EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
1
HUGH LEONARD: PAPA KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN (fordította: Mesterházi Márton) Szereplők: (Mostani) Charlie Oliver Papa Anya Ifjú (Egykori) Charlie Drumm A Sárga Veszedelem Mrs. Prynne Hely: a konyha, majd a fölidézett helyszínek. Idő: 1968 májusa, majd a fölidézett időpontok. Szín: Több színpadi tér van. Legfontosabb a konyha. Vagyis egy tanácsi sorház konyhája-étkezője és előszobája. Hátul átjárás a mosogatófülkéhez. Az előszobából lépcső visz a fölső szintre, ezt elég jelezni. A konyha mellett balról is, jobbról is külön tér, ezekből lépcsők és platók vezetnek föl, a konyha mögé. Az egyik tér a tengerpart, itt egy parkbeli pad is áll. A tengerpart mögötti, magasabb plató a hegytető. A másik – semleges – teret a világítás rajzolja ki. Ez a kéziratnak megfelelően többféle helyszín lehet. (A második részben díszes pad áll itt – ekkor a parkbeli padot ki kell vinni.) Ám mindenképp a konyha a darab közepe, mondhatni: anyaméhe. I. rész (Charlie nagykabátban áll a konyhaasztalnál: leveleket, iratokat, régi fényképeket stb. rak szét két kupacba. Az egyik papír mintha érdekes lenne: fölteszi a szemüvegét, hogy elolvassa. Majd odamegy a tűzhelyhez, a főzőből forró vizet tölt a teáskannába. Mikor megfogja a kannát, Oliver jelenik meg az ajtóban. Oliver egyidős Charlie-val: negyvenes. Túlságosan kicsípte magát, ebből is látszik, hogy nem gazdag; fiatalosra vett, ruganyos léptek, zakója mellzsebében habosra igazgatott díszzsebkendő. Látja, hogy az ajtó tárva-nyitva, de azért kopog.) Charlie: Tessék. (Oliver már jönne is, de meglát az ajtófélfán egy csokorba kötött gyászfátylat; leveszi.) Tessék, ki az? (Oliver belép az előszobába, köhint. Charlie, félhangosan) Nem azt kérdem, hogy vagy, azt kérdem, ki vagy. (Meglátja) Oliver! Oliver: Azonnali fölismerés. Haha, jeles! Charlie: Te vagy… Uramisten. Oliver: (minden hangot gondosan artikulál, minden szótagot egyformán hangsúlyoz) Bizony, én megmaradtam bennszülöttnek, érted. Nem lettem világutazó, mint egyesek. (Már-már intőleg emeli a mutatóujját) Bizony! Charlie: Hát, ma az ő napjuk van. Oliver: Hogy értve? Charlie: A régi arcoké. Úgy kerülnek elő, egyik a másik után, mint a rég elfelejtett, kifizetetlen számlák. Egyedül vagyok… gyere be. (A teáskannát leteszi az asztalra.) Oliver: Nem akarok zavarni. Gondoltam, benézek, őszinte… Charlie: Természetesen. Oliver: Kicsit feltartalak. (Mutatja a gyászcsokrot) Ha nem haragszol.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
2
Charlie: Dehogy, borzasztó rendes tőled, Oliver. Köszönöm. Oliver: Ezt csak a… Charlie: Neki is jólesett volna. Oliver: Ezt csak az ajtóról szedtem le. Charlie: Az ajtó…? (Hangosan fölnevet) Azt hittem, valami díszcsomagolt gyászmise-kártya. Úgy értem, már angol nyelvű a mise, a pap úgy néz ránk az oltár túloldaláról, akár állófogadáson a főpincér… Szóval hogy ez is csak egy újabb újítás. (Szertartásos mozdulattal átveszi) Hogyne, föltétlenül. (Bepottyantja a tűzhelybe) Oliver: Gwendolyn – az asszony, érted – látta meg az értesítést a „Hírekben”. Ott lettem volna a temetésen… Charlie: Minek? Oliver: De hát az üzlet, érted. Charlie: Jólesik, hogy látlak. Legalább tíz… tizenöt éve? Ülj le… a gyászoló gyülekezet után még maradt egy-két hírmondó. (Ládából egy üveg porter sört tesz az asztalra) Oliver: Ritkán fogyasztok szeszesitalt. Charlie: Magamnak teát főztem, nem baj? Ebben a házban én nem iszom. Papa minden karácsonykor illendően megkérdezte: „Kérsz egy üveg portert, fiam?” Képtelen voltam rá. Tudtam, hogy anyám arcára olyan kínszenvedés ülne ki, mintha rövidnadrágban mászkálnék az orra előtt, vagy egy lány csöcsét markolásznám. Oliver: (boldogan) Ho-ho-hó. Charlie: Úgyhogy… (értetlenül) Mi van? Oliver: Nagy-gyon jó. Charlie: Jézus Mária, Oliver, te még mindig azt hiszed, hogy ha valaki fennhangon kimondja a „csöcs” szót, az a romlottság teteje? Akkor a házaséletet is nyilván kibírhatatlanul izgalmasnak találod. Oliver: (sugárzón) Semmit se változott a fiú, semmit se változott! Charlie: (kitölti neki a porter sört) Amúgy folyton tervezgettem, hogy egyszer megiszom azt a karácsonyi sört, hadd meneküljön föl szegénykém könnyben úszva a hálószobába, hogy kétségbeesetten felfohászkodjék a keresztény házasság patrónájához, Szent Annához. Aztán egyszer csak itt ültem harminckilenc évesen, nem sokkal szegénykém halála után, ölemben a fiam, – aki vad nagyszülői tetszés közepette bármikor hajlandó volt meginni bárki maradék sörét – a feleségem ott ült, ahol te most, és hitetlenkedő undorral figyeli, hogy az ura – akit az előző éjszaka neki kellett hazatámogatni – erényesen megrázza őszülő üstökét, kijelentvén: „Nem, Papa, tudod, hogy nem iszom.” (Odateszi a sört Oliver elé) Akkortájt egyébként az a nem egészen frivol gondolat is megfordult a fejemben, hogy aki férfi szánt szándékkal nem okoz fájdalmat az anyjának, az csak titkos szadista lehet. Gondolom, azóta nyugodtan ihatnék itt is, de miért tegyek tönkre egy tökéletes… (Lenéz Oliverre) Kopaszodol. Oliver: Én? Dehogy… ha-ha, csak a szél. (Előkapja a fésűjét) Szellős az idő. Nem, nem: most is egészséges, erős a hajam, érted. (Charlie elmosolyodik, és az edényfogó segítségével teát tölt magának. Oliver megfésülködik) Ahhoz meleg van, hogy nagykabátot vegyek, deviszont. Charlie: Így van. Oliver: A május, érted. Charlie: (kitérőleg) Már indultam volna, mikor eszembe jutott ez a szétraknivaló. Főleg szemét. Részletfizetési brosúrák, lakbérkönyvek, lakásbiztosítási papírok, egy törött pipa… (Átrakja a kupacot az íróasztalra) Oliver: Tessék! Charlie: Mi van? Oliver: (előrehajtja a fejét) Meg lehet nézni. Látod? Hm? Látod? Charlie: Mm… igazad van, én láttam rosszul. A hajápolás nem olcsó reklámtrükk. Oliver: A régi jó fejbőr-masszázs, érted.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
3
Charlie: Aha. Oliver: (szilárd meggyőződéssel) Bizony. (Lesimítja a haját, a poharáért nyúl, iszik) Charlie: Gyerek van? (Oliver kortyolgatás közben felmutatja négy ujját) Óh?! (Oliver keményen Charlie felé bök) Hm? (Charlie belekortyol a teába, majd önmagára mutat, s egy ujját emeli föl) Oliver: Ah. Charlie: Egyéb? Oliver: Micsoda? Charlie: Újság. Oliver: Ugyan már. Charlie: Nagy ideje. Szóval? Oliver: Ugyan már. (Gondolkodik. Szünet. Charlie vár, majd odalép az íróasztalhoz) Megvan, a mindenségit, tudtam, hogy kell valamit mondanom neked. Hat évvel ezelőtt… Charlie: Igen? Oliver: Végre-valahára megszereztem a „King’s Row” főcím-zenéjét. Charlie: Csakugyan? Oliver: Csak elektronikusan szimulált sztereó, érted. De akkor is… Charlie: Akkor is. Oliver: Jó mozi volt. Charlie: Igaz-e. Oliver: Otthon nagy kravál volt, amiért megnéztem veled. Anyám nem akart kiengedni játszani amiatt a mozi miatt. Charlie: Miért? Oliver: Jaj, úgy csinál, mintha nem tudná! Charlie: Csak juttasd eszembe. Oliver: Ellógtam miattad a beszédtechnika órát. Charlie: (már emlékszik) Így igaz. Oliver: Haj, a csikófogak! Emlékszel még, ezt az idiómát használtuk akkoriban: Haj, a csikófogak! De nagyon örülök, hogy kitartottam a jó öreg beszédtechnika mellett. Sokat segített az életben. Artikulálj gondosan, és ügyelj a megjelenésedre: így biztosan boldogulsz. Charlie: És boldogultál? Oliver: Hát, tudod, hogy van – érted. Charlie: Fantasztikus. Oliver: Sohasem árt, ha az ember fölkészülten várakozik. Charlie: Sohasem. Oliver: Ezért volt az, hogy mindig vigyáztam az eleganciámra. Charlie: És mindig a legjobb csajokat kaptad el. Oliver: El bizony, igaz-e? Charlie: Betty Brady-t… Oliver: Ugyan már. Charlie: Meg azt, amelyik a Cross Avenue mögötti összevissza házakban lakott valahol. Hogy is hívták? Oliver: A Kasbah. Charlie: A Kasbah. És Maureen O’Reilly. Oliver: Maureen… ugyan, ne mondd már. Látod, az a lány büszke volt a jó kiállására. Büszke is lehetett, amilyen remek – hát, remek, érted – mellkasa volt. Charlie: Csöcse. Oliver: (mint az imént) Ho-ho-hó. Charlie: Ez a Maureen egyszer azt mondta nekem… azt mondja: „Oliverből még nagy ember lesz.” Meg volt győződve. (Oliver mosolya úgy eltűnik, mintha belülről omlott volna össze az
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
4
arca) Bolondult érted. A többi is, mind. Mi van? (Oliver megrázza a fejét. Úgy tesz, mintha a falon lévő egyik képet nézegetné) Énnekem meg mintha örökösen az a fajta ír típus jutott volna, aki – a Rómából kapott különleges diszpenzáció jogán – a lába vastagabbik részét a térde alatt viseli. (Várja a reakciót, odanéz) Hm? Oliver: (nem látni az arcát) Ugyan már. Charlie: A gyerekképű Tyrone Power volt a mintaképed, igaz? Az enyém Gary Cooper lett volna, de valahogy mindig Akim Tamiroff-ra sikeredtem inkább. Jesszus, Oliver, micsoda idők voltak! Akkoriban még a mű-cowboy Gene Antryt is színésznek néztük. Oliver: (odafordul) Azért a „Mexikó rózsáját” csak el tudta énekelni. Charlie: Még szép. Oliver: Az volt a bajod, hogy nem jártál a Dale Carnegie-féle beszéd- és személyiségfejlesztő tanfolyamra. Charlie: Hiába, a lustaság. Oliver: Nagyon megéri ám, érted. Később meg, mikor átugrottál a Kisvizen, mint mondják, én beléptem a Rózsakeresztesekhez. Nagyon nagy vigaszt jelentett, mikor anyám meghalt. Az a lényege, hogy továbbélünk, érted, az Egyetemleges Tudatban. Mit gondolsz, csináljam továbbra is? Charlie: Természetesen, ha jót tesz. Oliver: A Papád, érted, ott volt anyám temetésén. Soha el nem felejtem neki. Charlie: Hiszen téged mindig is kedvelt. (A Papa előjön a mosogatófülke felől, és végigméri Olivert) Papa: Kedveltem? Én ezt kedveltem? Jézus ereje, hagyd abba, túl szűk a sír, nem bírok forogni benne. (Ki is megy rögtön. Charlie, akinek gondolataiban mindez lejátszódott, keservesen összerándul) Charlie: A maga módján. Oliver: No és a végén, hogy…? Ööö, ha nem bánt, hogy megkérdem… Charlie: Nem, nem volt váratlan. Addigra már átesett egy-két enyhe szélütésen. Jellegzetes öregkori tünet. Úgy értem, maga a dolog nem volt váratlan. Csak hirtelen következett be. Oliver: (továbbra is tapintatos) Te nem voltál, ööö… Charlie: Londonban voltam: tegnap jöttem át repülővel, ma megyek vissza. Hát, kedves középkorú barátom, most már egyikünknek sincsenek meg a szülei. A sor elejére kerültünk. Oliver: Miféle sor? Ugyan már. Hosszú még az út odáig, épp hogy elindultunk. (Felpattan) No! Charlie: Ne menj még. Idd meg a sörödet. Oliver: Az asszony, érted. Charlie: Hamar végzek itt, hazaviszlek. Oliver: Nem, hazaügetek az ősi haciendára. Charlie: (kicsit mintha kérlelné) Tíz perc. Oliver: Az a kicsi szőke asszony… (Az ajtóhoz lép, zakója zsebéből kesztyűt vesz elő) Furcsa, érted, milyen üres egy ilyen ház a temetés után. Mi lesz a sorsa, mit gondolsz? Charlie: A háznak? Újra kiadják, gondolom. Oliver: Az jutott eszembe… mi is jutott eszembe… véletlenül biztos ismersz valakit a Tanácsnál. Charlie: Hogy én? Oliver: Hát, hallani, hogy szépen boldogulsz, mindenki mondja. Gwendolyn meg én évek óta várunk házra, évek óta rajta vagyunk a listán. Ha volna némi befolyásod, érted. Charlie: (jóval hűvösebben) De nincs. Bocs. Oliver: Ugyan már. Az ismert személyiség… Charlie: Nincs. Oliver: Aha. Hát, néma gyereknek anyja sem érti szavát. Charlie: A Dale Carnegie-tanfolyam.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
5
Oliver: Ho-hó. Hát, bizony. Nos, ha legközelebb átugrasz, okvetlen. Elnézést a zavarásért. Haj, a csikófogak – hm? Charlie: Bizony, a csikófogak. (Oliver távozik. Charlie becsukja utána az ajtót) Szemét hiéna. (Körülnéz az üres szobában. A teáskannát visszateszi a tűzhelyre, elteszi Oliver poharát is, a maradék sört benne hagyja. Odapillant a Papa székére, majd az íróasztalhoz lép, s elkezdi szétrakni a papírokat. Egy levéltárca akad a kezébe, fölteszi a szemüvegét, hogy a benne lévő fényképet megnézze. Bejön Papa, a kétkezi munkás jellegzetes vasárnapi eleganciájával öltözve. Charlie nem hajlandó ránézni) Hess. Sicc. Kifelé. Papa: Nem is volt ez olyan rossz nap. Charlie: Kopj le! (A Papa leül a székébe, Charlie ránéz) Akkor ülj meg ott! Ki figyel rád. Papa: Tudtam, hogy a kedvedért marad a jó idő. Karácsonykor is szerencséd volt vele, mikor átjöttél. (Charlie nem vesz róla tudomást, visszarakja a papírokat az asztalra, és folytatja a szortírozást) Hanem a holnaptól nem sokat várok. Ha látni a Mourne-i hegyeket, akkor biztosan jön az eső. Bizony, pisikálni fognak az angyalok! Charlie: (dühödten odafordul) Most már elég! Papa: Nagyon jó mondás. Vagy már ismered? Charlie: Hogy ismerem-e?! Hála neked, tizenkét éves koromig, valahányszor eleredt az eső, lelki szemem előtt szárnyas alakok jelentek meg, amint a felhők közötti rés körül állva könnyítenek magukon. Menj innen, dolgozom. (Rakosgat, félig magában mondja) Ó igen, ez rávall. Amióta az eszét tudta, kertészkedett, s így bensőséges kapcsolatban állt az esővel: vagyis a meleg levegő ama atmoszferikus sűrűsödésével, mely a kritikus mértéket elérvén szabad szemmel is láthatóan lehullik, azaz csapadékot képez. A meleg levegő felszáll, az eső leesik; bár ami őt illeti, az elemi jelenségek efféle magyarázata nem más, mint… Papa: Süketelés. Charlie: Süketelés. Könnyebb volt, és viccesebb volt, és teológikusabb irányultságú volt úgy mondani, hogy pisikálnak az angyalok. (A tűzhelyhez lép, s egy jó adag papírt beledob) Papa: Bele is írhatnád valamelyik darabodba. Charlie: Előbb harapom le a tíz ujjam. (Papa fölkel, egy, legföljebb két lépéssel közelebb jön, megnézi Charlie bögréjét, majd a tűzhely felé fordul) Mit csinálsz? Papa: Itt ül, és egy bögre teát se készít oda magának. Charlie: Itt a bögrém. Papa: Üres. Charlie: Teli van. Papa: (fölénnyel) Eriggy már. Charlie: Te, hozzá ne nyúlj ahhoz a kannához. Hallod? Negyvenkét éven át dermedten bámultam, hogy figurázol azzal a kurva teáskannával, előre tudom, mi lesz belőle. Úgyhogy ne nyúlj hozzá! Papa: Olyan üres a bögréje, hogy már csontszáraz. Nem csoda, hogy ilyen mazna. Charlie: Hallod-e, leszel szíves… (Bénultan, már-már könnyes szemmel figyeli, amint Papa felkapja a teáskannát, s megindul vele át a szobán, majd a fele úton lecsapja a földre) Papa: (keserves kínban) Jézus, Mária, Szent József. (Fújdogálja, hűtögeti a megégett kezét) Charlie: Tudtam előre. Papa és Charlie: (egyszerre) Hogy ez milyen forró. Charlie: Mert olyan átok makacs. Nem bírtad volna kivárni, amíg jön a Mama, és majd ő… (Halkan) Jézus. (Papa elkezdi kerülgetni a teáskannát) Papa: Rosseb az ilyen antikrisztus teáskannába. Nyilván üres belül a fogantyúja. Csst, egy szót se. (Felkapja az asztalról Charlie bögréjét, megvetően belenéz) Üres! (A bögre tartalmát – háromnegyedig volt – a falikútba löttyenti, majd letérdel, s a bögrét a kanna elébe helyezi. Két ujjal irányban tartja a kannát, a nyakkendője végével emeli meg, úgy tölti ki.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
6
Fájdalmasan sziszeg) Az ördög pofozza meg, hogy ez milyen forró. (Feláll) Hej, a betyárját. (Leteszi a bögrét Charlie elé) No fiam, tessék. Charlie: (uralkodik magán) Köszönöm. Papa: (álldogál mellette) Ettől majd egy kicsit kikerekedsz. Charlie: Helyes! Papa: Hol a cukor? Charlie: Itt. (Papát megelőzve, villámgyorsan odarakja a cukrot és a tejet) Papa: Tej van? Charlie: Van! Papa: Ha nem akarsz tejet, adok egy üveg portert. Charlie: Ne! (Higgadtabban) Tudod, hogy ebben a házban én… (Helyesbít) Nem kérek portert. És ülj le. Papa: De hát egy szem táperő nincs abban a morva teában. (Elindul a széke felé. A teáskanna láttán megtorpan) Hogy a pokolba fogjuk visszarakni? He? Ha beállít, és ezt itt találja a konyha közepén, csúnyán kiveri nekünk a huppot. A virslik ma pont kiszúrtak vele, és ha a Mozgóképszínházban is valami vacakot látott, akkor megesz minket vacsorára mérgében. Höjj, édes eszem, tojjál meg. Charlie: (hűvösen) Borítsd rá a vödröt. Papa: Az a fogantyú még órák hosszat tűzforró lesz. (Ötlet) Maradj. Hegyezd a füled, nem csikordul-e a kiskapu. Charlie: Miért? Mit… (Papa a tűzhelyhez lép, lekapja róla a parázsszedőt, hogy majd azzal emeli helyére a kannát) Jaj, Istenem. (Charlie odarohan, felkapja a kannát, s lecsapja a tűzhelyre. Papa elejti a parázsszedőt, s bekapja a megégett kezét) Eredj már innen, és hagyjál engem békén. Meghaltál. Ott fekszel a Dean’s Grange-i temetőben, hat láb mélyen, a dobozodban… a Mama mellett. Én vittelek oda… vége, elmúltál, mars ki a fejemből. (Papa leül a karosszékbe, higgadtan megtömi a pipáját) Vagy legalább hallgass. Nyolcvan nyavalyás évedet zsúfoltad bele ebbe a fiókba, de amint kidobtam a fölösleget, bevágom magam mögött az ajtót, és annyi. Paddy unokaöcséd kapta a tévét, Maureen és Tom a rádiót, a szomszédasszonyod, Mrs. Dunne a megszámlálhatatlan apró szívességért hálás köszönetemet, minek következtében soha többé szóba nem áll velem. A többit viheti az ócskás, mert ami nekem kell, azt én elteszem. Egy órán belül kihűl a tűzhely, és jó darabig nem gyújt be senki. Megszabadulok tőled. Azért izzadok itt, mert a kabátom sem akartam levetni, hogy annál gyorsabban leléphessek. No, ehhez mit szólsz? Papa: (barátságosan) Istenuccse, fiam, olyan a hajad, mint a szürke szamár szőre. Charlie: Az öreg Drumm pontosan megmondta, ki vagy. Aznap, amikor eljött, hogy állást ajánljon. Papa: Nem volt rossz ember az a Drumm. Charlie: A vesédbe látott. Papa: Ma ott volt? Charlie: A misén… a szószék alatti padban. Papa: Ő volt az? Meg nem ismertem volna. Úristen, nagyon megroggyant. Charlie: Te beszélsz. Papa: Derék pasas szegény, csakhogy. Charlie: Tudod, mit mondott rád? Hogy te vagy az Ellenség. Mama: (kint) Charlie, gyere már le, ha mondom. Charlie: Ez ki? Mama: (kint) Charlie! (A mosogatófülke felől be. Ezúttal ötvenes évei végén jár; a Papa négy évvel idősebb nála. Mama fölfelé mondja, emelt hangon) Azt akarod, hogy fölmenjek érted? Charlie: Egészen elfelejtettem, milyen.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
7
Mama: (Papának) Emeld már meg a feneked, és szólj neki. Megint bent ül a vécén azokkal az istenátka könyveivel. Papa: (mintha darázs csípte volna) Nem hallod anyádat? Kotródj ki onnan, hallod? Te idétlen, gyere elő, ha hívnak! Ha a kezem közé kaplak… Mama: Elég lesz már. Papa: (most már felhúzta magát) Csoszog, mint az ólommadár… és ugrál meg rángatja magát, mint egy parkett-táncos csimpánz! Mr. Drumm mindjárt itt van a kiskapunál! Mama: Mondtam, hogy elég már. Olvasd az újságodat. Papa: (groteszk módon próbálja utánozni az ide-oda ugrándozó kamaszt) És pattog, és-és-és izegmozog, és banditásat játszik a Zöld Sziklán. Buck Jones, a kovboj. Charlie: Folyton le vagy maradva. Akkor már vagy öt éve nem játszottam kovbojosdit. Papa: Gibson a hatlövetű favicceivel! Tim McCoy és Randolph Scott a préri réme! Mama: Az embernek megfájdul tőled a feje. Da: (lassan leereszt) És-és-és-és a bájgúnár Gene Antry. Mama: Attól fogva, hogy Mr. Drumm beteszi ide a lábát, egy mukkot, egy pisszt ne halljak tőled, hallod? Papa: Ha valaki, én ismerem Drummot. Ki metszette meg neki a rózsafáit? Mama: Se valami elejtett megjegyzést. (Fogja a teáskannát) Papa: Mag, az a kanna… Mama: Egy szót se. (Kiviszi a teáskannát a mosogatófülkébe) Charlie: Soha rá nem jöttem, hogy csinálja. Papa: „Tynan – azt mondja – Isten engem úgy segéljen, én magának rózsában nem láttam párját.” Úgy igaz, ahogy itt állok, Mag. Nem látta páromat. (Belepirul a gyönyörűségbe) Mi? Charlie: Fél zacskó promincliért elsírod magad. Papa: „Hallom – azt mondja – egy kis whistezéstől sem ijed meg.” Hallod, szinte az ütő állt meg bennem. „Ki mondta ezt magának?” – kérdem, azzal ránézek. „Hallja – azt mondja – magáról ebben a városban a verebek is ezt csiripelik.” (Nevet. Az Ifjú Charlie lejön a lépcsőn. 17 éves, viseltes ruhájú. A kezében könyv. Papa meglátja) Charlie, épp most mondom, én az öreg Drummot még szilvafa korából ismerem. Charlie: Uramisten, csak nem ez a kis fasz? (Ifjú Charlie ránéz: igen zokon veszi a sértést. Kölcsönösen rühellik egymást) Jobb, ha tudod, az voltál. Ifjú Charlie: No és te mi vagy? Te meg egy nagy… Charlie: Vigyázz, a végén még bókot faragsz belőle. (Ifjú Charlie leül az asztalhoz, s kinyitja a könyvét) Papa: Ó, Drumm remek állást fog neked ajánlani. (Mama visszahozza a teáskannát, s lobogó forró vizet tölt belé) És ha nem, akkor mi van? Nem remekül megvagyunk, hogy egy fityinggel nem tartozunk senki fiának, nem megvan az erőnk-egészségünk, és nem az egészség a fő, meg a lényeg? Charlie: Hagyj el, óh, reménység, mondta Oscar Wilde. Mama: (Ifjú Charlie-nak) Ne tehénkedj rá az asztalra… Olyan púpos leszel, mint az öreg Totterdel. Papa: Az öreg Totterdel nagyon rendes ember volt. Charlie: Mit olvasol? Ifjú Charlie: (mogorván) A San Michele regényét. (Franciásan miselnek ejti) Charlie: (olaszosan mikélére igazítja) Michele, te bunkó. Mama: Hogy néz ki az az ing rajtad. Adok tisztát. Ifjú Charlie: Még csak kedd van. Mama: Vedd le. Ifjú Charlie: Heti egy ing jár.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
8
Mama: Nem kell azt olyan szigorúan venni. Csináld, amit mondok. (Kimegy a mosogató felé) Az ember a lelkét teszi ki értük, aztán ez a köszönet. (Ifjú Charlie kezdi levetni az ingét, alatta alsóinget hord) Papa: Abba az ingbe retket lehetne ültetni, fiam. Ifjú Charlie: (tompán, épp a feje körül az ing) Jaj, fogd már be. Papa: (magának énekli a „The Girl I Left Behind Me” dallamára) Öregem szól öregednek: „Jössz a Waxie strandra?” Öreged szól öregemnek „Nincs egy árva grandom.” A Waxie-ék gyertyások voltak, a Waxie strand pedig ott volt Bray-en túl, amikor még az Öregisten is legény volt. Ezt se tudtad, mi? (Ifjú Charlie reszket a hidegtől, meg sem hallja Papát) Charlie: (rávicsorít) Felelj, ha kérdeztek. Ifjú Charlie: (Papának) De, már mondtad. (Charlie-nak) Te beszélsz, hogy kell udvariasnak lenni pont ővele. Charlie: Korom kiváltsága, öcsi. Papa: (megcsippenti Ifjú Charlie karját) A mindenit, fiam, mint az agár, olyan vagy. „Én is sovány – aszongya az egyszeri ember – te is sovány, – aszongya – de az apád olyan sovány, mint mi ketten együtt se!” (Mama érkezik a tiszta inggel) Mama: Frissen van vasalva. Bújj bele. (És tartja neki. Az ing ujját és alját egy rikítóan elütő másik darabjaival toldották ki) Ifjú Charlie: Mi ez? Mama: Bújj bele. Ifjú Charlie: De hát nézd meg. Mama: Egy makula piszok nincs ezen az ingen, csak kinőtted kissé. Sok szegény ember hálásan megköszönné. Ifjú Charlie: Akkor add nekik. Mama: Goromba disznó. Ifjú Charlie: Uramisten, nézd meg az alját. Mama: Azt meg ki látja? Ifjú Charlie: Én ezt nem viselem. Mama: (lecsapja az inget) Akkor ne viseld. Hagyd ott. (Már fel is kapta) Vedd föl ezt az inget. Ifjú Charlie: Nem veszem. Mama: (Papához fordul) Nick… Papa: (félig megjátszott, félig igazi, kissé ijedt haraggal) Csináld, amit anyád mond, és passz. Hát nincs a hétnek egyetlen napja, hogy ebben a házban csönd és nyugalom legyen? Jézus Krisztus, és pont ma este, azt akarod, hogy erre állítson be az öreg Drumm? Mama: (halkan) Elég is lesz, ha a Szent Nevet így veszed. (Ifjú Charlie-nak) Emeld a karod. Ifjú Charlie: (már tudja, hogy vesztett) Én nem viselek ilyen… (Mama villámgyorsan pofon csapja, majd szinte ugyanazzal a lendülettel fejébe húzza az inget. Karját belehúzza az ing ujjába, majd magához rántja a fiút, s begombolja a gombjait) Papa: (megkönnyebbült) Ez az, fiam. Anyád maga szabta fel toldásnak az egyik régi ingemet, igaz-e, Mag? Charlie: Öröm a szádból ilyen jó hírt hallani. Mama: (hidegen, nyilvánvalóan vissza akar szúrni) Majd amikor pénzt hozol a házhoz, majd akkor lehet igényeskedni. Majd akkor eljön az ideje, hogy megjátsszad az úriembert. Majd akkor lehetsz nagyfiú itthon is, meg felőlem akár a parti korzón is. Hajjaj, régi mondás, igaz mondás: az ember a lelkét teszi ki értük… Papa: Csak rá kell nézni: remekül áll.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
9
Mama: Benne van a rossz természet… A végén még jó, ha föl nem kötik az embert. (Ifjú Charlie fölveszi a zakóját. Leül, kinyitja a könyvét) Charlie: Mindig meghunyászkodtál. Nem volt benned gerinc, hogy a szemükbe nézz. Pacal. (Mama az ajtónál áll, kinéz) Bár mehetett volna rosszabbul is. Mint mikor a randid volt Ita Byrne-nel, és megkérted az öreglányt, hogy vasalja ki a sötétkék nadrágodat: azt mondtad, a ministránsokkal mégy kirándulni. Ő meg soha életében nadrágot nem vasalt, s a varrásra vasalta az élt. A környékbeli taknyosok csak úgy csődültek a kettőnk nyomában, „Fel a horgonyt, hős tengerész!” Emlékszel? Ifjú Charlie: (már vigyorog) Haj, a csikófogak! (Nyikordul a kapu) Mama: Itt van. (Ifjú Charlie-nak, izgatott félelemmel, a veszekedést rég elfelejtette) Isten adja, meg a Szent Szűz, hogy találjon neked valamit. (Papa indul ajtót nyitni, Mama visszarántja) Várjál már, amíg kopog. Papa: (szinte varázsigeképpen) Ha valaki, én ismerem az öreg Drummot. Mama: És tartsad a szádat, hallod. Viselkedj. Ifjú Charlie: Csak egy hivatalnok, ha nem tudnátok. (Mama rávicsorít. Megjelenik Drumm. Ötven-egynéhány éves, szikár, keserű ember. Kopogtat. Mama és Papa az ajtóhoz lép. A kölcsönös üdvözlést elég pár mozdulattal jelezni) Papa: Irodafőnök volt. (Ifjú Charlie félelem-gyötörte arccal néz az ajtó felé, keze ökölbe szorul) Évi öt ötven… nem volt az rossz kereset ezerkilencszáznegyven… hányban is? Ifjú Charlie: Negyvennégy… novemberében. Charlie: Mi van? Ifjú Charlie: Semmi. Charlie: Nekem ne játszd meg a büszkét, öcsi. Ifjú Charlie: Nem hallod, hogy nyaliznak? Charlie: Boldogok a lelki szegények, mert övék a szennyeknek morzsája. Amikor szégyellted, hogy szégyelled őket, az volt a legrosszabb, igaz? De mitől félsz? Ifjú Charlie: Mondd csak… Akkor. Charlie: Mikor? Ifjú Charlie: Akkor. Most. Ma. Neki… mondtak valamit? Charlie: Miről? (Papa és Mama betessékeli Drummot) Mama: Akkor is, rémes, hogy iderángatjuk magát. Drumm: Ez az ifjú ember? (Kezet ráz vele) Üdvözlöm. Papa: (késve) Fogjál kezet, fiam. Drumm: Látom, könyvmoly, akárcsak én. Mama: (Papának) Mozdulj már, ültesd le a vendéget. Papa: (a székre mutat, s egy ujjal tiszteleg) Parancsoljon, uram! Charlie: (dühösen) Ne urazd! Mama: Szépen leül, és kap egy csésze teát a kezébe. (Nekilát, hogy a teát kitöltse) Drumm: (már-már ridegen) Én ugyan nem. Papa: (erőszakosan) Oda se figyelj rá. Dehogynem kap! Kap. Drumm: Ne bolondozzék. Jegyrendszer van, úgy tekintjük, hogy megvolt a vendéglátás. Heti tizenöt gramm tea a fejadag, nem kell pazarolni. Mama: (leteszi elé) Nem fogjuk megmérgezni. Papa: És nehogy azt higgye, hogy ez afféle kiszárított, másodszor felöntött teafű. Gurítsa le. Itt van magának a tej meg a cukor. Drumm: Idefigyeljen, ember, üljön le. Nem vagyok fogyatékos, majd kiszolgálom magam. Mama: Nick… Papa: Hiszen mi a fenét tudunk kínálni a teához? A nagy semmit… nem igaz? Drumm: (nem figyel rá, Ifjú Charlie-nak) A neve…?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
10
Mama: Charles Patrick. Drumm: És a tanulmányaival végzett? Mama: A Javadalmas Testvérek gimnáziumába kapott ösztöndíjat. Volt nem is egy, aki csak a pénzt vágta zsebre, de mi azt mondtuk, hogy soha: legyen meg az iskolája, mert csak arra támaszkodhat, ha mi már nem leszünk. Papa: Ó, Charlie-nak van a kalapja alatt. Drumm: Ha eszes fiú, ki a kedvenc szerzője. Ifjú Charlie: Shakespeare. Charlie: Hogy hazudsz! Drumm: És mi iránt érez magában tehetséget? Ifjú Charlie: Nemtom. Drumm: Egy Shakespeare-szaktekintély ne motyogjon. Azt kérdeztem, milyen fajta állást akarna? Mama: Amit kap, elfogadja. Hat hónapja van munka nélkül, amióta az iskolával végzett. Nem fog válogatni. Papa: Ha pedig nem adódik semmi, legföljebb vár egy kicsit. Lesz állás dögivel, ha a háborúnak vége. Drumm: Eddig másképpen történt. Eddig rendszerint depresszió jött utána. Papa: Ugyan már. Drumm: Maga a szakértő, nemde? Papa: (untig ismert szavajárása) Kopasz mondta, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk. Tudja a német, hogy az ír a barátja, és a legjózanabb számítás szerint is, amikor az állásokat osztják Angliában, a javát mi kapjuk. Drumm: Kitől? Papa: A sváboktól, mondom… mihelyt győznek. Drumm: Ezek szerint maga a németeknek szurkol? Charlie: (Papának) Fogd már be. (Ifjú Charlie-nak) Nem elvörösödni. Mosolyogni. (Ifjú Charlie keserves mosolyt erőltet a képére. Majd elneveti magát. Drumm azonnal szigorú pillantást vet rá) Drumm: Valami szórakoztató történt? Ifjú Charlie: Nem. Papa: Hitlerben jócskán az emberükre akadnak. Az ugyanúgy elkeni a szájukat, mint annak idején mi. Ha van nagy ember a nap alatt, Hitler az, meg De Valera. Mama: (nem néz rá) Elég lesz már… Papa: Talán jobbat érdemelnek az angolok? Nem lerohanták ezt a várost is, nem az ágyában lőttek agyon egy sor derék embert kilencszázhúszban? De hiába lesik a napját, hogy Heilhitlert a sarkuk alá tapodják. Visszazavarta őket a tengerbe 1940-ben, visszazavarja őket most is. Különben is, ki az a Churchill, rosseb a belibe, egy vadbarom, lóg a szivar a dagadt pofájából, s az egész feje olyan, mintha állott szarból. gyúrták volna. (Szünet. Drumm csak nézi) Mama: Van ám még tea bőven a… Drumm: Nem, mennem kell. Mama: (erőltetett mosollyal) Nem kell ám komolyan venni. Drumm: Nem is veszem. Úgy gondoltam, a fiú eljöhetne velem sétálni, és közben megtudakolnám tőle, amit tudnom kell. Mama: Charlie, hallod? Eredj föl, fésülködj meg, mosd meg az arcodat. (Ifjú Charlie fölmegy, örömest szabadul a társaságból) Tudom, hogy maga mindent elkövet az érdekében. Tudom. Drumm: Nem sok lesz az a minden. Nincs itt most semmi, senkinek. Nem gondoltak rá, hogy elengedik Angliába? Papa: Angliába!
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
11
Drumm: Ott van munka. Mama: Jaj, nem. Drumm: Lehet, hogy hasznára válna. Mama: Nem vennénk a lelkünkre, hogy elveszítsük. Papa: Van itt jó munka, ha az ember nyitva tartja a szemét. Negyvenhat éve, süvölvény-korom óta kertészkedek odafönt a Jacob-éknál… hinné, ha nem mondom? Drumm: Igen. Mama: Mi van odaát Angliában? Bombázás és egy csomó betegség. Nem, maradjon csak itt, ahol gondját viseljük. Hiszen rajtunk kívül az ég egy adta világon senkije sincs. Mert a sajátjának nem kellett. Drumm: A sajátjának? Mama: Akárki volt is az a személy. Drumm: Úgy érti, örökbe fogadták a fiút? (Ifjú Charlie lefelé sietne a lépcsőn, szívesen kint volna már a házból. De meghallja Drumm szavait, s megtorpan a lépcső tetején) Mama: (csak írásjel-képpen) Áh, ne is mondja. Charlie: És félájultan a szégyentől, végig kellett hallgatnom a nagy számodat. Mama: Tíznapos korában hoztam el a Holles utcai kórházból, és azóta nem szenvedett hiányt semmiben. Szegény anyám – eltemettük azóta, Isten nyugosztalja – azt mondta: „Mag, ez lelencgyerek, nem tudod, kitől van, honnan van. Keservesen megbánod még, amikor majd ellened fordul. Papa: (mordul egyet) Ugyan már, asszony. Mama: Hát nem azt mondom? (Drummnak) Az ember becsületben fölnevel egy gyereket, heti harminc shillingből eleinte, heti kettő font tízből mostanában, negyven évi keserves gürcölés után, aztán majd nézze meg, mire megy vele. Charlie: Figyelem! Finále ultimó tutti frutti. Mama: Egy mazna, gyönge kisgyereket. Az a személy meg akart tőle szabadulni. Drumm: Szabadulni? Charlie: Dobpergés, és…! Mama: Még mielőtt megszületett volna. Valami rohadt mocsoksággal mérgezte magát. Enright doktor úr meg is mondta, azt mondja: „Nemigen fogja maga ezt a gyereket fölnevelni, jóasszony, nemigen lesz ebből öregember.” De én fölneveltem, és büszke vagyok rá. Charlie: Tuss! Lassú függöny. Végkicsengés! Mama: Több ez a gyerek nekünk, mintha a magunké volna, bizony több. Charlie: Dörgő tapsvihar. (Drummnak) Szíveskedjék a csokrot. Drumm: Maga rendkívüli asszony. A fiúnak minden oka megvan rá, hogy hálás legyen. Charlie: Szép volt. Nézőtéri világítás. (Ifjú Charlie összeszorított ajakkal fojtja magába az üvöltést, így valami nyüszítő sikolyfélét hallat, és kimenekül a kertbe) Az a nyüszítés mintha a szememből tört volna ki. Mama: Charlie? Drumm: Úgy látom, már neki is vágott. Viszontlátásra, asszonyom. Ami kevés telik tőlem, megteszem. Mama: Tudom én azt. Jó az Isten, sosem csalatkoztam benne. Drumm: (Papára néz, majd Mamára) Meglepő nap volt. Mama: Nick, köszönj el. Papa: Már megy is? Akkor minden jókat. (Náci karlendítéssel) Nagy nemzet leszünk megint! Istenemre, nagy nemzet! Drumm: Tudatlan ember maga. (Még egyet bólint Mamának, s kimegy. Papa halkan nevetgél, s úgy ingatja a fejét, mintha bókot kapott volna. Drumm odakint) Várjon meg, fiatalember.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
12
Papa: (amint Mama visszajön az ajtótól) Nem rossz ember ez a Drumm. Derék ember. „Én magának – azt mondja - rózsában nem láttam párját.”(Mama a haragtól szótlanul néz rá, majd kiviszi Drumm csészéjét a mosogatófülkébe) Charlie: (Papának) Leállíthattad volna. Legalább megpróbáltad volna. Meg se mukkantál. Papa: (kiszól Mamának) Azt hiszem, ma jól kiáztatom a lábamat, Mag. Úgy fel van törve, a fene majd megesz. Charlie: Annyi éven át, csak ültél, és bámultál a tűzbe: mi forgott a fejedben? Miféle gondolatok? Mire gondoltál? Tudtommal soha egy reményed, soha egy álmod nem volt, soha egy csak félig értelmes mondat el nem hagyta a szádat. Papa: (a lábát dörzsölgeti) Hajjaj, holnap esni fog. Charlie: Szerdán whistezés, szombaton a Mozgóképszínház, évente egyszer, augusztus első hétfőjén a Wicklow-i evezős-regatta. Bendigó préselt pipadohány, „Ha van nagy ember a nap alatt, az De Valera”, és „Isten óvja a ház népét, amíg magam én idebent vagyok”. Ötvennyolc éven át napi kilenc órát gürcöltél egy kertben, amelyik olyan meredek volt, hogy a ló nem bírta megmászni, s amikor heti tíz shilling kegydíjjal leráztak magukról, cigánykereket hánytál örömödben, hogy azt a nyomorúságos alamizsnát a „jobb emberek” kezéből kapod. Egy életen át ültél a csalán közt, de meg nem mozdultál volna, nehogy valaki még elfoglalja a jó kis helyedet. Papa: (halkan) Mulatságos egy gyerek vagy. Charlie: (szinte rimánkodva) Leállíthattad volna. (Bejön Mama) Mama: Tudatlan, azt mondta rád, és jól mondta. Papa: (döbbenten) Micsoda? Mama: „Éljen Hitler”-ezel előtte, meg azok a mocskos beszédeid. Tudatlan. Papa: Most mit kell kiabálni? Mama: Azt. Hogy mindenbe beleugatsz, amikor senki se kérdezett, úgyhogy az ember azt se tudja, hova nézzen szégyenében. Pedig megmondtam: „Tartsd a szádat”, így mondtam. De nem… mert az oldalán fakadna ki… Papa: De hát egy szót se szóltam, azt is halkan mondtam. Mama: Téged nem lehet valamirevaló emberek közé beengedni. Nem csoda, hogy Charlie úgy rohant ki a házból. Papa: Micsoda? Kicsoda? Mama: Nem először csináltál bohócot belőle, de tudom, nem is utoljára. Isten irgalmazzon annak a gyereknek, ha rajtad múlik az előmenetele. Papa: (nyugtalanul) Ugyan már, Mag, ne izélj. Ugyan már…hiszen Charlie meg én… Mama: Nincs az az ember, akinek ne égne a pofája miattad. Papa: De hát Charlie meg én… Mama: Egy életre végzett veled. Egy életre. (Kimegy) Charlie: Úgy kell neked. Leállíthattad volna. (A konyha elsötétül, megvilágosodik a parti korzó. Sirályok hangja. Felbukkan Drumm és Charlie. Megállnak a pad előtt) Drumm: Nyugatira fordult a szél. Iszik szeszes italt? Ifjú Charlie: Még nem. Drumm: Isten segítségével majd fog. Jár a lányok után? Ifjú Charlie: Mi tetszik? Drumm: Nőnemű lények után. Keresi a társaságukat? Ifjú Charlie: Olykor-olykor. Drumm: Időtöltésként semmi elítélendőt nem találok benne. Henry Vaughan, a tizenhetedik század egyik amúgy jelentéktelen költője szerencsésen fogalmazta meg a dolgot, így írván: „Dicső kinézés egy csinos fenék.” Ismeri Vaughant?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
13
Ifjú Charlie: „Arcuk nem evilági fényben ég.” Drumm: Tehát olvas verset! Idefigyeljen, barátom: ha egy helyen kíván mutatkozni velem, jobb, ha tudja: nem bírom a hazugságot. Úgyhogy soha többé ne próbálkozzék vele. Ifjú Charlie: Én nem… Drumm: (szilárdan) Shakespeare senkinek sem kedvenc szerzője. (Alaposan végigméri Charlie-t) Erről több szó ne essék. Tehát: járjon csak az említett lények után, s ha elkapja egyiketmásikat, szorongassa meg jó alaposan, de semmiképp el ne kapkodja a házasságot. Mely a maximális magány és a minimális békesség kombinációja. Én magam két leány apja vagyok… fiam nincs. Ifjú Charlie: Ismerem a lányait. Drumm: Oh? Ifjú Charlie: Látásból. Nem személyesen. Drumm: Ha pontosan akarnám leírni őket… madárszerű lények. Ifjú Charlie: (igyekszik helyesen reagálni) Igen, gondolom, ők… Drumm: Rhode Island-i – durvábban parlagi – vörösesbarnák. Szabad nevetni. Ifjú Charlie: Nem szeretnék. Drumm: Azt mondtam, szabad. Én nevetek. De… fiam nincs. (Leül a padra, s int Ifjú Charlienak, hogy üljön mellé) Az irodámban megüresedik egy iktatói állás. Én, személy szerint, nem ajánlom magának: az állás olyan, mint a rákvarsa, befelé sokkal könnyebb, mint kifelé, és maga mintha nem hivatalnoknak teremtődött volna. De amennyiben heti negyvenöt shillingért el akarja adni a lelkét, azt is elárulom, hogy nem fogok éjjelente álmatlanul vergődni a lelkifurdalástól. Ifjú Charlie: Úgy érti, megkaphatom azt az állást? Drumm: Ha eléggé elment az esze. Tanácsolnám, hogy… Ifjú Charlie: Egy állás. Egy állás egy rendes irodában, menedék a vihar elől. Istók-zicsi, meg kell bolondulni. (Felugrik) Huhú! (Drumm esernyőjével ütögeti a földet) Uramisten, el se fér az eszemben. Milliomos vagyok, drága Drumm úr… hálám örökké üldözni fogja… Drumm: Remélem, tud normálisan is fogalmazni. Ifjú Charlie: Istenemre mondom, Drumm úr, olyan örömet szerzett, hogy a maga kedvéért akár most rögtön arabusul is megszólalnék. Állást kapok! Drumm: (fanyarul) És így hajítjuk pocsékba az életünket. Ifjú Charlie: (vigyorog, majd) Mi tetszik? Drumm: Soha nem lesz magából semmi, amíg meg nem tanul nemet mondani. Nemet mondani az állásoknak, a lányoknak, a pénznek. Máskülönben, mire megtanul nemet mondani az életnek, rá kell jönnie, hogy a javát már befalta. Ifjú Charlie: A gimnáziumi évzáró óta egyfolytában állást keresek, Drumm úr, ezt nem utasíthatom vissza. Drumm: Természetes. Ifjú Charlie: Úgy értem, otthon én vagyok az egyetlen, aki… Drumm: Ennek tudatában vagyok. (Az ügyet lezártnak tekinti) Akkor így legyen. Mintha szürkés árnyalatú lenne az arca: azt javaslom, szokjon rá az alapos mosakodásra. Szükség lesz továbbá a születési anyakönyvi kivonatára. Mi a neve? Ifjú Charlie: Tynan. Drumm: Az igazi nevét értettem. Maga is hallotta, amit a nevelőanyja mesélt, igaz? Hogy maga házasságon kívül született. Ne vágjon ilyen villámsújtott képet. Tény, hogy együtt kell élnie vele, úgyhogy jobb is, ha elkezdi. Kisvárosban a törvénytelen származás sokkal nagyobb szégyennek számít, mint nagyban, de adja Isten, hogy magát ez tettekre piszkálja fel. A barátai tudják? (Ifjú Charlie a fejét rázza) Nyilván tudják. Úgyhogy ne mondja el nekik: nem fogadnák hálásan, hogy kiveszi az ászt a paklijukból. Most mi baja? Idefigyeljen, barátom,
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
14
könnyekkel nem ébreszt bennem együttérzést. Azt mondtam, túltesszük magunkat rajta… a végén még pederasztának néznek a járókelők. Folyik az orra, törölje meg. Ifjú Charlie: Nincs zsebkendőm. Drumm: Márpedig az enyémet nem használhatja. Használjon mást… az inge alját. (Ifjú Charlie már követné a tanácsot, mikor eszébe jut a toldás) Nos? Ifjú Charlie: Azt már mégsem. Drumm: Mégsem? Ifjú Charlie: (fennkölten) Gusztustalan dolog. Drumm: Úgy gondolja? (Farkasszemet néznek. Ifjú Charlie nagyot szív az orrán. Távolból rezesbanda hangja) Nos, talán mégsem reménytelen eset. Ifjú Charlie: Kint van a rezesbanda a mólón. Drumm: (feláll, hogy megnézze) Hm? Igen, a hangzásból ítélve a Dublini Artane Fiúk az árvaházból. (Ifjú Charlie villámgyorsan előrántja az inge alját, megtörli az orrát, majd helyre gyűri az ingét, mire Drumm ismét feléje fordul) Az… édesanyja, mondjuk így?…nagyon derék asszony. Ifjú Charlie: Mmgen. Csak ne mondaná el mindenkinek. Drumm: A maga ügyét? Ifjú Charlie: Aki csak idősebb a környéken. Azok pedig közlik vele, hogy micsoda remek asszony, én viszont összetett kézzel adhatnék hálát. És ha valamit olykor-olykor jól csinálnék, az is semmi… hisz kutya kötelességem. A papám egész más: ha az ember autóval szaladna belé, megköszönné a fuvart. Drumm: Én kedvelem. Ifjú Charlie: (hitetlenkedve) A papámat? jaDrumm: Én megengedhetem magamnak ezt a fényűzést, hisz nem kell vele laknom. Magának viszont igen. Tehát magának ő az Ellenség. Ifjú Charlie: A micsoda? Drumm: Az Ellenség. Ifjú Charlie: (pléhpofát vág, próbál nem nevetni) Értem. Drumm: Velem ne udvariaskodjék, barátom, mert úgy röpül ki abból az állásból, hogy még el sem foglalta. Az egyik whist-partin a fülem hallatára kijelentette, hogy 1940-ben vége lesz a világnak. Ez a babonaság a hiszékenyebbje körében akkortájt közszájon forgott. Nos, eljött 1940, és – mint észlelhette – el is múlt, mivel pedig Dublin és környéke, engem is beleértve, ép bőrrel megúszta, elébe tártam a problémát. Szeme sem rebbent. Felvilágosított, hogy a világnak azért nem lett vége, mert a német bombázások megváltoztatták az időjárást. (Ifjú Charlie viharosan derül. A térdét csapkodja nagy nevettében. Megvilágosodik a semleges tér, belép Papa, és becsönget egy ajtón) Igen, azok a veszélyesek, akiken ilyen jót tudunk derülni. (Papa ismét csönget, majd zsebre vágja a pipáját, és vár) Milliók hasonlók hozzá: ártalmatlanok, buták, s egy csöppnyi érték sincs bennük. Világéletükben óvakodtak tőle, hogy nemet mondjanak, akár a világra, akár az életükre, és vidoran várják az összes többiek temetését. Ha van egy csöpp esze, barátom, belevési, hogy az ilyentől tartani kell. (Papa arcára fény vetül, mintha ajtót nyitottak volna neki) Papa: (köszönés után) Micsoda goromba egy idő, kérem szépen. Biztosan tetszik engem ismerni, asszonyság, Tynan vagyok, a Begnet sorról, hiszen ismer itt engem mindenki, mint a rossz pénzt. Tudja-e, mit mondok én magának? …az a hátsó telkük, az a parlag: ha abból magának valaki kipucolná azt a rakat sziklát meg fatönköt, ami benne van, aztán szépen felásná, és rendesen meghordaná trágyával, Isten engem, hogy nem tetszene ráismerni. Abból olyan kert lenne, hogy a Paradicsom nem volt különb. Drumm: Aki még fájdalmat érezni is tudatlan, attól a jóságos Úristen óvjon bennünket! Papa: Tetszik tudni, fölcseperedett a gyerek, most áll munkába. Pazar állása lesz, egy egész iroda a keze alatt, életrevaló fiú. És tudja, hogy van: nem venném a lelkemre, hogy egy tisztességes
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
15
öltöny meg egy rend új ing nélkül induljon neki az életnek. Csak nem nézhetem, hogy jobb emberekkel közlekedik, közben meg a segge kivan a nadrágjából. Hiszen tetszik engem érteni. Drumm: Ha elfogad egy tanácsot: a maga világában éljen, az övébe a fél lábát se tegye be. Papa: Átjövök akkor vasárnaponként, eldolgozgatok azon a parlagon… nekem az ilyen munka meg se kottyan. (A pénz említésére zavarba jön) Persze, hogyne… én azt magára bízom: amennyit gondolni tetszik. (Köszön) Köszönöm tisztelettel, a legjobbakat. (Indul, de egy szóra még visszajön) Tetszik tudni, mit mondanak a régi öregek: Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el. (Az ajtó adta fény kialszik. Amint Papa kimegy a semleges térből, az is elsötétül) Drumm: Azért a beszélő viszonyt fenntartjuk? Ifjú Charlie: (utálja) Igen! Drumm: Csak nem dühös? Ifjú Charlie: Nem! Drumm: Persze, miért is volna. Nos, elballagunk a mólóig, meghallgatjuk a Dublini Artane Fiúkat? (Elballagnak. Gyors fényváltás: Charlie és Papa a konyhában, mint előzőleg) Charlie: És úgy elmentem vele, mint egy repedtsarkú. Papa: Drumm rendes pasas. Egyszer még ide is benézett, hogy bírom magam, mikor anyád meghalt. Most három éve, bizony. Adott egy doboz cigarettát. „Hagyja – mondom – nem kell.” – Mire ő: „Ne az eszére hallgasson, hanem az okosabbra: tegye csak el.” El is raktam. Várjál csak, megnézem, megvan-e. Charlie: Meghallgattuk a rezesbandát, és én még egy csomó mentséget is találtam számodra. Hogy a nagyapád meg a két öccse az út szélén pusztult éhen a Nagy Éhínség idején. Papa: Bizony. Bizony. Nehéz idők voltak. Ott haltak éhen az út szélén. Charlie: Micsoda út szélén? Az egészet én találtam ki! Papa: Könyörtelen idők voltak. Hova a fenébe raktam el? Majd elszívod a repülőn. (A szekrényhez lép) Charlie: Semmi szükségem rá. Papa: (keresgél) Dehogy nincs. Charlie: Ne csinálj már… (Egy doboz „Player’s-t vesz ki a zsebéből) Semmi baj… idenézz, megvan. Papa: Hogy? Charlie: Nézd meg. Papa: Derék gyerek. Bizony, most három… (Leáll) Drumm „Sweet Afton”-t szívott. Ez nem az. (Tovább keresgél) Charlie: Pancser! Papa: Anyád májusban ment el, és mit gondolsz, én mikor? Májusban. Hinnéd, ha nem mondom? (Széket kerít, föllép rá) Charlie: Gratulálok. Kiállhattam volna melletted, megmondhattam volna neki, mit csináljon azzal az állással. Akkor utálhatnálak téged, és nem magamat kéne utálnom. Mert halál pontosan megmondta: a vesédbe… (Odanéz) Jaj, mássz már le onnan. (Papa megtalálja a doboz cigarettát a szekrény tetején. Kezd lemászni a székről) Tönkretettél, tudod-e? Sok-sok évvel azután, hogy otthagytam az állást, és Drumm-nak is bemondtam az unalmast, egy londoni helyen vacsoráztam: szmoking, tölgyfa-burkolat, Sarah Bernhardt olajképe a falon, este kilenc óra volt, és az a hely, ahol az embernek tilos megköszönni, ha a pincér letesz elé valamit. Épp felröppentettem egy magas erudícióról tanúskodó apercu-t, és mámoros fejjel készültem a következőre, mikor mintha hirtelen megrántották volna a pórázomat. Odanézek, hát nem te fogod azt a pórázt? Épp a tyúkszemeidet vagdostad, egyidejűleg közölvén, hogy istenuccse marad a szép idő, ha nem kapunk esőt reggelre, majd megszórtad a kenyerem cukorral, mikor a Mama épp nem nézett oda. (Papa odacsúsztatja neki a cigarettát, mintha csempészáru volna)
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
16
Papa: Egy szót se. Vágd zsebre. Charlie: Mármost hogyan tartozhatom oda, ha ide tartozok? Papa: „Ne az eszére hallgasson, – aszongya – hanem az okosabbra: tegye csak el.” Charlie: És több volt az, mint puszta emlék. A Mama akkor már halott volt, és tudtam, hogy ugyanabban a pillanatban egyedül ücsörögsz itt, és nézed az alkonyatot. Vajon rossz érzéssel gondoltál rám? Bár úgy lehetnék légy a fejedben, ahogy te darázs az enyémben. Miért nem akartál velünk lakni Londonban, mikor annyit kértünk? Papa: Minek mentem volna? Charlie: Nyolcvanegy éves voltál. Papa: Noná, és csudás formában. „Isten engem, Tynan, – mondja Kearney atya – a végén úgy kell majd agyonüssük százhúsz éves korában.” Nagy marha lettem volna, itt hagyni Anyád dolgait, hogy mindenféle emberek szétlopkodják. És mire föl? Hogy átmenjek Angliába, és idő előtt belepusztuljak abba, amit odaát ételnek csúfolnak? Charlie: Úgyhogy inkább itt maradtál, mint a nyű a káposztában, és a gondozás hiányába pusztultál bele. Papa: Gondoskodtam én magamról, nem szorultam rá senkire. Charlie: Mint a kő a nyakamban, olyan voltál, ha nem voltál szem előtt. Azt se hagytad, hogy szép nyugodtan defloreáltassam magam. Papa: Hogy mit csinálj? Charlie: Semmit. Jassz szó. Rég elavult. (Megjelenik a színen Mary Tate: 25 éves, facér lány) Papa: Ez meg ki? Nagyon derék lány. De mit keres itt? Charlie: Nem itt kereste, hanem a tengerparton. És aligha volt derék lány. Csak a csúfnevén ismerte az egész környék, ő volt a Sárga Veszedelem. (Ifjú Charlie és Oliver – szintén ifjabb – ott lebzsel a semleges téren. Mary elsétál előttük – szemlátomást nem figyelnek rá) Charlie: (hirtelen dalra fakad) „Kívül a kaszárnyán… Oliver: …Kinn a kapunál… Ifjú Charlie: …Bárcás királylány… Oliver: …Még most is ottan áll…” Ifjú Charlie és Oliver: (együtt) „S te hozzám simultál, kedvesem, S a lábad szaglott, redvesen, Mint rég, Lili Marleen.” (Mary megtorpan kissé a szöveg hallatán, majd megy tovább a padig. Leül, s a „Modern Mozi” egyik számát olvasgatja. A két nagykamasz tovább énekel – most már halkan, maguknak. Ifjú Charlie egyszer-kétszer nyíltan odanéz a lányra) Charlie: (Papának) Mi, fiúk, titkon és verejtékben úszva álmodtunk arról, hogy milyen sötét dolgokat művelnénk a Sárga Veszedelemmel. Jó szó a sötét, hiszen akit a Sárga Veszedelemmel megláttak, azt a rendes lányok kerülték, mint a pestisest, és megmondták a mamájuknak, a mamájuk pedig megmondta az illető mamájának, lévén a Sárga Veszedelem minden mamák ellensége. A többi srác pedig körberöhögte volna az illetőt a nemi nyomoráért – persze, a magasröptű dumák, hogy Veronica Lake-nél alább nem adná, aztán tessék. Mert szexuális vágyainkkal mindig lehetetlenül magasra céloztunk: így egyrészt megúsztuk a gyalázatot, ha megpróbálnánk és beletörne a bicska, másrészt a halálos bűnt, ha sikerülne. A Sárga Veszedelem soha nem kacsintott, soha nem riszálta magát: a profi félreismerhetetlen jegye. És bárhogy kerültük, vigaszt is jelentett számunkra. Mert végszükség esetére mégiscsak ott volt. (Ifjú Charlie és Oliver egyszerre néz oda Maryre) Ifjú Charlie: Azt mondják, mintha csalán csípte volna. Oliver: Aha, mert mindig viszket neki. Ifjú Charlie: Úgy szemre jóképű egy pár van neki. Oliver: Lába, úgy érted?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
17
Ifjú Charlie: Hát, ha úgy vesszük, az is. Oliver: Óh, ho-ho-hó. A mindenit. Nagy-gyon jó. (Hogy Oliver hangosabban szólt, Mary fölnéz a magazinból: nyugodt, egyenes a tekintete, sem nem barátságos, sem nem ellenséges) Ifjú Charlie: Néz. (Marynek) ’Estét. Oliver: (zavarban) Ne… Ifjú Charlie: Miért ne? Oliver: Kipletykálnak. Hol is tartottam? Igen… Hogy milyen volt Maria Montez a Kobraasszonyban. Nos, nyugodtan kijelenthetem, hogy ilyen sudár termet… Ifjú Charlie: Azt mondják, hagyja. Csak szépen meg kell kérni. Oliver: Maria Montez? Komolyan? Ifjú Charlie: (rámutat) Ő. Oliver: Há, persze. De ki van annyira oda érte? Charlie: Én voltam. Oliver: Úgy értem, ki akar odáig lealacsonyodni? Charlie: Én akartam. Ifjú Charlie: Jajistenem, akkor se nyúlnék hozzá, ha a görcs rángatna. Én csak… Oliver: Ráadásul csúnyán bohócot csinálna belőled, érted, mint abból a pasiból is, aki bizalmaskodni próbált vele a Mozgóképszínházban. Ifjú Charlie: Mikor? Oliver: Azt hiszem, az egyik Bette Davis ment. A pasas odaült mellé, és mikor már a nagyfilm ment, elkezdett neki nyúlkálni. Ő viszont meg se szólalt, csak fogta a pasast, és odavitte a mozivezetőhöz – a fütyijénél fogva. Ifjú Charlie: (elképedve) Ilyen nincs. Oliver: Istók zicsi. A pasasból nagyon kicsi kisfiú lett. Gondolhatod. Ifjú Charlie: Ámbár, ha annyira irtózik tőle, nemigen kapta volna el. Oliver: Há-mittudomén. Akkor tán a nyakkendőjénél fogva viszi oda. (Ifjú Charlie dermedt ámulattal nézi Maryt) Charlie: A kéjvágy a zsigereimbe markolt. Kellett a Sárga Veszedelem, úgy kellett, ahogy soha lány addig, és soha asszony azóta. Ráadásul először volt rajtam az új öltönyöm, tehát most kellett megtennem, most vagy soha, amíg hat az újdonság ereje. Oliver: (aki közben is beszélt) Akkor megyünk biliárdozni? Ifjú Charlie: Menj csak. Oliver: Hogy én? Ifjú Charlie: Majd megyek utánad. (Már-már tragikusan néz Oliverre. Szünet. Majd Oliver Charlie-ról Mary-re néz) Oliver: Hogy ő? Ifjú Charlie: (gyötrötten) Menj már. Oliver: Ho-ho-ho-hó. Ugyan már. (Dermedten) Ilyet csinálni… Ifjú Charlie: Olly… húzd a csíkot. Oliver: De hát borzasztó reszkír, ha tényleg hagyja. (Majd) Hova viszed? Ifjú Charlie: Nem tudom. Hátra. Oliver: Akkor viszlát. Ifjú Charlie: Aha. Oliver: Remélem, tudod, hogy kikészíted az öltönyöd. Ifjú Charlie: Menj már, légy szíves. Viszlát. (Oliver nem mozdul. Arcára kiül az ellenséges indulat) Oliver: Énvelem jöttél ki sétálni, érted. (Ifjú Charlie várja, hogy távozzék) Azt mondják, nagyon kellemetlen csalódás, érted, nagyon túl van értékelve. (Szünet. Mérgesen) Noshát, ha nyilvános helyen találkozunk, ne köszönj, mert nem köszönök vissza. (Távozik. Ifjú Charlie
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
18
odamegy a padhoz. Megtorpan, beléállt a félsz. Közben Charlie kilépett a konyha játékteréből) Charlie: Segítség kell? (Ifjú Charlie továbbra is Maryt bámulja, csak int Charlie-nak, hogy hallgasson) Ha azt hiszik, hogy félsz tőlük, támadnak. Magad mondtad, hogy csak szépen meg kell kérni. Ifjú Charlie: Fogd már be. (Mary most ránéz) Charlie: Most! Nyomás! Ifjú Charlie: ’Estét. Mary: Ezt már mondta. Charlie: Odaülsz. (Ifjú Charlie leül a lány mellé. Most rituális párbeszéd következik: lakonikus, gyors) Mary: Nem mondtam, hogy leülhetsz. Ifjú Charlie: Szabad ország. Mary: Keresel valamit? Ifjú Charlie: Én? Ki mondta? Mary: Hívott a barátod. Ifjú Charlie: Kicsodát? Mary: Tégedet. Ifjú Charlie: Minek mentem volna vele? Mary: Keresel valamit? Ifjú Charlie: Én? Ki mondta? (Szünet. A társalgás kettes fokozata.) Mary: Mi a neved, ha már? Ifjú Charlie: Bruce. Mary: (vigyorog: nemigen hiszi) Csakugyan? Ifjú Charlie: Csak. (Orrot mutat Charlie-nak) Mary: Bruce? Ifjú Charlie: Mhm. Mary: Szép név. Ifjú Charlie: Ő viszont Oliver. Mary: Csak nem? Ifjú Charlie: A városból. Mary: No és te, honnan? Ifjú Charlie: A Trinityből. Bölcsészkar. Mary: Komoly? Ifjú Charlie: Angol irodalom szak. Mary: Jó nehéz lehet. Ifjú Charlie: Van benne olyan is. (A lány ismét a magazinjába mélyed. Csönd. Véget ért a kettes fokozat.) Charlie: Most szépen megkéred. Ifjú Charlie: Nem lesz benne. Charlie: Megkéred. (Beszéd helyett Ifjú Charlie súlyos mozdulattal Mary vállára hajítja a karját. A következők alatt a lány nem néz föl a magazinból.) Mary: Erről az Edward G. Robinsonról nem mindjárt egy majom jut az ember eszébe? Ifjú Charlie: Lássam csak. Tudod mit, de. Mary: Egy olyan pávián. Ifjú Charlie. Az. Az, az, az, az. (Mindegyik „az”-zal erőteljesen rácsap a lány térdére. A lány szinte delejezetten nézi a kezét, amint föl-le jár, s végül vasmarokkal megállapodik a térdén. Mary ismét a magazinjába merül, míg a fiú markolászni kezdi a térde kalácsát) Charlie: (csak bámul) Te furmányos disznó, te.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
19
Mary: Nem jár le. Ifjú Charlie: Micsoda? Mary: A lábam. (A fiú másik keze most becsúszik Mary hóna alá, azon eltökéltséggel, hogy megfogja a mellét. Ám nem ébred rá, hogy a lány hóna alá szorított kis táskát markolásszagyömöszöli. A lány kíváncsian nézi az elszántan működő kezet) Charlie: Baromira fel fog izgulni a pénze. Mary: (ismét a magazinjába merül) Azt ne hidd ám, hogy kereshetsz itt valamit. Ifjú Charlie: Nem hiszem. Mary: Nem tudom, minek nézel… olyanfélének, aki csak úgy üldögél, amíg tapizzák, közben meg mászkálnak az emberek. Ha nem hagyod abba, fogom magam, és elmegyek hátra. (Most először néz egyenest a fiúra) Ha nem hagyod abba. Ifjú Charlie: (nem hagyja abba; rekedten) Annál jobb. Mary: (távolabbra néz) Várj, amíg az öreg szivar elmegy. Ifjú Charlie: Melyik? Mary: Az. (Megsimogatja a fiú térdét) De nem ígértem semmit. Ifjú Charlie: (gyönyörtől kábultan) Tudom. Charlie: Aranyszájú ékesszólásom vadul követelte ártatlan áldozatát. Defloreáltatásom karnyújtásnyira se volt immár. Szüzességem egyetlen foszlott cérnaszál tartotta. És ekkor…! Papa: (kint) Öregem szól öregednek: „Jössz a Waxie strandra?” Öreged szól öregemnek „Nincs egy árva grandom.” (Ifjú Charlie mindkét marka elernyed. Mikor Papa frissen begyalogol, megpróbálja kivonni a kezét Mary hóna alól, de a lány a felkarjával erősen odaszorítja. Papa elmenőben) Szép jóestét. (Még tesz pár lépést, majd megáll, visszafordul és rájuk bámul) Jézus, Mária, Szentjózsef. Ifjú Charlie: (szopránba csuklik a hangja) Szép jóestét. Mary: Ne szólj hozzá. (Papa odanéz Ifjú Charlie térdére, ahol ott nyugszik Mary keze. Ifjú Charlie arrébb emelné a lány kezét, de a lány visszateszi) Papa: No, megy a világnak az esze elfelé. Mary: Ne szólj hozzá. (Papa helyet foglal a lány mellett) Papa: Elmaradt a whist verseny, a rosseb egye meg. Csak négy asztalra valóan voltunk. Mondom magamnak: “Lehet, hogy az idefelé villamospénzt elszúrtam, de visszafelé nem fogom, mert gyalog megyek.” (Csak nézi Ifjú Charlie tehetetlenül verdeső kezét) Hát én nem tudom. Nem tudom. Mary: Majd elmegy. Rá se ránts. Charlie: Ha lett volna szabad kezem, felvágom az ereimet. Papa: Haj, ezek a mai fiatalok, ezekkel csak a baj van. Nem tudom. Nem tudom. Mary: Nem egy tudós-típus. Papa: Ki miben tudós, abban gyanós. (Ifjú Charlie-nak) Ha anyád látná ezt a vircsaftot, itt vér folyna hamar. Mary: Érdekli is! Papa: Érdekli is, kit? Mary: Anyámat. Ifjú Charlie: Hozzám szólt. Papa: Noná, hogy hozzá szóltam, kihez szóltam volna? Az én kölkömmel parádézik, kisnagysád. Mary: (Ifjú Charlie-nak) Ez a te… Papa: Ő a mi Charlie-nk. Mary: Hogy ki? Ifjú Charlie: A második keresztnevem Bruce.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
20
Papa: Patrick. Charles Patrick. Ifjú Charlie: Kösz. Papa: (Mary-nek) Akkor most tessék rám figyelni. Szabad a nevét? Mary: (megjuhászodik kissé) Mary Tate. Ifjú Charlie: Hagyjad békén. Papa: Ne beszélj bele. Hova valósi? Mary: Glasthule-ba… a telepre. (Papa heves mozdulattal reagál, felpattan, tesz pár lépést elfelé, majd visszafordul, s drámai gesztussal a lányra mutat) Papa: A mamád Sallynoggin-i Hannigan-lány volt. Tudtad? Mary: Igenis. Papa: A Dinny bácsikád meg én tizenkilenctől egy szakaszban szolgáltunk. És volt egy nénéd, aki tüdővészben halt meg, odafel, a Loughlinstown-i szanatóriumban. Mary: A nővérem, Peg. Papa: A másik nénéd odaát van Angliában. Mary: Josie. Papa: Tán nem ismertem az ükapádat is? (Ifjú Charlie-nak) Remek egy lány ez. (Megböki Ifjú Charlie-t, eltessékeli a padról, s leül Mary mellé) Azt mondd meg, fiam, apádról van-e híretek? Mary: (elsötétül az arca) Nincsen. Papa: Baj, baj. Mary: (keserűen) Ő csak tartsa meg magának a híreit. Maradjon, ahol van, megvagyunk nélküle. Ha akkor ránk se bagózott, most mi rá se bagózunk őrá. Papa: Fura világ, és fura emberek járják az útjait. Mary: Egye meg őt a rosseb. (Papa tovább beszél hozzá, ő figyel, bólogat, a szemét törli) Charlie: S a szemem láttára átváltoztatta a Sárga Veszedelmet a Glasthule-ba valósi Mary Tate-té, akinek az apja öt éve áthajózott munkát keresni Skóciába, aholis rájött, hogy egy ember könnyebben kijön egy fizetésből, mint hét. Erre-arra szükségem lett volna az adott helyzetben, de személyiségre aligha. (Papa feláll, indulni készül) Papa: (Ifjú Charlie-nak) Rendesen viselkedj ezzel a lánnyal, s a jó modorról meg ne feledkezz, hallod-e. (Mary-nek) Ha szemtelenkedik, töröld képen. Tizenegyre otthon legyél, Charlie. Ifjú Charlie: Igenis, Papa. Papa: Akkor viszlát. Jók legyetek. Mary: Viszlát… (Néznek utána, amíg el nem tűnik) Nagy szám az öreged. Ifjú Charlie: (savanyúan) Hogyne. Akkora szám, jó volna főnyereménynek. Mary: (szünet után) Akkor elmegyünk hátra? Ifjú Charlie: Hogy… hátra?… hogyne. Mary: Elment, nem lát meg. (Csúfondáros hízelgéssel) Bruce! Ifjú Charlie: Az a helyzet, hogy megígértem Olivernek becsszóra, hogy megyek vele biliárdozni. Mary: Becsszóra? Ifjú Charlie: Talán jövő héten valamelyik este, ha erre járnál, esetleg… Mary: Mmm… persze. Ifjú Charlie: Oliver előre lefoglalta a biliárd-asztalt. Úgyhogy rohanok. Hát… majd kereslek. Mary: Gondolom, majd keresel. (Ifjú Charlie elmenőben) Nem kéne téged vattába csomagolni? (Gúnnyal) A mi Charlie-nk! A mi kicsi Charlie-nk! (Abbahagyja, s keserű képpel távozik) Charlie: Jó ideig kerültem a parti korzót ezek után. (Talál valami érdekeset az asztalon) Ez a tiéd? (Látja, hogy egyedül van. Alaposabban megnézi a tárgyat) Kötélhúzó bajnokság, aranyérem. Ezerkilencszáz… mindenható Úristen, ezerkilencszáztizenkettő. Más volt a világ. Még akkor is más volt… mikor is? Mikor hétéves voltam. Én hétéves voltam, te meg Einstein. (Papa jön a mosogató felől. Harminc évvel fiatalabb, java erejében)
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
21
Papa: (harsányan) Pattanj, gyerek! Rakd el a leckéd, emeld meg a seneked, megsétáltatjuk a kutyát a Vico-sétányon. Charlie: (boldogan) Igenis, Papa. Papa: (a kutyát szólítja) Gyerünk, Kormos… hol a jó kutya? Ez az, pajtás… hopp! (Odahajol, mintha a két mellső lábánál tartaná a kutyát, hogy az nyugodtan megnyalhassa az arcát) Ide a pacsit… ide. Nézd meg, istók zicsi, épp hogy meg nem szólal! No, áll a kutya. Rendben vagy, fiam? (Nyújtja a kezét. Charlie megfogja. Mama jön a mosogató felől, vastag sál a kezében) Mama: Nem, nincs rendben. (Charlie nyaka köré kanyarítja a sálat, gondosan eligazítja) Annyi eszed van, mint egy tudod, minek. Kirángatod pucér nyakkal. Azt akarod, hogy beteg legyen? Charlie: Jaj, Mama… Mama: Jaj, Mama! Mehettek. Keresztet vetni rendesen, mikor a küszöböt átlépitek! (Charlie és Papa az előszobába ér. Papa megmártja ujját a szenteltvíz-tartóban, s lefröcsköli Charlie-t) Papa: (kinyitja a bejárati ajtót; megbotlik, rákiált a kutyára) Azanyád, még elrántasz… nyugtod legyen már! (Megállnak az ajtó előtt. Papa fölnéz az égre. A jelenetben Charlie meg sem próbál kisgyermeket utánozni. Felnőtt ember, aki újraéli egy emlékét. Papa iránti bizalma tökéletes és nyilvánvaló) Szép bárányfelhős égbolt. Mégiscsak ez a legszebb ország ezen a kurva világon! Charlie: Papa, mondjad. Papa: Mondjam, mit? Charlie: Amit mindig szoktál. Jaj, tudod… amit a falusi pasas mondott a katonáéknál. Mondjad. Papa: (tetteti, hogy nem érti) Mért, mit mondott? Charlie: Jaj, Papa… Papa: Jó. Na szóval, beáll katonának. És első este, mikor megkapja a zupát, azt mondja… Charlie: Igen, igen! Papa: „Káposzta, káposzta, rohadt karaláb, Húst a szakács mind ellopta, rúgd a valagát.” (Charlie nagy gyönyörűséggel nevet. Kéz a kézben körüljárják a színpadot, s a „Waxie placc” nótáját éneklik. A konyha világítása kialszik. A magasabb platón megállnak. Papa hátra nyújtja a kezét, hogy segítsen Charlie-nak) Most figyelj… nagyot lépj. Charlie: Nem bírok, Papa. Papa: Dehogynem bírsz. Charlie: Elesek. Papa: Dehogy esel. Fogd csak meg jól a kezem. Ez a beszéd… és már föl is értél! Na most nézz körül, micsoda hegyek. Ezt nevezem én kilátásnak: nincs az a pénz, ami ezzel fölérne. Tudode, mit mondok? Van, aki esküszik rá, hogy ez a kilátás különb a nápolyi öbölnél. Charlie: Nápoly hol van, Papa? Papa: Hát Olaszországban. Charlie: Olaszország, az milyen, Papa? Papa: (szünet után, komolyan) Izzad az ember, mint a ló. Charlie: Papa… Papa: No? Charlie: Ha nagy leszek, elmegyek Olaszországba? Papa: (vigasztalólag) Dehogy engedünk… sose félj. Charlie: (messzire néz lefelé) Hajó. Lehet, hogy az az, Papa? …amelyik nekünk hozza a zsák aranyat a Kincses Szigetről? Papa: Hol van? Nem… nem, kisfiam, az elfelé megy. Charlie: És a mi hajónk? Holnap megjöhet? Papa: Ahogy így mondod, miért ne? Charlie: Akkor tejben-vajban fürdünk majd, igaz, Papa? Ha gazdagok leszünk. Papa: Nem sok híja lesz. Charlie: És akkor mit fogunk csinálni?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
22
Papa: Csinálni? Charlie: Ha megütjük a főnyereményt. Papa: (az örök válasz) Egy keresztbe szalmát nem teszünk. Charlie: (boldog ámulattal) Azannya! Papa: (pléhpofával) Múltkor a kiscsaj ki is húzta a jegyünket, de – hogy a rosseb enné meg – visszadugta a többi közé. Charlie: (elhűlten) Visszadugta? Papa: Vissza. Charlie: A büdös morva. Papa: Micsoda? Hol hallottad ezt a kifejezést? Charlie: Nem tudom, papa. Papa: Meg ne halljak még egyszer ilyet a szádból. Utcakölykök beszélnek így. Charlie: Bocsánatot kérek, papa. Papa: A nők mások, mint te meg én. Mire felnősz, meg kell tanulnod, hogy megadd nekik a tiszteletet. Soha, de soha ne hívjál így nőt, fiam, még akkor se, ha valóságos ordas kurva az illető. (Szünet) Tudod-e, hol vagyunk most? Charlie: A Dalkey dombon, papa. Papa: Áh! Az én időmben még Higgins dombjának hívták, s az öreg Higgins maga zavart el minket, ha meglátott, méghozzá a fehér lova nyergéből zavart el. Életében templomot, kápolnát, imaházat belülről nem látott, s amikor meghalt, a legjózanabb számítás szerint se kellett senkinek. (Távolabbra mutat) Ott van eltemetve, az a tönk maradt a keresztből, amit állítottak neki, mert még abba is belevágott a mennykő. És hogy a fenébe ne, mikor azt mondják, az Öreg Patásnak személyesen adta el a lelkét. Charlie: Milyen patásnak? Papa: (lefelé mutat) A kénkövesnek. Mintha nem volna ott a patája nyoma lejjebb, az Ardbrugh útnál, a sziklafalon, ahol megbotlott, mikor csak rohanvást érte el a postahajót, hogy visszamenjen Angliába. Charlie: Papa, menjünk haza. Papa: Valami baj van? Charlie: Félek az öreg Higginstől. Papa: Ne süketelj már. Charlie: Sötétedik is. Haza akarok menni. Papa: Ha te nem bántod a kísértetet, ő se bánt téged. Charlie: Papa… (A keze után nyúl) Papa: Várjál, amíg rágyújtok a pipámra, aztán mehetünk. Charlie: Papa, tudod, mi az, amitől a legjobban félek? Papa: Mi az? Charlie: Hát, ismered az anyámat? …Nem a Mamát, hanem az igazit. Papa: Mi van vele? Charlie: Bridgie néni azt mondja, hogy amikor besötétedik, eljön, és benéz az ablakon, és engem néz. Papa: Néz? Charlie: És azt mondja a néni, hogy magas, és fehér az arca, fekete a kabátja, és villamoson jön ki Dublinból, és vissza akar engem venni. Papa: Szó szerint? Charlie: És Bridgie néni azt mondja, nem igaz, amit kis koromban mondtál, hogy az anyám a Lambey szigeten lakik, ahonnan úgyse tud értem jönni, és sárga tőkehalon meg csontos suszterhalon él. Papa: Nem igaz? Hazudtam én neked valaha is? Charlie: Nem hiszem, hogy a Lambey szigeten lakik.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
23
Papa: Nem. Nem is lakik. De az nem hazugság volt, kisfiam, hanem… kitaláció. Mert akkor még nagyon kicsi voltál, tudod? És nem értetted volna. Charlie: (aggodalmasan) Mit nem értettem volna? Miért, hol lakik? (Papa egykedvűen kibámul a tengerre) Papa, mondd meg. Papa: (mintha témát akarna váltani) Látod azt a villogó fényt? Charlie: Az a jelzőhajó. Papa: Nohát, ott lakik. Charlie: (döbbenten) A jelzőhajón? Papa: Ott, Isten ne vegye bűnéül. Charlie: Mit csinál ott, a jelzőhajón? Papa: Hát… főz. Charlie: A jelzőhajósoknak? Papa: Azoknak. Charlie: Mit főz? Papa: Ó, sárga tőkehalat, fiam, meg csontos suszterhalat. (Charlie gyanakodva néz rá, majd kibámul ő is a tengerre) Charlie: Azannya. Papa: Úgyhogy most már tudod. Charlie: Papa… és ha kievez a jelzőhajóról? És ha már előttünk hazaér, és benéz az ablakon? Papa: Hát, ha ott van és benéz, akkor megmondom, mit csinálunk. Odalopózom mögé, és akkorát rúgok a seggébe, hogy elszáll. Charlie: (örömmel) Akkorát, papa? Papa: Akkorát. Hanem a Bridgie néninek akkorát rúgok a seggébe, hogy kinyílik, mint a bazsarózsa. (Fölkel, a nadrágja ülepét porolja) Na, hol a pokolban van az a büdös kutya? Charlie: Papa, én úgy szeretlek téged. Papa: (hökkenten néz rá) Persze, hogy. Már mért ne szeretnél? (Indul) Kormos, ide hozzám! (Papa válasza visszazökkenti Charlie-t jelenlegi énjébe) Charlie: (füstölög) Már mért ne? A kurva életbe, megmondom, mért ne. Mert durung voltál, zombi, vén zokni. Uramisten… az anyám, amint a jelzőhajón lakik, stuccolja a lámpabelet, és belezi a csontos suszterhalat kilószám. Micsoda sistergő, kiolthatatlan képzeleted volt – a suszterhal még csak nem is ehető! Papa: (füttyent) Kormos! Charlie: Suszterhal… Papa: Igazad van, fiam, elpusztult már. Charlie: Az a fekete kutya volt a család egyetlen intelligens tagja. Pár év múlva meg is halt. Valami mérget evett, szilárd meggyőződésem, hogy öngyilkossági szándékkal. Isten tudja, hogy mehetett hozzád a Mama feleségül. (Megvilágosodik a konyha, Ifjú Charlie levelet ír, Mama nézi) Persze, tudom, bizonyos mértékig… a Mama elmondta. Úgy értem, az okot. Mama: Ernie Moore-nak hívták. Hajón szolgált… a Dublin-Liverpool vonalon. A „Lady HudsonKinahan” volt a hajója. Nagyon bele voltam esve egy ideig. Aztán apád egy nap eljött hozzánk, és közölte, hogy megkapta a munkát odafönt, Jacobéknál, és megkéri a kezemet. És úgy is lett. Ifjú Charlie: Hogyhogy? Mama: El lett intézve. Ifjú Charlie: Hogyhogy elintézve? Mama: Apám közölte vele, hogy igen, úgyhogy el volt intézve. Akkoriban így rendezték a dolgokat. Ifjú Charlie: És te akartad? Mama: Nem volt beleszólásom. Ifjú Charlie: Őt mennyire ismerted?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
24
Mama: Köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót. Ifjú Charlie: Roppant célszerű. Mama: Az ember nem azért jön a világra, hogy válogasson és igényeskedjen és megjátssza az úrilányt. Tizenhét éves voltam, azt csináltam, amit mondtak. Ifjú Charlie: No és hova lett Popej a tengerész? Mama: Kicsoda? Ifjú Charlie: A másik. Mama: Neked Moore Úr akkor is. Amikor eljön az idő, és az embernek felelni kell Isten színe előtt, akkor nem az fog számítani, hogy kihez ment hozzá és kihez nem. És akkor mindenért kárpótlást nyerünk. Ifjú Charlie: Mért, ingyen hajósokat osztogatnak? Mama: Hogy mi? Áh, idétlen. (Pofon csapná, de a fiú kivédi) Hát, kérem az Úristent, sohse tudd meg, mi az, hogy fiatalon férjhez kell menni, mert aki a szülei nyakán marad, az könnyen meg is halhat, mint meghaltak épp elegen, tüdővészben, tisztességes élelem híján. (Ifjú Charlie tetteti, hogy nem figyel rá. Tovább ír, s gúnyos kommentárként halkan a „Popej a tengerész”t dünnyögi) Mindenem megvolt, soha szükséget nem láttam. Ha pedig majd te is megnősülsz, mert valamelyik cafka majd csak kér belőled, őszintén remélem, hogy leszel talán fele olyan kenyérkereső, mint apád énmellettem. Megvagy azzal a levéllel? Ifjú Charlie: Aha. Mama: Olvasd fel. Ifjú Charlie: Mit érdekli a Jacobékat, hogy kaptam-e állást vagy sem. Mama: Úgy illik, hogy értesítsd őket, ha egyszer kérdeztek felőled. Gyerünk. Ifjú Charlie: „Kedves Nelson és Jeanette” (Mama csak ránéz, a fiú helyesbít) Kedves Uram és Asszonyom, Apám említette, hogy gyakran voltak szívesek érdeklődni, találtam-e már alkalmazást. Hálásan köszönöm érdeklődésüket, és örömmel tudatom, hogy elnyertem egy tisztviselői állást. Így immár – szerencsére – nem vagyok olyan, mint Micawber úr, aki egyre várja, hogy adódjék valami. Köszön… Mama: Mi ez a süketelés? Ifjú Charlie: Miféle süketelés? Mama: Hogy már nem vagy olyan mint kicsoda? Ifjú Charlie: Nagyon jó kifejezés, egy könyvből vettem. Mama: Írd meg még egyszer, és úgy, ahogy mondva lett. Ifjú Charlie: Minek? Mama: Mert mondom, azért. Ifjú Charlie: Idefigyelj, van ez a szereplő abban a könyvben. Mindig le van égve, de optimista. És… Mama: Csináld, amit mondtam. Ifjú Charlie: De hát nincs azzal semmi baj. Lehet, hogy te nem érted, majd Jacobék értik. Humoros kifejezés, nevetni fognak rajta. Mama: De mennyire. Rajtad, mert olyasminek játszod meg magad, ami nem vagy. Ifjú Charlie: Az én levelem. Nem te írod, én írom. Mama: Akkor úgy írd, ahogy mondva lett. Ifjú Charlie: Mondva lett, mondva lett! Mama: Engem te ne taníts. Nekem te az én házamban ne add a gróf urat. Megmondták, hogy keservesen megbánom még, és amilyen bamba voltam, nem hittem el. Majd ellened fordul, így megmondták. A saját anyám, a jó szomszédok, mindenki… Ifjú Charlie: Jaj, másik lemezt tegyél már föl. Mama: Nekem te ne szólj vissza, te goromba disznó. Ifjú Charlie: Akármiről van szó, ha te nem érted, akkor úgyis szemét. Charles Dickens meg a többi mehet a pokolba, éljen a piff-puff meg a lányregény.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
25
Mama: Megírod újra azt a levelet, igen vagy nem? Ifjú Charlie: Nem, mert nincs benne semmi, ami… Mama: Nem? (Papára néz, aki Charlie-val még mindig a magasabb platón áll) Nick… Papa: Jaj, fiam, írd meg úgy, ahogy anyád akarja. Mama: Mit könyörögsz neki, parancsolj rá! Papa: (vadul) Csináld, ahogy mondva lett, a kurva életbe, és ne hergeld anyádat. Hát nem lehet ebben a házban egy árva perc csönd és nyugalom, a te örökös istenverte idétlenkedéseid miatt? Mama: Írd meg azt a levelet még egyszer. Ifjú Charlie: (dühöngve) Jó! Jó! Megírom. (Összegyűri a levelet, fogja az írótömböt, s vadul írni kezd) „Tisztelt Uram és Asszonyom! Köszönettel közlöm, hogy jól vagyok. Kedves Szüleim remélik, hogy Önök is jól vannak, amint jelenleg ők maguk is. Tudatom, hogy munkát kaptam. Aminek nagyon örülök. Repesek az örömtől. Kiváló tisztelettel és kézcsókkal…” (Aláírja) Most boldogok vagytok? Mama: Add csak ide. Majd én postára adom, azt nem bízom rád. (Fogja a levelet, borítékba teszi. A fiú nem hisz a szemének: ezt komolyan venni?) Papa: (Charlie-hoz fordul) A mindenit, fiam, ha te megírtál egy levelet, az meg volt írva. Ifjú Charlie: (alig bír a dühével) Megyek biliárdozni. Mama: Menj, ahova akarsz. (Ifjú Charlie elviharzik, közben hangosan énekli a „Popej a tengerész”-t, s egy hajókürtimitációval tűnik el. Távoli kutyaugatás hallik) Charlie: Jó időbe telt, míg rájöttem, hogy a szeretet akkor is szeretet, ha a feje tetejére áll. Papa: Nézd már, ez a büdös kutya nem előbb ér haza a végén? A városban meg égnek a lámpák. (Mutatja) Ott az Ulverton út, látod, fiam, ahol tizenkilencben úgy megkergettük a különítményeseket, hogy fostos lett a gatyájuk. Nédd a, Paddy bácsikád ablaka hogy világít. Charlie: Ha világít, nem ő gyújtott villanyt: száz éve, hogy meghalt. Paddy bácsi, Krüger Doyle, Gunjer Hammond, Zabos Nolan – a haverjaid – meg az öreg Don-di-don a bendzsójával, meg Reilly nyanya a diliházhoz hasonlatos boltjával, aki a pénzét a pletyka szerint csupa Napóleon-aranyban a parókájába varrta: mind meghalt. Akár te magad… persze, ahogy szoktad, utolsónak. Papa: Goromba egy szél kerekedett, hallod. Ma éjszakára elkél majd a télikabát is a pokróc fölé. Charlie: Elkél. Papa: Most vigyázz, hova lépsz. Ha megcsúszol és összevered magad, anyád leharapja a fejünket. Add a kezed. Mindjárt meglátod, hol a lépcső, amikor a jelzőhajó idevilágít. Charlie: Nagyon helyes, anyám: mutasd az utat hazafelé. Legalább ennyit megtehetsz. (Függöny) II. rész (Felbukkan Charlie és Ifjú Charlie, a bejárati ajtó felé tartanak. Charlie viselkedését kissé túlzott élénkség jellemzi: így hat rá a bekapott néhány féldeci.) Charlie: Húzódjunk Beljebb? A névre emlékszem… Ifjú Charlie: A villamosvezető. Mikor a villamosa mellénk ért, kórusban ordítottuk neki, hogy Huzóggyunk Beeeljebb, mire ő berántotta a vészféket, aztán fogta, és leugrott… Charlie: Fogta? Ifjú Charlie: …Az utasok meg csak néztek, mint a moziban. Hanem futni, azt tudott. Charlie: Jaj, persze! Hugyózzunk Beee-ljebb! De… (Meglátja Papát, aki tisztes távolból követi őket) Megmondtam már, hogy elegem van belőled. Menj innen. Ifjú Charlie: Miért nem hagyod békén?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
26
Charlie: Elugrom, hogy harapjak valamit, és csöndben megigyak hozzá egy pohárral, hogy nyugtom legyen tőle, mire mi történik? Ott vár a kocsmában. Kopjál le. (Papa lemarad, s az árnyékból les) Ifjú Charlie: Kedvesebb is lehetnél hozzá. Mégiscsak ő a nap hőse. Charlie: Már nem. Megvolt a temetés. Ifjú Charlie: (hidegen) Óh, elragadó. Micsoda jellembajnok. Charlie: Hagyjuk a fölényt meg a büszkeséget, szépfiú, ugyanolyan halott vagy, mint ő. Gyere be, és szórakoztass, amíg végzek. Ifjú Charlie: Húzom a csíkot inkább. Charlie: (erőszakosan) Nem húzol semmit sehova. Itt maradsz a fejemben, amíg ki nem rúglak belőle. Ifjú Charlie: Maradok-e? Charlie: Egyszerre csak egyikőtöknek van hely odabent, ha elengedlek, úgy jön vissza, mintha húznák. Nézd meg, hogy les. Gyere be, ha mondom. (Kulccsal kinyitotta az ajtót, belökdösi Ifjú Charlie-t maga előtt) Ifjú Charlie: Tudod, kit lökdössél, a francban. Charlie: Francba, kivételesen. Befelé. (Papa gyors léptekkel közeledik) Nem, nem, te nem jössz. Te kint maradsz. (Becsukja az ajtót. Papa átsétál a falon, leül a karosszékbe, s a pipáját tömködi) Ifjú Charlie: Keresnek. Charlie: Kicsoda? (Dühösen néz Papára) Papa: Hallod, fiam, egy csoda, ahogy azt a kricsmit kipofozták. Rá nem ismertem volna. Az a sok réz, meg a vörös lámpák… azt hinné az ember, a kuplerájban jár. Ifjú Charlie: Mikor jártál te… Charlie: Ne szólj hozzá. Mintha itt se volna. (Sorra vizsgálja az íróasztal fiókjait) Papa: Valamikor Larkin korcsmának hívták… ezt se tudtad. (Charlie a konyhaszekrényről levesz egy kancsót, s az asztalra üríti. Kulcsok kerülnek elő, spulnik, madzagok, nyugták, újságkivágások, mindenféle apró kacat) Ifjú Charlie: Ha nem mentél volna el piálni, már rég kész volnál, és mehetnél. De nem, alig vártad, hogy leszophasd magad. Charlie: Leszophassam magam? Három féldecivel? Papa: Életemben nem láttam, hogy ittál volna, fiam. De hát mi van abban? Elég öreg vagy hozzá. Ifjú Charlie: (kimérten) Nincs szükségem mesterséges stimulásokra. Charlie: Stimulánsokra. Ifjú Charlie: Piára. Nézd meg, hogy nézel ki. Papa: (szelíden) Ahogy bekaptad azokat a féldeciket. Istenuccse, mondtam magamban, ez a gyerek az Erne tavat kiinná. Charlie: Fogd be. (Ifjú Charlie-nak) Mi bajod velem? Ifjú Charlie: Hát, jobbat vártam. Charlie: Csak nem? Ifjú Charlie: Hogy is mondjam: azt reméltem, hogy jobban kiteszek magamért. Charlie: Mire gondoltál mégis? Ifjú Charlie: Ne húzd fel magad. Nem arról van szó, hogy ne örülnék, hogy látlak. Legalább tudom, hogy megérem a negyvenet: ez is valami. Charlie: Kösz. Ifjú Charlie: (Charlie csuklójára néz) Meg az óra is tetszik. Charlie: Óh, remek. Ifjú Charlie: Gondolom, rosszabbul is alakulhatott volna: de hát mi tagadás, meglehetősen szokvány pasas vagy. Az embernek borsódzik a háta, ha ennyi idősen meglátja magát: minden mögötte van, semmi jó nem várja.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
27
Charlie: Jövőre jön a nyugdíj, azt még várhatom. Ifjú Charlie: Épp tegnap jutott eszembe: tizennyolc éves vagyok, még bármi megtörténhet... bármi, úgy értem, talán belém esik egy bomba nő. Most viszont, a fene tudja. (Charlie fölteszi a szemüvegét, hogy megnézzen egy nyugtát. Ifjú Charlie ránéz) Úristen. Charlie: Mi van? Ifjú Charlie: Szemüveg. Hát már vak is vagyok? Charlie: Nekem sem öröm. Amikor abban az autóbalesetben elvesztettem a heréimet, a szemem is megsínylette. Ifjú Charlie: (rémülten) Jézus, Mária! (rájön) Micsoda menő humor. Charlie: Hát, ezekkel az autókkal nagyon kell vigyázni. Ifjú Charlie: Röhögni mindenen, igaz? Aki korodbelit csak látok, ugyanilyen. A nagyképű fölény, és minden csak vicc. Uramisten, ha engem valami jó ér, hát ugrálok örömömben, kiabálok, rohangálok. A magadfajta meg csak ül, csak ül. Charlie: Hja, az artritisz. Ifjú Charlie: Kiszikkadtál. Meghaltál. Charlie: Izzó lávafolyam vagyok belül. Ifjú Charlie: Te? Nincs benned pláne. Charlie: Mi nincs? Ifjú Charlie: Pláne. Kiment belőled, ami érdekes volt. Ráadásul szíved sincs… nem voltál hajlandó odavenni magadhoz Londonba, mikor a Mama meghalt. Charlie: Nem hívtam? Ifjú Charlie: Erővel kellett volna. Charlie: A Papát? Mire ment nála erővel bárki is? Ifjú Charlie: Próbáltad? Charlie: Hagyjuk az erkölcsi felsőbbséget, savóképű kis barátom. Nem áll jól. Neked talán olyan híres nagy szíved volt? Ki az, aki egyik Karácsonyra egy hatos csomag zsilettpengével lepte meg? Ifjú Charlie: Le voltam égve. Charlie: Aha, és miért? Mert egy pár méregdrága nejlonharisnyát vettél annak a cappoquini gépíró-csajnak, aki a Liffey-parton hagyta neked grejfolni magát. Hat zsilettpenge! Papa: Nagyon jó acélból volt az a hat penge. Ifjú Charlie: Itt se voltál, amikor meghalt. Charlie: Mert hirtelen történt. Papa: (feláll) Azt hiszem, egy még meg is van belőle. Várjál csak. Charlie, Ifjú Charlie: (egyszerre) Maradj ülve. Charlie: Hirtelen történt. Nem vagyok látnok. Ifjú Charlie: De azért örültél, hogy hirtelen történt, igaz? Charlie: Igaz. Nincs annál jobb. Semmi szenvedés… Ifjú Charlie: Neked aztán biztosan semmi. Nem kellett bejárkálni hozzá, és várni, és nézni, és beszélgetni. A piszkos része le volt tudva, mire ideértél. Charlie: Gondolod, előre megfontoltam? Ifjú Charlie: Nem, de így felelt meg legjobban. Nem? Charlie: Éreztem egy kis… Ifjú Charlie: Megkönnyebbülést. Charlie: (bólint) Ühüm. Ifjú Charlie: Nézz meg engem, te, karóra-tulajdonos. Egy vasam sincs, de legalább vannak elveim. Hát neked? Charlie: Elveim? Úgy érted, azok, amikkel a Drumm-féle állást elfogadtad? Ifjú Charlie: Az szükségmegoldás volt. Charlie: Természetesen.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
28
Ifjú Charlie: Egy hónapon belül otthagyom, és azt csinálom, amit szeretek. Charlie: Egy hónapon belül? Ifjú Charlie: Egy hónapon belül! (A semleges téren megjelenik Drumm, levelet tart a kezében) Drumm: Barátom… (Ifjú Charlie körülnéz, kinek szóltak) Jöjjön be. Ifjú Charlie: Most mi van? (A falon keresztül kilép a konyhából, s átmegy Drummhoz) Igenis, Drumm úr? Drumm: Mióta áll itt alkalmazásban? Ifjú Charlie: Tizenhárom éve, Drumm úr. Drumm: E tizenhárom év során aligha kerülte el figyelmét, hogy külön kartoték-fiók áll az Mmel kezdődő, és külön a „Mac” prefixummal ékesített vezetéknevek rendelkezésére, függetlenül attól, hogy ez utóbbit Mac-nek, Mc-nek avagy M-aposztrofnak írják. Ez a levél bizonyos James Maguire anyagához tartozik. Negyven percnyi kutatás után a „Mac”-fiókban találtam meg. Betűzze a „Maguire”-nevet, legyen oly jó. Charlie és Ifjú Charlie: (együtt) M-a-g-u-i-r-e. Drumm: (lassan, mintha halálos ítélet volna) M-a-g. Ifjú Charlie: Valószínűleg… Drumm: M-a-g. Ifjú Charlie: Igen. Drumm: Koncedálja, hogy helytelenül sorolta be? Ifjú Charlie: Technikai értelemben igen, de… Drumm: (indulatosan) Ne használjon olyan szavakat, melyeknek értelmét nem ismeri. Egy elemista oda sorolta volna be, ahová való. Ám egy harmincéves férfi szemlátomást nem, jóllehet felesége van, bimbózó családja, valamint intellektuális felsőbbrendűségi ambíciója. Ifjú Charlie: Ennek semmi köze … (elharapja) Drumm: (vészt jóslóan) Kihez? (Az iroda többi, nem látható alkalmazottja felé int fejével) Folytassák a munkájukat. (Ifjú Charlie-nak) Kihez? Ifjú Charlie: (visszakozik) Ehhez a helyhez. (Drumm megvető gúnnyal mosolyog rá) Drumm: Sorolja be oda, ahová… Ifjú Charlie: Vagy akár magához, Drumm úr. Drumm: Velem ne próbáljon szemtelenkedni, barátom. Ha itt nem érzi jól magát, szedje a sátorfáját. Senki sem tartja vissza. De amíg marad, addig ébren marad, és végzi a munkáját. Méghozzá pontosan. Érti? (Ifjú Charlie a kezét nyújtja a levélért) Azt kérdeztem, érti-e. Ifjú Charlie: Igen. (Átveszi a levelet) Drumm: Mindnyájan tudjuk, hogy véleménye szerint itteni állása méltatlan magához. De meg kell próbálnia elviselni, az állást is, bennünket is, Tynan úr. Vagy hogyan is hívják. (Ifjú Charlie ránéz, majd kimegy. A következők alatt Drumm a színen marad) Papa: Ó, az öreg Drumm nagyon rendes ember. Charlie: Éveken át úgy tartotta rajtam a kezét, mint egy 19. századi atya. Nem a lelkesedés módszerével tanított – lelkesedés nem volt benne –, hanem az undoréval. Drumm: A nők, Tynan úr, arra valók, hogy az ember az első lehetséges alkalommal jó alaposan megszorongassa, s a továbbiakban messziről kerülje őket. Charlie: Talán a fiúgyermek hiányzott neki, talán az elbitangolt jószágot szánta bennem. Mindenesetre a bizalmába fogadott. Drumm: Ez a Kelly köztudottan perverz alak. Kerülje. Ráadásul köpköd, amikor beszél. Hátrébb lépek, ő pedig jön utánam, és tovább köpköd. Charlie: Egyik este éppen siettem valahova – randevúra, moziba, nem tudom. Láttam, hogy jön, szemből. Nem akartam leállni beszélgetni, átmentem a túloldalra. Látta. Ilyen egyszerű. Az irodán kívül soha többé nem szólt hozzám. (Drumm körül kialszik a fény. Papa felkapja a borotvapengét az íróasztalról)
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
29
Papa: Aha. Charlie: Hogy? Papa: Lehet, hogy ez az egyik zsilett, amit adtál, fiam. Charlie: Mutasd. (Megszagolja) Sheffield, határozottan… Ezerkilencszáznegyven-hármas. Pimasz penge, csípős utóízű… hirtelen indulatú, de legalább nem öntelt. A szentségit, le merném fogadni, hogy abból a hatból van. Bármikor bármit adtam, elfogadtad és soha nem használtad. Nehogy már hálásnak kelljen lenned. (Papa Charlie zsebébe csúsztatja a pengét) Papa: Egy szót se… zsebrevágod, hazaviszed. Charlie: Csoda, hogy a csekkjeimet, amiket pipadohányra küldtem, beváltottad. Papa: Már hogyne váltottam volna. Nem az otthonból is, ahova tavaly januárban bedugtál, amiatt dobtak ki? Charlie: Otthonból? A sunyi mindenedet, magánpanzióba fizettelek be. Papa: Ha abba? Charlie: Mondom, hogy az volt. Panzió. Papa: (oda se figyel) Az. Charlie: Mert begolyóztál. Ordibáltál a Mamának, aki akkorra mér két éve halott volt. Hajnali kettőkor felzörgetted az unokaöcséméket, hogy hol a karácsonyi vacsora. Tudod, milyen nehezen szereztelek be abba a panzióba? Papa: Panzió, seggem partja. Hiszen még azt sem akarták megengedni, hogy elmenjek a bankba, és beváltsam a csekket, amit küldtél. De a mindenségit, mondom magamnak, énrajtam nem fogtok ki. Tudod, mit csináltam? Charlie: Hallottam. Papa: Átmásztam a falon, a morva életbe. No, jön is utánam az a két nagydarab, falusi pimasz tahó. „Tessék visszajönni” – aszongyák. „Erisszenek” – mondom én – „Az ördög pofozza meg magukat.” Hát nem ráteszi az egyik azt a vörös lapát kezét a galléromra? „Legyen jó kisfiú” – azt mondja, nekem. Nohát… (elandalodva nevetgél) megszaladt az öklöm, s adtam egyet a kis smasszernőnek a gyomrába. Charlie: Nekem úgy mondták, mellbe vágtad. Papa: Gyomorszájba kapta… Sose ütnék mellbe egy nőt. Bizony, megszaladt az öklöm…! Nyolcvanhárom éves korban nem is olyan rossz, mi? Charlie: Úgyhogy ki is dobtak. Papa: Ezután volt az, hogy betettél a közsegélybe. Charlie: A mibe? Papa: (röstelli kimondani) Tudod… a… a… szegényházba. Charlie: Hú, te komisz, idétlen, vén hazug! Egy pszichiátriai szanatóriumban volt magánszobád! Papa: Tudom, tudom. Charlie: Szanatóriumban. Papa: Abban. Charlie: (hitetlenkedve) Szegényház…! Papa: Nem mondom, gyönyörűen kipucolták azóta, hogy kamasz koromban utoljára láttam. Rá nem ismertem volna. Charlie: (kezd ordítani) Mondom, hogy nem a sze… Papa: Egy rossz szavam nem lehet rá. Hiszen nem mindenből a legjobbat kaptam végülis, nem sokkal jobban voltam eleresztve, mint ahova előtte bedugtál, – az otthonban? Charlie: (reményvesztve) Jézus. Papa: Mondok én neked valamit. Ha ez a jó öreg szívem nem krepál be nekem tegnapelőtt este, ma is élnék. Charlie: Komolyan? Papa: De mennyire. Charlie: Van olyan mérhetetlen mélység, amibe ne lettél volna képes lesüllyedni?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
30
Papa: (büszkén) Nincs! (Andalodik az édes emléken) Megszaladt az öklöm, s adtam egyet a kis smasszernőnek a gyomrába. Te fiam, ugye, soha nem láttál úgy, hogy nagyon fölment bennem a pumpa? Charlie: Nem. (Szünet után) De mégis… egyszer. Papa: Az nem lehet. Charlie: Ezerkilencszázötvenegyben. Hatvanhét éves voltál... A Mama meg hatvanhárom, és még mindig nem hiszem el, pedig a szemem láttára történt. (Megnyikordul a kapu, s megjelenik a Mama. Bevásárló-szatyor van a kezében) Papa: (kinéz) Na végre, hogy megjött. Fél hét elmúlt, már azt hittem, elgázolta valami. (Ajtót nyit. Mama bejön. Jókedvűen dúdolgat) Mondom, már azt hittük, a busz kereke alól kell kiszednünk. Egyáltalán, hol voltál? Már a fiú is rég itthon van, és csak úgy korog a gyomra. Mama: (szeme sem rebben) Majd eszik, ha elébe rakom. (Leveti a kabátját, felakasztja, kötényt köt) Papa: (morog) Egyszerűen nem tudtuk, mi van veled. A mozi milyen volt, ért valamit? Mama: Ősrégi szerelmes darab, csupa elválás meg süketelés. Ember meg nem mondta volna, hol a füle, hol a farka. Charlie, takarítsd le azt a szemetet az asztalról, vegyem már valami hasznodat. (Charlie a sok apró kacatot visszarakja a kancsóba. Mama teríteni kezd) Papa: Az is ritka, hogy nótázni halljon az ember. Mama: Talán sírdogáljak a kedvedért? Papa: Én csak azt mondom, hogy máskor, ha a mozi vacak, úgy jössz haza, mint az égzengés. (Szünet) A lovad is az utolsók közt kocogott be. Mama: Csakugyan? (Bólint, nem érdekli) Mély volt a pálya. (Folytatja a terítést, továbbra is dúdolgat. Charlie és Papa értetlenül néz össze) Papa: (kíváncsian találgat) Gondolom, Dun Laoghaire-ben jó nagy tömeg volt. Mama: Csak úgy hemzsegtek. Papa: És semmi furcsa, semmi különös? Mama: (szendén) Hát… Papa: Hát most már vagy elmondod, vagy nem mondod, de vagy az egyik, vagy a másik. (Mama feléjük fordul. Képtelen magában tartani a nagy kalandját) Mama: A Royal Marine Hotelban lettem meghíva egy pohár portóira. Papa: Hogy micsoda? Mama: A csemegeboltban futottunk össze. Charlie: Mama, a nagyasszony. Papa: (nevet) Legalább jóképű volt az ipse? Mama: „Ipse” – ne idétlenkedjél már. Odajön hozzám egy ilyen hölgy. „Bocsánat – azt mondja – nem Margaret Tynan … azazhogy Maggie Doyle?” „Az vagyok – mondom – Ismerem magát?” „De mennyire, hogy ismersz” – mondja ő. Papa: (utálkozva) Bah. Mama: Hogy rövidre fogjam: kiderült, hogy nem más, mint Gretta Moore, a Glasthule-i Tivoli utcából. Papa: Életemben a nevét nem hallottam. Mama: Jaj, hát az a Gretta Nolan, aki Ernie Moore-hoz ment feleségül, aki a Dublin-Liverpool vonalon szolgált. Charlie: (dereng neki) Kicsoda? Mama: Most két éve ment nyugdíjba. Charlie: (leesett neki, énekli is) Popej, a tengerész! Mama: Fogd már be. (Papa csak bámul, szava-szegetten) Úgyhogy szépen bevonultunk a Royal Marine Hotelba. Azt mondja Gretta nekem: „Érünk annyit, mint bármelyik itten, még többet is.” Hát, ha láttátok volna azt a sok vén spinét, csupa lilára festett haj meg nercbunda. Mindegyik előtt tea és édes-sütemény. „Hallod – azt mondja Gretta – ezt mi otthon is
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
31
megkapjuk.” (Charlie-nak) Na szóval, jön egy ilyen pincér, a fecskefarkas kabátjában. De Grettát nem kell félteni. „Két nagy pohár portói bort kérünk.” azt mondja, a pincér pedig csak úgy ugrott, hogy hozza! Papa: Csináltad magadból a bohócot. Charlie: Bohócot? Papa: A jobb emberek összenéztek mögötted. Mama: (gőggel) Úgy kell nekik. Papa: Holnap már az egész város a szájára vesz. Charlie: (Mamának) És akkor mi van? Mama: Három shilling két pohár portói borért, amibe az ember bajosan tudná a nyelvét kétszer megmártani… és hozzá hat penny borravalónak. Botrány. Úgyhogy mondtam is Grettának… Papa: Különbenis Ernie Moore már vagy száz éve halott. Mama: Micsoda? Papa: (csökönyösen) Nagyon jól tudom, hogy meghalt. Mama: Honnan tudod? Papa: Tudom. Mama: A felesége másképp tudja. Papa: Persze, csak hogy én legyek a sánta kutya! Jaj, az a nő is szép kis firma lehet. De te még rosszabb vagy. Dönti magába az italt a Royal Marine Hotelban, az a rengeteg ember meg csak nézi, nézi… és röhögi. Charlie: Miféle rengeteg ember? Mama: Oda se figyelj rá. Papa: Különbenis megmondtam, hogy a pasas halott, és még csak nem is tegnap óta. Mama: Hogy halott-e, hát azt majd megmondom jövő csütörtökön. Hogy halott-e vagy mégsem. Papa: Mi van jövő csütörtökön? Mama: (szinte kacéran) Meg lettem híva hozzájuk, teára. Papa: Teára, hozzájuk? Mama: A Tivoli utcába. (Charlie-nak) Gretta elmesélte, hogy a nagyobbik lánya odaát van Kanadában, és majdnem akkora unokája van, mint te, és… Papa: Nohát, ha mégy, magad mégy, mert én maradok, ahol vagyok. Mama: Maradhatsz, ahol jólesik, mivelhogy te nem lettél meghíva. Papa: Nem lettem! Mama: Megcsinálom előre a teád meg az uzsonnád, ki lesz téve. Papa: Hát csak ne legyen, mert minek, ha úgyse mégy el. Mama: Már miért ne mennék? Papa: Ki sem teszed a lábadat. Mama: Nem képzeled, hogy itthon tartasz? Papa: Nem-e? Mama: (gyűlik benne a méreg) Mindig ilyen voltál, és mindig ilyen leszel. Egyszer meghívnak egy rendes házhoz, rögtön irigyled tőlem. (Már ordít) Hát vegyed tudomásul, hogy akkor megyek, amikor akarok, és ahhoz megyek, akihez akarok. Papa: Mehetsz, de akkor vissza se gyere. Ebben a házban én vagyok a főnök, és én is maradok. Charlie: Odamegy, megiszik egy csésze teát, mi van abban? Papa: (vadul) Egy csésze teát, persze! Ezzel akar megetetni. De azért megy oda, hogy lássa azt a… azt! Mama: Kit azt? Papa: Micsoda egy személy: mintha nem tudná. Hát Ernie-t… Ernie-t… azt az istenverte Ernie-t! (Ökle vad dühvel zúdul az asztalra) Üvöltsön kínjában a papért, úgy dögöljön meg! Ernie! (Mama hiába ismeri, még őt is megdöbbenti a férfi mértéktelen dühe. Csak néz rá. Papa pedig ismét az asztalra vág)
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
32
Charlie: (emlékezik) A padlódeszkák nyüszítettek, mint a kutya, a bögrék pedig vitustáncot jártak a polcon. Papa: Ha csak a fél lábad beteszed a Tivoli utcába, ha csak félszemmel rásandítasz arra a kurvapecérre, Isten az atyám, mehetek a fegyházba miattad, hallod? Mert aprófát hasogatok a bútorodból, de belőled is. Mama: (erőre kap, bár kissé még fél) Nézzenek oda… tiszta sárga az a vén pofája. Papa: (vadul, szinte ugrál dühében) Mert portói bor kell neki! meg édes-sütemény! meg Royal Marine Hotel! Mama: Tudja rólad az egész város, hogy dühöngő őrült vagy… de az is az, aki megmarad melletted. Papa: Ernie… Ernie! Tartsad magad távol tőle, ha csütörtök, ha nem csütörtök, tartsad magad távol tőle! Mama: Persze, mert tudod, hogy ő tetszett jobban, ezt nem bírod elviselni. Mert én veled soha nem jártam. Mert tudod, hogy ha az apám, Isten bocsássa meg neki, rám nem parancsol… (Papa fölemelt ököllel ront neki) Charlie: Hé!… (Papa ökle lejjebb ereszkedik, és fenyegetően reszketve megáll a Mama arca előtt, szinte érinti) Mama: (halkan) Nosza. Nosza, tessék. Először ütsz meg, de utoljára is. Mert én elmegyek innen, ha a járda kövén alszom, akkor is. (Szünet. Papa elrohan mellette, a mosogató felé. Mama félig csak önmagának) Hírem-tudtom nélkül mentél el hozzá beszélni, mert tudtad, hogy magadért nem kellenél. (Papa odaront az asztalhoz, s felkap egy bögrét, mintha ízzé-porrá akarná zúzni. Ehelyett azonban a pipáját kapja fel, és földhöz vágja. A pipa eltörik. Papa a mosogatófülke felé el. Charlie lehajol, s fölszedi a pipa darabjait. Mama elfordul tőle, s a szemét törli) Charlie: (még hajoltában) Elmégy? Csütörtökön? (Mama odafordul hozzá. Még könnyezik, de kesernyés, szinte gunyoros mosoly ül az arcán) Mama: Féltékeny a vén gazember. (Elsötétül a szín. Majd a semleges téren megjelenik egy nő, s leül a díszes padra. Mrs. Prynne az, 50 éves, előkelő protestáns család sarja, vidéki tartózkodáshoz öltözve) Ifjú Charlie: (kintről, az 1901-es „Blaze Away” induló dallamára) Ha a búzát Dugványozzák, Sose hoz gyümölcsöt. (Mrs. Prynne kinyitja a szemét. Nemsokára belép Ifjú Charlie, mindkét kezében egy-egy másfél literes kanna. Ezúttal a Little Jack Horner dallamára) Nem volt a Biddyn csak fele pár didi, Hát azzal szoptatott. Szegény kis pöcsös meg rágná a csöcsöt, Ám sajnos csak egy foga volt. (Mrs. Prynne láttán megáll) Mrs. Prynne: Jó estét. Nem tudja, hol van Tynan? A kertész. Ifjú Charlie: Az üvegházban. Megmondjam neki, hogy keresi? Mrs. Prynne: Ha lenne szíves. Ifjú Charlie: Hogyne. (Átvág a színpadon) Papa! Hé, Papa! (Megjelenik Papa, egy kosár paradicsomot hoz) Keresnek. Papa: Ki keres? Ifjú Charlie: Nem tudom. Öreg naccsága, ki van öltözve. Papa: (enyhe pánik) A nagyságos asszony. Fogd meg… fogd már meg! (A kosarat Ifjú Charlie kezébe nyomja, a színfalak mögül előhozza a kabátját, magára rángatja) Ifjú Charlie: Nyugi… nem ég a naccsága. (Rásegíti a kabátot) Mit gondolsz, mennyi?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
33
Papa: Mi mennyi? Ifjú Charlie: Pénz. Papa: (bizakodva) Amennyi jár. Szegény öreg Jacob nem akarhatta, hogy nélkülözzek, Isten áldja meg az emlékét… hogy bármelyikünk is nélkülözzön. Hányszor elmondta: „Gondoskodni fogok magukról.” A szobalány meg a Szakácsnő reggel már megkapta a borítékját. (Zokogás fojtogatja) Derék ember volt szegény. Ifjú Charlie: Nehogy már elkezdj nekem pityeregni. Papa: (elfúl a hangja) Az Úr áldása kísérje. Ifjú Charlie: Hé, igaz, hogy a kvékereket állva temetik? Papa: Jézus, csak nem azt hitted, hogy ülve? – Hol a nagysága? Ifjú Charlie: A tiéd vagy az enyém? (Papa csak ránéz) A teniszpályánál. (Utánaszól) Papa… mennyit kapott a szakácsnő? Papa: Kerek százat. Ifjú Charlie: Fontot? (Halk örömujjongás: „Tyhű!” után el. Papa a kosár paradicsommal elég nehézkesen ér oda. Megemeli a sapkáját Mrs. Prynne-nek) Mrs. Prynne: Óh, Tynan, hát nem gyönyörű ez a kert? Prynne úrnak és nekem valóságos szívfájdalom, hogy nem látjuk többé. Bizonyosra veszem, hogy magának is hiányozni fog. Üljön le, Tynan, ide mellém. (Papa szalutál, majd leül) Gyűlöljük a gondolatát is, hogy el kell adnunk az „Enderley” házat, de miután drága apám eltávozott, s a családban mindenki saját otthonnal rendelkezik, egyszerűen nincs, aki lakja. Papa: A legszebb paradicsomot leszedtem magának, nagyságos asszony. Mrs. Prynne: Hát nem remek ember? Holnap visszük magunkkal haza, Mountmellickbe. És a rózsafák! Papa: (a szaktekintély; az asszony térdére koppint) Igaz is… el ne tessék felejteni: jól meg kell metszeni őket, amint el tetszik ültetni. A hibrideket – a Peer Gyntöket, a Kék Holdakat és a Braziliákat – az ágtőtől két szemre tessék visszavágni, a floribundákat ötre. Mrs. Prynne: A floribundákat öt szemre. Papa: Minél gorombábban metszi az ember, annál szebb virágot kap. Csak az egy évnél öregebb ágba nem szabad most belemetszeni. Mrs. Prynne: (figyel) Megjegyzem. Papa: (rácsap az asszony térdére) Rózsakertészt faragok még magából, azt bizony. Aztán júliusban tessék jóltartani őket, hallja-e, ha mutatós másodvirágzást akar. Mrs. Prynne: Remélem, megfogannak: apám igen szerette az Enderley-kert rózsáit. Hallotta, Tynan, hogy találtunk vevőt a házra? Egy elemi iskolai tanár és a felesége. Az asszonynak divatháza van a városban… merem állítani, abból kerül ki a vételár. Katolikusok, ha jól nézem. Papa: (fitymálólag) Áh! Mrs. Prynne: Bizonyosra veszem, hogy szükségük lesz kertészre. Papa: Hadd legyen. A pénzes katolikus, aki megjátssza, hogy jobb családból jön – ennél rosszabb nincs is. Nem, a magamfajtának aligha dolgoznék: a bőröm lenyúznák. Az az igazság, hogy a térdem is egyre merevebb, meg az asszony is azt mondja, ideje, hogy egy kis nyugalmat lássak. Mrs. Prynne: Hány éves most, Tynan? Papa: Hatvannyolc, és tizennégy éves korom óta itt szolgálok. Mrs. Prynne: Ötvennégy éve? Papa: Aznap, mikor a nagyságos asszony megszületett, behivatott a főnök. Ezerkilencszázháromban. „Ezt fogja a markába, Tynan – azt mondja – és igya meg.” Istenemre mondom, én még akkora pohár whiskeyt nem láttam. „Most pedig – azt mondja – eriggyen a pokolba haza, a mai napja szabad.”
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
34
Mrs. Prynne: Változik a világ, Tynan, és nem a javára változik. Az emberek keményszívűek; apám generációja divatjamúlt. (Papa szeme ismét könnypárás. Az asszony borítékot vesz elő a kézitáskájából. Papa talpra ugrik) Végrendeletében külön kérte, hogy Prynne úr és én legyünk figyelemmel a személyzetre. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy magának nyugdíj jár, Tynan: mert kiérdemelte. Évi huszonhat fontra gondoltunk, negyedévenkénti folyósítással. Papa: (már automatikusan szalutál) Köszönöm, nagyságos asszony, nagyon szépen köszönöm. Mrs. Prynne: Nonszensz, megdolgozott érte. Most pedig a kerek összegről. A Szakácsnő, szegény, nagyon öregszik, és saját otthonra is szert kell tennie, így őt különleges esetként kezeltük. De bizonyosra veszem, hogy sem magának, sem a kedves feleségének nem lesz ellenére huszonöt font, legjobb kívánságaink és köszönetünk külön jeléül. (Papa átveszi a borítékot, és ismét automatikusan szalutál. Bénultan nézi a borítékot) Maga született kertész, és bármit mondjon is, tudjuk, hogy egy zsák aranyért sem hagyná el a munkát. És itt van a fia is. Ha egyszer elvégzi az iskolát, kitűnő segédje lesz magának. Érdemes volt örökbe fogadnia. Papa: Az a nagy helyzet, tetszik tudni, hogy nagyon takarékoskodik a legény, mert házasodni készül… Mrs. Prynne: Házasodni? Papa: Úgyhogy nem vennénk a lelkünkre, ha… Mrs. Prynne: Mennyi idős? Papa: Hát hiszen őt tetszett értem küldeni. Mrs. Prynne: Az ő volt? Valóságos fiatal férfi. Papa: (kiált) Charlie! Gyere ide. (Mrs. Prynne-nek) Bizony, már hat éve dolgozik. Csak hát ha egy shillinget megkeres, azt mindjárt félre kell rakni. Úgyhogy az asszony meg én, nemigen akarjuk arra… Mrs. Prynne: Semmiképp nem szabad önzővé nevelni. Egy fiatalember szinte a semmiből megél. (Ifjú Charlie belép) Üdvözlöm, fiatalember. Ifjú Charlie: ’Estét. Papa: Nyújtsál kezet, fiam. (Mrs. Prynne-nek) Azért jött, hogy a kaliforniai málnát leszedje. Nem fogjuk hagyni, hogy megrohadjon. Mrs. Prynne: Nagyon gondos, köszönöm. Majd megkérem a Szakácsnőt, főzze be dzsemnek, és küldje utánunk Mountmellickbe. (Ifjú Charlie-nak) Hallom, megnősül! Ifjú Charlie: Remélem. Mrs. Prynne: Nagyon helyes. De az öregúrra azután is vigyáznia kell. Jusson eszébe, mivel tartozik neki, és legyen jó hozzá; és nagylelkű. (Belenéz a kézitáskájába, talál egy ötfontost) Prynne úr és én szeretnénk, ha ezt elfogadná- Nászajándékképpen. Talán az új otthonukba fog vásárolni rajta valamit. Ifjú Charlie: Nem… köszönöm, de én… Papa: Már hogy ne fogadná el. Tedd csak el. Ifjú Charlie: Noshát… (Elveszi) Biztosan elkél egy szentkép az ágy fölé. Talán a Szentséges Szív. Papa: (észre sem veszi a szarkazmust) Ez a beszéd, fiam! Mrs. Prynne: Látom, művészet-kedvelőt nevelt a fiából, Tynan. Derék. Most pedig térjünk rá a legfontosabbra. Tudom, hogy apám szánt magának valamit emlékbe… a dédelgetett kincsei közül. (A padról lazán becsomagolt paksamétát vesz föl. Papa és Ifjú Charlie izgatottan figyeli. Ifjú Charlie-nak) Járt már külföldön? Ifjú Charlie: Nemigen. Mrs. Prynne: Pedig az kell. Ma, a repülőgépek korában, az ilyen fiatalember számára nincs kibúvó. Apám a maga korában már körülutazta a világot. Ezerkilencszázhatban épp San Franciscóban volt, a földrengés idején. A város Amerika nyugati partvonalán fekszik, tudja. Ifjú Charlie: Igen, láttam a mozit. Clark Gable játszik benne. Mrs. Prynne: A nagy tűzvész után apám épp egy kiégett ékszerész-üzlet előtt haladt el, mikor ezt meglátta: ott hevert a földön, nem volt, aki fölvegye. Ilyen lelet ezer alkalomból egyszer
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
35
adódik, Tynan. (Meghatottan kibontja a papírt: fém-talapzatra illesztett drótgubancot látunk) Nos, mit szól hozzá? Harmincegynéhány szemüveg, melyet a tűzvész kohója egybe forrasztott. (Szünet) Apám talapzatra szereltette. Papa: Mi másra is, ugye. Mrs. Prynne: Rendkívüli, nemde? Papa: Az ilyet az ember megbecsül. Mrs. Prynne: Meg. Nos, a magáé. (Átnyújtja, majd kezet ráznak) Isten vele, Tynan. Vigyázzon magára, ha a városban járunk, benézünk. (Ifjú Charlie-nak) Gondja lesz rá, hogy az apja ne erőltesse túl magát, ugye? Isten vele… legjobb kívánságaink a jövendőbelijének. (A gyümölcsös-kannákkal fölszerelkezve távozik. Papa könnyes szemmel szalutál) Ifjú Charlie: Csoda, hogy a padot magával nem vitte. Amikor odaért, hogy egy ékszerészüzlet romjai közt lelték, azt hittem, az India Csillagát kapod tőlük, mind az 536 karátot. Harminc szemüvegkeret. Papa: Majd te hozod, nekem piszkos a kezem. De el ne ejtsed. Ifjú Charlie: El ne mi? Papa: Érték. Ifjú Charlie: (dühöng) Ó, hogy a… Most mit bőgsz? Papa: Remek ember vagyok, azt mondta. Az is vagyok. Ifjú Charlie: Mennyit kaptál? Papa: Ötvennégy év szolgálat. A teniszpályát is én planíroztam… én gyöpösítettem, én hengereltem. Ifjú Charlie: Az sem érdekel, ha te horgoltad a hálót. Mennyi? Papa: (fölfelé néz) Azokat a fákat is mind én ültettem. Ifjú Charlie: (rájön) Átvágtak. Papa: Micsoda beszéd ez? Egy garast se lett volna köteles adni. Ami munkát elvégeztem, nem kifizették?… mint az óramű, olyan pontosan, minden péntek este. És megkaptam nyaranta az egy hét szabadságomat… Ifjú Charlie: Add ide. (Elveszi a borítékot, kinyitja) Papa: (oda sem figyel, mondja, akár a hagymázas) Karácsonykor pedig a két szabadnapomat, mellé egy extra fontot a markomba, és a kupica whiskey ott várt kitöltve a kamrában. Nem én voltam a… Ifjú Charlie: (megnézi a csekket) Huszonöt? Papa: (elkapja, visszaveszi) Ahhoz te ne nyúlkálj. Ifjú Charlie: Ez az egész? Papa: Nem ingyen pénz ez is? Nem tálcán kínálják nekem a munkát az illetők, akik a házat megvették? Ifjú Charlie: Micsoda munkát? Abbahagyod, nem? Papa: Áh, majd lesz idő abbahagyni, ha majd megroggyanok. Hát igen, katolikusok. Ruhaüzletük van. Ha az ember a magafajtájától jót nem várhat, kitől? Ifjú Charlie: Istenem, Uram, meg fog nyúzni. Papa: Kicsoda? Ifjú Charlie: Ő, amikor ezzel beállítasz. (A csekkre érti) Ide figyelj, legalább ezt tedd hozzá. (Nyújtja a maga ötfontosát) Papa: Minek? Ifjú Charlie: Pár perccel kevesebbet fog ordítani veled. Papa: Eriggy már… ez a tiéd meg Pollyé, a szentképre kaptátok. Bemégy hozzá a városba, igaz? Ifjú Charlie: Hát, haza nem megyek, az biztos. A fene az úri pofájába, meg a huszonöt fontjába, meg a kaliforniai drótgubancába. Papa: Tulajdonképpen a Nagy Éhínség idején is csak a kvékerek voltak rendesek mihozzánk, szegény írekhez. És a nagyságos asszony igazán derék valaki. (Nevet) „Tynan, – azt mondja –
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
36
nem maga a legremekebb ember ezen a búbánatos világon?” Azt a jácintot is én ültettem. (Ifjú Charlie közben elment, vitte a csomagot is. Papa átmegy a házba) Mag… Mag. Tudod, mit mondott nekem a nagyságos asszony? (Fény a konyhára. Charlie föltette a szemüvegét, mert ír. A kancsó vacakostul megint ott van az asztalon) Charlie: Huszonöt font osztva ötvennéggyel. Kiszámoltam a végkielégítésedet: szolgálati évenként kilenc shilling 3 penny jön ki. Nem csoda, hogy egy hétig nem szólt hozzád. Papa: Kicsoda? Charlie: Ő. Papa: Meg vagy te bolondulva. Ötvenkilenc év alatt egy hangos szó nem esett köztünk. Charlie: Jaj, Istenem. Papa: Egy hangos szó nem esett. Charlie: „Ernie, Ernie, az az istenverte Ernie!” Papa: Ugyan, csak megjátszottam, hogy annyira felbosszant. (Jólesően) Haj, akkor aztán vége lett a nagy dumának meg a… Royal Marine Hotelnak. Te fiam, emlékszel még azokra a San Francisco-beli szemüvegekre? Charlie: Hogy emlékszem-e? Papa: A Mama elvitte a zálogházba. „Mennyit ad érte?” – kérdi. „Én ezért magának nem adhatok semmit – mondja a pasas – mert túlságosan értékes ahhoz, hogy itten tartsam az üzletben.” Te meg azt mondtad, hogy átvágtak engem, te tökfej. Charlie: Most hol vannak? Papa: Mik? Charlie: A szemüvegek. Papa: (ravaszul) Biztos elhánytam valahova. Charlie: Hazudsz. (Keresgél) Itt vannak a házban, és ha megtalálom, apróra zúzom őket és elföldelem. Te tudatlan, nyálcsorgató, kéztördelő vén nyalizó, te. (Utánozza) „Istenuccse, drága nagyságos asszony kérem, ötvennégy év szolgálat után mi más kéne nekem, hogy biztonságot nyújtson öreg napjaimra, mint egy csomag lakkozott szögesdrót.” És akkor még négy évet lenyomtál azoknál a katolikus, Grafton Street-i, kicsi híján Christian Dioréknál. Papa: „Tynan – azt mondja nekem az a bárcabitorló, mintha nem maga is egy nyavalyás tanító volna – Tynan, én magától több becsületes igyekezetet várok, és kevesebb kifogást.” Mire én: „Látja maga ezt az én öklömet?…” Charlie: (még mindig keresgél) Azt kérdeztem, hol az a lakkozott szögesdrót. Papa: Kiment a fejemből. Charlie: Lehet, hogy magad mellé temettetted? Szinte hallom Szent Pétert: „Hé, Uram, van itt a cselédlépcsőnél egy vén szarházi, harminc szemüveg-keretet hozott a San Francisco-i földrengésből. Mit mondjak neki?” (Az Úr hangja, némi zsidós hanglejtéssel) „Mondd meg neki, hogy nem veszünk.” (Felmarkolja a kancsóbeli vackokat, s indul, hogy bedobja a sparhertbe) Kapaszkodj meg: ez az utolja. Papa: (lecsap az egyik darabra) Ez a pipa még jó lesz valamire. Charlie: Darabokban van. Te törted össze. Papa: Ugyan, egy kis szigetelő-szalag, és… Charlie: Nem. Menj arrébb. (Elmegy Papa mellett, s az egészet bedobja a sparhertbe) Papa: Sok jó dohányt elszívhattál volna még benne, majd belátod, ha megjön az eszed, csak akkor már késő lesz. Mit dobtál még ki? (Kinyitja Charlie irattáskáját, átnézi a papírokat) Charlie: Délelőtt a temetésen hallottam, mit motyog az egyik rozzant haverod, hogy micsoda jellem voltál, és hogy bezzeg én soha a papám nyomába nem léphetek. Papa: Sose szóld le magadat: már hogyne lépnél a nyomomba. Ez mi? Charlie: Halotti anyakönyvi kivonat. Mondd csak: milyen volt? Papa: Mi volt milyen?
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
37
Charlie: Meghalni. Papa: (fölénnyel) Áh, nem izgattam magam. (Egy másik papírt néz) Ezernyolcszáz… Charlie: …Nyolcvannégy. Születési anyakönyvi kivonat. Papa: (bosszankodik) Semmi igazán fontosat nem tartottál meg. Több vagyok én, mint ez a pár szemét papír. Hol az Emléklapom az Ír Köztársasági Hadseregtől? „Fegyverrel teljesítette hazafiúi kötelességét, 1919-1921.” Hm? És a kötélhúzó csapat fényképe? Még mindig itt a hónom alatt a forradás, ahol a kötél a bajnokságon kimarta. És az a fotó, amin a Mamával vagyunk az Avoca völgyében? Charlie: Kidobtam. Papa: És az első áldozási fényképed, amin én is rajta vagyok? Charlie: Azt is a sparhertbe dobtam. Nem akarom, hogy az egész lom nálam hányódjék. (Papa hökkenten pislog rá. Charlie kivár, már-már provokálja) Papa: Hogy mi? Charlie: Megszabadultam az egésztől. Ha te elmúltál, pusztuljon a lom is. Miért? Papa: (bólogat) Hát, hiszen egy francot sem ér az egész. Charlie: Hogy? Papa: Ilyen papír, olyan papír. Csak a port fogja. Charlie: Tűzbe vágtam mindent, ami maradt volna utánad, és még csak meg se dühödsz. Birka voltál, amíg éltél: birka maradsz halálodban is. „Káposzta, káposzta, rohadt karaláb… Papa: (kuncog) Húst a szakács mind ellopta, rúgd a valagát.” Haj, micsoda jó kis vers. (Énekli) Húst a szakács… Charlie: Hol a kabátom? Megyek a reptérre. Papa: Igaz. (Kiszól) Mag… Mag, indul a gyerek. Charlie: Nem fog visszaszólni. Isten áldjon. (Mama gyors léptekkel jön a mosogató felől. Észre sem veszi Charlie-t) Mama: (fürgén) Hol van? (Felszól) Charlie, elkésel. (Papának) Szólj már neki. Papa: (ordít) Te idétlen, gyere le, mielőtt az a morva repülő nélküled száll fel, te meg csak nézel utána! Mama: Charlie! Papa: Ha lekési a repülőt, rosseb lesz, nem esküvő. És akkor éghet, mint a rongy. Jézus Isten, gyere már le, ha hív az ember! (Ifjú Charlie megjelenik a lépcsőn, bőröndöt hoz; mögötte Oliver) Mama: Elég lesz már. Nem kési le. Ifjú Charlie: (belép) Ne üvöltsél. Nem vagyok süket. Mama: Ma utoljára kell hallgatnod, úgyhogy fogd a szádat. Megvan mindened? Ifjú Charlie: Meg. Mama: Kapd össze magad. Bárki azt hihetné, Oliver nősül, nem te. Oliver: Jaj, már. Hohohó. Jaj, már. Ifjú Charlie: Oliver nászajándékát fent raktam ki. Majd vigyázzatok rá. Oliver: Csak egy tál, amiben rózsaszirmokat lehet áztatni. Talán a Papád ad a rózsáiból. Papa: Nyavalyába. Én csak kertész vagyok a rózsának, nem úszómester. Mama: Nekem vigyázz magadra azon a repülőn, és szépen vess keresztet, amikor elindul. Ifjú Charlie: Igenis. Papa: Ó, a mi Charlie-nk nem fog lezuhanni. Mama: (kicsit harapósan) Senki nem mondta, hogy le fog. Papa: Rossz pénz nem vész el. Mama: (rátör a bánat) Elutazik a világ másik végére, hogy feleséget találjon magának. Ifjú Charlie: Nyolcszáz kilométer…! Mama: Épp elé messze van. Túl messze. Ifjú Charlie: Ha egyszer ott lakik.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
38
Papa: Ó, Belgium remek hely. Mama: Amennyit te vagy én látunk belőle… De mindegy. Ifjú Charlie: (megmérgelődik) Nekem el ne kezdd! Mind a ketten meg voltatok híva… Mama: Persze. De mennyire hogy. Ifjú Charlie: (Olivernek) Egész komolyan meg voltak híva. De nem, mert messze van, meg különben is külföld, és a Papa fájós lába… Mama: Mondtam, hogy mindegy. (Ifjú Charlie ellenséges pillantást vet rá) Oliver: Mihelyt akad egy kis ideje a nászúton, ír egy pár sort, és beszámol a részletekről. (Mind ránéznek) Mármint a repülőútról, tetszik érteni. (Szünet. Ifjú Charlie ingerülten várja, hogy indulhasson, de tudja, hogy ezt titkolnia kell. Charlie közelebb húzódik hozzá) Mama: Most már akár indulhatsz is. Senki nem tart vissza. Ifjú Charlie: (tiltakozik) Két héten belül itthon vagyok. Mama: (felindultan bólogat) Adja Isten. Charlie: No. Isten áldjon, és kifelé. Ifjú Charlie: Igen. Hát, vigyázzatok magatokra. Mama: Te vigyázz magadra. (Szinte vakon nyúl a fiáért. Ifjú Charlie félig húzódozik, félig elfogadja az ölelést. Mama most hátrébb lép, nagyra kerekült szemmel nézi. Ifjú Charlie a bőröndjéért nyúlna, mikor Papa előre lép s a kezét nyújtja) Charlie: Nyugi… van még egy. Papa: (kezet ráznak) Minden jót, fiam. Remekül oda fogsz érni, tudom én. Ma már igazán a repülő a menő dolog. Ifjú Charlie: Aha. Hát, Isten áldjon. Papa: (nem ereszti) Jegyed megvan? Ifjú Charlie: Meg. Charlie: (Papának) Engedd már el. Papa: Útleveled? Ifjú Charlie: Megvan. Charlie: A Vasmarkú Szörnyeteg. Papa: És a… Ifjú Charlie: Indulnom kell. (Kiszabadítja a kezét, s indul kifelé) Mama: Vessél keresztet! (Ifjú Charlie megmártja az ujja hegyét a szenteltvíz-tartóban, és kisiet. Mama és Papa az ajtóhoz lép. Oliver mögéjük szorult; köhint) Oliver: Én elkísérem. Mármint a buszig, tetszik érteni. Ifjú Charlie: (gyötrötten várakozik) Az Isten szerelmére. Oliver: Noshát, viszlát, és gondolj a csikófogakra. Ez egy idióma, amit akkoriban használtunk. Haj, a csikófogak! Bizony. Charlie: (félig csak magának) Oliver! Oliver: (visszafordul, integet) Hát akkor viszlát! Charlie: (a házból) Legalább integessél nekik. (Ifjú Charlie fölemeli a kezét, de nem néz vissza. Majd fellép a platón lévő játéktérre, ahol már nyugodtabban várja Olivert) Oliver: Ez egész jól megvolt, azt hiszem. Úgy értem, borzasztó szentimentálisak bírnak lenni, érted. Én már anyámmal úgy vagyok ilyenkor, hogy inkább nem érzek semmit, csak hogy ő el ne kezdjen érzelegni. No és te, mit érzel? (Ifjú Charlie gesztusa óriási megkönnyebbülést jelez) Ebben mind egyformák, érted. A hátam borsódzik, ha rágondolok, hogy fog anyám bőgni, amikor majd én nősülök. Hiszen akkor is pityereg, ha szombat este elmegyek táncolni. Ifjú Charlie: Na gyerünk, mielőtt még belénk akad valaki. Oliver: Ohohó. Rohanvást az oltár elé. Nem bír várni. Ifjú Charlie: Fogd be. Oliver: A tüzes vőlegény. Bizony. Ifjú Charlie: Hát, valami csak elkezdődik, nem? (Kimennek)
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
39
Mama: Hát, vége, hatszáz. (Visszamegy Papával a konyhába) Papa: Azért, akárhogy is, talán csak elmehettünk volna, Mag, ha már hívtak. (Az asszony savanyú képet vág) Mégiscsak, egy kis… változatosság. Mama: Soha nem hátráltattam azt a gyereket. Nem akartam volna most elkezdeni. Papa: Miért hátráltattad volna? Nem meg voltunk híva? Mama: (nem leszólni akarja, inkább csak kitérőleg) Cégünk reklámja? szépen mutattál volna külföldön. (Kis szünet) Azt hiszem, összerakom az ágyát, legyen csak meg az is. (Elindul fölfelé. A következő jelenet egy részében még látjuk) Papa: (nevetgélve néz utána) Haj, mulatságos egy asszony. Charlie: Ír háziasszonyhoz illő módon halt meg: teázás közben. Papa: Kérsz egy bögrével? Charlie: Nem! Két évre rá, beszéltem rólad egy londoni orvossal, hogy magadra maradtál, és egyre szenilisebb vagy. Hogy oda kéne hatnunk, hogy hozzánk jöjjél lakni. Mire azt mondta: „Hogyne. Akkor majd csupa idegen közt halhat meg valamelyik külvárosi kórházban, és semmi ír nem lesz körülötte, legföljebb a nővérek.” Bár te nyilván jamaikaiakat fogtál volna ki, amilyen szerencséd van. Mindig jólesik, ha az embernek azt mondják, amit félig-meddig maga is hallani szeretne. Úgyhogy amikor legközelebb – és utoljára – meglátogattalak, szóba sem került, hogy Londonba költözz. Féltően gondos voltam, kifaggattalak, hogy vagy, rendesen eszel-e… (Papa nyolcvanegynéhány éves, görnyedt, süket. Charlie atyailag bánik vele) Papa: Hogy mi? Charlie: Mondom, eszel rendesen? Papa: Persze, még hízok is. Uzsonnázni átmegyek Rosie-hoz, ebédet pedig Mrs. Dunne főz, itt a szomszédban. Te rendesen eszel? Charlie: Mrs. Dunne özvegyasszony. A helyedben vigyáznék vele. Papa: Hogy mi? Charlie: Mondom, vigyáznék vele. Papa: Vigyázok is. Charlie: Hétpróbás szoknyavadász, te. Nem kérsz egy kis extra készpénzt a whist-partidra? Papa: Már nem járok. Úgy elmerevedett a kezem, nem bírom rendesen sorba rakni a kártyát. Mikor utoljára elmentem, az öreg Drumm is ott volt. Emlékszel az öreg Drummra? Charlie: Emlékszem. Papa: Renonszot akart rám mondani. Azt mondja: „Az Öregek Otthonában is van egy whistcsapat, miért nem lép be?” Mire mondom neki: „Belépnék én – mondom – csak a morva életbe, túl öreg vagyok hozzájuk!” (Nevet) Charlie: Jó mondás. Papa: Persze, itt a kert, azt is rendben kell tartanom… olyan káposztám van, hogy olyanra dublini kutya még nem pisilt. Eldolgozgatok. Képzeld el, tegnap vasporral átpucoltam a sparhertet. Charlie: Kész csoda vagy. Papa: Az bizony. Hogy van a kis gond meg a nagy? Charlie: Remekül. Csókoltatnak. Papa: (feláll) Már régebben akartam mondani… Charlie: Mit? Papa: (szalutál) Gyakran elnézem azt a nagyobbikat a városban. Charlie: Melyik nagyobbikat? Papa: Őt… Maggie-t. A nagyobbik lányát. Istenemre mondom, Doyle úr, én még ilyen gyönyörű ragyogó hajat leányon nem láttam. (Charlie csak bámul rá. Figyelem! nem Papa ifjúkori életmozzanatára pillantunk vissza: Papa nyolcvan-egynéhány éves, és éppen elkalandozott kissé) Hiszen olyan az a leány, amilyet csak a meséskönyvben látni. Úgyhogy az a helyzet, Doyle úr, hogy idestova hat éve vagyok alkalmazásban odafönt, Jacobéknál, tizennégy éves korom
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
40
óta. Heti egy fontot keresek, és ígéretem van rá, hogy a téren az egyik új házat én kapom bérbe. És nagy tisztesség lenne, ha elvehetném a leányt, nagy tisztesség lenne. Charlie: De Papa, ő már… Papa: Megkérdezhet bárkit a városban, milyen ember vagyok. És, és, és a maga leánya énmellettem soha szükséget nem fog látni. Az alkalmazás biztos, és ha munka van, megélhetés is van. Tudja-e, most még a rózsákat is megtanulom. Hogy hogy kell gondozni. Bizony: a Polyanthát, a Belles de Crécyt, a Corneliát, a Toscanát, az Amy Robsartot, a Janet Díszét, a… Charlie: Papa, állj le. Papa: És, és, és a Portlandot, a John Ingram Kapitányt, a Heidelberget, a Münstert, a Pásztorlánykát, az Aranyboglárt, a Déltenger Kalózát, a Hajnalhasadtát, a Királyi Váltságdíjat, a… Charlie: Jézus Isten, hagyd már abba. (Kétségbeesetten) Te vén töketlen, mit kezdjek most veled? Papa: A rózsakertészet teljes színskáláját megtanulom. Hozzá fogható leányt én még nem láttam… és az az érzésem, hogy maga se szívesen utasítana vissza. (Charlie-ra néz) És nem is fog, igaz? Charlie: Igaz. Papa: És szól majd egy jó szót az érdekemben? Derék leány, nem fog az apja ellen cselekedni. Charlie: Majd beszélek vele. Papa: (most már boldog) Akkor megütöttem a főnyereményt. Meg is tartom, amíg élek! Ó, az a leány, az se fogja megbánni. (Fölnéz a mennyezetre) Mag! Mag, odafönt vagy? Charlie: Papa, cssst. (Leülteti Papát) Papa: (különösebb ok nélkül rázendít) Monto terén ott jártam én, McArdle-nak markom tartva, De nem adott a rusnya vén Vasat se a Waxie strandra. Charlie: Hagyd már abba: nem akkor van, most van. (Felkap egy iratot) Látod? Halotti anyakönyvi kivonat… méghozzá a tiéd. (Papa bólint, kihúzza magát, visszatér a jelenbe. Charlie visszarakja a hivatalos iratokat, majd becsukja a táskát) Papa: Soha életemben nem tettem így magamat. Charlie: Hogy? Papa: Mint akinek elment az esze. És azt hiszi, hogy még legény az Öregisten, te pedig az apósom vagy. Charlie: Mert te soha életedben nem tetted így magadat. Papa: Még csak nem is hasonlítasz az öreg Doyle-ra. Isten bizony, nem csodálom, hogy a végén bedugtál a szegényházba. Charlie: (megint felbosszankodik) Ó, te sunyi vén hazug. (Csikordul a kapu) Papa: De legalább jót mulattál rajtam, akárhogy is. (Charlie meg sem tud szólalni mérgében. Veszi a nagykabátját. Papa ugrik, hogy rásegítse. A ház előtt megjelenik Drumm, kezében irattáska. Drumm 70 éves, most is egyenes tartású) Hát akkor, indulsz? Isten adjon jó időt az útra, fiam. Mondd meg nekik, hogy hiányoltam őket. (Drumm kopogtat a bejárati ajtón) Már megint egy gyászmise-kártya. Hallod, annyi ilyen kártyám van, hogy whistezhetnék velük. (Amint Charlie az ajtóhoz megy) Láttad, miféle virágot raktak a koporsómra?… A fele tiszta gyom, a morva életbe. (Leül. Charlie ajtót nyit) Charlie: (meglepetten) Drumm úr… Drumm: Örülök, hogy itt értem. Válthatnánk pár szót? Charlie: Természetesen… Jöjjön be. (Bemennek a konyhába) Papa: Ó, nem rossz ember az öreg Drumm.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
41
Drumm: Meglehetősen sok éve. Megfelelő, ha kezet fogunk? …a nap nem alkalmas sérelmeink felkérődzésére. (Kezet fognak) Lám, ez is megvolt… Lekötelez. Bár nagyvonalúnak aligha mondanám: hisz én voltam a sértett fél. Charlie: Sok idő eltelt azóta. Drumm: (jó kedéllyel) Ne játszódjék a fogalmakkal, barátom. Az idő nem enyhíti a bántalmat, csak segít átsiklani fölötte. (A székre mutat) Szabad? Charlie: Föltétlenül. Drumm: (leül) Sok évvel ezelőtt választanom kellett. Vagy össze-vissza barátkozom, vagy ragaszkodom bizonyos színvonalhoz. A színvonalat választottam. Az én balszerencsém, hogy oly kevesen érték el. Charlie: Többek között én sem. Drumm: Megpróbálta. És magától kemény munkát követeltem. Charlie: Követelt. Drumm: (sportszerűen) Mondhatni, nehéz ember voltam. Charlie: Mondhatni, lehetetlen ember. Drumm: (rendre intőleg) Maga pedig elpimaszodott. Charlie: (szeme sem rebben) El. Drumm: Fenn hordta az orrát, mint az érsek disznaja. Charlie: Még mindig jobb, mintha lógattam volna. Drumm: Ahogy én a magánéletemet elnézem, részemről nem biztos. (Charlie arca megrándul. Drumm farkasszemet néz vele) Charlie: Remélem, jól van. Drumm: Reménye alaptalan. Charlie: Oh? Papa: Nem mondtam, hogy beteg? Olyan a feje, mintha állott… Charlie: (sietve) Alig hihető, Annyira jól néz ki. Drumm: (mintha titkolt tréfán kuncogna, bizalmasan Charlie felé hajol) Van ez a… gyomorpanaszom. Egy bizonyos illetőnek – nem tudom, miért, talán komiszságból, bár nem szokásom – azt mondtam, hogy az orvosok rákra gyanakszanak. Kifejezetten nem igaz. Az illető persze tovább mondta, s népszerűségem azóta fennen szárnyal. Múltkor is azt mondtam valakinek: „Én magát mindig is csirkefogó gazembernek ismertem.” És tán megsértődött? „Igaza van – azt mondja – jöjjön, meghívom egy sörre.” (Dacos elégedettséggel) Elfogadtam. Charlie: Kalamajka lesz, ha nem hal meg időre. Drumm: Hadd legyen. Charlie: Fondorlatos csalónak nyilvánítják. Drumm: Szánom őket. Charlie: Azért… Drumm: Ha az ember intelligens, kerülik, de néhány állítólag rosszindulatú sejttől elfogja őket az érzelgősség. Én sem vagyok különb. Tíz éve pár udvarias szóra sem méltattam volna őket, nemhogy az elismerésükben örömöm leltem volna. Charlie: Ma örömét leli? Drumm: Az efféle ember – akár az öregúr, a maga nevelőapja – hálát ad Istennek, ha szép az idő, és diplomatikusan befogja a száját, ha esik. Amit képtelenek felfogni, arról megeresztenek egy röhintést, egy lapos közhelyet, egy köpést. Egyetlen példa: „Hogy lehetne az fogorvos? mikor az apját közszemérem elleni kihágásért még a rendőrségre is beidézték?” Papa: Hú, ez meg ki lehet? Az öreg Martin Conheedy csakugyan mutogatós bácsi volt a maga idejében… Ezek szerint fogorvos lett a fiából? Drumm: (Charlie kérdésére válaszul) Mulattatnak. Papa: (fölényes nevetéssel) Ki merné a fogát kihúzatni egy ilyennel? Drumm: (fölveszi az irattáskát) Mikor az öregúr bement a kórházba, üzent értem, hogy látni akar.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
42
Charlie: Az apám? Drumm: Aki itt lakott. Charlie: (makacsul) Az apám. Drumm: (elengedi a füle mellett) A tanácsomat kérte. Megmondtam neki, hogy nem lévén vérrokonság maguk között, magának nincs természetes jogigénye a hagyatékra. Charlie: Hagyatékra? Nem volt semmije. Drumm: Kérésére ott helyben megírtam a végrendeletét. Aláírta, tanúztattam. (Borítékot vesz elő, átnyújtja Charlie-nak) Első osztályú minőség. Charlie: De hát egy vasa sem volt. Drumm: Fölmerült az ingó vagyon kérdése, ezt a gondjaimra bízta. Charlie: Ingó vagyon? (Drumm mélyen belenyúl az irattáskába, s egy ismerősnek tűnő, barna papírba burkolt csomagot húz elő) Drumm: (joviálisan) Akkor most jön a meglepetés. Charlie: (a csomagot bámulja) Ne… Papa: Nem fogod kitalálni, mi van benne. Drumm: Azt mondta, értékes holmi, ezért megkértem bankom igazgatóját, helyezné el a páncélteremben. Charlie: (gyötrötten) Ezt, a páncélterembe? Drumm: Véleményem szerint a tárgy értéke részben érzelmi természetű. (Feláll) Nos, örömömre szolgál, hogy megbízásomat teljesíthettem. Charlie: Köszönöm. (A csomagot nézi) A hagyatéka. Drumm: Nem, nem. Akármi légyen is, a végrendeletbe foglaltakhoz nincs köze. De óvatosan bánjék a borítékkal. Itt pénzről van szó. Charlie: Pénzről? Drumm: Egyszázharmincöt fontnyi összegről tett említést, azzal, hogy még jön hozzá valamennyi. Charlie: Soha életében nem volt ennyije. Drumm: Ő másképp vélekedett a dologról. Charlie: Félrebeszélt. Tudom. Csak a nyugdíja volt, meg azok a csekkek, amiket én küldtem neki, hogy… (Elakad a szava, hátrafordul, Papát keresi) Papa: (előrelátólag) Az a büdös szomszéd kutya már megint itt van a kertben. Kifelé… kifelé, te disznó. (Charlie gyilkos dühű tekintetétől kísérve visszavonul a mosogató felé) Drumm: (várja, hogy Charlie befejezze a mondatot) Igen? Charlie: Tévedtem. Eszembe jutott, honnan van. Drumm: A pénz? Charlie: Igen. Drumm: Gondolom, kemény munkával kereste. Charlie: (komoran) Igen. Drumm: (szigorral) Nem, barátom, semmi nyavalygás. Ki másra hagyta volna? Valamikor tudatlan embernek minősítettem. Most is annak tartom. Mégis, lehet, hogy használta az eszét. Mindazt, amit valaha bizonyosnak tudtam, azóta a szemem láttára meghazudtolták, átfogalmazták, visszájára fordították vagy lejáratták. Hetven év után tudásom egyetlen maradandó töredéke, életem egyetlen vacak kis bizonyossága az, hogy a korcsmai illemhelyen a befelé irányuló forgalomnak elsőbbsége van. (Maró öngúnnyal) Nem valami sok muníció az elkövetkezendőkre, ugye? Charlie: (mosolyog) Nos, végre valóban tudok valamit. Drumm: Mindig is kerültem őt meg a fajtáját, s a végén mégis ugyanazon ajtó előtt találjuk magunkat. Ezt én elkeserítőnek érzem. (Elindul az ajtó felé) Az idős házaspárnak volt saját gyermeke? Charlie: Egyszer azt hallottam, hogy több is. Mind halva született.
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
43
Drumm: Még új életet sem teremthetett – legalább ennyi előnyöm van vele szemben. Charlie: Hogy van a két Rhode Island-i vörösesbarna? Drumm: Az egyik vedlik, a másik kopaszodik. (Kezet nyújt) Örülök, hogy láttam. Jól éreztem magam. Isten áldja. Charlie: Drumm úr, ez az ember soha semmit el nem fogadott tőlem, soha nem hagyta, hogy segítsem, s amit neki ajánlottam, azt eltette, de nem használta. Miért? Drumm: Nem tudja? Charlie: És maga? Drumm: Az ír nemzeti betegség. Charlie: Rossz nevelés? Drumm: Rosszabb, semmilyen. (Előre tartja a kezét, s a szemével is az eget lesi, esik-e. Elmegy. Charlie becsukja az ajtót utána, s visszamegy a konyhába) Charlie: Hol vagy? (Ordít) Gyerünk… befelé! Papa: (bejön) Kérsz egy bögre teát? Charlie: Te vén szar. Hozzá sem nyúltál a pénzhez, amit küldtem. Papa: Dehogynem. Charlie: Hogyhogy? Papa: Félretettem neked, és rád hagytam. Charlie: Ezt soha meg nem bocsátom neked. Papa: (nem rémült meg) Jaj, dehogynem. Charlie: Amióta csak megszülettem. „Nesze hat penny körhintára, tessék egy shilling mozira, itt egy új öltöny mert munkába állsz. Nesze, amíg élsz.” Mikor adtál módot rá, hogy legalább valamit törlesszek, hogy kimásszam az erkölcsi súlyod alól, hogy kiegyenlítsem a számlát? Londonba sem jöttél el hozzánk lakni, inkább maradtál a vitéz öreg harcos, aki hősleg kitart őrhelyén. Papa: És? nem kitartottam? Charlie: Én meg lehettem a háládatlan. Azt a valutát, amit te elfogadtál volna, azt meg én nem forgalmazom, tudtad jól. Nohát, hírem van a számodra, pajtás. Lett volna alkalmad, hogy behajtsad a tartozást, nem éltél vele, úgy is jó. A tartozás törölve, követelése pénzintézetünknél megszűnt. (A fejét ütögeti) Ki vagy takarítva. Innen, ni. Látod? (Letépi a fekete gyász-szalagot a nagykabátjáról, s a sparhertbe dobja) Hát ezt látod-e? (Felmutatja a szemüveg-kereteket tartalmazó csomagot) Papa: Azt már mégse fogod. Dehogy fogod. Charlie: Nem-e? Úgy gondolod? (A két marka közt hajlítgatja, tördeli a szemüveg-kereteket, és egyre vadabbul) Papa: Jaj, fiam… Charlie: San Francisco, meg a földrengés! Papa: ..legalább a kezedre vigyáznál… Charlie: (megszúrja az ujját) A francba. Papa: Mondtam, hogy még megszúrod magad. (Charlie szúrósan ránéz, majd kaján lassúsággal a sparhertbe pottyantja a csomagot. Aztán az ujját szopogatja) Charlie: Szóval, ki az, aki mégse fogja? Papa: De ugye nem ment mélyre? Mert aztán az ilyentől lehet a tetanuszt kapni. Én vigyáznék a helyedben. Charlie: Vége… veled együtt. Papa: Aha. (Piszkos zsebkendőt húz elő) Nesze, kösd be ezzel. Charlie: Tágulj tőlem. Tudatlan ember, tudatlan élet! Papa: Kopasz mondta, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk. Mintha nem éreztem volna jól magam. Amikor pedig a cechet csinálták: én nem úgy haltam meg, mint a többi szerencsétlen, hogy a seggem kivan a nadrágból – én pénzt hagytam a fiamra!
EPONA e-journal
Hugh Leonard: Papa
44
Charlie: Az én pénzemet. Papa: Jézus Isten, tán most nem a tiéd? És mondok valamit… ha eddig nem akartam elmenni Angliába, hogy veled lakjak, miért ne tenném jóvá most? Megyek veled. Charlie: Hogy mi? Mész ám a francba. Papa: Rossz pénz nem vész el. Charlie: Nem-e? Csak figyelj. Majd meglátod! (Fogja a táskáját, kimegy a házból, becsukja a bejárati ajtót. Kulcsra zárja, s a kulcsot elhajítja. Nagy, megkönnyebbült sóhaj. Megfordul, hogy útnak eredjen, s látja, hogy Papa a falon keresztül már kisétált) Papa: Hát akkor, indulunk? Már meg eleredt az eső. Pisikálnak az angyalok. Charlie: Ne merjél követni. Meghaltál… pusztulj. Papa: Hát hiszen Noénak is csak ebből jutott. (Charlie nyomában) Bal, bal, bal, jobb, bal, Sose kelj föl ballábbal! Charlie: Kopjál le rólam. Tűnés. Sipirc! Nem kellesz. (Fölér a magasabb platóra. Papa, kicsit lemaradva, a nyomában) Hagyjál nekem békét. (Lassan leballag túloldalt) Papa: (a nyomában, nótára zendít) Öregem szól öregednek: „Jössz a Waxie strandra?” Öreged szól öregemnek „Nincs egy árva grandom.” (Függöny)
