A karsztok és az ember

Keveiné Bárány Ilona __________________________________________________________________________

A karsztok és az ember Keveiné Bárány Ilona*

Bevezetés A karsztok környezet-érzékeny rendszerének fejl dését a természeti tényez k mellett, megjelenése óta az ember kisebb-nagyobb mértékben mindig befolyásolta. Eleinte els sorban csak a barlangok és azok környezete került az emberi tevékenység hatása alá, kés bb a földm velés általánossá válásával fokozatosan kiterjedt tevékenysége a karsztos vízgy jt kre és a távolabbi területekre. Ezt a hatást az ember el ször azokon a területeken fejtette ki, ahol a nagyobb népességtömörülések alakultak ki (pl. mediterrán területek, távol-keleti civilizációk), kés bb a világ minden táján megjelent az ember a karsztokon, s megpróbálta potenciáljait a maga hasznára fordítani. Az emberi tevékenység hatásának elemzése karsztokon azért indokolt, mert a karsztos k zetek speciális, más k zettípusoktól eltér tulajdonságokkal rendelkeznek és nagyon sérülékenyek. A vízvezet , víztározó és vízadó képesség a karsztos k zetek egyik legfontosabb tulajdonsága, egyúttal azonban ez a legnagyobb veszélyforrás is, mivel a szennyez anyagok a beszivárgó vízzel hamar bejutnak a rendszerbe. Az emberiség eddigi története során sokféle hatás érte ezt az érzékeny tájtípust, olyan változások (pl. talajerózió, cseppk degradáció, vízmin ség romlás, esztétikai értékcsökkenés) következtek be, amelyek visszafordíthatatlanok. A kutatás feladata ma az, hogy feltárja a jelenlegi állapotot, s ajánlásokat tegyen a táj meg rzésére, védelmére és fenntartható hasznosítására. Az ember megjelenése és tevékenysége a karsztokon (történeti áttekintés) Már a prehisztorikus id szakban felismerte az ember a barlangok multifunkcionális jelent ségét. Az egymástól távol él népek kezdetben azonos módon használták a barlangokat. Több mediterrán ország barlangi festményein megtaláljuk a korai igénybevételre utaló bizonyítékokat. A barlangi rajzokból kit nik, hogy az sember ivóvízként használta a források vizét, de állataival is a karsztvizet itatta. Kínában és a Kolumbusz el tti Amerikában is a karszt-kutak (cenote) és a barlangi források voltak a legfontosabb ivóvízforrások. A mexikói Yucatanfélszigeten a maya civilizációk idejét l kezd d en egészen a 19. századig a karszt kutak jelentették a lakosság ivóvíz potenciálját (1. kép).

*

tanszékvezet egyetemi tanár, SzTE TTK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék

161

A karsztok és az ember __________________________________________________________________________

Évszázadokon keresztül védelmi funkciója miatt használta az ember a barlangokat. A mediterrán országokban számtalan történeti példa utal a barlangok stratégiai fontosságára (MAIRE, R. 1980). Nyugat-Európában a háborúk idején az egyház is használta, de Dél-Kínában is hagyománya volt a barlangok védelmi célú hasznosításának. A vietnami háború idején a francia csapatoknak biztosítottak rejtekhelyet a barlangok. Az is el fordult, hogy fegyvereket raktároztak benne (Posztojna), esetenként kórházat rendeztek be azokban (pl. Old St. Michel barlang a Gibraltári hegységben). Er dként is védelmet nyújtott néhány barlang, ilyen volt a Pred-Jama Szlovéniában az 1570-es években (2. kép), de Amerikában Montezuma is épített hasonló er döt. Az egyházak gyakran templomot vagy szentélyt alakítottak ki a barlangokban. A mágikus vallási szertartásokat általában a barlangok mélyebb, nehezebben megközelíthet részeiben tartották (pl. Lascaux, Altamira). A neolitikumban számos helyen sírhelyként szolgáltak a barlangok (pl. Yucatánon és Kaliforniában), de pogány kegyhelyek is voltak a barlangokban a legendák szerint (pl. a Drach-barlang Mallorcán, a Teufelshöhle a Frank Jurában stb.). Gyakran el fordult, hogy megváltoztatták a barlangok el terét hozzáépítésekkel. A legismertebb közülük a katalán Monserrat Kolostor, de a Mont Saint Angelo szentély is Gargano félszigeten Olaszországban. Délkelet-Ázsiában a buddhista országokban is sok természetes barlangot alakítottak át buddhista kegyhellyé (pl. a 4-9. század között Észak– Kínában). A fentiek ellenére a barlangok mindenekel tt lakóhelyként funkcionáltak. El ször csak szezonálisan, kés bb a neolitikumtól, állandó lakóhelyként használta az sember, mert a természetes barlangok alkalmasak voltak benntartózkodásra. DélAmerikában a puebló indiánok használták Krisztus után 1100-1300 között lakóhelyként a barlangokat (a navajo indiánok a 19. században ismét használni kezdték azokat). A barlangok kedvez mikroklímája tette lehet vé a sokféle hasznosítást. Már az antik id kben jeget tároltak bennük, mivel a mikroklíma állandó h mérsékletet és nedvességet biztosított. A híres Roquefort sajtot tradicionálisan a Mont Combalou járataiban érlelik, ahol 6-8 fok az állandó h mérséklet (s ez optimális a Penicillium glaucum számára, ami biztosítja az érlelést). Olaszországban és Szlovákiában is van olyan barlang, ahol sajtot érlelnek. A barlangok és karsztterületek idegenforgalmi látványosságként és pihen helyként már a római id kt l kezd d en megkülönböztetett figyelemben részesültek (ett l az id t l látogatja az ember a barlangokat). A karsztforrások a városok kialakulásában játszottak fontos szerepet. Karsztos termálvíz hozta létre pl. Delfit és Pamukkálét, de számos római város megalapítása is a melegvizes el forduláshoz köt dött (Aix-en-Provance, Bath). Krisztus után 70-ben Lorrainban a vízigény növekedése miatt már alagutas vízrendszert építettek ki. Az si vízvezetékeket a felszín alatt vezették (pl. Veronát a Montorio forrásból, Besancont a Vesantio forrásból látták el). A felszínalatti vízvezetés lehet vé tette a nagy távolságra történ vízszállítást. Róma ellátására 11 vezetéket építettek ki, amit a karsztforrások tápláltak. Köln vízellátását is így oldották meg a korai id kben, de hasonló volt Karthágó vízellátása a Djebel Laghonan forrásból Hadrian császár 162


idejében. A cs vezetékek és „aquaductók” (felszínfeletti vízvezetékek) jelent s problémája volt a földrengés veszélyeztetettség, és a mészlerakódás. Mindezek ellenére az akkori vízvezetékek rekonstrukció után még ma is használhatók (pl. Splitnél). A karsztvíz energiájának hasznosítása is el fordult már a középkorban. Vízimalmokat építettek a karsztvízre az arab világban, a 18-19. században a papírgyártás használta a karsztforrások energiáját. A Vaucluse forrásra is több vízimalmot telepítettek a 19. században. A mésztufa gátaknak (travertínók) kett s el nye volt az emberi hasznosítás számára: a víz átbukásánál energia kinyerésre volt lehet ség, s lehet vé tette gyapjúipar megtelepedését (pl. Tivoli Olaszországban, vagy Fez Medina Marokkóban, Seeburg Urach környékén a Sváb Albban). Sajnos azonban az er teljes vízhasználat csökkentette a tufagátak fejl dését. A mediterrán területeken nagyon régi mez gazdasági m velet volt az öntözés, amelynek a bázisát a karsztvizek biztosították. Spanyolországban a Rio Mundóból öntöztek (Murciában), a Jalon völgyben az Ebro déli vízgy jt jén is karsztvízb l öntözték a huertákat. Fels Galileában a Mont Gilboa forrásból öntöztek, a Sziklás hegységben az indiánok már a spanyol hódítás el tt öntöztek, technikájukat a missziók fejlesztették tovább. A mezõgazdasági hasznosítás a karsztokon a mediterrán területeken és Távol-Keleten jelent meg már a neolitikumban (ROGLIC, 1972). A mészk szurdokokkal tagolt karszt platókon juhlegeltetés és rétgazdálkodás folyt. Füves területek ott alakultak ki, ahol az eredeti erd ket felégették. Ilyen tájtípust találunk a Fels -Murgiában, a szlovéniai karszton, a dalmát Zagorában, az andaluziai Sierra Gorda területén és a Közép-Atlaszban. A poljékban általában megfelel vastagságú talajok biztosították a mez gazdasági m velést, a katavotrákon történ id szakos elárasztások azonban a m velés folyamatosságát akadályozták. Ezért már az id számítás után 41-52. között vízrendezést hajtottak végre pl. az Abruzzók egyik tektonikus poljéjában, a Fucino-tó területén. A felszín alatt 5640 m hosszú alagutat építettek ki a víz szabályozására. Hadrianus idejében fejezték be a munkálatokat. A 11-15. század között jelent sen megn tt a lakosság száma, ezért ekkor is végeztek vízrendezéseket (pl. a Gargano félszigeten a Cuges poljében). A modern vízrendezések Olaszországban, Görögországban és Franciaországban a 19. század második felében zajlottak. A Sváb Alb területén Bad Urach környékén a vaskorszaki égetések után kezdték mez gazdasági m velésre használni a karsztos területeket. A savanyú talajú t zeges depressziókban azonban nem volt túl eredményes a m velés. Délkelet-Ázsiában a rizstermesztés öntözés igénye hívta éltre a karsztok hasznosítását. A növényzet felégetése után a karsztplatókon az es s évszakban intenzív rizstermesztést folytattak már a neolitikumban. A karsztvizek rizstermesztésre történ használatát a monszun rendszeres csapadéka nyáron biztosította. A tározókban elraktározott vízzel a száraz periódusban öntöztek. A csapadékos periódusban az er s lehordódás következtében a k zet exhumálódott, s kialakultak az antropogén eredet k erd k. Hasonló folyamatok játszódtak le Fülöpszigeteken, Jáván és Sulawesin (UHRUSHIBARA-YOSHINO, K. 1993).

163


Dél- és Közép-Amerikában a szubtrópusi vörös talajokon az intenzív mez gazdasági hasznosítás miatt volt jelent s az erózió, a k zet exhumálódása itt is bekövetkezett. A hasznosítás Yucatanon és Guatemalában a maya civilizációig vezethet vissza (Kr.u. 900). A mez gazdaság itt is a karsztdepressziókban folyt. A neolitikumi transzhumansz állattartás és rétgazdálkodás (MAIRE, R. 1990) hatására degradálódott a mediterrán területek vegetációja és kialakult a macchia, a garrigue és frigana másodlagos asszociációja. A karszt depressziók mélyebb réteg talajain sz l és olajfa ültetvényeket telepítettek. A Lessini Alpok területén a kaszálórét gazdálkodás már a XIV. században általános volt (SAURO, U. 1991). Az erd sült és legeltetett középhegységek hasznosítása a középkorban, majd a XVIII. és XIX. században is folytatódott. Az erd irtások és erd égetések intenzív beavatkozást jelentettek a karsztok természetes folyamataiba. A feler södött erózió növelte a kopár felszíneket. A lehordódott talaj a karsztvölgyekben és depressziókban halmozódott fel. A dalmát karsztokon a vas-korszakban volt leger sebb az erózió. A római id kben már kialakult a garrigue másodlagos növényzete, s t valamelyest újra erd sültek az irtott területek, s ez csökkentette az eróziót (GAMS, I. 1990, 1993). A mediterrán területeken az erd irtások nyomán bekövetkezett rendszertelen beszivárgás és a vegetáció változása következtében a cseppk képz dés és a tufaképz dés üteme mérsékl dött. Franciaországban a kutatások kimutatták, hogy a neolitikum erd irtásai generálták a tufaképz dés lassulását Provanceban és Lanquedocban. Fontos változást hozott a karsztokon az ásványkincsek és az épít ipari nyersanyagok feltárása, ill. hasznosítása. Ebb l a szempontból a bauxit, mészk és gipsz kitermelés volt jelent s. A római korban már használták a barlangi agyag és homok üledékeket fest anyagként. A salétrom és nitrát felhalmozódásokat manufaktúrák dolgozták fel Kínában, de Európában is. A karsztok ritka képz dményei, mint a kalcit, aragonit és kék fluorit kedvelt díszít anyagok voltak. A guanót trágyázásra termelték ki (NICOD, J. 1999). Szardínia délnyugati partjainál a paleozoikus karsztban már a föníciaiak felfedezték az ezüst-galenitet. A vasércet a kelták és a rómaiak idejét l kezd d en a 19. század közepéig bányászták. Ez a vasérc a k zet mállásterméke volt, amely „pisolit”, illetve "sziderolit" vagy „Bohnerz” formájában ülepedett le a karszt depressziókban és barlangi üregekben. Angliában a vasérc bányászat volt jelent s a karsztokon, de barlangi üregek üledékekb l is kivonták a vasércet. Réz és ólom is el fordult itt (az ólom az ezüsttel együtt). A Peak Districten és Derbyshireben ólmot, baritot és fluoritot termeltek ki. A sziderit bányászata a német Amberg környékén volt jelent s (ezt az el fordulást már a rómaiak is ismerték). A karsztbauxitot 1821-ben fedezték fel Franciaországban. A legtöbb karsztbauxitot Európában a mediterrán területeken találták. (BÁRDOSSY, GY. 1989, MINDSZENTY A. 2000). Emellett sokféle mállásmaradványt találunk a karsztokon. A maradvány agyag ferrallitosodik a mállás során, kaolin keletkezik, ami megtalálható Európában és Kínában is. A harmadkori poljékb l olyan homoklencséket tártak fel, amelyeket a fém-önt dékben használnak. Ilyen pl. a Lengyel-Jura Fels -Sziléziában és

164


Morvaországban (BOSAK, P. et. al. 1989). Foszforitok is találhatók a paleogén karsztokban, de szén és lignit is (pl. Tatabánya) el fordul karsztos k zetben. Az egykori bányászat sok paleo- és kripto-karsztformát tárt fel, módosította a vízrendszert, kiszárította a forrásokat. Ennek példái a Peak Districten és Westfáliában, de nálunk is megtalálhatók. A mészk és a karbonátos k zetek jó épít anyagok, ezért már az Egyiptomi birodalomban használták. Gyakran használták a travertinók kristályos, porózus, laza anyagát is templomok építésére, mert az ilyen épületeknek igen jó az akusztikája. Normandiában, a Szajna völgyében és a belga Ardennekben a mésztufát bányászták, amit Németországban a Sváb Albban építkezésekhez használtak. A Caen-i mészkövet Angliába exportálták. Gyakori volt a gipszbányászat is. A bányászat hatására a kés bbi korokban beszakadások keletkeztek az anyaghiány miatt a nagyvárosok közelében. Már az sk korban (paleolitikum) megtelepedett az ember a hazai karsztokon is (DÉNES GY. 1998). Hasonlóképpen a világ más tájaihoz nálunk is szálláshelyként és a küls veszélyek (id járás, állatok támadásai) elleni védekezésként használták. A Szeleta-, az Istállósk i- és Baradla-barlangban megtalálhatók a neolitikum emberének egyszer eszközei. A bükki kultúra idejéb l kunyhó nyomok találhatók a bükki barlangokban (KORDOS, L. 1984). A réz-, bronz- és vaskorból is ismerjük az ember lakóhelyének nyomait pl. az Aggteleki-karszton is, leleteik a korai tájhasználat bizonyítékai. A honfoglaló magyarok szlávokat és bolgárokat találtak a Kárpát-medencében. Ebb l az id b l származtatják a kutatók a barlang megnevezést (DÉNES, GY. 1975). A IX-XII. században az észak-borsodi területeken si vasfém-m vesség volt a f foglalatosság, amelynek a központi területe Rudabánya volt. A tatárjárás idején a lakosság egy része a barlangokban, mások az akkor még s r erd kben leltek menedéket. A XIII. században az Aggteleki-karszt tágabb környezetébe német sz l m vel ket telepítettek. A XVI. században elterjedt a legeltetés, ami a sz l termesztéssel együtt növelte a kopárosodást. A XVIII-XIX. században a f megélhetés a karsztokon a mész- és szénégetés, valamint a favágás volt. A XVII. században jelent meg el ször leírás a barlangokról, s még ebben a században készült el az els barlangtérkép. A XVIII. században Bél M. m vében találjuk az els hazai legteljesebb leírást az addig megismert hazai barlangokról. Általában azonban ezek a leírások csak utalnak a barlangok vízgy jt területeinek hasznosítására, általában a barlangok használatával foglalkoznak. A századfordulótól kezd d en hazai karsztjaink közül az ipari tevékenység hatását leginkább a Dunántúli-középhegység szenvedte el, ma er sen terhelt terület. A szén és a karsztbauxit el fordulás meghatározó volt a tájfejl dés szempontjából. Az ipari nyersanyag és energiahordozók kitermelése évszázadon keresztül szennyezte a karsztos területeket és jelent s karsztvízszint csökkenést eredményezett. A mecseki karszt nyugati (triász mészk b l felépült) része kevésbé zavart, szemben a Kelet-Mecsek (jura mészk ) karsztjával, ahol jelent s volt a bányászati tevékenység. A Villányi-hegység karsztja a korai sz l m velés talajeróziós hatására ma már csak természetközeli állapotúnak mondható (3. kép).

165


Leginkább a Bükk-hegység karsztja rz dött meg az eredetihez közeli állapotban, ami azzal magyarázható, hogy a Bükk jelent s része a többi karsztos területet jóval megel zve Nemzeti Parkká vált. Itt is er teljes mészk bányászat folyt az utóbbi id kig, melynek egyik jellemz példája a Bélk lebányászott tet régiója (4. kép). Az esztétikai érték csökkenése mellett, sok értékes növényfaj él helyét szüntette meg a bányászat (ma már bezárt a cementm Bélapátfalván és megsz nt a k bányászat is). Hasonlóan mérsékelt ma az antropogén aktivitás az Aggteleki karszton. Itt azonban csak 15 éve m ködik a Nemzeti Park, s a fokozott védettséget megel z intenzív mez gazdasági hasznosítás nyomai csak igen lassan tüntethet k el. Néhány emberölt a korábbi felszínfejl déshez viszonyítva jelentéktelennek t nik a tájváltozás szempontjából, mégis bizton állíthatjuk, hogy az ember drasztikusabban formálta a tájat a néhány utóbbi évszázad alatt, mint az emberiség történetét megel z hosszú évezredek természetes folyamatai. A karsztok védelmének kérdései Kezdetben az egyén, majd az egyszer és fejlett társadalom tevékenysége változtatta meg a karsztok állapotát. A sokirányú tevékenység a kiváltott folyamatokon keresztül különböz min ség és nagyságrend károsodást okozott a karsztokon (1. ábra). Az emberi tevékenység hatására a barlangokban megváltozott a barlang hidrológiája, vízkémiai változások következtek be, megváltozott a mikroklíma, kialakult a lámpaflóra, a cseppköveket a látogatók tördelték le, kipusztulóban van a sajátos fauna, felszíni gombák, baktériumok kerültek a barlangokba, a cseppkövek egy része visszaoldódott, jelezve a maradandó károsodás fokozatos terjedését. A felszínen feler södött a talajerózió, megváltoztak a talaj kémiai tulajdonságai és a vegetáció is. Ezek a hatások egymástól függenek, összegz dnek és szinergikusak a karsztos területeken. Ma a fejlett társadalmak feladata a káros hatások lehetséges kiküszöbölése és a fenntarthatóság biztosítása. Ehhez nemzetközileg is összehangolt tevékenységre van szükség, mert az államhatárok nem tudják feltartani a szennyez déseket, sem a légkörben, sem a karsztvíz rendszerben. Csak együttm ködésen alapuló, közös koncepciók mentén képzelhet el a hatékony védelem. Az IUCN World Commission on Protected Areas (WCPA) bizottsága 1992ben Venezuelában (Caracasban) a Nemzeti Parkok és Védett Területek 4. Konferenciája alkalmával létrehozta a Cave and Karst Protection Working Group szakmai csoportot tudományos szakemberekb l, menedzserekb l, barlangászokból és más karszt specialistákból (WATSON, J. et al. 1997). A munkacsoport szerint a karsztok védelme magába foglalja a karsztok veszélyeztetett növény és állatfajainak, illetve azok él helyeinek védelmét, a különleges felszínformák és ritka ásványok védelmét, a geológiai-, geomorfológiai- és paleontológiai jellemz k tanulmányozására alkalmas karsztterületek védelmét. Emellett természetesen az ember közrem ködésével kialakított, kulturális szempontból érdekes történelem el tti és történelmi helyek és a karsztokon lév spirituális és egyházi kegyhelyek védelmét is jelenti. Idetartozik a karsztokra jellemz és specializálódott mez gazdasági és ipari tevékenység védelme is. 166


A karsztok védelme nemcsak és nem els sorban a látvány, a szépség vagy a tudományos érdekl dés szempontjából fontos, hanem napjainkban els sorban, mint a lakossági vízellátás lényeges tényez je.

1. ábra. Az emberi tevékenység fontosabb folyamatai és hatásai a karsztokon A karsztok jöv beni hasznosítása Az emberi tevékenység a karsztrendszer más-más tényez it változtatja meg, amely egy olyan folyamat láncolatot indít el, melynek hatásai beláthatatlanok. Az ezredforduló karsztkutatásai ezért a karsztok rendszerének m ködésvizsgálatát célozzák. A kutatás továbbfejlesztéséhez tudnunk kell, hogy milyen körülmények között, mikor alakult ki a rendszer, milyen k zetb l épül fel, milyen a k zet fizikai és kémiai tulajdonsága, milyen geomorfológiai helyzetben van, nyílt-, rejtett-nyílt-, vagy 167


fedett karsztról van-e szó, milyen morfológia jellemzi, melyik klímazónában jött létre, mennyi a k zetoldáshoz szükséges csapadékmennyiség, milyen a vízrendszer és a felszínalatti üregrendszer. A már ismert karsztokról ezek az információk rendelkezésre állnak, ezért az információk korábbitól eltér rendezésére és értékelésére van szükség ahhoz, hogy a karsztökológiai rendszer m ködését megismerhessük. Az ember évezredek óta használja a karsztokat. Míg azonban a korai évszázadokban csak mérsékelt volt hatása, a mai civilizáció a sokféle technikai felfedezésével, nagyobb mértékben avatkozott be a táj m ködésébe. A karsztos területek védelmének, menedzsmentjének és természetközeli hasznosítás lehet ségeinek kutatását az IUCN közrem ködésével a nemzeti parkok már elkezdték. Napirenden van a különböz szint védettséget élvez zónák kialakítása. Egyre nagyobb figyelmet szentelnek az erd gazdasági hasznosítás során a természetvédelmi szempontoknak, az erd gazdaságok számára optimalizációs terveket dolgoznak ki. Természetesen a rekreációs hasznosítás továbbra is fontos a karsztokon. Az ember és a karsztok kapcsolatában az eddigiekben dönt en csak az ember egyoldalú er forrás kihasználása helyett a meglév értékek meg rzésének és a fenntartható hasznosításnak az elvét kell érvényesíteni, amit a természet- és tájvédelem vállalhat fel a jöv ben. Irodalom BÁRDOSSY, GY. 1989: Bauxites in Paleokarst: a systematic and regional review. - In: Paleokarst: a systematic and regional review. (ed.: Bosak at.al.) Elsevier. Amsterdam – Oxford – New York – Tokyo: pp. 399-419. BOSAK, P. – FORD, D. – GLAZEK, J. – HORACEK, I. 1989: Paleokarst: a systematic and regional review. - Elsevier. Amsterdam - Oxford - New York – Tokyo. 654. p. DÉNES GY. 1975: A Sajó - Bódva közének története. A Sajó - Bódva közének m emlékei. Az Aggteleki-karsztvidék községeinek kislexikonja. - In: Aggteleki karsztvidék útikalauz (szerk. JAKUCS L.). Budapest. DÉNES GY. 1998: Történeti áttekintés a XIX. Század második feléig. Ember és Természet. - In.: Az Aggteleki Nemzeti Park. Mez gazda Kiadó, pp. 338-377. GAMS, I. 1990: Depth of rillenkarren as a measure of deforestation age. Proc. Int. Conference on antropogenic impact and environmental changes in karst. - Studia Carsologica, 2(1) pp.29-36. GAMS, I. 1993: Origin of the term „karst” and the transformation of the Classical Karst (kras). - Environmental Geology, 21, pp. 110-114. KORDOS L. 1984: Magyarország barlangjai. - Gondolat Kiadó, Budapest. MAIRE, R. 1980: Éléments de Karstologie physiuque, - Spelunca, no 3, 56 p. MAIRE, R. 1990: Les montagnes refuges calcaires de la mediterranee orientale et du Moyen-Orient. - Karsologia, no 15. pp. 13-24. MINDSZENTY A. 2000: Bauxit. - In: Pannon Enciklopédia (Encyclopedia of Pannon), edited by Karátson, D. Budapest, Kertek: pp.155-188. NICOD, J.1995: Carte géomorphologique des karsts de France. - Karsologia, no 25, pp. 21-34. ROGLIC, 1965: The delimitation and morphological types of the Dinaric Karst. - Nase Jama, VII, 1-2. Ljubljana. pp. 12-20. SAURO, U. 1991: Poligonal karst in Alte Murge (Puglia, Southern Italy). - Zeitschrift für Geomorphologie, N. F. 35/2. pp. 207-223. URUSHIBARA-YOSHINO, K. 1993: Human impact on karst soils Japanese and other examples. - Catena, Supplement, (25), Clemlingen, pp. 219-233.

168


1. kép. Karsztkút (cenote) Yucatanon (a szerz felvétele)

2. kép. A Pred-Jama Szlovéniában (a szerz felvétele)

3. kép. A Nagyharsány-hegy erodálódott déli lejt je (a szerz felvétele)

4. kép. A Bélk lebányászott tet régiója (a szerz felvétele)

169

A karsztok és az ember

Recommend Documents