Égi Béke a Földön közösség lapja
„Mária mindig segít, hogy együtt lehessünk a Mennyben”
2011. 09. 25.
Kérdés-felelet Dombi Feri bácsi válaszai feltett kérdéseinkre az inárcsi utolsó vasárnapi összejöveteleink (szentmise, meditáció, kérdés - felelet) alkalmával. Az 1998. májusától rendelkezésünkre álló hangfelvételek alapján szerkesztett változat. 2000.05.28. Kérdés: A hitetlen ember tud-e odaadó, szeretet-teljes lenni, azzá válni? Válasz: Testvérek – ezek a kérdések kibontásra várnak. Itt a következõt kell tudni. Az elsõdleges, hogy magamban kell szeretetet hordoznom mindenki felé. Szeretni annyit jelent – jót akarni. Én mindenkinek jót akarok, annak is, aki nekem nem akar jót. Én tehát mások felé vagy testvér vagyok, vagy felebarát. A kettõ között csak bizalmi különbség van. A testvérrel bizalmasabb vagyok, mint a felebaráttal, de a felebarátomat is úgy kell szeretnem, mint önmagamat. Nekem lehetnek testvéreim, felebarátaim, de ellenségeim is. A szeretetlen ember nekem ellenségem, rosszat akar nekem. Ez változhat -e át szeretetté? A kérdés az, hogy odaátról õ megtértként született le a földre, vagy nem. Ha õ úgy jött le, hogy meg akar javulni de közben szeretetlen velem szemben, az alapalázattal problémája van. Amit õ lát jónak, arra ráteszi az életét – akkor is ha te jobbat kínálsz fel neki, de ezt õ nem akarja elfogadni. Megvalósíthatná, hogy átlépjen az irgalom rendjébe – de ha nem teszi meg, ez az õ baja. Akkor újra le kell születnie. Ez engem nem zavarhat, mert nekem szeretõ, hívõ emberként minden a javamra válik. Akár szeretetlen ez az ember, akár nem. Persze könnyû ezt mondani, de együtt élni ilyen emberrel nem könnyû és ebben az esetben az okosságnak és óvatosságnak kell engem meghatároznia, ezt a két ’fegyvert’ kell használnom. Amennyire rajtam áll, kerüljem ki azokat a szituációkat, amelyekben embertársam velem szemben szeretetlen lehet. Arra kell vigyáznom – ez az óvatosság – bûnrészes nem lehetek! Én a rosszra a békesség kedvéért sem mondhatom, hogy az jó. El kell érnem elõbb-utóbb, az illetõ vegye észre, én nem akarok neki rosszat. Gondoljunk testvérek az egyik legélesebben megfogalmazott alapállásra, amikor Jézus Pilátus elõtt van. Ez a Pilátus nagy uralkodó ember volt a maga területén. Õ teljesen meg volt gyõzõdve arról, hogy ettõl az embertõl nem kell féltenie a trónját. Tudta, hogy Jézus ártatlan és gazemberségbõl adták a kezére. Ha jó szándékú ember van melletted, és te rugalmas vagy – mint Jézus volt a maga tanításában, akkor a jó szándékú ember észre fogja venni, hogy te nem lehetsz neki ellensége – akkor sem, ha ellene mondasz annak, amit õ mond, vagy kíván tõled. Az életben testvérek végleges megoldást nem lehet adni gyakorlatban, csak elméletben. De ez a ’csak’ a döntõ! A Hang is mondja – ha valaki megbotlik, vagy elesik nem baj, mert Jézus fölsegíti és mehet tovább. A baj akkor van, mikor valaki bemagyarázza magának, hogy neki 2
joga van rosszat tenni – ez nem megoldás! Tehát a szeretetlen emberekkel szemben tudnod kell, hogy megtéríteni az Atya Isten sem tudja. Ha mindig imádkozol érte, ennek elsõdleges következménye, hogy tebenned erõsödik az iránta való szeretet, nagyobb lesz a teherbírásod és ennek következtében -ha tényleg jó szándékú- rájön arra, nincs értelme, hogy téged bántson. Tehát ez válasz arra a kérdéseitekre is, hogy akikkel együtt éltek, milyen reményt ad az imádság és a magatartás. Egy biztos! Te nem tágíthatsz attól, hogy benned az a szeretet éljen, ami soha nem árt, mindig megbocsát és segít, ahol tud. Mi tudjuk: ez az új parancs. Soha nem árthatok, mindig meg kell bocsátanom és segítenem kell, ahol csak tudok – akkor is, ha a másik nekem rosszat akar. Szerk. Budainé Marika
Kedves Olvasó A tanulmányaim során sok olyan Jézustól hallott kijelentéssel találkoztam, amivel akkor mit sem tudtam kezdeni. Így voltam Feri bácsi inárcsi prédikációi egy részével is olykor. Egy ilyen kijelentését értettem meg a minap. „ Nekünk el kell jutnunk oda, ha valaki közülünk kórházba kerül, akkor neki kell vigasztalni a látogatóját és nem õt kell vigasztalni.” Akkor ez számomra érthetetlennek tûnt. Hiszen azt gondoltam, hogy a beteg bajban van, nagyon rászorul a vigasztalásra. Egészen mostanáig így gondoltam, mígnem közülünk egy testvérünk Marcsika kórházba nem került és meg kellett mûteni. Õ mutatta meg számomra, hogy mennyire igaz, amit Feri bácsi elmondott. El lehet jutni oda, hogy a beteg vigasztalja a látogatóját. Hogyan lehet ide eljutni? Élõ hittel, élõ kapcsolatban Jézussal. Testvérünk egy per-
cre sem élte meg helyzetét tragikusnak, vagy sorscsapásnak. Ellenkezõleg – hálaimát mondott mindenért. Elfogadta, ami bekövetkezett az életében tudva azt, hogy Jézus szolgáló leánya, így számára gondviselõje az Isten. A mûtét jól sikerült a seb nem gyulladt be, szépen gyógyult. Nem gyulladt be a seb, mert Marcsika sem gyulladt be. Tudta, hogy a lényeget nem érinti ez a kórházi kezelés. A lényeg számára az Istennel való élõ kapcsolata, és bármi is történjen, ez nem változhat meg nála. A látogatóit –kik szép számmal voltak– derûs arccal, mosolygósan fogadta. Sugárzott a szeretete. Nyíltan, õszintén beszélt testi és lelki állapotáról. Néhány nap múlva pedig már õ ápolta szobatársait A betegség mindig megkérdezi az embert és ebben a helyzetben nem tudja magát megjátszani. Úgy válaszol, viselkedik, ahogyan azt ténylegesen gondolja. Testvérünknél teljes harmóniát tapasztaltam meg a gondolata – beszéde és cselekedete között. Egy dolgot azonban nagyon igényelt, a testvérei imáját, támogatását. Mint ahogyan Jézus is igényelte a Tizenkettõ imáját míg Õ a Getszemániban gyötrõdött. Természetes, hogy egy emberként álltunk mellette imában és látogatásban, segítésben, ápolásban. Mégis azt gondolom, hogy õ vígasztalt minket, mi merítettünk nagy erõt és gyûjtöttünk tapasztalatot; elérhetõ, a beteg vigasztalja a látogatóját. Deák Zoltán
ÉGI ÉDESANYÁNK, A BÉKE KIRÁLYNÕJÉNEK ÜZENETE Meðugorje, 2011. augusztus 25 “Drága Gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és bõjtöljetek szándékaimért, mert a sátán meg akarja semmisíteni a tervem. Itt, ezzel a plébániával kezdtem el és az egész világot meghívtam tervemhez. Sokan válaszoltak is, de megszámlálhatatlanul sokan nem akarják meghallani, vagy elfogadni hívásom. Ezért ti, akik igent mondtatok, legyetek erõsek és elszántak. Köszönöm, hogy követitek hívásom.” 08/2011 (Medjugorje-i hivatalos fordítás.) Forrás:www.medjugorje.org/olmmsghu.htm
Evangéliumi Jézus Jézus tanítása a szolgálatról (a rászorulók segítésérõl)
Máté 25.35. mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen vendég voltam és befogadtatok, Máté 25.36. mezítelen (voltam) és felruháztatok, beteg (gyengélkedõ) voltam és meglátogattatok (felkerestetek) engem, börtönben voltam és eljöttetek hozzám, Máté 25.37. ekkor így válaszolnak majd az igaz(ságos)ak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy tápláltunk volna, vagy szomjazni, hogy megitattunk volna téged ? Máté 25.38. mikor láttunk téged mint idegent, hogy befogadtunk volna, vagy mint mezítelent, hogy felruháztunk volna, Máté 25.39. mikor láttunk téged mint beteget vagy mint börtönlakót, hogy hozzád mentünk volna ? Máté 25.40. és így válaszolt a Király nekik: Ámen, mondom nektek, hogy amit eggyel e legkisebb testvéreim közül tettetek, velem tettétek.
A Hang könyvekbõl tudjuk, hogy: a mulandó világ teremtése azért történt, hogy azok a szellemi lények, akik vissza3
utasítva a számukra felajánlott isteni boldogságot, megbánva e tettüket, lehetõséget kapjanak arra, hogy megbánásukat igazolva az alapalázat és az univerzális hit vállalásával visszaszeressék Istent az erre rászoruló emberekben. Azokat a szellemi lényeket, akik nem bánták meg Isten boldogságát visszautasító tettüket, ördögöknek hívjuk. Az általános iskolás hittan órákról emlékszem még arra a tanításra, hogy a Sátán Isten angyala volt, de nem akarta szolgálni az embereket, ezért kellett otthagynia az Isten Országát. Az elõzõ történetek alapján megfogalmazhatom, az Isten által felkínált boldogság elfogadása és megélése a Mennyek Országában szolgálatot is jelent! Mi emberek is nemet mondtunk az Isten által felkínált boldogságra, szolgálatra. Máté Evangéliumában olvashatjuk, hogy az Isten által felkínált boldogság, Teremtõnk visszaszeretése szolgálatot is jelent a földi életben is. A szolgálat mikéntjérõl is tájékoztatást kapunk, segíteni rászoruló embertársainkat étellel, itallal, ruhával, befogadással, látogatással… Minden szolgálati lehetõség embertársainkhoz kötõdik, nem tárgyakhoz, vagy más létezõ dologhoz, hiszen az Isten ott él létben tartó módon minden emberben.
Jézus arra tanít bennünket ebben az igerészben, hogy ismerjük fel, lássuk meg Õt minden emberben, és úgy szeressük vissza, hogy szolgáljuk embertársainkat, így tudunk jól SZERETNI. A SZERETET mindig SZOLGÁLATOT is jelent az Isten Országában és itt a Földön is! Kecskeméti Sándor
Hang tábor 2011. Püspökszentlászló I. rész
Vers „ZENG”-„Õ” DAL SUHOG, SUTTOG AZ „ÉL”-EDÕ „ER”-DÕ „DAL”.OL, „ÉNEK’.EL A „LOMB”.OK KÖZÖTT A SZELLÕ KRISTÁLY TISZTA CSENGÕ KACAGÁS A PATAK PARTON VÍZHANGZÓ CSOBOGÁS DE, „NI”.CSAK A NAP AZ „ÉG”-RE FEL-„KAP” S EZ AZ „ÉBRED”.ÉS „KÜLÖN”.ÖS „FÉNY”.T KAP LE-„ZÚDUL”, „ÖZÖN”-LIK AZ „ARANY”-ÁR „BÍBOR”.KA „NARANCS”-BA MAJD „ARANY”-BA VÁLT „LOB”.OG A ZÖLD „SZÍN”.EK EZERE „NYÍ”L.IK, „TÁG”.UL E TÜNDÉR MESE
4
SZOLNOK. 2011.07. 15. 5.00
CSILLAN A HARMAT A„ FÛ”-„SZÁLL”.AK „HEGY”.ÉN „VIRÁG”-SZIRMOK „TÁR”.ULNAK A „FÉNY, AZ „ÉG” FELÉ A FEL.„HÕ” MADÁR A „NAP”-BA SZÁLL „ÖLEL”.I ÕT A CSILOGÓ „FÉNY”-SUGÁR „SZÁRNY”.AL REPÜL AZ EMBERI LÉLEK A „RAGYOG”.Ó SZÍV FORDUL „ISTEN”.ÉHEZ „MOSOLY”.OG, HALL, LÁT AZ EMBER E „ZENG”-Õ „DAL”-BAN (MINDENBEN) „TEREMT”-„Õ”-JÉT FEDEZVE FEL „FÉNY”-„KÖNTÖS”.T ÖLT A FÛ, FA, VIRÁG „FÉNY”-„KÖNTÖS”-BEN LELKEM S A VILÁG „VIRRAD”!
AZ ÍRÁS RÁ-LELÕJE LE-ROVÓJA BÍRÓ LAJOS
Püspökszenlászlói gondolatok Mégis van új a nap alatt Legalább is számomra, aki csak mintegy 13 éve tanulmányozom komolyabban az Evangéliumokat. Szeretném azt hinni, hogy nem önkényesen értelmezem a Nyolc Boldog mondást. Csoportosításuk e-képen nem a gondolatok megerõszakolása, hanem Jézus itt is megmutatkozó csodálatos arányérzékérõl tanúskodik. Arra figyeltem fel, hogy a Boldogmondások alapszavai, fogalmai jól meghatározható módon két csoportba sorolhatók. Úgy mint alap-értelmezés szerint pozitív ill. negatív jelentés tartalmakat hordoznak. Pozitívak: a szelídek(3) az irgalmasok(5) a szívben tiszták(6) a békességszerzõk(7) Negatívak: a szellemi nincstelenek(1) a szomorúak(2) az éhesek(4) az üldözöttek(8) Ha Jézus csak pozitív vagy csak negatív jelentéstartalmakat használt volna, túl egyoldalú lett volna. Hallgatóságának még nehezebb lett volna befogadni az amúgy is fajsúlyos gondolatokat, melyeket pusztán megérteni is nehéz. Mert mirõl is van szó? Boldogmondásonként van az e-világi logika szerint egy képtelen állítás, melyet követ egy még képtelenebb következmény, ami az e-világi logika szerint nem oldja fel a mondat elsõ felében lévõ ellent-mondást, de keresztény hitünk szerint mégis megoldás arra. Továbbá, arra is figyelmes lettem, hogy a Boldogmondások alanyai részérõl 6 esetben valamilyen aktivitást, de legalább is vágyakozást feltételezhetünk, 2 esetben ez az állapot mint következmény jelenik meg. Az üldözöttség és a szívben tisztaság valóban állapot és következmény. Ezen felismeréseim után, még könnyebben el tudom fogadni azt az állítást, hogy a Nyolc boldogság növekvõ sorrendben tartalmazza a mind magasabb és magasabb szellemi tartalmakat. Oly annyira, hogy szinte szentnek mondható, aki akkor boldog, ha üldözést szenved Isten igazságáért. Gondoljunk arra, hogy a Szentmise elején a közös gyónáskor elmondjuk milyen módokon vétkeztünk. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Sorrendbe állítva õket, legkönnyebb parancsolni a cselekedeteinknek, ill. elkerülni a mulasztást. Közepesen nehéz parancsolni a nyelvünknek. Míg a legnehezebb parancsolni a gondolatainknak. Ha már ez is sikerül, és nincsenek visszaeséseink: szentek vagyunk. Ennek a kívánatos állapotnak az eléréséhez kívánok minden keresztény testvéremnek sok erõt. Amen Bollók István Inárcs 2011.07.12. 5
Egy darabka Mennyország (avagy: boldogságban fenn a hegyen) Hogy mi történt velünk, akik neki vágtunk a nagy útnak az idei Hang-táborba, mindjárt elmesélem… Elöljáróban talán csak annyit, hogy úsztunk a boldogságban.
Az idén elrugaszkodtunk a jó, öreg, síkvidéki Csongrádtól, hogy meg sem álljunk a legtöbbünk számára ismeretlen Püspökszentlászlóig. Gyökeres váltás volt ez, de nem bántuk meg! Sõt! Igaz, hogy sokan voltak, akik vagy négy órát utaztak, mire megérkeztek a Mecsek lankái között megbúvó lelkigyakorlatos házba, de mindnyájunkat azonnal magával ragadott a hely gyönyörûsége. Hogy hányféle zöld pompázott a szemünk elõtt, hány harsány madárka fújta édes nótáját a közelben, s milyen volt a napfelkelte a hegyen? Hiába is igyekeznék, nem tudnám elmondani… A jezsuiták Életrendezés Háza fogadta be csapatunkat hat napra, a nyolc boldogságot feldolgozó Hang-táborba. Maximum huszonöt fõs csapatokat fogad a ház, mi pedig ötvenketten voltunk. Eszter kitartó munkájának következtében mindenkinek lett helye. Azért, hogy elférjünk, a Ház fenntartói bevetették a „titkos fegyvert”: a kulcsos házat és az összes pótágyat is. A kulcsos ház az Életrendezés Háza szomszédságában adott nekünk barátságos otthont a hétre, és vált a közös mozizás meg az éjszakai muzsikálós-éneklõs programok helyszínévé. A nappali közepén cserépkandalló tornyosult. Gyorsan bele is képzeltem magam a télbe, amikor a vándor a csikorgó hidegbõl belépve a kandallóhoz kucorodik, és megcsendesedve hallgatja az égõ hasábok roppanásait… Röviden ábrándoztam csak, mert igyekeznünk kellett a termetes motyónkat – a személyes holmink mellett a komplett hangosítást is – felhordani a tetõtérbe. Aki csak a környéken volt segített ebben, így pillanatok alatt bezsúfoltunk mindent a szobácskánkba, majd siettünk vissza a másik házba. Arra tekintettel, hogy az elõttünk táborozó csoport – teljességgel érthetõen – nem bírta elhagyni a helyszínt idõben, a „normál” étkezést választók a teraszon ebédeltek a gyönyörû panorámába feledkezve, mi a „vegások” pedig egy kicsi ebédlõben, ahol a késõbbiekben az egyik csoport foglalkozásai is zajlottak. E kisebb ebédlõ adott helyet két jezsuita pap étkezéseinek is, akik szintén a házban laktak a héten. Sõt, ott zajlottak a nagyszabású kávézások is! Gizike és Marika zsinórban fõzték a remek feketéket, amikre – az egyre hosszabbra nyúló éjszakázásokra tekintettel – ugyancsak megnõtt a kereslet. A késõbb felfedezett nagy ebédlõben volt ugyan kávé-automata, de nem sokat kellett „fõzicskélnie” a hét folyamán. Volt ott még müzli-adagoló herkentyû is, de annak még annyi dolga sem akadt. Öcsim látogatta csak szorgalmasan, mert neki még mindennek a tetejébe is szokott férni valami. Finoman fõztek ránk! És mennyit ehettünk! Elõször úgy tûnt, hogy nem lesz elég a kirakott adag, de mindig elég volt, sõt adtak ezt-azt pótlólag is, ha kértünk. Degeszre ettük magunkat, mert erre inspirált a finom étek és a közös étkezések varázsa. Feri volt a konyha igazi angyala, de sokan csatlakoztunk hozzá az asztalok leszedése, és a rengeteg holmi konyhába fuvarozása során. Akik dolgoztak értünk, csak azt kérték tõlünk a munkájuk megkönnyítése végett, hogy az asztalok végébe sûrítsük a mosatlant és a maradékot, de mi túlteljesítettük a tervet, mert jól esett egy-egy kiadós serteperte a nagy evések után. Azt még nem is írtam, hogy némi visszaemlékezési „delíriumban” épp most majszoltam el egy vajaskenyeret táboritípusú baracklekvárral. (Hm…, epres itthon sincs.) Az étkezések során zsúfolásig megtöltöttük a nagy ebédlõt, s ott zajlottak még a központi elõadások is a reggelit és a kápolnai napindítót követõen. Az elsõ ebéd után rendesebben is elvackolódtunk, majd összegyûltünk a kápolnában a nyitó szentmisére. Kecskeméti Sanyi – mint táborvezetõ – serénykedett Öcsi bácsi mellett, így a Ház munkatársa Kecskeméti (nem vicc!) Márti azt hívén, hogy õ a sekrestyés, megmutatta neki, hol van még tartalék ostya stb. Hadd ne mondjam, hogy attól kezdve Sanyit a „Sekrestyés”-ként tiszteltük végig, és ez mindig okot adott némi jóízû kuncogásra. Sanyi is igen jókat derült a dolgon és benne volt a mókában. Mi több, képzeletben „leolvasta a rendetlenkedõket” a sekrestye bal 6
oldaláról, hogy azok Öcsi bácsival rendezzék el majd a számlát. Pista bácsinak bérelt helye volt a listán a viccmesélõs délutánt követõen, de azért mások is odakeveredtek menet közben. Márti elmondott néhány fontos tudnivalót. Többek között azt is, hogy melyik lépcsõfordulóban van a harmincas mobilok számára térerõ, melyik almafa alatt lehet hetvenesekkel mobilozni, és hogy a huszasok hol lelhetik fel azt az egyetlen helyet, ahol talán mûködhetnek. Általánosságban elmondható, hogy a táborban nem volt térerõ!!! Mekkora megkönnyebbülés ez ebben a rohanó világban! No, ki is kapcsoltam egy hétre a telefonomat (jártam már úgy ugyanis, hogy szegényke szédítõ sebességgel lemerült a nemlétezõ térerõ után kutatva Erdély hegyei között). A „Szentmise-tábornyitó” jó alkalom volt arra, hogy bekuckózzunk a kápolnácskába, és kiderítsük, hogyan mûködik majd a „zene-szolgáltatás”. Bandi bácsi zongorája köré húzódva muzsikáltunk és énekeltünk. Marikával most is leszögeztük, hogy mi bizony, szeretjük ezt közösen csinálni. Öcsi bácsi a misével, a „Sekrestyés” pedig a tábornyitóval elindította azt a csudás hetet, amivel kapcsolatban – amint e sorokat írom – hullámokban önt el a nosztalgia. A tábor megnyitása után a csoportok is megkezdték a mûködésüket. A mi csoportunk a tágas és meredeken emelkedõ füves-fás udvar felsõ csücskébe mászott fel egy pados-tetõs helyre. Fel húztuk-vontuk rászoruló csoporttársainkat, és megszavaztuk, hogy legközelebb máshová kvártélyozunk be. Lehetõleg olyan helyre, ahová nem kell sokat mászni. Így kipróbáltuk a nagy ebédlõt is, majd a „fagyasztóban” kötöttünk ki. Az általunk így titulált helyiség az alagsorban volt, és négy bátor társunk lakozott benne, akik hamarosan megszokták a különleges klímát (eleinte egy kevéske doh, s végig a pincehideg). Rózsával ügyesen kitaláltuk a fagyás-mentesítõ megoldást: a csoportfoglalkozásokon piros színû toll-paplanokba burkolózva vettünk részt. Boldogan kukucskáltunk ki csuda fészkeinkbõl! A hét vége felé kitört a kánikula, s mi ugyan a foglalkozásokon végig nyitva hagytuk az ajtót, még úgy sem sokat emelkedett a hõmérséklet. A szünetekben a teraszon melegedtünk, és sokat vihogtunk magunkon: Dezsõ ott állt egy szál sortban, én meg mellette feszítettem hosszú nadrágban, pulóverben és dzsekiben. Ott már ildomos lett volna vetkõzni, de utána hirtelen úgy is újra öltözködni kellett volna… Gizike minden nap meditációs tornával indította a napot, s a lelkes sport-barátok azt mondták, hogy szokás szerint nagyon jó program volt ez számukra. A késõn kelõk errõl lemaradtak. A napindító után minden nap központi elõadásra került sor a nagy ebédlõben. Kecskeméti Sanyi, Öcsi bácsi, Deák Zoli és Gyulai Feri voltak az elõadók, s az adott boldogságokkal kapcsolatos felvetéseikkel, gondolat-ébresztéseikkel a tarsolyunkban mentünk a foglalkozásokra, amelyeken használtuk a Sanyiék által készített kis összefoglaló füzetet is. A központi elõadásokon Sanyiék fia, Karcsi kezelte a projektort. Õ, a két lánnyal, Pista bácsi szárnyai alatt vett részt foglalkozásokon délelõttönként. (Ezek a gyerekek a szemünk láttára cseperedtek kamaszokká, mert hogy oly gyorsan repül az idõ. Drága Éva nénink mennyit foglalkozott velük, amikor még picurkák voltak…) A foglalkozások békés hangulatban zajlottak, sok okos gondolattal, sírással, nevetéssel. Lajos gitározott és sokat énekeltünk. Mindenkinek elhúztuk elõbb-utóbb a nótáját! Vadonatúj tagunk, Katika, mázsás terhei jó részétõl szabadult meg a hét folyamán, amiért boldogan mondtunk hálát Istennek! Zoli, a csoportvezetõnk, alkalmas pillanatban s hirtelen ötlettõl vezérelve „Sajtó” felirattal a homlokán végigjárta a csoportokat, és masinájával fotózta az ellesett pillanatokat. Õrangyalkodtunk titkos névhúzás alapján. (Ez a program nem volt kötelezõ, de majd mindannyian részt vettünk benne.) Az angyalkák szorgalmasan ügyködtek a hét folyamán, s az utolsó délutánon ügyesen leleplezõdtek. Imáikkal köszönték meg az Istennek, hogy õrködhettek védenceik felett. Ezt a délutánt picit beárnyékolta, hogy új tagunk is lett a záró foglalkozásra. Önmagában ez a tény cseppet sem volt fájó, az izgalmat az okozta, hogy Pistikámat ápoltuk hirtelen ájulása után. Az eset a teraszon történt. Akkor mindenki Pisti angyalává vált, aki csak a környéken tartózkodott. Gizike fogta fel dõlés közben, majd õ itatgatta cukros vízzel. Marikával emeltük meg a lábait. Anna Mária rajztábláján feküdt, Marika kottáival a feje alatt. Már szerveztük a vércukorszint mérést is, de azt az Istennek hála gyorsan magához térõ Pistikám inkább nem kérte (egyáltalán nem híve semmiféle szúrásnak). 7
Ezután invitáltuk le a „fagyasztóba”, ahol a jó hûvösben puha paplannal betakarva kicsit kipihente magát, s helyre billent a világ rendje. Alighanem a teraszra hirtelen beszoruló hatalmas meleg taglózta le, miközben a záróest hangosítását tervezte és szerelte. A tábor elején Csabi anyukájáért izgultunk, és körülötte ügyködtek az angyalok. Lábsérülése nem bizonyult súlyosnak, és másnap már egészen jól ment neki a járás is. Pécsre vitték röntgenre, és a jó híreknek, hogy nem történt nagyobb baja, az egész tábor örült. Már az elsõ estén kirándultunk egy rövidet. Elsétáltunk a közeli arborétumba, amelyet kõzúzalékkal felszórt utacskákon járhattunk végig. Jártuk is szorgalmasan, s kikötöttünk egy pici színpadnál. Felültünk a „világot jelentõ deszkákra”, és derûsen folyt a szó. Volt olyan, hogy hallgattunk is, környezetünk végtelen gyönyörûségét szemlélve. Az alkonyati napsugarak fénypászmákban kúsztak be a fák közé, s a madarak – elnyugvás elõtt – boldogan csivitelve használták ki még a lehetõséget arra, hogy megbeszéljék egymással sok-sok fontos mondanivalójukat. Lassan elindultunk mi is visszafelé, s találtunk még egy színpadot, sokkal nagyobbat az elõzõnél. Nem is tudtunk ellenállni a lehetõségnek, s Ferivel hirtelen elõadtuk a „Róla beszél fû, virág” kezdetû dalt, majd jókat nevettünk Pisti meteorológus-paródiáján. Pistikám a maga kopaszodó, pocakos mivoltát meghazudtolóan játszotta el a csinos meteorológusnõt úgy, hogy a nézõtéren dõltünk a nevetéstõl. Ettõl mintha a madarak is önfeledtebben csicseregtek volna. A tábor felé félúton megtekinthettük a szobor kutyát, ami csak bámult kitartóan az utcára. Ha másnap nem látjuk futkározni, tényleg úgy hittük volna, hogy gipszbõl van (kerti törpe helyett). A szomszéd házikó napos lépcsõin egy nõstény cica szoptatta kicsinyeit végtelen elégedettségben. A bogarak zümmögtek, a madarak csiviteltek, mi felhõtlenül fecsegtünk… Bizony, pezsgett arrafelé az élet, szmog nélkül s a forgalom zaja nélkül! Az esték eleinte még éjfél elõtt értek véget. A kulcsos ház nagy asztala körül elfértünk vagy húszan, s nem is hagytuk ki a napi nótázás lehetõségét. A másik házból is átjöttek az érdeklõdõk, s ügyes kórus alakult ki, amelynek állandó és nagyon lelkes tagjai voltak Marcsi és Misi, de többen is csatlakoztak hozzánk (különös tekintettel Mártira, aki a Ház részérõl vált az alkalmi „banda” tagjává). Énekelt és gitározott is velünk! Az utolsó este megbeszéltük, hogy küldünk majd neki Pisti-féle dalokat, hogy bõvíthessék saját repertoárjukat. Pisti és Laci öcsém voltak a spontán estek zenészei. A csoportunk tagja volt Eszter is, aki csak úgy, mint Rózsa remekül debütált csoport elõadóként. Ezt a dolgot Zoli és Lajos is ügyesen csinálták (no, de nekik már jelentõs praxisuk van e téren). Erzsike és Marika a családi életükben bekövetkezett pozitív változásokkal örvendeztettek meg bennünket (egyikõjük sem adta fel!), Valika és Lajos pedig elgondolkodtattak a verseikkel, s Valika meg is nevettetett minket, ha éppen úgy alakult. Sanyi és Józsi alapos megrágásra váró kérdéseket vetettek fel a Jézusi boldogság-mondások gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Dezsõ elhozta a jegyzeteit a témákba vágó korábbi elemzésekrõl, s ezek mellett a maga gondolataival is gazdagított bennünket. Árpi sokat mesélt arról, hogyan segítette meg a családjukat Isten mindenféle nehéz helyzetben, Katika pedig elmondta, hogy mennyire boldog attól, hogy velünk lehet. Színes kis csapat voltunk mi Isten palettáján! Ahogy hallottam a többi csoport munkájáról, hasonlóképpen „jártak” õk is! Kecskeméti Sanyi megkért arra, hogy vezessem a záró estet. Örömmel fogadtam ezt a feladatot, és kíváncsian vártam a csoportok mûsor-listáit. Meg is érkeztek hamarosan. Tudtam, hogy csuda programban lesz részünk! Több meglepetés produkció is készülõdött, köztük olyan is, amelyek még a próbán sem hangzottak el – tehát a saját csoport számára is ismeretlenek voltak. No, de ne vágjuk az események elébe! 8
Délutánonként szabad programok alakultak. Így mentünk el néhányan túrázni. Így fürdõztek néhányan a kulcsos ház picurka medencéjében. Az egyéni imák mellett így imádkoztak sokan a kicsi kápolnában közösen. Így került sor egy szalonnasütõs, éneklõs kerti partira a kulcsos házban. Mivel igen jól sikerült ez az este is, Imre azt mondta, hogy a jövõ évi szalonna már hízik! Felséges szalonnát hozott, de került még baromfi virsli is a tûz fölé (a vegásoknak?!) Ez utóbbin édesen derültünk. Fordult persze ez a kocka is, mert amikor egy ebédnél óriási adag, frenetikus gombapörköltet kaptunk, bizony gombamód szaporodtak a vegások. A normál módon étkezõk akkor milánói bordát kaptak, szintén remeket, szintén eleget, mégsem tudtak ellenállni a gombapörköltnek. Egészen érthetõen! Így lettünk sokan elõbb-utóbb Vegasztárok. A szalonnasütõs estre vacsora után került sor, így sajnos egyáltalán nem tudtam megkóstolni az újabb finomságokat. Annál inkább erõsítettem a nótás csapatot, ami a szalonnás asztal körül verõdött össze. Pista bácsi volt a „Fõpincér”. Õ töltött kis bort a poharakba, s õ szúrta szakszerûen nyársra a szalonnadarabokat. Õ és Dezsõ bácsi voltak a fõ nótafák, de Saci, az Erzsikék, Feri, Dezsõ, Misi, Marcsi, Eszter és én is jeleskedtünk. Akinek kedve volt és ismerte a nótát, bármikor bekapcsolódhatott. Késõbb elõvettük a sárga könyvet, és Mártival kiegészülve fújtuk a dalokat a csillagfényes éjszakában… Volt olyan táborozó is, aki csak beleszippantott a tábori levegõbe. A legidõsebb táborozó, Dezsõ bácsi unokája Patrícia, épp csak bekukkantott úgy két napra, s már sietett is tovább egy fellépés okán. (Emlékszem milyen meglepetés volt elõször hallani õt énekelni egy táborban!) Az elsõ kirándulásunkról néhányan a Zengõ megmászása elõtt visszafordultunk. Úgy belemerültünk a beszélgetésbe, hogy folytatni szerettük volna. A terep dõlésszögét megfigyelve azonban rájöttünk, hogy ilyesmire felfelé már nem lesz lehetõség. Kettévált ezért a csapat. A bátrabbak mentek tovább, mi pedig hazabattyogtunk, sûrûn beszélgetve. A teraszon népes társaságot találtunk. Békésen sütkéreztek. Elméletben azonnal megalakítottuk a „Háry János Klub”-ot, és Öcsi bácsival karöltve számoltunk be arról, hogy kétezer méterig a fekete vérmedvék keserítgették az életünket, afölött meg a jegesmedvék. Az idõközben sorra visszatérõ túrázók vették a lapot, és zökkenõmentesen csatlakoztak bele a hantázásba. A szabad délutánok lehetõséget adtak egy szokatlan program lebonyolítására is. Bollók Pisti megszervezett egy találkozást olyan komlói rokonaival, akiket részben már ismertünk Inárcsról (többször jártak még az iskolai miséken, s a leányuk most is megfordul az inárcsi misén, ha teheti). Pistivel Komlón találkoztunk. Az úton az egyik táblánál bizonytalankodtunk kicsit, mire a segítségünkre sietett egy illuminált atyafi. Kiderült, hogy õ is Komlóra megy, így felvettük, és együtt utaztunk jót beszélgetve. Ahol kérte letettük, s mentünk tovább a Pistivel való találkahelyre. Kijött elénk, úgy furikáztunk el a rokonokhoz. Kellemes estét töltöttünk együtt, s úgy belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy – a terveinkkel ellentétben – nem értünk vissza Lajos önálló estjére. (Úgy hallottuk, hogy jó volt!). Elõtte persze idõben elrendeztek a fiúk mindent, amire Lajosnak technikailag szüksége volt, arra az esetre, ha nem érnénk vissza… Hamar elrepült a hét, s készülõdtünk a záró estre. A megenyhült estében készen várt bennünket a hangosítás, hiszen azt Pistikám már délután összeszerelte. Berendeztük a nézõteret. Okosan kellett pakolgatnunk, hogy mindenki elférjen, s ezt sikerült megoldani. Bandi bácsi még a nézõtér berendezése elõtt elhelyezkedett a közelben. Hogy nem egészen egy kupacban táboroztunk le, nem értettem. Azt gondoltam, hogy ennek koncepcionális oka van, de ezt néhány perccel a kezdés elõtt, már nem lehetett tisztázni. Keletkezett némi feszültség, s magamban erõsen fohászkodtam, hogy mielõbb kioldódjon belõlünk. Imám meghallgatásra talált! S azon túl, hogy a mûsorszámok utáni tánc során kicsit hangosan kellett egyeztetnünk az éppen következõ dalt és annak hangnemét illetõen, nagyobb baj nem történt. A teraszon „összezsúfolódva” vagy inkább kuckósan összekupacolódva mindent hallottunk és láttunk. Bár térmikrofon nem volt, mindenki viszonylag bátran használta az odakészített simát. Így a kevésbé erõteljes hangú elõadók szavait is értettük. Különösen a gyerekek voltak bátrak. Velük kezdtük a mûsort, s mindhárman magabiztosan használták a mikrofont. Azt hiszem, hogy ezzel erõsítették a kevésbé bátrakat is. A gyerekeket megkérdeztem a szalonnasütéskor, hogy lenne -e kedvük kezdeni másnap. Vacillálás nélkül mondtak igent! (Lám a fiatalság magabiztossága!) A leadott mûsorszámok mellett a meglepetés produkciók is jól alakultak, s valóban jóféle estével – zenével, dalokkal, versekkel, történetekkel, dramatikus játékkal, dal-átiratokkal és saját boldogság-mondásokkal – zártuk a 9
tábort. Úgy gondolom – a lelkesedést és az arcokat figyelve –, hogy szívderítõen és szívmelengetõen történt mindez, s tán mindenkiben megfogalmazódott a folytatás reménye. A herkentyûk összepakolása után a daloskedvûek még összegyûltek a szokott helyen, s énekelgettünk hajnalig. A tetõtérbeli pótágyon Csabi békésen húzta a lóbõrt. Megkérdeztem korábban, hogy zavarja -e a zene-bona, de azt mondta, hogy nem. Lenn volt velünk egy darabig, s mire felmentünk, már aludt. (Meg hát csak óvatosan „duhajkodtunk”, idõnként három szólamban.) Az egyik estén moziztunk. A fele tábor bekuckózott a kulcsos ház nappalijába, és megnéztük a „Szerelempróba” címû filmet, ami a nem szinkronizált változatban a sokkal testhezállóbb „Tûzálló” címet viseli. Szinkronizált változatban most láttam elõször, a feliratos változatot azonban már ötször megnéztük (mindig megmutattuk valakiknek Pistivel). Most is hatott rám. S ahogy hallottam, megtelt a nappali csendes szipogással és orrfúvással. Mirõl szól a film? Arról, hogy hogyan menthetõ meg Isten segítségével a széthullóban lévõ házasság (avagy arról, hogy a sótartó és a borsszóró eltéphetetlenül egymáshoz tartozik). A film alatt Pisti a nappali sarkában dolgozott serényen, kölcsön olvasólámpával két boldogság-mondás szavainak jelentése után kutatva az ógörög szótárban (másnap csoport-elõadóként mûködött). Fél füllel hallgatta a filmet, és még úgy is hatott rá. A hét értékelése részben elhangzott a „Szentmise-táborzáró” alkalmával, részben írásban gyûjtötték össze a szervezõk. Mire jutottunk? Jövõre, veled, ugyanitt! ÉS JÉZUSSAL! Az történt ugyanis, hogy egybeszeretett minket Isten!,,, Már megint! Másnap még együtt reggeliztünk, majd mindenki elindult hazafelé, s ezzel a világba, ahová magunkkal visszük a tábor erejét és tanulságait. Bozó Edit
„Ehhez hasonló az elsõ tábor volt” A tábor vezetõ testvérünkkel Kecskeméti Sanyival beszélgetek. Elsõ kérdésem, hogy milyen gondolatokkal indult neki az idei tábor szervezésének? - A tavalyi tábor végén már kialakult bennem, hogy az idei tábor anyag Jézus nyolc boldogság mondásának megbeszélése lesz. Akkor többekkel beszéltem és örömmel fogadták ezt a témát. Az elmúlt nyár folyamán én már neki is láttam a felkészülésnek. Körvonalaztam, hogyan és miként képzelem el és kaptam segítséget is hozzá. Megfogalmazódott bennem, hogy valami komolyabb anyagot is le kellene tenni ebben a témában a táborozók asztalára. A végeredménye ez a munka füzet lett. Engem örömmel töltött el a felkészülés is. Amikor idõt szakítottam a felkészülésre esténként, hétvégeken átgondoltam a boldog mondásokat „lebegtem” a boldogságtól, mert nagy örömet jelentettek és gondolatokat kaptam a Szentlélektõl a megírásukhoz. Azt vettem észre, hogy kezd rövidülni az idõ, ezért szigorú munkára fogtam magam. Elkészült az anyag hozzá pedig Pomaházi Annamáriától a képek is. Így egy teljes anyagot tudtam a testvéreknek biztosítani. Megkértem testvéreket, hogy írjanak kérdéseket a tananyaghoz, ezeket megkaptam és ezekbõl válogattam. A boldogmondásokat úgy dolgoztam fel, hogy megnéztem a katolikus szótárban az egyes szavak szótári jelentését, majd rákerestem az összes Hang könyvben a kulcsszavakra, ezeket is felhasználtam. Az evangéliumban is megnéztem, hol fordulnak elõ ezek a kulcsszavak, illetve szinonima szavakat is felhasználtam. Ezután gondolatokat írtam a boldogságokról. Nekem azt mondta egyszer valaki, hogy az a jó vezetõ, aki jól szét tudja a munkát osztani és azt jól tudja koordinálni. Nagy munkát 10
végeztél, sok idõdet, energiádat kötötte le e munka elvégzése. Hogyan gondolod – jó volt ez így, nem lett volna jobb többeknek szétosztani részeket? Óriási feladat volt ez számodra, így elõkészíteni. - A válaszom erre, hogy is-is. A következõ évben is így fogom csinálni. De nem biztos, hogy így lesz tálalva. Nekem jó volt, mert egyben láttam az anyagot, mindent részleteiben ki tudtam dolgozni. A mostani elképzelésem szerint akik elõadók lesznek, azoknak kiadom az anyagot, hogy dolgozzák ki és az kerül be a központi anyagba, de én végig ki fogom dolgozni a teljes tananyagot, hogy egybe lássam. Ez sokat adott nekem. Új táborhelyen vagyunk, új rendszerben dolgozunk. Központi elõadók vannak, csoport elõadók vannak. Mi volt az elgondolásod ezzel kapcsolatban? - Azért gondoltam mert tanár vagyok és az oktatás legtöbb helyen így megy. Úgy gondolom, ez egy új formája a XXI. század oktatásának. Ez alkalmazható itt nálunk is. Elõnye, hogy egységes elméleti anyaggal vágunk neki a csoportfoglalkozásoknak, ott pedig már az dominál, hogy ki melyik kérdésre, hogyan reagál. Milyen problémát hozott elõ. Négy csoport volt és naponként változtak a csoport elõadók. Így tizenkettõ testvér volt elõadó. - Ez egy folyamat része volt a számomra. Az elmúlt évek alatt annyit gyarapodtunk ismeretben, tudásban, hogy bátran vállalhatják a testvérek ezt a feladatot, így kipróbálva önmagukat. Azt tapasztaltam az Isten Országába úgy lehet leginkább gazdagodni, ha feladatot vállalunk és ehhez adja Isten az erejét. Csodálatos dolog ezt megtapasztalni. Hogyan értékeled az idei tábort, tanulás, elmélet, lelkiség vonalán? - A legérdekesebb, az egyik testvérünk azt mondta, hogy nagyon-nagyon jól érezték magukat, azt mondták, hogy ez volt a legjobb tábor. Ehhez hasonló az elsõ tábor volt, mert úgy érezik mintha tegnap érkeztek volna. Elrepült az idõ, közben pedig lelkileg gazdagodtunk. A tábor lelkiségével kapcsolatban azt éltem meg, hogy Isten elfogadta a nyitottságunkat az Õ irányába, Szentlelkével az õszinteség húrjait pengette a csoportfoglalkozásokon, és körül szerette a csoportokat és a tábor lakóit is együtt ebben a hat napban. Elõször egy kicsit tartottam attól, hogy ez a nagyon szép környezet ami itt körbe ölel minket, az egy kicsit eltereli a figyelmet a tanulásról. Nem így volt, a kettõ kiegészítette egymást. Csodálatos kirándulások mellett fantasztikus jókat tanultunk. Minden évben táborzárókor megnyitod a következõ tábort és elmondod mi lesz a következõ év táborának a témája. Mi lesz a jövõ évi tábor anyaga? - Dombi Feri bácsi Csütörtöki tanításai képezi a tananyagot. Idõpontunk is van, most jöttem az igazgatótól: a jövõ évi tábor 2012. július 9-14-ig lesz, le van foglalva a táborhely. Nekem külön öröm, hogy olyan közösséget szolgálhatok a munkámmal, akikre azt mondják mindenhol, ahol eddig megfordultunk, hogy nagyon nagy örömmel várnak vissza minket. Deák Zoltán
Lélektõl - lélekig János evangéliuma 4. fejezet összefoglalása Nem régiben fejeztük be a szentesi kisközösségben János evangéliuma 4. fejezetének elemzését. Minden fejezet végén összefoglaljuk a tanultakat. Most ezt szeretném megosztani a kedves olvasóval. Az elmúlt félévben megismerhettünk egy szamáriai asszonyt és egy fiáért aggódó kapernaumi tisztviselõt. Megtudtuk, hogy az Atya akaratára Jézus Szamárián keresztül megy Galileába. Sikár városban, Jákob forrásánál megpihen és szóba áll egy szamáriai asszonnyal. Beszélgetését ivóvíz kérésével kezdi. Jézus tudta, hogy erre a kérésére mindenképp reagálnia kell az asszonynak, hiszen a vizet az élet forrásának tekintették, azt még az ellenségtõl sem volt szabad megtagadni. Az asszony szembekerül az elõítéletekkel, de Jézus közvetlensége miatt kialakul a beszélgetés, az asszony is mer kérdezni. Jézus nem felülrõl beszélget az asszonnyal, hanem „barátjaként”. Szeretettel, türelemmel beszél vele. Ezek a részek rámutatnak arra, hogyan szólítsunk meg másokat. Ne gondoljam azt, hogy azért mert én „hiszek”, több vagyok a másiknál. A hitetlenek fele-barátja, testvére kell, hogy legyek. Akin segíteni szeretnénk, mi jó esetben pár percig hallgatjuk panaszkodását és máris mondjuk, mit nem kellett volna tennie és mit kell. És ezt a szinte parancsoló tanácsot alátámasztjuk néhány igével. Helyette döntünk jól vagy rosszul. A panaszkodónak magának kell rádöbbennie, hogy lehet másképpen is élni, mint eddig tette. Nagy szeretettel kell, hogy Jézusról beszéljünk neki. Itt megmutatkozik Jézus egyetemes szeretete minden ember iránt, legyen az nõ, másfajú, más vallású, legyen az bukott, bûnös. Jézus szeretetével tisztítja meg az asszonyt. Jézus a lelkiismeretünkön keresztül a fénybe állít, és meglátjuk, hogy milyenek vagyunk. Ha valakit Isten igéje megérint, az a lelkiismeretével szembesül. 11
Jézus Isten ajándékát Szentlelkét kínálja az asszonynak. A vizet, mely nélkül nem élhet az ember, és az üdvösséget, az örök életet is megkaphatjuk. De az asszony, mint általában az emberek, nem látja meg a felkínált jót, Õ olyan segítséget vár Jézustól, ami a kényelmét szolgálja. Jézus rámutat arra is, hogy az Atya imádása nem helyhez kötött, hanem belülrõl kell imádni. Istent lélekben és igazságban kell imádni, hiszen az Isten Lélek. Az imádat a lélekbõl kell, hogy fakadjon, a testünkkel nem tudunk imádni. Jézus egy ilyen rövid beszélgetés után kijelenti magát az asszonynak, aki szalad és boldogan mondja el mindenkinek, hogy Jézussal találkozott. Nekünk is beszélnünk kell Jézusról, sõt arról, hogy Jézus a miénk, hiszen tele van a szívünk örömmel. Isten mindenkiben jelen van boldogító módon. Ez látás kérdése. Belsõ látásom a hittel erõsödik. Ha rálátok erre, akkor a bensõ békém is meglesz. Megtudhatjuk azt is, hogy Jézus számára az Atya akaratának teljesítése nyomán támadt elégedettség felér a fizikai jól lakással. Jézus az õ küldetésének lényegérõl beszél. Arra tanít bennünket, hogy Nekünk is így kell tennünk. Jézus akaratának kell teljesülnie, nem a miénknek. Azt mondjuk az imádságban, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, közben meg megmondjuk, hogy hol segítsen, mit segítsen. Pedig arra kellene kérnünk, hogy abban segítsen, hogy azt tegyem, amit Õ akar. Jézus egy asszonynak tett bizonyságot önmagáról és mégis rövid idõ alatt milyen sokan lettek, akik hittek benne. Az úgymond „alkalmatlanok” is lehetnek bizonyságtevõk. Az egyszerû emberek is lehetnek jó tanítók. Nem az számít, honnan jön, hanem, hogy hová megy, mivé lesz. A múltunk határozza meg a jelenünket. Aki hisz, annak a jövõje határozza meg a jelenét. A feladat a Szentlélek ajándékát venni, a hit ajándékát venni, újjászületni és bizonyságot tenni Jézusról. Jézust sokan szerették Sikár városban, mégis visszament Názáretbe, ahol kiûzték a zsinagógából. Ezt az eseményt János evangélista csak érintette, pedig e-mögött is ott van egy tanítás, hogy csak azért nem hagyhatjuk abba az ige hirdetését, mert idõnként kudarcot vallunk. Újra kell kezdeni. Nem megtéríteni kell az embereket, hanem Jézusról kell bizonyságot tennünk. Hitet nem adhatunk másnak. Jézusban kell hinni és nem neki. A beteg fiáért aggódó királyi tisztviselõ történetén keresztül rávilágít Jézus arra, hogy milyen gyenge a hitünk. Nem benne hiszünk, hanem az általa tett csodákban. „Ha nem láttok, nem hisztek” mondja Jézus, pedig nem úgy kellene lennie, hogy nem hiszem, ha nem látom, úgy kell gondolkozni, hogy látom, ha hiszem. Elsõ a bizalom, a hit, majd azután látom. Jézus segített, de nem úgy, ahogy a tisztviselõ elgondolta. Jézus mindig segít, de ne mi mondjuk meg, hogy hogyan. Kérésünket elé kell tárni, megköszönni – Jézus teszi, amit jónak lát, Õ tudja mi a jó nekünk. Deákné Szabó Ágnes
Júliusi Hang útravaló „Minden ember azért születik a földre, hogy szenvedések által tanúságot tegyen arról a szeretetrõl, amely csak a mennyek országában létezik áldozatok nélkül. A szenvedés önmagában nem jó. De mint eszköz, nagyon alkalmas arra, hogy ne tudjátok összekeverni a földet a mennyek országával. A földi élet nem azáltal lesz szép, hogy megszûnik rajta a szenvedés, hanem azáltal, hogy erõsödni képes rajta a remény által az a szeretet, amely a lélek igazi otthona.” „A Szentlélek az egyetlen a világon, aki képes úgy kinyitni valakinek személyét, hogy EGY tud lenni vele. Így teszi a Lélek EGGYÉ a Fiút (Engem) az Atyával, és tesz a SZENTLÉLEK EGGYÉ titeket Velem. Ez tehát nem azt jelenti, hogy a ti örömötök, szenvedésetek olyan, mint az Enyém, hanem azt, hogy örömötök, szenvedésetek az ENYÉM!, és az Én örömöm és szenvedésem a TIÉTEK! EGY ÉS UGYANAZ VAGYUNK! Aki ezt megéli, arra lehet azt mondani, hogy újjászületett.” JÉZUS HANGTANÍTÁSA Szerkesztette: Nyíriné Kiss Mónika
12
A virágcsokor Úgy történt az eset, hogy a nevezetes nap délutánjára három órára kellett a Mester utcai polgári leányiskolában megjelennem. Siettem, hogy el ne késsem. Az elsõ és a második osztályosoknak van hittanórájuk. Belépek a terembe: szokatlan, ünnepi csend. A katedra elõtt háromtagú küldöttség áll, a szónoklásra kijelöltnek gyönyörû virágcsokor van a kezében. Az osztály feláll, zsoltárt énekelünk, imádkozunk. Csak ezután kezdõdhetik meg az ünneplés. A küldöttség vezetõje ritka szónoki hévvel elmondja, hogy ebben az esztendõben még nem virradt a magyar hazára ehhez fogható nap, mert ma van a kedves tiszteletes úr nevenapja. Majd határozott meggyõzõdés hangján kijelenti, hogy kõszívû legyen az, akinek szemébõl nem hullanak ilyen rendkívüli alkalommal az öröm könnyei. Aztán megemlékezik érdemeimrõl, amelyeket a történelem könyveibe jegyez fel a hálás utókor, amikor már nem leszek az élõk sorába. Addig is az egész leánysereg nevében azt kívánja, hogy nagyon sokáig éljek. Végül azt kívánta, hogy állandóan virágesõ hulljon életem göröngyös útjaira. Ezt a virágcsokrot pedig, – szólt végezetre – amelynek költségeihez csak a Kiss Juliska nem járult hozzá, szeretettel nyújtom át az elsõ és a második osztály nevében. Az ajándékot átvettem. Az elsõ felvonás befejezõdött. Következett a második, az én válaszom. Természetesen állva hallgattak végig. A bevádolt Kiss Juliska azonban leült, ráborult a padjára és keservesen zokogott. Mikor a válaszom elhangzott leültünk mindnyájan. Az órának a hátralevõ része volt a harmadik felvonás, amely hangversenyszerûen folyt le. Akinek ugyanis halvány fogalma van az illemrõl az tudja, hogy ilyenkor holmi leckekérdezgetésrõl szó sem lehet. Ez rút megsértése lenne a nagy napnak. Ehelyett azonban volt szép ének, szavalat, karének, majd közkívánatra az üdvözlõ szónok még egyszer elmondta a köszöntõjét, amely újból mély hatást gyakorolt. Közben az történt, hogy programon kívül a középsõ padsor harmadik padjából felállott Kovács Micike és jelentette: Tiszteletes úr kérem, a Kiss Juliska sír! Erre mindenki Kiss Juliska felé fordult. Ez a jelenet a bevádoltatás és a bevádolt felé fordulás még kétszer megismétlõdött. Végre megszólalt a csengõ. Négy óra, induljunk hazafelé. A csokrom hazavitelére húszan jelentkeztek, de csak tíz kapott rá engedélyt. Jó tanulásukat ezzel jutalmaztam. A leánykák hazaszállingóztak, én pedig bementem a tanári szobába. Kis ideig voltam ott és kijõve látom, hogy Kiss Juliska folyosón várakozik. Felém közeledik és szomorúan sírdogálja: Tessék megbocsájtani, hogy a csokorra nem adakoztam, de hiába kértem édesanyámat: azt mondotta, hogy kenyérre sem telik, nemhogy csokorra. Tiszteletes úr kérem, mi olyan rettenetes szegények vagyunk, hogy ma sem volt mit enni, pedig kistestvéreim vannak. Hát bizony, ez elég szomorú kedves kislányom, – válaszoltam – hanem most kérdezek magától valamit. Tessék. Azt kérdem, hogy szereti-e a habos csokoládét? Nagy szemeket meresztett rám a szokatlan kérdésre, de azután megbátorodott és a habos csokoládé iránt érzett szeretetérõl bizonyságot tett. Hát a tortákat kedveli-e? – faggattam tovább. A válaszából meggyõzõdtem, hogy semmiféle tortával nem áll hadilábon. Így megnyugodva mondhattam: Megbocsátok, de csak egy feltétellel: ha elfogadja tõlem ezt a pár koronát, azután elmegy a cukrászdába és ott a névnap tiszteletére meguzsonnázik. Én csak ahhoz ragaszkodom, hogy az uzsonna habos csokoládéval kezdõdjön, és dobos tortával végzõdjön. Kis Juliska sehogy sem akarta elfogadni. Mikor azonban kijelentettem, hogy akkor nem bocsátok meg, mégis elfogadta. Elköszönt és boldogan elrohant. Vidám lélekkel indultam hazafelé. Az utam az élelmiszerbolt mellett vitt. Benézek. No de ilyet! Kit látok ottan? Nem mást, mint Kis Juliskát. Költi ám a rettenetes vagyont. Anélkül, hogy észrevett volna, beléptem az üzletbe, és gyönyörködtem a Kiss Juliska vásárlásában. Olyan fölénnyel rendelkezett, mintha az övé volna az egész bolt. Utolsó fillérig mindent elvásárolt. Egyszer csak megfordul és rémülten látja, hogy mindent tudok. Szent Isten! A tiszteletes úr! Ekkor megparancsoltam, hogy fizessen, és várjon künn az utcán. Valamit akarok mondani. Szívszorongva várt künn, majd így mentegetõzött: Tessék megbocsájtani, hogy nem mentem a cukrászdába. A kistestvéreimre, meg édesanyámra gondoltam. Szegények éheznek. Hát örömet akartam nekik szerezni. Hazaviszem ezt a kis csomagot. Ugyan ne tessék haragudni rám! Dehogy haragszom! Inkább megdicsérem, hogy az édesanyjára és a kistestvéreire gondolt legelõször. Most 13
már ott lesz a maga virágja is a csokorban, sõt az lesz a legszebb és legértékesebb virág. Amikorra hazaértem a tíz kisleány szerencsésen hazahozta az ajándékot. Ott volt az asztalomon. Néhány napig éltek a virágok. Azután örök törvény szerint elhervadtak. De az a virág, amit a Kiss Juliska tûzött a csokorba: ma is gyönyörûen illatozik. A szeretet az égi virág a földön, amely mennyei illatot áraszt maga körül. És amíg ez itt pompázik: addig nincs okunk szomorúságra. Ez a virágcsokor története. (Böszörményi Jenõ elbeszélése)
Mindennapi Evangélium és Hang idézetek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
14
LK 10. 17-24 Mt. 21. 33-43 Lk 10 25-37 LK 10 38-42 LK 11 1-4 LK 11 5-13 LK 11 15-26 LK 1 26-28 Mt 22 1-14 LK 11 29-32 LK 11 37-41 LK 11 42-46 LK 11 47-56 LK 12 1-7 LK 12. 8-12 Mt 22 15-21
32/3346 30/3081 15/1395 18/1789 41/4511 40/4251 32/3376 41/4381 43/4727 8/630 33/3387 43/4727 16/1624 29/2966 37/3980 10/808
Október hónapra 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31
LK 12 13-21 32/3309 LK 10 1-9 37/3918 LK 12 39-48 38/4129 LK 12 49-53 37/4012 LK 12 54-53 38/4129 LK 13 1-9 33/3415 MT 22 34-40 38/4093 LK 13 10-17 17/1602 LK 13 18-21 38/4129 LK 13. 22-30 18/1770 LK 13 31-35 37/3977 LK 6 12-16 39/4209 LK 14. 1.7-11 41/4512 MT 23 1-12 21/2100 LK 14 12-14 42/4654 Szerkesztette: Palásti Imre
Alapítványi híradó Július utolsó vasárnapján ülésezett a Hang Szociális Alapítvány kuratóriuma, melyen vendégek is részt vettek. A Gyulai házaspár és Öcsi bácsi, valamint az Alapító is jelen volt. Elsõ napirendi pontként Kundra István pénzügyi beszámolót tartott. Egy testvérünk 78.000 Ft adományt küldött, melyrõl úgy rendelkezett, hogy az összeg egyik felével segítsünk a mi megítélésünk szerinti rászorulókat. A másik felét pedig használjuk fel a közös céljainkra. Így az összeg egyik felét Finta Lajos Argentínában tevékenykedõ missziós munkájára utalta az elnök. A másik fele az adománynak pedig a pénztárba került további felhasználásra. Második napirendként tárgyaltak a keceli ingatlan eladásáról. Vevõ jelentkezett, így megbeszélték az eladás körülményeit, és az árat. A jelenlévõk megegyeztek abban, hogy csak alkuval legyen értékesítve az ingatlan és 4 millió Ft-ról induljon és a végsõ ár 3,5 millió Ft lehet.. Megbízták Kundra Istvánt az eladás lebonyolításával. Szerkesztette: Deák Zoltán Mlecsenkov Angel
Vasárnapi gondolatok 2011. október hónapra. 2011. okt. 02. Évközi 27. vasárnap Mt. 21,33-43. „Ezért mondom nektek azt, hogy el fogják venni tõletek az Isten királyságát és olyan népnek fogják adni, amely meghozza termését.” /Mt. 21,43/ 1.Mennyire számíthat rám az Isten? Miben? 2.Mennyire vagyok fölényes a saját szakterületemen belül? 3.Termést hozóságomért mit teszek a gyakorlatban? 2011. okt. 09. Évközi 28. vasárnap Mt.22,1-14. „Meghívottak ugyanis vannak sokan, választottak azonban csak kevesen” /Mt.22,14/ 1.Mennyire alkuszom meg bármilyen eredménnyel? 2.Mikor és mennyire szoktam mentegetõzni? 3.Azokhoz tartozom- e kit nem hiába hívott meg az Isten?
2011. okt. 16. Évközi 29. vasárnap Mt.22,15-21 „Áruld el nekünk, mit gondolsz: Szabad adót fizetni a Cézárnak, vagy sem? „ /Mt.22,17/ 1.Mennyire vagyok becsületes adófizetõ? Miért? 2.Mennyire vagyok részrehajló? 3.Mennyire tartom hitelesnek magam? 2011. okt. 23. Évközi 30. vasárnap. Mt.22,34-40. „Mester melyik meghagyás hatalmas a törvényekben,” /Mt. 22,36/ 1 Mennyire szoktam próbálgatni másokat? 2 Szoktam kérdéseimmel szondázni másokat? 3 Milyen céllal szoktam összejönni másokkal? 2011. okt. 30. Évközi 31. vasárnap Mt.23,1-12. „Apának se hívjatok magatok közül senkit a földön, egy ugyanis az apátok a Mennyei.” /Mt.23,9/ 1.Mennyire veszem észre, hogy hízelegnek nekem? 2.Milyen megszólítást veszek a legszívesebben? Miért? 3.Mennyire vagyok kényes mások megszólításának formájára?
Tájékoztató Kedves Testvérek, megjelent és kapható a Hang Szociális Alapítvány gondozásában kiadott Dombi Feri bácsi által írt 1-10. Hang könyvek változatlan tartalommal, újra szerkesztett formában. A könyvek megvásárolhatók Kundra István testvérünknél az inárcsi miséken illetve megrendelhetõk az alábbi címen: Kundra István, 1026 Budapest, Törökvész lejtõ 18/a, Tel.:+36-30/324-0304
15
Tanyai vizsgán A toronyóra még nem ütötte el a hatot, de az iskolához vezetõ úton már szállingóznak az iskolások. Ünneplõ ruhában szépen illedelmesen haladnak a fiúk és lányok. Ez a nagy ünnepélyesség a vizsgának szól. Pedig kár olyan nagyon sietni. A városi urak úgy sem érkeznek meg elõbb, mint kilenc óra. A tanító kisasszonynak most van az elsõ vizsgája, izgatottan betekinget a terembe, mely gyönyörû mezei virágokkal van feldíszítve. Minden rendben van, csak Nagy Miska hiányzik. Ennek is oka van. A padlásról nézi, hogy mikor fordulnak be a városi fogatok a Csúcs-malom mellett vivõ útra. Kilenc óra tájt tûnt fel az elsõ hintó, és Miska rögtön lerohant a padlásról a jelentéssel: Gyünnek! Néhány perc múlva pompás fogatok robogtak be az iskola udvarára. Az elsõ a felekezeti egyetértést jelképezte, mert az apát urat hozta a reformátusok papjával. A második kocsin a polgármester jött, aki a gondnoksági elnököt vette maga mellé. A harmadik pedig az iskola hivatalos felsõbbségét hozta, mert errõl szállott le a segéd tanfelügyelõ és az iskolaigazgató. A tanítónõ bevezette vendégeit a szegényesen bútorozott lakásába, szelídséggel válaszolgatott a kérdésekre, és mutatta, hogy milyen nyugodt, pedig a szíve úgy dobogott, mint talán még soha. A vizsga megkezdõdött. Az egyházi rész szépen telt el. Minden olyan szép volt. Sehol semmi felhõ. A tanító kisasszony arcán rózsaszínre változott a halvány sápadtság. Ekkor a polgármester vette át a szót. Betekintett a névsorba és felszólította az elsõ osztályból nagy Kovács Józsefet. Jóskáról mindenki tudta az iskolában, hogy milyen bátor fiú. Most azonban, hogy a nevét hallotta, megrezzent egy kicsit, mert ennyi elõkelõség elõtt nem könnyû dolog beszámolni a tudományról. A kisasszony elõször megsimogatta bátorításul a Jóska arcát és csak azután adta fel a számtan példát: Ha édesapád öt almát ad neked, és édesanyád is öt almát ad, hány almád lesz akkor? (Böszörményi Jenõ elbeszélése) folytatjuk
A SZENTMISÉK IDÕPONTJAI OKTÓBER 16. Szolnok OKTÓBER 30. Inárcs
Szolnok - Szandaszõlõs, Kocsoros út 28. Mlecsenkov Angel
Idõpont: 10,30h
Zrumeczky Dezsõ Mûvelõdési Ház és Könyvtár 1./ Mise: Mlecsenkov Angel 2./ A délután házigazdája: Kundra István
Idõpont:13h-16,30h
Téma: Hit-Istenbe kapaszkodás Társ web - oldalak: - web-hang.hu - ahangtanítvany.hu - szeretethang.hu A Hang-könyvek megrendelhetõk: Szabó Jánosné 2011 Budakalász, Hegyalja u. 10. Tel.: 06/26/341-468
Hang Szociális Alapítvány 1026 Budapest Törökvész Lejtõ 18/a Adószáma: 18683648-1-41 S zámlaszáma: 11707024-20450184 OTP Bank RT
Fõszerkesztõ - tördelõ: Deák Zoltán, korrektor - szerkesztõ: Budainé Marika, rovatvezetõk: Kecskeméti Sándor, Mlecsenkov Angel A szerkesztõség címe: 6600 Szentes, Klauzál Gábor u. 40. T: 06/30-692-9274 E-mail:
[email protected] Közösségünk internetes oldala: www.egibeke.hu Az újság postai úton megrendelhetõ: Kecskemétiné Kohlmann Eszter 6200 Kiskõrös Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: +36/70/337-3274; 06/78/950-309 150 Ft
