Áthoszi Paisziosz atya Köszönet Szükségét érzem, hogy megköszönjem minden testvérnek, akik teljes lelkükből segítettek ennek a munkának a létrejöttében, azoknak akik kijavították a nyelvtani és mondattani hibáimat, azoknak, akik részt vettek művészileg, azoknak akik javították, szigorúan- de telve szeretettel és alázattal - kritizálva a lelki értelembe vett hibáimat és kivetették így az összes felesleges szöveget, ami nem használt volna a szeretetüknek. Az összes fenn említett testvér törekedett rá - amennyire emberileg lehetséges volt hogy a szeretetük elé bocsássanak egy lelki virágcsokrot, virágokkal, a Szűz Anyácska Kertjéből (Athosz), amik csak lelki szépséget és illatot árasztanak. Különösképpen köszönöm a Jerondasz vér szerinti testvéreinek, hogy nagy kézséggel és szeretettel segítettek, bármi tis kértünk tőle jelen könyvhöz. Úgyszintén szeretném megköszönni azoknak a testvéreknek, akik maguk bocsátották rendelkezésre az összes pénzt, ehhez a költséges kiadványhoz. Ugyanők elhatározták, hogy magukra vállalják a teljes anyagi kivitelezést, és a jelen kiadvány bevételeit kizárólag emberbaráti célokra fordítják. Szintén köszönet azoknak, akik adatokkal szolgáltak a könyv összeállításához, vagy képanyaggal. Az én kívánságom az volt, hogy mindazoknak a neve, akik segítettek megőrződjön a könyvben, mivel számomra, a Jerondasz jósága után, a legnagyobb dísze lenne a könyvnek. Ez a kívánságom azonban meghiúsult az ő szerénységük (alázatuk) miatt. így arra kényszerültem, hogy ne jelenítsem meg neveiket. Azt hiszem ez a legnagyobb bizonyságát adja szeretetüknek, ami valódi alázatuk (szerénységük) mutatója. Végül feltétlen szükségét érzem, hogy megköszönjem, lelkem mélyéről, az Urunknak akitől származik minden jó - mert ő sugallta mindannyiuk szívébe, hogy részt vállaljanak jelen munka beteljesedésében. Neki tartozik minden köszönet, dicsőség és hála (míg nekünk csak az alázat), most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.
Előszó. Nagyon sokszor különféle esetek és lelki szükségek vezettek engem a Jerondasz szerény kunyhójához. Mindig próbáltam tőle tanácsot és útmutatást kérni_, az atyai szeretetétől. Én természetesen lelki erőfeszítést nem tettem, mivel a gondatlanság eluralt engem, származott azonban egy jó is, ebből a próbálkozásomból: amit a Jerondasz mondott nekem, mind feljegyeztem, remélve, hogy talán valamikor jóravaló leszek és a feljegyzéseimbrol felelevenithetem emlékeimet, hogy úgy tegyek, ahogy mutatta nekem, hogy megmeneküljek (üdvözüljek). Ahogy telt azonban az idő - és látva, hogy lelki igényem nincs - elhatároztam, hogy az összes feljegyzést azok elé tárom, akik lelkileg igénylik. Ugy gondoltam, legalább a lerondasz szavai ne vesszenek kárba velem együtt, amik felettébb értékesek, amilyen értékes az idő is volt, amit arra szánt, hogy nekem beszéljen. Ezeket a feljegyzéseimet soha nem arra gondolva gyűjtöttem, hogy írjak valamit a Jerondaszról. Most azért indítattam a kiadásukra, mivel olvastam az ő könyvének előszavát,
amit Hadzi-Jeorgiszról írt: "Az utódoknak mindig szent kötelessége, hogy megáják a koruk szent atyáinak isteni cselekedeteit és a jóságos küzdelmüket, amit véghezvittek, ahhoz, hogy megközelítsék az Istent. Természetesen az, hogy a Szentjeinkről írwik megint csak a mi hasznunkra válik, mivel ezen a módon emlékezünk rájuk, és a szentek is jobban meghatódnak és segítenek rajtunk, hogy mi is a közelükbe kerüljünk." Azzal, amit ebben a könyvben megírok próbálok az elejétől a végéig egy célt szem előtt tartani, amit megmagyarázok: Tudva jól, hogy tőlem természettől fogva lehetetlen, hogy valami jó származzon, megpróbálom, hogy vigyek bele semmi sajátomat a Jerondasz szent és alázatos szavaiba és a lehetőség szerint az ö szavait adom tovább. Egyébként ez az oka annak is, hogy a különböző témák, fejezetek nem öltenek egységes formát. A párbeszédek magukban jelennek meg - néha bizonyos ismétlésekkel, amik azonban "megvilágosítják" különböző oldalakról a vizsgált témát - és sok példát ölelnek fel a mindennapi életből, amikkel a Jerondasz, egyedülálló módon, tette érthetővé, amit mondott. A könyvben bőségesen vainak fényképek, azzal a célzattal is, hogy kielégítsék a női nem lelkét is, akiknek nem volt lehetősége, hogy a Jerondasz közelében éljenek, és láthassák szerény kellijét (szerzetesi cella, lakhely kis kápolnával). Így lehetőségük nyílik, hogy megismerjék a helyet, ahol élt, és alkossanak egy tisztán anyagi képet a földi életéről. Mielőtt elkezdem bemutatni a feljegyzéseket a Jerondaszxól, először is szükségét érzem, hogy megköszönjem szeretettől túláradó szívének, ami mindig elnéző volt, jóságos, nem nézte önmagát, nem indult fel, nem vett tudomást a rosszról, hanem mindig elfedte lelki erőtlenségemet, mindig remélt, mindig hitt, hogy végül meg fogok javulni és mindig eltűrte, a rossz gondolkodásomat (hozzáállásomat) szeretetével, ami sose látszott, kicsit se csökkenni. Másodszor szeretnék bocsánatot kérni, hogy nagyon sokszor én voltam az oka, hogy elszomorodott ez a szív, ami mindig égett az egész teremtésért. Csekélységem jeromohanosz (szerzetes) Hrisztodulosz
Két szó a prológus után. Szükségét érzem, mielőtt jóságtól telt lelkük olvassa a könyvet, hogy tegyek néhány észrevételt azzal kapcsolatban, amit olvasni fognak: a.) Amik ezeken az oldalakon íródnak, nem mindenki számára gyógyszer, vagyis ha valakinek van egy problémája, és látja, hogy egy hasonló esetben a Jerondasz javasolta egy másik testvérnek, hogy tegye ezt vagy azt, ne próbálja ő is ugyanolyan módon kezelni a problémáját, hanem a lelki atyja segítségével, mivel így cselekszik az, akinek alázatos a viselkedése. Másrészről a Jerondasz ezt ismételte folyton: "Találjatok egy jó lelki atyát, akinek van szeretete és tőle kérjetek tanácsot, távolról nem lehet gyógyítani, az orvosnak közel kell lenni. Távolról csak imádságot kérjetek." A Jerondasznak tiszta elméje megállapította, mi a megoldás a problémára, amit az Isten szeretne egyenként. Megtörtént például, hogy felkeresi öt három ember és mind a három fejfájástól szenved. A Jerondasz "látta", hogy ki kinek mi a fejfájás oka és utána javasolta a "gyógyszert". Az egyiknek például, akinek a fejfájása a feleségével való bajokból származott, azt mondta, hogy menjen gyónni ő és a felesége is, a másikat, akinek a fejfájása rossz fogtól származott, fogorvoshoz küldte, a harmadikat pedig akinek a fejfájása túltápláltságtól származott, azt javasolta, hogy eyen zöldségeket. Nem adott mindenkinek egy "aszpirint" ahogy a legtöbben tesszük ma. Es mindenekfelett, amit javasolt és ismételt, hogy kérjünk tanácsot abban, ami foglalkoztat, a lelki atyánktól. És ő megígérte, hogy imádkozni fog, azért, hogy megvilágosítson bennünket az Isten. Jellemző a következő párbeszéd a Jerondasz és Jerondasz, van egy gondom. Miért javasolt ugyanabban a témában mást nekem és mást az egyik testvérnek. És a válasz ez volt: Idefigyelj te áldott! Mindenkinek azt a vitamint adom, amire szüksége van! b.) Azzal, amit szeretetük elé tárok, nem fogom megkísérelni, hogy leírjam a Jerondasz életét, de mivel nagyon sokan kérik, hogy megtudjanak valamit, azokról, amit ö maga mondott, tárom fel a feljegyzéseimet. Mind a Jerondasz túláradó jóságából ered, amit nem tudott néha elrejteni, vagy visszafogni, mivel mindig amit csak tett úgy tette, hogy ne lehessen észrevenni. Jellemző volt az is, hogy sokszor, amikor elhagyta kellijét és valahová menni akart, nem a szokásos ösvényen ment, hanem az erdőn át. Csodálatos volt látni őt, ahogy megállt és hallgatózott - netán arra jár valaki - és lassan haladt előre, mert nem akarta, hogy felfedezzék, hogy ne tiszteljék őt (mivel önmagát "minden teremtmény alatt valónak" tartotta). Elképzelheti valaki, ahogy nem akarta, hogy testileg lássák őt, alázatossága miatt, vajon mennyire elrejtette az ö lelki életét! Amit ő maga mondott nekünk, csakis azért mondta, hogy segítsen rajtunk, hogy bevezessen bennünket az alázatosság útjára, anti a Jerondasz számára a "nemzetközi útvonal" a földről az égbe. Kis példa az alázatra a következő eset: Egy délben a körülkerített kellijén kívül volt és egy olajfát metszett. Odaért néhány látogató, akik először voltak ott, és mivel nem ismerték, megkérdezték őt: Jerondasz (Atyám), elnézést, tudja netán, hogy a Jerondasz Paisziosz benn van-e a kellijében? És Ő megkérdezte őket: Mit akartok tőle?
Ok így válaszoltak: Az áldását szeretnénk kérni. És a Jerondasz lenézőleg szólva magáról, mondta: Van annak áldása, hogy adjon nektek! c.) Mikor még a Jerondasz élt, volt egy panasza: Sokszor némelyek, saját céljaik elérése érdekében, vagy valami helytelenségük elrejtéséért, felhasználták a Jerondasz nevét, hogy ő mondta nekik, hogy ezt vagy azt tegyék. Ezt én magam is bizonyíthatom. Valakik azt mondták neki - és sajnos néha "lelki" emberek hogy a Jerondasz ebben a dolgoban ezt mondta. Mentem a Jerondaszhoz és megkérdeztem őt, hogy valóban annak a bizonyos személynek mondta, amit hallottam, mert úgy adta tovább. A Jerondasz válaszolt: Az Isten nevére! Milyen hazugságok ezek, amit mondanak? Nem, hogy nem ezt mondtam neki, hanem leszidtam és majd hogy nem kidobtam. És ez akkor történt, amikor élt a Jerondasz és fennállt a veszély, hogy megtudja. Most, azonban, hogy elszenderült - és nincs már meg ez a félelmük - nagyobb mértékben használják néhányan a nevét. Terjesztik például, hogy azt mondta a Jerondasz: "Ha én meghalok, nagy háború lesz Törökországgal, és kérem az Isten, hogy ne haljak meg addig, hogy ne "lássam" stb. Szeretném tehát elmondani a szeretetüknek, hogy ne legyenek hiszékenyek, ezekkel a terjesztésekkel, és tudják, hogy a Jerondasz, amit csak mondott, egy céllal mondott: hogy a Krisztus közelébe hozzon bennünket, messzire a bűnöktől. Ha félve ment valaki a Jerondasz kellijéhez? Félelem nélkül távozott. Ilitetlenül ment? Hittel tért vissza. És általában, a Jerondasz szeretete elvett minden bűnt és minden bánatot a lélekből, eltöltötte reménnyel az Istenhez, bizalmat adva mindenhez a szent gondviselésnek és az alázatnak. Ha tehát hallanak valamit és nem töltötte el a lelküket bizalommal a szent gondviselésben, vagy reménnyel az Isten irgalmába és nincs meg az önzetlenség és alázatosság pecsétje, hanem félelmet kelt a lelkünkben, meghasonlást, hitetlenséget, míg egyúttal fensőbbségességről árulkodik, akkor tudják, hogy az nem a Jerondasz szívéből ered, hanem idegenéből. Még abba is, amit olvasni fognak, ha valami nem felel meg annak a három ismertető jelnek, amiket fentebb olvashattak, tudják, hogy nem lesz köze a Jerondaszhoz, hanem a szerző elfogultságának a következménye, ami befolyással van arra a bizonyos esetre, vagy a Jerondasz szavaira. Ha mindabból, ami ebben a könyvben megíródott, valami léleknek a hasznára válik, akkor először az Istennek köszönje, és utána a Jerondasznak és az imáinak (kívánságainak), amik által megsegítettünk. Ha azonban valami nem adja további a Jerondasz szavainak pontos értelmét - az én elfogultságom miatt - és emiatt valamely lélek elszomorodik, elnézést kérek, mert vettem a bátorságot, hogy közvetítsek valamit a Jerondasz türelmes életéből, azonban őszintén megvallom nem szándékoztam megszomorítani egy lelket sem, és ha előzőleg tudtam volna, hogy azok közül amit közlök valami bánatuk okozója lesz, akkor kihagytam volna azt a részt, vagy az egész könyvet sem adtam volna a nyilvánosság elé. Alázatosan kérem a szeretetüket először is, hogy bocsássanak meg merészségemért ami inkább szemérmetlenségből, mint istenfélelemből (tiszteletből) származott - és másodszor, hogy imádkozzanak, hogy a jó Isten ajándékozzon nekem őszinte bűnbánatot és alázatos viselkedést.
ÉLETRAJZ Jeron Paisziosz, világi nevén Eznepidisz Arszeniosz a Kappadókiai Farasza faluban született, Kis-Ázsiában, 1924.július 25-én, Szent Anna ünnepén, istenfélő szülőktől. Az édesapját Prodromosznak hívták és a falu elnöke volt, Faraszában. Szeretet és odaadás jellemezte Szent Arszeniosz, Hadziefendisz iránt, és a hazaszeretet, ami miatt sokszor veszélybe is került az élete, a vad, török bandák miatt, amik az egyetlen veszélyt jelentették a Faraszaiak számára. És ahogy említettük nagy hódolattal 'viseltetett Szent Arszeniosz iránt, és amilyen csodáját látta vagy hallotta feljegyezte egy füzetbe, hogy meglegyen az ő és a gyermekei segítségére. A Jerondasz édesanyja az Eviambia nevet viselte. A Jerondasznak volt kilenc vérszerinti testvére is. I 924. augusztus 7-én, egy héttel azelőtt, hogy a Faraszaiak Görögországba jöttek volna, Kappadókiai Szent Arszeniosz megkeresztelte az összes kisgyermeket, akik még kereszteletlenek voltak. Eznepidisz Prodromosz elvitte a maga fiát (a Jerondaszt) a Szenthez, hogy keresztelje meg. Elkezdődött a szertartás, és amikor eljött az ideje, hogy megmondják mi lesz a gyermek neve, Prodromosz szokás szerint mondta a gyermek nagyapjának a nevét, vagyis Hrisztosz. Arszeniosz Atya azonban nem fogadta el a nevet, mivel ennek a gyereknek a saját nevét akarta adni. Ezért így szólt a szülőkhöz: "Ti helyesen akartok embert hagyni a nagyapa nyomdokába, én nem akarok szerzetest hagyni a nyomdokomban?" Odafordul tehát a keresztanyához és így szólt: "Arszenioszt mondjál!" Szent Arszeniosz jövőbe látó képességével, amit az Istentől nyert, előre látta a Jerondasz elhívását, aki édesanyja méhétől fogva - ahogy kiderült a Szent Lélek választott eszközének készült. Öt héttel a kis Arszeniosz megkeresztelése után, 1924. szeptember 14-én, a Szent és Életet Adó Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, sok hányattatás után a görög menekültek bárkája megérkezett a Görögországi kikötőbe, Agio Jeorgio Pireoszba. Három hetet töltöttek karanténban Agio Jeorgioszban, utána pedig Kerkirára (Korfu) mentek tovább, ahol ideiglenesen be is rendezkedtek a várban. Szent Arszeniosz megegyezően a jövendölésével - 40 napot élt a szigeten, és 1924.november 10-én (az új naptár szerint), 83 éves korában, elszenderült, méltó utódot hagyva nyomdokában és örökösét lelki nagyságának, a fiatal Arszenioszt, a későbbi Jerondasz Paiszioszt. Kerkirán másfél évig maradtak. Utána egy faluba mentek, Igumenitsza közelébe, és végül Konitszában telepedtek le. A kis Arszeniosz (a Jerondasz) életét kitöltötte a nagy szeretet a Krisztus és a Szűz Anyánkért, és nagyon vágyott rá, hogy szerzetes legyen. A szülei azt mondták, hogy csak akkor engedik szerzetesnek menni, ha már szakálla lesz, és viccelődve hozzátették, hogy ahhoz, hogy gyorsan kinőjön a szakálla sokat kell fésülni az arcát. Ennek az lett az eredménye, hogy a kis Arszeniosz felsebezte az arcát a sok fésüléstől! Nagyon szeretett az erdőben járni, imádkozva, egy fakeresztet tartva, amit maga csinált. Konitszában fejezte az általános iskolát, és szerezte meg a bizonvitvanyát "nyolcas" (4-esnek megfelelő) osztályzattal és "kiváló" magaviselettel.
Abban az időszakban, ami katonai besorozásáig következett asztalosként dolgozott, ahogy az Urunk is, amikor a földön volt. Jellemző példája érzékeny lelkületének, hogy amikor az asztalosműhelybe dolgozott és úgy esett, hogy valaki
elhunyt, és megrendelték nála, hogy csináljon koporsót, mindig ingyen készítette, mivel az elhunyt testvér rokonainak bánatára gondolt, és amennyire tőle tellett próbálta enyhíteni fájdalmukat. 1945-ben Arszenioszt besorozták a hadseregbe, ott a jó erkölcse és rátermettsége jellemezte. Mindig azt kérte, hogy az első vonalban mehessen a legveszélyesebb helyeken, inkább vállalva, hogy ö tegye ki magát veszélynek, ne valaki más. Sokszor leváltotta azokat, akik az arcvonalban voltak, házasok és kiknek gyermekei voltak, elfoglalva a helyüket. Jellemzően ezt mondta: "nektek van feleségetek és gyermekeitek, akik várnak benneteket, míg én szabad vagyok." (De ahogy a Jerondasz mesélte a családfők is, sok kötelezettséggel, összevesztek egymás között, hogy ki menjen az első vonalba.) Rengetegszer tette ki magát halálos veszélynek, hogy valamelyik másik katonatársát fedezze. Katonaidejének leghosszabb részét rádiósként szolgálta. 1949-ben szerelték le a hadseregből "kiváló" megjegyzéssel. a. A Jerondasz szerzetesi életének első évei. Szolgálata befejeztével azonnal a Szent Hegyre (Athoszra) ment, mivel elhatározta, hogy ott lesz szerzetes. Néhány hónapot töltött a Szűz Anyácska Kertjében, de zavarta őt a tudat, hogy voltak húgai, akik még nem házasodtak meg. Így elhatározta, hogy egy kicsit visszatér a világba. Egy év múlva, 1950-ben újból a Szent Hegyre jött, az első éjszaka a nagy Lavrának, Szent János Theológus kellijében látták vendégül, ami Kariesz közelében van. Utána a Szent Pantaleimon Szkitijébe (kis kolostor) ment, az Iszodion (Bevezetés) kellibe, ahol egy erényekben gazdag lelki atya, Kirillosz, az aszkéta lakott, aki Agrinioszból származott. (Kirillosz Atya bejárta a Szent Földet. Utána jött a Szent Pantaleimon Szkitijébe és a kegyelemben gazdag Pantaleimon Atyának lett a növendéke, aki ott lakott a Szűz Mária Bevezetése kelliben. Kirillosz Atyát rávették, hogy legyen igumen a Kutlumusziu Szent Kolostorában. 1968-ban pihent meg az Úrban.) A fiatal Arszeniosz nagyon sokat tanult Kirillosz Atya jóságos példájából, aki sokat böjtölt és virrasztott. Arszeniosz arra vágyott, hogy mindig Kirillosz Atya mellett maradhasson, de - ahogy maga mondta nekünk - sajnos valakik nem engedték, hogy csatlakozzon hozzá kellijében. Kirillosz Atya akkor elküldte a Jerondaszt, hogy menjen az Eszfigmenu Szent Kolostorába, ami barátságos kolostor volt és akkor még nem keveredett bele a "fanatikus irányzatokba". Az Eszfigmenu Szent Kolostorába 1950-be érkezett. Ott 1954-ben lett "Raszoefhisz" (próbaidős) és a Averkiosz nevet kapta.
Egyetlen célul tűzte ki szívének, hogy viszonozza még a legapróbb jótéteményét az Istennek az olyannyi közül. A fiatal Averkiosz minden jónak az okát az Isten kegyelmében látta és minden rossznak az okozójául (mély alázata miatt) saját magát tartotta. Amikor például látta, hogy valaki egy bűnbe esik, vagy amikor nem bűnbánó, vagy hitetlen, így gondolkodott: "én tehetek róla, hogy ez a testvér ilyen állapotban van, mivel ha mindent úgy tennék, ahogy a Krisztusunk akarja, akkor P(5 is meghallgatná az imádságomat, és így a testvér nem maradna ebben az állapotban, most azonban így marad az én nyomorúságos állapotom mi.att." Mindig így gondolkodott és a testvérek problémáját magáévá tette és folyton imádkozott az Istenhez, hogy segítsen az egész világon, ami eszerint az alázatos értelmezése (gondolata) folytán, szenvedett az ő hanyagsága és lelki tétlensége miatt. És az Isten, aki megígérte, hogy meghallgatja az alázatosakat, mindig figyelmes volt az Averkiosz imáira, ki szívének "kemencéjét" minden más éghető anyag helyett, jóravalósággal és alázatossággal táplálta.
Averkiosz nagyon szerette meglátogatni a kegyelemben lévő szerzetes apókat és a lélekben gazdag atyákat, hogy áldásukat vegye és meghallgassa lelki tanácsaikat, amivel ellátták. Amit hallott a lelki és "csodaszép virágokból" a Szűz Anyácskánktól (ezektől az apókáktól), tiszta és "gyermeki" lelkével elfogadta minden habozás és kétkedés nélkül. Teljes szívből hitt az atyáknak és sose rostálta át saját logikája szerint, hogy jóváhagyja és utána fogadja el, hanem feltétlen hittel megvalósította félredobva mindig minden saját töprengését és logikai kutatását, mivel nagyon jól tudta, hogy akik logikailag akarják pontosítani a lelkieket azok úgy tesznek, mint akik azt hiszik, hogy a kezükben tarthatják a levegőt.
Anyukám búcsúzok, én megyek szerzetesnek, Elhagyom a céltalan életet, a csalfát, hogy nevessek, A pusztaság magányában, a fiatalságot, hogy töltsem, A Krisztus szeretetéért, mindent feláldozok. A világ minden javát, mint terhet elhagyom, Hogy véghezvigyem az első parancsot az Istentől, hogy szeressek, A Golgota keresztjével Jézust, hogy kövessem, És az égi Jeruzsálemben, kívánom, hogy találkozzunk. Elhagyom a te nagy gondoskodásodat, anyukám, hogy tudják, Örökké veled lenni, a Jézust kérni fogom, Kicsinyként a feketére vágytam, hogy viseljem, Hogy keresztelődjek a Krisztusnak, hogy tetszek az Istennek. És anyámnak ezután a Szűz Anya lesz, Hogy megőrizzem sértetlennek az ellenségtől, az ördögtől, Anyukám elmélyedek a pusztaságban, itt az imádságban, Mindig imádkozni fogok érted és az egész társadalomért. Athosz Filotheosz Kolostor 1937.V.3. Ajánlom tisztelt édesanyámnak: Paisziosz
Még fiatal korában felkeresett sok atyát és mint méh gyűjtötte a lelki virágport, hogy elkészítse később a lélek mézét, amit nagyon "gyógyítónak" ízleltünk meg. 1954-ben különféle okokból arra kényszerült - a lelki atyja tanácsára - hogy az Eszfigmenn Kolostorból a Filoszeosz Szent Kolostorába menjen, ahol egy nagybátyja is szerzetes volt. Mivel akkor a Filoszeosz Kolostor sajátrendszerű kolostor volt, Averkiosz Simeon atya tanítványa lett, aki nagyon erényes volt. 1956-ban Simeon atyának tette le a szerzetesi fogadalmat, és tőle kapta nevét is, így lett Averldoszból Paisziosz a Kesáriai II.Paisziosz Metropolita emlékezetére, akivel földiek is voltak (ő is a Kappadoldai Faraszából származott). A Filoszeosz Kolostorban ismerte meg Avgesztinosz Atyát is, az aszkétát, aki a Filoszeosz kellijében a "Szűz Mária bevezetésében" lakott. A Jerondasznak nagyon nagy hasznára volt az öreg Avgesztino közelsége, nagy egyszerűség és alázata végett, amivel ez a jerondaki rendelkezett. És a Jerondasz Filoszeoszban is folytatta az Eszfigmenuban bevezetett életmódját, folytatta tehát jóravaló küzdelmét és mindig amennyire csak tudott segített a testvéreken. Jellemző erre a következő eset is: Egy testvér ott nagy bűnbe esett és szégyellte meggyónni. Ennek lett a következménye, hogy magába zárkózott, elkeseredett és az öngyilkosságra is gondolt. A Jerondasz azonban aki "informálva" volt, a következőképpen tett: Egy nap, amikor egyedül találta őt, hogy segítsen neki,
szándékosan kezdett neki beszélni arról, hogy különféle bűnöket követett el és többek között emlitette azt is amibe a testér esett. Sajnos azonban a testvérnek voltal jó szándékú gondolatai, és amint hallotta ezeket, ahelyett, hogy indíttatást érzett volna arra, hogy könnyítsen lelkén a gyónásban, elkezdet körözni a kolostorban és terjesztette, hogy a Paisziosz, akit ti tiszteltek és szerettek, sok bűnt követett el és szóról szóra előadta, amiket a Jerondasz mondott neki. Természetesen a Jerondasz nem védte magát. A többi atya azonban megértette a szeretet teljes próbálkozását és maguktól igazat adtak neki és megdicsérték. Minden nap ügyelt a lelki megtisztulására. Az Isten nem kért semmit, mivel nagyon átérezte, hogy az Isten a szent keresztség által neki ajándékozta a Szent Lelket, ami a legtöbb. Ezért nem is irigyelte más atyák kegyelmi ajándékait, mivel tudta, hogy a szent keresztség által az ő lelkében is megvannak, nem is büszkélkedett, mivel tudta, hogy megvannak neki, hanem vállotta, hogy azok az Isten kegyelmének ajándékai. Az egyetlen amivel törődött a jóravaló alázata volt, hogy a lehető leghamarabb működésbe hozza a benne lévő Szent Lelket, és ezért nap, mint nap törődött a lelki megti sztulásával. Igy először megtisztította a lelkét mindenfajta gonosz gondolat nyomától és utána a jó gondolatokat műveli. Öröm volt látni, hogy erőfeszítés nélkül - mivel hagyta, hogy a kegyelem hasson, ami "nem nézi a rosszat" - mindig csak a jót látta és jó gondolatok törtek fel a lelkéből, még a legrosszabb esetekben is, amikkel "betoldozta" mások helytelenségeit és hibáit, ahogy nagyon szépen kitűnik a következő példából: Az egyik kolostorban, egy testvér kitalációkat terjesztett. A világiak megbotránkoztak, amikor hallották és néhányan megkérdezték a Jerondászt. Paisziosz Atya, abban a kolostorban egy testvér ezeket és ezeket a dolgokat mondja. Mi a helyzet? Vigyázzatok, hogy ne ítéljetek, mivel az a szerzetes Istenfélő és amikor a kolostorban idegenek vannak "bolondot" színlel, hogy jutalma legyen az Istentől. Így megnyugodtak a zarándokok. Ahogy az Isten befedi minden vétkünket és nem pellengérez ki a világ előtt, Így a Jerondasz jó szíve is kezdte lassan befedni az egész világot. Ameddig a Filoszeoszban volt, a Szkitibe járt Kirillosz atyához, és a tanácsát kérte különféle dolgokban. Kirillosz atya, az Isten kegyelméből nagyon sokat segített neki, sokszor még mielőtt a Jerondasz feltárta volna, ami foglalkoztatja, ő megoldást adott problémájára. Szinte mindig "informálva" volt az Istentől, hogy a Jerondasz megy hozzá tanácsért és kész válasszal várta őt. Sokszor a válasz aláhúzva volt valamelyik könyvben, amikor a Jerondasz odaért, megmutatta neki a választ és ő csodálta és miután áldását vette, lelkileg gazdagodva és telve örömmel távozott. 1958-ban a Konitszai Sztánióból felkeresték, hogy menjen és segítsen nekik, mivel nagyon megszaporodtak a protestánsok. Ahogy a Jerondasz benső "információt" kapott, hogy az Isten akarata, hogy menjen oda, és a Konitszai Sztério Szűz Maria Születése kolostorába ment. Ott, miután az Isten kegyelméből ezernyi lelken segített, majd lelki okok végett Sinára vonult vissza 1962-ben. Simon Szent Galaktionosz és Episztimisz kellijében folytatta aszkéziseke és ott is sokat segített az egész környéken lelkileg. A beduinok nagyon szerették őt. Azért mert a Jerondasz napközben sok órát dolgozott, fafaragásokat készítve és a keresett pénzen élelmet vásárolt, amit szétosztott köztük. 1964-ben eljött a Sináról és visszatért az Athoszra, az Iviron Szkiti Szent Arkangyal kellijében telepedett le. 1966-ban megbetegedett a Jerondasz és jó néhány hónapig a Papaszikolaosz kórházban ápolták, ahol kivették a tüdejének nagy részét a hörgők betegsége végett.
B. Ismeretsége theológus Szent János Iszihasztirió-jával (kisebb kolostor) Itt szeretném megemlíteni, hogy az Isten gondviselése megadta, hogy a Jerondasz megismerkedjen és összekötődjön a Szent János theológus Iszihasztirió nővéreivel Szurotiban. Abban az időszakban (1966-ban, a Jerondasz betegségekor) a Thesszaloniki Szent Szófia (Bölcsesség) templomának parochusa, Polikárposz Mátzárogiu Atya értesült a Jerondasz betegségéről. Amikor Thesszalonikibe érkezett, hogy megmütsék, és bevitték a kórházba, Polikárposz Atya megkért néhány lelki nővérét, akik apácák szerettek volna lenni a vezetése alatt, hogy segítsenek a Jerondasznak, minden szükségében kórházi tartózkodása alatt. Amikor a Jerondasz a műtét előtt állt, nagyon sok vérre volt szüksége. Egy rokona se volt a közelében (mivel ő maga nem akarta), és ezek a nővérek adtak annyi vért, amennyi csak kellett.
Jerondasz nagy hálát érzett a nővérek együttérzéséért és még azt is mondta, hogy a gondoskodásukért (a felettébb nagy jósággal és köszönettel eltelt szíve végett) olyan hálát érzett, mintha az egy szőttes lenne, amit test szerint viselne, és amit minden áron le akar vetni magáról, segítségével viszonozva szeretetüket, mivel fájlalta, hogy a nővérek évek óta leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznek, hogy kolostort alapítsanak.
Jerondasz nagy hálát érzett a nővérek együttérzéséért és még azt is mondta, hogy a gondoskodásukért (a felettébb nagy jósággal és köszönettel eltelt szíve végett) olyan hálát érzett, mintha az egy szőttes lenne, amit test szerint viselne, és amit minden áron le akar vetni magáról, segítségével viszonozva szeretetüket, mivel fájlalta, hogy a nővérek évek óta leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznek, hogy kolostort alapítsanak. Tehát személyesen vállalta magára, hogy helyet talál a Iszihasztirio megépítésére. Utána pedig mindenben segített, hogy elkészüljön és az alapkővel együtt, lelkileg is megalapozta, különféle útmutatásokat adva az iszihasztirió működéséhez. Így a Jerondasz összekötődött a Szent János theológus Iszihasztiriójával, amit szeretett, és nem hagyott magára elszenderedéséig. 1967.végén Katunákiába ment és a Lavreatiko Ipitiosz kelliben telepedett le. Ott a vadonban a Jerondasz sok isteni látogatást és vigasztalást kapott, amik még jól felkészítették lelkileg, hogy később ő is tudjon vigasztalni ezernyi lelket. C. A Sztavronyikita Szent Kolostorában. 1968-ban a Jerondasz a Sztavronyikita Szent Kolostorába ment. Ott segített a Kolostor felújításában kétkezi munkával is - csakúgy, mint a többiek lelki építésével. Sztavronyikita Szent Keresz kellijében, ami ott van közel, élt az aszkéta Tihon lelki atya (Tihon atya az Oroszországi Nóbia Mihaloszkában született 1884-ben. Sok lelki ajándéka volt, és nagy aszkézist folytatott.) Jerondasz Paisziosz gyakran ment tanácsért Tihon Atyához, és kántorként segített a liturgiában. Sokszor, ahogy ő maga meséli nekünk megszakadt a liturgia, mert Tihon Atya elragadtatott lelkileg, ami sokszor fél óráig is tartott. Ahogy ő maga megvallotta, a Kerubokat és a Szeráfokat látta, ahogy az Istent dicsőítik. Abban az időben Tihon Atyától kapta meg a Jerondasz a Megulo Szkinit (Nagy lelki elmélyülést feltételező szerzetesi életforma). Amikor közeledett Tihon Atya életének vége - tíz nappal előbb - megkérte a Jerondaszt, hogy a Sztavronyikitából menjen a Szent Kereszt Kellijébe, hogy a segítségére legyen, ezekben az utolsó órákban. Ott a Jerondasz nagy önfeláldozással szolgálta Tihon Atyát, megadva neki minden segítséget, amire szüksége volt, hogy
könnyítsen rajta. Tihon Aty azt mondta neki: - Neked Paisziosz és nekem drága (értékes) szeretet-ül* van. Édes Paiszjoszom, nekünk, gyermekem, szeretetünk lesz örökkön-örökké. Megkérte őt, hogy a halála után lakjon a kellijébe és megígérte neki, hogy minden évben meglátogatja. Tihon Atya 1968. szeptember 10-én hunyt el, két nappal Szűz Mária születésének ünnepe után, ahogy ő maga előre látta, és ahogy magához vette a halhatatlanság útravalóját. Jerondasz Paisziosz Tihon Atya kívánsága szerint a Szent Kereszt kelliben maradt, 1979-ig.
D. A Panagudában. (Szűz Máriának szentelt kis templom.) 1979.május 13-án a Kutlumusziu Szent Kolostorához tartozó szerzetes lett. Megkapta a kolostor Panaguda imádkozóhelyét, amit előzőleg a kolostor átalakíttatott kellié és ráruházott. A Panagudában a Jerondasz ezernyi lelken segített. Egész nap napfelkeltétől napnyugtáig tanácsolt, vigasztalt, problémákat oldott meg, elüldözött minden bánatot és eltöltötte a lelkeket hittel, reménnyel és szeretettel az Isten iránt. A nappalt az embereknek szentelte, az éjszakát pedig az Istennek. (5 maga hajnalban pihent egy kicsit - két-három órát - hogy elviselhesse a nap fáradalmait a sok látogatótól. Sokszor éjszakánként számos órát töltött, azzal, hogy leveleket olvas, amit tucatjával küldtek neki nap, mint nap. Jerondasz nagyon bánkódott, mivel a látogatóktól is, és a levelekből is három dolgot tudott meg: Vagy azt, hogy némely családok összevesznek és elérnek a válásiz, vagy, hogy valakik lelki betegségektől szenvednek, vagy ráktól. A Jerondasz lelki mágnessé vált, ami vonzotta a szenvedő emberek bánatát. A pszichikai fáradság és az emberek panasza, amit befogadott a jóságos lelke, de a testi fáradság is a napi oly sok látogatótól - csak úgy, mint a sok órás imádsag értük - lassanként kimerítették őt testileg és különféle betegségeket kellett elviselnie. E. A Jerondasz betegségei. Jerondasz súlyos egészségügyi problémái 1966-ban kezdődtek. A Jerondasz, ahogy fenn említettük, légzőszervi megbetegedésektől szenvedett, ami nagyon kifárasztotta őt a folytonos láz miatt, az erős köhögés, és felköhögés végett. Az orvosok, akikhez fordult megállapították, tévesen, ahogy később bebizonyosodott, hogy tuberkolózisa van. Így arra kényszerült a Jerondasz, hogy "marokszámra", ahogy ő mondta szedjen gyógyszert a tuberkolózis ellen, másfél évig, amik azonban nagyon kifárasztották őt a súlyos mellékhatások miatt, amit előidéztek. Végül, ahogy ez a kezelés nem használt neki, sőt ellenkezőleg, sokat ártott neki, megállapították, hogy kiterjedt gümőkórja van - mind a két tüdőben - amikkel a Thesszaloniki Papanikolaosz Kórházban megműtötték. Ennek a műtétnek a során mind a két tüdőfél jelentős része eltávolításra került, ami jelentősen korlátozta "az életképes befogadóképességét a tüdőknek", és az oxigén elszállítását a szervezet szöveteibe. Ezért a Jerondasz fázott és gyakran még nyáron is gyapjút kellett viselnie. Ezután a műtét után a sok beadott antibiotikum miatt újabb betegsége lett, ami vérzéssel, heves gyomorfájdalommal és étkezési problémákkal járt, sok hónapon keresztül és véglegesen érzékennyé tette a bélrendszert, a legtöbb etel emésztési zavart, fájdalmakat és hasmenést keltett.
Jerondasz nagyon sokat fáradt, a zarándokok folyamatos látogatása, a megterhelése mások gondjaival és problémáival, amiket magáévá tett és átélt, de a testi fáradság is a velük való törödéstől kimerítették őt, mivel nagyon kevés időt hagyott saját pihenésére, mert az éjszakákat is átimádkozta. Jerondasz hosszú időn át fém nyomóformával faképecskéket nyomtatott, melyeket ő maga készített. Ezeket a képecskéket (ikonokat) (a Megfeszített Jézus, Istenszülő, Kappadókiai Szent Arszeniosz). Ez a szolgálat újabb terhet rótt kimerítő programjára, különösen a préselés fázisa, ami erős nyomást igényelt. Egy nap, amikor a prést akarta lenyomni, bemutatva Á... Atyának a működését (akinek átadta az ikonok készítését, mivel az ö nehéz programja nem bírta már el ezt az elfoglaltságot) betegségektől legyengült teste súlyos sérvet kapott. Ezt a betegséget is angyali türelemmel viselte, mivel hamarosan olyannyira kitágult hasi sérve, hogy a résbe betüremkedett belek sárgadinnye nagyságúak voltak. A Jerondasz szilárdan elutasította a műtétet és saját ötletei alapján próbálta eltömiteni hasfalának rését, azonban ez szerény eredményt mutatott. Nagyon fájt neki ha ült és még jobban ha állt. Igen ám, emlékszem, hogy egy látogatása alkalmával a Szent János theológus Iszáhasztiriójában, Szurotiban, egészségének ezzel a problémájával sok órát állt egyenesen, azért, hogy a tömeg, ami végeláthatatlan sorokban várt megkaphassan áldását. Nem ült le akkor sem, amikor holtsápadt és verítékes lett a fájdalomtól! sérvnek ezt az előrehaladott állapotát négy-öt éven át viselte el, tevőlegesen tanítva a türelem nagy erényét, szerzeteseknek és világiaknak. Egy látogatása alkalmával azonban Szurotiban valósággal "elrabolták" őt, néhány ismerős orvosa és a Szeajiniosz kórházban megműtötték ezzel a problémájával. F. A Jerondasz utolsó betegsége. Körülbelül 1988-ban kezdődtek a Jerondasz újabb problémái a bélrendszerrel. Először is nagyon süffin volt hasmenése, ami nem állt el, bármit is csinált. Az orvosok különféle javaslatokat adtak neki, hogy egyen rizst "kását" egy kis ideig, és igyon európai teát. A hasmenés azonban nem maradt abba. Akkor a Jerondasz azt kezdte feltételezni, hogy valami olyan dolog zavarja őt, amit minden nap használ, vagyis a viz. Elhatározta tehát egy nap, hogy elmegy és leellenőrzi a forrást, ahonnan a vizet vette a csövön át (a Jerondasz kellijének nem volt saját vize, és innen-onnan probált gondoskodni arról a kevés vízről, ami magának és a zarándokjainak kellett. Végül aztán Hriszanszosz Atya adott neki egy kis forrást.). Amikor elért a forráshoz látta, hogy nem tiszta. Amikor a Jerondasz kitisztította a forrást, néhány nap múlva abbamaradt a hasmenése. Kis idő múlva kis vérzés kezdődőtt a bélrendszerből, ami fokozatosan növekedett és egyre sűrűbben jelentkezett. A Jerondasz orvos barátainak bizonygatása ellenére nem akart "kimenni" vizsgálatokra. Az orvosok mentek, hogy megnézzék öt, mivel nem engedte, hogy megvizsgálják, különféle véleményen voltak. Az egyik azt mondta, hogy aranyere van, a másik, hogy sérve, a másik, hogy daganata stb. Mindegyik különféle tanácsokkal látta el, amiket a Jerondasz azonban nem tartott be, mert látta, hogy az orvosok véleménye különbözik, meg azért is, mert rossz tapasztalata volt a gyógyszerek mellékhatásairól. Erről a témáról jellemzően a következőt mondta: - Nem szedek gyógyszert, nem azért, mert megvetem őket, hanem mert megértettem, hogy egy gyógyszerrel befoltozok egy lukat, ez azonban valahol egy másikat nyit. Így folyton munkád lesz vég nélkül. A vérzés növekedett mennyiségben és sűrűségben és 1993-ra az állapota nagyon megromlott. Addig a pontig jutott, hogy minden fél órában mellékhelyre menjen és vérezzen. Próbált valamit enni, ami telítettségérzést ad, hogy kikerülje a gyakori vérzést, azonban nem ért el semmit. Az
arca gyertyaszínű lett. 1993.nagyböjtje nagyon nehéz időszak volt a Jerondasz számára. Szigorúan böjtölt és Így hamar kimerítette energiáit. Egész éjszaka nem tudott pihenni, súlyos fájdalmaitól és gyakori vérzéseitől. Nappal jöttek a zarándokok és annak ellenére, hogy mondta nekik, hogy nagyon beteg sokan erőltették, hogy fogadja őket. Egész kimerültsége ellenére, ami ájulásig is vezetett nem adta fel és nem szünt meg gyűjteni mások fájdalmát, elfelejtve saját egészségének állapotát. Amikor a kolostorban voltam az ápoló kötelezettségeit végeztem. Egy nap lementem a Jerondaszhoz és azt mondtam neki: Jerondasz, hoztam Önnek néhány vitamit és vasat, hogy vegye be és remélem, hogy segítenek egy kicsit, hogy emelkedjen haematokritje (vérszint). És Ő így válaszolt: Papocskám, én, ahogy belekeveredtem az "álomfejtővel" (direkt rosszul mondta a heomatokrit szót és mosolygott) (görögül hasonlít a kettő) - azt hiszem, hogy a vas nem használ nekem semmit. Hagyd csak, most, hogy Szeoklitosz Atya kolostort épít és minden vasat összegyűjt, neki van szüksége rá. Ne vegyem én el, hogy megnehezítsem a dolgát! Ahogy én látom a vas nekem haszontalan. Nekem már acél kell! Mosolyogva felállt, elment és hozott egy pohár vizet, beledobott egy vitamintablettát és így szólt hozzám: - Nem tudok, Papocskám, ilyen dolgokba kezdtem, mert aztán sehogy se érek a végükre. Aki megmondja nekem, hogy mire vigyázzak és mire figyeljek, azt megteszem teljes szívemből és hálás leszek neki. Azonban a gyógyszerekről nagyon rossz tapasztalatom van. Amikor a pezsgőtabletta feloldódott, felemelte a poharat és mosolyogva mondta: Minden megoldódik a földdel! És felém emelve a poharat, úgy, amikor azt mondják "egészségedre", nevetve hozzátette: - Na, Papocskám, jó megboldogulásunk legyen! Látva a Jerondaszt ebben az állapotban, letérdepeltem előtte és kértem, holL-1,4, "menjünk ki" Thesszalonikibe, hogy megállapítsák az orvosok, hogy mi baja. Akkor a Jerondasz felemelt és így szólt:
- Hallgass ide Papocskám: a lelki életben nagyon segít ez az állapot és azért nem éri meg elüldöznünk. Az okok tehát, amiért nem akatok "kimenni" vizsgálatokra a következők: a.) A Krisztus látja az egészségünk állapotát és mivel (5 a legjobb Orvos. teljes bizalommal kell, hogy legyünk iránta, mivel, ha javunkra van, odahat és meggyógyít bennünket. b.) Mivel gondolom, hogy a bélben daganat van, jobb ha hagyjuk és nem "piszkáljuk", mert úgy sokkal jobban árt a helyzetnek. c.) Ma az egész világ három dologtól szenved: a ráktól, a lelki betegségektől, az elszakadástól és válástól. Minden héten nagyon sok levelem van a postáról, amik ezekben az ügyekben íródik. Nekem komoly lelki betegségem, mondta nevetve, nincsen, elszakadással és válással nincs dolgom, e, legalább rákom legyen, hogy vigasztalódjon a világ. Mivel, ha mind szenved valamitől és valakinek nincs semmi baja, akkor az csúnya dolog, így azonban, "hála Istennek", jól vannak a dolgok. d.) Ha valakinek rákja van, vagy valami más nagy problémája - és ég - és mindezek ellenére nem törődik magával, hanem kéri az Istent a többiekért, akkor az Isten "meghatódik"! Akkor, valamilyen módon, az embernek van némi "alapja" mondani. a Krisztusnak: "Na, magammal nem törődök és nem kérek semmit, azonban kérlek Téged, segíts a többieken". És így az Isten segít. Ezért Papocskám. különösebben ne aggódjál értem.
Ugyanebben az időszakban (1993.Nagyböjtje), mivel a folytonos vérzéstől a hematolu-it nagyon alacsony volt, ájultsági állapotai voltak. Gyakran, ott ahol állt, úgy tűnt, hogy kihuny és eszméletét vesztve esett össze. Azonban "nem adta fel", a betegségét nagy türelemmel, kitartással és bátorsággal fogadta. Egy vasárnap magához hívta A... Atyát és két másik szerzetest, hogy tartsák meg nagy Szent Vazul liturgiáját. A szent liturgia alatt a Jerondasz ministránsként segített a kistemplomban, nagy kimertiltsége ellenére. Egyszer csak még a padjában (sztaszidi) állt és imádkozott, hirtelen látták, hogy erősen fullad és remeg. Aztán elvesztette az egyensúlyát és az érzékeit, épphogy csak az atyák eltudták őt kapni. Lefektették őt a templom padlójára, ahol néhány percig mozdulatlan volt. Nemsokára magához tért és segítettek neki, hogy felkeljen és újból elfoglalja a helyét a sztaszidiben. Amikor az atyák mentek, hogy lehajtsák az ülődeszkát a sztaszidiben, hogy leüljön, ő semmilyen módon nem akart ülni a szent liturgia alatt. Újból egyenesen állt, mIg az arca színe gyertyára emlékeztetett. Szomorkodott csupán, mivel gyónni akart és ebben az állapotában nehezére esett. Kisvártatva újból elájult. Amikor magához tért, győzködték, hogy menjen lefeküdni, ő azonban, nemcsak, hogy nem ment, de leülni sem volt hajlandó, és megint csak állva maradt. Aztán ment és előkészítette a szent melegséget, utána visszaállt a sztaszidibe, elájult harmadszor is, és érzéketlenül a földre esett. Ahogy magához tért, kérdezte: "A melegvíz elkészült?" nem tulajdonítva jelentőséget annak, hogy mi történik vele. Akkor elhatározta, hogy nem áldozik félve az állandó hányingerétől.
Amikor végetért a liturgia és az atyák leültek a kis fogadóhelységbe a kínálásra, a Jerondasz (szokása szeirnt) bement a kellijébe, hogy meggyújtson egy mécsest, ami mindig égett ott. Fellépett egy sámlira mivel egy kicsit fenntebb volt a mécses és hallottuk, mesélte nekem Sz... Atya, hogy hirtelen kiált a Jerondasz: "Panagitsza mu"! (Szűz Anyácskám) és egyúttal egy zörej is hallatszott. Megijedtek az atyák, azonnal futottak és megint eszméletlenül találták a földön. Kisvártatva magához tért, és mondta az atyáknak, hogy menjenek, ők pedig ezt válaszolták: Jerondasz, hogy maradhat egyedül ennyi ájulás után? És a Jerondasz felelt: - Semmi ez! Menjetek. Most jobban vagyok. Az atyák engedelmeskedtek és nagy aggodalommal elmentek. Ez az állapot 1993. októberéig folytatódott. Folytonos vérzése, ájulása, hányingere, és bélfájdalmai voltak amik még az ülést is megnehezítették.
Július 9-én fogadott egy püspököt, aki meglátogatni ment át és megkérte, hogy olvasson ott érte egy imádságot. Július 11-én, hétfőn, Szent Efiniusz ünnepén a Jerondasz utoljára áldozott, az ágya előtt térdelve. Az utolsó huszonnégy órában nagyon nyugodt volt, még ha nagyon szenvedett is és tűrt, egyetlen jaj szó nélkül. Nem akarta már, hogy valamivel gyógyítsák, vagy gyógyszert vegyen be. Az egyetlen gyógyszer, amit elfogadott, a Kortizon volt, mivel elmagyarázták neki, hogy nem hosszabbítja az életet, hanem egyszerűen némi erőt ad neki és segíti át a végig, hogy ellássa magát, ahogy történt is. hétfőről keddre virradó éjszaka (július 11-12.) már kritikus volt a Jerondasz állapota. Hajnal 1 óra 30 perckor kivetődött az ágyból, és azt mondta: „nagyon fájok" és csurom vizes lett az izzadságtól.
Annak ellenére, hogy előzőleg érzéstelenitő injekciót adtak neki, a fájdalom nem szűnt. Később gyógyszert adtak neki, hogy alhasson, de lehetetlen volt a fájdalomtól. Az átélt szenvedés ellenére nyugodt volt és az egyetlen, amit kiejtettek ajkai a ,glildá mu Panagia" (Édes Szűzanyácskám) volt. Lassanként kezdtek kihűlni a végtagok és elkékülni, a légzés heves volt, de a szíve még jól működött. Reggel kezdett esni a vérnyomás és lassan ritkultak a lélegzetvételek. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy közeledik a vég, a Kolostor nővérei utószor járultak hozzá áldásért. Délelőtt 11 órakor, július 12-én, a Jerondasz nyugodtan, és alázattal adta át szent lelket az Úrnak, akit annyira szeretett és szolgált fiatalságától kezdve. Jerondasz elhunyt és a Thesszaloniki mellett lévő Szurotiban temették el a Szent János Theológus Kolostorban. Sokakban merült fel a kérdés (még ha szerintem nem is kellett volna), hogy miért kellett a Jerondasmak az Athoszon kívül elhunynia, és kint eltemetni. Mások vádolják a Kolostor növendékeit, hogy ők direkt meggyőzték és tartották a Jerondaszt kinn. Megint mások bánkódtak, mivel részint felfogják, hogy ez volt a Jerondasz elhatározása, nem tudják megérteni és fennakadnak amiért így döntött. Mivel a Kutlumusziu Szent Kolostora engem bízott meg, hogy menjek a Jerondaszhoz és közvetítsek az elhunyttal és temetéssel kapcsolatban, szeretnék (anélkül, hogy részletekbe menjek, amik nem használnak) biztosítani mindenkit, akik szeretik a Jerondaszt és magukban jó gondolatokat táplálnak és kérdezik, hogy miért akart elhunyni és eltemetve lenni a Sziizanyácskánk Kertjén kívül, a következőkről: a.) A Kolostor növendékei az egyetlen, amit tettek, hogy egyszerűen szerették a Jerondaszt és teljesen tisztelték a véleményét és kívánságát, bármiről is volt szó. Ebben az esetben is tiszteletbe tartották a kívánságát és teljes és feltétel nélküli engedelmességet mutattak minden parancsára, amik az elhunytat illetik, legapróbb részletig, még hozzá addig a pontig, hogy hozzáállásukat még az ismerőseik is félreértik. Jerondasz heves vágya azonban, hogy elhunyjon és eltemessék szerényen, csendben, felfordulás, tiszteletadás és tömeg nélkül, félreeső és nyugodt helyen, a nagyon súlyos egészségi állapota, ami az állandó vérzésekkel és főleg a fulladással, a szállítását kivételesen problematikussá tették, a kitartása és a lelki pontossága a különleges szállitóeszközök elutasítása (helikopter stb.) és végül fóleg az a számunkra ismeretlen lelki ok vezette őt az elhatározásra, hogy a Szent János Theológus Iszihasztiriójába maradjon.
Jerondasz ezt az elhatározását saját kezűleg le is írta egy kis feljegyzésben, még versben is. Kérte, hogy ezeket a sorokat írják fel egy kőre és helyezzék a sírjára, hogy igy mindenki láthassa, hogy az ő akarata volt, hogy ott hunyjon el és nyugodjék. ',Itt véget ért az élet, Itt a lélegzetem is, Itt a test el lesz temetve, Örülni fog a lelkem is, A Szentem lakhelye (ott nyugszik Szent Arszeniosz is, aki a faluja papja volt) ez megtiszteltetés. Hiszem, hogy ő megsajnálja méltatlan lelkemet. Imádkozni fog a megváltóhoz, hogy a Szűzanya velem legyen. Szerzetes Paisziosz Athoszi Úgyszintén utasítást hagyott, hogy ne legyen kihatása az ereklyéinek a Második Eljövetehg. A Jerondasz elhunyta után a Kutlumusziu Szent Kolostora ahová tartozott is, írásban közzétette a fenti feljegyzést. A fönt említett okokon kívül, a Jerondasz utolsó elhatározását illetően az elhunytáN al
kapcsolatban, úgy gondolom segítene ha figyelembe vennénk, mielőtt itélnénk és veleirtenie!, t alkotnánk, a következőket, hogy ne essünk igy áldozatul a szögletes gondolkodásnak, ami még a lelkieket is a maga beteges erejével próbálja kitapogatni, végzetes hibát követve így el. a.) A Jerondasz nagyon pontos volt lelki ügyekben, még a legkisebbekben is - ahogy az összes Szent Atya is, méginkább a komolyabb dolgokban, ahogy az elhunyta és a temetése is. b.) A Jerondasz nagyon korán, fiatalságától kezdve, alázatos lett és gyűlölt mindent, ami tőle származott. Teljes lelkéből szerette az Istent, és minden saját tettét alárendelte a Szent Kegyelemnek és aszerint cselekedet, ahogy Az „informálta". c.) Talán nem kell nekünk belekeveredni az Isten dolgába, hanem arra ügyeljünk, hogy azt a munkát jól végezzük, amit ránk mért, vagyis törekedjünk a lelkünk megtisztulására. d.) Mi tudjuk, a Jerondasz az Athoszon kívül hunyt el, és egy tény alapján ítélünk és aggodalmaskodunk. Nem tudjuk azonban, mi térítette és késztette a Jerondaszt, hogy megváltoztassa elhatározását, sem azt, hogy milyen „információt" kapott az Isten kegyelmétől, vagy a megtisztult lelkétől. Személyesen tudom, hogy a Jerondasz nagyon megnyugtatta a nővérek engedelmessége és kicsivel elhunyta előtt végtelen hálával köszönte meg nekik az egész odaadásukat betegségében és teljes szívéből adja rájuk áldását. A Jerondasz elhatározta, hogy visszatér az Athoszra, hogy ott töltse utolsó napjait és a Szűzanyácska Kertjében temessék el. Ebből a célból utasításokat is adott az Örömhírvétel kelliben lakó Paisziosz atyának (névrokon), hogy készítsen ott (és nem a Kolostorban vagy a saját kelliében) megfelelő helyet, ahol lakhat és ahol eltemetnék. Az Athoszon mikor megtudták, hogy emberileg a Jerondasz élete nagyon rövid már, nagyon szerették és tisztelték, és megkérték, hogy téljen vissza és hunyjon el, es megnyugodjon ott. Kutlumusziu Kolostor atyái még Máté patriarcha sírját is felkerítették kellőképpen, ahol utoljára utasítás szerint Szent Fótiosz a Krisztusért volt eltemetve. (Ebben a konkrét dologban a Jerondasz a következőket mondta nekem: „Fiacskám, az én lelkemnek - bocsáss meg nekem azért, amit mondani_ fogok, de így érzem használna, hogy a testem egy szerény helyen nyugodjon és jöjjön, ha lehetséges sorokban mindenki, és talán megbocsáttatik nekem valamilyen bűn.) Hogy ne vétkezzünk tehát ítéletekkel, okoskodással és elhamarkodott magyarázatokkaL amik igazságtalanok a Jerondasszal szemben. Ő persze örült, amikor igazságtalanul vádolták (mivel az igaztalanul vádoló, ahogy mondta, tiszta fizetséget bír az Istentől) akkor szintén nagy örömmel fogadta önkéntesen a nagy mártírságot (értünk a gyengékért) a betegségét, utánozva a Megváltónkat, az Úr Jézust. Nem csak tanította a Jerondasz (lásd a tanítást az igazak megkísértéseiről a Hadzi-Jeorgisz című könyv 74.oldalán), de meg is cselekedte a legapróbb részletig („maki cselekszi és tanítja, az nagynak ítéltetik a Mennyetek Országában" Máté 5,19.) Várjuk tehát „csöndben és alázattal" a talány megoldását és Isten csodájának a megjelenését, amikor O méltat rá. Ha szabad kifejeznem szerény véleményemet, gondolom, hogy azért rendelte és intézte úgy Isten, hogy a Jerondasz a csendes Athosz nyugalmán kívül nyugodjék, hogy könnyebben és gyorsabban tudjon beválni, anélkül, hogy problémát okozna a Szent Hegy nyugodalmába. Az °szövetség következő sorai megadják a figyelem mértékét, amivel biniunk kell ebben az esetben (Bölcsesség 4. 17-20., 5. 1-6.)
Lelki örökség Egy fiatal szerzetes elárulta a javunk kedvéért, hogy 1983.1V.4-én felkereste a Jerondaszt a kelliében, azzal az egyetlen céllal, hogy a Jerondasz áldását kérje, akit nagyon szeretett és tisztelt. Jerondasz bent a kelliében fogadta, a szobában (szalon), ahol, amikor nem volt jó az idő fogadta a zarándokokat. Ahogy megkínálta lukumival és mandulával, megkérdezte, mi a látogatásának célja. A szerzetes akkor ezt mondta neki: Jerondasz, egy szívességet szeretnék Öntől kérni, de nem tudom, hogy megteszi-e' . Akkor a Jerondasz szólt neki: Na, mondd csak, lássuk mit akarsz megint! A szerzetes arccal a földre borult, letérdelve a Jeronclasz lábaihoz, és cipőét megragadva kérte őt: Az egyetlen, amit kérni akarok Jerondasz, hogy adja nekem az áldását. Azon nyomban a Jerondasz is letérdelt és két kezébe fogta a szerzetes fejé és válaszolt: A Krisztusunk áldása legyen a tiéd. A szerzetes a nagy tisztelet (hódolat) és alázatosságtól, ami abban a pillanatban megszállta őt, ismét megkérte a Jerondaszt: Kérem, Jerondasz, az Ön áldását is, hogy nekem adja. És a Jerondasz: Legyen a tiéd! És megáldotta a fején (a kereszt jelével), mondta neki: Kívánom teljes szívemből, hogy ebben a gyönyörű kertjében a Szüzanyácskának, hogy legyél egy bárány, eltelve lelki diszkkel. És befejezve a Jerondasz ezt az áldását, próbálta lentebb hajtani a fejét a szerzetesénél mondta neki: Kérlek, te is áldjál meg engem. A testvér szerényen mondta: Jerondasz, én nem vagyok méltó, hogy áldást adja Önnek, amit kér tőlem, az számomra teljesen lehetetlen. O könyörgő hangon kérlelte, és a szerzetes ezt mondta neki: Jerondasz, őszintén megáldanám (kívánnék Önnek valamit), ha látnám, hogy valami hiányzik Nmek. Most azonban nem látom, hogy a kegyelem valami hiányt hagyott volna a lelkében, amiért indokolt lenne, hogy kívánjon valamit. Akkor a Jerondasz felkelt - vele együtt a testvér is - és amint leültek, a Jerondasz tanította őt, hogy mire figyeljen az életben, hogy elnyerje a kegyelmet. Ennek a lelki örökségnek köszönhetően mondta el a fenti eseményt ami a testvérrel történt. A Jerondasz tehát először tömören aztán részletesen a következőket mondta: 1.1 Nap, mint nap törődj a lelki megtisztulásoddal. 2./ El kell sajátítanod a szent igazságosságot, és nem a logikait, mert csak akkor jön a Krisztusunk kegyelme. 3./ Bármit is csinálsz, gondolj rá, hogy akarja-e a Krisztus-link és attól ftiggően csináld vagy ne csináld. 4./ Teljes engedelmességet kell tartanod, hogy később tudj a többieknek az engedelmességről beszélni.
De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől. (Bölcsesség Könyve 1.3.)
A Jerondasz mindig figyelmeztetett bennünket, hogy jó gondolataink legyenek. Elmondta azonban nekünk, hogy a célunknak nem ezzel kell befejeződnie. Vagyis, hogy jó gondolataink legyenek, mivelhogy ezekkel meg is kell tisztítani a lelkünket, hogy mezítelen maradjon, egyetlen öltözetével, a Szent Kegyelemmel, amit ajándékba kaptunk a Szent Keresztség által. "Ez a cél" mondta nekünk, "hogy az értelmünk teljesen alárendelődjön a Szent Kegyelemnek. A Krisztus egyedül ezt kéri tőlünk, az alázatosságot. Minden mást azután elvégez a Szent Kegyelem. Azonban mintegy elősátiumban, szeretnünk kell magunkban a jó gondolatokat táplálni, mivel így vezetődünk lassanként a tökéletes jóhoz, az Istenhez, akinek minden dicsőség tartozik, tisztelet és hálaadás. Ellentétben, nekünk csak a fermhélázó természetünk alázatra bírása tartozik." "Mindig figyelnünk kell és állandó kétkedéssel kell lennünk, hogy jól gondokodunk-e a dolgok felől. Mivel, ha valaki folyton a gondolataival foglalkozik és azokban megbízik, ezekre az ördög vezeti rá, hogy aztán gonosszá tegye az embert, még akkor is, ha a természetétől fogva jó. A régi atyák egyáltalán nem bíztak a maguk elképzeléseiben, hanem még a legapróbb kérdésekben is, amikre valamilyen választ kellett adniuk, a kérdésüket az imádságra bízták, még böjtöltek is - hogy "kierőltessék" valamilyen módon a Szent Kegyelemtől, hogy informálja őket, hogy mi az Isten szerinti helyes válasz - és ahogy "információt" kaptak, adták meg a választ. Manapság megfigyelem, hogy még a legfontosabb kérdésekből is, ha valaki kérdez, mielőtt még rendesen feltehetné a kérdést, félbeszakítjuk és válaszolunk. Ez azt mutatja, hogy nem csak az Isten kegyelmétől nem kérjük a Szent Megvilágosodást, de még az eszünket se használjuk, amit az Isten adott nekünk. Ellenkezőleg, ami eszünkbe jut, azonnal habozás nélkül, megbízunk benne és kiegyezünk vele, gyakran katasztrófális végeredményt előidézve ezzel." "Majnem mindannyian úgy tartjuk, hogy a gondolatok valami egyszerűek és természetesek és ezért felülvizsgálat nélkül megbízunk bennük. Azonban se bennük megbíznunk, sem elfogadnunk őket nem szabad. Az értelmünkben és a szívünkben nem létezhet egyáltalán semmilyen gondolat, se rossz, se jó, mivel az a hely kizarólag az Isten kegyelméhez tartozik. Így nekünk is kötelességünk, hogy tisztántartsuk, nem csak a gondolatoktól, hanem még a legapróbb röpke sugallattól is. ----------------------------------Ezt azonban nem érhetjük el másként, csak úgy, ha nagy odaadással szeretjük a Krisztust, és minden Rá bízunk, a legkisebb kétely nélkül! És így természetszerűleg alázatosak leszünk. És ahogy mi megalázkodunk, természetes, hogy feltámad bennünk a Szent Kegyelem, ami csak az alázatosaknak adatik meg. "Alázatosaknak pedig megadatik a Kegyelem." (Péter első levele V.5.) "Jó gondolatokat kell táplálnunk. Ha nincsenek meg bennünk, akkor még ha a Nagy Antoniosz is a jerondaszunk, és folyton csodákat tesz, semmit sem tud rajtunk segíteni. Látjátok, hogy amikor az Urunk fenn volt a Kereszten, és azok a szörnyűséges dolgok történtek: "A hatodik órában pedig sötétség borult az egész földre, a kilencedik óráig." (Márk XXV.33.), "...És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste." (Máté XXVII.51-53.), a két rabló, akik vele együtt feszíttettek meg, különféleképpen kezelték Őt. Mindkettőjük mellett ott volt a felfoghatatlan és bűntelen Isten, akit senki soha nem tudott megvádolni a legkisebb bűnért sem. Ellenkezőleg, rengetegen számtalan módon megsegíttettek általa: valaki meggyógyult, mások feltámadtak, és mindez nagy tömeg előtt. És most az egész
teremtés tiltakozott az Őt ért igazságtalanságért. Az egyik rabló tehát, a bal felöli, aki magában rossz gondolatok gyárát hozta létre, "...káromolta őt, így szólva hozzá: ha te vagy a Krisztus, mentsd meg magadat is és bennünket is" (Lukás XXIII.39.) Míg mindezeket látta, semmi áron nem merült fel benne egy kérdő gondolat. A másik azonban, a jobb felőli, akinek jó gondolatai voltak, lássátok, hogy állt hozzá: "De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem félsz az Istentől, hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy? Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ez semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." (Lukács XXILI.40-42.) Mind a kettőjüknek ugyanaz a mindenható volt a közelükben, hogy segítsen rajtuk, az egyikük azonban megakadályozta rossz gondolatával az Istent, hogy segítsen neki, míg a másik - még ha szörnyű bűntetteket követett is el, és jogosan bűnhődött - azzal, hogy jó gondolata volt az Úrról "meghatotta" ezáltal az Istent, aki ebben a pillanatban ezt mondta neki: "...Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." Lukács XXIII.43.) Ezért tehát tudnunk kell, hogy még az Isten sem "tud", még ha nagyon akarja se, hogy segítsen rajtunk, ha nekünk nincsenek jó gondolataink. Egy lelki előrehaladásba a növendék nagyobb szerepet játszik, ha jó gondolatai vannak, mint hogy ha a lelki atyja szent...".
5./ A nem, amit valakinek mondasz, az legyen nem, és az igen, az legyen igen. Ne szinielj, hanem amit gondolsz mondjad, és hagy zavarja a másikat, csak azonban jó módon mondjad, és adjál magyarázatot is. 6./ Viseld magadon és őrizd a következő előkelőséget: mindig arra figyelj, hogy mi nyugtatja meg a testvéredet, és nem magadat. 7./ Minden nap olvass egy részt az Újszövetségből a lelki megtisztulásodért. 8./ Te ne nézd, hogy mit csinálnak mások, ne is vizsgáld, hogy hogy és miért csinálják. A te célod a lelked megtisztulása legyed és az értelmed tökéletes alárendelése a szent kegyelemnek. E cél érdekében tegyél mindent, imádkozzál, tanuljál, mond a Krisztusunk imáját alázattal, átérezve, hogy elengedhetetlenül szükséges számodra az Isten irgalma kevés szóval figyelj a lelkiekre. Ha ezeket megvalósítod, akkor el fog jönni a Krisztusunk Kegyelme a megfelelő időben, amit ő tud, hogy meg kell neked adni. Csak ahhoz, hogy eljöjjön, valamilyen módon meg kell, hogy „hatódjon" a Krisztus a szeretetünktől, jóságunktól, alázatunkról, mert csak igy fogja megadni a Kegyelmit. Még az adónak és vevőnek (vagyis a Krisztusnak és a léleknek) egy hullámhosszon kell lennie, és amit mond neki a Krisztus, a szerzetesnek meg kell tennie, és amit mond a szerzetes azt tegye meg a Krisztus. Csak hasonlítsanak, egyezőek legyenek a tettekben, a hullámhosszon. Máskülönben hiába fogjuk ki az elemnek (vagyis haszontalan a bűnbánat, a komboszkini, a böjt stb.) Ezeket mondta a Jerondasz annak a szerzetesnek, és általa mindnyájunknak, meghagyva ezt a lelki örökséget az atyától a gyermeknek.
Ezt az örökséget alapul véve tehát, megpróbálom a szeretetünk elé tárni, amit ezzel kapcsolatban hallottam az évek alatt, amit a Jerondasz közelében töltöttem. Szeretném azonban, előzőleg kérni a szeretetüket, hogy bocsássanak meg nekem, ha elbeszélésem során (mivel elfogult ember vagyok), felfedeznek személyi részeket, amiknek nem kellett volna belekerülni.
Ebben az esetben kérem önöket, hogy jószándékúlag elnézőek legyenek, hogy az én elfogultságom és egoizmusom ne okozzon hátrányt a jósággal eltelt lelküknek, abból a haszonból, amit a Jerondasz felettébb bölcs szavai adnak. Sok esetben az olvasók észreveszik, hogy a Jerondasz szavai Avvasz Izsák vagy valamelyik más szent szavai emlékeztetnek. Ez annak tudható be, hogy a Jerondasz sokszor, míg mesélt vagy magyarázatott, felolvasta a Szent odaillő idézetét, amit ugyanabban a témában Irt Másik oldalról nézve a gondolatokat, a Jerondasz hangsúlyozta és különös nyomatékot adott a szeretet hatásának, vagyis, hogy a „szeretet nem gondol a rosszra". Azt mondta, hogy „mindig a legrosszabb esetben se engedjük meg lelkünknek, hogy rossz gondolat férkőzzön a közelébe". Akinek mindig a legrosszabb esetben is, indíttatása van a jó gondolatokra, soha semmilyenképpen nem vallhat kárt azokból. Annak az embernek az élete, aki folyton jó gondolatokat táplál, állandó ünneplés. Aszerint, hogy kinek milyen gépe van, olyan terméket állit elő. Az, hogy milyen anyagot raksz bele és milyen helyen van, annak nincs olyan nagy jelentősége. Mondok neked egy példát, hogy megértsd: Ha valakinek van egy gépe, ami golyókat (lövedékeket) készít, és a gépébe a legjobb anyagot rakja, ami létezik, például aranyat, a gépe át fogja alakítani, pusztító anyaggá (eszközzé), pusztító arany golyókat fog készíteni, ha ezüstöt rak, ezüst golyókat fog készíteni, vasat, vas golyókat, agyagot agyag golyókat, vagyis röviden ez a gép bármilyen anyagot is raksz bele, a legértékesebbtől a jobbtól
a legjelentéktelenebbig, mivel így van megesinálva, az amit mindig csinálni fog, pusztító golyók lesznek. Ha azonban most valaki átalakítja ezt a gépet és a golyók helyett megcsinálja ügy, hogy mondjuk kelyheket készítsen, még ha agyagot is dobsz bele, agyagkelyhet fog kiadni, vasat, vaskelyhet, aranyat, aranykelyhet stb. Elmondok neked egy történetet egy jerondakiról (szerzetes apáról) Kápszálából, hogy mosolyogj. Ennek a jerondakinak pontosan ilyen gépe volt, amivel mindig a dolgok jó oldalára gondolt. Csak a jót vette észre, hogy a rosszat meglássa arra mindig vak volt. Valamikor néhány világi meglátogatta őt, és neki ajándékoztak egy kis rádiót. A Jerondasz a kezeibe vette és esodálattal vizsgálgatta. Megkérdezte tőlük, hol - melyik országban - készült és ők mondták, hogy „Japánban". Ahogy tehát csodálattal vizsgálgatja, egyszer csak látják, hogy arca felragyog, és a rádiót megcsókolva mondja: Dicsőség az Istennek! (Hála az Istennek!) Akkor megkérdezték őt a látogatók, hogy miért örül és dicsőítik az Istent, és ő elmagyarázta nekik: Hát, annak örültem meg, mivel a Japánok is keresztények lettek és a dolgokra, amit készítenek jelként a Szent és Életetadó Keresztet rakják. Jerondasz ± és -, a pozitív és negatív pólusát látta az elemeknek és keresztet vetett. A jerondaki kitartott emellett a gondolata mellett, míg ha rossz gondolatai lettek volna, leszidhatta volna őket, hogy rádiót adnak neki, pedig ő aszkéta stb. Ugyanez a jerondaki, ha repülőt látott, azonnal áhítattal keresztet vetett. Egyszer valaki megkérdezte: Jerondasz, ha repülőt látsz, miért vetsz keresztet? És ő egy ösztönös, természetes áhítattal és egyszerűséggel válaszol: Hát, nem látod gyermekem, hogy a Krisztusunk Szent és Életetadó Keresztjének formája van. És itt ez a jerondaki, pedig megragadhatta volna a repülő rossz oldalát is,k mint hogy bombázik és öl, ő a kereszt jelére gondolt és így a zaj és a repülő látványa a Golgotákhoz vezették őt. „Sok évvel ezelőtt valamilyen ügyben lementem Athénba és egy keresztény testvér házába láttak vendégül. A lakása egy főúthoz volt közel, ami nagy zajjal járt. Este azt mondta nekem az a testvér, hogy a nagy zajtól éjszakánként nem tudja lecsukni a szemét, úgy hogy kikészülnek az idegei és nyugtató tablettákat kell szednie. Miután ettünk, adtak nekem egy
szobát, hogy lepihenhessenek és megmutatva ezt mondta nekem: Jerondasz itt van a szoba, de nem tudom, hogy le tudja-e hunyni a szemét az autók zajától, ami az útról hallatszik. Ahogy eltelt az éjszaka és kijöttem a szobából a testvér ezt mondta: Jerondasz, le se hunytam a szemem a zajtól, Ön, hogy bírta? Akkor ezt mondtam neki: Soha, még az Athoszon se aludtam ilyen jól és sokat. Jerondasz, mondta nekem, hogyan lehetséges ez? Akkor elmondtam neki, hogy mi történt velem attól a pillanattól kezdve, hogy bementem a szobába. (Abban az időben tört ki a Vietnami háború és nap, mint nap hallottunk kellemetlen híreket az ottani háborúról, és én imádkoztam, hogy segítsen az Isten.) Amikor bementem a szobába, letérdeltem az ágy előtt. A kezeim a fejem összekulesolva volt az ágyon, és kezdtem imádkozni azokért, akik Vietnámban harcolnak es meghalnak.
Lentről hallatszott az autók zaja, én azonban, mivel a gondolataim Vietnamba voltam, a fantáziámmal átváltoztattam az autók zaját, és azt képzeltem, hogy harci gépek, a zajról, amit elhaladtuk adott, azt képzeltem, hogy ott lent osztják a halált és pusztítják az otthonokat stb. Az úton néha elhaladt egy motoros, sok köbcentis motorral, ami felettébb nagy hangot adott, -ágy, hogy még az ablakok is beleremegtek. Azoimal elképzeltem a repülőgépeket, amik Vietnamban repültek és bombáztak és láttam kíméletlenül meggyilkolni kis gyermekeket és öregeket. Elragadott egy édes fájdalom és sírtam az egész otthoni helyzetért és szántam (hibáztattam) magam, hogy szép szobába voltam, szépen megvetett ággyal, hogy jót ettem, és általában nem volt semmi bajom. És ahogy sírtam ezek végett, nagyon nagy lelki nyugalmam volt, elragadott az álom, térdepelve és ott aludtam az éjjel, anélkül, hogy egy kicsit is felriadtam volna. Így tehát, mivel a gondolatom azoknál volt, akik Vietnámban szenvedtek, nem zavart az autók zaja. Így csináld te is: Gondolj arra, hogy kinn háború van, míg mindenki öldökli egymást, vagyonuk elpusztul, a házaik összedőlnek vagy meghalnak az éhségtől, neked van egy kényelmes otthonod, bezárva, eszel, iszol, fizetnek neked, nem vagy veszélyben, csak hallod azoknak a zajait, akik harcolnak, és ez adjon neked okot arra, hogy dicsőítsd az Istent és ne kényszerülj nyugtató tablettákat szedni, a megoldás egy: ,a jó gondolat". Jerondasz, amikor kimegyek Thesszalonikibe, a következő problémám van. Amikor megyek az utcán, különböző kéregetőkkel találkozok. A legtöbbjük cigány csecsemővel a karján, és azt mondják, hogy a kicsinyeknek valamilyen betegsége van és anyagi támogatást kérnek. Engem zavar ez a tudat, hogy hazudnak és nem tudom mit tegyek. ön a helyemben mit tenne? Egyszer mesélte, hogy „kiliti" voltam, jött egy ilyen gyerekkel a kezében és segítséget kért. Azonnal egyet értettem vele és elszomorodott a lelkem. Nagyon kevés pénzem volt. Adtam neki egy ötszázast és nagy fájdalommal mondtam neki: Bocsáss meg nekem, de nincs több nálam. Kérlek azonban, fogd a címemet és küld meg a tiédet, hogy hol laksz. Amikor bemegyek az Athoszra, valahonnan gondoskodom róla, hogy küldjek, és segítsek. elvette a cimem és láttam, hogy meghatódottságot érez. Nem sokkal utána küldött nekem egy levelet, az ő címe nélkül, benne volt az ötszázas, amit adtam neki, és bocsánatot kért tőlem, amiért nehéz helyzetbe hozott és megköszönte a jóság" amit felé mutattam. Azt gondolom, hogy ebben az esetben is, valaki jóra gondol, nem veszít, mivel van Isten, aki követi a szíveket és mindenkinek igazságot ad. Egy nap egy újságíró ment a Jerondaszhoz, abban nem veszt gyökeret jó gondolat, mindent rossz szemmel nézett. Elkezdte tehát kérdezni a Jerondaszt különféle dolgokról és elszomorította őt. Egyszer csak megkérdezte a Jerondaszt: Jerondasz, miért ül itt nemtörődömleg a nyugalomban, és miért nem megy ki, hogy segítsen a világon, ami fuldoklik a problémáktól?
Akkor a Jerondasz, kicsit felemelve a hangját mondta neki: A te géped rossz és csak rossz gondolatokat termel. Amit csak látsz amit csak mondanak neked, mindent félre magyaráz. Most itt látsz engem és azt mondod, hogy miért nem megyek ki a világba, hogy segítsek. Ha kimegyek azt fogod mondani, hogy szerzetesként miért bolyongok a világban, és miért nem ülök nyugalomban? Ezért én csak egy dolgot mondok neked és semmi mást: Javítsd ki a téves gondolatokat, és tudd, hogy más az Atheni forgalmas utak jelzőlámpáinak munkája és más a világítótornyoké a pusztaság szikláin.
Egy délben Karieszből gyalogoltam le a Jerondasz kellijéhez. A kelti ajtaja előtt - a kerítésnél - egy világi volt, körülbelül harminc éves és kolompolt a kis vason, hogy kinyisson neki a Jerondasz. Amint odaértem a Jerondasz kinyitotta a kellije ablakát és megkérdezte ki az. Válaszoltam neki: Én, Jerondasz, és ez és ez a világi. Akkor azt mondta nekem: Azt a világit zavard el. Akkor az megkérte öt: Szeretném Jerondasz látni Önt. Akkor a Jerondasz megrovó hangon válaszolt neki: Menjél, mert megbetegítettél azzal, hogy nem hallgatsz másra, kivéve a saját eszedre, és nem akarod azt tenni, amit mondok neked. Miért jössz ide folyton, hogy vesztegessük az időnket? És elküldte őt. Utána kijött és beengedett engem és így szólt: Megvan a bajon ezzel. Nem hallgat arra, amit mondasz. Jön, kérdez és ahogy elmegy ötszáz métert, visszafordult és újból ugyanazt kérdezi, és ez azért történik mivel kizárólag a saját gondolatait veszi alapul, és természetes, hogy elfelejti, és nem érti amit én mondok neki. Egy másik fiatal a saját eszére hallgatott és nagyon veszélyes dolgokba keveredett. Egy nap elment a Jerondaszhoz, és a Jerondasz így szólt hozzá: - Ne ülj és hallgass a gondolataidra, mert megbolondulsz. Nem olvastad az Ószövetségben, mit mond: "Magába hitt és félrevezetődött"? Vigyázzál, nagyon jó géped van, azonban rossz irányba van a kormány. Azért legyen gondod rá, hogy a kormányt visszafordítsd a megfelelő irányba, a jó gondolatok felé. És ezt egyedül fogod megtenni az Isten segítségével. Nem tudja más megtenni neked, mivel önhatalmú vagy. A kormányodat egyedül kell visszafordítanod abba az irányba azonban, amit a lelki atyád mond neked. Egyszer a pusztából egy testvért vittek hozzá, aki a gondolataival elhitette magával, hogy ő szent, és hogy a színvonalára senki más a világon nem érhet. Megkérdezték akkor a Jerondaszt, hogy talán ki kéne őt vinni valami pszichológushoz, a Jerondasz ezt mondta nekik: - Ezek az esetek nem orvosok által gyógyíttatnak. Az egyetlen, ami történhet, hogy szégyenbe kerül a szerzetes a világiak előtt is. Az orvos csak valamilyen nyugtató tablettát fog neki adni, ami egy előrehaladott állapotban néhány napra egy kis segítséget nyújthat, ha valaki belerakja az ételébe és lelki szeretetet is mutat és jó módon megpróbálja helyrehozni a gondolkodását, mivel a probléma lelki és az egoizmusból származik és a határtalan szeretetből és bizalomból a saját gondolkodásába. Nincs annál rosszabb és félelmetesebb dolog, ha valakitől azt halljuk, hogy a saját gondolkodásába bízik. Itt a Jerondasz szünetet tartott, az egyik testvért félrehívta, három példát mondott neki, három személyről, akik a saját gondolataikban bíztak és kis hijján elpusztultak. a.) Jött ide, mondta, egy legény, akinek a gondolatai azt sugallták magáról,
hogy a legkisebb feje van az összes ember közül és mutatta a kezeivel, hogy akkora a feje, mint egy nagyobb narancs. Én, mondta a Jerondasz, láttam, hogy a feje normális, ráadásul még kicsit nagyobb is az enyémnél. Mondtam neki, de ö kitartott és nem lehetett meggyőzni. Akkor, többek között mondtam neki: - Akarod, hogy hozzak egy centit, hogy megmérjük, hogy lássad, hogy úgy van, ahogy mondom neked, és nem úgy, ahogy te gondolatod sugallja? Beleegyezett, mentem, és hoztam a centit és megmértem, kiderült, hogy tényleg 2 cm-el az ö feje nagyobb az enyémnél. (5 ezek után ismét nem hitte el. Akkor odaadtam neki a centit és ö is megmérte és miután ö is nagyobbnak találta ismét csak nem hitte el, hanem a saját gondolataira hallgatott, ami azt mondta, hogy kicsi a feje. Akkor nagyon ingerülten beszéltem vele és éppen csak, hogy nem vertem meg a hitetlenségéért, a valóságban, és a többiekben, és a feltétlen bizodalomban, amit saját gondolatai iránt táplált, és így elzavartam.
b.) Volt egy ember, egy városban, aki azt mondta, hogy az egyik fülében folyton valami madarat hall csiripelni. Elmondta ezt mindenkinek az ővéi közül, az otthonában, és még panaszkodott is, hogy a madár hangjától nincs nyugta. Mivel azonban a többiek, nem látva semmit, nem hittek neki, ő próbálta őket meggyőzni, hogy van valami madár a fülében, és ö hallja. Akkor, sokminden után a rokonai elmondták ezt egy orvosnak, aki ismerősük volt. Ő javasolta nekik, hogy vegyenek egy kis madarat, olyat, amit kis kalitkában árulnak a bazárban és utána telefonáljanak neki, hogy menjen meglátogatni a beteget. Ahogy tehát vettek egy madarat, hívták az orvost, hogy keresse fel őket. Először odaadták neki a madarat, utána szóltak a betegnek, hogy jön az orvos, hogy megvizsgálja őt, hogy lássa mi az a csiripelés, amit hall. Odament az orvos, aki ügyesen eldugta a madarat és megkérdezte mi baja. Ahogy ő a csiripelésről szólt, az orvos megkérdezte melyik fülébe hallja. Az ember megmutatta a fülét és az orvos így szólt. Na, lássuk csak! És megfogva a fület, belenézve így szólt: Nahát, persze, Te szerencsétlen, beszorult a füledbe egy nagyon kis madár, azért szenvedsz! Ülj le kicsit, hogy kivegyem! Látszólagos próbálkozás után, hogy kivegye azt a beszorult madarat, eljátszotta, hogy kijött, megmutatta neki és így szólt: ‚ itt van! Most hallasz valamit? ÉS örömmel válaszolt: Nem, most abbamaradt. Jó, hogy jöttél doktor, mert ez kínozta a fülemet és itt voltak mindannyian és nem hitték el, és kigúnyoltak! c.) Ez az eset 60 évvel ezelőtt történik, egy szentéletű kolostorban. Egy testvér megtévedt, és azt képzelte, hogy a megszentelődés magas fokára ért, olyannyira, hogy azt hitte, hogy még a vizelete is megszentelődik és megitta, mint szentelt vizet. Mondta: Nekem nincs szükségem a szent áldozásra, mivel a Krisztus bennem van, és elért arra a pontra, hogy mártírságot akarjon elszenvedni. Egyszer meg akarta magát ölni. Akkor elkapták őt az atyák és bezárták egy szobába és kijelöltek egy testvért, hogy vigyázzon rá. Figyeltek rá, hogy soha ne adjanak neki se villát se kést, se semmi mást, amivel "mártírságot" követhetne el - magán a Krisztusért. És gondoskodtak mindenről, hogy készen és megtiszítva kapja. Egy nagy ünnepen azonban szardínia konzerveket tettek a kolostor asztalára és neki is vittek egyet zárva. Otthagyták és elmentek. Akkor ő kinyitotta a konzervet és
látva a fedelét, ami éles volt, örült, fogta és elkezdte vele vágni a torkát, kiáltozva egyúttal a fájdalomtól. Futott akkor a kijelölt testvér és látta, hogy vérben áll. Szólt neki: - Mit csinálsz ott? megtévedt válaszolt neki: Hát, mártirságot akarok szenvedni, hogy elnyerjem a mártírok koszorúját is. Akkor igy szólt hozzá a testvér, kivéve kezéből a konzervdobozt Mit akarsz te mártirkodni? Te egy munkakerülő vagy és azért akarod kihúzni magad egyszer és mindenkorra a konzervdobozzal. A mártírságod testvér az Isten akarata és tőlem fogod elszenvedni. És ahogy bekötötte a torkát, hogy ne vérezzen, ment és hozott egy bőrövet és elkezdte őt ütni erősen. Neki pedig fájt és kiabált, hogy hagyja abba. A testvér azonban ezt mondta neki. Mártírságot akartál, vagy nem? Hát most belehalsz a verésbe! Ő pedig jajgatott a fájdalomtól: Nem, nem akarok mártír lenni, fáj! És így lassanként átérezte romlottságát, megalázkodott és jól lett. Ezt a három példát hozta fel a Jerondasz a szerzetesnek, aki a megtévedt testvért vitte oda, és ezáltal mutatta meg, hogy milyen nagy kárt szenvedhet el az, aki a saját gondolataiban hisz. A Jerondasz folytatta: A világiak, amikor hallgatnak és hisznek a gondolataikban, megőrülnek. szerzetesek pedig megtévednek. A szerzetes nem kell, hogy tablettákat szedjen, a szerzetes tablettája az alázat és a bűnbánat. Ez a kettő hagyta őt el, ezért gyötrödik. Amikor visszahozza ezeket a lelkébe, akkor megszűnik minden problémája. Látod, mondta, néha valamely gyerekek csúnyán beszélnek, és káromolják a szüleiket és azonnal kezdik befogadni a démonokat, a démoni energiákat, és nagyon csúnyán belekeverednek, mivel azzal, hogy káromolják és szidalmazzák a szüleiket hatalmat adnak a sátánnak, hogy beavatkozzon és uralkodjon rajtuk. Ugyanez történik a szerzetesekkel is, amikor gonosz gondolatokat táplálnak a Jerondaszukról és a testvéreikről, így hatalmat adnak az ördögnek, hogy harcoljon ellenük. Ha valakinek rossz a gondolkodása és hallgat rá, és bízik benne, nem tud mindenkit meghallgatni, csak olyan valakire hallgat, akibe teljes bizalma van - a gondolata szerint, ezért ha egy ilyen testvéren segíteni kell, segítenie kell rajta annak a testvérnek, akiben megbízik. Ami tehát a ideggyógyszereket és a "nyugtatókat" illeti, ezekben a súlyos esetekben, amikor megtévednek és elhagyja őket az értelmük, ezek a gyógyszerek keveset használnak. Ha például a testvér nekiindul a lejtőn és 200-al megy óránként, adni kell neki egy ilyen dózis gyógyszert, hogy csökkentsük a sebességét, mondjuk, hogy csak 80-al menjen óránként. Egyúttal szeretetet kell, hogy mutassunk felé, és próbáljuk kijavitani a gondolkodását, és győzzük meg, hogy ne hallgasson a saját gondolataira. Ahogy a testvér magához tér, úgy a gyógyszer adag is csökkenhet, és ez is csak kevés ideig, tartson. Amikor a testvér értelme elhagyja az alázatot és folyton fantáziál, akkor megakadályoztatik benne, hogy gondolkodjon és fantáziáljon és nagyon korlátozódik a fantáziája. Álmos, fáradt, étvágytalan lesz és általában alázatos lesz testileg. És azután, hogy azt gondolta, hogy egy test nélküli angyal, már embernek érzi magat "testet viselőnek". "Ha valaki megtéved, mivel teljesen megbízik a gondolatában, ahhoz, hogy helyrejöjjön nincs valamiféle automatikus és csodálatos megoldás. Ahhoz, hogy meggyógyuljon a következőket kell csinálni:
Először is, ami az alapja és a legfontosabb, hogy valóban átérezze nyomorúságos állapotát, amibe került. Miután előzőleg átérezte a második, hogy meg kell bánnia és meg kell gyónnia. És, hogy ne hallgasson soha többet a saját gondolatára, hanem a lelki atyjának útmutatására. Harmadszor miután átérezte hitvány állapotát, kérje folytonosan az írnák által az Isten irplmát, hogy irgalmazzon neki a Krisztus, és visszatérjen az ő Kegyelme. En, más csodálatos módot nem ismertem meg, és mindenki csak az alázattal tud magához térni és megmenekülni. Csak az alázatosság ment meg." "Az ember változó, vagyis egyrészről szereti a jó gondolatokat, másrészről pedig a gonoszokat. Mivel önálló, ahova és amikor akar megy, egyszer ide, másszor oda. Ugyanezt teszi a Szent Kegyelem és a tévhit, mivel az ember folytonosan változik, ez a kettő is jön és megy. Most, ha valaki a büszkeségben leledzik, vagyis a saját gondolatában, tévhitben van és veszély leselkedik rá. Az, amit tennie kell, az az, hogy egyáltalán ne hallgasson a saját gondolatára, mivel a gondolat egyrészről megpróbálja jobbra húzni, másrészről pedig balra, hogy elpusztítsa. Egyrészről azt mondja neki, hogy erényes, jó, harcos lelkű, karizmatikus, szent, stb., másrészről, hogy elveszett és hogy nincs számára megváltás. És mindezt azért, hogy kialakuljon benne egy hamis kép magáról, amivel fensőbbségességet vesz magára, vagy amivel kilátástalanságba és kétségbeesésbe taszítja. Neki azonban semmilyen gondolatra se kell hallgatni, se a jobb felőliekre, se a bal felőliekre. Meg kell gyónnia minden gondolatát a lelki atyjának és engedelmeskedni annak, amit ő mond, benne bízni és nem a saját gondolatában. O csak annyit higyjen, hogy egy küzdő lélek és semmi más. Kérje folyamatosan az Isten irgalmát az imádság által, hogy megtisztuljon így az értelme is. Amennyire tehát valaki alázatos gondolkodású maga felől, annyira marad nála és fedi be a Kegyelem. Amennyire azonban eltávolodik az alázatos gondolkodástól és elkezd foglalkozni és figyelni azzal, hogy mit csinál a patriarcha, vagy a püspök, vagy az igumen, vagy a testvére, annyira kezd a kegyelem is eltávolodni. Az, ami tehát alapvető, hogy megállapodjon valakiben az alázatosság és ne jöjjön menjen, hogy meg tudjon telepedni és állandósulni a Szent Kegyelem is!" "Amikor a lélek figyelmetlenül él, anélkül, hogy felügyelné a gondolatait, annak az a következménye, hogy eltelik nyomasztó és tisztátalan, gonosz (ravasz) gondolatokkal. Akkor kezdődnek az embernél a nagy pszichológiai problémák, melyek egymásra adódnak. Néhányan azonban közülünk pedig ilyen helyzetben vannak és a szemük előtt van a probléma, nem érzékelik és így nem határozzák el, hogy megvallják lelki atyjuknak alázattal a bukásukat, hanem követik a világi utat és a pszichológusokhoz mennek.
Ók tablettákat adnak nekik, nem azért azonban, hogy megoldják a problémájukat, ami foglalkoztatja őket, hanem, hogy kis ideig elfeletjessék velük. Ez azonban egyáltalán nem helyes eljárás, mivel a probléma megmarad, és ha egyszer abbamaradnak a tabletták, újból a felszínre fog kerülni és gyötri az embert. Ezért az egyetlen megoldás, hogy átérezzük a helyzetünket, hogy meggyónjuk lelki atyánknak és tegyük azt alázattal, amit ő mond. Ma a világ elveszett, nem tudja mit csinál, az ellenőrzés kormányát már elvesztette a kezéből. És ez azért van, mivel senki sem akar ellenőrzés alatt állni. Az akarata szerint zavartalanul akar haladni. Ez azonban a teljes pusztulása, mivel igaz ugyan, hogy az Isten önállóságot ajándékozott az embernek (tehát, hogy szabadon tehesse amit akar), nekiajándékozta azonban az ismeretet is, amivel megadta neki a lehetőséget, hogy magától felismerje, hogy az önállóságának erejével egyáltalán semmilyen jót nem tud elérni. ("...mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni."
(János XV.5.)" - "ha tehát a legcsekélyebbet sem tudjátok megtenni, miért aggódtok a többi miatt?" (Lukács X11.26.).) Amikor tehát az ember szabadon használja az önállóságát, anélkül, hogy figyelembe venné a gyengeségét, akkor félrevezetődik. Mindezek az emberek látnak és magyaráznak a logikájukkal. A Szent Kegyelem helyett a logika uralkodik és összezavarodik az ember elméje. Ez rettenetes dolog." "Ma csak ezeket mondom az embereknek és kitartok, hogy tegyék is meg: a.) érezzék át helyzetüket ami távol van Istentől, b.) bánják meg ezt, és C.) gyónjanak alázatosan. Mivel ma az emberek minden kornál jobban ki vannak téve démoni behatásoknak és megszállja őket az ördög. Csak akkor ússzák meg, ha a fenn említettek szerint cselekszenek." Egy napon meglátogattuk a Jerondaszt, két-három atya és ő állandóan arról beszélt, hogy jó gondolatokat kell táplálnunk. Még az Ószövetséget is fogta és olvasott nekünk egy részt, ami Dáriuszról szól, aki Dániel prófétát az oroszlánok gödrébe dobta. (Dániel VI. 14-28.) Jerondasz részletezte előttünk azt, amikor Dáriusz reggel egyedül ment, hogy kinyissa a gödröt, hogy lássa megették-e az oroszlánok, és megkérdezte: "...Dániel, az élő Isten szolgája! A Te Istened, akit állhatatosan tiszteltél, meg tudod te menteni az oroszlánoktól? Dániel így felelt a királynak: ...Király, örökké élj! ...Akkor a Király nagyon megörült ennek..." (Dániel VI.21-25.) Mondta a Jerondasz: Ha Dániel prófétának rossz gondolatai lettek volna, azt mondta volna: Egy kicsit se szégyelled magad? Bedobtál ide, hogy egyenek meg az oroszlánok, és most szemérmetlenül azt kérdezed, hogy hogy vagyok? Azonban mindig jó gondolata volt, ezért az Isten is "tájékoztatta" még dl oroszlánokat is.
Úgyszintén a Három Ifjú (Dániel EL) amikor igazságtalanul a kemencébe dobták őket, nem volt gondolatuk az Isten ellen, vagyis, hogy azt mondják: "Miért, Istenem, míg mi megőrizzük a törvényeidet, Te hagyod, hogy bennünket kemencébe dobjanak." Mit mondtak azonban? Vádolták önmagukat és igazat adtak az Istennek, mondva: "Áldott vagy Urunk, atyáink Istene, és minden dicséretre méltó, neved magasztos mindörökké. Mert igazságos vagy mindenben, amit velünk tettél, tetteid mind igazak, útjaid egyenesek, és minden ítéleted igazságos. Igazságos ítéletet hajtottál végre bármit mértél ránk és Jeruzsálemre, atyáink szent városára. Bűneink miatt mindent igazságos ítélettél mértél ránk. Vétkeztünk és elpártoltunk tőled, gonoszsága vetemedtünk, és parancsaidra nem ügyeltünk. Lelkiismeretünkkel szembeszegülve nem azt tettük, amit parancsoltál, hogy jó legyen sorunk. " (Dániel III.Azarja imádsága és a hármak éneke). Látjátok, mondja nekünk a Jerondasz, a Három Ifjú milyen jó gondolattal bírtak, amit átitatott az alázatosság? Egy jó és alázatos gondolat az oroszlánokat bárányokká és a hétszeresen megrakott kemencét paradicsomi harmattá és felüdüléssé változtatja. Minden problémánkat így kell kezelnünk: türelemmel, jó gondolattal és alázatossázzal, hogy segíthessen rajtunk az Isten kegyelme." Egy napon megkérdeztük a Jerondaszt a következő problémánkról: Jerondasz, mindig azt mondja nekünk, hogy legyenek jó gondolataink. Mondunk azonban Önnek egy esetet, hogy lássuk mit javasol, mit válaszoljunk. Jön
néhány ember és a következőket mondják: - Az egyik pap sok pénzt kap a szentségek kiszolgáltatásáért, a másik sokat cigarettázik és gyakran jár a kávézókba. A harmadikra azt mondják, hogy erkölcstelen és általában hevesen vádolják a papokat és még bizonyítékokat is hoznak fel arra amit mondanak. Ezeknek az embereknek mit tudunk mondani? Akkor a Jerondasz elkezdte nekünk mondani: Tapasztalatból tudom, hogy ebben az életben két kategóriára választódnak, harmadik nem létezik, vagy az egyikben lesz, vagy a másikban. Az egyik kategóriája az embereknek a légyre hasonlít. A légynek a következő sajátossága van: hogy megy és mindig a piszokra telepszik rá. Például ha egy kert tele van virágokkal, amik illatoznak, és a kertnek az egyik sarkában egy állat valami tisztátalanságot hagyott, akkor egy légy berepülve ebbe a csodálatos kertbe át fog repülni az összes virágon és egyikre sem ül rá. Csak amikor látja a tisztátalanságot, akkor azonnal leszáll, és arra telepszik, tűrni kezdi, élvezve a kiáradó bűzt és nem távozik onnan. Ha most megfognál egy legyet és az tudna beszélni, és megkérdeméd, hogy tudja-e netán, hogy hol vannak rózsák, akkor az azt válaszolná, hogy azt sem tudja mik azok. "Én, mondja majd, tudom hol van szemét, WC, állat ürülék, főzés, kosz." Az egyik része tehát az embereknek a légyre hasonlít. Ez az embereknek az a katezóriája, ami megtanulta, hogy mindig csak a rosszra gondoljon és azt keresse, fel nem ismerve és sose akarva a jót.
Az emberek másik kategóriája a méhecskére hasonlít. A méhecske tulajdonsága, hogy megtalálja és rászálljon minden jóra és édesre, ami csak van. Mondjuk például. hogy egy teremben, ami tele van szeméttel, valaki letett egy sarokba egy lukumit. Ha odaviszünk egy méhecskét, az repülni fog és nem fog leszállni sehová, míg meg nem találja a lukumit és csak azon marad. Ha most megfogod a méhecskét és megkérdezed, hogy hol van szemét, az azt fogja mondani, hogy nem tudja. azt mondja majd: " ott vannak gardeniák, ott rózsák, ott kakukkfű, ott méz, ott cukor, ott lukumi", és általában tudója lesz minden jónak, és teljes tudatlansága lesz mindenféle rosszról. Ez a második csoportja az embereknek, azokénak akiknek jó gondolatai vannak, és akik mindent jó szemmel néznek. Ha egy úton találkozik két ember, akik ebbe a két kategóriába tartoznak. elérkeznek egy pontra, ahol egy harmadik "szükségét" végezte, az ember az első kategóriából meg fog ragadni egy botot és kezdi vele piszkálni a tisztátalanságot. Amikor azonban jön a másik, a második kategóriából, aki a méhecskére hasonlít, megpróbálja befedni földdel, és valamilyen kővel, hogy ne érezze a többi arra jövő is a bűzt, ami abból származik. És végül a Jerondasz: - Én azoknak akik idejönnek és valaki mást vádolnak - és nehezítik a sorsomat azoknak ezt a példát mondom, mondva, hogy válasszák, hogy melyik kategóriába akarnak tartozni és aszerint keressék a maguk kategóriájának megfelelő embereket. egy Istenfélő gondolat felér egy Athoszi virasztással.El is mesélte a következő esetet. Egy nap jött valaki hozzám, és leültettem a kápolnába, míg távozik a másik vendég a szalonból. Amikor behívtam a padon felejtett egy doboz cigarettát, anélkül, hogy észrevette volna. Közben jött valaki más és kértem, hogy menjen be egy picit a kápolnába, hogy várjon. Ő látta a cigarettát és amikor szólítottam azt mondja nekem: Jerondasz, dohányzik? - Nem, mondtam neki. Miért kérdezed ezt? Hát, mert láttam a cigarettát a templomban, azért. Idefigyelj te áldott, valaki ott felejtette, aki előtted volt itt, és én se vettem észre, hogy itt felejtette. Miután beszéltem vele, elment. Utána meglátogatott egy kisgyerek. Először jött. Megzörgette a kis vasat és kijöttem. Rögtön megkérdeztem, hogy mit akar, és azt
felelte nekem: - A Jerondasz Paiszioszt szeretném látni. Itt van? Akkor én azt mondtam neki: Nem, elment Karieszbe, hogy cigarettát vegyen. És a gyerek egyszerűséggel válaszolt: Jól van atyám, nem baj. Megvárom itt a nagyapót míg visszatér. És folytatta a Jerondasz: Látjátok a gondolkodás különbségét? Az egyik a templomba megtalálta a cigarettát, de egy jó gondolata se született, hanem azonnal a rossz gondolatot fogadta be és a gyanakvást. Ellenben a gyermek, még ha mondtam is neki, hogy cigarettáért ment, nem gondolt rosszra, hanem egyszerűséggel felelte: "megvárom a Jerondaszt", és nem kérdezte meg: "dohányzik a Jerondasz? Mit fog csinálni a cigarettával?"
"Egy napon jött egy fiatal, akinek nem voltak jó gondolatai, és megkért, hogy vegyem magamhoz tanitványként. Elmagyaráztam neki: - Én itt nem tartok tanítványokat. Először is, mert a sok ember miatt, akik idejönnek, pincek lennének, hogy kínálják őket és nem szerzetesek, hogy a lelkiekre tekintsenek. Másodszor, mivel sok éve vagyok szerzetes, van néhány jó is, amit elsajátítottam, de van néhány erőtlenségem is, amit még nem tudtam elüldönii. Így, mondtam neki, ha idejössz a jók is (böjtök, virrasztások, imádság stb.) károdra lesznek. Mivel te nem fogod tudni betartani őket és a gyengeségeim megint csak károdra lesznek, mivel nem tudsz majd türelmes lenni. Ezért tehát nem tudlak itt tartani. Végül elment, hogy körbejárja a kolostorokat. Néhány nap múlva, ahogy kinn ültem a kertben, és ettem két paradicsomot olaj nélkül, amit felvágtam egy tányérra és egy kis kétszersültet, az Isten velem való jótéteményeiről gondolkodtam. Arra is gondoltam, hogy az Isten ajándékozott nekem egy szép házacskát egy ilyen csodálatos helyen, amit még sok gazdag is megirigyelne nyaralójának. Hogy a sajátom és nem fizetek havonta bérleti díjat, amiért sok más ember annyira küszködik. Láttam, hogy megvan a mindennapi élelmem anélkül, hogy gyárakba kellene dolgoznom érte. Hogy egy olyan helyen vagyok, ahol a testvérek nagyon jók. Általában ilyen gondolataim voltak és elfogott egy édes panasz a hálátlanságom végett, az Isten nagy jótéteményeivel szemben és sírtam, nem tudva többet enni. Ahogy tehát ebben az állapotban voltam hirtelen a kerítés előtt megjelent a fiatal. Azonnal, hogy ne lásson sírva bementem a kellibe, letettem a tányért, kicsit megmostam az arcom, megtörölköztem és utána mentem, hogy kinyissak neki. sértődötten igy szól hozzám: - Szóval így, mi? És még aszkétának tetteted magad! Húst ettél és amint megláttál elbújtál, hogy ne vegyelek észre. Most értettem csak meg mi vagy valójában! Nevettem és nem védtem magamat, hanem csodáltam, hogy hogy gondolta és táplálta a rossz gondolatokat." Jerondasznak olyan jó gondolkodása volt, hogy még a legrosszabb esetekben is a legjobb gondolatokat táplálta. És ártalmas dolgokat is úgy hasznosított, hogy még onnan is jót szűrt ki. Valamikor egy látogató, akin nagyon sokat segített a Jerondasz, távozva, megkérdezte, hogy mit szeretne, hogy küldjön neki kinntről. Mivel a látogató nagyon kitartott, a Jerondasz végül - aki elmagyarázta neki, hogy nem akar semmit viccelődve azt mondta neki: - E, küldjél nekem cigarettát! Elment a látogató és nemsokára érkezett egy csomag Paisziosz Atya részére a postára. Egy nagy doboz volt, ami sok karton cigarettát tartalmazott. Amikor látta a Jerondasz elámult. Mit csináljon a cigarettákkal, kidobja őket? Sok pénz veszne kárba.
Valakiknek odaadja őket? Részt venne a rosszban. Egy napon valaki a kellijéhez ment. Megkérdezte őt a Jerondasz, hogy dohányzik-e és ő igenlőleg válaszolt. Hány dobozzal naponta? kérdezte a Jerondasz. Hárommal, mondta az. Nézz ide, mondta a Jerondasz, annyival amennyit dohányzol elpusztítod magad is, és sok pénzt is költessz. Akarod, hogy kössünk egy egyezséget? Én biztosítani fogom néhány hónapra a cigarettát, de te mostantól csak egy doboznyit használj. O elfogadta és a Jerondasz örömtelien nekiadta, mivel - ahogy mondta cigaretták megtalálták helyüket, mivel hasznára lettek egy embernek, visszafogva a szenvedélyét. "A gondolatok minőségéből látszik az ember lelki állapota. Egy napon egy városnak a parkjába három ember ült és beszélgettek. Hirtelen elment előttük egy fiatal nagyon sietősen szinte futva. Akkor mind a hármójuk gondolt valamire. Az egyik így gondolkodott: Úgy látszik valamit ellopott és fut, hogy el ne kapják. A másik azt gondolta: Úgy néz ki, hogy valami lánnyal van randevúja, késésben van és azért szalad. És a harmadik: Biztos kántor valamelyik templomban és fut, hogy odaérjen mielott elkezdenék. Látjátok ugyanarra a személyre három ember különféle gondolatot hozott, azonban csak annak vált hasznára, aki jót gondolt a testvérről, mig a többiek sérültek lelkileg." Jerondasz mindig kitartóan mondta nekünk: "Ha egy testvérnek rossz a gondolkodásmódja, nekünk jósággal és alázattal meg kell próbálnunk kijavítani és erre kötelesek vagyunk. Ma sok ember - sajnos sok lelki atya is - nem azt tartja feladatának, hogy rossz gondolatokat javítson ki, hanem leragadnak azok szintjén akiknek nincsen jó gondolatuk, vagy még rosszabbá is teszik azok gondolkodását. Mondok neked egy példát, hogy megértsed miként cselekszenek. Megy tehát egy testvér a lelki atyjához és mondja neki: - Ez és ez az atya ezt mondta nekem, vagy ezt csinálta velem, vagy igy bánt velem. És általában téves gondolkodással a testvér felől gyónja meg a gondolatait. Akkor ahelyett, hogy a lelki atyja helyrehozná gondolatát és visszahozná a szeretetet teljesen világian kezeli a problémát, hogy jónak tűnjön ezt mondja a testvérnek: - E, nem ismered őt? Most jössz rá, hogy ilyen? Te hagyd csak őt, ne tulajdoníts neki jelentőséget, ne foglalkozz vele. Így a testvér tévesen nyugtatja meg a gondolatát a lelki atyjával, de folytatja, hogy rossz gondolatokat tápláljon a testvére iránt. Amikor aztán elmegy a másik testvér a lelki atyához, és ő ugyanezt mondja az előzőre - és a lelki atya ugyanúgy kezeli ezt is világian megnyugtatja és hagyja, hogy megőrizze téves gondolatát a másik testvér felől.
Én, mondja a Jerondasz, ilyenformán még az ördögöt is megvigasztalom, ha akarom, nem testvéreket. Azonban, nézd mi történik, a Szent Igazságosság szerint. A testvérek, mivel folytatják, hogy egyik a másik ellen rossz gondolatokat tápláljon, elérkeznek arra a pontra, hogy megragadják egymást, és az egyik elkezdi mondani a másiknak: "Te ilyen vagy, egyébként... Még a lelki atyámmal is akivel
beszéltem, ugyanez a véleménye rólad. Akkor mind a ketten rádöbbennek, hogy az amit a lelki atya tett, annyi volt, hogy mind a kettőjük előtt jó színben akart feltünni. Így ennek az az eredménye, hogy mind a kettőjük véleménye megromlik a lelki atya felől. A helyes hozzáállás azonban, amit én is megvalósítok a következő: Jön egy családfő, és elkap, hogy elmondja nekem, hogy a felesége ilyen és ilyen, hogy bánik vele és általában elmondja mindazt, ami megrontotta a gondolkodását. Akkor én rámutatok a feleség minden mentségére és jó indokára és kezdem őt védelmezni. Végül pedig azt mondom neki, hogy dicsőítenie kell az Istent, hogy ilyen feleséget adott neki, és hogy ö az oka és a kiváltója, hogy eltávozott a köztük lévő szeretet. Így elgondolkoztatom és visszahozom öt a szeretetbe, azzal, hogy meggyőzőm, hogy ő tehet róla, és hogy el kell vetnie előző gondolatait. Ugyanezt teszem a feleségével is, amikor jön. Őt is leszidom és így mind a ketten ki akarva javítani téves gondolataikat, amit egymás ellen tápláltak visszatérnek a szeretetbe. Természetesen megértenek engem is, hogy leszidtam őket, mivel látják, hogy a célom az volt, hogy visszahozzam őket a szeretetbe." "A gondolatok olyanok, mint a repülök, amik a magasban szállnak. Ha nem tulajdonítasz nekik jelentőséget, nincs gond. Nekünk vigyáznunk kell, hogy ne készítsünk magunkban repülőteret, hogy leszállhassanak!" Egy fiatal ment a Jerondaszhoz és ö elmondta, hogy mit csináljon. (5 azonban egyszerű volt, és a gondolataira hallgatott, amikre nem kellett volna. Ezek a rossz gondolatok elérték, hogy meghiúsítsák minden jó munkáját, amit tennie kellett volna. A Jerondasz, aki átlátva őt megértette, hogy a gondolata tehet mindenről, ezt mondta neki: Volt valaki, aki azt mondta: "Ha megházasodok, és lesz két gyerekem és a gyerekeim fiúk lesznek, és holnap kitör valami háború, és elviszik tőlem őket a seregbe, és megölik őket... miért házasodjak meg?" Utána a Jerondasz a testvérhez fordult és így szólt: Bolondságot csinált az, nem? Válaszol neki a testvér: Igen. És a Jerondasz folytatta: Vigyázz, mert te is ugyanezt csinálod. Tudjad, hogy kizárt, hogy valami jót is elérj, ha igy gondolkodsz és cselekszel. Mindig tűnődtem, hogy a Szentjeink, hogy tűrtek el annyi mártírságot örömmel, míg mi a legkisebb fejfájástól jajgatunk. És hogy érhetjük el mi is, hogy úgy tűrjünk mint ők. Egy napon, ahogy lefelé mentem a Jerondasz kellijéhez, a pataknál találtam őt, ami ötszáz méterre van a kellijétől, amit ő Nílusnak "keresztelt el". Kis gesztenyeágakat vágott, hogy készítsen egy kis hidat, hogy ne legyenek vizesek azok, akik átmennek a patakon. Abbahagyta a munkát és készült, hogy visszatérjen a kellijébe, mivel megsebezte a bal kezét. Beleállt a tenyerébe egy hegyes fa, átdöfve a közepét, úgy, hogy folyt a vér. Láttam azonban, hogy a Jerondasz örömtől eltelt és egyre csak a kezét nézegette. Mígnem egyszer csak megáll, hátrafordul és megmutatja nekem a tenyerét, a megsebzettet és mondja: Látod! Hasonlít a tenyerem arra, ami a Golgota Keresztjére szegeződött! Amikor a kellijéhez értünk és leültünk a fogadószobába siettem megkérdezni: Jerondasz, mi volt az, ami a Szentjeiket arra késztette, hogy ne csak eltűrjék a mártírságot, de állandóan örüljenek is, míg mi egy szúnyogcsípést sem tudunk elviselni? A lényeg, válaszolta öt, az, hogy helyesen gondolkodjunk. Hogy ha gondolataink szilárdak a hitben, senki se tudja megingatni.
Akkor ment és hozta az Ószövetséget és azt mondta: - Makabeusok 4.részébe nagyon jól megmagyarázza azt amit mondok, és azt, hogy a jó gondolat el tudja hárítani a fájdalmakat és a kínzásokat. És elkezte felolvasni az egész szakaszt, és magyarázni. (Mindannyiunknak jó, hogy ha érdekli, hogy figyelmesen elolvassa az egészet, mivel itt csak a rövidség kedvéért néhány részt mutatunk be, amikkel a Jerondasz foglalkozott.)
Ahogy a Jerondasz befejezte a felolvasást így szólt: - Az Ószövetségnek tehát ebből a fejezetéből tisztán látszik, hogy az ember szabad és jó gondolattal legyőz minden szenvedést és minden vágyat és amik ebből származnak. A Jerondasz mindig kategórikusan kijelentette, hogy az emberre nem vonatkozik a "nem tudom", csak a "nem szeretem" és a "nem akarom". Ezek késztetik azt mondani velek, hogy nem képes. Azok az emberek, akiken eluralkodott valamilyen bűn (szenvedély) és azt mondják, hogy valamilyen hatalom megakadályozza őket, hogy a jót tegyék, tudniuk kell, hogy az az erő (hatalom) ami megakadályozza őket, azonos azzal a saját erejükkel, amivel szeretni tudnak, ami azonban rossz irányban van fordítva. És mivel szeretik ezeket a bűnöket (szenvedélyeket) természetes, hogy nem tudják elvetni őket. mivel ha valamit szeretsz, akarod és nem engeded, hogy elveszítsd. Következésképp gyülölniük kell ezt a bűnt, hogy jobbat találjanak, hog), visszafordítsák szeretetüket és visszahozzák. Mivel, ha nem találnak valami jobbat, nem tudják visszahozni a szeretetüket és így szenvednek. Sokszor mentek különböző emberek és mondták: - Jerondasz, dohányzok. Nem tudom azonban abbahagyni a eigarretázást. Mit tegyek? Megkérdezte őket: Te abba akarod hagyni? A következő választ kapta: Igen Jerondasz, sokat próbálkoztam, nem tudtam azonban abbahagyni. Akkor a Jerondasz azt mondta: E, ez az! Ettől a perctől fogva ne gyújts rá, és az Isten is meg fog segíteni. Akkor a testvér, akinek a szenvedélye volt, ezt mondta: Talán, Jerondasz.... Félbeszakította őrt a Jerondasz, mielőtt befejezhetné, és felemelt hangon, telve bizonysággal mondta: Nincsen, "talán", fejezd be ezt! Ne gondolj az olyan sugallatokra, hogy nem fog sikerülni. Jerondasz mindannyiunknak ki akarta hangsúlyozni, hogy önállóak (önhatalmúak) vagyunk. És ha valamilyen szenvedély (bűn) fogságába estünk az a mi beleegyezésünkkel történt. És ha rabjai maradunk ennek a szenvedélynek, megint csak a mi szeretetünkkel maradunk meg benne, mivel mi akarunk a szenvedély rabjai lenni. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdjük szeretni a szabadságunkat, és a Krisztus közelségében való tartózkodásunkat, attól a pillanattól kezdve, hogy akarunk megszabadulni a szenvedélyünktől, Isten szolgái leszünk. Ez egyébként azt is jelenti, hogy önállóak vagyunk. Persze az összes parancsolat a Krisztustól adatott azoknak, akik a bűn szolgái, hogy elhagyják azokat és a közelébe jöjjenek. Ezért mondja az Isten a paráznáknak: "ne paráználkodj", a tolvajoknak: "ne lopj", az igazságtalanoknak: "ne ítélj igazságtalanul.". (Ezek apró betűs idézetek a Lélek megtisztulása fejezet után következnek:)
Timutheus Ii. 2. 20-21. Kurihtlusli. 7. L, 1. 3-5. Filippi 2. 5-9. Máté 5. 8. Máté 23. 26. Lukács 11. 39. Lukács 4. 16. Az Úr a parancsolataiba van elrejtve, amit maga adott és feltár azoknak, akik kérik. Ami pont olyan, mint egy érzékelhető ház, a közös atmoszférájú levegő helyett, úgy mint az értelem a szent kegyelem helyett. Ahogy anyagot von el a ház helyéből, annyira nyomul be az atmoszféra levegője és ellenkezőleg, ahogy anyagot adsz a házhoz, úgy hátrál az atmoszféra levegője. Az "anyagi ház" alatt ott otthont és az eledelt értjük, míg az "értelem anyaga" alatt a hiúságot és a gyönyört. Szent Maximusz 4/100 szeretetről 69. "Néhány testvér azt gondolja, hogy nincs benne kegyelmi ajándék a Szent Lélektől, mivel elhanyagolták a parancsolatok betartását, nem tudják, hogy akiben megvan a Kriszusban való tiszta hit, minden kegyelmi ajándékot magában bír. Mivel tétlenségünk miatt távol vagyunk az O szeretetének kisugárzásától, ami megmutatja a bennünk rejlő kincseket, tényleg azt gondolhatjuk, hogy nincs bennünk kegyelmi ajándék (karizma) 70. Ha a Krisztus a szíveinkbe lakik a hittel, a szent Apostol szerint, a bölcsesség és a tudás minden kincse a szívünkbe van rejtve, és ki-kiben a parancsolatok megtartásának mértéke szerint nyilvánul meg. 71. Ez a kincs ami szíved mélyén rejlik, amit még nem leltél meg, tétlenséged végett. Mert, ha megtaláltad volna, eladtál volna mindent, hogy megvegyed ezt a mezőt. Most, hogy elhagytad a mezőt, a környékével törődsz, ahol nem találsz semmi mást, csak gazt és sulymot. 72. Ezért mondja a Megváltó "boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent". Akkor meglátják Őt és a kincseit, mikor megtisztítják magukat a szeretettel és az önmegtartóztatással és annál inkább látni fogják őt, minél tisztábbak lesznek. 73. Ezért mondja ismét: "Adjátok a vagyonotokat és adakozzátok szét és minden tiszta lesz számotokra.", mert nem fogtok már foglalkozni a testiekkel, hanem a célotok az lesz, hogy megtisztítsátok az elméteket (amit az Úr szívnek nevezett), a gyűlölettől. Mivel ezek, azzal, hogy megfertőzik az értelmet, nem hagyják, hogy lássa a Krisztust, ami a Szent Keresztség által lakozik benne. 75. A szeretet az Isten iránt ellent áll a vágynak, mivel meggyőzi az értelmet, hogy megtartóztassa magát a gyönyöröktől. Az ember társak iránt érzet szeretet ellenáll a haragnak, mivel felülemeli az embert a dicsőségen és a pénzen. 76. Tisztítsd meg az értelmedet a haragtól és a bosszútól, és az ellenséges gondolatoktól és akkor érezheted, hogy az Isten benned lakik. Nem tanított meg mindent neked a Krisztus kegyelme, ami benned lakozik, és ami a Szent Lélek el jegyzetj e? Mi nagyobb ennél a kegyelemnél? Ha azonban tétlenül és nem törödőleg ülünk és nem tisztítjuk meg önmagunkat a bűnöktől (szenvedélyektől), amik megfertőznek és megvakítják értelmünket, hogy láthassunk még a napnál is tisztábban a fenn emlitetteket, hogy magunkat vádoljuk és ne tagadjuk meg a kegyelem lakozását a szíveinkben. 78. Az Isten, aki megígérte neked az örökkévalós javakat és jegyesül a Lelkét adta a szívedbe, parancsolatot adott neked, hogy törődj az életeddel, hogy' megtisztuljon a belső ember a szenvedélyektől (bűnöktől) és már itt ebben a világban megkezdje a jövőbeli java élvezetét. 80. A lélek haragvő részét fékezd meg a szeretettel, a vágyakozót sorvaszd el az önmegtartóztatással, és az értelminek az imádság adjon szárnyat. Így az értelem világossága soha sem sötétül el." Palamasz Szent Gergely 121. 1.,2., Testvér nem hallottad az Apostolt mondani, hogy "a testvérink a bennünk lakó Szent Lélek temploma" Korinthus I. 6.1-3. 16-17.,
ahogy az Isten is mondja: "legyőzöm öket, és együtt élek velük és leszek Istenük." Abba tehát, ami természetétől fogva az Isten szállásául van elkészítve, hogy tehetné valaki értelemmel méltatlanná, azzal, hogy bérbe adja? Vagy nem az Isten is először az értelmet győzte le a testben? Vajon O rosszul cselekedett? Testvérem, ha valaki megtisztítja a testét önmegtartóztatással, megszáll benne a szent szeretet, az ösztön és a vágy helyett, teret adva az erényeknek, és megjelenik az Isten előtt imádság által a megtisztultaknak ígért kegyelmet. Es akkor lehetetlen lesz azt mondania Pállal együtt, hogy az Isten aki azt mondta sötétségből legyen világosság, aki szíveinkben meggyújtotta az értelem világosságát az Isten dicsőségének ismeretére Jézus Krisztus személyében. Hanem azt mondja, hogy ez a kincsünk cserépedényekbe van, a testben, Jézus Krisztus személyében, a Szent Lélek ismeretének dicsőségére, ha az értelmünket az testben tartjuk méltatlanul cselekszünk az értelmünk lángelméjűségével? És ki mondaná azt, egy lelki ember sem, hanem még az értelmünk is mezítelen a szent kegyelem számara, emberileg azonban minden esetre?"
A Szent igazságszolgáltatásról. (Máté 5. 20.) Mindig kíváncsi voltam, hogy hogy válhat egy ember szentté és mi volt az a különleges, ami megvolt a szentjeikben és ami miatt az Isten kegyeltjei voltak. Egy nap elmentem a Jerondaszhoz és megkérdeztem: Jerondasz, mi az ami megvan a Szentjeinkben, különböző a többi embertől, ami elválasztja őket és elnyerik az Isten kegyelmét? Jerondasz akkor így válaszolt nekem: A Szentjeinknek szent igazságuk volt és nem az emberi. Másodszor is megkérdeztem: Mi az, Jerondasz, hogy szent igazság? És (5 kedves példákkal felelt a következőképp: Na, mondjuk, hogy két ember ül egy asztalnál, hogy egyenek, és van előttük egy tál tíz sárgabarackkal. Ha tehát az egyik torkosságból és mollóságból megeszik hetet és meghagy hármat a másiknak, akkor az igaztalan és igazságtalan a másikkal, ez tehát az igazságtalanság. Ha most az egyik így szól: Ketten vagyunk tíz barackra - vagyis fejenkét öt jut - és megeszik ötöt és hagy a másiknak szintén ötöt, akkor az az ember az emberi igazság szerint jár el és az emberi igazságszolgáltatást cselekszi. Ezért az emberi igazságért futunk sokszor bíróságolu-a, hogy megtaláljuk. Ha azonban O látja, hogy a másik testvérnek ízlenek a barackok és szinieli, mintha Ő nem szeretné őket - és ezért csak egyet eszik - és így szál a másikhoz: „testvérem, edd meg a többit, mert én nem annyira szeretem, és egy kicsit ártanak is nekem, ezért jobb, ha nem eszek többet", akkor neki szent igazsága van, amivel inkább vállalja az emberi igazságtalanságot. A szent kegyelemmel viszont kiegyenlítődik a fenti áldozata. Ő neki „zsákkal mérik" a szent kegyelmet. Mondok neked még egy példát, hogy jobban megértsd. Ha jön valaki és azt mondja nekem: ,Jerondasz ez a kelii az enyém, ezért fogd magad és menj innen, oda az aprófa alá (ami a kelii kertjében van), mivel a kelli (szerzetesi cella) az enyém." Akkor ha van szent igazságom, örömmel elfogadom és még meg is köszönöm a felajánlását, amivel átengedte nekem a korábban saját ciprusfámat. Ha azonban emberi igazságom van - és aszerint akarok élni - akkor nem fogom elfogadni, és elkezdek veszekedni, ha nem lehet meggyőzni. Az igaz keresztény azonban nem kell, hogy elitéljen bármit is, még pert se indítson senki ellen, még akkor se, ha valaki a ruháit veszi el. Csak egy különbség van a keresztények és azok között, akik nem hisznek a Krisztusban. A keresztényeknek még van a szent igazságuk, míg a hitetleneknek az emberi igazságuk. Az emberek igazsága nulla az Isten igazsága előtt. Az Urunk valósította meg először a
szent igazságot. ,Akkor sem védte magát, amikor vádolták, leköpték, nem tiltakozott, amikor szenvedett, akkor se fenyegetett, hanem kitartóan tűrt csendben, anélkül, hogy bármit is ellenállt volna. Hagyta, hogy még a ruháit is elvegyék, és így jelenjen meg, meztelenül az Isten teremtményei előtt. A legfontosabb azonban az volt, hogy nem hogy kért segítséget az emberi törvényektől, hanem ellenkezőleg, mentegette üldözőit az Atyja előtt és imádkozott értük, hogy megmeneküljenek: bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek" (Lukács 23,34.) Mi azonban nem nézzük az Istenünk példáját, és szünet nélkül elítéljük a többieket, ha nem kapjuk vissza a követelt dolgokat, néha még a többet is, amikor persze a tartozás előtt már kamatként mindent beszedtünk. Azzal az eredménnyel hogy az igazunk egy nagy igazságtalanság kezdte lesz.
Amit néhányan mondanak, hogy bárkinek megengedjük, hogy elvegyék a létszükségletre való dolgainkat, vagy amit a szegények megsegítésére adnánk - és ráadásul amikor ezt keresztényektől szenvedjük el -, hogy ne leuüffl( vádlóink számára az igazságtalanság okozóivá az elnézőségünkkel, nem más mint oktalan ürügy arra, hogy a dolgainkat saját magunk fölé helyezzük. Mert ha elhagyjuk az imádkozást és a szívünk gondozását és elkezdünk a bíróságokra futni., azokkal akik bántani akarnak bennünket, nyilvánvaló, hogy töbre tartjuk a birtokolt dolgokat a saját megváltásunknál - hogy ne mondja feljebbvalónak még a Krisztusunk megváltó parancsánál is. Mert, hogy fogjuk követni először is az evangélium parancsát, ami így rendelkezik: „és attól aki elvette tőled, ami a tiéd, ne kérd vissza." (Lukács 6., 30.), ha nem viseljük el örömmel Pál Apostol szerint a dolgok elvételét, amit birtokolunk, még ha a kárvallott el is ítéli a kapzsit és visszakapja amit akart, nem szabadítja fel őt a bűntől? Ezért tehát jó ha eltűrjük az erőszakot, azoktól, akik igazságtalanok velünk és imádkozunk értük, hogy váltódjanak a kapzsiság bűnétől és nem, hogy visszaadják azt, amit elragadtak tőlünk. Ez minden, amit az Isten igazságossága akar, hogy visszakapjuk valamikor a kapzsit nem az elveszett dolgainkat - felszabadulva a bűntől, a bűnbánat által. Amikor egy ember hol a szent igazság szerint, hol pedig az emberi szerint cselekszik, arra az emberre hasonlít, aki hol az Istennek hódol, hol a bálványoknak. A szent igazság az emberi ellen van. Az emberi igazság egyenlően mér, mivel mindenkinek jogot ad és nem hajlik erre, vagy arra, és nem személyválogató, amikor igazságot szolgáltat. A szent igazság azonban részrehajló, és szimpátia alapján ajándékoz mindenkinek, és a büntetésre méltót nem gyötri, a dicséretre méltót pedig elárasztja minden jóval. Tehát a szent igazság és irgalmasság az uralkodó szimpátia és jósága felé hajlik, míg az emberi igazság és igazságszolgáltatás a rossz felé hajlik. Az emberi igazság azért jött be, hogy valamiféle féket vezessen be a rossz emberekre. Ahogy a száraz fú és a tűz nem férhet meg egy helyen, úgy a szent igazság sem férhet meg egy lélekben az emberi törvényekkel. Az, aki mindent a szent igazsága biz, nem rendül meg, akkor igaztalanok vele, nem is keresi az igazát abban a dologban, amiben igaztalanok voltak vele, hanem elfogadja mint az igazságot, a hazug rágalmakat és nem törődik az emberek meggyőzésével, hogy öt megrágalmazták, ha nem megbocsátást kér. Néhány szentünk, mivel bíztak és reméltek a szent igazságban, saját magukat nevezték kárhozottaknak, anélkül, hogy azok lennének. Megint mások, eltűrték a házasságtörés vádját, pedig viszolyogtak és undorodtak ettől a cselekedettől és elvállalták, hogy elszenvedjék ennek a bűnnek a következményeit. És mindezt eltűrték, mivel feltétel nélkül bíztak a szent igazságban, vagyis még ha emberileg igaztalanul is bántak velük, az sem marad rejtve, se nem felejt, hanem a legalkalmasabb időben Istenileg szolgáltat igazságot. Az igazság a parafához hasonló, amit akárhogy próbálsz a tenger fenekére küldeni., az a természeténél fogva azonnal a felszínre tör. Ezért nekünk örömmel el kellett fogadnunk akármilyen igazságtalanság is történik velünk a Krisztusunk kedvéért, aki azt mondta nekünk,
hogy először keressük az Isten igazságát és mindig aszerint éljünk. Lehetetlen, hogy ne nyerjék el az igazságot azok, akik a szent igazság szerint éhiek. Elmondok egy történetet is, hogy lásd hogy ad az Isten igazat azoknak, akik megvalósítják és szeretik, és előbbrevalónak tartják az O igazságát, és ezért inkább elszenvedik az emberi igazságtalanságot. Egy nap eljött hozzám egy zarándok és azt mondja: Jerondasz, folyton olvasom az Énekek könyvét és látom, hogy Dávid próféta az összes versében két kategóriáját ismeri az embereknek, egyrészről az igazakat - akiknek mindig ígéri, hogy elnyernek az Istentől minden jót. (Őszentségi idézetek kimaradnak.) Ezeket tehát, Jerondasz, folytatta a zarándok, én is átéltem egy eset kapcsán amit el is mondok: Mi egy szegény család voltunk, és az édesapánknak öt-hat földje volt, amiket művelt és amiből éltünk. Egy nap azonban hirtelen meghalt és az anyukánk egyedül maradt velünk, az árvákkal. (Ha jól emlékeznek a Jerondasz azt mondta, hogy öten voltak testvérek.) Akkor tehát megnevezték a testvéreim, hogy beszéljük meg az örökséget, vagyis hogy ki melyik földet kapja, mivel az apánk nem érkezett leírni. Leülve tehát kezdtek a testvéreim veszekedni, hogy ki fogja a legnagyobb és ki a legtermékenyebb földet kapni. Én természetemnél fogva félszeg ember vagyok, és egy sarokban ültem - a legkisebb is voltam - és vártam, hogy mit fognak nekem adni. Miután tehát ők elosztották a jó földeket, rám egy olyat írtak, ami teljesen lakatlan és puszta helyen volt. Azon a telken nem volt föld, csak homokos kavics és az egyetlen, amit megtermelt, némi nád volt. Megköszöntem nekik anélkül, hogy kifejeztem volna sérelmemet, az igazságtalanságért, amit velem tettek. Néhány év elteltével megházasodtam és mivel nem tudtam Görögországban megélni, a gazdasági nehézségek végett, fogtam a feleségemet és elmentünk Németországba. Ott az Isten segítségével egy kis saját vállalkozásba kezdhettem és a munkámból kapott pénzzel a családom nem nélkülözött. Miután sokáig maradtunk Németorszában (ha jól emlékszem a Jerondasz húsz évet mondott) és egy kicsit nőtt a vállalkozásunk, nosztalgia ébredt bennünk a hazánk iránt, és elhatároztuk, hogy hazatérünk és ott folytatjuk ugyanazt a munkát. A földet, amit a testvéreim adtak az örökség elosztásakor, mint értéktelent, teljesen elfelejtettük és leírtuk, ha azonban mi el is felejtettük nem így tett az Isten. Mi történt? Az alatt az évek alatt, míg mi Németországban voltunk, azon a területen sok nagy szálloda épült és turistalétesítmény, és a környék nagyon nagy értékűvé vált. A kavicsos telek pedig ott maradt a szállodák beruházásai és a vállalkozások között, azzal az eredménnyel, hogy a legértékesebb föld lett a környéken és mindenki annak idején óriási összeget ígért, hogy megszerezzék. Árverést hirdettem tehát, ahogy ilyenkor szokás, és mivel mind akarták, az ára nagyon sok millióra rúgott. Végül annak adtam, aki a legtöbbet kínált és most a következő céllal jöttem ide: Mivel a munkámmal keresünk annyit amennyit kell, hogy megéljünk a családunkkal, eimek a pénznek egy részét, amit a földért kaptam, fel akarom ajánlani emberbaráti célokra. És azért jöttem most Önhöz, hogy mondja meg nekem, hová akarja, hogy adjam? Akkor azt mondtam: A testvéreid mit csinálnak? (Hogy vannak?) Azokat a földeket művelik, és azokból élnek válaszolta a zarándok. Hát akkor, először nekik nyújtsál segítséget, hogy ne legyen panaszuk, és a többit ahová akarod, oda adjad. Így folytatta a Jerondasz, mindig az Isten igazsága uralkodik. Lehet, hogy egy kicsit késik de lehetetlen, hogy ne győzedelmeskedjen. Ezért is az Urunk rendeli és mondja, hogy a mi igazságunk különbözzön a Farizeusok igazától, mivel ők az emberi igazságot célozzak. Es azért is bűntettek, ítéltek, bebörtönöztek, viszálykodtak, küzdöttek sajátajukért, nem tudták elviselni a vagyonuk elvételét és az igazságtalanságot a kárukra. Pedig az Ur félreérthetetlenül kijelentette, mindegyikük számára, hogy: (Máté 5, 20-1,8.)
Befejezve a Jerondasz a szent igazságosság témáját,kedvesen kiegészítette, és azt mondta nekem: - Ha valaki szerzetes, a szent igazságosságot ken megvalósítania. És a kelliét hagynia kell, hogy elvegyék, meg minden mást is. Ha azonban családfő, akkor engem tesz boldoggá, hogyha a szent igazságosság szerint él, és annak az az oka, hogy a család többi tagja kárát látná. Csak, ha a család többi tagja egyet ért akkor valósíthatják meg együttesen. Mivel, ha szerzetes vagy, a házadat is oda adhatod és vándorolhatsz egyedül a reverendádba, odúból odúba, és általában elviselhetsz minden nélkülözést és igazságtalanságot. Ha azonban a többiek is tőled függnek, nem helyes, ha valaki a szent igazságosságot gyakorolja és a többiek jajonganak és szenvednek, méltatlankodnak. 19... júniusában Szent Paisziosz ünnepén értesített engem a Jerondasz, hogy menjek le hozzá éjjel I óra 30-kor, hogy liturgiát tartsunk. Amikor véget ért a szent liturgia (amin ketten voltunk, mivel a Jerondasz nem engedte, hogy mások is jöjjenek, hogy ne legyen ünneplés a neve napján), leültünk a kínálásra. És mig a Jerondasz folyton édességekkel kínált, hogy egyek, szép példákkal beszélt nekem a szent igazságosságról. Az Isten, mondta, nem hallgat meg bennünket, amikor imádkozunk, akármennyire virrasztunk és imádkozunk. Ez azért van így, mivel nem vagyunk igazak. Ülünk, igaztalanul bántjuk a testvéreinket, és utána egész éjszakai virrasztást csinálunk. E, hiába pazaroljuk az elemeinket, mivel az Isten nem hallgat meg bennünket, ha nem javulunk meg. Mindenki magát nézi és a másikkal nem törődik. És így az Isten nem nézhet bennünket. Ha azonban van szent igazságosságunk és egyáltalán nem nézzük önmagunkat, hanem szeretjük az Istent és a többi testvéreinket, akkor az Isten is, félelmetes dolog, figyel is: gondoskodik rólunk és nem hagyja, hogy a legkisebb hiányunk is legyen. Amikor a hadseregbe voltam és harcoltwik, egyszer rohamozott az ellenség és én találtam egy vályút, és belebújtam. Míg tehát az ellenségül* kíméletlenül ütött bennünket, vészes helyzetbe kerültünk, odajön egy katona hozzám és azt mondja: Arszeniosz (a Jerondasz világi neve), belemehetek én is, mert nagy veszélyben vagyok? Akkor én azt mondtam, hogy jöjjön. A vályú azonban kicsi volt és nem fértünk el jól. Amaz bemászva kezdett fészkelődni ügyesen - a golyózáportól való félelmében - úgy, hogy engem kilökött a vályúból. Akkor futva jön egy másik katona is, és kéri, hogy bemehessew Mondtam, hogy menjen. Ahogy aztán bement, engem teljesen kiszoritott és fedezetlen maradtam. Akkor egy golyó süvített el a fejem fölött, úgy, hogy beleborotvált a hajamba egy ösvényt vágva de meg se karcolt. Látod, ha nem keresed a magad igazát, megvéd téged az Isten.
A Szent Gondviselés. gondviselés az az oltalom, ami az Istentől jön. Minden, ami az Isten gondviseléséből történik, istenien megy végbe a legjobb módon, úgy, hogy lehetetlen, hogy jobban történjen. Amiről gondoskodik - és természetesen jól gondoskodik - egy értelmes ember nagyon helyesen a következőket gondolhatná: Az Isten jóságos, és mint jóságos, tehát törődik a teremtményével (mert az aki nem gondoskodik nem jóságos). Másrészről az emberek is - és az oktalan állatok is - természetüktől fogva gondoskodnak a gyermekeikről. Aki nem gondoskodik rossznak ítéltetik. Mivel az Isten végtelenül bölcs, tökéletes módon mutatja ki törődését az egész teremtés iránt. Amikor látjuk és figyeljük a szent gondviselés munkáját, csodáljuk az Isten jó akaratát és dicsőítenünk kell őt, és elfogadnunk, anélkül, hogy vizsgálnánk a szent gondviselés munkáját, még akkor is, ha néha
igazságtalannak és érthetetlennek tűnik. Egyszer a következőt mesélte nekem el a Jerondasz: - Egyszer szükséges volt, hogy kimenjek a világba, és kellett volna ezer drachma, mert akkor annyiba került egy utazás. Pénzem nem volt egyáltalán. Ami csekkek jöttek, azokra utasítást adtam a postán, hogy azonnal küldjék vissza őket, mint át nem vetteket. Míg tehát ebben a nehéz helyzetben voltam egy testvér, aki a postát hozta adott egy csekket is, pont ezer drachmáról, feladó és cím nélkül. Amint láttam az Isten gondviselését könnyekre fakadtam és köszöntem az Úrnak és a Panagiának. Sokat láttam az életemben. Félelmetes dolog ha nem nézed magad, az Isten nem engedi, hogy valódi szükséged legyen. Látod a csekk még az előtt lett elküldve, még mielőtt szükségem lett volna rá. Az Isten, mint jó Atya, gondoskodik, mielőtt még szükségünk lenne valamire, azelőtt mielőtt kérnénk a gondoskodást, és törődik, megadja nekünk. Szükséges azonban, hogy lássa, hogy bízunk benne. (Máté 6. 31-33., 6., 8.) „A mi munkánk és törődésünk az kell, hogy legyen, amivel az Istent boldoggá tesszük és testvérünket, ami pedig a magunk fenntartását illeti egyáltalán nem kell vele törődnünk, mivel az Isten dolga, hogy törődjön velünk. Valami féle lelki egészség jött létre. Minden fenntartás nélkül tekintsünk az Istenre és dolgozzunk neki, és (5 ránk tekint. (Péter első levele 5., 7.) Egy nap megjött I.F., aki Németországban lakik. Aki készített egy tervet egy Korsztinibe készülendő halastóhoz és idejött, hogy imádkozzam, hogy jóváhagyják a tervét az állam részéről. Megkérdeztem hát öt kíváncsiságból, hogy hogy tenyésztik a halakat, hogy nőnek fel a kis halak. És ö válaszolt: - A kis halak Jerondasz, amik éppen megszülettek, a hasukban tartanak egy kis zacskót, amit hólyagnak hívnak. Ebben a kis zsákban benne van minden, ami a létfenntartáshoz szükséges, vitamin a halacska számára. Így ebből táplálkozik, és mire kiürül a zsákocska a hal gyomra már képes az általuk szokásos táplálék felvételére. Amikor tehát ezt hallottam meghatódtam. Azokban a napokban ennek az eseménynek a kapcsán olyan lelkiállapotba kerültem, hogy állandóan dicsőítettem az Istent, és magamban ezt gondoltam: Nézd csak. A jó Isten a halacskákról, amiket csak is azért teremtett, hogy mi megegyük, gondoskodik és törődik velük, ilyen bölcs módon, hogy félelem nélkül nőhessenek fel, míg mi nyomorultak aggódunk és nem bízunk benne. Félelmetes dolog. Az Isten odafigyel és törődik a legkisebb teremtményeivel, legapróbb szükségleteikkel is. Értünk, akikért mindezt csinálja - és a saját képmásai vagyunk - mennyivel inkább törődik. Mivel azonban vagyunk, nem látjuk a gondoskodását, ami befed (körül ölel) bennünket. " "Ha valaki egyszerűen él, szerény (alázatos) ha magáról van szó, és érzi az Isten atyai gondoskodásának szükségességét, minden gondoskodást és törődést magával, hittel az Istenre hagy. Ebben az esetben, látva a jó Isten, hogy ez a lélek mindent rá hagy és nem magára, beárnyékolja őt a gondoskodása és irgalma. Akkor látja a lélek kristálytisztán az Isten segítségét, amit nyújt neki és örül. Az Isten azt akarja, hogy a lélek egyszerű legyen, sok képzelgés és ismeret nélkül, hogy olyan legyen, mint egy csecsemő, aki mindent a szüleitől vár. Ezért mondta az Úr is: ,ha nem váltok olyanokká, mint a kisgyermekek, nem jöhettek be az Isten országába. Nagy egyszerűséggel kell kémünk az Istent és megvillantanunk előtte erőtlenségeinket, mert igy megválhatunk minden gondoskodástól és törődéstől, és ahogy az árnyék követi a testünket, úgy az alázat és az Isten irgalomba vetett hit is velünk lesz. rr ,,Ha hiszünk az Istenben és mindent az 0 atyai gondoskodására bízunk, akkor nekünk egyáltalán nem kell magwikra gondolni, hanem tudjuk, hogy az Isten mindent tud, ami bennünket illet, a legkisebb problémánktól - ami lehet fejünk egy hajszálának kihullása is - a legnagyobbig. Az egyetlen, amit nekünk akarnunk kell, hogy hasson az Isten szeretete és gondoskodása, ahogy és amikor ő akarja. Amikor valakinek ilyen hite és hozzáállása van, akkor látja az Isten csodáit - és magát az Istent is - aki mindig vele van, minden helyzetben. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen feltétlenül szükséges, hogy elvessünk minden világi
segítséget és emberi reményt is, az elménket az Istennek szenteljük bizalommal, kétség nélkül és tiszta szívvel. Akkor azonnal jön a Krisztusunk szent kegyelme és befedi a lelkünket." "Csak akkor várhatjuk, hogy mindenre felkészítsen bennünket az Isten gondoskodása, hogy ha mindent elvetünk és az elménk fenntartás nélkül az Isten szeretete felé fordul. Akkor joga van az Istennek, hogy bennünket szolgáljon, valami módon, a szent gondviselés által (ahogy az igaz szolgáival cselekszik) és nem hagyja, hogy bármink is hiányozzon, mivel maga mondta "először az Isten országát keressétek és annak az igazságát és minden megadatik néktek" (Máté 6. 33.) Ha tehát, valakinek az az egyetlen célja, hogy az Isten országát keresse és a szent igazságot - nem igaztalan, nem mond hazugságot az Istennek, megad a léleknek mindent. Néhány embernek azonban téves felfogása van, azt gondolva, hogy egész értelmükkel és erejükkel a világi dolgok felé fordulhatnak és ezzel együtt várják, hogy az Isten gondoskodjon róluk. Ők nem jól csinálják. Hogyha az Isten segít azokon, akik igy gondolkodnak, az olyan lenne, mintha elpusztítaná őket, mivel ennek az lenne a következménye, hogy ezek az emberek megmaradnának a világ szeretetében. Ezeken segít az Isten, hagyva, hogy kísértésbe essenek, hogy egy kicsit nehéz helyzetbe kerüljenek és így maguk gyűlöljék meg azokat, amiket szeretnek és szívüket teljesen az Isten szeretete felé fordítsák. Az Isten gondoskodik minden emberről, a bűnösökről és az igaztalanokról is: „... a napja igazakra és gonoszokra is fel kel, és igazakra és igaztalanokra is esik." Van azonban egy különbség: Az igazakra az Isten gondviselése folyamatosan árad, örök és látható, míg az igaztalanokra valahogy megszakad, esetleges és néha nincs is. Az Isten bölcsessége ezt a módot használja, hogy megalázkodjon a lélek a gondoktól is, az szent gondviselés időleges és látszólagos elpártolása végett és igy higgyen és teljes szívböl szeresse az Istent és megváltóját. Ami történik az igazságos, mivel az akinek szent igazságossága van, az magát az Istent akarja pártfogául, aki jogosan meg is adatik neki.
Míg az akinek emberi igazsága van, önmagát akarja igazolni, ismereteivel, nem ismerve fel gyengeségét, vagyis azt, hogy az Isten nélkül nem tehet semmit. „Nélkülem semmit sem tehettek." (János 15., 5., Lukács 12., 26.) Az tehát jogosan hagyatik magára az Istentől, hogy jól felfogja erőtlenségét, és így teljes lelkéből kérje lelki megerősítését." "Máskor megint szükségem volt ezer drachmára. Nekem pénzem nem volt. Ahogy kin a kertben szedtem össze a poharakat és műanyag dobozokat a lukumival, amivel a látogatókat kínáltam, a szemem megakadt egy téglának a repedésén, amit egy deszka alá raktam, hogy leülhessenek a látogatók. Látom, tehát, hogy az egyik repedésben van egy összehajtogatott papír, amit egy fával kiszedtem, egy papír volt néhány névvel és egy ezres. Akkor meghatódtam és először is csodáltam az Isten gondviselését, ami sokkal hamarabb hat - mielőtt még szükségem lett volna pénzre - másodszor pedig annak az embernek a hitét, aki oda tette a pénzt és hitte, hogy megtalálom. (Úgy néz ki tudta, hogy nem fogadok el pénzt, és ezt találta ki, hogy itt hagyja.)" „Néha megfordul a fejemben - anélkül, hogy foglalkoztatna valami, például, hogy fogytán a miseborom és keresnem kell majd. Azonnal, akkor eleresztem ezt a gondolatot. E, ma vagy holnap hoznak nekem. És még jobban csodálom, mert az aki hozza, mondjuk Krétáról, napokkal azelőtt elkésztette, hogy nekem adja. Így világosan látom, hogy gondoskodik az Isten, és persze sokkal korábban mielőtt mi szükségét érezzük valamilyen dolognak és elhatározzuk, hogy kérjük tőle." (Máté 6., 8., 6. 3234.) ',Mindent a szent gondviselésre kell biznunk, mert csak akkor menekülünk meg a idegességtől és az aggodalmaktól és a többi rossztól. Mert, ha valaki tudja is, és hiszi, hogy van az Isten aki törődik vele, mitől aggódna?
Ahhoz azonban, hogy valaki teljesen a szent gondviselésre hagyja magát, először meg kel tisztítania magát minden világi foglalatosságtól, és akkor várja a szent gondviselést" hogy hasson. Mivel, ha például valaki a pénz szerzésével törődik, hogy legyen neki a nehéz pillanatokra, vagy hogy ne hiányozzon semmi, akkor az az pénzre támaszkodik és nem az Istenre. Először fel kell hagynia a pénz szerzésével és arra való támaszkodással és az abban való reménnyel, és utána a reményét az Istenbe vesse, a kettő együtt nem megy. Nem mondom, hogy ne használja a pénzt, de ne arra építsen valaki, a reményét, és ne adja neki a szívét." A Jerondasz meg akarva nekünk mutatni, hogy hogy gondoskodik és ítél az Isten a teremtményei felől, még mi sokszor elkeseredtünk, felháborodunk és nem értjük az ő szándékait, történeteket mesélt, mint ez is: „Egy aszkéta látva az igazságtalanságot, ami a világban van, imádkozott az Istenhez és kérte, fedje fel előtte annak az okát, hogy igaz és istenfélő emberek szerencsétlenek és igaztalanul kinzatnak, míg törvénytelenek és bűnösök gazdagodnak. Míg imádkozott az aszkéta, hogy felfedje az Isten előtte a titkot, hangot hallott, ami igy szólt: - Ne kérd azokat, amihez nem ér fel az értelmed és az ismereted ereje. Se ne kutasd a rejtelmeket, mivel Isten útjai kifürkészhetetlenek. De mivel kérted, hogy megtudd, menj el a világba, ülj le egy helyre és figyelj arra, amit látni fogsz, hogy ebből a kis próbából megértsd az Isten ítéletének egy kis részét.
Akkor megérted, hogy érthetetlen és kifürkészhetetlen az Isten előreláthatóan gondoskodó uralkodása mindenen. Az öreg, amikor ezeket hallotta nagy óvatossággal lement a -világba és elért egy legelőhöz, amin egy forgalmas út haladt át. A közelében volt egy forrás és egy öreg fa, aminek a lombjában elrejtőzött az apó. Kisvártatva jött egy gazdag, lovon. Megáll egy kicsit a forrásnál, hogy vizet igyon és pihenjen. Ahogy szomját oltotta, kivett a zsebéből egy erszényt száz arannyal és számolgatta. Amikor befejezte a számolást újból vissza akarta rakni a helyükre. Észrevétlenül azonban az erszény a fűre esett. Evett, pihent, aludt, aztán felnyalábolta a lovat és anélkül, hogy bármit észrevett volna az erszényről, elment. Kicsivel utána másik vándor ért a forráshoz, megtalálta az erszényt az aranyakkal, fogta és elszaladt vele a mezőn át. Nemsokára újabb utazó tűnt fel. Amilyen fáradt volt ő is, megállt a forrásnál, merített egy kis vizecskét, elővett egy kevés kenyeret egy kendőből és leült, hogy egyen. Mikor az a szegény ember evett megjelent a gazdag lovas, dühösen, elváltozott arccal az indulattól és rátámadt. Haraggal kiabált, hogy adja vissza az aranyait. A szegénynek fogalma sem volt az aranyról, esküvel bizonygatta, hogy nem látott ilyet. (5 azonban amilyen dühös volt, verni kezdte, rilig meg nem ölte. Átkutatta utána a szegény összes ruháját, de nem talált semmit, és szomorúan távozott. Az apó mindent látott a lombok mögül és csodálkozott. Nagyon szomorú volt és sírt az igazságtalan gyilkosság miatt, és imádkozva így szólt az Úrhoz: - Uram, mit jelent ez az akaratod?
Ismertesd meg velem, kérlek, hogy tűr el a jóságod ilyen igazságtalanságot. Valaki elveszti az aranyát, más megtalálja, és megint más ölet meg igazságtalanul. Míg az apó könnyek között imádkozott, leszállt az Úr angyala és szólt hozzá: - Ne szomorkodj apó (Jerondasz), ne tűnjön ez neked rossznak, hogy azt hidd, hogy mindez az Isten akarata nélkül történik. Hanem minden, ami történt rendelés szerint történt, valami nevelésből, valami gondoskodásból. Hallgass hát: Az aki elvesztette az aranyat, szomszédja annak aki megtalálta. Az utóbbinak volt egy
földje, ami száz aranyat ért. A gazdag, mivel kapzsi volt, kényszeritette, hogy ötvenért adja el neki. Az szegény, nem tudván mit tenni, kérte az Istent, hogy tegyen igazságot. Ezért el is látta és duplán adott neki az Isten. Az a másik szegény, aki fáradt volt és nem talált semmit, és megölték igazságtalanul, egyszer már ölt. Őszintén megbánta azonban, és a hátralévő életében minden cselekedete keresztényi és Istennek tetsző volt. Folyton kérte az Istent, hogy bocsásson meg neki a gyilkosságért, amit elkövetett, és azt szokta mondani: „Istenem, amilyen halált én adtam, ugyanazt adjad nekem is." Természetesen az Urunk megbocsátott neki az első pillanattól kezdve, hogy kimutatta megbánását. Meghatódott azonban a gyermeke jóravalóságán, aki nem csak ügyelt a parancsolatainak betartására, de meg is akart fizetni a régi cselekedetéért. Igy nem tagadta meg a kívánságát, megengedte, hogy erőszakos módon haljon meg - ahogy kérte tőle - és magához vette és meg is ajándékozta fényes koszorúval a jóságáért. Végül a másik, a kapzsi, aki elvesztette az aranyait és a gyilkosságot elkövette, elkárhozott volna a kapzsiságáért, és tehetetlenségéért. Hagyta tehát az Isten, hogy gyilkosság bűnébe essen, hogy fájjon a lelke és megtalálja a bűnbánatot. Ennek kapcsán most elhaladja a világot és elmegy szerzetesnek. Tehát hol, melyik esetben látod, hogy igazságtalanul vagy kemény és érzéketlen lett volna az Isten? Ezért, ezután ne nagyon vizsgáid az Isten ítéletét, mert (5 igazságosan cselekszik ahogy tud, míg te igazságtalannak veszed. Ezenkívül tudd meg, hogy sokminden történik a világban az Isten akaratával, olyan szempontból, amit az emberek nem ismernek. Egy napon így szólt a Jerondasz: Amikor még fiatal voltam és egy kolostorban laktam, elküldtek a kolostorból, hogy menjek és győzzek meg egy jerondaldt (öreg szerzetest), aki egy kelliben lakott, hogy jöjjön a kolostorba, hogy ott gondoskodhassunk róla. Elmentem tehát és mondom neki: Jeronda, egyedül már nehezen látod el magad, így baj lesz. Gyere hogy mi törődjünk veled. Mit mondasz, jössz? És a Jeronclaki válaszolt: Mondom Paisziosz Atya, hogy az Isten, aki törődik és gondoskodik a kis férgekről, rólam, aki egy nagy féreg vagyok, nem fog gondoskodni? Az istenfélő zarándok, akik a Jerondasz kellijéhez mentek tanácsért, mindig vittek neki valami élelmet. A Jerondasz eleinte nem fogadott el semmit és mondta, hogy vigyék vissza. ők azonban szomorúak voltak és azt hitték a Jerondasz azért nem fogadja el, és tartja meg az ö ajándékaikat, mivel bűnösök. Így aztán kénytelen volt megtartani őket, és amikor a test\ érek elmentek, az utánuk jövőknek adta, hogy adják szegény jerondakiknak.
Egyszer néhány zarándok, akiknek a Jerondasz ajándékokat adott, amit az előzőek hoztak, azzal, hogy vigyék el egy zarándoknak, aki a Szent Pantaleimon Szkitijével (kis kolostor) szemben lakott, megkérdezték: Jerondasz, miért nem tart meg Ön is egy keveset, hogy legyen valamije? És a Jerondasz felelt nekik: Először is azért nem, mert ha megtartanám őket Szuper Marketet csinálnék, anélkül, hogy akarnám, másodszor arra gondolok, hogy amikor az Isten a pusztába segített az Izraelieknek, az igaz népének, és naponta mannát bocsátott alá nekik, akik kis hitűek voltak és másnapra is elraktak belöle, az megromlott, így gondoskodott róla az Isten, hogy a népének feltétlen bizalma legyen benne, az Ó gondoskodásában, óvásában és nem maglik beteges törődésükbe. Az imádságról. ,Imádkozva pedig ne szaporítsátok a szót, mint az idegenek... látja az Atyátok, hogy mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek." (Máté 6. 7-8.) Folyamatosan, szünet nélkül kell mondanunk az imát. A szívünkben és az elmékben csak a Krisztusunk neve kell, hogy maradjon, mert ha mi elhagyjuk az imádságot, az
megszakad az összeköttetésünk az Istennel, akkor az ördög a gondolatokkal elkezd megszédíteni, és már nem tudjuk mit akarunk hogy mit nem, hogy mit csinálunk. „A léleknek folyamatosan készenlétben kell lennie, éber összeköttetésben a lelki vezérkan-al, az Istennel. Mert az így érez biztonságot, reményt és boldogságot. Amikor a hadseregben voltam, a partizánháborúban rádiós volt a szakképesítésem. Láttam tehát, hogy amikor összeköttetésben voltunk a hadosztállyal minden órában, biztonságot éreztünk. Amikor csak két óránként volt kapcsolat már egy kis bizonytalanságot éreztünk. Amikor néha csak reggel és este tartottuk a kapcsolatot, akkor rosszul éreztük magunkat, valahogy elszakadva és elhagyatva. Ugyanez van az imával is: minél gyakrabban imádkozik valaki magában, annál nagyobb lelki biztonságot érez." „Ha valaki valami kétkezi elfoglaltságot végez, sokat segít, hogy mondja az imát és közben-közben a munkát is figyelje. Ha azonban valaki precíz munkát végez, például autót vezet, vagy beteget operál, akkor az imával kell csinálnia, hogy megsegittessék és megvilágositást kapjon az Istentől, szívből kell azonban mondania, elméjével pedig külső munkájára kell nagyon figyelnie, hogy el ne tévesszen valamit." „Ahogy az ember elméje az imádsága szorítkozik, az alázatosságtól megsegítve ú annak arányában - világosodik meg az ember az Isten kegyelmétől. Ahogy azonban a fensőbbség érzése miatt elragadja magát, úgy el is sötétül, mivel a természet szerint tiszta elme eltelik a tisztátalan gondolatoktól és elsötétül tőlük."
"Imádkoznunk kell másokért, törődő és fájó lélekkel. És ezt csak akkor érheti el a lélek, ha magát, az alázatosság végett, okozójának tekinti, mindennek ami a felebarátjával történik. De Jerondasz, hogy fogadhatja el Ön, hogy például hibás azért, hogy valaki elválik a feleségétől Athénben? És a Jerondasz: Hát, azt mondom magamban: „Ha szent lennék, ahogy az égi atyák, kérném az Istentől a kegyelmet, hogy kibéküljenek, és szeressék egymást, és az Isten, aki megígérte, hogy meg fogja hallgatni a szenteket, segít nekik. Következésképpen én tehetek róla, hogy szétválik egy család és minden más rosszért. És igy, ilyen módon nem ítélek el senkit, hanem mindenért magamat vádolom akkor segít az Isten." "Nem kell kis gyerek módjára folyton kicsinységeket kérnünk az Istentől. Amikor valami emberi erővel lehetséges, akkor nekünk kell megcsinálni, amennyire tudjuk. Amikor azonban valami nem mehet végbe emberileg, akkor forduljunk az Istenhez." „Az imának csakis jóakaratból szabad feltörni a lelkünkből, arra gondolva. hogy az Isten értünk csinálta." ,Mindig és mindenhol mondanunk kell az imát, még akkor is, ha megyünk, hogy ne teljen el az idő nélküle, használjuk ki imádkozva, nem csak reggel és este. Ha olyan munkát végzünk, ami hangzavarral jár és nehéz koncentrálnunk, akkor sokat segít, ha halkan énekelünk, anélkül, hogy a többieket zavarnánk." "Ha csak egy valaki is imádkozik helyesen, az Isten meghallgatja őt. Csak a kérése a hasznára való legyen, amiért imádkozik." „Azoknak az imája, akik a világért imádkoznak, használ a hivő kereszténynek, akiknek valami konkrét komoly problémájuk van, mert ezek is azok is egyformán gyakran folyamodnak segítségért." „Én, amikor pihenni szeretnék, imádkozok. Tapasztaltam, hogy csak az imádság pihenteti ki az embert igazából. Ezért imádkozzatok és vizsgálódjatok." "Ha imádkozni készülünk, olvassatok valamit a Szentírásból, vagy részt a szentek életéből, hogy koncentráljon az értelmetek, hogy „felmelegedjen" a szívetek és utána kezdjetek imádkozni."
,,Az imádságotokkal megszentelődtök ti is, és a munkátok is. A fiatalok, akik jönnek, hogy egy munkát kitanuljanak, először mutassátok meg nekik, hogy hogy születnek újjá lelkileg, utána mutassátok meg nekik a munkát. Mondok nektek egy példát is, hogy megértsétek ez a ti embertársaitok haszna is: - Mondjuk, hogy valaki szabó. Ha a személyzete nem istenfélő, és káromkodnak, akkor amikor a ruhákat varrják, akkor a következő történik Az emberek, akik viselik ezeket a ruhákat, azért mert amikor varródtak a szabó alkalmazottai káromkodtak démoni hatásoknak teszik ki magukat. Így az emberek lassanként megértik, hogy valami nincs rendben, és szabót cserélnek. Úgyszintén az Isten is elveszi a kegyelmét a varrodától, úgy, hogy végül bezár. Az ellenkező történik, hogy ha a szabó ügyel rá, hogy istenfélő segítségei legyenek a varrodájában, és mielőtt kitanítja nekik a varrás, segít nekik, hogy újjászülethessenek lelkileg. Látjátok, hogy ma az emberek keresik a kolostorokat, hogy ikonokat találjanak, vagy, hogy valami ruhát varrassanak? Ezt azért teszik, mert tudják, hogy az apácák vagy a szerzetesek, amikor dolgoznak imádkoznak, és minden, amit csinálnak áldott. Néhányan elmennek egy kolostorba és esznek olaj nélküli ételt, és csodálják az izletességét, és azt mondják: - Ilyen ételt még a legjobb étteremben sem ettünk. Hogy lehet ilyen ízletes, ráadásul olaj nélkül? Amikor azonban az étterem szakácsa főz és káromkodik, és évek óta templomba se lépett, hogy legyen az étel áldott? »g a testvér a kolostorban, míg az ételt készíti, imádkozik és szívből munkálkodik, jó hozzáállással, azzal, hogy azért készít ennivalót, hogy egyenek a földi angyalok. Utána az asztalnál is imádkozik, és így áldott az étel, lehet, hogy ne legyen finom? Ezért mondom, hogy ha valaki a vállalkozástokba jön, először ügyeljetek rá, hogy újjászülessen lelkileg és utána mutassátok meg neki a munkát hogy Istentől áldott és sikeres a vállalkozás." Jerondasz mindig szívből imádkozott, az egész világért. A nappalt annak szentelte, hogy fogadja a bajban lévő embereket, és az éjszakát az Istennek. A saját pihenésére csak néhány órát fordított, hajnalban. Így pihent az éjszakai virrasztás után, és egy kis erőt gyűjtött a nap harcához, a szenvedő emberekért. A Kappadókiai Szent Arszeniosznak mint papnak a különféle bajokra más más imát kellett olvasnia. Az Evhologion imái azonban nem voltak elegendők, mivel sok olyan eset volt amire nem volt megfelelő ima. Így a Szent az Énekes könyv összes versét használta, minden egyes esetre, kijelölve egy éneket (Szent Arszeniosz imának is használta őket.). Így használta az Énekek könyvét a Jerondasz is, és mindig az egészet olvasta. Néha még fel is osztotta az éjszakát 9:00-tó! 10:00-ig például azokért imádkozott, akik későig dolgoztak, hogy megóvja őket az Isten, amikor hazatérnek. 11:00461 12:00-ig azokért imádkozott, akik éjszaka utaztak, hogy ne érje őket baleset. 12:00-től 1:00-ig azokért akik a rosszhirű szórakozóhelyeken éjszakázzak, hogy segítse őket az Isten, hogy elkerüljék ezeket. Általában mindenféle helyzetben lévőért imádkozott: azokért, akik kórházban voltak, a házaspárokért, akik összevesznek, hogy megszánja az Isten a gyermekeket stb. Az Énekek könyvének ezt a használatát nekem is megmutatta a Jerondasz és most a szeretetük elé bocsátok egy listát, ami megmutatja mely esetekre vonatkozik, melyik ének a Kappadókiai Szent Arszeniosz beosztása szerint Énekek. 1./ Ha fát vagy szőlőt ültetnek, hogy termékeny legyen. 2./ Hogy megvilágosítsa az Isten azokat, akik konferenciára mennek. 3./ Hogy eltávozzon a rossz akarat az emberekből hogy ne gyötöijék igazságtalanul embertársaikat.
4.1 Hogy meggyógyítsa az Isten az érzékeny embereket, akik belebetegedtek a bánatba, amit a keményszívű emberek viselkedése okozott nekik. 5./ Hogy meggyógyítsa az Isten a sérült, megütött szemet, amit rossz ember okozott. 6./ Hogy felszabadítsa az Isten a megbabonázott embert. 7./ Azokért, akik félelemből buktak el a rossz emberek fenyegetése és ijeszgetése miatt. 8./ Azokért, akiknek démonok vagy gonosz emberek ártottak. 9./ Hogy abbahagyják a megfélemlítéseket a démonok az álmokban, vagy a képzelgéseket napközben. 10./ Keményszívű házaspárokért, akik veszekednek és elválnak. Amikor igazságtalanul gyötri a kemény az érzékenyt.) f 11.1 Orültekért, akik rosszak is, és ártanak az embereknek. 12./ Májbetegekért. 13./ Félelmetes démon ellen, folyamatosan 3x3 napig. 14./ Hogy meggondolják magukat a betörők és bűnbánólag dolguk végezetlenül 12./ Májbetegekért. 13./ Félelmetes démon ellen, folyamatosan 3x3 napig. 14./ Hogy meggondolják magukat a betörők és bűnbánólag dolguk végezetlenül térjenek vissza. 15./ Hogy meglegyen a kulcs, ha elveszett. 16./ Nagy rágalom esetén, naponta háromszor, 3 napon át. 17./ Amikor földrengés, természeti katasztrófa, özönvíz vagy villámlás van. 18./ Hogy felszabaduljanak az anyák a szülésükben. 19./ Házaspárokért, akiknek alkalmatlanság miatt nincs gyermekük, hogy meggyógyúsa őket az Isten, hogy ne váljanak el. 20./ Hogy meglágyítsa az Isten a gazdagok szívét, hogy adományozzanak a szegényeknek. 2 L/ Hogy megakadályozza az Isten a tűzvészeket, hogy ne legyen baj. 22./ Hogy megnyugtassa az Isten a rendetlen és szófogadatlan gyermekeket, akik elszomorítják a szüleiket.
23./ Hogy kinyíljon az ajtó, ha a kulcs elveszett. 24./ Emberekért, akiket nagyon gyötör a kiértés és folyton megnehezíti az életüket, hogy elbukjanak. 25./ Amikor valaki jót kér az Istentől, hogy megadja neki, anélkül, hogy ártana neki. 26./ Hogy megmentse az Isten a falusiakat az ellenséges csapatoktól, hogy ne ártsanak az embereknek, és ne fosszák ki a földeket. 27./ Hogy gyógyítsa meg az Isten az idegbetegeket a gyenge idegzetűeket. 28./ Azokért, akiket felkavar a tenger és félnek a nagy viharban. 29./ Azokért, akik távol, veszélyben vannak, barbár és kíméletlen népek között, hogy megőrizze őket az Isten és világosítsa meg amazokat hogy megbékéljenek és megismerjék az Isten. 30./ Hogy adjon az Isten bő termést, és gyümölcsöket a falunak, amikor nem kedvező az idő. 31./ Hogy megtalálják az utazók az utat és ne fáradjanak el. 32./ Hogy felfedje az Isten az igazságot az igazságtalanul bebörtönzöttekért, hogy kiszabaduljanak. 33./ Haldoklókért, amikor a démonok kínozzák őket haláluk órájában, vagy ellenséges seregek érkeztekor, amikor átlépéssel fenyegetik a határokat, hogy rosszat tegyenek. 34./ Hogy megszabadítsa az Isten a jóságos embereket a gonosz emberek csapdáitól,
akik kihasználják az Isten embereit. 35./ Hogy teljesen elpárologjon a harag az ellenségeskedés veszekedés vagy félreértés után. 36./ Súlyosan megsebesített emberekért rosszindulatú bűnözőktől. 37./ Amikor fáj az állkapocs a szuvas fogtól. 38./ Hogy munkát találjanak az elhagyott és szerencsétlen emberek, hogy ne keseregjenek. 39./ Hogy helyre álljon a szeretet fónök és alkalmazott között, amikor súrlódások keletkeznek.
42. Hogy kiszabaduljanak a foglyok az ellenséges nemzet börtöneiből. 43. Hogy feltárja az Isten az igazságot, a félreértésben lévő házaspárok előtt, hogy kibéküljenek. 44. Emberekért, akiknek szív- vagy vesebántalmaik vannak. 45. A fiatalokért, akiket irigységből megakadályoz az ellenség, hogy családot alapítsanak (hogy megházasodjanak). 46. Hogy megbékéljen az alkalmazott, vagy szolgáló, amikor megbántva távozik a főnökétől, és hogy munkát találjon. 47. Ha nagy katasztrófák és fosztogatások vannak barbár ellenségtől - kalózoktól (Folyamatosan olvasni 40 napon át.) 48. Azokért, akik veszélyes munkát végeznek. 49. Hogy bűnbánatuk legyen és visszatérjenek az Istenhez az eltávolodott emberek, hogy megmeneküljenek. 50. Ha bűneink miatt jön az Isten nevelő haragja (járvány, betegségek, halálosak az emberekre vagy az állatokra). 51. Hogy megbánóak legyenek a keményszívű vezetők és irgalmasakká váljanak, hogy ne gyötörjék a népet. 52. Hogy megáldja az Isten a hálókat, hogy megteljenek hallal. 53. Hogy megvilágosítsa az Isten a gazdagokat, akik szolgálókat vettek, hogy fel szabadítsák őket. 54. Hogy helyreállíttassék a rossz hírbe került család becsülete, amit rágalmaztak. 55. Érzékenyekért, akik lelkileg megsérültek az embertársaiktól. 56. Emberekért, akik fejfájástól szenvednek, sok idegesség miatt. 57. Hogy kedvezően alakuljanak a dolgok, azoknak, akik a jóért munkálkochlak, hogy megakadályozza az Isten a démonok vagy az irigy, rosszindulatú emberek minden gonoszságát. 58. A némákért, hogy az Isten beszédet adjon nekik. 59. Hogy felfedje az Isten az igazságot, amikor emberek csoportja rágalmaztatik meg.
60. Azokért, akik nehezen végzik a munkájukat, vagy lustaságból, vagy bátortalanságból. 61. Hogy megváltsa az Isten a kishitű embert a próbatétel alól, akinek nincs türelme és elbukik. 62. Hogy teremjenek a földek és a fák, amikor vízhiány van. 63. Amikor veszett kutya vagy farkas harapja meg az embert (adott nekik a megáldott vízből is, hogy igyák). 64. Hogy áldásuk legyen a kereskedőknek, hogy ne csapják be és ne károsítsák meg az egyszerű embereket. 65. Hogy ne hozzon ellentéteket az ördög az otthonokba, amivel megszomoritja a családokat.
66. Hogy áldás legyen a baromfi udvaron. 67. Hogy könnyen túltegyék magukat az anyák a nehézségeken. 68. Amikor felhőszakadás van és kiáradnak a folyók, és elragadják a házakat és az embereket. 69. Érzékeny emberekért, akik csekélységektől is elkeserednek, hogy megerősítse őket az Isten. 70. Elhagyatott emberekért, akik célpontjai az ördög gonoszságának és elkeserednek, hogy irgalmat és vigasztalást találjanak az Istenben. 71. Hogy megáldja az Isten az új termést, amit a földművesek visznek haza. 72. Hogy megbánók legyenek a rosszakaratú emberek. 73. Hogy megvédje az Isten a parasztokat, akik a földjeiken dolgoznak, amikor körülveszi az ellenség a falut. 74. Hogy megbékéljen a barbár úr és ne gyötörje az embertársait, az alkalmazottait. 75. Anyáért, aki fél a szülésétől, hogy bátorítsa és megóvja őt az Isten. 76. Amikor nincs egyetértés a szülők és a gyermekek között, hogy megvilágositsa őket az Isten, hogy hallgassanak a gyermekek a szüleikre és a szülők pedig mutassanak szeretetet. 77. Hogy megvilágosítsa az Isten a hitelezők" hogy ne gyötörjék az embertársaikat a tartozásukért, és legyenek irgalmasak. 78. Hogy megvédje az Isten a falvakat a betörőktől, a katasztrófáktól, és az ellenség seregeitől. 79. Hogy meggyógyítsa az Isten az embert, akinek feldagadt az arca és fáj az egész feje. 80. Hogy megelégítse az Isten a szegényeket, akik nélkülöznek és aggodalmaskodnak a nicstelenségtől, és szomorkodnak. 81. Hogy az emberek megvegyék a földművesek terményeit, hogy ne aggódjanak és szomorkodjanak a falusiak. 82. Hogy megakadályozza az Isten a rossz embereket, akik gyilkosságot akarnak elkövetni. 83. Hogy megóvja az Isten a ház minden javát, az állatokat, és a terményeket. 84. Hogy meggyógyítsa az Isten azokat az embereket akiket betörő sebesített meg, és meg is rémültek. 85. Hogy megmentse az Isten a világot, amikor kolera terjed és meghalnak az emberek. 86. Hogy meghosszabbítsa az Isten a családfő életét, akinek még kötelességei vannak a családdal szemben. 87. Hogy oltalmazza az Isten az összes védtelen embert, akik kemény emberektől gyötörtetnek. 88. Hogy megerősítse az Isten az érzékenyeket és gyengéket, hogy fáradság és kedvtelenség nélkül tudjanak dolgozni. 89. Hogy küldjön esőt az Isten, amikor szárazság van, vagy amikor elapadnak a kutak, hogy feltörjön a víz. 90. Hogy eltűnjön az ördög, amikor megjelenik az embernek és megrémiszti. 91. Hogy belátást adjon az Isten az embereknek, hogy fejlődjenek lelkileg. 92. Hogy megvédje az Isten a hajót amikor a háborgó tengeren veszélyben van (a hajó négy sarkára szentelt vizet hintett). 93. Hogy megvilágosítsa az Isten a szertelen embereket, akik ügyeket kreálnak és felzaklatják a népet és zavart keltenek. 94. Hogy ne környékezze mágia a házaspárokat ami veszekedést és széthúzást szül. 95. Hogy az Isten hallást adjon a süketeknek. 96. Hogy eltávozzon a mágia az emberekből. 97. Hogy vigaszt nyújtson az Isten a szomorkodó embereknek, akik keseregnek. 98. Hogy megáldja az Isten kegyelemmel a fiatalokat, akik az Istennek akarják magukat szentelni.
99. Hogy megáldja és megadja az Isten az embereknek a szent óhajtásaikat. 100. Hogy kegyelmi ajándékokat adjon az Isten a jóravaló embereknek. 101. Hogy megáldja az Isten az embereket, akik tisztségeket viselnek, hogy segítsenek a népen jószándékkal és megértéssel. 102. Hogy megjöjjön a menstruáció, ha késik. 103. Hogy megáldja az Isten az emberek javait, hogy ne nélkülözzenek és keseregjenek, hanem dicsőitsék az Istent. 104. Hogy bűnbánóak legyenek az emberek és meggyónják a vétkeiket. 105. Hogy adjon az Isten megvilágosodást az embereknek, hogy ne záródjanak ki a megváltás útjáról. 106. Hogy megoldja az Isten a nők meddőségét. 107. Hogy alázatra bírja az Isten az ellenségeket, hogy megváltoztassák rossz szándékaikat. 108. Hogy meggyógyítsa az Isten a nyavajásokat és irgalmazzon a hamis tanúknA, hogy megbánják tetteiket. 109. Hogy tiszteljék a fiatalok az idősebbeket. 110. Hogy bűnbánók legyenek az igazságtalan bírák, és igazságosan ítéljék meg az Isten népét. 111. Hogy megóvja az Isten a katonákat, amikor háborúba mennek. 112. Hogy áldásokat adjon az Isten a szegény özvegynek, hogy megfizesse a tartozásait, és megmeneküljön a börtöntől. 113. Hogy meggyógyítsa az Isten az értelmi fogyatékos, beszédhibás gyerekeket. 114. Hogy áldásokat adjon az Isten és vigasztalást a szerencsétlen és szegény gyerekeknek, hogy ne bántsák őket a gazdagok gyerekei és ne szomorkodjanak. 115. Hogy meggyógyítsa az Isten a hazugok szörnyű vétkét. 116. Hogy megőrízzék a szeretetet és egyetértést a családok, és dicsőítsék az Istent. 117. Hogy alázatra bírja az Isten a barbárokat, amikor fenyegetik és körülzárják a falut, és megváltoztassa rossz szándékukat. 118. Hogy eltiporja az Isten a barbárokat és megalázza a szándékukat, amikor ártatlan nőket és gyermeket mészárolnak. 119. Hogy türelmet és megbékélést adjon az Isten az embereknek, akik kényszerültek hogy gonosz és igaztalan emberekkel legyenek együtt. 120. Hogy megóvja az Isten a szolgákat az ellenséges kezektől, hogy ne ártsanak nekik, még felszabadulnak. 121. Hogy meggyógyítsa az Isten az embereket, akik rontástól szenvednek. 122. Hogy adjon az Isten fényt a vakoknak és meggyógyítsa a beteg szemeket. 123. Hogy megóvja az Isten az embereket a kígyóktól, hogy ne marják őket meg. 124. Hogy megóvja az Isten az igazak földjeit a rosszakaró emberektől. 125. Hogy meggyógyítsa az Isten az embereket, akiket állandó fejfájás gyötör. 126. Hogy megbékéltesse az Isten a családot, amikor összevesznek. 127. Hogy sose közelítsen az ellenség rosszakarata az otthonokhoz, és hogy béke honoljon, és az Isten áldása a családon. 128. Hogy meggyógyítsa az Isten az embereket, akik migréntől és fejNástol szenvednek, és hogy megbocsásson a keményszivű és kíméletlen embereknek. akik bántják az érzékenyeket. 129. Hogy adjon az Isten bátorságot és reményt a kezdőknek, hogy ne legyenek nehézségeik a munkájukban. 130. Hogy adjon az Isten bűnbánatot és vigasztalást, reménnyel az embereknek, hogy megmeneküljenek. (megtérjenek) 131. Hogy megsajnálja az Isten a világot, amikor vétkeink miatt folyamatosan háborúk vannak. 132. Hogy megvilágosítsa az Isten a népeket, hogy kiegyezzenek és megbékéljenek az emberek.
133. Hogy megvédje az Isten az embereket minden veszélytől. 134. Hogy összegyűljenek az emberek az imádkozás idején és egyesüljön az értelmük az Istennel. 135. Hogy megvédje az Isten a menekülteket, amikor elhagyják otthonaikat és menekülnek, hogy a barbárok elől biztonságot találjanak. 136. Hogy megerősítse az Isten az embert, akinek ingatag jelleme van. 137. Hogy világosítsa meg az Isten a környék vezetőit (urait), hogy megértésre találjanak az emberek a kéréseikkel. 138. Hogy szűnjön meg az Isten kísérteni az érzékeny embereket, káromló gondolatokkal. 139. Hogy megbékéltesse az Isten a rossz természetű családfát, aki gyötri az egész családot. 140. Hogy megbékéltesse az Isten a barbár urát a helynek, aki gyötri az embertársait. 141. Hogy megbékéltesse az Isten a lázadót, aki rosszat tesz, és ha még Kurd is, bárány legyen. 142. Hogy megóvja az Isten az anyát a terhesség ideje alatt, hogy ne vetéljen el. 143. Hogy lecsillapítsa az Isten a felzúdult népet, hogy ne legyen testvérháború. 144. Hogy megáldja az Isten az emberek munkáját hogy Istennek tetsző legyen. 145. Hogy elállítsa az Isten az emberek vérzését. 146. Hogy meggyógyítsa az Isten az embereket, akik megsérültek és megsebesültek a rossz emberektől. 147. Hogy megbékéltesse az Isten a hegy vad állatait, hogy ne bántsák az embereket, és ne tegyenek kárt a vetésben. 148. Hogy adjon az Isten békés időket, hogy jó termésük és hasznuk legyen az embereknek, és dicsőítsék az Istent. (Szent Arszeniosz szerint) vége 149. Hála és köszönet az Istennek a nagy jóságáért és szeretetéért, aminek nincsen határa, és eltűr bennünket. (A Jerondasztól). 150. Hogy adjon az Isten boldogságot és vigasztalást a bánkódó testvéreinknek, akik idegenben vannak és az elhunyt testvéreinknek, akik a legtávolabbi idegenben vannak. Amin.
Az alázatosságról és a türelemről. "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmét adja. Alázkodjatok meg az Úr előtt, és felemel benneteket." (Jakab levele IV. 6.) A Jerondasz mondta: - Aki a feltornyosult problémákkal szemben türelmet mutat, és az Istentől kéri megoldásukat, Ő látja és a legjobb megoldásokat adja. Ma, sajnos, mindannyian telve vagyunk türelmetlenséggel. A türelmet egyáltalán nem szeretjük, pedig Krisztus kijelentette, hogy csak a türelmesek fogják örökölni a Mennyek Országát. ("... azok, akik igaz és jószívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal." Lukács W11.15. - "de aki mindvégig kitart, az üdvözül." Máté XXIV.13. - "álhatatosságotokkal nyeritek majd meg az életet." Lukács XXI.19.) "Ahelyett, hogy fizetnénk az orvosnak, aki az injekciót adja (pl. egy rokonunk vagy egy munkatársunk, akinek az Isten megengedi, hogy gondokat okozzon nekünk, hogy edzen bennünket a türelemben és alázatosságban), mi ellene teszünk és ellentállunk a terápiának. "A jó kereszténynek türelmesnek kell lenni még a lelketlen elöljárókkal szemben, mert ők megszégyenülnek, amikor míg ők igazságtalanok velünk, jól
viseltetünk irányukban, mintha nem történt volna semmi." "Az Isten nem akarja, hogy szenvedjen a teremtménye. A kísértések pedig azért adódnak, hogy tökéletesedjen. Amikor tökéletesedik az ember, megszűnnek a kísértések." "Nekünk keresztényeknek szeretnünk kell a megpróbáltatásokat, és ne erőltessük a megváltást azoktól, mivel a megpróbáltatások elengedhetetlenül szükségesek a tökéletesedéshez." "Amikor valamely emberek igazságtalanok velünk, nekünk örülnünk kell! Azért, mert akkor fog befedni bennünket az Isten igazságossága, ami sokkal feljebbvaló az emberek igazságánál. Vagy az emberi igazságot kell keresnünk, vagy türelemmel várnunk az Isten igazságosságát. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne keressük mi, hogy ne legyenek igaztalanok velünk, mert akkor a másik oldalra jutunk az igazságtalanságban - (ez a szeretet hiányát mutatja)". "Amikor igazságtalanok velünk, és mi nem viszonozzuk, hanem kitartunk reménykedve a szent igazságosságban, akkor valójában jótétemény részesei vagyunk. Ennek a hasznát természetesen nem csak mi élvezzük, hanem kijut később a gyermekeinknek is, mint jótétemény. Az ellenkező történik, amikor elátkoznak bennünket, és az átok indokolt."
"A kísértéseket a jó Isten akkor rendeli ki, amikor mi a fensőbbségesség megszállottjai vagyunk. És csak akkor veszi le rólunk, amikor látja, hogy a helyébe az alázatosság kerül." "Amikor először mentem kolostorba, volt bennem egy kérdés: "alázatosnak kell e lennem, és engedelmeskednem csak a jerondasznak (lelki atyának), vagy a többi testvérnek is, még a próbaidősöknek is?" Egy nap, mikor lementem és hasonló dolgokról beszélgettünk a Jerondaszommal, azt mondta nekem: Engem zavar a gondolatom, úgy, hogy még az állatok is sokkal jobbak nálam, és alázatos vagyok előttük, és engedelmeskedem nekik. Na, ma hajnalban is, fáradtan a virrasztástól és teljesen kimerülve a betegségem miatt, lefeküdtem kicsit, hogy pihenjek. Ahogy lefeküdtem, egy kicsivel később hallottam a cicát, hogy nyávog a kelli előtt, mintha valamit akarna. Én egy kicsit pihenni szerettem volna, de megalázkodtam és alárendeltem a saját akaratomat és engedelmeskedtem a cicának. Felkeltem és mentem, kinyitottam a külső ajtót, hogy lássam mit szeretne. Elkezdett szemerkélni az eső, a cica bejött, és én beraktam a ruhaszárító alá, hogy ne ázzon meg. Mit mondassz te, kell engedelmeskednem az állatoknak, vagy nem kell? Mert engem zavar a gondolat, és engedelmeskedek az állatoknak. Jerondasz, körültekintően kell engedelmeskednünk, vagy tekintet nélkül? A Jerondasz akkor válaszolt: Kell, amint alárendeljük magunkat egy jó lelki atyának, aki alázatos lesz és van szeretete, hogy vakon engedelmeskedjünk. Mondok neked egy példát, hogy megértsed, hogy hogy hat az Isten. Mondjuk, hogy az igumened leküld az Iviron kolostorba, hogy szállj hajóra és menj a Lavrába valamit csinálni. És te logikusan gondolkodsz, és azt mondod: "Jerondasz, talán jobb lenne, hogy ha átvágnék a hegyen gyalog, így, hogy egyedül is leszek, lelkileg is hasznomra válna? Mivel a hajón sok ember lesz, és lehet, hogy megzavar a sok beszéd, és kárt vallok lelkileg." Akkor lehet, hogy a Jerondasz ezt mondja neked: "Menjél úgy, ahogy szeretnél.", hogy ne szomorítson el. Neked azonban tudnod kell, hogy a saját akaratodat követed és nem az engedelmességet, így az Isten kénytelen elrendelni valamit, hogy történjen veled az úton, vagy valamilyen kígyót, hogy megmarjon, vagy, hogy félrelépj és kificamodjon a lábad, vagy hogy elveszítsd az ösvényt és általában meg fog engedni valamilyen kísértést, hogy megtanítson, hogy alázatos légy, és ne nézzed te - az egoizmus végett -
hogy mi a javadra való, hanem hagyjad az Istent, hogy gondoskodjon rólad. Mivel csak Ő tudja mi a hasznodra való. Ha azonban te nem helyezed előtérbe az akaratodat, és engedelmes vagy és hajóval mész, akkor az Isten kegyelme befedne és megvédene attól, hogy ártson neked az együttlét a többi utassal. A lelki atyáinknak feltétlenül engedelmeskednünk kell és bíznunk bennük. Ha bármit mondanak nekünk és mi megvizsgáljuk és a logikánk szerint úgy ítéljük, hogy annak úgy kell lennie, utána engedelmeskedünk, akkor tudnunk kell, hogy nem engedelmeskedünk a lelki atyának, hanem a saját megítélésünknek és véleményünknek. Tudnunk kell, hogy az Isten kegyelmét csak az a szív fogadja be, aki egyszerűséggel hisz az atyákban és nem bíz mindent a saját megítélésére.
A szerzetes feltétlen engedelmességének a célja a Jerondasza iránt az értelmének a teljes megtisztulása és az akaratának teljes alárendelése, a szent kegyelemnek. Amikor a szerzetes megajándékoztatik ezzel az állapottal, akkor végetér az engedelmesség célja is, és már az evangéliumi ige érvényes "... az ilyenek ellen nincs törvény." (Pál galátákhoz írt levele V.23.) A Jerondasz a keresztény teljes lelki tevékenységét az alázatossága összpontosította. Jellemzően mondta: - Az Isten nagyon szereti az embert, ismeri mindegyikünk problémáját, nagyon jól és segíteni szeretne, mielőtt még az kérné Őt. És míg az Isten számára nincsenek akadályok, mivel mindenható, mégis ebben az esetben az Isten akadályba ütközik, az egyetlenbe! Az akadály tehát az Isten számára - és ismétlem az egyetlen eset, ahol "nem tud" segíteni - mikor az ember lelke nem alázatos. Akkor a jó Isten "szomorkodik" valamilyen formában, ahogy látja a teremtményét, gyötrődni, Ő pedig "nem tud" segíteni, mivel bármilyen segítséget is nyújtana, mivel nincs alázatos hozzáállás, ártana. Ami az emberrel történik az teljes egészében az alázatosságtól látjuk például, hogy egy ember küzd és legyőzetik valamilyen szenvedélytől, amit az Isten csakis azért küld, mivel a léleknek fensőbbséges eszméi vannak magáról és veszélyben van, hogy elbukik általa. (Vagyis hajlamos a büszkeségre.) Az az ember lehet, hogy gyűlöli azokat a bizonyos szenvedélyeket (bűnöket) és nem akarja őket - es azért vérét is ontja, hogy legyőzze őket azonban teljesen lehetetlen, mivel nem segít neki az Isten - és nem is segít addig - amíg nem lesz alázatos. (Mivel ha gyűlöl is bizonyos szenvedélyeket, a büszkeség szenvedélyének (bűnének) rabságában van, ami hozza a többi bűnt.) ("A büszkeség szülője minden fajta bűnnek (kívánságnak)" Klimakoszi Szent János szerint.) Lehet, hogy az ember akar lelkileg fejlődni és kér az Istentől szeretetet, kér imádságot, engedelmességet és minden erényt. Az Isten azonban tudnunk kell - és jól véssük az eszünkbe - hogy sose fog nekünk semmit sem adni ezekből - akármennyire is küzdünk - ha előzőleg nem leszünk alázatosak (szerények). Amikor ezt tűzzük ki egyetlen célunkul - hogy alázatosak legyünk -, akkor az Isten mindent megad ajándékba. Az Isten csak egy dolgot akar tőlünk, az alázatosságot, semmi mást, nincs szüksége semmi másra tőlünk, amire vágyna és akarná. Csak azt szeretné, hogy alázatosak legyünk, hogy ezáltal lehetősége legyen neki, hogy tevőleges részeseivé tegyen bennünket szent kegyelmének, ami mielőtt mi bármit is tennénk, mielőtt szeretnénk Őt, mielőtt küzdenénk érte, nekünk ajándékozta a szent keresztség által a kimondhatatlan jósága által. Az egyedüli, amit tőlünk kér, hogy jószándékúlag viszonozzuk az ő szeretetét, alázatosan, így működésbe hozzuk magunkban a kegyelmet, ami aztán elvégez minden mást. Ő fog bennünket rávezetni, hogy szeressük az Istent, hogy megismerjük Őt, és általában elvégez mindent, nekünk csak legyen
alázatosságunk, hogy ne akadályozzuk a szent kegyelmet, hanem hagyjuk hatni, csak akkor akadályozzuk meg, ha nincs bennünk alázat. Az egyetlen, aminek ellenáll a Szent Kegyelem az a fensőbbségesség (büszkeség).
Péter Apostol az első levelében, az V.fejezetben, nagyon szépen megérteti velünk ezt a helyzetet, hogy mi a hiba és hogy mit kell cselekednünk: 5. "egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad., 6. alázzátok tehát meg magatokat, Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat hagyjátok őreá, mert neki gondja van rátok." Ha mi azzal törődünk, hogy az alázatosságunk legyen az egyetlen célunk, akkor minden más áldásként adatik az Istentől. Amikor mi minden mással törődünk, de nem az alázatunkkal, akkor lehetetlen, hogy bármi jóra is szert tegyünk, még ha el is érnénk őket, nem tudnánk sokáig megtartani. Csak egy szükséges a szív alázata, hogy felkeljen onnan az Isten kegyelmének Királysága.
Az utolsó napokról. 1987.Nagyböjtje előtt egy nappal lementem a Jerondasz kellijébe. Akkor volt felszínen az igazolványok ügye a 666-os káddal. Megkérdeztem a Jerondaszt, hogy ezekben az igazolványokba tényleg az Apokalipszisben említett szám van-e, és ő azt mondta: - Nagyon ravasz módon tették bele, hogy elterjesszék a kereskedelmi rendszerben, hogy csapdába ejtsék a keresztényeket. Itt nálunk nagyon elkéstek. Amerikában már lézerrel "vésik" be a szörnyeteg nevét a homlokra, és a kézre. 1982ben megbélyegeztek 300 embert, ráadásul megtiszteltetésből, először a különleges személyeket, mint egyfajta kivételes tiszteletként. Akkor hozott a Jerondasz egy papírt, kínai eredetűt és egy európait, amin volt egy tucat gomb (patent), amin tisztán számokkal ki volt írva a 666. Hozott ezen kívül Ausztráliai bankok reklám szövegeit, amik reklámozták az új gazdasági rendszert és biztonságot garantáltak minden megbélyegezettnek (a homlokon vagy a kézen). Úgyszintén megmutatta ezeken az Amerikai M.S.Relfe könyvét. The New Money System 666 és szomorúan folytatta a Jerondasz: - Pedig annyira nyíltan dolgozik ez a titok, amiről előre tájékoztatott bennünket Szent János Theológus, aggódok, mivel sokan míg papok és püspökök se kezelik a dolgot lelkileg, hanem tisztán világilag. Azt mondják az embereknek, hogy nem történik semmi és nem is számít, hogy elveszik az igazolványokat és általában védik a védhetetlent. Ez azonban nem helyes, mert megnyugtatják az embreket és hadják, hogy hirtelen találják magukat szembe egy olyan helyzettel amiből aztán nem tudnak szabadulni. A felelősséget bizonyosan teljes egészében ők fogják viselni. Sokan, ismerve álláspontomat, vagyis, hogy nem értek egyet ezeknek az igazolványoknak a kibocsátásával azt mondták: "E, mit is mond még ez a Paisziosz?" Ez egy szerzetes véleménye, nem az Egyházé." Ez azonban nem helyes. Én egyáltalán nem a saját véleményemet fejeztem ki. Egyszerűen csak alázattal rámutatok azoknak, akik kérik, az Egyház véleményére, ami az Evangélium és a Krisztus szavai. Egyetértek, hogy senki, akár Paisziosznak hívják, akár lelki atya, akár püspök, akár pátriarcha, nem kell, hogy saját véleménye legyen és az Isten népének hangoztassa, hanem mindannyiunknak alá kell renelni magunkat az Isten véleményének és akaratának, ami az Evangélium által adatott a tudomásunkra.
Egy nap jött ide egy pap, aki hallotta, hogy folyton mondom, hogy az igazolványok kérdésére vigyáznunk kell és, hogy az Antikrisztusé és amely szisztémát methodikusan kezdtek el "szervírozni", és azt mondta: Jerondasz, nem jobb az Antikrisztus helyet, akivel folyton foglalkozunk és beszélünk róla, a Krisztussal foglalkoznunk, hogy a javunkra válljon? Akkor azt mondtam neki: Ha egy nagymamának, aki kilencven éves mindenki házasságokról, keresztelőkről és ünnepekről beszél ő emlékezik a saját szép napjaira, és örül. Hirtelen azonban rátalál a halál, míg ő felkészületlen és az esküvőkön és az ünnepeken jár az esze és a csalfa örömön. Ha azoban mennek és azt mondják neki, hogy valaki nyolcvan éves volt és elhunyt, vagy, hogy vasárnap valakinek a halotti emlékszertartás tartva lesz, vagy, hogy valakinek rákja van és végét járja, akkor a nagymama gondolkodni kezd, hogy "készülnöm kell nekem is, mivel más fiatalabbak elmentek, és így kezd lelkileg készülni, gyónni stb. Így amikor jön a halál, készen találja, és nem álmodoz\ a. Ugyanez történi, mondtam a papnak, ebben a lelki ügyben.
"A utolsó napokról." (kézírásos után:) Tájékoztatnunk kell a hívőket, és lelkükbe adni a jó aggodalmat, ami képessé teszi őket a helyes felkészülésre. Nem kell őket pánikba ejtenünk sem, mivel nehéz helyzetbe nem a hívő keresztények, hanem az ördög oldalán állók fognak kerülni. Mivel az Apokalipszisben is megiratott, hogy nekünk is nehézséget okozna a többiek azonban az összes sebet viselni fogják, nekik a dolgok még nehezebbek lesznek, mivel maga az Isten áll majd velük szemben. Mivel az új személyazonossági igazolványok ügyében sokmindent lehet hallani - és mindenki azt mond amit akar - ti várjatok, hogy mit fog mondani az Egyházunk. Az egyháznak tisztán állást kell foglalnia, hogy tudják a hívők, hogy mit kell tenni. Utána az egyháznak rendezni kell azokat, akik szükségből elfogadják, hogy megértsék, hogy bukásról van szó. Mivel azonosság az, amit a szó is mond, vagyis valaki azonosul azzal. Ma a "gnosztikusok" (elméliek) gondolkodása sok embert félrevezet. Az emberek megszerették a könnyebbségeket és legkötötték magukat. Pedig tudják, hogy a három hatos (az UPC (Universal Product Code) a vonalkód rendszerben az ördög jele, ők elfogadják, hogy az aláírásukkal részesei legyenek Ez az aláírás. Más kérdes, hogy ha valaki nem tudja, hogy az ördögi jel ott van valahol (pl. egy kereskedelmi kártyán), hogy ha nem tudja nincs felelőssége. Ha azonban tudja nagy felelősséget vállal! Az Európai Közösségben nem fognak szót emelni, mivel nemzetek különféle hagyományokkal. Jerondasz, hallani lehet, hogy Jeruzsálemben megjelent valaki, aki azt mondja, hogy ő Illés próféta. Mi a véleménye erről? Soha ne kapkodjatok, mivel ha azt mondjátok, hogy ő az és nem ő, akkor a többiek vádolni fognak bennünket és azt mondják, hogy minden hazugság. Ha egy cserépben látjátok, hogy zöldell valami, előzőleg ne mondjátok, hogy lehet például bazsalikom, vagy csalán. Legyetek kis türelemmel, és nemsokára, ahogy megnő a növény, mindenki magától is meg tudja állapítani, hogy mi az. 1987.nagyböjtjében lementem a Jerondaszhoz egy személyes ügyemben és a Jerondasz így szólt: Írtam egy füzetkét a személyazonosságik ügyében. Van időd megnézni eg.. picit?
Ahogy mondtam, hogy van időm, és hogy nagy érdeklődéssel szeretném latni, megmutatta a szöveget, és különbözőkről beszélgettünk.
A következőkben bemutatom a szöveget fénymásolatban, amit ő adott nekem, ígyminden hívőnek meg lehet ez a különösen fontos szöveg, mint lelki örökség és tanúság ebben a témában. Az Antikrisztus idejében, amikor az beszélni fog a világnak és egy Keresztény imádkozik helyen abban az órában, az érezvén az imádságot remegni fog, mivel a keresztényeknek félelmetes erejük van. Jerondasz, azt mondják, hogy az Antikrisztus alatt a keresztények nem tudnak majd élelmet vásárolni és inni. E, a keresztények egy kis kétszersülttel és olajbogyóval elvannak. Csak azok fognak szenvedni, akik megszokták, hogy az asztalukon 12 fajta sajt van, rocforttól hollandig. Különböző tudósoktól sok statisztikát hallunk, hogy az erdők egyharmada tűzvészekben leégett a vizek egyharmada megfertőződött, 2000-re az emberek egyharmada rákos beteg lesz. Már minden olyan, mint, hogy ha az Apokalipszist olvasnánk. Jerondasz, most a Csernobili katasztrófával, azt mondják minden megfertőződött. Mit kell tennünk? Ha csak egy táj lenne fertőzött azt mondanánk, hogy kerüljétek el a fertőzést. Most azonban, amikor a rádióaktív sugárzás mindenhová eljutott, vessetek keresztet és egyetek mindent. Nem lesz semmi bajotok, én így csinálom. Amikor kint már nem beszéltek a személyazonosságikról és a kormány "befagyasztotta ezt a témát", a Jerondasz sem beszélt már. Néhányan azonban folytatták, hogy szóljanak és írjanak a törvénytervezet és a kormány ellen. Mentek a Jerondaszhoz és azt monták neki: Jerondasz, miért hallgattál el te is, hogy nem beszélsz? És a Jerondasz válaszolt nekik: Amikor ők abbahagyják, nekünk is abba kell hagynunk, mivel egyébként mondani kezdik: "Na, ezekkel nincs valami rendben, mivel nincs is szó semmiről, mégis kiabálnak és problémát okoznak." Ezért ha ők megállnak nekünk is meg kell állni és amikor ők rákezdenek rákezdünk mi is. A jó kutya, amit a gazdája őrzőnek tesz meg, amikor látja a tolvajt jönni, ugat. Amikor azonban a tolvaj eltűnik, az is abbahagyja. Ha folytatja az ugatást, valami nincs rendben.
Az idők jelei. A démoni vihar után eljön az isteni napsütés. A mai "szabadság világi lendülete mögött, a Krisztus Egyházának tiszteletlensége, az idősebbek, szülök, tanítók, akik Istenfélők, rejlik a lelki rabság, a szorongás és az anarchia, amik a világot a kiuttalanságba vezetik, a lelki és testi katasztrófába. A "bankkártya" tökéletes szisztémája a computer biztonsága mögött tehát ott rejtőzi a világméretű diktatória, az antikrisztus rabsága (Jelenések Könyve János 2.3. 16.) Cezáriai Szent András a következőket írja: "Az antikrisztus tisztátalan szívéről. És a szavazat pontossága és a többi megírtak, az idő feltárja a józanság
tapasztalatát...?" Különös azonban, hogy sok lelki ember is, azon kívül, hogy sjak magyarázataikat adják, ők is a világi félelemmel tartanak a nyilvántartástól, pedig lelkileg kéne aggódniuk, és segíteniük a keresztényeken a jó aggodalommal, hogy megerősítsék a hitüket, hogy Isteni gondviselést érezzenek. Csodálkozok! Mindezek az események nem okoznak nekik fejtörést? Miért nem tesznek akár csak egy kérdőjelet az eszük magyarázatai elé? És, ha segítik az antikrisztust a megbélyegzésben, amivel más lelkeket is veszélybe sodornak. Félrevezetődnek azok, akik ésszel akarják magyarázni. És míg a jelek kristálytisztán látszanak, a "fenevad" Brüsszelben a 666-tal majdnem az összes államot felszippantotta a computerbe. A kártya, a személyazonossági, a "megbélyegzés" bevezetése mit tesznek nyilvánvalóvá? Sajnos a rádiót csak azért hallgatjuk, hogy megtudjuk milyen idő lesz. Mit fog mondani nekünk a Krisztus? "Képmutatók, az ég jeleit ismeritek, de az idők jeleit nem ismeritek fel." A kártya, a személyazonossági, a "nyilvántartás", hogy ravaszul a megbélyegzés felé haladjanak, egyfolytában elvette ennek és ennek a kártyáját, és felvette a bankból a pénzét. Másrészről reklámozni fogják a "megbélyegzés" tökéletes rendszerét, a kézen vagy a homlokon, lézer sugarakkal, ahol látszólag nem lesz észrevehető a 666, az antikrisztus neve. Sajnos, megint csak néhány "gnontikus" elaltatják majd lelki gyermekeinket, mint a csecsemőket, csak, hogy ne aggódjanak, "nem baj, ez semmi, lényeg, hogy belsőleg higyjetek!" És még látjuk Péter apostolt, aki külsőleg megtagadta a Krisztust, és megtagadó volt, ők megtagadják a Krisztus Szent bélyegét, ami a Szent Keresztségben adatott "nekik". A Szent Lélek pecsétjének ajándéka és azután, hogy elfogadják az antikrisztus pecsétjét, még azt mondják, hogy bennük van a Krisztus! Sajnos ilyen logikája volt némely "gnosztikusnak" a Szent Mártírok idejében is, akik próbálták eltéríteni a mártírságra készeket, hogy Nagy Szent Vazul írja Gordiusz vértanúról: "...sokan mellébeszéltek, próbálva meggyőzni a vértanút, hogy csak szóban tagadjon és tartsa meg hitét a benső lelki hozzáállásával, mivel az Isten nem figyel a nyelvre, hanem a hozzáállásra. Gordiusz vértanú azonban tántoríthatatlan volt és felelt: "...tűrhetetlen a nyelv, amit Krisztus teremtett és a teremtő ellen szól....
Ne tévedjetek meg, az Isten nem a saját szánk által ítél meg bennünket, hanem az ige által ment vagy az ige által ítél." Úgyszintén Pekion alat, rendelettel kérte, hogy valljanak hitet a bálványok előtt és a keresztényedk akik elfogadták és áldoztak a bálványnak, igazolást kaptak és megúszták a vértanúságot. Nem csak ők voltak Krisztus-tagadók, hanem azok is akik pénzt adtak a bálványimádóknak a bizottságban, és igazolást kaptak anélkül, hogy megtagadták volna, a livellafosznak nevezetteket, az Egyház elbukott, hitehagyottnak tartott. Pedig oly sok példánk van, mint a Csodatévő Szent Theodor is, kit minden évben a Nagyböjt első szombatján ünnepelünk. Annak ellenére, amit fenn elmondtam, az emberek sajnos egy csomó értelmetlenséget hallgatnak az eszükkel, a mai "gnotikusok" közül az egyik azt mondja: "én elfogadom az azonosságit és rárakok egy keresztet", a másik azt mondja: "én elfogadom a megbélyegzést a fejemen, a 666-tal, csak egy keresztet rakok a fejemre", és egy halom más értelmetlenség, melyek révén azt hiszik megszentelődnek, pedig ez eltévelyedés.
Csak azok szentelődnek meg, akik szentséget fogadnak be. Ahogy a víz is szentséget fogad be, és szentelt víz lesz. A farkasok nem fogadnak be szentséget. A szikla csodával kenyérré válik. tisztátalanság nem fogad be szentséget. Vagyis az ördög, az antikrisztus, ha a személyazonosságikon van, vagy a kezünkön, vagy a fejünkön a jelképével, nem szentelődnek meg azzal, hogy egy keresztet raknak. Velünk a Szentséges Kereszt ereje a Szent Szimbólum, a Krisztus Szent Kegyelme, csak amikor megtagadjuk a Szent megbélyegzést a Keresztségnek, amivel megtadtuk a sátánt és csatlakoztunk a Krisztushoz, és befogadtuk a Szent bélyegzést, "a Szent Lélek Ajándékának Pecsétjét." A Krisztus adjon nekünk jó megvilágosodást. Amin. Szent Hegy, Kutlumusz kelli "Panaguda" Nagyböjt első hete szombatján, 1987. Nagy fájdalommal és Krisztusi szeretettel: Szerzetes Paisziosz
Hallgassatok ifjak az atyai tanításra és figyeljetek értelemmel. Egy testvér a Kasztóziai Argosz Oresztikóból, aki nagyon tisztelte a Jerondaszt, küldött neki más zarándokokkal egy nagyon szép bekecset (szűrt) szőrméből, ami sokba került. Néhány nap múlva eljött maga is, és azt mondta a Jerondasznak: r Jerondasz, megkapta a bekecset, amit Önnek küldtem? s ő mosolyogva válaszolt: Meg is kaptam, és már tovább is adtam! Akkor megkérdezte a testvér: Miért ajándékozta el Jerondasz? Én Önnek küldtem, hogy viselje és ne fázzon télen. A Jerondasz mondta neki: Elajándékoztam, mert gondoltam, hogy te nekem adva a bekecset, kegyelmet és fizetséget nyertél az Istentől. Akkor én miért tartsam meg a bekecset és nélkülözzem az Isten kegyelmét? Ezért adtam tehát tovább, remélem, hogy én is lelki fizetséget kapok. Egy napon négy fiatal kereste fel a Jerondaszt, akik lelkileg érdektelenek voltak. Jerondasz jóságosan fogadta őket és leültette őket a kellije kertjébe, sietett hozni nekik a hagyományos kínálást, lukumit és hideg vizet. Ahogy megkínálta őket, a közelükbe ült, hogy elmondhassák, hogy mi a látogatásuk célja. (5k akkor némi szemtelenséggel azt mondták: Jerondasz, nem adsz nekünk még lukumit? (5 felkelt és odahozta nekik a dobozt, a lukumival, és újból megkínálta őket, és melléjük ült. Ők megint azt mondták neki: Nem hozol nekünk még vizet? Felkelt a Jerondasz, elment a forráshoz, megtöltötte a négy poharat és a tálcával ment és megállt előttük. Alázatosan, telve jósággal, fogta egyenként a poharakat és mindegyikük lába elé öntötte. Amint kiürítette az utolsót is, jóságosan és mosolyogva így szólt hozzájuk: Elmentem, és hoztam nektek vizet, amit kértetek, hogy megmutassam nektek, hogy nem esik nehezemre engedelmesnek lenni az akaratotoknak. Azonban nem adtam
oda, mert így segítettem volna, hogy lustává legyetek. Egy délben a bekerített kellijén kívül volt és egy olajfát metszett. Odaért akkor néhány látogató, aki először mentek, és mivel nem ismerték, megkérdezték: Jerondasz, elnézést, tetszik tudni hogy a Jerondasz Paisziosz a kellijében van e? A Jerondasz megkérdezte őket: Mit akartok tőle? És ők válaszoltak: Az áldását szeretnénk kérni. És a Jerondasz lekicsinylőleg beszélve magáról, azt mondta: Van annak áldása, hogy nektek adja?
Három fiatal kém napig járt a kellijéhez, anélkül azonban, hogy sikerült volna látniuk. A harmadik nap találkoztak vele a pataknál, ami kicsivel a kellije előtt van. Ott készített egy ideiglenes hidat kis faágakból, hogy a zarándokok átkelhessenek az elázás veszélye nélkül. Akkor megkérdezték őt a fiatalok: Jerondasz, tetszik esetleg tudni, hogy a Jerondasz Paisziosz a kellijében van-e? Mert két napja járunk már ide és nem tudtuk látni. Akkor a Jerondasz azt mondta nekik: Mit szeretnétek tőle? Amit akartok mondjátok el nekem, és én az este biztosan látni fovm és elmondom neki. Ti nem láthatjátok őt. Ók válaszoltak: Nem mondhatjuk el Önnek, mivel személyes lelki ügyünk. Elmentünk a Porfiriosz Atyához is, hogy tanácsot adjon, szeretnénk kikérni a Jerondasz Paisziosz véleményét is. Akkor ezt mondta nekik a Jerondasz: Ha voltatok a Porfiriosz Atyánál nem kell, hogy hozzá menjetek. A Porfiriosz Atya kész lelki televízió! A Jerondasz kertje tele volt zarándokokkal, akik figyelmesen ülve hallgatták a Jerondaszt. Egyszer az egyik zarándok azt mondja neki: Jerondasz, ha a világba lenne, nem lenne jobb, mivel úgy többet segítene az embereknek, közelebbről? És a Jerondasz válszolt: - A hadseregben sok poszt van, és mindegyik a maga helyén harcol, a flotta a tengeren, a repülőgépek a levegőből, a hadsereg a szárazföldön. Fontos poszt azonban a rádiósé. Az ő feladata, hogy összekösse az összes egységet a parancsnoksággal, ami a nehéz helyzetekben képes segitséget küldeni, hogy megmentse őket. A rádiósnak nem kell a csata közelében lenni, hanem valahol egy csendes helyen, és magaslaton, hogy jól hallatszanak a jelek és ne zavarja semmi. Amikor a sereg harcol és veszélyben van, nem helyes azt mondani, a rádiósnak: "E, mit csinálsz te ott fenn, gyere le és harcoljál!", mert a rádiós ott, ahol van folyamatosan parancsokat kap a hadvezetéstől és informálja a vezérkart, a harcok kimeneteléről. És amikor a dolgok rosszra fordulnak, akkor egy jel adására jön néhány repülőgép, és "lerendezik" az ellenséget. Emlékszem, amikor a seregben szolgáltam, a háborúban egyszer az ellenségeink megrohantak és bekentettek bennünket. Nálam volt a rádió, ami elromlott és nem tudtam elérni a parancsnokságot. Minduntalan kétségbeesett próbálkozásokat tettem, azonban semmi. Akkor a tiszt azt mondta nekem: Dobd el, és keress fedezéket, és a fegyvereddel harcolj! Eldobtam ott, valami bokorba, és fedezékbe helyezkedtem. Minden remény elveszett és nem vártunk sehonnan segítséget. Óráról órára vártuk a végső csapást.
Akkor elhatároztam, hogy titokban a tiszt mögött, oda megyek ahol eldobtam a rádiót és teszek egy utolsó kisérletet, hátha talán jelt adhatok. Odamentem tehát és az Isten megsegített és működött a rádió. Akkor röviden előadtam a vezérkarnak a fennálló helyzetet és a tábornok azt mondta: - "Legyetek egy kicsit türelemmel. Most azonnal küldök repülőgépeket, hogy
megsegített es mukoclott a raclio. Akkor röviden előadtam a vezérkarnak a fennálló helyzetet és a tábornok azt mondta: "Legyetek egy kicsit türelemmel. Most azonnal küldök repülőgépeket, hogy lebombázzák őket." Nemsokára valóban megjöttek a repülök és elpusztitották az ellenséget és megmenekültünk a biztos haláltól. Néha tehát amit nem tud megtenni az egész hadsereg, meg tud tenni egy rádiós, "aki a hegy tetején ül." Egy napon a Jerondasz kellijéhez jött egy látogató, aki nem akart semmi fontosat kérdezni a Jerondasztól, hanem belekezdett egy világi beszélgetésbe a "szelekről és vizekről" (az időjárásról). Látva akkor a Jerondasz, hogy neki csak beszélgetésre van kedve, nagyon szép formába ezt mondta neki: "Amikor a hadseregben voltam, rádiós voltam és a feladatom az volt, hogy a vezérkarnak tovább adjam a szükséges információkat, például, ha valaki súlyosan megsérült, hogy mentő jöjjön, vagy ha az ellenséges veszélyesen közeledik. Egyszer tehát amikor elméjedtem a rádiómba és figyeltem az érkező jeleket - és nekem is küldenem kellett az enyéimet - jött egy katona, lefeküdt mellém és azt mondta: Na, Arszeniosz (a világi nevem), tekerd egy kicsit az Athéni rádió sávjára, hogy hallgassunk valami zenét, hogy kifújjuk magunkat. Akkor azt mondtam: Jól vagy? Itt annyi ember élete függ, akik segítségre várnak az én jelemtől. és téged csak az érdekel, hogy kikapcsolódj, zenét hallgatva a rádióból? A látogató szó nélkül egyetértett.
Egy napon néhány fiatal látogatta meg a Jerondaszt, akik nem éltek az Egyház közelében. Hallottak azonban a Jerondaszról és kíváncsiságból jöttek, hogy lássák őt. A Jerondasz megkínálta őket az elmaradhatatlan vízzel és lukumival és leült, hogy meghallgassa, hogy mit akarnak. A fiatalok akkor ezt mondták neki: Jerondasz, azt akarjuk, hogy csinálj itt, a szemünk előtt egy csodát, hogy mi is higyjünk az Istenben. És a Jerondasz felelt nekik: Várjatok egy kicsit. Bement a kellijébe és hozott egy kést, viccesen mondva a legényeknek: Üljetek gyerekek sorba. Levágom a fejeiteket és utána visszaragasztom csodálatos módon. Csak egy kicsit üljetek távolabb egymástól, hogy aztán ne keverjem össze! A fiatalok azonnal ellenkeztek és mondták: Nem! Nekünk semmilyen más csodát ne csinálj! Akkor a Jerondasz odaült hozzájuk és a következőket mondta: Ha az Isten azt akarná, hogy higyjenek az emberek a csodák által, akkor az nagyon könnyű lenne, mert egy természetfeletti jelenséggel láthatóval az egész világon, mindenkit hívővé tehetne. Azonban az Isten nem akarja, hogy az emberek az
(5 természetfeletti erejét csodálva higyjenek, hanem azt akarja, hogy az Ő mindenek feletti jósága végett higyjenek benne és szeressék Őt. A természetfeletti jelenséget, a csodát, az Isten sose azért teszi, hogy megmutassa az erejét és így követőket nyerjen Magának. Akkor tesz csodát az Isten, amikor az emberi gyengeséget kell kiegészítenie. Mondok nektek egy példát, hogy lássátok, hogy értem: Ha például a pusztában vagyunk és szükséges feltörnünk egy sziklát, akkor keresünk egy másik követ, amivel eltörjük azt, amit akarunk. Ha azonban nincs akkor megkérjük az Istent, és O megteszi a csodáját. Tudnunk kell tehát, hogy ami emberileg lehetséges, az természetes módon kell megtennünk, magunknak alázattal. Ami azonban nem lehetséges "emberileg" akkor fordulunk az Istenhez. Hallgassatok meg egy másik példát is: Ha van egy betegségünk és meg akarunk gyógyulni, el kell mennünk egy orvoshoz. És ha ö képtelen és nem tud bennünket meggyógyítani, akkor kell az Istenhez fordulnunk, hogy megtegye a csodáját. Egyszer a zenéről beszélgettünk és a Jerondasz azt mondta nekem: Jó énekesek azok, akik átélik és élvezik. Nekem nem tetszik sem a gyors éneklés, "na csak fejezzük be", sem a lassú, amikor azt mondják: "lássuk mikor fejezik már be". A középutat szeretem, persze egy kolostor ünnepén, a lassabb ének is kell. A virrasztások, a hagyományosak, szeretem, ha olyanok, hogy ne aludjanak egész nap a szerzetesek a fáradságtól. Egy virrasztáson figyelembe kell vennünk a legfiatalabb testvéreket is, akik még gyengék és az időseket, hogy ne csináljunk érzéketlenül sok órás virrasztásokat, azzal az eredménnyel, hogy mindenki "bóbiskol" a padjában és elkeseredjenek (a hosszú időtartamtól). Ha egy virrasztás mondjuk 6-7 órát tart, akkor a fiatal szerzetesek és az öregek is bírják. Az erős testvérek, akik több virrasztást szeretnének a kellijükbe folytathatják a lelki küzdelmüket. Így kell, körültekintően, minden megvalósul.
Némelyek több, némelyek kevesebb virrasztást akarnak. Mindegyikük önzően tesz, és nem tiszteli az atyák ezred éves hagyományát. Azt hiszik, hogy ők lelkiebbek az atyáknál. Az atyák azonban mindent bölcsességgel cselekedtek. Az énekeket meg kell, hogy tanulják a szerzetesek, azonban minden munkának önzetlennek kell lennie, egyébként hiába a fáradság. Néha hallok kórusokat magas hangú tenorokkal és mély hangú basszusokkal, amivel felettébb nagy örömet szereznek a fülnek. Ezekben az esetekben ahelyett, hogy a szívet a szöveggel köszönnék meg, gyönyörködtetik a hallást a mesteri zenével. Nekem az tetszik, mikor nem vonja el az értelem figyelmét egyáltalán semmi. Se valami különleges basszus, se más magasabb hangok stb. A bizánci zene nem tar díszítést, és feltűnést. Ha valaki öncél nélkül és feltűnés nélkül énekel, van egy természetes szépsége, és hasonlít egy asszonyra, akinek az Isten természetes szépséget adott. Amikor azonban akusztikai benyomást akar kelteni különféle eszközökkel, akkor egy csúnya asszonyra hasonlít, aki rúzzsal, gyűrűkkel, fülbevalókkal és egy rakás más dologgal próbálja mutatni, hogy szép. Sokan jönnek és kérnek, hogy imádkozzak valamely rokonukért, aki szenved. És én imádkozok és nagyon meghatódok és megindulok annak a szeretetétől aki megkér, mert látom, hogy aggódik (fáj) a gyermekéért, vagy a feleségéért, aki szenved. És ezáltal engem is együttérzővé tesz, hogy a fájdalmát magam fájdalmává tegyem. Néha azonban kiábrándítanak, és nem visz rá a lélek, hogy imádkozzak értük. Mondok neked egy példát is: Egy nap jött egy gimnáziumi nyugdíjas - sajnos még theológus is - és azt mondta nekem: - Jerondasz, a feleségemnek rákja van, és az orvosok azt mondják, hogy műtét szükséges. Ók sem tudják azonban, hogy lesz-e valami pozitív eredménye. Azért
jöttem Önhöz, hogy megmondja milyen "információja" van, élni fog-e vagy meghal? Azt mondták nekem, hogy a műtét 2 millióba fog kerülni, és ha él, jól van, ha nem én szeretném élni az életemet. Ne adjam tehát hiába a pénzt, mert utána én is bajba kerülök és nem tudom "élni az életemet! Befejezőleg mondta a Jerondasz: - Mit mondhatnál ennek? Akármit is mondassz most neki azt mondja, hogy oktalanul veszek össze vele, és nem ért meg semmit.
Egy világi apa elment a Jerondaszhoz, és panaszkodott, hogy gyermekei igazságtalanok vele, de nem volt igaza ebben. A Jerondasz próbálta meggyőzni, hogy lelkileg kezelje a dolgot, és azt mondta: Áldott, ezek neked kötelezvények, amiket beválthatsz fenn. (a halál után) Akkor ő így felelt neki: Jerondasz, nem hiszem, hogy létezik pokol és Paradicsom, és másik élet. Másrészt senki se tért vissza a másik életből, hogy elmondja nekünk, hogy van-e vagy nem. Én csak azt hiszem, hogy egy felsőbb erő létezik. A Jerondasz mosolyogva válaszolt: Ez is valami! Ide figyelt te áldott, ha nem létezne másik élet, és a Krisztus, mit gondolsz, annyi szerzetes bolond, hogy a pusztában ülnek és nélkülözik a világiakat? Mivel egyáltalán nem foglalkoztál a lelkiekkel, ezért tagadod is a lelki életet. Aztán, a pokolról és a Paradicsomról annyit, hogy léteznek. És mindkettőt a lélek éli meg, lelki állapotok. Nincsenek helyek kazánokkal és tüzekkel. És mondok neked egy példát, hogy megértsd: Mondjuk alszol, és látsz egy álmot. Látod, hogy mész valahová és lopsz. Azonnal utána félelem költözik a lelkedbe, hogy hátha meglát valaki. És hirtelen felfedeznek, és próbálnak elkapni. Akkor te futni kezdesz, félsz, hogy el ne kapjanak, hogy meg ne öljenek, szorongsz, gyötrődsz, hogy végül megmenekülsz-e. Hirtelen látod, hogy bekerítenek. A lelked eltelik kétségbeeséssel, kiábrándultsággal, reszketéssel, hogy mit fognak veled tenni, hiver a hideg veríték, hánykolódsz az ágyadon, mint a sajtkukac. Ebben az állapotban felébredsz, és meggyőzödsz, hogy egy álom volt, egy rémálom. Akkor kezdessz lassanként megnyugodni és magadhoz térsz. Midezeket az állapotokat a lelked élte át, és a lelkiismereted, és néhány pillanat volt egy kis pokolból, vagyis egy csúnya lelkiállapot és tapasztalat. Megszállták a lelkedet a félelem, a rettegés, a szenvedés és a szorongás, vagy a reménytelenség és a kiábrándultság. A pokol tehát nem kazán, amibe főzik a lelkeket, hanem egy állapot, amibe a lélek kerül a testtől való elválása után. Akkor amikor felismeri, és meglátja a teljes igazságot, félelmetesen szenvedni fog, hogy nem hitt itt a Krisztusban és abban, amit (5 mondott a másik életről. Ami azokat illeti, amit a lélek tett, sokkal nagyonn mértékben fog érezni lelkiismeretfurdalást (ellenőrzést), és átéli az összes csúnya állapotát a félelemnek, a szorongásnak, a rettegésnek, a reménytelenségnek, a kiábrándultságnak stb. Ezek vonatkoznak a pokolra. Hasonlóan történik a Paradicsomban is. Mondjuk, hogy most van egy fiad, akit nagyon szeretsz és aki évek óta a tengeri hajókon szolgál. És míg alszol, hirtelen az álmodban látod, hogy megjött. Akkor eluralkodik rajtad egy nagy meghatódottság, leírhatatlan öröm és szeretet, futni kezdessz, hogy megöleld és megcsókold. És míg a szíved szárnnyal és csaknem szétreped a nagy örömtől, hirtelen felkelsz és látod, hogy álom volt és kiábrándulva térsz vissza előző állapotodból. Mindezek a pillanatok, amit átélt a lelked, néhány a Paradicsomhoz hasoló pillanat volt. Vagyis eltelt a lelked örömmel és szeretettel. Ezekkel a példákkal valahogy szeretném mutatni neked, hogy a Paradicsom és a pokol létezik.
Ráadásul, kis mértékben ebben az életben kezdődnek, és beteljesednek teljes valójukkal a másik életben. Hasonló állapotok vannak a lélekben a tartalma szerint szorongás, reménytelenség, gyűlölet, rosszindulat, irigység stb. akkor az a lelkét a pokol helyévé teszi. Ha a lelkében uralkodik a szeretet, az öröm, a jóság, a remény, a hit, az önmegtartóztatás, az alázat stb. akkor a lélek a Paradicsom helyévé vált. Akkor az az apa ezt mondta a Jerondasznak: Így, ahogy elmondtad nekem Jerondasz, elhiszem, elfogadom, hogy van pokol és Paradicsom. Azt mondják azonban, hogy az Isten és a Szent Háromság, de egy az Isten. E, ez hogy van? Nem tudom megérteni., hogy van az, hogy három Istenünk van, Atya, Fiú és a Szent Lélek, amik azonban eggyek? Akkor a Jerondasz mosolyogva mondta: Menjél itt le a kelli elé, az első bejárathoz, és figyelj az ajtó jobb oldalára. Egy méter távolságra van egy fenyő. Nézd meg és mond meg nekem, egy fenyő az, vagy három? Mert valahogy így van az Isten is. A fenyő az ami a 206-os oldal képén látható és az egyetlen amit a Jerondasz elválasztott a többiekről, követket rakva köré. A Félelmetes Védelem* litániáján, ahogy az ikon Máté patriarcha mezejéhez ér (nagy kert, szép épülettel a kolostor mellett), könyörgünk és Szent Trifon imáját olvassuk. Ott a könyörgésben Szent Trifon kéri a Panagiát (Szűz Anyát) és a Szent Háromságot, hogy segítsenek, hogy elpusztuljanak a különböző élősködők, amik ártanak a növényeknek. A Jerondasz hallva ezeket az imákat, mosolyogva mondta: - Szent Trifon ezen imáihoz az utódok sokat hozzá tettek. Szégyen, hogy a kis kukacokért lehívjuk a Szent Háromságot, hogy kiátkozzuk őket és ezzel megtiszteljük, mert így értéket adunk nekik, és lebecsüljük az Istent! Egy kolostorban a szerzetesek feltétlen engedelmességgel tartoznak a Jerondasznak. Az elöljárók azonban a kolostorban választott személyek, a közösségtől és a Pátriarchátustól, hogy véleményük legyen. Amikor a gyűlésen felvetődik egy nagy jelentőségű téma - és különösen ha általában a kolostort illeti és a környéket - akkor az elöljárók gyűlése tartozik megnézni, hogy mit akar az Isten, és mi válik megelégedésére, hogy elmondják a véleményüket. Nem kell nézniük, hogy mi boldogítja a kolostort, vagy valamely embereket, hanem, hogy mi az általánosan jó a helynek és az Egyháznak. Az elöljáró teljes felelősséget hordoz, a kimondott véleményét illetően és ha nem helyes elszenvedi a lelki törvények következményeit. Az elöljárók kötelesek elmondani véleményüket, jegyzőkönyvbe venni, majd aláírni. Nem azt mondom, hogy álljanak neki veszekedni, hogy mennyi makarónit vesz idén a kolostor. Ha azonban egy téma fontos, és az egész környéket érinti, figyelniük kell Mivel, ha probléma adódik a Szent Hegyen, az utánunk jövők elátkozódnak, akik latni fogják, hogy a téma megítélésre vár, nem akadt egy testvér sem, ogy szabadon elmondja a véleményét. * A Kutlumusziu Kolostort a Szűz Anya mentette meg a török rablóktól. Bent a boltíves udvaron nagy falfreskó Is van ezzel a címmel, amin a Szűz Anya a Kolostor fölé emelkedik.
Ha elöljárók nem lennének kijelölt személyek az Egyháztól, hogy véleményük legyen, akkor mi értelme, hogy vannak? Mindig jó módon kell elmondani a véleményüket, hogy ne akarják elkerülni, hogy övék legyen, csak mondják el a
véleményüket, hogy ne legyen felelősségük és írják alá a jegyzőkönyvet. 1992-ben a Félelmetes Védelmező litániáján a Panagia ernyőjét a Joánnai Élet Alakulat alhadnagya tartotta. Ahogy haladtunk, és a jobb a Jerondasz bal oldalán volt, aki egyszer csak azt mondta a tisztnek: Na, kívánom, hogy zászlóvivő legyél Konstantinápolyban, ahová menni fogunk. És felém fordulva mondta: Hallottad, mit mondtam? Igen, Jerondasz, hallottam. Amin, válaszoltam neki. Akkor ö mosolygott és a jellegzetes sóhajtását hallotta. Á! (vagyis, rendben.) Egy nappal később lementem a kellijébe és megkérdeztem a Várossal (Konstantinápoly) kapcsolatban és azt mondta: Konstantinápolyt vissza fogjuk venni, de nem mi. Mi, ahová jutottunk a fiatalságunk többségével, nem vagyunk képesek ilyesmire. De az Isten gondoskodik róla, hogy mások foglalják el a Várost, és nekünk adják, mint egy megoldást a problémájukra. Egy napon lementem és láttam, hogy a Jerondasz valahogy gondterhelt és megbántott. Megkínált és magától kezdte mondani: - Jöttek ide valakik és elkezdték nekem mondani, hogy háború lesz, és a törökök betörtnek Görögországba és Korinthoszi csatornáig jutnak (így magyarázták fergeteges gondokodásukkal, Etoloszi Szent Kozmász prófétái). Ekkor félbeszakítottam őket és mondtam, hogy a görög legrosszabb ellensége az olyan görög, mint ti is, akik békeidőben terjesztik, hogy ha háború lesz, a törökök Korinthoszig jutnak, mert amikor elkezdődik a háború mindenkinek megtört lesz a harci szelleme, maguktól visszavonulnak Korithoszig. Még ha igaz lenne is, nem kéne mondanotok. És ezt újból mondom nektek: Ezt ne mondjátok soha, sehol sem, mert többet ártotok vele, mint sok török hadosztály. Ezeket mondtam nekik, papom, és még én soha nem akarok próféciákról beszélni, kénytelen voltam elmagyarázni, hogy mit ért Szent Kozmász a hat mérföldön az kontinentális talapzat része. Ezen a kérdésen veszekszünk. Törökországgal az utolsó években és ennek a részén fognak egymásnak esni. Azonban nem fognak bejönni Görögországba, odáig jutnak, hat mérföldre és akkor nagy pusztulás éri őket északról, amit az írások mondanak, és semmi se marad épen. A törökök egyharmada megöletik, egyharmada keresztény lesz, és a többi Ázsia mélyére megy. Mi a törököktől nem fogunk kárt szenvedni. Néhány apróságot fognak elérni és megtalálja őket az Isten haragj a. Ezt hallottam ezektől, papom, és elszomorodtam. Nem tudtam elhinni, hogy maguk a görögök - azzal, hogy ilyen dolgokat terjesztenek békeidőben - a legnagyobb hadi szövetséges segítségét nyújtják a törököknek.
Még azt is mondták nekem, hogy Szent Kozmán írja: "hogy amikor eljön a két nyár és a két húsvét, együtt most, hogy az örömi* vétel a Húsvéttal egybe esett - és a tél is úgy telt el, mint a nyár - azt jelenti, hogy a törökön elfoglalják Görögországot. Mind próféták lettünk papom, és az eszünkkel magyarázzuk a dolgokat, ahogy tetszik. Itt is kénytelen voltam elmondani, hogy az amikor Szent Kozmász azt írja "akkor fog eljönni" nem a törököket értette. Úgy értette, hogy akkor fog eljönni az északipirusziak (albániai görögség) szabadsága. És valóban eben az évben nyújtották meg annyi év után először a határokat és kicsit szabadabban tudnak érintkezni a hazájukkal. Papom, látom, hogy nagyon nagy kárt okoznak ezek az emberek, akik
szegényes eszükkel magyarázzák a dolgokat, és mint ha nem lenne elég ez, még másnak is továbbadják téveszméiket. Egy testvér egy beteg állapotáról tájékoztatta a Jerondaszt, ami nagyon súlyos volt, és kérte a Jerondasz véleményét, hogy mit tegyen. Akkor a Jerondasz mondta: - Két megoldás van: Az egyik az, hogy valaki bizalommal az Isten kezére hagy mindent, és vágyik rá, hogy hasson az O szeretete és rendíthetetlen hite van, hogy a javára cselekszik. Akkor az Isten mindent elvégez és semmi se lehetetlen a számára, és ebben az esetben minden az Isten számára sokkal könnyebb. A nehéz az, hogy az ember ezt az elhatározást hozza, vagyis, hogy teljesen megalázkodjon, és mindent az Isten gondoskodására és szeretetére hagyjon. A másik megoldás az - ha nem tudja az ügyet bizalommal az Isten kezére hagyni - hogy emberileg csak kedve, megkérdez egy egy jó orvost és az hallgat, amit az mond. Egy testvérnek a testvére valamilyen szerencsétlenség folytán béna volt, immár sok éve ágyban. Ez a helyzet, amit nem tudott türelemmel és alázattal kezelni, idegessé tette, hogy szidjon mindent és mindenkit. A Jerondasz akkor azt mondta a testvérnek: Mond meg a testvérednek, hogy gyónjon. Mond meg azt is, hogy harcolva sebesült meg és azzal, amit csinált, olyan mintha nem akarná bekötözni a sebét. A testvér válaszolt neki: Jerondasz, mondtam neki, hogy gyónjon és azt mondta: "Mit gyónjak? Mivel azonnal így ahogy vagyok, újra ugyanezt fogom folytatni, hogy káromkodok..." És a Jerondasz: E, nem baj! Utána megint gyónjon. Amikor a vendégek fogadásának szolgálatát láttam el Kutlumusziu Szent Kolostorába egy este jött a Jerondasz egy virrasztásra, és igyekeztem előkészítem a szobát. A legjobb szobába a püspökibe vezettem, ami a szinódusi terem mellett volt. Amint kinyitottam a szoba ajtaját és látta a Jerondasz a rendezett szobát, szép lepedőkkel, "mindennel" a falon és szőnyeggel a földön, azt mondta nekem: Nincs valami ideiglenes szobátok, hogy nekem adjad? Mert ebbe nem tudok.
És akkor, ki akarva őt szolgálni, hazudtam: Nem, Jerondasz, nincs. Akkor ő ezt mondta: Egyszer lementem Athénba, és egy háznál láttak vendégül. Adtak tehát egy jó szobát, ággyal, ami fehér volt, megvetve, vasalt lepedőkkel. Bementem tehát a szobába és egész éjszaka szenvedtem. Megkérdeztem: Miért Jerondasz? És válaszolt: Mivel nehezemre esett lefeküdni, hogy összekoszoljam és gyűrjem azokat a szép lepedőket. És így, egész éjjel a széken voltam. Nekem is kellemetlen volt, és ők is reggel, amikor látták az érintetlen ágyat, elszomorodtak. Ezért mondom neked, talán van másik szobád? Jó, Jerondasz, tessék jönni. És adtam neki egy egyszerű, előkészítetlen szobát, és megnyugodott. Tapasztaltam, hogy az ember katasztrófája akkor jön el, ha megvan mindene (anyagi, földi javak) bőségben. Ekkor nehezen érzi az Isten jelenlétét, és a2 gondoskodását. El akarsz valakit távolítani az Istentől? Adjál neki folyton anyazi
javakat. E, az Istent is elfelejti és minden mást is. Én ezt magamon tapasztaltam, amikor fiatalabb voltam. Amikor a Sínán voltam, ott, ahol laktam, nem volt víz. Körülbelül két órát kellett gyalogolni, hogy elérjek egy sziklához, amibe csepegett a víz. Odaraktam tehát a korsót és ültem még ott vagy egy órát, amíg megtelt és visszaindultam. Emiatt a csepegő víz miatt a lelkem a következő állapotot élte meg: Minden nap izgultam: "Vajon csepegni fog ma a szikla? Imádkoztam, hogy folytassa az Isten a csordogálást. Ahogy tehát mentem a vízért, eltöltött ez az aggodalom és imádkoztam. Amikor messziről megláttam, hogy csillog a szikla a napban a víztől, örömmel dicsőítettem az Istent és a kellibe való visszatérést, köszönetekkel és dicséretekkel telt, a vízért amit adott nekem. A kis víz, ami csepegett, először is arra indított, hogy szakadatlanul kérjem az Istent, hogy csordogáljon a forrás és másodszor, hogy köszönetet mondjak és dicsőítsem az Istent, az egyetlen kiárasztóját minden jónak. Amikor eljöttem és az Inizon Szent Szkitijébe mentem, nem volt probléma a vízzel. Ott a víz bő volt, sok köbméter számra tört fel és állandóan folyt. Egyszer csak éreztem magamban, hogy lassanként kialakul bennem egy másfajta állapot míg a Szkitibe voltam, "rajtakaptam" magamat, hogy nem mondtam egy "hála Istent" sem. Míg tehát a kevés víz arra késztetett, hogy imádkozzak és dicsőítsem az Istent, a sok víz elfelejtette velem, hogy az Isten ajándéka és, hogy meg kell Neki köszönnöm. Ez van az összes dologgal is. Na, mondjuk csak egy másik példát: Soha nem tudtam szükségét érezni, hogy megköszönjem az Istennek, hogy megadta nekem a lehetőséget, hogy üljek és pihenjek, természetesnek tartottam. ----------------------------------------
Most azonban, hogy sérvem van és nem találok nyugalmat, ahogy valahol el tudok helyezkedni ülve, azonnal dicsőítem az Istent, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. Így megértettem, hogy az is, hogy ül valaki az Isten ajándéka és dicsőítenem kell érte az Istent! Ugyanez történik velünk, nem kell méltatlankodnunk (háborognunk) hanem megértenünk, hogy az Isten így akar közelebb hozni bennünket magához és, hogy így érezzük, hogy mindennek (5 az adója. Egy fiatalnak katonának kellett mennie. De a mai kényelmes gondolkodással nem akart. Megvallotta ezt a Jerondasznak és ezt mondta: - Áldott, az 1940-es háborúban, a görögök összevesztek egymással, hogy ki menjen az első vonalban. A fiatalok akkor visszahúzták a kiképzés idősöket és azt mondták nekik: Menjetek ti hátra, mivel családotok van és gyerekeitek, engedjetek bennünket előre. És te azt mondod, hogy nehezedre esik és nem akarsz szolgálni menni? Akkor az ifjú megígérte, hogy nem csak, hogy menni fog, de jelentkezik az elit alakulathoz a legnehezebb (keményebb) seregtesthez. Valakinek, aki meglátogatta őt a Jerondasz javasolta, hogy menjen el gyónni és Ő ezt mondta: Jerondasz, mit gyónjak meg, hogy ha utána megint ugyanezt fogom csinálni? Akkor a Jerondasz válaszolt neki: -Ide nézz, a háborúban, ha valaki megsebesül a lábán egy golyótól, mennie kell, hogy az orvos gondozza a sebét és utána menjen és újból harcoljon. Ha azonban azt mondja "e, minek menjek bekötöztetni a sebet, ha utána úgyis megsebesülök?", akkor kezd vért veszteni a sebből, mivel az nyitott, el fog rejtőzni., így nem kell, hogy újból meglőjjék, belehal a vérzésbe és a fertőzésbe. Ugyanez történik a gyónással az
esetedben. Ezért te gyónjál és ha újból elbuksz, megint gyónjál. És ez addig tartson amíg meg nem tanulsz a lábadon állni, hogy ne ess el. Egy testvér megkérdezte a Jerondaszt: Jerondasz, miért felejtjük el folyton, amit olvasunk? Mert nem vesz részt a szívünk. Tapasztaltam (láttam), hogy ahhoz is, hogy valaki imádkozzon az Istenhez, kell, hogy arányos előkészületet végezzen, vagyis más helyébe érezzük magunkat, aki szenved és a fájdalmát a mi fájdalmunkká tegyük. így meglágyul a szív és az Isten is meghallgatja az imádságot, a szívből jövőt. Minden munkába a szívet kell előre helyeznünk. És ha valahová bemegy a szív, utána nem felejt. Egy nap jött egy világi és üdvözölve mondta: Jerondasz, emlékszik rám? Akkor válaszoltam: Gyermekem, nem ismerlek meg. úgy néz ki nem vagy se nagyon jó, mert a szívem emlékezne rád, és örülne, se nagyon rossz, mivel megint csak a SIAN emben lennél, és sajnálnálak, amikor rád gondolok. Biztos semleges vagy. ------------------------------------------Egy papnak aki tanácsért ment hozzá a Jerondasz a következőt mondta: - A proszkomidián (szentségek előkészítése), amennyire csak tudsz szívből emlékez, meg és ne formálisan, csak szárazan mondva a neveket. Ha tudod, hogy valaki elválik, gondolj a gyerekekre, akik szenvednek, a rokonokra, akik szomorúak vagy ha valaki kórházban van, gondolj a fájdalmára, a szomorúságára általábang először a szívedbe az embert helyezd, és a problémáját és utána kérd az Isten segítségét. Akkor jogosultan segít az Isten, mert őszinte szív szerinti szeretet lát.
---------------------
(könyv 216.oldalától) A Jerondasz néhány zarándokkal ült a kertjében és lelki dolgokról beszélt. Egy kisfiúnak egy bot volt a kezében és játékból földet ütögette erősen és egy kicsit elterelte a zarándokok figyelmét. A Jerondasz akkor az egyszerű és kedves - és sokszor tréfás módján, amit úgy javított ki, hogy nem bántódsz meg a hibádon - mosolyogva, suttogó hangon szólt a picinek: - E, Jorgaki, ne üssed erősen lenn, mert pont alattunk vannak az amerikaiak, és most éjszakájuk van és felébreszted őket! A kisfiú azonnal lenyugodott, míg az övéi nevetésre fakadtak a Jerondasz kedves viselkedésétől. A Jerondasz azt mondta, hogy a szerzetesek, akiknek nincs szüksége arra, hogy dolgozzanak, mivel teljesen az imádságnak szentelték magukat megszámlálhatók egy kézen, és minden száz évben jelennek meg. Az összes többi, aki kifogásolja, hogy dolgoznia kell, nem a lelki állapotuk miatt teszik amiben vannak, hanem mivel penészesek (lusták). És folytatta: "Amikor a Sínán voltam, 12 óra kézi munkát is végeztem és amit spóroltam mindet szétosztottam a Beduinok között. Úgyszintén az Iviron Szkitijébe odáig jutottam, hogy majdnem az egész évre való fát egyedül vágtam fel, baltával aszkézisből. Az Ószövetség írja "a kívánságban van minden munka..." Jerondasz mindig azt mondta, hogy ebben a világban nem létezik semmi rossz. Mindent az Isten teremtett és maga az Isten látta, hogy minden "nagyon jó". (Teremtés 1.31.)
Az, ami rossz a dolgoknak a hibás használata, amiket javunkra ajándékozott nekünk az Isten. Nem rossz, hogyha valakinek pénze van, hanem az, amikor fösvény. Nem rosszak a kábítószerek, hogyha azoknál használják őket, akiknek szörnyű fájdalmaik vannak, vagy rák a csontjaikban. Akkor válnak rosszá, ha más célból használják őket. A kés, ha valakinek azért van, hogy kenyeret vágjon, nagyon hasznos eszköz. Amikor azonban arra használod, hogy bánts vele valakit, gyilkos eszközzé válik. Az utolsó esetben nem a kés rossz, hanem a gyilkos hozzáállása. Tehát minden dolgot a helyes ismeret (ige) szerint kell használni a dolgok természetes módján és nem kihasználva, vagy természetellenesen. Szükség szerint azonban, mivel gyengék vagyunk, kell, amennyire befolyásoltak vagyunk valamilyen szenvedélyből, hogy eltávolodjunk még a dolgoktól (tárgyaktól) is. Ebben az esetben azonban tudnunk kell, hogy eltávolodunk ezektől, nem azért, mert rosszak, hanem mert beteges szándék van bennünk, ami nem engedi meg ezeknek a dolgoknak a helyes használatát. Amikor tehát nem tudjuk hasznosítani a helyes dolgokat, távolodjunk el azoktól, hogy ne valljunk kárt. Egyúttal azonban dicsőítenünk kell az Istent, aki nekünk adta ezeket, és vádoljuk is önmagunkat, mivel természetellenes használatukkal mi szüljük a rosszat, aminek nincs semmi létalapja.
Jött egy pap a Jerondaszhoz és elmondta neki, hogy sok év óta szenved szörnyű fejfájástól (migrén). Semmilyen módon sem tudott egy kicsit sem megnyugodni és állandóan imádkozott az Istenhez, hogy váltsa meg őt ettől a szenvedéstől. Egy napon amikor a szerzetes a kolostorba ment, hogy hódoljon a Szűz Anya csodatévő ikonja előtt, forrón imádkozott az ikon előtt a problémájáért. Azonnal meggyógyult és dicsőítette a Szűz Anyát a csodájáért. Eljött tehát telve örömmel a Hegyre is, lement a Jerondasz kellijéig és elmesélte neki a csodát, ami vele történt. Akkor a Jerondasz ezt mondta neki: - Áldott egy betétkönyved volt a bankban, amihez folyton raktál és kérted a Panagiat (Szűz Anyát), hogy számítolja le (szüntesse meg)! Nem tudom megérteni, hogy gondolkozol és még örülsz is!
Amikor a Jerondasz beteg volt a gyakori vérzésekkel nem nyitotta ki mindig a külső ajtót, minden oda érkező zarándoknak, hanem odament a drótkerítéshez és egyenesen állva kérdezte őket mit szeretnének. Ezt azért tette, mert így kénytelenek voltak hamar elmenni, mikor viszont kinyitott nekik, leültek, miáltal nehéz helyzetbe került a gyakori vérzések végett. Egy napon egy ifjú ment hozzá és a Jerondasz megkérdezte őt: Mit akarsz fiam? Jerondasz, csak az áldását szeretném kérni.. Na jó, fiacskám, múltkor, hogy itt voltál nem kaptál áldást? De igen, Jerondasz, csak a Húsvét végett jöttem, hogy újból megáldjon, hogy jól menjen a Húsvét. Es a Jerondasz mosolyogva válaszolt: - Tudod mit mondok? Nem hagysz ki egy alkalmat, hogy ne kérj áldást, hogy lássuk hátha jobban mennek a dolgok? Athoszi szerzetes atyák egy része, akik valahogy érzékenyek voltak, arra
gondoltak, hogy felhagynak Dimitrion Patriarcha kommemorálásával (megemlékezés az egyházi felettesről), mivel, ahogy mondták bizonyos nagy "nyitásokat" tett a Vatikion felé. Elmentek a Jerondaszhoz megváltoztathatatlan véleménnyel és bombázták őt különböző érvekkel, mondva neki, hogy elhatározták, hogy abbahagyják a Patriarchai kommemorálását és megkérdezték mi a véleménye a dologról. És a Jerondasz válaszolt nekik: Mit mondjak nektek? Én is elkeseredett vagyok ezzel a miniszterelnökkel. Elpusztította Görögországot, az Alkotmányban, ami a Szent Lélek nevében van belevette az antikrisztus összes törvényét. Nem lehet elviselni már! Ezért én is elhatároztam, hogy fogom magam és elmegyek Görögországból, és az Athoszról és elmegyek a Sínára. Akkor az atyák azt mondták neki: Jerondasz az Istenre, ne tegyen ilyet a miniszterelnök miatt, mert ő maholnap "elbukik" és megnyugszunk. És a Jerondasz mosolyogva mondta nekik: Ti is ugyanazt tegyétek, amit nekem javasoltok, hogy csináljak: Legyetek türelmesek, mert nem helyes elszakadnunk a Krisztus Egyházától. Hanem egyúttal imádkozunk az Istenhez, hogy világosítsa meg az összes magasrangút, hogy helyesen értelmezzék az igazság igéjét. Egy püspök mondta a Jerondasznak: Jerondasz, ezek a lépések, amit a Pátriarchátus tesz a Vatikán felé zavarják az öntudatomat, és abba akarom hagyni a Pátriarcha kommemorálását. Ön mit mond? Egyszerűen csak én is kérdezni akarok valamit: Amit a Pátriarchátus tesz, azt meggyőződésből vagy kényszerből teszi, mivel szorongatva vannak különböző helyzetekben: Jerondasz, ezt nem tudom. E, Szevaszmiotate (Főtisztelendő atyám) ennek nagy jelentősége van az egész kérdésben. Aszinagoran pátriarcha idejében valakik odamentek és azt mondták a Jerondasznak: Azzal, amit a pátriarcha csinál a Vatikánnal Jerondasz, feldühített minket és kérjük, hogy meghaljon, hogy megnyugodjunk. És a Jerondasz felelt nekik: E, nem csináljátok helyesen. Én is imádkozok, de úgy, hogy rövidítse meg az Isten az én napjaimat, és adja a pátriarchánknak, hogy segítségére legyen a bűnbánata beteljesedésében.
Jerondasz egyszer Athénban volt, valamely ügyéből kifolyólag. Vasárnap a templomban volt, ahol a szent liturgia alatt a gyerekek, akik ministráltak az oltárban - a többiekkel együtt, akik ott voltak - beszélgettek és hangoskodtak. Véletlenül, ahogy később kiderült, volt ott egy katolikus is, aki megbotránkozott ezen. Amikor véget ért a szent liturgia így szólt a Jerondaszhoz: Atyám, látta, hogy milyen rendbontást csináltak a gyerekek az oltárban? Nálunk ha szent liturgia van, nem hallatszik még az emberek lélegzetvétele sem. És a Jerondasz mosolyogva válaszolt: A gyerekek jól érzik itt magukat és szabadon mozognak, mivel tudják, hogy az Atyjuk házában vannak és nem valamilyen idegen otthonban! Egy próbaidős szerzetes, egy kolostorban eleinte mikor odament nehézségekkel küzdött és nem akart a világba se menni, de még szerzetes se lenni. Ez a problémája kiterjedt még az öltözködésére is. Nem akart se világi ruhát viselni, se reverendát.
Ahogy igy volt, szomorúan elindult és felkereste a Jerondaszt, és amikor odaért, ő igy szólt hozzá: Gyere, van itt nekem egy szép zakóm a számodra, ami se nem világiaknak, se nem szerzeteseknek való, hogy ne szomorkodjál! A testvér csodálta a Jerondaszt, hogy ismerte a problémáját, és méginkább, hogy ezzel a tettével elűzte a szomorúságát és tanácsot adott neki, hogy hogyan juthat tál ezen a nehézségen. Jerondasz, néha megkérdeznek bennünket, hogy miért lettünk szerzetesek és miért nem házasodtunk meg? Mit kell válaszolnunk? Jerondasz felelt: - A helyzettől is függ. Mondhatjátok nekik azt is, amit az evangélium ír: "Ennek a világnak a fiai nősülnek és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részesei legyenek a jövendő világnak és halálból való feltámadásnak, azok nem nősülnek majd, és férjhez sem mennek." (Lukács 20. 34-36.) E! nem éri meg, hogy valaki az elejétől kövesse ezt az életet? Mivel mindannyian vágyunk az örök életre, és akarjuk miért ne kezdenénk már itt? szentjeink valóban nagy aszkézist folytattak, de előzőleg az alázatban is nagyon előrehaladtak. Így elteltek örömmel és nem zavarta őket a testi aszkézis. Ma azonban néhányan járavalóan folytatnak aszkézist, anélkül viszont, hogy alázatuk lenne. így egyrészről megbetegedik a szervezetük, azzal a természetes következménnyel, hogy elsötétül az értelmük, és másrészről büszkék lesznek és megtévednek amiatt hogy nincs alázatuk. Egy napon a Jerondasz a kellijébe ült és látogatókkal beszélgetett, amikor a kelii kerítése előtt elhaladt két szerzetes akik nem viseltek reverendát, csizmában voltak es egy-egy puska volt a vállukon. Akkor az egyik látogató megkérdezte a Jerondaszt, Csodálkozva: Jerondasz, ezek kicsodák?
És a Jerondasz, kinek a szeretete mindig tudott elfedni, azonnal válaszolt: "Kurdok", kiket a Szent Közösség bízott meg, hogy őrizzék az Athoszt. Egy testvér akkor, aki ismerte a szerzeteseket tapintatlanul felugrott és mondta: Mit mondasz Jerondasz? A ... atya és a ...atya voltak, és vaddisznókra vadásznak. Jerondasz elszomorodott, de próbált mosolyogni. Egy testvér befolyásolva a földön kívüliek hírétől, elment a Jerondaszhoz és megkérdezte: Jerondasz, hallom, hogy ufókról beszélnek és szeretném, hogy ha Ön mondaná meg nekem. Léteznek vagy nem? És a Jerondasz válaszolt: A régi gyárakban a képeket tengelyekkel hozták mozgásba, amiket szíj kötött össze. Megforgatva a szíj a tengelyeket mozgásba lendítette a többi gépet is. Amikor azonban elromlott egy tengely - és meg kellett javítani - levették a szijjat a rossz tengelyről és rárakták egy tengelyre, ami mindig forgott, anélkül azonban, hogy valami munkát végezne, csak arra használták, hogy rárakják a rossz henger szíjját, hogy ne álljon meg a gyár. Ezt a tengelyt úgy hívták, hogy "bolond", mivel anélkül forgott, hogy bármit csinált volna. Most te is erre a tengelyre emlékeztetsz engem, anti forog anélkül, hogy csinálna valamit. Elhagytad a lelki művelésedet és az eszed, mint a bolond tengely forog, ide-oda! Néhány összezavarodott ember téves gondolkodással, azt terjesztették, hogy a Jerondasznak kígyói vannak, amiket a kellijében gondoz. Utána mindenki hozzátette a maga történetét, és odáig jutottak, hogy vádolják, miszerint köze van azokhoz, akik kígyókkal élnek és keleti vallásokhoz tartoznak
Csak egyben volt igazuk: hogy a Jerondasz nem úgy bánt velük, mint mi, még ha kígyót is látott, nem keresett rögtön egy botot, hogy megölje. Ezt a jóságát néhányan félreértették. Egyszer valaki ezt mondta neki: Jerondasz, a kígyók nem veszélyesek? Jerondasz válaszolt: Idefigyelj te áldott! Egész télen a föld alatt vannak, beásva a sötétségbe és a nedvességbe és várják, hogy mikor melegszik kicsit az idő, hogy kijöjjenek onnan, hogy egy picit süssön rájuk a nap. Ha tehát kijön és lát téged a bottal, amint meg akarod ölni, mit fog csinálni? Nem lesz veszélyes, amiért előtte van a veszély? Valaki más megkérdezte: Jerondasz, megtudtam, hogy kígyói vannak itt. Igaz ez? Jerondasz válaszolt: Kígyóim vannak, de itt benn - és a mellkasára mutatott - és sehol másutt. Valaki másnak, aki megkérdezte, hogy van-e neki és etet-e kígyókat a Jerondasz szerrtrehányólag mondta: Eljöttél ide az Athoszra Athénből, hogy megkérdezd, hogy vannak-e kígyóim? E, szerencsétlen, akkor hiába költöttél jegyekre! Ha lenne egy kis tejem a kígyóknak adnám?
Nincs itt elég apóka, hogy nekik adjam? Jerondasznak tényleg volt kapcsolata az állatokkal is, és a facsemetékkel is és a madarakkal, és a kígyókkal is. Azonban a kapcsolata megegyezett a bűnbeesés előtti emberével. A különbség a Jerondasz és közöttünk ebben az esetben a mód, ahogy a szeretettel eltelt szíve hatott. Mi amikor meglátjuk a madárkákat, elképzeljük, hogy milyen finomak lennének pilaffal, mig a Jerondasz ment, kétszersültet morzsolt és megetette őket. Mi egy ösvényen haladva, jobbra balra kinyújtjuk kezünket és letépünk egy levelet arról a fáról egy virágot a másikról, eltörünk egy vékony fácskát is, figyelmetlenségből vagy rossz szokásból. Ellenkezőleg a Jerondasz, amikor ment és egy törött fácskát látott, készített egy kis karót és megkötözte. Sok ilyet látott valaki a környéken, ahol a Jerondasz lakott, ahogy a 37.oldal fényképén is. Ne próbálj íráshelyeket logikával megérteni, oda nem fér logika, te csak olvass és valamit majd megértessz. Amikor hasznodra lesz feltárja előtted az Isten. Én is olvasok néha és nem értek valamit. Csak azt értem, hogy itt valami jót mond. Azonban úgy látszik, hogy ez a jó nem nekem van, és így hagyom. Aminek nagy jelentősége van, hogy megvalósítsuk (tegyük) azt, amit megértünk, mivel ma nekünk az a hozzáállásunk, hogy csak tanulunk az otthonainkban nagy könyvtáraink vannak, játszuk a tudálékost, de a cselekedetekből semmi. Egy muzulmán, itt Trákia környékén egy napon olvasta az evangéliumot, megragadta, mivel jóra való volt, hitt az Evangéliumnak, hogy a Krisztus a valódi Isten. Az Evangéliumból azonban csak három dolgot értett meg, hogy a.) hogy szeresse az Istent és állandóan imádkozzon hozzá, hogy segítsen neki, b.) hogy szeresse az embertársát és c.) hogy legyen türelmes abban, ami történik vele, hogy a lelkének hasznára válljon. Csak ezeket értette meg, de elment megkeresztelkedni, és próbálta betartani ezt a három dolgot, amit megértett. A hodzsa és a többi muzulmán maguk között, és a rokonok, amikor rájöttek, hogy a muzulmán keresztény lett, háborút hirdettek ellene, és nem hagytak neki nyugtot. Ő azonban betartotta a három dolgot, amit megértett. Folyton imádkozott az Istenhez, szerette az embertársait és türelmes volt.Ennek azonban az lett az eredménye, hogy csodálatot váltott ki a muzulmánokban a jósága végett és kezdtek hinni a
Krisztusban és megkeresztelkedni. És így magán is segített és az embertársain is. Mi azonban mivel nem tesszük azt, amit tudunk, hanem folyton megtöltjük a lelkünket ismeretekkel, összezavarodunk és nem tudunk magunkon se segíteni és megszabadulni a hiábavaló gondolatoktól. Még egy "muzulmán" gondolatunkat se tudunk "orthodoxá" tenni. Egy ifjú meglátogatta a Jerondasz kellijét és megütötte a kis jeladót, hogy hallja a Jerondasz, és jöjjön kinyitni neki. Én is akkor értem oda, és egy kicsit hátrébb vártam. Egyszer csak kinyitott a Jerondasz és a kerítésajtóhoz jött. - Mi van levente, mit szeretnél - kérdezte a Jerondasz. Jerondasz, azért szeretnék találkozni Önnel, hogy tanácsát kérjem valamiben. Gyóntál? Van lelki atyád? Nem, Jerondasz, se lelki atyám nincs, se nem gyóntam. - E, idefigyelj fiacskám, először menjél gyónni és utána jöjj el. Miért Jerondasz, most nem láthatom (találkozhatok) Önt? Fiacskám, nézz csak ide, hogy elmagyarázzam neked, hogy megértse'. Benned az értelmed zavarodott és elsötétült a bűnöktől, azzal a következménnyel, hogy te magad sem tudod igazából felfogni az állapotodat. És így nekem se tudod elmondani, hogy hogy vannak a dolgok. Ha azonban gyónsz, megtisztul az értelmed is és a dolgokat is nagyon másképp fogod látni. Jerondasz, lehet, hogy én elsötétült vagyok és nem tudom Önnek pontosan elmondani, hogy mi történik velem, Ön azonban meg tud érteni, hogy megmondja, mit kell csinálnom. Nézz ide, még ha nekem van is némi tisztaságom és látom, hogy mi történik veled, megint csak baj van veled. Mivel így ahogy az értelmed összezavarodott, nem is fogod megérteni amit mondok, és nem is fogsz rá emlékezni egy kicsit később. Ha azonban gyónsz és te is belépsz a mi lelki hullámhosszunkra, akkor kényelmesen tudunk beszélgetni. Menj tehát gyónjál és én várlak, hogy visszatérj.
Eljött a Jerondaszhoz egy ifjú, aki elvesztette egyik szeme világát. És fennállt a veszélye, hogy elveszti a másikét is. Az orvosok azt mondták neki, hogy meg kell műteni, anélkül azonban, hogy garantálni tudnák a beavatkozás sikerét. Előadta a problémáját a Jerondasznak és kérte a tanácsát. (5 azt mondta neki, hogy csinálja a műtétet, amit az orvosok javasoltak. Az ifjú azonban félt és ismét megkérdezte a Jerondaszt: - Jerondasz, ha elveszítem a másik szememet is mit fogok csinálni? - Ne aggódjál, az Isten segítségével minden jól fog menni. Emberileg azt mondom neked, hogy ha elveszíted odaadom neked én az enyémet és így mind a ketten látni fogunk! De ismétlem, minden jól fog menni. Végül az ifjú megcsinálta a műtétet és minden jól ment. Ráadásul az orvos később elmondta, hogy a beavatkozás ideje alatt úgy érezte, hogy valaki fogja a kezét és vezérli őt! Egy látogatónak a Jerondasz mondta : - Mindenkinek fizetni kell az adókat, amit az állam kivet, mert ha nem fizetik. két nagy rossz történik. Az egyik az, hogy a hazánk összeomlik gazdaságilag, és mi kényszerültek leszünk más állomoktól függeni, akik lerohannak és az fog történni a hazánkban, amit ők akarnak. A másik az, hogy ha nem fizet mindenki, csak az őszinték és lelkiismeretesek fognak fizetni, és ezért kénytelenek lesznek a többiek helyett is fizetni, akik nem adóznak. Mert egy államnak mindenféleképpen be kell szednie egy össze£zet, amire szüksége van, és akkor mindenkinek elég keveset adni. Ha azonban némelyek nem fizetnek, az állam az egész terhet az őszintékre
rakja, és így ők viszik az egész terhet. Az Urunk meg akarva nekünk mutatni, hogy fizetnünk kell az adókat, még ha maga az Isten is volt Jeruzsálemben, fizet-te az adót: "Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De, igen - felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt: Mit gondolsz Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: fiaiktól-e vagy az idegenektől? Miután így felelt: Az idegenektől, Jézus mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted." (Máté 17. 24-27.) Pál apostol szintén a rómaiakhoz írt levelében (13.fejezet) mondja: "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen: akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is.
Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel: a tiszteletet." A Jerondasz kertje tele volt látogatókkal, akikkel a Jerondasz beszélgetett. Egyszer csak megjelent egy öt tagú társaság. Felállt a Jerondasz, és megkérdezte: Honnan valók vagytok gyerekeim? Jerondasz, Joanninából jöttünk. És mi a foglalkozásotok? Adóellenőrök vagyunk, Jerondasz. Gyerekeim, ti az egész világot arra kényszerítitek, hogy lopjon. Ha kevesen lennének azok, akik meglopják az adóhatóságot, ti ma a hozzáállásotokkal az összes embert tolvajjá teszitek. Gyermekeim, amikor mentek és ellenőriztek valakit és azt mondja nektek, hogy 2 milliót keresett, fi ne adóztassátok meg 20 után. Rendben, vannak néhányan akik lopnak és találnotok kell módot rá, hogy elkapjátok őket. De nem ezen a módon, mert így az őszinték is megfizetnek. Egy ismerősöm, most nemrégiben ezzel a problémával került szembe. O őszinte. gyakran gyón és becsületes ember. Ment tehát az adóhatóság, hogy ellenőrizze a papírjait és látta, hogy van 5 millió drachma tiszta bevétele. ők nem hittek neki, és azt mondták, hogy 20 milliót fognak beírni. O akkor tiltakozott, amikor is azok mondták: Jó, 15-öt fogunk beírni. megint tiltakozott és az egyik adóellenőr azt mondta neki: - Nem hiszünk neked, és már így is eléggé leengedtük. Aztán odafordult a másik ellenőrhöz és szólt neki: Végső összegnek írjál 10 milliót. Abban a pillanatban az ismerősöm félbeszakította Kérlek várj egy pillanatra, ne írj még semmit, hagy mondjak nektek valamit. Figyeljetek! Én amit az elején mondtam, annyit is kerestem, és egy drachmával sem többet. Én fizetem az adókat, és nem akarom meglopni a hazámat, most azonban előre
meg akarom mondani nektek, hogy ha többel terheltek meg, lopnom kell, hogy előteremtsen és odaadjam nektek. Mivel nincs ennyim. És tudjátok, hogy ti vagytok az okai és felelőssek vagytok aért, hogy tolvaj leszek, mert ti kényszerítetek rá. Kicsivel a választások előtt, ment néhány látogató a Jerondaszhoz, azért. hog-, megkérdezzék, mi a véleménye kire kéne szavazniuk. És ő válaszolt: Figyeljetek gyerekeim! Ki van közelebb az egyházhoz, ki küzd érte és a hazáért és ki él aszerint, amiket beszél? Akin látjátok, hogy a legjobb és a legközelebb van az egyházhoz, arra szavazzatok. Nem mondom, hogy pártokra szavazzatok, amik újabban keresztény demokratának stb. mondatnak, mivel ez hiba.
Nem kell pártoskodnunk. Nekünk szeretnünk kell először az Egyházunkat, és utána a hazánkat, és csak azokra szavazzunk akikről látjuk, hogy ezért a kettőért küzdenek. Látjátok a Makrijannisz és az összes nagy hős ezért a kettőért küzdött és ontotta vérét, először a hitért, és utána a hazáért. Ezért mi is, ma, hálásak kell, hogy legyünk nekik, mert szabadok vagyunk és nem a törökök szolgái és próbáljuk, hogy ilyen görögök jussanak a hatalomra, akik vérüket adják először a hitért, és utána a hazáért. Ma sajnos olyan embereket rakunk a parlamentbe, hogy igazgassanak bennünket, akikre a történelem nagyon terhelőleg fog nézni. Amikor közeledett a nemzeti választások ideje, sok zarándok jött és kérdezték a Jerondaszt, mi a véleménye és kit tart ő méltónak, hogy szavazzanak rá. Jerondasz mindig mondta: Arra szavazzatok, akit legjobbnak láttok, aki legjobban szereti az Istent és a hazánkat, arra szavazzatok. Akkor ők így feleltek neki: Jerondasz, mind egyformák. És ő mondta nekik: Gyerekeim, figyeljetek ide, minden olajbogyó egyforma és mindegyiknek van olajfalegye, azonban van amelyiknek I 00%-ig, másoknak 80%-ig, mig megint másoknak 50%-ban. Mi tehát, amikor olajbogyóra van szükségünk, figyelnünk kelt, hogy melyikben van kevesebb olajfalégy, mivel másképp nem lehet. És mindig két kritériummal kell szavaznunk: a.) mennyire szereti a jelölt az Istent, és felelős tagja az Egyháznak, és b.) hogy mennyire szereti a hazát, és tartja szem előtt az általános javát a helynek és nem a saját hasznának. Hogy ha valaki más kritériumot használ, ezen a kettőn kívül, akkor önzően jár el, és nem keresztényien, később majd megengedi a szent igazságszolgáltatás, hogy megfizessen ezért. Ha valaki szerzetes, tartozik azzal, hogy ne nézze magát, a kellijét - és általában az életét - és a többieknek éljen. Ha azonban családfő, nem tudja megvalósítani ugyanezt a szokást, mivel van felesége, gyerekei, és az Isten törvénye által is köteles először az otthonát nézni, és ha valami felesleges onnan, akkor tud másokon is gondoskodni. Az apa és az anya felelőssek lesznek ha nem viselik gondjukat a gyerekeiknek, és ha nem gondolnak a jövőjükre. Amikor az apa és az anya dolgozik és összegyűjtenek némi pénzt, hogy építsenek egy házat a lányuknak, vagy segítsék a gyereküket a tanulásban, ez nemcsak, hogy nem bűn, hanem elengedhetetlenül szükséges is, hogy megtegyék, mert azok a szülők, akik nem törődnek és nem gondoskodnak, nem rendes szülők, és felelni fognak érte. Bűn, ha valaki fösvénységből gyűjt pénzt, nem bízva a szent gondoskodásban, vagy önző célból. A szülők gondoskodása a gyerekek felől elengedhetetlen. Természetesen ha valamely gyerekek igazságtalanságot szenvednek és nem lelnek segítségre a szülőktől jogosultak az Isteni segítségre, amit meg is kapnak. A szülők azonban megitéltetnek,
azért, hogy elhagyták a gyerekeiket, anélkül hogy gondjukat viselték volna.
A szülőknek keresztényien kell élni, vigyázva viselkedésükre, mert a kisgyermekeik csecsemőkortól még mikor nem beszélnek kezdenek, mint kompjúter elraktározni mindent, amit látnak és hallanak az otthonukban. És ha látják az apát és az anyát, hogy folyton perpatvarban vannak, összevesznek, szidja az egyik a másikat, csúnyán beszélnek, a kisgyerekek mint üres kazetták magukba zárják és amikor felcseperednek, anélkül, hogy akarnák - örökölve a szüleiktől az összes pártoskodó helyzetet - kezdenek ők is veszekedni, káromkodni, mindig ugyanazokkal a beszédekkel, amit a szüleiktől hallottak. Így tehát "öröklik" az összes pártoskodó helyzetet és amikor később megértik hibájukat, vér lesz szükséges, hogy szakítsanak vele. A legnagyobb segítség és a legjobb örökség, amit a szülők nyújthatnak a gyerekeiknek, hogy kicsi koruktól fogva befogadják őket a saját természetes jóságukba, és ez nem kíván különös próbálkozást, mivel a kisgyerekek, mivel a kazettáik mentesek bármi jó vagy rossz tartalomtól, eltelnek a környezetükben hozzájuk legközelebb álló megjelenésétől, aki a szülő. Ha tehát a kisgyermek látja a szüleit, hogy szeretet van közöttük, hogy kedvesen beszélnek, hogy józanok, boldogok, alázatosan imádkoznak stb., akkor mint "gyümölcsöt" átveszik a saját lelkükbe, ami eltelik a szülőktől származó jó tartalommal. Nagyon sok szülő azt gondolva, hogy nagyon szereti a gyerekeit, a viselkedésükkel elpusztítja őket, anélkül sajnos, hogy ők maguk megértenék milyen kárt tettek, pl.: egy anya a túlzott testi szeretetből, amit a gyermeke felé érez, amikor a karjában van, mondja neki: "milyen jó gyermekem is van nekem", vagy megcsókolva Őt, mondja: "a világ legjobb gyereke van nekem" stb. A kisgyerek azonban akarata ellenére elsajátít nagyon hamar (olyan korban, amikor még nem tudatos, és nem tud ellent állni) egy olyan felsőbbséges elképzelést magáról, miszerint ő jó, és természetes, hogy nem érzi az Isten jóságos erejének jelenlétének hiányát. Nem is tanulja meg kérni. Így kialakul a gyermek lelkében egy önbizalom "márvány", amit a legtöbben magukkal visznek a sírba, mivel nem tudnak elvetni. Rossz az, hogy az elsők, akiknek kijut ebből a felsőbbrendűségből, a szülők, mivel hogy ülnének le a gyerekek meghallgatni a szüleiket, abban a pillanatban, mikor meggyőződésük, hogy jól vannak, és hogy egyedül is tudnak mindent? Ezért a szülőknek is figyelniük kell a lelki életükre, mivel nem csak magukért tartoznak felelősséggel, hanem a gyermekeikért is. Persze nekik is megvan az a mentségük, hogy ők maguk is, a saját szüleiktől "örököltek", de nem mentesülnek attól a pillanattól fogva, hogy ráébredtek és nem törődtek azzal, hogy elvessék ezt a rossz szokást. Ugyanez történik a gyerekekkel is, akik ugyan "örökölnek" valamit, ami elöl akkor nem térhetnek ki, nem kell azonban ezért a szüleiket vádolniuk, mivel önhatalmúak, és ha nem akarják és nem szeretik azt amit "örököltek", elvethetik.
Szerintem a legdicséretre méltóbb az aki akaratlanul "örökölte" a rosszat és küzdve elveti, azzal szemben, aki kiskorától fogva a szüleitől a természetes jót örökölte és nem kellett magának küzdeni, hogy eldobja, mivel az egyik mindent készen talált és "megvetve" addig a másik egyedül küzdött, hogy elkészüljön. Az Isten ítélete nagyon figyelembe fogja venni ezt ha például egy gyereknek az apja tolvaj volt és ő is megtanul lopni és végül is tolvaj lesz, ha nincs benne jó szándék, és magába fogadja az édesapja "örökségét".
Ezt a gyereket az Isten valamelyest elnézőleg fogja megítélni, mivel ezt a hozzáálást, mint "örökséget" kapta a szüleitől, amikor még nagyon kicsi volt és nem különböztette meg a rosszat a jótól.
A bölcs kegyelem szavai. Az áldozáshoz gyónás szükséges a lelki atyánknak, míg a szent párbeszédhez szükséges meggyónni gyengeségeinket az Isten előtt. Ha valaki fájdalommal imádkozik az Isten előtt, az embertársaiért. akkor jo Isten is bőségesen küldi a kegyelmét. Ha valakinek kívántok a névnapján, mondjátok: Kívánunk neked sok évet és meghallgatást az Isten előtt. A papnak, még ha erénye nincs is, mivel megvan papi szentség kegyelme, megáldja őt az Isten a szent misztérium (eucharisztia) alatt és Így végzi el. A szerzetes azonba, ha nincs erénye, pusztaság. Tudnunk kell, hogy ha küzdünk valamely szenvedés elüldözéséért, és nem távozik, akkor vagy egoisták vagyunk vagy nagyképűek, vagy elítéljük (megítéljük) a többieket. Egy lelki atya lelkiállapotának, hitelességének bizonyítéka, hogy még magával nagyon szigorú, a többiekkel nagyon elnéző és nem használja az egyház kánonjait a többiek ellen, mint ágyúkat! (görögül: kánoná kánont és ágyát is jelent) Amíg valaki fiatal, küzdenie kell, mert amikor megöregszik nem kell semmit sem csinálnia, akkor öregségére még a kulcslyuk huzata is zavarja! A régi atyáknak mindig az eszükbe volt a halál, ezért akárhová mentek lakni, az első amit tettek, hogy kiásták a sirjukat. Ma, amint valakinek elered az orra vére, máris arra gondol, hogy orvoshoz kéne mennie, kivizsgálásra. Ma sok fiatalnak van egy különös gondolkodása: Tanulni akarnak, anélkül azonban, hogy iskolába mennének (sokat sztrájkolnak, tüntetnek). (itt valójában megszállás van írva. A görög gyerekek néha elfoglalják az iskolát, néha nem is diákok, hanem anarchisták, kihasználva, hogy az egyetemek területére rendőr nem mehet be). stb. jó jegyeket akarnak, tanulás nélkül, és azt szeretnék, hogy a bizonyítványukat odavigyék nekik a kafetériába. fiataloknak ma jó és Új motorjaik vannak, de az olajuk dermedt és segitenünk kell, hogy felmelegedjenek. Amikor felmelegednek, akkor minden jól megy. Ha egy papnak sok lelki gyermernke van és közöttük néhányan kiválnak istenfélelmükkel, akkor többet kell foglalkoznia az istenfélő, jóravaló gyermekekkel, mert azok utána segíteni fognak a többieknek is Ha az asszony megtartja az aszai (család) nevét, az kezdete a keresztény család szétesésének és a hitehagyásnak. Eltünik a rend, amit az Isten hagyott a családnak, es
kezdődik a kavarodás, az egyik gyerek az anya nevét kapja a másik az apáét, és nem férnek össze. Elengedhetetlen feltétel, hogy összeházasodjon egy férfi egy nővel, az, hogy találjanak egy jó lelki atyát, akinek alárendelik mindketten a véleményüket. A lelki atya a döntőbíró szerepét fogja játszani a családban, hogy ne legyenek veszekedések. Amikor egymással nem értenek egyet, menjenek a lelki atyához, hogy az Isten adja meg nekik a megoldást, mert másképp baj lesz a családban. Beavatkoznak az asszony szülei, és tanácsolják neki, hogy "így csináld", a férj szülei, és ők is ugyanígy csinálnak, és utána, mindannyian a saját akaratukat próbálják előtérbe helyezni, és felbomlasztják a családot. Ha azonban egyetértenek abban, hogy legyen lelki vezetésük, akkor nincsenek az otthonukban ilyen zavaros helyzetek.
Egy ifjú panaszkodva monda, hogy folyton "szemmel verik" (rontással es szalad egy asszonyhoz, hogy "levegye a rontást". Megkérdezte öt a Jerondasz: -r Hogy "veszi le a rontást"? Mit mond? s az ifjú válaszolt: Nem tudom, mert amit mond, magában mondja„ titokban, amíg tart a "rontás levétel". Akkor a Jerodnasz mondta neki: De az Egyháznak nincsenek titkai! Adott neki egy keresztet és mondta: Viseljed és nem fog többet hatni rajtad a szem. Gyónjál és áldozzál, mert csak azokon "hat" akik ezt a kettőt nem teszik. Jerondasz, keressek valami rendes lányt, hogy megházasodjak? És a Jerondasz válaszolt: - Ha mindannyian "jó" lányokat keresnek, a többiekkel mit fogunk csinálni? Eltesszük őket a bödönbe? Én figyelek rá, hogy hajnali istentisztelet alatt pihenjek. Amikor a pap belekezd a szent liturgiába nem ülök le a végéig. Abba Izsákot ne hagyd el. Folyton tanulmányozd, még a párnád alatt is ott legyen! Nem kell kérnünk az emberi vigasztalást, hanem az istenit. Nekünk szerzeteseknek különös ajándékunk van az Istentől, hogy ne tartozzunk a kis családba, hanem az Isten nagy családjába, az egész világot a rokonunkká teg Aki kötődik a szüleihez és rokonaihoz, lelkileg visszamaradott lesz. Az Isten az állatoknak annyi észt adott, amennyire szükségük van, hogy eltartsák magukat, míg az embernek élő lelke van. Az Isten "szól és megszülettek", az állatok pusztán az ö szavára, míg az embert teremtette. Jerondasz, hova megy a lélek ha elhagyja a testet? - Az órás kezébe! Az óra, amikor elromlik, hová megy? Nem az óráshoz? E, a lélek is az Isten kezébe jut! Aki felismeri a hibáját fél előmenetelt tett, nagyon jó azonban, hogy érezze az erőtlenségét is. Az, aki ismeri az erőtlenségét, jobb annál, aki nagy harcot folytat, de nem ismeri. Nem kell a vágyainktól való megtisztulás nélkül, hogy szeressük az Istent, mert sokszor ebbe a kívánságban nagyképűség rejtőzik. Nekünk jóravalóságból kell akarnunk, hogy ne szomorítsuk el őt! A szentjeink mind kaptak egy koszorút, a szentekét. Csak a mártirszentek kaptak egy másikat is, a vértanúságért.
Amikor az ördög elpusztít egy testvért, vagy egy családot, vagy egy kolostort, nekünk ki kell javítani a gondolatainkat. És ahol az ördög nyit egy rést, oda mi azonnal rakjunk tömítést, hogy ne dőljön össze az egész építmény.
És azért felelünk az Istennek, ha nem csináljuk. Mert igaz, hogy nem rombolunk és pusztítunk, vádoltatni fogunk, ahogy felelünk is, mert pedig láttuk, hogy összedől, nem próbáltuk megtámasztani. A fiataloknak, akik tanultak, és külföldre akartak menni továbbtanulni, mondta: - Menjetek, de ha végeztetek térjetek vissza Görögországba, hogy segítsetek a lakhelyeteken, és a hazátokon. Mert ha kinn maradtok, a szegény családfők arra kényszerülnek, hogy fáradsággal és kiköltekezve menjenek Görögországból külföldre, azért, hogy egy görög orvos lássa őket. Amikor virrasztunk, kérjük az Istentől, hogy adjon álmot azoknak a testvéreinknek akik nem tudnak aludni és tablettákat szednek. Hogy előrehaladjon egy pár, közös lelki atyjuk kell, hogy legyen, hogy az asztalos munkáját végezze, amikor két deszkát összeilleszt. Kiszedi a görcsöket az egyikből, kiszedi a másikból is, és ahogy megcsiszolja és kiegyengeti őket, összeilleszti őket egymással. Jobb ha a család minden tagjának közös lelki atyja van, hogy ismerje a problémákat, és hogy tudjon megfelelő irányt adni mindegyiküknek. Törődnünk kell az emberekkel, hogy velünk is törődjön az Isten. A szentek valódi bűnbánatot végeznek, nem keserednek el. Ha valaki a lelki élet kezdetén van, kis tanulmány és sok követés (a magáé) szükséges és a gondolatai kontrolálása. Erősek azok, aik jól tanultak, és nem azok, akik sokat esznek (lelki tanulmány szerint). Néha megtörténik, hogy egy testvért egyszerre száz ördög (démon) támad és ő derekasan ellenáll, egyszer azonban megengedi az Isten, hogy elszenvedjen a testvér valamilyen bukást. Akkor a testvér, természetes alázattal bízva magában, megsajnálva magát, mondja: "én így, kijavítatlanul fogok meghalni, a bűnbe esve", következésképp árad rá az Isten kegyelme, azonban mi csak a botlását látjuk és elítéljük öt, magunkat jobban elítéltetve és a kegyelmet is elüldözve. Az embereknek meg kell tenni, ami emberileg lehetséges, a többit, amik meghaladják erőinket, bízzuk az Istenre. Figyelj, hogy ne vedd el a másik helyét, igazságtalanul. Az emberek ma a többiek helyére mennek (nem válalnak részt a gondjában), hanem elveszik a helyét. Ne vonjatok le következtetést véletlen esetekből. rontás olyan emberektől származik, akik irigyek és kárörvendők. A világ egy gyors főzőfazékra hasonlít, sok szeleppel. Majd kipukkad, majd kipukkad ott ... Imádkozzunk, hogy ne legyen nálunk a kezdet. A kevés év alatt, amit élni fogunk, csöndbe tegyük a jót. A különcségeinket az Isten akaratának veszik a legtöbb esetben. Amikor valami lelkit hallunk, mivel nincs alázatos hozzáállásunk, felülvizsgáljuk, ahogy akarjuk, a vágyaink szerint, és a rossz bensőnk szerint. Az okok, amik kiváltják a káromló gondolatokat a következők:
a.) a büszkeség és az erőnkön fölötti küzdelem, és b.) olyan dogmatikai kérdésekkel való foglalkozásunk, ami nem a mi illetékességünk. Ha megtérne (bűnbánatot gyakorolna) az ördög, mennyire örülne az isten! Az őszinte és igaz megbánás jellemzői: a.) nyomorúságunk átérzése, b.) erős átérzése a vigasznak és a reménynek az Isten irgalmában, c.) aggodalom hiánya. keresztényeket a lelki rátermetség és nemesség kell, hogy jellemezze. Szünet nélkül imádkozom, hogy az Isten szeretete "gondoskodjon" mindannyiunkról és mentsen meg bennünket. Folyton imádkoznunk kell, tanulni (vizsgálódni) amennyire tudunk, es énekelnünk, amikor szomorúak vagyunk. A jó keresztények, azzal, hogy jó gondolataik vannak és azzal, hogy imádkoznak tartják Görögországot, és nem az okosok. Nagyon nagy bűn a hála hiánya, különösen a lelki atyák felé, akiket az Isten adott nekünk, hogy vezessenek és segítsenek rajtunk imáikkal. Mivel mi nem ismertük meg a Krisztust, és meg se közelítettük Őt, azt nézzuk, hogy másokat megmentsünk! Nekünk a saját megbánásunkra kell figyelnünk! A gondoskodást mások iránt (mivel nem vagyunk idősek lelkileg), hagyjuk az Istenre Akinek a gondoskodása az egész világgal törődik. Ha valakivel igaztalanok - és nem védekezik - és amikor embertársai, szeretet hijján, nem beszélnek (az igazságtalanságról, ami történik vele), akkor maga az Isten beszél. A kicsiny (megkeresztelt) csecsemők mennyei szentségeket látnak, mivel tiszták, a szent Angyalok odaviszik őket, mert ők mindig látják az Isten arcát. mágusoknak nincs semmilyen hatalma és a mágikus démoni energiáik nem "hatnak" a keresztényekre. Csak akkor "hatnak" ha: a.) nincs tiszta gyónás, és b.) amikor igazságtalanok valakivel, ezekben az esetekben már hatalmat adnak az ördögnek. Sokan összekeverik az Isten kegyelmét idegen elemekkel. Ki kell nyitnunk a szívünket a jó és tapintatos (figyelmes) lelki atyák előtt és hallgatnunk kell arra amit mondanak és így megnyugszunk. Az Isten mindnyájunkat elvisel. Így nekünk is el kell viselnünk a többieket. Nagy egoizmus az, hogy azt gondolja valaki, hogy képes kijavítani a többieket. Jerondasz, hogy gyógyítódik a kishitűség? - Az Isten megadja, hogy a dolgok (az esetek) kényszerítsenek bennünket, hogy higgyünk! Az elhunyt testvéreink úgy várják az imádságainkat, ahogy a bebörtönzöttek a rokonaik látogatását. Csak akkor kérjük a csodát az Istentől és a Szentek beavatkozását, amikor minden emberi segítség kizárt. Az én orvosom Brámában van, és állatorvos! Sok bűnös megmenekült, csak és kizárólag azért, mert nem ítélték el a többieket (és átérezték a saját bűnösségüket). Egy lélek lelki előrehaladásának előfeltételei az alázatosság, a nagy jóravalóság és a küzdő szellem. Amikor a jót tesszük, csak azért tegyük, mert szeretjük és a rossz elé helyezzük, és nem jutalomért vagy bármi másért. Csak így érhetjük el, hogy az Isten gyermekei legyünk és ne béresek. Kötelezettek vagyunk, hogy a más fájdalmát a sajátunkké tegyük!
Mindenkinek a saját "posztján", ahol van kell megtisztulnia, magának is, 's megszentelnie a tudományt amit végez. Sokszor a testi gyötrelmek szülik a lelki vigasztalást, és ezért örömmel kell őket fogadnunk. Az orvosoknak mondva: Segítsetek a betegeknek, megmutatva nekik az élet mélyebb értelmét,ne csak a testeket gyóQyitsátok meg. Sok ember, itt ebben az életben, a poklot éli, bűnökkel (szenvedély) eltelt szívvel. Amikor a gyerekek rosszalkodnak, jobb ha reggel szidjuk le őket, amikor előttünk áll az egész nap és élvezik a benyomásokat. Amikor este szidjátok le őket, sokszor elsötétül az agyuk és lehet, hogy heves tiltakozást vált ki. Amennyire egyesül valaki Krisztussal, annyira nem fél semmitől. Ma mindenhol a világias szellem uralkodik. Az Isten adja a bőséges áldásait, hogy kényszerítsen bennünket bizonyos módon, hogy mi is adjunk alamizsnát (irgalmasságot). Mi azonban vagy nagyobb hűtőt veszünk, hogy ne romoljanak meg a hosszú idő alatt az élelmek, vagy megnagyobbítjuk a raktárainkat, hogy több férjen bele. Ma mindenhol a kapzsiság áll fenn. (Még hozzánk szerzetesekhez is bejött ez a mikróba.) Dicsőség néked, Isten! Dicsőség néked, Isten! A "Dicsőség néked Istennel" az összes démon megfullad! Helyesebb ha nők lesznek szülészek, és nem a férfiak, mivel a férfiak összezavarják a dolgokat és sok helyzetet (botrányt) okoznak. Egyszerűen csak azt mondom, hogy egy terhes nő lehet, hogy a ruháját is leveszi a férfi nőgyógyász előtt. A keresztény lányok legyenek nőgyógyászok. Néha a testi hábor bánatból ered. Szomorkodik valaki valami miatt, és mivel nem tud túljutni rajta az ördög odafordítja a gombot, mint valami vigaszt. Utána azonban az érzékenyek még jobban szomorkodnak. Mindig próbálom az egészemet adni. Ha valakit kicsit ismerek, foglalkoztat, követem őt. Ökonomiai katasztrófa valósul meg. Ti ahol tudtok írjatok és beszéljetek.
Nagy az öröm hogy ha van készség önfeláldozásra. Néhányan nem csinálnak semmit, mondva, hogy mindent Isten fog elvégezni. Így lusták lesznek, érdektelenek és tétlenek. A keresztények még szavazni menni is lusták. Mennyire fontos, hogy örömmel és jóravalósággal történjék az egész lelki élet, és nem azért, mert így kell lennie! A kis időnket, ami hátra van, ki kell használni. Vigyáznunk kell, mert a szomorúság árt a lelki életnek, mivel sokakat kényszerít, hogy keressenek anyagi, emberi vigasztalást és gyönyöröket. Nem kell soha nekünk keresztényeknek átkozódnunk. Sok ember naivan átkozódik, mondva: "menj a pokolba", mert néha megadja az Isten és "fognak", amikor jogos felháborodásból mondatnak, főleg szülőktől! Magunkat és a foglalkozásunkat is meg kell szentelnünk, törődnünk a jó növekedésével, azonban mindig» módon. Az anyagi dolgok értéke nő, míg az emberek egyfolytában veszítenek értékükből. A szülőknek minél több időt csak tudnak a gyerekeikre kell fordítani, még a tanulásuk és sokszor munkájuk rovására.
Félelmetes bűn az abortusz. Egy orvos egy nővérrel, valamikor 250 embert ölt meg. Itt cicák vannak és sajnálod őket. Hozzám jött néhány cica, és szültek és megtartottam a kiscicákat, amíg megnőnek, hat-hét hónapot, utána elküldtem őket a kolostorokba. Az átok csak akkor "hat", hogy ha igazságtalanság van. Ha nincs igazságtalanság, akkor az átok visszatér, annak a fejére, aki kibocsátotta és számolnia kell a következményeivel. Ugyanez történik a kényszerítő erejű szavakkal is. Ha az indok jogos és lelki "fognak"ha azonban igazságtalan és indokolatlan, akkor az történik, mint átoknál. Amikor egy átok olyan szívből jön, ami valóban igazságtalanságot szenvedett akkor hat. Félelmetes dolog. Amikor fiatalabb voltam, láttam a szemem előtt meghaim egy asszonyt, mivel valaki jogosan megátkozta mondta neki, hogy "fújódjon fel"! És tényleg felfújódott néhány óra alatt, amitől teljesen szétpukkant és meghalt.
A keresztényeknek nem kell átkozódniuk, mert tudniuk kell, hogy ha az átok olyan valakitől származik, aki igazságtalanságot szenvedett, lemossa viszont azt, aki kapja (az átkot), megtisztítja öt és végül megmenti (az örökkévalóságra). Az abban aki átkozódott, büntetést fog kapni, azért amit csinált. Mindig ébernek kell lennünk, hogy ne panaszkodjunk másokra, hogy ne legyünk kíváncsiak, és mindig keressük, ha okulhatunk a hibáinkból. Nem kell kárhoztatnunk Ádámot és Évát, mert ők csupán egy engedetlenségért annyi éven át fáradoztak (bajlódtak) földön és a pokolban, míg nekünk megvan a lehetőségünk, hogy nap, mint nap bocsánatot nyerjünk az Istentől. Milyen emberbarát Urunk van. Az Isten előre tudta, hogy az ember vétkezni fog, de azonban szabadnak akarta tenni a gyermekét, nem akarta szolgává tenni. A papoknak, akik kérdeznek, azt mondom, hogy jobb ha nem vezetnek, hogy ne legyen valamilyen baleset, ami által kényszerülnének levetni a petrahilit (egyházi ruhát). Én annyi dolgot tartok, amennyi feltétlenül szükséges. Mivel gyengék vagyunk, el kell kerülnünk az alkalmakat a szenvedélyekre Például ha szeretem az édességeket nem kell a cukrászdák kirakata előtt sündörögnöm, se ha dohányzok a trafikok előtt. Aki próbál önmegtartóztató lenni, vigyáz a szemei bejáratára. A fiataloknak készülni és tanulni kell. Ma, hogy eljussanak két diploma kell, és két idegen nyelvet is tudniuk kell. A tanulmányaik befejeztével gondoskodniuk kell arról, hogy felvegyék őket. A mai fiatalok puhánysága az egyik fő oka a testi-lelki rendellenességeknek. Amennyire tudtok éljetek egyszerűen. Ne nehezítsétek meg magatoknak az életet. Ma a legtöbb könnyebbség kötötté teszi az embereket.
(kézírásos betűzés után:) Azok a gyerekek akik "elszenderednek" kicsinyekként, egyenesen a Paradicsomba mennek, mint angyalkák. És amikor a szüleiken a sor és ők is elhunynak ezek az angyalkák égő mécsesekkel fogadják őket. A szülőknek lelki fizetségük van ezekért az angyal gyermekeikért. Ahogy ellenkezőleg is: Ha a gyerek felnő és valahogy nem a helyes utat választja, akkor a szülők is károsodnak. A szülők, akiknek visszamaradott gyermeik vannak, vagy "mongoloidok" stb. nem kell, hogy szomorkodjanak értük, mert ezek megváltottak (megmentettek). Még
örülniük is kell, mivel különösebb harc nélkül megnyerték a Paradicsomot. Mit akarnak azon kívül, hogy van egy gyerekük, akinek biztosított a Paradicsom? Hogy ha Így fogadják a kérdést lelkileg, nekik is hasznukra válik és lelki fizetségük is van érte. Amikor keresztényeket hallok mondani, hogy meghalt az édesapám és sírnak, bánkódnak, mivel nem tudják elhinni és felfogni, hogy a halál egyszerűen csak átmenet egy másik fajta életbe. Amikor valaki (pl. szerzetes) megbetegszik és nem akarja a betegséget türelemmel kezelni, hanem kéri az Istent, hogy gyógyitsa meg, az elveszti a türelem jutalmát. Azt fogja mondani neki az Isten: A többiek jó, de te, aki ismerté!? (kérted, hogy gyógyulj meg?). Nem kell feltétel nélkül mindenkinek engedelmesnek lennünk, Sok Püspök jön és mondják nekem: "Összekapcsolunk téged fópásztori személyünkkel, amikor kijössz a világba, gyere el a metropoliámba." Ha én engedelmes leszek, sose fogok visszatérni a Szent Hegyre! Valakinek a testvére súlyos beteg volt, és eljött a Jerondaszhoz és megvallotta fájdalmát. A Jerondasz akkor mondta: - Mondjad neki, hogy gyónjon, áldozzon, lépjen be tudatosan az egyházba és hamarosan jobban lesz. Az Isten elvisel bennünket, mint nemzetet, nem a jóságunk miatt, hanem mert a helyes hitünk van (orthodoxia). Így ha mindannyian gyűlölünk is, az Isten nem hagyja, hogy bajunk essen.
Jerondasz, egy másik Jerondasz miért mondja el a fiataloknak, akik odamennek, a rejtett problémáikat, mondva nekik hogy "a jövőbelátás kegyelmi ajándékával bírok"? Helyes ez? - Figyelj ide! Az Isten megengedi ezt az ifjúságunk javára, mivel kinn a fiatalság gonosz behatásoknak van kitéve mágusoktól, médiumoktól, indiai vallásoktól stb. Amikor látják, hogy egy orthodox szerzetesnek ilyen képessége van kezdik mondani, egyik a másiknak, ami a segítségükre válik - eltávolodva így a tévelygés állapotától - és futnak, hogy bejussanak a Krisztusunk Egyházába. Ezért a Jerondasz vallja meg, hogy bír ezzel a kegyelmi ajándékkal, mivel ezáltal a fiataljaink belépnek az Egyházba. Jerondasz, Ön egyedül lakik itt? - Szerzetes vagyok, vagy nem? (Monahosz - szerzetes, egyedül lévő embert jelent.) Mindig rámutatok az embereknek, akiknek testi betegségeik vannak, és mez akarnak gyógyulni, hogy menjenek orvosokhoz, akik az Egyház emberei, mivel ők még ha kevesebbet is tudnak tudományos oldalról, bírnak az Istennel, aki megvilágosítja őket, mivel ők is Rá hagyatkoznak, mindenben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha többet tudnának, az nem lenne jobb. Sokan a testi gyógyulás és a jutalom fizetsége közül a másodikat választják és nekünk is türelmesnek kell lennünk a betegségeinkben. Ti orvosok nagyon kell, hogy figyeljetek a betegekre. Nagy gondoskodást kell, hogy mutassatok, hogy megelőzzetek csúnya eseteket. Legyen praktikus gondolkodásotok, de mindannyiunknak is ki kell használnunk az értelmet, amit az Isten adott nekünk. Ha valaki hazudik, az bűn. Ha valaki hazudik a jó cél érdekében, pl.: hogy megmentsen valaki mást, akkor az félig bűn, mivel nem a maga dolgában, hanem a testvére kedvéért hazudik. Ez is bűn tehát, és vigyázni kell, mert lehet, hogy valaki belejön és más apróságokban is hazudik. Van néhány vállalkozó, akik nagyon túlköltekeznek, és elvesztik az ellenőrzést, valakinek tartoznak, valahol veszítenek. Én azt szeretem, ha koncentrált a munkájuk,
stabil és nyereséges, hogy ne legyen folyton törődés a fejükben, idegesség és gondok, amitől nem tudnak aludni se.
Nincs ember rosszabb helyzetben, annál a szerzetesnél, aki nem végzi helyesen a lelki kötelességeit, mert a világiak szerették ezt az életet és kihasználva a dolgokat és a világ gyönyöreit, valahogy elbolondulnak és örülnek ennek a világi életnek. Akik pedig elhagyták a világi életet és gyönyöröket és mindent a lelki élet kedvéért, akkor ők érzik az igazi boldogságot, és gyönyört, ami semmivel sem hasonlítható össze. Azok a szerzetesek azonban, akik elhagyták a világiakat a lelkiek kedvéért és erről bizonyságot tesznek - de lustaságból nem végzik a lelkieiket, azok a legszerencsétlenebb emberek, mivel világi élvezetekkel nem bírnak, pedig szeretnének, zavarja őket a lelkiismeret, hogy megszegik a szavukat, amit a Krisztusnak adtak a lelki életre. Ha véletlenül a szándékuk ezek felé hajlik és megízlelik a világiakat, akkor még azt a hamis örömöt sem érzik, amit a világiak éreznek, mivel őket rettenetesen gyötri a lelkiismeret és nem engedi őket, hogy élvezzék a világiakat. Mivel azonban nem végzi a lelki kötelességeiket, nem élvezhetik azokat sem és Így egy drámai élet részesei, egy kicsit sem élvezhetve a világi életet, ahogy a világiak, se a lelkit, ahogy a lelki szerzetesek. Ma az emberek mindent meghamisítanak, az ételeket azonban nem kell, hogy meghamisítsák, mivel akkor okozóivá válnak az emberek megbetegedésének és elrontják a gyomrukat. A hamisítás rossz dolog, amikor ruhákat illet, kicsi a rossz, az ételeknél azonban nagy. Vannak jó és rossz kereskedők, becsületesek és tolvajok. A becsületesek igazat mondanak, jó alapanyagokat használnak és olcsó áraik is vannak. Mások sokat hazudnak, és ragadoznak. A becsületes kereskedőt kezdetben nem választják, és oda jut, hogy fennáll az üzlete bezárásának veszélye. Utána azonban az Isten megengedi és lelepleződnek a többiek, míg a jó kereskedőre eljön az Isten áldása és előrehalad. A megszentelődés nem előre szabott, minden embernek megvan a maga útja, amivel megszentelődik. Mivel egy szent megszentelődött azáltal, hogy mandulafán lakott, nem azt jelenti, hogy neked is fel kell mászni egy mandulafára, vagy mivel ötezer leborulást csinált, hogy neked is annyit kell csinálni, vagy mivel valaki visszatartotta a lélegzetét az imával neked is ugyanazt kell csinálni.
Jerondasz, van egy panaszom, ugyanabban a témában miért mondott nekem mást, mint egy testvérnek. Idefigyelj, áldott! Mindenkinek azt a vitamint adom, ami hiányzik neki! Jerondasz, össze szeretnénk házasodni, mi a véleménye? - Ha van "lelki diétásotok" és engedelmeskedtek annak, amit mond - mivel igy oldódnak meg a nézeteltérések - akkor házasodjatok meg, amilyen hamar csak lehet, hogy a házasság előtt ne kerüljetek testi kapcsolatba. Amikor a kísértésekben és a nehéz helyzetekben, problémákban valaki türelmet tanúsit, akkor az Isten megtalálja neki a legjobb megoldásokat. Ezért mindenben engedelmesnek kell lennünk és alázatossá válnunk, vagyis mindent elviselve csak arra vágyva, hogy az Isten kegyelme hasson. Ezért tartunk ki és nem cselekszünk mi, hogy hagyjuk, hogy az Isten cselekedjen. Néhányan szenvednek, de az Isten nem igaztalan egy szívvel sem, akinek alázatos hozzáállása van. Ahol megvan ez a hozzáállás az Isten nem hagy el azonnal segít. Ma még a szerzeteseknél is erőteljes a világi szellem, egyáltalán nem figyelik a lelkieiket, a világiakra tekintenek és ami a legrosszabb még büszkék is erre.
Kamerával, adóvevővel stb. járkálnak. Mások belevetették magukat a folytonos építkezésekbe és sokan, kinn, mint világiak theológiát végeztek, itt most elhagyták a lelkieket és a theológiát, és a gépekkel foglalkoznak, és versengenek kinek lesz a legtöbb gépe. A lelkiekkel, amelyekért elhagytuk a világot, és ide jöttünk, nem foglalkozunk. Ma ezért teltek meg az elmegyógyintézetek és a börtönök, mivel még hiány van jó lelki atyákban. Kötelesek vagyunk mások lelki javára tenni.
Jerondasz, miért éreznek ma az emberek bizonytalanságot? Mivel mindannyian bebiztosítottak vagyunk! Bebiztosítjuk az autónkat, a házunkat, az életünket. Követve tehát ezt a világi biztosítsát teljes bizonytalanságba érezzük magunkat. Jerondasz, félünk, hátha háború lesz. Mivel féltek, azért nem lesz! És nem kell félnetek, mert a legnagyobb ellenség egy háborúban a félelem, ami szétbomlasztja a hadsereget. Ezért a csatákban is, a jó hadvezérek, ha látják, hogy vannak néhányan akik félnek, elkergetik őket, hogy ne befolyásolják a többieket. Ezen kívül tudnotok kell, hogy mindig fél az aki támadó háborút kezd, mivel tudja, hogy az amit csinál nem helyes, és vétkezik. Míg az, aki védekezik annak az oldalán áll az igazság és ezért nem fél. Mondok nektek egy példát, hogy megértsétek: Ha egy akolban birkákkal van egy kis kutyakölyök, és az éjszaka közeledik egy vad farkas, akkor ha a kutyakölyök ugat, a farkas megtorpan és lassan visszahúzódik, mivel érzi, hogy az, amit tenni készül nem jó, és fél a kutyakölyök nevetséges ugatásától, hogy meg ne támadják. A félős katonák amint szembekerülnek az ellenséggel eldobják fegyvereiket bárhol is vannak, hogy megússzák, rffig a bátrak valamilyen célra tüzelnek és próbálnak megsebesíteni, többnyire a lábon és félelem nélkül egyre csak közelítik az ellenséget. Ha valakit megszállt egy démon, vagy mágiát csináltak neki, nem kell az övéinek megfogni és templomból templomba vinni. Találniuk kell egy megvilágosult lelki atyát, aki az Isten kegyelmével megtalálja a lelki atyát, aki az Isten kegyelmével megtalálja az okát, hogy miért került az az ember az ördög hatalmába, ahogy tehát elmondja nekik, hogy mit akar az Isten, hogy tegyenek, csinálják azt, hogy a javukra váll jon. Egy nap, amikor Szurotiban voltam, hoztak hozzám egy lányt abnormálisan nagy mellekkel, és a szülei elvitték és lelki atyákkal átokűzéseket olvastattak. Én azonban láttam, hogy valamilyen mirigy termlet egy rendellenes hormont, ami ezt a problémát okozta neki. Akkor elküldtem őt egy jó belgyógyászhoz. Azonnal valamilyen gyógyszerrel szabályozódott a mirigy és most jól van. A legjobb vállalkozás, ha valaki gyárat nyit, ami jó gondolatokat termel.
Amikor a fazék tűzön van, és forr, a legyek nem közelednek. Amikor azonban elveszik ormai, akkor bele is esnek. Ugyanez történik a lelkekkel: amíg közel vannak a lelki atyához és a szentségekhez a démonok távolról figyelik őket, amikor azonban eltávolodnak... Jerondasz, folyton alszom. Mi lesz velem? - Nem baj, áldott. Minél több alvás, análl kevesebb gondolat és bűn!
Jerondasz, este, amikor a munkából jövök haza álmos vagyok, és nincs kedvem semmit se csinálni, még vecsernyét se. Mit tegyek? - A katonák, amikor fáradtak, alszanak. De mielőtt elalszanak, lőnek néhányat a levegőbe, hogy felfogja az ellenség, hogy kint vannak és nem viccelnek. Ahogy lőnek párat, álomba zuhannak. Ugyanezt csináld te is is, nézz bele valamilyen könyvbe, mond egy kis imát és utána feküdj le.
A szívben és az elmében a lelki stádiumok után csak a Krisztus imája és a szent neve marad. Folyamatosan mond az imát és a lelkiekre figyelj. Gyermekeim, mit mondjak nektek? Ti ma megszoktátok, hogy csak hallgattok és tanultok. Nem próbáltok valamit meg is valósítani. Csak a lelki atya, közelről, tudja megoldani a problémáitokat, innen tőlem távolról csak imádságot kérjetek. Keressetek egy jó lelki atyát, gyónjatok, úgy, hogy bekerüljetek az Egyházba, és minden jól fog menni. Jönnek sokan és kérik, hogy imádkozzak a problémájukért és én persze teljes lelkemből a problémájukat sajátomévá téve imádkozok. Azonban semmi áron sem tudják hinni és felfogni, hogy alapvető feltétele, hogy meghallgattassék az imádságom az Istentől az az, hogy alázatos hozzáállásnak kell lenni a lelkükben, mert csak akkor hallgat meg az Isten. Másképp az összes szent és angyal is ha kéri nem hallgatja me.t2; az imádságokat, mivel károsulna az... (aki büszke hozzáállással kér). Jerondasz, ez és ez nagyon káromolja a Krisztust és a Szűz Anyát. És a Jerondasz, viccelődve: - Úgy látszik, nem teljesítik az akaratát és ezért kesereg! Csak a türelemmel haladj előre, mert ma nem megy másképp. Legyél türelmes és ne keresd a "visszajárót". Menj el a Szupermarketbe is, és vegyél egy kis apátiát (közöny, türelem). Csodálatos események. Jerondasz mindig arra vágyott, hogy a Krisztusunk kegyelme hasson, és ennek alárendelt minden saját akaratát. Ennek az volt a következménye, hogy a Szent Kegyelem, amely a Szent Keresztség által lakozott a Jerondasz lelkében tevőlegessé vált és különféle csodás dolgokat valósított meg.
A Jerondasz mindig igyekezett, hogy fedezzék fel a többiek, hogy ha benne a szent kegyelem. Amikor azonban a kegyelem hatott, és az erejét mások is felfedezték, akkor ö maga vallotta meg alázatosan, hogy ő nem tett semmit, és ezt azért mert nagyon jól tudta - kis korától fogva - hogy belöle nem lehetséges, hogy származzon semmilyen helyes lelki energia. Legtöbbször a kegyelem erejét elrejtette, hogy ne fedezzék fel az emberek. Néha azonban, amikor az emberek nem értették emberi módon, akkor kényszerült a Jerondasz, hogy hagyja láthatólag munkálkodni a szent kegyelmet, hogy így az "isteni lökéssel", ahogy mondta tudjanak hinni és megjavuljanak. Nagyon sokszor az én siralmas lelkem is nehéz helyzetbe hozta, mivel emberileg nem "kapcsolatam", kénytelen volt a Jerondasz feltárni nekem különféle állapotokat, hogy a javamra válljon, és egy kicsit alázatra bírja a fennhéjázó viselkedésemet.
Elmesélte tehát nekem a kegyelem különböző tetteit és sokszor nyilvánvalóvá tette a Szent Kegyelmet, csakis azért, mert nem mutattam jóravalóságot és alázatosságot. És Így, mivel emberileg nem tudott nekem segíteni, a kegyelemmel segített nekem. Hiszem, hogy mivel a szeretetük telve van jóravalósággal, hittel és alázatossággal, nem szükséges, hogy a kegyelem energiáiról halljanak és abból tanuljanak, mert - ahogy fentebb mondtam - ezek csak azokon segítenek kicsit, mint rajtam is, akik akarnak egy kis "isteni lökést". Mivel azonban nem szeretném magamban tartani, valamit, amit láttam vagy hallottam, a szeretetük elé tárok néhányat a csodás esetekből. Mind lehetetlen, hogy megíródjon itt. Sok kötet kell, hogy akár csak töredékesen bemutatódjon, az ami kiáradt (és nem lehetséges elrejteni) a Jerondasz lelki tevékenységéből, akinek a benső lelki élete számunkra ismeretlen. Néhány testvér felismerve (alázatosságból) számukra a szükségességét, hogy többet megismerjenek abból, amit a szent kegyelem, a Jerondasz által tett, megkérlek, hogy külön kötetbe legyenek ezek kiadva. Aki tehát a szeretett testvérek közül egyetért és van valami személyes tapasztalata vagy tanúja lett esetnek, vagy a kegyelem egy energiájának és szeretné hozzáadni a készülő könyvhöz, akkor csak írja meg az eseményt és küldje el vagy nekem, vagy más testvéreknek, akik a Jerondaszról yrnak. Nem az a fontos, hogy ki Írja meg, hanem, hogy megíródjanak és megmaradjanak mivel így amivé váltunk az egyetlen ami megmaradt nekünk, hogy dicsekedjünk a jó Istenünkkel és az Atyáink tetteivel.
Egy délután lefelé mentem a Jerondasz kalyibája felé. Azokban a napokban eltöltötte a lelkemet egy fensőbbséges viselkedés (hozzáállás) ami a kevés imádságból származott, amit csináltam. Valamelyest összefogva a gátlástalan elmémet, ahogy természetes, kezdtem látni kicsit tisztábban a dolgokat. Nem volt azonban alázatos hozzáállásom (viselkedésem) és beképzeltem, hogy végül is "látok" és csinálok én is valamit. Ezekkel a gondolatokkal látogattam meg a Jerondaszt, akinek fel is fedtem őket. A gondolataim teljesen át voltak itatva felsőbbséges viselkedéstől. A Jerondasz, anélkül, hogy bármi mást mondott volna, kezdte mesélni: - Tegnap valaminek kapcsán, amit egy testvér mondott nekem, eszembe jutott egy eset, amit most neked is elmondok. Amikor Katunákjába voltam egy éjszaka, miközben virrasztottam a kellimben, mondva az imát, hajnali három körül kezdtem eltelni egy égi örömtől, ugyanakkor a sötét kellim, minek homáját a pislákoló gyertya fénye derengte be, lassanként kezdett eltelni egy világoskék gyönyörű fénnyel. Kezdetben a fény nagyon erős volt. Rájöttem aztán, hogy a szemeim erősödtek meg (szoktak hozzá), hogy elviseljék ezt a ragyogást. Teremtetlen (égi) Fény volt. Ott maradtam, bent sok órán át, elveszítve a földi dolgok érzékelését és éltem egy másik lelki világban, nagyon különbözött ettől itt, a testitől. Átélve tehát ezt az állapotot és befogadva ebben a Teremtetlen Világosságban, különböző égi tapasztalatokat, teltek az órák anélkül, hogy észrevettem volna. Valamikor lassan kezdett visszavonulni a Termetetlen Világosság és én visszatértam az előző állapotomba. Kezdtem azonban éhes lenni, mentem enni egy darab kétszersültet. Megszomjaztam és ittam egy kis vizet. Elfáradtam és leültem egy kicsit, hogy pihenjek. Egy állatnak éreztem magam és szántam önmagamat, hogy teljesen egyenlő vagyok a barmokkal (állatokkal). Ez a természetes alázatom, ebből az állapotból való visszatérés után született. Atz egyik lelki állapotomból rögtön a másikba kerültem és látva a különbséget nem maradt más számomra, hogy vádoljam és undorodjam magamtól.
Kicsivel lentebb egy másik kelliben, egy másik testvér lakott. Kint úgy tünt nekem, hogy éjszaka van és teliholt. 'Kijöttem tehát és megkérdeztem a testvért: E, testvér, mi van? Mintha késne ma hajnalodni. Hány óra van? A testvér döbbenten kérdezett: Paisziosz Atya, mint mondtál? Nem értettem. Csak akkor fogtam föl, hogy mi történt, tíz óra volt délelőtt és a "telihold" a nap volt. Azonban a Teremtetlen Világosság olyan erős volt (hogy elviseljék szemeim, különös erőt kaptak), úgy, hogy a nappali fény és a nap teliholdas éjszakának tűntek. A nap fénye a Teremtetlen Világossághoz képest olyan volt, mint az éjszaka a nappalihoz képest. Ezt mesélte el nekem a Jerondasz és mondta, hogy menjek, mert közben jöttek más zarándokok is. Felfelé menet az úton kicsit én is éreztem a saját teljesen állati állapotomat. Egy diakonus, A. atya, Ciprusról, amikor a törökök megszállták Ciprust (ami közben nagy károkat szenvedtek és elveszített ismerőseit is), nagy aggodalmat, szomorúságot érzett és elment a Jerondaszhoz. A Jerondasz szerette őt, mivel kivált istenfélőségével és jóravalóságával, és még azon az estén ott is tartotta magánál a kellijébe. - Reggel, dakonusum, mondta neki, jönni fog a pap, hogy itt tartson liturgiát. Ezért egy kicsit korán fogok neked szólni, hogy felkelj, hogy kezdjük a hajnali istentiszteletet és olvassuk az áldozás szertartását. diakonus bement a kellijébe és a Jerondasz a sajátjába. A Jerondasz egész éjszaka imádkozott. Egyszer kétszer odament a diakónus ajtajához, mielőtt elaludt volna, és bezörgetve, viccesen kérdezte: - E, A. atya, láttás esetleg valamilyen látomást, valamilyen Angyalt? Éjszaka kettőkor szólt a Jerondasz a diakonusnak, hogy jöjjön a templomba és elkezdték a hajnali istentiszteletet. A hajnali istentisztelet egy bizonyos részén a Jerondasz olvasni kezdte az áldozás szertartását. A diakonus figyelte, hogy hogy olvassa a Jerondasz az áldozást és hogy, hogy volt az arca telve hódolattal és átéléssel. Amikor az ötödik óda trópárionjához ért, ami így szól: "Mária, Isten Anyja, szeplőtlen prohüvelyed illata... imáid, választott eszköz... hogy méhednek megszentelt... (részleges fordítás)", akkor a következő csodálatos esemény történik: Az egész templomocska kezdett eltelni egy kékesfehér fénytől és az összes mécses - miután először a lángjaik pirostól kékesfehérré változtak - kezdtek szépen ritmikusan és finoman mozogni. Egyúttal eltelt az egész templomocska egy égi, leírhatatlan illattal. A diakonus elámult és nem tudta megérteni, mi történik. Suttogva félbeszakitotta a Jerondsazt, és mondta:
- Jerondasz, mi az ami történik? És ő, ujjat szája elé téve, jelezve, hogy maradjon csendben mondta: - Mond az imát, és ne beszélj, mert meglátogatott bennünket a Szűz Anyánk. Hosszú ideig a Jerondasz fejjel a földre borulva - ugyanigy a diakonus is ameddig eloszlott ez a csodálatosan szép tündöklőfehér fény és azokkal együtt eloszlatott a diakonus lelkéből minden aggodalmat és bánatot. A helyüket elfoglalta az öröm, a remény, a hit és a szeretet, Isten szeretete, de a hála a Jerondasz iránt is, aki a kegyelem befogadója volt. Kicsit később jött a pap is és megtartotta a liturgiát. Reggel elment a diakonus csodálva a Jerondasz közbenjárását az Isten előtt.
Jerondasz egyszer nagyon nehéz időszakon ment át. Abban az időben alakult ki valamilyen egyházi probléma. Néhány püspök a Jerondaszhoz fordult, hogy megkérjék segítsen ebben a problémába. De nagyon nehéz volt, és a Jerondasz, bármennyire is akart segíteni, nem tudott, mert ahogy mondta, bármelyik oldalról is vizsgálta meg a dolgot volt benne egy lelki kiúttalanság. Így elhatározta, hogy imádság kérdésévé teszi. Végig abban az időszakban imádkozott, hogy adjon az Isten megoldást a problémára, amivel szemben állt az Egyházunk, különösen pedig Szent Evfimiáboz imádkozott és mondta: - "Szent Evfirnia, de aki a "kötéllel" megoldottad az Egyház nagy problémáját, most vezesd ki ebből a kittalanságból az Egyházat." Egy reggel - kilenc órakor - a harmadik óra szertartását végezte a komboszkinivel és hirtelen hallotta, hogy valaki kopogtat a bejárati ajtón, tapintatosan. A Jerondasz bentről megkérdezte: E, kicsoda az? Egy női hangot hallott válaszolni neki: Evfimia vagyok, Jerondasz. Milyen Evfimia? - kérdezte a Jerondasz. Nem kapott választ. Másodszor is kopogtak viszont az ajtón. A Jerondasz megint megkérdezte: E, kicsoda az? Megint ugyanaz a hang hallatszott, hogy mondja: Evfimia, Jerondasz. Harmadszor is kopogtatott és a Jerondasz azonnal érezte bent a kelliben, ahol volt, hogy valahogy bejött és átment a folyóson. Az ajtóhoz ment és akkor meglátta Szent Evfimiát, aki csodálatos módon bement a bezárt ajtón és abban a pillanatban a Szent Háromságnak egy kis ikonja előtt hódolt (csókolta meg), amit a Jerondasz a templomocska ajtajának jobb oldalára akasztott a folyósó falán. Akkor a Jerondasz szólt a Szenthez: Mondjad: Dicsőség az Atyának és Fiúnak, és Szent Léleknek. Akkor krisztálytisztán megtette ezt a hitvallást a Szent és a Jerondasz azonnal leborult és hódolt neki. Ezután elmesélte a Jerondasz, sokáig ültek, hogy mennyit, saját maga sem tudta meghatározni, mert amíg a Szenttel beszélgetett, elveszítette az időérzékét. A Szent megadta a megoldást, amit a Jerondasz várt - mind a három kérdésben, ami foglalkoztatta - és végül azt mondta neki:
Szeretném, hogy megmond, hogy viselted el a Mártírságot. És a Szent válaszolt: Jerondasz, ha tudtam volna mi vár rám ebben az örök életben és mennyei szépségben, amit a lelkek élveznek az Isten közelében, igazán mondom neked, kértem volna, hogy sose fejeződjön be a mártírság, ami azokhoz képest, amit az Isten kegyelme ajándékozott nekem, egyszerűen semmi! Amikor még a Jerondasz a Szent Kereszt kelliben volt, egy este, ahogy az imát mondta, hirtelen látta, hogy eltávolodik a kellije mennyezete és fent, kristálytisztán meglátta az Urat. Az arc olyan ragyogással bírt, nehezen tudott ránézni és csodálkozott, hogy léteztek néhányan akik le tudták köpni ezt az arcot. Ezután a látomás után a Jerondasz útmutatásokat adott a Szent János Theológus Kolostor növendékeinek, akik ikont festettek, hogy fessék meg hitelesen az Urat, amennyire emberileg lehetséges volt és még az ikonja megfestése közben is irányította őket. A Jerondasz még azt is elmondta, hogy az Úr és a Szűz Anyánk arcánal színe olyan, mint a kései (érett) búzáé.
A Jerondasz korán, maga ásta ki sírját a "Panaguda" kellijénél és a képzelete mindig a kimenetelen járt ebből az itteni hiábavaló életből. (5 maga a mély alázatosság miatt, ami jellemezte, mindig felkészületlennek érezte magát erre a nagy utazásra. Egy látomás azonban, amit látott örömmel töltötte el. Amíg imádkozott látta, hogy egy olyan helyen van, ami repülőtérre hasonlít és onnan indultak az utazásra az égbe. Sok ember volt ott, olyanok is, akik azzal voltak megbízva, hogy ellenőrizzék, kiknek van útlevele és jegye, hogy továbbhaladjanak és van akit hagytak átmenni, míg másokat nem. Amikor a Jerondasz eléjük ért és sorra került, nem voltak meg a szükséges papírjai. Akkor megjelent a Szűz Mária (Panagia) aranyba öltözve, mint királyné. A megjelenése mindenben megegyezett a Jeruzsálemi Panagia csodatevő ikonjával (fénykép a 273.oldalon). Akkor ö szólt az ellenőröknek: - (5 az én szolgám. Hadjátok őt átmenni, a papírjait én készítettem el. És kivitte őket a köpenyéből és miután megmutatta őket, ismét visszatette oda. Így hagyták a Jerondaszt, hogy átmenjen. A Jerondasz máskor azt mondta nekünk: - A Panagiánk negyon hasonlít a Jeruzsálemi Panagia ikonra, teljesen olyan! Sokszor láttam őt és nem ismerek más ikont, ami jobban hasonlítana rá. Megint máskor myg a Jerondasz imádkozott, szokása szerint komboszkinit csinálva, szent látogatása volt. Míg a kelliben volt és imádkozott, hirtelen hallott valamit folyamatosan, mint járást. A kellije ajtajához ment és kinézett a folyosóra, ami a kis templomra nyílik. Meglátta ekkor a Panagiát, aki mint királyné sétált, ahogy a Jerondasz mondta, és mindene kimondhatatlan királyi előkelőséget sugárzott. Amikor ő odaért a temlom ajtajához, befordult és belépett. Mögötte követte őt
A Jerondasz korán maga ásta ki sírját a Panaguda kellijénél és a képzelete mindig a kimenetelen járt, ebből az itteni, hiábavaló életből. () maga, a mély alázatosság miatt, ami jellemezte, mindig felkészületlennek érezte magát erre a nagy utazásra. Egy látomás azonban, amit látott, örömmel töltötte el. Amíg imádkozott látta, hogy egy olyan helyen van, ami repülőtérre hasonlít, és onnan indultak az utazásra az égbe. Sok ember volt ott, olyanok is, akik azzal voltak megbízva, hogy ellenőrizzék kiknek van útlevele és jegye, hogy továbbhaladjanak, és van akit hagytak átmenni, míg másokat nem. Amikor a Jerondasz eléjük ért és sorra került, nem voltak meg a szükséges papírjai. Akkor megjelent a Szűz Mária (Panagia), aranyba öltözve, mint királyné. A megjelentése mindenben megegyezett a Jeruzsálemi Panagia csodatévő ikonjával (fénykép a 273.oldalon). Akkor Ő szólt az ellenőröknek: -O az én szolgám. Hagyjátok őt átmenni, a papírjait én készítettem el. És kivette őket a kötényéből, és miután megmutatta őket, ismét visszatette oda. igy hagyták a Jerondaszt, hogy átmenjen. Jerondasz máskor azt mondta nekünk: - A Panagiánk nagyon hasonlít a Jeruzsálemi Panagia ikonra, teljesen olyan. Sokszor láttam őt, és nem ismerek más ikont, ami jobban hasonlítana rá. Megint máskor, míg a Jerondasz imádkozott, szokása szerint komboszkinit csinálva, szent látogatása volt. Míg a kellijében volt és imádkozott hirtelen hallott valamit a folyóson, mint járást. A kellije ajtajához ment és kinézett a folyosóra, ami a kis temploma nyílik. Meglátta akkor a Panagiát, aki mint királyné sétált, ahogy a Jerondasz mondta, és mindene kimondhatatlan királyi előkelőséget sugárzott.
Amikor ő odaért a templom ajtajához, befordult és belépett. Mögötte követte őt Szent János Theológus. Ahogy mindketten bementek a templomocskába, eltűntek, hátrahagyva ott bennt egy kékesfehér fényt (a Teremtetlen Világosságot), ami egy kicsit maradt, és utána lassan eloszlott. A Jerondasz lelke akkor eláradt a hálától, és az alázatosságtól. Sírt, hogy a Panagiánk meglátogatta öt, még ha ő magát a legbűnösebb embernek érezte, és mondta magát az egész világon. 1979.februárjában a Jerondasz különböző nehéz helyzetekkel küzdött és nagyon szomorú volt. Egy testvér aki meglátogatta a Jerondaszt rendszeresen, ezekben a napokban, látta, hogy aggódik. Egy nap, amikor a testvér a Jerondaszhoz ment, hogy lássa őt, arra számított, hogy megint szomorú lesz, ahogy rendszerint az utóbbi napokban. Amikor azonban odaért teljesen másnak ítélte a megjelenését. Az arca ragyogott az örömtől és mondta: - A jó Isten látta a bánatomat és elküldte az örző Angyalomat, hogy mind eloszlassa. A megjelenése egy ragyogó ruhájú ifjúé volt, és amint megláttam eltünt az összes bánatom. Mondott is nekem bizonyos dolgokat, amit azonban nem mondhatok most el!
1979.május 13-án a Jerondasz átköltözött a Szent Kereszt kelliből a Kutlumusziu kolostor Panaguda kellijébe. Június harmadika volt és a Jerondasz a költözés miatt nem rendezte el a dolgait, még a Mineákat (szertartás könyvek) sem vette ki a dobozokból. Ezért a Jerondasz nem tudta a pontos dátumot és, hogy melyik szent ünnepének a napja van és a szertartást komboszkinivel végezte. Amikor odaért, hogy az aznapi Szenthez imádkozzon és mondta a szokásos: "Isten Szentje járt közben értünk.", foglalkoztatta a gondolat, hogy melyik Szent ünnepelhet aznap. Abban a pillanatban csodálatosan megjelent a templomocskában két szent, az egyik elöl és a másik kicsit hátrébb. A második Szent Pantaleimon volt. A Jerondasz mindig mondta, hogy a Szent Pantaleimon nagyon hasonlít a Szent Pantaleimon Szkitiben lévő ikonhoz. A másik szent ismeretlen volt. Akkor ő ezt mondta: Jerondasz, Lukilianosz vagyok. Jerondasz nem figyelt erre a névre és megkérdezte: Hogy? Lukianosz? Nem, felelte a Szent. Lukilianosz vagyok. És akkor megint, csodálatos módon, a két szent eltünt. Akkor a Jerondasz ment, és kinyitotta a dobozokat a könyvekkel és a Júniusi Mineával, amiben harmadikán tényleg megtalálta, hogy Szent Lukilianosz emlékére volt. Onnantól fogva a Jerondasz különösen szerette Szent Lukilianoszt és egy ikonját az oltárba tette, egy másikat pedig a padja fölé tett, ami ott volt egészen a végig. Jerondasz sokszor viccesen szólt, hogy rossz idő lesz, vagy sem. Kutiumusziu Szent Kolostorában Dávid Atya volt a kapus. Amikor egy szerzetes vagy dokinanosz (próbaidős) érkezett, mondta neki: - Mond meg Dávid Atyának, hogy jöjjön le a mandulafáról, mert havazni fog. Azért mondta a Jerondasz, hogy jöjjön le a mandulafáról, mivel a Szaloniki Szent Dávid egy mandulafán folytatott szent életet. Néhány nap múlva mindig havazott. Megszoktuk, és amikor üzenetet küldött Dávid atyának, rögtön összeszedtük a dolgainkat, hogy ne érjen kint bennünket a hó. 1992.decemberében a Jerondasz megüzente Dávid atyának "hogy szálljon le a mandulafáról", és az ünnepek elteltével "újból felmehet" (ezt a próbaidős M. szerzetessel üzente). Elteltek az ünnepek és újból üzent, hogy "ne menjen fel még, hogy majd ő szól mikor". Szent Antoniosz napján az idő megint elromlott és hóvihar kezdődött. Néhány
nap múlva értesítette, hogy most már "szabadon felmehet". Amikor havazni készült mi Dávid atyával hamarabb tudtuk a Jerondasz információja nyomán. A vakon született vasárnapja volt. A Jerondasz, - aki akkor a Sztavronyikita Kolosor Szent Kereszt kellijében volt - beteg volt, ágyban és kimerülten a betegség és másrészt a böjttől. Felkelt és kijött kellije kertjébe kicsit bánatosan, mert nem volt semmije, amit ehetett volna, hogy megerősödjön. Abban a pillanatban a tenger felé nézett és látta, hogy felemelkedik valami az égbe, mint egy pont és a kellije felé tart. Kisvártatva kivett egy nagy madarat, mint sólyom vagy sas, ami egy nagy halat tartott a karmaiban. Ahogy a kellije fölé ért, elengedte a halat és az a Jerondasz elé esett és vergődött. Akkor a Jerondasz bement a kellije templomába és miután imádkozott, nehogy véletlenül az esemény kísértés legyen, hálát adott és megköszönte a Panagia gondoskodását és oltalmát. Utána kijött a kertbe, fogta a halat, megsütötte, megette és így egy kicsit összeszedte az erejét. A Jerondasz egyszer az Iviron Szent Kolostorának Szkitijénél lakott. Az augusztus 15-e böjt volt és eltetl az első nyolc nap, ami alatt egyáltalán semmit nem evett. A böjt kilencedik napján egy idős szerzetes, aki az Iviron Szent Kolostorába vitte a dolgait, megkérte a Jerondaszt, hogy segítsen neki. O annak ellenére, hogy étlen volt, beleegyezett és cipekedtek. Amikor azonban visszaindult, a böjttől teljesen kimerültnek érezte magát és az út felénél szédülni kezdett. És akkor hirtelen megjelent előtte egy ifjú, ragyogó "fajtájú" (Szent Angyal) és adott neki egy kosarat tele friss gyümölcsökkel, amik nem az évszak gyümölcsei voltak. A Jerondasz megköszönte neki, keresztet vetett, evett belőlük és megerősödött, miközben az ifjú eltűnt. A Jerondasz, látva, hogy a gyümölcsök frissek voltak és nem az évszakhoz Ülők és, hogy az ifjú eltünt, megértette, hogy Szent Angyal volt. Anasztásziosz atyához, aki a Kutlumusziu kolostor Dionisziosz kellijébe lakik, Korjesz közelében, elment egy fiatal, hogy meglátogassa őt, aki nagyon sok éve nem gyónt. A létrejött párbeszédben Anasztásziosz atya azt mondta neki, hogy gyónnia kell, hogy így megoldást találjon a problémákra is, amik foglalkoztatták. A fiú azonban, akárhogy is próbálta jóravalóan Anasztasziosz atya megértetni vele, hogy gyónnia kell, meggyőzhetetlen volt. Akkor Anasztasziosz atya a Jerondasz Paiszioszról is beszélt neki és mondta, hogy egy mai megszentelődött lélek és kérte, hogy menjenek le együtt a "nagyapa" kellijéhez, hogy hallja azt is, amit ő fog neki mondani. Abban a percben el is indultak együtt, és amikor a kellihez értek, meglátták a Jerodaszt a kertben, ott kint a kellije előtt, amint ás, készülve valaminek az elültetésére. Akkor Anasztásziosz atya üdvözölte őt és megkérdezte: Jerondasz, mit csinál? És a Jerondasz, a jókedvű hangon, ami jellemezte, válaszol neki: Na, Anasztásziosz atya, elhatároztam, hogy meggyóntatom a kertemet. Anasztásziosz atya megkérdezte a Jerondaszt: De, Jerondasz, a kertnek is kell gyónni? És a Jerondasz: Látom (tapasztaltam), hogy ha meggyóntatom a kertemet és kiszedek belőle minden feleslegest, köveket és konzervdobozokat, gyökereket, töviseket - és fel is ásom egy kicsit, akkor jelentős dolgokat terem! Így láttam, hogy a kertnek is szüksége van gyónásra! És hagyva az ásóját, behzta őket és megkínálta... Amikor elment Anasztásziosz atya a fiatallal el voltak ragadtatva a szép válaszért, amit kaptak, mielőtt még rendesen megkérdezhették volna a Jerondaszt a
gyónásról. Gondolom fölösleges elmondanom, hogy ezután az eset után a fiatal gyónt! Körülbelül hatan voltunk papok és a Jerondasszal a kertben ültünk a kellije előtt, lent a füves részen és különböző dolgokról beszélt nekünk. Odaért akkor egy fiatal anarchista, hosszú hajjal, kendővel a nyakában, és valahogy szemtelen módon megkérdezi: Hol van az a Paisziosz? Akkor a Jerondasz felkelt és közeledve felé mondja neki. Mit akarsz tőle, fiacskám? Akarom és kész, válaszolt az. A fiatalnak az ingje bal zsebébe volt egy doboz cigaretta. Elveszi a Jerondasz és mondja nkei: Mid van itt bent ebben, a négy Evangélium? - Nem, cigaretta, válaszolt neki, és kinyitva megkínálja és mondja: Akarsz egyet? Akkor mondja neki a Jerondasz: Nem. Mivel mi mind néztük a Jerondaszt és nevettünk, megértette a fiatal, hogy ő volt a Jerondasz és miután megkérdezett bennünket és megbizonyosodott, felé fordulva kérdezi: Szeretném, hogy megmondanád, hogy hogy hívnak engem? És a Jerondasz dierkt tanácstalanul csóválva a fejét, mondja neki: Hogy hívnak.... a neved... a neved... hogy hívják azokat gyermekem, amik vannak ott Athénbaen és megállítják és engedik az autókat, hogy menjenek... (A jelzőlámpákra gondolt.) Mi dőltünk a nevetéstől és mondjuk: A "Sztámáti" és a "Grigori"-t mondja Jerondasz? (Népi kifejezés). Á, igen, erről neveztek el. Ot Grigorisznak hívták, és amikor hallotta, elámult és azonnal kérte a Jerondaszt, hogy fogadja őt külön. Így egy kicsit eltávolodtak, megbeszélték és a fiatal elmondta. Hat hónap múlva ismét eljött az Athoszra és találkoztam vele a Kutlumusziu Szent Kolostora előtt. Nem emlékezett azonban semmire abból a régi anarchistából. Végbement rajta egy szemmel látható változás, ami dilemába ejtett és tanácstalan voltam, hogy ő-e. Ekkor megkérdeztem: Bocsánat, lehet, hogy ha hónapja már járt itt és elment a Jerondaszhoz‘. Mert emlékeztet valakire. Azt mondja nekem: Atyám, talán az, akire emlékeztetem egy olyan volt, aki úgy beszélt a Jerondasszal, szemtelenül? Hát, igen, valahogy így, mondom neki. E, igen én voltam az a barom, atyám! Imádkozik azonban, hogy megváltozzak a Jerondasz imái által. ...Atya a Kutlumusziu Szent Kolostorából és én a Jerondasz Kellij ében voltunk és a fogadószobába ültünk. Egyszer csak egy zarándok kezdte zörgetni a harangocskát a kinti ajtónál. Megy a Jerondasz a folyosó mellé és kinéz az ablakon, ki zörget. Felkeltünk mi is, és melléje álltunk és mondja nekünk: Valaki zörget, de nem ismerem őt. Magas és szemüveget hord, mint egy mérnök. A dróton leküldte neki a kulcsot, hogy bejöjjön. Kisvártatva jött és leültette mellénk, ő pedig ment elkészíteni a szokásos kínálást, hogy hozza neki. Mi rögtön megkérdeztük:
- Honnan jött? És mondta nekünk: Joánniszából. - Mi a foglalkozása? Mérnök, felelte nekünk. Járt már itt, ismeri a Jerondaszt? - Nem, mondja, először jövök. Közben jött a Jerondasz a kínálással és mi akkor elköszöntünk, elmentünk. A Jerondasz kellije előtt, kint a kerti fogadó helyen, ül a Jerondasz Arszeniosz atyával, akinek valamilyen tanácsot adott, a szerzeti életre. Akkor az ösvényről látszott, hogy jönnek zarándokok a Jerondaszhoz. Megnézi őket a Jerondasz messziről és az Arszeniosz atya felé fordulva mondja: Ezek mintha Korfuiak lennének. Nem sokra oda értek és a Jerondasz megkérdezi őket: Honnan vagytok, gyermekeim? Korfuról, Jerondasz. Á, üljetek le és híres lukumijaim vannak. Jerondasz kinn ült a kertjében és egy csapat zarándokhoz beszélt, akik meglátogatták. E. atya ült és hallgatta a Jerondoszt csodálattal és magában arra gondolt: Hogy lehet vajon bent a Jerondasz lelkében összefonodva a kegyelem és a tisztaság, hogy Így hasson a kegyelem. Miközben tehát ezen gondolkodott, a Jerondasz félbe szakítja a beszélgetést a többiekkel és E. atya felé fordulva mondja: Hogy mi lehet bent? Bent tele van szeméttel és bűzzel. És visszafordult a többiekhez, akik nem értettek semmit és tovább beszélt hozzájuk. E. atyának elállt a lélegzete.
D.K. úr Szamarinába született. Még mielőtt egy éves lett volna a szülei Kozániba költöztek és ott letelepedtek. K. úr felnőtt és mivel Kozániban volt már több, mint negyven éve, mindig amikor megkérdezték honnan való, azt mondta, hogy "Kozániból", teljesen elfelejtve Szamarinát. Egyszer, amikor egy családi problémája volt, javasolták neki, hogy menjen el a Szent Hegyre, és ismerje meg a Jerondasz Paiszioszt és kérje tanácsát. Eljött tehát az Athoszra és elment a Jerondaszhoz. Amikor meglátta őt ott kinn a kertben, hogy zarándokokkal beszél, megtorpant, de a Jerondasz hozzászólt: E, fiam, gyere be! Belépve D.K. úr az udvarra és nem ismerve a szerzetesi szokásokat, üdvözli a Jerondaszt világian: Szervusz, Jerondasz! Válaszol a Jerondasz: Na, Szervusz. Hát te honnan való vagy vitézem? Kozániból, Jerondasz, mondja ö. Gyere, ülj le és vegyél csodás lukumit, több fajtám is van... És úgy csinálva a Jerondasz, mintha elfelejtette volna, másodszor is megkérdezi: Mit mondtál, honnan való vagy? Szamarinából? Nem, Jerondasz, Kozá... Akkor eszébe jutott a születési helye, és csodálva a Jerondasz kegyelmét, mosolyogva mondta: - Igen, Jerondasz, Szamarinából való vagyok, ahogy mondta, de én elfelejtettem! Dávid Atya a Kutlumusziu Szent Kolostorából P..-tal együtt lementek, hogy meglátogassák a Jerondaszt. A Jerondasz beengedte őket és leültek, miközben
megkínálta őket. Míg beszélgettek, a Jerondasz morzsolt egy kis kétszersültet a tenyerére, majd kinyújtotta a kezét a madarak felé, amik a fán voltak. Akkor lejöttek a madárkák a Jerondasz kezére ültek, és ettek. Miután csipegettek egy kicsit, jobbra-balra nézegetve ismét felrepültek a fára. A Jerondasz megint csak jókedélyű és egyszerű módján ami jellemezte azt mondta a madárkáknak: - Gyertek, ne féljetek, ők is a mi embereink, gondolva és mutatva a két atyára. A madárkák újra leszálltak a Jerondasz tenyerére és folytatták a kétszersült evést. A Jerondasznak nagyon nagy szeretete volt, nem csak az emberei iránt, de az állatok és a madarak iránt is. A kellije előtt, télen minden nap kétszersültet morzsolt és szétszórta a kertben ami tele volt különféle madarakkal, kicsikkel és nagyokkal, vadakkal és békésekkel. (lásd. a melléklet 24.oldalát.). Húsvét másnapja volt, amikor az Athoszon ünneplik és a litániáját tartják a "Akszion Esztin" csodatevő ikonjának. (Szűz Mária ikon) Jerondasz a kellijében volt és imádkozott. Hirtelen érezni kezdett egy mennyei illatot, ami szétáradt a kellijében, de a Jerondasz nem tudta megérteni hogy honnan származik.
Ahogy bejárta a kellije összes szobáját rájött, hogy az illat a kellijén kívülről Kiment tehát a kertbe, ami méginkább illatozott és akkor a Jerondasz meghallotta, hogy rúgnak a harangok és az énekek. Az a pillanat volt, amikor a szent litániája az "Akszion Esztinnek" kicsivel a Jerondasz kellije fölött volt. Onnan jött az illat a csodatevő ikon elhaladtával. Amikor már eltávolodott az ikon és nem hallatszott az énekhang, visszahúzodott a mennyei illat is. Ezt az eseményt a Jerondasz A.. atyának is elmesélte, még annak a napnak a délutánján. Konstantin úr megkért, hogy mondjam meg a Jerondasznak, hogy imádkozzon egy ismerőse gyermekéért, aki évek óta béna volt, hogy gyógyítsa meg őt az Isten. Elmentem a Jerondaszhoz, átadtam neki a kérdést, és egyúttal megkérdeztem őt: Jerondasz, mit gondol meggyógyulhat ez a gyermek? És a Jerondasz a következőt mesélte el nekem: Egy leányka Thesszáliából valami baleset folytán súlyosan károsodott az agyában és mivel elveszítette az érzékeit, "klinikai halott" volt. Az orvosok mind állították, hogy emberileg lehetetlen, hogy visszatérjen a természetes állapotba és hogy a szüleinek már csak az elhunytát kell várni.. Akkor és miközben elveszített minden emberi reményt, valakik beszéltek a gyermek szüleinek a Jerondaszról és javasolták, hogy keressék fel és kérjék meg, a lányukkal kapcsolatban. Elhatározta tehát az apa, hogy a Szent Hegyre jön és el is jött. Meglátogatta a Jerondaszt, előadta a problémáját és nagy kíváncsisággal kérdezte őt: Jerondasz, minden orvos azt állítja, hogy a gyermek nem térhet vissza a korábbi egészséges állapotába és azt mondták nekünk, hogy már csak "a sorsot" várjuk. Ön mit mond? Van valami remény, tehet valamit az Isten? Akkor a Jerondasz ezt mondta neki: Ezt soha többet ne mond, mert káromlás. Az Isten, aki az egész embert teremtette és aki még azt is mondta, hogy a kövekből is tud embereket csinálni, Ó, tehát, kérded, hogy tud-e valamit csinálni? Egy kis alkatrésze ne lenne a mindenség Teremtőjének? Neki nehéz vagy lehetetlen nem létezik, (5 a mindenható Isten. A nehéz az, hogy mi elűzzük a hitetlenséget, ami megszállt bennünket és kétkedés nélkül higyjünk Benne. Ezért imádkozzon a Krisztushoz hittel, kétely nélkül és ne adja fel reményét Benne. Mert annak az oka, hogy az Isten megengedi, hogy reményünket veszítsük az emberektől, csak az: hogy minden reményünket az Isten felé forditsuk. Ezt a reményünket az Istenben sose gyalázzuk meg, és előre biztosítom neked, hogy meg
fog gyógyulni! Elment az apa és betartotta a Jerondasz szavát. Kisvártatva utána értesítette a Jerondaszt, hogy fokozatosan javul a kislány állapota, míg végül teljesen meggyógyult. Most dolgozik, és az összes orvos csodálkozik, hogy hogy menekült meg a leányka a biztos haláltól, amit ők elkerülhetetlennek tartottak. Ezért, mondja nekem, neki is mond meg, hogy legyen hite az Istenben, és az ő betege is meg fog gyógyulni..
És a Jerondasz folytatta egy másik történet elmesélését: Az egyik katonai kórházban egy kórteremben öt tiszt volt, akik rákosak voltak. Négynek közülük megállapították, hogy jobbak a prognózisai és, hogy egy műtét után sok évig élnek majd probléma nélkül. Az ötödiknek aki nagyon súlyos állapotban volt mondták, hogy az életideje néhány hét. Amint meghallotta ezt a beteg nagy bánatba és elkeseredésbe zuhant és vigasztalhatatlan volt. Akkor egy orvos, jóravaló, odalépett a súlyos beteghez és próbálta vigasztalni mondva neki: Ne csináld így, rendben, mi orvosok mondtuk, hogy nincs remény, azonban van Isten is. Imádkozz és ne felejtsd el, hogy ilyen esetekben csodák történnek. A beteg valahogy bátorságot gyűjtött, lelki atyát kért, őszintén gyónt és imádkozott az Istenhez, hogy most már legyen úgy, ahogy (5 szeretné, bízva azonban az Isten irgalmában. És a Jerondasz folytatta: Hogy ne szaporítsam a szót, a négy, akiknek nem volt komoly problémájuk, meghaltak, míg az ötödik, akinek azt mondták, hogy a halál néhány hét kérdése, annyi év után él, és ráadásul szántóföldeket ás!
Egy apap az Athoszra jöttt és ment, hogy felkeresse a Jerondaszt. A fájdalma az volt, hogy a kislányának rákja volt a fejében, és az orvosok néhány hónap életet jósoltak neki. Lement tehát a Jerondaszhoz, adott neki valamilyen ruhácskáját a kicsinynek, hogy megáldja a "papulisz" (nagyapa) és megkérte, hogy imádkozzon ő is a Id sl ányáért. Akkor a Jerondasz azt mondta neki: Én imádkozni fogok, de te is, mint apa, ami vagy, kell, hgoy hozz valami áldozatot a gyermeked szeretetéért, mert nagyon "meghatódik" az Isten a szeretettől, ami áldozatot hoz. És ő megkérdezi: Mit áldozzak fel, Jerondasz? A Jerondasz azt mondja neki: Milyen szenvedélyed van? Áldozd fel valamilyen szenvedélyedet. (5 lelki tudatlansága végett válaszol: Nem hiszem, hogy lenne valamilyen szenvedélyem. Akkor a Jerondasz azt mondja neki: Cigarettázni szoktál? Igen - válaszolt az. Nos, azt hagyd abba a gyermeked szeretetéért és az Isten meg fogja őt gyógyítani. , megígérte és valóban abban is hagyta. A kislány kezdett lassanként jobban lenni, mígnem teljesen meggyógyult, és az orvosok megállapították az egészségének teljes helyreállását.
Az apa azonban elfeledte vagy még inkább megszegte az ígéretét az Istennek, és megint elkezdett dohányozni. Egyúttal azonban megint kezdett megjelenni a rák a kislányában, és megint az előző súlyos és javíthatatlan állapotába esett. Akkor újra eljött az apa az Athoszra, és megint elment a Jerondaszhoz, hogy ismét megkérje. Jerondasz azonban azt mondta neki: Ha neked, mint apának, nincs jóravalóságod, és nem áldozol fel egy szenvedélyt, ami elpusztítja a testedet, a gyermeked élete kedvéért, akkor én sem tudok segíteni neked semmiben. 1993.nyarán valakik terjesztették, hogy a Jerondasz augusztusban fog elhunyni. Ennek folytán néhány testvér elszomorodott. Egy nap Dávid atya elhatározta, hogy lemegy a kellihez, hogy megkérdezze a Jerondaszt, hogy igaz-e ez, és ő mondta-e? Amikor azonban odaért, anélkül, hogy akárcsak üdvözölhette volna a Jerondasz megfogta a pulzusát és mosolyogva mondta neki, szó szerint: "- És még azt mondják, hogy augusztusban fogok meghalni. Jött valaki januárban és azt mondta nekem: Jerondasz, ezzel a vérzéssel, amid van, meg fogsz
Akkor én is válaszoltam neki, viccelődve: - Á, nem! Most nem éri meg, hogy meghaljon valaki, itt ebben a nagy télben, hogy még a szobában is fázunk! Augusztus táján jó, amikor meleg lesz. Ezt viccből mondtam neki, és ő ment és továbbadta, hogy meg fogok halni augusztusban. Végül még viccelnem sem lehet." Egy szerzetes, aki diakonus, és utána pap szeretett volna lenni, elment a Jerondaszhoz, hogy áldását kérje és megkérdezze, hogy Isten akarata-e, hogy pap legyen. Akkor ő azt mondta neki, hogy az Isten akarata, hogy pap legyen, de várjon egy kicsit (meg is határozta, meddig). Az ifjú elmondta a Jerondasznak, ő maga nem vágyott arra, hogy pap legyen, de mivel a jerondasza (lelki atyja) és a kolostor sarkallta őt, nem tudta mitévő legyen. A Jerondasz azt mondta neki: - Legyél engedelmes. És elmesélte neki a következő esetet: Amikor Konitszábanvoltam a Sztoniosz kolostorban egy éjszaka, miközben virrasztottam és imádkoztam, megjelent az Urunk püspökként (vagyis főpapi öltözetben) és azt mondtga: Az az akaratom, hogy pap legyél, ahogy ez és ez az ifjú, ebből és ebből a faluból. Mivel azonban meg akartam győződni az emberi logikával is a látomás eseményéről, elmentem abba a faluba, amit az Úr mondott nekem és megkérdeztem, hogy hol van ennek és ennek a háza. Amikor odamentem, hogy indokoljam jöttömet, azt mondtam nekik, hogy átutazóban vagyok és felkerestem őket, hogy egy kicsit leüljek és pihenjek, és utána folytassam az utamat. Ők meglepődtek, hogy meglátogattam őket, és örültek. Megkérdeztem tőlük, hogy vannak-e gyerekeik, és mondták, hogy van egy fiúk, aki tanul. Megint megkérdeztem őket, hogy mit szeretne csinálni és ők mondták, hogy mostanában úgy néz ki, a papságra érez elhivatottságot. Akkor én is mondtam, hogy hagyják szabadon és valóban pap lesz az Isten akaratával, ahogy lett is. Igy és ezen a módon bizonyosodtam meg, hogy a látomás valódi volt.
Most pedig legutóbb jött egy püspök, és azt mondta nekem: Papnak kell lenned, és lelki atyának. Akkor mondtam neki, hogy van egy akadályom. Azt mondja nekem: Milyen akadályod van? A háborúban, mondom neki, katonaként szolgáltam, és rádiós voltam. Így okozója lettem, hogy sokak meghaljanak, mert értesítettem a tábornokot és repülőket küldtek oda, ahová kellett és bombáztak. Akkor azt mondja nekem a püspök, ezzel a gondolkodással: Jerondasz, a saákácsnak is van akadálya, mert eteti azokat akik harcolnak. Akkor azt mondtam neki:
Nem tudom, van-e a szakácsnak akadálya, az, amit tudok, hogy én nem vagyok papnak való. És a Jerondasz folytatta a fiatal szerzetesnek mondva: Én egy más okból nem akartam pap lenni: Mert vágytam rá, hogy a szerzetesi életet éljem, ahogy akartam, hogy élvezzem a szerzetesi életet. Mert, ha lelki atya vagy, akarod, nem akarod, ki kell nyilnod az embernek, aki jön. Amikor azonban egyszerű szerzetes vagy, odáig nyújtod a kezedet, ameddig ér. Most azonban, hogy összezavarodtak megint a dolgok, mivel kényszerülök az emberektől, akik jönnek, hogy az ő programjuk szerint legyek.
P. Theodorosz úr A...-ból 1986-ban Csúnya lelki állapotban volt és kérte az Istent, hogy mutasson neki szemmel láthatóan valamit, hogy megerősítse Benne a hitét és szétoszlassa a kishitűség hullámait, amik kínozták őt. Imádkozott tehát állandóan ezalatt az idő alatt. Egy este, ahogy feküdt az ágyában és imádkozott, olyan állapotba került, amit ő maga se tudott megmagyarázni. Álom volt? Látomás? Megjelenés? Nem tudta felfogni. Látta tehát, hogy egy álványra volt feltéve egy építkezésen másik három falubelijével együtt, akik azonban egy másik álványon voltak. Hirtelen az állványon kezdte elveszíteni az egyensúlyát és ö lefelé zuhant. Akkor látott egy ifjút, világos hajút és szépet, hogy oldalt ül és figyeli őt. Az ifjú az Urra hasonlított. Vele volt egy szerzetes is, aki elkapta őt a levegőben zuhanás közben és biztonságosan letette őt a talajra. Akkor a szerzetes odament az állványhoz és felállította és rögzítette ott ahol volt és azt mondta a Theodorosznak: - A te állványodat megerősítettem és már nem kell félned. Ezért ne aggodalmaskodjál. Csak mondd meg a három falubelidnek, hogy erősítsék meg az ővéket is, mert ők is veszélyben vannak. Akkor magához tért Theodorosz és tűnödött, hogy mit jelenthetett ez a látomás. Az emlékezetében azonban nagyon erősen belevésődött annak a szerzetesnek a kinézete. Eltelt körülbelül 5 hónap attól a naptól amikor a látomást átélte. A falu papja Joannisz Atya a templomban kihírdette, hogy zarándokútra megy a Szent Hegyre, és aki szeretne követheti őt. Néhány személy jelentkezett, hogy részt vegyen a zarándoklaton. Theadorosz úr, mivel hallott a Szent Hegyről és még sosem járt ott, jelentkezett, hogy szeretne ő is velük menni.
Megérkeztek tehát az Athoszra és miután hódolatukat tették a Kutlumusziu Szent Kolostorában, mondta a pap, hogy tovább mennek az Iviron Szent Kolostorába. Azt is mondta nekik, hogy az ösvényük elhalad egy aszkéta mellett is, a Jerondasz Paisziosz mellett, akihez bemennek, hogy áldását kérjék. Amikor odaértek, megütötték a jeladót, ami a kerítésen volt. A Jerondasz kijött a kellijéből és a kerítés drótháló ajtajához ment, hogy kinyissa és bebocsássa a látogatókat. Akkor Theodorosz látva a Jerondasz megjelenését felismerte azt a szerzetest, akit a látomásában látott, hogy megmenti az álványon és nem tudott hinni a szemeinek. Beengedte őket a Jerondasz és üdvözölte a papot és a többi látogatót egyenként. Theodorosz a társaság végén volt. Amikor már majdnem a csapat fele bement a Jerondasz elfordította a fejét és az utolsóra nézett, aki Theodorosz volt és kedélyesen mondta neki: E, Theodorosz, hogy vagy? Téged gyakran látlak! Akkor Theodorosz "hitt a szemeinek" a Jerondasz ezen tanúsága miatt és álmélkodva válaszolt: Én is, Jerondasz, nagyon jól ismerem önt. Azonban először látom önt közelről. A Jerondasz mosolygott és folytatta a többi látogató üdvozléset.
Attól fogva Theodorosz az Istenünk segítségével, aki a Jerondasz által adatott meg neki megerősödött a hitében és már örömmel próbált közelebb kerülni az Istenünkhöz, az Egyházunkon és annak Szentségein keresztül. Attól kezdve gyakran meglátogatta a Jerondaszt hogy tanácsát és áldását kérje és igy megtöltve lelki elemeit, ment ki a világba. H. Atya a lelki atya Agrinioszból M. Dimitriosz úrral meglátogatták a Jerondaszt. H. Atya nagyrabecsülésből kérte a Jerondaszt, hogy adjon neki valamit, valami sajátját, áldás gyanánt. A Jerondasz odaadta neki a reverendáját (raszo). Akkor Dimitriosz úr is kérte a Jerondaszt, hogy neki is adjon valamit és ő adott neki egy gyapjú inget, amit hordott. Dimitriosz úr feleségének volt egy problémája az egészségével, az egész testén bőrkiütés jelent meg, mint nagy borsónyi pattanások és elviselhetetlen viszketése volt és fájdalmai. Az elkeseredettség, amit ebben az állapotban érzett, leírhatatlan. Dimitriosz úr sok orvoshoz elvitte őt, egy se tudta azonban megtalálni a betegség kiváltó okát, miáltal a megfelelő gyógymódot sem tudták megadni. Az állapota romlott és Dimitriosz úr rettenetesen sajnálta a szeretett feleségét, aki annyira szenvedett, és nem tudott rajta segíteni. Egy napon, amikor az állapota a végsőkig kiéleződött, és a beteg elkeseredetten vakarózott, Dimitriosz úrnak eszébe jutott a gyapjú ruha, amit a Jerondasz adott neki. Ment, megkereste és odaadta a feleségének, hogy viselje. Az istenfélő felesége felvette és különös módon kezdett elálmosodni. Lefeküdt az ágyba és mély álomba zuhant. Sok óra elteltével felébredt és ő és a férje is észrevette, hogy már nyoma sincs azoknak a pattanásoknak, se a viszketésnek. Mind eltűntek és nem esett újból ebbe a betegségbe. A. Atya a Jerondasz felé vezető ösvényen találkozott egy úrral, aki rokkant volt. Sántított és mankókkal járt. A. atya megkérdezte, hogy hová megy és ő felelte, hogy a Jerondasz Paisziosz felé tart. Akkor újból megkérdezte, hogy mi van vele, miért jár mankóval és ő elmagyarázta. - Nos, atyám, nem sokkal korábban eljöttem a Jerondaszhoz. (5 azt mondta, hogy sok dologban meg kell változnom. Én azonban, amilyen makacs voltam nem hallgattam rá és pimaszul visszabeszéltem. ő, mivel kitartott, hogy a jót javasolja nekem, látta, hogy semmilyen hozzáállásom nincs, hogy meghallgassam. Akkor a Jerondasz abbahagyta és azt mondta nekem:
Tudjad, hogy az Isten meg fogja engedni, hogy karambolozz, hogy alázatos legyél és magadhoz térj. Mert te másképp nem akarsz észhez úr azt mondta A. atyának, hogy a Jerondasz mondott még neki valamit, amit azonban nem fedhet fel, valamilyen okból. - Most tehát, folytatta, nem sokkal ezelőtt karamboloztam, és sajnos meghalt a feleségem és a gyermekem és én ebbe az állapotban maradtam. Kicsit észheztérve tehat megyek a Jerondaszhoz.
Néhány nap múlva A. atya a Jerondasszal együtt ment, hogy megcsinálják a forrást, ahonnan a Jerondasz vizet kapott. Így alkalmat talált, hogy megkérdezze őt erről az úrról, hogy mi történt vele pontosan és hogy jósolta meg, hogy karambolozni fog. És a Jerondasz, ahogy majdnem mindig tett ezekben az esetekben, válaszolt: - Ezek azok közül az esetek közül valók, amit se elmondani nem tudok neked, se megmagyarázni.
Egy szerzetes el akarta hagyni bűnbánatát, és el akart menni a Metamorfózis kellibe, ami a Jerondasz kellije közelében volt. Mielőtt azonban felfedte volna gondolatát, valaki harmadiknak, elment a Jerondaszhoz, mivel el akarta neki mondani a gondolatát. Amikor odaért, a Jerondasz fogadta őt, megkínálta, és mielőtt a szerzetes elmondta volna a gondolatát - vagyis, hogy a szomszéd kellibe szeretne menni - a Jerondasz szó szerint kezdte neki mondtani: - Ma az Isten, úgy, mint még soha, sok félelmetes dolgot tesz. Én nem tudok semmilyen saját akaratomat érvényesíteni, vagyis, hogy ezt, vagy azt teyem, hogy ide vagy oda menjek, mert az Isten holnap lehet, hogy azt akarja, hogy menjek kolostort alapítani Kínába. Ma egyáltalán semmi sincs kizárva, ezért gondom van rá, hogy "nyitott" maradjak a saját akaratomból. N. főhadnagy úr T-ből 1991.nyarán eljött a Szent Hegyre. Találkozott a Jerondasszal, és kifejezte aggodalmát, hogy a törökök állandóan megsértik a légterünket, különféle provokációkat csinálnak, a helyzet nagyon kritikus volt, főleg, hogy mi nem voltunk készek a háborúra. Akkor a Jerondasz mondta neki: - N., ne aggódj. A törököknek nincs dolga, és próbálkoznak velünk kikezdeni. De az Isten olyan esőzést fog rájuk küldeni idén, és olyan rossz időt csinál, ami elég ielőre - ne aggod; - ad nekik munkát. Amikor N.úr visszatért a Jerondasztól, elmesélte nekünk az esetet és az egész párbeszédet. Onnantól kezdve kezdtük várni a telet, hogy lássuk beigazolódnak-e a Jerondasz szavai. 1992.januárjában, amikor a helyzet Törökországgal kiéleződött volt, és várható volt, hogy kitör a balhé, a török miniszter-elnök és a miénk megbeszélésén Törökországban - olyan rossz idő lett, hogy valóban a törökök sok munkát találtak, legfoglalták magukat. És nekünk még meg is köszönték a segítséget, amit küldtünk! Jerondasznak szokása volt, hogy az egész éjszakát imádkozva töltötte. Egy éjszaka, körülbelül egykor, míg imádkozott, "információt kapott" az Isten kegyelmétől, hogy kinn a világban veszélyben van valaki, akit Joannisznak hívnak. Csak ezt tudta
meg. Azonnal gyújtott egy gyertyát, és imádkozott, már személyesen csak a Joanniszért. Körülbelül fél órával ezután "információt kapott" a Jerondasz lelke, hogy a Joannisz túl van a veszélyen. A Jerondasz azonban nem értette mi történik. Másnap jött egy ifjú, és elmesélte neki azt, amit nem fejezett be neki a szent kegyelem. Elmesélte tehát neki, hogy bizonyos nagy problémái voltak, és mivel kiúttalanságba jutott, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Fogta a motorbiciklijét, éjszaka 12 óra 30-kor, és eltávolodott a várostól. Egy meredek hely felé tartott, hogy onnan lezuhanjon és meghaljon.
12,50 körül, ahogy ment, átfutott rajta egy gondolat, ami azt mondta: "Annyit mondanak arról a Paiszioszról, az Athoszon, ne menjek én is el hozzá és ha ott nem történik semmi, akkor öngyilkos leszek. Ez volt az a fiatal., akiről a kegyelem informálta a Jerondaszt, hogy imádkozzon abban a pillanatban, amikor az ifjú a szakadék felé tartott. És természetesen amikor visszatért, nem ment a szakadékba, hanem a lelki atyához és gyónt. És a Jerondasz imáival az Isten útjára lépett. A kis G. Theodorosznak K. egy falujából, amikor még egy éves volt, egy magas láz miatt megbénultak a lábai és kezei, a hangja és az egész teste. Nem tudott se járni, se nem megfogni valamit a kezeivel, és beszélni se. Az orvosok akármelyikhez is ment - nem tudtak semmit sem nyújtani neki. A nagyapja Hrisztosz úr hallott a Jerondaszról. Fogta tehát a kis Theodoroszt 1991-ben és a karjában levitte egész a Jerondasz kellijéig, akitől kérte, hogy imádkozzon, hogy a kicsiny meggyógyuljon. Jerondasz megáldotta a gyermeket, és azt mondta a nagyapjának, hogy meg fog gyógyulni., és hogy ne aggódjon. A kisfiú attól a pillanattól fogva kezdett lassan-lassan, és fokozatosan visszatérni természetes állapotába. Kezdett kicsit magától járni, a kezecskéi megfogtak és tartottak különböző tárgyakat és általában javult, anélkül azonban, hogy teljesen visszanyerte volna egészségét. A nagyapja Sz.Hrisztosz úr egy év múlva, 1992.május 30-án, szombaton, eljött az Athoszra a kis Szeodorosszal, hogy ott töltsék az éjszakát, ott hagyta a kis Theodoroszt a kolostorban, mert a kicsi meghízott és a nagyapa nem tudta már felemelni (a gyerek gyenge volt ahhoz, hogy lereszkedjen, azon a nehéz ösvényen a kelliig), és a Jerondaszhoz ment. A Jerondasz, amikor meglátta messziről mondta neki: - Hogy van Theodorosz? Rrisztosz úr elmondta, hogy a gyermek kicsit jobban van, és mivel egy kicsit meghízott, nem tudta lehozni, és ott hagyta a kolostorban. Ha azonban másnap talál valakit, hogy segítsen neki, akkor elhozná. Akkor a Jerondasz mondta neki: - Nem, hagyd őt, ne hozd le. Amikor én itt végeztem az emberekkel (a Jerondasz kertje tele volt, mivel szombatonként sokan mentek hozzá), felmegyek a kolostorba, hogy lássam őt. Visszatért Hrisztosz úr a Kutlumusziu Kolostorba, és ott a bejáratba, ahol a portariki van (zarándokok befogadó terme), az ajtónállónak, Dávid atyának mondta - és hallották a zarándokok is - hogy a Jerondasz megígérte, hogy feljön a kolostorba, hogy lássa a Theodoroszt. Ez egy részről meglepte az atyákat, mert a Jerondasz nem szokott ilyen fajta látogatásokat tenni, másrészt megörültek, mivel látni fogják a Jerondaszt. Az idő azonban telt, és leszállt a nap, és a kolostor be kellett, hogy csukja a nagy vaskapuját,
ami az egyetlen bejárata volt. Ahogy bezárták a kaput, az atyák és zarándokok szomorkodtak, hogy a Jerondasz nem jött.
Azonban másnap reggel, vasárnap, a portarikiben (fogadóhelyiség, ahol indulás előtt a zarándokokat a kapus megkínálja teával, kávéval...), nagy meglepetés várta őket, ahogy akkor jött le a nagyapa is a kis Theodorosszal. Akkor Dávid atya, aki a kapus volt, szólt a nagyapának: Végül a Jerondasz nem jött, hogy megnézze a Theodoroszt, mi? És a nagyapa mindannyiuk meglepetésére, de anélkül, hogy felfogta volna mi történik, válaszolt, úgy, hogy az összes zarándok hallotta, akikkel tele volt a portariki: Jött a Jerondasz, éjszaka 12 órakor. A Theodorosz nyugtalan volt, és nem aludt el, és én vele ültem ébren. 12-kor tehát hallottuk, hogy finoman kopogtatnak az ajtón. Megkérdeztem ki az, és az azt mondta: Paisziosz atya vagyok, jöttem megnézni a Theodoroszt. Felkeltem én is, és azt mondtam neki: Jöjjön be Jerondasz, tessék. Akkor kinyílt az ajtó és bejött a Jerondasz, a kis Theodoroszhoz ment, megáldotta, megcsókolta a fejét, és odaadta neki ezt a kis fa ikon a Panagia (Szűz Anya) lenyomatával (amit a Theodorosz fogott). Amint tehát újból mondta hogy meg fog gyógyulni, kiment, és elment. Benn a portarikiben mindenki megdöbbent! Az egyedüliek, akik még nem értettek semmit, a nagyapa volt és a kis Theodorosz. A nagyapa csak akkor fogta fel mi történt, amikor Dávid atya és a többiek elmagyarázták neki: a.) A kolostor ajtaját és kapuját napnyugtával bezárta és napfelkeltével nyitotta Id. b.) Az összes ablak, ahonnan valaki gondolhatná, hogy valaki bejuthat, rácsos. c.) A vendégszállás összes szobája tele volt aznap este, és foglalt volt, és ha valaki, valami, más módon bejutott, meg kellett volna kérdeznie, hogy megtudja melyik szobában lakott a kis Theodorosz, és d.) Senki más nem látta a Jerondaszt kettőjükön, a nagyapán és a kis Theodoroszon kívül. Egy nap, amikor lementem a Jerondaszhoz, a következő kérdést tettem fel neki: - Jerondasz, szeretném, ha elmondaná nekem a következőt: Ha egy szent, mondjuk Thesszalonikiben van, és látják, hogy ott van, tud ugyanakkor Athéba menni, mondjuk egy kórházba, ahol van egy beteg, aki szólítja öt, anélkül, hogy észrevegyék Őt a kórházban. - Persze! Lehetséget! Lelki úton megy ő, találkozik a beteggel, megsimogatja a fejét. Azonban ő néha nem fedezi fel. És amikor kijön a kórházból és felkeresi a Szentet, azt mondja neki a Szent: Elmentem a kórházba, ebbe és ebbe a terembe, ahhoz és ahhoz az ágyhoz, (általában leírja a termet), és te még fel sem figyeltél rám, még egy lukumival sem kínáltál meg!
Jerondasz elmesélt nekünk egy csodálatos eseményt, ami vele történt, amikor még Konitszában volt. Az Isten igazságos, és ha egy lélek alázattal kéri Tőle, hogy segítsen neki - és hisz - akkor az Isten mindent elrendez a javára.
Amikor Konitszában voltam a kolostorban, egy este "információt" kaptam az Istentől, lelki úton, hogy Görögország egy nagy városába kell mennem... Csak ezt az információt adta a kegyelem, és semmi mást. Akkor elindultam, és elmentem ebbe a városba, és nem lévén mit csinálnom, mentem és meglátogattam egy ismerősömet. Amikor eljöttem tőle - és nem lévén más információm azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennem ebben a városban járkáltam az utcákon. Egy ház előtt elhaladva a gondolatom azt mondta, hogy csöngessek be a háznak a csengőjén. Én ellenálltam, mert azt gondoltam, hogy nyomjak meg egy csengőt anélkül, hogy ismerném a lakókat, és anélkül, hogy tudnám mit akarok ott. De a gondolat nagyon erős volt és odaláncolt. Erre én megnyomtam a csengőt, és egy kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy egy apáca jön ki bentről, valamelyest idősebb. Mielőtt szóltam volna ő azt mondta nekem: Atyám, add áldásodat. Biztos az Isten küldött téged hozzám, bűnöshöz. Jojjön be. Bementem a házba és folytatta: - Nagyon sok ideje imádkozok már az Istenhez erősen, hogy küldjön egy emberét, hogy megmondja nekem, mit csináljak Akkor elmagyarázta nekem, hogy mi az oka, ami arra késztette, hogy a világban éljen. Ahogy megbeszéltük a dolgot és megadatott a válasz, ahogy az Isten akarta, azt mondta nekem, hogy van még egy nővére, akinek ugyanez a problémája és megkért, hogy keressem meg, amit meg is tettem. És amint elrendeződött az is, visszatértem a kolostorba, csodálva az Isten gondoskodását, ezekért a lelkekért, csak úgy, mint az ő erényüket, vagyis, hogy ezen a módon elbújtak a világ szemei elől és mély lelki életet éltek. A Jerondasz valamikor a Konitszában volt, a kolostorban. Tél volt, és hó. Egy nap, hajnalban, az erdőbe ment, hogy segítsen megtartani a liturgiát egy papnak. Ahogy gyalogolt a hóban, egy keskeny ösvényen, szembe találta megát egy medvével, aki felé tartott. Amikor már a Kutlumusziu Szent Kolostorának Panaguda kellijében volt, valaki, aki hallott erről az esetről, ment és megkérdezte igaz-e. És ö válaszolt neki: - Ide figyelt, te áldott, hogy emlékeznék én már Konitszára! Azt mondta neki a zarándok: - E, Jerondasz, lehetséges, hogy ilyen dolog történik veled és ne emlékezz? És a Jerondasz: - Ide figyelj te áldott. Ha éhes volt a medve, ne vette volna el a proszforát?
D. K. úr Szamarinába született. Még mielőtt egy éves lett volna a szülei Kozániba költöztek és ott letelepedtek. K. úr felnőtt és mivel Kozániban volt már több, mint negyven éve, mindig amikor megkérdezték honnan való, azt mondta, hogy "Kozániból", teljesen elfelejtve Szainarinát. Egyszer, amikor egy családi problémája volt, javasolták neki, hogy menjen el a Szent Hegyre, és ismerje meg a Jerondasz Paiszioszt és kérje tanácsát. Eljött tehát az Athoszra és elment a Jerondaszhoz. Amikor meglátta őt ott kinn a kertben, hogy zarándokokkal beszél, megtorpant de a Jerondasz hozzászólt: E, fiam, gyere be! Belépve D.K. úr az udvarra és nem ismerve a szerzetesi szokásokat, üdvözli a Jerondaszt világian: Szervusz, Jerondasz! Válaszol a Jerondasz: Na, Szervusz. Hát te honnan való vagy vitézem? Kozániból, Jerondasz, mondja ő.
- Gyere, ülj le és vegyél csodás lukumit, több fajtám is van... És úgy csinálva a Jerondasz, mintha elfelejtette volna, másodszor is megkérdezi: Mit mondtál, honnan való vagy? Szamarinából? Nem, Jerondasz, Kozá... Akkor eszébe jutott a születési helye, és csodálva a Jerondasz kegyelmét, mosolyogva mondta: - Igen, Jerondasz Szamarinából való vagyok, ahogy mondta, de én elfelejtettem! Dávid Atya a Kutlumusziu Szent Kolostorából P..-tal együtt lementek, hogy meglátogassák a Jerondaszt. A Jerondasz beengedte őket és leültek, miközben megkínálta őket. Míg beszélgettek, a Jerondasz morzsolt egy kis kétszersültet a tenyerére, majd kinyújtotta a kezét a madarak felé, amik a fán voltak. Akkor lejöttek a madárkák a Jerondasz kezére ültek, és ettek. Miután csipegettek egy kicsit, jobbra-balra nézegetve ismét felrepültek a fára. A Jerondasz megint csak jókedélyű és egyszerű módján, ami jellemezte azt mondta a madárkáknak: - Gyertek, ne féljetek, ők is a mi embereink, gondolva és mutatva a két atyára. A madárkák újra leszálltak a Jerondasz tenyerére és folytatták a kétszersült evést. Jerondasznak nagyon nagy szeretete volt, nem csak az emberei iránt, de az állatok és a madarak iránt S. A kellije előtt, télen minden nap kétszersültet morzsolt és szétszórta a kertben ami tele volt különféle madarakkal, kicsikkel és nagyokkal, vadakkal és békésekkel. (lásd. a melléklet 24.oldalát.). Húsvét másnapja volt, amikor az Athoszon ünneplik és a litániáját tartják a "Akszion Esztin" csodatevő ikonjának. (Szűz Mária ikon) Jerondasz a kellijében volt és imádkozott. Hirtelen érezni kezdett egy mennyei illatot, ami szétáradt a kellijében, de a Jerondasz nem tudta megérteni, hogy honnan származik.
Elmesélte nekünk a Jerondasz, hogy amikor még fiatal volt, felment Athosz hegyesúcsára, és barangolt ott néhány napig. Nem tudta milyen nap van, milyen dátum, és hogy hogy fogja megtalálni az ösvényt, ami vissza vezet a kellijéhez. Hirtelen megjelent előtte egy Jerondasz, aki fajtájában és megjelenésében nagyon különböző volt a szerzetesektől, mert az arcának volt egy tisztasága, és ragyogott, és a megjelenése nagyon megtisztult volt. Egy reverendát viselt, ami azonban ezer helyen varrott volt, rengeteg folttal, és összetűzve kis fadarabokkal. A nyakában előre egy kis zsák volt akasztva, ami szintén foltozott volt. A Jerondasz üdvözölte őt, és megkérdezte, hogy tudja-e esetleg milyen dátum van. Akkor az az aszkéta kivett a zsákból egy kis faszerkezetet, és valami kis fákkal számolt, hogy megállapítsa mi a dátum, és milyen nap van, amit meg is mondott. Utána kérte tőle a Jerondasz, hogy mutassa meg neki az ösvényt, amit követnie kell, hogy megtalálja a kiindulási helyét és az aszkéta útbaigazította őt. A Jerondasz elbúcsúzott tőle, áldását kérte, és indulni készült. Azonban az aszkéta, míg a Jerondasszal beszélt, hirtelen eltünt. És akkor, ahogy a Jerondasz elmondta nekünk, rájött, hogy ő egy volt a láthatatlan aszkéták közül, akik a hagyomány szerint az Athosz hegy magaslatain laknak. 1991 . január 1 7-én, éjszaka, három órakor elindult egy testvér m -ból, hogy a Jerondaszhoz menjen, hogy hírül adja neki, hogy elkezdődött a háború Irakkal. Amikor a kellije elé ért, egy kicsit a lámpával a templom ablakára világított - mert tudta, hogy ezekben az órákban a Jerondasz imádkozik - és kicsit megzörgette a külső ajtó vas
jelzőjét. Néhány perc múlva hallotta, hogy kinyitja az ajtót, és kérdezi a Jerondasz: E, ki az? A testvér megmondta a nevét, és a Jerondasz azonnal, még mielőtt az bármit mondhatott volna, mondta: Körülbelül háromnegyed órája, mikor imádkoztam "információt kaptam", hogy elkezdődött a háború Irakban, és nagyon nagy katasztrófa van. A testvér válaszolt neki: Jerondasz, ezért jöttem én is, hogy tájékoztassalak, de fölösleges volt fáradni! Az Ön televíziója a legújabb típusú, nincs szüksége tájékoztatásra! '84.húsvétján a Diakenizmu harmadik napján éjszaka a Jerondasz egy szörnyű látomást látott. Elterült előtte egy nagy szántóföld, csírázó búzával, ami éppen nőni kezdett. (5 a falon kívül állt, ami körülvette a földet, gyertyákat gyújtott, és a falra állította őket. Ezeket a gyertyákat az elhunytakért állította, ahogy a valóságban is. (A Jerondasznak szokása volt gyertyákat gyújtani, kis edényekben, az összes emberért, akik szenvednek, akár élők azok, akár elhunytak.) szántó bal oldalán volt egy vad és sivár rész, sötét, a sarjadás minden jele nélkül, tele sziklákkal. Egy állandó földrengés remegtette, és egy erős moraj zúgott mindenütt. Jobban odafigyelt a Jerondasz erre a morajra, és megállapította, hogy ezernyi szívszaggató kiáltás. Nem tudta honnan származnak, de nagyon fájlalta azonban őket.
Ott, ahogy szenvedett és egyúttal tünődött a látomás jelentésén, hallott egy hangot, ami elmagyarázta neki, hogy a sarjadó búza a csírákkal, amik meg sem értek, a temetőt szimbolizálja a halottak lelkével, akik fel fognak támadni. És a félelmetes hely bal oldalon az a hely volt, ahol azoknak a gyerekeknek a lelkei gyűlnek össze, akiket abortusszal öltek meg. Annyira fájt a Jerondasznak, amit látott, hogy még akkor is amikor magához tért a látomásból, annak ellenére, hogy nagyon fáradt volt, nem tudott lefeküdni, hogy aludjon egy keveset.
A melléklet előszava. Jerondasz alázatossága nem engedte meg, hogy fényképezzék. Sokan azonban, akik szerették és tisztelték, mindenféleképpen próbálták lefényképezni, hogy legyen egy fényképük áldás gyanánt. Így, vagy titokban, vagy nyíltan, amikor a Jerondasz a zarándokokkal volt elfoglalva, megkísérelték lefényképezni őt, mert gondolták, hogy akkor a többiek előtt nem áll ellent. Ahány fénykép van ebben a mellékletben a két variáció egyikeként készültek és mindig a Jerondasz akarata nélkül. Jellemző egy eset, ami egy hivatásos fotóssal történt, aki szisztematikusan próbálta öt lefényképezni, de ő elkerülte, hol a vaku nem villant fel, ennek ellenére, hogy csinált néhány jó fényképet is. Egy napon tehát ez az istenfélő, hivatásos fotós elment a Jerondasz kellijéhez, hogy tanácsát kérje a lelki életére is, ahogy mindig szokta, magával hozta a fényképezőgépét, benne egy új 36 kockás tekeres filmmel. A Jerondasz kinyitot neki és azonnal nevetve leakasztotta a válláról a fényképezőgépet, és azt mondta neki: - Mindig te fogsz engem fényképezni? Ülj oda a falhoz, hogy én is csináljak néhányat. Ment a fotográfus és leült, háttal a Jerondasz kellijének falához, és ő elhelyezkedve, kezdte őt fényképezni egyfolytában, míg el nem fogyott mind a
harminchat kocka film. Akkor azonban valami furcsa történik, a fotográfus lelkében. Kedte, hogy ő maga mesélte nekem, úgy érezni magát mint akit a kivégző osztag állított falhoz és folyton tüzelnek rá, a fantáiájában olyan képeket látott, amit kivégzések vetitésénél látni, és nagyon kellemetlenül érezte magát és kezdett elégedetlenkedni. Közben a Jerondasz elhasználta a harminchatodik filmkockát is, és befejezve mondta a szeretett fotográfusnak, mutatva egyszermind neki, hogy pontosan tudta mit érzett abban a pillanatban, és mi játszódott végbe a lelkében: Látod? Pontosan én is így érezem magam, amikor szemben állsz velem és próbálsz lefényképezni. Ezeket mondta a Jerondasz ennek a jóravaló fotográfusnak. Az én szerény gondolatom azonban az, hogy a Jerondasznak is igaza volt, hogy nem akarta, hogy lefényképezzék, mert nem szerette önmagát, de azok is akik tiszteletből és nyerészkedő szándék nélkül fényképezték igazuk volt. Hasonló eset ez arra, amit a jerondikóban olvasunk: Valamikor egy világi hallott egy Istent hordozó jerondaszról és ment, hogy találkozzon vele. Amikor a Jerondasz meglátta őt, elkezdett futni, alázatosságból hogy elbújjon. A világi azonnal futni kezdett utána és kiáltozott neki: Jerondasz, miért mész el? Az Istenért, találkozni szeretnék veled! És a jerondasz futva válaszolt neki: Én is az Istenért megyek el! Mi mindenesetre mindannyian szükségét érezzük, hogy megköszönjük mindannyiuknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön ez a fényképanyag - a né‘ szerinti és a névtelen testvéreknek is - és kívánjuk az Isten adjon nekik bőséges lelki jutalmat, főleg, mert nem vártak anyagi jutalmat!
EPILOGUS HELYETT Ezt a verset egy testvér írta, aki tisztelte nagyon és szerette a Jerondaszt. Azzal az egy feltétellel adta nekünk, hogy ne jelenjék meg a neve.
Paisziosz atya elszenderedése Az elhunytad, Atyám, a világot elszomorította, mivel, majdhogy senki sincs akin ne segítettél volna. A bánkódóknak ajándékoztál örömet, vigasztalást, a betegeknek, ahogy ott gyógyulást is adtál. És amikor megbetegedtél is, és a fájdalmaid nagyok voltak, mindig mosolygós voltál, nem hajtottad lefejed.
Önmagadat átadtad az egész világnak, ezért az Isten is segített, hogy a világban maradj. Ezért most, hogy közel vagy a Szűz Anyához, közvetíts értünk is, akik itt vagyunk.
