Elindul az NHP+: okok és célok Nagy Márton ügyvezető igazgató Magyar Nemzeti Bank WTS Klient – Területi kamarák közös rendezvénye: „Kis és középvállalkozók aktuális gazdasági kihívásai” Debrecen, 2015. március 31.
Tartalom
I. Ki és mire veheti igénybe az NHP-t?
II. Az NHP eddigi eredményei III. Az NHP+ elindítása
Magyar Nemzeti Bank
2
I. Ki és mire veheti igénybe az NHP-t? II. Az NHP eddigi eredményei III. Az NHP+ elindítása
Magyar Nemzeti Bank
3
A jegybank hitelösztönző eszköze • Az NHP célja: KKV-hitelpiac működésének helyreállítása, hitelhez jutási korlátok oldása, ezen keresztül a gazdasági növekedés élénkítése • Első szakasz: 2013. június-szeptember (701 Mrd forintnyi hitel) • Második szakasz: 2013. október – 2015. december a növekedési hatás került előtérbe (legfeljebb 10% hitelkiváltás) (624 Mrd forintnyi hitel február végéig) • Az MNB 0%-os kamaton forrást nyújt a hitelintézeteknek, amelyet kizárólag KKV-k hitelezésére fordíthatnak, maximum 2,5%-os kamaton (díjakat is beleértve), akár 10 évre
Magyar Nemzeti Bank
4
Kik vehetnek részt a programban? • KKV-k vehetnek részt a programban, de a KKV státusznak csak a folyósításkor kell fennállnia • 2004. évi XXXIV. (a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló) törvény fogalmai az irányadóak
• Fontosabb feltételek: • Állam vagy önkormányzat tulajdoni részesedése nem lehet nagyobb, mint 25% • A KKV státusz a kapcsolt vállalkozásokkal együtt értelmezendő • KKV nem lehet a kölcsönt nyújtó hitelintézet kapcsolt vállalkozása, valamint pénzügyi intézmény sem
• 2014. június 30-i hatállyal a vállalatalapítási határidő eltörlésre került annak érdekében, hogy újonnan alapított vállalkozások is részt vehessenek
Magyar Nemzeti Bank
5
Lehetséges hitelcélok • Beruházási kölcsön (maximálisan 10 éves futamidő) • A KKV csak olyan eszközt vásárolhat, amely üzleti tevékenységét szolgálja • Eszközök/ingatlanok vásárlása, átalakítása, korszerűsítése • Akár lízing formájában is finanszírozható eszközvásárlás
• Forgóeszköz-finanszírozási kölcsön (maximum 3 éves futamidő): • Készletvásárlásra és nem lejárt vevőkövetelések finanszírozására vehető igénybe • EU-s támogatás előfinanszírozására nyújtott kölcsön (maximum 10 éves futamidő) • Korábban a fenti célokra nyújtott forinthitelek kiváltása • Bármilyen célra nyújtott devizahitel kiváltása Magyar Nemzeti Bank
6
korlátozott mértékben
Javulnak a vállalkozások lehetőségei • A hosszú futamidő mellett elérhető fix és maximált kamat alacsony és kiszámítható finanszírozási költséget jelent. • Az új beruházási hitelek lehetővé teszik új, illetve elhalasztott beruházások megvalósítását, korszerűsítést, ami növeli a vállalatok hatékonyságát, versenyképességét. • A forgóeszközhitelek és előfinanszírozó hitelek megfelelő likviditást biztosítanak a vállalkozás gördülékenyebb működéséhez. • A hitelkiváltások csökkentik a vállalkozások kamatterheit, ami javítja jövedelmi helyzetüket. A devizahitelek kiváltása megszünteti a vállalkozások árfolyamkitettségét, nemzetgazdasági szinten mérsékli a pénzügyi stabilitási kockázatokat.
Magyar Nemzeti Bank
7
I. Ki és mire veheti igénybe az NHP-t? II. Az NHP eddigi eredményei III. Az NHP+ elindítása
Magyar Nemzeti Bank
8
A program eddigi eredményei • A két szakasz igénybevétele együttesen közel 20000 vállalkozáshoz kapcsolódóan 1325 Mrd Ft volt. • A második szakaszban kihelyezett hitelek 97%-a új hitel, ebből: 63% új beruházási hitel, 26% új forgóeszközhitel ,11% EU-s hitel
• A második szakaszban az első szakaszhoz képest a mikrovállalkozások súlya számottevően emelkedett, különösen az új beruházási hiteleken belül. Az új beruházási hiteleknél minden második hitel 10 millió Ft alatti. • Már az első szakaszban csökkent a regionális koncentráció a program előtti KKV hitelállományhoz képest, és ez a tendencia a második szakaszban tovább folytatódott.
Magyar Nemzeti Bank
9
Az NHP megállította a hitelállomány csökkenését 22 %
% 22 18
14
14
10
10
6
6
2
2
-2
-2
-6
-6
-10
-10 2008 I. II. III. IV. 2009 I. II. III. IV. 2010 I. II. III. IV. 2011 I. II. III. IV. 2012 I. II. III. IV. 2013 I. II. III. IV. 2014 I. II. III. IV.
18
KKV szektor (bankrendszer)
Vállalati szektor (hitelintézetek)
A KKV és vállalati szektor hitelállományának éves növekedési üteme Magyar Nemzeti Bank
10
Forrás: MNB
Már az új beruházási hitelek dominálnak 800
Mrd Ft
Mrd Ft
800
700
700
600
600
500
500
400
400
300
300
200
200
100
100
0
0 Első szakasz
Második szakasz
Új beruházási hitel
Új forgóeszközhitel
EU-s hitelek
Hitelkiváltás
Hitelcélok eloszlása az NHP két szakaszában
Magyar Nemzeti Bank
11
Forrás: MNB
Főként a kisebb vállalkozások vesznek részt 100 80
%
% 26
39
60 40
36 36
100 80 60 40
20
38
25 0
20 0
NHP első szakasz
NHP második szakasz
Mikro
Kis
Közép
Vállalatméret szerinti eloszlás az NHP első és második szakaszában Magyar Nemzeti Bank
12
Forrás: MNB
Az NHP új hitelfelvételi szándékot teremtett
Amennyiben új hitelt vettek fel a programban, NHP hiányában is vettek volna fel hitelt ugyanerre a célra? Magyar Nemzeti Bank
13
Forrás: MNB, Nem reprezentatív felmérés
Az NHP segít a korszerűsítésben és a vállalkozás bővítésében
A hitel milyen jellegű beruházást finanszíroz? Magyar Nemzeti Bank
14
Forrás: MNB, Nem reprezentatív felmérés
60%
50% 40% 30% 20% 10%
NHP átlagos hatása
225-249
200-224
175-199
150-174
125-149
létszámkategória
100-124
75-99
50-74
30-49
20-29
15-19
10-14
-10%
5-9
0% 1-4
beruházási ráta (beruházás/tőkeállomány)
A beruházási/növekedési hatás a kisebb vállalkozásoknál lehetett jelentősebb
NHP beruházási hitel átlagos hatása
Az NHP első szakaszának hatása a beruházási rátára létszám szerinti bontásban (Endrész, Harasztosi, Lieli: The Impact of the National Bank of Hungary’s Funding for Growth Scheme on Firm Level Investment, MNB-füzetek, megjelenés alatt)
Magyar Nemzeti Bank
15
Forrás: MNB
Főként mezőgazdasági, kereskedelmi és feldolgozóipari vállalkozások vesznek részt 0
5
10
15
20
25
Mezőgazdaság
30 %
Feldolgozóipar Építőipar Kereskedelem, javítás Szállítás, raktározás Ingatlanügyek Szakmai, tudományos tev. Egyéb
% 0
5
10
NHP második szakasz
15
20
25
30
NHP első szakasz
Ágazati eloszlás az NHP első és második szakaszában (egyéni vállalkozókat nem tartalmazza)
Magyar Nemzeti Bank
16
Forrás: MNB
A program segíti a kisebb térségek felzárkózását
NHP előtti KKV hitelállomány
NHP második szakasz
NHP első szakasz
Magyar Nemzeti Bank
17
Forrás: MNB
Az NHP elsősorban a stabilabb vállalkozásokhoz jutott el, új növekedési lehetőségeket biztosítva számukra
1067
18 36
4
162
7
464 102 379
9
396 31
Hogyan jellemezné vállalkozása helyzetét az NHP előtt és után? Magyar Nemzeti Bank
18
Forrás: MNB, Nem reprezentatív felmérés
I. Ki és mire veheti igénybe az NHP-t? I. Az NHP eddigi eredményei
III. Az NHP+ elindítása
Magyar Nemzeti Bank
Jelentős különbség a hitelkamatokban 100
%
%
100
NHP-n kivüli piaci
11-%
10-10,5%
NHP
9-9,5%
0 8-8,5%
0 7-7,5%
20
6-6,5%
20
5-5,5%
40
4-4,5%
40
3-3,5%
60
2-2,5%
60
1-1,5%
80
0-0,5%
80
Kis- és közepes vállalkozások (egy évnél hosszabb) hitelkamat szerinti eloszlása 2014 évi folyósítás, volumen szerint Magyar Nemzeti Bank
20
Forrás: MNB
Miért kell bővíteni a jegybanki szerepvállalást? • A közepes kockázatú, de még hitelképes vállalkozások a szigorú hitelezési feltételek miatt csak korlátozottan jutnak hitelhez, de a magas hitelkamatok miatt sokuk egyáltalán nem vesz fel beruházási hitelt. • Ezen vállalatok hitelhez jutási lehetőségeinek javításával tartós hitelezési fordulat érhető el, amely érdemben támogathatja a gazdasági növekedést. • Az MNB az NHP+ elindításával kívánja kiterjeszteni az NHP kedvező hatásait. Magyar Nemzeti Bank
21
Az NHP+ főbb jellemzői • Az NHP+ kerete az NHP-ban még rendelkezésre álló 400 milliárd forinton felüli, újabb 500 milliárd forint, amely elsősorban új beruházások finanszírozására nyújtható. • A jegybanki likviditásnyújtás feltételrendszere kiegészül egy 50 százalékos jegybanki kockázatátvállalással (mértékben és időben korlátozott módon). •
Maximum hitelösszeg 500 millió forint. Futamidő max. 5 év.
Az NHP+-ban a kockázatmegosztásnak köszönhetően több kisebb vállalkozás vehet részt, amelyek
• egy része jelenleg csak túl magas kamat mellett jut hitelhez, • másik része pedig a magas kamatok miatt nem vesz fel hitelt. Magyar Nemzeti Bank
22
Mit jelenthet ez az ügyfélnek? 7 6 5 4
%
%
7 6
Profitmarzs Működési ktg.
5
Kockázati költség
4
3
3 Profitmarzs
2
2
Működési ktg.
1
Forrásköltség Kockázati költség
0
1 0
KKV korábbi kamatterhe
Kamatteher az NHP+ -ban
Stilizált ábra az NHP+ kamatcsökkentő hatásáról Magyar Nemzeti Bank
23
Forrás: MNB
A hitelezhető vállalatok köre bővül
0.4%
Működési költség + profit 0.5% 0.6% 0.7% 0.8% 0.9%
1.0%
1.0% 1.5% Kockázati 2.0% költség 2.5% (PD*LGD) 3.0% 3.5% 4.0% NHP-ban hitelezhető
NHP+ -ban hitelezhető
NHP-ból kiszorul
Stilizált ábra az NHP+ hatásáról a banki kockázatvállalásra Magyar Nemzeti Bank
24
Forrás: MNB
A megcélzott körben számos kkv található 60
%
%
50
60 50
a megcélzott kockázati szegmens
40
40
Volumen eloszlás 2014
11-%
10-10,5%
9-9,5%
8-8,5%
7-7,5%
0 6-6,5%
0 5-5,5%
10
4-4,5%
10
3-3,5%
20
2-2,5%
20
1-1,5%
30
0-0,5%
30
Volumen eloszlás 2011
Kis- és közepes vállalkozások kamatfelár szerinti eloszlása 2011 évi és 2014 évi folyósítás alapján (2011-re modellalapú becslés) Magyar Nemzeti Bank
25
Forrás: MNB
Mi garantálja a kívánt növekedési hatást? • Egy KKV által felvett hitel minimum 70%-a új beruházási hitel és/vagy lízing • A KKV hiteleinek maximum 30%-át tehetik ki az egyéb hitelcélok (forgóeszközhitel, EU-s támogatások előfinanszírozására nyújtott hitel, faktoring)
• Hitelkiváltásra nincs lehetőség • 2 egység NHP+ hitelhez 1 egység NHP hitel nyújtása szükséges a hitelintézet szintjén, aminek 2015 végén kell megfelelni • Minimum hitelösszeg 1 millió Ft, maximum hitelösszeg 500 millió Ft Magyar Nemzeti Bank
26
Milyen előnyökkel járhat a kockázatmegosztás?
Magyar Nemzeti Bank
27
Forrás: EIB
Az NHP és NHP+ lehetséges bővítése
• Jelenleg az NHP/NHP+ konstrukcióban forráshoz jutni lakóingatlan építésére.
nem
lehet
• Ennek részleges feloldásaként lehetőség nyílhat zöld lakóingatlan bérbeadási célú építésére új beruházási hitelt, illetve továbbértékesítési célú építésére új forgóeszközhitelt felvenni az NHP/NHP+ keretében.
Magyar Nemzeti Bank
28
Köszönöm a figyelmet!
29