Egy barátról pár sorban

„Így írtok ti …” szépíró verseny 2010.10.27

1

A munka megkezdése előtt kérem, töltse ki e két adatot: Jeligém: Az élet szép! Kódom: Csnt_21 A választott feladat száma: 4A Jó munkát! Egy barátról pár sorban

Régen elmúlt már az ifjúsága ideje már talán azt sem tudta, mikor ment az utcán utoljára hazafelé, olyan kimondhatatlanul boldogan, hogy egyszerűen énekelni támadt kedve vagy. Milyen messze volt az általános iskolai hógolyó csata, a versmondó versek és a vidám percek, amiket az udvaron játszva töltöttek az osztálytársakkal, régi barátokkal. De szép is volt…Így ősszel, látva, hogyan festi meg a nap a lombos fák leveleit, és hogyan vetkőzteti le csupaszra a hideg szél őket, mindig eszébe jut, hogy milyen gyorsan szalad az idő. Elvarázsolta a látvány, újra és újra ámulatba ejtette, nem tudja megunni, noha egy kis keserűség is vegyül ebbe a csodálatba. Panna picit elszomorodott, nagy fekete szemeit, amiket hosszú szempillák árnyékoltak, lesütötte. Már öt éve annak, hogy meghalt, de még most is nehezére esett elhinni, hogy megtörtént, és nem csak egy rossz álom volt, amiből elfelejtett vagy nem tud felébredni. A legjobban nem is az fájt neki,hogy nem tudja megfogni, megérinteni, vagy, hogy nem látja nap, mint nap, hanem a közelsége, a puszta jelenléte hiányzott, fájt neki. Nem mondhatta rá senki sem, hogy nem próbálkozik, vagy, hogy önsajnálatba süllyedt, épp ellenkezőleg, minden áldott nap ment az iskolába tanítani és eljárt a barátaival is szórakozni, abba a kicsit poros, ám még is olyan kedves clubba, ahová először az érettségije után ment el. És most itt ül, ebben a kis szobában, egyedül. Sóhajtott, mire a kutya ijedten emelte fel pici fejét. Megsimogatta a füle tövét, amitől a kutya egyszeriben megnyugodott, és az örömtől kábultan egyre gyorsabban csóválta hosszú farkát. Panna egyetlen vigasza ez a szőrös, fekete gombolyag volt. Együtt vették, még mikor kis kölyök volt, azonnal megtetszett mindkettőjüknek, de természetesen Panna szeretett bele, amint meglátta, hogy milyen nagy gonddal rágta körbe a pamutpapucsot, amit a gazdája véletlenül előhagyott, és ő amint nem figyeltek, azonnal lecsapott rá. A névválasztás nagy fejtörést okozott, előkerültek a már megszokott kutyanevek,mint a Morzsi, Foxi, Rex, Kormos-a fekete bundája miatt-, de valahogy egyik sem jellemezte igazán a kis apróságot. Pár héttel azután, hogy a kutyát megvették jött a nagy ötlet: Gombóc. Apró termete ellenére annyit evett ez a kicsi házi kedvenc, hogy mikor aludt már csak egy óriási gombolyagnak tetszett, de gombolyagnak mégse lehet hívni szegényt, így lett Gombóc. Szóval ez a fekete kutya már régóta hű társ volt, aztán miután meghalt, csak ő maradt Pannának. Hat évvel ezelőtt történt, tavasszal, amikor Kokas Panna haza felé sietett, illetve inkább bandukolt. Az nap semmi sem ment neki rendesen, a főnöke állandóan bement hozzá újabb és újabb feladatokkal, egy mappát teli fontos iratokkal beleejtett egy étterem előtti felmosó vizes pocsolyába, és ha még mindez nem lett volna elég a cipője sarka is kitört, ahogy lelépett a zebrára. Ezek után a munkahelyén percenként leste az órát, mikor jár már le a munkaidő és mehet végre haza, de hiába nézte kitartóan, úgy tűnt, mintha éveket kéne várnia arra, hogy öt perc elteljen, tisztára, mintha újra a gimnáziumi iskolapadban ült volna. Végül letelt az a nyolc óra, és amint a nagymutató elérte a tizenkettőt, hat órakor, ő már szedte is a holmiját, és rohant ki az épületből. Legszívesebben futott volna, de a letört cipősarka miatt nem tudott még rendesen gyalogolni sem. Így ment, lehorgasztott fejjel, a szagos virágok mellett, amiket úgy szeretett, de most még ezek sem vidították fel. Ahogy így bandukolt, egyszer csak hatalmas ütést érzett és a földre esett. Nagy nehezen felállt, és egy körülbelül vele egykorú,mosolygós nő bocsánatkérően közeledett felé. Ez a nő volt az oka annak, Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium


2

hogy ő elesett. Nem vette észre, a nagy sietségben, hogy vele szembe is jöhet valaki, és mire feleszmélt, már nekiment Pannának. Mikor felállt, látta, hogy Panna mérgesen porolja a ruháját, és közben morog valamit, valamilyen megmagyarázhatatlan okból megmosolyogtatta ez a kép. Szégyellte, hogy nem figyelt jobban, és tényleg sajnálta, hogy miatta elesett ez a rendkívül szimpatikus hölgy. Oda ment hozzá, és felszedte a táskájából kiesett rúzst, pipere tükröt, fésűt,üdítőt és odaadta neki. -Nagyon sajnálom, nem figyeltem.-mondta mosolyogva. „Még hogy sajnálja…hát még én hogy sajnálom, hogy vihetem a tisztítóba a kosztümömet.” Panna így morgott magában, amikor végre felnézett ennek a „szörnyű embernek” az arcára, és ami azt illeti kicsit megilletődött. A nőnek gyönyörű kék szemei voltak, bár nagyon picik, mégis szembetűnően ragyogtak, a haja kontyba feltűzve a feje tetejére, amibe fehér rózsát tűzött, a gyöngy fogai pedig csak úgy ragyogtak, ahogy rámosolygott. Már nem is volt mérges, ez a mosoly bizalmat ébresztett benne, és azon vette észre magát, hogy már ő is mosolyog, és úgy felel. - Ugyan, semmi baj. Majd kitisztíttatom. Ne is törődjön vele, a mai napom után, ez már tényleg csak egy kis apróság. –megcsörrent a telefon. -Igen?-vette fel Panna.- Hát tudod már mentem volna haza, és a ruhám is eléggé piszkos, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha elmennék. –pár percnyi hallgatás és hümmögés után:- Na jó, rendben, egy fél óra és ott vagyok. Ott találkozunk!Szia!- és letette a telefont. - Elnézést. Egy barátom hívott, hogy menjek el a Jazz Clubba, mert egy új együttes játszik majd ott. -Ó, micsoda véletlen!Én is oda megyek. Ha gondolja mehetünk együtt. Ildikó vagyok.- és széles mosolyra húzta száját. -Panna.- felelte –Nagyon örvendek Ildikó. Nos akkor menjük. Így ismerte meg Ildit, az ő legjobb barátnőjét. Ez után a baleset után elmentek együtt a Clubba, az odavezető úton úgy beszélgettek, minta már ezer éve ismernék egymást, és most hosszú idő után végre megint találkozhatnak. A koncert alatt végig csacsogtak, és a fergeteges este végén abban maradtak, hogy feltétlenül találkozzanak máskor is. Így is tettek. Először nagyon nehezen ment, hogy összeegyeztessék a kávézgatást, de végül minden második héten pénteken elmentek vagy a Jazz Clubba vagy pedig a kedvenc kávéházukba, az L. Café-ba. Így lettek ők elválaszthatatlan barátnők. Ildi mindig szívesen hallgatta Panna problémáit, és Panna is örömmel adott tanácsot Ildinek. Igaz barátság volt ez, tudták már az első percben, mikor beszélgetni kezdtek. Ez nem olyasmi múló fellángolás volt, hogy végre valaki, akivel egy hullámhosszon vagyunk, vagy olyasvalakik, aki megérti és átérzi minden problémánkat, nem, ez több volt. Már eltelt két hónap azóta, hogy megismerkedtek, mikor Ildi kitalálta, hogy menjenek el sétálni egyik délután. El is mentek, a virágos fák csak úgy ontották magukból a finom illatot, és a madarak úgy csicseregtek, mintha sose halnának meg, mintha örökké tartana az élet és dúdolva azt mondanák:”Az élet szép!Mosolyog, és láss csodát, tiéd az egész világ!” Gyönyörű, verőfényes tavaszi nap volt. -Hová megyünk?-kérdezte Panna mostmár harmadszor. -Mondtam. Majd… -Majd meglátom. Tudom.- és miközben ezt mondta, fintorogva utánozta Ildit. -Nyugodj már meg!!-nevetett Ildi-Már közel vagyunk. Ne legyél türelmetlen!!Mondtam, hogy meglepetés. - Én pedig azt mondtam, hogy nem szeretem a meglepetéseket. - Ezt szeretni fogod. Biztos vagyok benne.- csintalan fény ragyogott apró szemeiben. Ahogy így mentek, beszélgettek arról, hogy Ildi szeretne munkahelyet váltani, és, hogy az is lehet, hogy kiköltözne valahová, egy kis időre. Panna persze nem szeretett volna távol lenni tőle, mert nagyon is kényelmes volt neki, hogy a lelki társa, aki megérti minden baját, akinek elmondhatja még azt is, amit magának is fél kimondani időnként, de azért támogatta mindenben, ahogy azt egy jó barát tenni szokta. Egy hatalmas, kertes házhoz értek, aminek az udvarába nem lehetett belátni, mert a faléces kerítés óvta a kíváncsi tekintetektől. Bentről kutyák csaholása hallatszott ki. -Na itt is volnánk.-mondta Ildi. Barátnője azt hitte viccel. Itt?! Ugyan minek jöttek volna egy házhoz, amit nem is ismernek?Talán az eltitkolt vőlegénye lakik itt, akinek most már bemutatja vagy egy gazdag nagybácsi?Közben Ildi már becsöngetett, és egy magas, középkorú férfi kinyitotta Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium


3

az ajtót. Az öltözéke egyszerű, otthoni ruházat volt, farmernadrágot, papucsot és egy laza, félig nyitott flanel ingben volt, ami láthatóvá tette jól kidolgozott felsőtestét. Panna meglepődött, és láthatóan Ildi is zavarba jött, mert amint ránézett a féri, ő ijedten kapta el a tekintetét róla. -Jó napot! Miben segíthetek?-kérdezte mély hangján a férfi. -Öhmm…Hát én ne is tudom igazából, a barátnőm, Ildi hozott ide.-mondta Panna erőltetett mosolygással, s közben Ildit, aki teljesen zavarba jött, maga elé tolta. -Ja! Igen, igen. Szóval…én…mi…Azért jöttünk, hogy megnézzük a kiskutyákat.- és mint aki egy hatalmas tehertől szabadult meg, hatalmasat sóhajtott. A férfi felhúzta a bal szemöldökét, és féloldalas mosollyal nézett rá. -Rendben. Erre tessék hölgyeim.-meghajolt. Nagyon tetszett neki a két fiatal nő zavara, és erre nem tudott nem rájátszanni. Bevezette őket a házba, és egy kis szobába tessékelte őket, ahol nyolc apró, szőrpamacs volt szanaszét a földön. A kis pamacsoknak, mindnek más-más színe volt, de egyben megegyeztek, és ez az elevenségük volt. Az összes kis csöppség ide-oda rohangált a szobában, és csaholva kergették egymást, volt köztük fehéret, foltos,volt, amelyik fekete volt, és a tappancsai hófehérek voltak, és volt egyetlen egy teljesen fekete kutyus. Ez a fekete, meglátta a gazdája elhagyatott papucsát, oda osont, bekerítette, és ráugrott, majd szépen nyugodtan körbe rágcsálta a szélén. Pannát megnevettette ez a jelenet. Ildi pedig örömmel vette észre melyik kis kutyus lesz, a legmegfelelőbb ajándék barátnőjének. -Nos, melyiket szeretnéd? -Mi?Hogy én?-nézett rá csodálkozva Panna.- Ezt hogy érted? -Úgy, ahogy mondom. Mást se hallok tőled, csak, hogy annyira jó lenne, ah lenne egy lakótársad, vagy egy házi kedvenced, aki vár otthon, mikor hazaérsz. Tessék, most kapsz egyet. Válassz!! -Ez hihetetlen!! Te milyen tündér vagy!!-örömében megölelte és egy hatalmas puszit nyomott Ildi arcára. -Nagyon örülök, hogy boldog vagy,de választanod kéne.-mondta nevetve, és óvatosan kiszabadította magát az ölelésből. -Azt a kis feketét szeretném, azt amelyik korom fekete. - Megfog gyűlni vele a baja, igazi bajkeverő-mondta a férfi. Panna csak nevetett. -Nem baj, legalább gyakorolhatom a türelmet, úgyis a munkahelyemen sok mindenki idomításra szorulna.-mind a hárman nevettek. Megegyeztek az árban, elkérték a törzskönyvet, elintézték a papírokat, és három nap múlva Panna haza is vihette a kutyust. Ezek után a nagy ajándék után a barátságuk még mélyebb lett. Ildi nagyon megértő volt Pannával, amikor az bejelentette, hogy ott hagyja a munkahelyét és hasznosítja a tanári diplomáját, elmegy gyerekeket tanítani. Segített neki a munkahelyválasztásban, és még az interjúkra is elkísérte, amikor tudta. Végül augusztusban Panna azzal a hírrel hívta fel, hogy van új állása, és már szerződése is van. Azon az estén elmentek a Jazz Clubba és a zenekarral együtt megünnepelték a nagyszerű hírt. Ildi is megtalálta az útját, Panna segítségével. Sokat imádkoztak együtt-ugyan is mindketten hívő, keresztény emberek voltak-, ez fogta őket össze a leginkább, a közös hit. Nem csak a közös szimpátia volt az első,ami teljes mértékben megalapozta a barátságukat, hanem az a tény, hogy mind a ketten hívő emberek, és ezt felvállalják. Azt hihetnénk micsoda butaság, pedig ez nagyon komoly dolog volt. A hit volt az, ami összetartotta őket, ami segítette a közös beszélgetéseiket, a tanácsadásokat,a másik segítését. Ez egy el nem hanyagolható eleme volt az ő kapcsolatuknak. Szóval sok imaharc és segítségkérés után találtak egy nagyszerű állást Ildinek, aminél álmodni nehezen lehetett volna szebbet. Ez volt szeptember 22-én, amikor ugyanis megbeszélték a céggel a részleteket, és a kiköltöztetést is. Panna segített,amiben csak tudott, de nehezére esett összepakolni legkedvesebb barátja dolgait,de megtette, mert tudta, hogy ez élete nagy lehetősége, és neki, barátként az a dolga, hogy segítse őt. Ildi mindig viccelődött, és nála őrültebb embert nem is ismert Panna, de ő így szerette. Kedvelte, hogy mindig énekel, hogy mindig a nyakába ugrik, amikor találkoznak, és, hogy tengernyi szeretettel veszi őt körül. Sokszor olyan dolgokat művelt, amit felnőtt nő nem igazán engedett meg magának,de ő olyan természetességgel csinálta ezeket az őrültségeket, hogy nem lehetett rá haragudni. Egyszer például egy hűvös este mentek egy szórakozóhelyre, hogy megünnepeljék a zenekar gitárosának, Gábornak a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium


4

születésnapját, és ő bemászott a pult mögé, és kiszolgálta magát, mert nem akartak neki jeges teát felszolgálni, mondván, hogy előbb alkoholt kell fogyasztani. Ilyen és ehhez hasonló őrültségekkel és vidám vagy éppen mélyre ható beszélgetésekkel teltek a hetek, és ahogy teltek a hetek, egyre nőttek a teli dobozok és az üres fiókok száma. Úgy volt, hogy Október 27-én az utolsó csomagokkal együtt repül Berlinbe. Az utazás előtt két nappal Ildi telefonon összeveszett valami apróságon Pannával. A veszekedés tárgya pedig az volt, hogy Ildi minek viszi magával a nagy piros foteljét, amikor kint úgyis tud újat venni, és miért nem hagyja inkább itthon Pannának. Ildi azt mondta, hogy az ő tulajdona, és, hogy barátnőjének úgyis olyan kicsi a lakása, hogy nem mutatna jól benne, erre Panni olyan mérges lett, hogy rácsapta a telefont. Hiába próbálta Ildi hívni, nem vette fel, sőt ki is kapcsolta mérgében. Így hát, munka után Ildi rohant, hogy megbeszéljék a dolgokat, hiszen ez mégis csak egy fotel, semmi más. Esős est volt, ahogy futott a vizes, csúszós úton, hirtelen kiment a bokája, és az úttestre esett. Egy autó jött, nagyon gyorsan, úgy, hogy már nem tudta időben lefékezni az autót, és hiába rántotta el a kormányt, a csúszós úton az autó megpördült és nekivágódott a fiatal nőnek. Hogy ezután pontosan mi történt, senki sem tudja, egy biztos, hogy Pannához lihegve, csurom vizesen csöngetett be Gábor, és kiabált vele, hogy minek neki telefon, ha nem bírja bekapcsolni, pont, amikor szükség lenne rá. Panna egy szót sem értett, annyi mindent mondott össze vissza a férfi, hogy nem értette, miért ez a nagy izgalom, de végén annyit mégis sikerült megértenie, hogy Ildit elütötte egy autó és élet halál közt lebeg. Rohantak a kórházba, egész úton szidta a taxisokat, az embereket, hogy miért nem tudnak biciklivel agy tömegközlekedéssel járni, miért kell nekik az autóikkal eltorlaszolni az utat, és közben azért fohászkodott, hogy minden rendben legyen. Nagyon bánta már a fotelt, és megakarta mondani, hogy nem kell neki a fotel, és örül, hogy jó munkája lesz, és hogy buta volt. Igen, buta volt, mert nem akarta, hogy Ildi elmenjen és már bánta, hogy a boldogságának az útjába akart állni. Gyűlölte, hogy most bent fekszik a kórházban. Nem halhat meg, hiszen neki szüksége van és lesz is rá. Az egyetlen igaz barátja, az egyetlen hívő barátja,aki előtt nem szégyen, ha azt mondja „Olyan hálás vagyok az Úrnak,amiért segített.” Mikor beértek a kórházba az orvos arcára volt írva minden, és Panni sírva fakadt. Mindenki őket nézte,de nem érdekelte. Nézzék, lássák a fájdalmát, lássák, milyen nyomorult, és mennyire szenved. A padlóra rogyott, és arcát a kezébe temette, hangosan zokogott. Oda ment hozzá az orvos és azt mondta, hogy ha még akar vele beszélni, most menjen be. Nagy nehezen felállt a földről, elment a mosdóba, megmosta az arcát, hogy jobb színben menjen be hozzá, de amint a tükörképét meglátta, rájött, hogy siralmasan fest; az arca vörös volt, szemei duzzadtak,és véresek a sírástól. Nagy levegőt vett, még egyszer szemügyre vette magát, megpróbált mosolyogni, ami inkább vicsorgásra hasonlított, aztán feladta és elindult a kórterem felé. Ott feküdt, összezúzott arccal, a kötései már teljesen átvéreztek, újra kellett volna cserélni őket, de nyilván azért nem tették meg, mert rosszak voltak az élet jelei. Mikor Pannát meglátta elmosolyodott. Panna elszörnyedt, hogy még ilyen állapotba is képes rá mosolyogni, és könnyek gyűltek a szemébe. - Jajj ennyire rosszul nézek ki?- kérdezte Ildi. Nehezen ejtette ki a szavakat a fájdalom miatt. -Az orvosok azt mondják, egy-kettőre felépülsz, csak most egy pár napig pihenned kell.-hazudta Panna. Ildi most is elmosolyodott. -Hazudós.Nem tudsz jól hazudni.-és valami nevetés félét hallatott. Örült neki, hogy barátnője még most is próbálja tartani benne a lelket,de ő már tudta, hogy nem sok van hátra, érezte, hogy ez már a vég, vagy inkább a kezdet,attól függ, hogy nézzük. Panna nem bírta tovább, elsírta magát, rávetette magát az ágyra és zokogott, ahogy a kisgyerekek szoktak.Ildi, mint ahogy az anya vigasztalja gyermekét, Panna fejére tette a kezét, és gyöngéden-már amennyire a tehette- megsimogatta. Lassan abbamaradt a rázkódás, a sírás elhalkult, és hüppögve felemelte fejét. -Mi lesz most velem? Mi lesz velem nélküled? Olyan nagy ajándék voltál a számomra, és most mégis elvesz tőlem az Isten. -Dehogy vesz el. Úgyis csak kölcsön kaptál. Én örülök, és hálás vagyok, hogy megismerhettelek, és hogy ilyen nagyszerű és őszinte ember lehetett a barátom. Az elmúlt év minden pillanatát élveztem. Örülök, hogy ilyen barátot kaptam az égtől.-és most is, szokott mosolyával nézett barátnőjére. Meg volt hatva, és könnyek gyűltek a szemébe.

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium


5

- Sose felejts el!! Édesanyáméknak mutatkozz majd be, tudni fogják ki vagy,meséltem rólad, örülnek majd,ha megismerhetnek. -Nem,nem!! Miattam van mindez. Gyűlölni fognak, amiért elvettem tőlük a lányukat egy ostoba fotel miatt.- és újra zokogott. Ildi nehezen szólalt meg. -Nem a fotel, és nem is miattad történt. Egyszerűen az én földi időm lejárt, és az Úr akarta így. El kell fogadni. Figyelj most nagyon,mert már nem tudok beszélni. Ha valami nyomja a lelked, vagy tanácsra van szükséged,imádkozz!! Majd idővel jön a válasz, csak legyél türelmes. És majd lesznek új, jobb barátaid. -Soha!! Olyan mint te nem lesz egy se. Én annyira sajnálom, hogy olyan csúnyákat mondtam, és hidd el, már nagyon bánom. Annyira jó, hogy van egy ilyen barátom, mint te, és hidd el, hogy hálás vagyok minden egyes percért. De még nem lehet vége! Annyira jó volt, hogy neke elmondhattam mindent, Gombóc is hiányolni fog. Ki fogja meghallgatni a butaságaimat? Kinek mesélem el, hogy a gyerekek azt hitték a bolhára, hogy az valami édesség, és kinek mondom el, hogy megint nekimentem az üvegajtónak? -Majd találsz valakit. Hidd el. Gombócra nagyon vigyázz!! –nehezen lélegzett, már a szívverése is lassult, a monitor egyre ritkábban pittyegett, a fájdalom már elviselhetetlenné vált, érezte, mindjárt vége a szenvedésének,és még valamit muszáj elmondania,anélkül nem hagyhatja itt a Földet. -Nagyon,nagyon szeretlek!!-és az utolsó szó után hálát adva, lehunyta szemeit, és feje élettelenül hajlott le a párnára. Panna most már megállíthatatlanul kiabált segítségért, patakokban folytak le arcán a könnyei, fájdalmat érzett, olyat, mint még soha. Fájt a lét, a lélegzés, és mintha összenyomták volna a tüdejét, nem kapott levegőt. Kint ült a kórház folyosóján, mikor egy nővér odalépett hozzá. A vállára tette a kezét,és egy cetlit adott Pannának. -Azt mondta, ezt adjuk oda magának. Erős nő volt.-mondta meghatva a nővér,és azzal elment. Panna nem merte kinyitni a cetlit, félt, hogy mi áll benne. Nem akarta tudni, hogy mi az. A fájdalom nem vet erőt rajta,imádkozott és szervezte a temetést. A temetésen bemutatkozott Ildi szüleinek, akik könnyeikkel küszködve köszönték meg neki, hogy ilyen barátja volt a lányuknak, és meghívták magukhoz az ünnepekre. Panna meg volt hatva. Mikro haza ment, már nem érezte igazságtalannak ami történt,elfogadta. A temetés után, rájött, hogy a legjobb barátja elment, de mindig ott lesz vele, hiszen sose felejti majd el, ott lesz a szívében. Szinte látta maga előtt a kedves mosolygós arcot, a pici, csillogó kék szemeket, és a kontyba tűzött haját. Úgy döntött kinyitja a cetlit, ettől függ a jövője. Sóhajtott, és kinyitotta. A cetlin ez állt: „Ne félj, csak higyj!” És könnyekkel a szemében mosolyogva mondta:”Köszönöm.”

Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium

Egy barátról pár sorban

Recommend Documents