Az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet által 1995 és 2007 között koordinált magyarországi vidravédelmi programok összefoglaló dolgozata. (Szerkesztette: Gera Pál)
Egyáltalában legtitokzatosabb vadunk. Van valami egész lényében, ami nem mindennapivá teszi. Rázsó Lajos – Nagy László (Vad és vadászat, 1930)
Kiadó: Alapítvány a Vidrákért 1156. Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: (06) 30-258-3637 E-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Gera Pál ISBN: 978-963-87440-2-9 Tartalomjegyzék Bevezető Köszönetnyilvánítás Preambulum Az 1995-96-os országos állományfelmérés tapasztalatai Az 1998-99-es országos állományfelmérés tapasztalatai A ciánmérgezett folyóinknál végzett felmérőmunka eredményének rövid összefoglalása A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében végzett állományfelmérés eredményének rövid összegzése A 2002-es és 2004-es országos állományfelmérés, és az addigi vidravédelmi-programok eredményének értékelése vizes élőhely-típusok szerint Árvizek és aszály: nem tervezett, hanem az élet hozta megfigyelések összefoglalója A 2004 és 2006 közötti magyarországi vidraállomány felmérésének összefoglaló dolgozata Összefoglaló jelentés a Szigetközben 2005. szeptembere és 2006. szeptembere között végzett vidraállomány-kutatásról Az 1995 és 2007 közötti kutatási időszak tapasztalatainak az összefoglalása Mellékletek • Felmérőív a vidra magyarországi állományfelméréséhez • Szempontok a vidraállomány-felmérés során • Részletes szempontok a vidraállomány-felmérés során • Javasolt irányelvek a felmérések során • Vizes élőhelyeink napjainkbeli problémáinak áttekintése: javaslat a megőrzés, a fenntartás és a helyreállítás lehetséges megoldásaira • Tájékoztatás vidrakár-esetek kezeléséhez • Autóutak és vidravédelem • Halászat, horgászat, és természetvédelem – vitaanyag Felhasznált irodalom
1
Bevezető Az “Alapítvány a Vidrákért” szervezetet az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület Klubja (ETK) alapította 1995 januárjában. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól (KTM) már abban az évben megkaptuk az első felkérést arra, hogy szervezzük meg és fogjuk össze a hazai vidraállomány elterjedését feltérképező kutatóprogramot. Ezt a koordinációt, külön programokkal kiegészítve egészen 2007-ig elláttuk. Az állományfelmérések mellett számos más jellegű feladatot is felvállaltunk: az árvizek és az aszályok idején külön figyelőhálózatot hoztunk létre vizes élőhelyeink mentén, ismeretterjesztési programokat indítottunk útjára egyfelől a lakosság, másfelől kimondottan a halasgazdák körében, és szakmai egyeztető fórumokat szerveztünk, amelyek során több tanulmányt és könyvet is megjelentettünk. Hozzájárultunk ahhoz, hogy hazánkban vidramenhelyek jöhessenek létre, előbb 1998-ban Somogy-megyében Lábod-Petesmalomban, majd 2004-ben Csongrád-megyében a Szegedi Vadasparkban. Ez a mostani dolgozat ezeknek a vidravédelmi munkáknak az időrendbeli összesítő jelentése. Amiért összeállítottuk ezt, annak oka, hogy: Ez úton köszönjük meg az államigazgatásban és/vagy a civil szervezetekben, kutatóhelyeken dolgozó barátainknak/kollégáinknak mindazt a bizalmat és segítőkészséget, amelyet az alapítvány, és annak programjai iránt tanúsítottak az elmúlt több mint tíz év során. Az alapítvány mostani kuratóriuma nem sokkal azt követően, hogy ez a publikáció megjelenik, átadja a helyét utódjainak. Reményeink szerint ők legalább ugyanilyen ideig, vagy talán még hosszabb távon is összefogják majd a különféle magyarországi vidravédelmi programokat. Kelt: Budapesten, 2007 novemberében Dr. Szili-Kovács Tibor, Huszár Péter, Gera Pál Az “Alapítvány a Vidrákért” kuratóriuma Köszönetnyilvánítás Köszönjük a bizalmat és támogatást: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak, a Természetvédelmi Hivatalnak, a Nemzeti Park-, és Vízügyi Igazgatóságoknak, a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi (KTV) Felügyelőségeknek és a KTV Főfelügyelőségnek, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei vadászati- és halászati hivatalainak; valamennyi megnevezett államigazgatási egységnél dolgozó, munkánkat az elmúlt évek során önzetlenül segítő kollégának. Köszönettel tartozunk: a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának, az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek, az Országos Magyar Vadászkamarának és megyei tagszervezeteiknek, a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, a Szegedi Vadasparknak; a Nimród Vadászújságnak, a Halászati Lapoknak, a Greenfo, valamint a National Geographic Internetes hírportáloknak. Sok segítséget kaptunk a Magyar Országos Horgász Szövetségtől és tagszervezeteitől is. És mindazoknak is hálával tartozunk, akik megalakulásunk óta segítőszándékkal és a vidravédelem ügyének sikerességének az érdekében keresték velünk a kapcsolatot.
2
Preambulum A részletes eredmények ismertetése előtt, fontosnak tartjuk az alábbi bevezető gondolatok ismertetését: 1. Az elmúlt több mint tíz év során az alapítvány által használt állomány-felmérési módszerek megfelelnek mindazon szakmai feltételeknek, amelyek elfogadottá és hitelessé teszik azokat mind a hazai, mind a nemzetközi természetvédelem számára. 2. Az összegyűlt ismeretek, elsősorban a folyamatos terepi kutatómunkáknak és a rendszeres felmérési időszakoknak köszönhetően mára már lehetővé teszik számunkra, hogy a magyarországi vidraállomány megoszlására (fejlődésére, mozgására és alkalmasint, napjainkban már egyre gyakrabban tapasztalható visszahúzódására) adatokkal alátámasztható, így bizonyítható, hiteles értékelést készítsünk. Úgyszintén a vidra társadalmi megítélésére és a különböző természetvédelmi elvárásokra vonatkozóan is. 3. Munkánknak soha nem volt célja, hogy a magyarországi vidraállományra vonatkozóan számszerű becslést végezzünk, lévén, mindig is tisztában voltunk azzal, hogy ez a “kívánalom” szakmailag komolytalan, így felvállalhatatlan. 4. Legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy a gyakorlati természetvédelem számára olyan használható információkat nyújtsunk, amelyek hathatósan szolgálhatják a vizes élőhely-típusok és a vidra védelmét. 5. Így: • A hazai vidraállomány elterjedésére vonatkozó megbízható, vagyis adatokkal alátámasztott tájékoztatást tartottuk elsődlegesnek, valamint az észlelt problémákra reális, alkalmasint többféle lehetőséget is magában foglaló megoldás-csomag felkínálását.
Külön felhívjuk a figyelmet arra: az alapítvány társadalmi szervezetként végezte a tevékenységét, így soha nem volt célunk, hogy az egyébiránt egyáltalán nem tisztázott, de a különböző, úgynevezett autentikus “szakmai műhelyektől” elvárt és feltételezett “tudományos kívánalmaknak” eleget tegyünk; ismételjük: munkánkkal és eredményeinkkel elsősorban a gyakorlati természetvédelmi elvek, és elvárások teljesüléséhez igyekeztünk hozzájárulni. Az 1995-96-os országos állományfelmérés tapasztalatai Ez volt ez első megbízatásunk arra, hogy megszervezzük és összefogjuk a hazai vidraállomány felmérését Magyarországon. Szervezetünk nagyon gyerekcipőben járt még, tapasztalatlanok voltunk, így a munka koordinálása, a szerzett tapasztalatok összegzése és akadozó feldolgozása folytonosan arra késztetett bennünket, hogy minél több államigazgatási egységhez (Nemzeti Park Igazgatósághoz, Vízügyi Igazgatóságokhoz, FM megyei hivatalokhoz), valamint a társadalmi szervezethez (vadászokhoz, horgászokhoz, halászokhoz, természetvédőkhöz) kötődő kapcsolatot építsünk ki, valamint fejlesszük az alapítvány belső információ-feldolgozó hálózatát.
3
Szerencsére a felmérés előtt közzétett felhívásunkra valamennyi fent megnevezett államigazgatási egység és társadalmi szervezet országos és regionális csoportja kedvezően reagált, így lehetővé vált a teljes országot átfogó felmérés elkezdése. Tekintettel arra, hogy az adatfeldolgozás és értékelés, valamint a terepi kutatás során alkalmazott módszertan szintén újdonságot jelentettek számunkra (a felmérőív kérdéseinek az összeállítása, a személyes terepi bejárások időszakainak kiértékelése, egy szűkebb szakértői munkacsapat megszervezése és munkabeosztása stb.), így ez a felmérési időszak elsősorban olyan tanulási folyamatot jelentett valamennyiünknek, amelynek során el kellett sajátítanunk a legfontosabb gyakorlati és elméleti ismereteket. (A felmérőívet lásd az I-es mellékletben). Ahhoz azonban, hogy a felmérésben résztvevőknek legyen fogódzója, még a kutatási időszak előtt fontosnak tartottuk, hogy összefoglaljuk azokat a szempontokat, amelyek a munka során hasznosak lehetnek, így 1995 nyárvégén és koraősszel két szakmai fórumot tartottunk Budapesten, ahol ezeket megfogalmaztuk (lásd II-es melléklet). Végül is ebben a felmérési periódusban: 1995 októbere és 1996 márciusa között az ország közel 40%-ról sikerült értékelhető adatokhoz jutnunk. Ezt, szervezetlenségünk és tapasztalatlanságunk akkori színvonalán elégségesnek tartottuk. Megállapítottuk, hogy a vidra előfordulása a délnyugati-, valamint a nyugat-dunántúli országrészben: Somogy-, Baranya-, Tolna-, Zala megyében, valamint a keleti-, délkeleti régiókban: Szabolcs, Csongrád, Hajdú, Békés megyében volt a legnagyobb. Szórványosabb vidrajelenlétre utaló nyomjeleket tapasztaltunk a Mezőföldön, a Duna-Tisza közén, a Kisalföldön és a Szigetközben. Nagyon kevés adatot sikerült szereznünk Nógrád-, Heves-, Komárom- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A következtetések levonásakor, az alábbi főbb összegzést írtuk: • •
• •
A vidra állománya hazánkban stabilnak és fejlődőnek tűnik. Megállapítható, hogy a vidra főként a táplálékban gazdag területeken marad meg, ahol a növényzet borítása elég sűrű ahhoz, hogy nyugodtan elbújhasson és fészkelhessen. Különösen a nád-sás vegetációt kedveli, és a vízparti sűrű erdőket, erdőfoltokat, csendereseket. Azokon a területeken, ahol a táplálékellátás nem biztosított, és a partmenti növényzet gyér, esetleg teljesen hiányzik, csak átmenetileg fordul elő. Komoly gondot jelent a tulajdonjogi változások következtében felszínre került gazdálkodói-természetvédelmi konfliktusok megoldatlan jogi- és közgazdasági szabályozatlansága, és az ebből is eredő orvvadászat.
A felmérőíven külön megkérdeztük az emberek véleményét: tudnak-e arról, hogy a területükön él-e vidra, illetve mondják el, mit gondolnak a vidra védelméről. Abból indultunk ki, hogy nem elégséges csupán a száraz és értékelhető állomány-előfordulási adatokra leszűkíteni a munkánkat, hanem ennél többre van szükség, és ezek között elsősorban az emberek ismereteire, gondolataira voltunk kíváncsiak. Nos, ekkor a következő válaszokat regisztrálhattuk – 151-en adtak feleletet a kérdéseinkre: – 11 esetben a helyiek nem tudtak a faj jelenlétéről a kutatott halas- és/vagy horgásztónál (holott az adott területen mi megtaláltuk a vidra nyomait). – 48 esetben közömbösek voltak vele szemben.
4
– 65 esetben a károkozásának nagyságát emelték ki, különösen a teleltető-tavak környékén (19 esetben). – 27 esetben megjegyezték, hogy csak a téli hónapokban látják a vidrát, akként könyvelve ezt el, hogy csupán a havas időben húzódik be a horgász-, és/vagy halastavakhoz. – A “problémás helyeken” a vidra élvefogó-csapdázását és áttelepítését nevezték meg, mint lehetséges megoldást, valamint az állam részéről kártérítés fizetését a gazdálkodók számára. Az 1998-99-es országos állományfelmérés tapasztalatai Az 1996 márciusában véget ért első felmérési ciklus után, mielőtt felvállaltuk volna a következő kutatást, több mindent elkerülhetetlennek tartottunk. A legfontosabb teendőink a következők voltak: egységesebb és jobban szervezett szakértői hálózatot kell létrehoznunk és működtetnünk, valamint az államigazgatási egységeket és civil szervezeteket jobban be kell vonnunk, és ennek érdekében számukra ismeretterjesztő, vagy inkább felkészítő előadásokat kell szerveznünk. Ez utóbbi fogadtatása meglepően kedvező volt, 1996 áprilisa és 1998 októbere között 54 helyszínen tarthattunk előadást és építhettünk ki személyes kapcsolatokat államigazgatási egységeknél, és nagyon sok társadalmi szervezetnél a bennünket pártfogoló kollégákkal. Ettől kezdve a felméréseket a következő rendszer szerint bonyolítottuk le egészen a legutóbbi felmérésig bezárólag. 1. Először is, minden évben a felmérések előtti hónapban az általunk ismert halas- és horgásztavak, vadásztársaságok, természetvédő szervezetek, kutatóhelyek címére eljuttattuk a kérdőíveket, valamint a halászati, horgászati és vadászati országos szervezetek központi és megyei irodáiba. Az ő segítségükkel további egyesületekhez, társaságokhoz, szövetségekhez is eljutott a kérdőív. Mindezzel egy időben a különböző halászati-, horgászati-, vadászati és természetvédelmi szaksajtóban is közzétettük a felhívásunkat. 2. Szintén ennek keretében juttattuk el az államigazgatási egységekhez: az FVM megyei Hivatalaihoz, a Nemzeti Park Igazgatóságokhoz, a Vízügyi Igazgatóságokhoz a kérdőíveket, rajtuk keresztül, pedig a területen dolgozó kollégáik kapták meg. 3. Ugyanakkor létrehoztunk egy úgynevezett “vidrafigyelő-hálózatot”. Ebben azok a kollégák kaptak feladatot: természetvédelmi őrök, erdészek, vadőrök, gátőrök, civil szervezetek aktivistái, akik hajlandók voltak plusz munkát is a vállukra venni. Velük, regionális szintekre felosztva az országot alaposabb munkához láttunk, hiszen ettől kezdve már nem csak az éves kérdőíves felméréseket végeztük el, hiszen azon túl, külön programokat is útjára indítottunk. A felméréseket ettől kezdve ők, vagyis ún. régiókoordinátorok fogták össze, másfelől pedig a külön feladatokat is nekik kellett összehangolniuk (pl. találkozókat a gazdákkal stb.).
5
Kialakult az országos felmérések során alkalmazott és a munkában részt vállalók számára ajánlott vidraállomány-felmérések metodikája is, ami nem más, mint a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által kidolgozott ún. “minimum-standard” módszer. Ezt elsőként Nechay Gábor használta hazánkban az 1980-as évek közepén. •
Ennek keretében egy-egy területnek legalább a 600 méteres, reprezentatív szakaszát vizsgáltuk át; ott, ahol valami miatt erre nem volt mód, a jellemző pontokat néztük meg, pl. kifolyókat, befolyókat, zsilipeket, hídaljakat stb. Több kilométeren keresztül húzódó vízfolyások esetén a 600 méteres szakasz-átvizsgálást 5 kilométerenként megismételtük. Mindezeken túl törekedtünk arra is, hogy a vizsgált területek vegetációját, környezetét, a jellemző gazdálkodási módokat, és a helybéliek véleményét is minél részletesebben megismerjük.
Szakmai fórumainkon a munkában résztvevők figyelmét felhívtuk arra, hogy az állományok, még egy kisrégión belül is folytonos mozgásban vannak, így szembesülhetnek azzal, hogy egyes alkalmakkor, még egy-egy kutatási időszakon belül is állandónak találják a vidraelőfordulását valamelyik élőhelyen, máskor pedig alig-alig, vagy egyáltalán nem akadnak a nyomjelére ugyanott – és mindez megfordítva is igaz. Mindemellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy az élőhelyek is változhatnak: megszűnhetnek vizes területek, és újak születnek. (Az évek haladtával ezekben az esetben, mindig az utóbbi vizsgálati időszak eredményét tekintettük mérvadónak, feltüntetve, hogy annak előtte mennyire tért le az állomány előfordulása/mozgása). Egyúttal komoly kihívást jelentett számunkra olyan térképet mellékelni a tanulmányhoz, ami hitelesnek volt tekinthető, már csak azért is, mert az általunk használt 10x10 km-es UTM térképen nehéz volt úgy meghatározni egy-egy négyzetben a vidra-előfordulását, hogy tisztán kijelenthető legyen, melyik kategóriába tartozik: állandó, rapszodikus, nincs vidra a területen. Minden esetben a visszaérkezett adatokat összesítettük, hiszen az adott UTM négyzetnél sokféle élőhelytípus is előfordult, amelyeknél nem feltétlen azonos állapotokat tapasztaltunk. Aprólékosan megnéztük, hogy az adott négyzet regisztrált élőhelyeinél milyen jelzések vannak, ezek az elmúlt vizsgálati időszak során hogyan változtak, vagy változtak-e egyáltalán, mindezeket összehasonlítottuk a közvetlenül szomszédos területek adataival, és így készítettük el a végleges ponttérképet. Fontos volt azonban, hogy rendelkezzünk egy részletes útmutatóval, ami olyan ismereteket foglal magában, amelyet, a felmérést végző kollégák hasznosítani tudnak. Terveink szerint ez kiegészítette a már 1995-ben összeállított felmérési-szempontokat. Tehát, mindahhoz, hogy a fentebb írtak teljesülhessenek felállítottunk egy elvi-rendszert arra vonatozóan, hogy hol, milyen gyakorisággal fordulhat elő vidra, és mindezeknek milyen okai vannak/lehetnek. Tettük ezt annak biztos tudatában, hogy a megállapított kategóriák túlságosan is erőltetettek voltak, így inkább csak egyfajta fogódzót jelentettek a felmérésben résztvevők számára, amit rendszeresen ellenőriznünk kellett. (Lásd III-as melléklet). Mindemellett törekedtünk arra is, hogy a felmérések ne csak a vidra-előfordulás megállapítására irányuljanak, hanem mindazon ismeretek összességére, amelyek az adott élőhelyek és környezetük állapotát is hitelesen képesek tolmácsolni. Miért tettük mindezt? Azért, mert még egy élőhely-típus állapotváltozása során is szembetűnő lehet a vidra előfordulása és/vagy hiánya, gondoljunk, csak pl. az őszi nagy lehalászásokra halastavaknál, vagy egy autópálya építéskor megbontott, majd átalakított kisvízfolyás medrére stb. Így a felmérések során arra törekedtünk, hogy lehetőségeinkhez képest minél alaposabb
6
rálátást kapjunk: • • •
a vizes élőhelyek állapotáról és az ott folytatott gazdálkodásról, a környező nem vizes élőhelyekről, azok állapotáról és gazdálkodásáról, és a régióban/kisrégióban található vizes élőhely-típusok egymáshoz kapcsolódási lehetőségéről, vagy azok hiányáról/akadályáról.
való
Csak ezeknek az adatoknak a részletes elemzése után vált lehetővé, hogy olyan értékeléshez lássunk hozzá, ami reális következtetések levonására és ajánlások megfogalmazására is biztosítékot adott számunkra. Vagyis: nem csak a vidra-előfordulását, vagy annak hiányát, alkalmasint átmeneti felbukkanását rögzíthettük, esetleg az adott kisrégióban/régióban élő vidrák mozgását állapíthattuk meg, hanem több, elengedhetetlenül fontos ismeretet is feljegyezhettünk. Munkánk során már az első felmérési idején szembesültünk azzal a ténnyel, hogy egy-egy élőhelyről ellentmondásos adatok érkeztek az alapítványhoz. Ilyen esetekben, a területi koordinátorok feladata volt megkeresni az adatszolgáltatókat és/vagy megvizsgálni a kérdéses területet, részletesen összehasonlítani a beérkezett információkat és megállapítani, hogy a jelzések közül melyik tartalmaz valós információt. Ha erre valami miatt nem kerülhetett sor, úgy az adatfeldolgozás során a rapszodikus-előfordulás kategóriájába soroltuk az adott élőhelynél a vidrát, külön jelezve, hogy ezt adatellentmondások miatt tettük. 1998 októbere és 1999 márciusa között szemmel láthatóan rugalmasabban és folyamatosabban érkeztek az adatok, a feldolgozást is könnyebben megoldottuk. A felmérést megelőző felkészítő munka eredménye, hogy ekkor már az ország több 75%-ról szereztünk értékelhető információkat. A vidra előfordulása még mindig a délnyugat-, valamint a nyugat-dunántúli országrészben: Somogy-, Baranya-, Tolna-, Zala- Veszprém-, valamint a keleti-, délkeleti régiókban: JászNagykun-Szolnok-, Csongrád-, Hajdú-Bihar-, Békés-, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legnagyobb. Szórványosabb, de már gyakrabban tapasztalható vidrajelenlétre utaló nyomjeleket rögzíthettünk Pest-, Fejér-, Nógrád, Vas, Zala-, Bács-Kiskun-, Tolna és GyőrMoson-Sopron megyében. Még mindig nagyon kevés adatot sikerült szereznünk Nógrád-, Heves-, Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Ebben az időben még a Szigetközben alig-alig akadtunk a faj nyomjeleire, igaz az 1998 és 1999 fordulóján rég nem látott mennyiségű hótakaró nagyon megnehezítette a munkánkat. A faj jelenlétének hiányát tapasztaltuk a Kiskunság jelentős szakaszain is, amit az ottani száraz és elsivatagosodó élőhelyekkel magyaráztunk, valamint az Északi-középhegység kutatott területrészein (kisvízfolyásain, horgásztavain), aminek okára nem tudtunk magyarázatot adni. Újfent felhívtuk a figyelmet arra, hogy a gazdálkodók elégedetlensége a megoldatlan problémák, vagyis a vidra által okozott esetleges és feltételezett károkozás miatt, mind több konfliktushelyzethez vezethet. Mindezek ellenére megállapíthattuk, hogy a legelső általunk koordinált felmérési időszak, vagyis 1995-1996 óta a vidraállomány növekedése tapasztalható hazánkban; főleg a halas- és horgásztavaknál, víztározóknál, folyók hallal telepített szakaszainál volt észlelhető egyre gyakoribb felbukkanásuk. Természetesen ekkor is kíváncsiak voltunk az emberek véleményére, így kértük, mondják el
7
gondolataikat, véleményüket. 154-en adtak feleletet a kérdéseinkre: – 24 esetben nem tudtak arról, hogy él a területen vidra (holott élt), – 59 esetben közömbösen beszéltek a vidráról (“édes mindegy itt van-e, vagy nincs”, “a halasvizek velejárója” stb.), – 71 esetben károkozásáról tettek említést és védelmének “értelmetlenségét” ecsetelték (11 alkalommal a vidra vadászatának legalizálását említették meg, mint az egyetlen, igazán hatékony probléma-kezelést). Arra a kérdésünkre, hogy a nehézség kezelésére elfogadnának-e egy olyan megoldást, ami számukra adó- és/vagy hitelkedvezményt biztosítana abban az esetben, ha a telepített halállományban bizonyíthatóan kárt okoz a vidra, kedvezően nyilatkoztak. Megjegyzendő azonban, hogy 39-en az azonnali kártérítést mondották a legegyszerűbb és leggyorsabb (úgymond: legtisztább) megoldásnak; a kártérítés alatt nem anyagi jóvátételre, s nem haszonhal (pl. ponty) telepítésére gondoltak elsősorban, hanem úgynevezett “szeméthalak”, “gyomhalak” (pl. kárászfélék) telepítésére. 1998-99-ben az 1995-96-os felmérési periódus során már feleletet adó gazdák közül 57-en mutattak hajlandóságot ismét megfogalmazni válaszaikat. Azok közül, akik 1995-96-ban azt válaszolták, hogy nagyon nagy károkat okoznak a vidrák (39-en): továbbra is fenntartották a véleményüket, egyben nehezményezték, hogy semmi akaratot nem látnak arra, hogy ez ügyben az állam bármit is tenni szándékozna. 18-an közülük 1995-96-ban azt állították, hogy csak a téli hónapokban észlelik a vidrát, legtöbbjük (15-en) most is ezt válaszolták, míg 3-an már egész év folyamán a halas- és horgásztó területén élőnek mondták a vidrát, de mindhárman közömbösen nyilatkoztak a jelenlétéről. A ciánmérgezett folyóinknál végzett felmérőmunka eredményének rövid összefoglalása Terveink között szerepelt, hogy a kérdőíves felmérést 1999 októbere és 2000 márciusa között megismételjük. Ekkor már a régió-koordinátorok ellátták a feladatukul kapott egész éves munkájukat, így sokkal kiterjedtebb, összetettebb és rugalmasabb volt az alapítvány működése. A kérdőíveket annak rendje és módja szerint 1999 szeptemberében eljuttattuk mindazokhoz, akik közreműködésére számítottunk. Ugyanakkor 2000 januárjában egy nem várt havária alaposan felborította a terveinket. Mégpedig a Szamos-, és a Tisza-folyókat ért ciánbaleset. A baleset 2000. január 30-án történt Romániában. A szennyezés február 2-án érte el Csengernél a magyar Szamos-folyószakaszt, február 3.-án a Szamos-torkot, vagyis Vásárosnaményt, ahol a Szamos csatlakozik a Tiszához. Február 7-én Tiszafürednél járt a ciándugó, február 8-án Szolnokhoz, február 9-én Csongrádhoz, február 11-én Szegedhez ért. Magyarország területét február 12-én hagyta el, tehát hazánk területén közvetlenül tíz napig mérgezett. Addig soha nem tapasztalt összefogás és rokonszenv övezte a munkánkat, hiszen jószerivel már a baleset napjától kezdve külön kutatómunkához láttunk a két folyónál, amit aztán több mint egy évig folyamatosan elláttunk. Hihetetlen mennyiségű információhoz jutottunk, pl. míg az 1995-96-os és az 1998-99-es országos felmérés során összesen 2240 kérdőívet dolgoztunk fel, addig 2000 januárja és 2001
8
áprilisa között csak a “ciános-program” keretében 2076 értékelhető kérdőív érkezett vissza az alapítvány címére. Munkánkról 2001. áprilisában állítottuk össze a kutatási jelentést, amit alább ismertetünk (rövidített összefoglaló). Heves megye: A ciánszennyezés során az itteni Tisza-szakszoknál élő vidrák a környező vizes területekre (csatornákra, patakokra stb.) húzódtak át; ilyen, pl. a Kétútközi és az Újlőrincfalvai Laskó-patak-rész is, valamint a Tiszanánai csatorna-szakasz. Ez utóbbi két helyszínen a vidrák jelenléte rapszodikus, míg a kétútközi területnél állandó. Rendszeresen használt kiszállóik ismét megtalálhatók azoknál a megyei Tisza-szakaszoknál, ahol a baleset előtt is ismertük. Kijelenthető, hogy a vizsgált Heves-megyei területeknél élő vidraállomány létszámában változást nem észlelni. Jász-Nagykun-Szolnok megye: A Szolnok-megyei szakaszoknál is stabil a vidraállomány. A megyébe áthúzódó Tisza-tó, valamint a közeli folyók, csatornák, patakok, számos a Tiszához “csatolt”, arra “telepített” halas- és horgásztó, és a cián nem járta holtágak megőrizték és megvédték az itt élő vidrákat. Mindössze a közelben húzódó újszászi és zagyvarékasi Zagyva-folyó szakasznál, a tiszakürti, a tiszasasi Tisza-folyó-, és csatornaszakasznál tapasztaltuk a vidrák ideiglenes felbukkanását, míg a tiszainokai, a tiszavárkonyi, a vezsenyi részeknél jelenlétük teljes hiányát regisztrálhattuk. Ezek viszont nem a ciánmérgezésre visszavezethető “rendellenességek”, az 1995 óta tartó megfigyelések során, amikor ezeken az élőhelyeken kutakodtunk, mindig hasonló képeket kaptunk. Oka lehet ennek egyfelől a folyó hullámterének erős sodrása és a holtágak zavartsága (kedvelt horgászvizek), és a partmenti növényzet ritkasága/hiánya, vagy a terület szennyezettsége: a horgászok nagymennyiségű szemetet szórnak szét és hagynak maguk után. Bizonyosat a vidrák átmeneti jelenlétére és teljes hiányára mondani nem tudunk, hiszen nem egy hasonló tulajdonságokkal bíró élőhelyen állandó és növekvő vidralétszámról tudunk. Bács-Kiskun megye: Tiszabög és Lakitelek kivételével mindenütt állandónak mondható a vidra, míg a két településnél lévő megfigyelőhelyeknél eddig nem tapasztaltuk a vidrák felbukkanását, a ciánmérgezés előtt sem, bár a helyiek elmondása szerint állandó a területen. (Ez később egyértelmű bizonyítást nyert – a szerkesztő megjegyzése). Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Munkánk során a Tisza borsodi szakaszánál a következő tiszai településeknél regisztráltuk eddig a vidrák teljes hiányát: Tiszatarján, Tiszatardos, Tiszacsermely. Ezeken a területeken a mérgezés előtt ismertünk vidrakiszállókat, igaz olyanokat, amelyeket kiszámíthatatlan időközönként használtak, feltehetően vándorláskor. Megjegyzendő, hogy a helybéliek nemigen kedvelik, s elejtett megjegyzéseikből feltételezhető: “saját hatáskörbe utalva” oldják meg az általuk feltételezett vidrakárokat. A baleset után a vidrák átmeneti jelenlétét a következő Tisza-szakaszokon állapítottuk meg: Tiszalúc, Tiszakeszi; a helybéliek itt is jól ismerik a fajt, s számukra is “problémás a jelenléte”. Természetesen a környező vizes élőhelyeket itt is megvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a vidra majdnem mindenhol előfordul, és a halas- valamint a horgásztavaknál “nem szívesen látott vendég”. A Bodrogon is nagyon élénk vidramozgás figyeltünk meg, főleg a 2000-es nagy árvíz után, de az idei árhullámot követően is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Bátran kijelenthető, hogy a baleset során a legnagyobb károsodás a Szamos-folyót, valamint a Felső-Tisza szabolcsi területeit érte. A Szamos, a baleset előtt, főleg a holtágai és a kapcsolódó víztározó, pl. Szamossályi,
9
valamint a horgász- és halastavak révén egységes vidraállománnyal rendelkezett. A baleset után elsősorban a méreg nem járta helyekre húzódtak át, pl. a tunyogmatolcsi holtágba, de olyan területeken is megleltük a nyomukat, ahol az 1995-ben elkezdett munkánk során még nem tapasztaltuk a nyomjeleiket: pl. a Jánkmajtis és Darnó közötti csatornaszakaszon. Kijelenthető, hogy a vidraállomány mozgása még mindig itt, a Szamosnál a legkiegyensúlyozatlanabb, a méreg nem járta szamossályi víztározó és a tunyogmatolcsi HoltSzamos kivételével a faj egyedeinek jelenléte csak átmenetileg tapasztalható közvetlenül a folyó mentén. Ahol a mérgezés előtt állandóan használt vidrakiszálló volt ismeretes, még mindig ritkán és rapszodikusan jelenik meg, ugyanakkor a folyót övező csatornák és patakok, de főleg halas- és horgásztavak területén mindenütt állandónak mondható. A Felső-Tisza területein a baleset előtt is számos olyan pontot ismertünk, ahol nem tudtuk megállapítani a vidrák jelenlétét, vagy ha igen, akkor csak azt, hogy feltehetően véletlenszerűen kerültek arra. Ennek a folyó rendkívül erős és örvénylő sodrása lehet az oka, valamint, hogy a környék egyéb vizes élőhelyei megfelelő körülményeket biztosítanak a vidrák számára. Mindazonáltal érdekes, hogy olyan tiszai szakaszoknál, ahol ennek előtte nem, vagy nagyon ritkán észleltünk vidramozgást, mostanában regisztráljuk azt, pl.: Lónya, Benk, Tiszamogyorós, Tiszakanyár említhető. Ez azzal magyarázható, hogy a Tisza vonalán túli élőhelyeken megszületett, majd önállósodott vidrák látogathatnak arrafelé, s bár nem tapasztaljuk, hogy “területet foglalnának”, mégis eddig “teljesen vidramentes” területeken észleljük átmeneti felbukkanásukat. A tavalyi és az idei nagy árvizek után is észleltünk vidramozgást a folyó mentén, de nem tudható, az árhullámok okoztak-e az állományban károsodást, pl. még fészekben lakó kölykök esetében. Hajdú-Bihar megye: Az itt élő állomány egységesnek és fejlődőnek tűnik; a polgári, a tiszagyulaházi és az újtikosi csatorna-szakaszoknál tapasztaltuk csak a vidra ideiglenesen előfordulását, ez viszont könnyen lehet, hogy vándorlási útvonal a Tisza és a környező élőhelyek (halastavak, főcsatornák) között. Csongrád megye: A csongrádi Tisza-szakaszoknál a Marosra, illetve a folyóhoz kapcsolódó kisvízfolyásokra, csatornákra és halas-, valamint horgásztavakra húzódtak a vidrák, de a tragédiát követően, amint ismét benépesült halállománnyal a Tisza, ismét felbukkantak. Ma már az általunk ismert valamennyi kiszálló- és jelölőhelyüket ugyanúgy használják, mint a tragédia előtt. Eredmény A Szamosnál élő vidrák “visszatértek”, de egyelőre nem állapítható meg állandó jelenlétük egyik ismert kiszállójuknál, vagy jelölőhelyüknél sem. Feltehető, az önállósodott szaporulat lesz/lehet, amelyik elfoglalja majd a megüresedett területeket. Kérdés: ez miért nem történt meg eddig? Valószínű, hogy a folyó halállományának (létszámának, faji összetételének) drasztikus megváltozása és az árvizek rég nem látott nagysága okolhatók ezért. Mindenesetre a következő folyó menti vizes élőhelyeknél stabil és fejlődő állományok jelenléte regisztrálható: pl. a tunyogmatolcsi-holtág, a Szamossályi-víztározó, a Máty-csatorna, a Görgő-Szemke csatorna, a Túr-belvíz főcsatorna, az Északi-csatorna, a Kraszna-folyó említhető. A Felső-Tiszánál az ukrán határtól a Taktaközig terjedő szakaszánál is egyre több helyen regisztráljuk a vidrák jelenlétét; az árvizek miatt a nem megmérgezett Tisza-szakaszokat is bevontuk a kutatásba, vagyis a Vásárosnamény-Tiszabecs közötti folyórészeket. Olyan Tiszaszakaszon is találtunk azonosítható vidranyomot, ahol addig még nem: pl. Tiszamogyorós,
10
Lónya, Tivadar említhető. Biztosra vehető, hogy a környékbeli vizes élőhelyekről vándorol erre az önállósodott szaporulat, így még az is elképzelhető, hogy egyik-másik “vidramentes terület” gazdára talál a közeljövőben. Ugyanakkor a folyó említett szakaszát övező vizes élőhelyeknél, többek között: a Szipafőcsatorna, a Csarodna-patak, a Belfőcsatorna, a Tiszakarádi-főcsatorna, a Lónyai-főcsatorna, a Karcsa-csatorna, a Bodrog-zugi főcsatorna esetében mindenhol regisztrálhattuk a vidrák jelenlétét, sőt a környező halas- és horgásztavaknál érezhető a konfliktus a vidrák ottléte miatt a gazdálkodók és a természetvédelem között. Tokajtól a Közép-Tiszán át egészen az Alsó-Tisza magyarországi határszakaszáig a kutatások kedvezőbb helyzetet tártak fel már közvetlenül a baleset utáni hetekben is. Valószínű, hogy a ciánkoncentráció hígulása is közrejátszhatott ebben, no meg a Tiszát övező jelentős csatornaszakaszok: a Keleti- és Nyugati főcsatorna, a Nagykunsági-öntözőcsatorna, a Határéri-főcsatorna, a Kutas-főcsatorna, a Büngösdi-csatorna, a Hódtó-csatorna, a Dögöskákafoki csatorna, a Csukás-éri főcsatorna, a Dong-éri főcsatorna. De ugyanígy megemlíthetőek a patakok és erek: az Árkus-ér, a Kösély-patak, a Laskó-patak, az Eger-patak, a Mágocs-ér, a Csukás-ér, víztározók: Kisköre, Tiszalök, és a Tiszába torkolló folyók: Kraszna, Maros, Körösök, Berettyó. És ekkor még említést sem tettünk a számtalan kisebbnagyobb hallal telepített horgásztóról, ami szintén mágnesként vonzhatta/vonzhatja a vidrákat. Összegzés Kijelenthető, hogy a megmérgezett folyóknál élő vidraállományt észlelhető károsodás nem érte. Igaz, a szamosi területekről visszahúzódtak a környékbeli vizes élőhelyekre, de már tapasztalható, hogy újra felbukkannak elhagyott folyó menti jelölő- és kiszállóhelyeiken is. Egyelőre a Felső-Tiszánál is labilis az állomány (az Ukrán határtól Tokajig terjedő szakaszról beszélünk), de észlelhető az ott élő vidrapopuláció mozgása is. Feltehető, hogy a tavalyi és az idei árhullám miatt is kiszámíthatatlanabb az itt élő vidrák területfoglalása; tény azonban, hogy a folyó menti élőhelyeknél állandó állomány jelenléte regisztrálható. Tokajtól egészen a déli országhatárig terjedő folyószakasznál pedig semmi érdembeli változást nem tapasztaltunk, az ott élő vidrák ugyanúgy használják az általunk ismert kiszállóés jelölőhelyeiket, mint a baleset előtt. Elgondolásunk arra, hogy ebben az időszakban a kutatás ne csak a Szamosra és a Tiszára, illetve az azokhoz kapcsolódó egyéb vizes élőhely-típusokra korlátozódjék, hanem ölelje fel a teljes országot, eredménytelen maradt: 1999 októbere és 2000 márciusa között mindössze 311 kitöltött kérdőív érkezett vissza az ország más területéről, ezért úgy döntöttünk, hogy azokat a következő felmérési időszak során dolgozzuk fel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy több, akkori régió-koordinátor teljesen váratlanul kiesett a munkából, és pótlásukra, lévén a “ciános-program” rendkívül sok időnket felölelte, nem tudtunk sort keríteni. Ugyanakkor a 2000-2001-ben elvégzett felméréskor ismertük meg a legtöbb helybéli véleményét. A feleletet adók több mint 90%-a a megmérgezett Szamos- és Tisza folyó mentén élő volt. 1. A Szamosnál és a Tiszánál arra kérdésünkre, hogy mi a véleményük a vidra védelméről, a
11
következő válaszokat kaptuk: (a kérdéseket 2000. február és 2001. áprilisa között tettük fel), a feleletet adók száma 331 volt: – 174-en jogosnak tartották, de közülük 86-an megjegyezték, hogy esetenként, ott, ahol kárt okoz, elrendelhetnék (engedélyezhetnék) a vadászatát; – 72-en teljesen elhibázottnak mondták a védelmét, és egész évben vadászhatónak nyilvánítanák a halas- és horgásztavak területén; – 85-en nem adtak választ erre a kérdésre (általános vélemény volt ebben a csoportban: “édes mindegy mit mond az ember, úgysem úgy lesz”). 2. Arra a kérdésre, hogy a “vidraprobléma” kezelésére a legalizált vadászaton túl mit tudnának elképzelni, a következő válaszokat kaptuk: – 59-en csak a vadászatot tartották járható útnak, – 44-en kártérítés fizetését is elfogadták volna, – 38-an az állatok élvecsapdázását és elszállítását említették, – 190-en nem említettek semmit. A Bodrog, a Szigetköz, a Dráva és a Duna mentén élők válaszai a következők voltak (2000 októbere és 2001 áprilisa közötti időszak alatt tettük fel nekik a kérdéseinket – 56-an adtak feleletet: – Az 1-es kérdésre 38-an elfogadták a vidra védelmét, 6-an túlzásnak tartották, 12-en nem válaszoltak erre a kérdésre. – A 2-es kérdésre 18-an az élvecsapdázás és áttelepítés lehetőségét említették megoldásként, 6-an csak a vadászatát tudták elképzelni, 32-en nem válaszoltak erre a kérdésre. 2000-2001-ben 79 olyan területről is érkezett válasz, ahol már az elmúlt felmérési években (1995-96-ban és 1998-99-ben) is érdeklődtünk, közülük 33 olyan akadt, ahol mindkét alkalommal kérdezősködtünk. Ez utóbbiak esetében ugyanazokat a válaszokat fogalmazták meg a tulajdonosok/bérlők, nevezetesen a vidra károkozásának nagyságát, és az állam ez irányban mutatott közönyét. A 46 olyan helyszín közül, ahol csak 1998-99-ben jártunk, 11 esetben szintén a károkozás és az állami nemtörődömség említetett meg, akárcsak az elmúlt felmérési időszak során. 29 esetben nem fogalmazódott meg panasz a vidra jelenlétére (az előző években sem “panaszkodtak” a vidrára), bár, mint mondták, ismerik a fajt, a jelenléte közömbös, nem úgy a halevő madarak, amelyek a válaszadók szerint súlyosabb károkat okoznak, mint a vidra. Hat helyszínen időközben tulajdonos/bérlőváltás történt, és az új gazdák nem tapasztalták a vidra jelenlétét (holott a területeiken éltek vidrák). A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében végzett állományfelmérés eredményének rövid összegzése 2001-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) egy külön megbízást adott a számunkra. Az NBmR keretében a programot koordináló minisztérium témában érintett szakembereivel 5 régiót, és azokon belül meghatározott élőhelyeket: halasvizeket, kisvízfolyásokat, csatornákat
12
és folyószakaszokat választottunk ki; ezek részletes ismertetésétől terjedelmi korlátok miatt most elállunk. A vizsgálatokra ezeken a területeken 2000 novembere és 2001 márciusa között kerítettünk sort, vagyis párhuzamosan haladt a cián-programmal. Jelentésünk legfontosabb tételei az alábbiak voltak: 1. Győr-Moson-Sopron megye: Szigetköz, Kisalföld: az utóbbi időben ezeken a területeken változott legszembetűnőbben a vidraállomány létszáma, egyben az itt történő környezet-átalakító tevékenységek is fontos ismereteket adhatnak a vidrák mozgásáról és alkalmazkodóképességéről. A Szigetköz és a Hanság megnevezett területein a vidraállomány stabil és fejlődő. A Szigetközben az Öreg-Duna és esetenként a Mosoni-Duna folyómedrét leszámítva, amelyeknél rendkívül erős sodrása van a folyónak a holtágakban, csatornáknál, a környező horgász- és halastavaknál mindenütt észlelni a vidra jelenlétét. Úgyszintén a Hanságban is, a két tóegység (Fehértó és Király-tó) mellett a környék egyéb vízfolyásai (patakok, csatornák) és állóvizei (horgásztavak) területén megtalálható a faj. A szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedek ingatag vidraállományát a térségben felváltja egy stabilnak mondható populáció. A Duna 1992-es elterelésekor volt legutoljára észlelhető a Szigetköz nagy részén a faj jelenlétének hiánya (helybéliek szóbeli közlése), mára azonban az állandó vízállás, a haltelepítések és a csendes, zavartalan holtágak lehetővé tették, hogy a faj egyedei ismét megtelepedjenek. (Az 1998-99-es felmérés során is több helyről a vidra jelenlétének hiányáról kaptunk jelzést, ezek viszont az akkoriban tapasztalt rendkívül mostoha időjárási körülményekre voltak visszavezethetők; a téli hónapok folyamán, vagyis a felmérési periódus alatt a dunai holtágak gyakorlatilag megközelíthetetlenek voltak – erről lásd az 1998-1999-es jelentésünket). (...) 2. Zala megye: Balaton nyugati partrész, Kis-Balaton és Baranya, Somogy, Tolna megye: itt a legegységesebb a hazai vidrapopuláció; nagyon fontos a “telített” élőhelyeken is figyelemmel kísérni az állomány alakulását, a mozgásukat és a környezeti változásokhoz történő (pl. halastó lecsapoláshoz) az alkalmazkodásukat. A somogyi területek a legstabilabb vidraállománnyal büszkélkedhetnek, ideális feltételeket nyújtanak a faj egyedei számára. A területeken érezhetően nő a vidraállomány létszáma. (...) A tolnai területrészeken szintén egységes állomány észlelhető, s itt is elmondható, hogy azon területrészeknél, ahol horgászati-, halászati tevékenység folyik, problémák merültek fel a vidra jelenléte miatt. A Balaton vizsgált szakaszain szintén meglelhetők a vidrák, egyelőre még azon tórészeknél és környező csatornáknál is, ahol a nyári üdülési szezon alatt nagymértékű az emberi zavarás. A vidrák, eddigi tapasztalataink szerint, azokról a helyekről a zavartalanabb belsőbb, nádasos részekbe, vagy csatornákba húzódnak. Ott, ahol a zavarás nem lényeges tényező (KisBalaton) az állomány mozgásánál nem észlelhető változás, sőt a területen a vidrapopuláció létszámának növekedése feltételezhető. 3. Csongrád-megye: Délalföld: Gyarapodó állomány észlelhető, de még sok a fehér folt. Emiatt is külön érdekességet jelent az itteni területek folyamatos szemmel tartása.
13
A tömörkényi Csaj-tó és a Szegedi Fehér-tó vidraállománya stabilnak és növekvőnek mondható. A tiszai részeken (...) egyelőre úgy tűnik, a mérgezést, majd a tavalyi nagy, és az idei, ezen a Tisza-szakaszon a tavalyinál “csendesebb” árvizet az állomány átvészelte. Ami elmondható, hogy a vidra mindenütt állandó fajnak tekinthető. Oka lehet ennek, hogy a terület holtágainak nagy része rendszeresen halasított, a környék számos kisebb-, nagyobb horgászés halastónak, valamint ezeket összekötő csatornának “ad otthont”, ahol a vidra megtalálja a számára szükséges életfeltételeket. (...) 4. Pest és Fejér megye: Gyarapodó állomány észlelhető, de még sok a fehér folt. Emiatt is külön érdekességet jelent az itteni területek folyamatos szemmel tartása. A Pest megyei kiválasztott halastavaknál stabil állomány jelenléte észlelhető, olymértékben, hogy több tóról a tótulajdonosok az elmúlt években már nem egy alkalommal kérték a vidra által okozott károk megfizetését. (...) A többi pest-megyei területen, valamennyi horgásztó és kapcsolódó csatornaszakasznál a vidra jelenléte rapszodikus. Oka lehet ennek, hogy ezek a tavak nagyon zavartak, és rendszeres a vízi- és partmenti növényzetük irtása. A Velencei-tó Velencefürdő és Dinnyés közötti területein a vidra állománya fejlődőnek és stabilnak mondható. Azon partmenti és partközeli részeknél, amelyek üdülőként funkcionálnak, főleg a Velencefürdő és Gárdony közötti területről beszélhetünk, a kiirtott vízi- és partmenti növényzet, a lebetonozott partfalak miatt, nem található meg. Ugyanakkor a bentebbi területeknél: a nádasoknál, szigeteknél, és a környékbeli csatornáknál és halastavaknál állandó a vidra jelenléte. A Gárdony és Dinnyés közötti szakaszon a nagyobb, összefüggő vízinövényzet, s a természetvédelmi oltalom alatt álló területek megfelelő körülményeket biztosítanak a vidráknak, s ehhez a környékbeli telepített halastavak is “rásegítenek”. A Velencei-tótól nem messzire létesült víztározók, valamint csatornák, szintén jó életkörülményeket biztosítanak a vidrák számára; a pátkai területen, ami intenzíven telepített horgásztó is egyben, nem szívesen tűrik a vidrát feltételezett “nagyfokú károkozása” miatt. (A Zámolyi- és Pátkai víztározók vizsgálata nem szerepet a szerződésben, de mint közeli élőhelyeket érdemesnek tartottuk kutatni). 6. Békés megye. Elmondható, hogy valamennyi megvizsgált Békés-megyei élőhelyen stabilnak tűnik a vidraállomány. A Berettyó és a Körösök, a környékbeli csatornák, a halas- és horgásztavak hálózata “ideális” életfeltételeket nyújt a faj egyedei számára. Gondot itt is a halas- és horgásztavaknál feltételezett, főként a téli időben tapasztalt “vidrakár” jelent. Ez ügyben (...) az elmúlt évek során már többször is kérték az illetékes természetvédelmi hatóság intézkedését.
14
Elvégezve a fentebb ismertetett felméréseket láttuk, hogy fel kell készülnünk a még sikeresebb és összehangoltabb programokra is. Az alapítvány szervezettsége és a szakmai körökben tapasztalható ismertsége ebben az időben már kedvezőnek volt mondható – kérjük, e kijelentésünk miatt ne tartsanak bennünket önhittnek –, de tény, hogy egyre-másra kaptuk a különféle felkéréseket. Elsősorban azért, hogy segítsük a nemzeti parkok, társadalmi szervezetek, főiskolák és egyetemek természetvédelmi egyesületeinek a munkáját, illetve igény mutatkozott arra, hogy az addiginál is jobban bekapcsolódhassanak a vidraállomány országos felmérésébe. Előadásokkal és ismeretterjesztő kiadványokkal igyekeztünk a segítségükre lenni. Ugyanakkor elérkezettnek véltük az időt arra, hogy a még 1995-ben és 1998-ban összeállított felmérési “kiskátét” újból kiegészítsük egy részletesebb ismereteket magában foglaló szempont-rendszerrel. (lásd IV-es melléklet). A 2002-es és 2004-es országos állományfelmérés, és az addigi vidravédelmiprogramok eredményének értékelése vizes élőhely-típusok szerint Munkánk során először a 2002-es “halastó-programot” indítottuk útjára, aminek keretében a hazai halastavakat vettük górcső alá, majd azt követően 2003-ban az ún. patakvédelmiprogramnak láttunk hozzá. Mindezeket a 2003-as és 2004-es felmérési periódust is lezáró átfogó jelentésünkben – a Vidrakönyvben – foglaltuk össze. Néhány előzetes szót a 2002-es “halastó-programról”. Már 1995-ben tapasztaltuk, hogy a magyarországi halastavaknál stabil és fejlődő vidraállomány él, ugyanakkor sok helyütt a rendezetlen jogszabályi viszonyok miatt, ekkor már többnyire magántulajdonban fenntartott és üzemeltetett halastavaknál komoly konfliktus alakult ki a gazdák és a természetvédelem között. Célunk a következő volt: • •
Lehetőleg az ország valamennyi halastaváról sikerüljön adatot szereznünk. Megismerjük a gazdák véleményét arról, hogy számukra milyen megoldások jelentenének megnyugvást a probléma kezelésére. Ez ügyben külön kérdőíves felmérést végeztünk.
A program során 277 halastóról sikerült értékelhető adatokhoz jutnunk (terjedelmi okok miatt ezek területi adatait itt ebben a dolgozatban nem közöljük). Ez az akkoriban üzemeltetett magyarországi halastavak 84%-a volt. A régió-koordinátorok munkája abban állt, hogy az általuk ismert halastavakhoz legalább havonta egy alkalommal ellátogassanak, de ettől függetlenül a Haltermelők Országos Szövetsége és az FVM Halászati Főosztálya révén valamennyi magyarországi halasgazdához eljutott a kérdőívünk. A 277 halastó országos megoszlása (kerekített adatok): • •
Délnyugat-Dunántúl: Somogy-, Baranya- és Zala megye – 35 % Kiskunság, Tiszaug, Maros-Körös-köze, Viharsarok, Körös-vidék, NagySárrét: Bács-Kiskun-, Csongrád- és Békés-megye – 25%
15
• • •
Jászság, Nagykunság és Hortobágy: Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok- és Hajdú-Bihar megye – 20% Taktaköz, Bodrogköz, Hajdúság, Tiszahát, Szatmári-síkság: Borsod-AbaújZemplén-, Hajdú-Bihar- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – 15% Kisalföld, Vértes, Dunazug: Győr-Moson-Sopron- és Komárom-Esztergom megye – 5%.
A megvizsgált halastavak 85%-án állandó volt a vidra jelenléte, 14%-án alkalomszerűnek találtuk az előfordulását (Jászság, Kisalföld és Dunazug), és csak 1%-nál nem fordult elő (Kisalföld, Dunazug). Mindaz, hogy a vidrát ilyen magas arányban állandóan előfordulónak találtuk a halastavaknál, nem lepett meg bennünket. Sokkal inkább az érdeklelt: mi okozhatja azt, hogy egyes tavaknál csak átmenetileg vagy egyáltalán nem fordult elő. Egyértelmű magyarázatot nem találtunk. A rapszodikus előfordulást többnyire a következőkkel magyaráztuk: – ezeknél a tavaknál, az átlagosnál gyérebb volt a vízi- és parti vegetáció; – a tavak feltöltő- és leeresztő csatornáinál ritkás volt vagy hiányzott a vízi- és/vagy parti vegetáció; – túlságosan közel estek emberi településekhez vagy úthálózathoz (bár ez utóbbi nem igazán tűnt sarkos érvnek). Ahol nem találtunk egyáltalán vidrára utaló jeleket, azt a következőkkel magyaráztuk: – ezeknél a tavaknál egyáltalán nem, vagy csak szórványfoltokban volt található vízi- és/vagy parti vegetáció; – az utóbbi időszakban nem történt haltelepítés; – a tavak feltöltő- és leeresztő csatornáinál gyakorlatilag teljesen hiányzott a víziés/vagy parti vegetáció; – az elmúlt évben/években szárazra állították őket. A felméréssel egyidejűleg elindítottunk egy olyan kérdőíves kutatást is, amelyben a tógazdasági és természetes vízi halászok, valamint a megyei horgászszövetségek és rajtuk keresztül horgászegyesületek véleményére voltunk kíváncsiak. 352 értékelhető válasz érkezett: 1. Mi a véleménye a vidra védelméről? – –
201 válaszadó egyetértett az oltalommal, de zömük (173-an) megjegyezte, hogy, ahol a jelenlétéből kára származik a gazdának, ott az államnak segítenie kellene. 152-en túlzónak, feleslegesnek, elhibázottnak és “természetvédelmi túlkapásnak” mondták a vidra védelmét.
2. Mit javasolna a felmerülő tógazdasági vidrakárok orvoslására? – – –
25-en nem adtak erre a kérdésre feleletet. 42-en az élvecsapdázást és elszállítást nevezték meg, ha ez nem lehetséges, akkor az állam részéről természetbeni kártérítés fizetését. 285-en a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásnak a vadászatot tartották.
16
Mindezek után áttérünk a következő külön projektünk ismertetésére. A 2003-as hegyvidéki-, és patakvédelmi-programnak az adta az apropóját, hogy 2000 után 2003-ban is eladdig ritkán tapasztalt aszály sújtotta az országot. Már 2000-ben és 2002-ben is feltűnő volt a nyári időszak során egyes kisvízfolyások és csatornák rendkívül kedvezőtlen állapotváltozása, főleg az alföldi, a kisalföldi és a délnyugat-dunántúli régióban. Ezért úgy döntöttünk, hogy a leggyakrabban vizsgált kisvízfolyásoknál és csatornáknál rendszeresen nyomom követjük a vidra előfordulását, és ezzel együtt az adott víztest észlelhető minőségi mutatóit. Megyei lebontásban az alábbi kisvízfolyásokat és csatornákat vizsgáltuk egy-három hetes rendszerességgel a kora nyári és az őszi (októberi) állományfelmérési időszak között: • Pest megye: Érd, Benta-patak; Nagykáta, Hajta-patak; Tápiószele, Tápió-patak; Dabas, Duna-völgyi-főcsatorna; Ráckeve, Északi-övcsatorna; Taksony, Duna-Tisza-csatorna; Százhalombatta, Hidegvíz-csatorna; Dömsöd, Somlyói-csatorna. • Nógrád-megye: Dejtár, Derék-patak; Ipolyszög, Lókos-patak; Mátraszele, Kövecsespatak. • Heves megye: Eger, Eger-patak; Mezőtárkány, Laskó-patak; Szihalom, Rima-patak; Detk, Tarnóca-patak; Gyöngyöshalász, Gyöngyös-patak; Egerszalók-Demjén, Laskópatak. • Jász-Nagykun-Szolnok megye: Kőtelek, Nagy-Topa-víz; Jászdózsa-Jászjákóhalma, Gyöngyös-patak; Szolnok, Milléri-főcsatorna; Abádszalók, Nagykunsági-csatorna; Mezőtúr-Túrkeve, Tisza II. csatorna; Fegyvernek, Tisza II. csatorna. • Bács-Kiskun megye: Dunatetétlen, Fűz-völgyi öntöző-főcsatorna; Gara, Igalifőcsatorna; Tass, Kiskunsági-főcsatorna; Szalkszentmárton, Kiskunsági-főcsatorna; Baja, Ferenc-csatorna és Duna-völgyi-főcsatorna; Fülöpszállás, Duna-völgyi-főcsatorna; Hercegszántó, Ferenc-csatorna; Harta, Hartai-csatorna; Dusnok-Sükösd-Bátya, Sárközicsatorna; Dunavecse, Malom-ér. • Fejér megye: Mezőszilas, Bozót-patak; Székesfehérvár, Szent László-patak; SárbogárdSárhatvan, Nádor-csatorna; Székesfehérvár, Rózsásmalmi-csatorna; Soponya, Sárvízmalomcsatorna; Szabadbattyán, Sárvíz-malomcsatorna; Sárszentágota-Kálóz, Sárvízcsatorna; Mezőkomárom, Sió-csatorna. • Komárom-Esztergom megye: Naszály, Által-ér; Nagyigmánd, Concó-patak; DágMáriahalom, Únyi-patak. • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Mályinka-Dédestapolcsány, Bán-patak és Csermelypatak; Garadna, Garadna-patak; Szerencs, Szerencs-patak; Miskolc, Szinva-patak; Taktaszada, Takta-főcsatorna; Tiszavasvári, Keleti-főcsatorna; Tiszavalk, Tiszavalkifőcsatorna; Tarcal, Takta-csatorna. • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Kemecse, Kemecsei-főcsatorna; Kótaj, Kótajifőcsatorna és Lónyai-főcsatorna; Nyírbogdány, Nyírbogdányi-főcsatorna; Tiszavasvári, Keleti-főcsatorna; Tiszakarád, Tiszakarádi-főcsatorna; Nyírbogdány, Lónyai-főcsatorna; Beszterec, Belfőcsatorna. • Hajdú-Bihar megye: Püspökladány, Hortobágy-főcsatorna; Folyás-Újszentmargita, Nyugati-főcsatorna; Hajdúszoboszló, Keleti-főcsatorna. • Békés megye: Vésztő, Dió-éri-főcsatorna; Körösladány, Folyás-éri-főcsatorna; Zsadány, Holt-Sebes-Körös-főcsatorna; Békéscsaba, Élővíz-csatorna; Gyula, lecsapoló-csatorna; Mezőkovácsháza, Királyhegyesi-csatorna. • Csongrád megye: Derekegyház, Kórógy-ér; Szegvár, Kurca-patak, Kórógy-főcsatorna; Algyő, Algyői-főcsatorna; Szentes, Veker-éri-főcsatorna; Apátfalva-Királyhegyes, Apátfalvi-főcsatorna és Sámson-csatorna; Balástya, Fehértó-Majsai-főcsatorna; Szeged,
17
• •
•
• • •
•
Székháti-csatorna Tolna megye: Keszőhidegkút, Koppány-csatorna; Kajdacs, Sárvíz-csatorna; Kölesd, Siócsatorna; Pálfa-Simontornya, Sió-csatorna; Szekszárd-Öcsény, Sió-csatorna; Ozora, Siócsatorna; Dusnok, Sárközi-csatorna; Dombóvár, Kapos-patak. Baranya megye: Vajszló, Fekete-víz; Villány, Karasica-patak; Peterd-Birján, Villányicsatorna és Palkonyai-patak; Magyaregregy, Völgységi-patak; Homorúd, Karapancsaifőcsatorna; Siklós, Lanka-csatorna; Matty, Mattyi-csatorna; Mecsekpölöske, Baranyacsatorna. Somogy megye: Balatonújlak, Nyugati-főcsatorna; Somogyszentpál, Nyugatiövcsatorna; Marcali, Cigány-csatorna; Somogyudvarhely, Dombó-csatorna; Baté, Kaposcsatorna; Siójut, Sió-csatorna; Somogyudvarhely, Dombói-csatorna; Balatonszemes, Nezdei-patak; Drávaszentes, Rinya-patak; Ságvár, Jaba-patak és Kis-Koppány-patak. Zala megye: Resznek, Kebelei-patak; Tornyiszentmiklós, Adovány-csatorna; Újudvar, Principális-csatorna; Balatonhídvégpuszta, Hídvégi-csatorna; Murakeresztúr, Principáliscsatorna. Veszprém megye: Nemesszalók, Hajagos-patak; Békás-Mihályháza, Bittva-patak; Szigliget, Lesence-, Tapolca-patak; Nemesszalók, Szalóki-, és Hajagos-patak; Nagyvázsony, Vázsonyi-séd és Eger-patak. Vas megye: Tömörd, Ablánc-patak; Kemenesszentmárton, Cinca-patak; Gyöngyösfalu, Perint-patak; Vasalja, Pinka-patak; Hegyfalu, Répce-patak; Kemestaródfa, Strém-patak; Rábahídvég-Vasvár, Csörnöc-Herpenyő-patak; Répcelak, Kőris-patak; Rum, Sorok-patak; Mersevát, Vasi-csatorna. Győr-Moson-Sopron megye: Bősárkány, Keszeg-ér; Tárnokréti, Hansági-főcsatorna; Vámosszabadi, Szavai-csatorna; Hegyeshalom, Lajta-csatorna.
Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy ez a néhány tucat kisvízfolyás és csatorna alig töredéke a hazai kisvízfolyásoknak (több mint 2500-at tartanak nyílván), és a belvízelvezető és öntözőcsatornáknak (a hazai összes csatornarendszer hossza meghaladja a 40 000 kilométert). De ezeket tudtuk rendszeresen felügyelni. Az eredmény elgondolkodtató volt. A vizsgált kisvízfolyások majd 50%-a augusztusra/szeptemberre szinte teljesen kiszáradt, míg a kutatott csatornáknál az arány ezt is meghaladta, elérte a 70%ot. Mindezzel együtt persze a táplálékkínálatuk is kedvezőtlen irányban megváltozott. A vizsgált kisvízfolyásoknál és csatornáknál, azokon a szakaszokon is, ahol annak előtte rendszeresnek mondhattuk a jelenlétüket, a vidrák mozgása kiszámíthatatlanná vált. Ehelyett azonban a csatornákhoz és kisvízfolyásokhoz kapcsolódó halas- és horgásztavaknál, víztározóknál, valamint folyó menti holt- és mellékágaknál, tapasztaltunk addig nem látott mennyiségű vidranyomot – már amelyek nem apadtak ki maguk is. Mindezek után láttunk hozzá a 2003. októbere és 2004. márciusa közötti országos állományfelméréshez. Ennek rövidített rezüméje a következő, régiókra bontva: 1. Délnyugat-Dunántúl (Nagy-berek, Külső-Somogy, Belső-Somogy, Kis-Balaton, Zselicség, Tolnai-hegyhát, Mecsek, Szekszárdi-dombság, Sárköz, Baranyai-dombság, Ormánság): Hazánkban ma a Délnyugat-Dunántúl területein él a legegységesebb és leginkább fejlődő vidraállomány. •
Országos tekintetben, ebben a régióban található a legtöbb halas- és horgásztó,
18
• •
•
2
Nyugat-Dunántúl (Zalai-dombság, Göcseji-hegység, Kemeneshát, Kőszeg-hegység, Vasi-hegyhát): Ebben a régióban is egységes vidraállományt ismerünk. Ugyanakkor, valószínű: a kevesebb halas- és horgásztó miatt, a populáció nem annyira összefüggő, mint a Délnyugat-dunántúli területek esetében. •
•
3
valamint hallal telepített víztározó. A Balaton déli partja, a nyári időszakot leszámítva, és főként a Kis-Balaton, valamint az ezekhez kapcsolódó kisvízfolyások és csatornák többnyire megfelelő körülményeket biztosítanak a vidra számára. A régiót érintő folyók (Duna, Dráva, Kapos) holt- és mellékágainál jelentős gazdálkodás a halászat és a sporthorgászati céllal történő haltelepítés is, feltehető elsősorban ezeknek köszönhető, hogy azoknál is állandó és fejlődő vidraállományról tudunk. A kisvízfolyások és csatornák legtöbbje az év aszályos időszakát leszámítva megfelelő feltételeket biztosít a vándorló vidráknak, sőt sok közülük szintén horgászvíz. Figyelmezető jel azonban, hogy évről-évre kevesebb pataknál és csatornánál találni rendszeresen vidranyomjelet, ami, valószínű azok egyre hosszabb időn keresztül történő teljes vagy részleges kiszáradásával magyarázható. A 2003-as év aszályos időszaka eddig még nem látott kedvezőtlen állapotváltozást eredményezett a régió kisvízfolyásainál és csatornáinál is, de súlyos károk érték a halas- és horgásztavakat és a folyókat is, ez utóbbiaknál főleg a holt- és mellékágakat.
A régióbeli kisvízfolyások és csatornák az év nagy részében megfelelő vándorlási útvonalat biztosítanak a vidrák számára, de ezeknek egyre nagyobb része erősen szennyezett és szemetes, ami a jövőben kihathat a vidrák vándorlására is. A 2003-as aszályos hónapokban, valamint az azt követő időszakban jelentős részükről eltűnt a vidra, vagy nagyon ritkává vált a jelenléte. Ugyanakkor azoknál a kisvízfolyásoknál és csatornáknál, amelyek hallal telepítettek, majdnem mindenhol rendszeres a vidra előfordulása: állandóan jelenlévő, vagy gyakran felbukkanó. A régiót érintő folyóknál: a Rába és a Zala esetében szinte a teljes szakaszon ismert a vidrák előfordulása, jelentős részük halasvíz. A Mura rendkívül gyors és örvénylő, a folyó menti holtágaknál azonban állandó a faj jelenléte, több közülük halasvíz. A 2003-as aszály a folyóknál is komoly problémát okozott. A halas- és horgásztavak, víztározók jelentős részénél is állandó a vidra. Ezeknél az élőhelyeknél is láthatóan ritkábbá vált a vidranyomjelek száma a 2003-as aszályos hónapok során – több halasvizet le is kellett engedni a szárazság miatt.
Északnyugat-Dunántúl (Soproni-hegység, Fertő, Szigetköz, Rábaköz, Hanság, Balatonfelvidék, Bakony, Vértes, Dunazug, Velencei-tó, Budai-hegység, Mezőföld): Ebben a régióban a legváltozatosabb, de mondhatni azt is: a legkiismerhetetlenebb a vidraállomány. Nem beszélhetünk egységes populációról, mert olyan nagy az egyes területrészek közötti eltérés és elszigeteltség. •
•
A Szigetközben nagyon változó az állomány, ami feltehető a kiszámíthatatlan vízállással, valamint a holt- és mellékágak kiszáradásával hozható összefüggésbe. Igaz, a területen található több, a folyótól független horgásztó is, ahol az esetek többségében ismert a vidrák előfordulása, még ha nem is állandó jelleggel. A Hanságban ma már egységes állományról beszélhetünk, ami az ottani kisvízfolyások és csatornák rendszeres haltelepítésének, valamint a Bősárkányi terület “visszavizesítésének” köszönhető.
19
• • • • • •
•
•
• 4
Szintén állandó állományról beszélhetünk a Rábaköznél, bár megjegyezzük, hogy mind a Hanságnál, mind a Rábaközi vizes élőhelyeknél a 2003-as aszály észrevehető, kedvezőtlen állapotváltozást eredményezett. A Fertőnél és a Soproni-hegységnél egyáltalán nem tapasztaltuk a vidrák jelenlétét. A Dunazug (Gerecse és Pilis), valamint a Budai-hegység esetében sem tapasztalni vidrák jelenlétét, kivételt a 2002-es dunai árvíz jelentett, amikor a megáradt folyó egészen az itteni kisvízfolyásokig és csatornákig kiszorította a vidrákat. A Balaton-felvidék, a Bakony és a Vértes esetében állandó a vidraállomány, zömében a halasvizeknek köszönhetően. Itt megemlíthető a Balaton északi partvonulata is, ahol, akárcsak a déli szakaszon, állandó a faj előfordulása. A Mezőföld esetében a halastavaknál, a bővizű, többségében halastavakat tápláló csatornáknál, valamint a Duna-holt- és mellékágainál állandó, míg a köztes területeknél egyáltalán nem, vagy csak ritkán tapasztalni a vidra felbukkanását. A régiót érintő folyóknál (Duna, Rába, Rábca, Marcal), a Dunát és a Marcalt leszámítva, elsősorban a hallal telepített holtágakban állandó a vidrák jelenléte. A Marcalnál a tavaszi és nyári csapadékszegény hónapok során a vidrák jelenléte rapszodikussá vált, a folyó nagyon leapadt, egyes szakaszokon szinte teljesen ki is száradt, mint történt 2000-ben és 2003-ban, míg a csapadékgazdag időszakban gyakrabban találni vidranyomjeleket. Megjegyzendő, hogy 2003-ban a Dunát leszámítva valamennyi folyó vízszintje kritikus mértékre süllyedt, egyébiránt a Dunáé is alaposan megapadt, ami a vidraállomány mozgását is befolyásolhatta, összességében azonban az állomány megmaradt a folyó menti területeknél. A kisvízfolyásoknál és csatornáknál az aszályos időszakban nagyon nagy volt a szórás, azoknál, amelyek teljesen, vagy csaknem teljesen kiszáradtak, alig-alig bukkant fel a vidra. Ebben a régióban is azt tapasztaljuk, hogy évről-évre kevesebb kisvízfolyásnál és csatornánál maradt meg a vidra, akárcsak átváltóként is; még ott is, ahol ezek a kisvízfolyások és csatornák hallal telepített horgászvizek. A halas és horgásztavak többségénél – vízállástól függetlenül – és a Velencei-tónál állandó, fejlődő állományról tudunk.
Észak-Magyarország (Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk-hegység, Sajóvölgy, Aggtelek, Borsodi-dombság, Cserehát, Zemplén-hegység, Taktaköz): Az Észak-magyarországi régióban sem beszélhetünk egységes populációról, ugyanakkor az állomány térnyerését mégis tényként kezelhetjük. • •
•
Kimondottan “jó vidrás” helynek mondható a Rakaca-víztározó és az ahhoz kapcsolódó patakok (Rakaca, Bódva). A Mátrában és a Bükkben az állomány fejlődése észlelhető. A Zemplén és a Cserehát egyes területein szintén előfordul a vidra, de jelenleg még kevés adatunk van arra, hogy ebből komolyabb következtetést levonjunk. A Bodrog menti régióban, a hallal telepített mellék-, és holtágaknak, valamint a halasvizeknek köszönhetően állandó a vidraállomány, feltehető, az itt élők közül kerül a Zempléni kisvízfolyásokhoz is vidra. A Sajó és Hernád felé haladva a Dél-Cserehátnál elszórtan, vagy egyáltalán nem találni vidrajelenlétre utaló nyomjelet, holott a folyók menti területeknél nem egy megfelelő feltételeket biztosító horgásztó található. A Taktaköz kimondottan jó élőhely, ott valóban növekvő és terjedő állományról tudunk, jelentős a hallal telepített csatornaszakaszok, és a csatlakozó egyéb vizes élőhelyek száma.
20
• • •
• 5
A Sajó és a Hernád nem tart el állandó állományt, és a folyót környező élőhelyeknél sem mondható egységesnek a vidrapopuláció. Az Ipolynál, a Bodrognál, a Zagyvánál és a Tarnánál majdnem a teljes szakaszon bizonyított a faj jelenléte, főleg a hallal telepített mellék- és holtágaknál, igaz a nyári hónapokban a vidra-előfordulás ezeknél az élőhelyeknél is rapszodikussá vált. A kisvízfolyások és csatornák nagy része jó vándorlási útvonal, de akárcsak a többi régió esetében a nyári száraz időszakban vízállásuk kritikus szint alá süllyedhet, ami kihatással van a vidrák mozgására. Áradáskor viszont még a magasabb kisvízfolyásokig is kiszorulhatnak a vidrák, mint láttuk a 2000-es és 2001-es bodrogi árvíz idején a Zemplén-hegység patakjainál. A halasvizek jelentős részénél állandónak mondható a vidra.
Északkelet-Magyarország (Bodrogköz, Tiszahát, Szatmári-síkság, Szamos-Krasznaköze, Rétköz, Nyírség, Hajdúság, Nagy-Sárrét, Nagykunság, Hortobágy): A Nyírséget, valamint a Szamos-Kraszna-köze egyes szakaszait leszámítva, valamennyi területen állandó vidraállományról tudunk. Az említett két területrészen a vidra előfordulása kiszámíthatatlan, ami egyfelől az adott területek viszonylagos szárazságával, másfelől az ottani kisvízfolyások és csatornák túlságosan rendezett voltával, rapszodikus vízállásával és elégtelen táplálékkínálatával magyarázható. • •
•
6
Délkelet-Magyarország (Körös-vidék, Maros-Körös-köze): Ezeken a területeken egységes, fejlődő és terjeszkedő állományról beszélhetünk. • •
7
A halasvizek nagy részénél is előfordul a vidra, kivételt a Nyírségi területrészek jelentenek, ahol viszonylag ritkának mondható. A régióban érintett folyók (Tisza, Szamos, Öreg-Túr és Túr, Bodrog, HortobágyBerettyó) állandó és fejlődő vidraállományt tartanak el, még akkor is, ha néha nagyon is mások az általuk “kínált” feltétel, pl.: a Berettyó túlságosan rendezett partú, de a folyócskát kísérő kisvízfolyásoknál, csatornáknál és halasvizeknél rendszeres a vidra jelenléte, és azoknak köszönhetően a Berettyónál is állandó. A régió kisvízfolyásainál, főként pedig a csatornahálózatánál – leginkább a bővizű és hallal telepített főcsatornáknál – állandónak mondható a vidra, bár zömüknél nem tart territóriumot, csupán vándorlási útvonal. Ugyanakkor a főcsatornák között akadnak olyan szakaszok, pl. Nyugati- és Keleti-főcsatorna stb., ahol vidrafészekről van tudomásunk.
A Körös-vidék és a Maros-Körös-köze valamennyi vizes élőhely-típusánál: folyóknál, kisvízfolyásoknál, csatornáknál és halasvizeknél állandó a vidra, akárcsak a délnyugatdunántúli élőhelyeknél. Igaz az elmúlt évek aszályos időjárása itt sem múlt el nyom nélkül, egyre több aggasztó jelre akadunk, főleg a Viharsaroknál és egyes Maros-Körös-közi területrészeknél arra, hogy “megszűnnek” a vizes élőhelyek – főleg kisvízfolyások és csatornák száradnak ki átmenetileg és/vagy véglegesen.
Duna-Tisza köze (Duna-Tisza köze – Kiskunság, Jászság): Ezeken a területeken csak elszórtan beszélhetünk állandó vidraállományról, az élőhelyek nagy részénél nem fordul elő, vagy csak rapszodikusan. • A Jászságban viszonylag egységes állományról beszélhetünk, ami a Zagyvának, a Galgának és a Tarnának, valamint az ezekhez kapcsolódó halasvizeknek köszönhető. Ezzel szemben az itteni kisvízfolyások és csatornák vízállása nagyon ingadozó, egyre
21
•
•
több a teljesen kiszáradt patak és csatorna, és ez a jövőben komoly nehézségeket okozhat a terjedő vidráknak. A Homokhátság az ország legszárazabb területe, ott a vidra felbukkanása ritkaságszámba megy. Holott a terület csatornahálózata nagyrészt “adott”, jelenleg azonban szinte valamennyi szárazárok. Ugyanakkor, ha a Homokhátságban és a Kiskunság más területrészein sikerülne megtartani a vizet, létrehozni vizes élőhelyeket (csatornákat és többfunkciójú víztározókat), akkor azzal szabaddá válhatna az út a tiszai és dunai vidrák között is, nem beszélve arról, hogy mindennek gazdasági és társadalmi haszna is lenne. A két állomány (a dunai és a tiszai) az említett száraz területek miatt ma egyáltalán nem érintkezik egymással. A régióhoz sorolható Gödöllői-dombságnál sem beszélhetünk egységes állományról, bár a halasvizek nagy részénél megtalálható a vidra, mégis, az országos átlagot nézve az egyik, a vidrák által legkevésbé, ritkán vagy egyáltalán nem lakott területnek mondható.
Árvizek és aszály: nem tervezett, hanem az élet hozta megfigyelések összefoglalója A tárgyalt időszakban, de már azt megelőzően is, súlyos, eladdig nem látott és tapasztalt árvíz, és aszály sújtotta hazánkat. Ezek során is figyeltük a vizes élőhelyeinket, és minekután a 2005-2006-os felmérések végére értünk, elérkezettnek véltük, hogy az addig szerzett ismereteinket megismertessük a szakmai közvéleménnyel. Alább a legfontosabb tapasztaltainkat ismertetjük, mégpedig a folyóinkra vonatkoztatott észrevételeinket. Árvízi tapasztalatok a folyóinknál Az árvizek idején a vidrák főleg a holtágaknál és szigeteknél, valamint a folyók ún. csendesebb, értsd alatta: kevésbé erős sodrású szakaszain fordultak elő. Viszont, amint a vízszint olymértékben megemelkedett, hogy ellepte a holtágakat és a szigeteket, azoknál a folyó menti kisvízfolyásoknál, csatornáknál, halas- és horgásztavaknál fedeztük fel a nyomukat, ahol előtte nem, vagy csak ritkán. Ilyenek voltak a következők, néhány kiragadott példa: az Ipolyt érintő Drezsán-patak Perőcsénynél, és Letkésnél a Letkés-patak; Lőrincinél a Zagyvába torkolló Szuha-patak; Csengersimánál a Szamossal érintkező Mály-csatorna; Tiszakarádnál a Tiszakarádi-főcsatorna-szakasz, Tokajnál az Ively-ér, Tiszavasvárinál a Király-ér; Dunaalmásnál az Által-ér, Süttőnél a Bikol-patak, Iváncsánál a Váli-víz-patak, Bátánál a Lajvér-patak; Olaszliszkánál a Bodrogba torkolló Tolcsva-patak, Hercegkútnál a szintén Bodroggal érintkező Hotyka-patak; Pápocnál a Rábát érintő Lánka-patak, stb. Sőt, ezek az új élőhelyek egy része az árvizek után is megtartotta a kiszorult vidrákat egészen a nyári aszályos időszakig. Az említett patakok esetében például a Drezsán-pataknál, a Letkés-pataknál, az Által-érnél, a Bikol-pataknál, a Váli-víz-pataknál, a Lajvér-pataknál és a Király-érnél tapasztaltuk azt, hogy az árvizek után hónapokig rendszeres volt a vidra előfordulása – érdekes, hogy többségük a
22
Dunát érinti! De a Dunán kívül példának említhető a Tolcsva-patak és a Szuha-patak is, amelyeknél egyáltalán nem volt ismeretes a vidra előfordulása egészen az árvizek idejéig, és attól kezdve a nyári csapadékszegény hónapokig rendszeresen tapasztaltunk vidra nyomjeleket, pl. a Tolcsva-patak egyes szakaszainál a 2000-es nagy tiszai árvíz óta rendszeresen (...). Így hát megállapítható, hogy a folyóról kiszoruló vidrák, ha kényszerűségből is, de olyan patak- és csatornaszakaszokat is birtokba vettek, amit előtte nem, vagy csak ritkán tettek meg. Ennek oka lehet, hogy az adott térségben élő vidrák a kisvízfolyásoknál, csatornáknál, vagy éppen a közelben lévő halas- és/vagy horgásztavaknál találták meg az életszükségleteikhez fontos feltételeket, és az önállósodott kölyökvidrák is ezek mentén maradtak. Ismereteink szerint, addig a távolabbi élőhelyekről sem került ezekre a vizes élőhelyekre vidra, holott a zömük – elméletileg – megfelelő vándorlási útvonal, így még abban az esetben is, ha a csatorna-, vagy patakszakasz az ember által elképzelt “vidra-szemmel” jónak, vagy elfogadhatónak volt mondható, mégis “üresen” maradt, mindaddig, amíg az árhullám következtében a vidra oda nem vetődött. Példaként említhető a Sajó-menti Boldvánál folyó Bódva-patakszakasz, a patak egészen a Rakaca-víztározóig “elviszi” a vándorló vidrákat, miközben több nevenincs kisebb időszakos vízállású csatornát, és azokon keresztül horgásztavakat is érint, amelyek “minősége” teljesen változó; a 2001-es árhullám óta fedezhető itt fel több helyütt is a vidra nyomjele, ha nem is állandó jelleggel, de rendszeresen. Szintén példaként említhető a Tolcsva-patak, amelyen a 2000-es és 2001-es árvizek után hetekig megleltük a vidra nyomjeleit – addig egyáltalán nem –, mégpedig egészen a Hutákig, majd azt követően szintén rendszeres előfordulását regisztrálhatjuk jószerivel egész éven át. De az ugyancsak a Zempléni-hegységet érintő Hotyka-patakot is felhozhatjuk példának, ami egészen a Bozsváig vitte és viszi a “kiöntött” vidrákat, és a Csenkő-patakot, ami pedig a Hernádig szolgált a Bodrogról kiszorult vidráknak vándorlási (menekülési) útvonalként, vagy átmeneti lakhelyként. Tehát az árvizek szükségadta helyzete a vidrák számára ismeretlen élőhelyeket is biztosított, amelynél vagy területet foglaltak, vagy új lehetséges vándorlási útvonalakat szolgáltatatott számukra. Aszályos időszakban nyert tapasztalatok a folyóinknál Aszálykor abban az esetben volt észlelhető változás folyóink vidraállományánál, ha a folyó vízszintje jelentősen leapadt, mint tapasztaltuk az elmúlt években, többek között a Tiszánál, a Dunánál, a Rábánál, a Rábcánál, a Marcalnál, a Zagyvánál, a Túrnál és a Tarnánál. A jelentős mértékű vízszintcsökkenés alapvetően meghatározhatja az adott régióban élő vidrapopuláció mozgását és terjedését, bár a vidra mindaddig, amíg “igazából rá nem kényszerül”, vagyis megfelelő táplálékot és búvóhelyet talál magának, nem hagyja el a folyó menti területet. Sőt, ilyenkor nagyobb vidramozgás is megfigyelhető; valószínű, hogy a megszelídült vízfolyás miatt a vidrák bátrabban kelnek útra és elmerészkednek azokra a területekre is, ahová annak előtte nem mertek, vagy nem tudtak eljutni.
23
Szinte biztos, hogy ilyenkor az adott folyónál, valamint a környék vidrák által lakott egyéb vizes élőhelyein alaposan átrendeződik az állomány, hiszen váratlanul több területet kereső jószág is felbukkanhat (mondjuk egy halas- vagy horgásztónál), ami pedig a már “helybéli vidrákkal” sodorhatja őket “harcba”. Egyértelműen kijelenthető, hogy az alaposan leapadt folyók sodorvonalánál (hullámterénél) olyan vidramozgást is megfigyelhettünk, amit addig nem, hiszen ezeknél ennek előtte éppen az adott folyószakasz erős sodrása és örvénylése miatt egyáltalán, vagy csak ritkán észleltünk vidrát, akkor is legtöbbször a holtágaknál és a környékbeli vízfolyásoknál. Néhány kiragadott példa ezekre a folyószakaszokra: a Tiszánál: Lónyánál, Tivadarnál, Komorónál, Tuzsérnál, Tokajnál és Csongrádnál; a Bodrognál: Bodrogkeresztúrnál és Olaszliszkánál; a Szamosnál: Cégénydányánál és Rápoltnál; a Krasznánál: Kocsordnál; a Hernádnál: Hidasnémetinél, Vizsolynál, Abaújkérnél és Gesztelynél; a Sajónál: Sajókeresztúrnál és Sajószentpéternél; a Dunánál: Rácalmásnál, Bölcskénél és Madocsánál; a Rábánál: Rábacsécsénynél, Kisbabótnál, Árpásnál; a Körösöknél: Szarvasnál, Kunszentmártonnál, Gyomaendrődnél és Csongrádnál. Külön érdekesség, hogy a megnevezett Sajó és Hernád-folyószakaszoknál a 2003-as aszály óta tapasztaltunk rendszeres vidramozgást. A megváltozott környezeti-feltételek, feltehető zavaróan hathattak a vidrákra, amit talán az bizonyíthat, hogy napközben is több vidramozgást észleltünk, mint általában. A fentebb említett és más folyószakaszoknál is többször találkoztunk kóborló vidrákkal, elmondható, hogy még soha nem láttunk nyári időszakban ilyen sok vidrát a folyóink mentén. De helybéliek beszámolóiból is arra a következtetésre jutottunk: a folyó menti vidrák az aszály idején többet mozognak. Aszály esetében az is probléma, hogy a folyókkal érintkező patakok és csatornák nagy része majdnem teljesen kiszárad. Ez a vidra számára táplálékot jelentő hal- és kétéltűállomány drasztikus megfogyatkozását jelenti. Ebben az esetben, ha a környéken fellelhető halasés/vagy horgásztó, a vidra azokra húzódik. Ha nincs ilyen élőhely a környéken, előfordul, hogy, mivel sem a folyónál, sem az azzal csatlakozó csatornáknál, patakoknál nem talál táplálékot (halat, kétéltűt), ráfanyalodik egyéb zsákmányra. Csupán érdekességként említjük meg: 2000 nyarán az újszászi Zagyva-szakasznál, ahol a Zagyvába torkolló Tápió vízszintje, és 2002-ben a pásztói Zagyva-szakasznál, amikor nem csak a folyó, hanem a Kis-Zagyva vízszintje is alaposan megcsappant, a vidrák a környékbeli fácántelepekre “kéredzkedtek be”. Ugyanez történt 2000-ben a Mersevát és Marcalgergelyi közötti Marcal-, és a vittnyédi KisRába és Ikva-szakasznál, a folyók és a környékbeli csatornák szinte majdnem teljesen kiszáradtak, a vidrák a fácántelepekre, és a városszéli porták baromfiolaihoz “vándoroltak”. Abban az esetben, ha szárazság idején a folyót követő vízfolyások és csatornák rendelkeznek elégséges táplálékkal, akkor a vidra ott maradhat, de ebben az esetben, mivel többen is összezsúfolódhatnak egy viszonylag kicsiny és szűk élőhelyen, folytonos verekedés alakulhat ki közöttük. Ez történt például 2001-ben a körmendi és horvátnádaljai Rába-folyószakasz
24
esetében, előbbinél a Csörnöc-Herpenyő-pataknál, míg utóbbinál a Pinka-pataknál, ahol az aszályos időszakban a helyiek még fényes nappal is láttak verekedő, egymást üldöző vidrákat. Ugyanez esett meg 2000-ben a Túr-menti Kölcsénél, ahol a folyócskáról kiszoruló vidrák a szemünk láttára verték egymást a környező csatornaszakaszoknál. Idén júniusban pedig Csornánál a Linkó-ág-pataknál lehettek szemtanúi vidrák verekedésének helybéliek. A folyók tehát esetenként nagyon jó életkörülményeket biztosítanak a vidrák számára, egészen addig, amíg vagy árvíz, vagy jelentős vízszintcsökkenés miatt azok nem változnak meg. A 2004 és 2006 közötti magyarországi összefoglaló dolgozata (rövidített ismertető)
vidraállomány
felmérésének
A következő általunk koordinált felmérési időszak három részre osztható: – Az első szakasz 2004 márciusa és 2005 júniusa közötti időszakra korlátozódott. – A következő ciklus 2005 októbere és 2006 októbere által felölelt egy évre. – A harmadik szakasz 2006 októbere és decembere közötti időszakra. Ezekről a kutatási folyamatokról két részjelentés készült, az első 2005 júliusában, a másik 2006 októberében, míg a 2004 márciusa és 2006 októbere közötti teljes időszakot a 2006 decemberéig szerzett adatokkal kiegészítve egy részletes tanulmányban is kitárgyaltuk 2007 januárjában. Az első részjelentés rövid ismertetése (2004. március és 20005. június) A részjelentésben elsősorban az élőhely-típusokra bontva elemeztük a tapasztalatainkat, nem feledve persze a régiókra bontott összegzést sem. Ebben a mostani összefoglaló dolgozatban a vizes élőhely-típusokra vonatkoztatott értékelésünket ismertetjük. Folyók Egyes folyóinknál, azért él jelentős vidrapopuláció (a Tisza, a Szamos, a Bodrog, a Rába, a Maros, a Körösök, a Zala, a Kapos szinte teljes magyarországi szakaszánál), mert azok számottevő szakasza, főleg a holt- és mellékágaik hallal telepített halas- és/vagy horgászvizek. A többi folyónknál is jellemző a mellék- és holtágak ilyen hasznosítása (pl. Duna, Ipoly, Tarna, Zagyva, Berettyó, Dráva, Mura, Rábca, Répce, Ikva, Marcal, Túr), de azok esetében sokkal inkább elmondható, hogy közvetlenül a folyóhoz esetleg kisvízfolyással, vagy csatornával kapcsolódó halasvizek tartják meg a vidraállományt, illetve ezek teszik lehetővé a területen élő vidrák mozgását egyik élőhelyről a másikra. Vannak azonban olyan folyóink, illetve folyó-szakaszok, ahol a vidra előfordulása nagyon változik. Mindenféleképpen megemlítendő a Sajó és a Hernád: ezeknél a folyóknál a vidra felbukkanása mindezidáig nem volt jellemző. Mégis a környékbeli halasvizeknek köszönhetően az adott térségben rendszeresen előforduló vidraállományról beszélhetünk, illetve az említett folyóknál a legutóbbi nagy árvizek óta gyakrabban észlelni vidramozgást, feltehető, hogy a Tiszáról kiszorult vidrák lehetnek. A Duna esetében külön szólnunk kell a Szigetközről, ahol, mint ismételten tapasztaltuk a vidra felbukkanása rendkívül kiszámíthatatlan, ennek okai nagyon sokrétűek lehetnek, feltehető konkrét összefüggés van a vízállással és a táplálékállatok mennyiségi változásával. A Dunakanyar és a folyó Komárom-Esztergom megyei, valamint közvetlenül a főváros feletti,
25
Pest-megyei szakaszainak jelentős része is “vidraszegény”, ennek okainak a kiértékelése még részletes elemzésre vár. A Kraszna felső folyásánál szinte egyáltalán nem találni vidrajelenlétre utaló nyomokat, míg az alsóbb szakasznál azok rendszeres megléte bizonyított. Erek, patakok, csermelyek (kisvízfolyások), csatornák A kisvízfolyások zöme az elmúlt esztendők aszályos időszakában olymérvű kedvezőtlen állapotváltozáson esett keresztül, amit mind a mai napig “nem hevert ki”. Elsősorban a táplálékállatok megfogyatkozása említhető, de sokuknál a vízminőség, valamint a vízi- és parti vegetáció hiánya és/vagy irtása is komoly probléma. Akárcsak a napjainkban, főképp a hegyvidéki területeinken tapasztalható patakszabályozások, amelyek beláthatatlan élőhelyváltozást eredményezhetnek a közeljövőben. A csatornák is lényeges állapotváltozáson mentek és mennek keresztül. Az országban több száz kilométernyi időszakos vízállású vízelvezető-, öntözőcsatorna megszűnt a rendszerváltás óta, és ez a tendencia folytatódik. El kell ismerni, hogy alföldi területeken gazdasági és természetvédelmi indokok miatt elkerülhetetlen a megszüntetésük, főleg a belvízzel sújtott kisrégiókban, valamint azokon az élőhelyeken, ahol a csatornahálózat a terület vízháztartására nézve komoly problémákat okozott és okoz. De számos példa van arra is, hogy a terület tulajdonváltását követően az új területgazda egyszerűen betemettette és beszántatta azokat. A vidravédelem szempontjából főként azok a csatornák kiszárítása és/vagy beszántása jelent problémát, amelyek akár időszakosan, akár egész évben – vízellátásuk és táplálékkínálatuk miatt – lehetővé tették a vidrák vándorlását, illetve maguk is halasvizeket kötöttek össze. És ez napjainkban az egyik legnagyobb kihívás, mert a csatornahálózatok megszüntetése alapvető változást hozhat egy-egy kisrégió, de akár nagyobb léptékű tájegység vidraállományának terjeszkedésében is, értsd alatta: olyan korlátokat emelhetnek, amelyet a vidrák nem lesznek képesek “leküzdeni”, így a kisrégiókban/régiókban emiatt is teljesen elkülönülhetnek azok az állományok, amelyek ma még érintkeznek egymással. Természetes és mesterséges tavak, víztározók Természetes tavak: Természetes tavainknál és a hozzájuk kapcsolódó kisvízfolyásoknál és csatornáknál az idegenforgalmi és a szórakoztató-ipari érdekek erőteljes növekedése és érvényesülése komoly élőhely-változást eredményezhet a jövőben Halastavak: A halastavak jelentős részénél komoly vízminőségi és ehhez kapcsolódóan fenntartási, üzemeltetési nehézségek mutatkoztak az elmúlt időszakban. Ezek elsősorban az alábbi okokra vezethető vissza: – Az elmúlt évek rekordidejű aszályos időszakai miatti veszteségre. – A tógazdasági haltermelés állami támogatása körüli rendellenességekre. – A hazai és európai piacon történő magyarországi halgazdálkodási “termékek” tapasztalható visszaesésére. – És a nem kellőképpen világos természetvédelmi és vízügyi korlátozásokra és/vagy elvárásokra. (...) Mindezek ellenére kijelenthetjük, hogy napjainkban még mindig a halastavak, valamint a hallal telepített folyó menti mellék- és holtágak tartják el hazánk vidraállományának gerincét. Horgásztavak: Általában gyakran látogatottak, vízinövényzetük nem egy esetben szegényes,
26
jobbadán a partmenti vegetáció ritkás és/vagy hiányzik. A tavak zavartsága, a sok látogató, a tavasztól nyárvégig tartó éjszakai horgászat, a vízi- és parti növényzet ritkítása és/vagy irtása stb., ha a területről el nem is üldözi a vidrát, azt eredményezheti, hogy mindezek hatására mozgásra kényszerül (nem foglal territóriumot). Holott a horgásztavak egy nem is elhanyagolható része természetvédelmi szempontból nagyon értékes élőhelyet jelenthetne. Víztározók: Elsősorban műszaki létesítmények, bár sok közülük horgászati, kisebb részük halászati hasznosítás alatt áll, legnagyobb nehézséget a vízi- és partmenti növényzet ritkítása és/vagy irtása, valamint a vízkormányzásból fakadó problémák okozzák. Ez volt az első olyan kutatási időszakunk, amikor egyértelműen megállapíthattuk, hogy hazánk valamennyi régiójában megfigyelhető már a vizes élőhelyek kedvezőtlen állapotváltozása. Ugyanakkor, felhívtuk a figyelmet arra, hogy az autóutak, a bevásárló- és logisztikai központok térnyerésének látványos felgyorsulása is jelentős, kedvezőtlen változást eredményezhet, hatásuk megjósolhatatlan problémát okozhat majd a magyarországi vidraállomány számára (is). A második részjelentés rövid összefoglalója (2005 októbere és 2006 októbere) Folyók Tisza, Bodrog, Szamos, Maros, Sebes-Körös, Fehér-Körös, Körösök, Öreg-Túr, Túr, Hortobágy-Berettyó, Galga, Tarna, Zagyva, Ipoly, Zala, Mura, Dráva, Kapos: Összességében kijelenthető, hogy ezeknél a folyóinknál, egyes kisebb-nagyobb településeket közvetlenül érintő szakaszokat kivéve állandó és fejlődő vidraállomány él. Ez egyfelől a folyamatos halasításoknak, valamint a folyókhoz kapcsolódó kisvízfolyásoknak és halasvizeknek köszönhető leginkább. Kraszna: Összességében kijelenthető, hogy a folyó teljes magyarországi szakaszánál kiszámíthatatlan a vidra jelenléte, bár a felső szakaszánál rendszeresebb, mint az alsónál, míg a környező vizes élőhelyek jelentős részénél állandónak és/vagy gyakran felbukkanónak mondható. Hernád, Sajó: Összességében kijelenthető, hogy a Hernádnál és a Sajónál ma még nem él egységes vidraállomány, az ott előforduló populáció rendkívül változékony. Feltehető, olyan egyedek kerülnek erre, amelyek kiszorultak a környékbeli területekről, pl. az előző vagy az idei árvizek idején, vagy valamilyen más oknál fogva időközben a szomszédos vizes élőhelyekről stb., így a jelenlétük észrevehetően egyre gyakoribb, és valószínűsíthető, hogy a közeljövőben már ezeknél a folyóknál is egységes és rendszeresen jelenlévő vidraállományról beszélhetünk.
27
Duna: Összességében elmondható a Dunáról: Budapestről délre eső szakaszainál egységes és fejlődő vidraállomány él, Budapest és Győr között egyáltalán nem, vagy csak ritkán és/vagy átmenetileg fordul elő (egyes kisebb komáromi szakaszokat leszámítva), míg a szigetközi megjelenése, ma már ismét állandónak tekinthető. Az idei árvíz ideig-óráig kiszorította a vidrákat a folyóról, de az árhullámot követően újra tapasztalni a jelenlétüket. Ikva: Összességében elmondható, hogy az Ikva mentén is előfordul a vidra, de a rendelkezésünkre álló adatok ahhoz még nem elégségesek, hogy mindebből komolyabb következtetést levonjunk. Rábca, Rába: A Rábca szinte teljes területén bizonyított a vidra jelenléte, de a Rába teljes hazai szakaszánál is rendszeresen megjelenőnek tekinthetjük, ami egyértelműen folyó és annak a holt- és mellékágainak a halasításával magyarázható – és a folyó menti halas- és horgásztavaknál is állandó a faj jelenléte. Ahol nem jellemző a vidra előfordulása, az a folyószakasz kövezettségével, meredekségével, és/vagy partmenti vegetációjának a hiányával magyarázható. Szintén jónak nevezhető a folyóval érintkező kisvízfolyások többsége, bár azoknál a vidra nem foglal területet, nem egy közülük illegális hulladéklerakó és szennyezett/szemetes is. Aggodalomra ad okot, hogy mind a folyót, mind a kísérő kisvízfolyásokat évről-évre kisebb-nagyobb szennyezések érik, amelyek hatása egyelőre kiszámíthatatlan, pl. a Rába “habzása”, amit egy ausztriai bőrgyár szennyvizének a folyóvízbe történő rendszeres ürítése eredményez, és ami a halállományban már eddig is komoly károkat okozott. Marcal: Összességében elmondható, hogy közvetlenül a Marcalnál nem él egységes vidraállomány, míg a környező kisvízfolyások sem tartják meg az állományt. Az elmúlt évek tapasztalatainak a legfontosabb megállapítása: ha a nyári időszakban nem apadna le a folyó és a vele érintkező kisvízfolyások, csatornák jelentős része kritikus szintre, feltehető, a Marcalnál is területet foglalna, és a mostaninál gyakrabban előfordulna a vidra. Kisvízfolyások és csatornák általános értékelése A kisvízfolyásoknál és csatornáknál nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor állandó a vidra jelenléte, mikor átmeneti és mikor nem bizonyított. Ennek a legfőbb okai a következők lehetnek: • Változó, így kiszámíthatatlan a vízállásuk: a kisvízfolyások és csatornák legtöbbjének vízszintje és vízminősége nem nevezhető azonosnak teljes folyásirányuk mentén. • A folyásirányuk során más és más az egyes szakaszoknál meglévő környezeti feltétel: egyes helyeken kibetonozottak lehetnek, meredek partfalúak, míg máshol nem stb. • Nagyon eltérő lehet a vízi-, és parti vegetáció borítottságuk és táplálékkínálatuk, pl. egyes szakaszaik lehetnek hallal telepített horgászvizek, mások meg nem, egyes részeiknél teljesen kiirtották a vízi és parti növényzetet, míg máshol a sűrű vegetáció a jellemző stb. • Szintén széles skálán mozoghat zavartságuk, szennyezettségük és szemetességük, pl. a különféle ipari-, mezőgazdasági-, és lakossági szennyező-, és toxikus anyagok bemosódása. • Döntő tényező lehet, hogy az adott kisvízfolyás vagy csatorna érintkezik-e halas- és/vagy horgásztóval.
28
Fontos különbség azonban, hogy a kisvízfolyásokkal ellentétben a csatornák elsősorban “műszaki építmények”, így pl. a vízszint- és vegetáció “szabályozásuk” is elsősorban műszaki követelmények és nem az ökológiai elvárások alapján történik. Tény viszont, hogy az ország jelentős területein nem a kisvízfolyások, hanem az adott csatorna-hálózatok: • Halasvizeket kötnek össze, sőt egyes szakaszaikon maguk is hallal telepítettek, és így horgászati “hasznosításúak”. • Különböző vizes élőhelyeket érinthetnek, miközben vízszegény területeken is “átcsorognak”, és tulajdonképpen az egyedüli lehetséges útvonalat biztosíthatják az útra kelt vidráknak, pl. Homokhátság, Nyírség területei említhetők. • Folyókba/folyókból, vagy kisvízfolyásokba/kisvízfolyásokból erednek, és akár egyszerre több folyószakaszt és/vagy kisvízfolyást összekapcsolhatnak. Egyértelmű, hogy ezek az élőhelyek az egyik legfontosabb vándorlási útvonalai a vidraállománynak. Kijelentjük azonban, hogy a magyarországi vidraállomány mozgását, valamint terjeszkedését a kisvízfolyások és csatornák kedvezőtlen állapotváltozása: a vegetáció-, és faunaelszegényedése, valamint megszűnte alapvetően befolyásolja. Hazánk egyes régióiban/kisrégióiban (Kiskunság, Gödöllői-dombság, Viharsarok, Nyírség, Zalai-dombság, Kemeneshát) napjainkra azért szorult és szorul vissza a vidraállomány, mert: 1. A kisvízfolyások zöme az elmúlt esztendők aszályos időszakában olymértékű kedvezőtlen állapotváltozáson esett keresztül, amit mind a mai napig “nem hevert ki”. Elsősorban a táplálékállatok megfogyatkozása említhető, de sokuknál jelentős a vízminőség romlása, valamint a vízi- és parti vegetáció irtása is. 2. Megemlíthető azonban a hegyvidéki patakjainknál tapasztalható patakszabályozási kezdeményezések sorozata is, amelyek beláthatatlan élőhely-változást eredményezhetnek a közeljövőben. 3. A csatornák is lényeges állapotváltozáson mentek és mennek keresztül. (...) A vidravédelem szempontjából főként azok kiszárítása és beszántása jelent problémát, amelyek akár időszakosan, akár egész évben, vízellátásuk és táplálékkínálatuk miatt lehetővé tették a vidrák vándorlását, így különböző halasvizeket kötöttek össze. Természetes és mesterséges tavak, víztározók Természetes tavak Zömüknél, egyfelől maguk a tavak, másfelől pedig a tavakból le-, vagy oda bevezetett csatornák, az érintkező kisvízfolyások, és a környező halas- és horgásztavak biztosítják a vidrák számára a megfelelő életkörülményeket. Ezen élőhely-típusnál ma már jól érzékelhetően a legfőbb problémát: • • • •
a tópartok lebetonozása és/vagy kikövezése, a kisvízfolyások és csatornák beton-, és/vagy kőteknőbe terelése, a vízi- és parti vegetációjuk teljes kiirtása, és leginkább a turizmus és a szórakoztatóipari érdekek érvényesülésének az elsődlegessége jelent. Egyértelmű, hogy a turizmus és a hozzá kapcsolódó kiegészítő tevékenységek napjainkban az egyik leginkább fejlődő nemzetgazdasági ágazatnak mondható hazánkban. Ezt nem csak az
29
utazási irodák, hanem egyre több kistelepülés is magáénak érzi ökoturizmus és/vagy faluturizmus címen, és, már csak az ágazatnak nyújtott különféle állami és uniós támogatottság miatt is, ez egyre inkább tapasztalható tendencia. Mindez pedig egyértelműen ezeknek az élőhelyeknek a jelentős átalakulásához vezethet a jövőben. Megjegyezzük: természetes tavainknál az idegenforgalom főleg a nyári időszakban jelent terhelést, hiszen a téli szabadidő-tevékenység közel sem vonz akkora tömegeket, mint a nyári, valamint a téli sportok lényegesen kisebb vízfelületeket és ezzel együtt területegységeket érintenek. Erre vezethető vissza, hogy az őszi hónapoktól kezdve, szinte egészen az ún. szezonkezdetig a tavaknál ott is fellelhetők vidranyomok, ahol a nyáron nem – pl. a Velenceitónál télen az agárdi és gárdonyi-, a Balatonon a siófoki csónakkikötőben rendszeres a vidra előfordulása, és a példák hosszú sorát említhetnénk még. Halastavak A halastavak jelentős része csatornáikon keresztül összeköttetésben állnak más tavakkal, kisvízfolyásokkal, folyókkal, csatornákkal, vagyis egy-egy tájegységen belül olyan összefüggő víziútvonalat szolgáltathatnak, amelyet akár az ökológiai hálózatok mintájának is tekinthetünk. Általában összefüggő vízi-, és gazdag partmenti növényzettel rendelkeznek. Azoknál a halastavaknál, amelyeknél a vidra előfordulása rapszodikus, általában a víziés/vagy a partmenti növényzet szegénysége, esetleg hiánya fedezhető fel. Azok a tavak, ahol a vidra jelenléte nem bizonyított, többnyire hallal már nem telepítettek, magára hagyottak, kiszáradtak. A halastavaknál elsősorban az alábbi okokra vezethető vissza a legtöbb probléma, ami kihatással van a vidravédelemre is: • Az elmúlt évek aszályos időszakai miatti veszteségre, értsd alatta: halastavak “szárazra állítására”. A halastavak átmeneti megszűntével nem csak a tavak adta élőhelyek szűnnek meg, hanem a kapcsolódó, a tavak feltöltését szolgáló kisvízfolyások és csatornák is kiszáradhatnak – többnyire ezek okozzák azt, hogy le kell ereszteni a halastavakat –, ezzel együtt radikálisan csökkenhet a táplálékállatok mennyisége, ami pedig természetvédelmi szempontból kimondottan nagy veszteségnek mondható. • A hazai és európai piacon történő magyarországi halgazdálkodási “termékek” tapasztalható visszaesésre. Ez pedig, szintén a halastavak, megszűntét jelentheti. • És a különféle természetvédelmi és vízügyi korlátozásokra és/vagy elvárásokra, amelyek komoly ellenszenvet váltottak/váltanak ki a gazdák körében. Horgásztavak A horgásztavakba telepített halállomány kerül, tehát a halastavaktól eltérően itt a halfogás és nem a haltenyésztés az elsőrendű szempont. (...) Sokuk a kapcsolódó csatornáikon keresztül különböző élőhelyeket köthetnek össze. (...) Legnagyobb probléma: a tavak zavartsága, a sok látogató, a tavasztól nyárvégig tartó éjszakai horgászat, a vízi- és parti növényzet ritkítása és/vagy irtása, a horgászati turizmus érdekeinek mindenek feletti primátusa stb. Víztározók
30
Elsősorban műszaki létesítmények, bár sok közülük horgászati hasznosítás alatt áll, így ötvöződik a vízügyi és horgászati igények kifejeződése. Azok a víztározók, amelyek rendelkeznek mindazon szükséges feltételekkel, ami a vidra nyugalmához elengedhetetlenek (vízkormányzásuk lényegét nem a hirtelen leengedések és feltöltések jelentik, a vízi- és parti vegetációjuk gazdag, valamint horgászati hasznosítás alatt állnak stb.), el-, és megtarthatnak vidraállományt, egyben csatornáikon keresztül sok más élőhellyel kapcsolatban állnak. A harmadik, összegző jelentés (2007. január). Ebben a jelentésünkben összefoglaltuk a két fentebb ismertetett részjelentés, valamint a 2006. októbere és decembere közötti tapasztalatainkat is. Értékelés régiók szerint: 1. Délnyugat-Dunántúl: Hazánkban ma a Délnyugat-Dunántúl élőhelyein legegységesebb és leginkább fejlődő vidraállomány.
él a
(...) Megjegyezzük: a fentebb említett aszályos években tapasztalt tógazdasági területcsökkenések itt voltak a “leglátványosabbak”, és minden bizonnyal a jövőben is ez prognosztizálható szárazság idején. (...) Figyelmeztető jelnek kell lennie a természetvédelem számára, hogy főleg a kisvízfolyások és csatornák esetében az elmúlt évek csapadékhiányára visszavezethetően sokuknál komoly és kedvezőtlen állapotváltozás figyelhető meg. (...) Megjegyezzük: a Duna esetében több holtág kiszáradása valószínűsíthető. Ezen, várható, hogy a Gemenc térségében elkezdődött természetvédelmi revitalizációs munkák valamelyest segíthetnek a jövőben. 2. Nyugat-Dunántúl: Ebben a régióban is egységes vidraállományt ismerünk. Ugyanakkor, feltehető: a kevesebb halasvíz miatt, a populáció nem annyira összefüggő, mint a Délnyugat-dunántúli területek esetében. (...) Megjegyezzük: a Rába esetében az országhatártól számított mintegy 25-30 kilométeres szakaszon az elmúlt években jelentősen csökkent a természetes halállomány száma, valamint a folyó vízminősége is rendkívül kedvezőtlen állapotváltozáson esett át a folyamatos osztrák bőrgyári szennyezés miatt. A Kerka felső-szakaszánál 2005-ig a vidra rapszodikus előfordulásáról tudtunk, míg a középső és alsó-szakaszánál állandó volt az állomány. Ez inkább a patak menti halban gazdag és sűrű vízi- és parti vegetációjú tavaknak volt köszönhető. Mára azonban a felső-szakasznál is rendszeres a vidra előfordulása. (...) A régióban a halas- és horgásztavak, víztározók jelentős részénél is állandó a vidra, főleg a Rába-, Zala- és Mura-közeli, azokhoz kapcsolódó élőhelyeknél. A kisvízfolyásoknál és a csatornáknál itt is elmondjuk, hogy azok átalakításán és szennyezettségén túl komoly figyelmezető jel a területükön évről-évre kevesebbszer megtalált vidranyomjeleket száma, leginkább gyakoriságuk észrevehető megritkulása. Feltehető, mindez az egyre hosszabb időszakon keresztül tapasztalható teljes és/vagy részleges kiszáradásukkal magyarázható, valamint az ezekkel összefüggésbe hozható táplálékállatok mennyiségi csökkenésével. 3. Északnyugat-Dunántúl: Ebben a régióban nem beszélhetünk egységes populációról, mert olyan nagy az egyes területrészek közötti eltérés és elszigeteltség.
31
A Szigetközben ma már ismét stabil az állomány. (...) Megjegyezzük: a hansági területeknél még mindig rendszeresen, de az utóbbi éveknél kevesebb vidranyomot találtunk az addig vidrák által lakott élőhelyeknél. (...) Szintén állandó állományról beszélhetünk a Rábaköznél. A Fertőnél nagyritkán tapasztaltuk a vidra előfordulását, míg a Soproni-hegység vizes élőhely-típusainál eddig egyáltalán nem – vagy rendkívül ritkán – regisztrálhattuk azt. A régiót érintő folyóknál (Duna, Rába, Rábca, Marcal), a Dunát és a Marcalt leszámítva, elsősorban a hallal telepített holt- és mellékágakban állandó a vidrák előfordulása. A Marcalnál a tavaszi és nyári csapadékszegény hónapok során a vidrák előfordulása azonban kiszámíthatatlanná vált. A Dunazug (Gerecse és Pilis), valamint a Budai-hegység esetében egyáltalán nem tapasztalni vidrák előfordulását, kivételt a 2002-es és a 2006-os dunai árvizek jelentettek, amikor a megáradt folyó egészen az itteni kisvízfolyásokig és csatornákig kiszorította a vidrákat. A Balaton-felvidék, a Bakony, a Vértes és a Mezőföld esetében, elsősorban a halasvizeknek, azok csatornáinak és a kapcsolódó kisvízfolyásoknak köszönhetően, állandó a vidraállomány. Itt megemlíthető a Balaton északi partvonulata is, ahol, akárcsak a déli szakaszon, állandó a faj előfordulása. (...) A kisvízfolyásoknál és csatornáknál az aszályos időszakokban nagyon nagy volt a szórás, azoknál, amelyek teljesen, vagy csaknem teljesen kiszáradtak, alig-alig bukkant fel a vidra. Ebben a régióban is azt tapasztaljuk, hogy évről-évre kevesebb kisvízfolyásnál és csatornánál tűnik fel a vidra, akárcsak átváltóként is; még ott is, ahol ezek a kisvízfolyások és csatornák hallal telepített horgászvizek. (...) 4. Észak-Magyarország: Az Észak-magyarországi régióban bár nem beszélhetünk egységes populációról, ugyanakkor az állomány térnyerését mégis tényként kezelhetjük. (...) A Mátrában és a Bükkben az állomány fejlődése tapasztalható. A Zemplén és a Cserehát egyes területein szintén előfordul a vidra, főleg az elmúlt évek árvizei óta, feltehető, ekkoriban szorítottak ki őket az árhullám, és ezeken a területeken megfelelő életfeltételeket találtak. A Bodrogközben, a hallal telepített mellék-, és holtágaknak, valamint a halas- és horgásztavaknak köszönhetően állandó a vidraállomány, feltehető, az itt élők közül is került a Zempléni kisvízfolyásokhoz vidra. A Sajó és a Hernád felé haladva a Dél-Cserehátnál elszórtan, vagy egyáltalán nem találni vidra-előfordulásra utaló nyomjelet, holott a folyó menti területeknél nem egy halasvíz található. A Taktaköz megfelelő élőhely, egyelőre növekvő és terjeszkedő állományról tudunk, jelentős a hallal telepített csatornaszakaszok, és a csatlakozó egyéb vizes élőhelyek száma. A Sajó és a Hernád ma még nem tart el állandó állományt, mindenesetre a vidra felbukkanása, főleg a 2000-es és a 2001-es nagy tiszai árvizek óta, egyre gyakoribb. Az Ipolynál, a Bódvánál, a Zagyvánál és a Tarnánál viszont majdnem a teljes szakaszon bizonyított a faj előfordulása, főleg a hallal telepített mellék- és holtágaknál, valamint a folyóval érintkező csatornáknál, kisvízfolyásoknál. (...) A régióbeli kisvízfolyások és a csatornák nagy része megfelelő vándorlási útvonal, de a nyári száraz időszakokban vízállásuk kritikus szint alá süllyedhet, ami kihatással van/lehet a vidrák mozgására. Áradáskor viszont még a magasabb kisvízfolyásokig is kiszorulhatnak a vidrák, mint láttuk azt a Zemplénhegység patakjainál. A régióbeli halasvizek jelentős részénél gyakorinak mondható a vidra. 5. Északkelet-Magyarország: Ebben a régióban sem beszélhetünk egységes populációról; egyes kisrégiókban az állomány térnyerését, míg más kisrégióknál az állomány
32
visszaszorulását tapasztaljuk. A régióban érintett folyók (Tisza, Szamos, Öreg-Túr és Túr, Bodrog, Berettyó, Hortobágy) állandó és fejlődő vidraállományt tartanak el. (...) A régió kisvízfolyásainál az év nagyobb részében rendszeres a vidra előfordulása. (...) A csatornahálózatánál, leginkább a bővizű és hallal telepített főcsatornáknál is állandónak mondható a vidra. A halas- és horgásztavak, víztározók legtöbbjénél szintén rendszeres a vidra előfordulása. A Nyírséget, valamint a Szamos-Kraszna-köze egyes szakaszait leszámítva, valamennyi területen állandó vidraállományról tudunk. Az említett két területrészen a vidra előfordulása nagyon kiszámíthatatlan, ami egyfelől az adott területek viszonylagos szárazságával magyarázható, de az ottani kisvízfolyásoknak és csatornáknak az utóbbi aszályos években történő teljes vagy részleges kiapadása is említhető. 6. Délkelet-Magyarország: Ezeken a területeken egységes, fejlődő és terjedő állományról beszélhetünk. A délkelet-magyarországi régióban a Körös-vidék és a Maros–Körös-köze valamennyi vizes élőhely-típusánál rendszeres a vidra, akárcsak a délnyugat-dunántúli élőhelyeknél. Megjegyezzük: az elmúlt évek aszályos időjárása itt sem múlt el nyom nélkül, egyre több aggasztó jelre akadunk, főleg a Viharsaroknál és egyes Maros-Körös-közi területrészeknél arra, hogy átalakulnak és/vagy megszűnnek a vizes élőhely-típusok, főleg a kisvízfolyások és a csatornák. 7. Duna-Tisza köze: Ezeken a területeken csak elszórtan beszélhetünk állandó vidraállományról, az élőhelyek nagy részénél nem fordul elő, vagy csak rapszodikusan. A Homokhátság az ország legszárazabb területe, ott a vidra mindezidáig nagyon-nagyon ritkán bukkant fel, leginkább téli időszakban. (...) A Jászságban ma már egyértelműen egységes állományról beszélhetünk. (...) Ezzel szemben egyre több a teljesen kiszáradt patak és csatorna, és ez komoly nehézségeket okozhat a terjeszkedő vidráknak. (...) Összefoglaló jelentés a Szigetközben 2005. szeptembere és 2006. szeptembere között végzett vidraállomány-kutatásról (rövidített összefoglaló) Az eddigi kutatásaink során egyértelműen kirajzolódott, hogy a Szigetköz olyan változatos és kiismerhetetlen arcát mutatta nekünk, ami megérte, hogy egy csak az ottani élőhelyekre koncentráló kutatást is elvégezzünk. Erre 2005 szeptembere és 2006 szeptembere között tudtunk sort keríteni, és ezt már csak azért is ismertetjük, mert hazánk egyik legjobban megsebzett, ezáltal nagyon gyorsan változó térségéről van szó. Előzmények
33
Az 1995 és 2005 közötti vizsgálati időszak alatt a következő általános ismeret rajzolódott ki a Szigetközről és a szigetközi vidraállományról: • •
•
• • •
•
Fontos ismeret: a Szigetköz az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult, elsősorban a Duna 1992-es elterelésének következtében, így jelentősen sérült az élővilág is. A Szigetközben nagyon változó a vidraállomány jelenléte, ami feltehető a kiszámíthatatlan vízállással, valamint a holt- és mellékágak részleges, vagy teljes kiszáradásával, és ezzel együtt a zsákmányfajok számának jelentős csökkenésével hozható összefüggésbe. Az Öreg-Duna az év nagy részében erős, gyors sodrású, ezért ott a kutatási időszakok alatt még sosem találtunk vidrajelenlétre utaló nyomokat, míg a kapcsolódó mellék- és holtágaknál, csatornáknál és horgásztavaknál rapszodikusan, alkalmasint egymásnak is ellentmondóan jegyezhettünk adatfelvételt, vagy kaptunk híreket. A Mosoni-Duna alkalmasint már “szelídebb”, folyásiránya mentén, valamint a kapcsolódó mellék- és holtágaknál, csatornáknál és horgásztavaknál gyakrabban találtunk eddig vidranyomokat. Az utóbbi évek aszályos periódusaiban csupán a horgásztavak mentén és néhány mellék- és holtágnál, leginkább a Doborgazsziget és Cikolasziget közötti részen, valamint a Mosoni-Duna Győr alatti szakaszánál találtunk vidranyomjeleket. Árvizek idején hetekig kutatásra alkalmatlan volt a folyóhoz közvetlenül kapcsolódó terület, de a csatornák és a horgásztavak, úgy ahogy kutathatók maradtak. Azoknál az árhullám idején és közvetlenül a levonulta után majd mindenhol találtunk vidranyomjelet, különösen igaz ez a már említett Doborgazsziget és Cikolasziget mentén, valamint az ásványrárói, illetve a Győr-Pinnyéd, a Győr-Püspökerdő és Kunsziget, Dunaszeg közigazgatási területén belüli horgásztavakra, csatornákra. Valószínű, hogy mindezt a kényszerszülte összezártság magyarázza. Télen, azoknál a holtágaknál, ahol a horgászok, halászok lékelik a jégpáncélt, gyakrabban találtunk vidrajelenlétre utaló nyomjeleket, és ugyanez mondható el a horgásztavaknál is. (...)
Összegző értékelés A kutatási időszak lejártát követően megállapíthatjuk a következőket • •
•
•
A Szigetköz az elmúlt évtizedekben jelentős változáson esett át, leginkább a Duna 1992-es dunacsúnyi elterelését követően, ami a vízszintek közel 3 méteres süllyedéséhez vezetett. Ennek következtében a magyar oldali mellékágrendszer gyakorlatilag kiszáradt. 1995-től datálható azoknak a műszaki létesítményeknek több-kevesebb sikerrel történő üzembe állítása, amelyekkel megpróbálták és megpróbálják a megoldani a térség vízutánpótlását. Napjainkban már ezeknek a műszaki beavatkozásoknak köszönhetően a mellékágrendszerben nagyjából biztosított a megfelelő vízszint. Ugyanakkor a folyó elterelése rányomta bélyegét az élővilágára is. Erőfeszítések történtek a rehabilitációra, és 1995-től kezdve fokozatosan sikerül pótolni az elvesztett értékeket (már amennyire és amennyiben ez lehetséges), így többek között a folyó halasításával is újraéledt/újraéledhet a szigetközi halfauna. Talán mindevvel is magyarázható az, hogy az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet által 1995-től koordinált vidraállomány-felmérések során a szigetközi vidrajelenlétet nem sikerült egyértelműen megállapítanunk. Mindebbe belejátszhattak azok a téli hónapok is (1998-1999, 2000-2001), amikor a kutatási
34
•
időszak alatt olyan mennyiségű hó hullott, hogy hetekig nem lehetett mozogni a területen, de ugyanezt eredményezték az árvizek is (1998, 2002, 2005). És nem elhanyagolható szempont a rekordméretű aszály sem (2002, 2003, 2004), amikor hónapokig csapadékhiányos időszakot jegyezhettünk fel. A most elvégzett kutatás ideje alatt sikerült rendszeresen, minden hónapban legalább 2-3 napot, alkalmanként többet is a Szigetközben kutatnunk. Így lehetővé vált a vizsgálati területek alapos bejárása és a folyamatos kontrollja azoknak a megfigyeléseknek, amelyeket egy-egy vizsgálati időszak alatt megállapítottunk. Mindennek tudatában kijelenthetjük a következőket:
1. A vizsgált Öreg-Duna, valamint a kapcsolódó holt- és mellékágak, összesen 14 kutatási, különböző kiterjedésű területszakasz közül: • 7 esetben állandónak, 6 esetben rapszodikusan előfordulónak találtuk a vidrát, 1 esetben nem tudtuk megállapítani a jelenlétét. 2. A vizsgált Mosoni-Duna, valamint a kapcsolódó holt- és mellékágak, összesen 16 kutatási, különböző kiterjedésű területszakasz közül: • 7 esetben állandónak, 8 esetben rapszodikusan előfordulónak találtuk a vidrát, 1 esetben nem tudtuk megállapítani a jelenlétét. Megállapítható, hogy a Szigetközben rendszeresen előforduló fajnak tekinthetjük a vidrát, annak ellenére is, hogy a kutatott területek közel felénél a jelenlétét a kutatási időszak alatt rapszodikusnak találtuk. Ennek oka lehet azonban az is, hogy a kutatásra fordított idő kevésnek találtatott arra, hogy alaposabban átvizsgáljuk a területet. De lehet ennek más, előttünk ismeretlen oka is (pl. az időjárási körülmények), amit csak egy hosszabb, legkevesebb 3 évet felölelő vizsgálati időszakot követően lehetne pontosan meghatározni. Ami biztos: a Szigetközben ennek ellenére stabilnak mondható a vidraállomány. Ez az újraéledő szigetközi élővilágnak, elsősorban a folyó halállományának, a rendszeres haltelepítéseknek, valamint az Öreg- és a Mosoni-Duna közötti területszakaszokon található horgász- és halastavak egy részének köszönhető elsősorban. (...) Amennyiben a folyót nem éri újabb drasztikus hatás, úgy feltételezhető, hogy a Szigetközben is állandósul a vidraállomány és a ma még átmenetileg, vagy egyáltalán nem lakott területeken is rendszeresnek mondhatjuk majd a jelenlétét. A 2007. május és 2007. augusztus között elvégzett állományfelmérés eredménye Az előrejelzések szerint 2007-ben a 2003-as évet is felülmúló aszályos nyári időszak várt ránk. Ezt már valamelyest tapasztalni lehetett a 2006-os rég nem látott enyhe és csapadékszegény tél idején, valamint a 2007-es év tavaszán, ami az átlagnál kevesebb esőt, de annál erőteljesebb viharokat hozott. Mindez arra késztetett bennünket, hogy 2003-hoz hasonlóan, a nyári időszakban is megszervezzük az országos felmérést. Ennek középpontjában ismét a kisvízfolyások és a csatornák álltak, lévén ezek a vizes élőhely-típusok azok, amelyek a legsebezhetőbbek és a vidrák számára a legfontosabb terjeszkedési (vándorlási) útvonalakat jelentik, de az időközben más vizes élőhely-típusokról szerzett adatokat is feldolgoztuk.
35
A regionális-koordinátorok mellett ezúttal a nyári felméréshez kértük a vadászati-, halászatiés horgászati társadalmi, szakmai szervezetek, valamint a vízügyi felügyelőségek és igazgatóságok segítségét. A vártnál több értékelhető adathoz jutottunk, és nem kizárólag a kisvízfolyásokra és csatornákra vonatkozóan, hanem számos értesülés érkezett halas- és horgásztavakról, valamint folyószakaszokról is. A 2007 májusa és augusztusa között, megyei lebontásban és vizes élőhely-típus megnevezés szerint az alábbi területekről szereztünk értékelhető adatokat – itt azért ismertetjük őket, mert a kutatási időszak tapasztalatait most publikáljuk először: Győr-Moson-Sopron megye: 1. Dunaszeg, Győrladamér, Szavai csatorna és Mosoni-Duna. 2. Kisbajcs, halastavak és csatornák. 3. Ásványráró, Lipót, Dunasziget és Cikolasziget, ÖregDuna. 4. Halászi, Kimle, Mecsér, Mosoni-Duna Veszprém megye: 1. Románd, Gic, Bornai-ér; 2. Gyulafirátót, Rátóti-halastó, Séd-patak, 3. Nóráp, halastavak;4. Pálköve (Kővágóőrs), halastó és Révfülöpi nádas; 5. Nemeshany, Nyírád, Káptalanfa, Kígyós-patak 6. Mezőlak, Nagyacsád, Nemesgörzsöny, halastó és KisSéd-patak; 7. Döbrönte, Padári-halastó és Bittva-patak; 8. Dáka, halastó; 9. Lovászpatona, Csángota-ér; 10. Berhida, Új Ferenc tavak és Sárvíz-malomcsatorna; 11. Bakony, Devecser (Széki-puszta), Devecseri-víztározó és Csigere-patak; 12. Hajmáspuszta (Bakonyszentkirály), Cuhai-Bakony-ér-mellékág. Komárom-Esztergom megye: 1. Naszály (Ferencmajor), Tata, halas- és horgásztavak, Által-ér és Duna-folyó; 2. Nagyigmánd, Concó-patak, Szendi-ér, Vékony-ér, horgász-, és halastavak; 3. Melkovicspuszta (Bana), Szőkepuszta és Szákszend, halastavak és Szendi-ér. Somogy megye: 1. Barcs, Dráva-folyó, halastavak, Jamina-patak, Kisbóki-tó, Kis-Bóki holtág, Rigácsi-tavak; 2. Ráksi, halastó; 3. Rinyaszentkirály, Nagyatád, Simongáti-halastavak, Rinya és Lábodi-Rinya; 4. Ötvöskónyi, Beleg, Ötvöskónyi-halastavak és Rinya-patak; 5. Tarany, Taranyi-Rinya; 6. Balatonlelle, Irmapusztai-halastavak, Rád-pusztai halastó, Tetves-patak; 7. Szőlőskislak, Szőlőskislaki-tó; 8. Fonyód, Bézseny, Fonyódi-halastavak, Keleti-Bozótcsatorna, Nyugati-Főcsatorna; 9. Balatonszemes, Büdösgáti-víz, Nezdei-patak; 10. Töreki (Siófok), halastavak és Cinege-patak; 11. Nagybajom, Boronka-patak; 12. Szenta, Somogycsicsó, Tekeres-berki-patak; 13. Bodrog, halastó; 14. Somogysárd, halastavak; 15. Kéthely, Nyugati-főcsatorna; 16. Somogyvár, Intézeti-halastó, vasútállomási-halastó és csatorna; 17. Mike, halastavak és Lábodi-Rinya; 18. Polány, Antalpusztai-halastó; 19. Edde, Alsóbagát, Alsóbagáti-halastavak; 20. Kálmáncsa, halastavak; 21. Pogányszentpéter, halastavak; 22. Gálosfa, Szentlukapusztai-tavak, Surján-patak; 23. Bőszénfa, Surján- patak; 24. Kaposvár, Kapos-patak, Deseda-víztározó déli partrésze; 25. Kisgyalán, halastavak és csatornák; 26. Zsippó (Bárdudvarnok), Olajhegy, Zsippói-halastavak; 27. Kaposmérő, Kapospatak és halastavak; 28. Kadarkút, Hencse, Tütösi-tavak, Mihokai-tavak, Hencsei-tavak, Kenézpusztai horgásztavak. Baranya megye: 1. Újmohács, Mohács, Riha-tó, Duna-folyó; 2. Mozsgó, Almáskeresztúr, Szulimán, Almás-patak és Porovica-patak; 3. Sumony, Okor-patak; 4. Adorjánpuszta, Somogyapáti-halastó és Fekete-víz-patak; 5. Baranyajenő, Gödrei-vízfolyás; 6. Szentlőrinc, Okor-patak; 7. Tormás, Szágyi-patak; 8. Almamellék, Szentmártonpuszta, Almás-patak, Lukafapusztai-patak, Szentmártoni-halastó; 9. Domokospuszta, Zsibót (Szigetvár), Domokosi-halastó; 10. Szentlászló, Boldogasszonyfa, Szentlászlói-halastavak; 11. Antalfalu,
36
Dióspuszta, Magyarlukafai-halastavak; 12. Görösgalpuszta, Tótszentgyörgy, Tótszentgyörgyihalastavak; 13. Ürgevárpuszta (Szakály), Kapos-patak; 14. Gerényes, Alsómocsolád, Bikal, Kapos-folyó; 15. Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Sándor-árok; 16. Terecsenypuszta (Boldogasszonyfa), halastó; 17. Tótújfalu, Drávakeresztúr, Drávapalkonya, Gordisa, Drávafolyó. Tolna megye: 1. Alsóhetény (Kapospula), Kapos-patak; 2. Kakasd, Tabód, Völgységi-patak; 3. Grabóc, Börzsöny, halastavak; 4. Báta, Holt Duna holtág, Zimer-fok II. és Jajtanyai-tó; 5. Ozora, Sió-csatorna, Molnár-tó; 6. Nak, Naki-halastó; 7. Újireg, Iregszemcse, halastavak és csatornák; 8. Dombóvár, Kapos-patak; 9. Gyulaj, Vadkerti-horgásztó, patak; 10. Bonyhád, Kakasd, Zomba, halastavak, horgásztavak és Völgységi-patak; 11. Lápafő, halastavak; 12. Fadd-Dombori, Tolna, Mözs, Duna-holtágak, halastavak és csatornák; 13. Zsibrik, Széptölgyes, halastavak; 14. Bogyiszló, Duna-holtág, Bogyiszlói-főcsatorna; 15. Belecska, Sió-csatorna; 16. Attala, Regöly, Kapos-folyó; 17. Simontornya, Pósa-tó és Sió-csatorna. 18. Tolna, Baja, Mohács, Kölked, Duna-folyó. Fejér megye: Kajászó, Igar, Váli-víz-patak és MOHOSZ tógazdaság; 2. Soponya, Káloz, halastavak és Sárvíz-malomcsatorna; 3. Dinnyés, tógazdaság, Kajtor csatorna, Velence-tó; 4. Csákberény, Öreg-tó, csatorna; 5. Szabadbattyán, Sárvíz-csatorna és halastó; 6. Sárbogárd, Sáregres, Őrspuszta, Rétszilasi-tavak és Sárvíz-malomcsatorna; 7. Sárszentmihály, Pálmajorosi-tavak és Sárvíz-csatorna; 8. Aba, Csősz, Sárvíz malomcsatorna. Pest megye: 1. Sülysáp, Kistelek, Alsó-Tápió-patak; 2. Úri, Úri-patak; 3. Százhalombatta, halastavak és Benta-patak; 4. Tápiószecső, Felső-Tápió-patak, Tározó-tó, és Csincsa-patak; 5. Gödöllő, Babati-tavak, Halom-tavak, Besenyő-patak; 6. Ceglédbercel, Gerje-patak. 7. Surány, Horány, Szigethalom, Ráckeve, Kulcs, Dömsöd, Duna-folyó. Nógrád megye: 1. Cered, Zabar, Pipó-tavak, Tarna-folyó és Szuha-patak; 2. Nyírjes, Balassagyarmat, Nyírjesi-tavak; 3. Terény, Szanda-patak; 4. Varsány, Darázsdói-patak. 5. Ipolytölgyes, Letkés, Ipoly-folyó. Heves megye: 1. Gyöngyöshalász, Gyöngyösi-nagypatak; 2. Poroszló, Nagymorotva víztározó és Tisza-folyó, Tisza-folyó; 3. Csány, Ágói-patak; 4. Hatvan, Tsz-tavak, Tuzsonyi- tavak és Zagyva-folyó. 5. Kisköre, halgazdaság, csatornák és Tisza-folyó. Jász-Nagykun-Szolnok megye: 1. Kunszentmárton, Békésszentandrás, Körösök és holtágak; 2. Ecsegfalva, Berettyó-Villogó-csatorna és Ecsegfalvai-tavak; 3. Kőtelek, Tiszasüly, tógazdaság, Tisza-folyó és Csatlói Holt-Tisza; 4. Szolnok, Milléri-halastavak és Tisza-folyó; 5. Kócsújfalu (Tiszafüred), csatornák, halastavak és Tisza-folyó; 6. Kengyel, halastó és csatorna; 7. Besenyszög, Zagyvarékas, halastavak, csatornák, Zagyva-folyó; 8. Jászberény, Necsői Holt-Zagyva és Városi Holt-Zagyva. Bács-Kiskun megye: 1. Felsőszentiván, Csávoly, Bácsbokod, Bácsbokodi-víztározó és Bokodi-Kígyós-csatorna; 2. Baja, Harábói-horgásztó; Szentistváni-csatorna; 3. Nagybaracska, Füzeséri holtág, Ferenc-csatorna; 4. Sükösd, Duna-völgyi-főcsatorna, Karasica-csatorna, Vajas-csatorna; 5. Dávod, Ferenc-csatorna, Püspökpusztai-csatorna. Csongrád megye: 1. Szentes, Szegvár, Derekegyházi-halastó, csatorna és Kurca-patak; 2. Magyartés (Szentes), Zalotta-folyó és halastó; 3. Szatymaz, Őszeszéki-tó és Fehértói-Majsaicsatorna; 4. Tömörkény, Csanytelek, Csaj-tavak és csatornák; 5. Szeged, Sándorfalva, Fehértó-halastavak, Dorozsma-Halas-főcsatorna, Fehértói-Majsa-főcsatorna. 6. Mártély,
37
Midszent, Tisza-folyó. 7. Detk, Maros-folyó. Békés megye: 1. Bakonszeg, Berettyó-folyó, Bakonszegi-halastó, Káló-patak és Keletifőcsatorna; 2. Biharugra, halastavak; 3. Ecsegfalva, Hortobágy-Berettyó-folyó és halastavak; 4. Gyomaendrőd, Körös-folyó, holtágak és halastavak; 5. Bélmegyer, Fehérháti-halastó, Sásrogáti-halastó, Határéri-főcsatorna; 6. Szarvas, Hármas-Körös és halastavak. Hajdú-Bihar megye: 1. Folyás, Újszentmargita, Nyugati-főcsatorna; 2. Hajdúszoboszló, Keleti-főcsatorna; 3. Szásztelek, Árkus, Árkus-csatorna és Csécsi-tavak; 4. Hortobágy, halastavak, csatornák és Hortobágy-Berettyó-folyó; 5. Balmazújváros, Keleti-főcsatorna; 6. Hencida, Berettyó-folyó; 7. Polgár, Tisza-folyó, Király-ér; 8. Nagyhegyes, Keleti-főcsatorna; 9. Görbeháza, Folyás, Polgár, Nagy-Kapros-víztározó, Nyugati-főcsatorna; 10. Bedő, Ölyvösér; 11. Nyíradony, Gúth-puszta, halastó és csatorna. Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 1. Tiszadorogma, Egyek, Tisza-folyó és holtágak; 2. Tokaj, Tisza-Takta-csatorna, Bodrog-torok; 3. Büdszentmihály (Tiszavasvári), Keleti-főcsatorna és Hortobágy-folyó; 4. Bogács, Pazsagtanya, Hór-patak. 5. Tarcal, Tiszapalkonya, Tiszatarján, Tiszakeszi, Ároktő, Tisza-folyó. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 1. Fehérgyarmat, Öreg-Túr-folyó és Görgő-Szenke-csatorna; 2. Nábrád, Szamos-holtág; 3. Tiszavasvári, Keleti-főcsatorna; 4. Újfehértó, Csűrü-réti víztározó; 5. Nagyhalász, Tiszarád, halastavak és csatornák; 6. Kemecse, Nagyhalászi-halastó és ún. VII. sz.-főfolyás; 6. Tunyogmatolcs, Csenger, Szamosszeg, Fehérgyarmat, Szamosfolyó. Összegzés és értékelés (...) A kisvízfolyások és csatornák jelentős része, akárcsak 2003-ban alaposan megsínylette a csapadékszegény hónapokat, még akkor is, ha a 2003-hoz képest 2007-ben több felhőszakadás-szerű vihar “enyhített” is valamit a szárazságon. De szintén komoly problémákat okozott a halas- és horgásztavak jelentős részénél a szárazság, főleg az Alföldön és a Délnyugat-Dunántúlon. A folyóinknál főképp a holtágak esetében okozott súlyos nehézséget a többhónapos aszály. (...) Egyértelműen kijelenthetjük, hogy minden megyében észrevehető változást eredményezett a kisvízfolyások és csatornák kedvezőtlen állapotváltozása, amit a halas- és horgásztavak és a folyó-menti holtágak vízállásnak szintén kedvezőtlen változása tovább rontott. A legtöbb területről immár évek óta rendszeresen rendelkeztünk adatokkal, 95%-nál egész évben állandóan előforduló fajnak tartottuk a vidrát, így könnyen kiolvashattuk, hogy még a 2003-as évhez képest is kevésbé használták a vidrák az ismert vándorlási folyosóikat. Vagyis a 2003-as évhez hasonló tapasztalatokat szereztünk: a kisvízfolyásokhoz, csatornákhoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó halas- és horgásztavakhoz, valamint a folyó-menti holt- és mellékágakhoz húzódtak be a vidrák. Megjegyezzük azonban, hogy 2007-ben feltehető nem csak a szárazság, hanem gazdálkodási problémák miatt is, főleg a délnyugati és az alföldi régióban megalakulásunk óta még nem tapasztalt mennyiségű halas- és horgásztavat is szárazra állítottak a kutatási időszak alatt. (...) A fentebb ismertetett felmérést 2007. augusztus 31-én azzal zártuk le, hogy októberben útjára indítjuk az immár szokásos vidrafelmérést. Erre azonban, attól függetlenül, hogy hozzáláttunk az előkészületekhez, nem
38
tudtunk sort keríteni. Így hát fentebb összefoglaltuk az eddigi 12 év során szerzett eredményeinket, amelyek rövid áttekintése alább olvasható. Az 1995 és 2007 közötti kutatási időszak tapasztalatainak az összefoglalása Hazánkban ma még mindig stabil és fejlődő vidraállomány él, sőt, Európa szerte az egyik leggazdagabb populációval rendelkezünk. Ezt az 1974-ben elrendelt természetvédelmi oltalom alá helyezésen túl, amit 1982-ben a fokozottan védett státus követett, a délnyugatdunántúli és az alföldi halastó-rendszereknek, valamint a folyó menti holt- és mellékágak halasításának köszönhetjük elsősorban. Ugyanakkor a hazai vidrapopuláció sem egységes, több, egymástól elszigetelődő állományról van tudomásunk, amit az Alapítvány a Vidrákért szervezet által koordinált országos állomány-felmérések tapasztalatainak ismerete alapján biztosra állítunk. Az elszigetelődés az alábbiakra vezethető vissza: • Az egyes térségek elsivatagosodására; lásd Homokhátság, Nyírség stb. • A települések és gazdasági beruházások terjeszkedésére és az ebből adódó “területigényekre”; pl. bevásárló-, ipari- és logisztikai központok, lakóparkok létrehozására. • Az autópályák és közutak hosszának növekedésére; a közlekedési tárca honlapján olvasható, hogy 15 éven belül közel 1500 kilométer autópálya és gyorsforgalmi autóút épül hazánkban. A közutakat is jelentős mértékben, több ezer kilométer szakaszon felújítják, illetve újakat hoznak létre. • A vizes élőhely-típusaink megszűnésére és átalakítására; pl. a halas- és horgásztavak szárazra állítására, csatornák beszántására, kisvízfolyások medrének kikövezésére és kiszáradására. • Valamint a vidra illegális üldözésére. Ma már, mindezen hatásoknak is köszönhetően, kijelenthető: hazánk egyes régióiban a vidraállomány visszaszorulása egyértelműen bizonyítható, amire 2005-ben a “Vidranagyhatalomból vidraszegény Magyarország?” című tanulmány-könyvben az Alapítvány a Vidrákért szervezet már felhívta a figyelmet. Az országos vidraállományfelmérések során kétségtelenné vált számunkra, hogy egy-egy adott térségben a fentebb említetteken túl, illetve azokkal együtt, az alábbiak alapvetően megváltoztatják az ott élő vidrapopuláció összetételét: •
•
Az árvizek: kiszorítják a vidrákat az élőhelyükről, és olyan területekre is kényszerítik, kényszeríthetik őket, ahol addig nem volt jellemző a jelenlétük. A kérdés az: megmaradnak-e ezeken a területeken, vagy csak ideig-óráig lakják? Erre egyértelmű válasz nem adható, de biztosra állítható: azt az adott élőhely-típus milyensége és annak környezete, táplálékellátottsága és nyugalma befolyásolja. És persze kérdés az is, az árhullámot követően a folyóhoz visszatérő vidrák ugyanazok az egyedek-e, és ugyanúgy érvényesül-e rangsor közöttük, mint előtte? Mindig van-e rangsor a vidrák között, vagy “ítéletidő” esetén ez érvényét veszti? Ha van rangsor, akkor mikor és milyen rendszer szerint áll vissza? Az aszály: A 2003-as rekordaszályt követően nagyon sok vizes élőhely-típus alapos változáson esett át, amit sokuk még napjainkig sem hevert ki, és amit a 2007-es száraz időszak tulajdonképpen “megfejelt”. A kérdés itt is az, ami az árvíznél: visszatérnek-e
39
• •
•
az adott területre az egyszer onnét valami miatt kiszorult vidrák? Hosszan tartó tél: a magas hótakaró és hosszabb időn át befagyott vizes területek is ugyanúgy átrendezik egy-egy kisrégió/régió vidraállományát, akárcsak az árvizek vagy az aszály. A halastavak leengedése: a halastavaknál általában több vidra is lakik, és ha egy összefüggő halastórendszert alkotó tavak egy részéről leengedik a vizet, pl. a karácsony előtti hetekben-hónapokban, az az ott élő vidrák számára azt jelenti, hogy a le nem engedett, környékbeli halasvizeket lakják be. A halastavak lehalászása mindig alapos változást eredményez az ott és a környéken élő vidraállományban. A kérdés itt is az, ami az árvíznél és az aszálynál: visszatérnek-e az adott területre az egyszer onnét valami miatt kiszorult vidrák? Az élőhelyek megváltozása: a vizes élőhely-típusok, általában a kisvízfolyások és a csatornák megszüntetése, medrük kikövezése és/vagy kibetonozása, folyásirányuk, ezáltal a vízi- és parti vegetációjuk, valamint táplálékellátottságuk megváltoztatása szintén hatással van/lehet a vidraállományra, lásd: autóutak építését, csatornák beszántását stb.
A közel tizenkét évig általunk összefogott állományfelmérések adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy a hazai vidraállomány rendkívül gyorsan változik. Egyfelől a halas- és horgásztavak, valamint a folyók menti holt- és mellékágak jelentik számukra a legbiztosabb élőhelyet. Tagadhatatlan, hogy a halas- és horgásztavak többsége úgymond “mesterséges élőhely”, azonban ma már olyan természeti értékeket rejtenek, amelyeket kötelességünk megőrizni. Mondjuk ezt a miatt is, mert érezhető egy olyasfajta – főleg zöld szervezetek által – hangoztatott érvelés, miszerint: a halastavak nem természetes élőhelyek, így azokról a természetvédelemnek nem igazán kellene tudomást vennie. Képtelenség! De ugyancsak nehezen érthető és értelmezhető, hogy úgynevezett tudományos műhelyek olyan fogalmakat alkotnak és akarnak meghonosítani a hazai vidravédelem területén, mint a vidra számára “fontos hely”, “kevésbé fontos hely” és “elhanyagolható, vagy közömbös hely”. Egyszerűen hihetetlen, hogy ezeket bárki is képes komolyan venni, vagy papírra vetni. Örülnünk kellene annak, hogy a vidra vizes élőhely-típusaink jelentős részénél előfordul. Minthogy az a szándék sem tűrhető, aminek alapján a vidravédelem alapvető fontosságú elemét, az állományfelmérést az úgynevezett “vadgazdálkodási egységekhez” kapcsolják. Ez nem jelent mást, mint a vadászati érdekek (egyelőre még csak bújtatott) érvényesülését – értsd alatta: a vidra vadászható fajjá történő átsorolását. Nem engedhetjük meg, hogy egy fokozottan védett állatfaj csak azért legyen hazánkban vadászható, mert azt a vadászathoz kötődő szakértők/kutatók, illetve a vidra vadászatából bevételre áhítozó vadásztársaságok önös érdekük miatt úgymond elengedhetetlennek tartják. Ennyi kitérés után visszatérünk a valós témánkhoz. Vagyis a halastavak manapság a természetvédelem számára kimondhatatlan fontossággal bíró élőhelyek, így fontos, hogy megőrzésük, fenntartásuk, esetleg újabbak kialakítása és üzemeltetése hazánkban mind nemzeti, mind uniós agrár-környezetgazdálkodási és természetvédelmi forrásokból megvalósulhasson. Fontos lenne az is, hogy a folyó menti holt- és mellékágak tulajdonviszonyai és kezelési módjai is rendeződjenek. Akárcsak a kisvízfolyások és csatornák szabályozásának és üzemeltetésének a rendje is, vagyis a jövőben mindenféleképpen közös nevezőre kell emelni a
40
vízügyi (mérnöki) és természetvédelmi (ökológiai) elvárások és érdekek érvényesülését. A hazai vidraállomány terjeszkedését elsősorban azok a humán érdekek hátráltatják, amelyek nemigen vannak figyelemmel a természeti értékeinkre, gondolunk itt, például a természetes tavainknál az idegenforgalom és szórakoztatóipar elvárásaira, a horgásztavaknál a horgászturizmus erőltetett primátusára, vagy az autópályák és logisztikai központok építése során átalakuló vizes élőhelyeinkre. A közeljövőben külön kihívást jelent majd számunkra a vizes élőhely-típusaink megőrzése, főleg az aszálytól leginkább sújtott régiókban; ha a mostanihoz hasonló kedvezőtlen állapotváltozások folytatódnak, annak nem csak a természeti értékeink látják a kárát, hanem nagyon komoly társadalmi és gazdasági kihatásai is a felszínre buknak. Ezért is láttuk fontosnak, hogy a 2007 augusztusában napvilágot lásson egy, a vizes élőhelyeinkről szóló tanulmányunk. Rövidített változatát az V. mellékletben olvashatják. Munkánk során mindig kiemelt szerepet szántunk annak, hogy közelítsük egymáshoz a gazdálkodói érdekeket és a természetvédelmi elvárásokat. Erre kiváló alkalom kínálkozott 2007 tavaszán. Ekkor látott napvilágot a Nemzeti Halászati Stratégia Terv, amely többek között megfogalmazta a következőket: "A hazai vizes élőhelyekhez kapcsolódó fajok védelmének komplex kezelését a jelenleg még nem létező, a túzok, haris vagy a fogoly mintájára szervezett vidra és védett vízimadár élőhely-fenntartási program jelenthetné az agrár-környezetgazdálkodás keretei között". Ennek ismeretében 2007 áprilisában elkészítettünk egy, a vidrára vonatkoztatott javaslatot, amit megküldtünk az általunk ismert államigazgatási és társadalmi szakértői műhelyeknek, majd június 1.-én a témában megbeszélést tartottunk Budapesten halászati, horgászati, vízügyi és természetvédelmi szakemberek bevonásával. Az írásban visszaérkezett, valamint a szakmai fórumon felvetett észrevételek után az alábbi konszenzusos ajánlásban állapodtunk meg. Javaslat egy, a vidrára vonatkoztatott élőhely-fenntartási szempontrendszer kidolgozásához extenzíven kezelt halastavaknál Megállapítjuk, hogy egy-egy halastó, vagy tórendszer vidrapopulációjának a nagyságát és sűrűségét, legfőképp a következő tényezők szabhatják meg: A környezeti feltételek: • • • •
A be- és/vagy kifolyó csatornák/kisvízfolyások vízi- és parti vegetációja, medrének és partjának állapota (pl. kövezett, betonozott-e, vagy természetes). A halastó vizének minősége és a csatlakozó csatornák és/vagy kisvízfolyások, valamint a tavak vízkormányzása/vízállása. A halastó/tórendszer vízi és parti vegetációjának a mennyisége és minősége, valamint a búvó-és fészkelőhelyek száma, ezek minősége. A táplálékállatok mennyisége, és a terület zavartsága.
A területen együtt élő vidrák neme és száma:
41
Ezek minden élőhely-típusnál különbözőek, állandóan változnak, sőt nem egy esetben nagyon eltérőek egymástól: • A halastavaknál zömében nőstények foglalnak területet, párzás idején ott fogadják a hímeket, majd ott nevelik fel a fiaikat, vagyis a halastavak egyértelműen a magyarországi vidratörzsállomány legfontosabb élőhelyei. • Még egy-egy kimondottan jó, táplálékban gazdag, zavartalan élőhelynél is az alkalmas fészkek száma szabja meg a vidralétszámot – azaz a vízi- és parti növényzet mennyisége és minősége, valamint a tóhoz/tórendszerhez kapcsolódó csatornák és/vagy kisvízfolyások állapota. Az időjárási körülmények: Soha olyan sok vidranyom: bélsár, csapa, vidraváltó, alkalmasint hátrahagyott zsákmánymaradvány nem található egy-egy halban gazdag területen, mint: a fagyok, az árvizek, az aszály, valamint a lehalászások idején. Vagyis, ezekben az esetekben a halastavak területén összezsúfolódhat a vidraállomány. Mindezek ismeretében az alábbi élőhely-fenntartási szempontokat tartjuk fontosnak: • • • • • • • •
A halastavak vízfelületén biztosítani kell a megfelelő vízi vegetációt (úszóhínárt, nádat stb.). A halastavak lecsapoló és feltöltő csatornáinál nem történhet egyszerre mindkét partoldalon a vegetáció ritkítása/irtása. Ahol ilyen vegetáció nem található, javasolt telepítésük. A tavaknál, valamint a csatornáknál található fás szárú növényzet megőrzése indokolt. Ahol ilyen vegetáció nem található, javasolt telepítésük. Kötelező a telelőtavak megfelelő módon történő körbekerítése. A védekezési eljárásoknál – pl. a különféle engedélyezett vadriasztásoknál – figyelemmel kell lenni a tónál/tavaknál élő/előforduló valamennyi védett és vadászható állatfajra is. Létre kell hozni úgynevezett “elterelő tavakat”. Nádégetés csak a téli hónapokban javasolt, de azt megelőzően kötelező az égetendő nádasszakasznál a vadriasztás. Nádkaszáláskor kerülni kell a taroló vágást, mozaikosan vissza kell hagyni nádfoltokat. A tavak meszezését a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő körültekintéssel kell elvégezni, amelynek során figyelemmel kell lenni a területen élő/előforduló állatfajokra.
2005 januárjában létrejöttek a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek, közkeletűbb nevükön: a zöldhatóságok. Többük kérte, hogy segítsük őket egy olyan írásos tájékoztatóval, amelyben összefoglaljuk azokat a tapasztalatainkat, amit a vidrakár-esetek kezelése során hasznos lenne figyelembe venniük. Így hát összeállítottunk egy tájékoztatót (a dokumentumot az VI-os mellékletben olvashatják). Ugyanakkor kértük őket: a kárfelmérések során elsősorban arra hívják fel a gazdák figyelmét, hogy kártérítés fizetésére sem a hazai, sem az uniós jogrend nem ad lehetőséget. Külön ki kell térnünk a hazai autóút-hálózat növekedése során felszínre került problémára, nevezetesen arra: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezek az építkezések a lehető legkisebb kárt okozzák a természeti értékeinkben. Az autóutakkal kapcsolatos javaslatainkat lásd a VII-es mellékletben. És a végén egy még 2006-ban összeállított vitaanyag rövidített változatát is közöljük (lásd a VIII-as mellékletben), mégpedig azért, mert aktualitásából napjainkra sem veszített semmit. MELLÉKLETEK
42
I. melléklet Alapítvány a Vidrákért Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: (06) 30-258-3637 E-mail:
[email protected]; Honlap: www.vidraalapitvany.hu Tisztelt Felmérő! Kérjük, hogy csak azokra a kérdésekre válaszoljon, amelyekre biztos választ tud adni. Nem zavaró, ha rubrikákat kitöltetlenül hagy. Kérjük, hogy a felmérőívet legkésőbb (aktuális év és hónap) szíveskedjen az alapítvány címére visszajuttatni. Köszönjük!
Felmérőív a vidra magyarországi állományfelméréséhez Megye, ahol a felmérés történt Legközelebbi települések, ahol a felmérés történt A terület neve, ahol az észlelés történt A terület ismert (becsült) nagysága, ahol az észlelés történt. Ebből becsült vízfelület A terület leírása: mesterséges tó, természetes tó, folyó, csatorna, patak, víztározó, egyéb A parti és vízi vegetáció típusa: nádas, sás, rét, erdő, egyéb A felmérés eredménye: van vidra – nincs vidra Állandónak mondható-e a vidra a területen: igen – nem Az észlelés módja: lábnyom, hullaték, zsákmánymaradvány, egyéb A helyiek mit mondanak a vidráról, valamint egyéb említésre méltó információ.
A felmérő neve, elérhetőségei II. mellékelt.
43
Szempontok a vidraállomány-felmérés során A vidraállomány-felmérésekor az alábbi legfontosabb ismeretek figyelembevétele fontos: •
•
• •
Vizes élőhelyeknél, azok a kisvízfolyás-, csatorna- és folyó-szakaszok mindenféleképpen megvizsgálandók, főleg ahol autóutak keresztezik ezeket, és az átvezetést híddal oldották meg. Ezeken a hídalj-szakaszoknál, ha a területen élnek vidrák, akkor rendszerint jelölnek, többnyire bélsárral. Ha a hídalj olyan, hogy ott nem található köves, kavicsos, homokpados kiszálló, mert mondjuk, csupáncsak leszűkített átereszként funkcionál, akkor fontos, hogy a vízfolyás mentén, annak legalább 500-600 méteres szakaszát megvizsgáljuk. Főleg a víz fölé benyúló ágak, vagy a parton kiemelkedő tárgyak (pl. kövek, tuskók stb.) fontosak, mert ezeket a vidra többnyire bélsárral megjelöli. Vízfolyások találkozásánál azok csatlakozási helye (torkolata), valamint az onnét számított 100-200 méteres szakasz is “jó” helyszín, főleg ahol benyúló ágak, kiálló kövek, alámosott gyökeres partrész található. Halas- és horgásztavaknál a műtárgyak környéke, és a tavak be-, illetve kifolyó csatornaszája a “biztos” helyszín, mert ezeket is előszeretettel használják a vidrák területjelölésre, és/vagy “üzenethagyásra”.
A felmérés során leginkább a vidra bélsarát találjuk meg – ami, ha friss: nyálkás, zöldszínű, erősen pézsmaillatú, míg a régebbiek sötétzöldek, zöldes-barnák. Ami feltűnő, hogy bennük jól kivehetők a halszálkák és a pikkelyek. Zsákmánymaradvánnyal is találkozhatunk. A vidra, akárcsak a többi menyétféle ragadozó az áldozatát (vagyis legtöbbször a halat) mindig a fejénél fogja meg, és roppantja össze, vagy a kopoltyújánál kezdi ki. Ha olyan haltetemet találunk, aminek a hasfala, vagyis a lágyékrésze van megbontva, az szinte sohasem vidra, hanem más emlős: patkány, görény, esetleg macska. A vidra lábnyoma is jellegzetes: kerek, és jól kivehetők a karmok rajzolata, valamint hóban és puha iszapban a láb-közötti részeken a farkának a lenyomata. Az úszóhártyák csak fölöttébb ritkán rajzolódnak ki, főleg friss porhóban (szűzhóban), vagy nagyon lágy, puha iszapban. Télen, friss hóban, azokon a vízfolyás-szakaszokon, ahol békében érzi magát, és a partfal meredek, előszeretettel szánkózik, ilyenkor a csúszásnyomai, a lábnyomai, valamint a bélsara is nagyon könnyen azonosítható. Télen, leginkább novembertől március elejéig tart a vidra legfőbb párzási időszaka. Ilyenkor kimondottan hangosak, és ekkor a hangjukat is meghallhatjuk: ez egy rozsdás ajtó nyekergésére emlékeztető, de ütemesen ismétlődő rekedtesen éles hang, az úgynevezett: vidrafütty. Ha a hímek összeakaszkodnak, akkor a verekedés során rikácsolnak és vinnyognak. Erős fagyok idején, előszeretettel keresi fel azokat a vízfolyás-, és/vagy tószakaszokat, ahol többnyire gyengébb a jég (pl. a nádasok mentén, vagy a műtárgyak környékén), és azt be tudja törni, vagy a horgászok által vágott lékeket használja.
44
III-as melléklet Részletes szempontok a vidraállomány-felmérés során (szemelvények) (...) Mindezek alapján, ahol állandó a vidra jelenléte, azok a következő általános mutatókkal jellemezhetők: • • • •
Rendszeres a táplálékellátottságuk – egész évben képesek táplálékkal ellátni a vidrát. Rendelkezésre állnak a vidra számára megfelelő búvó- és/vagy fészkelő helyek. Télen, még a legnagyobb hidegek esetén sem fagynak be, ha mégis, a közelben rendelkezésre áll nem befagyott vízfelületű, táplálékot biztosító terület. (Csak zárójelben jegyezzük meg: ugyanennek a fordítottja is igaz, vagyis ezek a területek a nyári csapadékszegény időszakban is képesek táplálékot és rejteket adni a vidrának).
Ahol rapszodikus a vidra jelenléte, azok a következő általános mutatókkal jellemezhetők: • •
Azok a halas és horgásztavak, víztározók sorolhatók ide, amelyek halállománya nem biztosított egész évben, valamint a vízi növényzetük hiányzik, vagy nagyon gyér, a partmenti növényzet többnyire szántó, rét, legelő. Azok a folyószakaszok, kisvízfolyások, amelyek nagyon erős sodrásúak és/vagy szennyezettek, s a vízi-, valamint a part menti növényzet hiányzik, vagy gyér, de a környéken állandó táplálékkal rendelkező élőhely található. A zavarás is megemlíthető, de, ha a közelben csendes búvóhelyre talál a vidra, akár még az állandó területfoglalás is megtörténhet. Ugyanide soroltuk azokat a holt- és mellékágakat, táplálékkínálata szegényesnek volt mondható.
Ahol nem ismert a vidra jelenléte, azok a következő általános mutatókkal jellemezhetők: • • •
A nagyon zavart horgásztavak, amelyek többnyire betonozott, kövezett partvonalúak, s az esetek többségében kiirtott, vagy erősen megritkított vízi, és partmenti vegetáció a jellemző. Magára hagyott, de halállománnyal már nem rendelkező halas-, és horgásztavaknál, feltöltődött, táplálékszegény folyó menti holt- és mellékágaknál. A kisvízfolyások, csatornák, folyószakaszok azon részeinél, ahol nem mozog vidra, vagy nagyon zavartak, pl. túl közeli a település, állandó az emberi jelenlét, vagy nagyfokú a víz szennyezettsége. A hal- és kétéltűállomány több esetben teljesen hiányzik, és szembetűnő itt is a partvonalak teljes beépítése, pl. betonpadkák és betonlépcsők, valamint a vízi-, és a partmenti növényzet teljes, vagy majdnem teljes hiánya. Folyószakaszok esetében a “vidramentesség” leggyakoribb okaként a túlságosan is nyitott tér (vegetáció nélküliség) és az erős sodrás nevezhető meg. Kisvízfolyás- és csatornaszakaszoknál azok időszakos vízellátása említhető, főleg a nyári aszályos időszakban, vagy teljes kiszáradásuk és szegényes vízi-, vagy parti vegetációjuk
IV. melléklet Javasolt irányelvek a felmérések során (...) Az általunk koordinált felmérések során, mint az látható nem, csak az volt a célunk, hogy egy-egy adott élőhelynél megállapítsuk a vidra állandó vagy átmeneti (rapszodikus) jelenlétét, esetleg hiányát. Sokkal inkább arra törekedtünk, hogy a kutatott területek összes adottságát figyelembe véve olyan képet nyerjünk, amelyek alapján képesek lehetünk összefüggő egységben látni és láttatni egy-egy tájegység vizes élőhelyeinél élő vidraállomány mozgását is.
45
Így, ahol tehettük, azt is megvizsgáltuk és kiértékeltük, hogy azokon az élőhelyeken, ahonnét adatokat szereztünk, milyen vándorlási útvonalai vannak/lehetnek az ott élő vidráknak, illetve hol, milyen akadályokba ütközhetnek, pl. utak, falvak, száraz területek stb. Ugyanakkor a hiteles adatok megszerzéséhez tisztában kell lennünk a vidra alapvető viselkedési szokásaival. A fontosabb lényegbeli ismeretek az alábbiak: 1. A vidrák azoknál a területeknél foglalnak territóriumot, ahol rendszeres a táplálékellátottság, és rendelkezésükre áll a fészkeléshez/rejtőzködéshez szükséges vízi- és parti vegetáció. Ezek a területek többnyire halas- és/vagy horgásztavak, víztározók, valamint folyók hallal telepített holt- és mellékágai. 2. A folyóknál, kisvízfolyásoknál és csatornáknál ritkán tart revírt a vidra: • a folyók sodorvonalánál (hullámterénél): a szigeteknél, és a klasszikus értelemben vett odvas, üreges “famatuzsálemek” gyökérzete között; • a kisvízfolyásoknál és csatornáknál: a bővizű, táplálékban gazdag és dús vegetációval borítottak esetében van rá példa. Ugyanakkor ezek az élőhelyek – és ezt már hangsúlyosan kell értelmezni – a legfontosabb vándorlási útvonalai a terjeszkedő állománynak. Ezeknél az élőhely-típusoknál akkor vettük állandónak a vidra-jelenlétet, ha: – A kérdőíves felmérés során több, az alapítványnak visszaküldött felmérőlapos jelzés megerősítette egy-egy ilyen területen a vidra állandó előfordulását, és legkevesebb évente érkezett pozitív jelzés; – A vidravédelmi hálózat tagjai az általuk végzett területellenőrzések során friss vidranyomjelre akadtak – rendszeresen megvizsgálták az ismert jelölőhelyet. 3. Feltehető, hogy a nőstények területthűbbek, mint a hímek, és az is gyanítható, hogy halasvizeknél szinte zömében nőstények tartanak állandó territóriumot. (...) 4. Télen, erős fagyok idején, valamint a nyári száraz időszak során azoknál az élőhelyeknél, ahol biztosított a táplálék és adott a rejtőzéshez szükséges vegetáció, főként halasvizeknél, feldúsul az állomány, és mindaddig egy helyen marad, amíg az időjárási körülmények kedvezőtlenek. Nem véletlen, hogy ezekben az időszakokban találni a legtöbb és leggyakoribb nyomjeleit ezen élőhely típusoknál. Mindez azért fontos, mert a nyomjelek gyakorisága is elárulja egy-egy adott kisrégióban/régióban a vidrák viselkedését, amiből az állomány sűrűségére is következtetni lehet – és nem a pontos egyedszámára, mint azt oly’ sokan szeretnék megállapítani, ki tudja, miért? Ugyanis, ezek a kisvízfolyások és csatornák az esetek legnagyobb részében csak útvonalai a vidráknak, így hát a környező “jó vidrás helyekről” vagy “helyekre” történő vándorlás is fontos adatokat szolgáltatnak. A territóriumokról szolgált(hat) információt számunkra a nyomjelek sorozata: főleg a fű-, vagy földgubacsos bélsár, valamint a váltók gyakorisága és sűrűsége. A vidrák territóriumának a nagyságáról pontos ismereteink nincsenek, nem is lehetnek, hiszen annak nagyságát behatárolják az élőhelyi adottságok, és a területen együtt élő vidrák neme és száma, amit megállapítani, mondjuk egy több száz hektáros halastó-rendszer esetében egyszerűen lehetetlen. Véleményünk szerint bizonyos, hogy pl. összefüggő halastó- és folyó menti holt- és mellékágrendszereknél, ahol a táplálékbőség és a sűrű vízi- és parti vegetáció miatt “felduzzad(hat)” a vidrák száma, több állat territóriuma átfed(het)i és keresztez(het)i a másikét. Ahol a vidra jelenléte állandó, ott hűen tartja a csapáit és a megszokott jelölőhelyeit (ahol rendszeresen jelöl, többnyire bélsárral), ami egyrészről lehet felhívás territórium határra, másrészt pedig üzenet a fajtársaknak, amit ellenőrizni nem nehéz feladat. A kisvízfolyásoknál és a csatornáknál viszont inkább csak ez utóbbiról, vagyis üzenetről van szó, és az, hogy rendszeresen lehet vidranyomjelet találni, az arra magyarázat, hogy az adott térségben, a vidraállomány mozgásban és fejlődésben van. Lehet, bár nem bizonyítható, hogy a területhatárt azok a fű-, vagy sárlabdás, öt-tizenöt centiméter átmérőjű,
46
vízzel és nyállal megragasztott földgubacsos halmok jelzik, aminek tetejére a hullatékát helyezi a vidra. Érdekes adat az is, hogy az ilyen kisvízfolyások és csatornák környezetében lévő halasvizeknél, folyók holt-és mellékágainál mennyire szembetűnő az állomány növekedése, vagyis, ha mondjuk, egy patakszakasznál gyakrabban találunk nyomjeleket, ez a közeli halasvíznél is igaz-e, tehát ott is megnőtt-e a nyomjelek száma és mennyisége? Érdekes annak a számon tartása is, hogy milyen időközönként található gyakrabban nyomjel, mennyi ideig észlelhető ez, mikor és mennyi idő alatt csökken le: hirtelen megszűnik, vagy még ritkábban, de előfordul egy ideig, és mindekkor milyenek az időjárási viszonyok, történt-e a területen valamiféle változás, pl. halastó leengedése, vagy egyéb földmunkák stb.? Vidralétszám-becslés, vidraeltartó-képesség Napjainkban úton-útfélen visszatérő kérdések ezek. Elsősorban az, hogy miként állapíthatjuk meg egy adott területen a vidrák pontos egyedszámát. Véleményünk szerint: pontosan sehogy, és itt most a hangsúly a pontos szavunkon van, ezért is húztuk alá. Vannak persze próbálkozások (pl. rádiótelemetria, télen indirekt nyomkövetés stb.), ezek viszont még nagyon gyerekcipőben járnak. Tudomásul kell venni, hogy az egyedülállóan gazdag hazai vidrapopulációt tekintve, az összes gyakorlati és tudományos tapasztalatainkkal együtt, még megközelítő pontosságú adatot sem vagyunk képesek nyilvánosságra hozni a faj pontos egyedszámáról. Ezért sajnálatos, hogy akadnak olyan kollégák, akik zömében a külföldi szakirodalomból citált adatokat felhasználva, azokat a hazai viszonyokra próbálják kivetíteni, vagy pedig egy-egy valóban vidragazdag régió – pl. Délnyugat-Dunántúl – adatsorai alapján következtetnek a teljes hazai állomány létszámára. Ahhoz, hogy egy-egy területen felmérjük a vidraállomány becsült létszámát, ha ugyan megéri beleölni időt és energiát, ahhoz a legfontosabb ismeretek a következők: 1. Egy területet egyszerre több vidra is lakhatja. Ilyenkor vagy: – területet foglalnak, vagy csak átváltnak rajta. Biztosra mondható, hogy territóriumot csak olyan helyen foglal, ahol: – biztosított a táplálkozási és fészkelési/rejtőzködési feltétel. Amennyiben valamelyik a kettő közül nem adott, ott csak ideig-óráig ver magának tanyát. – Egy territóriumon belül a vidra több fészket/rejtekhelyet készít magának. – Rendszeresen ellenőrzött territóriumot többnyire a nőstények alakítanak ki maguknak. Feltehető azonban, hogy a hímeknek is van egy meghatározott területük, amit bejárnak, és az azon belül lakó nőstényeket keresik meg a nászidő alatt. Ez a terület azonban sokkal nagyobb, biztos, hogy több nőstény territóriumát is magában foglalja, egyben nyitottabb is, hiszen ellenőrzése időigényes. És ha a hím “leragad” valamelyik nősténynél – akik az év bármely időszakában párzásra készek lehetnek, mert a vidránál nem évszakhoz kötött a nászidő –, akkor ez még súlyozottan is igaz. – Tehát megtörténhet, hogy, mivel a hím revírjén belül több ivarérett nőstény is helyet talál magának, akik ráadásul különböző időpontokban párzás-képesek, így a hím a saját területét igencsak rapszodikusan járja körbe. – A territóriumok kiterjedését nagyban befolyásolhatják – sőt, befolyásolják – az időjárási körülmények: télen, valamint árvízkor és aszály idején egy-egy táplálékgazdag és megfelelő vízi-, valamint partmenti vegetációval rendelkező élőhelyeknél alaposan leszűkülhetnek és/vagy átalakulhatnak. 2. A legjellemzőbb területek jellemzése, ahol territóriumot tarthat a vidra: – Biztosra kijelenthető, hogy a leggyakoribb territóriumok a hallal telepített élőhelyeknél – halas- és horgásztavaknál, folyók mellék- és holtágainál – találhatók. Miért? Azért,
47
mert ezek a területek nem csak táplálékban gazdagok, a haltenyésztés és/vagy folyamatos haltelepítés miatt, hanem zömükre megfelelő vízi- és partmenti vegetáció is jellemző. Nem véletlen, hogy a legtöbb vidranyomjelet: bélsarat, föld- és/vagy fűgubacsos jelölést, vidraváltót stb., ezeken az élőhelyeknél találni. – Mindez azzal magyarázható, hogy az ilyen területeken a vidraállomány létszáma megnőhet, hiszen a táplálék- és vegetációbőség miatt a territóriumok nagysága is kisebb lehet, értsd alatta: egyszerre egyazon területen belül több ivarérett vidra tarthat magának területet. 3. Melyek azok a területek, ahol csak átvált a vidra? – A vidra többnyire a kisvízfolyások és/vagy csatornák mentén jut el egyik területről a másikra. Így a legfontosabb vándorlási útvonalaknak mondható a vízzel borított, esetleg táplálékot biztosító és ideig-óráig rejtekhelyet is adó kisvízfolyások, csatornák hálózata. – Ezek a kisvízfolyások és/vagy csatornák a legtöbbször érintenek halasvizeket, sőt nem egy esetben közvetve, vagy közvetlenül maguk táplálják azokat. Így a legjobb útvonalat adják a vidráknak. – Ezek a kisvízfolyások és/vagy csatornák esetenként maguk is hallal telepítettek, hiszen nagyon sok helyen az országban rajtuk is kialakítottak horgászvizeket az adott területen élő horgászok. Tehát a táplálékbőséget biztosítják, azonban a vegetációjuk sokszor szegényes és/vagy hiányzik Így a vidra, valóban csak átvonulóban keresi fel. – Kivételt jelenthetnek az egész évben bővizű és valóban gazdag vízi- és/vagy parti növényzettel jellemezhető főcsatornák, ahol volt és van példa arra, hogy fészkelő vidra figyelhető meg. Ugyanakkor ez ritka és ilyenkor sem találni olyan sűrű vidrajárást (váltókat), mint a halas- és horgásztavaknál. Feltehető, hogy ha területet is foglal az ott élő vidra, az már csak a főcsatorna területi kiterjedése miatt is nagyobb, mint egy halastónál, és a vidrák is kevésbé tűrik meg egymás szomszédságát. Fontos szempont az időjárási körülmények alakulása is, amire ismételten felhívjuk a figyelmet. (...) Összességében kijelenthető hát, hogy: • a leggyakrabban halasvizeknél tart territóriumot a vidra; • ezeken a területeken a vidraállomány létszáma feldúsulhat, vagyis egyszerre és egy időben több vidra is lakhatja ugyanazt a területet; • a kisvízfolyásoknál és csatornáknál, néhány kivételtől eltekintve csak átvált a vidra; • a vidraállomány létszámának alakulását az időjárási körülmények is alapvetően meghatározzák egy-egy élőhely-típusnál. A vidraállomány azon tagjai, akik nem foglaltak maguknak területet, sőt állandó mozgásban vannak: többnyire kóborló hímek és/vagy helyüket kereső, önállósodott vidrakölykök. Így lehetséges, hogy, mivel a halasvízben gazdag területeken valóban “jó lehet” a vidraszaporulat: esetenként mind a tavaknál, mind a kisvízfolyásoknál és/vagy csatornáknál vidranyomjelek sokaságát találjuk. És mindez fokozottan igaz a fagyos téli, és aszályos nyári hetekre, hónapokra. De! Ebből messzemenő következtetést levonni, hovatovább létszámátlagot számolni, finoman szólva is dőreség. Hiszen, honnét tudni, pl. egy somogyi halastónál, vagy egy dél-dunai hallal telepített holtágrendszernél, hogy adott időszakban, pl. tél idején, aszály során és a köztes időszakban hány vidra lakik, hány vált át csak a területen? Ugyanakkor az ország más területrészein vagy egyáltalán nem él vidra, lásd: Homokhátság, vagy hegységeink jelentős területei stb., illetve városok, falvak, infrastruktúrák, pl. utak stb. találhatók, ahol igazán nem jellemző a vidra jelenléte. (...) Ami pedig a másik, gyakran feltett kérdést illeti, vagyis azt: hogyan állapítható meg egy-egy terület úgynevezett vidraeltartó-képessége, válasz nélkül hagyjuk. Oka ennek, hogy nagyon rossz, viták sorozatához vezető utat jelentene, ha megpróbálnánk magát a fogalmat pontosan meghatározni, majd a mindennapi életben alkalmazni. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy valamennyi hazai vizes élőhely-típusra kidolgozzunk egy használható fogalomtárat, amit aztán ki tudja ki, hogyan, milyen paraméterek alapján és időközönként ellenőrizne. És persze gondolni kell az ellenérdekeltségű felek reakciójára is (horgászokra,
48
halászokra), akik közül nagyon sokan egyetlen vidrát is sokallnak egy-egy általuk tulajdonolt/bérelt területen. Ha lenne egy kidolgozott vidraeltartó-képességet körülíró szakmai szempontrendszer, szinte biztosra vehető, hogy rengeteg halásszal és horgásszal felesleges vitákba bonyolódna a természetvédelem. Azt javasoljuk inkább, hogy igyekezzünk elérni egy olyan agrár-környezeti és/vagy természetvédelmi támogatási rendszer életre hívását hazánkban, amely abban tenné érdekelté a gazdákat, hogy a területükön minél több természeti értéket megőrizhessenek. V. melléklet Vizes élőhelyeink napjainkbeli problémáinak áttekintése: javaslat a megőrzés, a fenntartás és a helyreállítás lehetséges megoldásaira
Belvíz (...) Magyarország területének mintegy egynegyede olyan mélyfekvésű sík terület, amelyről természetes úton nem folyik le a víz. A síkvidéki vízrendezés célja, hogy az összegyűlő csapadékból, valamint a feltörő talajvízből keletkező elöntésektől, a belvizektől mentesítse ezeket a területeket. A rendszerváltás óta, mint azt a statisztikai adatokból kiolvashatjuk, megnőtt a belvizekkel elöntött területeink aránya. Ennek több oka van – a teljesség igénye nélkül: • A radikális tulajdonszerkezeti átalakuláson átesett mezőgazdasági területeken található csatornahálózatok elhanyagolása (a felújítási és a karbantartási munkák elmulasztása), valamint megszüntetése (pl. beszántása). • Alkalmasint a rendkívül sok csapadék. Tény: a belvízelöntéseket napjainkban még csupán mérsékelni tudjuk, és elsősorban a tartósságuk csökkenthető. Kérdés: megéri-e ez, hiszen a belvízzel elöntött térségek – elsősorban a Tiszántúl mintegy 30%-a – nem tartoznak a legjobb termőképességű területeink közé. Vagyis, olyan döntést kell majd hoznunk, amely során a belvizes területeink hasznosítását kell alapjaiban újragondolnunk és átértékelnünk. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy mindez a piaci viszonyok érvényesülésén keresztül valósulhat csak meg. De! A mély fekvésű, kedvezőtlen talajadottságú, gyakran elöntött területek víztelenítése rendkívül költséges, amit szintén szem előtt kell tartanunk. Milyen megoldások kerülhetnek szóba? • A feltört legelőkből kialakított szántók újbóli legelővé átalakítása. • Vizes élőhelyek kialakítása (elsősorban a természetvédelmi szempontból értékes területeknél). • A belvíz tárolása, és későbbi felhasználása öntözésre, többfunkciójú síkvidéki víztározók és/vagy halastavak építése révén. A vízügyi és az ökológiai szemlélet közeledését szolgálná annak a problémának a rendezése is, ami napjainkban még vitákhoz vezet, nevezetesen: a belvízelvezetés-vízpótlás összefüggésében az ökológiai vízigény kielégítésének a kérdése. Világosan meg kellene már végre határozni, hogy a belvízvédekezés során mi az a minimális vízhozam és vízszint (illetve, ez milyen paraméterek alapján számítható ki, állapítható meg egyértelműen), amely a természeti értékek védelme, de a műszaki igények érvényesülése számára is elfogadható. Ma már elfogadott szakmai alapelv, hogy a vizet a leesés helyén célszerű hasznosítani, tározni, amivel az elvezető művek építésének, fenntartásának és üzemeltetésének a költségét jelentősen mérsékelni lehet. Nem beszélve arról, hogy ezzel a vízpótlás ugyancsak költséges terhei is csökkenthetők. Ehhez természetesen a helyben élők megnyerése, bevonása elengedhetetlen, valamint az elérhető és közérthető nemzeti és/vagy uniós támogatások biztosítása szükséges.
49
Az épített tározókat a mezőgazdaság sokféleképpen hasznosíthatja, hiszen ezekben a vízkészlet egy meghatározott része visszatartható, és a “fölös” víz többcélúan is felhasználható, pl. öntözésre. De! A tározók adta tájképi és a megtelepülő természeti értékek is hasznosulhatnak: pl. a falusi turizmus kapcsán; magyarán a tározókat eleve úgy lenne célszerű kialakítani, hogy azok több tevékenységi körnek is megfeljenek. • Igazából a legnagyobb gondot a tározókban tárolt víz minőségének a leromlása adja. Ismereteink szerint ma még nem igen van olyan üzemeltetési módszer, amelyik megfelelően kezelni tudná a vízminőségi problémákat. Aszály Az előrejelzések szerint hazánk éghajlata mediterrán irányba tolódhat el, a hőmérséklet a globális változással arányosan, de azt meghaladó mértékben nőhet. A prognózisok szerint a legveszélyeztetettebb magyarországi területek: a Duna-Tisza köze és a Tiszai-Alföld, de még a Dunántúl egyes kisrégiói is “szóba jöhetnek”. Szükséges felkészülnünk arra, hogy pl. az aszály által okozott károk mértékét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsuk. • De! A szárazság nem csak a vizes élőhelyeket veszélyezteti, hanem minden más élőhely-típust is. Így, amikor vizes élőhelyeink megőrzését tervezzük meg, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek a beavatkozások az adott vizes élőhellyel érintkező más élőhely-típuskora is hatást fejtenek ki – és ez persze megfordítva is igaz. (...) Ma már tudjuk, hogy az aszály előfordulásának a valószínűsége Magyarországon növekvő tendenciát mutat, leginkább az Alföldön. (...) A statisztikai adatokból kiolvasható, hogy Magyarországon az aszály az árvizekhez és a belvizekhez hasonló nagyságú területeket érint, de a keletkezett anyagi és természetbeni kár mértéke meghaladja az árvizek és belvizek által okozott károk teljes összegét. (...) • Szakmai körökben elsősorban az úgynevezett “többszerepű” víztározók építéséről hallani. Ezek mellet, elsődleges szempontként meghatározhatnánk a nagyszámú, olcsón üzemeltethető gravitációs vízpótló rendszerek létrehozását, valamint a kisvízszint gyors süllyedésének a megakadályozását. Azt, hogy az aszály problematikája milyen horderejű kérdés, talán az bizonyítja a legjobban, hogy Nemzeti Aszálystratégia készül hatóságok, tudományos műhelyek és civil szervezetek bevonásával. Remélhetően sikerül olyan megoldási javaslatokat megfogalmazniuk, amelyek valóban alkalmasak lesznek egy esedékes végrehajtás során a hathatós eredmények elérésére. Ennek során: • Fontos lenne egy olyan adatbázis létrehozása, amely alkalmas lehet arra, hogy hazánkban régiókra/kisrégiókra lebontva értékelje az aszály kockázatát és várható időtartamát (ez vajon mérhető, megbecsülhető-e?). • Célszerű lenne azokat a gazdasági ágazatokat (pl. mezőgazdaságot, erdészetet, kertészetet, halászatot stb.), nevesíteni, és egy kockázatelemzési becslést végezni, amely egy valóban hosszabb távú száraz időszakban ezeknél az ágazatoknál veszteségként keletkezhet. • Összefoglalhatná azokat a lehetőségeket (pályázatokat, hiteleket stb.), amelyet az érintett gazdálkodók az aszály esetén igénybe vehetnek. • Egy hosszabb távú aszályos időszak, hatással lehet a nevezett gazdálkodókon kívül másokra is, pl. az idegenforgalomra, a kereskedelemre, az iparra stb. Nem tudjuk, lehetséges-e, de ha igen, akkor az ezeken a területeken várható hatások előzetes elemzése is indokolt lehetne (a kérdés az: hogy ez valóban elemezhető-e?) (...). Folyóinkról (...) Felszíni vizeink minőségét nagyon sok emberi beavatkozás veszélyezteti, és ezekre kell megtalálnunk a megvalósítható megoldásokat. A teljesség igénye nélkül, az alábbiakra: – A települési-, a mezőgazdasági szennyezések stb. megszüntetésére.
50
– A hidrológiai változások által okozott nehézségekre (pl. a lefolyás-szabályozások stb. – kérdéskörére). – A morfológiai változások által okozott problémákra (pl. a folyócsatornázás esetében stb.). Szinte valamennyi hazai folyónk arculata megváltozott a szabályozások során, jelentős, ma már visszafordíthatatlannak tűnő kárt is okozva. A legfontosabbak az alábbiak – a teljesség igénye nélkül: 1. Nagymértékben csökkent a természetes élőhelyek száma, elsősorban a szántóterületek javára. Ezen belül igen jelentősen csökkent a vizes élőhelyek kiterjedése: a mocsarak, vizenyős területek többségét lecsapolták, művelésbe fogták stb. 2. A kialakított védvonalak egyben az addigi összefüggő, egymással kapcsolatban álló élőhelyeket is elszakították egymástól. 3. A munkák hatására a hullámterek továbbra is gyakran kapnak vizet, míg a mentesített területek egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyiségben. 4. A medrek a nagyobb esés miatt egyes szakaszokon bevágódtak, a hordalék-lerakódásból viszont csak a hullámtér részesült, annak szintje tehát folyamatosan emelkedik. 5. Az árvizek gyorsabb levonulása és a kintmaradó vizek eltűnése miatt megváltoztak a párolgási viszonyok. Az utolsó két pont, vízügyi szakértők szerint olyan mértékben megváltoztatta az Alföld talajvízháztartását, hogy ennek tulajdoníthatók a rendszeres nyári vízhiányok, és az öntözés szükségessége. Folyóink medrének beágyazódása és süllyedése azért is nagy horderejű probléma, mert a talajvízszint apadása csökkenti/csökkentette az adott területek termékenységét, valamint sok helyen érzékelhető a parti szűrésű kutak apadása is. Szintén komoly nehézségekkel néz szembe a természetes-vízi halászat, hiszen értékes és pótolhatatlan ívó- és ivadéknevelő helyek pusztultak el, illetve a megmaradtak esetében nehéz feladat a fenntartásukról gondoskodni. • Folyóinknál feltétlenül meg kell őrizni a természetes vízi halászatot, hiszen annak gyakorlása hozzásegíthet bennünket az élővilág megőrzéséhez, és hozzájárulhat egy, a magyar agrárkultúrától elválaszthatatlan hagyományos gazdálkodói tevékenység fenntartásához. Ugyanakkor a természetes vízi halászat gazdálkodás csak a “bölcs hasznosítás” elvére épülhet a jövőben. Törekedni kell az invazív és nem őshonos halfajok állományainak a visszaszorítására is. Folyóink esetében külön gondot okozott az utóbbi időkben az árvizek levonulása, valamint az ebből adódó jövőbeni védekezési módszerek kidolgozása és alkalmazása. Szintén jelentős kihívást jelentenek az utóbbi évek aszályos időszakai. • A folyóinkkal történő jövőbeli szabályozás mindenféleképpen a többfunkciós folyógazdálkodás elveire épülhet csak. Vagyis arra, hogy a gazdasági, az ökológiai és a társadalmi szempontokat egységen kezelve, azok érvényesülését egyfajta egyetértésre emelve az adott folyórendszert természetközeli állapotába legyünk képesek helyreállítani. • Természetvédelmi és ökológiai szempontból fontos a jellemző élővilág helyreállítása, életfeltételeiknek megnyugtató biztosítása, pl. ahol szükséges hallépcsők kialakítása. De! Nem szabad elfelejtenünk: a töltésezett folyóink nagy részénél a hullámtér morfológiai változásai (a mederrendezés és/vagy a süllyedés) nagyok. Ellenben a mentett oldali természetes állapotú ártéri területek magassági változása ehhez képest elenyésző, így ezek természetvédelmi célú vízpótlása, esetenként elöntése lényegesen egyszerűbben, gravitációsan megoldható (pl. fokgazdálkodásszerű hasznosítás révén). • Ki kell dolgozni a folyók szennyezettsége és az élővilág közötti vizsgálatok támogatási rendszerét, és azt összhangba kell hozni a Víz Keretirányelv útmutatásaival. Lényeges, hogy folyamatos kutatások kövessék a folyók állapotának és a benne élő állat-, és növényfajok állományváltozásának az alakulását. • Célszerű ösztönözni (kamatmentes és/vagy kedvezményes hitelekkel, adókedvezménnyel, vissza nem térítendő, pályázat útján megszerezhető anyagi lehetőségekkel stb.) a települések lakossági- és ipari szennyvizeinek, valamint a mezőgazdasági szennyezőanyagok folyóvizekbe
51
•
•
történő megakadályozását szolgáló szűrő-, tisztító- és ártalmatlanító berendezések beszerzésére és azok üzembe helyezésére. Az árvizek kezelésére valamennyi hazai folyónknál szükséges kidolgozni azokat a jövőbeni védekezési lehetőségeket, amelyek sikeresen megvédhetik a folyó menti településeket: pl. a nagyvízi lefolyás gyorsítása, megfelelő szélességű folyóvölgy biztosítása, a nyári gátak részbeni-egészbeni elbontása, víztározók létesítése stb. jöhet szóba. Az aszály okozta károk kezelésére, azok mérséklésére is ki kell dolgozni a védekezési módszereket. (...)
Holtágak, kubikgödrök A holtágakban lejátszódó folyamatok részben természetesek, melyek a növényzet túlburjánzásában, a feliszapolódásban, az eutrofizációban és a romló vízminőségben, valamint az élővilág részbeni és/vagy teljes átalakulásában nyilvánulnak meg. Mindezeket az emberi beavatkozás gyorsíthatja is, pl. a tisztítatlan szennyvizek bevezetése, az átgondolatlan parthasználat, a telepített halfajok nem megfelelő összetétele és az elmulasztott műszaki beavatkozások hiánya. A holtágak döntő többsége egy vízgazdálkodási rendszer részeként működik, és elsősorban a belvízi főbefogadó folyókhoz való közelségük miatt a belvizek levezetésében és tározásában játszanak nagyon fontos szerepet. A belvíztárolás miatt jelentős számú holtágnál már megoldották a vízelvezetést, vízpótlásra és/vagy vízcserére azonban alig-alig, vagy egyáltalán nincs lehetőség. Pedig ha ez megvalósulhatna, akkor a hasznosítási formák köre jelentősen megnőne. • Ajánlatos alaposan átgondolni a holtágak jogi helyzetét; ott, ahol az indokolt, gondoskodni kell állami tulajdonba kerülésükről. Az ún. “szentély típusú” holtágaknak mindenféleképpen állami tulajdonban kellene maradniuk. • A belterülethez közeli holtágak akár záportározóként is működhetnének, vagy tartalék nyersvízbázist jelenthetnének. • Sürgősen meg kellene oldani, hogy végérvényesen megszűnjön a holtágakba a szennyvízbevezetés. • A holtágak vízgyűjtő területén a mezőgazdasági műtrágyák felhasználását szabályozni kell, akárcsak a part használatát. • Gondoskodni kell a vízi növényzet védelméről. • A vízszint meghatározások során figyelemmel kellene lenni az ökológiai igényekre is. • Indokolt átgondolni a holtágak halászati-, horgászati és rekreációs hasznosításának a rendjét. A holtágak vízkészletének közel állandó értéken tartására, valamint a vízpótlásra két lehetőség adódik: 1. Az anyafolyóval történő összeköttetés után folyamatos vízcsere biztosítása.
2. A holtág vízgyűjtő területéről a szükséges mennyiségben csapadékvizek, talajvizek bevezetése, majd a felesleges víz elvezetése. Fontos szempont a következő: a felszíni vizek minősége akár a holtág vizének a minőségét is befolyásolhatja, megváltoztathatja, sőt – szélsőséges esetben – kedvezőtlen hatást is eredményezhet. • A holtágak vízpótlása esetén körültekintően kell eljárni a vízpótlást szolgáló vízbázis kiválasztásakor. • Annak érdekében, hogy elkerüljük a helyreállított mentett oldali holtágban a nem kívánatos eutrofizációt, lehetőség szerint meg kell őrizni a vízi vegetációt (a gyékény-, nád-, sás állományt), vagy szükség esetén azokat célszerű újratelepíteni. Szakmai kiadványokban és rendezvényeken rendszerint felvetődik, hogy előnyös lenne puffertározók kialakítása a folyóvizek lebegtetett hordalékának a visszatartására és egyes felszíni vizek esetében a mikrobiológiai szennyezettség csökkentése érdekében, pl. a Felső-Tisza, a Szamos, a Hernád, a Mosoni-Duna esetében. Ennek indoklása: a lebegtetett hordalék gyorsítja a feliszapolódást, a magas baktérium-szám pedig kedvezőtlenül befolyásolja a mentett oldali holtágak rekreációs és jóléti
52
hasznosítását. A folyók menti kubikgödrökről sem feledkezhetünk meg. (...) • Alapelvnek kellene lennie, hogy számuk és kiterjedésük nem csökkenhet a jövőben. • Meg kell akadályozni, hogy “gazdálkodási kényszerre” való hivatkozással betemessék őket, pl. faültetvények miatt a jövőben egyetlen kubikgödröt se lehessen megszüntetni. • A kubikgödröknél törekedni kell a természetszerű gazdálkodási formák ösztönzésére: pl. a természetes vízi halászat folytatására, annak támogatására, de a sportcélzatú halasítás – horgászat – nem megengedhető. • És hát talán, érdemes lenne hazánk valamennyi kubikgödrét védetté nyilvánítani. Kisvízfolyások (erek, patakok) (...) Hazánkban 103 hegy- és dombvidéki vízgyűjtőt tartanak számon. A kisvízfolyások összes hossza 57 000 kilométer, ebből 1500 települést több mint 1800 patak szel át, amelyek belterületi szakaszának a hossza mintegy 6000 kilométer. A kisvízfolyások árterülete 4300 kilométer. A hegy- és dombvidéki kisvízfolyások közül cca. 17 000 kilométer tekinthető kisebb-nagyobb mértékben rendezettnek, azonban ezek egyes szakaszain a kiépítettség és a fenntartás összhangja nem kielégítő. Becslések szerint még mintegy 8000 kilométer kisvízfolyáson van szükség mederrendezési munkákra. A hegy- és dombvidéki kisvízfolyásokon árhullámok alakulhatnak ki, így fontos, hogy ezek medrében a lehető legbiztonságosabb módon tudják levezetni a víztömeget; emlékezzünk csak: az elmúlt években több sajnálatos árvíznek is tanúi lehettünk a Zemplénben és a Mátrában. Azért is fontos ez, mert szinte valamennyi hegy- és dombvidéki patakunk településeken is átfolyik Ilyenkor a belterületeken végzett patakszabályozási munkákat, célszerű lenne összhangba hozni a vizes élőhelyek iránt megfogalmazott ökológiai és természetvédelmi igényekkel. És ezek nem ellenmondásosak egymással! Az árvizek által okozott károk elkerülése érdekében a hatályos jogszabályi rendelkezések egyértelműen megfogalmazzák, hogy a vízfolyások medrét az árhullámok kiöntés nélküli levezetésére kell méretezni. Ez rendjén való is. De! Minden belterületi beavatkozáshoz kisebb külterületi kiépítés is párosulhat, vagyis az adott kisvízfolyás több szakaszát is érintheti egy-egy beavatkozás. Ilyenkor a természeti értékek védelme, illetve az azokat szolgáló szempontok beleilleszthetők a tervbe vett munkafolyamatokba, hiszen a kisebb külterületi kiépítési szint kisebb mederméretet, a természetes/természetszerű állapot fenntartását is jelentheti. A parti és vízi vegetációban, a természetszerű mederben a többnyire gyorsan lezúduló víztömeg kisebb kárt okozhat, mint a teljesen mesterséges, csatornaszerű létesítményekben. Fontos szempontok lehetnek még hegy- és dombvidéki kisvízfolyásaink rendezése során: 1. A kanyarulatok meghagyása és/vagy kialakítása, helyrehozatala. 2. Természetes anyagok (fa, kő stb.) felhasználása. 3. Változatos és természetes parti növényzet. 4. A folyásirány során változó vízmélységnek megfelelő esés és sebesség biztosítása. 5. És hát nem utolsó sorban, annak a megvalósulása, hogy valóban csak ott avatkozzunk be, ahol az elkerülhetetlen, de így is arra törekedjünk, hogy egyes szakaszok megmaradjanak az eredeti állapotukban. Domb- és hegyvidéki kisvízfolyásainknál szóba jöhető megoldás még: víztározók létrehozása és üzemeltetése, amivel az árvizek által okozott káros folyamatokat lehet megelőzni. Amennyiben víztározó épül valamelyik kisvízfolyásra, akkor figyelemmel kell lenni arra, hogy a tározó a felette és az alatta lévő patakszakaszoknak nemcsak a hidrológiai, hanem az ökológiai viszonyait is megváltoztatja. (...) A kisvízfolyások vízgyűjtőjén folytatott nem megfelelő erdőgazdálkodás – pl. rövid időn belül nagyterületű tarvágás, erdészeti feltáró út létesítése stb. – szintén veszélyeztető tényező, mert következtükben a kisvízfolyások medre alig néhány év alatt feltöltődhet a kialakuló gyors erózió miatt,
53
ami a kisvízfolyás gyakoribb áradásához is vezethet. Ez pedig különféle mesterséges megoldást hoz magával, pl. medermélyítést, mederszabályozást, amelyek csak ideig-óráig képesek orvosolni a problémát. (...) Síkvidéki kisvízfolyásainknál az átgondolatlan és felelőtlen mezőgazdasági tevékenység okozhat komoly problémákat. (...) Csatornák A folyószabályozás, árvíz-mentesítés miatt létesített magyarországi belvízlevezető csatornarendszer hossza cca. 40 000 km. Hazánkban a belvízelvezetés és az öntözés miatt volt szükséges a sűrű csatornahálózat létrehozása, amelyek az adott feladatkörnek megfelelő szélességben és mélységben épültek ki. A csatornák tagadhatatlanul mesterséges objektumok, feladatukat illetően többfélék lehetnek. Kezelésük elsősorban a vízügyi szempontok alapján történik, így a víztér benövényesedése, a vízi növényzet megtelepedése is sok esetben “csak” műszaki probléma, hiszen elsősorban a gyors belvízelvezetést tartották/tartják szem előtt. Ez azonban alkalmasint kárt okozhat a már megtelepedett élővilágban, így természetvédelmi és ökológiai szempontból legalábbis vitatható megoldás. Területükön védett- és fokozottan védett természeti értékek is megtalálhatók, illetve folyásirányuk számos állatfaj számára vándorlási útvonal, “ökológiai folyosó” lehet. Így fontos, hogy létrehozásuk, karbantartásuk, üzemeltetésük során érvényesülhessenek ökológiai és természetvédelmi igények is. A csatornákba duzzasztással, vízkivétellel, vízkormányzással kerül a víz, és ezek során fontos szempont, hogy élővíz jellegük fennmaradjon. Vízminőségüket alapjaiban a következő tényezők befolyásolják, és ezek kezelése során kellene megtalálni a vízügyi és ökológiai, természetvédelmi “közös nevezőt” – a teljesség igénye nélkül: • A téli üzemvízszint esetén a minimális vízcsere problémája. • Az üzemeltetési időszakban a kisebb vízigények kérdése, pl. ezek állóvízi jelleg kialakulásához vezethetnek. • A szivárgó átemelő telepek által szállított vizek, valamint a beemelt belvizek minőségének a problémája. • A csatornákhoz kapcsolódó vízfolyások, halas- és horgásztavak vízminőségének az alakulása. • A vegetációs időben elszaporodó vízinövényzet, majd az elhaló növényzet káros bomlási folyamatainak a kérdése, valamint a vízfelszínen úszó, nagy vízfelületet elborító növényzet problémája. • (Nem konkrétan vízminőségi probléma, de ökológiai, természetvédelmi szempontból lényeges: a csatornaparti vegetáció kezelésének: gyérítésének, irtásának a kérdésköre is). Mindezek kezelésére több biológiai, kémiai és mechanikai módszer ismert már, amelyeket a vízügyi szakemberek alkalmaznak, de az lenne a legszerencsésebb, ha megtalálnánk azokat az eljárásokat, amelyek megfelelnek a vízügyi szakmai-, és a természetvédelmi, ökológiai elvárásoknak is. • A vízi növényzet ritkítása, kikotrása során törekedni kellene arra, hogy az lehetőleg ne vegetációs időben történjék. • Amennyiben pl. a nyár végére kialakuló nem kívánatos vízminőségi mutatók szükségessé teszik a beavatkozást, akkor annak során a “legökologikusabb” módszert kellene alkalmazni (amit pedig a vízügyi és természetvédelmi szakértőknek kellene közösen megnevezniük). • Szintén törekedni kell arra, hogy a csatornaszakaszok partfalánál egyszerre csak az egyik oldalon történjék a növényzet irtása/ritkítása. • Célszerű átgondolni a csatornák mélységének a kérdését is, tekintve, hogy azok vízszívó hatása az adott térségek teljes vízháztartására kihatással vannak. • A veszélyeztetett térségekben a csatornák vízszívó hatását mérsékelni kell, különösen a Kiskunság és a Nyírség esetében fontos a mielőbbi hathatós megoldás alkalmazása. • Új csatornák tervezésekor ajánlatos lenne természetvédelmi hatástanulmány is elvégezni. • A csatornák vonalvezetését is új alapokra lehetne helyezni, aminek során tervezni kellene kanyarulatok és öblök beiktatását, amelyek elősegíthetik a természetes szűrőként működő növényzet megtelepedését.
54
Természetes tavak Természetes tavainknál a turizmus és a hozzá kapcsolódó kiegészítő tevékenységek az egyik leginkább fejlődő nemzetgazdasági ágazatnak mondhatók napjainkban. És ez nem csak az utazási irodák által szervezett tömegturizmust jelenti, hanem a falusi turizmus fejlődését is. Ugyanakkor a turizmus érdekeinek előtérbe kerülése, a kapcsolódó ágazatok (pl. vendéglátóipar stb.) térnyerése, illetve ezek kizárólagos érvényesülése azzal a veszéllyel járhat, hogy természetes tavainknál az ökológiai, természetvédelmi elvárásokkal ellentétes átalakulások vehetik kezdetüket. Figyelembe kell vennünk azt, hogy a természetes tavainkat tápláló kisvízfolyások, csatornák az elmúlt évek aszályos időszakainak a hatására sok helyütt kedvezőtlen állapotváltozáson estek át. Éppen ezért a természetes tavakra, valamint a tápláló vízforrásokra kidolgozott megoldási elképzelések során, akárcsak a többi vizes élőhely-típusnál, szerepet kell kapniuk a természetvédelmi és ökológiai elvárásoknak is. • Meg kell akadályozni a vízi növényzet indokolatlan irtását. • Szintén útját kell állni a partvonalak további lebetonozásának és beépítésének, azoknál a helyeknél, ahol bizonyított ezek törvénytelen megtörténte, gondoskodni kell a megszűntetésükről. • Ösztönözni kell a tavak környéki településeket a szennyvizek szűrésére és tisztítására. • Elejét kell venni annak, hogy a tömegturizmus, és az ahhoz kapcsolódó ágazatok érdekei a természeti értékek kárára valósulhassanak meg. • Át kell gondolni a halászati-, horgászati és rekreációs hasznosításuk rendjét. Halastavak és horgásztavak A legutolsó, a 2005-ös évet összefoglaló Nemzeti Halászati Stratégia Terv adatai szerint Magyarországon 338 tógazdaság működött közel 24 000 hektáron. Többségük területe 1-10 hektár, de léteznek 1000 hektár feletti rendszerek is, jelentőségük az aszályos alföldi térségben vízgazdálkodási szempontból is lényeges. (...) • Napjainkban – és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – a halastavak és a hozzájuk kapcsolódó kisvízfolyások, csatornák fontos élőhelyek, hiszen közülük nagyon sok ritka és értékes növényés állatfajnak adnak otthont. • A halastavak jelentős része összeköttetésben áll más vizes élőhelyekkel, vagyis összefüggő víziútvonalat szolgáltathatnak, amit akár az ökológiai hálózatok mintájának is tekinthetünk. És mindezeken felül általában megfelelő vízi-, és partmenti növényzettel rendelkeznek. • Napjainkban még nem megoldott az egyes természetvédelmi és vízügyi korlátozások miatt a halastavaknál keletkező gazdasági értékvesztés megtérülésének a kérdésköre. Végre megfelelő módon kezelni kellene, pl. a védett állatfajok egyedei által okozott problémákat, mert a jövőben nem tartható, hogy csupáncsak a haltermelő viselje a tavakon élő védett állatfajok el- és megtartásának költségeit. • Azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a védett állatfajok egyedei által okozott károk rendezésére az anyagi és/vagy természetbeni közvetlen kártérítést sem a hazai, sem az uniós jogszabályok nem ismerik el. • Éppen ezért azokat a legfontosabb élőhely-fenntartási szempontokat kellene meghatározni, amelyek lehetővé teszik a halastavi gazdálkodás során a tavaknál található természeti értékek hathatós védelmét, de a haltenyésztést sem hátráltatják károsan, és amelyekre remélhetően az unió 2007 és 2013 közötti költségvetési ciklusában pályázati támogatás is elképzelhető. (...) Abban az esetben viszont, ha mondjuk az aszály miatt elkerülhetetlen egyes halastavak/tórendszerek szárazra állítása, akkor nem csak közvetlenül a tavak adta környezeti feltételek szűnnek meg – a természeti értékek számára visszafordíthatatlan kárt is okozhatva –, hanem közvetve a táplálóvizek és a lecsapoló csatornák élővilágára is kedvezőtlenül, sőt károsan kihathat a folyamat. Megjegyzendő
55
azonban, hogy a már említett száraz időszakok hatására a halastavi vízutánpótlást tekintve a csak hazai felszíni készlettel rendelkező dunántúli vízgyűjtőkön az igények meghaladják a 80%-os valószínűséggel rendelkezésre álló augusztusi kisvízi készleteket; így ebben a régióban a halastavak frissvíz-ellátásában további komoly hiány várható a jövőben. • Már most szükséges a dunántúli régióban lévő halastavaknak olyan víztakarékos technológiákra átállniuk és ehhez megfelelő uniós és/vagy nemzeti anyagi és szakmai segítséget kapniuk, amelyek a jövőbeli fejlesztéskor igazodni képesek az előre jelzett vízszegény időszakhoz. Hátrányosan érinti a magyarországi extenzív halastavi gazdálkodást, hogy a Víz Keretirányelv hazai végrehajtásáról szóló 220/2005-ös kormányrendelet, ex cathedra szennyező objektumoknak nyilvánította a halastavakat, míg pl. a befogadó vízfolyások, csatornák vízminőségét – amelyek azonban valóban olyan szennyezettek is lehetnek, hogy megfelelő szűrés és tisztítás nélkül haltenyésztésre sem alkalmasak – nem tesz utalást. • Mielőbb felül kell vizsgálni a Víz Keretirányelv hazai végrehajtásáról szóló 220/2005-ös kormányrendeletet, és a halászatot kedvezőtlenül érintő kitételeket a valós helyzethez kell igazítani. Sajnálattal vehetjük tudomásul azt is, hogy a magyarországi tógazdasági haltermelés (extenzív tógazdálkodás) megítélése az Unió részéről nem egyértelmű. Gyanítható: a brüsszeli adminisztráció és szakbizottságok előtt nem ismeretes, hogy az extenzív halastavi gazdálkodás, azon túl, hogy a hatályos magyar jogszabályok mezőgazdasági tevékenységnek minősítik, milyen értékes és egyedi természeti értékeket őriztek/őriznek meg. Ha az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés keretein belül nem lesz támogatható az extenzív halastavi gazdálkodás 2007 és 2013 között, mint azt a jelenlegi ismereteink szerint Brüsszelben tervezik, úgy Magyarország – feltehető – nem tudja majd finanszírozni ezt a típusú gazdálkodást. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Mindazonáltal az is elkerülhetetlen, sőt kívánatos, hogy hazánkban még több halastó létesüljön, és rendelkezésünkre álljanak azok a támogatási formák, amelyek felhasználásával ez meg is valósítható. • Ösztönözni kell újabb halastavak létesítésére. Ugyanakkor újabb tavak létesítésekor természetvédelmi hatástanulmány készítését kellene előírni. • A várható vízhozamokra gondolva a tógazdasági haltermelés biztonsága érdekében egy legalább öt (tíz) éves időszakot felölelő tározófejlesztési programot célszerű kidolgozni. • Törekedni kell arra, hogy a Nemzeti Halászati Stratégia Tervben és az ahhoz kapcsolódó Halászati Operatív Programban, illetve annak a Stratégiai Környezeti Vizsgálatában megfogalmazott, a természetvédelmi és ökológiai érdekekkel összhangban lévő szakmai elvárások és finanszírozási lehetőségek megvalósuljanak hazánkban 2007 és 2013 között. • A magyarországi haltermelés piacát növelni szükséges az unióban, de az unión kívül is, hiszen ahhoz, hogy érdemes, sőt minél sikeresebb legyen halászattal foglalkozni, biztosítani szükséges a megfelelő piacot. A horgásztavak nagy részébe telepített halállomány kerül, tehát a halastavaktól eltérően ezeknél a halfogás és nem a haltenyésztés az elsőrendű szempont. (...) • A horgásztavaknak – legalábbis számosnak közülük –, mint jellegzetes vizes élőhelyeknek, megfelelő kezeléssel komoly természeti értékek megőrzése és fenntartása is feladatul juthat.
VI. melléklet Tájékoztatás vidrakár-esetek kezeléséhez
56
Bevezetés Az alábbi ajánlás útmutató kíván lenni az esetenként felmerülő vidrakár-ügyekhez, amikoris halgazdálkodók, horgászegyesületek a vidra által okozott – vélt – kártételt jelzik a zöldhatóságok, vagy a nemzeti park igazgatóságok felé. Kérdés: az év mely időszakában várhatjuk leginkább az ilyen jellegű bejelentéseket? •
•
•
•
Tapasztalataink szerint a legtöbb ilyen bejelentés az őszi és téli időszakra esik. Oka ennek, hogy az őszi lehalászások során – ami, hagyományaink szerint október 15-én veszi kezdetét hazánkban – egy adott élőhelyen, pl. egy halastónál élő vidrák a hirtelen jött környezeti állapotváltozás miatt még nappal is elhagyják fészküket. Télen pedig a hóban, vagy a befagyott vízfelületen, akarva-akaratlan is észlelhetők a hátrahagyott nyomjelek: csapák, csúszkálások, táplálékmaradványok stb. Fagyok idején rendszeres, hogy a horgászok/halászok által a jégen vágott lékeket használják a vidrák is, így az ott megfigyelt ki és beszállóhelyeik, és az ezek mellett elfogyasztott zsákmányállataik maradványának a látványa vezet el a kárbejelentésekhez. Ugyanakkor a nyári aszályos időszak során is megtörténhet, hogy egy-egy táplálékban gazdag élőhelyen összezsúfolódik az adott térségben élő vidraállomány: pl. halastónál, folyó menti holt- és mellékágaknál, mert a környező kisebb tavak, kisvízfolyások, csatornák kiszáradnak. Elmondható, hogy a legtöbb ügyet a hirtelen szem elé kerülő állatok látványa váltja ki, nem pedig a tételesen is bizonyítható kártétel. Vagyis a gazdák és horgászok körében még napjainkban is általános az a tévhit, hogy a halállományban a vidra “tetemes” kárt okoz. A bejelentések kivizsgálása során minderre figyelemmel kell lenni. Fontos azt is leszögezni, hogy alkalmasint egy-egy probléma nem egyéb, mint a helytelen gazdálkodás miatt elveszett, vagy az orvhorgászok által kifogott és elvitt halállomány pótlására törekvő igyekezet.
Útmutató vidrakár-esetek ügyében Általános, minden élőhely-típusra (horgásztóra, halastóra, összefüggő halastórendszerekre, folyó menti holt- és mellékágakra, kisvízfolyásokra stb.) alkalmazható megoldás nem adható Magyarázata ennek, hogy még egy-egy élőhely-típus is változatos lehet, pl. egy több száz hektáros összefüggő halastó-rendszer, vagy folyó-menti holtágak láncolata is megannyi egymástól eltérő feltételeket nyújthat. Így a felmerülő problémákat mindenféleképpen az adott helyszínen, bejárással kell megvizsgálni. A terepbejárás során a vidra jelenlétének megléte és/vagy hiánya állapítható csak meg, míg a pontos egyedszám-meghatározás gyakorlatilag nem lehetséges. (...) További gyakorlati szempontok a felmérésekhez •
•
•
Fontos szempont: a károk hiteles felmérésére jelenleg nincs megfelelően kidolgozott és alkalmazott módszertan hazánkban. 1997-ben az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet kezdeményezésére Somogyfajszon tartott háromnapos vidraszemináriumon összeállított kárfelmérési módszertan javaslat ugyan alkalmas lehet egy-egy ilyen probléma megoldására, de azt, ha erre valóban igény mutatkozik, pontosítani szükséges. Lényeges szempont az is: egy adott területen, pl. összefüggő halastórendszernél, holt- és mellékágaknál, stb. élő vidrák pontos létszámát, valamint egy-egy terület vidraeltartóképességét meghatározni rendkívül nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanakkor eleve értelmetlen felvetésnek tartjuk mindkét fogalmat, és ez úton is tisztelettel kérjük, hogy ezeket a jövőben vidrakáresetek felmérése során ne akarják megállapítani és/vagy megállapíttatni. Halastavak esetében elsősorban a telelőtavak azok, ahol a vidra komoly pusztítást végezhet, de azokat a gazdának egyfelől érdeke, másfelől pedig kötelessége megvédenie. A tavak védelmének kötelezettségét a hatályos magyar természetvédelmi jogszabály is előírja, továbbá a halászatról és horgászatról rendelkező törvény is megfogalmazza, mint az adott terület
57
•
•
tulajdonosának/bérlőjének kötelezettségét. A teleltető tavak általában majdnem mindenhol központi elhelyezkedésűek, miután eleve a könnyű hozzáférés és ellenőrzés miatt a halászház, a szivattyútelep, a betonút mellett, vagy azok közelében helyezkednek el. Ezeknek a tavaknak a védelme ebből kifolyólag könnyen megoldható, hiszen folyamatos rálátása van a halőrnek, sok helyen a világítást is kiépítették, hogy a tolvajokat meg lehessen látni, adott esetben itt tartják a kutyákat is. Kárfelmérések során nagyon fontos, hogy tudatosuljon a gazda számára: gazdálkodása során valamennyi észlelt pusztulást nem terhelhet a természetvédelem nyakába, hiszen, mint termelő egységnek eleve számolnia kell gazdasági kárral, értsd alatta: azzal is, hogy alkalmasint védett állatfajok egyedei is “vámot szednek” a tóból/tavakból. Fogas kérdés: milyen mértékű rugalmasságot várhatunk el a gazdától, mondjuk, a telepített állomány 5, 10, esetleg 15 %-os elvesztését? Itt érkeztünk el a kártérítés/kártalanítás problémájának a lényegéhez. Mert jönnek sorban a megválaszolhatatlan kérdések: • Hogyan lehet mérni egyáltalán az állatfajok egyedei által okozott “károkat”? • Érdemes-e mérni? • Egyáltalán mit is nevezhetünk kártételnek egy természetes víznél, egy halastónál, egy horgásztónál? • Mi alapján állapítjuk meg, hogy mit “pusztított” a vidra, mennyit a halevő vízimadarak, mennyit vittek el az orvhalászok, mennyi hal pusztult el betegségben, mennyi úszott el a rosszul záró zsilipeknél stb.?
Mindezek a kérdések egyet bizonyítanak: a kárfelmérések és az azokra alapozott kártalanítások egyfelől értelmetlenek, másfelől nagyon nehezen valósíthatók meg, így a jövőben mindenféleképpen kerülendők. Ezért a jövőben jó lenne, ha elsősorban az élőhelyek fenntartása, a gazdálkodás támogatása kerülne előtérbe, amit tudatosítani kell a gazdákkal is. (...) Vidrakártétel felvételezése során az alábbi tényezőkre érdemes tekintettel lenni 1. Mi alapján feltételezik a vidra előfordulását, illetve károkozását a területen? Előfordul, hogy a gazdálkodó vagy a halőr nem jól ismeri a fajt és összetéveszti más emlőssel, pl.: a nyesttel stb. Amennyiben a károkozásának kézzel fogható nyomai vannak, érdemes megvizsgálni a harapásnyomokat. (...) 2. Honnan közelíti meg a vízfelületet a vidra? Amennyiben a területen állandó a vidra jelenléte akkor életnyomait is megtaláljuk: bélsarát, a kitaposott közlekedőhelyeit, a táplálékmaradványokat stb. 3. Hány vidrát szoktak látni a területen? Általában “sok”, vagy “rengeteg”, vagy “több tucat”, vagy “több család” vidra van a kérdéses területen. Ezek azonban többnyire a bejelentők képzelőerejének a szülöttei. Előfordulhat persze, hogy adott időben több vidra is birtokolhatja a területet, amit csupán alapos bejárással, és az eltérő mérettartományú lábnyomok alapján becsülhetünk, mert a mai ismeretünkkel az egyedpontos létszám meghatározására még nem tudunk hiteles választ adni. Ennél a kérdéskörnél soha ne engedjük magunkat belevinni abba a csapdába, hogy egy adott terület vidraeltartó-képességéről véleményt formálunk, amit szintén képtelenség megállapítani. 4. Az év melyik hónapjában kimagasló a károkozás? 5. Ha nagyobb tórendszerről van szó, akkor azon belül hol okozza a legnagyobb kártételt a vidra, pl.: a teleltető tavaknál stb.? 6. Milyen halfajokkal telepítik a vízteret? 7. Milyen megelőzési módszereket alkalmaztak a károkozás elkerülése érdekében? 8. Eleget tettek-e a hatályos törvényi előírásoknak (természetvédelmi-, halászati jogszabályok)? 9. Milyen halfajokat zsákmányol és milyen méretűek ezek a halak? • A kárbejelentők szinte mindig azt vallják: a legértékesebb és legnagyobb termetű halakat dézsmálja a vidra. Ez nem feltétlen igaz, sőt az esetek zömében valótlanság, amivel a terület gazdája a vélt károkozás mértékét igyekszik a maga számára kedvezőbb színben
58
•
•
•
•
feltüntetni. Az ilyen jellegű “túlbecslés” majdnem minden vidrakár-bejelentés során előfordul, erre számítani kell. A vidra többnyire az alig tenyérnyi halakat zsákmányolja, az ennél nagyobb mérettartományú halak elfogása ritka, de előfordulhat. Ilyen esetben elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy az adott területen miért kényszerült a vidra a termetesebb halzsákmány “kifogására”, pl. milyen módon jutott be arra a tóra, ahol az ilyen halakat tartják. Előfordulhat, hogy a kárbejelentés arról szól: hirtelen nagyon sok látható haltetem marad az adott élőhely partján. Ilyenkor biztosak lehetünk benne: ott vidranőstény lakik a kölykeivel, akik éppen a vadászfortélyok elsajátításának idejét élik. A vidra ilyenkor valóban hajlamos arra – életkorának 3-6 hónapos időszakában –, hogy az elfogyasztott zsákmányon felül öljön. Valamennyi, hazánkban élő menyétféle kölykei hasonlóan cselekszenek életkoruk bizonyos szakaszában, ez a tulajdonság akár közös határozóbélyegnek is mondható e fajokra nézve. A “túlzott zsákmányolás” azonban idővel elmúlik, általában a fél évet elért vidra már nem öl csupán a “vérengzés” kedvéért. Fontos azonban: ha ilyen bejelentés érkezik, a parton található haltetemeket szinte mindig a legapróbb, alig néhány centiméter testnagyságú halak teszik ki, lévén a süldő vidrák még csak ezeket képesek önállóan elfogni. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ebben az időszakban a termetesebb halaknál sebzések, és ebből eredően betegségek és elhullások előfordulhatnak, hiszen a kisvidrák többnyire ezeket is űzik, és ilyenkor megsebezhetik azokat. Abban az esetben, ha az esetleges kárbecslés során nem egyezik a gazda és a hivatalból eljáró szakember véleménye, kérhető hullaték-analízis, vagyis a bélsár vizsgálata, aminek során egyértelműen megállapítható a vidra által elfogyasztott halak faja és mérettartománya. Ez azonban hosszú ideig tartó, költségigényes folyamat.
Védekezési lehetőségek vidrakárok elkerülése érdekében Elöljáróban leszögezzük: a különféle védekezési lehetőségek nem mindig járnak eredménnyel. Többnyire azoknál az élőhelyeknél várható tőlük siker, amelyekre a vidra csupán rájár, vagyis jelenléte ott a zsákmányolásra korlátozódik. Az ilyen területek általában két hektárnál kisebbek, vízi és parti vegetációjuk pedig gyér, vagy hiányzik. A két hektárnál nagyobb területeknél a védekezési eljárások igen költségesek, alkalmasint értelmetlenek is. Ennek magyarázata: az ilyen területek legtöbbször a zsákmányon kívül biztosítják azokat a feltételeket is: búvóhelyet, vízi- és parti vegetációt, amelyek a vidra számára lehetővé teszik a területfoglalást. Így eleve a területen már bent lakik a vidra, ahonnét elüldözni nagyon nehéz, egyébiránt nem is javasolt megoldás. Riasztások: Alkalmazásuk csak a védekezési eljárásokkal kombináltan érdemes. – Azokon a szakaszokon, ahol fokozott a vidra károkozása futóláncon tartott kutya távol tudja tartani az állatot. – Riasztólövések leadása, illetve folyamatos emberi jelenlét. – Őrtüzek gyújtása az éjszakai órákban. Védekezések: Kerítés, villanypásztor. Olyan, általunk is javasolt megoldások ezek, amelyek egy-egy elemére elvárható lenne az állami támogatás: pályázattal, kedvezményes-hitellel. Elterelő etetés: Nagyobb halgazdaságok esetében vidraetetőt lehet kialakítani, amely elvonhatja az állatokat a többi víztérről. Alkalmazásuk során a kisebb, gazdaságosan nem üzemeltethető tavak fehérhallal (keszegfélékkel) való telepítése, illetve a lehalászás során visszamaradó egyéb hallal történő “feltöltése” javasolható. Fontos: kialakításuk során figyelemmel kell lenni arra, hogy alkalmazásukra csak nagyon körültekintő felkészülés mellett kerülhet sor, pl. telelőtavak, vagy értékes halállományt tartó tavak esetében csak azok alapos megvédése mellett ajánlható. Gyérítés: Nem javasolt mégis alkalmazható megoldás. Alkalmazása esetén javasolt, hogy arra csak
59
télen kerüljön sor: november elejétől - február végéig. Fontos szempont a következő: a halastavaknál többnyire nőstények “keríthetők kézre”, és tekintve, hogy a vidra párzása egész évben megfigyelhető, így még a téli hónapok során is előfordulhat, hogy vemhes, vagy fiait vezető nőstényt lőnek le. Befogás és szabadon engedés: Nem javasolt mégis alkalmazható megoldás. Álláspontunk: csak télen engedélyezzék: november elejétől - február végéig. Újbóli szabadon engedésük során szempont kell legyen, hogy lehetőleg abban a kisrégióban nyerjék vissza a szabadságukat, ahonnét kifogták őket.
VII. melléklet Autóutak és vidravédelem (kivonat) Az alapítvány által ismertté vált vidraelütések száma 1995. január 1. és 2007. november 1. között Évek Elütött vidrák száma Nemek megoszlása 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007* Összesen:
4 7 11 19 18 27 29 31 40 43 37 22 28 316
3 hím, 0 nőstény, 1 egyed neme ismeretlen 5 hím, 0 nőstény, 2 egyed neme ismeretlen 6 hím, 1 nőstény, 4 egyed neme ismeretlen 11 hím, 1 nőstény, 7 egyed neme ismeretlen 14 hím, 2 nőstény, 2 egyed neme ismeretlen 21 hím, 1 nőstény, 5 egyed neme ismeretlen 19 hím, 3 nőstény, 7 egyed neme ismeretlen 17 hím, 1 nőstény, 13 egyed neme ismeretlen 18 hím, 3 nőstény, 19 egyed neme ismeretlen 14 hím, 5 nőstény, 24 egyed neme ismeretlen 20 hím, 3 nőstény, 14 egyed neme ismeretlen 11 hím, 2 nőstény, 9 egyed neme ismeretlen 12 hím, 1 nőstény, 15 egyed neme ismeretlen 171 hím, 23 nőstény, 122 egyed neme ismeretlen
*: A január 1. és november 1. közötti adatokat tartalmazza.
Mit tehetünk a balesetek csökkentése és/vagy megelőzése érdekében? Lényeges alapelv, hogy egy-egy élőhelynél az ott élő és/vagy előforduló élővilág teljes egészére figyelemmel legyünk. Ha csak pl. a vidra igényét tekintjük a vizes élőhelyeknél, félő, hogy eredményeink időlegesek, vagy teljesen sikertelenek lesznek. Ugyanazt az útvonalat számos más állatfaj egyede is használ(hat)ja, főként kistestű ragadozók, így ha lehetséges, olyan megoldást kell találnunk, amely valamennyiük, vagy legalábbis legtöbbjük számára megoldást jelent(het. (...) A vidrák és más kistestű ragadozó emlősök vándorlását bizonyos helyeken szabályozhatjuk is. Igaz, csak ideig-óráig, bár ezt olyan élőhelyeknél célszerű megvalósítani, ahol viszonylag ritkább vidralétszám ismeretes, vagy a terület növényborítottsága gyérebb, táplálékellátottsága pedig nem megfelelő (pl. olyan csatorna-szakaszon, ahol nem biztosított a folyamatos haltáplálék). Ilyenkor az adott területen, a csatorna, vagy patakparton mesterséges rejtőzködési helyeket is kialakíthatunk, és rendszeresen elérhető táplálék biztosításával helyben marasztal(hat)juk a vidrákat. Ezzel, elméletileg, elősegíthetjük az élőhelyek gyorsabb feltöltődését. (...) A legfontosabb és talán a leggyorsabban megvalósítható megoldás, hogy a már meglévő utaknál, ott, ahol a legtöbb vidraelütés történt, tehát az út keresztezi a vidrák régióbeli vándorlási útvonalát jelentő csatornát és/vagy vízfolyást, figyelmeztető és sebességkorlátozásra felhívó tábla kihelyezését kezdeményezzük az érintett szakhatóságoknál. A vidra (és a legtöbb menyétféle ragadozó, de a róka is), ha teheti, nem megy fel a töltésre, és ott nem
60
lép ki az autóútra, hanem az út alatti áteresznél, vagy a híd alatt próbál egyik oldalról a másikra átjutni. Nagyon szeretnek ilyen helyeken kiszállni, forgolódni, és területet jelölni. Ezért lényeges, hogy az átereszek, hídaljak – a hozzájuk vezető utak megfelelő kialakításával – rendelkezzenek homok-, vagy kőpadokkal, amire az úszó vidra (és a legtöbb menyétféle ragadozó, de a róka is) kiléphet. Természetesen a vízfolyások időszakos vízszintingadozását is szem előtt kell tartani. A tapasztalatunk az, hogy 50-100 centiméter szélességű, a teljes hídaljat, vagy átereszt legalább az egyik oldalán végigkövető homok-, vagy kőpad-kiszálló elégséges lehet. Az áteresz, vagy hídalj magassága sem mellékes, még a kiváló átjutást biztosító átjáróknál is problémát okozhat, ha azok magassága 1,5 - 2 méternél alacsonyabb. Ennek feltehető az az oka, hogy az alacsonyabb “nyílásokat”, az állatok természetes félelmük miatt kerülik. Ha a vízfolyás örvényes, nehezebb dolgunk van, de ez esetben sem kizárt az áteresznél, vagy hídaljnál átvinni a vidrát; más emlős vadfajokat sajnos itt rendkívül nehéz, majdhogynem lehetetlen a híd alá bevezetni, mert olyannyira félnek a kavargó víztől. Ebben az esetben, ha az áteresz, vagy hídalj rendelkezik is homok-, vagy kőpad kiszállókkal, érdemes további, ezeknél magasabban álló kiszállási lehetőségeket felkínálni, pl. fatuskókat, nagyobb köveket, amelyekre a jószág felmászhat, és amiket a víz sodra sem mozgat meg egykönnyen. Ha az áteresz, vagy hídalj nem rendelkezik homok-, vagy kőpad-kiszállókkal, itt is kialakíthatunk mesterséges lépcsőket, annak figyelembe vételével, hogy az erős vízmozgás miatt több kiszállási lehetőséget kell biztosítanunk. Az olyan csatorna-, és folyószakaszok, ahol az útátvezetés híddal oldható meg, szintén fontos, hogy rendelkezzenek kiszállókkal, de ezek esetében, mivel adott a szélesebb tér, “tágasabb” megoldásokat alkalmazhatunk, ami már a nagyobb testű emlősök, pl. szarvasok, vaddisznók számára is “elfogadható”. A vidraelütések leggyakoribb időpontjai Sokszor hallani ezt a kérdést: behatárolható-e egy olyan időszak, amikor feltűnően sok vidragázolás történik, és ha igen, mi lehet ennek az oka? Igazából egyik kérdésre sem lehet egyértelmű választ adni. Ami tény, hogy az alábbiak során valóban nagyobb vidramozgás figyelhető meg, és ezekben az esetekben történhet a legtöbb baleset: • • • •
Árvizek idején, amikor a megáradt folyó és vagy patak/csatorna “kiönti” a vidrát is a területről. Aszály idején, amikor kénytelen-kelletlen mozgásra kényszerül a vidra. Halastavak leeresztésekor, amikor a hirtelen történt vízszintváltozás megzavarja az ott élő vidrákat. Kisvízfolyások, csatornák és folyók szennyeződésekor. Vízfolyások időszakos emberi zavarásakor (pl. nyáron a vízitúrázók okozhatnak nagyfokú zavarást egy-egy folyószakasznál stb.). Nászidő során, ami nem kötődik szorosan évszakhoz és/vagy hónaphoz, így egész éven át megfigyelhetők párzó és kódorgó vidrák.
VIII. melléklet. HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS TERMÉSZETVÉDELEM VITAANYAG Készült: 2006. februárjában Vitaanyag? Vitaanyag! Vagyis: beszéljünk és vitatkozzunk róla! Bevezető!
61
Alább egy vitaindító-szakanyagot ismertetünk. (...) Miért fontos ez most? Egyfelől azért, mert a természetvédelem, a halászat és a horgászat nézetrendszerében alapvető eltérések vannak a természetesvízi és tógazdálkodási halgazdálkodásról, sporthorgászati tevékenységről, és ezek tisztázása alighanem érdeke mindhárom szakterület szakembereinek. Másfelől azért, mert az előttünk álló időszakban már olyan jogszabályi előírások érvényesülése várható (Natura 2000, Víz Keretirányelv, Nemzeti Vidékfejlesztési Terv stb.), amelyek a fenntartható-, és/vagy “Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” elvén alapuló követelményeket foglalják magukba. Ezek érvényesülése pedig csak közösen válhat valóra. Harmadsorban azért, mert a különböző szakmai műhelyekben készülő tanulmányokból is ez olvasható ki, vagyis az egymás értékrendszerének megismerése és az együttműködés szükségességének kiemelése. (...) Célunk: társadalmi vitát kezdeményezni, annak reményében, hogy a tárgyalt kérdéskörről a halászati-, horgászati és természetvédelmi társadalmi szervezetek, valamint államigazgatási egységek valóban képesek legyenek közös álláspontot kialakítani. Beszéljünk a legfőbb alapelvekről (...) Tisztában kell lenni azzal, hogy a természetes vizek halállományának pótlása, illetve a halászati és haltermelési, horgászati tevékenység során érik/érhetik olyan káros hatások a környezetet, ami méltán kritikát váltott ki a múltban, és válthat ki még napjainkban is, pl. a faunaidegen halfajok telepítése természetes vizekbe, a felszíni vizeket és vízforrásokat ért szennyezések említhetők. Éppen ezért a hazai halászati, horgászati szakmai szervezeteknek is határozott célja ezeket visszaszorítani. Ennek érdekében a jövőben mindent meg kell tenniük azért, hogy: • a haltermeléshez, horgászathoz felhasznált víz olyan állapotba kerüljön a természetes vizekbe, hogy az semmilyen veszélyt ne jelentsen azok természetes ökoszisztémájára; • a természetes vizek telepítése során a jövőben az adott víztípusnak, valamint a víztér ökológiai állapotának leginkább megfelelő fajú és korosztályú őshonos halfajokkal való telepítés történjen. Remélhető, hogy a természetvédelem részéről megfogalmazott ésszerű kritikákat a halászati és horgászati szervezetek a jövőben messzemenően figyelembe veszik. Sajnálatos azonban, hogy napjainkban még mindig olyan korlátozásokat, illetve követelményeket fogalmaz meg a halászattal szemben a természetvédelem és a vízügyi ágazat is, amelyek teljesítése alkalmasint súlyos terhet róhat a haltermelőre, horgászegyesületre. Mindez két nagyobb csoportra osztható: • A természetvédelmi és/vagy vízügyi okok miatt elrendelt vízkormányzási és egyéb technológiai korlátozások miatti megszorításokból származó gazdálkodói értékvesztésre. • A védett- és fokozottan védett állatfajok kártételének és alkalmasint a halastavaknál élő állományok fenntartási költségének egyedüli viseléséből adódó gazdálkodói veszteségre. Kijelenthető, hogy a védett állatfajok – elsősorban halevő vízimadarak – kártétele egyes tájegységekben komoly veszteséget okozhat a tógazdaságoknak. A halászati és horgászati szakma és a természetvédelem közötti konfliktusok jelentékeny része ennek megoldatlanságából adódik. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a problémára nem a kártalanítás a megoldás, hanem sokkal inkább az élőhelyek fenntartása, az ott élő állatpopulációk megőrzése, vagyis a jövőben egy komplexebb élőhely-fenntartási támogatási rendszer és az ehhez kapcsolódó támogatási formák érvényre juttatása jelenthet valós gyógyírt. A kérdéskört egyébként sem lehet kizárólag egyetlen szegmensre, csupán egy-egy állatfaj kártételére leszűkíteni, lévén azok előfordulása együttesen is gyakorinak mondható számos halas- és/vagy horgásztavon. Tisztába kell lenni azzal, hogy természetes vizeink és a tógazdaságok jelentős része napjainkban már olyan természetközeli élőhely, ahol a védett állatfajok jelenlétével számolnia kell a terület gazdájának/bérlőjének. A halastavak esetében elkerülhetetlen a jövőben, hogy rendeződjön földtulajdoni helyzetük is, hiszen a jelenlegi jogszabályok értelmében, ma hazánkban jogi személy nem lehet termőföldnek minősülő
62
ingatlan tulajdonosa. Ugyanakkor a halas vállalkozások jelentős hányada napjainkban már jogi személy. Beszéljünk a természetesvízi halászatról A természetesvízi halászat esetében a felszíni vizek tápanyagtartalma (ezek aránya és szennyezettsége), a mederrendezések, valamint a mesterséges vízkormányzás jelent komoly akadályt. Ezek hatása befolyásolja az egyes víztípusok produktivitását, ami a halállomány esetében is kedvezőtlen változást eredményezhet. Éppen ezért a jövőben csak és kizárólag a fenntartható természetesvízi halgazdálkodásnak lehet létjogosultsága hazánkban, amit egyébiránt a hatályos halászati-horgászati jogszabály is megfogalmaz, igaz, említésszerűen, aminek részletezése a közeljövőben elkerülhetetlen jogszabály-alkotási feladat. Ennek alapja az adott természetes-vízhez igazodó halközösség kialakítása, a kihelyezett és a természetes úton szaporodó halak szabályozott visszafogása lehet. Emiatt is fontos, hogy a már említett hatályos halászati, horgászati törvény ide vonatkozó rendelkezéseit a jövőben mielőbb újraértékeljék, illetve azokat részletesen szabályozzák. A természetesvízi halászat hazánkban nagy hagyománnyal rendelkező foglalkozás, aminek megőrzése és továbbvitele valamennyiünk közös érdeke, de nem lehet csupán gazdálkodási kényszer, hanem elsősorban hagyománymegőrzés, természetvédelmi érdek és tudományos kutatásokat szolgáló tevékenység. Mindezek miatt a természetesvízi halászat nem lehet nyereségcentrikus tevékenység hazánkban. Szükséges azokat a szigorú korlátozásokat megnevezni a jogszabályban, amelyek a fenntartható természetesvízi halászati tevékenység folytatását, annak módozatait és mértékét teszik lehetővé – pl. állományszabályozás, szaporítás, halászati eszközök mérettartománya, használatuk szabályai stb. Ezeknél az élőhelyeknél a betelepített és behurcolt halfajok kérdésköre szintén kulcsproblémát jelent. A természetvédelem álláspontja: a nem őshonos halfajok potenciális veszélyt jelentenek, sőt egyes fajok (pl. törpeharcsa, kínai razbóra stb.) valóban igen nagy károkat okozhatnak táplálékkonkurenciájukkal és ragadozásukkal egy-egy vízterület őshonos halfaunájában, így jelenlétük nem kívánatos. A halászati és horgászati szakemberek viszont felhívják a figyelmet arra, hogy van olyan betelepített halfajunk is – véleményük szerint az amur –, aminek a jelenléte kimondottan kedvező, ezáltal jelenléte kívánatos is ezeknél a vizeknél. A jövőben mindenféleképpen szükséges lesz a természetesvízi élőhelyeknél élő halállományok megőrzése végett természetközeli ívóhelyek kialakítására is. (...) Fontos, hogy az ívóhelyek kialakítása a természetvédelmi és ökológiai elvárásoknak megfelelően kerüljön meghatározásra, vagyis a támogatások feltétel-rendszere egyértelműen megfogalmazza a szükséges paramétereket: pl. a minimális területnagyságot, az ívóhelyekhez kapcsolódó más típusú élőhelyek elárasztásának szabályait, a vízvisszatartás feltételeit, a víz levezetésének időrendi ütemezését, a halállomány élővizekbe juttatásának előírásait stb. Beszéljünk a tógazdasági haltermelésről (...) Napjainkban nagyon fontos vizes élőhelyeknek tekintjük az extenzív halastavainkat, lévén olyan természeti értékeket őriznek, amelyek védelme nem csak nemzeti, hanem európai érdek is; kontinensszerte Csehország után hazánkban található a legtöbb ilyen halastó. Egyes régiókban pedig csatornahálózatukkal, ökológiai folyosóként funkcionálva, lehetővé teszik a vízhez kötődő élővilág vándorlását. Egyes tórendszerek élővilága megközelíti a természetes sekély tavak, nyílt vizű mocsarak fajgazdagságát. Az ott található élőlények egyedszáma pedig gyakran felülmúlja azokét. A halastavak
63
jelentősége az aszályos alföldi országrészeken vízgazdálkodási szempontból is kedvező. Ezért is fontos, hogy a különféle természetvédelmi és agrár-környezetgazdálkodási támogatások rendszerében nevesítve legyenek, fenntartásukhoz, kezelésükhöz, terültnövelésükhöz megfelelő nemzeti és uniós forrás álljon rendelkezésre. Ugyanakkor esetükben szembesülünk a legtöbb konfliktus-helyzettel, ami a természetvédelmi elvárások és gazdálkodási érdekek különbözőségéből adódik. Mégis melyek a legsarkosabb kérdések, amelyek a természetvédelem és a gazdálkodó között felmerülnek? • Vízkormányzási, tókaszálási, trágyázási korlátozások és tilalmak. • A nádvágás, valamint a vízi- és parti vegetáció gyérítésének és/vagy irtásának idő- és térbeli megszorítása, illetve tiltása. • Vízimadarak hal-, illetve takarmányfogyasztása. A természetvédelem által a jövőben (is) elvárt legfontosabb szabályok és szabályozók ezeknél az élőhely-típusoknál az alábbiak – fontos, hogy ezekről is vitatkozzunk, és egy konszenzuson alapuló szakmai-érvrendszert jelenítsünk meg a készülő Nemzeti Vidékfejlesztési Terve agrárkörnyezetgazdálkodási ún. extenzív halastavak célprogramjának társadalmi vitája során. (Ennek kapcsán született meg 2007-ben a fentebb ismertetett, kimondottan vidrára vonatkozó élőhelyfenntartási szempontrendszer, amelyet mind halászati, mind horgászati, mind természetvédelmi szakemberek elfogadtak – a szerkesztő megjegyzése): • Tilos a nádas és a vízinövényzet égetése. • Nádvágásra november és március között kerülhet sor. • Tókaszálás augusztus és március között engedélyezhető csak. • Tilos a tavak műtrágyázása. • A leeresztett tavakat legkésőbb április 1.-éig fel kell tölteni; ha ez nem történik meg, csak augusztus 1-je után kerülhet rá sor. Április és augusztus között csak rendkívül indokolt esetben, és akkor is a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély alapján tölthetők fel a tavak. (...) • Szintén tilos augusztus 1.-éig a tavak leeresztése. Április és augusztus között csak rendkívül indokolt esetben, és akkor is a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély alapján engedhetők le a tavak. (...) • A tavak vízszint-ingadozása április és augusztus között nem haladhatja meg a 20 centimétert. • Tilos a leeresztett és lehalászott tómedrek meszezése, vegyszerezése. • Madárriasztás, valamint a halastóhoz csatlakozó csatorna kotrása, ez utóbbi parti vegetációjának gyérítése és/vagy irtása a természetvédelmi hatóság által jóváhagyott és engedélyezett módon, időszakban és ütemezésben történhet. Mindezek az elvárások a halastó tulajdonosának/kezelőjének értékvesztést (hozamkiesést) okozhatnak, így ahhoz, hogy valóban találkozzon a természetvédelmi és agrár-környezetgazdálkodási elvárás a gazdálkodói érdekkel (ti: a gazda igazán partnernek érezze magát), gondoskodni kell az értékvesztés pótlásáról. Natura 2000-es besorolást kapott területek esetében részben a 276/2004 (X.8) kormányrendelet hivatott ezt megoldani, ami a természetvédelmi állami támogatásokról és kártalanításról intézkedik. E rendelet előírásai szerint pályázat útján kétféle természetvédelmi állami támogatásra lesz alkalom (helyreállítási és fejlesztési támogatásokra), valamint szigorúan meghatározott esetekben kártalanítás is igényelhető. Egyértelmű, hogy főleg a két támogatási forma az, ami a halastavak tulajdonosait/fenntartóit érdekeltté teheti abban, hogy magukénak is érezzék a természetvédelmi előírásokat. Fontos azonban: a védett állatfajok által okozott esetleges károkra nincs és nem is lesz lehetőség közvetlen, akár anyagi, akár természetbeni kártalanítás folyósítására. (...) Beszéljünk a horgászatról Napjainkban az egyik legnépszerűbb szabadidős-tevékenység a horgászat mind természetes
64
vizeinknél, mind mesterséges vizeken. Természetvédelmi szempontból azonban korlátozások bevezetése indokolt, amelyet már a halászatról-horgászatról szóló törvény is részben megfogalmazott. Tény, hogy az egyre népszerűbb horgászturizmus komoly bevételi forrást jelent az állam számára, mégis indokolt elvárás, hogy mind a horgászati tevékenység, mind az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek nem járhatnak az élőhelyek leromlásával, az ott élő/előforduló természeti értékek visszaszorulásával és/vagy eltűnésével. Mindezek miatt – elfogadva és támogatva a horgászat iránti egyre növekvő érdeklődést hazánkban – jogszabályban, illetve az azt kiegészítő FVM és/vagy FVM/KvVM rendeletekben részletesen meg kell határozni a következőket: • A tilalmi időszakok és a méretkorlátozások egyértelmű szabályozását, valamint ezek szigorú betartásának és betartatásának feltételeit. • Természetesvízi élőhelyeinknél a horgászati haltelepítések engedélyezési rendjét, valamint ezen élőhelyek vízi- és parti vegetációjának védelmét. • A horgászati eszközök és módok használatának szabályait. • Védett természetvédelmi területeknél horgászati tevékenység csak és kizárólag a természetvédelmi értékek prioritásának figyelembe vételével történhet. Felhasznált szakirodalom Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a fokozottan védett és veszélyeztetett vidra országos állomány-felmérése című 1153/K nyilvántartási számú K+F szerződés teljesítéséről – Budapest, 1996. Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a fokozottan védett és veszélyeztetett vidra (Lutra lutra Linnaeus, 1758) állományának országos felméréséről – Budapest, 1999. Alapítvány a Vidrákért: Gyorsjelentés a Szamos- és Tisza-folyót ért ciánmérgezés utáni vidrakutatásról – Budapest, 2000. Alapítvány a Vidrákért: Összefoglaló jelentés a Szamos- és Tisza-folyót ért ciánmérgezés utáni vidrakutatás eredményéről – Budapest, 2001. Alapítvány a Vidrákért: Kutatási jelentés a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) Program keretében végzett európai vidra (Lutra lutra Linneaus, 1758) állományának felméréséről – Budapest, 2001. Alapítvány a Vidrákért: Az európai vidra (Lutra lutra Linneaus, 1758) állományfelméréseinek összefoglaló jelentése 1995-2001 – Kiadó: Alapítvány a Vidrákért (szerkesztő: Gera Pál) – Budapest, 2001. Alapítvány a Vidrákért: Vidrakönyv – Kiadó: Alapítvány a Vidrákért (szerkesztő: Gera Pál) – Budapest, 2004. Alapítvány a Vidrákért: Vidranagyhatalomból vidraszegény Magyarország? – Kiadó: Alapítvány a Vidrákért (szerkesztő: Gera Pál) – Budapest, 2005. Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a vidra 2004. márciusa és 2005. júniusa között elvégzett magyarországi állományfelmérésének eredményéről – Budapest, 2005. Alapítvány a Vidrákért: Vidravédelem autóútjaink mentén: tények és javaslatok; vitairat – Kiadó: Alapítvány a Vidrákért – Budapest, 2005. (szerkesztette: Gera Pál) Alapítvány a Vidrákért: A 2004 és 2006 között elvégzett magyarországi vidraállomány felmérés részletes összefoglaló dolgozata – Budapest, 2007. Futó Elemér: A vidraszámlálás eredménye a Kis-Balatonnál, kézirat – Balatonterény, 2004. Gera Pál: Ciánméreg és vidravédelem (dokumentumkönyv) – Kiadó: Alapítvány A Vidrákért – Budapest, 2001. Gera Pál: Összefoglaló jelentés a Szigetközben 2005. szeptembere és 2006. szeptembere között végzett vidraállomány-kutatásról, Kézirat – Budapest, 2006. Gera Pál: Vidraetológia és vidravédelem – Kiadó: Alapítvány a Vidrákért – Budapest, 2006. Gera Pál: Vizes élőhelyeink napjainkbeli problémáinak áttekintése – javaslat a megőrzés, a fenntartás és a helyreállítás lehetséges megoldásaira; vitairat, Kiadó: Alapítvány a Vidrákért – Budapest, 2007. Habarics Béla: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vidraállomány helyzete a vizsgált években: 2000-2002, Kézirat – Nyíregyháza, 2002.
65
Habarics Béla: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vidraállomány helyzete a vizsgált években: 2004-2006, Kézirat – Fehérgyarmat, 2006. Juhász Krisztina: Vidrakutatás a Hortobágy-Halastavon, Diplomamunka, Debreceni Egyetem Természettudományi Kar – Debrecen, 2004. Juhász Krisztina: A Hajdú-Bihar megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2005-2006-os vidraállomány-kutatás összefoglaló dolgozata, Kézirat – Debrecen, 2006. Kiss Eszter Judit: Az európai vidra állományváltozása és védelme a Felső-Szigetközben, Diplomamunka, Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Kar, Állattani Tanszék – Mosonmagyaróvár, 2005. Mikola Andrea: Vidravédelem Magyarországon. A Vásárhelyi Terv továbbfejlesztésének hatása a Tisza-folyó menti és a környező vizes élőhelyek vidrapopulációira, Diplomamunka, Tessedik Sámuel Főiskola, Mezőgazdasági-, Víz- és Környezetgazdálkodási Kar – Szarvas, 2004. Mórocz Attila: Beszámoló a fokozottan védett vidra állományának az Alsó-Duna-völgyben 2003. októbere és 2004. márciusa között történt felméréséről, Kézirat – Baja, 2004. Mórocz Attila: Beszámoló a fokozottan védett vidra állományának az Alsó-Duna-völgyben 2005. októbere és 2006. szeptembere között történt felméréséről, Kézirat – Baja, 2006.
66
