Ikt.sz.:6039-3/2006.
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére
Tárgy: A Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány alapító okiratának módosítása
Az előterjesztést készítette:
Dr. Budavári Zsuzsanna Közgyűlési, Szervezési és Jogi Főosztály
Véleményezésre és tárgyalásra megkapta: Közgyűlés bizottságai
Törvényességi véleményezésre megkapta:
Dr. Annus Rózsa Közgyűlési, Szervezési és Jogi Főosztály
Dr. Ferenczi István megyei főjegyző
BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS Alelnöke
Szám: 6039-3/2006.
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére
Tárgy: A Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány alapító okiratának módosítása Az alapítványt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen hozta létre. Célja közép-európai egyetem létrehozása, egyetemi szintű oktatás megvalósítása Kecskeméten. A Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány kuratóriuma az alapító okirat módosítását kéri az alapítóktól. A módosítások az alapítvány rövidített nevének bejegyzésére, céljainak bővítésére, illetve jogszabályi változások átvezetésére, összeférhetetlenségi szabályok és a pályázatok kiírására vonatkozó részletes szabályok megállapítására vonatkoznak. A módosított szövegrész a határozat-tervezetben félkövér betűkkel került kiemelésre. Kérem a Tisztelt Megyei Közgyűlést, hogy az alapítvány alapító okiratát a határozattervezetben foglaltak szerint jóváhagyni szíveskedjék. Kecskemét, 2006. április 6.
Szabó Károly
HATÁROZAT-TERVEZET A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány alapító okiratának módosításáról szóló előterjesztést, és úgy döntött, hogy: 1. Az alapítvány alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: „Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben) Attól a felismeréstől indíttatva, hogy nemzetünk felemelkedése szorosan kapcsolódik a Kárpát-medence és tágabb környezete, Közép-Európa népeinek sorsághoz, egymás megismerésének, a humanizmus terjesztésének, valamint hagyományok művelésének, és tanításának céljából, a Kecskeméti Egyetemalapítók Egyesületének kezdeményezésére az alábbi alapítványt hozzuk létre: 1. Alapítvány neve: Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány. Alapítvány rövidített neve: KENE Alapítvány 2. Az alapítói jogok gyakorlói: a.) Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. b.) Bács-Kiskun Megye Önkormányzata 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. 3. Az alapítvány székhelye és címe: 6000 Kecskemét, Izsáki út 3. 4. Az alapítvány célja: Közép-Európai Nemzetközi egyetem létrehozása, felépítésének és oktatásának megszervezése, amely: - elősegíti a nemzeti kultúrák kölcsönös megismerését, összehasonlítását és megbecsülését, - modern formában megvalósítja az UNIVERSITAS eszméjét, - munkálja és közvetíti az emberi jogok, a demokrácia és a közösségalkotás normáit, - erőfeszítéseket tesz a tudományok és művészetek elválasztásának és túlzott differenciálódásának feloldására, - különböző nemzetbeli oktatók és hallgatók közös műhelye, melyben szerepet kap a határokon belüli és azokon túlnyúló szakképzés előmozdítása, - független minden állami, politikai befolyásolástól és kizárólag saját, demokratikusan választott önkormányzata által szabadelvű szellemben irányított, - alapelve: a humanitás, a tolerancia, a gondolat, a vita és a tanszabadság, interdisciplinaritás-pluridisciplinaritás, - támogatja a többnyelvűséget, a szellemi integrációt.
-24.1 Az alapítvány fenti céljai elősegítése érdekében az 1997. évi CLVI. Tv. (a továbbiakban: Törvény) előírásainak megfelelően közhasznú tevékenységet folytat, amely a Törvény 26. §-ában meghatározott alábbi tevékenységeket jelenti: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
tudományos tevékenység, kutatás nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés kulturális tevékenység kulturális örökség megóvása műemlékvédelem euro-atlanti integráció elősegítése
4.2 Az alapítvány a 4. pontban foglalt céljai elérése érdekében a rendelkezésre álló anyagi források segítségével: részben nyilvános pályázatok útján támogatja a 4.1 pontban felsorolt tevékenységeket folytató természetes és jogi személyeket, részben a maga által szervezett tevékenységek, így előadások, szimpóziumok, konferenciák szervezése, célirányos projektek elindítása, különösen • a szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás (80223-3), • az általános műveltséget megalapozó iskolarendszerű felnőttoktatás (80123-6), • az iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás és vizsgáztatás (80401-7), • az iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás és vizsgáztatás (80402-8), • a felnőttképzés (80420-0) stb. révén közvetlen módon is törekszik céljai megvalósítására. 4.3
Az alapítvány vállalkozási tevékenységét csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez., vállalkozás révén elért eredményt a Kuratórium kizárólag az előző pont szerinti tevékenységekre fordítja.
4.4 Az alapítvány köteles pályázatot kiírni, ha az általa nyújtott cél szerinti juttatás az évi egymillió forintot meghaladja, kivéve, ha törvény vagy kormányrendelet az alapítvány közfeladatára tekintettel más eljárási rendet állapít meg. Nem tartoznak e kötelezettség körébe a nyugellátás jellegű ellátások és természetes személyek részére nem ösztöndíj jelleggel nyújtott olyan természetbeli ellátások, amelyek értéke nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét. Az alapítvány a felelős személyt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
-3Az alapítvány bármely cél szerinti juttatását - jelen okiratban meghatározott szabályok szerint - pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell: - a pályázat célját, az alapító okirat 3. pontjában meghatározottak szerint, - a pályázat jellegét (nyilvános, Bács-Kiskun megye területére kiterjedő) - a pályázaton való részvétel feltételeit - a pályázat tartalmi kellékeit, - a pályázat benyújtásának helyét, határidejét , - a felosztandó összeg nagyságát, - a pályázat elbírálásának szempontjait, - a pályázat elbírálásának határidejét, az elbírálásról szóló értesítés módját 4.5 Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapítvány pártot, országgyűlési képviselőt, helyi önkormányzati képviselőt, kisebbségi önkormányzati képviselőt és polgármester jelöltet választásokon nem támogat, párttól, politikai szervezettől támogatást, adományt nem fogad el, nem is ad, és mindezeket a jövőben is kizárja. 4.6 Az alapítvány alapító okiratát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közlönyében, a Városházi Hírekben, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város és a BácsKiskun Megyei Önkormányzat honlapján közzé kell tenni. (Ptk. 74/G § (6) bekezdés) 5. Az alapítvány vagyona: 5.1 Kecskemét Megyei Jogú Város Tanácsa a kecskeméti 9645. sz. tulajdoni lapon 10.208 helyrajzi számon nyilvántartott Rudolf laktanyát a hozzá tartozó 11.5 ha terület – a 43/1990. th. számú határozata alapján – az Alapítványnak adományozza, annak jelenlegi műszaki állapotában, a fenti céloknak megfelelő hasznosításra. 5.2 A Bács-Kiskun Megyei tanács 2,5 millió forinttal járul hozzá az alapvagyonhoz, mely a Kuratórium döntése szerint felhasználható. 5.3 A Kecskeméti Egyetemalapítók Egyesülete tagjai közreműködésének szellemi értékével, valamint jelképesen 10.000,-Ft kezdő összeggel járul hozzá az alapvagyonhoz. 6. Csatlakozás az alapítványhoz: 6.1 Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely bel- és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha a jelen alapítvány céljaival egyetért, és anyagilag vagy bármely más módon támogatni kívánja. 6.2 Az alapítvány számlájára bárki befizethet. A befizetések fordíthatók közvetlenül alapítványi célokra is.
-46.3 A befizetett hozzájárulás, valamint a teljesített szolgáltatás az alapítvány vagyonát növeli. A hozzájárulás nem vonható vissza, arra követelés nem alapozható. 6.4 A kuratórium megtagadhatja a csatlakozást, ha a csatlakozó szellemisége gyökeresen szembeáll az alapítvány céljaival. 6.5 A kuratórium javasolhatja az alapítóknak, hogy az 1 millió forintot meghaladó anyagi támogatást biztosító – csatlakozó tag által delegált személyt kuratóriumi tagnak jelöljék. A javaslathoz a kuratórium egyhangú döntése szükséges. 7. A kuratórium: 7.1 A kuratórium az alapítvány kezelő szerve és egyúttal képviselője. Az alapítvány vagyonával a kuratórium rendelkezik. A kuratórium dönt az alapítvány programjáról, továbbá arról, hogy az alapítvány céljainak elérése érdekében – a 4.1 – 4.5 pontokban foglalt tevékenységi korlátok között – mikor, milyen tevékenységet folytat, illetve támogat. 7.2 A kuratórium tagjai az alábbi személyek: Elnök:
Dr. Zombor Gábor a Bács-Kiskun megyei Kórház Igazgatója Kecskemét Madár u. 11.
Alelnök:
Dr. Szécsi Gábor polgármester Kecskemét, Petőfi S. u. 4.
Titkár:
Posfayné Bakota Éva, Gábor Dénes Műszaki Főiskola tanára Kecskemét, Nemesszeghy M. u. 39.
Tagok:
Bozóky László mérnök, Kecskemét, Nagy L. kir. krt. 57. Dr. Füzi László író, Kecskemét, Vacsi köz 63/d. Abonyi István az Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás tanszékvezető tanára, Baja, Batthyány u. 33. Dr. Hegedűs Gábor a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának tanára, Kecskemét, Vacsi köz 24.
7.3 A kuratórium tagjai közül határozatlan időre elnököt, titkárt az alapítók jelölnek. A Kuratórium elnöke a kuratórium – s egyúttal a kuratórium erre vonatkozó döntése esetén – az alapítvány képviselője. A kuratórium általános elvként fogadja el, hogy az alelnöki tisztséget Kecskemét város mindenkori polgármestere töltse be, és ettől csak indokolt esetben tér el. A kuratórium tagjai közül tiszteletbeli elnököt választhat. A tiszteletbeli elnök jogaira és kötelezettségeire a Kuratórium Működési Szabályzata külön rendelkezéseket kell, hogy tartalmazzon. A kuratóriumi tagság megszűnik a tag halálával, lemondásával, a delegáltak visszahívásával, vagy ha a tag egy évig nem vesz részt a kuratórium munkájában. A tagság megszűnését a kuratórium határozattal állapítja meg. A megürült helyre az alapítók egyhangú döntéssel állítanak új kurátort. A tiszteletbeli elnök kuratóriumi tagsága visszahívással nem szüntethető meg.
-5A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet az alapítvány vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles az alapítványt előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 7.4 A kuratórium üléseit szükség szerint, de évente legalább kétszer tartja. A kuratóriumot az elnök hívja össze. Az elnök a kuratóriumot akkor is köteles összehívni, ha azt a kuratórium bármelyik tagja a napirend megjelölésével írásban kéri. Az elnök a kuratórium ülését az azt megelőző legalább nyolc napos határidővel a napirendi javaslat írásbeli megküldésével köteles összehívni. A kuratórium ülései nyilvánosak. A kuratórium akkor határozatképes, ha tagjainak többsége és a kuratórium elnöke vagy alelnöke jelen van. Az elnök távollétében őt az alelnök helyettesítheti. A kuratórium határozatait – az alapító okiratban külön szabályozott esetek kivételével – szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén mindaddig folytatni kell a szavazást, amíg a szótöbbség létrejön. Határozatképtelenség esetén az ülést 8 napon belül változatlan napirendekkel össze kell hívni. Egyhangú határozattal dönt a kuratórium az éves beszámoló elfogadásáról, amelyet a döntést követő 10 napon belül a helyi sajtóban (Petőfi Népe) rövidített formában nyilvánosságra hoz. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. Az alapítvány nevében évente – közhasznú szolgáltatásai igénybevétele módjáról – a céloknak megfelelően pályázati felhívást tesz közzé a Petőfi Népében. Az alapítvány köteles közhasznúsági jelentését a tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30-ig Kecskemét Megyei Jogú Város és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat honlapján közzétenni. A kuratórium évente egy alkalommal köteles előző évi tevékenységéről az alapítóknak írásban beszámolni. A beszámolót a felügyelő bizottság véleményének és esetleges javaslatainak mellékelésével kell megküldeni. A beszámoló elfogadására az alapítók saját belső szervezeti szabályzata az irányadó. 7.5 A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az ülés helyét és idejét, a jelenlevőket, a döntéstervezetekre előadott véleményeket, az ülésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat.
-6-
A jegyzőkönyv a határozatok nyilvántartására szolgáló okirat, amelyben rögzíteni kell a kuratórium döntéseinek tartalmát, időpontját, hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát, személyét. A jegyzőkönyvet lefűzve és sorszámozva kell az alapítvány iratai között megőrizni. A kuratórium az ülések határozatait a meghozataluktól számított 15 napon belül írásban – igazolható módon – közli az érintettekkel. Az alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetőek. Az alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba, a közalapítvány székhelyén, a kuratórium titkárával előzetesen egyeztetett időpontban bárki betekinthet, saját költségére másolatot készíthet. A keletkezett iratokba történt betekintés iránti kérelem történhet rövid úton, telefonon, írásban, telexen, telefaxon, e-mail-ben. A kuratórium működésének további részletes szabályait az 1997. évi CLVI. tv. ide vonatkozó rendelkezései alapján a szervezeti és működési szabályzatban és az egyéb belső szabályzatokban határozhatja meg. A Működési Szabályzat elfogadásához a kuratórium tagjainak egyhangú döntése szükséges. 8. A felügyelő bizottság: Alapítók a Törvény 10. § (1) bekezdése alapján az alapítvány jogszerű működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére felügyelő bizottságot hoznak létre. A felügyelő bizottság 3 tagú, a tagokat az alapítók egyhangú döntéssel maximum 5 éves határozott időtartamra jelölik. Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke, vagy tagja az a személy: - aki a kuratórium elnöke vagy tagja, - aki a közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik; - aki a közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat; - illetve az előző három bekezdésben felsorolt személyek hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet az alapítvány vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles az alapítványt előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.
-78.1 A Felügyelő Bizottság tagjai: Probstner János Dr. Balázs Tímea
Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója Lakáscím: 6000 Kecskemét, Fráter Gy. u. 14/a. Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatal Jogi Csoportjának vezetője Lakáscím: 6000 Kecskemét, Csongrádi u. 25.
Kovács Zsigmondné
Kecskemét Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának csoportvezetője Lakáscím: 6000 Kecskemét, Füzes u. 25.
8.2 A felügyelő bizottság a kuratórium tisztségviselőitől időszakonként jelentést, az alapítvány munkavállalóitól tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, az alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelő bizottság tagja a bizottság képviseletében a kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet, ezért a felügyelő bizottság meghívása minden esetben kötelező. 8.3 A felügyelő bizottság működése: A felügyelő bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles ülésezni. Ülései nyilvánosak. A felügyelő bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen valamennyi tagja jelen van, határozatképtelenség esetén a megismételt ülést – azonos napirendi pontokkal – 15 napon belül újból össze kell hívni. A felügyelő bizottság ülését az elnök hívja össze. Össze kell hívni a felügyelő bizottságot, ha azt bármely bizottsági tag írásban, a napirend megjelölésével kezdeményezi. A felügyelő bizottság ülésére a napirendet tartalmazó írásos meghívót kell a tagok részére küldeni úgy, hogy azt az ülés előtt – a döntéshozatalhoz szükséges írásos anyagokkal együtt – igazolt módon, legalább 8 nappal korábban megkapják. A felügyelő bizottság döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az ülés helyét és idejét, a jelenlevőket, a napirendet, a döntéstervezetekre előadott véleményeket, nyilatkozatokat, az érdemi határozatokat. A jegyzőkönyvet úgy kell vezetni, hogy abból az érdemi döntések tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya, személye megállapítható legyen. A jegyzőkönyvet a felügyelő bizottság ülésén a résztvevő tagok aláírják. A felügyelő bizottság az ülések határozatait a meghozataluktól számított 15 napon belül postai úton közli az érintettekkel. A felügyelő bizottság tagjai tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik, de igazolt költségeik megtérítését kérhetik az alapítványtól.
-8A felügyelő bizottság köteles a kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy: a.) a kuratórium működése során olyan jogszabálysértés, vagy az alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a kuratórium döntését teszi szükségessé. b.) A kuratórium tisztségviselőinek felelőssége merül fel. A kuratóriumot a felügyelő bizottság indítványára – annak megtételétől számított 30 napon belül – össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni az alapítókat és az alapítványt nyilvántartásba vevő megyei bíróság székhelye szerint illetékes ügyészséget. 9. Az alapítvány határozatlan időre jön létre, belföldön és külföldön egyaránt működik, tevékenységét összehangolja a rokoncélú nemzetközi integráció, oktatási, tudományos, egyetemi szervezetekkel és alapítványokkal. 10. Az alapítvány megszűnése: 10.1 Az alapítvány megszűnik, ha az egyetem létrejön, és legalább három évig megnyugtatóan működik. 10.2 Az alapítvány megszűnik akkor is, ha az egyetem létrehozása valamely okból meghiúsul, s így az alapítvány nem tudja céljait megvalósítani. 11. Az alapítvány és kuratóriuma a kitűzött cél megvalósítása során tiszteletben tartják az alapítók azon határozott kívánságát, hogy az épületek átépítése, felújítása során az építészeti értékek megőrzésre kerüljenek. 12. Az alapítvány, mint közhasznú szervezet feletti adóellenőrzést az alapítvány székhelye szerint illetékes állami adóhatóság; a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék, a törvényességi felügyeletet pedig – a közhasznú működés tekintetében – a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el. Záradék: Az alapítók határozataikban meghatalmazzák a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét, hogy az alapító okirat módosítását, az alapítványt nyilvántartó Bács-Kiskun Megyei Bírósághoz nyújtsa be.
-9-
Az alapító okirat egységes szerkezetben tartalmazza az alapítók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 746/2004. (XII. 15.) KH. és 197/2005. (III. 30.) KH. és … /2006.(IV.26.) KH., valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 191/2004. (XII. 17.) Kgy., 62/2005. (IV. 29.) Kgy. és …./2006.(V.5.) Kgy. határozataival elfogadott módosításokat.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat megbízásából:
……………………………………… Dr. Balogh László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából:
…………………………………. Dr. Szécsi Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere
2. A Közgyűlés megbízza a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét, hogy az alapító okirat módosítása érdekében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság felé a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Határidő:
Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke 2006. május 31.
Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, tagjai, megyei főjegyző, megyei aljegyző, MKH főosztályvezetői, alapítvány kuratóriumának elnöke, érintettek