Készülnek a kártyák
Első olvasatban jó költségvetés /3. oldal
/7. oldal
Farsang farka /8. oldal
Tiszaújváros hetilapja
Egyre több megbetegedés
2016. február 18.
XXXIV. évfolyam, 7. szám
Nem a víz az úr
Hozzánk is betört az influenza
Levonulóban az árhullám
Felvételünk hétfőn készült Kesznyétennél. Az előrejelzések szerint a Sajó középső és alsó szakaszain továbbra is vízszintemelkedés várható a levonuló árhullám miatt. Az ártéren átvezető kesznyéteni utat lapzártánkig nem kellett lezárni.
Jellemzően a fiatalabb korosztályt érinti az influenza. Különösen magas az arány a 0-25 évesek között. Az elmúlt hetekben már jelen volt megyénkben az influenzavírus, de leginkább az északi területeket érintette. A napokban városunkat is elérte a kór. Hétfőn reggel adja ki az adatokat az influenzafigyelő szolgálat, melyben most egy gyermekorvos és két háziorvos vesz részt városunkban. E szerint megugrott az influenzaszerű megbetegedések száma. A három körzetből 24 esetet jelentettek. Ez azt jelenti, hogy az összes körzetben mintegy kétszáz beteggel számolhatunk, nem beszélve azokról, akik nem fordultak orvoshoz. Így pár százan lehetnek most az influenzában szenvedők. Az adatok szerint jellemzően a fiatalabb korosztályt érinti a megbetegedés, kiugróan magas a 0-25 évesek aránya. Erős immunrendszerrel, időben beadott védőoltással hatásosan lehet védekezni a vírus ellen. A védőoltást többnyire szeptember, október környékén érdemes
Mossunk gyakran kezet!
Tisztelt Tiszaújvárosi Polgárok! Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából városunk ünnepséget rendez. Kérjük azokat a pártokat, polgári és civil szervezeteket, melyek a megemlékezés virágait, koszorúit szeretnék elhelyezni 2016. március 15-én (kedd) 18.30 órától a Petőfi szobornál, hogy az ünnep méltó előkészítése érdekében jelezzék részvételi szándékukat írásban március 9-én (szerda) 16.00 óráig a Derkovits Kulturális Központ igazgatójánál. Az írásos jelentkezésben kérjük megjelölni a szervezet és a koszorúzó személy(ek) nevét. A koszorúkat a kulturális központban március 15-én 10.00 órától 12.00 óráig és 14.00 órától 16.00 óráig lehet leadni. ( Tiszaújváros, Széchenyi út 2. Tel/fax: 49/542-004, e-mail:
[email protected]) A koszorúzás sorrendjét az intézmény a protokoll szabályai szerint állítja össze. Mátyás Zoltán igazgató
Véradó-nyitány Az öngyógyítás nem javasolt. beadni, s az két-három hét alatt védettséget biztosít. Aki ezt elmulasztotta, már semmi esetre se adassa be magának, a szakemberek ugyanis óva intenek attól, hogy a járvány idején kapjuk meg a vakcinát. Azonban ha a mostani szezont átvészeljük fertőzés nélkül, érdemes a következő előtt beoltatni magunkat, hiszen akkorra már rendelkezésre áll az új oltóanyag. Az influenzavírus ugyanis évről-évre változik, így egy oltás csak egy típusú vírustörzs ellen ad védettséget. Dr. Laki Tibor gyógyszerész szerint a legfontosabb, hogy amikor már nyakunkon a járvány, lehetőleg minél kevesebbet legyünk olyan közösségekben, ahol ott lehet, lappanghat a vírus. A zárt terek nagyon kedveznek a cseppfertőzéssel terjedő kórnak. Egyszerű, mégis hatékony védekezési mód a gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása. - Az influenza rossz közérzettel, sok-
szor magas lázzal, izomfájdalmakkal jár - mondja Dr. Gyimes Zsófia gyermekorvos. - Antibiotikumot vétek adni, kivéve, ha szövődmény alakul ki. Tüneti szerekkel, lázcsillapítóval, kedélyjavító gyógyszerekkel és bő folyadékbevitellel kezelhető a betegség. Az influenzavírus a légutak nyálkahártyájára tapad le, mely gyulladttá válik, így könnyedén átjárható más baktériumok számára is, melyek bejutva a szervezetbe, szövődményként középfülgyulladást, bakteriális mandulagyulladást, hörghurutot vagy tüdőgyulladást okozhatnak. Az öngyógyítás nem javallott influenzajárvány idején. Ha tüneteket észlelünk, mindenképpen forduljunk háziorvosunkhoz, hiszen kórtörténetünk alapján így kaphatunk megfelelő kezelést. Dá
Kevesebben, de lelkesen
A tervezett létszám alatt teljesítettek a donorok a Vöröskereszt legutóbbi tiszaújvárosi véradásán. A meghirdetett kétnapos akcióra 200 véradót vártak, 185 önkéntes jelentkezett, de az orvosi vizsgálatok után csak 158-an adhattak vért. Nem volt viszont hiány fiatalokból, 17 első véradó jelent meg az év első véradásán a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.
Sokféle
2016. február 18.
Évet értékelt a főkapitány
Kevesebb bűncselekmény, több baleset
Kevesebb elkövetett bűncselekményről és emelkedő nyomozáseredményességről adott tájékoztatást dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, a Borsod-AbaújZemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolcon megtartott évértékelő értekezleten. Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy a főkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt évben több mint 12%-kal csökkent. A 2014-es esztendőhöz képest tovább javult a nyomozáseredményességi mutató. A rendőrség által kiemelten kezelt bűncselekmények száma a megyében csaknem 20%-kal esett vissza és e bűncselekmények felderítési eredményessége is nőtt. A megyében tovább mérséklődött a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mind a tavalyi, mind az idei évben fokozott figyelmet fordít a települések és a külterületek közbiztonságának fenntartására. Az elmúlt
Dr. Vereckei Csaba főkapitány évben 254 településen meghatározott időszakonként, 99 helyen naponta visszatérő ellenőrzést tartottak a rendőrjárőrök, míg 5 helységben állandó volt az egyenruhás jelenlét. A baleseti statisztikai adatok alapján 2015-ben - 2004 óta első alkalommal emelkedett a személyi sérüléses közúti
Gyógyszertári ügyelet „A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot február 21-ig (vasárnapig) a Tisza Gyógyszertár (Örösi út 1/A., tel.: 20/400-1952) , majd február 22-től (hétfőtől) a Remény Gyógyszertár (Szent István út 9-11., tel.: 49/340-052) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitvatartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 - Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -
Másik Ezzel a rejtvénnyel folytatódik februári sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén egyben várjuk e-mailben a
[email protected] címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre.
balesetek száma, azonban a halálos kimenetelű balesetekben sikerült csökkenést elérni. (Forrás: B-A-Z- Megyei RFK) * A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság beszámolóját február 25-i ülésén tárgyalja Tiszaújváros képviselő-testülete.
Meghívó
Nyugdíjasok közgyűlése A Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete 2016. február 24-én 15.00 órától tartja éves közgyűlését, melyre ezúton tisztelettel meghívja tagjait. Határozatképtelenség esetén az ismételt közgyűlést 15.30 órakor tartjuk meg. A közgyűlés helye: központi étterem, Kazinczy út 2. Sóvágó Gábor elnök
A Krónika elérhetőségei: Tel.: +36 49 341-755, + 36 49 341-844 Fax: +36 49 341-852 E-mail:
[email protected]
2. oldal
Egyházi hírek Római katolikus
Kedden és szombaton 18:00 órakor, szerdán, csütörtökön és pénteken fél 9-kor, vasárnap délelőtt 11:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Nagyböjt idején minden héten pénteken reggel ¾ 8-tól keresztúti ájtatosságot végzünk a szentmise előtt a templomban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. A keresztútjárás segít bennünket, hogy egyre jobban elmélyedjünk a megváltás misztériumában. Hiszen ha ezt megértjük, akkor mindennapi áldozatainkat, életünket is könnyebben tudjuk Jézus Krisztushoz kapcsolni, terheinket hordozni. Egyházközségünk nagyböjti lelkigyakorlata az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva március 12-én, szombaton 14:00 órától lesz a plébánia közösségi termében, és az esti szentmisével ér véget. A lelkigyakorlat címe: A kiengesztelődés Meghívott vendégünk Papp Tihamér ferences szerzetes pap Szentkútról. Jelentkezni lehet a templomban található jelentkezési lapon, vagy a plébánián március 6-ig. Elérkezett az adózás ideje. Kétszer 1 %-ról rendelkezhetünk. A Római Katolikus Egyház technikai száma 0011, a Tiszaújvárosi Katolikusok Jövőjéért Alapítvány adószáma 18400900-1-05.
Görögkatolikus
Csütörtökön 17:00 vecsernye. Pénteken 17:00 Előreszentelt Adományok Liturgiája. Halottak szombatján 8:00 Szent Liturgia, pannichida. 16:00 vecsernye. Vasárnap 10:00 utrenye, 11:00 Szent Liturgia, 16:00 vecsernye. Hétfőn és kedden 17:00 vecsernye. „Szabadság csak ott van, ahol vannak utak. Lehet arra hivatkozni, hogy az út korlátozza a szabadságot, mivel egy meghatározott irányba vezet. A probléma azonban ott van, hogy ha nincs semmilyen út, az még ennyi szabadságot sem biztosít, mert az úttalanság sehová se vezet.” (Sz. A. Mazajev)
Református
Csütörtökön és pénteken Tiszaújvárosban 17:00 órától, Tiszaszederkényben 18:00 órától bűnbánati istentisztelet lesz. Vasárnap Tiszaszederkényben 09:30 órától, Tiszaújvárosban 11:00 órától úrvacsora osztással egybekötött istentisztelet lesz. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Farkas Gyula
(a TVK volt dolgozója) életének 73. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2016. február 23-án (kedd) 12.30 órakor lesz a sajószögedi Városi Temetőben. Előtte 11.45 órakor gyászmisét tartunk a sajóörösi római katolikus templomban. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Siska József
53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2016.február 23-án (kedd) 10.30 órakor lesz a sajószögedi Városi Temetőben. Előtte 9.30 órától gyászmisét tartunk a tiszaújvárosi római katolikus templomban. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, özv.
Berei Gusztávné
(Sárika néni) 2016. február 10-én, életének 96. évében elhunyt. Végső nyughelyére 2016. február 20-án 11 órakor helyezzük, a református egyház szertartása szerint, szülőfalujában, Sárazsadányban. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Ősz Gyuláné
(szül.: Tóth Mária) 72. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2016. február 22-én (hétfő) 11 órától a sajószögedi Városi Temetőben lesz. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló lánya Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
2016. február 18.
Horgászkérdések
Vizek, telepítés, dokumentumok
Tavaly 215 mázsa halat telepítettek az egyesület vizeibe. Az idei első telepítésen 3 mázsa pontyot és 260 kg pisztrángot „kapott” a Tolnai tó. Február 27-én tartja éves közgyűlését a Zabos Géza Horgászegyesület. Tárgyalnak a szervezet költségvetéséről, de olyan fontos horgászkérdésekről is szó lesz, melyeket a szigorodó törvényi változások hoztak. - 2013-óta, amióta megjelent az új halvédelmi, halgazdálkodási törvény, teljesen új szabályok vonatkoznak a horgászati, halászati lehetőségekre - mondja Kiss Béla, az egyesület elnöke. - Az állami vizekre addig pályázni kellett. 2014-ben a Magyar Horgászok Országos Szövetsége (MOHOSZ) - ahonnan mi néhány évvel ezelőtt kiléptünk, mert az érdekeinket nem tudtuk érvényesíteni, illetve nem sokat segített nekünk ez a szövetség tisztújítást hajtott végre. Új szelek fújdogáltak és visszaléptünk. Ehhez kapcsolódik, hogy 2015. december 31-én lejárt a Tisza általunk kezelt szakaszának, illetve a Sajónak a Tisza betorkolástól a kesznyéteni hídig tartó szakaszának halászati joga. Az új szabályok szerint az állam a MOHOSZ-ra bízta az állami vizek hasznosítását, akár alhaszonbérlő kijelölésével is bérbe tudja adni 15 évre az állami vízterületeket. - Megvannak már ezek az állami vízfelületek a következő 15 évre? - Igen. Nagy volt az izgalom, február 1-jén kaptuk meg. Ebben nagyon sok munka és segítségkérés volt. Egyesületünk az egyetlen a Tisza szakaszon, aki mint horgászegyesület volt haszonbérlője a Tisza ezen 17 km-es szakaszának. A bérlőkijelölés megtörtént, szerződésünk igaz még nincs, de egyik horgászegyesületnek sincs, mert folynak a feldolgozások a vizek odaítélésében. Jelenleg, ami a MOHOSZ honlapján is fellelhető, az a Sajó esetében a kesznyéteni hídtól a Tisza betorkollásáig és a 477/494-es folyamkilométer szakasz a Tiszán, ami korábban is volt. Egyelőre a részletes szabályok még nem ismertek, de szigorodtak. A MOHOSZ szigorította a kifogható halmen�nyiséget. Eddig napi korlátozás volt darabszámban és súlyban az egyéb halaknál, most viszont őshonos halakból évente 100at lehet fogni. Ez egy nagyon komoly új szabály. Egyesületi tagjaink között is van, aki eddig évente több mázsa halat fogott ki. - Mi a helyzet a magántulajdonban lévő vizekkel, például a sajószögedi tavakkal? - December 31-én három tónak járt le az 5 éves haszonbérleti szerződése. Időben elkezdtük a tulajdonossal a tárgyalásokat. Az utolsó simításoknál tartunk, és nagy valószínűséggel a napokban aláírjuk a szerződéseket. Van egy saját tavunk is, a hejőkürti, ott semmilyen változás nem történt, csak a víztérkód változott. A nagycsécsi tavunkat illetően szóbeli tárgyalás volt. Szerződés még nincs, de itt még 3 évre érvényes a szerződésünk, és további 10 évre szóló szerződés megkötésére van ígéret a tó tulajdonosa részéről. - Annak idején sok bírálat érte a fogási naplót. Mi volt vele a baj? - Január 31-ig volt érvényes az állami jegy és a fogási napló, de csak december 31-ig volt benne kitölthető rubrika. Ezt most pótolták. Az állami jegyet egyben kezeljük a fogási naplóval, így hét ponton egyszerűsödött az adminisztráció. Mint említettem visszaléptünk a MOHOSZ-ba. Ezt a megyei választmány pozitívan értékelte, sőt az egyesület kapott a megyei elnökségbe egy elnökségi tag helyet is. - Vizei tehát már vannak az egyesületnek, bőséges halállomány is lesz ezekben? - Reményeink szerint igen. Múlt pénteken 260 kg pisztrángot és 3 mázsa horogérett pontyot telepítettünk a Tolnai tóba. Ez azért rendkívüli, mert tavaly 3 mázsa csukát szerettünk volna telepíteni a csécsi- és a Tolnai tóba, de nem tudtak annyit lehalászni, csak két mázsa lett. Most átszámolva pontyra, 3 mázsára jött ki. Az elmúlt évben egyébként 215 mázsa halat telepítettünk a vizekbe, összesen 21,5 millió forint értékben. berta
Aktuális
3. oldal
Ülésezett az önkormányzat
Első olvasatban jó költségvetés
Döntés még nem született, de első olvasatban - február 11én - már megtárgyalta 2016. évi költségvetését Tiszaújváros képviselő-testülete. „Hosszú, három hónapig tartó munka végéhez értünk azzal, hogy elkészült a költségvetés tervezete, s tárgyalhatunk róla. S még egy megjegyzés: megnyugtató a helyzet.” E rövid polgármesteri bevezetővel kezdődött Tiszaújváros 2016. évi pénzügyi tervének megvitatása. Bráz György a napirendi pont mintegy egy órán át tartó tárgyalása során természetesen többször is szólt, főleg konkrét javaslatokra reagálva, általános megállapításként pedig úgy fogalmazott, hogy miként a költségvetés összeállításakor, úgy annak elfogadását követően a végrehajtásban is számít a pártok, szervezetek, azok képviselőinek felelősségteljes együttműködésére. A benyújtott tervezetet az ellenzéki képviselők is jónak tartották, s örömmel konstatálták, hogy több javaslatuk is beépült a költségvetésbe.
Jó gazdasági alapok Összhangban a tavaly elfogadott gazdasági programmal, a városvezetés legfontosabb célja, hogy Tiszaújváros továbbra is élhető, fenntartható és versenyképes legyen, az önkormányzat megőrizze pénzügyi stabilitását, gyarapítsa az önkormányzati vagyont. A 2016-os évet is az észszerű városfejlesztés, felelős, hatékony és átlátható vagyongazdálkodás mellett kell folytatni, az önkormányzati
A polgármester a végrehajtás során is számít a pártok, szervezetek, azok képviselőinek felelősségteljes együttműködésére. lehetőségeit alapvetően a helyi gazdaság teljesítménye határozza meg. Az önkormányzat olyan adóstratégiát dolgozott ki és vezetett be, mely elősegíti a gazdasági szereplők, a helyi vállalkozások versenyképességét, ebből adódóan növelik az önkormányzat pénzügyi stabilitását, biztonságát. A gazdaságfejlesztési- és adóstratégiával az önkormányzat továbbra is támogatja a már működő és újonnan megvalósuló beruházásokat, az ipari parkba betelepülő új befektetőket. A képviselő-testület 2016-tól 0,4% ponttal csökkentette a helyi iparűzési adó mértékét, így az jelenleg 1,5%. A számítások szerint ennek eredményeként több mint 1 milliárd forint marad a társaságoknál.
Működés, fejlesztés
Folytatódik a térfigyelő rendszer kiépítése. feladatok, a szolgáltatások kiegyensúlyozott, magas színvonalú ellátásának biztosításával. Egy település - így Tiszaújváros - életét,
A gazdálkodás alapelvei 1. Takarékos, biztonságos és átlátható működés. 2. A kötelezően ellátandó feladatok elsődlegessége. 3. A szociálisan rászorultak támogatása. 4. Az önkormányzati vagyon tervszerű karbantartása. 5. Tudatos városüzemeltetés és városfejlesztés. 6. Indokolt támogatások biztosítása. 7. Beruházások kivitelezése akkor indítható, amennyiben a forrás biztosítása nem veszélyezteti az előzőekben megfogalmazott elveket. 8. Az önkormányzati tulajdonú társaságok költséghatékony működése. 9. Kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A költségvetési bevételek tervezett előirányzata 6.423.585 ezer forint, melyet az előző évi maradvány 3.349.608 ezer forinttal, a kincstárjegy visszaváltása 600 millió forinttal, az év elején lekötött betét visszaváltása 3,6 milliárd forinttal egészít ki. Így a költségvetés főösszege kis híján 14 milliárd forint. A több tízéves lakó- és középületek, közterületek állagának megőrzésére, műszaki színvonalának emelésére közel 4 milliárd forint áll a költségvetési tervezetben. (A társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására a képviselő-testület januári döntésének megfelelően 18 társasház részére összesen 377.668 ezer forintot, energiaracionalizálási és gépészeti feladatok támogatására 10 millió forintot tartalmaz a költségvetés.) Az előző évhez képest az önkormányzat működési támogatása, a közhatalmi bevételek, az előző évi költségvetési maradvány igénybevétele növekszik, a műkö-
dési bevételek és a felhalmozási bevételek pedig csökkennek. A gazdasági programban meghatározott kiemelt támogatást igénylő fejlesztési célok elérése érdekében az önkormányzat élni fog az uniós pályázati lehetőségekkel. Tőkeemelésként 150 millió forinttal számol a költségvetés, mely forrása lehet egyrészt a távhővezeték-rekonstrukció folytatásának, valamint várospolitikai szempontból indokolt és szükséges ingatlanok megvásárlásának.
Maradnak az ellátások Továbbra is magas a krízishelyzetben lévő családok száma - áll a javaslatban. Változatlanul problémát jelent a családok életében az eladósodás, a hiteltörlesztések, valamint különösen az alacsony képzettségűeket sújtó munkanélküliség. Az önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2016-ban is jelentős segítséget tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára. Az önkormányzat - a kötelezők mellet minden eddigi önként vállalt feladatát is ellátja, s továbbra is jelentős támogatást nyújt a sportegyesületeknek, a civilszervezeteknek, az egyházaknak. A testület február 25-én tárgyalja ismét a költségvetést, s ekkor fogadja el a 2016. évi pénzügyi rendeletét. Ezúttal egy határozatot hoztak a képviselők. Ebben felkérték a polgármestert, hogy folytassa az igények felülvizsgálatát az intézmények, gazdasági társaságok, a támogatások, a beruházások, felújítások területén, és gondoskodjon a végrehajtás szabályainak határozati javaslatokban történő megfogalmazásáról. Ferenczi László
A költségvetés prioritásai • Az „Otthon Melege Program” keretében a társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása. • A városlakók nyugalmának megőrzése érdekében a közbiztonság javítása a város egész területén a kamerarendszer kiépítésével. • A lakosság többsége által használt, forgalmasabb közterületek, nagyobb terek átgondolt, tudatos fejlesztése. • A „Látható Tiszaújváros” program jegyében az elhasználódott út-, és járdaszakaszok burkolatainak felújítása, köztéri bútorok cseréje. • A távhővezeték-rekonstrukció folytatása. • A nappali melegedő épületének kivitelezése. • Az intézmények és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működési területén tiszta önkormányzati tulajdoni viszonyok megteremtése. • Építési telkek kialakítási és értékesítési lehetőségeinek feltárása. • A várossá nyilvánítás 50. évfordulójának méltó megünneplése. • Az elvárt és megszokott működéshez, támogatásokhoz források biztosítása. • Az önkormányzat tulajdonában lévő épületek energiatakarékossági és gépészeti felújítása.
Önkormányzat/Közlemények
4. oldal
Ülésezik az önkormányzat Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete 2016. február 25-én, csütörtökön 10.00 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében. Napirendi javaslat: Zárt ülés: 1. Javaslat személyi kérdések megtárgyalására 2. Javaslat ágazati kitüntetések adományozására 3. Javaslat „Tiszteletbeli Városvezető” és „Tiszteletbeli Képviselő” kitüntető címek adományozására 4. Javaslat a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetői megbízásával kapcsolatos döntések meghozatalára 5. Javaslat házi segítségnyújtás megszüntetése miatt benyújtott panasz elbírálására Nyilvános ülés: 1. Javaslat az önkormányzat 2015. évi pénzügyi tervéről szóló 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosítására 2. Javaslat az önkormányzat 2016. évi költségvetésére (kiegészítő javaslat) 3. Javaslat Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2013. (VI.05.) önkormányzati rendelet módosítására 4. Javaslat Tiszaújváros 2016. évi városi rendezvényeinek támogatására 5. Javaslat az intézményekben folyó fel-
Közlemény
Tájékoztatás
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy dr.
Fülöp György
alpolgármester, a 2. sz választókerület képviselője 2016. február 22-én (szerdán) 13.00 órától 15.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Figyelem! Az ügyfélfogadás előzetes bejelentkezés alapján történik, negyedórás beosztással. Az érdeklődők bejelentkezését az 548-010-es telefonszámra várjuk. Polgármesteri Hivatal
Tisztelt Fogyasztók! Tekintettel az 50. évfordulóra, idén több ágazati kitüntetés adományozásáról dönt a testület. nőtt étkeztetés térítési díjának meghatá- kapcsolatos döntések meghozatalára rozására 9.a. Beszámoló a közrend, közbiztonság 6. Javaslat a Tiszaújvárosi Humánszol- helyzetéről gáltató Központ, a Tiszaújvárosi Intéz- b. Jelentés az éjszakai járőrszolgálat elláményműködtető Központ és a Tiszaújvá- tásáról, valamint javaslat a feladat továbros Városi Rendelőintézet alapító okiratá- bi ellátására nak módosítására c. Tájékoztató a kamerás térfelügyeleti 7. Javaslat a települési önkormányza- rendszer működésének tapasztalatairól tok számára nyújtható könyvtári és köz- 10. Tájékoztató a lejárt határidejű testüleművelődési érdekeltségnövelő támogatás ti határozatok végrehajtásáról, valamint a igénylésére közbeszerzési eljárásokról 8. Javaslat kerékpárutak megépítésével Kérdések
Megújul a Tiszaújváros Kártya
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszaújváros várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából az önkormányzat megújult arculatú Tiszaújváros Kártyát bocsát ki. A jelenleg használatban lévő Tiszaújváros Kártyák érvényessége 2016. március 31-én lejár, az új kártyával április 1-jétől vehetők igénybe a kedvezmények. Az új Tiszaújváros Kártya első alkalommal ingyenes, elvesztése, megrongálódása esetén azonban az újonnan igényelt kártya előállításának költségeit a kártya használójának meg kell térítenie. A kártya a jogosultság fennállása esetén öt évig lesz érvényes, nem kell évente érvényesíteni. Az új kártyát tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező, vagy Tiszaújváros önkormányzatának tulajdonában lévő lakást szolgálati jelleggel bérlő magánszemély, illetve ez utóbbi magánszeméllyel jogszerűen együttlakó hozzátartozó igényelheti.
2016. február 18.
A TiszaSzolg 2004 Kft. ezúton tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy 2016. február 26-án (péntek) az ügyfélfogadás karbantartási munkák miatt szünetel. Szíves megértésüket köszönjük!
TiszaSzolg 2004 Kft.
Rendkívüli nyitvatartás a NAV tiszaújvárosi ügyfélszolgálatán
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóság tiszaújvárosi kirendeltségén (3580 Tiszaújváros, Kazinczy utca 3.) 2016. június 30-ig az alábbi ügyfélfogadási rendben fogadjuk ügyfeleinket. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Ügyfél- 8-14 8-17 8-14 8-12 fogadási idő NAV B-A-Z Megyei Adó- és Vámigazgatóság
Lakossági tájékoztató
Katasztrófavédelmi ügyfélfogadás
A jogosultak az új Tiszaújváros Kártya iránti igényüket 2016. február 1. napjától a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában nyújthatják be. Az igénylőlapok benyújtása során - a jogosultság megállapítása érdekében - a személyazo-
nosság igazolására alkalmas és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint a szolgálati jelleggel bérelt lakás esetén a bérlet igazolására alkalmas okmány szükséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kovács Katalin c. tűzoltó zászlós Tiszaújváros Járás katasztrófavédelmi megbízottja szerdai napokon 13.00 órától 15.00 óráig ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Az ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés alapján történik, az alábbi telefonszámokon: 49/341-244, 20/226-6532. Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Zöld szám
A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot,
Szünidei gyermekétkeztetés
A Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére ingyenesen biztosítja. A fentieken túl az önkormányzat a helyi rendelete alapján a déli meleg főétkezést ingyenesen biztosítja azon általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki Tiszaújvárosban lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyén él. Az ingyenes szünidei étkezés a tavaszi
szünetben valamennyi, azaz 3 munkanapon keresztül (2016. március 24., 25., 29.) a Központi Étteremben (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), valamint a Tiszaszederkény városrészben élők esetében az Esély Napközi Otthonban (Tiszaújváros, Dózsa Gy. u. 2.) helyben fogyasztással vehető igénybe. Amennyiben az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek betegsége akadályozza, lehetőség van a szülő, törvényes képviselő, vagy a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára a gyermek részére biztosított étel ételhordóban történő elvitelére. Felhívjuk a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermek betegsége esetén az étel ételhordóban történő elvitele orvosi igazolás benyújtása, illetve a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára az elvitel írásbeli meghatalmazás alapján lehetséges. A szünidei gyermekétkeztetés forma-
nyomtatványon igényelhető, melynek benyújtási határideje 2016. március 23. A formanyomtatvány beszerezhető: - Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyisége (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint), - Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), - Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (Tiszaújváros, Bocskai u. 33., kedden és csütörtökön 9,00-13,00 óráig), - a nyomtatvány letölthető Tiszaújváros honalapjáról is: http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez szükséges nyilatkozat benyújtása személyesen ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán (I. em. 111. iroda), valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
hogy a 06-80/200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Közterületi SOS hívószám
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy
Tóth Sándor
kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselő 2016. február 24-én (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői iroda. Polgármesteri Hivatal
2016. február 18.
Önkormányzat/Közlemények
Villanyszerelő karbantartó munkakör
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. (3580, Tiszaújváros, Tisza út 2/e.) pályázatot hirdet villanyszerelő karbantartó munkakör betöltésére a Munka Törvénykönyve szerinti jogviszony keretében, három hónapos próbaidő kikötésével 1 év határozott időre szóló alkalmazással, mely meghos�szabbítható. Pályázati feltételek: - villanyszerelői végzettség (szakmunkás vagy szakközépiskolai végzettség) - hasonló munkakörben eltöltött minimum 3 év szakmai gyakorlat - büntetlen előélet Előnyt jelent: - B kategóriás jogosítvány - érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló végzettség A pályázathoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot - iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló oklevél másolatát - jogosítvány másolatát A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: - a társaság karbantartási feladataiban szereplő épületek, ingatlanok elektromos hálózatának és a hálózathoz tartozó berendezések, eszközök javítása és karbantartása. Bér megegyezés szerint. A munkakör legkorábban 2016. március 01. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 23. A pályázat elbírálásnak határideje: 2016. február 29. A pályázat benyújtható postai úton a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.-nek (3580, Tiszaújváros, Tisza út 2/e.) címezve, illetve elektronikusan a
[email protected] e-mail címre. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Figeczky Rita személyügyi ügyintézőnél 49/540-636 Kerékgyártó István ügyvezető igazgató
Közlemény Országos Egészségügyi Információs Központ Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Betegút Egyesület egészségesek és betegek részére információs központot tesz elérhetővé a jobb tájékozódás és a gyógyulási folyamat meggyorsítása érdekében. Az adatbázisokon kívül személyre szabott tanácsadást is biztosítunk, valamint jogsegély szolgáltatást is ellátunk. Az információs központ iránytű az egészségügyi ellátó rendszerben történő eligazodáshoz. www.betegutegyesulet.hu
[email protected] Telefonszám: 70-884-5879 70-389-4178
Angol nyelvi előkészítő osztályba jelentkezők figyelem!
Tájékoztatom azokat a nyolcadikos diákokat, akik angol nyelvi előkészítő képzésre jelentkeztek, hogy az angol nyelvi szóbeli elbeszélgetés időpontja: 2016. február 20. (szombat) 9 óra. A vizsgasorrend és a beosztás aznap reggel az intézmény bejárati ajtaján lesz elhelyezve. A felvételiző diákok személyazonosításra alkalmas igazolványt hozzanak magukkal! Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy Mihály út 13.), I. emelet. A szóbeli felvételi témakörei megtekinthetőek honlapunkon (http://www.eotvos-tuj.sulinet.hu). Felhívom szíves figyelmüket, hogy az angol nyelvi szóbeli elbeszélgetés eredményéről az ideiglenes rangsor megjelenésekor tájékozódhatnak, ezért arról külön sem írásbeli, sem szóbeli értesítést nem adunk. Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
Tiszaújváros Város Önkormányzatának Polgármestere pályázatot hirdet a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre: 2016.04.01-től 2021.03.31-ig szól. A munkavégzés helye: Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. - Költségvetési szervnél szerzett - legalább 5 év igazolt szakmai gyakorlat. - Felhasználói szintű informatikai rendszerismeret. - Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. - Büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - költségvetési intézmény gazdálkodásában szerzett 5-10 év vezetői gyakorlat A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázat feltételeként előírt iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata - a munkakör ellátására vonatkozó szakmai elképzelés - részletes szakmai önéletrajz - 90 napnál nem régebbi, teljes körű hatósági erkölcsi bizonyítvány (megjelölve az 1992. évi XXXIII. törvényi feltételeknek való megfelelést) A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2016. április 01. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 15. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton a pályázatnak a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesterének címére történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gazdasági igazgató-helyettes. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 25. A pályázati kiírás teljes terjedelemben megtalálható a Polgármesteri Hivatal honlapján: www.varoshaza.tiszaujvaros.hu A pályázattal kapcsolatban információ kérhető a 49/548-085ös telefonszámon.
5. oldal
Tiszaújváros Város Önkormányzatának Polgármestere pályázatot hirdet a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet gazdasági igazgatói (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre: 2016. 04.01-től 2021. 03. 31-ig szól. A munkavégzés helye: Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 11-13. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. - Költségvetési szervnél szerzett - legalább 5 év igazolt szakmai gyakorlat. - Felhasználói szintű informatikai rendszerismeret. - Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. - Büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - költségvetési intézmény gazdálkodásában szerzett 5-10 év vezetői gyakorlat. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázat feltételeként előírt iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata - a munkakör ellátására vonatkozó szakmai elképzelés - részletes szakmai önéletrajz - 90 napnál nem régebbi, teljes körű hatósági erkölcsi bizonyítvány (megjelölve az 1992. évi XXXIII. törvényi feltételeknek való megfelelést) A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2016. április 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 15. A pályázatok benyújtásának módja: - Postai úton a pályázatnak a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesterének címére történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gazdasági igazgató. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 25. A pályázati kiírás teljes terjedelemben megtalálható a Polgármesteri Hivatal honlapján: www.varoshaza.tiszaujvaros.hu A pályázattal kapcsolatban információ kérhető a 49/548-085ös telefonszámon.
Álláspályázat
Esetmenedzser munkakör A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3.) pályázatot hirdet 1 fő részére esetmenedzser munkakör betöltésére a Család- és Gyermekjóléti Központba. Feladatai: - családgondozás, - egyéni esetkezelés, veszélyhelyzetek, krízishelyzetek kezelése, - bővebben: 1997. évi XXXI. törvény, 15/1998. NM rendelet. A jogviszony időtartama: - 1 fő határozatlan idejű kinevezés. Pályázati feltételek: - felsőfokú képesítés - 15/1998. NM rendelet 2. sz. melléklet II. rész 1. Alapellátások – 1/a. Család- és Gyermekjóléti Központ - esetmenedzserre vonatkozó képesítési előírások valamelyike, - felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), - B kategóriás jogosítvány.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - motivációs levél, - szakmai önéletrajz, - iskolai végzettséget igazoló bizonyítványok másolata, - bejegyzésmentes, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány a Kjt. 20. § (1) és (5) bekezdéseinek megfelelően, - hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, - nyilatkozat arról, hogy az 1997. évi XXXI. törvény 11/A. § (8) bekezdésben meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. Bérezés: - a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint. A pályázatot a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központba, Poropatich Péter in-
tézményvezetőhöz kell eljuttatni Tiszaújváros, Kazinczy út 3. címre. Pályázni csak a pályázati feltételekben felsorolt valamennyi irat benyújtásával lehet, ellenkező esetben a pályázat érvénytelen. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázat azonosító számát: 696/2016., valamint a munkakör megnevezését: esetmenedzser. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa. A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. február 24. A pályázatok elbírálásának határideje: 2016. február 29. A munkakör 2016. március 01. napjától tölthető be. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni Poropatich Péter intézményvezetőnél a 49/548-190-ös telefonszámon lehet. A pályázati felhívás az NKI honlapján 696/ 2016. azonosító számon 2016. február 09. napján megjelent.
Tájékoztató
Óvodák zárva, óvodák nyitva A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda egész nyáron át biztosítja a gyermekek óvodai ellátását. A karbantartási munkálatok elvégzése érdekében az egyes óvodai épületek zárvatartása, illetve nyitvatartása az alábbiak szerint alakul: 2016. június 27. - július 22. között zárvatart: a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda • Szederinda óvodája (Tiszaújváros, Dózsa u. 9.) • Bóbita óvodája (Tiszaújváros, Kazinczy út 1.)
• Szivárvány óvodája (Tiszaújváros, Pajtás köz 13.) Ebben az időszakban nyitvatart és összevont ellátást biztosít: a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda • Katica óvodája (Tiszaújváros, Irinyi János út 1.) • Tündérkert óvodája (Tiszaújváros, Alkotmány köz 1.) 2016. július 25. - augusztus 19. között zárvatart: a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda • Katica óvodája (Tiszaújváros, Irinyi János út 1.)
• Tündérkert óvodája (Tiszaújváros, Alkotmány köz 1.) Ebben az időszakban nyitvatart és összevont ellátást biztosít: a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda • Szederinda óvodája (Tiszaújváros, Dózsa u. 9.) • Bóbita óvodája (Tiszaújváros, Kazinczy út 1.) • Szivárvány óvodája (Tiszaújváros, Pajtás köz 13.) 2016. augusztus 22-től minden épület teljes nyitvatartással üzemel. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Mindenes
6. oldal
Kedves Szülők és Óvodások!
ISKOLAKÓSTOLGATÓ
Ünnepeljünk együtt! Településünk várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete Emléknapot rendez. Az emléknapon való részvételre, az együttemlékezésre várjuk azok jelentkezését, akik - 50 éve, vagy régebben bejelentett városlakók, vagy - a várossal egyidősek, 2016-ban 50 évesek, vagy - a városban végzett társadalmi munkáért „Közösségért” jelvényt, vagy elismerést kaptak. A jelentkezéseket név és elérhetőség megjelölésével személyesen hétfőn, kedden 8-11 óráig, Telefonon a 49/440-660-as számon, e-mailben a
[email protected] címen várjuk. Az emléknappal kapcsolatos információkról, hely, időpontok stb., később fogunk tájékoztatást adni. Jelentkezésüket várva, üdvözlettel: Sóvágó Gábor elnök
programunkhoz várjuk az érdeklődő, iskolába készülő gyerekeket és szüleiket! A foglalkozások témája: Angol interaktív feladatok Informatikai játékok A számok világa Képességfejlesztés Magyar nyelvi játékos foglalkozás Környezetismereti foglalkozás Meseillusztráció készítése Drámajátékok Húsvéti előkészületek Angol dalok, mondókák Tavaszi komplex foglalkozás A foglalkozásokat a Hunyadi Mátyás Iskolában tartjuk csütörtökönként 17:00-17:30 óráig! A részvétel ingyenes!
2016. február 18.
50 évünk képeken Kedves Olvasó! A TVK Nyugdíjasok Baráti Köre városunk 50 éves évfordulója alkalmából fotókiállításon, képeken szeretné bemutatni az időszak minden, fotókon megmaradt emlékét. (Bemutatva városunk építését, környezetünk szépítését, történéseit, eseményeit, ünnepeit, sporteseményeinket, a sok-sok társadalmi- és brigádmunkát, stb.) Kérjük, ha rendelkeznek a témába vágó bármilyen méretű képekkel, akár egy darabbal is, összegyűjtve a másolás idejére bocsássák rendelkezésünkre. Az időpont egyeztetése ügyében hívja a 30/432-4416 telefonszámot. Sóvágó Gábor
Mozaik
2016. február 18.
Csütörtöki csitri-csacsogás
… avagy mit tud egy vidéki lány az illemről?
A viselkedést egyebek mellett befolyásolja az adott szituáció is. (illusztráció) Az iskolában havonta egyszer osztályozzák gyermekeink magatartását. Gondolkodás nélkül aláírjuk a szöveges értékelést. Valóban a gyermek magatartásáról van szó, vagy csak a viselkedéséről? Feltehetjük a kérdést: Nem mindegy? Minden bizonnyal a viselkedés és a magatartás szoros összefüggésben van egymással, mégis van különbség. Sokszor mondjuk, vagy halljuk, hogy ezek a mai fiatalok nem tudnak viselkedni! Szeretnék mindenkit megnyugtatni. Az európai emberek génjeiben ott bujkál egy kromoszóma (protokillus etikettos PE, habár a tudósok még bizonyítani nem tudják a létezését), mely mindenkit felkészít a társas együttélésre. Keressük meg emlékeinkben azt a jelenetet, amikor egy fiúcska a bolt bejáratánál elénk vág, még talán az ajtót is becsapja az orrunk előtt. Csak remélni merem, hogy az emlékünkben az is megmaradt, amikor a fiúcska kissé szégyenlősen, félve visszapillant. Ha erre a pillanatra felfigyeltünk, akkor tetten értük a PE kromoszóma létezését. Tudja ő, hogy egy felnőttet előre kellene engedni, de a PE hatása egyre gyengébb. Ez a momentum nem a magatartása, hanem a viselkedése volt. A protokoll megkülönbözteti a magatartás és a viselkedés fogalmát. Mindennapi viselkedésünk mozgatórugója a gének által örökített jegyeink mellett a személyiségünkből ered. Természetesen az ember viselkedését az is meghatározza, hogy milyen környezet veszi körül. Melyik kontinensen, országban, városban, a városon belül melyik városrészben él. Milyen gazdasági, felekezeti, kulturális és szociális környezetben él. Milyen törvények, előírások, illemtanok és szabályok vezérlik az életét. A fiataloknál még a korosztályi hatások is fontosak. A viselkedés olyan magatartás, melyet elvárnak. A viselkedésből megállapítható az egyéniség, az őszinteség, a határozottság és hitelesség. A viselkedést befolyásolja az adott szituáció, az egyén személyisége, érzékenysége, konfliktuskezelési stílusa, kommunikációs készsége. Az ember minden belső tulajdonsága, tudatossága, önmagával és másokkal való viszonya a magatartás, melynek formai megnyilvánulása a viselkedés. Mivel az említett tulajdonságok egy része tanulható, a felnőtt embereknél már a magatartásukká válik. A gyermekeknél még inkább a viselkedéséről beszélünk. Egyetlen dolgot kell szem előtt tartani felnőttnek, gyermeknek egyaránt: minden emberi kapcsolat kiindulópontja a kölcsönös tisztelet, melyet a magatartás és annak minden viselkedési formája szolgál. M. Edina
Múlt, jelen, jövendő
Töprengek. Manapság a túlhajszolt, felgyorsult életünkben elfelejtünk megállni és körülnézni. Csak hajtunk, hogy mindenünk meglegyen, de közben elfelejtjük, milyen szép is körülöttünk a világ, a természet. Elsiklunk dolgok, emberek felett. Észre sem vesszük a jelent, mert a jövőn gondolkozunk. Aggódunk azon, ami még meg sem történt. „A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk.” Hamarabb nem tudunk. Fölöslegesen aggódunk valamin, ami még meg sem történt, el sem érkezett az életünkbe. Vagy a múlton rágódunk, ami már régen befejeződött. Azzal, hogy töprengünk rajta, életben tartjuk, nem tudjuk elengedni. Pedig a múlt tapasztalat. Le kell vonni belőle a tanulságot és tovább kell lépni. Szeretünk szenvedni. Hogy ez nem igaz? Gondoljunk csak bele, amikor találkozunk egy ismerőssel, mi történik? Mindenki a betegségéről beszél, felidézve minden apró részletét. Vagy valami rossz eseményről, ami történt vele. Ezzel újraélve a történést, nem engedve, hogy elmúljon a rossz, a negatív. Mert „szeretünk” szenvedni. Felismertem, én is ebben a cipőben járok. Miközben szeretnék megszabadulni a negatívumoktól, tovább éltetem azokat. Ez így nem fog menni. Egy ideje igyekszem hát tudatosan elkerülni a panaszkodást. A fájó múltba révedés helyett megélni a jelent. Észrevenni a szépet, a jót. S így tekinteni a jövőbe is. Szilva
7. oldal
Változatlan kedvezmények, jubileumi változások
Készülnek az új kártyák
Tizenhárom éve foghattuk először kezünkbe a számos kedvezményt nyújtó Tiszaújváros Kártyát. Most, a várossá nyilvánítás 50. évfordulójára új köntösbe öltözik a kártya, s változik a jogi háttér is. Az eddig igénybe vehető kedvezmények nem módosulnak, fontos változás viszont, hogy a „jubileumi kártyák” 2021. március 31-ig érvényesek, függetlenül attól, hogy mikor váltották ki. A csere vagy az első kiváltás ingyenes, csak akkor kell fizetnünk, ha elveszítjük vagy megrongálódik és ezért kell új kártyát készíteni. Könnyíti az igénylés menetét, hogy nem kell fénykép a kártyára. A procedúra egyébként nem változik, továbbra is az önkormányzat ügyfélszolgálatán kell kitölteni az igénylőlapot, majd ugyanitt átvenni az elkészült kártyát. Mint azt Konczné dr. Újj Éva, a Polgármesteri Hivatal Jogi és Igazgatási Osztályának csoportvezetője elmondta, személyazonosításra alkalmas igazolvány és lakcímkártya szükséges az igényléshez, és a későbbiekben ezekkel a dokumentumokkal együtt lesz érvényes a kártya.
Az új kártyákat a Grafol Print Kft. készíti. Az átfutási idő is lerövidül majd, mivel az új kártyákat tiszaújvárosi cég, a Grafol Print Kft. készíti. Nem csak az ügyfeleknek, a hivatalnak is könnyítést jelentenek a változások, hiszen ezentúl nem kell minden évben 12 ezer forgalomban lévő kártyát érvényesíteni. - Most az érvényesítés minden kártya lecserélésével jár - mondja dr. Juhos Szabolcs jegyző. - Úgy tűnik, sikeres a kár-
tyacsere, hiszen február 1-jén lépett hatályba a rendelet, ettől az időponttól fogadtuk az igényléseket, és február 12-ig már több mint 800 db kártyát igényeltek. Az új Tiszaújváros Kártyák április elsejétől érvényesek. A régi városkártyát március 31-ig fogadják el. (További információk lapunk 4. oldalán.) Dá
Bölcsődenyitogató
Babusgató a könyvtárban
Teljes létszámmal működik a Napsugár bölcsőde két csecsemőcsoportja, ahová egy évnél fiatalabb gyermekek járnak, de a másik hat csoportban sincs sok férőhely. Manapság egyre többen igénylik a bölcsődei ellátást - erről tartott tájékoztatót az intézmény vezetője a Hamvas Béla Városi Könyvtár Babusgató címmel indított sorozatán. Amíg a babák egymás társaságát keresve játszadoztak a szőnyegen, addig a ma-
mák pénzügyekről is beszélgettek. Nem a gazdaság volt a téma, hanem a bölcsődei ellátás, sokakat érdekelt a térítési díj, az intézményi költségek, a diétás étkeztetés vagy a napirend. Völgyesiné Czinege Margit, a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Napsugár bölcsődéjének vezetője egy általános, intézményt bemutató tájékoztató után válaszolt azokra a kérdésekre, melyekre a szülők kíváncsiak voltak. - Egyre többen járnak a bölcsődébe – kezdi. - A törvényi változások óta, a gyes ext-
A 108 férőhelyes bölcsődébe jelenleg 89 gyerek jár.
Diáksport
ra bevezetésével sok olyan kisgyermeket iratnak be, akik még nem töltötték be az egyéves kort. Vannak anyukák, aki vis�szamennek dolgozni, mások kihasználják a gyerekekkel tölthető időt. Persze vannak kivételek. Krízishelyzetben bárki, bármikor felvehető az intézménybe, ahol jelenleg 8 csoport működik 12-14 fővel. A Napsugár bölcsőde 20 hetes kortól fogadja a kicsiket, a gyerekek felvétele folyamatos. - Nekünk útban van a második baba, májusra vagyok kiírva - mondja a rendezvényre érkező és a bölcsi iránt érdeklődő anyuka, Pomichal Anna. - A kislányom, Zoé is eljött velem, ő már bölcsődés korú, de egyelőre együtt vagyunk otthon és várjuk a kistesót. Nem tervezem, hogy egész napra beadom a bölcsibe a lányomat, csak fél napot tervezünk vagy családi napközit, ezért is jöttem ide, hogy feltérképezzem a lehetőségeket. Jelenleg a 108 férőhelyre 89 gyerek jár. A gyermekek 90%-ának dolgozik az édesanyja. - Ha várandós az anyuka és a nagyobb gyermeket beadná, mert visszamenne dolgozni, élhet ezzel a jogával, és a bölcsődei felvétel megtörténik. Ám ehhez munkahely szükséges, amiről igazolást kell benyújtani az intézménybe - mondja Völgyesiné Czinege Margit. berta
Országos döntőbe úsztak
Egyéniben és a váltószámokban is kitettek magukért a tiszaújvárosi úszók a február 10-én Miskolcon megrendezett megyei diákolimpiai döntőn. A győztesek indulási jogot szereztek a március 1920-án, szintén a borsodi megyeszékhelyen megrendezendő országos döntőben. A tiszaújvárosi érmesek: 50 m fiú gyors, I. korcsoport: 3. Bagi Zoltán (Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola) 0:38,70 mp. 100 m fiú gyors, IV. korcsoport: 2. Molnár Kornél (Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 1:07,78 perc. 100 m leány gyors, III. korcsoport: 1. Tóth Zsófia Anna (Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 1:19,41. IV. korcsoport: 2. Mezei Dóra
(Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 1:15,66. 50 m fiú mell, III. korcsoport: 1.Galgóczy Olivér (Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola) 0:42,11. 100 m fiú mell, IV. korcsoport: 2. Molnár Kornél (Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 1:30,77. 50 m leány mell, III. korcsoport: 3. Sugár Anett (Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 0:46,1. 100 m fiú hát, IV. korcsoport: 1. Kocsis Bence (Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola) 1:24,47. 100 m leány hát, III. korcsoport: 2. Erős Kinga (Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola) 1:33,39. IV. korcsoport: 2. Mezei Dóra (Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) 1:30,11. 100 m fiú gyors,V-VI. korcsoport: 1. Ferenczi Viktor (Tiszaújvárosi Eötvös Jó-
zsef Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) 0:59,99. 4x50 m fiú gyorsváltó, II. korcsoport: 1. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2:24,31 perc. III. korcsoport: 1. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2:32,75. IV. korcsoport:1. Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, 2:11,84. V-VI. korcsoport: 2. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, 1:59,50. 4x50 m leány gyorsváltó, II. korcsoport: 2. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2:52,48. III. korcsoport: 1. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2:26,02. IV. korcsoport: 1. Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2:24,92. V-VI. korcsoport: 2. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, 2:22,72.
Jeles napok
8. oldal
Iskolai maszkabálok
Farsang farkát fogva
A hétvégén ismét két iskola tartott farsangi mulatságot. Az Éltes és a Széchenyi diákjai egyaránt a Derkovits Kulturális Központban öltöztek maskarába. Az Éltes Mátyás iskola tanulói az Esély Napközi Otthon fiataljaival közösen ünnepelték a farsangot idén is. Ez volt a második alkalom, hogy nem a tanintézet, hanem a Derkovits Kulturális Központ adott otthont a rendezvénynek. - Tavaly nagyon bevált ez a helyszín, melyet nem győzünk megköszönni - mondta Kovács Balog Imréné, szakmai vezető. A gyerekek örömmel készültek, a tavaszt várva, a telet búcsúztatva mozgásos, táncos feladatokkal fognak fellépni. A kisebbek jelmezekbe bújtak, a végzősök pedig az alkalomhoz illő táncokkal készültek. - Keringőzni fogunk - mondta Balogh Alex Iván, - már három, négy hete készü-
A Széchenyi rettegett kalózai.
2016. február 18.
Télűzés, tavaszvárás
Óvodai farsangok
Az elmúlt héten elbúcsúztatták a telet a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda óvodásai is. A télűző-tavaszváró mulatságokon a gyerekek jelmezbe bújva, tánccal, verssel és énekkel ünnepelték a farsangot. A programok részeként a gyerekek megismerkedtek a farsangi néphagyományokkal is, a hangsúly azonban a játékon volt.
Mozgásos, táncos feladatokkal léptek fel az Éltes tanulói. lünk rá. De utána hipp-hopp-ot tánco- chenyi iskola felsőseinek farsangján. lunk, majd pedig balettet. - A fiúk és lányok is utcai táncosok leszPalotás, keringő és természetesen jelme- nek - mondta a 6/7 tanulója, Gerőcs Kazes produkciók vonultak színpadra a Szé- mill. - Van egy közös tánc, a „watch me”ra, aztán egy „droppos” zenére fogunk táncolni, és a végén lesz egy kidőlés is. Nem csak a diákok döntöttek a maskara mellett. A tanárok a Star Wars szereplőinek bőrébe bújtak. - A korábbi években mindig felléptünk az alsós farsangon, de most már a felsősön is bemutatkozunk - mondja Leia hercegnő, azaz Petrikné Kiss Edina tanárnő. - Az nekünk nagy öröm, nagy boldogság, ha látjuk, hogy tetszik, amit csinálnunk, és persze mi is nagyon élvezzük. Az iskola két előadást tartott, majd diszkóval zárult a rendezvény. Az iskolai farsangi szezon ma ér véget a Széchenyi alsósainak karneváljával. borza
Ahány gyermek, annyi jelmez a Katicában.
Fergeteges hangulat a Tündérkertben.
[email protected]
Maskarákban az Eötvös diákjai
Február 9-én farsangi nap volt az Eötvös középiskolában. Igazán kreatívak voltak diáktársaim, mert változatos jelmezeket öltött magára a tanulók többsége. A szünetekben nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk egymáson, mert többször találgatnunk kellett, hogy kit rejt a maszk. A mi osztályunkból is sokan beöltöztek, én például kalóznak. Tanáraink is bevállalósak voltak, jelmezben tartották meg óráikat, a legtöbben Minnie egérnek öltöztek. A diákok között láthattunk római katonát, jedit, fogorvost, ördögöt, apácát, terroristát, rablókat és még sorolhatnám. A nap végén a diákönkormányzat vezetői zsűrizték, majd díjazták a legötletesebb jelmezeket. Nagyon várom a következő évi farsangi napot, remélem, jövőre is ugyanilyen jó hangulatban telnek majd a percek az iskola falai között. Oláh Mózes 9. A
Kíváncsi tekintetek a Bóbitában.
Hófehérkének ezúttal csak 5 törpe jutott.
[email protected]
Palacsinta nap a Kazinczyban
Plüsspalacsintákat is dobáltak.
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában húshagyó kedden már harmadik alkalommal rendeztünk Palacsinta napot. A diákok összemérhették ügyességüket a játékos vetélkedőkön, sportversenyeken, s arról is tanúságot tehettek, hogy mennyire vannak otthon a palacsintakészítésben. Receptek sokasága született angol, német és magyar nyelven. Eme nemes eledelről kvízt töltöttek ki iskolánk tanulói, s az egyik vállalkozó szellemű kolléga által készített plüsspalacsinták még a biztonságos dobáláshoz is remek eszközül szolgáltak. A nap megkoronázásaként immár hagyományosan palacsintaebéd várta a munkában megfáradt diákokat és nevelőiket. Dorony Attiláné, igazgató
Körtánc Szederinda-módra.
Ahogy mindenütt, a Szivárványban is terített asztal várta a farsangolókat.
Kultúra/oktatás
2016. február 18.
A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ
„Derkó Minigaléria”: Kudar Zsolt fotóinak kiállítása. Helyszín: aula. Gondos Gyuláné Szabó Éva festményeinek kiállítása. Helyszín: félemelet. Látogatható 2016. február 28-ig
Hamvas Béla Városi Könyvtár
Február 18. (csütörtök) 14.30 óra: Csodapatika - élményközpontú irodalmi beszélgetés 12-16 éves diákoknak. Téma: Meddig tart a barátság? A beszélgetést vezeti Ujjné Tellér Gabriella fejlesztő biblioterapeuta. Helyszín: a Gyermekkönyvtár. Február 19. (péntek) 17.00 óra: Természetjárók „Nyáridéző” sorozata. Izland, a tűz és a jég birodalma. Előadó: ifj. Gondol Károly és Koncos Zsolt. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Február 23. (kedd) 16.30 óra: Családi játszóház a Gyermekkönyvtárban. Bohócok hullámpapírból, tavasztündér készítése. A foglalkozásra szeretettel várjuk a gyerekeket az anyukákkal, apukákkal és nagyszülőkkel együtt! Belépődíj: 300 Ft. Február 24. (szerda) 14.00 óra: Úton a tudatosságban - a Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Február 25. (csütörtök) 17.00 óra: HAMVAS MOZAIKOK. „A könyv: nagyítóüveg” - rendhagyó irodalmi beszélgetés. Téma: Szülői minták - az élet ismétli önmagát!? A beszélgetést vezeti Kázsmér Ágnes fejlesztő biblioterapeuta. Helyszín: a könyvtár előadóterme. A krimi koronázatlan királynője - 40 éve hunyt el Agatha Christie – kamarakiállítás. Helyszín: a könyvtár földszintje. A kiállítás március 16-ig tekinthető meg. FACEBOOK JÁTÉK! A kamarakiállításhoz kapcsolódó Facebook játék indult február 16-án a Hamvas Béla Városi Könyvtár facebook oldalán; www.facebook.com/hamvas.konyvtar. A játék 4 hétig tart, hetente egy-egy, a kamarakiállításhoz kapcsolódó kérdést teszünk fel. Minden héten kisorsolunk valakit az adott héten helyes választ beküldők közül, aki könyvnyereményben részesül. Az 5. héten még egy nyertest sorsolunk az ös�szes kérdésre helyesen válaszolók közül.
9. oldal
Iskolanyitogató
Kicsik és nagyok válaszút előtt
Elkezdődött a második félév az iskolákban. Míg a végzősök a középiskolára készülnek, addig az óvodások bemutatóórákon és játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek tanulmányaik leendő helyszínével és a tanítókkal. Hétfő délutánonként várják a kicsiket a Széchenyi iskolába. Kézműves foglalkozás, játékos matematika és informatika, dráma és tánc, csak néhány foglalkozás, mely az iskolai életet mutatja be a jövendő elsősöknek. - Iskolaérett lett a fiunk - mondja Izsákné Darida Csilla. - Ezért érdeklődünk a tanár néni és az iskola iránt. Szeretnénk ha a fiunk ide járna, ezért jöttünk megnézni, hogy milyen a tanítás, a tanulás. Február nyolcadika és április negyedike között összesen nyolc alkalommal várják az ovisokat a különböző foglalkozásokra az Iskolanyitogató névre keresztelt sorozaton. - Jó, ha a gyerekek egy kicsit megismerkednek leendő iskolájukkal - mondja Kristályné Medgyesy Andrea intézményvezető-helyettes -, hiszen akkor nem egy teljesen új közegbe érkeznek szeptemberben. Annak is nagyon örülünk, hogy sok olyan szülő van, akinek nagyobb gyermeke már hozzánk jár, esetleg ő maga volt korábban iskolánk tanulója, és ezek szerint megvan elégedve, mert ide hozza a gyermekét.
A kicsik - és szüleik - játékos foglalkozásokon ismerhetik meg az iskolát. Míg az ovisok az általános iskolába, ad- normál gimnázium, de ez szerintem megdig a nyolcadikosok középiskolás éveik- éri. re készülnek. Az iskola 28 végzősének többsége a vá- Én kajakozom, ezért nem akartam el- ros középiskolái közül választott. menni a városból - mondta Gáspár Eme- - Tizenegyen első helyen jelölték meg a se, a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus gimnáziumot, a Brassai iskolába nyolcan Általános Iskola nyolcadikosa. - Ezért az jelentkeztek - mondta az osztályfőnök, Eötvös általános gimnáziumi osztályába Prágainé Sóvári Anikó -, illetve próbáljelentkeztem. koznak néhányan művészeti iskolával is. Osztálytársa, Bártfai Zsombor kifejezet- A tanulók kisebb része Tiszaújvároson kíten az iskolában folyó képzés miatt vá- vül keres és talál magának középiskolát. lasztotta az Eötvöst. Főleg a régió nagyvárosaiban található - Az angol szakra jelentkeztem, mert sze- tanintézeteket célozzák meg, Miskolcot, rintem a nyelv nagyon fontos - mondta. Debrecent vagy Nyíregyházát. – Igaz, hogy egy évvel hosszabb, mint a borza
Kedves Szülők! Kedves Szülők! Értesítem Önöket, hogy a Tiszaújvárosi Általános
Értesítem Önöket, hogy a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Iskola ésMűvészeti AlapfokúIskola, Művészeti SánAlapfokú VándorIskola, Sándor Vándor Zeneiskolájába beiratkozott növendékek térítési díjának befizetési határideje dor beiratkozott növendékek térí2016.Zeneiskolájába február 26-án jár le. A befizetések rendezésére hétköznapokon 9.00 – 17.00 órátési befizetési határideje 2016.épületében február 26ig vandíjának lehetőség a Vándor Sándor Zeneiskola (Tiszaújváros, Teleki B. u. 5.) án jár le. Hok Csaba intézményvezető A befizetések rendezésére hétköznapokon 9.00 –
Tiszaszederkényi Fiókkönyvár
Február 23. (kedd) 16.00 óra: „Amigurumi kedvelők” klubja - Minicica készítése. A foglalkozást koordinálja: Zádeczkiné Vígh Edit. Eszközöket - fonalat, horgolótűt - mindenki magának biztosít. Bárki, bármikor bekapcsolódhat! Helyszín: Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár. A Helytörténeti Gyűjtemény közleménye A Hamvas Béla Városi Könyvtárban található állandó várostörténeti kiállítás felújítás miatt 2016. március 30-ig zárva tart.
17.00 óráig van lehetőség a Vándor Sándor Zeneiskola épületében (Tiszaújváros, Teleki B. u. 5.) Hok Csaba intézményvezető
Lisztmentesen Hétről hétre évről évre
Már jómagam is számtalan alkalommal tapasztalhattam meg azt, hogy a gluténmentes étkezés nem ördögtől való. Azok számára jó hír ez igazán, akik az úgynevezett lisztérzékenység miatt nem ehetnek gluténtartalmú ételt. Ma már, többek között az ezeket a betegeket és családtagjaikat tömörítő csoportok révén, egyre többet tudunk minderről, pedig mindössze hat éve, hogy itt Tiszaújvárosban is létrejött egy ilyen csoport. Erről számolt be a Tiszaújvárosi Krónika 2010. február 18-i számában. „- A lisztérzékeny embernek le kell mondania a búzavagy rozslisztből készült kenyérről, péksüteményekről, tésztákról, de még a csokoládéról, fagylaltról, felvágottakról is - mondta Koncz Imréné, aki egy önsegítő csoportot szeretne szervezni a betegséggel élő emberek számára. - A gluténmentes konyhára való átállás rendkívül sok ismeretet és fantáziát is igényel, hiszen tudni kell, honnan és hogyan szerezhetők be azok az alapanyagok, amelyekből ízletes, és a lisztérzékenyek számára „ártalmatlan” ételeket lehet készíteni. Igen nehéz ezeket az információkat, tapasztalatokat egyedül, saját kárunkon tanulva begyűjteni. Sokat segítene ennek a nagyon tudatos táplálkozásnak a kialakításában, ha sikerülne alakítanunk egy csoportot,
A Tisza TV műsora Február 18., csütörtök 9:00: Héthatár: Ülésezett az önkormányzat - Megújul a Tiszaújváros Kártya - Influenzahelyzet Iskolanyitogató - Farsang farka iskolában, óvodában - Sport Hétről-Hétre magazinműsor: Drogprevenció 2016 - Félmúlt - Hajrá Gimnasztráda! ( A műsor a szerdai adás ismétlése)
és rendszeres összejöveteletek keretében megoszthatnánk egymással tapasztalatainkat, előadásokon bővíthetnénk ismereteinket, jogi tanácsokat hallgathatnánk, vagy akár gluténmentes élelmiszereket gyártó cégekkel vehetnénk fel a kapcsolatot.” A csoportot - ma már tudjuk -, sikerült megalapítani. Rendszeresen részt vesznek programokon, saját rendezvényeket szerveznek, azaz segítik a lisztérzékenyek életét. A jövő héten 2009 nyolcadik hetébe tekintünk vissza. borza
Február 22.,hétfő 18:00: Sporthétfő. A Tiszaújváros - Kazincbarcika NB III-as labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről Február 24., szerda 18:00 Héthatár: Ki mit tud a cégekről? - Kortárs képzőművészek - 50 év, 50 vicc - A víz az úr? – Csillaglesen - Csütörtöki töri - Sport 18:15 Hétről-hétre: Hunyadi gála - Félmúlt Február 25., csütörtök 10:00: A képviselő-testületi ülés közvetítése Utána: A szerdai adás ismétlése Utána: A testületi ülés ismétlése
10. oldal
Hirdetés/Rendezvények
2016. február 18.
A 2016. február 10-i Újpest elleni kupanegyeddöntő első mérkőzésén a helyszínen szurkoló tiszaújvárosi nézők mindenkiben mély nyomot hagytak sportszerű, lelkes és nem lankadó buzdításukkal. A csapat és a klub vezetősége nevében köszönjük a mérkőzésre ellátogatott szurkolóink biztatását, nagyon hálásak vagyunk ezért. Klubunk szeretné viszonozni a drukkerek kitartását, sportszerű megnyilvánulását, ezért azok a szurkolók, akik a március 2-i visszavágón a pénztárnál bemutatják a Szusza Stadionban vett jegyüket, ingyen nézhetik meg a mérkőzést. A 2016. március 2-án 13:30-kor megrendezendő Magyar Kupa negyeddöntő vis�szavágó várhatóan nagy nézőszáma miatt egyesületünk lehetőséget biztosít elővételben történő jegyvásárlásra az alábbi időpontokban: 2016. február 23. 15.00 és 18.00 között 2016. február 25. 15.00 és 18.00 között 2016. március 1. 15.00 és 18.00 között A jegyek megvásárolhatók a Sportcentrum labdarúgó klubházában Tőzsér Gabriella irodavezetőnél. (Felnőtt jegy: 500 Ft, diák és nyugdíjas jegy: 200 Ft) Az elővételben történő jegyvásárláskor Mező László Tiszaújvárosi futballkrónika (1960-2010) című könyvét adjuk ajándékba.
A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amennyiben azt a Tisza TV Képújságában legalább 5 napra (2500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja.
Háromszobás kiadó lakást vagy házat keresek Tiszaújvárosban! Tel: 0620 / 773 3332
Sport
2016. február 18.
Kajak-kenu
Ezúttal hiányzott a víz
Az ország három pontján egy időben, Győrben, Pakson és Tiszaújvárosban rendeztek szárazföldi erőfelmérőt a fiatal kajakosoknak. Tiszaújvárosban a Városi Sportcentrum futópályáján és az edzőteremben bonyolították le több korcsoportban a fizikai felmérőt. Ezúttal is a Tiszaújvárosi Vízi Sport Egyesület rendezte az eseményt, melyen 14 egyesület több mint 400 versenyzője küzdött meg egymással. A kicsik húzódzkodásban, lábemelésben és futásban „vizsgáztak”, a nagyobbak programja kiegészült a fekvenyomással. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a legjobb eredményt elérő versenyzőket minden korosztályban éremmel jutalmazta, és valamennyi versenyző ajándéktárgyat is kapott a szponzorok jóvoltából. A rendező Tiszaújvárosi Vízi Sport Egyesület sportolói a következő eredményeket érték el: 1998-as fiú kajak: 5. Pócsi Alex, 9. Gáspár Etele, 10. Kántor László 2000-es fiú kajak: 1. Bodnár Bence 2002-es fiú kajak: 4. Krajnyák Bálint 2004-es fiú kajak: 6. Mertinkó Marcell, 8. Császár Dávid, 9. Dudás Bence 2000-es leány kajak: 3. Sárga Petra 2003-as leány kajak: 5. Erős Kinga, 7. Vitos Zsófia, 8. Márton Tünde 2004-es leány kajak: 2. Tóth Eszter 2007-es leány kajak: 7. Kertész Blanka, 8. Kertész Bianka A para kajak-kenu válogatottak versenyében a hölgyek között Váczi Anita végzett az élen. Nélkülük nem jöhetett volna létre A Tiszaújvárosi Vízi Sportegyesület ezúton köszöni meg a 10. Héraklész fizikai felmérő megrendezéséhezz nyújtott segítségüket az alábbi támogatóknak: Tiszaújváros Önkormányzata, TEAXTON Kft., BIOTECH USA tiszaújvárosi boltja, GOODS MARKET, TESCO Áruház, Remény Patika, Magyar Vöröskereszt Dél-Borsod Területi Szervezete ( Laták Kamilla), Tiszaújvárosi Mentőállomás, Polgári Gyógyszertár, Fulner Endréné egyéni vállalkozó, Kántor család, Komlós és Struba család, Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft., Tiszaújvárosi Triatlon Egyesület, Poliform Nyomtatvány Papír Írószerbolt. Külön köszönetet mondunk a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, az SzSzC Brassai Sámuel Szakképzőiskola és a tiszaújvárosi általános iskolák testnevelő tanárainak hősies kitartásukért a nehéz időjárási körülmények közepette. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a gyerekek szüleinek, családtagjainak támogatását. Tiszaújvárosi Vízi Sport Egyesület
A Sportcentrum eseményei
Február 19-ig. Mészöly Focisuli edzőtábora Február 20. szombat Súlyemelés 8.00 Ördögh István emlékverseny Súlyemelő versenyterem Asztalitenisz 11.00 TSC II.- Sátoraljaújhely megyei bajnoki mérkőzés Asztalitenisz-csarnok Labdarúgás 9.00 Teremlabdarúgó torna (2004-es korosztály) Játékcsarnok Edzőterem 11.00 TFCT U19 - Tiszakeszi edzőmérkőzés Műfüves edzőpálya 14.00 TFCT - Kazincbarcikai SC bajnoki mérkőzés Műfüves edzőpálya vagy Centerpálya 19.00 Sajószöged - Görbeháza edzőmérkőzés Műfüves edzőpálya Február 21. vasárnap Labdarúgás 9.00 Teremlabdarúgó torna (2008-as korosztály) Játékcsarnok Teremlabdarúgó torna (2002-es korosztály) Edzőterem 11.00 TFCT U17 - Tiszakeszi (ifi) edzőmérkőzés Műfüves edzőpálya 13.00 Sajószöged (ifi) - Sajóörös edzőmérkőzés Műfüves edzőpálya 15.00 Tiszapalkonya - Újszentmargita edzőmérkőzés Műfüves edzőpálya
Írta és szerkesztette: Kiss Péter
Labdarúgás
Minden kezdet nehéz
Két fronton is érdekelt volt a múlt héten a Termálfürdő FC Tiszaújváros NB III-as labdarúgó csapata. Szerdán az NB I-es Újpest FC vendégeként léptek pályára a kék-sárgák a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, szombaton a tavaszi szezon első bajnoki fordulójában ismét Budapesten. A 2016-os idény rosszul kezdődött, mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett a csapat. Újpest FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 8-1 (2-1) Budapest: Szusza Ferenc stadion, 700 néző. V.: Erdős (Erős, Viszokai). Újpest FC: Balajcza-Heris, Litauszki, Windecker, Hazard (Filkor), Balogh, Mohl, Kecskés, Andric (Cseke), Balázs (Angelov), Bardhi. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth-Polényi (Horváth), Fodor, Hajdu, Molnár L., Kovács P. (Angyal), Bussy, Kerekes, Hussein, Katona, Varga (Kovács Sz.). Gólszerzők: Balogh 2, Andric 2, Bardhi, Mohl, Hazard, Katona (öngól), illetve Katona. Óriási meglepetésre egy kontratámadás végén Katona megszerezte a vezetést a tiszaújvárosiaknak. Már úgy nézett ki, a félidő végén tiszaújvárosi előny mellett vonulhatnak öltözőbe a csapatok, de a hajrában egy szerencsés megpattanó lövéssel egyenlítettek, majd két perc múlva egy újabb találattal fordítottak az újpestiek. Fordulás után a hazaiak pillanatok alatt egyértelművé tették góljaikkal a mérkőzés kimenetelét. Végül a 90 perc alatt ös�szesen nyolcszor zörgették meg Tóth kapus hálóját. A tiszaújvárosi csapat az első félidőben méltó ellenfele volt a nagy múltú budapesti gárdának, a második játékrészben azonban már kiütközött a két osztálybeli különbség. Vignjevic Nebojsa, vezetőedző: Nem láttuk előzetesen a tiszaújvárosi csapatot, ezért egy kicsit óvatosak voltunk. Későn ébredtünk fel a meccsen, de amikor ez megtörtént, már voltak biztató jelek. A kilencven perc nagy részében jól játszot-
Kosárlabda
11. oldal
Munkában Tóth Csaba. tunk, általánosságban véve elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a gólok számával. Bocsi Zoltán, vezetőedző: Az első félidei teljesítménnyel meg voltam elégedve, a második félidőben azonban elfáradtunk, fejben már nem volt olyan a koncentráció, mint előtte. A nyolc kapott gólt soknak tartom. RKSK - TFCT 2-0 (0-0) Budapest, XVI. ker. Ikarus Sporttelep, 50 néző. V.: Tuczai (Horváth, Szabó) Rákosmente Községi SK: Szűcs-Simita, Balaskó, Szabó, Richárd, Pap, Vass, Vattai, Horváth (Turcsik), Törőcsik, Király, Fitos (Balogh). Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth-Polényi, Hajdu, Fodor (Varga), Molnár L., Kovács P., Bussy (Kovács Sz.), Kerekes, Hussein, Katona, Angyal. 67. perc: A hazaiak próbálkoztak lövéssel a tizenhatoson kívülről, a labdát a vetődő Tóth kiütötte, a védőket megelőzve érkezett Törőcsik Bence és mintegy 11 méterről laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1-0. 74. perc: A tizenhatoson belül Tóth Csaba ütközött az ellenfél csatárával, a játékvezető sárga lapot adott a tiszaújvárosiak kapusának és tizenegyeset ítélt. A bünte-
tőt kihagyták a hazaiak. 77. perc: Újabb tizenegyes. Ezúttal Kerekes ütközött a hazaiak csatárával, a játékvezető ismét a tizenegyes pontra mutatott, Kerekes pedig egy sárga lappal lett gazdagabb. A büntetőt Turcsik a vetődő Tóthot becsapva a kapu közepébe bombázta. 2-0 Az első félidőben kiegyenlített csata folyt a pályán, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de a hazaiak friss igazolása, az egykori válogatott Szűcs Lajos az egyik oldalon, Tóth Csaba a túloldalon magabiztosan hárított. A fordulás után sem változott a játék képe, ám a 67. percben megtört a jég, egy védelmi hibából megszerezte a vezetést a hazai együttes. A játékvezető ezután két tizenegyessel ajándékozta meg a Pest megyeieket, melyekből az egyiket értékesítették és ezzel el is dőlt a három pont sorsa. Véber György, vezetőedző: A győzelemmel elégedett vagyok, viszont a mutatott játékkal nem. A felkészülési mérkőzések alapján azt gondoltam, hogy előrébb tartunk. Remélem, a mai játék csak pillanatnyi megingás volt. Bocsi Zoltán, vezetőedző: Kikaptunk. Minden más csak magyarázkodás lenne, ezért nem teszem.
Szeretni való a csapat
Folytatódott a Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK remek sorozata. Három győzelemmel a tarsolyukban utaztak Hódmezővásárhelyre a tiszaújvárosiak. Az újabb megmérettetés is sikeresnek bizonyult, 100 pontot dobva győzték le az igen jó erőkből álló hazaiakat. Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK 96-100 (3427, 26-24, 18-29, 18-20). Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. V.: Gelencsér Gy., Reisz P.és Maár G. Vásárhelyi Kosársuli: Varga Z. (19/3), Pavlovic (2), Wirth (15/3), Horváth M. (8/6), Vas (31/21). Csere: Rostás I. (-), Kelemen (2), Varga D. (16), Zoltán (3/3). Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK: Osnach (15), Mohay (21), Varga (28/12),
Kovács B. (2), Kovács Z. (6). Csere: Joó (4), Vida (9/9), Czura (15), Pöstényi (-), Magyar (-), Oláh (-). Tartott egymástól a két együttes, ez azonnal látszott a kezdést követően. Öt percig kevés kosarat dobva, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán megindult a pontgyártás, melyből a hazaiak jöttek ki jobban, és 7 pontos előnyükkel zárult az első negyed (34-27). A következő tíz percben sem változott nagyot a játék képe, először úgy tűnt, sikerül felzárkóznia a Phoenixnek, de a vásárhelyiek beleerősítettek és tovább növelték az első negyedben megszerzett előnyüket (60-51). A fordulás után úgy tűnt, még jobban elhúznak a vendéglátók, de a lendületük csak a harmadik negyed feléig tartott, ettől kezdve már a Phoenix irányított, szebbnél szebb kosarakat dobva fordított az álláson (78-80).
Az utolsó játékrész nem várt izgalmakat hozott, látszott, a tiszaújvárosiak jobb erőállapotban vannak, de előnyeiket rendre egalizálta a hazai együttes. A döntés a hajrára maradt, egy perccel a vége előtt 94-94-et mutatott az eredményjelző tábla. Ettől kezdve azonban már csak egy csapat volt a pályán, és 100 pontig meg sem állva 4 pontos előnnyel nyertek a tiszaújvárosiak. Dr. Elek András, vezetőedző: 100 kapott ponttal hazai pályán sem lehet nyerni. Brunyánszky István, vezetőedző: A második félidőre sikerült feljavulnunk védekezésben, amihez gratulálok az egész csapatnak. Úgy érzem, fizikális fölényünknek köszönhetően billent felénk a mérleg nyelve. Az elmúlt héten azt mondtam, boldog vagyok, most, Valentin-nap alkalmából pedig azt mondanám, hogy szerelmes vagyok a csapatba.
Karate
Asztalitenisz
A hétvégén Szirmabesenyőn versenyzett a Justitia Fuji-Yama SE 11 fős különítménye. A II. Sajó Kupán a tiszaújvárosi karatékák taroltak, csak arany- és ezüstérmeket szereztek katában (formagyakorlat) és alaptechnikában. Eredmények: Tóth Imre 2. hely, Túróczy Roland 1. hely, Veréb Csaba 2. hely, Kurucz Hanna 1. hely, Kósa Áron 2. hely, Kósa Ádám 2. hely, Kanyó Máté 1. hely, Besenyei Sára 2. hely, Besenyei Martin 2. hely, Béke Márton 2. hely, Kujbus Annabella 1. hely.
A TSC mindkét együttese asztalhoz állt, a megyei osztályú gárda idegenben, az NB III-as legénység hazai környezetben verte nagy különbséggel ellenfelét. Sajókeresztúri SE - TSC II. 6-12 Gy.: Kavicsánszki 4, Fóti 3, Molnár 2, Dubéczi 2 és a Kavicsánszki-Fóti páros. TSC - Ózd VSE II. 15-3 Gy.: Vécsei 4, Hajdu 4, Gulyás 4, Temesvári 2 és a Temesvári-Gulyás páros.
Éremhalmozók
Sima győzelmek
12. oldal
Rendezvények
2016. február 18.