Építési-bontási hulladék és az európai jog gyakorlata Prof. Dr. Bándi Gyula, DSc. PPKE JÁK, tszv. egyetemi tanár az Országos Környezetvédelmi Tanács alelnöke
Áttekintő tábla Anyag vagy dolog
Lehetséges hulladék
Nem hulladék
elhatárolási ismérvek a fogalom alapján: a birtokos megválik, megválni szándékozik, vagy erre köteles (alapvetően szubjektívnak tűnő szempontok, amelyek megítélésében minél inkább az objektív szempontokra kell törekedni)
Ténylegesen hulladék
Melléktermék Ami egyebekben hulladéknak is minősülhet, de bizonyos feltételek teljesülése esetén eleve nem tekintjük hulladéknak – Ht. 8. §, kiegészítve a 64. §-al
amelynek sorsa alapvetően kétféle
Ártalmatlanítás
Hasznosítás
amelynek következményeképpen
hasznosított hulladék keletkezik
a hulladékstátusz megszűnik
nincs további feltétele, Ht. 15 §
a Ht. 9-10. § követelményei szerint, pl.összességében legjobb környezeti eredmény
A C-194/05. sz. ügy, Bizottság kontra Olaszország, 2007. december 18. J. Mazák Főtanácsnok indítványa
3. A jelen ügy központi kérdése az, hogy valamely, bizonyos célból ismételten felhasznált anyagot mennyiben és milyen körülmények között lehet az irányelvben foglalt hulladék-fogalom körén kívül esőnek tekinteni. Következésképpen a jelen ügy tárgya a hulladékhasznosítás és valamely, hulladéknak nem minősülő termék – pontosabban melléktermék – szokásos ipari kezelése közötti különbségtétel.
19. A Bizottság felrója, hogy a hulladékokra vonatkozó olasz szabályozás, különösen a 93/2001. sz. törvénynek a 443/2001. sz. törvény 1. cikkének (17) és (19) bekezdésével összefüggésben értelmezett 10. cikke – még a 306/2003. sz. törvény módosításainak figyelembevételével is – sérti a 75/442 irányelvet, mivel a priori és általános jelleggel
kizárja a hulladékokra vonatkozó nemzeti szabályozás hatálya alól az egyes ismételt felhasználási műveletekre szánt kifejtett földet és köveket, aminek következtében ezen anyagok vonatkozásában az irányelv hulladékkezelésre vonatkozó rendelkezései Olaszországban nem alkalmazhatók.
20. A Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó, az európai hulladékjegyzékben szereplő anyagok olyan anyagoknak tekinthetők, amelyektől birtokosuk megválni szándékozik, és ennélfogva a hulladék fogalmának a 75/442 irányelvben foglalt meghatározása alá tartoznak. Álláspontja szerint irreleváns az a tény, hogy ezen anyagok csak annyiban vannak kizárva a hulladékokra vonatkozó olasz szabályozás hatálya alól, amennyiben azokat töltés, tömedékelés, feltöltés céljából, valamint őrleményként történő tényleges ismételt felhasználásra szánják.
27. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatának figyelmes olvasata rávilágít: annak elengedhetetlen feltétele, hogy valamely maradékanyag mellékterméknek, és ne hulladéknak minősüljön, nem az, hogy ezen érintett anyagokat ugyanazon termelési eljárás során használják fel, mint amelynek eredményeként létrejöttek, hanem hogy bizonyosan ismételten felhasználják azokat előzetes átalakítás nélkül. Az olyan maradékanyagokat, amelyeket biztosan és előzetes átalakítás nélkül használnak fel egy másik termelési eljárás során, mint amelynek eredményeként létrejöttek – de mindenesetre ez utóbbival egy időben, vagy legalábbis olyan időpontban, amely ésszerű időn belül teszi lehetővé az ismételt felhasználás biztosítását –, mellékterméknek kell minősíteni. 34. Először is, az állandó ítélkezési gyakorlatból különösen az következik, hogy valamely anyagok vagy javak abból a tényből kifolyólag válnak az irányelv értelmében hulladékká, hogy birtokosuk azoktól megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. E tényezőt valamennyi körülményre tekintettel kell meghatározni. Ezzel kapcsolatban a Bíróság számos olyan szempontot és iránymutatást meghatározott, amelyekből következtetni lehet a megválásra, vagy az arra irányuló szándékra. Következésképpen az a tény, hogy a felhasznált anyag termelési maradékanyag, azaz amelynek ilyen termékként történő előállítására a termelő szándéka alapvetően nem irányult, főszabály szerint annak bizonyítékául szolgál, hogy ezen anyag birtokosa attól megválik, vagy megválni szándékozik
35. Mindazonáltal a kitermelés vagy gyártás során – nem elsősorban termelési céllal – keletkezett javak, anyagok, illetve nyersanyagok nem maradékanyagnak, hanem mellékterméknek minősülhetnek, amelyet a vállalkozás számára kedvező feltételekkel egy későbbi folyamat során kíván felhasználni vagy forgalomba hozni, előzetes átalakítás nélkül. Tekintettel a hulladék fogalmának minél tágabb értelmezésére vonatkozó kötelezettségre, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a javak, az anyagok vagy nyersanyagok ismételt felhasználásának biztosnak kell lennie, és illeszkednie kell a termelési vagy felhasználási folyamatba. Ugyanakkor valamely anyag nem minősül hulladéknak, amennyiben ezt az azt előállító gazdasági szereplőtől eltérő gazdasági szereplők igényeinek kielégítésére használják, ha e felhasználás biztos. 36. A C-195/05. sz. ügyre vonatkozó indítványomban ugyancsak rámutattam arra, hogy, hogy van-e bizonyíték arra nézve, hogy a szóban forgó a melléktermékké történő minősítés szempontjából végeredményben az a döntő szempont anyag inkább gazdasági értéket képvisel birtokosa számára, semmint olyan terhet, amelytől megválni szándékozna, akár további használat vagy a fő tevékenységhez kapcsolódó felhasználás céljából, akár mert a birtokos azt számára kedvező feltételekkel forgalomba kívánja hozni
Az ítélet
39 Ennélfogva az anyag termelési maradékanyag jellegén alapuló szemponton kívül az anyag előzetes átalakítási művelet nélküli ismételt felhasználásának valószínűségi foka is releváns szempontnak minősül annak értékeléséhez, hogy az említett anyag az irányelv értelmében hulladék-e, vagy sem. Ha az érintett anyag ismételt felhasználásának egyszerű lehetőségén túlmenően a birtokosnak gazdasági előnye származik belőle, az ismételt felhasználás valószínűsége magas. Ilyen esetben a kérdéses anyag már nem lehet olyan teher, amelytől a birtokosa „megválni” szándékozna, hanem valódi termék (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Palin Granit ügyben hozott ítélet 37. pontját és a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 46. pontját). 40 Ha azonban egy ilyen ismételt felhasználás tartós, tehát a birtokos számára terhet jelentő, és esetlegesen - az irányelv által pontosan korlátozni kívánt - környezetkárosító tárolási műveleteket tesz szükségessé, nem minősülhet biztosnak és csak többé-kevésbé hosszú távon előre tervezhetőnek tekinthető, így a kérdéses anyagot főszabály szerint hulladéknak kell tekinteni (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Palin Granit ügyben hozott ítélet 38. pontját és a fent hivatkozott AvestaPolarit Chrome ügyben hozott ítélet 39. pontját).
C-113/12. sz. ügy, előzetes döntéshozatal iránti kérelem, Donal Brady és az Environmental Protection Agency „63. E fenntartás mellett emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság korábban már kimondta, hogy a bányászatból származó, ásványdúsítási műveletek során keletkező kőtörmelék és maradék homok, amelyet a birtokosuk jogszerűen a bányajáratok szükséges tömedékelésére használ, nem minősül a 75/442 irányelv értelmében „hulladéknak”, ha az említetett birtokos kellően biztosítja azonosításukat és tényleges használatukat; és hogy a Bíróság továbbá kiemelte, hogy ez az ítélkezési gyakorlat átültethető a szervestrágyára (lásd a fent hivatkozott C-121/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet 59. és 60. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). 64. Amint a főtanácsnok indítványa 67. pontjában megjegyezte, egyébként egyértelmű, hogy a szándék bizonyítását illetően főszabály szerint egyedül a termékek birtokosa bizonyíthatja azt, hogy szándéka nem az e termékektől való megválásra irányul, hanem éppen az újrafelhasználásuk olyan feltételek mellett történő lehetővé tételére, amelyek alkalmasak arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében vett melléktermék minősítéssel ruházzák azokat fel. A Főtanácsnok (Pedro Cruz Villalón) hozzátette: 69. A szándékkal szemben elvárható bizonyosság fokát illetően úgy vélem, hogy ahogyan említettem, a cél az, hogy kizárjunk minden ésszerű kétséget annak lehetőségével kapcsolatban, hogy a helytelen kezelés következtében a melléktermékként felhasználni kívánt anyagot végül olyan hulladékként kezelik, amelytől a birtokosa nem megfelelő módon válik meg.
C-147/15. sz. ügy, előzetes döntéshozatal, Città Metropolitana di Bari és az Edilizia Mastrodonato Srl. közötti ügyben, 2016. július 28. A hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelv ... (15) preambulumbekezdése kimondja: „ hulladékoknak a tájképgondozási, rekonstrukciós és feltöltési munkára, vagy építkezési célra való felhasználás útján történő, a 75/442/EGK irányelvnek megfelelő hasznosítása nem tekinthető minden esetben hulladéklerakási tevékenységnek”. 8 A hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 312., 3. o.) (19) preambulumbekezdése értelmében: „A hasznosítás és az ártalmatlanítás fogalommeghatározásait módosítani kell a két fogalom közötti egyértelmű különbségtétel biztosítása érdekében azon az alapon, hogy a két eljárás a gazdaságban felhasznált természeti erőforrások helyettesítése által környezeti hatásában rendkívül eltérő, és annak elismerésével, hogy a hulladék erőforrásként történő felhasználása a környezet és az emberi egészség számára potenciális előnyökkel szolgál. Ezenkívül iránymutatásokat lehetne kidolgozni az olyan esetek egyértelművé tétele érdekében, amikor a fenti különbségtétel nehezen alkalmazható a gyakorlatban, vagy amikor a tevékenység hasznosításként való besorolása nem egyeztethető össze az eljárás valós környezeti hatásával.” 3
18 Az Edilizia Mastrodonato 2010. március 16-án kőfejtő kibővítése iránti kérelmet nyújtott be, amelyhez többek között csatolta a korábban kitermelés alatt álló területek 1 200 000 m³, nem ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékkal való feltöltését tartalmazó környezeti rehabilitációjára irányuló tervet. 33 Ebből következően a nem ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladék csak akkor tartozhat az 1999/31 irányelv hatálya alá, ha azt ártalmatlanítás céljából rakják le, akkor viszont nem, ha e hulladék hasznosítás tárgyát képezi. Ilyen értelmet kell tulajdonítani ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdése második francia bekezdésének, amely kizárja az alkalmazási köre alól az arra alkalmas inerthulladék hulladéklerakóban történő, tereprendezésre (rekultiváció), feltöltésére vagy építkezési célra történő felhasználását. 34 Ezért a 2006/21 irányelv 10. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak következtében nem kell az 1999/31 irányelv előírásait a nem ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladékkal végzett bányafeltöltésre irányuló tevékenységre alkalmazni, amennyiben ez utóbbi tevékenység nem e hulladék ártalmatlanításának, hanem hasznosításának minősül.
38 Ezért meg kell állapítani, hogy e fogalom megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakítottnak, amely szerint a hulladékhasznosítási művelet lényeges jellemzője az, hogy annak elsődleges célja a hulladékok – ugyanazon célra szánt más anyagok helyett való – hasznos felhasználása, ami lehetővé teszi a természetes erőforrások megőrzését (2002. február 27-i ASA-ítélet, C-6/00, EU:C:2002:121, 69. pont). 39 Ebből következően a természeti erőforrásokkal való takarékosságnak kell a hasznosítási művelet elsődleges céljának lennie. Fordított esetben, amennyiben a nyersanyagokkal való takarékosság csak másodlagos hatása az olyan műveletnek, amelynek elsődleges célja a hulladék ártalmatlanítása, ez nem helyezheti hatályon kívül e művelet ártalmatlanítási műveletnek való minősítését (lásd ebben az értelemben: 2003. február 13-i Bizottság kontra Luxemburg ítélet, C-458/00, EU:C:2003:94, 43. pont). 40 E tekintetben a 2008/98 irányelv 3. cikkének 15. és 19. pontjából következik, hogy ezen irányelv I. és II. mellékletének célja a leggyakoribb ártalmatlanítási és a hasznosítási műveletek felsorolása, és nem az összes, az említett irányelv értelmében vett hulladékártalmatlanítási és -hasznosítási művelet kimerítő jellegű meghatározása.
41 Erre tekintettel minden hulladékkezelési művelet vagy „ártalmatlanításnak”, vagy „hasznosításnak” minősíthető, és amint a 2008/98 irányelv 3. cikkének 19. pontjából következik, ugyanazon művelet nem minősíthető egyszerre „ártalmatlanításnak” és „hasznosításnak”. E körülmények mellett, amennyiben az alapügyben szereplő helyzethez hasonlóan valamely hulladékkezelési művelet kizárólag a szóban forgó műveletek szövegére tekintettel nem kapcsolható az ezen irányelv I. és II. mellékletében említett egyetlen művelethez vagy műveletcsoporthoz, azt esetenként kell minősíteni az említett irányelv céljaira és meghatározásaira tekintettel (lásd analógia útján: 2002. február 27-i ASA-ítélet, C-6/00, EU:C:2002:121, 62–64. pont). 42 A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy – az alapügyben szereplő összes releváns körülményre tekintettel és a 2008/98 irányelv által követett környezetvédelmi célt figyelembe véve – értékelje, hogy az alapügyben szereplő bányafeltöltés elsődlegesen az e feltöltési művelet során felhasználásra szánt, nem ásványinyersanyag-kitermelésből származó hulladék hasznosítására irányul-e. 43 Ez az eset állhat fenn, ha egyfelől általánosan elfogadott, hogy az említett bányafeltöltést még abban az esetben is elvégezték volna, ha ilyen hulladék nem állt volna rendelkezésre, és ezért más anyagokat kellett volna felhasználni (lásd analógia útján: 2002. február 27-i ASA-ítélet, C-6/00, EU:C:2002:121, 69. pont).
45 Másfelől az alapügyben szóban forgó bányafeltöltés csak akkor tekinthető hasznosítási műveletnek, ha a legújabb tudományos és műszaki ismeretek szerint a felhasznált hulladék megfelel e célnak. 46 A 2008/98 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése és 13. cikke ugyanis kötelezi a tagállamokat arra, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a hasznosítási művelet az emberi egészség veszélyeztetése, a környezet károsítása nélkül történjen, ami feltételezi, hogy a hulladék a környezetre vonatkozó hasonló elővigyázatossági körülmények mellett más anyagokkal helyettesíthető (lásd analógia útján: 2008. december 22-i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C-283/07, nem tették közzé, EU:C:2008:763, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). 48 A bányatérségek feltöltésére nem alkalmas hulladékok felhasználása érezhetően jóval károsabb hatásokkal jár a környezetre nézve, mintha a feltöltési műveletet más anyagokkal végezték volna. Márpedig amint arra a 2008/98 irányelv (19) preambulumbekezdése emlékeztet, nem sorolható valamely művelet a hasznosítási műveletek körébe, ha ez a besorolás nem egyeztethető össze az eljárás valós környezeti hatásával, amely – az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében felállított hulladékhierarchia alapján – feltehetően kedvezőbb a hulladék hasznosítása esetén, mint annak ártalmatlanítása esetén.
C-358/11. sz. ügy, előzetes döntéshozatal, 2013. március 7. a Lapin elinkeino-, liikenne- ja ympäristökeskuksen liikenne ja infrastruktuuri -vastuualue és a Lapin luonnonsuojelupiiri ry között, a Lapin elinkeino-, liikenne- ja ympäristökeskuksen ympäristö ja luonnonvarat -vastuualue részvételével folyamatban lévő eljárásban,
22
A liikenne ja infrastruktuuri -vastuualue 2008-ban úgy határozott, hogy felújítja a Raittijärvi települést (Lappföld) a legközelebbi gépjárművel megközelíthető úttal összekötő 35 kilométeres útszakaszt, amely részben Natura 2000 övezeten halad keresztül. Ennek munkálatai közé tartozott többek között a „quad” típusú járművek közlekedését a téli időszakon kívül, a nedves övezetekben megkönnyítő fapallók lerakása. E pallókat régi telefonoszlopokból álló szerkezetek tartják, amelyeket a korábbi használatuk céljából CCA-oldattal kezeltek.
53 A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/98 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének d) pontjában szereplő követelményből – miszerint ahhoz, hogy a hulladék hasznosítási művelet vagy újrafeldogozás következtében elveszítse hulladék minőségét, a felhasználása nem idézhet elő általános káros környezeti vagy egészségügyi hatásokat – az következik-e, hogy a veszélyes hulladékok kategóriájába tartozó hulladék soha nem veszítheti el hulladék minőségét. 60 Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az uniós jog nem zárja eleve ki azt, hogy a veszélyesnek minősített hulladék elveszítse a 2008/98 irányelv szerinti hulladék minőségét, ha valamely hasznosítási művelet az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélkül lehetővé teszi a használhatóvá tételét, és ha egyébként nem nyert megállapítást, hogy a szóban forgó tárgytól birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles ugyanezen irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.
61 A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése lényegében arra irányul, hogy a REACH-rendelet és különösen annak XVII. melléklete, amennyiben bizonyos feltételek mellett engedélyezi a CCA-oldattal kezelt faanyag felhasználását, jelentőséggel bír-e annak meghatározása céljából, hogy az ilyen faanyag elveszítheti a hulladék minőségét, mert ha ezek a feltételek teljesülnének, a birtokosa nem lenne köteles attól a 2008/98 irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében megválni. 64 A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a REACH-rendelet és különösen annak XVII. melléklete, amennyiben bizonyos feltételek mellett engedélyezi a CCA-oldattal kezelt faanyag felhasználását, az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között jelentőséggel bír annak meghatározása céljából, hogy az ilyen faanyag elveszítheti a hulladék minőségét, mert ha ezek a feltételek teljesülnének, a birtokosa nem lenne köteles attól a 2008/98 irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében megválni.
Összegzés
Az ASA ítélet volt az első, amikor a Bíróság a hasznosítás jelen fogalmát megalapozta, mégpedig több tanulságot is levonhatunk ebből: az R és D műveletek viszonylagosságát, amiből következik, hogy nem kell azokat pontosan követni vagy pontosítani; ugyanazon művelet lehet akár R, akár D, attól függően, hogy milyenek a körülmények, csak egyszerre a kettő nem lehet; és itt jelenik meg először, hogy a hasznosítás nem valami csoda vagy kiváltságos kérdés, nem is feltétlenül jelent átalakítást, mert a célt kell követni: a hulladék hasznos célt szolgáljon, helyettesítve más anyagokat, amelyeket erre a célra használni lehetne, ennek révén megőrizve a természetes erőforrásokat.
Ugyancsak az ítélkezési gyakorlat világít rá, egy eljárás állhat több műveletből is, és ezek lehetnek eltérő minőségűek (pl. a hasznosítás végén fennmaradó hulladék ártalmatlanításra kerül). Szintén a Bíróság hívja fel a figyelmet, hogy a veszélyes hulladék veszélyessége nem zárja ki hasznosíthatóságát. A lényeg az ökológiai előnyök kérdése, amelyeknek összességében kell teljesülniük, l. a fenti BAT és társai kérdéskört. Az is kétségtelen, hogy a hulladék birtokosán van a bizonyítási teher, ami azonban nem jelenthet olyan nagy terhet, amit nem lehet teljesíteni – „a cél az, hogy kizárjunk minden ésszerű kétséget annak lehetőségével kapcsolatban, hogy a helytelen kezelés következtében a melléktermékként felhasználni kívánt anyagot végül olyan hulladékként kezelik, amelytől a birtokosa nem megfelelő módon válik meg”. A birtokosnak tehát a hasznosítás lehetőségét kell valószínűsíteni, illetve azt, hogy az ökológiai előnyök rendelkezésre állnak. Az új hulladékos szabályozás, így a Ht. is már ezeket a fogalmakat és szempontokat veszi át, és a melléktermék vagy a hulladékstátusz megszűnése innen kerülnek elő.
2012. júniusában a DG Environment gondozásában megjelent a Guidelines on the interpretation of key provisions of Directive 2008/98/EC on waste, amelynek célja a jogi segítségnyújtás, de nem a jogi kötöttség, lévén az Útmutató jogilag nem kötelező dokumentum. Ebből emelünk ki egyes elemeket, a megfelelő értelmezés érdekében, az egyszerűség kedvéért az Útmutató sorrendjében haladva: Az első kérdés a ’megválik’ fogalma, amire nézve, megfelelve az eddigi tanulmányainknak a témában, a legjobban a Bíróság gyakorlata adott választ (1.1.2.1 alpont), olyan elemeket felvetve, mint a hasznosítási/ártalmatlanítási művelet nem jelenti azt, hogy szükségképpen hulladékról lenne szó, mindenesetre ennek egyik lehetséges bizonyítéka; a megválik kereskedelmi szempontból lehet semleges, pozitiv vagy negatív egyaránt. A piacra jutás önmagában nem elég érv; a megválás lehet szándékos vagy nem szándékos, tehát akár baleseti, sőt még a birtokos tudta nélkül is bekövetkezhet; az anyag tárolásának helye sem dönti el, hulladékról van-e szó.
Amikor el kell dönteni, mi a melléktermék, akkor is a Bíróság gyakorlata kerül előtérbe – l. a C-235/02. Saetti (2004), ügyben hozott végzés 45. pontját, amikor arra utal a Bíróság, hogy ha a műszaki megoldás indokolta a melléktermék megjelenését és nem csak egyszerűen megjelenik a maradék a termelés során, akkor beszélhetünk melléktermékről. Az irányelv 5. cikkében felsorolt feltételek pedig együttesen kell megjelenjenek. Ezen belül számos elemet sorol fel az Útmutató részletesen, pl. azt, hogy miként ítélhető meg a további hasznosítás bizonyossága – pl. létezik egy szerződés, stb. Ha pedig kell még további kezelés, akkor inkább hulladékként kell kezelni az anyagot, hacsak azok nem tartoznak általában az adott termelési folyamathoz, a rendes ipari gyakorlathoz. Ezek a fogalmi elemek tehát távolról sem jelentenek biztos támpontot az egyes esetekre. A további használat jogszerűsége pedig általában összefügg a kérdéses melléktermékre vonatkozó műszaki előírásoknak, környezetvédelmi követelményeknek való megfeleléssel. Egyebekben az Útmutató döntési ábráját idézi be az OHT is. Bizottság kontra Olaszország: 39 Ennélfogva az anyag termelési maradékanyag jellegén alapuló szemponton kívül az anyag előzetes átalakítási művelet nélküli ismételt felhasználásának valószínűségi foka is releváns szempontnak minősül annak értékeléséhez, hogy az említett anyag az irányelv értelmében hulladék-e, vagy sem. Ha az érintett anyag ismételt felhasználásának egyszerű lehetőségén túlmenően a birtokosnak gazdasági előnye származik belőle, az ismételt felhasználás valószínűsége magas. Ilyen esetben a kérdéses anyag már nem lehet olyan teher, amelytől a birtokosa „megválni” szándékozna, hanem valódi termék
Az utóbbi kérdés lesz a legfontosabb, amelyhez jogszabályok jelennek meg az EU-n belül, de ez nem jelenti azt, hogy csak azokban az esetekben lehetne ilyen lehetőségről szólni. Minden más esetben az eseti bizonyítás a feltétel, amelynek fontosságára is rávilágított már a Bíróság. Azért fontos ez, mert a hulladékstátusz elkerülésére, illetve annak megszűnésére vonatkozó jogszabályi feltételeket nem fogják minden esetben kialakítani, csak azokban a kérdésekben – üvegtörmelék -, amelyek nagy mennyiségben és nagy gyakorisággal jelennek meg. Ide sorolható a Bizottság 2012-es útmutatójának az a mondata, amelyik utal mindezen kérdések egyszerűségére, arra, hogy nem kell feltétlenül bonyolítani a dolgot – „a hulladékstátusz megszűnésének elérésére irányuló művelet lehet akár olyan egyszerű is, hogy ellenőrizzük, hogy a hulladék teljesíti-e a szükséges kritériumokat.”
Mindenesetre az bizonyos, hogy ha a hulladékstátusz megszűnik és valamit termékké minősítek, akkor a termékre vonatkozó előírások jelennek meg, mint pl a REACH vegyi anyagok esetében. Az EoW 2008-as kritériumokból pedig kiemelendő: „A hulladékstátusz megszűnése (EoW) kritériumok mindazok a követelmények, amelyeket az anyagnak, amelyet a hulladékból nyerünk, teljesítenie kell, biztosítva, hogy az így nyert anyag minősége olyan, hogy attól nem kell megválni és annak használata nem káros az emberi egészségre vagy a környezetre. ... A cél olyan technikai feltételek kimunkálása, amelyek meghatározzák mikor szűnik meg a hulladék hulladéknak lenni, a környezet veszélyeztetése nélkül.” A veszélyes hulladékkal kapcsolatos sajátos kérdésre pedig a válasz az, hogy a ez sincs kizárva a hulladékstátusz megszűnése lehetőségéből
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
