Épületek rekonstrukciós tervezése MSc BMEEOMEMAT3

Épületek rekonstrukciós tervezése – MSc BMEEOMEMAT3

Kor-anyag-szerkezet

Kor – anyag – szerkezet [1] Szerkesztő: dr.Tóth Elek DLA, egyetemi docens, BME. Magasépítési Tanszék

Az épületszerkezetek anyagának és konstrukciós kialakításának maghatározása az építési kor függvényében. Anyag- és épületszerkezet-történeti áttekintés. Három építıanyag ismeretes, mely a távoli múltból indulva napjainkig az építési tevékenység alapjául szolgál: az agyag (tégla), a kı és a fa. Mellettük – fıleg díszítı elemként, illetve falkötıvas, vonóvas formájában – szerkezeti elemként is jelen van az épületeken a kovácsoltvas. Az 1780-as évekig (a barokk kor végéig) lényegében nem is találkozunk más építıanyaggal. Csak a XVIII. század végén jelennek meg és a XIX. század második felében válnak uralkodóvá a mai építési gyakorlatban is alkalmazott új anyagok.

Tartalom Kor – anyag – szerkezet [1]........................................................................................................ 1 Építészeti stílus és építıanyag [1] .......................................................................................... 1 A BAROKK stílus .............................................................................................................. 1 A késıbarokk (COPF) stílus .............................................................................................. 2 A KLASSZICISTA stílus................................................................................................... 2 A ROMANTIKUS stílus .................................................................................................... 3 Az EKLEKTIKUS stílus .................................................................................................... 5 A SZECESSZIÓ ................................................................................................................. 6 A BAUHAUS..................................................................................................................... 7 Anyag- és technológiatörténeti áttekintés [1]......................................................................... 8 A kı .................................................................................................................................... 8 A tégla ................................................................................................................................ 9 A kovácsoltvas ................................................................................................................. 10 Az öntöttvas...................................................................................................................... 11 A hengerelt acél ................................................................................................................ 11 A cement és a beton ......................................................................................................... 12

Építészeti stílus és építőanyag [1] A BAROKK stílus A legutolsó „igazi” történeti stílus. Eszmei alapját az „Istentıl való” örök, feudális viszonyok megváltoztathatatlansága képezte, és annak építészeti tükörképeként jelent meg az idıtlen, szertelen formák és terek egymásba olvadása, a szinte végtelenségig ismétlıdı külsı és belsı terek tengelyre főzése. A jellemzı építıanyag: a tégla, a kı, és a fa. A stílus nagyjából 1600 és 1780 között hódít. Jelképnek tekinthetjük Mária Terézia 1780-ban bekövetkezett halálát, mely egybeesett a barokk stílus hanyatlásával.

Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/1. oldal


Kor-anyag-szerkezet

E korszak épületeinek kezelése felújítási szempontból „egyszerő”, vagy legalábbis egyértelmő, hiszen valamennyi építmény a mőemlék kategóriába tartozik. Így a velük való foglalkozás is csak a mőemlék épületek felújítására vonatkozó, jószerével ismert, vagy könnyen megismerhetı szabályok szerint, hozzáértı szakhatósági felügyelettel történhet. A későbarokk (COPF) stílus Az 1780 és 1800 közötti évekre datálható, a klasszicista irányzat mellett, azzal párhuzamosan létezı, hazai viszonylatban is jelentıs stílus, mely a protestantizmus szigorúbb, puritánabb eszmei alapjain teremtette meg nyugodtabb, már klasszicizáló jeleket felvonultató épületeit. Az építtetı Magyarországon a gazdagodó városi polgár (nagypolgár). Jellegzetes díszítı eleme a feszes fonású (copf-szerő) leveles füzérsor, melynek stíluselnevezését is köszönheti. A jellemzı építıanyag: továbbra is a tégla, a kı és a fa. A fém legfeljebb kovácsoltvas formájában mint díszítı elem, rács, korlát jelenik meg. A copfstílusú épületek mőemléki védettség alatt állnak. A KLASSZICISTA stílus A korszak jellemzıen az 1770-tıl 1830-ig terjedı idıszakot öleli át, de az 1830 és 1860 közötti idıszakban is találkozunk klasszicista stílusjegyő épületekkel. Eszmei alapját a természettudományok éppen zajló forradalma, és a XVIII. századi felvilágosodásban gyökerezı polgárság képezi. Természetességre, a dolgok egyszerő és ésszerő magyarázatára törekedtek. Ez megváltoztatta a gondolkozást, és új értelmet adott a múltnak. A barokk gondolatvilágához képest gyökeres változást jelent annak felismerése, hogy az eseményeknek idıben kibomló története van. Az ok–okozati kapcsolatok keresése és megismerése, a fejlıdés (evolúció) eretnek gondolatának megjelenése, az egyén megismételhetetlenségének, az egyedi fontosságának elıtérbe kerüléséhez vezetett. Az építészetben a határfelület: a homlokzat és tömegalakítás kap jelentıs szerepet. A megismerés elsı lépése: a múlt megismerése – vallották, és megkezdıdtek a történeti kutatások, antik ásatások, melyek hatása természetesen azonnal jelentkezett az építészeti formálásban is. Stílusjellemzık: – antik, fıleg római elıképek; – meghatározó szerepet játszanak az oszloprendek (többnyire a klasszikus római mintákat követik, de alkalmazzák a görög dór oszloprendet is); – az oszlop-fejezeteket sokszor szabadon alakítják: elıfordulnak a pálma vagy sáslevelekkel képzett egyiptizáló oszlopfık is; – gyakori a homlokzat teljes hosszán végighúzódó oszlopcsarnok; – a hajlított vonalak helyett egyenes élek uralkodnak; – egyszerő, egyenes vagy félköríves záródású nyílások, leggyakrabban szemöldökpárkányos keretezéssel; – a vízszintes tagolás hangsúlyozása az övpárkányokkal és a homlokzati ablakok egyenletes kiosztású soraival; – szimmetrikus homlokzatok: a középtengelybe rendszerint plasztikusabb tagozással képzett rizalit vagy antikizáló portikusz kerül; Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/2. oldal


Kor-anyag-szerkezet

– monumentális nyugalom; – a plasztikus díszítı elemek kerülése; – az arányok törvényszerőségének keresése (közeledés a díszeitıl megfosztott mértani alapformákhoz): tömegformát töretlen síkokkal határolt, egyszerő geometriai idomokból állítják össze. A jellemzı építıanyag: még mindig a tégla, a kı és a fa, de megjelenik már az öntöttvas is. Az építési igény Európában ugrásszerően megnı mind az épületek mennyiségét, mind funkcionális sokszínőségét tekintve. Megyeházák, városházák, 2-3 emeletes polgári bérházak, kaszinók, könyvtárak, múzeumok, fıiskolák, bíróságok, minisztériumok, fürdık, kórházak, szállodák, vásárcsarnokok, templomok épültek e korban. Magyarországon ez az idıszak a nemzeti törekvések, a Habsburg fennhatóság alól való szabadulás korszaka. A polgári átalakulásért, az ipar és a kereskedelem szabadságáért folytatott harc nálunk egybefonódott az ország függetlenségéért vívott harccal. E harc vezetı rétege a köznemesség volt. A magyar klasszicizmus ezért általában ennek a kényszerbıl haladóvá lett, de ugyanakkor a nemesi kiváltságaihoz is ragaszkodó birtokos rétegnek a stílusa. Kivételt ez alól elsısorban Pest–Buda jelent, ahol a centralizáció következtében a polgárosodási folyamat, és a gazdagodás hamarabb megindult. A lakóházak homlokzati megjelenése általában palotaszerő, de homlokzatuk egyszerőbb. A helyiségek alaprajzi és magassági mérete is kisebb. Az építészet alapvetı törekvése a meghitt „polgári” kényelem biztosítása. A mai nagyváros arculata ebben az idıszakban kezd formálódni. A XIX. század elsı felében Pest lakossága megkétszerezıdik. Megindul az épületek vezetékes vízellátása és csatornázása. A harmincas évektıl pedig megjelenik a vezetéken szállított világítógáz. A József nádor vezetésével megalakított Pesti Szépészeti Bizottság (1808–1857) mőködésének jelentıs része is e korszakra esik. E társaság döntıen befolyásolta a fıváros mai arculatát. Az ı tevékenységükhöz kötıdik Pest rendezési tervének megalkotása, melyben szigorú szabályokhoz kötötték: – az emeletmagasságot, – a homlokzati nyílások tengelytávolságát, – az épületek fıpárkányának magasságát, – az egységes tetıformát, – az egységes utcakép érdekében az azonos síkú homlokzat kialakítást. I. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete után további, új típusú feladatként jelentkezett a reformált egyházak templomai építésének lehetısége. Kiemelkedı mestereink: Péchy Mihály, Pollack Mihály, Hild József és ifj. Zitterbarth Mátyás. A korszak épületeinek jelentıs része mőemléki védettséget élvez. A ROMANTIKUS stílus Az 1800 és 1890 közötti csaknem százéves periódust öleli át. Vele párhuzamosan, átfedésben épültek a klasszicista, majd az eklektikus épületek. E hosszú idıtartamot talán az magyarázza, hogy a stílust reményteli kettısség: az újdonságok befogadására való készség, és ugyanakkor a gyökerek keresése jellemezte. Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/3. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Eszmei alapját Victor Hugo és Goethe romantikus és szentimentális irodalmi munkássága mellett – az általánosított középkori munkamorál eszményítése; – a kézmővesség, az egyediség kedvelése; – az egyéni szabadság mindenek feletti érvényesülésének hirdetése; – a nemzeti múlt (középkor!) kutatása; – a háborítatlan természet és a romok szeretete; – a népi élet felé tekintés, népdalok, népmesék, népmővészeti tárgyak győjtése; és ugyanakkor – az ipari, technikai forradalom kavargása; – a mőszaki tudományok rohamos fejlıdése; – a gızhajó, a vasút, és számos forradalmi találmány megjelenése képezte. Építészeti téren egyrészt – a múltban gyökerezve az épített emlékek, romok restaurálásának elvei alakulnak ki, másrészt – az ipari-technikai forradalom termékeként megjelenı vadonatúj anyagok (öntöttvas, hengerelt acél, üveg, cement, beton, vasbeton) azonnali gyakorlati alkalmazása jellemzi, valamint – hidak, pályaudvarok, kiállítási csarnokok könnyed, áttört, óriási tereket áthidaló szerkezeteinek építése, és mindezek személyi alapfeltételeként – az építımővész–mérnök alkotó párosok megjelenése és mőködése. Stílusjellemzık: – a nemzeti múltból merítés (a történelem furcsasága, hogy Magyarországon az építészeti „nemzeti múlt” emlékének e korban az „ónémet” stílust, a gótikát tekintették); – egyedi, új anyagok és szerkezetek használata; – festıi tömegcsoportosítás, változatos alaprajzok; – a klasszicista középrizalit helyett inkább enyhe sarokrizalitokat alkalmaznak; – jellemzı a fényigényesség: az ablakok megnınek, a tér kinyílik; – a bérházak ablaknyílásainak osztása azonos ritmust követ; – a homlokzati nyíláskereteknél a kı helyett megjelenik a vakolat; – a korábban gyakori, két emeletet átfogó pillért ritkábban alkalmazzák; – emeleteket átfogó zárt erkélyek épülnek; ugyanakkor – a fıbejárat felett, illetve esetenként az elsı emelet magasságában nyílt erkélyek jelennek meg; – a fıpárkányok elıreugró függılemezét sokszor nyújtott, groteszk díszítéső gyámok tartják, a gyámok közötti mezıket rozetták, betétek díszítik; – a belsı tér reprezentatív: – aranyozott, zsúfolt ornamentika, – arab motívumok, – stukkók, – díszes korlátok, lámpák (rokokó elemekkel), – sokszorosított, iparosítottan elıállítható díszítıelemek (gipsz, öntöttvas), – sablonnal való festés (díszfestés), – megjelenik a homlokzati burkolótégla és kerámiadíszítés. E korszakban nagyszabású, és napjaink emberét is csodálatra késztetı épületek, és építési teljesítmények születtek. Példaképpen egy londoni kiállítási épület, az 1851-ben elıregyártott öntöttvas és üveg szerkezeti elemekbıl összeállított Kristálypalota jellemzı adatait mutatjuk be.


15/4. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Kiemelkedı hazai mestereink: Feszl Frigyes és a fiatal Ybl Miklós. Az EKLEKTIKUS stílus Nagyjából az 1860 és 1910 közötti (a Millenniumban kicsúcsosodó) idıszakot tekinthetjük az eklektika „törzsidejének”, melyet szokás egy korai (1860–1900) és egy késıi (1900–1910) szakaszra felosztani. Eszmei alapok: – óriási tıkekoncentrációval járó fejlıdés (szindikátusok, konszernek, kartellek, trösztök kialakulása); – harc a nyersanyag lelıhelyekért, a piacért, a befektetési lehetıségekért; – regionális gazdasági válsághelyzetek kialakulása. Az építészet területén: – elutasítják a romantika minden újat azonnal magába integráló gondolatvilágát, helyette a „mővészi” építészetben az érdeklıdés fıként a formai problémák megoldására irányul; – a mérnöki és az építımővészi tevékenység egyre élesebben különválik és elkülönül egymástól; – a szerkezeti fejlıdés az alacsonyabb értékőnek tekintett mérnöki munkák vonalán halad tovább, ahol az új anyagok és új szerkezetek alkalmazásának lehetıségeit kísérletezik és használják ki; – megsokasodnak az építészet történetét tárgyaló munkák; – kialakul az új építtetıi réteg: a kispolgárság, aki nem újat alkot, hanem végre lehetıséghez jutva válogat a letőnt korok építészeti stílusaiban; – a figyelmét a stílusformákra összpontosító építımővészet ugyanakkor kiérleli a szükségessé váló új épületfajták (közigazgatási, kormányzati és hivatali épületek, színházak, könyvtárak, egyetemek, múzeumok, kórházak, vasszerkezető pályaudvarok, kereskedelmi csarnokok, fedett üzletutcák) megfelelı típusait. Stílusjellemzık: – a szakmai felkészültséget elsısorban a történelem beható ismerete, a történelmi formák alkalmazásában szerzett jártasság jelenti; – történeti korokhoz forduló neo-stílusok változatos együttese összefoglaló néven az eklektika; – egy épületet a rendeltetéstıl függetlenül bármilyen stílusban lehet tervezni, az elsıdleges követelmény a választott stílushoz való hőség; – reprezentatív terek szervezésénél az axiális térsorolást és a barokkból örökölt enfilade-ot alkalmazzák; – tömegformálásban a szimmetrikus tagolást kedvelik; – a homlokzat alakítása nagyobb jelentıséget kap, mint azelıtt bármikor; – plasztikus, hangsúlyos részletekkel a középtengelyt emelik ki; – a homlokzat jellemzıje az egyenletes, nyugodt ablaksor, és a szintek eltérı rangsorolásának formai elemekkel való megjelenítése.


15/5. oldal


Kor-anyag-szerkezet

A gazdasági élet ellentmondásos forrongásában az építési feladatok Európaszerte ugrásszerően megnınek: – Ekkor épül ki Bécs híres körútja a Ring (1859–1972). – Párizs városrendezési elveken alapuló nagyszabású átépítése során (a régi városnegyedeket átvágva) 110 km sugárút (boulevard) épül meg (1853–1869). – Pesten megépülnek a Körutak, és az Andrássy út (sugárút) és a Széchenyi rakpart bérpalotái. – Szeged árvíz utáni újjáépítése is ekkor történik. Pest fejlıdésére nagy hatással van az 1870-tıl 1900-ig mőködı Fıvárosi Közmunkák Tanácsa. Feladata többek között az volt, hogy a Millennium idıpontjára a várost európai színvonalú nagyvárossá alakítsa. Az építési feladatok nagyságrendjét jelzi a következı adat:

Harminc év alatt tehát csaknem 6500 új bérház épült! Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy Budapest arculata (Bécshez és Párizshoz hasonlóan) az eklektikában alakult ki, és vált európai nagyvároshoz méltóvá. Kiemelkedı hazai mestereink: Ybl Miklós (1814–1891), Steindl Imre (1839–1902), Schulek Frigyes (1841–1919), Hauszmann Alajos (1847–1926). E rendkívül jelentıs korszak megítélése, és egyáltalán az e korszakba tartozó épületek stílusjellemzıinek megismerése rengeteg vitát váltott ki az elmúlt évtizedekben. Az 1961-ben kiadott mővészettörténeti ABC például azt írja eklektikus mővészet címszó alatt: „olyan mővészeti irányzat, amely alkotóerı híján több korábbi stílusból alakítja ki vegyes formanyelvét”. Ugyanez a könyv historizmus cím alatt ezt írja: „a képzımővészetek történetének kb. 1850-tıl 1900-ig terjedı szakasza, amelyen belül – néha egymással párhuzamosan – több felújított mővészeti stílus jelentkezett. E kor építészetét összevontan tévesen eklektikának is nevezik.” Más elemzık a historizmust a régi korok stílusainak felújítását a romantika jellemzıi között emlegetik. A nézetek többé-kevésbé még ma is ütköznek egymással. A továbbiakban tekintsük úgy, hogy az eklektika kifejezést és korszakot nem pejoratív értelemben emlegetjük, hanem a historizmus stílushő kifejezésmódjával azonosítjuk. A pejoratív értelmezést, a történeti stílusjegyek összekeverésével létrehozott, egyénieskedı stílusra tartsuk meg a késı eklektika kifejezést. Ez utóbbi épületek szépségén, esztétikáján, eszmei mondanivalóján lehet vitatkozni, tény azonban, hogy ez a korszak jelzi az építészek egyéni alkotási vágyát, a gondolatokat és kezeket gúzsba kötı történeti formakincstıl való elszakadás kezdetét. A SZECESSZIÓ Az 1890 és 1940 közötti idıszak építészeti irányzata. Virágkora a Monarchia fennállása alatti 25 évre tehetı, szórvány emlékei azonban az elsı világháborút követı hatalmi átrendezıdés (Trianon után a nemzeti, magyar ıstörténeti elemeket felvonultató eszmei irányzat nem volt


15/6. oldal


Kor-anyag-szerkezet

túlságosan aktuális), majd a gazdasági világválság nyomasztó terhe ellenére még a negyvenes évekig megtalálhatók (pl. 1930: Margitszigeti Sportuszoda,1935: Margit körúti átriumház). Eszmei alapok – Egész Európára kiterjedı, nemzetközi mővészeti stílus volt a századfordulón. – A szecesszió szó „elszakadást”, „kivonulást” jelent. Az építészetben ez a történeti formavilággal való szakításként értelmezendı. – Szecessziónak csak Ausztriában és Magyarországon hívták, Németországban Jugendstil, francia nyelvterületen art nouveau, Angliában modern style vagy liberty style volt a neve. Stílusjegyek: – ismét a növényzet a díszítmények alapeleme: legfıbb ismertetıje a sajátos, egyedi és utánozhatatlan formakincs, a növényi motívumok csavart, hullámzó, ritmikus ismétlıdése; – szereti a különös színeket, pl. a fémszíneket, és a sötét tónusú, határozott színvilágot; – nem tesz különbséget „magas” mővészet és „alkalmazott” mővészet között, a mindennapi élet számos területét bevonja az esztétikai alakítás körébe, adott esetben nem lehet eldönteni, hogy épületet, épületrészletet, vagy képzımővészeti alkotást hoztak-e létre alkotóik; – a szeszélyes formák mögött sok esetben a legkorszerőbb technológiai megoldások húzódnak meg, kihasználva az acélban, vasbetonban, üvegben rejlı új lehetıségeket; – az iparosított tömegtermelés lehetıségeit is kihasználják; ugyanakkor – jellemzı a nemzeti (most már valóban népi) és ıstörténeti (távol-keleti) hagyományok és formavilág felelevenítése; – a szerkezeteket komoly matematikai eljárásokkal méretezik; ebbıl következik, hogy – a szerkezet megmutatása már nem cél: az erıjáték olyan bonyolult, hogy azt a laikus úgysem tudja már követni; – megszabadította a tervezést a történeti formák s az eklektika idején akadémikussá merevült szabályok kötöttségeitıl; – az építészet történelme során soha nem volt annyira sokszínő, mint a szecesszió idején; minden feladat megismételhetetlenül egyedi volt s megoldása a feltételekhez illıen egyéni; – a megvalósítás tervezı résztvevıi ismét közelednek egymáshoz, de most már hármas: építész–mérnök–gépkonstruktır egységben, s hozzájuk egyenrangú társakként csatlakoznak a képzımővész alkotók. Kiemelkedı hazai mestereink: Lechner Ödön (1845–1914), Hauszmann Alajos, Alpár Ignác, a fiatal Lajta Béla (1873–1920), Koós Károly, Kozma Lajos, Hajós Alfréd, Medgyaszay István. A BAUHAUS A „modern építészet” két világháború közötti kibontakozását a Walter Gropius által megalapított Bauhaus eszméje hatotta át. A Bauhaus Weimarban alakult meg, 1919-ben, majd hatévi mőködés után, 1925-ben áttelepült a mőködéséhez kedvezıbb légkört biztosító Berlin melletti Dessauba. Végül 1933ban feloszlatták. A Bauhaus nem mővészeti iskola volt, hanem valódi alkotómőhely. Az emberi környezetet teljes egységben alakító, céltudatos munkára nevelt. Oktatási programjába felvette mindazt, ami az elızı negyedszázad újító törekvéseibıl idıtállónak bizonyult: – a szecesszióból a kézmőves munka tiszteletét, – a Werkbundtól a korszerő technika hasznosításának igényét s a tárgyilagosságot, – a kubizmustól a térrel kapcsolatos kísérletek eredményeit, Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/7. oldal


Kor-anyag-szerkezet

– a geometrikus absztrakciótól az elvont komponálás módszerét Eszmei alapok – Megfelelés a szükségleteknek: legfontosabb az épület célszerő használhatósága. – Alapelv az egyszerőség, az anyag és szerkezet igazsága. Stílusjegyek: – a stílusformák, történeti elemek elhagyása; – az épülettömegek térben mozgatása; – a vízszintes és függıleges irányok hangsúlyos megjelenése; – az ablaknyílások ritmusa adja a változatosságot. Jellemzı anyagok: a vasbeton, a fém és az üveg. Kiemelkedı hazai mester: Lajta Béla (1873–1920).

Anyag- és technológiatörténeti áttekintés [1] Három építıanyag ismeretes, mely a távoli múltból indulva napjainkig az építési tevékenység alapjául szolgál: az agyag (tégla), a kı és a fa. Mellettük – fıleg díszítı elemként, illetve falkötıvas, vonóvas formájában – szerkezeti elemként is jelen van az épületeken a kovácsoltvas. Az 1780-as évekig (a barokk kor végéig) lényegében nem is találkozunk más építıanyaggal. Csak a XVIII. század végén jelennek meg és a XIX. század második felében válnak uralkodóvá a mai építési gyakorlatban is alkalmazott új anyagok. A kő A történelmi Magyarország jelentıs és változatos építı és díszítıkı vagyonnal rendelkezett, amelyhez sokféle külhoni dekoratív kıfajta járult. Ezek felhasználásával reprezentatív külsı homlokzatokat és belsı tereket alakítottak ki építészeink. Hild József és Pollack Mihály még alig használtak épületeikhez kıanyagot. Ybl Miklós építészeti munkásságának köszönhetıen azonban egyre komolyabb szerephez jutott a kı (pl. Vámház, Operaház, ferencvárosi és fóti templomok), majd végül Steindl Imre és Hauszmann Alajos idején élte virágkorát az építıkı kitermelés (Királyi vár, Parlament). A kıhasználat beszőkülése mind a mennyiséget, mind a minıséget illetıen két szakaszban következett be hazánkban. Az elsı szakasz az elsı világháború (a trianoni határok kialakulása) és a második világháború közé tehetı, amikor sok kılelıhely az országhatáron kívülre került. Ezzel egyidıben lendült fel a különbözı mőkövek és a beton, vasbeton alkalmazása, némiképp a veszteségek pótlására, de inkább az új anyag a beton felhasználásának forszírozása miatt. A második szakasz a második világháború utánra tehetı, amikor az igény csökkenése is és ezzel együtt a köves szakértelem devalválódása is bekövetkezett. Ebben az idıben csak néhány kıfajta felhasználását látjuk: a legtöbb helyen az édesvízi mészkı lett a divat és csak ritkán került sor a gerecsei, villány-siklósi kövek felhasználására. Szinte teljesen eltőnt az igazán idıjárásálló kovás kötıanyagú hárshegyi homokkı (részben azért is, mert megdolgozására igen sok és szívós szerszámra volt szükség), a korábbi egyéb kıbányák többségében vagy megszőnt a termelés, vagy ipari igények miatt a fejtés robbantással történt. Ez a termelési mód viszont az intenzív repedés képzıdés miatt lehetetlenné tette az elsıosztályú, szobrászati minıségő díszítıkı elıállítását. Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/8. oldal


Kor-anyag-szerkezet

A durva mészkı bányák közül Sóskúton folyt intenzív termelés, ahol keményfém betétes tárcsákkal állítottak elı építıkı tömböket. Sajnos a termelésbıl itt is kiesett az ún. Vorzug, a fagyálló durva mészkı, emiatt a mai termékek még a mőemlékhelyreállítás durva mészkı igényeinek kielégítésére sem alkalmasak. Magmás eredető köveket (bazaltot, andezitet, vagy kisebb részben gránitot) termelı bányáink alig szolgáltattak építıkövet, díszítıkıként történı felhasználásukról csak elvétve beszélhetünk. A tégla A téglagyártás a kiegyezésig csak kicsi, házi üzemekben folyt. A vegyes falazatok és vályogfalak általános alkalmazása miatt ugyanis csak kevés agyagtéglára volt szükség. Az égetett agyagtéglák méreteinek egységesítési törekvése a széles körő alkalmazhatóság és csereszabatosság érdekében a XIX. század közepén kezdıdött meg a Monarchia területén mőködı téglagyártó mőhelyekben. (1837–38-tól mőködött a Miesbach és a Hofhauser-féle téglagyár. Az 1838-as nagy árvíz után a bécsi Drasche is téglagyárat alapított a hagyományos égetési technológiával.) Kezdetben viszonylag nagy mérető, laposabb téglákat gyártottak, 30×15×6 cm, illetve 32×15,5×7,5 cm befoglaló mérettel. A kiegyezés utáni idıszakban a méretegyeztetési szándék és igény egyre erısödött. Ekkor honosodott meg a körkemencés égetési mód, ami a termelés látványos fellendülésének lehetıségét teremtette meg. A Lechnerféle rákosi, a Rost-féle kıbányai és az Eszterházy-féle tatai gyárak már korszerő eszközeikkel tömeggyártásra rendezkedtek be. A század utolsó negyedében Buda–Pesten 12 téglagyár mőködött! Már 1877-ben megjelent, és végül 1894-ben egységesítették a Monarchia egész területén a ma „nagymérető tégla” néven ismert, 29×14×6,5 cm mérető agyagtéglát. Igaz, akkor még nem „centiméterben”, hanem „hüvelykben” mérték az oldalhosszakat. Az oldalarányok megválasztása igen logikus volt, hiszen így 1-1 cm-es álló habarcsfugákkal dolgozva az élére állított és lapjára fektetett téglák azonos méretritmusban (ma modulnak mondanánk) kombinálhatók voltak egymással (pl.: 2×6,5+1=14; 2×14+1=29; 4×6,5+3=29). Az I. világháború következménye, a Monarchia bukása természetesen a „monarchia téglájának” is véget vetett. Helyére (a korabeli technikai szakirodalom megfogalmazása szerint) 1919-tıl az „északi kultúrnépek hatására” egységesen a ma is használt 25×12×6,5 cm mérető kismérető tégla lépett. A mészhomok téglát a XX. század elején Németországban alkalmazták elsıként. 1910-ben már a Monarchiában is gyártottak gızölt mészhomok téglát a szabványos nagymérető tégla méretében. Az üreges téglák térnyerését a hengerelt acélgerendák használatával forradalmian átalakuló födémszerkezetek súlycsökkentési igénye indokolta. 1885-ben jelent meg az üreges orrtégla, majd ezt követték a különleges födémtéglák (pl. 1896. Réti födémtégla, 1916. Pfeiffer födémtégla stb.). A burkolótéglák története a XIX. század végén indul. 1891-ben a Lechner- féle csatornatégla, majd a fehér (vasmentes) és vörös árnyalatú iszapolt keresztmetszeti burkolótégla, 1899-ben a Füleki lyukas burkolótégla, és a kiváló minıségő barna Stero keramit burkolótégla kerül forgalomba. Válaszfaltégla céljára sokáig a teherhordó falazathoz is alkalmazott nagy-, majd kismérető téglát használták, féltégla vagy éltégla vastagságban. Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/9. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Csak 1925-tıl jelent meg az elsı mai értelemben vett üreges válaszfaltégla (Újlaki válaszfal tégla). A kovácsoltvas Hazánkban a vaskovácsolást az államiság kezdetétıl mővelték. A XIII. századból maradtak fenn a legelsı kovácsoltvas ajtópántok. A magyar kovácsoltvas-mővesség csúcspontját a XVIII. század második felében, a rokokó korban érte el (ld. Fazola egri kapui és Johann Carl Franke fertıdi hármas kapuzata). A XVIII. század végére a csapongó rokokó formák lehiggadtak. A klasszicizáló késı barokkban a rácsok szerkezete vált hangsúlyossá, a fıszerepet a párhuzamos rúdsorozat kapta. Az ablakkosarak korábbi barokk volutaíve megtört. A rácsokon egymás mellett megtalálható a késı barokk (copf!) levélfüzér, a korai romantikát jelzı csúcsívsor, vagy a klasszicizmust hirdetı meander díszítés. A lakóházaknál nagy számban találhatók függıfolyosó-, erkély-, lépcsı-, ablak-, és ajtórácsok. Ekkor jelent meg a „B-vaspánt” mint a kor jellemzı kötıeleme. A folyosórács legegyszerőbb példája az ilyen (két végén félkörívesen kidomborodó) Bvaspánttal összefogott pálcarács. A kor ablakrácsainak alaptípusa az ovális betétvasakkal díszített, B-vaspántokkal összefőzött, egyszerő pálcarács volt, melyet középen elhelyezett: – forgóleveles rozettával, vagy – csipkézett levelő rozettával, olykor – szalagokkal közrefogott rozettával díszítettek. A klasszicizmus antik, egyenes geometriai vonalai nem kedveztek a kovácsoltvas szerkezeteknek. Ekkor a tőzikovácsolás helyébe a szegecselés lépett. A formák egyszerősödnek, a kör, és egyéb mértani alakzatokat részesítik elınyben. Az 1830-as években alakult ki az a széles körben elterjedt rácstípus, amely egyszerő pálcás sorból áll, felsı szélén 10-15 cm széles ornamentális dísszel. A rácsok változatosságát a szimmetrikusan elhelyezett négyzet vagy téglalap alakú ornamentális betétmezık biztosították. Az ablakrácsok rendkívül egyszerőek voltak, a B-vaspánttal összefőzött pálcarácsokat igen ritkán díszítették. A vasrácsos ajtók változatosabbak, a kapuknál aranyozás is elıfordult. A romantika stílusirányzata idején a kovácsoltvas csaknem teljesen kiszorult az épületekrıl, és helyét az öntöttvas vette át. A lépcsı- és erkélyrácsok szinte kizárólag öntöttvasból készültek. Ugyanakkor az udvari függıfolyosók korlátjánál megmaradtak a klasszicizmus egyszerő kovácsoltvas rácsai. 1870-tıl azonban elıbb az igényesebb épületeknél, késıbb széles körben, általánosan elıtérbe kerültek ismét a kovácsoltvas díszes vaselemek. A XIX. század utolsó harmadában Európa-szerte (így hazánkban is) újra fellendült, és második virágkorát élte a kovácsoltvas-mővesség. Az eklektika korának történelmi stílusok elemeit használó irányzata, majd a szecesszió csapongó formái segítették e régi kézmőves technikát új életre kelni. Alkotásai négy évtizeden át, egészen a szecesszió hanyatlásáig jelentıs szerepet töltöttek be Budapest igényesebb épületeinél. (Emlékeztetıül: ekkor épültek a Sugárút, a Nagykörút, és a budai hegyvidék alsó Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/10. oldal


Kor-anyag-szerkezet

részének bérházai, a fırendek palotái, a bankok, biztosító társaságok székházai, templomok stb.) Mőlakatosok készítették az épületek kiegészítı elemeit, a vasrácsos kapukat, az erkély-, lépcsı-, függıfolyosó- és lunettarácsokat, A zárak, kilincsek, lunetták gazdagabb formálást kaptak. A rácspálcák végeit lándzsával, gombbal, vagy spiráldíszes indakehellyel díszítették. A korszak elejére különösen jellemzı volt a domborított vaslemezekkel borított fakapu. A kiegyezés utáni építési lázban tömegesen készülı lakóépületeknél sok esetben alacsony színvonalú vasmunka is készült, fıleg a függıfolyosók korlátjainál. A tőzihegesztést teljesen mellızve, szegecseléssel, vagy kötegeléssel rögzítették az egyes elemeket. A századfordulóra a magyar vasmővesség európai színvonalra emelkedett. A kovácsoltvas-mővességben a szecesszió korszakában több irányzat él egymás mellett: – stilizált növényi formák, – távol-keleti formák, – mértani formák, – barokk-klasszicizáló formák késıbarokk motívumokkal, – magyar népmővészeti motívumok. A szecesszió korában a vas nehéz alakítását, kovácsolását felváltotta az ötvösmunkához közelítı domborítás. A századfordulót közvetlenül megelızıen kezdték alkalmazni a 95% vörösrézbıl és 5% alumíniumból álló alumínium-bronz anyagot, mely csaknem olyan jól alakítható, mint a kovácsvas. A korszak függıfolyosó rácsai általában tömeggyártással készültek. A lépcsıkorlátok már sokkal díszesebbek, a vasrácsos kapuk pedig színvonalas mővészeti alkotások. A két világháború közötti idıszakban a rácsokról, korlátokról eltőntek a nyugtalan, folyondárszerően stilizált növénydíszek. Kezdetben ismét feltőntek az eklektikus történeti formák, végül ezeket is kiszorította a derékszögő szerkesztésmód, a díszítı elemek teljes hiánya. Végül a kézi kovácsolás megszőnt, helyére a lapos- és idomacélokból, kör- és négyzetacélokból lánghegesztéssel, iparosított formában elıállítható rácsok léptek. Az öntöttvas Az 1790-es évektıl nagyjából 1880-ig alkalmazták építıanyagként, nyomott és kismértékben hajlított (húzott) szerkezetként. Virágkorát a romantikus és eklektikus stílus idején élte, és összefonódott a nagy üvegfelületek építészeti alkalmazásával. Az öntıformák révén igen karcsú, díszes szerkezetek tömeges elıállítására,elıre gyártására nyílt lehetıség. Alkalmazása a XIX. század közepétıl a hengerelt acél gyártásának megindulásával lecsökkent, majd az acélgyártást forradalmasító Martin-eljárás széles körő bevezetése után hirtelen és végérvényesen lehanyatlott. 1880-ban véglegesen megszőnt az öntöttvas szerkezeti alkalmazása. A hengerelt acél Az elsı hazai acélhengermő 1870-ben Salgótarjánban kezdte meg mőködését.


15/11. oldal


Kor-anyag-szerkezet

1871-tıl Zólyomban is beindul az acélhengermő. 1876-ban a minıségi acélgyártást teszi lehetıvé a Martin-eljárás. 1880-ban megalakul a Diósgyıri, majd 1881-ben a Rimamurányi és Salgótarjáni Vasmő Rt. A cement és a beton A portlandcement és portlandcement-beton elıállítása A portlandcement és -beton alkalmazásának kezdete Európában 1845-re datálható. Magyarországon 1850-ben trasz és mész keverésével állítottak elı hidraulikus kötıanyagot. (1855-ben a Lánchíd feljáró betontömbje ebbıl készült.) A ’70-es évektıl azután dinamikus fejlıdésnek indul a cementgyártás. A fejlıdés láncszemei: – 1870. nyergesújfalusi cementgyár, – 1872. lábatlani cementgyár, – 1880. józsefhegyi cementgyár (1884-tıl Melocco gyár). 1881-ig természetes anyagból gyártott-, illetve románcementet állítottak elı. 1881-tıl elsıként az óbudai gyár használt mesterséges keveréket a portlandcement gyártásához. Ez újabb lendületet adott a fejlıdésnek: – 1885. beocsini mész- és cementgyár, mogyoróskai cementgyár, gurakonci, brassói, lédeci, zsolnai cementgyár, – 1908. zágrábi cementgyár, – 1910. selypi és bélapátfalvi cementgyár, – 1911. beremendi cementgyár, – 1912. tatai cementgyár, – 1916. tordai cementgyár. A cementgyártás minıségi fejlıdése lehetıvé tette a belılük elıállított betonszerkezetek teherbírási értékeinek folyamatos javulását.

A betonok megengedett feszültségének alakulásában is nyomon követhetı ez a közel négyszeres teherbírás növekedés:

A XX. század elsı harmadában kezdıdött meg a legtöbbször fehércementtel, és finom márvány- vagy mészkı-zúzalékkal kialakított mőkıbeton tömeges elıállítása. A bauxitcement Az elsı sikeres kísérletek Franciaországban történtek az 1920-as évek második felében. A bauxitbeton építıipari alkalmazására 1928 és 1942 közötti idıszakban került sor. A salakbeton Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/12. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Építési célú felhasználására irányuló elsı hazai próbálkozásokra 1865- ben került sor. Az 1890-es évek elején Mátrai és Wünsch Róbert mérnökök már vasalt födémszerkezetekhez alkalmazták. 1912-ben Groffits „L” alakú salakbeton építıkövet gyártott. A németországi sikerekkel ellentétben azonban itthon kevés siker koronázta ezirányú tevékenységét. Ennek oka az volt, hogy a magyarországi barnaszenek salakja a nagy kéntartalom miatt építıipari célú felhasználásra alkalmatlan volt, a salak tisztítása, granulálása pedig nem volt kifizetıdı. A Monarchia felbomlását követıen egyre csökkenı mennyiségben, még kb. 1920-ig használnak salakbetont építési célra. A vasbeton Vasalt szerkezetek építéséhez az elsı gondolatot 1834-ben Brunel adta, aki továbbfejlesztette a falkötıvas gondolatát, és a téglafalazat habarcshézagaiba vasszalagot helyezett el a falazat jobb együttdolgozásának biztosítására. A mai értelemben vett vasbeton szerkezet történet 1885-ben kezdıdik, amikor a francia Lambot részére szabadalmi okiratot adnak ki egy olyan csónak készítésére, amelyet vasszálakból összeállított vázra csapott betonrétegbıl állítottak elı. Már ez a szabadalmi leírás is említ korábbról ismert, így nem szabadalmaztatható részleteket (pl. „vasbetétes betontartók”, „négy vasszállal képzett oszlopok”), ezeket az elemeket rendszerré, szerkezetté mégis elıször Lambot kapcsolta össze. Francois Coignet mérnök 1861-ben megjelent könyvében már részletesen foglalkozik a vasbeton szerkezetekkel. A legtöbb „babért” Joseph Monier aratta le a vasbeton szerkezetek segítségével. Szabadalmai: – – – – – –

1867. betonkanna (vasszálakból épített háló betéttel), 1868. vasbeton csövek és tartányok, 1869. vasbeton lemezek, 1873. vasbeton hidak, 1875. vasbeton lépcsık, 1878. vasbeton szerkezet építésének kizárólagos joga Franciaországban.

Ebben az idıben a vasbetétek teherbírásával nem számoltak, azok csak az építmény alakjának biztosítását szolgálták, és a beton közepére helyezték ıket. 1884-tıl Monier szabadalmát külföldön is értékesítette. Németországban szinte egyidıben, és egymással együttmőködve három vasbeton szerkezet építéssel foglalkozó vállalat kezdte meg mőködését. Az új anyaggal szembeni érthetı építtetıi ellenérzés legyızésére a három cég közös kísérletsorozatba kezdett, melynek végrehajtásánál a kormány helyszíni megbízottja Matthias Koenen építımester volt. İ már a betonméretek meghatározásával, az acélbetétek húzószilárdságával is foglalkozott. 1866. Matthias Koenen közzé tette a vasbeton szerkezetek méretezésének elsı elméletét. 1880. Rudolf Schuster bécsi mérnök megszerzi Ausztria–Magyarország számára a Monierféle szabadalmat. 1892. Francois Hennebique szabadalma (monolit vázszerkezetként egybeépített vasbeton elemek) megalapozza a mai értelemben vett vasbeton szerkezetek elterjedését. Dr.Tóth Elek DLA, BME Magasépítési Tanszék

15/13. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Magyarországon az1890-es évek elején Bregmann, Mátrai és Gfrerer mérnökök folytattak említésre méltó kísérleteket. Végül Dr. Zielinski Szilárd (Hennebique munkatársa) az idegenkedés legyızése érdekében folytatott hosszú, szívós küzdelem eredményeként az 1900-as évek elején a köréje csoportosult mérnökökkel együtt megépíthette Magyarország elsı, kisebb vasbeton szerkezető mőtárgyait. Mátrai a drótbetétek függesztésével kialakított vasbeton szerkezetet elsıként a sárbogárdi Nádor csatorna hídjának építésekor próbálta ki, hamarosan azonban födémszerkezetek is készültek ezzel a módszerrel. A „Mátrai-födém” széles körő alkalmazásával az 1893 és 1920 közötti idıszakban találkozhatunk. A kerámia vagy könnyőbeton idomelemes, sőrőbordás monolit vasbeton födémek nagy számú variációja épült 1915 és 1950 között. Az ısi falkötıvas helyét és szerepét a ma is alkalmazott vasbeton koszorú kb. 1910-tıl kezdıdıen vette át.

1. Ábra. Az építészeti korszakok, a társadalmi fejlıdés, az anyagok és szerkezetek egymásra hatása


15/14. oldal


Kor-anyag-szerkezet

Irodalom: [1] Épületfelújítási kézikönyv, Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft., szerkesztı: Dr. Tóth Elek szerzık: Dr.Arany Piroska, Dr.Barna Lajos, Benedek Béláné, Dr.Bódi istván, Dr.Borosnyói Adorján, Dr.Chappon Miklós, Csanaky Judit Emília, Dr.Csoknyai István, Dr.Csoknyai Tamás, Dési Albert, Dobszay Gergely, Dr.Emhı László, Fülöp Zsuzsanna, Dr.Gálos Miklós, Héra Gábor, Horváth Sára Erzsébet, Dr.Horváth Zoltán, Dr. Hunyadi Zoltán, Igali Zsófia, Dr.Kakasy László, Király András, Dr.Kocsis Lajos, Juharyné Dr.Koronkay Andrea, Dr.Koppány Attila, Laczkovics János, Mattyasovszky Zsolnay Eszter, Nagy Bendegúz Lóránd, Dr.Orbán József, Dr.Orcsik Éva, Dr.Osztroluczky Miklós, Pandula András, Dr.Pozsgai Lajos, Pozsonyi László, Dr.Reis Frigyes, Sturcz Antal, Dr.Széll Mária, Takács Lajos, Dr.Tóth Elek, Tóth Ernı, Tóth László, Dr.Végh Erzsébet, Váradi Julianna.


15/15. oldal

Épületek rekonstrukciós tervezése MSc BMEEOMEMAT3

Recommend Documents