éjszakám
nappalom Bikácsi Daniela | Csató József | Herman Levente Incze Mózes | Kondor Attila | Kovács Tamás Vilmos Papageorgiu Andrea | Párkányi Péter | Szenteleki Gábor Szurcsik József | Takáts Márton | Véssey Gábor
éjszakám
nappalom 12 művész tárlata Koller Galéria 2010. december 2. – 2010. december 22.
szemem határa: éjszakám – nappalom
Magyar: „Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztot-
ta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.” (1Móz 1,4) Mint egyik lépés a másikra, következnek mind újra egymásra: nappalra az éj, éjszakára a nappal. Egymást váltják, követik egymást. S míg a világ világol, nem szűnik meg a nappal és az éjszaka. Ha nem is az első nap, a sötétségben fényként kigyúló keletkezés, de annak kései valamelyike, vagy még inkább az idő, a napszakok ismétlődését, múlását összegző, öszszesűrítő szubjektív tapasztalat éjszakai, nappali töredékei,
Budai
Várneg y ed,
Táncsics Mihály utca 5. T el efon: 0 6 -1-35 6 -92 0 8 www.kol l erg al eria .hu
Felelős kiadó: Köster Dániel Szöveg: Balázs Sándor Fordítás: Köster Írisz Katalógusterv: Tóth Krisztina, Artner Gábor Nyomdai kivitelezés: Nalors Grafika Kft., Vác A katalógus a Koller Galéria Éjszakám-nappalom című csoportos tárlata alkalmából jelent meg, amely 2010. december 3. – 2010. december 22. között volt látható. Responsible publisher: Köster Daniel Text: Sándor Balázs Translation: Iris Köster The catalogue design by: Krisztina Tóth, Gábor Artner Print: Nalors Grafika Ltd., Vác, Hungary The catalogue has been published in occasion of the collective exhibition „My day - my night”, shown in the Koller Gallery from 2nd-22nd december 2010.
törmelékei és hozadékai jelennek meg a Koller Galéria tematikus tárlatán. 12 alkotó 24 alkotása. Általuk mintha egyetlen nap óráit, eseménylehetőségeit, látványélményeit, s a hozzájuk kötődő érzelmi, gondolati, hangulati rezonanciákat követnénk nyomon, függetlenül a terek valóságosságától, vagy az idő lineáris múlásától. Mindig nappal és éjjel, mintegy megfeleződve és kiegészülve, párt vesztve és találva – dichotómiába szorulva. A megosztottság azonban sosem teljes. Az átszivárgások, az átmenetek, az áttűnések folyamatosak. Minden alkotó rendelkezik egy sajátos, kizárólag hozzá tartozó, őt jellemző tekintettel, ahogyan és amiként megtapasztalja, megéli a körülette lévő világot: éjszakáját, nappalát. Látófülkéinek lakói, a szemei tárják elé, egyben meg is határozzák annak jellegét, milyenségét. Nem csupán nappal, a fény által kísérten, de jelképesen annak hiányában, az éjszaka öntudatlan sötétjében is. Ahány szem, annyiféle szemlélet, látás, megismerés, annyi világ, annyi nemű nyitottság, éberség. Annyiféle szubjektív észlelet, és alkotókról lévén szó – annyiféle művekben megnyilatkozó reflexió. A szemhatár minek szab határt? A beláthatónak, az észrevehetőnek, a képbe emelhetőnek. Kinek-kinek másként, más módon. A szem mögött nyilván intellektus, érzékenység, habitus, mentalitás vetélkedik az elsőségért annak megfelelően, hogy kiben milyen ösztönök erednek útnak, s kit hogyan fékez, vagy korlátoz a kritikusként megjelenő tudatosság.
A Koller Galéria Szemem határa: éjszakám-nappalom című, meghívásos-tematikus tárlatán kiállító művészek a kortárs magyar képzőművészet figuratív vonulatának alkotói. Eltérő generációk képviselői, de e különbség csak olykor-olykor szembetűnő. Köztük a pályakezdés nehézségein éppen túllendült, képi hangszíneiket még kereső-próbálgató művészek éppen úgy adódnak, mint a maguk medrét már meglelők, abban egyre megújulva alkotók. E festészeti, olajjal vászonra frissen készült, kötött felületű (70x50; 50x70) alkotásokat bemutató tárlat meghívottjai között egy szobrász is helyet kapott. Emblematikus alkotása mintegy megalapozza-összefoglalja a tematikához kap-
csolható gondolatkörök tágasságát, ugyanakkor vonzónak, megtermékenyítőnek tűnt felmérni, hogy a festészet egyik távolabbi rokonága milyen távlatokat nyithat. A téma kapcsán természetesen adódott volna a világosságsötétség, fény-árnyék viszonylatokkal történő játék. Ám az alkotók többnyire elkerülték ezt a nyilvánvaló lehetőséget, más gondolati nyomvonalat választottak. A jelzett tematikához néhányan ugyan szorosabban igazodtak, mások szabadabban, az áttételek és asszociációk leleményes lehetőségeit járták be, s transzponálták műalkotássá a kötött téma számukra érvényes vonatkozásait. A tárlat egyik legfontosabb tanulsága, hogy ugyan a látványteremtés, a megjelenítés különböző módjai lehetségesek, a kijelölt tematikai szál mégis képes mintegy összerántani a széttartó műveket. A tematikus kötöttség, és a tárlatra invitált művészek kényszerű korlátozása ellenére is a kiállított anyag a kortárs magyar festészet sokarcúságát mutatja. Változatosságukat, egymásra gyakorolt hatásaikat továbbra is a szimbolikusan felfogott, pontból megnyíló szem kíséri.
5
English: „God saw, that the light was good. And God
divided the light from the darkness. And God called the light day and the darkness he called night. And there was evening and there was morning, first day.” (Genesis 1,4) As one step follows another, they repeat themselves: after the night comes the day, after the day, the night. They alternate, take turns. And as long as the world is bright, neither night nor day will disappear. Even if the thematical exhibition in the Koller Gallery does not show the first day as light glooming in the darkness, but a later day or in other words it presents the fragments and sediments of the night or the day, the subjectively acquired impressions from the summation of time, repeated parts of the day and the fugacity of time. 12 artists with 24 artworks. We seem to see through the hours of a single day, its opportunities, sceneries and the associated reaction,
feelings, thoughts and moods, independent from the reality of space or the linearity of time. Always night and day, as they were divided and supplemented, founding and loosing their counterpart – enclosed in dichotomy. However, the diversification is never complete. There is a constant commingling, transition and overlapping. Every artist has his very own, unique and characteristic regard, the way he experiences the ambient world: the night and the day. The eyes spread it out and at the same time define the manner and mode of perception. Not only during the day, accompanied by the light, but also symbolically through the absence of the same, in the unconscious darkness of the night. So many eyes, so many approaches, views, cognitions and so many worlds with openness and vigilance. So many subjective perceptions and – talking about artists – as many reflections are shown in the artworks. Which limits does the horizon define? Limits to the visible, to the perceptible, to the possible illustration in an image. In a different mode for everyone. Behind the eye the intellect, sensitivity, habit and mentality rival for priority, according to the different impulses and depending on the consciousness as the constraining critic. The artists of the thematic exhibition “A vision of the eye: My Day – My Night” in the Koller Gallery follow the figurative traits of Hungarian contemporary fine arts. They represent different generations but the difference
6
is not self-evident. Among them are artists who are just starting their career and are still searching for their own way, and others who already found their path and renew it with their ideas. Among the newly created oil on canvas paintings (70x50; 50x70) by the artists invited to this exhibition, also a sculptor found a place. His emblematic work seems to merge, to connect the scope of the differing thoughts connected to the topic. At the sametime it was productive to see, what kind of perspectives one of the other branches of art related to painting can offer. Of course, with this theme it would have been obvious to play with the relation of brightness –darkness, light- shadow. But in the majority of cases the artists avoided this obvious possibility, they chose different mental traces. Some stayed closer to the given theme, others combined the possibilities
of transfer more freely and connected associations and they applied the reference to the topic according to their own importance to the artworks. One of the most important lesson of this exhibition is, that even if the possibilities of the realisation of forms, perspectives and different modes of representations exists, the assigned topic is still able to create an entity of the differing artworks. Despite the thematic bondage and the necessary restraint, the exhibited works present the manifoldness of Hungarian contemporary painting.
alkotókról, művekről
Herman Levente
Levente Herman
Herman Levente számára a mindennapok világának tárgyai éppen olyan igézőek, mint másnak a rendkívüliek. Az utóbbi évek munkaciklusaiban rendre visszatér a bögre, a csésze, ez a közönséges, mert a mindennapokban használatos tárgy. Profán szertartás, személyes rítus kelléke. A művészethez vajmi kevés köze, de éppen ugyanannyi, mint bármely más tárgynak, amely képi elemmé válik, vagy éppen a kép tulajdonképpeni tárgyát alkotja. Csésze-csendéletek. A teavízben talán az ablakon beszűrődő látvány tükröződik, de tájat idéz a csésze falára rögtönzött
For Levente Herman everyday life is as enticing as for others the exceptional. Over the period of the past years recurring objects of everyday life are the mug and the cup. Requisites of a profane ceremony, a personal ritual. Is has very little to do with art, but as much as any other object being an element of an image or actually forming the virtual object of an image. Still life with cup. The scene outside the window might be mirrored in the tea water, but the impromptu still life on the wall of the cup also shows a landscape.
csendélet is. Képek a képben. Az esti teafilter címkéje elernyedten pihen meg az ütött-kopott csésze peremtáján, mint egy nehéz nap után bárki. Repedés nyoma szalad a csésze falán, aztán hirtelen elfárad, megszakad. Finom kéz viszi végbe munkáját. (14–15. oldal)
A picture in the picture. The label of the evening tea bag is hanging slackly at the edge of the broken, battered cub, like somebody after a hard day. The trace of its fracture is running along the side of the cub, suddenly tires and stops. A fine hand achieves its work. (pages 14–15)
Takáts Márton
Márton Takáts
A műterem: keresetlen nagy téma. Otthon és munkahely, emellett legfontosabb: az alkotóművész számára rendhagyó események színhelye, hiszen ott minden megtörténhet. A műterem hajnali fények kékjében, és nappali, porszerű lepelben. A határoló falak, a beltéri tárgyak, térelemek nem jelennek meg. A képek távolabbi fókusza a kilátás egyetlen lehetőségére, az ablakszárnyakra irányul: festőnek való urbánus panoráma. A közelebbi fókusz a munkaasztalig nyújtózik. A mozgalmas alkotóélet kellékei hevernek rajta: papirosok, rajzeszközök, vegyszeres üvegek, könyvek, egyéb érzelmi-intellektuális ajzószerek. Mindegyikük úgy tűnik elénk, ahogyan az aktuális fényviszonyok éppen engedik, de úgy is, mint amelyeknek saját élete, feladata, története, sorsa van. E tájolás, a munkaasztalra irányított figyelem mintegy cégérként hirdeti a grafikusi tevékenység dominanciáját. (16–17. oldal)
The studio: a plain grand topic. Home and the studio, beside that the most important: the scene of irregular events for the artist, as everything can happen here. The studio in the blue lights of dawn and the dust like veil by day. The limiting walls, the objects inside, spatial elements don’t occur. The more distant focus of the paintings is directed towards the only possibility of look-out, the casements: an urbane panorama for a painter. The closer focus is on the work table. Elements of the rough-and-tumble life of an artist lie about: papers, drawing tools, chemical bottles, books, other emotional-intellectual stimulants. All of them are presented as the actual lighting conditions allow, but also as something having an own life, tasks, history and destiny. This alignment, the focus directed on the working table shows as some kind of sign the dominance of the graphical work. (pages 16–17)
7
Csató József
József Csató
Papageorgiu Andrea
Andrea Papageorgiu
A mindennapoknak, az ismétlődő látványnak-tevékenységnek is lehet költészete. Csató József lírai hangolású, az intim alkotótérbe bevezető jelenete tulajdonképpen életkép. Címében kihívó, progresszív szándékot sugalló, narratívát hordozó alkotás. A kép origója ugyan a sötét tónusokkal jelzett emberi figura, mégis elválaszthatatlan közvetlen környezetétől. A tárgyi elemek, a felsorakoztatott, különnemű hangszerek, és a közéjük állított, arcát éppen csak sejtető emberi figura asszociatív erőt gerjeszt. Korrespondenciák után kutat, kísérletet, alkalmi próbát, improvizációt hajt végre. Szokatlanul megnyújtott teste, színbeli azonosulása, azonossága a mellette álló hangszerrel – izgalmat, oldásra váró feszültséget kelt. A szituáció várandós, az éppen megszólalás előtt álló, ki tudhatná, miféle zenemű súlyát hordozza.
Everyday life, the repetitive views and actions can also bear poetry. The scene by József Csató with lyrical sentiment in the intimate studio is actually a genre painting. It is a work with a provocative title, suggesting a progressive intention and bearing a narrative. The focus is in fact on the human figure in dark colours, but he is inseparably connected to its direct surrounding. The objects, the aligned multifarious instruments and the figure among them whose face can be hardly perceived induces associative strength. It is searching for correspondences, conducting experiments, occasional probes, improvisations. The unusually stretched body, its sameness with the colours of the instruments provokes excitement, tensions wanting to be dissolved. The situation is on hold, not knowing which piece of music is about to sound. The cactus naturalized in the desert, rocky, tropical landscape solitarily keeps watch, like the night of the next day. The creases of the plant’s body show attentive guards into every direction. (pages 18–19)
A színek, a fények, a térélmények, a figuralitás, az érzékeinket megragadó foglalkoztatja Papageorgiu Andrea sajátos, egyedi jegyekkel felruházott művészetét. Élénk, elemi színek, erős, kitüntetetten sárga és kék kontrasztok, az általuk keltett árnyékok szervezik expresszív erőt sugárzó látványokká képeit, amelyek egyidejűleg idéznek fel tér és időbeli mozgást. Műteremrészleteiben változó fények játszanak a térrel, a tárgyak körül, s felfokozott azonosulásra késztetik szemlélőjüket: a fényesemények dinamikája, intenzitása mintegy a vérkeringés részévé lesz. Persze mindez csupán illúzió, a szeszélyes fények keltette csalóka látvány, az érzékelés csapdája. Mindamellett a tárgyak súlyukat vesztik, elemelkednek a földtől, lebegnek, kétségbe vonva a természeti törvények valóságosságát. (22–23. oldal)
Andrea Papageorgiu’s original works provided with unique elements capture our senses with their colours, lights, spatial experience, with their figurativity. Lively, elemental colours, strong contrasts of yellow and blue, the emerging shadows evoke the expressive strength of her images, which simultaneously induce movement in space and time. In her details of the studio changing colours play with the space, around the objects and compel their beholder to exaggerated identification: the dynamic and intensity of the light effects becomes part of the blood circulation. Certainly, all this is only illusion, the capricious lights are illusory, their perception a trap. However, the objects loose their weight, are lifted from the ground, float, questioning the reality of natural law. (pages 22–23)
Szenteleki Gábor
Gábor Szenteleki
Kétfajta, egymást kizáró üzemmód. Nappali meg kvázi éjszakai. Képi és nyelvi játék: ki- és látszólag bekapcsolva. Hogy melyik ez, és melyik a másik? Utaló nyomokat csupán a háttér, a környezet milyensége hordoz. Itt steril, monokróm, ott sötétebb, enyhe térjelzettel, erős fényfolttal. Ugyanazon kép rendes és fordított nézete. Klas�szikusan, realisztikusan modellált, jól szituált, de kiterülő férfitest. A figura arcát a kezek elfedik, a szemeket eltakarják, lezárják. Mert lényegtelen. A beállítás, a pozicionálás meglepő. Már az egyik is, és különösen a másik. A kialvó testfényt, a test fényudvarát mesterséges fényforrás pótolhatná? Abszurd! A tükörhelyzet látszólagos. A tükör a dolgok fonákját, másik oldalát mutatja meg. Valódi tükörnek persze nyoma sincs, mégis egy ideális tükör jelenlétét feltételezzük, amely nemcsak azt mutatja, amit kellene, de feltárja azt is, amit egyébként nem láthatnánk. Szenteleki Gábor munkáin az aura megjelenítése visszatérő motívum, amint a nem látható, noha jelzett járulékos mozzanat formálja, alakítja a látható témát. (24–25. oldal)
Two mutually exclusive modes. By day and quasi by night. A play on words and images: switched off and virtually switched on. Which is the one and which is the other? Only the background and the state of the surround gives us hints. Here it is sterile, monochrome, there it is darker, signs of space, strong mark of light. The inverse view of the same image. A classically and realistically modelled, well situated, but sagging body of a man. The face of the figure is hidden by the hands, the eyes are covered, closed. Because they are irrelevant. The angle, the position is unusual. On the one, but especially on the other image. Could the degrading body light, the brightness around the figure be replaced by artificial lights? Absurd! The mirroring is apparent. The mirror shows the other side of things. Of course, there is no sign of an actual mirror, but nevertheless we assume the ideal mirror scene, which does not only show what it has to, but also elements we would not have seen otherwise. The representation of the aura is a recurring motive on Gábor Szenteleki’s works, as the invisible, albeit the circumstantial momentum forms and creates the visible theme. (pages 24–25)
Sivatagi, sziklás trópusi tájakon honos kaktusza magányosan őriz, mint az éj a holnapnak. A növénytest bordázatának redői minden irányba figyelmes őrzőt jeleznek. (18–19. oldal)
Kondor Attila
Attila Kondor
Képalkotás és gondolkodás: a képzőművész számára a képben való gondolkodás révén nyer értelmet. Kondor Attila filozofikus és enigmatikus képvilága „a tulajdonságok nélküli lét” kibontására tesz kísérletet. A képmezőt klasszikus építészeti motívumokkal és festői gesztusokkal telíti, így a kérdezés és a ritkán remélt válasznyerés színhelyévé avatja. A kép számára olyan eszköz, amely jelt ad: a kimondhatatlanról mond ki valamit. Nincs hatás ok nélkül – említi Pascal. Kondor Attila e két munkája kellő és elégséges ok arra, hogy kikerülhetetlen hatása alá vonja szemlélőjét: hogy okát keresse a hatásnak, de még inkább hogy létezésének lehetséges, olykor függő, máskor feltétlen értelmében fellelje azt. (20–21. oldal)
Image creation and reasoning: for the artist, reasoning makes sense if it is depicted. The philosophic and enigmatic imagery of Attila Kondor is experimenting with the undoing of the “existence without characteristics”. He fills the frame with classical architectural motives and picturesque gestures, thus, he declares it to a scene of questioning and rarely hoped responses. For him, the painting is a tool, which offers signs: is expresses the inexpressible. There is no effect without cause – says Pascal. Attila Kondor gives with his two works enough reason that the beholder gets inescapably under their influence, that he starts looking for the cause of it, but even more to relate to it with the sometimes pending sometimes unconditional significance of his existence. (pages 20–21)
8
9
Párkányi Péter
Péter Párkányi
Kovács Tamás Vilmos
Tamás Vilmos Kovács
Férfi és nő, nappal és éjszaka. Párkányi Péter egyetlen, különbözőségük ellenére is összetartó gondolat két aspektusába fűzi vonatkozásaikat. A szobor megalkotásának indító élménye – túl az antik töredékeken – minden bizonnyal Rilke Archaikus Apolló torzója lehetett: „Ám a / csonka test mégis izzik, mint a lámpa, / melybe mintegy visszacsavarva ég / nézése.” A szobortestek töredékes, csonkolt volta többszörösen hangsúlyozott. A férfi kezében a nő, a nő kezében a férfi – egymás fejét tartják. Mindkettő lezáratlan, valamely részben hiányt szenved. De a nézést, a vetett tekintetet, a hunyt szemeket a szobrász megőrizte. Egymást tartanák, hordoznák, viselnék. A férfialak, csípőre tett kezével inkább mérlegelő, vizsgálgató. Bizonytalan. A nő eszményként, idolként tekint a férfire. Bal kezét mellére szorítja, elzárja magát a világ elől. Jobb keze magaslat. Mitévő legyek veled? – kérdezheti az egyik. Csak a tiéd lehetek! – így másikuk. (26–27. oldal)
Man and woman, by day and by night. Péter Párkányi unites two aspects belonging together despite their differences. The point of origin of the experiences during the creation of the sculptures – beyond the fragments of the antiquity – most definitely was Rilke’s Archaic Torso of Apollo: “And yet his torso/ is still suffused with brilliance from inside, / like a lamp, in which his gaze, now turned to low.” The fragmentariness of the stump sculptures is repeatedly accentuated. In the man’s hand the woman’s face, in the woman’ s hand the man’ s face – holding each other’ s heads. Both uncompleted, suffering from incompletion on one or another part. But the sculptor preserved the regard, the look, the closed eyes. They hold, bear and endure each other. The figure of the man, with his hand on his hip is rather pondering, peering. Insecure. The woman is looking at the man as some kind of idealization. Her left hand is pressed against her bosom, she is closing off her innermost being from the world. Her right hand is rising. What should I do with you? - could ask one of them. I can only be yours! – so the other. (pages 26–27)
Zárt terekből nyílik a tekintet. A nappali, különös módon csaknem néptelen utcára, s az esti-éjszakai néhány lézengőre. Mintha valaki folyton csak az utcára nyíló látvánnyal foglalatoskodna. A képi szituáció látszólag a kitekintés lehetőségét sejteti: a kitáruló ablakon, a résnyire nyitott vagy éppen záruló falak között. Valójában minden képi mozzanat egyre csak vissza, befelé terel. Kovács Tamás Vilmos képei életünket mesélik el, másokéban a magunkét; vagy legalább is annak néhány kiélezett szituációját, amelyben az ember önmagával, sajátos létezésével szembesül: csak ritkán felmért helyzetével, közösségi és privát magányával, kiszolgáltatottságával. Olyan óra, amelyben a nappali sors éjszaka sem szűnő gond. Így az ablaküveg, a kitekintés nyílása részben tükörként
The regard opens from a closed space. By day, in a singular way on an empty street and on the few loiterers by night. As if somebody would only busy himself with the view opening on streets. Obviously, the scenery foreshadows the possibility of a look-out: out of the open window, between the ajar or just about closed walls. In fact, every momentum of the image is closing back in, inwards. The paintings by Tamás Kovács Vilmos are telling the story of our life, our own in somebody else’s; or at least some hyperbolic situations in which man is confronted to himself and his own existence: the rarely analysed situations, the common and private solitudes, being totally committed. A time, in which even at night the destiny of the day is still a concern. Thus, the window glass, the option to look outside
Véssey Gábor
Gábor Véssey
Az ember egy-egy utazás alkalmával gyökerestül kiszakad eredeti helyéből. Egy élmény fennhatósága alá kerül, hogy aztán visszarendeződjön saját alkotóvilágába. A megéltséggel telített élmény az emlékezetben újra felkereshető, noha úgy tűnik, mintha lakatlan helyre érkeznénk vissza. Hiszen a távoli kitérő után a közeli emlékhez visszatérni mégsem olyan könnyű. Mert befogható, bekeríthető, karámba terelhető-e az élmény teljessége? Emlékezetes helyek és helyzetek tűnnek elő. Ám bennük már többféle idő hat egyidejűleg, s közöttük az interakció folyamatos. Ölelnénk a látványt újra, de csak a fragmentumokat érjük el: az artisztikus, inspiráló környezet atmoszféráját, a Hold képét, ahogy Brooklint beragyogja, portikusz-hátteret, egymásba idéződő, a fényben fürdőző szoborfigurákat egy terecske kútjánál. A többit, az elmosódót fikciós elemek egészítik ki. Bennük a szemlélő késztetése már inkább domináns, mint a szemlére szólítottak világa: a belefeledkezés mellett a racionalizáló, képnyelvbe fordító szándék. (32–33. oldal)
During a journey man is deracinated from his original place. He gets under the control of an experience, in order to find his way back into his own creative world. The intensive experience can be recaptured, though it seems as if we would only go back to a depopulated place. Because it is not that easy to recapitulate the close memories from the distance. Could the entireness of the experience be captured, defined and embraced? Memorable places and situations appear. But different times influence them simultaneously and there is a constant interaction between them. If we embrace the memory again, we could only reach fragments of it: the artistic, inspiring atmosphere of the ambience, the image of the moon, as it shines upon Brooklyn, the portico-background, the interconnected, illuminated sculptures near the fountain on a square. The rest is completed with indistinct, fictitious elements. In their world the beholder is rather dominant: beside the preoccupation there is the attempt to rationalised, to turn it into the language of an image. (pages 32–33)
Incze Mózes
Mózes Incze
Hogyan lehetne meg akár csak egyetlen nappal is éjszakája nélkül? Itt a kép olyannyira elsötétül, hogy szinte alszik, ott életre kel, hogy sugározzon. A figura mindkét munkán valamiféle szalagot tart kezében. Praktikusan valami kötöző alkalmatosság vagy mérőeszköz lehet; szimbolikusan afféle festészeti köldökzsinór, amely mértéket szab, a festőben felmerülő gondolatokat, impulzusokat közvetíti. Ez utóbbi, gondolati útjelzőként felfogott lehetőséget erősíti, hogy a szalag hosszan bejárja az ábrázolt alak testét, mintegy átszellemíti. Hangsúlyosan érinti a fejet, majd aláhull, hogy a kezekre, sőt az ujjakra csavarodva célba érkezzen. A figurák kezében mindkét esetben ugyanaz a kép jelenik meg: a nappali képen elrejtve magát, az éjszakain mintegy hátulról kapva fényt. Rendhagyó alkalom a kép eszméjének kivetülésére. (28–29. oldal)
How could just a single day exist without the night? Here, the image is getting so dark that it is almost asleep, there, it rises to life in order to shine. The figure on both paintings is holding some kind of string. It could be something to bind or to measure; symbolically a sort of picturesque navelstring setting standards, transmitting the artist’s thoughts and impulses. The latter underlines the possibility of understanding it as a directory of thoughts that the string is winding along the figure’s body, as if it were spiritualising it. It particularly touches the head, lowers itself on the hands and finally reaches its aim winding around the fingers. In both cases the figure is holding the same picture: on the image by day hiding itself, by night as if it were illuminated from the background. An irregular opportunity of projecting the paintings’ conception. (pages 28–29)
10
funkcionál, benne fél-portré jelenik meg. A személyességet fokozza az árnyékába-félhomályba öltözött férfi, az asztalon feledett kenyér, a kimert tányér, egy félig ürített pohár, az éppen mozdulni készülő szék. A fal vagy ajtó bezárulni látszik. Talán későre jár. (30–31. oldal)
functions partly as a mirror, reflects a profile. The personality is strengthened by the man in the shadow, semidarkness, the forgotten piece of bread on the table, the plate, the half-emptied glass, the chair. The wall or the door is about to close. Probably is it getting late. (pages 30–31)
11
Szurcsik József
Jószef Szurcsik
Monumentalitást sugárzó arc-skatulyák. Művészetének több évtizedes attributuma, képeit sorra bejáró motívuma, mesterjeggyé vált figurája a karakteres férfi profil. Az arcépítmények változó környezetben, az arcélek többnyire építészeti formákba, hasábokba szorítva jelennek meg. Szenvtelen megfigyelők és elszenvedői a megfigyelésnek. Képi struktúrái nyomatékosított képi üzenetek. Néha a nappal éjszakába fordul, így az éjnek kell nappallá lennie. Akit az alkotóerő éjjel ér teljében, annak életében megfordulnak a dolgok: a látás, a meglátás, az észrevevés lehetősége éjszaka nyílik fel, s nappal a szemre éjszaka csukódik, noha kint éppen világlik. Noha ez nem nyilvánvaló, Szurcsik József művészete jellegzetesen éjszakai művészet. (34–35. oldal)
Face-boxes conveying monumentality. Over several decades the characteristic profile of a man has been a recurring motive of his art, a symbol of his expertise. The face-buildings appear in different surroundings, generally the profiles in architectural, prismatic forms. Emotionless watchers, enduring the observation. The structures of the images are vigorous messages of pictures. Sometimes, the day turns into night, thus the night needs to be the day. For those, who are touched by the strength of creation at night, things turn upside down in their life: the opportunity to view, to recognise, to percept open up at night and at daytime the night closes the eyes, while it is light outside. Thus, it is not obvious, József Szurcsik’s art are characteristic night-works. (pages 34–35)
Bikácsi Daniela
Daniela Bikácsi
A kertben, nappal és éjjel egyaránt: kő fekszik, rajta téglalap alakú rajzolat. Történés nélküli felület. Dinamikus természetüknek megfelelően csupán a színek vibrálnak a bemért horizont előtt. Elválasztják nappalt az éjtől. Közben a vászon sóhajt, lélegzik, apró elmozdulásokra készteti hordozott tárgyát. Bikácsi Daniela tulajdonképpen a kövekre telepedő, azokat ölelő levegőt festi meg: azt, ami az alkotó és a tárgy között feszül, ernyed, remeg – s a kövek vele együtt rezdülnek. Két kő, ami egy: az eredeti és a másolat. Éjszaka és nappal. Olyan kő-csendéletek, amelyeknek sugárzó, metafizikus csendje messze hallatszik. (36–37. oldal)
In the garden, equally by night and day: a stone is lying surrounded by rectangular drawings. A surface without any action. Only the colours vibrate in their dynamic nature in front of the limited horizon. They divide day from night. Meanwhile the canvas is sighing, breathing, forcing the objects to minor movements. Daniela Bikácsi is basically painting the air around the stones, embracing them: what is tightening between the creator and the object, floating, trembling – and the stones are oscillating with them. Two stones being one: the original and the replica. Still lives with stones by night and by day, whose radiant, metaphysical silence can be heard far away. (pages 36–37)
12
Balázs Sándor
Sándor Balázs
művek
works
Herman Levente Reggel | The morning 14
Herman Levente Este | The evening 15
Takáts Márton Hajnali műterem | Studio at dawn 16
Takáts Márton Nappali műterem | Studio by day 17
Csató József
Csató József
Őrző | Guardian
Kísérleti zenész | Experimental musician
18
19
Kondor Attila Függő keletkezés I. | Dependent Formation I. 20
Kondor Attila Függő keletkezés II. | Dependent Formation II. 21
Papageorgiu Andrea Műterembelső I. | In the studio I. 22
Papageorgiu Andrea Műterembelső II. | In the studio II. 23
Szenteleki Gábor
Szenteleki Gábor
A tíz harmincas aura | The aura at nine-thirty
Felkapcsolva | Lights up
24
25
Párkányi Péter Realista álom (férfi) | Realistic dream (man) 26
Párkányi Péter Realista álom (nő) | Realistic dream (woman) 27
Incze Mózes Nappalom | My day 28
Incze Mózes Éjszakám | My night 29
Kovács Tamás Vilmos Éjszakám | My night 30
Kovács Tamás Vilmos Nappalom | My day 31
Véssey Gábor A Hold Brooklin felett | The Moon above Brooklyn 32
Véssey Gábor Róma – Piazza d’Oro | Rome – Piazza d’Oro 33
Szurcsik József Nappalom | My day 34
Szurcsik József Éjjelem | My night 35
Bikácsi Daniela Kert (éjjel) | Garden (by night) 36
Bikácsi Daniela Kert (nappal) | Garden (by day) 37
Műtárgyjegyzék I. Bikácsi Daniela (1943) Kert (éjjel), (olaj, vászon 50x70 cm) 2010 Kert (nappal), (olaj, vászon 50x70 cm) 2010
I. Daniela Bikácsi (1943) Garden (by night), (oil on canvas 50x70 cm) 2010 Garden (by day), (oil on canvas 50x70 cm) 2010
II. Csató József (1980) Kísérleti zenész, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010 Őrző, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010
II. József Csató (1980) Experimental musician, (oil on canvas 70x50 cm) 2010 Guardian, (oil on canvas 70x50 cm) 2010
III. Herman Levente (1976) Este, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010 Reggel, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010
III. Levente Herman (1976) The evening, (oil on canvas 70x50 cm) 2010 The morning, (oil on canvas 70x50 cm) 2010
IV. Incze Mózes (1975) Nappalom, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010 Éjszakám, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010
IV. Mózes Incze (1975) My day, (oil on canvas 70x50 cm) 2010 My night, (oil on canvas 70x50 cm) 2010
V. Kondor Attila (1974) Függő keletkezés I., (olaj, falap 50x70 cm) 2010 Függő keletkezés II., (olaj, falap 50x70 cm) 2010
V. Attila Kondor (1974) Dependent Formation I., (oil on wood 50x70 cm) 2010 Dependent Formation II., (oil on wood 50x70 cm) 2010
VI. Kovács Tamás Vilmos (1951) Nappalom, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010 Éjszakám, (olaj, vászon 70x50 cm) 2010
VI. Tamás Vilmos Kovács (1951) My day, (oil on canvas 50x70 cm) 2010 My night, (oil on canvas 70x50 cm) 2010
VII: Papageorgiu Andrea (1980) Műterembelső I., (olaj, vászon 70x50 cm) 2010 Műterembelső II., (olaj, vászon 70x50 cm) 2010
VII. Andrea Papageorgiu (1980) In the studio I., (oil on canvas 70x50 cm) 2010 In the studio II., (oil on canvas 70x50 cm) 2010
VIII. Párkányi Péter (1967) Realista álom (férfi), (bronz, márvány 69x27x17 cm) 2000 Realista álom (nő), (bronz, márvány 69x27x17 cm) 2000
VIII. Péter Párkányi (1967) Realistic dream (man), (bronze, marble, 69x27x17 cm) 2000 Realistic dream (woman), (bronze, marble, 69x27x17 cm) 2000
IX. Szenteleki Gábor (1978) A tíz harmincas aura, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010 Felkapcsolva (olaj, vászon 50x70 cm) 2010
IX. Gábor Szenteleki (1978) The aura at nine-thirty, (oil on canvas 50x70 cm) 2010 Lights up (oil on canvas 50x70 cm) 2010
X. Szurcsik József (1959) Éjjelem, (olaj, vászon 70x50 cm)2010 Nappalom, (olaj, vászon 70x50 cm)2010
X. József Szurcsik (1959) My night, (oil on canvas 70x50 cm) 2010 My day, (oil on canvas 70x50 cm) 2010
XI. Takáts Márton (1971) Hajnali műterem, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010 Nappali műterem, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010
XI. Márton Takáts (1971) Studio at dawn , (oil on canvas 50x70 cm) 2010 Studio by day, (oil on canvas 50x70 cm) 2010
XII. Véssey Gábor (1948) A Hold Brooklin felett, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010 Róma – Piazza d ‘Oro, (olaj, vászon 50x70 cm) 2010
XII. Gábor Véssey (1948) The Moon above Brooklyn, (oil on canvas 50x70 cm) 2010 Rome – Piazza d ‘Oro, (oil on canvas 50x70 cm) 2010
39
www.kollergaleria.hu
