Elektronikus közigazgatás operatív program
2009-2010. évi akcióterve
2009. március 03.
1. prioritás: a közigazgatás és a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása
I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)
A prioritási tengely célja a közigazgatás működésében az elektronikus szolgáltatások nyújtásának képességhez szükséges belső fejlesztések végrehajtása, ami által biztosíthatók a közigazgatáson belüli (G2G) informatikai alapú szolgáltatások. Egyúttal ezek a fejlesztések teremtik meg az állampolgárok (G2C) és a vállalkozások (G2B) felé nyújtandó szolgáltatások hátterét, amely ügyfelek általi elérhetőségét a 2. prioritási tengelyben szereplő beavatkozások alapozzák meg. E beavatkozások egyúttal szolgálják az EU fejlesztési programjaiban – így különösen az i2010 programban – megfogalmazottakhoz illeszkedő közigazgatási fejlesztési pálya megvalósítását. A jelzett beavatkozások az összes államigazgatási ügyet, eljárást és folyamatot érinthetik, függetlenül attól, hogy azokat államigazgatási és/vagy önkormányzati szervek látják el. 2. A prioritás célkitűzései Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
a program hatására létrejött db online közigazgatási szolgáltatások száma átlagos ügykezelői időráfordítás az óra államigazgatási szervek egyes eljárásainál az on-line (3. szintű) szolgáltatásokat nyújtó % hatósági ügyintézést végző államigazgatási szervek aránya on-line módon elérhető EU 20 % eljárások aránya A tervezett ESZA arány (%): 0%
Célértékek
Indikátor típusa
Bázisérték
output
0
80
eredmény
n.a.
20%-kal csökkenjen
eredmény
15%
100%
eredmény
45%
80%
2012
2015
Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább szereplő támogatási adatok mindegyike a konstrukciók teljes keretét mutatják, s nem tartalmazzák a célkitűzések közötti megbontást!
2
II.
Sorszám
A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2009-2010)
Konstrukció neve
1.
Tanúsított iratkezelő rendszerek bevezetése
2.
Interoperabilitás
3. 4. 5.
Felelősen, felkészülten a büntetés-végrehajtásban Hatósági eljárások elektronikus támogatása 112-es hívószám rendőrségi eleme / Rendőrségi bevetésirányítási rendszer
Projekt kiválasztás eljárása
Egyfordulós pályázat Kiemelt projekt Kiemelt projekt Előkészítés alatt Előkészítés alatt
Kedvezményezettek köre
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt) − csak a 2009-10-es AT konstrukcióira vonatkozik 2011/ 2009 2010 2012
Tám. minmax. összege (MFt)
Tám. Támogatandó minprojektek max. mértéke száma (%)
2009
2010
Központi közigazgatási szervek és azok területi szervei
2
0
2
0
0
0
70-300
100%
15
MeH
2,85
0
2,85
0
0
0
−
100%
1
IRM
1,3
0
1,3
0
0
0
−
100%
1
MeH, ÖM az érintettek bevonásával
2,2
0
0
2,2
0
0
−
100%
1
ORFK az érintettek bevonásával
2,5
0
0
2,5
0
0
-
100%
1
A szürkén szedett konstrukcióról a Kormány nem döntött. Minden támogatási konstrukció támogatási formája: vissza nem térítendő támogatás A támogatási intenzitások mértékét minden esetben úgy kell meghatározni, hogy érvényesüljön az elszámolható költségekre vetített 85% uniós forrás - 15 % hazai államháztartási forrás szerinti finanszírozási arány. Ettől eltérni csak jogszabályban meghatározott állami támogatási szabályok érvényesítése esetén lehet. Definíció alapján a hazai államháztartási forrás részét képezi a helyi önkormányzatok, mint kedvezményezettek önrésze is. A helyi önkormányzatok elvárt önrészét differenciálni szükséges: - a támogatandó tevékenységek alapján (pl. kötelező önkormányzati feladat ellátása), - az adott kistérség fejlettsége alapján (hátrányos helyzetű, illetve 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség preferálása) és - a jövedelemtermelő projektek megvalósítása. Jövedelemtermelő projektek esetén, ha a megtérülő rész aránya a projekt "eleve el nem számolható" költségek nélküli összköltségének 10%-át meghaladja, az elszámolható költségek teljes egésze támogatható (finanszírozható uniós és központi költségvetési forrásból). Ha a megtérülő rész aránya a projekt összköltségének 10%-ánál kisebb, akkor a helyi önkormányzatnak az elszámolható költségek finanszírozásából is olyan arányban kell részesedni, hogy a teljes, az "eleve el nem számolható költségek" nélküli projektköltségen belül az önrésze a 10%-ot elérje.
III. A támogatási konstrukciók bemutatása 1. Tanúsított iratkezelő rendszerek bevezetése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kedvezményezettek köre
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
2
0
2
0
Központi közigazgatá si és Egyfordulós alkotmányos pályázat szervek és azok területi szervei
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
2011/ 2012
0
0
Tám. Tám. min.min.max. max. összege mértéke (MFt) (%)
70-300
100%
Támogatandó projektek száma
15
operatív program 13,39%
2009. június
2009. október
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
A támogatás célja az egységes alapelveken nyugvó iratkezelés bevezetése a központi közigazgatási szervek és azok területi szervei tekintetében. A tanúsított iratkezelő és ügykezelő, illetve dokumentumkezelő rendszerek bevezetésével az európai gyakorlatnak megfelelő, az IKT változásaihoz illeszkedő, egységes alapelvek szerint működő rendszer kerül alkalmazásra, mely megfelel a közigazgatási szervek egységes iratkezelési szabályozásának koncepciójáról szóló 2205/2003. (IX.4.) Korm. határozatnak. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen.
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Tanúsított elektronikus iratkezelő rendszert alkalmazó szervek száma
db
Indikátor Bázisérték típusa
output
n.a.
Célértékek 2012
2015
15
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
Az egységes alapelveken nyugvó iratkezelési rendszer bevezetése hozzájárul a szolgáltató állam elvének érvényesítéséhez, mivel lehetőséget teremt a szervek közötti elektronikus iratátadás majdani bevezetésére, növeli az ügyintézői, ügykezelői munka
hatékonyságát, csökkenti az ügyintézési határidőket, az iratkezelés terén érvényesíti az adatvédelmi követelményeket, alkalmas az elektronikus adathordozók biztonságos kezelésére, valamint lehetővé teszi a papír nélküli elektronikus ügyintézés elterjedését. 6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
5
2. Interoperabilitás 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
MeH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
2,85
0
2,85
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. Tám. min.min.max. max. összege mértéke (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
−
100%
Támogatandó projektek száma
1
operatív program 13,39%
2009. április
2009. október
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
Az elektronikus közigazgatás hatékony működésének egyik legfontosabb sarokköve az államigazgatási szervek által kezelt nyilvántartások közötti együttműködés rendszerszintű megteremtése. A támogatás célja a nagy, országos nyilvántartások közötti interoperabilitás megvalósítása. Az interoperabilitás érinti mind az adatokat, mind a folyamatokat, a rendszerszintű megközelítést pedig a szolgáltatási sínt megvalósító információs rendszer-architektúra biztosítja a legkonzekvensebb és távlatilag a legjobban fenntartható módon. Az államigazgatási szervek által vezetett nyilvántartások esetében a jelenlegi jogi környezetnek megfelelően a nyilvántartások közötti adatszolgáltatási kapcsolatok sok esetben már működnek - így pl. a KEKKH esetében ilyenek működnek az OEP, APEH, NYUFIG, MÁK, MH KIAK által vezetett nyilvántartások irányában. Ezek a megoldások azonban egyediek és a változások átvezetését szolgálják, nem épültek be teljes körűen az ügyintézői folyamatokba. Jelen projekt az ügyintézést kívánja támogatni. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen. 4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Fejlesztés által érintett elektronikus nyilvántartások száma
db
Indikátor Bázisérték típusa output
0
Célértékek 2012
2015
15
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A Ket. rögzíti, hogy az államigazgatás által kezelt adatok nem kérhetők be az ügyféltől. E fejlesztés célja ennek az alapelvnek az érvényre juttatása bizonyos nyilvántartások tekintetében.
6
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szükséges feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő A támogatási keretet minél több nyilvántartás MeH, érintettek 2009. július közötti interoperabilitás megteremtésére kell bevonásával fordítani.
7
3. Felelősen, felkészülten a büntetés-végrehajtásban 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
IRM
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
1,3
0
1,3
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. Tám. min.min.max. max. összege mértéke (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
−
100%
Támogatandó projektek száma
1
operatív program 13,39%
2009. április
2009. október
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
Jelen támogatási konstrukció a büntetés-végrehajtási intézményrendszer szolgáltatási funkcióját kívánja megerősíteni a nyilvántartási rendszer és az egyéb alkalmazások korszerűsítésének segítségével. A fejlesztés megvalósulásával gyorsabbá, szakszerűbbé válnak a büntetés-végrehajtás alábbi feladatkörei: más hatóságok és államigazgatási szervek szakszerű működését elősegítő adatszolgáltatási kötelezettség (interoperabilitás) teljesítése; a büntetés-végrehajtási rendszerben megjelenő adatforgalom megfelelő kapacitásának, biztonságának, gyorsaságának biztosítása; a rendszer alkalmassá tétele a jelenleginél szélesebb körű statisztikai elemzések elvégzésére; a fogva tartáshoz kötődő alrendszerek fejlesztése.
4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
korszerűsített alrendszerek száma
db
Indikátor Bázisérték típusa output
0
Célértékek 2012
2015
3
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A Ket. előírásainak való megfelelés olyan ügykezelési és ügyviteli, ügyintézői alkalmazással valósulhat meg a büntetés-végrehajtási szerveknél, mely támogatja szakmai feladataikat és az ezekhez kapcsolódó folyamatokat, biztosítja a büntetésvégrehajtás intézményrendszerének közfeladatokhoz kapcsolódó tevékenységének korszerűsítését. A támogatási konstrukció keretében a büntetés-végrehajtás egy modern ügyintéző, elemző, tájékoztató rendszer kiépítésével hatékonyabban, gyorsabban tudja a közfeladatokhoz kapcsolódó napi feladatainak korszerű ellátását végezni.
8
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szükséges feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő A támogatási szerződés megkötéséig a IRM, BV 2009. október projektgazdának gondoskodnia kell a fejlesztés által érintett alkalmazások használatához szükséges megfelelő alapinfrastruktúra kialakításáról
9
4. Állami ASP (hatósági eljárások elektronikus támogatása)
A támogatás célja kettős: egyrészt a regionális operatív programok keretében 2009-ben kiépülő önkormányzati alkalmazás szolgáltató központok (ASP-központok) által lefedett elsőfokú eljárásokhoz a másodfok tekintetében elektronikus támogatást biztosítani az ügyek intézéséhez, másrészt az államigazgatási hivatalok által ellátott főbb tevékenységek (főként a törvényességi felügyelet és az ahhoz kapcsolódó feladatok) informatikai háttértámogatása. A konstrukció eredményeként biztosíthatóvá válik mind a másodfokú eljárások elektronizálása, mind a kisebb települések nagyobb arányú rácsatlakozása az önkormányzati ASP-központokra, mind pedig a törvényességi felügyeleti tevékenység gyorsabbá és eredményesebbé tétele. A fejlesztés két projekten keresztül tudna megvalósulni: - a hatósági eljárások elektronikus támogatását nyújtó integrált rendszer kiépítésén és - az önkormányzati ASP-központok országosan egységes működését segítő módszertani és monitoring feladatok ellátásán. Jelen konstrukció kizárólag kiemelt projekt formájában valósulhat meg. Jelen nevesítés a kiemelt projekt ötlet benyújtását teszi lehetővé, s nem minősül a projekt végrehajthatóságáról szóló döntésnek. A projekt ötlet támogathatóságáról a Kormány dönt. A konstrukció maximális támogatási kerete 2,2 milliárd forint. A konstrukcióban eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés és szakmai tanácsadás igénybevétele számolható el.
10
5. 112-es hívószám rendőrségi eleme / Rendőrségi bevetés-irányítási rendszer A támogatás célja kettős: egyrészt a 112-es hívószám mögötti infókommunikációs rendszer rendőrséget érintő elemeinek a továbbfejlesztése a minél rövidebb reagálási idő biztosításához; másrészt az ehhez kapcsolódó rendőrségi bevetés-irányítási rendszer korszerűsítése. A projekt keretében a 112-es segélyhívó központok, és a bevetés-irányítási rendszerek országos szinten, komplex módon, magas színvonalon kerülnek kialakításra. A központ alkalmas lesz arra, hogy a Rendőrségen túlmenően bármelyik másik szolgálatnak standard elektronikus formában adja át a kezelendő események összes információját. 1. 112-es segélyhívó központok és a rendőrségi ügyeleti rendszer fejlesztése keretében az alábbi fejlesztéseket tervezzük megvalósítani: a. a rendszerek alkalmassá tétele valamennyi elterjedt kommunikációs csatornán (vokális, SMS, MMS, fax, internet) érkezett információ fogadására; b. a 112-es központok pontosan, a hívás, illetve bármilyen felületen történő bejelentés befutásakor automatikusan meghatározzák a bejelentő pontos helyzetét, amely digitális térképen kerül megjelenítésre; c. a segélyhívó központok bővített, nem kizárólag segélyhívásokkal, hanem általános segítségkéréssel kapcsolatos szolgáltatást is nyújtanak; d. a központok képesek lesznek az e-Call hívások fogadására (a modern gépjárművekbe épített automatikus segélyhívó rendszer); e. a bejelentés intelligens, elektronikus kérdőívek (esemény-lapok) segítségével valamennyi, az intézkedés szempontjából releváns részletre vonatkozóan lekérdezésre kerüljön; f. az esemény-lapok elektronikusan továbbításra kerüljenek az intézkedő kapitányságra; azok képesek legyenek fogadni és nyugtázni ezeket az adatokat; g. a központok képesek legyenek alapvető tájékoztatás-nyújtásra (pl. fontos telefonszámok külföldiek számára). 2. Regionális bevetés-irányítási rendszer kialakítása eredményeként, a. a bevetés-irányítási rendszer a Rendőrség tekintetében országos lefedettséggel működik; b. a bevetés-irányítási rendszer képes fogadni a segélyhívó-központok előfeldolgozott esemény-lapjait; c. megfelelő számú emberi erőt és eszközt tudnak mozgósítani a meghatározott események megfelelő kezelése érdekében; d. valós időben, megfelelő térinformatikai támogatás mellett képesek követni a rendelkezésre álló erő és eszköz helyzetét, státuszát; e. egység szintjén, illetve összevontan képesek kezelni az erőforrásokat; f. intézkedési protokollok segítségével még gyorsabbá teszik a reagálást, az egyes eseményekre a pillanatnyi helyzet figyelembe vételével képesek javaslatot tenni a hatékony intézkedésre; g. a meghatározott szinten naplózzák az eseményekhez kapcsolódó tevékenységeket, illetve valamennyi jellemző paramétert; h. meghatározott vezetői szinteken – a biztosított jogosultság alapján – a bekövetkezett eseményekhez kapcsolódó intézkedések végrehajtását folyamatosan figyelemmel kísérik, biztosítják a tevékenységek vezetői kontrolját; i. komplex statisztikai lekérdezési lehetőséget biztosítanak; j. a bevetés-irányítás nem kizárólag nagyobb jelentőségű események megoldásánál tevékenykedik, hanem valamennyi esemény koordinálásában részt vesz;
11
k. a korábbinál nagyobb számú erő és egység válik irányíthatóvá a rendszer kiépítésével; l. a továbbra is a Rendőrség által üzemeltetett 112-es központok más szolgálatokkal (Mentők, Tűzoltóság, Katasztrófavédelem) való elektronikus kapcsolatának előkészítésére sor kerül. A projekt nem tartalmazza a többi szolgálat működésének és (tér)informatikai rendszereinek a fejlesztését, ami ahhoz kell, hogy fogadni tudják majd ezen elektronikus információkat. A fogadóképesség (kötelező jellegű) megteremtéséhez más szolgálatoknál egységes kormányzati döntés és további források biztosítása szükséges. Jelen konstrukció kizárólag kiemelt projekt formájában valósulhat meg. Jelen nevesítés a kiemelt projekt ötlet benyújtását teszi lehetővé, s nem minősül a projekt végrehajthatóságáról szóló döntésnek. A projekt ötlet támogathatóságáról a Kormány dönt. A konstrukció maximális támogatási kerete 2,5 milliárd forint. A konstrukcióban eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés és szakmai tanácsadás igénybevétele számolható el.
12
2. prioritás: a közigazgatási szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések (szolgáltatások eljuttatása az ügyfelekhez)
I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)
A prioritási tengely fő célja az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítása, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása, tranzakciós szintjének emelése. Egységes, szabványosított keretrendszerben kialakításra kerülnek az EU által elvárt 20 szolgáltatás, valamint a 20 szolgáltatáson kívüli, az ügyfeleket leginkább érintő közigazgatási szolgáltatások folyamatainak e-kormányzat vezérelte követelmény specifikációi, majd ezek alapján az érintett szolgáltatási folyamatok elektronizálása. 2. A prioritás célkitűzései Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
a kormányzati portál átlagos fő heti látogatottsága intelligens azonosítóval % ellátott személyek aránya az ügyfélkapu napi % tranzakcióinak száma az elektronikus fizetést alkalmazó lakossági/ vállalkozási ügyfelek aránya % az államigazgatási szerveknél A tervezett ESZA arány (%): 1%
Indikátor Bázisérték típusa
eredmény output output
Célértékek 2012
2015
168 432
1.000.000
0
100
28 000
63.000
0
30%
eredmény
Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább szereplő támogatási adatok mindegyike a konstrukciók teljes keretét mutatják, s nem tartalmazzák a célkitűzések közötti megbontást!
13
II.
Sorszám
A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2009-2010)
Konstrukció neve
1.
Elektronikus azonosítás megteremtése
2.
Második generációs útlevél
3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
10. 11.
Belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv végrehajtása Magyarorszag.hu portál tartalomfejlesztése Egyes központi nyilvántartások szolgáltatásbővítése Központi elektronikus rendszer alkalmazásaihoz való csatlakozás támogatása Központi elektronikus fizetési rendszerhez való kapcsolódás Digitalizált Törvényhozási és Közigazgatási Tudástár A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren működő elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintű technológiai értékelése Többcsatornás ügyintézési felületek elterjesztése Elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt Kiemelt projekt Kiemelt projekt Kiemelt projekt Kiemelt projekt Egyfordulós pályázat Egyfordulós pályázat Kiemelt projekt Kiemelt projekt
Előkészítés alatt Előkészítés alatt
Kedvezményezettek köre
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt) − csak a 2009-10-es AT konstrukcióira vonatkozik 2011/ 2009 2010 2012
Tám. minmax. összege (MFt)
Tám. minTámogatandó max. projektek száma mértéke (%)
2009
2010
OEP/KEKKH
2,5
0
2,5
0
0
0
−
100%
1
KEKKH
1,138
0
1,138
0
0
0
−
100%
1
MeH (KEKKH, IRM bevonásával)
2
0
2
0
0
0
−
100%
1
MeH
0,150
0
0,150
0
0
0
−
100%
1
KEKKH (IRM bevonásával)
3,2
0
3,2
0
0
0
−
100%
2
Közigazgatási szervek
0,5
0
0,2
0,3
0
0
5-15
100%
50
Államigazgatási szervek
0
0,5
0
0,5
0
0
10-50
100%
15
Országgyűlés Hivatala
0,2
0
0,2
0
0
0
-
100%
1
MeH
0,7
0
0,7
0
0
0
-
100%
1
MeH (IRM bevonásával)
3,8
0
3,8
0
0
0
−
100%
2
MeH
3
0
3
0
0
0
−
100%
1
A szürkén szedett konstrukciókról a Kormány nem döntött. Minden támogatási konstrukció támogatási formája: vissza nem térítendő támogatás A támogatási intenzitások mértékét minden esetben úgy kell meghatározni, hogy érvényesüljön az elszámolható költségekre vetített 85% uniós forrás - 15 % hazai államháztartási forrás szerinti finanszírozási arány. Ettől eltérni csak jogszabályban meghatározott állami támogatási szabályok érvényesítése esetén lehet. Definíció alapján a hazai államháztartási forrás részét képezi a helyi önkormányzatok, mint kedvezményezettek önrésze is. A helyi önkormányzatok elvárt önrészét differenciálni szükséges: - a támogatandó tevékenységek alapján (pl. kötelező önkormányzati feladat ellátása), - az adott kistérség fejlettsége alapján (hátrányos helyzetű, illetve 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség preferálása) és - a jövedelemtermelő projektek megvalósítása. Jövedelemtermelő projektek esetén, ha a megtérülő rész aránya a projekt "eleve el nem számolható" költségek nélküli összköltségének 10%-át meghaladja, az elszámolható költségek teljes egésze támogatható (finanszírozható uniós és központi költségvetési forrásból). Ha a megtérülő rész aránya a projekt összköltségének 10%-ánál kisebb, akkor a helyi önkormányzatnak az elszámolható költségek finanszírozásából is olyan arányban kell részesedni, hogy a teljes, az "eleve el nem számolható költségek" nélküli projektköltségen belül az önrésze a 10%-ot elérje.
15
III. A támogatási konstrukciók bemutatása 1. Elektronikus azonosítás megteremtése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
OEP/KEKKH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
2,5
0
2,5
0
Tám. min.max. össze ge (MFt)
2011/ 2012 0
0
−
Tám. min.- Támogatandó max. projektek mérték száma e (%)
100%
1
A fenti táblázatban említett kiemelt projekt útmutatója kizárólag akkor bocsátható ki, ha a Kormány dönt az elektronikus egészségbiztosítási kártya bevezetéséről, illetve az útmutató tartalmának illeszkednie kell a Kormány erről szóló döntéséhez. A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) %
operatív program 13,39%
2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap) 3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
A széleskörű elérést és használatot biztosító azonosítás fokozatos bevezetése az alábbi művelettel: 1. Elektronikus egészségbiztosítási kártya központi fejlesztései (nem tartalmazza a specifikus egészségügyi informatikai fejlesztéseket) és kártyamenedzsment. Az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében kizárólag az azonosítást lehetővé tevő központi infrastruktúra kiépítése valósul meg, egészségügyi informatikai fejlesztés nem. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen. 4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése Intelligens azonosítóval ellátott állampolgárok aránya Az elektronikus egészségbiztosítási kártyával végzett napi tranzakciók száma
Indikátor mértékegysége
Célértékek
Indikátor Bázisérték típusa
2012
%
eredmény
0
100%
db
output
0
1 000.000
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A biztosítás alapú egészségügy elfogadható színvonalú működésének alapfeltétele, hogy az egyes költségekről a felmerülés időpontjában közvetlenül információt lehessen szerezni, ne legyen lehetőség az utólagos, a szolgáltató szempontjából történő optimalizálásra. Ezt szolgálja az egészségbiztosítási kártya, ami illeszkedni fog az Európai Unió egészségbiztosítási elszámolási rendszeréhez is. 6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szükséges feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő Kormányzati döntés az elektronikus EÜM egészségügyi kártya bevezetéséről EÜM Az elektronikus egészségügyi kártyát megalapozó, az egészségügyi szolgáltatásokat biztosító informatikai fejlesztések elindítása az egészségügyi szektoron belül A projektbe be kell vonni az érintett EüM, OEP szervezeteket
17
2. Második generációs útlevél 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
KEKKH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
1,13 8
0
1,13 8
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. min.max. össze ge (MFt)
2011/ 2012 0
0
−
Tám. min.- Támogatandó max. projektek mérték száma e (%)
100%
1
operatív program 13,39%
2009. március
2009. április
3. A támogatás célja (max. 500 karakter) Az Európai Unió Tanácsának a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról szóló 2252/2004/EK rendelete (továbbiakban: Rendelet) tagállami kötelezettségként meghatározza, hogy az érintett okmányokra vonatkozó közös műszaki és biztonsági követelmények elfogadását követően az érintett okmányokba biometrikus azonosító adatokat kell illeszteni. A Rendelet előírásainak értelmében az uniós tagállamoknak 2009. június 28-ig be kell vezetniük az ezen paramétereknek megfelelő második generációs e-útleveleket. A projekt a Rendelet végrehajtása mellett tartalmazza a személyazonosító igazolvánnyal történő utazás körének kiterjesztése céljából a személyazonosító igazolvány kiskorúak számára történő kibocsátását, valamint a gyermekvédelmi funkciók kiterjesztése érdekében a kiskorúak kibővített adattartalommal ellátott lakcímigazolvánnyal történő ellátását is.
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése Második generációs e-útlevél és 14 éven aluli kiskorúak számára személyazonosító igazolvány igénylését lebonyolító okmányirodák aránya Kiadott második generációs eútlevelek száma Kiadott gyermekvédelmi funkcióval kibővített adattartalmú lakcímigazolványok száma
Indikátor mértékegysége
Indikátor Bázisérték típusa
Célértékek 2009
%
output
0
100
db
eredmény
0
150.000
db
eredmény
0
30.000
2015
18
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A fejlesztés közvetlenül szükséges az útlevelek kibocsátásával kapcsolatos uniós és magyar jogszabályok végrehajtásához. 6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szükséges feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő 2009. április Reálisan ütemezett végrehajtás KEKKH
biztosítása Magyarország külső határátkelőhelyein KEKKH, NFÜ elhelyezendő eszközök tulajdonjogának és a projektből történő finanszírozhatóságának a tisztázása A projektgazda részletesen alátámasztott költségvetést adjon be a kormánydöntés meghozataláig A költségkereten belül kerüljön rögzítésre kommunikációs terv a pályázati dokumentációban, mely támogatja a projekt bevezetését A projekt végrehajtásához kapcsolódó képzési feladatok jelenjenek meg a szakmai tevékenységek között a támogatási összeg változatlanul hagyása mellett Az útmutatót azon tartalommal kell kibocsátani, miszerint a projekt keretében megvalósuló közbeszerzések eredményei ne kössék a bíráló bizottságot a piaci árak tekintetében
2009. március
KEKKH
2009. március
KEKKH
2009. március
KEKKH
2009. március
KEKKH
2009. március
19
3. Belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
200 9
2010
2009
2010
2
0
2
0
MeH/KEKKH, IRM bevonásával
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. Tám. min.min.- Támogatandó max. max. projektek összege mértéke száma (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
−
100%
1
operatív program 13,39%
2009. április
2009. május
3. A támogatás célja (max. 500 karakter) A belső piaci szolgáltatásokról szól 2006/123/EK irányelv hazai végrehajtása során meg kell teremteni az irányelv hatálya alá tartozó valamennyi szolgáltatáshoz kapcsolódó eljárás elektronikus úton történő elintézésének lehetőségét, továbbá létre kell hozni az ezekhez kapcsolódó elektronikus egyablakos ügyintézési pontokat. A projekt végrehajtása során törekedni kell egyszerű, azonban hatékony, felhasználóbarát igazgatásszervezési és információtechnológiai megoldás alkalmazására. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseivel összhangban történjen, annak érdekében, hogy az elektronikus és személyes egyablakos ügyintézési rendszer továbbfejleszthető legyen az irányelv hatálya alá nem tartozó tevékenységek vonatkozásában, valamint hogy illeszkedjen más informatikai rendszerekhez, fejlesztésekhez. 4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Létrejött online közigazgatási szolgáltatások száma
db
output
0
10
A fejlesztésben érintett közigazgatási szervek száma
db
output
0
5
Indikátor Bázisérték típusa
Célértékek 2012
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv célja az EU és az EGT belső piacán a szolgáltatókat terhelő felesleges adminisztratív akadályok minimálisra történő csökkentése által a szolgáltatások piacának élénkítése, a szolgáltatások szabad mozgásának biztosítása és megkönnyítése. Az irányelv egyik legfőbb célkitűzése, hogy az irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások tekintetében valamennyi kapcsolódó eljárás elektronikus úton, elektronikus ügyintézési pontok kiépítésével és működtetésével elintézhetővé váljon az irányelv végrehajtására nyitva álló határidő, 2009. december 28tól kezdődően.
20
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szüksége feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő Az irányelv által érintett eljárások IRM, MeH, szaktárcák 2009. június egyszerűsítése Kormányzati döntés az eljáró első helyi MeH 2009. április hatóság kijelöléséről Kapcsolódó igazgatásszervezési intézkedések IRM, MeH 2009. június meghozatala MeH 2009. március A projekt szakmai tartalmának meghatározásakor törekedni kell a legegyszerűbb igazgatásszervezési és informatikai fejlesztési megoldás megtalálására
21
4. Magyarorszag.hu portál tartalomfejlesztése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
MeH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
200 9
2010
2009
2010
0,15
0
0,15
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
2011/ 2012 0
Tám. min.max. összege (MFt)
0
−
Tám. min.- Támogatandó max. projektek mérték száma e (%)
100%
1
operatív program 13,39%
2009. május
2009. július
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
Cél a Magyarország.hu portál tartalomfejlesztése az ügyfelek igényeihez igazodó módon. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen.
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Magyarorszag.hu portál átlagos heti látogatottsága (egyedi látogatók száma)
fő
Indikátor Bázisérték típusa output
168.000
Célértékek 2012
2015
700.000
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A Kormányzati portál alapvető célja az állampolgárok és a szervezetek számára nyújtott közigazgatással való internetes kapcsolattartás megoldása. A portál az eügyintézés közismert színhelye, amely lehetőséget nyújt arra, hogy az állampolgárok egyetlen helyen intézhessék el minél több, a közintézményekhez kapcsolódó ügyüket, egyetlen regisztrációs folyamattal, könnyen tudjanak tájékozódni a közigazgatási honlapok és azok tartalmai között. A projekt célja a portál ennek jegyében történő továbbfejlesztése.
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás.
22
A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
23
5. Egyes központi nyilvántartások szolgáltatásbővítése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
KEKKH, IRM bevonásával KEKKH, IRM bevonásával
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
Tám. min.- Támogatandó max. projektek mérték száma e (%)
200 9
2010
2009
2010
1,6
0
1,6
0
0
0
−
100%
1
1,6
0
1,6
0
0
0
−
100%
1
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
2011/ 2012
Tám. min.max. összege (MFt)
operatív program 13,39%
2009. április
2009. november
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
A konstrukció kettő, a KEKKH által kezelt nyilvántartást érint: 1. Az anyakönyvek elektronizálása projekt keretében a kapcsolódó szabályozási környezet módosításának hatályba lépésével megszűnnek a papíralapú anyakönyvek, és a másodpéldányok is csak elektronikus formában fognak létezni. A projekt célja az ehhez szükséges informatikai fejlesztés megvalósítása. Ennek eredményeként biztonságosabbá válik az anyakönyvi példányok tárolása, továbbá országos illetékességűvé válik az anyakönyvi ügyintézés. 2. A központi elektronikus szabálysértési nyilvántartás létrehozásával a szabálysértési hatóságok megismerik a más hatóság által kiszabott szabálysértési szankciókat. A rendszer kiépítését indokolja, hogy a jogszabályok alapján ugyanaz az elkövető két éven belül ugyanolyan vagy hasonló szabálysértést követ el, az a büntetés kiszabásakor terhére kell értékelni. A központi nyilvántartás szükségességét támasztja alá az a körülmény is, hogy az egyes jogszabályok meghatározott engedélyek kiadását szintén a szabálysértési előélethez kötik. A kiépítendő központi nyilvántartás egyúttal képes lesz a pénzbeni szabálysértési szankciók gyors kivetési folyamatának a támogatására, illetve a befizetések ellenőrzésére. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen, biztosítva azt az elvet, hogy az ügyféltől nem kérhető olyan adat igazolása, amelyet valamely hatóság jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell.
24
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése Elektronikus anyakönyvi másodpéldány adatállományának feltöltöttsége Szabálysértési bírság kivetésének átfutási ideje
Indikátor mértékegysége
Indikátor Bázisérték típusa
Célértékek 2012
darab
output
n.a.
500.000
%
eredmény
2008 = 100%
50%
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A papíralapú anyakönyvi másodpéldányok tárolásával, kezelésével és visszakeresésével kapcsolatos problémák miatt indokolt a teljes anyakönyvi nyilvántartás és példányok elektronizálása, a papíralapú példányok kiváltása. Ez egyúttal a kapcsolódó ügyintézés egyszerűsödését is maga után vonja. A szabálysértési bírságok kivetésének átfutási ideje jelenleg több hónap is lehet. E helyett a központi nyilvántartás által támogatott új informatikai rendszer néhány napon belül képes lesz a pénzbeni szabálysértési szankciókról az ügyfelek kiértesítésére és a befizetések ellenőrzésére. 6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szüksége feltételek (max. 3 db) A feltétel leírása Felelős Határidő Kapcsolódó törvényi szintű szabályozás IRM 2009. szeptember módosítása A szabálysértési adatok kezelésére jogszabályi IRM 2009. szeptember felhatalmazás a KEKKH részére
25
6. Központi elektronikus rendszer alkalmazásaihoz való csatlakozás támogatása 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kedvezményezettek köre
Egyforduló Közigazgatási s pályázat szervek
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
0,5
0
0,2
0,3
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. Tám. min.min.- Támogatand max. max. ó projektek összege mértéke száma (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
5-15
100%
50
operatív program 13,39%
2009. április
2009. december
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
Cél a központi elektronikus rendszer egyes alkalmazásaihoz (pl. EKG, ügyfélkapu) történő csatlakozás ösztönzése. A konstrukció célkitűzése, hogy minél több eljárás tekintetében egykapus, online ügyintézési lehetőséget biztosítson az állampolgárok és szervezetek részére a közigazgatásban. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen.
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Újonnan csatlakozott közigazgatási szervek száma
darab
Indikátor Bázisérték típusa
output
0
Célértékek 2012
2015
50
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A központi elektronikus rendszer alkalmazásainak használata az elektronikus ügyintézés kiterjesztéséhez járul hozzá, mind az ügyfelek, mind a közigazgatási szervezetek által indított ügyek tekintetében. A fejlesztések bevezetése révén nő az elektronikus szolgáltatásokat igénybe vevők köre.
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés. A tervezett ESZA arány (%): 0%
26
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
27
7. Központi elektronikus fizetési rendszerhez való kapcsolódás 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kedvezményezettek köre
Egyforduló Államigazgatá s pályázat si szervek
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
0
0,5
0
0,5
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
2011/ 2012 0
0
Tám. Tám. min.min.Támogatandó max. max. projektek mértéke összege száma (%) (MFt)
10-50
100%
15
operatív program 13,39%
2010. január
2010. május
3. A támogatás célja (max. 500 karakter)
A támogatás célja, hogy a 2009 végére kiépülő központi elektronikus fizetési rendszerhez további szakágazatok tudjanak kapcsolódni, ezáltal az ügyfelek számára minél több államigazgatási eljárás során lehetővé váljon az elektronikus fizetés lehetősége. Általános cél, hogy a megvalósítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásainak és elveinek megfelelően történjen, lehetővé téve az elektronikus ügyintézéshez, illetve kapcsolattartáshoz illeszkedően a fizetési kötelezettség elektronikus úton való teljesítését, teljes egészben kizárva az ügyfél személyes megjelenésének szükségességét.
4. A támogatási konstrukció célértékei (a konstrukció egészére vonatkozóan) Indikátor megnevezése
Az elektronikus fizetést alkalmazó ügyfelek aránya az államigazgatási szerveknél Az elektronikus fizetési rendszerhez csatlakozó szervek száma
Indikátor mértékegysége
Célértékek
Indikátor Bázisérték típusa
2012
%
eredmény
0
30%
darab
output
0
15
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
Az Elektronikus közigazgatás Operatív Program 2007-2008-as Akciótervében nevesítésre került elektronikus fizetés elnevezésű projekt megvalósításával 2009 végére kiépül a központi elektronikus fizetési rendszer. Ahhoz, hogy az elektronikus fizetés széles körben alkalmazásra kerüljön, az egyes államigazgatási szerveknek kapcsolódniuk kell a rendszerhez. Jelen konstrukció az államigazgatási szervek elektronikus fizetési rendszerhez történő csatlakozásához nyújt támogatást.
28
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
8. A konstrukció megvalósításához szüksége feltételek (max. 3 db) A feltételezés leírása Felelős Határidő A központi elektronikus fizetési rendszer PMISZK 2009. december megvalósítása
29
8. Digitalizált Törvényhozási és Közigazgatási Tudástár 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
Országgyűlés Hivatala
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
0,2
0
0,2
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
2011/ 2012 0
Tám. Tám. min.min.- Támogatandó max. max. projektek összege mértéke száma (MFt) (%)
0
-
100%
1
operatív program 13,39%
2009. június
2009. szeptember
3. A támogatás célja (max. 500 karakter) A projekt célja olyan integrált felület kialakítása, amely technológiailag semleges módon teszi elérhetővé a digitalizált országgyűlési dokumentumokat, közigazgatási, jogi és politikai szakirodalmat. Infokommunikációs eszközökkel támogatott tartalomszolgáltatást biztosít, amely részben az interneten szabadon, részben dedikált könyvtári számítógépes hálózaton ingyenesen lesz hozzáférhető. 4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Digitalizált parlamenti dokumentumok oldalszáma
darab
Indikátor Bázisérték típusa output
320 000
Célértékek 2012
2015
2 320 000
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter) A projekt szervesen kapcsolódik az e-Parlament programhoz. Nagyságrendileg 7000 kötettel növeli a tartalomszolgáltatásba bevonható digitalizált dokumentumok számát. A projekt erősíti a társadalmi kohéziót, hiszen olyan unikális parlamenti, közigazgatási, jogi és politikai tárgyú gyűjtemény széleskörű feldolgozását és közzétételét teszi lehetővé, amely az országban (és a határon túli magyar közgyűjtemények vonatkozásában is) egyedülálló. 6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés. A tervezett ESZA arány (%): 0% 7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
30
9. A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren működő elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintű technológiai értékelése 1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
MeH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
0,7
0
0,7
0
Tám. Tám. Min.Min.Támogatandó max. max. projektek összege mértéke száma (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
-
100%
1
Jelen konstrukció kizárólag a következő feltételek együttes fennállása esetén indítható el: 1. Az informatikai biztonságról szóló törvény elfogadása és kihirdetése 2. Az elfogadásra kerülő törvény mondja ki a működő informatikai rendszerek visszamenőleges hatályú informatikai biztonsági audit elvégzésének a kötelezettségét A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) %
operatív program 13,39%
2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap) 3. A támogatás célja (max. 500 karakter) A projekt célja biztonságos elektronikus szolgáltatások működtetése a közigazgatáson belül, és megfelelés az Informatikai biztonságról szóló törvény (jelenleg tervezet) előírásainak. A projekt magvalósításával a központi rendszeren működő elektronikus szolgáltatások biztonsága javul, megteremti a feltételt az igénybevevők számának további növekedéséhez, akiknek eddig az eszolgáltatások biztonságával kapcsolatban fenntartásaik voltak. 4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Biztonsági szempontból auditálandó IT-rendszerek száma Biztonsági esemény bekövetkezte miatti adatvesztések száma
Indikátor mértékegysége
Indikátor Bázisérték típusa
Célértékek 2010
darab
output
0
88
darab
output
0
10
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter) A növekvő számú elektronikus közigazgatási szolgáltatások során jelentős számban kerülnek továbbításra az állampolgárok személyes, illetőleg bizalmas, valamint a vállalkozások üzleti titokkörbe sorolható adatai. Ezeknek az adatoknak a védelme önmagában is kiemelt figyelmet érdemel. Egyre több jel mutat arra, hogy megnövekedett a személyes és bizalmas adatok megszerzésére irányuló törekvések száma, az ilyen adatokat tartalmazó, illetve továbbító rendszerek elleni támadások veszélye. A védelmi rendszerek kialakításának, és a biztonsági események bekövetkeztekor követendő eljárásrendnek a megfelelőségét a szolgáltatások
31
informatikai biztonsági szempontból elvégzett auditja, valamint a szolgáltatást nyújtó szervezet technológiai értékelése révén lehet ellenőrizni. Az auditot/értékelést a 143/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet szabályai szerint kiválasztott szervezetek végzik, amely garantálja a szolgáltatások biztonságát, valamint az auditáló szervezetek kompetenciáját. Az audit/értékelés elmaradása esetén a szolgáltatás működtetését fel kellene függeszteni, amely az e-szolgáltatások terén már elért eredményeket veszélyezteti.
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
32
10. Többcsatornás elérés biztosítása
Cél, hogy az ügyfelek az interneten kívül telefonos és ügysegédeken keresztül személyesen is igénybe tudják venni a különböző közigazgatási szolgáltatásokat. Jelen konstrukció kizárólag kiemelt projekt formájában valósulhat meg. Jelen nevesítés a kiemelt projekt ötlet benyújtását teszi lehetővé, s nem minősül a projekt végrehajthatóságáról szóló döntésnek. Kiemelt projekt ötletet a Miniszterelnöki Hivatal nyújthat be. A projekt ötlet támogathatóságáról a Kormány dönt. A konstrukció maximális támogatási kerete 3,8 milliárd forint. A konstrukcióban eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés és szakmai tanácsadás igénybevétele számolható el.
33
11. Elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között
Cél a közigazgatási hatósági eljárásokban a hatóságok közötti kapcsolattartás teljes körűen és kizárólagosan elektronikus úton - azon esetek kivételével, amikor a kapcsolattartás más módon hatékonyabban valósítható meg - 2011-ig történő megvalósításához szükséges fejlesztések megvalósítása. A fejlesztés biztosítja a központi informatikai rendszer szükséges kapacitásbővítését, továbbá azon hivatal-hivatal kapcsolatok tekintetében, amelyeknél nemzetgazdasági vagy egyéb érdek szükségessé teszi a központi informatikai rendszeren keresztül történő elektronikus kapcsolattartás mielőbbi biztosítását, a csatlakozással még nem rendelkező hivatalok hivatali kapuhoz történő csatlakoztatása, valamint a kapcsolódáshoz szükséges egyéb hivatali fejlesztések. E konstrukció hozzájárul - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglaltakkal összhangban -, hogy elektronikus formában valósulhasson meg a központi államigazgatási szervek közötti információáramlás és adatcsere. Jelen konstrukció kizárólag kiemelt projekt formájában valósulhat meg. Jelen nevesítés a kiemelt projekt ötlet benyújtását teszi lehetővé, s nem minősül a projekt végrehajthatóságáról szóló döntésnek. Kiemelt projekt ötletet a Miniszterelnöki Hivatal nyújthat be. A projekt ötlet támogathatóságáról a Kormány dönt. A konstrukció maximális támogatási kerete 3 milliárd forint. A konstrukcióban eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés és szakmai tanácsadás igénybevétele számolható el.
34
3. prioritás: kiemelt fejlesztések
I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)
A Közép-magyarországi régió – az ország régiói közül egyedül − a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés alá tartozik. Az elektronikus közigazgatás fejlesztése az eddigi tapasztalatok alapján hatékonyan nem valósítható meg központi, egységes irányítás nélkül. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha az operatív program külön prioritási tengelyt tartalmaz a Közép-magyarországi régióra, mint a regionális versenyképesség és foglalkoztatás alá eső régióra. Jelen prioritási tengely leképezi az 1. és 2. számú prioritási tengelyeket a Közép-magyarországi régióra. 2. A prioritás célkitűzései Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
átlagos ügykezelői időráfordítás az óra államigazgatási szervek egyes eljárásainál a KMRben az on-line szolgáltatásokat nyújtó hatósági ügyintézést % végző államigazgatási szervek aránya a KMR-ben intelligens azonosítóval % ellátott személyek aránya a KMR-ben az elektronikus fizetést alkalmazó lakossági/vállalkozási % ügyfelek aránya az államigazgatási szerveknél a KMR-ben A tervezett ESZA arány (%): 0%
IndikátorBázisérté típusa k
Célértékek 2012
2015
eredmény
n.a.
20%-kal csökkenjen
eredmény
16%
100%
output
0
100%
eredmény
0
50%
35
II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2009-2010)
Sorszám
1.
Konstrukció neve
Az ÁNTSZ gyors reagálási képességét növelő komplex információs rendszerének fejlesztése a külső szolgáltatások és belső hatékonyság növelésének támogatására
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt) − csak a 2009-10-es AT konstrukcióira vonatkozik
2009
2010
2009
2010
1,8
0
1,8
0
Tám. minmax. összege (MFt)
Tám. Támogatandó minprojektek max. mértéke száma (%)
2011/2012
0
0
-
100%
1
Minden támogatási konstrukció támogatási formája: vissza nem térítendő támogatás A támogatási intenzitások mértékét minden esetben úgy kell meghatározni, hogy érvényesüljön az elszámolható költségekre vetített 85% uniós forrás - 15 % hazai államháztartási forrás szerinti finanszírozási arány. Ettől eltérni csak jogszabályban meghatározott állami támogatási szabályok érvényesítése esetén lehet. Definíció alapján a hazai államháztartási forrás részét képezi a helyi önkormányzatok, mint kedvezményezettek önrésze is. A helyi önkormányzatok elvárt önrészét differenciálni szükséges: - a támogatandó tevékenységek alapján (pl. kötelező önkormányzati feladat ellátása), - az adott kistérség fejlettsége alapján (hátrányos helyzetű, illetve 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség preferálása) és - a jövedelemtermelő projektek megvalósítása. Jövedelemtermelő projektek esetén, ha a megtérülő rész aránya a projekt "eleve el nem számolható" költségek nélküli összköltségének 10%-át meghaladja, az elszámolható költségek teljes egésze támogatható (finanszírozható uniós és központi költségvetési forrásból). Ha a megtérülő rész aránya a projekt összköltségének 10%-ánál kisebb, akkor a helyi önkormányzatnak az elszámolható költségek finanszírozásából is olyan arányban kell részesedni, hogy a teljes, az "eleve el nem számolható költségek" nélküli projektköltségen belül az önrésze a 10%-ot elérje.
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 1. Az ÁNTSZ gyors reagálási képességét növelő komplex információs rendszerének
fejlesztése a külső szolgáltatások és belső hatékonyság növelésének támogatására
1. Összefoglaló adatok
Projekt kiválasztás eljárása
Kiemelt projekt
Kedvezményezettek köre
OTH
Pályázatok, kiemelt projektek kerete (MrdFt)
IH döntés tervezett összege (MrdFt)
2009
2010
2009
2010
1,8
0
1,8
0
A KMR-ben elszámolható kiadások A megosztás alapja A megosztás aránya (a KMR-re eső rész) % 2. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
Tám. Tám. min.min.- Támogatand max. max. ó projektek összege mértéke száma (MFt) (%)
2011/ 2012 0
0
-
100%
1
Operatív program 100%
2009. április
2009. június
3. A támogatás célja (max. 500 karakter) A projekt célja olyan elektronikus szolgáltatás-együttes és képesség kialakítása az ÁNTSZ-nél, amely - támogatja a sürgősségi ellátás feladatait; - kialakítja az ÁNTSZ és szakmai adatszolgáltatói között az elektronikus kapcsolatot a járványügy területén; a kémiai biztonság területén; és a sugáregészségügy területén; - kialakítja a 112 köré szervezett társhatóságokkal való elektronikus kapcsolatot; - összehangolja az ágazat kormányzati szereplőinek együttműködését, belső nyilvántartásokat és szakmai adatbázisokat megnyitja a külvilág számára; - javítja a szakterületi szabályozás, tervezés és az igazgatás hatékonyságát; - biztosítja az egészség-kockázati információ szabad áramlását, fejleszti az egészségügyi tartalomszolgáltatást, új egészségügyi informatikai szolgáltatásokat alakít ki; - képessé teszi az ÁNTSZ-t és rajta keresztül más kormányzati szervet, hogy az ország egészségügyi uniós kötelezettségeinknek megfeleljen, részt vegyen a nemzetközi hálózati munkában.
4. A támogatási konstrukció célértékei Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
Az ÁNTSZ szakterületén működő portálszolgáltatások aránya Elektronikus adatszolgáltatók száma az összes adatszolgáltató arányában
Indikátor Bázisérték típusa
Célértékek 2012
%
eredmény
0
100%
darab
output
0
70
2015
5. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter) Az ÁNTSZ számára az elektronikus szolgáltatások biztosítása a 2004.évi CXL. törvény (Ket) hatályával kötelezővé válik a szervezeti hatékonyság növelése pedig a közigazgatás takarékos készítette: Horváth Viktor látta: dr. Vági Márton , dr. Puskás Imre jóváhagyta: Bajnai Gordon
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI működése miatt fontos. Ezek az alábbi szükségletekként jelentkeznek: - újabb elektronikus szolgáltatások rendszerbe állítása a sürgősségi ellátás támogatására - gyorsabb és pontosabb döntések támogatása, lakossági tájékoztatás az egészség kockázatok területén - az ÁNTSZ működtetési költségeinek csökkentése - megfelelés a nemzetközi elvárásoknak, aktív bekapcsolódás a nemzetközi kockázat-monitorozó rendszerbe, amely összehangolja a tagországok lakosságának különféle egészségkockázatainak (fertőzések, járványok, szennyezések, mérgezések, bio-terrorizmus, stb) felismerését és az ellenük való védekezést.
6. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) Eszközbeszerzés, szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás. A tervezett ESZA arány (%): 0%
7. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Jogosultsági szempontok: A jogszabályokban meghatározott kritériumok. Értékelési szempontok: A Monitoring Bizottság által meghatározandó kritériumok.
38
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
4-5. prioritás: technikai segítségnyújtás I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter) A prioritás célja az OP eredményes és hatékony megvalósítása. A Technikai Segítségnyújtás keret egyrészt a OP közreműködő szervezeteinek - az OP-val kapcsolatos tevékenységeinek - finanszírozására szolgál. Másrészt ebből a keretből kerülnek finanszírozásra a specifikusan az OP megvalósulásához köthető egyéb tevékenységek (pl. a monitoring bizottságok működtetése, értékelő, elemző tanulmányok, fordítás költsége).
2. A prioritás célkitűzései Indikátor megnevezése
Indikátor mértékegysége
támogatott projektek megvalósulásának aránya [az eldöntött (pozitív támogatási döntés) fejlesztések és a ténylegesen (lezárt projektekben) megvalósított fejlesztések aránya
%
Indikátor típusa Bázisérték (eredmény, output, hatási.)
Célértékek 2012
2015
100
ERFA/ESZA arány: 100%
II.
A prioritáson belüli támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2009-2010)
SorProjekt szá Konstrukció neve kiválasztás m eljárása
1.
2.
Az operatív program technikai szintű lebonyolítása (KSZ feladatok ellátása) Az operatív program monitoring bizottságának működtetése
Kedvezmé nyezettek köre
Az adott konstrukcióra KIFIZETNI tervezett keret éves bontásban (MrdFt) 2009
2010
Tám. Intenzitás mértéke (%)
A 2009-2010-ben KIFIZETNI tervezett keret a TS prioritás teljes keretének %ában
TS eljárásrend
OP IH
0,180
0,220
100
20%
TS eljárásrend
OP IH
0,006
0,006
100
0,6%
39
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
3.
Az operatív program végrehajtását érintő tanulmányok és elemzések elkészítése
TS eljárásrend
OP IH
0,02
0,1
100
6%
Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás
III. A támogatási konstrukciók bemutatása 1. Az operatív program technikai szintű lebonyolítása (közreműködő szervezeti feladatok ellátásának finanszírozása) 1.1. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
folyamatos
A támogatás célja (max. 500 karakter) A jelen konstrukció célja, hogy biztosítsa az operatív program végrehajtásában részt vevő közreműködő szervezetek feladatainak költséghatékony és eredményes ellátását.
1.2. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter) Az operatív program végrehajtásában a közreműködő szervezetek az irányító hatóságtól kapott felhatalmazás és iránymutatás alapján végzik a felelősségi körükbe utalt támogatási konstrukciók lebonyolítását. A közreműködő szervezetek feladatai az irányító hatóság és a közreműködő szervezetek közötti feladat-ellátási szerződésekben kerülnek rögzítésre. A közreműködő szervezeteknek az OP lebonyolításával kapcsolatos feladatai az elvégzett tevékenységek és a teljesítmény alapján a technikai segítségnyújtás keret terhére kerülnek finanszírozásra.
1.3. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) A tervezett ERFA/ESZA arány (%): 100% Támogatható tevékenységek különösen az alábbiak:
§
- a pályázati kiírások és támogatási szerződések elkészítése,
§
- projekt javaslatok befogadása és értékelése,
§
- támogatási szerződések megkötése és módosítása,
§
- projektek megvalósításának nyomon követése,
§
- támogatások kifizetése, projektek zárásával kapcsolatos feladatok elvégzése,
§
- helyszíni ellenőrzések lebonyolítása,
§
- szabálytalanságok feltárását és jelentése,
§
- az operatív programhoz kötődő információnyújtás, kommunikációs tevékenység ellátása.
A közreműködő szervezet feladatainak részletes felsorolását az operatív program végrehajtási fejezete tartalmazza. A közreműködő szervezetek feladatai az irányító hatóság és a közreműködő szervezet közötti szerződésekben kerülnek rögzítésre.
1.4. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter)
40
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Teljességi szempontok: ÚMFT TA eljárásrendben rögzítettek szerint. Jogosultsági feltételek: OP-ban és AT-ben rögzített feladatot ellátó szervezeti egység vagy szervezet.
Értékelési szempontok Illeszkedik-e a projekt az OP prioritás céljaihoz? § Mennyiben indokolt, szükséges a projekt az adott OP céljainak eléréséhez? §
Rendelkezik-e mérhető outputokkal és eredményekkel a projekt?
§
Biztosított-e a költség-hatékony megvalósulás?
§
Biztosított-e a projekt eredményeinek hosszú távú fenntarthatósága?
§
Igazolható-e a környezeti fenntarthatóság érvényesülése?
§
Igazolható-e az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülése?
§
Megfelelő-e a projekt kapcsolódása más, hasonló célú projektekhez?
§
Kiaknázza-e a projekt a partnerek bevonásának előnyeit?
2. Az operatív program monitoring bizottságának működtetése 2.1. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
folyamatos
2.2. A támogatás célja (max. 500 karakter) A jelen konstrukció célja, hogy biztosítsa - az operatív program monitoring bizottságának működtetésével kapcsolatos feladatok költséghatékony és eredményes ellátását, azaz § a monitoring bizottsági ülések eredményes lebonyolítását,
§
a partneri ellenőrzést (1083/2006/EK/63. cikk szerint),
§
a projektek előkészítéséhez, értékeléséhez kapcsolódó partneri segítségnyújtást.
2.3. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter) Az operatív program monitoring bizottsági üléseivel kapcsolatos előkészítési, szervezési és lebonyolítási feladatok magas színvonalú ellátásának kívánalma indokolja a jelen támogatási konstrukciót.
2.4. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) A tervezett ERFA/ESZA arány (%): 100% Támogatható tevékenységek különösen az alábbiak:
§
a monitoring bizottsági ülések előkészítési és lebonyolítási tevékenységei (ilyenek pl.: szállás és utazás, terembérlet, ellátás, fordítás, tolmácsolás, kiadványok megjelentetése),
§
külföldi és hazai tanácsadók, előadók részvétele a bizottsági ülésen.
2.5. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Teljességi szempontok: ÚMFT TA eljárásrendben rögzítettek szerint. Jogosultsági feltételek: OP-ban és AT-ben rögzített feladatot ellátó szervezeti egység vagy szervezet.
Értékelési szempontok
41
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Illeszkedik-e a projekt az OP prioritás céljaihoz? § Mennyiben indokolt, szükséges a projekt az adott OP céljainak eléréséhez? §
Rendelkezik-e mérhető outputokkal és eredményekkel a projekt?
§
Biztosított-e a költség-hatékony megvalósulás?
§
Biztosított-e a projekt eredményeinek hosszú távú fenntarthatósága?
§
Igazolható-e a környezeti fenntarthatóság érvényesülése?
§
Igazolható-e az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülése?
§
Megfelelő-e a projekt kapcsolódása más, hasonló célú projektekhez?
§
Kiaknázza-e a projekt a partnerek bevonásának előnyeit?
3. Az operatív program végrehajtását érintő tanulmányok és elemzések elkészítése 3.1. Ütemezés Konstrukció indítása és zárása (év/hónap)
folyamatos
3.2. A támogatás célja (max. 500 karakter) A jelen konstrukció célja, hogy biztosítsa a fejlesztési célok megvalósulásának és az erőforrások hatékony felhasználásának időközbeni vizsgálatát, az operatív program éves megvalósulási jelentései, valamint az operatív program végrehajtását érintő tanulmányok, elemzések magas szakmai színvonalú elkészítését.
3.3. A támogatási konstrukció indokoltsága (max. 500 karakter)
A jól működő értékelési rendszerek kialakítása és működtetése az EU támogatások felhasználásának egyik fontos feltétele, melynek teljesítése a jogszabályi kötelezettségen túl a támogatások menedzsmentjéhez is elengedhetetlen. Szükséges biztosítani tehát, hogy az operatív program támogatásai helyesen, a kitűzött célokat elérve valósuljanak meg. E kívánalom indokolja a program megvalósulási jelentései, valamint a megvalósítással kapcsolatos értékelések és tanulmányok elkészítését. 3.4. Támogatható tevékenységek köre (max. 1000 karakter) A tervezett ERFA/ESZA arány (%): 100% Támogatható tevékenységek különösen az alábbiak:
§
az operatív elkészítése,
program
megvalósításával,
végrehajtásával
kapcsolatos
tanulmányok
§
az operatív program megvalósításával, értékelemzések elkészítése,
végrehajtásával
kapcsolatos
§
szakértői segítségnyújtás igénybevétele a megvalósulási jelentés elkészítéséhez,
§
ÚMFT-szintű értékelési tervben nem szereplő, vagy a monitoring bizottság kezdeményezésére indított (és a program megvalósításához szorosan kötődő, azt elősegítő) – értékelések és tanulmányok elkészítése.
értékelések,
3.5. Projekt kiválasztási szempontok (max. 1000 karakter) Teljességi szempontok: ÚMFT TA eljárásrendben rögzítettek szerint. Jogosultsági feltételek: OP-ban és AT-ben rögzített feladatot ellátó szervezeti egység vagy szervezet.
42
AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Értékelési szempontok Illeszkedik-e a projekt az OP prioritás céljaihoz? § Mennyiben indokolt, szükséges a projekt az adott OP céljainak eléréséhez? §
Rendelkezik-e mérhető outputokkal és eredményekkel a projekt?
§
Biztosított-e a költség-hatékony megvalósulás?
§
Biztosított-e a projekt eredményeinek hosszú távú fenntarthatósága?
§
Igazolható-e a környezeti fenntarthatóság érvényesülése?
§
Igazolható-e az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülése?
§
Megfelelő-e a projekt kapcsolódása más, hasonló célú projektekhez?
§
Kiaknázza-e a projekt a partnerek bevonásának előnyeit?
43