Jegyzőkönyv Készült: 2008. február 21-én 16.00-19.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Dr. Bohus Gábor, Neuwirth László, Sági Tibor, Suta Gábor, Szkálosi László, Vámos Dezsőné képviselők Kormos Krisztián alpolgármester, Papp Anna polgármester Burkovics Róbert aljegyző Kelemen Károly vezető főtanácsos Dorkóné Dévai Marianna tanácsos Mihályiné Kovács Zsófia jegyzőkönyvvezető A jelenléti íven felsoroltak. Késett: Magyar János és Pallagi Ákos képviselő Igazoltan távol: Dr. Hegedűs Zsuzsanna és Dorkó György képviselők Papp Anna polgármester Üdvözölte a jelenlévőket és megállapította, hogy az ülés határozatképes, mert a Képviselőtestületből 8 fő megjelent. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte Vámos Dezsőné és Szkálosi László képviselőket. A javaslattal a Képviselő-testület 8 (egyhangú) igen szavazattal egyetértett. Napirendi javaslat: 1. Javaslat pályázatíró cég kiválasztására a A. Funkcióbővítő településrehabilitáció (ÉMOP-2007-3.1.2.) B. Az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése (ÉMOP-2007-4.1.1.) és című pályázatok esetén Előterjesztő: Papp Anna polgármester 2. Közmeghallgatás 3. Tájékoztató a Borsodnádasdi Víziközmű Társulat tevékenységéről Előterjesztő: Koós László elnök Magyar János képviselő és Pallagi Ákos képviselő helyet foglalt a teremben 1. Napirendi pont Javaslat pályázatíró cég kiválasztására a A. Funkcióbővítő településrehabilitáció (ÉMOP-2007-3.1.2.) B. Az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése (ÉMOP-2007-4.1.1.) és című pályázatok esetén Papp Anna polgármester
2 Elmondta, hogy Borsodnádasd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007-2010 közötti gazdasági programjában prioritásként jelölte meg a városközpont kialakítását, mint az élhetőbb és fenntarthatóbb város feltételét. A városközpont kialakításának, és teljes megvalósítására kínálkozik a Funkcióbővítő településrehabilitáció (ÉMOP-2007-3.1.2.) című pályázat. A pályázatírásra három pályázatírótól kértek ajánlatot: Kroda Kft. ECC Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Kft. Aditus Kft. Az ajánlatok összehasonlító adatait az előterjesztésben lévő táblázat tartalmazza. Az ÉMOP-2007-4.1.1. Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázat benyújtására, lebonyolítására beérkezett ajánlatok összehasonlító adatait szintén az előterjesztésben táblázat mutatja. A Kroda Kft ajánlatában az szerepel, hogy megelőlegezi azt az összeget, ami a pályázatírással, a tanulmánytervvel kapcsolatos. Az ECC Kft ajánlata is sikerdíjas. A tanulmányterv elkészítése 980 ezer forint + áfa. Összességében 16 millió forintos ajánlatot adott. Ez gyakorlatilag 20 millió forintot jelent. Szerinte a Kroda Kft ajánlata kedvezőbb. Kérte a Képviselő-testület véleményét. Magyar János képviselő Véleménye szerint a Pénzügyi Bizottságnak meg kellett volna tárgyalni az előterjesztést, mert komoly pénzügyi dologról van szó. Az előterjesztés most került a Képviselő-testület elé. Papp Anna polgármester Az előző testületi ülésre készen volt az anyag, most átdolgozásra került, kiegészítő adatok kerültek bele. Magyar János képviselő Megkérdezte újra, hogy a Pénzügyi Bizottságnak meg kellett volna tárgyalni az előterjesztést vagy sem. Szerinte igen. Papp Anna polgármester Miért nem hívta össze a Pénzügyi Bizottságot, hogy tárgyalják meg. Magyar János képviselő Az anyagot most kapta meg, nehogy ő mondja meg, hogy mit tegyen. Az anyagot most kapta meg, nehogy összehívja olyanra a bizottságot, amit már ő előre eldöntött. Papp Anna polgármester A tervezési ajánlat a mai napon 13.50-kor érkezett meg e-mailben. Magyar János képviselő Mikor ment el az úri ember tegnap, egy ilyen munkát 12 óra alatt nem lehet elkészíteni. A Kroda Kft-nek volt erre három hónapja. Tegnap itt volt, és együtt mentek végig. Szó sem volt rendelő felújításról, az egyik rendelőt 200 méterről látta, a másikat pedig nem is látta, akkor hogy adjon ajánlatot erre a projektre. Papp Anna polgármester Meg van adva az ajánlat a tervezésre is. Magyar János képviselő Amit beletettek az a városközpont kialakítása. Papp Anna polgármester Külön van a városközpont és külön az egészségügy.
3
Magyar János képviselő Két projekt van előtte, bele van mosva az az összeg, amit tegnap a megbízottal úgy beszéltek meg, hogy a városközpont kialakítása a futballpálya meg minden benne van. Ez nem a projektnek a költsége, ami itt van. Megint félrevezeti, mert legalább szólt volna, konzultáltak volna. Öt perce van előtte az anyag, és fel van háborodva azon, hogy az egyik pályázónak van három hónapja, hogy tervrajzot készítsen, a másiknak meg van három órája vagy tizenhárom órája. Papp Anna polgármester A projekt költséget meg fogják mondani, hogy milyen összegig mehetnek el. Magyar János képviselő Tegnap hiába próbálta azt mondani, hogy van két projekt, amit most be akarnak adni, mert a polgármester arra összpontosította a tervezőt, hogy városközpont, gyakorlatilag egy városrendezési tervet készítsen tizenhárom órán belül. Még körbe is rajzolta, hogy melyik az a rész, amiről ajánlatot kellene adni. Papp Anna polgármester Arról volt szó, hogy mennyiért csinálja meg a tanulmánytervet a városközpont kialakítására. Magyar János képviselő Erről a két projektről szó sem volt tegnap. Papp Anna polgármester Hogyne lett volna szó róla. Dorkóné Dévai Marianna tanácsos Itt van az ajánlat, és egyértelműen leírja. Magyar János képviselő Ő ezt sem látta. Az előző testületi ülésen azt mondták, hogy két tervező ajánlatát kérik. Tegnap itt volt az egyik tervező és volt neki tíz órája, hogy csináljon egy tervet, egy ilyen projektnél ezt fizikálisan lehetetlen megcsinálni. Papp Anna polgármester Nem tervet kellett csinálni, hanem ajánlatot adni a tanulmányterv és pályázatírás készítésére. Magyar János képviselő Itt teljesen más összeg van benne. Papp Anna polgármester Tegnap abba maradtak, hogy pontosítják. Úgy nem lehet tervezési ajánlatot adni, hogy az ajánlatot adó nem jön ide, nem nézi meg, hogy mit kell csinálni. Jöjjön ide a tervezője, nézze meg a területet, feladatot mi az igényük, mit kellene épületben, utak, járdák, zöldterületen csinálni. Ez egy tervezői árajánlat, ami része a projektnek. Magyar János képviselő Megkérdezte, hogy ki küldte ezt az ajánlatot.
4 Dorkóné Dévai Marianna tanácsos Klein Tibor küldte. Magyar János képviselő Az ECC tulajdonosának fogalma sincs róla, hogy ilyen árajánlatot küldtek. Papp Anna polgármester De van. Magyar János képviselő Az ECC ajánlata szerint a tervezési költség 0,7% ez tegnap szóba is került, ez azóta nem változott. Amit a Sándor Tamás küldött, azt teljes egészében – a 20 millió forint - minden költséget magában foglal. Nem ehhez a projekthez kapcsolódik. Papp Anna polgármester Akkor melyikhez. Magyar János képviselő Ahhoz kapcsolódik, amit annak idején elindítottak, hogy városrendezési terv. Papp Anna polgármester Nem, mi nem indítottunk el városrendezési terv készítését és módosítását. Magyar János képviselő Borsodnádasd település központ környezetrendezési és építésfejlesztésének pályázati előkészítése. A két projektnek semmi köze nincs a futballpályához a piactérhez. Papp Anna polgármester Nem értett vele egyet. Magyar János képviselő Ide hozták a tervezőt csak azért, hogy szép legyen a kép. Papp Anna polgármester Nem így van, azért kértük, hogy az ajánlatok minden költség elemében összehasonlíthatók legyenek. Magyar János képviselő Olvassák el, az ECC-nek ehhez semmi köze nincs. Papp Anna polgármester Beszélt az ügyvezetővel, hogy mit tudnak megelőlegezni. Azért kérte, hogy nézzék meg, hogy az a nagyságrendű feladat, amit összességében csinálni kell, mennyibe fog kerülni. Nem a projekt nagyságában kell a tervezési költséget megadni tanulmányterv esetén. Magyar János képviselő Megkérdezte, hogy a tervező, aki tegnap itt volt látta a telepi rendelőt, hogy mit kell csinálni. Hogy adott volna akkor ajánlatot. Ne szédítsék már az embereket. A tervezőnek az lett kiadva, hogy a városközpontban mit szeretnénk megcsinálni. Papp Anna polgármester
5 Az egészségügyes pályázathoz nem vártak kiegészítést, mert ott van leírva az ajánlat. Magyar János képviselő A városrendezési terv 20 millió forint. Papp Anna polgármester Dehogy beszélünk városrendezési tervről. Magyar János képviselő Arról beszélünk, hogy a cég 20 millió forintos ajánlatot adott a Kroda Kft-vel szemben. Papp Anna polgármester Nem, hanem arról, hogy a tervezési költség és ezen belül a tanulmányterv készítése az ő ajánlatuk szerint mennyibe kerül. A tanulmánytervet, az előtervet ki fogja finanszírozni és mennyibe kerül. Magyar János képviselő Mindenképpen az önkormányzatnak kell. A Kroda akárhogyan szédíti őket, meg fogja fizettetni. Papp Anna polgármester Ha nyernek az első fordulóban, utána fogja megfizettetni. Magyar János képviselő A testület nem látta az ajánlatot. Dorkóné Dévai Mariann tanácsos A bizottsági üléseken elmondta, hogy nála minden megtekinthető. Magyar János képviselő Most élesedett a helyzet, most kellett volna bizottsági ülést tartani. Szkálosi László képviselő Mikori határidősek ezek a pályázatok. Dorkóné Dévai Mariann tanácsos A beadási határidő március 28. Papp Anna polgármester Dönteni kell, mert rövid az idő. A tanulmánytervet még a lakossággal is egyeztetni kell a pályázat kiírása szerint. Magyar János képviselő A tervező kiválasztása a Képviselő-testület feladata, ahhoz semmilyen fórumnak semmi köze nincsen. Úgy meg van vezetve a Képviselő-testület, a Kroda olyan szinten van beállítva, mintha ő lenne a csoda. Ki kérte magának, mert az ECC azt mondta, hogy a projektnek 0,7 %át kéri tervezési költségként. Papp Anna polgármester
6 Hogyan adhatnak meg tervezési ajánlatot, ha nem látták a feladatot. Az előző testületi ülésen arról volt szó, hogy egy héttel csúsztassák el a döntésüket, amiatt hogy az ECC tervezője jöjjön el és úgy adjon tervezői ajánlatot, mivel látatlanul azt sem érzékelik milyen feladatra vállalkoznak. Magyar János képviselő Ő nem látta a Kroda ajánlatát. Papp Anna polgármester Ott van Dorkóné Dévai Mariannál. Magyar János képviselő Majd ha ráér elolvassa, hétvégén. Ez nem módszer, mi a francnak van a Pénzügyi Bizottság, ha ilyen jelentőségű pénzügyi dolgokban nem tájékozódott, nem kap tájékoztatást, testületi ülés előtt olvassa el. Papp Anna polgármester Akkor nem tud jobbat, felolvassa. Magyar János képviselő A Pénzügyi Bizottság nevében kikéri magának. A Pénzügyi Bizottság pontosan erre hivatott, ilyen dolgokra, ilyen nagy volumenű dolgok eldöntésére, és nem a polgármester feladata, hogy javasolja, ajánlja tervezőnek a jelenlétét. A Pénzügyi Bizottság feladata az, hogy kiválassza a megfelelő partnert. Papp Anna polgármester Miért a Pénzügyi Bizottság feladata? Magyar János képviselő A Pénzügyi Bizottság javasolja, utána a testület fogja kiválasztani. Papp Anna polgármester Javaslattételi joga van a Pénzügyi Bizottságnak, a döntést minden esetben a Képviselő-testület hozza. Magyar János képviselő A polgármester javaslattétele a fontosabb vagy a Pénzügyi Bizottságé? Papp Anna polgármester Nem javasolt, azt mondta itt vannak az ajánlatok, választani kell. Magyar János képviselő Csak félrevezetted a Képviselő-testületet, mert ez nem igaz. Nyilvánvaló, hogy ő maga elfogult, nem is fog szavazni és haza megy nem sokára, mert érdekelt az egyik cég által. Ez a cég egyébként jó ajánlatot adott, de olyan színben lett bemutatva, hogy le kell mosni, mert itt a Kroda a menő. Ez a saját véleménye. Papp Anna polgármester
7 Ez kétfordulós pályázat, melyben az első körnek az a célja, hogy elfogadják-e azt a koncepciót, amit meg akarnak valósítani, és elfogadás esetén az előkészítés költségét megfinanszírozni. Szkálosi László képviselő Ismerve az önkormányzat anyagi helyzetét, van-e az ECC abban a helyzetben, hogy az első fordulót ingyen megcsinálja. Magyar János képviselő Van a Kroda abban a helyzetben? Szkálosi László képviselő Itt van leírva. Magyar János képviselő Honnan tudja, hogy a Kroda van olyan helyzetben? Az ECC hol tart a referenciáját illetően? Dorkóné Dévai Mariann tanácsos Az ECC tizennegyedik a Kroda kilencedik. Szkálosi László képviselő A kérdés arra irányul, hogy 4 millió forintot megreszkírozzunk-e vagy sem. Magyar János képviselő Tervrajzok kellenek, tervrajzot senki nem fog ingyen készíteni sem a Kroda, sem az ECC, senki. Lehet, hogy a Kroda leírja, hogy megelőlegezi, dehogy előlegezi meg. Papp Anna polgármester A megelőlegezés arról szól, hogy az első körös pályázatban nem kér a pályázatkészítésért díjat. Magyar János képviselő Ugyanezt a másik cég is leírta, de nem olvasták el. Mind a két cég ugyanúgy sikerdíjas pályázatíró. Papp Anna polgármester Az összehasonlításnál mindent figyelembe kell venni, amikor a költségeket nézik. A leírás minden költséget tartalmaz. Magyar János képviselő Ezt nem az ECC küldte, ezt az a cég küldte, amit kért a polgármester, hogy adjon ajánlatot, egy városrendezési tervre, körbe is rajzolta. Erre küldtek ajánlatot. Papp Anna polgármester Nem városrendezési terv, hanem a városközpont kialakításával kapcsolatos tanulmányterv. Magyar János képviselő Tegnap aki itt volt nem látta egyik rendelőt sem. Papp Anna polgármester
8 Ne menjünk az egyikből a másikba. Azért kérték a kiegészítéseket, hogy összehasonlítható legyen a pályázatírók ajánlata a városközpont kialakítására. Magyar János képviselő Szemmel látható az, hogy a Kroda Kft-nek volt három hónapja arra, hogy felmérje a helyzetet, a másik cégnek meg volt négy órája. A Kroda Kft-nek jóval több ideje volt arra, hogy mindent átnézzen. A rendelő felújításra is tudott volna a tervező ajánlatot adni. Papp Anna polgármester Nem is kértünk. Magyar János képviselő Miért nem? Papp Anna polgármester Azért nem, mert ott van az ajánlatuk, ahhoz semmi kiegészítőt nem kellett kérni. Magyar János képviselő Az embereket megvezették azzal, hogy a Kroda ajánlata kedvezőbb, de ő ebben nem vesz részt, mert az egész hazugság. Papp Anna polgármester Neki az az érdeke, hogy minél kevesebb pénzből tudják a pályázatot beadni. Magyar János képviselő A mostani testületi ülésre a Pénzügyi Bizottság nem tárgyalta meg, pedig Pénzügyi Bizottsági feladat, nem adhat javaslatot, ezért döntsenek úgy, ahogy akarnak. A Közigazgatási Hivatal véleményét ki fogja kérni. Teljes egészében úgy látja, hogy van egy cég, ami favorizálva van az önkormányzatnál. Úgy gondolja, hogy ez nem helyes. A másik cég ajánlata jóval kedvezőbb, el kell olvasni, a képviselők nézzék meg. Papp Anna polgármester Minden képviselőnek lehetősége van megnézni az ajánlatokat. A maga és a Polgármesteri Hivatal kollégái nevében ki kérte, hogy Magyar János azt mondta, hogy félrevezetnek és rosszul értelmeznek és elfogultak. Sokat dolgoznak azért, hogy előterjesztéseket készítsenek, Magyar János még nem készített egyet sem, csak kritizál. Az ajánlatokat akit érdekel közmeghallgatás után olvassa el. Az elmondottak alapján mindenki, aki a Képviselő-testület részére előterjesztést készít és ez a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői, alkalmatlan arra, hogy a döntéseket előkészítse. Magyar János képviselő Ő azt mondta, hogy nincsenek megfelelően tájékoztatva, és ezért úgy döntenek, ami nem biztos, hogy jó. Papp Anna polgármester A Klein Tibor egy kertépítő mérnök, aki a zöldterületek tervezésével foglalkozik és olyan tervezővel egyeztetett, aki építésztervező, aki nem látta, hogy mit kell tervezni. A Krodának ugyanazt mondta el, mint a Klein Tibornak. Magyar János képviselő
9 Kérte, hogy jegyzőkönyvbe kerüljön, hogy a Közigazgatási Hivatal vizsgálja meg, hogy a testületi ülés megfelelő-e annak ellenére, hogy a Pénzügyi Bizottság ilyen volumenű dolgot nem tárgyalt meg. Az önkormányzati törvénynek megfelelő-e. Magyar János képviselő elhagyta a termet. Papp Anna polgármester A Pénzügyi Bizottságnak javaslattételi joga van, nem döntési jogköre. Döntsék el, hogy szavaznak-e vagy sem. Félő, hogy lemaradnak a pályázatról, mert két hónap van. Neki mindegy, hogy ki csinálja, de a kedvezőbb legyen. Kelemen Károly vezető főtanácsos A tegnapi megbeszélésen Klein Tibor azt mondta, hogy ő nem építész, ő az épületekkel nem foglalkozik, meg sem akarta nézni az egészségügyi centrumot. Az ECC ajánlata százalékosan több, mint a másik cégé. Suta Gábor képviselő Elmondta, hogy a hallottak után nem tudja nyugodtan megszavazni az előterjesztést. Papp Anna polgármester Az előző testületi ülés után felhívta a céget, nem az ő hibája, hogy csak a tegnapi napon volt a tervező a helyszínt megtekinteni. Az anyag az előző testületi ülés előtt is ki lett adva, ennek kivételével. Szkálosi László képviselő Akkor is az ülés előtt lett ki adva az anyag. Neuwirth László képviselő Szerinte most is tudnak dönteni. Papp Anna polgármester Magyar János megvádolta azzal, hogy olyan dolgokat írnak le, ami nem valóságos. Papp Anna polgármester A napirend tárgyalását felfüggesztette, szünetet rendelt el. A Képviselő-testületi ülés 17.00 órától a Béke Művelődési Házban közmeghallgatással folytatódott. 2. Napirendi pont Közmeghallgatás Papp Anna polgármester Köszöntötte a közmeghallgatáson megjelenteket és az önkormányzat jelenlegi helyzetéről, kilátásokról, tervezett feladatokról tájékoztatta a jelenlévőket, az alábbiak szerint: 2006. évi kiinduló adatok: Fennállt 28.2 millió beruházási hitel, 50 millió működési hitel.
10 Áthozott kötelezettség: 20-25 millió forint. Összesen:100 millió forint. 2007
2008
Eltérés
Bevétel
517,9 m Ft
508,6 m Ft
-10 m Ft
Kiadás
664,6 m Ft
556,9 m Ft
107,8 m Ft
Hiány
146,7 m Ft
48,2 m Ft
97,8 m Ft
2007. év működési hitel visszafizetésre került, összesen fennáll 18,2 m Ft beruházási hitel. A 2007. évi intézkedések hatása: személyi juttatás kiadás csökkenés 29 m Ft 25 fő létszámcsökkenés dologi megtakarítás 27 m Ft ÖNHIKI plusz kiegészítő támogatás 44 m Ft Értékpapír értékesítés 37 m Ft Összesen 137 m Ft 2008. év működési kiadások 2008.év fejleszt. Fordítandó Összesen
532,2 m Ft 24,7 m Ft 556,9 m Ft
95,6 % 4,4 % 100 %
Tényleges fejlesztésre fordítandó 10 m Ft Működési költségek: normatívák nem emelkedtek, az energia áremelés hatása 6-10 % növekedés személyi juttatások növekedése 5 % saját bevételek: helyi adó 29,5 + gépjármű adó 10 m Összesen: 39,5 m Összbevétel 8 %-a.
Működési költségek ágazatonkénti alakulása 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Kiadás Oktatás, művelődés 147.7 EÜ ellátás 36.6 Szoc. Intézmények 56.5 Szociális pénzbeni juttatás 108 Közcélú 18 Városgazdálkodás, üzem. 46.3 Igazgatási feladatok 119
Megoszlás 28 % 7% 10.6% 20.3 % 3.4 % 9% 22 %
Bevétel 86.5 26.8 129.6
Támogatás 61,2 10 35
Legfontosabb feladatok: • Város működő képességének fenntartása, további takarékos gazdálkodás • Minden pályázati forrás megszerzése úgy a város fejlesztése, mint az intézményi működés színvonalának növelése érdekében
11 • • • • • • •
Hivatali és intézményi munka színvonalának javítása és ezen belül a hatósági munka erősítése A város élhetőségének, külső megjelenésének javítása A szociális ellátásban részesülők felülvizsgálata és bevonásuk a közcélú munkába A közcélú közhasznú munka hatékonyságának javítása Közrend közbiztonság erősítése a rendőrség és polgárőrség együttműködésével Önkormányzati közreműködés a volt Lemezgyári területek rehabilitációja érdekében Javítani a lakosság fizetési morálját (adó és közüzemi díjak tekintetében)
Utalt arra, hogy az ésszerű, takarékos gazdálkodásnak változatlanul fenn kell állni. A legfontosabb feladat, hogy a szabad forrást pályázatok útján a lehető legjobban használják ki. Megérkezett a visszajelzés, hogy elfogadták a szennyvízberuházás pályázatát. Oktatási intézmények fejlesztése folyamatban van, városközpont kialakítása pályázat útján fog megvalósulni, két hónap van a beadásra. A Béke Művelődési Ház felújítását és bővítését tervezik, ide kerülne a Polgármesteri Hivatal. Az iskola és óvoda szervezetileg már összevonásra került a távlati célok között szerepel, hogy egy helyen működjenek. Az anya- és gyermekvédelem az egészségügy épületébe kerülne. A jelenlegi piactéren kereskedelmi központot terveznek. Az iskola előtti tér hasznosítása, funkcióval való megtöltése szintén a célok között szerepel, legyen ott parkoló, pihenő és zöld rész. Pénzügyi korlátai vannak, hogy az egyik vagy mind a két orvosi rendelő felújítása megtörténjen-e. Tájékoztatta a megjelenteket, hogy Ózd és kistérsége bekerült a leghátrányosabb 33 kistérség közé, külön pályázati pénzre számíthat, és ez a pályázati forrás önerőben kedvezményes lesz. Bízik benne, hogy Borsodnádasd is részt tud venni benne. A LEADER program keretén belül is elindult a fejlesztési program. Tájékoztatta a megjelenteket a Bogácsi üdülővel kapcsolatban, elkészült a beruházás, a gyereküdülő eladását tervezik a bérlő részére. Olyan beruházás történt, ami a telek értékének többszöröse. A Képviselő-testületnek olyan határozata született, hogy a szerződést bontsák fel, és az üdülő nagyobb részét adják el. Ózdon is elindult a szennyvízberuházás. Gyakorlatilag ugyanazt a megoldást választották, hogy lakástakarékpénztáron keresztül fizetik meg a hozzájárulást. Az önkormányzat a befizetési összeg felét magára vállalta. A csatornaépítés Farkaslyukra is vonatkozik. Farkaslyuk ugyanúgy tudja megoldani, mint Borsodnádasd. Borsodnádasd nincs abban a helyzetben, hogy magára vállalja az önrészt vagy annak egy részét a költségeket. Az önkormányzat a lakosság számlanyitási költségeihez hozzájárult, minden belépő tagnak 1000 forintos összeggel. Felkérte Kós Lászlót a Borsodnádasdi Víziközmű Társulat tevékenységéről szóló tájékoztató megtartására. 3. Napirendi pont Tájékoztató a Borsodnádasdi Víziközmű Társulat tevékenységéről Kós László Víziközmű Társulat elnöke Elmondta, hogy a lakosság az érdekeltségi hozzájárulás befizetését a Takarékszövetkezetnél teheti meg azért, mert ők nem számolnak fel külön díjat a csekkekért. Az OTP csekkenként 100 forintot vont volna le a befizetett összegből. Ha valaki eladja az ingatlant, akkor ezt a tényt be kell jelenteni az intéző bizottságnak, tájékoztatni kell a vevőt arról, hogy az ingatlanra milyen szerződést kötöttek korábban. A szennyvízberuházás pályázata benyújtásra került, formailag elfogadták, jelenleg szakmai értékelése folyik. A beruházás megkezdésekor fognak határozni arról, hogy az egy összegű befizetéseket hogyan kell teljesíteni. Az alapszabály egyértelműen fogalmaz arról, ha valaki nem fizeti a vállalt összeget, ez közadó módjára behajtható.
12 Papp Anna polgármester Kérte a jelenlévők tegyék fel kérdéseiket. Hossó Boldizsár Sokszor előfordul, hogy a szomszédok úgy hallgatnak zenét, hogy ez őt zavarja. Kérésére a rendőrség és a hivatal sem tesz semmit. Szerinte sok ember elkerüli az adófizetést valamilyen módon. Borsodnádasdon az iskolai oktatás színvonala alacsony, tudomása szerint ezért több szülő tervezi, hogy gyermekét más általános iskolába fogja járatni. A Petőfi tér tisztaságával elégedetlen és sokszor az autók a megengedett sebesség többszörösével járnak itt. Szerinte a rendőrség és a polgárőrség is tehetne valamit ennek megszüntetése érdekében. Papp Anna polgármester Válaszként elmondta, ha rendőrségi feljelentés van, akkor a hivatal szabálysértési eljárást folytat le. Borsodnádasdon nagyon rossz az adófizetési morál, felül kell vizsgálni a segélyezettek körét. A tavalyi év megszorítása miatt 2008-ban csökkent az iskolában a kötelező órán felüli órák száma. Ha a szülők vállalják ennek többletköltségeit, akkor van lehetőség az órák megtartására. Neuwirth László képviselő Az általános iskolában 47 % a roma tanulók aránya, a szülők oda próbálják elvinni a gyerekeket, ahol ez az arány nem ilyen magas. Az oktatást tekintve többet adnak a tanulóknak, mint pl. Borsodszentgyörgy. Suta Gábor képviselő Egy település közbiztonságát megoldani a hivatal és a rendőrség feladata, a polgárőrség ezt segíti. Az 1 százalékot dologi kiadásra kérik, hogy aki saját kocsiját használja, annak a költségeihez hozzájáruljanak. Dorkó Attila Ha probléma van akkor hívjanak rendőrt. Az említett szemetelés szabálysértésnek minősül. Orbán József Nem tettek említést arról, hogy a jelenleg csatornát használók részére lesz-e kedvezmény a hozzájárulás összegét illetően. Örömét fejezte ki azért, hogy a költségvetés hiánya lényegesen csökkent. Szerinte Borsodnádasd megközelíthetőségének javítása előnyösen befolyásolhatja a munkahelyteremtés lehetőségét. Papp Anna polgármester Egyetértett azzal, hogy a megközelíthetőség és a munkahelyteremtés szorosan kapcsolódik egymáshoz. Kérdés, hozzászólás nem volt. A közmeghallgatást bezárta, szünetet rendelt el. A felfüggesztett 1. napirendi pont megtárgyalása folytatódott, a jegyzőkönyvet Burkovics Róbert aljegyző vezette tovább. Papp Anna polgármester Tájékoztatta a képviselőket, hogy az első napirendi pont folytatásának tárgyalása előtt indítványozta a Pénzügyi Bizottság összehívását. Az elnök úr telefonos tájékoztatása szerint sem holnap, sem hétfőn nem tudja összehívni az ülést, mivel el van foglalva. Korábban ő ragaszkodott ahhoz, hogy a Pénzügyi Bizottság tárgyalja az előterjesztést, és mivel pénteken
13 és hétfőn akadályoztatva lesz, felkérte Neuwirth László elnök-helyettes urat a Pénzügyi Bizottság összehívására a szünetben. Megkérte, ismertesse a Pénzügyi Bizottság véleményét. Neuwirth László elnök-helyettes Tájékoztatta a megjelenteket, hogy egyeztetett a jelen lévő képviselőkkel és legcélszerűbbnek látták, hogy a mai napon tartsák meg a Pénzügyi Bizottság ülését, mivel most minden képviselő, bizottsági tag jelen van. A Pénzügyi Bizottság 3 igen szavazattal a kiadott előterjesztés első határozati javaslatában szereplő ÉMOP-2007-3.1.2. pályázat előkészítésével, benyújtásával, lebonyolításával és elszámolásával a Kroda Kft-t javasolta megbízni a Képviselő-testületnek. Papp Anna polgármester Kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra tette fel a kérdést. Megkérdezte, ki ért egyet azzal, hogy az ÉMOP-2007-3.1.2. Funkcióbővítő településrehabilitáció pályázat esetében a pályázati dokumentáció elkészítésével, benyújtásával, lebonyolításával és elszámolásával a Képviselőtestület a Kroda Kft-t bízza meg az előterjesztés szerint. A szavazás eredménye: 7 igen, 2 tartózkodás 32/HÖK/2008.(II.21.) számú határozat Tárgy: Funkcióbővítő településrehabilitáció című pályázat Borsodnádasd Városi Önkormányzata részt kíván venni az ÉMOP-2007-3.1.2. Funkcióbővítő településrehabilitáció című pályázaton. A pályázati dokumentáció elkészítésével, benyújtásával, lebonyolításával, elszámolással a Kroda Pénzügyi Gazdasági és Kereskedelmi Kft-t bízza meg. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződés megkötésében eljárjon. Határidő: 2008. február 29. Felelős: Polgármester Papp Anna polgármester Tájékoztatta a Képviselő-testületet, hogy az ÉMOP-2007-4.1.1. Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázat benyújtásával kapcsolatos pályázat benyújtására is két ajánlat érkezett, a Kroda Kft és az ECC Kft ajánlata. Az összehasonlítást az előterjesztés tartalmazza. Kérdezte a Pénzügyi Bizottság elnök-helyettesét, hogy a bizottság milyen javaslatot tett. Neuwirth László elnök-helyettes A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és 3 igen szavazattal javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az ÉMOP-2007-4.1.1. Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázat estében a pályázati dokumentáció elkészítésével, benyújtásával, lebonyolításával, elszámolásával a Kroda Kft-t bízza meg. Papp Anna polgármester Kérdés, hozzászólás nem volt. Megkérdezte, ki ért azzal egyet, hogy az ÉMOP-2007-4.1.1. Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázaton a pályázati dokumentáció elkészítésével, benyújtásával, elszámolásával a Kroda Kft-t bízza meg a Képviselő-testület az előterjesztés szerint.
14
A szavazás eredménye: 7 igen, 2 tartózkodás 33/HÖK/2008.(II.21.) számú határozat Tárgy: Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázat Borsodnádasd Városi Önkormányzata részt kíván venni az ÉMOP-2007-4.1.1. Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése című pályázaton. A pályázati dokumentáció elkészítésével, benyújtásával, lebonyolításával, elszámolásával a Kroda Pénzügyi Gazdasági és Kereskedelmi Kft-t bízza meg. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződés megkötésében eljárjon. Határidő: 2008. február 29. Felelős: polgármester Papp Anna polgármester Az ülést bezárta. k.m.f.
Papp Anna polgármester
Farkas Pál jegyző távollétében
Burkovics Róbert aljegyző
Vámos Dezsőné képviselő
Szkálosi László képviselő
15