EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
1
EMMA DONOGHUE: KÉNYES TÉMÁK (‘Touchy Subjects’, in: Touchy Subjects, 2006) Fordította: Mihálycsa Erika Sarah szeme száraz volt, mint a papír. Az időeltolódástól mindig tíz évvel öregebbnek érezte magát. Elbámult a Finbar's Hotel recepciósnőjének szőke kontya mellett. Húsz perc múlva egy, a jobboldali óra szerint. Ha kivonsz belőle nyolcat, az mínusz hét. Nem jó, elölről. Tizenháromból nyolcat az öt. Húsz perc múlva öt, seattle-i idő szerint. Reggel vagy délután? Szerda vagy csütörtök? Lehunyta a szemét és mondogatta magának: semmi pánik. Egy nap ide vagy oda nem számít. Add, hogy ne számítson. 'Ms Lord?' A német recepciósnő kinyújtotta felé a kulcsot. Sarah elvette és mosolyogni próbált. A pult mögött négy különböző óra volt, vette most észre. Az, amelyikre nézett, a new york-i időt mutatta, nem a dublinit. Úgyhogy itt háromnegyed hat volt, de az ő biológiai órája szerint... Felejtsd el. Csomaggal a kezében átszédelgett a márványpadlón a felvonókhoz. Tíz perc múlva fiatal liftboy vitte fel a dupla feketéjét, talpig Edward-kori csíkokban. Alighogy beleszagolt, Sarah máris jobban érezte magát. Még flörtölt is kicsit a fiúval. Csak egy annyit, hogy “Ez igazán gyors volt” és egy szemöldökvonás, épp, hogy felrázza magát. A fiú nagyon szemtelenül válaszolt. Minden egyes hormon segít. Még akkor is, ha egy ilyen kölyöknek a harmincnyolc valószínűleg kilencvennek tűnik. A szíve zakatolni kezdett, ahogy a koffein célba ért. A széket az ablak elé hurcolta – a repüléssel járó időeltolódás ellen legjobb orvosság a napsütés. Nem mintha Írországban sok napsütésben lenne része az embernek, de legalább tiszta volt az ég, esteledett. A szeme a folyó hosszan kanyargó csillogásán pihent, ahogy az utolsó kortyot is kihörpintette. Régebben Dublinban még egy tisztességes filteres kávét sem lehetett kapni; a város kétségkívül ébredezik. Most valószínűleg bármit megkapsz, csak eleget fizess. Visszarettent a gondolattól; túl közel van otthonhoz. A keményített fürdőköpenybe becsavarva megtornáztatta a lábát a sápadt vörös-fekete szőnyegen és végignézett az ágyra kiterített ruhán. Komikus, tudta, de képtelen volt eldönteni, mit vegyen fel. A mai minden kétséget kizáróan nagy nap, de nem abból a fajtából, amiről eligazít a viselkedési tankönyv, melyet az anyjától kapott tizennyolcadik születésnapjára. (Sarah még mindig ott tartotta a szakácskönyvek közt a polcon Seattle-ben; vendégei ellenállhatatlanul mulatságosnak találták.) Akármit vesz is fel ma este, kényelmesnek kell lennie, épp egy csipet glamúrral, amitől jobban érzi majd magát. Otthon ez az ujjatlan krémszín lenvászon ruha tökéletesnek tűnt, de most legalább harminc helyen gyűrött. Akárcsak az arca. Kísértést érzett, hogy fürdőköpenyben maradjon, de ezzel elijesztené talán Padraic-et. Bárcsak jobban ismerné. Miért is nem figyelt rá egy kicsit jobban azokon a karácsonyi összejöveteleken? Meg volt győződve róla, hogy etikett-tankönyvében erről is van valahol egy fejezet: Vedd magadnak a fáradságot és válts a szobában mindenkivel pár szót. Tavaly az egész tröszt átesett egy egyhetes intenzív kapcsolatteremtés-kapcsolattartás tréningen, ami végső soron ugyanarról szólt, csak a motivációk voltak lecsupaszítva. Dolgozd meg a felet. Sosem tudod, mikor veheted hasznát.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
2
Vajon most kihasználja Padraic-ot? Ennyi az egész? Csak semmi erkölcsi aggályoskodás, emlékeztette magát. Ez az egyetlen módja annak, hogy megkapja, amit akar. Amire szüksége van. Amit megérdemel, éppannyira, mint bármelyik nő, akárhogy is nézzük. A ruha lehetetlen, úgy nézne ki benne, mint a repedezett porcelán. Visszavette a lila kosztümöt, melyben utazott; most újból önmaga volt. Az ágyon keresztbevetett lábbal várta, hogy lecsituljon a szívdobogása. Hat óra húsz. Rendben; Padraic csak öt percet késett. Nem vágyott másra, csak ledőlni, de egy gyors alvás most végzetes volna. Ott volt az a jelentés a belső kommunikációról, melyet el kellene olvasnia, de ebben az állapotban egy kukkot sem értene belőle. Kinyúlt a távirányítóért és végigzongorázott a csatornákon. Milyen művésziek a reklámok az otthoniakhoz képest. Sarah megállt valamiféle dilis chat-shownál, melyben egy számítógép volt a műsorvezető. Vajon ez ír, amit a gyerekek beszélnek? Milyen furcsa. Add, hogy ne késsen sokat. Az írek mindig olyan rohadtul pontatlanok. * Padraic megkönnyebbült, hogy a Finbar's Hotel a folyóparton van, szemben a Heuston pályaudvarral, ahol nem valószínű, hogy belefusson bárki ismerősbe. Egy percig állt kinn és tátott szájjal bámult fel a csillogó erkélyekre. Emlékezett rá, amikor itt nem volt más, csak egy hámló épülethomlokzat, mielőtt az a holland rocksztár és az ír felesége megvették. Vajon mibe kerülhet egy éjszaka az egyik ilyen ízlésesen felújított szobában? Milyen kár, hogy azok a szerencsés aranyifjak csak a Liffey-re látnak. Az első, amin megakadt a szeme, amikor az ajtók megnyíltak, a fehér kanapék voltak, melyek úgy sorakoztak, mint egy fogsor. Nevetséges; egy hónap alatt mind feketék lesznek. Padraic vigyorgott magában, hogy megmozgassa kicsit az állát. Gregnek a marketingosztályon volt egy elmélete arról, hogy minden feszültség és fájdalom a hátsó fogakban gyökerezik. Padraic az a fajta férfi volt, aki mindig viseli a jeggyűrűjét és még csak eszébe sem jutott, hogy levegye. De amikor megállt a pultnál és megkérdezte a recepciósnőt, hogy Ms Lord bejelentkezett-e, úgy tűnt neki, hogy a nő szeme a kezére rebben. Majdnem engedelmeskedett egy buta késztetésnek, hogy a háta mögé rejtse. Ehelyett belemarkolt breton halászmelegítője nyakába, melybe munka után átvedlett. A recepciósnő most fülére szorította a telefonkagylót. A hangjából idegennek tűnt, bár nem tudta volna megmondani, honnan jött. Mit csinál Sarah ennyi ideig? Milyen gubanc lehet vele? Szegény nő, gondolta, aznap már huszadszor. Hogy ide kelljen alázkodnia. “Padraic? Mintha darázs csípte volna meg. Érezte, hogy a gerince egyetlen egyenes vonallá ugorja ki magát. Azután megfordult. “Máire, hogy vagy! Fantasztikusan nézel ki! Azt hiszem, a Nagyi temetése óta nem láttalak. De úgy hallottam, hogy Angliában vagy?” A szavak úgy pattantak ki a szájából, mint a morzsák. Az unokatestvére európai módi szerint kétoldalt arcon cuppantotta. “Csak egy hónapja jöttem haza.” A kitűzőjén az állt, Máire Dermott, Recepció-menedzser. Ujjával odadöfött. “Látom, szépen haladsz fölfelé.” Hogyha nem hagyja szóhoz jutni, nem tudja majd megkérdezni, mit keres ott.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
3
“Ó, azok a régi szép idők” – mondta ő. “Mindenesetre fantasztikusan néz ki”, mondta, megpördülve és nagy ívben a hófehér heverőkre, a tarka festményekre, a fejük fölött tőrként lógó pici lámpák sorára mutatva. Elsasszézott a pulttól, ahol a recepciósnő végre telefonvégre kapta Sarah-t. “És hogy van Carmel?” - kérdezte Máire. – “És a fiúk?” Padraic épp belekezdett volna beszámolójába respektábilis családi életéről, amikor a recepciósnő áthajolt a pulton. “Elnézést, Mr Dermott. Hogyha lenne olyan kedves most fölfáradni, a szoba a 101-es. És kérem, mondja meg Ms Lord-nak, hogy a pezsgő is azonnal érkezik.” Máire-nak levágott egy rettenetes mosolyt. “Carmel barátnője.” Unokatestvérének hirtelen összecsukódott az arca. Pont olyan harapósnak nézett ki, mint gyerekkorukban, amikor karácsonyi némajátékot adtak elő és mindig őt tette oda, hogy az ökröt játssza. Padraic vidáman integetett az ujjaival. “Beszélünk még”, mondta, miközben kisomfordált a színről. A lift felé menet benézett az Irish Bar-ba, mely hajszálpontosan olyan volt, mint amelyikbe Carmellel botlottak Athénban. Többször is megnyomta a liftgombot, majd forró arcára szorította a kezét. Ez volt a szemenszedett igazság, amit az unokatestvérének mondott, hogy Sarah Carmel barátnője. De ugyanakkor az adott körülmények között ennél rosszabbat nem is mondhatott volna. A családjában apai ágon csupa közismert pletykafészkek voltak. A nagy szájával Padraic Dermott-nak sikerült újra jókora gödröt ásnia magának. * Sarah a 101-es szoba ajtajában állt, a szíve úgy tikktakkolt, mint egy óra. Amikor meglátta Padraic-ot a hosszú folyosón felé jönni, érezte, hogy elönti valami olyasmi, mint a szerelem. “Helló!” – kiáltotta felé, túl hangosan. “Helló, szia.” Megpuszilták egymást, mint egy koktélpartin. Padraic arca kicsit borostás volt. “Gyere be, gyere! Már majd kiugrottam a bőrömből az izgalomtól, hogy lássalak!” – Tudta, mennyire színpadi írül hangzik; most is túlkompenzál. Nem akarta, hogy Padraic azt higgye róla, valami transzatlanti jégkirálynő, aki elfelejtette, milyen érzés buszon utazni. Hál’Istennek voltak fotelek és így nem kellett az ágyra ülniük. Padraic összegörnyedt egy kicsit, kezét a térdére támasztotta, mint aki máris tettre kész. Sarah próbált visszaemlékezni, vajon voltak-e valaha kettesben egy szobában. “Milyen volt a repülés?” “Ó, tudod.” - Sarah ásított és megvonta a vállát, majd eszébe jutott, hogy valószínűleg nem tudja. “És hogy megy mostanában az üzlet?” - kérdezte. “Hát, nem rossz – mondta Padraic -, cseppet sem rossz.” Sarah látta, hogy a válla kicsit ellazul és belesüpped a szaténhuzatos fotelba. “Bővül a cég. Rengeteg a lehetőség.” “Biztos vagyok benne” - biztosította. “És te?” “Hát, megkaptam azt az előléptetést.” Hozzátett egy bánatos kis mosolyt. Nem mintha Padraic-nak a leghalványabb fogalma is lenne arról, milyen előléptetésre gondolt. “Hát persze!” Vajon egy árnyalatnyi irónia volt a hangjában? Biztosan nem. “És a fiúk?”- kérdezte.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
4
“Remekül, köszönöm” – mondta Padraic. “Eoin ettől az évtől már középiskolás.” Sarah lelkesen bólogatott. “Hoztam nekük egy kis ezt-azt...” A hangja megbicsaklott, ahogy a tálalóasztalra felhalmozott ajándékkupac felé biccentett. Nem akarta itt a gazdag jenkit játszani, aki megvásárolja magának az istenhoztát. “Ó, nagyon kedves tőled.” Padraic a nyakát nyújtogatta a fotelből, hogy lássa az ajándékokat. Majd kettejük közt a levegőben végiglibegett a csend. “Szoktál még találkozni Eamonnal mostanában?”- A hangja hivalkodóan könnyed volt. “Nem igazán” - mondta Sarah. - “Ő Bostonban van.” “Mm. Csak azt hittem...” “Az majdnem olyan messze van Seattle-től, mint Dublintól.” “Igaz.” Padraic úgy nézett maga elé, mintha bánná, hogy egyáltalán megemlítette Eamonn nevét. Nem tűnt úgy, mintha érzékeny pontját érintette volna, reméli. Nem szeretné, ha úgy tűnt volna. Csak a helyzet általános kényessége teszi. Padraic csak ült, a berendezést nézve. Aztán, Jézusnak és minden szentjeinek hála, kopogtatás hallatszott az ajtón. A csíkos fiú tálcán behozta a pezsgőt. Vajon egy árnyalatnyi önelégült vigyort lát az arcán? Sarah-nak először jutott eszébe, vajon hogy mutat valaki olyannak a szemében, aki nem ismeri a körülményeket. Fészkelődni kezdett, de csak egészen kicsit. Húsz éve, amióta nem Írországban él, rászoktatta magát, hogy rá se rántson arra, ki mit gondol. Öt perccel később Padraic még mindig a dugóra csavart dróttal küszködött. Egy rettenetes pillanatig Sarah már arra gondolt, hogy le kell telefonálniuk a fiúért. “Nagyszerű” – mondta, amikor elhangzott a pukkanás, nagyon hangosan a csendes szobában. A hab kifutott az asztalra. – “Nahát, micsoda kalamajka!” És abban a pillanatban érezte, hogy ez pont úgy hangzott, mint az az ápolónő a Carry On sorozatban, és a torkából, mélyen és otrombán, felbugyogott a nevetés. Padraic ránézett nagy bagolyszemekkel, majd ő is kacagni kezdett. Az arca vörös volt. Mind a két poharat színültig töltötte. “Esküszöm, nem akartam” – kezdte Sarah. „Tudom, hogy nem akartad.” “Egyszerűen csak olyan...“ „Igen“ – mondta Padraic, egy hajtásra kiittaa a fél pohár pezsgőt és megtörölte a fél szemét. Sarah kicsit jobban érezte magát ez után a kis jégtörő után. Újra tele akarta tölteni Padraic poharát. “Jobb, ha nem” – mondta Padraic, most már szakszerűen. – “Tudod, mit mondott Shakespeare.” Sarah próbálta felidézni mindazt, amit Shakespeare valaha is mondott. “Az italról” – magyarázta Padraic. – “Férfivá tesz, de a férfierőt lerontja... felkelti a vágyat, de a megvalósulást elorozza.” “Tényleg?” Padraic hozzátette: “Ez az egyetlen idézet, amit kívülről tudok.” Sarah bólintott. Nem vallotta be, de biztos volt benne, hogy Shakespeare sose mondott ilyesmit - sokkal inkább úgy hangzott, mint Morecombe és Wise. Ideje volt kezébe venni a társalgás fonalát. “Figyelj” – kezdte olyan hangon, amit a gyűléseken szokott használni. Vajon képzeleg, vagy Padraic tényleg kihúzta magát a fotelban? “Figyelj” – kezdte újra, most kedvesebben, - “biztos vagy benne, hogy számodra rendben van ez az egész?”
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
5
“Teljesen” - mondta Padraic. “De tényleg, csak szólnod kell, tudod.” – Hagyta kinyúlni a szünetet. – “Nagyon sok ezt kérni, tudom.” “Semmi probléma.” Tipikus rohadt ír férfi, képtelen beszélni bármiről, ami intimebb, mint venni a boltban egy köteg papírt. Sarah egymáshoz illesztette az ujjbegyeit és újból próbálkozott. A hangja remegni kezdett. “Remélem tudod, hogy nem lennék itt, ha volna rá bármilyen más mód.” “Tudom, persze”. “El sem tudom mondani, milyen hálás lennék – úgy értem, máris milyen hálás vagyok” – tovább bukdácsolt. “Az egyetlen dolog az, hogy az az érzésem, hogy Carmel, szóval, beszélt rá erre?” “Hülyeség” – mondta erre ő, egyszerre túl őszintén. “Nagyon-nagyon örülök. Örülök, hogy hasznodra lehetek.” Sarah összerándult a szóra. “Hát akkor...” - Padraic felállt és kisimította az inge ujját a nevetséges csíkos kardigán alatt. “Gondolom, ideje munkához látnom.” – A dzsekijéből elővett egy kicsi üres üveget, melyen azt írta, Heinz babapapi - Sárgarépa és borsó. Sarah rábámult. – “Mennyire ideillő.” – A torka száraz volt. Padraic lepillantott a szakadt címkére. – “Nahát! Felmarkoltam az első üres üveget, ami a kezem ügyébe akadt, és amelyik nem volt túl nagy” – tette hozzá sután. Sarah-n végigömlött a részvét, mint egy vízhullám. – “Ez tökéletes.” Úgy álltak ott, mintha isteni beavatkozásra várnának. Aztán Sarah tett pár könnyed lépést a fürdő felé. “Azt hiszem, megvárlak majd...” “Nem, ne, egyáltalán...” – mondta ő, ellépve mellette. – “Maradj itt és dőlj le egy kicsit.” Sarah hallotta, ahogy a kulcs megfordul a fürdőszobaajtóban. Ledőlni? Vajon komolyan azt gondolta, hogy képes lenne végigaludni azt, amiről lehet, hogy egész élete fordulópontja? * Padraic tudta, hogy ez paranoia, de azért minden eshetőségre. Sarah-nak eszébe juthat valami további hasznos utasítás és még rárontana abban a rémes kosztümben a hegyes hajtókáival. Akárhogy is, sosem volt képes ellazulni egy fürdőszobában, ha nem zárta be az ajtót. Az üveg ártalmatlannak nézett ki a miniatűr bodzavirágszappan mellett. Megpróbált a fürdőkád szélére kucorodni, de túl alacsony volt; attól felt, hogy még hanyattesik és beveri a hátát. Dublini üzletembert szeméremsértő aktus közben rajtakapnak egy luxusszállodában. Ami lehet, hogy rendben van az olyanoknak, mint George Michael, de nem kimondottan ajánlott egy vállalat középszintű menedzserének. Arról nem beszélve, hogy az unokatestvére, Máire sosem bocsátaná meg ezt a reklámot. Megpróbált a vécéülőkére telepedni – lecsukta a fedőt, így kevésbé volt lehangoló és jobban hasonlított székre. Hátradőlt, egy dudor bökte meg a lapockái közt és a lehúzó Niagaraként beindult. Felállt, míg el nem csitult a zaj. Sarah azt fogja hinni, hogy az időt vesztegeti. Sarah teljesen idiótának fogja tartani, de végül is sejti, hogy világéletében ezt gondolta róla. És nem ilyen gondolatoknak kellene most a fejében járniuk, egyáltalán. Relaxáló gondolatok, erre van most szüksége: langyos, meleg gondolatok, szexis gondolatok.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
6
Tengerpartok és tábortüzek és függőágyak és... nem, kisbabák nem. Vajon úgy fog kinézni, mint ő, tűnődött el első alkalommal, ez a hipotetikus nyugati-parti gyermek? Eddig nem engedte, hogy ennyire előreszaladjanak a gondolatai. Egész héten eltökélt szándéka volt, hogy végigcsinálja, igazából Carmelnek tett szívességet, bár Carmel azt hitte, hogy a legjobb barátnőjének teszi. Hízelgett neki a felkérés, különösen egy olyan magasállású nő, mint Sarah Morris részéről. Semmit sem tudott volna kitalálni, amiért visszautasíthatta volna. Nem volt egy mindennapi eljárás, és nem fog az anyjának beszámolni róla, persze, de igazából mi rossz van benne? Ahogy Carmel mondta a múlt éjszaka, “Nem mondhatod, hogy híjával volnál, édes.” És mégis jobbnak tartotta nem elidőzni a hosszútávú következményeken. A gondolat, hogy másodpercnyi gyönyöre egyenes oka egy baba születésének, Padraic-nak még mindig valahogy visszatetszőnek tűnt, bár három fia volt, akiket úgy szeretett, hogy érezte, összeszorul a mellkasa. Még mindig emlékezett arra a napra harmadikos korából, amikor a pap egy diagramot rajzolt a táblára. A magányos távfutó spermasejt és az őt magába fogadó petesejt. Nem hitte el egészen. Valahogy úgy hangzott, mint azok a mesék, melyeket a felnőttek találnak ki, amikor nem akarják elmagyarázni a bonyolult igazságot. Padraic kiegyenesedett a fényes vécéfedőn. Elvégzett tíz teljes hasi légzést. Ennyi volt minden, amire emlékezett arról a stressztréningről, amire a cége tavaly kiguberálta a pénzt. Fejenként kétszáz font, és az iroda azóta is tele volt civakodással és hideg kávéval. Kizipzározta a nadrágját, hogy próbáljon a megfelelő hangulatba kerülni. Semmi sem rezdült. Nyugaton a helyzet változatlan. Hát, Sarah csak nem valami McDonalds-stílű szolgáltatást vár? Öt perc alatt kiszolgáljuk, vagy visszafizetjük a pénzét. Nem is fizet ezért, emlékeztette magát Padraic. Szívességet tesz neki, hatalmas szívességet. Vagy próbál, legalábbis. Újra visszazipzározta a sliccét; nem szerette, ha úgy érzi, hogy nézik. Ha egyszerűen csak ellazulhatna, nem volna semmi gond. Soha nem voltak ezzel gondjai. Legalábbis nem szoktak lenni. Szinte soha. Nem gyakrabban, mint bárkinek. És Carmel értette a módját... Most nem fog Carmelre gondolni. Az végképp hibbant volna. Hiszen Carmel a felesége, és itt ül ő egy méregdrága szállodai budin és arra készül, hogy átnyújtson a felesége legjobb barátnőjének egy üvegecskével a spermájából. A gondolat puszta perverzségétől az élet egy kis szikráját érezte magában. Jól van, jól van, csak folytasd, csak így tovább. Mindjárt elmész, mondta magának csiklandósan, a vadiúj, dizájndíjazott Finbar's Hotelben. Ez az egész tiszta posztmodern. Az a nő kint átrepülte a fél világot a te kis üveg Szent Grálodért. Gondolj bele, mit szólna ehhez a pápa! Ez az utolsó tabu szinte sok volt Padraic-nak; érezte, hogy csordogál el az önbizalma a gondolattól, hogy maga a Szentatya kukucskál be a fürdőszobaablakon. Valami mocskos, istenigazából mocskos gondolat kellene. Hirtelen nem jutott eszébe egy sem. Miről fantáziált tizenhét évesen? Úgy tűnt, már fényévekre van attól. Tudta, hogy felfegyverkezve kellett volna jönnie. Egy órával ezelőtt ott állt az Easons magazinstandjánál, a kasszásnő nem nézett ki többnek tizenkétévesnél, és neki inába szállt a bátorsága és inkább egy Irish Independent-et vett le. Az Irish Independent-tel aztán sokra megy most, a szükség órájában. Már végiglapozta és a legérzékcsiklandóbb, amit talált benne, az államelnök fényképe volt, amint aláír egy folyamodványt. Röhejes. Nem vagy egy neanderthali őskövület – 1961-ban születtél. Csak nincs szükséged valami retusált hídfőállásra, ami fölött nyálazz? Hát nem elég a képzelőerőd? *
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
7
Az ajtó hirtelen kinyílt. Sarah, aki foteljét az ablak felé fordította, hogy ne tűnjék úgy, mintha ragadozóként leselkedne, válla fölött rávigyorgott. “Ez aztán gyorsan ment!” Majd a fészkes fenébe kívánta magát, amiért túl hamar járt a szája, mert Padraic a fejét ingatta, mint akinek megszúrták a fülét. “Igazából” – dadogta - “csak a lábamat akarom kicsit megmozgatni. Csak egy perc és jövök.” “Persze, persze, csak nyugodtan.” A lábát? Sarah ült az üres szobában és azon tűnődött, mi köze van a lábának az egészhez. A medencei vérkeringés? Vagy eufemizmus volt vajon egy pánikrohamra? Bekukucskált a fürdőbe; az üveg még mindig a kagylón volt, kopogó szárazon. Öt perc múlva eszébe jutott, hogy Padraic talán hazamenekült Carmelhez. A telefon nyolcszor csengett ki, mielőtt a barátnője felvette. “Sarah, kedves! Melyik országban vagy?” “Ebben.” “Veled van a rosszabbik felem is?” “Hát, itt volt. De kilépett.“ „Hová ki?” A düftinen összegömbölyödve, Sarah összekoccantotta a sarkait. “Nem tudom. Figyelj, hogyha megjelenik otthon – “ “Padraic sosem csinálna ilyet veled.” Rövid csend következett. A háttérben hallotta a tévében a Holby City zenéjét, és az egyik fiút, amint egy dallamot énekelt újra és újra. “Hallgass ide, Carmel, milyennek tűnt ma reggel?” Barátnője röviden felnevetett. “Amilyennek mindig.” “Nem, de ideges volt? Úgy értem, én ideges vagyok, és neki még rosszabb.“ „Lehet, hogy az volt, egy kicsit” – mondta Carmel elgondolkozva. “De hát, végtére is, mennyire lehet nehéz?” Ki volt az, aki elsőnek kezdett el kuncogni? “A mai nap egyetlen hosszú double entendre” - mondta végül Sarah. “Mennyire hosszú?” “Nagyon!” Aztán újból elkomolyodtak. “Te vetted rá erre, Carmel, de tényleg, te tetted oda?” “Hát olyan vagyok én, aki odatesz bárkit, ha nem akarja?” Ez most nem volt a megfelelő alkalom egy ilyen beszélgetéshez. “Úgy értettem, tudom, mennyire akarsz segíteni.” “Mind a ketten akarunk. Én is és Padraic is.' “De elsősorban te, te végigélted velem az egészet, tudod, milyen volt, a klinika... És esküszöm, hogy nem kértelek volna erre, ha lett volna bárki más.“ Sarah már megint a sírással küszködött. Megállt és megpróbálta megnyitni a torkát. “Hát persze.” Egy perc múlva Carmel szakszerűbb hangra váltott. “Na és milyen a hüvelyváladékod?” “Olyan ragacsos, mint a juharszörp.' “Az jó. Azt jelenti, hogy meg fog történni.” “Tényleg?” Sarah tudta, mennyire gyerekesen hangzik. “Igen.” És egyik pillanatról a másikra maga sem hitte, mit tervez. Felébredni arra, hogy valaki terhes és venni hozzá valahogy a bátorságot, az egy dolog, de szándékosan tenni... Hidegvérrel és önző céllal, ahogy a bulvármagazinok szokták írni. Képtelem reménnyel, ahogy Sarah rágondolt. Félelemmel és reszketéssel.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
8
“Biztosan nem tudsz felugrani, hogy meglátogass?” - kérdezte Carmel. “Tényleg nem tudok. Holnap délelőtt Brüsszelben van találkozóm, mielőtt visszarepülök az Államokba.” “Hát, sajnálom. Majd következőkor.” * Padraic a főportás fülkéjének ablakához hajolt, mely inkább felolvasóasztalnak tűnt. Alig hallhatóan mormolt, mint gyónáskor. “A könyvtárunkban a harmadik emeleten megtalálható minden újság, valamint a kortárs ír irodalmi művek széles választéka, uram” - motyogta az enyhén görnyedt portás, mintha felolvasná. “Úgy értem, magazinok” – mondta Padraic jelentőségteljesen. “A Magill-t, Irish Times-t tartjuk...' “Nem erre a fajtára gondoltam.” Padraic szavai kínosan hangzottak. “Férfimagazinokra.” Az öreg felhúzta a szemöldökét. “Azt hiszem, van egy autósmagazin...“ „Uram Jézus“ – fakadt ki magában Padraic. Majd a könyökénél megjelent, ki más, mint az a nő, akire most legkevésbé volt szüksége. „Minden rendben, Padraic?” “Á, Máire.” Ránézett, vadul. Lesi az alkalmat, hogy mikor kaphatja rajta. Vajon követi az egész szállodában, hogy górcső alá vegye a nadrágja állapotát? Tiszta szerencse, hogy nem jött össze neki a rohadt erekció, amivel az elmúlt tizenöt percben próbálkozott. Képes volna még lefényképezni és kartotékolni az iratai közé. “Ez az úr – “ kezdte a portás reszketeg hangján. “Minden a legnagyobb rendben, köszönöm.“ És Padraic szó nélkül faképnél hagyta őket. Mit számít, ha neveletlennek tartják? Máire már nyilvánvalóan eldöntötte, hogy épp megcsalja Carmelt a legjobb barátnőjével. Miközben ő ilyet sosem tenne, soha, soha. Nem volt az a fajta pasas. Megvoltak a maga hibái, ismerte el Padraic, miközben beleöklözött a liftgombba, de ez nem. Nagyon hétköznapi ember volt, aki szereti a családját. Nem volt benne semmi kísérletezőkedv; mégcsak színes ingeket sem viselt soha. Akkor mi a lószart keresek én itt? Nem volt kulcsa a 101-es szobához, kopogtatnia kellett. Sarah beengedte, közben végig beszélt egy hordozható telefonon. A mosolya nem tudta teljesen elfedni az ingerültségét. “Krémszín” – mondta a telefonba. „Krémszín lenvászon. De nem bírta az utazást.” Padraic felfordított hüvelykujját mutatta neki és a fürdőszoba felé vette az irányt. Most aztán igazán, istenigazából el volt kúrva a helyzet. Itt állt kimerülten és még egy kurva Sharon Stone-fénykép sem akadt, amivel segítsen magán. Vicces, milyen könnyűnek tűnt előállítani a terméket, amikor nem volt rá szükség. Arra a sok hordónyira gondolt, amit serdülőként elpocsékolt, amikor naponta zárkózott be az anyja fürdőszobájába. Arra a rengeteg óvszerre, amit azóta vásárolt, hogy összeházasodtak Carmellel. És ma este, amikor csak néhány kiskanálnyira volna szükség... A vécékagylón ült és fejét öklére támasztotta. Mi a fene vehette rá, hogy beleegyezzen ebbe az őrült tervbe? Ez egyszerűen nem jellemző rá. Tudta, hogy az ír társadalom sokcsomós ütemben modernizálódik, állítólag, de ez nevetséges volt. Olyan volt, mintha valamelyik amerikai szappanoperából vágták volna ki, az összevissza kacskaringózó cselekményeikkel, ahol senki sem tudja, ki az apja, míg el nem végzik a DNS-vizsgálatot.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
9
Sarah még mindig telefonon beszélt; hallotta a lehalkított hangját. Vajon kivel? Valószínűleg rá panaszkodik, a geci helyzetre úgyszólván, vagyishát... Padraic körülvizslatott, ihletet remélve. Ennél kevésbé szexis helyiséget ki sem lehetett volna találni. Egészségügyi, megnyugtató. Az egyetlen színfolt Sarah leopárdmintás neszesszere volt. Most gátlástalanul kizipzárazta és beletúrt. Perverz, mondta magának bátorítón. Belemászik a felesége legjobb barátnőjének a magánjellegű dolgaiba... a korrektorceruzája, a szuper-plusz tamponjai közt kutakodik. Érezte, hogy valami megmozdul a nadrágjában. Újból leült és belenyúlt. Kapaszkodott ebbe a valószínűtlen képbe saját magáról mint kéjsóvár betörőről, a női magánszféra áthágójáról. Egy férfi, aki cipelhetne akár feszítőrudat is, aki rátörhetne egy nőre fürdés közben, egy független, egyedülálló üzletasszonyra perzselő ajkakkal, egy olyan nőre, mint Sarah... Ó, Istenem. Hogyha tudná, ha csak sejtené, mi jár az eszében, alig tíz lábnyira tőle Ne törődj vele. Kapaszkodj a fantáziaképedbe. A feszítővas. Nem, túróba a feszítővassal, odáig nem alacsonyodhat. Egyszerűen meglepné... meglepne valami szép, félénk nőt, a puszta kezei közé kerítené, és Ha Carmel tudná, hogy erőszakról fantáziál, kő kövön nem maradna. Ne törődj vele. Tedd, amit tenned kell. Csak tovább. Már majdnem ott vagy. Gonosz, osmány, trágár gondolatok. A dögös, érzéki, elnyíló szájú üzletasszony... a kagylóra ráhajolva... szemei a tükörben... Mostanra majdnem teljesen megfeledkezett az üvegről. A lehető legutolsó pillanatban akadt meg a szeme rajta. Ez lett volna még csak a sors iróniája, mondta magában Padraic és reszkető kézzel visszacsavarta az üveg tetejét. Nem mutatott valami soknak, ahogy így nézte. Kisebb üveget kellett volna hoznia. Sőt, egy kémcsövet. Rávigyorgott magára a tükörben, ördögien. Endorfin lüktetett a vérében. Most jólesne egy kis szunyókálás, de nem lehet, kézbesíteni kell a csomagot. Sarah valami spirálozott dokumentumot olvasott, de felugrott, amikor kinyílt az ajtó és a lapok lecsúsztak a padlóra. “Csodás!” – mondta, csupa idegesség, ahogy átnyújtotta neki az üveget, mely meleg volt még. Az arca rózsaszín volt. Egészen jóképű nő volt. “Remélem, elég lesz” – viccelődött Padraic. “Ó, rengeteg!” Padraic-ban először ötlött fel, hogy talán segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy bejuttassa. Uramisten, kérlek, add, nehogy itt tótágast álljon nekem és elvárja, hogy... De ahhoz túlságosan úriember volt, semhogy megfutamodjon. Ott álldogált tanácstalanul. Sarah, mint akinek ez mindennapos rutin, előkapott egy fecskendőt. “Ez már döfi” - mondta Padraic. “Remélem, nem kutatták át a csomagjaidat a vámnál.” “Nem, de a detektor kimutatta.“ – Felnevetett, hangtalanul. „Ez aztán döfi“ – mondta újra. Majd: - „Lehet, hogy egyszerűbb lett volna a régimódi módszerrel!“ Nagyon hideg tekintet volt a válasz. Csak nem feltételezi, hogy komolyan gondolta? Kényes téma, világos. (Vagy nem az minden, manapság?) Padraic tudta, hogy sosem szabadna viccelődnie, amikor ideges. Érezte, hogy forróság önti el a torkát. “Akkor nem lábatlankodok itt, csak akadályoználak. Lemegyek, bekapok egy whiskyt. Lejössz esetleg te is később, hogy velem tarts?”
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
10
Egyfolytában beszélt, nem tudta befogni a száját. Sarah mosolygott, bólintott és kinyitotta neki az ajtót. * Megpróbált az ágyra heveredni, a levegőbe feltartott csupasz lábakkal, de túl fárasztó volt ott tartani őket. Arra gondolt, hogy bemegy a fürdőbe, de úgy túl nehéz. Siess, siess, mondta magának; az üveg gyorsan hűlt. Mennyi ideig is élnek? Igaz vajon, hogy a fiúsperma gyorsabban mozog, de a lánysperma tovább él? Vagy fordítva? Nem mintha számított volna. Az lesz, amit Isten küld neki, hogyha hajlandó lesz áldását adni erre a fajta Különleges Kézbesítésre. Add, hogy működjön. Végül a szőnyegre feküdt és a lábát feltette az ágyra. Majdhogynem kényelmes volt. Az kulcsfontosságú, hogy boldog legyen a fogamzás pillanatában, ezt mondta neki valaki a munkahelyén. Sután, félkönyékre támaszkodva lecsavarta az üveg tetejét és kezdte felhúzni tartalmát a fecskendőbe. A klinikán persze mindez sokkal egyszerűbb volt, ott csak le kellett hunynia a szemét, de sokkal jobb érzés volt az, hogy ő maga csináljon mindent, anélkül, hogy bárki nézelődne vagy beleütné az orrát. Egyedül volt a kis meleg üveggel, tele varázslattal egy kedves dublini férfitól, akinek van neve. Semmi fagyasztott, semi anonim. Úgy, jól van, jól megmarkolta a fecskendő szárát. Most hátraengedi a fejét és pár mély lélegzetet vesz, hogy ellazuljon... A kopogás olyan hangos volt, hogy a keze ökölbe rándult. “Nem, köszönöm” – kiáltotta az ajtó irányába. Semmi válasz. Hatalmas lélegzetet vet és benyomta a fecskendőszárat. Azután képtelen volt felidézni, hogy hallotta volna kinyílni az ajtót. Csak annyit tudott, hogy ott állt a segédportás és rámeredt, abban a nevetséges csíkos egyenruhájában, mintha Feydeau-ból vágták volna ki. Ő pedig talpraugrott, a csípője köré tekert szoknyájában. “Takarodj innen” – üvöltötte. Próbálta lerángatni a szoknyáját és hallotta, hogy egy varrás végigreped. Nedvesség folyt le a lábán, végig. A fiú valamit mondani kezdett arról, hogy beveti az ágyat. “Takarodj a szobámból!” Az ajtó bevágódott mögötte. Miután felmosta magát, Sarah egy nedves arctörlővel súrolta a szőnyeget. A nyom tejszínű volt, összetéveszthetetlen a vörös gyapjúszőnyeg négyszögében. Azt fogják majd hinni, hogy ő és Padraic ott csinálták a padlón. Ki akart rohanni a folyosóra és megkeresni azt a portást. Életében először vágyott rá, hogy szembeköpjön egy emberi lényt. “Ide hallgass, fiúka” – akarta a fülébe ordítani, “ha képes vagyok saját magamat teherbe ejteni, biztos vagyok benne, hogy be tudom vetni a saját ágyamat.” De nem sikerült neki, ahogy az ábra mutatja. Csak a szőnyeget sikerült lepecsételni. * A vicces az volt, hogy miután beindultak, a mocskos gondolatok egymást érték a fejében. Jókedvűen kergetőztek. A liftben lefelé végig Padraic a másik utast nézte a tükrökkel kirakott fülkefalon. Ahhoz a tűzvörös ruhához és a fekete bőrszerkóhoz tizenöt évvel túl öreg volt, de azért nem rossz, egyáltalán nem rossz. Vajon pillangó, vagy csak valakinek a félrelépése? Ez a szálló sokkal furcsább hely volt, mint ahogy külsőre tűnt; nem lehetett tudni, mi zajlik a friss
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
11
festés mögött. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, ahogy a lift lassult és megállt. Kiengedte maga előtt a nőt. Az Irish Bar tele volt emberekkel, rebellis dalokat énekeltek, melyeket Padraic évek óta nem hallott; olyan volt, mintha virrasztáson lennének. Két whisky után pompásan érezte magát. A megkönnyebbülés és az alkohol kéz a kézben táncolt végig a testén, miközben hormonjai azt énekelték: Te vagy a kiválasztott. Ez az este mindenét követelte, és ő mindenét adta. Egy kis szerencsével egy magányos, frusztrált nő élete átalakul, és egy csöppinkó a DNS-éből a Csendes-óceántól egy kőhajításnyira fog majd felnőni. Enyhén napbarnítottan és gördeszkával... Ott állt az unokatestvére, egy csipeszes írótáblát tanulmányozott és a barmannal beszélt. Nem kellett volna annyira felhúznia magát az előbb; csak érdeklődött. Amilyen állapotban volt, az nem mindennapi, ezt most már ő is elismerte. Amikor a harmadik whiskyjét is kiürítette, Padraic intett felé, de Máire úgy tűnt, nem látja. Átfurakodott az embereken és kivárt egy szünetet a beszélgetésben, majd karjára tette a kezét. “Szia, újra találkozunk” – mondta Máire. “Nem az, amit hiszel” – jelentette be Padraic gúnyosan. “Helyes.” – Mintha a csipeszes írótáblának mondta volna. “De tényleg nem. Úgy értem, igen, azért vagyok itt, hogy egy nővel találkozzak, ez nyilvánvaló, de mindez száznyolcvan fokra van attól, amit egészen nyilvánvalóan gondolsz.” Máire felnézett és a tekintete kemény volt. “Idehallgass, Padraic, semmi közöm hozzá.” “A helyzet az, hogy Carmel tudja, hogy itt vagyok” – sietett biztosítani, a ruhaujjába fogózkodva. “Egy régi iskolatárs. Tulajdonképpen Carmel szervezte meg az egészet.” Az unokatestvérén enyhe felháborodás látszott, és épp azon volt, hogy belefog elmagyarázni, amikor eszébe jutott, hogy Carmelnek is, Sarah-nak is megígérte, hogy soha, teremtett léleknek nem fog szólni erről a hármójuk egyezségéről. Így hát el kellett engednie Máire ruhaujját. És Máire, mintha puskából lőtték volna ki, úgy kiviharzott az ajtón. Térdét a bárpultnak támasztva elidőzött a következő italánál, eltervezve, hogy hogyan írja le az estét a feleségének. Ó, már az első tíz percben túlestünk a dolgon – semmi különös. De nem szabad úgy sem hangzania, mintha nagy élvezet lett volna. Carmel kifejezetten kedves volt a barátnőjével, ha belegondol – így kölcsönadni a férjét, mint valami törzskönyvezett csődört. Élvezettel időzött el a képen. Milyen vicces, gondolta. Az öreg portás egy másik Mr Dermott-ot kerestet a szállodaboyjal. És akkor két dolog esett le Padraic-nek: hogy akit kerestet, az ő, és hogy jócskán pityókos. Nem ivott, csak néhány pohárral, de elfelejtett előtte vacsorázni. “A hölgy az emeletről tudni szeretné, mikor fárad fel, uram” – mondta a portás. Egy kicsit túl hangosan és élesen, gondolta Padraic. Három perc alatt fent volt a 101-esben. “Annyira sajnálom” – dadogta Sarah. - “El sem tudom hinni...”' Úriemberként viselkedett. Biztosította arról, hogy bárkivel megtörténhet. (Bárkivel, tette hozzá magában, akinek az a szokása, hogy szállodaszobákban termékenyítteti meg magát.) Megesküdne rá, hogy a foltot ki lehet porszívózni. “Ezek az emberek szakik.” (Pontosan el tudta képzelni, ahogy a takarítónő elújságolja majd Máire-nak, hogy az unokatestvére telistele fröcskölte a szőnyeget.) Felmarkolta az üres üveget és elindult vissza, a fürdőszobába. *
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
12
Ez alkalommal végig nyugodt lesz, mondta magában Sarah. Ez alkalommal bezárja az ajtót. Most mindent jól fog csinálni. És holnap már Seattle-be fog repülni, és... Talán. Sosem lehet tudni. Carmel azt mondta, meg fog történni. Ma még mindig a megfelelő nap. Eléggé jók az esélyei. Padraic kidugta a fejét a fürdőszobából. Most vette észre, milyen sötétvörös az arca. “Eltart egy darabig.” “Hány pohárral ittál?” – Nem szánta épp ennyire élesnek, de úgy érezte, joga van tudni. Padraic az ajtókeretnek támaszkodott. A hangjából eltűnt minden lágyság. “Ez mit akar jelenteni?” Sarah megvonta a vállát. “Tudod, azt hittem, az én műszakom mára lejárt” – folytatta metszően. “Ami engem illet, abban a hitben éltem, hogy megkaptad, amit akartál, végeztél velem, és jogom volt egy italhoz.” “Több volt, mint egy” – emlékeztette Sarah semleges hangon. “És ha méltóztatsz adni egy percet” – kiáltotta – “még mindig fel tudom állítani.” Kerülték egymás tekintetét. “Jézusom” – tette hozzá -, “nem csoda, hogy...” Megfordult, hogy visszamenjen a fürdőszobába, de Sarah ott állt előtte. Semmit sem utált jobban, mint a befejezetlen mondatokat. “Nem csoda, hogy mi?” “Nem csoda, hogy ilyen megoldásokhoz kell folyamodnod.” Sarah szeme majdnem kiugrott az arcából. “Úgy érted, mert egyetlen férfinak se kellek? Ezt gondolod?” “Nem mondtam ilyet.” Padraic az ajtófélfának támasztotta a fejét. “Csak, és ezt el kell ismerned, kicsit keményen letámadtál.” “Azért, mert ez az utolsó lehetőségem” – kiabálta a képébe. Padraic megfordult. “Ne mondj ilyet. Egy ilyen vonzó nőnek, mint te vagy...” “Egy férfit megkapni könnyű” – köpte ki elé. Padraic megütődött. Szemében elhalványult a részvét. “De gyereket csinálni egy férfival, ez az, ami lehetetlenné vált” – sziszegte a foga között Sarah. “Eamonn-nal miért nem –“ “Azért, mert mire harmincévesek lettünk, már el voltunk válva. Aztán a fickó, akivel utána hat évig éltem, nem szerette a gyerekeket. A következő meg szerette, de nem volt életképes a spermája. Ez az, amit hallani akarsz, Padraic? Szívesen megosztom veled az összes részleteket.” Sarah hangja úgy reszketett, mint egy kötél. “Harmincnyolc éves vagyok. Havonta többezer dollárt fizettem egy klinikának termékenységi hormonokért, melyektől rosszul vagyok, és fagyasztott spermáért, ami nem működik. Tudsz valami mast ajánlani?” Padraic a szőnyeget nézte. “Csak... Gondolom, azon csodálkoztam, miért halasztottad ilyen későre.” “Ne kezdd nekem ezzel. Ne merészeld.” A dühtől elakadt a lélegzete. “Honnan tudhattam volna huszonötévesen, hogy mit akarok? A férfiaknak erről halványlila kibaszott fogalmuk sincs. Te még hetvenévesen is képes leszel egy nőt teherbe ejteni!'“ Padraic visszarettent a gondolattól. Egy perc múlva, nagyon halkan, megkérdezte: “De... miért engem? Nem tudtál volna egész egyszerűen kisétálni egy éjszaka és felcsípni egy idegent?” Sarah az ágy szélén ült és sírt. A könyöke mélyen a combjába fúródott. “Nem akartam holmi jöttmentnek a gyerekét” – mondta végül, nagyon lassan, a szavak úgy bukkantak fel, mint a kavicsok. “Nem beszélve arról, hogy még mit szedhettem volna fel
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
13
tőle.” Várt, amíg a hangja annyira megállapodott, hogy folytathassa. “Egy kedves embertől akartam gyereket, és minden kedves ember foglalt volt.” Egy hosszú perc után érezte, hogy az ágy megmozdul, ahogy Padraic leült melléje. “Biztosan nem mindenik” – mondta egy perc múlva. A hangja olyan volt, mint egy kisgyereké, akinek most mondták el az igazat a Mikulásról. Mosolygott, kicsit torzul. Elfordította a fejét. “Ne aggódj emiatt, Padraic” – mondta vontatottan. “Egész jól elvagyok férj nélkül, meg dzsip nélkül meg kertvárosi ház nélkül.” Nem tudta, ehhez mit szóljon. Sarah nézte, ahogy lebámul a cipőjére. “Nem kívánok mást, csak egy gyereket.” Sarah ezt lágyan mondta. Még soha életében nem volt ennyire biztos semmiben. “Oké” – mondta Padraic egy perc múltán. “Elmegyek még egy rundra.” – Felállt. – “Ma este még nem láttad, mire vagyok képes” – tette hozzá rekedt hangon. Sarah nevetőset szipákolt és megtörölte a szemét. “Tényleg nem.” “Próbáltál már összehozni egy erekciót egy fürdőben egy szál Playboy nélkül? Tudod, már nem vagyok tizenhét éves.” Sarah kuncogott és kifújta az orrát. “Bocs. Kellett volna hoznom neked egy kis kemény pornót Seattle-ből.” “Pan-Pacific Perv-Girls.' Sarah fájdalmasan nevetett. Rajta, biztatta magát. Ajánld már fel. “Akkor lefújjuk az egész akciót?” Látta rajta, hogy kísértésbe esik. Csak egy percig. Addig, amíg rágondol, hogy mit szólna ehhez Carmel. “Nem, dehogy” - mondta Padraic. Felállt. “A férfi tegye a dolgát.” “Biztos vagy benne?” “Most visszamegyek oda” – jelentette ki – “és nem fogok üres kézzel kijönni. Te csak feküdj le szépen, és gondolj Írországra.” “Nem” – mondta erre Sarah és felugrott, - “én megyek a fürdőbe. Rádfér egy kis díszletváltozás.” Kiadta neki az üvegét, majd bezárta az ajtót. Megnézte magát a tükörben, majd megnyitotta a hidegvizes csapot és lemosta a sót az arcáról. * Padraic a gardróbtükör előtt állt és belenézett a nadrágjába. Nem valami csábos látvány. Láthatólag fáradt, idő előtt megöregedett. Aztán szemügyre vette az arcát és megszámolta a ráncait. A lazac párzás után nem tud enni, jutott eszébe, egyszerűen kisorvad a világból. Mi maradt hátra neki ebben az életben, most, miután kiszolgálta az idejét, genetikai értelemben? De a ma estének még nem volt vége. Teljesen kimerültnek érezte magát. Idegesség, alkohol és mindennek a tetejébe egy veszekedés. De most fel kellett emelkednie az alkalomhoz. Noblesse oblige. Eszébe jutott Carmel utolsó születésnapja. Nyúzottan, kizsigerelve ment haza a munkából és nem segített persze a fél üveg pezsgő sem, de tudta, hogy azt kívánja, hogy elragadja, hogy elkápráztassa, majdnem szimatolni tudta rajta. Így azt hazudta, hogy megtömte magát babbal s bár óriási erőfeszítésébe került, a végén jó volt. Tudta, hogy a végén jó lesz. Végül mindig jó volt, ő és Carmel. Padraic ledőlt az ágyra. Otthon szeretett volna lenni, az ő karjaiban.
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
14
Ez a szoba sem volt jobban felszerelve, mint a fürdő, ami azt illeti. Végigfuttatta a tévécsatornákat (levette a hangot, nehogy azt gondolja Sarah, hogy csak az időt tölti). Semmi izgató. Öt perc Dirty Dancing után rájött, hogy Patrick Swayze-t sokkal szekszepilesebbnek találja, mint a lányt és ez olyan zavart idézett elő a hátsó agytekervényeiben, hogy inkább kikapcsolta a tévét. Újra ledőlt és módszeresen szemügyre vette a szobát. A reprók rikító absztrakt képek voltak – nem volt mihez kezdeni velük. Ott volt a telefon, persze. Ha legalább megjegyezte volna egyik ilyen forró vonal számát. Egyszer felhívott egyet, egy ennél sokkal rondább hotelszobából valahol Észak-Angliában. Csak annyira emlékszik, hogy a vonal túlsó végén a nőnek rettenetesen királynő-angol kiejtése volt és nagyon, nagyon lassan beszélt, hogy felsrófolja a számláját. Ha most letelefonálna és elkérné egy forró drót számát, biztosan Máire venné fel. Elmondaná az anyjának. Valószínűleg elmondaná Padraic anyjának. Lehunyta a szemét és kipróbált párat a meghitt régi fantáziaképei közül. Csakhogy már nem működtek. Azon mélázott, vajon ez a traumatikus este egyszer s mindenkorra impotenssé tette-e. Kimerültnek érezte magát. A gondolat, hogy puszta akaratával nemi izgalomba hozza magát, tovatűnt ifjúsága távoli emlékének tetszett. Lehet, hogy ez volt, ez a sorsa. És egyszerre tudta, milyen számot kell hívnia. “Halló” – szólt bele Carmel, és a hangja olyan meleg volt, hogy úgy érezte, azonnal bele tudna süppedni és elaludni benne. “Mikor indulsz haza?” “Azonnal. Csak egy kis segítségre van szükségem”, vallotta be. “Még mindig ott tartasz?” “Sarah kiöntötte az első adagot.” Carmelből kirobbant a nevetés. “Kellett volna figyelmeztesselek” - mondta. – “Amikor egy albérletben laktunk, mindig feldöntötte a teáscsészéket.” “Csak nem teához hasonlítod a drága nedűmet, asszony?” “A hasonlat teljesen a te javadra válik.” Egy pillanatra hangszínt váltott: a szája eltávolodott a kagylótól és hallotta, ahogy azt mondja, “Most menj, kicsim, és mosd meg szépen a fogadat, mindjárt felmegyek, csak előbb beszélnem kell apával.” Szólni akart, hogy a nevében is mondjon jó éjszakát, de most nem úgy kell gondolkodnia, mint egy apukának. Carmel hangja újra mindenestől az övé volt, és mélyült, ahogy csak Carmel volt képes rá. Tisztes családanya létére hihetetlen, milyen kurvás hangot tudott ölteni, ha akarta. “Készen vagyunk a második menetre, nagyfiú?” - kérdezte. “Nem hiszem, hogy még tudok.” “Nem tudok annyi, mint nem akarok” – mondta erre ő a legszigorúbb tanítónős hangján. Padraic a telefonkagylóba nevetett, nagyon halkan. “Jól van” – búgta Carmel. – “Elég ebből a hülyeségből. Hunyd le a szemed.” “Nem akarok semmit, csak hazamenni.” “Itthon vagy.” “Tényleg?” “Itthon vagy az ágyadban, velem. Semmi extra.” “Nem valami nyomorúságos motelben?” “És nem is a Finbar's Hotelben. Sosem engedhetnénk meg magunknak. Itthon vagy az ágyban velem és a gyerekek mélyen alszanak és fekszel a hátadon, a kezed a fejed fölött összekulcsolva.” “Mintha megadnám magam?” “Pontosan.”
EPONA e-journal
Emma Donoghue: Kényes témák
15
Carmelnek, gondolta pár perccel később tudatának azzal a részével, mely a többit ellenőrizte, pályát kellene változtatnia. Egy vagyont kereshetne egy olyan forró vonalon. És ha belegondol, hogy ez a bujaság mind egy ilyen nagy maflára pazarolódik, mint ő. Szorosan lehunyta a szemét és úgy tett, mintha a kezei az ő kezei volnának. Ő mindig tudta, mit kell tenni. Máris tajtékot vert rajta. Minden menni fog, mert ő csinálja. * Sarah a kagylónak dőlt és imádkozott. Olyan rég nem imádkozott már, alig emlékezett rá, mit kell mondani. Az Üdvözlégy szavait mind fenekestől felfordította, erre azért rájött. Áldott a gyümölcs? Amit legtöbbször mondott, ez volt: kérlek. A fürdőszobaajtó nyílása volt a leghangosabb zaj. Padraic vigyora úgy szelte ketté az arcát, mint egy sütőtököt. Sarah megragadta az üveget. Feleannyi, mint az előbb, de még így is legalább százezer ambíciós kis izgő-mozgónak kell ott lennie. Keresztülrohant a szobán és lefeküdt a szőnyegre. “Most már rendben leszel?” – kérdezte Padraic. “Igen, igen” - felelte, -“menj csak nyugodtan haza.” Padraic felnyalábolta az ajándékokat a fiainak. Amikor az ajtóban volt, megfordult, hogy integessen az ujjaival. Sarah már megtöltötte a fecskendőt. “Találkozunk majd karácsonykor, gondolom” - mondta. Majd, - “Szorítok neked.” Mind a ketten összehorgolták az ujjaikat és feltartották a levegőbe. Sarah nevetni kezdett, mielőtt az ajtó becsukódott mögötte. Még akkor is nevetett, amikor benyomta a fecskendőszárat.
