XXI. (XXXV.) évfolyam, 6. szám
2009. március 27.
VÁROSI LAP
Ára: 80 Ft
Eljött a felelős tettek ideje Hajdúszoboszló polgárai közül sokan összegyűltek március 15én a városháza előtt, hogy együtt tisztelegjenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. A közös ünneplésre érkezőket a Zichy Géza zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának térzenéje fogadta a napfényben fürdő téren. „Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, /Jót is, de ebbül a hon még nem él meg” – idézte Petőfit elöljáróban Makay Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat tanácsnoka. Rámutatott: 1848-ban a szellem és a politika még együtt volt, de most, húsz évvel a rendszerváltozás után ez nem mondható el. Tettek helyett csupán szavak maradtak. Kifejtette: a hazaszeretet és a szabadság képezi nemzeti létünk alapját, azt az alapot, amelyre lehet és kell építeni. Mindezek feltétele-
Az ünnepség szónoka Fotó: L. Szotter Ibolya
inek megteremtése pedig a politika feladata.
Szólt a nemzetért viselt felelősségről, a közös akaratról. Példaként állította 1848-at, amikor a nemzet testvériességen és társadalmi igazságosságon alapuló hazát akart, méltatta a hősök személyes példamutatását, a hazáért hozott áldozataikat. Rámutatott: március 15-e egy olyan nap volt, amikor a szabadság és a polgárosodás mellett álló emberek felismerték, hogy nincs több lehetőség a késlekedésre. A ’48-as magyarok méltóságát és bölcsességét jelzi, hogy a nemzet egységesen be tudott állni a mérsékelt alkotmányosság keretei közé, és azon gyors változás mögé, mely áprilisban törvényt hozott a polgári értékeknek megfelelő átalakulásról. Megvalósította a nemzetnek, a nemzetért felelős politikát, a jogegyenlőséget és a nemzet egységét. (Folytatás a 2. oldalon)
HIRDETÉS
Miért jönne Ön be hozzánk ? Miért vásárolna Ön nálunk ? Mert kedves és udvarias kiszolgálást kap ? Mert különleges és szép cserepes növényeink vannak az Ön számára ?
• a virágzó növényeink • és zöldnövényeink széles választékát Önnek is látnia kell.
Jöjjön, és mondja el véleményét.
Állami kitüntetésben részesültek Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából magas állami elismerést vett át: dr. Domján Sándor kapitányságvezető, dr. Takács Imre ny. iskolaigazgató-helyettes, Katona Lőrinc közútkezelő szakmunkás. A Magyar Köztársaság elnöke az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt katonai tagozat kitüntetést adományozott: a szakterületén huzamos ideje kifejtett eredményes tevékenysége, valamint példamutató vezetői munkássága elismeréseként DR. DOMJÁN SÁNDOR rendőr alezredesnek, a Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetőjének.
A Magyar Köztársaság elnöke: a közgazdasági műveltség fejlesztése érdekében végzett oktatói, publikációs és vezető tevékenysége elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozott DR. TAKÁCS IMRÉNEK, a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgatóhelyettesének. A köztársasági elnök megbízásából: kiemelkedő szakmai tevékenységért Minisztériumi elismerést nyújtott át KATONA LŐRINCNEK, a Magyar Közút Kht. ÉAR Főmérnökség Hajdúszoboszlói Üzemmérnökség közútkezelő szakmunkásának március 11-én dr. Molnár Csaba miniszter.
TTegy Tegyünk Te egyyyünk együ üünk nkk a kl klímav klíma klí ímavá változás áltozá ááltoz ál álto ltoz toz tozás tozá ozás záss ellen eelle ellen! een!! A „Föld órája 2009” egy világméretű felhívá vás, hogy minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás, és minden közösség cseleekedjen. Felhívás a felelősségvállalásra, a f t th tó jjöv fenntartható jöövőé őért őértt vval alóó munkálkodásra. kálk dá Immá máro ron 3. alkaloommal március 28-án 20.30 órakor világszer erte t éépüle te ülletek, építmén építménye yek, terek, otthonok fognak söté tétb t e borulni. Egy óórrára milliók kapcsolják le a vvillanyt, csatlaakkozva a mozgalomhoz a terrm r észet, bolyggóónk megóvásáért. A WWF mozgaalm mához nagyon sok magyar teele l pülés is táárssul. Amint a Taipei101 – a viilá l g legmaggaasabb épületében, ugyanúggy megszűnnikk a világítás g a tatabányai y Turrul-szobornnáál, vagy épp a zsámbéki rom mtemplom mnnál, Széchenyi Lánchídjánál. A mo mozggal mozg alom omhhho om hoz oz bá bárk rkii cs csat atla lako kozh zhat at:: www. www ww w.ww w.ww wwff.f.h f.hu,
Csatlakozzon ÖÖnn is! i
Nagyon ráfér a felújítás az épületekre
Fotó: Tibai Irma
Jövő őszre megújul az egészségház Közel 650 millió forint pályázati támogatást nyert a Járóbetegellátó Centrum – tájékoztatta a média képviselőit Totyik Tamás, az MSZP Hajdúszoboszlói Szervezetének elnöke a Nelson étteremben március 20-án megtartott sajtótájékoztatón. Ezzel a támogatási összeggel együtt összesen 4 milliárd Ft pályázati pénz segíti Hajdúszoboszló fejlődését – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás. Kifejtette, egy olyan városban, ahol európai hírű gyógyfürdő található, első osztályú egészségügyi ellátást kell nyújtani. Ehhez sikerült elnyerni a az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatását. Erős lobbitevékenységre volt szükség – melyben dr. Oláh Lajos, a Hajdú-Bihar megyei MSZP elnöke, környezetvédelmi államtitkár komoly szerepet vállalt –, mert sok vetélytársunk azzal érvelt, Hajdúszoboszló gazdag, saját erőből is képes megoldani a beruházást – hangsúlyozta. Elmondta, hogy a Járóbe-
teg-ellátó Centrum ellátotti köre – Hajdúszovát és Ebes is ide tartozik – nyáron 35-ről 50 ezerre nő. Jelenleg 14 szakterületen, 33 szakrendelés folyik az 1987-ben átadott épületben. Az eltelt több mint 20 év alatt a létesítmény megérett a korszerűsítésre. A fejlesztés során egyebek mellett megújulnak a nyílászárók, a tetőszerkezet és a tetőtér, a fűtésrendszer. Bővítik a szolgáltatásokat. Emelik a rendelési órák számát, megteremtik az egynapos sebészet és az ún. komplex kezelőrendszer tárgyi és személyi feltételeit, melyeket jelenleg csak Debrecenben tudnak igénybe venni a betegek. Az ÉAOP keretében megvalósuló beruházás, mely a tüdőgyógyászati épületet is érinti, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után kezdődhet el, várhatóan jövő nyárra fejeződhet be. A város képviselő-testülete által egyhangúlag támogatott felújítás (melyhez az önerőt az önkormányzat biztosítja) szakaszosan történik, a munkálatok alatt is ellátják a betegeket. sz.
TAVASZI LOMTALANÍTÁS 2009. Értesítjük azon ügyfeleinket, akik érvényes hulladékszállítási matricával rendelkeznek, hogy a
TAVASZI LOMTALANÍTÁS 2009. március 30. és április 03. között lesz! Kérünk minden ügyfelünket, hogy a lomokat a külön eljuttatott tájékoztatónak is megfelelően a hulladékszállítási napon a kuka mellé helyezzék ki. A nagyobb terjedelmű lom (feleslegessé vált háztartási eszköz) elszállításának időpontja eltérhet az általában megszokott időponttól, ezért szíves türelmüket kérjük. Amennyiben a lomot nem szállítjuk el a hulladékszállítási napon, kérjük, jelezzék az (52) 557-400-as telefonon. Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Zrt. 4200 Hajdúszoboszló, Nyugati sor 5. Tel.: (52) 557-400; Fax: (52) 362-629.
Hajdúszoboszló
2. oldal
Eljött a felelős tettek ideje (Folytatás az 1. oldalról) Párhuzamot vont a 161 évvel ezelőtti kor és a jelen között, amikor eljött a „felelős tettek” ideje. Hangsúlyozta: a tét ma is történelmi. Egy gazdasági világválság közepette kell a politikai semmittevés áldozatául esett Magyarországot versenyképes állapotba hozni. Ma nem forradalomra van szükség, nem arra, hogy vérünket adjuk a hazáért. A mi nemzedékünknek az a felelősség jutott, hogy békésen építsük fel Magyarországot. Jobb is így, hiszen egy régi magyar mondás szerint a hazáért meghalni szép, de még szebb élni érte. Talpra kell állítani az országot és egyben az önbecsülésünket is, s ehhez magunk mögött kell hagyni végre önsorsrontó ellentéteinket figyelmeztetett. Gondoljunk vissza 1848 hőseire, azokra, akik valódi felelősséget vállaltak értünk és a XXI. század Magyarországáért. Ne feledjük el, hogy tőlünk is ezt várja
Az elmúlt turisztikai év értékelésekor a szakemberek és a civil érdekképviseleti szervek vezetői egyaránt megfogalmazták, hogy az elkövetkezendő évek sikerét a szorosabb összefogásban látják. Az együttmunkálkodás egyik színtere a marketing. Lévay Enikő idegenforgalmi referens és Máté Lajos, az idegenforgalmi bizottság elnöke tájékoztatta lapunkat az elkövetkezendő hónapok várható eseményeiről. Együtt kicsik és nagyok
Fotó: L. Szotter Ibolya
az utókor - zárta ünnepi gondolatait a szónok. A műsorban közreműködtek Nagy József és Fogarasi Alpár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészei, a dicsőszentmártoni Kökényes gyermeknéptánccsoport, a Forgórózsa néptáncegyüttes, valamint a Tönköly zenekar.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyein koszorút helyeztek el Hajdúszoboszló önkormányzatának nevében - a Petőfi-emléktáblánál - dr. Sóvágó László polgármester és Váradi Ferenc képviselő, valamint a pártok, társadalmi és civil szervezetek, intézmények képviselői. szot-
Ünnepi közgyűlésen emlékeztek Nyilvános ünnepi közgyűlést tartott március 13-án a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület a Civis Hotel Délibáb pódiumtermében. Cs. Nagy Zoltán elnök megnyitója után dr. Bakó Endre alelnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulójára emlékezett.
Arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy „oly korban élünk, amikor részint már átírták, és folyamatosan átírják történelmünk bizonyos lapjait.” Kijelentette: Mindenki azt ír, amit akar, tombol a dilettantizmus, ismét virágzik az ún. holdvilágos nyelvészkedés és történészkedés. Elítélőleg szólt arról, hogy egyik-másik elismert
Közelednek az európai parlamenti választások Az európai uniós választás tétje címmel tartott március 11-én közös sajtótájékoztatót a Karikás vendéglőben városunk országgyűlési képviselője, Márton Attila és frakciótársa, Rogán Antal. Ez a választás több szempontból is fontos lesz Magyarország számára. Nem mindegy, hogy milyen összetételű lesz képviseletünk az Európai Parlamentben (EP), emellett jelzésértékű belpolitikai vonatkozásai is vannak, bár lehet, hogy
Megkezdődött az új bemutatkozó kampány
nemcsak jelzésértékű - mutatott rá Márton Attila. Egyre több ember gondolja úgy, hogy a köz ügyeiből nem érdemes kivenni a részét - állapította meg Rogán Antal. Arról akarjuk meggyőzni őket, hogy nem a politika sikertelen Magyarországon, hanem egyes politikusok. Azok, akik az elmúlt években az országot vezették. A gazdaságfejlesztéshez nem minimális, hanem egy erős, szabályozó államra van szükség. Az adóterhek jelentős csökkentése nélkül nem lesz
Rogán Antal és Márton Attila
Fotó: Forrás TV
Hajdúszoboszló
VÁROSI LAP
tudósnak számító történész is hajlandó nevét adni olyan állítólagos kérdésekhez, mint a finnugor rokonság tagadása, a Habsburg-ház mentegetése, az arisztokrácia nemzetellenességének revideálása, egyes negatív történelmi személyiségek tisztára mosdatása, sőt pozitív beállítása. (Folytatás a 3. oldalon) versenyképes a magyar gazdaság. Olyan fenntartható szociális rendszer kell, melynek forrásait mindig ki tudja termelni a gazdaság - emelte ki pártja, a Fidesz álláspontját a legvitatottabb kérdésekben. Hangsúlyozta: Ma nemcsak gazdasági, hanem politikai válság is van. Ha stabil parlamenti többséggel rendelkező kormány lenne, nem volna ilyen nagy bizalmatlanság az intézményekkel - a parlamenttel, az állammal, az állami hivatalokkal szemben. A bizalom helyreállítása az emberek nélkül nem megy. Nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt az EP-választáson. Ez előre hozhatja akár a parlamenti választásokat is, és azt üzeni Európának, amelyre számítanunk kell a válság kezelése során, hogy Magyarország számára fontos Európa és az Európai Unió - mutatott rá. - Leginkább a személyes munkánkkal szeretnénk meggyőzni az embereket arról, hogy menjenek el választani. Azt is szeretnénk elérni, hogy minél többen szavazzanak a Fideszre, de most talán a részvételnek még ennél is nagyobb jelentősége van - fogalmazott a politikus. szi.
Lévay Enikő hangsúlyozta, nem kívánunk visszalépni. Például a budapesti Utazás vásáron - néhány más várossal ellentétben - nem csökkentettük az eddigi - 63 m2-es - kiállítási alapterületünket. Ebben az évben is bekapcsolódunk a Salamon Reisen szászországi kampányába. Az év első felében kilenc külföldi utazási vásáron veszünk részt, szorosan együttműködve a Hungarospa Zrt.-vel. Ahol a város bemutatkozik, megjelenik vele a Gyógyfürdő is, és viszont. Tavasszal a Magyar Turizmus Zrt.-vel, az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósággal és a hajdúszoboszlói szolgáltatókkal közös - a 2008-as romániai kampányhoz hasonló - roadshow résztvevője Hajdúszoboszló. A bemutatkozó kampány állomásai: március 1718-án Lengyelországban Rzeszów
és Lublin, 22-23-án Csehországban Brno és Prága, április 21-22-én Szlovákiában Besztercebánya és Eperjes. Ősszel, a bioétel- és borfesztivál idején study tour-on látják majd vendégül az együttműködő külföldi utazási irodák, médiumok képviselőit. Máté Lajos elmondta, azért esett a választás e három országra az idén, mert az elmúlt három évben több mint 25 százalékkal nőtt a lengyel, cseh, szlovák vendégforgalmunk. A kiválasztott települések mellett a már meglévő piaci kapcsolat, illetve érdeklődés szólt. Szlovákiából a Felvidékről jönnek a legtöbben, Lengyelországban új helyszíneket kerestünk, ugyanis Krakkóban, Katowicében ott vagyunk az utazási vásáron. Csehországban Brno környékén található Uhersky Brod és Luhacovice, mely városokkal korábban jó kapcsolatot ápoltunk, Prágát a cseh külképviselő javasolta. A tavaszi roadshow-n nem egyéni vendégekre számítanak, hanem az utazási szakma és a média képviselőire. Szeretnék erősíteni a meglévő kapcsolatokat, és újakat kialakítani. A romániai kampány esetében azt tapasztalták, nagyon fontos a pozitív sajtó. Rengeteg emberhez elér, s számunkra kedvező irányba befolyásolja az egyének döntését. -ter
A vendéglátóipar fejlesztéséért A nagyváradi egyetemen tartották meg március 6-án azt a konferenciát, ahol egy együttműködési projekt részeseként megyénk delegációjában hajdúszoboszlóiak is részt vehettek. Az együttműködési projekt partnerei a Bihar Megyei Tanács, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Bihar megye kereskedelmi és iparkamarája, a Romániai Általános Közgazdászok Egyesülete, a Bihar - Hajdú-Bihar Euroregionális Alapítvány. A projekt vezetősége kifejtette, általános célul tűzték ki az együttműködési kezdeményezések támogatását, a turizmus területén a Bihar – Hajdú-Bihar Eurórégióban, a turisztikai szolgáltatók versenyképességének növelését. Fontosnak tartják, hogy a román–magyar partnerek megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek, elősegítsék a közös tematikájú turisztikai csomagok kidolgozását, s azok promóciójának támogatását. Az EU-támogatással megvalósuló projektben 40 turisztikai szolgáltatást kínáló céget válasz-
Fotó: Hungarospa
tottak ki Bihar megyéből, illetve 20 turisztikai szolgáltatást kínáló céget Hajdú-Bihar megyéből a megyei önkormányzat ajánlásával. A találkozón mindenkinek lehetősége nyílt az általa képviselt cég szolgáltatásait előadás keretében bemutatni. A projekt eredményeként egy turisztikai promóció központ jönne létre, s a tervek szerint elkészítik a turisztikai szolgáltatók közös, tematikus katalógusát „Bihar – HajdúBihar Eurórégió Turisztikai Ajánlattevőinek katalógusa” címmel.
Megjelenik kéthetenként • ISSN 0864-7089 • Felelős szerkesztő: Tibai Irma • A szerkesztőség címe: 4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 2. • Tel./fax: (52) 558-691 Tel.: (52) 558-692) • E-mail:
[email protected] • Kiadja: Hajdúszoboszló Lapkiadó Intézmény • Alapította: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Nyomás: Nyomdaipari Szolgáltató KKT., Debrecen • Felelős vezető: Balázs Jánosné • Terjeszti: a Magyar Posta és Rónahír Rt. Megvásárolható a postahivatalokban, üzletekben és a szerkesztőségben. • Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben
Hajdúszoboszló
3. oldal
Átadták az Apollo Thermalhotelt Ünnepi közgyűlésen emlékeztek
Március 20-án ünnepélyesen megnyitották Hajdúszoboszló új négycsillagos szállodáját, az Apollo Thermalhotelt.
határozott célok, mint a turizmus minőségi fejlesztése, az új piacok felé történő nyitás még nagyobb jelentőséggel bírnak. Itt szólt arról is, hogy a beruházással 43 új Kovács Tamás igazgató meg- munkahely jött létre. Megjegyezte nyitó beszédében elmondta, a közel továbbá, hogy a létesítmény fűté800 millió Ft értékű beruházás 276 si és hűtési rendszere geotermikus millió Ft uniós támogatással való- energia hasznosításával működik, sult meg a 2004-2006-os regionális amely környezet- és „pénztárcakíoperatív program (ROP) kereté- mélő” megoldás egyben. ben. Az addig 30 szobás szálloda Rámutatott: Európa turizmumintegy 3500 m2-en 43 szobával, sának ismernie kell az új tengyógyászati, fürdő- és wellness denciákat, alkalmazkodnia kell részleggel bővült, és tavaly július a megváltozott keresleti, kínálati óta számos elégedett vendéggel tényezőkhöz, mert az idegenforbüszkélkedhet. galom hosszútávon járul hozzá Kifejtette: az elmúlt hónapokban Európa fenntartható gazdasági és jelentős változáson ment át a gaz- környezeti fejlődéséhez. daság, és ezen belül az idegenforMegtudtuk, hogy terveikben galmi szektor. A pályázatban meg- szerepel a projekt továbbfejlesztése, a szálloda további bővítése és bevezetése a konferenciaturizmus piacára. Több mint 108 szobát, 400 fős konferencia- és szekciótermeket alakítanak ki, hogy egy összesen 185 szobát tartalmazó wellness és konferenciaszálloda jöhessen létre négycsillagos minőségben. Dr. Sóvágó László polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, különösen jó érzés városunk gyarapodását látni egy olyan Détár Enikő fergeteges hangulatot teremtett Fotók: Tibai Irma időszakban, ami-
Kovács Tamás igazgató lyenek napjaink. Kifejtette: bízik abban, hogy a meglévő problémák mellett az idegenforgalom legalább megőrzi szerepét, s ha kevesebb külföldi vendég érkezik is hozzánk, a belföldi turisták nagyobb számban keresnek fel bennünket. Remélem, az év végén átadandó fedett élményfürdő újabb lehetőséget nyit meg a város szállodáinak, s ha a jövőben visszatekintünk ezekre az időszakokra, azt fogjuk megállapítani, hogy a szezonális turizmus kevésbé lesz meghatározó jelentőségű a város életében jelentette ki dr. Sóvágó László. Hangot adott továbbá annak a reményének, hogy ez a hotel is egyike lesz városunk híres szállodáinak, öregbíteni fogja településünk és a hajdúszoboszlói vendéglátás hírnevét, s a létesítmény befektetői, működtetői is megtalálják számításukat. A program folytatásaként a Détár Enikő - Rékasi Károly színművész házaspár mutatta be műsorát, majd szakszerű kalauzolás mellett a szállodával és szolgáltatásaival ismerkedhettek az ünnepség résztvevői. szo-lya
Burkolat-megerősítés a főúton
Balról: Pántya József, Csontos János és dr. Sóvágó László a Hajdúszoboszló-Debrecen közötti főútszakasz burkolat-megerősítése. A most aláírt szerződés szerint a nyáron kezdődnek meg és várhatóan egy év múlva fejeződnek be a Püspökladány-Szoboszló, és a HadházTéglás közötti burkolat-megerősítési munkák, melyet a jelentős tranzit teherforgalom indokol. A közel 3,3 milliárd forint értékű fejlesztés az Európai Unió támogatásával és jóváhagyásával válhat valóra, a pénz 85 százaléka származik uniós forrásból. A miniszter által aláírt támogatási szerződést Csontos János nyújtotta
Fotó: Tibai Irma
át Pántya Józsefnek, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. regionális irodavezetőjének. Az eseményen bevezetőként köszöntőt mondott dr. Sóvágó László. Városunk polgármestere kifejezésre juttatta: szívesen adunk helyszínt minden eseménynek, különösen, ha az meghatározó jelentőségű megyénk életében, ha arról szól, hogy nem feledkeznek meg rólunk. Reményét fejezte ki a 4. sz. főút megújulására, s arra, hogy belátható időn belül hazánk útjai európai színvonalúvá váljanak. - tibai -
zatlan fénnyel ragyog, és talán egyegy pillanatra képes újra megteremteni, ami a lényege volt: a nemzeti egységet. Nem a tenyérnyi kokárda és a melldöngetés, a kongó szavak, hanem a néma szeretet méltó az ünnephez - fogalmazott. A megemlékezés után Cs. Nagy Zoltán Bocskai-emlékérmet adott át Tőkés László püspök, EP-képviselőnek, valamint a nyárádszerdai Székely Endrének és feleségének. Bocskai-gyűrűt kapott Nagy Gáspárné, Porcsalmi János és dr. Kovács Béláné. A délután további részében a közgyűlés értékelte az előző év munkáját és gazdálkodását, meghatározta az idei programokat, amelyek megvalósítását a benyújtandó pályázatok sikerétől tette függővé. Befejezésként dr. Kovács Béláné képes összeállítást mutatott be az egyesület elmúlt 10 esztendejének legfontosabb eseményeiről. Az ünnepségen közreműködött a Kecskés együttes. -lya
A kis OFE-fogadóhelyiség megnyitóján
Fotó: Tibai Irma
A tudatos fogyasztói magatartásért A művelődési központ bejáratánál lévő kis helyiségben áll a helybeliek és a környékbeli települések lakosainak rendelkezésére is tanácsadással az OFE hajdúszoboszlói csoportja hetente a csütörtöki piacos nap délelőttjén.
Hajdúszoboszlót választották március 17-én azon szerződés átadásának helyszínéül, melynek alapján jövő nyárra elkészülhet a 4. sz. főút burkolat-megerősítése Püspökladány-Hajdúszoboszló és Hajdúhadház-Téglás között. A Hajdúszoboszló-Debrecen közötti szakaszra 2013-ig kerülhet sor – tudtuk meg. A városháza dísztermében Csontos János, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, a 4. sz. főút fejlesztésével foglalkozó miniszteri megbízott ismertette Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter levelét, aki fontos ügy miatt nem tudott részt venni az eseményen. Mint a legutóbbi évek közútfejlesztései között elhangzott, az első jelentős kapocs vidékünk számára az M35ös autópálya megépülése 2006-ra. A 2013-ra ígért fejlesztések között szerepel például az M35 autópálya folytatása Berettyóújfaluig, a Keletifőcsatorna kabai hídjának felújítása,
(Folytatás a 2. oldalról) Hogy cenzúra nincs, az üdvözlendő, de szakmai kontroll sincs - mutatott rá. Kifejtette: egyesek más hangsúlyt igyekeznek adni az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyes eseményeinek. Mindenek előtt szembeállítják egymással a két legnagyobb magyart, Kossuthot és Széchenyit. Olyképpen, hogy Széchenyi képviselte a realista programot, de a forrófejű Kossuth magával ragadta indulatával politikai társait és veszélyes kalandba vitte a nemzetet. Ezzel megtagadják a magyar forradalmat. A történelemtudomány vizsgálhatja az események menetét, jelezheti, kinek volt igaza, s ki tévedett. De ne felejtsük el, a történelem az, ami megtörtént! Ami megtörténhetett volna, az többnyire csak spekuláció, jobb esetben nem igazolt feltevés! - figyelmeztetett. A magyar nép tudatában sohasem volt kérdéses, hogy Kossuth és elvbarátai a nemzet akaratából léptek a forradalom, majd a szabadságharc útjára - tette hozzá. Úgy tűnik, 1848 csillaga válto-
Hazánk legnagyobb fogyasztóvédelmi érdekképviseleti szervezete idestova 25 éves múltra tekint vissza, a helyi csoport pedig két éve tevékenykedik. Fő céljuk a lakosokkal megismertetni jogaikat, rámutatni, hogy legyenek bátrabbak, következetesebbek, hiszen
egy termékért, szolgáltatásért pénzt fizetnek. Pénzt, amelyet sokszor évekig gyűjtögetnek pl. egy-egy termékre, s előfordulhat, hogy az rajtuk kívülálló okból mégsem lesz megfelelő. Káposztás István, az OFE megyei elnöke és a hajdúszoboszlói csoport tagjai március 13tól minden csütörtökön 9-11 óra között várják azokat, akik tanácsot kérnek fogyasztói jogaikat illetően. Ezen túlmenően a csoport minden hónap utolsó szerdáján klubfoglalkozást is tart a művelődési központban, ahol ugyancsak szívesen fogadják az érdeklődőket. t. i.
Falugazdász felhívás Tisztelt Termelők! A 2009. évi területalapú támogatások beadási határideje 2009. május 15. A beadáshoz szükséges jelszó átvételével kapcsolatban 2009. április 20-ig kérjük keressék fel a falugazdász irodát. Falugazdászok
Hajdúszoboszló
4. oldal
A megnyitó pillanataiból
Fotó: Berényi Viktória
Kolozsvári képzőművészek Hajdúszoboszlón A kulturális sokszínűség jegyében, valamint a határon túli kapcsolatok erősítéseként a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban a kolozsvári Reményik Sándor Galéria képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás március 14-én. A megnyitó Fogarassy Alpár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének szavalatával kezdődött, majd Berényiné Szilaj Ilona, a művelődési központ igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, aki bejelentette, hogy a mostani kiállításnak májusban Kolozsváron lesz folytatása, ahol
szoboszlói művészeket látnak vendégül az ottaniak. „A Reményik Sándor Galéria megnyitása nagy örömet jelentett az erdélyi, de főleg a kolozsvári művészvilág számára” – emelte ki Essig Kacsó Klára, a galéria alapítója. A kiállítóhely a Kolozsvári Evangélikus Püspökség egykor raktárként használt pincehelyiségében nyitotta meg kapuit 1999. március 15-én. A galéria a nagy erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor nevét vette fel, aki e falak között szívta magába azt a lelkületet, mely később verseit is áthatotta. A most tízéves galéria számtalan rangos erdélyi, magyar, svájci, német, ukrán és dán művész
kiállításának adott helyet, de rendszeresek a könyvbemutatók és a kulturális műhelyek is. „Ez a rendhagyó kiállítás a kolozsvári Reményik Sándor Galéria és a Szoboszlói Galéria szellemi találkozása. Ma ez még rendhagyó, de reményeim szerint a jövőben egy haladó hagyományt is megteremthetünk, hiszen a két várost többek között a művészet szeretete is összeköti” – hangzott el Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangelikuslutheránus egyház püspökének köszöntőjében. „Kolozsvár az úgynevezett kincses város, melynek gazdagsága nem euróban mérhető, hanem virágzó kulturális életében. Ez az a város, melynek egyetlen kis utcájában két uralkodó – Mátyás király és Bocskai István fejedelem – is született. Büszkék vagyunk színházunkra, Európában egyedülálló nemzetiségi operánkra, a gazdag zenei életre és a képzőművészetre, melynek ma egy szeletét láthatják itt” – hangsúlyozta megnyitójában Köllő Katalin újságíró, színházkritikus. A nyolc kiállító képzőművész alkotásai technikájukban, színvilágukban eltérnek egymástól, de mind hűen tükrözi alkotója lelkivilágát, lelki gazdagságát. A kiállítás április 2-ig tekinthető meg a művelődési központ galériájában. Berényi Viktória
Kökényes a Küküllő mentéről A március 15-i forradalom és szabadságharc 161. évfordulójának tiszteletére ezzel a címmel adott elő látványos táncjátékot a testvérvárosunkból, Dicsőszentmártonból érkezett Kökényes Néptánccsoport. A tánccsoport 2004 őszén alakult, miután Dicsőszentmártonban hosszú kihagyás után újra beindult a Küküllő menti gyermektáncház. A résztvevőkből szerveződött együttes 2006ban vette fel a Kökényes nevet a Küküllő menti kökénybokorra való utalásként. A Kökényesben jelenleg három korosztály táncol, az óvodásoktól a gimnazistákig. A csoport folyamatosan fellép Erdély rangosabb
néptáncfesztiváljain, állandó meghívottja Dicsőszentmárton, illetve Maros megye kulturális eseményeinek. Több alkalommal vendégszerepeltek már Magyarországon is. Mostani látogatásuk alkalmával kétszer is táncolhattak a szoboszlói közönségnek. A március 15-i városi megemlékezésen nagy sikerrel adtak ízelítőt műsorukból, majd az ünnep estéjén a művelődési központban mutatták be Március idusára című táncjátékukat. A műsor jól felépített és megkoreografált jelenetei Varó Huba és Vásárhelyi Mónika munkájának köszönhető. A közönség láthatott vajdaszentiványi-, rábaközi-, küküllőmenti-, mezőségi- és nyárádmenti táncokat, melyeket énekes és verses betétek tarkítottak. Ber – Vi
A Küküllő mentéről jöttek
Fotó: Berényi Viktória
Emlékkiállítás a forradalom és szabadságharc tiszteletére Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület, a HajdúBihar Megyei Levéltár és a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében emlékkiállítás nyílt március 13-án a művelődési központ dísztermében. Az ünnepi rendezvényen Cs. Nagy Zoltán, a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd kiemelte az egyesület fő célkitűzései között
szerepel a nemzeti szabadságharcok emlékének ápolása és átörökítése. A kiállítást a rendezvény díszvendége, Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő nyitotta meg. „Nagy szükség van arra, hogy ne felejtsük el történelmünket és átadjuk az utánunk jövőknek. Nagy feladata ez nemzedékünknek, s ezt a célt szolgája ez a kiállítás is” – hangsúlyozta Tőkés László. Megemlítette a szabadságharc erdélyi vonatkozásait, majd kiemelte, hogy Erdély egy kimeríthetetlen erőtartalék a csonka Magyarország szá-
Ismét színpadra áll a Projekt Közel másfél évtized szünet után ismét koncertre várja egykori és új barátait a hajdúszoboszlói Projekt zenekar. Április 11-én l9 órától a művelődési központban újra felhangzanak a régi kedvenc számok. A Bodnár Attila (Tafi) és Balogh Attila (Öcsi) alapította együttes öt éven át, 1991 és 1995 között működött. Bejárták az országot. Eleinte ők keresték a bemutatkozási lehetőségeket, később egyre-másra kapták a felkéréseket. Elsősorban rockklubokban léptek fel, de fesztiválokon, találkozókon is szerepeltek. Két alkalommal is láthattuk őket Geszti Péter
„Ászában”, Szatmárnémetiben egy háromnapos fesztivál gálaműsorának főzenekaraként játszottak. Közreműködtek Hobo 50 éves szülinapi koncertjén a debreceni Sportcsarnokban. Két kazettát jelentettek meg, Tedd azt, illetve Az élet B oldala címmel. Voltak tagcserék, kevésbé látványos időszakok, de folyamatosan dolgoztak. A tehetségkutató versenyeken mindig ott álltak a képzeletbeli dobogó második vagy harmadik fokán, de a szerencse nem szegődött melléjük. Hiába a lelkesedés, a rengeteg munka, nem sikerült előbbre lépniük. Úgy érezték, ez nem rajtuk múlik. Tafi kiválásával 1995 végén feloszlott a zenekar. 2001-2004 kö-
mára, annak ellenére, hogy lassan száz éve kisebbségi elnyomás alatt sínylődik. „Folytatni kell azt a szabadságharcot, amelyet megvívtak őseink, s amely újra és újra fellángol. A fiatalságnak eszmeileg kell fegyverkeznie, hogy tovább vihesse a magyar szabadság ügyét” – fogalmazta meg a 161. évforduló üzenetét a püspök. Az ünnepi szónoklat után dr. Ölveti Gábor főlevéltáros, történész vette át a szót, aki részletes ismertetést tartott a kiállítás anyagáról. zött ismét megkísérelték a közös munkát, írtak pár számot. Ám nem tudták öszeegyeztetni elképzeléseiket, ki a „főegyüttesére” koncentrált, ki a „civil foglalkozására”. Épp egy éve, 2008 tavaszán döntöttek úgy, hogy újra összeállnak. Paszti (Asztalos Attila), Öcsi, Tafi, Cézé (Ferenczi Tibor) és Lacika (István László) azóta folyamatosan készül a visszatérésre. Most már hosszabb távra terveznek. Több koncertfel-
Az első sorban Tőkés László Cs. Nagy Zoltánnal A rendezvény fényét emelte közreműködésével a Kecskés együttes és Meleg Vilmos színművész. A megkérést kaptak már, augusztus 1-jén például az Edda előzenekaraként lépnek fel. (Április 11-én nekik lesz előzenekaruk, méghozzá a püspökladányi Kétes, akivel „annak idején” is jó kapcsolatot ápoltak.) Honlapot indítottak (www.projectzenekar.hu), nyereményjátékot hirdettek - sorsolás március 28-án -, és persze próbálnak és próbálnak. Húsvét szombatján „minden kiderül”. szia
Fotó: Berényi Viktória
nyitót követően a főtéren megkoszorúzták Kossuth Lajos emléktábláját. B. V.
Köszönet a hajdúszoboszlói postásoknak! Lapunk előző számának előállításakor vis maior körülmény alakult ki. Ennek ellenére előfizetőink időben megkapták az ünnepi hétvége előtt lapunkat, hála a hajdúszoboszlói postásoknak. Segítőkészségükért ezúton fejezzük ki köszönetünket a postahivatal valamennyi közreműködő kollégájának.
Programajánló Március 28., szombat 18 óra
ROCKEST Amatőr rockzenekarok bemutatkozó versenye a művelődési központban. Belépődíj: 500.-Ft. Március 30., hétfő 17 óra
„EMBER ÉS TERMÉSZET HARMÓNIÁJA” – a Szabó László Alapfokú Mű-
Fotó: magánarchívum
vészetoktatási Intézmény megyei rajzpályázatának anyagából rendezett kiállítás megnyitója a művelődési központban
Hajdúszoboszló
5. oldal
Emlékezés a hévizek atyjára Százhuszonhárom évvel ezelőtt, született dr. Pávai Vajna Ferenc geológus. A róla elnevezett hajdúszoboszlói általános iskola 1997ben vette fel a nevét, s a pedagógusok, tanulók hálával és tisztelettel emlékeznek a névadóra. Ezt fejezik ki az iskola kapcsolódó hagyományai, köztük a Pávai-emlékhét programsorozat. Ebben az évben március 2-7. között zajlottak az események az intézmény falain belül és kívül. Az emlékhét programja a szakmai megújulás jegyében egy belső továbbképzéssel kezdődött. A pedagógusok lehetősége a magatartási problémák kezelésében c. téma előadója, Kissné dr. Kálmán Mariann
pszichológus segítségével a nevelőtestület tagjai feleleveníthették az e téren egyszer már megtanult ismereteket. A délelőtt második részében az előzetesen összegyűjtött konkrét magatartási problémákat elemezték kooperatív technikákkal, majd a megoldási javaslatok prezentálása következett. Másnaptól az iskola tanulóit várták a hét programjai, aminek állandó része a tanulmányi versenyek. Az idén logikai feladatokban, természetismeretből, magyar nyelvtanból, szépírásból, angol és német nyelvből mérhették össze tudásukat tanulóink, akik szép számban beneveztek e megmérettetésekbe is. A 2., 3. helyezettek tárgyjutalomban részesültek, a győztesek jutalmul egy vidám ki-
Együtt a tornateremben
ránduláson vehetnek részt a Fővárosi Állatkertben. A továbbiakban Pál László testnevelő szervezésében a Városi Sportházban 8 csapat részvételével rendeztük meg a Pávai-kupa kispályás labdarúgótornát. Iskolánk tanulói kézügyességüket és kreativitásukat is megmutathatták rajzversenyen. A témák – A fák városa, Ökoiskola – nagyon aktuálisak, hiszen iskolánk pályázatot nyújtott be az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz az Ökoiskola cím elnyeréséhez, mellyel szeretnénk még hatékonyabbá tenni tanulóink környezettudatos nevelését. Március 5-én 16 órától az emlékezés és a tisztelet koszorúit, virágait helyezték el Pávai Vajna Ferenc mellszobránál: az iskola pedagógusai és tanulói nevében Tóth Istvánné igazgató, Kovács Renáta és Baranyai Alexandra diákönkormányzati képviselők. A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. képviseletében Petróczi Ildikó PR menedzser és Cseke Zsolt vízgépészeti csoportvezető helyezett el koszorút. A az iskola tanulói rövid műsorral emlékeztek Pávaira. A következő napon érkezett el a legnagyobb érdeklődésre számottartó programunk: a TARKAEST a műve-
Pávaira emlékeztek
Móka és kacagás lődési központban. Itt 19 produkcióval szereztek felejthetetlen perceket egymásnak s a szülőknek diákjaink, osztályaink. A délutánt a nevelőtestület közös éneke zárta. A hét talán legvidámabb eseményének a jótékonysági alapítványi bálunk bizonyult a Karikás Vendéglőben. Az ízletes vacsora előtt színes,
Fotók: Pávai- iskola
látványos programban gyönyörködhetett a népes vendégsereg. A Tarkaestből és az alapítványi bálból befolyt összeg az iskola alapítványának vagyonát gyarapítja, melyből iskolánk udvarát szabadtéri játékok telepítésével szeretnénk korszerűsíteni – tájékoztatta lapunkat a mozgalmas hétről az iskola.
Friss csárdás, pagócaleves Hajdúsági étel- és táncbemutatót, valamint táncházat rendezett március 20-án a Szabó László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Szoboszlói Tavaszi Művészeti Napok keretében.
A mulatság kezdete előtt Zsiros Renáta igazgatónő bevezetőjében beszélt a hajdú szó eredetéről, a hajdúkról és a hajdú településekről. A szépszámú közönség nagy tetszéssel fogadta a helyi táncokat. A népi gyermekjátékokat, lassú, majd friss csárdást bemutató 3-5. osztályos lányok és fiúk lelkesedése átragadt a vállalkozó kedvű
közönségre is. A leendő ovistól a nyugdíjasig sokan beálltak a körbe. A legkitartóbbak majd egy órán át ropták Csendes István (Pepe), a Hajdú táncegyüttes ifjú tagja útmutatása alapján. Pihenésképpen hajdúsági ételek kóstolója következett, melyeknek receptjét is közkinccsé tették. Kínáltak például pagócalevest, kölessel töltött káposztát, répás pompost, birkapörköltet és kapros-túrós lepényt. Az est ezen részéhez idén is Istók Csaba ügyvezető igazgató és a Barátság szálloda dolgozói nyújtottak segítséget. Aztán ismét a tánc „jutott szóhoz”.
A Bakator zenekar – mely a Sugalló népzenei együttes „vonós felállása” – ismét rázendített, s a lassú és friss csárdás után jöhettek a verbunkos műhelytitkai, majd a szabadtánc. Kérdésünkre Zsiros Renáta elmondta: három éve, Totyik Tamás akkori igazgató kezdeményezésére csatlakoztak a helyi tavaszi programokhoz. Az ún. Szabó László-s hetet hagyományteremtésnek szánták. Úgy érezték, hogy az általuk képviselt kulturális értékek beleillenek a rendezvénysorozatba, s így városunk lakossága jobban megismerheti tevékenységüket. luszi
A győztesek
„Határokkal osztott vizek, határtalan lehetőségek” Az ENSZ 47. közgyűlése március 22-ét a víz világnapjának nyilvánította. 1994 óta emlékezünk meg e rendkívül fontos természeti kincsünkről, minden évben más és más összefüggéseire rámutatva.
Az igazgatóval együtt ropták
Minden korosztálynak szólt ez a rendezvény Fotók: L. Szotter Ibolya
Fotó: L. Szotter Ibolya
Földünk hetven százalékát víz borítja, aminek csupán három százaléka édesvíz, s mivel ennek két százaléka fagyott állapotú, csak egyetlen százalék használható közvetlen emberi fogyasztásra. Ebből is kitűnik, menynyire nagy érték ez az emberiségnek, mivel a Föld vízkészletei végesek. Figyelemfelkeltő szándékkal immár tizenegyedik alkalommal rendezett vetélkedőt általános iskolásoknak a víz világnapja alkalmából a
Hajdúszoboszlói Közüzemi Kft. és a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár. A jó hangulatú „vizes” tudáspróbán a diákok hazánk természetes vizeiről, a környezetvédelemről és a gyógyfürdővel kapcsolatos ismereteikről adtak számot. A rendezvénnyel a szervezők célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét édesvízkészletünk megóvására és a takarékos vízhasználat fontosságára. Első helyezést ért el a Hőgyes Endre Gimnázium csapata, másodikok lettek a Thököly Imre Általános Iskola diákjai, harmadikok a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola tanulói. - VIKI -
Hajdúszoboszló
6. oldal Rendőrségi krónika
Apróhirdetések
Megpróbálta leszúrni ismerősét Egy emberölési kísérletről számolt be Födő István rendőr főhadnagy, a nyomozó alosztály vezetője. Emellett egy Európában „honos” bűncselekményre, és a hajdúszoboszlói betörések megelőzésére hívta fel a figyelmet. Egy újfajta bűncselekményre hívta fel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a magyarországi rendőrkapitányságok figyelmét. A sértettek mobiltelefonján nem fogadott hívás jelentkezhet, akár anélkül, hogy a készülék megcsörrent volna. A kijelzőn a következő kezdetű hívószámok jelenhetnek meg: +390…, +391…, +392…, stb. Ebben az esetben semmiképpen ne hívjuk vissza a számot, mert a hívást nem tudjuk bontani, s a telefonszámlánkon akár több ezer eurónak megfelelő költség jelentkezhet. A bűncselekmény nem csak hazánkban fordult elő, Európa több országából is jelentettek hasonló eseteket.
Ez év januárjától Hajdúszoboszló területén eddig szokatlan lakásbetörési módszerrel jelentek meg ismeretlenek. Hétköznapokon a délelőtti vagy déli órákban a városközpontban lévő társasházakba törnek be. Csak olyan lakásokat szemelnek ki, ahol a bejárati ajtó egyetlen, lehetőleg hengerzáras védelemmel van ellátva. Előbb becsöngetnek, s ha a háziak nincsenek otthon, akcióba lépnek. Ha otthon tartózkodik a tulajdonos, akkor valamilyen indokkal továbbállnak. Az üres lakásokban a behatolás után gyors kutatást végeznek: készpénzt, arany ékszereket, kisebb műszaki cikkeket visznek magukkal. A hatóság kéri azok jelentkezését a kapitányságon, akikhez már becsöngettek ismeretlenek amikor otthon tartózkodtak, hogy adjanak valamiféle leírást a lehetséges elkövetőkről. Bármilyen apró információ közelebb viheti a hatóságot az elkövetők lebuktatásához. A lakosság abban is a rendőrség segítségére lehet, ha jobban vigyáz
a társasház védelmére. A bejárati ajtókat – lehetőség szerint – hevederzárral kellene felszerelni, mert ezek feltörése sokkal időigényesebb és hangosabb, mint a hengerzárak hatástalanítása. A fő bejáratok bezárásával a lépcsőházban lévő kerékpárlopások is megelőzhetők. Március tizenegyedikén a késő esti órákban egy hajdúszoboszlói lakos ellen indult emberölés kísérlete miatt büntetőeljárás. Egy féri tett bejelentést a kapitányságon az elkövető ellen. A két férfi ismerte egymást, előzetes szóváltásuk után történt az incidens. Az elkövető késsel támadt a sértettre, a szeme fölött mintegy kettő centiméteren vágta meg az áldozatát. Szemtanúk szerint a tettes több alkalommal a vétlen mellkasa felé is bökött, amelyek szerencsére elkerülték a megsérült férfit. Ezzel azonban kimerítette az emberölés kísérletét. A megyei bíróság a bántalmazó előzetes letartóztatását rendelte el az ügyben. R. G.
Ingatlanértékesítési hirdetés Hajdúszoboszló Város Önkormányzata nyilvános árverésen értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanok tulajdonjogát: Sorszám Az ingatlan címe 1. Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 3. 2. Hajdúszoboszló, Hőgyes u. 35. 3. Hajdúszoboszló, Sóvágó zug 18. 4. Galyatető, Madách I. u. 15.
Megnevezés Hrsz. Beépítetlen terület 5396
Terület(m2) 1164
Beépítetlen terület 5592
1201
Beépítetlen terület 7230/2
655
Beépítetlen terület 1130
719
Tulajdonos Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Bruttó eladási ár (Ft) 47.100.000,30.000.000,6.800.000,2.600.000,-
A feltüntetett alapár 20 % áfát tartalmaz. 00
Az árverés időpontja: 2009. április 7. (kedd) 10 óra Helye: Polgármesteri Hivatal „A” épület Gönczy Pál tanácsterem Az ingatlanok beépítésére a területre vonatkozó HÉSZ előírásai alapján van lehetőség. Az ingatlan tulajdonjogát azon jelentkező vásárolhatja meg, aki a nyilvános árverésen a legmagasabb vételárra tesz ajánlatot. A nyertesek ajánlati kötöttsége az árverés időpontjától számított 30 napig áll fenn. A vételár kifizetésének és az ingatlanok birtokbaadásának feltételeit a tájékoztatóanyag tartalmazza. Az árverésen csak az vehet részt, aki szabályosan kitöltött jelentkezési lappal az árverésre legkésőbb 2009. április 6-án 16.00 óráig bejelentkezik, illetve a tájékoztatóanyagban megjelölt bánatpénzt az eladó számlájára befizeti és az erről szóló bizonylatot az irodának bemutatja. A jelentkezési lap, valamint az értékesítés feltételeit, illetve a beépítésre vonatkozó előírásokat tartalmazó részletes TÁJÉKOZTATÓ 5.000,-Ft ellenében átvehető személyesen a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Irodán. Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. (B épület, 10-es szoba, tel.: 52/557-363). Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Ingyenes lakossági apróhirdetés Kérem, hogy hirdetésem a HAJDÚSZOBOSZLÓ városi lap 2009. április 10-i számában jelenjen meg. (Figyelem, csak az adott számra érvényes szelvényeket jelentetjük meg, legfeljebb 20 szóig. Beadási határidő: 2009. április 6.) Név: ............................................................ .................... Telefon: ..................................... Cím: .................................................................................................................................... Hirdetési szöveg (olvashatóan, géppel vagy nyomtatott betűkkel): ................................................................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................................................................. Hajdúszoboszló, 2009. ................................................. ........................................... hirdető aláírása
Ingatlan
• Fürdő közeli kétszintes kertes ház eladó. Érd.: 06-70-207-8084. • A Csepüs kertben 960 m2-es zártkert eladó. Érd.: 360-605. • Fertő utca 82. sz. alatti ingatlan eladó. 540 négyszögöl, 2.005 m2, 120 m hosszú, 19 m széles. Megosztható! Érd.: 361-524. • Vénszőlőskertben 2500 m2-es, megosztható telek 34 m2-es felújított, lakható házzal, garázzsal eladó. Víz, villany van. Tel.: 06-30-201-6120. • 542 m2-es telken (zugban) kis ház eladó. Irányár: 6,8 millió Ft. Érd.: 06-70-659-8638. • Hősök terén első emeleti, 56 m2-es, 2 szobás, étkezős, egyedi fűtésű lakás eladó. Tel.: 06-30-289-4742. • Üdülő 2 szintes - 50-50 m2 - nagy udvarral, bejáratott vendégkörrel Ibolya u. 4. sz. alatt eladó. Irányár: 26 millió Ft. Tel.: 06-30-2060-168. • Első emeleti lakás. Parkettás, erkélyes, felújított állapotban eladó. Irányár: 9 millió Ft. Tel.: 06-30-2060-168. • Major utcán 3 és fél szobás, első emeleti lakás eladó. Tel.: 06-20-3820-830. • Családi ház eladó vagy kisebbre cserélhető. Érd.: 06-30-218-0314
Egyéb
• Bejárati üveges ajtó tokkal, kerti rotakapához való utánfutó és Riga motorkerékpár eladó. Érd.: 363-058.
Állatorvosi ügyelet Március 28-29. Dr. Hanzéros Ádám Nagyhegyes, Kölcsey u. 6. Telefon: 367-041, 06-30-9-496-008 Április 4-5. Dr. Ilku Miklós Sáránd, Bagosi u. 44. Telefon: 374-012, 06-70-376-1149 Dr. Galambos Gábor H.szovát, Maklári u. 10. Telefon: 366-018, 06-20-974-3139
• 1310-es DACIA 40.000 km-rel, 2009. szeptemberig vizsgáztatva eladó. Tel.: 365-527. • Videós kaputelefon, villanytűzhely, bojler, szárítógép, új konvektor eladó. Érd.: 06-70-207-8084. • 500 kg-os mázsa, kézi kukoricamorzsoló eladó. Érd.: 360-605. • Trabant 1,1 limuzin eladó. Gyártási éve: 1990. Műszaki vizsga 2010. októberig érvényes. Érd.: Szilfákalja u. 41. I./3. Tel.: 359-196. • 60 kg-os bakkecske eladó vagy elcserélhető kisebb vágóbirkára, vagy malacra. Érd.: Ady E. u. 71. • Aggregátor eladó. Tel.: 06-30-567-2043. • Elektromos kismotor új állapotban eladó. Tel.: 06-70-5793-799. • Tálalószekrény, fürdőkád, mosdókagyló eladó. Tel.: 360-887. • Hálós járóka, pelenkázó, fehér konyhaszekrény eladó. Érd.: 06-30-205-1577. • Jó állapotban lévő háromégős gáztűzhely, franciaágy, előszobafalak, tálalószekrény költözés miatt eladó. Tel.: 06-30-658-1388. • Takarítást vállalok. Tel.: 06-30-658-1388. • Jó állapotú 6 fiókos fagyasztószekrény eladó. Érd.: 360-395. • Ingyenes használt ruha, cipő hozható-vihető minden pénteken 14-16 óráig: Boldogasszony imaház, Bocskai utca eleje, templom felől, hátsó bejárat
Gyógyszertári ügyelet – készenlét Március 27. Kígyó Patika Luther u. 4., Tel.: 557-670 Április 3.
Kamilla Patika Bethlen u. 30., Tel.: 270-157
ÜGYELET: Hétfőtől péntekig: 18.00 órától 22.00 óráig. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon: 7.30 órától 14.00 óráig. Ezen túlmenően készenlét (telefonhívásra) sürgős, indokolt esetben: 06-30/3747-365. A Kamilla Patika (Bethlen u. 30.) 8.00-12.00 óráig szombatonként is nyitva tart.
Piaci árak alma körte banán citrom eper kivi mandarin narancs szőlő cékla burgonya zeller karfiol kelkáposzta fejes káposzta vöröskáposzta
90-250 Ft/kg 280-690 Ft/kg 450-520 Ft/kg 360-450 Ft/kg 1500-1600 Ft/kg 250 Ft/kg 350-480 Ft/kg 250-330 Ft/kg 800-1380 Ft/kg 200 Ft/kg 80-100 Ft/kg 300-350 Ft/kg 380-450 Ft/kg 150-250 Ft/kg 100-120 Ft/kg 150-200 Ft/kg
vöröshagyma lilahagyma fokhagyma kígyóuborka spenót pritaminpaprika zöldpaprika brokkoli cukkini padlizsán paradicsom sárgarépa petrezselyem karalábé gomba tojás
100-150 Ft/kg 250 Ft/kg 750-1000 Ft/kg 450-650 Ft/kg 650 Ft/kg 750-850 Ft/kg 100-150 Ft/db 800 Ft/kg 800 Ft/kg 800 Ft/kg 450-800 Ft/kg 50-250 Ft/kg 250-400 Ft/kg 130-200 Ft/db 650-850 Ft/kg 25-26 Ft/db
Hajdúszoboszló
7. oldal
Labdarúgás
Ökölvívás
Asztalitenisz
Sikeres hazai bemutatkozás Felemásan folytatták tavaszi szereplésüket labdarúgóink az NB III-as bajnokság küzdelemsorozatában. Hazai pályán szép győzelmet arattak az ibrányi csapat felett, míg idegenben a listavezető vendégeként szenvedtek kétgólos vereséget. Hajdúszoboszlói SE – Ibrány 3-2 (1-2) Hajdúszoboszló: Szalánczi Z. - Szörny, Kinyik, Szilágyi G. (Jeges), Sarkadi, Tóth Sz. (Molnár), Burics, Dávid G., Mokánszki, Gömze, Pallai (Papp R.). Edző: Szalánczi Tamás. Gólszerzőink: Mokánszki, Gömze 2. Fordulatos mérkőzést játszott együttesünk a szabolcsi gárdával. Már a negyedik percben vezetést szereztek a mieink, amit aztán nem sikerült megtartani. Az ibrányiak négy perccel később egyenlítettek, majd a szünet előtt a vezetést is megszerezték úgy, hogy ekkor már emberhátrányban játszottak. A két figyelmetlenség után bekapott gól szerencsére nem zavarta meg együttesünket. A fordulás után
a HSE átvette a játék irányítását, hamar sikerült egyenlíteni. A 75. percben Gömze pedig a győztes találatot is megszerezte a mieinknek. Nagyecsed – Hajdúszoboszlói SE 3-1 (2-1) Hajdúszoboszló: Szalánczi Z. - Szörny, Kinyik, Szilágyi G., Sarkadi Z., Tóth Sz. (Klein), Burics, Dávid G.,(Kereki M.) Pallai, Mokánszki (Halász), Gömze. Edző: Szalánczi Tamás. A listavezető elleni forgatókönyv hasonló volt az Ibrány ellenihez. Burics révén a mieink szereztek vezetést, s a 30. percig irányították is a meccset legjobbjaink. Ekkor azonban a hazaiak összekapták magukat, s megfordították az eredményt. A fordulás után ezúttal a mieink létszáma csökkent eggyel: Szilágyit állították ki véleményes szituációban az 54. percben. A rutinos Nagyecsed ezek után már könnyű helyzetben volt. A HSE kitámadott, próbáltak pontot menteni idegenben játékosaink. A 71. percben azonban a hazaiak megszerezték harmadik góljukat, s ezzel végleg eldöntötték a három pont sorsát. Horváth Róbert
Akár a hat pont is benne van HSE – Nyíregyháza II március 29. 15 óra A hétvégén válogatott mérkőzés miatt szünetel az NB I. Így nem lehet tudni, hogy az első csapat keretéből hányan játszanak vissza az NB III-as alakulathoz. A mieink persze nem mennek feltartott kézzel a pályára, a jelenleg hatodik helyezett a Nyíregyháza II ellen.
Létavértes – HSE április 4. 15.30. „Bár idegenben lépünk pályára a Létavértes ellen, mégis inkább mi vagyunk a mérkőzés esélyesei”- nyilatkozta lapunknak Szalánczi Tamás, a HSE edzője. A jelenleg tizedik helyen álló létaiak ellen tehát egyértelműen a három pont megszerzése a cél.
Úszás
Felmérőverseny az uszodában Március 21-én a hajdúszoboszlói Árpád uszodában rendezte meg a Hajdúszoboszlói Árpád SE a megyei felmérő úszóversenyét. Berettyóújfaluból a Herpály SE, Hajdúböszörményből a Po-
lip SE, Debrecenből a Debreceni Sportcentrum SI és a nyíradonyi úszók vették fel a küzdelmeket a szoboszlóiakkal. Hét korcsoportban hirdettek eredményt a rendezők. Ludmány László
A Hajdúszoboszlói Árpád SE érmesei: 400 M NŐI GYORSÚSZÁS: 1. Tóth Anita (1993.) 4,59.49 mp., 2. Kaló Fruzsina (93.) 5,03.77 mp., 1. Kaluha Nadin Lilla (94.) 5,07.44 mp., 2. Sóvágó Gyöngyi (94.) 5,26.98 mp., 1. Tóth Csilla (96.) 5,07.59 mp., 2. Németh Kata (96.) 5,31.52 mp., 1. Dobos Dorottya (2000.) 6,19.61 mp., 2. Hajdu Annamária (2000.) 7,40.50 mp., 3. Domonkos Kitti (2000.) 7,59.32 mp., 400 M FÉRFI GYORSÚSZÁS: 1. Kelemen Balázs (92.) 4,41.27 mp., 2. Balla Ádám (91.) 4,53.12 mp., 1. Bulyáki Péter (96.) 4,45.67 mp., 2. Holoda Péter (96.) 4,53.85 mp., 3. Török Zoltán (96.) 5,46.75 mp., 1. Szabó Zsolt (97.) 5,15.68 mp., 1. Simon Imre (98.) 6,06.67 mp., 2. Magyar Balázs (98.) 6,58.90 mp., 1. Hüse Ákos (99.) 6,02.74 mp., 3. Szabó Marcell (2001.) 7,52.32 mp.,
400 M NŐI VEGYESÚSZÁS: 1. Tóth Anita (93.) 5,33.83 mp., 2. Sarkadi Anna (91.) 5,52.49 mp., 3. Varga Zsófia (93.) 6,44.59 mp., 1. Kaluha Nadin Lilla (94.) 5,36.23 mp., 2. Sóvágó Gyöngyi (94.) 6,14.23 mp., 1. Tóth Csilla (96.) 5,54.13 mp., 2. Németh Kata (96.) 6,04.70 mp., 1. Dobos Dorottya (2000.) 7,22.74 mp., 2. Hajdu Annamária (2000.) 8,28.17 mp., 400 M FÉRFI VEGYESÚSZÁS: 1. Balla Ádám (91.) 5,13.63 mp., 2. Kelemen Balázs (98.) 5,24.01 mp., 1. Bulyáki Péter (96.) 5,24.76 mp., 2. Holoda Péter (96.) 5,37.52 mp., 3. Török Zoltán (96.) 6,21.27 mp., 1. Szabó Zsolt (97.) 6,10.64 mp., 1. Simon Imre (98.) 7,17.11 mp., 2. Magyar Balázs (98.) 7,23.95 mp., 1. Hűse Ákos (99.) 7,08.39 mp.
Meglépett a Thermál A listavezető Thermál hozta mindhárom meccsét, így továbbra sincs veszélyben első helye. Az üldözők közül előbb a Püspökladány játszott döntetlent, majd az IFI Vegyes is pontokat hullajtott. Zagyva Martin edzésen
Fotó: Horváth Róbert
Ezüstérem a rangos tornán A múlt hétvégén tartották a Budapesten, a Vasas Fáy utcai ökölvívó csarnokában az Énekes István emléktornát. A rendezvényen hat hajdúszoboszlói bokszoló vett részt, mindannyian a Papp László Bokszakadémia növendékei. A hajdúszoboszlói akadémia tavaly alakult. A mögöttük lévő szűk egy esztendő alatt már harminchét regisztrált bokszolót tudhatnak a klub színeiben. Közülük húszan igazolt versenyzők. Az edzéseket a Gönczy-iskola Gönczy Pál utcai tornatermében tartják. Átlagban tizenkét-tizennégy fő vesz részt a heti három alkalommal – kedd, csütörtök vagy szombat és pénteki napokon 17 órai kezdettel – tartott foglalkozásokon.
Énekes István az 1932-es Los Angeles-i olimpián légsúlyban lett olimpiai bajnok. A fiatalon, huszonkilenc éves korában elhunyt öklözőről elnevezett ifjúsági torna az egyik legrangosabb utánpótlás versenynek számít Magyarországon. Idén ötvenedik alkalommal rendezték meg. A budapesti versenyen 38 egyesület, 101 bokszolója vett részt a tizenöt különböző kategóriában. A hat hajdúszoboszlói fiatal közül a legszebb eredményt az 54 kilogrammosok között Zagyva Martin érte el, aki második helyen végzett. Szántó József, a szoboszlói boxakadémia edzője szerint a szép sikert elérő bokszoló nagy jövő előtt áll. Reméljük, a következő versenyekről még több szoboszlói sikerről adhatunk számot. -rob-
Kézilabda
Még várat magára az első siker Az NB II-es kézilabda-bajnokságban szereplő szoboszlói kéziseknek nem sok babér termett a legutóbbi két fordulóban. Sajnos hazai környezetben és idegenben sem sikerült győzni. Hajdúszoboszló – Sárospatak 23-29 (11-13) Balszerencsésen kezdődött a mérkőzés. A bemelegítés során megsérült Holb Adrián, így a hét közben edzésen vállsérülést szenvedő Pap Tibor mellett, Holbra sem számíthatott Juhász mester. Az előzetes várakozásokkal ellentétben, a két csapat tabellán elfoglalt helyezését figyelembe véve szorosabb mérkőzést játszott a két gárda. A 42. percig vezetett együttesünk, ám ekkor Rézsót kiállították. A piros lap sajnos megpecsételte a csapatunk sorsát. Elsősorban a védekezésből hiányzott a kiváló játékos. IFI: Hajdúszoboszló – Sárospatak 22-25. Szoros mérkőzésen, a meghatározó embereik jobb tel-
jesítményével győzött a vendég együttes. Nyírbátor – Hajdúszoboszló 2825 (14-10) A nyírbátoriak számára a bennmaradás szempontjából ugyanolyan fontos mérkőzés volt a legutóbbi forduló rangadója, mint a mieinknek. A nagy tét érződött is az alsóházi mérkőzés hangulatán. A nyírbátoriak már a találkozó elején megszerezték azt a háromgólos előnyt, amelyet a végéig meg is tudtak tartani. A mi csapatunkból erről a mérkőzésről is hiányoztak meghatározó játékosok, s úgy tűnik a hiányukat nem képes elviselni alakulatunk. Bár a meccs hajrájában volt lehetőségünk a szorosabb eredmény elérésére, s kockáztatott is a szoboszlói csapat, a pontszerzés így sem sikerült. IFI: Nyírbátor – Hajdúszoboszló 24-25. Negyven percig pocsékul játszott utánpótlás csapatunk. Ekkorra hatgólos hátrányba kerültek fiataljaink, amit a hátralévő húsz percben sikerült megfordítani. H. R.
Az N. KITE – Nagyhegyes mérkőzés elhalasztásra került, amelynek eredményét a következő számban közöljük. -hor-
Eredmények 10. forduló: Thermál – Hotel Aqua-Sol 10-0, Püspökladány – Róna IM Kft. 5-5, IFI Vegyes – MTK-GM 9-1, N. KITE – Sakkozók 5-5, Nagyhegyes – Lakótelep 10-0. 11. forduló: Róna IM Kft. – Thermál 3-7, MTK – Püspökladány 3-7, Sakkozók – IFI Vegyes 4-6, Lakótelep – N. KITE 6-4, Nagyhegyes – Hotel Aqua-Sol 10-0. 12. forduló: Thermál – MTK-GM 8-2, Püspökladány – Sakkozók 6-4, IFI Vegyes – Lakótelep 5-5, N. KITE – Nagyhegyes elhalasztva, Hotel Aqua-Sol – Róna IM Kft. 0-10.
Sakk
Megint veretlenül Sajószentpéter – HSSE 1,5:10,5 Óriási formába lendültek a HSSE játékosai. Erre ragyogó példa a 4. helyen álló borsodiak otthonában elért 9 pontos győzelem. Általában a hosszabb utazásra érzékeny néhány sakkozó, s ezért egy kicsit hátrányosabb helyzetben ülnek asztalhoz. Itt ilyenről szó sem volt, sőt olyan pontok is bejöttek, amelyek egyébként döntetlent szoktak eredményezni. Egyéni vereséget a 12 fős csapatból senki sem szenvedett. Ha az együttes a hajrában (utolsó három forduló) is hozza magát, szép helyezést érhet el a táblázaton.
Táblánkénti eredmények Győzött: Borsavölgyi, Lengyel, ifj. Baranyai, Máté, Kovács I. László, Baranyai, Kún, Kovács István, Lovas. Döntetlen: Kovács Lajos, Bartók-Csató, Kiripolszky.
Két fronton Debrecenben D.BETŰ II. - HSSE II.5:5 Először a tartalékcsapatok küzdhettek egymás ellen. A mérkőzés elején még a 4 ifivel felálló szoboszlói gárda második vonala tűnt jobbnak és esélyesnek látszott a csapatgyőzelemre, de a végére minden kiegyenlítődött. A kettős találkozó első öszszecsapása tehát döntetlent hozott. Mit hoz a második? Baranyai Szabolcs
Táblánkénti eredmények Győzött: Kovács II. László, Hajkó, Kiripolszky. Döntetlen: Máté, Kovács Lajos, Bódis, Halasi. Vesztett: Bartók-Csató, Lovas, Tőzsér.
Hajdúszoboszló
Egészségükre!
Mozi
Véradás
• zártszelvények • szögvasak idomacélok • laposvasak • betonvasak
Március 31-én, kedden 8.30-tól 16.30 óráig lakossági véradónapot rendezünk a művelődési központban. Személyi igazolvány (vagy jogosítvány, útlevél) és taj-kártya szükséges! Kérjük, segítsen véradással beteg embertársainkon!
KOJÁN FÉMKER E.C. Te l. : 5 5 7 - 8 2 3 , 0 6 - 2 0 - 5 3 4 - 7 5 5 5
Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszlói Szervezete Március 27 - április 1. péntek-vasárnap 17.30, hétfő-szerda 19.30
MEGHÍVÓ
PAPÍRKUTYÁK
A Nyúltenyésztők Hajdúszoboszlói Egyesülete
Színes magyar filmvígjáték Szereplők: Mucsi Zoltán, Gesztesi Károly, Sherer Péter, Pikali Gerda Rendező: Gyöngyössy Bence (12 év alatt szülői felügyelettel)
nyúlkiállítást rendez 2009. április 10-11-én.
Hossz: 92 perc
A kiállítás helye:
Március 27 - április 1. péntek-vasárnap 19.30, hétfő-szerda 17.30
A SZÁLLÍTÓ 3. Színes francia akciófilm Szereplők: Jason Statham, Francois Berléand, Natalya Rudakova, Rendező: Olivier Megaton (16 év alatt nem ajánlott) Hossz: 100 perc Április 2 - április 5. csütörtök, vasárnap 19.30, péntek, szombat 19.30 és 21.30
Bádogos mintabolt: Luther u. 10.
H-szoboszló Tokay u. 46.
8. oldal
Bocskai István Szakképző Iskola, 4200 Hajdúszoboszló, József A. u. 25. Nevezési díj: 500 Ft nyulanként, 4 db kollekció plusz 1000 Ft. Nevezési cím: Kecskeméti György 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 21. 1/2. Nevezési határidő: március 28. Nyulak beszállítása: április 9. (csütörtök) 10-12 óra. Bírálat: április 9-én 13 órától. Látogatás: április 10-én 8-tól 18 óráig, 11-én 8-tól 15 óráig. Díjkiosztó: április 11-én, szombaton 15 órától. Információ: 06-20-911-3256. A rendező egyesület nevében minden érdeklődőt tisztelettel várunk. Kecskeméti György elnök
VALKŰR Színes szinkronizált amerikai thriller Szereplők: Tom Cruise, Keneth Branagh, Bill Nighy, Rendező: Bryan Singer (12 év alatt szülői felügyelettel) Hossz: 120 perc Április 3 - április 5. péntek - vasárnap 17.30 Korhatár nélkül!
A RÓKA ÉS A GYEREK Színes szinkronizált francia filmdráma Szereplők: Bertille Noel-Bruneau, Thomas Laliberté, Isabelle Carré Rendező: Luc Jacquet Hossz: 92 perc Április 6 - április 7. hétfő, kedd 19.30
KAMÉLEON Színes magyar film Szereplők: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Trill Zsolt, Rendező: Goda Krisztina (12 év alatt szülői felügyelettel) Hossz: 105 perc Április 8 - április 9. szerda, csütörtök 19.30
MONGOL Színes orosz romantikus dráma Szereplők: Aliya Tegen Ao, Tadanobu Asano, Ying Bai Rendező: Sergei Bodrov (12 év alatt szülői felügyelettel) Hossz: 126 perc
műsorrendje
A
Hétfő Kedd Ke edd Szerda Csütörtök 18:00 8 00 18:00 18 00 18:00 18:00 SportSportHírHírközvetítés közvetítés magazin magazin ismétlés ismétlés Péntek Szombat Vasárnap 10:00 16:00 10:00 HírHírHírmagazin magazin magazin ismétlés ismétlés ismétlés
www.gyerekangol.hu
ANGOL NYELVOKTATÁS 3 HÓNAPOSTÓL 14 ÉVES KORIG. KISCSOPORTOS, JÁTÉKOS OKTATÁS, MELYET SPECIÁLISAN KIDOLGOZOTT TANANYAG ÉS SZAKKÉPZETT TANÁROK SEGÍTENEK! SZERETETTEL VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET INGYENES BEMUTATÓ ÓRÁINKRA!
Elérhetőségeink: Tel./fax: 52-270-754,
[email protected] Forrás Tv hirdetésfelvétel: Juhász Balázs (70/403-3237)
06-70/419-3438
A HAJDÚSZOBOSZLÓI VÁROSI TELEVÍZIÓ MŰSORA HVTV Helyi műsor: hétfő: 18.00-tól 19.30-ig, benne a pénteki adás ismétlése; kedd-szerda 18.00-tól 19.30-ig; péntek: 18.00-tól 19.30-ig híradó, magazin, sporthíradó; vasárnap: 14.30-tól 17-30-ig Saját műsoridőn kívül: Képújság
• MÁRCIUS 28. SZOMBAT
17.00 EUR-ÓRA 20.30 Hírháló 21.00Téboly City – Út a őrületbe – amerikai vígjáték.
• MÁRCIUS 29. VASÁRNAP
• ÁPRILIS 02. CSÜTÖRTÖK
9.00 Teleshop 9.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.00 Pénzhalász.
Hálózat: hétfő-péntek: 17.00-től 17.30-ig és 20.30-23.00-ig; szombat-vasárnap: 9-től 12-ig.
17.00 Virágzó Magyarország: Üllő 20.30 Hírháló 21.00 Magunkra maradtunk – amerikai filmdráma.
Hálózat:
• MÁRCIUS 31. KEDD
17.00 Öko-Házak – építészeti magazinműsor 20.30 Hírháló 21.00 Ne bízz senkiben! – kanadai krimi.
• ÁPRILIS 01. SZERDA
9.00 Teleshop 9.30 Irányjelző - autósok magazinja 10.00 Zodiákus.
• MÁRCIUS 30. HÉTFŐ
• MÁRCIUS 27. PÉNTEK
2009. március 27-től április 9-ig
17.00 Helyszín – bűnügyi magazin 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő – belföldi turisztikai ajánló 21.00 Gyémántcsapda – amerikai akcióthriller
17.00 Kor Kontroll percek 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő – belföldi turisztikai ajánló. 21.00 Véres küzdelem – amerikai akciófilm.
• ÁPRILIS 03. PÉNTEK
17.00 Business-Mix magazin 20.30 Hírháló 21.00 A becsület kardja – ausztrál akciófilm.
• ÁPRILIS 04. SZOMBAT
9.00 Teleshop 9.30 Papírkutyák werkfilm 10.00 Zodiákus. • ÁPRILIS 05. VASÁRNAP
09.00 Teleshop 9.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.00 Pénzhalász.
• ÁPRILIS 06. HÉTFŐ
17.00 Manager magazin. 20.30 Hírháló 21.00 Szenvedélyes bűnök – amerikai thriller
• ÁPRILIS 07. KEDD
17.00 Helyszín - bűnügyi magazin 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő – belföldi turisztikai ajánló. 21.00 A kölyök – amerikai akciófilm.
• ÁPRILIS 08. SZERDA
17.00 Virágzó Magyarország: Szigetszentmárton 20.30 Hírháló 21.00 Az utolsó menet – amerikai akciófilm.
• ÁPRILIS 09. CSÜTÖRTÖK
17.00 Biztonsági zóna 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő – belföldi turisztikai ajánló 21.00 Ösztönember – amerikai film.