KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG ELNÖKE
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2009. május 21-ei ülésére
Tárgy: Javaslat a város közéleti, kulturális egyesületei, egyesületszerűen működő közösségei, civil szervezetei támogatására
Előterjesztő: Guba Lajos elnök
2
Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő város 2009. évi költségvetésében 2,5 millió forint került elkülönítésre a város közéleti-, kulturális egyesületei, egyesületszerűen működő közösségei, a civil szervezetek támogatására. A pályázati felhívás a Szolgálat című újság 2009. márciusi számában két alkalommal meghirdetésre került, az érdekeltek az Internetről, a Polgármesteri Hivatal honlapjáról is szerezhettek információt, valamint a folyamatosan működő és határidőre elszámoló szervezeteknek a Hivatal postai úton is megküldte a pályázati adatlapot. A pályázatok beadási határidejéig, 2009. április 30-ig 51 szervezettől 51 pályázat érkezett a Közoktatási, Művelődési és Sport Irodára, melynek támogatási igénye jóval meghaladja a támogatási keret összegét. A Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottság 2009. május 12-én ülésezett, ahol véleményezte a beérkezett pályázatokat, meghallgatta a bizottság tagjai által ismertetett információkat, kialakította szempontjait, majd javaslat hangzott el a támogatási összegekre. Az 51 pályázó szervezet tevékenységének áttekintését követően, a javaslatokat figyelembevéve a bizottság 49 pályázó támogatására tesz javaslatot, 2 pályázat elutasítását javasolja. A bizottság az alábbi javaslatot egyhangú igen szavazattal terjeszti a Képviselőtestület elé. I. A benyújtott 51 pályázatból a bizottság 49 szervezet támogatását javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek elfogadásra: Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Szervezet G-i Richard Wagner Zenei és Művészeti Egy. Sisi Baráti Kör Máriabesnyői Katolikus Asszonyok Lányok Szövetsége GATE Zöld Klub Egyesület Royal Rangers Gödöllő (5.sz. törzs) G-i Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület
Javaslat (eFt) 25 25 25 40 20 45
3
7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
Életért Alapítvány Ifjúsági Vonószenekar Magyar Máltai Szeretet-szolgálat G-i csoportja Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete Kertészek és Kertbarátok Kör Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete Teleki Pál Egyesület 100xszép Utcabál Baráti Kör Lakásszövetkezetek és Társasházak G-i Egy. G-5 Fotográfiai alkotócsoport Életmód Csontritkulásosok Klub Colla Parte Consort Gödöllői Cukorbetegek Egyesülete Gödöllői Méhész Egyesület Gödöllői Református Egyházközség Gödöllői Cserkészcsapatok Egyesülete Római Katolikus Egyházközség Gödöllő Gödöllői Ökumenikus Csoport Animato Régizene Együttes Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Autonómia Aktív Nevelést Támogató Egyes. Védőnői Szolg.Baba-Mama Klub Együtt Élünk Alapítvány Kökörcsin Környezetvédelmi Oktatóközpont Alapítvány Szent István Egyetem Forduló Néptáncegyüttes Hagyományőrző Egyesület G-i Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért Gödöllői Városvédő Egyesület G-i „Békés Otthon” Egyesület a Lakásukban Ápoltakért Socius Kör Közhasznú Egyesület G-i Evangélikus Egyházközség Gyermekbibliaköre G-i Szociális Ellátó Központért Közhasznú Egyesület Duflex Fotográfiai Stúdió Gödöllői Ottlik Kör Saltarello reneszánsz együttes Éjfél Alternatív Színházi Egyesület és Club Színház
20 40 100 50 50 650 135 20 65 40 40 30 30 30 100 70 100 20 20 25 20 20 45 40 20 130 25 25 20 20 18 30 20 20 30
4
42. 943. sz. Ráday Pál Cserkész Csoport 43. Cibri Énekegyüttes 44. Kalapos Énekegyüttes 45. Dixix Rythm együttes 46. REGINA Közhasznú Alapítvány 47. Garabonciás Színtársulat 48. Tücsök együttes 49. Görög Katolikus Egyház Ifjúsági Csoportja Összesen:
40 30 20 20 20 30 20 22 2.500 eFt
II. A Bizottság 2 pályázat elutasítására tesz javaslatot, az alábbi indoklással: A Levendula Galéria vállalkozást folytató szervezet, ezért a Bizottság nem javasolja támogatását. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület „Fogadó” Pszichoszociális és Támogató Szolgálat intézményként működik, akik fizetett tevékenységként végzik munkájukat. Mint nem civil szervezet a Bizottság véleménye szerint támogatása nem javasolt. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a kialakított javaslatot fogadja el.
Gödöllő, 2009. május „ 14
„
Guba Lajos elnök
5
Határozati
javaslat
A Képviselő-testület a 2009. évi költségvetésben az e célra elkülönített keretből, az alábbiak szerint támogatja a város közéleti,- kulturális egyesületeit, egyesületszerűen működő közösségeit, civil szervezeteit: 1. A Képviselő-testület 49 egyesületet, illetve közösséget támogat 2,5 millió forinttal az alábbiak szerint: Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Szervezet G-i Richard Wagner Zenei és Művészeti Egy. Sisi Baráti Kör Máriabesnyői Katolikus Asszonyok Lányok Szövetsége GATE Zöld Klub Egyesület Royal Rangers Gödöllő (5.sz. törzs) G-i Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület Életért Alapítvány Ifjúsági Vonószenekar Magyar Máltai Szeretet-szolgálat G-i csoportja Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete Kertészek és Kertbarátok Kör Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete Teleki Pál Egyesület 100xszép Utcabál Baráti Kör Lakásszövetkezetek és Társasházak G-i Egy. G-5 Fotográfiai alkotócsoport Életmód Csontritkulásosok Klub Colla Parte Consort Gödöllői Cukorbetegek Egyesülete Gödöllői Méhész Egyesület Gödöllői Református Egyházközség Gödöllői Cserkészcsapatok Egyesülete Római Katolikus Egyházközség Gödöllő Gödöllői Ökumenikus Csoport Animato Régizene Együttes Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Autonómia Aktív Nevelést Támogató Egyes.
Javaslat (eFt) 25 25 25 40 20 45 20 40 100 50 50 650 135 20 65 40 40 30 30 30 100 70 100 20 20 25 20
6
28. 29. 30.
Védőnői Szolg. Baba-Mama Klub Együtt Élünk Alapítvány Kökörcsin Környezetvédelmi Oktatóközpont Alapítvány 31. Szent István Egyetem Forduló Néptáncegyüttes Hagyományőrző Egyesület 32. G-i Fele-Más Egyesület a Sérült Gyermekekért 33. Gödöllői Városvédő Egyesület 34. G-i „Békés Otthon” Egyesület a Lakásukban Ápoltakért 35. Socius Kör Közhasznú Egyesület 36. G-i Evangélikus Egyházközség Gyermekbibliaköre 37. G-i Szociális Ellátó Központért Közhasznú Egyesület 38. Duflex Fotográfiai Stúdió 39. Gödöllői Ottlik Kör 40. Saltarello reneszánsz együttes 41. Éjfél Alternatív Színházi Egyesület és Club Színház 42. 943. sz. Ráday Pál Cserkész Csoport 43. Cibri Énekegyüttes 44. Kalapos Énekegyüttes 45. Dixix Rythm együttes 46. REGINA Közhasznú Alapítvány 47. Garabonciás Színtársulat 48. Tücsök együttes 49. Görög Katolikus Egyház Ifjúsági Csoportja Összesen:
20 45 40 20 130 25 25 20 20 18 30 20 20 30 40 30 20 20 20 30 20 22 2.500 eFt
2. A Képviselő-testület a Levendula Galéria pályázatát nem támogatja, mivel vállalkozást folytató szervezet. 3. A Képviselő-testület a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület „Fogadó” Pszichoszociális és Támogató Szolgálat pályázatát nem támogatja, mivel intézményként működik. Határidő: támogatási szerződések megkötésére 2009. június 15. Felelős: Dr. Gémesi György polgármester Az előterjesztés szövege hiteles: Lukács Adrienn