A fal „megkerülése” – találkozások a Balatonnál A rendszerváltás elõtörténete gymás mellett parkoló Trabant és Mercedes – megszokott, már-már magától értõdõ kép az 1970-es évektõl kezdve nyáron, a Balaton partján. Függetlenül attól, hogy a „szocialista” keletrõl vagy a „kapitalista” nyugatról érkeztek, a rendszerváltozás elõtt a németek szívesen utaztak a „magyar tengerhez”. Magyarország egyfajta „területen kívüli” találkozóhellyé vált kelet- és nyugatnémetek számára, véletlen és tudatos találkozások színhelyévé. Családok, rokonok, barátok, szerelmespárok éltek meg itt – a berlini fal és a lezárt belnémet határ megkerülésével – közös nyári élményeket, amelyeket a két szezon között a levelezések, a nyugati fél NDK-ban tett látogatásai tartottak elevenen.
Az MSZMP VIII. kongresszusa – az 1956 utáni kádári konszolidáció részeként – már 1962-ben zöld utat adott a Magyarországra irányuló idegenforgalom fejlesztésének.* A külföldi turizmus az 1960–1970-es évek fordulójától jelentõssé vált, és az ezt követõ mintegy
másfél évtizedben megkétszerezõdött a külhoni vendégek száma Magyarországon. Az 1980-as évek közepén a magyar határon belépõ 10–15 millió turista mintegy háromnegyede a KGST-országokból (illetve Jugoszláviából), egynegyedük pedig Nyugatról érkezett. A devizabevételek növelése érdekében magyar részrõl – a turisztikai beruházások, infrastruktúra jelentõs mértékû fejlesztése mellett – központi intézkedések sorozatával is igyekeztek segíteni a nyugati vendégforgalmat (1978-ban a konvertibilis valuták kötött áras kötelezõ beváltásának megszüntetésével, 1981-ben a kettõs árfolyam fokozatos felszámolásával). Az 1980-as évek során a növekvõ belföldi infláció a keletrõl érkezett turisták számára – változatlanul maradt valutakeretük miatt – (legális úton) egyre szûkösebb lehetõségekkel járt, a nyugatiak számára azonban a forintleértékelés továbbra is kedvezõ árszínvonalat biztosított. Így a nem szocialista országokból érkezett látogatók száma (az 1980. évet kivéve) az egész korszakban folyamatosan növekedett. Magyarország számára – némi idõbeli ingadozással – mind nyugati, mind
Willy Brandt, volt kancellár és Kádár János MSZMP-elsõ titkár tárgyalása, 1978. március
* Vö. Hahn Lívia cikkével a História 1983/4. számában!
E
MTI
A rendszer lazulása
Kronológia, 1963–1990 1963. november 10. Aláírják az elsõ magyar–nyugatnémet (NSZK) kormányszintû kereskedelmi szerzõdést. Kölcsönösen kereskedelmi képviseleteket állítanak fel, amelyek de facto külképviseletként mûködnek. (A két ország között az NSZK megalakulása [1949] óta nincs diplomáciai kapcsolat.) 1966 folyamán Az NSZK válik Magyarország legfontosabb „kapitalista” kereskedelmi partnerévé. 1968 folyamán Megnyílik az elsõ NSZK-cégképviselet Budapesten (Siemens). 1969. október 15. Magyarország kölni és az NSZK budapesti kereskedelmi képviseletét útlevél-kezelési és vízumkiadási joggal ruházzák fel. 1969. október 21. Willy Brandt szociáldemokrata politikust kancellárrá választják. Külpolitikai programjában meghirdeti a szovjet zóna országai felé nyitó „új keleti politikát” (Neue Ostpolitik). 1970. február 1–4. Hans-Jürgen Wischnewski, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) országos ügyvezetõje és Eugen Selbmann, az SPD külpolitikai tanácsadója nem hivatalos látogatást tesz Budapesten. Fogadja õket Komócsin Zoltán, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke és Péter János külügyminiszter. 1970. március 17–21. Bíró József külkereskedelmi miniszter hivatalos látogatása az NSZK-ban. A kölcsönös árucsere-forgalomról és a magyar export feltételeinek biztonságosabbá tételérõl tárgyalnak. 1973. április 9–16. Magyar kulturális hét az NSZK-ban. 1973. július 4. Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet idején Walter Scheel nyugatnémet és Péter János magyar külügyminiszter a diplomáciai kapcsolatok felvételérõl tárgyal. 1973. december 11–12. Aláírják az NSZK és Csehszlovákia viszonyát rendezõ alapszerzõdést. A Népszabadság kommentárjából: „gyakorlatilag teljessé vált az a folyamat, amelynek során az NSZK rendezte viszonyát a szocialista államokkal… A szovjet–NSZK, a lengyel–NSZK megállapodások, az NDK–NSZK alapszerzõdés és a most Prágában aláírt okmány után megnyílt az út Magyarország és az NSZK, valamint Bulgária és az NSZK diplomáciai kapcsolatainak felvétele elõtt is.” 1973. december 21. Magyarország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat az NSZK-val. 1973 folyamán Az NSZK lesz – a Szovjetunió és az NDK után – Magyarország 3. legfontosabb külkereskedelmi partnere. folytatás a 13. oldalon é
11
keleti viszonylatban Németország jelentette az egyik legjelentõsebb küldõországot. „Ungarn” egyre kedveltebb úti céllá vált.
Utazási feltételek A turisztikai céllal való beutazás Magyarországra mindkét német államból viszonylag egyszerû volt. Az NDK és a Magyar Népköztársaság között 1969-ben megkötött államközi egyezmény értelmében a keletnémet állampolgárok vízummentesen, személyi igazolvánnyal utazhattak. A korszak „testvérországok” közötti utasforgalmában jellemzõ módon külön regisztrációnak kellett azonban alávetniük magukat: egy úgynevezett betétlapot („utazási mellékletet”) volt szükséges igényelniük az NDK népi rendõrségénél, amely az utazás minden adatát tartalmazta (nem véletlenül nevezték a magyar belügyi szervek gyakran „útlevélnek” ezt a papírt), valamint igazolta, hogy az illetõ kiváltotta a tartózkodásához szükséges forintösszeget az NDK nemzeti bankjánál. Az NSZK állampolgárainak vízumot kellett igényelniük a Magyarországra való utazáshoz, ehhez azonban közvetlenül a határállomáson is hozzá-
juthattak, hacsak nem szerepeltek a belügyminisztérium tiltónévjegyzékében. Az 1980-as évek végén – a két ország közötti kapcsolatok látványos javulása idején – felmerült az NSZK-val szemben fennálló vízumkényszer kölcsönös felfüggesztése is, de ezt akkor nyugatnémet részrõl az 1985. évi schengeni szerzõdés kötelezettségeire való hivatkozással nem tekintették idõszerûnek.
Miért Magyarország? Az idegenforgalmi kapcsolatok bõvülésével minden érintett fél jól járt. Az NDK-ban a berlini fal megépítése (1961) utáni periódusban az életszínvonal növekedése igényt teremtett az országhatáron kívüli nyaralásra, amelyre azonban az NDK-rezsim határpolitikája miatt csak néhány „baráti” országban nyílt lehetõség. A keletnémet turisták elõnyben részesítették a melegebb éghajlatú úti célokat (Magyarország, Románia, Bulgária), mind szervezett csoportokban, mind egyénileg. Magyarországot különösen is kedvelték, mivel a szocialista táboron belül a legnyugatiasabb életformát, már-már fogyasztói életstílust élhették itt meg.
A Magyarországra érkezõ NDK- és NSZK-állampolgárok (ezer fõ) Ország
NDK
Év
Összesen (be- és átutazó)
ebbõl beutazó turista
Összesen (be- és átutazó)
ebbõl beutazó turista
1958
26
12
6
5
1961
89
41
28
10
1965
131
98
132
71
1970
308
268
206
161
1975
785
553
352
295
1980
1274
1138
516
414
1985
1314
1087
899
781
1989
1573
1300
1612
1433
NSZK
Forrás: KSH.
Az NSZK polgárai közül sokan a II. világháború utáni kitelepítésekkor szülõföldjükön maradt családtagjaikat látogatták, turisztikai céllal kezdetben fõként Budapestet keresték fel. Az idegenforgalmi szolgáltatások és infrastruktúra fejlõdésével az 1970-es évektõl egyre nagyobb számban nyaraltak a Balatonnál. A vendéglátók részérõl különösen a nyugatnémeteket látták szívesen, mivel – Magyarország legfontosabb nem szocialista kereskedelmi partnerérõl lévén szó – az NSZK-val való idegenforgalmi kapcsolatok is bõ-
Az ügynök elsõ jelentése A „Balaton” fedõnevû informátor kézzel írott jelentése keletés nyugatnémetek közötti kapcsolattartásról, a BM Somogy Megyei Rendõrfõkapitányság III/II. alosztálya (Siófok) 1970. szeptember 2-án kelt értékelésével. „A jelentés átadásának helye: Fonyód-Bélatelep, a szabadban Ideje: 1970. szeptember 1., 14.30 óra Átvette: Farkas r. alhadnagy... Feljegyzés Ismerõsöm révén tudomásomra jutott, hogy a bélatelepi »Napsugár« nyaralótelepen tartózkodott 1970. VIII. 8–22-ig a 3-as faházban Koepke Hans (szig. sz.: 0695574, viz. [vízum] sz.: 070-051641-1) nyugat-berlini lakos, lánya, Koepke Edith (szem. ig. sz.: 0695575, vízum sz.: 070-051653), szintén nyugat-berlini lakos, fia, Koepke Otto (szem. ig. sz.: XV. 6498106) NDK-állampolgár; társaságában volt még Hermann Erich (szig.: XV. 0498111) szintén NDK-állampolgár. A faházat Koepke Hans a »Helios« ny.-berlini utazási irodán keresztül bérelte 4 fõ részére. Itt-tartózkodásuk alatt kisebb kirándulásokat tettek a környékre. Sem telefonon, sem személyesen nem kereste õket senki. Távozáskor azt a kijelentést tették, hogy jövõre, 1971-ben is szándékoznak jönni ugyanide. Balaton
12
Értékelés: Az inf. [informátor] beszervezése utáni jelentésében, feladatának megfelelõen, a »Napsugár« nyaralótelepen általa felderített NSZK–NDK kapcsolat jellegérõl ad jelentést. A jelentés adatai ellenõrzöttek, op. [operatív] szempontból tájékoztató jellegû, felhasználható. Intézkedés: A jelentésben szereplõ személyekrõl tájékoztatom az NDK ÁB-i [állambiztonsági] szervek siófoki képviselõjét. A jelentés egy példányát az »NDK« dossziéba helyezem el, kiegészített adatokkal. Feladat: Továbbra is feladatul kapta az inf. a nyaralótelepen létrejött NDK–NSZK találkozók dokumentálását, jellegének megállapítását, a felmerült személyek magatartásának a figyelemmel kísérését, kapcsolataik megállapítását a beszervezése során megadott szempontok szerint. Megjegyzés: Felhívtam az inf. figyelmét, hogy a következõkben a felmerült személyekkel kapcsolatban milyen személyadatokat közöljön a következõkben [sic!]. Tekintettel arra, hogy ezt a jelentést elõre elkészítette, és módjában állt volna pontosabb, ill. bõvebb adatokat közölni. Köv. tal. [találkozó]: 1970. szept. 8-án, 14.30 órakor Fonyód, »Napsugár« nyar. [nyaralótelepen].
Toldi Béla s. k. r. õrgy. alosztályvezetõ”
Farkas László s. k. r. alhdgy. Forrás: ÁBTL 3.1.2. M-39326.
séges DM-bevétellel kecsegtettek. Politikai „nyereség”-ként pedig a bõvülõ turizmus az ország Nyugat irányában való nyitottságát demonstrálta.
A balatoni térség fejlõdése A Balaton mint üdülõkörzet – a két világháború közötti idõszakban kialakult nagy- és középpolgári villasoroktól, valamint a hétvégi fürdõjáratoktól eltekintve – az 1960-as évektõl indult látványos fejlõdésnek. Az 1950-es évek végén megindult a szakszervezeti, vállalati üdülõk rendszerének mint a kádári életszínvonal-politika vívmányának kiépítése. Az 1960-as években a magántulajdonú víkendházak gombamód való szaporodása volt jellemzõ, majd sor került egyre több hotel, motel, kemping létesítésére, és ezzel együtt egyre nagyobb számban jelentek meg a külföldi nyaralni vágyók a tó partján. Kezdetben fõleg keletnémetek, majd egyre többen az NSZK-ból, az 1980-as években (az osztrákokkal együtt) már az utóbbiak alkották a német nyelvû többséget. A Központi Statisztikai Hivatal területileg illetékes megyei igazgatóságai által összeállított adatok a Balatonnál tartózkodó külföldi turistáknak csupán egy részérõl adnak tájékoztatást. Az 1980-as évek közepén ugyanis a magyar határon regisztrált belépõ, nem átutazó külföldieknek csupán mintegy fele szállt meg az idegenforgalmi statisztikák szerint kereskedelmi szálláshelyeken. Ebben az idõszakban a Balaton térségében a vadkempingek, „fekete” szálláshelyek a hivatalos vendégéjszaka-adatokhoz hasonló forgalmat bonyolítottak. Arról természetesen nincs adat, hogy hány alkalmi vagy elõre szervezett német–német találkozásra, együttnyaralásra került sor a Balatonnál az évtizedek során, de évente tízezres nagyságrendekrõl lehetett szó. A tónál egyre szorosabbra szövõdött a belnémet kapcsolatok privát hálója. A tehetõsebbek Németország nyugati felébõl általában szállásfoglalással, éttermi-borozói meghívásokkal és más módon segítették anyagilag keleti rokonaikat, barátaikat a közös idõtöltés során. Az életszínvonalbeli különbség szembetûnõ volt, nem csak a ruházkodást, köz-
lekedési eszközt illetõen. A nyugatiak általában a part menti elegáns szállodákban laktak és az ottani lokálokban étkeztek, míg a keletiek leggyakrabban kempingeztek vagy magánszállásokat, fizetõvendégszobákat vettek ki, este a kertben bográcsoztak.
Megfigyelés alatt Az NDK mint polgárait folyamatosan megfigyelõ, ellenõrzõ állam vált hírhedtté a szocialista országok között. (A mindenhol jelen lévõ totalitárius „polip” eltúlzott képzetét a legújabb kutatások némileg árnyalják, de az egész társadalmat kétségtelenül átszõtte az ügynök- és besúgóhálózat.) A lehallgató és szemmel tartó – egyben minden ellenzéki tevékenységet elnyomó – belügyi apparátus központja az 1957 óta Erich Mielke által vezetett Állambiztonsági Minisztérium (Ministerium für Staatssicherheit – MfS, Stasi) volt, „a Párt [Német Szocialista Egységpárt] pajzsa és kardja”. 1961 után a keletnémet vezetés – joggal – arra számított, hogy a nyugat felé hermetikusan lezárt határok miatt a szomszédos szocialista államokba utazó NDK-polgárok kísérletet tesznek arra, hogy más országok területén találkozzanak Nyugaton élõ rokonaikkal, barátaikkal. Ez a Stasi megközelítésében azt jelentette, hogy az adott területeken intenzívebbé válik az NDK ellen irányuló „diverzió”, kémkedés, „ellenséges propaganda” és fõként fokozódni fog az „embercsempészet” – vagyis a keletnémet polgárok távozása harmadik országon keresztül az NSZK-ba. (A bonni alaptörvény 116. §-a értelmében az NDK-ból átmenekült személy automatikusan megkapta a nyugatnémet állampolgárságot.) Ezért a keletnémet vezetés már 1962-ben úgy határozott, hogy nemcsak saját területén, hanem a határokon túl, a „baráti” szocialista országokban is megfigyelés alá veszi állampolgárait. A feladat végrehajtása érdekében a Stasi VI. (keleti utazások/turizmus és elhárítás) fõosztályán belül létrehozták a 2. osztályt, a Csehszlovákiába, Bulgáriába és Magyarországra irányuló turizmus „biztosítására”. Az osztályon belül a 2. számú referatúra volt felelõs a Bulgáriában és Magyarországon be-
1974. január 28–február 2. Bíró József külkereskedelmi miniszter az NSZKban tárgyal. Fogadja õt Brandt kancellár is. (Rendszeressé válnak a miniszterek látogatásai egymás országában.) 1974. május 6. Brandt bejelenti lemondását a „Guillaume-ügy” miatt (NDKkém leleplezése a bonni kancellári hivatalban). Utóda pénzügyminisztere, Helmut Schmidt (SPD). 1974. november 10–12. 10 éves gazdasági, ipari és mûszaki együttmûködési megállapodást írnak alá. 1975. január 9–12. Wischnewski külügyi államminiszter budapesti látogatásakor meghívja Kádár Jánost, az MSZMP KB elsõ titkárát az NSZK-ba, és felveti: Magyarország közeledjen a Közös Piachoz. 1977. július 4–7. Kádár elsõ, NSZK-beli hivatalos útján a Schmidt kancellárral folytatott tárgyalásain vegyes vállalatok létrehozását szorgalmazza. A külügyminiszterek kulturális együttmûködési megállapodást írnak alá; a magyar fél elismeri, hogy a német nemzeti kisebbséget az NSZK eszmei-gazdasági támogatásban részesítheti. 1978. március 21–30. Brandt volt szövetségi kancellárt, az SPD és a Szociáldemokrata Internacionálé elnökét állam- és kormányfõnek járó protokollal fogadják Budapesten. Kádár és Brandt két ízben folytat négyszemközti beszélgetést egymással; a látogatást többnapos vidéki körút zárja. 1979. szeptember 4–6. Schmidt kancellár hivatalos látogatása Magyarországon. 1981. június 19–23. Magyar parlamenti küldöttség az NSZK-ban. 1981. december 29. Az MSZMP PB határozatot hoz az SPD-vel közös parlamenti munkacsoportot létrehozásáról. 1982. április 26–28. Kádár látogatása az NSZK-ban. Schmidt kancellárral folytatott négyszemközti tárgyalásain szóba hozza az NSZK lehetséges közvetítõi szerepét Magyarország Európai Közösséghez való társulásának ügyében. A felvetést Schmidt „Moszkva és a KGST többi államának negatív reakciójától” óvva visszautasítja. 1984. június 21–23. Helmut Kohl, az NSZK új szövetségi kancellárja hivatalos látogatása Magyarországon; találkozik Kádár Jánossal és Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. 1985 folyamán Nyugatnémet közvetítéssel nem hivatalos, tapogatózó jellegû tárgyalások kezdõdnek Magyarország részérõl az Európai Közösség irányában. 1986. október 13–16. Richard von Weizsäcker, az NSZK szövetségi elnöke hivatalos látogatása Magyarországon. Tárgyal Kádár Jánossal, Losonczi Pállal, Lázár György miniszterelnökkel és a magyarországi németség képviselõivel is. 1986. december 4–6. Franz-Josef Strauß bajor miniszterelnök, pártelnök (CSU) „magánlátogatása” Budapesten. Találkozik Kádár Jánossal és Havasi Ferenc KB-titkárral.
13
1987. október 7–10. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke hivatalos látogatása a NSZK-ban. Tartományi miniszterelnökökkel és a nyugatnémet parlamenti pártok vezetõivel tárgyal. A bonni kormány kezességvállalása mellett német pénzintézetek 1 milliárd márka hitelt folyósítanak a Magyar Nemzeti Banknak. 1988. február 23–27. Németh Miklós, az MSZMP KB titkára hivatalos látogatása az NSZK-ban. Tárgyal Strauß bajor és Späth baden-württembergi miniszterelnökkel, továbbá a nyugatnémet üzleti és bankélet képviselõivel. 1988. március 9–17. 1980 és 1984 után harmadszor rendezik meg Budapesten az NSZK kulturális hetét. Genscher külügyminiszter március 10-én részt vesz a Goethe Intézet ünnepélyes megnyitásán. 1989. június 9. A Friedrich Naumann Alapítvány irodát nyit Budapesten. Ez alkalommal Genscher magyar párt- és állami vezetõkkel tárgyal. 1989. augusztus 14-tõl Horn Gyula külügyminiszter a Magyarországra érkezõ keletnémet menekültek NSZK-ba távozásáról tárgyal mind az NDK, mind az NSZK kormányzati tényezõivel, valamint a Nemzetközi Vöröskereszttel. 1989. augusztus 24. Az NSZK budapesti nagykövetségére menekült 108 keletnémet állampolgár a Nemzetközi Vöröskereszt úti okmányaival Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozik. 1989. augusztus 25. Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter Kohl kancellárral a gymnichi kastélyban a keletnémet menekültek kérdésérõl tárgyal. A magyar miniszterelnök kijelenti: Magyarország nem küldi vissza az NDK-ba a menekülteket, és a helyzet megoldása érdekében meg kívánja nyitni a határokat. 1989. szeptember 10. Horn Gyula a budapesti televízió esti mûsorában bejelenti: a kormány – az 1969-ben kötött magyar–NDK kormányközi megállapodást „ideiglenesen” felfüggesztve – lehetõvé teszi a hazatérni nem kívánó NDK-állampolgárok számára a külföldre való távozást. 1989. december 16–18. Helmuth Kohl kancellár hivatalos látogatása Magyarországon. Tárgyal Németh Miklós miniszterelnökkel és beszédet mond az Országgyûlésben. 1990. március 17. A Varsói Szerzõdés külügyminisztereinek prágai találkozóján támogatják Németország újraegyesítését. A Szovjetunió elutasítása ellenére Magyarország – Csehszlovákiával és Lengyelországgal – kinyilvánítja: elfogadja a leendõ egységes német állam NATO-tagságát. 1990. március 24. Aláírják az NSZK és Magyarország közötti vízumkényszer eltörlésérõl szóló egyezményt. 1990. október 3. Az NDK csatlakozik az NSZK-hoz, a „német egység napja”.
Összeállította: D. T.
14
És jövõre újra a Balatonnál „Néha épp a különbségek azok, amelyek egy kapcsolat varázsát adják – a másik ember a mássága által válik érdekessé és vonzóvá. Ez történt a nyugat-berlini Elisabeth Schmidttel, amikor majd’ 25 éve megismert egy családot az NDK-ból. Elisabeth Schmidt akkoriban Kreuzbergben [Nyugat-Berlin egyik városrészében] élt, negyvenes éveinek közepén járt, gyógypedagógus, fiát egyedül nevelõ anya, lelkes feminista, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt tagja volt. Éppenséggel nem tudott sokat a szomszédjában lévõ államról…, de hitt a szocializmusban. 1984-ben egy keleti blokkhoz tartozó országban akarta nyári szabadságát tölteni, és Ford Taunusába ülve Fûzfõ nyaralóhelyre utazott, a Balaton északkeleti partjára. Mivel a Balaton az NDK polgárainak kedvelt nyári úti céljai közé tartozott, gyorsan sor került az elsõ német–német találkozásra: kilencéves fia, Bruno fürdõzés közben összeismerkedett Renével, Birgit és Dieter hasonló korú fiával. Az Elisabethnél mintegy húsz évvel fiatalabb pár a türingiai Arnstadtból érkezett. Ez lett egy kelet–nyugati ismeretség kezdete, amely aztán minden nyáron folytatódott, a Balatonnál töltött négy hét során. Mindezt kiegészítették a Nyugatról küldött csomagok és Elisabeth Schmidt rendszeres látogatásai Dieternél és Birgitnél Arnstadtban. A lakótömbben élõ szomszédok a használt ruháit hordták, õ pedig a »Népek barátsága« étteremben evett pörköltet vagy töltött húst… »Magyarország az az ország, ahová a legszívesebben utaztam – mondja Elisabeth –, és jó pár helyes történetet tudnék errõl mesélni.« Ezek közé tartoznak a változatlan rituálék, amelyek nyaranta a Balatonnál lejátszódtak. Dieter mindig szívesen hajtotta ismerõse nyugati kocsiját a környéken. »De õ a Trabantja kormányához soha nem engedett volna« – meséli mosolyogva Elisabeth. A nyugat-berlini nõ fizetett a strandon, az étteremben, a bazársoron. »Mindegy, hogy két vagy öt adag étel, számomra úgyis nevetségesen olcsó volt minden.« Mindig magával hozott otthonról dolgokat, amikhez Keleten nem vagy csak nehezen lehetett hozzáférni: konyhagépet, szemüveglencsét, puha sörtéjû fogkefét, elektromos játékot, kazettás rádiót, kottafüzetet angol nyelvû szövegekkel az együttes számára, amelyben Dieter gitározott. Az arnstadti pár mindezt májkrémes és vagdalt húsos konzervekkel viszonozta. »És esténként a szõlõlugasban beszélgettünk arról, hogy mi a helyzet Keleten és mi Nyugaton. Bizonyos illúzióik voltak a Nyugattal, ahogy nekem a Kelettel kapcsolatban.« 1989 nyarán töltötték az utolsó közös szabadságot a Balatonnál. Birgit és Dieter azzal a gondolattal játszottak, hogy Nyugatra mennek, ahogy ezt a megnyitott magyar–osztrák határon keresztül már ezrek megtették. Elisabeth Schmidt »borzasztónak« találta, hogy »a Nyugat ide is bevonul«. A berlini fal leomlása után néhány héttel a türingiai pár Kreuzbergbe látogatott. És akkor valami olyasmi történt, amin Elisabeth Schmidt még ma is csodálkozik. »Nem volt mondanivalónk egymás számára. Mindazt, amirõl mesélni szoktam nekik, most már maguk is láthatták.« Aztán a kapcsolat megszakadt. Minden kísérlet, ami Birgit és Dieter megtalálására irányult, kudarcot vallott… Elisabeth végül 2004-ben kapott hírt az ismerõseirõl: Birgit a fiát Dieternél hagyva elvált a férfitól, aki a pszichiátriára került, és néhány év után meghalt…” Forrás: Barbara Bollwahn: Und nächtes Jahr am Balaton. Berliner Zeitung, 2008. július 26. URL: http://www.berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/2008/0726/magazin/0005/index.html.
Karikatúra a Ludas Matyiból, 1986. július
magyar belügyminisztérium illetékes szerveivel, mindenekelõtt a III/II. csoportfõnökséggel, amely a „klasszikus” kémelhárítás feladatain túl az országban tartózkodó külföldiek ellenõrzését is ellátta. A magyar „testvérszerv” a rendszeres információcserén túlmenõen hivatásos vagy „társadalmi megbízású” ügynököket is a keletnémetek rendelkezésére bocsátott – elsõsorban a vendéglátóipar területérõl –, akik valamelyes német nyelvtudás birtokában NDK- és NSZK-állampolgárok fennálló vagy létrejövõ kapcsolatairól jelentettek. Ismerünk olyan esetet is, amikor a balatoni hotelszobában együtt lakó nyugatnémet–keletnémet pár kikémlelésére az operatív technikát (lehallgatókészüléket) együtt mûködtette a két szolgálat. Ugyanakkor a sokkal „profibb”, szervezettebb, képzettebb, tapasztaltabb keletnémet állambiztonságiak „lenézték” a szakmailag és ideológiailag kevésbé megbízhatónak tekintett magyar kollégáikat, hátuk mögött „kávéházi csekistáknak” nevezték õket.
„Nyaralós” beszélgetések Ami a Stasi magyarországi megfigyelési akcióinak értékét illeti, az eredmény összességében elég soványnak mondható. Leggyakrabban hétköznapi, banális, „nyaralós” beszélgetéseket, általánosságok szintjén mozgó politikai állásfoglalásokat sikerült „felderíteni”. Bár visszaemlékezések és nyomozati anyagok alapján tudjuk, hogy egyes NDK-s polgárok valóban a Balatonnál
DÖMÖTÖRFI TIBOR * Lásd errõl Oplatka András interjúját a 2009/2. számunkban. (A szerk.)
A nyugatnémet vendégek számára a színvonalasabb balatonparti szállodák árai sem jelentettek gondot. Nyugatnémet autók a siófoki Lidó Szálló parkolójában, 1986
MNM Történeti Fényképtár, Sehr Miklós felvétele
A szerényebb anyagiakkal rendellkezõ keletnémet turisták inkább kempingekben szálltak meg. Kelet- és nyugatnémet autók a balatoni Aranypart kempingben, 1984
tervezték meg Nyugatra szökésüket, s ott találtak ehhez segítséget, a „törvénytelen határátlépési kísérletre való elõkészület” nyomára viszonylag ritkán bukkantak a „szervek”, és a gyanú ráadásul sokszor be sem igazolódott. A ténylegesen „disszidálni” próbáló keletnémetek általában csak a határõrségnél akadtak fenn; ebben az esetben rövid vizsgálati fogság után a magyar belügyi szervek kitoloncolták, pontosabban átadták õket a Stasi különleges ügynökeinek, hazaszállítás céljából. Az elektromos jelzõrendszerrel védett magyar–osztrák, illetve magyar– jugoszláv határnak és a határátkelõhelyeknek eléggé „rossz” hírük volt, a Stasi által vezetett statisztikák szerint a több százezer Magyarországra érkezõ keletnémet turista közül évente mindössze néhány százan kísérelték meg az illegális határátlépést, akik közül csupán 60–80 fõ érte el a túlsó oldalt. A trend 1988-ban változott meg hirtelen: ekkor már 552 szökési kísérlet történt, amelybõl 210-et nem tudtak megakadályozni. A drámai 1989. évben pedig már az elsõ hat hónap folyamán – tehát még a nagy NDK-s „menekülthullám” elõtt – 534 megkísérelt és 212 „sikerrel” járt tiltott határátlépést regisztráltak keletnémet állampolgárok részérõl. Mint ismeretes, a nyár folyamán már alapvetõen megváltoztak a körülmények ezen a határszakaszon…*
MNM Történeti Fényképtár, Bakonyi Béla felvétele
vetett, úgynevezett operatív csoportok tevékenységéért. A magyarországi csoportot az 1980-as évek második felében egy alezredes rangú parancsnok, a helyettese, egy további operatív munkatárs, valamint egy titkárnõ alkotta, akik folyamatosan Magyarországon, Budapesten tartózkodtak. A nyári idõszakban a csoportot három kihelyezett rezidens erõsítette, akik a Balaton vidékén, Veszprémben, Siófokon és Hévízen állomásoztak. Az operatív csoport alárendeltségébe tartozó állomány részét képezte továbbá a keletnémet Utazási Iroda (Reisebüro) képviseletének igazgatója, az iroda balatonfüredi kirendeltségének vezetõje, valamint az Interflug keletnémet légitársaság helyi vezetõje. A rezidensek feladata volt a nyári szabadságolási idõszakban az NDK-ból külön e céllal a Balatonhoz érkezõ beszervezett informátorok (nem hivatalos munkatársak, biztonsági munkatársak, társadalmi megbízottak) „tartása”, vezetése és beszámoltatása. Az ügynökök a tónál nyaraló honfitársaikat kémlelték ki, különösen arra való tekintettel, hogy volt-e nyugati kapcsolatuk, találkoztak-e az NSZK-ba kitelepült családtagokkal vagy barátokkal, milyen politikai nézeteket hangoztattak nyilvánosan. Az egyéni turisták megfigyelésén túl az NDK-ból érkezõ turistacsoportok tagjairól is módszeresen jelentettek a már az indulásnál a társaságba beépített Stasi-ügynökök. A keletnémet állambiztonságiak kormányközi megállapodások alapján tevékenykedtek, és együttmûködtek a
15
