MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 140. szám
A szent keresztségben részesültek: – Bujdosó Lőrinc, Crimescu Boglárka. (Szt. József plébánia)
Az Úr hazahívta: – Benedek Anna, Asztalos Tamás, Dima Antal, Tankó Tibor, Rácz István Csaba, Veres Mária. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
férfi és egy nő közötti nagylelkű és felbonthatatlan szeretet. Az igazi szabadság csak ott születhet meg és maradhat fenn, ahol szeretet és hűség uralkodik. Az egyház tehát megfelelő gazdasági és szociális intézkedéseket kér ahhoz, hogy a nők maradéktalanul megvalósíthassák hivatásukat otthon és a munkahelyükön, a család élvezze az állam határozott támogatását, a gyermekek élete szent és sérthetetlen legyen fogantatásuk pillanatától kezdve. Az egyház szemben áll mindennel, ami az emberi élet ellen irányul, és támogat mindent, ami elősegíti a természet rendjét, a család intézményének javát.
Orosz László: A Szent Család: Jézus, Mária József december 26 Ezen a napon ünnepeljük a Szent Családot, minden keresztény család példaképét. XVI. Benedek pápa november 7-én szentelte fel Barcelonában a Sagrada Família-templomot. A templom tervezőjéről, Antoni Gaudíról való megemlékezés után hangsúlyozta a Szent Család temploma mai felszentelésének jelentőségét. Ez olyan korban történt, amelyben az emberek azt hiszik, Istentől függetlenül építhetik fel az életüket. Gaudí műve által megmutatja, hogy az ember igazi mércéje az Isten, és a valódi eredetiség titka nem más, mint a visszatérés az eredethez, Istenhez. A Szentatya idézte az építészt: „A templom az egyetlen dolog, amely méltóképpen jeleníti meg egy nép érzéseit, hiszen az emberben lévő legmagasztosabb dolog a vallás.” A templom felszentelésével megmutatjuk a világnak Istent, aki az emberek barátja, és arra hívjuk az embereket, hogy legyenek Isten barátai. A Názáreti Szent Családnak ajánlotta a templomot, és elmondta, hogy ez a kis család mindig is a szeretet, az imádság és a munka iskolája volt. Napjainkban az életkörülmények megváltoztak, hatalmas technikai, társadalmi és kulturális fejlődés zajlott le. E fejlődésnek együtt kell járnia az erkölcs, a mások iránti figyelem fejlődésével, védeni és segíteni kell a családokat, hiszen az emberi élet alapja az egy 12
Szállásadás Kilenc család összefogott, Kis Jézusnak szállást adott. Szívük tele szeretettel, Örömkönnyek a szemekben, Békesség a szívekben. Ajtó előtt énekszóval, Szeretettel énekelnek, Fáradtságot nem ismernek, A hideggel is kibékülnek. Benn a házban békesség van, A Szentcsalád szálláson van. A sok szív összedobban, kibékülés van a családban. Imádság száll az ajkakról A magasban Isten trónol. Jelen van Ő mindenhol, Ismeri a tetteinket. A bűnöket megbocsátja, Áldását adja a családra, A segítséget nem felejti, A megtérő bűnöst kedveli, Szeretetét széjjelhinti S a szívekbe beülteti. 2009. december 15-18
www.katolikussepsi.ro
2010 december
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jakubinyi György érsek atya karácsonyi körlevele Az adventi szentidőben Karácsonyra készültünk, emlékeztünk Jézus első eljövetelére. A liturgikus szövegek Jézus második eljövetelére is figyelmeztettek, mert nemcsak az évente visszatérő ünnepre készülünk, hanem az Urat várjuk, akiről a Hiszekegyben így valljuk: „Újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”. Az első adventi várakozásunk Karácsonykor beteljesedett. Újra átéltük a karácsonyvárást, mely várakozás lényegében emlékezés volt: együtt éreztünk az ősökkel, az ószövetségi választott néppel, bűnbánatot tartottunk, együtt imádkoztuk a prófétával: „Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. (vö. Iz 45,8) A második várakozásunk Karácsonytól és Pünkösdtől halálunkig, illetve a végítéletig tart. A megváltás megtörtént, de hátra van a beteljesülése az örök boldogságban. A hittudomány nyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy a „már” és a „még nem” feszültségében üljük meg adventünket, éljük le keresztény életünket. A kérdés csak az, hogy mit várunk életünkben, családunkban és a társadalomban… A keresztség szentségében Isten gyermekei, a mennyország örökösei lettünk és a teljes Szentháromság birtoklásával lelkünk szentély lett. Egyéni életünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Egyetlen ismertetőjelünk van: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Is-
tenszeretetemet csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudom bizonyítani. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14) A közmondás szerint a hűlést és a szerelmet nem lehet rejtegetni, mert meglátszik az arcon. De így vagyunk kereszténységünkkel is. Szavaink, tetteink, egyszerű megjelenésünk tanúságtétel Istenről, aki maga a Szeretet. (1Jn 4,16) A főparancs minden mást magába foglal. A szeretetet elsősorban a családban kell megélnem. Szülők, gyermekek „kötelessége” a szeretet. Régen rossz, ha a szeretetet kötelezni kell. Annak szívből kell fakadnia. Éljünk a szentségekkel, mert elesett emberi természetünk a megváltás után is rászorul a kegyelem állandó támogatására, hogy meg tudja élni a szeretetet. A Miatyánkot csak többes számban lehet mondani. Mi vagyunk Jézus Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak a tagjai. Felelősek vagyunk egymás iránt: a munkahelyen, a táradalomban, ott, ahova a Gondviselés állított. Keresztény hitünk nem magánügy, hanem a keresztségben kapott küldetés testvéreimhez. A tanúságtétel a közéletben is kötelez, elsősorban életpéldával, de ha kell, szóbeli hitvallással is. Az Úr Jézus második eljöveteléről beszélve előjeleket is említ: földrengés, háborúk, katasztrófák. (Mk 13,21–27 stb.) Napjainkban mintha megsokszorozódtak volna ezek az előjelek… Valójában csak a tömegtájékoztatás sebessége gyorsult fel, és ezért perceken belül mindenről (folytatása a második oldalon)
tájékozódunk. Ám az említett jelek mindig megvoltak és meglesznek a világ végéig. Ezért kéri az Úr Jézus, hogy várjuk állandó készenlétben eljövetelét, „mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. (Mt 25,13) Az állandó készenlét pedig a kegyelemben megélt hitvalló, tanúságtevő keresztény életet jelenti. Mindez összecseng azzal, hogy Advent I. vasárnapjától Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján a „kommunió” évét tartjuk. Tudom, első hallásra a „kommunió” szó ismeretlenül hangzik, és a magyarázó lelkipásztori füzet nem jut el mindenkihez. A szó latin, communio, közösséget jelent, kapcsolattartást. Elég idéznem a lelkipásztori füzet előszavából Szent Jánost: „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”. (1 Jn 4,11) Ebben minden benne van: ke-
reszténynek lenni, katolikus egyházközségben élni egyszerűen szeretetközösséget jelent, ahol „Isten szerelméért” (régi mondás = Isten iránti szeretetből) az egyházközség tagjai figyelnek egymásra. Itt felsorolhatnánk a kis katekizmusból az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit (Éhezőknek ételt adni, … stb.). Ezt jelenti a kommunió a gyakorlati keresztény életben. Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Karácsony örvényei
mely az élet éjét jelképezed s telve vagy néma kérdésekkel, mily hangos feleletet adsz nekünk, kik a „Napkeletet, az örök világosság sugárzatát” keressük. b) Második vonása Krisztus karácsonyának a bűntelenség. Nevezhetem finomságnak, tisztaságnak, lelkiségnek a világ hiányos, torzult, zavaros életével szemben. Valami kristályos átlátszóság van e lelken, hol a homálynak nincs helye, csupa harmónia, leheletszerű szépség. Alacsonyra, kisszerűre, nemtelenre nem való. Napsugaras lélek, mely fényre van teremtve, azért leheli a szívtisztaságot Krisztus Jézus karácsonya. c) Harmadik jellege a szentség. Szent az, ami Istené... szent a kehely, az oltár... Krisztus lelke az Istenségtől szent. „Lelkem”, mondja neki az Isten s elénekli az „Énekek énekét”. Senkit nem szeret úgy, mint lelkét. Azért koszorút köt: „coronam gratiarum”2 szivárványt lehel homlokára, szépséget arcára, „genae tuae sicut columbae”3, mézet csepegtet ajkára, „et lac in ore ejus”4; kenetessé teszi. Szent karácsony-éj, Krisztus öröme! Istentől ittas a te lelked, – az első boldog lélek! Testvérem s királyom! Hamuval behintett fejek fölé emeled koszorús homlokodat s bíztatsz! „Levate capita vestra.”5 Én Uram, én Istenem! Nemcsak a gyermek könnyeit nézem szemeidben hanem az Isten-
Az Isten, a szent Szűz s Jézus lelkének karácsonya. Mindegyik egy különálló világ! Öröm, mélység, bensőség... mindegyik csendes és magányos... mint a hegycsúcsok élete... zavartalan. Mézzel folyó a szent Szűz karácsonya s szívünkhöz legközelebb áll, értjük s tiszteljük. Gyönyörködünk e rózsás, liliomos lelken, mely egyedüli dísze az istállónak; úgy nézzük őt, mint a felfutó rózsát, mely a barlangot díszíti... Gyönyörködünk e virrasztó szűzön... az Úr szolgálója — Minden gondolatot meghalad az Isten karácsonya. Fia megtestesülésének örömére új csillagot tűz ki ragyogó egére; angyali lágy, bársonyos szárnyakon ereszkednek le s glóriát énekelnek. S milyen Krisztus karácsonya? Ezt a belső, mélységes világot az élet háromféle örvénye jellemzi: a) Az első az Istenlátás... „vidit lucem magnam"1 Ádámnak álmokban, Mózesnek, Izaiásnak látomásokban szólt az Úr. A tudomány is látni akar, de csak elfödött arcot lát. Az első teremtmény, mely Istenlátó volt, Krisztus lelke. A végtelen neki nyílt meg, örvényes hullámait lábai elé gördítette. Ezt a látást, ezt a fényt, ezt a mennyországot élvezte Krisztus lelke az első karácsonyi éjben. Szent betlehemi éj, mely e nagy világosságot barlangodba rejted s kettős sötétséggel födöd s takarod el, belőled kel majd a nap... Szent éj, 2
Gyulafehérvár, 2010. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén †György s.k. érsek
(folytatása a negyedik oldalon)
(folytatás a tizedik oldalról)
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől. Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba. Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…” Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból. Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.” Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!” Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött! Wass Albert 11
Magyar karácsony az égben Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit. Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a menynyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki. De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt. Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt. Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes 10
aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá. Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán! Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót. (folytatása a tizenegyedik oldalon)
Koós Anna:
Szenteste Ó mily csodás ünnep van ma, megszületett a drága K i s j é z u s k a. Eljött hozzánk, Atyánk küldte áldást és békességet hozott a Földre. Az emberek örömére karácsonyfa ragyog érte. Kecses gyertyák, fényes gömbök, csillagszórók, alma, dió, narancs és finom édes csokis szaloncukrok, sok-sok csillogó gyönyörűség díszíti, ékesíti e zöld lombot. A karácsonyfa minden ága egy - egy tündérmesét rejt magában. Te is könnyen átélheted, gondolatban elérheted, csodáját remélheted. A családnak minden tagját aranyhajú víg angyalkák énekükkel hívogatják. Dalolnak és bolondoznak, gömbtükörből mosolyognak, boldogságot sugároznak. Csengő hangjuk messze zengi: Mennyei érzés szeretetet adni, és viszonzásul kapni. Vidámságuk kedves nekünk, dalra fakad szívünk, lelkünk. Angyal szárnyuk égig emel, üzenetünk viszi ma el. A fa körül család örül, vacsorához asztalhoz ül. Hangjuk lassan elcsendesül. Forrás: www.poet.hu 3
(folytatás a második oldalról)
látás izzó napját is; nemcsak istállódat szemlélem, hanem mennyországodat is ragyogó lelkedben; jászolodban diadalszekérre ismerek! Megjelent a mi hősünk! Rex regum6, dicsőség s erős: „glória unigeniti a Patre”...7 Eljött üdvözíteni. Képét lelkünkben hordozzuk s örömmel indulunk utána! Miért hívja a pásztorokat? Az angyalok kara fönt s a pásztoroké lent énekelte az első karácsonyi officiumot. Két kar: fölség és egyszerűség. Istenünk is ilyen itt; ragyog végtelenségének arculata, de el van takarva gyermekarccal. Mi abban a hitben, mely a végtelent egyszerűségben keresi, akadunk rá Istenre s mindenre; ráakadunk az Úrra Bethlehemben.. s az Oltáriszentségben; mily boldogító s vakmerő igénytelenség. Ráakadunk apró, közönséges cselekedeteink örök értékére; ignoráljuk a Végtelennek nehézségeit, az örvényeket s kinyitva szánkat, azt a vakmerő szót mondjuk, hogy „Atyánk”. – De hisz nem Bethlehemben ereszkedett le hozzánk először. Leereszkedett, mikor gondolt világot, csigát-bigát, csacsogó hullámokat, táncoló napsugarat; de mindenek fölött akkor, mikor gyermek lett s ez együgyűségében isteni méltóságra s erőre emelte az emberiséget. – Imádlak téged, együgyű kis gyermek, szólj hozzám, hozzám, kinek egy ügye, egy kincse van: halhatatlan lelke; taníts meg, kérlek, az Isten gyermekeinek azon merészségére, mely nem akad fönn azon, hogy közel van hozzá az Isten, hanem gyermekszívvel néz rá gyermekajkkal szól hozzá; szólj Uram, az együgyűhöz, kinek együgyűsége a legfölségesebb művészet, mindent Istennel kitölteni; kinek együgyűsége öröm, vidámság, boldogság! Azért hívja a pásztorokat, mert nincs lelkükön a világélet terheltsége... ők nem letört, elcsigázott emberek, kiket megmérgez szívben, kedélyben a kultúrmunka s a gazdasági élet harca és gondja. Ők nem fonnyadt, blazírt lelkek, kik belefáradtak az életbe; kiknek a hit, a vallás legfölebb ír s vigasz. Isten ments! Csakis írt és vigaszt keresni és jajgatni, az kórházi hangulat; a vallás nem beteges érzület, hanem lelkes szolgálata a mi Urunk Istenünknek Ne legyünk mi lézengő rekonvalescensek, kik az Urat csak betegápolónak 4
nézik. Érte s neki élünk s halunk! Erőteljes élet a mi Istenszolgálatunk Tehát bele ifjú erőkkel, nagy aspirációkkal, önzetlenül. Azért hívja a pásztorokat, mert nem elpuhultak Esőben, szélben, csillagos, téli éjben virrasztanak nyájuk mellett. Különös szimpátiája van a lelkek pásztorának az éjben virrasztó pásztorok iránt. – A kényelem s a kényesség nem a lélek fészke; száraz, ropogós gallyból van az rakva, mint a vadgalamboké. Nélkülözésekkel is neveljük a lelket; köves földet szeret. Szilfákat, melyeken lelkivilág fejti ki pompáját, meg lehet szeretni. I nostri benedetti sassi”8 mondták a vegliaiak, mikor szép, termékeny vidékről vetődtek haza; édes, áldott sziklák, a hit magaslatának s az önmegtagadásnak sziklái; áldott sziklák, ha édesebb, nemesebb, lelkibb élet fakad belőlük és rajtuk. „S békesség a földön a jóakaratú embereknek.” – Nem halál, hanem harmónia. Békét kell teremtenem magamban, hogy vérem, ösztönöm, szenvedélyem engedelmeskedjenek jóakaratomnak. Jóakaratom akkor lesz, ha ész és hit világoskodik nekem s e kettős világosság nyomában erősen s kitartóan akarok. Jóakarat nem annyi, mint lágy, engedékeny, cukorvizes akarat; jóakarat az, mely a célnak megfelel; tud kemény, tud lágy, tud édes, tud szigorú lenni, ahogy azt az Isten akarja. – Akkor békém lesz Istennel, emberrel s önmagammal. Ó, mily nagy jó, de egyszersmind ritka jó a jóakarat, mely a bűnt kerüli, a rosszat legyőzi, a bajt elviseli! Kezdjetek jót s jól akarni; ez a földi mennyország; az égi dicsőség. Prohászka Ottokár Jegyzetek: 1
vidit lucem magnam – nagy fényt látott coronam gratiarum – a kegyelmek koszorúját 3 genae tuae sicut columbae – szemeid mint a gerlicéé 4 et lac in ore eius – és tej az ő szájában 5 levate capita vestra – emeljétek fel a fejeteket 6 rex regum – királyok királya 7 glória unigeniti a Patre – az Atyától való egyszülött dicsősége 8 I nostri benedetti sassi – a mi áldott szikláink 2
szenvedéseim éjszakáján keresztedre vontad tekintetemet és megérthettem a nap csak azért sötétedett el, hogy felragyoghassanak reményem csillagai. Mindezek tudatában ma este én is belépek a hálaadók táborába.
Hogy boldoggá tett minden, ami szép és ami rút, nem tett boldogtalanná, hála legyen. Hogy akik szerettek, szépen szerettek, és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen. Hogy megtarthattam a hitet, és megfuthattam a kicsik futását, és futva futhatok az Érkező elé, s tán nem kell a városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen! Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! – hála legyen, Uram! hála legyen! (Sík Sándor. Te Deum – részlet)
Ha Jézus ma eljön közénk... Ha Jézus ma eljön közénk… odasiet egy csődülethez. Páran elcsíptek egy fiút meg egy lányt. Egy hölgy: „Itt a bűnjel! A pisztoly!” Többen: „Ki akarták rabolni a bankot!” Jézus megkérdezi az elfogottaktól: „Mit tehetek értetek?” A lány zokog, a fiú nyöszörög: „Pénzre lett volna szükségünk.” Az egyik erkélyről egy öreg: „Narkósok ezek, szenvedélybetegek. Munkatáborba velük!” Jézus tiszta hangja mindenkit elér: „Akinek semmi szenvedélye sincs, az vesse rájuk az első követ!” Zavartan állnak mind, a dohányzók, az alkoholisták, a bosszúvágyók, a pénzsóvárak. Végre megjön a rendőrség. Kattan a bilincs. „És te?” Jézus hallgat. Az erkélyről: „Ő a főnök, a büdös zsidó!” Kattan a bilincs. Így szólt hozzájuk: Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ… azok egymás után. János 8,7 és 9-ből 9
A jó harcot megharcoltam... Milyen öröm, megnyugtató szépen befejezni valamit! Az alkotó ember úgy tekint művére, mint az őszbe hanyatló nap a beérett termésre. Minden erőfeszítés, fáradtság, szenvedés semmivé foszlik, jelentéktelenné zsugorodik a siker fényében. Értékes, megfizethetetlen a győzelem. A megtett út minden buktatója feledésbe merül, csak a megérkezés, az elért cél tündököl diadalmasan. Befejezni egy évet, egy életet, talán ez a legszebb gyümölcse őszbe csavarodó életünknek. Van-e szebb az „Őszikék” virágánál? Befejezni, de nem úgy, hogy babérainkra ülünk és átadjuk magunkat a semmittevésnek. Nem úgy, hogy elmetsszük gondolkozásunk fonalát és nyugállományba helyezzük szeretetünket. Nem úgy, hogy belenyugszunk abba az állapotba, mely karjában tartja életünket. Szépen befejezni egy évet annyit jelent, mint a helyesnek ismert úton megszaporázni lépteinket és fáradhatatlanul menni a több szeretet felé. Valaki megjegyezte: majd ha nyugdíjba megyek, én is eljárok naponta a templomba. Első hallásra helytelennek találtam ezt a megjegyzést arra gondolva, mégse illő csupán életünk romjait adni Istennek. Aztán megértőbb lettem e kijelentés értékelésében. Mikor sikerül kiszabadulnunk talán lélekölő munkánk kalodájából, mindennapi kötelességeink szűk köréből, sokszor csak ezek után válik lehetővé kitágítani szívünket Isten és mindenki számára. Szépen befejezni az évet, az életet annyit jelent, mint örülni, ha kettesben maradhatok Istenemmel, nézem öt és így készülök színelátására. Szépen befejezni az éveket, az életet annyi, mint tükör elé állni és belső szépségünkön fáradozni, annak tetszését keresni, aki ott ül a lelki szépségverseny zsűrijében. Szépen befejezni az éveket és az életet anynyi, mint fölmenni Jézussal a Tábor hegyére és ott őszintén elmondhatni: Uram, jó nekem itt lennem! Képzeljük el, mi történne, ha Isten azzal a megbízással küldené földünkre Szent Mihály főangyalt, hogy két táborra ossza az emberiséget. Az egyikbe azokat sorolná, akik mindig csak kérnek, a másikba azokat, akik az elnyert ajándékokért köszönetet is mondanak. Mindnyájan sejtjük, melyik tábor múlná felül sokszorosan a 8
másikat. Ilyen felosztás alapján az emberiségnek csekély töredéke kapna állampolgárságot a hálásak országában. Sajnálatos jelenség ez, ami az esztendő utolsó napján mindnyájunkat önvizsgálatra indít. Ha visszapillantunk az elmúlt évre és leltározni próbáljuk a hálára érdemes adományokat, ezeket két csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek az öröm édes ízével fűszerezték életünket. A másikban azok sötétlenek, amelyek keserűséget kevertek napjainkba. Nem kétséges, az életünket gazdagító adományokért könnyű hálát adni. A testi-lelki egészségért. Családunk, barátaink, munkatársaink felénk áradó szeretetéért. Az eredményes munkáért, anyagi és erkölcsi sikerekért. Megköszönöm, hogy megmaradtam a hitben és minden bukdácsolásom ellenére is megtartottam a helyes útirányt, örömmel, hálával veszem át azt a képzeletbeli bizonyítványt, amelyet nem csúfítanak elégtelen érdemjegyek. Köszönöm az ajándékokat és közöttük a legnagyobbat: a továbbadás, az osztogatás hatalmát. El kell ismernünk, az esztendő gyors lábú napjai nemcsak hoztak, de sok mindent el is raboltak tőlünk. Csak nem kell ezekért is köszönetet mondanom? Hogyan teljék meg hálával annak szíve, aki temetőbe kísérte házastársát? Hogyan mondjon köszönetet az, akit a saját vagy hozzátartozójának betegsége kínzott egész esztendőben? Munkádban kudarcok értek, csalódtál szeretteidben, anyagi és erkölcsi veszteségekkel zárod az évet. Hát nem képmutatás lenne ilyen állapotban köszönetet mondani? Hiszen emberi természetünk föllázad a rossz ellen, a rosszat nem lehet szeretni. Ezt Isten nem is kivánja. De azt igen, hogy sohase higgyünk a rossz végleges győzelmében. Nem, a rosszat nem kell szeretnünk, azért nem kell hálát adnunk, de azért igen, hogy erőt kaptam a keresztek elviseléséhez és megőriztem hitemet Isten jóságában. Nem a szenvedéseket, nem a kudarcokat köszönöm, hanem az ezek elviseléséhez adott kegyelmet. Köszönöm, hogy nem hullottam a lázadás örvényébe és hinni tudtam: az istenszeretőknek minden javukra válik. Köszönöm Istenem, hogy (folytatása a kilencedik oldalon)
Az Ige testté lett Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik”. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi. Így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek >>szent<< háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre összegyűlnek templomomban, örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást, örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából?” Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban,
mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csaó – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről” (Th. Merton: A csend szava, 230). Gy. A.
5
Ne féljetek! Nagy baj van ott, ahol félnek a karácsonytól. Akadnak ma is, akik elmenekülnek előle. Ha másként nem, hát úgy, hogy elsikkasztják igazi tartalmát. Az NSZK-ban a megkérdezettek 4%-a szavazott a karácsony eltörlése mellett. Ha kevesen is, miért döntöttek így? Talán mert kihűlt a szívük és féltek a szeretettől. Heródes tekintetével pillantanak Betlehem felé, hatalmukat féltik a Kisdedtől. Nem hiába hangoztatja az angyal: Ne féljetek! Sajnos, az emberiségnek mindig volt és van oka a félelemre. Csak Jézus lépteitől nem kell félnünk. Ő senkit sem akar eltaposni. A holdra szállt űrhajós, Armstrong mondotta: „A felszín finom és poros, könnyen fel tudom szedni a cipőm orrával. Finom rétegekben tapad a cipőm talpához és oldalához, mint a faszénpor. Alig egy ujjnyit süllyedek be. Jól látható lábnyomokat hagyok a finom homokszemek között. Ezek a lábnyomok, mivel a holdon nincs szél és víz, egymillió évig is megmaradnak.” A földön nem uralkodik ilyen kozmikus csend és lábunk nyomát, létünk emlékezetét hamar belepi a feledés pora. Ám Jézus lábnyoma olyan mélyen belenyomódott földünk testébe, hogy nem lehet eltüntetni. Vajon miért? Mert ő az isteni szeretet súlyával járta a földet. A világmindenségben és így földünkön is állandó változásoknak vagyunk tanúi. Darwin óta diadalmasan hódít a fejlődési gondolata. Eleinte féltettük tőle a hitet, de ma már Isten gondolatainak kivitelezőjét látjuk benne. Igaz, tudományunk máig nem tudja megmondani, milyen erők hajtják a fejlődést és mi lesz annak végpontja. A karácsonyi üzenet azonban arra tanít, hogy Isten a megtestesülés által belépett világunkba és a teremtett lét burkát áttörve közölte velünk terveit. Nevezetesen azt, hogy az úgynevezett Krisztogenezis által istenivé változtassa az emberi világot. Jézus azért született, hogy mi újjászülethessünk. Ennek hallatán mi is megkérdezzük Nikodémussal: hogyan születhet valaki újjá? Erre egy másik kérdéssel felelhetünk: Hogyan lett az Ige emberré? Nemde úgy, hogy átadta magát Máriának, átadta magát az emberiségnek. Vállalta az emberi sors kockázatát, az üldözéseket, a sebeket, a kereszthalált. Hogyan születhetünk tehát 6
újjá? Át kell adnunk magunkat az Istennek. Vállalni a hit kockázatát, Jézus sorsát. Ezáltal lehetünk isteni emberekké, Krisztus testvéreivé. Ez az örömhír minden néphez szóló üzenet. Az öröm tehát a keresztény ember alapállása, „Öröme az Istennel való lényeges egyesülésből, a Szentlélek kenetéből, a Lélek teltségéből, erejéből, pompájából árad; mint a tenger dagadása, mely minden kis partrésbe beleszűrődik, úgy az Istenség, mely Krisztus szent emberségét minden mozdulásában, minden képességében egészen és tökéletesen átitatja... Az öröm, melyet nekünk akar adni, ugyanaz, mint amely szívét születésének pillanata óta eltöltötte. Az az öröm, mely egész lényéből világított s a néptömegeket mozgatta, mikor az embereknek beszélt, öröm, melyben azóta a megváltottak milliói részesedtek s fognak részesedni. Az egész világ öröme, hogy az Ige testté lett s köztünk lakott...” (Prohászka, ö. M. 7,320). 1944 szilveszterén Dietrich Bonhoeffer luteránus teológus és lelkipásztor a fasiszták börtönében ült. Mivel részt vett a Hitler-ellenes mozgalomban, nem számíthatott kegyelemre. A háború utolsó hónapjaiban kivégezték. Ebben a kilátástalannak mondható helyzetben írt egy tartalmas költeményt, amelynek utolsó szakasza így hangzik: „Jóságos erők ölébe rejtve vigasztalódva várjuk a jövőt. Velünk az Isten este és reggel Minden napunkon megtaláljuk öt.” Gy. A.
József Attila - Betlehemi királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem! Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. ùgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Fõtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. „Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet.” (Rebeka – 8 éves) „Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahogy érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved.” (Zsolti – 4 éves) „Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik.” (Júlia – 8 éves) „A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak.” (Eszter – 5 éves) „A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.” (Tomi – 6 éves) „A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.” (Csilla – 8 éves) „A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit, mielőtt elalszom.” (Klári – 6 éves) „A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.” (Robi – 7 éves) Forrás: KOINÓNIA
A kedves híveknek és lapunk minden kedves olvasójának
Istentől áldott, kegyelemteljes, boldog karácsonyt és sikerekben, hálaadásban gazdag újesztendőt kívánunk! Lajos atya és munkatársai 7
Ne féljetek! Nagy baj van ott, ahol félnek a karácsonytól. Akadnak ma is, akik elmenekülnek előle. Ha másként nem, hát úgy, hogy elsikkasztják igazi tartalmát. Az NSZK-ban a megkérdezettek 4%-a szavazott a karácsony eltörlése mellett. Ha kevesen is, miért döntöttek így? Talán mert kihűlt a szívük és féltek a szeretettől. Heródes tekintetével pillantanak Betlehem felé, hatalmukat féltik a Kisdedtől. Nem hiába hangoztatja az angyal: Ne féljetek! Sajnos, az emberiségnek mindig volt és van oka a félelemre. Csak Jézus lépteitől nem kell félnünk. Ő senkit sem akar eltaposni. A holdra szállt űrhajós, Armstrong mondotta: „A felszín finom és poros, könnyen fel tudom szedni a cipőm orrával. Finom rétegekben tapad a cipőm talpához és oldalához, mint a faszénpor. Alig egy ujjnyit süllyedek be. Jól látható lábnyomokat hagyok a finom homokszemek között. Ezek a lábnyomok, mivel a holdon nincs szél és víz, egymillió évig is megmaradnak.” A földön nem uralkodik ilyen kozmikus csend és lábunk nyomát, létünk emlékezetét hamar belepi a feledés pora. Ám Jézus lábnyoma olyan mélyen belenyomódott földünk testébe, hogy nem lehet eltüntetni. Vajon miért? Mert ő az isteni szeretet súlyával járta a földet. A világmindenségben és így földünkön is állandó változásoknak vagyunk tanúi. Darwin óta diadalmasan hódít a fejlődési gondolata. Eleinte féltettük tőle a hitet, de ma már Isten gondolatainak kivitelezőjét látjuk benne. Igaz, tudományunk máig nem tudja megmondani, milyen erők hajtják a fejlődést és mi lesz annak végpontja. A karácsonyi üzenet azonban arra tanít, hogy Isten a megtestesülés által belépett világunkba és a teremtett lét burkát áttörve közölte velünk terveit. Nevezetesen azt, hogy az úgynevezett Krisztogenezis által istenivé változtassa az emberi világot. Jézus azért született, hogy mi újjászülethessünk. Ennek hallatán mi is megkérdezzük Nikodémussal: hogyan születhet valaki újjá? Erre egy másik kérdéssel felelhetünk: Hogyan lett az Ige emberré? Nemde úgy, hogy átadta magát Máriának, átadta magát az emberiségnek. Vállalta az emberi sors kockázatát, az üldözéseket, a sebeket, a kereszthalált. Hogyan születhetünk tehát 6
újjá? Át kell adnunk magunkat az Istennek. Vállalni a hit kockázatát, Jézus sorsát. Ezáltal lehetünk isteni emberekké, Krisztus testvéreivé. Ez az örömhír minden néphez szóló üzenet. Az öröm tehát a keresztény ember alapállása, „Öröme az Istennel való lényeges egyesülésből, a Szentlélek kenetéből, a Lélek teltségéből, erejéből, pompájából árad; mint a tenger dagadása, mely minden kis partrésbe beleszűrődik, úgy az Istenség, mely Krisztus szent emberségét minden mozdulásában, minden képességében egészen és tökéletesen átitatja... Az öröm, melyet nekünk akar adni, ugyanaz, mint amely szívét születésének pillanata óta eltöltötte. Az az öröm, mely egész lényéből világított s a néptömegeket mozgatta, mikor az embereknek beszélt, öröm, melyben azóta a megváltottak milliói részesedtek s fognak részesedni. Az egész világ öröme, hogy az Ige testté lett s köztünk lakott...” (Prohászka, ö. M. 7,320). 1944 szilveszterén Dietrich Bonhoeffer luteránus teológus és lelkipásztor a fasiszták börtönében ült. Mivel részt vett a Hitler-ellenes mozgalomban, nem számíthatott kegyelemre. A háború utolsó hónapjaiban kivégezték. Ebben a kilátástalannak mondható helyzetben írt egy tartalmas költeményt, amelynek utolsó szakasza így hangzik: „Jóságos erők ölébe rejtve vigasztalódva várjuk a jövőt. Velünk az Isten este és reggel Minden napunkon megtaláljuk öt.” Gy. A.
József Attila - Betlehemi királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem! Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. ùgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Fõtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. „Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet.” (Rebeka – 8 éves) „Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahogy érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved.” (Zsolti – 4 éves) „Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik.” (Júlia – 8 éves) „A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak.” (Eszter – 5 éves) „A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.” (Tomi – 6 éves) „A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.” (Csilla – 8 éves) „A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit, mielőtt elalszom.” (Klári – 6 éves) „A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.” (Robi – 7 éves) Forrás: KOINÓNIA
A kedves híveknek és lapunk minden kedves olvasójának
Istentől áldott, kegyelemteljes, boldog karácsonyt és sikerekben, hálaadásban gazdag újesztendőt kívánunk! Lajos atya és munkatársai 7
A jó harcot megharcoltam... Milyen öröm, megnyugtató szépen befejezni valamit! Az alkotó ember úgy tekint művére, mint az őszbe hanyatló nap a beérett termésre. Minden erőfeszítés, fáradtság, szenvedés semmivé foszlik, jelentéktelenné zsugorodik a siker fényében. Értékes, megfizethetetlen a győzelem. A megtett út minden buktatója feledésbe merül, csak a megérkezés, az elért cél tündököl diadalmasan. Befejezni egy évet, egy életet, talán ez a legszebb gyümölcse őszbe csavarodó életünknek. Van-e szebb az „Őszikék” virágánál? Befejezni, de nem úgy, hogy babérainkra ülünk és átadjuk magunkat a semmittevésnek. Nem úgy, hogy elmetsszük gondolkozásunk fonalát és nyugállományba helyezzük szeretetünket. Nem úgy, hogy belenyugszunk abba az állapotba, mely karjában tartja életünket. Szépen befejezni egy évet annyit jelent, mint a helyesnek ismert úton megszaporázni lépteinket és fáradhatatlanul menni a több szeretet felé. Valaki megjegyezte: majd ha nyugdíjba megyek, én is eljárok naponta a templomba. Első hallásra helytelennek találtam ezt a megjegyzést arra gondolva, mégse illő csupán életünk romjait adni Istennek. Aztán megértőbb lettem e kijelentés értékelésében. Mikor sikerül kiszabadulnunk talán lélekölő munkánk kalodájából, mindennapi kötelességeink szűk köréből, sokszor csak ezek után válik lehetővé kitágítani szívünket Isten és mindenki számára. Szépen befejezni az évet, az életet annyit jelent, mint örülni, ha kettesben maradhatok Istenemmel, nézem öt és így készülök színelátására. Szépen befejezni az éveket, az életet annyi, mint tükör elé állni és belső szépségünkön fáradozni, annak tetszését keresni, aki ott ül a lelki szépségverseny zsűrijében. Szépen befejezni az éveket és az életet anynyi, mint fölmenni Jézussal a Tábor hegyére és ott őszintén elmondhatni: Uram, jó nekem itt lennem! Képzeljük el, mi történne, ha Isten azzal a megbízással küldené földünkre Szent Mihály főangyalt, hogy két táborra ossza az emberiséget. Az egyikbe azokat sorolná, akik mindig csak kérnek, a másikba azokat, akik az elnyert ajándékokért köszönetet is mondanak. Mindnyájan sejtjük, melyik tábor múlná felül sokszorosan a 8
másikat. Ilyen felosztás alapján az emberiségnek csekély töredéke kapna állampolgárságot a hálásak országában. Sajnálatos jelenség ez, ami az esztendő utolsó napján mindnyájunkat önvizsgálatra indít. Ha visszapillantunk az elmúlt évre és leltározni próbáljuk a hálára érdemes adományokat, ezeket két csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek az öröm édes ízével fűszerezték életünket. A másikban azok sötétlenek, amelyek keserűséget kevertek napjainkba. Nem kétséges, az életünket gazdagító adományokért könnyű hálát adni. A testi-lelki egészségért. Családunk, barátaink, munkatársaink felénk áradó szeretetéért. Az eredményes munkáért, anyagi és erkölcsi sikerekért. Megköszönöm, hogy megmaradtam a hitben és minden bukdácsolásom ellenére is megtartottam a helyes útirányt, örömmel, hálával veszem át azt a képzeletbeli bizonyítványt, amelyet nem csúfítanak elégtelen érdemjegyek. Köszönöm az ajándékokat és közöttük a legnagyobbat: a továbbadás, az osztogatás hatalmát. El kell ismernünk, az esztendő gyors lábú napjai nemcsak hoztak, de sok mindent el is raboltak tőlünk. Csak nem kell ezekért is köszönetet mondanom? Hogyan teljék meg hálával annak szíve, aki temetőbe kísérte házastársát? Hogyan mondjon köszönetet az, akit a saját vagy hozzátartozójának betegsége kínzott egész esztendőben? Munkádban kudarcok értek, csalódtál szeretteidben, anyagi és erkölcsi veszteségekkel zárod az évet. Hát nem képmutatás lenne ilyen állapotban köszönetet mondani? Hiszen emberi természetünk föllázad a rossz ellen, a rosszat nem lehet szeretni. Ezt Isten nem is kivánja. De azt igen, hogy sohase higgyünk a rossz végleges győzelmében. Nem, a rosszat nem kell szeretnünk, azért nem kell hálát adnunk, de azért igen, hogy erőt kaptam a keresztek elviseléséhez és megőriztem hitemet Isten jóságában. Nem a szenvedéseket, nem a kudarcokat köszönöm, hanem az ezek elviseléséhez adott kegyelmet. Köszönöm, hogy nem hullottam a lázadás örvényébe és hinni tudtam: az istenszeretőknek minden javukra válik. Köszönöm Istenem, hogy (folytatása a kilencedik oldalon)
Az Ige testté lett Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik”. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi. Így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek >>szent<< háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre összegyűlnek templomomban, örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást, örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából?” Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban,
mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csaó – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről” (Th. Merton: A csend szava, 230). Gy. A.
5
(folytatás a második oldalról)
látás izzó napját is; nemcsak istállódat szemlélem, hanem mennyországodat is ragyogó lelkedben; jászolodban diadalszekérre ismerek! Megjelent a mi hősünk! Rex regum6, dicsőség s erős: „glória unigeniti a Patre”...7 Eljött üdvözíteni. Képét lelkünkben hordozzuk s örömmel indulunk utána! Miért hívja a pásztorokat? Az angyalok kara fönt s a pásztoroké lent énekelte az első karácsonyi officiumot. Két kar: fölség és egyszerűség. Istenünk is ilyen itt; ragyog végtelenségének arculata, de el van takarva gyermekarccal. Mi abban a hitben, mely a végtelent egyszerűségben keresi, akadunk rá Istenre s mindenre; ráakadunk az Úrra Bethlehemben.. s az Oltáriszentségben; mily boldogító s vakmerő igénytelenség. Ráakadunk apró, közönséges cselekedeteink örök értékére; ignoráljuk a Végtelennek nehézségeit, az örvényeket s kinyitva szánkat, azt a vakmerő szót mondjuk, hogy „Atyánk”. – De hisz nem Bethlehemben ereszkedett le hozzánk először. Leereszkedett, mikor gondolt világot, csigát-bigát, csacsogó hullámokat, táncoló napsugarat; de mindenek fölött akkor, mikor gyermek lett s ez együgyűségében isteni méltóságra s erőre emelte az emberiséget. – Imádlak téged, együgyű kis gyermek, szólj hozzám, hozzám, kinek egy ügye, egy kincse van: halhatatlan lelke; taníts meg, kérlek, az Isten gyermekeinek azon merészségére, mely nem akad fönn azon, hogy közel van hozzá az Isten, hanem gyermekszívvel néz rá gyermekajkkal szól hozzá; szólj Uram, az együgyűhöz, kinek együgyűsége a legfölségesebb művészet, mindent Istennel kitölteni; kinek együgyűsége öröm, vidámság, boldogság! Azért hívja a pásztorokat, mert nincs lelkükön a világélet terheltsége... ők nem letört, elcsigázott emberek, kiket megmérgez szívben, kedélyben a kultúrmunka s a gazdasági élet harca és gondja. Ők nem fonnyadt, blazírt lelkek, kik belefáradtak az életbe; kiknek a hit, a vallás legfölebb ír s vigasz. Isten ments! Csakis írt és vigaszt keresni és jajgatni, az kórházi hangulat; a vallás nem beteges érzület, hanem lelkes szolgálata a mi Urunk Istenünknek Ne legyünk mi lézengő rekonvalescensek, kik az Urat csak betegápolónak 4
nézik. Érte s neki élünk s halunk! Erőteljes élet a mi Istenszolgálatunk Tehát bele ifjú erőkkel, nagy aspirációkkal, önzetlenül. Azért hívja a pásztorokat, mert nem elpuhultak Esőben, szélben, csillagos, téli éjben virrasztanak nyájuk mellett. Különös szimpátiája van a lelkek pásztorának az éjben virrasztó pásztorok iránt. – A kényelem s a kényesség nem a lélek fészke; száraz, ropogós gallyból van az rakva, mint a vadgalamboké. Nélkülözésekkel is neveljük a lelket; köves földet szeret. Szilfákat, melyeken lelkivilág fejti ki pompáját, meg lehet szeretni. I nostri benedetti sassi”8 mondták a vegliaiak, mikor szép, termékeny vidékről vetődtek haza; édes, áldott sziklák, a hit magaslatának s az önmegtagadásnak sziklái; áldott sziklák, ha édesebb, nemesebb, lelkibb élet fakad belőlük és rajtuk. „S békesség a földön a jóakaratú embereknek.” – Nem halál, hanem harmónia. Békét kell teremtenem magamban, hogy vérem, ösztönöm, szenvedélyem engedelmeskedjenek jóakaratomnak. Jóakaratom akkor lesz, ha ész és hit világoskodik nekem s e kettős világosság nyomában erősen s kitartóan akarok. Jóakarat nem annyi, mint lágy, engedékeny, cukorvizes akarat; jóakarat az, mely a célnak megfelel; tud kemény, tud lágy, tud édes, tud szigorú lenni, ahogy azt az Isten akarja. – Akkor békém lesz Istennel, emberrel s önmagammal. Ó, mily nagy jó, de egyszersmind ritka jó a jóakarat, mely a bűnt kerüli, a rosszat legyőzi, a bajt elviseli! Kezdjetek jót s jól akarni; ez a földi mennyország; az égi dicsőség. Prohászka Ottokár Jegyzetek: 1
vidit lucem magnam – nagy fényt látott coronam gratiarum – a kegyelmek koszorúját 3 genae tuae sicut columbae – szemeid mint a gerlicéé 4 et lac in ore eius – és tej az ő szájában 5 levate capita vestra – emeljétek fel a fejeteket 6 rex regum – királyok királya 7 glória unigeniti a Patre – az Atyától való egyszülött dicsősége 8 I nostri benedetti sassi – a mi áldott szikláink 2
szenvedéseim éjszakáján keresztedre vontad tekintetemet és megérthettem a nap csak azért sötétedett el, hogy felragyoghassanak reményem csillagai. Mindezek tudatában ma este én is belépek a hálaadók táborába.
Hogy boldoggá tett minden, ami szép és ami rút, nem tett boldogtalanná, hála legyen. Hogy akik szerettek, szépen szerettek, és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen. Hogy megtarthattam a hitet, és megfuthattam a kicsik futását, és futva futhatok az Érkező elé, s tán nem kell a városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen! Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! – hála legyen, Uram! hála legyen! (Sík Sándor. Te Deum – részlet)
Ha Jézus ma eljön közénk... Ha Jézus ma eljön közénk… odasiet egy csődülethez. Páran elcsíptek egy fiút meg egy lányt. Egy hölgy: „Itt a bűnjel! A pisztoly!” Többen: „Ki akarták rabolni a bankot!” Jézus megkérdezi az elfogottaktól: „Mit tehetek értetek?” A lány zokog, a fiú nyöszörög: „Pénzre lett volna szükségünk.” Az egyik erkélyről egy öreg: „Narkósok ezek, szenvedélybetegek. Munkatáborba velük!” Jézus tiszta hangja mindenkit elér: „Akinek semmi szenvedélye sincs, az vesse rájuk az első követ!” Zavartan állnak mind, a dohányzók, az alkoholisták, a bosszúvágyók, a pénzsóvárak. Végre megjön a rendőrség. Kattan a bilincs. „És te?” Jézus hallgat. Az erkélyről: „Ő a főnök, a büdös zsidó!” Kattan a bilincs. Így szólt hozzájuk: Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ… azok egymás után. János 8,7 és 9-ből 9
Magyar karácsony az égben Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit. Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a menynyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki. De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt. Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt. Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes 10
aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá. Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán! Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót. (folytatása a tizenegyedik oldalon)
Koós Anna:
Szenteste Ó mily csodás ünnep van ma, megszületett a drága K i s j é z u s k a. Eljött hozzánk, Atyánk küldte áldást és békességet hozott a Földre. Az emberek örömére karácsonyfa ragyog érte. Kecses gyertyák, fényes gömbök, csillagszórók, alma, dió, narancs és finom édes csokis szaloncukrok, sok-sok csillogó gyönyörűség díszíti, ékesíti e zöld lombot. A karácsonyfa minden ága egy - egy tündérmesét rejt magában. Te is könnyen átélheted, gondolatban elérheted, csodáját remélheted. A családnak minden tagját aranyhajú víg angyalkák énekükkel hívogatják. Dalolnak és bolondoznak, gömbtükörből mosolyognak, boldogságot sugároznak. Csengő hangjuk messze zengi: Mennyei érzés szeretetet adni, és viszonzásul kapni. Vidámságuk kedves nekünk, dalra fakad szívünk, lelkünk. Angyal szárnyuk égig emel, üzenetünk viszi ma el. A fa körül család örül, vacsorához asztalhoz ül. Hangjuk lassan elcsendesül. Forrás: www.poet.hu 3
tájékozódunk. Ám az említett jelek mindig megvoltak és meglesznek a világ végéig. Ezért kéri az Úr Jézus, hogy várjuk állandó készenlétben eljövetelét, „mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. (Mt 25,13) Az állandó készenlét pedig a kegyelemben megélt hitvalló, tanúságtevő keresztény életet jelenti. Mindez összecseng azzal, hogy Advent I. vasárnapjától Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján a „kommunió” évét tartjuk. Tudom, első hallásra a „kommunió” szó ismeretlenül hangzik, és a magyarázó lelkipásztori füzet nem jut el mindenkihez. A szó latin, communio, közösséget jelent, kapcsolattartást. Elég idéznem a lelkipásztori füzet előszavából Szent Jánost: „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”. (1 Jn 4,11) Ebben minden benne van: ke-
reszténynek lenni, katolikus egyházközségben élni egyszerűen szeretetközösséget jelent, ahol „Isten szerelméért” (régi mondás = Isten iránti szeretetből) az egyházközség tagjai figyelnek egymásra. Itt felsorolhatnánk a kis katekizmusból az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit (Éhezőknek ételt adni, … stb.). Ezt jelenti a kommunió a gyakorlati keresztény életben. Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Karácsony örvényei
mely az élet éjét jelképezed s telve vagy néma kérdésekkel, mily hangos feleletet adsz nekünk, kik a „Napkeletet, az örök világosság sugárzatát” keressük. b) Második vonása Krisztus karácsonyának a bűntelenség. Nevezhetem finomságnak, tisztaságnak, lelkiségnek a világ hiányos, torzult, zavaros életével szemben. Valami kristályos átlátszóság van e lelken, hol a homálynak nincs helye, csupa harmónia, leheletszerű szépség. Alacsonyra, kisszerűre, nemtelenre nem való. Napsugaras lélek, mely fényre van teremtve, azért leheli a szívtisztaságot Krisztus Jézus karácsonya. c) Harmadik jellege a szentség. Szent az, ami Istené... szent a kehely, az oltár... Krisztus lelke az Istenségtől szent. „Lelkem”, mondja neki az Isten s elénekli az „Énekek énekét”. Senkit nem szeret úgy, mint lelkét. Azért koszorút köt: „coronam gratiarum”2 szivárványt lehel homlokára, szépséget arcára, „genae tuae sicut columbae”3, mézet csepegtet ajkára, „et lac in ore ejus”4; kenetessé teszi. Szent karácsony-éj, Krisztus öröme! Istentől ittas a te lelked, – az első boldog lélek! Testvérem s királyom! Hamuval behintett fejek fölé emeled koszorús homlokodat s bíztatsz! „Levate capita vestra.”5 Én Uram, én Istenem! Nemcsak a gyermek könnyeit nézem szemeidben hanem az Isten-
Az Isten, a szent Szűz s Jézus lelkének karácsonya. Mindegyik egy különálló világ! Öröm, mélység, bensőség... mindegyik csendes és magányos... mint a hegycsúcsok élete... zavartalan. Mézzel folyó a szent Szűz karácsonya s szívünkhöz legközelebb áll, értjük s tiszteljük. Gyönyörködünk e rózsás, liliomos lelken, mely egyedüli dísze az istállónak; úgy nézzük őt, mint a felfutó rózsát, mely a barlangot díszíti... Gyönyörködünk e virrasztó szűzön... az Úr szolgálója — Minden gondolatot meghalad az Isten karácsonya. Fia megtestesülésének örömére új csillagot tűz ki ragyogó egére; angyali lágy, bársonyos szárnyakon ereszkednek le s glóriát énekelnek. S milyen Krisztus karácsonya? Ezt a belső, mélységes világot az élet háromféle örvénye jellemzi: a) Az első az Istenlátás... „vidit lucem magnam"1 Ádámnak álmokban, Mózesnek, Izaiásnak látomásokban szólt az Úr. A tudomány is látni akar, de csak elfödött arcot lát. Az első teremtmény, mely Istenlátó volt, Krisztus lelke. A végtelen neki nyílt meg, örvényes hullámait lábai elé gördítette. Ezt a látást, ezt a fényt, ezt a mennyországot élvezte Krisztus lelke az első karácsonyi éjben. Szent betlehemi éj, mely e nagy világosságot barlangodba rejted s kettős sötétséggel födöd s takarod el, belőled kel majd a nap... Szent éj, 2
Gyulafehérvár, 2010. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén †György s.k. érsek
(folytatása a negyedik oldalon)
(folytatás a tizedik oldalról)
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől. Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba. Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…” Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból. Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.” Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!” Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött! Wass Albert 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 140. szám
A szent keresztségben részesültek: – Bujdosó Lőrinc, Crimescu Boglárka. (Szt. József plébánia)
Az Úr hazahívta: – Benedek Anna, Asztalos Tamás, Dima Antal, Tankó Tibor, Rácz István Csaba, Veres Mária. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
férfi és egy nő közötti nagylelkű és felbonthatatlan szeretet. Az igazi szabadság csak ott születhet meg és maradhat fenn, ahol szeretet és hűség uralkodik. Az egyház tehát megfelelő gazdasági és szociális intézkedéseket kér ahhoz, hogy a nők maradéktalanul megvalósíthassák hivatásukat otthon és a munkahelyükön, a család élvezze az állam határozott támogatását, a gyermekek élete szent és sérthetetlen legyen fogantatásuk pillanatától kezdve. Az egyház szemben áll mindennel, ami az emberi élet ellen irányul, és támogat mindent, ami elősegíti a természet rendjét, a család intézményének javát.
Orosz László: A Szent Család: Jézus, Mária József december 26 Ezen a napon ünnepeljük a Szent Családot, minden keresztény család példaképét. XVI. Benedek pápa november 7-én szentelte fel Barcelonában a Sagrada Família-templomot. A templom tervezőjéről, Antoni Gaudíról való megemlékezés után hangsúlyozta a Szent Család temploma mai felszentelésének jelentőségét. Ez olyan korban történt, amelyben az emberek azt hiszik, Istentől függetlenül építhetik fel az életüket. Gaudí műve által megmutatja, hogy az ember igazi mércéje az Isten, és a valódi eredetiség titka nem más, mint a visszatérés az eredethez, Istenhez. A Szentatya idézte az építészt: „A templom az egyetlen dolog, amely méltóképpen jeleníti meg egy nép érzéseit, hiszen az emberben lévő legmagasztosabb dolog a vallás.” A templom felszentelésével megmutatjuk a világnak Istent, aki az emberek barátja, és arra hívjuk az embereket, hogy legyenek Isten barátai. A Názáreti Szent Családnak ajánlotta a templomot, és elmondta, hogy ez a kis család mindig is a szeretet, az imádság és a munka iskolája volt. Napjainkban az életkörülmények megváltoztak, hatalmas technikai, társadalmi és kulturális fejlődés zajlott le. E fejlődésnek együtt kell járnia az erkölcs, a mások iránti figyelem fejlődésével, védeni és segíteni kell a családokat, hiszen az emberi élet alapja az egy 12
Szállásadás Kilenc család összefogott, Kis Jézusnak szállást adott. Szívük tele szeretettel, Örömkönnyek a szemekben, Békesség a szívekben. Ajtó előtt énekszóval, Szeretettel énekelnek, Fáradtságot nem ismernek, A hideggel is kibékülnek. Benn a házban békesség van, A Szentcsalád szálláson van. A sok szív összedobban, kibékülés van a családban. Imádság száll az ajkakról A magasban Isten trónol. Jelen van Ő mindenhol, Ismeri a tetteinket. A bűnöket megbocsátja, Áldását adja a családra, A segítséget nem felejti, A megtérő bűnöst kedveli, Szeretetét széjjelhinti S a szívekbe beülteti. 2009. december 15-18
www.katolikussepsi.ro
2010 december
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jakubinyi György érsek atya karácsonyi körlevele Az adventi szentidőben Karácsonyra készültünk, emlékeztünk Jézus első eljövetelére. A liturgikus szövegek Jézus második eljövetelére is figyelmeztettek, mert nemcsak az évente visszatérő ünnepre készülünk, hanem az Urat várjuk, akiről a Hiszekegyben így valljuk: „Újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”. Az első adventi várakozásunk Karácsonykor beteljesedett. Újra átéltük a karácsonyvárást, mely várakozás lényegében emlékezés volt: együtt éreztünk az ősökkel, az ószövetségi választott néppel, bűnbánatot tartottunk, együtt imádkoztuk a prófétával: „Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. (vö. Iz 45,8) A második várakozásunk Karácsonytól és Pünkösdtől halálunkig, illetve a végítéletig tart. A megváltás megtörtént, de hátra van a beteljesülése az örök boldogságban. A hittudomány nyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy a „már” és a „még nem” feszültségében üljük meg adventünket, éljük le keresztény életünket. A kérdés csak az, hogy mit várunk életünkben, családunkban és a társadalomban… A keresztség szentségében Isten gyermekei, a mennyország örökösei lettünk és a teljes Szentháromság birtoklásával lelkünk szentély lett. Egyéni életünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Egyetlen ismertetőjelünk van: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Is-
tenszeretetemet csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudom bizonyítani. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14) A közmondás szerint a hűlést és a szerelmet nem lehet rejtegetni, mert meglátszik az arcon. De így vagyunk kereszténységünkkel is. Szavaink, tetteink, egyszerű megjelenésünk tanúságtétel Istenről, aki maga a Szeretet. (1Jn 4,16) A főparancs minden mást magába foglal. A szeretetet elsősorban a családban kell megélnem. Szülők, gyermekek „kötelessége” a szeretet. Régen rossz, ha a szeretetet kötelezni kell. Annak szívből kell fakadnia. Éljünk a szentségekkel, mert elesett emberi természetünk a megváltás után is rászorul a kegyelem állandó támogatására, hogy meg tudja élni a szeretetet. A Miatyánkot csak többes számban lehet mondani. Mi vagyunk Jézus Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak a tagjai. Felelősek vagyunk egymás iránt: a munkahelyen, a táradalomban, ott, ahova a Gondviselés állított. Keresztény hitünk nem magánügy, hanem a keresztségben kapott küldetés testvéreimhez. A tanúságtétel a közéletben is kötelez, elsősorban életpéldával, de ha kell, szóbeli hitvallással is. Az Úr Jézus második eljöveteléről beszélve előjeleket is említ: földrengés, háborúk, katasztrófák. (Mk 13,21–27 stb.) Napjainkban mintha megsokszorozódtak volna ezek az előjelek… Valójában csak a tömegtájékoztatás sebessége gyorsult fel, és ezért perceken belül mindenről (folytatása a második oldalon)
Házszentelés 2010 – 2011-ben Napok
Csoport
Napi beosztás
2010.
I.
December 27
II.
Kossuth L.-, Martinovits-, Kőrösi Cs. Sándor, Csíki u. belső fele, Templom u., Szabadság tér, Gábor Áron tér. Sólyom (Palló), Dakó u., Május 1, Horea Cl. Cr., Konsza Samu, Mihai V. utcák.
Hétfő
III.
Váradi József utca és Gesztenye sétány.
2010.
I.
December 28
II.
Kedd
III.
2010.
I.
Jókai Mór,, Tanya, Kós Károly és Holló Ernő utcák
December 29
II.
József Attila, Budai Nagy Antal, Villa és Csorgó utcák.
Ág utca 3, 4, 5, 8, 9, 10, 11, 12, 13-as tömbök és a Bem József utca Akácos, Hajnal, Tavasz, Fenyves, Szegfű, Rózsa, Kertész, Fecske, Sas, V. Babes, Galamb utcák. Kórház, Gólya, Fülemüle, Nap, Cserei J, Hóvirág, Bartók B, Ibolya, Vadász, Losy S.E., Gáll L., G. Enescu és Kóréh E.
Szerda
III.
2010.
I.
December 30
II.
Dózsa György, Zöld Péter, Virág, Bólyai János, Erdő utcák. Arany János, Nagy György, Puskás Tivadar utcák és a Sport utca 2sz. 13 tömb, 4 sz. 14 tömb, 6sz. 15 tömbök. Nicolae Balcescu, Mikes Kelemen és Híd utcák.
Csütörtök
III.
Grigore Balan út a Munkaügyi hivataltól a jelzőlámpákig.
2011.
I.
Esthajnalcsillag és Zefir utcák tömbházai.
Január 3
II.
Gödri Ferenc és Gróf Mikó Imre utcák.
Hétfő
III.
2011.
I.
Január 4
II.
Textil, Bánki Donáth, Kriza János, Horgász, Bárányka, Széna, Lázár Mihály és Gyümölcsös utcák. Ifjúsági st. 13. tömb és Vasile Goldis 11, 12, 14, 19, 20, 21, 1, 2-es toronytömbházak. V. Goldis 8, 13, 14, 15, 16, 22, 23, 7/24, 11/24-es tömbök.
Kedd
III.
Rövid, Hőközpont és Testvériség utcák tömbházai.
2011.
I.
Stadion utca és tömbházai.
Január 5
II.
Domb és Fáklya utcák.
Szerda
III. Sajtó és Múzsák utcák. I.
1918 December 1 úti magánházak és a 6-, 59-, 12- és 15ös tömbházak.
Csütörtök
II.
Olt és Gyárfás Jenő utcák.
2011.
I.
László Ferenc utca és Egészségügyi sétány.
Január 7
II.
Jövő és az Árnyas utcák.
2011. Január 6
Péntek 2011. Január 10, 11 Hétfő, Kedd
III. A. Saguna, Benedek E., Hársfa és Táncsics Mihály utcák.
Pótházszentelés
GIOTTO (Ambrogio Bondone, detto) 1267 - 1337: Jézus születése
Házszentelés 2010 – 2011-ben Napok
Csoport
Napi beosztás
2010.
I.
December 27
II.
Kossuth L.-, Martinovits-, Kőrösi Cs. Sándor, Csíki u. belső fele, Templom u., Szabadság tér, Gábor Áron tér. Sólyom (Palló), Dakó u., Május 1, Horea Cl. Cr., Konsza Samu, Mihai V. utcák.
Hétfő
III.
Váradi József utca és Gesztenye sétány.
2010.
I.
December 28
II.
Kedd
III.
2010.
I.
Jókai Mór,, Tanya, Kós Károly és Holló Ernő utcák
December 29
II.
József Attila, Budai Nagy Antal, Villa és Csorgó utcák.
Ág utca 3, 4, 5, 8, 9, 10, 11, 12, 13-as tömbök és a Bem József utca Akácos, Hajnal, Tavasz, Fenyves, Szegfű, Rózsa, Kertész, Fecske, Sas, V. Babes, Galamb utcák. Kórház, Gólya, Fülemüle, Nap, Cserei J, Hóvirág, Bartók B, Ibolya, Vadász, Losy S.E., Gáll L., G. Enescu és Kóréh E.
Szerda
III.
2010.
I.
December 30
II.
Dózsa György, Zöld Péter, Virág, Bólyai János, Erdő utcák. Arany János, Nagy György, Puskás Tivadar utcák és a Sport utca 2sz. 13 tömb, 4 sz. 14 tömb, 6sz. 15 tömbök. Nicolae Balcescu, Mikes Kelemen és Híd utcák.
Csütörtök
III.
Grigore Balan út a Munkaügyi hivataltól a jelzőlámpákig.
2011.
I.
Esthajnalcsillag és Zefir utcák tömbházai.
Január 3
II.
Gödri Ferenc és Gróf Mikó Imre utcák.
Hétfő
III.
2011.
I.
Január 4
II.
Textil, Bánki Donáth, Kriza János, Horgász, Bárányka, Széna, Lázár Mihály és Gyümölcsös utcák. Ifjúsági st. 13. tömb és Vasile Goldis 11, 12, 14, 19, 20, 21, 1, 2-es toronytömbházak. V. Goldis 8, 13, 14, 15, 16, 22, 23, 7/24, 11/24-es tömbök.
Kedd
III.
Rövid, Hőközpont és Testvériség utcák tömbházai.
2011.
I.
Stadion utca és tömbházai.
Január 5
II.
Domb és Fáklya utcák.
Szerda
III. Sajtó és Múzsák utcák. I.
1918 December 1 úti magánházak és a 6-, 59-, 12- és 15ös tömbházak.
Csütörtök
II.
Olt és Gyárfás Jenő utcák.
2011.
I.
László Ferenc utca és Egészségügyi sétány.
Január 7
II.
Jövő és az Árnyas utcák.
2011. Január 6
Péntek 2011. Január 10, 11 Hétfő, Kedd
III. A. Saguna, Benedek E., Hársfa és Táncsics Mihály utcák.
Pótházszentelés
GIOTTO (Ambrogio Bondone, detto) 1267 - 1337: Jézus születése
