Emma Darcy Éjszakai műszak
Eredeti cím: Burning with Passion 1995 Caitlin odaadó híve főnökének – nemcsak nappal, éjjel is. Egyik reggel azonban rádöbben, mennyire nem ismerik egymást, mert az ágyon kívül mást alig osztanak meg egymással. Megelégelte, hogy főnöke, David, akivel oly forró éjszakákat töltenek együtt, reggelente mintha mi sem történt volna, a munkahelyére siet, és közömbösen várja őt - a titkárnőjét. A lány elhatározza, hogy véget vet ennek az áldatlan állapotnak, és végre tisztázzák a férfival, mit is jelent számára. Bálint-napon végképp minden elromlik. Öszszevesznek a férfival, a lány remek fellépése ellenére is meghiúsulni látszik egy fontos szerződés, ráadásul Caitlin édesapja aznap, a harmincadik házassági évfordulójukon bejelenti, hogy elhagyja feleségét. David akkor váratlanul kézbe veszi a dolgokat...
1. FEJEZET David Hartleyt szeretni olyan volt, mint egy szédítő kötéltánc a magasban. Nem lehetett tudni, mi lesz a vége, de Caitlin Rosst leküzdhetetlen vágy vitte, hajtotta előre. Napjainak nagy része a férfi körül forgott, mégsem sikerült mélyebben megismernie őt. David lelke elzárkózott előle, kifürkészhetetlen maradt, pedig hovatovább négy hónapja, hogy megkapta mellette a titkárnői állást. Munkába állt, de nem sokáig maradt meg egyszerű irodai alkalmazottnak. David lerohanta, éppúgy, mint az üzleti ellenfeleit szokta - kisvállalkozókat és mamutcégeket egyaránt. Mire észbe kapott volna, már késő volt: mintha csak forgószél sodorta volna magával! Gyönyörű éjszakákat töltöttek együtt, nemsokára mégis minden összezavarodott. Rá kellett döbbennie, hogy főnöke sohasem beszél neki a magánéletéről, és hogy szigorúan ellenzi a munkahelyi viszonyokat alárendeltjei között. Ez alól a szabály alól senki sem volt kivétel, leszámítva őt magát. Caitlin elgondolkozott. A férfinak nyílván szüksége van valakire, aki rálát a munkájára, akivel elbeszélgethet mindarról, ami fontos számára, aki megérti. Ebben egy nő sem érhet a nyomába, hiszen ő van mellette egész nap. És imád is mellette lenni. Csakhogy ez a fajta közelség igencsak kevés ahhoz képest, amit ő egy kapcsolattól vár! Hartley többnyire teljesen elzárkózott a világ elől, meghúzódott énjének szűk szigetén. Időről időre látni engedte ugyan az igazi arcát, de ezek az alkalmak ritkák voltak, és sohasem tartottak néhány pillanatnál tovább. Egyedül az ágyban tudott felengedni, ott leomlottak a falak, melyeket maga köré emelt. Amint azonban végére értek a szeretkezésnek, újra csak visszahúzódott a maga zárt világába. A mai nap sem volt kivétel. Caitlin tehetetlenül nézte a kielégülés után magába forduló férfit, s ellenkezni akart, de nem tudta, hogyan. Milyen védtelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát! Sehogy sem tudta megérteni, miért tartja makacsul távol magát tőle ez az ember, aki pedig annyira kívánja őt, s az együtt töltött éjszakák múló óráira mindig megnyílik előtte! Hartley visszajött a fürdőszobából, frissen lezuhanyozva, borotváltan, meztelenül. Cseppet sem feszélyezte a ruhátlanság. A lány érezte, hogy a puszta látványra elgyengülnek a tagjai, és elönti a forróság. A férfi teste tökéletes volt: arányos, izmos, erős. Gyönyörű hím, élete teljében - ám aznapra már szomját oltotta. Beérte azzal, ami ma is megtörtént közöttük. De Caitlin többet akart Sokkal többet! Hartleyt szokás szerint felpezsdítette a zuhany. Haja csillogott a nedvességtől, bőre egészségesen fénylett. Határozott álla, orra és szikrázóan kobaltkék szeme arról tanúskodott, hogy tele van energiával, s alig várja, hogy nekivághasson az elkövetkező munkanapnak. Született vezéregyéniség, aki kitérők nélkül, töretlenül halad előre kitűzött céljai felé! Caitlin nagyon szeretett volna erre a nappali Davidre is hatással lenni, ám ez eddig még nem sikerült neki. A férfi felhúzott szemöldökkel vette tudomásul, hogy megszokott kávéja ezúttal nem várja a fésülködőasztalkán. Kinyúlt az ingéért, amit előző este az öltözködőszékre dobott le, és megkérdezte: - Ma nincs kávé? Általában egy hajtásra kiitta a feketéjét, és már ott sem volt. Reggelire sohasem maradt. Amennyire Caitlin meg tudta állapítani, David egyáltalán nem is evett reggelenként. Most fél hét van. Mint mindig, a férfi pontban háromnegyedkor kilép az ajtón, s a lány hiába is várja, hogy egyszer majd megtörik ez az egyhangú szabályosság. - Mozdulni sincs kedvem - felelte. Igazat mondott, ám egyúttal ellenállását is kifejezte. David elhúzta a száját, jelezvén, hogy érti a célzást, és ő izgatottan figyelte, vajon hajlandó-e változtatni a megszokott napirenden. Hátha kivételesen kimegy a konyhába, és megfőzi a kávét - magának, és persze neki is! Legfeljebb ha öt-tíz percébe kerülne. David zavartalanul öltözött tovább. Már belebújt az ingébe és begombolkozott, de nem indult a konyha felé. Caitlinnek izgalmában összeszűkült a gyomra. Ő igazán mindent megtett, nehogy megsértse a férfi által felállított játékszabályokat. Mindenben elébement, tökéletesen meg akart felelni az elvárásainak. Csakhogy az állandó feszültség nem maradt hatás nélkül, és kezdett nagyon belefáradni. Tudta, hogy a kapcsolatukat kockáztatja, ha megpróbál ellentmondani Hartleynak, de tisztában volt azzal is, hogy egészen eddig túlságosan alárendelte magát neki. David éles tekintete megállapodott az arcán.
- Rosszul vagy? - kérdezte, érthető magyarázatot keresve a lány furcsa viselkedésére. - Ellenkezőleg. Még sohasem voltam jobban! - felelte Caitlin, akit halálosan bosszantott a sérthetetlen, szent időbeosztás, és macska módra, kéjesen elnyújtózott az ágyon, tekintetében ígéret villant. David pillantása végigsöpört karcsú testén, majd megállapodott a keblén. Arcán elismerő mosoly jelent meg. A természet kegyes volt Caitlinhez. Nádszálkarcsú dereka kiemelte mellének és csípőjének telt vonalát, s ő tisztában volt vele, milyennek látja a férfi: vonzónak, izgalmasnak, szinte ellenállhatatlannak. Ám Hartley ezúttal nyugodtan gombolkozott tovább, nem zökkent ki a megszokott ritmusból. Ma éjjel már jóllakott ezzel a gyönyörű női testtel, s most az előtte álló feladatokra összpontosított. Betelt, megkapta azt, amire szüksége volt, és valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy Caitlinnel másképp áll a dolog. A lányt mélységesen bántotta ez a vak és önző viselkedés. A férfi jön, kielégül, azután elégedetten távozik! Egyre erősebb kényszert érzett arra, hogy fordítson egyet a dolgok szokásos menetén. Felkönyökölt, fél kézzel beletúrt dús, barna hajába, és izzó tekintettel mustrálgatta Davidet. - Nem akarom, hogy elmenj! - jelentette ki csendes határozottsággal. A férfi felsóhajtott, s az égre emelte tekintetét, mintha onnan várna segítséget. Ám odafent nem látott mást, mint a mennyezetet, idelent pedig maradt a makacskodó nő, akit egyre jobban bosszantott a megmásíthatatlan, mindennél fontosabb időbeosztás. Hartley jelentőségteljes pillantást vetett az órájára, és lehajolt az alsónadrágjáért. - Jól tudod, mennyi dolgom van ma! Te magad írtad tele a naptáramat. Szédületesen nézett ki a fekete selyemalsóban. Izmos, hosszú combjának sápadt hátterén ingerlő egyértelműséggel rajzolódott ki duzzadó férfiassága, s a lány tudta, hogy a látvány nem csal. De akárhogy teljesítsen is David az ágyban, a szex nem minden! Caitlin arra várt választ, hogy mennyire része ő a férfi életének, mennyire fontos számára - az éjszakai együttléteken kívül. - Kérlek, David, kérlek! Add nekem ezt a mai napot! Meglátod, jól fogod érezni magad mellettem! - Így is egész éjjel a kedvemet kerested, méghozzá nem is akárhogyan. Maradéktalanul boldoggá tettél, Caitlin, tökéletesen elégedett vagyok. Köszönöm! Szép szavak. De vajon nem bujkál bennük némi öngúny? - Annyira szeretném, ha velem maradnál! Caitlin kétségbeesetten tovább próbálkozott, hátha mégis sikerül felizzítania az ellobbant tüzet. Hosszú hajának egy vastag tincsét a két melle közé vonta, kedvenc előjátékára emlékeztetve a férfit. Amaz élesen, fürkészőn nézett rá, és megkérdezte: - Talán nem sikerült elég örömet szereznem neked? A lány önkéntelenül elpirult, ahogy eszébe jutott a mindent elsöprő gyönyör, mellyel - mint mindig David aznap éjjel is megajándékozta. Ugyanakkor Caitlin mindaddig nem érezheti teljesnek a kapcsolatukat, amíg a férfi kirekeszti őt belső világából. - Olyan szívesen lennék többet együtt veled! - magyarázta abban a reményben, hogy végre kihúzhat Davidból valami biztató választ. - De hiszen együtt voltunk egész éjjel. Mégis hány éjszakát akarsz egymás után? - csattant fel Hartley, és a nadrágjáért nyúlt. Caitlin a kudarc és megalázottság könnyeivel küszködött. Úgy látszik, a másik számára az éjszaka csakis egyet jelent: a szexet. Ezek szerint hiába is próbálkozik, a férfi semmit sem ért az egészből. - Beszélnünk kellene valami fontosról! - Két óra múlva benn az irodában nyakig leszünk a fontos megbeszélnivalókban. Ez nem elég? - Most nem erről van szó! Nagyon szeretném, ha ez egyszer, csak egyetlenegyszer, előbbre helyeznéd a közös örömünket az üzletnél! Kimondta. A lázadás megtörtént, most már hiába is visszakozna. Caitlin nyugtalanul várta, kitör-e a vihar. A férfi kobaltkék szeme óvatos, már-már gyanakvó kifejezést öltött. Életének egyik alapszabálya volt, hogy a szórakozást élesen el kell választani a munkától. Bent az irodában ő a főnök, Caitlin pedig a titkárnője, és a kívülállók számára semmi sem árulhatja el, hogy viszonyuk van egymással. A magánéletük nem tartozik senkire, és ez így van jól.
A lányban óhatatlanul felvetődött, mennyire kényelmes ez Hartleynak: a munkaidejük azonos, mindig egyszerre szabadulnak, s így a vele eltöltött kellemes órák sohasem sértik az üzleti érdekeket. Márpedig David számára nincs ennél fontosabb! - Nem dőlne össze a világ, ha egyszer kivennél egy szabadnapot, és egyszerűen csak jól éreznénk magunkat - ütötte tovább a vasat. - Ugyan minek? Mit érnénk el vele, amit még nem értünk el eddig? - Azt, hogy kilépnénk az előre gondosan megtervezett menetrendből, és ez egyszer a szívünkre hallgatnánk! - A lánynak már csak egyetlen érve maradt: - Nekem nagyon jólesne, hidd el! - De Caitlin, nem vagyunk már gyerekek! Hát mindez csak annyi neki, mint egy dacos kamasz nyafogása? - Igazán lemondhatnád a mai megbeszéléseket. Majd én kimentelek - fogta könyörgőre a dolgot a lány. - Nem lehet. - Gyere vissza az ágyba... Ölelj, csókolj, szeress! Erre már csak egy lesújtó pillantás volt a válasz. David betűrte az ingét a nadrágjába, azután letelepedett egy székre, és faarccal nekilátott, hogy felvegye a zokniját. - Az a tegnapi - figyelmeztette Caitlin szokatlan keserűséggel a hangjában. - Haza kell menned váltani. - Tudom - felelte hűvös éllel Hartley. A lány már régen felajánlotta, hogy tartson nála tiszta ruhát azokra az alkalmakra, amikor itt tölti az éjszakát. Ezzel megspórolta volna a reggeli hazautat, tovább ágyban maradhatott volna, sőt egy közös reggelire is jutott volna idő. David azonban határozottan visszautasította az ötletet. - Nem akarlak a szennyesemmel terhelni! - jelentette ki, és így is volt. Soha semmivel nem „terhelte” Caitlint. Az egyszerűség kedvéért tett ugyan annyi engedményt, hogy tartott a fürdőszobában egy fogkefét, egy fésűt és egy borotvakészletet, de ezzel kész is. Kínosan ügyelt arra, nehogy más közük is legyen egymáshoz, mint ami éjszaka történik, és ez bizony fájt a lánynak, nagyon fájt. Jelentéktelennek, lecserélhetőnek érezte magát miatta. - Mondd, David, miért nem hívsz meg soha magadhoz? - kérdezte, hátha végre kihúzhat belőle valamit, amitől többnek láthatná magát, mint a kielégülés kényelmes és könnyen elérhető eszközének. - Egyszerűbb ez neked így. Azt teszel, amit jónak látsz, senki sem kérhet számon tőled semmit - felelte Hartley fel sem pillantva. Még hogy nekem egyszerűbb? Na persze! Valójában David gondosan távol tartotta Caitlint az igazi életétől. A lány tudta ugyan, hol lakik. A Lane Cove-i ház semmivel sincs messzebb az irodától, mint az ő lakása, mégis mindig hozzá jönnek fel. Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy megértse, mennyire biztonságos ez Hartleynak. Ha egyszer véget akama vetni a kapcsolatuknak, egyszerűen kisétál az ajtón, és nem jön többet vissza. Caitlin bizonytalansága tovább nőtt. David felállt. Tekintete végigsiklott a lány hosszú, formás lábán, egy pillanatra megállapodott ívelt, karcsú derekán, felkúszott kócos, sűrű hajáig, végül belefúródott a szemébe. - Remélem, annyira azért nem vagy fáradt, hogy elkéss. Ugye bent leszel kilencre? A világért sem szeretném azt gondolni, hogy megpróbálsz visszaélni a helyzeteddel! Ez figyelmeztetés volt. Szépen csomagolva, udvariasan, csak semmi nyílt fenyegetés, Caitlin mégis beleborzongott. Hartley így akarja a tudtára adni, hogy túl messzire ment. Hírtelen kedve támadt mindent visszaszívni. Gyorsan, amíg még nem késő! Törődjek bele, hogy nem jelentek neki többet egy jó titkárnőnél, akivel ráadásul kellemesen eltölthet egy-egy éjszakát? Hát ennyi a szerepem? Csak addig vagyok jó, amíg úgy táncolok, ahogy ő fütyül? - Érzéketlen vagy, akár egy darab kő - dünnyögte maga elé elkeseredve. - Ezt a megjegyzést meg sem hallottam! - csattant fel ingerülten a férfi. - Micsoda nagylelkűség! - gúnyolódott Caitlin. Meg kell tudnod, mennyire vagy fontos neki! - sürgette egy belső hang. Lehet, hogy a szívét bezárja előtted, de biztos, hogy nem hagyod teljesen hidegen! Több kell, hogy legyél a számára, mint egy nő a sok közül! Ruganyos, macskaszerű mozdulattal lesiklott az ágyról, de annyi bájjal, hogy David önkéntelenül felfigyelt. A lány felegyenesedett, szembefordult vele, és felemelt karral hátravetette a haját. Úgy állt ott, mint egy csábító istennő, minden porcikája az önfeledt gyönyörről beszélt. Lassan, ringó léptekkel közelebb jött, telt ajka hívogató mosolyra húzódott.
A férfi megbabonázva meredt rá. Mellkasa pattanásig telt levegővel, karizmai megfeszültek, a keze ökölbe szorult, és arcára kiült a belső vívódás. Nagy volt a kísértés, hogy behódoljon. - Azt akarod, hogy többé ne lássuk így egymást? - kérdezte ingerkedve Caitlin. - Nem! - nyögte a férfi rekedten. - Maradj hát! Ölelj át, simogass! - Vigyen el az ördög, ha megteszem! - Akkor vigyen, ha nem teszed! - Ma van a tárgyalás a németekkel. Caitlin tudta, hogy lehetetlent kér, de muszáj volt megpróbálnia: - Halaszd holnapra! Hartley tehetetlenül szorította össze a száját. A lány közelebb lépett, készen arra, hogy bevesse a csábítás ősi művészetének összes eszközét. Ilyesmit még sohasem művelt, de eddig nem is volt rá szükség, most pedig talán minden ezen múlik. Szerelemben és háborúban mindent szabad! David mindig előtte járt egy lépéssel, és a merészségétől Caitlinnek sokszor elállt a lélegzete. A férfit semmi sem téríthette el a céljától. Megvolt benne a vadászok vad kérlelhetetlensége: ha valamit el akart érni, addig próbálkozott, míg valamilyen úton-módon meg nem szerezte magának. Miért ne tehetné meg ő is ugyanezt? Miért ne fordíthatná ellene a saját fegyverét? Két kezét lágyan a férfi vállára eresztette, és gyengéden masszírozni kezdte feszült izmait. - Szükséged lenne egy kis pihenésre, David - dorombolta lágyan. - Mennem kell - ellenkezett amaz erőtlenül. Caitlin ekkor már a tarkóját simogatta, és tágra nyitott szemmel, érzékien rebegte: - Előbb csókolj meg! Azzal lábujjhegyre állt, és mellével szorosan a férfihoz simult. - Miért csinálod ezt? - lihegte Hartley. - Szeretném, ha megnyugtatnál... Ajkuk forró csókban egyesült. Hartley nem bírta tovább. Artikulálatlanul felnyögött, karjával átkulcsolta Caitlin derekát, és éhesen, vadul csókolta tovább. Keze forrón szántotta végig a hátát, majd lejjebb ereszkedett... Egyre hevesebben simogatták, becézték egymást. A világ egyszerre megszűnt létezni körülöttük, s már nem volt más, csak két vágytól űzött, összefonódó test, égő mámor, szenvedélyes, buja ölelés. Végre! - ujjongott magában Caitlin. Végre megfeledkezett a nyomorult tennivalóiról! - Gyere - suttogta epekedve David fülébe -, gyere és szeress, szeress! Egyik kezével kapkodva gombolni kezdte a férfi ingét, de az egyszerre megdermedt, teleszívta a tüdejét levegővel, kacskaringósat káromkodott, és keményen megmarkolva a karját, eltolta magától a lányt. Caitlin felkiáltott fájdalmában, és csalódottan nézett Davidre, aki sötét indulattal bámult vissza rá. - Ha nem vigyázok, a végén még teljesen elvesztem miattad az eszemet! - De hiszen te is akarod! - háborgott Caitlin. - Igen. Majdnem sikerült megszédítened. - Úgy? Hát nem éppen ezt várják el a férfiak a magamfajtától? - sikoltotta megbántottan. - Miről beszélsz? Ugyan mikor viselkedtem veled úgy, mint egy könnyűvérű nővel? - Épp az imént - bökte ki csüggedten Caitlin. - Nem én kezdtem ezt az egész cirkuszt - fortyogott tovább David. - Fogalmam sincs, mit vársz tőlem! Egyébként sincs most erre időm! - És mikor lesz? - kérdezte a lány tehetetlen kétségbeeséssel. Hartley arckifejezése hirtelen megkeményedett. Lehetetlen volt kitalálni, mire gondol. - Talán soha! - Ettől féltem - mondta csendesen Caitlin. Tehát igazam volt! Most legalább tudom, hányadán állunk! Amikor újra megszólalt, hangja remegett az indulattól. - Ma este ne keress! Nem leszek itthon. Persze ha szeretné őt, David magától is tudná ezt. Ha igazán ismerné, nem is várna mást. Csakhogy nem ismeri, mert soha nem is próbálta megismerni! Egyáltalán nem kíváncsi a gondolataira, a lelkére, arra, mit miért tesz! I
Hartley szeme összeszűkült, kezét elkapta a lányról. - Ne aggódj, úgyis más programom van - felelte hidegen. Nem értette ugyan, mi történik, de arra kínosan ügyelt, hogy jottányit se engedjen az igazából. - Neked is megvan a magad külön élete, és nekem is a magamé. Vagy itt maradsz most velem, és folytatjuk, ahol abbahagytuk, vagy elmész... De akkor nem tudom, mikor érek rá legközelebb! - játszotta ki az utolsó kártyáját Caitlin. David gúnyosan elmosolyodott. - Mi az, már zsarolsz is? - Csak szeretem tudni, kitől mire számíthatok - felelte megvető ajakbiggyesztéssel a lány. A férfit váratlanul érte a válasz, de végül csak ennyit mondott: - Erre még visszatérünk. - Azzal elindult kifelé. - A világért se fáradj a kávéval! Majd én főzök magamnak! - szólt utána Caitlin. David visszanézett, s a szemében sötéten kavarogtak az érzések. A nadrágja árulkodóan feszült - szemlátomást nagy önuralmába került így otthagynia ezt a vonzó, gyönyörű nőt. De nem állt meg. Sarkon fordult és elment. Caitlin nem kísérte ki. Állt egy helyben, míg azt nem hallotta, hogy csukódik a bejárati ajtó. Hirtelen megborzongott, magához tért, és gyors sürgés-forgásba kezdett. Kikapta a szekrényből a pongyoláját, belebújt, s kisietett a konyhába. Megtöltötte és bekapcsolta a kávéfőző automatát. Milyen igaza volt, hogy nem vacakolt ezzel kora reggel David kedvéért! Nem érdemli meg az a gazember! Semmit sem érdemel! Szeme az óra alatt lógó falinaptárra tévedt. A mai dátumot, mint fontosat, bekarikázta: február tizennegyedike, Bálint-nap. A szülei házassági évfordulója. Ezen a napon kapta tőlük kedves kis póniját, Dobbint! Ma mindenki jobban figyel a szíve szavára, mint máskor. Ez a nap a szerelmeseké, a legjobb alkalom, hogy elhangozzon egy eddig halogatott vallomás... De ő, úgy látszik, hiába várt erre. Caitlint a rosszullét kerülgette. Letépte a gyűlöletes lapot, és apró gombóccá gyűrte. Az évfordulóról már úgysem felejtkezik el, arra pedig jobb nem is gondolni, mit jelenthetett volna ez a nap neki és David Hartleynak... Dühösen a szemétbe hajította a papírt. Bárcsak ugyanilyen könnyen kivethetné a szívéből a férfi iránt érzett viszonzatlan szerelmét! Felnézett az órára. Pontosan százkét perce van átvedleni személyi titkárnővé, és feltenni magára a „Kizárólag irodai használatra” címkét. Mert mostantól fogva nincs más köze Hartleyhoz. Amíg a férfi csak az ágyát hajlandó megosztani vele, és az érzelmeiből, az életéből kizárja, addig köszöni szépen, nem kér belőle!
2. FEJEZET Jólesett volna otthon maradni, de nem lehetett. Kilenc előtt öt perccel szállt le a buszról Chatswoodban, éppen jókor ahhoz, hogy idejében beérjen az irodába. Gyönyörű, napfényes reggel volt. A derűsen ragyogó kék ég mintha gúnyt űzött volna Caitlin nyomorúságos hangulatából, amelyhez bizony sokkal jobban illett volna a tegnapi szörnyű vihar. A jó megjelenésre azért ma is nagy hangsúlyt fektetett. Az ő állásában alapvető követelmény volt a tökéletes munka és a kifogástalan külső - igaz, Hartley meg is fizette érte. A büszkesége sem engedte, hogy csalódást okozzon főnökének. Nemhiába igyekezett: ragyogó szépsége valósággal vonzotta a munkába siető férfiak tekintetét. Volt is rajta mit nézni! Dús, hullámos haján vidáman táncolt a napfény, s nőies, lágy arcvonásait és kecses nyakát érzéki keretbe foglalta a vállára omló hajzuhatag. Hatalmas, mélyen ülő szemét kiemelte finoman ívelt szemöldöke. A lány finoman, alig észrevehetően festette ki magát. Leheletnyi szemhéjfesték hangsúlyozta ki sűrű pillái mögül elővillanó szemének élénk zöldjét, egy kevés pirosító üdévé varázsolta az arcát. Elegáns, krémszínű blúzát finom csipkebetét tette különlegessé. Egy árnyalattal sötétebb, végig gombos, szűk szoknyája szorosan fogta körbe karcsú derekát. Hibátlan selyemharisnya, vakondszürke körömcipő és a hozzá illő válltáska tette teljessé a képet. Caitlin elindult felfelé a főbejárathoz vezető lépcsőn, s a földszinti bemutatóterem igazgatója készségesen sietett ajtót nyitni neki. Széles mosolyát elismerő pillantás kísérte.
- Jó reggelt, Miss Ross! - köszönt kedélyesen. Caitlin udvarias mosolyt erőltetett az arcára. - Jó reggelt, Mr. Jordan! Sohasem kedvelte igazán ezt a mézesmázos modorú, negyvenes éveit taposó férfit, bár tudomásul vette, hogy egy elsőrangú üzletkötő valószínűleg nem lehet másmilyen. David tudvalevőleg csak a legjobbakat alkalmazta minden munkakörben. Jordan rávillantotta a fogait, és hozzátette; - Megengedi, hogy sok boldogságot kívánjak önnek Bálint-nap alkalmából? No és minél több udvarlót! Caitlinnek nagy erőfeszítésébe került, hogy uralkodjon az arcvonásain. Jordan ugyan nyilván csak a szokásos édeskés jókívánságait helyettesítette valami alkalomhoz illőbbel, mégis bántóan hangzott, amit mondott. - Köszönöm - felelte anélkül, hogy ránézett volna, és elsietett az előcsarnok felé. A hatalmas bemutatóterem csaknem betöltötte az egész földszintet, de a lány egyetlen pillantásra sem méltatta a modern irodabútorok óriási tömegét. Itt minden David egyedi tervei alapján, az ő különleges elképzelései szerint készült. A férfi komolyan tanulmányozta a munkahelyi környezet hatását a dolgozók teljesítményére, azonkívül elismert szaktekintélynek számított a gazdaságos munkaszervezés területén. Termékei valósággal uralták a piacot, kevesen tudtak a nyomába szegődni. Az irodák az emeleten voltak. Caitlin egyenesen a lifthez sietett, de a recepciónál még odaköszönt Jenny Ashtonnak, a nála két évvel fiatalabb, csinos, mosolygós szőke lánynak. Jenny máris szólásra nyitotta a száját, mire Caitlin felgyorsította a lépteit. Se kedve, se ideje nem volt most szóba elegyedni a szemlátomást közlékeny hangulatban lévő leányzóval. Megnyomta a lift hívógombját. Az ajtó azonnal kitárult, ő pedig beszállt, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre elengedheti magát. Itt már nem kell derűsnek mutatkoznia. A józan ész azt diktálná, hogy most rögtön szakítson Daviddel. Úgysem kaphatja meg tőle azt, amire vágyik, és ha továbbra is mellette dolgozik, naponta szembesülnie kell a reménytelenséggel. Csakhogy nem tudta ilyen egyszerűen túltenni magát a dolgon. Elsápadt a gondolatra, hogy ezentúl soha többé nem érzi majd azt a vad gyönyört, amelyet David tud nyújtani neki. Ráadásul nagyon nehéz lenne hasonlóan jó munkahelyet találnia! Hartley személyiségének volt valami különös kisugárzása, amellyel még a leghétköznapibb munkát is érdekessé, élvezetessé tudta tenni. Sodró lendülete magával ragadta Caitlint. Találhat-e még egyszer hozzá hasonló férfit? Felkészült-e arra, hogy örökre lemondjon a vele kapcsolatos álmairól? Ebben a pillanatban lesújtóan sivárnak tűnt a jövő. Szívében üres kétségbeeséssel szállt ki a liftből, és úgy lépkedett az irodája felé, mint egy alvajáró. Mielőtt benyitott volna, az órájára pillantott. Pontosan kilenc! Tökéletes. Belépett, és csodálkozva szippantott a levegőbe. A szobát édes, finom illat lengte be, s ő megkövülten meredt az asztalán álló hatalmas díszkosárra, mely telis-tele volt gyönyörű, bársonyos, rügyező piros rózsákkal! Micsoda gáláns, őrült bőkezűség! Jóleső melegség áradt szét a testében. Rózsa! A szerelem, az örökkévalóság jelképe! Tehát David mégiscsak engedett. Belátta a hibáját, és nem akarja elveszíteni őt. Talán... talán mégis szereti! De az is lehet, hogy már tegnap megrendelte a virágot, és ezért nem volt ma hajlandó változtatni a napirenden. Ezért kellett mindenáron bejönniük? Hogy megkapja az ajándékot? Alig tudta elhinni, hogy ez nem csupán álom. Elbűvölve lépett közelebb, fejében egymást kergették a reményteli gondolatok. A virágkosárhoz hatalmas, gazdagon díszített Bálint-napi kártyát tűztek. Piros selyemszív gyöngyház háttérben, csipkével és gyöngyökkel kirakva, fölötte egy kövérkés, íját feszítő Cupidóval. Ezt a nyilat, a szerelem nyilát, az ő szívének szánta David! Remegő kézzel nyitotta ki a kártyát. Hátha valami fontosat, jelentőségteljeset írt bele a férfi! Hátha most kiderül, hogy mély, igazi érzések fűzik hozzá! Első lelkesedése kissé lelohadt, amikor meglátta a szokványos, semmitmondó köszöntést. Bálint-napra, szeretettel! Ennyi állt a kártyán, se címzés, se aláírás. Hartley semmit sem tett hozzá a személytelén formulához.
Igen, de ez azért mégiscsak valami! Eddig még ennyi kedveskedésre sem futotta tőle. Caitlint újra elöntötte a remény, szíve felmelegedett. Egyszerre rádöbbent, hogy valószínűleg Jenny és Jordan is látta megérkezni a virágot, sőt nyilván a lány vezette fel ide a kifutófiút. Sejtik vajon, ki az ő titokzatos udvarlója, aki nem írta alá a nevét? Gyanítanak valamit? Ó, hát persze! Hogyan is írhatott volna David a kártyára, amikor az alkalmazottainak nem szabad megtudniuk, milyen szégyentelenül megszegi a saját szabályait? Caitlin elégedetten szippantott még egyet az édes illatból, s egy boldog sóhajjal nekikészülődött a munkának. Felakasztotta táskáját a fogasra, kivette a felső fiókból a tollát meg a jegyzetfüzetét, és indult Hartley irodájába. Milyen más hangulatban volt most, mint amikor bejött! David mégiscsak megértette őt, és hajlandó megváltozni a kedvéért! Olyan ajándékkal lepte meg, amire azelőtt sohasem gondolt volna. Ez annak a jele, hogy mostantól minden másképp lesz. Vidáman lenyomta a kilincset, és könnyű szívvel, derűsen besétált. David felnézett az előtte heverő irathalomból, s az arca megkeményedett. - Elkésett! - mordult a belépőre. Caitlin megpróbálta visszafojtani boldog mosolyát, de az minden erőfeszítése ellenére szélesen elterült az arcán. - Elnézést – csicseregte - önről gondolkodtam! Hartley meglepődött. Nehezére esett volna bevallani, de ma reggel sehogy sem tudott kiigazodni a lányon, aki már eddig is eléggé kiszámíthatatlanul viselkedett. És most? Vajon mi következik most? A férfi életének gondosan kiszámított egyensúlya felborult, nyugalma megrendült. Caitlin úgy döntött, egyelőre beéri ennyivel. Most már tudja, hogy nem közömbös David számára, és hogy nem teljesen reménytelen vállalkozás változtatni a szokásaikon. Mára elég a forradalmi újításokból! - Ne haragudjon, ha feltartottam, de a mai reggel sok meglepetést hozott - rebegte, és jelentőségteljes pillantást vetett a főnökére. - Nekem is - felelte az még mindig bizonytalanul. Caitlin újra rámosolygott, majd fürgén közelebb lépett, és leült, hogy lejegyezze az utasításait. A bosszús arckifejezés mit sem rontott a férfi külsején. Üzleti körökben divatos tengerészkék öltönyt viselt, piros-kék-ezüstszürke, átlósan mintázott selyemnyakkendővel. Lehengerlően elegáns volt, mint mindig, és hozzá átkozottul jóképű. - Ha úgy gondolja, kezdhetjük - szólalt meg Caitlin. David hosszú, tűnődő pillantást vetett rá. Végül, ha nem is mosolyodott el, de megenyhült az arca. - Már nincs egy egész óránk a német küldöttség érkezéséig - kezdte, talán ezzel is emlékeztetve Caitlint, milyen lehetetlen kéréssel állt elő reggel. - Sajnálom, ami történt - mondta kedvesen a lány, hogy teljesen megnyugtassa. - Én is - felelte a férfi csendesen, azután rögtön visszatért a tárgyra. - A németek mindenképpen szeretnék megvenni a szabadalmat, hogy maguk gyárthassák a bútort, de előbb le akarják szorítani az árát. Feltételezem, hogy megpróbálnak majd tervezési hiányosságokat találni a termékeinkben. Caitlint boldoggá tette a tudat, hogy David is megbánta a reggeli összezördülést. - Tudom, milyen fontos nekünk ez az üzlet! - vetette közbe, hogy kimutassa teljes odaadását. Hartley összehúzta a szemöldökét, és szúrósan ránézett: - Figyel arra, amit mondok? - Hogyne. Meghallom még azt is, amit ki sem mond - felelte a lány, és megint elmosolyodott. A férfi enyhén tanácstalan arckifejezéssel gyors, pattogó diktálásba kezdett, mintha csak próbára akarná tenni titkárnője gyorsírási készségét. - Paul Jordan jöjjön be fél órával azután, hogy megkezdtük a tárgyalást, és tegyen jelentést a Sutherland-szerződésről! A maga felelőssége, hogy pontosan érkezzen, se előbb, se később! Ha szükségem lesz magára, hogy jegyzeteljen, majd kiszólok telefonon. Caitlin tolla villámgyorsan szántotta a papírt. David egy pillanatra elgondolkodott. - Elő van készítve a tárgyaló? - kérdezte találomra. - Ott még nem jártam, de azonnal utánanézek - mondta a lány készségesen, és felállt. Nagy jókedvében, bár maga sem vette észre, inkább eltáncolt, mint elment az ajtóig. - Várjon!
A titkárnő sarkon fordult, és ragyogó szemmel visszanézett. Bármit kérjen is tőle Hartley, azon lesz, hogy a lehető legtökéletesebben teljesítse. Gondoskodni fog róla, hogy főnöke büszke lehessen rá a németek előtt! A férfi valamin vívódott, s az egész szoba megtelt a belőle kiáramló feszültséggel. Acélos kék pillantását Caitlinre szegezte, mintha csak olvasni akarna a gondolataiban. - Szeretném, ha tudná... - fogott bele, de elakadt, és megköszörülte a torkát. - Ha tudná, mennyire méltányolom... - újra megállt. Valahogy nem találta a megfelelő szavakat. - Értem - szögezte le a lány, megérezve, hogy ez amolyan békeüzenet. - És részemről ugyanaz. - Hogyhogy ugyanaz? - Úgy értem, hogy én is méltányolom... nos... amit mondani akart! - Akkor, ha minden rendben van... - szólt David nyilvánvaló megkönnyebbüléssel. - Remélem, igen. A tánc újra elkezdődött, de ezúttal egy másik kötélen. Hogy ez hová vezet majd, az még a jövő titka! - Helyes - bólintott elégedetten a férfi. Darabjaira szétesett világa újra összeállt egységes egésszé. Caitlin kikészített a tárgyalóasztalra mindent, amire a megbeszélés alatt szükség lehet, azután visszasietett a szobájába. Még meg kell pakolnia a guruló asztalkát a szokásos frissítőkkel, de előbb fel akarta hívni Jordant. Éppen felemelte a kagylót, amikor belépett egy kifutófiú, kezében újabb küldeménnyel. Caitlin azt sem tudta, hová legyen az ámulattól. Csinos kosárkában, piros szalagok között szív alakú doboz feküdt tele különleges svájci bonbonokkal, mellette pedig egy nagy csomag méregdrága kozmetikum: parfüm, testápoló, habfürdő és hintőpor. És ez még nem minden! Egy édes kis plüsskutyus nevetett rá a kosár közepéből! David majdnem tökéletesen választott. Caitlin a kutyáknál csak a lovakat szerette jobban, de a férfi erről nem tudhatott, hiszen sohasem hallott Dobbinról. A lány alig tudott magához térni meglepetéséből. Ez persze jellemző volt Hartleyra: ha egyszer elhatározta magát, képes volt teljesen elbűvölni, elvarázsolni őt. Caitlin hirtelen ráeszmélt, hogy repül az idő, s ez kiragadta a kellemes álmodozásból. Egyelőre félretette a telefont, és szaladt a konyhába. Öt perccel tíz előtt minden a tárgyalóban volt: kávé, tea, tej, tejszín, többféle aprósütemény, hidegtál. A felszolgálás is az ő feladata lesz, ha majd eljön az ideje. Éppen Jordant készült hívni, amikor felszólt Jenny a földszintről, hogy megjöttek a németek. Miután közölte Daviddel a hírt, Caitlin lesietett, hogy felkísérje őket, s csak akkor szabadult el, amikor mindenkit udvariasan leültetett a tárgyalóasztal köré. Indult, hogy végre telefonáljon Jordannek, és előkeresse a Sutherland-szerződést az irattárból. David kedvesen rámosolygott, mire ő boldogságban úszva tért vissza a szobájába. Egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne tegyen magára egy keveset az ajándék parfümből. Reggel még semmi kedve nem volt ilyesmivel vesződni, de most annál inkább élvezte a dolgot. Remélte, hogy ha visszamegy a tárgyalóba, és leül David mellé, a férfi ráismer majd a finom illatra. Micsoda gyönyörű, csodálatos nap! Pedig milyen pocsékul indult... Éppen kinyújtotta a kezét, hogy tárcsázzon, amikor megszólalt a telefon. Akárki is az, csak egy rövid üzenetet hagyhat, mert most már villámgyorsan fel kell hívnia Jordant! - Caitlin? - hallotta az anyja hangját. - Szia, anya! Gratulálok az évfordulótokhoz! Hogy álltok az előkészületekkel? Szükséged van még valamire az esti partihoz? Az asszony nem szólt semmit, csak hüppögött. - Mi a baj, anya? További hüppögés. - Anya! Anya, mi történt? Beszélj, kérlek! - Nem lesz semmiféle parti! Caitlin megdöbbent. Összeszorult szívvel, dadogva kérdezte: - Micsoda? Ho... hogyhogy nem lesz? - Apád... - Mrs. Rossnak elcsuklott a hangja. Sírva fakadt. Caitlin most már a legrosszabbtól tartott. Apának az utóbbi időben sok baja volt a szívével. Csak nem...?!
- Anya, mondd meg az igazat! Tudni akarom! - szólalt meg, amikor sikerült összeszednie a bátorságát. - Apád... apád.... - Mi van vele? Mondd már! - Apád elhagyott! Caitlinnel fordult egyet a világ. Ez nem lehet igaz! - Hogy érted azt, hogy... elhagyott? - Úgy, ahogy mondom - válaszolta ingerülten Mrs. Ross, aki nem tűrte az ellentmondást, és nem szerette, ha nem értették meg rögtön. Caitlin elővette a legkedvesebb hangját: - De anya, hogy tehetne apa ilyet? - Harminc éven át tisztességesen a gondját viseltem - zokogta összetörve Mrs. Ross. - Ez undorító! Soha, érted, soha nem bocsátom meg neki! Még a ti kedvetekért sem! - Biztosan történt valami! - próbálta vigasztalni Caitlin. - Várj, amíg beszélek vele! - Na hiszen! Arra ugyan várhatnék! - kiabálta dühösen az asszony. - Miért? - Mert fogalmam sincs, hol van. Egyszerűen eltűnt! - Nem mehetett messzire. Tudod, hogy nincs pénze. - Ó, dehogyis nincs! Több van neki a kelleténél! Titokban apránként összegyűjtögette, amit tőlem kapott. - Kell, hogy legyen valami megoldás! - De még mennyire, hogy van! - mennydörögte Mrs. Ross két szipogás között. - Ha még egyszer ide meri tolni a képét, megölöm! - Várj, anya, hadd gondolkozzam egy kicsit! - Caitlin érezte, hogy lassan kifut az időből. Még mindig nem beszélt Paul Jordannel. - Később visszahívlak, jó? - Ugyan, minek! Egyedül maradtam. Harminc éven át tűrtem apád minden szeszélyét, és ez a köszönet érte! A házassági évfordulónkból most már nem lesz semmi, és ezen te sem tudsz változtatni. Nincs mit tenni! Caitlint teljesen váratlanul érte, hogy a szülei házassága ekkora válságba jutott. Rendszeresen látogatta őket, és bár az utóbbi időben sokszor feltűnt neki, hogy apja kevéssé lelkesedik anyjának nagyratörő tervei iránt, arra azért semmi jel nem mutatott, hogy komolyan megromlott volna a kapcsolatuk. Hosszú évtizedekig éltek együtt, nem létezik, hogy ne lehetne valahogyan, összebékíteni őket! - Figyelj, anya... - próbálkozott. - Mindennek vége! Erről fog beszélni az egész város - zokogta Mrs. Ross. Hát persze! Ez fáj neki olyan nagyon! Mindig is túlzott jelentőséget tulajdonított annak, mit gondolnak róla mások. - Talán én rendbe tudom hozni a dolgot, anya. Bízz bennem! Megteszek mindent, ami tőlem telik. - Az életem romokban hever, Caitlin. Kész, vége. A lány még egyszer megpróbált lelket önteni belé: - Meglátod, minden jóra fordul! - Az ki van zárva! - mondta elcsukló hangon Mrs. Ross, és zokogva levágta a kagylót. Caitlin azon kezdett gondolkodni, vajon hová mehetett az apja. Még mielőtt eszébe jutott volna, hogy más dolga is lenne, kivágódott az ajtó, és berontott David Hartley. Tajtékzott a dühtől. A lány rémülten kapott a fejéhez. Nem hívta fel Jordant! Hartleynak hirtelen földbe gyökerezett a lába. Elhűlve meredt előbb a rózsákra, azután a díszes ajándékkosárra. Hitetlen tekintete visszatért a csokorra, majd élesen, számonkérően Caitlin szemébe nézett. - Mi az ördög folyik itt? A lány bűnbánóan felállt. - Semmi. - Nos, a tárgyalóteremről nem lehetne ugyanezt elmondani! Odabent időközben lezajlott egy s más! Példának okáért, a németek nemcsak holmi feltételezett tervezésbeli hiányosságokról motyognak, hanem közölték, hogy tárgyaltak Crawleyval! Michael Crawley a cég legveszélyesebb vetélytársa és David legádázabb ellenfele volt. Nemrégiben perelték be, mert ellopta egy szabadalmukat, s a férfi már a név puszta említésére is éktelen dühbe jött. - Rendkívül sajnálom...
- Húsz percen keresztül hiába próbáltam elérni, mert foglalt volt a telefonja! - mennydörögte Hartley. Hülyét csinált belőlem a tárgyalópartnereim előtt! Caitlin céklavörös lett. - Anyám telefonált - rebegte. - Úgy. És hol van Jordan? A lány hiába törte a fejét valami elfogadható válaszon, Hartley dühödt pillantást vetett a hatalmas csokorra, azután tovább vallatta őt. - Talán a rózsát is a kedves édesanyjától kapta? - Dehogyis! Magától! A férfi nem hitt a fülének. - Tőlem? Mondja, magának teljesen elment az esze?! Caitlin megszédült. Úgy érezte, feneketlen, sötét szakadékba zuhan, és pörögve-forogva tűnik el a mélyben. Azután sikerült úrrá lennie a pánikon, s kinyögnie a kérdést: - De ha nem magától, akkor... kitől? - Talán kérdezze meg az édesanyját! - Hartleyból csak úgy áradt az elkeseredett düh. Alig tudta elhinni, hogy ilyen súlyos kötelességmulasztáson kapta rajta a lányt. - Addig is, volna kedves visszatérni a munkájához?! Erre aztán Caitlinnek is megjött a harci kedve. Ezek szerint David semmit sem értett meg. Nem látta be, hogy másnak is lehetnek gondjai, nem csak neki. Nem küldött rózsát, nem hajlandó odafigyelni rá semmi sem változott, és nem is fog. Botorság volt azt hinnie, hogy bármiben is hallgatni fog rá. Minden maradt a régiben, és ő táncolhat tovább, ahogy David fütyül. Hát nem fog! Dacosan felszegte az állát, és keményen odavágta: - Ebből elég volt. Végeztünk egymással! - Egyetértek! - Hartley arca teljes elutasítást fejezett ki. - Most pedig legyen szíves, és hívja végre ide Jordant! Ő talán elvégzi, amit kérek tőle. - Sarkon fordult, és határozott léptekkel visszasietett a tárgyalóba. Caitlin nézte, de mintha csak ködön át látta volna. Hát mégis olyan, amilyennek a vetélytársai tartják? Hideg, számító és kérlelhetetlen? Nehéz szívvel tárcsázott, de a bemutatóteremben nem vették fel a telefont. Felhívta Jennyt. - Hol van Jordan? - kérdezte üres hangon. - Úgy tűnik, bejön egy nagy üzlet a Kirrawee Üzleti Akadémiával, annak jár utána. Csak egy félórára ment el, de szerintem délelőtt már nem jön vissza. Ez a hír mit sem könnyített Caitlin lelkén. Sikerült végképp elszúrnia mindent! A Daviddel való kapcsolatának lőttek, és ezen már aligha lehet segíteni. De ezzel együtt fuccs a karrierjének is, legalábbis ennél a cégnél! Egyetlen dolgot tehet még... Előráncigálta a Sutherland-dossziét az akták közül, és elindult a tárgyaló felé. Ha egyszer Jordan nincs itt, majd ő megtartja a beszámolót. Nem úgy, ahogy Jordan tenné. Nem is David szája íze szerint. Úgy, ahogy neki magának tetszik. Lesz itt mindjárt meglepetés...
3. FEJEZET Meri Schmidt, a német küldöttség vezetője, éppen az előtte fekvő papírokba merülve magyarázott valamit. Hartley természetesen az asztalfőn foglalt helyet, jobbra és balra tőle pedig két-két vendég. Amikor Caitlin belépett a tárgyalóba, a társaság figyelme rögtön rá irányult. David haragos szemeket meresztett, Herr Schmidt, akit a lány váratlan megjelenésével félbeszakított, összevonta a szemöldökét, a többiek pedig vagy nyílt, vagy burkolt érdeklődéssel várták, mi történik most. Mindannyian tapasztalt öreg rókáknak látszottak, de egyikük sem rendelkezett azzal a személyes varázzsal, amely Davidet olyan vonzóvá tette. Caitlin szemében a németek teljesen jelentéktelennek tűntek mellette. Nem is csoda, hiszen így volt utóbbi időben: a férfin kívül nem létezett számára más! Ez a gondolat újraélesztette benne a harci kedvet. Legfőbb ideje, hogy véget vessen ennek a lehetetlen állapotnak! Ám előbb még egyszer, utoljára, megmutatja, mit tud. A Sutherland-szerződést kérte David? Hát megkapja, ha nem is egészen úgy, ahogyan gondolta.
Lehet, hogy nem sokat számítottam neked, de arról gondoskodni fogok, hogy ne felejts el egyhamar! Amit most hallasz majd, arra még sokáig emlékezni fogsz! Fürgén ellibegett az asztal mellett. A túlsó végén megállt, felvetette a fejét, és szembenézett a férfival. - Mr. Hartley, az irodában eluralkodott a teljes zűrzavar! - jelentette ki hangosan, látszólag mit sem törődve azzal, hogy szavai valóságos bombaként robbannak. - Igen, azt észrevettem - recsegte vészjóslóan a férfi. - Talán örülni fog, ha elmondom, hogy megérkezett a Sutherland-szerződés. Minden részletben megállapodtunk, a papírok aláírva - folytatta Caitlin gondterhelt sóhajjal, mint akinek csak púp a hátán ez az újabb feladat, amikor amúgy is túl van terhelve. - Nagyszerű - felelte Hartley jeges mosollyal. - Csak azt nem tudom, hogy fogunk időre eleget tenni a megrendelésnek! - Miss Ross... - David itt feszengő oldalpillantást vetett a németekre - uralkodjon magán, ha megkérhetem! - Honnan teremtünk elő hirtelenjében tizenötezer tételt? - sopánkodott tovább a lány. Szégyentelenül eltúlozta a megrendelés nagyságát, de a németek ezt nem tudhatták. - Miss Ross - szólt rá Hartley ez az adat bizalmas! Vigyázzon, kérem, hogy mit beszél! Hol van Jordan? Caitlin kelletlen arckifejezéssel válaszolt, mintha nem is hallotta volna a figyelmeztetést: - Elment, hogy aláírjon egy újabb szerződést, méghozzá az egyik legnagyobb közgazdasági oktató hálózattal. Az az ember úgy dolgozik, mint a gép! Minden órában köt egy üzletet. David összevonta a szemöldökét. - Nem tudtam, hogy elment. Szükségem lenne rá! - Elnézést, Mr. Hartley, de nem volt egy szabad percem sem, amikor jelenthettem volna - szabadkozott Caitlin némi nehezteléssel a hangjában. - Ön is tudja, hogy egész reggel égtek a telefonvonalak. Az összes üzletkötőnk ügyfeleknél van. Megállás nélkül jönnek be az újabb és újabb megbízások. Egész egyszerűen nem tudunk megbirkózni velük! Hogy mást ne mondjak, kellene néhány új telefonvonal... David fásultan végigsimított a homlokán. - Halljam, mire akar kilyukadni? - Az iroda túl van terhelve! Halaszthatatlan és nagyon fontos ügyben azonnali eltávozást kérek! Nincs senki, aki helyettem elmehetne! Hartley szemében vészjósló fény gyulladt ki. - Megfeledkezik arról, hogy fontos külföldi vendégeink vannak, és a maga feladata, hogy gondoskodjon a kényelmükről. Semmiféle eltávozásra nem adok engedélyt! Caitlin ajka türelmetlenül megrándult. Segélykérő pillantást vetett az égre, mintegy utánozva David reggeli arcjátékát, de az isteni segítség ezúttal is elmaradt. Szikrázó szemmel, hosszan nézett a férfira, majd dacosan megrázta a fejét, kopogó léptekkel odasietett az asztalfőhöz, és lecsapta az orra elé a Sutherland-dossziét. - Mr. Hartley! - mondta, és vett egy nagy levegőt, amitől magasra emelkedett a melle. A férfiak tekintete önkéntelenül a krémszínű blúz csipkebetétjére tapadt. Caitlin csípőre tette a kezét, és szenvedélyesen folytatta: - Ha ez így megy tovább, én nem tudom, mi lesz velem! Higgye el, véget kell vetni ennek az áldatlan állapotnak! Mostanra már mindenkit magával ragadott ez a szokatlan jelenet. A jelenlévők feszülten figyeltek, különösen David, s a lány erősen remélte, hogy a férfi kiérti szavaiból a burkolt célzást: „Nem táncolok többé úgy, ahogyan te fütyülsz!” - Igaza van. Ez valóban nem mehet így tovább - szögezte le komoran Hartley. - Szüksége lesz új munkaerőre, uram! - Fején találta a szöget! - felelte az, és jelentőségteljes pillantással adta tudtára, hogy a játéknak vége. Ha nem hajlandó az ő szabályai szerint játszani, akkor fel is út, le is út! - Nem beszélhetnénk ezt meg később? - Caitlin még egy utolsó lehetőséget kívánt adni a férfinak. - Nem látom értelmét. Caitlin arcát elöntötte a pír, zöld szeme szikrákat hányt. - Értem! - vágta oda. - Ez esetben vegye tudomásul, hogy az elvárásai messze meghaladják azt, amit nyújtani tudok! Túl magasra tette a mércét! Nem vagyok hajlandó a jelenlegi feltételekkel tovább vállalni
ezt a megterhelést. Az együttműködésünknek ezennel vége! Tartottam szerencsémnek! És most, ha megbocsátja... Hartley felpattant a helyéről. - De Miss Ross! - kiáltotta magánkívül. Ez a nevetséges jelenet, amelyhez hasonló még sohasem játszódott le a tárgyaló komoly falai között, szemlátomást mélyen megrázta. - Ne fáradjon, Mr. Hartley! Üljön szépen vissza, és folytassa a munkáját! Az üzletnél nincs fontosabb, emlékszik? - Caitlin remélte, hogy ez az utalás a ma reggeli vitájukra célba talált. Még egyszer megrázta a fejét, és elindult az ajtó felé. Már csak egy dolog van hátra, de azt meg kell tennie, mielőtt véget vetne a komédiának. Három lépés után megállt, és szembefordult a német küldöttség vezetőjével. A nagydarab férfi rezzenéstelen arccal figyelt, még szürke szeme sem árulta el, mire gondol. - A bútoraink tervezése hibátlan, Herr Schmidt. Maguk csak az időnket rabolják, akkor is, ha Mr. Hartley udvariassága nem engedi meg, hogy ezt az arcukba mondja! Ez világos beszéd volt. Schmidt megérthette belőle, hogy ha nem megy bele az üzletbe, ő jár rosszul. Caitlin még egyszer lesújtóan végigmérte, azután határozott léptekkel elhagyta a szobát. A lány alakját öt megkövült szempár követte az ajtóig, majd olyan csend ereszkedett a tárgyalóra, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Vajon mire vezet majd kétségbeesett próbálkozása, hogy legalább az üzletet megmentse? Tulajdonképpen mindegy. Hartley nem kért a segítségéből, pedig ő igazán mindent megtett, hogy helyrehozza, amit elrontott! A többi már nem tartozik rá. A kötéltánc véget ért. Becsukta maga mögött az ajtót. Végleg. De hiába, az égő fájdalom, a keserű csalódás tovább marta a lelkét. Miért is vagyunk mi nők olyan ostobák a szerelemben? - tűnődött. Valahogy mindig úgy alakul, hogy mi húzzuk a rövidebbet! A tárgyalóból egyenesen a szobájába sietett. A helyiséget belengő édes rózsaillat gúnyosan figyelmeztette a hiú reményekre, melyeket oly botorul és vakon dédelgetett a szívében ma reggel. Milyen tisztán látta most már, hogy tévedett! David Hartley sohasem fog megváltozni. Lehet, hogy van a szívében hely a szeretetnek, de ezt a helyet szögesdrót és vasbeton veszi körül! Hirtelen elöntötte a szemét a könny. Szomorú sóhajjal megkerülte az asztalt, és leroskadt a székére. Fejében kavarogtak a fájdalmas gondolatok, és sehogyan sem sikerült megszabadulnia tőlük. Milyen boldog volt ma reggel, amikor meglátta az ajándékokat! Miért, ó miért nem David küldte őket? Caitlinnek egyszerűen fogalma sem volt, ki más érdeklődhet még utána. Ő ugyan nem gondolt volna más férfira ezen a napon! Akárki küldte is az ajándékokat, az ablakon szórta ki a pénzt. Persze az is lehet, hogy tévedés az egész, és nem is neki szánták a virágot. Hiszen a kísérőkártyán nem volt név! Igen, az a legvalószínűbb, hogy a küldönc tévedett. Valaki valahol talán még most is várja az ajándékot, amit véletlenül neki kézbesítettek! Újra felsóhajtott, odafordult a számítógéphez, és fél perc alatt begépelte a felmondólevelét, majd kinyomtatta, hogy mielőtt elmenne, letehesse David íróasztalára. Most a szüleivel kell törődnie. Először is, sürgősen meg kell találnia az apját! Micsoda egy Bálint-nap ez az idei! Csupa gondot és nyomorúságot hozott az egész családnak. Bárcsak legalább otthon helyreállna a béke! Az ő kapcsolata Daviddel zátonyra futott, de hátha a szülei házassága még megmenthető! Ekkor kinyílt az iroda ajtaja. Caitlin önkéntelenül felnézett, és rosszat sejtve követte szemével a belépő David Hartleyt. Semmi kedve nem volt újrakezdeni a veszekedést. Ami történt, megtörtént, kész, vége! Lezárt ügy. - Caitlin!... - Hogyhogy otthagyta a tárgyalást, Mr. Hartley? A nyomtató halkan felbúgott, s a lány visszafordult az asztalhoz. A felmondás ott feküdt előtte. Beszélhet Hartley, amit akar, ő ugyan nem hallgat rá többé! - Szünetet tartunk, hogy egy kissé kiszellőztessük a fejünket - mondta a férfi. - Szünet után teljesen új alapokról indulunk majd. - Egy pillanatra elhallgatott, majd félszegen hozzátette: - Csodálatos voltál, Caitlin! Teljesen lehengerelted őket! David nem osztogatta könnyen az elismerést, s a lány csaknem elérzékenyült, de gyorsan megkeményítette a szívét. Most már késő! Dacos hallgatásba merült.
A kínos csöndet a telefon hangja szakította félbe. A férfi automatikusan nyúlt a kagylóért, s közben Caitlin sietség nélkül, megfontoltan odakanyarította nevét a felmondása alá. - Téged keresnek - szólt David. A lány letette a tollat, és ahogy felpillantott, észrevette, hogy főnöke tűnődve és a homlokát ráncolva mered a drága ajándékokra az asztalon. Elvette tőle a kagylót, és kezébe nyomta a felmondását, de ő nem olvasta el, inkább Caitlin szemét figyelte kérdőn, mintha abból próbálná megérteni, mi folyik itt. Hiába! A lány egész egyszerűen átnézett rajta. - Halló? - Caitlin, itt apád. A lány szeme izgatottan megcsillant. Apa! De milyen szomorú a hangja! Szegény, szegény apa... Vajon mitől borult ki annyira, hogy faképnél hagyja az asszonyt, akit valamikor annyira szeretett? És épp a harmincadik házassági évfordulójuk napján! - Jaj, apa! - fogott bele, de elakadt Ebben a két szóban minden benne volt, amit ebben a pillanatban érzett. - Kedves kicsi lányom, sajnos rossz híreim vannak. - Mondd, apa, figyelek - biztatta Caitlin. Ahhoz, hogy kibékítse őket, mind a két felet meg kell hallgatnia. - Dobbinról van szó. Súlyosan megsérült szegény. - Ó, nem! Nem, ez már sok! - Caitlin szabályosan nyüszített. Dobbin hűséges társa és barátja volt annyi éven át! A tizenegyedik születésnapjára kapta, és azóta sokszor közelebb érezte magához, mint bárki emberfiát. - Mi baja? Mi történt vele? - kérdezte kétségbeesetten. Mr. Ross tehetetlenül felsóhajtott. - A tegnapi vihar úgy megrémítette, hogy megbokrosodott, és addig vágtázott vadul fel-alá, míg belegabalyodott a szögesdrót kerítésbe. Caitlin rémülten megrázkódott. A szögesdrót darabokra téphet egy lovat! Balsejtelemmel eltelve, remegő térdekkel elbotorkált a székéig, és leereszkedett a szélére. - De ugye nem...? - Nem bírta befejezni. Pedig tudnia kell! Csak ne lenne olyan nehéz... - Meg fog gyógyulni? - Sajnos nem, kicsim - mondta az apja csendesen. Pontosan tudta, mit jelentett a ló a lányának. - Nem hagyhattuk szenvedni. El kellett altatnunk. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Caitlin szívében reggel óta csak gyűlt, egyre gyűlt az elkeseredés, és most nem bírta tovább magában tartani. Vége a szerelemről szőtt szép álmainak, vége a szülei házasságának, és most vége a lovának... És még csak ott sem volt, hogy még egyszer megsimogassa, hogy elbúcsúzzon tőle! Nagy, kerek könnyek jelentek meg a szeme sarkában. Az asztalra könyökölt, és tenyerébe temette az arcát, úgy zokogott. Átkozott, átkozott Bálint-nap! Élete legkegyetlenebb, legszerencsétlenebb napja! - Caitlin? - hallotta a telefonból apja kérdő, aggódó hangját. - Caitlin? - szólalt meg ugyanakkor Hartley, szokatlanul lágyan. A lány összeszedte minden maradék erejét, és nyugalmai parancsolt magára. - Apa, most hol vagy? - kérdezte szipogva. - Azt hiszem... azt hiszem, beszélnünk kellene! - Közben vakon kaparászott az asztalon ceruza után. David a kezébe nyomta a saját aranytollát, és odahúzta elé a jegyzettömböt. - Találtam egy kellemes vendéglőt. Valahogy nincs kedvem hazamenni. - Merre van az a hely? - A Yarramalongba vezető út mentén. Stílszerű neve van: Végső Menedék. Caitlin háromszori próbálkozásra valahogy lekörmölte a címet, azután letette a telefont. Kitépte a lapot a jegyzettömbből, felállt, és lassan, mint az álomkóros, elindult a fogashoz. Hartley gyengéden átkarolta, és odatámogatta. - Mi a baj, kedves? - kérdezte halkan. David még soha nem fordult a lányhoz ilyen igaz együttérzéssel, pedig ő annyira vágyott erre! A szíve mélyén most is azt súgta egy hang, hogy engedje el magát, és simuljon bele az ölelő karokba. Olyan nagy szüksége lenne rá, hogy valaki szeresse!
De nem! David Hartley-tól sohasem fogja megkapni azt a szeretetet, amire vár. Furcsa, hogy a könnyei ennyire meglágyították ezt a kemény férfit. Talán gyakrabban kellett volna sírnia... - Engedj! - szólalt meg élettelen hangon. - Caitlin, hagyd, hogy segítsek! - Hartley kérése teljesen őszintének hatott. - Mondd el, mi a baj! Hátha tehetek érted valamit! - Már késő. - Soha semmi sem késő! Ó, bárcsak így lenne! Csakhogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Dobbin nincs többé, és ezen David sem változtathat. Különben sem értené meg, miért sirat meg ilyen keservesen egy öreg lovat! Ő sohasem hagyja, hogy az érzelmei irányítsák. Ma sem hagyta... - Hosszú hónapokon át egyetlenegyszer sem jutott eszedbe, hogy a családomról vagy az érzéseimről kérdezz. Számodra csak a testem létezett, a lelkem nem. Végig kirekesztettél a magánéletedből, nehogy valamin változtatnod kelljen miattam! - Nem tudtam, hogy... - próbált védekezni a férfi. De Caitlint már nem lehetett megállítani. Elemi erővel tört fel belőle a vád: - Téged csak két dolog érdekel, David, az üzlet és a szex! Nem tudom, most éppen melyik van előtérben, de gyanítom, hogy az előbbi. - Tévedsz, Caitlin. Engem nagyon is érdekel, mi történik veled! - ellenkezett félszegen Hartley. - Ugyan... - A lány szemében ott izzott a fájó felismerés. - Nem vagyok igazán fontos a számodra, csak addig foglalkozol velem, amíg neked kényelmes. Ennyi a szerepem, nem több. Rendelkezésedre állok, ha éppen úgy hozza a kedved... A férfi elpirult mérgében. Vagy szégyenében? - Ez nem igaz! Fontosabb vagy nekem... - Hirtelenjében nem tudta, hogy fejezze be a mondatot. - Mint a drágalátos időbeosztásod, mi? Ez talált! Hartley vérvörös lett. - Ennek megvan a maga oka - dörögte. - Nyilván. Te mindig mindent meg tudsz magyarázni. - Ahogyan te is! Caitlin kibontakozott a karjából, letépte táskáját a fogasról, és átvetette a vállán. - Megyek - jelentette ki eltökélten. - Te tényleg felmondasz? - képedt el Hartley. - De fel ám! - Na de miért? Mondd meg, hogy miért! - tárta szét a kezét értetlenül a férfi. - Azért, mert szívtelen, érzéketlen, önző dög vagy! - tört ki Caitlinből. Ez fájt. David összerándult. - Ideges vagy, Caitlin - mondta gőgösen. - Valami nyilván nagyon felkavart. Ha szükséged van rendkívüli szabadságra, szívesen elengedlek. - Köszönöm, nem - felelte mereven a lány. - Elmenni elmegyek, de nem jövök vissza többet. - Rendben van. Akkor váljunk szét próbaidőre! A lány lebiggyesztette az ajkát. - Ne fáraszd magad, David! A döntésem végleges. - Ne csináld ezt! Mondd meg, mit tegyek, hogy meggondold magad! - Minek? Úgysem hallgatnál rám, ahogy ma reggel sem hallgattál! - Reggel nem tehettem mást! Tudod, hogy jöttek a németek! - vetette ellen kétségbeesetten Hartley. - Igen. Választhattál, és te őket választottad. Most edd meg, amit főztél! Rohanj a németeidhez, és engem hagyj békén! Azzal megkerülte Davidet, és elindult kifelé. - De én nem ezt akarom! - fordult utána a férfi. - Erre korábban kellett volna gondolnod. - Caitlin! - dörrent rá parancsolóan Hartley, de ez sem használt. A lány hátra sem nézve ment tovább. Még mielőtt becsukódott volna mögötte az ajtó, a férfi utánaszaladt, és követte a lifthez. - Mit vársz tőlem? - kérdezte kínjában. - Semmit. - Sohasem volt még ilyen jó titkárnőm!
- Köszönöm. - Nem tudlak nélkülözni! - Szegény. - Felemelem a fizetésedet! - Engem nem vehetsz meg pénzen. - Javítok a munkafeltételeken! - Késő. - Hát akkor mit akarsz, mit tegyek? - Nem akarok én már tőled semmit. - Mi lesz most velem?... - Foglalkozz csak továbbra is az üzlettel! Ahhoz jobban értesz, mint az emberek lelkéhez. Közben odaértek a lifthez. - Nagyon fogsz hiányozni! - mondta szomorúan Hartley. Caitlin nem válaszolt. Neki is fog hiányozni David, ó, de még hogy! De nincs az a pénz, amiért ezt elárulná. - Mégis ki küldte neked a rózsát meg a többit? Ebben a pillanatban kinyílt a liftajtó. Caitlin beszállt, megnyomta a földszintet, és szembefordult a szeretett férfival, akinek elgyötört vonásai nagy belső vívódásról tanúskodtak. - Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem te. Pedig neked kellett volna, David! Neked kellett volna.
4. FEJEZET Caitlin úgy érezte magát, mint akit összevertek, megtapostak és otthagytak. Hazataxizott. Az elegáns irodai viselet helyett pólót és kopott farmert húzott, mert édesapja az egyszerű ruhákat szerette, s csak nevette a divatot. A fürdőszobában gyorsan lemosta arcáról a könnyáztatta festéket. Sápadt, szomorú, megviselt nő nézett vissza rá a tükörből. Gyorsan lekapta a polcról a legszükségesebb piperecikkeket, és szaladt összepakolni a bőröndjét. Egy hétre való ruhát visz magával. Ki tudja, sikerül-e még ma kibékítenie a szüleit? Az is lehet, hogy egy időre ott marad egyikőjüknél, vagy pár napig ingázik majd közöttük, míg jobb belátásra nem bíja őket. A nővére, Michelle nyilván anya pártján áll, hiszen mindig is a kedvence volt. Caitlin inkább az apjára ütött, s ha valakinek, hát neki volt a legnagyobb esélye arra, hogy kiengesztelje a szüleit. Sietve átrámolta a legszükségesebb holmit a retikülből egy hétköznapi válltáskába, felkapta a bőröndjét, bezárta a lakást, és lement a parkolóba. Apró kis Mazdáját David tréfásan csak négykerekű szappantartónak hívta, de a lány oda sem figyelt. Imádta a kocsiját. Nem volt azon semmi feltűnő, de minek is lett volna? Nem arra kellett, hogy kérkedjen vele. Végre volt egy saját autója, és ez a lényeg! Ahogy elsétált a ház előtt, hirtelen eszébe jutott, hogy veszélybe került a viszonylagos anyagi jóléte. Hartleytól olyan magas bért kapott, hogy régi társbérletéből átköltözhetett egy egyszobás kis lakásba, és részletre megvehette a Mazdát. Ha hamarosan nem talál egy hasonlóan jó állást, kénytelen lesz lemondani valamelyikről. Nem valami fényes kilátás... Ettől aztán végképp elszállt minden életkedve. De nem! Nem hagyhatja most el magát! Helyesen tette, hogy felmondott Az ő lelke nem eladó. Ha le kell mondania az autóról, hát majd lemond. Ez még mindig sokkal kisebb veszteség, mint az, hogy Dobbin nincs többé! Ami pedig a lakást illeti, azelőtt is lakott már albérletben. Nem olyan szörnyű. Van most éppen elég baja enélkül is, ráér ezen rágódni, ha esetleg tényleg bekövetkezik! Ha jobban meggondolja, nincs is igazán szüksége autóra. Munkába eddig is busszal járt, mert nem lett volna értelme ilyen rövid út miatt kínlódni a csúcsforgalomban, s a Mazdát inkább csak hétvégén használta. Sydneyből kiérve ráfordult az autópályára. Észak felé hajtott, s közben eltűnődött a szülei életén, mely két évvel ezelőtt hirtelen éles fordulatot vett. A farmon ugyanis megjelent egy építési vállalkozó, és akkora összeget kínált a földért, hogy Mrs. Ross nem tudott ellenállni. Addig-addig rágta a férje fülét, míg rábeszélte az eladásra, pedig annak nagyon nem akarózott megválni a gazdaságtól.
Az idős házaspár beköltözött Wyongba. Vettek egy szép téglaházat ugyanabban az utcában, ahol a nagyobbik lányuk is lakott a férjével és három gyerekével, és Mrs. Rossnak ez tökéletesen meg is felelt, de Caitlin tudta, hogy az apja korántsem érzi itt jól magát. A férfi szörnyen unatkozott. Egész nap nem volt mit tennie, hiányzott neki a föld, az állatok. A felesége folyton távoli, egzotikus utazásokról ábrándozott, de ő nem vágyott el innen, és a tervezgetés nem adott új értelmet az életének. Egyetlen szál kötötte csak a múlthoz: a legszebb Galloway lovai, melyeket egy Wyong Creek-i birtokon helyezett el, és rendszeresen meglátogatott. Mrs. Ross úgy gondolta, ennyi éppen elég. Egész életükben keményen dolgoztak, megérdemelték a pihenést. „Addig élvezzük az életet, amíg túlságosan meg nem öregszünk!” - mondogatta, és úgy tűnt, igaza van. Csakhogy ma, éppen a házassági évfordulójuk napján, Mr. Ross fogta magát, és faképnél hagyta őt! Vajon mi késztette erre a végzetes lépésre? Caitlin lekanyarodott az autópályáról. Útközben el kellett hajtania egykori farmjuk mellett, melyet mostanra apró telkekre szabdallak fel, s ő önkéntelen szomorúsággal nézett körül a nemrég még olyan szép tájon, ahol egykor boldog gyermekéveit töltötte. Egy tábla jelezte, hogy a Végső Menedék már csak két kilométerre van. Caitlin emlékezett a helyre: inkább motel, mint vendéglő. Reklámfelirat hirdette, hogy a kedves vendégek itt lovat is bérelhetnek. Letette Mazdáját a vendégek részére fenntartott parkolóban, és elindult a főépület felé, de ekkor meglátta apja furgonját az egyik földszinti szoba ajtaja előtt, és úgy döntött, inkább egyenesen odamegy. Fél kettő. A partit fél nyolcra tervezték, s addig még van egy kis idő - ha ugyan anya le nem mondta már az egészet... Hosszan kellett kopogtatnia, mire kinyílt az ajtó. Mr. Ross szörnyen nézett ki. Az arca csupa borosta, a ruhája gyűrött, és ami még ennél is rosszabb, csak úgy áradt belőle a teljes reménytelenség. Caitlin szó nélkül odalépett hozzá, és szorosan átölelte. Úgy szerette az apját, annyira akart neki segíteni! Ehelyett egyszerre azon vette észre magát, hogy a vállára borul és rázza a zokogás. A férfi kedvesen megveregette leánya hátát, és megsimogatta a fejét. - Jól van, no! - mormolta vigasztalóan. - Nincs semmi baj! - Dehogyis nincs... - Így a legjobb, hidd el nekem! - Gondolod? - szipogta Caitlin. - Tudod, ha nem adtuk volna el a farmot, akkor Dobbinnal nem történhetett volna ilyesmi. Ott lettem volna, hogy megnyugtassam. - Erről nem te tehetsz! - Részben igen. Engedtem anyádnak, pedig nem lett volna szabad, és azóta minden elromlott közöttünk. Caitlin vett egy nagy levegőt. Ez az! Éppen ezt kell megbeszélniük, méghozzá mindenféle kertelés nélkül, mert sürget az idő. - De apa, hiszen mindenetek megvan, amiről mások csak álmodnak! Keményen megdolgoztatok érte. Most már igazán itt az ideje, hogy egyszerűen csak élvezzétek az életet! - Mienk volt a legjobb legelők egy része ebben a megyében, mi pedig eladtuk, és hagytuk, hogy tönkretegyék! Minden fát, minden fűszálat ismertem azon a földön! - Nem tudod elfelejteni, igaz? - Nem, kislányom. - Gyengéden letörölte Caitlin arcáról a könnyeket, és szomorúan rámosolygott: - Te maradtál az egyetlen örömöm! A lány meghatódott, de leküzdötte újra kitörni készülő sírását. Nem hagyhatja, hogy eltérjenek a tárgytól! Nyelt egyet, és egyenesen belevágott a közepébe: - Apa! Beszéltem anyával. Felhívott a munkahelyemen. A férfi kelletlenül elfintorodott, és elfordult. - Akkor volt mit hallgatnod! - Nagyon feldúlt. Mr. Ross lerogyott az ágy szélére, térdére támasztotta a könyökét, és szomorúan lecsüggesztette a fejét. - Tudod, miután elaltattuk Dobbint, semmi kedvem nem volt hazamenni. Anyád mindig mindent a maga feje után csinál, mások véleményére nem kíváncsi. Cseppet sem izgatja, hogy én mit érzek!
Caitlin megértően bólintott. Igen, ő is ettől szenvedett David mellett! Leült egy székre az ágy mellett, és megcirógatta az apja kezét. - Nyugodtan beszélhetsz róla! - mondta csendesen. - Folyton csak szekál és szekál, egy perc nyugtom sincs... Végeérhetetlenül dőlt belőle a panasz, de az egész valahogy egy és ugyanazon dolog körül forgott: hogy rettenetesen unja azt az életet, amely a feleségét olyannyira kielégíti! - ...úgyhogy felhívtam innen, és közöltem vele a rossz hírt. Vagy inkább jót? Tudja a fene! - Még hogy jó hír! Anya hangosan zokogott a telefonban, amikor elmesélte. A férfi makacsul összeszorította az ajkát, aztán mérgesen kibökte: - Ne félj, gyorsan ki fogja heverni! Úgyis csak púp voltam a hátán! Caitlin látta, hogy kár ellenkezni. Az apja most nincs abban a lelkiállapotban, hogy megpróbálja a felesége szemével látni a történteket. Lehet, hogy tényleg mindennek vége? Harminc év után támadt volna a szülei között áthidalhatatlan szakadék? Csak van valami, aminek a kedvéért még egyszer megpróbálhatnák! Igen ám, de ehhez az kell, hogy az esti ünnepség rendben lefolyjon. Ha az elmaradna, az anyja úgy érezné, hogy megalázták a barátai előtt, és ezt sohasem bocsátaná meg! - Mégis mit szeretnél, apa? - Hogy úgy legyen, ahogyan azelőtt volt. Fillér nélkül járnám az utcákat, mégis megvehetnék bármit, aztán anyád másnap odamenne és kifizetné. Azt az egyet el kell ismernem, hogy jól tud bánni a pénzzel. Mindig be tudta osztani, amit kerestem. Caitlin kissé zavarba jött. - És most miért ne tehetnéd meg ugyanezt? - kérdezte. - Ma már senki sem ismer senkit. Itt vannak ezek a modem és hatalmas bevásárlóközpontok, ahol mindenki siet. Az emberek nem érnek rá beszélgetni, anyád meg csak azzal törődik, hogy kérkedhessen az ismerősei előtt azzal, amink van. - Nem forgathatjuk vissza az idő kerekét, apa. A világ változik, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell hozzá. Anyának, nekem - és neked is. - Anyád az egyik irányba tart, én pedig egy másikba. Hűha, nagy baj van! Caitlin apjának arcáról lerítt a beletörődés. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Biztos a takarítónő, gondolta a lány, és örült, hogy váratlanul nyert egy kis időt. Világos, hogy zsákutcába jutott, de ha töri egy kicsit a fejét, talán rájön, hogyan közelíthetné meg másképpen a kérdést. Hartley is ezt szokta tenni hasonló helyzetekben, és legtöbbször meg is találta a megoldást. Mi lenne, ha emlékeztetné apát arra, hogy a feleségével együtt a nagyobbik lányát is elveszítheti? Ez biztosan elgondolkodtatná, hiszen nagyon szereti Michelle-t és az unokákat, és eddig aligha vetett számot ezzel a lehetőséggel. Sok mindent kellene még mérlegelnie, mielőtt végképp feladja a küzdelmet! Erről eszébe jutott, hogy ő sem tisztázta magában, mit nyer és mit veszít, mielőtt szakított volna Daviddel. Igen ám, csakhogy az kettejük személyes ügye volt, ami nem érinti a családot! Különben is, négy hónap vagy harminc év, az nagy különbség. Csak félig-meddig érzékelte, hogy kinyílt az ajtó. Az órájára pillantva látta, hogy már fél három, márpedig mielőbb meg kell puhítania az apját, és akkor még mindig hátravan anya, nem is beszélve az ünnepi előkészületekről. - Mr. Ross? Caitlinnek elállt a szívverése. Ez a hang... magabiztos, mély zengésű, erős - csak ő lehet az! De mi a csudát keresne itt, az apja szállásán? - Igen? - A nevem David Hartley. Caitlin főnöke vagyok. A lány összeszorította az ajkát. Csak voltál! - duzzogott magában. - Helyesebben, a volt főnöke... Így mindjárt más! - ...és egyben jó barátja. Nocsak! Mióta? - Caitlin nagyon elkeseredett. Szívesen segítenék neki bármivel, ami a módomban áll! Ó! Ez szépen hangzik. Apa biztosan be is veszi.
- Ön nagyon kedves - felelte meghatottan Henry Ross. Naná, hogy bevette. De én nem! - Caitlin lelkében fellángolt a harag. Ugyan minek jött utána Hartley? Nyílván nem tudott belenyugodni, hogy elvesztette a csatát, és most pimasz módon újra támadásba lendül. No lám, hát otthagytad a németeket? Vajon mi vitt rá, hogy így utánam rohanj? Nem a szenvedély, az biztos, tehát csakis valami hátsó szándékkal jöhettél. - Sajnálom, hogy ennyi kényelmetlenséget okoztam - mentegetőzött Henry Ross. - Azt hittem, így mindenkinek jobb lesz. Caitlin azonnal átlátta a helyzetet. Ezek két malomban őrölnek, és egyikük sem veszi észre! Mi lesz még ebből? - Mindenképpen jó lenne leülni, és szépen megbeszélni a dolgot. Az nem megoldás, hogy hátat fordítunk egymásnak, és megy mindenki a maga útján! - jelentette ki határozottan Hartley. - Én nem vonom kétségbe a jó szándékát, de félek, hogy nem érthetek egyet önnel - ellenkezett udvariasan Ross. - Uram, minden ember életében eljöhet egy pillanat, amikor rádöbben, hogy nincs egy hullámhosszon a... hmm... a társával. Ilyenkor csak egyet lehet tenni: őszintén szembenézni a tényekkel, és tisztázni a helyzetet. Ez a pillanat most eljött, úgyhogy cselekednünk kell, méghozzá minden további késlekedés nélkül! David szavait néma csönd követte. Henry Ross szemlátomást megrendült egy kissé, de nem is csoda. Hartley lehengerlő tudott lenni, ha akart. Csak egyvalami zavarta kissé a képet: a két férfinak fogalma sem volt arról, hogy két teljesen különböző dologról beszél! - Hát, nem is tudom - bizonytalankodott Ross. - Kíváncsi vagyok, mit mond Caitlin! - Itt van önnél, ugye? - Igen. - Beszélhetnék vele? - Előbb én. Kislányom - fordult hátra - a barátod vette a fáradságot, és ideutazott Sydneyből, csak hogy megmondja, szerinte haza kellene mennem. Te mit gondolsz? Caitlin azt kívánta, bárcsak megnyílna a föld, és elnyelné Davidet. Nem akarta most látni. Igen, csakhogy váratlan megjelenésével minden jel szerint nagyobb hatást gyakorolt az apjára, mint bármi, amit ő eddig mondott! Meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat, hogy jobb belátásra bírják az öreget. - Azt hiszem, igaza van, apa. Nem az a megoldás, hogy otthagysz csapot-papot! - Tudod - érzékenyült el Ross -, anyád nem mindennapi nő... de ha egyszer begurul! Caitlin még sohasem látta az apját ennyire tanácstalannak. A férfi sohasem állhatta a hangos veszekedést, mindent megtett, hogy ne kerüljön sor ilyesmire, és ha a felesége vagy bárki más mégis rákezdte, hát bölcsen hallgatott. Ő maga sohasem emelte fel a hangját. Nagyon nem akarózott vállalnia azt a jelenetet, amit az asszony rendez, ha most hazamegy! - Talán tényleg jobb lenne, ha visszamennék - tűnődött fennhangon. - És ha előbb én beszélnék anyával? - ajánlotta Caitlin. - Megpróbálom kissé lecsillapítani. Azt biztosan nem akarja, hogy elmaradjon a ma esti ünnepség! Istenem, add, hogy ne legyen máris lefújva! - fohászkodott magában. Apja arcára kiült az ellenkezés. - De ne várja tőlem, hogy bocsánatot kérjek! - Ami engem illet, én kész vagyok megtenni ugyanezt - szólt közbe David, s a lányhoz fordult. - Hidd el, nagyon sajnálom, ami történt! Caitlin megdöbbeni. Akár őszintén beszél a férfi, akár nem, eddig még soha nem ismerte el, hogy ő is hibázhat. - De hiszen ön nem tehet semmiről! - értetlenkedett Ross. - Nem gondolja, hogy hasznos lenne, ha mindannyian leülnénk, és együtt megbeszélnénk a dolgot? kérdezte erre Hartley éppoly meglepetten. Caitlin azt sem tudta, hová legyen az ámulattól. Davidet mintha kicserélték volna. Nem elég, hogy félbehagyott egy fontos üzleti megbeszélést az ő kedvéért, most még a családjával is közelebbi kapcsolatba kíván kerülni! Igaz, valójában fogalma sincs, mi folyik itt, így aztán nem kizárt, hogy csak a zavarodottság beszél belőle.
- Félek, hogy abból botrány kerekedne. Tényleg szerencsésebb lenne, ha Caitlin előkészítené egy kicsit a feleségemet, hátha akkor nyugodtabban fogad! - Rendben van, de én is vele megyek - határozott azonnal David. - Így legalább lesz alkalmunk tisztázni a leglényegesebbeket, és kifőzni valami haditervet. Ha segítségre lenne szüksége, én mellette leszek! Caitlinnel forgott a világ. Hartley éppen csak sejtheti, mi a helyzet, és máris képes a maga javára fordítani a dolgot! - Ez nagyon rendes magától, fiatalember - mondta meghatódva Ross, és elismerően végigmérte a férfit. - Örülök, hogy a lányomnak ilyen főnöke van! - Apa, én már nem dolgozom neki, és az az igazság, hogy tulajdonképpen nem is... - Várj, Caitlin! - szólt közbe David. - Hidd el, félreértés volt az egész! Tudom, hogy hibáztam, de meglátod, tudok én másmilyen is lenni. Ígérem, megváltozom! - Mi a fene - motyogta Mr. Ross. - Késő! - A lány majdnem kiabált. - Már nem hiszek neked! - Nos, útközben bőven lesz idejük a magyarázkodásra - mondta Henry a férfinak, majd visszafordult a lányához: - Menjetek! Én itt várom, hogy felhívj. Kíváncsi vagyok, mit mond anyád! Caitlin megpróbált úrrá lenni kavargó érzésein. Apa kedvéért bele kell mennie a játékba. - Rendben van. Hát akkor, szia! - lépett az apjához, és arcon csókolta. Kimasírozott a szobából, de előbb egy szúrós oldalpillantást vetett Davidre. Eszedbe ne jusson hozzám nyúlni! - üzente a tekintetével. A férfi engedelmesen követte. - Mi lett a németekkel? - kérdezte Caitlin, amint az ajtó becsukódott mögöttük. - Ugyanazzal az ürüggyel léptem le, mint te. Azt mondtam nekik, hogy el vagyunk árasztva megrendelésekkel, és hogy nem érek rá tovább tárgyalni. Jöjjenek vissza, ha úgy döntenek, hogy kell az üzlet! - És honnan tudtad, hogy itt vagyok? - Láttam, amikor felírtad a címet. A lány teljesen összezavarodott. Ha a férfinak csak kényelemből volt rá szüksége, akkor minek jött utána? Lehet, hogy ez még mindig egyszerűbb, mint keresni helyette valaki mást? - Mondd, David, mit jelentsen ez az egész? - Tudod, amikor elmentél, hirtelen mintha kihűlt volna minden. Úgy! Tehát érzelmi viharról szó sincs! Én ökör, hogy képzelhettem akár egy pillanatig is, hogy szenvedni fog miattam?... Na de erre most nincs idő. - Komolyan gondoltad, amit apámnak mondtál? Hogy segíteni akarsz? - Látom, hogy valami nagy zűr van nálatok. Ha bármiben hasznomat tudod venni, itt vagyok. Caitlin gondolkodóba esett. Az apját, ha tévedésből is, de hamar meggyőzte Hartley. Hátha az anyját is könnyebb lesz megpuhítani, ha meglepetésszerűen, együtt állítanak be hozzá. Talán ez kizökkenti a dühöngésből. Ha megcsillantják előtte a lehetőséget, hogy mégis megtartható az esti ünnepség, esetleg megfeledkezik arról, hogy nemrég még meg akarta ölni a férjét... - Rendben, de ne várj cserébe semmit! Különösen azt nem, hogy ágyba bújok veled! - Ez eszembe sem jutott. - Hiszi a piszi! - Na jó, eszembe jutott, de azonnal el is vetettem az ötletet. - Nocsak! És miért? - Mert nem volt méltó hozzád. Sokkal több vagy nekem, mint egy jó nő! - Például mi? Tessék, meséld el, mi vagyok én még neked! - Ó, erről órákig tudnék beszélni! Ha visszajössz hozzám dolgozni, belemondom a diktafonba, és te legépelheted az egészet. De vigyázz, mert hosszú lesz! - Szó sem lehet róla! - felelte Caitlin határozottan. - Adj még egy esélyt! - Reggel már adtam. Nem is egyet. - De akkor mással voltam elfoglalva! - Vettem észre. - Engedd, hogy jóvátegyem! - Hogyan? - Holnap elviszlek vásárolni, és megvesszük a Bálint-napi ajándékodat.
- Ha esetleg nem tűnt fel, ma van Bálint-nap. - Eredetileg úgy gondoltam, hogy még ma elmegyünk, amint végeztünk a németekkel. - No és milyen ajándékra gondoltál? - kérdezte a lány tettetett kedvességgel. - Bármire, amit csak kívánsz. Szóval nem tudod! Nem terveztél te semmit! - Most találtad ki az egészet! - vágta oda keserűen Caitlin - Ha bármit megvehetnél, ami az eszedbe jut, mit választanál? - Egy lovat - szaladt ki a lány száján. Amint kimondta, már meg is bánta. - Inkább egy ló, mint én? - Hát, nem lenne rossz csere! - Rendben van. Akkor kapsz egy lovat. - Nem kapok. - Miért nem? - Mert rögtön utána megpróbálnál ágyba vinni! - Nem teszem. Megígérem. Caitlinnek el kellett ismernie magában, hogy a férfi meglepő kitartással próbálja visszaszerezni őt. Nem feltételezte volna róla ezt az elszántságot. Lehet, hogy még sincs minden veszve? - David, légy őszinte! Mennyi ideig bírnád ki mellettem szex nélkül? - kérdezte komolyan. - Sokáig! - Mondjuk, egy évig? - Micsoda? Egy évig? De Caitlin, az rettenetesen hosszú idő! - Jó. Fél évig? Hartley zavartan bámult rá. - Egy hónapig? - Esetleg megpróbálhatom... - Egy hétig? - Azt hiszem, az menne. Szigorú önsanyargatással, vasfegyelemmel valószínűleg képes lennék valahogy kihúzni addig. Odaértek a parkolóba. Caitlin Mazdája játékautónak tűnt a hatalmas Ferrari mellett. Reggel még úgy viselkedett vele a férfi, mint egy gyerekkel, de ha azt hiszi, hogy ezt ezentúl is megteheti, hát nagyon meg fog lepődni! Elővette a kocsikulcsot, mire Hartley gyorsan felajánlotta: - Elviszlek, jó? A Mazdáért meg majd visszajövünk később. - Kösz, nem. Nem akarok tartozni neked egy szívességgel! - mondta Caitlin, és kinyitotta az ajtót. - Ha gondolod, ülj be, de ha ez nem felel meg neked, akkor csinálj, amit akarsz! - tette hozzá megjátszott közönnyel. David arcára kiült a vívódás. Egyfelől maga mellett akarta tudni a lányt, másfelől viszont semmi kedve sem volt kiengedni az irányítást a kezéből. Caitlin tudta, hogy nehéz választás elé állította, de nem bánta. - Visszahozol a kocsimhoz, ha végeztünk? - kérdezte végül David. A hangja közömbösen csengett, de a lány olvasott a gondolataiban. Nyilván arra számít, hogy ha a segítsége beválik, engedékenyebb lesz iránta, és akkor kapóra jön majd az apja szobája itt a motelban! Azután pedig szépen visszamennek dolgozni, és minden kezdődik elölről.... Ehhez képest igazán semmiség rövid időre felcserélni a kényelmes Ferrarit egy aprócska Mazdára! Megéri, nagyon is megéri. - Vissza - felelte a lány, de magában megesküdött, hogy még ma úgy megtáncoltatja ezt a felfuvalkodott alakot, hogy azt sem fogja tudni, fiú-e vagy lány! David megkerülte Caitlin autóját. Csak nagy nehézségek árán tudta bepréselni magát a szűk ülésre, de nem panaszkodott. A lány indított, és csendesen somolyogva rákanyarodott a wyongi útra. Egy-null a javamra! - gondolta elégedetten.
5. FEJEZET Caitlin most először érezte kissé kényelmetlenül magát az imádott autóban. A szűk teret nyugtalanítóan betöltötte a férfi jelenléte.
- Talán felvilágosíthatnál, mit is csinálunk tulajdonképpen - javasolta Hartley. A lány hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy a siker érdekében nagy vonalakban vázolja a helyzetet. - Apa ma lelépett otthonról, pedig este készültünk megünnepelni a harmincadik házassági évfordulójukat anyával. A helyzet kritikus. A cél -mondta, és gúnyosan a férfira nézett -, hogy újra összehozzuk őket, legalábbis ma estére. Az izzó kék szempár jó darabig fogva tartotta a pillantását. - Még egy utolsó szerelmes éjszaka! - szólalt meg csúfolkodva Hartley. Caitlin erőt vett magán, és újra az útra szegezte a tekintetét. Emlékek tolultak az agyába: forró, romantikus éjszakák David karjában, vad szeretkezések, egymásba olvadás... - Kezdetnek ez is elég volna - nyögte ki nagy nehezen -, de később találnunk kell valami megoldást! - És miért lépett le az öreged? - Azt tőle kérdezd! David felsóhajtott, mire Caitlin hozzátette: - Tudod, szeretik ők egymást, csak mindketten más dolgokat várnak az élettől, és ezt nem képesek öszszeegyeztetni. - Hát igen. Az első lépés az, hogy kielégítsük egymás igényeit! - Az embereknek rengeteg elvárásuk van egymással szemben! - De mennyire! - helyeselt Hartley, s a szeme megcsillant. - David, az élet nem csak örökös szeretkezésből áll! - torkolta le a lány. - Ki beszél itt szexről? Én a magányra gondoltam. - Ugyan! Soha életedben nem voltál magányos! - Honnan tudod? - Ismerlek. - Látod, ezt kétlem - komolyodott el váratlanul Hartley. - Miért, mikor érezted magányosnak magad? - Örülök, hogy végre megkérdezed. Először érdeklődsz az érzéseim iránt azóta, hogy összejöttünk! Ez bizony igaz. Nyíltan a lány még sohasem kérdezett semmi ilyesmit, mert nem akarta, hogy David tolakodónak higgye. Caitlin hirtelen új színben kezdte látni az elmúlt hónapokat. Hartley kivételesen jó partinak számít, ráadásul imádják a nők, ezért ő mindig is nagyon óvatosan bánt vele. Annyira vigyázott, hogy a kedvében járjon, és hogy semmivel meg ne bántsa, hogy közben talán ő maga szűkítette be elviselhetetlenül a kapcsolatukat. Mindenben megpróbált Davidhez alkalmazkodni. Lehet, hogy a másik is alkalmazkodott őhozzá, s ő észre sem vette? - Igazad van. Sajnálom - motyogta szégyenkezve. - De most megtettem, és nagyon szeretném, ha válaszolnál! - Majdnem egész életemben magányos voltam. A lány döbbenten meredt a mellette ülő férfira. - Te csak figyeld az utat! - Igen, bocsánat... - Az iroda rettenetesen üres lett, amikor elmentél. Hát még a szívem! - gondolta Caitlin. - Istenem, miért is van szerelem a világon! - bökte, ki keserűen, de rögtön meg is bánta, hogy így elszólta magát. - Hogy miért? Mert ilyen az emberi természet. Vagy szeret, vagy gyűlöl. Esetleg megtanulhatunk közönyösek maradni. A lány gyorsan rábólintott - ez volt az első dolog, amiben ma egyetértettek. - És te, Caitlin? Te melyiket választottad? - kérdezte minden köntörfalazás nélkül David. - Én? Én könnyen tanulok. Azt ugyan várhatod, hogy megmondjam az igazat! Bolond volnék ekkora előnyt adni neked! Éppen a wyongi gimnázium előtt hajtottak el, s az utcákat elárasztó zsibongó gyerekhad lassan kezdett eltünedezni a különböző irányokba tartó buszok lépcsőin. Ezek szerint éppen jókor fognak megérkezni! Lehet, hogy Michelle eddig ott ült az anyjuknál, és adta alája a lovat, de most biztosan hazament ellenőrizni, hogy a hatéves lánya rendben megérkezett-e az iskolából.
A Mazda a várost átszelő folyó partján állt meg, egy tágas, emeletes téglaház előtt. - Megjöttünk! - Szép helyen laknak a szüleid. - Apa szerint nem. - Bemegyek veled. Caitlin habozott. Anya, amikor kijön a sodrából, rosszabb, mint egy sárkány, és nem biztos, hogy jó, ha David ilyennek látja először. - Inkább várj meg itt! - Megígértem apádnak, hogy végig melletted leszek! Caitlinnek ugyan semmi ilyesmi nem rémlett, de azért megingott. - Hát jó, legyen. De én beszélek! - Persze. Elvégre a te szüleidről van szó! Kiszálltak, és odasétáltak a bejárathoz. Mielőtt kulccsal kinyitotta volna az ajtói, Caitlin becsöngetett, hogy figyelmeztesse az édesanyját, ha esetleg vendég lenne nála. Bár ma aligha fogad látogatókat... - Én vagyok az, anya! - kiáltotta, ahogy Daviddel a nyomában belépett az előszobába. A kisasztalon a bejárat mellett gyönyörű rózsacsokor állt, a mennyezetet aranyszínű szalagok és csillogó, piros szívek díszítették. Ha ezeket még nem szedték le, talán van remény! Hamarosan kiderült, hogy Caitlin nem tévedett: Michelle már elment, és Mrs. Ross egyedül volt a házban. Répát szeletelt a konyhában, olyan gyilkos elszántsággal, mintha gonosztevők fejét nyiszálta volna le. Abból sem lehetett kiolvasni semmi jót, ahogy a lányát köszöntötte. - Nos, látom, csak ideértél végre. Mi tartott ilyen sokáig? - Azután meglátta Hartleyt, és sértettségtől remegő hangon kifakadt: - De Caitlin, mi ütött beléd, hogy ilyenkor idehozol egy idegent?! Te is olyan vagy, mint apád. Nincs bennetek egy csepp tapintat sem! - Ő nem idegen, anya. Hadd mutassam be David Hartleyt, a főnökömet! Igaz, hogy még sohasem találkoztatok, de azért hallottál már róla. Felajánlotta, hogy segít. - Ugyan mit segíthetne? Az apád lelépett, és ezen senki nem tud változtatni. De én megtalálom, afelől ne legyen kétséged! - Anya, mi már beszéltünk apával. Ez az egész... - Hol van? A kés vad dühvel táncolt tovább az asszony kezében. - Nem messze innen. Mrs. Ross szemrehányó szavai sortűzként ropogtak: - Úgy! Szóval titkolóztok előttem! Összefogtál apáddal a hátam mögött, mi? - De anya, én csak azt szeretném, ha valahogy tisztáznátok ezt a dolgot! - Caitlin közelebb lépett. Még meg sem öleltél. - Óvatosan a késsel! - szólt közbe David. Az asszony lesújtó pillantást vetett rá, de Caitlin már ott is volt a karjában. - Mi mind nagyon szeretünk téged, anya - mondta kedvesen. Eileen Ross magából kikelve rikácsolta: - Ne mondd ezt, te lány, mert nem tudom, mit csinálok! Az apád egy szemét disznó! Ezt tette velem, aki harminc éven át viseltem gondját! - Ő nem ezt akarta, hidd el! - Dehogynem! - Még minden rendbe jöhet, ha megbocsátod neki ezt a... meggondolatlan lépést! Mrs. Ross rendíthetetlen maradt. - Semmi sem jöhet rendbe. Mindennek vége! - Kérlek, anya, nyugodj meg! Csakhogy az asszonyt nem lehetett lecsillapítani. Arra ugyan nagy nehezen sikerült rávenni, hogy hagyja abba a munkát, de ezután feszült csendben ülték körül az asztalt. Minden jel arra mutatott, hogy hiába jöttek. Beszélhet Caitlin, amit akar, az anyja engesztelhetetlenül haragszik a férjére, és nem fog engedni, még az esti ünnepség kedvéért sem. Henry Ross bűne túl nagy. Elhagyta őt, és ezzel olyan fájdalmat okozott, amelyet nem lehet - és nem is akar - elfelejteni.
A lány tanácstalanul nézett Hartleyra, hátha annak támad valami ötlete. Az kérdőn nézett vissza. Caitlin felvonta a vállát, amit David nyilván bátorításnak vett, mert rögtön magához ragadta a kezdeményezést, - Hát ennek így semmi értelme! - csapott a térdére. Caitlin alig hitt a fülének. - Szerintem mehetünk is. - De hiszen csak most jöttetek! Miért mennétek máris el? - tiltakozott meghökkenten Eileen Ross. - Mert így csak vesztegetjük egymás idejét - mondta Hartley keményen, azzal felállt, megkerülte az asztalt, megfogta Caitlin kezét, és magához húzta a lányt. Az már annyira kimerült, hogy fásultan tűrte. Igazán mindent megpróbáltál, kedvesem - simogatta meg a férfi. - Nincs miért szemrehányást tenned magadnak, nekem elhiheted! - Hát ez meg mit jelentsen? - kérdezte Mrs. Ross hirtelen éberséggel. David adta a meglepettet. - Hogyhogy? Ön nem tudja, hogy már hónapok óta együtt vagyunk Caitlinnel? A lány úgy állt ott, mint akibe villám csapott. Most aztán évekig nem lesz nyugta az anyjától! Ellenőrizni fogja minden lépését! - Szent ég! - kapott a szívéhez Mrs. Ross. Hartley nyugodtan folytatta, mintha fogalma sem lenne arról, mit, indított el a két nőben. - Ha a szüleid össze akarnak veszni, az egyedül az ő ügyük. Ma ágyban szeretted volna tölteni a napot. Eddig nem sikerült, de az éjszaka még előttünk áll! Gyere, menjünk haza! - Caitlin, mondd, hogy nem igaz! Ez nem lehet igaz! - sikoltott fel Mrs. Ross. - Nos, hát... tulajdonképpen nem is az - próbálta csendesíteni a lány. - Illetve nem teljesen. - Én nem erre neveltelek! - Asszonyom, semmi oka szégyenkezni a lánya miatt. Kiválóan érti a dolgát - öntötte az olajat a tűzre Hartley. - Egyetlen férfi sem kívánhatna magának jobbat! A velejéig megrendült anya levegőért kapkodott. - De hiszen ez botrány! Caitlin, hogy tehetted ezt? - Már véget vetettem a dolognak, anya - mentegetőzött a lány, és elrántotta a kezét Davidtól, hogy tisztes távolságba húzódhasson tőle. - Ez igaz, de ami történt, megtörtént - szögezte le Hartley gonoszul. Mrs. Ross felemelkedett, és méltóságteljesen kijelentette: - Caitlin, ez komoly dolog! - Igen, anya - felelte megsemmisülten a lány. Fordult a kocka. Mostantól fogva ő az áldozat. - Most elmész apádért, és megmondod neki, hogy azonnal jöjjön haza! Vita nincs! Itt a helye, amikor arról van szó, hogy szégyen érte a lányát! - Az asszony Hartleyhoz fordult: - Ha a férjem megjön, megnézheti magát! Visszaélt a pozíciójával, és ezt nem ússza meg szárazon! Caitlin előtt elfeketedett a világ, tagjaiból elszállt az erő. - Te pedig ne állj ott szájtátva, édes lányom - pattogott az anyja -, hanem indíts! Tudod, hol az apád. Eredj, és hozd haza! Van néhány kérdés, amire sürgősen választ akarok kapni. - Helyes - kotyogott közbe David. - Te csak menj az apádért, én pedig addig felvilágosítom édesanyádat a dolgainkról! Caitlin a rémülettől rögtön magához tért. Még csak az hiányzik! Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az asztalról a kocsikulcsot, és a férfi kezébe nyomta. - Menj csak apáért magad, és neki meséld el, mi történt közöttünk! - Ez nem lesz jó! Tényleg azt akarod, hogy a Mazdával menjek? - Ne félj, az autó nem fog bántam! Legfeljebb apa... - Akkor gyere ki velem! Szükségem van némi útbaigazításra. - Azt meghiszem! - felelte nyomatékkal a lány. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, Caitlinből kirobbant a visszafojtott felháborodás: - Hogy merészeled?! Nem te ragaszkodtál ahhoz, hogy mindenáron tartsuk titokban a kapcsolatunkat? Most meg fogod magad, és kikiabálod az egész világnak! - Ne túlozz, kedvesem! Mindössze a szüleidnek áruljuk el. - De hiszen az még rosszabb! - Gondolj csak bele! Apád hazajön, anyád számít rá. Hát nem ezt akartad? - De igen, csakhogy nem ezen az áron. - Valakinek fizetnie kell. Ilyen az élet!
- De miért én fizessek? - Azért, mert mélyérzésű ember vagy, és törődsz a tieiddel. Mert boldognak akarod látni a szüleidet. Azért, mert... - Muszáj így történnie? - Ez is egy megoldás, nem? Férj és feleség újra egyesül egy nagy közös célért. - Hartley elvigyorodott. - Azért, hogy rám húzzák a vizes lepedőt! - Nem találhattál volna ki valami mást? - kérdezte a lány a könnyeivel küszködve. - Hiába, vér nem válik vízzé. Különben is, te mondtad, hogy nem lehet mindent tervszerűen csinálni! Én csak megfogadtam a tanácsodat. Azzal karjába kapta a lányt, és még mielőtt az szóhoz jutott volna, forrón megcsókolta. Caitlint minden akarata ellenére elöntötte a mámoros boldogság, ereiben bolondul száguldozott a vér. Szája előbb engedelmesen, azután egyre vadabbul tapadt a férfi ajkára. Hirtelen felnyögött. Bárcsak elfeledhetné ezt a mai napot! Bárcsak mindez meg sem történt volna... Hartley felegyenesedett, és megcirógatta a lány haját, arcát. Szemében csak úgy lángolt a szenvedély. - Ez is akkor a legjobb, ha nem tervezzük meg előre... Caitlin nem tudta, mit feleljen. David bekászálódott az autóba. - Ne félj semmit - szólt ki - visszajövök! A lány csak állt és nézett a kocsi után. Egyelőre messze van attól, hogy bevégezze a kalandját Hartleyval! Nem sikerült kiűznie a férfit sem a gondolataiból, sem a szívéből, sem az életéből! Hol késnek ilyen sokáig?! Javában folytak az ünnepi előkészületek, és Caitlin egyre kétségbeesettebben küzdött a lelkén eluralkodó pánik ellen. Telnek az órák, nemsokára beállítanak az első vendégek, s a két férfit mintha a föld nyelte volna el! Pedig ő rögtön Hartley távozása után munkához látott. Felhívta Michelle-t, és értesítette, hogy a parti nem marad el, anyját leküldte a fodrászhoz, mondván, hogy igazán megérdemel egy kis kényeztetést, azután elkészítette és tálcákra pakolta az előételt. Caitlin azt hitte, hogy a férfiak megjönnek, még mielőtt anyja visszaérne a fodrásztól, de csalódnia kellett. Csak nem történt valami bajuk? Talán balesetet szenvedtek? Nem, az nem lehet! De akkor miért nincsenek már itt? Michelle teli kézzel érkezett. Egy tálban spárgalevest hozott, műanyag dobozokban pedig hozzávalókat a füstölt lazachoz meg a salátához. Elégedettségtől sugárzó arca láttán a húga rögtön gyanút fogott volna, ha nem jár máson az esze. Ahogy teltek az évek, Michelle egyre jobban emlékeztette Caitlint egy sziámi macskára. Magas volt és karcsú, mozdulatai ruganyosak, lassúak, puhák. Kék szeme, melyet az anyjuktól örökölt, és rövid, szőke haja csak felerősítette ezt a benyomást. Csakhogy Caitlin most nem ért rá gyanakodni. A húst be kellett tenni a sütőbe, a különböző zöldségeket lábasokba rakni, a tányérokat úgy elrendezni, hogy tálaláskor kéznél legyenek, és mindeközben sötétnél sötétebb gondolatok gyötörték, akárhogy igyekezett is szabadulni tőlük. Minden percben eszébe jutott, hogy fel kellene hívni a Végső Menedéket, hátha ott tudnak mondani valamit. Egyáltalán, megérkezett oda David? És ha nem, mi lett az ő gyönyörű kis kocsijával? Hogy a férfival mi történhetett, arra jobb nem is gondolni... De nem, nem telefonálhat. Ha anya rajtakapná, amint éppen megpróbálja kinyomozni az apja hollétét, óriási patáliát csapna. - Apa hol van? - kérdezte Michelle ártatlan arccal. - Valami dolga támadt - felelte Caitlin, remélve, hogy ezzel elkerülheti a további kérdezősködést. - Le merném fogadni, hogy nem érkezik meg - jegyezte meg rosszmájúan a nővére. - Egyszerűen nem jön haza, anya meg itt áll majd egyedül, és elsüllyed szégyenében! - Hogyne jönne? - védte az apját Caitlin. - Mit képzelsz te róla? - Még jó, hogy a pénz anya kezében maradt! - Ugyan, azt mindig is ő kezelte! Ne akarj a bolhából elefántot csinálni!
Telt-múlt az idő, és Caitlin kezdte egyre kínosabban érezni magát. Bár telefonálhatna! És ha mégis baleset történt, és apa sebesülten fekszik valahai az úton? Mint Dobbin a szögesdrót kerítésnél ma reggel... A lány megremegett. Meg kell tudnia, mi van velük! Mrs. Ross éppen lejött ellenőrizni, hogy állnak a vacsorával. Mindennek tökéletesnek kell lennie, hiszen a jó híre forog kockán! - Gyönyörű vagy, anya - bókolt Caitlin, és remélte, hogy ezzel elkerülheti a kellemetlen kérdéseket. Az asszony valóban remekül nézett ki. Jó szabású, orgonaszín selyemruhája kiemelte, ami szép volt az alakjában, és eltakarta az elmúlt évek rombolását. Bőre meglepően feszes volt a korához képest, még a szemét és nyakát sem csúfították el mélyebb ráncok. Finom aranylánca kihangsúlyozta méltóságteljes nőiségét. Haját aranyszőkére festette, és rövid, fiatalos frizurát viselt. Bátran letagadhatott volna néhány évet. De Caitlinnek nem sikerült mosolyt csalnia az arcára. - Hol jár az apád? Már rég itt kellene lennie! - Mindjárt jön, ne aggódj! - Szerintem nem meri idetolni a képét, még most sem, hogy baj van veled. - Jönni fog. Biztos vagyok benne - mondta a lány, igyekezve el is hinni, amit mond. - Miért, mi van veled? - kérdezte Michelle. - Semmi - hárította el ő, és gyorsan felkapott egy tálat. - Anya, vidd ezt be a nappaliba, légy szíves! Én most felmegyek átöltözni. Fenn az emeleten először a szülei hálószobájába szaladt, és felhívta a Végső Menedéket. A portástól megtudta, hogy Hartley ott járt, és hogy az apja kifizette a szobáját. Hirtelen sürgető vágyat érzett, hogy végigtelefonálja a helyi kórházakat, de lebeszélte magát erről. Ha az anyja vagy Michelle észrevenné, mit csinál, rögtön pánikba esnének! Különben is, ha egyszer David azt mondta, hogy idehozza apát, akkor az úgy is lesz. Mindig pontosan teljesíti a feladatát, még olyankor is, amikor minden porcikája mást kívánna - mint például ma reggel... Ő nem késik el soha, történjen bármi! Apa nyilván megmondta neki, hogy mikor kezdődik a parti, ő pedig gondoskodni fog róla, hogy akkorra itt legyenek, ha törik, ha szakad! Caitlin most először örült annak, hogy David Hartley ilyen tökéletesen kiszámítható és tévedhetetlen. Átszaladt a szobájába, hogy valami elfogadható ruhát keressen. A Mazdában maradt bőröndre nem várhat tovább, és különben is kell valami alibi, amiért feljött. A holmija nagy része öreg volt, régen kiment a divatból. Csak tartalékba tartotta meg ezeket a ruhákat, azokra a hétvégékre, amikor leugrott ide látogatóba. Pedig Michelle kék kisestélyije gyönyörű! Sóhajtva előhúzott egy fekete nadrágkosztümöt, ami többé-kevésbé megfelelt a célnak, és kiválasztott hozzá egy pár bronzszínű szandált. Arra már nem maradt ideje, hogy rendesen kifesse magát, ráadásul mindene a kocsiban maradt. Egy fiók mélyéről előkotort valami rúzst, és sietve a szájára kente. Igazán nem sok, de a semminél azért mégiscsak több! Lerohant a konyhába. Mrs. Ross éppen utasította Michelle t, hogy a párolt répát is szolgálja majd fel köretként, de a zajra megfordult, és gyanakvó tekintetet vetett kisebbik lányára. - Mi tartott ilyen sokáig? - Vacakol a gyomrom - motyogta Caitlin. - Ideges vagy. Nem is csoda azok után, amit tettél! Michelle kíváncsi szemeket meresztett - Mit csináltál, Caitlin? - Ne törődj vele! Hol a férjed? Nem úgy volt, hogy ő szolgálja fel az italt? - Ne félj, átjön, csak megvárja a pótmamát. Trevor nagyon megbízható! - Éppúgy, mint... - kezdte Caitlin, de még idejében elharapta. Nem akarta kimondani David nevét az anyja előtt. Eileen Ross sötét arccal mormogott valamit, de ekkor belépett Trevor. Jobbkor nem is jöhetett volna. Michelle férje ügyvédként dolgozott, és erősen meg volt győződve a saját fontosságáról. Más társaságban általában eléggé fenn hordta az orrát, de most szolgálatkészen megkérdezte anyósát, miben segíthet, és máris követte a nappaliba. Caitlin felkapta az asztalról az olajbogyót, és utánuk ment.
Nem egészen húsz percük volt még az ünnepség kezdetéig, s a lány lassan kezdett kétségbeesni. Ugye nem fog David éppen ma leszokni az egyébként kissé idegesítő pontosságáról? Trevor bevonult a bárpult mögé, és kedélyes arcot öltött. A szerepéhez illően fekete nadrág volt rajta, fehér ing, fekete csokornyakkendő és egy széles, piros selyemöv. Caitlin lerakta a tálat pultra, és körülnézett, hogy mi van még hátra. Ebben a pillanatban a ház előtt hangosan felzúgott egy autó motorja. - Ez David Ferrarija! - kiáltott megkönnyebbülten a lány. - Ki az a David?- csodálkozott Trevor. - Sajnos, fiam, hamarosan megtudod - felelte komoran Eileen Ross. - Bár ne ismerném! - Gyors ember lehet, ha egyszer Ferrarin jár - mondta a férfi elmélázva. - Annál sokkal rosszabb! - csattant fel az asszony, - Tisztességtelen, romlott alak! - Miféle Ferrariról beszéltek? - csicseregte Michelle, aki éppen akkor jött be, kezében a sajtmártással. - Megjött apa! - kiáltott fel Caitlin győztes mosollyal. - Ugye mondtam, hogy így lesz? Várakozásteli csend borult a szobára, és Caitlin látta, hogy anyjának minden vonása megfeszül. Nagyjelenetre szerencsére nincs idő, de a fogadtatás meglehetősen jeges lesz, annyi szent! Mindkét férfinak jócskán van vaj a fején. És milyen sokáig váratták a családot! A lány nagyon remélte, hogy jó okuk volt így elmaradni. Izgalmában összekulcsolta a kezét. Hallották, hogy nyílik az ajtó, majd léptek dobbantak az előszobában, és valaki halkan motyogott valamit. - Itt vagyunk a nappaliban! - szólt ki Caitlin, hogy megtörje a feszült csendet. Semmi. A lány szinte hallotta, hogy az apja nagy levegőt vesz, s a szíve majd kiugrott a helyéből. Közeledő léptek zaja... a szoba ajtaja kitárult, s a csodálkozó pillantások kereszttüzében ott állt Hartley és Henry Ross - szmokingban. Ross, aki pedig soha életében nem húzott szmokingot! És milyen csinos benne... milyen jóképű! Caitlin szemét elöntötte a könny. Mi lett a délutáni gondozatlan, letört férfiból! Az álla tükörsima, a haja frissen nyírva, a tartása délceg, a megjelenése méltóságteljes. Lerí róla, hogy bármi várja is itthon, ő készen áll. Az egyik kezében csokor, fehér rózsa és fátyolvirág, a másikban ajándékkosár, benne három díszes csomagocska, és egy gyönyörű Bálint-napi kártya. - Szeretlek, Eileen! - Ezzel a két bűvös szóval köszöntötte a feleségét. - Henry... - az asszony hangja úgy elváltozott a hirtelen feltoluló érzésektől, hogy alig lehetett ráismerni. A férfi óvatosan közelebb lépett. - Soha nem szerettem senki mást - folytatta. Eileen szemében könnycsepp csillant, kezét a szívére kulcsolta. - Ó, Henry! Ross felbátorodott kissé, s lassan megindult felé a szobán át. - Gyönyörű vagy ma este, szívem. Örökké emlékezni akarok arra, ahogy most látlak. Szebb vagy, mint harminc évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk! - Istenem, Henry, milyen jól nézel ki! - bökte ki az asszony, még mindig erősen megilletődve. Férje feléje nyújtotta az ajándékkosarat, és tiszta, híresen szép tenor hangján egy gyönyörű szerelmes dalt kezdett énekelni. Az utolsó sorban ott remegett minden érzés, amelyet nehéz lett volna szavakba önteni. Eileen az ajkát harapdálta, és nagyokat nyelt. Szeme könnyben úszott, nem bírt megszólalni. Henry felsóhajtott. - Ami az eltűnésemet illeti... szeretném megmagyarázni. Miután elaltattuk Dobbint, erősen megfájdult a szívem, de nem akartalak felizgatni... Az asszony riadtan közbevágott: - Istenem, miért nem szóltál? Azonnal orvoshoz kellett volna menned! - Tudod, hogy nem bírom az orvosokat. A kórház számomra a halált jelenti. - Egyszer még a sírba viszel, esküszöm! - Szeretlek, szívem! - Tudom.
- Ahogy kipihentem magam kissé, rögtön jobban lettem. Caitlinnek a lelkére kötöttem, hogy hallgasson a rosszullétemről, mert haragudtál volna, amiért nem szóltam. A lány nem győzött csodálkozni ezen az átváltozáson. Csakis David taníthatta ki apát, hogy mit mondjon! Ross, amilyen letört és reményvesztett hangulatban volt még délelőtt, nem lett volna képes ilyen hihető mentséget kitalálni. Ugyanakkor mindannak a legmélyén, amit előadott, érződött az őszinte szeretet és megbánás. Megpróbálta elsimítani a dolgot, és nagyon úgy látszott, hogy menni is fog. Caitlin magában megköszönte Davidnek ezt a csodát. Mesterien csinálta! - Nem lett volna szabad elhallgatnod előlem! - mondta még mindig nem teljesen kiengesztelődve, de már békülékenyebben Eileen. - Ne haragudj, édes! A te kedvedért öltöztem fel ilyen elegánsan, és... - itt átnyújtotta az ajándékokat ...csakis azért tettem félre titokban némi pénzt, hogy megvehessem neked ezeket! Anya mindjárt mondta, hogy apa gyűjtöget! Ezek szerint tényleg így volt, ámult el Caitlin. - Vedd fel és viseld, hogy mindenki lássa: harminc év után is te vagy a mindenem! - Ó, Henry! - kiáltotta az asszony, és átkulcsolta a férje nyakát. Megtört a jég. Hosszú, forró csókot váltottak, és Eileen még azzal sem törődött, hogy szétkenődhet a száján a rúzs. Caitlin megrendülve nézte őket. Apa zseniális volt, és ezen mit sem változtat, hogy David keze is benne van a dologban. A házi istenek újra a helyükön, minden szép és jó! Igaz, hogy a szülei különböző természetűek, de igazi szerelmet éreznek egymás iránt, és csak ez számít. Oldalt pillantott Hartleyra, aki elégedett mosollyal figyelte a jelenetet. A férfi elkapta a pillantását, s a szemébe kiült a kérdés; „Nos, megkaptad, amit akartál?” Caitlin visszamosolygott, de rögtön meg is bánta, mert David céltudatosan megindult felé. Sok mindent hajlandó volt megbocsátani a férfinak azért, mert újra összehozta a szüleit, de félt, hogy nemcsak az önzetlenség hajtotta ebben, hanem valami olyasmi, aminek semmi köze a Ross család békéjéhez! - Eileen... - szólalt meg váratlanul Henry Ross, felemelve a fejét. - Ne hidd, hogy... Caitlin megköszörülte a torkát, olyan hangosan, ahogy csak bírta. Ki ne mondd! Apának, úgy látszik, fejébe szállt a dicsőség, márpedig ha most közli, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni, azzal mindent elront, amit eddig elért! Szerencsére a férfi felfigyelt a zajra, odanézett, és mivel anyja nem láthatta őt, Caitlin tiltóan meglengette maga előtt a kezét, majd olyan mozdulatot tett, mintha elvágná a torkát. Ez hatott, és Ross félbeharapta a mondatot. A felesége bódult arccal felnézett, és megkérdezte: - Mit ne higgyek, szívem? - ...hogy valaha is láttam nálad szebb asszonyt! - vágta ki magát a férfi, majd új ihlete kapva így folytatta: - De most vedd le, légy szíves, azt az aranyláncot, mert... nos... - Azzal odatartotta neki a kosarat. Van itt valami, ami jobban illik egy harmincadik házassági évfordulóra! - Igazgyöngy! - sikoltott Eileen. - Te tényleg igazgyöngyöt vettél nekem? Az örömmel elszállt a sértettség utolsó szikrája is, és a béke tökéletesen helyreállt. Caitlin megkönnyebbülten felsóhajtott, Hartley odaért mögé, hátulról átkarolta, és a fülébe suttogott: - Ez szép volt! Gratulálok! Forró lehelete izgatóan csiklandozta a lány tarkóját. - Éppen csak hogy sikerült - felelte halkan. - Mindenesetre fogadd elismerésem! Jelbeszédből ötös! Caitlinnek egyáltalán nem tetszett, hogy a férfi kezdi elbízni magát. Szeretett volna megszabadulni az édes borzongástól, amit a nyakát súroló ajkak okoztak, keményen David lábára taposott hát, hogy elhallgattassa. Az felmordult, és elkapta a kezét a derekáról, mire ő is visszahúzta a lábát. - Jól van - mormogta Hartley -, értem én! Ezek szerint nem szereted a bókokat. Caitlin gondban volt. Most mit csináljon? Nagyon is hálás volt azért, amit David a családjáért tett. Szembefordult vele, és mélyen a szemébe nézett. - Tévedsz, szeretem a bókot, de csak ha őszinte, és nem várnak érte cserébe semmit. Ezt a varázslatot pedig, amelyet ma a szüleimmel műveltél, teljes szívemből köszönöm! - Mindvégig rád gondoltam közben, Caitlin. Érted tettem! - felelte égő tekintettel Hartley. - De miért? - suttogta a lány. - Mert szeretném, ha mellettem maradnál.
Caitlin csalódottan hallgatott. Ennél mélyebb, egyértelműbb válaszra számított. Lehet, hogy túl sokat vár egyetlen nap után? Elvégre az is eredmény, hogy sok mindenről beszélnek egymással, ami azelőtt nem jött szóba köztük. Tekintete megint visszatévedt a szüleire. Ross éppen rákapcsolta az igazgyöngy nyakéket a felesége nyakára. Harminc év - merengett a lány. Vajon hol leszünk mi harminc év múlva? Meddig akar majd David maga mellett tartani engem? És milyen szerepben?
6. FEJEZET Caitlin elégedetten látta, hogy a parti nagyszerűen alakul. Mindenki el volt ragadtatva, s a legszebb jókívánságokkal halmozta el a házaspárt. Mr. Ross ámultan fedezte fel, milyen nagy hatással tud lenni a feleségére, és boldogan udvarolt neki, a jelenlevő hölgyek pedig irigykedő pillantásokat vetettek a ház szerencsés asszonyára. Hartley, ki tudja, honnan, elővarázsolt néhány üveg valódi francia pezsgőt, s ezzel a hangulat a tetőfokára hágott. Tényleg mindenre gondolt, - ismerte el magában Caitlin. És mindezt értem, csakis értem csinálja! Határozottan kezdett ellágyulni a férfi irányában. Trevor is kivette a részét az általános lelkesedésből. Mindent megtett, hogy közelebbről összeismerkedhessen ezzel a francia pezsgős idegennel, s a lehetőség szemlátomást bőven kárpótolta azért az apró kellemetlenségért, hogy fel kellett vállalnia az italos pincér szerepét. Egyetlen savanyú arc rontotta csak az összképet: Michelle-é. - Mi ütött apába, hogy így körbeugrálja anyát? - fanyalgott Caitlinnek. - Ez egyáltalán nem vall rá! - Talán eszébe jutottak a régi szép idők. - Na és anya? Úgy viselkedik, mint egy éretlen kamaszlány az első randevúján! - zsémbelt tovább Michelle. - És? Talán baj? - Nem, de ki tudja, mi lesz ennek a vége - jegyezte meg rosszindulatúan az idősebb testvér. Caitlin vizsgálódva nézett Michelle-re, s most hirtelen visszaemlékezett, milyen furcsán viselkedett az első perctől fogva. - Mi az, nem tetszik, hogy kibékültek? - kérdezte, és óhatatlanul felmerült benne, vajon nem játszott-e a nővére is szerepet a helyzet elmérgesedésében. - Ugyan, mit képzelsz! De ez az egész olyan... olyan nevetséges! Mondd csak, nem ti mesterkedtétek ezt ki azzal a Daviddel? - Remélem, igen - felelte Caitlin egyszerűen, s hangjában ott remegett az öröm, amiért szüleik újra egymásra találtak. Michelle-nek ez a válasz egy időre elvette a kedvét a piszkálódástól, de különben sem értek rá fecserészni, mert a két ünnepelt és huszonnyolc vendégük most helyet foglalt a hosszú, gyönyörűen feldíszített asztal mentén. Trevor és David körbejárt, hogy megtöltse a poharakat, a két lány pedig felszolgálta a levest. Kint a konyhában azonban, mialatt Caitlin az előétellel foglalatoskodott, Michelle újra támadásba lendült. - Tulajdonképpen ki ez a David Hartley? - Hiszen tudod. Caitlin nem akarta elárulni, hogy reggel felmondott. A nővérének ehhez semmi köze, és amúgy sem lehetetlen, hogy nemsokára visszamegy... talán már holnap. - Mivel foglalkozik? - faggatta tovább Michelle számonkérő hangon. - Azt is tudod! - Mennyi pénze van? - Fogalmam sincs. Miért nem őt magát kérdezed? Michelle felszegte az állát. - Na és mennyit kell még törlesztenie a Ferrariért? Caitlin lassan kezdett dühbe gurulni. - Ötmillió-hétszáznyolcvanötezer dollárt és hatvan centet! - Könnyen lehet, hogy tönkremegy bele - jegyezte meg édeskésen Michelle.
- Kit érdekel? - Tudod, hugicám, aki fényűző autón furikázik, és ládaszám ajándékozza a francia pezsgőt, a végén még azon veszi észre magát, hogy nem maradt egy fityingje sem. És szerintem úgy kell neki! Ahá! Szóval irigykedsz! - állapította meg magában Caitlin. Nem tudott visszaemlékezni rá, hogy valaha is egy hullámhosszon lettek volna a nővérével. Mindig gyanította, hogy Michelle csak azért választotta Trevort, mert jól keresett, és talán az sem véletlen, hogy az anyjukhoz húz, aki a családi kasszát felügyeli. A farm eladásával a Ross házaspár tekintélyes vagyonhoz jutott. Hmm... Nem szép gondolat, de sajnos van alapja! Közben leszedték a levesestányérokat, betették a sütőbe a különleges zöldségköretet, és felszolgálták az előételt. Remek volt a hangulat; az ünnepelt pár szemlátomást nagyszerűen mulatott. Trevor lankadatlanul töltögette a poharakat, és Caitlin képzeletében már megjelent a ház előtt egy hosszú taxikonvoj, hogy hazaszállítsa a mámoros vendégsereget. David kinevezte magát lemezlovasnak, és kívánságműsort rendezett Ross slágergyűjteményéből. Úgy tűnt, fikarcnyit sem bánja, hogy belecsöppent a családi ünnep kellős közepébe, jókedvűen Caitlinre nevetett. A lány szívét átjárta a meleg, és mielőtt visszatért volna a konyhába, önkéntelenül visszamosolygott. Elhatározta, hogy ha véget ér a vacsora, kikérdezi majd Davidét a családjáról. Korábbi kijelentése, miszerint sokat volt magányos, arra utalt, hogy hiányoznak az életéből a szoros kapcsolatok. Talán ezért vonakodott eddig szóba hozni a dolgot? Az is lehet, hogy emiatt vetette bele magát olyan nagy hévvel az üzletbe, mert így próbálta ellensúlyozni a magánéletében tátongó űrt. Most, hogy David kész beszélni az érzelmeiről, végre sok mindenre rákérdezhet, és nem kell attól tartania, hogy tilosba téved. Annál vadabbat már nemigen tehet, mint hogy otthagyta ma délelőtt - és annak is mi lett a vége? Kiderült, hogy teljesen feleslegesen óvatoskodott. Szabad az út, szabad a kérdés! Repeső szívvel rámolta be a mosogatógépbe a mélytányérokat, majd elővette és a konyhaasztalra készítette a tálakat a húsnak. Michelle mindeközben megcsinálta a mártást, és félretette, hogy amikor eljön az ideje, már csak fel kelljen melegíteni. Eddig minden a tervek szerint ment, s most szusszanhattak volna egy kicsit, de Michelle egy percig sem nyughatott. - Miért mondta anya, hogy baj van veled? - kérdezte kajánul. Caitlinnek fejébe szállt a vér. Halálosan elege volt már a nővére csipkelődéséből. Ennyire kíváncsi mindenre, ami nem tartozik rá? Hát jó, rendben van! Tudja meg az igazat, azután hadd rágódjon rajta, ameddig akar! - Ha éppen tudni akarod, azért, mert kiderült, hogy viszonyom van Daviddel - vágta oda egy vállrándítással. Michelle-nek meglepetésében tátva maradt a szája. Az nem lehet, hogy ez a kis csitri jobb partit csináljon, mint ő, az ő Trevorjával! - Van ám, egy csudát! - próbálta lehurrogni a húgát. - Pedig elhiheted. És én mondom neked... - Caitlin odalépett, és egészen közel hajolt a nővéréhez ...eszeveszetten jó vele! Végül is majdnem így igaz, - mentegette magát gondolatban a füllentésért. Nem ártok azzal senkinek, ha ezt mondom! - Te édes! - zendült fel az ajtóban egy gyengédséggel átitatott, mély hang. Caitlin sóbálvánnyá dermedt. Ez David! És nyilván minden szót hallott! Egy rakás tányér zöttyent nagy csörgéssel a konyhaasztalra a háta mögött. Hartley erős kezével átfonta a derekát, magához húzta, forró csókot lehelt meztelen vállára, és vadul kérlelni kezdte: - Légy az enyém itt és most, drágám! Úgy hiányoztál egész nap! Annyira vágyom rád! Olyan gyönyörű vagy... - Jézusom! - sikoltott fel Michelle, és sarkon perdült. - Trevor, gyere ide azonnal! Anya! Apa! Egy őrült szatír van a konyhában! - Na, ez sikerült - sóhajtott fel elégedetten David. - Most pedig tűnjünk el! Gyere, itt a kamra! Caitlin még fel sem ocsúdott első rémületből, máris odabent találta magát. - Zárjuk be az ajtót! Gyorsan! - sürgette David, s már fordította is a kulcsot. - Most mégis mit művelsz? - Kibékítem a szüleidet! - Már nem kell őket tovább békíteni!
A lány szája hívogatóan nyitva maradt, és Hartley sietett eleget tenni a kimondatlan kérésnek. Ajkát Caitlin ajkára tapasztotta, s ő megadóan becsukta a szemét. Ezt nem úszód meg! Michelle gondoskodni fog róla, hogy megszégyenülj! - súgta a maradék józansága. David az ajtónak támasztotta a hátát, átölelte őt, és magához húzta. Végre szabad utat engedhetett viszszafojtott szenvedélyének, s a lány képtelen volt ellenállni a gyönyörnek, melyet a jól ismert becézések keltettek minden porcikájában. A férfi minden egyes érintésére megborzongott a feje búbjától a lába kisujjáig. Hány és hány együtt töltött boldog éjszaka emlékét ébresztette fel bennük az, hogy újra érezték egymás testét! Ez az élmény nem halványodhatott el egyetlen nap alatt... Caitlin szorosan odasimult Davidhez, és hagyta, hogy átjárja a kéj. Vágytól lázas ölelésbe bonyolódva, összegabalyodva a szeretett férfival nem gondolt többé önbecsüléssel, feltételekkel, jövővel. Most minden mindegy volt - csak a pillanat létezett, a teljes belefeledkezés. A lány már nem csupán átengedte magát Davidnek, keze felsiklott a nyakán, beletúrt sűrű hajába, megragadta, nem engedte, minden simogatásra simogatással válaszolt. És merültek, csak merültek az érzékiség habjaiba, mélyebbre, még mélyebbre... A férfi szája Caitlin füléhez vándorolt, s a cimpáján táncolt izgatóan. - Te édes... édes... - suttogta mintegy önkívületben, s a lányt egy újabb, még erősebb érzelemhullám ragadta magával. Ott égett bennük az ősi elem, a tűz, mely minden különállót egybeolvaszt. Az együtt töltött csodálatos éjszakák már azelőtt is csaknem elfeledtették Caitlinnel mindazt, ami nappal gyötörte. Gyakran kívánta, bár sose jönne el a reggel. Kinyitotta a szemét. A lámpa nem égett, körülöttük delejesen lüktetett a sötétség. Szemhéja újra lezárult. Mit bánja ő a villanyt! Ám szűnjön meg örökre minden fény, csak ők ketten így maradhassanak, amíg a világ világ! Egyszerre éles hangok törték meg a rájuk borult édes csöndet, és egyre közeledtek, míg végre nem lehetett tudomást nem venni róluk. David felemelte a fejét, és figyelt. - Ez nem a biztosíték! - Akkor mitől aludt ki a villany? - Ez te voltál! - suttogta Caitlin. - Az egész házban nincs áram - fedezte fel valaki odakint. - Nem én, hanem te! - mormolta David. - Az lesz a legjobb, ha felhívjuk az elektromosokat, hogy küldjenek egy szerelőt, amilyen gyorsan csak lehet! Caitlin megpróbált a férfi szemébe nézni, de semmit sem látott. - Hogy csináltad ezt? - kérdezte. - Én? - David hangja rekedt volt a vágytól, de csodálkozása őszintének tűnt. Odakint, átsüvítve a tanácstalan zsongáson, egyszerre felcsendült egy panaszos hang. - Istenem, micsoda szégyen! A vacsorának vége! Mrs. Ross csaknem sírt. David lemondóan felsóhajtott. A vacsorát meg kell menteni! Újra kezébe vette az irányítást. Gyorsan kiderült, hogy az egész utcában csak náluk nincs villany, erre átküldte Caitlint, Michelle-t és Trevort a szomszédakhoz, hogy ott készítsék el a különböző köreteket. Az elektromos sütő még őrzi a forróságát annyi ideig, hogy a hús megsüljön benne, úgyhogy ezzel nem lesz baj. Az ünnepi asztalt megrakták gyertyákkal, s a vendégeket visszaültették a helyükre. David pezsgőt töltött mindenkinek, és bár máskor ez a vacsora végére maradt volna, röviden felköszöntötte a Ross házaspárt, majd felszólította a jelenlévőket, hogy kövessék a példáját. Ezenközben megérkezett a szerelő, megállapította, hogy túl sok elektromos készüléket működtettek egyszerre, aztán felmászott a villanypóznára, és fél óra múlva újra fénybe borult minden. Henry Ross kapott az alkalmon, és énekelni kezdett: „S az egész világon fény gyullad újra...” A többi nevetésbe fulladt. Feltámadt az általános jókedv. A hús szerencsésen megsült, és Trevor nekilátott, hogy felszeletelje. A szomszédok kezdtek beszállingózni a kész köretekkel, mire ottmarasztalták őket, s a társaság szépen kikerekedett. Mivel a váratlan közjáték felcsigázta az étvágyat, mindenki hatalmas élvezettel vetette rá magát az ételre.
Annak ellenére, hogy David sikeresen megmentette a partit, Michelle nem kegyelmezett, és felvilágosította anyját, mit művelt a párocska a kamrában, mielőtt kialudt volna a villany. - A te érdekedben tettem, kedvesem! - mosolygott negédesen a húgára. Trevor, aki nyilvánvalóan nehezményezte, hogy míg Hartley utasításokat osztogatott, neki csak a piszkos munka maradt, élénken helyeselt. A család nem tűrheti el, hogy ez a betolakodó, aki nincs tekintettel senkire és semmire, lábbal tapossa az illemet! Túl az édességen, de még mielőtt felszolgálták volna a kávét, Mr. Ross észrevétlenül elhagyta az asztalt, és félrevonta Caitlint. - Válthatnánk egy-két szót, kislányom? - Hát persze, apa. Hallgatlak. - Meg kellene beszélnünk ezt a David Hartleyval kapcsolatos kérdést! A lány rosszat sejtett. - Muszáj? - kérdezte félénken. - Anyád ragaszkodik hozzá, hogy elővegyelek. - Hát, akkor... talán jobb is, ha minél előbb túlesünk rajta! - Trevor szerint keményebb kézzel kellene fognom téged. - Milyen kedves - sziszegte Caitlin a foga között. - Michelle azt mondta, legyek nagyon szigorú. Sőt most, ha visszagondolok, még a „kíméletlen” kifejezés is elhangzott a szájából. - Istenem! - sóhajtott lemondóan Caitlin. - Úgy látom, semmiképpen sem kerülhetjük el ezt a beszélgetést, kislányom. - Azt hiszem, igazad van, apa. Meg kell lennie. - De talán jobb volna négyszemközt... Bejönnél egy percre a dolgozószobámba? - Menjünk! Az úgynevezett dolgozó valójában jobban hasonlított valami kiállítóteremre. Ross itt őrizte mindazokat a kincseket, amelyek a múltra emlékeztették. Díjnyertes lovak fényképei és szalagjai borították a falakat, főhelyen pedig a Galloway Nagydíj lila szalagcsokra virított. Caitlin odasétált, és végigsimította a kezével. - Ugye nagyon hiányzik ez neked? - fordult az apjához. - Hát, nem mondom, hogy nem, de azért anyádnak mégiscsak igaza volt, amikor eladta a birtokot. Az orvosok szerint már nem sokáig bírtam volna azt a kemény munkát, és ma reggel, amikor a szívem elkezdett vacakolni... - Hát tényleg rosszul voltál? - döbbent meg a lány. - De apa, miért nem mondtad meg nekem? - Addigra már elmúlt. Csak tudod, először megijedtem, és ettől valahogy más színben kezdtem látni az életemet. Sok mindent újragondoltam. Ez már egy ilyen nap... Neki is szembe kellett néznie azzal, mit csinál és merre tart David oldalán! - Édesanyád a saját érdekemben próbálta másra terelni a figyelmemet - folytatta Ross. - Én ostoba pedig csupa makacsságból nem akartam hallgatni rá! Nem voltam képes túllépni azon, ami elmúlt. Anyád nem mindennapi asszony, Caitlin. Mindent jobban tud nálam. A lány bólintott. Szerinte ugyan senkinek sincs joga eldönteni a másik helyett, hogy annak mi a jó, de nem akadékoskodhat éppen most, amikor végre összhangba kerültek egymással a szülei! Mr. Ross köhintett. - Legalábbis majdnem mindent jobban tud - tette hozzá, és mélyen Caitlin szemébe nézett. - Mondd, szereted Davidet? - Igen. Teljes szívemből - felelte a lány szomorú mosollyal. - Megértelek. - A férfi kihúzta magát, odalépett hozzá, és gyengéden a vállára tette a kezét. - Ne hallgass senkire, Caitlin, csakis a szívedre, akkor biztosan helyesen választasz! - Igyekszem ezt tenni, apa. - Azt akarom, hogy boldog légy! Egyvalamit soha ne felejts el: légy mindig hű önmagadhoz! Nincs ennél fontosabb. Caitlin átölelte az apját, és a vállára borult. Henry megköszörülte a torkát. - Ennél nagyobb szigor aligha telik ki tőlem! - Te vagy a legcsodálatosabb apa a világon! - Nekem is megvannak a magam hibái.
- És nekem is. Mindannyiunknak. - Pedig nagyon igyekszem! A lány szemében könnycsepp csillant. - Az én szememben tökéletes vagy, apa! Mondd, miért bántják egymást az emberek? - Nem tudom, kicsim. - És mi nem tehetünk semmit... - De igen. Egyvalamit megtehetünk. Meg kell bocsátanunk nekik, Caitlin. Meg kell bocsátanunk, mert nem tudják, mit tesznek! - Köszönöm, hogy elővettél - mondta a lány a könnyein át mosolyogva, és megcsókolta apját. - Isten áldjon meg, Caitlin, és sok szerencsét Daviddel! - Ross szeretettel megsimogatta lánya arcát, majd sarkon fordult, és kisétált. Ő meghatottan követte, s a dolgozószobából kilépve egyenesen belefutott Davidbe. Gyorsan visszanyelte a könnyeit. - Mi történt? - kérdezte a férfi. - Semmi, nem érdekes. Caitlin azonnal észrevette, hogy David nagyon feldúlt. Talán Michelle kötött bele, kihasználva az ő távollétét? Nem, nem lehetett ilyen hálátlan vele, azok után, amit a családért tett! - Volna egy kérdésem hozzád - recsegte Hartley kőkemény arccal. Hogy megváltozott! A szeme most is lángol, de nem szerelem, hanem vad, harci düh lobog benne. Valami nagy baj lehet... - Igen? Kész volt bármit megtenni, amivel segíthet neki. Szereti, és szeretni fogja jóban, rosszban, s bár van még mit megbeszélniük a jövővel kapcsolatban, egy biztos: ő az, akivel le szeretné élni az életét! David szeme hirtelen felszikrázott. - Tudom, hogy hívatlan vendég vagyok a házban, akiről közben kiderült, hogy hasznos tud lenni. Mostanra már egyszerűen túl sokat segítettem ahhoz, hogy kidobjatok! Caitlin nem hitt a fülének. Csak nem anya kellemetlenkedett? - Én nem akarlak kidobni! - próbálta csitítani a férfit. De hiszen emlékeznie kell a csókokra a kamrában! Azok után nem hiheti, hogy még mindig szabadulni szeretne tőle! - Ma reggel még akartál. És tudod, kivel találkoztam itt az imént? - Fogalmam sincs. - Egyszer csak megjelenik a szüleid házában, egy ünnepélyes családi eseményen, és téged keres! Aminthogy itt is vagy! - Kiről beszélsz? - Hadd frissítsem fel az emlékezetedet, kedvesem! A férfi, aki ellopta a szabadalmamat, aki addig csalt és hazudott, míg a legnagyobb versenytársammá nőtte ki magát, és aki előbb tárgyalt a németekkel, mint én... A vádló szavak tűzként égették Caitlin arcát. Semmit sem értett az egészből. Agya lázasan dolgozott, de a kép, amely kezdett kibontakozni előtte - nem, ez egyszerűen nem lehet igaz! - Nos, halljam! Mi a fenét keres a szüleid partiján Michael Crawley? Micsoda? Crawley, itt?! Tudomása szerint a szülei nem ismerik, és ő is csak egyszer látta, a bíróságon, amikor elkísérte Hartleyt egy előzetes meghallgatásra. Beszélni akkor sem beszélt vele egy szót sem. A férfi, csakúgy, mint David, a harmincas évei elején járhatott. Feltűnően jóképű volt ugyan, de arcáról lerítt a határtalan önteltség, s a lánynak az volt a benyomása, hogy semmitől sem riad vissza, amiből hasznot remélhet. A tekintete mintha állandóan azt méricskélte volna, milyen hatással van a többiekre. - Tehát? - sürgette David. Most hogy magyarázza meg azt, amit maga sem ért? Caitlin kétségbeesetten gondolkodott, de még mielőtt bármi is eszébe jutott volna, kiáltás csendült az étkező felől. - Hát itt vagy, cicukám? Caitlin dülledt szemmel bámulta a valószerűtlen látomást. Crawley kilépett a folyosóra, cinkosan rámosolygott, és habozás nélkül megindult feléje. - Minden nagyszerűen alakult, édes - áradozott már messziről. - Egész délután a németekkel tárgyaltam, és ezt neked köszönhetem, egyetlenem! - Mocskos gazember! - fakadt ki keserűen David.
Crawley felnevetett. - Hiába, Hartley, te sohasem tanulsz meg veszíteni! - Odahajolt Caitlinhez, és szippantott egyet. - Nem érzem rajtad a Bálint-napi parfümöt. Kár! Azért választottam a Beautifult, mert szerintem remekül illik hozzád! A lány úgy érezte, mindjárt elszáll belőle a lélek. Elhűlve állt, és egyszerűen képtelen volt megszólalni. - Holnap veszek neked még egy üveggel. Sőt. Megveszek bármit, amit csak kérsz! - fecsegett tovább vidáman Crawley, - Jenny mondta, hogy otthagytad a rózsát az irodában, de nem baj. Holnap kapsz másikat. Jenny? Jenny Ashton? Hát ő is benne van ebben a... ebben a... hirtelenjében nem is tudta, minek nevezze. - Caitlin? - nyögött fel David. Ő csak állt tehetetlenül, és könyörgő szemeket meresztett rá. Hogy védekezzen? Hiszen minden ellene szól: a németek, a parfüm, a virág... Hogy bizonyítsa be ezek után, hogy nem volt Crawley beépített ügynöke? Hartley szemében ott izzott a vád, s ő nem tudta, hogyan hárítsa el. - Hadd adjak egy jó tanácsot, barátocskám - fordult Crawley leereszkedően a másik férfihoz. - Máskor, ha meg akarod tartani a nődet, azért tegyél is valamit! Jó, lehet, hogy ma már futottál utána, csakhogy elkéstél, öregfiú! Legjobb lesz, ha most fogod magad, és szépen hazamész. Ez a szekér már nem vesz fel téged! - Igaz ez, Caitlin? - kérdezte David rekedten. - Nem! - tört fel végre a lányból a tiltakozás. - Esküszöm, ő találta ki az egészet! Crawley hangos méltatlankodásba kezdett. - Ejnye, bogárkám, csak nem azt akarod mondani, hogy megint meggondoltad magad? Mit ígért neked ez az alak? Még több pénzt? - A hangja megkeményedett. - Ne akarj mindenkinél okosabb lenni, kislány! Egyébként... - a szeme itt gúnyosan oldalt villant -...kötve hiszem, hogy a gazdi megbocsátaná neked a hűtlenséget! - David, kérlek, ne hallgass rá! - könyörgött Caitlin, de hiába. Hartley arcáról le lehetett olvasni, hogy magában mérlegre tesz mindent, ami elhangzott és ami történt, és egyre inkább elhiszi, hogy kegyetlenül megcsalták. - Szándékosan próbál összeugrasztani minket, hát nem látod? - Te tényleg nem akartad, hogy tárgyaljak a németekkel. Mindent elkövettél, hogy megakadályozd! - Mit törődtem én a németekkel! Én csak kettőnkre gondoltam! - Nem. Te csakis magadra gondoltál! Mikor határoztad el, hogy elárulsz? Amikor reggel otthagytalak? Caitlin hátán végigfutott a hideg. Elveszíti Davidet! Még egyszer megpróbált hidat emelni az őket elválasztó szakadék fölé. - Kérlek, kérlek, ne higgy neki! Ne hagyd, hogy közénk álljon! Nekem csak te kellesz! Ezt nem kellett volna mondania. - Sajnálom. Te viszont nem kellesz nekem! - szegte fel a fejét büszkén Hartley. Hidegen végigmérte a bokájától a kebléig, azután megvetően a szemébe nézett. - Még egyszer nem tudsz kísértésbe vinni! Elővette a Mazda kulcsát, és odadobta a lánynak. - Majd a lovagod elvisz a kocsidig. Agyő! David az ajtóhoz lépett, s mire a lány magához tért, már be is csukta maga mögött. Caitlin utánafutott, és megragadta a kilincset, de ekkor rádöbbent, hogy mindennek vége. A férfi szíve elfordult tőle, meg sem hallgatná - és különben sincs mit mondania. Semmivel sem tudja cáfolni a hamis vádakat. Ha megpróbálna ráakaszkodni, elcsábítani, ahogy reggel is, David egyszerűen lerázná magáról! Hallotta, hogy a Ferrari felbőg, majd csikorogva elhajt. Nekitámasztotta fejét az ajtónak. A térde elgyengült, s legszívesebben ott helyben összeesett volna. De mögötte ott állt Crawley, aki megrendezte ezt a színjátékot, aki gyanúba hozta, s aki most nyilvánvalóan ki akarja élvezni a győzelmét. Áll és figyel... Caitlin kihúzta magát. Nem fogja kimutatni a fájdalmát ez előtt az undok, aljas, gátlástalan féreg előtt! Szembe fog szállni vele, és nem nyugszik addig, míg ki nem szed belőle valamit, amivel tisztázhatja magát. Talán még nem késő. Különben is, őt senki ne lássa összetörve! Sarkon fordult, és lecövekelt az ajtóban, elállva a kiutat. Világéletében irtózott ugyan az erőszaktól, most mégis kedve lett volna ököllel letörölni Crawlev arcáról az önelégült mosolyt, de hirtelen rájött,
hogy az éppen ezt akarja. A férfi sötét szeme mohón leste az érzelmek játékát az arcán. Hidegvérrel kínozta meg áldozatát, s az utolsó cseppig kiélvezte az őt marcangoló indulatokat. Az én bánatomon pedig nem fogsz csámcsogni! - fogadkozott magában Caitlin. - Miért csinálta ezt? - kérdezte fennhangon. - Mire jó ez magának? Crawley csúnyán felröhögött. - Örülök, ha fájdalmat okozhatok ennek a felfuvalkodott majomnak! Zavarodjon csak össze minél jobban! Azt hiszem, most megütöttem a főnyereményt. Ezt a napot nem heveri ki egyhamar! Ujjongó hangjától Caitlint a rosszullét kerülgette. Megvetően vetette oda: - Sajátos elképzelése van a főnyereményről! - Gondolod, kicsikém? Azzal tisztában voltam, hogy rendszeresen lefeküdtél vele. Biztosan szép emlékei maradnak a kis titkárnőjéről! - gúnyolódott a férfi, és szemével kéjesen végigpásztázta a testét. - De hogy gyöngéd érzelmek is fűzik hozzád, azt azért nem hittem volna! Szenvedjen a fiú, szenvedjen minél jobban... Davidnek igaza volt. Undorító, mocskos gazember! Crawley újra felnevetett. - Igazán megérte az a kis Bálint-napi befektetés! Hogy dühönghetett Hartley, amikor meglátta, hogy mástól kaptál ajándékot! Kár, hogy nem lehettem ott. Szívesen végignéztem volna a jelenetet! - Ki kell, hogy ábrándítsam. Nem volt semmiféle jelenet. Crawley játékosan megfenyegette az ujjával. - Nono, kislány, ne próbálj becsapni! Valami okod csak volt a felmondásra! Én mindent tudok rólad, ezt jól jegyezd meg! - Honnan veszi, hogy felmondtam? - Csiripelték a madarak. - És hogy került ide? - Egyszerűen besétáltam. Egy szőke bombázó engedett be. Nagyon készséges lett, amint meghallotta, hogy Hartley miatt jöttem. Michelle! A kis álszent nyilván ott lézengett a folyosón, hogy lássa, mi sül ki az apai irgumburgumból, és örült, hogy a húga, aki ezek szerint két férfit is bolondított egyszerre, most megkapja a magáét. Caitlinnek kedve támadt megszorongatni egy kicsit a nővére nyakát. - Nos, ha már kellőképpen kiörvendezte magát, engedje meg, hogy kikísérjem! - mondta ridegen, azzal kinyitotta az ajtót, és félreállt. - Erre van a kifelé. - Most, hogy elvesztetted az állásodat, igazán eljöhetnél hozzám titkárnőnek! Azt hiszem, jól kijönnénk egymással. - Forduljon fel! Crawley még egyszer, leereszkedően felnevetett. Kitörni, dühöngeni, nekimenni! Caitlinnek minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja magát. Most nem vesztheti el a fejét, azzal csak fokozná a másik diadalát. Meg kell találnia Crawley gyenge pontját! De hogy húzhatná csőbe? Megvan! A hiúságát kell kihasználni! - Egyet el kell ismernem. Ez mesteri csapda volt! - Nos, igen. Nagyszerű terv, tökéletes kivitelben - pöffeszkedett a férfi. Caitlinben forrt az epe. - Árulja el, honnan tudott a viszonyunkról! Hiszen senkinek sem beszéltünk róla. - Ez hadititok. - Ugyan, ki vele! Kápráztasson el! Vagy csak a szerencsének köszönheti az egészet? Ez sok volt Crawley büszkeségének. - Fenét. - Akkor honnan tudta? - Onnan, hogy mindkettőtöket figyeltettem. Istenem, milyen egyszerű! De ki gondolta volna? - Nem hiszek magának - próbált Caitlin belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba. - Bebizonyítsam? - Ha úgy van, ahogyan mondta, ismernie kell David szokásait. - Hát persze, hogy ismerem!
- Meddig szokott nálam maradni? - Pontban háromnegyed hétig. Ez az undorító féreg minden szerelmes éjszakájukról értesült! A lány gyorsan tovább beszélt, hogy eltitkolja egyre erősödő émelygését. - És azután? Erre a kérdésre maga sem tudta a választ, de mindegy is volt. Michael Crawley felvihogott, hogy belerázkódott az egész teste. - Hihihi! Azután futott anyucihoz! - A nagy nevetéstől már könnybe lábadt a szeme, de valahogy megfékezte magát, és folytatta: - Cicukám, most aztán megfogtam a pasast! Tudom már, mivel tehetem végképp tönkre! Na, mit szólsz? Tetszik, az előadás? Meg vagy elégedve? Caitlint szabályszerűen elfogta a hányinger. - Maga szadista! - Hát igen, az vagyok, miért is tagadnám? A lány nagyol nyelt, és az ajtóra mutatott. - Távozzék, Mr. Crawley! Az sietség nélkül elindult, de a küszöbön megállt, és diadalittasan csillogó szemmel visszafordult. - Gondold meg, cicám! Hartley nem bízik benned. Ha munkát szeretnél, csak hívj fel bátran! Jobb fizetést adok, mint az a pojáca. És a bosszú nagyon édes tud lenni! - Igen... bosszút fogok állni - nyögte ki nagy nehezen Caitlin. Úgy vigyázz, Michael Crawley, hogy drágán megfizetsz még ezért! - Örülök, hogy értjük egymást! Jó éjszakát! - búcsúzott a férfi, és végre kiment. Caitlin megvárta, míg Crawley elhajt, azután becsukta az ajtót, és sóhajtva nekitámaszkodott. Még mindig remegett az egész teste. Úgy érezte magát, mint akit mérges kígyó mart meg, és sürgős szüksége van valami ellenszerre. De mi segíthet most? A legszörnyűbb az egészben az, hogy - mint Crawley is megmondta - teljesen elvesztette David bizalmát. Tétován kalandozó tekintete hirtelen megakadt a szalagok végét a falhoz rögzítő piros szíveken, s a szeme megtelt könnyel. Uram istenem, hát miféle Bálint-nap ez? Michael Crawley rosszabb még a halálnál is. Úgy megsebezte, mintha gépfegyverrel lyuggatta volna át a szívét! És ő most csendben elvérzik... A szalonból beszűrődő zene szép lassan elhatolt a tudatáig. Milyen ismerős dallam! Hegyezni kezdte a fülét, s az első elkapott szóból rájött, hogy mit hall. A szíve még jobban elszorult. Ez a „Ghost” című film főzenéje, az „Unchained Melody”! Milyen gyönyörű! Az édes szerelem dala, amely, bár nem teljesülhet be ebben az életben, mégsem múlik el, örökkön-örökké égni fog... Hát ezt rendelte számára a sors? Elszakadni Davidtól, még mielőtt őszintén megnyíltak volna egymás előtt? Elég valakinek a gonosz szándéka, és máris vége mindennek? Most Henry Ross hangja is csatlakozott az énekeséhez. Caitlin odalépett a félig nyitott ajtóhoz, s a könnyein át nézte összefonódva táncoló szüleit. Csak egymást látták, harminc hosszú év után is meg tudott szűnni számukra a külvilág! Eileen is rázendített, s a lassan keringő, egymásba feledkezett pár látványa új reményt ébresztett a lányban. Harcolni fog Davidért! Akárhogyan is, de tisztázni foga magát előtte. Sikerülnie kell!
7. FEJEZET Másnap reggel Caitlin már nyolckor bent volt az irodában. A takarítók éppen akkor végeztek, és kezdtek elpakolni. A lány fogta a rózsát meg az ajándékkosarat, odaadta egy-egy asszonynak, azután kért egy kis légfrissítőt, és bepermetezte vele a szobát, hogy megszüntesse a virágillatot. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy elűzze annak a szörnyű alaknak az emlékét. Látta, hogy a felmondólevele még mindig ott hever az asztalán. Ott is hagyta, és megnézte a faxot Tegnap óta csak egy üzenet futott be, de az talán végképp reménytelenné teszi a mai vállalkozását... Mindegy. Ezen már nem segíthet. Sürgősen ki kellett mennie, aznap már sokadszor. Anyjának igaza volt, ez az idegek játéka. Márpedig ilyen ideges még soha életében nem volt!
Nyugtalan pillantást vetett a tükörbe, még egyszer ellenőrizve a külsejét. Mégis a zöld ruhát kellett volna felvennie, amely Davidnek annyira tetszett? Nem. Még azt hinné, hogy megint megpróbálja elcsábítani. Ezt a piros kosztümöt azért választotta, mert a színe bátorságot önt belé, amire nagy szüksége van. Igaz, kiemeli a sápadtságát. Előző nap sokára került ágyba. A családnak csak annyit mondott, hogy Davidnek vissza kellett mennie Sydneybe, azután hagyta, hogy mindenki gondoljon, amit akar. A parti végeztével felcsapott sofőrnek, és két vendéget hazavitt Yarramalongba. A házaspár olyan hálás volt neki, hogy kölcsönadták a kocsijukat, így azzal ment el a Végső Menedékhez. Ott átült a Mazdába. Hazafelé végre nem kellett jókedvet tettetnie, de elgyötört lelkén ez sem sokat segített. Az éjszaka hátralévő részében is alig aludt valamit, s már korán reggel talpon volt. Vajon David is ennyire szenved? – tűnődött. Kicsit sem bánta meg, hogy Crawleynak hitt? Eszébe jutott az, amit Crawley mondott David anyjáról. Ugyan mit árthat neki az a tény, hogy minden áldott reggel nála reggelizik? Legfeljebb azt lehet kihozni belőle, hogy Hartley gyermetegen megbújik a mama szoknyája mögött, de ennek olyan nyilvánvalóan ellentmond a férfi természete, hogy nevetséges lenne ilyesmit terjeszteni róla. Úgysem hinné el senki. Az viszont tényleg furcsa, hogy David olyan megingathatatlanul ragaszkodik ezekhez a reggeli látogatásokhoz. Lehetséges volna, hogy az anyja mégis az ellenőrzése alatt tartja valamilyen módon? És miért mondta azt, hogy magányos, ha egyszer ilyen szoros kapcsolatban van vele? Végül pedig miért nem mutatta be neki őt? Nagyon sok kérdés vár még itt válaszra! Nyolc óra huszonkettőkor ért vissza a szobájába. Még nyolc perc van hátra Hartley érkezéséig, aki mindig óraműpontossággal végzi munkáját. Mivel először a faxot szokta ellenőrizni, egyenesen ide jön majd. A percek csigalassúsággal teltek. Hogyan fogadja inkább, állva vagy ülve? Az utóbbi nem tűnne túlzottan elbizakodottnak? Igaz, a köztük terpeszkedő asztal némi biztonságot adna. Ugyan, micsoda gyávaság! Hiszen nem fogja kihajítani! Vagy talán mégis? Fél kilenc. Caitlin a széke mögé állt. Balra tőle a számítógép és a nyomtató, jobbra az irattartó szekrény, szemben vele az ajtó. Az ajtó, amely ebben a percben lassan kinyílt. A lány szorosan megmarkolta a szék támláját, ujjai belemélyedtek a puha szövetbe. Szíve vadul kalapált, a halántéka lüktetett, gyomra összefacsarodott. Hartley ezúttal nem sétált be a szokott frissességével. Előbb megállt a küszöbön, mintha nehezére esne bejönni, mintha visszariadna mindentől, ami rá emlékezteti - a nőre, akit közel engedett magához, s aki meggyőződése szerint olyan csúnyán kijátszotta. Végül mégis belépett, komor és eltökélt arccal, bár az ő vonásai is kialvatlanságról és fásultságról árulkodtak. Amikor meglátta a lányt, megdermedt. Az izmai megfeszültek, szeme dühösen megvillant. - Maga mit keres itt? - kérdezte élesen. - Tegnap alaptalanul megrágalmaztak előtted, és ezt nincs szándékomban ennyiben hagyni! - jelentette ki Caitlin, és a hangja megremegett, pedig százszor elpróbálta már a mondatot. A férfi összeszorított szájjal végigmérte, mint bíró a vádlottat. Bűnösnek találtatott, és elítéltetett! A további tagadásnak semmi értelme. Reszkess haragomtól! A szeméből áradó mélységes megvetés nemhogy elbátortalanította volna a lányt, épp ellenkezőleg, felszította benne a vágyat, hogy megvédje magát. Ártatlanságának tudata erőt adott neki. Elszántan nézett David szemébe, a remegése megszűnt, a gondolatai egyetlen dologra összpontosultak. - Ha jól emlékszem, tegnap benyújtotta a lemondását! - emlékeztette jegesen Hartley. - Igen, a levélben, amit otthagytál az asztalomon, s így bárki elolvashatta - mutatott maga elé Caitlin, majd vett egy mely lélegzetet. - Honnan tudta Crawley, hogy felmondtam? Tőlem nem, tőled mégúgy sem. Márpedig valakitől meg kellett tudnia! Erre alapozta az egész tegnapi színjátékot. - Ó, színjáték! - visszhangozta gyilkos gúnnyal a férfi. A lány felszegte a fejét. - Nem hagyom, hogy engem tegyenek meg bűnbaknak valaki más helyett, aki látszólag neked dolgozik, de valójában Crawley embere! - Honnan tudjam, hogy nem maga az?
- Onnan, hogy itt vagyok, és kész vagyok harcolni a te oldaladon. Ha most kidobsz, azzal az ellenfeled malmára hajtod a vizet. Crawley pontosan ezt akarta elérni, amikor megpróbálta összezavarni a kapcsolatunkat! Arra számít, hogy így elterelheti a figyelmedet a német üzletről. - Egy pillanatra elhallgatott, azután hozzátette: - Én mindent megpróbáltam, hogy mégis jól végződjön a tárgyalás. Te is tudod, hogy így volt. Hartley végiggondolta a hallottakat, de úgy tűnt, nem találta elég meggyőzőnek. - Senki sem tudott a kapcsolatunkról, Miss Ross. Ha tényleg másvalaki súgott volna Crawleynak, ezt nem mondhatta volna el neki! - Nem is kellett. Tegnap este, miután elmentél, Crawley eldicsekedett nekem azzal, hogy mindkettőnket figyeltetett. Tudott minden együttlétünkről. Meg tudta mondani, hogy hánykor szoktál elmenni tőlem! - Igen? Nyilván maga árulta el neki! - És azt, hogy hová mentél azután? Nekem sohasem beszéltél róla! - Természetesen haza. Hová menteni volna? - Ahová minden egyes reggel, kivétel nélkül. Reggelire az édesanyádhoz. Az, hogy Crawley összeugrasztott minket, csak a kezdet, de most azt tervezi, hogy az édesanyádon keresztül végképp tönkretesz! David megkövülten nézett a lányra, és nem bírt megszólalni. A szemére mintha köd ereszkedett volna. Csak befelé nézett, valamire, ami számára mindennél fontosabb ebben az életben. Caitlin idegei pattanásig feszültek. Mi ez? Miféle súlyos titok lengi körül azt az asszonyt? És hogyan árthat ezen keresztül Crawley Davidnek? A férfi keze egy pillanatra ökölbe szorult, de azután megfékezte az indulatait, s az ujjai szép lassan kiegyenesedtek. Égő tekintettel, üres hangon kérdezte: - Hogyan? Mit akar tenni? - Nem tudom - felelte csendesen Caitlin. - Nevetett, és azt mondta, hogy végre megfogott téged. Az az ember egy szadista! Élvezi, ha szenvedést okozhat másoknak. Olyan pokoli jókedve volt, hogy hányingert kaptam tőle. Hartley pislogott és elfordult, de nem elég gyorsan. Caitlin még látta a szemében tükröződő undort. A férfi megrázta a fejét: nem tudta, de nem is igen akarta elhinni a hallottakat. Mégis, mire visszafordult, megviselt arcára kiült a beletörődés. - Köszönöm, hogy mellettem maradtál! - szólalt meg erőtlen hangon. - Nem érdemeltem ki a hűségedet. - Te is segítettél nekem tegnap. És szeretlek! Hát nem látod? David kényelmetlenül feszengett. Talán olvasott a gondolataiban? Meglehet. Tegnap azt kérte, hogy jöjjön vissza hozzá, de amikor meg kellett volna bíznia benne, csődöt mondott. - A szüleiddel minden rendben ment? - kérdezte gyorsan. - De még mennyire! Ezt neked köszönhetem. - Michael Crawley jól megleckéztetett - jegyezte meg keserű öngúnnyal a férfi. Úgy nézett végig a lányon, mint aki először látja, s amikor újra felemelte a szemét, önmarcangoló, borús kifejezés ült benne. Nekem kellett volna rózsát küldenem neked! Caitlin nyugtalanul meredt a felmondólevelére. - Azt hiszem, a mienk nem az a fajta kapcsolat volt - mondta tompán. - Nem kényszerítettél semmire, ami köztünk történt, azt én is akartam. Nem tehetsz arról, hogy én többre vágytam volna ennél! - Semmiben sem voltam biztos... Sajnálom, hogy... hogy úgy érezted, nem becsüllek eléggé... Hogy nem becsülsz? Dehogy. Az a baj, hogy nem szeretsz! Caitlinnek összeszorult a szíve. Lehetetlent akar? Nem volt bátorsága felnézni, nehogy meglássa a választ David szemében, inkább az aláírását bámulta a levél alján. - Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek - sóhajtott lemondóan. Tessék, David Hartley, most itt a lehetőség, hogy felfedd az igazi érzéseidet! Szerette volna, ha a férfi őszinte, ugyanakkor rettegett is attól, ami most történni fog. Csönd. A jövője, az egész élete múlik ezen! A lány majd összeroskadt a vállára nehezedő súly alatt. Bárcsak David is úgy érezne, ahogy ő! - Megértem, hogy... a tegnapiak után... - Hartley zavartan keresgélte a szavakat. Caitlin visszafojtotta a lélegzetét.
Ne engedj elmenni! - sikoltotta hangtalanul. - Ha ezek után még tudsz adni nekem... nekünk egy esélyt... akkor kérlek, maradj velem! Próbáljuk meg újra! - kérte David, rendkívül óvatosan fogalmazva meg a mondókáját. A lány tüdejét újra elárasztotta a levegő, tagjaiba visszatért az élet, de még beletelt némi időbe, míg összeszedte magát annyira, hogy bele merjen nézni a férfi szemébe. - Bizalom nélkül nem fog menni - felelte. - Többé nem kételkedem benned. ígérem! Caitlin szerette volna kikérdezni Davidet az anyjáról, de nem akart semmit elhamarkodni. Egyelőre beéri azzal, amit elért. A legfontosabb már megvan: Hartley bizalmat ígért, ami a szerelemhez alapvető. - Köszönöm - mosolyodott el, majd lendületesen megfordult, és kivette a lapot a gépből. - Fax jött a németektől, gondolom, szeretnéd elolvasni! Herr Schmidt megerősítette, hogy tárgyalt Crawleyval, és bár nem utasította el kerek perec a Hartley cég ajánlatát, finoman jelezte, hogy csak engedmények esetén hajlandó újra beszélni az üzletről. Caitlin hallotta maga mögött David lépteit, és idegességében vett néhány mély lélegzetet, mielőtt kezébe adta volna a végzetes papírt. Nem sejtette, mennyire közel jött a férfi, s amikor visszafordult, egyszerre ott találta magát a karjában. Mi ez? Megnyugtatás, vagy..,? Élesen Hartley szemébe nézett, s nem tudta, hogy pillantásában ott tükröződik a sebezhetőség. - Caitlin... - suttogta David, és önkéntelenül felemelte a kezét, hogy megsimogassa. Tekintetéből eltűntek a kérdőjelek, a fájdalom, és helyét átvette a lángoló vágy. Ujjai beleszántottak a selymes, puha hajba, másik kezével pedig szorosan magához ölelte újra megtalált kedvesét. Szája mohón tapadt az ajkára, és csókolta, csókolta éhesen, szenvedéllyel, teljesen felrúgva az általa felállított irodai szabályzatot. Mi váltotta ki ezt a hirtelen fordulatot? Caitlin nem tudta, de nem is érdekelte. Végre vége az idegeit felőrlő félelemnek, a kételyeknek, melyek a magány óráiban rágták a szívét! Ez a csók felszabadította és megerősítette. Érzelmei átvették az irányítást, megfeledkezett minden óvatosságról és fenntartásról. A lelke mélyén halkan megszólalt a vészharang. Már megint behódoltál! Elárultad, hogy bármikor levehet a lábadról! Hát ezentúl is hagyod, hogy minden úgy történjen, ahogy ő diktálja, ahogy neki kellemes és kényelmes? Ha igen, ugyanott tartasz, mint tegnap, mielőtt szakítottál volna vele! Elöntötte a szégyen, amiért ilyen készségesen engedett. Kiszabadította magát az ölelésből, és lihegve felkiáltott: - Nem! Aztán nyugtalanul, összezavarodva nézett a férfi szemébe. David akar engem! Annyira akar, hogy még azzal sem törődik, mit gondolhatnak a beosztottjai, ha meglátnak minket így. Jó. Lehet. De én törődöm vele, nekem nem mindegy! Nem akarom, hogy úgy könyveljenek el, mint a főnök szeretőjét, mert ez lealacsonyítaná az érzéseimet. - Ne feledd, hogy itt csupán a titkárnőd vagyok, semmi több! - jelentette ki határozottan, és elszántan megvillantotta szép zöld szemét. - Elnézést, elfelejtkeztem magamról - felelte udvariasan Hartley. - Kérlek, figyelmeztess, ha ez még egyszer előfordulna! Ám a megbánásnak szikrája sem volt a szemében, és csillogó tekintete azt a benyomást keltette Caitlinben, hogy hasonló meglepetések még sűrűn érhetik. A férfi nem engedte el, szorosan átkarolta, és nyilvánvaló elégedettséggel legeltette rajta a szemét. Tiltakozásképpen ellökte magától, és ekkor hirtelen eszébe jutott az összegyűrődött fax, melyet azóta is a kezében szorongatott. Hartley átvette a lapot, és közönyösen átfutotta. - Mondd meg nekik, hogy tőlem nyugodtan tárgyalhatnak Crawleyval, de akkor minket felejtsenek el! Én nem üzletelek senkivel, aki kapcsolatban áll azzal az alakkal - jelentette ki hidegen, és a szemétbe hajította a papírt. - De hiszen... én azt hittem... - dadogta Caitlin, aztán hirtelen az ajkába harapott. A döntés a főnöké, és neki semmi joga beleszólni, akármennyire meglepődik is rajta! David ránézett. A szeme szokatlan meggyőződéssel lángolt. - Crawley megbántott téged, megbántott engem, és most azt tervezi... - Itt elharapta a mondatot, és elfintorodott. - Nincs olyan üzlet, amelyik megérné, hogy ti, akik közel álltok hozzám, szenvedjetek miatta! A lány szíve boldogan megdobbant. - Ezt megbeszéltük! Most pedig megyek anyámhoz, és felkészítem arra, ami következik.
Caitlin elégedettsége egyszeriben szertefoszlott. Az előbb még azt hitte, hogy ő az, aki igazán fontos a férfinak, de úgy látszik, az anyja felé olyan kötelezettségei vannak, amelyek előbbrevalók nálánál. - Nem elég felhívni? - kérdezte. - Most inkább személyesen szeretnék beszélni vele - felelte fájdalmas arckifejezéssel Hartley. Caitlin borzasztóan szerette volna, hogy David a bizalmába avassa, de egyelőre elfojtotta magában ezt a vágyat. Talán nemsokára erre is sor kerül! - Menj csak. Az irodát pedig bízd rám! - mondta nyugodtan. A férfi arca ellágyult, szemébe olyan gyöngédség költözött, mint azelőtt soha. - Az apád szerint nagyszerű lány vagy, Caitlin, és úgy vettem észre, hogy ő nem szokott a levegőbe beszélni! A lányt elégedettség öntötte el. David mindig is szenvedélyes volt, vonzó, különleges és teljességgel ellenállhatatlan... de ilyen bókot még sohase hallott tőle! Ez valami új, nagyon-nagyon kellemes és szívet melengető. Hartley a régi lendületével lépett oda az ajtóhoz, de a küszöbön megtorpant és visszanézett. Caitlin mozdulatlanul állt, még mindig megbabonázva a sors hirtelen fordulatától. A férfi kobaltkék szeme megvillant. - Milyen loval szeretnél? - kérdezte céltudatosan. A lány meglepődött. - Ezen még nem gondolkoztam - hebegte. - Akkor épp itt az ideje! Nemsokára visszajövök! - mondta David, és csókot küldött a kezével.
8. FEJEZET Caitlin hosszasan fontolgatta, hogyan fogalmazzon a Herr Schmidtnek küldendő levélben. Vigyázott arra, hogy nyitva hagyja az újabb tárgyalások lehetőségét, ugyanakkor rámutatott, hogy ha a német fél üzletet köt Crawleyval, számolniuk kell a következményekkel. Elégedetten futotta át a gépelt sorokat. A „következmények” szó talán elgondolkodtatja majd őket... Nem látta be, miért kellene könnyedén átengedniük ezt a lehetőséget a legádázabb ellenfelüknek, pláne azok után, amit tegnap művelt. Az a szemét alak csak ne halásszon el előlük semmit! Elfaxolta a választ, és már iktatni akarta, amikor hirtelen eszébe jutott valami, és lecsörgött Jennynek a portára. - Szia, itt Caitlin. - Nahát, te bent vagy? - csodálkozott a lány, de azután észbe kapott, és gyorsan kimagyarázta magát; Nem láttalak reggel bejönni. Segíthetek valamiben? Caitlinnek elszorult a szíve. Csak nem ő Crawley embere? Igaz, a neve elhangzott tegnap este, de talán csak a megtévesztés kedvéért. Crawleyra rávallana, hogy bajba keverjen még egy ártatlan alkalmazottat, és lehet, hogy Jenny magyarázata őszinte. - Meg tudnád mondani, ki járt az irodámban azután, hogy tegnap elmentem? - kérdezte reménykedve. - Mr. Hartley. - Honnan tudod? - Onnan, hogy telefonált a mellékedről. - És még? - Herr Schmidt. - És ezt honnan tudod? - Ő is használta a telefonodat. Leszólt, hogy nézzek utána, hová lehetne este elmenni szórakozni. Az opera műsorát kérdezte, meg ilyesmit. - Értem. És rajtuk kívül? - Más nem. Caitlin egy pillanatra elgondolkodott. - Jenny, ha nem tudsz senki másról, aki itt járt, akkor megkérnélek, hogy gyere fel egy percre. Szeretnék beszélni veled. Hosszú csend a vonal másik végén. - De, volt még valaki - ismerte be végül a lány. - Kicsoda?
- Én. Csak meg akartam nézni a rózsákat! - magyarázta sietve. - Olyan gyönyörűek voltak! Láttam, amikor hozták őket. Az én csokrom messze nem ilyen szép, és egy icipicit irigyeltelek is értük. Ne haragudj rám, Caitlin! Nem csináltam semmit, esküszöm! Nem nyúltam hozzá semmihez! Erre nem is volt szükség. Elég volt elolvasni az asztalon heverő felmondólevelet. Ó, Jenny... - Hidd el, nem csináltam semmi rosszat! Tényleg! - És biztos vagy benne, hogy senki más nem járt itt? - Biztos. Kicsivel zárás előtt visszajött Jordan, még elmesélte, hogy milyen nagy üzletre van kilátás, azután hazament. Az ügynökeink is szép lassan hazaszállingóztak. - Köszönöm, Jenny. - Akkor minden rendben van? Caitlin habozott. Szerette volna, ha annyiban hagyhatná a dolgot, de még ha az egész nem is volt több Jenny részéről, mint elszólás Crawley felé, akkor is felelősségre kell vonni érte. Ilyesminek nem lenne szabad megesnie. - Félek, hogy nem - felelte szomorúan, és letette a kagylót. Hamarosan beérkezett a posta. A lány megválaszolt mindent, amit tudott, a többiről pedig rövid feljegyzéseket készített David számára. A telefon sűrűn csengett. Rengeteg volt az üzenet, és sokan kértek időpontot, hogy beszélhessenek Hartleyval. Amikor a férfi visszajött, az arca kérlelhetetlen eltökéltséget tükrözött. Caitlin jól ismerte ezt az arckifejezést. Bármit határozott is el, ragaszkodni fog hozzá, és most már senki és semmi nem térítheti el a szándékától. - Van még néhány elintéznivalónk, mielőtt elmennénk - közölte Hartley. - Várj! Felfedeztem valamit, amiről tudnod kell. - Nocsak torpant meg a férfi. - És mi az? Caitlin szó szerint elismételte, amit Jenny mondott. David csendben végighallgatta, és komoran végigsimította az állát. - Ennyi nekem elég is - jelentette ki. - Köszönöm! Most már biztosan tudom, mit tegyek. Caitlin megborzongott. Nem mintha olyan jól ismerné Jennyt, de helyesnek találta, és ha ezek szerint mégiscsak ő Crawley beépített embere, akkor ugyan kiben lehet megbízni ebben az életben? - Én mit csináljak? - kérdezte. - Hívd fel Andersont, a könyvelőnket, légy szíves! A lány megszédült. Micsoda? Hogy jön most ide a könyvelő? Automatikus mozdulattal nyúlt a kagylóért, és benyomta az előre beprogramozott szám gombját. Várt, míg odaát felvették, s csak akkor adta át a telefont Hartleynak. A férfi könnyedén felült az íróasztal szélére, és lehengerlő magabiztossággal beszélni kezdett. - Halló, Jeremy? Itt David Hartley. Most rögtön hagyd abba, amin dolgozol, és gyere ide! Szeretném, ha helyettesítenél néhány napig! A könyvelő hosszan válaszolt, de David jószerével oda sem figyelt. - Felesleges magyaráznod, hogy túl sokat várok el tőled. Egyszerűen szükségem van rád itt, amíg ki nem nevezek a vállalat élére egy igazgatót! Caitlin nem akart hinni a fülének. Mi ütött Hartleyba? Csak nem akarja átengedni a terepet Crawleynak? Veszélyt szimatol, és egyszerűen megfutamodik előle? Átadni valaki másnak az irányítást a vállalat felett - hiszen ez olyan, mintha levágná mind a két kezét! Ez az egész annyira nem vall rá! A lány kezdte úgy érezni, hogy a világ fenekestül felfordult körülötte. - Tudom, hogy ez felborítja az időbeosztásodat, de hidd el, ezzel nem vagy egyedül. Az enyém olyan zavaros, hogy már meg sem próbálom betartani! A vonal túlsó végén a férfi már szinte kiabált. Még Caitlin is meghallotta. - Csillapodj, Jeremy! Azzal nem mész semmire, ha így felhúzod magad! - figyelmeztette rendületlen nyugalommal David. - Ha szerinted túl magas elválásokat támasztok veled szemben, akkor majd másik könyvelőhöz fordulok. Olyanhoz, aki meg tud felelni az igényeimnek. A hang a kagylóban lecsendesült. - Dalhunty a legjobb ezen a területen - magyarázott tovább Hartley. – Ő lesz az új igazgató. Anderson megint hosszan beszélt.
- Jeremy, te valamit félreértettél. Én nem azt mondtam, hogy megpróbálom őt megnyerni az állásra! Ezen már túl vagyunk. Hétfőn kezd. Addig pedig te fogsz helyettesíteni! A könyvelő ezúttal röviden válaszolt. - Köszönöm, Jeremy. Tudtam, hogy számíthatok rád! Van néhány órád a költözésre. Mire ideérsz, az alkalmazottak egy része ki fog cserélődni, de emiatt ne fájjon a fejed. Te csak folytasd onnan, ahol én abbahagyom! És még valami. Javaslom, hogy hozd magaddal a titkárnődet - tette hozzá David, és ragyogó tekintetét Caitlinre szegezte. - Az enyém ugyanis velem jön! Letette a telefont. A lány tökéletesen összezavarodva nézett rá. - Mit jelentsen ez az egész? - Azt, hogy ideje beszélnünk Jennyvel. Légy szíves, szólj le neki, hogy jöjjön fel az irodába! Caitlin engedelmeskedett. - És most? - kérdezte tompán. Megértette, hogy Jennyt felelősségre kell vonni, mégis fájt érte a szíve. - Azt hiszem, kíméletesnek kell lennünk vele - mondta a férfi. - Lennünk? - Caitlin döbbenten bámult Davidre, aki még soha nem beszélt kettőjükről többes számban. Ha döntést kellett hozni, azt ő hozta meg egyedül. A liftajtó kis csattanással kinyílt, félbeszakítva a lány gondolatait. David kikiáltott: - Caitlin szobájában vagyunk, Jenny. Jöjjön be! Caitlin rögtön látta, hogy a lány daccal próbál védekezni. A szeme lángolt, és csak úgy vibrált körülötte a levegő. Szegény! David Hartley nem az az ember, akinél ezzel bármit is elérhet. A férfi hozott egy széket. - Tessék, üljön le! - mondta jóindulatúan, csaknem atyáskodva. Jenny szót fogadott. Kezét összekulcsolta az ölében, de nem sütötte le a szemét, hanem figyelmes tekintettel követte főnökének minden apró mozdulatát. - Most nyilván zavarban van - szólalt meg csendesen Hartley. - Nem, kérem, cseppet sem! - Amikor megtiltottam az alkalmazottaimnak, hogy házon belül bárkivel is viszonyt folytassanakfolytatta a férfi, tudomást sem véve a kemény, ellenséges hangról -, csak meg akartam védeni őket a csalódástól és fájdalomtól, amellyel a hasonló kapcsolatok olyan gyakran végződnek. A lány arca vörösre gyúlt. - Nekem nincs itt viszonyom senkivel! - jelentette ki határozottan. - Hát persze hogy nincs - felelte David békítően. - Éppen ezért meglehetősen furcsának találhatta, és gondolom, a többiek is elcsodálkoztak, amikor látták, hogy én magam rúgom föl ezt a szabályt, és hogy köztem és Caitlin között van valami. Caitlin az ajkába harapott. Nem sejtette, hogy Hartley egyszer csak fogja magát, és megbeszéli kettejük ügyét valaki mással! Ugyan mi oka van rá, hogy kiteregesse ezt a teljesen személyes tényt? Kezdett beleszédülni abba a sok változásba, amely reggel óta történt körülötte. - Nem volt titok! Mindenki észrevette - válaszolta csípősen Jenny. - Elhiszem - mondta David. - És biztosan nem értették a dolgot. - Ó, engem ugyan nem lepett meg! Minden férfi ilyen. Egy dolog az, amit mond, és egy másik az, hogy mit tesz! Milyen igaz, gondolta Caitlin. Ő is sokszor jutott ugyanerre a következtetésre, és most is alig várta, hogy alkalma nyíljon egy-két dolgot tisztázni Hartleyval. - A mi kapcsolatunk Caitlinnel más. - Persze, mindenki azt hiszi, hogy ő más! - fanyalgott Jenny. - Ez igaz. Maga is ezt gondolta, ugye? - Mit akar ezzel mondani? - fogott gyanút a lány. - Azt, hogy viszonya volt valakivel a cégtől. Ez új volt Caitlinnek. Vajon ki lehetett az? Egy üzletkötő? Vagy valaki a gyárból? - Attól tartok, hogy az illető sohasem fogja feleségül venni magát - mondta sajnálkozva David. - Ha ezt ígérte, csalódást fog okozni. - Ugyan milyen jogon állítja ezt? - kérdezte harciasan Jenny. - Nem veheti el magát, mert már nős.
- Ez nem igaz! - kiabált a lány. - Telefonált maga valaha is a lakására? - Természetesen nem, Az édesanyja nagyon beteg. Nem lehet zavarni. - Hát ezt adta be magának? - csóválta a fejét Hartley. - Ez az igazság! - Jenny nyugtalanul motozni kezdett összekulcsolt ujjaival. - Nem lehet másképp! - Sajnálom, de téved. Engem mindig is érdekeitek az alkalmazottaim, szeretem ismerni a családi hátterüket, a terveiket, azt, hogy adott esetben hogyan segíthetek nekik. - A férfi felállt, és vigasztaló arckifejezéssel közelebb lépett. - Paul Jordannek felesége van és három gyereke. Kihasználta magát, Jenny. Caitlin visszagondolt a tegnap reggelre. Jordan, akit sohasem kedvelt különösebben, már nyilvánvalóan tudott a rózsákról, amikor találkoztak - mint ahogy Jenny is. De csak a férfi volt annyira szemtelen, hogy célozni is merjen rá. Mit is kívánt neki? Igen, ez az. Minél több udvarlót! Kezdett összeállni a kép. - Tegnap, amikor bejöttél a szobámba, hogy megnézd a csokrot, megláttad az asztalon a felmondólevelet, igaz? - kérdezte. - Nos... nos, hát igen - ismerte el Jenny, és sírva fakadt. Caitlinnek már csak egy kérdése volt. - És délután, amikor Jordan visszatért, mindent elmondtál neki? A lány a felindultságtól már beszélni sem tudott, úgyhogy csak rábólintott. Caitlin és David összenézett. Jenny nem várta meg, hogy kiküldjék, felállt, és szívettépő zokogással kibotorkált a szobából. - Mi lesz Jennyvel? - kérdezte Caitlin. - Csak báb volt Jordan kezében. Azt hiszem, máris eléggé megbűnhődött azért, amit elkövetett. Nem hiszem, hogy szükség lenne további büntetésre. - És mi a következő lépés? - Paul Jordan - felelte hirtelen megkeményedett hangon David, s a lány ebből mindjárt tudta, hogy ő nem fogja ilyen könnyen megúszni. Ez a beszélgetés nagyon röviden zajlott le. - Ki van rúgva! - közölte köntörfalazás nélkül Hartley. - Maga megfeledkezett a hűségről, amellyel a cégemnek tartozott. Vésse jól az eszébe, hogy ezért bármikor tönkretehetem, anyagilag és szakmailag egyaránt! Ha egy olyan szeméttel akarja összeszűrni a levet, mint Crawley, az a maga dolga, de egyvalamit ne felejtsen el. Hét éven át, amíg a vétsége el nem évül, az én kezemben van a sorsa. Ez közel kétezerötszáz nap. Remélem, mindegyiken eszébe jut majd, amit mondtam! Jordan összetörve távozott. - Bíróság elé viszed az ügyet? - kérdezte Caitlin. - Nem. Egy olyan embernek, mint Paul Jordan, épp elég büntetés az, hogy kikerült ebből az ígéretes állásból. Tehát Jordan felesége és gyerekei nem szenvednek meg ártatlanul a családfő hibájáért, feltéve persze, hogy talál magának munkát. Caitlin csodálattal figyelte Hartleyt. Milyen józan! Pedig az adott körülmények között nem lenne meglepő, ha nem ismerne irgalmat. Aki hidegnek és érzéketlennek hiszi, nagyot téved! - Ezzel megvolnánk. És most? - Most megvárjuk Andersont, röviden eligazítom, és átadom neki az irodát - mosolygott David. - Azután végre nekiláthatunk, hogy elintézzük egyéb dolgainkat. Caitlint a férfi pillantásától elöntötte a forróság, de összeszedte magát, és megpróbált a lehető legszárazabban rákérdezni: - Egészen pontosan mire gondolsz? - Azt hittem, ezt már megbeszéltük. - Az évődő mosoly egyre szélesebb lett. - Megyünk, és veszünk egy lovat, no meg egy kis birtokot, ahol szegény ellakhat. A lány mély lélegzetet vett, és pár pillanatig visszatartotta a levegőt. Egy tekintetben semmi sem változott közöttük: David teljesen elkápráztatta őt azzal a hihetetlen gyorsasággal, amellyel határozott és cselekedni kezdett. Vigyázz, - figyelmeztette magát, nem ígért neked mást, csak egy lovat! De hiába a bölcs megfontolás. Szereti David Hartleyt, és kell, hogy adjon ennek a szerelemnek egy esélyt! Talán mégis van boldogság a számukra...
9. FEJEZET Napok óta járták a vidék kanyargós útjait a Ferrarival, és Daviden egyre erősebben jelentkeztek a nyugtalanság jelei. - Nem tudnál végre dönteni? - Egy olyan társat, mint Dobbin volt, nem lehet pillanatok alatt pótolni. - Két álló napon át pónikat néztünk, és csaknem egy újabb teljes napig számtalan arab és angol telivért. Mit akarsz még? - Dobbin tizenhárom éven át volt velem - felelte egyszerűen Caitlin. - És ennyi időbe fog telni, míg találsz magadnak egy másik lovat? - Honnan tudhatnám előre? - torkolta le a lány. - Már nehezen bírom a gyűrődést - mormogta Hartley. Na nem mintha unatkozna, - gondolta Caitlin. Az esik olyan nehezére, hogy betartsa a megállapodásunkat! Ő ugyanis kikötötte, hogy David legalább egy hétig nem közeledhet hozzá. Utoljára Bálint-nap előestéjén szeretkeztek. Azóta eltelt hat nap, s a férfiban szinte óráról órára nőtt a feszültség. Caitlinnek sem volt könnyű, de nem akarta elárulni, mennyire hiányoznak neki a szerelmes éjszakák. Az elmúlt héten rengeteget beszélgettek, és ez egyrészt segített elterelni gondolataikat a szexről, másrészt lehetőséget nyújtott a lánynak, hogy végre jobban belelásson David életébe. Megtudta többek között, hogy nincs testvére, mert a szülei ugyan szerettek volna még egy gyereket, de édesanyja annyiszor elvetélt, hogy apja végül lebeszélte a további próbálkozásról. Nem tudta volna elviselni, hogy még egyszer szenvedni lássa. Az idősebb Hartley eredetileg minőségi bútort gyártott, de mire David megszerezte a mérnöki diplomát, a piacot elárasztó olcsó tömegáru csaknem tönkretette a céget. A fiú kidolgozott egy tervet, hogyan újíthatnák meg a vállalkozást, és apja hatalmas összegeket ruházott be az átalakításba, de még mielőtt az üzlet igazán beindult volna, üzemi balesetben meghalt. Most már Daviden volt a sor, hogy egyenesbe hozza a dolgokat Tartozott ezzel az apja emlékének, és szüksége volt a pénzre, hogy kellőképpen tudjon gondoskodni az anyjáról. Erről ugyan nem mondott többet, ellenben sokat mesélt azokról a nehézségekről, amelyeket le kellett győznie, hogy sikerre vihesse az üzletet. Minél többet tudott meg róla, annál közelebb érezte őt magához Caitlin, és annál kevésbé akarta, hogy újrakezdődjön közöttük egy üres kis viszony. Az, hogy kap egy lovat - nem is beszélve a birtokról, amit Hartley emlegetett - nyilvánvalóan túlmutat egy felületes kapcsolat határain, de a közös jövő lehetősége még egyetlenegyszer sem került szóba közöttük. David egyelőre nem hívta meg hozzájuk, és nem említette, hogy be szeretné mutatni az édesanyjának. Ezen a téren nem változott semmi. - Mire gondolsz? - törte meg a csöndet férfi. - Arra, hogy mekkora lelkierőre van szüksége néha a nőknek. - A férfiaknak is. - Nem könnyű ez nekem. - Hidd el, nekem sem! - mondta rekedten David, és Caitlin jól tudta, mire gondol. - Most megmutathatod, mennyire vagy állhatatos, ragaszkodó, elkötelezett, kitartó, figyelmes… - Tudok valamit, amivel sokkal szívesebben bizonyítanám mindezt! - vágott a szavába Hartley kissé ingerülten. - Nekem nem elég, ha csak a jó nőt látod bennem. Hiszen állítólag órákig tudnál arról beszélni, mi mindent jelentek a számodra! - évődött Caitlin. - Ez így is van - helyeselt David, bár nem túl lelkesen. - De tudnod kell, hogy ha a közeledben vagyok, felforr a vérem, és ez ellen nem tehetek semmit. Lángol a testem, majd elepedek érted! Ha ez így megy tovább, év végére nem marad belőlem más, csak egy marék hamu! - Nézd csak! Ez érdekes lehet! - mutatott az elöltük fekvő birtokra Caitlin, csak hogy másra terelje a szót. David lelassított. - Teatherstone - olvasta le a névtábláról Caitlin. - Jól cseng! És clydesdale-i ménesük van. Menjünk, nézzük meg! - Ugyan minek? Ettől semmivel sem jutunk előbbre!
- Hát az igaz, hogy nincs szükségem egy ilyen hatalmas állatra, de azért kíváncsi vagyok rájuk. - Mondtam már, milyen csinos vagy ma? - Igen. Legalább tízszer. - Ha nem öltözködnél ennyire csinosan, talán nem hatnál ilyen szörnyen izgatóan - zsémbelt David. Alig merek rád nézni! Caitlin egyszerű kék farmert és hímzett fehér blúzt viselt. Csinosnak csinos volt ugyan, de senki sem foghatta rá, hogy túlzásba viszi az eleganciát... - Nem akarhatod, hogy úgy nézzek ki, mint egy boszorkány! - Nem látom be, mire jó ez a nagy önmegtartóztatás - morgott a férfi. - Nekem bizonyítasz vele. A kocsi hirtelen megugrott, és odakanyarodott a ház bejárata elé. Caitlin előtt nem volt kétséges, mitől vezet olyan idegesen David, tudta, hogy a türelme a vége felé jár. Felsóhajtott. Talán nincs is már mire várnia, mert elért mindent, amit egyáltalán lehetett. Igaz, hogy a férfi viselkedése Bálint-nap óta gyökeresen megváltozott. Ki tudja, idővel talán mégis olyanná válik a kapcsolatuk, amilyennek szeretné! David szerencsére volt annyira úriember, hogy az elébük siető házigazdával ne éreztesse a rosszkedvét. Elmagyarázta, hogy lovat szeretnének venni, esetleg éppen clydesdale-it. Mr. Featherstone a karámokhoz vezette őket. Caitlin mindig is szerette ezt a fajtát. Úgy találta, hogy az igavonók között a legszebbek ezek a különlegesen nagy testű, súlyos és erős lovak. Az őseik régen páncélos lovagokat vittek a csatába a hátukon, és évszázadokon keresztül végezték el mindazt a munkát, amelyhez manapság traktort vagy teherautót használnak; húzták az ekét vagy a szekeret, és nagy terheket vontattak. Egyes gazdaságokban és bemutatókon, ahol nincsenek gépek, még mindig jelentős szerepet kapnak. Sydneyben, a farmerek napján minden évben megrendezik a Húsvéti Fesztivált. Caitlin apja mindig elhozta a versenyre a legszebb lovait, és a lány gyakran elkísérte őt. A nagy felvonulás volt a legérdekesebb. A sort mindig egy hatalmas szekér nyitotta meg, melyet tizenkét gyönyörű clydesdale-i húzott. Nagy ügyességet és hozzáértést kívánt a feladat, hogy valaki elhajtsa ezt a fogatot, és sajnos, egyre kevesebben voltak képesek erre. - Ez itt Danny Boy - mondta Mr. Featherstone büszkén. - Még nagy jövő áll előtte! Nagyon fiatal, alig kétéves, s a legutóbbi versenyen máris megnyerte a nagydíjat. Valóban csodaszép ló volt, pej, kis fehér folttal a hasán. Büszke, királyi állat, kiváló vérből való. Caitlint leginkább az a belőle áradó nyers erő kápráztatta el, melyet évszázadokon át használt az emberiség mindennapi boldogulásához és fejlődéséhez. A térde és csánkja alatt lobogó fehér szőr különösen vonzóvá tette, s a lány első pillantásra beleszeretett. Mr. Featherstone továbbsétált egy másik karám felé, hogy megmutasson néhány aranyderest, de Caitlin nem követte, mire David is hátramaradt. - Mérnöki mestermunka! - dicsérte félig tréfálkozva az állatot. - Tudományos szemszögből nézve, ha megszorozzuk a szög szinuszát az erő-koefficienssel, és vesszük a tömegarányok... - Egyszerűen tökéletes! - sóhajtott oda sem figyelve a lány. - Micsoda?! Minek neked egy ekkora ló? - képedt el a férfi. Caitlin odasétált Danny Boy-hoz, és megsimogatta az orrát. Az jólesően tűrte az érintést. - Illik hozzám, látod? - Jó, jó, de mit fogsz kezdeni vele? - Nem tudom. - Meg tudnád lovagolni? A lány szeme végigszaladt az erős faron, a hosszú háton, és megrázta a fejét. - Soha. Túl magas nekem. A gazda visszajött, és sietve kijelentette: - Danny Boy nem eladó! - Csakugyan? - kérdezte Hartley. - De nem ám! - erősítette meg Mr. Featherstone, aki termetre meglepően hasonlított a lovaihoz. - Nos, talán én mégis rá tudnám beszélni! - élénkült fel hirtelen Hartley. Végre egy igazán neki való feladat!
Caitlin összevonta a szemöldökét. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, David képtelen engedni! Persze nyilván nincs tisztában azzal, milyen erősen kötődik egy díjnyertes ló gazdája az állathoz, ő bezzeg tudja! Apa sem adná el Skócia Díszét semmi pénzért! Legfeljebb, ha valaki a vérével fizet érte... - Hallottad? Mr. Feathexstone azt mondta, nem eladó. Nem akart jelenetet, bár a szíve mélyén égő csalódottságot érzett. Vad, félórás alku következett. A két férfi szenvedélyesen licitált, számtalanszor meggondolta magát, húzta az időt, minden módon ügyeskedett, de David nem engedett. Caitlinnek meg kell kapnia, amit akar! Szóba jött Danny Boy szerelmi élete is, hogy kiket kell fedezzen, és miért. A lány erre már oda sem figyelt. Szép dolog a mesterséges kiválasztás, de ő bizony másképp csinálná. Egyszerűen összeeresztené a lovat egy csomó kancával, és hagyná, hadd keressen párt magának. A természet minden emberi beavatkozás nélkül is elég jó eredményeket ért el ezen a téren! Végül mégis megállapodtak, és Hartley lelkesen indult vissza a kocsihoz. - Megszereztem, ampt kértél, és csak háromszor annyit fizettem, mint kellett volna! - élcelődött saját magán. Szemlátomást egyáltalán nem aggasztotta, hogy nem kötött jó üzletet. Ennyire várja már, hogy visszabújhasson az ágyamba? - tűnődött Caitlin. Talán azt hiszi, hogy ezzel megnyerte a csatát? - Még soha életemben nem szégyelltem magam ennyire! - mondta fennhangon. - Rettenetes voltál, David. Egyszerűen rettenetes. - Mégis miért? - Mert fütyültél rá, hogy Mr. Featherstone nem akarta eladni Danny Boyt! Az a szegény ló teljesen ki fog merülni, mire teljesíti mindazt, amit a pasas kikötött! - Na és? Bárcsak én is úgy kimerülhetnék... - sóhajtott a férfi. Szégyenkezésnek a szikrája sem volt benne, a szeme vidáman, diadalittasan csillogott. Vigyázz, David Hartley! Ha azt hiszed, hogy nagyot léptél előre, és nemsokára révbe érsz, még nagyon meg fogsz lepődni! - Most már csak egy birtokot kell találnunk! - jelentette ki elégedetten David. - Nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni - ellenkezett fáradtan a lány. Elhagyták a Calga-fennsíkot, ahol a clydesdale-i ménest látták, s most a Bumble Hill lankáin haladtak lefelé a yarramalongi úthoz. Hartley már korábban kifejtette Caitlinnek, hogy valahol errefelé akar venni egy kis farmot, nem meszsze Sydneytől és közel Mr. Rosshoz, aki így rajta tarthatná a szemét a lovon. Különben is, a föld jó befektetés errefelé. És rettenetesen drága, - gondolta a lány. Nyugtalanította egy kissé a dolog. Elég józan most David ehhez? Igazán tudja, mit csinál? Lehet, hogy egyszerűen bármit kész kifizetni, csak visszanyerje őt? Talán így akar bizonyítani? Ugyanakkor tény, hogy szó nélkül otthagyta a kedvéért az irodát, ami óriási dolog. Ezt nem tette volna meg akárkiért! Caitlin kezdett egyre jobban összezavarodni. Egyszerre feltűnt előttük a Végső Menedék, és egyfajta megoldást kínált az őt kínzó feszültségre. - Állj meg a motelnél! - szólalt meg. - Minek? - Vegyünk ki egy szobát! A férfi rábámult, s a Ferrari hirtelen veszélyesen közel sodródott az út széléhez. - Előre nézz! David egyenesbe hozta a kocsit, és kényszerítette magát, hogy nyugodtan hátradőljön az ülésen. - Caitlin - mondta csendesen -, én nem várok tőled fizetséget a lóért. Nem azért vettem. - Én pedig szeretnék biztos lenni abban, hogy eszednél vagy, mielőtt nekilátsz birtokot vásárolni! A kocsi lelassított, és begurult a motel parkolójába, Hartley leállította a motort, komolyan a lányhoz fordult, és a szemébe nézett. - Tökéletesen eszemnél vagyok, Caitlin, nem kell, hogy a testeddel csillapíts valami bennem tomboló őrületet. Ugyanakkor hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vágyom rád. Borzasztóan kívánlak! - Én is téged - ismerte be a lány. - És itt nem kell arra gondolnom, hogy Crawley tud rólunk! A férfi szemöldöke összefutott.
- Hát ez bántott eddig? - Minden egyes alkalomról tudott, amikor együtt voltunk, illetve az ő szavaival, amikor „lefektettél”. - Az a disznó! Talán tényleg vak voltam és önző, de nem lélektelenül szeretkeztem veled. Sohasem voltál számomra az az arctalan test, amire egy férfi azt mondja, hogy „lefektette”, és ezt be is bizonyítom neked, még ha azt kívánod is, hogy tartóztassam meg magam egy évig! Caitlin megrázta a fejét, és végignézett a motelszobák hosszú során. David utánajött ide, és ő akkor nem tudta, mit gondoljon. Ma már egészen más a helyzet. A férfi százszorosan megmutatta, hogy igazán szüksége van rá, és már csak az a kérdés, meddig lesz ez így. De bármi legyen is a válasz, ő mit sem változtathat rajta. Ez egyedül Davidén múlik! - Nagyon sajnálom - folytatta Hartley - hogy olyan ostoba voltam, és nem álltam melléd azon az estén! Ki kellett volna hajítanom azt a mocskot, hogy a lába se érje a földet! - Felejtsd el! Már nem számít. - De nekem igen. Nagyon csúnyán cserbenhagytalak akkor. Utána mindent átgondoltam, és rájöttem, hogy végig rossz úton jártam. Tehát ezért hagyott most ott csapot-papot! Lehet, hogy igazan megváltozik? A férfi kedvesen megérintette az arcát, és maga felé fordította. Szemében végtelen gyengédség keveredett a szenvedélyes vággyal. - Megpróbáltam jóvátenni, amit elrontottam. - Ezt nem lehet pénzzel elintézni - mondta ki Caitlin, amit az esze diktált, de a szíve belesajdult. Bár elfeledkezhetne mindenről, és David karjaiba vethetne magát! - Ugyan mit számít a pénz? - legyintett a férfi. - Egyszerűen csak szerettem volna örömet okozni neked, megmutatni, hogy nemcsak kapni tudok, de adni is. Hogy mindent odaadnék érted, amim csak van! A lány szemét elöntötte a könny. - Menj, és vegyél ki egy szobát! - kérte fátyolos hangon. Hartley még mindig tétovázott. - Biztos vagy benne, kedves? Hiszen te sírsz! Caitlin bólintott. - Csak a megkönnyebbülés miatt. Nekem is nehéz volt... Menj, kérlek! Én itt megvárlak. A férfi odahajolt, és könnyedén szájon csókolta. - Sietek, ahogy csak tudok! - ígérte David, és kiszállt. A lány letörölte a könnyeit. Igaz, a boldogsága nem teljes, van még, amit hallani szeretne Davidtól, valami mégis azt súgta, hogy nem szabad tovább várakoztatnia őt. A szerelem nem olyasmi, amit kicsikarhat valamiért cserébe. Vagy bekövetkezik magától, vagy nem. Addig is, szükségük van egymásra! Kiszállt a kocsiból, úgy várt tovább, és David kisvártatva meg is jelent. Jött lendületes léptekkel, csak úgy áradt belőle az erő, a férfiasság, a felfokozott szenvedély. Caitlin elébeindult, de ő nem lassított, hanem átkarolta a derekát, és vitte magával a szobához. - A hármas a miénk - mondta, és felmutatta a kulcsot. Caitlin nem szólt. A szíve úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéből. - Tudod, mit szeretek benned olyan nagyon? Azt ígértem, hogy hosszan beszélek majd erről, de most elmondom, mi a legfontosabb. Caitlin kérdően ránézett, és nem tudta eldönteni, vajon csak a sürgető vágy vagy az érzései beszélnek belőle. - Te maga vagy a megtestestesült nőiesség, az örök asszony, Caitlin! Minden férfi felfigyel rád, pedig nem vagy kacér. Nem incselkedsz csak azért, hogy azután kacagva elutasíts. Mindenestül odaadod magad, és ebben te is örömöt találsz! Elvarázsolsz és lángra gyújtasz, és nem hagysz kihűlni soha. Amikor a tűz ellobban, újra és újra felizzítod, úgy, ahogyan senki más nem tudja! Ha egy férfi lefektet egy nőt, minden szívfájdalom nélkül ott tudja hagyni, amint megkapta tőle, amit akart. Ez velünk nem történt és nem is történhet meg soha! Amikor átölellek, tudom, érzem, hogy számomra nem létezik más, csak te! Hartley szaggatottan lélegzett, a szíve őrülten vert. Szavai valójában azt jelentették: „szeretlek”, ha nem is mondta ki hangosan. Caitlin belecsókolt a nyakába. - Hallhatnám még egyszer? - suttogta. - Ó, te kis telhetetlen!
Odaértek a szobához, s ő félretette a maradék kétségeit. Mindez most nem lényeges. Csak egy a fontos: hogy David is, ő is ugyanazt akarja. Minden más várhat.
10. FEJEZET Mitől volt most olyan más minden? Attól a tudattól talán, hogy Hartleyt őszinte, mély érzések fűzik hozzá? Mintha minden egyes mozdulat sokkal többet jelentene... a csókok, az érintések, az ölelés. David a lány testének minden apró rezdülését észrevette, dédelgette, felfokozta, s a lassú, érzéki játék folytatódott egészen a végtelenségig, mintha nem tudna betelni vele. Bármennyire is felajzotta a hosszú várakozás, a férfi most nem sietett el semmit. Darabonként bontotta le Caitlinről a ruhát, és minden előbukkanó porcikáját külön-külön becézgette. Ha istennő lett volna, a lány akkor sem kívánhatott volna ennél nagyobb odaadást. Megbűvölve, elvarázsolva, Caitlin teljesen megfeledkezett arról, hogy ő is vetkőztesse a férfit, míg egyszer csak ott állt reszketve, ruhátlanul. Keze David inggombjára tévedt, és bizonytalanul motozni kezdett, de Hartley felkapta, és gyengéden az ágyra fektette. - Nézni akarlak, ahogy vársz rám - mormolta. - Nincs ennél izgatóbb látvány a világon! A lány szédülten figyelte, hogyan bontakozik ki a ruhából az izmos, robbanásig feszült test, és érezte, hogyan keríti hatalmába az ellenállhatatlan vágy. - Emlékszel, amikor jelentkeztél az állásra, és először jártál az irodámban? - kérdezte Hartley. - Igen, nagyon is. Olyan volt, mintha egy elektromos mezőbe lépett volna be. A férfi az asztal mögött - a legvonzóbb és legélettelibb férfi, akivel életében találkozott - felállt, hogy üdvözölje, és őt elfogta a remegés. - Még sohasem éltem át ilyesmit - idézte vissza David. - A szoba megtelt a jelenléteddel, a tarkóm bizsergett, a szívem kalapált. Minden szavadat szomjasan beittam, s amikor kezet fogtunk, elöntött a forróság. Már az első pillanatban eldöntöttem, hogy felveszlek. Caitlinnek eddig fogalma sem volt arról, hogy ekkora hatással volt Hartleyra. Nagyon megilletődött, ugyanakkor elfogta a mámoros büszkeség is. Davidnek ő kellett minden nő közül! És neki David kell minden férfi közül... - Még mindig így érzel? - kérdezte. - Igen, egyre inkább. Megőrülök, ha nem vagy az enyém. Hartley őszintén beszélt. A szeméből sugárzott a vágy, és visszhangra lelt a lány szívében. Lehullott az utolsó ruhadarab... Caitlin felugrott az ágyról, átölelte szerelmét, és boldogan simult oda meleg, meztelen testéhez. - Hadd szeresselek most úgy, ahogyan te az előbb engem - szólalt meg, és lágyan cirógatta David háta alját. Hartley teste izgatottan bizsergett, izmai hullámzottak, combja reszketett Caitlin ajkának érintése nyomán, további simogatásokra és csókokra indítva ezzel a lányt, még és még és még... Míg a lelke is lángra gyúl. Ujjai belefúródtak Caitlin dús hajába, teste egy pillanatra hátrafeszült, azután előrelendült. Karjába kapta a lányt, és vitte az ágyba, ahol a testük egybeolvadt, a két láng összefonódott, és egy tűzként lobogott tovább. Az együvé tartozás édes érzése ott csillogott a szemükben, benne volt minden elcsattant csókban, minden közeledésben. Olyan nehéz volt kiszakadni ebből a maradéktalan egymásra találásból, hogy csakis a farkaséhség vette rá őket. - Muszáj visszamennünk Sydneybe? - kérdezte Caitlin, és fejét belefúrta David vállába. Jól tudta, hogy ez a gyönyörű közjáték nem tarthat örökké, de sajgott a szíve, ha erre gondolt. A férfi nem válaszolt rögtön. Percekig némán simogatta a lány haját, és fontolgatta, mi legyen. Végül szorosan átölelte, és arcát gyengéden a feje búbjához dörzsölte. - Nem - dünnyögte bele az illatos fürtökbe. - Azt tesszük, amihez csak kedvünk van. Egész éjjel ott maradtak a Végső Menedékben, és másnap együtt reggeliztek. Caitlin olyan boldog volt, hogy a mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról, s a férfit is megfertőzte fergeteges jókedvével. Még sohasem látta Davidet ennyire felszabadultnak és könnyednek, még nem hallotta ennyit nevetni. A feladat, hogy megfelelő lakóhelyet találjanak Danny Boynak, remek játéknak bizonyult. Megpróbálták elképzelni a tökéletes birtokot, és közben csak úgy dobálóztak az ötletekkel. Mi minden legyen a far-
mon? Először is kell egy jó legelő, azután egy patak vagy legalább mesterséges tó, ahol a ló kedvére pancsolhat, árnyas fák, erős kerítés... és persze ne legyen a hely túl magányos. Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha Danny Boyt kancák vennék körül. Ne vegyenek mindjárt még néhány lovat? Mivel a keresés nyilvánvalóan igénybe fog venni néhány napot, a hazatérést határozatlan időre elhalasztották, és kisebb bevásárlókörútra indultak. Beszerezték a szükséges ruhaneműt, és vettek egy könyvet a clydesdale-i lovakról. David nagyszerűen beletanult az ötletszerű életbe. Hol volt már a szigorú időbeosztás! Éjszakánként szeretkeztek, napközben szórakoztak, és az élet olyan szépnek tűnt, mint addig soha. Minden, egyszerűen minden tökéletes volt! Álmaik birtoka percről percre nagyobb lett. Ha vesznek néhány kancát, azok előbb-utóbb csikókat ellenek, és akkor szükség lesz istállóra meg pajtára. Egy ekkora gazdaságot viszont már nem lehet gazdátlanul magára hagyni, kell valaki, aki ott lakik és gondját viseli a lovaknak. Tehát kell majd egy kis ház is. Végül megtalálták azt, amit kerestek. A farmon állt egy nyaraló, valamint egy kisebb épület az intézőnek. David habozás nélkül kifizette, pedig őrült összeget kértek érte, - Kitalálni sem lehet jobb helyet, ha az ember el akar menekülni egy kicsit a városból! - jelentette ki. Visszaautóztak a motelba és szeretkeztek, s bár a gyönyör mit sem csökkent, utána mégis kissé szomorúan feküdtek egymás karjában. Lám, a csodálatos kaland véget ért, és vele együtt vége a gondtalan, felhőtlenül boldog együttlétnek is, amelyben pár napig részük volt. Az igazi életük Sydneyhez köti őket. Davidet várja a munka. A Crawley elleni per nemsokára sorra kerül a bíróságon, márpedig azzal sok gond lesz még. És meg kell nyerniük! Azután ott van a cég. Hiába ültet be mást maga helyett az igazgatói székbe Hartley, azért attól ő marad a legjobb szakértő, így oda kell figyelnie az üzletmenetre. És végül, bár nem utolsósorban, ott van Mrs. Hartley. A fia felhívta ugyan, hogy bejelentse a távolmaradását, de Caitlinről most sem beszélt neki. Ezen a téren nem történt semmilyen előrelépés, bármennyire szerette volna is a lány. David már találkozott az ő szüleivel, ha nem is a legszerencsésebb körülmények között, és utána tisztelettel és megbecsüléssel emlegette az apját. Itt az ideje, hogy végre ő is megismerkedjen a férfi anyjával! Fejét David vállára hajtotta, és csendben hallgatta, hogyan dobog a szíve. - Caitlin... - Mmm? - Van valami, amit el kell mondanom - Hartley hangjában egymásnak ellentmondó érzések feszültek de félek, mit fogsz szólni hozzá. A lány érezte, hogy David szívverése felgyorsul, és megértette, hogy ez a pillanat nagyon fontos, sőt talán döntő jelentőségű lehet a kapcsolatuk szempontjából. - Hallgatlak - mondta dobogó szívvel, és mozdulatlanságba dermedt. Nem is annyira a szavakra figyelt, mint arra, ami mögöttük lehet. David sokáig nem szólalt meg, de a belőle áradó feszültség ott vibrált a levegőben. - Tulajdonképpen nem is hallanod kellene, hanem látnod - mondta végül. Fájdalom, szomorúság és bizonytalanság csengett a hangjában. - Tudod, anyám gyönyörű volt, éppen olyan szép, mint te. Caitlin visszafojtotta a lélegzetét. Ez érzékeny téma, és Crawley is éppen itt akar támadni! - Sűrű, hosszú, göndör fekete haja volt, és hasonló szempillája. A bőre sima és bársonyos... A lány összevonta a szemöldökét. Mit jelentsen a múlt idő? - Apám soha rá sem nézett más nőre. Egyszerűen imádta anyát, és ő is nagyon szerette apámat. Olyannyira, hogy néha úgy éreztem, én kívül rekedtem. „Majdnem egész életemben magányos voltam” - mondta a múltkor! - Nagyon jó házasság lehetett az övék - mondta Caitlin titkolt sóvárgással. - Igen. Boldogok voltak. Mindig mindent együtt csináltak. Aztán egy nap a gyárban tűz ütött ki. A lány majdnem összerázkódott, alig tudott erőt venni magán. - Apám megpróbálta megmenteni az új bútoraink tervrajzait. Az én rajzaimat. És az a tragikus az egészben, hogy újra meg tudtam volna rajzolni őket! Hányszor és hányszor kesereghetett David afölött, hogy mi lett volna, ha...! Caitlin néma maradt. Erre a fájdalomra nem nyújthat gyógyírt senki.
- Valami felrobbant, később azt mondták, a lakkos dobozok. Apának nem volt esélye, anyám mégis megpróbálta kimenteni: egyenesen berohant a lángok közé. Nem hiszem, hogy abban a pillanatban tudta, mit csinál. Nem bírta elviselni, hogy elveszíti őt, és ösztönösen cselekedett. Ezt diktálta a szenvedélyes szerelem... - David hangja itt elhalt. A lány most már értette, miért nem hívta meg hozzájuk eddig a férfi, és miért beszélt múlt időben az anyja szépségéről. - De anyám nem halt meg - folytatta felsóhajtva Hartley. - Az egyik munkás utánavetette magát, és kihozta. Bátor tett volt, de talán kegyetlen. Az égési sérülések miatt anyám a pokol minden kínját elszenvedte. Hónapokig, évekig élt állandó fájdalmak között. Senkinek sem lenne szabad így kínlódnia! És amikor a sebek begyógyultak, következtek a végeérhetetlen bőrátültetések. Caitlin kétségbeesetten törte a fejét, mit is mondjon. Sehogy sem találta a megfelelő szavakat. Szegény David, neki is pokoli lehetett tehetetlenül végignézni, hogyan szenved az édesanyja! - Bár ott lehettem volna melletted! - szólalt meg a lány elfúló hangon. - Egyedül végigcsinálni egy ilyen szörnyűséget... A férfi sokáig hallgatott, s Caitlin már kezdett megijedni, hogy valami rosszat mondott. Talán nem hangzott őszintének? - Akkoriban volt valakim - bökte ki Hartley keserű éllel a hangjában. - Azt terveztük, hogy az egyetem után összeházasodunk. Elvittem bemutatni anyámnak, de amikor rádöbbent, mit kellene felvállalnia, viszszarettent. Számomra ez elfogadhatatlan volt. Nemsokára elváltunk, és többé nem gondoltam házasságra. - Az a nő nem szeretett téged igazán! - jelentette ki Caitlin meggyőződéssel. - Én kitartanék melletted, történjen bármi! - tette hozzá szenvedélyesen. David tekintetében egy pillanatra megcsillant a remény, de gyorsan el is tűnt. - Ezt könnyű mondani, de annál nehezebb megtartani - figyelmeztette szinte nyersen a lányt. - Anyám sohasem hagyja el a házat, és erre megvan a jó oka. Az emberek elborzadnak, ha meglátják. - Akárhogy nézzen is ki, ő az édesanyád! Bárki sérülne meg a családomban, én nem hagynám cserben. - Még Michelle-t sem, tette hozzá magában. - Miért gondolod, hogy másképp tennék valakivel, aki ennyire fontos neked? A férfi nagyon szeretett volna hinni neki, de ez akkora bizalmat kívánt, amire még nem volt teljesen felkészülve. - Anyád borzasztóan magányos lehet - tűnődött a lány. - Igen, teljesen bezárkózott, és rajtam kívül nem találkozik senkivel. Így már érthető, miért vette David olyan rettentő komolyan a közös reggeliket. Ha napközben vagy éjjel nem is volt otthon, az asszony legalább reggelre biztosan számíthatott rá. És most mégis kivételt tett őmiatta! - Már rég el kellett volna mondanod nekem - szólalt meg Caitlin komolyan. A férfi keserűen elhúzta a száját. - Most megtettem. Nem volt könnyű, hidd el! - Bemutatsz neki? Hartleyt még mindig kételyek gyötörték. - Nagy megpróbáltatás lenne számára, és lehet, hogy a te számodra is! Fontold meg jól, mielőtt… - Nem - szakította félbe határozottan a lány. - Ezen nincs mit fontolgatni. Ha egyszer része vagyok az életednek, nem zárhatsz el többé a családodtól! - Caitlin... - A férfi felsóhajtott, azután félrenézett. - Te egyszerűen nem tudod, mire vállalkozol! - Dehogynem. Elmondtad. És én nem hátrálok meg, nem riadok vissza tőle. Kérlek, ne ítélj meg előre! Adj egy lehetőséget! David tekintete újra a szemébe fúródott. - Súlyosan megsebezheted anyámat. Ne felejtsd el, hogy elég akár a legenyhébb elutasítás. Ez nem játék, ez véres valóság, ami mögött rengeteg fájdalom van. Anyámnak az, hogy megmutatkozzon valaki előtt... A lány az ujjával hallgattatta el. - Bízz bennem, kedvesem! - búgta csendesen, - ígérem, nem fogok csalódást okozni. - Előtte mindenképpen beszélnem kell vele, hogy felkészítsem a látogatásodra. - Akkor az lesz a legjobb, ha most mindjárt visszamegyünk Sydneybe! - mosolyodott el Caitlin. David sóvárogva megsimogatta az arcát.
- Nagyon szeretném, ha jól sikerülne! - Én is! - lehelte a lány. Immár megkapta kérdéseire a választ. Mindent tudott a férfiról, és ez csak még jobban megerősítette szerelmében. Afelől nem volt kétsége, hogy ő el tudja majd fogadni David anyját. Kérdés, hogy az asszony elfogadja-e őt! Addig még semmi sem biztos...
11. FEJEZET A találkozó időpontját egy héttel későbbre tűzték ki. Caitlin sokat töprengett azon, hogyan viselkedjen majd, de nem kért és nem is kapott tanácsot Davidtól. Teltek a napok, és néhány más jellegű gondjukra váratlan fordulat hozott megoldást. Egy teljes napig tartott, míg nagyjából bemutatták Dalhuntynak a céget. A portán új lány fogadta őket, mert Jenny otthagyta az állását, amin egyikük sem csodálkozott. Annál nagyobb volt viszont a meglepetésük, amikor fax érkezett Herr Schmidttől a következő szöveggel: A meglehetősen szokatlan bánásmód ellenére, amelyben Önöknél volt részünk, egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy az Önök cégével kívánunk üzletet kötni. Meggyőződésünk, hogy ez mindkét fél érdekeivel összhangban áll. Kérjük, küldjenek egy példányt a szerződésből! Ui.: Üzenet Ross kisasszonynak!A tárgyalóteremben nyújtott alakítása lebilincselő volt, bár természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy némileg eltúlozta a Sutherland szerződés adatait. Amennyiben valaha is állásgondja lenne, küldöttségünk bármelyik tagja szívesen látja az alkalmazottai között. Felejthetetlen hatást tett ránk! David jót derült a levélen. - Ez magyarul azt jelenti, hogy téged imádnak, engem utálnak, de Crawleyt ejtették, és ezért szükségük van rám. Nemsokára az is kiderült, hogy mi a baj Crawleyval. Az első bírósági meghallgatás után elhagyta az országot, tetemes tartozásokat, sok ellenséget, és az állás nélkül maradt Paul Jordant hagyva maga után. Caitlin nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul a hírt. Egy hosszú börtönbüntetés vagy a kártérítési kötelezettség csak arra lett volna jó, hogy tovább növelje a férfi gyűlöletét irántuk. Crawley most végre nem fenyegeti az életüket. Persze az igazságszolgáltatás ily módon elmarad, de az sajnos úgysem védené meg az ügy ártatlan szereplőit a szenvedéstől. Szegény Mrs. Hartley is ártatlanul szenved, mégpedig attól, ahogyan az emberek az eltorzult külsejére reagálnak. Nyilván senki sem akarja megbántani, mégis a legmélyebb sebeket ejtik rajta ezzel, és Caitlin nagyon is megértette, hogy inkább teljesen visszavonul a világ elől. Elhatározta, hogy csakis az emberre fog figyelni a megsérült külső mögött. És van még valami, amit megtehet, valami, amit a saját magánya tanított meg neki! A nevezetes nap előtti éjszakát Hartley otthon töltötte, hogy biztassa és bátorítsa az édesanyját. Caitlin tudta, mi múlik ezen a találkozáson. Most fog eldőlni, hogy van-e kettejük számára közös jövő! A lány csinosan, de egyszerűen öltözött fel. Fekete szoknya, krémszínű blúz, kevés arcfesték. Úgy érezte, tapintatlanság volna kihangsúlyozni a szerencsétlen asszony előtt a saját, nagyon is élő szépségét. Néhány perccel előbb érkezett, és mielőtt becsöngetett volna, lassan tízig számolt magában. Nyugodtnak akart látszani, ezért palástolnia kellett erős felindultságát. David szinte azonnal ajtót nyitott, de nem viszonozta a mosolyát. Tehát nem állnak jól a dolgok! Elismerően végigmérte a lányt, majd csodálkozva a kezében tartott kosárra meredt. - Hoztam az édesanyádnak egy kis ajándékot - magyarázkodott Caitlin, de David csak megrázta a fejét, mintha azt mondaná, minden hiába. - Gyere be! - A hangja tompán, reménytelenül csengett. Szemlátomást már előre beletörődött a kudarcba. Bevezette a vendéget a nappaliba. A háziasszony az ablaknál állt, háttal neki, és makacsul bámult kifelé. Szőke haja teljesen természetesnek tűnt, és elég hosszú volt ahhoz, hogy eltakarja a nyakát. Két karját védekezően összefonta maga előtt. - Anya, megjött Caitlin! - szólította meg halkan a fia, de ő nem felelt, csak még összébb húzta a vállát. - Mrs. Hartley - szólt kedvesen a lány - már úgy vártam, hogy megismerhessem!
- Mondtam a fiamnak, hogy sok boldogságot kívánok maguknak - válaszolta az reszketeg hangon méghozzá igaz szívemből. - Köszönjük, asszonyom. Ez nagyon fontos nekünk! - Én csak a terhükre lennék. Legjobb, ha elfelejtenek! - Ez nem lenne megoldás sem önnek, sem nekünk! - tiltakozott hevesen Caitlin. - Maga nyilván jót akar, de higgye el, a végén csak szégyenkeznének miattam, maguk is, és a gyerekeik is. Nem, én ezt nem vállalom! A lánynak összeszorult a szíve. Nem őt képtelen elfogadni az asszony, hanem saját magát! - Mrs. Hartley, én igazán hálás lennék, ha megengedné, hogy megismerjem. David nagyon szereti önt... - Csak kolonc vagyok a nyakán - rázta a fejét az asszony. - Jobb lett volna, ha meghalok az apjával együtt. Bár úgy történt volna! - Anya, kérlek! - tört fel a fájdalom Hartleyból. Odalépett, és gyengéden maga felé fordította a megkeseredett asszonyt. - Ne légy igazságtalan! - Az élet is az. - Igen, lehet. De most kinyílt előtted egy ajtó. Miért nem lépsz be rajta? Miért nem adsz magadnak egy esélyt? Kérlek szépen, gondold meg... Az asszony némán lehajtotta a fejét, s ez a reményvesztett, lemondó mozdulat könnyeket csalt Caitlin szemébe. David átölelte az anyját. - Ne is kérj tőlem olyasmit, hogy magadra hagyjalak. Nem tudnám megtenni. - Szeme az asszony feje fölött a lány szemét kereste, tekintetében könyörgés: érts meg, nem tudok kettészakadni! - Egész életemben vádolnám magam érte. Caitlin érezte, hogy a férfinak igaza van. Ismerte jól. Kíméletlen is tud lenni, hogyha kell, de az anyja, az más. Őt nem bírná elhagyni soha. Letette kosarát a földre, kivette a benne szunyókáló apró kölyökkutyát, és mit sem törődve David kérdő tekintetével, odalépett vele az asszonyhoz. Talán ezzel megtörheti a jeget... - Szívből sajnálom, hogy nem kíván megismerkedni velem, Mrs. Hartley! - mondta kedvesen. - Megértem, hogy nem könnyű megbíznia bennem, hiszen egyszer már nagyot csalódott. De hoztam önnek valamit, egy társat, aki talán felvidítja majd, amikor David nem lehet itt. Kérem, fogadja el! A férfi készségesen hátralépett, hogy Caitlin közelebb férjen. - Csak nyújtsa ki a kezét! - biztatta a lány az asszonyt, és gondosan lesütötte a szemét, nehogy az a vád érhesse, hogy kíváncsiságból furakodott oda. - Mi az? - kérdezte bizonytalanul, feszült hangon Mrs. Hartley. - Egy hathetes ausztrál selyemszőrű terrier. Még nincs neve, azt fogja megtanulni, amit ön ad majd neki. - Lemosolygott a kölyökkutyára. - Imádja, ha babusgatják! Sok figyelmet és gondoskodást igényel, és szinte bármire képes, hogy ezt kikényszerítse. Az asszony egyik karja tapogatózva kinyúlt, hogy megsimogassa a terrier bársonyos szőrét, mire az megmozdult, kinyitotta a szemét, és megnyalta az ujját. - Ó! - súgta meglepetten Mrs. Hartley. - Kérem, vegye el! Önnek választottam. Nekem is volt régen egy lovam, akihez beszélhettem, ha egyedül éreztem magam. Egy kutya ugyanolyan jó társaság, csak kisebb helyen elfér, és egyszerűbb gondoskodni róla. Az asszony még mindig habozott, de most már mindkét kezét maga elé tartotta, úgyhogy Caitlin egyszerűen odanyújtotta és belepottyantottá a fickándozó kölyköt. Mrs. Hartley rögtön a szívéhez ölelte az apró jószágot, az pedig addig kaparászott, míg felért a vállára, és biztonságosan befészkelődött a nyaka hajlatába. A lány vidáman elnevette magát, és felnézett. Csillogó zöld szeme egy pillanatra sem akadt meg az eltorzult arcon, tekintete az asszony meglepett kék szemébe fúródott. - Látja? Máris megszerette önt! Remélem, nem bánja, hogy a kezébe adtam! - Nem... én... - Itt elakadt, összezavarodva, amiért Caitlin meg sem rezdült az arca láttán. - Ez... ez nagyon kedves magától. - Imádom az állatokat Mesélte már David, hogy vett nekem egy lovat? - Nem, még nem.
- Ó, pedig ezt el kell mondanunk! Az asszony, még mindig csodálkozva, a fiára nézett, szemében ezer kérdés. - Ez hosszú történet - vette át a szót David, és megszorította a lány vállát. - Caitlin lova ugyanis annyira megsérült, hogy el kellett altatni, úgyhogy vettünk neki helyette egy clydesdale-it. - Danny Boy a neve - szólt közbe a lány. - Kétéves, és... Hosszan, derűsen csacsogott a lováról, majd részletesen ecsetelte, hogyan alkudozott érte David. Aztán elmesélték a birtokvadászatot is. Megint a lány vitte a szót, David pedig mulatságos megjegyzésekkel fűszerezte az elbeszélést. Az asszony csak állt és nézte őket. Kezével megállás nélkül simogatta a nyakához bújó kiskutyát, és nem tudta eldönteni, mi is történik. Annyit már mindenképpen elértek, hogy nem akart mindenáron elzárkózni. Caitlin magában felmérte, milyen jó munkát végeztek rajta a plasztikai sebészek. Ő és a fia persze emlékszik arra, milyen volt az arca a szerencsétlenség előtt, és nekik talán rémisztőnek tűnhet a különbség, de kívülről nézve az eredmény egyáltalán nem rossz. Ő a maga részéről nem is találta ijesztőnek. - Gyere, anya, ülj le! - kapott hirtelen észbe David. - Caitlin, te pedig, légy szíves, mondd el, mivel kell etetni ezt a kutyát! Az asszony elhelyezkedett egy karosszékben, a lány pedig letérdelt eléje, és sorban mutogatta, mi mindent rejt még a kosár. - Ez egy etetőtálka, ez gabonapehely, ez pedig húskonzerv. De meglátja, nemsokára ő is abból fog majd kérni, amit ön eszik! - Caitlin elmosolyodott - A selyemszőrű terrier mindig mindenben a gazdáját utánozza. Ha csirke van vacsorára, neki is az kell, méghozzá ugyanolyan tányérról, mint a gazdié! Mrs. Hartley tekintete a fiára siklott. - David, kérlek, csinálj nekünk egy kis kávét! - Megyek. Amint a két nő egyedül maradt, Mrs. Hartley leengedte a kutyát az ölébe. Caitlin megremegett. Csak nem akarja visszautasítani az ajándékát? - Azt hiszem, maga nagyon szereti a fiamat - nézett a szemébe az asszony, s a szemében könny csillant. - Igen, Elmondhatatlanul. - Ne haragudjon rám! Annyira féltem... - itt nyelt egyet. - Tudja, Mrs. Hartley, a kutyákban az a jó, hogy hálásak és ragaszkodóak - kezdett beszélni Caitlin, időt hagyva a másiknak, hogy összeszedje magát. - Nincs a világon náluk hűségesebb társ! - Tehát gondoskodott nekem egy társról? - Igen. Hogy akkor se maradjon egyedül, amikor mi nem vagyunk itt. Bizonytalan mosoly futott át az asszony arcán. - Davidnek igaza volt. Maga nem mindennapi teremtés! - Köszönöm, hogy nem utasít el, asszonyom! Ez többet jelent nekem, mint amit szavakkal ki tudnék fejezni. - Milyen kedves - nézett le Mrs. Hartley a kutyára. - És milyen picike! - Látszólag elmerült a csöppnyi jószág csodálatában, de az esze nyilvánvalóan fontosabb kérdéseken járt. Mire David visszajött, a két nő belemelegedett a beszélgetésbe. A férfi csak nézte őket, csillogó tekintete egyikről a másikra vándorolt. Amikor anyja kivitte a kutyát a konyhába, hogy tejjel kínálja, magához vonta a lányt, és olyan szenvedélyesen kezdte csókolni, hogy egy pillanatra mindketten elfelejtették, hol vannak. - Igazi varázsló vagy, drágám - suttogta mámorosan David. Caitlin levegőért kapkodott - Mondd csak, hogy kerültek szóba a gyerekek? Ha jól tudom, nem beszéltünk ilyesmiről! - Ja, igen. Bocsánat - köhécselt David. - Úgy látszik, elszóltam magam. - Még azt sem mondtad nekem, hogy szeretsz! - Caitlin, drágám, szeretlek, imádlak! - Tudok valamit, amivel bebizonyíthatod, mennyire vagy állhatatos, ragaszkodó, elkötelezett, kitartó, figyelmes… Hartley szeme lángolt.
- Ez szerelem, Caitlin! Igazi, mélységes-mély szerelem. Eleinte csak a testednek nem tudtam ellenállni, de most már betöltötted az egész lényemet, ott vagy minden gondolatomban. Szeretlek vakon és őrülten, és szeretni is foglak, amíg a világ világ! Te vagy a legszebb, legjobb szívű és legcsodálatosabb nő, akivel valaha is találkoztam! Soha nem felejtem el, amit ma lettél értem és anyámért. Soha! Azzal újra megcsókolta, mindennél ékesebben kifejezve, mit érez iránta. Caitlin boldogan simult a karjába. - Azt hiszem, menyasszony lettem... - suttogta. A következő napot Caitlin otthon töltötte. Éppen az esküvőről beszélgettek Daviddel, amikor csörgött a telefon. Mrs. Ross volt az. A lány elégedetten gondolt arra, hogy jó hírrel szolgálhat neki, de anyjának éppen máson járt az esze. - Caitlin, apáddal megint baj van! - Miért, mit csinált? - Elment sétálni, találkozott egy ismerős ügynökkel, erre egy Ferrarival jött haza, és most azt akarja, hogy kifizessem! A lány elnevette magát. - Én nem tartom ezt olyan mulatságosnak, édes lányom. Egy ilyen kocsi nem két garas! És ugyan mi hasznát vennénk? Apád olyan lassan vezet, hogy egy kerékpár is sok neki. Ez egyszerűen képtelenség! És nemcsak szerintem. Michelle és Trevor szerint is! - De hiszen apa még akkor vette a furgonját, amikor én születtem. Nem gondolod, hogy tényleg szüksége lehet egy új autóra? És talán egy erős kocsiban jobban lépést tud majd tartani a forgalommal, mint eddig. Ő mit mond? - Ó, ő köti az ebet a karóhoz. Hogy Ferrarin akar engem furikázni, mert jól mutatnék benne, és hogy milyen büszke lenne rám! - Na és mi rossz van ebben? Ha egyszer büszkélkedni akar veled, hadd tegye! Nekem tetszik az ötlet! - Tényleg? - bizonytalanodott el az asszony. - Hát persze! Jól állna neked a Ferrari. Arról nem is beszélve, milyen jól hatna, ha abban érkeznél meg az esküvőre! - Miféle esküvőre? - Hát az enyémre. Ugyanis összeházasodunk Daviddel. - Nocsak! Mikor? - Fél év múlva. - Micsoda? - vakkantott közbe Hartley. - Nem két hónap múlva? - Csak türelem! - torkolta le Caitlin. - Ha addig nem gondolod meg magad, biztos lehetek benne, hogy tényleg akarod. Igazság szerint a lány szerette volna előbb elnyerni Mrs. Hartley megbecsülését és bizalmát. Ha valahogy sikerülne rávennie, hogy megismerkedjen a szüleivel, máris tovább enyhítenék a magányát. Néhány nap vagy akár hét nem elegendő ehhez, de talán a hatodik hónap végére már elérhetne valamit. - Úgy - dünnyögte Mrs. Ross kissé megrökönyödve, de rögvest erőt is vett magán. - Nos, meg kell mondjam, hogy elsőre nem tett túl kedvező benyomást a választottad, de mindenesetre tény, hogy nagyon jóképű. És apád is jó véleménnyel van róla. Nem mintha értene az ilyesmihez... És az is a Davided javára írható, hogy remek szervező. Remélem, boldog leszel vele, lányom! Olyan boldog, mint én apáddal. - Köszönöm, anya. Arra gondoltam, hogy két Ferrari egy esküvőn nem lenne rossz látvány. - Bizony nem. Azt hiszem, apád megérdemli azt a kocsit, akármit mond is a nővéred meg a férje. Igaz is - savanyodott el újra a hangja -, Michelle megint gyereket vár, és tudod, milyen szeszélyes ilyenkor! - Mondd meg nekik, hogy gratulálok! Persze én is fel fogom hívni őket. - Tudom, hogy szomorú leszel, de ez azt is jelenti, hogy Michelle nem lehet nyoszolyóasszony az esküvődön. - Jaj, de kár! - felelte a lány udvariasan, bár titokban egyáltalán nem bánta a dolgot. - Igaz, úgysem akarunk nagy felhajtást - tette hozzá. - Nem? - lepődött meg David a háta mögött. - De nem ám! - erősítette meg Caitlin. Arra még talán rábeszélhetik Mrs. Hartleyt, hogy eljöjjön egy zártkörű, csendes szertartásra, azután pedig hétvégenként lejöhetne velük a farmra, és megismerhetné a lovak csodálatos világát.
- De ugye rendesen fel fogsz öltözni? Fehér menyasszonyi ruhába? - kérdezte aggódva Mrs. Ross. - Persze, anya. Menj, fizesd ki a Ferrarit! Apa boldog lesz. Gyorsan száll az idő, miért ne szórakoznátok, költekeznétek addig, amíg lehet? Érezzétek jól magatokat a pénzetekért! Különben mit ér? - Igazad van - határozta el magát végre az asszony. - Apád tényleg boldog lesz. Mikor jöttök el hozzánk Daviddel? - Majd ha megvettük a gyűrűt. Úgyis felhívlak előtte! Tudod, a megfelelő gyűrűt megtalálni majdnem olyan nehéz, mint jó földet venni. - Tudom, kislányom. - Hát akkor ezt megbeszéltük. Addig is, vigyázz magadra! - köszönt el Caitlin, és letette a kagylót. - Smaragd legyen, zafír, vagy gyémánt? - tűnődött fennhangon Hartley. - A szemedhez smaragd illenék, a zafír tüze a te belső tüzedhez hasonló, a gyémánt pedig az örökkévalóság jelképe... - Valamicskét nőttél anyám szemében - nevetett végül Davidre a lány. - Már nem gondolja, hogy maga vagy a pokolbéli ördög. - Herr Schmidt véleményéhez képest már ez is hízelgő. Caitlin átfonta karjával a nyakát, és hozzásimult. - Valamikor úgy éreztem, hogy téged szeretni olyan, mint a kötéltánc. - Igen? Akkor most figyelj, mert alaposan megtáncoltatlak! - mondta David, és elkeringőzött vele a hálószoba felé. Jó darabig nem a szavaké volt a főszerep. Caitlin csak nagy sokára jutott hozzá, hogy megkérdezze: - És mihez fogsz kezdeni most, hogy lemondtál a cég irányításáról? - Végre megint lesz időm, hogy új bútorokat tervezzek. Tulajdonképpen mindig is ezt élveztem a legjobban. - És én? Nekem mi lesz a dolgom? - Ó, te majd segítesz ellenőrizni, bírja-e a rugózat az erős igénybevételt. - Ne komolytalankodj! - Felejtsük el a szigorú napirendet, próbáljunk meg egyszerűen önmagunk lenni, és azt tenni, amihez kedvünk van! - Akkor menjünk el moziba! - Meg színházba. - Olvassunk! - Szeretkezzünk a nap kellős közepén! - Jó ötlet. - Tervezzük meg az esküvőnket! - Vegyünk egy kutyát! Még hosszú órákon át tervezgettek, álmodoztak így, és Caitlin boldogan érezte, hogy együttlétük immár sohasem lesz az a felemás, titkolt kapcsolat, aminek indult. Fejét David mellére hajtotta. Vége a magányos perceknek, óráknak, éveknek! Végre megtalálta a társát...
