Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása

LECTORIUM

ROSICRUCIANUM

_______________________________________________________________________________________ Bevezetés az egyetemes bölcsességtudományba és a rózsakeresztes útba - 2. este

Ember - Föld – Univerzum A világ és az emberiség kialakulása

Az ember , a Föld, az Univerzum csupán a véletlen mőve? Vagy mindez összefügg az általunk Istennek nevezett magasabb akarattal és az emberi lét valódi rendeltetésével? Az embereket egész életük során végigkísérik ezek a kérdések, a választ pedig a legkülönbözıbb területeken keresik: - a bölcsességtanokban, - régi korok szentírásaiban, - különbözı vallási csoportokban, - illetve természet- és szellemtudományokban. Ezekbıl alakulnak ki különbözı világnézetek, amelyek mindenkor tükrözik a világ és az ember kapcsolatát.

I. A ma felszínre kerülı ismeretek az univerzális Tanból származnak, amely mindent magába foglal az emberiség kialakulása óta.

A 19. század kezdetén a nyugati gondolkodás fejlıdési elmélete volt meghatározó, miszerint minden fejlıdésben van, így a természet, a társadalom, az ember és a technika is. A Rózsakereszt Szellemi Iskolájának alapelve szerint az emberi élethullám egy isteni impulzusból keletkezett. Az emberiség valamennyi teremtésmítoszában megtalálhatjuk Istent, az egész mindenséget átható végtelen energiát, ami az embert megalkotta és határtalan tudatával az egész mindenséget szüntelenül célja elérésére ösztönzi. 2. Bevezetı elıadás 2011. 09. 01. -1. verzió

1

A kezdetek embere tehát az isteni napnak egy olyan fénysugara, mely sorsától függetlenül mindig kapcsolatban marad eredetével. Ez az isteni gondolat kezdetben egy „szőz“ szellem volt, azaz nem volt sem önmaga, sem isteni eredetének tudatában. Az volt a feladata, hogy „Isten képmásának” formába öntésével fokozatosan tudatossá váljon. Meg kellett tanulnia együtt dolgozni az isteni fejlıdésmenetben, szabadon és önmegvalósítóan élni a végtelen bölcsességbıl, életenergiából és isteni tudatból. Az egyetemes tan szerint a Föld már több emberi élethullám megtestesülésén ment keresztül. Az emberiség egy része közben kapcsolatban maradt az isteni ısforrással, és az eredeti fejlıdési cél szerint egyre nagyobb szabadságra, szeretetre és tudatosságra tett szert. Az emberiség egy másik része azonban – mostani emberiségünk – saját akaratából megvált az isteni ısforrástól, és egy olyan fejlıdési útra indult, ami egyre távolabb vetette az eredeti céltól. Az isteni eredettel összhangban maradottak az isteni világnak a mi értelmünk és tudatunk számára felfoghatatlan területén léteznek. Ezt a területet a mi életterületünktıl a sokkal magasabb és más típusú rezgések különböztetik meg, ahol olyan lények élnek, mint például Jézus, Buddha vagy Lao Ce. Minden eredeti vallásban találunk utalásokat erre a magasabb életrendre. A manicheusok „Fénybirodalomnak“, a különbözı teremtéstörténetek pedig az isteni gondolatból és az isteni nap fényébıl származónak nevezik. Jan van Rijckenborgh „A Rózsakereszt Elemi Filozófiája“ címő könyvében ezt írja errıl: „Az eredeti embervilág egy abszolút örök és pompás terület. Az emberiség tökéletes engedelmességben a világ és az emberiség alapját képezı isteni terven dolgozik – az „engedelmesség”…. szabad és tudatos együttmőködést jelent szabad szeretetkapcsolatban Istennel“ (56. oldal) A mai emberiség eltávolodott az eredeti teremtési tervtıl, és a világ olyan területére bukott, ahol a saját akaratossága és az ezáltal okozott diszharmónia folyamatosan ellenáll isteni eredetének.

2. Bevezetı elıadás 2011. 09. 01. -1. verzió

2

A Biblia ebben az értelemben a „bőnbeesésrıl“ beszél, miszerint mi már nem az eredetileg meghatározott fejlıdési területen létezünk. Olyan világban élünk, melynek két különbözı oldala van, az e világ és a túlvilág. Ez nem más, mint a „Sötétség Birodalma“, ami a múlandóság törvényének van alávetve. Minden anyagi formát ölt, majd feloszlik a finomanyagban, hogy újra anyagi formát öltsön. A múlandóság az egész univerzumra kiterjed, melynek nagyon parányi részét, a Föld bolygót, az emberiség népesíti be. A világ mindkét oldalát bizonyos rezgések határozzák meg, melyek éltetnek, ugyanakkor fogva is tartanak bennünket.

II. A szükségrend

Az egyetemes tan ezt a világot „szükségrendnek“ nevezi, mert nem az emberiség eredeti rendeltetését szolgálja. Az eredeti emberiség életterülete az isteni renddel harmóniában a valódi önvaló kialakulását szolgálja, míg a miénket a folyamatos zavar, megszakadás, betegség és halál jellemzi. A bennünk lévı isteni ısatom eltávolodott az eredetétıl, ezért már nem tudja közvetlenül felvenni az isteni erıket - alvó, látens állapotba került. Az isteni szellem formába öntésére hivatott személyiség, egy önérvényesítı lénnyé változott. Elzárta magát az isteni erıktıl, középpontja pedig erısen korlátozott énné változott. A személyiség minden más jelenséghez hasonlóan ezen az életterületen halandó és múlandó. Az egész szükségrendet az önérvényesítés istentelen alapelve hatja át és uralja. A Rózsakereszt Szellemi Iskolája a szükségrendet, ami mindenben megfelel a jelenlegi emberiség bukott állapotának, egyszerően „dialektikának“ nevezi. Minden, ami dialektikus, folyamatosan változik a születés és halál pólusai között. Az isteni szellemmag a dialektikus életterületen nem tud kifejezıdni, mivel ott minden relatív és idıben korlátozott.


3

Az elmúlhatatlan, abszolút jó helyett, itt csak relatív jó található, ami mindig a gonosszal párosul – és fordítva. A szükségrendet az isteni erık a bukott emberiség szolgálatára hozták létre, de nem volt része az eredeti isteni tervnek, ezért „istentelen“. Ennek ellenére a bukott emberiség számára egy szükségszerő átmeneti életterület. Mivel az örök és tökéletes sohasem „hagyja el kezeinek alkotását“, ezért mindenkor fennáll a dialektikus ember számára a visszatérés lehetısége az eredeti fejlıdés útjára. A „dialektikában“ semmi sem állandó, minden törekvés újra és újra megsemmisül, és minden személyes végül a halál martaléka lesz. Ezek a tapasztalatok annak a felismerésére vezetnek, hogy az énközpontú, isteni eredetétıl eltávolodott, önmagát érvényesíteni akaró életvitel szükségszerően a halálhoz és a múlandósághoz vezet. A karmánk, a dialektikában szerzett tapasztalati kincsünk arra figyelmeztet, hogy a dialektika nem a számunkra eredetileg meghatározott tartózkodási terület, de mindaddig ebben a múlandó világban tévelygünk, amíg önérvényesítı életvitelünk távol tart eredeti emberi létünktıl. Ha az ember kész megszüntetni isteni eredettıl való elválasztottságát, akkor visszatérhet eredeti hazájába. Jan van Rijckenborgh „A Rózsakereszt Elemi Filozófiája“ címő könyvében ezt írja: „A dialektikus világrend büntetés és kegyelem egyben. Büntetés, mert semmi sem állandó…. kegyelem, mert éppen ez a folyamatos változás tartja a bukott emberiséget mozgásban.“ (66. oldal) Sokan azonban azt gondolják, hogy a szükségrend az eredeti isteni teremtés. Persze – aki teljes mértékben az önérvényesítı énbıl él - az ezt a rendet a neki elrendelt teremtésnek véli. Annak ellenére, hogy folyamatosan a dialektika két pólusa között vergıdik, megpróbálja magában a „kényelmes“ oldalt - a kikeletet és virulást erısíteni, a „kényelmetlen“ oldalt - a hanyatlást és bukást - pedig elkerülni. Néhányan igyekeznek e világ finomanyagi részét, a túlvilágot kifürkészni, hogy már most a halál fátyla mögé pillanthassanak abban a reményben, hogy ott énjük múlandóságára gyógyírt találjanak. Mások úgy hiszik, hogy halandó emberekként a túlvilágon Isten kegyelme által egy szép napon a megváltó halhatatlan emberként ébreszti fel ıket.


4

Az önérvényesítı én számára a dialektikus szükségrendben azonban elkerülhetetlen az ítélet: miszerint újra elmúlik és semmi sem marad belıle. Olyan is van, aki úgy gondolja, hogy a dialektikus világban minden hátulütıje ellenére létezik egy magasabb rendő fejlıdés, ami magasabb rendő megismerést és elırelépést eredményez. Ilyen például az evolúciós elmélet, mely szerint az emberi személyiség formái az ásványiból, a növényibıl és az állatiból képzıdnek. Az evolúciós elmélet a maga anyagi gondolkodásmódjával azonban figyelmen kívül hagyta azokat az isteni lényeket és erıket, amelyek ezt a szükségrendet, mint eltávolodott, elhatárolt életterületet létrehozták a bukott emberiség számára. Így a szükségrend tulajdonképpeni céljáról sincs fogalma, miszerint az embernek fel kell ismernie, hogy bukott állapotban van és a dialektikán belül semmiféle fejlıdés sem vezethet az eredeti emberi lét valódi célja felé. Hosszú periódusokon át összegyült tapasztalatok alapján felismerhetı, hogy egy teljesen más irányú lépésre van szükség. Egy olyan lépésre, mely végleg kivezet a dialektikus szükségrendbıl. Az embereknek az örökkévalóságra irányuló vágyakozása, a tökéletességre való törekvése és földöntúli elképzelései mind arra utalnak, hogy még mindig hatást gyakorol bennük a magasabb isteni küldetésük. Minden emberben jelen van tehát az ısemlékezés, az eredeti isteni lét emléke. Az ember egyetlen kiútja a halhatatlan lélekmagjára való emlékezés, aminek egoizmusa miatt nincsen tudatában. Az igazságkeresı felismeri, hogy éppen énjének önfejő önérvényesítése tartja fogva a dialektikában. Felismeri, hogy a lényében lévı isteni maghoz kell fordulnia, ha újra meg akarja találni eredeti isteni önvalóját. Ez csak akkor lehetséges, ha jelenlegi éntudatát egy szellemi úton az eredeti én erıi által lépésrıl-lépésre lebontja. János jelenéseiben, látomás formájában új égrıl és új földrıl beszélnek. Új eget és új földet látni azt jelenti, hogy új tudaton keresztül belátást nyerni a magasabb törvényszerőségekbe, az új lélek és a tiszta szellem területére, az eredeti emberiség életterületére. Az új tudat pedig egy gnosztikus-spirituális úton bontakozhat ki, ami végül bejáratot nyit az isteni világba. 2. Bevezetı elıadás 2011. 09. 01. -1. verzió

5

A szellemmag fényenergiái az örökkévalóság erıibıl származnak, ezért a múlandó természet alacsony törvényszerőségeit nem zavarják. Aki tudatát és cselekedeteit ehhez hangolja, az újra a felébresztett szellem-lélekember örök világához tartozik, ahol tér, idı és halál semmilyen szerepet sem játszik. A Rózsakereszt Szellemi Iskolája az Univerzális Tannal egybehangzóan két természetrendrıl, két életterületrıl beszél, egyrészrıl isteni világról, másrészrıl istentıl elhatárolódott szükségrendrıl. Ez a Tan a rózsakeresztes filozófia egyik alappillére, ami közvetlenül összekapcsolja az eredeti kereszténységgel. „Az én birodalmam nem ebbıl a világból való” - mondja Jézus a Bibliában. (János 18,36)

A rózsakeresztesek számára Jézus a Krisztus több mint egy történelmi személyiség. A légköri krisztuserı, az isteni világból jövı hatalmas erıbeáramlás szüntelenül hatást gyakorol a földi életterületre, az emberben lévı szellemmagra, arra sarkalván, hogy rátérjen az istenhez visszavezetı ösvényre.

III. A születés és halál kereke

Az istentıl eltávolodott földi világ kétpólusú mivolta megmutatkozik az emberi mikrokozmosz folyamatos vándorlásában e világ és másvilág, élet és halál között. A buddhizmus ezt a szüntelenül forgó „élet és halál kerekének” ábrázolja. A halál az élet ellenpólusa, a túlvilág pedig e világé. Aki a dialektika törvényszerőségét elfogadja, az a gnosztikusokhoz és rózsakeresztesekhez hasonlóan arra a megállapításra jut, hogy a halál csupán az újra megszületés elızménye, nem pedig az örök élethez vezetı út kezdete. Ahogy egy év során a természet kivirágzik, gyümölcsöt hoz, majd elhervad, úgy alakul az emberi élet is. Megszületünk, megtapasztalunk néhány dolgot, majd meghalunk. Ahogy a falevelek csak egyszer ékesítik a fát, majd a tél elmúltával, tavasszal új levelek nınek, úgy a személyiség is csak egyszeri lakója a mikrokozmosznak. 2. Bevezetı elıadás 2011. 09. 01. -1. verzió

6

Minden inkarnált személyiség összes élettapasztalata beleívódik a mikrokozmosz lényébe, amihez minden késıbbi személyiség hozzáférhet. A halál utáni élet is idıleges és a dialektika törvényeinek van alávetve. A másvilág az a terület, ahol a fizikai halál után az ember finomanyagi testei folyamatszerően lebomlanak, majd a mikrokozmosz elıkészül egy új személyiség felvételére. A reinkarnáció tanát sok vallás megerısíti. Csak a mikrokozmosz örök és eredendıen isteni, melynek a halandó ember csupán ideiglenes lakója. A bőnbe esı, ádámi ember, önérvényesítı magatartása és akarata miatt kitört az eredeti életterületrıl, összekapcsolódott a dialektikus életterülettel és halandó lett. Ez azt jelenti, hogy a mikrokozmosznak újra és újra fel kell vennie magába egy természet szülte embert. Végigjárja vele e világot, majd a másvilágon teljesen megválik tıle. Egy idı után a kiüresedett mikrokozmosz egy új személyiséget vesz fel magába, aki folytatja az elızı személyiség befejezetlen életfeladatait, új tapasztalatokat szerez, melynek karmikus nyomai szintén beleívódnak a mikrokozmoszba. Meddig kell így forognia az élet és halál kerekének? Addig, amíg egy halandó személyiség a mikrokozmoszában felgyülemlett tapasztalatai alapján rá nem döbben, hogy minden szenvedését saját önérvényesítı életvitele okozza. E belátás által felébred a szunnyadó szellemmag és emlékezni kezd igazi otthonára, a halandó személyiség pedig visszalép, teret és lehetıséget adva a szellemmag kibontakozásához. A mikrokozmoszt ekkor már nem köti a dialektikus életterület, ezért elhagyhatja az élet és halál kerekének körforgását, tudatosan visszatérhet eredeti életterületére. A szellemmagból ekkor új személyiség fejlıdik, aki az önérvényesítéstıl megszabadultan kizárólag az örök isteni rendet szolgálja.


7

Ez a halhatatlanná válás útja, a transzfiguráció spirituális ösvénye, amin a Rózsakereszt Szellemi Iskolájának tanulói járnak. Ezen az ösvényen a halál legyızetett, és a tökéletes, halhatatlan, mikrokozmikus ember újraszületik. Feltétele a folyamatnak, hogy a földi személyiség belássa, saját maga akadályozza a mikrokozmosz megszabadulását a születés és halál kerekének körforgásától. A szellemmag újra ébredt emlékezése táplálja a személyiségben azt a vágyat, hogy felülkerekedjen e szenvedéssel teli, múlandó világon, megszabaduljon karmikus megkötözöttségébıl, és visszatérjen eredeti hazájába. A következı alkalommal szeretnénk alaposabban megtárgyalni a mikrokozmosz felépítését, valamint a különbséget a halandó személyiség reinkarnációja és a halhatatlan isteni ember újjászületése között. Ehhez nagyon fontos, hogy jól megértsük a két életterület tanát és a földi világunk, az úgynevezett szükségrend vagy dialektika törvényszerőségeit.


8

Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása

Recommend Documents