EMBERKÖZPONTÚ TÁRSADALOMFÖLDRAJZ. Szerkesztette: Kozma Gábor

EMBERKÖZPONTÚ TÁRSADALOMFÖLDRAJZ

Szerkesztette:

Kozma Gábor

Debrecen, 2013

EMBERKÖZPONTÚ TÁRSADALOMFÖLDRAJZ Tiszteletkötet Ekéné Dr. Zamárdi Ilona 70. születésnapjára Szerkesztette: Kozma Gábor Szerzők: Boros Gábor * Bujdosó Zoltán * Czimre Klára * Csorba Péter * Dézsi Gyula * Dövényi Zoltán * Illés Sándor * Kajati György * Kerényi Attila * Kismarjai Balázs * Kovács Krisztina * Kovács Tibor * Kozma Gábor * Lóki József * Martonné Erdős Katalin * Mátyás Szabolcs * Mezősi Gábor * Molnár Ernő * Nagyné Molnár Melinda * Pálóczi Ágnes * Pásztor István Zoltán Patkós Csaba * Pénzes János * Radics Zsolt * Süli-Zakar István * Szabó Dávid Szabó József * Szabó Szilárd * Szegedi Sándor * Teperics Károly * Tóth Antal * Tóth Tamás * Vasvári Mária A dolgozatok tartalmáért a szerzők felelősek. Lektorok: Dávid Lóránt * Matolcsi Lajos Technikai szerkesztő: Erdelicsné Virágos Erzsébet

ISBN 978-615-5212-13-0

Kiadta a DIDAKT Kft., Debrecen Felelős kiadó: a DIDAKT Kft. ügyvezetője Nyomdai munkák: Kapitális Nyomdaipari Kft., Debrecen 2

Szeretettel köszöntjük Ekéné Dr. Zamárdi Ilona Docens Asszonyt 70. születésnapján! 3

TARTALOMJEGYZÉK

Bujdosó Zoltán AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ VÁROSODÁSA A XXI. SZÁZADBAN……………………………………………………………….6 Czimre Klára HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI TÍPUSOK……………...16 Dövényi Zoltán TŰNŐDÉSEK A MAGYARORSZÁGOT ÉRINTŐ NEMZETKÖZI VÁNDORLÁSRÓL………………………………………………………..29 Csorba Péter MAGUNKKAL VINNI A VIDÉKI TÁJAT….…………………………...37 Illés Sándor – Kismarjai Balázs A VÁNDORMOZGALOM ORSZÁGOS TRENDJEI ÉS BÁCS-KISKUN MEGYEI SPECIFIKUMAI………………………….41 Kajati György KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS HASZNOS PÉLDÁK A TÁRSADALOMFÖLDRAJZI EREPGYAKORLATON………………49 Kerényi Attila VANNAK-E ÉRZÉKENYSÉGI PONTOK A GLOBÁLIS FÖLDI RENDSZERBEN, HA AZ KAOTIKUS? …………………………………57 Kovács Krisztina EMBERKÖZPONTÚ TERÜLETFEJLESZTÉS – HUMÁN ASPEKTUSÚ VÁROS-REHABILITÁCIÓ……………………………….69 Kovács Tibor AZ EURÓPAI UNIÓ REGIONÁLIS POLITIKÁI………………………..75 Kozma Gábor – Teperics Károly – Dézsi Gyula AZ ALAPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TÉRBELI ELHELYEZKEDÉSÉNEK VÁLTOZÁSA DEBRECENBEN 1939 ÉS 2010 KÖZÖTT…………………………………………………...92 Martonné Erdős Katalin – Vasvári Mária DEBRECEN TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEI ÉS AZOK HATÁSAI AZ EZREDFORDULÓ UTÁN…………………..100 Mátyás Szabolcs A BŰNMEGELŐZÉS LEHETSÉGES ALTERNATÍVÁI A DEBRECENI RENDŐRKAPITÁNYSÁGON – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÉPÍTÉSZETI BŰNMEGELŐZÉS LEHETŐSÉGEIRE A LIGET LAKÓPARK ÉS A VEZÉR UTCAI LAKÓTELEP TERÜLETÉN……………………………………………..113

4

Nagyné Molnár Melinda TÉRSTRUKTÚRA- ÉS TÉRSZERVEZŐDÉS VIZSGÁLATOK A FALUKUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN………………………………121 Radics Zsolt – Molnár Ernő – Pénzes János – Pásztor István Zoltán – Boros Gábor ÁTFORMÁLÓDÓ ETNIKAI TÉRSZERKEZET – MEZŐCSÁT JELLEGADÓ KISEBBSÉGEI AZ ELMÚLT KÉT ÉVSZÁZAD TÜKRÉBEN………………………………………………………………136 Süli-Zakar István – Pálóczi Ágnes – Szabó Dávid TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATOK ÉSZAK-KELETMAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGA KÖRÉBEN...…………..148 Szabó József – Lóki József A SZÉLERÓZIÓ ÉS A SZÁRAZSÁG, MINT TERMÉSZETI VESZÉLY MÉRETE, ÉS KAPCSOLATAI MAGYARORSZÁGON…..171 Szabó Szilárd – Mezősi Gábor ÉLET AZ IMPAKT FAKTOR KÉT OLDALÁN………………………..179 Tóth Antal – Patkós Csaba A BŰNÖZÉS TELEPÜLÉSSZINTŰ JELLEMZŐI HAZÁNKBAN A HARMADIK ÉVEZRED ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN……………………189 Tóth Tamás–Szegedi Sándor A DENDROMASSZÁRA ALAPOZOTT HŐENERGIA-TERMELÉS REALITÁSA MAGYARORSZÁGON…………………………………..198

5

Bujdosó Zoltán1

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ VÁROSODÁSA A XXI. SZÁZADBAN Bevezetés A várossá nyilvánítás látványos, közérdeklődésre is számot tartó településpolitikai beavatkozás (Pirisi G. – Trócsányi A.,2007). Köszönhető ez annak, hogy mind a folyamat, mind a jogszabályi háttér változása hosszú ideje lehetőséget adott, ad a kutatóknak a témában való elmélyülésre. Több kutató foglalkozott a történelmi Magyarország városainak vizsgálatával (Enyedi Gy., 1988, Csapó T. – Kocsis Zs., 1997, Gyáni G. – Kövér Gy., 1998, Beluszky P. – Győri R., 2005). A várossá nyilvánításban az új országterületen a II. világháború után szigorú kritériumok jelentek meg, erről számos kutató írt (Besnyő K., 1973, Beluszky P., 1977, Szirmai V., 1988, László L. – Tóth J., 1998, Szigeti E., 1998, Hajdú Z., 2001, Beluszky P. – Győri R., 2006, Dövényi Z., 2006, Kőszegfalvy Gy, 2008). A rendszerváltás után a jogszabályi változásoknak köszönhetően felerősödik a téma iránti érdeklődés és újabb kutatások látnak napvilágot (Csapó T. – Kocsis Zs.,1997, Kara P., 1998,. Rudl J., 1998a, 1998b, Tóth K., 2000, 2000b, Rechnitzer J., 2002, Zoltán Z., 2002, Trócsányi A. – Pirisi G. – Malatyinszky Sz., 2007, Pirisi G. – Trócsányi A., 2007, Rácz Sz., 2008, Zsótér B., 2008, Gyüre J, 2009, Németh S., 2009, Pirisi G., 2009, Kiss É. – Tiner T. – Michalkó G., 2012).

Az Észak-magyarországi Régió hazánk városrendszerében Az Észak-magyarországi Régió 2013-ban 40 várossal rendelkezik, ezzel hazánkban a második legvárosodottabb régiója. Hazánk városállományából a régió 12%-al részesedik, ugyanakkor elmondható, hogy sem területileg, sem funkcionálisan nem tekinthető homogénnek a vizsgált terület urbanizációja (Bujdosó Z. – Szűcs Cs., 2008). Az új városok megyénkénti területi megoszlását szemléltető 1. ábrán jól látható, hogy az Észak-magyarországi Régió városodása – elsősorban BorsodAbaúj-Zemplén megyének köszönhetően – az elmúlt évtizedben országos viszonylatban jelentős volt (1. ábra). Igaz ez annak ellenére, hogy az agglomerációs folyamatoknak megfelelően az új városok közül messze Pest megyéből való a legtöbb. 1

Főiskolai tanár. Károly Róbert Főiskola – Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet, Gyöngyös

6

Jelentős számú várost avattak még az ország keleti, északkeleti részében, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyében, míg nyugaton Fejér és Győr-Moson-Sopron megyék az éllovasok. Ha a másik végletet nézzük, az ország nyugati és középső régióiban a településhálózati sajátosságoknak (aprófalvas) köszönhetően alacsony az új városok száma (Szepesi G., 2008).

1. ábra: A 2000 utáni városok megoszlása megyénként saját szerkesztés

Ki kell emelnünk a vizsgált régióból Nógrád megyét, ahol az 1989. évi várossá avatások óta új város nem született, és a jelenlegi jogszabályi környezetben nem is várható, hiszen a megyében még nagyközség sincs. Ennek köszönhetően Nógrád a legkevésbé városodott megyénk is, de az északmagyarországi Heves megye is mindössze 8 várossal és alacsonyabb városi népességaránnyal bír (1. Táblázat).

7

1. táblázat: Magyarország megyéinek városodottsága Városi Városok Összes Jogállású Városi népesség Megye Száma Település települések aránya (%) aránya (%) Budapest 1 1 100,0 100,00 Pest megye 47 187 25,6 65,65 Közép-Magyarország 48 188 26,1 85,69 Fejér megye 13 108 11,1 43,49 Komárom-Esztergom megye 10 76 14,5 94,73 Veszprém megye 14 217 6,5 32,23 Közép-Dunántúl 37 401 9,5 54,47 Győr-Moson-Sopron megye 9 183 5,0 59,77 Vas megye 11 216 5,5 60,48 Zala megye 8 258 3,5 56,61 Nyugat-Dunántúl 28 657 4,7 59,04 Baranya megye 13 301 4,65 66,04 Somogy megye 15 245 6,5 52,34 Tolna megye 10 109 10,09 56,39 Dél-Dunántúl 38 655 6,25 59,02 Borsod-Abauj Zemplén megye 27 358 7,8 58,63 Heves megye 8 121 7,43 46,13 Nógrád megye 5 131 4,58 41,96 Észak-Magyarország 40 610 6,7 52,59 Hajdú-Bihar megye 20 82 25,6 80,43 Jász-Nagykun-Szolnok megye 19 78 23,7 70,88 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 26 229 11,7 54,28 Észak-Alföld 65 389 16,8 68,14 Bács-Kiskun megye 21 119 17,4 68,17 Békés megye 20 75 27 75,55 Csongrád megye 8 60 16,6 75,35 Dél-Alföld 49 254 18,8 72,53 Ország összesen 305 3154 9,8 66,90 Forrás: A Magyar Köztársaság Helységnévtára, 2011

8

Az Észak-magyarországi Régió városodásnak főbb aspektusai Az Észak-Magyarországi Régiót területileg vizsgálva elmondható, hogy néhány térség (Sajó-völgy, Miskolc környéke, Borsodi-Mezőség) erősen városodott, míg elsősorban a határmenti térségben nagy kiterjedésű városhiányos területek találhatók. Ugyanez jellemző a Cserhát és a Cserehát térségére (2. ábra).

2. ábra: Az Észak-magyarországi Régió városai. Szürke háttérrel a vizsgált települések. (Saját szerkesztés)

A régió városállománya társadalmi-gazdasági szempontból, ellátottság tekintetében, de akár a funkciókat vizsgálva is meglehetősen heterogén. A funkcionális heterogenitás elsősorban a városodás, a várossá nyilvánítás következtében jött létre. A régió városodásának folyamata a következőképpen zajlott: 1900 előtt: Miskolc, Eger, Gyöngyös 1923: Balassagyarmat 1945: Hatvan 1949: Ózd 1954: Kazincbarcika 1966: Tiszaújváros 1968: Sárospatak 1973: Mezőkövesd 1984: Encs, Heves, Pásztó

1986: Edelény, Szécsény, Tokaj 1989: Bátonyterenye, Füzesabony, Pétervására, Putnok, Rétság, Sajószentpéter, Szikszó 1991: Mezőcsát 1992: Lőrinci 1996: Szendrő 1997: Felsőzsolca

2001: Borsodnádasd, Emőd, Gönc 2003: Nyékládháza 2004: Abaújszántó, Bélapátfalva, Cigánd 2005: Kisköre, Pálháza 2007: Alsózsolca 2008: Rudabánya 2009: Mezőkeresztes, Sajóbábony

9

A városok számának folyamatos növekedése is jelzi, hogy a rendszerváltás, majd az ezredforduló után is volt potenciál a településeken. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt bő két évtizedben több mint 40%-al nőtt a városi rangú települések száma. A vizsgált időszakra vonatkozóan mindenképpen elmondhatjuk, hogy valamennyi olyan évben történt várossá nyilvánítás, amely nem választás éve volt (azaz lehetett), különösen „termékeny” volt a 2001-es és a 2004-es esztendő, amikor 3-3 nagyközség nyert városi jogállást (2005-ben és 2009-ben 2-2-, míg 2003-ban, 2007ben és 2008-ban 1-1 település) (3. ábra). A városodás folyamatának természetesen vannak bizonyos aspektusai a régióban. Elmondható, hogy a rendszerváltás előtti évekre a régióban a központi funkcióval rendelkező települések zöme már városi jogállású volt. A nagy történelmi múlttal rendelkező, teljes városi szerepkörű központok, szubközpontok tulajdonképpen már a világháborúk idején is rendelkeztek a ranggal, míg a 19545 után az első városodási ütem – az országos folyamatoknak megfelelően – az ipari központok kiépítését, iparvárosok kialakítását jelentette (Hatvan, Ózd, Kazincbarcika, Tiszaújváros – anno Leninváros). A korábbi járásközpontok és/vagy egy-egy kisebb táj természetes központjai alkották a második szakasz településeit. Mezőkövesd, Encs, Heves, Pásztó, Edelény, Szécsény, Tokaj, Bátonyterenye, Füzesabony, Pétervására, Putnok, Rétság, Sajószentpéter, Szikszó elsősorban intézményeiknek, középfokú funkcióiknak köszönhették a városi jogot. 670000 660000

45 40 35

30 30 31 26 27 27 27 27 24 24 25 25 25 25

30 25

fő

640000

40 40

db

650000

34

38 36 36 37

20

630000

15 620000 10 610000

5 0 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

600000

év városi népesség

városok száma

3. ábra: A városok számának és a városi népesség változása a rendszerváltás után Magyarországon. (Saját szerkesztés)

10

A rendszerváltást követően már jóval polarizáltabb képet kapunk a városok tekintetében. Az új típusként megjelenő nagyváros közeli újonnan városodott települések (Alsózsolca, Felsőzsolca, Nyékládháza, Emőd) mellett egy-egy kisebb iparváros vagy volt iparváros (Lőrinci, Borsodnádasd, Bélapátfalva, Rudabánya, Sajóbábony), természetes kistáji központ (Mezőcsát, Szendrő, Pálháza, Abaújszántó, Gönc, Cigánd) vagy egyéb funkcióval rendelkező (vagy éppen nem rendelkező) város szerepel (Kisköre vagy Mezőkeresztes)a listán. Ennek megfelelően különböző típusok különíthetők el a városfejlődés tekintetében a régióban (2. táblázat).

2. táblázat: A városok típusai kialakulás szerint

Típus Nagy történelmi múlttal rendelkező, teljes városi szerepkörű központok, szubközpontok Ipari központok több iparággal Ipari központok egy iparággal

Korábbi járásközpontok és/vagy egy-egy kisebb táj természetes központjai

Nagyváros közeli újonnan városodott települések Egyéb funkcióval rendelkező vagy funkciónélküli települések

Települések Eger, Gyöngyös, Miskolc, Balassagyarmat Salgótarján, Hatvan, Ózd, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Bátonyterenye, Sajószentpéter, Lőrinci, Borsodnádasd, Bélapátfalva, Rudabánya, Sajóbábony Sárospatak, Mezőkövesd, Encs, Heves, Pásztó, Edelény, Tokaj, Füzesabony, Pétervására, Putnok, Rétság, Szikszó, Mezőcsát, Szendrő, Pálháza, Abaújszántó, Gönc, Cigánd Alsózsolca, Felsőzsolca, Nyékládháza, Emőd Kisköre, Mezőkeresztes

(Saját szerkesztés)

Pirisi Gábor szerint az 1990 után városi címet nyert települések jól elkülöníthető csoportokba sorolhatók (Pirisi G., 2009). A vizsgálatom tárgyát képező, csak a 2000 után várossá vált nagyközségeket a 3. Táblázat foglalja össze típusonként.

11

3. táblázat: A vizsgált települések csoportosítása

Típus Térszerkezeti típus

Települések Cigánd, Pálháza, Gönc, Abaújszántó, Mezőkeresztes Borsodnádasd, Bélapátfalva, Rudabánya, Sajóbábony Kisköre Alsózsolca, Felsőzsolca, Nyékládháza, Emőd -

gazdasági-foglalkoztatási típus klasszikus üdülőtelepülések agglomerációs típus imázsvárosok

(Saját szerkesztés Pirisi G. (2009) módszere alapján)

Mint azt a bevezető fejezetben említettem, több esetben felmerült a kérdés, hogy a helyi illetve az országos politika mennyiben befolyásolja a várossá nyilvánítást. Szepesi Gábor szerint csak néhány település esetében lehet kimutatni esetleges kapcsolatot a települések és az őket várossá nyilvánító kormány pártállása között (Szepesi G, 2008). A szerző kijelentését támasztja alá az Északmagyarországi Régió példája, ahol mindössze 2 esetben volt a várossá nyilvánítás időpontjában a kormányzó párthoz hasonló pártállású polgármester (Nyékládháza, Sajóbábony) (4. táblázat). 4. táblázat: A polgármesterek pártállása a várossá nyilvánítás évében

Kormánypárt 1998-2002 Borsodnádasd Emőd Gönc 2002-2006 Nyékládháza Abaújszántó Bélapátfalva Cigánd Kisköre Pálháza 2006-2010 Alsószolca Rudabánya Mezőkeresztes Sajóbábony

FIDESZ FIDESZ FIDESZ

MSZP-VSZSZ-SZDSZ MDF Független

MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ

MSZP Független Független Centrum párt Független Zempléni Településszövetség

MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ

Független Független Független MSZP

Adatok forrása: www.valasztas.hu (Saját szerkesztés)

12

Polgármester

Konklúzió Összegzésként elmondható, hogy a régió 20. század városfejlődése az ország többi területéhez képest jelentősebb mértékű volt, amely azonban jelentős területi diszparitásokat rejt magában. Míg a 11 új várossal bíró Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos viszonyaltban is magas várossá nyilvánítási számmal rendelkezik, addig Nógrád megyében évtizedek óta nem lett új város, sőt a folyamat a jelenlegi szabályozás szerint nem is fog változni. Típusok tekintetében szintén polarizált az új városok képe, hiszen az agglomerációs fejlődés mellett még mindig találkozhatunk térszerkezeti központokkal és gazdasági-foglalkoztatási centromokkal is, de Kisköre esetében az idegenforgalom, mint tényező hatott pozitívan a település fejlődésére.

Irodalom BELUSZKY P. (1977): Krasznokvajda – egy alsófokú központ (?) gondjai a Csereháton Földrajzi Értesítő 3-4. pp.34-48. BELUSZKY P. – GYŐRI R. (2005) Magyar városhálózat a 20. század elején. Dialóg Campus Kiadó, Budapest– Pécs. 259p. BELUSZKY P. – GYŐRI R. (2006): Ez a falu város! (Avagy a városi rang adományozásának gyakorlata és következményei 1990 után). Tér és Társadalom, 2. sz. pp. 65-81. BESNYŐ K. (szerk.) (1973): Államigazgatás A-tól Z-ig Közigazgatási és Jogi Kiadó Budapest 777p. BUJDOSÓ Z . – SZŰCS CS. (2008): The utilization of regional development funds int he small towns of Northern Hungary In. (szerk: Csapó T . – Kocsis Zs., 2008): Nagyközségek és kisvárosok a térben, Savarai University Press, Szombathely, pp.172-181. CSAPÓ T. – KOCSIS ZS. (1997): A várossá nyilvánítás elvi kérdései, potenciális városok az Északnyugat Dunántúlon. Tér és Társadalom, 11. évf., 1. sz. pp. 183-196. DÖVÉNYI Z. (2006): „Ez a falu város.” Tűnődések a hazai várossá nyilvánítások kapcsán. In: Blahó J. – Tóth J. (szerk.): Tanulmányok Mendöl Tibor születésének 100. évfordulójára. Mendöl Tibor Centenáriumi Év Bizottsága. Orosháza-Pécs, pp. 109-115. ENYEDI GY. (1988): A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest 116p.

13

GYÁNI G. – KÖVÉR GY. (1998) Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó, Budapest. 228p. GYÜRE J. (2009): „Pénzt, paripát, fegyvert”- Településfejlődés Magyarországon a várossá nyilvánítás után. Kézirat 98p HAJDÚ Z. (2001): Magyarország közigazgatási földrajza. Dialog Campus, Budapest-Pécs, 241p. KARA P. (1998) Várossá válások az önkormányzati rendszerben. – Gazdaság és Gazdálkodás. Április. Pp. 265–267 KISS É. – TINER T. – MICHALKÓ G. (2012): Szob a várossá válás útján – az első évtized tapasztalatai Földrajzi Közlemények 2012.2. pp.182-198 KŐSZEGFALVY GY. (2008): Agglomerálódó térségnek jól jön az új város Területi Statisztika 4. pp. 377-379. LÁSZLÓ L. – TÓTH J. (szerk) (1998): Gondolatok a településről. Településfejlesztési Füzetek Különszám. BM Kiadó Budapest 88p. NÉMETH S. (2009): Mintha-városból mintaváros. Területi Statisztika 12. évf. 1.sz. pp.8-19 PIRISI G. – TRÓCSÁNYI A. (2007): A várossá nyilvánítás, mint a területfejlesztés eszköze? A városi cím elnyerésének területpolitikai vonatkozásai Területfejlesztés és innováció 1. évf. 2.sz. pp.2-8. PIRISI G. (2009): Város vagy nem város. Területi Statisztika, pp.129-136 RÁCZ SZ. (2008): A várossá nyilvánítás aktuális kérdései és folyamata Comitatus 2008/2 pp. 3-20. RECHNITZER J. (2002): A városhálózat az átmenetben, a kilencvenes évek változási irányai. – Tér és Társadalom. 3. pp.165–183 RUDL J.(1998a): Az új kisváros és a városi funkciók. Földrajzi értesítő XLVII. Évf. 1.köt. pp. 31-41. RUDL J. (1998b): Új város és kistérség (néhány gondolat a várossá nyilvánítás problémaköréhez). Földrajzi kaleidoszkóp, Pécs-Szeged. pp. 274-286. SZEPESI G. (2008): A rendszerváltozás utáni várossá avatások Magyarországon Tér és Társadalom 22. évf. 2008/2. 53-70. p. SZIGETI E. (1998): Urbanizáció, városhálózat, várossá nyilvánítás. Területi Statisztika, 1. évf. Bemutatkozó SZIRMAI V.(1988): „Csinált városok”. Magvető, Budapest, 145p. TÓTH K. (2000b): Városok a városi lét szélén, az 1990 óta várossá nyilvánított települések vizsgálata. In (szerk.: Molnár J.): Földrajz az egész világ, Miskolc pp.219-223 TÓTH K. (2000a): Városias falvak-falusias városok. Az 1990 óta várossá nyilvánított települések helye a városhálózatban. In: Kovács T. (szerk): Integrált vidékfejlesztés. V. falukonferencia, MTA RKK, Pécs. Pp.463-469. TRÓCSÁNYI A. – PIRISI G. – MALATYINSZKI SZ. (2007): A célnál fontosabb a bejárt út. A várossá nyilvánítás gyakorlata Magyarországon. Falu Város Régió, 3. sz. pp. 18-27.

14

ZOLTÁN Z. (2002;2003): A magyar kisváros-hálózat kiteljesedése az 1990-es évtizedben I.-II. Comitatus, 12.-13. évf. 2002/nov.-dec, ill. 2003/jan-feb., pp. 142-151; 121-126. ZSÓTÉR B. (2008): Változások a délkelet-alföldi Mezőhegyes életében várossá nyilvánítását követően. Területi Statisztika 6. pp. 8-18.

15

Czimre Klára2

HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI TÍPUSOK Jelenleg 147 határon átnyúló együttműködés található Európa határai mentén – ideértve az Európai Unió belső, külső és azon kívül eső határokat is. Európa határai mentén az eloszlásuk egyenetlen a határok földrajzi helyétől és hosszától függően. Mindezek alapján számos lehetőség nyílik ezek vizsgálatára, és figyelembe véve az eltérő szempontokat és tényezőket különböző csoportokba, illetve kategóriákba is sorolhatjuk őket. A tanulmány a határon átnyúló régiók tanulmányozása során alapvetően kétféle megközelítési módot vesz figyelembe: (1) tudományos megközelítés (deduktív megközelítés), amely az elméleti modellek elemzésére tér ki, valamint a (2) gyakorlati megközelítés (induktív megközelítés), amely során egyedi határjellemzők összehasonlítása eredményeként születnek kategorizálási módszerek. Most ez utóbbi, induktív (vagy alulról jövő) megközelítés kap hangsúlyt, amelynek során néhány kategorizálási módszer bemutatására kerül sor. Az Európai Határmenti Régiók Szövetsége (AEBR) egy kitűnő áttekintést nyújt azokról a megközelítésekről, amelyek az Európa helyi és regionális hatóságai közötti együttműködések elemzésére és tipizálásra születtek.3 Ezeket többnyire az Európa Tanács (az alapvető terminológia felállításának tisztázása), az Európai Parlament (jelentések készítése – Gerlach jelentés, Boot jelentés, Schreiber jelentés, Poetschki jelentés, stb. – kifejezetten a helyi és regionális hatóságok közötti határon átnyúló együttműködésekről), a Régiók Bizottsága (jelentéseiben és vélemény nyilvánításaiban külön figyelme szentelve a regionális és helyi hatóságok közötti nemzetközi együttműködések szempontjaira), és kutatók állították fel. Ezeknek a célja legtöbbször az együttműködések különböző szintjeinek az elkülönítése (határmenti, nemzetközi, transznacionális, szövetségek), de nem bonyolódnak részletekbe a határon átnyúló együttműködések kategorizálása céljából a speciális tulajdonságokra alapozva.

A határon átnyúló régiók kategorizálása Az eurorégiók kategóriarendszerének a felállítása különösen fontos feladat a különböző összehasonlító elemzések elvégzéséhez, hiszen az egységes szempontrendszereknek köszönhetően az egyes együttműködések egyenrangú entitásokként kerülnek be az Európai Unió megfelelő rendszereibe és elérhető válnak az érintett intézmények számára. Így például a gyakorlati szerepük 2

Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék “Transeuropean Co-operation between Territorial Authorities: New challenges and future steps necessary to improve co-operation” (2001). http://www.aebr.eu/files/publications/territorialauthorities_01.en.pdf 3

16

megnyilvánulhat akár a pénzügyi támogatási rendszerek igazságosabb és objektívebb odaítélésében is. Hasznosságukat alátámasztja az a tény is, hogy ezáltal átláthatóvá válik az eurorégiók évről-évre szélesedő köre. Az intézményi szinten működő határon átnyúló együttműködések esetében leggyakrabban használt csoportosítási módszer az együttműködések alapításának időpontjához és időtávjához kapcsolható, amely a magyar szakirodalomban is széles körben alkalmazott módszernek számít (Rechnitzer J. 1999, Hardi T. 2001, Süli-Zakar I. 2003, Baranyi B. 2007). Nemzetközi szinten is sokan választják ezt a módszert, amelyet a terület földrajzi kiterjedésével és helyzetével, együttműködési szintjével (Perkmann, M. 2003), hosszú- és rövidtávú fejlettségi szintek (AEBR, 1997), vagy éppen az együttműködő partnerek szintje és a területi érintkezés (AEBR LACE Guide, 2000) elhatárolásával egészítenek ki. Az Európai Unió 2007-2013 közötti támogatási programjának összeállításakor a támogatási programokat a megfelelő együttműködési formákhoz igazította, és bevezette az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) intézményi formáját.

Földrajzi szempont 1 (Milan Bufon, 1998, 2010) A tipológiát illetően Milan Bufon (Bufon, M. – Markelj, V., 2010) azt állítja, hogy Európa határai és hatámenti régiói három alapvető csoportba sorolhatók: nyugateurópai, közép-európai és kelet-európai. (1. táblázat) 1. táblázat Milan Bufon csoportosítása a határok és határmenti régiók megkülönböztetésére nyugat-európai „régiók régiója”

közép-európai „régiók a régiókon belül”

kelet-európai „átalakuló régiók”

A „régiók régiója” alatt Bufon azokat a határon átnyúló régiókat érti, ahol az egyes közigazgatási egységek egy határon átnyúló intézményi érdekhálózatot alkotnak. A közép-európai határmenti régiókat Bufon magas társadalmi (re)integrációs potenciállal jellemezhető területekként írja le, ami általában funkcionális határon átnyúló rendszerek kialakulásához vezet, mint „régiók a régiókon belül”. A közép-európai térségben leginkább spontán határon átnyúló együttműködésekkel találkozhatunk. Ugyanakkor a kelet-európai térségben még mindig relatíve korlátozott a határon átnyúló együttműködések és (re)integrációk aktív és intenzív formáinak a kialakítása. Éppen ezért, az itt fellelhető határon átnyúló régiók leggyakrabban csupán névlegesek és „átalakuló régiókként” érzelmezhetők.4

4

Bufon, Milan – Markelj, Vesna (2010) Regional policies and cross-border co-operation: new challenges and new developement models in Central Europe. In: Revista Română de Geografie Politică. Year XII, no.1, May 2010, pp.18-28. Article no. 121102-196.

17

Földrajzi szempont 2 (DG Regional Policy) Földrajzi értelemben az európai határon átnyúló együttműködéseket a makrorégiók szerinti földrajzi elhelyezkedés alapján is csoportosíthatjuk. A Regionális Politikai Főigazgatóság honlapja szerint a makrorégió „egy olyan terület, amely több olyan ország vagy régió területét foglalja magában, amelyek legalább egy tulajdonság vagy problémakör alapján megegyeznek egymással.” Az 1. ábra a makrorégiókat a hozzájuk sorolható határon átnyúló együttműködések százalékos megoszlása szerint mutatja be. (1. ábra) 13%

19% Észak-Európa és a Balti Tengeri Régió

6%

Közép- és Kelet-Európa Északnyugat-Európa 19% 24%

Alpok és Duna Régió Délnyugat-Európa és Nyugati Földközi tenger Délkelet-Európa és a Keleti Földközi-tenger régió

19%

1. ábra Európa határon átnyúló együttműködéseinek megoszlása makrorégiónként

AEBR tagság alapján Az AEBR kimutatása alapján a 2012-ben működő 163 határmenti és határon átnyúló együttműködés közül 95 a tagja a Szövetségnek. 2. táblázat Az európai határon átnyúló együttműködések sajátosságai makrorégiónként

2 3

Makrorégió Észak-Európa és a Balti Tengeri Régió Közép- és Kelet-Európa Észak-Nyugat Európa

4

Alpok és Duna Régió

5

Délnyugat-Európa és Nyugati Földközi-tenger régió Délkelet-Európa és Keleti Földközi-tenger régió

1

6

Jellemzők határon átnyúló régiók nagy koncentrációja Skandinávia legészakibb területein és a Balti-tenger déli részén a határon átnyúló régiók fele AEBR tag Dél-Anglia és Észak-Franciaország kivételével magas az AEBR tagok aránya az egész területen korábban magas volt a nagy alapterületű határon átnyúló egyesülések aránya, amelyek AEBR tagok lettek, de általánosságban elmondható, hogy az új struktúrák legtöbbje nem vált AEBR taggá; ezen a területen kifejezetten erős és komplex határon átnyúló együttműködések találhatók a tagok magas aránya jellemzi, elsősorban a portugál, spanyol és dél-francia határmenti régiók esetében néhány határmenti régió és határon átnyúló együttműködés AEBR tag, elsősorban Görögország északi részén és Bulgáriában

Forrás: AEBR honlapjáról gyűjtött információk alapján szerkesztve5

5

http://www.aebr.eu/en/members/border_regions.php (Accessed: 28 July 2012)

18

Honlapján az AEBR különbséget tesz az teljes tagok (79%) és a részben tagok (21%) között. A földrajzi elhelyezkedés és a tagság alapján az AEBR bizonyos sajátosságokra és regionális koncentrációkra figyelt fel. (2. táblázat)

AEBR kritérium rendszere Az Európai Határmenti Régiók Szövetsége egy kritérium rendszert állított fel a határon átnyúló együttműködések együttműködési intenzitásának mérésére: (1) valamilyen jogi megállapodáson alapuló együttműködés, önálló forrásokkal rendelkezik, amelyet egy közös állandó titkárság felügyel; (2) egyértelműen dokumentált fejlesztési stratégiával rendelkezik; (3) széleskörű együttműködés számos politika területén, hasonlóképpen a hagyományos helyi és regionális hatóságokhoz. (Practical Guide, 1997)

Terület és földrajzi szempont (Markus Perkmann, 2003) A földrajzi szempontokra alapozva, Perkmann a mikro határon átnyúló régiók/együttműködések kifejezést használja az egymással szomszédos különböző nemzetállamokhoz tartozó határmenti hatóságok közötti kisméretű együttműködési szerveződéseket. Ezt a kifejezést a pontos szervezeti felépítéstől vagy a résztvevők körének összetételétől függetlenül használja. Az együttműködési intenzitás kifejezés, Perkmann terminológiájában, arra az autonóm szerepnek a mértékére utal, amit a határon átnyúló szervek a résztvevő hatóságok felett szereztek. Az együttműködési intenzitás mérésekor Perkmann az AEBR által javasolt kritériumrendszert vette figyelembe. (3. táblázat) 3. táblázat A határon átnyúló régiók típusai Európában földrajzi szempont magas együttműködési intenzitás alacsony együttműködési intenzitás

kicsi integrált mikro határon átnyúló régiók (’EUREGIO’) – integrált eurorégió alakuló határon átnyúló régiók (’Transmanche Region’) – alakuló eurorégió

nagy skandináv csoportosulások (Øresund Tanács) munkaközösségek (’Arge Alp’) – legalább négy régió együttműködése

Forrás: Perkmann, 2003

Ennek megfelelően, azokat a mikor határon átnyúló régiók, amelyet erős szervezeti struktúra jellemez integráltnak nevezi, míg azokat, amelyeknek lazább szervezeti struktúrájuk van (nincs állandó titkársága, fejlesztési terve, átfogó együttműködési struktúrája, stb.) alakuló mikro határon átnyúló régióknak nevezi. Amennyiben a határon átnyúló régiók nagy alapterületűek akkor vagy Skandináv csoportosulások vagy munkaközösségek, ahol a két struktúra közötti fő különbség a fent említett együttműködési intenzitásban van. Ebben a vonatkozásban a

19

Skandináv csoportosulások szervezettebb struktúrák, míg a munkaközösségek képviselik az alakuló együttműködéseket.6

A résztvevő hatóságok jellege alapján Perkmann csoportosítását véve alapul megállapítható, hogy a kis alapterületű kezdeményezések legtöbbjénél a helyi hatóságok főszereplők míg a nagy alapterületű határon átnyúló együttműködéseket majdnem kizárólag regionális hatóságok irányítják. Természetesen nagy a változás ebben a vonatkozásban az egyes országok területi sajátosságaitól függően. „Például, Németországban, a helyi közigazgatás két szintből áll, az önkormányzatokból és a járásokból (Kreise), ahol az utóbbi önkormányzatok csoportjait foglalja magában. Legtöbb esetben a határon átnyúló együttműködések motorja a járás. Ezzel szemben, Olaszországban a középszint hatóságai, a megyék ‘provincia’ vesznek általában részt a határon átnyúló együttműködési kezdeményezésekben míg az önkormányzatoknak kisebb a szerepük a viszonylag nagyobb elaprózottsága miatt a német járásokhoz viszonyítva. Skandináviában, mint például az Øresund régióban, mind a megyék és a nagy városi önkormányzatok részt vesznek az együttműködésekben. Általában az erős kormányzattal rendelkező országokban a határon átnyúló együttműködéseket gyakran a helyi szereplők kezdeményezik. Ezzel szemben a nem egységes regionális közigazgatással rendelkező országokban és ahol a helyi szintű tevékenységeknek kisebb a szerepe (mint például Olaszországban és Franciaországban), ott a határon átnyúló régiók létrehozása inkább a regionális hatóságok célja.7

Jogi szempont A határon átnyúló együttműködések nemcsak a földrajzi helyzet, méret vagy a résztvevő régiók alapján különbözhetnek egymástól hanem működési rendjük (modus operandi) is rendkívűl sokszínű lehet: a létező struktúrák egyszerű közös találkozóitól kezdve a közös bizottságok alapításáig, vagy a jogilag nem kötött megegyezésektől a közjogi szervekig. Ami a fentiekben a közös vonás, hogy akár informális akár formális intézményekről van szó a nemzeti vagy a nemzetközi jogi 6

Markus, Perkmann (2003) Cross-border regions in Europe. Significance and drivers of regional cross-border cooperation. https://2c1c872b-a-62cb3a1a-ssites.googlegroups.com/site/markusperkmann/Home/cross-border-regions/CrossborderRegionsinEurope.pdf?attachauth=ANoY7cr4U328_RMhW2W7CVw_Sr3c1lZRUTSoBa6uFC HBxr7ZVXNDQxP2H-LWwgpHUh_kvHC70gsmlc_zLfwNUS4BAU3RXD0jlfgv-h3V5TOmuJgxw2TM8e-VQTE2vNqBtr7aY3lpVP0afBJAcUG2WRdMmj8s1mMFepOj2b4gjI4fnfcJmumUHI2yeuYIvJu3DLOZVg7nncRcQipTNIb47H94K8J5toiyY1uoV4Om1nLY3uQmoSSqekSKgSIvqnwdzejW8PNL_5gVx_5wHR3eoJ 9-oYOOJVQ%3D%3D&attredirects=0 7 http://en.wikipedia.org/wiki/Cross-border_region

20

előírásoknak meg kell felelniük. Mindezek alapján négy kategóriát különböztetünk meg. (2. ábra)

2. ábra A határon átnyúló együttműködések lehetséges típusai a jogi helyzet alapján Forrás: Cross-border co-operation toolkit8

Funkcionális kategóriák (Czimre 2012) A kategóriarendszer felállítása egy hosszú és alapos kutatás eredménye, amely elsősorban a határon átnyúló régiók aktivitását veszi alapul. A határon átnyúló régiók a területükhöz kapcsolódó tevékenységek alapján kerülnek külön csoportokba, amely során 24 tényező alapján kerül meghatározásra a határon átnyúló együttműködés aktivitása. Ennek a kategorizálási módszernek a lényege annak a funkcionalitás méréséhez alkalmazott komplex megközelítés. A kutatás eredményének európai viszonylatban vett újdonságát az adja, hogy az eddigi kategorizálási javaslatok egyike sem vette figyelembe az egyes eurorégiók tagrégióinak – és ezáltal anyaországainak – az Európai Unióhoz való csatlakozási évét, körülményeit, illetve az ezáltal kialakult határtípusokból adódó sajátosságokat. A kutatásban alkalmazott rendszerezési javaslat, amely a szerző véleménye szerint az eurorégiók munkájának elemzéséhez elengedhetetlen, a hangsúlyt az Európai Unió bővítési hullámaihoz, a csatlakozás éveihez köti, különös hangsúlyt fektetve az ennek következtében megváltozott határviszonylatokra. Ezt elsősorban az a tény indokolja, hogy az Európai Unió bővítési folyamatainak köszönhető a határon átnyúló együttműködések jogi és pénzügyi hátterének megteremtése és fejlődése is. A kategorizálás elkészítése során háromféle megközelítést alkalmaztam: (1) országok szemszögéből (2) határok szemszögéből (2a) országhatáronként (2b) határtípusonként (3) eurorégiók szemszögéből

8

http://www.slg-coe.org.ua/wp-content/uploads/2012/10/Toolkit_Cross-border-co-operation.pdf

21

Határon átnyúló együttműködések elemzése az országok szemszögéből Az eurorégiók és egyéb határon átnyúló együttműködések országonkénti vizsgálatánál az Európai Unió tagországait három szempont alapján vetettem össze: (1) az Európai Unióhoz való csatlakozás éve, (2) a határai mentén működő eurorégiók száma, és (3) a szomszédos országainak száma. Lényegét tekintve e három mutató az eurorégiók számának országonkénti eltérését a szomszédos országok számával összesítésben vizsgálja. Ugyanakkor rávilágít, hogy létezik-e összefüggés a három tényező között, és hogy a csatlakozás évének vagy a szomszédos országok számának van erőteljesebb hatása az eurorégiók számának országonkénti eltéréseire. Természetesen e három tényező összefüggéseit a társadalmi-gazdasági-politika folyamatok is tovább befolyásolják, de a kutatásban alkalmazott három megközelítés szintézise több irányból is rávilágít a csatlakozás évének és az eurorégiók számának összefüggéseire. Az Európai Unió 27 országát a csatlakozásuk éve és a határaik mentén alapított eurorégiók száma szerint vizsgálva világosan látszik, hogy a csatlakozás éve szempontjából két év tekinthető vízválasztónak. Az egyik az alapító országok köréhez kapcsolódik (1957) a másik pedig a rendszerváltást követő első, illetve az azt követő csatlakozási évek (1995, 2004, 2007). Ebben az összefüggésben ez azt mutatja, hogy az együttműködési készség egyrészt az alapító országok között a legszorosabb, másrészt pedig a rendszerváltást követően nyitottá vált országok között. A köztes időszakban csatlakozott országok tekintetében elmondható, hogy nincs köztük egy kiugróan magas számú eurorégióval rendelkező ország sem. A hipotézis, miszerint a szomszédos országok számának növekedésével egyenesen arányosan nő a határon átnyúló együttműködések száma bizonyítottnak tekinthető a vizsgálat alapján. Két ország esetében tapasztalható kiemelkedő eltérés. Az egyik Németország, amely messze kimagasló számú határon átnyúló együttműködésben vesz részt (31) – mintegy alátámasztva a tényt, hogy Európa leghosszabb szárazföldi határával (3621 km) és legnagyobb népességszámával (82 millió felett) rendelkezik. Németország aktivitása szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel is, hogy az őt körülvevő szomszédos országok közül Csehország és Lengyelország szintén viszonylag aktívnak tekinthető. A másik Svédország, amely európai viszonylatban szintén hosszú szárazföldi határral rendelkezik, de mindössze 2 országgal szomszédos. Ennek ellenére mindössze három olyan ország van, amely több együttműködésben vesz részt (Németország – 31, Lengyelország – 18 és Ausztria – 17). Köszönhető ez utóbbi a skandináv országok egymás közötti szorosabb együttműködési készségének és a szomszédos országokkal való nagyobb hasonlóságának. Svédország, Dánia, Portugália, Írország és az Egyesült Királyság esetében a szomszédos országok alacsony számának (1-2) ténye mellett az eurorégiók magas száma (6-7, 16) magyarázza, hogy egy-egy ország átlagosan 6-8 együttműködésben vesz részt. Ez természetesen nem egy olyan mutató, amely abszolút értékként valós képet nyújt az egymással szomszédos országok

22

részvételéről, de egyfajta aktivitási indexként értékelhetők és viszonyítási alapot nyújthatnak. A fentiekkel összefüggésben a következő kategóriák felállítása javasolható a három tényezőre hivatkozva (4. táblázat): 4. táblázat Az eurorégiók megoszlása az országok szemszögéből

eurorégiók száma alacsony

eurorégiók száma magas

szomszédos országok száma alacsony Málta, Ciprus, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Belgium, Luxemburg, Észtország Svédország, Dánia, Hollandia, Portugália, Írország, Egyesült Királyság, Finnország, Csehország, Görögország

szomszédos országok száma magas Spanyolország Románia, Bulgária, Szlovákia, Magyarország, Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország

A táblázat mezőiben szereplő országok közül a dőlt betűsek az alapító országok (1957) és a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok. Itt jól látszik, hogy az ezekben az években csatlakozott országok esetében az eurorégiók száma arányban áll a szomszédos országok számával. Ez azt mutatja, hogy a három tényező között létezik összefüggés, és ezért az eurorégiók vizsgálata indokolt e tényezők vonatkozásában.

Határon átnyúló együttműködések elemzése az országhatárok szemszögéből A jelenleg 27 tagú Európai Unión belül a szárazföldi határok száma 63 (törpeállamokkal közös határokkal együtt: 71). Az EU-n belüli helyzetük szempontjából ezeket a határokat tekinthetjük (1) belső, (2) külső, vagy (3) ideiglenes külső határoknak. Ez a megközelítés az egyszerűsített verzió, ami azt jelenti, hogy az Európai Unió területét egységesnek tekintjük és nem differenciálunk a csatlakozás évéhez viszonyítva. Így azt látjuk, hogy az összes határ 31,7%-a valós külső határ, míg 14,3%-a ideiglenes külső határ. (Mivel az EU határmentiségre vonatkozó politikájában a belső-külső határok dichotómiája érvényesül (eltérő pénzügyi támogatásokat és forrásokat feltételezve), ezért különösképpen is érdekes annak megfigyelése, hogy az ideiglenes külső határok mentén melyek az elérhető források, illetve az érintett régiók milyen aktivitással fordulnak feléjük. A 2004-2007 közötti időszakban ennek egyik legjobb példája a magyar-román határterület volt, amely különösen nagy aktivitást mutatott – és mutat ma is – ebben a vonatkozásban. Tehát Románia már a 2007-es csatlakozása előtt is aktívan jelent meg a pályázati folyamatokban, ezáltal megalapozva a 20072013-as időszakban eddig tapasztalt sikerességét. A másik, komplexebb megközelítés a 2004-es csatlakozási évet veszi viszonyítási alapnak, amelyet több szempont is indokol: (1) A 2004. május 1-jén végbement bővítés volt a legnagyobb volumenű az Európai Unió történelme során

23

mind a határok mennyiségét mind a hosszát tekintve. (2) A bővítés következményeként az Európai Unión belüli belső és külső határok aránya felcserélődött mind a hosszuk, mind pedig a számukat tekintve, és ez arány a 2007es bővítést követően, illetve előreláthatóan 2013 után is megmarad. (3) A 2004-ben csatlakozott országok zöme (80%-a) a volt KGST, illetve Szovjetunió tagországainak köréből kerültek ki, ami bizonyos szempontok alapján homogénné teszi őket (pl. határok jellege). (4) Magyarország is ebben az évben csatlakozott. Mindezek alapján a csatlakozási folyamatok összefüggésében történt határvizsgálatok esetében az EU tagországok határai hat határkategóriába sorolhatók, (5. táblázat) amelyek közül kitüntetett szerepe van a jelenleg kilenc – öt tagjelölt, illetve két potenciális tagjelölt országgal közös – ideiglenes külső határnak. 5. táblázat Az Európa Unió tagállamainak határtípusai (2012) Határok száma belső határ két régi tagállam között belső határ egy régi és egy új tagállam között belső határ két új tagállam között ideiglenes külső határ régi tagállam külső határa új tagállam külső határa összesen

16 8 10 9 7 13 63

Határok százalékos aránya 25,4% 12,7% 15,9% 14,3% 11,1% 20,6% 100%

Kumulatív százalékos arány 25,4% 38,1% 54% 68,3% 79,4% 100%

Országonkénti bontásban vizsgálva a határtípusok megoszlását felfigyelhetünk Magyarország speciális helyzetére. Az Európai Unió jelenlegi 27 tagországa közül Magyarország az egyetlen, ahol megtalálható az összes lehetséges határtípus (természetesen a régi tagállamok közötti és a régi tagállamok külső határa kivételével): (1) belső határ régi tagállammal: magyar-osztrák (2) belső határ új tagállammal: magyar-szlovák, magyar-szlovén (3) belső határ még újabb (utóbb csatlakozó) tagállammal: magyar-román (4) ideiglenes külső határ tagjelölt állammal: magyar-horvát (5) ideiglenes külső határ potenciális tagjelölt állammal: magyar-szerb (6) külső határ a tagság reményével nem rendelkező állammal: magyar-ukrán Hogyan hat mindez a határon átnyúló együttműködésekben való részvételre? Az aktivitást tekintve megállapítható, hogy az új tagállamok belső határai és a régi tagállamok külső határai tekinthetők a leginkább aktívnak, hiszen itt olyan határszakaszokkal (magyar-szlovák, illetve svéd-norvég) is találkozunk, amely mentén 10 határon átnyúló együttműködés is kialakult. Magyarország és Szlovákia határszakasza mindkét ország viszonylatában a leghosszabb (677 km) – így az

24

együttműködésre alkalmas területi egységek is több lehetőséggel bírnak. Összehasonlítva a 63 határszakasz hosszát, mindössze hat olyan határszakasz létezik az Európai Unió országaihoz kapcsolódóan, amelynek hossza meghaladja ezt az értéket. Ezek közül mindössze kettő belső határ (portugál-spanyol: 1214 km, osztrák-német: 784 km), a többi az EU külső határát képezi (svéd-norvég: 1619 km, finn-orosz: 1340 km, finn-norvég: 727 km, olasz-svájci: 740 km). A felsorolt skandináv országokhoz kapcsolódó határok szintén nagy aktivitással jellemezhetőek a határmenti régiók együttműködésekben való részvételét tekintve. Azt is megfigyelhetjük, hogy az új tagországok külső határai és az ideiglenes külső határok között nem létezik olyan, ahol 5-nél több együttműködés jött volna létre, hanem ezek száma leggyakrabban 2-3. Érdekességként érdemes megjegyezni azt is, hogy a vizsgált 63 határszakasz összesen 306 esetben vesz részt határon átnyúló együttműködésben, és kiemelkednek az új tagállamok közötti határszakaszok, ahol átlagosan 8 határon átnyúló együttműködés jut 1 határszakaszra. Azt is megállapíthatjuk, hogy a határszakaszok 50%-a 2 vagy 3, míg egynegyede 4 vagy 5 együttműködésben kooperál (3. ábra) A régi tagállamok közötti belső határok mentén a leggyakoribb a 2 eurorégió jelenléte az egyes határszakaszon, és meglepő módon viszonylag magas értéket (4) képviselnek azok a régi tagországok közötti határszakaszok is, ahol 6 együttműködés is található.

3. ábra Az eurorégiók számának gyakorisági megoszlása

25

A határon átnyúló együttműködések szemszögéből A határon átnyúló együttműködések összehasonlításának (eurorégió kártyák) célja egy olyan egységes rendszer felállítása, amely rávilágít az egyes együttműködések sajátosságaira, összehasonlíthatóvá és versenyeztethetővé teszi azokat az európai térben. Ennek érdekében minden egyes határon átnyúló együttműködésnek elkészült az adatlapja, amely 25 szempontot öt fő témakörben elemez: (1) az Európai Unión belüli helyzet, (2) méret, (3) elérhetőség, (4) működés, és (5) az egyéb kategorizálási módszereken belüli hely (lásd a fent bemutatott módszereket). Az adatlapokon szereplő információk alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: 1. Az alapítás éve és a bővítés éve közötti korreláció a. a tagállamok érintett régióinak esetében (kivéve a hat alapító országot) a határon átnyúló együttműködések 80%-a valamelyik érintett tagország csatlakozása előtti évben alakult b. minden bővítési évre igaz, de kifejezetten releváns a 2004-ben csatlakozott országok esetében, hogy „Európában ezek az együttműködési formák egyfajta ugródeszkát vagy mini-laboratóriumot jelentettek, ahol a csatlakozásra váró országok gyakorolni és bizonyítani tudják együttműködési készségüket és képességüket 2. Földrajzi helyzet, méret és a Perkmann-féle intenzitási index a. Európa északi, illetve keleti és délkeleti területein elhelyezkedő eurorégiók nagyobb alapterületűek (munkaközösségek, skandináv csoportosulások), míg a kontinens belső területein inkább jellemző a 2-3 tagországgal és 5-6 tagrégióval működő eurorégiók jelenléte Az elmélyülés mértékét a vizsgált határon átnyúló együttműködések olyan kérdései alapján mértem, mint a szervezeti felépítésében működő munkabizottságok tevékenységi köre, a közös célok, és a projektekben való részvétel. Ez utóbbit természetesen nagyban befolyásolta az adott eurorégiók alapítási éve. Erre vonatkozóan elkülönülten vizsgáltam az egyes bővítési szakaszokra lebontva az együttműködéseket. Míg az 1989 előtt (Interreg I bevezetési éve) alapított eurorégiók részvétele egyenletes volt, addig az ezt követően alapított határon átnyúló együttműködéseknél több olyan eset is előfordult, hogy kifejezetten az Interreg programokhoz való hozzájutást tűzték ki célul a partnerrégiók – tehát erre alapozták az együttműködést. A munkabizottságok, a közös célok és együttműködési területek elemzése nyomán kiderült, hogy az eddig a vizsgálatba bevont határon átnyúló együttműködések esetében kiemelkedő szerepet kapnak a kultúra, turizmus és infrastruktúra területei.

26

Következtetések Az eurorégiók csoportosítása, a kategóriák tematikus felállítása rávilágít az egyes együttműködések sajátosságaira, összehasonlíthatóvá és versenyeztethetővé teszi azokat az európai térben. A vizsgálatba bevont határon átnyúló együttműködések esetében világossá vált, hogy a földrajzi helyzet és a határszakaszok jellege által okozott determináltság kiegészül a tagországok Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatban való részvételével. Megállapítást nyert, hogy az EU bővítési folyamatai ösztönző hatással voltak és vannak az eurorégiók alapítására. Erre szolgált példával az eurorégiók országonkénti kategorizálása, ahol kiderült, hogy a 2004-es ötödik bővítésben résztvevő országok esetében minél több szomszédos országa van egy adott országnak, annál magasabb a részvételi aránya az eurorégiós együttműködésekben. Az eurorégiók száma szintén jellemző értékeket mutat fel a határtípusok szerinti kategorizálási rendszerben, ahol a régi tagállamok közötti határok mentén és az új tagállamok külső határainál általában a 2-3 eurorégió a jellemző, míg az új tagállamok közötti határok mentén és a régi tagállamok külső határai mentén a magasabb, akár 10, eurorégió megjelenése is előfordul. Ez egyértelműen rávilágít a régi és az új tagállamok közötti különbségekre az eurorégiók földrajzi helyzetét és sűrűségét illetően. Az egyes országok viszonylatában is megfigyelhető néhány kiugró jelenség. Németország a legaktívabb a határon átnyúló együttműködésekben való részvételt tekintve, ami szoros összefüggésben áll azzal, hogy a legnagyobb népességszámmal és legtöbb szomszédos országgal rendelkezik, az EU alapító országai közé tartozik. A másik kiemelkedő példa Svédországé, amely amellett, hogy Európa a leghosszabb szárazföldi határral rendelkező országa, emellett az együttműködésekben való részvételi intenzitásával ebben a viszonylatban Európa egyik motorjának tekinthető. Egyidejűleg hidat is jelentve az EU és Norvégia között, illetve az EU és a skandináv államok között. Az eurorégiók adatlapjai olyan összefüggéseket tártak fel, amelyek eddig csupán sejthetőek voltak, de az elemzés eredményeképpen alátámasztottá váltak. Ilyen például az alapítási év és a bővítési évek, illetve az Interreg program bevezetésének időpontjai közötti kapcsolatrendszerek, a földrajzi terület nagyságára és az alapítás évére vonatkozó megállapítások. Összességében megállapítható, hogy a fenti csoportosítási módszereknek köszönhetően a kutatók, elemzők és különböző szakemberek a jövőben könnyebben megtalálják a helyüket az általuk vizsgált határon átnyúló együttműködéseknek, és ugyanakkor az együttműködések is megtalálják helyüket a bővülő európai földrajzitársadalmi-gazdasági térben.

27

Irodalomjegyzék CZIMRE K. (2005): Euroregionális fejlődés az EU csatlakozás küszöbén – különös tekintettel Magyarország eurorégióira. Acta Geographica 228p. BARANYI B. 2007. A határmentiség dimenziói Magyarországon. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2007. FEJES ZS. (2010): A határon átnyúló együttműködések jogi és közigazgatási feltételei. Doktori értekezés. Szeged, 2010. p252. GABBE J. (2006): Legal status of cross-border co-operation structures – past, present and prospects. AEBR, Vilnius, December 2006. Forrás: http://portal.cor.europa.eu/egtc/en-US/Publications/Pages/welcome.aspx HARDI T. (2001): Az egységes határrégiók kialakulásának feltételei – lehetséges határrégiók a Kárpát medencében. Doktori értekezés, MTA RKK NYUTI, Győr-Pécs, 2001. NOVOTNY G. (2006): A határon átnyúló együttműködés sikerének kulcskérdései nemzetközi minták alapján. In: Kaiser Tamás (szerk.): Hidak vagy sorompók? A határokon átívelő együttműködések szerepe az integrációs folyamatokban. Ú.M.K., Budapest, 2006. 91-120. PERKMANN M (2003): Cross-border regions in Europe. Significance and drivers of regional cross-border co-operation‘. European Urban and Regional Studies 10(2): 153-171. RECHNITZER J. (1999): Határ menti együttműködések Európában és Magyarországon. In: Nárai Márta –Rechnitzer János (szerk.): Elválaszt és összeköt – a határ: társadalmi és gazdasági változások az osztrák-magyar határ menti térségben. MTA Regionális Kutatások Központja, Győr-Pécs, 1999. 972. SÜLI-ZAKAR I. (szerk.) (2003): A határok és a határmentiség az átalakuló KözépEurópában. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2003. p387. SÜLI-ZAKAR I. – CZIMRE K. (2007): A határon átnyúló (CBC) kapcsolatok Magyarország körül. Debreceni Szemle. Debrecen, 2007/1.pp.27-51. AEBR–European Commission: Gyakorlati Útmutató a Határon Átnyúló Együttműködésekhez. Gronau, 1997. AEBR–European Commission (eds.): Practical Guide to Cross-border Cooperation. Guide 2000 (German)–Regional Policy, 3rd edition, 2000. Eurorégió kártyák – saját gyűjtés az érintett eurorégiók honlapjairól és egyéb internetes forrásokból

28

Csorba Péter9

MAGUNKKAL VINNI A VIDÉKI TÁJAT… A vidéki, falusi népesség városba áramlása évszázadok óta az egyik legjellemzőbb migrációs folyamat. Az iparosodásnak a népességet a városba vonzó hatása időben több évtizedes késéssel jelentkezett a kontinens gazdaságilag periférikus területein. Svédországban, Olaszország középső részén, az Alpok területén, vagy Magyarországon ennek tipikus időszaka a XIX. század utolsó harmada volt, amikor a városokba áramlás tömeges méretet öltött. Ennek a migrációnak Magyarország nem tiszta példája, mert a folyószabályozások hatására épp ebben az időszakban megnőtt a jól művelhető, ármentesített földek kiterjedése, s a mezővárosok lakosainak tekintélyes része kiköltözött a tanyavilágba. Ezáltal helyenként nemhogy nőtt volna, de csökkent a városi népesség aránya. Az nagyipari központok felé irányuló népességmozgást, a városban munkát vállalók döntését és életvitelét komoly mértékben befolyásolta a közlekedési lehetőség. A kiépülő vasúti összeköttetés hatására Európa számos helyén megfigyelhető a kétlakiság fenntartását célzó törekvés. A városi bérmunkás családja nem költözött be a városba, a család falun maradt része igyekezett fenntartani a mezőgazdasági tevékenységet is. Ez elsősorban olyan városközeli térségekben lehetett sikeres stratégia, ahol nagy értékű, könnyen piacosítható terméket állítottak elő. A tipikus városkörnyéki zöldség és gyümölcstermesztő övezetekben a mezőgazdasági aktivitást könnyebben fenntarthatta a család helybe maradó része. A Ligur-tenger partján lévő híres Cinque Terre szőlővidéken pl. az 1870-re megépült Genova-Pisa-Firenze vasútvonal révén egyre több korábbi mezőgazdasági munkás ingázott Genova és Livono gyáraiba, de a szőlő termelésével nem hagytak fel. Az első migrációs hullámot természetesen a szőlőbirtokkal nem rendelkezők táplálták, később azonban már a kisbirtokos családok néhány tagja is csatlakozott az ipari bérmunkások tömegéhez, s a mezőgazdasági munka a család helyben maradt részére hárult. Ez a kettős életforma komoly családi, kisközösségi, generációs konfliktusokhoz vezetett. A falusi-városi életvitel, életszemlélet határán egyensúlyozó tömegek mentális problémája komoly szociálpolitikai, szociálpszichológiai kérdéssé vált. Ez a sokszor indentitásválságba, talajvesztettségbe, erkölcsi elbizonytalanodásba torkolló társadalmi jelenség időben eltolódva, de az egyének oldaláról lényegét tekintve mindenütt hasonló módon zajlott le, ill. helyenként még zajlik most is.

9

Intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Földtudományi Intézet

29

A városba irányuló migráció geográfiai háttere A migrációs életmódváltás mentális feldolgozását nem tisztünk boncolgatni, geográfusként azonban fel kell figyelnünk azokra a tényezőkre, amely ennek a bonyolult pszichológiai kérdésnek táji, környezeti elemivel kapcsolatos. Nem elhanyagolható szerepe van ugyanis a sikeres, vagy kudarcos adaptációban annak, hogy mennyire sikerült lelkileg vagy fizikálisan is megőrizni, vagy „magával vinni” a megszokott, biztonságot nyújtó falusias környezeti viszonyokat, elemeket az új városi lakóhelyre, vagy a kétlakisággal mennyire sikerült megőrizni a vidéki kötődést. A rurális térségekből városba kerülők 1: a térszerkezet oldaláról hiányolják • a tágas tereket és • a növényzetet, 2: a környezetminőség oldaláról pedig leggyakrabban • a jó levegőt, • a csöndet és • a „föld illatát” • esetleg a csillagfényes égboltot. Az ingázó, kettős életvitelű ember ezekhez a térszerkezeti és környezetminőségi tényezőkhöz egyéni lelkülete szerint viszonyul. Szerencsés esetben egyensúlyba kerül a városi környezet biztosította anyagi, nem ritkán kulturális, politikai, „eseménydúsabb” környezet nyújtotta előny a mentális felfrissülésben nagy szerepet játszó, falusi háttér szerepével. Azzal, hogy este, vagy hétvégeken a kerttel, a földdel foglalkozhat, sokuk számára azt jelenti, hogy lelkileg feltöltekezve kezdheti a városi munkáját. Van, akinél ez valódi szükségletté válik, van azonban akinél idővel nyűggé válik a föld, a kert karbantartása és már unalmasnak tartja a falusi estéket, hétvégéket. Vannak „urbánus lelkületű” emberek, akik legfeljebb a városi zsúfoltságot és a zajt érzik nyomasztó környezeti tehernek, s nekik nem hiányzik a zöldfelület, vagy a „trágyaszagú” falusi levegő. Az, hogy a falusi környezethez kapcsolódó földművelés gazdasági kiegészítő, jövedelempótló szerepének súlya mikor marad el a mentális szükséglet mögött, azt érzékeny indikátorként jól mutatja, ahogy a nagy falusi hátsó kertben teret nyer a zöldfelület, ahogy a szántóföldi kultúrát felváltja a zöldségeskert, később néhány gyümölcsfa, amely már nem kíván állandó gondozást, s alatta inkább már csak pihenni szokás. A folyamat sokszor egyéni hozzáállástól, életkortól, a család mentalitásától, a hagyományoktól és persze anyagi helyzettől függ. Ahogy lassan elmarad a falusias életvitelhez kapcsolódó földművelés gazdasági szerepe, úgy erősödik a környezetminőségi tényező. Mind többen érzik egyre fontosabbnak,

30

hogy kijőve a városból este egy jót szippantsanak a tiszta levegőből, élvezzék a csöndet és egyre inkább felértékelődik a diófa alatti újságolvasás. Ahogy a lazább térszerkezet, a rurális hangulatú környezet egyre szélesebb társadalmi réteg számára válik fontos életminőségi szükségletté, a mentális felüdülés, a mindennapos rekreáció igénye úgy hozta létre az alvótelepüléseket, a falusias városnegyedeket. A városkörnyéki hagyományos falvakból szorosabb beépítésű, korábbi mezőgazdasági hasznosítású földeket felemésztő elővárosok lesznek. Ennek a településmorfológiai folyamatnak legutóbbi ága a lakóparkok létrejötte, ahol már az elnevezésben is tükröződik, hogy a tágas, nyugodt, zöld környezet az egyik legfontosabb tényező. A mai európai és hazai tendenciák szerint azonban ez a folyamat nem egyirányú. Az utóbbi 10-15 évben a globalizációs hatások elleni ösztönös berzenkedés egyik megnyilvánulása, a környezettudatos életmód jele, ha a ház melletti kalapnyi földön családi szükségletre zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt termelnek, egyszerre kielégítve a mozgásszegény életmóddal történő szakítás igényét, és az egészséges élelmiszerhez jutás mind erőteljesebb tendenciáját. A szellemes szókapcsolattal „rurbanizált”-nak nevezik az olyan térségeket, ahol a lakókörnyezet urbánus infrastruktúrával rendelkezik, de megtartja a rurális körülmények előnyös környezeti vonásait. Ma az európaiak döntő része az ilyen lakókörnyezetet tartja ideálisnak, ilyen „elővárosi faluk” lakótelepeinek presztizse a legnagyobb. A rurbanizálódó nagyváros környéki térségben igyekeznek komoly beépítési korlátozásokat foganatosítani. Tudományosan jól megalapozott ökológiai, tájökológiai, természetvédelmi, tájvédelmi indokokkal akadályozzák a környezeti előnyök leromlását. Nyilvánvalóan nem jó, ha lassan összenőnek ezek a városkörnyéki lakótelepek. Maximum 1-2 ezer állandó lakosnak otthont nyújtó telep tűnik a leginkább ember méretűnek, ahol már kialakulhatnak a közösség szervező erők. Az ilyen lakótelepek között legalább 1-2 kilométer széles beépítetlen térséget kell hagyni, lehetőleg mozaikos földhasználatú, erdőt, szántót, kertet, vízfelületet és rekreációs térséget magába foglaló zöldterületet. Ezt a mozaikos kulturtájat, a telepek összenövését leginkább a nélkülözhetetlen közlekedési kapcsolat kiépítése, fenntartása veszélyezteti. A jó közlekedési helyzet ugyanis mágnesként vonzza a kisebb-nagyobb logisztikai cégeket, raktárbázisokat, bevásárló- és wellness központokat, egyszóval olyan beépítéseket, amelyek az egyre tágabb üzletkör miatt újra megállíthatatlanul növeli a közlekedés intenzitását, a zajt, a szennyezettséget, vagyis mindaz, ami miatt kihúzódott a lakosság az elővárosi övezetbe. A városkörnyék egykori mezőgazdasági falvainak fokozatos rurbanizálódását Európában már nemigen lehet meggátolni. Még az intenzív vidéktámogató politikával rendelkező Dániában, Nagy-Britanniában vagy Ausztriában is, ahol hatalmas reklámtáblákon büszkén hirdetik, hogy „Was wäre Tirol ohne Bauern?” (Mi lenne Tirolból parasztok nélkül?) reménytelen szélmalomharcnak tűnik a vidék mezőgazdasági aktivitásának megtartása. Egyre nagyobb értéket képvisel viszont az

31

ápolt, egészséges, biztonságos kulturtáj, ahol a laza, mozaikos térstuktúra és a környezet minősége hasonlít az egykor falusiasnak nevezett tájra. Ennek megőrzése sem lebecsülendő célkitűzés, az európai tájvédelem ezzel nagyban hozzájárulna sok civilizációs betegség elkerüléséhez.

Már csak díszként szolgálnak az egykori paraszti múlt eszközei, a nyaralónak a pingpongasztalra van szüksége. (Zillertal, Ausztria)

Példák a városba vitt falusias környezetre Kevés ország van, ahol a falusi mentalitás urbanizálódásának konfliktusos folyamatát tudatos állami szociálpolitikával sikerült tompítani. Az egyik ilyen pozitív példa Svédország, ahol a XIX. század végén, majd az 1920-as években is a fővárosba áramlók életmódváltását kifejezetten falusias lakónegyedek kialakításával segítették. Biztosan a skandináv emberek közismert természetközeliségének is szerepe volt abban, hogy állami feladattá emelték a városba költözők számára az olyan városnegyedek létrejöttét, ahol megmaradt a vidékiség illúziója, a családi faház, a kert, a Stockholm környéki természet közelsége. Az elgondolás sikere egyértelmű, hiszen ezek a falusias elővárosi telepek ma is lassan száz éve élnek, nem váltak leromlott rossz hírű negyedekké. A „kolóniák”-nak nevezett telepek fából épült házai mára már inkább hétvégi házakhoz hasonlítanak, de a kertecskék művelése folyamatos, látszik rajta a mindennapos gondoskodás. Egyikük pl. a Södermalm szigeten lévő egészen közel

32

van az óvároshoz, a Gamla Stan szigethez, de ahogy joggal mondhatnánk mégis „egy más világ”. A falusias környezet iránti nosztalgia ellensúlyozására némely nagyvárosban igen elterjedtek a kiskert-közösségek által fenntartott telepek. Az ÉNy németországi Münsterben pl. egész sor ilyen hobbikert-bokor van, sőt az 1970-es években egy korábbi labdarúgó pályát is átalakítottak kiskertekké. Az itt sorakozó kertecskéknek egészen biztos, hogy nagyobb a mentális szükséglet-kielégítő szerepe, mint gazdasági haszna. Többségét nyugdíjasok használják, tehát nem a napi munkafáradság feledtetését, hanem a tevékeny időskor biztosítását szolgálják.

Kiskertek Münster (Németország) déli városrészében

A svéd, német példáknál említett kolónia kifejezés nálunk inkább a bányásztelepekre értették, ahol hosszú évszázadokig természetes módon együtt folyt a bányaművelés és a kertek gondozása a telepek házai között. A nagy szánbányászati vállalatok – Pécs, Tatabánya, Salgótarján – kifejezetten megkövetelték a kolóniák lakosaitól a kertek mintaszerű művelését, amihez azonban rendszeresen komoly segítséget is adtak (vetőmag, műtrágya). A kertek művelése tehát a sok esetben a falvaktól távol élő bányászkolóniák számára az önellátás egyik eszköze volt, s csak alárendelt, bár nem elhanyagolható szerepet játszott a kertművelés mentális hozománya. Ennek oka az volt, hogy a bányászcsaládok többsége generációkon át bányaműveléssel foglalkozott, tehát bennük nem alakultak ki azok az érzelmi feszültségek, amivel a mezőgazdaságból az iparba került hirtelen életmód és környezetváltásra kényszerültek küszködtek. A

33

bányászoknak azonban a pszichikailag rendkívül megterhelő zárt földalatti munkahely miatt különösen nagy szükség volt a tágas, szabad térre, az élő kulturkörnyezetre.

Az egykor „jobb napokat látott” pécsbányatelepi kolónia házainak egyike.

A XX század legnagyobb volumenű magyarországi belső népességmozgása az 1950-es, 60-as években a főváros felé irányuló migráció volt. Budapest esetében az ingázók vidékies lakókörnyezetének megtartását nagyban elősegítette, hogy egészen az 1980-as évek elejéig külön engedélyre volt szükség a fővárosi letelepedéshez. Ez az adminisztratív akadály ugyan az 1970-es évektől már számottevően enyhült, igazolt budapesti munkahely esetén könnyen meg lehetett kapni, de a főváros népességének túlzott felduzzadását továbbra is igyekezett elkerülni a politikai-gazdasági vezetés. A XX. század során tehát a főváros környéki agglomerációban időnként kifejezetten irányított módon falusias környezetbe igyekeztek letelepíteni a városban dolgozók többségét. Ez a lehetőség többnyire találkozott az alföldi, dél dunántúli mezőgazdasági tájakról indult munkavállalók

34

igényével, azaz elsősorban a Budapestet északkeletről, keletről, délkeletről övező külső agglomerációs gyűrű településeiben megmaradt a lehetőség az elhagyott vidékies környezet és életmód rekonstruálására. Sokat rontott ugyan az itteni életkörülményeken a fővárosból kitiltott bűnöző elemek ide szivárgása, de kétségtelen, hogy a környezet térszerkezete – nagy porták, szellős beépítés, és minősége; jó levegő, csönd, zöldfelületek a Gödöllőtől Érdig terjedő övezet falvaiban; tipikusan pl. Pécel, Gyömrő, Monor, Üllő, Gyál, Dunaharaszti esetében adottak voltak. A laza térszerkezet záródása, a környezetminőség romlása itt is az 1980-as évek végén kezdődött el, amikor a tulajdonosváltáskor a régi falusias méretű porták szinte minden esetben megfeleződtek, a nagy, egykor akár még szántóként is használt hátsó kertek területén új utca és házsor alakult ki.

Vidékes táj a városok árnyékában A ma tapasztalható településhálózati, településmorfológiai tendenciák nálunk és egész Európában azonos irányba mutatnak. Az életminőség javításának igénye egyértelműen összekapcsolódott a lazább térszerkezet és a magasabb környezetminőség biztosításával. A beépítés sűrűségének csökkentésére a nagyvárosok területén kevés jó példát lehet említeni. A magyar városokban az egy lakosra jutó zöldfelületek aránya még inkább csökken, s csupán néhány kivételes esetet lehet említeni, amikor a belvárosi rehabilitációs programok eredményeképp lazább térstruktúra jön létre. Ilyen pl. a budapesti Károly körút átépítése kapcsán a Főpolgármesteri Hivatal előtti térség „kitágítása”, vagy épp most a Margit-körút súlyos levegőszennyezettségét befolyásoló, volt ipari minisztérium épületének lebontása, s helyén zöldfelület létesítése. A városi környezet minőségének javítására ennél valamivel több pozitív példa hozható fel, a közlekedés kitiltása számos városunk belvárosi sétálóövezetében csökkentette a zaj- és levegőszennyezettséget, a vízfelületek növelése fokozta a kedvező környezeti adottságokat. A lazább lakóövezeti beépítés megvalósítása viszonylag szerény eredményeket mutat fel a történelmi belvároson kívüli övezetekben is; sőt inkább azt tapasztaljuk, hogy az egykori családi házas, második lakóövezetben, ill. a többnyire lakóövezetté átalakuló első ipari övezetben is nő a beépítési zsúfoltság. A magas telekárak hatására számos korábban földszintes családi házas negyedben eluralkodtak a 4-6 szintes társasházak. A laza beépítés és a jó környezetminőség megteremtésére, a néha idealizálva, nosztalgiával emlegetett vidékies körülmények kialakítására ma inkább csak a városkörnyéki övezetben van lehetőség. Itt az újonnan létrehozott lakótelepeken, lakóparkokban vagy az infrastrukturálisan és épületállományát tekintve is feljavított tradicionális falvakban egyesíthető a fenti kettős elvárás. Ide lehet „becsempészni” az egykori vidéki hangulatot, hangsúlyozottan annak ma már alig elfogadható mellékelemei – pl. sáros, rossz utak, az állattartásból eredő szaghatás stb. – nélkül.

35

„Magunkkal vinni a tájat” valójában legfeljebb a városok pereméig lehet. Az urbánus táj nem ad valódi táji élményt, nem közvetít olyan környezeti hatásokat, amelyek az emberek többségének komoly mentális támaszt adhat. Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája hatalmas összegeket fordít a falusias körzetek népességmegtartó erejének növelésére. Sajnos úgy tűnik, egyelőre szerény eredménnyel. Inkább csak az urbanizálódás ütemének csökkentéséről, mintsem a tendencia megfordításáról beszélhetünk. A városlakók számának csökkenéséről szóló USA statisztikai adatokban is lehet kételkedni, és az eredmények mögött valódi ruralizálódás helyett a közigazgatási határok megváltoztatását sejteni. Nehezen hihető, hogy az USA városlakói közül a rurbanizált övezetbe kiköltözők száma fölülmúlja a városokba beköltözők számát. Tény azonban, hogy a mindennapok egykor falusiasnak nevezett környezeti kulisszáit egyre többen igénylik. A környezetökológiai szempontból is igényes lakóhelyre törekvés nem fog csökkenni. Mi még ennek az útnak még az elején tartunk, de az irány egyértelműen erre mutat.

Ajánlás Kedves Ünnepelt! Kedves Ilike! Az előttem járó nemzedék azon kivételes tagja vagy, akinek nem voltam tanítványa, hiszen amikor az 1970-es években én koptattam az azóta múltba, emlékekbe süllyedt negyedik emelet iskolapadjait Te még nem Debrecenben tanítottál. Nem vagyok tehát tanítványod, a szó klasszikus értelmében. Annál nagyobb értéknek hiszem, hogy kollégaként gyakorolt Rám személyed, az általad képviselt szakterület olyan hatást, hogy néhány tájföldrajzi, településökológiai téma kapcsán – pl. a debreceni városökológiai sétaút esetében, úgy éreztem szükségem van véleményedre, szakmai meglátásaidra. Remélem, hogy a fenti gondolatfüzér, a táj, a településföldrajz és a migráció határán mozgó töprengés kifejezi azt az inspiráló erőt, amit ilyen témák kapcsán a Te tudásod, emberi és tanári habitusod a környezeted, a kollégák felé sugároz. Kívánom, hogy sokáig élvezhessük még ezt az emberi és szakmai értéket, amit Te képviselsz, és legyen mindenkit gazdagító hatása pályád mostani „régebb óta fiatalosan” töltött szakaszának.

36

Dövényi Zoltán10

TŰNŐDÉSEK A MAGYARORSZÁGOT ÉRINTŐ NEMZETKÖZI VÁNDORLÁSRÓL Szubjektív bevezetés „Ha Eke Ilonka, akkor migráció” – ez volt az első gondolatom, amikor elolvastam a felkérést, hogy egy adott évszám kapcsán írjak tisztelgő tanulmányt a Tanárnőnek. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a gondolat villant be, hiszen Eke Ilike talán ezzel a témával írta be leginkább nevét a hazai geográfia történetébe. Mivel időnként magam is próbálkozom ilyen jellegű kutatásokkal, nem meglepő, hogy egy alkalommal pályáink keresztezték egymást, azaz közösen írtunk tanulmányt (EKÉNÉ ZAMÁRDI I. – DÖVÉNYI Z. 2010). Hogy a közös munka egyáltalán elkészült, az alapvetően az ő érdeme, amit ezúton is köszönök, s hálám jeléül ajánlom neki ezt a rövid szösszenetet. Kell-e Magyarországnak a migráció? Ezt általában sem könnyű megmondani, egy konkrét országra vonatkozóan pedig még

nehezebb a válasz. Első megközelítésben azt lehetne kiemelni, hogy a bevándorlás kedvező, az elvándorlás pedig kedvezőtlen folyamat. Valójában persze ez sem olyan egyszerű, mert például a hirtelen, nagy tömegben megjelenő bevándorlók súlyos problémát jelenthetnek, egy túlnépesedett országból történő kivándorlás pedig még előnyös is lehet. Magyarország esetében az országhatárt átlépő migráció a honfoglalástól, illetve az államalapítástól valamilyen formában szinte mindig jelen volt. Bár az évezredes távlatban jórészt a bevándorlással jellemezhető időszakok domináltak, azért akadtak elvándorlási periódusok is. Hosszú történelmi távlatban Magyarország nyertese volt a migrációnak, s ennek nem elhanyagolható népesedési, társadalmi és gazdasági következményei és hatásai voltak, illetve vannak még napjainkban is. 2.1. A bevándorlás néhány aspektusa Az immigráció legalább három történelmi periódusban jelentős, vagy legalább is értékelhető szerepet játszott hazánkban, a népesedési folyamatok alakulásában. Ebben a megközelítésben elsőként a tatárjárást kell említeni: az ország kb. 20–25%os népességveszteségét az ezt követő, kb. háromnegyed évszázad 200–250 ezres bevándorlása lényegében pótolni tudta. (SZŰCS J. 2002.). A legnagyobb népességpótló bevándorlás a XVIII. századot jellemezte, amikor a török hódoltság emberveszteségét jelentős részben a bevándorlás révén tudta 10 Tudományos tanácsadó. MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont – Földtudományi Intézet – Társadalomföldrajzi Osztály

37

kiheverni az ország. A jelentős néptömegek bevándorlása kétségtelen, azt azonban nem lehet tudni, hogy mennyien is érkeztek: a leginkább valószínűnek a kétmillió körüli érték látszik. A harmadik periódus jelenleg is zajlik: a szocializmus migrációs veszteséget hozó évtizedei után a rendszerváltozás a nemzetközi vándorlásban is fordulatot hozott. Kelet- és Közép-Európában az 1990-es évek elején generálisan átrendeződtek a politikai-társadalmi-gazdasági viszonyok, s ennek következtében az önkéntes és a kényszerjellegű migráció is új dimenziókban jelentkezett. A korszak elején az utóbbi típus volt a jellemző: a Jugoszlávia felbomlását kísérő menekülthullámokból bőven jutott Magyarországnak is, de tízezrével kaptak menedéket román állampolgárok a Ceausescu-diktatúra bukása körüli zavaros időkből. A menekültek és menedékesek többsége idővel elhagyta az országot, így tartósan nem befolyásolták népesedési viszonyainkat. A kényszerjellegű vándorlások elültével a „normális” migráció lett a meghatározó. Az 1980-as évek végétől napjainkig több mint fél millióan vándoroltak be az országba, ami első pillantásra jelentős tömegnek tűnik, valójában azonban az ország népességének legfeljebb 6%-a. Ráadásul a bevándorlók több mint fele időközben elhagyta az országot, így 2012-ben nagyjából 230 ezer külföldi állampolgár élt legálisan Magyarországon, ami kb. 2,5%-os arányt jelent. Az alacsony értékek ellenére sem mondható azonban, hogy a bevándorlás nem hagy nyomot az ország népesedési-társadalmi arculatán. Néhány a kedvező hatások közül: – Az elmúlt negyed évszázadban a nemzetközi vándorlás minden évben pozitív volt, s ez valamelyest lassította az ország 1981 óta tartó népességfogyását. Ez többek között azt is jelenti, hogy hazánk népességszáma néhány évvel később süllyedt 10 millió alá, mint az bevándorlás nélkül történt volna. – Az immigráció valamelyest javított a természetes népmozgalom – ennek ellenére elkeserítő – mutatóin is. Azt ugyanis mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az országban tartósan élő külföldiek itt született gyermekei beszámítanak az éves születési létszámba. – Talán furcsának tűnik, de mégis azt kell mondani, hogy kedvező vonásként említhető, miszerint a bevándorlás érdemben nem befolyásolta az ország etnikaivallási szerkezetét. Ennek hátterében az áll, hogy Magyarország, mint migrációs célpont elsősorban a szomszédos országok magyarsága számára volt érdekes. Így Magyarországon a bevándorlók körében nem alakultak ki olyan „párhuzamos közösségek”, amelyek Nyugat-Európa több országában is komoly problémát jelentenek. Ezen az úton leginkább még a kínai diaszpóra jutott előre, kis létszámuk miatt azonban érzékelhető méretű „Chinatown” nem alakult ki. – A bevándorlók jelentős része idővel megkapta a magyar állampolgárságot, ami a beilleszkedés folyamatának egyik fontos állomása. 1993 és 2010 között mintegy 135 ezren szerezték meg az állampolgárságot, ami évi átlagban kb. 7500 új

38

állampolgárt jelent. Ezek döntő része (közel 90%) a szomszédos országokból (Románia, Szerbia, Ukrajna, Szlovákia) érkezett (GÖDRI I. 2013).

A kivándorlás néhány aspektusa A hazai migráció történetében az emigráció jóval kisebb szerepet játszott, mint a bevándorlás. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy egy-egy periódusban ne lett volna fontos szerepe. Mindenképpen ilyennek tekinthető a dualizmus kora, amikor a kivándorlás 1869–1910 között meghaladta a bevándorlást. Erre az ország történetében korábban nem volt példa. A dualizmus kori kivándorlás meghatározó tömegét a tengerentúlra történő exodus adta: 1899–1913 között a Magyar Birodalomból kb. 1,3 millióan vándoroltak ki, döntően az Egyesült Államokba. Ezek egy része később visszatért ugyan, az emberveszteség azonban így is jelentős. Az „amerikaláz” megítélésénél érdemes a rövid- és a hosszú távú hatásokat is figyelembe venni. Az előbbiekhez tartozik, hogy ezek a kivándorlók a korabeli munkaerőpiacról lényegében nem hiányoztak, távozásuk egyfajta biztonsági szelepként is felfogható. Az exodus hosszú távú és tartós hatása a népesedési folyamatokban is jelentkezett: a végleg kivándorlók és leszármazottaik nagyon hiányoztak és hiányoznak ma is a Kárpátmedence népességéből. Hasonló népesedési következményei vannak pl. az 1956-os menekülthullámnak: ebben az esetben sem csak a közel 200 ezer emigráns, hanem az ennél nagyobb számú leszármazott is nagyon hiányzik Magyarország népességéből: velük együtt ma is bőven 10 millió felett lenne a lakosság létszáma. A darabszámra mérhető veszteséghez ebben az esetben még egy másik társadalmi kár is társul, ez pedig az elveszett humántőke. Ez abban jelentkezett, hogy az országot elhagyók képzettségi szintje észrevehetően az országos átlag felett volt. A rendszerváltás után a magyarországi lakosság kivándorlása hosszabb ideig nem tűnt komolyabb problémának: a tartósan külföldön élő 100–120 ezer hazánkfia vállalható átmeneti veszteséget jelentett. A jelenleg is tartó gazdasági krízis következményeként azonban nem csak a lakosság migrációs potenciálja lett nagyobb (NYÍRŐ ZS. 2013), hanem a kivándorlás is megélénkült. Ennek következtében a migránsok száma 2010 végén megközelítette a 200 ezret (HÁRS Á. 2013), 2013 elején pedig már olyan hírek jelentek meg a médiában, hogy fél millió magyar dolgozik külföldön. Ez a magas érték nem illik bele a képbe, ennek inkább a fele tűnik reálisnak. A magyarországi lakosság kivándorlásának közeljövőre vonatkozó előjelei meglehetősen kedvezőtlenek, s nem kizárt a tartós és állandósult migráció lehetősége – ennek minden társadalmi és gazdasági következményével (HÁRS Á. 2013).

39

Epilógus Arra a korábban feltett kérdésre, hogy „kell-e Magyarországnak a migráció?” a válasz természetesen igen. De nem mindegy, hogy milyen az a migráció. Az elmúlt közel negyed évszázadban az ország hasznot húzott a nemzetközi vándormozgalomból, de korántsem biztos, hogy ez a jövőben is így lesz: a stagnálócsökkenő bevándorlás és a gyorsan növekvő kivándorlás hamar elvezethet oda, hogy ismét veszteséges lesz számunkra a nemzetközi vándorlás. Ezt már csak azért is jó lenne elkerülni, mert az elkövetkező években a munkaerőpiacnak is szüksége lesz pótlólagos munkaerőre. Ennek alapvetően két oka van:egyrészt az 1950-es évek első felében született népes korosztály nyugdíjba menetele, másrészt pedig az aktív korúak számának csökkenése (HABLICSEK L. 2006). A kieső munkaerő pótlására lehetőségként felmerül a kivándorlás mérséklése, illetve a bevándorlás szinten tartása, vagy éppen növelése. Egyik sem lesz könnyű…

Irodalom EKÉNÉ ZAMÁRDI I. – DÖVÉNYI Z. (2010): Migráció és mobilitás – In: Tóth J. (szerk.): Világföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 376–405. GÖDRI I. (2013): Migráció nemzeti/nyelvi határokon belül. Bevándorlók és új állampolgárok a szomszédos országokból – változó trendek – Magyar Tudomány 3. Pp 263–274. HABLICSEK L. (2006): A népesség várható alakulása a következő évtizedekben, különös tekintettel a területi különbségekre – In: Tóth P. P. (szerk.): Bevándorlás Magyarországra. Lucidus Kiadó, Budapest. HÁRS Á. (2013): Magyarok-külföldön. Gondolatok a magyarok külföldi munkavállalásáról – Magyar Tudomány 3. Pp. 286–291. NYÍRŐ Zs. (2013): A migrációs potenciál alakulása Magyarországon – Magyar Tudomány 3. Pp. 281–285. SZŰCS J. (2002): Az utolsó Árpádok – Osiris Kiadó, Budapest, 515p.

40

Illés Sándor11 – Kismarjai Balázs12

A VÁNDORMOZGALOM ORSZÁGOS TRENDJEI ÉS BÁCS-KISKUN MEGYEI SPECIFIKUMAI Bevezetés Az 1980-as évek végétől a nemzetközi vándorlások reflektorfénybe kerülésével, a belföldi vándormozgalom vizsgálata háttérbe szorult a területi mobilitási vizsgálatokon belül. Pedig, a belső migrációs folyamatok mennyiségi alakulása is meglepő fordulatot vett a transzformációs időszakban. 1989-től, vagyis még közvetlenül a kelet-közép-európai rendszerváltások kezdete előtt erőteljes változás nyomai kezdtek mutatkozni. A vándorlások volumenében az addigi süllyedő tendencia, zuhanásba ment át. Az 1950-es évek vége, 1960-as évek eleje nagyarányú vándormozgalmának makroszintű okai között találhatjuk az iparosítást, a tömeges munkaalkalmakat teremtő beruházásokat, a mezőgazdaság kollektivizálását, melyek nagyarányú városba áramlást indukáltak. E mozgásokat erősítette a városokat a falvak ellenében preferáló politikai hatás is. Ebben az időszakban külön-külön és együtt is, a vándorlás volt az urbanizáció és a társadalmi mobilitás legjelentősebb közvetítő mechanizmusa. A vándorlások volumenének folyamatos csökkenésében szerepe volt a decentralizált ipartelepítésnek, az életkörülmények lassú területi nivellálódásának, a településegyesítéseknek. A kilencvenes évek közepén lezárult a belföldi vándormozgalom 1988-89-ben kezdődő transzformációs időszaka. A területi mobilitás elemei 1994-től lassan növekedésnek indultak. Annyi megállapítható, hogy a belföldi vándormozgalom alacsony szintjében megnyilvánuló bénultságból kifelé tart a magyar társadalom és hullámzásokkal tarkított enyhe szintnövekedés volt tapasztalható a kilencvenes évtized második felében, valamint az ezredfordulót követően, egészen 2008. évig.

Trendek Az 1950-es évektől kezdődően a jelentős társadalmi átalakulások velejárója a növekvő térbeli mobilitás volt. A vándorlások mennyisége az 1950-es évek végétől 1960-as évek elejétől kezdve, kisebb megszakításoktól eltekintve, fokozatosan csökkent, ami teljes mértékben beleilleszkedett az általános európai folyamatokba. Az 1980-as évek végétől azonban egészen más irányú változások következtek be.

11 12

Tanszékvezető, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Doktorandusz, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék,

41

400 000 350 000 300 000 250 000 200 000 150 000 100 000

Állandó vándorlások Településen belüli költözések (állandó)

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

0

1990

50 000

Ideiglenes vándorlások és visszavándorlások Településen belüli költözések (ideiglenes)

1. ábra: A belföldi vándorlások és a településen belüli költözések számának alakulása 1990– 2008 között (Forrás: KSH) Hatalmas politikai, gazdasági, társadalmi átalakulás történt Magyarországon, azonban a térbeli mobilitás össztömegének változása – a várakozásokkal ellentétben – zuhanásba csapott át. Vajon miért nem növekedett a térbeli mobilitás? Az elmúlt évtizedekben az volt tapasztalható Magyarországon – és az átmeneti országok többségében –, hogy „nagy változásokra” a népesség szinte mechanikusan növekvő térbeli aktivitással reagált, tehát a térbeli mobilitás mennyiségének növekedése a változásoknak egyfajta indikátora volt. A nyolcvanas évek végén kezdődő átalakulásra azonban nem volt válasz. Pontosabban fogalmazva volt, csak éppen ellenkezője az addig tapasztaltaknak és az akkori várokozásoknak. Az állandó vándorlásokon kívül az összes többi térbeli mobilitási forma mennyisége zuhanni kezdett. Megállapítható, hogy a térbeli mobilitás indikátor funkciója működött, csak éppen a várttal ellentétes irányban. Az átmenet az egyéneket, családokat, háztartásokat oly módon érintette, hogy területi mozgásra irányuló döntéseiket túlnyomórészt elvetették vagy elhalasztották. A metamorfózis időszakát a bizonytalanság élménye uralta, mely bizonytalanság Magyarországon nem csapott át a kilátástalanság érzetébe, ami viszont már tömeges belföldi és nemzetközi migrációt indukálhatott volna. A közeljövő kiszámíthatatlansága helyben tartotta az embereket, és ritkán hoztak kockázatosnak számító vándorlási döntéseket az 1990-es évek első felében. A lakás és a helyi kapcsolati hálók nyújtotta lokális biztonság többet nyomott a latban, mint egy biztosnak látszó távoli munkaalkalom betöltésével járó vándorlás. A zuhanásban bizonyosan szerepe volt az egyébként kötelező lakcímbejelentés terén is tapasztalható állampolgári fegyelem lazulásának. Másképpen fogalmazva, a puha diktatúra ellenhatásaként egyesek a növekvő szabadság egyik megnyilvánulásaként úgy érezhették, hogy lakcímváltoztatásukat nem szükséges az „állam” tudomására hozni. A lakcímváltoztatások bejelentésének elmaradása nem volt tömeges, hiszen egyéni érdekek is fűződnek a lakcím regisztráltatásához, és a becsületes állampolgárok racionális mérlegelés után nyilván bejelentkeztek. A mennyiségek zuhanásának végső indokait természetesen az össztársadalmi méretekben ható makroszintű okokban kell keresni. Tehát a lakásrendszer és a

42

munkaerőpiac vonatkozó időszakban történt változásaiban, mely faktorokat a szakirodalom alaposan feltárta.

A kilencvenes évek közepén lezárult a belföldi vándormozgalom transzformációs időszaka. A területi mobilitás elemei 1994-től lassan növekedésnek indultak. Annyi megállapítható, hogy a belföldi vándormozgalom alacsony szintjében megnyilvánuló bénultságból kifelé tart a magyar társadalom és hullámzásokkal tarkított enyhe szintnövekedés volt tapasztalható a kilencvenes évtized második felében, valamint az ezredfordulót követően. Az állandó vándorlások mennyisége a 2004-2005-ös megtorpanástól eltekintve enyhén emelkedett. Érdekes módon az állandó jellegű vándorlás mennyisége fluktuált nagyobb mértékben, az ideiglenes vándorlásokkal összevetve. A 2008. évi radikálisan módosuló adatok egy újabb trendmódosulás előszelét is jelenthetik. A vándorlásokkal szinkronban, a településen belüli költözések mennyisége is növekedett 1993-94-től fogva. Igaz az emelkedés mérsékelt volt, és az állandó jellegű településen belüli költözések volumenének fluktuálása volt jellemző. A vándorlásoktól eltérő vonás, hogy az állandó jellegű településen belüli költözések nagyságrendje a háromszorosa ideiglenes párjának. A vándorlások vonatkozásában hasonlóak a mennyiségek. A vándorlásokhoz hasonlóan a 2008. évi településen belüli költözések számai is jelentősen csökkentek. Jelenleg lehetetlen megítélni, hogy egyszerű fluktuációról, esetleg trendmódosulásról van-e szó. Történhetett azonban adminisztratív és/vagy statisztikai adatgyűjtési koncepcióváltás is.

Bács-Kiskun megye népességi és migrációs specifikumai A demográfiai változások az elmúlt évtizedekben Magyarországon legtöbb esetben negatív tendenciájúak voltak. Elég, ha csak az ország népességének állandó és folyamatos csökkenésére gondolunk. Az általános változások mellett azonban jelentős átrendeződések játszódtak le megyei és települési szinteken is. A folytatásban Bács-Kiskun megye népességi változását vetjük össze öt kiválasztott megyével. Ezen öt megye – sorrendben: Pest, Veszprém, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron – kiválasztását az alábbi okok alapján tettük meg:

• • • • •

Pest megye, mint Bács-Kiskunnal szomszédos terület, az ország fővárosához közel eső, annak előszobájaként működő, agglomerációs zóna; Veszprém megye, mint az ország egyetlen stagnálóhoz közeli értékekkel rendelkező területe; Csongrád megye, mint Bács-Kiskunnal szomszédos, ahhoz hasonlóan alföldi terület, amely szintén a fővárostól távol eső, határ menti kistérségekkel is bír; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, melynek népessége 1970-ben szinte szám szerint megegyezett a vizsgált Bács-Kiskun megyéével, és azóta hasonló pályát jártak be; és Győr-Moson-Sopron, mely egy fővárostól távolabb eső, mégis gazdasági teljesítménye okán népességét növelő megye.

43

A 2. ábrán megfigyelhető, hogy az ábrázolt hat megye közül Bács-Kiskun volt az, amelynek népessége a legnagyobb arányban csökkent.

2. ábra: Megyék népességének változása 1970-2010 között. Forrás: KSH alapján saját ábrázolás

Pest megye elképesztő méretű 40%-os, valamint Győr-Moson-Sopron több mint 8%-os növekedése méltó említésre. A csökkenő lélekszámú megyék közül pedig a Homokhátság megyéje volt az, amely mintegy 8%-os csökkenéssel a legnagyobb visszaesést produkálta Bács-Kiskun megye népsűrűsége sosem volt kimagasló – mindig is az ország legritkábban lakott területei közé tartozott. A népességcsökkenéssel párhuzamosan az egy négyzetkilométerre jutó lakosok száma máig folyamatosan csökken. A négy legritkábban lakott megye közül a legalacsonyabb értéket Somogy mutatja, ahol a denzitás csupán 53 fő/km2. Bács-Kiskun, Tolna megyével együtt a második, a maguk 63 fő/km2-es értékével. Ez is azt mutatja, hogy a Homokhátság lassan a legritkábban lakott térségek egyike lesz. A megyén belüli demográfiai vizsgálatok közül elsőként nézzük meg a nagyobb települések népességi értékeit. Az ötezer főnél nagyobb népességű települések közül hatalmas, kiugró értéket mutat Kecskemét. A mennyiségi mutatókra redukálva vizsgálódásunkat megállapítható, hogy a „hírös város” viszonya olyan Bács-Kiskun megyével, mint Budapest az országgal – egy hatalmas vízfej, amely népességénél, gazdasági súlyánál fogva szinte felborítja a demográfiai mutatókat. 1970-hez képest majdnem 33%-kal, 27751 fővel növelte 2010-re népességét (112233 fő). A túlzottan nagy méret akkor tűnik igazán szembe, mikor a következő legnépesebb várost, Baját vesszük szemügyre: lakosságának száma alatta

44

marad a negyvenezernek (2010-ben 37638 fő), csakúgy, mint a képzeletbeli dobogó harmadik fokán elhelyezkedő Kiskunfélegyháza népessége (2010-ben 30640 fő). Ezzel le is zártuk a harmincezernél nagyobb lélekszámú települések listáját, hiszen a sorban negyedik – és helyi viszonylatban „nagy” városnak tekinthető Kiskunhalas lakosainak száma 2010-ben már jóval a lélektani határ alatt volt (28862 fő). A legnagyobb népesség-veszteséget a Baja-Kiskunhalas-megyehatár térség közepén fekvő két település, a határ közeli Mélykút, illetve Jánoshalma szenvedte el, ahol az előbbiben 1970-hez képest 2450-nel (-31,6%), utóbbiban több mint háromezerrel kevesebben laknak (27,2%-os csökkenés). A megyébe történő állandó bevándorlás és az onnan történő elvándorlás mérlege 1980 előtt negatív volt, majd egy hosszú periódusban, a nyolcvanas évek közepétől a kétezres évek elejéig tartó időszakban ez pozitívra változott. Ez 2000ben 881 fővel tetőzött, majd egy 2002-es 2 fős minimum után két évig 200 fő körül stabilizálódott. 2005 óta azonban a tendencia újra negatívba fordult, és ez azóta sem változott. 2006-ban már 365 fővel többen hagyták el a megyét, mint ahányan érkeztek, 2008-ban ez az érték már 715 fő volt. A születések-halálozások száma megfelel az országos tendenciáknak. Az elhunytak száma évről évre a 7000 és 7500 fő között mozog, csakúgy, mint a születések 5000 fő körüli értéke. Itt azonban a közelmúltban egy rendkívül erőteljes csökkenés játszódott le: a 2009-es 4905 újszülötthöz képest 2010-ben már csak 4480 gyermek jött világra.

3. ábra: Vándorlási egyenleg Bács-Kiskun megyében 1980 és 2009 között (Forrás: KSH alapján saját ábrázolás)

A fentebb tárgyalt különböző adatsorok alapján kijelenthető, hogy BácsKiskun megye népességcsökkenését nem lehet egy okra visszavezetni. Az egész

45

országra jellemző folyamatok, a népesség – sajnálatos – folyamatos csökkenése itt is jelen van, kiegészítve egy nagyon erős elvándorlási áramlattal. Itt ki kell emelni a megye északi és középső részére ható közép-magyarországi régió – és ezen belül Budapest – vonzerejét, valamint a déli, délkeleti részre vonzerőt gyakorló Szegedet. A megyén belüli népességmozgást leginkább Kecskemét köti le, folyamatosan magához vonzva a kisebb, rosszabb életlehetőségekkel bíró települések lakosait.

Konklúziók és ajánlások Bács-Kiskun megyét az országos demográfiai apálynál is mélyebb népességi és népesedési válság sújtja. Még inkább érvényes lehet e megállapítás a Homokhátságra, ahol a természetes fogyás mértéke és az elvándorlás is jelentősebb lehet a megye átlagánál. A tanulmány elsősorban a migrációs folyamatokra koncentrált, és az alábbiakban egyes migrációs politikai eszközök számbavételével próbálja megválaszolni az alábbi három kérdést: 1. Hogyan fokozható a térség népességmegtartó ereje? 2. Hogyan segíthető elő a térség népességvonzó potenciálja? 3. Kiket és mely csoportokat helyezzen előtérbe a térségi migrációs politika? A népességmegtartó képesség fokozásához a térség gazdasági erejének növekedése járulhat hozzá a legnagyobb mértékben. A tervezett Duna-Tisza csatorna beruházási munkálatai közvetlenül teremtene munkaalkalmat a térségben élőknek, majd az elkészülte után a közvetett hatásai lennének jelentősebbek a népességmegtartó erő szempontjából. A csatorna léte megakadályozná, vagy legalábbis mérsékelné a Homokhátság globális felmelegedés következtében előbbutóbb bekövetkező elsivatagosodását. Egy jövőváltozatban biztosak lehetünk. Ha a víz eltűnik a térségből, akkor az emberek is elvándorolnak onnan. Támogatni kellene a jelenlegi térségbeli és közeli városlakók körében a „kétlakiság” Homokmegyére jellemző hagyományának újraéledését, hogy a térségben sok „niche” alakulhasson ki, tehát sok objektív és/vagy szubjektív jól-létet biztosító hely legyen, nemcsak a térségbeliek, hanem a turisták és migránsok számára is. Az első kérdésre adott válaszaink szinte sugallják a második kérdés tükrözte problémára adandó potenciális megoldási javaslatainkat. Kívülről odavezetett édesvíz nélkül szinte lehetetlen a Homokhátság népességvonzó potenciálját növelni és oda bevándorlókat vagy akár az általában vett tőkét, munkaerőt és szolgáltatásokat vonzani. Véleményünk szerint a tervezett csatorna a térség gazdasági létének előfeltétele és lehetséges fenntartható fejlődésének motorja. A harmadik kérdésre adandó válaszunkat két részre bontjuk. Természetesen minden helyben élő fontos a térségi migrációs politika számára, hiszen az elvándorlásuk megakadályozása a népességmegtartó képesség fokozásának egyik alkotó eleme. Azonban, a másik oldalról tekintve a kérdésre, közel sem mindegy, hogy kik vándorolnak be a térségbe, milyen demográfiai, társadalmi, gazdasági, kulturális jellemzőkkel bírnak. A válaszaink nem lesznek konvencionálisak, mert

46

optimalizálási kritériumként a helyben lakók érdekeit vettük elsősorban figyelembe. Szerintünk két csoportot lenne érdemes preferálnia a térségi immigrációs politika formálóinak, nevezetesen a tőkeerős nyugdíjasokat és a kisgyermekes családokat. A tőkeerős nyugdíjasok vonzása mellett szól, hogy: egyre növekvő számú és arányú, valamint egyre mobilabb rétegről van szó (tekintet nélkül arra, hogy hazaiak vagy külföldiek) a nyugdíjasok jelenleg is az ellenurbanizáció hordozói a jóllétet és a kellemet kereső típusuk dinamikusan növekszik (a kis népsűrűség miatti szomszédság hiánya, a csend, a nyugalom, a kiemelkedően egészséges környezet, a helyi táplálékok fogyasztásának lehetősége kiemelkedő jelentőséggel bír a számukra) ingatlanvásárlásukkal, esetleg bérlésükkel privát invesztoroknak tekinthetők a helyi szolgáltatások iránti magas fokú keresletükből adódóan nem a termelésükkel, hanem a fogyasztásukkal serkentik a helyi gazdaságot. A kisgyermekes családok vonzása mellett szóló érvek a következők: a legnagyobb mértékű rövid- és középtávú demográfiai multiplikatív hatás a kisgyermekes családok érkezésével érhető el jelenleg a szuburbanizációs tendenciák hordozói (gyermeknevelés természeti környezethez közel) hitelképesek helyi szolgáltatások iránti magas kereslet jellemző rájuk

Irodalomjegyzék BÁLINT L. (2012): Belföldi vándorlás. In Őri P. – Spéder Zs. (szerk.) Demográfiai portré 2012. KSH, NKI, Budapest, pp. 125-136. BECSEI J. (2004): Népességföldrajz. Ipszilon Kiadó, Békéscsaba. BERÉNYI I. (1997): A szociálgeográfia értelmezése. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. CSATÁRI B. – G. FEKETE É. – FARKAS J. – OSGYÁNI G. – BAKSA S. (2007): A környezet és a kultúra szerepe a vidéki változásokban. In: Banczerowski Jné et al.(szerk.) Stratégiai kutatások 2006-2007. MTA, Budapest: 2007. pp. 303-327. CSOBA J. (1987) Két osztály határán. Országos Közművelődési Központ, Budapest. DÖVÉNYI Z. (2009): A belső vándormozgalom Magyarországon: folyamatok és struktúrák. Statisztikai Szemle, Vol. 87. No. 7-8. pp. 748-762. EKÉNÉ ZAMÁRDI I. – TIMÁR J. (szerk.) (2003): Alföldi tanulmányok 2002-2003. (Migráció és az Alföld.) Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba. GINTER G. (2008): A belső vándorlások településhálózati jellegzetességei 1990-től napjainkig. In Szónokyné Ancsin G. (szerk.): Magyarok a Kárpát-medencében.

47

Szegedi Tudományegyetem, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék, Szeged, pp. 245-254. ILLÉS S. (2013): Időskori nemzetközi migráció. Tullius Kiadó, Budapest. ILLÉS S. – MICHALKÓ G. (2011) Real estate purchasing by foreigners in Hungarian Settlement system as seen from the angle of niche concept. In Csapó, T. – Balogh, A. (eds.) Development of the Settlement Network in the Central European Countries. Springer-Verlag, Berlin-Heidelberg, pp. 175-189. KSH (2008): A belföldi vándorlás főbb folyamatai 1990-től napjainkig. Statisztikai Tükör, vol. 2. No. 132. pp.1-4. MICHALKÓ G. (2010): Boldogító utazás. A turizmus és az életminőség kapcsolatának magyarországi vonatkozásai. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest. NÉMETH Zs. (2008): A megyék társadalomszerkezete és a vándorlások. Demográfia, vol. 51. no. 2-3. pp. 181-216. SÜLI-ZAKAR I. – KOZMA G. – EKÉNÉ ZAMÁRDI I. – TEPERICS K. (2006): A kulturális gazdaság jelentősége Debrecenben. In Kiss É. (szerk.) A népességföldrajztól a természeti erőforrásokig – Tiszteletkötet Rétvári László 70. születésnapja alkalmából, Sopron, pp. 169-189. SZÉLL E. – LENGYEL L. (szerk.) (2011): A tanyák fenntartható gazdálkodása. Gabonakutató Nonprofit Kft., Szeged – Kertészek Egyesülete, Zenta – Lux Color Printing, Óbecse. SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. (1997): Külföldi bevándorlók és befektetők Szegeden. Tér és Társadalom, no. 3. pp 143-155.

48

Kajati György13

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS HASZNOS PÉLDÁK A TÁRSADALOMFÖLDRAJZI EREPGYAKORLATON Bevezetés A társadalomföldrajz, valamint a terület- és településfejlesztés szaktárgyainak oktatása során alapvető követelmény, hogy a főleg tantermekben megvalósuló elméleti és gyakorlati képzést terepgyakorlatokkal is segítsük. Az utóbbi években felgyorsult társadalmi, gazdasági és infrastrukturális változások pontosabb megismeréséhez feltétlenül szükséges a terepi helyszíneken való megfigyelés. A szakmában való elhelyezkedést és leendő szakemberek munkavégzésének kezdeti szakaszát is segítheti a „terepen” elvégzett gyakorlati munka. A Debreceni Egyetem (régen Kossuth Lajos Tudományegyetem) Földtudományi Intézetének oktatói számos alkalommal szerveztek földrajz szakos hallgatóiknak szakmailag kiválóan felépített és jó példák sokaságában bővelkedő terepgyakorlatokat. Az 1998-ban végzett geográfus évfolyamunk számára az elsőt Ekéné Dr. Zamárdi Ilona vezette Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Alábbi tanulmánnyal szeretettel és tisztelettel köszöntjük Tanár Nőt születésnapja alkalmából és ezúton köszönjük azt a rengeteg ismeretet, pozitív és értékteremtő szemléletet, amit munkánkkal mi magunk is próbálunk átadni a fiatalabb geográfus generációk számára.

A földrajzi szemlélet fontossága a terepgyakorlatokon A komplex földrajzi szemlélet számára egy térséget több összefonódó tényező együttese határozhat meg, így a természeti, a társadalmi-kulturális-politikai, a gazdasági és a műszaki-infrastrukturális szempontok figyelembe vétele. A terepgyakorlaton a résztvevőknek korszerű földrajzi szemlélettel kell rendelkezniük, hogy elsajátítsák egy térség átfogó értékeléséhez a szükséges elméleti és módszertani alapokat, és így a gyakorlatban is alkalmazható ismeretekkel rendelkezzenek a földrajzi környezet rendszeréről, annak működéséről. A képzés és a terepgyakorlatok során fontos, hogy alapvetően a geográfus szemlélet- és gondolkodásmód, a földrajzi megközelítés alkalmazásával, segítségével tudják értékelni a hallgatók a természeti, társadalmi és gazdasági erőforrásokat, azaz - a jelenségeket a földrajzi környezet (természeti, társadalmi, gazdasági és műszaki környezet) összefüggő rendszerében értelmezzék (1. ábra); - úgy lássanak a térben, hogy az időt soha ne tévesszék szem elől; 13

Főiskolai adjunktus, Eszterházy Károly Főiskola, Eger

49

- a jelenségeket ágazati és területi aspektusból egyidejűleg értelmezzék; - a rendszerszemlélet kerüljön mindig előtérbe (Tóth J., 2001); A földrajzi környezet összetettségének vizsgálatakor értelmezni szükséges azt is, hogy mi lehet a működésének célja, azaz mit állíthatunk a rendszerének középpontjába. Magyarországon sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos térségek, települések egy szűk érdekcsoport igényei és szükségletei érdekében funkcionálnak. Helyes lenne minden esetben arra törekedni, hogy a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülésével a földrajzi környezet a közösségekkel a közösségekért (család, lakóház közössége, egy utca közössége, települések és járások közössége stb.) elven működjön.

1. ábra: A földrajzi környezet összefüggő rendszere

A terepgyakorlatokon megvalósuló környezeti oktatás és nevelés célja, hogy elősegítse a geográfus hallgatók környezettudatos szemléletének, magatartásának, életvitelének kialakulását. A fenntarthatóság pedagógiai gyakorlata feltételezi az egész életen át tartó terepgyakorlatokkal segített tanulást, amelynek alkalmazásával olyan tájékozott és tevékeny állampolgárok nőnek fel, akik kreatív, problémamegoldó gondolkodásmóddal rendelkeznek, eligazodnak a természet, a társadalom, a gazdaság ügyeiben, és vállalják a felelősséget egyéni és közös tetteikért.

Fejleszthető kompetenciák Mivel a globalizáció újabb és újabb kihívásokkal szembesíti a társadalmat, ezért mindenkinek, így az egyetemi-főiskolai terepgyakorlatok résztvevőinek is széles körű kulcskompetenciákra lesz szükségük ahhoz, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a gyorsan változó és rendkívüli mértékben összefonódó világhoz. Az oktatás és terepi képzés négyes (természeti, társadalmi, gazdasági és műszaki) szerepéből adódóan, kulcsfontosságú szerepet játszik annak biztosításában, hogy a

50

felsőoktatásban résztvevő hallgatók elsajátítsák az ezekhez a változásokhoz szükséges kulcskompetenciákat. Az Európai Parlament és Tanács ajánlása alapján fogalmazzuk meg a következőkben felsorolt fontos kompetenciákat, amelyeket a terepgyakorlatok során a hallgatók esetében fejleszteni kívánunk. Valamennyi kulcskompetenciát egyformán fontosnak kell tekinteni, hiszen mindegyik hozzájárulhat a sikeres életés munkapályához a tudásalapú társadalomban. 1. Alapvető kompetenciák a természettudományok terén: A természettudományi kompetencia arra a képességre és hajlandóságra utal, hogy az alkalmazott tudást és módszertant a természeti világ magyarázatához használjuk annak érdekében, hogy problémákat és kockázatokat ismerjünk fel, és bizonyítékokra alapozott következtetéséket vonjunk le. 2. Matematikai kompetencia: Különböző szinteken tartalmazza a matematikai gondolkodásmód alkalmazásának képességét és az erre irányuló hajlamot (logikus és térbeli gondolkodás), valamint az ilyen jellegű megjelenítést (képletek, modellek, szerkezetek, grafikonok, táblázatok). 3. Digitális kompetencia: Az információs társadalmi technológiák magabiztos és kritikus használatát jelenti a munka és a kommunikáció terén. 4. Az anyanyelven folytatott kommunikáció: A hallgató koncepciókat, gondolatokat, tényeket és véleményeket tud kifejezni és értelmezni szóban és írásban egyaránt, valamint nyelvileg helyes és kreatív módon kapcsolódik be a társadalmi és kulturális tevékenységek teljes körébe, az oktatásba és képzésbe, a munkába, a családi életbe és a szabadidős tevékenységekbe. 5. Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia: A hallgató azon képességére utal, hogy elképzeléseit meg tudja valósítani. Ide tartozik a kreativitás, az innováció és a kockázatvállalás, valamint annak képessége, hogy a diák célkitűzései érdekében terveket készít és visz véghez. 6. Szociális és állampolgári kompetenciák: Tartalmazzák a személyi, interperszonális és interkulturális kompetenciákat és meghatározzák a viselkedés minden olyan formáját, amely arra teszi képessé a hallgatót, hogy hatékony és építő módon vegyen részt a társadalmi és szakmai életben, különösen az egyre sokfélébb társadalomban, továbbá ha szükséges, konfliktusokat tudjon megoldani.

51

7. Kulturális tudatosság: A kulturális tudás magában foglalja a helyi, a nemzeti és az európai kulturális örökség, valamint világban elfoglalt helyünk megértését. 8. A tanulás elsajátítása: Az a képesség, amellyel az egyén a tanulásra törekszik és azzal foglalkozik, hogy megszervezi saját tanulását (természetesen tanári segítséget is igénybe vehet), beleértve az idővel és információval való hatékony gazdálkodást is. A tanulás elsajátítása rávezeti a hallgatót, hogy az előzetesen tanultakra és élettapasztalatára építsen annak érdekében, hogy a tudást és készségeket helyzetek sokaságában tudja használni és alkalmazni (Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 394/10 - 394/18).

Társadalomföldrajzi terepgyakorlat Tanulmányunkban az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Földrajz Tanszékének kötelező társadalomföldrajzi terepgyakorlatát mutatjuk be. A terepgyakorlat célja, hogy az elméletben tanult ismereteket a hallgatók gyakorlati példák segítségével is megismerhessék. Az útvonalterv ismeretében a diákoknak fel kell készülniük a terepgyakorlatra: szükségesnek tartjuk, hogy az órákon tanult ismereteiket felelevenítsék. Minden hallgatónak egy előre magadott témakörben kell készítenie egy járásra vagy településre vonatkozó előadást. A terepi helyszíneken a diákoknak figyelemmel kell kísérniük a gyakorlati szakemberek beszámolóit, s kérdéseikkel, véleményükkel elő kell segíteniük a meglátogatott vállalkozás vagy egység problémáinak minél alaposabb megismerését. Terepgyakorlati tapasztalataikat útinaplóban kell összegezniük, amelyet a gyakorlatot vezető tanárok ellenőriznek. A terepbejárás során mód nyílik Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt járásának komplex társadalomföldrajzi helyzetelemzésre (népesség, vallások, foglalkoztatottsági helyzet, beruházások, ipari parkok, térségfejlesztési pályázatok, infrastruktúra-fejlesztés stb.). A városi térségekben a lakóparkok kiépülése, a szuburbanizáció, a városkörnyéki kereskedelmi, szolgáltató, logisztikai övezetek kiépülése, az autópálya építések dinamizáló hatásai és a környezeti kockázatok kínálnak feldolgozásra érdemes témákat. A rurális térségekben az elnéptelenedés, a roma lakosság integrációs nehézségei és diszkriminációja, a mezőgazdaság helyzete, a földhasználat változásai, a (kultúr)tájvédelem, a természeti és kulturális öröksége védelme, a falusi- és ökoturisztikai kezdeményezések, az üdülőfaluk kialakulása jelentenek lehetséges feldolgozandó témákat. A terepgyakorlat négy napos, központi helyszínei a Tokaj-Zemplénihegyvidékben található települések, valamint az odavezető út mentén meglátogatott vállalkozások. Fejezetünkben a környezeti nevelés és a jó példák szempontjából meghatározó „terephelyszíneket” mutatjuk be.

52

Első nap: Utunk elején egy Kistályán létesített kiskertet látogatunk meg, ahol egykori tanítványunk konyhakerti növényeket termeszt. Ezután a Bükkaranyos déli határában található szélerőmű árnyékában a helyi Bükk-Miskolc Térségi LEADER Akciócsoport fiatal térségfejlesztői tartanak előadást. A szakemberek bemutatják a Miskolc agglomerációját alkotó térség legfontosabb problémáit: a munkanélküliséget, az értékteremtő munka hiányát, a szakképzetlenséget és a roma lakosság szociális helyzetét. A főiskolai hallgatók a közösségi- és az egyéni energiatermelés megszervezéséről és az új munkakultúrát teremtő tiszta technikák és technológiák alkalmazásáról szereznek ismereteket. A környezeti nevelés fontos helyszíne Bükkaranyos, ahol a helyi LEADER közösség fenntartható fejlődését a megújuló erőforrások komplex és környezetbarát hasznosításával kívánják megvalósítani (egyedüliként Magyarországon, bár manapság egyre több közösség érdeklődik az eredmények adaptálhatóságáról), amelynek segítségével a közösségi jövedelemszerzés alapjait szeretnék megteremteni. Második fontosabb megállónk a mádi Geoproduct Gyógyító Ásványok Kft., amely Dr. Mátyás Ernő Fiainak példaértékű családi vállalkozása. A vállalkozás Mád környékén kilenc bányaterületről 13 féle ásványi nyersanyagot termel ki és dolgoz fel telephelyein, amelyből 127 féle saját recept és technológia szerint előállított és bevezetett célorientált ásványi terméket hoz forgalomba. A bányák megtekintésekor (az előadásban a rekultivációs tevékenység részletesen bemutatásra kerül) információkat kapunk a termelést segítő műszaki berendezések jellemzőiről (a vállalkozás a legtöbb esetben a mai modern gépek helyett több mint 100 esztendős magyar gépeket vásárol) és betekintést nyerünk a környezetbarát feldolgozás és az értékesítés rejtelmeibe. A vállalat foglalkoztatottainak családias környezete is elénk tárul, megnézzük a dolgozók gyermekeinek készült „kempinget”, ahol a nyári táborokban a természeti környezetet ismerik meg a fiatalok. A diákok az üzemek meglátogatása után tapasztalják, hogy a helyi termékek és értékek környezetbarát feldolgozása, valamint hasznosítása egy kis közösség életét hogyan fejlesztik. Az előadás alapján összehasonlíthatják egy helyi magyar vállalkozás és a szomszédos területeken szorgoskodó multinacionális vállalat tevékenységének és működésének következményeit és hatásait. Következő megállónk a Gibárton található vízerőmű. Itt az erőmű építésének (1901) és működésének fontosabb állomásait ismerik meg a hallgatók és a vízerőművek fontos rendszer-szabályozó szerepéről esik szó, amely a villamosenergia-rendszer hatékony működése szempontjából nagyon fontos tényező. Vezetőink bemutatják a 2010-es pusztító árvíz maradványait és összehasonlítják ezt a korábbi árvizek tapasztalataival (az árvizek kialakulásának okait is alaposan elemzik szakértők segítségével a diákok).

53

Vizsoly és nevezetességeinek megtekintése után Telkibányára visz utunk, ahol a környék falusi turizmusmáról hallunk előadást a Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet vezetőjétől. A turizmus keresleti és kínálati oldalát, valamint az ökoturizmus helyi adottságait mutatja be, kiemelve a környezeti szempontokat. Az előadás után megtekintjük a szomszédban található Családi ÖkoKalandparkot és indulunk az egykori aranybányák területére egy középkori táró felfedezésére. Második nap: Mogyoróskán kora reggel egy kis „farmot” tekintünk meg, ahol szállásadó házigazdáink ökogazdálkodás keretein belül haszonállatokat tenyésztenek. Telkibányán előző napi programunkat folytatjuk, s Bereczky Béla, a helyi Szepsi Csombor Márton Általános Iskola egykori igazgatója tart előadást és bemutatót az ökoiskola közösség-fejlesztő szerepéről. Ezután a Füzér község várában kapunk a Hegyköz történelméről és a tájhasználat változásairól rendkívül tartalmas előadást a vár gondnokától. A Hollóházi Porcelángyárban a múzeum megtekintése mellett üzemlátogatásra is sor kerül. Itt a diákok ismereteket szereznek a porcelán természetes összetevőiről, a kerámiagyártás menetéről és sajnos az egyre elkeserítőbb gazdasági és piaci környezetről. A gyárban a hetvenes években több mint ezer alkalmazott dolgozott, a Hegyköz munkaerőpiacának legjelentősebb szereplője volt a vállalat. A diákok elgondolkozhatnak azon, milyen tényezők vezetettek ahhoz, hogy ma néhány tucat embert foglalkoztat a hatalmas üzem. Fűzérradványban a Károlyi-kastély külső megtekintése mellett a falucska egykori lakóinak gazdagságára hívjuk fel a figyelmet, s az egykor csodálatos arborétumról hallunk kiselőadást, mely Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszebb és legnagyobb parkja volt. Napunkat Magyarország legkisebb városában, Pálházán folytatjuk, ahol egykori tanítványunk és a helyi LEADER közösség egyik munkatársa fogad bennünket és a Hegyköz vidékfejlesztéséről tart ismertetőt. A környékbeli kezdeményezések közül kiemelkedik a Polyán Egyesület tevékenysége, amely egy természettel együttműködő gazdaság kiépítéséért és Mikóházán egy fenntartható falu programért dolgozik. Az egyesület olyan gazdálkodási formák újrahonosításán dolgozik, amelyek keretében az ember együttműködik az élő rendszerekkel, tevékenysége illeszkedik a táj természetes folyamataihoz, gazdagítva annak sokszínűségét. Harmadik nap: A terepgyakorlat egyik fontos eleme, hogy hallgatóink önálló munkát is végeznek, amelyet a Gönci járás (régebben Abaúj-hegyközi kistérség) szakembereivel összehangolva valósítunk meg. Évről évre a helyi igényekre alapozva tervezzük

54

meg a feladatokat, amelyek elvégzése több esetben kísérleti jellegű. Tanulmányunkban néhány munkát mutatunk be rövidebben, amelyekre a hallgatók előzetesen Egerben felkészülnek. Kiscsoportos munkában számos település helyi termékeinek és turisztikai vonzerőinek feltárása történik meg, s így építjük a járás helyi értékeinek adattárát. Helyi termék kérdőívet is alkottak a diákok, amelyeket a „terepi” munkálatok ideje alatt prominensekkel és helyi lakosokkal töltetnek ki. A kérdőívben a helyi termékek felmérése mellett identitás-vizsgálatot is végzünk. Részt veszünk a járásban dolgozó Dialóg Egyesület munkájában, s a TESZE (Tegyünk együtt a szegénység ellen) program megvalósulását interjúk elkészítésével segítjük. Nagy igény mutatkozik a mikrorégióhoz kötődő túraútvonalak „bejárására” és népszerűsítésére, ugyanis a helyi szervezeteknek erre nincs megfelelő kapacitásuk. Itt fotódokumentációval ellátott úti beszámolók készülnek, amelyek a disszeminációs célból létrehozott www.hegykoz.hu című honlapról is letölthetőek. Az előbbiekben bemutatott gyakorlati munkába mindegyik hallgatónk többékevésbé bekapcsolódik, a tehetségesebb és szorgalmasabb diákjainknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy évente több napot tudjanak a térségben terület- és településfejlesztő munkában dolgozni. Negyedik nap: Reggel a ruszin nemzetiségű Komlóska községbe érkezünk, ahol egykori tanítványunk, a falu alpolgármestere fogad minket. Megtekintjük Magyarország legkisebb általános iskoláját, ahol nyolc gyermek tanul nem a legkorszerűbb, de a legcsaládiasabb és a leginkább környezetbarát iskolában. A görög katolikus templom és a tájház megtekintése mellett a falu társadalmáról (érdekesség, hogy hazánk legnagyobb önkéntes tűzoltó egylete a faluban található és 100 fő a tagja – a mintegy 250 fős lakosságszámhoz viszonyítva ez rendkívül dicséretes) és kialakulóban lévő önfenntartó gazdaságáról hallunk. A község korszerű településrendezési tervvel rendelkezik és már a szomszédos falvak lakóinak is munkát tud biztosítani. A természeti erőforrásaik potenciálját pontosan felmérték és Magyarország első öko-ipari parkját kívánják megalapítani, ahol csak tiszta technológiákat alkalmazó vállalatok letelepedése várható. Zemplén fővárosában, Sátoraljaújhelyen az ipari parkban folytatjuk utolsó napunkat. A létesítmény egykori igazgatója mutatja be a letelepedett vállalatokat és ismerteti az ipari parkok előnyeit és a környezetvédelmi szabályokat. Ezután a belváros megújítási munkálatairól hallunk, majd a Zemplén Kalandparkot látogatjuk meg, ahol Magyarország leghosszabb ülőszékes libegőjével érjük el a Sátor-hegyek Magas-hegyi kilátóját. Itt természet- és társadalomföldrajzi előadást tart a túra vezetője és egy lehetséges Zempléni Nemzeti Park kérdéskörét vitatjuk meg a hallgatósággal.

55

Újhelyből Felvidékre vezet utunk, Borsiban II. Rákóczi Ferenc szülőházát tekintjük meg, majd Zemplénben a megye névadó településén a helyi földvárat nézzük meg és a helyi görög katolikus lelkész tart előadást a település múltjáról és a vallások fontosságáról. A Bodrogköz felvidéki oldaláról kishatáron keresztül jutunk el Karos településre, ahol az egri születésű Dr. Kovács Antal korhű öltözetben hazánk történelmi földrajzáról tart előadást a Honfoglalás kori Nemzeti Sírkertben. Hallgatóink megismerhetik, hogy honfoglaló hőseink fegyelmezetten és szervezetten a természeti környezettel szorosan együtt élve hogyan érkeztek a Kárpát-medencébe. Karosban a helyi értékek és termékek fontossága mellett a környezetbarát és hagyományos életmódról is rengeteg információt kapunk. Sárospatak várának rövid megtekintése után a tartalmas és fáradtságos négy napos terepgyakorlat Bodrogkeresztúron a Rozgonyi család (egykori tanítványaink) pincészetében végződik. A világhírű tokaji bor termelésének természeti, társadalmi és gazdasági feltételeiről hallunk előadást öt remek bor kóstolása mellett.

Összegzés A társadalomföldrajzi terepgyakorlat a Kárpát-medence egy adott regionális egységének összetett földrajzi környezetét és annak fejlesztési lehetőségeit mutatja be a felsőoktatásban tanulóknak. A geográfus hallgatók környezettudatos ismereteinek fejlesztésével elérhetővé válik, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen munkájában, tevékenységében, életvitelében és döntéseiben alkalmazni, érvényesíteni ezt a szemléletet és ismeretanyagot.

Irodalomjegyzék NÉMETHNÉ K. J. (2006): A környezet- és természetvédelmi oktatás terepi lehetőségeinek alkalmazása és módszereinek továbbfejlesztése a Máriaremeteiszurdokvölgy példáján. Doktori értekezés. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Sopron, 130 p. TÓTH J. (2001): Gondolatok a földrajztudomány legfontosabb kérdéseiről. Földrajzi Konferencia, Szeged, geography.hu/mfk2001/cikkek/TothJ.pdf (Utolsó megtekintés időpontja: 2013. március 31.) Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2006. december 18.) az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról (2006/962/EK). Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 394/10 - 394/18 www.bukkmakleader.hu (Utolsó megtekintés időpontja: 2012. október 31.) www.geoproduct.hu (Utolsó megtekintés időpontja: 2013. március 31.) www.kvvm.hu/index.php?pid=139&sid=140 (Utolsó megtekintés időpontja: 2013. március 31.)

56

Dr. Kerényi Attila14

VANNAK-E ÉRZÉKENYSÉGI PONTOK A GLOBÁLIS FÖLDI RENDSZERBEN, HA AZ KAOTIKUS? Néhány gondolat a káoszelméletről A káoszelmélet atyjaként Edward Lorenz matematikus-meteorológus kutatót említi a szakirodalom, akit az időjárás matematikai leírása és ennek segítségével annak előrejelezhetősége foglalkoztatott. Egy számítógépes modell futtatása során a véletlen is segítette őt abban a felismerésben, hogy „ha egy fizikai rendszer nem periodikus viselkedésű, akkor – bármilyen legyen is e rendszer egyébként – a mozgása mindig megjósolhatatlan” (Gleick, J.,1988). Egyre jobban foglalkoztatták őt a nem periodikus viselkedésű rendszerek, s egyre több tulajdonságukat sikerült felismernie. (Meg kell jegyeznem, hogy Lorenz a periodikus viselkedésen a matematikai pontossággal leírható periodicitást értette, vagyis pl. nem tekintette periodikus viselkedésnek azt az ismétlődő változássort, hogy a mérsékelt övben az évszakok törvényszerűen követik egymást, mert az ismétlődő évszakok – az egyik év tavasza után a másik év tavasza – számos paraméterben különböznek egymástól.) Nevéhez fűződik a pillangóhatás felfedezése, vagyis az az elméleti lehetőség, hogy a nem periodikus időjárási rendszerben egy pillangó szárnycsapása a brazil esőerdőben a rendszer bizonytalanságai következtében és turbulens mozgásainak sorozatán át akár tornádót is okozhat Texasban. Lorenz ezzel csak azt kívánta érzékeltetni, hogy a kaotikus rendszer (ő nem beszélt káoszelméletről, ezt a kifejezést később a matematikusok kezdték használni) bármely pontja lehet ún. érzékenységi pont, amelyre gyakorolt hatás az egész rendszer viselkedését kiszámíthatatlanná teszi. (Bár Lorenz zseniális kutató volt, a példája nem a legjobb, mert a tornádó kialakulása helyi tényezőktől függ, így az nem jöhet létre tőle több ezer km-es távolságban lejátszódó hatásra.) Neumann Jánost ugyancsak érdekelte az időjárás számítógépes modellezése.. Időben ugyan megelőzte Edward Lorenz elméleti kutatásait, de nem jutott el az időjárási rendszer kaotikus működésének felismeréséig. Meg volt győződve róla, hogy az időjárás változásai matematikai pontossággal leírhatók lesznek, s ebben nagy szerepe lesz a számítógépeknek. Sőt abban is biztos volt, hogy a modellek alapján az ember képes lesz az időjárás befolyásolására, majd irányítására (Neumann J., 1955). Ő is felismerte, hogy egy bonyolult dinamikai rendszerben léteznek instabilitási (érzékenységi) pontok, de nem gondolta, hogy a rendszer kaotikus (kiszámíthatatlan) viselkedésű. Márpedig a kaotikus rendszerben – Edward Lorenz szerint – minden pontban felléphet ilyen instabilitás. 14

Egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék

57

A pillangóhatás röviddel Lorenz fejtegetései után tudományos nevet kapott: érzékenység a kezdőfeltételekre. Jelen tanulmányunkban azt kíséreljük meg elemezni, vajon a globális földi rendszer működése kaotikusnak minősül-e, vannak-e bizonyos helyeken érzékenységi pontjai, avagy bármelyik pontja lehet érzékenységi (instabilitási) pont. Ez utóbbi azért fontos, mert a társadalom számtalan tevékenysége hatással van a globális földi rendszerre, ezek a hatások bolygónk bármely pontján kimutathatók, s nem mindegy, hogy az emberi hatások következményei milyen mértékűek lehetnek.

A globális földi rendszerről: földmodellek és „világmodellek” Bármennyire furcsának tűnik, de a földtudományok mindeddig nem alkottak meg olyan komplex globális dinamikus rendszermodellt, amelyik a Föld belső magjától a légkör külső határáig magában foglal minden geoszférát. (Nem tekintjük dinamikus rendszermodellnek a geoszférák térbeli rendjének egyszerű grafikus ábrázolását.) A földmodellek a Föld belső szerkezetét (az utóbbi időkben már azok működését is) ábrázolják, ill. jellemzik, mégpedig mennyiségi adatok segítségével. Ezek a modellek a Föld középpontjától bolygónk szilárd felszínéig terjednek, de nem foglalkoznak a hidroszférával, az atmoszférával, a bioszférával és a társadalom szférájával, a nooszférával vagy antroposzférával. A földmodellek már egy évszázados fejlődésen mentek át Suess, E., (1909) modelljétől a legújabb globális geodinamikai modellig (Horváth E. – Dombrádi E., 2008). Ez utóbbi, mint neve is mutatja, nemcsak a Föld belső szerkezetét ábrázolja, hanem a belső geoszférák mozgásait is. E földmodell megalkotásában nagy szerepe volt a geofizikai módszerek fejlődésének, közöttük a legmodernebb, háromdimenziós képalkotásra képes szeizmikus tomográfia módszerének. A külső geoszférák rendszerszemléletű vizsgálata a számítógépek megjelenésével kezdődött, és nagy szerepe volt ebben az űrkutatásnak is. A meteorológusok dinamikai légkörmodellek megalkotásával jutottak a legmesszebbre: a bonyolult matematikai egyenletrendszerekkel leírt modellek tették lehetővé az időjárás 6–10 napra is megbízható előrejelzését, a modellszámításokat elvégző szuperszámítógépek segítségével. Nagyon sokat fejlődtek a globális éghajlati rendszert szimuláló rendszermodellek (Climate Change, 2007). Ezekből világossá vált, hogy az éves, vagy annál hosszabb időskálán már nem csak a légköri folyamatok határozzák meg az éghajlat jellegét, paramétereit, azokban nagy szerepe van a világóceánnak, a szárazföldek felszínének, a jégfelszíneknek (krioszférának), sőt a bioszférának is. Ez egyben igényli is mindezen szférák egységes rendszermodellbe illesztését, ami túlmutatna az éghajlati rendszeren. A hidroszférát globálisan leíró rendszermodellek nem születtek, aminek az lehet a fő oka, hogy más törvényszerűségek érvényesülnek a világóceánban, a folyók

58

vízgyűjtőin és a felszín alatti vizek esetében. A világóceán globális áramlási rendszerének vizsgálata irányába a közelmúltban történtek lépések a „nagy óceáni szállítószalag” nevű jelenség mind alaposabb tanulmányozásával (Czelnai R., 1999). Ha ennek mozgásrendszerét sikerülne is teljes alapossággal feltárni, akkor sem állíthatnánk, hogy átfogó rendszermodellt alkotott a tudomány a világóceán mozgásairól. Nem ismerjük elég pontosan pl. a tenger alatti akkréciós szegélyeknél felszabaduló hőmennyiség hatásait a mélytengeri áramlásokra, ugyancsak hiányosak az ismereteink az áramlási szempontból „holt” óceáni terekről. A bioszféra működésének egységes rendszerbe foglalása még bonyolultabb, mint a hidroszféráé. Az ökológiai rendszereket Lorenz azok közé sorolta, amelyek a kaotikus rendszerek tipikus tulajdonságait mutatják. Bár a kaotikus rendszerek determinisztikus egyenletekkel nem írhatók le, ma már az ökológiában is tért hódított az élő rendszerek változásainak kvantitatív „leírása”. A rendszerszemléletű ökológia matematikai módszerei folyamatosan fejlődnek, de a bioszféra globális dinamikus kvantitatív rendszermodelljének megalkotására még nem került sor. A bioszféra hierarchikus felépítését, az ökológiai rendszerek ökológiai hálózattá kapcsolódását viszonylag egyszerű modellekkel is ábrázolni lehet, a globális ökológiai hálózatban lejátszódó folyamatok azonban rendkívül bonyolultak, ami magyarázatot ad a globális rendszermodell hiányára. A Föld legfejlettebb anyagi rendszerének az emberi társadalmat tartjuk. Az ember eszközeivel geológiai értelemben rendkívül rövid idő alatt nagy változásokat hajtott végre bolygónkon, a természeti környezet számos tulajdonságát módosította. Bár ezek a módosítások többnyire a létfenntartásához szükséges beavatkozások voltak (termelés, szállítás, kereskedelem, fogyasztás), a hatásuk az évmilliárdok alatt kialakult változatos élővilágot, sőt egyre inkább az emberi faj egészségét is veszélyeztette. A 20. század második felére az egyre érzékenyebb tudományos vizsgálati módszerekkel bizonyították, hogy az emberi településektől távoli környezetekben (Antarktisz, magashegységek, trópusi esőerdők) is megjelennek az emberi tevékenységekből származó szennyező anyagok. Az ember által lakott területeken pedig nagyon erőssé vált a környezetszennyezés és -pusztítás, magát az embert is veszélyeztető hatásokat mutattak ki a tudomány képviselői. Az 1960-as években a kiemelkedő tudósok és haladó gondolkodású politikusok részéről is felmerült az igény a globális emberi társadalom alaposabb vizsgálatára abból a szempontból, hogy milyen folyamatok vezettek a súlyos környezeti problémákhoz. Arra is keresni kezdték a választ, hogy az emberiség milyen módon élhetne „harmóniában” bolygónk természeti környezetével. (A tökéletes harmónia elérése illúzió, ezért került idézőjelbe a kifejezés, de a társadalomnak a jelenleginél lényegesen környezetkímélőbb működése hosszabb távon megvalósítható.) Azokat a társadalmi modelleket, amelyek az 1960-as, 1970-es években születtek, szerzőik „világmodellekként” ismertették, holott a globális földi rendszer működésének egyetlen (bár számunkra a legfontosabb) részrendszeréről van szó (Korán I., 1980). A világmodellek közül tudományos alaposságát, kvantitatív

59

jellegét tekintve a Meadows által vezetett kutatócsoport alkotása volt a legszínvonalasabb (Meadows, D. H. – Meadows, D. L. et al., 1972). Meadows kutatócsoportjának elévülhetetlen érdeme, hogy a globális emberi társadalom működését egy 99 elemből álló bonyolult, dinamikus rendszermodellel ábrázolták, s a modell „extrapoláló képességét” le is ellenőrizték. Ezt úgy érték el, hogy az 1900-as évek adatait táplálták be a számítógépbe, majd parancsot adtak a gépnek, hogy adjon előrejelzést 1970-re a társadalom állapotáról. A kutatócsoport a világmodell elkészítésekor már ismerte az 1970-es adatokat, így ellenőrizhette a számítógépes modell működésének pontosságát. Az eltérések ismeretében javítottak a modellen, s csak ezután használták fel az 1970. év bemenő adataiból a 21. századra vonatkozó forgatókönyvek lefuttatására. A modell alkalmas volt az alapvető társadalmi folyamatok következményeinek bemutatására, de – jellegéből következően – keveset mondott a földi környezet várható változásairól, csupán a környezetszennyezés növekedésének mértékéről adott durva becslést. Mindeddig Lovelock, J. E. (1979) Gaia-elmélete közelítette meg legjobban egy globális (tehát valamennyi geoszférát átfogó) rendszermodell alapvető tartalmi követelményeit, de nagy hiányossága, hogy a szerző nem öntötte egzakt formába az általa többször kibernetikai rendszerként emlegetett földi környezet egyes elemeinek kölcsönkapcsolatait, s így azok nem álltak össze tudományos rendszermodellé. A szerző azzal is támadási felületet adott az elméletét bírálóknak, hogy művében sokszor gondolkodó élőlényként említi Gaia-t (Földanyát), s ebben többen valamiféle vallásosság megnyilvánulását vélték felfedezni. (Megjegyzem, eleinte maga a szerző sem elméletként, csupán hipotézisként publikálta a Gaia-val kapcsolatos gondolatait: Lovelock, J. E. – Margulis, L., 1973.) Mindezek ellenére Lovelock számos új szempontot vetett fel a globális földi rendszer működésével kapcsolatban. Így pl. a bioszféra részeként kezeli a társadalmat, az antroposzférát. Gaia legfontosabb tulajdonságának tartja azt a képességet, hogy a globális földi rendszert úgy tudja szabályozni, hogy az az élet számára mindig kedvező feltételeket biztosít. Nagyon lényeges az az elképzelése is, hogy a Föld belső szférái és a külső szférák között kapcsolat van. Egyes esetekben ugyan megkérdőjelezhető, hogy a kölcsönhatások valóban úgy játszódnak le, ahogy azt a szerző leírja, de több esetben meggyőzőek az érvei. Ilyen vitatható volt a Gaia-elméletről szóló első könyvében az a megállapítása, hogy a tektonikus mozgások biológiai eredetűek. Arra is rámutat, hogy a globális éghajlati rendszert a bioszféra szabályozza legnagyobb mértékben, sőt a földtörténet során is az élővilág anyagcsere-folyamatai voltak meghatározók az élet számára alkalmas éghajlati viszonyok kialakulásában. Ezzel kapcsolatban az éghajlatkutatók véleménye megoszlik: legtöbben a jelenlegi éghajlatváltozás fő tényezőinek a légkör-óceáni rendszer kölcsönkapcsolatait és az emberi tevékenységek környezetre gyakorolt hatásait tartják. Az éghajlat földtörténeti léptékű változásaiban azonban a kutatók túlnyomó többsége szerint az élővilágnak volt meghatározó szerepe.

60

1. ábra: A Föld felszíni középhőmérséklete az élet megjelenése óta a feketével jelölt keskeny sávban maradt (Lovelock, J. E. 1987) További magyarázat a szövegben.

Lovelock szerint, ha a Föld globális felszíni középhőmérsékletét csak a napsugárzás és a fölfelszín-légkör hőegyensúlyának élővilágtól független feltétele határozta volna meg, az elérhette volna az 1. ábra A és C egyenesekkel jelölt értékeit, és a földi élet megszűnt volna létezni (Lovelock, J. E. 1987). Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi években – különösen a tudományos ismeretterjesztésben – nagy hangsúlyt kapott Kirschvink, J. L. (1992) „hógolyó Föld” elmélete (csak hipotézisnek tekinthető!), amelyben a szerző azt igyekszik bizonyítani, hogy a kései proterozoikumban bolygónk teljes felszíne eljegesedett, s még az Egyenlítő környékén is 500–800 m vastag jég borította a felszínt, sőt az óceánokat is. Ezt a hipotézist azonban még nem sikerült

61

egyértelműen bizonyítani. Ennek ellenére Kirschvink globális földmodellje is említésre méltó a globális rendszermodellek sorában, mégha a messzi földtörténeti múltra vonatkozik is. Érdekesnek tűnik, hogy az idézett szerzők egyike sem foglalkozik az általa leírt globális rendszermodell jellegével, vagyis azzal a kérdéssel, hogy az dinamikus, sztochasztikus vagy kaotikus viselkedésű. Lovelock azonban többször is kitér arra, hogy Gaianak vannak érzékeny pontjai.

A Föld mint kaotikus rendszer Az időjárási és a rendszerelméleti szempontból hasonló éghajlati rendszer egyértelműen kaotikus, kiszámíthatatlan mozgások, örvénylések jellemzők rá. A 2. ábrán az elmúlt 110 ezer év hőmérsékletváltozásait figyelhetjük meg. Szembetűnő a geológiai értelemben gyors változások, kaotikus „ugrálások” sora, amelyben semmiféle periodicitás sem fedezhető fel. A változások sem determinisztikus egyenletekkel, sem a matematikai statisztika módszereivel nem írhatók le.

2. ábra: Az elmúlt 110 ezer év hőmérsékletváltozásai a grönlandi jégminták vizsgálata alapján, Dansgaard szerint (in Czelnai, 1999).

A kaotikus rendszerek más tulajdonsága, a bifurkációra való hajlam jellemző az ökológiai rendszerekre. Azt figyelték meg, hogy ha egy népesség növekedési rátája meghalad egy kritikus pontot, a populáció egyedszámának egyensúlyi értéke – az adatokat grafikonon ábrázolva – kettéhasad, az egyedszám elkezd két különböző szint között „ugrálni”. A növekedési ráta további növekedésével a bifurkációk egyre

62

gyorsabban követik egymást, majd megszűnnek, és az egyedszám végtelen sok értéket vesz fel, vagyis teljes lesz a káosz. Valószínű, hogy kaotikusok a Föld köpenyének és a külső magjának mozgásai is. Ebben az esetben azért beszélhetünk csak valószínűségről, mert bolygónk belső, különböző viszkozitású anyagainak áramlásait nem tudjuk olyan pontosan megfigyelni, mint a légkör vagy az óceánok áramlásait. A litoszféra-lemezek mozgásaiban is felfedezhető a káosz, hisz a mai napig nem tudjuk előre jelezni a földrengéseket, amelyek a lemezek mozgásainak megnyilvánulásai, s ezek a mozgások nem periodikusak. Bár a társadalom mozgásait, változásait globális rendszerszemlélettel kevesen vizsgálták, László E. (2008) a társadalom fejlődésében a bifurkációra való hajlamot felfedezni vélte. Az ő értelmezésében azonban a bifurkáció különbözik a populációknál leírtaktól, a társadalom összeomlását vagy magasabb, fejlettebb szintre emelkedését jelenti. Úgy tűnik tehát, hogy a globális földi rendszer részrendszerei kaotikus viselkedésűek, így nem lehet más a rendszer egésze sem. A dolog mégsem ennyire egyszerű. Számos olyan hatás működik a Földön, ami determinisztikus egyenletekkel pontosan leírható (pl. a gravitáció, az üvegházhatású gázok melegítő potenciálja, a földfelszín felmelegedése adott besugárzás hatására stb.). Másrészt vannak olyan részrendszerek, amelyek viselkedését sztochasztikusnak tartjuk, azaz mozgásait, változásait a matematikai statisztika módszereivel írhatjuk le. Ilyen pl. egy vízrendszer, amelynek jellemző viselkedése pl. az árvíz kialakulása, s annak bekövetkeztét, gyakoriságát statisztikai módszerekkel jellemezhetjük. Mindezeket figyelembe véve a globális földi rendszert célszerű kvázi-kaotikus rendszernek minősítenünk. Ha azonban nem „tisztán” kaotikus rendszer, akkor nem feltétlenül kell a kaotikus rendszerek minden tulajdonságát mutatnia. Nemcsak elméleti szempontból fontos kérdés, hogy a Föld minden pontja lehet-e érzékenységi pont, mint ezt a kaotikus rendszerekről Edward Lorenz állította, hanem gyakorlati környezetvédelmi szempontból is. Ha ugyanis bármely pontja lehet instabil, akkor az emberi tevékenységek mindenütt állandó veszélyt jelentenek abból a szempontból, hogy hatásukra az egész rendszerben nemkívánatos folyamatok, túlméretezett turbulenciák mehetnek végbe. A globális környezeti folyamatokkal foglalkozó kutatók túlnyomó része azonban úgy ítéli meg, hogy a Földnek vannak kitüntetett érzékenységi pontjai, ill. területei, nem minden pontja egyformán érzékeny.

Érzékenységi (instabilitási) pontok és területek a Földön A 3. ábrán egy térképvázlaton követhetjük nyomon a legfontosabbnak tartott érzékenységi pontokat, ill. területeket. Az ökológusok egymással eléggé egybehangzóan a trópusi területeket, azon belül is főleg a trópusi esőerdőket, a tengerekben pedig a korallzátonyokat tartják a bioszféra legérzékenyebb részeinek.

63

Ezek megjelölésében fontos szempont az endemikus fajok száma. A 3. ábrán az 1– 19. sorszám alatt jelzett területek tartoznak ide. Az 1. táblázatban az érzékeny területek endemikus növényfajainak számát tüntettük fel. Lovelock ezzel egyetért ugyan, de egy újabb szempontot is felvet: „Kiderülhet, hogy Gaia testének létfontosságú szervei nem a szárazföldeken, hanem a folyótorkolatokban, a nedves területeken és a kontinentális talapzat iszapjában találhatók meg” (Lovelock, J. E., 1987). Munkájában térképet is közöl, amely alapján a 3. ábrán a legfontosabb selfterületeket tüntettük fel (20–29. sorszámú területek). A legnagyobb kiterjedésű összefüggő selfterület a Sárga-tengertől a Szunda-szigetekig húzódik, s ez a térség annak a feltételnek is megfelel, hogy bővízű folyók hatalmas mennyiségű hordalékot szállítanak a tengerbe. Lovelock szerint ez azért teszi kiemelten fontos térségekké a selfterületeket, mert a szén eltemetődése a tengerfenék iszapjában teszi lehetővé a légkör oxigéntartalmának növekedését, ill. az egyéb folyamatok által elhasznált oxigén pótlását. Szerinte a szén eltemetődése nélkül a légköri oxigéntartalom csökkenne, és idővel nullává válna. Bár a szárazföldek nedves területeit is az érzékeny térségek közé sorolja, azokat nem tünteti fel a térképén. Ugyanakkor foglalkozik a mikroorganizmusok metánkibocsátásával, mivel szerinte a metán fontos lehet az oxigénszabályozásban. Mi ezért tüntettük fel bolygónk legnagyobb mocsárvidékét (3. ábra, 30.) a NySzibériai-alföldet, mint érzékeny területet, mert a mocsarak közismert metánkibocsátók. Megjegyzem, Lovelock ellentmondásba kerül önmagával, amikor a nedves területeket Gaia létfontosságú szerveinek nevezi. Másutt ugyanis azt fejtegeti, hogy Gaia nem lehet érzékeny a sarkok közelében, mert nagyobb trauma nélkül átvészelte a jégkorszakokat, holott a jégtakaró pusztításának mértékét eddig még meg sem közelítette az emberiség. Szerinte a nedves trópusok helyrehozhatták a jég által okozott károkat. A metán a globális éghajlat szabályozása szempontjából is fontos vegyület. Flannery, T. (2003) szerint, az óceánok É-i területein a mélyben (az óceánok aljzatában) nagy mennyiségű klatrát (metánhidrát) van, ami nagy nyomáson és alacsony hőmérsékleten stabil vegyület, de a hőmérséklet emelkedésének hatására (pl. tenger alatti vulkanizmus) belőle gyorsan óriási mennyiségű metán szabadulhat fel, ami a tengerből elvonja az oxigént, a légköri üvegházhatást pedig megemeli. Ilyen hatásnak tulajdonítják az 55 millió évvel ezelőtt bekövetkezett hirtelen globális felmelegedést, ami fajok kihalását okozta. A 3. ábrán a 26-os számmal jelzett terület azért került a térképre, mert az É-Atlanti-hátság ma is vulkáni aktivitást mutat, így a metánkibocsátás veszélye jelenleg is fennáll.

64

3. ábra. A Föld legfontosabb érzékenységi pontjai (Lovelock, J. E., 1987; Flannery T. 2003; Fischer Weltalmanach, 2001; Schneider, S. H., 1997. nyomán szerk. a szerző.) 1–19. helyszínekre vonatkozó adatokat l. az 1. táblázatban. További magyarázat a szövegben.

65

Bár a globális felmelegedés is okozhatja a mélytengeri metán felszabadulását, de ez a felszíni felmelegedéshez képest valószínűleg évezredes késéssel következhet csak be. A 3. ábrán feltüntetett érzékenységi területeken kívül feltételezhetően más instabil pontok, régiók is lehetnek a globális földi rendszerben, de ismereteink még nem elegendők ezek meghatározására. Több kutató egyetért abban, hogy a mikroorganizmusok területén a legnagyobb a tudatlanságunk. A globális rendszer önszabályozó képességében valószínűleg ezek játsszák a legnagyobb szerepet, de még nem tudjuk hogyan. Meghatározó funkciójukat támasztotta alá az Egyesült Államokban végzett „Bioszféra 2” elnevezésű kísérlet. Ennek az volt a lényege, hogy mai rendszerelméleti ismereteink szerint a kutatók megterveztek egy kis méretű „bioszférát” a valódi bioszférától teljesen elszigetelve, benne néhány vállalkozó szellemű emberrel. 1. táblázat. A biológiai sokféleség súlyos veszélyeztetésének főbb területei (Forrás: Fischer Weltalmanach 2001) V.ö.: 3. ábra. Sorsz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.

Veszélyeztetett terület Közép-Amerika Karib-szigetek Trópusi Andok Cerrado (Brazília) Brazília atlanti parti erdei Közép-Chile Földközi-tenger Kaukázus Nyugat-Afrika esőerdei Kenya és Tanzánia erdei Madagaszkár Karoo és Fokvárosi flóratart. Nyugati Ghatok és Sri Lanka Indokína Dél-Közép-Kína Szunda- és Fülöp-szigetek Polynézia/Mikronézia Délnyugat-Ausztrália Új-Zéland

Megmaradt eredeti vegetáció % 20 11 25 20 7,5 30 5 10 10 7 10 25 7 5 8 10 22 11 22

Az endemikus növényfajok száma 5000 7000 20000 4400 8000 1605 13000 1600 2250 1500 9704 7622 2180 7000 3500 22332 3334 4331 1865

A rendszernek önfenntartó módon kellett volna működnie, de egy idő után a „Bioszféra 2” légkörében a gázösszetétel kezdett megváltozni a földi légkör összetételéhez képest (erősen csökkent az oxigén koncentrációja), így a

66

kísérletet be kellett fejezni, vagyis sikertelen volt az ember-alkotta bioszféra önszabályozása. A kutatók a kísérlet kudarcát a mikroorganizmusok tevékenységének nem kellő ismeretére vezették vissza. Úgy tűnik tehát, hogy a mikroorganizmusok élettevékenységei miatt lehetnek instabilitási területek a talajokban és a tengerfenék üledékeiben, ill. magában a tengerben is, amelyekről még nem tudunk. Bár mint láttuk, a kutatók véleménye egyes kérdésekben megoszlik, abban közös az álláspontjuk, hogy a globális földi rendszernek van több olyan területe is, amelynek megzavarása nagyobb változásokat okozhat az egész rendszer működésében, mint a többi terület zavarása. Ezeknek az érzékenységi pontoknak/területeknek a további feltárása az egész emberiség szempontjából fontos, mert ezeken a helyszíneken korlátozni kell az emberi tevékenységeket, különben a globális földi rendszer működési zavarai visszaütnek a társadalomra.

Irodalomjegyzék Climate Change, (2007): The Physical Science Basis – Working Group, Contribution to the Fourth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change – WMO, UNEP, Cambridge Univ. Press, p. 996. CZELNAI R. (1999): A világóceán – Vince Kiadó, Budapest. 182. p. Fischer Weltalmanach (2001): Fischer Taschenbuck Verlag, Frankfurt am Main, 1408 p. FLANNERY, T. (2003): The Weather Makers, The history and future impact of climate change – Text Publishing, Melbourne. HORVÁTH F. – DOMBRÁDI E. (2008): A Föld mélye a kéregtől a magig – Földrajzi Közlemények, 132. 4. pp. 385–400. GLEICK, J. (1999): Káosz – Egy új tudomány születése – Göncöl Kiadó, Budapest 360 p. KIRSCHVINK, J. L. (1992): Late Proterozoic low-latitude global glaciation: the Snowball Earth – J. W. Schopf. KORÁN I. (1980): Világmodellek – A Római Klub jelentéseitől az ENSz kezdeményezéséig – Közgazd. és Jogi Kiadó, Budapest, 220. p. LÁSZLÓ E. (2008): Világváltás – Nyitott Könyvműhely, Budapest, 271 p. LOVELOCK, J. E. – MARGULIS, L. (1973): Atmospheric homeostasis by and for the biosphere: the Gaia hypothesis – Tellus, 26. 2. LOVELOCK, J. E. (1987): Gaia – A földi élet egy új nézőpontból – Göncöl Kiadó, Budapest, 207. p. NEUMANN, J. (1955): Can we survive technology? Fortune 51. (6) pp. 106–108; 151–152.

67

MEADOWS, D. H. – MEADOWS, D. L. et al (1972): The Limits to Growth – Universe Books, New York. MÉSZÁROS E. (2001 a.): A környezettudomány alapjai – Akadémiai Kiadó, Budapest, 210. p. SCHNEIDER, S. H. (1997): A nagy földi laboratórium – Kulturtrade Kiadó, Budapest, 199 p. STEFFEN W. – SANDERSON, A. et al. (2004): Global Change and the Earth System – Springer, Berlin, 336. p. SUESS, E. (1909): Das Antlitz der Erde 778. p.

68

Dr. Kovács Krisztina15

EMBERKÖZPONTÚ TERÜLETFEJLESZTÉS – HUMÁN ASPEKTUSÚ VÁROS - REHABILITÁCIÓ Az Észak-alföldi régióban 2013 februárjában három város-rehabilitációt célzó pályázati

felhívás is nyitva állt a települési önkormányzatok számára ahhoz, hogy jól előkészített projektötleteikkel, európai uniós források segítségével, akár 100%os támogatással fejlesszék településüket, még ebben az uniós költségvetési ciklusban. Előző év októberétől idén február 28-ig volt ugyanis lehetőség mind a Funkcióbővítést célzó (ÉAOP-5.1.1./D-12 kódszámú) pályázati kiírás, mind a Szociális célú város-rehabilitációs (ÉAOP-5.1.1./A-12) kiírás pályázatainak benyújtására a 2011-2013-as akciótervi időszakban az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft-hez, mint Közreműködő Szervezethez. A rendelkezésre álló forrás a Funkcióbővítő integrált települési fejlesztéseket célzó pályázati kiírásban 3 milliárd Ft, az ÉAOP-5.1.1./A-12 kiírásban 4 milliárd Ft, melynek révén 20 - 25 régióbéli település hajthatja végre tervezett beruházását nyertes pályázás esetén. A kétféle város-rehabilitációt célzó kiírás hangsúlyaiban tér el egymástól, hiszen bár mindkettő komplex akcióterületi beavatkozások révén kívánja megvalósítani a fejlesztéseket, azonban más-más oldalról közelít. A Funkcióbővítő kiírás célja az, hogy mind a helyi és vonzáskörzetben élő lakosság, mind pedig a befektetők, turisták számára vonzó, szolgáltató városközpontok alakuljanak ki, amelyek megfelelő szintű gazdasági, kulturális, közösségi, turisztikai stb. szolgáltatásokat képesek biztosítani, emellett azonban hozzá is járuljanak a munkahelyek bővüléséhez, ösztönözzék a magántőke bevonását a fejlesztésékbe, segítsék elő a gazdasági és közösségi funkciók megerősödését. Ezzel szemben a szociális célú város-rehabilitáció alapvető célja a városok leromlott, vagy leszakadó városrészeinek leromlását okozó folyamatok megállítása és megfordítása, hiszen ezek a városrészek nem képesek bekapcsolódni a város gazdasági-társadalmi vérkeringésébe, amelyet tovább súlyosbíthatnak a területeken koncentráltan jelentkező munkanélküliség, a hátrányos helyzetű csoportok jelenlétéből és a közbiztonság romlásából származó problémák. Amellett, hogy az épített környezet minőségi változáson megy keresztül, a hátrányos helyzetű lakosság életminősége és esélyei javulnak, miközben társadalmi reintegrációt eredményező programokban vesznek részt. E két típusú város-rehabilitációt célzó pályázati kiírások azonban már nem új keletűek a helyi önkormányzatok számára, hiszen ezen kiírások elődeire már mind a 2007-2008-as, mind a 2009-2010-es akciótervi időszakokban is sikerrel pályázhattak. Jelen kiírásokra beérkező pályázatokról, az azokban szereplő 15

Projekt menedzser, Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

69

projektötletekről –azok folyamatban lévő értékelése miatt– nem szolgálhatunk információval, azonban a bevezetőben is említett harmadik kiírás unikális volta miatt is, talán nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Melyik ez a felhívás és miért is számít egyedinek a város-rehabilitációs beavatkozások közt? A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2012 decemberében kísérleti jelleggel tett közzé egy ún. Regisztrációs felhívást annak érdekében, hogy egy majdan, 2013 májusában megjelentetni tervezett pályázati felhívást a beérkező projektötletek alapján készítsen elő a minél sikeresebb megvalósítás érdekében. A regisztrációs felhívás a „Lakhatási integrációt modellező szociális célú település-rehabilitációs kísérleti projektek” címet, és az Észak-alföldi régióban az ÉAOP-5.1.1./C-12 kódszámot kapta. Szociális célú rehabilitációról van szó, tehát alapvető cél a kiírásban a települések leszakadó részeinek leromlását okozó folyamatok megállítása és megfordítása. A települések leszakadó, vagy leszakadással fenyegetett településrészeinek a fizikai állapota ugyanis rendszerint erősen leromlott, lakosságcsoportjaik társadalmi helyzete, iskolázottsági és foglalkoztatási színvonala, életkörülményei kedvezőtlenek, a települési és közösségi funkciókkal való ellátottságuk szegényes. A településrész nem része a helyi vagy térségi gazdasági- társadalmi vérkeringésnek, és a többszörös kirekesztettség és szegénység koncentrációjával sokszor együtt járnak a közbiztonság romlásából származó problémák is. A fenti folyamatokkal jellemezhető, főként roma népesség által lakott telepek jelentik mind társadalmi, mind fizikai értelemben a legleromlottabb területeket. Ezen telepek helyzete is különféle lehet, leginkább településszerkezeti elhelyezkedésük, a lakásállomány minősége, a közszolgáltatások elérhetősége és az alacsony státuszú népesség koncentrációjának mértéke szerint. Ezért a Regisztrációs felhívás keretében várt projektötletek keretében megvalósításra kiválasztandó település-rehabilitációk célja mindenképpen a szegregáció további elmélyülésének megakadályozása és a szegregáció oldása kell, hogy legyen. Az ún. pilot projekteket igen komoly érdeklődés övezi uniós szinten is, az Európai Bizottság szerint ugyanis a szociális integráció kérdésköre és a lehetséges megoldási módozatok, jó példák bemutatása, disszeminációja hathatós segítséget jelenthetnek más uniós tagállamok számára is a szegregáció oldására. Miért is unikális ez a kiírás? A Regisztrációs felhívás jelen formájában és célzatával való megjelentetését egy 2010-ben bekövetkező uniós jogszabályváltozás16 tette lehetővé, ugyanis a korábbi város-rehabilitációs pályázatok keretében telep-felszámolási programokat nem lehetett európai uniós forrásokból megvalósítani, csupán fejleszteni, rehabilitálni lehetett a telepeket. A tervezetten 2013 májusában megjelenő pályázati felhívás keretében megszerezhető források segítségével azonban ez az infrastrukturális elem, azaz a lakások elbontása és 16 A 1080/2006/EK rendeletet módosító 437/2010/EU rendelet (ERFA rendelet), valamint a 1828/2006/EK rendelet 47. cikkét módosító 832/2010/EU rendelet)

70

pótlása is megvalósíthatóvá válik, azonban a kiíró szándékai szerint rendkívül integrált formában és mindenképpen deszegregációs célzattal kell megvalósulnia. A rendeletmódosítás révén válhat az is lehetővé, hogy már a nem városi jogállású települések is szerezhetnek uniós forrást lakáscélú beavatkozásokat is tartalmazó komplex rehabilitációs programjaik megvalósítására. A Regisztrációs felhívás keretében kiválasztott nyertes települések szegregált településrészén (akcióterület) olyan beavatkozások sorozata történik majd meg a tervek szerint, amellyel az ott élőknek nemcsak társadalmi-szociális körülményei, és a környezet infrastrukturális feltételei javulnak, hanem mindezeken túlmenően az intézkedések a szegregáció oldása céljából még ki is lépnek az akcióterületről. Ezek révén a többségi társadalomban boldogulni tudó, arra felkészített vagy felkészült családok a település integrált lakókörnyezetébe költözhetnek. Annak érdekében pedig, hogy ezen családok az új lakókörnyezetbe (az ún. beavatkozási helyszínen) beilleszkedjenek, és az ott élők őket befogadják, támogathatóak a beavatkozási helyszínen is az elfogadást segítő akciók, illetve tevékenységek. A projektek sikerességét az előkészítettség mértéke és a szegregátumban esetleg már jelenleg is zajló szociális/családsegítő munka nagyban elősegítheti, ezért a kiválasztandó projekteknek már biztosan nem csak az ötlet szintjén kell megfogalmazódniuk, nem indulhatnak a nulláról, hanem konkrét tapasztalatokon, igényfelmérésen kell alapulniuk, annál is inkább, mivel az uniós források felhasználása e területen is sürgető. A kiválasztandó projektek hatékonyságának növelése céljából egy ún. mentori szakértői hálózat kijelölését tervezi a kiíró. A nyertes pályázatoknak vállalniuk kell, hogy végig a tervezés és megvalósítás során együttműködnek a szakmai tartalom kialakításában az Irányító Hatóság által számukra kijelölt szociális szakértővel/mentorral. Ezt a szolgáltatást térítésmentesen vehetik majd igénybe. A Regisztrációs felhívás a kettős finanszírozás elkerülése, illetve a fejlesztések hatékonysága érdekében kizárja a pályázásból azokra a szegregátumokra vonatkozó fejlesztési elképzeléseket, melyek a TÁMOP-5.3.6 kódszámú, Komplex telep program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című pályázati felhívás keretében már támogatást nyertek. A Regisztrációs felhívást előkészítő lelkes tervezői csapat annak megjelenését követően 2013 januárjában Tájékoztató napot szervezett a felhívás iránt érdeklődő három régiót érintő települési önkormányzatok, non-profit szervezetek és a regisztrációs pályázatok menedzselését végző Közreműködő Szervezetek számára. A felhívás a Dél-Dunántúli, az Észak-Magyarországi és az Észak-alföldi régiók számára voltak elérhetők. Ezen régiók esetében volt ugyanis még fennmaradó, meghirdethető forrás város-rehabilitációs tématerületen. Régiónként maximum 500 millió Ft-os keretre pályázhatnak a

71

kötelezően konzorciumi formában pályázók, azonban ez a forráskeret a valódi pályázati felhívás megjelentetéséig még növekedhet az addig esetlegesen visszahulló, fel nem használt források mértékével. A Tájékoztató nap nem titkolt célja volt az is egyben, hogy felmérje, lesz-e igény az érintett három régióban ilyen típusú modellkísérletek kidolgozására. A 2013. február 4-i benyújtási határidőig beérkező regisztrációs pályázatok száma országosan 26 db, amely igen nagy sikerként könyvelhető el. A beérkező regisztrációs pályázatok közt különböző méretű és jogállású, egy -, vagy több szegregátummal is rendelkező települések konzorciumi pályázatai is megtalálhatók, így a kiíró nemcsak egy típusú telep-rehabilitációs kísérleti projekt-elképzelés közül választhatja majd ki a legmegfelelőbbeket. A Regisztrációs felhívás keretében régiónkban nyertes pályázatonként körülbelül 300 millió Ft forrásból gazdálkodhatnak a minimum két tagból álló konzorciumi pályázatok. A konzorciumi forma igen fontos elem, hiszen a pályázó önkormányzat szegregáció oldására való elkötelezettségén túlmenően – abból adódóan, hogy lakhatási célú beruházások (építés, bontás, felújítás, átalakítás, más helyszínre történő mobilizáció megteremtése) nem történhetnek meg folyamatos, intenzív szociális munka és közösségfejlesztési, valamint konfliktuskezelési tevékenység nélkül -, muszáj, hogy legalább egy, korábban is a helyszínen tevékenykedő –beágyazott– nonprofit szervezet részt vegyen a projekt megvalósításában. A nonprofit szervezet lehet civil szervezet, de akár egyház is, a pályázat elbírálásakor azonban előny, ha bevonják partnerként a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzatot is. Az integrált megközelítés hangsúlyos szerepet kap, ugyanis a kiíró szándéka szerint magába kell, hogy foglalja az oktatásra, az egészségügyre, a szociális szolgáltatásokra, a foglalkoztatásra, közösségfejlesztésre és a közbiztonságra, valamint az elkülönítés megszüntetésére irányuló intézkedéseket is. A lakhatási beruházások tehát csak akkor lesznek támogathatóak, ha az integrált megközelítés alkalmazásával a finanszírozandó beruházások a társadalmi integrációt szolgálják. Ennek értelmében csak olyan integrált lakhatási beruházások támogathatóak, amelyek hozzájárulnak a marginalizált közösségek, romák többségi társadalomba történő térbeli és társadalmi integrációjához, és nem járulnak hozzá a szegregációhoz, az elszigetelődéshez és a kirekesztődéshez. Mindezek érdekében alapvető elvárások fogalmazódnak meg a Regisztrációs felhívás keretében benyújtható projekt-elképzelések vonatkozásában, melyek többek közt az alábbiak: 

72

a kijelölt akcióterületen legalább egy éve igazolhatóan folyt folyamatos szociális munka, az ott élő lakosság fel van készülve, vagy legalábbis jelen projekt keretében felkészíthető a lakáscélú és infrastrukturális beavatkozásokra, változásokra;



a projekt keretében kötelező az arra felkészített családok kiköltöztetése a település integrált lakókörnyezetébe szociális bérlakás építése/vásárlása/kialakítása által, az akcióterületen a lakhatásra nem alkalmas lakóépületek megszüntetésével, bontásával összekapcsolva, aminek célja a szegregátum népességszámának csökkentése és ezáltal a szegregáció mértékének oldása;



nem kerülhet sor új szegregátumok kialakulását eredményező beavatkozások támogatására, még akkor sem, ha az infrastrukturális ellátottság és a lakhatás jobb minőségűvé válik a fejlesztések által (vagyis az akcióterületről kiköltöztetett családokat nem lehet koncentráltan, egy újabb telepszerű képződményt létrehozva a település egy integrált részén összeköltöztetni);



szociális bérlakás építése és/vagy szociális bérlakássá való átalakítás érdekében megfelelő minőségű lakás/épület vásárlása kizárólag a település integrált lakókörnyezetében támogatható, az akcióterületen nem;



az akcióterületen lakóépületi fejlesztés esetében állami, önkormányzati vagy nonprofit szolgáltató tulajdonában lévő szociális bérlakások felújítása, komfortosítása lehetséges.



az infrastrukturális elemeket kiegészítő, ún. soft elemek megvalósítása (pl. szociális munka, felnőttképzés, foglalkoztatás, iskolán kívüli fejlesztés, közösségfejlesztés, egészségügyi állapot fejlesztését célzó foglalkozások stb.) kötelező a projekt keretében.

Amennyiben a Lakhatási integrációt modellező szociális célú településrehabilitációs kísérleti projektek keretei közt majdan megvalósuló szellemiséget, emberközpontú szemléletet kellene megragadnunk, legjobban talán az alábbi szókapcsolattal foglalhatnánk össze azt: a marginalizálódott személyek/ csoportok környezetükből való kiemelése – folyamatos integrációra való felkészítés mind a kiemelt személyek, mind az őket fogadó lakosság körében – beköltöztetés az integrált lakókörnyezetbe – folyamatos utógondozás, integrációs programokban való részvétel.

73

A szociális célú város-rehabilitációs és a lakhatási integrációt modellező kísérleti projektek legmarkánsabb elemeit tekintő összehasonlítása Szociális célú városrehabilitációs projektek Minden beavatkozás helyszíne

kizárólag az akcióterület

Soft elemek jelenléte

kötelező (a projekt elszámolható költségének 8-20%-a)

Igazolt szociális munka

nem elvárás

Szakmai mentor igénybevétele

nem elvárás

Telepek felszámolása Szociális bérlakás építése, épületek bérlakássá alakítása

Lakhatási integrációt modellező kísérleti projektek az akcióterület és a beavatkozási terület kötelező (a projekt elszámolható költségének akár 50%-a) kötelező az akcióterületen, legalább már a pályázat benyújtását megelőző egy évben kötelező mind a tervezés, mind a végrehajtás során, a projekt pénzügyi zárásáig

nem lehetséges

lehetséges

lehetséges, kizárólag az akcióterületen

lehetséges, kizárólag a beavatkozási területen

Forrás: saját

Jelen cikk tisztelet szeretett tanárnőm, témavezetőm, Ekéné Dr. Zamárdi Ilona előtt, aki számára az emberközpontú szemlélet mind a szakmai életben, mind a magánéletben mindenekfelett áll. Boldog születésnapot és nagyon jó egészséget kívánok Neked Ilike!

Irodalomjegyzék PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI, ÉSZAK-ALFÖLDI és ÉSZAKMAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM Szociális célú város-rehabilitáció c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések c. komponenséhez REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS a Dél-dunántúli, Észak-alföldi és Észak-magyarországi Operatív Program keretében Lakhatási integrációt modellező szociális célú település-rehabilitációs kísérleti projektek megvalósítása

74

Kovács Tibor17

AZ EURÓPAI UNIÓ REGIONÁLIS POLITIKÁI Bevezetés: a „régió” Mi is a régió? A „régió” mint fogalom immár hazánkban is több évtizedes múltra visszatekintő elemzések tárgya. Számos (vagy inkább számtalan) tudományos műben, periodikában, kutatási jelentésben, konferenciakötetben, jegyzetben és egyéb írásokban vették górcső alá ezen szó és a mögötte rejlő tartalmak összetett jelentését. Éppen ezért itt nem is célunk a fogalom megmagyarázása; figyelmünket az EU által kialakított, a tagországok területi középszintjeinek fejlettségbeli összehasonlítását hivatott NUTS-rendszerben18 foglaltakra irányítjuk, s ez alapján használjuk a „régió” kifejezést. Esetünkben ez általában a NUTS II-es, időnként a NUTS III-as (hazai értelmezésben: régiós, illetve megyei) szintet jelenti, s mint EU-konform fejlesztéspolitikai egységet tárgyaljuk (Csáfor H., 2009). Nagyon fontos kijelenteni, hogy a régió nem állandó, statikus kategória, hanem dinamikus társadalmi jelenség, mely állandó változásban, átalakulásban van, azaz folyamatként értelmezhető. Ezt a megállapítást viszi tovább a régiók intézményesülésének elmélete, miszerint a régiók kialakulása négy fázisban megy végbe: területi kiformálódás, szimbolikus forma, intézmények kialakulása és kialakult szerepkör. A régiók élete addig tart, amíg léteznek azok a társadalmi-gazdasági erők, amelyek életben tartják (Patkós Cs., 2008). Mivel a régiók (vagyis a benne élő társadalom, az általa működtetett gazdaság és a környezet) változnak, következésképpen a társadalom regionális felosztása is folyamatosan változik – ezzel egyben azt is jelezzük, hogy talán az EU regionális politikáiról érdemes értekeznünk, hiszen azok az idők változtával maguk is változnak. Az Unió immár több, mint fél évszázados története során mind horizontális (bővülés), mind vertikális (mélyülés) fejlődéseket megért, s ez mindenkor kikényszerítette új fejlesztéspolitikai irányvonalak és elképzelések 17

Tanszékvezető főiskolai docens, Eszterházy Károly Főiskola, Eger Az Európai Unió központi statisztikai szervezete, az EUROSTAT által kidolgozott területi statisztikai egységrendszer, jelentése: Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques (Területi Statisztikai Egységek Nómenklatúrája). A NUTS-rendszer már az 1970-es évek elejétől létezik, statisztikai adatgyűjtési célból, de 1988-tól használják a közösségi politikában (SZABÓ P. 2005). Arra szolgál, hogy az eltérő fejlettségű területeket uniós szinten is összehasonlítható egységekbe lehessen sorolni, egységes szempontok alapján elemezni, majd támogatni. A NUTS-rendszer ötszintű hierarchikus osztályozással dolgozik, három ebből a regionális, kettő pedig a helyi szintre (LAU – Local Administrative Units, Helyi Adminisztratív Egységek) vonatkozik. 18

75

kidolgozását és megvalósítását. Igaz, az alapfilozófia nem változik: a szegény régiók felkarolása, a területi fejlettségbeli különbségek csökkentése (társadalmigazdasági kohézió), s az uniós polgárok életminőségének javítása, a jól-lét növelése volt és maradt a Közösség területpolitikájának végcélja. A cél maradt, az elérési utak azonban mindig módosulnak. Az alábbi fejezetben az EU regionális politikájának múltjáról, jelenéről és a jövőbeli kilátásairól szólunk.

A régiók kialakulásának lehetséges irányai Az európai történelemben a régió kialakításának gondolata megjelenhetett egyrészt az alsóbb szintekről induló („bottom up”) kezdeményezésként, másrészt a felsőbb szinteken (a legtöbb esetben a központi kormányzatban) is felmerülhetett a régiók kialakítása („top down”). A kutatók egy része, például Lorenz D. (1989, 1991, 1992) tanulmányaiban különbséget is tesz a regionalizáció („regionalisation”) és a regionalizmus („regionalism”) jelensége között.19 A regionalizmus ebben az értelemben egy olyan földrajzi integráció, melyet a természetföldrajzi bázis mellett a közös történelmi múlt, a gazdálkodási szerkezet, az infrastruktúra egységes rendszere, az erős összetartozás és a népesség régiótudata alkot. Hátterében viszonylag tartósan érvényesülő tényezők összefüggő rendszere áll, és eredménye, hogy egyes települések, térségek között a gazdasági és társadalmi kapcsolatok oly mértékben felerősödnek, hogy ezen térségek összessége összetartozónak tekinthető lesz. Ez tehát hosszú folyamat, amely állandóan formálódó társadalmi-gazdasági kapcsolatok kialakulásával jön létre. Az így kialakult régió nagy belső kohézióval rendelkezik, és határai elasztikusan változhatnak. Ez a típusú régió az egyenlő felek horizontális integrációját jelenti (Lorenz D., 1989, 1991, 1992; Süli-Zakar I., 1999). Az ezredforduló után azonban ugyanakkor megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a regionalizmus bizonyos mértékig új jelentéstartalmat kapott, s a fogalom új értelmezési mezővel bővült: „a regionalizmust olyan törekvésnek fogjuk fel az európai politikában, melynek az a célja, hogy az egyén és a közösség, az egyén és az adott területi és igazgatási egység között mind szervesebb viszony alakuljon ki” (Glatz F., idézi Éger Gy., http://www.lib.uni-corvinus.hu). Ugyancsak bővítette a regionalizmus fogalomkörét az Európai Közgyűlés által 1996. december 4-én kiadott „Nyilatkozat a regionalizmusról” című állásfoglalás, melyben a következőket hangsúlyozzák: „Az állam és a régiók, valamint maguk a régiók közötti kapcsolatoknak meg kell felelniük a kölcsönös lojalitás, együttműködés és szolidaritás elvének. A régióknak és az államnak elő 19

LORENZ nyomán SÜLI-ZAKAR I. (1999) is az alulról induló, szerves régióképződési folyamatot regionalizmusnak, a felülről jövő, politikai akarat nyomán megvalósuló régióképződést pedig regionalizációnak nevezi.

76

kell segíteniük a kölcsönös együttműködést és tartózkodniuk kell olyan rendelkezések elfogadásától, melyek befolyásolhatják vagy korlátozhatják a másik szinteken való hatalmak gyakorlását. Másrészt, ahol ez létezik, a régiók feletti állami ellenőrzést a nemzeti alkotmányban kell szabályozni, illetve ennek hiányában, megfelelő törvényhozással. A régióknak lehetőségük kell legyen arra, hogy szerződéseket és egyezményeket kössenek ugyanazon államon belüli más régiókkal. Általános elvként fogadandó el, hogy az adminisztratív hatalmakat a régióknak kell gyakorolniuk és csak kivételes esetekben az államnak. Végül, de nem utolsósorban a régiók helyesen mutatnak rá, hogy részleteiben szabályozott viszonyt kell kialakítaniuk az Európai Unióval.” A regionalizáció a fent leírtakkal szemben egy felülről, intézményi szinten irányított közigazgatási-politikai folyamat, melynek során földrajzilag egymáshoz közel fekvő területek, önkormányzatok politikailag, önkormányzatilag, politikusok irányításának hatására egyesülnek. Az ezen folyamat eredményeként létrejövő régió tulajdonképpen egy mesterséges alakulat, mely az adott terület közigazgatási funkcióit lát(hat)ja el, politikai irányítással, vagyis alá- és fölérendeltségi viszonyban álló felek vertikális integrációja (Süli-Zakar I., 1999). Célja, hogy az így létrejövő régiók kedvezőbb politikai pozíciót érjenek el (például fejlesztéspolitikai források megszerzésére). Államközi és felülről szervezett regionalizációs folyamatok a második világháború után, az ötvenes évektől Észak- és Nyugat-Európában mint integrációs törekvések indultak el. Ezek között találhatunk hagyományos, történelmi alapokon nyugvó együttműködéseket, illetve új típusú szerveződéseket. Az előbbire példa a skandináv, a Benelux- és a német nyelvterület államainak integrációja, az utóbbira pedig maga az Európai Közösség. A regionalizáció tehát – tág értelemben – az egyes országok sajátos intézményi és politikai fejlődésének eredménye (a fentebbiek összefoglalását l. 1. táblázat). 1. táblázat: A régiók kialakulását előidéző okok, valamint a regionalizmus és regionalizáció kapcsolata okok A B C D E regionalizmus + ⊕ ⊕ ⊕ ∅ regionalizáció ⊕ ∅ ∅ ∅ ⊕ A – politikai; B – gazdasági; C – kulturális; D – önrendelkezési; E – fejlesztéspolitikai ⊕ - erős kapcsolat; + - közepes erősségű kapcsolat; ∅ - gyenge kapcsolat Forrás: saját szerkesztés

77

Az Unió regionális politikája20 a kezdetektől napjainkig A megalakulástól az első nagy reformig Az 1957-es Római Szerződésben már megfogalmazódott, hogy a nyugat-európai integráció nem képzelhető el a területi különbségek mérséklése nélkül, hiszen az egyes téregységek közötti jelentős fejlődésbeli eltérések akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. A hatvanas évek erőteljes gazdasági növekedésében ugyanakkor a területi kérdések nem kerültek felszínre, viszont 1964-ben az EGK Gazdasági és Szociális Bizottságának egyik feladataként már megjelent a regionális politika, melynek szervezésére 1967-ben önálló főigazgatóság is alakult (DG XVI) (Szalay L.,2002). A területi különbségek kérdésköre az 1960-as években, a Közösség elsőkörös bővítésének előkészítésekor került igazán felszínre, hiszen az akkor újonnan csatlakozni kívánt országokban (Nagy-Britannia, Írország, Dánia) már jelentősebb regionális fejlettségbeli különbségekkel kellett számolni (különösen az Egyesült Királyságban), amelyek mérséklése nemzeti és nemzetek feletti érdekekből egyaránt szükségessé vált. Az 1972-es Párizsi Csúcsértekezleten született döntésekkel határozták el, hogy közösségi (pénzügyi) eszközök igénybevételével kell elősegíteni a szerkezeti (strukturális) és területi aránytalanságok mérséklését, illetve megkezdődött az akkor belépett tagországok területi politikájának egyeztetése, amely egybeesett a Közösség hasonló törekvéseivel (Szalay L.,2002). A következő, déli irányú bővítések21 (Görögország 1981, Spanyolország és Portugália 1986), valamint a Közösségben tapasztalt regionális társadalmigazdasági folyamatok pozitív és negatív hatásainak felismerése indította el a regionális politika 1980-as évekbeli átfogó reformjának előkészítését és kidolgozását.

20

Fontos megjegyezni, hogy az EU szakpolitikáit területi hatásaik mentén (is) csoportosíthatjuk. Egyes politikák közvetlen területi dimenzióval bírnak, mint például a közlekedés-, az energia- és a környezeti politika; a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika, a tengeri és halászati politikák. Más közösségi politikák inkább közvetett hatással vannak a területi fejlődésre: ezek közé sorolhatjuk a versenypolitikát, a klímapolitikát, a társadalom- és a foglalkoztatáspolitikát, a K+F és innovációs politikát, valamint a vállalkozáspolitikát (http://www.vati.hu). 21 Ne feledjük, hogy a Mediterráneum ezen országai csatlakozásuk időszakában az EK tagállamokhoz képest szegények, gazdaságilag fejletlenebbek, iparilag gyengébbek, politikai struktúrájuk tekintetében pedig törékenyek voltak (kérdés persze, hogy ezek a tények az elmúlt évtizedekben mennyit változtak pozitív irányban…).

78

Az 1988-as reform és következményei Az Európai Unió regionális politikájában a régiók szerepe az 1980-as évek második felében nőtt meg jelentős mértékben. Az Egységes Európai Okmány (1987) immár konkrétan, új politikaként nevesítette a közösségi politikák között a regionális politikát, és kiegészítette a Római Szerződést a gazdasági és szociális kohézióról szólóval (a 130/a–130/e cikkelyekkel). A regionális politika céljaként a gazdasági és szociális kohézió erősítését jelölték meg, mint a majdani gazdasági és pénzügyi unió feltételét (Szalay L., 2002). Az 1988/89-ben végrehajtott reform (mely Jacques Delors nevével fémjelezhető) eredményeként a támogatások megítélésében alapvetővé vált az EUROSTAT által kidolgozott, már korábban említett NUTS-rendszer. Az 1988. évi ún. „Delors-csomagok” keretében kialakult regionális politika fő alapelvei az alábbiak: - a tagországok GDP-jük 1,7%-át fizetik a közös költségvetésbe, ebből 0,46% szolgál kohéziós célokat; - az EU különböző támogatási pénzalapjainak egy egységes rendszerbe szervezése; - az EU támogatás kiegészíti a nemzeti forrásokat, de nem helyettesíti azokat (addicionalitás); - a támogatásokat hosszú távú (jelenleg hétéves) programok keretében kell felhasználni - a fő cél az elmaradott régiók felzárkóztatása, de a regionális politika az EU valamennyi régiójára kiterjed; - a támogatások címzettjei a (NUTS-II. szintű) régiók. Az Európai Unió létrehozását kimondó, annak működését és elveit meghatározó Maastrichti Szerződés (1992) a regionális politika általános céljait a fenntartható, kiegyenlített és hosszú távú gazdasági és szociális fejlődés biztosításában, a belső határok nélküli gazdasági tér megteremtésében és a gazdasági, valamint a szociális kohézió erősítésében határozta meg. Ezeket a célokat a területfejlesztés számára az alábbiakban konkretizálta: - az egyes, eltérő adottságú régiók fejlettségbeli színvonala közötti különbségek csökkentése, különösen (az Unión belül) viszonylag hátrányos helyzetben levő, valamint vidéki térségek megsegítése érdekében; - a transzeurópai hálózatok /TEN/ kiépítése és fejlesztése (közlekedés, energia és távközlés); - a környezet minőségének megőrzése és javítása; - a természeti erőforrások racionális és körültekintő felhasználása; - a nemzeti és regionális sokszínűség megóvása; - a minőségi oktatás és képzés fejlesztése.

79

A régióknak az 1990-es években tapasztalt növekvő fontosságát mutatja az is, hogy az Európai Unió regionális politikája alapelveinek jelentős része – ma még – döntő mértékben a régiók szintjén érvényesíthető: - a koncentráció elve két területen jelentkezik: egyrészt a pénzeket nem szabad elaprózni, hanem koncentráltan, nagyobb összegekben kell felhasználni (ezt a célt szolgálta a különböző objectivek/célkitűzések és prioritások kijelölése), másrészt az anyagi erőforrások döntő részét a legszegényebb területekre kell koncentrálni; - a programközpontúság értelmében a konkrét pénzügyi támogatásokat komplex fejlesztési program(ok) alapján lehet elnyerni, és csak a programba illeszkedő, azzal összhangban álló fejlesztés támogatható – ezen fejlesztési programok egy részét leghatékonyabban a régiók szintjén lehet elkészíteni (l. szubszidiaritás elve); - a partnerség (együttműködés) alapvetően két szinten létezik: o a vertikális partnerség keretében négy szint (helyi, regionális, nemzeti és közösségi) együttműködésére van szükség, amelynek során az alsóbb szintek a kezdeményezés, a felsőbb szintek pedig az orientáció és a koordináció munkáját végzik el; o a horizontális partnerség az állami, az önkormányzati, a piaci és a civil szféra közötti kapcsolatok kialakítását foglalja magában, amely kiterjed az előkészítés, a döntéshozatal és végrehajtás területére is; - az addicionalitás (hozzájárulás, kiegészítés) értelmében a Közösség által nyújtott támogatás csak pótlólagos, kiegészítő jellegű lehet, a program finanszírozásában a nemzeti kormánynak és a régióknak is részt kell venniük. Ennek hátterében az az alapelv áll, hogy a közösségi támogatások célja a regionális fejlesztés felgyorsítása, a kívánt célok minél hamarabbi elérése, és a tagállamoknak is bizonyítani kell azt, hogy fontosnak tartják az adott beruházást – ez azt jelenti, hogy a régióknak saját erőforrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy biztosítani tudják a szükséges hozzájárulást; - a szubszidiaritás (döntéshozatali kompetenciák megosztása) alapvetően két területen érvényesül: o egyrészt az unió és a tagállamok viszonylatában azt jelenti, hogy csak az kerülhet a közösségi szabályozási és támogatási döntések körébe, amit tagállami szinten nem tudnak megfelelően ellátni, o másrészt magában foglalja a tagállamokon belüli döntéshozatal átalakítását, a felelősségi körök és fejlesztési források – növekvő mértékű – alsóbb, regionális szintekre való delegálását (átláthatóság és hatékonyság).

80

A 2004-es bővülés hatásai A 2004-es év az EU szempontjából is mérföldkő volt, hiszen ekkor az Unió történetében azelőtt soha nem tapasztalt mennyiségi növekedést élt meg (15-ről 25-re nőtt a tagállamok száma22). Többek között ennek az új helyzetnek köszönhetően 2004 második félévében a holland elnökséget a területi-kohéziós politika megreformálásának előkészítésére részben az a felismerés vezérelte, hogy azelőtt gyakran nem tudatosult a politikusokban és a polgárokban, miszerint az EU ágazati szakpolitikáinak jelentős hatása van a területi kohézióra (is). A másik motiváló erő pedig az volt, hogy szükségessé vált az EU területi struktúrájának megerősítése a Lisszaboni célkitűzések23 tükrében: így jelent meg új politikai célként a területi kohézió. A fentiek fényében kialakított Rotterdami Agenda három fő elemet azonosított, melyek a területi kohéziós és a Lisszaboni célkitűzések kapcsán felmerültek: 1. jobban ki kellene használni a régiókban és a városokban rejlő társadalmi-gazdasági-környezeti lehetőségeket; 2. támogatni kell a transz-európai területi integrációt és együttműködést, mégpedig az alábbiak szerint: - városok és régiók hálózatát kell létrehozni, hogy a szinergiákat erősíteni lehessen (policentrikus fejlesztés); - erősíteni kell a transzeurópai területi struktúrákat, hogy az európai terület fejlődése kiegyensúlyozottabb és fenntartható legyen (közlekedés, energia, IKT, víz és természet területén); 3. erősíteni kell a (horizontális és vertikális) koherenciát az EUszakpolitikák között, támogatva a fenntarthatóságot nemzeti és regionális szinten. A döntéshozók felismerték, hogy amennyiben a területi kohézió a célkitűzés, úgy a területfejlesztés annak az eszköze. Ennek fényében a területi kohézió integrált része a társadalmi és gazdasági kohéziónak, de ugyanakkor mégis többet jelent, mint az EU kohéziós politikájának szűk értelmezése. Ez a lehetőségek kihasználásának egy hosszú távú és integrált megközelítése, melynek sikere több ágazat és több irányítási szint szereplőinek munkáján múlik, s a városok – mivel ezek a fejlődés motorjai – kulcsszereplői ennek a folyamatnak. 22

Meg kell jegyezni, hogy ezzel az uniós népesség kb. 20%-kal nőtt, míg a Közösség gazdasági teljesítménye alig több, mint 5%-kal. Többek között ez is markánsan igazolta, hogy szükség van nemzetek feletti szintű, egységes elveken nyugvó kohéziós politikára, mely legalább megkísérli a szegény Keletet valamennyire felzárkóztatni a mintaként szolgáló Nyugathoz. 23 A 2000-ben elfogadott elképzelések szerint 2010-re az Uniónak a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává kellett volna válnia. A célkitűzések teljesülése nem következett be, ezért is van szükség többek között a kohéziós politika újragondolására.

81

A jelen tervezési-pénzügyi időszak jellemzői (2007-2013) A 2004-ben Rotterdamban megkezdett reformfolyamatot a 2007. első félévi német elnökség összegezte. Ennek előzményeként a 2006-os Területi Agenda a Lisszaboni és a Göteborgi Stratégiák24 figyelembevételével összefoglalta a kulcsfontosságú politikai üzenetet az EU számára – annak a fényében, hogy a 2007-es változásokkal25 összesen 27 tagúra bővült az Unió, s minden eddiginél jelentősebbé vált a kohézió erősítése Kelet és Nyugat, Észak és Dél között: - a dokumentum ajánlásokat tartalmazott, melynek célja, hogy Európa különböző területi potenciáljait a fenntartható gazdasági növekedés és a több munkahely biztosításának szolgálatába állítsa. Ezen felül, üzenetével el kívánta érni az EU ágazati politikáit és a kapcsolódó területi politikákat, hogy a helyi, regionális és nemzeti ágazati politikák és fejlesztések hozzájáruljanak az uniós szintű hatékonyságnövekedéshez; - az új (2007-2013-as) programperiódusra vonatkozóan fontosnak tartották, hogy az Unió régiói és városai fejlesztéseikben új megközelítést alkalmazzanak. Az elképzelések szerint ugyanis az integrált terület- és városfejlesztés teszi lehetővé, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési eszközöket terület- és célorientáltan, minél hatékonyabban használják fel; - a Területi Agenda erősíteni kívánta a régiók identitását, hiszen a különböző régiók és városok specializációját támogatta, mivel a fő feladat az, hogy minden régió és város saját (endogén) erősségei kihasználása révén vegyen részt az európai szintű munkamegosztásban, ami hozzájárul az európai szintű hatékonyabb együttműködéshez és a hálózatépítéshez. A fenti változások is megerősítették, hogy alapvető szükség van közösségi szintű regionális politikára az Európai Unióban, de elengedhetetlen annak újragondolása is, mert a bővülés és a globális társadalmi-gazdasági-környezeti változások miatt egyre mélyülő társadalmi-gazdasági különbségek jellemzőek az Európai Unión belül: - problémák vannak a monetáris unió megteremtésében26; - migrációs nyomás érzékelhető a fejlett(ebb) régiók irányába (mind az Unión belülről, mind a Közösségen kívülről); 24 25

26

Ez utóbbiban a fenntarthatóság horizontálisan érvényesítendő fontosságát emelte ki az EU. Románia és Bulgária belépésével.

A fejezet írása idején, 2012 februárjában ezek a nehézségek lassan megoldhatatlannak tűnnek, s az egész euro-zóna jövője legalábbis kétségesnek látszik.

82

-

s mindezeken túl az Unió globális versenyképessége a Triád másik két tagjához (az USA és közvetlen érdekszférája, valamint a Távol-Kelet: Kína, India, Japán) képest is gyengül. Mint látható, az Unión kívüli globális, és az Unión belül tapasztalt nagytérségi-regionális és ágazati kihívások egyaránt új megoldási módozatok kidolgozására ösztönözték a Közösséget, amely éppen ezért új célkitűzéseket fogalmazott meg a fejlesztéspolitika hatékonyabbá (valamit egyszerűbbé és átláthatóbbá) tétele érdekében: - Konvergencia: o a fejlődésben lemaradt (a GDP-átlag az EU 75%-a alatti) régiók fejlődésének és strukturális átalakulásának elősegítése; o fedezi: ERFA, ESZA, Kohéziós Alap; o + phasing out támogatások (statisztikai hatás); - Regionális versenyképesség és foglalkoztatás: o innováció és tudásalapú gazdaság; o környezetvédelem és kockázat-megelőzés; o általános gazdasági érdekek; - Európai területi együttműködések: o határtérségek gazdasági potenciáljának fejlesztése (transznacionális zónák). Az előbb vázolt külső kihívások és a belső nyomás tehát kikényszerítettek néhány olyan fontos tervezési, technikai-végrehajtási, adminisztratív, pénzügyi változást is az új időszakban, melyek a kohéziós politika eredményesebb megvalósítását kívánták elősegíteni, az alábbiak szerint: - Több stratégia, kevesebb végrehajtás: o a Bizottság által készített stratégiai irányelvek (Lisszabon: tudásalapú gazdaság, és Göteborg: fenntarthatóság) erőteljesebb érvényesítése a területi politikában; o a végrehajtás kereteinek kialakítása erőteljesebb a tagállamok szintjén; - Újraalapozás: o három pénzügyi alap (ERFA, ESZA, KA) összevonása a Strukturális Alapokba; a vidékfejlesztési politika és pénzügyi eszköze, az EMVA teljesen külön kezelése; o a Közösségi kezdeményezések beolvasztása a tagállami programokba; - Átalakuló tervezés, programozás: o változó programdokumentumok; o stratégiai kötöttségek (azaz a nemzetek feletti összérdekek erőteljesebb kifejeződése a nemzeti, ágazati és regionális fejlesztési dokumentumokban);

83

o monofund rendszer (egy operatív program, azaz OP csak egy alapból támogatható); o az Unió „csak” a prioritások szintjéig terjedően ellenőrzi a tagállamok tervdokumentumait (azelőtt az intézkedési szintbe is beleszólt); o a Kohéziós Alap beemelése a Strukturális Alapok közé.

Az Unió kohéziós politikájának sarokkövei: a pénzügyi alapok és a költségvetési időszakok Hiába lennének a fentebb ismertetett nemes, magasztos és fennkölt elvek, melyeket az Unió kohéziós politikájának szolgálnia kell, ha hiányozna hozzá a pénzügyi fedezet; ennek elkerülésére a Közösség már szinte megalakulásától kezdve különböző ún. alapokat hozott létre, melyekből regionális fejlesztéspolitikáját azóta is finanszírozza. Ahogy azt már korábban említettük, a közösségi regionális politikát 1988ban reformálták meg. Ennek keretében emelték az 1975-ben létrehozott Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA, angolul ERDF) támogatási alapját. Elhatározták, hogy a területi folyamatok alakításához felhasználható további alapok [az ERFA-n túl az Európai Szociális Alap (ESZA, angolul ESF, 1960), az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA, angolul EAGGF, 1962), és a Halászati Orientáció Pénzügyi Eszköze (HOPE, angolul FIFG, 1993)] között erősítik a koordinációt és igyekszenek kiküszöbölni a támogatások párhuzamosságát, a felesleges átfedéseket (Szalay L.,2002). Nagyon fontos változás volt a regionális politika történetében, hogy az 1988as reformok következtében az együttesen Strukturális Alapoknak nevezett pénzügyi források ekkortól kezdve immár nem az egymástól független projekteket, hanem az átfogó, több évre szóló programokat támogatták és támogatják (nemzeti fejlesztési tervek, ezek ágazati operatív programjai, továbbá regionális operatív programok). Ugyancsak a reform részeként költségvetési időszakokat határoztak meg (1988–1993, 1994–1999, 2000–200627), amelyekben előre kijelölték a fejlesztési célkitűzéseket, valamint az azokhoz rendelt támogatások összegét és felhasználásuk módját (Szalay L.,2002). A Strukturális Alapok pénzei felhasználásának 1988-as újraszabályozásakor a támogatási források odaítélésének kritériumaiként öt célkitűzést határoztak meg. Ezeket 1993-ban kismértékben megváltoztatták, majd a további bővítések (Ausztria, Svédország, Finnország 1995) hatására 1995-ben a fent említett FIFG támogatási keretével egészítették ki. Az Unió a célkitűzések tekintetében is 27

Amint arról az előbbiekben már szó volt, jelenleg a 2007-2013 közötti időszak zajlik, a következő – értelemszerűen – a 2014-2020-as hétéves periódus lesz.

84

igyekszik alkalmazkodni a belső változásokhoz (2004-es és 2007-es bővülések), illetve az ezredforduló óta törekszik a koncentrációra és a minél teljesebb átláthatóságra is: a 2000-2006-os időszakra, háromra csökkentették a célkitűzések számát (emellett volt még négy Közösségi Kezdeményezés, valamint a Kohéziós Alap, továbbá a mezőgazdaság-vidékfejlesztés és halászat területe), míg a 2007-2013-as időszakra mindösszesen három célkitűzésben foglalták össze a támogatási kritériumokat. Meg kell jegyeznünk, hogy a jelenlegi, 2007-2013-as időszakig a Strukturális és Kohéziós Alapokban rendelkezésre álló összegek minden periódusban emelkedtek28 – igaz, maga az Unió is folyamatosan bővült.

Közép- és Kelet-Közép-Európa útja az integrációba, részvétele a kohéziós politikában A szocialista évtizedekben a regionális politika központi irányítása alig, vagy egyáltalán nem tette lehetővé a területi érdekek érvényesítését, és így térségünkben nem alakultak ki (nyugat-)európai értelemben vett régiók sem; azok a területi egységek, melyek működtek, a központi akarat helyi végrehajtójaként funkcionáltak. A szocialista időkben a keleti blokk országaiban tehát nem, vagy alig beszélhetünk regionalizmusról, hiszen az államközpontúság, az etatista szemlélet egyeduralma nem engedte – a hatalom megtartása, a társadalom feletti teljes ellenőrzés igénye miatt nem is engedhette – meg ezen „mezoszint” kialakulását. A berlini fal leomlása, a német egyesítés 1990. október 3-án, a közép- és kelet-európai országok szovjet ellenőrzés alóli felszabadulása és demokratizálódása, valamint a Szovjetunió felbomlása 1991 decemberében viszont lényegesen átalakították Európa politikai (ezen túl társadalmi és gazdasági) szerkezetét. Az évtizedes politikai szembenállás és a fagyos gazdasági viszony után új korszak következett az Európai Közösség és a középés kelet-közép-európai ún. rendszerváltó országok kapcsolatában29.

28

A 2000-2006 közötti időszakban közösségi szinten 195 milliárd euró állt rendelkezésre a Strukturális Alapokból, míg 18 milliárd euró a Kohéziós Alapból (azaz összesen 213 milliárd euró); ez a 2007-2013-as időszakban összesen kb. 308 milliárd euró az EU-27-ek számára. Valószínűnek tűnik, hogy az évek óta húzódó válság miatt az Unió a következő időszakban már nem lehet ilyen „bőkezű” a támogatások kihelyezésénél. Mindenképpen érdekes idők következnek az öreg kontinensen… 29 A megváltozott politikai légkör már a nyolcvanas évek végén lehetővé tette, hogy a szovjet rezsimtől elsőként távolodó országokkal, Magyarországgal és Lengyelországgal (a fordulatot érzékelve) az Európai Közösség már igen hamar tárgyalásokat kezdett a kapcsolatok javítására. 1989-ben elindult a PHARE program, először Lengyelország (P) és Magyarország (H) megsegítésére, majd később a támogatásokat kiterjesztették a többi közép- és kelet-közép-európai ország számára is.

85

A szocialista tábor felbomlása után a fentieken túl a térbeliség, a területi politika kérdésében is markánsan megváltozott a helyzet: a fejlett Európával szomszédságban levő volt kommunista országok (így hazánk is) a rendszerváltás után elindíthattak egyfajta regionalizációs folyamatot, ami a hasonlóságok mellett természetesen eltéréseket is magában hordoz. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a főként kontinensünk nyugati részében kibontakozott tájegységi szervezkedések – eredményeikkel együtt – hatékonyan ösztönözték a közép- és kelet-közép-európai regionális, interregionális kezdeményezéseket. A nyugat-európai folyamatokhoz képest viszont mindenképpen eltérésként kell értékelnünk, hogy térségünkben a regionalizmusnak nincsenek meg, vagy csak csökevényesen léteznek a belső, endogén katalizátorai: ez azt jelenti, hogy Közép- és Kelet-Közép-Európában a régió-kialakulási folyamatok – már ha voltak ilyenek – általában felülről, központilag irányítottak voltak. Általában hiányzott a szerves fejlődésből adódó, a régióknak igazi erőt biztosító, „alulról történő építkezés” („bottom up approach”). A mindenkori államhatalom túlsúlyával sorozatosan blokkolta az intézményrendszer regionális alapon, endogén módon való kialakítására történő kísérleteket (Csorba L., 2012), másrészt a középszint gyöngesége vagy befelé fordulása, a kis közösségek viszonylagos zártsága a régióalkotási kísérletek és kezdeményezések kerékkötőivé váltak Közép- és Kelet-Közép-Európában, és nem vezettek a hagyományos (nyugati) értelemben vett régiók kialakulásához. A rendszerváltást követően egyes területi szintű egységek – például Magyarországon a megye – csak alárendelt szerepet kaptak az új önkormányzati struktúrában. Míg Nyugat-Európában a szubszidiaritás elve volt és maradt a legfontosabb, addig ebben a térségben aránytalanul nagy a helyi szint szerepe és nagymértékben korlátozott a mezoszint jelentősége (Süli-Zakar I., 1999). A közép- és kelet-közép-európai országok azonban az 1990-es években már felismerték, hogy EU-konformmá kell tenni a helyi szint és a mezoszint kapcsolatát, az Európai Unió elvárásainak megfelelően ki kell alakítani a NUTSrendszert nem csak az Uniótól így megszerezhető pénzek reményében, hanem akár saját regionális politikai célkitűzések megvalósítása érdekében is. A kompromisszumos megoldás megtalálása azonban nagyon nehéz volt, és ma is az, hiszen ehhez egyrészt politikai, másrészt szakmai egyetértésre lenne szükség (Horváth Gy., 1998) – ez pedig Európa ezen részében sokszor igencsak nehézkes.

86

A jövő regionális politikai kihívásai az Unióban30 2008-ban az EU regionális politikáért felelős biztosa, Danuta Hübner felkérte az olasz közgazdászt, Fabrizio Barca-t egy olyan tanulmány elkészítésére, mely a regionális politika jövőjét volt hivatva felvázolni. A 250 oldalas dokumentum egy átfogó elemzés volt a kohéziós politika reformjának szükségességéről, melynek megvalósítása részben a jelenlegi, részben a 2014 utáni időszakra datálható. A Barca-javaslat elemei az alábbiak voltak: - az erőforrások allokálása 3-4 téma köré; - erősebb és célirányosabb feltételek a Bizottság és a tagállamok/régiók közötti szerződésekben; - új eszközök a helyi szereplők mobilizálására; új mérési módszer kidolgozása az eredményorientáltabb szemlélethez; - jelentősebb humánerőforrás-befektetés a Bizottság részéről; nagyobb koordináció a főigazgatóságok között; - megerősített rendszer az ellenőrzés és az egyensúly biztosítására az új kohéziós politikai tanáccsal. A tanulmányban a tudományos szakértők 10 pillért neveztek meg, amelyek a kohéziós politika jobb megvalósítását és eredményesebb irányítását célozzák: 1. erőforrások allokálása, kulcsprioritásokra történő innovatív koncentráció; 2. új stratégiai keret (prioritások, indikátorok meghatározása); 3. új szerződéses kapcsolat az EU és a tagállamok között (3. év után évente tagállami értékelés); 4. erősebb irányítás a kulcsfontosságú prioritások kapcsán; 5. kiegészítő, innovatív és rugalmas kiadások elősegítése; 6. a kísérletezés támogatása, a helyi szereplők mobilizálása; 7. a tanulási folyamat elősegítése, a várható hatás értékelése felé történő elmozdulás; 8. a Bizottság mint fő kompetens szerepének megerősítése; 9. pénzügyi igazgatás és ellenőrzés; 10. magas szintű politikai vita erősítése (http://www.rgvi.gtk.szie.hu). Az Európai Unió meghatározott időközönként (háromévente) ún. kohéziós jelentésekben teszi közzé a fejlesztéspolitikában addig elért eredményeket, illetve a jövőre vonatkozó jobbító szándékú terveit. Ebbe a sorba illeszkedik a

30

Az uniós kohéziós politika jövőbeli elképzeléseiről az alábbi honlapról tölthetőek le részletes, angol nyelvű háttérdokumentumok: http://ec.europa.eu/regional_policy/what/cohesion/index_hu.cfm.

87

2010 novemberében elfogadott „Ötödik kohéziós jelentés”31, amely megfogalmazta a kohéziós politika reformjára vonatkozó jövőbeli elképzeléseket, az alábbiak szerint: - az erőforrások összpontosítása néhány, az „Európa 2020”32 stratégiához szorosan kapcsolódó prioritásra; - világos és mérhető célkitűzések meghatározása; - a szabályozási és intézményi keretek megerősítése; - feltételek és ösztönzők kialakítása; - a beruházások fellendítő hatásának fokozása; - a magánszektorból érkező befektetések mobilizálása, hatékonyságuk emelése, a közösségi fejlesztésekkel való harmonizálása; - a kezelési szabályok egyszerűsítése; - a legszegényebb tagállamok és régiók középpontba állítása (http://ec.europa.eu/regional_policy). A jelenlegi regionális finanszírozási programok – mint az előzőekben láthattuk – 2013-ig működnek, ezért már folynak az európai szintű megbeszélések a 2014 utáni kohéziós politika alternatíváiról. A 2014-2020-as időszak kohéziós politikájáról szóló egyeztetés az EU-s költségvetés és az „Európa 2020” stratégia szélesebb kontextusához kapcsolódik, s a politika jövőjére nézve fontos tanulságokkal szolgálnak a regionális finanszírozás korábbi szakaszainak értékelése, valamint a kohéziós politika jövőjéhez kapcsolódó témákban készült tanulmányok is. 2009 óta folynak a tárgyalások a tagállamok szakértői, valamint a Bizottság és a többi EU-intézmény illetékes tisztségviselői között. Megemlítendő különösen a jövőbeli kohéziós politikával foglalkozó magas szintű csoport, egy 2009-ben létrehozott informális szakértői platform, amely a kohéziós politika jövőbeli irányainak kidolgozása során nyújtott támogatást a Bizottságnak. Ezenkívül 2010-ben egy munkacsoport is létrejött, melynek célja a kohéziós politika szempontjából releváns feltételrendszer különböző szempontjainak megvitatása. 2010 novembere és 2011 januárja között nyilvános konzultációra került sor azzal a céllal, hogy segítsen a jövő uniós kohéziós politikájának kialakításában, és 31

Letölthető a http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docoffic/official/reports/cohesion5/pdf/5cr_hu.pdf honlapról. 32 Az „Európa 2020” a jelen évtizedre szóló európai uniós növekedési stratégia. Célja, hogy változó világunkban az EU gazdasága intelligens, fenntartható és inkluzív (azaz a gazdasági, szociális és területi kohéziót előmozdító, magas foglalkoztatási arányt biztosító gazdaság) legyen. E három, egymást kölcsönösen erősítő prioritás azt hivatott elősegíteni, hogy az Unióban és a tagállamokban magas legyen a foglalkoztatottság és a termelékenység, és erősödjön a társadalmi kohézió. Az EU öt nagyszabású célt tűzött ki maga elé a foglalkoztatás, az innováció, az oktatás, a társadalmi befogadás és az éghajlat/energiapolitika területén, melyeket 2020-ig kíván megvalósítani. Mindegyik tagállam saját nemzeti célokat fogadott el az említett területeken, s a stratégia megvalósítását konkrét uniós és tagállami intézkedések segítik (http://ec.europa.eu/europe2020/index_hu.htm).

88

előkészítse a jogalkotási javaslatokat. Az uniós intézmények, tagállamok, régiók, a gazdasági és szociális partnerek, a civil szervezetek képviselői és tudósok a 2011 januárjában megtartott Ötödik kohéziós fórumon vitatták meg a jövő irányvonalait (http://ec.europa.eu/regional_policy). Az Európai Bizottság 2011. október 6-án jogalkotási javaslatokat fogadott el a jelzett időszakra szóló kohéziós politikáról, mely javaslatokat a Tanács és az Európai Parlament 2012 és 2013 folyamán fogja megvitatni. Az új rendeletek várhatóan 2014-ben lépnek hatályba33 (http://ec.europa.eu/regional_policy).

Konklúziók A közös Európa építésének eddig eltelt évtizedei határozottan rámutattak a kohéziós politika fontosságára nemzeti és nemzetek feletti szinteken egyaránt. Az EU egyes területei között mutatkozó, időnként kiáltóan nagy fejlettségbeli különbségek mérséklésére a Közösség komoly erőfeszítéseket tesz mind a stratégiaalkotás, mind pedig a finanszírozás területén. Az integráció bővülése és mélyülése óriási kihívásokat jelent, amely szükségessé tette és teszi a fejlesztéspolitika folyamatos újragondolását, a hangsúlyok módosítását – soha nem tévesztve szem elől az alapfilozófiát, a (területi) fejlettségbeli különbségek csökkentését, továbbá az állampolgárok jólétének és jól-létének növelését. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a kelet-európai rendszerváltások után bő két évtizeddel és a világgazdaság újrarendeződésével az Európai Egyesült Államok kialakítása megtorpant, és egyre nagyobb nehézségekkel kell szembesülni a kohézió megvalósításának nemes eszméjű folyamatában. Amennyiben valóban az egyesült Európa a cél, úgy kitartó, együttes és valós elhivatottságon alapuló erőfeszítésekre lesz szüksége a Közösség nemzeteinek, mert másként elindulhatunk a dezintegráció útján. Egy széteső, elerőtlenedő Európa nekünk, európaiaknak, aligha lehet érdekünk.

33

A regionális politika felülvizsgálata és jövője kapcsán az alábbi honlapról magyar és idegennyelvű dokumentumok tölthetőek le: http://europa.eu/legislation_summaries/regional_policy/review_and_future/index_hu.htm

89

Felhasznált irodalom CSÁFOR H. (2009): Vállalatok társadalmi felelősségvállalása, regionális vizsgálat az észak-magyarországi régióban – PhD-disszertáció, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdálkodásés Szervezéstudományi Doktori Iskola, Budapest, 194 p. CSORBA L. (2012): A központi kormányzat mint a régió versenyképességi tényezője – az intézményi közgazdaságtan szemszögéből – In: Csuka Gy., Szívós M. (szerk): A regionális versenyképesség innovációs tényezői. Pannon Egyetem, Veszprém, ISBN 978-963-508-623-8; pp. 10-34. ÉGER GY. (2000): Regionalizmus, határok és kisebbségek Kelet-KözépEurópában – PhD-disszertáció. http://www.lib.uni-corvinus.hu/phd/eger_gyorgy.pdf (letöltve: 2012. febr. 6.) HORVÁTH GY. (1998): Európai regionális politika – Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó. LORENZ, D. (1989): Trends towards Regionalism in the World Economy – Intereconomics, Vol. 24. No. 2. LORENZ, D. (1991): Regionalisation versus Regionalism – Problems of Change in the World Economy – Intereconomics, Vol. 26. No. 1. LORENZ, D. (1992): Economic Geography and the Political Economy of Regionalization: The Example of Western Europe – The American Economic Review, May. NAGY H. (É. N.): Barca-jelentés, avagy a regionális politika jövője – PPTprezentáció, http://www.rgvi.gtk.szie.hu/datadir/content/file/let%C3%B6lt%C3%A9sek/b arca.pdf (letöltve: 2012. febr. 8.) PATKÓS CS. (2008): Az Észak-alföldi régió intézményesülése, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye szerepére – Eger, EKF Földrajz Tanszék 176 p. SÜLI-ZAKAR I. (1999): A nyugati és a magyar regionalizmus – Limes 3-4. szám, II. kötet, pp. 153-172. SZABÓ P. (2005): A NUTS-rendszer ki- és átalakulása. Comitatus XV. évf. 89.sz. (aug. szept.). 7-14.o. http://geogr.elte.hu/ref/REF_Cikkek/SzaboPal/1_szabopal_tanulmanya.pdf (letöltve: 2012. febr. 6.) SZALAY L. (SZERK.) (2002): Régiók Európája, az Európai Unió regionális politikája – Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 24 p.

90

EU-s dokumentumok: EGYSÉGES EURÓPAI OKMÁNY HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS MAASTRICHTI SZERZŐDÉS NYILATKOZAT A REGIONALIZMUSRÓL ROTTERDAMI AGENDA TERÜLETI AGENDA

Honlapok: http://www.inco.hu/inco7/global/cikk8h.htm (letöltve: 2012. febr. 6.) http://ec.europa.eu/regional_policy/what/future/index_hu.cfm (letöltve: 2012. febr. 6.) http://ec.europa.eu/europe2020/index_hu.htm (letöltve: 2012. febr. 6.) http://www.vati.hu/territorialagenda/HTML/4.htm (letöltve: 2012. febr. 6.)

91

Kozma Gábor34 – Teperics Károly35 – Dézsi Gyula36

AZ ALAPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TÉRBELI ELHELYEZKEDÉSÉNEK VÁLTOZÁSA DEBRECENBEN 1939 ÉS 2010 KÖZÖTT Bevezetés A tanulmány célja egy konkrét település, Magyarország második legnagyobb városa, Debrecen esetében az alapfokú oktatási intézmények térbeli elhelyezkedésének a vizsgálata. Az elemzés során rá kívánunk mutatni a térbeli elhelyezkedést befolyásoló tényezőkre és az egyes történelmi korok (második világháború előtti időszak, az 1945 és 1990 közötti periódus, az 1990 utáni időszak) közötti különbségekre. A vizsgálat Debrecen központi belterületére terjed ki, és nem foglalja magában az attól bizonyos távolságra, a külterületekbe beágyazódottan, fekvő ú.n. egyéb belterületeket. A vizsgálat során elkülönítettük az 1700-as évek végére kialakuló történelmi belvárost és az azt körülvevő kertségi területeket. Emellett a kutatásban csak a normál tanrend szerint oktató iskolákat elemeztük, és nem vizsgáltak a különböző speciális képzéseket biztosító intézményeket (pl. gyengénlátók, siketek és nagyothallók, gyógypedagógiai képzésre szorulók iskolái). A vizsgálat során felhasználtuk a Debrecenről a különböző időpontokban készített térképeket, az oktatási intézmények történetét feldolgozó monográfiákat, a helyi önkormányzat statisztikáit, valamint a város rendezési terveit.

A második világháború előtti időszak Az 1930-as évek végén a város alapfokú oktatási intézményeinek elhelyezkedését befolyásoló legfontosabb tényező a vallás volt, mivel az egyházak – ha lehetőség adódott – törekedtek arra, hogy az iskoláikat a templomaik közelében építsék fel: a kisebb vallások közül ez fedezhető fel az evangélikus elemi iskola (1. ábra – 1), a görög katolikus elemi iskola fekvésében (1. ábra – 2). A Debrecenben a két világháború között fontos szerepet játszó három vallás közül kettő esetében szintén jól kimutatható az iskolák elhelyezkedésére gyakorolt hatás. A római katolikus vallásnál ez a tény elsősorban azzal 34 Tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 35 Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 36 Geográfus MSc hallgató, Debreceni Egyetem

92

indokolható, hogy Debrecen, mint a kálvinizmus fellegvára, hosszú ideig ellenségesen tekintett a római katolikus vallás híveire, és a településen is csak akkor engedélyezte letelepedésüket, amikor az 1714/15-ös pozsonyi országgyűlés csak ezzel a feltétellel volt hajlandó beiktatni a települést a szabad királyi városok sorába (Csobán E. – Csűrös F., 1931). Ennek tükrében nem meglepő, hogy a katolikus oktatási intézmények arra törekedtek, hogy a XVIII. század közepén felépült Szent Anna templomhoz minél közelebb helyezkedjenek el. Ennek következtében az 1930-as évek közepére a Szent Anna és Varga utcán egy igen jelentős katolikus oktatási központ alakult ki, amely többek között elemi iskolákat (1. ábra – 3), gimnáziumot és kereskedelmi középiskolát, valamint leány tanítóképző intézetet foglalt magában. A koncentráltság fokát jól mutatja, hogy ezen a tömbön kívül a városban az 1930as évek végén csak négy kisebb római katolikus elemi iskola működött.

1. ábra Az alapfokú oktatási intézmények elhelyezkedése Debrecenben az 1930-as évek végén (a számmal nem jelölt intézmények református elemi iskolák)

A református vallás sokkal jelentősebb történelmi hagyományokkal rendelkezett Debrecenben, és ennek következtében nem meglepő, hogy a város

93

elemi iskoláinak 50%-át működtette. Ezek elsősorban a történelmi belvárosban, kisebb részt a keleti és délkeleti városrészben, térben többé-kevésbé jól elszórtan helyezkedtek el, és a fenti ok miatt nem mutattak nagyobb térbeli koncentrációt. A két világháború közötti időszak harmadik jelentős vallásának az izraelita vallás tekinthető, amelynek követői elsősorban a Hatvan, Piac, Széchenyi és Nyugati utcák által határolt városrészben laktak. Ennek következtében nem meglepő, hogy a zsidóság két elemi iskolája (ortodox és status quo ante izraelita elemi iskola) is itt, egy épületben működött (1. ábra – 4). Az alapfokú oktatási intézmények területi koncentráltságát tekintve az 1930as évek végén igen jelentős volt a történelmi belváros súlya: a 37 intézmény közül 21 működött a belvárosban (ez kb. 57%-ot jelentett – 1. táblázat), míg a népességszámot tekintve ez az arány csak 45% volt. Emellett további problémát jelentett az a tény, hogy hosszú ideig a belvároson kívüli oktatási intézmények zöme a keleti városrészben helyezkedett el. Ennek következtében nem meglepő, hogy a Debrecen című újság 1927-ben a következőket írta: „Ma az a helyzet, hogy amíg a legutóbbi népszámlálás 13.480 tankötelest tüntet fel Debrecenben, addig a hivatalosan törzskönyvezett tankötelesek száma 9.981. Ebből 8.185 jár iskolába. A már itt is mutatkozó nagyszámú hiányt azzal lehet indokolni, hogy az iskolák óriási távolságra vannak egymástól és az iskolai gyerekek otthonától. Így érthető, hogy sok szülő vonakodik gyerekét főleg télvíz és esős időszak idején iskolába küldeni” (Debrecen, 1927). 1. táblázat Az alapfokú oktatási intézmények száma és belvárosi koncentráltságának változása Debrecenben az 1930-as évek vége és a 2010/11-es tanév között (több évnél is nem csak az intézmény székhelye, hanem a hozzá tartozó összes épület is figyelembe van véve, zárójelben a belvárosban található intézmények száma) Összes intézmény Belvárosban található intézmény 1939/40 37 21 (56,8) 1957/58 43 21 (48,8) 1969/70 40 19 (47,5) 1990/91 36 10 (27,8) 2010/11 32 9 (28,1) Forrás: Csobán E., 1940; Debrecen megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának adatai

Az érintett problémával a város vezetősége is tisztában volt (Csobán E., 1940), ezért a már működő református általános iskolák belvárosi, keleti és délkeleti városrészbeli koncentráltságának csökkentése érdekében az 1920-as években több állami elemi iskolát is alapított: Nyulas – 1920 (1. ábra – 5), Mikepércsi út – 1924 (1. ábra – 6), Köntösgát – 1927 (1. ábra – 7), Tégláskert – 1928 (1. ábra – 8). Ugyanebben az időszakban a katolikus egyház is arra kényszerült, hogy a Szent Anna templom közelében elhelyezkedő elemi iskolái

94

zsúfoltságának csökkentése, valamint a híveihez történő közeledés érdekében a Szoboszlai úton (1. ábra – 9), a Homokkertben (1. ábra – 10), a Csapókertben (1. ábra – 11) és a Nyilastelepen (1. ábra – 12) egy-egy kisebb iskolát építsen. Az utóbbi két esetben fontos tényező volt egy-egy római katolikus templom közelsége, a Nyilastelepi iskolánál pedig még az is, hogy a közeli Járműjavító üzemben döntő mértékben római katolikus vallású munkások dolgoztak (az üzem dolgozóinak a gyerekei részére a munkáslakótelepen az első, még a MÁV által fenntartott iskola 1908-ban jött létre: 1. ábra – 13). Az említett új intézmények javítottak ugyan valamennyit a helyzeten (így alakulhatott ki a korábban említett 57%-os arány), de az 1930-as évek végén a belváros északnyugati peremén elhelyezkedő református elemi iskolákba még igen sok olyan gyerek járt, akiknek gyakran napi 3-4 kilométert kellett gyalogolni.

A második világháború és 1990 közötti időszak A második világháború utáni időszakban a legfontosabb feladat a háború alatti pusztítások helyreállítása volt, és ennek következtében az 1940/50-es évtizedben az alapfokú oktatási intézmények térbeli elhelyezkedését tekintve csak kisebb változások mentek végbe: emelkedett az iskolák száma, és mérséklődött a (50% alá esett) a történelmi belváros aránya (1. táblázat). Az 1960-as évek első felétől ugyanakkor Magyarországon egyre nagyobb hangsúlyt kapott az országot DNY-ÉK irányban átszelő nehézipari tengelyen kívüli területek fejlesztése (Pető I. – Szakács S., 1985), és ez Debrecen fejlődését, azon belül pedig az alapfokú oktatás helyzetét is befolyásolta. Egyrészt a rendezési tervek számos új ipari üzem letelepítését, illetve a meglévők bővítését tartalmazták, másrészt – részben az ipartelepítés következményeként – a város népességének jelentős növekedésével számoltak: 1961-ben készült Általános rendezési terv szerint a város belterületének lakosságszáma 25 év alatt 105.000 főről 160.000 főre emelkedik (Niklai Á., 1962), míg az 1969-es Általános rendezési terv úgy vélte, hogy 2000-re a város lakosságszáma eléri a 300.000 főt (Szokolai Ö., 1969). A népesség növekedése ugyanakkor elkerülhetetlenné tette alapfokú oktatás bővítését, új általános iskolák felépítését: az 1969-es Általános rendezési terv 2000-ig közel 1.200 új tanteremmel számolt. Az új intézmények városon belüli elhelyezkedését illetően a tervek alapvetően a decentralizáció szükségességét hirdették. A népességfejlődéssel összefüggésben a dokumentumok bevezették az ún. „szomszédsági egységek” fogalmát, amelyek forgalmas utak által határolt lakókörzetek jelentettek, és hangsúlyozták, hogy ezekben biztosítani kell az alapfokú közintézmények (és ezen belül az általános iskolák) kialakítását is (az 1961-es Általános rendezési

95

terv 31 ilyen szomszédsági egységet jelölt ki, és ezek közül 22-ben volt szükséges összesen 315 új általános iskolai tanterem felépítése – Niklai Á, 1962).

2. ábra Az 1930-as évek vége és 1990 közötti általános iskolákkal kapcsolatos legfontosabb változások színterei

A megfogalmazott elképzeléseknek megfelelően az 1960-as évek közepétől kezdve igen jelentős lépéseket tettek az alapfokú oktatási hálózat decentralizációja érdekében, amely alapvetően két területet foglalt magában. Egyrészt az újonnan létesített lakótelepeken került sor új, korszerű általános iskolák felépítésre: 1960-as évek: Új Élet Park (2. ábra – 1), Dobozi lakótelep (2. ábra – 2), 1970-es évek: Vénkerti lakótelep (2. ábra – 3), 1980-as évek: Újkerti lakótelep (2. ábra – 4), Tócóskert (2. ábra – 5). Másrészt a beruházások eredményeként új általános iskolák épültek az addig alacsony szinten ellátott, ugyanakkor részben a társasház-építések miatt jelentős népességnövekedést felmutató kertségi területeken is: Hatvan utcai kert (2. ábra – 6), Homokkert (2. ábra – 7), Nagyerdő (2. ábra – 8), Csapókert városhoz közeli része (2. ábra – 9), Nagy Sándor-telep (2. ábra – 10). A történelmi belváros általános iskolái esetében az 1950-es évek vége és 1990 közötti időszakban alapvetően két folyamat figyelhető meg. Egyrészt jelentős számú intézmény felszámolására került sor (pl. Mester utcai általános

96

iskola (2. ábra – 11), Miklós utcai általános iskola (2. ábra – 12), Pacsirta utcai általános iskola (2. ábra – 13), Csonka utcai általános iskola (2. ábra – 14), Jókai utca (2. ábra – 15), amely két tényezővel magyarázható. Az érintett iskolák jelentős része a II. világháború előtt épült, és mivel a szűkös viszonyok miatt korszerűsítésre kevésbé voltak alkalmasak, nem feleltek meg a megnövekedett igényeknek. Emellett a korszerűtlen viszonyok és a belvárosi lakosság elöregedése miatt egyre kevesebb gyerek jelentkezett ezekbe az intézményekbe, és ez is az oktatás megszüntetését tette szükségessé (a folyamat a legtöbb esetben két lépcsőben ment végbe: először az érintett iskola egy másik intézmény tagintézményévé vált, majd a második lépcsőben szüntették meg az oktatást). Másrészt az adott időszakban a történelmi belvárosban néhány új általános iskola felépítésre is sor került: a Fazekas Mihály (2. ábra – 16) és Benedek Elek (2. ábra – 17) általános iskolák a belvárosban élő gyerekek mellett, fekvésükből adódóan, a környékbeli lakótelepekről is vonzottak tanulókat, a Hajó utcai általános iskola (2. ábra – 18) a belvárosba „benyomuló” lakótelep igényeit elégítette ki, míg a Hunyadi utcán épült általános iskola (2. ábra – 19) a mellette elhelyezkedő Tanítóképző Főiskola gyakorló intézményeként működött.

Az 1990 utáni periódus A rendszerváltás után az alapfokú oktatás területén lezajlott folyamatok mögött alapvetően két tényező hatása állt. Egyrészt a belvárosban tovább folytatódott, városi szinten pedig megkezdődött a gyermeklétszám csökkenése, amely az általános iskolák esetében további intézmény-bezárásokhoz vezetett. A folyamat tanulmányozása során ugyanakkor új elemként lehetett megfigyelni, hogy ez nem csak a belvárosra koncentrálódott (pl. Simonffy utcai általános iskola (3. ábra – 1), hanem a gyermeklétszám-csökkenés miatt megjelent lakótelepeken is (pl. újkerti általános iskola (3. ábra – 2), tócóskerti általános iskola (3. ábra – 3), és az utóbbiak épületébe középiskolák költöztek. Az egyedüli új létesítménynek az Epreskerti általános iskola tekinthető, amelyet a szovjet hadsereg kivonulása után, a korábban szintén ilyen célra használt épületben alakítottak ki (3. ábra – 4). Másrészt megfigyelhető az intézményfenntartók körének a bővülése, amely a területiségre is hatást gyakorolt. Az új fenntartók közül elsősorban az egyházakat kell megemlíteni, amelyek úgy vélték (és vélik ma is), hogy a társadalomban betöltött szerepük növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat oktatási tevékenységük erősödése. Ennek szellemében az 1945 előtt Debrecen oktatási életében fontos szerepet betöltő történelmi egyházak célként fogalmazták meg korábbi intézményeik (vagy legalábbis azok egy részének) a visszaszerzését, illetve új iskolák nyitását. Ennek szellemében kapta vissza a református egyház a Füvészkert utcai iskolát (3. ábra – 5), és alapított új

97

általános iskolát a Hit gyülekezete (3. ábra – 6). A folyamat ugyanakkor a tanulmány lezárása után is folytatódott: a görög katolikus egyház 2012-ben vette át a Bányai Júlia általános iskola (3. ábra – 7) működtetését (az iskola kiválasztásában valószínűleg fontos szerepet játszott a görög katolikus templom és egyházközpont közelsége), míg a baptista egyház 2013-ban tervezi megnyitni a város által 2011-ben bezárt Tégláskert általános iskolát (3. ábra – 8).

3. ábra Az 1990 és 2010 közötti általános iskolákkal kapcsolatos legfontosabb változások színterei (az ábra tartalmazza a 2010 után lezajlott változásokat is)

Az egyházak mellett az új fenntartók másik nagy csoportját a különböző alapítványok alkotják, akiknek a szerepe az általános iskoláknál (összehasonlítva például a középiskolákkal) kisebb jelentőségűnek tekinthető: a Waldorf Alapítvány 2012-ben vette át az Eötvös utcai, az önkormányzat által bezárt általános iskolát (3. ábra – 9).

98

Összefoglalás A vizsgálat legfontosabb megállapításait az alábbiakban lehet összefoglalni. A második világháború előtti időszakban a legfontosabb befolyásoló tényezőnek a vallást lehetett tekinteni, és bár az állam törekedett bizonyos méretű decentralizációra, az 1930-as évek végén még a belváros fölénye volt megfigyelhető. A második világháború utáni időszakban (elsősorban az 1960-as évektől kezdve) a történelmi belvároson kívüli területek lakosságszámnövekedése, ezen belül is az új lakótelepek felépítése egy igen jelentős decentralizációhoz, és ezzel párhuzamosan a belvárosi iskolák egy részének a felszámolásához vezetett. A rendszerváltás utáni időszakban meghatározó tényezőnek tekinthető az új intézményfenntartók jelentkezése, ennek a területi hatása ugyanakkor mérsékeltnek tekinthető.

Irodalomjegyzék

CSOBÁN E. – CSŰRÖS F. (szerk) (1931): Debrecen, szabad királyi város. Budapest, p. CSOBÁN E. (1940): Debrecen szabad királyi város és Hajdú vármegye, Vármegyei Szociográfiák XII. kötet, p. DEBRECEN (1927): Debrecen című újság, 1927. március 25. NIKLAI Á. (1962): Város és városfejlesztés – Debrecen távlati fejlesztési terve. Debrecen Megyei Jogú Város Tanácsa, Debrecen, p. 61. PETŐ I. – SZAKÁCS S. (1985): A hazai gazdaság négy évtizedének története, 1945-1985, I., Az újjáépítés és a tervutasításos irányítás időszaka. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, p. 764. SZOKOLAI Ö. (1969): Debrecen Megyei Jogú Város Általános Rendezési Terv – Ismertetés II. Debrecen, p. 59.

99

Martonné Erdős Katalin37 – Vasvári Mária38

DEBRECEN TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEI ÉS AZOK HATÁSAI AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Bevezetés A városok sajátos turisztikai célterületek. Kínálatuk a legösszetettebb, mivel viszonylag kis területen számos, a turisták igényeit kielégítő turisztikai termék együttesen van jelen (Michalkó G., 1999). A városok örökségét, kultúráját őrző értékek és rendezvények mellett, a magas minőségű szolgáltatásai is fontos kínálati elemek. A városok kedvező közlekedésföldrajzi helyzete, központi (gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi) funkciói, valamint a helyi lakosokhoz kapcsolódó rokoni, baráti szálak szintén növelik a feléjük irányuló vendégforgalmat (Chadwick, P. A., 1987). Ezért, bár a turisták többnyire határozott céllal látogatnak – élményszerzés, üzleti út, család-, baráti látogatás stb. – a városba, a sokszínű kínálatnak köszönhetően, a tervezettnél jóval több szolgáltatást vesznek ott igénybe. További előny más célterületekkel szemben, hogy a városokban célirányos termékfejlesztésekkel a turistaforgalom szezonalitása is jelentősen mérsékelhető. A városi célterületek másik fontos megkülönböztető ismérve, hogy a turisztikai infrastruktúra létesítményeit, szolgáltatásait és rendezvényeit nem csak a turisták használják, illetve látogatják, hanem a helyi lakosok is igénybe veszik (Law, C.M. 2002, Juray T. 2004, 2008, Edwards, D. et al., 2008). Ennek megfelelően a városi turizmus iránt erősödő turisztikai kereslet, illetve a városi népesség fokozódó rekreációs igénye egymást erősítő településfejlesztési tényezővé válhat (Aubert A. 2008), s az ennek nyomán megvalósuló turisztikairekreációs célú beruházások jelenetős változásokat generálhatnak a város gazdasági, társadalmi életében. Amellett, hogy növekednek a turisztikai bevételek, új munkahelyek jönnek létre, módosul a városkép, s változik a helyi lakosság életminősége stb. (Michalkó G. 1999, Aubert A. 2001). A városi turizmus növekvő jelentőségét felismerve (European Commision, 2000, WTO-ETC, 2004; Sulyok J., 2005), az Európai Unióban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a városok idegenforgalmának fellendítésére. Ennek egyik legismertebb megnyilvánulása az „Európa Kulturális Fővárosa” rendezvénysorozat, amely évről-évre újabb és újabb városoknak teremt lehetőséget kulturális értékeinek bemutatására. A Közösség számos, a turizmus fejlesztését szolgáló támogatási lehetőségeket is biztosít a tagállamai számára.

37 38

Egyetemi docens, Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék PhD hallgató, Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék

100

Magyarországa a ’80-as években még a szocialista országok egyik legfontosabb célországa volt. Jóllehet a beutazó turisták meghatározó hányada a fővárost célozta meg, a vidéki nagyvárosokba látogató külföldi turisták száma sem volt elhanyagolható. A rendszerváltást követően Európa fejlettebb régióihoz képest azonban jelentősen csökkent a versenyképessége. Új növekedési pályára való állítása csak a magasabb turisztikai igényeket kielégítő fejlesztésekkel volt lehetséges. Ennek felismerésével született meg a Széchenyi Terv (2000-2004) turizmusfejlesztési alprogramja, melynek nyomán jelentős állami támogatással számos új turisztikai beruházás valósult meg az országban, egyebek között vidéki nagyvárosaink turisztikai kínálatának a fejlesztésére. 2004, azaz az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után már az Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund) forrásait is felhasználhattuk. Dolgozatunkban arra keressük a választ, hogy az ország egyik leghátrányosabb helyzetű statisztikai régiójában, az Észak-alföldi Régióban fekvő Debrecen, amely a ’70-es és ’80-as években – gazdag történelmi-, kulturális és vallási örökségére, gyógyvízére, valamint szocialista viszonylatban jónak tekinthető kereskedelmi és vendéglátóipari ellátottságára alapozva – még az Alföld legfontosabb turisztikai központja volt, tudott-e illetve mennyire tudott alkalmazkodni a rendszerváltást követően kialakult új piaci helyzethez. Turisztikai kínálatának javítása érdekében mennyire tudta igénybe venni az állami és az európai uniós támogatásokat, milyen fejlesztéseket hajtott végre, azok milyen hatást gyakoroltak a város iránt megnyilvánuló turisztikai keresletre illetve a város arculatára.

Kutatási módszer A célkitűzések megvalósítása érdekében áttekintettük a kutatási témához kapcsolódó szakirodalmi forrásokat, s felhasználtuk a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatbázisait, valamint egyéb internetes forrásokat (http://palyazatok.org, http:/epulettar.hu/eszakalfold/, innova.eszakalfold.hu) is. A turisztikai kereslet és kínálat értékeléséhez kérdőíves felméréseket is végeztünk. A városba érkező turisták jellemzőinek, utazási motivációinak, a város turisztikai kínálatáról alkotott véleményének, igényeinek stb. megismerésére a Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszékének idegenforgalmi szakirányú geográfus hallgatói, 2010 júliusa és 2011 decembere között véletlenszerű mintavétellel 339 turistát (a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégszám 3%-át) kérdeztek meg. A vendéglátó közösség turizmushoz való viszonyát, tájékozottságát a lakosság körében végezett felmérés segítségével elemeztük (422 válaszadó, a lakosság 0,2 %-a). Mindkét mintában a 18 és 35 év közötti korosztály, valamint a válaszadók állandó lakhely szerinti megoszlása, kissé felülreprezentált, bár visszatükrözi

101

Debrecen regionális vonzását az Észak-alföldi Régióban. Iskolai végzettségüket tekintve a megkérdezettek 49%-a legalább érettségivel rendelkezik, s felsőfokú végzettségűek aránya pedig 30,8%. Mivel a városlátogatók többsége a magasabb iskolai végzettségűek közül kerül ki, így a minta alkalmas a vizsgált kérdések kutatására (Michalkó G. 1999). A város turizmuspolitikájának, aktuális teendőinek alaposabb megismerése érdekében, interjút készítettünk Debrecen város turisztikai referensével, továbbá kérdést kaptunk válaszainkra a helyi TDMSz-, valamint az Arany Bika Szálló és a Központi Statisztikai Hivatal képviselőjétől is.

Debrecen idegenforgalmi fejlesztései A rendszerváltást követően Debrecen turistaforgalma jelentős változáson ment keresztül. A közel négyszázezres vendégéjszakaszám a ’90-es évek első felében mintegy harmadával csökkent, s különösen gyors volt ez a folyamat a külföldi vendégek körében (Martonné E. K., 2002). Noha a kedvezőtlen trend az évtized közepére megfordulni látszott, hamarosan kiderült, hogy a Magyarország beutazó forgalmában bekövetkező piacváltás, hátrányosan érintette Debrecent, azaz kínálata nem volt versenyképes, s az egykori szocialista táborból csökkenő számban érkező turistát nem ellentételezték a fejlett európai országokból érkezők. Ennek következményeként az évtized végére a külföldi vendégéjszakák aránya az 1990-es 63,6 %-ról 2000-ben 33,5%-ra csökkent. Jóllehet a belföldi forgalom az 1991-es mélypont után ingadozásokkal ugyan, de összességében növekvő trendet mutatott, csak részben ellensúlyozta a visszaeső külföldi keresletet. Ilyen körülmények között egyre sürgetőbb feladattá vált a kül- és belföldi vendégforgalom növelése érdekében a város turisztikai kínálatának megújítása, minőségi bővítése (Martonné E. K., 2002). E célok megvalósításához az első nagy lehetőséget a nemzetközileg is versenyképes turisztikai termékek fejlesztését, a szolgáltatási színvonal emelését megcélzó Széchenyi Terv (2000-2004) turizmusfejlesztési programja, illetve az ahhoz kapcsolódó költségvetési támogatás elnyerése jelentett. A „Gyógy- és termálturizmus fejlesztési alprogram” keretében nyert pályázatot a Debreceni Gyógyfürdő Kft., így 2003-ban elsők között megépülhetett a város élményfürdője, a Debreceni Aquaticum. A hetven új munkahelyet teremtő beruházás értéke meghaladta a 2 milliárdot (1. táblázat), s aminek közel 50%-a támogatásként érkezett a városba (Munduczó Gy. et al., 2010). A „Konferenciaturizmus fejlesztési alprogram” kapcsolódó nyertes pályázat segítette a Debreceni Kölcsey Kongresszusi Központ felépítését is (1. táblázat). A 2006-ban átadott új létesítmény nem csak kongresszusok, konferenciák, hanem kulturális rendezvények megtartására is alkalmas. Az épületegyüttes további két szárnyában kapott helyet az önkormányzati finanszírozású MODEM, az ország második legnagyobb kortárs művészet galériája illetve a magántőkéből

102

fedezett négycsillagos Lycium Hotel. Debrecen szálláshelykínálatának színvonalát javította a 2002-ben átadott, négycsillagos Hotel Platán is. Az önkormányzat – gyakran egyéb támogatásokat is elnyerve – és a vállalkozói szféra további beruházásokat is eszközölt az ezredforduló első éveiben, jelentősen hozzájárulva Debrecen turisztikai kínálatának, imázsának a javításához. Ezek közül kiemelendő a városközpont rehabilitációját szolgáló Piac utca sétálóövezetének a kialakítása (2000–2001), a Csokonai a Déri tér rekonstrukciója (2002), a Simonffy út felső szakaszának a felújítása (2004) és a Kongresszusi Központhoz kapcsolódó, kellemes időtöltésre és szabadtéri rendezvényekre alkalmas Baltazár tér. A városképet javította a Csokonai Színház külső rekonstrukciója (1998–2001), valamint az Új Városháza (2001) kialakítása is. Tovább gazdagította a város inzézményhálózatát a 2002-ben felépült Főnix Rendezvénycsarnok, a Debreceni Jégcsarnok (2004), valamint a Debreceni Uszoda (2006). A város elérhetősége is látványosan javult. A város tulajdonába került repülőtér fejlesztése révén 2001-ben megkapta a jogot nemzetközi repülőtérként való üzemeltetésre, 2004-től pedig már vámúttal rendelkező, állandó nemzetközi légi határátkelővé vált. Szintén jelentős Debrecenben a 2006-ban az ország autópálya-rendszerébe bekapcsoló M35-ös autópálya forgalomba helyezése. Csatlakozásunk után a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjaihoz (2004–2006) majd az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez (2007–2013) kapcsolódó beruházások kaphattak uniós támogatást. Sikeres pályázatoknak köszönhetően újabb jelentős fejlesztések történtek. Így folytatódhatott a kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minőségi fejlesztése, többek között a panziói és szállodai férőhelyek bővülése. Ezek közül kiemelendő a belvárosban uniós támogatással felépült négycsillagos Hotel Óbester (1. táblázat), illetve magánberuházással készült a Nagyerdőn Debrecen első ötcsillagos szállodája, a Hotel Divinus (2008), valamint a 2010-től vendégeket fogadó négycsillagos Erdőspuszta Club Hotel. Több sikeres pályázat kapcsolódott a kulturális és örökségturizmus infrastruktúrájának fejlesztéséhez. Ezek közül a legnagyobb léptékű a történelmi városközpont funkcióbővítő városrehabilitációja, amelynek keretében megújulhatott a Nagytemplom mögötti Emlékkert, Romkert és Veres Torony, s a Halköz is fontos közösségi térré vállhatott. Ennek a projektnek a keretében készült a városi közlekedést könnyítő Nyugati kiskörút első szakasza is. A kulturális és örökségturizmus kínálatát egyéb kisebb beruházás, például a Déri Múzeum, a Debreceni Református Nagytemplom fejlesztése és a Modem bővítése (1. táblázat) is növelte. Az önkormányzatnak már hosszú ideje szándékában állt a Nagyerdei Strandés Gyógyfürdő fejlesztése, s ez egy 2012 évvégi pozitív pályázati döntés eredményeként idén megvalósulhat. Emellett, szintén Uniós támogatással, a Kerekestelepi Strandfürdő szolgáltatási színvonalán (1. táblázat) sikerült

103

javítani, illetve egy magánvállalkozásnak köszönhetően 2012-ben a Szeged Utcai Szabadidőpark strandfürdővel bővült. 1. táblázat: Az általunk kiválasztott legjelentősebb turisztikai fejlesztések Debrecenben Megítélt Támogatás Kivitelezett beruházás megnevezése Dátum támogatás (Ft) mértéke (%) Debreceni Repülőtér fejlesztése/ I. 780 000 000 100 2001 ütem/EU- PHARE Debreceni Aquatikum Mediterrán 999 000 000 48 2003 Élményfürdő/Széchenyi terv Debrecen Kongresszusi Központ/ 933 000 000 20 2006 Széchenyi terv Új, elegáns szálloda Debrecen 211 179 721 30 2008 szívében: a Hotel Óbester Új, többletfunkciós kiállító- és bemutatóterek létrehozása és a megnövekedett nézőszámot kiszolgálni képes látogatóbarát 224 398 800 90 2009 fejlesztések és átalakítások végrehajtása a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban Helyi TDMSZ kialakítása Debrecen Hortobágy turisztikai 63 277 064 85 2010 versenyképességének erősítése céljából "Értékek találkozása" - "ZSUZSI" 400 000 000 90 2010 Vasúttal a természetbe A Kerekestelepi Strandfürdő 49 890 661 60 2011 turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése Tudományok Palotája 163 000 000 85 2013 Debreceni Gyógy-fürdő komplex fejlesztése (szabadéri fürdő komplex 475 548 851 50 2013 felújítása+ új szálloda Komplex gyógyhelyfejlesztés a 2 104 228 580 100 2013 debreceni Nagyerdő parkerdejében Hotel Arborétum Kiegészítő geotermikus energiahasznosítás, 229 118 693 51 2013 Debrecen Forrás: palyazatok.org, epulettar.hu, innova.hu, nft.hu internetes oldalak

Debrecen nagy kapacitású kereskedelmi létesítményei főleg multicégekhez kötődnek. Még az ezeredfoduló előtt megjelent a METRO, a TESCO, a Debreceni Plaza és a Malompark. 2002-ben pedig a CORA – amely mára már AUCHAN ként működik – csatlakozott hozzájuk. Számottevő közösségi térré azonban a Piac-tömb rehabilitációjának a keretében kialakított, hatalmas

104

bevásárlóközpont, a FÓRUM vált. Ennek a nagyberuházásnak a részeként készült el a Debreceni Nagypiac (2008), majd egy újabb szabadtéri, rekreációs helyszín, a Csapó utcai korzó (2009). 2013-ban a FÓRUM kör alakú épületrészén be akarják fejezni a kamarai daraboknak helyet adó Latinovits Színházat, amely tovább növeli a kulturális turizmus kínálatát. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése is tovább folytatódott. 2013-ban még csak a hátrányait érzi az ide látogató az épülő 2-es számú villamosvonalnak. Főleg a helyi lakosok, de a turisták rekreációját is szolgálták a kerékpárutak és „Zsuzsi” kisvasút, miként a golflétesítmények fejlesztése is (1. táblázat). Mind a NFT-ben, mind pedig az ÚMFT-ben megfogalmazódott a turisztikai desztinációs menedzsment szervezetek támogatásának az igénye. Az erre alapozódó pályázati lehetőséget kihasználva illetve támogatást elnyerve alakulhatott meg 2010-ben a Debrecen – Hortobágy turisztikai versenyképességének erősítését szolgáló helyi TDMSz (1. táblázat).

A turisztikai kínálat és kereslet változásai Az előzőekben bemutatott fejlesztések tükrében jól érzékelhető, hogy Debrecen turisztikai kínálata határozottan a komplexitás és a minőségi szolgáltatások irányába mozdult el. Jól alátámasztja ezt a folyamatot a szállásférőhelyek minőségi összetételének változása (1. ábra).

1.

ábra. Debrecen kereskedelmi szállásférőhelyeinek változása 2000-től 2011-ig Forrás: KSH adataiból tovább szerkesztve

A vizsgált időszakban a szállodai férőhelyek kivételével – ingadozásokkal ugyan – de az összes többi, alacsonyabb szolgáltatási színvonalat nyújtó szállásférőhelyek száma csökkent. A szállodai férőhelyek száma viszont közel kétszeresére nőtt 2010-re, azonban 2011-re több mint 1000 férőhelyes csökkenést eredményezett az év nagy részében diákszállóként üzemelő Campus Hotel ideiglenes bezárása. Különösen látványos növekedés következett be a

105

négy- és ötcsillagos kategóriában. Ez utóbbi két kategória részesedése a 2000. év 14,6%-ról 2011 végére 56,7 %-ra nőtt. A panziók számának magas visszaesése azzal magyarázható, hogy 2010-ben még a kollégiumokat is ide sorolták, viszont 2011-től a kollégiumi férőhelyeket a közösségi szálláshelyekhez kategorizálták. A fejlesztéseknek köszönhetően a város turisztikai kínálatában egyre többféle turisztikai termék jelent meg. A szálloda beruházásoknak köszönhetően nőtt az wellness- és fittness-, illetve gyógyszolgáltatásokat nyújtó egészségturisztikai termékek választéka, valamint a konferenciák rendezésére alkalmas szállodák száma. Jóllehet a rendezvények a Virágkarnevál hetében csúcsosodnak ki, a város komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy főként nyáron, de az év egyéb időszakában is minél gazdagabb programmal várja a turistákat, ezzel is csökkentve vendégforgalma szezonalitását. A hosszú múltra visszatekintő rendezvényei mellett, az utóbbi években számos új kulturális fesztivál, esemény, szabadidős programlehetőség gazdagította a kínálatot. A város uszodája, jégcsarnoka – amellett, hogy a debreceniek szabadidős és versenysportját szolgálja – számos nemzetközi sportversenynek otthont adott már. A multifunkciós Főnix Rendezvénycsarnok többféle kulturális és sportrendezvény színtere lett. A Romkert, a Halköz és a Baltazár tér szintén bekapcsolódott a város kulturális és zenei életébe. A Kossuth tér és a Nagyerdő pedig, a rekreáció mellett egyre több zenei és gasztronómiai fesztivál, rendezvény színhelyéül is szolgál (www.programturizmus.hu). A turisztikai kínálat határozott javulása azonban nem járt együtt feltétlen a turisztikai kereslet kedvező irányú változásával, mivel a fejlesztések hatása mellett a kedvezőtlen kül- és belgazdasági folyamatok is befolyásolták a vendégforgalmat. Ez a magyarázata a turistaforgalom ingadozásának. Az európai országok átlagosnál lassúbb gazdasági növekedésével magyarázható a 2004-es mélyponttal jelentkező visszaesés. A fejlesztések sikerességének visszaigazolásaként értelmezhető viszont, hogy a vendégéjszakák száma 2006ban, míg vendégszám tekintetében 2007-ben először haladta meg az 1990-es értékeket. A 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság kirobbanása óta viszont folyamatos csökkenés mutat a város vendégforgalma. Összességében ez mintegy 36 000 vendég, illetve közel 120 000 vendégéjszakaszám veszteséget eredményezett. A válság hazai elhúzódását jelzi, hogy belföldi forgalom – ellentétben a külföldivel – még 2011-ben is csökkent. Az ezredfordulótól tovább mérséklődött a külföldi turisták részesedése is a kereskedelmi szálláshelyek forgalmából. 2011-ben a külföldi vendégéjszakák aránya alig haladta meg a 30%-ot. Nem sikerült megfordítani a trendet az átlagos tartózkodási idő tekintetében sem, 3,3ről 2,5 fő/vendégéjszakára csökkent. Változott viszont a vendégkör. Mintegy 10%-al nőtt például a szállodát igénybevevők aránya, ugyanakkor jelentősen csökkent a kempingezőké (www.ksh.hu).

106

Összességében megállapítható, hogy Debrecen turistaforgalmát a válság hátrányosan érintette, de hogy mennyire sikerült piaci pozícióit megőrizni a hazai versenytársakkal szemben, arról néhány, jelentős idegenforgalmú vidéki nagyvárosunk forgalmi adataink az összehasonlításával nyerhetünk képet. A 4. ábra tanulsága szerint a válság előtti évben Debrecen, a vendégéjszakák számát tekintve látványosan megelőzte versenytársait. 2010-re viszont vendégforgalma annyira visszaesett, hogy Eger mögé került. Külön tanulmányt igényelne Győr és Szeged térnyerésének okainak feltárása, valamint a 2010-ben Pécs, Európa kulturális fővárosaként külföldi vendégforgalom növelésében elért, szerény eredménye.

2.

ábra. Debrecen piaci pozícióinak változásai a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján (1990–2000–2010) Forrás: KSH adataiból tovább szerkesztve

Fejlesztendő területek A jövőbeli feladatok meghatározásánál a lakosok és a turisták által megfogalmazott fejlesztési javaslatokat vettük figyelembe. Összevetetve az Észak-alföldi Régió Turizmusfejlesztési Stratégiájában (2007–2013), valamint a Debrecen Megyei Jogú Város 2007–2013 közötti Fejlesztési Stratégiai Programjában megfogalmazott fejlesztési irányokkal, prioritásokkal, nagyfokú összhang állapítható meg. Jóllehet komoly erőfeszítéseket tett már eddig is a város a közösségi színterek, zöldterületek fejlesztése érdekében, a turisták – annak ellenére, hogy jelentős hányaduk pozitív élményként érzékelte a városkép kedvező irányú változásait – első, illetve a debreceniek második helyre sorolták a rekreációra alkalmas zöldterületek fejlesztését. Éppen ezért kellene a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetni a város dél-keleti külterületéhez tartozó, természet közeli élményt nyújtó Erdőspuszták turisztikai kínálatának bővítésére, ez egyben a turisztikai főszezonban a belváros és a Nagyerdő zsúfoltságát is csökkenthetné. Ez az igény egyaránt összecseng az Észak-alföldi Régió Turizmusfejlesztési

107

Stratégiában megfogalmazott „turistabarát környezet kialakítása” célkitűzéssel, vagy a város által megfogalmazott, természeti és épített környezet fejlesztésére és védelmére vonatkozó prioritásokkal. Ez utóbbi egyaránt magába foglalja a városközpont rehabilitációjának folytatását, a Nagyerdő és az Erdőspuszták rekreációs színtereinek felújítását, fejlesztését. A debreceniek közül a legtöbben, de turisták közül is igen sokan kevesellték a kulturális rendezvények, programok számát. Úgy tűnik az utóbbi években megvalósult kulturális és örökségturisztikai célú fejlesztések és az évről-évre bővülő rendezvényszám ellenére sem sikerült sokat javítani a város, történelmi– kulturális örökségét csak szerény mértékben visszatükröző imázsán (Rátz T. 2008). A kulturális kínálat növelését szolgálja a közeljövőben uniós támogatással megvalósuló Tudományos Élménypark a Debreceni Botanikus Kertben (tervezett megvalósítás 2014), amelynek fő eleme az oktatási, kulturális és tudományos térként funkcionáló Tudományok Palotája lesz (1. táblázat). A megújuló botanikus kert egyben ökoturisztikai programként is megjelenik majd a város kínálatában. A városközpont befejezetlen beruházása a Latinovits Színház, amely szintén a kulturális paletta kínálatát hivatott lenne bővíteni. A szórakozás, wellness az aktív kikapcsolódás lehetőségét biztosító létesítményeket a második helyen kevesellték a turisták. Ezeket az igényeket felismerve Debrecen városkörnyékén, az Erdőspusztákon indult meg a Hotel Arborétum beruházása, amely 2013-tól magas színvonalú szálláshely biztosítása mellett, gyógyászati, wellness, sport- és egyéb szabadidős szolgáltatásokat kínál. Érdemes lenne azonban megvizsgálni részletesebben azt is, hogy mennyire ismerik a turisták és a helyiek a város jelenlegi kulturális, szórakozási és sportolási kínálatát! Kérdőíves felmérésünk szerint ugyanis az utóbbi évtized beruházásai eredményeként létrejött új attrakciók kevésbé ismertek. A legtöbb említést kapott nevezetességek a Nagytemplom (20,7%), a Nagyerdő (12,1%), a Debreceni Egyetem (6,5%), Déri Múzeum (5,9%) stb., már évtizedek óta a turisztikai kínálat elemei, tehát az általunk megkérdezett látogatók döntően Debrecen hosszú múltra tekintő idegenforgalmi attrakciói miatt érkeznek elsősorban a városba. Az új kínálati elemek közül csupán az Aquaticum (5,1%) és a Fórum (2,4) jelent meg. Mindebből következik, hogy a TDMSz munkatársainak a jövőben olyan marketing stratégiát kell alkalmazniuk, amellyel népszerűsítik az új attrakciókat. A turisták nem ismerik, sőt még a helyi lakosok sem tartják turisztikai attrakcióként számon az új létesítményeket. Mindkét válaszadói mintában hangsúlyozott igényként jelentkezett a strandfejlesztés. Az egészségturizmus fejlesztése mind az Észak-Alföld régió, mind pedig a város terveiben kiemelt helyen szerepel. A Kerekestelepi Strandfürdőhöz és a Szeged Utcai Szabadidőparkhoz kapcsolódó beruházások csak szerény mértékben javítottak az ellátáson, bár a szállodákhoz kapcsolódó wellness-szolgáltatások kétségtelenül bővültek. Jóval nagyobb volumenű, minőségi változást hozó beruházás lesz, a többszöri halasztást szenvedett,

108

jelenleg az Új Széchenyi Terc (2011-2013) keretein belül megvalósítani kívánt Aquatikum Gyógy- és Fürdőközpont fejlesztése, amely a strandfürdő teljes rekonstrukciója mellett, a termálfürdő és wellness szolgáltatások bővítését, valamint egy új nagy kapacitású szálloda építését is magába foglalja. A fogadási feltételek javításához kapcsolható a kerékpárutak, közutak fejlesztésének az igénye, amely ugyan főleg a helyi lakosoknál jelenik meg, de a turisták egy része is kedvezőtlen élményei között tartja számon a tömegközlekedés körülményeit. A további fejlesztési feladatok meghatározásához nyújthat segítséget a fogadási feltételek minősítése. Kérdőíves felmérésünkben a turisták és a helyi lakosok egy, egytől ötig terjedő skálán értékelték azokat. Jóllehet az átlagértékek nem mutatnak nagy szóródást, összességében a színvonaljavítás igényét tükrözik. A rendezvényekkel való elégedetlenség (3,5) itt is megállapítható, s az átlagnál rosszabb a helyzet a köztisztaság (3,4), a közbiztonság (3,5) és a városi útviszonyok (3,4) területén. Jóllehet a válaszadók közül csak néhányan utaltak a marketing tevékenység elégtelen voltára, az utazási döntésüket befolyásoló információs forrásaikat értékelve, megállapítható, hogy a turisták mintegy kétharmada saját, illetve barátai, rokonai korábbi, kedvező tapasztalatai alapján választotta Debrecent úti célul. A vendégek 15,4%-a az Internetről, míg a Tourinform irodákban csak 4,1%-uk érdeklődött Debrecen iránt. Ezek az alacsony százalékok a város jelenlegi marketig munkájának hiányosságaira utalnak, pedig a 2010-ben létesült Debrecen-Hortobágy TDM legfőbb marketing célja éppen ezen tevékenységek javítása volt. A TDMSz munkatársaitól kapott válaszok alapján, létrejöttüket követően az alábbi területeken értek változtatásokat: modern eszközpark kiépítése a debreceni Tourinform irodában, valamint a Hortobágyi információs irodában, továbbá fejlesztették a turisztikai honlapot. Bővítették a GPS alapú hangos városnéző rendszert, amely új – 3 nyelven elérhető – útvonalakkal bővült. Kihelyeztek 7 db érintőképernyős terminált, a látógató-menedzsment rendszer fejlesztése céljából. A Szervezet a desztinációt 7 belföldi utazási kiállításon népszerűsítette. A régió standja 2011-ben elnyerte a „Legjobb attrakció” díjat. Az olvasottakból az következik, hogy a szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a marketing munka hatékonyságát növelni kell.

Összefoglalás A rendszerváltás után Debrecen vendégforgalma jelentősen lecsökkent, így egyre inkább sürgető feladattá vált a város turisztikai kínálatának bővítése, megújítása. Ehhez nyújtottak lehetőséget az ezredfordulótól induló fejlesztési programok, illetve a hozzájuk kapcsolódó hazai, majd uniós támogatások. Debrecenben is több turisztikai kínálatot bővítő beruházás történt, amelyek többsége a városközponthoz és a város tradicionális pihenőövezetéhez, a

109

Nagyerdőhöz kapcsolódott, tovább erősítve e helyszínek idegenforgalmi vonzerejét. A fejlesztések a kínálat minőségét is javították, melynek leglátványosabb megnyilvánulása a szállodai (ezen belül a gyógy- és wellness) férőhelyek növekedése (1. ábra). A termékkínálat is bővült, főleg az egészség-, hivatás-, rendezvény- és gasztronómiai turizmus terén. A turisztikai infrastruktúra bővítése, valamint a városközpontban megvalósult épület és szabadidős terek rehabilitációja a helyi közösséget is szolgálja. A fejlesztések vendégforgalom-növelő hatása azonban csak 2008-ig mutatható ki. A válság hatására főleg a külföldi vendégforgalom csökkent jelentősen. A kedvezőtlen trend megfordítása érdekében a városnak számos teendője lenne. A kérdőíves felmérésünkből kiderült, hogy mind a debreceniek, mind pedig a turisták a város kínálati elemei közül az újakat kevésbé ismerik. Ebből következik, hogy a Debrecen-Hortobágy TDM szervezet egyik legfontosabb marketingfeladata az új attrakciók ismertebbé tétele. A város imázsának növelésére irányuló tevékenységük sem hozott még megfelelő eredményeket. A hazai turisztikai vásárokon való megjelenés nem elegendő a külföldi vendégforgalom növelésére, s különösen az ország keleti felében indokolt nagyobb figyelmet fordítani az egykori KGST országok potenciális turistáinak a megnyerésére. Debrecen vonzerejének erősítése érdekében újabb elemekkel kell gazdagítani a kínálatot. A kulturális, örökség- és gyógyturisztikai termékek mellett, a városkörnyék természeti értékeire alapozva, az aktív és wellness termékek körének bővítése is indokolt. Az Erdőspuszták fejlesztésével egyrészt csökkenthető a két tradicionális szabadidős tér, a városközpont és a Nagyerdő időnkénti túlzsúfoltsága, másrészt a turisták „több zöldterület” iránti igényét, sőt azok hosszabb tartózkodását is szolgálná. Tovább színesíthetnék a termékpalettát a Hortobágyi Nemzeti Park ökoturisztikai kínálatnak jelenleginél jóval nagyobb mértékű bekapcsolásával. Erre a feladatra leginkább a Debrecen-Hortobágy TDM szervezet a legalkalmasabb. Bár az Európai Unió 2007-2013 közötti pályázati időszaka lassan lezárul, a város turizmusának fellendítése érdekében további pályázati lehetőségek kiaknázása elengedhetetlen.

110

Irodalom AUBERT A. (2001): A turizmus és a területfejlesztés stratégiai kapcsolata Magyarországon. Turizmus Bulletin. V. évfolyam 1. szám pp. 44-49. AUBERT A. (2008): Az urbanizációs folyamatok és a rekreációs életterek összefüggései Magyarországon. In: Tájkutatás, Tájöklógia (szerk:Csorba P., Fazekas I.) Meridián Alapítvány Debrecen. pp.447-457. CHADWICK, P. A. (1987): Concepts, definitions and measures used in travel research. In J.R. B. Ritchie and C. R. Goeldner (eds) Travel Tourism and Hospitality Research. A Handbook for Managers and Researchers, Wiley, New York, pp. 101–116. Az Észak-alföldi Régió Turizmusfejlesztési Stratégiája (2007-2013) EDWARDS, D. – GRIFFIN, T. – HAYLLAR, B., (2008): Urban Tourism Research: Developing an Agenda, In: Annals of Tourism Research, 2008/35 (4), pp: 1032–1052. European Commission 2000, Quality urban tourism, Integrated quality management (IQM) of urban tourist destinations, Brussels, p. 174. Debrecen Megyei Jogú Város Fejlesztési Programja (2007-2013) http://portal.debrecen.hu/upload/File/Gazdasag/koncepciok/varosfejlesztesip rogram2007_13.pdf (letöltés 2012.06.05.) JURAY T. (2004): A városi turizmusfejlesztés és -tervezés kérdései a szegedi turisztikai koncepció készítésének kapcsán. in: Abonyiné, P. J.- Komarek, L. (szerk.): 40 éves a Szegedi Tudományegyetem Társadalom- és Gazdaságföldrajz Tanszéke. pp. 89-99. JURAY T. (2008). A város, mint turisztikai tér, Szeged példáján. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szeged. p.16. Központi Statisztikai Hivatal (http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp (letöltés 2012.03.22.)) LAW, C. (2002): Urban Tourism: The Visitors Economy and the Growth of Large Cities, London, p. 221. MARTONNÉ E. K. (2002): Debrecen−Hajdúszoboszló−Hortobágy turizmusa a rendszerváltás után. − Északelet-Magyarország VII. 3−4. sz. pp. 17−23. MICHALKÓ, G. (1999): A városi turizmus: MTA FKI, Budapest 168 p.

111

MUNDRUCZÓ GY-NÉ – PULAY GY. – TÖKÖLI L. (2010): A turisztikai fejlesztések állami támogatása térségi és nemzetgazdasági szintű hatékonyságának vizsgálata. Állami Számvevőszék Kutató Intézete, tanulmány. Budapest, 2010.(http://www.asz.hu/tanulmanyok/2010/aturisztikai-fejlesztesek-allami-tamogatasa-tersegi-es-nemzetgazdasagiszintu-hatekonysaganak-vizsgalata/t329.pdf; letöltve 2012.05.29.) SULYOK J. (2005): Kulturális Turizmus az európai városokban, in: Turizmus Bulletin 2005/3. pp: 18 – 29. RÁTZ T. (2008): A magyar Athén és kálvinista Róma – kulturális üzenetek megjelenése a magyar városok észlelt imázsában. Turizmus Bulletin. XII. évfolyam 3. szám pp.41-51. World Tourism Organization – European Travel Commision: City Tourism and Culture – The European Experience, 2004 http://www.programturizmus.hu/tdestination-fesztival-kultura-gasztronomiaprogram-rendezveny-debrecen.html http://palyazatok.org http://epulettar.hu/Search/?t=kb&mq=Debrecen http://innova.eszakalfold.hu

112

Mátyás Szabolcs39

A BŰNMEGELŐZÉS LEHETSÉGES ALTERNATÍVÁI A DEBRECENI RENDŐRKAPITÁNYSÁGON – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÉPÍTÉSZETI BŰNMEGELŐZÉS LEHETŐSÉGEIRE A LIGET LAKÓPARK ÉS A VEZÉR UTCAI LAKÓTELEP TERÜLETÉN Bevezetés Az Európai Unió Tanácsának 2001. május 28-án hozott döntése értelmében „bűnmegelőzés minden olyan intézkedés és beavatkozás, amelynek célja vagy eredménye a bűnözés mennyiségi csökkentése, az állampolgárok biztonságérzetének minőségi javítása, történjék az a bűnalkalmak csökkentésével, a bűnözést előidéző okok hatásának mérséklésével, vagy a sértetté válás megelőzésével.”40 Világosan kell látni azt − amelyet már 1990-ben a Schleswig-Holstein tartományban megalakult Bűnüldözési Tanács (Rat für Kriminalitätsverhütung) is hangsúlyozott −, hogy a bűnüldözés nem kizárólag az állam feladata, hanem abban tevőlegesen jelen kell lennie a társadalom széles rétegeinek is (Pusztai L., 1995). E tekintetben az egész magyar társadalomban egy nagyfokú szemléletváltásra és széleskörű felvilágosító munkára van szükség. A rendőrség felvilágosító kampányainak illetve a biztosító társaságok felhívásainak köszönhetően a lakosság mind szélesebb körben kezdi belátni azt, hogy a vagyonvédelemre fordított összeg nem „kidobott pénz”. A bűnmegelőzés, a bűnüldözés, a szubjektív biztonság érzet stb. mind a társadalom döntő többségét érintő olyan jelenség, amelyek kutatása interdiszciplináris feladat, melyben a geográfiának feltétlenül szerepet kell kapnia (Tóth A., 2012).

A Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőző munkája Jelenleg a Debreceni Rendőrkapitányságon nincs olyan profiltiszta alegység, amely kizárólag bűnmegelőzéssel foglalkozna, azonban természetesen folytat a kapitányság prevenciós tevékenységet. Ezek elsősorban a két leginkább érintett korosztály, az időskorúak és a fiatalkorúak áldozattá válásának megakadályozását hivatottak szolgálni (Uzonyi A., 2009). A bűnmegelőző munka főként a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési 39 40

Ph.D, a Debreceni Rendőrkapitányság századosa A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája a 115/2003. (X. 28. ) OGY. határozathoz. 89 p.

113

Osztályával karöltve történik, többek között az országos szinten folytatott DADA-program41 keretében. A program legfontosabb színtere az iskolai primer prevenció42, amely számos hibája és gyermekbetegsége ellenére is ért el eredményeket. A DADA-program egy „összetett biztonságra nevelő, önbecsülést építő, személyiségformáló hosszú távú oktatási egység” (Áchel M., 1996). Proaktív módon, a korábbiaktól eltérő felfogásban, a lehetséges veszélyforrások számos területét felölelve neveli a diákokat, ezen korosztályoknál egy pozitív rendőrkép kialakítása is célként fogalmazódott meg (Kerezsi K., 2009). Jelenleg sem a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, sem a megye kapitányságain nem alkalmazzák az építészeti bűnmegelőzést. Ilyen jellegű képzés hazánkban egyáltalán nem létezik.

Az építészeti és szituációs bűnmegelőzés legfontosabb fogalmai, a nemzetközi kutatások eredményeinek vázlatos bemutatása A bűnmegelőzés igen tág fogalomkörébe tartoznak azok az óvintézkedések is, amelyek fizikailag teszik lehetetlenné a bűnelkövetést, vagyis építészeti megoldások révén járulnak hozzá a bűncselekmények számának csökkenéséhez (Pusztai L., 1995). A bűnmegelőzés ezen szegmense a hazánkban gyakorlatilag ismeretlen építészeti bűnmegelőzés. A bűnmegelőzés és a településfejlesztés közötti kapcsolatot emeli ki többek között Stauber Péter, aki a bűncselekmények száma és a közvilágítás hiánya közötti összefüggésre hívta fel a figyelmet (Stauber P., 2002). Irk Ferenc (2008) a bűnmegelőzés és az építészet kapcsán többek között a bűnelkövetés és a közgazdasági törvényszerűségek közötti kapcsolatot emelte ki, amely alapján a legtöbb bűnelkövető mérlegel a bűncselekmény elkövetése előtt („racionális döntési folyamat eredménye”), vagyis tette egy „költség-haszon elemzésen alapszik” (Rational-Choise-Theorie). Az építészeti bűnmegelőzés gyökerei a 60-as és 70-es évek környékére vezethetők vissza, amikor a bűnözésföldrajzi vizsgálatokat már a településen belüli legkisebb építészeti egységre, a lakótömbökre fókuszálták. Ezen vizsgálatok során állapították meg, hogy egyes építészeti megoldások növelik, mások viszont csökkentik a bűncselekmények elkövetésének gyakoriságát (Dallos E., 2008). A téma talán legismertebb képviselője és atyja Oscar Newman, aki az 1970es években New Yorkban a lakókörnyezet kialakítása és a bűncselekmények gyakorisága közötti összefüggéseket vizsgálta mintegy 150.000 városi 41

A DADA-program az amerikai DARE (drug /kábítószer/, abuse /függőség/, resistance /függőség/, education /oktatás/) mintájára készült, azonban annál szélesebb területet ölel fel. 42 „primer prevenció: a gazdasági-, kulturális-, szociális-, közlekedési-, család és ifjúságpolitikán alapuló általános bűnmegelőzési stratégia, mind a bűnözés okainak, mind a konkrét bűnalkalmak (szituáció) célzott befolyásolására (Pusztai L., 1995).

114

tulajdonban lévő lakásnál. A kutatás főbb megállapításai közé sorolható, hogy a leginkább veszélyeztetett toronyházak 7 emeletnél magasabbak, amelyeknek egyetlen bejáratuk és közös előterük van. A kutató véleménye szerint olyan méretű lakóegységeket érdemes kialakítani, ahol maximum 6-10 család lakik mindössze (Dallos E., 2008). Donald Appleyard (1981) kutatásai során a lakótömbök és a mellettük lévő úttest viszonyát vizsgálta, és megállapította, hogy az úttest forgalma és a közösségi ellenőrzés fordított arányban állnak egymással. 43 Az építészeti bűnmegelőzés kapcsán gyakran megemlítik a szituációs bűnmegelőzés kifejezést. Ezek a fogalmak szoros kapcsolatban állnak egymással, azonban a szituációs bűnmegelőzés (Situational Crime Prevention) jóval tágabb jelentéssel bír, mivel magába foglalja az építészeti bűnmegelőzést is. A szituációs bűnmegelőzés (vagy szituációs prevenció) fogalma Gönczöl Katalin szerint „a bűnelkövetést elősegítő alkalmak számának csökkentését célzó törekvések összessége” (Gönczöl K., 2006), Clarke megfogalmazásában pedig a „lehetőségcsökkentő intézkedések összessége” (Clarke 1992)44. A szituációs bűnmegelőzés egyik központi fogalma a „Defensible Space”, vagyis a „védhető tér” (térség/terület), mely az építészeti bűnmegelőzésben szintén használatos fogalom. Az építészeti bűnmegelőzés kapcsán vált ismertté a CPTED-technika (Crime Prevention Through Enviromental Design), mely a bűnmegelőzés azon módszerét jelenti, amikor a környezettervezés eszközeivel próbálnak gátat szabni a bűncselekmények emelkedésének és a területet használók biztonságérzetének növeléséhez. Ezen eljárás főként ÉszakAmerikában és Ausztráliában vált ismertté, ahol a rendőrség szakemberei egyaránt részt vesznek a tervek kidolgozásában és a megvalósításban (Irk F., 2008). Európában gyakorlati szinten főként Nagy-Britannia, Hollandia és a Skandináv országok foglalkoznak építészeti bűnmegelőzéssel (pl. Az Egyesült Királyságban minden rendőrkapitányságon „design adviser” /dizájn tanácsadó/ vagy „architectural liaison officier” /építészeti összekötő tiszt/ dolgozik)45 (Weicht, C., 2002 után Irk F., 2008). 1985-1990 között számos urbanisztikai és településfejlesztéssel kapcsolatos bűnmegelőzési intézkedést foganatosítottak. Az Európai Unió is felfigyelt a problémára, és az AGIS-programjában támogatja többek között a lakótelepi bűnözés megelőzését szolgáló építészeti bűnmegelőzéssel kapcsolatos kutatásokat a CPC-projekt keretében. Ebben angol, holland, magyar és lengyel 43

Appleyard, D. 1981: Livable Streets. University of California Press, Berkeley Clarke, R. V. 1992: Situational crime prevention – succesful case studies. Harrow and Heston. New York 45 Weicht, C. 2002: Kriminalprävention aus Sicht der Polizei – eine Aufgabe auch für Architekten und Stadtplaner? Die Kriminalpraevention, http://www.e-doca.eu/docs/Kriminalpravention_und_Polizei.pdf 44

115

kutatók vettek részt (Crime Prevention Carousel – bűnmegelőzési körhinta /CPC/) (Barabás T., 2008). Álláspontom szerint minden településnek olyan komplex bűnmegelőzési koncepció kidolgozására van szüksége, melynek része az építészeti bűnmegelőzés is. Ezek elkészítése a települési önkormányzatok építészeinek és a rendőrség bűnmegelőzéssel foglalkozó szakembereinek a közös feladata.

Az építészeti bűnmegelőzés adaptációjának és gyakorlati alkalmazhatóságának lehetőségei a Liget lakópark és a Vezér utcai lakótelep területén A város méretéből és a település-szerkezetéből adódóan a bűnözés duális jelleget mutat: egyaránt jelen van a nagyvárosi és a falusias – helyenként pedig a tanyasias – településekre jellemző bűnözés. A nagyvárosi bűnözés elsősorban az ősi településmagra és az azt körülvevő lakótelepi övezetre jellemző, míg az utóbbi főként a kertvárosi és a kertségi területekre, ahol teljesen más elkövetési módok és bűncselekménytípusok jelentkeznek (Sóvágó S., 2006). Az egymástól elkülönülő területeken eltérő értékrendű és társadalmi státuszú emberek laknak, akik között szignifikáns kriminalitási különbségek figyelhetők meg. Számos társadalomtudományi irányzat egyértelmű összefüggést mutat ki a településszerkezet, az ezzel szoros korrelációban lévő szociális környezet, illetve a bűnözői magatartás mértéke és minősége között (Lelesz Gy., 2002). Debrecen bűnügyi helyzetének elemzésénél is nélkülözhetetlenek azok a földrajzi ismeretek, melyek a város településszerkezetére vonatkoznak, mivel csak ennek ismeretében lehet megérteni azt a kettősséget, mely a megyeszékhely bűnügyi helyzetét jellemzi (Patkós Cs.-Tóth A., 2012). Az 1990-es évek közepétől Debrecent is elérte a már Észak-Amerikában és Nyugat-Európán korábban ismert jelenség; a város szélén, beépítetlen területeken külön városrészek (lakóparkok) jöttek létre. Ennek egy korai csírája a Vezér utcai lakótelep volt, amely már a 80-as évek eleje felé épülni kezdett. Itt a városi átlag feletti komforttal és minőséggel rendelkező kertes és emeletes házak épültek, ahová elsősorban a tehetősebb értelmiségiek költöztek. A 2000-es évek elejétől kezdett épülni ennek tőszomszédságában a Liget-, majd a Fészek lakópark. A vizsgált két lakóterület tőszomszédságában található az ún. Mészégető (légvonalban csupán néhány száz méterre), ahol emberhez nem méltó körülmények között él mintegy ötven, halmozottan hátrányos helyzetű személy. Az itt élők jelentős bűnügyi kockázatot jelentenek, s főként kisebb tárgyi súlyú, vagyon elleni deliktumokat követnek el a vizsgált területen. Ebben az alacsony lakósűrűségű, ám növekvő népességű, családi házas, kertvárosi övezetben a betöréses lopások során elsősorban kerti bútorokat és nagyobb értéket képviselő kutyákat tulajdonítanak el, illetve a jelentős számú

116

építkezések következtében gyakori az építőanyag, különösen pedig az épületgépészeti berendezések eltulajdonítása (Sóvágó S., 2006). Az újonnan épült városrészek lakosai más városrészek lakosaival összehasonlítva kiemelt figyelmet fordítanak a vagyonvédelemre - ahol gyakran kamerarendszerek és biztonsági cégekhez bekötött riasztóberendezések működnek, azonban ez a vagyonvédelem még mindig elmarad a szükségestől.

A debreceni Liget lakópark és a Vezér utcai lakótelep vonatkozásában az építészeti bűnmegelőzés szempontjából az alábbi konkrét javaslataim vannak: • A bűnelkövetők előnyben részesítik azokat a területeket, ahol jelentős az átmenő forgalom és ahonnan szükség esetén könnyen tudnak menekülni. Ezeket a bűnelkövetést segítő tényezőket megszüntetve vagy csökkentve nagymértékben visszaeshet a jogsértések száma. Szükségesnek látom a fentiek alapján minél több olyan akadály létesítését, melyek következtében csökken vagy megszűnik az átmenő forgalom egy adott területen (pl. fekvőrendőr építése). • Számos nemzetközi kutatás mutat rá arra, hogy a lakótelepek esetében az átmeneti zónák (puffer-zónák) kialakítása jelentősen csökkentheti a bűncselekmények számát (Dallos E., 2008). Példa lehet erre egy lakótömb körbekerítése, melynek megvalósításával jóval könnyebben kiszűrhetők azon személyek, akik nem a lakóházban laknak. A fentiek alapján szükséges lenne a Vezér utcai lakótelep emeletes házainál jól átlátható, nagy réslyukú, maximum 1,5 méter magas kerítések építése. • A költségesen kialakított közösségi terek számos alkalommal válnak a vandalizmus áldozatává, mert nincs megfelelő rálátása a közelben lakóknak illetve az utcán közlekedőknek. Olyan közösségi terek kialakítása szükséges, amelyekre biztosított a rálátás. Többek között a vizsgált terület egyes játszótereinél és a Tocó-patak mentén kiépített pihenőparknál figyelhető meg, hogy fával és kerítéssel korlátozzák a rálátást az arra haladóknak. Ezen területeken térfigyelő kamera telepítése is javasolt (lásd: Domokos utcai játszótér, ahol a kamera kihelyezése óta megszűnt a rongálás). Számos lakóház esetében is javasolt lenne az utcáról való rálátást akadályozó fák kisebbre vágása vagy eltávolítása (pl. Tankó Béla u. 20. szám, Kaffka Margit u. 2. szám). • A nemzetközi és a hazai kutatások is bizonyították, hogy egyes közösségi terek bekerítésével csökken számos bűncselekménytípus. Ilyen közösségi terek lehetnek pl. játszóterek, parkolók stb. Előbbiek és utóbbiak terén is rendkívül kedvező a helyzet a vizsgált területen. A játszóterek korszerűnek mondhatók és körbe vannak kerítve, a parkolónak használt területek szintén körbe vannak kerítve, mivel a kerítéssel körbevett társasházak udvarán kerültek a parkolók

117

kialakításra. Mindkét közösségi tértípusnál elsősorban a magasra növő fák okoznak problémát, melyek akadályozzák a szomszédos házakból a szabad rálátást. • A Liget lakópark és a Vezér utcai lakótelep területén elvétve találhatók zsákutcák. A statisztikai adatok szerint – a hálós alaprajzú utcahálózattal összehasonlítva – kevesebb bűncselekményt regisztrálnak olyan területen, ahol több a zsákutca (Lukovich T., 2005). Álláspontom szerint a forgalomi helyzet minimális módosításával – többek között – az alábbi utcák nyilváníthatók zsákutcává: Ormós Lajos utca, Soó Rezső utca, Kér utca stb. • Minél több közösségi tér felélesztése és kialakítása szükséges, mivel így alakul ki egy egészséges lakókörnyezet és erősödik az ott lakók közösségi érzése. Ezáltal fogják a lakók magukénak tekinteni a környezetükben lévő közterületet is (Lukovich T., 2005). A vizsgált területen is számos olyan „senkiföldje” található, ahol rendszeresek a kisebb tárgyi súlyú deliktumok. Egyik ilyen terület a Tócó-patak völgye. Elhanyagolt, gazos terület, ahol rendszeres a vízi közmű tárgyainak rongálása, a graffitizés, az illegális hulladéklerakás, a területtől pedig néhány száz méterre a terménylopás. A Tócó-part pihenőövezetté történő alakítását és esetleges bekerítését követően a növekvő forgalom következtében bizonyára megszűnne számos bűncselekmény típus. • Gyakori probléma – elsősorban kis kertterületű házaknál –, hogy az intim szféra biztosítása végett, a kerítések mögé olyan gyorsan növő és sűrű textúrájú bokrokat illetve cserjéket ültetnek, amelyek gyakorlatilag átláthatatlanná teszik a kerítést. Ennek következtében az utcáról nem lesz belátás a kertbe, így az intim szféra biztosítva lesz, azonban ha valaki beugrik a kerítésen, akkor az gyakorlatilag észrevétlenül tud a kertben tartózkodni. Az elkövető esetében nincs meg az a visszatartó erő, hogy az utcáról bárki észrevehetné őket. Az érintett területen is zömmel kiskertes ingatlanok találhatók, a tulajdonosok pedig legtöbbször a fenti módon próbálják meg magukat „védeni” a külvilágtól, illetve sokan már eleve olyan kerítéseket építtetnek, melyek átláthatatlanok. Az elzárkózásnak ez a fajtája sajnos társadalmi jelenség, az emberek próbálnak mind inkább elszeparálódni, ez azonban negatívan a bűncselekmények számát. A családi házaknál ezért a kerítések mögé olyan bokrok és cserjék ültetése ajánlott, amelyek nem teszik átláthatatlanná a kerítést, így az utcáról is jól belátható a terület (pozitív példa: Karinthy Frigyes u. 47/B.,Karinthy Frigyes u. 19. szám; negatív példa: Tankó Béla u. 1/A szám, Bán Imre u. 25/B. szám) • A város más részeihez képest a vizsgált terület kevésbé érintett a graffiti jellegű rongálások által. Ez elsősorban a terület népességföldrajzi jellemzőivel hozható összefüggésbe, illetve azzal, hogy relatíve kevés a gazdátlan közösségi tér. Az elszemélytelenedés és a közösségi kapcsolatok gyengülése - mint korjelenségek - ellenére is a vizsgált területen lakók jobban odafigyelnek a

118

környezetük tisztaságára és egymás értékeire. Annak ellenére, hogy a terület kevésbé érintett a graffiti jellegű rongálásoktól, a megelőzés végett speciális festékek használata, illetve védőbevonat felvitele ajánlott a leginkább veszélyeztetett falfelületeken (közösségi terek). Az alábbi területek tekinthetők veszélyeztetettnek: Vezér utcai Coop ABC épülete, Vezér utcai sportpálya, a Tócó-patak mentén lévő víziközművek. • A települési önkormányzatok sokszor a takarékosságra hivatkozva, a közösségi tereknél (parkok, játszóterek stb.) a közvilágítást úgy alakítják ki, hogy sötétedés után azok nehezen átláthatók. Az áramszámlával megspórolt összegnek azonban többszörösét kell megfizetnie az önkormányzatnak, ha a közterek műtárgyai rongálás áldozataivá válnak. Javasolt tehát az utcáknál és a tereknél a közvilágítást úgy kialakítani, hogy a közösségi terek akár sötétedés után is könnyen átláthatók legyenek. Az alábbi közterek világítását szükséges megerősíteni: Tarján utcai buszmegálló, Vezér utcai Coop ABC környéke. • Gyakori probléma még a város bűncselekményekkel kevésbé érintett területein is a köztéri műtárgyak megrongálása és eltulajdonítása. Ennek megakadályozása végett a közterületre kihelyezett különböző funkciójú köztéri tárgyakat vandálbiztos anyagból kell készíteni, illetve olyan anyagból, melyek eltulajdonítása anyagi hasznot nem hoz (pl. műanyag hulladékgyűjtők).

Összegzés A dolgozatban első részében bemutatásra került a Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőző tevékenysége, majd az építészeti és a szituációs bűnmegelőzés legfontosabb fogalmai és a nemzetközi kutatások legfontosabb eredményei. Európa számos országában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is évtizedek óta alkalmaznak olyan szakembereket, akik építészeti illetve bűnügyi ismeretekkel egyaránt rendelkeznek, és tanácsadóként részt vesznek a bűnmegelőzésben. Hazánkban ilyen irányú képzés nincs, Hajdú-Bihar megyében pedig egyik rendőrkapitányságon sem alkalmaznak építészeti bűnmegelőzéssel foglalkozó szakembert. A szerző véleménye szerint úttörő jelleggel a Debreceni Rendőrkapitányságon – elsősorban az építész végzettségű munkatársak bevonásával – szükséges lenne képezni építészeti tanácsadókat. A tanulmány utolsó fejezete a Liget lakópark és a Vezér utcai lakótelep vonatkozásában konkrét építészeti és bűnmegelőzési javaslatokat fogalmaz meg, melyek által a szerző véleménye szerint csökkenthető lenne a vizsgált területen a bűncselekmények száma.

119

Irodalomjegyzék ÁCHEL M. (1996): A bűnelkövetés és a kábítószer. Belügyi Szemle, pp. 31-41. DALLOS E. (2008): Építészeti bűnmegelőzés a mérnök szemével. – In.: Barabás T. (szerk.): Épített környezet – Bűnözés – Szituációs bűnözés. A lakótelepi bűnmegelőzés alapkérdései. OKRI, Budapest, pp. 107-128. GÖNCZÖL K. (2006): A bűnözés társadalmi reprodukciója. – In. Gönczöl K. – Kerezsi K. – Korinek L. – Lévay M.: Kriminológia – Szakkriminológia. Complex Kiadó, 313. p. IRK F. (2008): Szituációs bűnmegelőzés lakóövezetekben. – In: Barabás T. (szerk.): Épített környezet – Bűnözés – Szituációs bűnözés. A lakótelepi bűnmegelőzés alapkérdései. OKRI, Budapest, pp. 78-106. KEREZSI K. (2009): Rendőrségi generáció- és szemléletváltás: 15 éves a DADAprogram. Rendészeti Szemle 11. pp. 114-118. LELESZ GY. (2002): Jelentés a Debreceni Rendőrkapitányság 2001. évi munkájáról. Évértékelő jelentés, Debrecen, 30 p. LUKOVICH T. (2005): Városépítészet és biztonság. Belügyi Szemle 3. pp. 70-80. MÁTYÁS SZ. (2011): A Debreceni Rendőrkapitányság kriminálgeográfiai elemzése. 160 p. PATKÓS CS. – TÓTH A. (2012): A bűnözés néhány térbeli jellemzője a rendszerváltás utáni Magyarországon. Területi Statisztika 15. (52.) évf. 3. sz. pp. 250-263. PUSZTAI L. (1995): A bűnmegelőzés dilemmája. Kriminológia és kriminalisztikai évkönyv, pp. 5-57. SÓVÁGÓ S. (2006): Jelentés a Debreceni Rendőrkapitányság 2005. évi tevékenységéről. Évértékelő jelentés, Debrecen, 46 p. STAUBER P. (2002): Térinformatikai alkalmazási lehetőségek a bűnüldözésben és a bűnmegelőzésben. Belügyi Szemle 11-12. pp. 91-104. TÓTH A. (2012): A bűnözés területi jellemzői a rendszerváltás utáni Magyarországon. – In: Berghauer S. et al. (szerk.): Társadalomföldrajzi kihívások a XXI. század Kelet-Közép-Európájában I. kötet. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász/Бepeгoвo, pp. 411-418. UZONYI A. (2009): Évértékelő jelentés a Debreceni Rendőrkapitányság 2008. évi munkájáról. Évértékelő jelentés, Debrecen, 31. p.

120

Nagyné Molnár Melinda46

TÉRSTRUKTÚRA- ÉS TÉRSZERVEZŐDÉS VIZSGÁLATOK A FALUKUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Bevezetés A falu számtalan társadalmi, gazdasági, környezeti tényezőből álló szerves egység. A falukutatásokat mindenkor ennek az egyedi struktúrának a megértése vezette. Természetesen az elmúlt másfél évszázadban nem egyforma lendülettel és céllal valósultak meg ezek a munkák. És nem is csak egyetlen tudományterülethez kötődtek. A nagy múltú szociálgeográfia számos irányzata rendkívül sokféle módon járult a falvak komplex megismeréséhez. E tanulmány a hazai falukutatás rövid történeti áttekintése után a szociálgeográfia falukutatásokban betöltött helyét mutatja be a Gödöllőn újjáélesztett falukutató hagyományban a térstruktúra és térszerveződés vizsgálatának példáján keresztül.

A magyar falukutatás történetének fontosabb állomásai A falukutatás jelentős múltra tekint vissza a magyar társadalom- és településtudományban. Nem egyforma intenzitással, de végig követték az elmúlt majd másfél évszázad társadalmi, gazdasági változásait. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a falusi társadalmi problémák kezelése, az urbánusrurális tér dichotómiájában bekövetkező gyors változások társadalmi, gazdasági, térbeli konzekvenciáinak megértése időről időre a falu felé fordította a figyelmet. És bár sokféle okból, sokféle irányzat született a kutatások során; minden irányzatnak, falukutatásnak közös alapelve volt, hogy csak a falusi vidéki társadalom megismerésével együtt lehet a mindenkori társadalmi értékrendről, a politikai és gazdasági trendekről, a térhasználatról, a térértékének átalakulásáról igazán valósághű képet kapni. Visszatekintve a történelmi időkre megállapíthatjuk, hogy a klasszikus falukutatások különböző szereplőit mindig valamely, a vidéket érintő társadalmi, gazdasági ügy indította el. Egy olyan fókuszba tett vidék-jelenség, társadalmi, gazdasági problematika, mely az adott helyen és időben aktuális volt. Ennek megismeréséhez, megismertetéséhez természetesen mindig tartoztak terepi vizsgálatok is. A kutatások sohasem egyetlen tudományterülethez kötődtek. Éppúgy megvolt bennük a helye az agrártudománynak, mint ahogyan a szociológiának és természetesen a társadalomföldrajznak is. 46

Egyetemi docens, Szent István Egyetem – Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet, Gödöllő

121

Kezdetben a falukutatásokat elsősorban a szociális érzékenység, a felelősség, a falusi társadalom megismerése, a paraszti polgárosodás segítése, az agrártársadalom megújítása, életkörülményeinek javítása mozgatta. Az igen eltérő ideológiai alapokon álló csoportoknak a munkásságában nem egyformán mutatkozott meg a tudományos színvonalra való törekvés. Közös vonásuk volt azonban, hogy erősen kapcsolódtak a fiatal értelmiségi generációkhoz, különféle ifjúsági mozgalmakhoz (Deáky Z. 2007). Az egyik legkorábbi és legnagyobb falumonográfia- kezdeményezés, mely már vitathatatlanul tudományos alapokon nyugodott; a 19. század végi agrármozgalmak keretében a Magyar Gazdák Szemléje című folyóirat köré szerveződött. Legfőbb célja a mezőgazdaságból élők érdekszerveződésének, a mezőgazdaság fejlesztésének elősegítése volt. A Bodor Antal nevéhez kapcsolódó korai irányzat a 30-as évek közepén már módszertani alapokat is lefektetett (Bodor A. 1935). A falvak társadalmi vizsgálatának kezdeményezője a XX. század elején a Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század folyóirat volt. A tudományos igényű társadalomkutatások kezdeteit a Szociográfiai szakosztály megalapításával jegyezzük. A szakosztályt az a Braun Róbert alapította, aki A falu lélektana című művében a Kérdőív és mintaválasz egy tervezett szociográfiai fölvételhez címmel az elsők között publikált kérdőíves felmérést monografikus igényű kutatás kereteiben 1913-ban. Az I. világháborút követően, összefüggésben a Trianoni békediktátum sokkhatásával jelentős szemléletváltás ment végbe a falukutatásban. Trianon következményeként a térbeli kutatásokat is körüllengte a nemzet-identitás formálás szándéka, egy olyan eszmeiség, mely kimondva, vagy kimondatlanul összekötötte a határon belüli és kívüli kutatókat és értelmiségieket, a gazdasági, társadalmi, közösségi szervezeteket. Ami a falukutató műhelyek munkáját illeti, fölerősödött a mozgalom-jelleg. A műhelyek munkája Magyarországon és az elcsatolt területeken létrejövő falukutató csoportokban is egyszerre szolgálta a falvak megismerését és a nemzeti identitás formálását, a nemzetegység megélését. A fontosabb falukutató műhelyek általában egyetemekhez kötődtek, de felekezeti és politikai ideológiai alapon is szerveződhettek. Ilyen volt Budapesten a Bartha Miklós Társaság, Szegeden a Bethlen Gábor Kör és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Debrecenben az Ady-társaság, Sárospatakon a Sárospataki Főiskolai Faluszeminárium, Sopronban a Magyar Társaság Falukutató Intézete, Romániában az Erdélyi Fiatalok, Csehszlovákiában a Sarló-mozgalom, de a protestáns Soli deo Gloria Szövetség, valamint a katolikus Szent László kör is ilyen volt. Természetesen hasonló indítékkal más kisebb csoport, kör, egylet is alakult a történelmi Magyarország egész területén. A nemzettudat erősítésének megjelenése a falukutatásokban; az a cél, hogy a lehetőségekhez mérten a szétszakított nemzettestet mentálisan egyben kell tartani; egyértelműen túlmutatott a korábbi falukutató célokon. Itt

122

fontos megjegyezni, hogy a határon túl a falu felé fordulást a nemzettudat megőrzése céljával az is egyértelműen indokolta, hogy a kisebbségi magyar társadalom az utódállamokban döntően falun élt. Így a kisebbségbe került magyar kultúra megmaradása érdekében egyértelműen a népi kultúra felé kellett és lehetett igazán fordulni (Bárdi N. 1998). A XX. század közepére a legfontosabb másik kérdés, amely a falukutatásokban egyre inkább fókuszba került: az agrárkérdés volt. Ez nyilvánvalóan összefüggött a falusi vidéki megélhetés megannyi, hosszú ideje megoldatlan problémájával. Sürgető feladatot jelentett a mezőgazdaság tulajdon és szervezeti rendszerének reformja, a paraszti polgárosodás elősegítésének mikéntje, a tanyásodás dilemmái, a termelési- technológiai- piaci szerkezetváltás küszöbön álló reformjai. Az agrárkérdéssel nagyon szorosan összefüggött a falukutató mozgalmakban a szociálpolitikai problémák vizsgálata is. Nem véletlen, hogy számos kiváló szociográfia született a korabeli agrártársadalomban végbement kedvezőtlen folyamatokról: Oláh György: Hárommillió koldus (1929), Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság (1938), A tardi helyzet (1936), Kovács Imre: A néma forradalom (1937) stb. A falukutató mozgalmak következő sorsfordító állomása a pártállami időkre tehető. Ez az új korszak megtörte a korábbi mozgalmak történelmi pályáját. A diktatúra centralizációjával, a redisztributív elosztás falvakkal szembeni diszkriminatív fellépésével, a kollektivizálással párhuzamosan nem csupán a falu-ügy értelmeződött át. A falvakat korábban meghatározó paraszti társadalom is gyökeresen átalakult: a történelmi parasztságot lényegében „lefejezték”, a mesterségesen emelt gyárvárosok munkaerő-elszívása pedig fizikailag és mentálisan is kikezdte a falut. A falukutatások immáron műhelyek, mozgalmak nélkül folytatódtak. A hagyományos geográfiai törekvések a falukutatásokban is háttérbe szorultak, miközben új igényeknek kellett megfelelni. A térkutatásokban a cél mindenekelőtt olyan ismeretek feltárása lett, amelyek elengedhetetlenek voltak az államhatalom által felügyelt gazdasági-társadalmi folyamatok, a társadalom térbeli működésének irányításához (Cséfalvay Z. 1989.) Kimondottan falukutatókkal kevéssé találkozhatunk ekkoriban, bár a falu-vidék földrajzi, társadalmi jelenségeivel számos kutató foglalkozott ez idő tájt is: Eke P.né, Süli-Zakar I., Szelényi I, Ferge Zs., Beluszky P., Csatári B., Elek I., Kárpáti Z., Kulcsár K., Andorka R., Vágvölgyi A., Manchin R., Mendöl T. , Becsei J., Böhm A., Timár J., Kovách I., Sárkány M. stb., akik között néhányan kifejezetten kemény társadalomkritikát is megfogalmaztak.

Napjaink falukutatásai A politikai rendszerváltást követően a vidéki gazdaságban és társadalomban a kárpótlás, a privatizáció, a szövetkezeti átalakulás törvénybe iktatása alapvetően új helyzetet teremtett. A gazdasági, társadalmi, politikai árendeződések nyomán

123

a tér értéke újraértelmeződött. A falvak és városok egy része hanyatlásnak indult, más falvak és városok számára viszont épp a rendszerváltás tette lehetővé a kiugrást. A falukutatások új lendületet kaptak, annak ellenére, hogy a gazdaság motorjai az urbánus terek; hogy a társadalmi, gazdasági innovációk sem a rurális térben születnek meg zömmel, és hogy a falusi népesség szám szerint is összezsugorodott (míg 1950-ben a lakosság csaknem 70 %-a falvakban lakott, addig napjainkra ez csupán durván 30 %!). Amiért mégis megfigyelhető a falu felé fordulás, az minden bizonnyal összefügg azzal a felismeréssel, hogy egy térség versenyképessége nem csupán a városok versenyképességén múlik. Ahhoz, hogy egy térség hosszú távon stabil társadalmi, gazdasági pozícióban legyen; ahhoz, hogy jó döntések szülessenek a területi tervezésben, nem csupán a városi tér természetrajzát kell jól megismerni. Nem elegendő csak arra fókuszálni, hogy a rendszerváltást követően a globális társadalmi, gazdasági trendekhez való alkalmazkodás miként ment/mehet végbe a városokban. Ezekből ugyanis nem vezethetőek le egyértelműen a falvakban végbemenő változások; akkor sem, ha tudjuk, hogy sok esetben ugyanazon globális társadalmi, gazdasági kihívásoknak kell a falvaknak is megfelelnie. A falusi, vidéki társadalmi, gazdasági, környezeti problematikák tisztázására számos kutatás indult falusi, vidéki helyszíneken a földrajztudomány, a szociológia, a közgazdaságtudomány, az agrártudomány, a politikatudomány területén. A teljesség igénye nélkül itt fontos megjegyezni a pályájukat a rendszerváltást követően kiteljesítő olyan vidék-kutatókat mint Duró A., G. Fekete É., Kulcsár L., Hantó Zs., Hamar A. Váradi Monika, Balogh A., Ritter K., Kollár K., Kassai Zs., Káposzta J., Farkas T. , Kulcsár B., Obádovics Cs. , Bódi F. stb. A vidék-problematikával foglalkozó kutatók viszonylag nagy száma ellenére azonban több mint húsz évvel a rendszerváltás után sem beszélhetünk igazán a XX. század elejét meghatározó formátumú mozgalom-jellegről. Mozgalomról úgy vélem akkor szólhatnánk, ha a külön-külön végzett kutatások egymásba kapcsolódnának, egymásból származnának, ha köztük kommunikáció lenne, és ha lenne valami távlatos közös vezérgondolatuk, üzenetük. Az, hogy ilyen falumozgalom napjainkban végső soron nem született, sokféle okra visszavezethető. Nyilvánvalóan összefügg a kérdés azzal, hogy a vidék-ügy ma a száz évvel korábbi társadalmi, gazdasági vidék-státushoz képest sokkal hangsúlytalanabb, mert bár súlyos és mélyreható átalakulást hoztak az elmúlt évtizedek, de a problémák súlypontja ma nem itt van. Ráadásul a száz évvel korábbi állapotokhoz képest a vidéki tér érdekérvényesítő-képessége, lobbi-ereje is sokkal szerényebbnek mutatkozik. A vidéki problémákkal foglalkozó polgári, értelmiségi réteg ma fele annyira sem „harcos”, mint a száz évvel korábbi elődök. Érthető, hisz a pártállami rendszer évtizedei alatt két generáció is felnőtt anélkül, hogy tapasztalatot szerezhetett volna az alulról építkező, közösségi értékeket, érdekeket (is) szolgáló mozgalmak szervezésében. Az is igaz, hogy

124

korábban sokkal egyveretűbb volt a falusi vidéki tér; így könnyebben lehetett az erőket egy irányba mozgósítani. Ma, amikor a vidék, a falu meglehetősen sokarcú, igen problémásnak tűnik egységes mozgalom zászlaja alá rendezni a tartalmukban egymástól meglehetősen eltérő olyan vidék- ügyeket, mint például az agrármegélhetési problémák, a rozsdaövezetek problémái, a különféle társadalmi, környezeti konfliktusok stb. Ugyancsak a klasszikus falumozgalom újraélesztését hátráltatja az a tény is, hogy a térkutatások a rendszerváltást követően alárendelődtek egy praktikus, újkeletű „projekt” szemléletnek. A gödöllői Szent István Egyetemen többféle falu-vidék-kutatás is elindult a rendszerváltást követően. Ezek között 2006-ban kezdődött az a falukutató munka, amely egyértelműen a klasszikus falukutató mozgalmak újraélesztését, szellemi örökségének továbbvitelét célozta meg. Abból indultunk ki, hogy a falukutatás történetileg is megfogalmazott céljai és a jelenkori célok eredendően összhangba hozhatóak. Az is motivált bennünket, hogy a falukutató munka jól szolgálhatja a jövő vidék-kutatóit, de általában a vidéki térbe irányuló szakemberképzést is. És mivel a falukutatás nagy történeti múltra visszatekintő módszertannal rendelkező mozgalom; adatbázisaik, gyűjtéseik is rendelkezésre állnak, ezért ezt a kutatást nem elkezdeni, hanem folytatni kell. Ebben a munkában Deáky Zita (társadalomnéprajzi szakember), Madarász Imre (szociológus) és jómagam társadalomföldrajzi kutatóként vettünk részt. Első lépésben a műhelyet alapító kollégákkal végiggondoltuk, hogy milyen előzményekhez nyúlhatunk. Mivel a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának jogelődjén (akkori néven: Közgazdaságtudományi Kar Mezőgazdasági Osztálya), Gödöllőn már az 1920as évek elején működtek országos jelentőségű falukutatási programok, így volt mihez nyúlni. Elődeinknek tekintjük többek közt Teleki Pált, Györffy Istvánt, Ihrig Károlyt, Czettler Jenőt, akik a falu társadalomtörténeti, néprajzi, szociográfiai és szociálpolitikai kérdéseiről Gödöllőn is tartottak magántanári előadásokat (Walleshausen 1995). Az Intézményünk történeti dokumentációja szerint a falukutatás elméleti alapjainak lerakása Egyetemünkön Steinecker Ferenc nevéhez fűződik, aki ezzel a 30-as években számos fiatal kutatót indított el a pályán (Hévey 1941). Kovács Imre, a gödöllői falukutató mozgalom korabeli vezéralakja; itt, a jogelőd intézményben tanult, és egyetemi évei alatt írta meg a már említett A néma forradalom című nagy port kavaró művét. 1935-ben, a Magyar Út áprilisi számában így fogalmazta meg csoportjuk célját: a fiatal falukutató generáció „hivatásból megy a faluba, prófétai küldetésnek tekinti a faluval való foglalkozást, de kötelességérzete is arra az útra tereli lépteit, és megpróbálja pótolni azt a rengeteg bűnös mulasztást, amit apái a faluval szemben évszázadokon keresztül elkövettek.” (Idézi Walleshausen 1995.103104.p.) Föltárva a gödöllői falukutató műhely történeti előzményeit, és vizsgálva a kortárs műhelyek munkáit, végül arra a következtetésre jutottunk, hogy

125

módszertani kidolgozottsága, komplex látásmódja okán a Sárospataki Református Főiskolán működő Újszászy Kálmán nevéhez kapcsolódó mozgalmat újítjuk fel és adaptáljuk a jelenkori viszonyokhoz. Újszászy gondolatai ma is meglehetősen időszerűek: „…az ismeretlen magyar falunak a felfedezése a magyar jövő egyik legnagyobb horderejű feladata. Ami a magyar falura általában áll, az hatványozott mértékben érvényes az egyes, a konkrét magyar falura. A magyar hegyek lábainál, völgyeiben, a magyar folyók mellett és a végeláthatatlan magyar rónán a nyárjasok és akácosok alatt meghúzódva mamut falvak és apró falvak egyaránt várják a felfedezésüket és ezen felfedezésen keresztül ... a magyar életbe bekapcsolásukat." (Újszászy 1934. 13.p.) Az általa kidolgozott falukutatási módszertan (1936), és a faluszemináriumi munka tematikája (1934) aktualizálással ma is hasznosítható alapmű. Az elindított mozgalommal rövid távon a célunk a megismerés fókuszába tett falvak értékeinek, problémáinak feltárása. További cél, hogy a falvakról összegyűlt ismeretanyag (mely a megélhetéstől, a lakossági infrastruktúrák működésén át a helyi közösségek szerveződésének föltérképezéséig számos kérdést érint) végső soron tanulmánykötetbe épülve, mintegy a vizsgált tér monografikus leírása egy időpillanat látleleteként megmaradjon az utókornak. A tanulmányok közlésének helye egy általunk alapított periodika: az Acta Regionis Rurum, mely 2007 óta minden évben megjelenik. A 2007-es, 2008-as kötetek a Siklódon készült gyűjtést összegzik (Hargita megye- Románia), a 2009-es kötet a Bagon (Pest megye) végzett kutatásunkat foglalja magában, a 2010-es a komlóskai (Borsod-Abaúj- Zemplén megye), a 2011-es a baksi (Csongrád megye), a 2012-es a tiszaladányi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) gyűjtésből készült. Az Acta Regionis Rurum ma már az MTA Földtudományok Osztálya által is a tudományos folyóiratok sorában jegyzett, és ugyancsak 2012 óta egy szakmai lektori bizottsággal is minősített periodika. (Valamennyi Acta Regionis Rurum kötet az interneten is elérhető.) Falukutatásunknak hosszú távú célja is van: az általunk végzett kutatások helyszínein, mint bázishelyeken trend- ill. hipotézistesztelő monitoringrendszer kiépítése a cél. A területi folyamatok monitoringozásának fontosságát az adja, hogy a gazdasági, társadalmi, területi törvényszerűségek egy-egy idősíkban való elemzésében a feltárt jellegzetességekről időről időre visszacsatolást kapjunk, így biztosítva a folyamatos kontrollt. Fontos és kívánatos ugyanis, hogy egy-egy konkrét mélyfúrás eredményeinek összegzése után a társadalmi, gazdasági törvényszerűségek megfogalmazásával a területi vizsgálat a konkrét helyszínen ne szakadjon meg. A hosszabb időtávon keresztül végzett monitoringozás ugyanis lehetővé teszi, hogy a település/térség mélyebb összefüggéseit is megértsük. A területi folyamatok monitoringozása a tér néhány pontján folyamatos megfigyelést jelent tehát azzal a céllal, hogy az általános társadalmi, gazdasági folyamatok lokális hatásait, megnyilvánulásait, következményeit

126

hosszabb távon is regisztrálni lehessen. A trend monitorozással a cél a tér társadalmi, gazdasági vonatkozású időbeli változásainak követése. A hipotézistesztelő monitorozás során a már leírt, avagy prognosztizált változások térbeli lenyomatát vizsgáljuk. Mivel műhelyünk viszonylag fiatal, ezért jelenleg a rövid távú célok, azaz a bázishelyek kiépítése és monografikus leírása teljesült; ezen a szinten vannak komolyabb eredményeink.

A szociálgeográfiai vizsgálatok helye a falukutatásokban A falu szerves egység. Ahogyan Újszászy K. (1936) fogalmaz: az ember, a természet és a transzcendens világnak egy sajátos egysége. Ebből a komplexitásból adódik, hogy a hagyományos falukutatást újraélesztő felfogásunkban is különböző tudományterületekre építettünk. A különböző tudományok, vizsgálati irányok egymással szerves egységben (sokszor egymástól igazán élesen nem is elválasztható módon) vannak jelen a falukutatásokban. A szociálgeográfia falukutatásokban megjelölhető helyére fókuszálva azt mondhatjuk, hogy az általa vizsgált földrajzi tértagozódás, a társadalmi tér megismerése fontos ismeretanyagot szolgáltat a szociográfia társadalomkritikai leírásaihoz, vagy épp a szociológia, a néprajz társadalomrajzához, így járulva hozzá a tér komplex megismeréséhez. A szociálgeográfiai kutató különösen gazdag eszköztárral rendelkezik a megismerésben, hisz a társadalomtudományok számos ágához, irányzatához képest (településmarketing, településszociólógia stb.) gyökereit tekintve sokkal nagyobb múltra tekint vissza. Ráadásul az évszázados múlt számos irányzat, kutatási szemléletmód kialakulásához vezetett, mely megsokszorozta e tudomány mondanivalóját. A morfológiai irányzat eszközeivel például a falvak ember által átalakított környezetének leírását tehetjük meg. A tér adottságaiból levezethető gazdasági, társadalmi megközelítésekből akár a teret tesszük középpontba (determinista logika), akár az embert (posszibilista irányzat) a tér jellegzetességei közötti összefüggések értelmezésére is mód nyílik. A tér komplex funkcionális struktúráját a funkcionális szociálgeográfiai szemléletben tudjuk igazán feltárni. A falukutató munka során úgy célravezető eljárni, hogy az adott jelenség, probléma megértése szempontjából leginkább adaptív irányzat logikáját, módszereit követjük. Az alábbiakban ezt a térstruktúra, térszerveződés vizsgálatán keresztül mutatom be néhány, a falukutatásainkból származó módszertani tapasztalaton keresztül.

127

A falu térszerkezet- vizsgálata A falu térszerkezetének vizsgálatában egyértelműen építünk a történeti földrajzra, a szociálgeográfia morfológiai irányzatára, a posszibilista, az ember környezetátalakító szerepét nyomon követő irányzatra (Durkheim 1899), de a funkcionális irányzat is megjelenik benne, hisz az eltérő funkciójú területeket, településrészeket is keressük a struktúravizsgálatban (Burgess 1925).

1. ábra: Tiszaladány szerkezeti egységei Jelmagyarázat: 1: „Falu”? : „Ér”, 3: „Telep”= „Cigánysor”, 4. „Újfalu” Forrás: a 2012-es Falkutató tábor gyűjtése alapján szerkesztette a szerző.

A falvak térstruktúrájának vizsgálatában első lépésben a településmorfológiai kutatások eszközeivel dolgozunk. A munkánk során térképekből, műholdas felvételekből indulunk ki. Ez alapján a lakott tér vizsgálatával a telek alaprajz (szabályos, szabálytalan), a telekbeépítés (a ház, egyéb építmények elhelyezkedési módja), a telkekből szerveződő utcák képe (rövid, hosszú, zegzugos, zsákjellegű stb.) elemzésének segítségével végső soron a célunk az, hogy megtudjuk, hogy a település belterületi alaprajzában milyen formációk találhatóak meg. Tiszaladány esetében a vizsgálatunk (2012) arra

128

vezetett, hogy a település eredendően két morfológiai egységből áll: egy halmazos (idősebb), és egy későbbi hozzáépüléssel létrejött sakktáblás részből. (1.ábra) Mivel a települések alakrajzi megjelenése összefügg a település történeti fejlődésével, ezért nem állunk meg a statikus ábrázolásnál, leírásnál, hanem a rendelkezésre álló településtörténeti dokumentumok alapján kísérletet teszünk a település kiépülésének időbeli rekonstrukciójára. Tiszaladány esetében a fontosabb dokumentumok ennek érdekében Wencel G. (1860), Anonymus (1975), Borovszky S. (1900), Dobány Z. (1995), Maksay F. (1971), Németh P. (1997), Novák L.F. (1995) művei voltak. A dokumentumok alapján körvonalazódó térstruktúra-fejlődés lehetséges forgatókönyvének értelmezése után a terepi munka során a faluban fellelhető helytörténeti gyűjtésekkel, idős helyiek emlékeivel megerősítjük a feltevéseinket. A terepi vizsgálatokkal tehát a dokumentum-elemzések alapján készült morfológiai térstruktúrát igyekszünk tovább árnyalni. Tiszaladány esetében megtudtuk, hogy a település valójában négy önálló névvel illetett részből áll: (Falu, Ér, Cigánysor= Telep, Újtelep). A település legidősebb, legkorábban beépült része a „Falu”, mely egy árvízmentes magaslaton jött létre. A település intézményeinek zöme itt található. A település „Ér” elnevezésű része a nevét a „Falu” alatt elfutó erekről, fokokról kapta. A folyószabályozás előtt ez a rész árvízjárta helynek, víznyomásosnak minősült. A „Cigánysor, vagy „Telep” szerkezeti értelemben az „Ér” folytatása, melynek önálló térbeli megjelenése nem földrajzi, hanem társadalmi viszonyoknak a következménye; azaz az itt élő cigányság társadalmi tere indokolta a tér különkezelését. Az „Új Telep” a pártállami időkben épült ki intenzíven és lényegileg az akkor fiatal családot alapító generáció lakás- és telekhasznosítási igényei szerint épült ki, modernebb felfogásban, mint ahogyan azt a „Faluban” láthatjuk. (1. ábra)

A falu „tér-érték” vizsgálata Ruppert K. – Schaffer F.(1969) funkcionális szociálgeográfiai szemléletében megjelenő új irány, hogy az emberi létmegnyilvánulás különböző formái a térben különböző funkciókat eredményeznek. A térstruktúra elemzéseket árnyaló ú.n. „tér-érték” vizsgálatok pont ebből eredeztethetők. A „tér-érték” felmérés sokoldalú művelet. Jelenti egyrészt az „utcakép-elemzést”, amelynek során rögzítjük az egyes utcák kiépítettségét (út, járda, árok), gondozottságát. Ez a felmérés alapvető fontosságú a falu egyes részeinek állapot-felméréséhez. Ugyancsak a tér-érték-vizsgálatokhoz tartozik a „házak lakottság-felmérése” is, mely vizsgálat a kiüresedő falvakban különösen indokolt. A lakottságvizsgálat lényege, hogy az egyes utcák házait besoroljuk az alábbi három csoport valamelyikébe: „lakott ház”, „gondozott ház”, „lakatlan ház”. (Az „eltűnt ház” kategóriába azok a porták tartoznak, ahol a folyamatos utca-ház-számozás

129

alapján elméletileg háznak kellene állnia, de a háznak az adott helyen nincs nyoma.) A lakott és a gondozott ház között a különbség az, hogy a gondozott háznak nincs állandó lakója, csak időszakosan lakott. Ez a vizsgálat jó eszköze annak, hogy megrajzoljuk, mennyire élő a falu. Ahol rengeteg az elhagyott, romos ház, és/vagy nagyon sok a csak időszakosan lakott (hétvégi házként, nyári lakként funkcionáló) épület, ott a falu sorvadása nagyon plasztikusan, képekben, látványban is megmutatkozik (2. ábra). 50,00% 45,00% 40,00% 35,00% 30,00% 25,00% 20,00% 15,00% 10,00% 5,00% 0,00%

2.

ábra: Lakottság-vizsgálat Siklódon (2007)

eltűnt ház Forrás: lakatlan házM. (2008) gondozott Molnár 9-14 ház

lakott ház

(Természetesen nem csupán a falu társadalmi mozgásait mutatja meg ez a kép, hanem adott esetben a helyi természeti katasztrófákat is: Siklódon az eltűnt házak magas arányának oka az is, hogy az alapkőzeten gyakoriak a szoliflukciós folyamatok.)

A falu térszerveződés- vizsgálata A falu térszerveződésének vizsgálatában a szociálgeográfia keretein belül többféle módszer is van. Ennek értelmezése során bevett gyakorlat, hogy tisztázzuk, milyen motivációk játszanak szerepet az ember térbeli viszonyrendszerének kialakításában (Bartels, D. 1970). A vizsgálat során mentális térképezést alkalmazunk. A mentális térképekkel a cél, hogy árnyaltabb képet kapjunk a településen belüli térszerveződésről úgy, hogy a kérdőívvel összegyűjtött egyéni véleményekből csoportvéleményeket alakítunk ki, mely alapjául szolgál egy-egy lokális közösség térszerveződésének, közösségi gondolkodásának megismerésére. A térszerveződés vizsgálata kiindulhat a település összetett társadalmi teréből, de kiindulhat a térszerkezet vizsgálatokban megismert faluegységekből is. Ez utóbbira jó példa a három településrészből álló Siklód esete, melynek részei: Papszer, Murva és Alfalu.

130

1. táblázat: Vélemények Siklód falurészeiről Amit a Papszeren élők gondolnak Papszerről Összetartó emberek lakják Veszekedős népek élnek itt (hitványok az emberek) Több a nép Több itt a fiatal, mint máshol Jobb az út, közel érni mindent Nem elég jó az út Jó hely: közel van minden Rendesen lakott Hidegebb, mint a többi falurész Amit az Alfaluban élők gondolnak az Alfaluról Nem jók az emberek Jó földek vannak itt Jobb az élet itt A legszebb hely Sok vízfolyás van itt Hamarabb teremnek itt a gyümölcsök Jobb termő, mint a többi falurész

Amit a Murván, Alfaluban élők gondolnak Papszerről Gazdagabb falurész Más: egyenesen vannak a házak Rossz a földje, kötött a talaja Jó helyen van: melegebb, jobban érik minden Szebb Jobb a földje

Amit a Murván, Papszeren élők gondolnak az Alfaluról Gyarló, fösvény emberek lakják Nem olyan barátságosak az emberek Magányosak Az asszonyok nem beszélnek egymással Ki vannak tolva az itt élők El van öregedve Ott a népek is mások Szegények lakják Nehéz a járás Nagyok a távolságok Jó az útja: nincs vízmosás, mint a Murván Rossz az útja Vaddisznók járják Jobban lehet fát lopni (közelebb az erdő) Jó a földje

Amit a Murván élők gondolnak Murváról Aki itt nő fel, ezt szereti Irigység van Hágós-lejtős viszi a víz

Amit az Alfalun, Papszeren élők gondolnak Murváról összetartóbb emberek jók az emberek el van öregedve özvegyek lakják, néptelen nehéz a járás, nehéz lejárni a faluba átfolyásos hágós rossz az út, meredek hidegebb van télen, nyáron viszon melegebb Papszerbeliekkel vannak jóban Forrás: Molnár M. 2007. 25-26.

131

A kérdőíves felméréssel végzett információk alapján Siklódon világossá vált, hogy az egyes településrészeken élők térbeli viszonyrendszerét alapvetően meghatározza a saját és nem saját településrészhez kapcsolt asszociációk. Ebből a vizsgálatból nem csupán azt tudtuk meg, hogy a siklódi identifikáció árnyalt, hanem azt is, hogy az egyes településrészek önmagukról kialakított képe, és a másokban róluk kialakult kép nem feltétlenül van egymással szinkronban (1. táblázat).

Jelmagyarázat: Ahol szívesen laknak/laknának a helyiek

Forrás: Molnár, M. (2009) 36.pp.

Ahol nem laknak/laknának szívesen a helyiek 4. ábra: Bag mentális térképe Forrás: Molnár M. (2009) 36

A Papszerről kialakult kép a falurészen élők és a máshol élők véleményeiben hasonlatos. E településrészt általában pozitív módon értékelték a válaszadóink, azaz pozitív imázsú hely. Alfalu esetében viszont a vizsgálat

132

kimutatta, hogy jelentősen eltér az itt élők és a máshol élők véleménye a falurészről. Az Alfaluban élők eredendően pozitív tulajdonságokkal ruházták fel a környezetüket, ugyanakkor a máshol élők megítélése ennek épp az ellenkezője. Azaz ellentmondásos e falurész státusa. Murva megítélése a Murván élők között, és a máshol élők megítélésében is erősen kritikus. Megítélése a válaszadók között negatívnak tűnik. Ez a vizsgálat igazolta a mentális szegregációt, és egyben jelezte

a falu társadalmának hasadozottságát is.. A mentális térképezés egy másik formáját teszi lehetővé, ha a település különböző, térben elkülönülő társadalmi csoportokból áll, például etnikailag összetett, és a kisebbség térben nem szórtan, hanem tömbösen helyezkedik el. Ilyen esetben a kérdés számunkra az, hogy a társadalmi csoportok térbelisége és a tér megítélése között van-e összefüggés. Megkérdezettjeinknek arra a kérdésre, hogy „mely településrészeken (utcákon) nem lakna semmiképp, és mely településrészeken (utcákon) lakna szívesen?” minden esetben indokkal együtt kell választ adni. A térképi jelölés és a szöveges magyarázat együtt egyértelműen segít eldönteni, hogy van-e összefüggés a minősítés és a vizsgált társadalmi csoportok jelenléte között. A bagi cigány-magyar együttélésben világosan látható, hogy a legtöbbek által megjelölt negatív megítélésű zóna összefüggött a helyi cigánytelep elhelyezkedésével. Érdekességképp kiemelendő, hogy a Cigánytelepen megkérdezett válaszadók zöme — bár a kérdés a falu egészére vonatkozott— a kérdésre adott válaszban egyáltalán nem léptek ki gondolatban a Telepről, azaz „térlátásuk” rendkívül zárt: a falura vonatkozó véleményüket egy néhány utcányi ismert és lakott tér tapasztalataiból fogalmazták meg. Ebben a vizsgálatban az is megmutatkozott, hogy egyes kisebb- nagyobb foltok a térképen mennyire egységes értékítéletűek. Bag esetében a Telep megítélése az ott élő cigány, és a nem ott élő helyi társadalom megítélésében egyaránt negatív, de nem egészen azonos módon. A telepi cigánylakók a negatív megítélésű utcákat egyértelműen (100%-ban) a saját Telepükön jelölték meg, de nem a Telep egészén. A Telepen élők tehát a saját „világukat” nem homogénnek látják. Ugyanakkor a nem Telepen élő magyar válaszadók többsége a Telepet egyöntetűen negatívan ítélte meg. Vizsgálatunkban az is szembetűnő volt, hogy a Telep negatív megítélése a nem telepiek véleményeiben kisugárzott olyan utcákra is, amelyek nem a Telep részei, csupán határosak vele. Ez utóbbi utcák értéke úgy tűnik egy sajátos devalválódáson megy keresztül (Molnár, M. 2009). Ez a vizsgálat a társadalmi tér viszonyain túl hasznos információt nyújtott a települési tér értékviszonyairól, a tér fel- és leértékelődéséről is.

133

Összefoglalás A falukutatás gyökere a régmúltba nyúlik, ugyanakkor ma is időszerű. Időszerű, hisz falvak nélkül ma sem lehet a társadalmi, gazdasági kihívásoknak maradéktalanul megfelelni. Csak olyan térségek állhatnak stabilan, amelyeknek ismerjük a rendszerét, értjük a bennük zajló folyamatokat. A falukutatások pontosan ezt, a területi folyamatok mélyebb megismerését szolgálják. A falukutatások a rurális térségek sikereinek, problémáinak, szükségleteinek világosabb megfogalmazásához járulhatnak hozzá, ami segítség lehet ahhoz, hogy a gazdasági, társadalmi változások kihívásaira kellő időben és módon találjunk megoldást. A szociálgerográfia sokféle szemléletből, irányzatból összeállt tudománya az évszázados tapasztalatokkal, kialakult módszertannal jó szolgálatot tesz a falu, mint komplex társadalmi, gazdasági környezeti struktúra megismerésére, a távlatosan is a falvak értékmegőrzését szolgáló célok előkészítéséhez. Miközben a szociálgeográfia szemléletfejlődése során számos új irányzat, cél, módszertani eszköz született és születik ma is a tér megismerésére, ne feledjük: érdemes visszakanyarodni a történeti gyökerekhez (a falukutatások kapcsán is), hogy a falu/vidékkutatások ne csupán a tervező közigazgatás folytonosan hullámzó önkorrekciójának legitimálói legyenek, hanem újra mindenekelőtt az EMBERT szolgálják.

Irodalomjegyzék ANONYMUS (1975): Gesta Hungarorum ford. Paizs Dezső Európa Könyvkiadó, Budapest BÁRDI N. (1998): Egy girondista Erdélyben. In: Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi politika. Bev. Tanulmány: Bárdi N. 5-36. BARTELS, D. 1969: Theoretische Geographie. – Geographische Zeitschrift 2, pp. 132-144. BODOR A. (1935): A falukutatás vezérfonala. Budapest BOROVSZKY S. (1900): Szabolcs Vármegye Története BRAUN R. (1913): A falu lélektana A Huszadik Század Könyvtára 47. Társadalomtudományi Társaság Szociográfiai Szakosztályának Közleményei 1913. BURGESS, E.W. (1925): The growth of the city: an introduction to a research project In: Park, R.E.- Burgess, E.W (eds).: The City .Chicago 47.p. CSÉFALVAY Z. (1989): A szociálgeográfia társadalomföldrajza Tér és Társadalom 3. évf. 1989/1. 66-75. p.

134

DEÁKY Z. (2007): Acta Regionis Rurum /A gödöllői falukutató hagyományok újjáélesztése a SZIE Gazdaság- és társadalomtudományi Karán In: Acta Regionis Rurum 1. Gödöllő ISSN 1789-5588 DOBÁNY Z. (1995): A taktaközi települések történeti földrajza a 18. század közepétől 1945-ig – Történeti földrajzi tanulmányok, Nyíregyháza DURKHEIM, E (1899: Morphologie sociale. L’ Année Sociologiquepp 62-76 HÉVEY L. (1941): Steinecker Ferenc emlékezete. Klny. A Magyar Gazdák Szemléjéből. 1941. május Interneten: http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0019/34.html Kovács I. (1937): A néma forradalom Budapest MAKSAY F. (1971): A magyar falu középkori településrendje Akadémia Kiadó, Budapest MOLNÁR M. (2007): Siklód térszerkezete 23-31 In: Acta Regionis Rurum 1. Gödöllő ISSN 1789-5588 MOLNÁR M. (2008): Siklód, az elnéptelenedő aprófalu In: Acta Regionis Rurum 2. Gödöllő ISSN 1789-5588 MOLNÁR M. (2009): Bag mentális térképe 33-37. In: Acta Regionis Rurum 3., Gödöllő ISSN 1789-5588 NÉMETH P.(1997): A középkori Szabolcs megye települései Ethnica Kiadó, Debrecen NOVÁK L. F. (1995): Településnéprajz Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen OLÁH GY. (1929): Hárommillió koldus. Szociálpolitikai tanulmány. Budapest, 1929 RUPPEERT, K.—SSHAFFER, F. (1969): Zur Konzeption der Sozialgeographie. — Geographische Rundschau 6, pp. 205-214. SZABÓ Z. (1938): Cifra nyomorúság A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe, szociográfia (Cserépfalvi Könyvkiadó, Bp. 1938.); ÚJSZÁSZY K. (1934): A faluszeminárium. A Sárospataki Ref. Főiskola Faluszemináriumának Füzetei. Sárospatak, 1934. ÚJSZÁSZY K. (1936): Útmutatás a magyar falu tanulmányozásához. Sárospatak, 1936. VENCZEL J. (1993): A falumunka útján. Válogatott írások. SzékelyudvarhelyBudapest, 1993. WALLESHAUSEN GY. (főszerk.) (1995): Jubileumi emlékkönyv 1920-1995. Gödöllői Agrártudományi Egyetem I-II. Gödöllő, 1995. WENCZEL G. (1860): Árpád-kori okmánytár I. Budapest

135

Radics Zsolt47 – Molnár Ernő48 – Pénzes János49 – Pásztor István Zoltán50 – Boros Gábor51

ÁTFORMÁLÓDÓ ETNIKAI TÉRSZERKEZET – MEZŐCSÁT JELLEGADÓ KISEBBSÉGEI AZ ELMÚLT KÉT ÉVSZÁZAD TÜKRÉBEN52 Bevezetés Egy városrehabilitációs projekt részeként készülő tanulmány során kerültünk mindannyian (hivatalos formában is) kapcsolatba Mezőcsát városával, azon belül is a projekt részeként felújításra került zsinagógával. Ennek apropóján rátekintést nyerhettünk a város életében korábban meghatározó zsidóság településformáló szerepére. Tanulmányunkban egyrészt a zsidóság Mezőcsát fejlődésére gyakorolt hatását, másrészt a mára egyre inkább meghatározó másik etnikai csoport – a cigányság – megjelenését kívánjuk bemutatni, jellemzően társadalomföldrajzi szemüvegen keresztül.

Etnikai viszonyok vizsgálata a települési kutatásokban Az 1980-as években újjáéledő hazai etnikai földrajzi vizsgálatok fókusza túlnyomórészt a nagyobb területegységekre (makro- és mezoszintre) irányult (pl. Kocsis K., 1996). A településen belüli nemzetiségi-felekezeti viszonyok, az etnikai térszerkezet mikroszintű kutatásának fontosságára azonban már a 20. század ’30-as éveiben Milleker Rezső is felhívta a figyelmet, de Mendöl Tibor is kiemelt feladatnak tekintette (idézi Tátrai P., 2006). Az ilyen jellegű kutatásokban azonban nem csak az etnikai földrajz, illetve a szociálgeográfia vállal szerepet, hanem az etnográfia és részben a szociológia is. A tágabb értelemben vett társadalomföldrajz és a néprajz etnikai térszerkezeti vizsgálatokban összekapcsolódó irányairól Keményfi Róbert írt (Keményfi R., 2004). A mikroszintű – településen belüli, adott esetben háztartásszintű – vizsgálatokra jó példát szolgáltat Tátrai Patrik munkája, mely több vegyes 47

Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 49 Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 50 Doktorjelölt, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 51 PhD-hallgató, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 52 Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Pénzes család, Vida Lászlóné (gyámügyi előadó), Dojcsák Gábor, Juhász László és Trankusz Ferenc (Cigány Kisebbségi Önkormányzati képviselő) segítségéért. 48

136

etnikumú település feldolgozását tartalmazza a történelmi Szatmár megyéből. Emellett néhány sajátos helyzetű településre (pl. Bedő, Tiszavasvári), valamint a városok egy csoportjára lehet találni részletes vizsgálatokat, melyek már részben településfejlesztési célzatúak (bár nem egyértelműen etnikai, hanem szociális szempontú) – pl. az Integrált Városfejlesztési Stratégiák célterületeinek kijelölése. Nem csak az etnikai vizsgálatok több térbeli szintjéről, interdiszciplináris jellegéről és szélesedő felhasználási területeiről lehet említést tenni, hanem – részben az adatbázis-kezelésnek és a térinformatikának köszönhetően – a módszertani elemzési lehetőségek sokszínűbbé válásáról is lehet beszélni (pl. Farkas Gy., 2000; Bottlik Zs., 2001). Sajnos azonban a megfelelő mélységű adatok hiányában a mikroszintű etnikai térfolyamatok dinamikus – adott esetben több időmetszetben készült – vizsgálata sokszor nem kivitelezhető, azokra csak kevés precedenst lehet találni (pl. Szemán L., 2010). Jelent tanulmányunkban kísérletet teszünk arra, hogy a két jellegadó kisebbség Mezőcsáton belüli szerepét, lélekszámbeli változását, valamint térbeli elrendeződését és annak átalakulását is bemutassuk.

Mezőcsát bemutatása Mezőcsát mintegy 5900 lakosú város (2012) Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén, a Borsodi mezőség peremén. Első okleveles említése 1225-ből származik, de történelme jóval hosszabb múltra tekint vissza – összesen hét településréteget tártak fel a régészek, melyek közül a legrégibb rézkori. A középkor folyamán többször is elpusztult – a tatárjárás, majd a török idők során. Az 1596-os mezőkeresztesi csatavesztés és Eger eleste megpecsételte DélBorsod sorát. A falvak nagy része a jelentősebb törökdúlásokat követően azonban mindig újratelepült. Ennek során változatosabb etnikai és vallási összetételű lett a népesség. (Lehoczky A., 2000) Mezőcsát a középkor folyamán mezővárosi ranggal és vásártartási joggal rendelkezett (1698-tól). A XIX. században a Tisza-szabályozás munkálatai jobb életkörülményeket teremtettek az itt élőknek. A vízrendezések után jellegadóvá vált a földművelés. 1883-tól kezdve nagyközségi státuszú településként is járási székhely rangot kapott, melyet 1982-ig megőrzött. Az 1906-ban megépült Nyékládháza-Mezőcsát vasútvonal fontos szerepet játszott a Borsodi mezőség gabonatermésének elszállításában. Kibontakozott a háziipar, és a térség kereskedelmi, adminisztratív és oktatási, kulturális központjává váló Mezőcsáton megjelent az élelmiszeripar, illetve a feldolgozóipar. (Szabó J., 1999) A térség életében meghatározó volt a szocialista városépítés és iparosítás, mely a legnagyobb fejlesztések színterévé az akkori Tiszaszederkényt tette (1970-től Leninváros, 1991-től Tiszaújváros). Mezőcsátot az ipari központok

137

1172

1040 861 656 342 0

107

39

85

141

317

521

506

556

536

522

512

487 170

170

128

114

124

60

54

40

36

1 800 1 700 1 600 1 500 1 400 1 300 1 200 1 100 1 000 fő 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0

1700

munkaerő-ellátó területeként mellőzték a megyei fejlesztési politikában, ezért fokozatosan veszített jelentőségéből. A rendszerváltás után szétesett helyi termelőszövetkezet, valamint az ingázás jelentőségének csökkenése elmélyítette a foglalkoztatási problémákat, melyeket a mai napig se sikerült megoldani. 1991-ben visszanyerte városi rangját, 2004-től kezdve kistérségi, 2013-tól pedig járásszékhellyé vált. Az évszázadok során számos etnikai kisebbség játszott szerepet Mezőcsát életében, azonban – a kisebb létszámú szlovák, ukrán, ruszin, német, lengyel, bolgár, illetve a romániai forradalom után 1990-ben érkezett erdélyi magyar csoportok mellett – igazán meghatározóvá két kisebbség; a zsidóság és a cigányság vált. (1. ábra). Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy előbbi elsősorban vallási kisebbség, míg utóbbi egyértelműen etnikai (a zsidóság esetében a XIX-XX. századi asszimilációs törekvések során ennek kiemelt jelentősége volt).

évek zsidók száma

cigányok száma népszámlálásból

cigányok száma becslésből

1. ábra: Mezőcsát zsidó és cigány lakosságának lélekszámváltozása az elmúlt két évszázadban. (Forrás: a zsidóságra vonatkozó adatok Dojcsák Gábor (2002) adatgyűjtése, a cigányságra vonatkozó adatok különböző források nyomán53)

53

Az 1893-as cigányösszeírás, az 1941-es, 1990-es és 2001-es népszámlálás, 1984-87-es CIKOBI adatok (Kertesi G. – Kézdi G. 1998), valamint 1950-re, 1998-ra (Szabó J., 1998), 2005-re és 2013ra vonatkozó becslések alapján.

138

A zsidóság szerepe Mezőcsát életében Borsod vármegyébe az első zsidó kereskedők a XVIII. század első-második évtizedében érkeztek, majd III. Károly 1726-os és Mária Terézia 1748-as rendeletét követően indult meg jelentősebb bevándorlás. Lengyelország 1772ben bekövetkezett felosztása szintén migrációs hullámot indított el a történelmi Magyarország felé. Mezőcsátra az 1800-as években érkeztek az első ortodox orientációjú jiddis nyelvű zsidók Galíciából és litván területekről. (Dojcsák G., 2002) A zsidóság megtelepedésének legfontosabb oka az volt, hogy a jelentős mezőcsáti köznemesi réteg nem foglalkozott kereskedelemmel és iparűzéssel. A főként ezekben a szakmákban tevékenykedő zsidó lakosok pedig kitöltötték ezt az űrt. A mezőcsáti zsidóság lélekszáma az 1800-as évek végére megközelítette az 500 főt, mely a lakosság 9-10%-át jelentette több évtizeden keresztül. (Dojcsák G., 2002) Más forrás szerint azonban a zsidók száma 1898-ban 760 fő volt, mely 1939-re 730 főre csökkent, a lakosságszám 12-13%-át kitéve. (Szabó J., 1999) A zsidó közösség mindenesetre jelentősnek számított, melyet jelzett az a tény, hogy saját zsinagógájuk mellett elemi iskola (héder), idősebb fiúk számára tanház (jesiva), rabbi-lak téli imaházzal, valamint rituális fürdő (mikve) és vágoda is működött. (Dojcsák G., 2002) Mezőcsát a környék zsidóságának is szellemi központjává, illetve anyakönyvi, hitközségi székhellyé is vált. (Gazda A., 1991) A község kereskedelmében több mint 50%-os részaránnyal voltak jelen a zsidó kereskedők, de a pénzügyi életben is meghatározó volt a zsidó tulajdonú pénzintézet (1891-ben alakult meg a Borsod megyei Takarékpénztár Mezőcsáti fiókja, ismertebb nevén Engel bank), illetve a számos zsidót alkalmazó másik pénzintézet, a Mezőcsáti Takarékpénztár Rt. A kereskedelem mellett Mezőcsát iparában is igen jelentős szerepet töltöttek be a zsidó lakosok. 1868-tól kezdve működött Winter Fülöp gőzmalma, mely 1912-től Breuer Izidor tulajdonába került. A malomban a gabonaőrlés mellett olajütő és kendertörő is volt. 1948-ban állami tulajdonba került, majd 1963-ban megszűnt és az épületet is lebontották. Jelentős zsidó érdekeltségek voltak a szikvíz-gyártásban, az építőanyag- kereskedelemben, tégla-, betonelem- és cserépgyártásban, valamint a kőfaragásban, bádogos-munkákban. Földbirtokos zsidó családok is jelen voltak Mezőcsáton – például a Rosenfeld, a Resovszky, a Szekulesz és a Vojnarovics család. A Horovitz család pedig a kereskedelmi tevékenység mellett vendéglátással és szállásadással is foglalkozott. A tisztviselői és egyéb értelmiségi szakmákban is nagy számban voltak jelen a zsidó lakosok – orvosok, tanítók, ügyvédek. Mezőcsáton született és később díszpolgára is lett Kiss József neves költő, aki a századforduló egyik vezető

139

szellemi termékének, a Hét című folyóiratnak szerkesztője volt. A mezőcsáti zsidóság kiemelkedő alakjai voltak a gyülekezet vezető rabbijai. (Dojcsák G., 2002) A zsidó közösség jelenléte pedig nem csak a kereskedelemre és a helyi gazdaságra volt jótékony hatással, hanem a kulturális élet is felpezsdült (pl. Schwarz Herman nyomdája 1901-től működött, ahol a Mezőcsáti újságot is nyomtatták 1911-1914 között). A helyi polgárság meghatározó eleme lett a zsidó közösség anyagi lehetőségeivel, szorgalmával és lokálpatriotizmusával. (Juhász L., 2008) A zsidó kereskedők forgalmasabb utcákon létesített boltjai – melyek jellegzetesen kifelé nyíló üzlethelységek voltak befelé húzódó lakóépülettel – meghatározóak voltak a településképet illetően (a nagyvárosi polgárokat utánzó mezőcsáti dzsentrik múlt századfordulón megjelenő emeletes épületeivel együtt). Az urbanizációhoz járultak hozzá a téglából épült, cseréptetővel fedett épületek szemben a korábban jellemző vályogfalú nádtetős házakkal. (Dojcsák G., 2002) A város arculatában mind a mai napig meghatározóak ezek az épületek. (2. ábra) 1944. május közepén az akkori Mezőcsáti járás 22 településéről összesen 892 főt, köztük 506 helyi zsidó lakost gyűjtöttek össze a Munkácsy és a Muhi utcákban kijelölt gettóba. Május végén vonattal a diósgyőri téglagyárba vitték a gettó lakóit, ahonnan a június 8-10. közötti bevagonírozás után Auschwitzba szállítottak. Az 506 mezőcsáti zsidó közül 362-en soha nem tértek haza. (Dojcsák G., 2002) A II. világháború után a túlélők jelentős része visszatért Mezőcsátra és igyekezett visszatérni eredeti tevékenységéhez, azonban a körülmények gyökeresen megváltoztak. A törvények gátolták a vállalkozások újraindítását, az államosítások következtében pedig a meglévő gazdasági szervezetektől, létesítményektől is megfosztották őket. (Dojcsák G., 2002) A városközpont épületeinek jelentős részét a zsidó tulajdonosoktól államosították és egy részükbe közintézmény, egy részükbe állami vagy szövetkezeti egység költözött. Az egykori zsidó ház- és lakástulajdonosok eladták ingatlanjaikat (illetve a tulajdonos nélkülieket államosították, majd átruházták) és azokba, illetve az azok helyén épült épületekbe új tulajdonosok (részben cigány származásúak kerültek). (Mezőcsát központjában részben így jelentek meg a roma lakosok – lásd. 3. ábra). Bár 1945-48-ban sok zsidó fiatal települt a cionizmus égisze alatt Palesztinába, az 1949-es népszámlálás során még 107-en vallották izraelitának magukat Mezőcsáton. Azonban az államosítás és a Rákosi-korszak következtében sokan költöztek Miskolcra és Budapestre, valamint Amerikába, Nyugat-Európába és az időközben létrejött Izraelbe. Mezőcsát és zsidó közössége nem volt képes újjáéledni, nem volt rabbijuk, sem szellemiértelmiségi vezetőjük, végül 1960-ban az izraelita hitközség megszűnt.

140

Mindössze néhány idős zsidó család maradt a településen, akik az 1980-as években kihaltak.

2. ábra: Mezőcsát zsidó tulajdonú ingatlanjai 1889-ben*, valamint 1930 után** (Forrás: saját szerkesztés *Gazda Anikó (1991) gyűjtése, illetve **idősek elbeszélései alapján)

A 2001-es népszámlálás során egyetlen lakos sem vallotta magát zsidónak a városban, az ezredforduló után mindössze egyetlen hitehagyott zsidó származású férfit tartottak számon. (Dojcsák G., 2002) Azonban a zsidó közösség mind a mai napig kihatóan hagyta hátra bélyegét Mezőcsát településképén, amelyet a 2013-ra felújított egykori zsinagóga is fémjelez.

A mezőcsáti cigányság társadalmi-területi jellemzői A cigányok már évszázadok óta megjelentek a térségben, azonban pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Az 1893-as cigányösszeírás szerint 141 cigány lakosa volt Mezőcsátnak, mely akkoriban a lakosságszám 2,6%-át tette ki. Az 1900-as évek első felében zenéléssel, vályogvetéssel, kevesen kézműiparral foglalkoztak. Az 1950-es, 1960-as évektől kezdve nagy számban dolgoztak a környék nagyüzemeiben segédmunkásként, illetve a helyi TSZ-ben és melléküzemeiben alacsony szakképzettséget igénylő munkakörökben. (Szabó J., 1999) A régebben

141

a településen élő asszimilálódott magyarcigányok az előbbiek mellett több foglalkozási ágban is jelen voltak: bádogos, ács, szobafestő, fuvaros, hentes, vesszőfonó, seprűkészítő, rongyos, piaci árus is volt közöttük. A cigányság és a helyi zsidóság között nem sok kapcsolat volt. Kereskedelmi tevékenységeik is inkább csak kiegészítették egymás – míg a zsidók boltban árultak, a cigányok jellemzően házaltak, vagy piacon kereskedtek. Tipikus mezőcsáti cigány családnevek: Barna, Kótai, Csörsz, Dósa, Farkas, Balogh, Horváth, Gallyas, Nótár, Botos.

3. ábra: A cigány lakosság elhelyezkedése Mezőcsáton az 1950-es években (Forrás: helyi adatgyűjtés és interjúk alapján)

4. ábra: A cigány lakosság elhelyezkedése Mezőcsáton az 1980-as években (Forrás: helyi adatgyűjtés és interjúk alapján)

Az 1950-es évekre arányuk 5%-ra növekedett és a településen belüli elhelyezkedésük meglehetősen sajátos volt. A magyarcigányok (romungrók) jelentős része a nagyközségen belül szétszórva helyezkedett el, de jellemzően közel a településközponthoz. Részben azon ingatlanokba költöztek, melyek zsidó tulajdonosai a háború után nem tértek haza, illetve később eladták azokat. Ugyanakkor mintegy 35 oláhcigány család mintegy 20 putriban, telepszerűen élt az Ároktő felé vezető út melletti vályoggödrökben, Mezőcsát déli részén az ún. Béke-telepen (mely korántsem békés mivoltáról kapta nevét). (3. ábra) Az 1980-as évek közepén – a közművek teljes hiánya, valamint közbiztonsági problémák miatt – felszámolták a Béke-telepet és az ottani cigányságot a részben akkor épült Táncsics és Dimitrov utcai ún. CS-lakásokba (az akkori nagyközség déli részére), valamint a korábban is már jellemzően cigányok lakta Attila út idősebb házaiba költöztették. (4. ábra) Emellett azonban

142

egyértelműen zajlott a cigány lakosság beköltözése is Borsod-Abaúj-Zemplén megye más településeiről (a környező községekből – Igriciből, Ároktőről, Tiszatarjánból, valamint Miskolcról, Encsről, Nagycsécsről, Sajószögedről és Sajóörösről). A részben rokoni kapcsolatokon keresztül Mezőcsátra érkező cigány családok a belterületen jobban szétszóródva, de néhány helyen jellemzően koncentrálódva telepedtek le alacsony komfortfokozatú, olcsó régi ingatlanokba. A cigányság magasabb természetes szaporodásának is betudhatóan az 1984-87-es CIKOBI54 felmérés idejére mintegy 12,7%-ra növekedett lakosságon belüli arányuk. A nem cigány lakosság jelentős elvándorlása eredményezi a város erősen csökkenő népességszámát, mely párosulva a roma lakosság magasabb reprodukciós értékével, illetve migrációs többletével Mezőcsát etnikai arányainak gyorsuló eltolódását okozza. 1998-ban még 15,8%-ra lehetett tenni a cigányság részarányát a településen (Szabó J., 1999), mely 2005-ben a becslés szerint 18%-ra, napjainkra pedig közel 30%-ra növekedett. Az iskolák és óvodák etnikai viszonyai jól jelzik egy település etnikai aránybeli változásainak tendenciáit, jövőbeni várható alakulását (Pásztor, I. Z.,2011; Papp, Z. A., 2012). Az ÁMK Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában az alsó tagozatban mintegy 51%, a felső tagozatban 75% a cigány tanulók aránya (a felső tagozat magasabb arányát az okozza, hogy diákok egy része – jellemzően nem cigányok – 6 osztályos gimnáziumba megy tanulni). A mezőcsáti református egyházközség Dr. Enyedy Andor Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde esetében azonban jóval szerényebb a cigánygyerekek aránya – 10% alatti. (MTA, 2010) Az óvodákban jóval alacsonyabb az arányuk, az önkormányzati fenntartású két tagintézményben ~20%, illetve több mint 90% (az adott területen a születő gyerekek túlnyomó része roma, de megfigyelhető a gyerekek tudatos „oda íratása” is), a református egyház által üzemeltetett óvodában is valamivel 10% fölötti a cigánygyerekek részesedése. (Egy 2010-es tanulmány a 2000-es évek második felében még 5% körüli értékről számolt be – MTA, 2010) A 2000-es évek után jellemzővé vált a cigányok olcsó, régi ingatlanokba költözése szerte a város területén, azonban egyértelműen megerősödött a területi koncentráció is a már korábban is főként romák lakta utcákban. (5. ábra) Emellett új tömb is kialakult a városközponttól nyugatra, valamint a település délkeleti részén. Az itteni ingatlanok ára elértéktelenedik és gyakorlatilag lehetetlen eladni őket, pedig szembetűnővé válik a környező területekről a nem cigány lakosság elköltözési szándéka. Ezeken a területeken egyértelműen halmozottan rossz szociális helyzet jellemző, melyeket szegregátumként tartanak nyilván. Az 5 kijelölhető mezőcsáti szegregátumban mintegy 1800 – túlnyomóan cigány – lakos élt 2010-ben. 54 A megyei tanácsok szervezetén belül működő Cigányügyi Koordinációs Bizottság által készített felmérés (lásd. Kertesi G. – Kézdi G., 1998)

143

További sajátosság, hogy a korábban teljesen elkülönülő cigányság körében az 1980-as évektől növekvő számban jelentek meg a vegyes etnikumú családok, háztartások, mely még inkább megnehezíti a cigányság lélekszámának megbecslését. (4. és 5. ábra) Továbbá mára már nincsen egyértelműen elkülöníthető oláhcigány közösség – mivel elsősorban házasságok révén asszimilálódtak a romungrókhoz.

5. ábra: A cigány lakosság elhelyezkedése Mezőcsáton napjainkban (Forrás: helyi adatgyűjtés és interjúk alapján)

A helyi cigányság rossz szociális helyzetének egyik oka, hogy a rendszerváltás után a miskolci és tiszaújvárosi nagyüzemekből tömegével bocsátották el az alacsony képzettségű, bejáró munkavállalókat. A mezőcsáti központú Augusztus 20. MGTSZ megszűnt és melléküzemei (cipőgyár, varroda, csavarüzem), valamint a sajószentpéteri üveggyár fióktelepe is tönkrement, illetve jelentősen csökkentette foglalkoztatottjai számát. A munkanélküliség az 1990-es évek elején drasztikusan megnőtt, különösen az alacsony szakképzettségű, vagy anélküli cigányok körében. A helyi cigányok jelentős része esetében is az állami és önkormányzati transzferek jelentik az elsődleges jövedelemforrást. A jellemzően magas gyermekszám pedig a szegénység újratermelődését eredményezi. Sajnos a roma lakosság elkeserítő foglalkoztatási

144

helyzete – mely alapvetően megfelel az országos állapotnak – nem javult számottevően az elmúlt években sem. A foglalkoztatott nélküli gyermekes háztartások száma mintegy 400, arányuk közel 17% – túlnyomó részük roma család. (MTA, 2010) Elsősorban a közmunkaprogram tud biztosítani kereseti lehetőséget a helyi cigányságnak (természetesen a mezőcsáti ipari üzemekben és kereskedelmi egységekben is dolgoznak romák, illetve ingáznak a tiszaújvárosi üzemekbe). A helyi cigányság képviseletében is fontos szerepet játszik a Cigány Kisebbségi Önkormányzat (új hivatalos neve Roma Nemzetiségi Önkormányzat). A kisebbségi önkormányzatnál úgy látják, hogy a cigányság felemelkedésének zálogát az iskolázottság növelése jelentheti. A helyi cigányság körében középiskolai végzettséggel és szakképesítéssel rendelkezők jelenleg mintegy 20%-osra becsült arányát növelni kellene, úgy hogy minden családban legalább az egyik szülő rendelkezzen középiskolával vagy szakképzettséggel. Sajnos ennek akadályát jelenti egyrészt ennek anyagi terhe, másrészt pedig egyértelműen látszik a motiváció hiánya (részben a helyzetbe való beletörődés miatt). A Mezőcsáton is működő roma tanoda (ugyanakkor további felvilágosító képzések szervezésére lenne szükség – pl. családtervezés a cigányság számára), valamint további roma egyesületek tevékenysége mindenképpen biztató. A cigány fiatalság felemelésében fontos szerepet tulajdonítanak a sportnak – elsősorban a labdarúgásnak. A munkahelyek hiánya, a munkaerőpiaci diszkrimináció (valamint az idénymunkáknál jellemző alacsony órabér) szintén erős gátja a helyi cigányság felemelkedésének. Szerintük gazdasági téren a mezőgazdasági termelés és feldolgozás (pl. gyümölcstermelés) adhat lehetőséget a romák anyagi helyzetének javítására.

Konklúziók Tanulmányunkban Mezőcsát példáján vázoltuk fel a helyi kisebbségek átalakuló szerepét és térbeli sajátosságait, mely részben egyedi, ugyanakkor jó néhány más település esetében tipikus folyamatnak is tekinthető, elsősorban ÉszakkeletMagyarországon. A zsidóság megjelenése és gyors térnyerése elsősorban annak volt köszönhető, hogy pótolták a település életében azt az űrt, melyet tipikus szakmáikkal, mentalitásukkal, település(kép)formáló tevékenységükkel ki tudták tölteni. A történelem viharai azonban megpecsételték a mezőcsáti (általánosságban véve a kisvárosi, vidéki) zsidóság létét, valamint gazdasági lehetőségeit, így néhány évtized alatt elsorvadt a korábban virágzó helyi izraelita közösség. Azonban a település arculatán meghatározóan hátrahagyták munkájuk, ottlétük nyomát, melyre a felújított zsinagóga is emlékezteti majd az arra tévedőket.

145

A mezőcsáti cigányság gyors létszámbeli gyarapodása és településen belüli térhódítása, expanziója pedig a 20. század utolsó éveiben és az elmúlt években gyorsult fel igazán. Az etnikai viszonyok alapvető átrendeződését és jövőbeni tendenciáit is előrevetíti a gyermekek körében még szembetűnőbb arányváltozás, fakadóan a cigányság demográfiai sajátosságaiból és a nem-cigány lakosság negatív migrációs mérlegéből. Mindezek fényében alapvető kérdés Mezőcsát – de számos más település – számára is, hogy a létszámában, arányaiban gyorsan gyarapodó cigányság társadalmi-, munkaerőpiaci integrációját, hogyan és mikor lehet elérni. Ennek sikeres véghezviteléhez azonban elengedhetetlen a helyi gazdaság fellendítése is.

Felhasznált irodalom BOTTLIK ZS. (2001): Statisztikai módszerek alkalmazási lehetőségei az etnikai földrajzi kutatásokban. Wien. Collegium Hungaricum. 97 p. DOJCSÁK G. (2002): Mezőcsát zsidósága az 1880-as évektől a Holocaustig. – Szakdolgozat. DE BTK Történelmi Intézet. 67 p. FARKAS GY. (2000): A nemzetiségi megoszlás térszerkezete vegyes lakosságú régiókban („Nulladik” változat a nyelvhatárra – egy módszer próbája). Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2. sz. pp. 109-124. GAZDA A. (1991): Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon – térképek, rajzok, adatok. Budapest. MTA Judaisztikai Kutatócsoport. 242 p. JUHÁSZ L. (2008): A településszerkezet és az építkezés változásai Mezőcsáton a honfoglalás korától a 20. század végéig. Mezőcsát. kézirat. 69 p. KEMÉNYFI R. (1996): Etnikai térszerkezeti vizsgálatok multietnikus települések néprajzi kutatásában. Régió – kisebbség, politika, társadalom, 4.sz. pp. 120-132. KEMÉNYFI R. (2004): Földrajzi szemlélet a néprajztudományban. Az etnikai és felekezeti térbeliség lehetséges közös és eltérő kérdései. Magyar Földrajzi Konferencia elektronikus kötete, 41 p. http://www.geography.hu/mfk2004/mfk2004/cikkek/kemenyfi_robert.pdf KERTESI G. – KÉZDI G. (1998): A cigány népesség Magyarországon, dokumentáció és adattár. Budapest. Socio-typo. pp. 341-352. KOCSIS K. (1996): Adalékok az etnikai földrajzi kutatások és az etnikai térképezés történetéhez. Földrajzi Közlemények, 2-3.sz. pp. 341-352. LEHOCZKY A. (2000): Hétszáz év a Bükk és a Tisza táján A honfoglalástól (895) a mezőkeresztesi csatáig (1596). – Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc. 700 p.

146

MAGYAR STATISZTIKAI KÖZLEMÉNYEK (1895): A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei. Budapest. Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal. Athenaeum R. Társulat Könyvnyomda. 32 p. MTA (2010): Mezőcsáti Kistérség – kistérségi helyzetelemzés. Budapest. MTA Gyermekszegénység Elleni Program Programiroda. 39 p. PAPP, Z. A. (2012): Ratio of Roma students in Hungary and some characteristics of schools. Roma population on the periphery of the Visegrad countries – Spatial Trends and Social Challenges (ed. Pénzes, J. - Radics, Zs.). Debrecen. Didakt Kft. pp. 31-59. PÁSZTOR, I. Z. (2011): Location of the gypsies in the Northern Great Plain and North Hungary Regions. (Mátészalka and Bodrogköz micro-regions as examples). New results of cross-border Cooperation (ed. Kozma, G.). Debrecen. Didakt Kft. pp. 151-160. SZABÓ J. (1999): A mi XX. századunk – Mezőcsát tükörképe. Mezőcsát. Kiss József Művelődési Központ. 122 p. SZEMÁN L. (2010): A roma lakosság szociálgeográfiai vizsgálata a perei mikrotérségben. Szakdolgozat. Debrecen. DE TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék. 59 p. TÁTRAI P. (2006): Adalékok a települések belső etnikai térszerkezetének kutatásához. Földrajzi Értesítő, 3-4. sz. pp. 273-286. TÁTRAI P. (2010): Az etnikai térszerkezet változásai a történeti Szatmárban. Budapest. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, 242 p.

147

Süli-Zakar István55– Pálóczi Ágnes56 – Szabó Dávid A.57

TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGA KÖRÉBEN Bevezetés Az Európai Unió legnagyobb etnikai kisebbsége a 10-12 millió főre becsült európai cigányság. A demográfiai robbanás körülményei között élő európai cigányság gyors számbeli gyarapodása és földrajzi térnyerése DK-Európa csaknem minden országában fokozza a többségi társadalom érzékenységét az átalakuló együttélés kérdéseit illetően. A népességen belüli arányeltolódás kiélezte és felnagyította a két nagy társadalmi csoport eltérő életmódja és életfelfogása közötti különbségeket, ami élesedő feszültségekhez vezetett. Így egyre gyakoribbak hazánkban is az etnikai konfliktusok a többségi magyar és kisebbségi roma társadalom között, amit sajnos a pártpolitika is gerjeszt. A krízis további eszkalációja veszélyezteti Magyarország társadalmi-gazdasági stabilitását, aminek kivédése a cigányság elodázhatatlan integrációját követeli meg. Ennek érdekében a rendszerváltás óta érdemben vajmi kevés történt, tehát itt az idő, hogy mindkét részről megtalálják egymást azok az emberek és csoportok, akik szerint a romaintegráció elindítása már nem odázható el további súlyos negatív következmények nélkül. Tanulmányunkban sorra vesszük a cigányság integrációjának főbb akadályait, feltételeit és lehetőségeit elsősorban a jelentős cigány lakossággal rendelkező Tiszavasváriban (Szabolcs-SzatmárBereg megye) és Kesznyétenben (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) végzett szociálgeográfiai vizsgálataink tükrében.

Földrajzi fekvés, etnikai megoszlás DK-Európa országai a rendszerváltás óta a helyüket keresik. A legtöbb ország ma már az Európai Unió tagja, vagy tagjelöltje, de a nyugati piacgazdaságokhoz való csatalakozásuk nem problémamentes. A jelenlegi pénzügyi-, és gazdasági világválság következtében az EU ma még inkább „kétsebességes” szövetség, s ebben a válságos helyzetben különösen kilátástalanná vált a DK- Európában – az EU periférikus országaiban- élő cigány lakosság helyzete. 55

Egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék PhD hallgató, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 57 Geográfus Msc hallgató, Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék 56

148

A kb. 10-12 milliós európai cigányságnak a döntő része DK- Európában (Kelet-Közép-Európában és a Balkánon) él, s itt az elmúlt évtizedekben a cigányság jelentős demográfiai robbanást élt át. Amikor az európai cigányok képviselői 1971. április 8-12. között Londonban találkoztak és megalakították a Nemzetközi Rom Közösséget (IRU) a résztvevők 3-3,5 millióra becsülték a kontinensen élő cigányok létszámát. Ma a nagyon mértéktartó becslések alapján is 7,5-9 millió főre tehető az Európában élő cigányok száma. Ugyanakkor az Európai Parlament állásfoglalására előkészített vitaanyag - amit az EU soros elnökeként a magyar kormány terjesztett be 2011-ben az Európai Roma Stratégia elfogadása érdekében – már „az Európában élő 10-12 milliós, többségében uniós állampolgárságú roma népesség”-ről ír (Süli-Zakar I., 2012). A legnagyobb cigány etnikummal a 2004/2007-ben csatlakozott új EU-s tagállamok rendelkeznek: Románia (1,8-2,5 millió fő), Bulgária (7-800 ezer fő), Magyarország (550-640 ezer fő) és Szlovákia (500-550 ezer fő). A cigányság társadalmi-gazdasági integrációja érdekében végzett szociálgeográfiai vizsgálatainkat Északkelet-Magyarországon végezzük. Ebben az országrészben élnek legnagyobb számban cigányok: a 2011-es becslésünk szerint az Észak-Magyarországi Régióban 170 000 fő, és az Észak-Alföldi Régióban 140 000 fő (tehát a kb. 640 000 fős magyarországi cigányságnak csaknem a fele). Kutatásainkat igyekszünk a legsúlyosabb etnikai feszültségi gócokban (Tiszavasvári, Kesznyéten, Ópályi, Gyöngyöspata, Miskolc, stb.) végezni, mert az integráció akadályai itt fedetlenül a felszínen tanulmányozhatók. A földrajzi keretet a könnyebb megközelítés, a közelség jelentős mértékben kijelölte, s részben a cigányság északkelet-magyarországi nagy koncentrációja magyarázza is. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a kutatási eredményeink országos érvényességét kérdőjelezi meg az, hogy a vizsgált területen csaknem teljes egészében magyar cigányok (romungrók) élnek. Ők a hazai cigányság 70%-át teszik ki, valamennyien magyar anyanyelvűek és a népszámlálások alkalmával többségük magyarnak vallja magát. Erdős Kamill nagy tekintélyű cigánykutató 1959/1960-as klasszifikációja szerint a második legnépesebb cigány etnikai csoport Magyarországon az oláh cigányság (Vekerdi J., 1989). Oláh cigányok (roma) jelentősebb számban csak Nógrád és Hajdú-Bihar megyében élnek a vizsgált területen, bár éppen Tiszavasváriban egy kb. 1500 fős közösségüket mi is tanulmányozzuk. A legöntudatosabb és leggazdagabb oláh-cigány nemzetségek az ÉszakDunántúlon, Budapesten és a Dél-Alföldön élnek. A hazai roma-politikában (de a nemzetközi migrációban is) ők a legaktívabbak, s éppen ezért kutatásunk nagy hiányosságának tartjuk, hogy kimaradnak vizsgálatainkból. Az oláh cigány (önelnevezésük: roma) népesség a magyarországi cigánylakosság kb. 21%-át képviseli (Süli-Zakar I., 2012).

149

Elsősorban a nagy távolsággal magyarázható, hogy az archaikus román anyanyelvükhöz nagyon ragaszkodó beás cigányok kimaradnak vizsgálatainkból. Ők döntően a Dél-Dunántúlon élnek, s a hazai cigányság kb. 8%-át teszik ki. A hiányzó 1%-ot a nyugati országhatár közelében élő néhányezer fős szintók (szinti) és vend cigányok jelentik (Süli-Zakar I., 2012). Tapasztalataink szerint elsősorban az oláh cigányok csoporttudata rendkívül erős. Erre az etnikai csoportra különösen jellemző még ma is a vérségi alapon működő nemzetségek (vitsza) erős befolyása. Ugyanakkor mindegyik magyarországi cigány etnikai csoportra jellemző az endogám házasodási kör, s a pártpolitikai szerveződések kivételével - ugyancsak megfigyelhető, hogy a csoportok közötti társadalmi kapcsolatok is minimálisak. Ugyanakkor kutatásaink során megfigyeltük, hogy gyorsan növekszik a romungrók és a magyarok közötti párkapcsolatok száma (Csalag Zs., 1973). Tapasztalataink szerint a cigányság etnikai csoportjai lényeges különbséget mutatnak az integráció szempontjából, s ezt a tényt a magyar kormánynak, a különböző társadalmi szervezeteknek, sőt az EU-nak is figyelembe kellene venni az eredményesebb, hatékonyabb segítségnyújtás érdekében. A lakossági kérdőívezés eredményei azt mutatják, hogy a magyar cigányok 1990-ben megszakadt integrációs folyamata – a munkahelyek, illetve az elhelyezkedési lehetőségek lényeges javulásával – sikeresen folytatódhatna.

Tiszavasvári esettanulmány Tiszavasvári Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati részén található kisváros. A város Budapesttől 210 km-re keletre, három megyeszékhely közelében, a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen háromszög középpontjában található. A Tiszavasvári nevet 1952 ősze óta viseli a település, (előtte 2 település alkotta: Tiszabűd és Bűdszentmihály), s 1986-ban kapta meg a városi rangot. 2012-es KSH adatok alapján a város lakossága: 12.551 fő. Becslések szerint Tiszavasváriban 3000-3500 főre tehető a cigány lakosok száma, ez a lakosság negyedét teszi ki. A helyi cigányság azonban nem alkot homogén közösséget. Csaknem 1500 fő magyar cigány (romungro) él az északi Tiszabűdön, a város nyugati részén, míg a kb. 2000 fős oláh cigányság (roma) a város keleti szélen él a szentmihályi cigánytelepen (1. ábra). A magyar cigányok az integráció magasabb fokán állnak, mutatja ezt az is, hogy a munkához való hozzáállásuk pozitívabb, iskolázottabbak is, mint az oláh cigányok.

A 8 osztályos általános iskolát szinte kivétel nélkül elvégzik, és innen egyre többen mennek a városban működő szakmunkásképzőbe. A munkához való

150

pozitív hozzáállás pedig abban mutatkozik meg, hogy ha a lehetőség adott, akkor részt vesznek a közmunka-programban, valamint egy részük az építőiparban dolgozik segédmunkásként, sokan a nyírgelsei vagy a helyi baromfifeldolgozó üzemben dolgoznak.

1. ábra A Tiszavasváriban élő cigányság földrajzi elhelyezkedése Jelmagyarázat: 1. Tiszabűdi magyar cigány telep 2. Vegyes lakóövezet 3. Szentmihályi oláh cigány telep Forrás: Saját adatgyűjtés és szerkesztés

Átlagban 3-4 gyerekszám a jellemző egy családon belül. Manapság jellemző folyamat az, hogy a magyar cigányok a cigánytelepet egyre inkább elhagyva élnek a magyar lakosság között, így egy vegyes-lakosságú zóna jött létre a város tiszabűdi részén. Fontos kiemelni, hogy a magyar cigányok valamennyien házakban élnek és nem putrikban, bár a porta gyakran rendezetlen, nagy gaz lepi el a telkeket, állattenyésztés és földművelés is csak ritkán jellemző. Főként azokon a helyeken van jelen a kertművelés és az állattenyésztés, ahol vegyesen élnek magyarok és cigányok, de a telepi részen ez szinte egyáltalán nem

151

jellemző. A bűnözés nem olyan súlyos, legfőképp inkább lopások fordulnak elő a város ezen részén. Megjelent az uzsora itt is, mely egyre több cigány családot taszít a nyomorba. A tiszavasvári cigányság másik etnikai csoportját az oláh cigányok (roma) alkotják, akik kb. 2000-en élnek a város keleti részén. Az itt élő cigányok alapvetően egy tömbben élnek, a magyarok lakta utcákba való terjeszkedés még nem jellemző. Ők az integráció alacsonyabb fokán állnak, ezt támasztja alá az is, hogy a munkához való hozzáállásuk negatívabb, iskolázatlanabbak, mint a város nyugati részén élő romungró cigányság. A 8 osztályt sokan nem fejezik be, lemorzsolódások jellemzőek. De vannak köztük is pozitívabb példák is, akik az általános iskola után a helyi szakmunkásképzőbe járnak és ott tanulnak különböző szakmákat, pl.: hegesztőnek, csőszerelőnek, vagy asztalosnak. Nagyobb gyerekszám jellemző náluk, mint a romungróknál, ez átlagban 6-7 gyermeket jelent. Lakhatási körülményeiket vizsgálva érdemes kettéválasztani őket. A Széles utcában élő cigányok javarészt putriban élnek, vagy nagyon lelakott házakban, kerítés nélkül. Ezt az utcát lehet az „ősi magnak” tekinteni, mert itt telepedtek meg először az oláh cigányok. Egy másik csoportot jelentenek a Keskeny utcában, a Szarvas utcában, az Erdő utcában élő, és a közeli utcákból (Madách, Őz, Kis, Gépállomás, stb.) elköltözött lakók helyére beköltözött cigányok. Ők már házakban laknak és valamivel jobb körülmények között élnek. Itt már a kert és a kerítés megléte sem ritka. A Keskeny utcában főként annak köszönhetőek a jobb körülmények, hogy az ezredforduló körül új házakat építettek „szocpolból”. Itt is megfigyelhető az a folyamat, mint a bűdi részen, hogy cigányok költöznek be az elhagyott házakba (pl. Fehértói utcába, Vasút utcába), csak ez a terjeszkedő folyamat, még kezdetlegesebb stádiumban van, mint a magyar cigányoknál. Kertet a telepen nem művel senki sem, állattartás megléte sem jellemző, a porták gondozatlanok és a rengeteg eldobált szemét miatt a patkányok elszaporodása is súlyos probléma. Néhány közmunkaprogramban dolgozó oláh cigányt leszámítva a döntő többség nem dolgozik (a munkához való hozzáállásuk és szakképzettségük hiánya miatt), a fő megélhetési forrásaik: a GYES, a GYET, a családi pótlékok, a szociális segélyek és a munkanélküli segély. A bűnözést itt is a lopások teszik ki nagyobb részben. Az uzsora itt is megjelent, és mivel a családok csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megélni a segélyekből, ezért kénytelenek uzsorásokhoz fordulni kölcsönért. De az így elinduló adósságspirál előbb-utóbb behálózza őket, és teljesen nyomorba taszítja őket. Továbbá itt még fontos kiemelni a prostitúció jelenlétét is, sőt itt össze is kapcsolódik az uzsora és a prostitúció, mivel az uzsorások „futtatják” a prostituáltakat. Tiszavasvári két cigánycsoportja között minimális a kapcsolat, sőt kimutatható a feszültség, amit az is bizonyít, hogy e jelentős két- és fél ezres létszámú roma közösségnek nem sikerült önkormányzatot létrehoznia.

152

Kesznyéteni esettanulmány Az Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéten település a Tiszaújvárosi járásban található, a Sajó-Hernád völgyének legdélebbi részén, Miskolctól 35 km-re délkeletre, Tiszaújvárostól 6 km távolságra helyezkedik el. Kesznyéten lakossága 1930 fő, ebből a cigány lakosság létszáma megközelítőleg 900 fő, tehát arányuk 47% körüli. Kesznyétenben a „magyar” lakosságot erősen fogyó és elöregedő korszerkezet jellemzi (2. ábra). A korfán jól megfigyelhetőek a Magyarországot jellemző demográfiai sajátosságok. Ilyen például az idős korosztályban a nőtöbbség, szabályosan kirajzolódik a ma 55-60 éves korú Ratkó gyerekek magasabb aránya, továbbá azok gyerekeinek – akik ma már 2530 évesek – nagyobb létszáma. A

Férfiak

B

Nők

Férfiak

Nők

2. ábra A kesznyéteni „magyar” (A) és cigány (B) lakosság életkor szerinti megoszlása (2012) Forrás: Saját adatgyűjtés és szerkesztés

A rendszerváltás utáni változások, az új társadalmi-gazdasági folyamatok elindulása változást hozott a demográfiai mutatók tekintetében Magyarországon és persze Kesznyéten községben is. Az 1990 után született gyermekek létszáma hirtelen lecsökken, amelyben szerepet játszott a rendszerváltás után a helyi (pl. termelő szövetkezet) és a nagyobb településeken (pl. Miskolc, Tiszaújváros) a leépítések és gyárak bezárásaként bekövetkezett munkahelyek elvesztése (pl. TVK, Hőerőmű), a fiatalok elvándorlása, elköltözések, a gyermekvállalási kor kitolódása.

153

A gyorsan elöregedő többségi társadalommal szemben a kesznyéteni cigányok korstruktúrája igen fiatalos, szabályos korpiramist mutat. A gyermekek létszámának növekedése a rendszerváltás óta egyre növekvő és ez a kedvezőbb családtámogatási és segélyezési rendszerrel összefüggésbe hozható. Fontos megemlíteni, hogy az óvodás és iskoláskorú gyerekek között a cigány gyerekek száma többszöröse a magyar gyerekek számának. Az idősebb, 50 feletti korosztály létszáma viszont szabályosan csökkenő tendenciát mutat. A 70 év fölötti, azaz 1943 előtt született korosztályt gyakorlatilag 9-10 ember képviseli. Ehhez hozzájárul, hogy az 1950-es években még csak mindössze 2 cigánycsalád élt Kesznyétenben, továbbá a cigányság átlagéletkora alacsonyabb, mint a magyar lakosságé. A demográfiai folyamatok Kesznyétenben is előre jelezhetők. A többségi társadalom elöregedése és csökkenése, illetve a fiatalos korstruktúrájú cigány lakosság további arány növekedése előre látható. A korábban kizárólag csak magyarok által lakott, de most már elöregedő utcák olcsó lakásállománya vonzást gyakorolt a szegregáció körülményei között élő cigányságra. Az 1950-es években a település szélén „földházban” élő két cigánycsalád, a leszármazottaik és a beköltözők már 20 év alatt jelentősen elterjedtek a település más részein is. A rendszerváltás után új utcák is létesültek, ahol szociális támogatásként épített – egyébként teljesen egyforma – lakóház épült a cigány családok számára (3. ábra). Rendkívül eltérő, ahogyan ezeket a vegyes etnikumúvá váló utcákat az itt élő magyarok és a cigányok megítélik. A magyarok pesszimistán ítélik meg helyzetüket, elsősorban azért, mert még nem tudtak anyagi okok miatt elköltözni. A megkérdezett cigány lakosság viszont optimistán ítéli meg helyzetét, mert számukra a szegregáció megszűntét és társadalmi felemelkedést jelentett a magyarok közé való beköltözés. A cigányság Kesznyétenben is a rosszabb anyagi helyzetű, szegényebb magyar lakossággal áll szorosabb kapcsolatban. Ezt bizonyítják azok a vegyes házasságok is, amelyek főképpen cigányfiúk és alacsonyabb életszínvonalon élő magyar családokból vagy a sajóörösi nevelőintézetből kikerült „magyar” leányok között jön létre. „Ebben az esetben mind a magyar, mind a cigány házastársak/élettársak pozitívnak és reményteljesnek ítélik meg saját helyzetüket”.

154

1950

1990

1970

2010

3. ábra A roma háztartások számának növekedése Kesznyétenben (1950; 1970; 1990; 2010) Forrás: Saját adatgyűjtés és szerkesztés

155

Érdekes dolog Kesznyétenben, hogy a magyar cigányok „kivetik maguk közül a máshonnan (adott esetben szintén romungró) beköltözőt”, ha az más mentalitás szerint gondolkodik vagy él. Tehát ők maguk sem homogének, ismerik egymás családját, felmenőit szigorúan szem előtt tartják a rokonsági kapcsolatokat. Az eredeti cigány lakosság mindössze két családra vezethető vissza Kesznyétenben, név szerint a Farkas és Irhás vezetéknevűekre, akiknek a leszármazottaik ezt ma is büszkén hangoztatják. Tapasztalatok szerint az előítéletek oldására is elsősorban a vegyes lakosságú térségekben találunk pozitív példákat. Az együttélés, más vélemények szerint csak „egymás mellett élés” és az így szerzett tapasztalatok járulnak hozzá leginkább a vélemények megváltoztatásához, az előítéletek oldásához. A vegyes lakókörzetekbe települt cigányemberek igyekeznek a lakókörnyezetük kialakításában a szomszédos magyarokhoz hasonulni, de például a lakások túldíszítésével jelzik azt, hogy ebben a házakban cigányok élnek (Kemény I., 1997). „Ízlésük az európai kultúrától távol áll” – fogalmaznak helybeli adatközlőink.

Demográfiai háttér A XX. században a magyarországi cigányság is igen jelentős demográfiai robbanást élt át. Az 1920-as népösszeírás szerint a Trianon utáni csonka Magyarországon 70 000 cigány lakost írtak össze. Napjainkban a hazai cigány népesség a (számukra legelfogadhatóbb) becslés szerint kb. 640 000 főre tehető. Ez az elmúlt kilencven évben több mint kilencszeres számbeli növekedést jelent. (Amennyiben az egész népesség is ilyen mértékben növekedett volna, akkor ma Magyarország lakóinak száma a 10 millió fővel szemben már meghaladná a 70 millió főt!). Az 1920-ban a 70 000 fős cigányság – néhány ezer urbanizált és már integrált család kivételével – a faluszéli cigánysoron, vagy elkülönült cigánytelepen élt. Ekkor arányuk az ország lakosságából 1% alatt volt, ma viszont már csaknem eléri a 7%-ot. Tehát a demográfiai robbanás miatt is a magyarországi cigányság napjainkra „kinőtte” a cigánysort-cigánytelepet, s egyre inkább az elöregedő, kihaló többségiek által elhagyott-eladott falu- és városrészekbe húzódott be (például Tiszavasváriban a Bűdi városrészbe). Ez a kialakuló együttélés természetesen elősegíti a cigányság integrációját, ugyanakkor új kihívásokat és újfajta társadalmi problémákat is generál. Társadalmi szempontból az elhúzódó demográfiai robbanás a roma integráció központi kérdése. Magyarországon a cigányok demográfiai robbanása jóval később kezdődött, mint a többségi (magyar és nemzetiségi) lakosságé. Ez utóbbiaké a XIX. század ’70-’80-as éveiben kezdődött, cigányságé csak a XX. század harmadik évtizedében, amikor az egészségügyi törvényeket, előírásokat kötelező érvénnyel mindenkire kiterjesztették (Kocsis K – Kovács Z., 1999).

156

Az ezután elkezdődő demográfiai robbanás vagy „átmenet” esetükben még ma is tart, pedig a magyar lakosságnál az ’50-es évek végére ez már megszűnt, s 1981-től országunkban úgynevezett természetes fogyás tapasztalható (Ez átlagérték, amely már magába foglalja a cigányság jelentős természetes szaporodását is.) (Kemény I. 1976). A cigányság etnikai csoportjai között demográfiai téren is megfigyelhetőek a különbségek. A Tiszavasváriban készített szociológiai felvétel szerint a magyar cigányok már a demográfiai robbanás leszálló ágában vannak, míg az oláh cigányok esetében a demográfiai robbanás még javában tart (Lengyel G. 2004, Fónai–Vitál 2005). A magyar cigányok (romungrók) korfája már az „elöregedő” jelleget sejteti, míg a teljeskörű felvétel tanulsága szerint az oláh-cigányok korfája igen fiatalos korstruktúrát (szabályos korpiramist) mutat. A gyorsan elöregedő többségi társadalommal szemben a hazai cigányság korstruktúrája igen fiatalos. Az óvodás és iskoláskorú gyerekek között a cigánygyerekek aránya már eléri a 20%-ot (Forray R. K. – Hegedűs T. A. 2003), s egyes periférikus és aprófalvas térségekben pedig meghaladja az 50%-ot.

Oktatás, iskolai végzettség Az európai jellegű közoktatásba a cigányság többsége csak a XX. században kapcsolódott be, s akkor is jelentős mértékben az államhatalom kényszerintézkedéseinek hatására. Korábban a cigánygyerekek oktatása a családon belül, a hagyományos cigányélet követelményeinek megfelelően történt. Ez a hagyományok és a munkatapasztalatok szóbeli és gyakorlati átadását jelentette. Bizonyos etnikai csoportok az iskolai oktatástól azért is idegenkedtek, mert azok rombolták, illetve ellent mondtak a cigány identitásnak és értékeknek (csácsó rom, chacho rom), s a szülők attól tartottak, hogy gyermekeik az iskolai oktatás eredményeként „gádzsók” (gazho) lesznek, s elhagyják a cigány közösségeket (Andor M., 2001). A speciális cigánytevékenységek és kézműipari termékek értékesítési válsága, majd az ipari forradalom után gyártott olcsó gyáripari termékek versenye feleslegesség tette a korábbi cigányszakmákat, s ez a cigány munkavállalók részéről is az európai műveltség és munkatevékenység elsajátítását követelte meg. Napjainkra a cigánygyerekek beiskolázása már csaknem teljes körű. Ebben szerepe van az iskolában nyújtott szociális juttatásoknak, az étkezetésnek, de az állami kényszernek is. (Bizonyos számú hiányzás után a gyermek szüleitől megvonják a családi pótlékot, illetve a szociális munkás vásárolja meg a családnak a szükséges árucikkeket, tehát pénzt a szülők nem kapnak.) Gyakori és kedvezőtlen jelenség, hogy a cigánygyerekek által látogatott iskolákból a magyar szülők kiveszik a gyermekeiket és így ezek az iskolák szegregálódnak. A magyar szülők főleg a betegségek, a tetű és a rühesség

157

terjedésétől félnek, másrészt azt hangsúlyozzák, hogy a nagymérvű fegyelmezetlenség miatt az oktatás színvonala és hatékonysága az ilyen iskolákban gyorsan romlik. Az oktatás összességében mégis meghatározó jelentőségű a cigányság sikeres integrációja szempontjából a globalizált, posztindusztriális társadalomban. A legrosszabb helyzetben élő kisgyerekek például az óvodában tanulják meg az alapvető higiénés ismereteket, az evőeszközök használatát, s az együttélés európai normáinak alapjait. Közismert, hogy a magyarországi cigány lakosság iskolai végzettsége alacsony szintű, messze elmarad a kor követelményeitől. A felnőttek döntő többsége nem fejezte be az általános iskolát, de a befejezett általános iskolai bizonyítvánnyal is nagyon kicsi ma már az elhelyezkedés esélye. Adatközlőink gyakran hangozatott kritikája az, hogy teljesen felesleges az általános iskola elvégzése, hiszen a felnövekvő cigány fiatalok úgyis csak munkanélküliek lesznek, vagy közmunkások, esetleg alulfizetett „fekete” munkavállalók.

Gazdasági aktivitás, munkához való hozzáállás A történelmi Magyarországon a XV. századtól bevándorló cigányok kézműves iparcikkeket gyártottak, napszámosként dolgoztak a mezőgazdaságban, kereskedtek, háztartási eszközöket készítettek és javítottak, sármunkával foglalkoztak, piacokon-vásárokban szórakoztattak, majd létrehozták a később világhírűvé vált magyar cigányzenét. ’Kárpáti’ cigány nyelvüket a korai cigány betelepülők az elmúlt századok alatt elfelejtették, Dél-Erdélyben és a Bánságban román, azonban az ország területének döntő részén magyar nyelvűekké váltak (Kertesi G.- Kézdi G. 1998, Glatz F. 1999). A XVIII. század végétől az országba érkező új jövevények a romani nyelvű (un. oláh) cigányok ezeket a korábban Magyarországon élő cigányokat integráltabb életmódjuk miatt nem is tekintették igazi cigányoknak, s kissé pejoratív éllel „romungró”-knak (jelentése: magyar cigány) nevezték el őket. A magyarországi cigánykutatások máig legjelentősebb képviselőjének tekintett Erdős Kamill elnevezésével, „oláh cigányoknak” nevezett havasalföldiek bevándorlása a XIX. században nagyobb arányokat öltött, s különösen az ottani cigány rabszolgák 1855-ös felszabadítása után érte el a csúcspontját. Ennek ellenére az igen pontos és megbízható 1893-as országos cigányösszeírás adatai azt bizonyítják, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – már akkor is igen alacsony volt, (mindössze 4,03 %) a vándorló (sátoros) cigányok aránya. A munkához való hozzáállás szempontjából a cigány tradícióhoz az oláh cigányok ragaszkodnak leginkább, a többségi társadalom „munkaerkölcséhez” a romungrók állnak a legközelebb. A rendszerváltáskor a munkaképes romungró férfiak már csaknem teljes számban munkavállalók voltak: döntően az

158

építőiparban, a feldolgozóiparban és a mezőgazdaságban dolgoztak (Csalag ZS. 1973). Az oláh cigányok inkább a kereskedelmi életben jeleskedtek, a fizikai munkától viszont elhúzódtak, s a XIX. században már inkább csak ők vándoroltak. A velük kapcsolatos problémák beépültek, sőt negatív irányban jelentősen átformálták a cigányokkal kapcsolatos előítéleteket. Az 1893-as összeírás szerint az iskolaköteles gyerekek közül 69,15% nem járt iskolába, de a férfiak 69,2%-a rendszeresen dolgozott: 36,7%-uk napszámosként, 28,9%-uk iparosként, 3,6%-uk pedig zenészként. Különösen magas az iparosok aránya, hiszen a korabeli Magyarországon az átlagos népességen belül az iparosok aránya ekkor a fenti értéknél jóval alacsonyabb volt. A korabeli cigány iparosok jelentős része fémmunkás volt (a falusi kovácsok több mint fele cigány kovács volt), magas volt a lakatosok és a szegkovácsok száma is. A famegmunkálók közül a teknővájók és az orsókészítők (beások), a magyar cigányok között pedig – a zenészek mellett – az építőiparosok (a sármunkával foglalkozók) között a vályogvetők és a tapasztók voltak többségben (Havas G. 1982). A XX. század elején azonban a hagyományos cigány ipar válságba került, mert az ipari forradalom után a gyáripar olcsó tömegtermékekkel látta el a háztartásokat, s így vállalkozásaik tönkrementek. Ugyancsak válságba kerültek a cigányzenészek is a megváltozott szórakozási szokások miatt. A Kádár-korszakban a cigányságot elsősorban szociális gondokkal küszködő népcsoportnak ítélték meg, s ahogyan ez az 1961-es MSZMP KB Politikai Bizottságának határozatából világosan kiderül az asszimilációt tekintették a szociális problémáik legfőbb megoldásának. A Politikai Bizottság határozatát követően 1964-ben kelt az első kormányhatározat, amely az ún. szociális követelményeknek meg nem felelő cigány telepek felszámolását rendelte el. Ugyanakkor a szocialista iparosítás, s a jelentős építkezések a cigány férfiak döntő részének munkába állását eredményezte. A borsodi- és a nógrádi bányaés iparvidéken a munkaképes cigány férfiak 85-90%-a munkásként dolgozott, s a szabolcsi és hajdú-bihari cigánymunkásokat a „fekete-vonatok” vitték a főváros és Dunántúl építkezéseire. A rendszerváltozás azonban Magyarországon is megakasztotta (sőt erősen visszavetette) a cigány lakosság integrációját. Összességében két évtized múltával megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei országunkban egyértelműen a cigányok voltak. A nagy gyárak és állami vállalatok bezárásával munkanélküliek lettek, s mivel korábban földterülettel nem rendelkeztek, így kimaradtak a kárpótlásból is (Kertesi G.Kézdi G., 1998). A rendszerváltás óta a cigány munkavállalók döntő többsége nem talált munkát, nem tudott elhelyezkedni. A hivatalos adatok szerint a felnőtt férfilakosság kb. 10%-a tartozik csak a foglalkoztatottak körébe. Természetesen a fekete munkavállalókról nincs statisztikai kimutatás, holott biztosra vehető, hogy számuk meghaladja a hivatalosan foglalkoztatottakat. Különösen jelentős

159

a mezőgazdaság által foglalkoztatott idénymunkások (zöldség- és gyümölcsbetakarítók, libatépők stb.) száma, akiket többnyire feketén foglalkoztatnak. A cigány munkavállalók tehát csak a mezőgazdasági munkacsúcsok idején kapcsolódnak a földműveléshez, tehát cigány paraszti réteg a korábbi századokban sem alakult ki. Azok az egyének, vagy családok, akik földművesek lettek, asszimilálódtak a magyar parasztsághoz. A nők munkavállalása korábban sem volt jelentős, másrészt az elhúzódó demográfiai robbanás miatt magas a gyermeklétszám, s így a cigánylakosság nagyobbik fele az eltartottak közé tartozik. Szociálgeográfiai felmérésünk szerint a jövedelmi viszonyok esetében jelentős különbség mutatható ki például Tiszavasváriban a magyar cigányok és az oláh cigányok esetében. A sok gyermek vállalása a cigány családok többségében ma sajnos gazdasági kényszer, hiszen a családi jövedelmek sorában a gyermekvállalásért járó juttatások és segélyek a legfontosabbak, s ezek teszik ki a bevételek jelentős részét. (Lengyel G. 2004, Fónai-Vitál 2005) (4. ábra). Tapasztalataink szerint az oláh cigányok háztartásainak többségében a szociális segély és a családi pótlék jelenti a jövedelmek nagyobb hányadát, míg a magyar cigányoknál a kereset, a munka utáni fizetés, ill. a nyugdíj. A közmunka a felvétel időszakában még jelentéktelen arányú volt, azonban a kérdezőbiztosoknak bevallott alkalmi (döntően fekete) munka, magyar cigányok esetében 10% fölötti volt.

4. ábra Jövedelmi viszonyok Tiszavasvári két cigány etnikumának háztartásaiban Forrás: Fónai-Vitál (2005) adatainak felhasználásával

A jövedelemtermelés, az SZJA, a foglalkoztatottság, a beruházások és a munkanélküliség településsoros adataiból szerkesztett térképünkről egyértelműen leolvasható, hogy a pauperizálódott, halmozottan hátrányos,

160

szélsőségesen periferizálódott településekben döntően romák élnek. Ezen a településeken alig működnek vállalkozások, legtöbb helyen egyedüli foglalkoztató az önkormányzat, a munkanélküliség meghaladja a 90%-ot. A magyar kormány által „szabad vállalkozási zónák”-nak tervezett 33 – és a később ténylegesen kijelölt járás döntően magába foglalja a pauperizálódott településeket, így reményünk lehet arra, hogy az adókedvezmények és az új munkahely-támogatások gazdasági élénkülést eredményeznek ezeken a szélsőséges helyzetű perifériákon is. A világgazdasági válságot követően reményeink szerint olyan gazdasági élénkülés következik be, amelynek során néhány ágazatban (pl. építőipar, élelmiszeripar stb.) növekedhet az álláskínálat a cigány népesség számára is. Alapvető áttörést azonban éppen a felnőtt cigány lakosság alacsony iskolai végzettsége miatt nem várhatunk. Lassú kibontakozást az iskolázottabb ifjabb korosztályok munkába lépése után remélhetünk.

Lakókörnyezet, lakásfelszereltség, egészségügy A többségi társadalommal való összeütközések, vagy az előítéletek jelentős része a romanépességnek a lakókörnyezete iránti igénytelenségével függ össze. Aki cigánytelepen járt már életében, annak az előbb leírtakat nem kell bizonygatni. Gondozatlan, elvadult kertek, porták, szemetes utcák és omladozó házak itt a jellemzőek. Ugyanakkor pozitív ellenpéldákat is fel tudunk hozni, például a vegyes lakóövezetekből, ahol az integrációra törekvő cigánycsaládok házaik köré virágoskertet telepítenek, gondozzák az udvart és a kertet. ÉKMagyarország periférikus területein a falusi kertek elhanyagolása és művelésük beszüntetése jelentős részben a megszaporodó lopásokkal indokolható mind többségi, mind kisebbségi vonatkozásban. Természetesen támogatni kell az olyan törekvéseket, mint a „Minden gyerek lakjon jól!” Alapítvány próbálkozását, amikor a kertjük művelésére vállalkozó szegény családok számára vetőmagot, ill. növendék háziállatokat juttat. Az elmúlt évek tapasztalatai - dacára annak, hogy a próbálkozóknak csak csekély hányada zárja sikerrel ezt a kezdeményezést - mégis támogatandó és a viszonylag szerény sikert is pozitív eredménynek kell elfogadni. Az iskolákban az oktatás részeként a környezeti nevelés, ezen belül a környezet iránti igényesség, a rend és a tisztaság szeretete is fontos szerepet kell, hogy kapjon, tananyagként szerepeljen. Terepbejárásunk során számtalanszor tapasztaltuk, hogy a vihar által megbontott tetőcserepeket hónapok múltával sem rakják vissza, ami hosszabb idő elmúltával komoly beázást, károsodását, idővel a lakóház lakhatatlanságát eredményezi (Ladányi J., 1989). Szociálgeográfiai felvételünkben természetesen alaposan vizsgáltuk a lakáskörülményeket és a háztartások felszereltségét. A lakáskörülmények vizsgálata során például Tiszavasváriban kiderült, hogy a két cigány közösség

161

vonatkozásában lényeges különbségek vannak. Vezetékes víz, fürdőszoba, WC, szennyvízelvezetés terén a magyar cigányok lakásainak több mint a felében már megtaláltunk ezeket a modern életvitelhez nélkülözhetetlen felszereléseket. A Széles utcai romatelepen viszont az utcai közkifolyóból szerzi a lakosság a szükséges ivóvizet. (Az Önkormányzat a közösségi házban zuhanyozási és tisztálkodási feltételeket biztosít.) A háztartások felszereltsége arról tanúskodik, hogy gyors mértékben terjed az árammal üzemeltetett elektromos eszközök használata, elsősorban TV, mosógép, hűtőszekrény. A magyar cigányok házában a lakásfelszereltség mutatói messze meghaladják az oláh cigányok házaiban tapasztaltakat). Így a korábbi felvételünkben számítógépet egyetlen egy oláh cigány háztartásban sem találtunk. A lakásfelszereltség további javulását természetesen az alacsony jövedelemszint akadályozza. Jelentős problémára utal a közüzemi számlák esetében a tartozások felhalmozódása. Emiatt a szolgáltatók gyakran lekapcsolják a szolgáltatásokat, aminek következtében Tiszavasváriban az utóbbi években is megszaporodtak az illegális áramlopások. A cigányok egészségügyi helyzete nagyobb alacsony szintű, így esetükben a születéskor várható élettartam 10-15 évvel kevesebb a magyar lakosságénál. Különbséget kell tenni a telepi és a nem telepi környezetben élő cigányok között. Ugyanis azok között, akik telepen élnek sokkal nagyobb az esély bármiféle megfertőződésre, mint a nem telepi környezetben élők esetében. Például egy influenzajárvány vagy egyéb légúti megbetegedés pillanatok alatt végigsöpör az egész telepen (Szirtesi Z., 1998). Az öröklött betegségeik az elhízásra, a magas vérnyomásra, érmegbetegedésre való hajlam, ezek már fiatalon a szív kimerítéséhez, agyvérzéshez vagy agyi érrendszeri károsodáshoz vezethetnek. Az agyvérzés a cigány nőknél, a szívinfarktus pedig a férfiaknál gyakoribb. A tüdő-asztma, tüdőgyulladás is igen gyakran előforduló betegség. Erre magyarázatot adhat, hogy tüdőgyulladásban a szegény rétegek betegszenek meg a legkönnyebben, ugyanis zsúfoltan, egészségtelen levegőjű lakásokban élnek, hideg időben nem fűtenek és ruházkodnak megfelelően és a táplálkozásuk sem megfelelő. A tuberkulózis újra a súlyos betegségek közé tartozik és újabban egyre gyakrabban üti fel a fejét járványszerűen a telepi cigánylakosság körében. Említést érdemel a hepatitis, azaz a fertőző májgyulladás is, amely jóval gyakrabban fordul elő, mint a magyar lakosságnál. A betegségek kialakulása és terjedése attól függ, hogy milyen a zsúfoltság az adott területen belül, illetve milyenek a higiéniás viszonyok és a szociális helyzet. A szexuális bűnözés és a nem megfelelő higiéniai feltételek megléte mind hozzájárulnak az olyan nemi betegségek elterjedéséhez, mint pl. a szifilisz és az AIDS. Aggodalomra ad okot az, hogy Nyugat-Európa országaiban egyre több a Magyarországról származó prostituált.

162

A gyermekek gondozatlanságából, a nem megfelelő higiéniás feltételekből adódnak olyan bőrbetegségek, mint a rüh és a tetvesség, de egyes telepeken még az ótvar sem ritka. Ezek közvetlen érintkezés útján terjednek, és meglehetősen gyorsan. Az iskolákban, óvodákban gyakran előfordul, hogy az egyik gyerek „átadja” a másiknak a fertőzést, s a padtárs hazaviszi és a családot is könnyen megfertőzi. A védőnői szolgálat ilyenkor tetű írtó-szerekkel, fertőtlenítő szerekkel és egyéb tanácsokkal látja el a családokat, de jórészt hiábavaló a fáradozásuk, mert a szülők felelősségtudata nem megfelelő és nem igyekeznek a betegség terjedést megállítani. A családjóléti szolgálat tevékenysége egyre hatékonyabb, idővel oldódik a velük szembeni idegenkedés, s a családjólét ügyén fáradozók illetve a szociális munkások egyre nagyobb tekintélyt vívnak ki maguknak. Munkájuk sikerességét jelentősen csökkenti, hogy egy-egy szociális munkásra esetenként 50 család is jut. Az 50 családban élő emberlétszám már-már átláthatatlan egy ember számára, és ez természetesen a munka hatékonyságát is rontja.

Magyar-cigány együttélés (előítéletek, szegregáció és a bűnözés) A magyar állami- és önkormányzati vezetés századokon áthúzódó „gyermekbetegsége” volt, még ha emberséges szándékkal dolgoztak is a „cigány-ügyön”, hogy összemosták a cigány etnikai csoportokat, homogén társadalmi rétegként kezelték őket, s intézkedéseiket, amelyeket általában a legkevésbé integráltak ellen hozták, az egész cigánynépességre kiterjesztették. Mária Terézia, II. József vagy Habsburg József főherceg pozitív szándékai, kezdeményezései is rosszul sültek el (Kemény I. 1997). Ez az egybemosás a többségiek előítéleteiben nap, mint nap ma is megnyilvánul. A XIX. század végi magyarországi cigányösszeírás adatai szerint a cigány férfiak kb. 70%-a rendszeresen dolgozott, és munkájukkal általában a többségi társadalom tevékenységét egészítették ki. Összességében tehát periférikus és nem alapvető szerepet játszottak az ország lakosságának munkamegosztásában, hiszen létszámuk is az ország döntő részén igen csekély volt. Napjainkra, amikor a cigány lakosság már az ország lakóinak 7%-át teszi ki, ráadásul a korábbi tevékenységei kiszorultak a piacról, szükségszerű, hogy megváltozzon a munkaerő-gazdálkodásban játszott szerepük. Ugyanígy szükségszerű – ugyancsak a demográfiai okok miatt – hogy csökkenjen a cigány lakosság szegregációja. A cigánysorok, cigánytelepek már nem tudják befogadni az új és népes generációkat, másrészt a korábban kizárólag csak magyarok által lakott, de elöregedő, elnéptelenedő településrészek olcsó lakásállománya erős vonzást is gyakorol a szegregáció körülményei között élő cigányságra. Helyszíni vizsgálatainkat éppen ezért elsősorban a vegyes etnikumúvá váló utcákra, településrészekre irányítottuk. Rendkívül eltérő ahogyan ezeket a településrészeket az itt élő magyarok és a

163

cigányok megítélik. A magyarok pesszimistán ítélik meg helyzetüket, elsősorban azért, mert még nem tudtak anyagi okok miatt elköltözni. Cigány adatközlőink viszont optimistán ítélik meg helyzetüket, mert számukra a szegregáció megszűntét és társadalmi felemelkedést jelentette a magyarok közé való beköltözés. A valóság tehát az, hogy a cigányság a legszegényebb magyar néprétegekkel áll ma közvetlen kapcsolatban. Ezt bizonyítják a vegyes házasságokra irányuló vizsgálataink is. Érdekes, hogy ebben az esetben mind a magyar, mind a cigány házastársak/élettársak pozitívnak és reményteljesnek ítélik meg saját helyzetüket. Tehát a jövőben a szegregáció tarthatatlan, nemcsak a szubjektív, hanem az objektív feltételek miatt is (Gyergyói S. , 1990). Mindenestre elgondolkodtató, hogy a vizsgált települések prominens személyiségei gyakran kijavítják kérdéseinkben használt megfogalmazásainkat: „nálunk a mi teleülésünkön nincs magyar-cigány együttélés, csak egymás mellett élés”. Tapasztalataink szerint az előítéletek oldására is elsősorban a vegyes lakosságú térségekben találunk pozitív példákat. A szoros egymás mellett élés és különösen pedig az így szerzett tapasztalatok járulnak hozzá leginkább a vélemények megváltoztatásához, az előítéletek oldásához. A vegyes lakókörzetekbe települt cigányemberek igyekeznek a lakókörnyezetük kialakításában a szomszédos magyarokhoz hasonulni. A magyar-cigány együttélés legproblematikusabb sarokpontja a bűnözés megítélése. A néprajzkutatók – szociológusok már régebben is felhívták arra a figyelmet, hogy a fennmaradás, egyáltalán az életben maradás érdekében a cigányság erkölcsei nem tekintik bűnnek az e célok elérésének törvénytelen útját sem (Erdős K. – Vekerdi I., 1989). A többségi társadalom előítéleteinek demokratikus alapja az egyenlő jogok – egyenlő kötelességek elve. Ez az elv megkérdőjelezi az esetleges pozitív diszkriminációt is, és az állandóan hangoztatott vélemény szerint a roma lakosság bűnözése felülmúlja a többségi társadalomét. Erre alapozódott az a felháborodás is, amit az egykori bal-liberális belügyminiszter „megélhetési bűnözés” védekező kijelentése és magyarázkodása okozott. A többségi társadalom nem hajlandó tolerálni a „megélhetési bűnözést”, ugyanakkor a cigány lakosság élethelyzete miatt gyakran a törvény megszegésére kényszerül, amely a jövőben -„pártpolitikai asszisztálás mellett” még élesebb etnikai konfliktusokhoz vezethet. Ezen a helyzeten közös akarattal lehet csak változtatni: a többség előítéleteitől kell, hogy megszabaduljon, a szegregációt oldani kell, a cigányságnak pedig el kell fogadni az európai értékrendet (európai együttélési normák, magántulajdon tisztelete, lakókörnyezet gondozása stb.). Forgács István társadalomkutató cigány értelmiségként az egyik interjúban a magyarországi cigánykérdést a Titanic katasztrófájához hasonlította. Azt reméljük, hogy még nem tartunk ott, de a kialakult helyzet már most is kritikus. Ahhoz, hogy közösen tudjunk a helyzeten változtatni oda kell figyelni a józan érvekre, tanácsokra, bármelyik oldalról is érkezik. Igaznak értékeljük

164

Szakcsi Lakatos Béla mondatait, melyeket részletesebben idézünk. A HVG riporternőjének kérdésére a világhírű zenész a következőket mondta (HVG, 2012. 09. szám, 40-41. oldal): „Nem szeretem a roma szót. Mi cigányok vagyunk. A cigánykérdést eddig mindenki rosszul kezelte. A rendszerváltás óta sok pénz eltűnt anélkül, hogy lett volna bármiféle hozadéka. Az is gond, hogy a cigányság megosztott, néha bal néha jobb oldalon áll. Arra biztatom őket, hogy ne álljanak egyik oldalra se, mert a cigánykérdésben megegyezés van. Mindenki elismeri, hogy megoldásra vár. Igen sokat beszélnek róla, de senki sem tesz érte.”.

Migráció és az Európai Unió romapolitkája A határok megnyitásával a csatlakozó országokból (elsősorban Romániából és Bulgáriából) Nyugat-Európába migráló jelentős cigány népességet igen kíméletlenül (pl. Franciaországból és Olaszországból) visszatoloncolták szülőhazájába. Most Németország vezetői készülnek arra, hogy az utóbbi időben Szerbiából és Macedóniából oda migráló „szegény” roma lakosságot „szállítsák” vissza szülőhazájukba. Természetesen a végletekig elkeseredett cigányok újabb és újabb kísérleteket tesznek a könnyebb élet reményében, hogy a Kelet-Közép-Európai országokból Nyugat-Európa és Észak-Amerika gazdagabb régióiba migráljanak. Kísérletük azonban egyre több akadályba ütközik. A közelmúltban éppen Kanada kormányzata fontolgatta, hogy újra bevezeti hazánkkal szemben a vízumkényszert, hogy megakadályozza a magyarországi cigányok tömeges betelepülését. Végül az Európai Unió határozott fellépésére Kanada ettől elállt, és ígéretet tett, hogy az Európai Unió országaival szemben nem állítja vissza a vízumkorlátokat. Az Európai Unió valamennyi országát demokratikus, biztonságos országnak ismeri el, amelyben nem létezik fajgyűlölet és cigányüldözés. Természetesen a Kanadában élő és ott bűnözői életmódot folytatókat vissza fogják toloncolni Magyarországra. A kanadai kormány Miskolcon kezdett kampányba, hogy megállítsa a migrációt. Azért éppen Miskolcon, mert 2011-ben Kanadába érkezett kb. 4400 magyarországi roma kivándorló kb. 40%-a Miskolcról és környékéről indult el. Úgy véljük a jövőben tehát még több akadályt állítanak a cigányok nyugatra való migrációja útjába, s a demográfiai robbanás hatására gyorsan növekvő cigány közösségek Délkelet-Európa országaiban rekednek. Ezekben az országokban azonban az etnikai arányok eltolódása miatt az együttélés egyre feszültebbé válhat, és ez szinte megoldhatatlan belpolitikai problémákat okozhat az egyébként is gazdasági nehézségekkel terhelt országokban. Várhatóan a túlzsúfolt perifériákról a falusi romák a nagyvárosokba migrálnak, s ott hoznak létre etnikai gettókat.

165

Az Európai Unió keleti perifériáján fekvő országok természetesen várják az Európai Unió anyagi segítségét. Köztudott az a sajnálatos tény, hogy a poszt szocialista országokban a rendszerváltások mindenhol aláásták a cigányok felemelkedése érdekében korábban elért társadalmi-gazdasági- és szociális vívmányokat. A demográfiai robbanás által kiváltott nagy népességszám gyarapodás ugyanakkor még tetézte is a gondokat, amelyek együttesen arra vezettek, hogy jelentős cigány csoportok próbáltak nyugati gazdag országokba migrálni. Ennek megakadályozására a célországok jelentős, néha embertelen intézkedéseket hoztak. Kanada például korábban a Cseh Köztársasággal szemben állította vissza a vízumkényszert, s Magyarországgal szemben pedig a közelmúltban tett kísérletet, másrészt pl. Olaszország és különösen Franciaország drasztikusan visszatoloncolta Romániába és Bulgáriába a menekülteket (Kovács A. 2002). Az Európai Unió vezető testületei és vezetői – véleményünk szerint – nem kezelik fontosságának megfelelően a DK-európai cigányok sorsát. Természetesen nem arra gondolunk, hogy az egyes országokban tapasztalható – cigányokat érintő – atrocitásokra ne reagálnának. Sőt legtöbbször emberjogi és szociális kritikáik igen élesek és kíméletlenek a helyi politikával és a többségi társadalommal szemben, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják a romák által elkövetett bűncselekményeket (Kovács A., 2002). Az EU „legnagyobb etnikai kisebbségének” ügyét azonban – úgy tűnik – nem kívánják közös problémaként megoldani. 2011 első félévében az EU magyar elnökségének időszakában a tervek szerint el kellett készíteni a „páneurópai romastratégiát”. Az összeurópai cigánystratégia helyett, azonban amit elfogadtak az „a nemzeti romaintegrációs stratégiák EU-s kerete” címet kapta. A két cím természetesen – különösen a lényeget tekintve – alapjaiban különbözik egymástól. Az elfogadott változat az egyébként is „második sebességes”, társadalmi-gazdasági válsággal súlyosan megterhelt országok „belügyévé” tette a gyorsan növekvő cigányság integrációjának feladatát, kötelezettségét és anyagi terhét. Véleményünk szerint ez a politika elfogadhatatlan és a jelentős cigánykisebbséggel rendelkező országok együttes fellépésével közösen kell EU forrásokat szerezni az elodázhatatlan cigányintegráció felgyorsítására.

Összefoglalás (Az integráció követelményei) Szociálgeográfiai kutatómunkánk alapvető célja az, hogy meghatározzuk a cigányság integrációjának követelményeit, ill. hogy segítsük a cigányság integrációját. Az integráció sikeres megvalósítása véleményük szerint csak az alábbi feltételek teljesülése esetén sikerülhet: 1) Teljessé kell tenni a cigánygyerekek óvodai, iskolai oktatását, nevelését. Az európai értékrend megtanítása és az európai erkölcsi normák betartására, ill.

166

az erre való nevelés – anyagi és erkölcsi szempontból is elismerésre érdemes – pluszfeladatot jelent általában a cigánygyerekeket oktató, nevelő pedagógusok számára. Pótolni kell sok esetben azokat a szocializációs hiányokat is, amelyek egyébként a családi nevelés feladata lenne. A már meglévő támogatások kiterjesztésével, szélesebb körű ösztöndíjprogramokkal, tehetséggondozással még inkább elő kellene segíteni, hogy minél több cigánygyerek végezze el a középiskolát, illetve fiatalként jelentkezhessen főiskolára, egyetemre. 2) Kutatásaink alapján arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a magyarországi cigányok nem alkotnak homogén közösséget. Társadalmi és gazdasági szempontból is jelentős különbségek mutathatók ki körükben, és a többségi társadalomhoz való viszonyulásukban az integrációra való készségükben is jelentős különbségek figyelhetők meg. A különböző etnikai csoportok eltérő integrációs szinten állnak, és ezt a heterogenitást a feléjük irányuló támogatások megválasztásakor is figyelembe kell venni. A többségi társadalom előítéletei általában a szélsőséges viselkedésűek és rossz attitűddel rendelkezők cselekedetei alapján születnek, ezek az általánosítások azonban nagymértékben sértik az integrációra törekvőket, és akadályozzák a békés együttélés megvalósítását. A pozitív példákat a mostaninál jobban népszerűsíteni kellene a politikusoknak, de a médiának is. A média felelőssége különösen nagy, hiszen általában nagy részletességgel tájékoztat a romákkal történő „eseményekről”, ugyanakkor a kis hírértékű mindennapi sikerekkel szemben nem fogékony. 3) A rendszerváltás óta a magyarországi cigánylakosság a munkaerőpiac igazi vesztese. Kutatómunkánk eredményeként azt valljuk, hogy a munkaképes cigányok többsége – elsősorban természetesen a férfiak – készek munkát vállalni és azonosulni a többségi társadalom céljaival. Erre általában az a válasz, hogy a világgazdasági válság körülményei között, illetve ameddig jelentősebb gazdasági növekedés nem következik be, addig nem sok az esély a kívánatos munkahelyteremtésre. A nemzetközi területfejlesztési gyakorlatban eléggé elterjedt a területi preferenciák alkalmazása. A jelentős cigánylakossággal rendelkező területek, így mindenekelőtt Északkelet-Magyarország és DélDunántúl területén a területi preferenciák bevezetése révén olyan munkahely teremtési támogatásokat kellene elindítani, amelyek újszerű munkahelyeket hoznának létre, melyek betanított munkásokkal betölthetők. Erre természetesen Európai Uniós támogatásokat is kellene igényelni. (A vásárosnaményi kihelyezett kormányülésen 2013. januárjában elhatározott „kiemelt gazdasági övezetek” reményeink szerint már ebbe az irányba mutatnak. 4) A demográfiai folyamatok előre jelezhetők. Ennek részeként a többségi társadalom elöregedése és számbeli csökkenése, illetve a fiatalos korstruktúrájú cigány lakosság számbeli növekedése biztosra vehető. Ennek következményeként – az erőegyensúly megbomlása miatt – a konfliktushelyzetek száma növekedni fog. A helyzet jobbra fordulásához szükséges a

167

többségi társadalom előítéleteinek a gyengítése is. Az előítéletek egyetlen ellenszere a pozitív tapasztalatok növekedése. Itt Északkelet-Magyarországon is egyre több cigányvezető hangsúlyozza az együttes fellépés szükségességét, és az európai értékrend általános betartását. Amennyiben sikerülne előrelépni olyan ügyekben, mint a magántulajdon tisztelete, a lakókörnyezet ápolása, a munkával szerzett jövedelem fontosságának elismerése az az integráció sikerességét alapozná meg. 5) A cigányság migrációs kísérletei – egyre világosabban látszik – jórészt kudarccal végződnek, így DK-Európa cigányai kényszerűségből szülőföldjükön rekednek. Azonban itt a „második sebességes” EU-s tagországokban, amelyeknek ma is állampolgárai, az elhúzódó társadalmi-gazdasági problémák miatt csak korlátozott anyagi lehetőségek lesznek integrációjuk finanszírozásához. A közeljövőben sem számíthatnak jelentős roma tömegek arra, hogy áttelepülésük Európa vagy a világ gazdagabb országaiba sikerülni fog. Itt kell tehát a közös szülőföldön együtt élni, itt kell megtalálni (közösen kialakítani) az együttélés elfogadható kultúráját. Ez nem lesz egyszerű, mert a két életvitel nehezen egyeztethető össze, különösen nehéznek tűnik ez a demográfiai robbanás tükrében. Pozitív irányba való elmozdulás hiányában a folyamat eredménye az lesz, hogy a társadalom egyik része már nem tud, a társadalom másik része pedig már nem akar a régi módon élni. A szélsőségesen periféria helyzetű falusi térségekből a fiatalabb generáció - az elviselhetetlenné váló lakáskörülmények miatt is – migrációra kényszerül. Amennyiben a gazdagabb EU tagországok teljesen lehetetlenné teszik a periférikus DK-i országok „szegényeinek” bevándorlását, úgy a falukból kiszoruló roma népesség a nagyvárosok elértéktelenedő lakótelepeit veszi célba s egyre nagyobb etnikai gettók kialakulására kerül sor már a közeljövőben. 6) Nemzetközi összefogással a délkelet-európai (érintett) tagországoknak közösen kell fellépniük annak érdekében, hogy az Európai Unió megfelelő fórumain bizonyítani tudják azt, hogy a cigányság társadalmi gazdasági integrációja összeurópai érdek és feladat. A többmilliós cigányság felzárkóztatása tehát nem lehet az egyébként is legszegényebb EU tagországok „belügye”, a sikeres integráció csak az Unió hathatós anyagi áldozatvállalásával sikerülhet.

168

Felhasznált irodalom ANDOR M. (szerk.) (2001) Romák és oktatás. In: Iskolakultúra, Pécs 425p. CSALAG ZS. (1973) Etnikum? Faj? Réteg? Adalékok a „cigányság” fogalmához, Világosság, 1.sz. CSENGEY D. (1982) Felnőni a talajig. Változatok a cigánysorsra, Valóság, 2.sz. FÓNAI M. – VITÁL A. (2005) A tiszavasvári magyarcigány és oláhcigány lakosság szociális helyzete és egészségi állapota. – Helyi szociális ellátórendszer: Bódi Ferenc (Szerk.), Budapest MTA PTI 2008 Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., Budapest FORRAY R. K. – HEGEDŰS T. A. (2003): Cigányok, iskola, oktatáspolitika. – Oktatáskutató Intézet, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest GLATZ F. (szerk.) (1999) A cigányok Magyarországon – Magyarország az ezredfordulón, MTA, Dabas Jegyzet Kft, AliPrint Bt., Budapest 269 p. GYERGYÓI S. (szerk.) (1990) Kirekesztéstől a beilleszkedésig I.-II. kötet, Mozaik Kiadó Iroda, Piremon Nyomda, Debrecen, 691 p. HAVAS G. (1982) A baranyai teknővájó cigányok – Cigányvizsgálatok (szerk. Andor M.) Művelődéskutató Intézet, Budapest HAVAS G. (1989) A cigány közösségek történeti típusairól, Kultúra és Közösség 4.sz., pp. 3-17 HAVAS G. – KEMÉNY I. (1992) Cigányvizsgálat – mintavételi koncepció. Kézirat, Budapest KEMÉNY I. (1974) A magyarországi cigánylakosság, Valóság 1.sz., pp. 63-92 KEMÉNY I. (1997) A magyarországi roma (cigány) népességről, Magyar Tudomány 6.sz., pp.644-656 KEMÉNY I. (szerk.) (1976) Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó 1971-ben végzett kutatásokról, MTA Szociológiai Kutató Intézet, Budapest, 40p. KERTESI G. – KÉZDI G. (1998) A cigány népesség Magyarországon – Dokumentáció és adattár, Socio-typ., Budapest KOCSIS K. – KOVÁCS Z. (1999) A cigány népesség társadalomföldrajza – Magyarország az ezredfordulón MTA, Budapest, pp. 13-19 KOVÁCS A. (szerk.) (2002) Roma migráció, Sík Kiadó, Nagy és Társa Kiadó és Nyomda Kft., Budapest 184 p. LADÁNYI J. (1989) A lakásrendszer változásai és a cigány népesség térbeli elhelyezkedésének átalakulása Budapesten, Valóság 8.sz. LENGYEL G. (2004): Tiszavasvári cigány népessége. – Kemény I.-Janky B.Lengyel G. (szerk.) A magyarországi cigányság 1971 – 2003. – MTA Etnikai–nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Gondolat Kiadó, Budapest pp.157-180. MOLDOVA Gy. (2009) Érik a vihar (Riport Miskolcról) I-II. – Urbis Könyvkiadó, Budapest 260p., 250.p.

169

PÁSZTOR I. (2013) Északkelet-Magyarország roma lakosságának és cigány kisebbségi önkormányzatainak társadalomföldrajzi vizsgálata, Kézirat, Debreceni Egyetem Földtudományok Doktori Iskola 170 p. SOLT O. – HAVAS G. (szerk.) (1982) Cigányvizsgálatok, Műhely sorozat 3., Művelődéskutató Intézet, Budapest SÜLI-ZAKAR I. (2012) A cigányság integrációjának szociálgeográfiai alapjai (A roma népesség demográfiai robbanása és migrációja a XXI. századi Európa nagy kihívása) – In: Tiszteletkötet Dr. Kormány Gyula egyetemi magántanár 80. születésnapjára (Szerk.: Dr. Frisnyák S. – Dr. Kókai S.) - Nyíregyháza. pp. 255-271. SÜLI-ZAKAR, I. (2012) The question of the roma’s integration in Europe and Hungary. – In: Roma population ont he peripheries of the Visegrad Countries (Spatial Trends and Social Challenges) Eds. J. Pénzes - Zs. Radics) – Debrecen, pp. 9-31. SÜLI-ZAKAR, I. (2013) A magyar cigányság társadalomföldrajza: kilátástalan-e a romák integrációja? – In: Kárpát-medence: természet, társadalom, gazdaság (Szerk: Frisnyák S. – Gál A.) Nyíregyháza-Szerencs, pp 189-208. SZIRTESI Z. (1998) A cigányság egészségügyi helyzete, Agroinform Kiadóház, Budapest, 88p. SZOBOSZLAI ZS. (szerk.) (2003) Cigányok a szociális földprogramban, Gondolat Kiadó, Budapest, 292 p. UTASI Á. – MÉSZÁROS Á. (szerk.) (1991) Cigány lét. – MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest VEKERDI J. (1984) Nemzetiség vagy életforma?, Forrás 3.szám, pp.44-59 VEKERDI J. (szerk.) (1989) Erdős Kamill cigánytanulmányai, Békéscsaba

170

Szabó József58 – Lóki József59

A SZÉLERÓZIÓ ÉS A SZÁRAZSÁG, MINT TERMÉSZETI VESZÉLY MÉRETE, ÉS KAPCSOLATAI MAGYARORSZÁGON∗ Bevezetés, célkitűzés A különböző statisztikák egyértelműen mutatják, hogy a természeti veszélyekből eredő katasztrófák száma és kártétele világszerte növekvő. Ez annak ellenére így van, hogy az emberiség a védekezés mind több formáját egyre nagyobb anyagi áldozatot vállalva fejleszti és alkalmazza. A növekedés okai között jelentős szerepet játszik az a tény, hogy a társadalom mindinkább úgy nyúl bele a természetbe, annak jelenségeit úgy változtatja meg, hogy azáltal saját maga ellen is újabb veszélyeket generál (természeti–antropogén vagy szemiantropogén veszélyek). A természeti veszélyek között mindinkább csökken a társadalom hatásától független típusok részaránya. Ma már a globális hőmérséklet növekedéssel összefüggő légköri eredetű veszélyekben is megjelent – ha áttételesen is – a társadalmi komponens. Mivel a természeti katasztrófák elleni védekezés eredményességének egyik alapvető feltétele a veszélyes természeti folyamatok „természetes” földrajzi eloszlásának ismerete, a veszélyek jellegének említett változása miatt a földrajzi elterjedés társadalmi hatásra bekövetkező módosulását is egyre inkább vizsgálni kell. Ez a vizsgálat a Földön planetáris és nemzeti dimenziókban, de azon belül a természeti kistájak szintjén is indokolt. Ez indított bennünket arra, hogy a Magyarországon (is) jelentős károkat okozó hét természeti veszélytípus (árvizek, belvizek, szárazság, szélerózió, tömegmozgások, földrengések, felhőszakadások) elterjedését és veszélyességi fokozatát a 230 magyarországi természeti kistáj szintjén is elemezzük és értékeljük (SZABÓ J. – LÓKI J. ET AL. 2007, SZABÓ J.–LÓKI J.–TÓTH CS.–SZABÓ G. 2008). Jelen tanulmányunkban közülük kettőt (szélerózió és szárazság) és a közöttük feltárható néhány összefüggést mutatunk be.

58

Professor emeritus, Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék Egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék ∗ A kutatás a K83560 OTKA pályázat támogatásával készült. 59

171

Módszerek A szélerózió mértékének meghatározásához Lóki J. eredetileg 2003-ban készített térképét (LÓKI J. 2003) vettük alapul, amely a fizikai talajtípusokon alapuló potenciális szélerózió nagyságát mutatja be Magyarországon. Annak adatait Magyarország kistájainak katasztere (MAROSI S. – SOMOGYI S. 1990) szerint számítottuk át a 230 magyarországi kistájra. A szárazság mértékének megállapításához egyrészt a már említett kataszter (MAROSI S.–SOMOGYI S. 1990) által kistájanként megadott ariditási index60 értékekre alapoztunk, másrészt Magyarország zonális aszályossági térképére (Szerk. PÁLFAI I. 2001) vetítettük az ország kistájhatárait, és így állapítottuk meg az egyes kistájakat alapvetően jellemző PAI indexeket.

PAI ( Pálfai féle aszályossági index) =

t IV −VIII (C o ) ⋅100 PX −VIII (mm)

ahol t IV─VIII = a jelzett hónapok középhőmérséklete, P X─VIII = a jelzett hónapok súlyozott csapadékösszege (súlyozók: okt. 0,1; nov. 0,4; dec.─ápr. 0,5; máj. 0,8; jun. 1,2; jul. 1,6; aug. 0,9). A csapadékviszonyoknak a szélerózió szempontjából fontos differenciált bontása érdekében a szélerózió által legjobban fenyegetett tájak (Nyírség, DunaTisza köze, Belső-Somogy) esetében 10─10 mérőállomás hosszúidejű adatsorából (Magyarország Éghajlati Atlasza 1960, Vízrajzi Évkönyv) kiemeltük a leginkább mértékadó február és március hónapok havi csapadékadatait, és következtetéseink levonásához azokat is figyelembe vettük.

Eredmények Szélerózió A szél felszínalakító tevékenysége ott jelentkezik, ahol nem védi megfelelő növényzet a felszínt és a szél energiája elegendő a felszíni kőzet- és talajszemcsék elmozdításához. Ezeken a területeken a különböző eolikus folyamatok gyorsan beindulnak. Korábban úgy gondolták, hogy a szélerózió a homokterületeken (1. térkép) jelentkezik, és a védekezések (pl. erdősítés) is azokra korlátozódtak. Napjainkban már közismert, hogy a szélerózió nemcsak ezeken a területeken érezteti hatását, hanem a kötöttebb talajú felszíneken is komoly károkat idéz elő. A jelenlegi éghajlati körülmények között Magyarországon a szélerózió veszélyével csak a növényzettel kellően nem védett száraz felszíneken kell számolni. Ez elsősorban tavasszal, a vegetációs időszak kezdetén fordul elő, 60

Ariditási index (H) = Pp/C, ahol Pp= évi potenciális párolgás, C= évi csapadék

172

amikor a szél ereje a száraz felszín közelében meghaladja a kritikus indító sebességet. Szélerózió az őszi időszakban is megfigyelhető, de a jelentősége illetve kártétele a tavaszi időszakéhoz viszonyítva elhanyagolható. Télen, ha nem védi vastag hótakaró a felszínt, az ősszel felszántott parcellákon jelentős széleróziós károk várhatók (LÓKI J. 1985).

1. térkép: Magyarország futóhomok területei

A szélerózió kialakulása és kártételének mértéke számos tényezőtől (pl. talaj textúrája, éghajlat, növényzet, antropogén hatások, stb.) függ. A potenciális széleróziós térkép megszerkesztésénél a különböző textúrájú talajok indításához szükséges kritikus szélsebességet és az erodálhatóságuk mértékét (14 m/s szélsebességen 5 perc alatt szállított anyagmennyiség) vettük figyelembe. A szélcsatornában végzett kísérletek mérési átlageredményei alapján soroltuk a talajokat különböző veszélyességi kategóriákba, az alábbiak szerint: • Jelentéktelen (0) a szélerózió az iszapos agyagos vályog, valamint az iszapos agyag és az agyag talajú területeken. Ezeknek a talajoknak az indításához 10,5 m/s-ot meghaladó szélsebesség szükséges, és az erodált anyag mennyisége nem érte el az 1 kg-ot. • Kismértékűnek (1) tekintettük a széleróziót akkor, ha a talajoknak kritikus indítósebessége 8,6–10,5 m/s között változott, és az elszállított anyag mennyisége az előzőnek mintegy kétszerese volt. Ebbe a kategóriába a vályog és iszapos vályogtalajokat soroltuk.

173

•

Közepes (2) a veszély a homokos vályog talajokon. Az ilyen talajú területeken a szélerózió 6,5–8,5 m/s szélsebességnél kezdődik, és az elszállított talaj mennyisége az elsőnek a háromszorosát is elérte. • A súlyos (3) kategóriába a homok és vályogos homoktalajokat, továbbá a sok szerves anyagot tartalmazó kotut és tőzeget soroltuk. Ezeket a talajokat már a 6,5 m/s-nál kisebb sebességű szelek is mozgásba tudnak hozni, és az elszállított talaj mennyisége meghaladta az első háromszorosát. A különböző súlyosságú szélerózióval veszélyeztetett hazai területek fentiek figyelembe vételével becsült arányát az 1. táblázat, területi elhelyezkedésüket pedig a 2. térkép mutatja.. 1. táblázat: A talaj textúra alapján számított potenciális széleróziós veszélyeztetettség mértéke Magyarországon (LÓKI J. 2003)

Veszélyeztetettségi kategória

ha

%

Jelentéktelen (0)

2804168

30,2

Kismértékű (1)

4039407

43,3

Közepes (2)

873898

9,4

súlyos (3 )

1589026

17,1

Összesen

9306499

100

Az adatok szerint a szélerózió legmagasabb fokozatába a magyarországi kistájak közül 17 sorolható be, s azok együttesen az ország területének majdnem pontosan ekkora részét (kereken 17%-át) teszik ki. E tájak többsége a legnagyobb magyarországi futóhomok–területen, a Duna-Tisza közén van. A két másik nagy futóhomokvidék (középtáj), a Nyírség (az ország ÉK-i szögletében) és Belső-Somogy (a Dunántúl DNy-i részén) együttesen nagyjából ekkora területű. Mivel a potenciális szélerózió térképe döntően a talajok texturájának figyelembevételével készült, érdemes megvizsgálni, hogy ezek a jelentékeny széleróziós károkkal fenyegetett tájak milyen helyzetben vannak a nedvesség ellátottság, illetve az aszály szempontjából.

Aszály A szárazság mint természeti veszély három alaptípusa • száraz évszak nélküli éghajlatok extrém hosszúságú csapadékmentes periódusai,

174

•

évszakonként váltakozóan nedves éghajlatokon az esős évszak jelentős késése, • az éghajlat tartós szárazabbá válása közül Magyarországon az első jelentkezik. Bár az aszályok gyakoriak, fellépésük rapszodikus, ezért az aszálykárok fellépése is rendszertelen. A sikeres védekezés éppen a rapszodikus megjelenés miatt problematikus. A szárazság hatásait mérséklő öntözőberendezések kiépítése és karbantartása ugyanis szerfelett drága, kihasználtságuk pedig az olykor sorozatban következő csapadékos évjáratok idején meglehetősen kismértékű. A költség–haszon elv alapján tehát sokszor nem könnyű döntést hozni bizonyos öntözőrendszerek kiépítéséről és működtetéséről. Mindenesetre sokévi megfigyelések alapján a szemihumid–szemiarid klímák határsávjába tartozó országunkban (az ariditási index (H) = 1 értéke a Dunántúl K-i felén fut, nagyjából É-D-i irányban) az aszályfenyegetés az átlagosan is csapadékszegényebb területeken jelentkezik a legerőteljesebben. Ezt tükrözi a 3. térkép. A legmagasabb fenyegetettségi kategóriába ugyan csak 48 kistáj tartozik, de ezek együttesen az ország területének közel felét (44%) – lényegében az egész Alföldet – adják. Enyhe és közepes aszályveszéllyel az ország 37%-án kell számolni, és bár az aszály szempontjából védettnek mondható kistájak száma 71, ezek mindössze a terület egyötödét teszik ki. Az ország Ny-i sávja mellet a középhegységi vonulat kistájai tartoznak ebbe a kategóriába. Aszályveszély térképünk (3. térkép) sajátossága, hogy az Alföld túlnyomó részét kitevő, de a kistájak között számszerűen csak 21%-kal jelentkező nagyfokú aszályveszéllyel jellemezhető területek az aszály szempontjából nagyrészt homogénnek tekinthetők. Viszonylag kis számban, az összes ilyen táj kevesebb, mint 20%-ában fordulnak elő olyan tájak, amelyek átmeneti helyzetüknél fogva egyes részleteikben már „kilógnak” a maximális aszályveszély zónájából. Ez a jelenség a csapadék, mint éghajlati elem sajátos viselkedéséből következik (viszonylag ritkán fordul ugyanis elő, hogy a csapadék sokévi átlagai egy kistáj-méretű terület különböző részein nagyon eltérőek legyenek).

A szélerózió és az aszály területi kapcsolatai – következtetések Térképeink (2., 3. térkép) világosan mutatják, hogy a szélerózióval leginkább fenyegetett és a leginkább aszályveszélyes területek nem fedik egészen egymást. Mivel Magyarországon az Alföld középső része a legszárazabb, és az idetartozó Duna–Tisza közi homokhátságon a sokéves csapadékátlag alig haladja meg az 550 mm-t, az ariditási index pedig nagy területen 1,2–1,3 között van, a terjedelmes futóhomokos felszíneken a nagyfokú deflációs veszély érthető. A Nyírség kistájain sem sokkal több a csapadék (sokévi átlaga nem éri el a 600 mm-t), de a valamivel alacsonyabb középhőmérséklet miatt a szárazság

175

mérsékeltebb. A H és a PAI indexek nem érik el Duna–Tisza közi értékeket, ezért az aszályveszély szempontjából ez a terület a közepes fokozatba tartozik. Gyakran ismétlődő jelentős széleróziós kárai azonban azt mutatják, hogy az év egészét tekintve kissé jobb vízellátottság nem elegendő a szél felszínt károsító hatásának érdemi csökkentésére. Belső–Somogy kistájain viszont az évi csapadék jelentékenyen több mint az előbbi két területen. Sokévi átlaga valamivel 730mm felett, az ariditási index értéke a táj egészén valamivel 1 alatt (~0,9) van. Nagyfokú potenciális széleróziós veszélyeztettsége ezért első pillantásra terjedelmes homokfelszínei ellenére sem magától értetődő. A magyarázatot elsősorban a magyarországi szélerózió szempontjából legveszélyesebb télvégi–kora tavaszi időszak csapadékadatai (2. táblázat) adják. 2. táblázat A sokévi átlagos télvégi– kora tavaszi csapadék a vizsgált középtájakban 10–10 mérőállomás átlagolt adatai alapján (Magyarország Éghajlati Atlasza (1960) és a Vízrajzi Évkönyv szerint)

Csapadék (1901-1950) Csapadék (1961-90) (mm) (mm) Február Március Február Március Nyírség 31 32 32 36 Duna-Tisza köze 33 36 32 33 Belső-Somogy 40 44 40 45 Magyarország egész területén a január és a február a viszonylag legcsapadékszegényebb hónapok. Márciusban ugyan már nő a csapadékátlag, de – amint a táblázat is mutatja – a növekedés nem jelentős. Feltűnő továbbá, hogy a szélerózióval leginkább fenyegetett három középtáj csapadékmennyisége ebben az időszakban alig különbözik. Belső–Somogyban mindössze 7–8mm csapadéktöbblet mérhető, és ez a szerény többlet nem elegendő ahhoz, hogy az intenzív művelésbe vont homokterületek felszínét elég nedvesen tartsa a szélerózió megakadályozására. A szélerózió mindhárom területen elsősorban a szántóföldeket, szőlőket, gyümölcsösöket és kerteket támadja, amelyek felszínét ebben az évszakban sem a nedvesség, sem összefüggő növényzet nem védi. Ott, ahol az eredeti vagy ahhoz közeli növénytakaró (Belső–Somogyban és a Nyírségben jórészt zárt erdők, a Duna–Tisza közén erdős–sztyep) megmaradt, vagy kíméletes legeltető állattartás folyik, a szélerózió még a száraz években sem jelentős. A jelenlegi klimatikus viszonyok mellett tehát a társadalom földhasznosítása alapvetően meghatározza, hogy az időről–időre ismétlődő száraz évek mekkora széleróziós veszélyt okoznak. A szemiarid és szemihumid típusú átmeneti tájak a szélerózió szempontjából különösen érzékenyek a társadalmi hatásokra. Ott, ahol a viszonylagos csapadékszegénység időszaka egybeesik a vegetációs szünettel, a társadalom felelőssége különösen megnő a

176

szélerózió tekintetében, hiszen alkalmas felszíneken már az átlaghoz közeli csapadékmennyiség esetén is érzékeny széleróziós károk léphetnek fel, ha az intenzív mezőgazdasági földhasznosítás nem párosul megfelelő védekezési eljárásokkal. Bár a vizsgált tájakról bemutatott csapadékátlagok nem mutatják egyértelműen a Magyarországon a XX. század második felében általánosan jellemző csapadékcsökkenést, de az átlaghőmérséklet emelkedése még változatlan csapadékmennyiség mellett is rontja a vízellátottságot, és az időjárási szélsőségek fokozódása is a széleróziós veszély növekedése irányába hat.

2. térkép: A szélerózió veszélye Magyarország kistájaiban Jelzések: 1=a szélerózió veszélye jelentéktelen, 2=kismértékű szélerózió-veszély, 3=közepes szélerózió-veszély, 4=súlyos szélerózió-veszély, 5=a kistáj mintegy 25%-a alacsonyabb szélerózió-veszélyességi fokozatba tartozik, 6=a kistáj mintegy fele alacsonyabb szélerózió– veszélyességi fokozatba tartozik, 7=a kistáj mintegy 75%-a alacsonyabb szélerózió–veszélyességi fokozatba tartozik, 8=a kistáj egyes részeit az átlagosnál lényegesen nagyobb szélerózió-veszély fenyegeti.

177

3. térkép: Az aszályveszély mértéke Magyarország kistájaiban Jelzések: 1=az aszályveszély jelentéktelen, 2=kismértékű aszályveszély, 3=közepes aszályveszély, 4=súlyos aszályveszély, 5=a kistáj mintegy 25%-a alacsonyabb aszályveszélyességi fokozatba tartozik, 6=a kistáj mintegy fele alacsonyabb aszályveszélyességi fokozatba tartozik, 7=a kistáj mintegy 75%-a alacsonyabb aszályveszélyességi fokozatba tartozik.

Irodalom LÓKI J. (1985): A téli nyírségi szélerózióról. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis Tom. 10/H Nyíregyháza pp. 35–41. LÓKI J. (2003): A szélerózió mechanizmusa és magyarországi hatásai. MTA doktori értekezés Debrecen p. 265 + Mellékletek Magyarország Éghajlati Atlasza II. Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest, (1967) MAROSI S.–SOMOGYI S. (szerk.) 1990: Magyarország kistájainak katasztere I.– II. Budapest, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, p. 1023 PÁLFAI I. (szerk.) 2001: Magyarország zonális aszályossági térképe, M=1:500 000. Országos Vízügyi Főigazgatóság, Budapest SZABÓ J. – LÓKI J.– TÓTH CS. – SZABÓ G.: Természeti veszélyek Magyarországon. Földrajzi Értesítő, 2007, LVI, 1-2, pp. 15-37 SZABÓ, J.–LÓKI, J.–TÓTH, CS.–SZABÓ, G.: Natural hazards in Hungary. In: Dimensions and Trends in Hungarian Geography, Eds. Kertész, Á. and Kovács, Z. Budapest, 2008, pp. 55-68 Vízrajzi Évkönyv (1961–1990) VITUKI, Budapest

178

Szabó Szilárd61 – Mezősi Gábor62

ÉLET AZ IMPAKT FAKTOR KÉT OLDALÁN Bevezetés A cikk megírását a közelmúltban (valójában az elmúlt 10-15 évben) végbement változások sarkallták, mely szerint úgy tűnhet, hogy hirtelen megnőttek a földrajz tudomány művelőivel szemben a publikációs követelmények. Az elmúlt időszakban számos fórumon kérik rajtunk számon a nemzetközi, „impakt faktoros” publikációkat és sokszor úgy érezzük, hogy ezzel lehetetlent kérnek tőlünk. A téma az asztalon hevert és azért döntöttünk amellett, hogy írunk is róla, mert egyszer el kell kezdeni felrázni a saját tudományunkat és világosan leírni, hogy valójában miről is van szó. Cikkünk célja nem a tudományos megközelítés, inkább vitaindítás, vagy gondolatébresztés. Hisszük, hogy a témafelvetés időszerű, számos tudományos fórumon (intézeti, kari doktori tanácsok, MTA bizottságok, stb.) foglalkoznak azzal, hogy mit is jelent a publikáció fogalma, valamint mi szükséges egy PhD értekezés elfogadásához, egy habilitációhoz, vagy az akadémiai doktori cím eléréséhez. A címben jelzett „két oldallal” azt kívántuk érzékeltetni, hogy mit nyerünk és mit veszítünk azzal, ha beállunk a sorba és angolul, külföldi folyóiratokban jelentetjük meg kutatási eredményeinket. Munkánkban összegyűjtöttük a természet- és társadalomgazdaságföldrajz publikációs lehetőségeit, a hazai folyóiratok nehézségeit és azt, hogy mit kellene átgondolni a jövőben a cikkek írása során. Írásunkat elsősorban a doktoranduszoknak szánjuk, akik még most tanulják a publikálás folyamatát, de nem haszontalan a már gyakorlott „öreg rókáknak” sem.

Mi is az az impakt faktor? Az impakt faktor (IF) nem más, mit annak a mérőszáma, hogy hányan olvassák és hivatkozzák az adott lapban megjelenő cikkeket. Azt látnunk kell, hogy a számítás alapja a hivatkozások száma – azaz egy lap annál értékesebb, minél több publikációban történik hivatkozás a megjelent cikkeire. Az IF-számítás a tárgyévet megelőző két évben érkezett hivatkozások és a citálható cikkek számának a hányadosa alapján történik (IF=az egy cikkre jutó átlagos hivatkozások száma). Eszerint a 2013-ban megjelent cikkünk impakt faktora csak 2014-ben fog kiderülni. Az persze nem mindegy, hogy ezek a hivatkozások hol történnek: csak az ISI (Institute for Science Citation) által nyilvántartott 61

Tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék 62 Egytemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék

179

folyóiratok számítanak. Számít az önhivatkozás (adott cikkben ugyanazon folyóirat korábbi cikkeit citálják), de ha csak ebből áll az összes hivatkozás, az hosszú távon az értékelésnél nem jelent jót. Mivel az impakt faktor gyűjtése mellett minden kutató érdeke, hogy a megjelent anyagait minél többen hivatkozzák, ezért egy ilyen folyóiratban közölni az eredményeinket sokszoros haszon: mindkét tényező a kutatók tudományos teljesítményének a mérőszáma. Sokan bírálják az impakt faktor számítását és még többen a használatát. A számítás 2 évre tekint vissza, de a tudományos életben nem feltétlenül ez lenne az optimális. Az 1. ábra jól tükrözi, hogy a különböző publikáció típusok eltérő mértékben kapnak hivatkozásokat és eltérő idő elteltével érik el a csúcsot. Ez természetesen kihat a folyóiratok törekvéseire is: egy esettanulmányra (a lapok ide sorolnak minden olyan cikket, ami egy adott területen tapasztalható folyamatokkal, jellegzetességekkel stb. foglalkozik anélkül, hogy egy koncepciózus elmélet bizonyítását szolgálná – és valljuk meg, a legtöbb cikkünk ilyen …) csak az fog hivatkozni, aki pont azzal a témával, vagy pont azzal a földrajzi területtel foglalkozik; egy szakirodalmi áttekintés (review) viszont széleskörű érdeklődésre tarthat számot, a citációk valószínűsége sokkal nagyobb. Azaz, a nagyobb számú hivatkozás (azaz IF) reményében a folyóiratok az általánosabb megközelítésű anyagokat és az áttekintéseket preferálják.

1. ábra. A különböző típusú cikkek hivatkozásai (Amin – Mabe, 2000)

Az IF-ek gyűjtése nyomán jelent meg a tudományos irodalomban az ún. ghostwriting, ami azt jelenti, hogy a cikkekbe akár több olyan ember is bekerül, aki nem is vett részt az anyag elkészítésében (Heingl – Gould, 2006). Ezt érdemes elkerülni, mert valójában azok az emberek, akik komoly energiát fektetnek a cikk megírásába (és természetesen a mintagyűjtésbe, feldolgozásba, vizsgálatba stb.), a „hátukon” viszik előre a tudományos ranglétrán ezeket az embereket, akik a végén potenciálisan elvisznek előlünk pl. egy-egy pályázatot. Azok az emberek viszont mindenképpen kerüljenek a szerzők közé, akik munkája nélkül nem jöhetett volna létre a publikáció!

180

További kritika maga az IF értéke, mely tudományterületenként igen változó. A legmagasabb IF-ok az orvosi lapokhoz kötődnek, de még ezen belül is komoly különbségek vannak (míg pl. 2011-ben a rákkutatásban a legnagyobb IF 101,78 [Md=20], addig a szemészet legjobb folyóirata 9,45 [Md=2.1] – a medián [Md] az első 40 alapján számítva). A hivatkozások száma függ attól, hogy adott (rész)tudományt hányan művelik. Azaz, ha az egész világon sokan foglalkoznak az adott területtel, akkor potenciálisan sokan tudják hivatkozni is a cikkeket. Ha szűkebb területről van szó szerényebb érdeklődés mellett, akkor nem várhatjuk azt sem, hogy sok hivatkozás érkezzen az adott témára. Itt vetjük fel azt a problémát, hogy vannak tudományterületek (pl. éppen az említett orvostudomány), melyek tradícionálisan az ISI által nyilvántartott lapokban közlik új eredményeiket. Sajnos a földrajz nem tartozik ezek közé a tudományok közé, mi most kezdünk ébredni. Ez nem jelenti, hogy ne lenne ilyen folyóiratunk (lásd következő témakör), de a lehetőségek száma kevesebb. Izgalmas dolog a cikk benyújtását követően, hogy mikor döntenek arról, hogy befogadják-e, vagy bírálat nélkül visszaküldik. Ezt (feltételezve, hogy a cikk minden szempontból tökéletes) több tényező is befolyásolja: valóban a folyóirat témájába (scope) vág-e a cikkünk; kinek a kezébe kerül a cikk (azaz mennyire látja érdekesnek a szerkesztő a témánkat?); mennyire jó a nyelvhelyesség stb. Az elutasításnak és elfogadásnak is van többféle formája. Ha a szerkesztő tetszését elnyeri a téma, akkor az elutasítás mellett felajánlják a „resubmit”, azaz újra benyújtás lehetőségét, illetve az elfogadásnál is létezik egy feltételes elfogadás, ami azt jelenti, hogy amennyiben a szerzők képesek kijavítani a szóvá tett hibákat, akkor a cikk bekerül a hivatalos bírálati folyamatba. Ez utóbbi szoros összefüggésben van a bekezdés elején felvetett gondolattal, azaz mikor lesz döntés a befogadásról és mikor jön meg az első hivatalos bírálat? Ez is egy verseny a folyóiratok között azzal a céllal, hogy fel tudják mutatni, hogy mennyire rövid a cikkek átfutási ideje: ja egy „major revision” helyett elutasítják és felajánlják, hogy nyújtsuk be újra, akkor növelik az elutasított kéziratok számát. Vagy csak feltételesen fogadják be és még nem indul el a hivatalos bírálat, akkor pedig rövidül az átfutási idő (mert ezt a fázist még nem számítják bele).

Mi a magyar cikkírás hibája? A hazai cikkek véleményünk szerint rendszerint nem tartalmaznak minden olyan elemet, ami egy nemzetközi cikknek kötelező eleme. A legnagyobb ilyen hiba a diszkusszió hiánya. A legtöbb hazai szerző tartalmilag ismerteti az eredményeket és ezzel meg is elégszik (nem szeretnénk általánosítani mindenkire, természetesen jelenleg is számos olyan szerző van, aki tudatosan figyel a diszkusszió elkészítésére). Elmarad az a rész, amikor az eredményeket elhelyezzük a hazai és nemzetközi eddigi eredmények tükrében. Valójában ez az

181

a rész, amiben (a hivatkozott számára) a hivatkozások sokkal értékesebbek, mint a bevezetőben az eddigi ismeretek ismertetésénél. Itt tudjuk megnevezni azokat a szerzőket, akik munkáit igazán fontosnak tartjuk ahhoz, hogy összevessük velük a saját eredményeinket. Az is lényeges, ha egyeznek az eredményeink és az, ha nem. Ha nem egyeznek, akkor lehetőség szerint választ kell adnunk arra, hogy miért nem. Enélkül az eredményeink nem ítélhetők meg az olvasók számára, mivel csak az látszik, hogy mi mit találtunk. Ne elégedjünk meg azzal, hogy a mi szűken vett területünkön keresgélünk és nem találunk megfelelő összevetési alapot. Szakadjunk el a témától valamilyen szinten: pl. ha a Tisza árterének nehézfémtartalma a kérdés, akkor a tiszai témák áttekintése után következzen a világ bármely folyója, ahol hasonló vizsgálatot végeztek. Diszkusszió nélkül egyetlen cikk sem jelenik meg a rangos folyóiratokban. Választhatjuk az „Eredmények és megvitatásuk” megoldást, azonban ezt néhány lap nem fogadja el, külön fejezetbe kell tenni. Sokak számára nehéz a szétválasztás, viszont ez az amit gyakorolni kell. Segítségként, nem általános érvénnyel a következő megállapításokat tehetjük: - az angol cikkek „eredmények” fejezete mindig múlt időben kell, hogy íródjon (ez az amit mi vizsgálTUNK, elemezTÜNK stb.); - a „diszkusszió” pedig már arról szól, hogy ezeket az eredményeket megmagyarázzuk; - a diszkusszió általános érvényű megállapításai már jelen idejűek; - az eredmények fejezetben elviekben nincs hivatkozás, csakis a mi leíró jellegű megállapításainkat tartalmazza; - a diszkusszióban hivatkozunk minden olyan szerzőt, akivel össze tudjuk hasonlítani a saját eredményeket (Day, 1995). További probléma az idegen nyelvű cikkeinkkel, hogy visszaküldik őket nyelvtani problémák miatt (mondván, hogy a szöveg „Hunglish”). A magyar szerzők döntő hányada külföldi folyóiratba fordítás után küldi be a cikkét. Ez természetes, mivel sokan nem vagyunk olyan nyelvi tudás birtokában, ami lehetővé tenné, hogy azonnal pl. angolul írjunk. A fordítók pedig (nem mindenki, de általában igaz) nagyon ragaszkodnak az általunk leírtakhoz és minden mondat és szövegelemet megőrizve lefordítják a magyar szöveget idegen nyelvre. Ők a legjobbat akarják nekünk, de ugyanakkor, ami magyarul még jó volt, angolul már „furcsává” válik. Ne feledjük, hogy idegen nyelven mások a mondatszerkezetek, másként tagolnak, mások a fordulatok és a tartalom ennek megfelelően másként kell, hogy megjelenjen. A professzionális fordítók bele mernek ebbe a szerkezetbe nyúlni, de sokan pontosan azt adják angolul, ami az eredeti volt magyarul. A helyességre több okból sincs garancia: a fordítók fordítanak és nem tudományos szöveget írnak (a kettő között igen kicsi a különbség, helyenként ez fel sem tűnik), magyarul is mekkora különbség van még egyszerű szövegek stílusában is, nem beszélve a szakszövegekről. Nem

182

garancia a sikerre az, hogy átnézi egy angoltanár, mert nyelvtanilag rendbe teszi és kiszúrja a hibákat, de azt ő sem (mindig) tudja, hogy mindez hogy hangzik egy anyanyelvű fülében. Mi pedig olyan folyóiratokba küldjük a cikket, ahol anyanyelvű szerkesztők és lektorok fogják olvasni. Ha teljesen biztosak akarunk lenni a nyelvhelyességben, akkor a nyelvhelyesség ellenőrzését lehetőleg anyanyelvű lektorral végeztessük el a cikk benyújtása előtt. Ezt vagy meg tudjuk oldani az ismeretségi körön belül, vagy a folyóiratok által kínált (számunkra költséges) ellenőrzést vehetjük igénybe. Vagy persze megpróbáljuk, ahogyan eddig, nyelvi ellenőrzés nélkül és lehet, hogy elfogadják így is. Itt is adunk néhány tippet a fordításra szánt cikkek megírásához: - fogalmazzunk egyszerűen, ne írjunk többsoros körmondatokat (ez azt is jelenti, hogy ebben a formában nem küldhetnénk be egy magyar nyelvű folyóiratba); - az idegen nyelvű szakirodalmat mi ismerjük adott témában a legjobban, mivel számtalan ilyen témájú cikket olvastunk már el, ezért segítsük a fordítót azzal, hogy a szövegben előre megadjuk számára zárójelben a szakszavak angol változatát.

Lesz-e magyar impakt faktoros földrajzi folyóirat? Mint a korábbiakban láthattuk, az IF a hivatkozásokból kerül kiszámításra. Ebből egyértelműen következik, hogy a hivatkozások száma a cikkeink végén meghatározza azt is, hogy lesz-e impaktos magyar folyóirat. A szerzők úgy látják, hogy a hazai cikkekben a hivatkozások száma elmarad a külföldi szerzők irodalmi listájában hivatkozott irodalmak számától. Az 1. táblázatban összefoglaltuk néhány külföldi és két magyar folyóirat megjelent cikkekben hivatkozott irodalmak átlagos számát. Látható, hogy van elmaradásunk, a vezető folyóiratokban sokszor kétszerannyi irodalmat hivatkoznak, mint mi tesszük. Ezzel kapcsolatban általánosságban az a feladatunk az, hogy hivatkozzunk. Hivatkozzuk a legújabb külföldi eredményeket és ne feledjük: a hazai szakma igen szűk, így elsősorban a mi feladatunk, hogy megismerjük és citáljuk is a hazai szerzők munkáit! Az IF eléréshez hivatkozások számának emelése az első lépés, de ez még önmagában nem elegendő: olyan helyeken kell hivatkoznunk, amit az ISI is figyelembe vesz. Ehhez ajánljuk a Thomson Reuters Master Journal List (MJL) adatbázisát, mely azokat a folyóiratokat tartalmazza, aminek már van IF-a, vagy annak küszöbén áll. Tehát, ha elhatározzuk, hogy szeretnénk egy folyóiratot „impaktossá” tenni, akkor a benne lévő cikkeket hivatkozni kell. Jelenleg a Földrajzi Értesítő (Hungarian Geographical Bulletin) kísérel meg másodszorra is bekerülni ebbe a körbe (és évek múltán kiszámítanak hozzá egy IF-t is). Nem rövid idő, de a folyamat végén elérhetjük, hogy legyen egy olyan magyar földrajzi lap, aminek a minőségét mindenki elismeri. Ennek elérése nem

183

lehetetlen, több példa is létezik: Időjárás (0,364), Acta Biologica (0,593), Community Ecology (1,679); Acta Geologica Hungarica (MJL), Acta Geodetica et Geophysica Hungarica (0,346), a teljesség igénye nélkül (impakt faktorok 2011-ben, INT1). 1. táblázat: Különböző folyóiratokban megjelent cikkekben hivatkozott tételek átlagos száma (Forrás: SCImago)

Folyóirat Catena Applied Geography Annals of Tourism Research Journal of Marketing Social Geography Földrajzi Értesítő Tájökológiai Lapok

Hivatkozott szakirodalom a cikkekben 2011-ben (átlag) 44 48 60 58 56 25 30

A kérdés az, hogy kell-e és milyen feltételekkel indulhat a versenyen egy folyóirat, illetve kell-e ilyen magyar folyóirat és hány? A feltételek, nem bonyolultak: elvileg kívánatos, hogy a szerkesztők különböző intézményből jöjjenek, minden kézirat írott legyen, névtelenül több kolléga (minimum kettő) bírálja a tanulmányt (akik nem szerkesztők és nem tartoznak a kiadvány valamilyen tudományos bizottságába), rendszeres megjelenésű legyen (min. 2 kötet/év). Ezek a tényezők sok munkát igényelnek (pl. a szerkesztés, a cikkek lektoráltatása, ennek kezelése, a folyóirat marketingje szép feladatokat adhat), amikhez elsősorban befektetendő erőforrás kell. A fenntartás, pl. a fenti feladatokat elvégző munkatárs(ak) alkalmazása, a kötet anyagának előállítása, esetleg nyomtatása jelentősebb költséget igényelhetnek és a fenntarthatóság – bevételekből – csak hosszabb távon biztosítható. Ekkor jogos a felvetés: szükséges hazai IF földrajzi folyóiratot indítani? Az ismert, hogy (irányoktól is függően) ma sem könnyű a hazai magyar nyelvű szakfolyóiratokat megtölteni, de egy IF-os folyóiratnál jelentősen nőhet az érdeklődés, és a cél, hogy az eredményeket nemzetközi keretbe ágyazzuk biztos (és nem csak marketing célú) hasznot jelenthet a tudományos kihívásainkra és a szakmai presztízs növekedésére. Az is látható, hogy egy ilyen folyóiratot vagy jól definiált, szűkebb szakmai, vagy regionális irányból érdemes indítani (mert sok érdemes hívó szót már „levadásztak”).

Mit nyerünk és mit veszítünk? A kérdés érdekes. Érdekes, mert az elkövetkező évtizedben mi, földrajzosok is

be fogunk állni a sorba és az ISI által nyilvántartott folyóiratokban fogunk

184

publikálni. Nincs más választásunk. Enélkül még a hazai pályázatok elnyerésére sem lesz esélye annak a pályázónak, akinek nincs (elegendő!) IF-a, illetve SCI (ISI lapokban történt) hivatkozása. Továbbá nem kaphat doktori (PhD) fokozatot, nem habilitálhat és nem lehet akadémiai doktor sem. Ezen kívül intézetek, doktori iskolák, egyetemek minősítése múlhat rajta, hogy milyen publikációk születnek adott intézményben. Vagyis az egyetlen esélyünk az, hogy mi is ezekbe a kitüntetett folyóiratokba küldjük a kutatási anyagainkat. De akkor baj ez, vagy sem? Véleményünk szerint a minőség igen fontos tényezője a kutatásnak. Valljuk meg, hogy ha igazán meg akarjuk méretni a kutatásaink minőségét, akkor nem állhatunk meg a hazai lapokban való közlésnél. Az impakt faktor egyfajta fokmérője az adott lap minőségének. Minél magasabb az IF, annál többen küldenek be cikket és annál jobban tudja kiszűrni a folyóirat is a legjobb publikációkat. Pontosabban az elfogadás igen sok esetben egy igen hosszú procedúra kezdetét jelenti: több bírálat és a szerkesztő(k) iránymutatása alapján ki kell javítani az anyagot, és amire eljön a megjelenés, már rá sem ismerünk, az eredeti kézirat annyira átalakult, hogy nem is hasonlít a végeredményre (az akár 2-3-4 körben, több évig is eltartó javítások eredményeként). A magasabb impakt faktor arra is garancia lehet, hogy korrekt bírálatot kapjunk a kéziratunkra. Csak „kis” lapok engedik meg maguknak azt a „luxust”, hogy különösebb szakmai magyarázat nélkül utasítják el a cikket. Az, hogy a szakmánknak fel kell vállalni az IF-es versenyben való indulást az már egy évtizede is terítéken lévő kérdés volt. Ekkor azonban az volt még fontos – döntésformáló kollégák is érveltek amellett –, hogy a földrajz nemzeti tudomány és ezért nem kell a nemzetközi terepen küzdenünk értékeinkért. Szerencsének tartom, hogy ez az álláspont generációs maradt és egyre több fiatal kollegánk rendelkezik már vállalható eredménnyel, és lehet büszke teljesítményére. Mindenesetre ez a generációs kérdés véleményünk szerint a kívánatos irányba mozdul, a „legkellemetlenebb” helyzetben a 40-50 éves korú kutatók vannak, akik a fiatalabbak más álláspontját már nem tudják maradéktalanul követni, az idősebbek pedig többnyire már nem tudják felvenni a 40-50-es korosztály ilyen értékmérő személetét. Úgy ítélhető meg, hogy ezen a területen az indokolható szemléletformálás erőteljesebben elindult. Az elvárás, hogy korrekt versenyen induljunk. A fenti IF számolás okán egy kisebb létszámú geográfus szakmai közösség (jóval kevesebb szakemberrel és kevesebb folyóirattal nem) tudja azt az IF számot teljesíteni, mint biológus, kémikus vagy orvos. Itt emiatt igen nagy eltérések lehetnek az értékekben, nagyon nehéz hiteles adatokat adni erről, de olyan becslést lehet adni, hogy ha a földrajztudomány IF száma 1, akkor „ugyanilyen” munka a biológia tudományban 2-3x akkora, a kémiában mintegy 2-5x, az orvosi folyóiratban 68x-szoros értéket hordoz. Sok számolással sok probléma van. Nagyszámú IF-es folyóirat létezik a szakmában, kérdés: melyikeket vegyük számításba, hány

185

szerző készítette az adott művet stb. A földrajztudományon belül megkísérelhető egy becslés, amely összehasonlítja a természet- és társadalom-földrajzi folyóiratok „értékét”. A becsléshez leggyakrabban használt folyóiratotok közül 14 természetinek és 14 társdalom földrajzinak mondhatót használtunk fel. Ezeknek elégé egyveretűnek ítélhető a szerzőgárdája. Természetesen több tucat olyan folyóirat létezik, amelyben mindkét megközelítés helyet tud kapni ezeket most nem vontuk be számolásba. A kiválasztás ne reprezentatív és tekinthető problémásnak, de mégis jelezhet egyfajta összehasonlítást. A társadalomföldrajzba az alábbiakat vontuk be (2. táblázat). 2. táblázat: Néhány földrajzi tematikájú folyóirat impakt faktora 2011-ben (Forrás: ISI Web of Science)

Társadalomföldrajzi folyóiratok Progress in Human Geography Economic Geography Journal of Economic Geography Journal of Economic Geography Journal of Transport Geography Annals of AAG Area Urban Geography International Journal of Urban and Regional Research Urban Studies Social and Cultural Geography Regional Studies European Planning Studies Geogr. Annaler – Human Geography

IF

Természetföldrajzi folyóiratok 3,55 Progress in Physical Geography 3,45 Regional Environmental Change 3,26 ISPRS Journal

IF

3,26 Geomorphology,

2,52

2,54 Quaternary Research 2,17 Hydrological Processes 1,37 Earth Surface Processes and Landforms 1,36 Landscape and Urban Planning 1,34 Ambio

2,51 2,49 2,43

1,28 Catena 1,27 International Journal of GIS 1,19 Geogr. Annaler – Physical Geography 0,68 Physical Geography 0,61 Cartographic Journal

1,89 1,47 1,10

3,36 3,00 2,89

2,17 2,03

0,98 0,59

A két csoport 2011-es adatait összehasonlítva hasonló eredményt kapunk. A leginkább felkeresett 14 társadalom-földrajzi folyóirat átlag IF értéke 1,95, természetieké 2,1 értékre adódott. Egyrészt az a következtetés vonható le, hogy minden irányban – a kiemelkedő folyóiratoknál hasonló mértékben – létezik a

186

szakma számára rangos publikációs lehetőség. Ennek a kérdéskörnek a további boncolása megér egy kis energia-befektetést. Másrészt nem az IF nagyságára, hanem meglétére kell figyelmet fordítani. Kis IF értékű folyóiratoknak gyakran nagyobb az „elfogadottsága”, mint nagy értékűnek (pl. Zeitschrift für Geomorphologie versus Carpathian Journal – 0,7 kontra 1,5). Azaz egy megcélzott folyóiratnál elsősorban legyen IF értéke, és hogy mekkora az másodlagos kérdés. Ezek a folyóiratok mindig az új eredményeket keresik. A legjobb folyóiratokban igen nehéz olyan témát publikálni, melyben korábbi módszerekkel mutattunk ki valamit. Rá vagyunk kényszerülve arra, hogy folyton újabb és újabb „újszerű” eredményt alkossunk, így a rendszer nem enged ellustulni és leragadni egy-egy témánál, tovább kell fejlődnünk. De hol van itt akkor a baj? Véleményünk szerint a baj az, hogy ez a fajta publikálás megszünteti a magyar nyelvű folyóiratokat. Ezért fontosnak tartjuk azt, hogy a külföldi, idegen nyelvű cikkírás mellett szánjunk időt arra is, hogy fenntartsuk a hazai lapokat. Kutatásaink jelentős része hazai témákkal foglalkozik, amit sokszor szeretnénk szélesebb körben bemutatni. Ehhez elengedhetetlen a minőségi magyar nyelvű cikkek készítése. Nem várhatjuk a szélesebb olvasói közösségtől (sokszor döntéshozóktól, vagy egyszerűen csak érdeklődő laikusoktól), hogy az angol cikkeinket olvassák (amelyek sokszor 2530 USD ellenében tölthetők le a kiadók honlapjáról). Ehhez persze fontos az akadémiai háttér támogatása is, azaz ennek az erőfeszítésnek az elismerése. Itt arra gondolunk, hogy néhány kitüntetett hazai lapban (pl. Földrajzi Közlemények, Tér és Társadalom, Falu, Területi Statisztika, Hidrológiai Közlöny, Tájökológiai Lapok, Geodézia és Kartográfia) megjelent publikációt el kell ismerni tudományos teljesítményként.

Összegzés Reméljük, hogy cikkünkkel sikerült irányt mutatni a fiatalok számára. Az „impakt faktor” nem mítosz, elérhető mindenki számára. Pontosabban csak azok számára, akik megpróbálják. A cikkek megjelenése sokáig tart, meg kell szoknunk az elutasítást és a kemény kritikákat, de feladni nem szabad. A végén azonban mi magunk is másként nézünk a megjelent cikkre, büszkék lehetünk a verejtékes munka eredményére.

A szerzők ezúton kívánnak Ekéné Ilike tanárnőnek boldog születésnapot és még sok egészséges évet! Tanítványként (Szabó Szilárd) külön is megköszönöm Tanárnőnek, hogy megosztotta velünk a lényeglátó szemléletét és a pozitív, előremutató gondolkodásmódját. A vizsgákra való felkészülés az IF-os folyóiratokban publikáláshoz volt hasonlítható, de a végén a kapott jegyet mindig meg is becsültük . 187

Irodalomjegyzék AMIN, M. – MABE, M. (2000): Impact factors: use and misuse. Perspectives in Publishing. 1:1-6. DAY, R.A. (1995): How to Write and Publish a Scientific Paper. Cambridge University Press, 4th Ed., Cambridge HEINGL, T. – GOULD, M. (2006): The Unofficial Guide for Authors, EUR 22191 EN, 54 pp. Office for Official Publications of the European Communities, Luxemburg. ISBN: 92-79-01703-9 INT1: 2010-ben impakt faktort kapott magyar folyóiratok, http://minerva.mtak.hu/wp-content/uploads/2011/08/2010_if_hun.pdf MJR: Master Journal List, http://ip-science.thomsonreuters.com/mjl/ SCImago: Journal and Country Rank, http://www.scimagojr.com/

188

Tóth Antal63 – Patkós Csaba64

A BŰNÖZÉS TELEPÜLÉSSZINTŰ JELLEMZŐI HAZÁNKBAN A HARMADIK ÉVEZRED ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN Tanulmányunkkal is tisztelettel köszöntjük kerek évfordulós születésnapján EKÉNÉ DR. ZAMÁRDI ILONA Tanárnőt, akinek magas szintű oktatási és kutatási tevékenysége, szakmai igényessége, hallgatóinak, fiatal kollégáinak mentorálása, és mindenekfölött humánuma példaértékű minden felsőoktatásban dolgozó számára. Kedves Ilike! Isten éltessen! Bevezetés A bűnözés, bűnüldözés, bűnmegelőzés, a közbiztonság, a szubjektív biztonság a társadalom döntő részét érdeklő-érintő, a lakosság életminőségét közvetlenül befolyásoló jelenségek, amelyek elméleti és gyakorlati tanulmányozása olyan interdiszciplináris megközelítést igényel, amelyben a geográfiának is jelentős szerepet kell kapnia. Magyarországon a rendszerváltás óta végbement gyökeres társadalmi-gazdasági változások, a bűnözés növekedése, struktúrájának átalakulása, a lakosság biztonságérzetének nagyfokú meggyengülése különösen indokolttá, aktuálissá teszik a kriminalitás kutatását. A negatív jelenségek is térségspecifikusak, így a bűnözés terén is kimutathatók jelentős területi különbségek. Ezeket a területi differenciákat, a bűnözés tér- és időbeli aspektusait vizsgálja a kriminálgeográfia (bűnözésföldrajz), amely alkalmazott szociálgeográfiai ágazat, a kriminológia és a társadalomföldrajz között álló inter-szubdiszciplína (Tóth A., 2007). A magyar geográfusok csak az 1980-as évek végétől folytatnak, folytathatnak kriminálgeográfiai vizsgálatokat. Kovács Z. (1989, 1990) úttörő jellegű kutatásai után Michalkó G. (2002, 2005) elsősorban a turizmus és a kriminalitás tér- és időbeli összefüggéseit elemezte. A bűnözés területi jellemzőit megyei szinten (is) vizsgálta például Tóth A. (2007), Mátyás Sz. (2011, 2012), valamint Piskóti Zs. (2010). Jelen tanulmányunk célja megvizsgálni, hogyan változott a rendszerváltás után az ismertté vált/regisztrált bűnözés (bűncselekmények, bűnelkövetők) terjedelme hazánkban, továbbá melyek a legfontosabb jellemvonásai a bűnözés területiségének települési szinten. 63 64

Főiskolai docens, Eszterházy Károly Főiskola, Eger Főiskolai docens, Eszterházy Károly Főiskola, Eger

189

Az ismertté vált/regisztrált bűnözés terjedelmének alakulása Hazánkban a bűnözés 1970–1980 közötti alakulására a kiegyenlítettség, a kismértékű változások voltak jellemzőek.65 Az ismertté vált (2009-től: regisztrált) bűncselekmények66 száma 110 ezer – 130 ezer között volt ebben az évtizedben. Az ismertté vált bűncselekmények száma, gyakorisága az 1980-as években indult növekedésnek, s a növekedés üteme különösen az évtized második felében gyorsult fel: 1980-ban 130 ezer, 1985-ben 166 ezer, 1988-ban 185 ezer, 1989-ben már 225 ezer bűncselekmény vált ismertté (1. ábra).

1. ábra: Az ismertté vált/regisztrált bűncselekmények és az ismertté vált/regisztrált bűnelkövetők száma Magyarországon (1980-2011) Forrás: saját szerkesztés az ERÜBS/ENYÜBS67 adatai alapján

A rendszerváltás idején a tendencia tovább folytatódott, a bűnözés még nagyobb mértékben, szinte robbanásszerűen növekedett: 1988-1991 között az 65

A kriminológusok számottevő részének véleménye szerint a szocialista időszak bűnözési adatai valamilyen mértékben „kozmetikázottak” voltak, kedvezőbb képet mutattak a ténylegesnél. A diktatórikus rendszerekben egyébként is alacsonyabb az ún. köztörvényes bűncselekmények száma, mint a demokráciákban, ahol a nagyobb bűnözés a kiterjesztett szabadságjogok negatív hozadéka (Pusztai L., 1995). 66 Az ismertté vált/regisztrált bűncselekményeket az elkövetés helye szerint tartják nyilván. 67 Egységes Rendőrségi és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika, 2008-tól Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS).

190

ismertté vált bűncselekmények száma 2,4-szeresére nőtt. Ebben a társadalmi dezorientáltság, a társadalmi értékrend zavarai és az erkölcsi normák hatóerejének csökkenése; az államhatalom gyengülése, a jogbizonytalanság; a tisztességtelen szabad verseny és a gyors meggazdagodási vágy felélénkülése, a gazdasági recesszió, a lakosság jelentős hányadának létbizonytalansága, életszínvonalának csökkenése, a munkanélküliség; a fokozódó társadalmi igazságtalanságok, egyenlőtlenségek és egyenlőtlen esélyek; valamint a nemzetközi migráció felerősödése és a nemzetközi szervezett bűnözés megjelenése egyaránt szerepet játszottak. A növekvő tendencia (kisebb törésekkel) egészen 1998-ig folytatódott, amikor az ismertté vált bűncselekmények száma 600 ezres értékkel, az 1990-es adat 176%-ával érte el eddigi csúcspontját. Ebben egy mintegy 78 ezres esetszámú (egyenként igen kisértékre elkövetett) fővárosi csalássorozat játszott jelentős szerepet, s nem a reális társadalmi folyamatok okozták ezt a kiugró értéket (Mátyás Sz. 2011). 1998 után, és az ezredfordulót követő első évtizedben csökkent az ismertté vált/regisztrált bűncselekmények száma (2009-ben 400 ezer alá), új egyensúlyi szinten stabilizálódott (2010-ben az előző évihez képest több mint 13%-kal nőtt a bűncselekmények száma, de most még nem állapítható meg, hogy ez egy negatív tendencia kezdete, vagy a nyilvántartással kapcsolatos rendőrségi gyakorlat megváltozásának a következménye). Az ismertté vált bűnelkövetők68 száma az 1970-es évtizedben 66 ezer – 80 ezer között volt. Számuk (hasonlóan az ismertté vált bűncselekmények számához) az 1980-as évektől indult növekedésnek (1. ábra): 1983-ban meghaladta a 80 ezret, 1986-ban a 90 ezret, 1989-ben 89 ezer volt.69 1990-ben 112 ezer bűnelkövető vált ismertté (az előző évinél 26%-kal több), számuk 1992-ig tovább nőtt, de a növekedés üteme jóval elmaradt az ismertté vált bűncselekmények növekedési ütemétől. Néhány éves stagnálás után 1997–1998ban volt egy újabb jelentős növekedés: az ismertté vált bűnelkövetők száma 1998-ban 140 ezres értékkel, az 1990-es adat 125%-ával érte el eddigi csúcspontját. Ezt követően ennek a mutatónak az értéke is csökkenő tendenciát mutatott (2004–05-ben, továbbá 2010-ben emelkedés volt), 2011-ben már „csak” 113 ezer bűnelkövető vált ismertté. Összegzésként megállapítható, hogy az ismertté vált bűnelkövetők számának tendenciája alapvetően hasonlóan alakult, mint az ismertté vált bűncselekményeké, viszont terjedelmének és dinamikájának változása jóval elmaradt attól. Ennek oka egyrészt a felderítési arány relatív romlása, másrészt a gyakoribbá vált halmazati és sorozat-bűnelkövetés.

68

Az ismertté vált/regisztrált bűnelkövetőket lakóhelyük szerint tartják nyilván. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az 1980-as évek végére léptek vétőképes korba az ún. Ratkó-korszak második generációjának (a „Ratkó-unokáknak”) a ’70-es évek első felében született tagjai. 69

191

A nemzetközi összehasonlítást a jogi definíciók különbözősége, az eltérő eljárási és adatszolgáltatási rendszerek70 nehezítik, így csak becslésekre adnak lehetőséget (a 100.000 lakosra jutó bűnözési arányszámok összehasonlításával) vagy csak egyes, viszonylag jól körülírható bűncselekményeket lehet összehasonlítani. Az összevetést akadályozza az is, hogy a különböző országokban eltérő a hatóságok tudomására jutott és a rejtve maradt (látens) bűncselekmények aránya. Magyarország bűnözése nemzetközi szinten egyébként az elmúlt két évtized növekedése ellenére nem tekinthető magasnak, az európai középmezőnyben található (Kertész I., 1999, European Sourcebook of Crime and Criminal Justice Statistics – 2010, Tavares, C. – Thomas, G. – Bulut, F., 2012).

A bűnözés települési szintű jellemzői Települési szintű elemzésünk során a 2001–2011 közötti időszakot vizsgálhattuk, hiszen a tanulmány megírásának időpontjáig erre vonatkozóan kerültek feltöltésre az adatok az ENYÜBS adatbázisában.71 Bár az ENYÜBSben a bűncselekmények és a bűnelkövetők abszolút száma is megtalálható, az arányosabb összehasonlíthatóság miatt természetesen a 100.000 lakosra jutó adatokat használtuk fel. A vizsgált időszak településenkénti adatait átlagoltuk, az így kapott értékek alapján Magyarország településeit sorba állítottuk. Az áttekinthetőség érdekében térképen csupán a 30072 legjobb, illetve legrosszabb értékkel bíró települést ábrázoltuk az elkövetett bűncselekmények helyszíne és az elkövetők lakóhelye kategóriákban egyaránt. A bűncselekmény kategóriában a legkedvezőbb helyzetű települések (2. ábra) között egyetlen város sem található. A jellemzően kis lélekszámú települések között legnépesebb a 6 ezer lakost el nem érő Kartal. A térképen megfigyelhető, hogy ezeknek a biztonságos kistelepüléseknek legjelentősebb halmaza Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyékben található.

70

Európa fejlettebb országainak többségében a bűnügyi statisztikák a kisebb súlyú jogsértéseket, az ismertté vált szabálysértések adatait is tartalmazzák. Továbbá a kriminálstatisztikai rendszerek egyes országokban a nyomozások kezdetén (inputján), máshol a nyomozások valamely későbbi szakaszában, harmadik részükben pedig a nyomozások végén (outputján) végzik a statisztikai megfigyelést (Erdősi S., 2002). Az input statisztika adatai magasabbak, mint az output statisztikáé (Kertész I., 1996). 71 Az adatbázisban található néhány számszakilag, vagy formátumában hibás adat, így az elemzés előtt esztendőről esztendőre át kellett vizsgálnunk valamennyit. 72 Ez a hazai településállomány közel egytizedét jelenti.

192

2. ábra: A 300 legkedvezőbb helyzetű település az ismertté vált/regisztrált bűncselekmények 100.000 lakosra jutó számának számtani átlaga alapján (2001–2011) Forrás: saját szerkesztés az ERÜBS/ENYÜBS adatai alapján

A 100.000 lakosra jutó elkövetett bűncselekmények tekintetében a leginkább fertőzött települések (3. ábra) földrajzilag, illetve a településméretet tekintve is jellegzetes képet mutatnak.

3. ábra: A 300 legkedvezőtlenebb helyzetű település az ismertté vált/regisztrált bűncselekmények 100.000 lakosra jutó számának számtani átlaga alapján (2001–2011) Forrás: saját szerkesztés az ERÜBS/ENYÜBS adatai alapján

193

A térképről jól leolvasható, hogy a Balaton térségének számos települése kiemelkedően magas fajlagos bűncselekmény számmal rendelkezik. A Balaton térségén túl más, fontosabb turisztikai desztinációt jelentő településeket is találhatunk ebben a csoportban (pl. Abádszalók, Cserkeszőlő, Gárdony, Velence). Ezen kívül – a határrendészeti esetek miatt – a határátkelőhelyek (Ártánd, Beregsurány, Hegyeshalom, Rédics, Röszke, Tornyosnémeti, Udvar, Záhony) fertőzöttsége emelhető ki. Meg kell még jegyezni, hogy a megyeszékhelyek többsége (Zalaegerszeg és Veszprém kivételével), illetve több budapesti kerület (I., II., V-XIV., XIX., XXIII.) is ebbe a kategóriába került.73 A bűnelkövetők lakóhelye szerinti tematikus térképek a fentiekben vázoltaktól eltérő helyzetet mutatnak. A 300 legkedvezőbb helyzetű település legnagyobb része a NyugatDunántúlon található, kisebb számban előfordulnak még a Dél-Dunántúlon, illetve Észak-Magyarország nehezen elérhető aprófalvas térségeiben is (4. ábra). Érdekességek, hogy ebben a csoportban csupán két 3 ezer lakos feletti település található, Pilisszentiván és Földes; valamint nyolc olyan kistelepülés is van, ahol a mutató értéke nulla.

4. ábra: A 300 legkedvezőbb helyzetű település az ismertté vált/regisztrált bűnelkövetők 100.000 lakosra jutó számának számtani átlaga alapján (2001–2011) Forrás: saját szerkesztés az ERÜBS/ENYÜBS adatai alapján

73 A kriminológusok már régebben megállapították, hogy a városok bűnözési intenzitása magasabb, mint a községeké, és a bűnözés intenzitásának növekedése egyenesen arányos a települések népességszám-növekedésével (Dávid G., 1988). A nagyvárosi anonimitás, az itt élő nagyszámú potenciális bűnelkövető, a sérthető értékek koncentrálódása, a legtöbb kihívás, elkövetési alkalom, az elkövetők felderítésének kisebb aránya magyarázza a nagyobb települések kimagasló számait.

194

Egyértelműen beazonosítható, hogy Északkelet-Magyarország számos településén magas a 100.000 lakosra jutó bűnelkövetők száma (5. ábra).

5. ábra: A 300 legkedvezőtlenebb helyzetű település az ismertté vált/regisztrált bűnelkövetők 100.000 lakosra jutó számának számtani átlaga alapján (2001–2011) Forrás: saját szerkesztés az ERÜBS/ENYÜBS adatai alapján

Különösen kiemelkedik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szatmári és tiszaháti térsége, Hajdú-Bihar megyében a bihari térség, Borsod-Abaúj-Zemplén számos térsége (Cserehát, Ózd körzete), Dél-Heves, illetve a Cserhát néhány falva. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Közép-Tisza-vidék és a Tiszazug egyes települései is ide sorolhatók. A másik nagy tömb ebben a kategóriában a Dél-Dunántúlon található: Baranya, Somogy, Tolna, illetve Zala megyei települések. A fővárosban mindössze a VIII. kerület került be a legrosszabb 300 közé. Látható, hogy egy északnyugat–délkeleti irányú tengely mentén helyezkednek el azok a megyék (Vas, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés), amelyek területén egyáltalán nem vagy pedig csak néhány település tartozik ebbe a kategóriába. Érdekes következtetések levonására ad lehetőséget, ha ezt a térbeli eloszlást összevetjük az elmaradott térségek elhelyezkedésével. A 311/2007. (XI. 17.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott, kedvezményezettnek minősített kistérségek és az ismertté vált/regisztrált bűnelkövetők lakóhelye szerinti legrosszabb helyzetű települések láthatóan jelentős átfedésben vannak.

195

Megállapíthatjuk tehát, hogy leginkább az elmaradottabb térségekben magasabb a bűnelkövetők gyakorisága.74 Természetesen ebben a kategóriában is igen magas az aprófalvak aránya, ahol alig néhány bűnelkövető is a legrosszabbak közé taszíthatja a települést.75 A csoport népesebb (5 ezer lakos feletti) tagjai (Egyek, Jászladány, Hajdúhadház, Nyírbátor, Tiszavasvári, Ózd, Budapest VIII. kerület) markáns társadalmigazdasági jegyekkel rendelkező települések, településrészek.

Összegzés A rendszerváltás után robbanásszerűen nőtt Magyarországon a bűnözés, majd stabilizálódott, és új egyensúlyi szint alakult ki. A regisztrált bűnözés volumene a 2000-es évek első évtizedében jelentős mértékben meghaladta a szocialista időszak bűnözését, de egyúttal jóval alatta marad az 1990-es évek csúcsértékeinek. A bűnözés területiségét vizsgálva települési szinten elemeztük a rendelkezésre álló adatokat, és összevetettük a kirajzolódó kriminálgeográfiai mozaikot néhány, a hazai térszerkezetre jellemző sajátossággal. Megállapítottuk, hogy az elkövetési hely szerinti bűncselekmények és a lakóhely szerint nyilvántartott bűnelkövetők területi megoszlása eltér egymástól, ami alapján bűnbefogadó, illetve -kibocsátó térségeket különíthetünk el. A bűncselekmények esetében Budapest, a nagyvárosok, a turisztikai központok és a határátkelőhelyek fertőzöttségét emelhetjük ki, míg az ország északi, északkeleti része bűnkibocsátó terület.

Irodalomjegyzék DÁVID G. (1988): A városi bűnözés intenzitása. Belügyi Szemle 10. sz. pp. 1625. ERDŐSI S. (2002): Régi-új javaslatok a bűnözés méréséhez. Belügyi Szemle 4. sz. pp. 109-128. KERTÉSZ I. (1996): A bűnügyi statisztika nemzetközi összehasonlításának lehetőségei. Statisztikai Szemle 1. sz. pp. 16-34. KERTÉSZ I. (1999): A bűn európai útjain. Belügyi Szemle 9. sz. pp. 45-100. 74 Továbbgondolásra érdemes, hogy bizonyos kriminálstatisztikai adatokat is figyelembe vehetnénk az elmaradottság meghatározásakor, illetve tágabban értelmezve: a területfejlesztési programok megfogalmazásakor is nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni ezen társadalomstatisztikai jellemzőkre. 75 A kisebb településeken – a torzító hatás miatt – ezeknek az adatoknak inkább csak tájékoztató, mint tudományos-elemző értékük van (Vavró I., 1993).

196

KOVÁCS Z. (1989): A bűnözésföldrajz lehetőségei hazánkban. Műhely 9. sz. MTA FKI, Budapest, 11 p. KOVÁCS Z. (1990): A bűnözésföldrajz szerepe a városi környezetminősítésben. Műhely 6. sz. MTA FKI, Budapest, 13 p. MÁTYÁS SZ. (2011): A Debreceni Rendőrkapitányság kriminálgeográfiai elemzése. PhD disszertáció, Debreceni Egyetem. http://dea.unideb.hu/dea/bitstream/2437/110145/4/%C3%A9rtekez%C3%A9 s_v%C3%A9gleges-t.pdf MÁTYÁS SZ. (2012): A Debreceni Rendőrkapitányság elkövetői és bűnelkövetői vonzáskörzete. Magyar Rendészet 2. sz. pp. 41-49. MICHALKÓ G. (2002): Magyarország turizmusának kriminálgeográfiája. Belügyi Szemle 10. sz. pp. 68-85. MICHALKÓ, G. (2005): Zusammenhang zwischen Kriminalität und Tourismus in Ungarn. Europa Regional 2. sz. pp. 76-82. PISKÓTI ZS. (2010): A társadalomföldrajzi tényezők és a bűnözés összefüggéseinek vizsgálata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. – In: Dobróka M. – Gyulai Á. – Dabasi Halász Zs. (szerk.): Diáktudomány. A Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Munkáiból 2009-2010. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, pp. 23-30. PUSZTAI L. (1995): A bűnmegelőzés dilemmája. – In: Kriminológiai és Kriminalisztikai Évkönyv 32. pp. 5-57. TAVARES, C. – THOMAS, G. – BULUT, F. (2012): Crime and Criminal Justice, 2006-2009. Statistics in focus 6. sz. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-12006/EN/KS-SF-12-006-EN.PDF – utolsó letöltés: 2012.02.24. TÓTH A. (2007): A bűnözés térbeli aspektusainak szociálgeográfiai vizsgálata Hajdú-Bihar megyében. PhD disszertáció, Debreceni Egyetem. http://hdl.handle.net/2437/6472 VAVRÓ I. (1993): A bűnözés területi adatai 1981-1990. – In: Enyedi Gy. (szerk.): Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, pp. 275-295. Wetenschappelijk Onderzoek- en Documentatiecentrum (WODC) (2010): European Sourcebook of Crime and Criminal Justice Statistics – 2010. http://europeansourcebook.org/ob285_full.pdf – utolsó letöltés: 2012.02.24.

197

Tóth Tamás76– Szegedi Sándor77

A DENDROMASSZÁRA ALAPOZOTT HŐENERGIATERMELÉS REALITÁSA MAGYARORSZÁGON Bevezetés A gazdasági és a lakossági energiaigény zavartalan, és folyamatos kielégítése minden társadalom alapvető feladata. Energiatakarékos termelés–fogyasztás érhető el a fosszilis energiahordozók felhasználási ütemének mérséklésével, a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű felhasználásával, valamint a (rossz) fogyasztói szokások megváltoztatásával. Hazánkban a megújuló energiaforrásokra alapozott decentralizált hőenergiatermelésre leginkább a szilárd biomassza használható fel. A fosszilis energiahordozók drágulása miatt egyre inkább előtérbe került a tűzifa intenzívebb felhasználása. Jelen tanulmány arra keresi a választ, hogy a jelenleg felhasználható dendromassza milyen feltételek mellett képes kielégíteni a folyamatosan növekvő igényeket.

A biomassza-alapú energiatermelés általános jellemzése Magyarország adottságait figyelembe véve a megújuló energiaforrások közül eltérő mértékben és feltételekkel, de mindegyik alkalmazására van lehetőség. A megújulók felhasználásának kiválasztása során figyelembe kell venni, hogy a hasznosítás metódusa erősen függ a forrás mennyiségétől, a rendelkezésre állás gyakoriságától, a tárolhatóság lehetőségeitől. Ezen túlmenően meghatározó lehet még a felhasználás módja, komfortszintje, a hasznosítás gazdasági feltételei, valamint a társadalmi megítélésben, köztudatban betöltött szerep. A sokrétű szempontrendszernek részben vagy egészben a biomassza energetikai felhasználása képes eleget tenni. A biomassza kifejezés mára széles körben, gyakran használt gyűjtőnév, amelybe éppúgy beletartozik az alapanyagok kérdésköre, mint a szerves anyagok felhasználási lehetőségei, technológiái. A biomassza a termelésifelhasználási láncban elfoglalt helye alapján lehet elsődleges (természetes vegetáció), másodlagos (állatvilág, állattenyésztés fő- és melléktermékei, hulladékai) vagy harmadlagos (mindenféle emberi tevékenységhez kapcsolódó szerves eredetű hulladékok és melléktermékek) (Láng I., 1984; Pecznik P., 2004). 76 77

Egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem Meteorológia Tanszék Tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem Meteorológia Tanszék

198

A biomassza termelés elsődleges célja egyrészről az élelmiszer, a takarmány és ezekhez kapcsolódó anyagok biztosítása, másrészről a gazdaság, elsősorban a fa-, (papír-, fűrész-, bútor-és építő)ipar számára szükséges termékek előállítása. Ezek kielégítés során képződött melléktermékek, hulladékok, és a megtermelt, de fel nem használt mennyiségek, valamint fennmaradó területeken céltermékként előállított biomassza használható fel energetikai célokra. Az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődése és a növekvő életszínvonal egyre nagyobb energiaigénnyel párosult, amelynek a mértékét nem csökkentette a közelmúltban a világon végigsöpört gazdasági válság, valamint a számos kőolaj és földgáz exportáló országot érintő társadalmi – politikai krízis. Az energiaköltségek tovább emelkedése nemcsak az egyes országok gazdaságát és költségvetését terhelte meg, hanem az importfüggőség révén az energetikai kiszolgáltatottságot és sebezhetőséget is növelte. Az EU-ban és így Magyarországon is központi kérdéssé vált az energia, és egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a biomassza intenzívebb energetikai hasznosítása iránt. A biomassza felhasználása révén lehetővé válik az átalakítás típusától, céljától függően a szén, a kőolaj, a földgáz és az atomenergia helyettesítése, részleges kiváltása (Büki G., 2009). A bioenergiahordozók halmazállapot átalakítási és felhasználási módok szerint is csoportosíthatók (1. ábra). Szilárd halmazállapotú, tüzelési célra használt biomassza főtermékként lágy és fás szárú energianövényekből áll, melléktermékként a mező- és erdőgazdaságból, valamint a feldolgozóiparból kerül ki. Ezek egyrészét közvetlenül, míg egy másik részét valamilyen átalakítást (aprítást, tömörítést) követően égetik el. Az így kapott hőenergiát vagy közvetlenül hő formájában hasznosítják (többek közt a lakosság és az ipar), vagy konverziót követően villamos energiát állítanak elő belőle. Ily módon a biomasszából származó elektromos áram az összes felhasználási területet érinti, és jelentős megtakarítást eredményezhet a földgáz, de áttételesen a szén és a hasadóanyag felhasználásban is. Folyékony halmazállapotú energiahordozó alapanyagaként egyrészt az olajos, másrészt a magas cukor/keményítő/cellulóz tartalmú növények jönnek számításba. A biodízelt a magas olajtartalmú növények termékeiből préseléssel kinyert trigliceridek átészterezésével, vegyi úton állítják elő. Az alkohol alapú hajtóanyagokat (etanol, metanol) a nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmazó növényekből erjesztéssel, illetve hidrolízis és fermentáció segítségével, majd pedig desztillációval nyerik. A biomassza felhasználásához kapcsolódó előnyök és hátrányok mérlegelése során mind gazdasági, mind környezetvédelmi téren itt mutatkozik a legtöbb vitás kérdés (Kazai Zs.–Varga K., 2007; Gyulai I., 2009).

199

1. ábra: Energianyerésre alkalmas biomassza-féleségek, a felhasználási területek, valamint a fosszilis energiahordozók kiváltásának kapcsolata (Büki G., 2009; Németh K., 2011 alapján saját szerkesztés)

A tüzelésre és hajtóanyaggyártásra nem, vagy csak kis hatékonysággal használható szerves anyag még alkalmas biogáz előállítására. A számos biogáz termelési lehetőség közül három terület emelkedik ki, mégpedig a mezőgazdaság és az állattenyésztés melléktermékeinek, hulladékainak; a szennyvíztisztítók anyagainak és a szennyvíziszapnak a feldolgozása; valamint a települési hulladékokból képződő depóniagáz. Mindegyik eljárás beruházás igényes, üzemeltetése szigorú technológiai fegyelmet kíván. A biogáz termelés környezetkímélő eljárás, alkalmas a mezőgazdasági és az állati eredetű melléktermékek és hulladékok ártalmatlanítására, valamint értékes biotrágya előállítására (Szendrei J., 2005). Magyarország kedvező bioenergetikai potenciállal rendelkezik. A társadalmi igények, az ökológiai korlátok és a gazdasági viszonyok kívánalmait figyelembe véve a biomassza maximálisan megtermelhető és felhasználható mennyiségének becslése jelentős eltéréseket mutat (1. táblázat) (Dinya L., 2008).

200

1. táblázat: A hazai bioenergetikai potenciálra vonatkozó becslések (Büki G., 2009; Dinya L., 2008; Hajdú J., 2006 adatai alapján saját szerkesztés) Számítást végzők MTA Megújuló Energia Albizottsága (2005−2006) Energia Klub (2006) Hajdú (2006) Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA, 2006) FVM (2007) Büki (2009) Szélsőértékek:

Alsó érték (PJ/év) 203 58 110 145,5 260 100 58

Felső érték (PJ/év) 328 223 170

150 328

Ezen túlmenően az egyes energetikai célú ültetvények, vagy akár az erdőállományból kikerülő fa hektáronkénti mennyiségének, energiahozamának megállapításánál hasonló eltérések figyelhetők meg az egyes szerzők között (Gyulai I., 2009). Egyes EU-s országok, mint Ausztria, a skandináv országok, melyek 2020-as vállalásai messze meghaladják a Magyarországra vonatkozó irányszámot, jóval nagyobb bioenergetikai potenciállal bírnak. Összességében Magyarország lehetőségei jók, még nagy tartalékai vannak a biomassza alapú energiatermelésben. A prognózisok szerint 2020-ban az összes megújulón belül megközelítően 90%-os részarányt ér el a biomassza, amely részben összefügg azzal a ténnyel, hogy a Nemzeti Cselekvési Terv mind az öt prioritása erősen kötődik a biomassza felhasználásához. A biológiai eredetű energiaforrások hasznosításának környezeti, gazdasági és társadalmi hatásával kapcsolatban számos kérdés vetődik fel. Általában nehézséget jelent, hogy a biomasszára alapozott energiatermelési eljárások jelentős részének magas a beruházási költsége, ily módon a megtérülési idő sok esetben hosszúnak mondható. A bioenergia-hordozókra általánosságban jellemző az alacsony energiasűrűség, ezért nagyobb mennyiség/térfogat mozgatására, tárolására és feldolgozására van szükség. További problémát jelenthet a szükséges infrastruktúra és a megfelelő logisztika hiánya. Fontos szem előtt tartani, hogy kimeríthető energiaforrásról van szó, ezért a mértéktartó és fenntartható termesztés megvalósítása indokolt. A biomassza alapú energiatermelés gondos, tervszerű megvalósításával az ún. zöld gazdaság alapjai fektethetők le. Ez gyakorlatilag a vidéki térségek revitalizálását, a helyi gazdaság több lábon állását teszi lehetővé, az új munkahelyek teremtésével, régiek megtartásával, az energetikai és pénzügyi tevékenységek némi racionalizálásával.

201

A dendromassza felhasználási lehetőségei, helye, szerepe és jövőbeni várható alakulása A fenntartható és ésszerű biomassza alapú energiatermelés esetében fontos szempontnak kell lennie a lehető legkorszerűbb technológia alkalmazásának, az optimális felhasználási terület kiválasztásának, a teljes termelési és feldolgozási ciklusra vonatkozó ésszerű tervezésnek, valamint az energiaigények csökkentésének és az energiatakarékosságnak. A tüzelhető szilárd halmazállapotú biomasszák közé tartozik a tűzifa, a fás és lágyszárú energetikai ültetvények, a faipari hulladékok, a növénytermesztés és egyéb tüzelhető melléktermékek, valamint a belőlük előállított brikett és pellet. A megújuló energiaforrások közül Magyarországon a tűzifa felhasználása a legelterjedtebb és a legnagyobb mértékű. A fa szerepének és árának felértékelődése számos gazdasági folyamat és intézkedés együttes következménye. Egyrészről hozzájárul a régi, széntüzelésű erőművek 2002-től részleges vagy teljes fatüzelésre történő folyamatos átállása. Másrészről a 2008ban kezdődő gazdasági válság hatására az egyes árképzők, mint a kőolaj (termékek) ára, a dollár árfolyam változása a földgáz árában is ugrásszerű növekedést eredményezett (MEH, 2010). Magyarország az egy főre eső gázfogyasztás terén a második helyen áll Európában, ezért ez a helyzet jelentősen kiszolgáltatottá tette az egész gazdaság működését, de még a lakosság szintjén is bizonytalanságot eredményezett. Mindezek következményeként az energiát akár saját, akár értékesítési célra termelők figyelme egyre inkább a biomassza, elsősorban a fa felé fordult. A legnagyobb fogyasztók az erőművek, fűtőművek és a lakosság. A fent említett okok miatt a régi széntüzelésű erőművek, valamint az újonnan épült dendromassza-tüzelésű erőművek tüzelőanyag igénye megnőtt. A távhőszolgáltatásban is megfigyelhető a tüzelőanyag váltás, amely általában az önkormányzatok beruházásainak köszönhető. Ezeknek a kis és közepes méretű fűtőműveknek és fűtőerőműveknek a száma is egyre nagyobb felvevőpiacot fog jelenteni, főleg ha figyelembe vesszük számuk remélhető gyarapodását. Az elmúlt években bekövetkezett gázáremelkedés hatására a lakosság egy jelentős része, elsősorban a vidéken élők, és akinek módja volt rá különösebb beruházási költség nélkül – meglévő vegyes tüzelésű kazán esetén – áttért a tűzifa felhasználására. 2010-ben a nagyerőművek körülbelül 1,7 millió m3, a fűtőművek 0,07 millió m3, míg a lakosság 1,5 millió m3 faanyagot használt fel (MET, 2010). A fa, illetve a fás szárú növényekből származó tüzelőanyagok három nagy területről kerülnek ki, az erdőgazdaságból, a mezőgazdasági és faipari hulladékokból, valamint a fás szárú energetikai növénytermesztésből. Magyarország erdősültsége jelenleg 20,3%, az erdőgazdálkodási célt szolgáló területek kiterjedése pedig meghaladja a 2 millió hektárt (MGSZH

202

Erdészeti Igazgatóság, 2010). Az erdőtörvényben foglalt szigorú szabályozás mellett az országban fenntartható módon, (2004-től) éves szinten 10 millió m3 fa termelhető ki (2. ábra).

2. ábra: A hazai erdőkben a kitermelhető, a ténylegesen kitermelt faanyag, a tűzifa felhasználása és éves alakulása (az MGSZH Erdészeti Igazgatóság 2010 adatai alapján saját szerkesztés)

A tényleges mennyiség az utóbbi években a mindenkori megengedett értéknek 70 %-át sem éri el, így szinte minden évben eltérő mértékben, de növekszik az ország élőfakészlete. A tényleges fakitermelés a vizsgált tíz év átlagában 0,8%-kal csökkent. Ez annak ellenére következett be, hogy 2002-től kezdődően, 2005-től pedig tömegesen részben vagy egészben biomasszát tüzelő nagy erőművek állandó felvevőként jelentek meg a piacon. A tűzifa felhasználásának éves változásában jelentős ingások figyelhetőek meg. A 2005ös emelkedés elsősorban az erőművek faigényének köszönhető, a 2008-as és a 2009-es növekedés pedig a gázár emelkedésével összefüggő lakossági felhasználásban megnövekedett keresletnek tulajdonítható. A biomassza felhasználásával elsősorban a fatüzeléssel kapcsolatosan a lelkes természetvédők egy része meglehetősen negatív és téves képet alkotott, miszerint az erőművek az erdők egészséges faállományát tüzelik el, korlátozás nélkül, amíg a készlet tart. Egyrészt a fenti adatok ezen hipotézist érdemben cáfolják, másrészt az erdőkből kitermelt faanyag jó minőségű része fűrész és lemezipari rönk formájában a tűzifánál jóval magasabb áron kerül értékesítésre. Az energetikai felhasználásra kerülő erdészeti alapanyag fűrészipari feldolgozásra való alkalmatlanságát jól meghatározott paraméterek igazolják (Monoki Á., 2011). A Nemzeti Erdőstratégiában megfogalmazottak alapján az

203

erdészetekből 3,6-3,7 millió m3 (36,5–50 PJ) tűzifa kitermelése hosszútávon realizálható (Monoki Á., 2011). Ebből a mennyiségből 2009-ben a nagyteljesítményű erőművek 0,8–1 millió m3 fogtak le, a többit a kisebb fűtőművek és a lakosság fogyasztásra fordították (Jung L., 2010). A tűzifa felhasználással kapcsolatos szcenáriók szerint a lakossági szektorban jelentős (46%-os) növekedés várható 2020-ra vonatkozóan. A kereslet fenntartható kielégítése rövid és középtávon elvileg nem okoz problémát, mert változások következnek be a többi felhasználó esetében is (KPMG, 2010). A kitermelt fa kb. 20 % apadék formájában (ágak, gallyak, kéreg, vágáskor keletkező forgács, tuskó) korábban nem vagy csak minimálisan került hasznosításra. A megemelkedett tűzifaár mellett azonban ennek az apadéknak közel 75%-a (ami a bruttó fakitermelés 15-17%-a) gazdaságosan begyűjthető és feldolgozható (Barkóczy Zs.–Ivelics R., 2008). Annak ellenére, hogy ez a tevékenység munkaerő igényesebb, mégis megéri az idő és energiaráfordítást, mivel ez éves szinten megközelítően 1,4–1,5 millió m3 eltüzelhető famennyiséget jelent. A vágástéri apadék hasznosításában nagy potenciálok rejlenek. Egyfelől éves szinten ez megközelítően 1,4–1,5 millió m3 eltüzelhető famennyiséget jelent. Másfelől ennek a begyűjtése, feldolgozása idő és munkaerő igényes folyamat, amely a nagy erő és fűtőműveknek nem éri meg, de helyi lokális és közösségi szinten ez teljesen kivitelezhető, a helyi foglalkoztatási szerkezetbe is jól beleilleszthető. Az erdészeti fakitermelés mellett jelentős, megközelítően 700 ezer m3 faipari hulladék keletkezik. Teljes és pontos becslés nem adható, mivel a faipari hulladék (kéreg, fahulladék, faforgács, bútoripari hulladék stb.) mennyisége rendkívül kitett a mindenkori piaci mozgásoknak és igényeknek. A mindenkor keletkező mennyiség egy részét ipari célra (faforgácslap, farostlemez gyártásra, vagy egyéb módon) értékesítik, míg a másik részét általában helyben energetikai célú termék (pellet és brikett) előállítására használják. Az energetikai célú felhasználásra a mindenkor keletkező hulladék évi mennyiségétől függően megközelítően 250 ezer tonna áll rendelkezésre (Burján Z., 2009). A fa mint fűtőanyag iránt az utóbbi időben a fent említett okok miatt egyre nagyobb mértékben növekszik a kereslet. Könnyen belátható, hogy a hagyományos erdészetekben meglévő tartalékok, valamint még a melléktermékek és a hulladékok alaposabb begyűjtéséből adódó mennyiségek sem képesek hosszútávon ezt az igényt biztosítani. Az energetikai célokat szolgáló faanyag hazánkban viszonylag új keletű és nagy tartalékokkal rendelkező forrása a fás szárú energetikai ültetvények. Az energetikai faültetvények a mezőgazdasági művelési ágba tartozó, az egyes országok klimatikus és termőhelyi adottságainak megfelelően szelektált növényekkel létesített célültetvények, amelyek gyorsan, nagy mennyiségű és jó égési tulajdonságokkal rendelkező dendromassza előállítására képesek (Führer et al., 2008). A hazai jogszabály [71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú

204

energetikai ültetvényekről] a sarjasztatásos és a hengeres energetikai faültetvény fogalmát határozza meg. Általában a vágásforduló hossza szerint az ültetvények rövid 5 év alattiak, közepes 5–15 évesek, vagy hosszú 15–30 évesek lehetnek (Németh K., 2011). A rövid vágásfordulójú faültetvények alkalmazásának előnyei, hogy a termőhely, a klíma, a fafaj, és a termesztés-technológia függvényében egységnyi területről éves szinten jóval nagyobb dendromassza hozamot, illetve 5–15-ször nagyobb abszolút szárazanyag tartalmat lehet kinyerni, mint a hagyományos erdők esetében (Barkócz Zs.–Ivelics R., 2008). Emellett az ország területén viszonylag egyenletesen, az igényeknek – felhasználási módnak, szállítási távolságnak – megfelelően telepíthetők, és jól kombinálhatók a decentralizált energiatermeléssel. Az egyes növények meglehetősen széles tolerancia skálával rendelkeznek, ezért gyakorlatilag bármely termőhelyi típushoz rendelhető legalább egy optimálisan termeszthető energianövény. Magyarországon a rövid vágásfordulójú energetikai célú fatermesztésre elsősorban a nyár, a fűz, és az akác alkalmazható. A hazai (éghajlati, talajtani) viszonyokra kifejlesztett fajták révén a degradálódott, a kedvezőtlen termőhely adottságú (17 AK alatti, belvízveszélyes), vagy mezőgazdasági célra nem hasznosítható ipari területek (meddőhányók, szennyezett földek) is alkalmasak lennének energetikai alapanyagok és termékek rentábilis előállítására. A fás szárú energetikai ültetvények így nem vonják el az értékes és jó minőségű földterületeket a szántóföldi és egyéb értékes növények termesztésétől. Hátrányként említhető, hogy általában a közvélemény és a gazdák is számos területen (mint a technológia, a támogatások) csak részleges és hiányos ismeretekkel rendelkeznek (Tóth J. B.–Tóth T,. 2011). A viszonylag magas beruházási költségek és a támogatási rendszerek hiányossága sem kezdeményeznek az energiaerdők elterjedésének (Tóth J. B.–Tóth T., 2012). A feldolgozás és értékesítés során a fosszilis energiahordozókhoz képest alacsonyabb energiasűrűsége miatt nagyobb mennyiséggel és térfogattal (így magasabb költségekkel) kell számolni, továbbá változó nedvességtartalom és szezonális rendelkezésre állás sem kedvező tulajdonság. A fás szárú ültetvénytelepítéssel hasznosított terület 2006-ban mindössze 300 ha körül mozgott (Varga T., 2009). A 2007-től bekövetkezett jogszabályi változásoknak köszönhetően lehetővé vált, hogy a rövid vágásfordulójú faültetvények mezőgazdasági területen való termesztése állami támogatásban részesüljön. Ennek eredményeként az összes tervezett (bejelentett és engedélyezett) fás szárú ültetvény területe 2009 júniusáig 2665 hektárra, 2010 szeptemberére pedig 6456 hektárra növekedett (Gockler L., 2010). A központi stratégiai tervek és célkitűzések 2020-ra 100–250 ezer ha energiaültetvénnyel terveznek.

205

Összegzés Magyarország kedvező bioenergetikai potenciállal rendelkezik. A társadalmi igények, az ökológiai korlátok és a gazdasági viszonyok kívánalmait figyelembe véve a biomassza maximálisan megtermelhető és felhasználható mennyiségének becslése azonban jelentős eltéréseket mutat. A fa mint fűtőanyag iránt az utóbbi években egyre nagyobb mértékű keresletnövekedés indult meg, ami várhatóan a jövőben is folytatódni fog. Könnyen belátható, hogy a hagyományos erdészetekben meglévő tartalékok, valamint még a melléktermékek és a hulladékok alaposabb begyűjtéséből adódó mennyiségek sem képesek hosszútávon ezt az igényt biztosítani. Az energetikai célokat szolgáló faanyag hazánkban viszonylag új keletű és nagy tartalékokkal rendelkező forrása a fás szárú energetikai ültetvények lehetnek.

Irodalom BÜKI G. (2009): Falufűtéssel a vidékfejlesztésért – Programjavaslat a biomassza hatékony energetikai hasznosítására. – Előadás. Energiapolitikai Hétfő Esték, 2009. december 14. Budapest. BARKÓCZY ZS.–IVELICS R. (2008): Energetikai célú ültetvények. – In. SCHIBERNA E. (szerk.): Erdészeti Kisfüzetek. Magán erdőgazdálkodási Tájékoztató Iroda Erdészeti Kisfüzetek, Sopron. 57. p. BURJÁN Z. (2009): Faalapú pelletgyártás alapanyagai, gyakorlati tapasztalatok. – Előadás. InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat, 2009. szeptember 04. Sopron. DINYA L. (2008): Ökoenergetikai hálózatok – illúziók és realitások. – In. Hálózatok és klaszteresedés. Elméleti és tapasztalati háttér az ÉszakMagyarországi régió példáin keresztül. NORRIA, Miskolc. pp. 125–127. FÜHRER E.–RÉDEI K.–TÓTH B. (2008): Ültetvényszerű fatermesztés 2. – Agroinform Kiadó, Budapest. 46. p. GOCKLER L. (2010): Fás szárú energiaültetvények a mezőgazdaságban 2. rész. A sarjasztásos fás szárú energetikai ültetvény technológiájának megfontolandó elemei. – Mezőgazdasági technika 51. 11. 40. p. GYULAI I. (2009): A biomassza dilemma. – Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest. pp. 27–45. HAJDÚ J. (2006): Mezőgazdasági eredetű biomasszák energetikai hasznosítása Magyarországon. – Bioenergia 1. 1. 9. p. JUNG L. (2010): Erdőgazdálkodás és megújuló energiagazdálkodás. – In. GERGELY S. (szerk.): Fenntartható energiagazdálkodás. I. A települési energiaellátás új rendszerei. Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös. pp. 41–47.

206

KAZAI ZS.–VARGA K. (2007): Bioüzemanyagok a környezeti és gazdasági fenntarthatóság tükrében. – URL:http://energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/Ener gia_Klub_memorandum_biouzemanyag.pdf Letöltés dátuma: 2011.11.02. KPMG (2010): A biomassza, mint erőművi tüzelőanyag keresletének, kínálatának, valamint árának 2010–2020 időszakra vonatkozó éves előrejelzése. – Jelentés KPMG Tanácsadás, Energetikai és közüzemi szektor 2010. január. KPMG, Budapest. pp. 100–104. LÁNG I. (1984): A Biológiai eredetű anyagok (biomassza) hasznosításának távlati lehetőségei. – Komplex Bizottság jelentése. MTA, Budapest. pp.120– 122. MEH (2010): Vezetékes energiahordozók évkönyve – Energiaközpont Kht. Budapest. MET (2010): Fahasználat Magyarországon – URL: http://www.e-met.hu Letöltés dátuma: 2011.02.04. MONOKI Á. (2011): Biomassza energia. – URL: http://www.nyf.hu/others/ html/kornyezettud/megujulo/Biomassza/Biomassza.html Letöltés dátuma: 2011.06.18. NÉMETH K. (2011): Dendromassza-hasznosításon alapuló decentralizált hőenergia-termelés és –felhasználás komplex elemzése. – Doktori (PhD) értekezés. Pannon Egyetem Állat- és Agrárkörnyezet-tudományi Doktori Iskola. Keszthely. pp. 151–153. PECZNIK P. (2004): A biomassza energetikai hasznosítása. – In. SEMBERY P.– TÓTH L. (szerk.): Hagyományos és megújuló energiák. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. pp. 235–238. SZENDREI J. (2005): Biogáz előállítása mezőgazdasági hulladékokból és melléktermékekből. –„Energia és Mezőgazdaság” Fórum. Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport. pp. 12–14. TÓTH J. B.–TÓTH T. (2011): A fás szárú energianövények termesztésének társadalmi és gazdasági feltételei. – In. SZABÓ V.–FAZEKAS I. (szerk.): Környezettudatos energiatermelés és -felhasználás. Meridián Alapítvány, Debrecen. pp. 258–263. TÓTH J. B.–TÓTH T. (2012): A fás szárú energianövények elterjedésének aktuális kérdései. – Értékálló Aranykorona 12. 3. pp. 15–17. VARGA T. (2009): Energia célú biomassza-termelés támogatási rendszere. – Előadás. Pellet konferencia – A pellet esélyei Magyarországon. 2009. március 25. Budapest.

207