EMŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban SZMSZ) célja, hogy rögzítse a hivatal adatait és szervezeti felépítését, a vezetők és alkalmazottak feladatait és jogkörét, a hivatal működési szabályait. 2./ A Polgármesteri Hivatal működési rendjét meghatározó dokumentumok A hivatal törvényes működését a hatályos jogszabályokkal összhangban lévő alapdokumentumok határozzák meg. 2.1. Alapító okirat Az alapító okirat tartalmazza a Polgármesteri Hivatal működésére vonatkozó legfontosabb adatokat, melyet a Képviselő-testület fogad el. 2.2. Egyéb dokumentumok A hivatal működését meghatározó dokumentum a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint azok függelékét képező, a szakmai és gazdasági munka vitelét segítő különféle szabályzatok, munkaköri leírások. Az SZMSZ-hez az alábbi belső szabályzatok kapcsolódnak:
− Számviteli politika − Számlarend
− Eszközök és források értékelési szabályzata − Bizonylati rend és bizonylati album − Önköltségszámítási szabályzat − Pénzkezelési szabályzat
− Leltárkészítési és leltározási szabályzat − Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata − Közszolgálati adatvédelmi szabályzat − Közbeszerzési szabályzat − Ügyrend − Munkavédelmi szabályzat − Tűzvédelmi szabályzat − Kiadmányozás rendjének szabályzata − Belső ellenőrzési kézikönyv -2-
− Közszolgálati Szabályzat
− Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszere − Informatikai biztonsági szabályzat
− Iratkezelési szabályzat − Gépjármű üzemeltetési szabályzat 3/ A hivatal legfontosabb adatai Az intézmény megnevezése: Emőd Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Az intézmény székhelye, címe: 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Az intézmény telephelye: 3432 Emőd, Hunyadi u. 27-29. (Okmányiroda, Gyámhivatal) Adóhatósági azonosítószám: 15348568-2-05 Statisztikai számjel: 15348568 7511 32105 A számlát vezető hitelintézet neve, címe: OTP Kereskedelmi Bank Rt. Miskolc, Szemere u. 5. Bankszámlaszám: 11734004-15348568-00000000 Telefon: 46/476-206, 46/476-245 Telefax: 46/476-195 E-mail:
[email protected] Internet honlap: www.emod.hu Az intézmény alaptevékenysége: közigazgatás Az alapító okirat száma: 116/2003. (XI. 27.) Az intézmény működési területe: Emőd város közigazgatási területe Az intézmény fenntartója: Emőd Város Képviselő-testülete 4./ A Polgármesteri Hivatal jogállása Az intézmény önálló jogi személy. Vezetője a jegyző, akit az alapító önkormányzat képviselő-testülete nevez ki. Gazdálkodás formája: Teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. -3-
5./ A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya A hivatal számára jogszabályokban, testületi döntésekben megfogalmazott feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ-ben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni. Az SZMSZ hatálya kiterjed:
− a Polgármesteri Hivatal vezetőjére, − a Polgármesteri Hivatal dolgozóira. II. FEJEZET A POLGÁRMESTERI HIVATAL FELADATAI 1./ A Polgármesteri Hivatal feladatai és hatásköre A Polgármesteri Hivatal ellátja az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A Polgármesteri Hivatal számára meghatározott feladatoknak és hatásköröknek a hivatal szervezeti egységei, dolgozói közötti megosztásáról a jegyző gondoskodik. A feladatok és hatáskörök megosztása nem lehet ellentétes a jogszabályok és az alapító, fenntartó által az intézmény egyes szervezeti egységeire, vezetőire és dolgozóira kötelezően előírt feladatokkal, hatáskörökkel. 1.1. A hivatal alaptevékenységei: A szakfeladat megnevezése
Száma
A tevékenység forrása
Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
751153
Normatív állami hozzájárulás, saját bevétel
Helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
751164
Normatív állami hozzájárulás, saját bevétel
Családsegítés (Tanyagondnoki Szolgálat működtetése)
853244
Normatív állami hozzájárulás, saját bevétel
1.2. Az hivatal gazdasági társaságban való részvétele(i): A gazdasági társaság megnevezése, címe
A részvény névértéke
Borsodvíz Rt. 3527, Miskolc, Tömösi u.2. „A” típusú
1.940.000.-
Borsodvíz Rt. 3527, Miskolc, Tömösi u.2. „B” típusú
38.600.000.-
-4-
III. FEJEZET A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE 1./ A Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítése A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységei az osztályok, az alábbi elnevezéssel: Pénzügyi Osztály Építési és Beruházási Osztály Igazgatási Osztály Titkárság Szervezetét és létszámát az 1. sz. melléklet tartalmazza. 2./ A Polgármesteri Hivatal irányítása és vezetése A Polgármesteri Hivatal irányítása A Polgármesteri Hivatalt a polgármester, a Képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében a jegyző útján irányítja. A polgármester irányítói jogkörében:
a) A jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a Polgármesteri Hivatal felb) c) d) e) f)
g)
adatait, az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében, végrehajtásában. A jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására. Gondoskodik a Polgármesteri Hivatal rendeltetésszerű működéséről, meggyőződik a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról. Rendszeresen tájékozódik az ügyintézés általános helyzetéről, színvonaláról. Megfogalmazza a minőségpolitikai célokat, értékeli a hivatali munka hatékonyságát abból a szempontból, hogy az megfelel-e az önkormányzat reális, jogszerű igényeinek. Gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat a jegyző tekintetében. Külön döntésétől függően, egyetértési jogot gyakorol a köztisztviselő kinevezése, felmentése, vezetői megbízása, megbízás visszavonása, köztisztviselő illetményének megállapítása, jutalmazása során.
A Polgármesteri Hivatal vezetése A Polgármesteri Hivatal, mint egységes igazgatási szervezet operatív szakmai vezetője a jegyző. A jegyző a polgármester irányításával a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a hivatal apparátusát. A jegyző vezető jogkörében: a) Gyakorolja a munkáltatói jogokat a Hivatal köztisztviselői és fizikai munkavállalói tekintetében. b) Gondoskodik a Polgármesteri Hivatalban folyó munka megszervezéséről, melynek során az osztályvezetők útján, - esetenként közvetlenül - utasítja a Polgármesteri Hivatal dolgozóit. -5-
c) Meghatározza a feladatok végrehajtásának idejét, módját, ütemét. d) Irányítja a Polgármesteri Hivatal operatív gazdálkodási tevékenységét. A polgármester, az alpolgármester kötelezettség vállalásait ellenjegyzi. e) Biztosítja a Polgármesteri Hivatal feladatokhoz igazodó létszámát, szakember állományát. f) Gondoskodik a köztisztviselők tervszerinti továbbképzéséről. g) Javaslatot tesz a polgármesternek a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódására, a munkamegosztás, az ügyfélfogadás rendjére. h) Az SZMSZ függelékeként kiadja a hatáskörébe tartozó a hivatali működés rendjére vonatkozó szabályzatokat, gondoskodik azok karbantartásáról. A Polgármesteri Hivatal egészét érintő ügyekben, jegyzői utasításokat ad ki. i) Jóváhagyja a dolgozók munkaköri leírását. j) Szabályozza a kiadmányozás rendjét. Aljegyző A jegyző által meghatározott feladatokat lát el. Távollétében helyettesíti a jegyzőt. Az Igazgatási Osztály osztályvezetői feladatát is ellátja.
Osztályvezetők A Polgármesteri Hivatal osztályait a jegyző által, a polgármester egyetértésével megbízott osztályvezetők vezetik. Az osztályvezetők gondoskodnak a vezetésükre bízott osztályon folyó döntés előkészítő és végrehajtó önkormányzati, valamint államigazgatási munka megszervezéséről. Biztosítják a vezetésükre bízott szervezeti egység szakszerű működését, és ezért személyes felelősséggel tartoznak. Ennek érdekében:
a) Gondoskodnak az osztály feladatjegyzékének, valamint az ott dolgozók munkaköri leb) c) d) e) f) g) h) i)
írásának naprakészen tartásáról. Gondoskodnak az osztályra vonatkozó ügyfélfogadási rend betartásáról. Biztosítják a hatékony hivatali munkát szolgáló, osztályok közötti folyamatos együttműködést, információáramlást. Gyakorolják a jegyző megbízásából és képviseletében az általa ezen ügyrend függelékét képező „kiadmányozási szabályzat szerint” a kiadmányozási jogot. Részt vesznek a Képviselő-testület ülésein, ott az osztály szakmai előkészítésével napirendre került előterjesztésekhez szakmai magyarázatot adnak. Részt vesznek az állandó bizottságok minden olyan ülésén, amelyen az osztály szakmai előkészítésével előterjesztett napirend megtárgyalására kerül sor. Biztosítják azon önkormányzati bizottság adminisztratív munkájának megszervezését, amelyért a Polgármesteri Hivatal feladatmegosztása szerint felelősséggel tartoznak. Biztosítják azon ad-hoc bizottság munkájának döntés-előkészítő, szakmai és adminisztratív tevékenységét, melynek munkájáért a Képviselő-testület határozata szerint felelősséggel tartoznak. Közreműködnek az önkormányzati intézményekkel kapcsolatban a fenntartói, felügyeleti tevékenység ellátásában. Ennek érdekében az intézményvezetőkkel folyamatos kapcsolatot tartanak, az intézményt érintő képviselő-testületi döntésekről tájékoztatást adnak. -6-
j) Igény szerint kapcsolatot tartanak az önkormányzati képviselőkkel, kisebbségi önkormányzati képviselőkkel, részükre önkormányzati ügyekben a szükséges tájékoztatást megadják. k) A Polgármesteri Hivatal feladatmegosztása szerint az osztályhoz tartozó ügyekben megkeresésre tájékoztatást adnak. l) A jegyző előzetes engedélyével a médiáknak tájékoztatást adhatnak, illetve közreműködnek a lakosság tájékoztatásában. m) Szükség szerint beszámolnak az osztály munkájáról. 3./ A Polgármesteri Hivatal feladatai A.) A Polgármesteri Hivatal önkormányzati működéssel kapcsolatos feladatai
1. A Polgármesteri Hivatal feladata a Képviselő-testület tevékenységével kapcsolatban Szakmailag előkészíti az önkormányzati rendeleteket, a képviselő-testületi előterjesztéseket, a határozati javaslatokat, biztosítja ezek törvényességét. b) Szervezi az önkormányzati rendeletek és határozatok végrehajtását. c) Közreműködik a Képviselő-testület munkatervére vonatkozó javaslat kidolgozásában. d) Ellátja a Képviselő-testületi ülések működésével kapcsolatos ügyviteli, adminisztrációs feladatokat. e) Nyilvántartja a Képviselő-testület döntéseit.
a)
2. A Polgármesteri Hivatal feladata a Képviselő-testület bizottságainak működésével kapcsolatban
a) Biztosítja a bizottságok működéséhez szükséges szervezési, ügyviteli feltételeket. b) Gondoskodik a bizottsági előterjesztések, jelentések, beszámolók szakmai előkészítéséről.
c) A bizottsághoz érkező javaslatokat - igény szerint - szakmailag véleményezi. d) Biztosítja a bizottságok döntéseinek végrehajtását.
3. A Polgármesteri Hivatal feladata az önkormányzati képviselők munkájának segítése érdekében
a) Elősegíti az önkormányzati képviselők jogainak gyakorlását. Ennek érdekében a képviselői munkához szükséges, Polgármesteri Hivataltól igényelt tájékoztatást soron kívül megadja, a szükséges adminisztrációt, ügyvitelt biztosítja. b) Amennyiben a képviselő közérdekű ügy elintézése érdekében fordul a Polgármesteri Hivatalhoz, bejelentéséről az illetékes ügyintéző illetve vezető köteles feljegyzést készíteni. A tett intézkedésről a képviselőt 15 napon belül tájékoztatni kell. c) Az önkormányzati képviselő a Polgármesteri Hivatalban intézkedést a jegyző útján kezdeményezhet.
-7-
4. A kisebbségi önkormányzatok működésével kapcsolatos feladatokat lát el. B.) A Polgármesteri Hivatal államigazgatási feladatai A Polgármesteri Hivatal ellátja mindazon államigazgatási feladatokat, melyeket jogszabály a polgármester és a jegyző, illetve a hivatal dolgozója számára megállapít. A Polgármesteri Hivatal osztályainak főbb feladatai C.) Pénzügyi Osztály Adó Iroda Emőd város területén, első fokon ellátja a központi adójogszabályokban, helyi önkormányzati rendeletekben a jegyző hatáskörébe utalt adók, adók módjára behajtandó köztartozások megállapításával, nyilvántartásával, beszedésével, kezelésével, adóellenőrzéssel, az adózással összefüggő kérelmek intézésével, hatósági bizonyítványok kiadásával, valamint az információs szolgáltatással kapcsolatosan előírt feladatokat.
Helyi adókkal kapcsolatos önkormányzati döntések előkészítésével összefüggő feladatai 1. Az önkormányzati gazdálkodás megalapozásához bevételi javaslatot dolgoz ki, ennek érdekében elemzésekkel, az adózókkal való személyes kapcsolattal, és más törvényes eszközökkel információkat gyűjt a helyi adók várható alakulását befolyásoló gazdasági folyamatokról. 2. Előkészíti a központi adójogszabályok figyelembevételével a helyi adókra vonatkozó rendeletalkotást. 3. Előkészíti a Képviselő-testület számára a helyi adók érvényesüléséről szóló beszámolót. 4. Közreműködik az önkormányzat költségvetésének előkészítésében. 5. Előkészíti a Képviselő-testület hatáskörébe tartozó méltányossági ügyeket. Feladatai a jegyző, - mint a helyi adóhatóság - feladatkörében
6. Érvényesíti a helyi adórendeletek végrehajtását Emőd város közigazgatási területén. 7. Ellátja a helyi adók bejelentésével, kivetésével, közlésével és beszedésével kapcsolatos feladatokat. 8. Engedélyezheti az adótartozás és adópótlék mérséklését vagy elengedését, továbbá részletfizetést és fizetési halasztást adhat.
-8-
9. Ellátja a hatósági adatszolgáltatás alapján a gépjárműadó kivetést, megállapítja bejelentés alapján az adófizetési kötelezettség változását. 10. Az adókötelezettség megállapítása érdekében adatokat gyűjt, tájékoztatást kér, helyszíni szemlét, ellenőrzést tart, adóvizsgálatot végez. 11. Ellátja az adók módjára behajtandó köztartozások beszedésével, behajtásával, kezelésével, elszámolásával kapcsolatos feladatokat. 12. Jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén, behajthatatlanság címén, vagy elévülés miatt törli a köztartozást. 13. Vezeti a jogszabályokban előírt nyilvántartásokat, kimutatásokat és az információ szolgáltatás meghatározott rendje keretében beszámolókat készít. 14. Jogszabályban meghatározott esetekben illetékességi területén lévő ingatlanokról adóés értékbizonyítványt készít. 15. Adóigazolást állít ki az adózás rendjéről szóló törvény alapján. 16. Vagyoni bizonyítványt állít ki. 17. Hatósági megkeresésre környezettanulmányt készít. 18. Tájékoztatja az adóalanyokat adókötelezettségük időben történő teljesítésére. 19. Ellátja a helyi rendelet, illetve a törvény alapján a talajterhelési díj bevallásával, feldolgozásával, tájékoztatásával kapcsolatos feladatokat. Állattartási, állategészségügyi, állatvédelmi feladatok
20. Vezeti az ebek nyilvántartását. 21. Végzi a marhalevél kiállítását, gondoskodik az ezzel összefüggő nyilvántartások vezetéséről. 22. Az állattartásról szóló önkormányzati rendeletben foglaltak szerinti ügyekben az eljárást lefolytatja, előkészíti az állattartási ügyekben hozott döntéseket, fellebbezés esetén előkészíti az elbíráláshoz szükséges előterjesztést. 23. Állatvédelmi törvény alapján a jegyző hatáskörébe tartozó ügyekben előkészíti a szükséges intézkedést. Veszélyes állatok tartásának engedélyezése.
24. Ellátja a méhek vándoroltatásával kapcsolatos feladatokat. 25. Ellátja a vadkárral kapcsolatos feladatokat. Egyéb feladatok
26. Közterületi fák esetén fakivágási engedélyeket ad ki. 27. Gondoskodik a rágcsáló irtásról, közterületi fák növényvédelméről, parlagfű irtásáról. 28. Ellátja a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti joggal kapcsolatos feladatokat.
29. Önkormányzati tulajdonú termőföldek haszonbérbeadásával kapcsolatos feladatok. Költségvetési Iroda Előkészíti az önkormányzat gazdálkodásával, pénzügyeivel, az intézmények pénzellátásával kapcsolatos döntéseiket, illetve végrehajtja azokat. Gazdálkodási feladatai
-9-
1. Közreműködik az önkormányzat és intézményei gazdálkodási feladatait meghatározó jogszabályok érvényesítésében. 2. Éves finanszírozási terv alapján, vagy időarányos teljesítésnek megfelelően biztosítja az önálló költségvetési szerv pénzellátását. 3. Elkészíti a Polgármesteri Hivatal számviteli törvényben előírt szabályzatait, gondoskodik azok betartásáról. 4. Gondoskodik a Képviselő-testület által elrendelt hitel felvételéről, annak törlesztéséről és a hitelkamatok megfizetéséről. 5. Kiegyenlíti a pénzügyi fedezettel bíró számlákat, intézi az alaptevékenységgel kapcsolatos bevételek beszedését. 6. Ellátja a képviselők díjazásával kapcsolatos teendőket. 7. Felhatalmazás alapján gondoskodik az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötéséről. 8. Közreműködik az előirányzat módosításról szóló rendelet-tervezetek előkészítésében. 9. Számítógépes feldolgozás útján lebonyolítja a Polgármesteri Hivatal könyvelését. 10. A köztisztviselők és a munkavállalók szabályzatából eredő pénzügyi teendőket ellátja. 11. Gondoskodik a pályázati pénzek lehívásáról, kifizetéséről illetve annak elszámolásáról. 12. Ellátja a beruházásokkal összefüggő gazdálkodási feladatokat. 13. Intézkedik a közműfejlesztési támogatások visszaigénylése és kifizetése iránt. 14. Végzi az ÁFA visszaigénylést és vezeti az ehhez kapcsolódó nyilvántartást. 15. Ellátja a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat. Költségvetési, tervezési és beszámolási feladatai
16. Részt vesz az éves költségvetési koncepció és terv, valamint a jogszabály által előírt féléves és háromnegyed éves tájékoztató, és a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elkészítésében. 17. Közreműködik az önkormányzati beruházásokkal, vagyonhasznosítással, befektetésekkel kapcsolatos javaslatok, koncepciók kidolgozásában a döntések végrehajtásában. Ellenőrzés feladatai
18. A Képviselő-testület által meghatározott éves ellenőrzési tervnek megfelelően végzi az önkormányzat intézményeinél a költségvetési ellenőrzéseket. 19. Pénzügyi információt szolgáltat. A polgármesteri hivatal működését biztosító feladatok 20. Gondoskodik a Polgármesteri Hivatal zavartalan működését szolgáló berendezések hibátlan üzemeléséről. 21. Nyilvántartja a Polgármesteri Hivatal használatában lévő önkormányzati tulajdonú tárgyi eszközöket, kis értékű eszközöket, készleteket, 2 évente elvégzi ezek leltározását. 22. Elvégzi a Selejtezési Bizottság által kiselejtezett eszközök megsemmisítését, illetve a szabályzat szerint, árverés útján történő értékesítését. 23. Az éves költségvetésben biztosított keret erejéig gondoskodik az irodai eszközök beszerzéséről, szétosztásáról, takarítóeszközök, tisztítószerek beszerzéséről. 24. Gondoskodik a Polgármesteri Hivatal szakszerű működéséhez szükséges hivatalos lapok, közlönyök, folyóiratok, CD-jogtárak jegyző utasítása szerinti beszerzéséről.
- 10 -
Egyéb feladatai 25. Ellátja a Pénzügyi Bizottság működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat. 26. Központi program alapján számfejti az egyéb kifizetéseket. 27. A jogszabályból eredő adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. 28. Gondoskodik az ételutalványok lehívásáról és kiosztásáról. 29. Végzi a szakmai gyakorlatra beosztott tanulókkal kapcsolatos ügyintézést 30. Ellátja a kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatos teendőket. 31. Falugondnoki feladatokkal összefüggő nyilvántartást vezet, és végzi az ezzel összefüggő gazdálkodási feladatokat. 32. Az osztály figyelemmel kíséri a feladatkörét érintő pályázati kiírásokat, és gondoskodik azok benyújtásáról. Építési és beruházási osztály Előkészíti, összehangolja az önkormányzat településrendezéssel kapcsolatos döntéseit, részt vesz a terület- és településfejlesztési döntések megalapozásában. Gondoskodik az épített környezet fejlesztéséről, az építészeti örökség védelméről. Építészeti, városrendezési szempontból közreműködik a vagyonhasznosítási feladatok ellátásában. Terület- és településfejlesztés, területrendezés
1. Részt vesz a terület- és településfejlesztési tervek építészeti, ökológiai, térbeli megalapozásában, kidolgozásában. 2. Kezdeményezi, előkészíti és irányítja településrendezési tervek készítését, felülvizsgálatát a meglévő tervek korszerűsítését. 3. Lebonyolítja a városrendezési terv készítés során szükséges szakhatósági egyeztetéseket, lakossági és önkormányzati fórumokat. 4. Figyelemmel kíséri a műemlékek, helyi védettségű épületek állapotát, használatát, szükség esetén kezdeményezi felújításukat. Építéshatósági feladatok
5. Lefolytatja a telekalakítási, építési-, bontási-, használatbavételi, fennmaradási-, rendeltetésmódosítási engedélyezési eljárásokat. 6. Építésügyi hatósági kötelezéseket ad ki. 7. Közreműködik az építési tilalmak elrendelésében és feloldásában. 8. Hatáskörében tartozó ügyekben szakhatóságként közreműködik. 9. Tájékoztatja az ügyfeleket építésügyi hatósági szabályokról. 10. Kivizsgálja az engedély nélküli, illetve szabálytalan építkezéseket. 11. Egyeztetési és adatszolgáltatási feladatokat lát el. Környezetvédelmi feladatok
12. Közreműködik a környezetvédelemmel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálásában. 13. Ipari beruházásokkal, gazdasági létesítményekkel kapcsolatos környezetvédelmi hatástanulmányokat közszemlére teszi a beérkező lakossági észrevételeket, továbbítja a Környezetvédelmi Felügyelőséghez. - 11 -
14. Nyilvántartja a levegőszennyező és zajforrásokat. 15. Szervezi a települési hulladékkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos feladatokat. 16. Előkészíti a temetők létesítésével, bővítésével, fenntartásával kapcsolatos döntéseket. 17. Felügyeli a közterületek tisztántartását, a szemétszállító tevékenység ellátást, a lomtalanítási akció lebonyolítását. 18. Közreműködik az illegális szemétlerakatok felszámolásában. Útügyi feladatok
19. Előkészíti a közúti közlekedéssel kapcsolatos önkormányzati feladatokat. 20. Részt vesz a közlekedésfejlesztési koncepciók, tervek kidolgozásában. 21. Más hatóság hatáskörébe tartozó engedélyezési eljárásban az útügyi szakhatósági feladatok ellátását végzi. 22. Helyi közutak melletti járdák, gyalogutak építésének korszerűsítésének, forgalomba helyezésének engedélyezését végzi. 23. Ellátja a városi úthálózat fenntartásával és közvilágítás biztosításával kapcsolatos feladatokat. Vízügyi feladatok
24. Az önkormányzat tulajdonában lévő vízfolyások, csapadékvíz csatornák és vízelvezető árkok és azok tartozékainak, műtárgyainak fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásának ellenőrzése. 25. Más hatóság hatáskörébe tartozó engedélyezési eljárásban való szakhatósági feladatok ellátása. 26. Nyilvántartja a vízjogi létesítési és üzemeltetési engedélyeket. 27. Intézi a közműellátással kapcsolatos hatósági ügyeket és a feladatkörébe tartozó előkészítő munkákat. 28. Előkészíti a szennyvízközmű tulajdonosi, üzemeltetési feladatainak ellátásával kapcsolatos döntéseket. Beruházói feladatok
29. Közreműködik a költségvetési rendelet előkészítésében. 30. Gondoskodik az önkormányzati beruházások, felújítások tervezési, kivitelezési és ellenőrzési feladatainak ellátásában. 31. Pályázatok előkészítését, lebonyolítását, szerződéstervezetek, összeállítását végzi. 32. Végzi a közbeszerzési eljárások lefolytatását. 33. Műszaki szempontból felülvizsgálja a beérkezett szerződéstervezeteket. 34. Szerződések teljesítésének műszaki és pénzügyi ellenőrzését végzi. 35. Kifizetésekre továbbítja a felülvizsgált tervezői, kivitelezői és lebonyolítói számlákat. 36. Közreműködik az önkormányzati feladatokat ellátó középületek fenntartásával kapcsolatos műszaki feladatok végzésében. Az önkormányzat vagyonának számbavétele, nyilvántartása, hasznosítása Előkészíti az önkormányzat vagyonának hasznosításával, a lakásgazdálkodással kapcsolatos döntéseket, illetve végrehajtja azokat. - 12 -
37. Az ingatlan-vagyonkataszter folyamatos, naprakész vezetésével gondoskodik az önkormányzat vagyonának számbavételéről, nyilvántartásáról, annak adataiból rendszeresen adatszolgáltatást teljesít az államháztartás területi szerve, valamint a KSH részére. 38. Az ingatlan-vagyonkataszter nyilvántartásához kapcsolódóan őrzi a vagyonkataszteri lapokat, a vagyonátadási alapdokumentumokat, az erdőkre vonatkozó sajátos iratokat. 39. Döntésre előkészíti, illetve lebonyolítja az önkormányzati tulajdonú építési és egyéb ingatlanok értékesítését. 40. Közreműködik az önkormányzat által alapított vagy az önkormányzat részvételével működő gazdasági társaságok ügyeinek vitelében. Kereskedelem, vendéglátás körébe tartozó feladatai
41. A városi piac működési rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján végzi a jegyző hatáskörébe utalt ellenőrző tevékenységet. 42. Végzi az üzletek működési engedélyének kiadásával kapcsolatos eljárást, ellenőrzést gyakorol, előkészíti a működési engedély visszavonása, felfüggesztése ügyében szükséges jegyzői döntéseket. 43. Intézi a vásárlói panaszokkal kapcsolatos eljárást. 44. Nyilvántartja a magánszálláshelyeket. 45. Vendéglátó-ipari üzletek kategóriába sorolásának ellenőrzése, az üzletek általános ellenőrzése során. 46. Végzi a telepengedélyek kiadásával, visszavonásával kapcsolatos eljárásokat. Egyéb feladatok 47. Döntésre előkészíti a játékterem működésének engedélyezésével összefüggésben a jegyző, mint szakhatóság határozatát. 48. Közreműködik a Településfejlesztési Bizottság ügyviteli feladatainak ellátásában. 49. Az osztály figyelemmel kíséri a feladatkörét érintő pályázati kiírásokat, és gondoskodik azok benyújtásáról.
Igazgatási osztály Szociális Iroda Végzi a szociális-, gyermek és ifjúságvédelmi feladatokat, szervezi azok előkészítését, végrehajtását. Közreműködik az önkormányzat által fenntartott egészségügyi és szociális intézmények létrehozásával, átszervezésével és működésével kapcsolatos feladatok ellátásában. Szociális, gyermekvédelmi feladatok
1. Előkészíti a szociális törvény, a gyermekvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei, továbbá a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény, az egészségügyi törvény, valamint az ezek végrehajtását szolgáló önkormányzati rendeletek által szabályozott szociális ellátások megállapítására vonatkozó döntéseket. 2. Vizsgálja és elemzi a tevékenységi köréhez tartozó intézmények működését.
- 13 -
3. Közreműködik az önkormányzat költségvetési koncepciójának és költségvetésének előkészítésében. 4. Figyelemmel kíséri a tevékenységéhez kapcsolódó pályázati kiírásokat, előkészíti a pályázatokat, gondoskodik az azzal összefüggő feladatok teljesítéséről. 5. Évente előkészíti a Képviselő-testület számára a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében, a törvényben megfogalmazott gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok teljesítéséről, értékeléséről szóló beszámolót. 6. Közreműködik a szociális alapellátással kapcsolatos döntések előkészítésében, végrehajtásában. 7. BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat lebonyolítása. 8. Döntésre előkészíti az első lakáshoz jutók helyi támogatására benyújtott kérelmeket. 9. Ellátja a Szociális és Egészségügyi Bizottság működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat. Feladatai a szociális igazgatással összefüggő jegyzői feladatok körében
10. Ellátja a hadigondozással kapcsolatos feladatokat. 11. Végzi a foglalkoztatási rehabilitációs feladatokat. 12. Előkészíti a súlyos mozgáskorlátozottak részére nyújtható támogatásokat. 13. Környezettanulmányt készít a bíróság, más hivatali szervek megkeresésére, és az ügyek döntésének előkészítéséhez szükséges esetekben. 14. Közgyógyellátásra való jogosultságot állapít meg. 15. Szociális igazgatással összefüggő statisztikák elkészítése és továbbítása. 16. Adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz (napi, éves). 17. Megállapítja a gázártámogatásra való jogosultságot. Gyermekvédelmi, gyámhatósági feladatok Ellátja a jegyző hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat. 18. Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel. 19. Külön jogszabályban meghatározott esetekben ügygondnokot, eseti gondnokot rendel ki, a kirendelt gondnokot felmenti, továbbá megállapítja munkadíját. 20. Gyámsági és gondnoksági ügyekben leltározási feladatokat végez, környezettanulmányt készít, valamint közreműködik a gyámhivatali határozat végrehajtásában. 21. Felveszi a szülő nyilatkozatát, amelyben hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához. 22. Dönt a gyermek védelembe vételéről és annak megszüntetéséről. 23. A gyermeket, azonnali intézkedést igénylő esetben a különélő másik szülőnél, más hozzátartozónál, vagy más alkalmas személynél, illetve nevelőszülőnél vagy - ha erre nincs mód - gyermekotthonban, vagy fogyatékosok és pszichiátriai betegek otthonában helyezi el. 24. Szakértőt rendel ki és ment fel, továbbá megállapítja a szakértői díjat. 25. Dönt a gyermekjóléti szolgáltató tevékenység működésének engedélyezéséről. 26. Megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát. 27. Megállapítja a kiegészítő gyermekvédelmi támogatást. 28. Közreműködik a gondozási díj, valamint a megelőlegezett gyermektartásdíj behajtásában.
- 14 -
29. Közreműködik a gyermektartási díj iránti igény érvényesítésében a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint. 30. Ellátja a törvényben, vagy kormányrendeletben hatáskörébe utalt egyéb gyámügyi feladatokat. Ellátja a városi gyámhivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket a 149/1997. (IX.10.) Korm. rendeletben írt illetékességi területtel.
31. Elhelyezi a gyermeket ideiglenes hatállyal a különélő másik szülőnél, más hozzátartozónál, vagy alkalmas más személynél, illetve nevelőszülőnél, - ha erre nincs mód – gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben. 32. Megállapítja a szülői felügyeleti jog feléledését. 33. Dönt a más szerv által alkalmazott ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetéséről és megváltoztatásáról. 34. Átmeneti nevelésbe veszi a gyermeket és egyidejűleg gyámot (hivatásos gyámot ) rendel. 35. Tartós nevelésbe veszi a gyermeket és egyidejűleg gyámot (hivatásos gyámot ) rendel. 36. Dönt az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermek kapcsolattartásáról. 37. Figyelemmel kíséri az átmeneti nevelésbe vett gyermek és szülő kapcsolatának alakulását, a szülőnek a gondozó személlyel vagy intézménnyel való együttműködését. 38. Dönt a gyermek átmeneti, vagy tartós nevelésbe vételének megszüntetéséről. 39. Dönt az utógondozás és az utógondozói ellátás elrendeléséről. 40. Dönt a gondozási díjfizetési kötelezettség megállapításáról, illetve megszüntetéséről. 41. Megállapítja az átmeneti, vagy a tartós nevelésbe vett gyermek lakóhelyét. 42. Dönt az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett, speciális szükségletű gyermeknevelési felügyeletről. 43. Közreműködik a bírósági végrehajtási eljárásban. 44. Pénzbeli támogatásokkal kapcsolatban dönt: - az otthonteremtési támogatás megállapításáról, - gyermektartásdíj megelőlegezéséről. 45. Gyermek családi jogállásának rendezése érdekében - teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, - megállapítja a gyermek családi és utónevét, - hozzájárul – cselekvőképtelen jogosult esetén – a családi jogállás megállapítására irányuló per megindításához és egyidejűleg eseti gondnokot rendel, 46. Örökbefogadással kapcsolatban - dönt a gyermeket örökbe fogadni szándékozók alkalmasságáról, és kérelemre elrendeli az örökbefogadásra alkalmas személyek nyilvántartásba való vételét, - dönt a gyermek örökbefogadhatónak nyilvánításáról, - elbírálja és jóváhagyja a szülőnek azon jognyilatkozatát, amelyben hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához, - dönt az örökbefogadás engedélyezéséről, - dönt a felek közös kérelme alapján az örökbefogadás felbontásáról, - kérelemre felvilágosítást adhat a vér szerinti szülő adatairól. 47. Pert indíthat, illetve kezdeményezhet - a gyermek elhelyezése, illetve kiadása, - 15 -
a gyermeket megillető tartási követelés érvényesítése, a szülői felügyelet megszüntetése, vagy visszaállítása, - a gyermek örökbefogadhatóságának felbontása, - a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés és annak megszüntetése, - a számadási kötelezettség, illetve a számadás helyességének megállapítása iránt. 48. Feljelentést tesz - a gyermek veszélyeztetése, vagy a tartás elmulasztása, - a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. 49. Szülői felügyeleti joggal, illetve a gyermektartásdíjjal kapcsolatban - dönt a gyermek és a szülő kapcsolattartásáról, - intézkedik a bíróság, valamint a gyámhivatal által szabályozott kapcsolattartás végrehajtásáról, - dönt a szülő jognyilatkozatának érvényességéhez szükséges jóváhagyásról, - dönt a szülői felügyeleti jogkörbe tartozó olyan kérdésről, amelyben a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők nem jutottak egyetértésre, - hozzájárul a gyermek családba fogadásához, - jóváhagyja a gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozatot, - engedélyezi a gyermek részére a szülői ház, vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási hely elhagyását, illetve a feltételek megváltozása esetén visszavonja az e tárgyban kiadott engedélyt, - dönt a gyermek házasságkötésének engedélyezéséről, - eljár a külföldön lakó, vagy tartózkodó személy tartásdíj iránti igényével kapcsolatos ügyben, - engedélyezi a tanköteles gyermek művészeti, sport-, modell – vagy hirdetési tevékenység keretében történő foglalkoztatását. 50. Gyámsággal és gondnoksággal kapcsolatban - a gyermek részére gyámot, hivatásos gyámot rendel, - ideiglenes gondnokot, gondnokot, hivatásos gondnokot rendel, - irányítja és felügyeli a gyám, a hivatásos gyám tevékenységét, - felfüggeszti, elmozdítja, vagy felmenti a gyámot, a gondnokot, - külön jogszabályban meghatározott esetekben zárlatot rendel el, zárgondnokot, eseti gondnokot, ügygondnokot, az ügyeinek vitelében akadályozott személy képviseletére és méhmagzat részére gondnokot rendel és ment fel, továbbá megállapítja a munkadíjukat. 51. Vagyonkezeléssel kapcsolatban - dönt a gyermekek és a gondnokoltak készpénzvagyonának gyámi fenntartásos betétben, vagy folyószámlán történő elhelyezéséről, illetve az elhelyezett pénz felhasználásáról, államilag garantált értékpapírba, biztosítási kötvénybe történő befektetésről, letétben kezelésről, valamint egyéb tárgyak letétbe helyezéséről, - dönt a gyám, a gondnok vagyon- és bérlakás kezeléséhez kapcsolódó jognyilatkozata érvényességéhez szükséges jóváhagyásról, - rendszeres felügyelete alá vonhatja a vagyonkezelést, ha a szülők a gyermek vagyonának kezelése tekintetében kötelességüket nem teljesítik, - elbírálja a rendszeres és az eseti számadást, meghatározott esetekben a végszámadást, -
- 16 -
közreműködik a gyermekek, gondnokoltak ingó és ingatlan vagyonával és vagyonértékű jogával kapcsolatos ügyekben, - közreműködik a hagyatéki eljárásban, 52. Amennyiben az ügyben a gyermek személyiségével kapcsolatos jelentős tény, vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt rendel el és ment fel, továbbá megállapítja a szakértői díjat.
-
Okmányiroda Az Igazgatási Osztály irodájaként működteti a jegyző a 262/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet szerint felállított Okmányirodát, a rendeletben írt illetékességi területtel.
53. Ellenőrzi a személyazonosító igazolvány iránti kérelem adatait, intézkedik az okmány kitöltéséről, gondoskodik a polgár részére történő átadásáról. Ideiglenes személyazonosító igazolványt állít ki. 54. Végzi a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolvány kitöltésével, nyilvántartásával, és a polgár részére történő kézbesítésével kapcsolatos feladatokat. 55. Ellátja a honosítással kapcsolatos feladatokat. 56. Ellátja a személyazonosítás céljára szolgáló, illetőleg jogosultságot igazoló okmányok kiadásával kapcsolatban hatáskörébe utalt adatkezelési feladatokat. 57. Feldolgozza a születési lapokat, valamint a külföldről hazatérő polgárok okmánnyal történő ellátását, az okmányirodai körzetére kiterjedően. 58. Ellenőrzi a járművezetésre jogosító okmányok (engedély) kiállítása, érvényesítése, cseréje, pótlása iránti kérelem adatait, gondoskodik a kérelem teljesítéséről és az engedély ügyfél részére történő kiadásáról. 59. A jármű tulajdonjogát igazoló hatósági okmány (törzskönyv) kiállítására, cseréjére, kárpótlására irányuló kérelem alapján intézkedik a törzskönyv kiállításáról, és az ügyfél részére történő kiadásáról. 60. Ellátja a jármű közúti forgalomban tarthatóságát igazoló okmány kiállításával, cseréjével, pótlásával, az ügyfél részére történő átadásával, és a kötelező gépjármű biztosítással kapcsolatos feladatokat. 61. Ellátja a közlekedési okmányok kiadásával kapcsolatos adatkezelési feladatokat. Átvezeti a nyilvántartáson a közlekedési okmányok adatait, az adatváltozásokat. Továbbítja az okmánytár részére az okmányok kitöltésének alapját képező iratokat. 62. Közlekedési okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a körözési nyilvántartást vezetői szerv értesítésével kezdeményezi az okmánykörözés elrendelését. 63. Gondoskodik a gépjárművezetői engedély visszavonásáról, bevonásáról, a jármű forgalomból történő kivonásáról, valamint az ezekkel összefüggő adatok nyilvántartásba történő bevezetéséről, okmány és rendszámtábla körözés elrendeléséről. 64. Ellátja a parkolási igazolvány kiadásával, meghosszabbításával, cseréjével, pótlásával, visszavonásával kapcsolatos feladatokat. Gondoskodik a talált igazolványok visszaadásáról, az elveszett, ellopott igazolvány köröztetéséről. 65. A 2000. évi LXXXIII. törvényben foglaltak szerint végzi a vállalkozói igazolványok kiadását, gondoskodik ezzel összefüggésben a vállalkozás statisztikai számjelének, adószámának – szükség esetén adóazonosító jelenének – beszerzéséről. Vezeti a vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos nyilvántartást. 66. Útlevél kiadására irányuló kérelmek átvételével kapcsolatos eljárások.
- 17 -
67. Személyigazolvány és útlevél elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a körözési nyilvántartást vezetői szerv értesítésével kezdeményezi az okmánykörözés elrendelését. 68. Ügyfélkapu létesítése, módosítása, megszüntetése, ideiglenes ügyfélkapu véglegesítése. Iktatással, irattározással kapcsolatos feladatok
69. Az iktatással és irattározással, valamint az iratok selejtezésével kapcsolatos feladatokat az Iratkezelési Szabályzatban rögzített eljárási rend betartásával látja el. Egyéb eljárások
70. Végzi a jegyző hatáskörébe tartozó szabálysértési eljárásokat. 71. Birtokvédelmi ügyben a Polgári Törvénykönyv szerinti, jegyzői hatáskörbe tartozó eljárást lefolytatja. 72. Ellátja a talált dolgokkal kapcsolatos államigazgatási feladatokat. Anyakönyvi és népesség-nyilvántartási iroda 1. Feladatkörében – megrendelés alapján – térítésmentesen biztosítja a családi és egyéb társadalmi ünnepélyes események megrendezésével kapcsolatos szolgáltatásokat. 2. Végzi a házasságkötési és más családi ünnepségek /házassági évfordulók, névadók /, szertartások megrendezését, biztosítja a kapcsolódó szolgáltatásokat. 3. Anyakönyvezi a születést, házasságkötést, halálozást /holtnak nyilvánítást /. 4. Elvégzi az anyakönyvi bejegyzések kijavítását. 5. Az anyakönyvi bejegyzést kérelemre vagy hivatalból kijavítja az utólagos bejegyzés szabályai szerint. 6. Igazolást ad ki anyakönyvezés elhalasztásáról. 7. Gondoskodik a szükséges adatok beszerzéséről, ha az anyakönyvezés hivatalból történik. 8. Újbóli anyakönyvezést végez a jogszabályban meghatározott esetekben. 9. Vezeti az anyakönyvi névmutatókat. 10.Ellátja a külföldi okiratok felterjesztésével kapcsolatos feladatokat. 11.Felvilágosítást ad anyakönyvi ügyekben. 12.Lefolytatja a házasságkötést megelőző eljárást. 13.Gondoskodik a házasságkötéssel kapcsolatos külföldi okiratok felterjesztéséről, jóváhagyásáról, véleményezés után a házassági anyakönyvbe történő bejegyzéséről. 14.Vizsgálja a házasságkötést megelőző eljárásban a házasság esetleges törvényes akadályait, 15.Igazoltatja a házasság törvényes előfeltételeit, felveszi az ezzel kapcsolatos jegyzőköny vet. 16.A külföldön történő házasságkötéshez szükséges tanúsítvány kiadásához felveszi a jegyző- könyvet és a szükséges okmányokkal együtt a felettes szervhez továbbítja. 17.Előkészíti a házasságkötést megelőző várakozási idő alóli kérelmeket engedélyezésre. 18.Jegyzőkönyvet vesz fel apai elismerő nyilatkozatról. 19.Lefolytatja a házassági név módosítására irányuló eljárást. 20.Az apa adatai nélkül anyakönyvezett születésekről nyilvántartást vezet. 21.Kiadja az anyakönyvi kivonatokat, másolatokat, értesítéseket, kizárólag az anyakönyvi ügyintézést támogató informatikai rendszer alkalmazásával az erre a célra rendszeresített biztonsági patronnal ellátott nyomtató használatával. - 18 -
22.Az anyakönyvi bejegyzések céljára, valamint az anyakönyvi kivonat kiállítására szolgáló biztonsági okmányokról a közhitelességet szolgáló ellenőrzés, valamint a visszaélések megakadályozása céljából nyilvántartást vezet, mely az ASZA rendszeren keresztül történhet. 23. Évente gondoskodik az ASZA rendszeren keresztül igényelhető, központilag előállított anyakönyvi nyomtatványok, valamint a biztonsági tintával töltött író eszköz igényléséről az éves várható felhasználást figyelembe véve. 24. Évente gondoskodik a polgármesteri hivatalban selejtezhető okmányok / hibás adattal kitöltött stb./ selejtezéséről. 25. Gondoskodik az okmányok biztonságos, tűzvédelmi szempontból is megfelelő tárolásáról. 26.Kezeli az anyakönyvi irattárat. 27.Gondoskodik a magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi eseményének hazai anyakönyvezéséről. 28.A magyar állampolgárságról szóló törvényben írt hatósági feladatok teljesítése érdeké ben átveszi és a hatáskörrel rendelkező szervhez továbbítja az állampolgársági kérel meket. 29.Megszervezi az állampolgársági esküt, majd teljesíti az adatszolgáltatásokat. 30.Átveszi és továbbítja a névváltoztatási kérelmeket. 31.Végzi a népszámlálási feladatok megszervezését, a népszámlálásban közreműködik. 32.Vezeti a számítógépes népesség-nyilvántartást, kezeli és karbantartja a népességnyilvántartás kartonjait, gondoskodik annak elkülönített őrzéséről. 33.Dönt a polgár lakcím-igazolvány kiadására irányuló kérelméről. 34.Ellátja a személyi azonosító kiadásával, módosításával és visszavonásával kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat, ezzel egyidejűleg gondoskodik a helyi nyilvántartás aktualizálásáról. 35.Ellátja a lakcímbejelentéssel kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat, gondoskodik a lakcímigazolvány kiállítatásáról, illetőleg a lakcímigazolványok bevonásáról. 36.Érvényesíti a helyi nyilvántartásban a polgár adatai letiltására irányuló kérelmét. 37.A Közigazgatási Hivatal által a nyilvántartási eljárás keretében hozott másodfokú határozatok , illetőleg az idegenrendészeti szerv és a menekültügyi szerv által hozott első fokú,valamint e szervek másodfokú hatósága által hozott határozatok alapján gondosko dik a helyi nyilvántartás aktualizálásáról. 38.Gondoskodik az illetékességi területén keletkezett adatváltozások átvezettetéséről, a hibás bizonylatok javításáról. 39.Adatot szolgáltat a törvényben meghatározott feltételekkel a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása esetén. 40.Adatszolgáltatási nyilvántartást vezet a helyi nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatásokról. 41.Továbbítja a polgár által kiállított lakcímjelentő lapokat, Nyilatkozatokat, Kérelem a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány igénylésére c. nyom-
tatványokat, valamint a lecserélt lakcím-igazolványokat az Okmányiroda részére. 42.Az Okmányirodában rögzíti a népmozgalmi bizonylatokat / születés, házasságkötés, haláleset, válási lap, 6-os, 7-es, 8-as, 9-es bizonylatok / a körzetközponthoz tartozó települések vonatkozásában is. 43.Megállapítja az illetékességi területén lévő címeket, azokról nyilvántartást vezet. 44.Hivatalból intézkedik a lakcím érvénytelenítéséről, ha a bíróság vagy más hatóság arról értesíti, hogy a lakás használatának megváltoztatására vonatkozó ítélet vagy határozat végrehajtásának foganatosítására került sor. - 19 -
45.Döntésre előkészíti az utcák elnevezésével kapcsolatos képviselő-testületi ügyeket. 46.Intézkedik a letelepedett és EGT állampolgárok nyilvántartásba vételéről. 47.Közreműködik az országgyűlési és helyi választások lebonyolításában. 48.Megteszi a hagyatéki eljárás során a jegyző hatáskörébe tartozó intézkedéseket. 49.Hatósági igazolásokat ad ki. Titkárság
1. Ellátja a polgármester tevékenységével összefüggő előkészítő, szervező, ügyviteli és 2. 3. 4. 5.
6. 7.
nyilvántartási feladatokat. Előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó mindazon intézkedéseket, amelyek nem tartoznak más osztály tevékenységi körébe. Szervezi a sajtó- és a tömegkommunikációs kapcsolatokat, közreműködik az önkormányzat működéséről, feladatairól szóló információ-szolgáltatásban. Sajtófigyelői tevékenységet végez. Szervezi a polgármester fogadónapján elhangzott állampolgári bejelentések, panaszok intézését. Közreműködik az önkormányzati rendezvények előkészítésében. és bonyolításában. Biztosítja az önkormányzati szövetségekkel a rendszeres kapcsolattartást, előkészíti és szervezi a polgármester ezzel összefüggő feladatait.
Képviselő-testület, bizottságok működésével, választásokkal kapcsolatos szervezési és technikai feladatok
8. Elkészíti a képviselő-testületi és bizottsági meghívók tervezetét, a bizottsági elnökökkel közvetlen egyeztetést folytat a tárgyalandó napirendekről, a meghívottak személyéről, a bizottsági ülés időpontjáról. 9. Gondoskodik a meghívók és előterjesztések megfelelő példányszámú sokszorosításáról, csomagolásáról, - kézbesítő útján - a kézbesítéséről, a képviselő-testületi ülés meghívójának a hirdetőtáblán történő kifüggesztéséről. 10. Biztosítja a képviselő-testületi ülés technikai feltételeit, gondoskodik az ülésen elhangzottak hangfelvételéről, ennek alapján a jegyzőkönyv elkészítéséről. A jegyzőkönyv elkészítésével egyidejűleg a képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből elkészíti az önkormányzati döntéseket tartalmazó kivonatokat. Gondoskodik a Képviselő-testületi jegyzőkönyv eredeti példányának évente történő beköttetéséről, elkülönített őrzéséről. 11. Gondoskodik a Képviselő-testület által alkotott önkormányzati rendeletek hirdetőtáblán történő kifüggesztéséről, a rendeltek és határozatok nyilvántartásáról. 12. Gondoskodik a Képviselő-testület, valamint az állandó bizottságok jegyzőkönyvének a BAZ. Megyei Közigazgatási Hivatalhoz - határidőben történő - továbbításáról. 13. Igény és szükség szerint segítséget nyújt a helyi kisebbségi önkormányzatok testületi, ügyviteli feladatainak ellátásában. Gondoskodik a kisebbségi testületi ülésről készített jegyzőkönyv egy példányának a BAZ. Megyei Közigazgatási Hivatalhoz - határidőben történő - továbbításáról. 14. Biztosítja a Képviselő-testület, a bizottságok, a kisebbségi önkormányzatok nyilvános üléseinek jegyzőkönyveibe való betekintést, abból kérésre másolatot készít, adatot szolgáltat. 15. Az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármester, a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjainak választása során, továbbá a népszavazás és a - 20 -
népi kezdeményezés eljárásainak lebonyolításában a jegyző, - mint a helyi Választási iroda vezetője - erre vonatkozó megbízása szerint jár el.
Munkáltatói jogkörök gyakorlásával összefüggő szervezési, nyilvántartási, adatszolgáltatási feladatok 16. Közreműködik a jegyző munkáltatói intézkedéseinek előkészítésében, végrehajtásában. 17. Gondoskodik a közszolgálati nyilvántartás naprakész vezetéséről, gondoskodik az adatok központi nyilvántartási szervhez történő továbbításáról. 18. Közreműködik a köztisztviselők tervszerű, jogszabályi követelményeknek megfelelő továbbképzésének szervezésében. 19. Közreműködik a Képviselő-testület és a polgármester munkáltatói jogkörben hozott döntéseinek adminisztrációs és nyilvántartási feladataiban. 20. Gondoskodik a köztisztviselők vagonnyilatkozatainak elkészíttetéséről, kezeléséről és továbbításáról. 21. Vezeti a szabadságolási nyilvántartást. 22. Gondoskodik a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos feladatokról.
Közoktatási feladatai
23. Gondoskodik az önkormányzat nevelési oktatási intézményei nevelési- pedagógiai programjának, szervezeti és működési szabályzatának, minőségirányítási programjának elkészíttetéséről, Képviselő-testület elé terjesztéséről. 24. Gondoskodik a tanköteles korba lépő gyermekek névjegyzékének összeállításáról, a lista intézményekkel történő egyeztetéséről. 25. Gondoskodik a óvodai felvételek, általános iskolai beiratkozások időpontjáról szóló jegyzői rendelkezés előkészítéséről, intézményekhez történő megküldéséről, hirdetményi közzétételéről. Koordinál az intézmények vezetőivel a beiratkozások rendjével kapcsolatosan. 26. Döntésre előkészíti a közoktatási ügyekben hozott intézményi határozat ellen benyújtott fellebbezések elbírálására vonatkozó jegyzői határozatokat. 27. A jegyző képviseletében ellenőrzi a nevelési, oktatási intézmények működésének törvényességét, különös tekintettel a tanügyi nyilvántartások, személyi anyagok, házirend, belső szabályzatok, tantestületi jegyzőkönyvek és határozatok dokumentumait. 28. Figyelemmel kíséri az intézmények által, a különböző szakmai pályázatokon elnyert pénzeszközök felhasználását. 29. Ellátja az óvodai, iskolai kötelező adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 30. Közreműködik a nevelési- oktatási intézmények pályázatainak előkészítésében. 31. Előkészíti a nevelési-oktatási intézmények elnevezésével kapcsolatos döntéseket. 32. Koordinációs tevékenységet lát el az iskolatejjel kapcsolatos ügyekben. 33. Közreműködik az Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények fenntartásával és törvényes működésével kapcsolatos teendők ellátásában. Közművelődési feladatok - 21 -
34. Közreműködik az állami ünnepek, városi ünnepségek, megemlékezések szervezésében. Koordinálja a városi rendezvényeket, nemzetközi ünnepeket, évfordulókat. 35. Közreműködik a közművelődési pályázatok előkészítésében. 34. Gondoskodik a művelődéssel, kultúrával kapcsolatos adatszolgáltatásokról. Sport feladatok
35. Szervezi, koordinálja a városi sportrendezvényeket. 36. Tartja a kapcsolatot a helyi sportegyesületekkel. Egészségügyi feladatok
37. Gondoskodik az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáról, megállapodások elkészítéséről, továbbításáról, illetve a finanszírozási szerződések figyelemmel kíséréséről, továbbításáról. 38. Közreműködik a közegészségügyi feladatok végrehajtásában. 39. Egészségüggyel kapcsolatos statisztikák elkészítése és továbbítása. Egyéb feladatok
40. Közreműködik az egyes honvédelmi kötelezettségek, mozgósítási és hadkiegészítési feladatok ellátásában, gondoskodik az Önkormányzat Mozgósítási Tervének naprakészen tartásáról. 41. Részt vesz a Polgári Védelem tervrendszereinek kidolgozásában, gondoskodik azok folyamatos naprakész állapotban tartásáról. 42. Előkészíti az önkormányzati alapítványokkal kapcsolatos, alapítói hatáskörbe tartozó döntésekkel összefüggő előterjesztést. 43. Részt vesz az önkormányzati rendeletek előkészítésében. 44. Figyelemmel kíséri a feladatkörét érintő pályázati kiírásokat, és gondoskodik azok benyújtásáról. 45. Ellátja az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság ügyviteli feladatait. Munkaköri leírások A hivatalban foglalkoztatott dolgozók feladatait a munkaköri leírások tartalmazzák. A munkaköri leírások az SZMSZ mellékletét képezik. A munkaköri leírásoknak tartalmazniuk kell a foglalkoztatott dolgozók jogállását, a szervezetben elfoglalt munkakörnek megfelelően feladatait, jogait és kötelezettségeit névre szólóan. A munkaköri leírás részletes tartalmát az SZMSZ 2. sz. melléklete tartalmazza. A munkaköri leírásokat a szervezeti egység módosulása, személyi változás, valamint feladat változása esetén azok bekövetkezésétől számított 15 napon belül módosítani kell. A Polgármesteri Hivatal munkáját segítő testületek, szervek, közösségek
- 22 -
A jegyző a hatékony és a magas színvonalú szakmai munka, a racionális gazdálkodás követelményét figyelembe véve rendszeresen tájékozódik és tájékoztat a számára biztosított fórumokon. A hivatali munka irányítását segítő fórumok: − vezetői értekezlet, − osztályértekezlet, − dolgozói munkaértekezlet. Vezetői értekezlet: A jegyző szükség szerint, de havonta legalább egy alkalommal vezetői értekezletet tart. A vezetői értekezleten részt vesznek: az osztályvezetők A vezetői értekezlet feladata: − tájékozódás a belső szervezeti egységek, szakmai közösségek munkájáról, − a hivatal, valamint a belső szervezeti egységek, szakmai közösségek aktuális és konkrét tennivalóinak áttekintése. Osztályértekezlet: Az osztályok vezetői szükség szerint, de legalább félévenként osztályértekezletet tartanak. Az osztály értekezletét a vezetője hívja össze és vezeti. Az értekezletre meg kell hívni az osztály valamennyi dolgozóját, valamint a jegyzőt. Az osztályértekezlet feladata: − a szervezeti egység eltelt időszak alatt végzett munkájának értékelése, − a szervezeti egység munkájában tapasztalt hiányosságok feltárása és azok megszüntetésére intézkedések megfogalmazása, − a munkafegyelem értékelése, − a szervezeti egység előtt álló feladatok megfogalmazása, − a szervezeti egység munkáját, munkaközösségeit érintő javaslatok megtárgyalása. Dolgozói munkaértekezlet: A jegyző szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal összdolgozói munkaértekezletet tart. Az értekezletre meg kell hívni a hivatal valamennyi fő- és részfoglalkozású dolgozóját. A jegyző az összdolgozói értekezleten: − beszámol a Polgármesteri Hivatal eltelt időszak alatt végzett munkájáról, − értékeli a hivatalban dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulását, − ismerteti a következő időszak feladatait. - 23 -
Az értekezlet napirendjét a jegyző állítja össze. Az értekezleten lehetőséget kell adni, hogy a dolgozók véleményüket, észrevételeiket kifejthessék, kérdéseket tegyenek fel, és azokra választ kapjanak.
IV. FEJEZET A POLGÁRMESTERI HIVATAL MŰKÖDÉSÉNEK FŐBB SZABÁLYAI 1./ A Polgármesteri Hivatal munkavégzéssel kapcsolatos szabályai 1.1. A köztisztviselői jogviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létrejötte A köztisztviselői jogviszony határozatlan idejű kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. A közalkalmazotti jogviszony a Kjt. idevonatkozó rendelkezései szerint jön létre. A munkaviszonyban foglalkoztatottak jogviszonya a Munka Törvénykönyve idevonatkozó rendelkezései alapján jön létre. Határozott időre történő kinevezéssel a Ktv. idevonatkozó rendelkezései szerint köthető csak köztisztviselői jogviszony. A hivatal feladatainak ellátására megbízásos jogviszony keretében is foglalkoztathat külsős személyeket. A jegyző megbízási szerződést köthet saját dolgozójával munkakörén kívül eső feladatra, határozott időre, átmeneti időszakra. 1.1.1. A hivatallal köztisztviselői jogviszonyban álló dolgozók díjazása A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek munkaidejére, a munka és pihenőidőre és az egyéb juttatásokra vonatkozó sajátos szabályokat külön önkormányzati rendelet állapítja meg, a Köztisztviselői törvényben kapott felhatalmazás alapján. A jegyző általános szabályozási hatáskörébe tartozó tárgyköréről a közszolgálati szabályzat rendelkezik a Köztisztviselői törvény felhatalmazása alapján. 1.2. A köztisztviselői vagyonnyilatkozat A köztisztviselő vagyonnyilatkozatot tesz, illetőleg számot ad a megelőző vagyonnyilatkozatban foglaltakhoz képest bekövetkezett vagyon gyarapodásáról és annak okáról. A nyilatkozattételre köteles köztisztviselő a vele közös háztartásban élő házas-, illetve élettársára és gyermekére vonatkozóan is külön-külön vagyonnyilatkozatot tesz (hozzátartozói vagyonnyilatkozat). Vagyonnyilatkozatot az alábbiak szerint kell tenni: a) a jegyző kétévente, - 24 -
b) a közigazgatási hatósági ügyben döntésre jogosult köztisztviselő kétévente, c) a közbeszerzési eljárásban közreműködő köztisztviselő kétévente, d) a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult köztisztviselő kétévente, Az a)-d) pontokban meghatározott feltételek alapján a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséggel járó munkaköröket a Szervezeti és működési szabályzat 3. számú melléklete tartalmazza. 1.3. A munkavégzés teljesítése, munkaköri kötelezettségek, hivatali titkok megőrzése A munkavégzés teljesítése a jegyző által kijelölt munkahelyen, az ott érvényben lévő szabályok és a munkaszerződésben vagy a kinevezési okmányban leírtak szerint történik. A dolgozó köteles a munkakörébe tartozó munkát képességei kifejtésével, az elvárható szakértelemmel és pontossággal végezni, a hivatali titkot megtartani. Ezen túlmenően nem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely a munkaköre betöltésével öszszefüggésben jutott tudomására és amelynek közlése a munkáltatóra, vagy más személyre hátrányos következményekkel járhat. A dolgozó munkáját az arra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak, a jegyző utasításainak, valamint a szakmai elvárásoknak megfelelően köteles végezni. Amennyiben adott esetben jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség nem áll fenn, nem adható felvilágosítás azokban a kérdésekben, amelyek hivatali titoknak minősülnek és amelyek nyilvánosságra kerülése az intézmény érdekeit sértené. A hivatalnál hivatali titoknak minősülnek a az alkalmazottak személyes adatvédelmével, bérezésével kapcsolatos adatok. A hivatali titok megsértése fegyelmi vétségnek minősül. A hivatal valamennyi dolgozója köteles a tudomására jutott hivatali titkot mindaddig megőrizni, amíg annak közlésére az illetékes felettesétől engedélyt nem kap. 1.4. Nyilatkozat tömegtájékoztató szervek részére A tömegtájékoztató eszközök munkatársainak tevékenységét a hivatal dolgozóinak elő kell segíteniük. A televízió, a rádió és az írott sajtó képviselőinek adott mindennemű felvilágosítás nyilatkozatnak minősül. A felvilágosítás-adás, nyilatkozattétel esetén be kell tartani a következő előírásokat:
− A hivatalt érintő kérdésekben a tájékoztatásra, illetve nyilatkozatadásra a jegyző vagy az általa esetenként megbízott személy jogosult.
- 25 -
− Elvárás, hogy a nyilatkozatot adó a tömegtájékoztató eszközök munkatársainak udvarias, konkrét, szabatos válaszokat adjon. A közölt adatok szakszerűségéért és pontosságáért, a tények objektív ismertetéséért a nyilatkozó felel.
− A nyilatkozatok megtételekor minden esetben tekintettel kell lenni a hivatali titoktartásra vonatkozó rendelkezésekre, valamint a hivatal jó hírnevére és érdekeire.
− Nem adható nyilatkozat olyan üggyel, ténnyel és körülménnyel kapcsolatban, amelynek idő előtti nyilvánosságra hozatala a hivatal tevékenységében zavart, a hivatalnak anyagi, vagy erkölcsi kárt okozna, továbbá olyan kérdésekről, amelyeknél a döntés nem a nyilatkozattevő hatáskörébe tartozik.
− A nyilatkozattevőnek joga van arra, hogy a vele készített riport kész anyagát a
közlés előtt megismerje. Kérheti az újságírót, riportert, hogy az anyagnak azt a részét, amely az ő szavait tartalmazza, közlés előtt vele egyeztesse.
− Külföldi sajtószervek munkatársainak nyilatkozat csak a jegyző engedélyével adható. 1.5. Egyéb szabályok - Mobil telefon használat A hivatalban mobil telefon használatára munkakörével összefüggésben a polgármester, a jegyző és a tanyagondnok jogosult. A mobiltelefon használatára jogosultak körét évente felül kell vizsgálni. Magáncélra csak térítés ellenében lehet használni. - Telefonhasználat A hivatalban lévő telefonokat magáncélra csak térítés ellenében lehet használni. Az ellenőrzés szúrópróbaszerűen történik, részletes számla lekérésével. Az ellenőrzésért felelős: a jegyző - Fénymásolás A hivatalban a szakmai munkával összefüggő anyagok fénymásolása térítésmentesen történhet. Minden egyéb esetben a fénymásolásért térítési díjat kell fizetni. A térítési díjat az Önköltségszámítási Szabályzatban foglaltaknak megfelelően kell kiszámítani.
− Dokumentumok kiadásának szabályai A hivatali dokumentumok (személyi anyagok, szabályzatok, stb.) kiadása csak a jegyző engedélyével történhet. 2./ Saját gépkocsi használata A saját tulajdonú gépjárművek használatának térítési díját és elszámolási rendszerét a mindenkor érvényes központi előírások rendelkezései, illetve az adójogszabályok szerint kell kialakítani. - 26 -
Saját gépkocsit hivatali célra a hivatalvezető előzetes engedélyével lehet igénybe venni. A saját gépkocsi használat részletes szabályait a Gépjármű üzemeltetési szabályzatban kell rögzíteni, melyet évente felül kell vizsgálni. A szabályzatban meg kell határozni a következőket:
− saját gépkocsi használatra jogosultak köre, − a saját gépkocsi használatáért fizetendő díj mértéke, 3./ Kártérítési kötelezettség A köztisztviselő a köztisztviselői jogviszonyból eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Szándékos károkozás esetén a köztisztviselő a teljes kárt köteles megtéríteni. A köztisztviselő vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel, és azokat jegyzék vagy elismervény alapján vette át A pénztárost, raktárkezelőket, egyéb pénzkezelőket e nélkül is terheli felelősség az általa kezelt pénz vagy árukészlet tekintetében. (leltárhiány) Leltárhiánynak minősül a kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban ismeretlen okból keletkezett, természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány. A leltárhiányért a leltárfelelősségi megállapodást kötött köztisztviselő vétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik. Amennyiben a hivatalnál a kárt többen együttesen okozták, vétkességük, a megőrzésre átadott dolgokban a bekövetkezett hiány esetén pedig munkabérük arányában felelnek. Amennyiben a kárt többen okozták, egyetemleges kötelezésnek van helye. A kár összegének meghatározásánál a Ktv. valamint a Munka Törvénykönyve 172-173.§-a az irányadó. 4./ Anyagi felelősség A hivatal a dolgozó ruházatában, használati tárgyaiban a munkavégzés folyamán bekövetkezett kárért vétkességre tekintet nélkül felel, ha a kár a dolgozó munkahelyén vagy más megőrzésre szolgáló helyen elhelyezett dolgokban keletkezett. A dolgozó a szokásos személyi használati tárgyakat meghaladó mértékű és értékű használati értékeket csak a jegyző engedélyével hozhat be munkahelyére, illetve vihet ki onnan. (Pl. írógép, számítógép, stb.) A hivatal valamennyi dolgozója felelős a berendezési felszerelési tárgyak rendeltetésszerű használatáért, a gépek, eszközök, szakkönyvek stb. megóvásáért.
5./ A hivatal ügyfélfogadása
- 27 -
A jegyző és a hivatal kijelölt dolgozói ügyfélfogadást tartanak. Az ügyfélfogadást tartó dolgozók kijelölése a fogadás rendjének szabályozása a jegyző feladata. A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadásának szabályai nyilvánosak, melyet az SZMSZ 4. sz. melléklete tartalmazza. 6./ A hivatal belső és külső kapcsolattartásának rendje 6.1. A belső kapcsolattartás A hivatal feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében az osztályok egymással szoros kapcsolatot tartanak. Az együttműködés során az osztályok minden olyan intézkedésnél, amelyik másik osztály működési területét érinti, az intézkedést megelőzően egyeztetési kötelezettségük van. A belső kapcsolattartás rendszeres formái a különböző értekezletek, fórumok, stb. 6.2. A külső kapcsolattartás Az eredményesebb működés elősegítése érdekében a hivatal a szakmai szervezetekkel, társintézményekkel együttműködési megállapodást köthet. 6.2.1. Együttműködés szakmai szervezetekkel, társintézményekkel A helyi és országos társintézményekkel folyamatosan kell a kapcsolatot tartani, szükség szerint segíteni kell egymás munkáját. A hivatal szoros kapcsolatot tart a különböző szakmai szervezetekkel. 6.2.2. Üzleti kapcsolatok A hivatal feladatainak eredményesebb ellátása érdekében kapcsolatot tart olyan gazdálkodó szervezetekkel, amelyek anyagilag és erkölcsileg segítik a magasabb szakmai munka ellátását. 7./A hivatal ügyiratkezelése A hivatalban az ügyiratok kezelése vegyes rendszerben történik. Az ügyiratkezelés irányításáért és ellenőrzéséért a jegyző felelős. Az ügyiratkezelést az Iratkezelési szabályzatban foglalt előírások alapján kell végezni. 8./ A kiadmányozás rendje Az intézményben a kiadmányozás rendjét a jegyző szabályozza. - 28 -
A kiadmányozás rendjének szabályait az SZMSZ-hez tartozó Kiadmányozás rendjének szabályzata tartalmazza. 9./ Bélyegzők használata, kezelése Valamennyi cégszerű aláírásnál cégbélyegzőt kell használni. A bélyegzőkkel ellátott, cégszerűen aláírt iratok tartalma érvényes kötelezettségvállalást, jogszerzést, jogról való lemondást jelent. A hivatalban cégbélyegző használatára a következők jogosultak: − jegyző, − aljegyző, − gazdasági vezető A hivatalban használatos valamennyi bélyegzőről, annak lenyomatáról nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell, hogy a bélyegzőt ki és mikor vette használatba, melyet az átvevő személy a nyilvántartásban aláírásával igazol. A nyilvántartás vezetéséért: a titkárság ügyintézője felelős. Az átvevők személyesen felelősek a bélyegzők megőrzéséért. A bélyegzők beszerzéséről, kiadásáról, nyilvántartásáról, cseréjéről és évenkénti egyszeri leltározásáról a titkárság ügyintézője gondoskodik. 10./A hivatal gazdálkodásának rendje A hivatal gazdálkodásával, ezen belül kiemelten a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, az intézmény kezelésében lévő vagyon hasznosításával összefüggő feladatok, hatáskörök szabályozása - a jogszabályok és a fenntartó rendelkezéseinek figyelembevételével – a jegyző feladata. A gazdálkodási feladatokat az Ügyrendben meghatározott módon kell végezni. 10.1. A gazdálkodás vitelét elősegítő belső szabályzatok A hivatalban a gazdálkodás szabályozottságát, a jogszabályok érvényesülését a belső szabályzatok határozzák meg részletesen. 10.2. Bankszámlák feletti rendelkezés A banknál vezetett számla feletti rendelkezésre jogosultakat a jegyző jelöli ki. Nevüket és aláírásukat be kell jelenteni a számlavezető hitelintézethez. Az aláírás-bejelentési kartonok egy-egy másolati példányát a gazdasági vezető köteles őrizni. Hivatalunk részére meghatározott feladatok végrehajtására az alábbi bankszámlákat nyitotta: - 29 -
Hitelintézet megnevezése
Számla megnevezése
Számla száma
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd Város Polgármesteri 1734004-15348568 Hivatal költségvetési elsz. számla
OTP Bank Rt. Miskolc
Vegyes számla
OTP Bank Rt. Miskolc
Magánszemélyek kommuná- 1734004-15348568lis adója számla 02820000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd város eljárási illeték
elkülönített
elsz. 1734004-15348568-02130000
1734004-1534856803470000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd városi önk. iparűzési 1734004-15348568adó beszedési számla 03540000
OTP Bank Rt. Miskolc
Bíráság számla
1734004-1534856803610000
OTP Bank Rt. Miskolc
Késedelmi pótlék számla
1734004-1534856803780000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd város talajterhelési díj 1734004-15348568beszedési számla 03920000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd Cigány Helyi Ki- 1734004-15348568sebbs. Önkormányzat 04260000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd város idegen bev. 1734004-15348568elsz. számla 04400000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd város körny. védelmi 1734004-15348568alap elszámolási számla 04640000
OTP Bank Rt. Miskolc
Állami hozzájárulások szám- 1734004-15348568la 05120000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd Lengyel Helyi Ki- 1734004-15348568sebbs. Önkormányzat 06220000
OTP Bank Rt. Miskolc
Emőd Örmény Helyi Ki- 1734004-15348568sebbs. Önkormányzat 06460000
OTP Bank Rt. Miskolc
Letéti számla
1734004-1534856806530000
OTP Bank Rt. Miskolc
Termőföld bérbead. szárm. 11734004-15348568-08660 jöv. adó számla 000
OTP Bank Rt. Miskolc
Egyéb bevételek beszedési 11734004-15348568számla
08800000
OTP Bank Rt. Miskolc
Gépjárműadó
- 30 -
beszedési 11734004-15348568-
számla OTP Bank Rt. Miskolc
08970000
Emőd Város PH. Víziközmű 11734004-15348568lebony. számla
10050006
10.3. Kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés, ellenjegyzés rendje A kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés rendjét a hivatalnál a jegyző határozza meg. Ennek részletes szabályait a gazdasági szervezet feladat és hatáskörét szabályzó Ügyrendben kell meghatározni. 10.4. Az általános forgalmi adó elszámolásának ügyvitele A Polgármesteri Hivatal az általános forgalmi adónak alanya, ezért terheli az általános forgalmi adóval kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség. Hivatalunk az általános forgalmi adóval kapcsolatos nyilvántartásait kézzel vezeti. Az ÁFA törvény értelmében az intézmény az adó önadózással történő megállapítása, bevallása, megfizetése vagy visszaigénylése érdekében köteles megfelelően részletezett nyilvántartást vezetni, amely alkalmas a felszámított adómérték szerinti részletezésben
−
a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás utáni adófizetési kötelezettség, valamint
−
az előzetesen felszámított adó, meghatározására és kimutatására.
Az általános forgalmi adó elszámolásával és nyilvántartásával kapcsolatos részletes ügyviteli teendőket az SZMSZ-hez kapcsolódó Bizonylati rend tartalmazza. 11./ A hivatal létesítményeinek és helyiségeinek használati, hasznosítási rendje A hivatal épületét címtáblával, zászlóval kell ellátni. A hivatal saját bevételének növelése érdekében – ha az nem sérti az alapfeladatok ellátását – szabad helyiségeit, berendezéseit bérbe adhatja. A bérbeadás szabályait a Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésnek szabályzata tartalmazza. 12./ Belső ellenőrzés Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2003. évi módosítása megváltoztatta az államháztartás belső pénzügyi ellenőrzésére vonatkozó eddigi szabályokat. A törvény határozottan elkülöníti a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési tevékenységet (FEUVE), és a belső ellenőrzési tevékenységet. 12.1. A belső ellenőrzés működtetése A hivatal belső ellenőrzésének megszervezéséért, rendszerének kialakításáért a jegyző a felelős. - 31 -
A belső ellenőrzés feladata:
− vizsgálni és értékelni a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését;
− vizsgálni és értékelni a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
− vizsgálni a rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát;
− a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat és ajánlásokat tenni,
valamint elemzéseket, értékeléseket készíteni a jegyző számára a költségvetési szerv működése eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési, és a belső ellenőrzési rendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében;
− ajánlásokat és javaslatokat megfogalmazni a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében;
− nyomon követni az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket. A belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket kell végezni, valamint az éves elemi költségvetési beszámolókról megbízhatósági ellenőrzés keretében igazolásokat kell kibocsátani. A belső ellenőrzések éves ellenőrzési terv alapján történnek. Az éves ellenőrzési tervnek tartalmaznia kell:
− az ellenőrzési tervet megalapozó elemzéseket, különös tekintettel a kockázatelemzésre,
− a tervezett ellenőrzések tárgyát,
− az ellenőrzések célját, − az ellenőrzendő időszakot, − a szükséges ellenőrzési kapacitás meghatározását,
− az ellenőrzések típusát és módszereit, − az ellenőrzések ütemezését,
− az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység megnevezését. A belső ellenőrzést a Belső ellenőrzési kézikönyvben foglaltak szerint kell megszervezni és elvégezni. 12.2. Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés
- 32 -
A jegyző a gazdálkodás folyamatára és sajátosságaira tekintettel köteles kialakítani, működtetni és fejleszteni a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszerét. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés a szervezeten belül a gazdálkodásért felelős szervezeti egység által folytatott első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszer, amelynek létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért a jegyző felelős. A jegyző köteles olyan szabályzatokat kiadni, folyamatokat kialakítani és működtetni a szervezeten belül, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A jegyző köteles:
− elkészíteni a hivatal ellenőrzési nyomvonalát, amely a szervezet tervezési, pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési folyamatainak szöveges illetve táblázatba foglalt és folyamatábrákkal szemléltetett leírása.
− a kockázati tényezők figyelembevételével kockázatelemzést végezni, és kockázatkezelési rendszert működtetni. A kockázatelemzés során fel kell mérni és meg kell állapítani a hivatal tevékenységében, gazdálkodásában rejlő kockázatokat.
− szabályozni a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét. A jegyző évente értékeli a FEUVE rendszer működését az éves költségvetési beszámolóval egyidőben. V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1./ Az SZMSZ hatálybalépése Az SZMSZ a Képviselő-testület jóváhagyásával 2006. .…..... napján lép hatályba és visszavonásig érvényes. Az SZMSZ mellékleteinek naprakész állapotban tartásáról a jegyző gondoskodik. Dátum: 2006………….. ………………………………… Tóthné Bodnár Irén jegyző Jóváhagyta: testületi határozat száma
Jóváhagyom: ……………………………… Felügyeleti szerv
- 33 -
1. számú melléklet
Polgármesteri Hivatal szervezeti és létszámtáblája
Szervezeti egység megnevezése
munka (feladat)kör megnevezése
létszám
végzettség
polgármester
1 fő
felsőfokú
jegyző
1 fő
felsőfokú
Pénzügyi Osztály - Költségvetési iroda - Adóiroda
költségvetési ügyintéző adóügyi ügyintéző
3 fő 2 fő
középfokú középfokú
Építési és Beruházási Oszt.
osztályvezető építési ügyintéző
1 fő 1 fő
felsőfokú középfokú
Igazgatási Osztály
aljegyző
1 fő
felsőfokú
- Szociális iroda
gyámügyi ügyintéző igazgatási ügyintéző ügyvitelt ellátó (iktatás)
1 fő 1 fő 1 fő
felsőfokú felsőfokú középfokú
- Anyakönyvi és népesség-nyilvántartási iroda igazgatási ügyintéző
2 fő
középfokú
- Gyámhivatal - Okmányiroda
gyámhivatali ügyintéző okmányirodai ügyintéző
2 fő 3 fő
felsőfokú középfokú
Titkárság
titkársági ügyintéző titkársági ügyintéző fizikai alkalmazott tanyagondnok
1 fő 1 fő 3 fő 1 fő
felsőfokú középfokú alapfokú alapfokú
- 34 -
2. sz. melléklet Emőd Város Jegyzőjétől 3432, Emőd, Kossuth tér 1. Telefon: 476-206. MUNKAKÖRI LEÍRÁS Köztisztviselő neve:.................................................... .................................................................. ügyintéző Közigazgatási szerv megnevezése: ............................................... Munkakör megnevezése: ............................................................. Munkakör FEOR száma:.............................................................. Mun kakörhöz tartozó álláshely száma:......................................... Szervezeti egység megnevezése:................................................... Munkáltatói jogkör gyakorlója:.................................................... Közvetlen felettes: ...................................................................... Munkakör célja: .................................................................................................................... ................................................................................................................................................ ................................................................................................................................................. . Munkakörhöz tartozó feladatok, hatáskörök: - ............................................................................................................................................. - ............................................................................................................................................. - ............................................................................................................................................. Kapcsolatteremtés terjedelme és módja: Belső: ...................................................................................................................................... Külső: ..................................................................................................................................... Kelt:........................................................ .......................................... jegyző A munkaköri leírást megismertem, betartását munkaköri kötelességemnek tartom. A munkaköri leírás 1 példányát átvettem. Kelt:................................................. .............................................. köztisztviselő - 35 -
3. számú melléklet VAGYONNYILATKOZAT TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL JÁRÓ MUNKAKÖRÖK 1.) Jegyző 2.) Aljegyző
1.) A közigazgatási hatósági ügyben döntésre jogosult köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Okmányirodai ügyintéző Anyakönyvi ügyintéző Gyámhivatali ügyintéző
2.) A közbeszerzési eljárásban közreműködő köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Építésügyi osztályvezető Építésügyi ügyintéző
3.) A költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Osztályvezető Költségvetési ügyintéző Adóügyi ügyintéző
- 36 -
4. számú melléklet
A HIVATAL MUNKARENDJE
1./
A heti munkaidő: 40 óra
2./
A munkarend szabályozása: a.) a köztisztviselők munkarendje: hétfő, kedd, csütörtök: 7.30 - 16.00 óráig szerda: 7.30 - 17.00 óráig péntek: 7.30 - 12.30 óráig
b.) fizikai dolgozók munkarendje:
-
A kézbesítő munkarendje megegyezik a köztisztviselői jogviszonyban foglalkoztatottak mindenkori érvényes munkarendjével.
-
A fizikai munkavállalók (takarítók) munkaideje váltott munkarendben a következő: Hétfőtől- péntekig 6.00 - 14.00 óráig, illetve 12.00 - 20.00 óráig
c.)A tanyagondnok munkaideje munkaidőkeretben van megállapítva, az alábbiak szerint: Az adott hónapban lévő munkanapok számát szorozni kell nyolc munkaórával. A munkaidőkeret kezdő napja a hónap első napja, utolsó napja pedig a hónap utolsó napja. 3./ Az ügyfélfogadás időpontjai az Okmányiroda kivételével: Hétfő : 8.00 - 16.00 -ig Szerda: 8.00 - 17.00 -ig Péntek: 8.00 -12.00 -ig Az Okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 -15.30 -ig Hétfő: 8.00 -12.00 -ig Hétfő: 13.00 -15.30 -ig
járműigazgatás vállalkozói igazolvány, parkolási igazolvány személyazonosító igazolvány, útlevél
Kedd: 8.00 - 15.30 -ig Szerda: 8.00 -16.30 -ig Szerda: 8.00 -12.00 -ig Szerda: 13.00 -16.30 -ig Csütörtök : Péntek: 8.00 -12.00 -ig
jogosítvány, parkolási igazolvány személyazonosító igazolvány, útlevél, járműigazgatás parkolási igazolvány vállalkozói igazolvány ügyfélfogadás nincs személyazonosító igazolvány, útlevél, jogosítvány
- 37 -
- 38 -
3. számú melléklet MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK (A munkaköri leírások javasolt szerkezete, tartalma) 1./
Belső szervezeti egység megnevezése
2./
A munkakör megnevezése
3./
A munkakör betöltőjének neve
4./
A munkakör betöltéséhez előírt iskolai végzettség
5./
A munkakört betöltő közvetlen felettese
6./
A munkakört betöltő közvetlen irányítása alatt működő - szervezeti egységek vagy - munkakörök megnevezése A beosztottakkal kapcsolatos munkáltatói jogok felsorolása
7./
Munkaköri feladatok (rendszere): - elkészíti, kidolgozza: - közreműködik: - javaslatot tesz: - véleményezi: - dönt: - információt szolgáltat: - ellenőriz: - 39 -
- felelős: 8./ A munkakört ellátó által ellátott helyettesítési megbízatás 9./ A munkakörrel összefüggő egyéb kérdések: - kapcsolat külső szervekkel - kapcsolat belső szervekkel - anyagi felelősség megjelölése 10./ A munkakörrel nem összefüggő feladatok felsorolása 11./ Aláírások: készítette és jóváhagyta 12./ A dolgozó tudomásulvételének igazolása 13./ A munkaköri leírással kapcsolatos észrevétel, megjegyzés
- 40 -
3/a. számú melléklet MUNKAKÖRI LEÍRÁS Gazdasági igazgató /gazdasági vezető/ A gazdasági igazgatót (gazdasági vezetőt) - kivéve a helyi önkormányzati költségvetési szerv esetében - az intézmény vezetőjének a javaslatára a felügyeleti szerv vezetője bízza meg. Közvetlen felettese az intézmény vezetője. Az intézmény gazdasági igazgatója (gazdasági vezetője) figyelemmel kíséri az intézmény vagyonát és részt vesz a tevékenységének hatékony működtetésében. Gondoskodik a tevékenységgel kapcsolatos tárgyi és dologi kiadások folyósításáról, a számviteli és adó elszámolásáról, a munkaügyi és munkajogi feladatok helyes gyakorlásáról, az ellenőrzés és a kifizetések szabályszerűségéről és helyességéről. A intézmény számviteli, pénzgazdálkodási rendjének szakmai megszervezője és vezetője, ilyen ügyekben az intézményvezető helyettese. Gondoskodik az intézmény vagyonának védelméről és gyarapításáról. Feladata:
1) Megszervezi a intézmény pénzforgalmával és számvitelével kapcsolatos ügyviteli munkát és annak alapjául szolgáló bizonylati rendet, gondoskodik róla, hogy az ügyvitel mindig a legkorszerűbb, a folyamatokon belül körülhatárolt és a felelősség szempontjából ellenőrizhető legyen. 2) Felelős a belső szabályzatok elkészítéséért.
3) Biztosítja és ellenőrzi, hogy az adatszolgáltatás alapjául szolgáló bizonylatokat helyesen és idejében állítsák ki, és az intézmény szervezeti egysége, a bizonylati és okmányfegyelmet tartsa be.
4) Véleményezi a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók felvételét, besorolását, beosztásának megállapítását.
5) Az intézmény vezetőjének jelent minden olyan intézkedést, amely az intézmény pénzforgalmi, illetve számviteli rendjét, gazdasági érdekeit sérti.
6) Ellenőrzi, hogy a kiállított bizonylatokat és okmányokat szabályszerűen kezeljék és a vonatkozó jogszabályokban előírt határidőkig megőrizzék.
7) Részt vesz az intézmény valamennyi tervének kidolgozásában és azok teljesítését a számviteli adatok alapján, különösen a pénzértékben kifejezhető adatok felhasználásával ellenőrzi.
8) Figyelemmel kíséri az intézmény személyi juttatásának felhasználását, a bérgazdálkodást, rendszeresen elemzi a béralakulást. Megállapításairól tájékoztatja az intézmény vezetőjét. Ellenőrzi a bizonylatok helyes kezelését, a helyes bérszámfejtést, a bérkiegészítések és bérfizetések helyességét.
9) Bértúllépés esetén gondoskodik a túllépés okainak felderítéséről, megállapításairól jelentést, javaslatot tesz az intézmény vezetőjének.
10)Megszervezi és ellenőrzi az anyagfelhasználást a számlákban érvényesítetteknek figyelembe vételével az előkészítéssel egyeztetve.
- 41 -
11)Ellenőrzi a műszaki munkakörök statisztikai adatszolgáltatását. 12)Ellenőrzési kötelezettsége kiterjed a teljes műszaki ügyvitel adminisztratív vonalára.
13)Elősegíti, hogy az intézmény illetékes dolgozói a beszerzésekkel kapcsolatban ismerjék, hogy milyen pénzügyi fedezet áll rendelkezésre.
14)A kiegyenlítés előtt ellenőrizteti az intézményhez beérkezett számlákat, szabályszerűség, számszerűség szempontjából.
15)Ellenőrzi a számlázás munkáját, a számlák naprakész kiállítását, mellékleteinek csatolását, bonyolítását.
16)Ellátja az intézmény készletgazdálkodásával kapcsolatos feladatokat. 17)Ellenőrzi az intézmény raktározási tevékenységét. 18)Az intézmény terhére felszámított, illetve megítélt kötbér, büntetőkamat, kártérítés, bírság és minden egyéb módon keletkezett kár esetén kezdeményezi és szorgalmazza az előidéző okok kivizsgálását, a felelősök megállapítását és gondoskodik a kártérítési öszszegek behajtásáról.
19)Ellenőrzi az intézmény szállítási tevékenységét, szabályszerűségét és gazdaságosságát. 20)Részt vesz a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer kialakításában.
21)Segíti az ellenőrzés munkáját, a belső ellenőrzés működéséhez a szükséges információkat megadja.
22)Segíti az igénybe vett külső szakértő tevékenységét, a revizorok munkájához a szükséges bizonylatokat, iratokat előkészítteti és rendelkezésre bocsátja.
23)Gondoskodik az intézmény éves költségvetésének összeállításáról és annak végrehajtásáról.
24)Biztosítja a pénzügyi fegyelem maradéktalan betartását. 25)Irányítja a beruházásokkal kapcsolatos pénzügyi tevékenységet.
26)Gondoskodik, hogy az intézmény az állammal, hitelezőivel, egyéb szervekkel, valamint a hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségeit hiánytalanul és időben teljesítse. A fennálló kötelezettség teljesítésére megfelelő fedezet álljon rendelkezésre. Az intézményi dolgozók részére járó kifizetések (illetmény, jutalom stb.) pontosan és határidőben megtörténjenek.
27)Gondoskodik arról, hogy az intézmény az adósaival szembeni számláit, illetve terheléseit pontosan és időben kiállítsa és érvényesítse kinnlevőségeit.
28)A kilépő dolgozók intézménnyel szembeni tartozásait levonásba helyezi járandóságukból, amennyiben arra nincs mód, úgy gondoskodik annak maradéktalan behajthatóságáról, illetve behajtásáról.
29)Gondoskodik a házipénztár rendszeres ellenőrzéséről, biztosítja az intézményi vagyon védelmét. 30)Figyelemmel kíséri az árképzést és a kalkulációs munkát a felmerült tevékenységi költségek vonatkozásában.
31)Kialakítja az intézmény számviteli rendjét, megszervezi az intézmény eszköznyilvántartását, könyvelési rendszerét, számlarendjét, az analitikus nyilvántartások rendjét és gondoskodik róla, hogy ezeket az előírásoknak megfelelően vezessék.
- 42 -
32)Megszervezi, hogy a könyveléshez befutott bizonylatok alapján a kialakított számviteli rendszernek megfelelően nyilvántartás, illetve könyvelés készüljön és gondoskodik azok naprakész vezetéséről.
33)Megszervezi a raktár adminisztrációját, és ellenőrzi a nyilvántartások naprakész, előírás szerinti vezetését. 34)Biztosítja, hogy a zárási határidőket (havi, negyedévi, évi) pontosan betartsák.
35)Megszervezi, hogy az intézmény működése - ezen belül az egyes részlegek - bevétele és kiadása számviteli adatok alapján ellenőrizhető legyen. 36)Az intézmény leltározását megszervezi és ellenőrzi.
37)Gondoskodik az intézmény gazdálkodását és számvitelét érintő beszámolási kötelezettségek teljesítéséről, elemzi az intézmény egész gazdasági tevékenységét. 38)Gondoskodik az intézmény félévi és év végi beszámolójának összeállításáról és annak a felügyeleti szervhez történő továbbításáról. 39)Gondoskodik a statisztikai adatszolgáltatás megszervezéséről, helyes és naprakész elkészítéséről. 40)Részt vesz az intézményi selejtezési bizottság munkájában és szakmailag irányítja a bizottság munkáját.
41)Biztosítja a költségvetési kapcsolatok tartását, az adóbevallások helyes elkészítését, a költségvetési befizetések határidőben történő rendezését. 42)Gondoskodik minden olyan intézkedés megtételéről, amelyek az intézmény gazdasági érdekeinek védelmére irányulnak.
43)Szükség szerint, de legalább ................. (havonta, negyedévenként stb.) tájékoztatja az intézmény vezetőjét az intézmény pénzügyi helyzetéről, erre az időpontra összefoglaló gazdasági jelentést készít.
44)Gondoskodik arról, hogy a munkaügyi területen hatályos rendelkezéseket betartsák. 45)Gondoskodik az irányítása alá tartozó dolgozók szakmai képzéséről, továbbképzéséről. 46)Gondoskodik a védőfelszerelés, védőital pénzügyi fedezetének biztosításáról és nyilvántartásáról.
47)Gondoskodik munkavédelmi propagandaanyagok, szakkönyvek, folyóiratok beszerzéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Jogköre: − a raktáron lévő védőeszközök és védőfelszerelések meglétének és bizonylatolásának ellenőrzése, − védőital-juttatás ellenőrzése. Felelős:
− Kötelezettség terheli e Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott feladatok területén bekövetkezett mulasztásokért.
Közvetlen hatáskörébe beosztott dolgozók: - pénzügyi és számviteli vezető, - munkaügyi vezető,
- 43 -
- raktár- és szállítási vezető, - anyag- és áruforgalmi vezető.
- 44 -
3/b. számú melléklet MUNKAKÖRI LEÍRÁS Pénzügyi és számviteli vezető Közvetlenül az intézmény gazdasági igazgatójához (gazdasági vezetőjéhez) tartozik. Feladata: Az intézmény pénzügyi és számviteli munkájának szervezése, irányítása, ellenőrzése. 1) A számvitel területén a bizonylati rend és fegyelem biztosítása. 2) Az intézményi számlarend változásainak folyamatos rögzítése.
3) A költségvetési kapcsolatok rendezése: adók kiszámítása, határidőre történő befizetése. 4) Egyéb kötelezettségek kiszámítása és határidőre történő befizetése. 5) Házipénztár és bankforgalom ellenőrzése.
6) Tárgyi eszközök nyilvántartása, aktiválása, értékcsökkenés kiszámítása, selejtezések számviteli és pénzügyi rendezése.
7) Főkönyvi könyvelés, utókalkuláció munkáinak folyamatos elvégzése. 8) Ellenőrzi a hozzá érkezett bizonylatok alaki, tartalmi helyességét és biztosítja a bizonylati rend és okmányfegyelem betartását. 9) Az intézmény főkönyvi könyvelését folyamatosan és naprakészen végzi. A beérkező bizonylatokat az intézmény számlarendjében foglaltak szerint számla kijelöléssel kontírozza.
10)Részt vesz a zárási munkálatok elkészítésében, záró kimutatásokban és szükség szerint a leltárak feldolgozásában.
11)Leltározásoknál biztosítja a leltározáshoz szükséges nyomtatványokat, részt vesz a leltárak számszaki feldolgozásában, a leltárkülönbözetek kimunkálásában. 12)Adatokat szolgáltat az intézmény szöveges beszámolójához.
13)Munkaköri feladatai mellett elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyekkel a gazdasági igazgató (gazdasági vezető) esetenként megbízza. Felelős: A Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott feladatok maradéktalan ellátásáért, a statisztikai és utókalkulációs adatszolgáltatás pontosságáért, illetve mérlegadataival történő egyezőség biztosításáért. Közvetlen hatáskörbe tartozik: pénzügyi előadó (pénztáros) Mint pénzügyi és számviteli vezető a gazdasági igazgató (gazdasági vezető) helyettese, annak távollétében helyettesíti.
- 45 -
4. számú melléklet VAGYONNYILATKOZAT TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL JÁRÓ MUNKAKÖRÖK 1.) Jegyző 2.) Aljegyző
1.) A közigazgatási hatósági ügyben döntésre jogosult köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Okmányirodai ügyintéző Anyakönyvi ügyintéző Gyámhivatali ügyintéző
2.) A közbeszerzési eljárásban közreműködő köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Építésügyi osztályvezető Építésügyi ügyintéző
3.) A költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult köztisztviselő: Munkakör megnevezése: Osztályvezető Költségvetési ügyintéző Adóügyi ügyintéző
- 46 -
5. számú melléklet MUNKARUHÁZATRA JOGOSULTAK KÖRE, KIHORDÁSI IDŐ (minta)
Munkakör
Munkaruha megnevezése és
Kihordási idő
mennyisége Testnevelő tanár
1 db tréningruha,
24 hónap
1 pár edző cipő Technikát, rajzot, kémiát tanító 1 db fehér köpeny tanárok
24 hónap
1 színes köpeny
Gyógypedagógiai tanárok 2 fehér köpeny
24 hónap
2 színes köpeny
24 hónap
Fűtő
2 részes munkaruha, bakancs
18 hónap
Kerti munkás
1 kétrészes munkaruha, 1 pár bakancs, 1 pár tornacipő
24 hónap 24 hónap
Mosónő
1 színes köpeny
24 hónap
1 fejkendő
12 hónap
Gyermekfelügyelők Pedagógiai asszisztensek Ügyviteli dolgozók Gazdasági igazgatóhelyettes Raktáros Gondnok
- 47 -
6. számú melléklet A HIVATAL MUNKARENDJE
1./
A heti munkaidő: 40 óra
2./
A munkarend szabályozása: b.) a köztisztviselők munkarendje: hétfő, kedd, csütörtök: 7.30 - 16.00 óráig szerda: 7.30 - 17.00 óráig péntek: 7.30 - 12.30 óráig
b.) fizikai dolgozók munkarendje:
-
A kézbesítő munkarendje megegyezik a köztisztviselői jogviszonyban foglalkoztatottak mindenkori érvényes munkarendjével.
-
A fizikai munkavállalók (takarítók) munkaideje váltott munkarendben a következő: Hétfőtől- péntekig 6.00 - 14.00 óráig, illetve 12.00 - 20.00 óráig
- A tanyagondnok munkaideje munkaidőkeretben van megállapítva, az alábbiak szerint: Az adott hónapban lévő munkanapok számát szorozni kell nyolc munkaórával. A munkaidőkeret kezdő napja a hónap első napja, utolsó napja pedig a hónap utolsó napja. 5./ Az ügyfélfogadás időpontjai az Okmányiroda kivételével: Hétfő : 8.00 - 16.00 -ig Szerda: 8.00 - 17.00 -ig Péntek: 8.00 -12.30 -ig Az Okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 -15.30 -ig Hétfő: 8.00 -12.00 -ig Hétfő: 13.00 -15.30 -ig Kedd: 8.00 - 15.30 -ig Szerda: 8.00 -16.30 -ig Szerda: 8.00 -12.00 -ig Szerda: 13.00 -16.30 -ig Csütörtök : ügyfélfogadás nincs Péntek: 8.00 -12.00 -ig
járműigazgatás vállalkozói igazolvány, parkolási igazolvány személyazonosító igazolvány, útlevél jogosítvány, parkolási igazolvány személyazonosító igazolvány, útlevél, járműigazgatás parkolási igazolvány vállalkozói igazolvány személyazonosító igazolvány, útlevél, jogosítvány
- 48 -
7. számú melléklet
A KIADMÁNYOZÁS RENDJE (A kiadmányozás rendjének szabályozásához javasolt szerkezet)
1./
Az intézményvezető jogosult kiadmányozni
2./
Az intézményvezető távolléte esetén a kiadmányozási jog gyakorlója
3./
Az intézmény valamennyi vezetője jogosult kiadmányozni
4./
Az intézményvezető-helyettes jogosult kiadmányozni (több helyettes esetén külön-külön)
5./
Belső szervezeti egység vezetője jogosult kiadmányozni (több szervezeti egység esetén külön-külön)
6./
Vezetők távolléte esetén a kiadmányozási jog gyakorlói
7./
Önálló kiadmányozásra jogosultak
8./
Hatálybalépés időpontja
- 49 -