Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2014

Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2014

Michaelnek: Nem minden lány olyan szerencsés, hogy a legjobb barátjához mehet feleségül.

1. FEJEZET

A

z önvédelmi tanfolyamra költött hatvan dollár kidobott pénznek

bizonyult. már amikor bement az órára - de most k, tna oza áld gát ma zte ére nem Becca elmi rnyékén, amelyek a „női önvéd kö ola isk az at ok lap röp a tta igen. Lá hogy dették, és égett a vágytól, hir sát rzu ku s órá rom há a” specialist sta szerint valami Paul nevű egyetemi g zsá iga t zon vis ó tat ok Az n. beiratkozzo e gan zsebre vágta a pénzüket cseréb ldo bo és te, töt töl sel zés S-e SM ét - az idő fel a gyarázott valamit a hárításról és ma sel dés ese lelk gy na túl nem azért, hogy al t kell majd kennelek takarításáv ato mb szo bb úja k na ccá Be . ról szemkitolás esztegetett pénzt. töltenie, hogy megkeresse ezt az elv Az öltözőszekrényben hagyta a mobilját, így csak az óra után tudta megnézni. A legjobb barátnője tizennégy SMS-t küldött az anyjával zajló dráma miatt, úgyhogy Becca megállt a folyosón, a félhomályban, hogy visszaírjon valamit. Quinnek sosem volt erénye a türelem. Amint kisurrant az oldalsó ajtón, a hideg, éjszakai levegő csípte az arcát, azt kívánta, bárcsak vastagabb kabátban jött volna. De legalább a beígért eső nem érkezett meg. A mostanra már kiürült parkolóban sötét volt, a kocsija egyedül gubbasztott a repedezett betonfelület közepén, egy biztonsági lámpa közelében. Pontosan az ilyen helyzetekre figyelmeztette őket Paul. Félreeső, magányos hely, nem lehet belátni rendesen. Beccának viszont jólesett a sötétség, a csend. Szinte azt kívánta, bárcsak dohányozna, mert akkor rádőlhetne a kocsi csomagtartójára, elővehetné az öngyújtót, és neveket

adhatna a csillagképeknek, miközben égeti a tüdejét a nikotin. De jó is lenne, ha ilyen menő lennél! A kulccsal beletalált a zárba, de az öreg Honda kilincse nem engedett. Elmormogta a kötelező imát, mégsem történt semmi. Néha átkozódnia is kellett. Ekkor hirtelen fojtott kiáltást hallott, valakik dulakodtak, valahol távol, az aszfalton. Megdermedt, inkább a kíváncsiságtól, mint a félelemtől. Verekedés? Itt? Látta is őket, pont az épület keleti szárnya melletti biztonsági lámpa fénycsóvájának szélén. Hárman verekedtek, kettő egy ellen, amennyire ki tudta venni. Az egyik a könyökhajlatába kapta a másiknak a nyakát, a harmadik pedig ököllel a kapálódzó fogoly hasába vágott. Egy szót sem szóltak, emiatt az erőszak rajzfilmszerűnek, valószerűtlennek tűnt, mint amikor lenémított akciófilmet néz az ember. A kölyök kiszabadult a szorításból, de jutalma egy gyors ökölcsapás volt a fejére, amitől megtántorodott. A következő ütés a földre küldte. Aztán meg sem mozdult. Az egyik srác belerúgott a gyomrába. De akkorát, hogy Becca is hallotta a hangját. Amiről rögtön eszébe jutott, hogy a parkoló közepén állva bámulja őket. Lelapult a kocsija mellé. Sípolva lélegzett. Nem akarta kinyitni az ajtót, mert a hang vagy a felgyúló fény felhívta volna rá a figyelmüket. Kihívja a rendőrséget. A mentőket. Egy egész lovasezredet. A zsebéhez kapott, a mobiljáért. Lemerült. A fenébe Quinnel és a millió üzenetével! Becca káromkodva a járdára hajította a telefont. Lejött a fedele, és csörömpölve becsúszott a kocsi alá. Jó ötlet volt, Bex! Kilesett az elülső lökhárító mellett. A földön fekvő fiú magzati pózba

kuporodva hevert. Megint belerúgtak. - Kelj fel! - suttogta. De az nem állt fel. Becca megpróbálta kivenni, kik ezek a kölykök. Néhányan az erőszakosabb felsőbb évesek közül. Némelyiküket személyesen is is-merte, másokat csak hírből. Talán a Merrick ikrek? Most keselyűk módjára keringtek az áldozatuk körül. Az egyik megpiszkálta a lábával a földön fekvő fiút. Aztán belerúgott. - Állj fel! - Aha - mondta a másik. - Hogy szabadultál meg tőlük? Élesen, kegyetlenül csengett a hangjuk. Becca lélegzetét visszafojtva figyelt, és azt kívánta, bárcsak segíteni tudna valahogy. De mit tehetett volna? Rontson nekik egy üveg ásványvízzel meg a szétcsattant mobiltelefonnal? Esetleg előadhatná a „magabiztos női járást”, amit Paul mutatott. Bárcsak lenne valami fegyvere, valami, amivel kiegyenlítettebbé tehetné az esélyeket! Idióta. Hiszen van fegyvered! A kocsi. Az adrenalin jó szövetséges. Egy pillanatba sem telt, máris mászott befelé a hátsó ajtón, belehuppant a vezetőülésbe, és egyenesen nekik hajtott. Elégedetten figyelte, ahogy a fényszóró megvilágítja az arcukra kiülő pánikot. A következő pillanatban már sietve vetődtek félre az útjából. Nem a Merrick ikrek voltak, egyáltalán nem ismerte fel őket. Az utolsó pillanatban taposott a fékbe, a kocsi csikorogva, hirtelen megállt. - Hívtam a zsarukat! - kiabált ki az ablakon. Érezte, hogy a szíve

veszettül ver. - Mindjárt itt lesznek! Ám a fiúk már eltűntek a sötétségben. Egy hosszú pillanatig képtelen volt elengedni a kormánykereket. Végül ellazította az ujjait, és a motort tovább járatva kicsusszant az autóból. Azt kívánta, bárcsak másik irányba állt volna a kocsival, mert a fiú nagyobbrészt az árnyékban hevert, a fényszóró nem világította meg. Arccal lefelé hevert, vastag, sötét haját egyik halántékán vér szennyezte. Jól elbántak az arcával, feldagadt szemöldökén is vér fénylett. Az arcán horzsolások, mintha közeli ismeretséget kötött volna a járdával, és nem is csak egyszer. Fekete kapucnis pulóvere erősen megviselt állapotban volt, de a farmere sem úszta meg, az egyik nadrágszára oldalt felhasadt. A fiú lélegzett, a levegő hörögve tódult a tüdejébe, minden lélegzetvétele enyhe sípolással végződött. Becca még nem látott senkit, akit ennyire megvertek. - Hé! - mondta. Kicsit megrázta a fiú vállát. De az nem mozdult. Habár a srácok futva távoztak, Becca nem tudhatta, hogy nem jönneke vissza. Most mi lesz, te zseni? Az autó motorja tovább járt. A fényszóró ösvényt vágott a sötétségbe. Benyúlt az ajtón, és kivette a félig üres vizesüvegét. A fiú mellé kuporodott, a farmerén keresztül érezte a járda hideg érdességét. Kezét a vízsugárba tartva vizet csorgatott a fiú arcára. Először semmi sem történt. Morbid módon elbűvölte, ahogy a víz lemossa a vért a fiú állkapcsáról, és végigfolyik felhasadt ajkán. A fiú hirtelen, kirobbanó módon tért magához. Becca nem volt felkészülve rá, hogy ilyen dühödt sietséggel pattan fel a földről. Az öklei már azelőtt meglendültek, hogy a szemét kinyitotta volna. Szerencséje volt, hogy a fiú tántorogva pattant fel. Így is alig tudott

kitérni előle. De a lendülete nem tartott sokáig. Fél térdre rogyott, kezével a járdára támaszkodott. Köhögött, hogy a teste belerázkódott. Aztán köpött egyet, úgy látszott, vért. Most, hogy már nem a földön feküdt, Becca felismerte. Christopher Merrick. Chris. Tizenegyedikes volt, akárcsak Becca, de a lány nem emlékezett, hogy valaha váltottak volna kettőnél több szót. A Merrick fivérek legfiatalabbika volt, az a fajta fiú, aki meghúzza magát az osztály hátsó részén, megvetően, kihívóan bámulja a tanárokat: merjék csak felszólítani! Az emberek békén hagyták, de úgy látszott, ez az, amit szeret. Egy önkéntes kívülálló. Ellentétben Beccával. - Vizet adtál nekem - hörögte a fiú lehajtott fejjel. Hangja megijesztette a lányt, aki most ébredt rá, hogy csak áll ott, és úgy szorítja a vizesflakont, hogy recseg a műanyag. - Aha - mondta. - Azok a fiúk... Visszajöhetnek... - Elment az eszed? A hangjában rejlő gúny mellbevágóan hatott. - Vicces. Én is pont ezt kérdeztem magamtól. - Nem, én csak... csak megsebesíthettelek volna... Chris megint köhögött, aztán a járdához szorította a homlokát. Torkából rekedt nyögés szakadt fel. Megint vért köpött. A lány úgy érezte magát, mintha egy rémes tévékrimi kellős közepébe csöppent volna olyanfajta krimibe, amelyik az erőszakossága miatt nem futhat a nagyobb csatornákon. - Van mobilod? - Becca gyorsan hátrapillantott a sötétbe, de az éjszaka csendes volt. - Mentőre van szükséged. - Egy átkozott záporra van szükségem. - A fiú mintha nevetni akart volna, de ettől öklendeznie kellett. - Szemerkélő esőre. Vagy akár csak

ködre. Félrebeszélhetett. - Be tudsz szállni a kocsiba? Bevinnélek a kórházba. - Ne. Inkább haza. - Akárhova. Csak mássz már be a kocsiba! Azok a fiúk visszajöhetnek, és én nem... Egy kéz markolta meg a karját, meleg, húsos kéz, fájt ahogy megszorította. A sötétben megszólalt egy hang. - Azt hitted, nem várjuk meg a közelben, hogy mi történik? - Micsoda meglepetés! - mondta egy másik hang. - Sehol egy sziréna! A kéz félrerántotta. Ez a srác nem az ő iskolájába járt. Idősebbnek nézett ki. Egyetemistának. Rövid, szőke haja szigorú, csupa szöglet arcot szegélyezett. A járdáról kaparászás hallatszott. - Ez kellemetlen lesz - mondta Chris. A másik fiú talpra állította. Becca tudta, hogyan kell elfojtani a fájdalmat, és nem engedni az érzelmeket kiülni az arcára. - Eressz el! Én nem hívtam a zsarukat, de ő igen. A szögletes arcvonások mosolyra húzódtak. - Elvettük a telefonját. - Szép próbálkozás volt - mondta Chris. Megint köhögött. A másik fiú oldalba vágta, mire a földre zuhant. A lányt a karját szorító srác az autónak lökte. Fájt. Önkéntelenül is felnyögött. - El kellett volna hajtanod, drága. - Á - mondta a másik. Sötét haja komor külsőt kölcsönzött neki. - Ö lesz a desszert! Becca ekkor felismerte a hangot. Seth Ramsey. Végzős. Részben ő

volt az oka, hogy Becca befizetett erre az önvédelmi tanfolyamra. A haverja kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a lány állát. - Aha. Desszert. Talán Seth jelenléte tette, vagy ami a szavaik mögött rejlett - bárhogy is legyen, nem gondolkodott, csak a teste mozdult. A vizesüveg elrepült, a karja pedig meglendült. Egy bökés a szembe. Becca ujjai alatt valami elmozdult. A fiú hirtelen elengedte a karját, mint aki forró vasat markol, ellökte magától, és hátrahőkölve az arcához kapta a kezét. - Ribanc! Szemét ribanc! Szent ég! Ez mű ködik! A lány nehezen lélegzett, de szabad volt. - Fogd be a szádat, Tyler! - sziszegte Seth. - Lehet, hogy nem hívta ki a zsarukat, de te mindjárt. - Nyugi van! Ott maradtok! Becca első gondolata az volt, hogy a zsaruk tényleg megjelentek. Pedig csak Chris volt az, kezében a vizesflakonnal. Valahogy talpra állt, és bár kicsit bizonytalannak tűnt, a támadói elcsendesedtek. Chris tétova lélegzetet vett. - Meg ne moccanjatok! Különben teszek róla, hogy ne is tudjatok! És vajon hogyan? - Aha, persze - mondta Seth. - Ez csak egyetlen üveg! Chris megrázta a flakont. A víz lötyögött benne. - Kipróbáljuk? Minden bizonnyal elment az esze. A fiúk mégis elhátráltak. - Nyugi, ember! - mondta Tyler. - Csak hülyéskedünk. - Aha! - Chris ismét durván felnevetett, aztán végigsimított feldagadt

ajkán. - Tényleg, éreztem. Még egy lépést hátra! Engedelmeskedtek. Becca úgy bámult Chrisre, mintha az üveg a kezében pisztollyá változott volna, vagy pillangókéssé, vagy bármivé, ami félelmetesebb egy Aquafina feliratú műanyag flakonnál. - Becky! - mondta Chris. - Szállj be a kocsiba! - Becca - javította ki a lány automatikusan. Hangja rekedten csengett, a kezét még mindig ökölbe szorítva tartotta. - Az isten szerelmére! - A fiú tekintete balra siklott. - Szállj már be a kocsiba! A lány bemászott a vezetőülésre, és a biztonsági övvel kezdett babrálni. Várta, vajon mikor száll már be a fiú, mikor az kivágta a hátsó ajtót, és szinte beesett rajta. - Indulj! Becca rátaposott a gázpedálra, mire a kocsi kifarolva előrelendült az épület felé. Szíve majd’ kiugrott a helyéről, nagyot rántott a kormányon. A kocsi még egyszer megcsúszott, mielőtt egyenesbe jött volna. Chris káromkodott. - Azért kinyírnod nem muszáj a nagy sietségben! - Köhögött. - Ezt talán mondanom kellett volna. A kocsi kisuhant a parkolóból, ráfordultak a főútra. Padlógázzal gyorsított, mintha bankot raboltak volna. A lány zihálása betöltötte a szűk utasteret. Házak suhantak el mellettük, de másik járművel még nem találkoztak. Az Old Mill Road végén lévő stoptáblánál alig lassított. Csikorogva fordult be a kereszteződésnél. - Hé! - Chris hangja halkan csengett. - Nyugi! A kocsijuk a menza túloldalán volt. Most már lassíthatsz. A lány lába felengedte a gázpedált.

- Mit akartak tőled? Az a srác nem a mi iskolánkba jár. - Már nem. - A fiú szünetet tartott. - Köszi! Becca nyelt egyet. Mit lehet erre mondani? A „szívesen” nem illett a helyzethez. Igaz, a „köszi” sem. - Vigyelek be a kórházba? - Ne, inkább haza! - A fiú lélegzete elakadt, mire Becca ránézett a visszapillantó tükörben. Chris szeme félig lecsukódott. Hangjában irónia csendült: - Ha nem bánod. Becca ezt nem tartotta jó ötletnek, de mit tehetett volna? Erővel vonszolja be a sürgősségi osztályra? - A szüleid nem fognak kiborulni, ha meglátnak? Megint az a durva nevetés. - Valószínűleg én borulnék ki, ha meglátnám őket. Szavait mennydörgés szakította félbe. Esőcseppek jelentek meg a szélvédőn. - Remek - mondta a fiú. - Most bezzeg esik! Lehet, hogy fejsérülést szenvedett. - Hol laksz? - A tűzoltóságtól északra. A Chautaugán. A miénk a kék ház az utca végén. Becca bólintott, keze elfehéredve szorította a kormányt. A fiú egy pillanatra megint elcsendesedett, és amikor Becca hátranézett, látta, hogy őt bámulja. Kék szemek. Szép szemek, jegyezte meg magában Becca - fürkésző, intelligens pillantás, barna hajjal keretezve. A fiú elvigyorodott. A vágásokkal, horzsolásokkal az arcán kicsit ijesztő látványt nyújtott. - Bizonyára arra gondolsz, hogy az életemmel tartozom neked. A lány visszafordította a tekintetét az útra.

- Nem - csattant fel. - Csak hatvan dollárral tartozol. - Számlát küldesz a hőstettedért? Hangvétele könnyednek tűnt, mégis hallani lehetett, szinte zihál az erőlködéstől. Egyetlen pillantás a tükörbe, és Becca máris megál-lapította, hogy a fiú feje hátrahanyatlott a fejtámlára. - Komolyan úgy gondolom, hogy be kellene vigyelek a kórházba. Minden bizonnyal eltörött a bordád. És agyrázkódásod is lehet. - Onnan felhívnák a szüleidet. - Miért? Szerinted van Ouija táblájuk?1 Becca aggódva nézett Chrisre. A fiú szeme tágra nyílt. - A szüleim meghaltak, Becca. Le tudnád tekerni az ablakot? Talán a friss levegő majd segít. Becca megnyomta a gombot, hogy a fiú melletti ablak lejjebb ereszkedjen, de csak pár centit, nem akarta, hogy beessen az eső. Chris felsóhajtott. - Köszi! A fiú egy mérföldön át semmit sem szólt, és amikor a főiskola melletti lámpához értek, Becca feléje fordult. A szeme csukva volt. - Chris? Semmi válasz. - Chris! Semmi. - A fenébe! - suttogta a lány.

1

Szellemidéző szeánszokon használt, betűkkel ellátott tábla, amelyre a szeánsz

2. fejezet

A

CHAUTAUGA COURT

VÉGÉN ÁLLÓ

kétemeletes, kék ház kétezer

négyzetméteres telken magasodott. Kétszer akkora volt, mint

Beccáék háza - az ilyenfajta ingatlanhoz jobban illik a labradorretriever, a kerti grillezés, mint a ruhaszárító kötél vagy egy lerobbant kocsi. A földszinti ablakokban szinte vakító fény világított, egyértelműen volt otthon valaki. Azt mondta, hogy a szülei meghaltak. Vajon a nagyszüleikkel éltek? Megállt a kocsifelhajtón parkoló, újabb fajta, hibrid meghajtású városi

terepjáró mögött. A sötétvörös színben pompázó, a garázs fölötti fényeket visszatükröző autó nem úgy nézett ki, mint amit egy nagymama vezet. A ház homlokzatát érdekes, buja, drága tájkertészeti megoldásokkal emelték ki. A feljáró mellett vastag, formára nyesett bokrok és fák álltak, távolabb rododendronok, a veranda lépcsői mellett pedig krizantémok nyíltak. Valaki nagyon is gondját viselte ennek az udvarnak. Lehet, hogy nem is itt laknak? De ez volt az egyetlen kék ház. Becca eltöprengett, vajon tényleg képes lesz-e bekopogtatni az ajtón, és elmondani, hogy a hátsó ülésen valami vérző, eszméletlen kölyköt hozott? Chris még mindig egyenesen ült, de a lélegzete egyre aggasztóbbnak hangzott. Hörgés és sípolás követte a zihálást. Becca nekifeszült a kocsiajtónak, mire az kinyílt, majd a pulóvere zsebébe dugta a kezét, és behúzta a vállát, védekezésül a hűvös szeptemberi eső ellen. Ahogy közeledett a házhoz, igyekezett felkészülni rá, hogy vagy fiatal, menő nagyszülőkkel, vagy középkorú nagynénivel és nagybácsival fog találkozni. Ehelyett egy szakadt külsejű, húszas évei elején járó srác nyitott ajtót.

Becca egy pillanatig dermedten állt. Érezte, hogy az eső a hajáról a nyakába csepeg. A fiú kicsit hasonlít Chrisre, gondolta, neki is barna a haja és határozott az álla. De amíg Chris haja rövid volt, a ruhái pedig megfelelő méretűek és divatosak, addig ez a srác úgy nézett ki, mintha épp most ébredt volna fel, és nem érdekelné a megjelenése. Bók lett volna viseltesnek nevezni a farmerét. Becca azon nem is csodálkozott, hogy mezítláb van. A fiú szeme - barna, nem kék - összehúzódott. - Kicsit túlkoros vagy ahhoz, hogy sütit árulj, nem? Ütődött alak. - Itt lakik Chris Merrick? - Aha. - A srác megint végigmérte tetőtől talpig, és a lánynak egyáltalán nem tetszett a pillantása. Úgy nézett ki, mintha mondani akarna még valamit, de aztán beérte ennyivel: - Nincs itthon. - Ne mondd. Én is tudom, mert eszméletlenül fekszik a hátsó ülésemen. - Micsoda? - A fiú szeme elkerekedett, és most végre mintha ránézett volna. Meg se várva a választ, hátrahajolt, hogy beüvöltsön a házba: - Nick! Aztán megragadta a lány vállát, félretolta, nem is túl gyengéden, és lerobogott a verandáról. A lány vívódott, kövesse-e, vagy várjon, de ekkor az ég szinte kettényílt, és a villámot éktelen mennydörgés követte. Becca megremegett, megdörzsölte a karját, és hátralépett, hogy közelebb kerüljön a házhoz. - Félsz a vihartól? Becca ugrott egyet ijedtében. A hang a háta mögül jött. Erővel kényszerítette magát, hogy leeressze engedelmeskedni nem akaró

karjait, és igyekezett könnyednek tűnni. - Nem - hazudta, és félig megfordult. - Én csak... Szemtől szemben állt a suli egyik legszexibb srácával. A nyelve megbicsaklott. Persze látta már a Merrick ikreket az iskolában. Mégis, megpillantani egyiküket a folyosó végéről nem ugyan-az, mint tizenöt centire állni tőle, úgy, hogy az ember szeme nem tud betelni a látvánnyal, ahogyan feszül a hosszú ujjú póló az izmos vállán, és a nyomokban borostás állkapoccsal, meg a mélykék szemekkel. Ezek a szemek most egy kicsit túlságosan is alaposan tanulmányozták őt, és egy szikrányi gúny bujkált bennük. Nick Merrick pontosan tudatában volt annak, milyen jól néz ki, és tudta azt is, hogy a lány figyeli. Becca leeresztette a vállát, és úgy tett, mintha nem érezné, hogy elvörösödik az arca. - A testvéred verekedésbe keveredett. - A kocsija felé intett: az ápolatlan srác már félig a hátsó ülésen térdelt. - Hazahoztam. Nick elpillantott mellette, és felsóhajtott - majdnem ingerülten. - A francba, Gabriel. Az ikertestvére. Becca megrázta a fejét: - Chris. A fiú már elindult a lépcső felé, de most megállt, és ránézett: - Chris? - Aha. A testvéred. Chris. - Nem tudná végre abbahagyni azt, hogy idiótának hangzik? - Az edzőterem mögött verekedésbe keveredett, és... Bumm! A mennydörgésbe beleremegett a ház. Becca összerezzent, és elnémult. De Nick már amúgy sem figyelt rá. Leugrott a verandáról, végigrohant a feljárón, és segített a másik srácnak kiemelni Christ a kocsiból. Két oldalról támogatták, és nyitva hagyták a kocsi ajtaját. Chris mintha maga

is segíteni akart volna, lábával igyekezett fogást találni a földön. - Segítsek? - kiáltotta Becca. A hosszú hajú srác rámeredt. - Nem kell. Elég volt, amit csináltál. Nick átkozódott: - Hagyd már békén, Michael! Mintha csak Becca verte volna kékre-zöldre Christ! - Nézzétek, én be akartam vinni a kórházba, de... Mennydörgött, és még jobban rákezdett az eső. Egyre sűrűbben zuhogott. A monoton zaj eltompította Becca hallását, és a verandán marasztalta. A járdán álló három fiú azonnal csuromvizes lett. Chris arcán az esővíz elkeveredett a vérrel, és oldalt lemosta róla. Villám ragyogott fel, fényénél Chris arca sápadtabbnak, a horzsolásai sötétebbnek tűntek. Az alatt a két perc alatt, amíg a verandán állt, Becca elfelejtette, milyen komolyak is a sérülései. Csúnya sebeket szerzett. Felvonszolták a lépcsőn. Térde megroggyant, amint fedett helyre értek. Nick dörmögve kapta el: - Gyerünk már, Chris! - Hol volt ma este? - csattant fel a másik srác. - Azt hittem, iskolában van. Ha Gabriel keverte bele a... - Az iskolában volt - vetette közbe Becca. - A parkolóban pedig... - Igen? - Michael őt kezdte méregetni. - És te mit csináltál ott? - Ezt tartogasd későbbre, Michael! - Nick hajáról a szemébe csepegett a víz. Nem Beccára, hanem a másik srácra nézett, és fejével az ajtó felé intett. - Előbb vigyük már be! Becipelték Christ az ajtón, és az idegesen izgő-mozgó Beccát a verandán hagyták. Kezével az ajtófélfának támaszkodva azon gon-dolkodott, vajon akarják-e, hogy bemenjen, és magyarázatot adjon.

Elég volt, amit csináltál... Hálátlan alak. Kocsija hátsó ajtaja nyitva állt, az eső valószínűleg már eláztatta a hátsó ülést. Felhajtotta a pulóvere gallérját, és végigszaladt a feljárón. Érezte, ahogy az eső a haját és az arcát verdesi. A hátsó ülés fele csuromvizes volt. Átkozódva csapta be az ajtót, aztán küszködni kezdett a vezetőülés ajtajának kilincsével. Villám ragyogott fel az égen. - Hé! A hang a sötétből jött, közvetlenül a füle mellől. Becca megperdült, a kocsihoz lapult. Tylerre és Sethre gondolt, meg arra, amivel fenyegették. Pedig csak Nick volt az. Szeme ilyen messze a veranda fényeitől egész sötétnek látszott. - Bejössz egy percre? Hangja keresztülhatolt az esőn, erőteljes volt, mintha nem is két féligmeddig idegen beszélgetne a felhőszakadás kellős közepén. A fiú összevonta a szemöldökét, és kisimított egy nedves tincset a homlokából. A haja az esővíztől kicsit szerteállt. - Na, mit szólsz hozzá? Becca elfordult, hogy tovább küzdjön az ajtó kilincsével. - Ne erőlködj! A másik srác nem volt túl szívélyes. A fiú kinyújtotta a karját, és nem engedte kinyílni az ajtót - nem mintha az ajtónak segítségre lett volna szüksége. - Michael rendes srác. Nézd... - Tétovázott, Becca pedig figyelte, hogyan csorog le a víz a fiú alkarján. - Meséld el, mi történt Chrisszel! Na tessék. Igazi féltés volt a hangjában. És ez elég volt ahhoz, hogy megint megforduljon, és kitörölje az esővizet a szeméből. Chris félig öntudatlan szavai jutottak eszébe, amit a parkolóban mondott. Egy átkozott záporra van szükségem.

Becca Chris testvérére bámult. - Bőrig ázom. - Akkor gyere be! Szárítkozz meg! - Arca a hangjával együtt komorult el. - És meséld el, kinek a seggét kell szétrúgnunk. Nick adott neki egy törülközőt. Valójában inkább odahajította neki. Beccáról csöpögött a víz a konyhai járólapra. - Lecserélem a pólómat - mondta a fiú. - Hozzak neked is valamit? Egy másodpercig csak bámult rá Becca; azon töprengett, vajon ennivalóra vagy ruhára gondol. Amikor észrevette, hogy a szája mozog, de hang nem jön ki rajta, gyorsan megrázta a fejét. Azután egyedül maradt. Most, hogy végre megtehette lerogyott egy székbe, és remegni kezdett. Ebben a házban nem lakik nő; ezt a konyhát elnézve egyértelműen meg tudta állapítani. A papírtörlő tartója üresen állt, a mosogató pedig ki se látszott az edények alól. Valaki főzött egy kanna kávét, de már régen kihűlt. A konyhapult viszont egész tisztának tűnt Sima gránitlap, még mindig megvolt a csillogása, és nem volt tele morzsával. A mosogató feletti ablakon nem volt függöny, és a sütő fogantyúján sem lógott puha kéztörlő. Becca anyjának ritkán jutott ideje arra, hogy főzzön, a konyhája mégis maga volt a meleg családi fészek. Az asztalon mindig állt egy tál friss gyümölcs, a rágcsálnivaló sosem fogyott ki, és véletlenül sem támadt az embernek az az érzése, hogy nem szívesen látott vendég. Ez a konyha is szép lehetett volna. Kétszárnyú ajtó vezetett belőle a hátsó verandára, és volt elég hely egy nagy asztalnak és egy főző-szigetnek. Ám mivel semmi sem utalt benne családi életre, inkább olyan érzést keltett, mintha egy munkahelyi konyha lenne. Becca gyorsan kicsavarta a vizet a hajából a törülközővel. Nem tartozott azok közé a lányok közé, akik szexin néznek ki vizes hajjal.

Sötét tincsei elnehezedve lógtak a tarkójára. A víztől csomókba állt össze a haja. Ujjaival kifésülte a tincseket a homlokából, pedig tudta, hogy az arca így jellegtelennek és sápadtnak, szürke szeme pedig hatalmasnak fog tűnni. Nedves pulóvere cipzárját nyakig felhúzta, bár ettől csak még jobban hozzátapadt a nedves hideg a testéhez. Egy fiúkkal teli házban, vizes pólóban üldögélni. Nos, ez nem tűnt a legjobb módszernek, hogy megőrizze a jó hírét. Jó hír? Haha! A bejárati ajtó becsapódott, majd súlyos léptek hallatszottak az előszobából. Becca felegyenesedett ültében, és összegöngyölte az ölében a törülközőt. Vajon ez most egy felnőtt lesz? Valaki tekintélye-sebb, mint Michael? Nick még nem ért vissza, és fogalma sem volt, hogyan fogja megmagyarázni a jelenlétét. A léptek egészen a konyháig jöttek. Nem felnőtt. Csak egy villanásnyi déja vu: Nick ikertestvére. Mivel egypetéjű ikrek voltak, ugyanolyan lehengerlően nézett ki, mint a testvére. Gabriel viszont koszosan toppant be, haja csapzottan lógott, az egyik orcáján pedig sáros csík húzódott végig. Nedves kapucnis pulóvere látott már jobb napokat, és a rövidnadrágja sem nézett ki sokkal jobban. Az Old Mill High gimnázium élénk színei, a vörös és a kék, igyekeztek kilátszani a fű- és sárfoltok közül, de nem sok sikerrel. Lábszárvédőt és stoplis cipőt viselt. Sarat és fűszálakat hordott be a konyhába. Becca anyja ettől idegrohamot kapott volna. Már nyitotta a száját, hogy magyarázkodni kezdjen. Azt várta, hogy a fiú meglepődik, köszön, bemutatkozik, és megkérdezi, mi járatban van itt. Abba is belenyugodott volna, ha a fiú legalább nyugtázza valahogy a jelenlétét.

De alig pillantott rá, ahogy a hűtőhöz lépett. A lány figyelte, ahogy kivesz az egyik polcról egy üveg energiaitalt, és megissza a felét, miközben a hűtő tartalmát fürkészi. - Szia! - mondta Becca, hátha nem tűnt fel neki az élő, lélegző női lény, akit pedig az ajtóból nézve nem lehetett nem észrevenni. A fiú meg sem fordult. - Szevasz. Azután becsapta a hűtő ajtaját, és letette az üdítősflakont a konyhapultra, majd kutatni kezdett a szekrényekben. Elégedettnek tűnt, hogy éppen csokoládés kekszet talált, ugyanis megragadta az italát, és ledobta magát a Beccával szemközti székbe. Fű, kosz és izzadság szaga áradt belőle, és annyira hasonlított Nickre, hogy Beccának óvakodnia kellett, ne bámulja. A fiú feltépte a csomagolást, és kiszedett három kekszet, majd a csomagot az asztal közepe felé tolta. - Kérsz? - Köszönöm, nem. - Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy kimondja a nyilvánvalót. - Bizonyára. izé... csodálkozol, hogy mit keresek itt. - Á! - Belekortyolt a Gatorade-be, aztán az ingujjába törölte a száját. Nálunk nem számít különleges dolognak egy ismeretlen lányt találni a konyhában. - Bájos. Erre felpillantott, és szemében pajkos fény csillant. - Abban viszont biztos vagyok, hogy te különleges vagy. Tulajdonképpen ennek fel kellett volna bosszantania Beccát Michael ridegsége és Nick „hé, bébi, miért nem jössz be?” című száma után. De Gabriel kihívó évődése egyenes volt, bizonyos értelemben. A fiú azt várta tőle, hogy lányként reagáljon, és dohogva fonja keresztbe a karjait. Látta rajta.

- Egyáltalán nem vagyok különleges. - Meggondolta magát, és mégiscsak vett a kekszből. - Csak hallottam, hogy szólítják a számomat, és gondoltam, megjelenek. A fiú vigyorgott. - Ne mondd, hogy Nicky miatt vagy itt! Ez most sértés akart lenni? Becca összevonta a szemöldökét. - Nem. Christ hoztam haza. - Ennek nem fordítva kellett volna lennie? - Kivette a negyedik kekszet a csomagból. A lány megrázta a fejét, és már nyitotta volna a száját, hogy megmagyarázza, de ekkor a fiú szeme összeszűkült, pillantása fürkészővé vált. - Várj csak! Ismerlek valahonnan. Ez valószínűnek tűnt, mivel a focicsapatban játszott. Drew McKay volt a csapatkapitány, és Drew-nak meg a barátainak volt köszönhető, hogy Becca a fiúöltözőben találgatások tárgyává vált, amióta a múlt hónapban megkezdődött az iskola. Becca vett még egy kekszet. - Nagyszerű detektívmunka, Sherlock. Egy iskolába járunk. A fiú megrázta a fejét. - Nem arra gondolok. Mi a neved? Persze hogy nem tudja. A lány előtt megvilágosodott, hogy hogyan fog folytatódni ez a beszélgetés. „Becca - mondja majd. - Becca Chandler. ” A fiú tekintete pedig majd elsötétedik a felismeréstől, mosolya vigyorba fordul, ő pedig hosszú percekig hallgathatja majd az előadását arról, hogy miféle tehetséget tulajdonítanak neki. De lehet, hogy nem fog hosszú percekig tartani. Egyre ügyesebben volt képes elkerülni a dolgokat.

- Becca - válaszolta. Azután, tudva, hogy a fiúk ritkán hagyják ki az alkalmat, ha magukról beszélhetnek, megkérdezte: - Focizol? A fiú bólintott, majd ivott még egy korty energiaitalt. - Hát, valójában Nick focizik. Nem engedik, hogy kettőnél több csapatban is játsszon valaki. Becca felvonta a szemöldökét. - Úgy teszel, mintha a testvéred volnál? És ez senkit sem zavar? - Kit zavarna? Az igazgatót. Az iskolaszéket. A csapatot. Becca csak bámult rá. - Tudják az emberek, hogy mit csináltok? - Lehet - vont vállat a fiú. - De ki tudná bebizonyítani? - Én. - Nick jött be az ajtón, száraz farmerben és fekete pólóban. Kihúzta a testvére melletti széket, és leült. - Téged nem érdekel - Gabriel rá sem pillantott, csak odatolta neki a kekszet. Nick hármat vett ki. Becca meg akarta kérdezni, hogy van Chris, de nem ismerte olyan jól, és kínos lett volna kérdezősködnie. Pulóvere nedves ujjával babrált. Nick figyelte. - Christ eléggé elpáholták. - Szünetet tartott. - Köszönöm, hogy hazahoztad. Gabriel odafordult hozzá. - Mi történt Chrisszel? Nick a lány felé intett a fejével. -Ő t kérdezd! Becca a füle mögé igazított egy vizes hajtincset. - Csak a végére értem oda. Két srác agyba-főbe verte. Gabriel dühe úgy lobbant fel, mint a láng a gyufa végén. Könnyed mosolya eltűnt, és félig kiemelkedett a székéből.

- Két srác agyba-főbe verte Christ? Kik? Hol? Hevessége meglepte Beccát, és bele is telt egy másodpercbe, mire összeszedte magát. Örült, hogy kész válasszal szolgálhat. - Ó... az edzőterem mögött. Seth Ramsey volt az egyik. A másik nem az iskolánkba jár, de Chris azt mondta, hogy régebben oda járt. Azt hiszem, Tyler a neve. - Tyler. - Gabriel az ujjperceit ropogtatta, aztán a vállával körzött. Komolyan mondom, Michaelnek meg kellett volna ölnie azt az idiótát, amikor megvolt rá a lehetősége... - Nyugi! - Nick megragadta a testvére karját. - Chris magánál volt? - Aha. - Mindketten kicsit túl határozottan néztek rá, és Beccának eszébe jutott, miért gondolta először azt, hogy ők lehetnek a támadók a parkolóban. Legszívesebben egy méterrel hátrább tolta volna a székét. - Akkor már öntudatlan volt, amikor megfutamítottam a srácokat, de aztán adtam neki egy kis vizet... - Megfutamítottad őket? - Gabriel hangja hitetlenkedő volt. Tetőtől talpig végigmérte a lányt. - Te? - Vizet adtál neki? - kérdezte Nick. - Igen. - Megnyalta a száját, és ide-oda járt a pillantása közöttük. - És igen. - Habozott egy kicsit, majd elmagyarázta, mi történt. Ahhoz a részhez ért, amikor Chris a vizesflakonnal felszerelkezve szembeszállt a támadóival, és most bárhogy is igyekezett, nem tudta úgy előadni, hogy értelmesnek hangozzon. Biztosan rosszul emlékezett. Meg ne moccanjatok! Különben teszek róla, hogy ne is tudjatok! - Miért adtál neki vizet? - Michael keresztbe font karral támaszkodott az ajtófélfának. A kérdés készületlenül érte Beccát. - Nem is tudom... Öntudatlan volt, és a telefonom lemerült. és...

- Szóval tudtad. Lemaradt volna valamiről? - Mit tudtam? - Ne játszadozz velem! Tudtad, hogy a víztől majd magához tér. Mi a fene? Az ikrekre pillantott, de nem segítettek. - Reméltem, hogy magához tér! - Persze hogy remélted! Nick felsóhajtott. - Jézusom, Michael! Vegyél már kicsit vissza! A mi iskolánkba jár. Chris osztályába. Gabriel visszaereszkedett a székbe, és ingerült pillantást vetett az ajtó felé. - Aha, nagyokos. Ha fel akarod húzni magad valamin, miért nem nézel be az üres hűtőszekrénybe? Michael nem vette le a szemét Beccáról. - Nem gondoljátok, hogy minden gyanúsan egybevág? Tyler kétszer nagyobb nála. Menjetek, nézzétek meg, mit művelt Chrisszel, és mondjátok meg nekem, elhiszitek-e, hogy megfutamította őket! Gabriel abbahagyta a vigyorgást, és az ikertestvérére nézett. - Annyira komoly? Nick Michaelre pillantott, majd bólintott. - Eléggé. Most mind a hárman a lányra néztek, ő pedig érezte a levegőben lógó fenyegetést. - Nézzétek, csak segíteni akartam Chrisnek. - Nickre pillantott, és összegöngyölítette a törülközőt. Készült letenni az asztalra. - Megmondtam nektek, ki tette ezt. Nem akartam belecseppenni valami... Nem is tudom, vérbosszúba, bandaháborúba, vagy akármi is ez

az egész. - Ugyan már! - Michael kiegyenesedett, és betöltötte az egész aj-tónyílást. Becca hirtelen ráébredt, hogy így elzárja a kijáratot. - Azt várod, hogy elhiggyem, egymagad elijesztetted Tylert? És hagyta, hogy hazahozd Christ? - Tyler megragadta a karom. - Becca nyelt egyet, és bármiféle indok nélkül bűnösnek érezte magát. - Beleböktem az ujjammal a szemébe, és beugrottunk a kocsiba. Gabriel elmosolyodott, és ez némileg oldotta a dühöt az arckifejezésében. - Bírom ezt a csajt. - Beleböktél a szemébe - szólalt meg Michael. - Aha. - Tylernek. Becca szája kiszáradt, megint meg kellett nyalnia az ajkát. - Mi az, bemutatót akarsz? Michael belépett a konyhába. Becca ösztönösen felállt a székéből, és hátrálni kezdett a főzősziget felé. Michael megállt, és összehunyorította a szemét. - Mitől félsz? Becca már-már azt kívánta, bárcsak hagyta volna Christ a feljárón. Kulcscsomója a zsebében volt, érezte, ahogy az ujjai az acél köré fonódnak. A lakás- és a kocsikulcsa lüktetett az ízületei közt. - Tőled. - Én eddig azt hittem, csak segíteni akartál. - Tisztán ki lehetett venni a szarkazmust a szavaiból. Michael még egy lépést tett felé. - Miért félnél tőlem? A lány nem értette a hanghordozását. Aggodalom is csendült benne, de egy őrült sorozatgyilkosra is emlékeztetett. Hátralépett még egyet, a

főzősziget mögé került, mígnem rájött, hogy ez kész macska-egér játék. - Hagyd abba! Michael rámeredt. - Nem mész innen sehova, amíg el nem mondod nekem az igazat! Gabriel kivett egy kekszet a csomagból, majd hátradőlt a székében. - Én a csajra fogadok. Én nem. Michael még egy lépést tett feléje. - Nos, mi lesz? Nem akarsz megpróbálkozni egy másik sztorival? Most a sziget és a konyhapult között állt, elzárta a lány útját az ajtóhoz. Elég közel volt hozzá, hogy megérintse, elég közel, hogy megragadja. Becca egyre csak Paul szavait hallotta a fejében, aprócska részleteket a tanfolyamról. Szemkontaktus. Célzás. Önuralom. Egyensúly. Azután már cselekedett is. A fiú hasába öklözött, és megkísérelt elsiklani mellette, ki az előszobába. De a fiú elkapta a karját. - Hé! - mondta Michael. - Várj egy pillanatot! Az arca felé lendítette a kulcscsomót, de célt tévesztett, és csak a vállát találta el. Megpróbálta megrúgni, az ágyékába térdelni, mindegy, csak engedje el. Fogalma sem volt, hogy az ütései, rúgásai találtak-e. A fiú keze a kapucnis pulóverét szorongatta, ő pedig kicsusszant belőle. Érezte, hogy a blúza felcsúszik a mellkasán, de nem érdekelte. Kibújt a nedves ruhából, és most szabad volt, rohanhatott az ajtó felé. Érezte, hogy a fiú közvetlenül mögötte van. A talpa csattogott a hall padlóján. Megragadta a kilincsgombot. Az ajtó kitárult, és Becca kirobbant a sötétségbe. Megcsúszott a nedves lépcsőn, és átfutott a füvön, az autója felé. Megdörrent az ég, a fű után sár következett. Rátapadt tornacipőjére. Térddel a földre zuhant. Keze a sárba markolt. Megcsúszott és ide-oda

billegett, igyekezett fogást találni a talajon, de nem sikerült. Ujjai mintha beleakadtak volna a fűbe, a gyökerek szinte megragadták a kezét, és a földön tartották. Egy kéz megragadta a karját, és talpra rántotta. Forgott körülötte a világ, a szeme igyekezett lépést tartani vele. Látta a ház kivilágított homlokzatát, az ikreket a verandán, és a bosszúságot Michael arcán, ahogy próbálta lefogni. A fiú mögött, az első emeleten, Chris arca jelent meg az ablakban. Végignézte az egész jelenetet. Becca lélegzete akadozott. Ficánkolt, hogy kiszabaduljon, de Michael szorítása erős volt. - Várj egy pillanatot! - mondta. - Nem foglak... Megint megdörrent az ég. Ömlött az eső, síkossá tette a lány bőrét. Hirtelen erősebbnek érezte magát. Felélénkítette az eső hűvöse. Küzdött Michaellel, birkózott a szorításával. Karja kicsusszant a fiú kezéből, mintha a víz kiszabadította volna. A lába fogást talált, a sár sűrűbb lett alatta, és hirtelen másfél méterre volt Michaeltől. Azután háromra. Majd ott volt az autónál. Feltépte a hátsó ajtót, és beugrott a kocsi hátsó ülésére. Odakapott a kallantyúhoz, hogy bezárkózzon. Kezével lecsapta a zárat, és előremászott a vezetőülésbe. A kulccsal már beindította a kocsit, mire rájött, hogy Michael nem üldözi. Már vissza is ért a verandára, az ajtón kiáradó fényben állt. Chris eltűnt az ablakból. A szélvédőt csapkodta az eső. Zihálva lélegzett. Senki sem követte. Tényleg megragadta, vagy nem? Kergette a konyhában? Vagy megint félreértette a helyzetet? Látta, hogy már tudomást sem vesznek róla. Úgy mentek be az ajtón, szépen sorban, mintha csak egy szokott vendéget kísértek volna ki. Hátramenetbe kapcsolt, és visszatolatott a felhajtón.

3. fejezet

C

HRIS FEKÜDT A SÖTÉTBEN, hallgatta,

hogyan veri az eső a házat.

A lélegzetvétel is fájt neki. Fájt mindene. Nem vesződött vele, hogy

levegye magáról a vizes ruhát, és nyitva hagyta az ablakot, hogy belélegezhesse a nedves levegőt. Az eső hívta, a cseppek könyörögtek neki, hogy csatlakozzon a felhőszakadáshoz, ígéreteket suttogott neki, amelyeket még nem értett teljesen. A házra csend ült. A testvérei is csendben voltak. A magányt és a csendet nagyra értékelte, és élvezte, amíg csak lehetett. A tapasztalat azt súgta, egyik sem tart sokáig. Az eső bevágott az ablakon, cseppekbe gyűlt a víz az íróasztal lapján. Hívogatta. - Később! - mondta. Jó isten, ez ő volt? Úgy hangzott, mint egy kilencvenéves láncdohányos. A kilincs gombja lassan elfordult, sóhajtva hallgatta a nyikorgást, ahogy az ajtó kitárult. A folyosóról beszűrődő fény háromszög alakú foltot vetett a hálószoba hátsó falára, de nem fordította a fejét a látogatója felé. Tudta, hogy Michael az, még mielőtt a testvére megszólalt volna. - Azt hittem, már elaludtál. Chris nem szólt semmit. Bámulta a mennyezetet, és várta a szidást, amire számított. A verekedés miatt, a képességei használata miatt, és azért, mert segített Beckynek. Becca. Elmosolyodott.

- Miért mosolyogsz? Ettől mindjárt elmúlt a jókedve. - Semmi. - Chris felemelte az egyik kezét. - Mondd el, amit akarsz, aztán hagyjál! Michael habozott. Chris gyűlölte ezt. Ezt a távolságtartást, ezt a szülői pózt. Még mindig emlékezett a nyárra, amikor betöltötte a kilencedik évét. Michael éppen akkor szerezte meg a jogosítványát. Nem barátokat vitt el először kocsikázni, nem az ikreket, akik idősebbek, okosabbak voltak nála, és mindent megkaptak, amit csak akartak. Christ vitte magával. Gyorsan hajtottak, belesimultak a mellékutak kanyarjaiba, egészen Annapolisig elmentek. Azután apa terepjárójának csomagtartóján ültek, szénsavas üdítőt ittak, és nézték a csónakokat a Severn folyón. Régebben úgy gondolta, Michael a vízen is képes járni. Most a legtöbbször arra gondolt, hogy Michael egy seggfej. A testvére belépett a szobába. Chris érezte, hogy mellé lép, de a tekintetét továbbra is a mennyezetre szegezte. Ha Michael belefogott a hegyi beszédbe, az általában nagyon kínos volt. Még arra is képes volt, hogy ráüljön az ágy szélére - már csak a hatás kedvéért. Most azonban állva maradt, és halk hangon így szólt: - Kijössz üldögélni egy kicsit? Chris oldalra fordította a fejét, és egy pillanatra elhomályosodott a látása. Amikor a szeme végre megint hajlandó volt fókuszálni, felnézett a bátyjára. A fény a háta mögül világított, így Michael arca árnyékban maradt, barna szeme nagyon sötétnek tűnt, mint amilyen az anyjuk szeme volt. A többieknek kék a szeme, mint az apjuknak. Amikor a szüleik meghaltak, Chris utálta, ha felébredt az éjszaka közepén, az anyjára lett volna szüksége, a bátyja jelenléte nem tudott vigaszt nyújtani a számára. Neheztelt, amiért Michael arcában ezeket a

szemeket látta, és mégsem találta meg bennük, amire szüksége lett volna. Michael még mindig válaszra várt. - Gyere! - mondta. - Üljünk ki egy kicsit! Az esővíz tócsába gyűlt az íróasztal szélén. Szinte könyörgött. Chris bólintott. - Rendben. Az ikrek a konyhában ültek. Tankönyvek hevertek szétszórva az asztalon. Nick tanult, míg Gabriel hintázott a széken, kekszet evett, és a testvérét bosszantotta. - Az a szemét! - dohogott. Az égboltnak a mosogató fölötti ablakon keresztül látható részén villám ragyogott fel. Chris megeresztett egy félmosolyt - egy egész mosoly fájt volna. - Látnotok kéne a másik srácot! - Ó, látni fogom - a törött csontjait. Vegyél egy kekszet! Chris megrázta a fejét, a látása megint elhomályosodott. Michael elkapta a karját. - Jobb lenne, ha leülnél! Chris hirtelen elhúzódott tőle. Jobban fájt, mint kellett volna, kénytelen volt megkapaszkodni az egyik konyhaszék háttámlájában. - Jól vagyok. Nicholas letette a ceruzáját, és figyelte. Chris nem látott együttérzést az arcán. Nick ilyen volt. - Hol kaptak el? Chris megint kinézett az ablakon. Ott maradt, hogy megnézze Gabriel edzését, és már éppen szedelőzködött, az ég esőt ígért, és az edző arra kérte a játékosokat, fussanak egy nagyot. Öt kilométerre laktak az iskolától, és sohasem bánta a hosszú gyaloglást. Vagyis ma estig nem bánta.

- Az iskola mögött - szólalt meg végre. - Vártak rád? Chris bólintani készült, de meggondolta magát, amikor a látása megint elhomályosult. - Aha. Azt mondták, szólnak az Ő rzőknek. - Mindig ezt mondják - vetette közbe Nick. - Szerintem most komolyan gondolják. - Nem tennék meg - mondta Michael. - Alkut kötöttünk. Mi is betartjuk, ők is betartják. - Még hogy betartják, röhögnöm kell! - Gabriel megint hintázni kezdett a széken. Tekintetét Michaelre szegezte, hangjában elítélő, maró gúny csengett. - Meddig hagyod még, hogy ezt csinálják? - Ne kezdd megint! - Michael meglökte, és ezzel egyenesbe hozta Gabriel székét. A tankönyvkupacra mutatott. - Inkább tanulj! Gabriel hátralökte a székét, a mozdulat tele volt erőszakos fenye-getéssel. - Mi van? Csak akkor vagy tökös, ha egy lányt kell elüldözni a házból? Chris felsóhajtott, és elengedte a széktámlát. Elindult a hátsó ajtó felé. Senki sem tartotta vissza. A levegő lehűlt. Az esővíz jólesett sebesült arcának. Óvatosan levette a pólóját, és elhevert az egyik nyugágyon. Ha türelmes lesz, ha elég sokáig fekszik ott, az eső majd felajánlja, hogy begyógyítja a sebeit, lehúzza a duzzanatokat, és feltölti energiával. Általában hamar beleunt a várakozásba, és siettetni akarta a dolgot. Ez persze csak kimerítette és felingerelte, és most különben is túl erős fájdalmai voltak ahhoz, hogy ilyesmivel vesződjön. Michael folyton azt mondogatta, eljön majd az idő, amikor képes lesz uralni ezeket az erőket. Ha Tyler és a haverjai addig meg nem ölik. Chris nem hallotta a tolóajtót, de az eső tudatta vele, hogy Michael

kilépett a verandára. Nem volt kedve odanézni. - Ilyen gyorsan abbahagytátok a veszekedést? Michael leült a mellette lévő nyugágyra. - Nem veszekedtünk. Chris ezt egy pillanatig sem hitte el. - Levezetted az összes dühöd Beccán? - Ki ez a lány, Chris? Chris a felhőkre szegezte a tekintetét, és gondolatban újra végigvette a parkolóban lezajlott eseményeket. Becca felette térdelt, vizet öntött az arcára. Őhirtelen felugrott, azt gondolta, csak azért térítik magához, hogy aztán végleg elintézzék. A víz boldogan engedelmeskedett a dühének Beccának szerencséje volt, hogy nem ütötte le. Vagy még rosszabb is történhetett volna. Megrázta a fejét. - Senki. Csak egy lány. - Azt hiszem, távol kéne tartanod magad tőle. - Úgy néz ki, te ezt már elintézted nekem. - Tudod, hogyan értem. - Michael szünetet tartott. - Nem tetszett a sztorija. - Nos - mondta Chris, miközben oldalt fordította a fejét -, te nem voltál ott. Találó megjegyzés volt. Michael sokáig nem szólt semmit. - Mit akarsz, mit csináljak, Chris? Valamit. Bármit. Chris megint a felhőkre pillantott, tágra nyílt szemmel bámult az esőbe. - Semmit, Michael. A bátyja hátradőlt a székben, ugyanarra a sötét égboltra meredt, és hagyta, hogy az eső őt is átáztassa. Hozzá nem beszélt az eső, de Chris

tudta, hogy Michael is érez valamit, amikor a cseppek a földet érik. - Ki nem állhatom ezt - szólalt meg végre Chris. - Tudom. - Erősebbek vagyunk náluk. - Pont ez a baj. Nagyon jól tudod! - Michael szünetet tartott. - Ne hagyd, hogy beugrassanak! Chris az arcára mutatott. - Erre gondolsz? Ez neked beugratás? - A francba, Chris! Látni akarják, hogy elveszíted az önuralmad. Te is tudod, nem? Tudta. Michael vajon tényleg nem tudja, hogy ő is tudja? - El akarok menni innen - mondta Chris. Michael felsóhajtott. A hangjában az volt: „Ó, ne kezdjük ezt már megint!” - És hová mennél? Mit gondolsz, meddig tudnánk rejtőzködni? Már nem vagyunk gyerekek, Chris. Ha másik közösségbe költözünk, egészen biztosan jelenteni fognak bennünket. Chris mérgesen nézett. - Akkor oda menjünk, ahol nincs közösség! - Ó! Jó ötlet. Hol van ilyen? - Hallgass! Nincs szükségünk rájuk! Nincs szükségünk... - Mire nincs szükségünk? Házra? Iskolára? Ki akarsz költözni az erdőbe, és azon élni, ami ott megterem? Igen. Pontosan így érezte. Ha ez lenne az ára, vállalná. Chris csak bámult bele a sötétségbe, és nem szólt semmit. Michael a szemét forgatta. - Jól van, Chris. Nem érdekes. A mellkasában kicsit enyhült a szorítás, így nehezére esett dühösnek maradnia. Most már érezte, ahogy az eső végigsimogatja a vállát, és

enyhülést ad az izmainak. - Csak hagyjalak békén, igaz? - kérdezte Michael. Nem. Nem ezt akarta. Azt akarta, hogy Michael maradjon vele, és mondja azt, hogy ezúttal majd szembeszállnak velük. Hogy majd most megmutatják Tylernek és azoknak az őrülteknek, hogy kikkel is kötözködnek. De Michael sohasem mondana ilyet. - Aha - mondta Chris. - Fáradt vagyok. Hallotta, hogy a bátyja feláll, de nem nézett rá, az viszont figyelte még egy darabig, ezt érezni lehetett. Michael végül felsóhajtott, és az ajtó felé indult. Én is, öcsi. Én is. Becca tudta, hogy az anyja kiborul, ha összesározza az előszobát. Így a füvön át a hátsó ajtóhoz került, és a mosókonyhán keresztül surrant be. Legjobb barátnője a konyhaasztalnál ült, és egy magazint lapozgatott. Félig üres tányér állt előtte. Beccát nem lepte meg, hogy itt látja. Ahányszor Quinnek meggyűlt a baja az anyjával, mindig náluk kötött ki. Egy halom érintetlen töltelék és egy kis szelet pulyka maradt a tányéron, de az összes zöldséget és a protein nagyját megette. - Helló! Becca nagy nehezen lerúgta magáról a cipőjét. Quinn felemelte a tekintetét a magazinról. - Gyalog jöttél haza? Miért nézel így ki? Becca fontolgatta, elmesélje-e az este eseményeit. A verekedést. Az utat Chris házához. A különc testvéreit. De túl bonyolult lett volna. - Hosszú történet. Ez a vacsorám?

Quinn villájára szúrta az utolsó falat pulykát, és a szájába tolta. - Anyukád két tányérral hagyott. Persze hogy kettővel. - Már elment munkába? - Aha. Életeket menteni, mindenféle hülyékét. Quinn Briscoe-val az óvoda óta barátnők voltak. Középső gyerek volt, két fiútestvér közé született. Jake kosárlabda-ösztöndíjjal a Duke Egyetemen tanult, az a fajta fiú volt, akit piedesztálra állítanak, és vele példálóznak, valahányszor a többiek, a kicsik, nem felelnek meg az elvárásoknak. Az öccse, Will, úgy lázadt, hogy makacsul nem volt hajlandó részt venni semmilyen sporttevékenységben. Ez meg is látszott a testfelépítésén. Quinn akár Jake női megfelelője is lehetett volna. Ugyanazt a fizikai koordinációs

készséget

örökölte,

mint

a

bátyja,

és

ugyanazt

a

versenyszellemet. Jake azonban magas és vékony volt, Quinn viszont alacsony és tömzsi maradt. Sohasem volt kövér, csak nagyon atletikus volt az alkata. Becca azon viccelődött, hogy Quinnek napi egy fekvőtámasz elég lenne ahhoz, hogy rögbijátékoshoz illő vállai fejlődjenek. Bármelyik sportcsapat örömmel fogadta volna az iskolában, és ami azt illeti, a rögbicsapat még hasznát is vette volna! De Quinn táncosnő akart lenni. Persze megvolt hozzá a ritmusérzéke és minden fizikai adottsága. Csak épp kecsesség és elegancia nem szorult bele. Meg pénze sem volt rá. Eléggé csinosnak lehetett nevezni. Hosszú haj? Puha bőr? Nagy, kék szemek? Quinn el volt látva mindezzel. A rövid, testhezálló farmer sohasem illett igazán hozzá, a szűk ujjatlan pólókban pedig egyenesen nevetséges látványt nyújtott a bicepszével. Pont úgy nézett ki, mint ahogy állítása szerint érezte is magát: sehová sem tartozónak. Amit

akart, az sohasem akarta viszont őt. Quinnt igazán sajátos vérmérséklettel áldotta meg a sors. Veszekedéseik az anyjával legendásak voltak. Ijesztőek. Azok a fajta vérre menő, hosszan elhúzódó szájkarate-mérkőzések, amelyek láttán Beccának kedve támadt hazaszaladni, és megölelni az anyját. Becca anyja megmondta Mrs. Briscoe-nak, hogy a lánya bármikor szívesen látott vendég a házukban. Később aztán Quinn még lakáskulcsot is kapott. Idén többször előfordult, hogy Becca hazatérve Quinnt találta a konyhában. Rendszerint előbb kisírta magát Becca anyjának vállán, majd ott aludt náluk. Az egész olyan volt, mintha kapott volna egy lánytestvért. Becca nem tudta, pontosan mit gondoljon a helyzetről. Átvágott a konyhán, hogy kivegye a másik tányért a hűtőszekrényből. Anyja a zöldbabból mosolygós arcot formázott a krumplipürében. Becca sóhajtva tolta be a tányért a mikrohullámú sütőbe. - Volt egy telefonüzeneted - szólalt meg Quinn. Egy üzenet? Az egyetlen személy, aki hívni szokta, itt ült vele a konyhában. - Kitől? Quinn eléje csúsztatott egy darabka papírt az asztalon. - Az apádtól. Becca meredten nézte barátnője macskakaparását. Apja félévente telefonált, de még mindig úgy érezte minden egyes alkalommal, mintha gyomorszájon vágták volna. - Telefonált? - Egy férfi hívott, és kérte, mondjam meg Beccának, hogy az apja telefonált. Megmondtam neki, hogy nincs joga az apádnak neveznie magát, mire sóhajtva megkért, adjam át neked az üzenetet. Erre én

megmondtam neki, hogy a feladatomnak tartom, hogy megvédjelek a seggfejektől. - Kérlek, mondd, hogy viccelsz! Quinn lenyalta a szaftot a kanaláról. - Tudod, hogy csak vigyázok rád. - Anya tudja? - Nem. Addigra már elment a klinikára. Becca úgy bámulta a számokat, mintha azok hirtelen hosszú történetté változhatnának, és mesélhetnének arról, hogy az apja hol és mivel töltötte az idejét mostanáig. Becca tizenegy éves volt, amikor elhagyta őket. Épp iskolából jött, és áldott tudatlansággal szállt le a buszról. Az anyja a hétvégéig nem is robbantotta fel a bombát. Becca még mindig félkegyelműnek érezte magát, elhitte a mesét valamiféle szolgálati útról. Napokig hitte. De

az

apja

elment.

Lelépett.

Felébredt

reggel,

kapott

egy

telefonhívást, és azt mondta, el kell mennie. És aztán nem jött vissza. Azért úgy tett, mintha valamennyire érdekelné Becca sorsa. Félévente telefonált, kérdezgette az életéről, nem mintha ez bármit is számított volna. Becca eleinte listákat írogatott, hogy be tudjon számolni minden eredményéről, hogy bebizonyítsa az apjának, ő lenne a tökéletes gyerek, ha visszajönne. Apja biztató, bátorító dolgokat mondott, de amikor a lánya könyörögni kezdett, hogy jöjjön haza, sóhajtva csak annyit mondott, még sok dolgot kell elintéznie. Felső tagozatos korában mindez izgalmasnak, titokzatosnak tűnt. Mintha az apja valamiféle titkos ügynök lenne. Mostanára már tudta, hogy az apja csak szerepet játszott. Suttogva folytatott beszélgetéseik során üres ígéretekkel áltatta. Mekkora egy disznó!

Eleinte a leghangosabbra állította a csengő hangerejét, nehogy lemaradjon egy telefonhívásról. Mert az apja sohasem hagyott üzenetet, nem hagyott elérhetőséget. Egész mostanáig. Becca bámulta a telefonszámot, és nem tudta, hogyan reagáljon. Majd összegyűrte a cetlit, belehajította a szemetesbe, fogta a zacskót, és kivitte a kukába. A szíve vadul vert, de rászólt, hogy ezt hagyja abba. Visszasétált a konyhába, és kivette a tányért a mikrohullámú sütőből. Quinn meredten nézte, várta, hogy Becca megszólaljon. Várta, hogy valami támpontot adjon, mi következik. Becca lerogyott a székre. - Nos - vette fel a kanalat. - Mi volt ez a dráma az anyád gyertyafényes partijával?

4. FEJEZET

C

HRIS NEM KAPOTT LEVEGŐT.

Egy kéz befogta a száját, és a fejét a

párnába nyomta.

A szobában sötét volt, de azon kívül, hogy éjszaka van, fogalma sem volt

róla, mennyi lehet az idő. Tylerre gondolt, ahogy lefogta a karját, míg Seth verte. Az öklével hadonászva ébredt álmából. Eltalált valamit. A támadója morgott. Egy kéz elkapta a csuklóját, és az ágyhoz szorította. - Jézusom, Chris! - sóhajtotta valaki. - Csak én vagyok, te idióta! Chris abbahagyta a küszködést, és a kéz lekerült a szájáról. - Maradj csendben! - utasította Gabriel. Chris felfelé bámult a bátyjára, próbálta kivenni a vonásait a sötétben. A vihar még mindig őrjöngött odakint, az eső verte a zsalut - részese akart lenni a rémületének. - Mi az ördögöt keresel itt? - suttogta, miközben igyekezett lecsendesíteni a szívverését. Villám fénye világította meg Gabriel arcát, és egy pillanatra látni lehetett fénylő szemeit. - Arra gondoltam, mi magunk részesíthetnénk Tylert egy kis figyelmeztetésben. Chris érezte, hogy a szíve megint meglódul. - Megőrültél. - Tényleg? És ezt az kérdezte, aki az előbb fojtogatással ébresztette. Chris az éjjeliszekrényén álló órára nézett. Fél kettő volt.

- Egyszerű en csak... menj vissza aludni! Gabriel összeborzolta a haját. - Hű ha. Megijedtél? Chris ellökte a kezét. - Nem. - Hazudsz. - Köszönöm az ajánlatot, de egyáltalán nem vágyom rá, hogy megint szétrúgják a seggemet. - Chris meglökte Gabrielt. - Menj, kérdezd meg Nicket! - Felejtsd el! A testvére az ajtó felé hátrált. Chris felült, a szemét dörzsölte. Egy kezén meg tudta számolni, hányszor vették rá, hogy bajba keverje magát. - Várj! Gabriel várt. - Miért engem kérdezel? Gabriel elmosolyodott. Érezte, hogy Chris elbizonytalanodott. - Gondoltam, szeretnél kicsit bosszút állni. - Úgy érted, Nick nemet mondott. - Mit számít az? Chris habozott. Számít valamit? Megdörrent az ég, Gabriel az ablakra pillantott. - Úgy néz ki, neked való éjszaka. Chris is úgy érezte. Az eső pedig egyetértett. Érezte, hogy hívja, igyekszik magára vonni a figyelmét. Gyű lölte Tylert. Mindegyiket gyű lölte. De a saját félelmét még náluk is jobban gyű lölte. Bólintott. - Rendben. - Öltözz fel! Szerinted fel tudod erősíteni a vihart, ha segítek? Chris lerúgta magáról a takarót. Az eső verte az ablaktáblát, máris

tudatta egyetértését. - Persze! - mondta, és a tegnapi farmeréért nyúlt, ami a sarokban lévő ruhakupacban hevert. - De minek? Villám fénylett fel, látni lehetett Gabriel mosolyát. - Mert szükségünk van Mike furgonjára.

Michael céges furgonja olyan hangot adott ki, mint egy láncfű részekből álló zenekar, amikor Gabriel beindította a dízelmotort. Amint az eső megérintette a bőrét, Chris megszólította, sürgette, hogy a cseppeket a ház zsaluihoz hajtva elnyomja a motor hangját. Lehúzva hagyta a kocsi ablakait, a keze az ajtón volt. A vihar szereti a kalandot. Vagy lehet, hogy a pánikot szereti. Akárhogy is legyen, egyfolytában ismételgette a szavakat, könyörgött az esőnek, hogy rejtse el távozásukat. Gabriel az ég villámaihoz szólt. Chris érzett minden feszültséghullámot, minden kisülést - a viharos égen keresztülszántó elektromosságot, ami csak azt kereste, mit égethetne meg. Most a közel-ben csapott le, mintha csak ugyanúgy kereste volna a testvérét, mint az eső őt. A villám egy fába csapott, lejjebb az utcában. A fa nagyot reccsent és kettéhasadt, a hang fegyverropogásra emlékeztetett. Chris a házra pillantott, tekintete a sötét, emeleti ablakokat pásztázta, láte bármiféle mozgást. Üresjáratban gurultak le a felhajtón, kikapcsolt fényszórókkal, de a veranda fényei bármelyik pillanatban életre kelhettek, szinte várta, hogy Michael előront a házból. Chris nyelt egyet. Gabriel a vállába öklözött. - Nyugi! -

Próbálj

meg

nem

nekimenni

semminek!

Nem

tudnánk

megmagyarázni. A villám a felhajtó végében csapott le, nem egészen másfél méterre tőlük. Chris hatalmasat ugrott. Gabriel felnevetett. - Hát, szerencsénk volt! Chris dühösen nézett rá. - Van valami terved? Minek kell ez a rengeteg mű trágya? - Mert felrobban, ha belecsap a villám. Chris azt kívánta, bárcsak ő vezetne, mert akkor abban a pillanatban megállította volna a furgont. - Na, ezt most magyarázd csak el még egyszer! - Mit gondoltál, hogy vécépapírral dobáljuk meg a házukat? - Nem... de... - Csak egy villanás és egy dörrenés. Figyelmeztetés, hogy ne kezdjenek ki velünk. Nem robbantjuk fel őket. Istenemre mondom, rosszabb vagy, mint Nicky! Chris bámult ki az ablakon, figyelte, ahogy az eső lezúdul a sötétségben, és ezüst nyalábokat fest rá a reflektor fénycsóvája. Gabriel gyorsan vezetett, de Chris nem aggódott, hogy elveszti az uralmát az autó felett. Mindegy, milyen síkosak lesznek az utak, a víz megtartja őket. - Hé! Chris a hangra a bátyja felé fordult. Gabriel őt figyelte, arckifejezéséből eltű nt a kedélyesség. - Nehogy azt mondd - szólalt meg Chris -, hogy meggondoltad magad a robbantósdival kapcsolatban. - Ugye tudod, hogy ez a csaj már elég sok srácnak megvolt? Chris vállat vont, és megint kinézett az ablakon. Alig ismerte a lányt. Az épp csak megmentette az életét.

Egyre csak a lány szemeire gondolt. Sötéten ragyogtak a holdfényben, ahogy ott térdelt mellette a parkolóban, - De most komolyan - mondta Gabriel. - A fél focicsapatnak, pár játékosnak a lacrosse-csapatból... - Értem. Köszönöm, hogy szóltál. - Az eső kopogott a furgon oldalán, és verte Chris ablakon kilógó kezét. Táplálta az ingerültségét. Gabriel megint az útra szegezte a tekintetét. - Csak gondoltam, tudnod kéne. Chrisnek eszébe jutott valami. - Neked is megvolt? - Ugyan, kérlek - mordult fel Gabriel. Majd ránézett. - Úgy értem, ne vedd rossz néven de... - Rendben van. - Cuki, meg minden, de én azt szeretem, ha egy kicsit több mindent lehet fogni rajtuk, ha érted, mire... - Rendben van! - csattant fel Chris, bár mosolygott. Gabriel leállította a motort és lekapcsolta fényszórót, amikor befordultak Tylerék utcájába. Üresjáratban gurultak. Chris behúzta a kezét az autóba, hiába tiltakozott a víz - aggódott, hogy a világos bőre feltű nhet a sötétségben. Megint hallotta a saját lélegzetét; hangosabb volt, mint az eső odakint, majdhogynem visszhangzott az utastérben. Gabriel a foga közt fütyörészett. Chrisnek úgy hangzott, mint egy duda. - Honnan tudod, hogy fel fog robbanni? - suttogta, mintha a hangja behallatszhatna Tylerékhez. Nem is érdekelte a válasz, csak azt akarta, hogy Gabriel abbahagyja az átkozott fütyörészést. - Ugratsz? Nick és én állandóan robbantgatunk! Chris rámeredt. Egy pillanatra megfeledkezett az idegességéről. Tényleg?

- Persze. - Gabriel odapillantott rá, majd megint beletúrt a hajába. - Úgy érzed, kihagytunk valamiből, Christopher? Igen. Úgy érezte. Chris lelapult, és eldugta a kezét. - Sohasem kaptak el benneteket? - Á! - A bátyja elgondolkodott. - Oké, egyszer, de elrohantunk. - Hol? - Lent, a Fort Armistead Parknál. Chris eltöprengett, vajon Michael tud-e erről. Aligha. Gabriel kinyújtotta a kezét, és megragadta az öccse karját. - Tartod a szádat, megértetted? - Aha. - Chris visszafogta a hangját, mintha nem is lenne mindez nagy szó. - Persze. Gabriel elengedte. - Hé, az ott nem Tyler kocsija? Előttük, az út szélén, áramvonalas, fekete városi terepjáró állt, majdnem láthatatlanul a sötétben. Az úttól kissé távolabb Tylerék háza sejlett fel: széles, téglából épült, kétszintes épület, őrült kertészeti megoldásokkal. Chris mélyet lélegzett. Csak egyszer járt itt, de nem tudta elfelejteni. - Aha. - Most aztán zuhoghatna - mondta Gabriel. - Szerinted tudsz jégesőt is? Most, hogy itt voltak, ilyen közel a házhoz, Chris legszívesebben a furgonban maradt volna. - Csak leteszed a zsákokat a ház előtt, vagy mi lesz? - Letesszük, testvérem. Mind a ketten. - Gabriel megnyalta a felső fogsorát. - De azt hiszem, van egy még jobb ötletem. Sarkon akarsz fordulni, és hazamenni? Talán felrobbanthatnák a zsákokat a parton. Senki sem haragudna

meg, senki sem tudná meg. Senki sem jönne ki a házból, és verné őket félholtra. Istenem, micsoda pipogya alak! - Igen? Mi? - Segíts a kocsija köré tenni a zsákokat! Az eső üdvözölte az esti levegőben. Átáztatta a ruháját, energiával töltötte el. Jobb érzés volt, mint az adrenalin. Nedves haját kirázta a szeméből, és megragadott egy zsákot, majd a vállára emelte. Odalendítette volna Tyler autójának egyik kerekéhez, de Gabriel leintette. A testvére közelebb hajolt hozzá, az esőn keresztül alig hallotta a hangját. - Lehet, hogy riasztó van a kocsijában. Ne érj hozzá! - Mekkorát robbannak ezek? Gabriel már arrébb ment. - Mi? Chris felsóhajtott. - Semmi. Kivett még egy zsákot a csomagtérből, és letette Tyler autója elé. Gabriel megragadta a karját. - Te is hallod? Chris csak az esőt és a saját szívverését hallotta. A sötétben semmit sem látott. Válaszokat keresett a körülötte lebegő vízcseppekben, de az eső túlontúl a bosszúra és a veszélyre összpontosított. - Gyere! - sürgette Gabriel. - Siess! Az úttest közepén álltak, körülöttük a robbanószerek - ez lett volna a legrosszabb hely a leszámolásra Tylerrel és a barátaival. Az egyetlen látható mozgás a sötétségben az eső és szél mozgatta falombok lánca volt.

Chris lenyelte a félelmét, és megragadott még egy zsákot. Ez a kocsi elülső széléhez került. Gabriel a hátsó kerék mellé tett egyet, aztán kinyitotta a tenyerét, és a farmere elejébe törölte. Rámosolygott Chrisre. - Látod? - kiáltotta. - Semmi okod nem volt az aggodalomra. Kocsiajtó csapódása hallatszott. Gabriel megperdült. A hang a terepjáró mögül jött, de fényt nem lehetett látni. Még senki sem bukkant fel. Chris érezte, hogy a keze harcra készen ökölbe szorul. Amikor az iskola mögött megtámadták, semmilyen segítségre nem számíthatott. Most itt volt neki az eső által kölcsönzött erő, meg a bátyja az oldalán. Még egy ajtócsapódás. Gabriel ránézett, és Chris olvasni tudott az arckifejezésében. Harcoljunk vagy fussunk? Egy hang szólalt meg a sötétségben. - Ó, nézd már! A Merrickek kocsija parkol a házam előtt. Tyler. A félelem torkon ragadta Christ. Az eső lehű lt, a hideg csípte a bőrét, és nógatta, hogy harcoljon. Éles, csikorgó hangot hallott, vékonyan, fájdalmasan szű rődött keresztül az eső zuhogásán. Fém a fémen. Azután Tyler arca bukkant elő a sötétségből. Végighúzta a kulcsát Michael furgonjának oldalán. - Kulccsal? - kérdezte Gabriel, és előrelépett, hogy félrelökje Tylert. Hangja könnyedén csengett, de a mozdulat tele volt fenyegetéssel. - Mi ez, általános iskola? Tyler elnézett mellette, egyértelmű en a mű trágyával teli zsákokat méregette a kocsija mellett. - Egy kis éjszakai kertészkedés? Megdörrent az ég. - Olyasmi - válaszolta Gabriel.

Chrisnek minden önuralmára szüksége volt, hogy Tylert ne fojtsa vízbe, hogy ne fagyassza meg a szemét, hogy ne szegje meg a szülei által tett ígéretet. Tyler félrehajtotta a fejét, és ferde vigyor ült az arcára. A holdfénynél eszelősnek tű nt. - Nem hívnátok segítségül az elemeket, ugye? - Kinek van szüksége az elemekre? - kérdezte Gabriel. Azzal megütötte. Tyler hátratántorodott az autója felé, Gabriel pedig követte, és a kocsi oldalának lökte. - Soha többé ne merj az öcsémhez nyúlni! Chrisben felébredt a büszkeség. De akkor valaki megragadta hátulról, és nekilökte a kocsi hű tőrácsának. - Mi a baj? - kérdezte Seth. - Nincs itt a barátnőd, hogy megvédjen? Istenem, milyen ostoba volt! Ez itt Tyler autója. Egy másik kocsit hallottak. Persze hogy nem egyedül jött Tyler. Chris megpróbált Seth felé fordulni, de ellenfele betonon állt, így a fogását gyakorlatilag nem lehetett megtörni. Az eső jégesővé vált. Élessé. Seth megint odavágta a hű tőrácshoz. - Hagyd abba a szarakodást! - Mit? - kérdezte Chris ártatlanul. Utálta, ahogy a hangja zihált. Az eső addigra már meggyógyította a bordáit, de még fájt. - Nem szereted a záport? Seth megfordította, és az arcába vágott. Chris nem tudta, hogy elesett, egészen addig, amíg a járda neki nem csapódott a tarkójának. Jézus Krisztus, mekkorát tud ütni ez a fiú! Chrisnek szólnia kellett a tüdejének, hogy lélegezzen. Az eső jégdarába fordult, oldalvást vágott, verte a kocsit, csattogott. Seth most Gabriel ellen fordult, elrángatta Tylertől.

Aztán a kocsinak szorította Gabrielt, és fojtogatta. Chris felpattant a földről. Az eső a testvére rémületével töltötte el. Erőt öntött a havas esőbe, megkísérelt lazítani Seth szorításán. Mintha egy szoborral harcolt volna. Tyler megragadta a karját, hogy elrángassa onnan. Egymásnak feszültek a sötétben. Villám húzott végig az égen - áramütés érte a füvet. Tyler szeme kitágult, szorítása forróvá vált, égette Chris alkarját. Chris lecsapott rá, de Tyler nem engedte el. Villám csapott az utcába, szikrázott a járdán, alig több mint fél méterre az egyik mű trágyás zsáktól. Fagyj meg! Chris csak rágondolt, és Tyler máris üvöltve kapta kezét az arcához. De Seth még mindig fogva tartotta Gabrielt. Hirtelen mozdulatot tett a kezével, mint a filmekben, amikor valakinek ki akarják törni a nyakát. Villám száguldott keresztül az égen. Mű trágya robbant. A hang, a hőhullám heves volt. Chris megint a járdának csapódott, elvesztette az irányérzékét. Szeme égett a robbanástól, és semmit sem látott. Seth ezt nem bírhatta ki. Gabrielnek itt kellett lennie valahol. Az eső gyorsan megtette a magáét. A tű z máris kialudt, csak a gomolygó füst maradt utána. Egy kéz ragadta meg a karját, hátára fordította. Chris harcolt, csapkodott, mielőtt tudta volna, ki fogja. - Hé! Kölyök! - Fény világított a szemébe. Egy ember... nem, ketten magasodtak fölé. - Nyugodj már meg! Chris felfelé bámult, pislogva igyekezett eltüntetni a csillagokat a látómezejéből. Nem Tyler, nem Seth. A zsaruk.

5. FEJEZET

A

MŰ SZERFAL ÓRÁJÁNAK KIS ZÖLD VONALAI SZERINT

majdnem hajnali

háromra járt. Chris boldog volt, hogy a furgon utasterének hátuljában

ült, némileg rejtve, egy árnyékos sarokban, a legidősebb bátyja háta mögött. - Nem értem, mit izgulsz ennyire! - Gabriel elöl ült, lomhán az ajtónak dőlve. A halvány fényben zavartnak és indulatosnak látszott. Michael vadul szorította a kormányt. Reflektorfény szű rődött be a furgon hátsó ablakán, Chris látta, hogy Michael alkarján megfeszülnek az izmok. Nick a terepjáróval jött utánuk. Ő hozta el Michaelt, hogy hazavigye őket. Chris inkább vele akart volna menni, de Michael gyakorlatilag a fülénél fogva rángatta be a saját kocsijába. - Nem érted, hogy miért izgatom ennyire magam? - Michael hangja visszafogott, vészjósló volt. - Nem emeltek ellenünk semmilyen vádat! Chris kinézett a hátsó ülés apró ablakán. A zsaruk ugyan fenyegetőztek a vádemeléssel, de szerencsére elhitték az ostoba történetüket a félresikerült csínyről. Megmotozták és megbilincselték őket, aztán a vizes járdán ülve kellett várakozniuk, miközben az eső eláztatta a haját, és a szemébe csepegett. Seth és Tyler ugyanígy járt. Chris egyetlen percig sem bánt meg semmit. - Nem érted - ismételte Michael kicsit hangosabban -, miért izgatom ennyire magam?

Az ég megdörrent a fejük fölött. Villám vágott le az előttük feltű nő fák mögé, a fénye felragyogott Gabriel szemében. - Úgy érted, azon kívül, hogy egy nagy seggfej vagy? - Ne kezdj ki velem! Gabriel az ablak felé fordult, és unott hangon kérdezte: - Mit fogsz csinálni, szobafogságra ítélsz? És a szobámba küldesz a mirelitből készült vacsora nélkül? - Nem tetszik? Költözz el! - Rendben. Állj meg! Michael nem állt meg. Gabriel felhorkant: - Látod! - Állítsd le magad! Ha kiteszlek, egyszerű en beszállsz Nickhez. Chris majdhogynem azt kívánta, bárcsak hagyták volna ott a rendőrségen. Amikor a testvérei belelovallták magukat valamibe, általában jobb volt valahol másutt tartózkodni. Michael a visszapillantó tükörbe nézett. - Méltóztatnál te is hozzászólni? Chris szorosan csukva tartotta a száját, és megrázta a fejét. Michael elfordította a fejét, és Gabrielre nézett. - A legrosszabb az egészben, hogy belerángattad Christ. Épp elég rossz az is, amibe Nickkel keveredsz... - Nem rángatott bele semmibe - csattant fel Chris. - Én akartam menni. Gyű lölte, ahogy Michael beállította a dolgokat: mintha egy darab hússal meg egy kis simogatással lekenyerezett kóbor kutyaként követte volna testvérét. Vagy nem is akartál? Eltolta magától a gondolatot. Lehet, hogy Gabriel terve túlment a határon. Chris tudta, hogy gyanakvóbbnak kellett volna lennie, amikor

kiderült, Nick nincsen benne a dologban. Mégsem hibáztatta Gabrielt. Hálás volt neki. Te jó ég, most először érezte, hogy valamelyik bátyja megérti őt! - Nem az ő hibája volt - állapította meg Chris. Gabriel a hátsó ülésre pillantott. Tekintete találkozott Chrisével, és elmosolyodott. Szolidaritás. Chris visszamosolygott rá. - Ugye tudjátok, hogy elveszíthetem a felügyeleti jogot? - vetette oda Michael. - Ha mindannyian úgy kezdtek viselkedni, mint egy csapat bű nöző, olyan gyorsan utánunk hajítják a bírói végzést, hogy... - Brühühű ! - mondta Gabriel. A mosoly lehervadt az arcáról. Michael rápillantott. - Mi ütött beléd? - Amikor nem kapott választ, kinyújtotta a kezét, és tarkón legyintette az öccsét. - Komolyan! Mi a fene ütött beléd? Gabriel elhúzódott tőle, és szinte ráförmedt a bátyjára: - Kékre-zöldre verték Christ! Itt az ideje, hogy emlékeztessük őket, mi is oda tudunk ütni! - Akkor várj csak! - Michael felvonta a szemöldökét, szavaiból maró gúny csepegett: - A letartóztatás nem volt a terv része? - Menj a... - Jellemző! Gabriel előrehajolt. A szembejövő autók fényszóróitól világított a szeme. - Különben nem nekem kellett volna magammal vinnem Christ. Talán ha téged csak egy kicsit is érdekelne... - Ha érdekelne? - Michael megragadta a karját. - Ide figyelj, te kis... Gabriel ellökte a kezét, az autó kifarolt. - Hé! - Chris megragadta az ajtó fölötti kapaszkodót. Testvérei elöl

tusakodtak, alig visszafogott dühvel. Kikapcsolta a biztonsági övét, és megragadta Gabriel karját, Michael pedig újra megmarkolta a kormányt. Chris átkarolta Gabriel nyakát, és a fejtámlához szorította. - Engedj el! - morogta Gabriel. - A francba, Chris, engedj... - Nyugodj meg! - Most Chris azt kívánta, Gabriel bárcsak a másik kocsiba szállt volna. Nick jobban tudta kezelni az ikertestvére haragját. - Mind a ketten nyugodjatok meg! Már majdnem hazaértünk. De a hazatérés semmit sem oldott meg. Gabriel kicsatolta magát, és már akkor kilökte az ajtót, amikor a kocsi még meg sem állt. - Várj egy percet! - kiáltott Michael. - Ne hidd, hogy ezzel vége van! Nagy sietősen leparkolt, és kipattant az ajtón. Chris letörölte a vizet az arcáról, és követte a testvéreit. Nick a furgon mögött parkolt le a terepjáróval. - Min veszekedtetek? - kiáltotta, ahogy becsapta az ajtót. - A testvéred rohamot kapott - üvöltött vissza Michael. Majdnem utolérte Gabrielt, és kinyújtotta a kezét, hogy karon ragadja. - Szaladunk, szaladunk? Ki játssza itt megint az elkényeztetett kis hülyét? Gabriel megperdült, és behúzott neki egyet. Michael visszaütött. Chris nem is vette észre, hogy megtorpant, amíg Nick oda nem ért melléje. Hallotta a lélegzetüket. Túl gyors volt, a kiáramló levegő elkeveredett az esővel és szívverése dübörgésével. Áthelyezte a súlyát a másik lábára, be akart avatkozni, csak nem tudta eldönteni, hogy kinek segítsen. Villám csapott a ház mögötti fába. Mennydörgés csattant, ágak hullottak. Chris érezte az esőn át. Az a villám célt keresett.

Újabb csapás érte a talajt, mint egy fényből álló dárda, valahová közéjük és Michael közé csapott le. Egy másik villám a veranda korlátjába csapott. Kis tű z lobbant fel, és kúszni kezdett a farúdon. Chris átkozódott és könyörgött az esőnek, hogy segítsen. Az zuhogott, és eloltotta a tüzet. - Túl sok neki - mondta Nick. - Nem tudja az ellenőrzése alatt tartani. Nekilódult. Közvetlenül előttük csapott le egy villám. Chris megragadta Nick karját, és visszarántotta. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy nádasban lapuló kacsa. Michael időközben lefogta Gabrielt, és leszorította a földre. Újabb villám hasította keresztül az eget, egy méterre csapott le Michael válláról. Sistergett a fű ben, és egy pillanatra megvilágította az udvart. Nick kiszabadította magát. - A pokolba is, Michael, engedd el! Michael káromkodva bámult lefelé Gabrielre. - Próbáld csak meg még egyszer, és meglátod, hogy mit teszek veled! Dögölj meg! - fújtatta Gabriel. Szeme szikrázott a dühtől. Nick megragadta Michael vállát, és húzni kezdte. Chris segített neki. Gabrielnek több se kellett, lelökte magáról a bátyját, bele a fű be. Gabriel erőt merített a viharból. Chris érezte, ahogy a düh kavarog a levegőben, és készül kitörni. - Állj! - kiáltotta Nick. - Gabriel... Nem voltak eléggé gyorsak. Chris Michaelnek feszült, és húzni kezdte, hátrahagyva testvéreit a sárban. Villám szántotta keresztül az éjszakát, és pontosan oda csapott, ahol az előbb álltak. Pontosan oda, ahol egy pillanattal korábban Michael volt. Gabriel felkelt, és hátralépett a kövezett feljárótól. Kezét még mindig ökölbe

szorította. A lélegzete gyors volt, a szeme sötéten izzott. Michael Nick mellett állt, közelebb a verandához, feszült testtartással, ugrásra készen figyelte Gabrielt. Chris a körülöttük lévő sötétségbe kapaszkodott. Fogalma sem volt, kinek a pártján áll. Egy pillanat múlva Michael kiegyenesedett. - Ez szándékos volt? Gabriel visszameredt rá, a fogát vicsorította. - Számít az? - Aha - mondta Nick. Keserűvolt a hangja. - Számít bizony. Gabriel arcán enyhült a vadság. Leeresztette vállát. Nickre nézett, majd Chrisre, mintha fel akarta volna mérni a kárt. Pillantása ezután visszatért Michaelre. - Nem teljesen. Michael kiegyenesedett, mintha újabb összecsapásra készülne. De Gabriel nem mozdult. - Nem vagy az apánk! Hangja halk, egyenletes volt, az eső majdnem elnyomta. Valahol a távolban villám ragyogott fel. Michael alig észrevehetően megrezzent. Gabriel észrevette, és elmosolyodott. Nick az ikertestvére mellé lépett. - Hagyd abba! Csak... gyere be! Gabriel egy vállrándítással elhessegette, majd Michael felé indult, egy lépésre megállt tőle. - Különben is, elég gáz apa lenne belőled - vetette oda. - De nem számít. Nem is apának kéne lenned. Michael nem hagyta magát. - Nem? Akkor minek kéne lennem?

Gabriel keserű en felnevetett, és a ház felé fordult. - Menjünk, srácok! - Hé! - Michael hangja éles volt. - Ugyan minek kéne lennem? Gabriel az ajtó felé fordult. - A testvérünknek, te seggfej! A testvérünknek. Besétált a házba, Nick pedig követte. Chris Michaelt nézte, ahogyan állt az esőben. A bátyja visszanézett rá. Chris megszakította a szemkontaktust, elsétált mellette, és követte az ikreket.

6. FEJEZET

C

HRIS CSÜTÖRTÖKÖN NEM MENT ISKOLÁBA.

Becca észrevette, hogy

hiányzik a harmadik óráról, az angol irodalomról, és nem volt ott a

negyediken, a világtörténelmen sem. Nem szokott sokat hiányozni. Mr. Beamis úgy nézett ki, mintha maga is jelen lett volna, amikor elkezdték a Ford Tmodell gyártását, és az órái általában kiváló alkalmat biztosítottak Beccának, hogy manikű rözzön egy kicsit. Ma viszont új osztálytárs érkezett, így Becca felemelte a tekintetét a

körmeiről. Mr. Beamisnek pedig elakadt a szava, és nyelt egyet. Aztán még egyet. Aztán megkapaszkodott az asztala szélében. Az új srácon volt mit nézni. Egyértelmű en átlépte a fiút és a fiatalembert elválasztó határt. Erőteljes állkapocs, kiugró járomcsont, vékony, de izmos karok, és nem volt rajta egyetlen deka babaháj sem, ez mind mellette szólt. A homlokába homokszőke haj lógott, és a frufruja közepén egy tisztán kivehető ősz tincs díszelgett. „Ugyan ki festeti őszre a haját?”- töprengett el Becca. De a látvány nem ért véget ennyivel. A fiú egyik fülében végig piercingek ékeskedtek. A másikban csak kettő volt, akárcsak a bal szemöldökében. Zöld szeme illett a pólójához. Rezzenéstelenül bámulta vele a többieket, akik őt figyelték. Fekete farmere lazán lógott rajta, kopott bőröv tartotta a derekán. Egyik karján úgy tizenöt karkötő lógott, durva zsinórhurkok, mindegyiken különböző színűkövecske. Az alkarján néhány tetoválás, ahogy nyaka egyik oldalán is. Idegen írásjeleknek tű ntek, a lányok szoktak ilyet csináltatni maguknak a tavaszi szünetben, az osztálykirándulás alatt. Egyetlen szóba tömörített bölcsességek, mint

„béke” vagy „bölcsesség”, de az igazi jelentésük: „feküdj le velem”. Beamis elolvasta a papírt, amit az új fiú adott neki, de nem is vesződött vele, hogy bemutassa az osztálynak. Isten ments, hogy félbeszakítsa az előadását. Sietősen a terem közepén árválkodó helyre terelte, ahol Chris szokott ülni. Egy sorral Becca mögött, két paddal arrébb. Az új srác ledobta magát a székre, a hátizsákját lehajította maga mellé, a földre. Becca most jól látta a nyakára írt jelet. Nem ázsiai, de nem is olyan nyelv, amit Becca be tudott volna azonosítani. Látta azt is, hogy egyik ujján fekete gyű rű t hord, egy másikon meg zsinórgyű rű t. Tommy Dunleavy, aki két sorral hátrébb ült, és szívesen dugdosott jelentőségteljes cetliket Becca padjába, köhintett. - Buzi! A fiú nem reagált, csak elővett a hátizsákjából egy kék spirálfüzetet és egy tollat. Tommy tovább próbálkozott, köhintése kicsit hangosabb, a minősítése még durvább volt. A fiú bekapcsolta a tollát. Beamis magába feledkezve a kréta után nyúlt. Jeremy Blakehurst, Tommy legjobb barátja, bekapcsolódott a köhögésbe. - Buzi! Elhajított egy gemkapcsot is. Az eltalálta a fiú vállát, majd lepattant egy másik asztal széléről. Páran körülöttük vihogni kezdtek. Néhány lány a hátsó sarokban kuncogott és susogott. A fiú nem fordult meg, de a tollát letette. Tommy meghajlított egy gemkapcsot, hogy a végei kiálljanak, aztán gumiszalagból csúzlit fabrikált. Még csak nem is vette a fáradságot, hogy köhécseljen.

- Hé, buzi! Majd kilőtte a gemkapcsot. A fiú megfordult. A keze meglendült, reptében kapta el a gemkapcsot. Mindenki, aki csak nézte, felhördült, beleértve Beccát is. Beamis folytatta mondókáját. A fiú keze ökölbe szorult a gemkapocs körül, és fél pillanatig Becca azt gondolta, ütni fog, és véres leszámolásra kerül sor, itt, a világtörténelem-óra kellős közepén. Ám a fiú csak felemelkedett a székéből, átnyúlt a pad fölött, hogy Tommy elé ejtse az összegyű rt gemkapcsot. - Figyelj, haver! - szólalt meg halk, komoly hangon. - Ha randira akarsz hívni, akkor szedd össze magad, és csináld úgy, ahogy illik! Mindenki nevetett, még Jeremy is. Tommy duzzogva leseperte a gemkapcsot az asztaláról. Az új srác visszafordult, és leereszkedett a székére. Közben elkapta Becca pillantását, és rámosolygott. Becca annyira meglepődött, hogy elfelejtett visszamosolyogni. Ekkor Beamis elfordult a táblától, és feltett egy kérdést. Az új srác már előrenézett, kezében a tollal. Becca padjára apró papírgalacsin hullott. Tommy Dunleavy vigyorogva bámult maga elé. Nem akarta kibontani, de ha nem tudja, mi van benne, az valahogy mindig rosszabb. Tehát kibontotta. Leápolsz, ha megkérlek rá? Összegyű rte a markában, és a legszívesebben megütötte volna Tommyt. Azt kívánta, bárcsak lenne neki is valami elmés riposztja, csak egy szikra az új srác karizmájából. Valami, ami megnevettetné és az ő oldalára állítaná a többieket.

De az új srác tiszta lappal indult. Beccának viszont esélye sem volt ilyesmire. Amióta megkezdődött az iskola, Becca és Quinn egyedül ült az ebédlőben, a hátsó lépcső mellett, az egyik rövidebb asztalnál. Nem volt feltű nő hely, távol esett a főfolyosótól és az ebédért kígyózó sortól, félig rejtve néhány oszlop mögött. Tavaly az ebédidőt Drew-val és a menő haverjaival töltötték, Becca kuncogott és pironkodott, míg Drew megette az ő ebédjének is a felét, alig hagyva neki. Quinn és ő sohasem voltak népszerű ek, amíg Drew nem mutatott érdeklődést iránta. Imádták az újkeletűfigyelmet. Micsoda veszteség! Az eső szakadatlan ritmust vert az iskola ablakain, mindenkit bent tartott, és nagy nyüzsgést eredményezett az ebédlőben. A sorban állás csak egy újabb alkalmat jelentett, hogy gúnyolják őket, úgyhogy Quinn és Becca általában csak üveges ásványvizet iszogatott. A maihoz hasonló napokon minden szék értékes volt, így velük szemben két stréber fizikát jegyzetelgetett. Becca azt hitte, házi feladatot csinálnak, míg rá nem jött, hogy valamilyen online szerepjátékkal bíbelődnek. Quinn a szemét forgatta. - Jézusom, Bex, szerinted rá tudod venni őket, hogy menjenek vissza Mordorba? Az egyikük rámeredt. - Fogd be a szád, Quinn! Miért nem eszel a vécében a többi őrülttel? Becca felsóhajtott, és az üveget ropogtatta a kezével. A víz már langyos volt. Figyelte, ahogy az eső párával vonja be az ablaküveget, és elkezdte lehámozni a papírt a flakonjáról. Még tizennégy percig tart az „ebéd”.

Mint mindig, most is majdnem éhen halt. - Bocs, drágaszágom - sziszegte Quinn -, miért nem mész a laborba, és eszel a többi lúzerrel? - Hű ha! Milyen barátságos asztaltársaság! Becca felkapta a fejét. Chris Merrick állt Quinn mellett, kezében tálcával. Kigombolt vászoninget viselt, fehér pólóján. A szeme körüli duzzanat elmúlt, de a járomcsontja mellett a zúzódás kimondottan látványos volt. Haja alig takarta cl a heget a halántékán. Igazándiból meglepően jól nézett ki, ha figyelembe vesszük, milyen sérüléseket szenvedett. Az ingtől a szeme kékebbnek, csillogóbbnak, érzékenyebbnek tű nt, és ez a szem egyenesen Becca arcára szegeződött. A lány szíve meglódult. - Ööö... - nyögte -, szia. Chris a Quinn melletti helyre tette a tálcáját, majd átlendítette a lábát a padon, és leült. Mindenki őt bámulta az asztalnál. Felemelt egy darab sült krumplit, és körbepillantott. Félmosolyt villantott a fizikazsenikre. - Sziasztok! Quinn Beccára nézett. - Miért ül mellém Chris Merrick? Chris megcsavarta az üdítője kupakját. - Ugye tudod, hogy én is hallak? Becca nem tehetett mást, egyre csak bámulta, - Mit csinálsz itt? - És mi történt az arcoddal? - kérdezte Quinn. Chris felvonta a szemöldökét, és kihúzta magát. - Igazság szerint viccelni próbáltam a barátságos asztaltársaságra tett

megjegyzéssel, de értek én a szóból... Becca gyorsan megrázta a lejét. - Csak úgy értem... azt akartam mondani... Nem voltál itt ma reggel. - Kemény éjszaka volt. - Chris vállat vont, és felvett még egy hasáb sült krumplit. - Michael hagyta, hogy kialudjam magam. Lenézett az asztalra. Nyilvánvalóan csak most vette észre, hogy egyedül ő eszik. - Ti már be is fejeztétek? Én azt hittem, sohasem érek a sor végére. Quinn nagyot kortyolt a vizéből. Becca elfordította a tekintetét. - Mi be sem mertünk állni. - Tessék! - Chris odanyújtotta az almáját. - Nem tudok enni, ha mindenki néz. Quinn felhorkant. - Ennek az egésznek a jelképessége mindjárt a sírba tesz! Chris elvigyorodott, visszahúzta a kezét, és beleharapott az almába. - Akkor megeszem én. - A sült krumplit a tálcájáról Quinn felé tolta. Te edd meg a sült krumplit! Quinn tágra nyílt szemekkel nézte. - De... te mit fogsz enni? Egy körte, két szelet pizza, egy csésze almapüré és egy tányér sajtos makaróni állt Chris előtt. Vállat vont. - Ennyivel is megelégszem. Quinn elvett egy krumplit, majdnem habozva. - De komolyan... Mit csinálsz itt? - Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a hülye bátyám miatt. - Megint beleharapott az almába, szemét Beccára szegezve. - És hogy köszönetét mondjak Beckynek a múlt éjszakáért. - Becca! - csattant fel a lány.

A fiú elmosolyodott. - Tudom. Ó! Ól Becca elvörösödött, amiért nagyon utálta magát. Ekkor észrevette, hogy Quinn mereven bámulja, az arcán döbbent megbotránkozással. A francba! - Quinn, nem úgy van, ahogy gondolod... - Ne aggódj miattam! - Quinn már fel is állt, vállára lendítette a hátizsákját. - Várj! Quinn! De a barátnője már nekiállt félrelökdösni mindenkit, aki az útjába került, és a csarnok felé igyekezett. Becca felsóhajtott. - Nagyszerű ! - Nem fogunk sírni miatta - mondta az egyik fizikazseni. - Fogd be a szád! - csattant rá Becca. Chris még egyet harapott az almájába, majd a tálcájára tette. - Milyen kedves volt! Becca ingerülten figyelte. Vajon szándékosan fogalmazott ilyen kétértelmű en a tegnapi éjszakával kapcsolatban? Jó ég, pár pillanatig azt hitte, majd leül hozzájuk, és jófiú lesz! - Szóval melyikük miatt? Chris a homlokát ráncolta. - Tessék? - Melyik bátyád miatt akarsz bocsánatot kérni? Nehezemre esik besorolni őket a seggfejskálán. - Ó! - Chris ijedtnek tű nt. - Hát, Michael miatt. Vagyis inkább

mindannyiuk miatt, azt hiszem. Szóval Michael volt a nagy testvér. Becca előre láthatta volna. - Nagyszerű . Elfogadom a bocsánatkérésedet. Készült felállni a helyéről. - Haragszol rám? Hé... Várj egy percet! Becca várt. - Nézd, nem akartalak összeugrasztani a barátnőddel. - Egy pillanatra elfordította a tekintetét. - Szeretném megkérdezni, hogy mit csinálsz iskola után, Gabrielnek focimeccse van, és ha van kedved eljönni, megnézni a... - Ugratsz? - Becca majdnem megsüketült a saját szívverésétől. Gabriel bizonyára kitalálhatta, ki ő, és elmondta Chrisnek. Ha ugyan nem tudta magától is. - Ó... nem. - Megvakarta a fejét, kisöpörte a haját a szeméből. - Igazából egészen komolyan gondoltam... - Nézd, Chris! - Becca visszaült a helyére, és megragadta az asztal szélét. Nem fekszem le veled - suttogta vadul. Érezte, hogy elvörösödik az arca. - Nem fogok disznó dolgokat mű velni veled a lelátó alatt. Nem kézimunkázok neked a férfivécében, és... - Hű ha! Szereted az ilyesmit előre tisztázni, igaz? - Akármire is játszol, azzal valaki már bepróbálkozott előtted, érted? mondta Becca hidegen. - Bárcsak leszállnátok rólam, és végre békén hagynátok! Az asztal egy percre elcsendesedett. Akkor Chris felállt. - Rendben. - Szünetet tartott. - Megeheted az ebédemet. Becca nem nézett rá. Chris a vállára dobta a hátizsákját, majd valami papírt lökött elé. Még találkozunk, Becca.

Amikor elment, a lány felnézett. A tálcán egy boríték hevert, a sarka beleállt a pizza olvadt sajtjába. Felvette és kibontotta. Három húszdolláros volt benne. Bizonyára arra gondolsz, hogy az életemmel tartozom neked. Nem. Csak hatvan dollárral tartozol. Becca bámulta a pénzt. Érezte a ropogós bankjegyeket az ujjai alatt. Fogalma sem volt, mit jelentsen mindez. A fizikazsenik felálltak, fogták a jegyzetfüzetüket. - Legalább nem az éjjeliszekrényen hagyta - mondta az egyik. Becca összerezzent, de már elmentek, elnyelte őket a rajzó diáksereg. Jellemző. Becca már hozzászokott a futtában odavetett, durva sértésekhez. Kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a vizesflakonját - majd felmordult, és leejtette. Jéghideg volt. Hallotta, ahogy a mű anyagban jégszilánkok csúszkálnak. Ujjaihoz hideg kristályok tapadtak, majd elolvadtak. Rámeredt az asztalon gyöngyöző flakonra. A vízcseppek tócsává gyű ltek a talpánál. A kezét beletörölte a farmerébe, majd megfordult, és eltű nt a tömegben.

7. FEJEZET

E

LEGE VOLT A MUNKÁBÓL.

De ma legalább nem dolgozhatott az

üzletben. Tizennyolc évesnek kellett volna lennie ehhez, de ha valaki

betelefonált, és beteget jelentett, Becca felmentést kapott a kenneltakarítás és a kutyafürdető sikálása alól, egyenruhába bújhatott, és kitű zhette a névtáblát. Eladóként óránként két teljes dollárral többet keresett. Nem mintha szüksége lett volna erre a pénzre, hisz Chris hatvan dollárja ott lapult az öltözőszekrényében. Nem akarta megtartani, de abban teljesen biztos volt, hogy egy újabb beszélgetésre sem vágyott a fiúval. Esetleg megtarthatná, úgy, hogy sohasem költi el. Bedobhatná a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére fenntartott gyű jtődobozba az üzlet előtt, vagy a befőttesüvegbe, amiben a leukémiás gyerekeknek gyű jtöttek. Persze a benzin nem olcsó. Esetleg kicserélhetné a mobiltelefonját. Vagy félretehetné a báli ruhájára. A szalagavató bál. Istenem, Bex! Nevetséges vagy. Gyakorlott mozdulatokkal rakosgatta a macskaeledelt a polcokon. Vakon is meg tudta volna csinálni. Néhány sorral arrébb két srác lökdösődött a kutyaeledeles gondolánál. Becca felsóhajtott. Tíz perce hallgatta a szitkozódásukat, és a fizetésébe mert volna fogadni, hogy lopni akarnak. A Pets Plusban nem vették éppen szigorúan a biztonsági előírásokat. Olyasfajta üzlet szeretett volna lenni, mint a PetSmart, csak kevesebbet költött a reklámra, és kisebb volt az eladótér. Az egész emeleten csak

Jerry, az éjszakás mű szak vezetője dolgozott rajta kívül, és ő épp kiment elszívni egy cigarettát. Amikor hallotta, hogy legalább egy tucat doboz leborul, és az egyik srác túl hangosan káromkodik, félretette a macskaeledelt, és elindult rendet tenni. Udvariasan szigorú arckifejezést öltött. Újabb dobozok zuhantak le, mielőtt melléjük ért volna. Mit csináltak vajon, leseperték őket a polcról? - Elnézést! - nyomta meg a szót Becca, ahogy befordult a sarkon. Segíthetek? Megtorpant. Legalább tizenöt doboz kutyaeledel hevert szanaszét a linóleumpadlón. Néhány még most is gurult, és egypár megperdült a tornacipőjén, majd begördült a főfolyosóra. Az egész fölött pedig Seth magasodott. És Tyler. Alig kapott levegőt. Ugyanolyan

nyersnek és riasztónak

tű ntek az

üzlet fluoreszkáló

világításában, mint a parkoló sötétjében. Tyler arcán még több árnyék sejlett, a szeme szinte elektromosan szikrázott. Mindketten farkas módjára vicsorogtak, és igaza volt, Seth egyértelmű en a karjáról lógó, fekete hátizsákba csúsztatott egy dobozt. - Hé! - mondta, három szótagra széthúzva a szót, mintha cicát hívna vele. - Chris testőre! Tyler egy doboz kutyaeledelt tartott a kezében. Feldobta a levegőbe, majd elkapta, mint egy baseball-labdát, mintha utána a lányhoz készülne vágni. - Mi az, követsz bennünket? Követni őket? Hát nem látta rajta a nyavalyás egyenruhát meg névtáblát? Megrázta a fejét. - Nem. Hadd...

Tyler megragadta a karját. Becca még csak nem is látta a mozdulatot. Lehet, hogy a múlt éjjel nem fejeztük ki magunkat egyértelmű en. - Vedd le rólam a kezed! - Megpróbált kiszabadulni a szorításából, de a fiú erősen tartotta. Becca kapálódzott. Tyler szabad keze hátralendült a dobozzal, mintha az arcába készülne vágni. De Seth elkapta a karját. - Haver! Ne itt! Lebénult a nyelve. Még arra is képtelen volt, hogy segítségért kiáltson. Valaki újra és újra csak ezt suttogta: „Szent ég!” Több másodpercbe került, mire rájött, hogy ő suttog. - Na ja - mondta Tyler, kiengedve a karját a szorításból, de még mindig a kezében tartva a dobozt. - Próbáld meg még egyszer azt a kungfu szart, és meglátod, mit csinálok veled! - A főnök mindjárt visszajön - dadogta Becca. - Ő... igen. Vigyétek a kutyaeledelt... amit csak akartok... nem fogok kungfu... nem fogok... ah! Tyler közelebb húzta magához. - Mi a tiéd? Még mindig nem engedte el a dobozt, és Becca biztos volt benne, hogy szét fogja roncsolni vele az arcát. Beletelt egy másodpercbe, mire válaszolni tudott, és még akkor sem volt fogalma, mit mond. - Mi az... enyém? Tyler odahajolt hozzá, és mélyen belélegzett, mintha a levegőt szi-matolná körülötte. - Látom, tetteted a hülyét, és ez rendben is van. Talán hazaküldhetünk Chrishez egy kis üzenettel. Mennyi ideig tart elszívni egy rohadt cigit Jerrynek? - Nem lakok Chrisszel... Úgy értem, alig ismerem... - Ugyan már! - Tyler megrázogatta. - Tudod, volt az a kis mutatványuk

tegnap este. Felmondjuk az egyezséget! Érted? Felmondjuk! Úgy bámult le a lányra, mintha legalábbis a szavainak valami hatást kellett volna gyakorolniuk rá. Becca megrázta a fejét. - Nem tudom, ez mit jelent. Tyler nekinyomta a polcnak. A fém belenyomódott a vállába, és a blúzán keresztül is szinte karcolta. - Ha még egyszer szórakoznak velünk, magunk intézzük el. Megértetted? Becca megkísérelt elhúzódni tőle. Elszorult a torka. A fiú szorítása erősebb lett, Becca karja megfájdult tőle. Nem is fájt, égett. Megremegett, de ettől csak még rosszabb lett. Tyler odahajolt hozzá. - Megértetted? A karja forró volt a blúz ujján keresztül is, mint egy billog. Becca meg mert volna esküdni rá, hogy ég a karja. Könnyek szöktek a szemébe, és most már minden mindegy volt neki. - De én nem... Balra tőle egy kutya mordult fel. Mély, fenyegető morgás volt, olyasféle, ami után támadás szokott következni. Becca és Tyler is oldalra kapta a fejét. Természetesen szabad volt állatokat behozni a boltba. De csak szelídeket. Előttük viszont egy hatalmas német juhászkutya állt. Az ínyét felhúzta, fekete füleit hátracsapta, mély basszus hang tört elő a torkából. Farka lassan ide-oda mozgott: az agresszió félreismerhetetlen jele. Nyakán vörös póráz, de a póráz másik végét senkit sem tartotta. Becca visszafordult Tylerhez. Nem tudta eldönteni, melyiktől féljen jobban. - Tű nés! - Tyler a kutya felé rúgott. - Gyerünk, tű nés! A kutya pár centivel lejjebb lapult, és újabb, mély morgást hallatott.

Tyler újra felemelte a dobozt, ezúttal a kutyára célzott. - Casper! - Férfihang szólalt meg a srácok mögött. - Hier! Fuss! Ez vagy nem az anyanyelve volt, vagy elhagyta az esze. Az állat átugrotta a szétszórt kutyaeledeles dobozokat, és a két srác közé rontott, majd a gondola végében álló férfi elé állt. Nem, nem férfi. Tinédzser. Erőteljes vonások, homokszőke haj, középen fehér tinccsel, kis, különös tetoválások... Az új srác a világtörténelem-óráról! Lehetett volna Becca estéje ennél valószerű tlenebb? Tyler és a barátja is a fiút bámulta, méregette. Arckifejezésükre ráfagyott a támadás és a menekülés között ingadozó pánik. Tyler elengedte Becca karját. Az égő érzés abbamaradt. - Ó, nagyszerű ! - mondta Új Srác nyugodt, gúnyos hanghordozással. Itt van a kutyaeledel. - Tű nj el! - vetette oda neki Tyler. Becca összeszedte magát, hogy meg tudjon szólalni. - Hívd a zsarukat! Tyler magához rántotta, és erősen megrázta. - Fogd be a szád, te kis... Tyler ekkor felüvöltött, Becca pedig szabad volt. A kutya hörögve lógott Tyler karján. Becca látta a vért. Tyler hátratántorodott, nekiesett a száraz kutyatáppal teli polcnak, de a kutya nem eresztette. - Szedd le rólam! Szedd le rólam! Szedd... - Platz! - mondta az új fiú. Belépett a polcok közé. - Casper, platz! A kutya elengedte Tylert, visszatért Új Srác oldalára, és lefeküdt mellette a földre. Véres pofájából lihegve lógott ki a nyelve, mintha egész nap keményen dolgozott volna. Tyler az alkarját tapogatta, és úgy bámult Új Srácra, mintha az többet

tett volna a puszta álldogálásnál. Vér szennyezte be az ujjait, és folyt szét mű vészi foltot hagyva elöl a pólóján. - Megölöm azt a kutyát. Esküszöm! Letépem az átkozott fejét... - Tényleg? - Új Srác nekidőlt a polcnak, és zsebre dugta a hüvelykujjait. Tessék! Próbáld meg! A kutya becsukta a száját, és morogni kezdett. Seth vállon ragadta Tylert. - Gyere! Csak... gyere, menjünk! Tű njünk el innen! Tyler hagyta, hogy elvonszolja - de csak egy darabig. Megfordult, és Beccára nézett. - Mondd meg Chrisnek! Hallod? Mondd meg neki! Becca legszívesebben a pokolba küldte volna Tylert - ám a fiú épp indulóban volt, és nem akarta visszatartani. Így nagy erőfeszítés árán csak bólintott. - Megmondom neki. Megszólalt a csengő a bejáratnál, és Becca Jerry hangját hallotta, amint a fiúk félrelökték az útjukból. - Siettek, mi, srácok? Egy pillanattal később hallotta, ahogy a főnöke a kasszát nyitogatja. Rámeredt Új Srácra, aki még mindig a polcnak támaszkodott. Pontosan ugyanaz volt rajta, mint reggel. A fehér tincs eltakarta az egyik szemét, a másikkal viszont Beccát figyelte. Becca megtörölte az izzadt tenyerét a farmerében. Karja merev volt és fájt, ahol Tyler megragadta. A kutya odament hozzá, és megszimatolta a kezét, majd hatalmas testét a lábának nyomta. Nyelve kilógott a pofája oldalán, a fülét félrecsapta. Viselkedése épp annyira kevéssé volt fenyegető, mint a Jerry íróasztala alatt, az irodában

alvó

öreg

labradoré.

Becca

megsimogassa. Drótszerűszőrét hagyta át-

elgondolkodva

lenyúlt,

hogy

siklani ujjai között. - Nem félsz tőle? - kérdezte Új Srác. - Az előbb meglepett. De nem félek a kutyáktól. - Becca megköszörülte a torkát, és újra felpillantott a fiúra. - Tudod, ha egy állat fenyegetően kezd viselkedni, az én dolgom kitenni a boltból. - Tényleg? És mik az előírások, ha egy ember kezd fenyegetően viselkedni? Becca arca szinte égett. Viccnek szánta, amit mondott. Lehajolt, és elkezdte felszedni a dobozokat a földről. Válogatás nélkül pakolta vissza őket a polcra. A kutya a haját szaglászta. Becca felnyúlt, és megvakargatta a füle tövét. A kutya nyöszörögni kezdett, ahogy a nagy testűkutyák szoktak, ha megtalálják a kedvenc pontjukat. Egy pillanattal később már hanyatt feküdt a padlón, és könyörgött, hogy vakargassa a hasát is. - Tönkreteszed a macsó imázsát - mondta Új Srác. Beccának

mosolyognia

kellett.

Engedett

a

kutyának,

és

jól

megdögönyözte a mellkasát. - Komolyan, pórázon kellene tartanod. Szigorúak a kutyatartás szabályai errefelé. - Pórázon van. Becca fanyar pillantást vetett rá. - Akkor valakinek fognia is kellene a pórázt. A fiú elmosolyodott, de csak egy pillanatra. Mereven figyelt. Megsebesítettek? Becca visszanézett a kutyára. - Nem. Csak hülye punkok. - Ki az a Chris? A lány vállat vont.

- Egy srác az iskolából. Nem igazán ismerem, de... ö... láttak vele, és azt hitték, barátok vagyunk, vagy ilyesmi. - Utoljára még megpaskolta a kutyát, majd folytatta a dobozok összeszedését. Új Srác fél térdre ereszkedett, és nekiállt segíteni. Karja a lány karjához ért. Becca magában dühösen ráförmedt az arcára, hogy hagyja már abba azt a nyomorult pirulást. Amit a fiú Tommynak mondott az órán... Csak viccelt, nem? Vagy tényleg meleg? Becca nem tudta eldönteni. - Nem kell segítened - kezdte volna Becca, de azután a kutya felemelt egy dobozt, visszatette a polcra, majd az orrával meg is igazította. Becca csak bámult. - Milyen kutya ez? - Német juhász. - Új Srác megfogott még néhány dobozt. A kutya is megragadott egyet. - A nagybátyám kutyás rendőrosztagban dolgozott. Casper régebben rendőrkutya volt. - Régebben? A fiú pillantása félrerebbent. Becca azelőtt szólalt meg, hogy felfogta volna az olyan szavak súlyát, mint „régebben” és „volt”, aztán pedig azt kívánta, bárcsak semmit sem mondott volna. - Istenem, milyen butaságot mondtam! Bocsánatot kérek! - Ugyan, semmi baj. - A fiú enyhén vállat vont, de nem nézett Beccára. - A nagybátyám autóbalesetben halt meg. - Szóval megkaptad a kutyáját? - Mondhatjuk így is. - A fiú a polcra összpontosított, a keze lassabban mozgott. - Casper is a kocsiban volt vele. - Szünetet tartott, és megigazította a frissen visszatett dobozokat. - Meg az apám és én is. Becca oldalról tanulmányozta a fiút, a piercingeket a fülében, a jeleket a nyakán. Kinézetre egyik tinédzserhez sem volt fogható, akit Becca ismert - valamiféle gót, punk és new age keverék. A fiú megdörzsölte az

egyik dobozt, amin a dulakodás során kicsit beszakadt a papír, a fény megcsillant a karkötőjén lógó köveken. - Anyám úgy gondolta, jó ötlet lesz, ha visszaköltözünk ide - mondta -, ha a rokonainál lakunk egy kicsit. Ez azt jelenthette, hogy az apja is meghalt. Már kezdett volna részvétet nyilvánítani, de az előbb már megtette, és a fiú legyintett rá. Különös volt itt térdelni a polcok között, és a halálról beszélgetni egy olyan sráccal, akinek még a nevét sem tudta. Meg akarta kérdezni, hogy hívják, de most, ilyen intim beszélgetés után, furának tű nt volna, mintha már jócskán túl lettek volna ezen. Tapogatózva nyúlt volna még egy dobozért, de már nem sok maradt. A fiú is nyúlt volna egyért, mikor a kutya átbújt a karja alatt, és nyalogatni kezdte az arcát. Új Srác mosolyogva, gyengéden eltolta magától, és megvakargatta a nyakát. - Brav, Casper! Brav. - A kutyád idegen nyelven beszél? Ö csinálja a matekházidat is? - Németül, és csak a parancsokat. - Visszatette az utolsó dobozt is, majd megigazította, és most először látszott cseppet bizonytalannak. - Sok rendőrkutya van így. Becca megint megvakarta a kutya feje búbját. - Hát, szerintem nagyon aranyos. Új Srác a gondolák vége felé lépett, és megragadott egy húszkilós száraz kutyatápos zsákot. Becca egy pillanatra elgyönyörködött a fiú felkarjának izmaiban. Az halványan a lányra mosolygott, aki csak most ébredt rá, hogy feltű nően bámulta. Elkapta a tekintetét, mire a fiú így szólt: - Még nem használtam arra, hogy lányokkal ismerkedjek, de úgy tű nik, ez a megmentősdi egész jól mű ködik. Rendben.

Nem meleg. - Hát, nem tudom, hogy a pomponlányok buknak-e olyan valakire, akinek a kutyája nehezebb náluk. - Van benne valami. - A fiú a gondolák vége felé fordult, Casper pedig melléugrott, majd elindult mellette. Becca nyitotta volna a száját, hogy visszahívja, mondjon valami szellemeset, hogy tovább beszélgessen valakivel, aki cserébe végre nem várta, hogy szívességet tegyen neki a sötétben. Na jó. Ez az első napja. Úgy öt percig fog tartani. Ekkor Új Srác megállt. A válla fölött visszamosolygott a lányra, mielőtt megint a kutyára nézett. - Casper, a lány azt mondta, valakinek fognia kell a pórázodat! A kutya felvakkantott. Utána lehajtotta a fejét, a szájába vette a póráz végét, és a gazdája után indult.

A mű szak fél tízig tartott. Becca még tíz előtt Chrisék házához ért. A düh vitte oda, de végül a kocsiban tartotta a félelem, amikor megállt a felhajtón. Sokáig bámulta a verandát. Ha még tovább ült volna ott, valaki biztosan észrevette volna. Elgondolkodott, nem lenne-e jobb, ha egyszerű en letolatna a felhajtóról, és hazahajtana. Ám ezen a hétvégén dolgoznia kellett. Mi lesz, ha Tyler és a haverja visszajön? Szerencséje volt, hogy Új Srác felbukkant a rendőrkutyával. Talán kölcsönkérhetné Caspert, és akkor elfelejthetné Chris Merricket. Elnézést! Igaz, nem tudom a nevedet, de kölcsönadnád a kutyádat? Heti három mű szakot dolgozom. Adok neki a fizetésemből. És a

borravalót természetben fizetem. Persze. A sű rűés párás levegő kavargott körülötte, ahogy odalépdelt a verandához. Újabb vihar közelgett. Eszébe jutott Gabriel múlt éjszakai megjegyzése, hogy itt nem meglepő az ismeretlen lányok felbukkanása. Eltöprengett, vajon olyannak foge tű nni - mivel este tízkor kopog az ajtajukon -, mint egy utánuk epekedő csirke. Különösen azután, hogy Chris... Mire is? Randira hívta? Vagy mi történt ma az ebédnél? Kinyílt az ajtó. Michael állt a hall fényében. Ugyanaz a lófarok, ugyanaz az ápolatlan külső. A farmere kicsit rendezettebb látványt nyújtott, és ma volt rajta cipő. Egy borotválkozás persze ráfért volna. Vezeték nélküli telefont tartott a füléhez. Nem volt nagydarab srác, de az biztos, hogy kicsinek sem lehetett nevezni. Beccának eszébe jutott, hogyan próbálta megragadni őt, és ösztönösen hátrálni kezdett. - Én... ö... Chris... A fiú felemelte az ujját, a telefonra mutatott, hátralépett, és intett a lánynak, hogy jöjjön be. Becca átlépett a küszöbön, próbálta egyenesen tartani a vállát. Egyik kezét a farmerzsebébe csúsztatta, és ujjaival most is a kulcsait kezdte piszkálni. - Nem - szólalt meg Michael, és eltelt egy másodperc, mire Becca felfogta, hogy a telefonba beszél, nem hozzá. - Zacskókban árulják, de egy zsák mulcs csak alig fél négyzetméterre elég... Elindult a konyha felé, az ajtóban álldogáló Beccát magára hagyva. A lánynak fogalma sem volt, hogy mit csináljon, kövesse-e. Amikor Michael a konyhaajtóhoz ért, visszapillantott, majd csalódott arcot öltött. Rátette a kezét a telefon mikrofonjára, és ezt suttogta:

- Leülsz, vagy mi lesz? A lány utánasietett, de Michael ekkorra már megint a telefonba beszélt. - Szívesen felhívhat a férje is, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy tíz zsáknál többre lesz szükség a ház körül. - Becca sóhajt hallott a szavai mögött. Kihúzott egy széket a lánynak, de nem nézett rá. Becca leült a szék szélére. A konyhaasztalon laptop állt nyitva, mellette egy üveg víz, és egy kisebb fehér iratrendező, ami majdnem szétrepedt a sok szamárfüles laptól. Az iratrendező mellett nyitott spirálfüzet, egy oldalnyi macskakaparással. - Igen, a bokrok vesznek majd el az alapterületből, de szerintem akkor is szekérszámra kell majd belőle, nem csak pár zsák. Szeretné, hogy kimenjek, és... Leült a lánnyal szemben, rákönyökölt az asztalra, és masszírozni kezdte az orrnyergét. - Nem, teljesen megértem. Hívjon csak fel a kedves férje! Elmegyek, és költségbecslést készítek... Rendben van. Rendben. Igen. Rendben! Lenyomta a gombot a telefonon, és letette az asztalra. Mindkét kezével a szemét kezdte dörzsölni. - Megfájdul tőlük a fejem. Mindenki filléreskedik. Tíz zsák mulcs, nem is tudom, négyszáz négyzetméterre. Jézusom! - Leeresztette a kezeit, és a lányra nézett. - Tudod, micsoda őrület ez? Ugyan honnan tudhatná? Anya boldog volt, hogy a fű nyírót kezelni tudta. Becca a gondosan ápolt növényzetre gondolt odakint. - Te... ö... te egy kertészetnek dolgozol? - Az enyém a kertészeti cég. - Kibontotta a vizet, és belekortyolt. Chrishez jöttél? Semmi fenyegető mozdulatot nem tett, de a lány továbbra is a szék

szélén ült. - Ha igent mondok, megpróbálsz majd megölni? Michael felsóhajtott, és elfordította a tekintetét. - Nézd, nem akartalak megijeszteni tegnap este. Olyan gyorsan kiszaladtál innen... - Úgy érted, miután megragadtál? - Úgy érted, miután megütöttél egy kulcscsomóval? - Aha, hát, te... - Elhallgatott és elpirult. Michael csak állt ott tegnap, és ijesztően viselkedett. Most, hogy belegondolt, tulajdonképpen egy lépést sem tett felé. Majd arra kellett gondolnia, mennyire küzdött, hogy megszabaduljon tőle az udvaron. - És mi volt az a jelenet, amikor be akartam szállni a kocsimba? Fel kéne jelentselek testi sértésért! A fiú odatolta elé a telefont az asztalon. - Tessék! Most megint kedve lett volna behúzni neki egyet a kulcscsomóval, ám ezúttal egyáltalán nem védekezésből. - Lökött egy fazon vagy, tudod? - Aha, micsoda fickó vagyok! Vissza akarok tartani egy feldúlt kölyköt, hogy kirohanjon a vihar kellős közepén a házból. - A szemét forgatta. - Tutira le kéne csukjanak! Most Beccának kellett elfordítania a tekintetét. Ostobán érezte magát, pedig a fiú agresszív, fenyegető hanghordozását nem csak képzelte tegnap. Michael hagyta, hogy a csend rájuk telepedjen, míg Beccának már kedve lett volna kapálódzni kínjában. Összpontosítania kellett, hogy emlékeztesse magát, miért is jött ide. Még mindig nem volt hajlandó a fiúra nézni.

- Chris itthon van? - Aha. Az emeleten. A bal oldalon. Most azt várja tőle, hogy menjen fel a fiú szobájába? Eszébe jutott, amikor tavaly májusban egyszer elment Drew-ékhoz. Drew anyja mindent megtett, hogy szem előtt maradjanak az oroszlánbarlangban. Az a nő minden alkalommal tudta, mikor ért Drew keze Becca térdéhez vagy csípőjéhez. Akkoriban Becca azt kívánta, menjen a pokolba, és törődjön a maga dolgával. Most, visszatekintve, úgy érezte, hálával tartozik Mrs. McKaynek. - Kísérőt akarsz, vagy mi? - törte meg a csendet Michael. Már a laptopját nézte, és a billentyű ket nyomkodta. A lány lecsusszant a székről, és a lépcső felé indult. Az emeleten öt ajtó volt, de balra fordulnia már nem sikerült. Ugyanis jobbra a fürdőszoba volt, az ajtaja tárva-nyitva. Az egyik iker állt a tükör előtt, fogat mosott. Félmeztelenül. Becca tüdejéből kifogyott a levegő, majdnem elesett az utolsó lépcsőfokon. A fiú csípőjén laza, gombos sliccűfarmer lógott, kilátszott alóla a bokszeralsó széle. Tisztán látta az izmos hátát, az áramvonalas átmenetet a bordái és szű k csípője között. A fiú elkapta a tekintetét a tükörben, és fogkefével a szájában elvigyorodott, majd lehajolt köpni. Elfordult a mosdókagylótól, és meg-törölte a száját egy törülközőben, mielőtt Beccához fordult. - Megint itt vagy - mondta. Becca ránézett. Ezzel hatalmas hibát követett el, mert tekintete önkéntelenül a fiú mellkasára tévedt. Ettől a sráctól nem volt idegen a fekvenyomó pad. - Ö... aha. Nick vagy, vagy Gabriel? A fiú közelebb lépett, Becca megérezte a fogkrém mentaillatát.

- Számít ez? A lány arca égett. Nagyon nehéz volt megőriznie az önállóságát és a közönyét, most, hogy egy ilyen vonzó srác állt előtte félmeztelenül. Nyelt egy nagyot, és megfogta a korlátot. - Chris szobáját kerestem... de, izé... tudod, úgyis találkozunk majd holnap... - Ugyan már! - Megragadta a lány kezét. - Gyere velem! Végigvonszolta a folyosón. A keze meleg volt Becca ujjain. A lány a bézs falakat, a seszínűpadlószőnyeget bámulta, mindegy mit, csak ne a karján lógó srácot kelljen néznie. A fiú kopogtatott egy ajtón. - Hé, Chris! Egy lány jött hozzád. Valami nehéz csapódott az ajtónak. - Tű nés, Gabriel! Dolgom van. Becca a kilincsgombot nézte, és nem tudta, hogy szörnyülködjön, vagy megkönnyebbülést érezzen. De legalább már tudta, ki fogja a kezét. Gabriel megint bekopogtatott. - Igyekezz! Nem tudom, meddig bírom még tartani. Dühös léptek hallatszottak, majd kitárult az ajtó. Chris Beccára, a bátyjára, majd megint a lányra nézett. - Ó! Becca visszanézett rá. Nagyon jól tudta, hogy még mindig elvörösödve áll ott, a szeme kétségbeesetten keresett valami teljesen felöltözött célpontot. Szerencsére Chris megfelelt ennek a kritériumnak, melegítőnadrág és póló volt rajta. Belátott a szobába, egész kellemes volt. A franciaágy nem volt bevetve, csak egy matrózkék ágytakaró volt a végébe hajítva. A padló nagyjából tiszta volt, bár a szennyes egy kupacban állt a sarokban, egy egészen lenyű göző akvárium alatt. Foszforeszkáló fény világította meg a

halakat, úgy nézett ki, mint egy kisfiú vágyálma. Hogy ilyet találjon Chris szobájában, az valahogy... olyan aranyos volt. A nyitott ablak mellett íróasztal állt, szinte csak úgy mellékesen. Kis halogénlámpa égett rajta, az asztalon pedig könyvek és jegyzetfüzetek hevertek szétszórva. - Látod? Megmondtam - kajánkodott Gabriel. - Egy igazi lány. Lélegzik, meg minden. Chris nem örült felhőtlenül Becca felbukkanásának. - Mit csinálsz itt? A lány a szabad kezével a zsebébe nyúlt, és kivette a hatvan dollárt. - Tessék! Chris arckifejezése kővé dermedt. Nem nyúlt a pénzért. - Ezért jöttél ide? Beccának kedve lett volna hozzávágni a pénzt. Kitépte a kezét Gabriel szorításából. - Nem. Azért jöttem, hogy megmondjam nektek, Tyler és Seth felbukkant a kisállat-kereskedésben, ahol dolgozom. Gabriel a lány elé állt, és keresztbe fonta a karját. Lehervadt az arcáról a mosoly. - Miről beszélsz? A lány felemelte a fejét, és elnézett Gabriel jobb válla fölött, majd fogcsikorgatva megszólalt: - Fel tudnál venni egy inget? - Bántottak? - kérdezte Chris. - Nem. Igen. Minden rendben van. Tyler csak... - Hirtelen elszorult a torka. Ostoba vagy. Ostoba, ostoba, ostoba. Mindketten bámulták. Természetesen. Chris vállon lökte a bátyját. - Menj, vegyél már fel egy inget!

Majd hátralépett. - Gyere be! Ülj le egy percre! Becca egy pillanatig az ajtóban méregette, mitévő legyen, majd követte Christ. Kétkedve pillantott az ágyra. Szó sem lehet róla, hogy leül rá a fiú mellé! Így hát oldalvást megkerülte, és az íróasztalhoz ült. A gyű rött húszdollárosokat a fizikakönyv mellé tette. Chris letelepedett az ágya sarkába, és könyökével a térdére támaszkodott. - Elmeséled, hogy mi történt? Becca kétségbeesetten küzdött, hogy valami olyan érzelem kerekedjen felül benne, amitől nem kell majd sírnia. Általában a düh megfelelt erre a célra - és ez a mostani alkalom sem volt kivétel. - Miért adtál nekem hatvan dollárt? - kérte számon a fiún. - Azt mondtad, tartozom neked. - Sötét mosoly jelent meg Chris arcán, bár aligha a vidámságtól. - Úgy gondoltam, hogy hatvan dollárral olcsón megúsztam. - Tudhattad volna, hogy csak viccelek. Nem gondoltál bele, hogy fog ez kinézni? Nem kell úgy bánnod velem, mint egy... - Várj csak egy percet! - Chris félig felkelt. - Nem bántam veled sehogy. Randira hívtalak, és te nemet mondtál. - Randira, mi? Egy focimeccsre! -

Na

és?

-

Hitetlenkedve

figyelte.

-

Istenem,

te

vagy

leglélegzetelállítóbb lány, akit... - Ó, persze. És a bátyáid nem meséltek semmit? És a haverod, Drew sem? A fiú most ökölbe szorított kézzel állt, arcára halvány pír ült. - Mi közük van a bátyáimnak ehhez? - Hé, öcsi! - Gabriel visszajött, az ágyra vetette magát, és a lábát felhúzva a falnak támaszkodott. - A lányok nagyobb valószínű séggel

a

maradnak, ha nem veszekedsz velük! Chris még mindig Beccát bámulta, kicsit kapkodva lélegzett. Becca levette róla a szemét. Gabriel pólót húzott, sötétzöldet, rajta egy kamion ékeskedett, és egy felirat: Tegnap az anyádat vittem furikázni. Becca szemöldöke felszaladt. - Röhej! Gabriel vigyorgott. - Tetszeni akarok! - Felnyúlt a feje fölé, és megkopogtatta a falat. Nicky! A lány kiegyenesedett. - Várjatok csak! Én pusztán azért jöttem... - Hidd el, ezt ő is hallani akarja. A folyosón kinyílt egy ajtó. Megjelent a szobában Gabriel ikertestvére, farmerben, pólóban, igen ingerült arccal. - Ha azt akarod, hogy befejezzem a házidat, hát azt felejtsd el! Azután észrevette a lányt. - Visszajöttél? - Aha. - Nickre, majd Gabrielre nézett: - Te csinálod a háziját? - Csak a matekot. Jó, ha tízig el tud számolni! - Egyig mindenképp el tudok! - Ezzel felmutatta középső ujját. Chris felsóhajtott. Megint letelepedett az ágy végére, kifejezéstelen arcán valami komor, beazonosíthatatlan érzelem ült. - Csak mondd el, mi történt Sethszel és Tylerrel, Becca! - Hangja halkan, bizalmasan csengett, szinte túl lágyan, hogy érteni lehessen. Belenézett Becca szemébe, és fogva tartotta a tekintetét, mire a lány szívverése felgyorsult. Utána elmehetsz. Becca nem tudta mire vélni ezt a hirtelen érzelmet. Olyan volt, mintha a szívéből hangyák menetelnének a hasába, és ott valamitől izgatottan szaladgálnának körbe-körbe.

Nyelt egyet. - Bejöttek az kisállatboltba, ahol dolgozom. Kutyaeledelt loptak. - Michael tudja, hogy emiatt jöttél? - szakította félbe Nick. Becca megrázta a fejét. - Számít ez valamit? Gabriel felhorkant: - Kétlem! Távolról halk, tétova mennydörgés szű rődött be hozzájuk. - Megfenyegettek? - kérdezte Chris. A lány karja még mindig lüktetett. Oda kellett figyelnie, hogy ne fogja meg. - Bejött valaki, és elfutottak. Nem történt semmi. Chris egy kicsit túl behatóan nézte. - Szóval bántottak. - Jól vagyok. Villám ragyogott fel, valahol a fák mögött. Most már hangos volt a mennydörgés. Becca felemelkedett a székből, és a füle mögé igazított egy hajtincset. Nem kellett volna idejönnie. - Felejtsétek el! Érezte Christ maga mögött, amikor a lépcsőhöz ért. - Várj egy percet! Nem várt. - Bármi bajotok is van azzal a Tyler gyerekkel, hagyjatok ki belőle, jó? - Ne csináld! Várj! Csak azt mondd meg... - Te ne csináld! - Az ajtóhoz érve a fiú felé perdült. - Te, Chris. Te hagyd abba! Eleget zaklattak. Szükségem van a munkámra. Nem vágyom rá, hogy a West Side Story és a High School Musical keverékébe cseppenjek!

- Nem akarok vitatkozni veled. - A hangja élénk, de halk volt. A sarokba szorított állatokhoz szólnak így. - Aha, hát, akkor te vagy az egyetlen. Becca megragadta a kilincs gombját, és határozottan megrántotta. A párás levegő szinte besüvített az ajtón, és körbevette. Rátapadt a bőrére, és nem volt hajlandó elengedni. Becca leviharzott a verandáról. Chris nem tágított a nyomából. - Várj! A lány rá sem hederített, igyekezett, hogy mielőbb a kocsijához érjen. - Várj! Légy szíves! Mondd el, mi történt! Becca bedugta a kulcsot a zárba, de az nem engedett. Ingerülten felhorkant, majd keze élével rácsapott. Ekkor eleredt az eső. - Nagyszerű ! - fakadt ki Becca keserű en. Chris ott volt közvetlenül mögötte. Hallotta a lélegzetét, és érezte a jelenlétét, mint egy súlyt a hátán. Az eső megérintette az arcát, lecsorgott a nyakán, majd utat talált a gallérja alá, és a vállán is végigfolyt. A víz meleg volt, mintha egy ujj követte volna arca vonalát. Beleborzongott a gondolatba, és letörölte magáról a vizet. Chris kinyújtotta a kezét, és megfogta a kocsiajtó kilincsét. A zár tiltakozás nélkül engedett, az ajtó kinyílt. Jellemző. Becca Chris felé fordult. Zihálva lélegzett. - Kösz! A fiú szeme sötét volt. Láthatólag nem zavarta az arcán végigcsorgó eső. - Szívesen. Becca a kormány mögé huppant, és benyomta a kulcsot az indítóba. Nem tudta beindítani a kocsit, ráadásul Chris is ott állt mellette, egyik

kezével tartva az ajtót. Becca felsóhajtott. - Tyler azt mondta, hogy ha még egyszer megpróbáljátok ezt, akkor maguk intézik el a dolgot. Meg hogy felmondják az egyezséget. Chris sokáig nem szólt semmit. - Ez minden? - Aha. - Felnézett rá, de képtelen volt kivenni, mi játszódik le a fiú arcán. - Mit jelent ez? Megint villám villant, egy pillanatra beragyogta a fiú arcvonásait. Hirtelen ijesztőnek tű nt. A villámlás után elmosolyodott a sötétben. - Sejtelmem sincs. Ezzel rácsapta az ajtót, és visszafordult a ház felé.

8. FEJEZET

C

Viszont Michael VOLNA úgyis rögtön kijönne, és tönkretenne HRIS SZERETETT A VERANDÁN ÜLDÖGÉLNI . Érezni mindent, az esőt.

ezért

visszament a szobájába, ahol magára zárhatja az ajtót, és odaülhet az ablakhoz. Közeledett a vihar szeme. Egyre erősebb szél vágott be az ablakon, és pörgette a jegyzetfüzet lapjait. Nick az íróasztalhoz ült, mert úgy fel tudta tenni a lábát az ágyra. Gabriel egy ezüstszínűöngyújtót forgatott az ujjai között. Minden alkalommal, amikor irányt váltott, kattant egyet. Chris a szekrénynek támaszkodva kinézett az ablakon. Figyelte a távoli villámlást. Azután csak várt. - Szóval nem szereti az esőt - szólalt meg Gabriel. Nick mosolygott. - Kedvelem az iróniát. - Jézusom, micsoda stréber vagy! - Gabriel hozzávágta az öngyújtót. Ne használj már folyton ilyen nagy szavakat! - Hat betű vel ez már nagy szó? Chris felsóhajtott. - Senki sem szereti az esőt. - De te igen - mondta Nick. Visszadobta az öngyújtót a testvérének. Gabriel elkapta. - Talán fogadnunk kellene, és meglátnánk, mennyi időbe kerül, mire Chris benedvesíti a lányt. Chris rá sem hederített a kétértelműmegjegyzésre, és az asztalán

heverő, bepótolásra váró feladatokra pillantott. - Felgyorsíthatnánk ezt? Megint érezte, ahogy az esővíz összegyű lik az ablakpárkányán. A Stendhalhalak köröztek, kergették egymást, szelték a vizet, majd végül a kevésbé agresszívebb egyedek elrejtőztek az akvárium alján fekvő uszadék fában. Nick füttyentett egy hangosat. - Hagyd már békén, még megölik egymást a halak! Chris jelentőségteljesen az ajtóra nézett. - Miért nem hagytok mindketten magamra? Gabriel felnevetett, de esze ágában sem volt indulni. - Ebbe a csajba tényleg belehabarodtál! Mintha ez bármit is számított volna. A lány eléggé világosan értésére adta, mit gondol róla. - Tylernek nem kéne zaklatnia. - Majd abbahagyja - mondta Nick. - Idővel észreveszi, hogy a lánynak semmi köze hozzánk. - Ezt én nem így látom. - Chris a halakra pillantott. Segítettek kordában tartani a vérmérsékletét, mivel nem szívesen háborgatta őket. Most azonban úgy tű nt, megnyugszanak. - Megfenyegette. Azt mondta neki, felmondják az egyezséget. Nick levette a lábát az ágyról, és felegyenesedett. - Tényleg ezt mondta? Chris bólintott. - Hát, a lány szerint igen. Gabriel megint forgatni kezdte ujjai között az öngyújtót; ezúttal lassabban. - A tegnap este miatt? Chris a szemébe nézett, majd vállat vont.

Még mindig nem bánta. - Az egyezséget nem lehet felmondani! - állapította meg Nicholas. - Nem dönthetnek csak úgy, hogy... - Akármit megtehetnek - vetette ellen keserű en Chris. Nick felpattant. - Meg kell mondanunk Michaelnek! Majd ő... - Semmit sem fog tenni - mondta Gabriel. - Ne mondd meg neki! Ikertestvére úgy nézett rá, mintha megzavarodott volna. - Megőrültél? Muszáj... - Nem - Gabriel felült, arckifejezéséből látszott, hogy nem tréfál. Odakint mennydörgés csattant. - Láttad tegnap este. Tesz rá, hogy mit csinálnak. Hagyja, hogy azt tegyenek, amit akarnak. - Akkor most mit csinálunk? - kérdezte Chris. Eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor belefagyasztotta a vizet Tyler bőrébe. Az aztán jó kis vihar volt! Erős. Eltöprengett, mennyi kárt tudna okozni, ha gyakorolna. A gondolat egy kicsit megriasztotta. De bizonyos értelemben megnyugtató is volt. - Tyler szerint az egyezséget elfelejthetjük. - Gabriel a levegőbe lendítette az öngyújtót, majd perdültében meggyújtotta. A láng táncolt az ujjai között. Vagyis nem számol azzal, hogy betartjuk a feltételeket, ugye? - Ne hülyéskedj! - mondta Nick. Ismerte az ikertestvérét. Chris is ismerte Gabrielt. Mégis kedvelte a veszély sugallatát, sőt, ígéretét a hangjában. Emlékeztette arra a szolidáris pillanatra előző este. - Ugye? Gabriel elmosolyodott. - És akkor bennünket sem köt semmi. Becca anyja megint éjszakai mű szakban dolgozott. Vicces módon, a legtöbb tinédzser, aki normális társas életet élt, irigyelte volna Beccától ezt a szabadságot. Quinn a konyhában ült, az asztalon ma este tankönyvek hevertek.

Szőke hajzuhatagán keresztül felnézett Beccára. Alig hallatszott a hangja. - Hé, az apád megint telefonált. Tök jó. Becca felakasztotta a dzsekijét az előszobában. - Na mi van, mégis szólsz hozzám, ha nincs hol aludnod? - De hiszen te nem válaszoltál az SMS-eimre! - Talán ha nem rohantál volna el az ebédlőasztaltól, akkor elmesélhettem volna neked, hogy tegnap este eltörtem a telefonomat. Quinn sokáig nem szólt semmit. Becca szénsavas üdítőt vett ki a hű tőből, és belevetette magát egy székbe. Rápillantott az asztalon heverő jegyzetfüzetre. Quinn a trigonometriával küszködött. - Azt akarod, hogy elmenjek? - kérdezte Quinn. Becca a szemét forgatva kinyitotta az üdítőt. A vihar makacsnak látszott, pár percenként még mindig megdörrent az ég, és a villámok éles árnyékokat rajzoltak az ablaküvegre. - Hogy te mekkora drámakirálynő vagy! Quinn becsapta a könyvét. - Hát, még mindig jobb, mintha hazug lennék. Becca hirtelen felegyenesedett. - Hazug? Ugyan mi a pokolról hazudtam én neked? - Önvédelmi tanfolyam? Simán elmondhattad volna, hogy lefekszel Chris Merrickkel. - Ki mondta... Várj csak! Mi a... Te megőrültél? - Becca nem volt képes összerakni egy épkézláb mondatot. - Azt hiszed, hogy lefeküdtem vele? Ugyan miből gondolod ezt? - Hát, nem is tudom... - Hangja gúnyos baritonba süllyedt. - Csak azért jöttem, hogy megköszönjem Beccának a tegnap éjszakát. Becca csak meredt a barátnőjére, és fogalma sem volt, hogy

nevessen vagy sírjon. - Quinn... - Elmondhattad volna nekem, tudod. - Quinn a jegyzetfüzete margójára firkálgatott. - Még csak azt sem tudtam, hogy kedveled őt, Bex! Úgy értem, azután, ami Drew-val történt... - Tényleg önvédelmi tanfolyamon voltam. És nem feküdtem le Chrisszel. - Becca szünetet tartott, megvárta, hogy Quinn felnézzen. - Amikor kijöttem, Seth Ramsey és valami egyetemista fazon épp agyba-főbe verte a parkolóban. - Miért? Becca a kérdés hallatán elgondolkodott. Jó kérdés volt. - Nem tudom. Mindenesetre elijesztettem őket az autómmal. Elmondott Quinnek mindent, azt is, ami a kisállat-kereskedésben történt, meg a Merrick-házban tett látogatását is. - Szólnod kéne a zsaruknak - mondta Quinn. - És mit mondjak nekik? Még Tyler vezetéknevét sem tudom. - Sethét tudod! - Quinn visszafogta a hangját. - Inkább nem keverednék bele, Quinn. - Bex... - Hagyd már! - Becca dühösen rámeredt. Quinn hátradőlt a székében. - Szóval nem érdekel Chris? - Ugyan! Igazából nem is akar randizni velem. - Szerintem ez a hatvan dolcsis dolog egész imádnivaló - pillantott fel Quinn a ceruzája végét rágcsálva. Becca felnyögött. - Nem sokat segítesz! - Csak azt akarom mondani, hogy az emberek talán túltették már magukat a Drew-ügyön.

- Tommy Dunleavy a mai cetlijében azt tudakolta, hogy leápolnám-e. Quinn megrezzent. - Jó, mondjuk úgy, néhány ember biztosan túltette már magát a Drewügyön. Becca visszagondolt a Chrisnek tett megjegyzéseire, arra, hogyan esett neki az ebédlőasztalnál. Összevonta a szemöldökét, ám végül mégsem tanúsított megértést. - Akkor is! Focimeccsre? Ez nem lehet véletlen! - Hát, akárhogy is - Quinn kinyitotta a könyvét, és felvonta a szemöldökét azt hiszem, most már sohasem fogod megtudni. - Unlak - Becca vigyorgott, és nekilökte a füzetét. Quinn visszalökte, kicsit erősebben. Utána a tollával egy odafirkált számra mutatott. - Akkor felhívod az apádat, vagy mi lesz? Nem játszhatom örökké a boszorkányt! - Biztos vagy benne? Quinn fintorgott. - Tudod, helyi számról hívott. Becca szája tátva maradt. Nem is vette észre. Ezek szerint az apja a városban van? Számít ez valamit? Kitépte az oldalt a füzetből. Azután, mint az előző este, összegyű rte, kidobta, és kivitte a szemetet.

9. FEJEZET

P

ÉNTEKEN

CHRIS

MÉG MINDIG SZÖRNYEN NÉZETT KI,

és Becca szóba

akarta hozni, mi történt vele. Ám a harmadik órán, az angol irodalmon,

Chris a terem átellenes végében ült, és egyetlen alkalommal sem létesített szemkontaktust Beccával. Nem baj. Becca Chrisnél hamarabb ért a negyedik órára, a világtörténelemre. Új Srác ugyanazon a helyen ült, mint az előző nap. Ott, ahol Chris szokott. Ma rozsdaszínű pólót húzott, sötét farmerrel, és fekete sportcipővel. Átlagos, teljesen szokványos öltözék, mégis megragadóan egzotikusnak tű nt, pusztán azért, mert ő viselte. Monica Lawrence ült mellette, odahajolt hozzá, és kuncogott valamin, amit a srác mondott. Tommy Dunleavy állítólag a pasija volt, de ezt senki sem mondta volna meg, abból ítélve, ahogy a bájait kirakta mindenki elé. Nem mintha Új Srác ezt bánta volna. Tényleg úgy látszik, nincs szüksége a kutyára, hogy csajokat szedjen fel. Becca feljebb húzta a vállán a hátizsákját, majd elindult a padsorok között a helyére. Gondosan kerülte Monica tekintetét. Új Srác felpillantott, ahogy Becca elhaladt mellette. - Helló! - Jaj, istenem, ne! - szakadt ki Monicából. Manikű rözött keze a fiú karjához kapott, szőke haja a fiú asztalára lógott. Félő volt, hogy Monica melle bármelyik pillanatban kirobbanhat a szű k dekoltázsból. Ismét odahajolt a fiúhoz, és suttogott valamit a fülébe. Közben

többször is szünetet tartott, és Beccára pillantott. És ez eltartott vagy öt percig. - Nőj már fel végre! - mormogta Becca. Belevetette magát a székébe, és nekiállt a tankönyvet keresgélni a hátizsákjában, majd a tollat, és közben gyű jtögette magában a lelkierőt ahhoz a mártíriumhoz, ami Tommy érkezésével várt rá. - Hé! Chris Merrick hangja volt, meglehetősen agresszív tónussal. Olyan ijesztő volt, hogy Becca felkapta a fejét, mert biztos volt benne, hogy Chris hozzá szólt. Chris viszont Új Srác mellett állt, hátizsákja mű anyag szíját szorongatva. - A helyemen ülsz! Új Srác felemelte a fejét. Lassú, megfontolt mozdulat volt. Becca figyelte, ahogy végigméri Christ, és a szeme egy árnyalatnyival kerekebb lesz, amikor Chris arcához ér. A Chris járomcsontján és az állkapcsa mentén húzódó zúzódások kivilágosodtak, tarka, sárga és kék színezetet öltöttek. Az ajka már gyógyulófélben volt, de még mindig lehetett látni, hogy felhasadt. Monica enyhén eltátott szájjal bámult. - Mi történt? - kérdezte ámulattal teli hangon. - Hű ha, tényleg! - Új Srác hátradőlt a székében, egyértelműjeleként annak, hogy nem szándékozik arrébb ülni. Egyik szemöldökét felvonva, száraz hangon folytatta: - Valaki a helyedre ült? Monicából kitört a kacagás, a szája elé tette a kezét, és tovább kuncogott. Chris lehajolt, szeme sötétkéken világított, mint az óceán éjjel. A hátizsákja lecsúszott a hátáról, és nagyot csattant a fölön. Mr. Beamis épp ebben a pillanatban lépett a terembe. Megköszörülte

a torkát. - Mr. Merrick. Feltételezem, épp most üdvözli az új diákunkat. Chris Új Srác padjára tette a kezét. - Üdvözöllek! Mozdulj! - Üljön le, Mr. Merrick! - utasította Beamis. A hangszíne felkeltette a többiek figyelmét is, és minden beszélgetés elhallgatott. - Ott távolabb van még egy hely. Azt javasolom, válassza azt! Chris nem mozdult. Új Srác sem. Beamis a tanári asztalra dobta az aktatáskáját, és kicsattantotta a zárját. - Vagy inkább az igazgatói irodában lévő széket választaná? A fél osztály idiótán huhogott, majd nevetett. Chris megragadta a hátizsákját, és felsóhajtott, azután megtette a két méter távolságot, ami a sorban következő üres helytől választotta el. Ami éppen Becca mellett volt. De rá sem pillantott, csak kivette a könyvet a táskájából. - Az Jocelyn Kanter helye - suttogta Becca. - Meg akarsz küzdeni vele? Chris megdermedt, a lány felé fordította a fejét, és rásandított. - Hát te is? - Nem én akartam verekedést kezdeni egy szék miatt! Chris elfordította a tekintetét, majd Becca is. Tankönyve tükörfényes lapjait tanulmányozta. A szeme sarkából látta, hogy Új Srác őt nézi, mégis leszegezte a tekintetét, és lapozott. Nem akart szemkontaktust létesíteni. A csempézett padlón tologatott bútorlábak csikorgása hallatszott. A többiek összetolták a padjaikat. Becca felkapta a fejét. Miről maradt le? Úgy látszott, a hat padsort hárommá tolták össze. Becca jobbra kezdte tolni a padját, és közben figyelte a többieket, hogy engedelmeskedjen az

utasításnak, amit nem is hallott. - Mit csinálunk? - suttogta Chrisnek. - Megadjuk magunkat egy keserűvénember szeszélyeinek. - Chris nekitolta a padját az övének. A lány felsóhajtott: - Úgy értem... - Újraírunk egy békeszerződést - mondta. - A féléves projekt. Csupa meglepetés volt ez a nap! - És miért tologatjuk a padokat? A fiú felhorkantott: - Ki tudja? Lehet, hogy valami pedagógiai szaklapban olvasta. - Gyorsan, mindenki! - sürgött Beamis. - Gyorsan! Most, hogy megvan a párotok, a következő hat hétben együtt fogtok dolgozni! A terem felhördült, és több lány gyorsan másik helyet keresett magának, hogy együtt lehessen. Becca és Chris sokáig nem mozdult. - Nagyszerű- mondta Chris bosszús hanghordozással. - Bocs! - csattant fel Becca. - Biztosra veszem, hogy szívesebben lennél Monicával. Monicának viszont nagyon is ínyére volt, hogy Új Sráccal került párba. Két sorral hátrébb Tommy füstölögve nyúlt végig a székén, és rá sem hederített Anthony Dentonra - a cingár srác két évvel fiatalabb volt mindenkinél, mert az általános iskolában átugrott két osztályt. - Ismered az új gyereket? - kérdezte Chris. - Folyton téged bámul! Becca meglepetten pillantott fel. Új Srác a füzetébe jegyzetelt, s feléje sem nézett. Chris közelebb hajolt. - Az előbb bámult. Becca lepillantott a papírja szamárfüles sarkára, és hirtelen melegség

öntötte el. Chris olyan közel volt, hangja olyan sötéten és meghitten csengett, mintha az előző éjszakát közös hálószobában töltötték volna. A nyelve mintha megbénult volna, így hát csak vállat vont. - Nem igazán. Chris egy percre elhallgatott, néha-néha lejegyzett valamilyen részleteket a feladatból, miközben Beamis az osztályozási elveket magyarázta. Szemét a papírra szegezve megszólalt. - Nézd! Ha valaki mással szeretnél dolgozni, megértem. Lehet, hogy ő szeretett volna valaki mással lenni? - Jó így - mondta Becca gyorsan. Még hozzátette: - Csak hat hét! Chris röviden, szárazon felnevetett. - Megpróbálom majd én is kibírni valahogy. A lánynak fogalma sem volt, hogy ezt hogyan kéne értenie. Összehajtogatott cetli szállt keresztül a levegőn, és Becca könyvének közepén landolt. Ugrott egyet ijedtében. Tommy Dunleavy igyekezett elnyomni a vigyorát. Becca torka elszorult. Megint? Tényleg? Chris odakapott, és elvette a cetlit. - Ne! - sziszegte Becca, és visszavette volna. - Add ide... De a cetli már széthajtogatva hevert Chris előtt. Olyan közel ültek egymáshoz, hogy Becca is el tudta olvasni Chris karja felett: Öt dollárért leszopizol? Durva. Becca kitépte Chris kezéből, és összegyű rte. Égett az arca. Nem is tudta, hová nézzen. Éppen elég rossz volt egyedül olvasni ezeket az üzeneteket. Hogy egy olyan fiú, mint Chris

Merrick olvassa őket, ráadásul pont előtte - ez egymilliószor rosszabb volt. - Hé, Dunleavy! - Chris hangjában volt valami gonosz tréfálkozás. Tommy ránézett a válla felett. Szemében kajánság bujkált, és a szája körül még mindig sötét mosoly sejlett. Arra számított, hogy elismerést kap a fáradozásaiért. Chris kivette az összegyű rt papírdarabot Becca kezéből, és Tommy felé hajította. - Dögölj meg! Tommy félig felállt a székéből, a keze ökölbe szorult. Chris is felemelkedett. - Uraim! - Beamis a tanári asztalt kopogtatta, bár Becca el sem tudta képzelni, mit kívánhatott elérni ezzel. Chris nem mozdult, tekintete Tommyra szegeződött. Az osztály rezzenéstelenül ült, ideértve Beccát is. - Christopher! - mondta Mr. Beamis. - Látogasd meg az igazgatói irodát! Bár Becca mereven bámulta Christ, ő nem nézett vissza rá. Elrakta a könyveit a hátizsákba, amit felkapott a vállára, és kiment a teremből.

- Akkor csak, hogy jól értem-e! - mondta Quinn, kezében egy vizespalackot pörgetve. Úgy tű nt, az eső mégsem akar megérkezni, így teljesen az övék lehetett az ebédlőasztal. - Előbb megdobta Tommyt a cetlivel, és utána mondta, hogy dögöljön meg? Vagy fordítva volt? - Gúnyt vélek felfedezni a szavaidban. - Utána pedig az igazgatói irodába küldette magát, csak azért, hogy megvédje a becsületedet? - Quinn! Becca barátnője csak legyintett.

- Nem, szerintem lehet, hogy jól sejted. Egyértelmű en bonyolult cselszövéssel állunk szemben, a célja pedig egyértelmű , hogy kibabráljon veled. Randira hív, aztán megvéd attól a benga állattól... Vajon mi lesz a következő lépés? - Quinn szeme tágra nyílt a tettetett rémülettől. - A francba is, Bex, ugye nem fog valami igazán szörnyűdolgot csinálni? Mondjuk virágokat venni neked? Becca ránézett. - Szóval szerinted bocsánatot kellene kérnem tőle. - Nem. Szerintem adnod kellene neki egy esélyt. - Quinn a szemét forgatta, és halkan folytatta. - Szerintem valakinek végre kellene adnod egy esélyt. Becca az ajkát rágta, és a vizespalackja papírcímkéjét hámozgatta. Árnyék esett az asztalra, majd egy tálca csapódott Quinn mellé. Becca felkapta a fejét, meglepte a hirtelen rátörő érzés, a mellkasában rodeózó hangyák. De nem Chris volt, hanem Új Srác. Becca rámeredt. Kellett egy másodperc, amíg az agya összerakta a részleteket. - Áruljátok el - kezdte a fiú, ahogy Quinn mellé huppant a padra -, miért itt leghátul ültök? Quinn egy pillanatra ránézett, majd vissza Beccára. Arckifejezése valahol a kajánság és a hitetlenkedés között volt. - Az ő életét is megmentetted? Új Srác fogta a villáját, és Becca felé fordult. - Kinek az életét mentetted meg? Becca kinyitotta a száját, de rögtön be is csukta. Agya nem volt hajlandó együttmű ködni. Nem tudta, hogyan játssza ezt a játékot anélkül, hogy tudná, mik a fiú szándékai. A gyorsan kialakuló, könnyed közvetlenség, amit a Pets Plus polcsorai között, a halálról szóló

beszélgetés váltott ki, itt nem volt sehol. Különösen, miután látta, hogyan ülnek ötven percig szorosan egymás mellett Monicával. - Quinn csak hülyéskedik. - Igyekezett, hogy a hangja közömbös maradjon. - Te... ö, te is velünk eszel? Az egész tálcája tele volt egészséges ételekkel - grillezett csirke, párolt zöldség, barna rizs. Nem csoda, hogy ilyen gyorsan végigjutott a soron. Csak olyasmit vett, amihez a legtöbben hozzá nem nyúlnának. Lehámozta az egyik edényke tetejét. Ami benne volt, szeletelt gyümölcsnek látszott. - Nem baj, ugye? Quinn rákönyökölt az asztalra, és nyíltan ránézett. - Tudni szeretné, hogy miért. A fiú felvonta egyik szemöldökét. - Talán mert éhes vagyok, és senki mást nem ismerek? Becca nem volt hajlandó bevenni ezt a halandzsát a szegény új fiúról. Nekem úgy tű nt, elég alaposan összeismerkedtél Monica Lawrenceszel. Új Srác egyenesen Beccára nézett. Zöld szemében kihívó szikra csillant. - Ó! - mondta visszafogott hangon. - Úgy érted, ahelyett, hogy itt ülnék, hallgathatnám Monica dögunalmas előadását arról, hogy hol csináltatja a színes tincseit, és hogy az a Claire nevűlány, aki egyébként oltári nagy ribanc... - Oké, oké! - Becca egyszerű en kénytelen volt mosolyogni. - Nem, várj! Csak most kezdem! - A fiú belevágott a csirkéjébe. - Claire tényleg oltári nagy ribanc - mondta Quinn. - Monicával mögöttem ütnek matekon. Becca figyelte, hogyan bánik Új Srác az evőeszközzel. - Most biztosan azt kívánod, bárcsak átengedted volna a helyed, mi?

- Ja! - Quinn hátradőlt, és kutatóbb pillantást vetett a fiúra. - Ez az a srác! Új Srác egy pillanatra lenézett. - Az a srác? Quinn bólintott. - A kisállat-kereskedés hőse, nyugalmazott rendőrkutya tulajdonos, helytolvaj. Becca mindig is számíthatott a legjobb barátnője őszinteségére. Egy pillanatra elfordította a tekintetét, és a füle mögé igazított egy hajtincset. - Előfordulhat, hogy megemlítettelek. - Minden titkodat elárulta - helyesbített Quinn. - Tényleg? - Levágott egy darabot a csirkéből, és átnézett az asztal felett: - Mi a nevem, Becca? Most megfogták. Becca legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Quinn vigyorgott. - Úgy érted, nem Új Srác az igazi neved? Becca erre megrúgta az asztal alatt. - Ez nem igazság! Rajtam volt névtábla! - Hunter a nevem. - A villája mozdulatlan volt, ahogy a fiú tekintete is, mellyel fogva tartotta Becca pillantását. - Akarjátok, hogy leírjam? Aha, a telefonszámoddal együtt. Hunterrel beszélgetni teljesen más élmény volt, mint Chris mellett ülni. Felvillanyozó, kihívó és fullasztó érzés egyszerre, mint valami futóverseny. - Á, értettem elsőre is - közölte Becca. Hunter a brokkoliba szúrta a villát. - Chris az a srác, akit a másik kettő keresett tegnap este? Becca mosolya lehervadt. - Aha.

- Nem kellett volna olyan idiótán viselkednem a szék miatt. Nem tudtam, hogy így majd őmellé kerülsz. A hangjába megvető felhang keveredett. Becca összevonta a szemöldökét. - Rendes srác. - Úgy néz ki, mint egy bérgyilkos. - Azok a srácok tették vele. Hunter talán hallotta a lány hangjában a mellékzöngét, de nem hátrált. Valahogy az volt a benyomásom, hogy megérdemelte. Becca most egy pillanatra rászegezte a tekintetét. Tépelődött, Chris védelmére keljen-e. Az sem segített, hogy Hunter úgy nézte az asztal túloldaláról, mintha minden gondolatát hallaná. - Szóval mi ez a fehér hajtincs? - kérdezte Quinn. Hunter megszakította a szemkontaktust Beccával, és rámosolygott a barátnőjére. - Azt hittem, tudod minden titkomat! Most Quinnen volt a sor, hogy elvörösödjön. A srác mosolya vigyorrá változott. Lenézett a tálcájára, és rizst lapátolt a villájára. - Mentek ma abba a buliba? - Melyikbe? - kérdezte Becca szárazon. - Igyekszünk mindenütt ott lenni. Hunter úgy mosolygott, mintha egyenesen keresztül látna rajta. - Hát... Csak biztos akarok lenni benne, hogy jól értettem... Monica szerint Claire azt mondta, hogy a barátja legjobb haverjának a bátyja hazajött az egyetemről azzal az otromba Melissával... - Nem - vetette oda Becca élesen. - Nem megyünk. A fiú szemöldöke felszökött. - Úristen! - mondta Quinn. - Te bírtad követni?

Becca habozott, mert tudta, hogy úgy reagált, minta teljesen őrült lenne. Claire barátja azonban Matt Carpenter volt. A focicsapat kapusa. És Drew McKay legjobb barátja. - Azt hiszem, dolgoznom kell - mondta bágyadtan. A szíve dobolva vert. - Értem - mondta a fiú. - Azt mondtad, ma este nem dolgozol - szólalt meg Quinn. - Ráérsz és szabad vagy, te magad mondtad. Becca lecsapta az asztalra a vizet. - A pokolba, Quinn! - Ráérsz és szabad vagy, mi? - ismételte Hunter. - Nézd! - mondta Becca. Hallotta, hogy hangja elfullad. Meg kellett köszörülnie a torkát. - Az a buli Drew McKayéknél lesz... - Exbarát? - Nem. - De igen - helyesbített Quinn. Amikor Becca dühösen ránézett, Quinn vállat vont. - De hiszen igaz! Hunter piercinges szemöldöke felemelkedett. - Még mindig odavagy érte? - Dehogy! - csattant fel Becca. Hunter egyenesen ránézett, tekintete megint közvetlen és kihívó volt. Beccának elakadt a lélegzete. Szó sincs pókerarcról - ez inkább olyan volt, mintha táncolnia kellett volna. - Akkor jöttök vagy sem? - tette fel a kérdést Hunter. Becca tüdejéből egyszerre szökött ki minden visszatartott levegő. Egyenesen visszabámult a fiúra. - Megyünk. __________

Chris megszámolta a padló rozsdaszínűkockáit a teremben, ahol a büntetést töltötte. Kétszer is. Amikor megszólalt a csengő, morcosan végighallgatta a leckéztetést arról, mi lesz legközelebb, majd felsuhant a hallba vezető lépcsőn. Gabrielről és Nickről nem lehetett azt állítani, hogy türelmesek lennének. És azt sem állíthatta, hogy ott várták volna. A kétszárnyú ajtó melletti pad üres volt. Chris káromkodott egyet. Csak öt kilométer. Tette már meg gyalog. Legutóbb nem volt kellemes. Michael furgonja békésen álldogált a tű zoltóknak fenntartott helyen. Jókora acéljószág, az ajtaján a családnevükkel. A dízelmotor hangja elnyomta az ajtón kifelé áramló, a járdán végigmorajló diákok ricsaját. Michael dolgozott valamin. A laptopjára hajolt. Chris már félig átért a zebrán, mikor utolérte Michael hangja: - Ne játszadozz velem, Chris! Mindegy. Chris bemászott az utastérbe, és a padlóra lökte a hátizsákját. A kocsiban mindig mulcs és frissen nyírt fűszaga érződött, és ez az apjukra emlékeztette. Nem nézett a bátyjára. - Mit csinálsz itt? Michael lehajtotta a laptop fedelét, és betette a kesztyű tartóba. - Úgy gondoltam, ez az ideális hely, hogy behozzak valamit az elmaradt papírmunkából. Megállás nélkül folytatta volna, ha Chris hagyja. - Megmondanád, miért jöttél ide? Michael megvárta, amíg mindenki lemegy az úttestről, mielőtt elhajtott a járda mellől.

- Szerintem szükséged van egy kis beszélgetésre. Chrisnek fogalma sem volt, mit jelentsen ez. Megtudta volna, hogy mit mondott Tyler? Az egyezségről? Nem szólt semmit. Michael rápillantott. - Kötözködtél az osztályban? Te jó ég, ez még rosszabb volt annál, amire számított! - Felhívtak? - Nem, látnok vagyok. Mi a fene bajod van? Először az a dolog Sethszel és Tylerrel, most meg ez? Chris keze ökölbe szorult. Nem nyúlt Dunleavyhez, tartotta magát a szabályokhoz. Semmi kapcsolat, semmi árulkodás a szülőknek. Azt kívánta, bárcsak törölte volna képen azt a seggfejet. - Nem kötözködtem. - Chris... - Nem kötözködtem. Michael sokáig nem szólt semmit. Chris ökle lazulni kezdett. Nekidőlt a fejtámlának, és bámult ki az ablakon, nézte hogyan húznak el mellettük a fák. - Akkor mondd el, hogy volt! - szólalt meg végül Michael. - Nem kellett volna felhívniuk. - Chris az ajtó kárpitját piszkálta. - Még csak hozzá sem értem! - Miért nem mondod el, hogy mit csináltál? - Azt mondtam neki, hogy dögöljön meg - sóhajtott Chris. – Ennyi. - Nahát, csak úgy! Az óra közepén. Semmi provokáció... - Istenem, befognád végre a szád? Zaklatott valakit, rendben? Chris arra számított, hogy ezzel újabb forduló kezdődik a faggatózásban, de Michael visszanézett az útra, és nem mondott semmit. Ellenben

gondolkodott.

Chris

szinte

érezte,

ahogy

Michael

gondolkodik. Végül nem bírta tovább. - Jó, mi van? - Ez a valaki egy lány volt? Csapdát szimatolt. Kis habozás után úgy döntött, nem válaszol semmit. Michael rápillantott. - Lehetséges, hogy az a lány, aki hazacipelt? Aki véletlenül tegnap este is megjelent nálunk? Talán tényleg látnok a bátyja. - Honnan a fenéből tudod? - Mert nem vagyok hülye. Tudom, hogy aznap este segítettél neki, hogy megszökjön előlem. Chris dühösen bámulta a fákat. - Tartsd magad távol tőle, Chris! - Jézusom, nem tudnád még drámaibbra fogni? Már megmondtam neked, hogy semmi köze sincs Tylerhez. Csak egy lány az osztályomból. - Az átlagos lányok nem avatkoznak közbe, ha három fiú verekszik! Tartsd magad távol tőle! Mintha ez számított volna bármit is. - Rendben. Egy percig csendben voltak, mindketten maguk elé bámultak a szélvédőn keresztül. - Nézd! - mondta Michael. Halkan, meggondoltan beszélt. - Még ha egy hétköznapi lány is, nincs benned elegendő önuralom egy kapcsolathoz, Chris! - Nincs kapcsolatom! - Úristen, micsoda mázli lenne egy ilyen lánnyal járni! A fél karját odaadná, ha valakivel, bárkivel, beszélhetne a családján kívül. A bátyja felé fordult. - Különben is, nem gondolod, hogy

ezt a beszélgetést Gabriellel kéne lefolytatnod? Lehet, hogy épp most hancúrozik a fél pomponlánycsapattal? Vagy Nick- kel, akinek bottal kell távol tartania magától a lányokat? Michael kitette az indexet, mert már fordultak rá a felhajtójukra. Az ikrek kosárlabdát dobáltak a garázs előtt. - Miattuk nem aggódom. - De én igen! - Jó. - Michael rápillantott. - Aggódsz. Az érzelmek és az elemek túl szoros kapcsolatban vannak, Chris! Az önuralomnak semmi perc alatt vége szakadhat. Chris felsóhajtott. - Bízz bennem! - folytatta Michael. - Mi lesz, ha megsebesíted azt a lányt? Mi lesz, ha... - Ha én sebesítem meg? - Chris megint felé rántotta a fejét. - Még te beszélsz? Egy percre azt hitte, túllőtt a célon. Hogy Michael úgy megleckézteti majd, mint Gabrielt. Michael viszont csak leparkolt a garázs mellett, és üresbe tette a sebességváltót, összeszorított foggal, a kormányt szorongatva. Chris tudta, hogy bocsánatot kellene kérnie. De nem akart. - Nézd! - mondta Michael érdes hangon. - Hagyd, hogy elmúljon ez a felfordulás Tylerrel és Sethszel, és akkor majd békén hagylak... Megőrültél? - Chris dühödten nézte. Haragja olyan kérlelhetetlen volt, hogy alig tudott megszólalni tőle. - Tudod, hogy meg akarták ölni Gabrielt? Seth... a kezei... meg akarta... Valaki felrántotta a kocsi ajtaját. Gabriel állt ott, hóna alatt a kosárlabdával. Belenézett Chris szemébe, majd megkereste Michael tekintetét. Még mindig olyan idióta vagy?

- Csend legyen! - förmedt rá Michael. - Csukd be az ajtót! - Chris, akarsz játszani? - Beszélgetünk - vakkantotta Michael. Chris megragadta a hátizsákját, és kiugrott a kocsiból. - Nem, nem beszélgetünk! Ezzel becsapta az ajtót, a garázs sarkába hajította a hátizsákját, és elkapta Gabriel passzát.

10. FEJEZET

B

ECCA A KONYHÁBAN ÁLLT,

amikor anyja este hétkor lejött. Egy régi

póló és elnyű tt melegítőalsó volt rajta, a szokásos nővéregyenruha

helyett. Becca csak nézte az anyját. - Mire készülsz? Anyja ásított egyet, és a hű tő felé indult. - Túl sok nővért osztottak be, úgyhogy szabadnapot kaptam. Ettél már? - Találtam valamit. - Becca a tenyerébe mélyesztette a körmeit. „Vacsorája” egy pohár kakaóból állt, olyan ideges volt, hogy az evés gondolatától is öklendeznie kellett. Anyja elkezdte kipakolni az ennivalót a hű tőszekrényből. - Hát nem jó? Megnézhetnénk egy filmet valamelyik fizetős csatornán. Izé, Quinn meg én valójában moziba készültünk - válaszolta Becca. Érte kell mennem... - Mit néztek? Mi ez, a spanyol inkvizíció'? Becca belekortyolt a kakaójába. - Elfelejtettem. Quinn választotta. - Hát, hadd vegyem fel a farmeremet. Évek óta nem voltam moziban! Becca majdnem leejtette a poharát. - El akarsz jönni velünk? Anya... ez egy csak csajos este lenne... Anyja a szemét forgatta. - Becca, én is csaj vagyok! Egész héten nem láttalak...

- És ez kinek a hibája? A francba! Azt kívánta, bárcsak visszaszívhatná. - Becca, tudod, hogy azért kezdtem el az éjszakai mű szakban dolgozni, hogy itthon lehessek napközben. - A hű tőajtó becsapódott, Becca anyja pedig szigorú arckifejezéssel a főzőszigetre támaszkodott. Becca nem emlékezett, látta-e már az ősz tincset az anyja halántékán, de most nem lehetett nem észrevenni. Elgondolkodott, vajon az anyja tudja-e, hogy az apja telefonált. Kétszer is. - Nézd, anya, tudom, hogy... Anyja azonban már belelendült a hegyi beszédbe. Becca ellenállt a késztetésnek, hogy az órájára nézzen. Amikor úgy látszott, anyja lassan megnyugszik, Becca felsóhajtott, és elővette a bű nbánó pillantását. - Anya, valójában Quinnről van szó - mondta fojtott hangon. - Azt hiszem, egy darabig nem akar szülőket látni. Ez még igaz is lehetett. Quinn minden valószínű ség szerint a nappalijában ül, és bámul kifelé a panorámaablakon, alig várja, hogy Becca mikor jön már végre érte. Hogy elmehessenek Drew McKayékhez. Lehet, hogy egy film az anyjával nem is lenne olyan rossz ötlet? Anyja gyanakodva méregette. - Csak te meg Quinn? Becca kerülte a tekintetét, és megitta a kakaó maradékát. - Igen, anya, ki más? - Hát, nagyon csinos vagy. - Csak egy régi pulóver. - Szerencsére hű vös volt a házban. Anyja különben meglátta volna a fél hasát szabadon hagyó selyemtopot,

amiben úgy nézett ki, mintha mégiscsak lenne valamiféle említésre méltó melle. Monica elmehet a fenébe. - Úgy értem, a hajad. A smink. Negyvenöt percébe került. Kétségbeesetten kereste a dauerolót. A kakaóspoharat bele akarta tenni a mosogatóba, de aztán meggondolta magát, leöblítette és a mosogatógépbe tette, hiszen az anyja épp ott állt mellette. - Péntek este van. Hiszen tudod. - Tudom. - Anyja most a hű tőszekrénynek támaszkodott. Becca az ajkába harapott. Biztos volt benne, hogy elvörösödött. - Hű ha! - kiáltott fel, nagyjából a falióra irányába nézve, bár az agya túl zavarodott volt, hogy felfogja, hány óra van. Megragadta a táskáját és a kocsikulcsot. - Jobb, ha indulok, ha még akarunk pattogatott kukoricát, meg ilyesmit. Anyja még mindig fürkésző tekintettel figyelte. - Vigyázz magadra, Bex! Ne maradj túl sokáig, jó? - Persze, anya. - Már majdnem a bejárati ajtóhoz ért. - Fenn maradok, amíg megjössz. Csodás. Becca kijutott az ajtón, beült a kocsijába. Tudatában volt, hogy az anyja figyeli, hogyan hajt végig a feljárón, és megvárta az ablaknál, hogy beforduljon Quinnék háza felé.

Quinn gyöngyös ujjatlan pólót, háromnegyedes nadrágot és szíjas szandált vett fel. Ez a ruházat enyhébb időjáráshoz illett volna. Szőke haja egyenesen, fénylőn omlott a hátára. Meglebbent, amikor beugrott a kocsiba. Quinn a kesztyű tartóban turkált, hajgumit keresett, és megkérdezte:

- Miért nem jött érted Hunter? Mert az azt jelentette volna, hogy ez egy randi. De ez nem volt randi. Sokkal inkább egyfajta kihívás. Becca harapdálni kezdte a körmére nőtt bőrt, majd kényszerítette magát, hogy abbahagyja. - Menekülőautóra volt szükségem. Quinn felnevetett, de amikor Becca nem kapcsolódott be a vidámságába, tágra nyílt a szeme. - Komolyan? - Aha. - Mit gondolsz, mit fog csinálni Drew? Leteper a földre, és az egész focicsapat szeme láttára megerőszakol? Ez csak az ötödik volt Becca aggodalmainak listáján. - Remélem, Drew nem veszi észre, hogy ott vagyok. - Büszke vagyok rád. - Köszi, anya! - De most komolyan. Quinn sértettnek látszott. - Köszönöm. Komolyan. Becca nem érezte úgy, hogy bármit is tett volna, amivel okot adhatna a büszkeségre. Drew-ék háza a River Bay Roadon állt. Régi, vízparti ház, amelyikben Beccáék otthona kétszer elfért volna. A ház a Chesapeake- öbölbe ömlő számos folyó egyike mellett állt, mögötte pedig tízméteres saját strand terült el. A víz egyáltalán nem csábított fürdésre, a strand mégis kellemes hely volt nyaranta, éppen elég homok volt itt ahhoz, hogy az embernek az az érzése támadjon, állandóan nyaral. Becca jól emlékezett mindenre. Kissé távolabb parkolt le az utcán. Már innen hallották a zenét. Pár kölyök hordókban tüzet gyújtott a víz mellett. Füst és faszénparázs illata

érződött a levegőben. Quinn a kocsikulcsért nyúlt, leállította az autót, majd zsebre vágta a kulcsot. - Majd én elteszem a kulcsodat. Becca odakapott. - Mi? Quinn... Én sosem iszom, ha... - Nem érdekel, hogy iszol-e. Nem akarom, hogy meglógj nélkülem. Elmosolyodott, és kicsit gonosznak tű nt. - Most pedig vonszold ki a segged a kocsiból! Amikor elindultak Drew-ék háza felé, Becca az előtte húzódó vékony aszfaltcsíkra összpontosított. Végül már úgy érezte, mintha hajóhídon lépkedne. Egyetlen rossz lépés, és leesik. Mi a fenét csinálok itt? - Hát eljöttetek. A hang a bal oldalán, az árnyékban szólalt meg. Becca ugrott egyet ijedtében, káromkodott, és majdnem feldöntötte a barátnőjét. Quinn megragadta a karját, és megtartotta. - A pokolba, Bex! Istenem, be kellett volna adnom neked egy adagot anya nyugtatójából! Csak Új Srác az! - Hunter - helyesbített a fiú, de a hangja alapján jól szórakozott. Egy újabb típusú, hátrahajtott tetejűJeep Wranglernek dőlt, részben eltakarta egy cseresznyefa árnyéka. Katonai gyakorló nadrág és szénfekete, hosszú ujjú póló volt rajta. Hüvelykujját a zsebébe akasztotta. Casper feje a gazdája vállán nyugodott, kilógott a nyelve. Becca szeme tágra nyílt az örömtől. - Elhoztad a kutyádat! Quinn szeme is tágra nyílt. - Elhozta... a kutyáját!

Hunter felnyúlt, és megvakarta a kutya fülét. - Nem igazán hoztam magammal Caspert. De átugrik a kerítésen, és bárhol megtalál. Aggódom, hogy egyszer kerekek alá kerül. - Grimaszolt. Egyszerű bb, ha hagyom, hogy beszálljon a kocsiba. Nagyszerű . A kutya lehet majd Becca testőre. Elképzelte, ahogy Casper elkapja Drew-t, ahogy Tylerrel tette. Ám Hunter ekkor megszólalt: - Majd alszik egyet a dzsip hátsó ülésén. Mintegy varázsszóra, a kutya lefeküdt, és a mancsára fektette a fejét. A francba! Hunter ellökte magát az autótól, és közelebb lépett. Becca előtt hirtelen felsejlett, hogy ez nem egy véletlen találkozás. - Nem akartad, hogy érted menjek. A lány felnézett a fiúra, és erősebben szorította a táskája szíját. A fiúnak jó illata volt, erdőre, friss levegőre, önbizalomra emlékeztette. - Baj? - Azt hittem, fel akarsz ültetni. - A fiú szeme ragyogott, a hangja enyhén dorgáló volt. Quinnre pillantott. - Hadd menjen Új Srác egyedül a buliba. Quinn a szemét forgatta. - Csak menekülőautóra... Becca könyékkel oldalba bökte. - Sokat vártál? A fiú megrázta a fejét. - Akkor mehetünk? A házból kiáradó zenétől mintha rezgeti volna a járda. A bejárati ajtó tárva-nyitva állt. Nem olyan volt, mint a filmekben a középiskolás bulik, ahol mindenki vonzó, jól öltözött és a kezében szorongatott ital ellenére színjózan. Drew McKayék háza előtt három srác üldögélt a lépcsőn.

Dohányoztak. Az élőkért bokraiban már most öklendezett egy kétrészes melegítőt viselő lány. A fenekére valaki papírt ragasztott, rajta a „lucskos” felirattal. A hányadék legnagyobb része a hajában kötött ki. Úgy tántorgott, mintha el akarna ájulni. Az egyik srác a három közül gúnyosan felnyerített, és a cigarettájáról feléje pöccintette a hamut. Becca elbizonytalanodott a feljárón. - Ne törődj vele! - sziszegte Quinn. - Gyere! Lehet, hogy túlontúl az anyjára ütött, de Becca nem tudott egyszerű en továbbmenni, ha valaki bajban volt. - Hé! Jól vagy? A lány felnézett, a szeme köré karikát festett a smink. Taylor Morrissey volt, főiskolás pomponlány. Ruhájának ujjával megtörölte a száját. - Becca Chandler? - suttogta. - Aha. - Becca a füle mögé igazított egy tincset. Nagyon is tudatában volt Hunter jelenlétének. - Szerezzek neked egy törülközőt... vagy egy rongyot? - Miért vagy itt? Fizetett neked valaki, hogy az asztalon táncolj és vetkőzz, vagy mi? A három srác egyike felröhögött, és az orrán füstpamacsot eresztett ki. Becca hátrahőkölt. Hiába hallott ilyesmit naponta, még mindig meglepetésként érte. - Részeg kurva - morogta Quinn. Taylor ekkor nevetni kezdett, majdhogynem hisztérikusan. Végül eldőlt a fű ben. Kis híján belefeküdt a saját hányadékába. - Vagy... várj csak... ingyen is csinálod, nem igaz? - Ne törődj vele! - suttogta Hunter Becca fülébe. - Be van nyomva. Taylor szavai úgy érték, mintha gyomorszájon vágták volna. Becca alig bírt lélegezni. Lerázta magáról Quinn karját, és a járda felé

fordult. A járdán Drew két focis haverja közeledett. Az egyiknek egy láda sör volt a hóna alatt. Becca nem emlékezett a nevére, de a fiú sem az arcát nézte egyenesen a mellére bámult. - Hé, bébi, hová mész? A füst, a nevetés, a rengeteg ember körülötte, mindez fojtogatni kezdte. El akart tű nni innen! Quinnél voltak a kulcsai, így berontott a nyitott ajtón a hallba. A zene szinte arcul csapta. A nappaliban felállított hangszórókból hangos, gyors lüktetés áradt. Egy valahonnan homályosan ismerős fiú vodkás kupicákat állított sorba a hallban álló asztalon, és most egyet felé nyújtott. - Minden hölgy kap egy italt - kacsintott Beccára. Folyékony bátorság. Pontosan erre volt szüksége. Elvette a poharat a fiú kezéből. Mintha tüzet nyelt volna. Csodálatos érzés volt. A fiú füttyentett, és odanyújtott még egyet. - Hadd lássam még egyszer, hogy csinálod! A végtagjai máris zsibbadtak, mintha az alkohol az erein keresztül az ujjaiba hatolt volna. Nyúlt a második pohárért. Ez kétszer olyan kellemes volt. Néhányan füttyentettek. Becsukta a szemét, és érezte, ahogy a teste meginog, mintha szélroham süvített volna végig a folyosón. Kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy a fiú megkerülte az asztalt, és újabb poharat nyújt felé. Most már a szagot is érezte, égetett szesz, füst és férfiizzadság. A fiú hangja halk, hívogató lett. - Hadd lássam, hogy ereszted le a torkodon! Egy kéz nyúlt elé, és elvette a poharat, mielőtt megfoghatta volna.

- Hadd ne lássuk! Hunter volt az. Becca oda akart fordulni, szembe akart szállni vele. De a lábai más véleményen voltak. Megbotlott, és a szoba megdőlt. Tudta, hogy el fog esni, de az agya képtelen volt összeszedni magát, hogy tegyen is valamit ellene. Lehet, hogy mégiscsak kellett volna ennie valamit vacsorára? Hunter elkapta. Becca hallotta, ahogy a vodkáspohár megcsörren a hall padlójának faburkolatán. Az erei még mindig égtek. A térde nem volt hajlandó megtartani. Hunter mérgesen átnézett a lány válla felett. - Mi volt benne, tequila? - Haver, nem erőszakkal öntöttem le a csaj torkán... - Hagyd abba! - szólalt meg Becca. Nem akarta hallani, hogy erőszakról beszélnek vele kapcsolatban. Megpróbált kiszabadulni Hunter karjából. A zene még mindig lüktetve csapkodta a testét, minden egyes ütemmel. - Engedj el! Én csak... nekem csak... a kulcsaim... - Rendben! - Hunter addig támogatta, amíg a hall és a folyosó közötti mellvédbe kapaszkodva megállt a saját lábán, azután elengedte. Ránézett a vodkás srácra. - Hozz neki egy pohár vizet! A lány a háta mögé húzta a kezét, megtámaszkodott a falon, és felpillantott Hunterre. Nem tudta mire vélni a fiú arckifejezését, nem tudta megállapítani, undorodik, csalódott, vagy csak mérges. Lehet, hogy Quinnek igaza volt. Lehet, hogy rosszul állt hozzá ehhez az egészhez. - Hol van Quinn? - kérdezte. - Megkértem, hogy adjon nekem pár percet.

Áruló! - Nem ezt akartad? - Legalább a hangja nem bicsaklott meg, bár körülötte minden melegnek tű nt. - Most tele vagyok vodkával. Még csak meg sem kellett dolgoznod érte. A fiú hunyorított. - Miért akarnám, hogy leigyad magad? - Srác vagy, nem? Nem ezért hívtál ide? Hunter elfordította a tekintetét, és felsóhajtott. - Nézd! - folytatta Becca, miközben kinyújtotta a kezét, és mutatóujjával megbökte a fiú mellkasát. Erősen. - Monica mindent elmesélt rólam. Meg Drew-ról. Ezért hoztál ide. - Nahát! Jól lebuktam! - Hunter nekiállt levenni az egyik zsinórkarkötőt a csuklójáról. A szavai meglepték Beccát. - Várj csak! Mi? A fiú kioldotta az egyik karkötőt, az ujjai között tartotta, majd kioldott még egyet. Megrázta a fejét. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. Az ujjainak a mozgása mintha elvarázsolta volna Beccát. Ugyan mit jelentsen ez? - Monica túl sokat beszél - mondta a fiú. - Meguntam hallgatni. - A harmadik karkötőjével foglalatoskodott, és nem nézett a lányra. - Különben is, jobban szeretem, ha magam jövök rá mindenre. A vodkás kölyök megjelent egy mű anyag pohárral. - Tessék! Drew ki fog akadni, ha a csaj idehány a hallba. Beccára hirtelen rátört a vágy, hogy most rögtön ledugja az ujját a torkán. Hunter megfogta a poharat, és felé nyújtotta. Belenézett a szemébe. Igyál!

Megfogta a poharat, és beleivott. A víz semmit sem segített, hogy háborgó gyomra megnyugodjon. Hunter kinyújtotta a kezét, és nekiállt, hogy az egyik karkötőjét Becca csuklójára erősítse. Becca rémülten figyelte. - Mit csinálsz? A zsinórra fű zött ezüstösfekete kő a bőréhez ért, simán, hű vösen. Jobban enyhítette a testében égő tüzet, mint az előbb a víz. - Hematit. A szorongás ellen. - Hunter szárazon folytatta. - És kitisztítja a fejedet. - De ez csak egy kő! - Mégis, a tequila hatása enyhült. A fiú szája sarka megrezzent, és nekiállt ráadni a másik karkötőt. Az ujjai gyengéden, melegen érintették a lány csuklóját. - Ametiszt. Többféle hatása is van, de most csak ki akarlak józanítani, hogy végre egyenesen tudj járni. Tényleg egy zsinórra fű zött ametisztdarabbal járkált? - Köveket adsz nekem? - Nem örökbe. - Felpillantott. - Csak kölcsön. - Mi van, félsz, hogy nem bírok megállni a lábamon? - Olyasmi. - Felkötötte a csuklójára a harmadik karkötőt is. - Kvarc. Segít a másik kettőnek. Becca lenézett a csuklóján függő három kőre, és nem tudta, mit mondjon. Most már biztosan nem érezte magát részegnek. Csak egy kis pezsgés maradt benne. Ujjaival megérintette a köveket. Most, hogy megint teljesen magánál volt, elpirult. Őrültnek érezte magát. Csoda, hogy Hunter még mindig előtte állt. Igaz, Hunter kötötte rá a köveket. Szempillái alól feltekintett rá. Ne is mondd! Tarotkártyából is jósolsz, ugye?

- Gúnyolódj csak, amennyit akarsz! De jobban érzed magad, nem? Tényleg jobban érezte magát. Hiába állt a zsúfolt hall közepén, hiába dübörgött az R&B-zene, mintha a testében szólt volna, Hunternek mégis sikerült elérnie, hogy úgy érezze magát, mintha egyedül lenne vele egy mező közepén. Éjjel, a csendes hold alatt. Mély levegőt vett. - Nem tudtam, hogy ennyire megvisel majd, ha idejössz - szólalt meg a fiú. Becca csak vállat vont, és a pohár vizet figyelte. - Semmi baj. - Apám szokott nekem mondani valamit, ha a többiek piszkáltak folytatta Hunter. A hangja elhalkult, Becca ösztönösen közelebb hajolt hozzá. Piszkálták? Olyan... érinthetetlennek tű nt. A dolgok felett állónak. Beccának nem volt kedve érzelgős visszaemlékezéseket hallgatni. De a fiú apja meghalt, és bármit is mondott egykor, a szavai fontosak voltak Hunternek. - Mit? - kérdezte. - Dögöljenek meg! Becca felkapta a fejét. A fiú szája sarkában mosoly bujkált, de a szemén nem lehetett nem észrevenni, mennyire elérzékenyült. - Nekem segített - tette még hozzá. Dögöljenek meg! Becca elmosolyodott: tényleg segít. Egészen közel álltak egymáshoz. Felnézett a fiúra, és megnyalta az ajkát. - Azt hiszem, fel fogok... ö... egyenesedni. Hunter vigyorogva hátralépett. - Elég jól vagy ahhoz, hogy a saját lábadon járj?

Becca felegyenesedett, és ellökte magát a faltól. A feje még mindig forgott, de a lábai szilárdan tartották. Nagyjából. - Aha. - Tett egy lépést befelé a házba. Majd még egyet. A víz a poharában meg sem rezzent. - Köszi a varázsköveket! - kiáltotta hátra a válla fölött. Ahogy visszafordult, valami keménybe ütközött. Szeme először a kék inget látta meg, majd a vízfoltot egy férfi mellkasán. Az áldozat káromkodott. Felismerte a hangot. Felkapta a fejét. Chris Merricket öntötte le.

11. FEJEZET

C

HRIS BOSSZÚSNAK TŰ NT.

- Te jó ég! - suttogta Becca. A fiú inge elöl csuromvizes volt.

- Egyetértek. - Elhúzta az inget a mellkasától, és felsóhajtott. - Még jó,

hogy csak víz. Becca kicsit szédült. Úgy kapaszkodott a poharába, mintha az egyenesen tudná tartani. - Mi a baj? Nem tudod megfagyasztani röptében? Chris szeme rávillant; hirtelen ádáz, fenyegető lett a tekintete. - Mit mondtál? Becca levegő után kapott. A hangja nem engedelmeskedett. Ekkor kuncogni kezdett. Az egész olyan nevetséges volt, ahogy csak részegen találhat valamit nevetségesnek az ember. Taylorra gondolt odakint. Ő legalább nem hempergett a fű ben. - Szerencséd van, hogy nem vagyok alacsonyabb - mondta. Rosszabbul is járhattál volna. A fiú hátralépett. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. Becca nem tudta abbahagyni a nevetést. Neki kellett támaszkodnia a falnak. - Meg kéne köszönnöd, amiért ilyen jól célzok. Chris úgy nézett rá, mintha megőrült volna. - Részeg vagy? - Nem lenne szabad annak lennem. Varázsköveim vannak! Feltartotta a karját, még mindig kuncogott.

- Mi a fenéről beszélsz? A hanghordozása megint meglepte Beccát, aki erre most abbahagyta a kuncogást. Igyekezett összeszedni magát. Hirtelen a csuklóján függő hű vös, fekete kőre gondolt. - Becca! - Hunter jelent meg az oldalán. - Jól vagy? Chris Hunterre pillantott. Arckifejezése nem volt barátságos. - Van hozzá bármi közöd? - Mivel velem van itt, igen, van. Chris meglepődött, majd Beccára pillantott. Kék szemének pillantása kemény volt, mint a kő. Becca elgondolkodott, hogy vajon miért álldogál itt ilyen bű ntudattal. Lerázta magáról Chris tekintetének súlyát, és megérintette Hunter karját. - Az én hibám. Én mentem neki a vízzel. Chris semmit sem mondott, de Becca látta, hogy a kezét nézi. Visszahúzta, és egy pillanatig tanácstalanul álldogált. Érezte, ahogy sű rű södik a feszültség a levegőben. Hunter enyhén hunyorított a szemével. - Biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát rajta. Chris összeszorította az állkapcsát. A válla megfeszült. Becca mozdulni sem bírt. Az egész olyan valószerű tlennek tű nt. Chris és Hunter dühösen méregette egymást a feje fölött. Ő miatta. Egy hang kiáltott a folyosón: - Hé, Chris! Az egyik iker. Becca nem tudta, melyik. Persze hogy mind itt vannak. Gabriel a focicsapatban játszik. Chris nem fordult oda. - Tessék? - Kimegyünk hátra, kosárra dobálni Markkal és Drew-val, jössz te is?

Becca lélegzete egy másodpercre elakadt, mintha Drew nevének puszta említése is hatással lenne rá. Chris sokáig nem mozdult, de aztán hátrapillantott a válla felett a bátyjára. - Aha. Persze. Hátralépett, és megfordult. Becca kiengedte a levegőt - nem is volt tudatában, hogy visszatartotta. Tényleg nagyon sajnálom az inged! - kiáltotta utána. Chris vissza sem nézett. A hangja közömbösen csengett. - Már el is felejtettem... Becky. A hangja, ahogy ezt mondta, mintha egy tű t szúrt volna belé. Szemétláda! Becca dühödten bámult utána. Hunter figyelte, ahogy Chris távozik. Becca megérintette a karját. - Gyere, keressük meg Quinnt! A barátnője csukott szemmel táncolt a nappaliban. Keze a feje fölött, mintha szerelmeskedett volna a zenével. Ezt nyilván nemcsak Becca gondolta így, mert két srác is táncolt Quinn mellett. Becca egyiküket sem ismerte. A triónak népes közönsége támadt. - Quinn magányosnak látszik - jegyezte meg Hunter. Valahonnan szerzett szénsavas italt, és most Becca felé nyújtott egy jéghideg, gyöngyöző oldalú üdítősdobozt. Becca elvette. Quinn a zene ütemére himbálta a csípőjét, majd végigsimított a combja belső oldalán. Becca összerezzent. - Sohasem láttam ilyet csinálni! - Biztos vagy benne? - Hunter hangja száraz volt. - Meglehetősen gyakorlottnak tű nik.

- Hé! - Becca Hunterre nézett. Hunter vállat vont, és beleivott az üdítőjébe. - Csak megjegyeztem. A háta mögött táncoló srác közelebb húzódott Quinnhez. Egy fejjel magasabb volt nála. Sötét bőre alapján közel-keleti vagy latin-amerikai lehetett, Becca nem tudta biztosan megmondani. Megragadta Quinn csípőjét, és magához húzta. Becca megmerevedett. Ha őt fogná meg így egy srác, behúzna neki. Barátnője viszont játékosan összecsapta a tenyerét, és arrébb perdült. Mogorván ránézett, és megrázta a fejét. Becca elkapta a tekintetét. „Jól vagy?” - formálta az ajkaival. Quinn bólintott, ezt is ütemre. „Jó pasi!” - olvasta le Becca az ajkáról. Háttal állt a fiúnak, a tenyerével meglegyezte magát. Újabb szám kezdődött. Quinn kinyújtotta a kezét: egyértelműhívás volt. Hunter közel hajolt Beccához, hogy túlharsogja a basszust. - Akarsz táncolni? Becca visszahúzódott, és megdörzsölte a tarkóját. Hunter közelségétől elpirult. - Most nem. Olyan meleg van itt bent! Akkor menjünk ki sétálni! A kinti levegő tíz fokkal hidegebbnek tű nt, mint amilyen valójában volt. Szél fújt a víz felől, felborzolta Becca haját, és végigsimított a bőrén. Az egész hátsó udvart fehér hangulatfények vették körül. Az udvarról ösvény nyílt, amit déltengeri stílusú mű fáklyák szegélyeztek. Becca mindenre pontosan így emlékezett. Pár srác hamburgerhúst grillezett, bár úgy tű nt, jobban érdekli őket, hogy a csíptetőket billogvasként használva kergetőzzenek. Az udvar végén vékony csíkban fűhúzódott, mögötte pedig felsejlett a feljáró vége. Itt nyolc-kilenc fiú lökdösődött,

birkózott, nem igazán tű nt rendes kosarazásnak. Túl sötét volt ahhoz, hogy megállapítsa, melyikük Drew, de nem is nagyon érdekelte. Az ellenkező irányba mutatott. - Menjünk le a vízhez! - Jó. - Hunter közelebb húzódott hozzá. - Nem fogsz fázni? Becca biztosra vette, hogy meg fog fagyni, de nem akart itt maradni a fényben, és megvárni, hogy Drew észrevegye. - Nem, jól vagyok. A víz felé sétáltak. A keményre taposott homok alig engedett a sarkának. Összefonta a hasa előtt a karját, és már bánta, hogy a rövid top szabadon hagyja azt a pár centiméternyi bőrt. Hunter az egyik kis máglya felé terelte. Néhány összehajtható szék állt ott üresen. Többen is voltak itt, főleg felsőbb évesek, a lány egyiket sem ismerte. Halk beszélgetés hallatszott, itt-ott sörösüvegek álltak a homokba dugva. A tű z mellett az egyik kölyöknél gitár volt. Hunter összehúzott két széket, Becca pedig leült, és hálás volt, hogy a lángok melege simogatja az arcát. - Köszi - mondta. A víz jó háromméternyire tőlük nyaldosta a partot. Ujjaival a csuklója köré tekert köveket simogatta. Hüvelykujját végighúzta az egyik kő élén, vizsgálgatta a másik érdességét. Tapintás alapján nem tudta megmondani, melyik melyik, kivéve a sima, kerek hematitot. Folyton ezt kereste. Ujjai között görgette a síkos követ. A tű zre szegezte a tekintetét, és hirtelen ráébredt, hogy a fiú őt figyeli. Szóval, ilyen... ö... new age dolgokkal foglalkozol? - Nem igazán. - Huntert mindez mintha szórakoztatta volna. - Honnan tudsz ilyen sokat a kövekről? - Ezzel telt a gyerekkorom... - Hunter szünetet tartott, mintha akart

volna mondani még valamit, de aztán meggondolta magát. Becca rápillantott, az arcélét tanulmányozta. A fiú ajkai enyhén szétnyíltak, zöld szeme pedig szinte aranylott a tű z fényénél. A szemöldökén függő karikák csillogtak. - Nem kell elmondanod - mondta Becca. - Semmi baj, nem bánom. Csak nem akarom most rögtön elmagyarázni. Megpiszkálta az egyik követ a saját csuklóján, úgy, ahogy a lány is tette. Becca azon tű nődött, vajon egy bizonyos követ keres-e. Amikor megint megszólalt, a hangja halk volt. - Van kedvenc színed, ugye? - A kék - válaszolta Becca gondolkodás nélkül. - Mindig is így volt, nem? - kérdezte Hunter. - Egyszerű en csak szereted. Soha senki sem mondta, hogy a kéket szeresd. - Persze. - Becca ezen egy percre elgondolkodott. - A kedvenc színnel nehéz babrálni. - Akkor jó - pillantott rá Hunter. - Voltál már valaha úgy ékszerboltban, hogy feltű nt, valamihez különösen vonzódsz? Például hogy kedveled a platinát, míg valaki más az aranyat szereti? Vagy hogy szereted a smaragdot, míg más a zafírért van oda? Becca bólintott. Személy szerint az ametisztet kedvelte, de mivel ez volt az egyik kő, amit Hunter a csuklójára akasztott, nem sietett megosztani vele ezt az információt. - Anyám úgy hiszi, hogy minden dolog él - mondta a fiú. - Tudata van. Vagyis nem feltétlenül arról van szó, hogy te mit kedvelsz. Kinyújtotta a kezét, és megérintette a lány ujját, amelyik még minőig a hematiton nyugodott. - Talán inkább arról, hogy mi kedvel téged. Az érintésétől elállt Becca szava. Figyelte, hogyan pislákol a tű z fénye a fiú arcán.

Hunter arcára mosoly ült, és visszahúzta a kezét. - Amikor kicsi voltam - folytatta -, anyámnak volt egy kövekkel teli doboza. Mindenféle kő volt benne. Megengedte, hogy játsszam velük. Most is játszott velük, elgondolkodva rendezgette a nála maradt köveket a csuklóján. - Amikor hatéves lettem, azt mondta, válasszam ki mindet, amelyikre szükségem lesz, mert az összes többit örökre elrakja. Megmondtam neki, hogy mind kellene, de erre azt válaszolta, hogy attól megbetegednék. - Szinte zavartan nevetgélve elfordította a fejét. - Mint a túl sok cukorka, érted? - Persze. - Fogalma sem volt róla, hogy miről beszél a fiú. Hunter mosolyogva közelebb dőlt, áthajolva a szék karfája fölött. - Ne fölényeskedj velem! A lány elpirult, és kétségbeesetten keresgélte a szavakat. - Szóval ezeket választottad? - Nem! - Visszadőlt a székébe, és a fény felé tartotta a karját. - Ezeket ott vettem, ahol a piercingjeimet csináltattam. - Észrevette, hogyan néz rá a lány, és elvigyorodott. - Csak ugratlak. Persze hogy ezeket választottam. Lehiggadt. - Vagy ahogy anya mondaná, ők választottak engem. Nevetségesnek kellett volna hangzania. De nem hangzott annak. - Mit jelent a többi kő? A tű z fénye megcsillant a fiú szemében, és aranyló szikrák táncoltak benne. - Néhány vodka ledöntésénél több kell ahhoz, hogy elmondjam. A lány szíve megugrott. Már-már azt hitte, ki akar ugrani a helyéről. A víz felől érkező szél csípte a bőrét. Érezte, ahogy oldalra dől, a karfára helyezi a súlyát. A fiú is felé hajolt, és Becca hirtelen ráébredt, hogy szemével a fiú

ajkát, állkapcsa vonalát, a nyakára rajzolt különös jeleket simogatja. Hirtelen egy kutya ugrott közéjük ugatva. Becca szíve majdnem megállt. Lábával felborította a homokba állított üdítőspoharat, az messzire gurult. A karja libabőrös lett. Casper. Megint ugatott. Utána körbeszaladt. - Mi az? - kérdezte Becca. - Mi baja? - Platz, Casper! - parancsolta Hunter. De a kutya csak ugatott, és felalá ugrált. - Mi a baj? - Becca nem tudta megparancsolni a szervezetének, hogy álljon le az adrenalintermeléssel. Idegesen vihogni kezdett. - Szeret beleugatni mások beszélgetésébe? - Nem tudom, - Hunter felállt, és a kutya fejére tette a kezét. Casper elhátrált, és a part sötétbe borult része felé fordult, majd morgott. Becca is felállt, erőltette a szemét, de semmit sem látott. Közelebb húzódott Hunterhez. - Szerinted... - Csitt! - A fiú is mereven bámult. Casper egyre csak morgott. Becca ekkor meglátta. Magas alakok jöttek végig a parton, egyenesen feléjük, még mindig jóval a legközelebbi tű zrakás mögött. Férfiak. Látta egy cigaretta parazsát. Beszélgettek, a hangjukat idesodorta a szél, de még nem lehetett kivenni a szavakat. Becca dermedten állt. Érezte a veszélyt, de nem tudta megmondani az okát. Casper körbe-körbe szaladgált körülöttük, időnként megállt és morgott. A férfiak most eléggé közel értek, hogy Becca kivehesse a tű z fényénél az arcukat. Tyler. Seth. És öt másik srác.

12. FEJEZET

B

ECCA MEGRAGADTA

HUNTER

KEZÉT,

és megperdítette a fiút. Hunter

most háttal állt a tű znek, és elég magas volt ahhoz, hogy eltakarja a

lányt. Becca tenyere izzadt, de nem engedte el a fiú kezét. A fiú sem az övét. Odahajolt a lányhoz, hogy mondjon neki valamit. Úgy nézhetett ki, mintha csókolózni készültek volna. - Ezek azok a srácok a boltból? Becca nyelt egyet, és bólintott. Kicsit lehajtotta a fejét, hogy biztos lehessen benne, nem veszik észre. - Megláttak? - kérdezte Hunter. - Nem hiszem. Casper megint morgott. - Casper!- sziszegte Hunter. - Platz! A kutya szű kölve ereszkedett a lábukhoz. - Felénk jönnek? - kérdezte Hunter. - Látod őket? A félelem erősen szorította Becca gyomrát. A nyelve mintha gumiból lett volna. - Nem látom. Nem akarta látni. Hunter magához húzta, és a háta mögé csúsztatta a kezét. Ujjai eltakarták a csupasz bőrt a lány derekán. Becca nehezen lélegzett, és felvillantotta a szemét a fiúra. - Csitt!

A fiú lehajtotta a fejét, és a lány arcához szorította az arcát. Becca egy pillanatra teljesen megfeledkezett Tylerről. Minden figyelme a testüket elválasztó két-három centiméterre összpontosult, kikeveredő lélegzetük melegére. A hátán nyugvó kéz erejére. A fiú szabad keze megtalálta a lány nyakát, ujjai kibomlott hajával játszottak. Becca arra gondolt, hogy el kellene húzódnia. El is fog. Csak még egy másodperc... Vagy legyen inkább egy perc... De ekkor Hunter megperdítette, olyan gyorsan, hogy majdnem elesett. Kezével megtartotta. A lány érezte a tű z hevét a hátán. Hunter az arcánál suttogott: - A ház felé mennek. Nem láttak meg bennünket. Keze lecsúszott a lány nyakáról. Hunter kihúzta magát, és Tyleréket követte a szemével, nem is nézett Beccára. Ez valami... kémtörténet lett volna? Becca agya nem volt képes elég gyorsan kombinálni. Csak bámult fel a fiúra, tudatában volt, hogy a szája mozog, de hang nem jött ki a torkán. A fiú keze még mindig a lány hátán volt. Ujjai öt meleg pontként tapadtak a bőrére. Becca nem akart megmozdulni. - Nem hiszem, hogy téged kerestek - szólalt meg újra Hunter. - Van itt egypár egyetemista srác - nyögte ki végre Becca. - Lehet, hogy csak a buli kedvéért jöttek. Chris mondta, hogy Tyler a mi iskolánkba járt... Chris! Ellépett Hunter mellől, és sarkon fordulva felnézett a házra. A csoport elérte a hátsó udvart, úgy látszott, hogy a grillező srácokkal beszélgetnek. Becca jobbra pillantott. A kosárlabdázók még mindig játszottak. Megragadta Hunter kezét.

- Gyerünk! Amilyen gyorsan csak bírt, keresztülsprintelt a homokon, toronyiránt a felhajtó felé. Hunter könnyedén lépést tartott vele, Casper pedig mellettük szökdécselt. - Mit csinálunk? - kérdezte a fiú. - Figyelmeztetjük Christ. Hunter megragadta a karját, és megállította. - Nem gondolhatod komolyan! Meglepte a hangszíne, csak bámult fel rá. - De... tényleg komolyan gondolom. Majdnem megölték... - Aha, hallottam. Azt is láttam, hogy veled hogy bántak a boltban. Azok a srácok nem viccelnek, Becca. - Ne vedd rossz néven - kezdte Becca, és nyakát nyújtogatva figyelte, hogy Tyler még mindig az udvaron van-e. Ott volt. - De te nem voltál ott, amikor megverték. - Micsoda, te ott voltál? Csak az idejüket vesztegették. Kiszabadította a kezét a fiúéból. - Nézd... ha nem akarsz belekeveredni, rendben van. De nekem figyelmeztetnem kell őt. Hátralépett, és megint a feljáró felé fordult. A levegő hidegebbnek tű nt most, hogy a fiú nem volt mellette. Két lépést tett, és érezte, hogy a szél felemeli a haját, mintha kigúnyolná, amiért egyedül van. De Hunter máris mellette termett. - Rendben. Megkeressük. Csak ne lepődj meg, ha megint idiótaként viselkedik. A sötétségbe burkolódzva, az átellenes irányból közelítették meg a feljárót. A levegőben sörszag terjengett, és a fél társaság sörösüveggel a kezében játszott.

Becca rögtön észrevette Drew-t, úgyhogy visszarebbent Hunter árnyékába. Christ egyáltalán nem látta. A testvéreit sem. - Becca? Megdermedt. Drew megállt a hevenyészett kosárlabdapálya szélén, és a sötétbe meredt. A labda a hóna alatt volt. A garázsból kiszű rődő fény ragyogott a zselézett haján, de az arca árnyékban maradt. Nem számított. Emlékezett a fiú arcvonásaira, barna szemének mélységére, állkapcsa vonalára. Jól nézett ki. Ez roppantul bosszantotta Beccát. Meglátta. Mit csináljon? Fusson? - Szia, Drew! - szólalt meg. - Mit csinálsz itt? Őszintén meglepettnek tű nt. Mintha csak megszabadította volna a lányt a szenvedéseitől öt héttel ezelőtt, és nem tudná elképzelni, hogy most itt mutatkozzon. - Adtam egy húszast a kidobónak - mondta Becca. - Nem kellett sorba állnom. Drew összevonta a szemöldökét, és harag ült az arcára. Mindig is az a fajta volt, aki dühbe gurul, ha összezavarodik. - Mi a pokolról beszélsz? - Vicc volt - mormogta Becca. Jól tudta: túl halkan mondta ahhoz, hogy Drew hallhassa. - Be van lőve - jegyezte meg Hunter. Az ő hangja egyáltalán nem volt halk. A jelenléte felbátorította Beccát. - Akarod, hogy odaadjam neki a köveidet? - Egyáltalán nem! - Haver, rólam beszélsz? - vetette oda Drew. Közelebb jött néhány

lépéssel. - Ki a franc vagy te? Az egyik srác káromkodni kezdett. - Istenem, Drew, mi lenne, ha játszanánk? Hunter meg sem mozdult. - A múlt hétvégén költöztem ide. Ez a te házad? Drew hunyorított, mintha csapdát érezne a kérdésben. - Aha. Utána mégis felhorkant: - Hadd találjam ki, Bex. Most őt próbálod... hm... becserkészni, mi? Néhányan a kosaras srácok közül vihogtak és fütyültek, de ketten leléptek a feljáróról, és Drew mellé álltak. Greg Connolly és Mark Durant, mindketten magasabb tesztoszteronszinttel, mint IQ-val dicsekedhettek. Megint szél támadt a víz felől, és hozott egy kis homokot is, ami csiklandozta Becca bokáját. Figyelte, hogyan méregeti Hunter az ellenfeleket. Lassan, megfontoltan nézte őket, mintha meg akarná jegyezni az arcukat. - Nyugi. - A hangja óvatos volt. - Csak kerestünk valakit. Ja, tényleg. Konkrét céllal jöttek ide. - Láttátok Chris Merricket? - hadarta el Becca. - Vagy a testvéreit? - El is felejtettem, miben utazol. - Drew arcára farkasvigyor ült, majd Hunterre pillantott. - Küldd vissza hozzánk is, ha mindannyian végeztetek. Körös-körül lepacsiztak a srácok. - Hé! - Hunter előrelépett. - Elég legyen! - Hunter! - Egy szélroham belekapott Becca hajába, és megcsókolta a nyakát. - Ne törődj vele! Nem érdemli meg. Becca sarkon fordult, és futva elindult a ház felé. Meg sem várta, hogy Hunter követi-e. Nem akarta verekedni látni őket, és a megjegyzéseiket

sem akarta tovább hallgatni. Inkább szállt volna szembe Tylerrel, mint Drew-val. Mégis érezte, hogy Hunter ott van mögötte. A válla megfeszült. Egy dolog vállat vonva hallgatni valami csaj rosszmájú beszólásait, de teljesen más dolog ugyanazt a szemetet egy sráctól hallani. Különösen, amikor Drew utánuk üvöltött: - Hé, haver! Javaslom, hogy használj gumit! Szinte futva érkezett a ház oldalsó bejáratához. - Becca! - mondta Hunter. - Becca! Várj! A lány megállt az ajtó előtt, de nem fordult meg. Valami hideg furakodott a tenyerébe. Casper orra. Az ujjait nyalogatta. A kutyáknak sosem bírt ellenállni. Félig megfordult, és megvakargatta a füle tövét. Hunter tekintete ólomsúlyként nehezedett a hátára, de most még nem volt képes ránézni. - Dögöljenek meg, mi? - jegyezte meg Becca. Ujjait belefúrta Casper bundájába. - A pokolba velük - mondta Hunter hevesen. - Legszívesebben behúztam volna neki. A lány most feltekintett. A fiú szorosan zárva tartotta az állkapcsát, és arcán enyhe pír ült. - Köszi! - mondta Becca. Hunter még mindig a feljáró felé nézett, mintha fontolgatná, hogy visszamegy, és nekiesik Drew-nak. Becca kinyújtotta a kezét. - Tessék! Kéred vissza a nyugtató hatású követ? A fiú egy pillanatra megingott. Utána megenyhült a tekintete, és rámosolygott a lányra. - Tartsd csak meg! Mögötte az egyik kosaras a pálya szélére lépett, és az udvarra bámult.

Becca egy szempillantás alatt felismerte, Drew bátyja volt. - Tyler! Hé, ember! Gyere játszani! Becca érezte, hogy a vér kiszalad az arcából. Hunter megfogta a kilincsgombot, és elfordította. - Gyere! Keressük meg Quinnt, üljünk be egy moziba, vagy valami. Becca mély levegőt vett, hogy tiltakozzon. - De meg kell találnunk... A fiú a szemét forgatva félbeszakította: - Rendben, rendben, te keresd meg Quinnt. Én majd sétálok egyet, és „figyelmeztetem” Christ, ha látom. - Úgy mondta, mintha csak arról beszélt volna, hogy önként kiviszi a szemetet. - Találkozzunk a kocsinál! Quinn a latinos kinézetűsráccal csókolózott a nappali sarkában. Nem viselkedtek valami diszkréten - a fiú keze Quinn blúza alatt matatott. Becca elfordította a tekintetét róluk. Ugyan mit kezdjen ezzel a helyzettel? Persze a nappali közepén voltak, szóval nem mintha nem mehetett volna egyszerű en oda hozzájuk. Közelebb is húzódott. Remélhetőleg Quinn megérzi az arcáról áradó hőt! De nem volt szerencséje. Amikor elég közel ért ahhoz, hogy túlkiabálja a zenét, megszólította: - Hé, Quinn! Azt hiszem, mennünk kéne! Quinn még csak le sem vált a fiú ajkáról. Egyszerű en belenyúlt a zsebébe, kivette Becca kulcsait, és odanyújtotta. Hű ha! Becca elvette a kulcsát, de habozott. Megköszörülte a torkát: - Nem akartál... izé... nálunk aludni? - Nem érdekes! - szabadult el Quinn. Arca pirult, szeme ettől világosnak tű nt. Rekedten folytatta: - Rafe majd hazavisz.

Rafe. Komolyan? A fiú motyogott valamit Quinn nyakánál, amit olyasminek lehetett értelmezni, hogy „aha, később”. De legalább a kezét kivette a lány ruhája alól. - Quinn... - Becca még mindig tétovázott. Nem akarta kínozni a barátnőjét, de nem is szerette volna itt hagyni egy olyan sráccal, akinek eltökélt szándéka volt, hogy bejut a bugyijába itt, McKayék nappalijának a kellős közepén. - Tudod egyáltalán ennek a srácnak a vezetéknevét? Quinn szeme ingerülten felvillant - talán egy kis zavar is volt benne. - Miért, Bex, te tudod Hunter másik nevét? Au! Ez talált! Becca elfordult. - Azért az egy kicsit más. Rafe felemelte a fejét, és elvigyorodott. - Gutierrez! Quinn vállon veregette. - Na tessék! - Ingerülten Beccára pillantott. - Minden rendben. Becca egy hosszú percig bámulta, majd kinyitotta a száját, hogy tovább tiltakozzon. - Csak szeretnék megbizonyosodni arról, hogy... - Jézusom, Becca! - szakadt ki Quinnből. - Van nekem anyám! Rafe Becca felé fordította a fejét, és biztosította. - Minden rendben lesz. Majd én hazaviszem. Mellette szólt, hogy színjózannak tű nt. Azon kevesek egyike volt ma este, akiken nem érzett alkoholszagot. Szexi mosolya volt, és kellemes volt hallgatni, ahogy pörgette az r-jeit. - Holnap találkozunk - kezdett búcsúzkodni Quinn. Mutatóujjával végigkövette Rafe arcának vonalát. A fiú engedelmesen odahajolt hozzá,

és megcsókolta. Becca zsebre vágta a kulcsát. - Hát, jó szórakozást! Átverekedte magát a nappaliban táncoló tömegen, és gondolatban újrajátszottá a Quinnel folytatott beszélgetést. Mintha felbosszantotta volna a barátnőjét. Lemaradt volna valamiről? Vagy Quinn csak belefeledkezett a csókba, és haragudott, amiért félbeszakította? Becca annyira elmerült a gondolataiban, hogy alig vette észre az egyik Merrick ikret, aki a hallba vezető boltív alatt állva a mellvédnek támaszkodott, kezében egy üveg vizet lóbálva. Meglehetősen unottnak tű nt, vagyis Becca biztosra vette, hogy nem tudja, Tyler és a haverjai itt vannak. - Hé - habozott -, Gabriel? A fiú félmosollyal jutalmazta, kiegyenesedett, majd közel hajolt, hogy a zene ellenére kiabálás nélkül hallani lehessen. - Nicholas. - Kellemes, meleg illata volt, mint egy lusta nyári szellőnek. Lehelete Becca állkapcsát cirógatta. - Jól szórakozol? - Itt van valahol Chris? - kérdezte Becca. Nick bólintott. - Gabriellel elmentek keresni valami ennivalót. Ez azt jelenti, hogy megint kimentek? - Itt van az a Tyler gyerek. A barátaival. Nick arcáról lehervadt a könnyed mosoly. - Hol? - Most épp kosaraznak, azt hiszem. Nick káromkodva a hallban álló asztalra tette az üveg vizét, majd a hátsó ajtó felé vezető folyosóra fordult. Becca figyelte, ahogy tesz néhány lépést. A kíváncsiság arra sarkallta, hogy kövesse, a józan esze pedig azt mondta, hogy azonnal lépjen le

ebből a házból. - Nem kellene magaddal vinned ezt? - kiáltott utána. A fiú megtorpant. Becca felé kapta a fejét. Becca felemelte az üveg vizet. - Chrisnek. Nick hunyorított, majd enyhén elmosolyodott, de a pillantása számító volt. - Most úgy teszek, mintha ezt nem is hallottam volna. Fejével a bejárat felé intett. - Neked pedig haza kellene menned. Ezzel sarkon fordult, és otthagyta. Hát persze, hogy Becca követte. De nem volt olyan buta, hogy feltű nően tegye. Várt egy percet, hogy Nick ne lássa meg. Közben bepillantott a szomszédos szobákba, hátha megtalálja Huntert. Bű ntudat mardosta, Hunter valószínű leg már visszament a kocsijához. Kivéve, ha ő is odakint volt, a ház mögött. Becca elsuhant néhány, a folyosón csókolózó pár mellett, majd az üveg tolóajtón keresztül kilépett a hátsó udvarra. Itt könnyűvolt elrejtőzni, valaki tönkretette az ajtó feletti lámpát, így összesen csak annyi fény volt, amennyit a sétaút melletti fáklyák és a grill adtak. Felerősödött a szél, cibálta Becca haját, és szúrós füstöt fújt a szemébe. Meghintáztatta a bambuszból készült, viseltes szélcsengőket is az ajtó mellett: ezek forogva csapódtak a zsaluzatnak. Rögtön észrevette a Merrick fivéreket. Feszülten álldogáltak a grill mellett, két fáklya között. Egyetlen szót sem hallott a beszélgetésükből. Hunternek vagy a kutyájának nyomát sem látta. Pár srác Becca osztályából tülekedett az ajtóban. Egymást lökdösték ki az udvarra. Becca összerezzent, és oldalt lépett. Ezzel még

mélyebbre húzódott az árnyékba. Tyler nem volt a kosárlabdapályán, de máshol sem látta. Még néhány srác jött ki az ajtón, kuncogó lányok nyomában. Túl sötét volt ahhoz, hogy bárkit felismerjen, de az egyik lány megállt, amikor meglátta. Csinos volt, de olyan közönséges módon. Becca nem ismerte fel, mindenesetre idősebbnek nézett ki a többieknél. Talán még egy egyetemista. A lány alkoholszagot árasztott, ujjai között pedig cigarettát tartott. - Hé, van tüzed? Becca gyorsan megrázta a fejét. - Nincs. Az egyik fiú visszafordult. - A pokolba, Lilah! Nem tudsz várni egy nyomorult másodpercet? Majd meggyújtod a tű znél! Lilah a szemét forgatva nézett Beccára, és közölte: - Hogy ez mekkora seggfej! - Hátravetett egy pillantást a válla felett. Fogd be, Seth! Nem dugom a tű zbe az arcomat. Seth odalépett mellé. Becca megdermedt. Seth viszont még mindig Lilah-t nézte. Mutogatni kezdett. - Akkor gyújtsd meg a grillnél! Becca a legszívesebben elfutott volna, de hová? Seth elzárta az ajtóhoz vezető utat. Nem mintha nem vághatott volna neki a homokos partnak, de akkor csak abban reménykedhetett volna, hogy elég gyors lesz. Talán túl sötét volt ahhoz, hogy Seth felismerje. Becca lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy a haja eltakarja az arcát. Lilah enyhén meglökte a fiút, majd megint Becca felé hajolt. Akkor is köszi! Becca az udvar megsötétedett tégláit tanulmányozta.

- Nincs mit! Lilah elfordult. Seth viszont nem. Becca nem mert levegőt venni. Seth sörtől és cigarettától bű zlött. Érezte bámuló tekintete súlyát. A baj előérzete úgy lógott a levegőben, mint a karambolokat közvetlenül megelőző pillanatban, amikor már tudjuk, hogy a baleset be fog következni, de nem tehetünk semmit, hogy megakadályozzuk a bekövetkezését. Biztosan fel fogja ismerni! Meglökte Setht, és futásnak eredt. Buta dolog volt. Már akkor tudta, amikor megtette. Ám a torkát páni félelem szorította, alig tudott lélegezni, és pusztán annyit akart, hogy eltű nhessen arról az udvarról. De esélye sem volt. Seth még azelőtt elkapta, hogy három métert megtett volna. Erősen megszorította a karját, és megperdítette. Becca ökölbe szorította a kezét, de amikor belenézett a fiú arcába, tovaszállt a harciassága. Seth a legszívesebben megsebesítette volna. Mint a boltban, amikor Tyler kis híján az arcába vágott egy doboz kutyaeledelt. Semmi vicc, semmi gúny, igazi, kőkemény fizikai fájdalom. Hirtelen eszébe jutott, milyen állapotban volt Chris, amikor rátalált. Erőt vett magán, és felnézett Sethre. Kimutatni a gyengeségét hiba lenne. - Engedj el! Lilah üvöltve csapkodta a srác karját. - Mi a fenét mű velsz, Seth? Seth viszont csak bámult le Beccára. - Most már emlékszem rád - mondta. - Te vagy az a kis csajszi Drew múlt havi bulijáról. Nem tudtam, hogy közéjük tartozol. Sokkal jobban is

szórakozhattunk volna! Közéjük? Hogy érthette ezt? - Vedd le rólam a kezed! - sziszegte Becca, és elszörnyedt attól, hogy a mondat végét már zihálva nyögte ki. Seth még erősebben megszorította, és egy kicsit meg is rázta. - Lilah! Hívd ide Tylert! - Hívd ide te, te idióta! Nem kaphatod csak... - Lilah! - Egy parancsoló pillantással elhallgattatta. - Közéjük tartozik. Hívd ide! A lány egyensúlyát vesztve hátralépett, majd az ajtón keresztül bemenekült a házba. Az udvar széléről páran bámulni kezdték őket, feltű nt nekik a dulakodás. De senki sem mozdult, hogy segítsen Beccának. Ekkor Chris bukkant elő a sötétből. - Ő nem tartozik közénk, Seth. Engedd el! Seth rápillantott. - Szó sem lehet róla, haver! - Beccára nézett, a szemében sötétség örvénylett. - Elegünk van a játszadozásból. Talán csak egy kis meggyőzésre van szükséged. Chris előrerontott, mintha be akarna húzni neki egyet. Seth szorítása még erősebb lett Becca karján. A fenébe is, ez fájt! Becca felüvöltött, és vadul Seth felé csapott. Seth magához rántotta. Becca csillagokat látott a fájdalomtól. - Eltöröm a karját! A szavaitól Becca megdermedt. Chris is mozdulatlanná lett, keze ökölbe szorulva lógott a törzse mellett. Az egyik iker mellé lépett. Nem olyan ruhában volt, mint az előbb, Gabrielnek kellett lennie. - Jézusom, Seth! Engedd már el! Semmi köze sincs az egészhez. Becca lábujjhegyre állt, hogy ezzel levegyen egy kis súlyt a karjáról. A

lélegzésébe nyöszörgés vegyült. Seth Gabrielre majd Chrisre pillantott. - Azt majd eldönti Tyler! Az udvar mentén sorakozó fáklyák egy pillanatra élesebben vilá-gítottak. A víz felől fújó szél meglobogtatta a lángjukat. Seth megrezzent, és Gabriel elmosolyodott. - Megijesztettelek a múltkor, mi? Seth tett felé egy lépést. Ujjai egy árnyalatnyival lazábban tartották Beccát. - Cseszd meg, Merrick! Becca visszatartotta a lélegzetét. Homok kavargott a lábánál. - Kizárt. - Gabriel szeme villogott a tű z fényénél. Elvigyorodott, kivillantva a fogait. - Ne vedd személyeskedésnek, de nem érdekel Tyler levetett cucca. Chris áthelyezte a súlyát a másik lábára. Gabriel elkapta a karját. Előrelépett, szinte félretolta az útból az öccsét. Közelebb lépett Seth-hez, be a személyes szférájába. Becca érezte Seth szorításában a fokozódó agressziót. Szavai halálos sziszegésként hangzottak, ugyanakkor Gabrielnek igaza volt: félelem bújt meg mögöttük. - Nem fogjuk megvárni az Őrzőket, te seggfej! Magunk intézünk el benneteket! rzök? Ő A fáklyák ropogva, lángokat köpködve küzdöttek a széllel. - Aha, hallottam, hogy felmondtátok az egyezséget. - Gabriel meglökte Setht. Nem erősen, de eléggé ahhoz, hogy fél lépéssel hátrébb tántorodjon tőle. - Felőlem rendben van! - folytatta. Seth haragosan bámulta, de nem tett semmit. - Nem akarok balhét, ember. Amikor Tyler ideér...

- Aha, majd kisírod magad anyucinál. - Gabriel megint meglökte. Most erősebben. Akárhányszor csak Gabriel provokálta, valamennyit engedett a szorítása. Esetleg segíthetne ebben? Becca mindent megtett, hogy a hangja könnyednek hangozzon: - Ó! Te tényleg félsz megverekedni vele. Ez olyan... édes! Hiba volt. A szorítás rögtön erősebb lett. - Fogd be a szádat, te hülye... Chris közelebb lépett, és ököllel egyenesen az arcába vágott. Seth hátrahőkölt, és majdnem elesett. Beccát is majdnem magával rántotta. A lány térde a feljáró tégláinak csapódott. A karja kicsusszant a fiú kezéből, szabad volt. Seth gyorsan magához tért. Becca igyekezett elmenekülni előle. Seth Chris után ugrott, az arcán lángolt a düh. Úgy mozgott, mint a vörös kendőt üldöző bika. Az állát leszegte, a kezét ökölbe szorította. Chris félreugrott egy ökölcsapás elől, és nagy nehezen elkerülte a másodikat is. - A pokolba, Chris! - Gabriel is visszavonult, távolabb Sethtől, és közelebb a grillhez. - Megőrültél? Chris gyomron vágta Setht. Seth összeszedte magát, és állon kapta Christ. Nem látszott erős ütésnek, de Chris a földre került tőle. Ekkor a grill mintha felrobbant volna. Lángoló parazsat hányt a levegőbe, és egy rémisztő pillanatig tű z hullott az éjszakai égboltból. A szél felkapta a tüzes szikrákat, és keresztülhajította őket az udvaron. Beccát

lenyű gözte

a

dolog

szürreális

szépsége.

Rémálomba

illő

szentjánosbogarak szurkálták a bőrét, és sercegtek a járda kövén. Hirtelen mindenütt tű z lobbant, több annál, mint amit a grill okozhatott. A fáklyák lángja megnőtt, fellobogott az égre.

Most nagyobbacska égő darabok kezdtek hullani. Lángra kaptak a ruhák. Üvöltöttek, szaladtak, menekültek a szű k udvarról a kölykök. Valaki megragadta Becca kezét, és erősen megrántotta. Fuss!

13. FEJEZET

B

ECCA A HOMOKOT TAPOSTA, IGYEKEZETT CHRIS UTÁN. Lerúgta

magáról

a szandálját, akadályozta a futásban. Elvesztette az irányérzékét

abban a pillanatban, amikor a fiú megragadta a kezét, és csak akkor vette észre, hogy nem az autókhoz tartanak, amikor meglátta a tüzes hordókat. Chris a vízhez vezette Beccát. Le, egészen a vízig. Elvonszolta a hordók mellett, míg jéghideg hullám csapott át a lány lábujjain. Becca felsikoltott, és elugrott Chris mellől. - Várj! - parancsolta Chris halkan, nyersen. Szeme előreszegeződött, a házra. Ki akarta rántani a kezét a fiú szorításából, hogy az út felé fusson. Ám ekkor észrevette, hogy Tyler fut a partra vezető dombról lefelé, Seth pedig szorosan a sarkában. Visszatartotta a lélegzetét. Chris megrántotta a kezét, ő pedig követte, mélyebbre be a vízbe, ami először csak a bokáját ölelte körül, majd a térdéig ért. Apály volt, és ilyen messze a tüzektől a víz fölött lebegő sötétség elrejtette őket. Seth és Tyler a tüzes hordók köré gyű lt csoportokat méregette. A legtöbben izgatottan beszélgettek. Az udvarról kimenekült lányok mutogatták a sebeiket olyanoknak, akiknek fogalmuk sem volt a történtekről. Fiúk beszélgettek a grill hirtelen felrobbanásáról. Becca Quinnre gondolt, aki bent lehet a házban, és fogalma sem lehet minderről. Hunter is eszébe jutott, aki valószínű leg az autójára támaszkodva, az óráját nézegeti. Vajon aggódik? Vagy egyre ingerültebb

lesz? A kövek hű vösen, megnyugtatóan csüngtek a csuklóján. Szél korbácsolta a vizet, elfedte Becca remegő lélegzetvételét. Újabb hullám ért a parthoz, és átcsapott Becca térdén. Farmere a bőréhez tapadt. Megborzongott, és igyekezett nem gondolni arra, hogy mi minden lehet ebben a vízben. - Az autókhoz kellett volna futnunk. - Suttogott, bár kizárt volt, hogy akár Tyler, akár Seth meghallja ilyen messziről. - Itt nagyobb biztonságban vagyunk. Nem fognak bejönni a vízbe. Chris rápillantott. - És el kellett csalnunk Setht az udvarról. Ennek mi köze volt bármihez? - Nem látom a bátyáidat! - Ott vannak. - Chris szeme megint a partra szegeződött. A szél Becca hajába kapott, és jeges ujját végighúzta a bőre topja által szabadon hagyott, ujjnyi széles csíkján. Megint megborzongott, és a hasa köré fonta a karját. A szélroham belekapott a hordókban lobogó tüzekbe, magasabbra csaptak a lángok. A parton álló lányok kuncogva szóródtak szét. Tyler és Seth elhúzódott a hordóktól, mintha a lángok őket keresnék. Seth a tüzek körül járkált, és a partot méregette. - Hagyd abba! Az egyik hordóban valami megreccsent és elrepedt, szikrákat és lángdarabkákat szórva a levegőbe. Setht eltalálhatta valami a karján, mert káromkodva csapott a bicepszére. Chris mosolygott, szemében felcsillant a távoli lángok fénye. - Látod? Becca látni semmit sem látott. A következő hullám majdnem a combjáig ért. Beljebb mozdultak volna? A víz hirtelen mélyebbnek tű nt,

mintha három méterrel beljebb sodródtak volna. Figyelte, hogy a hullám a part felé száguld, a hab és a törmelék, amit szállított, sokkal magasabbra ért. Seth elindult a partvonal mentén, míg Tyler a hordóknál maradt. Arcán a lángok fényével mérhetetlenül ijesztőbbnek tű nt. Becca foga vacogni kezdett, a hideg és az adrenalin együttes hatására. Chris keze még mindig az övé köré fonódott, erősen, melegen. Becca erre az érzésre összpontosított. - Mit gondolsz, mennyi ideig fognak várni? - Meg akarnak ölni bennünket. - A fiú hangja száraz, tárgyilagos volt. Pár percig még biztosan. A szél egyre csak fújt, homokot és törmeléket kavart, és belecsapta a tű zbe, ami ettől sercegni, szikrázni kezdett. A lányok küszködtek, hogy a homok ne menjen a ruhájuk alá, hozzásimultak a fiúkhoz, és a ház felé mutogattak. - Elhagyják a partot - mondta Chris. Tyler és Seth? Vagy az ikrek? Úgy látszott, senki sem csinál semmit, leszámítva azt, hogy egyesek a ház felé indultak. Chris lepillantott Beccára. Közel állt hozzá, és hangja élettelien csengett az éjszakai levegőben: - Nick mondta, hogy figyelmeztetted Tylerékre. - Akkor jó ötletnek tű nt. - A szélrohamok most vízpermetet fröcsköltek, ettől a lángok oldalra csaptak a hordókból. A következő hullám Becca farmerét a térde felett is átáztatta. A lány erősen megborzongott. Még sohasem látta a dagályt ilyen gyorsan érkezni. A buli minden vendége elhagyta a partot. Seth és Tyler most a víz szélén állt, és a sötétségbe meredt. Tyler mintha egyenesen rájuk nézett volna, de bizonyára a szél szúrta a szemét.

- Tudom, hogy odakint vagytok! - kiáltotta. Becca közelebb húzódott Chrishez, mintha ez segítene. Mögé akart bújni, elrejtőzni mögötte, és a part felé futni. Nem maradhatott sokáig mozdulatlan a jéghideg vízben. Ki akarta húzni a kezét Chriséből. De a fiú erősen fogta a kezét, és halkan, gúnyosan megszólalt: - Szóval az új sráccal vagy itt. Becca a fiú felé kapta a fejét. A fodrozódó víz a combjai körül pezsgett. - Tényleg most akarsz erről beszélni? - Csitt! - Chris figyelmeztetően a part felé pillantott. Becca megdermedt, de Tyler nyilván nem hallotta meg. - Ahogy mondtam. - Chris halkan füttyentett. - A srác nem vesztegeti az idejét. - Fogd be a szád! - Inkább a történelemprojektünkről szeretnél beszélgetni? Annyira dühítő volt! Legszívesebben behúzott volna neki egyet, de ekkor észrevette, hogy már nem didereg. A víz tulajdonképpen... melegnek tű nt! Szórakozottan végighúzta az ujjait a derekát nyaldosó hullámokon. - Azt hiszem, kezdek kihű lni - mondta. - Már nem is fázom. - Aha, kell hozzá egy kis idő. Dühítő és titokzatos. Felnézett a fiúra. - Miért nem mondod el nekem, hogy mi történik valójában, Chris? Ettől elszállt a fiú jókedve. Arckifejezése elsötétedett. Becca meglökte azzal a kezével, amelyiket a fiú fogta. - Ugyan már! - suttogta nyomatékosan. - A fenekemig vízben állok miattad! A fiú elfordította a tekintetét, végignézett a víz felett, majd levegőt vett, hogy nekifogjon.

Ám ekkor egy lövés csattanása törte meg a csendet. Becca teste hamarabb reagált, mint az agya. Térdre bukott a vízben, kihagyott a lélegzete. A víz most a nyaka körül hullámzott, de ez nem érdekelte. Az ujjai majd szétnyomták a fiú ujjait, az egész testében remegett. Ez volt a leghangosabb lövés, amit valaha hallott. Majd újra hallotta. A golyó tőle egy méterre, balra csapódott a vízbe. Sohasem látta még, hogy elsütnek egy pisztolyt, sohasem nyúlt fegyverhez. Mégis, a hang, amit a vízbe csapódó golyó adott, félreismerhetetlen volt. Tyler látványa is félreismerhetetlen volt. Immár a hullámverésben állt, és az irányukba tüzelt. - Pisztoly. Tylernek pisztolya van - motyogta Becca. - Pisztolya van, Chris. Ekkor a három tüzes hordó felrobbant. Ez most nem olyan volt, mint a grill. Ez most igazi robbanás volt, mintha valaki benzint öntött volna a tű zre. A szél ökölnyi tű zdarabokat kapott fel, és végigtáncoltatta őket a parton. Az egész partszakasz égett. Becca elvesztette szem elől Tylert és Setht. - Hé! - Chris úgy megszorította a kezét, hogy fájt. Becca hiperventilált, a saját kapkodó lélegzetétől fuldoklott. Hirtelen sű rűfüst töltötte be a levegőt. Nem tudta levenni a szemét a lángokról. Vajon maradt valaki a parton? - Hé! - Chris megrántotta, ettől megfordult. Belebámult a fiú szemébe, és látta benne a háta mögött elszabadult infernó tükörképét. Chris még mindig gyilkos erővel szorította a kezét. - Vegyél egy mély lélegzetet! Becca belélegzett, és ezzel megízlelte a tüzet. A víz visszahúzódott, mint dagálykor, az igazán nagy hullámok előtt.

Chris szemében éktelen düh csillant. - Most pedig tartsd vissza! A víz dübörögve csapódott köréjük. Lerántotta Beccát a mélybe, a hullámok alá húzta a testét. Chris még mindig fogta a kezét, Becca mégis csak pörgött a sötétségben. Elvesztette az időérzékét, az irány-érzéket. Azt sem tudta, merre van felfelé. A tüdeje nem égett, de olyan érzés volt, mintha órákat töltött volna víz alatt. Chris húzta a kezénél fogva, egyre mélyebbre, húzta keresztül a zavaros vízen. Vajon mennyi ideig tudja visszatartani a lélegzetét? Minden olyan fekete volt. Vajon Chris még mindig fogja a kezét? Teste idegennek, nehéznek tű nt, holt súlynak a súlytalanság állapotában. Mennyi idő telhetett el a legutóbbi levegővétel óta? Órák? Napok? A teste visszanyerte az ellenőrzést önmaga felett, és küzdeni kezdett a fiúval. A felszín felé tört, az oxigén felé, a szabadság felé. Vadul csapkodott maga körül, megragadta a fiút, belemart a körmeivel, és addig kapálódzott, míg az végre elengedte. Belélegzett. A tüdeje vízzel telt meg. És a világ szertefoszlott előtte.

Chris Merrick a száját csókolta. Keze a hajába mélyedt, tenyere az arcán égett. A lány teste alatt homok hullámzott, felette pedig a csillagok táncoltak, fényesen, mint a fiú szeme, amikor hátrahúzódott, hogy ránézzen. Utána megint megcsókolta, hozzá hajolt, és az arcához simult. Csókja durva volt és agresszív. A lány nyöszörögni akart, de a fiú lehelete megtöltötte a száját, a tüdejét. Meg sem tudott mozdulni.

A fiú hátrahúzódott, majd a keze a lány mellére került. Mázsás súly nehezedett a szívére. - Az isten szerelmére, Becca! - Megnyomta még egyszer. - Lélegezz! A lány megkísérelte. Vizet köhögött fel, és teleköpte magát vele. A fiú megint káromkodott, és oldalra fordította a lányt. Kijött belőle vagy egyliternyi a Chesapeake-öböl vizéből. Mire készen volt, már sikerült térdre emelkednie. Alkarja a homokba nyomódott, haja a feje körül hevert, homloka a kezére nehezedett. Chris mellette térdelt. A homok a térde alatt szürkének tű nt a holdfényben. Nem mondott semmit, de Becca hallotta a lélegzését. Érdes volt, majdhogynem remegett. Fájt belélegeznie, de a tüdeje követelte az oxigént, és nem engedte, hogy leálljon. Rekedt hangon szólalt meg: - A kocsinál kellett volna találkoznom Hunterrel. - Sokáig nem voltál magadnál. - Chris hangja ijedtnek tű nt. - Úgy is érzem magam. - Rövid szünetet tartott. - Mennyi ideig? Talán öt percig. - Beletúrt a nedves hajába. - Istenem! Elengedted a kezemet, és... - Nagyszerű ! Szóval az én hibám. Értem. Chris sokáig nem szólt semmit, Becca pedig hallgatta a lélegzetüket. A szél elcsendesedett, a levegő lágyan simogatta a bőrét. A lába még mindig a vízben volt. - Sajnálom! - mondta a fiú gyengéden. Becca oldalra fordult, majd felült a homokban. A legközelebbi fényforrás egy utcai lámpa volt úgy hat-hét méterre mögöttük. Szerencsére, a pólóját ugyanis mintha a melléhez ragasztották volna. - Hol vagyunk? - Egy kilométerre, délre a bulitól - mutatott a háta mögé Chris az ujjával. Becca látta a tű z fényét a parton. - Szeretnél elindulni?

Becca megremegett. Nem állt készen rá, hogy visszamenjen abba a házba. Még nem. Megrázta a fejét, és keresztbe fonta maga előtt a karját. - Fegyver volt nála! - Vakon lövöldözött. Nem látott bennünket. - Fegyver volt nála! A fiú bólintott, és megint a vízre nézett. - Tudom. Becca látta, ahogy a golyó a vízbe csapódott. Olyan közel volt hozzá, hogy akár meg is érinthette volna. Tyler eléggé gyű lölte Christ és a bátyjait ahhoz, hogy megölje őket. Megint megborzongott. Egy hullám kiszaladt a homokra, és átcsapott a csupasz lábán. Megint melegnek érezte, majdnem trópusinak. Szeptemberben. Oldalra fordult, de nem látta tisztán Christ a sötétben. A fiú a vizet bámulta. Egy átkozott záporra van szükségem. Szemerkélő esőre. Vagy akár csak ködre. - Csináld még egyszer! Chris nem nézett rá, de a víz megint feljebb húzódott a homokon, egy pillanatra megállt és megsimogatta Beccát, majd visszahúzódott. Becca megnyalta a száját, nem tudta, mitévő legyen. Újabb meleg hullám kavargott a lábánál, majd visszavonult a tengerbe. Chris lenyúlt a hullámverésbe, belemarkolt, és a tenyerében tartotta a vizet. Egy pillanatig így maradt, majd széttárta az ujjait, és hagyta a vizet lecsorogni. De az nem ért le a hullámokba. Lecsepegett az ujjairól, és a levegőben gőzzé vált, a szél megragadta, és magával ragadta. Becca csak ámult és bámult, legszívesebben megvizsgálta volna a fiú

kezét, hogy megkeresse benne a forralót, vagy amivel ezt mű velte. Végül meg is tette. Chris keze meleg volt, látszatra teljesen normális. Még csak nem is lett ráncos a víztől, mint az övé. - Mutasd meg még egyszer! A fiú közelebb húzódott hozzá, és most úgy merített a vízből, hogy nem engedte el Becca kezét. A víz átszivárgott egymásba kapcsolódó ujjaik között, majd a lány csuklója körül gőzzé vált, és eltű nt az éjszakában. Felemelte a tekintetét, és a fiú szemébe nézett. - Akkor... a tüzet is te csináltad? - Nem. - Szünetet tartott. - Az Gabriel volt. Egy pillanatra a lány lélegzete is elállt. - És a szél meg Nick? Chris ehhez semmit sem fű zött hozzá, csak bólintott, majd tétován a lányra nézett, mintha nem tudná, mit várjon tőle. - Hogyan? - kérdezte Becca. Chrisnek ezen egy kicsit gondolkodnia kellett. Letérdelt, és egy kört rajzolt a homokba. - Képzeld el, hogy mindenki a világon ebben a körben él - kezdte. Amikor a lány bólintott, ötágú csillagot rajzolt a körbe. - Képzeld el, hogy ez az öt pont az öt elem. - Feltételezem, hogy nem a periódusos rendszerről beszélsz. A

fiú

válaszul

elmosolyodott,

mosolyában

egy

szilánknyi

megkönnyebbülés csillogott. - Hát, nem. - Szóval tű z, víz, levegő, föld... - Beccának hirtelen arra az estére kellett gondolnia, amikor elfutott a házuktól, és a fűa lábai köré fonódott. - A föld Michael, ugye? - Aha.

Becca Chris csillagára mutatott. - De ennek öt ága van! - Az ötödik elem a lélek. - Felpillantott; nedves haja a homlokába hullott. Becca bizonyára összeráncolhatta a szemöldökét, mert a fiú a mellkasára ütött, és tovább magyarázta: - Lélek. Csi. Élet. Becca most megértette. - Érezd az erőt, Luke! - Pontosan. Az ötödik egy olyan... mindenes. Mindennel összefüggésben áll... vagy legalábbis ezt mondják. - Ezt mondják? - visszhangozta a lány. - Sohasem találkoztunk eggyel sem. - Chris elvigyorodott. - Ami tulajdonképpen jó dolog. - Mielőtt a lány ezt kétségbe vonhatta volna, Chris lenézett, és végighúzta a kezét az egész kör fölött. - Ha a földön mindenki ebbe a körben található, láthatod, hogy némelyek közel esnek a csillag csúcsaihoz, mások nagyon messze. Ha valaki a levegő és a víz közé esik, talán felnőtt korára érteni fog egy kicsit a vitorlás hajókhoz. Aki pedig a tű z és a föld közé, az... A pokolba is, nem tudom, vulkánokat fog tanulmányozni, vagy ilyesmi. Beccának eszébe jutott Hunter története az anyjáról. Hogy menynyire vonzódott a köveihez. Ez most azt jelentené, hogy ő Chris „föld” pontjához esik közel? - Tyler és Seth olyan, mint ti, ugye? - Igen. Nem ilyen erősek, de... igen. - Ujjával a csillagra mutatott: - Seth a föld pontja felé esik, közel a csúcshoz, de nem egészen a csúcsra. Erőt tud meríteni a talajból, amin áll, ezért kellett elcsalnunk a téglaborítású hátsó udvarról. Beccának eszébe jutott, micsoda sérüléseket szenvedett Chris aznap este az iskola mögött, amikor meglátta, hogy verekszik. Egy betonburkolatú parkoló kellős közepén.

- És Tyler? - Valahova a Tű z közelébe esik. - Chris röviden, szárazon felnevetett. Valószínű leg ezért járkál fegyverrel. - Sok... olyan ember van, mint ti? - Mindenki olyan, mint mi, Becca. Emberek vagyunk. Mindannyian a körön belül vagyunk. A bátyáim és én csak éppen... egy- egy csúcsra esünk. Becca merített a tenyerével egy marék vizet, és átengedte az ujjai között. Belehullott a hullámba, semmi természetfeletti sem történt. Ezután kajánul Chrisre pillantott. - Nem mindenki olyan, mint ti, Chris. A fiú felsóhajtott. - Igaz. De sokan vannak hozzánk hasonlók. Egész közösségek minden városban, csak kérdezd meg Michaelt! - Minden városban? Egész közösségek, amelyek képesek uralni az elemeket? De hisz ez... - Nem mindenki képes uralni az elemeket - mondta Chris kissé keserű hangon. - Ahogy mondtam, van aki csak valamiféle kötődéssel születik. Csak a legerősebb kapcsolattal rendelkező emberek tudják ténylegesen uralni... Istenem, még saját magamat is un- tatom! - Letörölte a rajzot a homokról. Becca karon ragadta. - Nem! Én tudtam, hogy... Chris felnézett. Arcuk egészen közel volt egymáshoz. - Mit tudtál? - Valamit - bizonytalanodott el a lány. - Tudtam... valamit. A fiú mozdulatlan maradt. A lány hirtelen meghallotta a saját szívverését, megérezte a homok és a tű z illatát a bőrén. Hirtelen egy nedves nyelv nyalta meg az arcát, hideg orr nyomódott a

fülébe, és a keze valami szőröshöz ért. Hátrahőkölt, és eltolta a kutya pofáját az arcától. - Casper! - kiáltotta. - Ismered ezt a kutyát? - kérdezte Chris. Becca addig vakargatta Caspert a füle mögött, amíg meg nem hallotta elégedett morgását. - Igen, ő... - Az enyém. Becca megperdült. Hunter három méterre állt tőle, ott, ahol a fűés a homok találkozott.

14. FEJEZET

T

E JÓ ÉG, HISZ EGY ÓRÁVAL EZELŐTT még

azért érzett bű ntudatot, mert

Hunterrel jött a buliba. Most pedig azért, mert Chrisszel ül itt a

parton. Nem a parton ülsz, te idióta! Pont most húzott ki a vízből, és mesterséges lélegeztetést végzett rajtad. Becca leseperte a homokot az arcáról, és felpillantott Hunterre. Innen is hallotta a lélegzetét - egy kicsit gyors volt, mintha futott volna, vagy mérges lenne de az arckifejezését nem tudta kivenni. Fogalma sem volt, mit mondjon. - Szia! - próbálkozott egy köszönéssel. - Jól vagy? - Ö... nagyjából. - A kérdés csapda volt. A mellette ülő fiúra mutatott: Megtaláltam Christ. Chris felhorkant, de Becca nem tudhatta, Hunter elmosolyodott-e ezen, mert nem látta. Casper a kezét szimatolta, így megint megsimogatta; hálás volt az ürügyért, hogy megint lefelé nézhet. Chris kinyilatkoztatása után ez az egész pillanat most valószerű tlennek tű nt. Nem: ez az egész pillanat egyszerű en csak kínos volt. - Hogy találtál meg bennünket? - kérdezte Chris. Hangja nem csengett túl barátságosan, az arckifejezését árnyékok fedték. Még mindig félig a vízben ült Becca mellett. A lány érezte, ahogy a hullám megint megnyalja az ujjait. Kirántotta a kezét a vízből. Chris elmosolyodott. - Ó, bocsánat! - Hunter meredtem bámult Chrisre. - Félbeszakítottam

valamit? - Aha. - A víz feljebb kúszott a parton, melegen kavargott Becca két térdei közt. Az isten szerelmére! - Ne csináld már! - morogta Becca, és igyekezett szilárdan megállni a nedves homokon. Feje kicsit forgott, mintha a füle tele lett volna tengervízzel. Hunter előrelépett, hogy segítsen, épp abban a pillanatban, amikor Chris is felpattant, ugyanezért. Egy másodpercig mindketten fogták, az agresszió szikrái villámként csapkodtak közöttük. Aztán Chris elengedte, és hátralépett, mintha mi sem történt volna. Hunter keze Becca karján maradt, határozottan, szilárdan fogta. Az ujjai melegek voltak, és most, hogy Becca nem a vízben ült, ráébredt, milyen hideg az éjszakai levegő. Hunter még mindig Christ bámulta. Becca úgy érezte, tennie kell valamit, hogy össze ne ugorjanak. - Tényleg, hogy találtál meg minket? - kérdezte. Hunter nagy levegőt vett, de aztán csak a fejét rázta. - Csuromvizes vagy, és hideg van. Menjünk! Becca követte volna a fűfelé, de Chris lemaradt tőlük. - A parton kellene maradnunk - állapította meg. Talán úgy gondolja, hogy még mindig veszélyben vannak? A lány szeme rávillant. Chris a lány lábára mutatott. - Nincs cipőd. Tényleg. Így hát elindultak. Hunter egész közel maradt hozzá, a karjánál fogva támogatta, bár Becca most inkább a fiú testének melege miatt maradt a közelében, nem azért, mert segítségre lett volna szüksége. Chris a

hullámverésben lépdelt, a lépteivel felcsapta a vizet. Casper előttük szökdelt, ki-be ugrált a vízből, néhány lépésenként megfordult. - Nem jöttél az autóhoz - kezdte Hunter. - A tied még mindig ott volt, vagyis tudtam, hogy nem ültettél fel. Bementem, hogy megkeresselek... - Nem az ő kocsijával jöttél? - élénkült fel Chris, és lehetetlen volt nem észrevenni, mennyire érdeklődő lett hirtelen a hangja. Hunter rá sem hederített. - Megtaláltam Quinnt. Azt mondta, elvetted tőle a kulcsodat. Valaki más azt mondta, hogy látott hátul kimenni. Mire odaértem, láttam, hogy a szél a tüzeshordókat borogatja... - Megtorpant, Chrisre bámult, aki a vizet taposta, és minden egyes lépését hangos loccsanás kísérte. - Az isten szerelmére, hány éves vagy, hat? Nem tudnál a parton menni? - Kapd be, te punk! Hideg van. Tényleg hideg volt. Becca karba tette és magához szorította mindkét kezét, és igyekezett nem dideregni. Hunter csak sóhajtott, és valamivel közelebb húzódott hozzá. - Láttam azt a Tyler srácot. Hallottam a pisztolylövéseket. Láttam, hogy a víz felé céloz, és tudtam, hogy te lehetsz ott. - Honnan? A holdfény megcsillant a szemöldökén sorakozó gyűrűkön. Halkan beszélt, Becca éppen csak hogy hallotta. - Mert láttam, mit művelt veled a boltban. A lány semmit sem válaszolt. Már nem csak a levegő miatt fázott. - Szóval - folytatta Hunter követtem az áradó víz irányát, és megmondtam Caspernek, hogy keressen meg. - Szünetet tartott, és Beccának feltűnt, milyen furcsán mondta mindezt. Mintha arra számított volna, hogy a holttestét találja meg. - Azt hiszem, hívnunk kellene a zsarukat. - Spicli! - vágta a fejéhez Chris.

Hunter Chris felé pillantott. - Kapd be, te punk! - gúnyolódott. - Nem érdekelsz. Chris lehajolt, és kihúzott egy botot a hullámverésből. Beccának fogalma sem volt, hogyan vehette észre. Chris füttyentett Caspernek, és elhajította a botot. A kutya előrevágtázott, mancsával tocsogva a nedves homokon. - Szerinted nem kellene a rendőrséget hívni? - kérdezte Becca. - És mit mondunk nekik? - A sötétség elrejtette az arckifejezését, de a gúny tisztán hallatszott a hangjában. Becca már látta a tüzeket a Drew-ék háza mögötti partszakaszon. A lángok kis, parázsló halmokká estek össze, alig pislákoltak a víz felől szállingózó szellőben. A parton senki sem maradt az ott szórakozó kölykök közül. Becca felnézett Hunterre. - Szerinted biztonságos visszamenni? - Tyler és a haverjai elmentek. Észak felé, amerről jöttek. Amikor Casper visszahozta a botot, Chris megint elhajította. A bot pörögve tűnt el a sötétben. Hunter megszólalt: - Casper! Hier! Fuss! A kutya abbahagyta a bot üldözését, és Hunter mellett termett. Chris komoran méregette Huntert. - Ünneprontó! Hunter egyenesen visszanézett rá. Hangja színtelen volt. - Mit akarnak ezek a srácok tőled? - Mit érdekel az téged? - Egyértelmű, hogy veled akarnak lerendezni valamit, és Beccán töltik ki a mérgüket. Az isten szerelmére, az a srác élesre töltött lőfegyvert

hozott a buliba! - Élesre töltött lőfegyver? - kérdezett vissza hitetlenkedve Chris. - Jézusom! Ugye nem vagy zsaru? Hunter egy kicsit megrezzent. - Nem. Becca a halott nagybácsira gondolt, a kutyás rendőrtisztre. Kíváncsi lett volna, vajon a fiú apja is rendőr volt-e. - Feljelenthetnénk Tylert, amiért fegyver volt nála? - kérdezte. - Elmúlt tizennyolc éves - mondta Chris. - Valószínűleg legálisan tartja. - De az nem legális, hogy rám lövöldöz vele! - csattant fel Becca. Chris megrázta a fejét. Hangja most fáradtan csengett: - Ne akard, hogy rád szálljanak, Becca! Ne akard, hogy felfigyeljenek rád! Csak maradj távol tőlük, és nem lesz semmi bajod. - Mint ahogy neked se lett? - vetette oda Hunter. Chris Hunter felé fordult, csobbant egyet a víz, ahogy megállt. Magas hullám söpört végig a homokon, majdnem addig ért, ahol Becca lépkedett. - Ez mi a fenét jelentsen? - Nézz tükörbe, és biztosra veszem, hogy meg fogod érteni. Chris elindult kifelé a hullámverésből. Becca közéjük ugrott, és feltartotta a kezét. - Álljatok meg! Megálltak. Becca még mindig érezte a tengervíz ízét a nyelvén. - Mind a ketten! Hagyjátok abba! Becca végignézett a partszakaszon. Egy háznyira voltak a bulitól. Még mindig szólt a zene Drew-ék házából, és Becca már ki tudta venni a hátsó udvaron bolondozó vendégeket. Semmi veszély. Semmi dráma. Az egész éjszakát mintha csak képzelte volna.

Ám a torka égett és érdes volt. A tengervíztől nedves bőréhez tapadt a ruhája. A víz alatti kirándulást nem csak képzelte. Esze ágában sem volt megint keresztülmenni Drew-ék házán. Átvághattak volna a házak között, az autókhoz. De ezt megtehette egyedül is. Elhúzta a karját Huntertől. - Hazamegyek. A fiú követte. - Hadd vigyelek haza! A fű kellemesen puha volt a talpa alatt, de az út melletti kavicsoktól semmi jót sem várt. Megrázta a fejét. - Hogy elmagyarázhassam anyámnak, miért vagyok csuromvizes, azon kívül, hogy a kocsimat is elvesztettem? - Rendbe hozhatod magadat nálunk - szólalt meg Chris a hátuk mögött. - Aha, persze! - vakkantott Hunter. Már vezette is el a lányt. - Komolyan mondom - kiáltott utánuk Chris. - Nálunk senkit sem érdekel, ha hazaviszem. Te elmondhatod ugyanezt? Becca erre megállt és hátrafordult. Hunter összeszorított állkapoccsal meredt Chrisre, de nem szólt semmit. Az anyjával és a nagyszüleivel élt együtt. Két tűz között. Becca Chrisre nézett. A fiú szeme sötéten szegeződött a lányra. - Jöhetsz. Ha akarsz. Becca elbizonytalanodott. - Nem lesznek otthon a bátyáid? - Michael otthon lesz. Fogalmam sincs, hogy az ikrek hazamentek-e már. Hazugság lett volna, ha Becca azt állítja, hogy nem ez késztette beleegyezésre. Ha másért nem, hát azért, hogy kettesben tölthessen

vele negyedórát. Hogy feltehesse azt a rengeteg kérdést, ami az elméjét nyomasztotta. - Te tényleg fontolóra veszed ezt? - kérdezte Hunter. A lány ránézett, és forróságot érzett az arcán. Boldog volt, hogy az árnyékok elrejtették. - Nem jelent semmit. Én csak... az anyám... - Hűha, köszi - vetette közbe Chris. - Nem úgy értettem. - Megsimogatta a köveket a csuklója körül, majd a szempillája alól Hunterre nézett. - Kéred ezeket vissza? Most Chris hallgatott el. Becca érezte a tekintetét a csuklóján, a karkötőkön, amiket nyilvánvalóan Huntertől kapott. Az arca még forróbb lett. Hunter lenézett rá, és elmosolyodott. Kedvesen, bensőségesen. - Majd ha már úgy érzed, nincs rájuk szükséged. Ekkor megperdült, és megint Chrisre meredt. - Ide figyelj, ha megint bajba kevered... - Akkor mi lesz? Élesre töltött fegyvert fogsz rám? - A fenébe is, tudod mi vagy te? Egy... Becca nem maradt ott, hogy meghallgassa a folytatást. A szemét az ég felé fordítva megfordult, és átvágott a füvön a kocsija felé.

15. FEJEZET

C

HRIS ÉRDEKLŐ DVE FIGYELTE BECCÁT, amint

tétován a zárba illeszti a

kocsikulcsot. A bulin berúgott, nem? És utána majdnem meg is

fulladt. Kinyújtotta a kezét, és elvette tőle a kulcsot. - Jól vagyok - mondta a lány. Nem mintha Chrisnek kedve lett volna kipróbálni, hogy tényleg jól vane. - Látom! Az az új kölyök még mindig a közelben állva figyelte párbeszédüket. - Még mindig azt hiszem, hogy haza kellene vigyelek - szólt közbe Hunter. - Vagy legalább utánad mehetnék. Chris csak egyféleképpen tudta elképzelni, hogy ez a srác velük jön: eszméletlenül, a csomagtartóban. Fogcsikorgatva összpontosított, hogy kinyissa a lány kocsijának ajtaját. Becca otthagyta nála a kulcsot, és a kocsi másik oldala felé indult. - Jól vagyok, Hunter. - Habozott. - Chris rendes srác. Aha. Nesze neked, kutyuska! Chris jól megrántotta az ajtót, ami ezúttal engedett. Becca egy pillanatra elgondolkodott, mielőtt beszállt volna a kocsiba. A füle mögé simított egy hajtincset. - Köszönöm, hogy elhívtál - fordult Hunterhez. - Jól szórakoztam. Úgy értem, a lövöldözésig. Chris beült a vezetőülésbe, és becsapta az ajtót. Nem tartotta szükségesnek, hogy végighallgassa, ahogy telefonszámot cserélnek.

Becca mégis szinte azonnal becsusszant mellé az ülésre, és be is csapta maga mögött az ajtót. Amikor Chris elindította a motort, Becca felcsavarta a fűtést. A kocsi tiltakozva fújt hideg levegőt az utastérbe, de a lány addig csapkodta a szabályozót, amíg végre megadta magát. Odanyomta a kezét a fúvókákhoz, remegett, és vacogó fogai között sziszegve lélegzett. Chris a műszerfal órájára pillantott. Alig volt tíz. A víz a lány bőrén beszélt Chrishez, csalogatta, hogy nyújtsa ki a kezét, és húzza végig az ujját a lány csuklóján. Ahol azok a nyavalyás köves karkötők lógtak. Mindkét kezével a kormányt szorította. - Mi a baj? - kérdezte a lány. - Nincs több beszólásod? A fiú sokáig hallgatott, azután rápillantott. - Nem akartam betolakodni a randidra. A lány nem nézett rá, de utánozta a hanghordozását: - Nem randi volt. - Jó! Rendben. - Nézd, ha ilyen unalmas leszel... - Nem leszek. - Szünetet tartott. Lehet, hogy tényleg unalmas volt. Felejtsd el! A lány mintha elhúzódott volna tőle. Hallotta ahogy felsóhajt, lágyan kilélegzik. A vállait leengedte, összehúzta magát a hideg miatt. Vagy miatta? - Köszi - mondta. - Amiért nem mondtad el neki, amit meséltem. A lány felnézett. - Azt hitted, elmondom? Fogalma sem volt. Még soha senkinek sem beszélt erről. Bensőséges és jelentőségteljes pillanatot éltek át együtt a hullámverésben térdelve, amikor a víz átfolyt a kezük között. A víz kedvelte a lányt. Chris

legszívesebben visszavonszolta volna a partra, és újra átélte volna vele ezt. Ez egy kicsit meg is ijesztette. Mintha elszabadított volna valamit, amit képtelen lesz uralni. Nagy jelentőséget tulajdonított neki, de vajon a lány is? Vállat vont, és kiseperte vizes haját a szeméből. - Köszi - mondta a lány. - Hogy kihúztál a vízből. És mindent, amit tettél. A fiú szája szegletében mosoly bujkált. - Tartoztam neked ennyivel. - Azt hiszem, jobb lett volna elfogadnom a készpénzt. A fiú halkan felnevetett, de aztán megint csend ereszkedett közéjük. Rápillantott a lányra. Ez hiba volt. A nedves blúz a bőrére tapadt, és a szembejövő autók fényszórója megvilágította a teste körvonalait. Visszakapta a tekintetét az útra. - Ha nem bánod... talán jobb lenne, ha Michael nem szerezne tudomást a fegyverről. Michael ijedtében a nadrágjába csinálna, ha hallana a dologról - főleg, ha azt is megtudná, hogy Becca is ott volt. - Persze - válaszolta a lány. Chris habozott. - Talán jobb lenne, ha Michael egyáltalán semmiről sem tudna. Megérezte magán a lány pillantását, és minden erejével azon volt, hogy a saját tekintetét a sötét úttesten tartsa. A lány válaszokat akart. Nem is hibáztatta. Ha egy Tyler-féle idióta őrá lövöldözött volna Becca miatt, akkor ő most valószínűleg nem ülne itt olyan türelmesen, mint a lány. Most tűnt fel neki, hogy Becca még mindig remeg. Vajon a hideg

miatt? Jól tenné, ha kinyújtaná a kezét, és megérintené? Eszébe jutott, hogyan csattant rá a lány a menzán. Szavai az agyába vésődtek. Egyre csak arra kellett gondolnia, milyen érzés volt kezében tartani a kezét, mellette térdelni a vízben. Vagy hogy milyen lágyak voltak az ajkai. Mármint amikor mesterséges lélegeztetést végeztél rajta? Perverz disznó! - Nézd! - Chris megköszörülte a torkát. Karját a kocsiajtón pihentette. Ujjai találtak egy lyukat a kárpiton, azt piszkálta. - Ez a dolog Tylerrel... elég régre nyúlik vissza. - Milyen régre? Nem kellene elmondania neki. Tyler jelenléte és a verekedések ellenére ezt a települést biztonságosnak lehetett nevezni. Megkockáztatni azt, hogy leleplezik őket - márpedig egy kívülállónak el-mondani ilyesmit mindenképp kockázatot jelentett -, egyértelműen hiba lenne. Ekkor eszébe jutott Tyler figyelmeztetése az Ő rzőkről. Lehet, hogy még sincsenek itt olyan biztonságban. Ne gondolkozz ennyit! Azt fogja hinni, őrült vagy! - Elég régre - válaszolta. - A szüleim négyéves koromban költöztek ide. Michael tizenegy volt. Új srácként kezdett a felső tagozatban. Szünetet tartott, és Becca felé pillantott. - Ez nehéz kor az... ö... olyanoknak, mint mi. Kezdenek dolgok történni, tudod... - Szóval a pubertással tesztek szert a képességeitekre? - Képességek. - Jó ég, ez nevetségesnek hangzott. Mintha a lány azt várná, hogy mindjárt bejelenti, uszonya van, és tud beszélni a tengeri élőlényekkel. - Nem olyan, mint a filmekben. Nem álmodott földrengésekről, mielőtt arra ébredt volna, hogy kettévált a ház, vagy ilyesmi. Inkább arról van szó, hogy az elemed hív... azt hiszem, úgy

mondanám, hogy beszél hozzád... - Elhallgatott, és megint a lányra pillantott. Újabb

hiba!

Utcai

lámpák

sora

mellett

gördültek

el,

ezek

neonreklámmá varázsolták a lány testét. Bekapcs. Kikapcs. Nyelt egyet, és visszanézett az útra. - Michael gyűlölte az iskolát. Túl sok volt a fal, legszívesebben állandóan odakint lett volna. Előfordult, hogy éjjel kisurrant a házból, és az udvaron aludt. Meg ilyesmi. - Néha nehezére esett összerakni ezeket az emlékeket, négyéves énje akkor még nem értett mindent, ami mostanra már világossá vált. - A szüleim természetesen tudták, min megy keresztül - folytatta. Különösen az apám. Apa is föld volt, tőle származott a kertészeti vállalkozás ötlete. Ám a város új volt nekik, az üzlet épp csak beindult, az ikrek és én még egész kicsik voltunk, nem volt túl sok idejük. És nem tudták, hogy Michael tiszta elementál, legalábbis akkoriban nem. Elérték a közlekedési lámpákat a Ritchie Highwayen. Megint Beccára pillantott. A lány türelmes arckifejezéssel figyelte. - Így nevezitek magatokat? Elementálok? - Nem igazán nevezzük magunkat sehogy... - Vállat vonva visszanézett az útra. A lány úgy beszél róla, mintha ez valami csodálatra méltó dolog lenne. Érezte, hogy elpirul. - De egyébként igen. Becca egy kicsit összevonta a szemöldökét, de ez még mindig százszor jobb volt, mintha kinevette volna. - Az apád eleme a föld volt, tehát ez nem örökletes? Várjunk csak! A lányt mintha tényleg lenyűgözte volna ez az egész. Megint ránézett. - De igen. Olyasmi ez, mint hogy a barna szemű szülőknek lehet kék

szemű gyereke, csak éppen öt különböző... hogy is nevezik? - Jobban kellett volna figyelnie biológiaórán. - ...Allelomorf gén létezik - fejezte be. - Vagyis annak ellenére, hogy apa és anya föld és levegő volt, mi mindannyian különbözőek vagyunk. - Vagyis az ikrek nem igazán egypetéjűek. Chris mosolyt villantott rá. - Családi vita tárgya. - A lány megint ráncolni kezdte a homlokát, úgyhogy

Chris

ajkáról

lehervadt

a

mosoly.

-

Mármint

hogy

természetesnek nevezhetsz-e bennünket, vagy... vagy nem. A lány szeme tágra nyílt az utastér sötétjében. - Vagy természetfelettinek. Chris visszanézett az útra. A lány megint bámulta. Érezte magán a kutató tekintetét. Legszívesebben elbújt volna a pillantása elől. Becca megköszörülte a torkát, és Chris most azon tűnődött, vajon arra fogja-e kérni, hogy álljon félre, hadd szálljon ki. A lány azonban így szólt. - Tylerről kezdtél mesélni. Chris bólintott. - A szüleim azért költöztek ide, hogy közelebb legyenek a magunkfajtákhoz. Az ő szüleik farmerek voltak, így ők az isten háta mögött nevelkedtek, és azt akarták, hogy mi közelebb lehessünk a saját fajtánkhoz. De annak nem voltak tudatában, hogy Michael milyen erős lesz. És mielőtt elrejthették volna, az egész közösség megtudta. - De... én azt hittem, hogy jó dolog az, ha valaki a csillag egyik csúcsára esik. Vagyis figyelt. - Erős dolog. Túl erős. - Szünetet tartott. Elgondolkozott, vajon hogyan fogadja a lány azt, ami most következik. - Amik mi vagyunk, az... nagyon veszélyes lehet.

- Ezt már megértettem. Chris mély levegőt vett. Gabriel tegnap esti villámcsapására gondolt. Még mindig érezte a megperzselt föld szagát, a robbanás hevét a bőrén. - Veszélyesebb, mint sejtenéd. A lány egy pillanatig hallgatott. Chris szinte érezte, ahogy gondolkodik. Pontosan... mennyire veszélyes? - Az elemek nem mindig akarnak engedelmeskedni. Könnyű elindítani valamit, amit aztán nem tudunk megállítani. - Szabad keze ökölbe szorult. Elveszítette a lányt a hullámok közt, amikor a víz semmi másra sem koncentrált, csak a pusztításra. Majdnem vízbe fojtotta. - Nem értem. Itt volt az idő, hogy abbahagyja a mellébeszélést. - Meg tudunk ölni valakit, Becca. Anélkül, hogy akarnánk. Nem olyan egyszerű a dolog, hogy az uralmunk alatt áll a víz, vagy a levegő, vagy bármi. Gabriel erőt tud meríteni a napsütésből, hogy szénné égessen valakit fényes nappal. Ha Nicket felingerlik, véletlenül megfojthat valakit. Lehet, hogy Michaelnek rossz napja van, és akkor előfordulhat, hogy fák fordulnak ki tövestül a... Elhallgatott. A lány arcán páni félelem ült. - Az elemek feletti uralmat csak bizonyos életkorban érjük el - folytatta visszafogottabb hangon. - Idő kell hozzá és sok gyakorlás. Egyikben sem bővelkedtem, de az utóbbi időben mintha gyorstalpaló tanfolyamra járnék. Levegőt vett, és a fogai között fújta ki. - Tizenegy éves voltam, amikor a szüleim meghaltak. Ő k voltak a legközelebb ahhoz, amit a tanárainknak lehetne nevezni. - De Tyler és Seth... ők is olyanok, mint ti! - vetette ellen a lány. Chris megrázta a fejét. - Nem olyanok, mint mi. Ő k nem jelentenek kockázatot. Csak mi.

- Mint amikor... vizet adtam neked. Ott hevertél öntudatlanul a parkolóban, és hirtelen harcolni kezdtél. Erre a lányra nézett, a tekintetük találkozott. - Igen. - A hangja nyers volt. - Vagy amikor ránk lőttek. A lány elfordította a tekintetét, kinézett a szélvédőn, és Chris pontosan tudta, hogy most összeáll benne a kép. De hülye vagy! Semmit sem kellett volna elmondania mindebből. - Veszélyben vagyok? - kérdezte a lány. - Ebben a pillanatban is? Chris megrázta a fejét. Nem hallott félelmet a lány hangjában, mégis úgy érezte magát, mint egy elmebeteg. Becca megköszörülte a torkát. - Szóval Michael esetében... miért érdekelte a többieket, hogy ő... tiszta elementál? Mert elvileg nem hagyhatnak bennünket élni. - A lány semmit sem mondott, úgyhogy Chris folytatta, hogy ne kelljen úgy ülniük, hogy ez a mondat lóg a levegőben. - A legendák szerint a tiszta elementálok egykor uralkodtak a többieken. És állítólag az nem volt túl jó időszak. Területszerző háborúk, felkelések, lázadások voltak, amit csak akarsz. Ha végigtekintesz a természeti csapások történetén, szinte biztos, hogy mindegyik egy elementálháború idejére esett. - Mint a... szökőár és... - Gondold csak tovább! Mi a helyzet a nagy chicagói tűzvésszel? Beccára pillantott. - Vagy a spanyolnáthával? - Betegségeket is tudtok terjeszteni? - Nick uralja a levegőt. Ideértve a levegőben lévő dolgokat is. - Szent ég! - A lány megint kifelé bámult a szélvédőn. - Kezdett minden elszabadulni. Ezért úgy száz évvel ezelőtt a legerősebbek egy csoportja összeállt, és egyfajta rendfenntartásba

fogott, azzal a céllal, hogy megfékezzék a tiszta elementálokat. Nem olyanok, mint a zsaruk. Mi mindannyian igyekszünk elkerülni őket. - Ők az Őrzők? Chris hirtelen felé fordult. - Hol hallottál erről? - Tylertől. Azt mondta, értesítette őket. Aztán Seth is mondta, kint az udvaron. - Az Őrzők azok, akik a csillag ötödik csúcsán születtek. Ők az összes elemet uralják. Az ilyesmi nagyon ritka, mint valami genetikai lottónyeremény. Jelenteni kell azokat a gyerekeket, akikből tiszta elementálok lehetnek, és ugyanígy jelenteni kell azokat is, akikből Ötödik válhat. Becca szeme megint tágra nyílt. - Az akkor jó sok halott kölyök! - Nem ölik meg az Ötödikeket. Nyomon követik őket, hogy lássák, szert tesznek-e a teljes hatalomra, majd kiképzik őket. - Kiképzik? Mire? - Hogy megöljék a tiszta elementálokat. Becca halkan füttyentett a foga között. - Jó ég! Chris visszanézett az útra. - Amikor Michael úgy tizenhárom éves lett, Tyler szülei azt mondták a mi szüleinknek, hogy értesíteni fogják az Őrzőket. Hogy át kell adniuk Michaelt. A lány szaggatottan lélegzett. Megijesztette volna? - Hogy... - Úgy hangzott, mintha kezdett volna benne összeállni a dolog. - És miért nem adták át? - Először is, mindenki kedvelte a szüléimet. Anya és apa jó ember volt. De nem mindenki érezte így. A többiek zaklatni kezdtek bennünket. A

felnőttek némelyike fenyegetni kezdte a szüleinket. Chris megint a szélvédőn bámult kifelé. Neheztelést érzett a saját hangjában. Michael járt akkoriban a legrosszabbul. Ellenállást akart tanúsítani, de a szülei erről hallani sem akartak. „Hagyj időt a dolognak!” - mondogatta apjuk. „A düh és az agresszió a bizonytalanságból születik.” Michael ezt nem szívesen hallotta. Az agresszióról szóló beszélge-tések... Chris még mindig emlékezett a veszekedésekre, amelyeket legidősebb bátyja az apjukkal folytatott. Egészen hasonlóak voltak, gondolta hirtelen, mint a Michael és Gabriel között mostanában folyó veszekedések. - A szüleim beletörődtek. Úgy értem, két tűz közé szorultak, amíg csak fenyegetőznek, addig senki sem öli meg Michaelt, gondolták. Szerintem el akartak költözni, de... tudod, megrémültek. Ha elköltözünk, vajon a szomszédjaink nem küldik utánunk az rŐzőket? Ez hónapokig folyt. - Megrázta a fejét. - Évekig. - De miért nem értesítette végül senki az Ő rzőket? Miért csak fenyegetőztek? - Ismered azt a helyzetet, amikor zaklatnak az iskolában, szólsz egy tanárnak, és aztán a tanár veled, a probléma okozójával kezd el kiabálni? Becca töprengve nézett ki a szélvédőn. - Persze. Valami a lány hangjában megragadta Chris figyelmét. Megfeledkezett Dunleavy cetlijéről. Micsoda idióta az a srác! Vajon ezt most magára vette Becca? - Mit nézel? - Becca belesimult az ülésbe, és összefonta a karját a melle előtt. Chris elkapta a tekintetét, újra az utat bámulta. Jézusom, most

biztosan azt gondolja róla, hogy perverz! - Nos, amikor eljönnek az Ő rzők, nem csak a bevádoltakat vizsgálják meg. Megvizsgálják a vádlókat is. - Féltek feladni benneteket. - Aha. Amikor pedig iskolába kerültünk, Tyler, Seth és a többiek elkezdtek piszkálni bennünket. - A lány felé pillantott. - Rettenetes volt. Így hát ellenálltunk, majd bajba kerültünk, amiért ellenálltunk, és ettől csak még jobban gyűlöltük őket... - Értem. Nem értette. Nem igazán. Látott egy verekedést. Ugyan mit tudhat a tehetetlenség érzéséről? Megmentette a bőrödet. Chris beletúrt a hajába, megint kifésülte a nedves tincseket a szeméből. - A szüleim egyezséget ajánlottak. A többiek megesküdtek, hogy sohasem értesítik az Ő rzőket. A szüleim pedig megesküdtek, hogy megakadályozzák, hogy bajt keverjünk. - Megegyeztek. Chris bólintott. - A szüleim okosak voltak. Ugyanis amint megköttetett az egyezség, máris jobb pozícióba kerültek. A többiek ugyanis, amiért rejtegettek minket, éppen akkora bajba juthattak, mint mi magunk. Becca megremegett, majd vacogni kezdett az ülésben, majd megfordult és kutatni kezdett valami után a hátsó ülésen. A válluk egy pillanatra egymáshoz ért, majd az oldaluk is. Chris minden csepp vizet érzett a lány testén. A lélegzete majdnem elakadt, de elhúzódott a lánytól. Csak a pulóveremet keresem - mondta Becca. Chris bólintott.

A lány a fejére húzta a gyapjúpulóverét, és visszaereszkedett az ülésbe. - Így hát mindenki boldog volt. Chris

vállat

vont,

és

ellenállt

a késztetésnek,

hogy megint

megköszörülje a torkát. - Így gondolná az ember. De nem. A szülőkkel semmi baj sem volt. A kölykökkel viszont annál több. Úgy bántak velünk, mint egy darab ronggyal. - Mindegyik? Chris elgondolkodott, visszaemlékezett. - Nem. Nem mindegyik. Tyler nővére, Emily, Michael osztálytársa volt. Igen? A lány hangjában remény csillant. Chris úgy gondolta, el kellene hallgatnia, mielőtt eltiporja ezt a reményt. - Kedves lány volt. Nem bántotta Michaelt. Igazság szerint egyikünket sem bántotta. Azt hiszem, Michael kedvelte őt, de harmadikos gimnazisták voltak, és alapvetően egy réges-régi időkre visszanyúló harcban az ellentétes oldalon álltak. Nem mintha randira hívta volna, vagy ilyesmi. - Mint egy Rómeó és Júlia történet kezdete? - Lehet - Chris vállat vont. - Belefulladt abba a régi bányatóba a Severna Park déli oldalán. Mintha megfagyott volna a levegő a kocsiban. Chrisnek ezzel a történettel sikerült sokkolnia Beccát. Várj csak! Szóval... szóval ő... - Meghalt. - A fiú hangja érzelemmentes volt. Nem tudta másképp mondani. - Mielőtt végzősök lettek volna, az azelőtti nyáron történt. Sokan beszöktek oda, hogy ússzanak egyet, ez még most is így van. Akkoriban rengeteg eső esett. Az egyik sziklafal meglazult, és leomlott.

Páran a vízbe ugráltak, ökörködtek, hülyéskedtek, mint mindig. És akkor leesett egy nagy szikla, pont rá Emilyre. Elsüllyedt és megfulladt. - Szünetet tartott. - Michael is ott volt. Becca erre semmit sem mondott, és Chris eltűnődött, mire gondolhat. A házhoz értek, kitette az indexet. - Mind azt gondolták, hogy Michaelnek valami köze volt a dologhoz folytatta a fiú lágyabb hangon. - Tylerrel össze is verekedett. Már nem emlékszem pontosan, miért. Mindenesetre elszabadultak az indulatok. Az emberek pedig nem tudták mit higgyenek, vajon nem ő okozta-e a sziklaomlást. Chris akkoriban csak tizenegy éves volt. Tisztán emlékezett rá, amikor Tyler szülei becsengettek hozzájuk. Sohasem látta az apját senkivel sem így veszekedni. Anya felküldte Christ és a bátyjait az emeletre, és azt mondta nekik, zárkózzanak be. Érdekes, hogy mennyire megmaradt benne minden egyes részlet. Anya szürke jógaalsója, a világos trikó, ami foltos lett, mert anya az udvaron dolgozott. Ahogy lófarokba fogta a haját, és a frufruja a homlokába lógott. Ahogy Michaelre meredt. Zárjátok magatokra az ajtót! Értitek? Zárjátok be! Magukra zárták. Mind a szüleik szobájába gyűltek, mert ott volt a legnagyobb ágy. Igyekeztek fülelni. Michael remegett. Ezt sem fogja sohasem elfelejteni. Chris befordult a házuk elé, és leállította a motort. A városi terepjáró nem állt itt, de a veranda fényei égtek. Becca nem sietett kiszállni a kocsiból. Chris sem. Nem égett a vágytól, hogy lássa Michaelt. - Akarod, hogy folytassam? Nem fázol nagyon? Becca gyorsan bólintott, és láthatóan csak utána jött rá, hogy a fiú két kérdést tett fel. - Folytasd!

- Láttál olyan a régi filmet, amiben a felbőszült tömeg végigmegy a falun fáklyákkal és vasvillákkal, a szörnyet keresve? - Igen! - Ilyen volt, amikor eljöttek Michaelért. Először Tyler szülei. Az csak veszekedés volt, és megértem. A lányuk meghalt. Szükségük volt valakire, akit hibáztathatnak. - Chris keserűen felnevetett. - Éjfélre már húsz ember tolongott a nappalinkban, követelve, hogy a szüleim adják ki Michaelt. Már nem csak veszekedés volt, kezdett a dolog erőszakossá válni. Minden szót hallottunk, és akkor elkezdtek bútorok törni, üveg csörömpölt, amit csak el tudsz képzelni... Elhallgatott. Mindez már több mint öt éve történt, de az emlék még mindig elég élénken élt benne ahhoz, hogy elszoruljon a torka. - Fent rejtőztünk - folytatta halkan és gyorsan, mintha el tudná hadarni a történetet, mielőtt a pánik utoléri. - Bezártuk az ajtót. Valaki elkezdett dörömbölni rajta. Anya sikoltozni kezdett, nem tudom, hogy tettek-e vele valamit, vagy csak pánikba esett, hogy értünk jöttek. A ház összes villanykörtéje felrobbant, és néhány ki is gyulladt. - Gabriel - mormogta Becca. - Tizenkét-tizenhárom éves lehetett? Chris bólintott. - Nem hiszem, hogy azelőtt akárcsak sejtette is volna, hogy "tűz". A ház ekkor gyorsan kiürült. A felnőttek azt nem tudták, ki tette ezt, de azt igen, hogy valaki közülünk, és megijedtek. Láttad, hogy mit csinált a parton. Az erőnk... nem éppen finomkodó. Utána minden rosszabbra fordult. A felnőttek zaklatták a szüleinket. Azt vetették a szemükre, hogy nem tartották be az egyezséget. A családom viszonzásul szintén fenyegetőzött. Így hát a többiek pletykákat kezdtek terjeszteni, és megrongálták apa vállalkozásának gépeit. Volt egy boltunk Annapolisban, de felgyújtották... - Sohasem kapták el őket?

Chris röviden felnevetett. - Becca, ez teljesen természetes. Amilyenek mi vagyunk... Könnyű úgy elkövetni az ilyesmit, hogy ne legyen semmi nyom. Nagyon könnyű. Szünetet tartott. Eszébe jutott a dagály, amit okozott. Víz alá akarta rántani Tylert és Setht, rávenni a vizet, hogy ejtse foglyul őket, amíg fel nem adják a harcot. A víz még mindig a bőréhez tapadt, és a lányéhoz is. Emlékeztette arra, hogy továbbra is a rendelkezésére áll. Kibámult az éjszakába. - Túl könnyű. Becca elfordította a tekintetét. Chris eltöprengett, vajon megint megijesztette-e. Akadozva szólalt meg: - Nem sokkal azután, hogy Michael megkezdte az utolsó évet a középiskolában, Tyler és néhány haverja megleste, amikor apának dolgozott valahol. Megkötözték, a bányatóhoz vitték, és beledobták. Chris vele volt. Épp elkezdte a felső tagozatot, és szívesen járt dolgozni a testvérével. Ezzel úgy érezte, valami célja van. Az ablakok le voltak eresztve, bőrük tele volt izzadsággal és napfénnyel, és Michael éppen megkérdezte, van-e kedve baseballütéseket gyakorolni naplemente előtt. Tyler megpróbálta leszorítani őket az útról. Apa teherautójában ültek. Michael nem akarta tönkretenni. Megálltak. Michael kiszállt. Chris még most is emlékezett, hogy azt gondolta, testvére nem fél semmitől. Megint kibámult az ablakon, végighúzta az ujját a szigetelés mentén. Hogy sikerült megmenekülnie? - kérdezte Becca. Hangja érdesen törte meg a csendet. - Nem volt egyedül. Belekerült egy másodpercbe, mire Becca felfogta.

- Téged is belöktek a tóba? Chris egy pillanatig nem válaszolt, majd a lány felé fordult. Elfojtotta az érzelmet a hangjában, és még egy félmosolyt is megeresztett. - Ugye nem gondolod, hogy te vagy az egyetlen, akit ki rángattam a vízből? - Tudták? Hogy... képességeid vannak? A fiú megrázta a fejét. - De hamar rájöttek. Egyik-másik még mindig a vízben volt. Vélhetőleg meg akartak bizonyosodni róla, hogy sem ő sem Michael nem menekül meg. Chris emlékezett rá, hogyan gyűjtött erőt a vízből, hogyan rántotta a támadóikat a tó közepére, hogyan könyörgött a víznek, hogy rántsa őket a mélybe, és állítsa le a lélegzetüket. Az erő lenyűgöző volt. A rabja lett. Michael állította le. Beletúrt a hajába, félretolta a nedves tincseket az arcából. - Anya és apa hajlandó volt az egyezkedésre. Sokat eltűrtek. De miután ezek belelöktek bennünket a tóba, miután megpróbáltak megölni minket, anya úgy döntött, beszél a többiekkel. Apa nem akarta, hogy elmenjen, de meggyőzte. Nem hiszem, hogy harcolni akart. Szerintem csak emlékeztetni akarta őket arra, hogy mi még csak kölykök vagyunk, érted? Csak meg akarta oldani a helyzetet. de ők nem akarták. A hangja majdnem elcsuklott. Elhallgatott, megint a kárpitozást piszkálta. Becca nyelt egyet. - Szóval mi... - Fázom. Megijeszthette, ahogy megszólalt. De nem tehetett róla. A lány bólintott.

- Rendben. - Menjünk be! Ezzel, rá sem nézve Beccára, kinyitotta az ajtót, és kilépett a hűvös éjjeli levegőbe.

16. FEJEZET

B

ECCA KÖVETTE

CHRIST A HÁZBA, igyekezett halkan lépkedni. Michael

a nappali kanapéján aludt, a televízió villózó fénye vörös és kék foltokat

festett az arcára és a pólójára. Egyik karja lelógott a kanapé oldalán, és a

viseltes spirálfüzeten hevert. Becca közelebb húzódott Chrishez. Még lélegezni is alig mert. Félt, hogy felébreszti Chris bátyját. Chris nem félt. - Hé, Mike! Ébredj, itthon vagyok! Michael megrebbent, tenyerével végigsimított az arcán, mielőtt az ajtó felé fordult volna. A szemét dörzsölte, majd riadtan nézett Beccára. - És egy barátod is hazahoztad. Ezt ugyanazon a hangon mondta, mint Becca anyja, amikor Becca hétéves korában rászokott, hogy kóbor macskákat „mentsen meg”. Úgy, hogy becsalogatja őket a házba, és elrejti őket a szekrényében. - Legyél hozzá kedves! - mondta Chris. Becca a pulóvere zsebébe dugta a kezét. - Nem maradok sokáig. - Minek jöttél egyáltalán? Chris felháborodott sóhajt hallatott, és elfordult az ajtótól. - Rá se ránts! Gyere! - Miért vagytok vizesek? - kiáltott utánuk Michael. Chris nem válaszolt, csak elindult felfelé a lépcsőn. Becca követte, csupán egyetlen pillanatig habozott. - Utál engem, vagy mi?

Az emeleti folyosó mély csendbe merült. Még a lépéseik hangját is elfojtotta a szőnyeg. - Ne vedd magadra! Minden idetévedő lánnyal idiótán viselkedik. Különös. - Csak a lányokkal? - Aha. - Chris kinyitotta a hálószoba ajtaját. Nem magyarázkodott, csak a félig bevetett ágyra mutatott. - Ülj le! Adok neked egy melegítőt, hogy bedobhassuk a ruháidat a szárítóba. Becca leereszkedett a matrac szélére. Chris kihúzott néhány fiókot, és turkálni kezdett bennük. Állkapcsán újabb zúzódás látszott, ahol Seth megütötte. Nedves pólója alatt kirajzolódtak a hátizmai. Becca rájött, hogy bámulja, és gyorsan elkapta róla a tekintetét. Chris olyan gyorsan kiugrott a kocsiból, hogy Becca nem akarta a szüleivel kapcsolatos, fájdalmas emlékekkel zaklatni, ám nem bírt tétlenül ülni, bámulni kifelé az ablakon, és a beáradó szeptember éjjeli levegőt szívni. - Szóval... Miért haragszik a bátyád a lányokra? - Mert - szólalt meg Michael az ajtóban - három öcsém van, akik szerint mulatságos dolog naponta itt parádézniuk a zsákmányukkal. Már a hanghordozása is elég volt ahhoz, hogy Becca örüljön, amiért pulóverben jött be a házba. - Senki sem szólt nekem, hogy ez parádé - jegyezte meg gúnyosan. - És elfelejtettem zászlót hozni. Michael az ajtóban támaszkodva figyelte az öccsét. - Mi történt az arcoddal? Chris visszafordult a fiók felé, és újra turkálni kezdett benne. - Semmi. Menj le, hogy átöltözhessen! Michael belépett a szobába, és megállt a szekrény mellett. Kinyújtotta a kezét, hogy felemelje Chris állát.

Chris ellökte a kezét. - Jézusom! Hagyd abba! - Kérsz rá jeget? - Nem. - A szekrényajtó becsapódott, és Chris, kezében egy szürke pólóval és egy levágott szárú melegítőalsóval, a lány felé fordult. - Tessék! Becca nyúlt, hogy elvegye. Úgy érezte magát, mint egy betolakodó. - Kösz! Michael figyelte a párbeszédüket. - Azt hittem, még mindig abban a buliban vagytok. Chris nem nézett rá. - Ott voltunk. Nick és Gabriel talán még mindig ott van. Becca mindenképp át akart öltözni, mielőtt az ikrek is ideérnek, és ahhoz sem volt kedve, hogy tanúja legyen Chris és a bátyja veszekedésének. A melléhez szorította a melegítőalsót, és félig felemelkedett az ágyról. - Én majd... izé... bemegyek a fürdőszobába... Michael hirtelen Beccára nézett. - Van valami közöd Tylerhez? Az arckifejezésétől kiszáradt Becca szája. Eszébe jutottak Chris szavai, amiket a kocsiban mondott: Michael hirtelen természetű. Gyorsan megrázta a fejét. - Nincs - mondta Chris. - Csak azért - folytatta Michael anélkül, hogy ránézett volna, mert ha Chris egy hét alatt kétszer úgy jön haza, hogy verekedett, és te mind a kétszer vele vagy, akkor kezd úgy kinézni, mintha... - A francba, Michael! - Chris az ajtó felé lökte. A mozdulat kicsit túl agresszív volt ahhoz, hogy testvérinek lehessen nevezni. Akárcsak a mozdulatot kísérő pillantás. - Menj... már le!

Egy pillanatig Becca azt hitte, hogy Michael visszaadja a lökést. A feszültség érezhetően lógott közöttük a levegőben, mintha bármelyik pillanatban egymásnak eshetnének. Michael még egyszer végigmérte a lányt, aki minden erejével azon volt, hogy ne kezdjen remegni, de azután megfordult, és kilépett a folyosóra. Chris a szekrénynek támaszkodott, az állkapcsát összeszorította, és a karjait szorosan a testéhez szorította. Figyelte, ahogy a testvére távozik. Becca megnyalta a száját. - Sajnálom - mondta halkan. - Nem a te hibád. Becca nem így értette. - Csak... sajnálom. Chris ránézett. Tekintetében harag és feszültség váltakozott. Becca belegondolt, milyen rossz viszonyban lehet a bátyjával. Chris sötéten elmosolyodott, és kisimította a haját a homlokából. - Ne aggódj! Szeret mérgelődni. Menj, öltözz át! A fürdőszobának fiúszaga volt a fűszeres illatú, lecsavart tetejű dezodoroktól, és egy hatalmas üveg tusfürdőtől, ami úgy nézett ki, mintha egymaga meg tudna mászni egy hegyet. Semmi virágos sem volt itt. De legalább a törülközők tisztáknak tűntek. Becca bezárkózott, és lehámozta magáról az átázott ruhát. Hála istennek az anyja pulóverben látta elmenni otthonról, mivel a rövid selyemblúz gyakorlatilag tönkrement. Kifacsarta a farmert a fürdőkádba, de az alsóneműjét magán tartotta. Ha nedves volt, ha nem, a melltartóját és a bugyiját nem akarta Chris Merrick kezébe adni. Összefogta a haját a kád fölött, és belecsavarta egy törülközőbe, majd az ujjaival kifésülte az arcából. Az egyik Merrick valamilyen fiúknak való arckrémet hagyott a polcon. Becca ebből tett egy cseppet a szeme alá, hogy letörölje a szétfolyt szemfestéket.

Egy újabb pillantás a tükörbe meggyőzte róla, hogy jó ötlet volt idejönni. Ha a haja megszárad, és a farmert visszaveszi, az anyja nemigen fogja sejteni, hogy úszni volt. A kölcsönkapott ruha puhán simult a bőrére, láthatóan sokat hordták, néhány helyen meg is volt varrva. Elgondolkodott, hogy vajon Chris ebben alszik-e, de a gondolat túl személyes volt, annyira, hogy belepirult, még itt, a fürdőszoba magányában is. Visszavette magára a gyapjúpulóvert, törülközőbe csavarta a csuromvizes ruhákat, és kinyitotta az ajtót. Még az előtt meghallotta az ikreket, hogy látta volna őket. Megtorpant az ajtóban, és összevonta a szemöldökét. A hangokból ítélve Chrisszel beszélgettek. Legszívesebben lesétált volna a lépcsőn, egyenesen ki a bejárati ajtón. Esetleg kilógathatja a nadrágját a kocsi ablakán, és megszáríthatja úgy. Az egyik iker, Nick lehetett, ha jól emlékezett a ruhájukra, az ajtóban állt, elsőként ő vette észre. - Szia, Becca! A lány a hóna alá vágta a nedves ruhákból gyúrt labdát, és felhúzta a vállát. A fiú sötét haját kicsit szétfújta a szél, de láthatóan nem volt vizes. Ez olyan igazságtalan volt, még jobban nézett ki, mint a bulin, miközben Becca, ahogy a tükörben meg tudta állapítani magáról, úgy festett, mint egy elázott spániel. Egyenesen a fiú szemébe nézett, eltökélt szándéka volt, hogy megmutatja neki, nem lehet olyan könnyen zavarba hozni, mint Drew-ék házában. - Szia, Nick! - mondta színtelen hangon. A fiú mosolya kicsit melegebb lett, mintha Becca szórakoztatta volna. Előrelépett, és kinyújtotta a kezét, a lány ruháira mutatva. - Add ide! Bedobom a szárítóba.

A lány habozott. Nem várt kedvességet a fiútól. A bizonytalanságtól majdnem a melléhez szorította a ruhákat, mintha csapdára számítana. Idióta! Add már oda neki a ruháidat! Átnyújtotta a ruháit. - Köszi! Amikor Nick lesietett a lépcsőn, Becca megint a pulóvere zsebébe dugta a kezét, és az ajtó felé húzódott. Chris fordítva ült az íróasztala melletti széken, karja a háttámlán pihent. Szürke pólóba és száraz farmerbe öltözött át, a hajában, ahogy száradni kezdett, enyhe hullám látszott. - Mindent megtaláltál, amire szükséged volt? - kérdezte. - Aha. - Szünetet tartott. - Köszönöm. Gabriel megint az ágyon feküdt, hátával ugyanúgy a falnak támaszkodott, mint tegnap este. Feltekintett a lányra, és megcsillant a szeme. - Le akarsz ülni az ágyra? Becca komoran végigmérte. - Nem. Chris sóhajtott, és felkelt a székből. - Tessék, ülj le! Arrébb lépett, majd az ablak és az akvárium között a falnak támaszkodott. A lány leült, és törökülésbe húzta a lábait. A nyelvébe harapott. Nem tudta, Chris elmondta-e a testvéreinek, hogy mindent elmesélt neki. Chris vállat vont, tekintetét az ablakra szegezte. - Vége a játszmának. - Az ajtóra pillantott. Látta a feszültséget a lány szemében. - Nem Michaelre gondolok. Úgyhogy fogd vissza a hangod! Gabriel mosolygott, és a mosolyában kihívó él bujkált. Akarod, hogy felgyújtsak valamit?

- Milyen visszafogott vagy - gúnyolódott Chris. - Tényleg képes vagy rá? - kérdezte a lány, és nagyon örült annak, hogy nem bicsaklott meg a hangja, sőt inkább szkeptikusnak hangzott. Gabrielnek sem akarta hagyni, hogy megfélemlítse. Gabriel az öccsére pillantott. - Chris, add ide a matekkönyved! De Chrisnek esze ágában sem volt odaadni. - Michael dührohamot kap, ha megint felgyújtasz valamit idefent. - Michaelnek át kellene állnia a koffeinmentes kávéra. - Gabriel egy öngyújtót halászott ki a zsebéből. Becca kiegyenesedett. Érezte, hogy kikerekedik a szeme. Tényleg tüzet gyújt itt, a hálószobában? Hogy is kell közömbösnek maradni? Igyekezett, hogy unott legyen a hangja. - Öngyújtó? Ez nem csalás? - A tűznek szüksége van valami éghetőre, édesem. - Gabriel megpördítette az öngyújtót az ujjai között, és valahogy meggyújtotta közben. - Ovis trükk - vetette oda Becca. - Ne bátorítsd! - kérte Chris. Gabriel

vigyorogva

eljátszotta

ugyanazt

még

egyszer,

csak

gyorsabban, addig pörgetve az ujjpercei között, amíg az öngyújtó ezüstje elmosódott, a láng vöröslő aranya pedig szinte folytonos ívvé vált. Becca önkéntelenül is megbámulta. Előrehajolt. Lenyűgözte a látvány. Gabriel odakapott a másik kezével, elcsippentette a lángot, és a levegőbe hajítva becsukta az öngyújtót. Becca felemelte a tekintetét, és a szemébe nézett. Bámulatos, de semmi természetfeletti. - Tapsoljak, vagy mi?

A fiú Becca felé fordította az öklét, és kibontotta az ujjait. - És ehhez mit szólsz? Becca kővé dermedt. Láng ült a fiú tenyerén. Nem mintha égett volna a keze, inkább lebegett fölötte a tűz: mintha egy gyertya kanócáról vette volna le a tűzcsóvát. A láng narancssárgán és pirosan villogott a kék töve fölött. - Lássuk csak, ilyet tud-e valaki az oviban - kajánkodott Gabriel. A láng elég magas volt ahhoz, hogy megvilágítsa az arcát. Becca kihámozta magát a székből, és közelebb lépett az ágyhoz: egyszerűen nem bírt ellenállni a látványnak. Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a lángot. Ujjai súrolták a láng tetejét, érezte, ahogy az ujjhegye felé kap. - Óvatosan! - mondta Chris. - Néha valami igazira van szüksége, hogy égjen. Becca nem tudta levenni a szemét a jelenetről. - Most mi ég? - Energia - válaszolta Gabriel. - Milyen energia? - Az én energiám. Ez most azt jelentette, hogy valahogy... táplálta a lángot? Becca nyelt egyet, késztetést érzett, hogy megint megérintse a lángot. Szellő suttogott a nyitott ablakban, meglebbentette a haját. A láng táncolni és villogni kezdett, a lány kinyújtott keze felé kapott. Becca a tengerparti tüzeshordókra gondolt, ahogy lángokat köptek Tyler és Seth felé. Visszahúzta a kezét. A tűz kavarogni kezdett a levegőben, Gabriel kezében magasabbra nyúlt az apró lángörvény. Majd kiemelkedett Gabriel kezéből, egyre gyorsabban kezdett forogni, míg végül feloldódott a semmiben. Becca még füstöt sem érzett. - Azt mondanám, hogy a tűzzel játsszatok - mondta Nick az ajtóban -,

bár az egész dolog bizonyos értelemben elveszíti a varázsát, ha tényleg tűzzel játszotok. - Nem kellett volna eloltanod. - Gabriel megint pörgetni kezdte az ujjpercei között a csukott öngyújtót. - Nem lett volna baj. - Tényleg rendben lett volna - mondta Chris. Szünetet tartott, és a hangjában irigység hallatszott. - Mostanában egyre jobban uralod. - Én? - Gabriel vigyorgott. - Nem én sújtottam szökőárral a Sillery-öblöt! - Hát, igen. - Chris kicsit félénken Beccára pillantott. - Nem egészen úgy sült el, ahogy reméltem. Becca szerint így is elég lenyűgöző volt, de nem mondta ki. - Aggódsz, hogy Tyler és Seth üldözőbe vesz? - Ezek után? - vetette ellen Nick. - Fejvesztve menekültek! Tetszett neki a dolog. Becca már korábban eltöprengett azon, milyen szülei lehetnek Tylernek, hogy hagyják fegyverrel mászkálni. Nick hanghordozása arra emlékeztette, amit egyszer egy tankönyvben olvasott: az ember azért találta fel a fegyvereket, hogy kiegyenlítettebb legyen a játszma. - Rettegnek tőletek - jegyezte meg Becca halkan. A tengerparti bemutatót látva nemigen tudta őket hibáztatni ezért. - Persze hogy rettegnek tőlünk! - mondta Nick sötét hangon. - Ezért szegik meg az egyezséget. - Megpróbálják bebizonyítani, hogy veszélyt jelentünk a közösségre mondta Chris. Karba tett kézzel nézett Gabrielre. - Némelyikünk jobban tenné, ha igyekezne nem bajba keveredni az iskolában. Gabriel felegyenesedett ültében. - Ebben a tanévben én még nem keveredtem verekedésbe! Beccának ezen, a körülmények ellenére is, mosolyognia kellett. - Még csak szeptember van.

Gabriel legyintett. - Részletkérdés. - Szóval mi bajuk van velem? - kérdezte Becca. - Semmi közöm az egészhez. - Igazándiból velünk van problémájuk, nem veled - mondta Chris. - Ma este elriasztottuk őket. Ezzel időt nyertünk. - Vannak közös óráid Sethszel? - kérdezte Nick. Becca megrázta a fejét. -Ő már végzős. - És idióta is. - Nick Gabrielre pillantott, és felvonta a szemöldökét. Igaz is, neked nincs vagy két órád vele? Chris nem figyelt rájuk, Beccát nézte. - Zaklatott valaha Seth az iskolában? Becca megdermedt, majd a füle mögé igazított egy hajtincset. Meg kellett köszörülnie a torkát. - A parkolóbeli verekedés óta nem. Chris összevonta a szemöldökét. - És azelőtt? - Semmiség. - Gyorsan megrázta a fejét. - Mit fogtok most csinálni? - Mivel kapcsolatban mit fognak csinálni? - kérdezte Michael az ajtóból. Megtámaszkodott a két ajtófélfán, és behajolt a szobába. - Mindegy - válaszolta Chris és Nick egyszerre. Gabriel a bátyja felé hajította az öngyújtót, erősen, telve agresszióval. Miért csinálsz még mindig úgy, mintha nem tennél az egészre? Michael elkapta és visszadobta az öngyújtót. Még erősebben. - Miért csinálsz még mindig úgy, mint egy rohadt okostojás? Gabriel lendületet vett, hogy ismét visszadobja, és Becca hallotta, ahogy kinyitja a tetejét. Ahogy az öngyújtó elhagyta a kezét, már a lángot is látta. Levegő után kapott.

Nicholas a tűzvonalba lépett, és elkapta az öngyújtót a levegőben. Becsukta. - Hagyjátok abba! Ne most! Michael már hátrált ki az ajtón. - Nem érdekes. - Hangja fáradt volt. - Megyek lefeküdni. - Valahonnan messzebbről még visszakiáltott: - Még éjfél előtt küldd haza, Chris! Becca összerezzent. Gabriel a szemét forgatta. - Maradj, amíg akarsz. Bekapcsolja a sportcsatornát, és tíz perc múlva aludni fog. - Csak addig vagyok itt, amíg megszárad a ruhám - vágta rá Becca. Chris a falnak dőlt. Szeme most üres, érzelemmentes volt. - Ne aggódj! Nem tartóztatunk tovább, mint szükséges. Becca nem így gondolta - vagy igen? Vajon Chris azt hitte, sértegetni akarja? Valami megváltozott a szoba hangulatában. Agya lázasan keresett valami megfelelő választ, de Chris eközben ellökte magát a faltól, és elindult az ajtó felé. - Gyere! Bekapcsolok neked egy filmet vagy valamit odalent. Viselkedése hirtelen változásából Becca félig-meddig azt várta, hogy egyedül hagyja a nappaliban, de a fiú is leült a kanapéra - a túlsó végére -, míg a Shrek valamelyik folytatása ment a kábeltévén. Az ikrek odafent maradtak. Becca Christ nézte. Figyelte, ahogy a televízió fénye játszik az arcán. - Te és az ikrek nem jöttök ki Michaellel? - kérdezte. Chris enyhén vállat vont, de nem vette le a tekintetét a filmről. - Gabriel veszekedik vele a legtöbbet. Anya mindig azt mondta, hogy ha majd felnőnek, a legjobb barátok lesznek, de ez nekem csak szülői vágyálomnak tűnt.

- Az ikrek is sokat verekednek az iskolában. - Becca szünetet tartott. Tulajdonképpen azon az estén, amikor segítettem neked, azt hittem, ők balhéznak. Chris mosolygott, de a mosolya komor volt. - Nick nem erőszakos alkat. Csak belekeveredik. Majdnem mindig Gabriel okozza a zűrt. Ez az elemének a természetéből adódik. Mindegyiket nehéz ellenőrzés alatt tartani, de a tűz... a tűz rettenetesen pusztító elem. Táplálja a vérmérsékletét. Szerintem az egyetlen ok, amiért nem kezdett még idén verekedést, az, hogy az edző megmondta neki, egész évben a kispadon fog ülni, ha megint verekszik. Becca elgondolkodott, milyen lehet együtt élni valakivel, akinek a vérmérséklete tüzet tud gerjeszteni. Gabriel Michaelnek dobta azt az öngyújtót. Mi történt volna, ha Nick nem kapja el a levegőben? - Szóval Nick a békefenntartó - mondta Becca. Chris felhorkant. - Mindig is az volt. Amikor a szüleink meghaltak, Michael tizennyolc éves volt. A bíróság nem akarta neki ítélni a gyámságot. Tavasz volt, még nem is érettségizett. Foggal-körömmel harcolt, hogy megszerezze. Még mindig évente küldenek ide szociális munkást, hogy ellenőrizze, rendben vagyunk-e, de eleinte havonta jöttek. Szinte mániákusan megtesz mindent, hogy ne kerüljünk túl nagy bajba, vagy ne vonjuk magunkra a figyelmet. Becca igyekezett visszagondolni a felső tagozatra. Persze, emlékezett Chrisre. Az egyik morcos tini volt, akivel volt néhány közös órája. Az apja akkoriban hagyta el őket, vagyis annyira belefeledkezett saját családi drámájába, hogy nem volt ideje a máséval foglalkozni. Felső tagozatos éveit azzal töltötte, hogy sebesült állatokat mentett meg, hogy ezzel is bebizonyítsa apjának, pont olyan akart lenni, mint ő. Micsoda vicc!

- Legalább érdeklitek - jegyezte meg. Chris hunyorított. - Úgy néz ki? Mintha érdekelnénk? Becca visszahunyorított rá. - Legalább veletek van! - Ja! - Chris visszaereszkedett a párnára, és megértő arckifejezést öltött. - Válás? Becca megrémült és elpirult, mintha szégyenkeznie kellene emiatt. Kisimított egy hajtincset az arcából, és a füle mögé igazította. - Számít az? - Igen - mondta Chris eltökélten, és nem vette le a szemét Beccáról. Számít. Beccának most másfelé kellett néznie. Bocsánatot akart kérni, de nem volt benne biztos, hogy megérdemli-e a fiú. Chris sokáig hallgatott, majd felsóhajtott. - Bocsánatot kérek - mondta. - Érzéketlen voltam, nem kellett volna ilyet mondanom. Hangja lefegyverző volt, nyers, visszafogott és egy kicsit sebezhető is egyszerre, a szeme pedig fáradtnak tűnt, mint a visszapillantó tükörben, azon az éjszakán, amikor megmentette. - Én is sajnálom - mondta Becca. - Nem akartam... a szüleid... - Tudom, hogy értetted. - Elfordította a tekintetét. - De Michael tesz arra, hogy mi történik velünk. Mint a múlt este. Rám szólt, hogy ne provokáljam Tylert és Setht. Hogy én ne provokáljam őket! Most pedig megszegik az egyezséget, fenyegetőznek, hogy értesítik az Ő rzőket, és... - Elhallgatott, és beletúrt a hajába. Feszült, izgatott mozdulat volt. - Van fogalmad arról, hogy milyen érzés, ha valaki úgy bánik veled, mint a szeméttel, és utána még neked kell lelkiismeret-furdalást érezned?

A fiú szeme mélykéken csillogott a sötét szobában, Becca pedig érezte, hogy felgyorsul a szívverése. Megdörzsölte a tarkóját. Az arcát elöntötte a pír. - Igen. Tudom. Chris hátrahőkölve figyelte. Megérezhetett valamit a hangjában. - Elmondod nekem az igazságot Drew-ról? Vagy Sethről? Becca megdermedt, és képtelen volt megszólalni. - Hallottam egy kicsit abból, ami a feljárón zajlott. - Chris a farmere szegélyét piszkálta. - És... amit az ebédnél mondtál... - Semmiség. - Becca nagyot nyelt. - Nem nagy ügy. Chris szeme felvillant. Semmit sem mondott, a lány mégis szinte hallotta a válaszát. Én elmondtam neked a titkunkat! Nem mintha Becca esetében titokról lehetett volna beszélni. - Gabriel még nem mondta el neked? - csattant fel. Chris habozott, és ez önmagában is elegendő válasz volt. Most nem tudott a fiú szemébe nézni. Felállt a kanapéról, és gyűlölte, hogy elszorul a torka. - Megyek, megnézem a farmeremet. Egy pillanatra csend ült közéjük. - Becca! Várj! A lány megtorpant, nem mert a fiúra nézni, és nem tudta, mi következik. - Mindjárt hozom. - Azután már talpon is volt; megkerülte, sietve mozgott. - Nem akarlak túl sokáig itt tartani. Mielőtt a lány visszavághatott volna, már kint is volt az ajtón, otthagyta egyedül. Vagyis kettesben a gondolataival.

17. FEJEZET

B

ECCA

KÁVÉILLATRA

ÉS

BÖGRECSÖRÖMPÖLÉSRE

ÉBREDT.

Aztán

edények zörögtek, víz folyt, majd újabb bögrék következtek.

Anyja a konyhát takarította.

Ez azt jelenthette, hogy valami történt. Talán lerobbant a kocsi, vagy váratlan számla landolt a postaládában, vagy talán megint csökkentették a heti munkaidejét a kórházban. Becca a szemét dörzsölte, és azt kívánta, bárcsak dolgozna ma. Tapasztalatból tudta, hogy jobban jár, ha lemegy, és szembenéz anyja mániákus cselekvéskényszerével. - Megint rájött! - mormogta Becca. Kirángatta magát az ágyból, és azon gondolkodott, hogy talán így bünteti a sors, amiért megúszta a tegnap esti kalandot. Anyját tucatnyi fűszertartó és műanyag doboz között fedezte fel, amint éppen érdes szivaccsal sikálta az öntapadós papírt a szekrény polcain. Becca sóhajtva nyúlt bögréért a konyhaszekrénybe. - Tényleg, anya? Az öntapadós papírt? - Mocskos! Őrület! Becca három púpozott evőkanál cukrot tett a bögréjébe. - Igen. Kész őrület. - Tudtad, hogy apád a városban van? Becca majdnem melléöntötte a tejszínt, de az utolsó pillanatban sikerült megmentenie. - Igen? Anyja ádázul sikált.

- Azt mondta, üzenetet hagyott neked. Talált, süllyedt. - Lehet, hogy Quinn vette át. Tudod, milyen. Beszéltél vele? Anyja felpillantott. - Hát persze, Becca. Becca kávét öntött a bögre üresen maradt felébe. - És... meglep, hogy a városban van? - Hát, azt hiszem, számítanom kellett volna rá, hogy előbb-utóbb megjelenik. - Anyja elkezdte visszapakolni a dobozokat a patyolattiszta polcra, és minden harmadik szót jól megnyomott. - Csak épp megköszöntem volna, ha előre szólsz, hogy felhívott, mert amikor nekem esett, tudod, hogy ellene nevellek-e... - Anya. - Az anyja általában nem volt ennyire kiakadva. - Jól vagy? - Nem, nem vagyok jól! - Tésztásdobozokat hajigált a konyha- szekrénybe. - Először is, egy férfi, akit évek óta nem láttam, megjelenik a küszöbömön, utána pedig kiderül, hogy a kölykök festékkel fújták össze a ház elejét. A kávé égette a kezét a bögrén át, de Becca úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlott volna rajta. Leragadt anyja azon megjegyzésénél, hogy az apja megint felbukkant, de a gondolatai most új irányba indultak. Ez volt a bosszú, amiért megjelent Drew buliján? Az anyja még mindig zsörtölődött, sárga műanyag kesztyűt húzott, majd elővett egy flakon tűzhelytisztítót. - Nem tudom, miért gondolják, hogy a házunk eleje autópályafelüljáró! Becca óvatosan letette a kávéját a pultra, és a konyhaajtó felé fordult. Legjobb lesz, ha kimegy, és maga nézi meg. Majdnem futott, mire a keze a kilincsgombhoz ért. Feltépte az ajtót, készen állt rá, hogy kiugrik a verandára, és felméri a kárt. Így majdnem átesett az apján, aki ecsettel a kezében az ajtóban

térdelt. Nem változott semmit, mégis valahogy más volt, ami önmagában is eléggé meglepte. Olyan érzés volt, mint az anyja régi fényképeit nézegetni az iskolai évkönyvben, egyértelműen ugyanaz a személy, csak épp... Jóképű férfinak tartotta, homokszőke hajjal. Még mindig nem őszült, bár a kecskeszakállába már vegyült egy-egy fehér szőrszál. Acélszürke szemét tőle örökölte, bár az apjáé mélyen ült, erőteljes járomcsontok felett. Egyenruhát viselt, khakiszínű nadrágot, kigombolt inget, az ingujján jelvény, a Természeti Erőforrások Osztálya és a Vadvédelmi Felügyelet feliratokkal. A feljárón egy zöld teherautó állt, az ajtaján ugyanilyen lógóval. - Lassan! - szólalt meg apja. - Az ajtó még ragad! Elrántotta a kezét, bár a kilincs belső gombján kívül semmit sem érintett meg. A kora reggeli fényben a friss festékréteg csillogott az ajtón. Háromnegyed részben már leért a festéssel, és Becca még éppen ki tudta venni a vörös festékspray-vel húzott vonalat az ajtó alján. Úgy bámulta az ajtót, mintha el tudná olvasni a bézs festékrétegen keresztül, hogy mi volt odaírva. Az apja a bal kezébe fogta az ecsetet, a jobbját Becca felé nyújtotta. - Bill Chandler. Örülök, hogy megismerhetlek! Becca felmordult. - Nagyon vicces! Apja visszahúzta a kezét, majd intett neki, hogy lépjen ki a verandára. Csukd be, hogy befejezhessem! Becca kísértést érzett, hogy bentről csukja be az ajtót. Mégis kilépett a verandára, és behúzta maga után az ajtót. Most, hogy szembefordult a házzal, nem látott semmilyen graffitit, kivéve a csíkot az ajtó alján. Fogalma sem volt, mit mondjon az apjának, úgyhogy maradt a hétköznapi hangvételnél, mintha minden reggel látta volna.

- Anya azt mondta, a ház egész elejét összefirkálták. - Csak az ajtót. Anyád folyton túloz. Ettől mérges lett. Kihúzta magát. - Azt te honnan tudhatnád? Apja bólintott, és belemártotta az ecsetet a jobb térdénél álló festékbe. Igazad van. - Szünetet tartott, és felpillantott. - Régebben folyton túlzott. Még mindig szokása? Becca nem akart bólintani, de apjának igaza volt. Inkább kifelé bámult, az előkért irányába. Apja végighúzta az ecsetet az ajtón. - Hagytam neked üzenetet, hogy hívjál vissza. - Nem hívok vissza vadidegeneket. Sohasem tudhatod, mit akarnak rád sózni. - Ez igaz. Minek kockáztass, ugye? Becca biztos volt benne, hogy rejlett ebben valami sértő. Összevonta a szemöldökét. - Mit akarsz? - Pillanatnyilag az ajtót szeretném befejezni. - Azt hiszed, hogy ha kensz egy kis festéket az ajtónkra, anya visszafogad a kegyeibe? Honnan szerezted egyáltalán a festéket? - Anyád szerszámos kamrájából. És fogalmam sincs a kegyeiről, bármit is értesz ezen. Csak gondoltam, segítek, amíg arra várok, hogy felébredj. - Miért? Ráemelte a tekintetét. - Mert az apád vagyok, Becca. Becca haragosan meredt rá. - Hűha! A szemed se rebbent, ahogy kimondtad, nem semmi! A férfi visszanézett az ajtóra, és még egyszer végighúzta rajta az

ecsetet. - Legyél csak olyan gonosz, amilyen akarsz. Tudom, hogy kíváncsi vagy. Legszívesebben megütötte volna. Vagy inkább belerúgott volna, arra kedvezőbb szög kínálkozott. - Tehát? - Én kíváncsi vagyok rád. Megbízatásom van a városban, úgyhogy itt leszek egy darabig. - Szünetet tartott. - Gondoltam, összefuthatnánk. - Megbízatás! - Becca a szemét forgatta. - Milyen izgalmas! - Egyáltalán nem az. Az illegális rákászat előfordulását vizsgálom Annapolisban. Nem is lehetne unalmasabb. Becca az ajtó melletti falburkolatnak dőlt, és kinézett az utcára. - Beállítasz ide többévnyi véletlenszerű telefonálgatás után, és hirtelen úgy teszel, mintha... - Becca! - Az apja felfelé nézett rá. - Nem csak úgy akarok tenni. Most bevillant egy emlék Beccának. Négyéves lehetett. Apja valamilyen állatot fog a kezében, talán vadászgörényt, vagy tengerimalacot, az emlék elég homályos volt. Kisállat-simogató? Nem tudta megmondani. Arra viszont emlékezett, milyen érzés volt, ahogy apja keze körbefogja az övét, segít neki cirógatni az állatot, megmutatják a többi gyereknek. Jézusom, hogy elszorult a torka! Az apja még mindig őt nézte. - Becca! - Ma dolgom van. - Mit csinálsz? - El kell mennem a bevásárlóközpontba. Tönkrement a mobilom, egy újra van szükségem. Apja megint az ajtóra nézett, lassan végighúzta rajta az ecsetet. Az

ajtó eredetileg zöld volt, de bizonyára nem volt elég zöld festék. Most bézs lesz, mint a hátsó ajtó. Természetellenesen világosnak tűnt a barna falburkolat mellett. - Nos, akkor miért nem mész öltözködni? - Felpillantott. - Elmehetnék veled. Megebédelhetnénk. Becca felhorkant: - Jó, oké, apuci. És anya is biztos elenged. - Már beszéltem vele. - Becca, mivel ez után nem volt több ellenvetése, felnézett rá. - Két órája itt vagyok. Megittunk egy kávét. Becca a pizsamája szélét piszkálta. Anyja tényleg beleegyezett? - Nem gondoltam komolyan a mobilos dolgot. Nincs is rá elég pénzem. Egyelőre. - Majd én kifizetem. - Ó, azt hiszed, megvehetsz? - Megengeded? Becca vett egy nagy levegőt, és tovább piszkálta a pizsamáját. Apjának bizonyára minden kifogására meglenne a válasza. - Nem szeretném - válaszolta egy pillanat múltán. - Néha nem arról van szó, mit szeretne az ember, Becca. - Az biztos. Apja felé fordította a fejét, és most először látott a szemében ingerültséget. - Jó, akkor talán hagyhatnánk az udvariaskodást? - Néha nem arról van szó, hogy mit szeretnél, apuci. Apja egyenesen rá bámult. - Az biztos. Becca összerezzent. De az apja nem feszítette tovább a húrt. Megint az ajtóra nézett, és visszafogta a hangját.

- Komolyan gondolom. Menj, öltözz fel! Egyig nem kell dolgoznom. Nagyszerű. Apja megint ránézett. Megérezte rajta a bizonytalanságot. Vagyis még mindig érdekelte. Most rögtön visszautasíthatná, és az apja nem tehetne ellene semmit. Ám kifejezetten az a benyomása támadt, hogy rosszulesne neki. Nem kellene, hogy érdekelje. Nem érdemli meg. Mégis érdekelte. - Rendben. - Szünetet tartott. - Először le kell zuhanyoznom. - Csak nyugodtan. Még le kell festenem a szegélyt is. - Félrehúzódott, hogy a lánya bemehessen. Becca megállt az ajtóban. - Mi volt ott? Az apja már az ecsetet mártogatta. - Mi volt hol? - Az ajtón. - Semmi különös. Csak valami hülye gyerek művészkedett. Semmi különös. A megkönnyebbülés elsöpörte a bűntudatot. Akárhogy is érzett az apja iránt, nem akarta, hogy azt olvassa, „valami hülye gyerek” szerint a lánya egy prostituált. Apja végighúzta az ecsetet a festékesdoboz oldalán, hogy lejöjjön róla a felesleges festék. - Bár kicsit korai a halloweenhez! Becca nem tudta követni. - Halloweenhez? Apja felpillantott rá. - Nem mondta anyád? Amikor megrázta a fejét, apja felnyúlt, és megfogta a kilincsgombot. Nyilvánvalóan folytatni akarta a festést, mielőtt csepegni kezd az ecsete.

- Hát, egy pentagrammát rajzoltak rá. Ezzel behúzta az ajtót. Becca csak állt az előszobában, és tátott szájjal bámult a semmibe.

Kedve lett volna rögtön Chrisék házához szaladni, és magyarázatot követelni. Ehelyett

végig

kellett

szenvednie

egy

bemutatót

a

Verizon

mobilszolgáltató pultjánál, a bevásárlóközpont kellős közepén. Az előadást tartó srác nem sokkal volt idősebb nála. Istenem, hiszen tudta, hogyan kell megírni

egy

SMS-t!

Nem

lehetne

lehúzni

apja

kártyáját,

hogy

indulhassanak? Amikor az eladó végre hátrament, hogy beprogramozza a telefont, apja a pultra támaszkodva ránézett. - Jól vagy? Egyre csak a bejárati ajtóra mázolt pentagrammára kellett gondolnia. Tyler tette? Vagy Seth? Fegyverük van, és még azt is tudják, hol lakik? Vállat vont, és a körmét kezdte piszkálni. - Jó a telefon? - kérdezte az apja. - Jó. - Nagyszerű volt, sokkal jobb, mint a legutóbbi, internethozzáféréssel, rendes billentyűzettel, nem csak a tíz számjegy gombja volt az elején. - Elárulod, hogy mi bánt? Igen. El szeretné. Nem érdekelte, kinek, de ki kellett öntenie a szívét, és megkérdeznie valakit, mit tegyen. Ha még egyszer rákérdezne az apja, talán el is mondaná. Összehúzta a vállát, és a mobiltokokkal teli falra meredt. Nem. - Érthető.

Nos, ezzel megoldódott. Áthelyezte a súlyát a másik lábára, és végighúzta az ujját a pultra ragasztott általános szerződési feltételek szakadozott szélén, amíg az eladót várta. - Becca, ez a dolog közöttem és az anyád között... Azt hiszem, nem... - Istenem, apa! - Persze hogy azt gondolta, miatta ilyen. Odaperdült elé. - Itt akarod megbeszélni? Tényleg? - Nyugi - mondta az apja halkan. Becca csak most vette észre, hogy felemelte a hangját. - Csak beszélgetni próbálok. Becca haragosan nézte. - Nem fogom meghallgatni a mesédet arról, hogy miért bántál így el az anyámmal. És velem, ha már erről van szó. Sem a bevásárlóközpont kellős közepén, sem máshol. A férfi hátrahúzódott, hogy több hely legyen közöttük. - Ez tiszta és világos beszéd, Becca! Túl messzire ment. Le tudta olvasni apja arcáról, a tekintetét megkeményítő feszültségről, ahogy a falat bámulta. Semmit sem mondott, így lánya megjegyzése lógva maradt a levegőben. Nem mintha vissza akarta volna szívni. Most viszont Becca fészkelődött, amíg apja szobor módjára állt ott, és várta, hogy a srác visszajöjjön a pulthoz. Amikor lehúzta a kártyát a gépen, Becca nyelt egyet, és figyelte a kijelzőn villogó háromjegyű összeget. Elkapta a tekintetét a kasszáról, és átvette a mobilt az eladótól. Betette pulóvere zsebébe, az ujjaival a sima, új gombokat simogatta. Már kiléptek az üzletből, mire újra megkockáztatott egy pillantást az apjára. - Kösz! - mondta. Hangja halkan csengett a zsúfolt bevásárlóközpont átható zsivajában. - Szívesen. - Nem nézett a lányára, de a feszültség mintha kicsit

enyhült volna benne. - Megebédelünk a Rocky Runban? Hangja megint bizonytalannak tűnt, mintha azt gyanította volna, lánya vonakodni fog az ebédtől. Becca a füle mögé igazított egy hajtincset, és bólintott. - Oké! Persze várniuk kellett. Ám nem túl sokáig, máris az apja mellett ült a műanyag padon az étterem előtt, miközben alsós gyerekek kiabáltak a folyosó túloldalán. Apja nem kezdeményezett beszélgetést, úgyhogy Becca eltűnődött, vajon ugyanolyan kínosan érzi-e magát, mint ő. Hagyta csapongani a gondolatait, a lejjebb lévő üzletek kirakatait szemlélgette. Az ékszerbolt láttán Hunterre kellett gondolnia, és elmélázva simogatni kezdte a még mindig a csuklóján függő, a pulóvere hosszú ujja alatt megbúvó köveket. A zenebolt a sarok mellett majdnem üres volt, szinte senki sem vett már CD-kér. A Forever 21 valamelyik R&B-dala ment a háttérben, nehézkes ütemmel. Lányok tolongtak kifelé a bolt ajtaján, megrakott bevásárlószatyrokkal. Nevetgélve, kuncogva közeledtek feléjük. Ekkor felismerte az egyiket. Lilah. Seth barátnője. Agya teljes sebességre kapcsolt, mintha lépést próbálna tartani a hirtelen meglóduló szívverésével. Melege lett, pánik tört rá. Vajon Seth is vele van? Nem, csak lányok. De Lilah felismeri majd, nem? Seth és Tyler vajon itt van a bevásárlóközpontban? - Becca? Az apja hangja volt, többször is szólíthatta. Erőszakkal kellett elfordítania a tekintetét a lányokról, hogy az apjára nézzen. Apja lefelé pillantott, majd vissza Beccára. Jól vagy?

Követte a tekintetét. Az apja kezét szorongatta. Anélkül ragadta meg, hogy tudatában lett volna. Ne legyél már kisgyerek! Kirántotta a kezét az apjáéból, és beletörölte a tenyerét a farmerébe. A lányok majdnem melléjük értek, Becca pedig a térdére nézett, és hagyta, hogy a haja az arcába hullva eltakarja. A válla megfeszült. Meg fogják látni! Biztos meg fogják látni... De nem látták meg. Odasétáltak a pincérnőhöz, és kértek egy asztalt az étteremben. Apja odahajolt hozzá. - Becca? - Aha. - Becca nyelt egyet. - Nem akarok itt ebédelni. Apja nem volt ostoba. - Mi történt? A feszültségtől majdnem leharapta apja fejét. A haja alól haragosan meredt rá. - Egyszerűen csak nem akarok itt ebédelni, rendben? - Megértettem. - Apja felállt. - Mehetünk! Összekuporodva ült az anyósülésen, és az ajtónak támaszkodva várta apja faggatózását. Igaza lett, alig értek ki a főútra, máris nekiszegezte a kérdést: - Ismered azokat a lányokat? Becca kinézett az ablakon. - Nem igazán. - Úgy nézett ki, mintha ismernéd őket. Becca vállat vont. Apja hagyott eltelni egy másodpercet. - Egy fiúról van szó? - Nem! - Becca türelmetlenül felhorkant, és apja felé fordult ültében. -

Most akarsz velem a fiúkról beszélgetni? Ugye csak ugratsz? Apja felsóhajtott. - Szívesen beszélgetnék bármiről. Becca kihúzta magát. Hol voltál idáig? A szavak szinte égették a száját. Egyszerűen csak nem volt felkészülve a válaszra. - Mi a helyzet az ebéddel? - kérdezte, amikor befordultak az utcájukba. Apja az úton tartotta a szemét. - Nem úgy tűnt, mintha nagyon vágynál rá. Bocsánatkérésre

várt?

Majdnem

kiesett

Becca

száján

a

bocsánatkérés. Ajkába harapott, ahogy apja a feljárójukra fordult. Még mindig azon töprengett, mit mondjon, amikor az apja leállította a motort. Kezdett kikászálódni az utastérből, és meglepve tapasztalta, hogy apja is ugyanezt teszi. - Bejössz? - kérdezte. - Beszélni szeretnék anyáddal. A szavainak súlya volt, és Becca tudta, biztos volt benne, hogy róla fognak beszélni. Valószínűleg az járt apja fejében, hogyan manipulálhatná, hogy töltsön több időt vele. A szemét forgatva így válaszolt: - Mindegy is. - Nem vagyok az ellenséged, Becca. Erre nem volt válasza, úgyhogy ahogy beléptek az ajtón, rögtön felrohant a lépcsőn. Beszéljen csak az anyjával, amennyit akar, neki nem kell ebben részt vennie. Utána az anyja valószínűleg fogkefével esik majd a mosogatónak. Lehetséges, hogy az előnyére is fordíthatná ezt a szokatlan helyzetet? Zsebre vágta a kulcsait, és lesurrant a lépcsőn. Persze, hogy fojtott

hangon beszélgettek a konyhában. Hallotta az anyját. - Bill, nem várhatod el, hogy csak úgy megjelensz, én meg arra kényszerítem, hogy... Utána az apja suttogását hallotta. - Nem akarom, hogy bármire is kényszerítsd. De valami nyilvánvalóan történt, és én figyelmeztettelek... - Sziasztok! - kiáltotta Becca, miközben kinyitotta az ajtót. Még mindig érezte a festékszagot. - Quinnhez megyek! - Becca! - kiáltott vissza az anyja. - Várj egy... Becca becsapta az ajtót. Leszaladt a lépcsőn, beugrott a kocsijába, és beindította a motort. A kereszteződésnél azonban nem jobbra fordult, nem Quinnék-hez tartott. Balra fordult, és egyenesen Chrisékhez hajtott.

18. FEJEZET

A

FELJÁRÓJUKRA ÉRVE MEGLÁTTA,

hogy a garázsuk ajtaja nyitva áll. A

Merrick fivérek kint voltak, és zsákokat dobáltak a garázsból az

utánfutóra. Az utánfutót egy vörös, nyitott platós furgon mögé kötötték, a kocsin a nevük és a tájkertészcég lógója díszlett. Becca erősebben szorította a kormányt. Így semmi esélye sem volt rá, hogy végiggondolja, mire is készül. Négyszemközt akart beszélni Chrisszel, elmesélni, mi történt a házukkal, és válaszokat követelni. De hogy az egész családja előtt vonja felelősségre Christ, az nem volt a terv része. A kocsiból kiszállva tapasztalta, hogy a napsütés felmelegítette a levegőt, bár amikor szellő futott át a fák lombjain, és suttogott a tarkóján, örült, hogy elhozta a dzsekijét. A garázsból áradó illatok alapján szinte a kertészeti áruházban érezte magát. Nedves, fára emlékeztető, fura, mesterséges illat volt, mint a mulccsal és virágfölddel keveredő műtrágya. A nyitott garázsajtó mögött hatalmas helyiség sejlett fel, ami minden bizonnyal Michael tájkertészcégének raktárául is szolgált. A falak mentén raklapok sorakoztak, a zsákokban virágföld, fehér homok és vörös cédrusforgács. Mindenütt szerszámok függtek, az összes elképzelhető helyre bezsúfolva, bár bizonyára volt valami rendszer a felfordulásban. Michael állt a legközelebb Beccához. Egy MÉSZKŐ ROSTAALJA feliratú zsákot dobott az utánfutó elején magasodó halomra. Vörös pólót, farmert viselt, a karján már porréteget lehetett látni. Mint mindig, most sem fogadta barátságosan.

- Tudod, hogy a huszonegyedik században élünk? Fogalma sem volt, miről beszél. - Mi? Michael beletörölte a tenyerét a farmerébe, és elindult vissza a garázshoz. A válla felett szólt hátra. - Hallottál már a telefonról? Becca kiegyenesedett, és utánameredt. - Hallottál már a jó modorról? A fiú újabb zsákot emelt a vállára, arckifejezését nem lehetett látni az árnyékban. - Olyasmire gondolsz, mint például hívatlanul beállítani valakihez? Micsoda seggfej! - Talán ha... - Becca! - Chris ugyanolyan zsákot hozott ki a garázsból. - Ne is törődj vele! Rávetette a zsákot a halom tetejére, majd leugrott az utánfutóról, és odajött Beccához. Fekete pólójának elején porcsík húzódott. A homlokáról csöpögött az izzadság, lehajtotta a fejét, hogy a pólója ujjába törölje. Fáradtnak látszott. A tegnap esti bizonytalan feszültség még mindig ott lappangott közöttük. - Mi a helyzet? - Én csak... - A lány elbizonytalanodott. Az ikrek egyike megjelent egy zsákkal, és az utánfutó felé tartott. Alig bólintott Beccának. Elcsigázottnak látszottak, a zsákok pedig nehéznek. Dolguk volt. Hirtelen úgy érezte, hogy a legjobb volna visszamenni a kocsijához. Végiggondolta, hogy a házuk ajtajára valaki egy körbe rajzolt csillagot festett. Tylernek van fegyvere, és bebizonyította, hogy nem fél használni.

Tényleg lealacsonyodna egy ilyen gyerekes csínyhez, hogy megfélemlítse? Lehet, hogy igaza van az apjának, és valami idióta kölyök hülyéskedett. A pentagramma nem kizárólag az elementálok jelképe. - Dolgotok van - visszakozott. - Nem kellett volna csak így megjelennem... - Semmi baj. - Chris közelebb húzódott hozzá. Becca megérezte az illatát, napsugárra és mészkőre emlékeztette. - Chris! - Michaelnél újabb zsák volt, hozzátette a halomhoz. Kevesebb beszéd, több munka! Chris szemében az ingerültség szikrája lobbant, mégis a garázs felé fordult. - Gyere! Beszélgessünk, amíg rakodok. Csak az a baja, hogy csúszásban van. Becca követte a garázs hűvösébe. Chris felemelt egy zsákot a halomból, és a vállára lendítette. Kínos helyzet volt. - Segíthetek valamit? Vagy... - Gyerünk - villantott rá egy mosolyt Chris. - Vigyél ki egyet! Becca lehajolt, és a zsák sima szélei alá csúsztatta a kezét. Olyan érzés volt, mintha egy zsák homokot fogna. Oldalán ott díszlett a felirat: 35 kg. Becca sohasem tudta megjegyezni, hogy a kilogramm az több vagy kevesebb, mint a font, mindenesetre leguggolt, és erőlködve igyekezett felemelni a zsák mészkövet. Istenem! Ez a több! A kiló a több! A zsák vagy nyolcvan fontot nyomhatott. Még csak le sem tudta szedni a raklapról. - Elnézést! Az egyik iker volt az, a hangjából kitűnt, hogy kiválóan szórakozik. A

lány félrehúzódott, máris izzadságot érzett a hátán, ettől a pillanatnyi erőlködéstől. Idiótának érezte magát. Különösen, amikor a srác két zsák alá tolta be a kezét, és egyszerre emelte őket a mellkasára. - Hencegő - vetette oda Becca. A fiú lerázta a hajat a homlokáról. - Talán bemehetnél a konyhába, és csinálhatnál egy kis sütit, vagy valamit. - Fogd be a szád! A fiú kajánul vigyorgott rá a válla felett. - Ne vedd rossz néven! Visszajött Chris, és megint felkapott egy zsákot. - Ne törődj vele! Gabriel egész nap cikizne, ha hagynád. Hogy tudja megkülönböztetni őket! Hagyta csendben lépkedni, amíg a fiú ledobta a zsákot. Chris megállt az utánfutó mellett, és lenézett rá. - Becca? Valamit mondania kellett, hogy miért jött ide. - Én... ö... úgy gondoltam, beszélnünk kellene a projektről. Chris felvonta a szemöldökét. - A töriprojektről? Még maga Becca is bénának találta az indokot. - Nem volt meg a számod, szóval gondoltam, talán... A fiú a teherautó oldalára mutatott. - Ugyanaz, mint a cég száma. Leírom neked, vagy megkeresheted a Google-ön... - Chris! - Michael kezében most egy jegyzettömböt szorongatott. Chris halkan káromkodott, és füstölgő pillantást vetett a testvérére. Hagynád a...

- Naplementére ki kell raknom kockakővel egy udvart. Mozdulj! - Én akkor megyek. - Becca a füle mögé igazított egy hajtincset, és gyorsan Michaelre pillantott. - Majd beszélünk hétfőn. Chris közelebb húzódott hozzá. - Várhat egy percet. - Figyelte a lány arcát, és hangja elhalkult. Mondd el, valójában miért jöttél! Ilyen közelről még a fiú lélegzetét is hallotta, kicsit felgyorsult az erőlködéstől. Jól nézett ki, koszos volt, durva, csíkos a portól. Úgy érezte, vissza kell húzódnia. Michael a teherautónak arra az oldalára lépett, ahol álltak. Becca érezte, hogy Chris megfeszül. Kedve lett volna elbújni mögötte. De Chris bátyja odanyújtotta neki a jegyzettömböt. - Tessék. Maradni akarsz? Akkor számolj! Kinyitotta a száját, és be is csukta. - Hát... oké. Persze. Michael nem magyarázta el, mit kell csinálnia, csak a kezébe nyomta a tömböt, és elsétált, hogy megfogjon egy zsákot. Chris követte. A jegyzettömb tetején indigós űrlap lógott, macskakaparással különböző termékneveket írtak rá, amikről még nem is hallott. Mégis ki tudta venni azt, hogy „mészkő rostaalja”, mögötte pedig a 18-as számot. Gyorsan végigszámolta. - Még hármat kell hoznotok! A másik iker - kizárásos alapon Nick - felemelte az ingét, hogy meg törölje vele az arcát. - És hány zsák burkolókövet? Becca hirtelen azon kapta magát, hogy ő irányítja a fiúkat. Amikor megtalálták a ritmust, gyorsan dolgoztak, Becca pedig igyekezett számon tartani, mi micsoda - különösen, amikor a testvérek különböző zsákokat kezdtek rakodni. Amikor kérdezték, megmondta,

miből mennyi kell még. A feliratozott zsákokkal könnyű dolga volt, de ki a fene tudja megmondani, mi a különbség a kockakő és a gránit burkolólap között? Vagy a sarki pala és a burkolólap-osztóbetét között? Eleinte kellemetlenül érezte magát, különösen, amikor megálltak és tőle várták az utasítást, hogy mit rakjanak még az utánfutóra. Mégis jó érzés volt, hogy lefoglalhatja valamivel az elméjét, hogy valami normálissal foglalatoskodhat. Nem egészen egy órával később az utánfutó teli volt pakolva zsákokkal és felszereléssel, Michael pedig elélépett, és nyújtotta a kezét a jegyzettömbért. Odaadta neki, és várta a harapós megjegyzést. De nem kapott. Csak végignézte a listát, Becca számait ellenőrizhette, majd felnézett. - Szép munka! Becca csodálkozva válaszolt: - Kösz! Michael benyúlt a farzsebébe a pénztárcájáért. Kivett a kötegből egy húszast, és Becca felé nyújtotta. - Nem, mi köszönjük neked! A lány gyorsan megrázta a fejét. - Nem azért... nem kell fizetned! - Hogyne kéne. Dolgoztál, pénzt kapsz. - Vedd el! - kiáltotta Gabriel. Valahol talált egy kosárlabdát, és annak ellenére, hogy majdnem egy órán keresztül nyolcvanfontos zsákokat cipelt, a nyitott garázsajtó feletti kosárra dobta. - Rendelünk pizzát. Becca elpirult és tétovázott. Meglepte a hirtelen cinkosság. De... - Elvennéd a pénzt? - Michael felé tolta. - Késésben vagyok. Rendben. - Becca kikapta a kezéből.

Michael elfordult, és a jegyzettömböt a teherautó műszerfalára tette. - Gyere, Nick! Nick már mászott is be az utastérbe. Vörös baseballsapkát húzott a fejére, a lógó illett a teherautóéhoz. - Szia, Becca! Michael kihajolt az ablakon, és ránézett a testvéreire. - Ne kerüljetek bajba! Gabriel a teherautó oldalának dobta a kosárlabdát. Erősen. - Nem ígérhetünk semmit! Michael úgy nézett, mint aki mindjárt kiszáll a kormány mögül, és üldözőbe veszi, de Nick megfogta a karját. - Nálam vannak a kocsi kulcsai. Menjünk már! Gabriel most megint a teherautónak dobta a labdát. - Nicky, untatsz! Michael viszont elindította a dízelmotort, és már gördültek is le a feljárón. Becca csak állt ott egy pillanatig, és kellemetlenül érezte magát. Menekülve

érkezett,

felkészülve

arra,

hogy

minden

széteshet.

Megdöbbentette, hogy normális dolgokkal foglalatoskodtak. Chris figyelte, érezte a tekintetét. Pontosan akkor, amikor Becca végre kigondolta, hogyan szállhatna be a kocsiba és gurulhatna le a lejárón anélkül, hogy túl idiótán nézne ki, Chris megszólalt: - Éhes vagy? Becca tétovázott. Chris ezalatt elfordult, amiből Becca megértette, elutasításra számít. - Én igen - mondta Gabriel. Megint nála volt a labda, és egy könnyed hárompontost dobott a feljáró feléről. - Gyere - mondta Chris. Becca nem volt teljesen biztos benne, hogy hozzá szólt. - A pizza jó ötlet. Menjünk be, és rendeljünk! - Felnyúlt, és

megrántotta a garázsajtót, ami elkezdett lefelé ereszkedni. Becca még mindig tűnődött, hogy ez meghívás-e Chris részéről, vagy egyszerűen csak arra vár, hogy távozzon. Így nem is figyelt a legördülő garázsajtó világoskék deszkáin felbukkanó vörös csíkokra, amíg azok mintává nem álltak össze, amikor az ajtó a földre ért. A

garázsajtó

ékeskedett.

közepén

embermagasságú,

vörös

pentagramma

19. FEJEZET

B

ECCA CSAK BÁMULT.

- Egy pentagramma!

Gabriel füttyentett. - Hű, öcsém, te aztán tényleg az intelligencia bajnokait választod ki

magadnak! Chris mogorván meredt rá. - Fogd be a szád! Becca még csak meg sem sértődött. Még mindig a garázsajtót bámulta. Ez nem lehetett véletlen! - De ez mit jelent? - Figyelmeztetés - mondta Chris. - Tévedsz - ellenkezett Gabriel. - Céltábla! Céltábla. Egyik fiúról a másikra nézett. - Nem értem. Chris odalépett mellé, és ő is a garázsajtót bámulta. Felemelte a kezét, és megdörzsölte a tarkóját. - Azt jelenti, hogy értesítették az Őrzőket. - Habozott. - Nick találta meg ma reggel. Michael még nem is tud róla. Gabriel felhorkant, és a pentagramma közepére dobta a labdát. Mintha számítana! Becca az ajkába harapott. - De ennek semmi értelme! -

Egy ideje már fenyegetőztek.

- Nem - mondta Becca, és megperdült, hogy mindkettejükkel szembeálljon. A kezét ökölbe szorította maga mellett. - Ennek semmi értelme sincs, ugyanis reggel az én ajtómon is volt egy! Mindketten sokáig bámulták szótlanul. Beccának nem tetszett, hogy így néznek rá - egy kicsit túlságosan is feszülten. - Az apám lefestette. Nem az Őrzők ölik meg az embereket? Nem ők intézik el a vádlottakat és a vádlókat is? Gabriel vállon lökte Christ. - Látom, semmit sem tartottál magadban. Chris rá sem hederített. - Mikor találtad? Ma reggel? Becca bólintott. - Szóval... ez most azt jelenti, hogy Tyler festette oda? - Ennek lenne értelme, hiszen Tyler egyértelműen azt gondolta, ő is benne van a dologban. Ettől valahogy jobban érezné magát, mintha ily módon ki tudná magát vonni ebből a kavarodásból, ha egyszerűen elmagyarázná, akár egy levél formájában. Minden érintettnek! Nekem semmi közöm az egészhez. De komolyan! Puszi: Becca. - Nem feltétlen Tyler volt. Bármelyikük lehetett - vont vállat Chris. - Az Őrzők titokban jönnek a városba, és eleinte csak figyelnek. - Utána - folytatta Gabriel, miközben újabb hárompontos dobással húzta alá mondandóját - ítélkeznek. - Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - követelt magyarázatot Becca. - Meg akarnak ölni engem, te meg... - Csitt! - Gabriel a lány ajka elé tette az ujját, Becca szeme pedig elkerekedett. - Először is - mondta halkan -, a harag most nem a barátunk. Érted?

Keze melegen simult a lány arcára. Felnézett a fiú szemébe, és eszébe jutott a lángcsóva, amelyik tegnap este a tenyerén égett. Vagy Tyler szorítása a karján az állatboltban. Nyelt egyet, és bólintott. - Nem fognak megölni téged - mondta Gabriel -, mert te nem számítasz! Nem úgy értette, ahogy hangzott. Becca tisztában volt vele. Mégis kicsit rosszulesett. Chris megragadta a testvére kezét, és ellökte. - Hagyd békén! Nem tud semmit. - Meg kellett volna hagynod tudatlannak - vetette oda Gabriel. - Minél naivabb volna, annál jobban járna! - Hé, akiről beszélsz, itt áll melletted! - méltatlankodott Becca. - Az Őrzők nem fognak zaklatni - biztosította Chris. - Persze figyelni fognak... - Figyelni? - ...de te nem közülünk való vagy. Rá fognak jönni, hogy nem vagy elementál. - Chris odahajolt hozzá, és hallotta a hangjában a feszültséget. Amikor azt mondtam, hogy esküdtszék, bírók és hóhérok egyszerre, úgy értettem, hogy nem teketóriáznak. De az biztos, hogy nem hülyék! Becca túl gyorsan vette a levegőt, illett Chris légzésének üteméhez. - És veled mi a helyzet? - kérdezte végül. A fiú kék szeme megkeményedett, hangja közömbös lett. - Ha figyelnek, távol kellene tartanod magad tőlem. Megcsörrent egy telefon, és beletelt egy másodpercbe, mire Becca rájött, hogy a zsebéből jön a hang. Ránézett az új telefonja kijelzőjére, és felismerte Quinn számát. Megnyomta a gombot, és nem vesztegette azt időt az üdvözlésre.

- Honnan tudtad, hogy új telefonom van? - Felhívtalak otthon. Anyád jól felidegesítette magát - Quinn maga is meglehetősen zaklatottnak tűnt. - Miért? - Mert azt mondtad neki, hogy velem vagy. A francba! - Mit mondtál neki? - Hogy ne aggódjon, csak párszor láttalak részegen a volán mögött. Hol vagy, hogy fedeznem kéne? Becca feltekintett, és nyelt egyet. Chris meg sem moccant. Még mindig a személyes terében állt, nagyon közel hozzá. Valószínűleg hallotta Quinnt. Becca a házhoz vezető feljáró felé fordult, és meg kellett köszörülnie a torkát. - Chris Merrick házánál. Nagyon nyilvánvaló szünet következett. - Aha - mondta Quinn. - Egy lánnyal beszélsz? - Gabriel keresztüldobta a labdát a feljárón. Hívd ide! - Chris az? - kérdezte Quinn. - Meghívott engem? Meg vannak ezek húzatva? - A testvére - nyögte ki Becca. - És viccel... - Figyelj! - mondta Quinn. - Ha dolgod van, meg ilyesmi, akkor megértem,

de

szeretném

tudni,

hogy

eljössz-e

velem

a

bevásárlóközpontba pár órára. - Most? - Becca érezte, hogy elszorul a torka. Chris egészen közel húzódott hozzá, érezte a teste melegét, és a mészkőpor szagát a bőrén. - Hát, holnap dolgozol - csacsogott tovább Quinn -, nekem meg ruhára van szükségem...

- Menj csak! - mondta Chris. A válla mellett szólalt meg. Nem tudott egyszerre mindkettőjükre figyelni. - Ruhára...? A... - A bálra - mondta Quinn. - Tudod, a tegnapi este után arra gondoltam, Rafe elhívhat, és szerettem volna, ha van pár ötleted... - Menj! - mondta Chris. Az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. - Hé, Quinn! Tudod mit? - mondta Becca a telefonba. - Szerintem a vásárlás nagyszerű ötlet.

20. FEJEZET

V

ASÁRNAP. MUNKA.

Becca idegei pattanásig feszültek. Szerencsére ma hátul

dolgozhatott, ahol senki sem látta. A kennelek takarítása nem volt a legjobb munka, de legalább zárt, ablaktalan helyiségben végezhette. Előző nap majdnem három órát járta a bevásárlóközpontot Quinnel, bólogatott, és minden egyes ruhánál mormogott valamit. A ruha olyan randira kellett, amire még el sem hívták Quinnt. Végig úgy érezte, egy orvlövész célkeresztjében sétál. Egyre csak Chrisre és a testvéreire gondolt, meg az Őrzőkre, akiket azért küldtek, hogy megöljék Chriséket. Vajon menekülnek majd? Meglapulnak? Michael tegnap délután munkába indult, de mindannyian feszültnek tűntek. Vajon úgy folytatják az életüket, ahogy eddig éltek? Lehet, hogy pont ez volt a lényeg. Bebizonyítani, hogy ártalmatlanok. Azt hiszem, távol kellene tartanod magad tőlem. Négy órára már boldog volt, hogy leveheti a munkaruhát, és veheti a táskáját. Amikor a macskamászókák között haladt át, valaki az útjába lépett. Becca éppen a táskában turkált a kulcsai után, lehajtott fejjel. Félrehúzódott anélkül, hogy felnézett volna. Ám ekkor egy vékony kéz megragadta a karját. Nem erősen, de elég határozottan ahhoz, hogy megálljon. Becca felkapta a fejét. - Lilah! Lilah nem tűnt olyanfajta lánynak, akivel viccel az ember. Jó néhány

centivel magasabb volt Beccánál, és a dohányzás koravén vonásokat rajzolt a szája köré, a pillantása keménynek tűnt. Hosszú, göndör haja volt, de a vége csapzottan lógott a válla körül. Szűk, fekete, ujjatlan topjában és farmerében úgy nézett ki, mint egy motoros tyúk. Lehet, hogy az is volt. Becca hátrahúzódott. - Hagyj békén! Szólok az üzletvezetőnek! - És mit mondasz neki? Hogy itt állok? Becca nyugtalanul pillantott körül. Nem félt Lilah-tól - egyelőre -, de Tyler is itt lehetett. Vagy Seth. Senkit sem látott, de ez nem jelentett semmit. - Nézd! Nem tudom, miért zaklattok... - Mi zaklatunk téged? - Lilah hunyorított. - Szerinted, épp most mit csinálsz? - sziszegte Becca. Lilah egy polcnak támaszkodott, az arckifejezése szinte hitetlenkedő volt. - Nézd, csibém, azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Becca átnyomakodott mellette. - Azt hiszem, elég figyelmeztetés volt, amit az ajtómon találtam. Kösz! - Tyler mesélt nekem rólad - kiáltotta Lilah. - Hogy azt mondtad, nem vagy közülük való. Becca megállt és megfordult. - Nem is vagyok közülük való. - Nem hisz neked - folytatta Lilah. - De én igen, azt hiszem. Becca alaposabban megnézte magának a lányt. Félreértette volna ezt az egész párbeszédet? Lehet, hogy Lilah tényleg figyelmeztetni akarja, nem fenyegetni? - Ez a dolog közöttetek és a Merrickek között... én nem akarok

belekeveredni. Én nem vagyok az, ami... ami ti vagytok. Lilah vállat vont. - Ha nem vagy az, akkor minden rendben lesz. - Közelebb húzódott, és lehalkította a hangját: - Ha mégis az vagy, téged is megölnek. Ja, szóval megint visszatért a fenyegetőzéshez. Becca a vállára rántotta a táskáját, és elfordult. - Rendben. Akkor hagyj békén, és hadd tegyék az Őrzők a dolgukat. - Látod - mondta Lilah -, ezért hiszek neked. Láthatóan fogalmad sincs arról, hogy mit beszélsz. Becca megperdült, ahogy meghallotta a megvetést a másik lány hangjában. - Tudom, hogy ti folyton úgy beszéltek Chrisről és a testvéreiről, mintha veszélyesek lennének. De én láttam, hogy Tyler és Seth mit tett Chrisszel. Utána engem is üldözőbe vettek, itt, a munkahelyemen, és bántottak volna, ha nem jött volna be egy vásárló. Tyler lövöldözött rám péntek este. Fegyverrel. Ez gyilkossági kísérlet. Ezzel szemben mi a legrosszabb dolog, amit Chris és a testvérei valaha is tettek veletek? - Tudod, hogy megölték Tyler húgát? Lilah-tól hallani egészen más dolog volt, mint Christől. Mégis, Michael vérmérséklete ellenére sem tudta elhinni, hogy megölne valakit. - Annyit tudok, hogy belefulladt a bányatóba. Lilah megint közel lépett, és a szeme most haragos volt. Egész megjelenése ádáz lett tőle. - A barátnőm volt. Tudod, hogy nem sokkal azután halt meg, hogy a legidősebb Merrick zaklatni kezdte a nyári munkahelyén? Mit gondolsz, ki üldözte oda a kavicsbányába? Elég fájdalom keveredett a hangjába ahhoz, hogy Beccának kiszáradjon a szája, és nyelnie kelljen. - Baleset volt - válaszolta.

- Biztos vagy benne? Nem. Nem volt biztos benne. És nem tudott hazudni Lilah-nak, különösen ilyen őszinte fájdalom láttán. Emlékezett arra, ahogy Chris kezét fogta, és érezte, mint rántja le a víz, az egész világot csupa sötétséggé és fuldoklássá változtatva. Lilah most még közelebb húzódott. - Adjuk meg nekik ebben az esetben az ártatlanság vélelmét, bár nem érdemlik meg. Tudtad, hogy a szüleik megölték Seth szüleit? Becca megrázta a fejét. - Igen - folytatta Lilah. - Miután Michael megölte Emilyt. Mi csak azt akartuk, hogy menjenek el! - Tovább folytatta. - Elmondták neked, hogy nem most első alkalommal hívtuk az Őrzőket, hogy intézzék el őket? Beccának meg kellett köszörülnie a torkát. - Chris mondta, hogy fenyegetőztetek ezzel. Akkoriban. Hogy a szülei egyezséget kötöttek a... - Nem. - Lilah megrázta a fejét. - Néhány hónappal ezelőtt. Becca nemigen tudta kiokoskodni, hogyan folytassa ezt a játszmát. Tyler és Seth igazi, kegyetlen bajkeverő volt. Ám van ő abban a helyzetben, hogy védelmezze Christ és a testvéreit? - És? - Küldtek kettőt. Merrickék megölték őket. - Nem hiszek neked. Amilyenek mi vagyunk... Könnyű úgy elkövetni az ilyesmit, hogy ne legyen semmi nyom. Nagyon könnyű. Túl könnyű. Becca arcára kiülhetett a szörnyülködés, Lilah ugyanis bólintott. - De igen, hiszel nekem. Becca gondolkodni sem tudott, annyira vert a szíve. - Folytassam? - kérdezte Lilah. - Chris és Gabriel szerda este

megpróbálta felrobbantani Tyler kocsiját. Persze a zsaruk elcsípték őket, mielőtt bármit tehettek volna, de ki tudja, mi történhetett volna? Aznap este vitte haza Christ. Még emlékezett rá, milyen nehézkesen vonszolta be magát az iskolába csütörtök reggel. Rettenetesen nézett ki, de Becca ezt a verekedésnek tulajdonította. Vajon elment otthonról még aznap este, hogy egy újabb zűrbe keveredjen? - Megpróbálták... felrobbantani... - A kocsiját. Úgy, hogy műtrágyazsákokat gyújtottak volna meg. Tudod, mekkorát robbannak azok? Tudod, hogy embereket ölhettek volna meg vele? Ártatlan embereket? Becca mereven figyelte. - Utánanézhetsz - mondta Lilah. - A vasárnapi újságban van rendőrségi rovat. Utána is fog. Amint hazaér, utánanéz. Chris megetette azzal a mesével, hogy mennyire üldözik őket, miközben kér nappal korábban Tyler kocsiját akarta felrobbantani? - Tyler és Seth kegyetlen - folytatta Lilah. - De nem azért, mert kegyetlenek akarnak lenni. Hanem azért, mert annak kell lenniük! Lilah hátralépett. Becca még mindig csak nézett rá. - Hát - mondta Lilah -, nem hiszem, hogy bármi aggódnivalód lenne az Őrzők miatt. Szerintem egyáltalán nem kell izgulnod miattuk. Megfordult, és elindult. Majd megállt, és visszanézett a válla felett. - Szerintem csakis Merrickék miatt kell aggódnod.

Becca megpróbálta összerakni magában a dolgokat, mielőtt elindult a boltból. Érzései egyre csak kavarogtak. Félt ezektől a titokzatos Őrzőktől, Chrisre pedig haragudott, amiért mesékkel etette. Gyűlölte Tylert és Setht, de ha tényleg csak magukat védték, akkor vádolhatja őket

bajkeveréssel? Eszébe jutott Quinn kérdése az estéről, amikor megmentette Christ. Tényleg a jó fiúnak segített? Vagy a természetes ösztönét követve, egyszerűen csak az áldozaton segített? Amikor kinyílt a fotocellás ajtó, kilépett a vakító napsütésbe. Fel akarta hívni Quinnt, hogy mindent elmondjon neki. Quinn viszont olyan volt, hogy várhatóan egyenesen Merrickék-hez megy, és a fejüket veszi. A harag most nem a barátunk. Ez figyelmeztetés volt? Vagy fenyegetés? Nem mintha számított volna. - Becca! A neve pofonként érte. Majdnem elesett. Hunter a bolt előtti hosszú vaspadon ült. Hosszú ujjú, zöld pólót viselt, a mellkasán és végig az egyik karján tövisminta látszott. A pólóhoz viseltes farmert és Doc Martens cipőt vett fel. Casper a betonon feküdt előtte, a fülét hegyezve, lógó nyelvvel. Hunter jól nézett ki. Normálisan. Biztonságosan. - Szia! - köszöntötte Becca. - Bocs, hogy megijesztettelek! Csak meg akartam győződni róla, hogy jól vagy. Belekerült egy másodpercbe, mire Becca megértette, hogy még mindig a buliról beszél. Mintha egy hónapja lett volna! Hunter felállt, és egy kicsit bizonytalannak tűnt. - Nem akartam, hogy azt hidd, követlek, vagy ilyesmi, de mondtad, hogy a telefonod tönkrement. Erre kanyarodtam tegnap, és az üzletvezető mondta, hogy ma négyig dolgozol. - Ja! - Bólintott. Szedd össze magad, te zseni!

- Aha - dünnyögte. Újabb kínos hallgatás következett. - Várj! Hülye vagyok. - A fiú arckifejezése megváltozott, és hátralépett. Elfordította a tekintetét. - Amikor azt mondtad, tönkrement, csak megpróbáltál kedvesen... - Nem! Tényleg tönkrement. A telefonom. Eltört. - Becca már kezdett úgy beszélni, mint egy bekábítószerezett Yoda. - Úgy értem, széttört. De kaptam újat. Tegnap. A fiú még mindig bizonytalannak tűnt. - Rendben. - Habozott. - Hát, akkor azt hiszem, találkozunk az iskolában. - Várj! - Előreugrott, és a fiú karjára tette a kezét. - Idejöttél csak azért, hogy meggyőződj róla, jól vagyok? Hunter a kezére pillantott, és egy félmosoly jelent meg az arcán. - Ez tűnt helyénvalónak. Csak azért jött, hogy megnézze. Nem azért, hogy mindenféle szexuális

szolgáltatásokkal

kapcsolatos

ocsmány

megjegyzéseket

tegyen, mint Tommy Dunleavy vagy Drew McKay. Nem azért, hogy az életét fenyegesse, mint Tyler vagy Seth. Nem azért, hogy félrevezesse, mint Chris. A napfény rásütött a fiú ősz hajtincsére, és ezüstös ragyogást varázsolt rá. Tágra nyílt szemében nyoma sem volt számításnak vagy fortélynak. - Még mindig hordod a köveimet - mondta a fiú gyengéden. Becca

visszahúzta

a

kezét,

kicsit

elbizonytalanodott.

Csak

zuhanyozáskor vette le őket. A füle mögé igazított egy hajtincset, és érezte, hogy pír borítja el az arcát. - Hát igen, nem akartam elveszíteni őket, és... Tök béna szöveg!

- Örülök. Eszébe jutott, milyen érzés volt a fiú ujja a csuklóján, aznap este, amikor rákötötte a köveket. El kellett fordítania a tekintetét a fiúéról, a tövismintákat tanulmányozta a mellkasán és a vállán. Hiba volt. A vékony póló keveset bízott a képzeletre. Eltöprengett, sportol-e Hunter. Elkapta a tekintetét. - Bocsánat, gondolom, szeretnéd visszakapni őket... - Még nem... - A hangja barátságosan csengett. Vagy úgy! Becca visszanézett, fel a fiúra, és most nagyon is tudatában volt a közelségének, a teste melegének, annak, ahogy a napsugarak a járomcsontját simogatják. Casper felemelkedett a betonról, és szimatolni kezdte a lány kezét. Elgondolkodva megsimogatta, megvakargatta a füle mögött. A kutya nekinyomakodott Beccának, aki most arra gondolt, vajon tudja-e, hogy arra van szüksége, eltereljék a gondolatait. Hunter arcáról leolvadt a mosoly, és Becca érezte, hogy az arckifejezését tanulmányozza. - Éhes vagy? - kérdezte tőle a fiú. A feje még azelőtt bólogatni kezdett, hogy az agya működésbe léphetett volna. - Úgy értem, nem! Becca lepillantott a régi farmerére, ez volt az, amelyik a térdénél elszakadt. Pólója a nyolcadikos ballagásról maradt meg, a többiek aláírásával a hátán, és egy kis szakadással az alján. Ez utóbbi egy agresszív airedale terrier műve volt. Isten tudja, a haja milyen állapotban volt! - Tiszta kosz vagyok.

- Akkor olyan helyre kell mennünk, ahol a kosz nem számít. Gyere! És már fogta is a lány kezét. Becca sohasem ült még nyitott tetejű terepjáróban, de nagyon élvezte a szelet a hajában és a napfényt az arcán. Hunter egy autós KFC-hez vitte, ahol egy vödör csirkefalatot és hasábburgonyát vett, majd oda se nézve dobálta hátra a krumplit a hátul gubbasztó Caspernek. Becca kuncogott, amikor a kutya megint elkapott egyet a levegőben. - Nem aggódsz, hogy félremegy? - Szeretem azzal nyugtatni magam, hogy Caspernek van egyfajta önfenntartó ösztöne. - Hová viszel? A fiú rápillantott, és halkan válaszolt. - Olyan helyre, ahol a kosz nem számít. Becca lenézett a KFC-s csomagra, és elpirult. Úgy tett, mintha nehezen találna még egy hátradobandó krumplit. - Arra gondoltam, átmehetnénk Quiet Watersbe - mondta Hunter. Úgy hallottam, szép hely. Quiet Waters egy gyönyörű park volt, talán az egész megyében a legszebb. Becca mindig is szerette a növényeket, a sok kilátótornyot, ahol órákig el lehetett rejtőzni egy könyvvel. Vagy egy fiúval. Drew elvitte oda. Egyszer. Biztosan sokáig hallgatott, mert Hunter rápillantott. - Béna ötlet? Hallotta a mosolyt a hangjában - és az önkritikus élt benne. A feszültség enyhült a vállában, de még mindig kiegyensúlyozatlannak és bizonytalannak érezte magát. Ilyenkor legszívesebben megölte volna Drew-t. - Nem, nem. Gyönyörű hely...

- Rendben. - A fiú szünetet tartott, és Becca várta, vajon feltépi-e a sebeit, mint Chris. Hunter. A hangjában azonban nem volt kíváncsiság, csak kihívás. - Benne vagy, Becca, vagy nem? A lány kihúzta magát az ülésben, és visszamosolygott rá. - Benne vagyok!

21. FEJEZET

H

UNTER TARTOTT EGY RÉGI PLÉDET

a terepjáró hátuljában. A park

keleti részén, egy domb tövében ültek, és a csirkefalatból

szedegettek. Nem messze tőlük egy játszótér lehetett, mert Becca izgatott gyereksikolyokat hallott, de nagyobbrészt békés csend honolt a parkban. Megfeledkezett a gyilkosokról, az elemekről, és Hunter csendes jelenlétében elengedte magát. Jó társaság volt, mindenfélét összehordott, hogy szórakoztassa a lányt. Hogy kétórányira költöztek a régi otthonuktól, mégis úgy érezte, túl messze van ahhoz, hogy meglátogassa a barátait. Beszélt a hátrahagyott haverokról, akik minden este üzentek neki a Facebookon, és fényképeket kértek a lányokról. Gúnyolta a filmeket, amiket gyűlölt, mert a színészek szerinte idióták voltak. Beszélt a könyvekről, amiket olvasott, és olyanokról is, amiknek csak tettette az elolvasását, csak hogy megússza valahogy az irodalomórát. Ilyen könyvből sok volt. - Még a Büszkeség és balítéletet is? - csodálkozott Becca. - Ugyan! - Hunter cinkosan rámosolygott. - Wikipedia! - Lehúzta a bőrt egy csirkedarabról, és odaadta Caspernek. - Nem érzed úgy, hogy csalsz? - Úgy tekintek a dologra, hogy nagyobb kihívás elé állítom magam. Beccának erre mosolyognia kellett. - És így sem buksz meg? - Persze hogy nem! - Újabb burgonyadarabot lökött Casper felé. - Ha megbuknék, mert nem olvastam el egy könyvet, az apám megölne! Szavai olyanok voltak, mint a tóba dobott kő. Egy pillanatig lebegtek,

majd gyorsan süllyedni kezdtek. Hunter arcáról lehervadt a mosoly, mintha rájött volna, mit mondott. Becca legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy megérintse, de azután kétségei támadtak, helyénvaló lenne-e. A pillanat kényes volt, mintha egyetlen rossz mozdulat mindent tönkretehetne. A fiú még egy darab burgonyát lökött a kutyának, és nem nézett a lányra. - Szigorú volt? - kérdezte Becca csendesen. - Az apád? A fiú felnézett, és Becca látta a szemében, hogy elérzékenyült. - Nem. Nem igazán. - Biztosan nagyon közel álltatok egymáshoz. A fiú vállat vont. A lány várt, de a fiú nem folytatta - Szóval... te és ő... - Beszélhetnénk valami másról? Becca elpirult. - Persze. Megpróbálta elfoglalni magát a tányérok törölgetésével, bár alig volt elég maradék ahhoz, hogy ez az erőfeszítés indokolt legyen. - Hé! - Hunter megragadta a csuklóját, és megállította a mozdulatot. Becca visszafojtotta a lélegzetét. - Kösz! - mondta a fiú gyengéden. - Én... csak nem tudok. Egyszerűen... A hangja elfúlt, mire Becca megkockáztatott egy pillantást. A fiú arckifejezése mintha megfagyott volna, a lélegzete gyors volt és felszínes. - Nem tudok - mondta végül. A lány bólintott, majd az ajkába harapott. - Sajnálom, Hunter - suttogta. - Ne sajnáld! - Megjutalmazta egy mosoly halovány árnyékával, bár

látszott, bármelyik pillanatban eltűnhet az ajkáról. - Csak... beszélj valami másról! Becca kínlódva igyekezett, hogy valami olyasmit mondjon, amivel nem akasztja ki teljesen Huntert. - Hát... Tegnap elmentem vásárolni Quinnel, és ami a báli ruháját illeti, szerintem egy bikini is többet takarna! A fiú mosolya szélesebb lett, csak egy kicsivel, de azért láthatóan. - Quinn szereti, ha észreveszik! Hunter aztán gyorsan kiismerte Becca barátnőjét! - Aha. - Becca elfordította a tekintetét, és halkan felnevetett: - Ki nem szereti? - Te. Becca megint felé fordult. Öt is gyorsan kiismerte! A fiú visszaereszkedett a plédre, és megsimogatta Casper bundáját. - Mikor lesz a bál? - Két hét múlva. - Miért is említette? A fiú most biztosan azt hiszi, hogy meghívásra vadászik! Tovább beszélt, hátha sikerül elterelnie a fiú figyelmét. - Általában szombaton van, de idén pénteken tartják, takarékossági okokból. Olcsóbb volt a DJ, vagy valami ilyesmi. Csütörtök este van a nyitó futballmérkőzés. Sokan nem lelkesednek. - Te elmész? - A meccsre? - Vállat vont, mintha nem számítana. - Valószínűleg nem. Talán dolgoznom is kell. - Nem. - Hunter mosolygott, és a szeme csillogott. - Úgy értem, a bálra. Becca megdörzsölte a tarkóját, nem kerülte el a figyelmét sem a saját pulzusa, sem a fiú tekintetének súlya. Megint vállat vont, és leszedett egy lóherét, hogy a leveleit tépkedhesse. - Nem tudom. Attól függ, hogy Quinnek sikerül-e elérnie, hogy „Rafe”

meghívja. - Nem azzal a Chris gyerekkel mész? - Nem! Chris és én... mi csak... - Elhallgatott. Csak mik voltak? Barátok? Voltak azok egyáltalán? - Nem együtt megyünk - nyögte ki. - Még csak nem is vagyunk... úgy értem, nem is igazán beszéltem Chrisszel egészen a múlt hétig. Hunter most figyelte. - Akkor hogy keveredtél bele a zűrjeibe? Istenem, bárcsak tudná! Ha visszatekerhetné az idő kerekét szerda estig, amikor Tyler és Seth fenéken billentette Christ, akkor... Akkor ugyanezt tenné. Még akkor is, ha tudná, amit most tud. - Quinn szerint megmentetted Chris életét - mondta Hunter. Ezt mondta Quinn? Becca nem emlékezett rá. - Egy este későn jöttem ki az iskola épületéből. Az a két srác, Tyler és Seth, tudod. - Amikor a fiú bólintott, folytatta. - Megverték Christ a parkolóban. Senki sem volt a közelben, és a telefonom lemerült. - Téged is megtámadtak? - Nem. - Habozott. - Megfutamítottam őket. - Hogyan? - Hunter hangja semmit sem árult el. - Először a kocsimmal. Egész egyszerűen... hm... nekik hajtottam. Biztosan elpirulhatott, mert az arca mintha kigyulladt volna. - De aztán visszajöttek, és az egyik megragadott, akkor tartottam egy kis önvédelmi bemutatót, mire elrohantak. A fiú most elmosolyodott. - Egy kis önvédelmi bemutatót? - Ne gúnyolódj! Így volt. - Oké - szedte össze magát a fiú. - Akkor mutasd meg nekem is! Mintha csak szüksége lett volna arra, hogy még nagyobb bolondot csináljon magából!

- Nem. Butaság. - Butaság? Megfutamítottál két nagydarab srácot. Szeretném látni ezt a kis önvédelmi bemutatót. Talán még fel is tudnám használni a technikáidat. - Én csak elmentem egy tanfolyamra, amit az iskola szervezett szabadkozott Becca. - Frissen tanultam. Nem tudnám még egyszer megcsinálni. Hunter szemöldöke felszökött. Jaj! Összehajtotta az ujjait, ahogy Paul tanította, és kénytelen-kelletlen meglendítette a kezét. Hunter elkapta a csuklóját. - Állj fel! Mutasd meg nekem! Tényleg! Szeme megint kihívóan csillogott, mint az előbb a kocsiban. Becca feltápászkodott, és lelépett a plédről. Érezte a napot az arcán. Amikor Hunter csatlakozott hozzá, Casper előretolakodott, és szimatolni kezdte az őrizetlenül hagyott burgonyás dobozt. - Nem akarlak megsebesíteni - mondta Becca. Hunter vigyorgott. - Na, ez most vicces volt! Jaj, csak nem akar itt izomkodni? Nem is figyelmeztette, csak meglendítette az ujjait, és lecsapott. A fiú elkapta a kezét. Gyorsabb volt, mint amire számított. Erősebb. Egy pillanatra a lélegzete is elállt. - Nem így kell - mondta Hunter. Gyengéden lehámozta magáról az ujjait, és újra behajtotta őket, hogy a hüvelykujja jobban előreálljon. - Így! Csináld még egyszer! Szent ég! - Jártas vagy ebben a micsodában?

- Ó, igen. Szakértője vagyok az önvédelmi bemutatóknak. - A hangja száraz volt, de nem úgy tűnt, mintha ugratná Beccát. - Tényleg? - Nem. - Vállat vont. - De egy kis fogalmam van róla. Húzod az időt! A lány meglendült. A fiú megint elkapta. Keze melegen fonódott a lány ujjai köré. - Próbáld meg még egyszer! Most eszébe jutott, hogyan kapta el a fiú az első nap azt a gemkapcsot. - Sohasem leszek gyorsabb nálad! - Nem arra megy ki a játék, hogy gyorsabb legyél nálam. Az a lényeg, hogy komolyan kell gondolnod, amit csinálsz. A lány elhátrált, és megint meglendítette a kezét, de a fiú elkapta a csuklóját, és tett felé egy lépést. - Még egyszer! Még egy lépést tett hátra. A fiú utánajött. Ekkor egyetlen szempillantásra Becca egy morzsányi félelmet érzett. Nem is gondolkodott. A keze előrelendült, és egyenesen a fiú szeme felé tartott. Hála istennek Hunter is gyors volt. Becca majdnem megütötte, de oldalt elhajolt, és az alkarjával kivédte az ütést. Arcán mosoly áradt szét. - Hé! Ez szép volt! A lány elpirult, pedig nem akart. - Mi mást tudsz még? Beccának az az erős érzése támadt, hogy addig kellene abbahagynia, amíg nyerésben van. Alig emlékezett a Paul által bemutatott dolgok felére. Hunter közelsége azonban kicsit kifullasztotta, és kissé eufórikussá is tette. A szíve úgy dobolt, mintha futottak volna.

Kirázta a haját a homlokából, és felpillantott a fiúra. - És te mit tudsz? A fiú szeme egy pillanatra kitágult. Majd megtelt eltökéltséggel. Ádáznak és gyengédnek tűnt egyszerre, ha ez a kombináció egyáltalán lehetséges. Olyan közel lépett a lányhoz, mintha valami titkot akart volna megosztani vele. Táncolhattak volna. Megcsókolhatták volna egymást. - Fojtogass! - szólalt meg Hunter. A lány hátratántorodott. Te jó ég, hiszen a fiú száját bámulta! Köhécselt, hogy elrejtse idegességét. - Nem értem... hogyan? A fiú mosolygott, egy másodpercre sem hagyta megtéveszteni magát, majd Becca kezéért nyúlt, és a nyakára helyezte. Testének melege érződött a közöttük lévő távolságból. Becca érezte az öblítőszer illatát, amit a fiú anyja használt, friss volt és lágy, mint a babahintőpor vagy a levendula. Ahogy keze a fiú bőrén nyugodott, érezte a kezdődő borostát az állkapcsán, és az izmai feszülését az ujjai alatt. A testhelyzet azokra a bugyuta táncokra emlékeztette, amiket felső tagozatban tanultak. A lányok összekulcsolták a kezüket a fiúk tarkóján, és hajlongva libegtek a zenére. - És most? - A lány hangja majdnem érdes volt. Lélegezz! - Horgot formálok a kezemből - mutatta is -, és elkapom a csuklódat, hogy engedjen a kezed. Ne engedj el! Becca bólintott, és felbámult Hunterre. Arra gondolt, hogy a szeme pontosan ugyanolyan színű, mint a fű körülöttük. Ezekben a szemekben most kihívás csillant. - Ne. Engedj. El. Szorítása erősödött, de a fiú ekkor benyúlt a csuklói közé, és leszedte

magáról a lány kezét. Hé! Becca hunyorgott. - Csináld még egyszer! Újra megmutatta. És harmadjára is. Becca kimelegedett, a légzése megint felgyorsult. - Nincs ellensúly - mondta a fiú. - A saját erődet használom fel ellened. Kipróbálod? Még azelőtt bólintott, hogy belegondolt volna, a fiú keze a nyaka köré fog fonódni, erősen és magabiztosan, és a hüvelykujjai súrolni fogják az állát, arra emlékeztetve, amikor egy srác magához húzza a lányt, hogy megcsókolja. Vicces dolog volt így megérinteni valakit. Egyetlen mozdulat megfojthat, megölhet, ám egy másik mozdulat simogatás vagy felhívás is lehet. A szexet és az erőszakot csak néhány mozdulat választja el egymástól. - Mire gondolsz? - A fiú megállt, keze ellazult, inkább a lány vállán, semmint nyakán pihent. Becca nem tudott olvasni az arckifejezésében, de nem is igen akart. Megrázta a fejét, és egyenesen visszanézett a fiúra. - Semmire. Folytasd! Ki akarom próbálni. Folytatta. A lány első próbálkozásra meg tudta törni a szorítását. Becca elégedetten vigyorgott. Ez ezerszer jobb volt, mint amit Paultól tanult. - Sikerült! Hunter visszamosolygott, de a tekintete komoly maradt. - Most pedig ne engedj el! Szabadítsd ki magad, de kapaszkodj utána belém! - Miért?

- Tarts közel magadhoz, hogy fájdalmat okozhass nekem! Hogy a hasamba térdelhess. - Megeresztett egy kaján vigyort. - Vagy lejjebb. Addig gyakorolták a fojtófogásból való szabadulást, amíg Becca igazán belejött. Utána megmutatta neki, hogyan kell a támadó alkarját a mellkasunkhoz szorítani, és ellenőrzésünk alá vonni a mozgását, hogy támadásba mehessünk át. Megmutatta neki az ízületeiben rejlő erőt, hogy hogyan tud egy jó helyre tett könyék vagy térd nagyobb kárt okozni, mint azt Becca valaha gondolta volna. Becca vállára omló haja alatt veríték gyűlt össze. Eleinte azt hitte, Hunter lazsál, de ahogy felgyorsultak, csillogó izzadságot látott meg a fiú homlokán. Ez korántsem olyan volt, mint az önvédelmi tanfolyam: Becca élesebbnek, ádázabbnak érezte magát, olyan módon, amit sohasem tartott volna lehetségesnek. Hosszú idő óta most először erősnek érezte magát. Sötétség ereszkedett rájuk, átsurrant a dombon, és árnyékba vonta Hunter arcvonásait. Becca már nem hallott gyerekhancúrozást a játszótérről. Casper már rég elaludt a pléden. - Későre jár - mondta Hunter. - Mi az, már nem tudsz nekem mit mutatni? A fiú fintorogva lehajolt, hogy kirázza a plédet. - Esetleg megmutathatom neked, hogyan kell visszamenni a kisállatkereskedésbe. Zárják itt esténként a parkokat? Becca összegyűjtötte a szemetet. - Szerintem rendben leszünk. Még nincs teljesen sötét. Általában körbejárnak, és figyelmeztetik az embereket. Igaza volt. A kapuk még nyitva álltak, de a kapuőrtől szigorú, szúrós tekintetet és figyelmeztetést is kaptak. - A naplemente az naplemente, gyerekek! - Az ő hibája - mondta Hunter, és az anyósülésre mutatott. -

Fojtófogásban tartott. Becca nevetett, ahogy elhajtottak. Imádta a szelet a hajában, a hirtelen hűvösséget, ami az arcát simogatta. Kedvelte a könnyed társaságot az oldalán. Ilyennek kellene lennie. Hunter felé fordította a fejét. - Kösz! A fiú elég hosszú ideig levette a tekintetét az útról, hogy Becca szemébe nézhessen. - Szívesen. - Elég sokat tudsz, nem csak egy keveset - folytatta Becca. - Van... fekete öved karatéban, vagy ilyesmi? A fiú felhorkant, mintha nevetést fojtana vissza. - Nincs. - Akkor honnan tudod ezeket a dolgokat? Hunter egy pillanatra elhallgatott. A nyitott utastéren keresztül fütyült a szél. - Folyton piszkáltak - mondta végül. - Amikor kicsi voltam, sok mindent el kellett szenvednem. Apám azt mondta, két lehetőségem van, vagy megvédem magam, vagy lenyelem az egészet. Ez kemény, gondolta a lány. Hunter meglátta az arckifejezését. - Nem, apának igaza volt! - Habozott. - Ő tanított meg ezekre. A lány visszatartotta a lélegzetét, nem tudta, hogyan folytassa. A fiú szavai nem csengtek olyan szomorúan, mint néhány órával ezelőtt. Talán a fizikai erőkifejtés enyhített valamit. - Harcművészet? - kérdezte. - Nem igazán. - A fiú rátekintett. - Krav maga a neve. Hallottál már róla?

Becca megrázta a fejét, és suttogva megismételte: krav maga. Egzotikusnak, erőszakosnak, halálosnak hangzott. - Önvédelem - magyarázta Hunter. - A cél, hogy legyőzd az ellenfeledet, ahelyett hogy elfutnál. - Imádom. A fiú megint ránézett. - Én is. A kisállat-kereskedés nem volt elég távol. Hunter már meg is állt Becca kocsija mellett, pedig a lánynak még egyáltalán nem volt kedve kiszállni. Hunter nem állította le a motort, de kikapcsolta a biztonsági övét, és szembefordult a lánnyal. Félresimított egy tincset a lány homlokáról, és a füle mögé igazította. - Köszönöm, hogy eljöttél velem. A lány elpirult, és lesütötte a szemét. Azt kívánta, bárcsak lelassulna az idő, hogy emlékezetébe véshesse, milyen érzés volt a fiú ujjainak érintése az állkapcsán. Órákig viaskodtak odakint, de ez az apró simogatás az arcán a legintimebb dolognak tűnt, amit Becca valaha tett. A gondolattól megdermedt. Vajon most meg fogja csókolni? És az vajon mindent megváltoztat, felváltja ezt a... ezt az udvarlást valamiféle hajsza? Becca mindig utálta, hogy a fiúk úgy mérik a sikereiket a lányoknál, mint a bázisokat a baseballban. Első bázis, második bázis - és amikor összejön a hazafutás, visszamehetnek az alapvonalra, és várhatják a következő esélyt. Becca azt szerette, amit Hunterrel csináltak: semmi sport, pontok nélkül. - Túl sokáig feltartottalak - mormogta Hunter, és Becca észrevette, hogy közelebb hajolt. Lélegzete már a halántékát súrolta. Becca ajkai szétnyíltak. Kíváncsi volt, milyen lesz a fiú ajka, milyen íze

lesz. Arra is kíváncsi volt, vajon tényleg hagyja-e, hogy eddig jusson a dolog. A tenyere megint izzadni kezdett. Tarts közel magadhoz, hogy fájdalmat okozhass nekem! Hunter megint visszasimította a lány haját. Becca a fiú keze felé hajolt. - Megvan a kulcsod? - kérdezte Hunter. A kulcsom? Bólintott. A fiú hüvelykujjával végigsimított a lány járomcsontján, de nem került közelebb. A hangja melegen és gyengéden csengett. - Későre jár. Becca megint bólintott. Érezte a saját szívverését, lélegzetét. Némán a fiú tenyeréhez simult az arcával. A fiú nem mozdult. Ekkor értette meg. Megvan a kulcsod? Későre jár. Hátrahúzódott, nem tudott a fiúra nézni. Zsebre vágta a kezét, és imádkozott, hogy remegő ujjai megtalálják a kulcsot. - Köszönöm a vacsorát, Hunter! - Hé! Ugyan! - Hunter elkapta a csuklóját, és visszahúzta. Az ujjaival megtalálta az állát, magához emelte az arcát, hogy belenézhessen a szemébe. - Nézz rám! Mit akar, a lelkiismeretén szeretne könnyíteni? - Becca! - mondta Hunter. Imádta hallani a nevét az ajkáról, ugyanakkor gyűlölte magát érte. A fiú szeme tágra nyílt. Becca egyenesen visszanézett rá, és igyekezett, hogy a hangja ne remegjen. - Mi az? A fiú közelebb húzódott, míg az ajkukat már csak egy lélegzet

választotta el egymástól. - Többet érdemelsz, mint egy lopott csókot az elhagyatott parkolóban! Lélegezni sem tudott. És majdnem megcsókolta a fiút. Hunter azonban elhúzódott, meggyőződött róla, hogy a lány megtalálta a kulcsát, és biztonságosan kijut a parkolóból. Becca nem is tudta, hogyan jutott haza. Lehet, hogy az autó önmagát vezette, és Becca eufóriája volt az üzemanyaga. Így is lehet, semmi játszadozás, egyszerű lovagiasság és kedvesség. Gyengéd erő, így kellene minden férfinak közelítenie a nőkhöz. Hazaszédelgett. Nem felejtette el Christ és a testvéreit, de a gondjaik az agya valamelyik távoli sarkába sodródtak. Azonban amikor befordult a feljáróra, ezek a gondok megint előtérbe kerültek. Az ajtójukon, az autó lámpáinak fényében, ragyogó, vadonatúj pentagramma rajzolódott ki.

22. FEJEZET

C

HRIS AZ OSZTÁLYTEREM HÁTULJÁBAN TERPESZKEDETT,

és egy mintát

rajzolgatott jegyzetfüzete margójára.

Megfeledkezett arról, hogy ő Becca történefemprojekt-partnere. Talán le kellene lépnie? Még volt elég idő becsengetésig. Látta Beccát angol irodalom órán, a terem túlsó sarkában ült, kerülte a tekintetét, vállát összehúzta, és felsőtestével szándékosan elfordult tőle. Így is jó. A gondolattól nyüszíteni tudott volna. Becca sebezhetőnek tűnt, mintha egy orvlövész célkeresztjével a hátán mozgott volna. Az ő hibája, az egész az ő hibája! Legszívesebben kézen fogta és félrevonta volna egy sarokba, hogy megvigasztalja. Ám jobb volt távolságot tartani. Becca így nagyobb biztonságban lesz. A legutolsó dolog, amire szüksége van, hogy vele, Chrisszel lássák suttogni. Persze az is lehet, hogy most majd tud vele beszélni. Közel lesz hozzá egy egész óráig. Emlékezett, milyen illata volt pénteken, mandula vagy vanília, talán testápoló, sampon vagy valami ilyesmi. Igen, ha jobban belegondol, tényleg le kellene lépnie. Ekkor azonban megjelent Becca a terem ajtajában, sötét haja egyik vállára omlott. Mozgása még mindig feszes és visszafogott volt, bár elpárolgott valami a kényszeredettségéből. Az a Hunter srác közvetlenül mögötte jött. Ne, várjunk csak! Nem mögötte, hanem vele! Mindegy. Chris lehajtotta a fejét, és felsóhajtott. Egy kockát rajzolt a vonalas papírra. Épp belekezdett egy piramisba is, amikor ráébredt,

valaki figyeli. Felnézett.

Becca

elindult

felé,

összeszorított

állkapoccsal,

és

mindenfelé nézett, csak rá nem. Chris elfordította róla a tekintetét. Hunter sötét pillantással bámult rá. Chris úgy tudott olvasni abban a pillantásban, mint egy könyvben. A srác testtartásában egy egész monológ rejlett. Ne piszkáld! Ne szólj hozzá! Még csak ne is nézz rá! Érted'? Chris beintett neki. - Ez komoly, érett személyiségre vall. - Becca leült a mellette lévő helyre, és ledobta a földre a hátizsákját. A mozdulatban rengeteg erő rejlett. Chris tétovázott. - Jól vagy? - Nagyszerűen. - Kirántotta a jegyzetfüzetét a hátizsákjából. Utána egy tollat. Az agressziótól rózsaszín foltok ültek ki az arcára. Nem is fordította felé a fejét. - Ne bámulj! Chris elkapta a tekintetét. Most az ő arca volt forró. Beamis besüvített a terembe. - Jó napot, mindenki! Köszönöm a türelmeteket! Ma összehasonlítjuk a versailles-i békeszerződést a párizsi békével, és megvizsgáljuk, hogyan pecsételték meg Európa két legnagyobb hatalmának bukását... Chris érezte, hogy a figyelme sodródni kezd. Nem nézhetett jobbra, mert ott Becca ült. A balján Tommy Dunleavy vigyorgott, és titokban Becca felé sandított. Ujjai között egy darabka összehajtott papírt forgatott. Lopva Beamisre pillantott, nyilván az alkalmat várta. Chris sokatmondóan rámeredt. Próbáld csak meg, seggfej! Tommy visszabámult rá - de meghátrált, és összegyűrte a papír-

darabot, amikor Chris nem fordította el a tekintetét. Jellemző! Chris ujjait egy toll kopogtatta meg, mire villámgyorsan megfordult. Becca előrebámult, a táblára, de a tollával a jegyzetfüzetet kopogtatta. Chris lenézett. Még egy pentagrammát festettek az ajtónkra. Nem lepte meg. Hússzor is lefesthette volna, akkor is újabbat mázoltak volna rá. Az egyetlen dolgot írta válaszul, ami eszébe jutott. Sajnálom. Becca hosszasan bámulta a szót. Mire gondolhatott? Kisvártatva újra írni kezdett. Lilah eljött a boltba. Chris megdermedt. Biztosra vette, hogy Tyler és a többiek mindent az Őrzőkre hagynak. Ennek így kellett volna lennie. Jól vagy? Becca feltűnően forgatta a szemét. Mit érdekel? Hazudtál nekem. Majd újra odafordult, és aláhúzta a „hazudtál” szót. Chris tanulmányozta a szavakat a papíron, és érezte, ahogy a mellkasa elszorul. Majdnem megszólalt hangosan, de azután gyorsan Beamisre pillantott, aki telefirkálta az egész táblát. Chris kérdőjelet rajzolt, majd bekarikázta a „hazudtál” szót. Becca a fiú felé fordította a fejét, és ránézett. A lány szeme mindig a vihar utáni óceánra emlékeztette Christ, olyan sötétlő szürke volt, hogy biztosra lehetett venni, titkok rejlenek benne. Ebben a pillanatban olyan

fájdalom sugárzott belőle, aminek Chris nem ismerte az okát. Becca lesütötte a tekintetét, és arcát a haja mögé rejtette, miközben írt. A mandula és a vanília illata majdnem megőrjítette Christ. És ekkor meglátta a szavakat a jegyzetfüzetén. Ti öltétek meg Seth szüleit? Chris lélegzete elállt, és úgy bámult, mintha a betűk ettől új mondattá rendeződnének át. A lány lélegzete felgyorsult, és Chris tudta, hogy a legrosszabbat feltételezi, mivel nem tagadja a dolgot. Felemelte a tollát, és azt írta: Nem úgy van, ahogy gondolod. Becca gyakorlatilag félrelökte a fiú kezét, hogy válaszolhasson. Megpróbáltátok megölni Tylert a múlt héten? Miután megmentettelek? Mi? Chris a fejét kezdte rázni. Becca dühödten tovább írt. Letartóztattak benneteket? Ezt háromszor is aláhúzta. A francba! Chris mély lélegzetet vett. Hogyan tudta volna elmagyarázni, hogy egy éjszaka, egy óra, egy perc erejéig szüksége volt arra, hogy erősnek érezze magát? Hogyan érthette volna meg a lány, milyen érzés ilyen erőt hordozni magában, és mégis hagyni, hogy elbánjanak vele? Tollával azokat a szavakat ütögette, amiket nemrég maga írt. Nem úgy van, ahogy gondolod. Becca felemelte a jegyzetfüzetet, és egy tiszta oldalra lapozott.

Új társat fogok kérni a projekthez. Chris sokáig bámulta a szavakat. Olyan érzés volt, mintha a lány belevágta volna a tollat. Odahajolt, és az egyetlen dolgot írta, amire képes volt. OK.

Becca az óra után megvárta Beamist. - Nem hiszem, hogy együtt tudok dolgozni vele. Mr. Beamis arckifejezésében valami egyszerre ellágyult és meg keményedett. - Megfenyegetett? Becca arra gondolt, ahogy Chris múlt pénteken Tommyval üvöltözött. Beamis akkor kiküldte az óráról. Vajon azt gondolta, hogy Chris bántaná? - Dehogy! Csak... én... nem hiszem, hogy képes vagyok vele találkozni az iskolán kívül. - Ezt a projektet legnagyobbrészt az órákon fejezitek be. Ha bármilyen további teendő merül fel a projekt keretében, azt elvégezhetitek itt, a könyvtárban is. Nem kell az iskola épületén kívül találkoznod vele. Becca nem erre számított. Chris mellett ülni furcsa érzés volt. Úgy jött be az iskolába, hogy legszívesebben nekiment volna a fiúnak. Ám az ajtóban állva megijedt tőle: Chrisnek sötét, szaturnuszi megjelenést kölcsönzött a szemébe hulló haja. Utána mellette ült, és mélyen beleivódott a fiú minden mozdulata, minden lélegzete. Hiába mondott el neki Lilah mindent, Becca egyre csak arra emlékezett, milyen érzés volt Chris kezét fogni a vízben péntek éjjel. Hogy a fiú mennyire zavarba jött, amikor a holdfénynél ülve elmondta Beccának, mi mindenre képes.

Érthető volt, hogy Chrisnek ilyen különös kapcsolata van a vízzel. A tengerre emlékeztette Beccát: vonzó és titokzatos volt, a felszínen nyugodt, de ki tudja, mi forrong a mélyben. Angolórán tavaly olvastak a görög mitológia szirénjeiről, a hableányokról, akik a vízbe csalták és belefojtották a tengerészeket. Talán csak azért érzett így, mert tudatában volt Chris különleges képességeinek, de amikor a közelében volt, ő maga is arra vágyott, hogy vízre leljen, megálljanak benne együtt, és hagyják, hogy simogassa a bőrüket. Távol kellene tartanod magad tőlem. - Miss Chandler? Becca ugrott egyet ijedtében. - Igen? - Akkor megkísérli rendezni a nézeteltéréseit Mr. Merrickkel? - Igen - bólintott Becca. - Megpróbálom. Hunter a folyosón várta. Becca nem számított erre. A füle mögé igazított egy hajtincset. - Nem kellett volna megvárnod! - Semmi baj. A lány kis tétovázás után a menza felé indult. - Meg akartam kérdezni, hogyan lehet projektpartnert cserélni. - Gondoltam. - Hunter hozzá igazította a lépteit. Egy darabig semmit sem szólt, ugyanúgy megsűrűsödött a csend, mint tegnap este. - Kellemetlen volt az óra? Becca vállat vont. Az óra egyáltalán nem volt kellemetlen. Chris békén hagyta, amint megkérte rá. Szigorúan a pad felé eső részén maradt, a jegyzetfüzete fölé hajolt, és egyszer sem nézett Beccára. Valójában hosszú, hosszú idő óta ez volt Becca egyik legbékésebb történelemórája. Egészen a menzáig jutottak, mire Becca rájött, mi változott meg.

A tanévkezdet óta először fordult elő, hogy Tommy Dunleavy nem mert cetlit dobni a padjára.

23. FEJEZET

I

SKOLA UTÁN BECCA ÉPPEN BEINDÍTOTTA A KOCSI MOTORJÁT, amikor

Quinn

közölte, hogy megint náluk szeretne aludni. A ruhavásárlás után Quinn természetesen náluk aludt. Tegnap este

pedig a konyhájukban találta Becca. Éppen egy matekdolgozatra tanult, és cukros kekszet evett. Ez rendben is volt - Becca Hunteren vihogott, és pattogatott kukoricát készített, örült, hogy valamivel el tudja vonni a figyelmét az ajtón éktelenkedő „graffitiről”. Most viszont legszívesebben melegítőt húzott volna, és elbújt volna a szobájában, hogy békében tölthessen pár percet, és senki se találhassa meg. Csupán annyi gondja lett volna, melyik iTunes-lejátszólista illene a legjobban a kedélyállapotához, és hogy lilára vagy fuksziára fesse-e a lábujján a körmöket. Becca nem válaszolt Quinn bejelentésére, csak sebességbe tette az autót. Quinn a táskájában turkált. - Tudod, ha nem akarod, hogy nálatok aludjak... - Tudod, hogy mindig örülök neki, ha nálunk alszol - csattant fel Becca. - Ne hülyéskedj! Abban a pillanatban, hogy a mondat elhagyta a száját, már bánta is. Quinn az ölébe kezdte gyűjteni a holmiját. - Hűha, Bex, ilyen szívélyes meghívással nehéz lesz lemondanom az álmomról, hogy a parkban alhassak egy padon... - Jaj! Hagyd már abba! - Becca összeszorította a szemét, és leállította az autót. - Sajnálom. Szörnyű volt az elmúlt pár nap.

- Igen? - Quinn a kilincset piszkálta, majd ki is nyitotta az ajtót. Vicces, hogy semmi szörnyűségről sem meséltél! Úgy értem, lehet, hogy a csókolózás Új Sráccal nem volt... - Quinn! Fogd már be a szádat egy pillanatra! - Becca a kormányt bámulta. A nagy, ezüst H volt immár az egyetlen csillogó dolog az egész járművön. - Rengeteg stresszben van részem mostanában, érted? - Értem. - Quinn kidugta a lábát a kocsiból. - Nem akarom még én is tetézni a gondjaidat a problémáimmal. A francba! - Quinn, várj! A barátnője becsapta az ajtót. Becca csak bámult utána, és azon tanakodott, hogy kiszálljon-e a kocsiból, hogy üldözőbe vegye az iskola parkolóján keresztül. Hunter fején találta a szöget: „Quinn szereti a figyelmet!” És ugyan honnan veszi Quinn a bátorságot, hogy ilyen sértődékeny legyen? Az utóbbi időben gyakorlatilag beköltözött Beccáék-hoz! Becca anyja minden este plusz egy tányér vacsorát készített, és szemrebbenés nélkül mosta Quinn szennyesét. Becca belegondolt, mekkora szerencse, hogy nem egyforma a méretük, különben már biztosan üres lenne a szekrénye. Mire megtett pár száz métert, rettenetes hisztérikának érezte magát. Az Old Mill Road sarkán lassan megállt. Nem lenne jobb, ha visszamenne Quinnért? Vajon eléri a barátnője a buszt? Becca kihalászta a mobilját a táskából. Lábát a féken tartotta, és SMS írásába kezdett. Ekkor a kocsit erős szélroham rázta meg, szinte beleremegett. Becca

elkapta

a

kormányt.

A

kereszteződés

nyugodtnak,

elhagyatottnak tűnt, de az úttól távolabb álló fák hajladoztak a hirtelen szél- rohamban. Dél felől felhők gyűltek az égre.

Becca a titokzatos Őrzőkre gondolt. Nem jutott még eszébe, hogy, megkérdezze Christ, mit csinálnának vele. Vajon elementáris erejű támadás lenne? De aztán csak legyintett. Szeptember volt. Marylandbe rendszeresen eljut a Mexikói-öböl hurrikánjainak a maradéka. Egész hónapban kétnaponta esik az eső. A tanév első hetében mindig tartanak tornádóvédelmi gyakorlatot. Ám lehet, hogy nem kellene SMS-eznie Quinnek, hanem egyenesen haza kellene mennie. Visszadugta a telefont a zsebébe. A szél ismét taszított egyet a kocsiján, ahogy behajtott a kereszteződésbe. Szélvédőjére néhány esőcsepp hullott. Majd sokkal több esőcsepp. Őrületes volt a szél. Az autó nem akart megmaradni az úttesten. Nehezére esett a sárga választóvonal jobb oldalán maradni. Ömleni kezdett az eső. Egy szembejövő miniterepjáró kifarolt, és rádudált, amikor egy szélroham majdnem nekisodorta. Becca felsikoltott, és elrántotta a kormányt. A kocsi megcsúszott, de a sávjában maradt. Lassíts! Talán túl gyorsan haladt. A kocsi nem bírt szembeszállni ekkora viharral. Rátaposott a fékre, ám mostanára az eső már eláztatta az úttestet, és a kocsi csúszkálni kezdett. A szél oldalba kapta. A többi autóvezetőnek is meggyűlt a baja az időjárással. Az Old Mill Road kezdett akadályverseny-pályává átalakulni. Megint megrántotta a kormányt, remélve, hogy egyenesbe hozza az autót. Meg kellene állnia? Vagy hajtson tovább? Az égből ömlő eső verte a szélvédőjét. Nem azt mondta neki Chris, hogy beszél hozzá a víz? Vajon ő is tud beszélni a vízhez?

„Kérlek, hagyd abba! - gondolta. - Ne ess tovább!” Egy lélegzetvételnyi időre majdnem azt gondolta, hogy működik. A kocsiját ostorozó eső mintha tétovázott volna, és szünet állt be a zajban, mint amikor aluljárón hajtunk keresztül vihar idején. Utána azonban újabb roham kapta el a kocsiját, és még erősebben verte az eső az üveget. A gyalogosok futva menekültek a járdáról, házakba, boltokba rohantak be, védelmet keresve. Vagy talán a csúszkáló autók elől is menekültek. Becca elmormolt egy gyors imát, hogy ne a járdán kössön ki. Már látta a patakot, általában csendes, sekély vízfolyás volt, két méterrel a híd alatt. A víz most azonban magasan állt, fél méterrel a híd támasztékai alatt hömpölygött. Rémisztőnek találta, hogy egysaroknyi távolságról látni a vizet. Hirtelen árvíz? Csak nem emelkedik meg a víz annyira, hogy ellepje a hidat? Becca hallott már történeteket emberekről, akiket elragadott az ár. Ekkor valamin megakadt a tekintete. Valakin. A domb tetején magányos alak állt, közvetlenül az utat szegélyező erdő mellett. A vihartól és az esőtől nem tudta kivenni az arcát. Ruhája sötét volt, és a testtartása alapján nagyon koncentrált valamire. Talán őt figyeli? Tyler az? Vagy Chris? Vagy az egyik Őrző? Csak egyedül jött? Újabb szélroham rázta meg a kocsit, küszködött, hogy ne veszítse el az uralmát a kormány felett. Már a híd közelében járt, a korlát a szélén kicsinek, gyengének tűnt. A férfi mozdulatlanul állt. Igen, őt figyelte. Becca érezte. Nevetséges! Több mint harminc méterre állt tőle! Alig látta azt az embert, lehetetlen volt, hogy lássa Beccát a szélvédő mögött!

Vajon mit akar, mit vár tőle, hogy megállítsa a vihart? Hogy bizonyítsa be, ő is egy közülük? „Nem tudok semmit sem tenni! - suttogta Becca. - Kérlek, hagyd abba!” Csatt! A hang közvetlenül mögüle érkezett. Becca megrezzent, és majdnem elengedte a kormányt. Egy Dodge miniterepjáró ütközött össze egy Toyota Sedannal. A terepjáró az utca nyugati felén húzódó árokba tolta a kisebb járművet. A talaj alatta engedett; sár és fűcsomók fröccsentek az úttestre. Féklámpa fénye villant Becca szélvédőjén, és ekkor rájött, hogy túl sokáig meredt a visszapillantó tükörbe. Egy fekete kombi súrolta a híd oldalát, és megállt az úton. Becca a fékre taposott. Túl késő volt. Egyenesen belerohant.

- Meg akar ölni bennünket. - Nick az anyósülésen ült, ujjai az ajtókilincsre fonódtak, ujjpercei elfehéredtek a szorítástól. - Ne szarakodj! - kiáltotta Gabriel. - Összpontosíts! Chris hátul ült, a saját ajtókilincsét szorongatta. Érezte a kocsit csapkodó esőt. Ez az eső minden cseppjével kárt akart okozni, olyanfajta vihar volt, ami igyekszik tornádóvá válni és pusztítani. Maga a vihar nem ijesztette meg. A része akart lenni. Az ott előttük, az ijesztette meg. Chris az ablakhoz nyomta a homlokát, és becsukta a szemét. A szél ringatta a kocsit. Hallotta, ahogy Nick a fogai közt szívja be a levegőt. - Egyszerűen keresztülhajtok rajta - mondta Gabriel. - Rendben? Elmegyünk mellette. Nem hangzott rémültnek, sokkal inkább eltökéltnek. Ez a vihar nem

hozott

magával

villámokat.

Semmi

tűz,

semmi

természetes

energiakisülés, ami előhozhatta volna Gabriel képességeit. Lehet, hogy tényleg át tud hajtani. Chris felemelte a fejét. Rossz ötlet volt. Az eső elfedte az úttestet, minden cseppje hívogatta. Elöl a patak, megdagadva az esőtől, a dühöngő vihar erejétől. Chris megállhatott volna abban a vízben, és a teste köré csavarhatta volna, amíg megittasul az erejétől. - Hé! - Gabriel homlokon csapta. Chris hátrahőkölt, és majdnem leesett. Nem is emlékezett rá, hogy kikapcsolta a biztonsági övét - pedig bizonyára kioldotta. A padlón térdelt a két első ülés közé hajolva. Nick a szellőzőnyílásokra szorította a kezét. - Hagyd abba! - Gabriel addig csavargatta a gombokat, amíg a szellőzőnyílások bezáródtak, és kint tartották a vihar nedvességét. A kocsiban a levegő szinte azonnal állottá változott. Előttük féklámpák parázslottak. Gabriel a kormányra csapott. - Jézus Krisztus, nem tudnak vezetni ezek az emberek? Megint szélroham rázta meg az autót. Nick becsukta a szemét. - Tornádó lesz. - Hát igen, de te nem leszel a részese. Gondolj valami másra! - Aha - morogta Chris. Nick ránézett az ikertestvérére. - Mint például mire? - Az első körös sorsolásokra. Holly Sater seggére. Nem tudom! Gabriel a hajába túrt, majd megragadta a kormányt, ahogy egy ' szembejövő jármű feléjük sodródott. - Bármire! „Becca!” - gondolta Chris. - Hé! - mutatott előre ujjal Gabriel. - Az nem a barátnőd kocsija? Ott, néhány autóval előttük, pont a híd szélén, Becca kis Hondája

haladt. Chris felismerte a kis horpadást az alvázon. Becca kocsija csúszkált a szélben. Biztosan nehezére esett megtartania felette az uralmat. - Vedd le a kezed az ajtóról! - förmedt rá Gabriel. Chris elengedte a kilincset. Készen állt rá, hogy kiugorjon az esőbe, hogy kivigye a lányt a felhőszakadásból, és megvédje az erejével. Megörültél! Most tényleg úgy érezte magát, mint egy perverz. - Nézzétek! - kiáltott Nick. - A dombon! - Az a féreg! - mordult fel Gabriel. Chris látta a sötét alakot, de nem tudta kivenni a vonásait. Nem lehetett nem észrevenni, hogy mekkora erő áradt belőle. Gabriel a fékre taposott, Chris pedig előrebukott, és hiába igyekezett elkapni valamit, hogy megtartsa magát. Mivel félig a két elülső ülés között térdelt, a műszerfal közepének csapódott, kikapcsolva a rádiót, és majdnem üresbe tette az autót. Nick elkapta a vállát, megóvta attól, hogy arccal a középső szellőzőnyílásba csapódjon. Ekkor Chris csattanást hallott elölről, és felegyenesedett. Egy

újabb

dzsip

egy

apró

háromajtós

kocsit

roncsolt

szét.

Keresztültolta a kisebb autót az úttesten, bele a híd oldalába. Mindkét jármű csak centikre kerülte el őket. - Basszus! - lihegte Gabriel. Ujjai elfehéredve szorították a kormánykereket. - Ügyesen vezetsz, tesó - mondta Nick. Gabriel félredőlt az ülésben, és tekerni kezdte a kormányt, hogy kikerüljék a baleset helyszínét. - Majd én hazavezetek. Csak nyugi! Chris ekkor meglátta a lángnyelvet, ami végignyalta a dzsip

motorháztetejét. Gabriel a fékre taposott. - Indulj már! - kiáltotta Chris. Tudta, hogy rémült a hangja, de nem érdekelte. - Indulj, Gabriel! Nick meglökte az ikertestvére vállát. - Menj! A tűz a szakadó eső ellenére egyre csak növekedett. Gabriel orrlyukai kitágultak, mintha érezné a füstöt, hiába volt zárva minden ablak és szellőzőnyílás. - Fel fogja robbantani a kocsikat! Nick megint a vállára ütött. - Akkor tűnjünk már a francba erről a hídról! Dudaszó harsant. Egy kilométerre voltak az iskolától, a körülöttük veszteglő autókban gimnazisták ültek. Itt emberek fognak meghalni. Ők is meg fognak halni, ha nem mozdulnak. Ekkor Chris meghallotta a második csattanást. Mind felfigyeltek. Elöl egy autó megcsúszott a híd korlátja mellett, majd megállt. Kerékabroncsok csikorogtak. Becca kocsija egyenesen belerohant. És kigyulladt.

24. FEJEZET

B

ecca nem tudott lélegezni a mellkasát összepréselő fájdalom miatt. Köhögni akart, de úgy tűnt, ehhez sincs elég levegője.

Vagy talán a füst miatt nem kapott levegőt? Vörös fény ragyogott a szélvédő mögött. Tűz égett odakint? Nem találta a biztonsági öv csatját. Legelőször a kezét kellett volna megtalálnia. Fájt a feje. Mindene fájt. A kövek melegítették a csuklóját, előrefordultak, és a hüvelykujja tövére lógtak. Talán csak a kövek miatt maradt ilyen nyugodt. Még szerencse, hogy Quinn az iskolában maradt. Beccának is busszal kellett volna mennie. Telefon. Hol van a telefonja? Valami az autónak csapódott. Azt kívánta, bárcsak hagynák már ezt abba! Nem tudják, milyen fáradt? Jaj, de jó! Pont itt a kormány. Lehajtja rá, pihenteti kicsit a fejét. Csak egy pillanatra. __________ Chris nem is emlékezett, hogyan ugrott ki a kocsiból. Hirtelen arra ébredt, hogy eső ömlik az inge gallérjába, átáztatja a haját, és üdvözli a viharban. Álló vízen szaladt keresztül, minden lépése nagyot loccsant. Miért nem száll ki Becca? Tűz nyaldosta a lány Hondájának motorháztetejét. A gomolygó füst rá

sem hederített az esőre, zavartalanul kígyózott felfelé az égre. Nem látott be a Honda ablakán. A kocsi tele volt füsttel. Chris kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a kilincset, készen rá, hogy kirántsa Beccát a kocsiból. Az ajtó nem nyílt ki. Harcolt az acéllal, és átkozódott, amiért az ajtó még mindig nem engedett. - Nyisd ki a zárat! - üvöltötte, és az üveget püfölte. - Becca! Nyisd... - Chris! - Nick kapta el a karját. - El kell tűnnünk! Erősebb nálunk. Meg fog ölni minket. Gabriel mellette állt, szemét a tűzre szegezte. - Chris, tényleg! Hiszen ez a kocsi kigyulladt! - Nem tud kiszállni! - Chris érezte a motorházból áradó hőt. A vihar ereje minden egyes esőcseppel egyre jobban feltöltötte, a bőrén át szivárgott bele. Meg tudná ragadni ezt az erőt. Fel tudná használni. Átnézett a lány kocsija felett. Az erdő szélén még mindig ott állt az Őrző. Chris szerette volna megfagyasztani az esőt, minden cseppet apró dárdává változtatni, megtámadni vele ezt az embert, és megmutatni neki, mire képes az igazi erő. Eddig még sohasem érezte ilyen tisztán a bizonyosságot saját képességeiben. - Szedd ki! - Gabriel végighúzta a kezét a motorháztető pereménél támadt keskeny résen. A tenyerébe szippantotta a lángot, majd lerázta, hogy sziszegve elhalt az esőben. De rögtön újra felcsapott a láng. Gabriel megint kioltotta. - Siess! Chris ismét dörömbölni kezdett az ablakon.

- Becca! Nyisd ki az ajtót! A szél hordta eső ezernyi tűvel szúrta Chris arcát, és bosszút ígért, ha válaszol neki. A víz kérés nélkül is táplálta az erejét. Öklével az ablakra csapott. Megrepedt az üveg. Nick pontosan mellé ütött, a repedés szélesebb lett. Valahol a távolban sziréna szólt. Chris bokáig állt a vízben. Újra rávágott Becca ablakára. Még egy repedés. Az ég verje meg ezt a biztonsági üveget! A motorháztető alól még nagyobb láng lobbant, de Chris nem törődött vele, Gabriel tudja-e uralni. Emberek szálltak ki a kocsikból, kabátot tartva a fejük fölé. - Tűnjetek onnan, srácok! - kiáltott messze mögülük egy asszony. Mindjárt felrobban! Ököl. Üveg. Repedés. - Becca! - Jézusom, miért nem nyitja ki az ajtót? Megrázkódott alattuk a talaj. Erősen. Chris a visszapillantó tükörbe kapaszkodott, hogy talpon maradjon. Nick elkapta a karját, hogy el ne essen. - El akarja árasztani a hidat! - Nem - üvöltötte Gabriel -, el akarja sodorni! Megint megrázkódott a talaj. A kocsik mozogni kezdtek, elcsúsztak a betonfelületen. A víz most már Chris lábszárának feléig ért. Az emberek sikoltoztak, és szilárd talajra menekültek. Ha a híd összeomlik, legalább hat kocsival együtt fognak lezuhanni. Hosszú idő óta először Chris azt kívánta, bárcsak Michael itt lenne velük. Megint megütötte az ablaküveget. A bütykein megrepedt a bőr, a vére elkenődött az üvegen, de egy pillanat alatt lemosta a felhőszakadás.

De ahogy a víz a vérébe került, Chris már nem bírt ellenállni az elemnek. Az ökle átütötte az üveget. Füst gomolygott ki a lyukon, körbevette a karját, és majdnem megfutamította. Érezte, ahogy a szél örvénylik körülötte. Nick tiszta levegőt kényszerített a kocsiba. - Chris! - mondta Nick halkan, mégis túlharsogva a vihart. - Nem lélegzik. Chris nem törődött vele, az ajtózár után kotorászott. A vér végigcsorgott a karján, de nem érdekelte. A híd néhány centit megsüllyedt. Nick megragadta a karját, segített neki talpon maradni. Becca kocsija csúszni kezdett. Még néhány másodperc, és a vízben kötnek ki. Gabriel felugrott a motorháztetőre. - Chris, szedd már ki! Üvegszilánk fúródott Chris karjába. Olyan érzés volt, mintha levágná a karját. Na végre! Megtalálta a zár kallantyúját, és megrántotta. Az ajtó engedett. Becca teste szinte súlytalan volt. Kirángatta a kocsiból, és a karjába vette. Mindenütt vér volt, a lány hajában, a ruháján, végig az arcán. Chris vére elkeveredett vele, és áztatta a lány pulóverét. Becca arcán végigfolyt az eső, és lemosta a vért. - Lélegezz! - suttogta Chris. Nem lélegzett. - Nick! - Csak nem bicsaklott el a hangja? - Nick! Csinálj valamit, hogy lélegezzen! Kérlek... - Nem tudok. - Nick megérintette a lány arcát. - Chris, nem tudok! - Chris! - Gabriel még mindig a motorháztetőn egyensúlyozott. A lángok magasra csaptak, és visszatükröződtek a szemében. - Le kell

jutnunk a hídról! A beton újabb néhány centit süllyedt. Chris majdnem elejtette a lányt. Becca megmentette az életét, és most elveszíti a sajátját! Miatta. Az eső elkeveredett Chris vérével. És Beccáéval. „Mentsd meg!” - gondolta. A híd nyögve lejjebb ereszkedett. Fém csikorgóit, az autók csúszkálva egymásnak ütődtek. Mentsd meg! Az eső a lány arcára csörgött, a szájába, a szemébe. Chris figyelte, ahogy patakzik a lány bőrén. Ezt még sohasem próbálta, erővel táplálni valakit. Még csak azt sem tudta, sikerülni fog-e. A víz a lába körül kavargott, és iránymutatásért könyörgött. Az ő iránymutatásáért, neki könyörgött, nem a dombon álló férfinak. - Mentsd meg! - szólalt meg Chris. - Basszus! - bukott ki Nickből. - Érzed ezt? - Mit csináltok, srácok? - kiáltotta Gabriel. Ekkor Chris megérezte, az esőn át, Gabriel csodáját. A tűz hirtelen Gabrielé lett. Megérezte Nick erejét a szélben, a bátyja leigázta a szelet, és az meghajolt az akarata előtt. Chris a lány vérző arcához nyomta a kezét. Vér a vérhez. Mentsd meg! Becca kinyitotta a szemét. És vett egy nagy levegőt. Chris fojtottan felzokogott: - Becca! - Chris... - A lány hangja érdes volt. - Várj... baleset történt... A híd megint megsüllyedt. Becca felsikoltott, és Chrisbe kapaszkodott.

Nick megragadta az öccse karját, és visszarántotta. Átnyomakodtak két autó között, és elérték a híd szélén a járdát. A víz átcsapott a híd oldalán. - Az Őrzők? - kérdezte Becca. - Aha. A lány hangja nyugodt volt, az eső leöblítette az arcáról a vért. Chris nem látott rajta sérülést, meggyógyította volna a víz? - Csak egy - tette hozzá. - Csak egy? - Mondtam neked, hogy nem viccelnek. - Chris a hang felé pillantott. Gabriel még mindig a motorháztetőn volt, és lángok vették körül. - Gyerünk! - ordította Nick az ikertestvérének. - Fussatok! - kiáltotta Gabriel. - Én majd visszatartom a tüzet... Villám csapott az autóba. Az eleje felrobbant. Az erő hátralökte őket. Chris egy pillanatra semmit sem látott, csak az eget és a tüzet. Nem bírt lélegezni. Aztán már kapott levegőt. Gabriel! Chris nem látta a bátyját. Nem érezte. Nick mellette feküdt, a jelenléte hűvös szellő volt Chris tudatában, mint mindig. Vízben állt a lába. Erőt küldött át a hídon, a testvérét kereste, hírt róla. Semmi. Nem bírt gondolkodni. Becca reszketett mellette. - Hová ment? - suttogta. - Csak nem... - Nem - válaszolta Chris gyorsan. Pedig látta a robbanást. Nick sápadt volt, a szeme tágra nyílt. - Chris - mondta -, nem tudom... nem lehet... ő nem... - Én sem érzem. - Újabb erőhullámot küldött a vízbe, könyörgött, imádkozott.

Semmi. A vízbe öklözött. - A pokolba, hol van? Szél süvített át a hídon, fújta a vizet, szúrta a szemét. Nick feltérdelt, és a híd meggyűrődött korlátjára támaszkodott. Szeme elsötétedett, az állkapcsa megfeszült. A szél gyorsabban, erősebben fújt. A távolban a nagy fák hajladozni kezdtek. A kisebbek kidőltek. - Mi történt? - kérdezte Becca. - Chris, az Őrző csinálja ezt? - Nem, én - mondta Nick. - Most meg fogom ölni. Chris érezte a bátyja dühét. A saját dühe válaszolt rá, és olyan pusztításra küldte az esőt, amilyet még sohasem próbált véghezvinni. Nem érdekelte, ha elveszíti felette az uralmat, az sem érdekelte, ha a hatalma az összes Őrzőt a nyakukra hozza. A

szél

pörögve

ragadta

örvénybe

az

esőt

és

a

felhőket.

Tetőcserepeket tépett fel, és ragadott magával. - Istenem! - kiáltott Becca. - Tornádót csinálsz! Azt bizony. Tornádót. Chris sohasem érezte még ezt a fajta erőt, de most az egész egyetlen irányba összpontosult. Villám csapott a hídba, ötméternyire előttük. Hátrahőköltek. Chris még több erőt küldött az esőbe. Minden cseppjét arra ösztönözte, hogy keresse meg az Őrzőt, és pusztítsa el. Becca keze az ő kezét szorongatta. Az ellenségük alig bírt talpon maradni. Chris tisztán látta. - Még többet! - kiáltotta Nicknek. - Még erősebben! - Tudjátok uralni? - kérdezte Becca. - Azt mondtad... - Nem érdekel. Becca megragadta Nick kezét is. - Kérlek! Emberek fognak meghalni... - Megölte a testvéremet. - Nick hangja erősen, érzelemmentesen

csengett. Ám a keze nem engedte el az övét. Talán azért, mert a lány mindkettejük kezét szorongatta, vagy azért, mert derékig vízben ült, de Chris hirtelen összekapcsolódott Nick erejével, úgy, mint még soha. Mint abban a pillanatban, amikor erőt táplált Beccába, minden vízcseppet érzett, eleme minden egyes részecskéjét. Érezte a vizet és a szelet, és erőt táplált a térbe körülöttük. A szél üvöltve cibálta a ruhájukat. Az Őrző odaért a híd túloldalához, és megragadta a korlátot. Chris még mindig nem tudott kivenni semmit ebben a viharban - csak az összpontosítást és az uralmat. Két méterre csapott le tőlük a villám. Becca felsikoltott. Ekkor a híd másik oldalán csapott le villám, hajszál híján eltalálta az Őrzőt. Chris megdermedt. Újabb kisülés, két méterre tőlük. A férfi futásnak eredt az ellenkező irányba, el a hídtól. Küzdött, hogy talpon maradjon a szélben. Újabb kisülés. Majd megint újabb. Villámok zuhogtak az égből, az ellenségüket célozva. Az Őrző futott. - Igen! - ordította egy hang mögöttük. - Nézzétek, hogy fut féreg! Chris megperdült. Gabriel négykézláb kapaszkodott egy Chevy Tahoe lökhárítójába. Ruhái megperzselődtek, arca majdnem fekete volt a füsttől, és csörgött a vére, de élt. Nick megragadta, Chris szinte nem is látta a mozdulatot. - Nyugi, Nicky! - köhögte Gabriel. - Úgy értem... én is... de a robbanás... fájt... Chris nem hallotta a végét. Mert addigra már ő is ölelte.

25. FEJEZET

B

ECCA A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYON KÖTÖTT KI.

A Merrick fivérek megúszták.

Valahogy elkeveredett mellőlük, amikor mentők viharzottak a hídra, és elválasztották őket egymástól. Négy férfi állt körülötte az esőben, kérdésekkel bombázták, a szemébe világítottak, a pulzusát mérték. Meg tudja mondani a nevét? A dátumot? Tudja, hogy balesetbe keveredett? Fázott. Egy tűzoltó műszálas plédbe csavarta, felemelte, és a mentőautóhoz vitte. Annyira legyengült állapotban volt, hogy hagyta. Az eső nem volt hajlandó elállni, a szemébe csörgött, beszivárgott a ruhája alá, pedig éppannyira idegen volt tőle, mint a baleset előtt. Vajon csak képzelte az összeolvadást? Ez az, amit Chris is érez? A kapcsolatot az elemekkel? Annyira közel voltak egymáshoz, vajon megérezte a fiú hatalmát? A kórházban összekuporodott a vizsgálóasztalon, és szorosan a válla köré csavarta a vékony kórházi takarót. Az anyja dugta be a fejét a függöny mögé. - Jól vagy, Bex? Az a legjobb benne, hogy anyja a sürgősségi osztályon dolgozik, hogy Beccának semmire sem kellett várnia. A legrosszabb pedig, hogy az anyja ma éjjel is dolgozott. Amikor Beccáról bebizonyosodott, hogy a megrázkódtatáson kívül más baja nem esett, anyja hagyta egyedül üldögélni ebben a három méter széles, három méter hosszú kockában. Valaki nyögött a közelben. A folyosó túlsó végéről csecsemősírás

hallatszott. Az egész osztály tele volt a vihar áldozataival. Becca hallotta, ahogy a nővérek egyre csak megzúzódott combcsontokról és többszörös törésekről beszélgetnek. Beccának még agyrázkódása sem volt. Csak azt szerette volna, hogy fogja valaki a kezét. Istenem, lehet valaki ennél önzőbb? Visszanyelte kitörni készülő könnyeit, és bólintott. - Jól vagyok. Hazamehetünk? - Apád úton van ide, drágám - kiáltotta vissza az anyja -, Quinn anyja nem volt otthon. Jaj! Az apja. Becca most azt kívánta, bárcsak lenne agyrázkódása. Különösen, amikor az apja munkaruhában jelent meg. Csizmájára vastag sárréteg száradt. Khakiszínű ingét kosz csíkozta, és úgy nézett ki, mintha harcba keveredett volna egy vadállattal. A nadrágja elszakadt, alvadt vércsík indult az ingujja alól, és húzódott keresztül a kézfején. Berontott Beccához, félrerántva a függönyt. Megtorpant, amikor látta, hogy a lánya láthatóan nem haldoklik. Csak vizes. - Szia - mondta Becca különösebb lelkesedés nélkül. - Mi történt veled? - Becca! - Apja úgy tanulmányozta, mintha attól tartana, elkerülheti a figyelmét valamilyen életveszélyes sérülés. - Jól vagy? Nagyszerűen. Kiszedtek a kocsiból, még mielőtt felrobbant. Legszívesebben kimondta volna, az ég felé fordította volna a szemét, és itt hagyta volna. Apja szemében sötét aggodalom ült, keze tétován rebbent, mintha megtakarná ölelni, de nem lenne benne biztos, hogyan fogadná ezt a lánya. Becca nyelt egyet. Azt kívánta, apja bárcsak csörögni kezdene a kulcsával, és inkább tenne úgy, mintha nehezére esne ez az egész. Nehéz volt fenntartania az elválasztó falat olyasvalakivel szemben, akit tényleg érdekelt a sorsa.

Persze lehet, hogy csak a sokk miatt volt. Vajon az anyja kissé túl drámaian festette le a helyzetet, hogy mielőbb siessen ide? - Jól vagyok - válaszolta. Hangja olyan volt, mintha sódert nyelt volna. - Én csak... haza akarok menni. - Mehetünk hozzám... - Nem! A férfi összerezzent, Becca pedig becsukta a szemét. - Nem... csak... nincs itt semmi ruhám, haza szeretnék menni. - Van kulcsod? A kulcsa a kocsijában volt, mostanra valószínűleg összeolvadt. Megrázta a fejét. - Anya ideadja majd a sajátját. Anyjának azonban nem tetszett az ötlet. - Becca, menj apádhoz! Nehéz napod volt, és nem kellene egyedül lenned... - Csak szeretnék száraz ruhába bújni, és lefeküdni. - Lekászálódott a vizsgálóasztalról. A folyosó végén felkiáltott egy páciens, Becca pedig a fülére tapasztotta a kezét. - Kérlek, vigyél haza! Kérlek... Karok fonódtak köré, elsimították a haját az arcából. Egy tünékeny pillanatig azt gondolta, az anyja az, de azután megérezte az erőt a karokban, és apja mellkasának szilárd falát. - Nyugodj meg! - mondta. Hangja gyengéd és reszelés volt. Hazaviszlek! A hangja újabb emléket ébresztett benne, egy nyolcéves Beccá-ról, aki félholt madarat talált a hátsó udvaron. Szinte hisztérikusan viselkedett, biztos volt benne, hogy apja megszabadítaná a madarat a szenvedéstől, így hát elrejtette a hálószobájában, és szeletelt kenősajttal meg hot dog darabokkal próbálta etetni.

Anyja dühöngött, amikor megtalálta. Egy madár! Az ő házában! Apja azonban előcsalogatta a szekrénybe bújt Beccát, megtanította neki, hogy hogyan kell helyretenni egy madár szárnyát, és hogyan kell ápolni. - Becca? Apja lélegzete megérintette Becca haját. Ráébredt, hogy már jó ideje támaszkodhat az apjának. - Oké - suttogta. - Mehetünk.

Becca képtelen volt rávenni magát, hogy kinézzen a szélvédőn. Eső fröcskölte be az üveget, semmit sem lehetett látni. A kocsik mintha túl gyorsan

mozogtak

volna,

minden

szembejövő

fényszórópárban

karambol fenyegetését látta. Apja műszerfalon pihenő kezére bámult. - Mi történt a csuklóddal? - kérdezte, csak hogy elterelje a figyelmét, kiűzze az agyából a nedves aszfalton csikorgó kerékabroncsok hangját. Apja megköszörülte a torkát. - A viharban kidőlt egy fa. Nekiszorított egy szarvasbikát egy áram alatt lévő kerítésnek. Én voltam a legközelebb, úgyhogy én mentem ki a hívásra. A szerencsétlen pára pokolian küszködött. Most már bánta, hogy megkérdezte. - Tehát megölted? Apja tétovázott. - Nem. Becca ránézett. - Most hazudsz? - Nem, nem hazudok. Nyugtatólövedéket kapott, összefoltoztuk, és szabadon engedtük. - Levette a tekintetét az úttestről. - Mit gondolsz, mit csinálok én, amikor dolgozom, Becca?

Fogalma sem volt, pusztán régi emlékei voltak, és látta a foltot az ing ujján. Megvonta a vállát, és a kesztyűtartóra meredt. - A vadállatok veszélyesek lehetnek - folytatta az apja. - Néha túl veszélyesek ahhoz, hogy kezeljük és rehabilitáljuk őket. - Szünetet tartott. - Néha pedig közveszélyesek. - Fogadni mernék, hogy többet ölsz meg, mint amennyit megmentesz. Apja kibámult a szélvédőn. - Mit akarsz, mit mondjak erre, Becca? - Semmit. Csend töltötte be az utasteret. Az apja állatorvosként végzett, ezt jól tudta. - Nem mindig szeretem, amit csinálok - jegyezte meg végül a férfi. De ez nem jelenti azt, hogy szükségtelen lenne. - A közjó érdekében? - gúnyolódott Becca. - Pontosan. Becca az ajtónak támaszkodott, és a mellkasához szorította a könyökét. Úgy érezte, mintha megfeddték volna. Nem egészen, de majdnem. Akárhogy is, nem kedvelte ezt az érzést. - Nyomaszt, hogy mi lesz most a kocsid nélkül? - kérdezte az apja. Nyomasztotta. Nem is akart belegondolni, hány órát kell majd dolgoznia, hogy egy új kocsira elegendő pénzt gyűjtsön össze. Fogalma sem volt, hogyan működik a biztosítása. Nem volt szó valahol önrészről? Az a régi Honda alig került többe ezer dollárnál. - Beszélek anyáddal - javasolta apja, amikor nem válaszolt. Kitalálunk majd valamit. - Nincs szükségem a pénzedre. - Nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy ez tényleg így van. Becca haragosan felkapta a fejét, és rámeredt. - Nézd, nem sétálhatsz be egy MasterCarddal, és tehetsz úgy, mintha

tudnád, mire van szükségem. Apja hangosan felsóhajtott. Ingerültsége tisztán hallható volt. - Rendben van, Becca! Becca az ablaknak nyomta a homlokát. - Rendben van, apa! A furgon utasterét ingerültség töltötte meg - súlyosabb volt, mint a csend, amit felváltott. Becca apja durván fékezve állította meg a kocsit a feljárón, amikor meglátta a pentagrammát az ajtón. - Mi a fene van ezekkel a kölykökkel? - kérte számon Beccán. A lányban egy pillanatra felmerült a gondolat, hogy mindent elmond az apjának. Szóval, apa, ami a balesetet illeti, tudod, van ez az ember, aki meg akar ölni. - Ki tudja? - Becca hangja száraz volt. - Vissza kell jönnöm holnap, hogy lefessem - mondta az apja. - Most még túl nedves. Követte a lányát a verandára. Becca beillesztette anyja kulcsát a zárba. - Nem érdemes! Úgyis felfestik megint. Az

apja

figyelme

ráirányult.

Becca

érezte

a

változást

a

viselkedésében. - Becca! - Elkapta a lánya csuklóját, és megállította. - Tudod, hogy kik csinálják ezt? Becca kiszabadította a kezét. - Nem... Istenem, apa, fáradt vagyok! Az apja elengedte, majd az előszobában állva figyelte, ahogy Becca felkapcsolja a lámpákat. A ház üresen állt, Quinnek nyoma sem volt. Becca lelkiismeret-furdalást érzett, amiért összevesztek az iskola előtt, de aztán meglátta magát a hall tükrében. Úgy nézett ki - nos, úgy nézett

ki, mint aki autóbalesetet szenvedett egy árvízben. Haja csapzottan lógott a vállára, a ruhája tönkrement. Sminkjéből csak egy sötét karika maradt a szeme körül, szinte morbid megjelenést kölcsönzött neki. Quinn ma este egyedül volt. - Lezuhanyozom - szólalt meg Becca. Apja körbepillantott, mint egy bűnözők után kutató, önjelölt rendőrtiszt. - Főzhetek egy kávét, és maradhatok egy kicsit. - Vagy esetleg eszedbe juthat, hogy már tizenhét éves vagyok, és majdnem minden éjszaka magam vagyok. Apja lebámult rá, Becca visszabámult az apjára. - Jól vagyok - tette még hozzá. Apja enyhén hunyorított, de nem mérgesen, inkább kutatón. - Mi folyik itt, Becca? - Épp most lett totálkáros az autóm. Bocs, hogy nem vagyok a legjobb formámban. Az apja egyre csak méregette, Becca pedig visszanézett rá. Amikor már azt gondolta, hogy valami gyerekes szempárbajba keveredtek, az apja megszólalt: - Elvigyelek holnap reggel az iskolába? Becca megrázta a fejét. - Quinnel megyek. Hála istennek apja nem tudta, hogy Quinnek nincs autója. A férfi bólintott. - Rendben. - Tett egy lépést a nappali felé. - Talán maradnom kellene egy... - Menj csak nyugodtan! - mondta Becca. - Megvan a telefonszámod. Tényleg jól elleszek magamban. - Rendben, Becca. Rendben! - Az ajtó felé fordult. Majd megtorpant.

- Tessék! Szeretném, ha elfogadnád. Egy hitelkártyát nyújtott Becca felé. A saját anyja soha nem adott neki hitelkártyát. Csak bámult. - Pont most mondtam, hogy,.. - Nem török rátok, és nem is oldok meg helyetted semmit. És nincs is túl nagy hitelkeret rajta, úgyhogy ne próbálj vele előleget letenni egy Porschéra! De talán segít, amíg a biztosítással kapcsolatos ügyintézés megoldódik. A kártya ott ült apja ujjai között, de Becca nem nyúlt érte. Nehéz helyzet volt. Meg akarja vásárolni? Túl fáradt volt ehhez. - Még csak nem is MasterCard - suttogta a férfi. - Csak Visa! Becca ezen elmosolyodott. Apja visszamosolygott rá, és letette a kártyát a hallban lévő asztalra. - Zárd be mögöttem az ajtót! És már el is tűnt. Becca szinte azonnal megbánta, hogy elküldte. Minden nyikorgásról azt képzelte, az Őrző jön érte. A testvérek elriasztották, de mennyi időre? Vajon az Őrző még mindig azt gondolta, hogy ő is benne van? A világtörténelem leggyorsabb zuhanyozása után felhívta Quinnt. De Quinn nem vette fel a telefont. Becca tehát felkapcsolta a lámpákat, és minden szekrényt átkutatott. Azt kívánta, bárcsak hazajönne az anyja. A telefonja felcsipogott a hálószobában. Semmi más nem élte túl a balesetet és a vihart. Erről hívta fel az anyját a mentőből.

1 új üzenet Biztosan Quinn az. Becca végiggörgette a menüt. Nem ismerte fel a számot, de az üzenet magáért beszélt: Micsi? Krav magázol? :-] Hunternek fogalma sem volt a balesetről. Csak egy normális fiú, aki SMS-t küld egy lánynak. Becca elvigyorodott. Nem tehetett róla. Visszaírt neki. Ez szmájli volt? A válasz villámgyorsan megjött. A lányok nem szeretik a szmájlikat? Becca elpirult. Egy SMS miatt. Hüvelykujjai a billentyűzeten!! táncoltak. A lányok az igazi dolgokat szeretik. Sokáig tartott a szünet. Vagy talán valami hosszút írt. A telefon felvillant. Új üzenet. Ez meghívás? Szíve akkorát ugrott a mellkasában, mintha a hídon megesett adrenalinroham csak bemelegítés lett volna. Eszébe jutott Hunter kihívó hanghordozása a parkban. „Benne vagy, vagy nem?” Ujjai megint röpültek a gombokon. Gyorsan írt, még mielőtt gyáva nyuszi lett volna belőle.

Persze hogy az. Szíve mégis tovább dübögött. Talán nemet mond a fiú. Írhatja azt, hogy csak viccelt. Írhat valami olyasmit, hogy: „Azt hiszem, várnod kell holnapig.” Ekkor felvillant a telefonja. Tíz perc múlva ott vagyok.

26. FEJEZET

B

ECCA HÁROMSZOR ÁTÖLTÖZÖTT.

A zuhanyozás után pizsamát vett

fel, de aztán mégsem akarta a nyolcadikos kora óta meglévő,

viseltes szabadidőruhájában fogadni Huntert az ajtónál. A farmer-pulóver kombináció túl merevnek tűnt, figyelembe véve, hogy este kilenc volt, és épp most lépett ki a zuhany alól. Végül fekete jógaalsó és rikító kék ujjatlan felső mellett döntött. Féligmeddig megszáradt haját laza csomóba kötötte a tarkóján, és hajtűkkel biztosította. Alig volt rá ideje, hogy egy kis arcpírt és szemfestéket vigyen fel, Hunter máris kopogtatott az ajtón. Ő is átöltözött az iskola óta, vagy legalábbis másik ing volt rajta. Hosszú ujjú, vörös póló simult mellkasára és a vállára, elöl valamilyen fekete minta, Becca nem tudta kivenni. Ne bámuld már a mellkasát! Elkapta a tekintetét, és a fiú szemébe nézett. - Szia! Te jó ég, zihált a hangja! Hunter elmosolyodott, Becca karja libabőrös lett tőle. - Szia! - A fiú szeme végigsiklott rajta, és Becca egy pillanatig azt kívánta, bárcsak mégis valami teljesen mást vett volna fel. Több ruhát. Vagy kevesebbet. Leereszthette volna a haját. Vagy mi. Hunter megint a szemébe nézett, a tekintetében elismerés csillant. - Bejöhetek? - Aha. Persze. Úgy értem... bocsánat! - Hátralépett, és kitárta az ajtót.

- Gyere be! Hunter az előszobába lépett, és Becca látta, hogy egy pillanatra körbenéz. Nyugtázta a kanapét és a televíziót a nappaliban, a lépcső melletti falat elborító, Becca gyermekkorát dokumentáló fényképeket, a konyhába vezető masszív fapadlót. Anyja patyolattisztán tartotta a házat, vagyis Beccának legalább amiatt nem kellett aggódnia, hogy esetleg valami kínos dolog hever valahol. Ekkor a fiú megszólalt: - Szóval mi van a pentagrammával? Igen, semmi kínos, eltekintve ettől. - Jaj, hosszú történet - dadogta Becca. - Hülye kölykök... ö... vandálok. A fiú megrezzent. - Dühítő. Becca ott állt mellette, és fegyelmezni próbálta magát, hogy ne izegjen-mozogjon. Tudta, hogy beljebb kéne invitálnia, de hova? A konyhába? A nappaliba? Nem tudta eldönteni, melyik helyiség hordozhat nemkívánatos üzenetet - vagy kívánatosat. Eddig még nem is jutott eszébe, még sohasem fogadott fiú látogatót még Drew-t sem. Hunter megint ránézett. - Kellemes illat van - próbált beszélgetést kezdeményezni. - Fahéj. - Mintha a fiú nem jönne rá magától. - Gyertyát gyújtottam. A fiú elmosolyodott, és elpillantott mellette. - Anyukád már alszik? - Ó, nem! - Becca most megriadt. - Anya éjszaka dolgozik. A fiú szemöldöke alig láthatóan feljebb húzódott. - Szóval... nincs itt senki? Mintha hirtelen közelebb keveredett volna Beccához, és felmelegítette volna a teret kettejük között. Becca megrázta a fejét, és a füle mögé

igazított egy laza haj tincset. - Csak mi. - Érdekes. - A szó sokáig lebegett a levegőben. Becca most jött rá, hogy nézhet ki ez az egész. Felszegte a fejét, és összefonta a karjait a hasán. Most tényleg azt kívánta, bárcsak pulóver lenne rajta. - Úgy értem... nem arról van szó. A fiú arckifejezése szemernyit sem változott. - Nem miről van szó? Becca arca égett. - Ez nem felhívás arra. Hunter mosolyogva fogta meg a lány könyökét, és közel hajolt hozzá, a füle mellett szólalt meg, a keze meleg volt a bőrén, lélegzete a nyakát simogatta. - Csak nyugi! Becca levegőt vett, és eltűnődött, vajon a fahéj afrodiziákum-e. Egy része el akart húzódni a fiútól, a másik része pedig neki akart dőlni. Hunter azonban elengedte, és beljebb lépett. Becca inogva ott maradt az előszobában. - Megkínálsz valami innivalóval? Becca sietősen megkerülte, hogy mihamarabb az italos szekrényhez jusson. Megragadott két poharat, és limonádét öntött, majd figyelte, hogyan kortyol belőle a fiú. A polcon álló üveges gyertya lángja libegett és szökdécselt, szinkronban a szívével. Erővel kellett levennie a szemét a fiúról. - Szeretnél... ö... megnézni egy filmet, vagy ilyesmi? - kérdezte, és legszívesebben rögtön meg is rúgta volna magát érte. Hát hatéves, vagy mi? A fiú viszont elvette a poharat az ajkától.

- Persze, Becca. A lány a kanapé sarkába kuporodott, és imádkozott, hogy valami megfelelő legyen az egyik csatornán. A kábeltévé láthatóan nem igyekezett kedvezni neki. Egy kalandfilm mellett döntött, nem ismerte fel, mi lehet, de a szeme a képernyőre szegeződött. Hunter a kanapé kellős közepére ült. Öt másodpercig nézte a filmet, majd Beccára fordította a tekintetét. - Te tényleg nézed ezt? - Igazából csak arra áll a szemem. - A fiú felé lökte a távirányítót. Hogy nézem, az kicsit erős kifejezés lenne rá. A fiú oda sem nézve, röptében elkapta a távirányítót, és némára állította a televíziót. - Mesélj valamit! A lány rámosolygott, és felpillantott rá a szempilláin keresztül. - Miről? - Bármiről. Hunter a dohányzóasztalra tette a poharát, hátradőlt a párnákra, és beakasztotta a hüvelykujját a nadrágzsebébe. Ettől lejjebb csúszott a farmere, csak egész kicsit, de ahhoz elég volt, hogy kivillanjon egy milliméternyi napbarnított bőr, meg a bokszeralsó legszéle. Becca emlékeztette magát, hogy nem ártana levegőt venni. - Mit csináltál ma este? - kérdezte a fiú. - Dolgoznod kellett? Ez visszarántotta a valóságba. Gyorsan megrázta a fejét, szeme közben folyton visszatévedt arra a bőrcsíkra. - Nem... Kocsival jöttem haza az iskolából, de kitört a vihar, és én... totálkáros lett a kocsim. Hunter felegyenesedett, a hangja majdnem dühös volt. - Micsoda? - Kutató tekintettel végigmérte. - Jézusom! Jól vagy? - Nem... aha, jól vagyok. - Eszébe jutott, hogy a fiú apja és nagybátyja

autóbalesetben halt meg, és ettől megenyhült a hangja. - Jól vagyok. Tényleg. Apám különben nem hagyott volna egyedül. Valószínűleg akkor sem hagyta volna egyedül, ha tudja, hogy egy fiút hív ide. Ez a soha nem ráérő szülők sorsa! Hunter zavarodottnak tűnt. - De... Totálkárosra? Hol? - A hídon, az Old Millen. - A mentők annyiszor elismételték a részleteket,

hogy

könnyű

lett

volna

elfelejteni,

természetfeletti

események vezettek majdnem a halálához. - A patak megáradt. - Becca lehajtotta a fejét. Ez volt az utolsó dolog, amit szívesen átélt volna újra. - Elmoshatta a híd támasztékait, vagy valami ilyesmi... - Hallottam róla. Sokan megsérültek. - A hajába túrt. Az arcvonásain a televízió színes fénye villogott, amitől enyhén ijesztőnek tűnt, vagy inkább rémültnek. - Becca, nekem fogalmam sem volt! Becca az ölében heverő kezét bámulta. Hunter annyira komoly volt, hogy elhallgatni az igazságot, mindenképpen aljas dolog lett volna. - Én csak nem akartam egyedül lenni. Amikor a fiú semmit sem válaszolt, Becca felpillantott. A fiú az arcát tanulmányozta, szeme árnyékba borult. Ez túl sok volt. - Jól vagyok - bizonygatta. Kinyújtotta a csupasz karját. - Nézd! Még csak horzsolásaim sincsenek. Hunter a kezébe vette Becca csuklóját, és gyengéden végighúzta a hüvelykujját a lány alkarjának belső felén. - Hmm. Semmi horzsolás. Beleremegett az érintésébe, de képtelen volt elhúzni a karját. Ez a parkban folytatott küzdősportnak pontosan az ellenkezője volt, ám valahogy mégis a fiúnak akart rontani.

- Aha. Chris és a testvérei húztak ki a kocsiból. A fiú ujja megállt, a hangja megint megkeményedett. - Tényleg? Becca bólintott. - Néhány autóval mögöttem haladtak. - Micsoda véletlen! - csattant fel Hunter. Állkapcsa összeszorult, és a televízióra fordította a tekintetét. - Miért is nem lep meg? Becca kikapta a kezét a fiúéból. - Ez most mit akar jelenteni? Huntert nem volt könnyű megfélemlíteni, állta a lány tekintetét, és utánozta a hanghordozását is. - Csak azt, hogy az a srác vonzza a bajt. És téged is belekever! Becca nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de nem igazán lett volna mivel érvelnie. - Nézd! - folytatta Hunter. - Még csak nem is ismerem őt. De akárhányszor csak a közeledben látom, az bajjal végződik számodra. Becca belélegzett. - Ez... bonyolult. Hunter közel hajolt hozzá, hangja most halkan, de élesen csengett. - Nem tudom, mi folyik közöttetek, de annál a srácnál a parton fegyver volt, Becca. Rád célzott! Az emberek akkor szoktak lövöldözni, ha meg akarnak ölni valakit. Most pedig azt mondod nekem, hogy a kocsid totálkáros lett, Chris pedig ott volt a közelben? - Baleset volt - suttogta a lány. Elszorult a torka. Hunter zöld szeme keményen csillant. - Nem hiszek a balesetekben. Becca nem vette észre, hogy sír, amíg az állán könnyek nem csorogtak. Hunter átkozódott, majd előrehajolt, hogy a hüvelykujjával letörölje az

arcát. - Bocsánat! Istenem... Olyan barom vagyok, Becca. Sajnálom! Ez nem is lehetett volna rémisztőbb. Becca megrázta a fejét, és megtörölte a szemét. - Nem is hiszem el, hogy sírok! - Azt hiszem, ez most érthető. - Ujjával végigsimított a lány járomcsontján, és a füle mögé igazított egy kóbor hajtincset. Hangja elhalkult. - Ha most felajánlom, hogy megölellek, nem fogod azt hinni, hogy rád akarok mozdulni? Ugratta? Becca nem is tudta. Kipislogta a könnyeket a szeméből, és felnézett rá. - Nem aggódom. Tudok krav magázni. Hunter elmosolyodott. A lány imádta, ahogy ez feloldotta a feszültséget az arcán. Ekkor viszont rögtön magához is húzta a lányt, míg egészen a kanapé sarkába nem kerültek, a lány arca pedig a vállához simult. A fiú magához szorította Beccát, karja a derekára fonódott. Beccának elképzelése sem volt, hová tegye a szabad kezét, végül úgy döntött, a fiú mellkasán pihenteti. A fiú szíve a tenyere alatt vert. Visszatartotta a lélegzetét, és mozdulni sem mert. - Jól vagy? - A fiú hangja most közelebbről jött, lélegzete a lány homlokát cirógatta. Bólintott. Hunter felemelte a kezét, kiszedte a csatokat Becca hajából. Becca érezte, ahogy a félig még nedves tincsek a nyakára hullanak. - Nem akarom, hogy kiszúrja a szememet - magyarázta Hunter. - Bocsánat - kuncogott Becca. A fiú sokáig semmit sem mondott, a lány pedig ellazulva hozzásimult, és a lélegzete ritmusához igazította a saját lélegzetét.

Elfelejtette, milyen érzés is ez, odabújni egy fiúhoz, megosztani vele a vállaira nehezedő súlyt. - Megvan, hogy mikorra kell hazamenned? - kérdezte. - Nem igazán. - Hunter szünetet tartott. - Anya nem... amióta apa meghalt, eléggé szétszórt. Talán még azt sem tudja, hogy eljöttem. Hangja nem volt üres, de volt benne valami, ami óvatosságra intette Beccát. - És mi a helyzet a nagyszüleiddel? - Azt hiszem, arra sem emlékeznek, hogy a tinédzsereknek szabott időben kell otthon lenniük. - Újabb szünet, és mosolyt hallott a fiú hangjában. - Miért? El akarunk menni valahova? Becca megrázta a fejét, és örült, hogy a fiú nem látja a pírt az arcán. A fiú keze most az ő kezére simult, hüvelykujja a csuklóját simogatta, míg meg nem találta a zsinórkarkötőket. Addig csavargatta őket, míg a csomók egymáshoz igazodtak. - Miért nem hiszel a balesetekben? - kérdezte Becca. Hunter sokáig hallgatásba burkolózott, Becca már azt hitte, nem hallotta a kérdést, vagy talán nem akar válaszolni. Ám a fiú ekkor lehajtotta a fejét, és halkan beszélni kezdett, mintha titok volna, amit mondani akar. - Apám és a nagybátyám jártak ezekre a... kirándulásokra - kezdett bele. - Mindig azt hittem, hogy ilyen cserkészes dolog. Haverkodnak, erdőben alszanak, nem borotválkoznak, tudod. Becca el tudta képzelni. Az ő apja is biztos imádta volna. - Apukád is rendőr volt? - Nem. - Hunter tétovázott. - A kormánynak dolgozott. A tengerészénél szerelt le, a különleges ügyosztályról. Ott tanulta az önvédelmet. Amikor kikerült az ügyosztályról, a magánszférában keresett munkát. Még mindig nem tudom pontosan, mi mindent csinált, de anya mindig

aggódott, hogy meghal valami szupertitkos küldetésben, és sohasem tudjuk meg, mi történt igazából. Nem is tudom, hogy tudatában volt-e apám az autóbalesetnek... vagyis nem tudom, egy pillanat műve volt-e, vagy ilyesmi... de azt tudom, hogy bántaná, hogy ilyen véget ért. Hangjában büszkeség rezgett, és gyász is, bár azt jobban elrejtette. - Amikor a nagybátyámmal együtt mentek valahová, sohasem engedték, hogy csatlakozzak hozzájuk. Utoljára már napokig hisztiztem emiatt. Mindig azt hittem, hogy csak pecázni mennek, és áltatnak bennünket a történeteikkel, és dühített, amiért nem engedik, hogy velük menjek. Aznap reggel, amikor elindultak, rettenetesen összevesztünk. A válla megfeszült, Becca pedig felemelte a fejét, hogy ránézzen. Hunter arca közel volt, szemei sötétlettek a félhomályba merült szobában. - Elmentek - folytatta Hunter -, megsértődtem, de elmentek. Visszafojtott lélegzettel nézett a lányra. A tekintete sebezhetőnek mutatta. - Nem kell elmondanod - nyugtatta Becca. Hunter félrepillantott. - Csak... még senkinek sem mondtam el. - A hangja majdnem rezzenéstelen volt. Megint szünetet tartott. - Visszajöttek. Becca bólintott. - A nagybátyám... azt mondta az apámnak, hogy ha elég idős vagyok ahhoz, hogy így harcoljak az igazamért, akkor már elég idős vagyok ahhoz is, hogy velük menjek. Így hát... magukkal vittek. De egyáltalán nem cserkészhétvége volt. Apám egy biztonsági szolgálatnál vállalt privát megbízásokat. Csak úgy mellékesen. Anyámnak fogalma sem volt róla. - Szeme Beccára villant. - Azóta sem tudja. Becca bólintott, a fiú pedig folytatta: - Sima ügynek kellett volna lennie. Sosem tudtam meg minden

részletet. Megtartottam néhány holmiját a karambol után, de a leg- több odaveszett. Csak valami megfigyelés, vagy micsoda... Apa kétszer meggondolta, mit mond el nekem, de nem tartották nagy kockázatnak, hogy velük tartok. Nem vagyok hülye, és tudok vigyázni magamra. Erről gondoskodott. A hangja akadozni kezdett. - Jó munkát végzett - mondta Becca gyengéden. Ha valaki tud vigyázni magára, az Hunter. Utána elgondolkodott, vajon Hunter is egyetért-e ezzel. Az apja kezére gondolt, ahogy a kórházban a hátán pihent. A gyengéd támogatásra, ami sugárzott belőle. Kikergette a házból anélkül, hogy köszönetet mondott volna neki. Eléggé egyértelművé tette, hogy nincs rá szüksége. De tényleg így volt? - Gyorsan hajtottunk, hogy behozzuk az elvesztegetett időt - szólalt meg Hunter. - Amikor Maryland nyugati részén jártunk, ahol szinte felkúszik az út az Appalache-hegységbe... vihar támadt, sziklaomlás történt, és a kocsi szétlapult. A mondat utolsó fele úgy buggyant ki a száján, mintha már nem is lett volna ura annak, amit mond. Úgy bámult Beccára, mintha a tekintete mentőöv lenne, és ha Becca elfordítja a tekintetét, odavész. Becca nyelt egyet. - Te is... megsebesültél? Hunter bólintott, és a szeme megint rávillant. - Vállficam. Agyrázkódás. Elég komoly vágás lett keresztben ott, ahol a hajam kezdődik. Harminchat öltés. A fehér tincs is... heg. Azt mondták, valószínűleg elmúlik majd, de nem múlt el. Becca eltűnődött, vajon miért nem festette be Hunter, hogy miért akart emlékeztetőt a tükörben minden reggel.

- Ezért nem hiszek a balesetekben - vont vállat Hunter. - Az időzítés túlontúl tökéletes volt. Visszajöttek értem, meg aztán a veszekedés, ami miatt késésben voltunk... a vihar, a sziklaomlás. Az egész. - Nem a te hibád volt - suttogta Becca. - Tudom. - A fiú hangja megkeményedett. - De baleset sem volt. Becca mozdulatlanul maradt, és érezte, ahogy a fiú légzése lelassul a tenyere alatt. Úgy tűnt, falat épít maga köré, hogy elzárja ezt a temérdek érzelmet. Hunter felnyúlt, és átvetette Becca haját a válla felett. - Nem akartam ilyen komoly lenni - tette még hozzá. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, pszichopata vagyok. Ez a veszély aligha fenyegetett. Sokkal inkább szerette volna magához ölelni. - Nem hiszem! - Időnként túlteng bennem a védelmező ösztön. Becca felhúzta a szemöldökét. - Észrevettem. Hunter elmosolyodott. - Sajnálom. - Butaság ilyesmiért bocsánatot kérni! - Becca azt kívánta, bárcsak hat hónappal korábban találkozott volna Hunterrel. A fene egye meg, hat héttel korábban! Hunter arrébb helyezte a súlyát, míg végül egyenesen ült, és Becca szemébe nézett. - Hát köszönöm, hogy meghallgattál! Becca érezte, ahogy a fiú igyekszik távolságot tartani, mintha már bánná, hogy ennyi mindent elmondott. Felnyúlt, és végighúzta ujját a fiú szemöldökén, a piercingeken. Hunter abbahagyta a mocorgást. - Sohasem gondoltalak volna katona gyerekének! - szólalt meg Becca. - A szüleim tényleg valószerűtlen pár voltak...

A fémgyűrűk melegek voltak a fiú bőrétől. - Fájt kilyukasztani? - A fiú megrázta a fejét. - Hazudsz! - Becca megböködte az egyik piercinget. A fiú elmosolyodott, és elkapta a lány csuklóját. - Te is elmondod nekem a történetedet? Becca szívverése felgyorsult. Vajon Christ értette ezalatt? Valahonnan tud az elementálokról? Abból ítélve, ahogy a balesetekről és karambolokról beszéltek, még el is tudná képzelni. Hunter kinyújtotta a kezét, és a lány arcán pihentette a tenyerét. Hüvelykujja végigsiklott a lány járomcsontján, majd ujjaival a hajába túrt. - Tudod... mindenfélét beszélnek... rólad. - Szünetet tartott. - Az iskolában. Ja! Az a dolog. Becca elfordult tőle. - Hát, igen... Hunter elkapta az állát. - Nem hiszem el, amit mondanak. Becca szinte ellökte magától. - Ne érezd úgy, hogy szívességgel tartozol nekem! - Hé! - A fiú egyik keze a lány csuklóját tartotta, a másik az arcát. Ez arra emlékeztette Beccát, milyen erős a fiú. - Pontosan ez az, ami miatt nem hiszem el. Egy lány, aki lefekszik a fél iskolával, nem húzódna el, ha megérintem. Becca nem tudott ránézni. - Hagyd! Nem számít! A fiú nem mozdult, de a hangja nagyon óvatos lett. - Zavar, ha megérintelek? - Hagyd abba! - Becca haragosan bámult rá. Pontosan tudta, hová vezet ez a párbeszéd. - Nem vagyok áldozat!

- Zavar? - Hunter nem fordította el a tekintetét. Becca lélegzete túl gyors volt, és egyáltalán nem szerette, hogy ez a rengeteg erős érzelem most beleszorult. - Csinálj, amit akarsz, Hunter! A fiú alig észrevehetően megrázta a fejét. - Te mit szeretnél, Becca? A lány azt kívánta, hogy bárcsak állna meg az idő, és lenne minden olyan egyszerű, mint a fiú ujjai a csuklóján, a tenyere az arcán. Hunter megint arrébb húzódott a kanapén, mígnem le kellett hajtania a fejét, hogy beszélhessen a lánnyal. Becca hallotta a saját lélegzetét. - Szeretnéd, hogy elengedjelek? - kérdezte Hunter. Becca megrázta a fejét, és kénytelen volt becsukni a szemét. Hunter mégis elengedte. Becca csuklója elszabadult, és Hunter most meg tudta érinteni az arcát. Végighúzta ujját a szemöldökén, járomcsontja

ívén,

állkapcsa

vonalán.

Érintése

gyengéd,

szinte

tiszteletteljes volt. - Ez így rendben van? - kérdezte. Becca teste áruló módon megmelegedett a fiú hangjára, vágyott az érintésére. Kinyitotta a szemét. - Nem akarok elszaladni. - Hazudsz. - Nem hazudok. - Ö is érezte, hogy ez nem hangzott túl hihet tőnek. - Hajlamosabb lennék hinni neked - Hunter feje közelebb került, ajka szinte a lány arcához ért, ahogy beszélt ha egyenes választ adnál. - Rendben van. - Becca megnyalta a száját, feje forgott. - Rendben van... az, hogy hozzám érsz. Hunter hüvelykujjával végigrajzolta a lány szája szélét. Becca érezte, hogy elmosolyodott. - Csak rendben?

- Miért? - kérdezte Becca óvatosan. Veszélyesnek tartotta volna ebben a helyzetben, ha ugratja a fiút. - Úgy gondolod, tudsz ennél jobbat is? Hunter lehajolt, és egyetlen szívverésnyi időre, talán egy pillanattal többre, megérintette ajkával Becca ajkát. Szája meleg volt és száraz, nagyon magabiztosnak tűnt. Csak pár centit húzódott vissza, figyelte a lány reakcióját. Becca nyugton maradt, nem bízva saját magában. Hunter megint megcsókolta, most egy pillanattal tovább érintve, esélyt hagyva neki, hogy válaszoljon. A lány ajka szétnyílt, de Hunter csókja illedelmes maradt, mintha egy pillangó szállt volna Becca ajkára. A lány keze meg akarta keresni a fiú mellkasát, becsusszanni a pólója alá, hogy megtudja, a fiú bőre is olyan meleg-e, mint az övé. Ezek a csókok függőséget keltő, mégis egyszerű ígéretek voltak. Becca pedig Hunter önuralmában megtalálta a szabadságot. Nem kellett küzdenie, hogy keresgélje a saját határait. Hunter elhúzódott tőle, de nem messzire, és az állát csókolta. - Így jobb? Becca bólintott, és a fiú nyakához hajtotta a homlokát. Hunternek jó illata volt, mint az erdőnek, borotvakrémnek és limonádénak. A lány felemelte a fejét, és elmosolyodott. - De még látok lehetőséget a további javulásra. Most, amikor szétnyitotta az ajkait, a fiú válaszolt, keze a lány csípőjére siklott, és magához húzta. A lány teste lágyan a fiúéhoz ért, melle a mellkasához simult, a fiú ujjai pedig a top által szabadon hagyott bőrét simogatták. Hunter nyelve az övét simogatta, gyorsan, majd lassabban, mire halk nyögés szakadt fel a lány torkából. Becca keze a fiú pólója alá siklott, ujjai megtalálták a lágy bőrt a hasán, a feszes izmokat. - Lassan, Becca! - suttogta Hunter a lány ajkainál.

Becca megdermedt. - Lassan - ismételte. Megcsókolta az arcát, a száját, a szemét. - Bőven van időnk. Teljesen elbizonytalanította. - Mire? - Hogy bízni tudj bennem. - Elkapta a lány kezét, megcsókolt az ujjai hegyét. - Sehova sem szaladok el. Ezzel hátradőlt a kanapén, és magához húzta a lányt. És nem tett mást, csak simogatta a haját, amíg elaludt.

Hunter náluk töltötte az éjszakát. Becca a fiú mellkasához bújva aludt el, puha melegben, biztonságban a fiú teste és a kanapé párnái között. És hét órával később pontosan így is ébredt. Hunter szeme még mindig csukva volt, légzése pedig lassú. Becca kezdett elhúzódni tőle, és a füle mögé igazított egy elkóborolt tincset. A haja kész káosz

lehetett. Néhányat

pislogott,

hogy

tájékozódjon. Hunter kissé arrébb húzódott, karja megmerevedett, hogy a helyén tartsa a lányt. A szeme kinyílt. - Szia! Becca megdermedt. - Szia! A fiú keze félreseperte a lány haját a szeméből. - Ne menekülj! Becca elpirult. Hunter láthatóan mindent észrevett. - Nem menekülök. Csak borzalmasan nézek ki. Felegyenesedett, és a kanapé sarkába húzódott, azt kívánva, bárcsak lehűlne az égő arca. Hunter alaposan megnézte.

- Nem nézel ki borzalmasan. Beccának az arcába hullott a haja, még csak nem is vesződött vele, hogy megigazítsa. - El sem hiszem, hogy itt töltötted az éjszakát! - Aha. - A fiú hangja megint óvatos volt. - Nem baj? Becca felsandított rá. A fiú túl jól nézett ki, a haja alig borzolódott össze, az állán borosta halvány nyoma. Arra

gondolt,

hogy

neki

meg

minden

bizonnyal

szétfolyt

a

szemfestéke. Hunter még mindig várt a válaszra. De Becca nem tudott mit mondani. Az nem számít, hogy mit lesz. Csak az számít, hogy mit gondolnak az emberek. Meg kellett köszörülnie a torkát. - Tudja valaki, hogy itt vagy? - SMS-eztem anyámnak, hogy egy haveromnál alszom. - De nem... nem írtad ki a Facebookra vagy ilyesmi... hogy velem töltőd az éjszakát, ugye? - A légzése felgyorsult. - Dehogy. Nem tettem semmi ilyet. - Szünetet tartott. - Fel kellett volna ébresszelek... sajnálom... Becca határozottan megrázta a fejét. Kis híján tönkretette a pillanatot. Érezte. - Nem. Hülye vagyok. Csak... az emberek már így is mindenfélét gondolnak rólam, én pedig nem akarok újabb okot szolgáltatni rá, hogy... - Senki sem tudja. - Hunter előrehajolt, és megérintette a lány arcát, ujjával végigsimított az állán. - Minden rendben. Érintése biztonságot nyújtott, mint azon az estén, amikor önvédelmi technikákat tanított neki. Becca arcával a kezéhez simult. - Nézd, fél óra múlva az iskolában kell lennünk - mondta Hunter. Hadd menjek haza átöltözni, aztán visszajövök érted. És bárkinek, aki

kérdezi, megmondhatod, hogy azért én vittelek suliba, mert totálkáros lett az autód. Vajon feltűnik bárkinek is? Őrült volt, amiért így gondolta, nagyon jól tudta, de bólintott. - Köszi! Becca kikísérte az ajtóhoz. Most, hogy már nem érintette a fiú, meg akarta kérni, hogy maradjon. Bőre vágyott a melegére, és emlékeztetnie kellett magát arra, hogy semmit sem tettek a csókolózáson kívül. Hunter zárva tartotta a bejárati ajtót, amikor a lány a kilincsgombért nyúlt. - Várj! Nagyon közel állt hozzá, Becca pedig visszafojtotta a lélegzetét, biztosra vette, hogy a fiú megint meg fogja csókolni. Ám csak a csuklóját fogta meg, azt, amelyiken a kövek függtek. - Kéred őket vissza? - kérdezte a lány halkan. - Még nem - mosolygott Hunter. - De kicserélem őket. Ujjai végigcsúsztak a lány alkarján, és leoldották a nagy, ezüstös hematitot. Élénken csillogó, vörös követ kötött a helyére, és egy sápadt sárgát. A kövek Becca csuklójára nehezedtek, még melegen a fiú érintésétől. Becca végighúzta az ujját a két kő sima felületén. - Mire valók ezek? Hunter ujjával a vörös kőre mutatott. - Gránát, a magabiztosságért. - Gránát? - A szeme a fiúra villant. - Tényleg? - Aha - mosolygott Hunter. - Ne veszítsd el! Becca megérintette a sápadtabb követ. Melegebbnek tűnt a többinél, szinte perzselte az ujja hegyét. El kellett engednie. - És ez?

- Citrin. - Ekkor előrehajolt, és ajkait a lányéhoz érintette. - A bátorságért. Csókjától mintha forróság áramlott volna a lány testébe. Beccának vissza kellett fognia magát, hogy ne ragadja meg a pólóját, és rántsa magához. Rettentő kínos volt, hogy liheg itt a fal mellett. Hunter megfogta a kezét, megcsókolta a tenyerét, és halkan felnevetett. - Húsz perc múlva találkozunk. Elfordította a kilincs gombját, és hagyta, hogy a hűvös szeptemberi pára belopakodjon a házba, fű és pollen illatát hozva magával. Becca mély lélegzetet vett, boldog volt, hogy a friss levegő kitisztítja a fejét. Hunter kitárta az ajtót. A verandán pedig, kopogtatáshoz emelt kézzel, ott állt Chris.

27. FEJEZET

B

ECCÁNAK ELKÉPZELÉSE SEM VOLT, HOGY MIT IS MONDHATNA.

Chris

csak egyetlen másodpercre tűnt meglepettnek, aztán kék szeme

jéghideg fala mögé bújt. - Hát - szólalt meg -, azt hiszem, megoldottad az iskolába jutásodat. Becca válaszra nyitotta a száját, de Chris már sarkon is fordult, lesétált a verandáról, és elindult a kocsija felé. Aminek járt a motorja. És benne ültek a testvérei. Ez kész! Hunter ráadásul elindult utána. - Hé, te! Chris rá sem rántott. - Hé! - Hunter hangjába harag vegyült. - Chris! Ennek egyszerűen nem lehetett jó vége. - Állj meg! Várj! - Becca leugrott a verandáról, a feljáró kavicsai bökték a talpát. Még abban sem volt biztos, melyikükhöz szól. Hunter megragadta Chris karját. - Ide figyelj, ember, hozzád beszélek... Chris megperdült. - Engedj el! Becca érezte, hogy a levegő remeg, és megmozdul. Nem is tudta pontosan, mi történik, olyan volt, mint a vihart megelőző fülledt pára. Karja libabőrös lett, és vacogni kezdett. Hunter is megérezhette. A tartása megváltozott, mintha arra számított volna, hogy Chris megüti.

- Azt akarom, hogy hagyd békén! - Ha nem tűnt volna fel, épp távoztam! És őszintén? Teszek rá, hogy mit akarsz. - Erőteljesen meglökte Huntert. Elég erősen, hogy a másik fiú szorítása engedjen. - Tényleg? - Hunter visszalökte. - Ne segítsek? - Hé! Hagyjátok abba! - Becca hangja vékony volt, mint az egércincogás, úgyhogy megpróbálta még egyszer. - Hagyjátok abba! A jutalma egy pillanatnyi tétovázás volt, legalábbis Chris részéről. Hátrahúzódott, és kajánul Hunterre vigyorgott, Becca viszont látta, hogy a keze ökölbe szorul. Fejével Becca felé intett. -

A

következő

az

lesz,

hogy

körbepisálod?

Megjelölöd

a

territóriumodat? - Csodás - csattant fel Becca. - Figyeljetek, fiúk, ez kész hülyeség... Hunter félbeszakította. Figyelme Chrisre összpontosult. - Nem tudom, mivel van problémád... - Veled - vetette oda Chris hevesen. Odalépett Hunterhez, és megint meglökte, épp csak egy kicsit erősebben. - Ebben a pillanatban te vagy a problémám. Még azt sem tudod, miről beszélsz! Hunter visszalökte, erősebben. - Eleget tudok. - Srácok! - Becca szíve dörömbölt a mellkasában. - Hagyjátok abba! Hunter még csak nem is pillantott Beccára. Halkan beszélt, egyenesen Chris arcába, és minden mondatát egy-egy lökéssel nyomatékosította. - Tudom, hogy Becca mindig megsérül, ahányszor csak a közeledbe kerül. Tudom, hogy bajba kevered. És azt is tudom, hogy túl önző vagy ahhoz, hogy érdekeljen, mi történik vele... Chris behúzott neki egyet. Becca ijedtében ugrott egyet. Mintha őt ütötte volna meg. A rémülettől néhány lépést hátrahőkölt. Hunter is meglepődött. Majdnem elesett.

Ám épp elég gyorsan magához tért. Az ikrek még azelőtt kint voltak a kocsiból, hogy Becca egyáltalán meghallotta volna az ajtók nyílását. Fél másodperce maradt, hogy aggódjon, elbír-e három sráccal Hunter, de az ikrek közéjük álltak. A szél süvített közöttük, felkavarta a port a felhajtóról, és eszébe juttatta Beccának, hogy csak jógaalsó és egy ujjatlan felső van rajta. Abban a pillanatban, amikor megérintette a levegő, érezte, hogy a szél erőt hordoz. Mintha egy papírsárkány selyemrojtjai simítottak volna végig a bőrén, mielőtt megint elszabadulnak, és érdekesebb célpontokat keresnek. Ám amint rájött, hogy ez az erő éppoly szilárd, mint ha kézzel fogható tárgy lenne, hirtelen azt is felfedezte, hogy meg tudja ragadni, és a tulajdonosáig visszakövetni. Nicholas. Nick is érezte. Ő blokkolta le Huntert, ám a feje most Becca felé perdült, és úgy nézett rá, mintha a lány megragadta volna a kabátja szélét, és jó erősen megrántotta volna. Vajon így tudta megkülönböztetni őket Chris? Becca még sohasem érezte a hatalmukat, talán történt valami a hídon, amitől erősebbek lettek. Chris említette, hogy az erő a gyakorlással nő, és hogy a feszült helyzetek elveszik az uralmukat az elemük felett. Chris, úgy tűnt, készen áll a verekedésre. Vállát felhúzta, a keze ökölbe szorult. Becca messziről hallotta a lélegzetét. Ám Gabriel visszatartotta, kezét a vállára téve, halkan beszélt hozzá. Nyugtatgatta. Ekkor Becca szívverése lelassult annyira, hogy most már hallotta, mit mondanak, vagy talán csak a szélirány változott. - ...ha mindenáron pépesre akarod verni ezt a srácot, akkor rendben, legyen. De ember, tényleg, minek? Chris, figyelmeztettelek ezzel a csajjal kapcsolatban. Ha a héten mindennap idejönnénk, minden reggel mással találnánk...

Minden szava ökölcsapásként érte Beccát. Mintha szárazjég áradt volna szét a belsejében, olyan fagyos volt, hogy szinte már égette. Szél csapott le a feljáróra, vadul cibálta Becca haját. Már egyáltalán nem emlékeztetett rojtokra, a levegő megtelt dühvel. - Tűnés! - sziszegte. Alig hallotta a saját hangját a szélben. Remegett, és bizonyára csak a szerencséjének köszönhette, hogy a hangja nem csuklott el. - Mindannyian. Tűnés innen! Hunter egy lépést tett felé. - Becca! Hadd vigyelek... - Nem. - Elég haragot érzett, jutott neki is. Ő kezdte a veszekedést. Majd egyedül megyek iskolába. Ezzel felugrott a verandára, feltépte az elcsúfított ajtót, és bevetette magát az előszobába. Majd anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna hátra, rácsapta az ajtót a szélre, és az egész kinti csürhére.

Busszal ment iskolába. Félig-meddig azt várta, hogy találkozik Quinnel, de a barátnőjét minden bizonnyal az anyja vitte el. Másodikos gimnazista kora óta nem ment busszal iskolába, és azt remélte, többé nem is kell majd. A jármű tele volt elsős fiúkkal, akik még nem tanulták meg, hogy reggel zuhanyozni kell. Angolirodalom-könyvével egy ablaknak dőlt. Előző este két fejezetet el kellett volna olvasnia az Anna Kareninából, de még csak ki sem nyitotta a könyvet. Igazolást kellett volna íratnod anyával. Kellett volna. De az agya nem működött. Belegondolt, hogy majdhogynem kedvelte Gabrielt! Pedig micsoda seggfej! Ám ekkor eszébe jutott, hogyan tartotta féken a tüzet, amíg Chris ki nem szedte az égő kocsiból.

Majdnem meghalt érte. Ez az egész teljesen összezavarta. Hunternek igaza volt, a baj úgy követte Christ, mintha pórázon vezette volna. Ez persze még nem jogosította fel arra, hogy elzavarja, csak mert fel akarta ajánlani, hogy elviszi Beccát az iskolába. Becca rettegett az angolórától. Nem tudta, hogy fog a szemébe nézni Gabriel kis monológja után. Chris viszont biztos lógott, mert a helye üres maradt. A világtörténelem-óra azt jelentette, hogy Hunterrel és Chrisszel is egy órán ülhet, ráadásul az egyikük elvileg a projektpartnere volt. Vajon Chris ellóg két órát egymás után? Majdnem ő maga döntött a lógás mellett, de Hunter csatlakozott hozzá a folyosón. Az arcán véraláfutás volt, halványan, de láthatóan. - Sajnálom - mondta a fiú. Becca feljebb rántotta a hátizsákját a vállára, és végignézett a folyosón. - Fáj az arcod? Hunter habozott, mintha csapda lenne a kérdés. - Ö... Nem. - Kár! Becca odanyúlt, és megböködte a zúzódását. A fiú túl gyors volt, elkapta a csuklóját. - Tényleg sajnálom, Becca. Nem kellett volna belekötnöm a srácba. De látni, hogy felbukkan, miközben te ennyi mindenen mész keresztül... - Chris és a testvérei mentették meg az életemet. - Elhúzta a kezét, és elfordult. - És fogalmad sincs, hogy min megyek keresztül! Hunter a falnak támaszkodva elállta Becca útját. - Akkor mondd el! Egy pillanatra úgy tűnt a hangjából, mintha tudna valamit, mintha ez a

három szó árulkodó jelentést hordozna. Amikor Becca felnézett, látta, hogy Hunter kutató pillantást vet rá. Nem, ez kész hülyeség! Hiszen ez csak Hunter, éppoly közvetlen és kihívó, mint mindig. Becca átbújt a fiú karja alatt. - Órára kell mennünk! Becca lélekben már arra készült, hogy bocsánatot kér Christől. A fiú megmentette az életét. Azért jött, hogy felajánlja, elviszi az iskolába, nem azért, hogy Hunterrel verekedjen. De Chris a világtörténelem-órára sem jött be. Amikor Becca kinyitotta a jegyzetfüzetét, a levelezésük utolsó oldalán nyílt ki. Ott, ahol megírta Chrisnek, hogy új projektpartnert fog kérni. Nyelt egyet, és tiszta oldalra lapozott. Párhuzamosan, egyszerre két példányban kezdett el jegyzetelni, míg megfájdult a feje. Hunter előtt surrant ki a teremből. Remélte, hogy a szokásos módon megbújhat Quinnel az ebédlőben. De Quinn nem volt a szokásos asztaluknál. Becca mérges lett. Már azt se tudta eldönteni, hogy kitől kellene bocsánatot kérnie, és kit lehordania. Ez az egész mentális párviadal fárasztó volt. A táskájában a Chrisnek készített történelemjegyzet lapult, átlátszó ürügy, hogy elmehessen hozzájuk iskola után. Kifejezetten az a sejtése támadt, hogy a Merrick-házban nem lenne szívesen látott vendég. Vajon hívja fel Christ? És mit mondjon neki? : Gabriel a focicsapatban játszott. Nem említett Chris valami olyasmit, hogy iskola után az edzéseket nézi, és a bátyja viszi haza? Becca a legkevésbé

a

futballpályára

vágyott,

de

talán

a

játékosok

belefeledkeznek majd a gyakorlatokba, vagy a cselezésbe, vagy akármibe, és nyugodtan beszélhet Chrisszel. Amikor befordult a tornaterem sarkán, Quinn jelent meg mellette.

Becca hatalmasat ugrott. - Quinn! Halálra rémisztettél! - Vagy háromszor szóltam rád! Becca odafordult a barátnőjéhez. Quinn fáradtnak tűnt, szeme alatt sötét árnyék volt. Hosszú ujjú, rövid topja alól kivillant a hasa, a csípőjén pedig koptatott farmer feszült. Fogyott valamennyit az utóbbi időben, de Becca nem tudta eldönteni, hogy ez előnyére vált-e. Elcsigázott arckifejezésével Quinn megviseltnek tűnt. - Jól vagy? - kérdezte Becca. - Érdekel? Hűha! Becca érezte, hogy erőteljesen vékonyodik alatta a jég. - Igen, Quinn. Érdekel. Szóval vagy mondd el, mi van veled, vagy ne, mert nekem... - Felejtsd el! - Quinn elfordult. - Hagyd már abba! - Becca elkapta a karját. Sokáig meredtek egymásra. Becca úgy döntött, kezdheti akár rögtön Quinnél a bocsánatkérést. - Sajnálom! Rettenetes hét volt. Tegnap este totálkáros lett a kocsim, azután Hunter nálunk töltötte az éjszakát, meg apám is a városban van... Hangja elfúlt, és most jött rá, arra vár, hogy Quinn félbeszakítsa meglepett felkiáltással, leesett állal, vagy bármivel, ami több annál, hogy csak áll ott és nézi. - Hallottam, hogy belekeveredtél abba a balesetbe - szólalt meg végül Quinn. - Nagyon együtt érzőnek tűnsz! Quinn végigmérte. - Nem sérültél meg. Még csak fel sem hívtál! Rafe apja a kórházban dolgozik. Tőle tudtam meg! Becca elengedte a karját.

- Sajnálom! - Tétovázott. - Tényleg sajnálom, Quinn! - Ekkor jött rá, mit mondott Quinn. - Tegnap éjjel Raféval voltál? Komolyra fordult az ügy? Úgy érezte, mintha Quinn egy egész hónapra kijelentkezett volna az életéből. - Aha. Miért, igényt tartasz minden srácra a suliban, vagy mi? Becca hátrahőkölt. Elszorult a torka. - Mit jelentsen ez? - Szerinted mit jelent? - Quinn hangja ádáz, lélegzése gyors volt. - Elvileg te vagy a legjobb barátnőm, és én még csak azt sem tudom, melyik sráccal jársz! Folyton valaki mással vagy, nem beszélsz hozzám, nem akarod, hogy a közeledben legyek... senki sem akarja, hogy a közelében legyek... Quinn hirtelen elsírta magát. Becca egy pillanatra teljesen sokkos állapotba került. A hátizsákját ledobta a földre, és átölelte a barátnőjét. Quinn nem tolta el magától, ez önmagában is egy újabb sokk volt. Még sohasem látta sírni. Akkor sem, amikor az anyja megverte; akkor sem, amikor meghalt a kutyája. Akkor sem, amikor Rick Jakubowski kilencedikes korukban elvette Quinn szüzességét, majd tudomást sem volt hajlandó venni a lány létezéséről. Becca átölelte, és buta, értelmetlen dolgokat mormolt, nem mintha ez számított volna, Quinn ugyanis hangosan zokogott a vállán. Aztán Quinn megtörölte a szemét. - Istenem, biztos a PMS! Tegyünk úgy, mintha ez nem történt volna meg. Becca habozott. - El akarod mondani, hogy mi történt? - Kihajítottak a tánccsapatból. - Pont most? De hiszen hihetetlen táncos vagy! Hogy tudtak...

- Nem érdekli őket, Bex - Quinn megint megtörölte a szemét. - Túl szabadszájú vagyok, túl kövér, túl... - Nem vagy kövér! - Hát, Miss Harkins azt mondta. Nem megfelelő a „testtípusom”, dolgoznom kell a hozzáállásomon, és mivel nem vagyok hajlandó kedves lenni, szerinte más sportág után kell néznem. - És te mit mondtál erre? Quinn szipogva feljebb húzta a hátizsákot a vállán. - Hogy az iskola kettős mércét alkalmaz a testtípusokat illetően, hiszen engedik, hogy egy akkora seggű nő, mint ő, a tánccsapat edzője legyen. Becca

nem

bírta

megállni,

elnevette

magát.

Még

Quinn

is

elmosolyodott. Becca gyorsan elkomorodott. - Tényleg sajnálom, Quinn! - Én is. - Nem csak a táncos dolgot. Quinn bólintott. - Tudom. Becca az ajkába harapott. Quinn imádta a táncot, és a tánc is imádta őt. Becca anyja egyszer megjegyezte, hogy boldog, amiért Quinn megtalálta a módját, hogy levezesse azt a rengeteg haragot, amit magában hordoz - és különösen, hogy ezt valami önkifejező módon teszi. - Ne nézz így rám! - mondta Quinn. - Bocs! - válaszolta Becca. - Merre tartottál éppen? Quinn elfintorodott. - Fociedzést nézni. Megígértem Rafénak. - Ő is játszik? - Annyit ül a kispadon, hogy tele megy szálkával a segge. Egyedül

azért került a csapatba, mert végzős. Te miért mentél erre? Becca érezte, hogy elpirul. - Megnézni Christ. - Nem azt mondtad az előbb, hogy Hunter nálatok töltötte az éjszakát? Becca vállat vont, és a sportpályák felé pillantott. - Hát, igen, de nem olyan volt. Egyáltalán nem. Quinn sokáig hallgatott, majd megszólalt: - Akkor most elmondod? Vagy mi lesz? Ezeken a szavakon a barátságuk múlik, érezte Becca. Ha most lerázza Quinnt, talán sohasem jön helyre a barátságuk. - Gyere! - válaszolta. - Elmondom, míg odaérünk. Mindent elmondott Quinnek, ami azóta történt, hogy tegnap délután eljöttek az iskolából. Mindent, kivéve az Őrző szerepét a történtekben. Meglepően egyszerű volt hétköznapi esetként előadni a történteket. Eszébe jutott, hogy Chris említette, milyen egyszerű palástolni, hogy kik is ők valójában. - És akkor Chris behúzott neki? - kérdezte Quinn. Közeledtek a lelátóhoz. - Jézusom, imádom, amikor verekednek a srácok! - Igen, nagyszerű volt - jegyezte meg Becca. - Pattogatott kukoricát kellett volna csinálnom hozzá. - Komolyan. Amikor lassan, óvatosan köröznek, aztán bumm, kirobban az erő! Totál szexi. Becca próbálta kivenni, hogy Chris-e az a srác ott a lelátón. Pár pomponlány cigánykereket hányt, de nem tűntek túl célirányosnak, inkább csak bolondoztak, mint komolyan edzettek. A focicsapat még nem kezdte el, de a legtöbb játékos már a pálya közepén állt. Úgy tíz néző üldögélt szétszórva a lelátón, a szurkolólányok mögött. Élvezték a napsütést. Amikor elég közel kerültek ahhoz, hogy kivegyék a nézők arcvonásait,

Becca megtorpant. Oldalról közelítettek, vagyis senki sem vette még észre őket. Chris az egyik ikertestvérével a lelátón ült. Nyitott jegyzetfüzetek hevertek mellettük, az ölükben pedig egy-egy laptop. Biztosan Nick volt az, mert a másik iker egyik lábát a nézőtér legalsó üléssorára helyezve az edzőcipőjét fűzte. Quinn megragadta Becca karját, és magával vonszolta. - Gyere! Ha hülyén viselkednek, behúzok nekik egyet. - Nagyszerű! - mondta Becca. - Totál szexi lesz!

28. FEJEZET

G

ABRIELNEK NEHEZÉRE ESETT MEGKÖTNI A CIPŐFŰZŐJÉT.

EZ talán

azzal is összefüggött, hogy közben a pomponlányokat figyelte.

- Még mindig nem értem, miről beszéltek - mondta, és Becca csibészes huncutságot érzett a hangjában. - Mutassátok meg még egyszer! A lányok kuncogtak, és valami különös cigánykerék-kézenátfordulás kombinációt mutattak be, amit legjobb esetben is csak szervezetlennek lehetett nevezni. Közben még valami buta üdvrivalgást is kotkodácsoltak, bár a mutatványhoz nem illett. Ellenben a szoknyájuk felszaladt közben, és egyik-másik srác a lelátón fütyülésben tört ki. A lányok ettől csak még jobban kuncogtak. Becca egyiküket sem ismerte fel. - Nem látod? - kérdezte az egyik. - Hátrahajlásban végződő kézenátfordulással kellene befejezni, csak még nem működik. - Csináljátok még egyszer - mondta Gabriel farkasvigyorral az arcán. Talán majd most megértem. - Miért nem mondod meg nekik, hogy vegyék le a ruhájukat? kérdezte Quinn. - Időt takarítanál meg vele. Jaj, de jó! Quinn majd gondoskodik róla, hogy minden könnyedén menjen. Becca figyelte, ahogy Gabriel meglátja Quinnt, ám a vigyor nem hervadt le az arcáról. Talán nem akarta kimutatni a foga fehérjét a potenciális zsákmány előtt. - Csak teszem a dolgomat - válaszolta.

- Aha - mondta Quinn. - Biztos vagyok benne, hogy mind aggódtok egy kicsit a „dolgotok” miatt. Nick felnevetett. Chris egy szót sem szólt, még csak fel sem nézett. Rendkívül elmélyülten tanulmányozta a matekkönyvét. Becca ajka nem akart mozogni. Mintha fűrészporral lett volna tele a szája! Az egyik pomponlány rátámaszkodott a társa vállára. Úgy néztek ki, mintha a Maxim magazin fotózására próbáltak volna. - Istenem, milyen sokat segítesz! - sziszegte a szőke fojtott hangon Quinnek. - Kérlek, maradj csak ilyen szuka! A másik, nyakigláb barna csak ránézett Quinnre. - Szerinted te jobban csinálnád? Quinn nem válaszolt, csak ledobta a hátizsákját a lelátó mellé, és lerúgta magáról a balerinacipőjét. Hátrált, hogy több helye legyen, majd előrelendült, és bemutatta a mutatványt, amivel a lányok próbálkoztak. Hozzáadott még egy kézenátfordulást, sőt, a kiáltást is belevitte - bár ebben némi gúny is volt a részéről. Minden ütem tökéletes volt, és a végén még a karját is szélesre tárta. A lelátón ülő nézők tapsban törtek ki. Quinn több füttyöt kapott, mint az igazi pomponlányok. El is pirult. Becca vigyorgott, és egy pillanatra megfeledkezett a feszültségéről. - Fogalmam sem volt, hogy ilyet is tudsz! A szőke pomponlány mérgesen nézett, majd megigazította a haját, és elindult. - Elkésünk! - szólt hátra a válla fölött a társának. - Hogy csináltad? - kérdezte a barna hajú. Quinn összeszedte a holmiját, és vállat vont. - A számolás teszi. Nem megfelelő ütemre csináltátok. - A fedett pályás csapatban vagy? Quinn felhorkant.

- Ugyan már! A másik lány már félig átért a pályán, és visszakiáltott a barátnőjének. A barna hajú utánapillantott, majd visszanézett Quinnre. - A jövő héten el kéne jönnöd próbálni. Két lánnyal kevesebben vagyunk a kelleténél. - Tetőtől talpig végigmérte Quinnt, majd elindult a barátnője után. - Több izmos emberre lenne szükségünk, akik képesek ezekre az erőelemekre. Quinn csak bámult rá. - Szívesen elmegy - mondta Becca. Quinn hirtelen felé fordult. - Nem akarok pomponlány lenni! - sziszegte. - Figyeld a kiírást! - kiáltotta a lány. - Jövő csütörtökön? - Ezzel elindult, keresztülkocogott a pályán, szoknyája lebegett, sötét lófarka pedig repkedett utána. Gabriel követte a tekintetével. - Jó ég, ez a Tamar aztán jó kis... - Nyugi - mondta Nick. Becca észrevette, hogy még mindig Quinnt figyeli. - Egész ügyes voltál! - Köszi! - Quinn felmászott a lelátóra, és ő is elővette a matekkönyvét. Gabriel közelebb lépett, és alaposan megnézte. - Nem te faltad fel Rafe Gutierrez fél arcát a múlt hétvégén? Gyorsan elhasználta Becca hálájának minden maradékát. - Féltékeny vagy? - kérdezte Quinn. - Lehet - a válasz Nicktől jött. Quinn hirtelen megint elpirult. - Hát, eljöttem, hogy megnézzem edzeni. - Sok szerencsét! - mondta Gabriel. - Azt hiszem, az edző elküldte, hogy töltse meg a vizesüvegeket. Quinn vállat vont.

- Azt mondta, hozzam magammal a házi feladatomat, úgyhogy gondoltam is, hogy így lesz. - És te miért jöttél? - Chris szólalt meg mellette. Becca felkapta a fejét. Chris figyelte, kemény, merész tekintettel. Amikor nem válaszolt azonnal, Chris arckifejezése fagyossá változott. - Nem ér rá a barátod? - Nem a barátom - csattant fel Becca. - Aha - mondta Gabriel. - Erre más szó van. Több mint barát? Vagy jobban szereted azt, hogy ágyastárs... Becca behúzott neki egyet. Jó erősen. Egyenesen az arca közepébe. Ahogy megtette, rögtön kedve lett volna megkeresni Huntert, és megcsókolni, vagy csekket írni neki, vagy neki ígérni az elsőszülöttjét. Rendes, erős ütés volt, és Hunter tanította meg a pontos mikéntjére. Nick és Chris felpattant, de nem mozdult a lelátóról. A lány elég erősen megütötte Gabrielt, hogy a fiú hátratántorodjon. Rájött, hogy szerencséje van, amiért Gabriel nem üt vissza. A fiú az arcához emelte a kezét, enyhén meglepettnek tűnt. - Basszus! - mondta Quinn. - Illetlenség volna, ha tapsolnék? Becca Gabrielre meredt. Örült a piros foltnak az arcán. - Seggfej! - mondta. Hosszú idő óta most érezte magát először erősnek. - Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek Christől. És hogy megköszönjem neked, amiért segítettél tegnap este. Én nem akartam belekeveredni semmibe. Azért segítettem az öcsédnek, mert bántották. Figyelmeztettelek benneteket azon a bulin. És nem feküdtem le Hunterrel. Gabriel szemében hitetlenkedés csillant. Becca mellkason lökte, elég erősen ahhoz, hogy hátratántorodjon. - Nem feküdtem le vele! - kiabálta Becca. - Féltem, és átjött hozzánk! Ennyi az egész!

- Ahogy gondolod! - mondta Gabriel. Végigpillantott a pályán, mintha csak tűrné a lány hisztizését. - Nézz rám! - Majdnem kicsordult a könnye, de rá sem rántott. Hallottam, mit mondtál Chrisnek. Hallottam a kis figyelmeztetésedet. Van fogalmad arról, hogy milyen érzés ez? Tudni azt, hogy mindenki olyasmit gondol rólad, ami nem igaz? A fiú nem mozdult, de a figyelme most Beccára irányult. A lány próbált lehiggadni, mielőtt teljesen darabokra hullott volna. Az arca égett, és rettegett attól, hogy sírva fakad. - Mindenki szíves örömest elhiszi, hogy lefekszem a fél iskolával, és senki sem akarja elhinni, hogy ez nem igaz. Sohasem feküdtem le azokkal, akikkel együtt emlegetnek. Drew McKay részeg volt, de én tényleg kedveltem. Nem is tudtam, mi... csak... ott voltak a barátai, és ők tízszer erősebbek nálam, és... Ekkor a tenyerébe rejtette az arcát, és elkezdett zokogni. Ez volt élete legmegalázóbb napja. Illetve, a második legmegalázóbb. Karok fonódtak köré. Quinn szorosan magához ölelte, és ugyanazt a megnyugtató hadovát mormolta, amit húsz perccel korábban Becca. - Merrick! - Az edző kiáltott a pálya közepéről. - Ne húzd az időt! - Tedd a dolgod, seggfej! - förmedt rá Quinn. Gabriel nem szólt semmit. Becca csak a saját zokogását hallotta, majd edzőcipők surrogását a füvön. Azt gondolta, Gabriel szaladt el, de ekkor Quinn mormogását hallotta. - Jaj, a francba! - Gyere már, ember! - Drew hangja. - Mi a... Várj! Becca? Becca felemelte a fejét. Úgy érezte, mintha bokszzsák lenne az arca. Bárcsak, bárcsak, bárcsak ne pocsékolta volna el azt az ütést Gabrielre! Dühe mostanra ugyanis pocsolyává olvadt. Pedig Drew lenne az, aki

igazán megérdemelte volna. Gabriel még mindig ott állt, és nézett le rá. Szeme ugyanolyan kék volt, mint Chrisé, kék és kiismerhetetlen. Drew Gabriel karjára csapott. - Menjünk, haver! Ezzel rávillantotta Beccára jellegzetes mosolyát, amivel korábban elolvasztotta, most viszont legszívesebben öklendezett volna tőle. - Várj! Csak nem épp szakítasz vele? Tudod, a legtöbb srác nem jár vele, csak... Gabriel behúzott neki egyet. Becca álla leesett. Szerencsére Quinn fogta, különben eldőlt volna a meglepetéstől. Különösen, amikor Gabriel megragadta Drew mezének elejét, arrébb lökte, és megint behúzott neki. Drew elesett. Vérzett az orra. Úgy tűnt, nem tudja összeszedni magát. - Merrick! - Az edző rohant feléjük. Több más játékos is. Nick leugrott a lelátóról, és megragadta a testvére karját. Gabriel hátralépett, nem akarta tovább verni Drew-t. Leparancsolták őket a pályáról. Mindenkit. Az edzőt olyan vak düh fogta

el,

hogy

összefüggéstelenül

beszélt.

Letartóztatásokról,

felfüggesztésekről ordibált, meg arról, hogy egy átkozott cigarettára lenne szüksége. Becca összeszedte a holmiját, és felvette a lépést Quinnel. Majdnem megtorpant, amikor Gabriel csatlakozott hozzájuk. Az arca most még pirosabb volt, most már biztos, hogy monoklija lesz. - Bocsánat! - mondta a fiú. - Nem tudtam. Becca vállat vont. Quinn odanyúlt, és megszorította a barátnője kezét. - Az a szemét egy seggfej! - tette még hozzá Gabriel. - Igen - mondta Becca. - Az. - Szünetet tartott. - Köszönöm, hogy

megütötted! Gabriel elvigyorodott, és az arcához nyúlt. - Legközelebb meghagyom neked. Becca visszamosolygott. Egy kicsit. Ekkor eszébe jutott, mit mondott neki Chris. - Várj csak! Azt hittem, egész évben nem játszhatsz, ha még egyszer verekedésbe keveredsz! Mögöttük Nick felhorkant. Gabriel pedig nevetve Becca vállára tette a karját, szinte megölelte. - Édes vagy. Nem aggódom. Becca hagyta, hadd maradjon ott a karja. Jó érzés volt, olyan testvéries. Mint amikor munkavezetőt játszott a házuk előtt. Felnézett rá. - Nem aggódsz? - Á! Nem emlékszel? Mind azt hiszik, hogy én Nick vagyok.

29. FEJEZET

C

HRIS ÖSSZESZEDTE MAGÁT, ÉS SZERDÁN BEMENT AZ ÓRÁKRA.

Rohant, hogy Becca előtt érjen be, most viszont a füzetébe

firkált, és minden erejével küzdött, hogy ne mocorogjon a helyén. Egész lenyűgöző piramist vázolt fel, majd úgy döntött, hogy ettől teljesen idiótának fog tűnni. Így egy tiszta oldalra lapozott. Az Őrző meghúzta magát, amióta megfutamították a hídnál - vagy talán valami még nagyobb dolgon törte a fejét. Akárhogy is legyen, békés éjszakájuk volt, vagy legalábbis annyira békés, amennyire csak lehetett, miután egész este sistergett a feszültség Michael és Gabriel között. Amikor leszállt az éj, és a testvérei nyugovóra tértek, Chris élvezte a csendet, és újra lejátszotta magában a lelátónál történtek minden egyes mozzanatát. Becca keresztülsétált a pályán. Úgy tűnt, mintha egy hangosabb zajra is azonnal kész lenne elmenekülni. Mégis felszegte a fejét, és a léptei határozottak voltak. Eltökélt volt, mint mindig. Nem, nem is eltökélt. Bátor! Hogy behúzott Gabrielnek! Chris nem volt benne biztos, hogy ezt ő meg merte volna tenni. Korábban szembeszállt Tylerrel és Sethszel, megmentette Christ, pedig nem is ismerte. Két szót sem váltott Beccával, mielőtt az a ronda dolog történt a parkolóban. Most pedig folyton a lány járt a fejében. A könnyei ott a pályán... Chrisnek ez majdnem a vesztét okozta. Magához akarta ölelni. Nem, meg akarta ölni Drew-t, és mindenki mást, aki bántani meri. Szerencséje volt, hogy Gabriel hamarabb elkapta.

Ő meg csak ült ott, és figyelt. Ezért legszívesebben magának is behúzott volna egyet. Beszélnie kellett volna vele. El kellett volna kísérnie a kocsijához. Este pedig fel kellett volna hívnia, hogy meggyőződjön róla, minden rendben van vele. Mit is mondott Hunterről? „Féltem, és átjött hozzánk!” Vajon örülne egyáltalán, hogy Chris felhívja? Most pedig bármelyik percben besétálhat ide Hunterrel. Leül majd mellé. Mandula és vanília illatát fogja árasztani. Ő pedig úgy tesz majd, mintha nem vette volna észre. A lány pedig a világtörténelemre gondol. Chris pedig őrá. Te jó ég, hiszen az őrületbe fogja hajszolni magát! Lenézett a füzetére. Spirálvonalat rajzolt, és úgy rányomta a tollat, hogy az átszakította a papírt. De várjunk csak! Nem új partnert kért? Akkor nem is ül mellé. Valaki más ül majd oda, Chris pedig epedhet a terem túlsó sarkában ülő Beccáért. Talán jobb is lesz így. Chris érezte, hogy meglibben a levegő, ahogy valaki odalép a padjához. Odakapta a fejét, Becca ereszkedett a mellette lévő helyre. - Azt hittem, partnert cserélsz! - kiáltott, majd rögtön rájött, milyen izgatottnak hangzott. - Beamis nem engedte. Ja. Ez mindent megmagyarázott. Chris ismét lapozott a füzetében, miközben Becca kivette a könyvét a táskából. Hunterrel jött? Chris nem is figyelt. Az új srác már a helyén ült, és a táblát nézte. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon, ezért inkább úgy tett, mintha figyelne, amikor Mr. Beamis rendre intette az osztályt.

- Tessék! - suttogta Becca, és egy darab papírt tolt elé. Chris lepillantott. A füzetlap tele volt a lány kézírásával: óvatos folyóírás, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a lányok szokásos nagy, buborékos betűi. Levelet írt volna neki? A szíve majd kiugrott. Elkezdte olvasni a szavakat. A múlt órai jegyzet. Aha! Gyengéd figyelmeztetés, hogy ne lógjon az óráról. - Kösz! - motyogta. - Lemásolom, és visszajuttatom hozzád. - A tiéd - válaszolta Becca. - Duplán jegyzeteltem, hogy ne maradj le semmiről. Chris odakapta a fejét. A lány nem nézett rá, de az arca enyhén rózsaszínre pirult. - Kösz - ismételte Chris. Habozott, majd alig észrevehetően közelebb hajolt. Mandula, vanília, kínszenvedés. - Tudod, nem kellett volna... - Mr. Merrick? Ez az átkozott Beamis! Chris hátradőlt. - Mi van? A tanár szemöldöke felszökött. - Minden diákom megérdemli a lehetőséget arra, hogy tanuljon. Ért engem? - Persze. - Chrisnek fogalma sem volt, miről beszél a tanár. Beamis láthatóan nem győzte meg. - Zaklatja Miss Chandlert? Zaklatni? Tényleg ezt gondolja? Miután az a seggfej két paddal arrébb „cetliket” dobált Becca padjára? Mindazok után, amit Drew és a haverjai tettek? Beamis szerint pont Chris zaklatta Beccát? Most az egész osztály őt bámulta. Valószínűleg a fél iskola hallotta,

hogy mi történt a futballpályán, vagy legalábbis valamilyen változatát a történteknek. Kíváncsi lett volna, vajon milyen sztorik keringenek. És hogy mi az ő szerepe ezekben a sztorikban. - Nem zaklat - mondta Becca gyengéden. - Csak megismételt valamit, amit nem értettem. Beamis megint hosszasan Chrisre meredt, majd bólintott, és visszafordult a táblához. Chris többé nem mert Beccához szólni. Felsóhajtott, és a füzetére nézett. Tekintete folyton a Becca által készített jegyzetekre tévedt. Becca megböködte a karját, és a saját füzetére mutatott. Bocs! Nem akartalak bajba keverni. Chris vállat vont, majd a tolláért nyúlt. Nem a te hibád. Ekkor Beamis megfordult, és megint az osztályhoz szólt, úgyhogy Becca nem írt többet. Az óra végén tizenöt percben a félévi projektjüket kellett elkezdeni, azzal, hogy időbeosztást készítenek. Chris új oldalra lapozott. Azt várta, hogy Becca kizárólag a projektnek akarja szentelni a figyelmét. A lány azonban a kezére tette a kezét, nem hagyta írni. Majdnem megállt a szíve. Rá sem mert nézni a lányra. - Mi a helyzet? - kérdezte. - Tényleg azért mentem tegnap az edzésre, hogy bocsánatot kérjek mondta Becca gyengéden. - Hunternek nem kellett volna beléd kötnie.

Különösen azok után, amit te... te és a testvéreid... tettetek értem. Chris ráemelte a tekintetét. - Nincs mit megköszönnöd. Gabrielnek nem kellett volna olyan hülyén viselkednie. Becca grimaszolt. - Nekem pedig nem kellett volna behúznom neki. - Megfeszítette az ujjait. - Még mindig fáj a kezem. Chris elmosolyodott. - Á, dehogy, imádtam azt a részt! A lány nem mosolygott vissza, úgyhogy Chris arcáról is lehervadt a mosoly. Kínos csend telepedett rájuk, elég hosszú ideig, hogy Chris visszafordítsa a tekintetét a füzetére. Becca megszólalt: - Azt kívántam, bárcsak én ütöttem volna meg Drew-t. - Igen? - Chris megint ránézett, hangjában harag ült. - Én is. Becca szeme kikerekedett, Chris pedig most azt kívánta, bárcsak ne mondott volna semmit. Majdnem megint firkálni kezdett, csak hogy elfoglalja valamivel a kezét. - Tudod - kezdte Becca -, vagy négy gyerek odajött hozzám a folyosón, hogy pacsit adjon, amiért megütöttem a testvéredet. Chris felhorkant: - Valószínűleg sokak álmát váltottad valóra. Becca megint visszafogta a hangját: - Szerintem többen hallottak erről, mint a... mint a másik dologról. De az első órán behívatott Vickers. Chris megint felnézett. Ms. Vickers volt az iskolapszichológus. - Tényleg? - Aha. De az a vicces, hogy most már nem hiszem, hogy szükségem

lenne a segítségére. Végre úgy érzem, hogy meg tudok birkózni Drewval, és nagyjából bármi mással is, egymagam. Van ennek valami értelme? Chris teljesen megdermedt, mintha csak a legapróbb mozdulat is Járulhatná Beccának, hogy nem annak önti ki a szívét, akinek akarta. - Igen, Becca. Van. Becca röviden tétovázott, majd apró mosolyt villantott Chrisre. - Beccának hívtál! - Bocs! - Chris gondolatban megrágta magát. Mi a pokolnak kér bocsánatot azért, hogy az igazi nevén szólítja? - Nem azért... Már épp kezdtem megszokni a Beckyt. Vagy úgy! Chris meg volt róla győződve, hogy félreért valamit. Ám a lány addig nézett rá, míg Chris már alig bírta elviselni a tekintetét, kénytelen lesz megérinteni, a keze közé venni az arcát, és megosztani ezt a lélegzetnyi pillanatot, amíg... Kicsengettek. Becca hátradőlt, megragadta a füzetét, és betolta a hátizsákjába. Chris egy pillanatra lemaradt. Beamis beszélt, az osztály az ajtó felé tódult. Becca eltűnt, mielőtt Chris összerakhatta volna magában, mi is történt. Átküzdette magát a tömegen, egész a menzáig, és különösebb figyelem nélkül pakolt mindenféle ételt a tálcájára. Vajon csak kedves akart lenni Becca, valamiféle fegyverszünetet ajánlott az Őrző által rájuk szabadított zűrzavar közepette? Vagy több is rejlett emögött? A lány egész órán egyszer sem pillantott Hunter felé, Chris ebben biztos volt. Úgy nézett ki, hogy nem is együtt mentek el az óráról, bár ezt nehéz volt megállapítani a menza felé hömpölygő tömegben. Ha jobban belegondol, Becca tegnap reggel eléggé berágott a srácra.

Amit az órán mondott, fájdalmasan személyes volt. Nem osztaná meg olyasvalakivel, akit utál. Olyasvalakivel sem, akinek csupán eltűri a jelenlétét. És valakivel, akit kedvel? Chris fogott egy almát a kasszánál. Tudta, hol szokott ülni Becca. Mi lenne, ha odaülne hozzá? Mi lenne, ha elölről kezdenék? Nem tudta elég gyorsan odaadni a pénzt a pénztárosnak, sőt, majdnem azt mondta neki, tartsa meg a visszajárót. Szinte félrelökte a többieket az útjából, ahogy keresztüllavírozott a zsúfolt menzán, a hátsó sarok felé. Akárcsak a filmekben, az embertömeg egy pillanatra kettévált. És ott volt Becca. Pörgette maga előtt a vizét. Mosolygott, majdnem elpirult, mint az előbb, az órán. Már épp kezdtem megszokni a Beckyt. Chris vigyorgott, és közben arra gondolt, biztos úgy néz ki, mint egy idióta. Nem tehetett róla. Közelebb lépett, és észrevette, hogy a lány mosolya, pironkodása egyáltalán nem neki szól. Hanem a vele szemben ülő srácnak. Hunternek.

- Szóval igaz, amit mondanak? - kérdezte Hunter. Becca figyelte, ahogy belevág a grillcsirkéjébe. Quinn épp egy dolgozatot pótolt, úgyhogy csak ketten ültek az asztalnál. Még mindig nem tudta, pontosan mit gondoljon Hunterről. Nehezen tudta magában összeegyeztetni a fiú gyengéd kedvességét azzal a durvasággal, amivel Chris ellen fordult a házuk előtt. Olyan volt, mintha egy barátságos, öreg golden retrievert látott volna megvadulni. Csupa laza kedvesség, de egyetlen rossz mozdulat, és megtanulhatjuk, azok a fogak nem csak

mutogatásra valók. Igaz persze, hogy Hunter az ő vigasztalásával töltötte az éjszakát, és nem próbálkozott semmivel. Tegnap megkereste Beccát, és bocsánatot kért tőle, aztán visszavonult, hogy Becca végiggondolhassa a dolgokat. Ez nagyrészt meg is magyarázta, miért ült most itt. - Attól függ - kertelt Becca. - Mit hallottál? - Hogy akkorát behúztál két végzős srácnak a focipályán, hogy seggre ültek, utána pedig beintettél az edzőnek. - Szóról szóra igaz - mondta Becca szemrebbenés nélkül. - Meglep, hogy kételkedtél benne. Hunter odahajolt hozzá, és visszafogta a hangját: - Jobban éreznéd magad, ha bevallanám, egyedül az edzőről szóló részt nem hiszem el? A hangjától hőhullám indult felfelé a lány nyakán. El kellett fordítania a tekintetét. - Kár. Mert ez az egyetlen rész, ami tényleg megtörtént. A fiú kétkedve hátradőlt. - Szólj, ha készen vagy! - Ne fölényeskedj! Különben bemutatót tartok neked. Hunter nevetett. - Áll az alku! Péntek este? Becca arcáról majdnem lehervadt a mosoly. Ez aztán visszafelé sült el. Most randira hívta? Vagy még mindig ugratta? Megint kertelnie kellett. - A monoklid ápolásával szeretnéd tölteni a hétvégét? - Na most ki fölényeskedik? - Hunter szemöldöke megemelkedett, de az arcán mosoly ült. Villájával beletúrt a tányérján lévő rizsbe. - De azért a verést az este végére kellene halasztanunk. Csak a biztonság kedvéért.

- Csak a biztonság kedvéért? - utánozta gúnyosan Becca. - Pontosan mit tervezel? A fiú könnyed magabiztossága enyhén megingott. Egy pillanatra elfordította a tekintetét, mielőtt megint Beccára nézett. - Szerettem volna megkérdezni, hogy eljössz-e velem a bálra. Beccának a lélegzete is elállt. Ebbe aztán beleszaladt! Tényleg most pénteken lesz a bál? Egyáltalán nem tervezte, hogy elmegy, elképzelése sem volt, honnan szerezhetne pénzt a ruhára. Talán kölcsönvehetné Quinn tavalyi ruháját. Feltéve, ha most igent mond. - Semmi verekedés Chrisszel! A fiú vigyorgott. - Mintha épp azt mondtad volna, csak veled kell megküzdenem! - Nem viccelek. A fiú már nem mosolygott. - Nem kötözködöm Chrisszel. Megígérem! Becca nekiszegezte a vizesflakonját. - És a testvéreivel sem! - A szavamat adom. - Akkor áll az alku - mondta Becca. - A bált vagy a verést illetően? Becca elmosolyodott. - Mindkettőt.

30. FEJEZET

B

ECCA HAJÁBA ANYJA ÚJABB HULLÁMCSATOT KATTINTOTT,

még egy

tincset feltűzve.

- Kínos lenne - kérdezte suttogva -, ha felajánlanék Quinnek egy kardigánt? Becca a szemét forgatta. - Anya! - És esetleg még egy farmert is? - Anya! - Becca mérgesen a fürdőszobatükörbe pillantott. A kád szélén ült, anyja aprólékos munkával különleges hajkölteményt készített. Quinn a lábkörmeit festette Becca hálójában, a szomszéd szobában, Meghallja! - Remélem is! - Nem is olyan rövid! - Pedig rövid volt. Quinn vállpánt nélküli ruhájának mellrészén tarka strasszok csillogtak, szépen megemelve, amit kell, és keveset - nagyon keveset - hagyva a képzeletre. A fűző alatt a szoknya kiszélesedett, trópusi színek kavalkádja, Quinn úgy nézett ki benne, mint egy pillangó. És az egész úgy húsz centivel a térde felett végződött. Anyja újabb csatot tűzött a helyére. - A te ruhád elegánsabb. El sem hiszem, hogy ez Quinn szekrényében lógott, és megvette mellé azt a másikat! - Aha, én sem. - Becca nyelt egyet. Quinnek csak azért „lógott ez a ruhásszekrényében”,

mert

Becca,

apja

vészhelyzetre

tartalékolt

hitelkártyájának keretét megterhelve, megvette. Persze nem akarta,

hogy az anyja megtudja. Ez a ruha is pánt nélküli volt. Rózsaszínű, fűzött hátú, sötét rózsaszín masnival összekötött estélyi, ami csupaszon hagyta a háta közepét. A szoknya derékban kiszélesedett, és leért egészen a térde alá. Ezüstszínű, pántos magas sarkúval kombinálta, hogy fokozza a hatást, Quinn mellett mégis kifejezetten visszafogottnak tűnt. - Szerintem készen vagyunk - szólalt meg az anyja. - Mit gondolsz? Becca felállt, és belenézett a tükörbe. Anyja loknikat tűzött a feje tetejére, az arca köré, néhány szabadon hagyott tincs a vállára lógott. Quinn sminkelte ki, csupa csillogó rózsaszín és ezüst, ezektől a színektől szürke szeme világosnak, nyíltnak látszott. Ártatlannak. Ahogy belenézett saját szürke szemébe, Chrisre kellett gondolnia. A fiú kedd óta távol tartotta magát tőle. Becca apja megint lefestette a pentagrammát, és most nem került vissza. Amikor kikérte erről Chris véleményét, a fiú csak jelentőségteljesen ránézett, és ennyit mondott: - Akkor már nem kell aggódnod miattunk. Becca nemigen tudta, hogyan fogadja ezt. Egyszerre kapott hideget és meleget a fiútól. Eljött hozzájuk, hogy felajánlja, elviszik az iskolába, de aztán mogorva megjegyzéseket tett a feljárón. Megvédte Michaellel szemben, majd elküldte a házuktól. Nem tudott elmenni rajta. Így hát hallgatott, és az óráját bámulta. Fogalma sem volt, a fiú ott lesz-e a táncon. - Bex? - szólította meg anyja. - Jól vagy? - Aha. - Becca megrázta magát. - Gyönyörű, anya. Köszönöm! Quinn füttyentett a fürdőszobaajtóban. - Csodásán áll rajtad. Garantálom neked, hogy nem marad rajtad egész éjjel! - Quinn! - Az isten szerelmére, hisz az anyja mellette áll! Anyja szerencsére már megszokta Quinn stílusát, és rezzenéstelen

arccal seperte be a megmaradt hullámcsatokat a dobozukba. - Gyertek le, hogy csinálhassak pár fényképet, mielőtt mennem kell! Anyja ma éjjel is dolgozott, ez megkímélte Beccát attól a kellemetlenségtől, hogy be kelljen mutatnia neki Huntert, és Huntert is megkímélte attól, hogy el kelljen szenvednie a fényképezkedést és a faggatózást, ráadásul Becca másnap reggel hallgathatta volna, milyen dolog az, hogy egy fiúnak piercingjei vannak. Pózoltak a fényképezőgépnek, azután anyja már kint is volt az ajtón. Becca és Quinn egyedül maradt. Leültek a kanapéra, egész a legszélére, hogy ne gyűrjék össze a ruhájukat. - Tetszik az a karkötő - mondta Quinn, és Becca karjáért nyúlt. - Olyan new age. Honnan van? Becca elpirult. - Huntertől. Mondhatni. - Úgy gondolta, hogy a zsinórkarkötők nem illenek a ruhájához, de valami okból képtelen volt az éjjeliszekrényén hagyni a köveket. Így hát felfűzte őket egy régi ezüstláncra, amit néhányszor a csuklója köré tekert. - Tényleg kedvel téged. Becca megsimogatta az ujjával a köveket. - Én is kedvelem őt. - Mégis Chris Merrickre gondolsz? Becca Quinnre meredt. Quinn enyhén vállat vont. - Nem vagyok idióta, Bex. Nem vonszoltál volna ki a focipályára, hogy bocsánatot kérj tőle, ha nem éreznél iránta semmit. - Nem érzek iránta semmi különöset! - Ne már! Odáig vagy érte! Becca kuncogott.

- Nem is vagyok odáig! Vagy igen? - Talán össze kellene hasonlítanunk őket - mondta Quinn. - Mint azokon a listákon. Kinek van jobb segge, szebb keze, szexibb szeme. Jaj, és tudod! Nagyobb... Becca rácsapott egy díszpárnával. Ekkor megszólalt a csengő, Rafe állt az ajtóban. Hispán bőrszínével, fekete öltönyében behízelgőnek, kedélyesnek látszott. - Hűha! - mondta. Kicsit mintha fojtogatta volna Quinn látványa. Megigazította a nyakkendőjét. - A ruhád... te... - És a sminkem? - kérdezte Quinn, ahogy az állára cuppantott. - Hogy néz ki a sminkem? A fiú vigyorgott, és feltűnően megbámulta a lány mellét. - Ha erre szerettél volna választ, akkor nem ezt a ruhát kellett volna felvenned. Ha neki mondana ilyet egy fiú, Becca rögtön pulóvert húzott volna. - Gyerünk, Rómeó, mielőtt Beccának fel kell törölnie a nyáladat! Quinn arcon csókolta a barátnőjét, és már kívül is volt az ajtón. Becca lesimította a szoknyáját, és visszaült a kanapé szélére. Egyre csak arra gondolt, amit Chris mondott az órán. Szerda óta alig szólt hozzá - azóta, hogy Becca bocsánatot kért tőle, és megmondta neki, hogy eltűnt a pentagramma. Akkor már nem kell aggódnod miattunk. Fény villant a nappaliban, egy autó állt meg a feljárón. Hunter. Becca igyekezett a kanapén maradni, de a szíve majdnem kiugrott a helyéről, és szinte lökte az ajtó felé. Kitárta az ajtót, még mielőtt a fiú felért volna a lépcsőn. Istenem, milyen jól nézett ki! Ha teljesen őszinte volt magával, be kellett vallania, hogy kicsit tartott attól, a fiú valamelyik hülye pólójában

jelenik meg, amire nyakkendő van nyomtatva. Ám Hunter fekete öltönyt viselt, a nyakánál nyitva hagyott szénfekete inggel, nyakkendő nélkül. Jól állt neki. Igazán nagyon jól. Becca majdnem úgy érezte, vissza kellene mennie átöltözni. A fiú magabiztosnak, szexinek, veszélyesnek nézett ki. Becca úgy érezte magát, mintha vasárnapi iskolába indult volna tanítani. Hunter meglepetten nézett fel, az arcán mosoly áradt szét. Feljött a lépcsőn. - Remélem, nem tartod sürgősnek, hogy elverj! Becca felemelte a kezeit, és ökölbe szorította mindkettőt. - Peched van! - évődött a fiúval, miközben igyekezett lelassítani száguldó pulzusát. - Erőszakkal indítunk! - Tényleg? - A fiú arckifejezése megváltozott, szeme felvillant, kihívóan nézett. - Mutasd meg! Becca Hunter felé lendítette egyik öklét. A fiú felemelte a karját, hogy hárítsa az ütést. Becca ezt várta is. Ám a fiú a lány lendületét felhasználva elkapta a csuklóját, és a háta mögé csavarta a kezét. Az egész nem fájt. Becca melle a fiú mellkasának szorult, és a fiú feje közvetlenül a lány arca fölé került. A ruha vékony volt. Becca érezte, ahogy a fiú teste az övéhez simul. Hunter minden bizonnyal még a szívverését is érezte. A fiú elmosolyodott. - És most mit fogsz csinálni? - Kitolom a szemedet a kulcsommal. Hunter nevetett. - Mind a két kezedet el kellett volna kapnom. Nem is tudtam, hogy ilyen halálos randi lesz.

- Fiatal még az éjszaka! - Mindig a csinosak a legveszélyesebbek. - Felnyúlt a szabad kezével, és kisimított egy tincset a lány homlokából. - Te pedig nagyon-nagyon csinos vagy. Becca ettől elpirult. A fiú még mindig nem engedte el, a teste egészen hozzásimult. Szabad kezét a fiú vállára tette. - Ez semmi. Várj, amíg meglátod Quinnt! - Akkor hát meghagyod még egy kicsit a szememet? - Talán. - Remélte, nem hangzik túl kifulladtnak. - Ha megígéred, hogy jó leszel. - Megpróbálom. - Ezzel megcsókolta. A fiú szája puha és gyengéd volt. Ártatlan csók. A játékos küzdés, a csacsogás, a fiú testének melege - mindez úgy felkavarta Beccát, mintha áramütés érte volna. Ajka szétnyílt, megmarkolta a fiú vállát, majd a tarkójára csúszott a keze, és közelebb húzta. A fiú azonban kiszabadította magát, elengedte a lányt, és már csak a kezét fogta. Mutatóujját a lány ajkára tette. - Nem kérheted, hogy ígérjem meg, jó leszek, ha utána ilyet csinálsz. Így sosem jutunk el a buliba. Beccát ez alig érdekelte. Kis híján ki is mondta, de ekkor megint bekapcsolt az agya. Hunter így is kitalálhatta mire gondol, mert kuncogva megcsókolta a tenyerét. - Gyere, szépségem! Ezzel megfordult, és elindult lefelé a lépcsőn. Becca pedig a kezét fogva, szorosan követte.

Az iskola minden évben kitett magáért. Ám akárhogy is igyekeztek, a

tornaterem mindig tornateremnek nézett ki, csak épp kikapcsolták a halogénlámpákat, és mindenütt vörös meg kék konfetti volt. Az akusztika pocsék lett volna egy együttesnek, de a DJ kiismerhette magát a hangszórókkal, mert Becca el tudta különíteni a dalszövegeket a lüktető ütemtől. Azonnal kiszúrta Quinnt. Barátnője a tánctudása legjavát mutatta be. Raféval a táncparkett közepén követeltek helyet maguknak, a ruháján a strasszok visszatükrözték a fényeket, és színesen ragyogtak. Becca Hunterhez hajolt, és megszólalt: - Érted már, mire gondoltam? - Gőzöm sincs, miről beszélsz - mondta Hunter. - Teljesen visszafogott jelenség. Rafe megfogta Quinn kezét, és megperdítette. A ruha meglibbent, füttyögés és néhány sértő megjegyzés közepette. - Megőrült! - dadogta Becca. - Csak jól szórakozik. Gyere! - Hunter magával vonta a tömegbe. Sem Becca ruhája, sem a tánctudása nem volt elegendő ahhoz, hogy Quinnhez hasonló méretű helyet harcoljon ki maguknak. Sokan tolongtak körülöttük, névtelen arcok, akiket alig ismert meg a villogó lámpák fényében. Huntert mindez nem zavarta, közel tartotta magához a gyors számok alatt, és még közelebb a lassú számok idején. Becca nem tudta megítélni, Hunter jó táncos-e, mindenesetre jó érzés volt hozzásimulni. Ahogy a verandájukon elfogta az a különös, felpörgetett érzés, úgy Becca egész este felvillanyozva érezte magát. Vagy a zene töltötte fel, vagy a levegőben lebegő energia és érzelem. Arra emlékeztette, mint amikor Nick szelet kavart a feljárójukon; mintha valami egészen kézzelfogható dolog lenne, közvetlenül a keze mellett. Csak annyi lenne a teendője, hogy utánanyúl. - Mi van veled ma este? - kérdezte Quinn, amikor egy pillanatra

egyedül maradtak. A fiúk üdítőért mentek, Becca és Quinn pedig kuncogva ringatózott a parkett szélén a nyolcvanas évek valamelyik slágerére. - Nem tudom - válaszolta Becca. - Miért? - Olyan vagy... mintha fénylenél, vagy... Várj csak! Tudom már! Quinn odanyúlt az arcához, és megfogta az állát. Fel és alá billentette a fejét, majd oldalra, mintha keresne valamit. - Boldog vagy! Nem ismertem fel! Becca ellökte a barátnője kezét. - Megbolondultál. - Epekedhetsz Chris után, amennyit csak akarsz, de Új Srácnak sikerült mosolyt varázsolnia az arcodra. - A fenébe, Quinn! Nem epekedem én... - Ja! Bocsánat! Akkor ugye nem fog zavarni, ha megmondom neked, hogy a túloldalon van Monica Lawrence-szel? - Quinn az ujjával mutatta, hogy merre. Becca odakapta a fejét, még mielőtt rájött volna, hogy ez nem jó ötlet. Quinnek igaza volt. Chris ott állt a tornaterem lelátója mellett, arca félig árnyékban, egyik kezében ital. Monica teljes testével hozzásimult. Nem úgy látszott, mintha Chris nagyon le akarná vakarni magáról. - Csak nekem tűnik így, vagy tényleg hozzádörzsöli az altestét Chris lábához? - Hallgass! - mormogta Becca. Ekkor mellette termett Hunter, és egy üdítőt nyújtott neki. Becca majdnem egy kortyra megitta az egészet. Hunter szórakozottan figyelte ezt a teljesítményt. - Ugye tudod, hogy ez csak diétás kóla? - Lehet, hogy csak bemelegítek - mondta Becca. Ezzel megcsókolta a fiút. Meglepte vele, de nem sokáig. Ajka szétnyílt, engedett a lány ajkának.

Becca ujjaival a fiú hajába túrt, és magához húzta. A derekát erős, magabiztos kezek fogták át, érezte a vékony szöveten keresztül. Becca meg mert volna esküdni, hogy csillagokat lát a szeme előtt, mint aznap este a hídon. Szél a hajában, tűz az ajkán, a talaj a lába alatt, a parketta, alatta a földbe nyúló betonnal. És víz - mindenütt víz. A bőréből előtörő verejték, Hunter íze az ajkán, a jég a kezében lévő üdítős pohárban. Jég. Ugyanazt az áramló erőt érezte, mint amikor Nick szelet gerjesztett a házuknál. Chris. Hátralépett, el Huntertől. A fiú gyorsan lélegzett, arca kipirult. Becca teste mindenütt forró volt. Vajon milyen szorosan simulhatott a fiúhoz? - Na de, Bex - szólalt meg Quinn fojtott hangon a legtöbben megvárják, amíg kettesben maradnak. Vagy legalábbis sötétben... - Sajnálom! - nyögte ki Hunter tágra nyílt szemmel. Sajnálta? Becca majdnem felfalta a fél tornaterem előtt. Legalább is a legtöbben körülöttük láthatóan figyelemmel követték a bemutatójukat. Nem mintha Becca szerette volna, hogy a fél osztály lássa, hogyan csókolóznak - de ez még mindig jobb volt, mint ha csak őt figyelték volna. Eszébe jutott, milyen kapcsolódást érzett, amikor arra a jégdarabra gondolt a poharában. Chris tett volna valamit? Vagy a testvérei? Becca a sötét sarok felé pillantott, ahol Chris állt. Vajon ő is csókolózik Monicával, hogy visszavágjon neki a Hunterrel az imént bemutatott show-műsorért? Nem, bár Chris tényleg közel hajolt a lányhoz. Félresimított egy tincset, hogy a fülébe suttoghasson, majd feltűnően Becca irányába nézett.

Monica kuncogva hozzásimult. Elindultak a lelátó mellől, és eltűntek a tömegben. Becca nyelt egyet. Micsoda rémes helyzet! Hiszen ő nem petrezselymet árulni jött Hunterrel van itt! Azzal a Hunterrel, aki most végighúzta a hüvelykujját Becca arcán, és hozzáhajolt, hogy gyengéden az ajkához érintse az ajkát. - Meg ne merd ezt tenni még egyszer! - dörmögte a fiú, de Becca hallotta hangjában a mosolyt. - Miért? - suttogta vissza Becca. Érezte, hogy szíve ide-oda kalimpál a mellkasában. - Ne mondd, hogy nem mersz megcsókolni! A fiú kicsit tétovázott, majd halkan felnevetett a lány ajkainál. - A csókod függőséget okozhat! - Ezzel megragadta a kezét, és táncba vitte. Becca eltöprengett, nem tettek-e tényleg valamit az üdítőjébe. A testét súlytalannak, mégis erősnek érezte. Lépést tartott Quinnel, együtt táncoltak tovább, amikor a fiúk kifulladtak. - Becca! A hang a válla felett szólalt meg, pontosan a két szám közötti rövid szünetre igazítva. Nem tudta megállapítani, hogy Hunter vagy Rafe volte, hiszen a tömeg olyan hangos volt, de örült annak, hogy valami elvonja a figyelmét. Tökéletesen begöndörített,

indázó

tincsei csapzottak

voltak

a

verejtéktől, haja helyenként a tarkójára tapadt. Örült volna egy üdítőnek. Így hát megfordult, nagyjából mindegy is volt, ki áll ott. Hacsak nem Drew McKay az. Drew arcán még mindig látszott a Gabrieltől kapott ütések nyoma, sötét folt az egyik arcán és a másik szeme körül. Jó pénzt fizethetett az öltönyéért, az mégis lötyögött rajta, mintha fogyott volna, vagy mintha

nem érdekelte volna, hogy rendesen begombolja. Nyomorúságosán nézett ki. - Hűha! - kiáltott fel Becca az éppen kezdődő újabb számot túlharsogva. - Az a monokli fájhatott! Drew kellemetlenül izgett-mozgott egy pillanatra. - Becca, beszélnem kell veled! - Szerintem meg békén kéne hagynod! - Hunter léphetett mögé, a kezét is érezte a vállán. Semmit sem mondott Hunternek Drew-ról, de a pletyka körbejárt, hallhatta a történetet. Becca kísértést érzett, hogy megkérje Huntert, zavarja el Drew-t. Könnyű lenne. Ám elégszer választotta már a könnyebb utat. Hunter pedig nem a testőre, egyelőre még a barátja sem. Becca gyanította, hogy az új hozzáállás, amivel sokan az iskolában közeledtek hozzá, inkább Gabriel Merrick hírnevének, semmint a sajátjának volt köszönhető. Ha hagyja, hogy mindig fiúk védjék meg, sohasem fogja kivívni magának azt a fajta tiszteletet, amire szüksége van. A saját érdekében. Megfordult hát, és felnézett Hunterre. - Ezt majd elrendezem én, egyedül. Hunter visszameredt rá. Látta rajta Becca, hogy a házuk melletti nézeteltérésre, és az ebédnél folytatott beszélgetésükre gondol. Ekkor Hunter tekintete Drew-ra villant. - Becca látta benne az ellenszenvet. Hunter leeresztette a kezét. - Rendben. - Különben is - mondta Becca visszafordulva Drew-hoz -, nem fogom sokáig hallgatni, hacsak nem bocsánatkérést fog rebegni... - Azt fogok. Ahogy kimondta ezt a két szót, nem is nézett Beccára. Úgy hangzott,

mintha erőszakkal préselték volna ki belőle. - Halljam! - kiáltotta Becca a hangos zene mellett. A fiú most felnézett, és Becca nyomokban meglátta a hírhedt rosszallást a tekintetében. - Kimehetünk, vagy kereshetünk egy helyet, ahol nem kell üvöltenem? Nem igazán szeretnék az egész iskola előtt bejelentést tenni. - Kár! - csattant fel Quinn. - Szerintem nyilvános kiheréléssel kellene folytatnunk... - Quinn! - sóhajtotta Becca. - Hé! - kiáltotta egy srác a tömegben, egy felsőbbéves, Becca nem ismerte. - Nézzétek! Itt van a McErőszakoló! - Ezzel behúzott egyet Drew vállába, jó erősen. - Aha - mondta egy másik srác. - Tetszik a cica ötlete a nyilvános heréléssel! - Ezzel ő is meglökte Drew-t. Hirtelen még többen gyűltek köréjük, a levegő megtelt füttyentésekkel és haraggal. Drew összeszorította az állkapcsát, és csak bámult, de Becca látta, hogy megremeg. Volt valami az egészben, amitől Becca megszánta. Pontosan tudta, mit érez. - Gyere! - szólt a fiúhoz. - Öt perced van. - Hátranézett Hunterre, aki készült követni őket. - Maradj itt! Az éjszakai levegő lehűlt néhány fokkal, és megtelt párával, azt ígérte, az eső sincs messze. Az udvaron több tucat kölyök álldogált, vagyis Becca nem érezte magát egyedül Drew-val, mégis megborzongott, és azt kívánta, bárcsak lenne nála pulóver. Drew zsebre vágta a kezét. Az épület mentén sétált végig, Becca pedig felvette vele a lépést. Örült, hogy mozoghat. A fiú nem nézett rá.

- Tudod, hogy a fél iskola azt gondolja, erőszaktevő vagyok? - Na és - válaszolta Becca -, milyen érzés? Hogy a fél iskola annak tart, ami nem vagy? - Ne légy ilyen, Becca! Hihetetlen. Micsoda seggfej! - Ezt nevezem bocsánatkérésnek, Drew! - Pontosan mit terjesztesz rólam? Becca megállt, és a fiú felé fordult. - Semmit sem terjesztek! - csattant rá. - Nem vagyok olyan, mint te! Nem terjesztek hazugságokat másokról! - Aha, szegény kicsim! Tudod, mit tettél. Most pedig úgy teszel, mintha nem pontosan azt csináltam volna, amit akartál! Ez ült. Mintha megütötte volna. A fiú megint megindult, egy sötét zug felé, az épület sarkánál. Becca megtorpant, mielőtt követte volna. Még mindig voltak erre kölykök, páran a fák alatt dohányoztak. - Miért tetted? - kérte tőle számon Becca. - Tudatában vagy, hogy az elmúlt hat hét a pokol volt számomra, Drew? Tudatában vagy, hogy a többiek azt hiszik, lefeküdtem a fél iskolával... - Lehet, hogy tényleg lefeküdtél, Becca. Ki tudja? - Én tudom! - Becca a mellkasára mutatott, és majdnem kicsordult a könnye. - Én tudom! A fiú a sötétségbe pillantott. - Mindegy. Nem mintha számítana. - Nekem számít! - A hangja elcsuklott. Kellett lennie valami okának, hogy a fiú ezt tette. Kellett lennie. Terjesztett volna vajon ilyen aljas hazugságokat puszta kedvtelésből? Szinte ez volt a leginkább bántó az egészben. Becca megtörölte a szemét, és igyekezett, hogy a hangja érthető

maradjon. - Nekem számít, Drew! A fiú semmit sem válaszolt. Becca távolról hallotta a tornateremből kiszűrődő zene ütemét. Ahogy jöttek-mentek a többiek, és kinyílt az ajtó, a zene időnként hangosabb lett. Szél fújt az épületek között, meglibbentette a haját, hidegen megérintette tarkóját. Épp, amikor feladta volna, és indult volna vissza, Drew megszólalt: - Azt hittem, hogy meg fogsz vádolni. Belekerült egy percbe, mire Becca megértette. Majdnem felrobbant a dühtől. - De nem tettem! Nem akartam, hogy bárki megtudja! Aztán hétfőn bejöttem az iskolába, és mindenki - mindenki tudta! Tudtak rólad és rólam, meg az összes barátodról! De azt hitték, hogy mi... azt hitték... Mellkason lökte. - Miért csináltad ezt, Drew? Miért? - Ne hülyéskedj, Becca! Ösztöndíjat kaptam a Virginia Techre. A hangjában kegyetlenség csengett, szeme kérlelhetetlenül villant az éjszakában. - Nem hagyhattam, hogy egy buta liba, aki nem bírja az alkoholt, tönkretegye ezt! Ekkor értette meg. A fiú azt hihette, hogy feljelenti. Így hát ribancnak tüntette fel, és rábeszélte a barátait, hogy ezt ők is erősítsék meg. Vagyis ha valaha a zsarukhoz fordulna, senki sem hinne neki. Ő volt Drew McKay, a focicsapat kapitánya. És ugyan ki volt Becca? Csak Becca. És mindez valami hülye ösztöndíj miatt. - Most mindenki azt hiszi, hogy megerőszakoltalak - sziszegte ádázul Drew. - Az edző nem enged játszani. Végzős vagyok. Rám szabadították Vickerst. Ismeretlenek hívogatnak otthon, üzeneteket hagynak. Valaki ráfestett az autómra, Becca...

- Kemény lehet! - Becca elfordult tőle. - Nos, én pedig döntést hoztam. - Megragadta a lány karját. Becca dühösen rámeredt. Érezte, ahogy a fiú ujjai a karjába mélyednek. Több diák is állt a közelben, Becca pedig tisztán, érthetően felemelte a hangját: - Engedj el, Drew! Működött. Az egyik alak a fák alatt kiegyenesedett, majd megindult feléjük. A cigarettája vörös ívben repült a földre, majd ki is aludt a cipője talpa alatt. - Hé! Drew szorítása erősödött Becca karján. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy egyenlő harcot folytassunk! - Engedj el! - ismételte a lány. - Azonnal! Még egy kölyök megindult feléjük. Drew magához rántotta, és most először érezte Becca, hogy a félelem elszorítja a torkát. - Nincs valami hülye mondás? - dörmögte Drew. - Valami olyasmi, hogy ha már egyszer megbüntetnek valamiért... - Hallgass! - Becca kirántotta az egyik kezét, és Drew torka felé bökött az ujjaival, ahogy Hunter mutatta neki. Egész karjában érezte az erőt és a lendületet, hogy padlóra küldje Drew-t. Ám ekkor karok fonódtak mögé hátulról, kéz csusszant a szájára, és hatalmas kezek ragadták meg a karjait. Nagy testű, erős ember állhatott mögötte. Sokkal nagyobb nála. - Hé, Becca! - Forró lélegzet a fülénél. Ismerte ezt a hangot. Tommy Dunleavy! A többieket egyelőre nem látta, de már mindent értett. Ezek nem csak egyszerű dohányzó gimnazisták voltak a fák alatt. Ezek Drew haverjai voltak.

Felsikított - vagy legalábbis megkísérelte. A kéz a szájára szorult, és semmilyen hangot sem tudott kiadni. Küszködött, de a fiú túl erős volt. Elvonszolták az épület sarka mellett, be a sötétségbe. A buliról kiszűrődő zene túl hangos volt. Itt még ha sikoltott volna, akkor sem hallotta volna meg senki. Drew végigsimított az oldalán, keze keménynek érződött Becca ruhájának vékony anyagán keresztül. Becca nyüszítve húzódott el tőle. - Aha - dörmögte Drew. - Ha már megbüntetnek, legalább élvezzem is a dolgot! Ezzel megragadta Becca ruhájának az elejét. És elkezdte letépni róla.

31. FEJEZET

C

HRIS KIITTA AZ ÜDÍTŐT A POHARÁBÓL,

és körbejáratta a jeget a pohár

alján. Monica nyavalygott valamit a körméről, vagy a ruhájáról,

vagy a barátnőiről, de ami az emberi butaságot illeti, Chris tűréshatára eléggé alacsony volt, úgyhogy tizenöt perce kikapcsolta a lányt. Az egyetlen ok, ami miatt a karján lógott, az volt, hogy az a seggfej barátja kiment cigizni. Vajon a csaj annyira hülyének gondolja, hogy azt feltételezi, nem tudja ezt? Csupán azért tűrte el maga mellett, mert elbújhatott mellette. Becca látta. Látta őt, és utána megcsókolta Huntert. Egyértelmű. Elég gondja volt. Nem kellene Beccát figyelnie. Tennie kellene rá. De nem tehetett róla. Figyelte, hogyan indul a kis dráma Drew-val. Elmebeteg megszállott - gondolta, de ez úgysem számított, hiszen ott volt a lánnyal Hunter. Majd ő visszatartja attól, hogy Drew-val menjen. Vagy velük megy. Majd ő vigyáz rá. Chris várt, de senki sem ment velük. Becca kiment a tornateremből Drew-val, miközben Hunter Quinnel maradt, és az ajtót figyelte. Micsoda seggfej! Amikor nyilvánvaló lett, hogy Hunter semmit sem fog tenni, Chris levágta az asztalra a poharát, és Beccáék után indult. Monica vihogva kapaszkodott belé. - Várj! Nézni akarod, vagy mi? Jó ég, mintha nem lett volna rajta kikapcsoló gomb! Chris azt kívánta, legalább az elemeket lehetne valahogy kivenni. Ekkor értette meg, hogy mit mondott a lány.

Megállt, és lenézett rá. - Nézni? Mit? Monica kicsit megtántorodott, majd Chris zakójába mélyesztette a körmeit. Ivott. Méghozzá sokat. - Jaj, istenem, megmondtam Tommynak, szerezzünk videót! Chandler most hirtelen azt hiszi, hogy ő tojta a spanyolviaszt, de mindenki tudja róla az igazat... Chris ellökte magától, ettől Monica a lelátóra huppant. - Mit csinálnak, Monica? A lány megint vihogott. - Drew ötlete volt, de totál nagyszerű lesz... Megragadta a lány karját. - Mit csinálnak? A lány csuklott egyet, és Chris kezére nézett. - Jaj, Chris! Istenem, mit jelentett mindez? Talán éppen most kínozzák! Mi van, ha kocsiba ültették? Sarkon fordult, és a kijárat felé sietett. Mit mondhatott Drew, amivel kicsalta? Miért bízna meg Becca abban a féregben? Persze, Becca alapvetően kedves lány, együtt érző... a mögött a rengeteg védőfal mögött. Épp Chris volt ennek az élő bizonyítéka. Ha bántja, ha hozzáér... Chris megöli. Érezte a párát a levegőben, még itt, a tornateremben is. Ez persze közel sem volt olyan kedvező, mint az eső vagy a köd, de ahhoz elég volt, hogy az erő vibráljon a bőre alatt. Testvéreivel együtt már így is halál fiai voltak. Ugyan mi rossz történhetett volna még? Bárcsak kiszúrta volna az ikreket! Ott voltak valahol a tömegben, a pára legalább ennyit elárult neki. Ahhoz viszont nem volt elég, hogy erőt

küldjön át a helyiségen, vagy figyelmeztető jelet adjon. Nem pocsékolhatta keresésre az idejét. Legalább ötszáz kölyök volt a tornateremben. Kéz fonódott a karjára. - Megmondtam neked, hogy hagyd békén! Hunter. Közel voltak az ajtóhoz, Chris érezte, hogy vihar készülődik odakint. - De, most nem arra van szüksége, hogy békén hagyjuk! - Szerintem tud vigyázni magára. - Fogadni mernék, hogy hálás lesz neked érte! - Csak annyira lett volna szüksége, hogy valaki kinyissa az ajtót. Hogy egy kicsikét felszökjön a levegőben a páratartalom. Talán még az eső is elered? Meglökte Huntert. - Vedd le rólam az átkozott kezedet! Hunter erősen tartotta. Erős egy korcs... - Különben? Kitárult az ajtó, és nevetgélő lányok jöttek be rajta. Nem esett az eső, de a köd már szemerkélt. Chris látta. Sőt, érezte! Összeszedte a nedvességet a levegőből, magához hívta, Hunterre irányította. Talán a dühe miatt, talán az elmúlt hetek feszültsége miatt jó érzés volt ilyen erősnek lenni. Erősnek. Összpontosítottnak. Mint egymillió apró jégdárda, egyenként láthatatlanok. Mivel ennyire tisztában volt az erejével, szinte félt szabadon ereszteni. Hunter arckifejezésében meglepetés tükröződött. - Víz! - mondta. Chris itt majdnem elveszítette az uralmát az eleme felett. Hiába volt annyi nedvesség a levegőben, meg kellett nyalnia az ajkát. - Mi? Hunter mereven bámulta, tágra nyílt szemmel, kapkodó lélegzettel. - Te víz vagy. Persze nem csak egy van... - Nem ijedtnek látszott, hanem döbbentnek. Mintha az élet épp kirántotta volna a talajt a lába

alól. Chris megértette az érzést. - Mi a pokolról beszélsz? - Chris! - Nick lépett mellé. Persze ő is megérezhette az erőt a levegőben. - Mi folyik itt? Hunter felpillantott rá, Chris pedig figyelte, ahogy valami kiül az arcára. Nem harag... inkább eltökéltség. - Értem már! - mondta Hunter. Elengedte Chris karját, és indult volna, el tőlük. - Várj egy percet! - Most Chris ragadta meg Hunter karját. Ekkor bumm! Az erő egyenesen arcul ütötte Christ, még hátra is hőkölt tőle. Mintha hógolyóval dobták volna arcon. Jegessel. Baseballütővel indítva. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa, az agya majdhogynem nekicsapódott a koponyája belsejének. Megtörölte a szemét, és a kezén jégkristályok maradtak. Alig érezte az arcát. De látni látott. Hunter eltűnt. Nick átkozódott: - Hát ez meg mi a pokol volt? Elvesztetted az uralmadat? - Nem - válaszolta Chris. Gondolatai túl sok irányba húztak egyszerre. - Ő tette. Tudja, Nick. Tudja, hogy mik vagyunk. Tudja. Ő is közülünk való. - Megkeressük. Szólok Gabrielnek. Te menj... - Nem, te menj! - Chris az ajtó felé támolygott. Bárcsak kitisztulna a feje! Részegnek nézhetett ki. - Meg kell találnom Beccát! Az sokat segített, mikor végre kijutott a szabad levegőre. A köd érezte a dühét, táncolt a bőrén, és célpontért könyörgött. Annyi erőt merített az eleméből, amennyit csak tudott. Ha Hunter idekint van. Chris most készen állt a találkozásra.

Válaszokat kért az esőtől. A víz nem értette a félelmet sem a rémületet. Veszély - gondolta. Keresd meg nekem a veszélyt! Eleinte semmi sem történt. A víz beleegyezett a keresésbe, de nem mutatott irányt. Ekkor eleredt az eső, nagy cseppekben. Erre! Chris keletnek indult, az épület homlokzatát követve. Képtelen volt megfeledkezni arról, ami az imént történt Hunterrel. Ráadásul a másik fiú erős volt, olyan erős, hogy Chris ellen tudta fordítani a saját elemét. Ő is vízelementál lenne? Chris sohasem találkozott senki mással, de mindig úgy gondolta, felismerne valakit, aki osztozik az erejében. Ez valahogy... más volt. Az Őrző? Chris majdnem megtorpant, hogy visszaszaladjon a testvéreihez. Hunter metafizikailag arcul csapta, és elfutott. Az Őrző több járművet összetört, és elmosta a hidat, azután megpróbálta mindannyiukat megölni villámmal. Az egész valahogy nem állt össze. Hunter ráadásul jófiú benyomását keltette, Chris nem tudta elképzelni, hogy veszélybe sodorjon másokat. Jézus Krisztus, és ugyan hol van Becca? Chris már majdnem a sportpályákig jutott, csak a füves pálya és a sötétség volt körülötte. Ide már egyetlen fénysugár sem jutott el az iskolától. Elfutott az első pálya közepéig, és körbefordult. Látta az iskolát, a tornatermet, a sötét baseballpályákat nyugat felé, és a hatalmas parkolót, azt valószínűleg még az űrből is látni lehetett. Eső verte az arcát, minden cseppje azt üzente: Veszély. Veszély. Veszély. - Értem! - mondta Chris. - De hol? Ekkor meghallotta a sikolyt.

Becca semmit sem látott. Fogalma sem volt, milyen messze vonszolták el az iskolától - mintha egy óráig rángatták volna, pedig valójában kevesebb, mint három perc lehetett. Úgy küzdött, ahogy Hunter mutatta neki, térdével és könyökével, a gyenge pontokra célozva. De egyszerűen túl sokan voltak. Legalábbis így érezte. Túl sötét volt ahhoz, hogy megszámolja őket. Csupán annyiban lehetett biztos, hogy elegen vannak ahhoz, hogy vigyék, és még a karjait is lefogják. A lábaival nem volt ilyen szerencséjük. Térdével végül lágyékon tudta rúgni az egyiket. Jó ötletnek tűnt. De utána a földre dobták. Háta a talajnak csapódott, és egy pillanatra elfelejtette, hogyan kell lélegezni. Füvet érzett a ruhája anyagán keresztül. Nedves füvet. A lassan szemerkélő eső áztatta, ami most a hajában is összegyűlt, és ruháját a testéhez tapasztotta. Drew tépni kezdte a szövetet, de a keze esetlen volt, és a küszködés közben a lány megtalálta a hangját. Most azon imádkozott, hogy a fűzős hátrész kitartson. Gördülni kezdett a földön, öklendezett, markolta a füvet, mintha valahogy el tudná vonszolni magát tőlük. A hátára fordították. A földhöz szegezték a csuklóit. Még csak nem is ismerte fel mindegyik hangot. Fény. Jó ég, mit adna egy kis fényért! A sötétség éppoly hatékonyan tartotta csapdában, mint a kezük. Villám ragyogott fel a távolban, de a fényénél semmit sem tudott kivenni. Legutóbb részeg volt. Túlságosan is, míg már azt sem tudta, mit kezdeményezett ő maga, és mit akartak a srácok. Legutóbb ő akart ott lenni. Talán túl messzire mentek, túlontúl messzire, de legalább akkor ő

kezdte. Azért tűrte el azt a rengeteg mocskot az iskolában, mert nem volt képes rájönni, az egész mennyiben volt a fiúk hibája, és mennyiben az övé. Most tudta. Most azt akarta, hogy megfizessenek. Hogy szenvedjenek. Most vádat akart emelni, még akkor is, ha abbahagyják, ha elengedik, leveszik a kezüket a lábáról, a karjáról, kiveszik a ruhája alól. Hinne neki bárki? Megharapta a szájára szoruló ujjakat. A srác káromkodva rántotta el a kezét. Nem volt szabad túl sokat gondolkodnia azon, hogy hol van a többiek keze. Akkor ugyanis elvesztené a harcot, tehetetlen pocsolyává olvadna ott a füvön. - Nyúlj hozzám még egyszer - förmedt rá a srácra fogvicsorgatva -, és leharapom az ujjaidat! Nevettek. A korcsok! Nevettek! - Megvádollak benneteket - esküdözött. - Mind börtönbe mentek. Tudjátok, mit csinálnak a nemi erőszak elkövetőivel a börtönben... - Jaj, hallgattasd már végre el! Seth Ramsey. Becca hallotta, ahogy folyadék lötyög: valaki bele- ivott egy üvegbe. - Elmondom mindenkinek! - Hangja olyan volt, mint a fogai között kiáramló szél. - Már így is azt gondolják, hogy megtetted... Egy test siklott rá, forró és nehéz. Drew gyapjúnadrágja dörzsölte Becca csupasz lábait. A fiú csípője az övére illeszkedett, és most már bánta a vékony ruhát. Mindent érzett. Mindent. Nem kapott levegőt. Ez most meg fog történni! Ez most meg fog történni!

Ez most meg fog történni! Felhők gomolyogtak az égen. Esőcseppek érték az arcát, melegek voltak. A csillagokat látta. A fű a hajába fúródott, és a fejbőrét böködte. - Hé, Becca! - Drew hangja. Érezte a szeszt a leheletében. - Nem akarsz közben tudatodnál lenni? Ezzel arrébb helyezte a súlyát, és Beccához dörgölte a testét. Még ruhán keresztül is rettenetes érzés volt az erőszak. Becca megpróbált összegömbölyödni, de nem volt menekvés. A fiú ránehézkedett, egyik kezével megkereste a térdét, és keze elindult felfelé a combja mentén. A tenyere forró volt, érdes Becca érzékeny bőrén. Becca elrándult tőle, de ezzel csak még előnyösebb helyzetbe hozta Drew-t. Küzdött. Sírt. Nem tehetett semmit. Drew az arcába köpött. - Istenem, micsoda rohadt egy színésznő vagy! Hiszen te is akarod! A nyála Becca szájába jutott. Köhögött és köpött, semmit sem akart Drewból magában. Azt hitte, hányni fog. Vagy öklendezni, és meghalni. - Nem, nem, bébi! - Drew az arcába hajolt. Semmit sem látott, csak a halvány csillogást a fiú szemében. Szorosan becsukta a szemét. - Hiszen örülsz mindennek, amit én adok neked! Ezzel megcsókolta. Becca először öklendezni kezdett a nyelvétől. Az undor összerántotta az arcizmait, menekülni próbált a szájától, de Drew elkapta az állát, és erősen tartotta. Becca Drew halálát kívánta. Harapott. Vér töltötte meg a száját.

Drew hátrarándult, és üvöltött. Hangosan. Hangosabban, mint azt a harapás indokolta volna. Legördült a lányról, és a mellkasát markolászta a kezével. Sikolya elfúlt, mintha valaki lezárta volna a tüdeje kijáratát. - Segítség! - lihegte. A többi srác nem mozdult, de Becca érezte a zavarukat. Ketten még mindig Becca kezeit tartották lefogva, de a többi felállt. - Haver! - mondta egyikük. Seth. Egyik lábáról a másikra állt. - Haver, jól vagy? Drew a földön vonaglott, kezét hol a mellkasához, hol a torkához kapta. Mintha azt rebegte volna, „Valaki segítsen már nekem!” De a szavait alig lehetett érteni, - Szívrohama van - közölte Becca. Fogalma sem volt, igaz-e. Az sem érdekelte, ha meghal a fiú. Viszont ki kellett szabadulnia. Működött a dolog. Elengedték, hogy segítsenek a barátjukon. Becca a nedves talajba mélyesztette a lábujjait, lendületet vett, és megindult. Seth elkapta a karját, és megperdítette. - Honnan tudjuk, hogy ez nem valami trükk? Micsoda idióta! Trükk? Amiben Drew benne van? Becca nem kérdezősködött, csak felhasználta a perdülésből szerzett lendületet, és Seth arcába vágta a könyökét. Valami megroppant. Becca nedvességet érzett a karján. Seth most üvöltött, ugyanúgy, mint Drew. Hirtelen ő is a földre került, ordított, és a mellkasát markolta. Mi a pokol folyik itt? Szakadni kezdett az eső, keményen zuhogott, átáztatta Becca ruháját. És jéghidegre hűtötte. Vacogni kezdett a foga. - Mi a fenét csináltál velük? - ordította az egyik srác. Megragadni, még

mielőtt Becca látta volna közeledni, és lefogta mindkét kezét. - Mi a... Ököl tört elő a semmiből, és egyenesen arcon találta a srácot. Becca kiszabadult. Nem ismerte fel a megmentőjét, mindenesetre most ketten viaskodtak mellette. Drew és Seth még mindig a földön vonaglott. Az eső havas esőbe csapott át, hallatlan dolog szeptemberben. Minden cseppje szúrt, erővel vágott az arcába. Chris. Chris utánajött! Becca majdnem zokogni kezdett. Ám még nem volt vége a játszmának. Közel sem volt biztonságban. Még mindig túlerővel álltak szemben: Chris mellett csak a meglepetés ereje szólt. Becca viszont tudott segíteni. - Takarodjatok innen! - üvöltötte. - Azonnal hívom a zsarukat! Takarodjatok innen a francba! Valaki behúzott egy másik alaknak, és Becca látta, ahogy egy árny a földre zuhan. Rémülten rezzent össze, féltette Christ. Ekkor meghallotta Chris hangját. Halkan, halálosan csengett. - Tűnjetek innen, mielőtt megöllek benneteket. El is tűntek. Ketten keresztülfutottak a füvön. Három másik a két földön fekvőt vonszolta el, káromkodások közepette. Ekkor egyedül maradt Chrisszel. Egy pillanatig csak a jéghideg eső zaját hallotta, meg saját, remegő lélegzete zihálását. - Becca! - Chris közelebb húzódott, ám néhány lépésre megállt tőle. Levette magáról a dzsekijét. - Becca! Megsérültél? Becca megrázta a fejét, majd rájött, ezt a fiú nemigen láthatja. - N... nem. Eléggé közel lépett ahhoz, hogy a vállára terítse a dzsekijét, majd visszahúzódott. A bélés még mindig meleg volt Chris testétől. A lány megmarkolta a dzsekit, és maga köré húzta.

- Dugd bele a kezed az ujjába! - mondta Chris halkan. - Úgy melegebb lesz. Becca bólintott, és áterőltette a karjait a lyukakon. A kabát ujja hosszú volt, a kezét is takarta. Úgy érezte magát, mint az apukája ruháiba bújt kislány. Ez a gondolat annyira nem illett ahhoz, amin éppen keresztülment, hogy elsírta magát. - Becca! - Hallotta az aggódást Chris hangjában. A fiú közelebb lépett, de nem érintette meg. - Becca, annyira sajnálom! Becca átölelte a fiú nyakát, és a vállába fúrta az arcát. Ez valószínűleg teljesen illetlen dolog volt, de Becca nem bírt itt állni, egyedül hordozva a vállán az egész súlyt. Chris megmerevedett, és a másodperc törtrészére Becca azt gondolta, el fogja utasítani. Ekkor azonban megérezte a karjait a hátán, és a fiú lehajtotta a felét, érezte a lélegzetét a haján. Becca erősen magához szorította, nagyon erősen, Chris mégsem húzódott el.

32. FEJEZET

C

HRIS

ÁLLT

AZ ESŐBEN,

és addig ölelte, míg Becca abbahagyta a

remegést. A lány még ekkor sem engedte el, és Chris sem lazított

az ölelésén. És ez így volt jó, mert Drew és a barátai nemigen értek volna vissza élve az iskolába, ha utánuk veti magát. - Te melegítetted fel az esőt? - kérdezte a lány fátyolos hangon. - Aha. - De a levegőt nem tudta felmelegíteni, vagyis nem sokat tudott segíteni. Eltelt egy pillanat. - Köszönöm. A fiú bólintott. Becca hátrahúzódott, és felnézett rá. - Nem... úgy értem, köszönöm! Hogy... hogy... - Tudom - mondta Chris. - Csitt, Becca! Rendben van. Villám ragyogott fel. Mennydörgött az ég, most már közelebbről. Figyelmeztetésnek hangzott. Chris egyedül volt itt kint a mezőn, pedig a testvéreivel kellene lennie. Az eső még mindig énekelt a bőrén, kereste a kalandot. Veszély, veszély, veszély! Becca megint a fiú vállához szorította az arcát: Chris tudta, hogy nem megy innen sehova. - Folyton megmentesz - mondta a lány. - Hát, igen. - Megsimogatta a lány haját a hátán. - Azt hiszem, közel járunk ahhoz, hogy kvittek legyünk.

Becca nevetett, egész halkan. Szirénaszó hasított az éjszakába, nem is olyan messze. Becca kijózanodott. - Szerinted mi történt velük? Chris hallotta Drew sikolyát, és látta a földön vonaglani, ahogy a mellkasát markolja. Seth sem nézett ki sokkal jobban. Kábítószer? Túl sok sör? A hideg? Fogalma sem volt, de valaki, akinek volt némi orvosi tapasztalata, mentőt hívhatott. Remélte, hogy a mentő sokára ér ki. - Kit érdekel? - kérdezte. Fejbe kellett volna rúgnia azt a rohadékot, amíg a földön fetrengett. - Vissza kellene mennünk, hogy elmondjuk... - Nem. - A lány ujja az ingét markolta. - Becca! - A lány hajába lélegezte a nevét. - Becca, vissza kell mennünk! - Drew nem erőszakolt meg. Chris megérintette a lány arcát. Gondolta, hogy nem volt rá elég idejük, de ha öt perccel később érkezik, teljesen más véget érhetett volna a történet. - Csak azért, mert most abbahagyta, nekünk nem kellene... - Nem, Chris. Régebben sem tette meg. - Becca most nem nézett a fiúra, letörölte az esővizet az arcáról, és mély, remegő lélegzetet vett. Sohasem erőszakolt meg. Hangja törékeny volt, Chris várt, hagyta esni az esőt. - Kedveltem őt - folytatta Becca. - Igazán kedveltem. Elment abba a hülye szezon előtti focitáborba augusztusban... Tudod, ahol a végzős játékosok edzenek. Chris bólintott. Az egyetlen ok, amiért Gabriel nem mehetett a táborba, az volt, hogy a nyár Michael kertészeti vállalkozásának a főszezonja minden kézre szükségük volt.

- Végignéztem az egészet - mondta Becca. A hangja majdnem elcsuklott. - Gyűlölöm a focit, de végignéztem minden edzést, minden hülye gyakorlatot, Drew körül lebzseltem, mint valami agyatlan gruppi. Közvetlenül iskolakezdés előtt volt egy buli, és amikor megkérdezett, persze hogy elmentem vele. - Kezdett elhúzódni Christől, a fiú pedig engedte. Becca nedves haját kisimította az arcából, és felnézett Chrisre. - Szánalmas, nem? Chris a fejét ingatta. - Egyáltalán nem vagy szánalmas! - Na ja. - Becca megint megtörölte a szemét. - De akkor az voltam. Ittak, úgyhogy én is inni kezdtem. Akkora idióta vagyok... El tudod képzelni, hogy milyen különlegesnek éreztem magam, amiért én voltam ott az egyetlen lány? Amikor Drew elkezdett csókolgatni, azt gondoltam, milyen szerencsés is vagyok. Azt kívántam, bárcsak sohase érne véget. Az eső megváltozott, válaszolt Chris kedélyének változására. Becca megremegett, és jobban belebújt Chris dzsekijébe. - Aztán azt mondta, csókoljam meg Tommy t is. Azt mondta, tök izgató lenne! És tudod, mi történt, Chris? Megtettem! Megtettem, mert kedveltem Drew-t, és azt akartam, hogy ő is kedveljen engem. Tommy benyúlt a blúzom alá, és én hagytam! Drew pedig elkezdte kigombolni a nadrágomat, és ezt is hagytam... - A hangja elcsuklott, és megint sírva fakadt. Kezét a hasára kulcsolta. Chris a lány felé lépett, hogy megfogja, leállítsa, megmentse. Becca hátralépett előle. - Nem érted? Egyre csak hagytam, hadd csinálják, és amikor azt akartam, hogy abbahagyják, már túl késő volt. Mind fogdostak, és én nem tudtam leállítani őket, de elkezdtem... - Jézusom, Becca! - Chris vállon ragadta. - Nem a te hibád volt!

Értesz? Nem. A. Te. Hibád. Volt. Becca rá sem nézett. - Nem is hiszem, hogy észrevették, küzdők ellenük. Olyan sokan voltak. Azt hiszem, hiperventiláltam. Drew belenyúlt a nadrágomba, és én... elhánytam magam, amikor megérintett. - Fojtott zokogás tört fel belőle. - Azt hiszem, ezzel tönkretettem a hangulatot, mert kihajítottak a buliról. Chris legszívesebben megölte volna őket. Az eső megint havas esővé változott. - Nem a te hibád volt! - ismételte, és maga felé húzta a lányt. Az arcára tette a kezét, arra késztetve, hogy ránézzen. - Becca, nem a te hibád volt. - Nem mondtam el senkinek - folytatta Becca. - Még Quinn sem tud róla. Én csak... Kezdődött a tanév, és úgy akartam tenni, mintha mi sem történt volna. De aztán ő elmondta mindenkinek... mindenkinek... - Tudom - suttogta Chris. - Becca! A lány feje a fiú vállára csuklott. - Olyan hülye vagyok, Chris! - Nem vagy hülye! Nézz rám! - Amikor a lány nem engedelmeskedett, hátrébb tolta, hogy ő nézhessen rá. A sötétség nagyrészt elrejtette a lány arcát, de Chris érzett minden vízcseppet a bőrén. - Nézz rám! - Nézek - suttogta Becca. Chris rátette mindkét kezét a lány arcára, hüvelykujjait végighúzva a járomcsont mentén. Érezte, micsoda gyönyör az érintése az esőcseppek számára. - Te vagy a legbátrabb lány, akivel valaha találkoztam. Azóta az éjszaka óta így gondolom, mióta megmentettél. - Bátor - fortyant fel Becca, de közben a zokogás is rázta. - Egy mezőn bujkálok...

- Bátor vagy. Én vagyok rá az élő bizonyíték. És okos is. Aznap, amikor megjelentél a házunknál... Michael azért adta neked a jegyzettömböt, hogy kínos helyzetbe hozzon. Jól tudta, hogy gőzöd sincs, mi micsoda. Te viszont fogtad, és belerázódtál. El tudod képzelni, hogy gúnyolta utána Nicket? - Elmélyítette a hangját, hogy utánozza legidősebb bátyja hangját: - Az utcáról betévedt lány feleannyi idő alatt megtöltötte a teherautót, mint te! Becca szája sarka felfelé kunkorodott. Mosoly? Kezdte eltolni magától a fiú kezét. - Chris! - És erős is vagy. Vagy valaki más törte el az előbb annak a srácnak az orrát? Becca megdermedt. - Eltörtem az orrát? Chris nem tudta, de mivel a lány figyelt rá, folytatta a műsort. - A nyakát kellett volna! A lány hangja komoran csengett. - Drew nyakát kellett volna! Chris elmosolyodott. Na ez az ő csaja! - Jószívű is vagy - mondta. - Jegyzeteltél nekem, pedig mekkora barom voltam. Becca elfintorodott. - Valószínűleg el sem olvastad... - Elolvastam. Minden egyes szót! - Na jó, talán egyik-másik részen csak átfutott. Hiszen a világtörténelemről szólt! Most viszont már a jelenben volt Becca, itt, vele, nem pedig valami rettenetes emlék fogságában. Chrisre irányult a figyelme. Imádta az arca érintését a tenyere alatt, képes lett volna itt állni vele, az csőben, egész éjszaka.

- Gyönyörű vagy - mondta Chris. - Olyan ártatlan. Becca összerezzent a szó hallatán. - Nem vagyok... - De igen. - Chris nem tűrt ellentmondást, és harag csendült a hangjában. - Az vagy. Csak mert néhány idióta úgy bánik veled, mintha... úgy... az nem jelent semmit! Becca megint elcsendesedett. A fiú közelebb húzódott és lehajolt hozzá, hogy halk hangja el ne vesszen az esőben. - Nem te vagy a hülye, Becca. Egyáltalán nem! - Szünetet tartott. - Én vagyok az! - Miért? Chris érezte a lány lélegzetét az arcán, amikor megszólalt. Tömény kínt jelentett számára. - Mert - nyögte ki - egyre csak rád kell gondolnom. Aznap este, amikor hazavittél, beléd zúgtam. De nem tettem semmit. Aztán randizni kezdtél azzal a bolonddal, akinek még annyi esze sincs, hogy tudja, nem jó ötlet elengedni téged Drew-val. A lány dermedten állt, szemében alig csillant fény a homályos pályán. - Chris... - Semmi baj - mondta Chris. Jobb is volt így. Ö és a testvérei úgysem igen élik meg a jövő hetet. - Csak azt akartam, tudd, jobb vagy, mint amilyennek gondolod magad. Ne hagyd, hogy Drew döntse el, ki vagy, Becca! Villám csattant, szélroham sepert végig a pályán. Becca ugrott egyet ijedtében, de Chris elkapta. - Csak vihar - mondta Chris, és örült neki, hogy valami eltereli a figyelmüket. Nem volt kedve egy kedves elutasítást végighallgatni, és nem is ez volt a kis beszédének a lényege.

Az esőcseppek erősebben hullottak. Sokáig maradt távol. A testvérei biztosan kiborulnak majd. - Vissza kellene mennünk. Amikor azonban megfordult, Becca elkapta a kezét, és visszahúzta. - Ha elmondom a zsaruknak - kérdezte -, velem jössz? - Aha. - Megint felragyogott egy villám, és Becca erősebben szorította a kezét. Lepillantott rá. - Minden rendben lesz, Becca! A lány bólintott. Az eső még jobban eleredt. Nehéz cseppek gördültek végig Chris arcán. Annyira Beccára összpontosított, hogy csak egy perc elteltével jött rá, mindent átitat az erő. De nem az ő ereje. Villám csapott le a pálya szélén, még mindig elég messze, mintha a villám egyelőre csak keresgélte volna a célpontot. Hogy mégis lecsapott a földre, az arra utalt, hogy valaki irányítja. Chris kiegyenesedett, és hirtelen Hunter trükkje jutott eszébe a tornateremben. Bámult ki a sötétségbe, próbálta bűvölni, hogy többet is mutasson a fény puszta hiányánál. Eddig nem akarta siettetni Beccát, de most már igen. Húzni kezdte a kezénél fogva. - Ha már a mi kis zsarunkról beszélünk, pontosan mennyit tudsz róla? - Hunterről? - A lány felemelte a fejét. Figyelmeztetést hallott a fiú hangjában. - Miért? Mi történt? Chris válaszra nyitotta a száját, ám ekkor tőlük három méterre csapott le a villám. Chris sosem látott ilyen erős villámot Gabrieltől. Oszlopnyi, szilárd elektromosság döfött a földbe. Becca mintha hozzánőtt volna Chris karjához. A fiú hátraperdült, kereste a támadót, és magával húzta Beccát is. Semmit sem látott. Még közelebb csapott le a villám: úgy két méterre tőlük, a bal oldalon.

- Csinálj valamit! - kiáltotta Becca. - Nem tudsz jégfalat építeni, vagy... - Viccelsz? - válaszolta Chris. - Nem vagyok én X-Man! Ez... Bumm! Villám csapott, pont oda, ahol az előbb álltak. Becca felsikoltott. Chrisnek Nickre lett volna szüksége, hogy mozgásra bírják a vihart. Vagy Gabrielre, hogy erőt merítsen a villámlásból. Az eső nem akart hallgatni rá, és egyedül gyenge volt. A pokolba is, talán még segített is ennek az embernek azzal, hogy felmelegítette az esőt! Eléggé megváltozott tőle a levegő hőmérséklete ahhoz, hogy feléjük tolhassa a vihart. Chris tudta, hogy meg fog halni, és akkor magával rántja Beccát is. - Fuss! - mondta, és megpróbálta lehámozni a lány kezét a karjáról. Fuss az iskolához! - Megőrültél... - Becca, fuss! Engem akar, nem téged. - Kivette a mobiltelefon ját a zsebéből, és odadobta a lánynak. - SMS-ezz Gabrielnek, ami kor beérsz az iskolába! Írd meg neki, mi... Mennydörgés szakította félbe. Villám csapott melléjük. A lány futásnak eredt. Chris figyelte, ahogy keresztülsprintel a pályán, míg el nem nyelte a sötétség. Most egyedül állt majdnem fél hektár fű közepén. Nem futhatott az iskolába, ez az ember már bebizonyította, hogy nincs benne könyörület az ártatlan bámészkodókkal szemben. Chris bele sem mert gondolni, mi történne, ha ilyen erejű villám csapna a tornaterembe. Ekkor jött rá, hogy nem jó irányban keresgéli a megoldást. Az iskolaudvar mögött folyt a Curtis-patak, tíz méter széles víz, inkább folyó, mint patak. A vízben biztonságban lenne. Ha eléri. Futásnak eredt.

Tíz másodperc alatt rájött, hogy nem volt jó ötlet. A fű a lábára csavarodott, próbálta lelassítani. Erőért, kitartásért könyörgött az esőnek. Minden lépésért küzdenie kellett. Nem beszélve a lecsapó villámokról. Kitartóan kerülgette őket, többször is elveszítve az egyensúlyát. Milyen hosszú ez a pálya? Jó ég, úgy érezte magát, mintha célkereszt lenne a hátán! A fű megváltozott a lába alatt, vastagabb lett, kevésbé ápolt. Leért a futballpályáról, és hamarosan bozótos csaliton törtetett át. Mögötte ott várta a patak. Gyorsan, de óvatosan futott. Ha nem vigyáz, a lába gyökérbe akadhat... Chris elnyúlt a földön. A fejét beverte egy fába. Fájt. Egy pillanatra az aljnövényzetben kúszott tovább, hirtelen nem is tudta, merre fusson. Abban sem nagyon volt biztos, merre van felfelé. A víz viszont tudta, hogy jön, érezte, hogy hívogatja. A fák valamennyi takarást biztosítottak neki, mert amióta elesett, nem csapott le újabb villám. Ezért inkább lekuporodva maradt. A fák és a patak között öt méter széles, füves csík húzódott. Átfuthatna rajta. Vajon megint a villámok célpontjává válna? Villám csapott a balján álló fába. Nem egyszerűen lángra kapott, inkább felrobbant. Kéregdarabok és ágak röpködtek a levegőben. Igen. Célpont lesz. Most viszont lángoló fadarabok repkedtek a levegőben, és füst kavargott az esőben. Ennél jobb álcázása nem lesz. Kiugrott a fák közül. Érezte, hogy izzó faszilánkok potyognak az ingére. Nem számít. Tíz másodperc múlva a vízben lesz. Kilenc. Nyolc. Átugrott egy lehullott faágon. Hét. Hat. Már látta a patakot, a sötéten hömpölygő, haragos vizet a vihar és

Chris ereje táplálta. Itt, az esőben erősebb lehetett az ellenfele, de Chris ösztönösen tudta, hogy ha beér a vízbe, az erőegyensúly az ő javára billen. Öt. Négy. Három. A pokolba! Felugrott a levegőbe, kitárt karral. Akkorát tudott ugrani, mint egy olimpiai érmes. Ott volt a víz alatta. Várta. Villám csattant mellette. Érezte, hogy a keze beleér a vízbe. Utána pedig nem érzett semmit.

33. FEJEZET

B

ECCA AZ ISKOLA FŐBEJÁRATÁHOZ FUTOTT.

cipőjében.

Biztos

volt

benne,

Bukdácsolt a magas sarkú

hogy

szakadt,

csuromvizes

ruhájában a figyelem középpontjába fog kerülni, ráadásul Chris dzsekije csüngött a válláról. De a buli résztvevőinek többsége odakint volt, ugyanúgy bőrig ázva, mint ő. Nyilvánvalóan nagy szám volt, amikor Drew és a haverjai felbukkantak, mentőért kiabálva. Senki sem méltatta Beccát különösebb figyelemre. Remegve állt meg a zászlórúd alatt, és Chris kontaktjai között reszkető ujjakkal keresni kezdte Nick és Gabriel telefonszámát. Csak Gabriel válaszolt. Majd mi elintézzük. - Becca! - Quinn jelent meg a válla mellett. Szőke haja a mellkasára tapadt. - Gyere! Fedett helyre kell jutnunk! Becca hagyta, hogy Quinn vonszolja, ám megtorpant, amikor észrevette, hogy barátnője Rafe kocsijába tuszkolja be. A villámlás abbamaradt, ez jó jel, vagy nem? - Várj! - kiáltotta. - Nekem... Én nem... - Ne aggódj! - mondta Quinn. - Megmondtam neki, hogy hazaviszünk. Becca pislogva ránézett. - Chrisnek? Quinn összevont szemöldökkel betuszkolta Beccát a kocsiba, majd becsusszant mögötte az ülésre. Izzadságszag és nyári eső illata kavargóit a benti levegőben.

- Nem, Bex. Hunternek. Tényleg nagyon aggódott - válaszolta Quinn. De felhívták, vagy mi, és haza kellett mennie. Ez elvonta Becca figyelmét az ölében szorongatott mobiltelefonról. - Egyszerűen elment?- Chris megjegyzése jutott eszébe. Randizni kezdtél azzal a bolonddal, akinek még annyi esze sincs, hogy tudja, nem jó ötlet elengedni téged Drew-val, - Teljesen kiborult. Talán az anyjával történt valami - Quinn fintorgott. Sajnálom,

Bex,

sok

minden

történt

egyszerre.

Megpróbáltalak

megkeresni, aztán megjelentek a mentők... Ez volt az este fénypontja. Most mindenki arról beszél, hogy Drew és a haverjai belőtték magukat valamivel, és megártott nekik. Először erőszaktevő, most meg kábítószer-élvező. Remélte, hogy kirúgják őket. Kinyitotta Chris telefonját. Semmi új üzenet. Mi történhetett? Biztosan az Őrző volt az. De hiszen Chris és az ikrek megfutamították a hídnál! Vajon képesek lesznek rá újból? Csipogott a saját telefonja. Hatalmasat ugrott ijedtében, de azután összeszedte magát, hogy előássa a táskájából. Annak ellenére, hogy Chris telefonját az ölében tartotta, azt a különös reményt dédelgette, hogy talán tőle jön az üzenet. Nem volt szerencséje. Hunter volt az. Jól vagy? Bocs, hogy otthagytalak. Végigsimított a hüvelykujjával a képernyőn, és közben fontolgatta, mit válaszoljon. Majd gyorsan bepötyögte: Mi történt? A fiú válasza egy fél örökkévalóságig váratott magára, és amikor

megérkezett, akkor sem derült ki belőle sok minden: Családi zűr. Túl sok lenne SMS-ben. Holnap. Vagy úgy! Becca felsóhajtott. Egyre csak Chris kérdése járt a fejében, amit közvetlenül a villámlás előtt tett fel. Ha már a mi kis zsarunkról beszélünk, pontosan mennyit tudsz róla? Vajon Chris tényleg azt gondolta, hogy Hunternek köze van a történtekhez? Becca mereven bámulta a szavakat a telefon kijelzőjén, és elgondolkodva piszkálgatta a csuklóján lógó köveket. New age kamu? Vagy valami olyan ismerős dolog, mint Chris vize vagy Nick levegője? Kifelé bámult az éjszakába. Már nem villámlott. Csak esett az eső, a szél nekicsapta a vizet az autónak. Quinn hangja szakította félbe a gondolatait. - Jól vagy, Bex? Mit lehet erre mondani? Becca bólintott, de nem nézett rá. - Jól. - Nem is mondtad el, mit akart Drew! Becca kényszeredetten felnevetett. - Túl sokat. Vagy nem eleget. Nem is tudom. Quinn nem szólt semmit, de Becca hirtelen észrevette, hogy Rafe őt nézi a visszapillantó tükörben. - Mi történt? - kérdezte Quinn halkan. - Nem akart bocsánatot kérni. Csak be akarta fejezni azt, amit a focicsapat buliján elkezdett. - Felnézett, egyenesen Quinn szemébe. A hangja száraz volt, de ez még mindig sokkal jobb volt a másik lehetőségnél. - Trükk volt. A haverjaival a focipályára vonszoltak. Quinn közelebb húzódott hozzá, és megfogta a kezét.

- Ó, Bex... Becca megrázta a fejét, és rémülten tapasztalta, hogy újabb könnycsepp csordul le az arcán. Letörölte. - Minden rendben van. Nem tudott... Chris megállította őket. Quinn szeme tágra nyílt. - Úgy érted... ahogy azok kinéztek... az Chris műve volt? Becca kiegyenesedett. Eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor a könyöke Seth arcába csapódott. Milyen íze volt Drew vérének a nyelvén. - És az enyém. Rafe füttyentett a kormánynál. - Kemény csaj vagy! Quinn rá sem hederített. - Szeretnéd, hogy nálatok aludjak ma? - Nem, megleszek. - Becca halványan rámosolygott a barátnőjére. - Ti csak szórakozzatok!

A házuk üresebbnek tűnt a szokásosnál. Quinn szinte követelte, hogy maradhasson, és Becca kis híján engedett is neki. Ám egyszerűen nem bírta elviselni a gondolatot, hogy újra át kelljen élnie az egészet Quinn kedvéért, márpedig a lány biztosan részleteket akart volna hallani. Becca a konyhaasztalnál ülve bámulta Chris telefonját, tizenöt másodpercenként megnézte. Semmi. Újra végiggörgette a telefonszámokat, és Michaelnél állt meg a hüvelykujja. Mit szólna vajon Chris, ha felhívná? Az ikrekkel együtt eléggé félreérthetetlenül hangsúlyozta, hogy nem akarják bevonni. Gabriel pedig megírta, hogy maguk akarják intézni az ügyet, ha óhajtanák Michael közreműködését, ők maguk hívnák fel.

Vagy nem? Kinyitotta a bejárati ajtót. A levegő hűvössége egyenesen a bőrébe, a csontjaiba szivárgott. Az eső teljesen elállt, és a felhők közül előbukkanó égboltról csillagok kukucskáltak le. A vihar elmúlt. Becca nem tudta eldönteni, hogy ez most jó, vagy sem. Forró zuhanyt vett, és flanelpizsamát húzott. Összegömbölyödött a takaró alatt, így próbálta megszüntetni a remegést. Megint ránézett a telefonra. Semmi. A sötétben fekve bámulta a plafont, és arra gondolt, milyen érzés volt, amikor Drew súlya a földhöz szegezte. Az a pillanat a pályán csak egyetlen percig tartott, de itt, a sötétben, egy órának tűnt. Kettőnek. Figyelte, ahogy az óra számlálja a perceket. Drew puszta gondolata is elég volt ahhoz, hogy mozdulatlanná dermessze. Nem kapott levegőt. Ekkor eszébe jutott az arcába vágó havas eső, ahogy elmosta a rémületét. Bátor vagy. Es erős. Vagy valaki más törte el Seth orrát? Apró mosoly jelent meg az arcán. Aztán gyorsan el is tűnt. - Chris! - suttogta. Felvette a fiú telefonját az éjjeliszekrényről, és megint megnézte, nincs-e üzenet. Egy sem volt. Rezgőre állította a telefont, és a melléhez szorította. Addig bámulta a mennyezetet, amíg le nem szállt rá az álom.

Chris felébredt.

És ez önmagában is kész csoda volt. Valami hidegen és érdesen feküdt, mintha beton lett volna. A legkisebb mozdulat is fájt, úgyhogy nem is próbálkozott vele. Dübörgött a feje, és ettől egy hosszú percig teljesen nyugton maradt. Rémület tört rá, valami lehet a szemével, mert semmit sem lát. De rájött, hogy csak sötét van. A levegő áporodott. Szellőzés sincs. És egy csepp víz sem, sehol a közelben. Úgy érezte, mintha elveszítette volna az egyik érzékszervét. Végighúzta az ujjait a talajon. Egyértelműen beton, kemény és hideg. Ekkor valami mozgást hallott a földön, textil lágy súrlódását a talajon. Amit sziszegő lélegzetvétel követett. Guggoló helyzetbe tornázta magát. Minden izma tiltakozott, de az adrenalin segített. - Ki az? A zaj elhallgatott. Chris kézzel a földre támaszkodott, és igyekezett fülelni. Meghallani valamit. Bármit. Érdes, száraz hang szólalt meg, alig több suttogásnál: - Chris? - Nick? Chris előremászott néhány lépést a hang irányába. Most először fordult elő, hogy nem érezte a bátyja jelenlétét, még azt sem tudta, eltalálta-e, melyik iker az. - Beszélj tovább, hogy odataláljak hozzád! Megsebesültél? Fojtott hang hallatszott, nevetés lehetett. - Emlékszel, amikor kölykök voltunk, és Gabriel könyörgött nekem, hogy csináljak tornádót, mert lovagolni szeretne rajta? - Igen? - mondta Chris, csak hogy tovább beszéltesse Nicket. - Az ilyesmit erősen túlértékelik.

Chris követte a hangot. Egyenesen előre, egy kicsit balra. Talán három méterre lehet? Fogalma sem volt. Lassan, kúszva haladt, a kezével tapogatózva a talajon, nehogy csapdába essen. Teste egyáltalán nem kedvelte ezt a fajta mozgást, de kényszerítette magát, hogy megbékéljen vele. A fejét nem volt ilyen könnyű meggyőzni. A keze valami szilárdba ütközött, és a további vizsgálat arra vezetett, hogy egy acélpózna van előtte. Boldog volt, hogy nem próbált meg egyenesen odarontani Nickhez. Megkerülte a póznát, és folytatta az útját. - Ez mit jelent? - Azt jelenti, hogy szerintem eltört a lábam. - Nick lélegzete elakadt, majd remegve újraindult. - Talán más is. A kezem meg van kötözve. Nem hiszem... Nem érzem az ujjaimat... - Tarts ki! Mindjárt ott vagyok. - Bár elképzelése sem volt arról, hogyan segíthetne a bátyján. De legalább eloldozhatja. Kivéve, ha láncra van verve. Csak semmi pánik! Továbbmászott. - Mi történt Gabriellel? Nem kellett volna feltennie ezt a kérdést. Nick lélegzete felgyorsult. - Nem tudom. Meglepett bennünket a... vihar... nem tudom... - Nyugi! - Chris igyekezett összeszedni magát, hogy a hangja ne remegjen. Általában Nick szokta a többieket nyugtatgatni. - Ha nincs itt, akkor biztosan meg tudott lógni. A szavai a sötétségben lebegve maradtak. Nick sem mondott semmit. Chris egyre csak kúszott a bátyja felé. - Közel vagy - mondta Nick. - Hallak. - Az jó. - Chris még jobban igyekezett. Ostoba dolog volt. A keze valami szilárdra támaszkodott, ami enyhén

engedett a nyomás alatt. Ruha, bőrön. És valami éles, ami a tenyerét súrolta. Nick üvöltött, Chris pedig hátrahőkölt. Semmi sem lehetett rosszabb annál, mint a testvére üvöltését hallani a sötétben.

Chris

a

fülére

tapasztotta

a

kezét,

rettenetesen

szerencsétlennek érezte magát. Elengedte a fülét. - Bocsánat! - Jó ég, olyan a hangja, mint aki mindjárt elsírja magát. Nick... Sajnálom... - Chris! - Nick ordítása ziháló légzésnek adta át a helyét. - Igen? - Chris a hasára szorította a kezét. Mit fogott meg? Csont volt? A nyílt csonttörés nem vérzik? - Ne csináld ezt még egyszer! - Nick erősen izzadt. Chris érezte. Minden csepp fájdalomról suttogott. A verejtékezés sokkos állapotra utal, nem? Vagy valami másra? Jobban kellett volna figyelnie a kilencedik osztályos egészségtanórán. - Jézusom, Nick! Sajnálom... Én nem... - Mit nem? Nem akarta meglökni a bátyja törött lábát? - Hagyd abba a bocsánatkérést! - Nick zihált. - Nézd meg, azt hiszem, a telefonom talán még mindig a zsebemben van. Telefon! Ám Chris nem bírta rávenni magát, hogy érte nyúljon. - Akarod, hogy először eloldozzalak, vagy... - A kezemen fekszem. - Nick rekedt nevetést hallatott. - És nem hiszem, hogy jó ötlet lenne mozognom. Chris bármit megadott volna a leghaloványabb fénysugárért. - Oké. Felhívjuk Mike-ot és Gabrielt, és kivisznek innen... öt perc, és kint leszünk. - Ó, tényleg? És hol van az az „innen”?

Ezzel megfogta. Nem volt rá válasza. Még csak azt sem tudta, mennyi ideig volt eszméletlen. Azt sem tudta megmondani, nappal van-e, vagy éjszaka. - Ne gondolkozz annyit! - mondta Nick. Hangjából kezdett eltűnni a sokkos állapot okozta kábultság, és egyre inkább fájdalom érződött belőle. Mintha a fogait csikorgatta volna. - Csak keresd meg! Chris összeszedte minden akaraterejét. Az ujja hegyével követte a bátyja nadrágjának varratát. A szövet helyenként gyűrött, szakadt volt. Igyekezett nem gondolni arra, hogy ez mit jelenthet. Nick legalább a tudatánál volt. Ez jó jel, nem? Talán beszéltetnie kellene. - Gabriel ideges lesz. Eltelt egy másodperc, mire Nick válaszolt: - Miért? - El kell majd törnie a lábát, hogy az emberek ne tudjanak megkülönböztetni benneteket. Nick felhorkantott. Nevet. Ez jó! Utána megszólalt. - Ez a helyiség légszigetelt, Chris. - Mennyi levegőnk van? - Úgy egy napra való, talán. Chris ettől akár pánikba is eshetett volna, de ekkor a keze megtalálta azt a lyukat a szövetben, ami a zseb lehetett. Hála istennek, táncos buliban voltak, ezért a bátyja szövetnadrágot viselt. El sem tudta képzelni, hogyan küszködné ki a telefont egy farmer zsebéből. Kinyitotta a telefont. A kék képernyő félkörben eloszlatta a sötétséget. Nem világított messzebbre egy méternél. A fény kirajzolta Nick arcát, a szeme sötétnek, beesettnek tűnt. Ingének nyaka ki volt gombolva, a nyakkendője eltűnt. Az arcán oldalt zúzódások húzódtak végig, és

mintha alvadt vér száradt volna a hajába. - Chris! - szólalt meg. Chris megrázta magát. Michael számát választotta, és megnyomta a hívásgombot. Hála istennek, hogy van telefonjuk! Egy srác valami műszerszobában majd visszaköveti a jelet, és küldenek egy hadseregnyi zsarut, és... A telefon csipogott. Nincs térerő. Chris káromkodott. A telefon elsötétült. Megnyomott egy gombot, hogy megint felvillanjon. - Tudtam - mondta Nick beletörődő hangon. - Tudtam, hogy nem lesz akkora idióta, hogy nálam hagyja. - Legalább látjuk... - Mit látunk, Chris? A börtönünket? - Egymást. - Chris sohasem hallotta ilyen bágyadtnak a bátyját. Csak bámult rá, és megint megnyomott egy gombot a telefonon, amikor az kialudt. - Mindjárt körbejárom a helyiséget, hogy fogok-e valahol jelet. De először meg akarom nézni a lábadat. Valami rettenetesre készült. Sohasem volt különösebben finnyás, de még nem is látott csontot kiállni a bőr alól. És csak még rosszabb lett, amikor ráébredt, hogy Nick is várakozón visszafojtja a lélegzetét. Összeszorította a fogait, és odafordította a telefont. Nem látszott ki a csont. Viszont Nick lába sínbe volt téve. Régimódi, házilag barkácsolt, vékony lécekből, gyapjúkötésből és ragasztószalagból álló sínbe. Chris ezt nem tudta mire vélni. Kizártnak tartotta, hogy Nick maga kötötte volna be így. - Ö csinálta? - kérdezte. - Az Őrző? Miért? - Nem igazán érdekel - válaszolta Nick. Hangja még mindig feszült volt. - Egy fájdalomcsillapítónak jobban örülnék. Nézz szét, hogy van-e

innen kiút! Most, hogy rendelkezésére állt a telefon fénye, Chris körbejárta a helyiséget. A fény nem világított messzire, így mire a falhoz ért, a bátyja teljes sötétségbe merült. - Jól vagy? - kiáltotta. - Jól, csak beszélj hozzám! Chris nem tudta, mit mondjon. Így hát elkezdte leírni, amit látott. - A falak rozsdamentes acélból vannak, a padló betonból. A helyiség egyik végén rozsdamentes acélból készült polcok szegélyezik a falat. Ajtót egyelőre nem talált. - Van szellőzőnyílás a mennyezeten? Chris felfelé tartotta a telefont. - Aha. De nem hiszem, hogy be lenne kapcsolva. - Szerencsénk, hogy nincs bekapcsolva. Chris a bátyja felé tartotta a telefont, de így sem látta. - Tudod, hogy hol vagyunk? - Hogy hol vagyunk, azt nem tudom. Bárhol lehetünk. Nagyszerű! - Használd az eszedet, Chris! - Nick szünetet tartott. - Légszigetelt helyiség, közel s távol egyetlen csepp víz sincs. Tökéletes hely a fogva tartásunkra. Nem csoda, hogy nincs térerő. Chris megérintette a falat, végighúzta a kezét a rozsdamentes acélon. Ekkor rájött. - Hűtőkamra! Egy hatalmas fagyasztó. - Aha! És tudod, mi a gáz ezekben? Egy ajtajuk van. Könnyű bezárni kívülről. - Nincs kiút. - Aha - mondta Nick. - Csapdában vagyunk.

34. FEJEZET

B

ECCA A KÉSZÜLŐ REGGELI ILLATÁRA ÉBREDT.

Ez annyira szokatlan volt, hogy kirángatta az ágyból. Ránézett

Chris telefonjára. Nem volt üzenet. A saját telefonján sem. Anyja

a

konyhában

sürgött-forgott,

szalonnát

sütött

és

épp

palacsintatésztát öntött a serpenyőbe. Becca a mikrohullámú sütő feletti órára pillantott. Alig múlt hét óra. - Anya? - szólalt meg a szemét dörzsölve. - Mit csinálsz? Anyja csak egy pillantást vetett rá, megfordította a szalonnát. - Hármat találhatsz! - De... miért nem vagy még munkában... - Nos, nyugodt éjszaka volt, úgyhogy eljöttem hatkor. Kérsz kávét? Gondoltam, csinálok magunknak reggelit, amíg még megvan a munkából hozott adrenalin a véremben. Becca lerogyott az egyik székbe. - Egy perc, és magamhoz térek. Anyja megértőén rámosolygott. - Görbe éjszakád volt? Valószínűleg az lesz a legegyszerűbb, ha elhiteti anyjával, hogy ledöntött pár sört Quinnel, és most másnapos. - Túlságosan is görbe. Becca Chris telefonjára pillantott, és bűvölte, hogy jöjjön rá SMS. De a telefon nem volt hajlandó engedelmeskedni. Nem bírta tovább. Kinyitotta a telefont, és végiggörgette Chris

névlistáját, míg meg nem állt Michaelnél. Chris rendben hazaért? A válasz kevesebb, mint harminc másodperc alatt megjött: Te ki vagy? Persze hogy nem tudta. Becca gondolatban megrúgta magát, és átküldte a nevét. Most egy pillanattal tovább tartott, mire megjött a válasz: Chris veled volt tegnap este? Visszaírt: Nem láttam a vihar óta. Ezután várt, de Michael nem válaszolt. Küldött neki még néhány SMSt, és Chrisről kérdezősködött, de egyikre sem kapott választ. Anyja letett mellé az asztalra egy csésze kávét. - Kivel SMS-ezel? - Egy sráccal. - Egy sráccal? - Az anyja élénken érdeklődni kezdett. - Akarsz mesélni nekem erről a srácról? - Nem olyan srác. - Talán kölcsönvehetné az anyja kocsiját, miután az lefeküdt aludni. Anyja tányérra pakolta a szalonnát, majd egy nagy tálra rétegez- te a palacsintát. Beccát nem lepte meg, hogy anyja csokisziruppal szmájlit rajzolt a palacsintájára. Nem tudta, hogy fogja megenni ezt a rengeteg ételt. Kopogtattak az ajtón. Becca szíve a torkába ugrott. Chris? Hunter? Anyja összeráncolt szemöldökkel nézte a mosogatókagylóban álló keverőtálat.

- Ki kopogtat az ajtón szombat reggel fél nyolckor? Becca felugrott, és majdnem futva indult az előszobába. - Lassíts, Becca! - mondta az anyja. - Vársz valakit? Becca nem törődött vele, feltépte az ajtót. Hátrahőkölt. - Michael! Michael farmere és csizmája mocskos volt, rétegekben száradt rá a sár. Egyik-másik sötétebb folt alvadt vérre emlékeztetett. Valami nagy testű állat megharaphatta a jobb alkarját. Karcolások övezték a csuklóját, és borították a kézfejét. Csúnya vágás kezdődött egyik szeme felett, egész a hajvonalig tartott, és egy komoly zúzódás is volt a homlokán. - Mi történt? - suttogta Becca. Michael tekintetéből fáradtság sugárzott,

visszafogott

volt,

de

láthatóan felindult. Becca figyelte, ahogy ide-oda jár a szeme, közte és az anyja között. - Azt hiszem, ezt én kérdezhetném tőled! - Becca! - szólalt meg az anyja. - Ismered ezt a fiút? Becca megakadt a „fiú” szón, de bólintott. - Igen. Ismerem. - Igyekezett megmagyarázni, ki Michael, és hogy miért néz így ki. - Ő... nos... - Gyere be! - Anyja szélesebbre tárta az ajtót. - Menjünk a konyhába! - Nem - válaszolta Michael. - Jó itt is. Én csak... - Te csak bejössz, és leülsz. - Becca anyja tetőtől talpig végigmérte a fiút. - Mikor szerezted ezeket? - Nézze - morogta Michael -, jól vagyok... - Gyere be! - Becca anyja hátralépett, és a konyha felé mutatott. - Nem hagyok elmenni egy kölyköt, aki úgy néz ki, mint te! - Anyja visszazökkent a sürgősségi osztály üzemmódjába, ezt a hangját általában

kábítószerfüggőknek

és

bandaharcokban

megsebesült

utcakölyköknek tartogatta. - Nem vagyok kölyök! - csattant fel Michael. Becca megrezzent. Anyja előrelépett, és Michael vállára tette a kezét. - Gyere! Legalább igyál meg egy kávét, és vegyél be egy aszpirint! Talán végül az segített, hogy megérintette. Michael egy kicsit leeresztett, Becca érezte a tétovázást a levegőben. - Gyere! - ismételte az anyja. - Azt hiszem, úgyis bekapcsolva hagytam a tűzhelyet. Ezzel már sietett is végig a hallon, Michael pedig átlépett a küszöbön. Lehajolt, hogy kifűzze a csizmáját. Az oldalán is volt egy karcolás, erre is vér alvadt. Becca összerezzent, és elgondolkodott, felajánlja-e a segítségét. Michael felpillantott. - Miért van nálad Chris telefonja? - Ideadta nekem. A buliban. - Becca szünetet tartott, elszorult a torka. Nem láttad? Michael kilépett a csizmájából, és kiegyenesedett. Egyujjnyival alacsonyabb lett, és ahogy állt ott zokniban, egy kicsit kevésbé volt félelmetes jelenség. - Nem. - Hangja kicsit lágyabb lett, valamivel kevésbé volt mogorva. Egyikőjüket sem láttam. Becca mereven nézett rá, állta a tekintetét. Ebben a pillanatban ébredt rá, mit takart a sok harag és agresszió. Félelmet. Sebezhetőséget. Anyja Michaelt a verandán kölyöknek nevezte, és Becca most belegondolt, tulajdonképpen nem is olyan sokkal idősebb nála. Michael észrevehette, hogy Becca arckifejezése megenyhül, mert ismét megkeményítette a vonásait, és elfordította a tekintetét. - Ez tiszta hülyeség. - A csizmájáért nyúlt. - Máshol kellene... - Hé! - Becca megragadta a karját. Michael volt az egyetlen, aki

segíthetett. - Gyere, ülj le! Talán kitalálhatunk valamit. - Hogy iszod a kávét? - kiáltott ki a konyhából az anyja. Michael végigpillantott a folyosón, majd vissza Beccára. - Semmivel sem foglak kevésbé lököttnek tartani, ha normális emberi lényként viselkedsz, és megiszol egy csésze kávét - biztosította Becca. Megígérem! Michael felsóhajtott. - Feketén - kiáltotta. Hát persze. A konyhában az anyja a mosogató mellé terelte. - Engedjünk vizet ezekre a harapásokra! - javasolta. - Az ilyen harapott sebek csúnyán elfertőződhetnek. Mi történt, nézeteltérésed támadt egy kutyával? - Olyasmi. - Michael úgy tett, ahogy az asszony mondta, de Becca látta, hogy közben őrá néz. - Anyám nővér - magyarázkodott Becca. - Azt hiszem, szerencséd van, hogy nem ráncigál be a sürgősségi osztályra. - Meglátjuk, hogy néz ki, ha kitisztogattuk - szólalt meg az anyja. Aztán majd beszélünk a többiről. Becca, segítenél nekem hozni pár dolgot a vendégmosdóból? Becca a homlokát ráncolta, de követte anyját a folyosóra. Anyja az elülső fürdőszoba mosdókagylója alatt tartotta az orvosi felszerelést, igaz, csak kötszert és gézdarabokat, semmi olyat, ami miatt neki most segítenie kellett volna. Egymaga is el tudott volna hozni bármit. Anyja a padra mutatott. - Ülj le! Hangja nyers volt. Becca leült. - Anya, mi... - Tudtam, hogy valami van veled, Becca, és azt gondoltam, hogy végül

majd elmondod. - Anyja feltépte a mosdókagyló alatti szekrény ajtaját. Hogy tudná elmagyarázni mindazt, ami történt? Becca nyelt egyet. - Nézd, bonyolult... - Ó, tudom én, hogy bonyolult! - Anyja a kezébe nyomott egy doboz gézt, majd egy tubus sebfertőtlenítőt. - Nem gondoltam volna, hogy eltitkolsz előlem dolgokat! Legalábbis nem az ilyen hord- erejűeket! Becca nyelt egyet. - Anya, én csak... egyelőre én magam is csak próbálom összerakni, és... - Nos, én összeraktam - szakította félbe az anyja. - Ez a fiú sokkal, de sokkal idősebb nálad, Becca! Értesz? Várj csak egy percet! - Anya! - Becca rámeredt az anyjára. - Azt hiszed... azt hiszed, hogy Michaellel járok? Anyja visszabámult rá, nyilvánvalóan nem értett semmit. - Nem jársz vele? Az egész rettenetesen vicces lett volna, ha anyja nem néz ilyen komolyan rá. - Istenem! - kiáltott fel Becca. - Ugratsz? Michael az utolsó ember, akivel valaha... Jaj, istenem! Akkor sem randiznék vele, ha fizetnének érte! Fúj, ez... - Tudod, hogy hallak, ugye? - kérdezte Michael. Becca elpirult. - Barátok vagyunk az öccsével - suttogta Becca. - A sokkal fiatalabb öccsével. Chris Merrickkel. Egy osztályba járunk. - Habozott, nem tudta, pontosan mennyit mondjon el az anyjának. - Chris és a testvérei nem mentek haza tegnap a buliból. Michael megpróbálja kitalálni, hová mehettek. Anyja kivette a többi tartalékát a szekrényből.

- Hol vannak a szüleik? - Meghaltak. - Amikor anyja meglepetten felnézett, Becca bólintott. Michael a gyámjuk, vagy mijük. Anyja küldetéstudata, hogy segítsen Michaelen, ettől ismét fellángolt. Ahogy visszaértek a konyhába, nekiállt kitisztítani Michael sebeit, ráparancsolt, hogy üljön át a konyhaasztalhoz, majd utasította Beccát, hogy adjon neki palacsintát. Michael rápillantott a tányérra, amit Becca elé csúsztatott. - Én tényleg nem... - Egyél! - szólt Becca anyja. - Úgy nézel ki, mint aki egész éjjel fent volt. Becca mondta, hogy a testvéreid nem mentek haza a buliból, igaz ez? Michael Beccára pillantott. A lány vállat vont. - Igen - válaszolta Michael. - Az ikrek maradtak már ki egész éjszakára, de Chris... ő nem... Elcsuklott a hangja. Becca kinyújtotta a kezét, és rátette Michaelére. A fiú elhúzta a kezét, és az asztalra bámult. Összeszorította az állkapcsát. Becca anyja figyelte az egész jelenetet, majd fertőtlenítővel kente le a fiú alkarján húzódó vágásokat. - Nehéz lehet három tizenéves fiúról gondoskodni. Mióta vagytok egyedül? - Öt éve. - Dolgozol? Michael bólintott. - Apámnak volt egy kertészeti cége. - Az jó! Én is imádok kertészkedni! Becca felismerte ezt a hangot. Akkor használta az anyja, ha el akarta terelni valamiről a figyelmet. Anyja megérezhette Michael hangulatát,

mert felpillantott. - Biztos vagyok benne, hogy a testvéreid elő fognak kerülni. A fiúk általában sok karcolást szereznek. Volt pár tizenéves nálunk a sürgősségin tegnap éjjel, de nem történt autóbaleset, és ismeretlen áldozat nem volt köztük. Becca felfigyelt. -

Kit vittek be? - kérdezte, bár volt róla sejtése.

-

Tudod, hogy nem mondhatom meg. De Merrick nevű egy sem volt

köztük. - Anyja a mosogatóhoz lépett, és egy nedves papírkendővel tért vissza. - Kábítószer-túladagolásnak nézett ki. Eléggé megjárták. Visszajött az asztalhoz, és törölgetni kezdte a vágást Michael szeme felett. A fiú megrezzent. -

Egyél! - szólt rá Becca anyja. - Különben megharagszom!

Michael fogta a villát, és levágott egy darabot a palacsintából. -

Szmájli? - kérdezte, miközben beleszúrt az egyikbe a villájával.

-

Anya nagyon beleéli magát a főzésbe - magyarázta Becca.

Michaelnek bizonyára ízlett a palacsinta. Levágott belőle még egy darabot. -

El is felejtettem, milyen.

-

A főzés?

Michael nem nézett fel. -

Hogy anyja van az embernek.

A szavai egy pillanatig ott lebegtek a helyiségben. Máskor mindig olyan idiótán viselkedett, hogy Becca sohasem gondolt bele, milyen lehet Michaelnek. Az érettségi után, ahelyett hogy tovább tanulna, otthon maradt, átvette az apja vállalkozását, és próbálta felnevelni három öccsét. -

Visszamentél az iskolába? - kérdezte Becca anyja. - Megnézni,

hogy ott van-e még a kocsijuk?

-

Ott van. - Beccára pillantott. - Mikor láttad utoljára Christ?

-

Elég késő volt már - válaszolta Becca. - A focipályán volt. - Je-

lentőségteljes pillantást vetett az anyjára. Ha Michael látta is, nem vett róla tudomást. -

Visszamegyek körülnézni.

-

Veled megyek - vágta rá Becca.

Michael felkapta a fejét, gyanakodva hunyorgott. -

Miért?

-

Mert érdekel, hogy mi van velük! - csattant fel Becca.

-

Nem rossz ötlet - mondta Becca anyja. - Bex megmutathatná

neked, hol látta őket utoljára. Valószínűleg megtalálod őket a lelátók alatt, amint éppen a másnaposságukat alusszák ki. -

Valószínű - visszhangozta Becca. - Elmegyek felöltözni.

Érezte magán Michael tekintetét, de nem tudott a szemébe nézni. Emlékezett

azokra

a

villámcsapásokra

a

pályán,

ahogy

az

elektromosság felvillan a levegőben, és szinte a bőrét súrolja. Emlékezett a félelem, az eső és a megperzselt fű szagára. Ha találnak valakit a pályán, az nem másnapos lesz. Hanem halott.

35. FEJEZET

B

ECCA FARMERT, PÓLÓT ÉS HOSSZÚ UJJÚ, KAPUCNIS PULÓVERT

vett

magára a hideg ellen. Aggódott, mi lesz az autóban, figyelembe

véve Michaellel való ismeretségüket. Amint kiértek az útra, rájött, hogy nem kellett volna aggódnia. Michael egyetlen szót sem szólt. Félúton az iskola felé Becca nem bírta tovább. Szívesebben hallgatta volna a fiú kirohanását is, mint a néma csendet. - Honnan tudtad, hol lakom? Michael rápillantott. Az ablakot letekerte, karja az ajtón pihent. A szél a haját borzolta, és egy borotválkozás is ráfért volna. - Nyomot hagytál - válaszolta. Becca a szemét forgatta. - Szándékosan vagy ilyen rejtélyes? - Nem. - Úgy nézett a lányra, mintha az direkt tettetné a hülyét. - Chris elmondta neked, hogy kik vagyunk, nem? - Azt hiszem, a rövidített verziót hallottam. Michael visszafordult az út felé. - Többször is voltál nálunk. Ha egyszer nyomot hagytál, a talaj emlékezni fog rád. Ha csak egyszer lettél volna nálunk, nem tudtam volna megcsinálni. - Akkor, azt hiszem, többé nem panaszkodhatsz arra, hogy bejelentés nélkül bukkanok fel nálatok. - Azt hiszem, nem - ismerte be a fiú. - Elmondod nekem, mi történt veled?

Olyan sokáig hallgatott, hogy Becca azt hitte, nem fog válaszolni. Ám ekkor megszólalt: - Nem is tudom. Valaki üldözőbe vett bennünket. Éreztem az erőt a ház mögötti erdőben. - Mikor? - Nagyjából éjfél előtt. Nem néztem meg az órámat. Meg tudtam futamítani, úgyhogy azt hittem, hogy Tyler volt, vagy valamelyik haverja, de aztán a srácok nem jöttek haza... Vállat vont, és nem folytatta, bár Becca sejtette, hogy nem mond el mindent. Éjfél előtt. Akkor támadta meg őket az Őrző a pályán. De pontosan ekkor történt az is, hogy Hunter valami „vészhelyzet” miatt otthagyta az iskolát. Nem bírta kiverni Chris kérdését a fejéből. Pontosan mennyit tudsz róla? Az iskola elhagyatott volt, de a báli dekoráció részben még mindig a tornaterem üvegajtaján lógott. Vörös és kék matricák, melyek a tegnapi viharnak

köszönhetően

kezdtek

leválni.

A

zászlórúd

körül

cigarettacsikkek éktelenkedtek a földön. - Tudod alkalmazni ezt a nyomkövetést, hogy megtaláld őket? Michael megrázta a fejét. - Már megpróbáltam. Túl sokan voltak itt. A lány követte. Csendben lépdelt mellette. Michael, hűen önmagához, egyetlen szót sem szólt. Úgy tíz méterre a lelátótól megállt, fél térdre ereszkedett, és kezével megérintette a talajt. - Itt láttad utoljára Christ? - Ö... igen. Michael felpillantott. - Mit csináltatok idekint? - Semmit. Csak beszélgettünk.

- Egy szavadat sem hiszem. Becca elpirult, és maga köré fonta a karját. - Pedig így volt. Nem érdekel, hogy hiszel nekem, vagy sem. - Rendben. Akkor pokolian érdekes beszélgetés lehetett. - Michael maga elé mutatott. - Gyere ide! Érintsd meg a földet! Becca lekuporodott, és a fűbe túrt, megérintve a talajt. Eleinte csak hideg és érdes sarat érzett, ami csúszkált az ujjai alatt. Ekkor hirtelen valami tudatosság kúszott fel a karján. Az agya nem értette teljesen, hogy mit érez. Nem szavak voltak, inkább olyan dolgok, melyek szavakká akartak válni. Akár egy idegen nyelv, amit évekkel ezelőtt tanult, és amire már alig emlékszik. Majdnem össze

tudta

állítani,

de

a

jelentések

menekültek

előle,

gondolatgomolyagokból sötétebb rögökké álltak össze. Bármi is volt ez, minél tovább tartotta a talajon az ujjait, annál kevésbé kedvelte az érzést. Visszarántotta a kezét. A lélegzete felgyorsult. Szíve dübögve vert a mellkasában. - Mi volt ez? - Most már érted, hogy miért nem veszem be ezt a halandzsát arról, hogy „csak beszélgettetek”. - Chris megmentett - ismerte be Becca. Gyorsan beszélt, mert a szavak el akarták hagyni az ajkait. - Pár srác... megpróbált... megpróbált... - Értem. - Michael hangja nem remegett meg. - Itt vér is van. - Verekedés volt. Csak srácok az iskolából. Chris... mi megfutamítottuk őket. De valami történt. Villámlás vett bennünket üldözőbe, keresztül a pályán, vagy... nem is tudom. - Megint csak nem találta a megfelelő szavakat. - De amikor elkezdődött, ideadta a telefonját, és azt mondta, kerítsem elő a testvéreit.

- Jézusom, Becca! - Michael összeszorította az állkapcsát, végignézett a pályán, majd vissza Beccára. - Én is a testvére vagyok! Becca elpirult, a bűntudat arcon csapta. - Tudom. Sajnálom! Michael ököllel a földre vágott, és a pálya recsegve megrepedt közöttük, mint egy kő által eltalált szélvédő. Becca hátrahőkölt néhány lépést, de a fiú már a fák fölött nézett a messzeségbe. - Segíthettem volna nekik. Meg tudtam volna... - Megint a talajra csapott. - Hol vannak? - Fel kellett volna hívnom téged tegnap este - mondta a lány. Hallotta Michael hangjában a düh mögött a fájdalmat. - Én csak... Azt mondta, SMS-ezzek az ikreknek, és mivel meg tudták futamítani az Őrzőt a hídnál, én azt gondoltam... - Állj! - Michael tekintete Beccára szegeződött. - Ezt most ismételd el még egyszer! - Múlt hétfőn, amikor az Őrző elpusztította a hidat... - Hosszasan bámult a fiúra. - Nem is mondták el neked! - Nem - mondta Michael rezignált hangon. - De te elmondhatod. Így hát Becca elmesélt mindent, kezdve a reggellel, amikor először talált pentagrammát a házuk ajtaján. Megemlített minden részletet az Őrzőről, amire csak emlékezett, egészen a tegnap éjjeli villámokig, és hogy az esőcseppek dárdaként szúrták az arcát. Utána megint vissza kellett kanyarodnia, és beszélt Michaelnek a buli estéjéről, amikor Chris a vízbe rángatta, Tyler pedig fegyverrel támadt rájuk. Nem hallgatott el, csak akkor, amikor meglátta, hogy a talaj összeforr előtte, és eltűnik a köztük lévő repedés. - Ez minden, amit tudsz? - kérdezte Michael. Hanghordozásából kitűnt, nem tartotta túl nagy segítségnek az elmondottakat. - Aha. Ez minden.

- Volt tegnap este is lövöldözés? Becca visszagondolt a pályán kitört káoszra. - Nem. Nem hiszem... de a mennydörgés elég hangos volt. Michael megint végignézett a pályán. - Tyler azért támadt rátok fegyverrel, mert ez azon kevés biztos módszerek egyike, amivel meg lehet ölni minket. - Megrázta a fejét. - Fel sem tudom fogni, hogy nem mondták el nekem! Becca ezt minden további nélkül elhitte. Vastag, kapucnis pulóvere alatt melege lett. Levette, és a dereka köré kötötte. Örült, hogy ujjatlan póló volt alatta. Michael az égre pillantott. - Átsétálok a pályán. Elindult, és Becca követte. Megálltak azokon a helyeken, ahol a villám eltalálta a földet. Becca azt kívánta, bárcsak képes lenne arra, amire Michael, bárcsak elsuttogná neki is a föld a titkait, és ösvényt mutatna a nyomokból, amit követhetne. Becca megtörölte a homlokát a tenyerével. Őrült hőség támadt ahhoz képest, hogy már szeptember volt. Pedig előző nap csak tizenhat fokot mutatott a hőmérő! Érezte, ahogy a hőség átszivárog a bőrén. Mintha ujja lett volna a napsugaraknak. Felállt a pihe a karján. A szeme elé tartotta az alkarját. - Michael! Te is érzed ezt? - Aha. - Michael lassan körbefordult, mintha azt várta volna, hogy valakit talál a pályán, pedig senki sem volt ott. Összevont szemöldökkel nézett a lányra. - Te is érzed? Tényleg érezte? Megdörzsölte a karját, hogy megszabaduljon az érzéstől, de ez nem segített. - Talán. Nem tudom. Azon a reggelen, a házuknál, amikor a testvérek összezördültek

Hunterrel, megérezte Nick erejét. Olyan volt, mint egy papírsárkány farka, valami kézzelfogható, amit megragadhat. Ez most egyáltalán nem volt olyan konkrét, sem irányt, sem erőt nem érzett benne. - Tudod követni? - kérdezte. Michael előrelépett, feltartott kézzel. - Elmosódott. Gyenge. Lehet, hogy semmi az egész. Mégis

elindult,

és

Becca

követte.

Lapockái

között

izzadság

gyöngyözött, és egyenes vonalban folyt le a háta közepén. Michael az előbb

meg-megállt

a

kiégett

helyeken,

de

most

egyre

csak

továbblépkedett, egyre gyorsabban, ahogy a pálya szélére értek, a patakhoz vezető liget mellé. Itt erősebben lehetett érezni, egyértelmű erőfolyam a napsütésben. Michael nem habozott, belegázolt a bozótba, mintha ösvény vezetne át rajta. Becca semmit sem látott mozdulni, mégis meg mert volna esküdni, hogy a növények szétnyíltak a csizmái előtt, neki pedig indákon, töviseken keresztül kellett botladoznia utána. A hőségtől úgy érezte, mintha esőerdőn verekednék magukat keresztül. Éppen amikor már rácsattant volna, hogy vagy menjen lassabban, vagy előtte is nyissa szét a bozótot, Michael hirtelen megállt. Olyan hirtelen, hogy Becca majdnem belérohant. A lány felemelte a tekintetét a fiú hátának íves vonaláról, hogy megnézze, miért állt meg. -

Gabriel - szólalt

meg Michael. Hangja csodálkozással

és

megkönnyebbüléssel telt meg. Gabriel egy fának dőlve ült. A szeme csukva volt, de a neve hallatára hirtelen kinyitotta. Még mindig a tegnapi bálon viselt sötét szövetnadrág volt rajta, ami mostanra nedves és koszos lett. Ingét valahol elvesztette, de fehér pólója - szintén nedvesen, a mellkasára tapadva - még rajta volt. Víz csepegett a hajából, világos csíkot húzott a koszba az arcán.

Úgy nézett ki, mintha egy halom nedves levélen mászott volna keresztül. Nem mozdult. A levegőben lebegő hőség mintha az ő teste felé húzódott volna. - Jól vagy? - kérdezte Michael. Gabriel megrázta a fejét. - Elvesztettem őket. - Ezzel a földre támaszkodott, és nagy nehezen felállt. Michael odaugrott hozzá, hogy segítsen neki. Gabriel ellökte magától. A mozdulat annyira tele volt dühvel, hogy visszaesett tőle a földre. - Vedd le rólam a kezed! A hangjában forrongó dühtől Beccának hátra kellett lépnie. A hőség a ligetben szinte lángra lobbant, megperzselte a bőrét. - Jó, jó. - Michael a karja alá nyúlt, és álló helyzetbe húzta. - Olyan kemény legény vagy! - Fogd be a pofád! - Gabriel kapálózott, kiszabadult Michael szorításából, és megint meglökte. - Fogd be a mocskos pofád! - Mindkét öklével Michael mellkasára vágott. - Gyűlöllek! Michael hátratántorodott, de karja a teste mellett maradt, a keze ökölbe szorítva. Becca is hátraugrott, el az útból. Alig bírt lélegezni. A hőség a ligetben szinte elviselhetetlen volt. - Rohadtul gyűlöllek! - tört ki megint Gabrielből. - Először anya és apa... most Nick... és Chris... - Hangja elfúlt, és megint megütötte Michaelt. - Megölted azt a lányt. Hagynunk kellett volna, hogy elvigyenek... hagynunk kellett volna, hogy... Jó ég, Becca így, a levegőn keresztül is érezte a szorongást. Elszorult a mellkasa. Michael előrelépett, és az öccse után nyúlt.

- Gabriel... - Ne érj hozzám! - Gabriel megint megütötte. Hangja rekedt volt. Michael elkapta az öklét, és szilárdan tartotta. Gabriel küzdött vele, kiszabadította az öklét, és megint megütötte testvérét, újra és újra. Michael egyre hátrébb szorult a bozótosban. Becca minden ütést hallott, és érezte, hogy Gabriel erőt merít a levegő hőségéből, és beleadja az ütésekbe. - Gyűlöllek! - mondta minden egyes ütésnél, el-elcsukló hangon. Gyűlöllek! Az erőszak láttán elállt Becca lélegzete. Mereven bámult, és körmeit a fába mélyesztette, amibe támaszért kapaszkodott. Ekkor Michael megragadta Gabriel tarkóját, és Becca tudta, hogy most le fogja ütni, vagy földhöz vágja, de valahogy visszavág. A levegőben vibráló düh áramütésként érte a lányt, remegett a bőre alatt, könyörgött neki, hogy engedje ki. Ám Michael csak magához húzta Gabrielt, és szorosan tartotta. Túl közel ahhoz, hogy Gabriel lendületet vehessen egy újabb ütéshez. - Ne haragudj rám! - szólalt meg gyengéden. Hangja majdnem elveszett a levegőben. - Hadd segítsek! Gabriel megdermedt. A légzése szaggatottá vált. Az arcán könnyek csorogtak. Majd megint mocorogni kezdett. - Te rohadék! Michael erősebben szorította. - Sajnálom! - Öccse fejére hajtotta a homlokát. - Sajnálom! - Mindegy! - Gabriel szipogva, a fogát csikorgatva nézett el mellette. Nem érdekel. Téged sem érdekel. - A pokolba, Gabriel! - Michael megrázta. - Én is szerettem őket! - És akkor mi van? Anya és apa harcolt volna... biztonságban lettünk

volna velük... ők... - Én is ezt próbálom elérni! - Michael levegőt vett, és hangja erőlködőnek tűnt. - Érted? Próbálom! Gabriel semmit sem válaszolt. A levegő rezgett a feszültségtől és az érzelmektől. Becca erősen kapaszkodott a fába, mozdulni sem mert, nehogy megbontsa az egyensúlyt. Ekkor Gabriel válla leereszkedett. - Az én hibám volt! - Halkan beszélt, alig hallhatóan. - Az én hibám volt, hogy felbontották az egyezséget. - Csak ürügyet kerestek rá, hogy felbonthassák. - Küldtek egy Őrzőt. Neked nem mondtuk el... - Nem baj. Most elmondhatod. - Elkapta Christ és Nicket, én pedig azt gondoltam... azt gondoltuk, hogy el tudjuk intézni. - Lágyan felnevetett, megtört hang volt, semmi jókedv nem volt benne. - Tévedtünk. Nick oldalán ott volt a levegő, de az Őrző elvette tőle. Aztán Nick megsérült... Elhallgatott, tekintetét a talajra szegezte. A csend mindent elmondott. - Te megmenekültél? - kérdezte Michael. Gabriel bólintott. - Nagy nehezen. Elrejtőztem. - Szégyenkezett. - Hol? Gabriel tekintete felvillant, és most először látta meg benne Becca a Gabrielre jellemző, kihívó szikrát. - Az utolsó helyen, ahol keresett volna. - A vízben - szólalt meg Becca. Gabriel felemelte a fejét, és a lányra nézett, majd lerázta magáról Michael kezét. Egyértelműen megfeledkezett arról, hogy ő is ott van, ha egyáltalán észrevette korábban.

Most beletúrt a nedves hajába, és kisimította a homlokából. - Igen. A vízben. Majdnem egész éjszaka ott voltam. - Egész éjszaka? - kérdezte Michael. Szemöldöke felszökött. Gabriel meghúzta nedves ruháit. - Aha. Egész éjszaka. - Van fogalmad arról, hova vihette őket? - Nincs. Michael felsóhajtott. - Nos, akkor menjünk haza! Az Őrző tegnap este értem is eljött, talán megint megjelenik. Most Gabrielen volt a sor, hogy felszaladjon a szemöldöke, - Egymagad megmenekültél előle? - Lehet, hogy nem te vagy az egyetlen kemény legény errefelé. Gabriel fél másodpercig csak nézett rá, mintha próbálná eldönteni, vajon viccel-e a bátyja, vagy kötözködik. Aztán nem szólt semmit, csak megfordult, és elindult. Ahogy haladtak át a pályán, Becca egyre csak arra gondolt, hogy az Őrző képes volt legyőzni Christ és az ikreket - ezt különösen a hídnál látott bemutató után furcsállotta -, de Michaelt nem. Kemény legény ide, kemény legény oda, itt valami bűzlött.

36. FEJEZET

B

ECCA A FIVÉREK KÖZÖTT HALADT.

Nem maga választotta ezt a

helyzetet, de úgy érezte, hogy szükség van egy választóvonalra

kettejük között. Gabriel még mindig vonzotta a hőt az égből, és olyan volt mellette, mintha a nap sütötte volna az oldalát. Megcsörrent Becca telefonja, kihalászta a zsebéből. Napfény villant a szemébe. Anyja volt az. Kíváncsi volt, minden rendben van-e. Becca sietve írni kezdte a választ. Hunter köves karkötője most, hogy nem szorította le a pulóvere ujja, a csuklójánál lengett. Gabriel lepillantott a kezére. . Kinek SMS-ezel? Hangjában még mindig a ligetben hallott fájdalom és bizonytalanság visszhangzott. Legszívesebben megölelte volna, de Gabriel nem tűnt olyanfajta srácnak, aki jól viselné az ilyesmit. - Az anyámnak - válaszolta. - Kérdezi, minden rendben van-e. - Anyád kedves asszony - mondta Michael. Ő is lepillantott rá. Hirtelen megragadta a lány csuklóját, és megállította a keze mozgását. - Hol kaptad ezeket? A karkötőjét nézte, úgy tartotta fel a lány csuklóját, hogy a kövek csillogjanak a napfényben. - Egy barátomtól - mondta a lány, és visszarántotta a kezét. - Miért? - Ó, egy barátodtól! - nyomta meg a szót Michael. - Úgy érted, sétálgatsz velük a karodon, és fogalmad sincs róla, mik ezek? - Kövek - vetette közbe Gabriel. - Hagyd már békén!

- Ezek nem puszta kövek. - Michael Beccára meredt. - Játszadozol velem? Csapda volt, hogy megtaláld Gabrielt... - Nem! - kiáltotta Becca. - Mi a bajod? - Hogy én milyen bolond vagyok! - mondta Michael. - Ahogy érezted a napfényt, ahogy tudtad, hogy meg fogjuk találni... - Mi a fenéről beszélsz? - Ezekről. - Michael megint megragadta a csuklóját. - Ezekről a kövekről. Tele vannak erővel. Ki vagy te, Becca? Mit... - Nem az enyém! - Készen állt rá, hogy letépje a karjáról. - Nem az enyém! Michael arca egészen közel volt hozzá. - Akkor kié? Becca mély lélegzetet vett. - Hunteré. - Azé a punk kölyöké? - kérdezte Gabriel. - Aki tegnap este összezörrent Chrisszel? - Aha. - Becca pillantása Gabriel és Michael között ingázott. - Azt mondta, az anyjáé volt. Azt mondta, butaságokra valók, mint... mint magabiztosság vagy tiszta gondolkodás. - Most fogta fel, mit mondott Gabriel. - Várj! Összezörrent Chrisszel? - Aha. Meg Nickyvel is. Nem tudom, mi történt, mert elszabadult a pokol, de állítólag nézeteltérésük támadt. - Min veszekedtek? Gabriel felhorkantott, és Beccára nézett. - Találd ki! - Ezek a kövek sokkal többről szólnak, mint a magabiztosságról vagy a tiszta gondolkodásról - mondta Michael. - Vedd le őket! - Ez hülyeség! Sokan hordanak kristályokat! Mi az, valami varázslatot fogsz...

- Csak hallgass, és vedd le őket! Ha neked semmi közöd sincs az egészhez, neki akkor is van. Michael úgy nézett, mintha mindjárt letépné a köveket Becca karjáról, ha nem engedelmeskedik. A lány kész lett volna megmakacsolni magát, és megküzdeni vele, de egyre csak Chris szavait hallotta, az előző estéről, a focipályáról. Ha már a mi kis zsarunkról beszélünk, pontosan mennyit tudsz róla? Hunter őhozzá mindig csak kedves volt. Ha egyáltalán valamit a szemére lehet vetni, hát azt, hogy túlzottan féltette. Talán ez a féltés családi vonás nála, a nagybátyja rendőrtiszt, az apja a különleges ügyosztály munkatársa volt. Hogy Hunter és az Őrző egyszerre bukkant fel a városban, puszta véletlen. Baleset. Nem hiszek a balesetekben. Az apja viharban, sziklaomlásban halt meg. Az is véletlen volt? Baleset? Becca kioldozta a zsinórt a csuklóján, és Michaelnek nyújtotta a kezét. Michael levette róla a karkötőt, és a tenyerében tartotta. Kvarc és ametiszt, arról az éjszakáról, amikor túl sok tequilát ivott. Citrin és gránát, arról a reggelről, amikor Hunter belekötött Chrisbe. Michael mind a négy követ alaposan megvizsgálta, majd a kvarcra mutatott. - Mit mondott neked, mire való ez? Becca igyekezett visszaemlékezni. - Hát, azt hiszem, arra, hogy a többi jobban működjön. - Inkább arra, hogy nyomon kövesse a többi követ! - Feltartotta, és szétzúzta a tenyerében. - Megőrültél? - hebegte Becca. - Még csak nem is... - Téged követett nyomon, Becca. - Por hullott Michael kezéből a fűbe. - Nem adok öt percet, és fogadok, hogy felhív...

Becca telefonja felcsipogott. Michael komoran elmosolyodott. - Látod? A lány mérgesen nézett rá, de a szíve közben majd kiugrott a helyéről. - Biztos csak az anyám válaszolt. De nem az anyja volt. Hanem Hunter. Jól vagy? Bámulta a telefont, és az ajkát harapdálta. Gabriel kiragadta a kezéből, és a képernyőre nézett. - Fenéken kellett volna billentenem azt a kölyköt a feljárótokon. - Semmit sem jelent. Véletlen is lehet. Talán... Megint csipogott a telefon. Kinyújtotta a kezét, hogy visszavegye Gabrieltől, de a fiú hátraugrott: láthatóan visszaírt valamit. - Ez kész hülyeség! - csattant fel Becca. - Add ide! Gabriel abbahagyta, és visszaadta neki a telefont. Hunter még egyszer érdeklődött, de Gabriel már válaszolt. Becca megnézte, mit írt. Segítség! Chris testvérei nem engednek el! Becca rámeredt. - Túl sokáig voltál a vízben? Még csak azt sem tudja, hol vagyok! Mi van, ha felhívja az anyámat, vagy... - Vagy mi van, ha ő az Őrző? - kérdezte Gabriel sötét hangon. - És megölte Christ meg Nicket? A szavai mintha gyomorszájon vágták volna Beccát. - Gabriel! Hunter nem gyilkos! - Azt hiszem, hamarosan úgyis meglátjuk.

Beccának nem tetszett a csillogás a fiú szemében - túlontúl Chrisre emlékeztette. Arra a pillanatra, amikor elmondta, milyen egyszerű megölni valakit, és balesetnek feltüntetni az egészet. Megint felállt a szőr a karján. - Haza akarok menni - mondta. - Miért? - kérdezte Michael. - Már megmondtuk neki, hogy nem engedünk el. Most Michael szemének csillogása nem tetszett. Becca hátralépett. Gabriel viszont a karjára tette a kezét. - Csak tíz percet várj! Kérlek! Tíz perc. Tíz perc, hogy bebizonyítsa, tévedtek, és utána valódi nyomokat követhessenek, és kitalálják, hol van Chris és Nick. Tíz perc, hogy eltöprengjen rajta, miért követné Hunter, miért beszéli tele a fejét színekről, kövekről és krav magáról, ha valójában csak azért van itt, hogy megölje Christ és a testvéreit. Tíz perc, hogy kiderítse, mi volt baleset, és mi volt szándékos. Nem telt tíz percbe. Hunter öt perc múlva megjelent.

Keresztülsietett a sportpályákon, Casper mellette ügetett a fűben. Hunter párducként mozgott, csupa laza ízület és nemtörődöm agresszió, becsomagolva egy farmerbe és egy hosszú ujjú pólóba. Becca tíz méterről is ki tudta venni, hogy felméri a helyzetet, nyugtázza Becca nyugodt testtartását, és a feszült testvéreket az oldalán. Hunter megállt, mielőtt túl közel került volna, és hunyorított. - Úgy néz ki, semmi bajod - szólalt meg. - Voltam már jobban is. - Ha ez a srác az Őrző - jegyezte meg Gabriel halkan, lágyan, inkább

Michael füleinek, mint Beccának szánva -, akkor átkozottul jól titkolja. Becca érezte, hogy a testvérek erőt gyűjtenek. A talaj remegett a lába alatt. A nap sugarai perzselték a bőrét. Lélegeznie kellett, mielőtt megfulladt volna. Ám hiába állt ott Hunter, bebizonyítva ezzel Michael állításait, mégsem hitte el, hogy ő az Őrző. Otthagyta hát a testvéreket, és elindult felé, keresztül a füvön. Hunter feltartotta a kezét, amikor félúton járt. - Velük vagy? Becca nem állt meg, nem ijesztette meg Hunter. - Nem vagyok én senkivel. És nem hiszem, hogy nekem kellene itt kérdésekre válaszolnom. A fiú sápadt volt. Kicsit verejtékezett, de meg sem rezzent. A testvérekre pillantott, majd vissza Beccára. - Becca, ha nem velük vagy, el kell innen tűnnöd! - Miért, hogy megölhesd őket? - Becca! Menj! - Követted a nyomomat? - kérte számon. - Az a rengeteg mese az önbizalomról meg a bátorságról meg a józanságról. Csupa etetés, mi? Te is föld vagy, mint Michael? - Nem. - A lány mögé pillantott, a teste megfeszült. Casper morgott. Becca, menj! Becca nem nézett hátra. Tudta, ki van mögötte. - Követtél, Hunter? A fiú megrezzent. - Igen. - Miért? - Mert azt gondoltam, közéjük tartozol. - Hadarva beszélt. - Becca, menned kell!

A lány érezte az erőt a talajban, és a perzselő napot a bőrén. Michael megszólalt mögötte: - Miért kell elmennie? - Nem lehet, hogy ő az - szólalt meg Gabriel. - Nem érzem. Becca lába a földbe gyökerezett, ott ragadt a sportpályán, százszor hatalmasabb erő tartotta, mint azon az éjjelen, amikor el akart menekülni Chrisék házából. Elakadt a lélegzete. - Érzem - mondta Michael. - Ő volt tegnap este a házunknál. - Szerencséd volt - mondta Hunter. Hangja élesebben csengett, mint amit Becca valaha hallott tőle. - Nem fog még egyszer megtörténni. Casper vicsorgott mellette, de láthatóan ő sem tudott mozdulni. - Szerencsém? - visszhangozta Michael. Az ő lába egyáltalán nem bénult meg. A lány mellé lépett, és lefelé nézett Hunterre, csupán egy karnyújtásnyira tőle. - Te milyen szerencsésnek érzed most magad, kölyök? - Elég szerencsésnek - válaszolta Hunter. És ekkor fegyvert rántott.

37. FEJEZET

-B

ASSZUS!

-

SUTTOGTA

BECCA. Hunter egyenesen Michael arcába

tartotta a fegyvert.

Michael olyan csendben volt mellette, hogy Becca abban sem volt biztos, lélegzik. Még abban sem, hogy ő maga lélegzik. - Semmi varázserő - mondta Hunter. - Gyorsabban meg tudom húzni a ravaszt, mint hogy ti az elemeket hívnátok. - Fogadni akarsz? - kérdezte Gabriel. Becca öngyújtó kattanását hallotta. Hunter meglendítette a fegyvert. - Próbáld meg! - Gabriel! - dörrent rá a bátyja. - Mégis te vagy az! - Becca hangja remegett. A pisztoly túl közel volt az arcához. - Te vagy az Őrző! - Nem - mondta Hunter. Nem vette le a szemét a célpontjáról. - Az apám volt az. Az apja az volt? Hiszen csak hónapokkal ezelőtt halt meg! - Hunter! - suttogta Becca. - Gondolj csak bele! Csak... - Belegondolni? Semmi mást sem csináltam! - A keze szilárdan tartotta a fegyvert, az meg sem rezzent. Mégis volt valami a szavaiban, talán egy kis remegés a hangjában. A fiú még mindig Michael- re szegezte a szemét. - Elolvastam az apám jegyzeteit. Nem azért jött ide, hogy megöljön benneteket. Pedig azt kellett volna tennie. Nektek aztán nem okozott problémát megölni őt!

Becca most levette a szemét a fiú ravaszon tartott ujjáról. - Kérlek, Hunter! Tedd le a fegyvert! Hunter meg sem mozdult. Még csak nem is pislogott. - Fogalmam sincs, miről beszélsz - mondta Michael óvatosan. - Embereket öltetek - vetette oda Hunter. - Egy lányt, ugye? És Seth Ramsey szüleit. Michael habozott - majd bólintott. Becca nyelt egyet. Hunter lélegzetet vett, ezúttal tisztán hallható volt a hangja remegése. - Tudtátok, hogy az apám a nyomotokban van. Michael megrázta a fejét. - Nem. Nem tudtam. Nem tudom, ki az... - Tudtad! - reccsent rá Hunter. - Tudnod kellett! Casper felvakkantott. Becca megrezzent. - Nyugi! - susogta Michael. - Esküszöm neked... - Kuss! - kiáltotta Hunter. - Megúsztatok három gyilkosságot! De nem úsztok meg ötöt. - Nem tudtam - mondta Michael. - Esküszöm neked, nem tudtam. - Az apja sziklaomlásban halt meg. - A szavak szinte kihullottak Becca szájából. - Az apja és a nagybátyja. Hunter is a kocsiban volt... - Becca! - A lány ugrott egyet ijedtében Hunter hangjától. - Halott szülőkről szeretnél beszélgetni? - kérdezte Gabriel. - Állj be a sorba! - Fogd be a szád! - dörrent rá Hunter. - Te fogd be! Sziklaomlás? Valami rohadt erő, ami az apádban rejlett, csak nem tudta... Hunter Gabriel homlokához szorította a pisztolyt. - Fogd. Be. A. Szád.

Gabriel engedelmeskedett. - Figyelj ide! - mondta Michael halk, gyors, majdnem remegő hangon. Nem akartam, hogy meghaljon az a lány. A kőfejtőnél voltunk, és a sziklák megindultak. Tudtam, hogy megtörténik. Megállítottam, mielőtt bárki más megsérült volna. De dühös voltam. A bátyja üldözött bennünket a barátaival, úgyhogy haboztam, csupán egy pillanatra. Csak le akartam lassítani őket. - Kapkodó, érzelemmel teli lélegzetet vett. Nem akartam, hogy bántódása essen. Sohasem akartam bántani. Mindennap bánom. Hunter nem mozdult. - Seth Ramsey szülei üldözőbe vettek - folytatta Michael. Mindannyiunkat. Elmentünk Sethék házához, és rendezni akartuk az ügyet. De ők harcolni akartak. A szüleim nem álltak készen. A testvéreim és én nem tudtuk, mit csinálunk. Annyira fiatalok voltunk! Csak azt akartuk, hogy hagyják abba a verekedést. Tűz ütött ki. És csak... Olyan gyorsan történt minden! - Elfúlt a hangja. - Nem mindenki jutott ki. Becca nem hallotta a történetnek ezt a részét Christől. Gabriel dühös volt Michaelre a ligetben. Eltöprengett, vajon mennyiben irányulhatott ez a düh saját magára, hogy meggyújtotta a tüzet, amiben meghaltak a szülei. - Kímélj meg ettől! - mondta Gabriel, keményen bámulva Huntert. Nem fogja meghúzni a ravaszt. Hunter állkapcsán megremegett egy izom. - Nem tudtam apádról - mondta Michael. - Esküszöm. - Hunter! - suttogta Becca. Óvakodott attól, hogy megijessze. - Néha tényleg történnek balesetek. Egy szemrebbenésnyi ideig tétovázást érzett a levegőben. Azt hitte, hogy Hunter le fogja ereszteni a fegyvert. Ekkor azonban megperdült, és Michaelre irányította a csövét.

- Nem hiszek a balesetekben! - Miért? - kérdezte Becca. - Mert különben a te hibád lenne? Hunter meghökkent - de azután összeszedte magát. - Nem te tehetsz arról, hogy az apád visszajött érted - mondta Becca. Nem te. Egyszerűen csak... rossz időzítés volt, vagy a végzet... vagy... - Hagyd abba! - Hunter hosszú, remegő lélegzetet vett. - Becca! - Nem a te hibád volt - állapította meg Becca. - Tudom, milyen érzés magadat hibáztatni... - Nem tudod! - mondta Hunter, s a hangja megint majdnem elfúlt. Nem így. Nem tudod. - Én igen - mondta Gabriel. - Én is - tette hozzá Michael. Hunter nem mozdult, de Becca most már érezte a bizonytalanságát. A lélegzete remegett. - Nem akarod megtenni - mondta Becca. - Hunter, te nem vagy gyilkos! - De ő az! - nyögte Hunter, és a tekintete megkeményedett. A fegyver csöve megérintette Michael homlokát. - De te nem vagy az! - hangsúlyozta Becca. A hangja feljebb csúszott. - Ez egy nagy lószar! - mondta Gabriel. - A pokolba, Gabriel! - ripakodott rá rekedten Michael. - Pedig az - mondta Gabriel. - Nem ölted meg azt a lányt. Nem te indítottad el a sziklaomlást. Még csak azt sem tudod, hogy képes lettél volna-e megmenteni. Nem vagy szuperhős. Tizenhét éves voltál, és valószínűleg emlékérmet érdemeltél volna, amiért legalább azokat megmentetted, akik kijutottak a kőfejtőből. Seth és Tyler, meg a többi kölyök, vízbe akart fojtani Chrisszel együtt. Anyának és apának igaza volt, hogy a szüleik ellen fordultak. Meg akartak ölni bennünket aznap éjjel, és kicsúszott a dolog az ellenőrzésünk alól. Mi mindannyian...

elvesztettük a kontrollt. Hunter nem mozdult, de figyelt. Becca érezte. Gabriel tett egy lépést felé. - De ez... - Szünetet tartott, és undorodó arckifejezéssel Hunterre nézett. - Ez az egész egy nagy lószar! Michael az idegeimre megy, de ő van a legközelebb ahhoz, amit szülőnek nevezhetnék. Nem akarta, hogy bosszút álljunk Sethen és Tyleren aznap éjjel, amikor összeverték Christ. Elutasítja az erőink használatát, hisztizik a házi feladat miatt, és közben ő maga elfelejt aludni. A nap huszonnégy órájában dolgozik, a hét minden napján. Alig van ideje vacsorát csinálni, nem hogy csapdát állítson. Önvédelem, igen, azt elhinném. De hogy hidegvérű gyilkos lenne? Kizárt. Tett még egy lépést, szinte összeért az orruk Hunterrel. - Mi lesz, meghúzod a ravaszt? Na, az aztán teljes egészében a te lelkeden száradna. Hunter nyelt egyet. - Add ide a pisztolyt! - szólalt meg lágyan Michael, és kinyújtotta a kezét. Feszültség remegett a napsugarakban. Becca hallgatta Hunter remegő légzését. - Minden rendben van - mondta Michael. - Nem akarod ezt tenni. Centiről centire, Hunter lassan leeresztette a fegyvert Michael tenyerébe, és végül elengedte. Michael nem mozdult. - Jól vagy? Hunter bólintott. - Akkor jó. - Michael megragadta a markolatot. Majd felemelte, kibiztosította a pisztolyt, és Hunter homlokához szorította.

- És most, hol a rossebben vannak a testvéreim?

Ajtó csapódott, Chris pedig ugrott egyet rémületében. Elaludt. Ostobaság volt tőle. Nick keze a kezére fonódott, életmentő öv a sötétségben. - Mi volt az? Chris megrázta a fejét, aztán rájött, a testvére úgysem láthatja. - Nem tudom. Kiengedte az érzékeit, de az összes nedvesség a helyiségben a bőrükön lévő izzadság volt, ami fájdalmat és szorongást sugárzott. - Étel - mondta Nick. - Érzem az illatát. - Megbízunk benne? - Lehet, hogy víz is van. Nem volt. Chris érezte volna. Persze nem akarta elfojtani a Nick hangjában csírázó reményt. - Megnézem. A padlón, az ajtó közelében, papírzacskó hevert. A mobiltelefon fényénél felsejlett rajta a McDonald’s-logó. - Gyorsétteremből van - mondta Chris. – Milk shake-et is hozott. Nevetséges! - Én tudnék enni - mondta Nick. Chris odavitte hozzá a zacskót. - Megpróbálok ébren maradni - mondta Chris. - Lemaradtam egy lehetőségről. - Még csak azt sem tudjuk, ő volt-e egyáltalán. Különben is, mennyi idejébe kerülhetett behajítani egy zacskót az ajtón? - Akkor is. Egy percig csendben ettek. Az étel még mindig forró volt, vagyis nem lehettek a semmi közepén.

A helyiség hangszigetelt volt, messze bárkitől, aki meghallhatta volna őket. Chris elég sok időt eltöltött azzal, hogy a falon dörömbölt és kiabált, míg Nick meg nem kérte rá, hagyja abba a levegőpocsékolást. - Mit gondolsz, miért hozott ennivalót? - kérdezte Nick egy kis idő múlva. - Nem tudom - válaszolta Chris. Elmélázott a sötétségben, azon töprengett, vajon Becca kijutott-e épségben a sportpályáról. A vízről álmodott, arról, ahogy nyomot hagyott a lány arcán a viharban. - Szerinted Gabriel és Michael keres bennünket? - Valószínűleg. - Chris nem említette a másik lehetőséget. Persze azt sem vallotta be, hogy igazából azt remélte, a testvéreik egyáltalán nem keresik őket. Hogy óvakodnak idejönni. Hogy inkább elmenekülnek. Most ugyanis megértette, amit a pályán érzett. Ha a testvéreik keresik őket, ugyanebbe a helyzetbe kerülnek. Csapdába esnek. Vagy meghalnak.

38. FEJEZET

B

ECCÁNAK NEHEZÉRE ESETT ELDÖNTENI,

kinek az oldalára álljon.

Hunter ugyan feltartotta a kezét, de a szemében forrt a düh.

Michael Hunter homlokához nyomta az acélcsövet, kényszerítve, hogy egy kicsit dőljön hátra. - Hol vannak? Hunter dühödten bámulta, de semmit sem mondott. Casper a gazdája mellett vicsorgott, nyilvánvalóan még mindig a fű rabja volt. Michael megragadta Hunter ingét, és megrázta. - Hol vannak? - Hagyd abba! - kiáltott fel Becca. - Michael... - Ő tudja - morogta Michael. - Nem tudom - felelte komor hangon Hunter. - Gőzöm sincs róla. - Hé, öreg! - mondta Gabriel. - Ereszd el! Michael nem mozdult. - Miért? - Nem ő az Őrző. Nem elég erős hozzá. Ott voltam a hídon. Tegnap pedig ott voltam a focipályán. Az a fickó... nem tinédzser. És nem hunyászkodna meg egy fegyver előtt. - De akkor is tud valamit. - Michael megigazította a fegyvert a kezében. Ekkor Hunter megmozdult. Becca még csak követni sem tudta. Itt egy kar, ott egy ököl. Michael hirtelen fegyvertelenül hevert a földön. A pisztoly megint Hunter kezébe került, és Michaelre szegeződött. De

Hunter lába egy helyben maradt. - Akarsz tovább játszadozni? Michael tátott szájjal bámult rá. Inkább tűnt meglepettnek, mint sérültnek. Gabriel Huntert figyelte. - Haver, ezt látni szeretném még egyszer. Hunter nem eresztette le a fegyvert. - Valami azt súgja, lesz még rá lehetőséged. Valahogy visszanyerte az uralmat az érzelmei felett, és most teljesen az ellenőrzése alatt tartotta a helyzetet. Könnyed magabiztossága imponált Beccának, emlékeztette arra, amikor még Hunter a barátja volt. Vagy legalábbis úgy tett. - Minden hazugság volt? - kérdezte. - Az elejétől fogva? A fiú nem pillantott rá, a hangja gyengéd volt, amikor megszólalt. - Sohasem hazudtam neked, Becca! Még a legelején sem, amikor még azt hittem... - Enyhén megrázta a fejét. - Sohasem hazudtam. - És most mi a helyzet? - kérdezősködött tovább Becca. - Tudod, hogy hol vannak? - Fogalmam sincs róla. - Hazudik! - csattant fel Michael. - Kell lennie egy másik Őrzőnek - mondta Becca. Emlékezett Tyler fenyegetőzésére az első találkozásukkor. - Amikor az apád nem érkezett meg, Tyler és Seth másik Őrzőt hívott. Felismernéd? Tudnál nekünk segíteni... - Miért segítenék én nekik?- nyomta meg az utolsó szót Hunter, fegyverét még mindig egyenesen Michaelre szegezve. - Szerinted biztonságban vagy? - kérdezte Gabriel. - Nem vagy igazi Őrző. Mi van, ha legközelebb a te nyomodba szegődik? Hiszen tudod, hogy addig marad a városban, amíg minden elementált meg nem talál,

és ki nem deríti, ki jelent fenyegetést. Vagány kölyök fegyverrel? Felkerülhet a listájára! - Aha - támasztotta alá Becca. - Mi lesz, ha valaki a te ajtódra is fest egy pentagrammát? A szavaik eltévedt golyókként találták el Huntert. Elvonták a figyelmét Michaelről. - Mi van a nagyszüleiddel? - erősködött Becca. - Mi van az anyukáddal? Hunter most őrá irányította a tekintetét. - Fenyegetsz? A szíve majdnem kiugrott a helyéről. - Aha. Fenyegetlek. Milyen érzés? A fiú megrázta a fejét. - Én sohasem fenyegettelek téged, Becca. Sohasem akartam ártani neked. Becca ezt egy pillanatra sem hitte el. Hunter bármikor mindent elmondhatott volna neki, megbízhatott volna benne. Ehelyett az első randijükön nyomkövető köveket kötött a csuklójára. Valószínűleg követte őt Chrisék házához is. Bizonyára tudta, mi történt a hídon. Az a rengeteg düh Chris miatt, egyáltalán nem érdekelte Becca biztonsága! - Persze! - tört ki Beccából. - Mert te olyan jó fiú vagy! Mit terveztél legközelebb? Lelőni Gabrielt? Vagy engem? - Becca! - Hunter megsebzetten nézett rá. - Nem érted... - Értem, hogy ez egy fegyver. Nem te mondtad, amikor a kanapénkon üldögéltél, hogy az hord magánál fegyvert, aki embert akar ölni? Nem te figyelmeztettél, hogy óvakodjak Christől, mert csupán bajt kever? Pedig Chris tényleg jó gyerek! - A hangja majdnem elcsuklott, de az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie. - Chris segített tegnap este. Megmentett a parton is. Most pedig valaki elrabolta, vagy megölte, vagy... - Most

tényleg elcsuklott a hangja, és ziháló lélegzetet vett. - Tudom, hogy hiányzik az apád, Hunter. De nekik is hiányzik az övék. A te apádat semmi sem fogja visszahozni. De te most segíthetnél. Te most... - Nekik nem fogok segíteni! - És nekem segítenél? - Nem átallott könyörögni. Még csak nem is kellett tettetnie a kérlelő hangot. Közelebb húzódott, most egészen a fiú mellett állt. - Hunter! Nekem segítenél? Ezzel sikerült felkeltenie a figyelmét. - Becca, ha már elkapta őket, semmi... - De te erős vagy! Ők is erősek! Segíthetnél. - Becca, nem tudok! A lány kinyújtotta a kezét, és rátette a fiú karjára, gyengéden, hogy meg ne riassza. - Túl sok volt már az erőszak, Hunter. A Merrick fivéreket azóta kínozzák, hogy ideköltöztek. Nem kellene meghalniuk, csak mert egy rakás garázda suhanc fél tőlük! Hunter semmit sem válaszolt. - Láttad, mit tett Tyler és Seth Chrisszel - folytatta a lány. - Láttad, hogyan vették üldözőbe Merrickéket a bulin. Nem ők a jó fiúk! Hunter megrázta a fejét. - Becca, én nem... - Tudtad, hogy Seth és Drew megpróbált megerőszakolni engem tegnap este, ennek a pályának a közepén? Hunter felkapta a fejét. - Igen. Megpróbálták. - Hűha, a hangja még csak meg sem remegett! Erős volt. - Az a bocsánatkérés csak átverés volt. Megragadtak, a pálya közepére vonszoltak, le akarták tépni a ruhámat, és... Elhallgatott. Huntert láthatóan megrendítette a dolog. - Megpróbálták - mondta Becca halkabban. - És Chris mentett meg,

miközben te elmentél megölni Michaelt. Ez volt az egyetlen ok, amiért idejött, és az egyetlen ok, hogy az Őrző a közelébe jutott, miközben egyedül

volt.

Úgyhogy

ne

mondd

nekem,

hogy

nem

akarsz

belekeveredni! - Becca! - suttogta Hunter. - Sajnálom! Nekem... - Ne kérj bocsánatot! - A legszívesebben behúzott volna egyet neki, de a fiú kezében még mindig ott volt a fegyver. - A sajnálkozás semmit sem ér, Hunter. Tegyél valamit! Segíts nekem! Hunter

most

Arckifejezésében

már

nem

szánalom

Michaelt és

nézte,

megbánás

hanem vegyült

Beccát. haraggal,

szomorúsággal, a kipirult arc és felgyorsult légzés mögött alig visszafogható düh remegett. Becca visszameredt rá. - Legalább tedd le a fegyvert! Hunter Michaelre pillantott. - Nem, ameddig nem engedi el a lábamat! - Először a fegyvert - mondta Michael. - Nem dőlök be még egyszer! - mondta Hunter. - Akkor add ide nekem! - szólt Becca. Hunter szemöldöke felemelkedett. Majd sóhajtva elfordította a fegyvert, és leengedte a csövét. Becca nyelt egyet, és kinyújtotta a kezét, de Hunter csak egy halvány mosolyt villantott rá. Felhúzta a pólója alját, és a pisztolyt becsúsztatta a derekán lógó tokba. Most, hogy nem fogtak rá fegyvert, Michael lassan feltápászkodott. Caspert figyelte, a kutya még mindig morgott rá. - Akkor segíteni fogsz? - kérdezte Michael. - Beccának fogok segíteni - válaszolta Hunter. Szünetet tartott, és

végignézett a pályán. - Bár nem tudom pontosan, mit tehetek. Nem láttam másik Őrzőt a városban. Feltételezem, hogy megkíséreltétek követni a... - Aha - vetette oda Michael. - Talán elterelhetnénk a figyelmét? - állt elő Gabriel az ötlettel. Mind ránéztek. - Tudjátok! - folytatta. - Felrobbanthatnánk valamit, vihart kelthetnénk... - Hirtelen elhallgatott, mintha most jutott volna eszébe, hogy a testvérei nincsenek vele. - Vagy földrengést, vagy bármit, amivel előcsalhatnánk az Őrzőt. - Ha bemegyünk a városba - mondta Michael -, ott egy földrengéssel mindenképp magunkra vonnánk a figyelmét... - Vagy - szakította félbe Becca - talán kipróbálhatnánk valami egészen szokványos dolgot is. Most mindannyian őrá néztek. Casperre mutatott. - Ő rendőrkutya, nem? Tud szagot követni? - Persze. - Hunter a homlokát ráncolta. - De kellene valami az Őrzőtől, hogy követhessük. - Talán arra nincs is szükség. - Becca kihalászta a másik mobil telefont a zsebéből, és kinyújtotta maga elé. - Nem elég Christől valami?

Becca Hunter mellett lépdelt. Casper farkának billegését követték, ahogy a kutya a bozótban ügetett előttük. - Erre már jártunk - állapította meg Becca, csak hogy megtörje a csendet. - Itt mintha egy hadsereg vonult volna keresztül - válaszolta Hunter. Beccának fogalma sem volt, miből tudta ezt megállapítani: ő ugyanis csak ágakat és bozótot látott. - Lehet, hogy Casper másik nyomot is

talál. A lány nem értette, Hunter hogyan viselkedhet ilyen nyugodtan, mintha naponta

foglalkozott

volna

fegyverekkel,

erőszakkal

és

eltűnt

elementálokkal. Persze lehet, hogy tényleg naponta foglalkozott ilyesmivel. - Akkor hát elmondod nekem? - kérdezte. - Mit? Szándékosan viselkedett ilyen dühítően? - Azt mondtad, nem föld vagy. Akkor melyik? Hunter felnevetett, majd oldalról rásandított. - Ugyan már, Becca! - Ugyan már mi? - mordult rá Becca. - Csak... Hagyjuk abba a játszadozást. Ne hazudozzunk tovább! Egyszerűen csak mondd el! Hunter megállt, felé fordult, és lenézett rá. - Te tényleg komolyan gondolod? - Aha. - De... - Most össze is ráncolta a szemöldökét. - Ahogy zaklatnak téged a suliban. Kutyákkal dolgozol. Úgy értem... anyukád nővér, az isten szerelmére! Azután azt mondtad, hogy Drew megpróbált... a pályán, tegnap este... - Beletúrt a hajába. - Sohasem gondoltam végig, milyen lehet egy lánynak, de... Jó ég, Becca annyira szeretett volna behúzni neki egyet! - Mi a rohadt francról beszélsz? - Hunter egy Ötödik - mondta Michael, Becca mellé lépve. - Aha. - Hunter Michaelre pillantott, majd a lányra. - Akárcsak te. Becca megrázta a fejét, és azt kívánta, bárcsak ne hoznák mindig kapcsolatba Merrickékkel. - Én nem vagyok közülük való. Tyler csak azt hitte, mert aznap éjjel megmentettem Christ.

- Az vagy, Becca - mondta Hunter. - Semmi kétség. Meg tudom állapítani... - Hunter, nem vagyok az! - Az vagy. Becca Michaelre és Gabrielre pillantott, remélve, hogy majd ők is olyan csodálkozva bámulnak, mint ő, de nem tűntek meglepettnek. Láthatóan lenyűgözte őket ez az egész. De

hiszen

ez

nevetséges!

Csak

az

idejüket

pocsékolják.

Visszapillantott Hunterre. - Rendben. Bizonyítsd be! - Az emberek gyakran zaklatnak, ugye? Túl gyakran. - A mellkasára ütött. - Ez azért van, mert a mi elemünk a szellemről szól. Ez vonzza az embereket... Becca gunyoros hangot hallatott, és elfordult. - Én nem vonzom az embereket, Hunter! - Hé! - A fiú hangja most élesebb lett. - Csak mert nem kedvesek hozzád, az még nem jelenti azt, hogy nem vonzod őket! Becca megdermedt, és a válla fölött Hunterre nézett. Eszébe jutott, hogyan zaklatták Huntert - egészen addig, hogy apjának meg kellett tanítania neki, hogyan védje meg magát fizikailag. - Sokakat zaklatnak - mondta Becca. - Mindennap. De ez nem jelenti azt, hogy szuperhősök lennének. Hunter odalépett hozzá. - Nem szuperhősök - helyesbített gyengéden. - Lehet... lehet, hogy csak erősebb a kötődésük ehhez az elemhez. - Érezted az erőt a napsütésben - szólalt meg Michael. Gabriel is bólogatott: - Aznap este, Chris szobájában, a tűz érted nyúlt... - De ez nem jelent semmit! - makacskodott Becca. - Nick

meglibbentette a lángot! Meggyőződése mégis megingott. Egyre csak arra gondolt, milyen kapcsolatot érzett Nick erejével azon a reggelen, a feljárójukon. - Azonnal tudtam - mondta Hunter. - Aznap este, a bulin, ahogy segíteni akartál annak a bokorban rókázó hülye libának, vagy ahogy figyelmeztetni akartad Christ Tylerrel kapcsolatban, vagy... - Talán csak kedves vagyok! - kiáltotta Becca. Hunter ijedten nézte. - Nem lehetsz mind a kettő? Becca megingott. Ez túl sok volt. Most nem vitatkozhatott velük. Christ és Nicket kellene keresniük, nem pedig valami teljes képtelenségen veszekedniük! - Megmentetted Christ - mondta Michael. - Megküzdöttél Tylerrel és Sethszel miatta. - De... - Becca habozott, nem tudta, elhiggyen-e bármit Hunter elméletéből. - Soha semmi különös nem történt, amikor a pubertásba léptem. Sohasem gyújtottam tüzet, vagy okoztam földrengést, vagy... - És mi a helyzet az emberséges dolgokkal? - kérdezte Hunter. Gondolj vissza a felső tagozatra! Végeztél önkéntes munkát anyukád kórházában, vagy öregek otthonában, ilyesmi? - Annyira nem vagyok kedves személyiség - grimaszolt Becca. Ám ekkor elhallgatott, és arra gondolt, hogyan rótta az erdőket, sebesült állatkákat keresve, hogy segíthessen rajtuk. - Gondoltál valamire - mondta Hunter. - Semmiség. Sebesült állatokat hordtam haza. Megőrjítettem vele az anyámat. Volt egy ilyen korszakom. - Aha! - Hunter közelebb lépett, és halkabban folytatta, csak a lányhoz intézve a szavait: - Emlékszel, amikor megcsókoltál a táncparketten? Becca elpirult, majd bólintott.

- Emlékszel - folytatta Hunter halkan -, hogyan érezted az erőt a teremben? A kapcsolatot a tömeggel? Emlékezett. A tűzre az ajkain, a verejtékre a testén - mindenre emlékezett. Felbámult a fiúra. Ő megláthatott valami belenyugvásfélét a szemében. - Hiszel nekem. Lehet, hogy nem akarod beismerni, de hiszel nekem. - De a szüleim nem olyanok, mint ti - dadogta Becca. - Nem... - Anyád nővér - mondta Michael. - Apád mit csinál? Becca beleharapott az ajkába. Eszébe jutott Chris megjegyzése arról, hogy az Ötödikek a genetikai lottó nyertesei. - A vad világgal foglalkozik... Casper valahol elöl, a ligetben felvakkantott. - Gyertek! - mondta Hunter. Futásnak eredt. A többiek követték. A kutya megállt a liget szélén, közvetlenül a patak mellett húzódó széles fűsáv előtt. Megperzselt ágak hevertek a földön, a füvön pedig kiégett foltok éktelenkedtek. - Villám - mondta Gabriel komor hangon. Felnézett a felhőtlen égre, majd vissza a földre. - Sok. - Chris a víz felé szaladt - mondta Michael. Casper megint ugatott, és körbe-körbe szaladgált. - Nem jutott el a vízig - mondta Hunter. - Gyertek! Szerintem Casper új nyomot talált, azt követi. A kutya az úthoz vezette őket, az elpusztított híd túloldalán. A közterület-fenntartók beton akadályokat és LEZÁRT ÚT feliratú táblákat helyeztek ki. Az út szélén valamilyen útépítő felszerelés hevert. - Itt láttuk az Őrzőt múlt kedden - mondta Becca. Kezdett kicsit kifulladni a Casper után való rohanástól, míg a fiúknak ez egyáltalán nem esett nehezére. - Mekkora utat tettünk meg? Öt kilométert?

Gabriel hitetlenkedve nézett rá. - Inkább úgy másfelet! Akkor hát Beccának kicsit több edzésre lenne szüksége. - Azon az éjjelen, amikor a híd leszakadt - kérdezte Hunter -, akkor láttátok először? Gyalog volt? - Igen - válaszolta Gabriel. - Kocsija nem volt? Gabriel megrázta a fejét. - Megfutamítottuk, és az erdő felé szaladt. - Keletre mutatott, az út túloldalán húzódó fák felé. - Hihetetlen erőt vontunk ki a viharból. Akkor azt hittem, az adrenalin tette, de tegnap este közel sem voltam képes ennyire. - Ne vedd rossz néven - mosolygott Hunter komoran -, de Becca tegnap nem volt veled. A lány lélegzete elállt, és tiltakozni akart volna. Ám ő is emlékezett, hogy aznap este megérezte az erőt. A vihar erejét, az eső és a szél csókját a bőrén, ahogy bosszúra hívták. - Basszus! - suttogta. Hunter bólintott, és az erdő felé pillantott. - Mi van azon az erdőn túl? Lakókörzet? - Nem - mondta Michael. - Kereskedelmi negyed. Két pláza, gyorséttermek, egy autókereskedés, ilyesmi. Hunter a homlokát ráncolta. - Akkor lehet, hogy zsákutca. Lehet, hogy ott tartotta a kocsiját. De Casper azonnal nyomot talált, és kivezette őket a ligetből. Megálltak egy McDonald’s mögött, elrejtve a fák árnyékában. Harminc méterre előttük négysávos autópálya húzódott, rajta élénk, reggeli forgalom. Az autós étterem zsúfolt volt. Hunter erősen fogta Casper nyakörvét, bár a kutya egyértelműen

szagot fogott. - Ti várjatok itt! - Miért? - kérdezte Michael. - Hogy figyelmeztethesd? - Nem. - Hunter rápillantott, nem túl barátságosan. - Azért, mert Casper nyomot talált. Erőset. Lehet, hogy az Őrző a közelben van. - Remek - mondta Gabriel. Becca hallotta a dühöt a hangjában. Menjünk! - Jó - mondta Hunter. - De a kutya helyettetek keres. Követem, meglátom, mit találunk, és... - Nem érdekel - mondta Michael. - Nem bízom benned. Hunter vállat vont. - Ahogy gondolod, nem muszáj segítenem neked. Becca Hunter karjára tette a kezét, és Michaelre nézett. Nem volt hajlandó hagyni, hogy az alfahímek kakaskodása tönkretegyen mindent. - Bennem bízol? Michael arckifejezése egy pillanatra megkeményedett. Aztán Becca látta, hogy a tekintete megenyhül. Michael bólintott. - Igen. Bízom. - Gyere! - mondta Becca Hunternek. - Nézzünk körül! - Anélkül, hogy megvárta volna a fiú beleegyezését, elindult. Félig csúszva, félig futva jutott le a füves domboldalon, a McDonald’s parkolója felé. Casper mellette ugrándozott, majd Hunter is megjelent az oldalán. - Lassabban! - figyelmeztette a fiú. A hangja megremegett. - Neked is volt pentagramma az ajtódon. Becca Hunterre nézett. Maga sem tudta, milyen érzelmek kavarognak benne. - Te tudtad! Végig tudtad! A fiú vállat vont, és Becca nem tudta, ez most közöny, vagy inkább zavarodottság.

- Nem végig. Eleinte csak benned voltam biztos. Azon a reggelen, a feljárótokon kezdtem el Merrickékre gyanakodni. - Szünetet tartott. - És azt feltételeztem, hogy velük vagy. - Szóval mindaz... Amikor nem akartál megcsókolni a parkolóban... Nyelt egyet. - Azt hitted, hogy benne voltam valami összeesküvésben, ami az apád megölésére irányult? - Nem. - Hunter hangja megint éles volt. Elkapta Becca kezét, és elindult, maga után húzva a lányt. Casper az épület sarkánál bekanyarodott a pláza parkolójába. - Tudtam, hogy nem lettél volna képes ilyesmit tenni. Erre rögtön rájöttem. De azt hittem, Merrickék talán kihasználnak téged. Te pedig bíztál bennem. Könnyű volt követni. - Istenem! - Becca megrázta a fejét. - Én pedig azt hittem, hogy azok a kövek annyira különlegesek! Olyan hülye vagyok... - Különlegesek is - biztosította Hunter. - Azok. - Megállította a lányt, és lenézett rá az aszfalt közepén. A szellő felemelte a lány haját a válláról, körbevette a testét, és sürgette, lépjen közelebb a fiúhoz. - Csak a kvarc segített nyomon követni - mondta Hunter. - Az összes többi pontosan azt csinálta, amit mondtam neked. - Szünetet tartott. - Te bízol bennem, Becca? A lány bizonytalanul megnyalta az ajkát. Hunter annyi mindenről hazudott! Vajon most is hazudik? Casper

megint

vegyeskereskedés

ugatott, felé

már

indult,

a

ahol

parkoló több

közepén

tucat

autó

járt. állt

A

tarka

összevisszaságban, drágakőként csillogva a napfényben. - A francba! - mondta Hunter. A kutyája után rohant. Becca pedig Hunter után. Casper átvágott az autók között, motorháztetőkre ugrott fel, majd le róluk, valószínűleg újra átélte a régi szép időket, amikor rendőrkutyaként dolgozott.

- Casper! - kiáltotta Hunter. - Hier! Fuss! Ám Casper nem hier-ezett. Se nem fuss-olt. A kutya bevágódott egy újabb sorba. Hunter és Becca majdnem utolérte. A kutya megállt egy zöld kisteherautó túloldalán, és Becca egy férfi kiáltását hallotta. A hang alapján bevásárlószatyrok estek a földre. Becca majdnem elfelejtette, kit üldöznek. Megadta magát a sürgető aggodalomnak, hogy Casper esetleg olyasvalakit üldöz, akinél egy zsák hot dog, vagy ilyesmi van. Így aztán hiába nyugtázta az agya emblémát az autó oldalán, hiába észlelte, hogy ismerős a hang, nem tudta összerakni a dolgokat, amíg meg nem kerülte a teherautót. Ott állt Casper, ádázul vicsorogva zsákmányára, a férfira, akinek a felkutatására Hunter küldte. Becca apjára.

39. FEJEZET

C

HRIS TALÁLT EGY REPEDÉST A BETONPADLÓN. RÁKÖPÖTT.

- Azért ez túlzás! - jegyezte meg Nick.

Chris megint köpött, és végighúzta az ujját a tíz centi hosszú repedésen, biztosra akart menni, hogy nem téveszti el a sötétségben, beterelte a nyálát a nyílásba. - Mi mást tehetnénk? - Annak a repedésnek keresztül kellene érnie a betonon. Vagyis keresztül az egész alapozáson. Michaelnek pedig... mennyire, legfeljebb húsz méterre kellene lennie? Ötvenre? - Akkor is, mi mást tehetnénk? Egy darabig csend volt. Chris titokban egyetértett Nickkel. A nyála elpárolgott, mielőtt túl messzire juthatott volna. Nem volt elég ereje, hogy rávegye, gyorsabban haladjon. - Pisálj rá! - mondta Nick. Mindig

ez

a

gyakorlatiasság.

Valószínűleg

érezhette

Chris

elkeseredését. Egyébként már gondolt erre Chris is. - Félek, ha felállok, elveszítem a repedést. Egyre csak a hídon érzett erőre gondolt. Arra, amit a vízből tudott meríteni. Megmentette Becca életét. A lány már nem lélegzett. Még sohasem érzett ilyen erős kapcsolatot az elemével. Miért nem volt képes erre most is? Aznap autóbaleset történt. Tűz ütött ki. Becca az autóban ragadt. Chris kétségbeesetten püfölte a szélvédőt.

Most sem volt híján a kétségbeesésnek. A másik alkalommal vízben állt. Ezen múlt volna? Vízben állt aznap este is, amikor a Sillery-öbölben, Drew buliján a hullámot keltette. Nem, a hídon érzett erő még hatalmasabb volt. Olyan kétségbeesetten ki akarta szedni a lányt a kocsiból, hogy egyenesen betörte a szélvédő üvegét. Minden csupa vér lett, és a vére elkeveredett az esővel. Azon az estén, amikor Becca megmentette, Chris arca rémes állapotban volt. A lány vizet öntött az arcára, ami végigcsorgott rajta, le a halántékán. Vér. Vérre volt szüksége. A saját vérére, vízzel keverve. Tudta, ha túl sokáig gondolkozik rajta, akkor nem teszi meg. A csuklójára helyezte a fogait. Megharapta magát. Átkozottul fájt. Még csak át sem harapta a bőrét, mégis izzadni kezdett. - Nick! - mondta. - Azt hiszem, meg kell kérjelek, hogy harapd meg a karomat! - Azt hiszem, meg kell kérjelek, hogy ezt most ismételd el még egyszer! - Fogd be a szád! Véreznem kell. Szerintem ha vért juttatok a repedésbe, akkor működhet a dolog. Nick hosszú másodpercekig hallgatott. Utána megköszörülte a torkát. - Nem tudnád megszúrni magad az öved nyelvével? - Az jobb? - Az én szempontomból igen. Jobb. - Szünetet tartott. - Dörzsöld az öv nyelvét pár percig a betonhoz. Valószínűleg könnyebben hozzájutsz egy éles szerszámhoz. Működött. Túl jól is. Chris alig érezte, hogy az öv nyelve átjut a bőrén, máris csörgött a vére, le a kezén és az ujjain. És a vér megtalálta a repedést. Átszivárgott rajta. Chris érezte!

És ekkor a vére lejutott a talajba.

Becca képtelen volt összerakni magában a dolgokat. Ez minden bizonnyal félreértés volt! Apja szatyrában nyers húsnak kellett lennie, vagy Casper valamilyen más nyomot követett, vagy az Őrző itt parkolt tegnap. Legalább Casper elvonta az apja figyelmét, aki így észre sem vette Beccát. Hunter elkapta Becca csuklóját, és megpróbálta behúzni, a teherautó takarásába. - Várj! - nyögte ki Becca küszködve. Még mindig azon igyekezett, hogy összerakja az információkat. - Ez az... ez az én... - Becca? - Apja zavartnak tűnt, és egy dolog egészen biztos volt, ahogy ott állt a kocsijához lapulva, nem úgy nézett ki, mint valami félelmetes elementál Őrző. A lányára pillantott, majd a térdénél morgó kutyára. - Apa! - nyögte ki elfúlva Becca. Hunter erre rögtön abbahagyta a karja rángatását. - Basszus! - kiáltott fel. - Ez az apád? Az apja is mintha csak most vette volna észre. - Ez a te kutyád? - Visszapillantott Beccára. - Mit csinálsz itt? - Apa! - ismételte Becca. Dübörgött a szíve. Mint a futballpályán, a napfény ismét megelevenedett a levegőben. Ha kinyújtotta volna a kezét, meg tudja érinteni. - Ez félreértés. Mi csak... Ez félreértés. - Nem az - mondta Hunter halkan. - Becca, nincs itt semmi félreértés! Az apja még mindig zavartnak tűnt. - Mi nem félreértés? Becca arra készült, hogy valami James Bond-szerű figurát találnak, azt a könnyed, izmos típust, rémületes karizmával és olyan hatalommal,

ami képes autóbaleseteket okozni, és hidakat elpusztítani. Olyasvalakit, aki képes tizenéveseket ölni. Az apja egyszer megmutatta neki, hogyan kell helyretenni egy madárfióka szárnyát. A vadállatok védelme a munkája. Megvigasztalta őt a karambol után. Hogyan lehetne ugyanaz a személy, aki megtámadta őket a hídnál? Hogyan terrorizálhatta volna úgy a testvéreket, hogy Gabriel egy egész éjszakát a patakban töltsön? Becca még mindig nem tudott megszólalni. Viszont minél tovább állt ott, meglepődése annál inkább éktelen dühvé változott. Ő is ott volt azon a hídon! Ő is ott volt a futballpályán! - Vissza tudnád hívni a kutyádat? - kérdezte Becca apja Huntert. Nem tudom, mit csináltok itt, de... - Casper! - szólalt meg Hunter. - Platz! A kutya leült, de ott maradt közvetlenül Becca apja előtt. - Te vagy az! - mondta ki Becca kertelés nélkül. - Azt hiszem, hanyagolhatjuk a meséket a rákászati szabálysértésekről. De nem is tudom, miért vagyok meglepve. Ugyan már, mit számít egy hazugság ide vagy oda? Az apja a homlokát ráncolta. - Becca, azt hiszem, nem... - Te vagy az Őrző. Remélte, hogy a vád súlya alatt majd meginog, de az apja meg sem rezzent. Már nem ráncolta a homlokát, a tekintete megkeményedett. Mereven nézte a lányát, de meg sem moccant. - Becca, nem tudod, mit beszélsz! - Te pusztítottad el az iskola mögött a hidat? A férfi nem válaszolt, Becca felemelte a hangját:

- Te támadtál meg bennünket a focipályán? - Becca, te nem... A lány közelebb lépett az apjához. Legszívesebben megütötte volna. Suttogva préselte ki magából a szavakat: - Megölted a barátaimat? - Nem a barátaid - válaszolta az apja. - Becca, ők veszélyes... - Te vagy veszélyes! - sziszegte Becca. - Ők a barátaim! Te meg... - Becca! - Az apja a szavába vágott, és a lánya felé lépett. - Egy parkoló kellős közepén állunk. - Kinyúlt Becca felé, mintha meg akarná ragadni. Hunter megfogta Becca csuklóját, és maga mögé húzta a lányt. - El a kezekkel tőle! A férfi haragosan Hunterre meredt, majd szétnézett a parkolóban. Máris figyelte őket néhány vásárló. - Becca - mondta halkan. - Beszélhetnénk erről valahol máshol? - Hacsak ez a máshol nem ott van, ahol Christ és Nicket fogva tartod, akkor itt fogjuk folytatni ezt a beszélgetést! Az apja előrelépett, Hunter pedig tett egy lépést hátra. Becca most közvetlenül mögötte állt, keze a fiú derekán a fegyvertokhoz ért. Nem hiszek a balesetekben. Nem gondolkodott, a keze máris a fegyveren volt. A következő pillanatban pedig már az apjára szegezte. A férfi elfehéredett. Becca legalább ezt az elégtételt megkapta. - Becca, ez őrület! Fogalmad sincs, mit csinálsz! A közelben egy nő sikított, és egy srác üvöltött, hogy valaki hívja a rendőrséget. Basszus! Fegyvert fogott az apjára! Az apjára, aki megpróbálta megölni. Nem is egyszer. - Becca! - suttogta Hunter. Hosszú, lassú lélegzetet vett. - Add ide a

fegyvert! - Beszélj! - kiáltotta Becca. - Hol vannak? Megölted őket? Te... - Nem öltem meg őket - válaszolta az apja. - Becca, ha tudod, hogy én vagyok az Őrző, akkor azt is tudod, hogy bizonyos dolgokat meg lehet úszni. De a nyilvánosság előtt lelőni valakit nem tartozik ezek közé. - Gyűlölsz? - kérdezte a lány. A végén elfúlt a hangja. - Mi? - A férfi megrázta a fejét. - Becca... nem... - Igen vagy nem? - kiáltotta Becca. - Elhagytál. Elhagytál. Most pedig visszajöttél, és kétszer is meg akartál ölni... - Dehogy akartalak megölni. A Merrick fivéreket akarom távol tartani tőled. És azért mentem el, hogy megvédjelek. Értesz? Megpróbállak megvédeni. - Egy fenét! - Becca azt kívánta, bárcsak tudná, hogyan kell kibiztosítani a fegyvert, már csak a hatás kedvéért. Persze akkor izgulhatna, nehogy véletlenül lelője. Szirénaszót hallott. Basszus, basszus! A lélegzete remegett. - Beszélj gyorsabban! - Senki sem tudott rólad - mondta az apja. - Anyád nem közülünk való, és én távol akartalak tartani ettől az egésztől. Még azt sem tudhattam, hogy kifejlődnek-e a képességeid. De amikor tizenegy éves voltál, egy lány meghalt, és a Merrick fivérek benne voltak az ügyben. Őrzőt hívtak. - Jelentőségteljesen nézett a lányára. - Engem, Becca. Azt akarták, én intézzem el. A fegyver nehéz volt. Becca érezte, hogy a karja remegni kezd. - Még mindig nem értem. - Egyazon városban éltünk! Együtt jártál iskolába az egyikkel. Amikor elmentem hozzájuk... nos, az anyja nagyon meggyőző volt. - Komor

hangon beszélt. - Tudott rólad, Becca. Először fordult elő, hogy valakinek kártya volt a kezében ellenem. - Ott folytasd, hogy elmentél! - csattant rá. - A pokolba, Becca! Épp ezért mentem el! Az anyjuk megesküdött, hogy békén hagy téged, ha elmegyek, és be is tartotta az ígéretét. Nem kockáztathattam meg, hogy valaki más is rájön. Nem akartam, hogy neked is ez legyen a sorsod. Mások elpusztításának a kínja, a megbánás,

a...

-

Tekintete

Hunterre

villant,

és

egy

pillanatra

megkeményedett. - Nem akartam, hogy belőled is tizenéves gyilkos váljon. Ám ekkor megint hívtak ehhez a családhoz... és arra értem ide, hogy a szülők odavesztek egy tűzvészben. Aztán megöltek egy Őrzőt is... Állítólag rettegésben tartják a többi családot... A szirénák közeledtek. Becca alig látott a dühtől. - Merrickék tartják rettegésben a többi családot? Nem is ellenőrizted a tényeket? Évekig távol voltál! És most sem kellene itt lenned. Egyáltalán nem segítesz. - A hangja megint megbicsaklott, kezdte leereszteni a fegyvert. - Mindenkinek csak fájdalmat okozol, pontosan úgy, mint régen. - Becca! - A férfi hangja meglágyult. - Becca, kérlek! Becca megingott. Nem tudta, mit higgyen. Erősen megmarkolta a fegyvert. Hirtelen úgy érezte, mintha ki akarna esni a kezéből. De erről nem ő tehetett. A fegyvert a földrengés rázta.

40. FEJEZET

-B

asszus! Működik! - Chris a betonra helyezte a tenyerét. A padló megmozdult.

Jócskán. - Működik - ismételte. Kezével a földre támaszkodott. Felismerte a testvére erejét. Tudta. Tudta. - Aha - mondta Nick. Úgy hangzott, mintha összeszorított fogak között préselte volna ki a szavakat. - Nagyszerű érzés! A padló még erősebben rázkódott. Nick káromkodott, és a hangja a föld remegésével együtt vibrált. - M-m-meg fogom ö-ö-ölni Michaelt! A nyomástól az acél sikítani, recsegni kezdett, és Chris hallotta, hogy valahol a helyiség túlsó végében szegecsek pattannak el. Fémburkolat szakadt le a falról, a mennyezetről, és fülsiketítő zajjal a padlóra hullott. Chris egy pillanatra megrémült. Vajon a föld alatt vannak? Egy pincében? - Levegő! - kiáltotta Nick. - Friss levegő! Nézd meg az ajtót! Chris végigmászott a padlón, rémülten, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban a fejére zuhanhat egy fémlemez a plafonról. A remegő talaj folyton kiszaladt alóla, így elég sokáig tartott, mire megtalálta az ajtót. Ám amikor megtalálta, az már nyitva állt. Meg kellett küzdenie a zsanérokkal, de hirtelen a fagyasztókamrán kívül találta magát, egy keskeny folyosón. Pincében voltak. A balján lépcsőt vett észre. Lépcső. Nick hogy fog innen kijutni? - Menj! - üvöltötte Nick. - A közelben lehet. Ne próbálj meg elvonszolni,

én nem tudok... Bumm. Újabb fémburkolat. - Nick! - üvöltötte Chris. - Nick, jól... - Menj, Chris! Jól vagyok. - A hangja gyengének tűnt. - Csak igyekezz! Chris igyekezett.

Hunter fogta Becca kezét, és együtt szaladtak. Vagy legalábbis Hunter szaladt. Becca csak bukdácsolt. Autók kerekei csikorogtak körülöttük, kis híja volt, hogy szét nem lapították őket. A lány elvesztette szem elől az apját. Caspert viszont könnyű volt követni: a rengő föld ellenére előttük ügetett. Hunter visszaszerezte tőle a fegyvert. Becca nem is emlékezett rá, mikor. - Hova megyünk? - kérdezte Huntert, és belékapaszkodott, hogy el ne veszítse a lába alól a talajt. - Michael rengeti a földet - válaszolta a fiú. - Vagyis? Hunter rápillantott. - Ez azt jelenti, hogy valami történhetett. Michael és Gabriel nem ott volt, ahol hagyták őket, de nem volt nehéz követni a földből áradó erőt. Az epicentrum ötháznyira volt a McDonald’stól, egy elhagyatott étterem mögött. Az étterem külső falai fából épültek, korhadtak voltak, és rogyadoztak az erőfeszítéstől, hogy megtartsák az épületet a földrengés alatt. Michael a parkoló megrepedt betonjának közepén állt, kezét a földön tartotta, és erőt küldött bele. - Mi történt? - üvöltötte Becca. - Michael, mit csinálsz?

- Éreztem Christ - válaszolta a fiú, és Becca még a földrengés zűrzavarán keresztül is hallotta a rémületet a hangjában. - Itt vannak. A közelben. Csak azt nem tudom... Becca megragadta Michael karját. Nagyobb erőfeszítésébe került, mint gondolta volna. - Michael! Hagyd abba! Michael felemelte a kezét a talajról. A föld abbahagyta a rengést. Egy hosszú pillanatig semmi sem történt. Aztán dörömbölés hallatszott az étteremből. Gabriel ért először oda a lezárt ajtóhoz, és viaskodni kezdett a rozsdás kilinccsel. Michael, az öccse kezére téve a kezét, a vállával meglökte az ajtót. Becca érezte, ahogy erőt áramoltat bele, de azt a régi ajtót úgy készítették, hogy mindent kibírjon. Ezért beleadta ő is az erejét. És Hunter is az övét. És együttes erővel betörték.

41. FEJEZET

E

zúttal Chris és Nick kötött ki a sürgősségi osztályon. Becca nem ment velük. Minél többen vannak, annál bonyolultabb lett volna.

Igyekeztek kitalálni valami hihető történetet, hogy berúgtak, és fogadásból beszöktek az étterembe, aztán... Becca már nem is bírta követni az egészet. Hunter vitte haza. - Aggódsz az apád miatt? - kérdezte halkan, amikor megálltak a lány háza előtt. Aggódott. De nem akart róla beszélni Hunterrel. - Inkább azon aggódom, hogy a rendőrök előállítanak. - A fegyver miatt? - Hunter megrázta a fejét. - A földrengés okozta káoszban szerintem senki sem fog emlékezni rá. Becca a házuk bejárati ajtaját figyelte. - Én viszont nem felejtem el - jegyezte meg csendesen. - Majdnem lelőttem az apámat. - Nem lőtted volna le - mondta Hunter. Talán igaza volt, de Becca odafordult hozzá. - Szerinted nem lettem volna képes megtenni? Hunter elmosolyodott, kicsit szomorúan, kicsit tanárosan magyarázva. - Sohasem kételkedtem az eltökéltségedben, Becca. - Odahajolt a lányhoz, és kicsit megváltozott a hangszíne: - De az ujjad nem volt a ravaszon. Elkísérte az ajtóig, de tartotta a három lépés távolságot. A lány bedugta a kulcsot a zárba, Hunter pedig sarkon fordult, és elindult.

- Hunter! A fiú megállt, de nem nézett vissza. - Igen? Becca nem hitte, hogy valaha is képes lenne bízni a fiúban, de ezt tudnia kellett. - Te meg én... - kezdte -, mennyi volt belőle igaz? A fiú megfordult. - Majd idővel elválik. Azzal beugrott a dzsipjébe, és elhajtott.

Chris Nick szobájában, a forgószékben terpeszkedett. Odakint a hold alacsonyan járt az égen. Felhőtlen éjszaka volt. Semmi nyoma nem volt, hogy esni akarna. Tizennyolc öltésből álló, cikcakkos vonal húzódott végig az alkarján, és azon töprengett, vajon sikerül-e elég ideig távol tartania a vizet a sebtől, hogy behegedjen. Nick kinyújtózva, hanyatt feküdt az ágyán. Keményen küzdött, hogy a kórházban kapott fájdalomcsillapítók ellenére éber maradjon. Gabriel azzal segített neki, hogy az ágy végén ült, és mindkettejüket bosszantotta. - Szóval, Chris - mondta -, nem tudtál volna kisebb vágást ejteni magadon? Nick csukva tartotta a szemét, de elvigyorodott. - Először arra kért, harapjam meg. Gabriel fintorogva nézett az öccsére. - Egy beteg állat vagy! - Kétségbe voltam esve. - Chris is vigyorgott, de aztán lehervadt a mosoly az arcáról. - A kétségbeesett emberek őrült dolgokra képesek. Hosszú ideig hallgattak, Chris arra gondolt, Nick talán elaludt. Christől sem járt távol az álom. A szemhéja elnehezedett, de Gabriel

napokig cikizte volna, ha tíz előtt lefekszik. Hirtelen Gabriel törte meg a csendet, ömlöttek a szavak a szájából: - Sajnálom, hogy nem tudtalak megmenteni benneteket. - Te hülye! - mondta Nick, és hallhatóan jól szórakozott. - Hiszen megmentettél bennünket. - Nem akkor - válaszolta Gabriel. - Előtte. És én provokáltam ki, hogy értesítsék az Őrzőket... - Az nem a te hibád volt - mondta Nick. Kinyitotta a szemét, és az ikertestvérére nézett. - Egy kicsit sem. - Én örülök, hogy provokáltad őket - szólalt meg Chris, és érezte az indulatot a saját hangjában. - Másodszorra is ugyanezt tenném. - Hé! - Michael jelent meg az ajtóban. - Ez az egész sokkal korábban kezdődött annál a műtrágyás dolognál, értitek? Nem ti kezdtétek. Egyikőtök sem. Ha valaki kezdte, az anya és apa volt, amikor megkötötték azt az egyezséget. A hirtelen támadt csend mellbe vágta Christ. Csak bámulta az ajtóban álló Michaelt. De az ikrek is csak nézték. Michaelt is meglepte a csend. Kicsit lehiggadt. Levette a kezét az ajtófélfáról, és hátralépett. - Ne túl későig, oké? Ki kell pihennetek magatokat. Gabriel nagy levegőt vett, Chris pedig már szinte hallotta az éles szavakat, valami csípős megjegyzést, amitől ismét feszültség lesz a házban. De végül Gabriel csak bólintott. - Rendben van. Michael végignézett mindannyiukon, és egyetlen további szó nélkül otthagyta őket. Chris tekintete találkozott Gabrielével, és egyetlen szó nélkül megértették egymást. - Hé! - kiáltotta Chris. - Michael!

Michael visszajött az ajtóhoz, az arcán fáradtság, mintha az járna a fejében, az előbbi egyetértés túl szép volt, hogy igaz legyen. - Igen? Chris kiegyenesedett a székben, érezte, hogy elbizonytalanodik. - Csak beszélgetünk. Nem jössz be? - Ja, gyere be! - helyeselt Gabriel. Felnézett bátyjára, és ezúttal egy csipetnyi gúny vagy irónia sem látszott az arcán. - Ülj ide hozzánk!

Vasárnap Becca még mindig nem hallott semmit az apjáról. Késő délután viszont átjött hozzá Chris. Beccának eszébe jutott a legutóbbi látogatása. Elnézett a fiú mellett, de semmi mást sem látott, csak az egyre gyengülő napfényt a járdán. A terepjáró ott állt a felhajtón, de üresnek tűnt. - A testvéreid nincsenek veled? - kérdezte. A fiú óvatosan mosolygott. - Nincsenek. - Leülünk a verandán? - kérdezte Becca. - Anyám alszik, úgyhogy... ha beszélgetni szeretnél... - Persze. Leültek hát a verandán a hintaágyra. Épp csak egy kicsit hintáztatták maguk alatt. - Hogy van Nick? - érdeklődött Becca. - Fogadni mernék, hogy le van törve a gipsz miatt. Chris vállat vont, és örült, hogy a lány ilyen semleges témával kezdte a beszélgetést. - Igazság szerint nincs is rajta gipsz. Csak egy olyan tépőzáras izét kell viselnie. És azt is csak egy hétig. - Azt hittem, nyílt törése volt! A fiú vigyorgott.

- Hát, tudod... Levegő mindenhol van, Becca. Elég gyorsan meg fog gyógyulni, most, hogy kikerült abból a helyiségből. - Ezzel le is hervadt a mosoly az arcáról. - És te hogy vagy? Most Beccán volt a sor, hogy vállat vonjon. - Nem hallottam azóta sem az apámról, ha erre vagy kíváncsi. - Nem ez érdekel. - A fiú közelebb hajolt hozzá, és halk, feszült hangon folytatta: - Te, Becca. Te hogy vagy? Becca elfordította a tekintetét, és kinézett az udvarra. - Össze vagyok zavarodva. - Igen? - Chris kinyújtotta a kezét, és kisimított egy tincset a lány arcából, majd a füle mögé igazította. Érintése gyengéd, szinte bizsergető volt, Beccának a lélegzete is elakadt tőle. Ám ezután Chris nem csinált semmi mást, csak hátradőlt. Talán csak úgy mellékesen, szórakozottan tette. Nem látott benne szándékosságot, mint Hunter esetében. - Nem tudom, miért titkolta el előlem az apám ezt az egészet - szólalt meg. - Amit Hunter mondott nekem, az alapján meglehetett rá az oka. Becca felegyenesedett ültében. - Beszéltél Hunterrel? A fiú bólintott. - Verekedtetek? Chris felhúzta a szemöldökét. - Egy kicsit, de nem úgy, ahogy te gondolod. Gabriel megkérte, hogy mutasson pár önvédelmi fogást. - Akkor most barátok vagytok? - Távolról sem. - Chris megrázta a fejét. - Michael szerint Hunter nagyon magányos. Szerintem meg Michael sajnálja a kölyköt. - Tudod, hogy Hunter fegyvert szorított a fejéhez? Azért jött ide, hogy

megölje. Chris vállat vont. - Azt hiszem, a fiúk különös dolgok miatt képesek összebarátkozni. Megint közel hajolt a lányhoz, és felsóhajtott. - Jézusom, Becca, lehetetlen veled saját magadról beszélgetni! Egyáltalán nem az elementál dolgokra gondoltam. Jól vagy? Becca pillantása elmerült a fiú kék, érzelmektől tágra nyílt szemében. És ekkor rájött, hogy a bálon történtekről beszél. - Aha - mondta, és gyűlölte magát, amiért a hangja erőtlenül, akadozva jön ki a torkán. - Nem akarok ügyet csinálni. Ez... Megállítottad őket. - Becca feszülő vállát a háttámlának döntötte. - Nem hiszem, hogy bármi haszna lenne. Megint csak mindenki rólam beszélne, és én... nem akarok még egyszer keresztülmenni ezen. Halkan felnevetett, és meglepte, hogy az arcáról könnycsepp gördül a kezére. - Becca! - suttogta Chris. - Nem teheted, hogy hagyod... - Nem is fogom, meggondoltam magam. - Felnézett a fiúra a szempillái alól. - Mert belegondoltam. Egyre csak azon járt az agyam, hogy mi jó származna abból, ha feljelenteném őket, és elmondanám mindenkinek, mit tettek. Miért tegyem ki magamat ennek? De akkor a te szüleid jutottak az eszembe, és Tyler meg Seth, és a többi seggfej. Végiggondoltam, mennyi egyezséget kötöttek, mennyi titok és hazugság a biztonság nevében. Chris csak bámulta, és Beccának mély lélegzetet kellett vennie. - Mi lett volna, ha a szüleid egyszerűen kiállnak Tyler és Seth családja elé, és azt mondják nekik: „Hívjátok csak az Őrzőket, a mi gyerekeink semmi rosszat sem tettek. Ti is elmondhatjátok ugyanezt?” Chris arca megrándult, és Becca azonnal megbánta, amit mondott. Ám a fiú bólintott.

- Igazad van. - Szünetet tartott, elérzékenyült hangon folytatta. Bárcsak így tettek volna! Becca mereven nézte Christ, és eszébe jutott Gabriel érzelemkitörése a ligetben. Akkor kedve lett volna megölelni Gabrielt, csak nem volt benne biztos, a fiú hogy fogadná. De most átölelte Chris nyakát, és a vállához szorította az arcát. - Chris! Sajnálom! Chris is átölelte, karja szorosan a lány köré fonódott. Becca érezte a lélegzetét a haján, eleinte gyorsan, majd enyhébben. Ringatóztak a hintaágyban, és ez jó érzés volt. Becca tovább ölelte a fiút. Chris megint kisimította azt a kóbor tincset Becca arcából, könnyedén, gyengéden, az ujja alig érintette a lány járomcsontját. - Megint elterelted a szót magadról. - Nem akarok azokról a srácokról beszélni. Elég időt vesztegettem rájuk, és holnap is sok időm elmegy majd vele, ha kitálalok róluk. A fiú bólintott, és Becca ellazulva a vállához simult. Amikor felemelte a fejét, a fiú arca egész közel volt az övéhez. Chris szeme árnyékba borult, és feszülten nézett rá. - Mi az? - kérdezte a fiú. - Még mindig el akarsz jönni velem a rendőrségre? - Igen. - Chris a lány arcára tette a kezét. - Megígértem. - Köszönöm, Chris. - A lány szünetet tartott. - Jó barát vagy. Egy ideig lassan hintáztak, Becca élvezte a késő szeptemberi szél simogatását az arcán. Ekkor Chris egy kicsit mocorogni kezdett. - Mi van veled és Hunterrel? Becca felsóhajtott. - Nem tudom. Annyi mindenről hazudott nekem, és még most sem

tudom, mennyi volt igaz... - Akkor már nem jártok együtt? - Nem. - Felemelte a fejét, neheztelés volt a hangjában. - Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán jártunk egymással. Úgy értem. .. Ám ezt a mondatot már nem tudta befejezni. Chris a két tenyere közé fogta az arcát, és az ajkához húzta az ajkát.

A TÖRTÉNETEN TÚL Sok kristály és kő ismert misztikus tulajdonságairól. Ötödikként Hunternek többel is különleges kapcsolata van, és a következő köveket hordja állandóan. Amiket Beccának adott kölcsön Ametiszt - lila. Gyógyító hatással bír az elmére és a testre; megnyugtató befolyással is rendelkezik. Erős a kapcsolata a szellemmel. Citrin - sárga. Eltávolítja a negatív energiákat, fokozza a bátorságot. Elősegíti a nyitottságot, az elfogadást. Erős a kapcsolata a levegővel. Gránát - vörös. Magabiztossá tesz, és bizonyos fokú védelmet is nyújt a külső behatások és a negatív elementálerők ellen. Erős a kapcsolata a tűzzel. Hematit - fekete. Fokozza a gondolkodás tisztaságát, enyhíti a szorongást. Erős a kapcsolata a vízzel. Kvarc - fehér. Erősíti a többi kő hatását; nyomkövetésre is használják. Segít az elementálerők összpontosításában. Erős a kapcsolata a szellemmel. A Hunter által megtartottak Jáde - zöld. Elrettenti az ellenfeleket és a negativitást; a nyugalmat is jelképezi. Erős a kapcsolata a Földdel.

Azúr - kék. Erősíti a karizmát és az önbizalmat, megszilárdítja a másokhoz fűződő viszonyt. Erős a kapcsolata a levegővel. Tigrisszem - többárnyalatú barna. Fokozza a belső erőt. Erős a kapcsolata a tűzzel. Türkiz - kékeszöld. Megvéd a negatív erőktől és az ellenségektől. Erős a kapcsolata a földdel. Heliotróp - zöld, vörös foltokkal. Fokozza a kitartást és növeli az erőt. Erős a kapcsolata a tűzzel. Korall - fehér. Bölcsességre és megfontoltságra ösztönöz. Erős a kapcsolata a vízzel. Opál - kékesfehér. Erősíti az érzelmeket, úgy a negatívakat, mint a pozitívakat. Erős a kapcsolata a szellemmel.

1. FEJEZET

A

NYÁRI MUNKA FELETT ÉRZETT ÖRÖM

úgy tizenöt perccel azután

elszállt, hogy Emily Morgan munkába állt. Két ügyfele volt egész

nap. A sportkomplexum kész vicc volt. Nem csoda, hogy nem kellett senkivel versengenie ezért a munkáért. Igazából nem is sportkomplexum volt. Minigolf, amit senki sem akart játszani harminchét fokban. Baseball-gyakorlóketrecek, amiket senki sem használ az őszi iskolakezdésig. Valószínűleg egyetlen lelket sem fog látni öt óráig, amikor az alkalmazottként dolgozó apák megjelennek, hogy a gyakorlóteret használják ürügyként, hogy ne kelljen hazamenniük az üvöltő gyerekeikhez. De ebben a hőségben az is nagy szerencse lenne, ha sokan akadnának ilyenek. Fúj, a haja máris a nyakára tapad! Az ilyen napokon azt kívánta, bárcsak többre is képes lenne, mint egy kis szellőt kavarni. Rögtön el is fojtotta ezt a gondolatot. Tudta, hogy mi lesz azokkal a kölykökkel, akik ilyen erővel rendelkeznek. Különben is, nem is olyan rossz dolog itt ülni. Egyedül dolgozott az üzletben, úgyhogy teljes hangerőn tolhatta a Bohém életet. A nyomorultakat, és énekelhetett is, úgy, hogy senkit sem izgatott. Nem kellett végignéznie, hogy a testvére, Tyler a napsütésben boga rakat gyújt meg nagyítóval, mint tavaly nyáron. Nem kellett hallgatnia a szülei veszekedését sem. Már

visszaszámolt,

hány

nap

van

hátra

a

tizennyolcadik

születésnapjáig. Addig a napig, amikor végre megszabadulhat a családjától. Az

üzlet

ajtaja

nyikorgott,

akadozott

a

nedvességtől.

Emily

kiegyenesedett, izgatott volt, hogy végre ügyfél jön, hogy valaki - bárki megszakítja ezt a kegyetlen egyhangúságot. Bárkinek örült volna. Kivéve Michael Merricket. Egy másodpercig azon morfondírozott, nem kellene-e a pult alá buknia. Tökre felnőtt dolog lenne, Em! Keze nedves lett a vitrinen. Nem mintha a fiú ijesztően nézett volna ki. Idén ősszel kezdi majd az utolsó évét a gimnáziumban, akárcsak ő, és az utóbbi hat hónapban magasabbra nőtt az átlagnál. Szülei kertészeti cégénél dolgozott, ezt tudta róla, és nem lehetett könnyű munka - karjain egyértelműen kirajzolódtak az izmok, a válla pedig feszült a zöld póló alatt. A fiú egyébként rettenetesen mocskos volt. Koszcsík húzódott keresztbe a mellkasán, és ragadt az izzadságtól a nyaka. Farmere látott már jobb napokat is, csizmája pedig várhatóan nyomokat hagy majd maga után a padlón. Még a haja is - sötét, vad, hosszát tekintve valahol a szexi és a nemtörődöm között - ápolatlanabb volt a szokásosnál. Emilyt ez egyáltalán nem érdekelte. A fiú kezében lévő baseballütőre meredt. Michael a múlt hétvégén összekapott Tylerrel, a szeme körül monoklival, vérző orral küldte haza, és a szüleik egy órát veszekedtek azon, hogyan kéne kezelni a Merrick-problémát. Emily végigcsúsztatta a kezét a pulton, arrafelé, ahol a kisgyerekeknek való ütőket tartották. - Nem akarok semmi problémát - mondta szilárd hangon, de túlságosan sietve. Ujjai egy ütő nyele köré fonódtak.

Michael hunyorított. - Én sem. Emily ekkor vette észre, hogy a fiú el sem mozdult a bejárattól, és még mindig meredten figyeli őt, kezében a kilincsgombbal. A fiú elpillantott mellette, felmérte az üzlet sarkait, mintha meg akart volna győződni róla, hogy egyedül vannak. Emilynek fogalma sem volt, mit jelentsen ez. Látta, hogy a fiú felméri a testhelyzetét, ahogy félig már előhúzta a gyerekütőt. Michael követte Emily tekintetét a vállán nyugvó baseballütőig. Arckifejezése megkeményedett, és becsukta az ajtót. Majdnem a pultnál járt, mire Emily egyáltalán észrevette, hogy megmozdult. A lány előrántotta az ütőt, készen rá, hogy meglendítse, ha a fiú ürügyet szolgáltat rá. Michael ekkor már csak karnyújtásnyira volt, Emily még észrevette, hogy a baseballütő felemelkedik a válláról, és... Istenem, a szüleinek igaza volt... Michael meg fogja ütni... Meg fogja ölni... A fiú kinyúlt és megragadta a lány kezében lévő acélrudat. Emily csak állt, és a szája is tátva maradt. Megtette, a fiú feje felé lendítette a golfütőt! A vége tíz centire lehetett Michael arcától. A fiú baseballütője pedig a pultnak támaszkodva pihent. Teljesen ártalmatlanul. Emily moccanni sem bírt. Michael nem engedte el a golfütőt, szabad kezével a farmernadrágja zsebébe túrt. Egy ötdollárost dobott elé a pultra. - Akkor most kapok öt zsetont, vagy mi lesz? Zsetonok. A baseballketrecekhez. Hát persze!

Emily nem tudta fegyelmezni a lélegzetét, pedig ez aztán tényleg soha nem esett meg vele. A rémülete apró légörvényeket kavart köztük, cirógatva a lány arcát, meglebbentve a fiú haját. Megérezte a fiú szagát, édes volt és nyárias, mulcs és virágföld keveredett benne a lonccal és frissen vágott fűvel. Meleg illat, nem illett egy olyan emberhez, akit elvileg gyűlölnie kellett volna. Michael mereven bámulta, és kérlelhetetlenül markolta a lány ütőjét. Még a vékony rúdon keresztül is érezni lehetett az erejét. - Nos? - Aha. - Emily köhécselt, megköszörülte a torkát, és szabad kezével a pultra csapott. - Persze. Nehezére esett levenni a tekintetét a fiú sötétbarna szeméről. Nem létezik valami szabály arra, hogy nem szabad egy pillanatra sem levenni a szemünket az ellenségről? Kihalászta a zsetonokat a fiókból, majdnem leejtette őket a földre. Valahogy sikerült rátennie mindet az üvegpultra, és odacsúsztatni a fiú elé. Komikus helyzet volt, ahogy ott álltak, és az ütő vékony rúdja összekötötte őket. Emily el akarta engedni a rudat, de nem tette. Különösen most, hogy meg akarta ütni a fiút, pedig az meg sem kísérelt kezet emelni rá. Nyelt egyet, és Tyler zúzódásokkal teli arcára gondolt, miután összeverekedett Michael Merrickkel. A fiú odahajolt hozzá. - Ide járok minden szerdán és pénteken. Emily bólintott. - Minden alkalommal megpróbálsz majd megölni? A lány gyorsan megrázta a fejét. Michael elengedte az ütőt. Emily szégyenkezve leeresztette, de nem tette vissza a vödörbe a többihez.

A fiú leseperte a zsetonokat a pultról, és zsebre vágta őket. Újra a vállára lendítette a baseballütőjét. Emily kinyitotta a száját, maga sem tudta, miért. Ám a fiú ekkor már kívül volt az ajtón, és vissza sem nézett, úgy húzta be maga után.

A labda kirepült a gépből, és Michael erősen meglendítette az ütőt. Egészen a válláig érezte a mozdulatot. Csatt! A labda a kerítésnek szállt. Egyetlen hely. Pusztán ennyit akart. Egyeden helyet, ahol nem zaklatják. És most kutyaszorítóba került. Egyébként mi a francot csinál itt Tyler nővére? Nem volt egy tökös csaj. Amennyire Michael ismerte, jobban illett volna hozzá, ha valamelyik Starbucksban flörtöl a pult felett, inkább, mint hogy egy kihalt sportközpontot őriz. A nyár elvileg szünetet jelentett volna ebben a kínlódásban. Amióta hatodikos korában ideköltöztek, az iskola börtön volt számára, ahonnan minden délután három órakor szabadult. Csupán azért, hogy másnap reggel megint bevigyék. Akárcsak az igazi börtönökben, nem volt mindenki elviselhetetlen. Néhányan nem is tudtak a létezéséről. Mások tudtak róla, de nem érdekelte őket. A diákok legnagyobb részét ezek tették ki. Ám ott volt az a csoport is, amelyik mindent tudott róla. Amelyik a legszívesebben holtan látta volna. Az elementálok. Mintha ő választotta volna ezt! Mintha csak felkelt volna egy nap, és így szólt volna: „Szeretnék egy elemhez kötődni. Szeretném, ha annyi

erőm lenne, hogy magam is megrémüljek tőle. Szeretnék a halál fia lenni, valami olyan miatt, ami felett nincs hatalmam.” Újabb labda. Csatt! Nem csak itt volt baseball-gyakorlópálya, de ez volt a legolcsóbb. A másik közelebb esett a házukhoz, volt műgyep, meg minden, de itt a föld porában állhatott, és erőt meríthetett a talajból. Ha levette a cipőjét, és mezítláb vett lendületet, elég erőt tudott meríteni a földből ahhoz, hogy egyenesen a kerítésnek küldje a labdát. Ugyan! Kit áltatott? Gyakorlatilag így is képes volt rá, acéltalpú munkacsizmában. Részben ez volt a baj. Michael tiszta elementál volt. A föld ereje beszélt hozzá. Persze, mások is rendelkeztek erővel a városban, de nem ehhez foghatóval. Elméletileg földig rombolhatta volna a várost, ha egyszer elveszti a fejét. Épp ezért kívánták a halálát. Újabb labda. Csatt! Szerencsére a szülei egyezséget kötöttek. Michael nem keveredik hajba, a többiek pedig nem jelentik a létezését. Természetesen pénz is volt a dologban. Fogalma sem volt, menynyi. Néha viszont nem bírta elhinni, hogy az egész léte, az élete egy csekken és egy nyomorult kézfogáson múlik! Az sem segített, hogy a többi kölyök a városban - azok, akik mindent tudtak - szentül elhatározták, hogy rákényszerítik, fedje fel magát. Felállt a szőr a tarkóján, és rácsapott a gombra, hogy álljanak le a szervák, miközben ütővel a kezében megperdült. Nem feltételezte Emilyről, hogy idehívja a tesóját meg a haverjait.

Senki sem állt a gyakorlópálya és a jegyárusító épület között. Apa szolgálati teherautója volt az egyetlen jármű a parkolóban. Letörölte az izzadságot a homlokáról, megfordult, és megint a gombra csapott. Újabb labda repült felé. Csatt! Kétszer is meg kell gondolnia, mielőtt megint idehozza Christ vagy az ikreket. Egy dolog volt egyedül ellenséges területre merészkedni, és teljesen más dolog lett volna magával hozni a kistestvéreit is. Pedig, a pokolba is, ennek itt nem kéne ellenséges területnek lennie! Csatt! Istenem, milyen jó érzés volt megütni valamit! Az eszébe sem jutott, hogy nem jön többet. Ez itt az ö helye. Ha Emily hetente kétszer golfütőt akar lengetni a feje felett, hát megteheti. Mit gondolhatott a lány, ugyan mit fog csinálni? Földrengést kelt a gyakorlópályán? Vagy megnöveszti a füvet a dodzsempályán? Megint érzi a nyakán azt a bizsergést. Michael megperdült. Emily állt mögötte, három méterrel a kerítés mögött, karba tett kézzel. Lófarkából világosszőke tincsek szabadultak el, és a párás levegőben a nyakához tapadtak. Michael szinte hallotta az apja szokásos figyelmeztetését a fejében: „Ne csinálj semmit! Csak hagyd őket békén!” Hogy hagyhatná őket békén, ha állandóan zaklatják? Ösztönösen a lány mögé sandított. Még mindig nem álltak autók a parkolóban. - Még egyszer le akarsz csapni? - kérdezte. A lány mérgesen nézett, és nem fordította el a tekintetét, - Nem. - Habozott. - Én csak... szerettem volna... Michael válla mellett elsuhant egy labda, és a kerítésnek csapódott, hogy az egész szerkezet beleremegett. A fiú káromkodott, Emily pedig

ugrott egyet ijedtében. Michael megfordult, és a gombra csapott. Mire visszafordult, a lány közelebb lépett hozzá. Csak egy méter, meg egy fémkerítés választotta el őket. - Szükségem van erre a munkára - mondta a lány, hangja telve színlelt harciassággal. Mintha csak nagy nehezen bírta volna rávenni magát, hogy kijöjjön ide. - Akkor talán nem kellene megölnöd a vendégeket. A lány megnyalta az ajkát, és mocorogni kezdett. - Én nem... Én azt hittem, hogy te... - Aha, tudom, mit hittél. - Megigazította az ütőt a kezében, és visszafordult a géphez. Lehetett akármilyen óvatos, csak azt látták benne, mekkora kárt képes okozni. De minek kellett volna neki ütő, ha ártani akar a lánynak? Tényleg nem értette? Megnyomta a gombot. Labda szállt felé. Lendített. Csatt! - Hát - szólalt meg a lány mögötte láttam, mit tettél Tylerrel a múlt héten. Hogy ő mit tett? Ez aztán kemény volt! - Aha, szegény Tyler! - Azt mondta, iskola után nekiugrottál. Michael még csak meg sem tudott fordulni. A dühtől a földbe gyökerezett a lába, míg a gép ki nem lőtte a következő labdát. Erőset ütött. Ez a labda a hálóba csapódott, és megfeszítette rajta a csomókat. Persze, hogy Tyler úgy adta elő, hogy ő volt a rosszfiú. Hátravetett egy pillantást a válla felett, - Egészen biztos vagyok benne, hogy elmondta a teljes igazságot. A lány tétovázott. - Ha csak azért jössz ide, hogy zaklass, elmondom a szüleimnek.

Bármelyik másik lánytól ezek csak üres szavak lettek volna. Ezzel a fajta fenyegetőzéssel harmadik osztályban szoktak felhagyni. Ettől a lánytól viszont igenis jelentett valamit. Emily Morgan szülei komoly bajt tudnának okozni Michael családjának. Michael összeszorította a fogát, de nyugalmat erőltetett magára. - Nem teszek semmi olyat, amivel zaklathatnálak. Labda. Csatt! Kitörölte az izzadságot a szeméből. A lány még mindig ott állt. Michael érezte. - Tessék! - mondta Emily. A fiú nem fordult meg. - Mi az? Emily elég közel volt ahhoz, hogy a föld suttogjon neki a jelenlétéről. - Ma kapni fogok - folytatta Emily. - Amiért megpróbáltalak megölni, meg minden. A kerítés csörömpölt, mintha a lány piszkálta volna. Újabb labda jött, úgyhogy Michael nem tudott odanézni. Lendített, és a labda elrepült. Kapni fog ma? Mit jelent ez? Megfordult, hogy megkérdezze, de a lány már az átlátszó ajtajú irodába lépett be. A kerítés drótszálai közé Michael viseltes ötdollárosa volt gyűrve.

2. FEJEZET

E

MILY CSAK TOLOGATTA A RIZST ÉS A CSIRKÉT A TÁNYÉRJÁN,

és azt

kívánta, bárcsak ne említette volna meg a szüleinek Michael

Merricket.

Ezzel

ugyanis

újabb

ürügyet

szolgáltatott

nekik

a

veszekedésre. Erre pedig egyáltalán nem volt szükség. - Otthagyod azt a munkát - parancsolt rá az apja. - Szükségem van arra a munkára - ellenkezett Emily. - Jaj, dehogy van! - vetette oda az anyja. - Ugyan miért lenne szükséged munkára? Mindent megadunk neked, amire szükséged lehet. Bizonyos értelemben így is volt. Volt kocsija, egy használt sedan, a tizenhatodik születésnapjára kapta, amikor apja úgy döntött, neki valami új kell. A szülei állták a biztosítást. Mindig mondogatta, fizeti az üzemanyagot, de a tizenhetedik születésnapjára mégis benzinkártyát kapott. Abban viszont kételkedett, hogy letennék a kauciót egy New York-i albérletért, miután végzett. Egy köteg készpénz annyit jelentene, hogy azt tehet, amit akar. - Nem zavart - mondta. - Azt hiszem, legalább annyira meglepődött, mint... - A legutolsó dolog, amire Merrickéknek szükségük van, a jobb alkupozíció - mutogatott apja a villával. - Ez az egyezség kezdettől fogva rossz ötlet volt, hiszen nem tudtuk, milyen erős lesz az a fiú. Emily sóhajtott. - Én nem vagyok alkupozíció!

- De még lehetsz! - mondta az anyja. - Nem hagyom, hogy úgy jöjj haza, mint Tyler! Emily a frufruja alól az asztal túloldalán ülő testvérére sandított. Tyler sem evett, az ujjai túl elfoglaltak voltak azzal, hogy a telefonja kijelzőjén ugráljanak. Ez volt az ő módszere arra, hogy ne kell jen figyelnie a szüleire. Az öccse két évvel fiatalabb volt nála, de már most is tíz centivel magasabb volt. A kilencedik osztályt azzal töltötte, hogy belenőtt a bőrébe, és most először nézett ki idősebbnek Emilynél. A zúzódás az arcán sárgáslilába fordult, szembeötlően elütött sápadt bőrétől és világosszőke hajától. Emily a sebeit tanulmányozta, és eszébe jutott Michael gúnyolódása a gyakorlópályán. Szegény Tyler! Egészen biztos vagyok benne, hogy elmondta a teljes igazságot. - Fényképezz le! - mormogta Tyler, fel sem nézve. - Tovább megmarad! - Eredeti megjegyzés! - A magasságán kívül lehetetlen modorra is szert tett. - Kinek SMS-ezel? - Semmi közöd hozzá! Emilyt nem érdekelte, de egyszerűbb volt Tylerrel civódni, mint a szüleivel veszekedni. - Ez úgy hangzik, mintha egy lány volna. Tyler rávillantotta a tekintetét a telefon felett. - Te pedig úgy hangzol, mint egy... -

Tyler!

-

Anyjuk

hangja

megakasztotta

a

sértést,

mielőtt

elhangozhatott volna. - Semmi elektronika vacsora alatt! Tyler felháborodott hangot hallatott, és az ölébe ejtette a telefont. Emily azonban tudta, hogy amint a család másra figyel, azonnal előveszi. - Mit mondott neked? - kérdezte az apja.

- Semmit. - Megint az ételt piszkálta a tányérján. Nem említette meg, ő maga mit tett az ütővel, és nem is tervezte most előadni. - Csak bejött gyakorolni. Minden rendben volt. - Micsoda véletlen! - gúnyolódott az apja. - Az első napod az új munkahelyen, egyedül vagy, bejön... - Azt mondta, már régóta oda jár! A szülei elhallgattak. Nem kellett volna ezt mondania. - Nem akarom, hogy visszamenj oda! - sziszegte az anyja fojtott hangon. - Rendben... - A fenét van rendben! - vágta oda az apja. - Beszéltem Josh Drakekel. Szerinte magunknak kellene elintéznünk ezt a problémát. Tyler a szemét forgatta. - Seth apja mindig ezt mondja, ahányszor csak kibont egy üveg sört. Bár pár évvel fiatalabb volt Tylernél, Seth Drake volt Tyler legjobb barátja. Földelementál volt, mint az apja, és akárcsak Michael Merrick, de a Drake-féle képességek kimerültek annyiban, hogy erőt tudtak meríteni a talajból. Emilynek fogalma sem volt, meddig terjedt Michael hatalma az eleme felett. És ez csak egy része volt a problémának. - Azt hiszem, mind túlreagáljuk - mondta Emily. - Nem csinált semmi... - Túlreagáljuk? - Tyler a tányérjára dobta a villát. - Láttad, mit művelt velem az a seggfej! - Tyler! - csattant fel az anyja. - Nem tűröm az ilyen beszédet az asztalnál! Emily az öccsére meredt. - És mi is történt pontosan? Tyler egy pillanatra visszabámult rá. - Megmondtam - szólt rezzenéstelen hangon. - Megtámadott engem

és Setht. - Kész! - vágta rá az apjuk. - Felhívom őket! - Sethéket? - kérdezte Tyler. - Nem. Merrickéket.

Michael a legkisebb öccsével a hátsó kertben labdázott, amikor meghallotta a telefoncsöngést a garázsban. Fáradt volt a munka és a baseballedzés miatt, ám rajtakapta az ikreket, amint Christ elkapták a folyosón, és a szájába akartak köpni. Michaelt sohasem érdekelte, ha Gabriel és Nick laposra verte egymást, de azt rettenetesen gyűlölte, ha összefogtak Chris ellen. Most tehát elütötték itt kint, hátul az időt, amíg az ikrek találtak maguknak valami más bajt, amibe belekeveredhetnek. Valaki felvehette a telefont, mert hamar elhallgatott. Michael meg sem mozdult a telefoncsörgésre. Nem emlékezett, mikor fordult elő utoljára, hogy valaki azért hívta a vezetékes számot, hogy vele beszéljen. - Olyan szerencsés vagy! - mondta Chris, és visszadobta neki a labdát. Magasra szállt. Michael nyújtózkodott, hogy elérje, és a labda a kesztyűjébe csapódott. - Szerencsés? - Aha. Egész nap mehetsz dolgozni apával. Én meg itt ragadtam. Michael visszadobta a labdát. Ez volt az első nyár, amikor Christ és az ikreket

elég

nagynak

ítélték

ahhoz,

hogy

egyedül

is

otthon

maradhassanak, amíg a szüleik dolgoztak. - Egész nap szórakoznak veled? - Nem. - Chris elkapta a labdát, és vállat vont. - Csak unalmas. Unalmas. Virágnyelven annyit tesz, magányos. Michael emlékezett rá, amikor még túl fiatal volt az autóvezetéshez, még nem tudott a

képességeiről, és a nyár végtelen lehetőségek tárházának tűnt, ám végül mindig háromhavi bezártságba fulladt. Bánta, hogy nem kanyarodott haza felvenni Christ és elvinni a gyakorlópályára, de aztán eszébe jutott Emily meg az ütője, és hálát adott Istennek, hogy nem vette fel Christ. Semmi szüksége sem volt arra, hogy Chris ilyen történeteket hozzon haza a szüleiknek. - Beszélek apával - mondta. - Talán a kisebb munkákra eljöhetsz. - Tényleg? - Chris visszadobta a labdát. - Az tök jó lenne! Mindennap mennék! Lehetne... - Nyugi! - mosolygott Michael. Chris egész biztosan magányos, ha szívesen töltené a nyarát fűnyírással és kertápolással. - Azt mondtam, majd beszélek vele! Most viszont belegondolt, vajon az öccse lelkesedése mögött nem rejlik-e több is az unalomnál. Emlékezett rá, amikor olyan idős volt, mint most Chris, és az eleme hívogatni kezdte, a legszívesebben minden idejét kint töltötte volna. Sem Chris, sem az ikrek nem mutattak egyelőre semmilyen hajlamot, de ez bármikor elkezdődhet. A gondolat egyszerre volt izgalmas és rémisztő. A legrosszabb az volt az egészben, hogy Michael egy önző porcikája azt kívánta, a testvérei váljanak ugyanolyan erőssé, mint ő, hogy ne kelljen egyedül viselnie ezt a terhet. Amint végiggondolta, rögtön el is nyomta a gondolatot. A hátsó ajtó kinyílt, és az anyjuk dugta ki a fejét. - Michael? Chris erősen dobta a labdát, tehát Michael nem tudott odanézni. - Igen? - Be tudsz jönni egy pillanatra? Az anyja hangja komoly volt, és mivel egyébként meglehetősen lazán vette a dolgokat, Michael most ránézett.

- Mi történt? - Apáddal beszélni szeretnénk veled. Öt

perccel

később

Michael

a

konyhaasztalnál

füstölgött.

Legszívesebben az öklével kettétörte volna az asztallapot. - Hisz én nem csináltam semmit! Azt sem tudtam, hogy ott dolgozik. Apja az asztal túloldalán ült, kérlelhetetlen arckifejezéssel. - Nem számít. Ott kellett volna hagynod. Tudod, milyen kényes helyzetben vagyunk itt... - Az nem az én hibám! - Michael hátratolta a székét az asztaltól, és félig felemelkedett. - Én kezdettől fogva nem akartam ezt az őrült egyezséget... - Vegyél vissza a hangerőből! - Apja, úgy látszott, készen állt rá, hogy átjöjjön az asztalnak erre az oldalára. - Nem fogok megint veszekedni veled. Ez az egyezség precedensértékű a testvéreid számára is. Figyelemmel kell lennünk a családunkra... - Azt hiszed, nem tudom? - Az isten szerelmére, tényleg nem sejtették a szülei, hogy milyen élete van? Nem látták, mennyi mindent felad, pusztán az érveik miatt? Anyja odanyúlt, és megfogta Michael kezét. A hangja gyengéd, a tekintete együtt érző lett, éles ellentétben az apjukkal. - Nem haragszunk rád. Michael elrántotta a kezét. Hevesen zihált. Vajon Emily azt mondta, hogy csinált valamit? Ismerve a családot, még azt is el tudta képzelni, hogy megvádolta az ötdolláros ellopásával. Egyetlen hely. Csupán ennyit akart. Egyetlen helyet, amit a sajátjának nevezhet, ahol olyasmit tehet, aminek semmi köze az elemekhez és az egyezséghez. Egyetlen helyet, ahol megfeledkezhet minderről. És most ez az egyetlen hely is elveszett. Elszorult a torka.

- Gyűlölöm ezt! - Nem érdekel, hogy gyűlölöd. - Apja megvárta, hogy Michael visszanézzen rá. - Nem fogsz még egyszer annak a családnak a közelébe menni. Megértettél? - Én? És mi van velük? - Majdhogynem kiabált, de nem érdekelte. Tudod, mit csinált Tyler... - Hagyjuk már ezt! Ha látod őket, kitérsz előlük. Michael fogcsikorgatva nézte a hátsó ajtót, csak hogy ne kelljen a szüleire pillantania. - El akarok innen menni. Apja felháborodott hangot hallatott. - Nem beszélünk erről többet. Ha másik közösségbe költözünk, ott sem lenne rá garancia, hogy rejtve tudjuk tartani a képességeidet... - Nem együtt mennénk - csattant fel Michael, és a mellkasára bökött: Csak én. - Menj! - mondta apja, ugyanolyan éles hangon. - Sötétedés előtt jelentenének. Lázadó elementál szökésben? Szerencséd lesz, ha a virradatot megéred. - John - mondta az anyjuk. - Elég! - Blöfföl! Michael lehajolt, és az asztalra támaszkodott. - Biztos vagy benne? Apja visszameredt rá. - Ez nem játék! - Hidd el, nem szórakozom túl jól! Apja lehalkította a hangját, és egy kicsit enyhült a mérge. - Nem viccelek, Michael! Ez elől nem lehet elmenekülni. Kihívnád magad ellen a sorsot. Michael az asztalnak lökte a széket.

- Talán szerencsét kellene próbálnom. Keresztülviharzott a konyhán, és biztos volt benne, hogy apja vissza fogja rendelni, ultimátumokkal és fenyegetésekkel szembesíti, amíg Michael meghunyászkodik, és megígéri, hogy jobban megerőlteti magát. Hogyan lehetne még jobban megerőltetni magunkat olyan dologban, ami minden éber pillanatunkban foglalkoztat? De az apja semmit sem szólt. Michael csak ment tovább. Három

testvérét

a

konyhaajtó

előtt

találta,

arcukon

zavart,

csalódottságot és haragot látott. Nagyszerű. - Elmész? - kérdezte Nick. - Nézzétek, srácok! - Michael sóhajtva a hajába túrt. - Nem úgy értettem, hogy ebben a másodpercben... - Szóval igen - mondta Chris. - Elmész! Gabriel a falnak hátrált, és keresztbe fonta a karját. - És velünk mi lesz? - Meg fognak ölni? - kérdezte Chris üres hangon. - Tyler nem fogja leállítani magát - mondta Nick. - Csak mert te elmentél, a többiek attól még mindig... - Fiúk! Michael érezte, hogy az anyja mögé lép, és a vállára teszi vékony kezét. - Senki sem megy el - mondta. - Az emberek dühükben gyakran mondogatnak mindenfélét. Michael nem úgy értette. Három szempár szegeződött rá. - Mondd meg nekik! Michael a három öccsére nézett. Arcukról lerítt a kétségbeesés. Azt kívánták, tagadja, mondja meg, hogy nem úgy gondolta. Szeretett volna így tenni.

Ám nem akart hazudni. Így hát csak lerázta magáról az anyja kezét, és a hálószobába ment. Egész éjjel nem jött ki.

3. FEJEZET

E

MILY AZ ÜZLET AJTAJÁRA MEREDT.

Verejték csörgött a hátán, hiába

csavarta fel a légkondicionálót.

Idejárok minden szerdán és pénteken. Talán nem jön el. Az apja nem finomkodott, amikor felhívta Merrickéket. De ez akár Emily hátrányára is válhat. Pont, mint a múltkor. Michaelt ugyanúgy meglepte a találkozásuk, mint őt, aztán pedig még provokálta is a fiút. Persze, a szülei egyezséget kötöttek Michael szüleivel, de az nem állt túl szilárd alapokon. Az egész az atomfegyverrel rendelkező államok közötti szerződésekre emlékeztetett. Megígérjük, hogy nem használjuk, hacsak nem húztok fel bennünket. Talán ki kellene tennie a pultra egy ütőt. Talán nem kellett volna szólnia a szüleinek. De legalább nem rúgták ki. Az óra négyet ütött, szerdán ilyenkor bukkant fel. De Michaelnek most nyoma sem volt. Fél ötkor kivágódott az ajtó, de csak egy fiatal anyuka volt, aki a minigolfpályára hozta a gyerekeit. Emilynek tennie kellett valamit, hogy megnyugtassa az idegeit. Bedugta az iPodját az erősítőbe, és végiglépegetett a kedvenc musicaljén. Az óra kismutatója az ötös felé közeledett, ekkor volt vége a műszaknak. Lehet, hogy bevált az apja telefonhívása. Különben is, máshol is lehetett baseballütéseket gyakorolni a városban. Ám ekkor megnyikordult az ajtókilincs gombja.

Keze a golfütő nyelére fonódott. Vajon ha kiált, meghallja a nő az óvodásokkal? Kitárult az ajtó. Michael állt ott. De nem jött be az ajtón. Akárcsak a minap, Emily látta, hogy felméri az üzletet a szemével. Mit kereshet? A fiú tekintete az üvegpulton heverő golfütőn állapodott meg, majd felemelkedett Emily arcára. - Igazából csak viccelni próbáltam azzal, hogy minden alkalommal megpróbálsz majd megölni! A lány elpirult, és a tartóba csúsztatta az ütőt. A fiú bejött, és a pultra helyezett egy ötdollárost. - Kaphatok öt zsetont, vagy előbb engedélyt kell kérned apucitól? A lány még jobban elpirult. Valami őrült okból úgy érezte, bocsánatot kellene kérnie, miközben a fiúnak kellett volna kerülnie őt! Kihalászta a zsetonokat a fiókból, és az üvegpultra csapta őket. Összeszedte magában a bátorságot, hogy a fiú szemébe nézzen, és így tudassa vele, nem fogja hagyni, hogy bántsa. Megpróbálta keményre fogni a hangját, de végül hisztérikusnak hangzott. - Még valamit? A fiú szemében gúny villant. - Ezt nevezem bátorságnak! Micsoda barom! Emily hunyorított. - Nem én kísértem a sorsomat azzal, hogy idejövök. Michael zsebre tette a zsetonokat, és most először volt a hangja inkább beletörődő, mint ellenséges. - Tényleg nem? Ezzel már kívül is volt az ajtón, Emily pedig ott maradt a levegőben lüktető zenével.

Majdnem utánament. Megörültél? Emily nem értette, hogyan lehet az, hogy mindazok ellenére, hogy ki volt a fiú, képes volt ott állni, és elérte, hogy a lány érezze magát bűnösnek. Persze, hogy elmondta a szüleinek, a fiú köszönje a szerencséjének, hogy az apja nem ment át hozzájuk! Bár még ettől a gondolattól is elpirult. Átkozottul közel járt a tizennyolcadik születésnapjához. A fiúnak igaza volt, szüleihez futott, hogy kisírja magát. Az órára pillantott. Négy perc múlva vége a műszaknak. Pontban ötkor kilépett az iroda hátsó ajtaján a sűrű párába. A levegő a bőréhez simult, és üdvözölte a kinti napsütésben. A baseballketrecek a domb alján, a minigolfpályákon túl voltak. Innen is hallotta az ütő csattanásait, és amint elhaladt a minigolfpályák mellett, meglátta Michaelt a baseballketrecben. Megállt, mielőtt a fiú észrevehette volna. Michael vállára piros póló tapadt, így azokra a matadorokra emlékeztette, akik vörös köpenyt lengetnek, hogy halálig folyó küzdelemre ingereljék a bikát. Gondatlan. Az volt ez az egész helyzet. Michael meglendítette az ütőt, a hálóba küldve a labdát. Emily még innen is érezte a levegőn keresztülszáguldó labda sebességét, és pontosan tudta, mekkora erőre lenne szükség, hogy a röppályája megváltoztatására kényszerüljön. Eszébe jutott, milyen erővel ragadta meg a fiú a golfütőt. Épp, amikor meggyőzte magát, hogy vissza kell fordulnia, a fiú átpillantott a válla felett, és meglátta. Kíváncsi lett volna, vajon a föld árulta-e el neki, hogy ott áll, és abba is belegondolt, vajon ez a képességei használatának minősül-e. Tényleg akkora különbség ez ahhoz képest, hogy ő tíz másodperccel ezelőtt a

labda röptét érezte? A fiú megfordult, csupán annyi időre, hogy megüsse a következő labdát, majd megint visszapillantott rá. - Mi az, mindjárt itt lesznek, hogy megadják a kezdő lökést? - Miről beszélsz? - Nem trombitáltad ide a lovasságot? - Visszafordult, nem is várt válaszra. - Nem. - Az arca forró volt. - Nem tettem. Újabb labda repült, és Michael nagyot lendített az ütővel. A találat akkorát szólt, mint egy fegyverdörrenés. Emily sohasem kedvelte a sportot, de megütni valamit ekkora erővel lenyűgözően katartikus dolognak tűnt. - Nézd! - mondta. - Szükségem van erre a munkára. Fontos ne kém. A fiú nem fordult meg. - Tehát? - Apám kényszeríteni fog, hogy mondjak fel, ha megtudja, hogy megint idejöttél. Újabb labda - ám ez lepattant az ütőjéről, és kiszállt a pályáról. Michael káromkodva törölte meg a homlokát az alkarjával. - Nem értem, mennyiben az én problémám ez. A lány nyelvén fenyegetés volt, de nem mondta ki. Közelebb lépett, és boldog volt, hogy fémkerítés választja el őket. - Kérlek! Csak próbálok beszélni veled. A fiú semmit sem mondott, csak megvárta a következő labdát, és meglendítette az ütőjét. Ez az egész egy nagy hiba volt! Különben sem kellene idekint lennie a fiúval. Ugyan mit várt, hogy elmegy, ha szépen kéri? És mi lenne, ha valaki erre járna, és meglátná, hogy beszélget vele? - Felejtsd el!

A lány léptei dübögtek a kiszáradt földön, ahogy elindult. Újabb labda. A levegő megmozdult az ütő lendülésétől. Csatt! Ekkor meghallotta a fiú hangját maga mögött. - Várj! Emily félúton járt az iroda felé, de nem fordult meg. - Az én apám azt mondta - kiáltotta utána Michael -, hogy a nyár fennmaradó részére elveszi a kocsikulcsomat, ha rajtakap, hogy még egyszer idejövök. Csatt! Emily visszajött a fémkerítéshez. - Tényleg? - Aha. Tényleg. - Michael lehajtotta a fejét, és a pólója ujjába törölte a homlokát. - Mégis visszajöttél. Az adogatógép leállt, és Michael végre megfordult, majd a kerítéshez lépett. - Te is. Emily sohasem állt még ilyen közel a fiúhoz, most meglátta az aranyló foltokat barna szemében, és meg tudott számolni minden tincset, amit kifakított a nap. Még mindig nyárillata volt, frissen vágott fű, naptej, és nyomokban valami erdőre emlékeztető. A közöttük húzódó fémkerítéstől az egész még intimebb lett. Ne légy hülye! Még a sorozatgyilkosok is lehetnek izgatók! Kénytelen volt megköszörülni a torkát, és elfordítani a tekintetét. - Ahogy már mondtam. Szükségem van erre a munkára. Michael szárazán felnevetett, és elpillantott a lány mellett, a parkoló felé. - Én nem szólok senkinek, ha te sem. A hangja enyhén gúnyosan csengett. Ez szarkazmus volt, nem igazi

ajánlat. Emily azonban belegondolt, mennyi időt töltött álláskereséssel. Egyre csak a New York-i vonatjegyre gondolt, egyheti fizetésébe kerül, nem is beszélve a lakbérről és az egyéb költségekről, amikor már ott van. Így hát nyelt egyet. - Rendben. Áll az alku.

Alku. Michael felhorkantott. Harminc másodpercre leeresztette a védelmet, és ez hiba volt. - Megőrültél - mondta. - Nem - válaszolta a lány. - Komolyan gondolom. Gyakorolhatod az ütéseket, én pedig... - Gyakorolhatom az ütéseket? - hitetlenkedett a fiú. - Mit gondolsz, mi a fenét csinálok itt? A lány elbizonytalanodott. - Úgy értem... hiszen gyakorolsz... - Felejtsd el! - Michael megragadta a kapu fogantyúját. Maradt még négy zsetonja, de elteszi szerdáig. Ugyan mit gondolt, Emilyvel beszélgetni olyan lesz, mint bármelyik másik lánnyal? A „kérlek” szó ragadta meg. Nem emlékezett, mikor mondta neki bárki is azt, hogy „kérlek”. Igazából arra sem emlékezett, mikor szólt hozzá bármelyikük civilizálta. Michael félig átért a parkolón, amikor észrevette, hogy a lány követi. Megtorpant, és megfordult, hogy szembekerüljön vele. - A pokolba, mi van? Megkaptad, amit akartál, oké? Elmegyek! A lány hátrahőkölt, és felkapta a kezét, mintha a fiú legalábbis fegyvert rántott volna. - Ez nem... Én nem... nem ezt akartam.

- Tényleg? Akkor miért sírtál az apádnak miattam? A lány arca halvány rózsaszín volt, a légzése kapkodó. Öccse a szőke hajával, világos bőrével őrültnek látszott, de Emilyhez ez illett. Tyler azt mondogatta, a nővére porcelánbabának néz ki, ám szerdán golfütőt vágott Michael fejéhez. Csupa ellentmondás volt, erős és törékeny egyszerre. Mintha bármelyik pillanatban elsírhatta volna magát, de előtte azért még leüti a fiút. Michaelnek kedve lett volna bocsánatot kérnie. Pont ettől a lánytól! Megint megfordult, és továbbindult. A lány utána iramodott, laza kövek gördültek a lába alatt. Michael megperdült, mielőtt Emily bármit mondhatott volna. - Nem tudom, mire megy ki ez a kis játék, de nem fog működni. Azt hiszed, addig provokálhatsz, míg elveszítem a fejem? Azt hiszed, okot szolgáltatok majd arra, hogy hívjátok az Őrzőket? Ez az én helyem volt, érted? Az enyém. Baseballgyakorlótér. Nem ártok senkinek! - Egy lépést tett a lány felé. - Tehát a pokolba is, hagyj békén! Ekkor a járda megreccsent közöttük, és repedés nyílt rajta. Emily hátraugrott, de Michael összeszedte magát, mielőtt az ereje túlzott kárt okozott volna. Öt méter hosszú repedés a parkolóban, csupán egy centi széles. Tényleg bármi okozhatta. Esőzés. Gyomok. Bármi. Michael viszont tudta, hogy ő tette. Sőt, ami még rosszabb volt, Emily is tudta. Most tágra nyílt szemmel bámulta a fiút, és a légzése is felgyorsult. Fuss! A fiú büszkesége nem engedte, hogy fusson. Sarkon fordult, és a teherautó felé indult. Teljes önuralmára szüksége volt, hogy ne padlógázzal hajtson ki a parkolóból.

4. FEJEZET

E

MILY MEGINT CSAK PISZKÁLTA A VACSORÁJÁT A TÁNYÉRON. Tyler

megint

SMS-ezett.

Emily egyre csak Michaelre gondolt a gyakorlópályán. A dühére, amit minden ütésbe beleadott. A meggyőződésre a hangjában, amikor szembeszállt vele a parkolóban. Nem ártok senkinek! Meg arra az öt méter hosszú repedésre a járdán. A legrosszabb azonban az volt, hogy folyton a fiú szemében játszó napfényre gondolt. Arra a bensőséges pillanatra, amikor csupán pár acéldrót választotta el őket. Michael

bizonyos

értelemben

az

állatkerti

nagymacskákra

emlékeztette. Pumára talán, vagy párducra. Áramvonalas, veszélyes állatokra, amik ugyanakkor olyan gyönyörűek is, hogy az ember legszívesebben kinyújtaná a kezét, hogy megérintse őket. - Emily? Felkapta a fejét. Apja mereven nézett rá, valószínűleg már többször szólíthatta. - Bocsánat! Tessék? - Azt kérdeztem, hogy volt-e bármi probléma a sportkomplexumban. Itt az alkalom! Elmondhatná, mit tett Michael. Apja hívná az őrzőket, ők pedig kiirtanák a problémát. De persze ő maga provokálta a fiút. Ez az én helyem volt! Az enyém! Ha bottal piszkál egy pumát, és az leharapja a kezét, az az ő hibája,

vagy a pumáé? Bűntudat fogta el. Felszúrt a villájára néhány darab tésztát, hogy ne kelljen az apjára néznie. - Nem. Semmi probléma nem volt. - Jó - mondta Tyler, fel sem nézve a telefonjáról. - Seth és én felmértük volna a terepet, ha tovább ökörködik. - Seth? - csattant fel az anyjuk. - Van értelme annak, amit mond - szólalt meg az apjuk. - Josh Drake és én ugyanerről beszélgettünk. - Terepfelmérés - mondta Emily. - Tényleg? Apja tekintete jeges volt. - A biztonságod kedvéért. Nincs kedvemre, hogy visszajársz oda, amíg ezt nem oldottuk meg. Emily visszameredt rá. Azt hittem, megoldottad a telefonhívással. Apja nem változtatott a hangszínén. - Addig nincs végleges megoldás, amíg az a fiú él! Emily villája megcsikordult a tányéron, - Szóval az a tervetek... Mi is? Hogy kint ültök az iroda előtt, és megvárjátok, míg felbukkan, és használja a képességeit? - Megvan a módja, hogy az egyezség megszegésére kényszerítsük. Tyler erre felemelte a tekintetét. Az asztal fölött belenézett apja szemébe. És elmosolyodott.

Michael a péntek estét a szobájában töltötte, az ágyán hanyatt fekve, a mennyezetet bámulva. Várt. Ha Emily jelenti, mennyi időbe kerülhet, mire az Őrzők üldözőbe veszik? Azonnal megölik, vagy először magukkal viszik?

Az utóbbit remélte. Egyre csak a testvéreire gondolt, ahogy mostanában figyelték, tudta, csak arra várnak, hogy felrobbantsa a távozása híréről szóló bombát. Ez persze semmi sem volt ahhoz képest, mint ha végig kellett volna nézniük a kivégzését. Pont kilenc után halk kopogás hallatszott az ajtaján. Az anyja lehetett: senki más nem kopogott halkan ebben a házban. Alvást akart színlelni, de esélye sem volt, hogy anyja elhiggye, ilyen korán alszik. - Igen? - kiáltotta. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és behajolt rajta az anyja. - Biztos, hogy nem vagy éhes? Éhes volt, de nem ülhetett a konyhában, és színlelhette a szülei szemébe nézve, hogy minden rendben van. Még most sem tudott ránézni az anyjára, aki nem tudta, mit tett. Megrázta a fejét, és a mennyezeten tartotta a szemét. - Hát - anyja becsusszant a szobába -, a biztonság kedvéért csináltam neked pár falatot. - Tányért helyezett az éjjeliszekrényre. Michael odapillantott, és azonnal baromnak érezte magát. Anyja pulykás szendvicset készített neki. Ráadásul jó gazdagon, extra löncshússzeletekkel, magasra tornyozott sajttal, paradicsommal és salátával. Michael érezte a mustár illatát. A tányéron három zablisztesmazsolás keksz is volt. Ezeket egész biztosan csak az ő kedvéért sütötte. Rajta kívül a házban senki nem szerette a zablisztes-mazsolás kekszet. Elszorult a torka. Jó ég, milyen idiótán viselkedett! Talán most kellene elmenekülnie, mielőtt magával rántja a többieket is. Már tegnap éjjel futnia kellett volna. Belekerült egy másodpercbe, mire megtalálta a hangját.

- Kösz! - Leülhetek? Michael bólintott, arrébb húzódott, és a falnak támaszkodott. Az anyja a térdéhez ült - az ágy oldala alig hajlott meg a súlya alatt. Michael visszaemlékezett rá, amikor még kicsi volt, mielőtt megszülettek a testvérei, hogyan üldögélt anyja az ágya szélén, és kérdezte a napjáról. Ez az idő lerövidült, amikor az ikrekről kellett gondoskodnia, és még kevesebb lett, amikor Chris is megszületett, de anyja nem hagyta abba, amíg Michael ki nem nőtte. Ettől mindig különlegesnek érezte magát. Most pedig már tudta, milyen rettenetes dolog különlegesnek lenni. Nem is emlékezett rá, mikor volt az anyja utoljára idebent. Felemelte a szendvicset, és beleharapott, csak hogy ne kelljen mondania semmit. Anyját azonban ez nem tartotta vissza a megszólalástól. - Van kedved elmondani, mi történt ma? Michael majdnem félrenyelte a szendvicset. - Semmi. - Nem zárkózol be a szobádba a semmi miatt. - Csak fáradt vagyok. Anyja egy pillanatig hallgatott. - Tudom, hogy úgy érzed, egyedül vagy, Michael, pedig nem vagy egyedül. Apád és én szeretünk téged. A testvéreid is szeretnek. .. Michael felhorkant: - Abban ne legyél olyan biztos! Pár nappal ezelőtt rajtakaptam az ikreket, hogy hajnali háromkor alkoholos filctollal össze akarták firkálni az arcomat! Anyja mosolygott, de a szeme komoly maradt. - Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy számíthatsz ránk. Akármi történik.

- Tudom, anya. Anyja megérintette Michael arcát. - Biztos vagy benne? Bólintott. Biztos volt - és épp ez volt a probléma. Nem kellene, hogy számítson rájuk. A gondolatot, hogy a családja bajba kerülhet az ő tettei miatt, őmiatta... Michael alig bírta elviselni. És ez volt az egyetlen ok, hogy még mindig itt volt, nem szökésben. Ha Emily jelentette, ha az Őrzők eljönnek érte, ő készen állt megadni magát. Amennyiben a családját nem bántják.

5. FEJEZET

H

ÉTFŐ

DÉLUTÁNRA

EMILY

TELJESEN

ÁTRENDEZTE

a

dizájner-

golflabdákat a vitrinben. Lenyűgöző, váltakozó színű tornyot

épített, legalábbis a saját megítélése szerint. Ma az Óz, a csodák csodája musicalváltozatát játszotta teljes hangerővel, a szokásosnál is hangosabban, hogy együtt énekelhessen Idina Menzellel. Az ilyen hőség mindig is ártott az üzletmenetnek, de a mai nap egyenesen nevetséges volt. Lehet, hogy mindenki feladta a reményt az időjárással kapcsolatban, és a strandra mentek az emberek. Amikor a „Defying Gravity” kezdődött, kicsit még hangosabbra állította, és a vásárlótérbe lépett, hogy méret és stílus szerint átrendezze a golfpólókat. Ahogy a refrén következett, egy férfi köszörülte meg a torkát a háta mögött. Emily sikítva ugrott egyet ijedtében, és majdnem leverte az összes pólót az akasztóról. Az arca egy szempillantás alatt tűzpirossá vált. Megigazította az akasztót, és átszólt a válla felett, elég hangosan ahhoz, hogy hallani lehessen: - Annyira sajnálom... És ekkor megtorpant. Michael Merrick állt ott. Emily csak nézett rá, és mozdulni sem bírt. Michael kör alakú kézmozdulatot tett. - Halkabbra tudnád venni? - Ja... persze. - Emily a pult mögötti erősítőhöz ugrott, és kirántotta belőle az iPodja zsinórját. A zene azonnal elhalt.

Mire kiegyenesedett, Michael már a pultnál állt. Emily alig tudta lecsillapítani a légzését. - Ne érts felre - mondta Michael. - Én is szeretem a Broadwaymusicaleket, mint bárki más. Emily arca még forróbb lett, ha ez egyáltalán lehetséges volt. - Bocs... senki sem volt egész nap. Úgy értem... - Habozott. - Kérsz zsetont? - Van még a múltkorról. - Ja! Rendben. Ám Michael még mindig ott állt, és nézett rá. Emilynek némi erőfeszítésébe került, hogy belenézzen a szemébe, de legalább képes volt

érzelmeket

kiolvasni

belőle:

meglepetés,

csodálkozás

és

zavarodottság kavargott benne. - Ami a pénteket illeti - kezdte Michael. Emily megnyalta az ajkait. - Pénteket? - Egész éjjel fenn maradtam. - Önkritikus vállrándítás. - Ami azt illeti, egész hétvégén nem sokat aludtam. Emily a homlokát ráncolta. - Értem... - Vártam. - A vitrinen pihentette az alkarját, és egy árnyalattal visszafogta a hangját. - Azt hittem, feladsz. - A parkoló miatt? - A lány vállat vont, és az üvegpultra ragasztott tájékoztatókat piszkálta. - Nem nagy ügy... - Számomra igen. Emily abbahagyta a mocorgást, és ránézett. - Szóval - folytatta Michael lágyabb, majdnem gyengéd hangon -, kösz! A lánynak fogalma sem volt, erre mit mondjon.

A fiú pedig nem is várt rá. Fogta az ütőjét, és az üzlet hátsó ajtaja felé fordult. Kilépett a párás hőségbe, és nem is nézett vissza.

Emily tizenöt percet elcsalt a munkaidejéből, és lesétált a dombon, a baseballketrec felé. Michael még mindig ott volt. Ma királykék pólót viselt, és a leggyorsabb géppel edzett. Emily ezúttal még csak nem is tétovázott, egyenesen a ketrechez sétált, és bedugta az ujjait a rácson. - Ma hétfő van. A fiú nem nézett rá. - Na ne mondd! Csatt! - Azt mondtad, csak szerdánként és péntekenként jársz ide. Michael átpillantott a válla felett. - Lehet, hogy nem akartam lemaradni az előadásodról. A hangja nem volt túl barátságos, de ellenségesnek sem volt nevezhető. Emily megint elpirult, és azt kívánta, bárcsak ne lenne ennyire világos a bőre. De a fiú esetleg a hőségnek is tulajdoníthatja. Michael ekkor megfordult, fogadni a következő labdát. A gép hangjában, az ütő szabályos csattogásában, a fiú ütésre lendülő alakjának látványában volt valami, ami megragadta Emilyt, és nem eresztette. Mielőtt észbe kapott, négyet is ütött. A lány ekkor jött rá, hogy úgy tűnik, mintha bámulná a fiút. Mondania kellett valamit. - Ez olyan... gyógyító hatásúnak néz ki. - Ki akarod próbálni? - Mi... nem! - Jó ég, áll itt, és tényleg bámul! Arra sem emlékezett, miért jött le a ketrechez. - Bocs! Én csak... Én majd...

- Sajnálom a pénteki dolgot. - Michael újabb zsetont dobott a gépbe. Nem csak a parkolóban történteket. - Pillantást vetett hátra a válla felett. - Hogy hülye voltam. Emily úgy érezte, sarkon kellene fordulnia, és elmenni innen. De nem akart. - Semmi baj! A fiú lendületet vett. Az ütő csattanásától elállt Emily lélegzete. Újabb pillantás. Michael megkopogtatta az ütőjével a földet. - Biztos nem akarod kipróbálni? Emily gyorsan megrázta a fejét: - Sohasem baseballoztam. Nem hiszem, hogy a leggyorsabb géppel kellene kezdenem. Michael felhorkant. Nevetés lett volna? Emily nem tudta megmondani. Úgy érezte, hogy régen elhagyták a biztonságosnak mondható terepet. A fiú ekkor megszólalt: - Szóval miért van ekkora szükséged erre a munkára? - New Yorkba akarok költözni. Kimondta a szavakat, mielőtt végiggondolta volna: ugyanakkor a fiú meglepte a hálájával és az azt követő bocsánatkéréssel. Ráadásul valamilyen okból könnyebb volt ezt a társalgást folytatni, míg a fiú háttal állt neki, és a figyelme máshová összpontosult. - New York? Csatt! A labda megfeszítette a hálót, mielőtt a földre hullott. Emily nyelt egyet. - Aha. Egy barátnőm két éve végzett, és beugró színésznő a Broadwayn. Azt ígérte, segít majd munkát szereznem. - A Broadwayn akarsz játszani? - Szinte tapintható volt a meglepetés a hangjában.

Emily megfeszítette magát, készen állt a gúnyos megjegyzésekre. Apjától is ezt kapta, amikor tavaly megemlítette a tervét. Jó okkal tett úgy, mintha a megfelelő egyetemet keresgélné, miközben igazi terveit titokban tartotta. - Igen, és? A fiú semmit sem szólt. Ütője a vállára nehezedett. - Úgy értem, nem mintha ez bármiféle garancia lenne, vagy ilyesmi folytatta Emily, miközben keresztbe fonta a karját a mellkasán. Valószínűleg pincérnőként végzem majd, és hat hónap elteltével pénzt kunyerálok majd telefonon a szüleimtől. Labda repült Michael felé. Csatt! - Nem. Hiszen hallottalak. Tartottad a lépést azzal az ózos dallal. Emilynek majdnem leesett az álla. - Felismerted a zenét? És ez vajon... bók lett volna? Michael vállat vont. - Apám anyánk születésnapjára jegyeket vett múlt tavasszal. Mind velük kellett mennünk. Arról hadovált valamit, hogy több kultúrára lenne szükségünk. Az apja az Óz, a csodák csodájára vett jegyeket az anyjuknak? Emily nem emlékezett, az ő apja mikor vett utoljára ajándékot az anyjuknak, arra pedig végképp nem, hogy bevonta volna Tylert meg őt is. - Azt hiszem, a városi élettől teljesen bekattannék - folytatta Michael. Emily a fiú szüleinek tájkertészeti cégére gondolt, és eltöprengett, vajon egy olyan srác, mint Michael, szenvedne-e a városban. - Hát akkor azt hiszem, nem egymásnak teremtettek bennünket. Elmés, gúnyos megjegyzésnek szánta, szavai mégis egyenesen, őszintén hangzottak. Michael átpillantott a válla felett.

- Én sem hiszem. A gép zümmögött, az utolsó labdát jelezte. Michael erősen megütötte, és a labda a hálónak szállt, mielőtt a földre hullott. A lány azt várta volna, hogy újabb zsetont dob be, de Michael a kerítéshez lépett, és beleakasztotta a kezét, öt centire a lány kezétől balra. Most is túl közel került hozzá. A lány szíve felgyorsult. Felnézett a fiúra, és ekkor majdnem megállt a szíve. - Meg akarod tanulni? - kérdezte Michael. - Megtanulni? - Emily hangja szinte cincogott. A fiú megböködte az ütőjével a kerítést. - Hogy hogyan kell ütni. Nem tehette. Már így is túl sok időt töltöttek beszélgetéssel. Az egész helyzeten messziről érződött a veszély! Szíve azonban már leállította agya makacs gondolatait. Már ki is mondta, hogy igen.

Michael agya egyre csak azt kérdezgette, mit művel, ő azonban rá sem rántott a kételyeire, és a kezdőketrechez vezette Emilyt. A lány jelenlétét egész délután apró lobbanásokként észlelte a bőrén, nem volt éppen kellemetlen. Attól a pillanattól fogva, hogy meglepte az irodában, ahogy pironkodva, dadogva igyekezett lehalkítani a zenét, Michaelnek küszködnie kellett a késztetéssel, hogy kinyújtsa a lázét, megérintse, és megtudja, mennyiben ígérnek többet ezek a kis lobbanások. A lány nem jelentette őt. Ez nem lehetett véletlen. Ugye? Különösen most, hogy itt állt mellette a két négyzetméteres ketrecben, és hallgatta, amint testtartásról és ütőfogásról beszél, miközben labdát dob felé.

Michael fohászkodott, hogy hallgasson már el végre, szédült, ideges volt, kész csoda, hogy össze tudott rakni egy épkézláb mondatot. Nyújtotta az ütőt. - Tessék! Csak próbáld meg! A lány meg sem mozdult. - Valószínűleg agyrázkódás lesz a vége. - Ugyan már! A testvérem nyolcéves korában meg tudta ütni ennek a gépnek a labdáit. Emily grimaszolt. - Ettől most jobban érzem magam. - Mégis megfogta az ütőt, és igyekezett úgy tartani, ahogy a fiú mutatta. Nevetséges és imádnivaló látványt nyújtott. Michael mindent megtett, hogy ne nevesse el magát. Ám gyorsan sikerült elfojtania a nevethetnékjét. Ugyan mi ütött belé? Éles szavak ültek a nyelvén, készen állt arra, hogy elzavarja a lányt. Most még leállíthatta az egészet. Visszatérhettek volna ahhoz, hogy ők halálos ellenségek. A lány elnézett neki egy hibát, de ez nem ugyanaz, mint segíteni neki. Vagy akár csak elfogadni őt. Emily Michaelre pillantott, és a fiú biztosra vette, hogy olvasni tud az arcára írt kételyekben. Ugyanúgy, ahogy ő tudott olvasni a lány arcáról. Michael zsebre vágta a kezét, és érezte, hogy megfeszül a válla. Mielőtt bármit is mondhatott volna, Emily megszólalt: - Idiótán nézek ki, nem? Michael kilélegzett. - Dehogy. - Majd szünetet tartott, és majdnem elmosolyodott. - Hát... Egy kicsit. - Mondd meg, mit kell tennem, hogy a labda ne a homlokomon kössön

ki! Így hát a fiú még egyszer bemutatta, a lány még egyszer felvette a testhelyzetet, és amikor azt mondta, készen van, a fiú bedobta a zsetont a gépbe. Az első labdára nem is próbált meg lendíteni. Hátraugrott, és kis híján leejtette az ütőt. - Basszus, milyen gyors! Michael megragadta a vállát, mielőtt még nekiütődhetett volna, és ki akarta egyenesíteni, mint a testvéreivel tette volna. Emily egy pillanatra megdermedt, de ez is épp elég volt. Michael elrántotta a kezét. A lány nem szók semmit, úgyhogy Michael elhátrált tőle, és a kerítésnek támaszkodott. Egyértelmű távolságot tartott tőle. - Hozzak egy golfütőt? - kérdezte. - Azt minden további nélkül meg tudod lendíteni. Erre csak egy bánatos pillantás volt a válasz, amit a lány a válla felett vetett hátra. Ám ekkor Emily arckifejezése megenyhült. - Megmutathatod. - Szünetet tartott. - Rendben van. A fiú habozott, éppen elég ideig, hogy hallja, a gép a következő labda kilövésére készül. Így hát előrelépett, megint megragadta a lány vállát, és beállította a megfelelő szögbe. Utána különösebb teketóriázás nélkül rátette a kezét a lány karjára, és irányította a lendületét. - Ne menekülj előle! - magyarázta. - Fejts ki erős ellenállást! Emilynek most sikerült megütnie a labdát, és a reakciója alapján azt lehetett hinni, hazafutást ért el a baseball-világbajnokság döntőjében. A magasba tartotta az ütőjét, és fel-alá ugrált, arcán bugyuta mosollyal. - Megütöttem! Megütöttem! Michaelnek mosolyognia kellett. Ez sokkal, de sokkal nagyobb örömöt

szerzett, mint megmutatni Chrisnek, hogyan kell megütni a kanyarított labdát. - Oké, legközelebb próbáld meg szabályos helyre ütni! Emily fintorgott. - Ünneprontó! Megböködte a talajt az ütővel, és visszaállt a helyére. Mint valami első ligás játékos... Michael nevetett. És hirtelen el is hallgatott, amikor Emily hátraszólt a válla felett: - Most akkor megmutatod megint, vagy mi lesz?

6. FEJEZET

M

ICHAEL RUGANYOS LÉPTEKKEL VÁGOTT ÁT A PARKOLÓN.

Mondogatta

magának, hogy ugyan, hagyja már, egyetlen ütőedzés semmit

sem jelent. Különösen nem Emily Morgannel. Ám egyre csak arra kellett gondolnia, milyen volt a lány keze az ő keze alatt; mennyire tökéletesen illett a lány válla a karjai közé, és a lány illatára... Hirtelen azon kapta magát, hogy a gondolatai azon járnak, milyen érzés lenne... például megfogni a kezét. Megérinteni a haját. Megcsókolni, Hagyd abba! Hülye vagy! Ám a nyaka íve pontosan ott volt. Nem rezzent meg az érintésétől. Valójában, ha nem vesszük figyelembe a baseballütőt, az ölelés tényleg átkozottul intim volt. Ha most belélegzett, szinte még mindig érezte a lány illatát. Hagyd abba! Már így is túl sokat elmondott neki. Hogy a baseballnak köszönhetően kitisztultak a gondolatai, és olyasvalamire összpontosíthatott, aminek semmi köze sincs az eleméhez. Hogy mindennap amiatt aggódik, elveszíti az uralmát az eleme felett, mint pénteken. Hogy mennyire vágyik rá, hogy elhagyhassa ezt a városi. Meg tudta volna rúgni magát, amiért ezt elárulta. Erre viszont Emily megemlítette, mennyit veszekednek a szülei. Hogy néha nem is érdekelte, sikeres lesz-e New Yorkban: sokkal inkább az új

környezetről, az új kezdetről volt szó. Elmondta Michaelnek, mennyire elege van abból, hogy minden nap csak gyűlölet veszi körül. És most először fordult elő, hogy Michael eltöprengett azon, nem lehetséges-e, hogy mégiscsak működni fog ez az egyezség. A lány tíz perccel ezelőtt ment el, miután megkérte, induljon, hogy ne lássák őket együtt kisétálni. A tíz percet azzal csapta agyon, hogy elhasználta az utolsó zsetonját. Minden ütésnél emlékezett arra, milyen érzés volt a lány teste. Az apjuk teherautója egyedül állt a parkoló végén. Egy öreg szilfa árnyékában sötétlett. Michael kezében fogta a kulcsát, arcáról pedig nem hervadt le a szórakozott mosoly. Meg sem hallotta a támadóit, amíg a feje már a betonnak nem csapódott. Mind egyszerre estek neki. Azt sem tudta felmérni, hányan vannak. Az egyik a teherautó háta mögül jött. Náluk volt a lánc, amivel az apjuk a laza rakományt kötötte le, a nyakára tekerték, és a parkoló aszfaltján tartották vele. Valaki más a karját kapta el, a csuklójára térdelt. És ekkor, még annyi ideje volt, hogy meglássa a szőke haját, valaki az arcába vágott. Jó erős, kemény ütés volt, nagy lendülettel. Egy pillanatig csillagokat látott, és elég ideig volt magatehetetlen ahhoz, hogy a másik kezét is lefogják. Küszködött, de nem tudott erőt kifejteni. - Hé, seggfej! Tyler volt az. Ö ütött az előbb, és most megismételte. Michael köhögött a torkának szegezett lánc alatt. A fogát csikorgatta. Erőt meríthetne a földből, és lerázhatná őket magáról, de kételkedett benne, hogy szó nélkül hagynák, mint ahogy Emily tette. Tarts ki!

Istenem,

milyen

ostoba volt! Ahányszor idejött,

ellenőrizte a

jegyárusító fülkét, és ahányszor elindult innen, átnézte a teherautót. Minden alkalommal készen állt rá, hogy lesből megtámadják. Egészen a mai napig. Tyler megint megütötte. Michael vér ízét érezte. Tarts. Ki. - Tedd meg! - mondta Tyler. - Te is akarod! Valaki oldalba rúgta, és Michael még jobban kapálódzott. Túl nehezek voltak. Nem tudott kiszabadulni. Megint megrúgták. Erő száguldott keresztül a talajon, és kérés nélkül is a segítségére sietett. De visszakényszerítette. Kibír néhány ütést! Tyler nevetve arcul köpte. - Szerencse, hogy Emily elmondta, hol találunk meg. Nem hiszem, hogy még egyszer ilyen jól fogunk szórakozni ezen a nyáron! Michael megdermedt. A lány ma este, a baseballketreceknél - talán feltartóztatta volna? Most akkor megmutatod megint, vagy mi lesz? Köhögött. - Menj a pokolba, Tyler! - Érdekes, hogy pont a poklot említed. - Tyler egy butánégőt tartott a kezében. - Hiszen elhoztam a tüzet! Megnyomta a gombot. Láng lövellt ki a fúvóka végén. Michael hátrahőkölt volna. De csak a betonba vágta a fejét. Olyan erősen feszült a láncnak, hogy alig bírt lélegezni. A lángok megvilágították Tyler arcvonásait. Közel tartotta az égőt Michael arcához, míg a hő már fájdalmat okozott. Michael megfeszítette magát. Fogalma sem volt, hogy Tyler tényleg meg fogja-e égetni, de a láng a bőrén biztosan véget vetett volna az

önuralmának. - Tedd meg! - mondta Tyler. Közelebb hajolt, míg Michael legszívesebben már csak szorosan bezárta volna a szemét. - Tedd meg! Michael azon imádkozott, hogy jöjjön egy másik ügyfél. Persze tudta, milyen kihalt hely ez. Tyler a lánchoz tartotta a lángot. - Először megégetünk téged, utána majd megégetjük a kistestvéreidet. A járda reccsent egyet, és megrepedt. Michael a kezüknek feszült. Belecsapott valakit a betonba, mielőtt leállíthatta volna magát. A lánc elrepült. Ekkor meghallotta, hogy valaki üvölt. A srácok szétszóródtak, eltántorogtak tőle, botladoztak az aszfalton. Nem, nem is tőle tántorogtak el, hanem a lánytól, aki acélrudat tartott a kezében. Emily volt az, egy golfütővel. - Apa meg fog ölni! - mondta Tyler. - Mi a fenét csinálsz? - Michael! - kiáltotta Emily. - Tudsz vezetni? Belekerült egy pillanatba, mire Michael mindent összerakott, de ekkor rájött, hogy a kulcsa az aszfalton hever, az ajtó mellé ejtette. Az ízületei nem akartak engedelmeskedni, de végül képes volt a tenyerébe venni a kulcsot. - Aha. - Csillagok táncoltak a látóterében, - Azt hiszem. Ekkor pedig tényleg filmszakadás állhatott be nála, mert a következő pillanatban már indította is a teherautó motorját, és Emily mellette ült. Mély lélegzetet vett, és úgy tűnt, hogy a Mountain Roadra kanyarodnak, maguk mögött hagyva a sportközpontot. Michael megdörzsölte a szemét, és amikor elvette a kezét, meglepetten tapasztalta, hogy véres. - Nemet kellett volna mondanom - dadogta.

A lány aggódva ránézett. - Mi? Michael megrezzent, és most hirtelen két út vezetett előtte. - Nem lenne szabad vezetnem! Emily kikapcsolta a biztonsági övét, és feltérdelt az anyósülésen. A fiúhoz hajolt, és a vállára támasztotta a kezét. Ez majdnem elegendő volt ahhoz, hogy Michael a korlátnak csapódjon. - Mit csinálsz? - Tartsd az úton a szemed! - Tőrbe csaltál? - Csitt! Vezess! - Közel hajolt, és a fiú nyakára fújt. Michael most aztán tényleg kis híján az út menti korlátnak hajtott. Eltolta magától a lányt. - Állj! Mondd meg az igazat! Te... - Nem. Nem csaltalak tőrbe. Hadd segítsek neked! - Félretolta a fiú kezét az útból, és megint feltérdelt. A lélegzete Michael bőrén egyszerre volt szörnyű és csodálatos. A fiúnak küzdenie kellett, hogy ne adjon ki hangot. - Bocsánat! - suttogta a lány. - Azt kívánom, bárcsak lenne több erőm! - Nem - nyögte ki a fiú. - Dehogy kívánod! - Láttam a kocsijukat. Az épület sarkánál álltak. Tyler és az apám arról beszélt, hogy egész héten megfigyelik a sportközpontot... - Kösz a figyelmeztetést! - Sohasem gondoltam volna, hogy tényleg megteszik. Michael szárazon felnevetett. - Persze hogy nem. Emily egy darabig hallgatott, és a fiú csak a lélegzését hallotta, ahogy a bőrén suttogott. Túl sok minden történt rövid idő alatt. Egy része

megint csak legszívesebben eltolta volna magától, egy nagyobbik része ugyanakkor magához vonta volna, és könyörgött volna neki, mondja azt, hogy az ő oldalán van. Hogy nem részese ennek az egésznek. Végül nem bírta tovább a csendet. Célra volt szüksége. Nem mehetett haza, legalábbis úgy nem, hogy a lány mellette ül. Az pedig biztos volt, hogy nem viheti haza a lányt. - Hova menjünk? - Menj a kőfejtőhöz! Michael feje eléggé kitisztult ahhoz, hogy levegye a szemét az útról. - A kőfejtőhöz? - Rengeteg csupasz szikla van ott. Ez segíteni fog neked, nem? - Igen, de mások is lesznek ott. - Amilyen hőség volt, a végzős évfolyam fele besurranhatott oda úszni. - Ne aggódj! Ismerek egy rejtett ösvényt, ami a vízhez vezet. Látókörön kívül maradnánk. - Miért segítesz nekem? Emily sokáig nem szólt semmit. Amikor megszólalt, a hangja lágy volt: - Évekig hallgattam, hogy milyen veszélyes vagy. Hogy nem kellett volna megkötnünk ezt az egyezséget, mert kezelhetetlen vagy, aljas, és bántanál bennünket, ha közel kerülnél hozzánk. Michael felhorkantott. - Én ugyanezt hallgattam. - Pedig nem is vagy ilyen! Egész héten nem voltál más, mint kedves... - Ilyen messzire azért nem mennék. - ...amikor apámtól még mindig csak azt hallom, hogy maguknak kellene elintézniük a problémát. Aztán Tyler elköveti ezt a... ezt a szörnyűséget, mikor nem is provokáltad! Egyáltalán nem hiszem, hogy veszélyes lennél. Michael semmit sem szólt. Elérték az útelágazást, ahol a kőfejtő

mögött vezető, egysávos út kezdődik. Kitette az indexet. - Még ma is - folytatta Emily - Nem ölted meg őket, pedig tudom, hogy meg tudtad volna tenni. Pénteken bánthattál volna, de nem tetted. Hallottam, hogyan beszélsz a testvéreidről. Tudom, hogy szereted a családodat. Már megmondtam: elegem van abból, hogy ebben a gyűlöletben éljek! És téged hibáztattalak, pedig őket kellett volna! Michael az út szélére, a kavicsokra fordult. Itt bőven volt hely. Leállította a motort. Az utastér hirtelen megtelt a lélegzésük hangjával. - Kérlek! - szólt Emily. - Mondj valamit! A fiú ránézett. - Meg akartam őket ölni. A lány lélegzete elakadt, de a fiú még nem fejezte be. - Mindegyiket - mondta. - Beleértve a testvéredet is. - Mégsem tetted meg. Állta a lány tekintetét. - Ha folytatta volna az égővel, talán megtettem volna. A lány nyelt egyet, de bólintott. Olyan aprónak tűnt a teherautó elülső ülésén! Michael el sem hitte, hogy golfütővel megfutamította a testvérét és annak barátait. - Még mindig félsz tőlem? A lány megrázta a fejét. - Akkor jó. Ezzel odahajolt, és megcsókolta a lányt.

7. FEJEZET

E

MILY A VÍZ SZÉLÉN ÜLT

MICHAELLEL, a kőfejtő túlsó oldalán, elrejtve a

fák mögött. Michaelnek igaza volt, a lassanként leereszkedő

sötétség ellenére egy tucat kölyök pancsolt a másik oldalon, ahol a sziklák nem voltak olyan meredekek, és a vízben nem rejtőzött éles törmelék. Itt, bár a fák csendesek voltak, és a víz is nyugodt, könnyű volt úgy tenni, mintha a maguk mögött hagyott rémség sohasem esett volna meg. Különösen, ahogy Michael ujjai Emily ujjaira fonódtak, és a fiú íze még mindig az ajkán ült. - Még mindig fáj? - kérdezte Emily. - Jól vagyok. - Odafordult a lány felé, és a hervadó napsütés megcsillant a szemében. - Tartottam attól, hogy követnek. Emily megrázta a fejét. - Nem hiszem. Kiszúrtam Tyler abroncsait. Michael szeme tágra nyílt. Felnevetett. - Semmiképp sem vagy kiszámítható! - Szünet. - Semmilyen értelemben sem. - Eltelt vele egy kis idő, különben hamarabb visszaértem volna. Felnyúlt a fiú állához, ahol a bőr sötétebb volt, és egy kicsit hólyagos. Sajnálom, hogy Tyler ezt tette. Michael elkapta a kezét, és csókot lehelt a kézfejére. - Ő viszont kiszámítható! Emily élvezte a fiú lélegzetét a bőrén. Akárhányszor megérintette, gyengédsége meglepetésként érte.

- Elmondod nekem, mi történt valójában a múlt héten? - kérdezte. Tylerrel? Michael visszanézett a vízre. - Nem fontos. - Nekem az. A fiú felsóhajtott. - Az ikrek átvágtak az erdőn hazafelé. Tyler és Seth megtámadta őket. Emily a homlokát ráncolta. - Szóval azért vetted elő Tylert, hogy bosszút állj rajta? - Én sohasem vettem elő Tylert! - Szinte tapintható volt a hirtelen dühe. - Hidd el nekem, mindenkit békén hagynék közületek, ha... Elhallgatott. - Mindegy! - Mondd el! - Az erdőben Nicknek sikerült megszöknie. Hazafutott, és szólt nekem. Mire visszaértünk, megverték Gabrielt. Tyler és Seth elfutott, mire odaértem. Emily a homlokát ráncolta. - De Tylernek monoklija lett... - Aha. Tudod, kitől kapta? Gabrieltől. - Megrázta a fejét. - Persze hogy azt mondta, én voltam. Nem járkálhat azzal a történettel, hogy elverte egy tizenkét éves srác! A lányt nem lepte meg a hír, hogy az öccse egyszerre hazug és bajkeverő. - Sajnálom! - Nem te kezdted, Emily. - Lenézett összefonódott kezükre. - Még ez sem... ez sem fog működni. Mégsem engedte el a lány kezét. - Megpróbálhatnánk - suttogta Emily. Michael visszameredt rá.

- Emily! - Szembeszállhatnánk velük. Elmondhatnék a többieknek mindent rólad, hogy nem vagy... - Várj! Csitt! - A lány ajkához tette a kezét, és feszülten figyelt felfelé a dombon. A lány keresztülsuttogott a kezén: - Mi az? A fiú tekintete visszavillant Emilyre. - Mégis követtek. Másik kocsijuk is lehetett. Fel lehet menni más úton is a dombra? A lány ekkor meghallotta az ágak recsegésének hangját, és ahogy a fiúk szólongatták egymást a sötétben. A félelem gyomorszájon vágta, jó erősen. Michael megszorította a kezét. - Légy szíves! Van másik út is felfelé? A lány gyorsan megrázta a fejét. - Nem... tavaly nyáron tapostuk ki ezt az ösvényt. - Tudjuk, hogy odalent vagytok! - Tyler hangja. - Láttuk a teherautót! Emily majdhogynem érezte a jelenlétét a levegőben, közel járt hozzájuk. - Te csak menj! - mondta. - Majd én feltartóztatom őket... Michael káromkodott. - Elment az eszed! Nem hagylak itt, hogy egyedül szállj szembe velük! - Ezzel, még mielőtt a lány válaszolhatott volna, elkezdte lefelé vonszolni a dombon, a sziklák szélére. A víz csillogott alattuk. - Akkor hát menekülünk? - kérdezte Emily. - Igen. Egyelőre. - Visszapillantott a sötétbe borult erdőre. - Az aljnövényzet majd lelassítja őket. - Amikor átértünk a túloldalra... - kezdte Emily.

- Majd átgondoljuk. - Együtt - mondta a lány. A fiú bólintott. - Együtt. Ezzel megfogta a kezét, és beugrottak a vízbe.

A következő oldalakon a

Spark - Szikra, a rendkívüli Elementál-sorozat második kötetének előzetese olvasható - megjelenik hamarosan

1. FEJEZET

G

ABRIEL

MERRICK a tenyerén heverő száraz falevelet delejezte,

hogy gyulladjon meg.

De a levél nem volt hajlandó rá. A zsebében volt az öngyújtó, de azt csalásnak érezte volna. Felhők takarták el a reggeli napsütést, onnan nem várhatott segítséget. Meg kellene tudnia gyújtani valamit, ami ennyire száraz! Az átkozott falevél beszorult az ablaküveg sarkába, és a múlt tél óta ott ragadhatott. Most viszont láthatóan egyedül az érdekelte, hogy a matekkönyvére libegjen. Komolyan készen állt előkapni az öngyújtóját. A hálószobája falán kopogás hallatszott. . - Fekete! - kiáltotta. Nicky mindig tovább aludt nála, és azért kopogott a falán, hogy megkérdezze, milyen színű ruhát vett fel. Ha nem tette volna, akkor véletlenül egyforma holmikat vehettek volna magukra. Gabriel visszanézett a falevélre, ami nem volt más, csupán egy száraz falevél. Semmi nyoma benne az erőnek. A falban az elektromosság dalolt neki. Az íróasztalán álló lámpában érezte az izzószálat. Még a felhőkön átfurakodó vékonyka napsugarak is hordozták nyomokban az elemét. Ha jelen volt az erő, Gabriel beszélni tudott hozzá, megkérhette, hajoljon meg az akarata előtt. De ha nem volt jelen az erő, semmit sem tehetett. Kivágódott az ajtaja. Nick állt ott, zöld, kapucnis pulóverben, szürke melegítőnadrágban.

Az

egyik

pomponlány

megkérdezte

egyszer

Gabrielt, nem olyan-e, ha ikertestvére van az embernek, mintha folyton tükörbe nézne. Gabriel visszakérdezett, pomponlánynak lenni nem

olyan-e, mintha az ember folyton idióta lenne, bár a kérdés tényleg jogos volt. Ugyanolyan sötét haja, kék szeme és enyhén szeplős arca volt, mint Nicknek. Nick most mankóra támaszkodva járt, a nadrágja szegélyéből járógipsz kukucskált kifelé. Ez volt az egyetlen nem közös jellemvonásuk bizonyítéka, a törött lábé. Gabriel nem figyelt rá. - Szia! - Mit csinálsz? Gabriel az asztala alatti szemetesbe pöccintette a levelet. - Semmit. Készen állsz? - Az a matekkönyved? - Aha. Egy pillanatra azt hittem, a rossz házi feladatot adtam oda neked. Ez szemenszedett, arcátlan hazugság volt. Gabriel mindig nekikezdett a matekházijának, majd átadta Nicknek, hogy ő fejezze be. A matematika valahol az ötödik osztály környékén idegen nyelvvé vált Gabriel számára.

Küszködött,

és

hármasokat

szerzett,

míg az

ikertestvére ötösöket. Ám amikor hetedikes korukban a szüleik meghaltak, Gabriel a bukás szélére került. Nick falazni kezdett neki, és ez azóta is így maradt. Nem mintha nagy kihívás lett volna. A matematika Nicknek olyan volt, mint a légzés. Másodéves differenciál- és integrálszámításra járt, és már az

egyetemre

szerzett

krediteket.

Gabriel

még

mindig

a

tizenegyedikesekkel járt matekra. És a könyökén jött ki. Gabriel becsapta a könyvet, és behajította a hátizsákjába. Szeme megint a járógipszen állapodott meg. Nick levágta a nadrágja szegélyét, hogy rá tudja húzni.

- Ugye nem kell egész nap a holmidat cipelnem? A hangja élesen csengett, egyáltalán nem emlékeztetett könnyed szurkálódásra. Nick a szokásos módon reagált, ugyanígy. - Ha elsírnád magad miatta, akkor nem kell. - A lépcső felé fordult, és gúnyos hangon folytatta. - Én vagyok az iskola menő sportolója, de lehetetlen egypár könyvnél többet vinnem... - Csak folytasd - kiáltott Gabriel, majd a vállára vetve a hátizsákját, a testvére után indult -, és lelöklek a lépcsőn. Mégis tétovázva megállt az ajtóban, és hallgatta Nick akadozó lépteit, ahogy ereszkedett lefelé a lépcsőn, ahogy a korlát nyikorgott a súlya alatt. Gabriel tudta, hogy segítenie kellene, jézusom, át kellene vennie annak a mankónak a helyét! Nick erre is képes lenne az ő kedvéért. Mégsem tudta kikényszeríteni magát az ajtón. Ez a törött láb az ő hibája volt. Nem volt elég erős ahhoz, hogy megvédje a testvérét az Őrzőtől aznap éjjel. Engedte, hogy Nick túlságosan erős vihart gerjesszen, és még több erőért könyörgött. A zuhanás gyakorlatilag szétzúzta a lábát, ha nem tiszta elementálok lennének, műtétre is szükség lett volna. Gabriel még mindezek után sem tudta megvédeni. Az Őrző elrabolta, és fogságban tartotta Nicket. Nem tűnt úgy, hogy Nick bánná. Elfogadta a helyzetet, mint mindig. Az élet szép, ne zavartasd magad, semmi értelme a panaszkodásnak! Akárcsak a matematikát illetően, Nick már megszokta, hogy az ikertestvére kész kudarc.

Gabriel bekanyarodott Becca Chandlerék utcájába, és a visszapillantó tükörben az öccsére nézett. Chris a hüvelykujja körmét rágta, és az

ablaknak támaszkodott. - Ideges vagy? - kérdezte Gabriel. Chris levette a tekintetét az ablakról, és Gabrielre meredt. - Nem. Nick feléjük fordult az ülésén. - Mindenképp nyisd ki neki az ajtót! A lányok imádják az ilyesmit! - Á! - vetette ellen Gabriel. - Vedd lazára! Dolgoztasd meg... - Az isten szerelmére! - bukott ki Chrisből. - Épp... csak... pár napja szakított Hunterrel, úgyhogy ez most nem olyan! Oké? Jó ég, mennyire felpörgött itt valaki! Gabriel megint hátrapillantott. - De megkért, hogy vigyük el! Chris megint kinézett az ablakon. - Én ajánlottam fel. Nick az ikertestvére felé fordította a fejét. - Nagyon ideges - suttogta. Gabriel mosolyogva fordult be Beccáék házához. - Nagyon. - Befognátok a szátokat mind a ketten? Becca a lépcsőn ülve várta őket. Karját a térde köré fonta, a kezét behúzta a gyapjúpulóver ujjába. Sötét haja hosszan, csillogva omlott a nyakára. - Zaklatottnak tűnik - jegyezte meg Nick. Valóban annak tűnt. Szeme sötét árnyékba borult, és a vállai megfeszültek. Vagy talán csak fázott. Gabriel nem volt jó az érzelmek értelmezésében. A lány arca felderült, amikor meglátta őket. A kocsihoz rohant, és kis híján hamarabb odaért, mint hogy Chrisnek ideje lett volna kiugrani, és kinyitni neki az ajtót. A lány megtorpant előtte. A két arcát halvány rózsaszín foltok

díszítették. - Szia! - mondta, és a füle mögé igazított egy hajtincset. - Szia! - viszonozta Chris lágy, halk hangon. Utána csak álltak ott, és egymást bámulták. Gabriel a dudára csapott. Szétugrottak. Amikor beszálltak a kocsiba, Chris belebokszolt a bátyja vállába. Becca nem törődött velük, csak bekapcsolta a biztonsági övét. - Örülök, hogy mind itt vagytok. Hangja tele volt aggodalommal. Nicknek igaza volt. Chris a lány felé fordult. - Jól vagy? Becca megrázta a fejét. - Az apám telefonált. Találkozni akar velem. Ma este. Egy pillanatig senki sem szólalt meg, így Becca szavai sokáig lebegtek a meleg utastérben. Apja elementál Őrző volt, azért küldték, hogy ölje meg a testvéreket, a növekedésük során kifejlesztett képességeik miatt. Ő rabolta el Nicket és Christ a bál után, és majdnem sikerült neki elpusztítania őket, beleértve Beccát is. Amikor megmenekültek, és két napig semmi hírt nem hallottak felőle, mind azt gondolták, Becca apja megint lelépett, mint amikor Becca tizenegy éves volt. Chris mély levegőt vett, és óvatosan csengett a hangja: - Találkozni akarsz vele? Gabriel a visszapillantó tükörben a lányra pillantott. Becca nekidőlt az ajtónak, és kifelé bámult az ablakon. - Azt akarom, hogy eltűnjön innen! Chris még mindig figyelte.

- Ő az apád! - Szünetet tartott. - Biztos vagy benne? - Lehet, hogy köze volt a születésemhez, de az az ember nem az apám! - Találkozni akarok vele - mondta Gabriel. A válla megfeszült. A lány tétovázott. - Várjatok... Velem jönnétek? - Aha. Tartozik nekem pár szívességgel. - Mi tartozunk neki - helyesbített Nick. Az ő hangjában is indulat bujkált. - Mondta, miért akar látni? - kérdezte Chris. - Azt mondta, segíteni akar nekünk. Hogy újabb Őrzőt küldenek, ha nem jelenti, hogy titeket... hát... - Megölt. - Gabriel kitette az indexet Beccáék utcájának végén. A lány nyelt egyet. - Aha. Hé, fordulj balra! Fel kell vennünk Quinnt. Gabriel megint rápillantott. Nem volt nagy rajongója Becca nagyszájú barátnőjének, különösen akkor, amikor ennyi megbeszélnivalójuk lett volna. - Quinnt? Nem tudja elvinni Gutierrez? Becca vállat vont. - Problémáik vannak. Valami olyasmi, hogy Rafe nem érti meg, hogy ők nem nyitott kapcsolatban vannak. - Még valakit? - kérdezte Gabriel. - Vegyem fel Huntert is? Becca habozott, és Chrisre sandított. - Sajnálom... Meg kellett volna kérdeznem... - Semmi baj - mondta Chris, miközben nem vette le a szemét a testvéréről. - Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan ekkora barom! Gabriel rá sem hederített.

- Mikor ma este? Azt is mondta, hol? Becca pislogott, és eltelt egy másodperc, mire követni bírta a fiút, és rájött, hogy megint az apjáról beszél. - Az Annapolis Maliban. Nyolckor. A stoptáblánál fordulj jobbra! A háztömb végén lakik. - Jövünk - mondta Chris. - Kipuhatoljuk, mit akar. - Ha hagyjuk, hogy végigmondja! - mondta Gabriel.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Eredetileg még gimnazista koromban írtam erről a négy testvérről. Most a harmincas éveimben járok, így lehetetlen lenne mindenkinek köszönetét mondanom, akinek illene. Ennek ellenére megpróbálom. Édesanyám egész életem során mindig segítőm és ihletőm volt, és ezt a könyvet sohasem írtam volna meg az ő feltétlen szeretete és támogatása nélkül - habár nem olvasta (még) a kész művet. Lehet, hogy még mindig azt gondolja, vámpírokról szól. Bobbie Goettler a kezdetektől fogva követte a történetet, amikor a Merrick fivérek még tényleg vámpírok voltak. Már akkor is mellettem volt, amikor még nem voltak gyermekeim, és szinte mindennap szükségem volt a tanácsaira. Akkor is, amikor még nem sejtettem, milyen csodálatos barát válik belőle. Bobbie, nélküled sohasem jutottam volna idáig, és nem tudom eléggé megköszönni, amit az évek során tettél értem. Alison Kemper egyszer elküldött nekem néhány fejezetet a könyvéből, és tudtam, hogy valami különlegeset alkotott. Egymás elő- olvasói és barátok vagyunk azóta is. Ezt a regényt legalább háromszor elolvasta az elejétől a végéig, és a könyv fele ilyen jó sem lenne az észrevételei nélkül. Vagy az SMS-ei nélkül. Sarah J. Maas testvérem az ügynökségnél, és a barátom is. Lenyűgöző élmény volt a publikálás kalandjára elindulni veled. Sohasem fogom elfelejteni, hogyan vártam napokig visszafojtott lélegzettel a véleményedet, hogy vajon sikerül-e valaha YA regényt írnom. Tamar Rydzinski a briliáns ügynököm. Csodálatos, mindenben jártas és mesés ember, és a regény érlelődése során adott visszajelzésein

múlott szinte minden. Alicia Condon és az egész csapat a K Teennél, mindannyian csodálatosak voltak az első naptól fogva. Ismertem Aliciát, és tudtam, hogy jól ki fogunk jönni egymással, de akkor vált be igazán, amikor címötletekkel kellett volna előállnunk, és csak malacságok jutottak az eszünkbe. Köszönet mindenért! Külön köszönet James Kalinosky rendőrtisztnek a Bakimon Megyei Rendőrségtől, amiért elmagyarázta nekem, milyen sok mindent megúszhatnak szárazon a tizenévesek. Ha a könyvben túlmentem a határon, az az én hibám, nem az övé. Külön

köszönet

Andrew

McKaynek,

hogy

segített

nekem

a

káromkodásokkal, amikor kiderült, hogy a férjem ehhez túl jó fiú. (Ja, és azért is köszönet, hogy kölcsönvehettem a nevedet.) Sok-sok ember olvasta el ezt a könyvet, és segített tanácsokkal. Külön köszönet a következőknek: Kathy Fusto, Susan Gilmore, Thomas Berry, Jonathan Kemmerer, Sarah Fine, Gordon McKinney, Katrina Goettel és Hannah Dwan. Tudom, hogy kihagyok valakit, és ha épp te vagy az: köszönöm! Sohasem jutottam volna idáig a családom határtalan támogatása nélkül. Férjem, Michael az én legjobb barátom, támaszom, bizalma som, az ihletőm. Mindent megadtál nekem, amit csak kértem tőled, sőt, még többet is. Különösen Jonathant, a világ legjobb mostohagyermekét, és két gyönyörű fiunkat, Nicholast és Samet. Rendkívüli köszönet a sógornőimnek, Jenny Franklinnek és Tina Kastennek, amiért mindent elolvastak, amit írtam, és támogattak, javaslatokat tettek. És végül, sok köszönet apósomnak és anyósomnak, John és Dolly Kemmerernek, a szeretetükért és támogatásukért, és különösen azért, hogy bármikor hajlandóak voltak vigyázni a gyerekekre.