Dr. Belső Nóra Depresszió. Betegség vagy úri huncutság? Jaffa Kiadó

Dr. Belső Nóra

Depresszió Betegség vagy úri huncutság? Jaffa Kiadó

Tartalom ELŐSZÓ ELSŐ RÉSZ Hitek – tévhitek Tudomány MÁSODIK RÉSZ Egészség – betegség Ki bolond, és ki nem? Az „elmebetegügy” kérdései A depresszió ezer arca Hisztis nők, agresszív férfiak Lehetőség vagy kényszerűség? A két póluson Boldogság Gyógyulás UTÓSZÓ Impresszum

Édesanyámnak, Édesapámnak, Férjemnek és Gyermekeimnek

ELŐSZÓ Még g yerek voltam. Szerencsés. Eng em vidámság és kieg yensúlyozottság vett körül. Otthon mindent meg beszéltünk, jót és rosszat eg yaránt, a szüleim mindig azon voltak, hog y meg értessék velem, mi miért történik. Bármit meg kérdezhettem, és tudtam, hog y biztosan választ fog ok kapni rá. Emlékszem, előfordult néha, hog y vendég ség ek alkalmával, amikor a „felnőttek beszélg ettek”, én is kérdeztem, véleményt formáltam (azaz beleszóltam), ami másoknak szokatlan volt, mert nem illett belebeszélni a felnőttek társalg ásába. Apám sokszor állt ki mellettem a „felnőttek dolg a” helyzetekben, és sem ő, sem az édesanyám nem sajnálták az energ iát, hog y elmag yarázzák nekem, ha valami, ami „csak a nag yokra tartozott”, érdekelt eng em. Eg yszer nag y volt a csend odahaza. Túl nag y. A szüleim suttog va váltottak néhány szót a konyhában, az arcukon szokatlan döbbenet látszott, és nem ültek le velem, hog y elmondják, mi is történt. Nem azonnal. Én pedig éreztem, hog y most nem szabad kérdezni, valahog yan a tudatában voltam annak, hog y ez a helyzet teljesen más, mint a meg szokott életünk dolg ai. Hamarosan még iscsak elmondták, mi történt: eg y közeli barátjuk öng yilkos lett. Meg halt. Ekkor hallottam először a depresszióról. Ma, 2013-ban, amikor a mesterség esintellig encia-alapú ag ykutatás korát éljük, amikor 3D-s nyomtatású szövetekkel kísérletezünk, és amikor a testünk működéséről, beteg ség eiről képet alkotni tudó masinák azt is meg mutatják, melyik sejtünk nem működik jól, vag y éppen rákos-e, nem eg yszerű feladat a depresszióról könyvet írni. Az orvosi g ondolkodás mindig is a jövőbe tekintett: bár a terápiában csakis az ig azolt és ismert módszereket alkalmazza, a beteg ség ek diag nosztikájában, a kutatás és meg ismerés különböző folyamataiban a leg modernebb eszközökkel dolg ozik. És akkor itt van ez a depresszió… Ez a g ondolkodó embereket meg osztó, sokak életét tönkretevő nyavalyakórság , a lélek rákja, amellyel még mindig nem tudunk mit kezdeni. Vag yis sok esetben ig en, de van, amikor nem. Vajon ennek mi az oka? A kilencvenes évek ag ykutatási dömping je óta talán tényleg az ideg sejtek és az ag y működéséről kapta a leg több információt az orvostudomány. A pszichiátria a leg modernebb képalkotó eljárások seg ítség ével ismerhette meg az eg yes kórképekben létrejövő működészavarokat. Hatékony módszereink vannak a leg több beteg ség kezelésére, és azt is tudjuk, hog y a jövőben robbanásszerű változások elé néz a medicina. Nem csupán az ideg tudományok és a pszichiátria, hanem a leíró társadalomtudományok és bölcsésztudományok, köztük kiemelten a pszichológ ia, továbbá eg yéb természettudományok is szolg áltatnak adalékokat a depresszió természetének meg ismeréséhez. Még is ott tartunk, hog y ma is akadnak, akiknek az a véleményük, hog y a depresszió nem is létezik. Levertség , szomorúság , időszakos hang ulati nyomottság , g yász. Neg atív érzések, amelyek hozzátartoznak a mindennapjainkhoz. Ki ne érezte volna már mag át elkeseredettnek eg y szomorú esemény miatt? Ki ne lett volna olyan helyzetben, amikor kilátástalanság g yötörte? Ki ne g ondolt volna már arra, hog y az élete vég es, és jó lenne teljesen másképpen élni? Úg y hiszem, mindannyian meg éltünk hasonlókat. Ez teljesen természetes, sőt eg észség es. De ha azt kérdezem: ki érezte valaha (akár csak néhány napig is), hog y indokolatlanul rossz a kedve, hog y képtelen bármiféle öröm átélésére, hog y meg változott a g ondolkodása, hog y értelmetlennek és kilátástalannak látja az életét, a jövőjét, hog y úg y érzi, nem is érdemes élnie, netán annyi bűnt követett el, hog y miatta vezekelnie kell? – Nos, erre sokkal kevesebben fog nak ig ennel válaszolni. Pedig ez csak néhány tünet a vég telenből, amit eg y depresszióval küzdő ember nap mint nap meg él. Vajon miért nem kér seg ítség et az a több százezer depressziós, aki érzi és tudja, hog y baj van, de a félelmei és az előítéletei rabság ában inkább a szenvedést vag y a halált választja?

Ezt a könyvet kifejezetten a pácienseim inspiráló hatására és kérésére írom. Sokan közülük nehezményezték, hog y amikor először tollat rag adtam, nem a leg szorosabb szakterületem témájával fog lalkoztam, hanem eg y, a pszichiátriai munkámtól talán kicsit távolabb eső területre „kalandoztam”. Persze aki elolvasta az Utak… két kötetét, az sok kapcsolódási pontot fedezhetett fel. Bár ez a mostani sem kimondottan pszichiátriai seg ítő könyv, reménykedem abban, hog y aki elolvassa, annak seg íteni fog , ha éppen szükség e van rá. Annyi könyv szól arról, miként teheti valaki boldog abbá az életét, miképpen seg ítsen saját mag án, és mit teg yen vag y ne teg yen azért, hog y a dolg ok meg változzanak az életében. Sok bölcs tanács! Csak nehéz velük mit kezdeni. Nyitott és érdeklődő olvasókhoz szól ez a könyv. A célom elsősorban az, hog y láttassam: a depresszió nag yon is hétköznapi jelenség , nincs benne semmi misztikum, semmi elborzasztó. Lehet, hog y eleinte úg y tűnik majd, túl messziről kezdem, de szeretném, ha eg yütt elmélkednénk olyan dolg okról, amelyek nag yon is meg határozzák, miként állunk a világ hoz, önmag unkhoz vag y éppen lelki beteg társainkhoz. Gondolkodjunk a mindennapi hiteinkről, a tudományról, eg észség ről és beteg ség ről, sőt, az elmebeteg ség ről! Úg y g ondolom, hog y a felfog ásunk és a véleményrendszerünk nag yon is meg határozza a vélekedésünket korunk eg yik leg meg osztóbb pszichiátriai problémájáról, a depresszióról. Tag adni a depresszió létezését: antihumánus nézet. Lehet okoskodni, lenyűg özőnek tűnő elméleteket g yártani, lila ködbe burkolni, a depresszió akkor is emberi életeket tesz tönkre, rombol és g yilkol. Pedig meg lehet állítani! Ez a kötet nem didaktikus felsorolás. Nem tankönyvi rendszerezésben járja körül a témát az okoktól a terápiáig – erre a kiváló szakkönyvek hivatottak. Nem fog lalkozik statisztikákkal, bonyolult pszichológ iai fejteg etésekkel vag y biológ iai elméletekkel, sem a kezelési módszerek részleteivel, hatékonyság uk elemzésével, hiszen ilyen munkák bőven akadnak. A könyv ig azi célja: láttatni és érzékeltetni. Láttatni a depresszióról való g ondolkodás dimenzióit, és érzékeltetni azt a sok-sok dilemmát, amellyel nap mint nap szembe kell nézni, bármelyik oldalon ül is az ember. Érzéseket és benyomásokat közvetíteni a pszichiáter szakmai és lelki szemén keresztül, hiszen a depressziót érteni és meg érteni érzelmek nélkül talán nem is lehet. Nézzünk szembe őszintén a tényekkel és a valóság g al, hiszen csakis a meg ismerés és a tudás biztosíthatja a g yőzelmet a depresszió elleni küzdelemben.

ELSŐ RÉSZ

HITEK – TÉVHITEK „Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal és elme-zavarodással […]. És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben.” (Mózes V. könyve, 28:28, 66; Károli Gáspár fordítása) „Én nem hiszek benne…” – halljuk sokszor az eg yetlen érvelést, ha olyasmiről kell állást fog lalnunk, amihez túl sok – de leg alábbis némi – ismeretre, sőt mi több, tapasztalatra lenne szükség . Leg yen szó Istenről, az evolúcióról, a g enetikai mutációkról, beteg ség ekről vag y éppen az idei szélsőség es időjárásról. „Nem hiszem, hog y…” – mit is jelent ez? Azt, hog y „én még nem láttam” vag y „én nem tapasztaltam”, lényeg ében tehát azt a g yermeki hozzáállást, hog y „amit nem látunk vag y tapasztalunk, az nincs is”. Gyermekkorunkban sok mindenről hallottunk, amiről fog almunk sem volt, de valahol azt mertük érezni és tudni, hog y a jövő majd meg adja a válaszokat, meg tanuljuk a világ ot, meg értjük, hog y mi miképpen és miért működik. Órákig néztük a csillag os eg et, és hittük, hog y eg yszer majd elutazunk eg y távoli bolyg óra, vag y talán a Holdra. Vártuk, hog y felnőjünk, és miénk leg yen a tudás biztonság a, amellyel harcba szállhatunk az élet viszontag ság aival, beteg ség g el, halállal szemben. Aztán felnőttünk, és eg yre világ osabbá vált, hog y a tudásunk vég es, sőt, a sok tudás még el is bizonytalanít, hiszen kidomborítja, hog y mennyi mindent nem ismerünk még . Rájövünk, hog y a Hold tényleg nag yon messze van, s hog y a távoli bolyg ókat sosem érhetjük el. Mármint itt és most nem. A leg több embernek nag yon nehéz mindebbe beletörődnie. Nehéz elfog adnia a jelen valóság át, azt, hog y az a perc létezik, amelyet éppen meg él; hog y az az eg yetlen élet létezik, amely most zajlik; hog y azokkal az örömökkel kell beérnie, amelyek meg adatnak, és amelyeket neki mag ának kell észrevennie. És ez nem mindenkinek sikerül. Van, akinek túl korán int be az élet; akad, akinek túl hamar jut sok a jóból; van, aki feladja; és sokan az apró, majd nag yobb hiteikből merítenek erőt mag uknak a további küzdelemhez. Hittel élni jó dolog . Mindennapi hiteink között biztosan találunk olyat, amit észérvekkel, log ikával nem tudunk meg mag yarázni. A leg több ilyen hitünk valamiféle érzelmi reakció következménye. Eg y pszichológ iailag értelmezhető folyamat eredménye, amelynek persze szintén meg van a sajátos természete és log ikája, hiszen a pszichológ ia, bármennyire is szeretnék sokan másképp elhitetni, nag yon sok törvényszerűség en, jól leírható és ismert folyamaton alapszik, ezért leg alább annyira univerzális, mint más természeti törvények. Ezek alapján a hit biztonság ra törekvés és menekülés is eg yben. Biztonság ot nyújt, hiszen világ ossá teszi a célokat, kijelöli az utat, támpontot ad az életünkben. Menekülés, mert nincs mindig észérvekkel alátámasztott oka, nem mindig védhető racionális mag yarázatokkal, és előfordul, hog y a józan ész ellene szól. Erőt ad, és bátorít, máskor viszont vakká tesz, és elfeledteti a valóság ot. Ifjúkorban meg tapasztalhatjuk, hog yan épül ki a hitvilág unk, elhisszük-e mindazt, amit a szüleink mondtak vag y az iskolában tanítottak nekünk. Hiszünk-e mások szavának, vag y csak annak, amit saját érzékeinkkel meg tapasztalunk? Elfog adjuk-e mások véleményét, vag y csak azt, amit mag unk alkotunk? A (felnőtt) ember eldönti, hog y hisz-e valamiben, vag y sem, hog y elfog ad-e valamit tényként, vag y sem. Ehhez meg van minden jog a. De vajon mire alapozza a véleményét, a hitét? Mi lehet az a néhány motívum, amely eldönteti vele, hog y hig g yen-e valamiben, vag y sem? Következtetések? Tudás? Meg érzések? Netán a többség véleményéhez való csatlakozás? Talán túl elvont kérdések ezek, de érdemes róluk elg ondolkodni eg y kicsit. A hit filozófiai meg közelítése több szempontból is körbejárja a kérdést, a bölcsesség „szeretetével” közelít a lehetség es válaszok felé. Sokan azt g ondolják („hiszik”), hog y a filozófia a

„meg nem értett értelmiség ” kiváltság a, felesleg es és unalmas időtöltés, amolyan unaloműző kiváltság . Pedig ez nem ig az. A leg több ember szokott „filozofálg atni”, csak nem feltétlenül nevezi annak. Biztosan mindenki feltett már kérdéseket, csak úg y, mag ának, az élet értelméről, a halálról, Isten létezéséről, a bolyg ók hatásáról vag y a halál utáni életről, leg alábbis ifjúkorában eg y-eg y csillag fényes nyári estén… netán eg y pohár bor mellett a barátokkal. Persze. Ez sem más, mint a minket érintő és érdeklő kérdésekről való g ondolkodás, érvelés, beszélg etés. Hétköznapi filozofálg atás. Az én eg yik nag yapám földet művelő parasztember volt, de a mindennapi kemény munka után szívesen betért a falu kocsmájába a földijeivel. Előfordult, hog y g yerekkoromban elvitt mag ával (sokat nyaraltam náluk) eg y kólára, és ilyenkor alkalmam nyílt hallg atni azt a társalg ást, amelynek a felét nem is értettem, részben a g yors beszédű tájszólás, részben a témák miatt. Azt azonban leszűrtem belőle, hog y a mag a módján mindeg yikük kifejtette az érvekkel alátámasztott véleményét, amely sokszor olyan bölcsnek tűnt, mintha a tévében hallottam volna eg y sokat tanult embertől. Persze az iszog atás aztán elfárasztotta a g ondolkodást, csökkentette a társalg ás színvonalát. Ilyenkor már haza szoktunk menni. Ha manapság bemeg yünk eg y, az előbbihez hasonló falusi kocsmába, ahol a falu férfiközösség e (már ahol még van ilyen) munka után vag y hét vég én összeg yűlik, tapasztalhatjuk, hog y az idők folyamán semmi sem változott: ott még szeretnek beszélg etni az emberek. Ismerik eg ymás nézeteit, g yakran provokálják is eg ymást, de ha fig yelünk, meg tapasztalhatjuk, hog y nag yon is komoly témák kerülnek elő. Politika, rendszer, időjárás, az árak és a foci – hog y a leg népszerűbbeket említsem. Itt mindenki elmondhatja a véleményét. Mély tartalmak, sokrétű tapasztalatok kerülnek elő. Mindez józanul még eg észen filozofikus fejteg etéseket jelent, de az idő múlásával, pár fröccs vag y feles után már leeg yszerűsödik a mondanivaló. Ilyenkor fog almazódnak meg az élet nag y ig azság ai. Az érvek és vélemények alapja ug yanis az úg ynevezett józan paraszti ész, némi tudással és élettapasztalattal fűszerezve. Mindezt nem szabad lebecsülni! Még eg y „kocsmai” beszélg etés mög ött is g ondolkodás, a g ondolkodás mög ött pedig a szabadság rejlik. A g ondolkodás szabadság a az ember eg yik leg nag yobb kincse, még sem vig yáz rá. Inkább hisz másoknak, inkább mag ába tölti az előre meg fog almazott instant tudást és tapasztalatot, és mag áénak véli azt, hiszen íg y sokkal könnyebb. Gondolkodni – akármin – nehéz és fárasztó. Ráadásul még az a veszélye is meg van, hog y a „többség ” véleményével ellentétes következtetésekre jut az ember. Sajnos sokan vélik úg y, hog y a tömeg véleménye azonos az ig azság g al. Tévednek. Napjainkban, amikor az ismeretanyag minden téren elborít minket, nag yon nehéz rátalálni a helyes döntésekre, nem könnyű kihámozni az információból az ig azság tartalmat, a véleményekből a valós tudást. Könnyebb hinni és elhinni mindent, amit látszólag jól felépített érvekkel tálalnak, mintsem meg tapasztalni jó vag y rossz döntéseink súlyát. Ez részben természetes, hiszen mindannyiunknak szükség e van a biztonság ra, azokra a hétköznapi fog ódzkodókra, amelyekről elhisszük, hog y seg ítenek. De vig yáznunk kell, hog y el ne zárjuk mag unkat a fejlődéstől! Azt hiszem, eg y haiku Fodor Ákostól éppen ideillik: „Kapaszkodókat gyártunk s mire eszmélünk: kész is a ketrec.” (Fodor Ákos: Idő, pénz és más közmegegyezések) Azok, akik hivatásszerűen űzik a g ondolkodás mesterség ét, érveket dolg oznak ki arra, hog y a véleményüket, feltevésüket log ikusan bizonyítsák, ug yanakkor másokét, akiknek a véleménye az övéiktől különböző, meg cáfolják, elutasítsák. A keleti és a nyug ati filozófia talán teljesen más

módon és úton fejlődött, de a g yökereik ug yanazok: a világ , az élet, a természet jelenség einek, azok okainak, céljának mag yarázata, meg ismerése, a meg ismerés módszereinek rendezése, Isten, ember, transzcendencia, művészet és tudás – mind-mind a filozófiatudományok tárg yai. A „filozófia” szó a bölcsesség szeretetét jelenti. De mit jelent a bölcsesség ? Mindenekelőtt nyitottság ot az újra, bátorság ot a kudarcra, a meg szerzett tudás helyes alkalmazását és a tapasztalat beépítését a mindennapokba. A bölcsesség önmag unk elfog adása, fig yelni tudás, akarat és tudatosság . A leg több ember úg y éli le az életét, hog y az életét rendező, befolyásoló, alapvető elvein vag y hitén sosem g ondolkodik el: helyesek-e, vag y sem? Helyes-e mással meg beszélni a családi problémáinkat, vag y helytelen? Sokan úg y vélekednek, hog y „ezek csak a családra tartoznak”. Láttam olyat, hog y valaki belebeteg edett a hallg atásba, de olyat is, aki elviselte még az erőszakot is, miközben „helyesen”, „hite szerint” próbált cselekedni – például nem ment el a meg felelő szakemberhez seg ítség et kérni. Helyes-e a halálbüntetés, és eg yáltalán: szabad-e mások élete felett bárki emberfiának dönteni, vag y sem? Ez már társadalmi eg yetértésen alapuló kérdés, de akkor is fel kell tenni – demokráciában akár népszavazást is lehet rendezni az ilyen, társadalmat érdeklő és érintő kérdésekről. Helyes cselekedet-e – akár önvédelemből – embert ölni? Miért helytelen? Milyen érveket tudunk felhozni ellene vag y mellette, mivel tudjuk ig azolni a véleményünket? Az az apa, aki késsel védi meg a g yermekét az álmában rátámadó brutális bűnözőtől, és íg y vég ül embert öl, elítélendő? Hiszen tudta, hog y a késsel szúrni fog , ha kell. Őt büntetni kell? Mit hiszünk mindezekről? A hit még nehezebb dió. Amiben hiszünk, abban nem kételkedünk, fel sem merül, helyes-e vag y helytelen. A hitünket, elveinket érintő témák g yakran heves vitára ösztönöznek minket. Ilyenkor persze meg kell védenünk a saját álláspontunkat. Érvelnünk kell. Log ikusan fel kell fűznünk a bizonyítékokat, amelyekkel alá tudjuk támasztani az „ig azunkat”. Ez olykor sikerülhet, mert van olyan érv vag y érvhalmaz, amellyel meg védve önmag unkat és azt, amiben hiszünk, meg tudunk g yőzni másokat, de sokszor nem találunk ilyet. És az ellenérv g yakran csak ennyi: „Én nem hiszem…” Hit ellen hittel harcolni nem lehet. Ha átg ondoljuk a saját, hétköznapi hiteinket, amelyek világ nézetünk, felfog ásunk, működésünk alapköveit jelentik, azt láthatjuk, hog y sok közülük szilárd, észérvekkel alátámasztható alapokon ül, mások viszont nem „meg védhetők”, csak úg y vannak, és kész. Saját hitvilág unk néhány darabját a családból hoztuk, más részüket a társadalmi hatások (iskola, barátok, rádió, televízió, internet…) rag asztották ránk. Olykor a tapasztalatok, máskor az előítéletes g ondolkodás formálta hitté bennünk mindazt, ami a világ ról leképeződött bennünk. Könnyen ítélkezünk és ítélünk meg másokat anélkül, hog y tudnánk, mi is a valóság . Sok ember válik az előítéletei rabjává. Észre sem veszi, de saját véleményt már nem is formál, hiszen vakon vezeti meg szokott előítéletes g ondolkodása. Az előítélet borzasztóan káros. Korlátozza a lehetőség eket, nyitottság helyett zárkózottá, merevvé tesz, g ondolkodás nélkül cselekedtet, ellehetetleníti a folyamatos változást. Ezt a pszichiátriai munkám során nap mint nap tapasztalom. Az előítéletes g ondolkodás meg g átolja a haladó szellemű munkát, visszataszítja az embereket oda, ahonnan éppen ki akarnak törni. Az ilyen típusú bevésődések sokszor ismerethiányból, sokszor félelemből és elutasításból, máskor pedig kisebbség i érzésekből és az önbecsülés hiányából fakadnak. Meg érthető, de el nem fog adható. Az előítélet ellen folyamatosan küzdeni kell, és ez a küzdelem sok energ iát von el olyan dolg októl, mint a terápiás munka, a g yóg yítás. Mit lehet kezdeni azzal a társadalmi szinten elfog adott nézettel, hog y a pszichiátriai beteg ség eg yenlő bolondság , hülyeség , defektesség és hasonlók? A netről szedtem le eg y szakállas viccet, amelynek több változata is ismert, csak azért, hog y szemléltessem az előítéletek bevésésének eg yik leg g yakoribb módját:

„A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába, és látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről. Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál: – Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? – hangzik a válasz. – És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? – kérdi az orvos. – Ja, ő lámpának képzeli magát – feleli a beteg. – Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! – jegyzi meg a doktor. – Mit akar? Hogy sötétben fűrészeljek?” Ha-ha. Jópofa. De semmi köze a valóság hoz. Én még eg yetleneg y beteg g el sem találkoztam, aki elhitte volna eg y másik beteg téves eszméjét. Olyannyira nem, hog y kezdő pszichiáterként még ki is próbáltam – a főorvos beleeg yezésével és szakmai seg ítség ével –, hog y mi történik akkor, amikor eg y beszélg etés keretein belül két hasonló téves eszmével rendelkező beteg et véleménycserére ösztönzünk. Az ötlet onnan jött, hog y akkoriban éppen két „feltaláló” is feküdt az osztályunkon. Ez volt a közös pont. Az eg yikük eredetileg lakatosmester volt, a másikuk mérnök. A lakatos „találmánya” nem más volt, mint a perpetuum mobile. Évtizedek óta dolg ozott a találmányán, minden szellemi és anyag i energ iáját beleölte. Általában vassal dolg ozott, de műve meg alkotásánál madzag okat, műanyag darabkákat is felhasznált, főleg a mozg ó részeknél. A pszichiátriai osztályra azért került be, mert állítólag hetek óta nem látta senki, nem evett, elhanyag olta mag át, amit ő azzal mag yarázott, hog y akkor ért a „finisbe” a találmányát illetően, és a sok próbálkozás után most vég re érezte, hog y meg tudja csinálni, rá fog jönni, hog y azt a kis pöcköt, amitől az eg ész működni tud, hová is kell tennie. Sajnos nem jött össze neki, a pöcök most sem került a meg felelő helyre, amire ő teljesen elveszítette az önuralmát, rohang álni kezdett a lakásában fel és alá, kiabált, „szétvetette az ideg ”. A szomszéd ekkor hívta ki a mentőt, és behozták. Nem először történt ez meg vele, íg y nem is ellenkezett, mert mag a is úg y g ondolta, hog y a meg feszített munka után az ideg ei felmondták a szolg álatot, és ideje kipihennie mag át. Eg y, az eddig elkészült modellek képeit tartalmazó fotóalbummal a kezében beszéltem vele először. A fényképeken hihetetlen kusza cső- és vasdarabhalmazokat láttam mindenféle drótokkal összetekerve, kupacokba téve. Eg yikről sem a perpetuum mobile jutott volna az eszembe. A mérnökünk másban utazott. Villamosmérnök lévén természetesen valamiféle világ raszóló híradástechnikai újítást, nevezetesen a minden lakás nappalijába elhelyezhető g ömbtévét próbálta létrehozni. Azt szerette volna, ha olyan készüléket sikerül alkotnia, amely seg ít a családoknak. A háziasszonyoknak abban, hog y ne kelljen odaülniük a tévé elé; a férjeknek, hog y farig csálhassanak, amit csak akarnak; és az otthoni tevékenység ek vég zése közben a lakás minden pontjáról látni lehessen az adást. „Találmány a családokért” – milyen jól jönne most eg y ilyen, a nappalit betöltő g ömbtévé, amelyen mindenki nézhetné a kedvenc sorozatát… nem lennének viták arról, hog y ki melyiket akarja nézni. Neki is voltak fotói (még eg y közös pont), amelyeket behozott a meg beszélésre. Szóval, a két feltalálót leültettük eg ymással eg y kis eszme- és tapasztalatcserére a találmányokkal kapcsolatban. Én vezettem a beszélg etést, meg ismertettem őket eg ymással, és arra kértem mindkettőjüket, hog y meséljenek a munkájukról és a céljaikról. Bizalmatlanul méreg ették eg ymást, de aztán beindult a beszélg etés. Amíg a bemutatkozásnál tartottak, minden simán ment. A lakatos elismerte, hog y a mérnöki tanultság nyilván előnyt jelentett a feltalálásban, de a mérnök is tett eg y kedves meg jeg yzést a lakatosmester g yakorlati előnyeire. Úg y tűnt, jól meg értik eg ymást. Ám amikor a konkrét találmányokra terelődött a szó, és előkerültek a fényképek is, mindkettő hang nemet váltott, és kölcsönösen lehülyézték eg ymást. Ilyesmik hang zottak el: „Te hülye, hát nem tudod, hog y nálad okosabb embereknek sem sikerült idáig a perpetuum mobile meg csinálása?! Komolyan azt hiszed, hog y csak azon a nyavalyás pöckön múlik? Nem csoda, hog y

idehoztak!” De a másik is mondta ám a mag áét: „Gömbtévé…! Micsoda baromság . Azt hiszed, hog y összeraksz néhány kiszuperált tévét, aztán ez a nag y találmány… Meg vag y te őrülve, mérnök létedre nem látod, hog y ez hülyeség ?” Úg y összevesztek, hog y a hátralévő kezelési idejük alatt eg ymáshoz sem szóltak, sőt, még a folyosón is messze elkerülték eg ymást. Ha beleg ondolunk, a saját téves eszméjükön kívül minden mást jól láttak, még eg ymást is. Ez a csalóka a pszichiátriai beteg ség ekben. Sokszor csak eg y része, eg y szelete romlik vag y torzul el a pszichés működésnek, máskor viszont teljesen széthullik az eg ész személyiség . A kívülálló számára néha érthetetlen, hog y miért tárg yalunk beteg ség ként eg y állapotot, amely eg y sajátos log ika szerint akár meg is érthető, meg is mag yarázható. Máskor viszont éppen az előítéletek azok, amelyek beteg ség tünetként értékelnek teljesen normális meg nyilvánulásokat. Erről a kettősség ről eg y rég i vicc jut az eszembe – hajdanán, a pszichiátriai osztályon ilyesféle vizitviccekkel teszteltük a g yóg yulófélben lévő beteg eket, hog y mennyire veszik a lapot, értik-e a humort; aki értette, az g yóg yulg atott: „A bolondokházában a látogató megszólítja az egyik ápoltat, aki éppen az érett epret szedi: – Mondja, kérem, trágyázza maga ezt az epret? – Nem, én porcukrozom. De hát én bolond vagyok.” Bolondokháza. Már a meg nevezés is elborzasztó (szinonimák: diliház, tébolyda, őrültekháza, sárg aház). Eg yértelművé teszi, hog y akit ott kezelnek, az bolond vag y kettyós, dilis, nincs ki a nég y kereke, elg urult a g yóg yszere, netán elmentek nála hazulról. Milyen változatos is a mi nyelvünk! Mindenesetre, ha valaki bekerül, arra bizony címkét rag asztanak: „íme, ez az ember nem normális”. De ne g ondoljuk, hog y ez csak a pszichiátrián kezeltekre ig az! A pszichiátereket és a pszichológ usokat sem kíméli a társadalmi ítélet. Se szeri, se száma a „Két pszichiáter találkozik…” vag y a „Két pszichológ us beszélg et…” kezdetű vicceknek, amelyekben természetesen mindkét szakma képviselői „zizzentek” eg y kicsit. És ez még csak az enyhe meg ítélés. Sokkal ártalmasabb és több kárt okoz az a nézet, amely szerint a pszichiáterek – és általában a pszichiátria – arra törekszik, hog y beteg eket és beteg ség eket g yártson. Hog y a pszichiáterek tönkreteszik az embereket, g yóg yszerekkel mérg eznek, nég y fal közé zárnak, vízág yúval rácsos ág yban kínoznak. Micsoda hülyeség ! 2013-at írunk! Száz-kétszáz éve, amikor a beteg ek védelmében vag y éppen a társadalmi környezet érdekében el kellett különíteni az arra szorulókat, még jellemzőek voltak a forg atókönyvírók és dramaturg ok képzeletét ma is fog va tartó bánásmódok, de manapság ilyesmi csak a filmekben létezik. Meg az internetes propag andában, amelyet a pszichiátriaellenes társaság ok szítanak. Ez nem előítélet, ez csupán szándékos félrevezetés, de a g yanútlan embernél, aki csupán tájékozódási pontokat keres, g yorsan azzá válhat, füg g etlenül attól, hog y saját mag ának bármiféle tapasztalata lenne a pszichiátriával kapcsolatban. Hozzáteszem, azzal az emberrel, aki folyamatosan az előítéleteinek ad hang ot, nincs minden rendben. A „pszichiáterek mind bolondok” című meg jeg yzést hang oztatóknak ug yanilyen kritikus véleményük van más témákban is. „Én nem hiszek a női eg yenjog úság ban” – mondja a kishitű férfi, akinek „g ondja” van a nőkkel. „A meleg ekkel az a baj…” – nyilatkozik a macsóság ában meg tépázott pasi. „Minden férfi ug yanazt akarja” – hang zik a bölcsesség a többször eldobott, de az okát át sem g ondoló nőtől. És hog y ne csak férfi-nő példát mondjak: „A pedag óg usok mind…” – mondja az a szülő, akinek a leg több baj van a g yerekével, és akinek persze lenne tennivalója ez üg yben. Ebbe a sorba tartoznak a rendőr-, postás-, tűzoltóviccek, a szőke nős élcelődések és a már említett bolondviccek is. Tömény előítélet, persze eg y kis tapasztalattal fűszerezve. Nincsen azzal semmi baj, ha a humor meg jelenik a mindennapokban, hiszen a nevetés bizonyítottan hatásos feg yver a feszültség és a szorong ás ellen. A leg jobban mag unkon, a saját

nyomorunkon tudunk nevetni, és nem utolsósorban a félelmeinken, amelyekkel nem tudunk vag y nem is akarunk szembenézni. Inkább vicceket g yártunk, és kinevetjük azokat, akiknek a cipőjében sohasem szeretnénk járni. Tréfálkozunk, mert az abban rejlő durva ig azság ot nem merjük kimondani. Sajnálat, szánalom, irig ység , keserűség : vicces formában elviselhetőbbekké válnak. „A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből.” (Ottlik Géza: Iskola a határon) A jó viccen felszabadultan nevetünk, a g onosz tréfán elborzadunk, olykor sírni is tudnánk. A humor néha seg ít elmenekülni a valóság elől. Az előítéletekből g yártott humor viszont mag a a valóság : az ostobaság valóság a. Itt kell meg jeg yezni, hog y némely depressziós ember, főképpen a bipoláris zavarban szenvedők, szédületes humorérzékkel és remek viccteremtő képesség g el rendelkezik. Íme, eg y példa az eg yik kedves páciensem szóviccei közül: „Eszkimó horgász versikéje: – Remélem, hogy tart a lék, nincs belőlem tartalék!” Fig yeljük meg a g yerekeket! Ők mindenről és mindenkiről a személyes meg tapasztalás útján mondanak véleményt. Nem udvariaskodnak felesleg esen; jelzik, ha rosszul érzik mag ukat eg y helyzetben; kifejezik a nemtetszésüket és persze az örömüket is, ha jólesik nekik. Csak eg y g yermek tud ug rándozni örömében, ujjong va lelkesedni valamiért, néha a leg eg yszerűbb dolg okért. Ha eg y felnőtt rámosolyog , ő is visszamosolyog , mindeg y, hog y szeg ény vag y g azdag az illető. Ha valaki eg y g yermeknek ad eg y szál virág ot, eg y kavicsot vag y bármit, azt ő g ondolkodás nélkül elfog adja, vag y ő is ad cserébe valamit, eg y másik kavicsot, esetleg az eg yik kiskockáját, mert ez íg y természetes számára. De jó lenne íg y élni a mindennapokat már felnőve is! A g yermekek nem tudják még , hog y előbb „át kell g ondolni”, azt sem, hog y „mit is teg yek, hog y ne leg yen bajom” – nekik nincsenek előítéleteik és címkéik. Persze aztán jön anyuka, és odaszól: „Gyere, hag yd a bácsit, lehet, hog y beteg !” Vag y: „Ne fog add el, ki tudja, honnan szedte!” És kész. A g yerek meg tanulja a leckét, s leg közelebb már ő mag a szalad anyucihoz: „Anyu, az a bácsi rám nézett…” Mire felnő, szép lassan elfelejti a valódi érzékelés biztonság át; azt, hog y fig yeljen; hog y hallg asson arra, amit éppen meg érez, átél; hog y tisztán lásson, és aszerint reag álja le a dolg okat. Meg tanulja, mert jól belevésik a kis ag yába, hog y minden g yerekekre mosolyg ó bácsiban ott lapulhat a „mocskos pedofil állat”; hog y az ideg enektől tartani kell; hog y eg yes bőrszínek eleve rosszat jelenthetnek; hog y a férfiak „mind azt akarják”; hog y a nőknek túl nag y a szájuk, és emancipátorkodnak… és még sok mindent. Hallja a vicceket a rendőrről, a postásról, az orvosról vag y a bolondokról. Látja a filmek szeg ényes fantáziával meg alkotott, klisékkel teli fig uráit, és kialakulnak a saját előítéletei, anélkül, hog y tudna róla. Saját tapasztalat híján is elhiszi mindazt, amit láttatnak vele. Azt is, hog y a pszichiátriai beteg ek veszélyesek. Eng em mindig meg döbbentett az a kérdés, hog y: „Nem féltél ott a Lipóton a sok bolond között?” Döbbenetes. Eg y ilyen kérdésből sok minden kiderül. Először is, hog y az illetőnek vag y van rossz tapasztalata valamilyen pszhichiátriai beteg ség g el kapcsolatban, vag y túl sokat néz tévét, filmeket és olyan internetes oldalakat, amelyek ezt szajkózzák. Mindenesetre már

szilárd előítélettel rendelkezik a pszichiátriai beteg eket illetően. Nem. Nem féltem. Sőt, kifejezetten úg y éreztem, hog y jó ott lenni, mert a hivatásomhoz hűen tényleg olyan embereken seg íthetek, akik nag yon is ig énylik, és – noha néha mag uk sem ismerik fel a valós problémájukat – nag yon hálásak, amikor már jobban vannak. A beteg ség sérülékennyé és kiszolg áltatottá tesz. A pszichés beteg ség még inkább. Ezt használják ki sokan, akik ezeknek az embereknek a szeretetéhség éből, hinni akarásából és hiszékenység éből húznak hasznot. „Az élet mélységes egymásrautaltság” – írja Osho a Szerelem, szabadság, egyedüllét című kötetben (Cziczelszky Judit fordítása). És ez a kölcsönös eg ymásrautaltság nemcsak a párkapcsolatokban, hanem minden emberi érintkezésben benne van. A g yermek és az anyja, a férfi és a nő, a tanár és diákja, eg y közösség tag jai, a társadalom szereplői, az orvos és a beteg e, az üg yvéd és az üg yfele, de még a politikus és a szavazói között is ez működik. Persze az nem mindeg y, hog y éppen ki van kiszolg áltatottabb helyzetben, mert őbelőle g yorsan vesztes lehet. Az is számít, hog y ő tudatában van-e ennek. A g yerek tudja, hog y akkor kap dicséretet vag y ötöst, ha úg y viselkedik és tanul, hog y azt meg érdemelje. A férfi és a nő, noha g yakran játszmázg atnak, még is tudják, hog y csakis az adok-kapok működik. De vajon az üg yvéd üg yfele tudhatja-e, mi helyes, és mi nem, az orvos beteg e meg tudja-e ítélni, hog y ami vele történik, az neki a leg jobb-e? És a természetes g yóg ymódban hívő beteg tudatában van-e annak, hog y aki „kezeli” őt, orvosi tudással vag y éppen eg y hétvég i tanfolyami vég zettség g el rendelkezik? Eg y közösség tag jai felismerik-e, ha manipulálják őket? A társadalom szavazói tisztán látják-e, hog y mihez van vag y lenne jog uk, és mit akarnak letolni a torkukon? Sok lelki zavarral küzdő embernek fog alma sincs arról, hog y milyen módszer lenne jó neki. Ők vissza szeretnék kapni az életüket, ki szeretnék javítani a hibákat, meg szeretnék oldani a konfliktusaikat, de minderre nem képesek. Mert eg y állapot elveszi azon képesség üket, hog y világ osan lássák a kifelé vezető utat. A beteg ség átszövi a látásmódjukat, az ítélőképesség üket, és meg fosztja őket a log ikus g ondolkodásra való képesség üktől. Szorong anak, félnek, neg atív g ondolataik vannak, és seg ítség et várnak. Bárkitől. Bárkitől, aki azt íg éri, hog y meg g yóg yítja őket. Hisznek. Eg észen vég letesen hisznek és meg vezethetőek. A szorong ó ember bármit meg tenne, bevenne, csak hog y oldja a feszültség ét. A depressziós beteg újból szeretne örömöt átélni, bízni önmag ában, meg élni a szeretet érzését, élvezettel enni eg y finom ételt, jól teljesíteni a munkában – mert éppen ezekre képtelen. Ha azt íg érik neki, hog y mindezt visszakapja, csak hinnie kell, akkor hisz. Hisz eg y módszerben, eg y g yóg yszerben, hisz a látóban, a táltosban, a mesterben, a terapeutában vag y az orvosban. Ha kell, bármiben. Csak jobb leg yen. És mi van, ha nem lesz jobb? Hiszen nem mindig válik be a választott módszer… Mi van, ha többször csalódott már? Ha úg y látja, hog y semminek nincs tovább értelme? Ha azt a következtetést vonja le, hog y rajta már nem lehet seg íteni, de íg y élni sem tud? Ha meg értjük ezt a sajátos, ám eg yszerű log ikát, akkor átérezhetjük az ilyen ember kiszolg áltatottság át, vég letes és sokszor vég zetes elkeseredettség ét. Kinek a felelősség e lesz, ha vég et vet az életének? Ha öng yilkosság i kísérletet követ el, ki fog rajta seg íteni? Hová viszik? A látóhoz? A táltoshoz? A természetg yóg yász rendelőjébe? Nem. Beviszik a krízisosztályra, a toxikológ iára vag y a pszichiátriára, sőt, a zárt részleg re. Nem azért, mert közveszélyes, hanem azért, mert önmag ára nézve vált veszélyessé. Nem a társadalmat akarta elnémítani, csak önmag át: a saját szenvedéseitől akart meg szabadulni. Ilyen emberekkel fog lalkozni iszonyú felelősség . Seg íteni akarni, harcolni azért, hog y felcsillanjon a remény, és közben ig azat mondani, nos, az a valódi feladat. Ha sikerül, nag yon jó érzés, és ilyenkor a pszichiáter lelke is örül. Popper Péter szavai jutnak eszembe, amikor az eg yetemen orvosi pszichológ iát tanított, sokszor hang oztatta:

„Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserbenhagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.” (Popper Péter: Praxis, avagy angyalok a tű fokán) Szóval, tartog assuk az előítéleteinket azok számára, akik ilyen esetben biztos módszert és csodaszerű g yóg yulást íg érnek, és tévhiteket terjesztenek. Ők nem fog nak a kudarc után eg yütt menetelni a pácienseikkel, nem fog nak más módszerre váltani, ha az eg yik nem működött. Ők azok, akik a közre veszélyesek! Azt mondják majd: „Veled van baj, nem hiszel önmag adban (és bennem), nem hiszel elég g é, nem adod át mag ad ig azán.” De nem tudnak, és nem is akarnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hog y a pszichiátriai beteg ség ek leg g yakoribb tünetei közé tartozik (és ez eg yébként biológ iai mag yarázattal bír) az indítékszeg énység , a motiválatlanság vag y az akaraterő hiánya. És ami még rosszabb, olyan dolg okat, g yóg yfüveket, mág ikus köveket, g yóg yító ág yakat, kencéket, esetleg drog okat vetetnek meg a beteg ekkel, amelyek csodatévő ereje „már sok ezer, sőt millió beteg et meg g yóg yított a világ on”. Kérdem én: annyira hülyének nézik az orvostudományt és mag ukat az orvosokat is, hog y eg y-eg y ilyen csodaszer sikerét látva nem eng edélyeztetnék a „cuccot” a hivatalos terápiás palettába? Ezek szerint ig en. A tudományos meg közelítések hitelüket vesztették sokak szemében. A beteg ek előbb fordulnak „alternatív” g yóg yászhoz, mint orvoshoz. Nem zárójelentés-köteg ek jelzik a sok „próbálkozást” (húsz éve még ez volt a helyzet), hanem a kiábrándultság . „Pedig már mindent meg próbáltam – hallom sokszor –, voltam kineziológ usnál, természetg yóg yásznál meg táltosnál, látónál, asztrológ usnál, aurafotósnál, szelleműzőnél, és a rákom még is áttétes lett, a hang ok a fejemben nem múltak el, a hang ulatom, az életkedvem ug yanolyan pocsék, sőt.” Na, erre mit mondjak? Ilyenkor tudom, hog y kezdhetem elölről felépíteni a bizalmát, bontog athatom az előítéleteiből felépített falait, hog y újból hihessen, először az „újabb” módszerben, aztán bennem, az orvosban, és vég ső célként önmag ában. Azért írom le mindezt, mert manapság g yakran tapasztalható, hog y a pszichiátriai munkát nem tekintik valódi orvosi feladatnak. Sokszor „összemossák” e szakterületet a pszichológ iával és sok más, nem is a medicina területéhez tartozó seg ítő vag y eg yéb fog lalkozással. Fontos kérdés ez, hiszen számos félreértésre adhat okot. Az ember lelki élete nem választható el a testi valóság ától. Test és lélek eg ység et alkot. Lelki életünk meg nyilvánulásai mentális működéseink összesség ét jelentik. A „mentális” szó talán kissé misztikus, ritkábban használja a hétköznapi nyelv, pedig lényeg ében ug yanazt jelenti, mint a „pszichés” vag y a „lelki” meg jelölés. Még is, ha azt mondjuk, hog y valakinek „lelki baja van”, az kevésbé ijesztő, mint ha azt mondanánk, hog y „mentális zavarban szenved”. Talán van is különbség a két kifejezés jelentése között. A lelki problémákat inkább a pszichológ ia tárg ykörébe szoktuk sorolni, míg a mentális zavarokat a pszichiátria illetékesség ébe tartozónak érezzük. A határ nem éles, de a seg ítség nyújtás szempontjából ig en lényeg es. A pszichiátriai, azaz a „mentális beteg ség ” nem más, mint eg y lelki vakbélg yulladás. Vakbele mindeninek van, de vakbélg yulladása nem. Lelke is van mindenkinek – ennek biológ iai „helye” főként az ag yban van, de lelki baja, netán ag ybaja nincs mindenkinek. Folytatva a hasonlatot, a vakbélg yulladás is súlyosbodhat, fennállhat krónikusan évekig , de akutan g ennyesedhet is, ezzel életveszélybe sodorva a beteg et. Ilyenkor műteni kell, míg az előbbinél lehet, hog y elég a jeg elés. A lelki (pszichés = ag yban keletkező) problémák is súlyosbodhatnak, évekig , sőt, évtizedekig is rombolhatják az illető életét, személyiség ét. Az elején sokszor elég a „jeg elés”, ami lehet eg y jó kibeszélés, eg y seg ítő csoport vag y személy, lelki tanácsadás, de ha súlyosabb helyzet alakul ki, elkerülhetetlen a szakszerű seg ítség . Amit a köznyelv „ideg -összeroppanásnak” nevez, az nem más, mint az ideg rendszer működésének összeomlása, a mentális tevékenység ek összerendezettség ének meg bomlása: akut vakbélg yulladás. Ilyenkor csak meg felelő orvosi seg ítség g el lehet elkerülni a

súlyos következményeket. Előfordul, hog y az időben meg kezdett „jeg elős terápia” ellenére is kialakul a súlyosabb pszichés zavar, és azt is tudni kell, hog y ezt g yakran előre lehet látni, persze csak akkor, ha az, aki nézi, ért hozzá. Talán érthető, miért érdemes tehát már a kisebbnek tűnő problémák esetén is a meg felelő szemléletű helyen kérni a seg ítség et. Hog y mit jelent a meg felelő szemlélet? Klinikai tapasztalatot és tudást. Persze sokan ebben sem „hisznek”. „Én Isten kegyelméből nagy gyönyörűséggel kutathatok két világban, mert ha valaki nagyra becsüli a fizikai és kémiai észleleteket, becsülje nagyra a lelki téren tett tapasztalatokat is. Ha valaki sokra becsüli testét és a lelki élet tüneményeit, gondolja meg, hogy földi életünk egészét tekintve, a vezető szerepet ebben is a lelkiekszellemiek játsszák, mert testi életünk irányítása kétség nélkül belső emberünktől függ. A természettudomány határán túl egy másik, hasonlóan nagy világ kezdődik, ahol a mikroszkóp lencséivel vagy műszerekkel nem boldogulunk, ott a hit szemei vezetnek az isteni kijelentések fényében. Ez a két világ szomszédja egymásnak…” (Kiss Ferenc Kossuth-díjas orvost, anatómust idézi: Lukátsi Vilma, in: Élő kövek) A hit nag yon személyes dolog . Elkötelezettség valami vag y valaki iránt. A hit esetében nincsenek észérvek, nincs log ika, csakis az eg yes ember azon érzése, hog y az úg y jó, ahog y van, úg y helyes, ahog y van, és annak úg y kell lennie. Hinni lehet önmag unkban helyes önbecsülés és eg észség es önbizalom útján; lehet másokban, például életünk párjában, eg y vezérben, Istenben, és lehet eg y életfilozófiában vag y eg y társadalmi modellben is. Alapvető hiteinket nem szoktuk meg kérdőjelezni. Azt is érdemes tudni, hog y a személyiség fejlődés kamaszkori időszakában teljesen eg észség es és szükség szerű, hog y a hozott és tanult dolg okat, felfog ást elfog adja vag y elutasítja a fiatal, és eg y saját hitrendszert alakít ki. A kamaszkori lázadások nem mások, mint a belül ébredező, g ondolkodó felnőtt jelzései, és leg alább annyira eg észség esek, mint a hang mutálása vag y az első menstruáció. A fokozatosan meg szilárduló vélemények, életfelfog ás és tapasztalatok aztán szépen lassan saját hitrendszerré, elvekké kovácsolódnak, amelyek, hacsak szét nem töri valami „durvább” hatás, eg y életen át kitartanak. Az is természetes, ha valaki időnként felteszi a kérdéseit, kétkedik – néha meg kell vizsg álnunk, jó úton járunk-e. A nag yon is természetes és emberi hittel szemben a hiedelmek, vag y másképpen tévhitek, nag yon veszélyesek. Téves, akár rosszindulatú feltevéseken, előítéleteken, rosszul mag yarázott vag y homályosító feltevéseken alapulnak. Meg tévesztik az embereket, cáfolják a tudományosan ig azolt állításokat, ezzel hamis képzeteket és képet alakítanak ki. A pszichiátriával és a mentális beteg ség ekkel kapcsolatban számos tévhit és hiedelem kering a társadalomban. Ezekről még bőven lesz szó a későbbiekben. „Mint a tudatlan orvosban megcsalódott ember, rendszerint a jó orvosra is vonakodik rábízni magát, ilyen volt az én lelkem állapota is. Hit nélkül nem lehetett meggyógyulnia, de, hogy hamis hitre ne tévedjen, vonakodott az ápolást elfogadni.” (Szent Ág oston Vallomásai; dr. Vass József fordítása) Persze előfordulnak olyan esetek is, amikor eg y történés eg yszerre csak felnyitja a csukott szemet, vag y összetöri a hitet. „Elvesztette a hitét” – szoktuk hallani, és ilyenkor mindenki tudja, hog y az illetővel történt valami, néha trag ikus esemény, amely miatt hitevesztetté vált. Ez talán olyanokkal fordul elő elsősorban, akik tényleg vakon hisznek valamiben, erős hittel, ami talán csak eg y vág y, eg y álom vag y eg y illúzió. Hamis lehet. A vakhit veszélyes. Tudatlanság on, téves eszméken vag y eg y vág yott világ képen alapul, sokszor a félelem szüli, hiszen a hit reményt is ad. De a vakhit nem kérdez, nem keresi a válaszokat, ami pedig az emberi lét sajátja lenne. Abban nincsen semmi

kivetnivaló, ha kérdezünk, válaszokra várunk, kételkedésünknek adunk hang ot és az összeg yűjtött tapasztalatainkat hitté g yúrjuk össze. Az okos, meg alapozott hit nyug almat és biztonság érzetet ad – nem erre vág yunk mindannyian? És mi van azzal, akinek nincs hite, aki hitetlen? Én nag yon jónak tartom Hankiss Elemér meg fog almazását: „A »hitetlenek« nem csak azok, akik nem hisznek Istenben vagy valamilyen más természetfeletti, transzcendens lényben, szellemben. Azok az igazi hitetlenek, akik nem hisznek semmiben. Se Istenben, se emberben. Nem hisznek önmagukban. Nem hisznek az életben, az élet szentségében. Nem hisznek az öröm lehetőségében. Nem hisznek abban, hogy segíthetnek másokon. Nem hisznek abban, hogy az életnek lehet, van valami értelme.” (Hankiss Elemér: Tétova crédó, in: Vigilia) Kertész Imre is ug yanezt mondja: „Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy.” (Kertész Imre: Gályanapló) Hittel élni jó dolog . Hinni az emberi bölcsesség ben, Istenben, a józan paraszti észben, a szeretet erejében, abban, hog y a természetben semmi sem véletlen, de váratlan dolg ok is előfordulhatnak; hinni, hog y a jóság még iscsak előbbre visz, mint a g onoszság – ezek a mindennapi hiteinkhez tartoznak. A jó hit bizalmat, önbizalmat és bizonyosság ot jelent, amelyet ősi bölcsesség ek, emberöltőkön átívelő tudás és személyes tapasztalat alapozott meg . Persze néha még a leg erősebb hit is meg inog hat. Thomas Mann sorait idézem: „Kilenc esztendő lesújtó tapasztalatai megtanítottak kételkedni abban, hogy a Világ tiszta és töretlen akarattal küzd a Rossz ellen. Ha úgy tetszik, emigráns-pszichózisnak lehet ezt nevezni, sőt akár hitetlenségnek is. Hanem először is nyilván különbség van a Jóba vetett hit és a Jónak e Földön való győzelmébe vetett hit között, főleg ha a Jó nem is igen tudja, mit akar, a Rossz viszont nagyon is pontosan tudja.” (Thomas Mann: Válogatott levelek; Soltész Gáspár fordítása) De mi a helyzet az új ismeretekkel, a bizonyítékokon alapuló tudással? Vajon hihetünk-e ezeknek?

TUDOMÁNY „A tudományos módszer lényege, hogy a problémákat mint problémákat kezeli, így keresi a legjobb megoldást, előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság.” (Szent-Györg yi Albert: Az őrült majom; Szabó Elek fordítása) A tudományos g ondolkodás leg alább annyira emberi, mint a szeretet, a szerelem vag y a boldog ság keresés. A g ondolkodó ember sajátja. Hihetünk-e az orvosunkban vag y a módszerben, amelyet felajánl, hog y enyhülést hozzon a fájdalmunkra? Hihetünk-e a tudományban, amely napról napra újabb és újabb információkat ad a természeti jelenség ekről, a beteg ség ek okairól, g enetikáról, evolúcióról, és sorolhatom a vég telenség ig . Mert vég e tényleg nincsen. De tart valahonnan valamerre, eg yik ismeret meg alapozza a következőt, hog y aztán eg y újabb mozaik is a helyére kerülhessen. A tudománynak köszönhető, hog y autókkal, repülővel közlekedünk, hog y folyóinkat hidak szelik át, hog y nem halunk meg feketehimlő- vag y tüdőg ümőkór-járványban, hog y mobil eszközökkel elérjük a szeretteinket, leg yenek bárhol a világ ban, de a tudomány szülötte az atombomba és a harci feg yverek is. Fizika, kémia, biológ ia, matematika. Sokak által utált vag y leg alábbis unott iskolai tantárg yak, pedig általuk ismerjük meg a világ ot és velük hozzuk létre a jövőt. Vannak, akik úg y g ondolják, hog y a tudomány a sok jó mellett ártalmas, mert lehetővé teszi, hog y rosszra fordítsák az eredményeit. Ig en. Lehetség es, hiszen a környezet szennyezése, az ózonlyuk, a vörösiszap-katasztrófa, a közúti balesetek vag y eg y műtét miatti elhalálozás azért történnek meg , mert veg yszereket állítunk elő, amelyek az iparnak, a mezőg azdaság nak vag y éppen a háztartásoknak biztosítják a tisztaság ot, az alapanyag ot. Az ózonlyuk a pazarlás eredménye, de erről valójában ki tehet? Az alumíniumra büszkék voltunk, a katasztrófát vajon azok a tudósok idézték elő, akik feltalálták a timföld feldolg ozásának lehetség es folyamatát? Közúti balesetek nem lennének, ha nem lenne motorizáció. Gyalog olnánk, lovag olnánk (lovak már ütközhetnek, és le is eshetünk róluk!), de a beteg se jutna időben kórházba, a tűzoltó sem érne oda az ég ő házhoz. Senki nem halna meg műtét miatt, ha nem lennének műtétek, csak g ennyes epehólyag -g yulladásban, vakbélg yulladásban, rákban, fertőzésekben meg mindenféle eg yéb nyavalyákban pusztulnának el az emberek. Tudományos módszerekkel g yóg yítók helyett lennének kuruzslók – hozzáteszem, hog y a jobbak közülük is képezik mag ukat, tehát csalnak! –, varázslók, boszorkányok – kivételes pszichoterápiás, hipnoterápiás képesség eikkel. Lenne fűben-fában orvosság , ig az, néha becsúszna eg y-eg y mérg ező növényke is, vag y eg y jó kis túladag olás az adott növény még ötven ismeretlen hatóanyag ából, de sebaj, leg alább nem mesterség es! Vajon ha lehetne választani, ki milyen világ ban szeretne ma élni? Szülne-e leg alább öt g yereket, hog y közülük valamelyik meg maradjon? Menekülne-e a pestisjárvány elől, ha a szomszéd falu már kihalt? Belenyug odna-e, hog y a teg nap még pár milliméteres rákocska szépen nő, míg fel nem falja a szerettét? Elfog adná-e, hog y apja, férje vag y g yermeke felakasztotta mag át, mert nem tudott meg birkózni a depressziójával, és csak ez a meg oldása maradt? Talán nem. Szerintem a tudomány eredményeinek pozitívumai messze felülmúlják a neg atív hatásokat. Persze, az eg yén érdeke néha szembekerül a közösség általános érdekeivel. Az eszközök az ember, a g ondolkodó ember kezében vannak, ő dönti el, hog y mit is kezd velük. Ismert tény, hog y számos orvosi eszköz, például az ultrahang , amellyel ma már 4D-ben csodálhatjuk a kis jövevényt, vag y az endoszkóp, amellyel életeket mentenek például a korai vastag bélrák kiszűrésével, bizony, katonai kutatások termékei. Eredetileg arra fejlesztette ki őket az ember, hog y az ellenség et, annak akcióit időben lefülelje. Hát a beteg ség nem a leg nag yobb ellenség ünk?

„Nehéz ott énekelni, s bírálni nem lehet, hol döfnek és leütnek bölcs érvelés helyett.” (Heg edűs Géza: Az éneklő bölény, in: Szatírák könyve) Vajon mit is jelent a tudományos g ondolkodás? Mi a különbség a vélemény és a tudományos állítás között? Ki számít tudósnak vag y kutatónak? Honnan lehet tudni, hog y tudományos eredményeket vag y áltudományos maszlag ot akarnak-e elhitetni velünk? Miből tudhatjuk, hog y meg bízhatunk-e eg y tudományos módszerben? Jó kérdések! Bármilyen furcsa is, a válaszokat nem természettudósok, fizikusok keresik, hanem a tudományfilozófusok. Itt ér össze a tudomány és a filozófia. Gondolkodni azon, leírni, hog y mit, hog yan és miért vizsg áljunk – filozófia; de kísérletet vég ezni, meg fig yelni, leírni az eredményeket és következtetéseket levonni – már tudományos munka. Átvenni mások g ondolatait, és összeeszkábálni eg y művet, az se nem filozófia, se nem tudomány – közönség es lopás, bár tűnhet úg y, hog y hosszas g ondolkodási folyamat áll mög ötte. Újat alkotni persze leg többször csak a korábbi ismereteket továbbhasznosítva lehet, noha ig az, hog y számos zseniális felfedezés csupán eg y ötletből vag y a véletlennek köszönhetően született. De ne feledjük: valakinek eszébe jutott az ötlet, valaki észrevette a véletlenek összjátékában azt az eg yetlen dolg ot, amit más nem! Ehhez tudósészjárásra van szükség . Nem elég a sok lexikális tudás, az iskolai ismeretanyag . Az összefüg g éseket meg is kell látni. Talán Hérakleitosz fog almazta meg , hog y a sok tudás nem tanít meg a helyes g ondolkodásra. Milyen ig az! Mindezek illusztrálására a következő, állítólag ősrég i, de annál sikeresebb viccet találtam eg y honlapon: „Sherlock Holmes és dr. Watson elmentek kempingezni. Felállítják a sátrukat a csillagos ég alá, és bemásznak aludni. Egy idő után, az éjszaka közepén Holmes felkelti Watsont, és megkérdezi tőle: – Watson, nézzen fel a csillagokra, és mondja, meg, mit lát! – Milliónyi csillagok látok – válaszolta Watson. – És mire következtet ebből, Mr. Watson? – kérdezte Holmes. – Nos, ha odafent milliónyi csillag van, és hogyha csak ezek töredékének vannak bolygói, igen erős a gyanúm, hogy egyesek ezek közül olyanok lehetnek, mint a Föld. És hogyha bizonyos bolygók olyanok, mint a Föld, akkor megerősítést nyerhet az a gyanúm is, hogy létezik odakint a földön kívüli élet – válaszolta Watson. – Watson, maga idióta! Ez azt jelenti, hogy valaki ellopta a sátrunkat.” (Forrás: Pozitív nap internetes portál) Napjainkban hódítanak a tudományos eredményeket célzó cáfolatok, az összeesküvés-elméletekkel átszőtt hitevesztettség et jelző útkeresés. Az antik nézetek helyett antinézetek próbálják befolyásolni az emberek g ondolkodását, világ ról alkotott elképzeléseit, elbizonytalanítva hitüket a tudósokban és a tudományban. Érthető az eg yre terjedő népszerűség ük, mert az emberek sok mindenben csalódtak, és fog nak is csalódni életük során. Mindig lesz eg y beteg ség , amelyet nem sikerül meg g yóg yítani, mindig történnek trag édiák, amelyeket nem lehet meg mag yarázni, vannak veszteség ek, szomorúság ok, amelyeket jó lett volna elkerülni. És nem seg ített senki, nem állt ott a TUDOMÁNY, amikor szükség lett volna rá – érvelnek. De a tudományos eredményeket cáfolók sem voltak ott utat mutatva: „Hé, ember, ne arra menj, hanem erre!” Nem szóltak, hog y mit is kell tenni, csak károg tak, utólag , jó hang osan. Jót akarás nincs, de vélemény, az mindig van. Persze, fontos a véleménynyilvánítás szabadság a, és leg yen is mindenkinek saját tapasztalaton alapuló véleménye, hiszen az formálja a haladást. A kérdés csak az: a haladás iránya merre tart. Csupán véleményekre alapozni a fontos döntéseket, tekintélyelvű vag y éppen ideológ iai alapokról

kiindulni – ez mindig tévútra visz. Csakis a szemlélődés, a vizsg álódás és az új iránti nyitottság mutatja meg a helyes utat. Íg y azt g ondolom, hog y a több száz éves hag yományokkal bíró, g ondolkodó nemzedékek által alakított és folyamatosan továbbfejlődő tudományos eredmények, tapasztalatok az eg ész emberiség kincsét jelentik, amelybe belerúg ni, amelyet meg hazudtolni nem emberhez méltó dolog . A tudomány beismeri, hog y tévedhet, azt is elmondja, hog y saját mag ában is kételkedik. Ez a dolg a. Bizonyítéknak csak azt fog adja el, ami már ezerszázalékos biztonság g al kimondható. Mérő Lászlónak, napjaink eg yik leg zseniálisabb pszichológ us-matematikusának a Maga itt a tánctanár? című könyve olvasásakor rag adt meg bennem a következő ig en tömör és frappáns meg fog almazás: „A tudomány egyik legfőbb jellegzetessége a kritikai szellem. Ha valahonnan ez hiányzik, akkor az nem tudomány, hanem agymosás.” (Mérő László: Maga itt a tánctanár? Pszichológia, moralitás, játék és tudomány) Nag yon ig az! Itt van tehát az első útmutató ahhoz, hog y lássuk, valódi tudományos g ondolatokkal van-e dolg unk. Nézzük meg , hog y kinyilatkoztatások vag y önkritikát is g yakorló g ondolatok halmazát tárják-e elénk! Vig yázzunk, az áltudományos közlések is hivatkoznak, adatokat közölnek, de hiányzik belőlük az empirikus szellemiség , a meg fig yelésen alapuló következtetés. Emlékszünk az általános iskolai kémia- vag y fizikaórákra? Ha volt kísérlet, sokkal izg almasabban telt az óra, jobban meg értettük az elvont tananyag ot, és persze az anyag rész is jobban meg maradt bennünk. Nekünk a szertár mag a volt a paradicsom, a fizika-kémia tanár, aki eg yébként eg y rockbandában is g itározott, meg eng edte, hog y – persze a jelenlétében – további kísérleteket is vég ezzünk a szertárban óra után. És persze zenélg ethettünk is (hozzátartozik, hog y ének-zenei iskolába jártam). Éppen ezek miatt szerettük is ezeket a tárg yakat, mert a tanár úr meg láttatta velünk az értelmüket, és nem mellesleg emberileg is „bejött” nekünk. Sokan azt g ondolják, hog y a tudomány csupán az ember akaratát, a világ feletti hatalomra törés vág yát szolg álja. Emberi ug yan, de nem szolg áló. Meg fig yel, leír, összefüg g éseket elemez, találmányokhoz járul hozzá, ám nem csak az emberiség kényelmét szolg álja. Emlékszünk, miből is indult ki a filozófia? A bölcsesség szeretete. Hát a tudomány micsoda, ha nem ez? Persze „mellékhatásai”, jók és rosszak, eg yaránt vannak, de számos eredménye nélkül már talán ki is pusztultunk volna. Eg y dolg ot viszont ne várjunk tőle. Ne várjuk, hog y elhitesse velünk az örök élet reményét, vag y azt, hog y az univerzum a miénk lehet. Eg yik sem fog teljesülni, leg alábbis én íg y g ondolom. Ha valaki azt íg éri, hog y az ő tudománya ilyesmiket fog teljesíteni, az vag y tényleg meg bolondult, vag y hazudik. Láthatjuk, hog y a jónak mindig ára van. Tudjuk, hog y az eredmények veszélyeket is rejtenek mag ukban. Az ipari szennyezés, a kemikáliák ki is pusztíthatják létrehozójukat, az embert. De seg íthetnek abban is, hog y a túlszaporodott emberiség nek tervezhető családot vag y éppen nag yobb terméshozamot biztosítsanak. Mindannyian kételkedünk. Kételkedünk abban, hog y jót teszünk-e, amikor permetezünk (szeg ény kártevők, nekik is élniük kéne), amikor az okos családtervezésre buzdítjuk a fiatalokat (hány meg nem született g yermek van vajon), és kételkedünk abban, hog y jót teszünk-e akkor, amikor eg y öng yilkosság i g ondolatokkal küzdő pácienst nem eng edünk haza a kórházból, és íg y ő nem köti fel mag át (hányan meg teszik!). Elmesélek eg y konkrét esetet, amely a mai napig is útmutató a szakmai munkámban. Még a Lipóton dolg oztam, valamikor a pályám elején. Üg yeletben voltam. Szerettem üg yelni, mert minden eltöltött éjszaka abban a hatalmas intézményben különös hang ulatba ejtett. Hosszú, mag as folyosók, a nappal meg szokotthoz képest nag y csend, a szag ok – az ősfás kertből jövő illatok keveredése a kórházak jelleg zetes szag g yűjteményével –, az alag sori útvonalak félelmetes zajai, a

kattog ó fűtéscsövek robaja. Eg y kis borzong ás, eg y kis büszkeség , hog y ott lehetek orvos. Az eg yik hajnalban a mentő szállított be eg y fiatal férfit. Azt mondták, hog y a vasút mellett állt, várta a vonatot. Szemtanúk szerint órák óta ott volt, mire valaki kihívta a mentőt. Amikor behozták, nehezen lehetett kontaktust teremteni vele. Mivel a törvény erre lehetőség et adott, felvettük az osztályra, meg fig yelésre, reg g elig mindenképpen. Nem ellenkezett, semmit sem csinált, de eg y szót sem tudtunk kihúzni belőle a nevén kívül. A tekintete – hányszor láttam már ug yanezt – fásult közönyt, érdektelenség et, beletörődést sug árzott. Neki akkor minden mindeg y volt. Csendben lefeküdt. A zárt részleg re helyeztettem, a biztonság kedvéért. Most meg kérdezhetnék, vajon miért nem szabad valakinek a vasút mellett álldog álnia, ha akar, órákig vag y ameddig csak tetszik neki? Miért pszichiátriai üg y ez? Miért tarthatjuk bent? Na, ez az a kérdés, amelyet csak olyanok tesznek fel, akik nem érzik át a helyzet jelentőség ét, nincs tapasztalatuk, ezért felelősség érzetük sem. Jog i kateg óriákban g ondolkodnak, amelyeknek sokszor nincs is közük a valós élethez, az eg yes ember sorsához, érzéseihez, trag édiájához. A pszichiáter abban jó, hog y meg sejti a trag édia lehetőség ét, és van mersze cselekedni. A határozottság ra sokszor szükség van, de ez általában inkább meg nyug tatja a pácienst, mert érzi a biztonság ot és a seg íteni akarást. Visszatérve az esethez, nekem az bizonyította a valós veszélyt, hog y a fiatalembernek erősen alkoholszag a volt, és semmilyen irat nem volt nála. Én is jártam a g yerekeimmel vonatokat nézni a fonyódi állomásra vag y az utca vég ébe, de eszembe nem jutott volna eg y méterre a sínektől üldög élni, és érezni a vonat szelét. Az az ember pedig ezt tette. Részeg en, elhanyag oltan, iratok nélkül. Hát ezért döntöttünk a felvétele mellett. Az ő élete érdekében. Másnap reg g el hozzátartozók jelentek meg , mert hosszas kutakodás után valahog yan meg tudták, hog y a huszonhárom éves fiukat ide hozták. Örültek neki. Nem kérték számon, hog y miért nem küldtük haza, nem indítottak beteg jog i pert. Örültek, hog y a g yerekük életben van. Kiderült, hog y a fiatalember két napja ment el otthonról, és hog y korábban kezelték már depresszió miatt. Eg yébként mérnöknek tanul, felvételi nélkül került be az eg yetemre, és időnként zseniális korszakai vannak, amikor tele van élettel, energ iával, ötletekkel. De ez most nem ez a periódus volt. A srác pár hetet nálunk töltött (önként), „lemondott” öng yilkosság i szándékáról, és örült, hog y vég re olyan seg ítség et kapott, amelyre alapozhatott. Évekig járt hozzám, jó kapcsolatot lehetett kialakítani vele. Ma már családja van, nem szed g yóg yszert, félévente „meg mutatja mag át” vag y ír néhány sort. Meg értette – hiszen nag yon okos –, hog y az én munkámnak része az érte és másokért való felelősség vállalás, s viszonozza ezt azzal, hog y jelt ad mag áról: minden rendben van. Én pedig tudom, jól tettem, hog y nem eng edtem haza, és azt is, hog y g yóg yszereket kapott. Ha nem ez történt volna, valószínűleg már nem élne. Bármilyen furcsa, az előbbi történetben is a tudományos és a bizonyítékokon alapuló orvosi g ondolkodás seg ített a helyes döntés meg hozatalában. Nem csupán az érzelmeim. Tény ug yanis, hog y az öng yilkosság ot elkövetők többség e ittas vag y néha drog os állapotban hajtja vég re a tettét. Erőt kap a szertől: oldja a g átlásait, csökkenti a feszültség ét. Úg y g ondolom, íg y könnyebb neki. Ezt azok mondták el, akik túlélték a próbálkozásukat. Eg yébként a saját kutatásunkban is ug yanezt tapasztaltuk: a halottak vérében a leg többször kimutatható volt az alkohol. Ez is tudományos tény. Éppen ezért az ilyen beteg eket tudatmódosító szerekkel, kiszámíthatatlan hatású drog okkal kezelni veszélyes és elítélhető. Még is hallani ilyesmikről. Még a pszichiátriai szakirodalomban is találunk olyan közleményeket, amelyek a drog ok lelki beteg ség ekre g yakorolt pozitív hatását ig yekeznek bemutatni. Eg yértelmű g yóg yhatást, meg ismételhető pozitív eredményeket azonban nem sikerül ig azolni. A g yóg yszernek nevezett szerek éppen abban különböznek a hétköznapi drog októl, hog y ismerjük a várható hatásaikat, felkészülünk rájuk, és tudjuk, mit teg yünk, ha eg y súlyosnak tűnő mellékhatás jelentkezik. Tévhit tehát, hog y ezek hatása kiszámíthatatlan, és hog y mérg ezik a

szervezetet, bár sokak ezt szeretnék elhitetni velünk. Tudományosnak tűnő köntösbe csomag olt érveket fabrikálnak össze, hog y meg g yőzzék a szerencsétlen, lelkileg mag a alatt lévő embereket, hog y az orvostudomány képviselői csak a g yóg yszerg yárak bérenceiből álló hadsereg . Kérdem én: melyik autóg yár osztog atja a profitszerzés érdeke nélkül az autóit? Melyik divatcég öltözteti a ruhára csak keveset szánni tudó népeket? Melyik étteremben etetik önköltség i áron a betévedő éhes embereket? Hát ez az. A g yóg yszereket g yártó cég ek is a haszon reményében fejlesztenek és g yártanak. Nincsen ebben semmi különös. Persze jobb lenne olcsóbban g yóg yszerekhez jutni, a kormányok alkudoznak is eleg et ennek érdekében, hiszen ez is a dolg uk. Az eg észség érték, meg kell fizetni az árát. A résztvevők eg y részének pedig üzlet, akár tetszik ez nekünk, akár nem. De nem csak a g yóg yszerekkel van ez íg y. Pénzbe kerül a CT g ép, az MRI masina, pénzért dolg ozik a nővér, a műtősnő és az orvos is. Ilyen a világ . Eg y másik társadalmi rendszerben, amilyet nem nag yon akarnánk, talán mindenkinek minden ing yen járna: eg yenautó, lakás és g yóg yszer. Mert a g yóg yszert akkor is felírnák ám az orvosok, hiszen szükség lenne rá! Ug yanakkor, mindezek ellenére, mag am is mélység esen eg yetértek Archibald Joseph Cronin skót író meg állapításával, miszerint: „Egy gramm elővigyázat többet ér, mint egy mázsa gyógyszer.” (A. J. Cronin: A mennyország kulcsa; Bíró Sándor fordítása) Ez lenne az elérendő cél: a meg előzés. Úg y tűnik, jelenleg ez a leg drág ább. Nem is fizeti meg senki! És mi a helyzet az áltudománnyal, a hamisított vag y éppen illuzionista tudományoskodó g yőzködéssel? Mondhatják azt, hog y mindez nézőpont kérdése. Nyilván a mag ukat tudósoknak nevező (eg yébként alapvetően nag yszerű józan paraszti ésszel és lelkesedéssel meg áldott) emberek társaság a is áltudósoknak titulálja azokat, akik meg kérdőjelezik az ő tudományukat. Csak van eg y bökkenő: épp e kételkedő „tudósoknak” nincs saját „tudományuk”, csak támadás van, azzal a „tudományos” céllal, hog y lerombolja a másik, azaz A TUDOMÁNY tekintélyét. Ez nem vélemény, ez tény. Hog y mi bizonyítja ezt? Nag yon sok minden. Először is: az, amit ma tudományos eredménynek hiszünk, leg többször az is, és kiállja az idő próbáját, továbbfejleszthető vag y – amennyiben kiderül róla, hog y tévút – elvethető. A tudomány ezt be is vallja. Az ellenzőknek nincsenek eredményeik, éppen ezért nem is járhatnak tévúton, csak tévhiteket terjeszthetnek, véleményt szajkózhatnak. A vélemény itt most nem elég . A vélemény itt ug yanaz, mint a hit. Érzelmi alapú, amivel semmi baj nincsen, hiszen a leg több kutató is élvezi, amit csinál, különben nem csinálná, tehát az érzelmei is motiválják. Az érzelem nag yon erős belső motor, amely erősíti a motivációt, indíttatást ad a cselekvéshez. A tévhitek terjesztése viszont g onoszság . A hit kijátszása, a meg tévesztés mind-mind része a félrevezetésnek, és nem tudományos módszer. „Ahhoz, hogy valaki értelmesen tudjon nem egyetérteni, először is érteni kell az alapdolgokat.” (Mérő László: Mit gondol a golyó? Ötperces esszék) A kutatáshoz a hiten és az érzelmi motiváción kívül más is kell: módszeresség , tudás és kíváncsiság , kellő akarat és kitartás. El kell tudni viselni a kudarcokat, az ellenzők táborának zaját. Nem könnyű és nem is eg yszerű feladat.

Másodszor: a tudományos eredmények ritkán fog almaznak úg y, hog y „biztos”, inkább azt állítják, hog y „valószínű”. A dolg ok, amelyek nag y valószínűség g el meg állapíthatók, már szinte biztosra vehetők. Vannak eg yszerűen leírható tények, ezekhez nem kell bizonyítás, hiszen az emberi szemnek látható vag y éppen meg tapasztalható dolg okról van szó. De g ondoljunk csak bele – utána is olvashatunk, akár az interneten –, milyen vihart kavart, és kavar ma is annak bizonyítása, hog y a Föld g ömbölyű. „Ha-ha, ezt még eg y óvodás is tudja”! – vág hatjuk rá, még is léteznek olyanok, akik a Föld laposság a mellett fog lalnak állást, társaság uk is van, honlappal és netes oldalakkal. Azt állítják, hog y tulajdonképpen semmi nem bizonyítja a Föld g ömbölyűség ét, mert a tudományos bizonyítások is tévesek lehetnek. Nem vag yok csillag ász, ám azt azért belátom, hog y több tudományosan meg alapozott (remélhetőleg nem hamis), a fizika és a matematika nyelvével leírható tény és bizonyíték szól a g ömbölyűség mellett, az űrfelvételekről és meg fig yelésekről nem is beszélve. Persze az Alföld közepén állva vag y a nyílt óceánon hajózva – feltéve, hog y a horizonton nem tűnik fel eg y másik hajó eg yre növekedő, közeledő árboca – akár azt is hihetjük, hog y még is lapos a Föld. A tudomány tehát a leg nag yobb valószínűség bemutatásával ig yekszik bebizonyítani az ig azság ot. Harmadszor: érdemes azt is meg említeni, hog y a tudományosan g ondolkodó ember nem azt akarja elhitetni, hog y csakis neki lehet ig aza, hanem azt, hog y az ig azság ot keresi. Nag y különbség ! Az áltudomány, az antitudósok viszont eg yre azt bizonyg atják, hog y nekik és csakis nekik van ig azuk, azáltal, hog y másoknak nincs. Alapvető módszerük a cáfolás, a bizonyítékok sokaság a pedig sokszor csupán statisztikailag véletlenszerű eg ybeesés, nem pedig ok-okozati összefüg g és.) Mondok eg y példát. Ha ma leszűrnénk az összes eg y hónapon belül teherbe esett kismamát a hajszín tekintetében, kapnánk eg y eredményt. Mondjuk azt, hog y a leg több kismama idén júliusban barna hajú volt. Ebből a statisztikailag teljesen korrekt eredményből levonhatnánk a nyilvánvalóan hamis következtetést: a barna hajú mag yar nők nag yobb valószínűség g el esnek teherbe (pláne nyáron), mint a szőkék, feketék vag y vörösek. Már látom is a bulvárhírt: „Mag yar tudósok felfedezték, hog y a barna haj fog ékonyabbá tesz a fog amzásra” vag y „Július, barna haj – a leg nag yobb esély, hog y g yereked szülessen!” De mi a bizonyíték? Semmi. Persze hog y kacsa. Semmi tudományos alapja nincsen. Mint az idézett viccben Sherlock következtetése. Bár ha tudományos szempontból körbejárjuk, akkor talán még újabb bizonyításokat is ki lehetne találni, például azt, hog y a leg több mag yar nő eredetileg , azaz g enetikailag (ez már tudományos!) barna hajú, ezért valószínűbb, hog y több a barna kismama, mint, mondjuk, a vörös. Írország ban ez már nem lenne ig az. A nyár pedig a szerelemé, íg y miért ne fog anhatna több g yerek a szabadság ok és a nászutak időszakában? Eg yébként, ha körbetekintünk a tudományos szakirodalomban, láthatjuk, hog y még a szig orúan lektorált lapokban is akadnak néha olyan vizsg álatok, amelyek látszólag nem vezettek eredményre. De leg alább volt eg y hipotézis, eg y előfeltevés a meg vizsg ált dolog ra vonatkozóan. Az utólag os tákolmányoknál még ilyen sincs. Hát ennyit a valójában sehová nem vezető tudományokról. Neg yedszer: még azt is érdemes meg említeni, hog y az idők folyamán láthatóvá vált, a tudomány nem mindig a leg kifizetődőbb fog lalkozás – mármint a művelői számára. Emlékszünk még Arany versére? „Nagy lett volna a tudósnak Az ő tudománya, De mi haszna, ha kevés volt A vágott dohánya.” (Arany János: A tudós macskája)

A tudomány eredményei persze sokat hozhatnak a konyhára, de az oda vezető út ára g yakran nem látható előre. Persze a mai, elüzletiesedett világ ban minden kutatásnak van üzleti terve is, sokszor előre kiszámolják, hog y a belefeccölt pénz meg térül-e valaha. Teszik ezt a befektetők, nem a kutatók… Utóbbiak leg többször fizetett alkalmazottak vag y lelkes kísérletezők, adományokból, támog atásokból szerzik meg a kutatási összeg eket. Ezzel ellentétben, az „ag ymosók” (Mérő szavával élve) nag yon is jól keresnek a „kutatásaikból”, ők híveket szereznek, módszereket íg érnek, hitet szilárdítanak a kényelmesebb, jobb és eg észség esebb életre vág yóknak, akikből van elég . Ki ne szeretne abban a hitben élni, hog y eg y új csodamódszer meg változtatja majd az életét? Ki ne akarna csekély önbecsülése vag y meg tépázott önérzete helyett önbizalommal teli mindennapokat, és azt, hog y hig g yen önmag ában, ha eddig nem tette? Ki szeretne depressziós lenni és szenvedni, vag y g yóg yszereket szedni, ha van „más út” is? Vég ezetül hadd idézzem Boldog kői Zsoltot, a Szeg edi Eg yetem Orvosi Biológ iai Intézetének ig azg atóját, habilitált MTA-doktort, eg yetemi tanszékvezető tanárt: „Tegnap megállított egy ismerős, és azt mondta, hogy jó, amit írok, csak kár, hogy nem hiszik el az emberek. Sokan mások is kérdezték már, mi haszna a szélmalomharcnak. Úgysem lehet meggyőzni a fixa ideát, az ésszerű elvek alapján gondolkodók pedig úgyis tudják az »igazságot«. Még ha így is lenne, akkor sem haszontalan az »igazságért« szót emelni. En egyébként nem az »ellentábort« győzködöm, hanem a »saját tábort« biztatom. A mát a téveszmék, a babonák, a láttatások, a celebidiotizmus, a manipuláció és nem utolsósorban, a nyílt hazugságok uralják. Az igaz szavak kimondása sokat segíthet. Ma az a normális, ha a többség szembejön az autópályán. A kisebbségnek biztatás kell, hogy tűrjék a koccanásokat. Az összefogásra képes autonóm gondolkodás viszi ugyanis előre a társadalmat, nem pedig a zászlók és a jelszavak csatája.” Szintén tőle származik a következő g ondolatsor is; ezeket a professzor csak hüvelykujjszabályoknak hívja. Idézek eg yet-kettőt: „(1) Ha a hagyományos orvoslás valamit nem tud megoldani, az nem azt jelenti, hogy semmit nem ér, s ez a helyzet természetesen nem igazolja az alternatív medicina létjogosultságát. (2) Ha az orvosok durvák és érdektelenek, míg a természetgyógyászok kedvesek és barátságosak, az nem jelenti azt, hogy az alternatív medicina hatékony (a pénzéhség mosolykeltő hatású). (3) Ha a gyógyszereknek vannak mellékhatásaik, az nem azt jelenti, hogy feltétlenül rosszak, s különösen nem, hogy ezért kellene szeretni a hatástalan alternatív szereket.” Eng em is meg érintett a tudomány szele. Már az eg yetemi évek alatt és utána, a valamikori Ország os Pszichiátriai és Neurológ iai Intézetben olyan emberektől tanulhattam, dolg ozhattam eg yütt, és olyanokkal ismerkedhettem meg , akik elszántan és hittel tették választott dolg ukat. Nem öncélúan – bár a dicséret vag y a hírnév nyilvánvalóan nekik is jólesik –, hanem eg y üg yért, amelyet fontosnak tartottak. Azt is meg tanultam, hog y a hit és a tudás eg észen jól kieg észítik eg ymást. Ha a lényeg et össze akarnám fog lalni a tudományos g ondolkodással kapcsolatban, valami ilyesmit mondanék: amennyiben nincs valamiben elég hitünk, de sejtjük, hog y jó lehet, seg ítsük a hitünket tudással; ha nincs elég tudásunk, erősítsük a hitünket, és szerezzük meg a tudást. Ezt tudják a nag yok!

MÁSODIK RÉSZ

E GÉSZSÉG – BETEGSÉG Betegségedből gyógyulj ki. Vagy halj bele. – Csak ne kényeztesd. (Fodor Ákos: Télikék. Egészségügyi tanács) Ha meg kérdezem valakitől, hog y volt-e már beteg valaha, csak ritkán kérdez vissza: „Mit értesz beteg ség alatt?” Pedig jó kérdés lenne. Ha azt kérdezném, hog y eg észség es-e, talán elg ondolkodna, vajon mit is feleljen. Ha éppen nem kezelik valamilyen nyavalyával, nem szed g yóg yszert, nem érzi rosszul mag át, valószínűleg azt fog ja mondani, hog y eg észség es. Pedig talán nem is tud róla, hog y epeköve van, vag y hog y mag as a vércukra, netán a vérnyomása, hiszen nem nézték, nem is g ondolt rá. Azt beláthatjuk, hog y a beteg ség et általánosság ban akkor ismerjük el, ha vannak panaszokat okozó tüneteink, ha veszélyt érzünk az állapotváltozásunk miatt, vag y ha meg kell változtatnunk addig i életvitelünket eg y kóros testi folyamat okán. Ha azt kérdezem meg valakitől, hog y van-e mentális vag y pszichés problémája, hevesen tiltakozni fog , hacsak nem éppen azért keresett fel eng em – bár van, aki még ebben az esetben is hárítja a dolg ot. Pedig sokkal több ember küzd valamilyen pszichiátriai kódokkal leírható (na, az ellenzők most felhorkannak: persze, a kódok…), szenvedést okozó lelki zavarral, mint, mondjuk, g yomorfekéllyel, epilepsziával vag y rákkal (ez utóbbi sajnos eg yre több embernek van). Még sem hajlandó ezt beteg ség nek tekinteni. Eg y kis szorong ás, eg y kis alvászavar, időnkénti rossz hang ulat: még belefér. „Nem súlyos” – védekeznek sokan. Bezzeg , ha fáj a fog uk, rohannak a fog orvoshoz: jöhet a fúró, az injekció, ott nem számít az ár, a mellékhatások vag y a fél napig zsibbadt arc… De a „pszichés” bajokkal vig yázni kell, mert az valami meg fog hatatlan dolog . Ha azt mondom a fog fájósnak, hog y tedd rendbe a lelkedet, vag y hülyének, vag y elfog ultnak fog nézni a szakmám iránt. Pedig nem is mondok butaság ot. Miért nem felejtjük már el, hog y állandóan szétválasszuk a testünket a pszichénktől? Miért nem vesszük vég re tudomásul, hog y a testünk, amelybe a lelkünk csomag olva van, sokszor éppen annak fájdalmait, kínját jelzi? Hig g yük el, a leg több beteg ség pszichoszomatikus, tehát az ag yunk terméke. Az ag yé, azé a csodálatos szerkezeté, amely bármire képessé tesz bennünket. Éltet, működtet, érzésekkel és érzelmekkel lát el bennünket, meg beteg ít vag y g yóg yít, attól füg g ően, hog yan használjuk. Amikor azt mondjuk, eg yensúlyban vag yunk, az azt jelenti, hog y az ag yunkban minden rendben van. Nincsenek káros és kóros impulzusok, nincsenek kóros ing erek. Harmónia van. Eg észség és beteg ség : vajon mit is jelent a mai felfog ásban? Az Eg észség üg yi Világ szervezet meg próbált eg y definíciót alkotni, amelyben ez áll: az eg észség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a beteg ség vag y fog yatékosság hiánya (WHO, 1948). Modern felfog ás ez, hiszen kijelenti, hog y akkor mondhatjuk eg észség esnek mag unkat, ha lelkileg és szociálisan is jól vag yunk. Természetesen rög tön felmerül a kérdés: akkor az már beteg , akinek éppen eg y válás miatt lelki g ondjai adódnak, vag y akinek kevés a keresete, és szociálisan lecsúszva érzi mag át? Nyilvánvalóan nem. Az eg észség ezen definíció szerinti átmeneti hiánya még nem jelenti automatikusan a beteg ség et. De az is ig az, hog y ha valaki sokáig van ilyen helyzetben, akkor előbb vag y utóbb jelezni fog ja a szervezete, hog y valami hibádzik. A testünk érzékeny műszer, reag ál a minket ért hatásokra, kinél íg y, kinél úg y. Az eg észség nek vannak dimenziói, amelyek mentén részletezhetjük, hog y mit is értünk pontosan alatta. Biológ iailag eg észség esek vag yunk, ha a szervezetünk rendben működik. Ez nem csupán az eg yes szervek jó működését jelenti, hanem azok összhang ját és harmóniáját a lelki életünkkel. Mentális eg észség nek nevezzük azt az állapotot, amikor képesek vag yunk tisztán g ondolkodni, meg értünk másokat,

tudunk következetesek lenni. Lelki eg észség nek azt a képesség et hívjuk, amikor a tudatunk, a világ nézetünk, az alapelveink, a mag atartásunk összhang jaként nyug almi állapotban vag yunk. És vég ül, a szociális eg észség jele, hog y másokkal képesek vag yunk kapcsolatot kialakítani. Ha jól meg nézzük, mindeg yik ponttal van valami probléma (nem véletlen, hog y sokan és sokféle szemszög ből próbálták és próbálják ma is definiálni az eg észség fog almát). Ha őszinték akarunk lenni, kimondható, hog y talán nem is létezik objektív meg határozás, hiszen annyiféle variáció férhet bele ezekbe a meg határozásokba, hog y nem lehet eg yetlen definíciót kizárólag osnak tekinteni. Kiindulópontnak azonban ez sem rossz. Nyilvánvaló, hog y mást jelent az eg észség fog alma az eg yénnek, és mást a társadalomnak, hiszen g yakran ez utóbbi fizeti az eg yén eg észség károsodásának árát, az eg yén viszont szenved a bajától. Az orvosok is külön értékelik az eg észség -beteg ség fog almat, hiszen meg tanultak több ezer beteg ség et (sokszor tanulás közben diag nosztizálják is őket mag ukon). Nem kell orvosi vég zettség , csak a józanul g ondolkodó ész, hog y belássuk: az orvostudomány fejlődésével számos új beteg ség et is meg ismerünk. Már Mikszáth is meg írta: „Ma már annyi mindenféle betegség van, hogy megbolondul az ember, ha rájok gondol…” (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival) Több mint száz év telt el azóta, hát mit mondanánk most? Az orvosok azonban azt is látják, hog y vannak határok, amelyeket nem tudnak átlépni. Ez a határ a tudás és a cselekvés határa. Nevezhetjük az eg észség üg y fejlettség i szintjének is, de tudjuk, hog y eg y orvos szakmai tudása, tapasztalata és rutinja az, ami a beteg ét meg g yóg yítja. Őrajta múlik, hog y mihez kezd a páciense panaszaival. Hiszen azok még csak szubjektív panaszok, amelyeket a beteg elmond az orvosának, illetve tünetek, amelyeket az orvos meg tapasztal a vizsg álat során. Hiába g azdag és fejlett az eg észség üg yi ellátórendszer, ha a szürkeállomány és a lélek hiányzik belőle! Az viszont, hog y az emberekben milyen eg észség kép alakul ki általában vag y saját mag ukról, nag ymértékben füg g az adott társadalom elvárásaitól, az általa kialakított képtől. Íg y tehát eg észség képünket nem csupán a beteg ség ekkel kapcsolatos tapasztalataink alakítják, hanem az a sok-sok információ is, amely a környezetünkből ránk zúdul, és ami néha nag yon is torz. A külső hatások befolyásolják azt, hog y mit g ondolunk eg észség esnek mag unkon, és mit nem. Ha hónapokig azt látjuk a tévéreklámban, hog y az az eg észség es, ha valaki leg alább harminchat villog ó fehér fog g al rendelkezik, máris elhisszük, hog y a mi harminckét, természetes vajsárg a fog unkkal biztosan baj van. Ha a reklámban szereplő dolg ozó ember ásít és fáradtnak érzi mag át, elhisszük, hog y az amúg y normális és eg észség es fáradtság is kóros. Az eg észség -beteg ség képének kialakítása sokszor marketing kérdése. Ezért van az, hog y a g yóg yszerpiacon nag yon szig orúan tiltják a reklámot (a receptköteles g yóg yszereket illetően). Kérdés, hog y fog -e valaki inzulint döfködni mag ába, ha látja a g yártók reklámjait; rohan-e bárki is az orvosához, hog y írjon fel neki skizofrénia elleni g yóg yszert, csupán mert olyan jópofa volt a reklámja? Lehet, hog y naiv vag yok, de szerintem nem. Ha még is ilyen beteg ség e van az illetőnek, akkor úg yis az orvosa fog inzulint vag y antipszichotikumot javasolni neki, leg feljebb a beteg elmondja, hog y a szomszédnál mi vált be (mert ez a leg jobb reklám). A pozitív és a neg atív hatások tehát befolyásolják a beteg ség ekről alkotott képünket. Azt azonban leszög ezhetjük, hog y mindannyian akkor érezzük, hog y eg észség esek vag yunk, amikor valamennyi működésünk eg yensúlyban, harmóniában van. Mi ez, ha nem a holisztikus szemlélet? Hát persze hog y az, és a WHO-definíció is íg y értékelhető. Csak nem nevezik el ilyen csodásan. Erről eszembe jut eg y g ondolat, amelyet Irvin David Yalom amerikai pszichológ ustól olvastam:

„Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényében a nagy inkvizítor kijelenti, hogy három erő van csupán a földön, mely az embereket képes örökre legyőzni és rabul ejteni: »a csoda, a titok és a tekintély«. A gyógyítók a történelem folyamán tudták ezt, és titkok fátylába burkolták gyógyítási módszereiket. A sámánok képzését és praktikáit misztikus homály fedte, a nyugati orvosok évszázadok óta megkülönböztető öltözéket viselnek, hogy tiszteletet ébresszenek a betegben, és fokozzák a placebohatást: fehér köpenyt hordanak, cirkadalmas diplomákat aggatnak a rendelő falára, érthetetlen latin nyelven irkálják receptjeiket.” (Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka. Műhelytitkok; fordította: Zsuppán András, a belső idézőjelben szereplő rész Makai Imre fordítása.) Van benne ig azság , de mint minden kinyilatkoztatás, ez is döcög . Az orvosok a nemzetközi tudományos érthetőség miatt maradtak a latinnál – ezt mindenhol meg értik a kollég ák, és vég ül is ez a beteg ek érdeke, nem? Ig az, ma már a saját nyelvünkön fog almazunk meg mindent, amit csak lehet, és a Beteg ség ek Nemzetközi Osztályozása (BNO) értelmében kódoljuk az adott kórt. Hog y nem lehet mindent kódok közé szorítani? Ez ig az, de a rendszer ezt az eshetőség et is meg eng edi. Az orvos szíve jog a, hog y eldöntse ezt. A köpeny? Ig en, eg yesek talán tényleg túl „brinkmannosra” vették és veszik a fig urát (aki nem emlékezne, Brinkmann professzornak a fekete-erdei klinikán volt eg y köpenydivatot diktáló szerelése, tényleg jól nézett ki; kár, hog y az orvosi köpenyeket előállító állami cég nem vette a lapot, csak a „maszekok” g yártottak olyat), de azért valljuk be, eg y tiszta, jó szabású orvosi köpeny nem csak a tekintélyről szól. Védi is a viselőjét a vértől, a nyáltól, a vizelettől és eg yéb fertőző ág ensektől. Szép lenne, ha a nőg yóg yász nyakkendője vizsg álat közben belelóg na az érintett területbe, vag y ha a sebet varró doki ing e kicsit összevéreződne. Sebaj, majd otthon a feleség e úg yis beteszi a mosásba a többi cuccal eg yütt, nem? A fehér szín pedig azért praktikus, mert a szennyeződés hamar meg látszik rajta, és ilyenkor le szokás cserélni a köpenyt, mint ahog y a g umiujjat is két rektális vizsg álat között. Na, erről ennyit. Amúg y a placebo-hatással nincsen semmi baj. Seg íti a g yóg yulást. A sámán, a természetg yóg yász, a táltos és a homeopata is ezt használja, akkor a „klasszikus” orvosnak miért nem szabad? Visszatérve az eg észség képre, azt is tudjuk, hog y ez időben is változik. Ha az eg yensúly felborul, veszélyeztetetté válunk, ami a kezdő lépés a beteg ség felé. Az orvosi kivizsg álás és a szűrővizsg álatok olykor csupán a veszélyeztetettség et jelzik, máskor viszont már a konkrét beteg ség et mutatják ki. Az ember önmag áról alkotott képe mindig szubjektív, saját szemszög ű és meg ítélésű. De akkor ki is az eg észség es? Ismét Mérő Lászlót idézem: „Mi az, hogy egészséges ember? Pszichológusszemmel ilyen talán nincs is, legfeljebb mindenki másképp beteg.” (Mérő László: Mit gondol a golyó? Ötperces esszék) Ennél vég letesebb véleményt fog almaz meg a humorral fűszerezett írói fantázia, például a francia Chevallier-é: „Az én elméletem az, hogy nincsen egészséges ember. Csak betegek vannak, akik nem tudnak a betegségükről, vagy ostoba makacsságból nem hajlandók elismerni, hogy betegek.” (Chevallier, Gabriel: Clochemerle-fürdő; Lontay László fordítása) Az emberiség és az orvostudomány mára annyi ismeretet halmozott fel a kórság okról, hog y tényleg csoda, ha valakire ki merjük mondani, hog y eg észség es. Én még is azt mondom, hog y a beteg ség ott kezdődik, ahol az eg észség i állapot változása már olyan jelleg ű, hog y befolyásolja az

eg yén szokásos életét. Vag y azért, mert szubjektív panaszai kellemetlen érzésekkel töltik el, vag y azért, mert az állapota nem eng edi meg számára az örömteli társas eg yüttlétet. Ne eng edjük, hog y az eg észség ipar – és ebbe beletartozik az alternatív és természetg yóg yászat, valamint az étrendkieg észítők vég telen világ a is – beteg et csináljon belőlünk. Mi mag unk leg yünk, akik tudatosan használjuk az eg észség üg yi rendszert eg észség ünk meg őrzésére vag y állapotváltozásaink javítására. Ha a háziorvoshoz meg yünk, nem beteg ek vag yunk, hanem emberek, az orvossal eg yüttműködő partnerek. Partnerei vag yunk az eg észség biztosítónak, de még a vakbelünket műtő sebészorvosnak is. Nag y baj, ha eng edjük, hog y – jó esetben – kedves beteg ek leg yünk vag y – rosszabb esetben – eg yeskék és hármaskák. Ma az eg észség üg yi szolg áltatásokat ig énybe vevő emberek többség e kiszolg áltatottnak érzi mag át, amikor eg y ambulanciára vag y eg y kórházba kerül. Arra viszont nem g ondol, hog y éppen ő teszi mag át azzá, amikor passzívan várja az orvos utasításait, amit persze, és ezt kutatási adatok bizonyítják, aztán jól nem tart be. Íg y alig ha várhatja a jobbulást. Könnyű aztán a rendszert és az orvosokat hibáztatni a sikertelenség miatt. Addig , amíg sokan a biztosítók által finanszírozott szűrővizsg álatokra sem mennek el, amíg az eg észség es életmód, a meg előzés csak blablának minősül, ne csodálkozzunk, ha az előrehaladott vag y súlyos állapotunk kezelésére irányuló folyamatban úg y érezzük, tehetetlenek vag yunk, és mások tudásától, döntéseitől füg g ünk. Ne felejtsük el, mi sokkal hamarabb voltunk döntési helyzetben akkor, amikor még volt választásunk, hog yan éljünk. Ezt azért írom le, mert a mindennapi munkám során g yakran tapasztalom, hog y eg yesek ig azság talanul szidják az orvosokat (és most nem a valós mulasztásokról, hibákról beszélek), az eg észség üg yi szakdolg ozókat a saját mag uk által és önmag ukkal szemben elkövetett hiányosság ok és hibák miatt. A meg előzés társadalmi és eg yéni feladat. Nem orvosi kérdés, hiába próbálják még ezt is az orvosokra lőcsölni, akiknek feladata ug yan a felvilág osítás, de nem a népeg észség üg yi oktatás. Persze nag yon sokan közülük részt vállalnak ebből a szép társadalmi feladatból, hiszen az ismeret átadása és meg szerzése az első lépés a meg előzés felé. Ug yanakkor az sem ideális, amikor a családi könyvtárból vag y a netről kiokosodott ember próbálja irányítani az orvos munkáját – ez sem a partnerség hez vezető út. Ám a jó kérdések, a kíváncsiság és a tudatos éberség sosem árt. Többeknek javasoltam már, hog y amikor vizsg álatra, kezelésre mennek, merjenek kérdezni, merjék a félelmeiket, a kételyeiket meg fog almazni, hiszen jog uk van ahhoz, hog y meg kapják a válaszokat. Szerintem a leg több doktor komolyan veszi azokat a pácienseit, akiken látja az eg yüttműködni akarást, leg yen szó az életmódról vag y akár a terápia meg választásáról. Ahog yan ezeket a g ondolatokat írom, eszembe jutott eg y fiatal hölg y, aki pár évvel ezelőtt járt hozzám. Bipoláris depressziója volt, de sajnos a depressziós fázisai, noha enyhébb formában, időről időre visszatértek. Én nem vag yok az a fajta pszichiáter, aki minden eg yes panasznál újabb és újabb g yóg yszerekre vált, inkább azt szeretem elérni, hog y az illető, még ha g yóg yszert kell is szednie, képes leg yen menedzselni az állapotát, és az idők során meg tanuljon eg y módszert, amellyel csitíthatja a lelke háborg ását. Ennél a hölg ynél azonban többévi viszonylag os csend után kénytelenek voltunk g yóg yszeres stratég iát váltani. Jó volt a kapcsolatunk, és elég g é értelmes is volt ahhoz, hog y felvázoljam neki a lehetség es alternatívákat azok előnyeivel és hátrányaival eg yütt. Elmondtam, hog y a jelen álláspontom szerint azt választhatja, amelyik számára szimpatikusabb, elfog adhatóbb. Pár másodperc hallg atás után nekem támadt, hog y nem várta tőlem, hog y ilyen helyzetbe hozom, s miért neki kell eldöntenie, mit válasszon. Döntsem el én, én vag yok a szakember, ezért bízik bennem, ne akarjam áthárítani a felelősség et… Úg y kikelt mag ából, hog y még a férjét is behívta a rendelőbe, majd közölte, hog y ezek után természetesen már nem tud járni hozzám. Szóval, olyan helyzet is akad, amikor (és ez nyilván a felelősség vállalás kérdéséről szól) szeretnénk partnernek tekinteni a BETEGET, de éppen ő az, aki ezt nem eng edi. És ez ig az a testi és lelki problémákkal küzdőkre eg yaránt.

Szerintem az ig azi beteg ek valahol mag uk választják, hog y beteg ek lesznek. Nem a beteg ség akarásával, hanem a meg nem élt pillanatokkal, az élet csodájának elfeledésével, az önbecsülésért folytatott munka lelazításával, az örömök meg élésének elszalasztásával, az eg észség iránti tisztelet feladásával. Akkor válnak ig azán beteg g é, amikor az önsajnálatot, mások ag g ódását, kényeztetését választják a mindennapi boldog ság uk eléréséért folytatott harc helyett, amikor a kiszolg áltatottság ot fog adják el a felelősség vállalás helyett, amikor nem mernek szembenézni a problémáikkal és a valóság g al. Amíg ez nem íg y van, addig nem is beteg ek, csak leg feljebb eg y problémával, eg y meg oldandó bajjal vag y a sorsukkal küzdő emberek.

KI BOLOND, ÉS KI NEM? ,A tenger partján járó ember, aki dühödten lóbál kinyújtott kezében egy lámpát, őrült is lehet. De éjjel, amikor egy csónak hullámokon tévelyeg, ugyanaz az ember megmentő. A föld, amelyen élünk, határterület az ég és a pokol közt. Önmagában egyetlen magatartás sem jó vagy rossz. Csak a világ rendjében elfoglalt helye teszi jóvá vagy rosszá.”(Milan Kundera: Tréfa; Rubin Péter fordítása) A mentális eg észség meg határozása kényes kérdés. Nehéz meg húzni a határt az eg yéni furcsaság , különcség , bog arasság és a valós beteg ség között. Ig en széles az átmenet. A pszichiáterek, pszichológ usok számára nehéz feladat az objektív állásfog lalás. Persze nem az eg yértelműen súlyos „bekattanások”, „meg zakkanások” esetében, hanem például a depresszió különböző formáinak előfordulásakor. Rosszkedve, mélabúja, lelki baja mindenkinek lehet manapság . Oka is lehet rá (kinek ne lenne?). No de éppen ez az! Akkor talán még is több depressziósnak, öng yilkos hajlamú embernek kéne lennie. Mert hát a világ menete, ahog yan ma kinéz, nem nag yon ad okot az ujjong ásra… De sohasem adott – ez az ig azság . Mindig az emberen múlt, mit hozott ki belőle mag ának. Az őskor szélsőség es meg élhetési lehetőség ei, az ókor rabszolg áinak sorsai, mészárlásai, a középkor hadjáratai, öldöklései, járványai, az újkor politikai csatározásai, kifinomodott harcmodorai, a huszadik század borzalmai: örökös okok a keserűség re, bánkódásra, az élet meg g yűlölésére. Csakhog y az eg észség es ösztön, a mindig meg újuló élni akarás mindezt felülírja. A határt, az eg észség es, bár néha széles határt kell meg találni, mint két földbirtok között. Érzéssel, ésszel, kitapog atva. Ez nem is mindig olyan eg yszerű! Míg a belg yóg yász számára eg yetlen vérvizsg álattal kiderülhet sok minden, és a baleseti sebész előtt is világ os, hog y eg y kar eltörött, addig a pszichiáternek csak a saját elméje áll rendelkezésre a helyes vélemény kialakításához. Rá kell éreznie, meg kell sejtenie, hog y hol van az a pont, ahonnan már a beteg ség veszi át a hatalmat az elme felett. Ahol már a kórosan működő lélek diktál. Meg lehet tanulni, de olykor az sem elég . Emiatt a leg többen nem tartják objektíven működő szakterületnek a pszichiátriát, hiszen sok múlik a pszichiáter személyiség én, tudásán és tapasztalatán. És ig azuk is van! De kérdem én: tudjuk-e, hog y jó kezekben vag yunk, ha üg yvédet kell választanunk; ismer-e minden jog szabályt, eljárási procedúrát; van-e tapasztalata hasonló üg yekben? Biztosak lehetünk-e abban, hog y a fodrász pont azt a frizurát fog ja elkészíteni, amit kinéztünk az újság ban; fig yelembe tudja-e venni, hog y teljesen más szerkezetű a hajunk? Eg y profi autószerelő a motor hang jából meg sejti, mi lehet az autónk baja, és a komputerdiag nosztikát leg inkább meg erősítésre használja (jó, ez eg y kicsit döcög , mert amennyire én tudom, ezek a modern autók már annyira túlkomputerizáltak, hog y hozzájuk sem lehet nyúlni – de nyilván mindenki érti, mit akarok mondani). Eg y jó orvos is a szemére, a fülére, a kezére és a tapasztalatára bízza a döntéseit. Előfeltevései vannak, utána jönnek a célzott vizsg álatok. Ez a pszichiátriában sincsen másképp, ám itt az intuíció és a tapasztalat többet nyom a latba. Eg yébként a modern diag nosztikai, elsősorban képalkotó vizsg álatokkal, eszközökkel ig enis ki lehet mutatni a már ismert eltéréseket az ag yban, csakhog y ezek a vizsg álatok olyan költség esek, hog y eg yelőre kizárólag a tudomány használja őket az ismeretek bővítésére. Akit érdekel, menjen fel a netre, keresse meg a meg felelő szakmai oldalakat, amelyeken csodás felvételeket láthat. Még olyanokat is hog y „ilyen volt” kezelés előtt, és „ilyen lett” kezelés után – mármint az ag y a PET vag y SPECT képein. (Mint az aurafotók, csak eg y kicsit tudományosabb.) Hozzáteszem, a cukorbeteg ség ről – amelyet a mag as vércukorszint alapján azonosítanak – sem tudja mindenki, hog y már azelőtt károsítja a szervezetet, hog y felismernék, és bizony az orvos éberség én, szaktudásán múlik, hog y bizonyos panaszok esetén g ondol-e rá. Az emberi tényező mindig is számítani fog .

Az életünk néha tényleg olyan, mintha „őrültekháza” lenne (a kérdés csak az, hog y ki van kint, és ki van benne?). Szoktuk is mondani eg y-eg y pörg ős napon, ha meg kérdezik: „Na, mi újság ?”, hog y: „Ne is kérdezd, mindjárt meg bolondulok.” De leg yünk őszinték: nem a hétköznapi apró őrültség ek, bolondos kis játékok, nem a g yermeki eg yszerűség g el meg élt pillanatok teszik az életet ig azán élhetővé? Nem éreztük olykor-olykor, hog y jobb lenne a szabályokkal, keretekkel nem törődve, eg yéni módon élni, szabadon véleményt formálni, mint meg felelni, állandóan körbenézni, elhallg atni azt, ami a fejünkben van? Dehog ynem! Hétköznapi értelemben véve nem is él ig azán, aki nem tud kicsit bolond lenni, tébolyultan szeretni vag y őrülten rajong ani eg y-eg y pillanatban. Néha ki kell eng edni a g őzt. Időnként meg kell eng edni mag unknak azt a luxust, hog y önmag unk lehessünk. Van, aki mindig ezt teszi. Róla azt mondják: különc. Ő azt mondja: szabad. Talán ott kezdődik a baj, ahol ez a szabadság vag y különcség hirtelen jön, és már kitaszítja az eg yént a meg szokott saját életéből, netán a társadalomból. Vag y eleve lehetetlenné teszi arra, hog y teljes életet éljen. „Nincs menekvés, józan eszem a múlté, Az őrület növő izgalma ráz; Gondolatom s szavam: egy tébolyulté, Ténytorzító, fecsegő kapkodás; Mert esküdtem: szép vagy; s hogy: fény, üde; Te, éjsötét, te, pokolfekete.” (William Shakespeare: CXLVII. szonett; Szabó Lőrinc fordítása) Vajon létezik-e olyan ismérv, amely alapján kimondhatjuk valakiről azt, hog y mentálisan beteg vag y eg észség es? Éppen ez a dilemma teszi a pszichiátriát mint szakmát rendkívül kiszolg áltatottá. A pszichiátriai beteg ség ek, köztük a depresszió meg ítélése, nag ymértékben füg g a társadalmi és kulturális környezettől, toleranciától. És nem utolsósorban az orvostudomány eg yes területeinek álláspontjától és kulturális ismereteitől. Az emberek többség e persze elég g é leeg yszerűsíti – hozzáteszem, teljesen log ikusan és jog osan – a kérdést: látszik-e valakin, hog y „meg zakkant”, vag y sem? Rég ebben nag y harcokat vívtak eg ymással a biológ ia és a szociálpszichiátria képviselői, és ott voltak még a pszichológ usok és az antipszichiátria képviselői is… Ez utóbbi társaság számos látványos „kísérlettel” próbálta bizonyítani például azt, hog y a pszichiáterek mindenkit beteg nek címkéznek. „Eg észség es” embereket küldtek be az elmeosztályra hallucinációs panaszokkal, majd fig yelték, hog y az osztályos felvételt követően, amikor már tünetés panaszmentesnek mutatták mag ukat (merthog y ilyen értelemben azok is voltak), meddig tartják bent, és milyen diag nózisokkal eng edik ki őket. (Azért ehhez is kell, hog y is mondjam, eg y kis „elhivatottság ”, nem?) Ha jól emlékszem, az eredmény az lett, hog y eg y héttől pár hét időtartamig természetesen mindeg yikőjüket meg fig yelték, majd eg y „pszichotikus epizód”-szerű diag nózissal eleng edték. A nag y következtetés pedig az volt, hog y aki eg yszer bekerül, mindenképpen diag nózist, azaz címkét kap, íg y örökre meg bélyeg zetté válik. Azzal eg yetértek, hog y a pszichiátriai beteg ség diag nózisa társadalmunkban sajnos tényleg stig ma. De akkor ez ellen kell „harcolni”, nem a valós, szenvedő beteg eknek adott seg ítség (nevezzük g yóg yításnak) ellen. Tőlem sokan meg kérdezik, hog y mit teszek olyankor, amikor valaki át akar verni, és rájövök-e eg yáltalán. Visszakérdezek: „Kit is ver át az illető tulajdonképpen?” Eg yébként erről Mikszáth g ondolatmenete jut eszembe, amelyet A Beszterce ostroma című könyvében olvastam:

„A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy félrőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy félrőffel, egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed. Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknák: kis mákszemek, nagy mákszemek.” (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma) Szerintem annak mindig van oka, ha valaki önként elmeg y eg y pszichiáterhez, leg feljebb nem az az ok, amit először elmond. Szóval, eg y pszichiáter meg próbál ott és úg y seg íteni, ahog y tud, és ez nem mindig eg yezik azzal, amit elvárnak tőle. A depresszióra visszatérve: korábban mindeg yik szakmai csoport bizonyítva látta, hog y a depressziónak csakis biológ iai vag y társadalmi, illetve mélyen g yökerező pszichológ iai vag y a személyiség ből fakadó oka van. Minden szakterület a mag a nézeteit sulykolta, és ez az akadémiai szintű káosz bizony a beteg ek rovására ment! Ki merem mondani, hog y mára ez szerencsére a múlté. Minden, mag ára valamit is adó, a témával fog lalkozó szakember eg yetért abban, hog y a depresszió – és még számos más beteg ség – kialakulása nem csupán eg y okkal mag yarázható. Ez eg y vég telen számú g yökérrel táplálkozó g az a lélek földjén. A g enetika és az ideg tudományok fejlődése lehetővé tette, hog y ezt a bonyolult bio-pszicho-szociális képződményt jobban átlássuk, kifejlődését vag y g yóg yulását jobban meg értsük. Elárulom: minél több az ismeret, annál bonyolultabbnak tűnik a helyzet. Mai tudásunk talán kevesebb, mint eg y homokszem a sivatag ban, még is kapaszkodunk bele. És ezt be is valljuk. Aki azt hiszi mag áról, hog y ő mindent tud a depresszióról, az tudja róla a leg kevesebbet. Még is az ilyenek hirdetik, hog y az eg ész milyen eg yszerű… A nem tudás erősen leeg yszerűsíti a dolg okat. És az is világ os, hog y a tudatlanokat úg ysem lehet észérvekkel meg g yőzni. Annyi bizonyos, hog y a depresszió nem csupán tünet, több annál: eg y minden érzékszervünkre és működésünkre kiható állapot. Nevezhetjük zavarnak, beteg ség nek, időnként még bolondság nak is, kinek mi a szimpatikusabb vag y elfog adhatóbb. Tény, hog y alkalmatlanná teszi a benne szenvedőt az addig i élete folytatására, társadalmi létének eg észség es meg őrzésére. Ha tág abb értelemben nézzük, a depressziós képtelenné válik emberi funkciói, feladatai ellátására: nem képes örülni, meg változik az emberekhez és önmag ához fűződő viszonya, nem képes szeretetet adni és kapni, dolg ozni, előrevivően g ondolkodni, és még sorolhatnám. Az, hog y ezt meddig tekintjük normálisnak, attól füg g (sajnos), hog y mennyire tolerálható az állapot és a viselkedés a szűkebb, illetve a tág abb környezet számára. A zárójeles „sajnos” arra vonatkozik, hog y az ideális talán még iscsak az lenne, ha mag a a szenvedő ember, az ő tűrőképesség e határozná meg , mikortól szorul seg ítség re (ezt mondják a pszichiátria ellenzői). Ig en ám, de van eg y bökkenő. Az állapotnak eg y bizonyos fokán az illető eg yáltalán nem érzi úg y, hog y ami vele történik, az eg y meg változtatható állapot; nem érzi, hog y seg ítség g el visszakaphatná az életét. Nincs önmag ára vonatkozó józan ítélőképesség e, sem belátási képesség e arra, hog y eg yáltalán mi szolg álja az érdekeit, arra, hog y mit kellene tennie azért, hog y ne beteg edjen meg vag y ne haljon bele az állapotába. Szenvedései és állapotának mag a által is érzékelt meg változása ellenére hiszi, hog y mindez teljesen normális történés, az oka pedig valami rajta kívül álló erő, csapás, vag y múltban elkövetett hibák és bűnök következménye, meg ilyesmi. Érdekes, hog y az elemi log ikus g ondolkodás leg többször meg marad. Nincsenek bizarr téves eszmék, de kialakul eg y belső világ , eg y sajátos álláspont arról, hog y hog yan tovább, mi lesz még az életben. Olvassuk csak Sylvia Plath önéletrajzi ihletésű reg ényének eg y részletét: „Egyszer még az unitárius lelkészt is odaráncigálták nekem, akit pedig végképp ki nem állhatok. Egész idő alatt

borzasztó ideges volt, és láttam rajta, komplett őrültnek tart, mert olyat mondtam neki, hogy hiszek a pokolban, és hogy némelyeknek, mint például nekem is, már a halál előtt a pokolban kell élni, kiegyenlítésül azért, hogy később ez kimarad nekik, mert nem hisznek a halál utáni életben, és hogy a halál után csak az történik az emberrel, amiben hisz.” (Sylvia Plath: Az üvegbura; Tandori Dezső fordítása) Ez a g ondolatmenet log ikus ug yan, ám valljuk be: túlmutat a normalitáson. A reg ény szereplője, de más hasonló állapotú beteg is ekkorra már elveszíti kapcsolatát a reális valóság g al, és eg y saját világ ot teremt mag ának, amelyben eg yedül, bezárkózva él irracionális félelmeivel. A depresszió a leg több áldozatát lebénítja, akaratát és józan ítélőképesség ét eltorzítja, és az embert olyan burokba zárja, amelyből csak nag y keservek árán van kiút. Főleg , ha ezt még meg is akadályozzák az ostoba tévhitek, a félrevezető mag yarázatok vag y a hamis íg éretek. Szóval, még iscsak a mi felelősség ünk, hog y felismerjük, amikor már baj van, és seg ítsünk, úg y, ahog yan az illető számára a leg hatékonyabb. Ez az útkeresés jellemzi a pszichiátriát: meg találni a leg humánusabb módot ahhoz, hog y erőszakmentesen, elsősorban a beteg ek érdekeit szem előtt tartva tudjon seg íteni, és ne a társadalmi nézetek, érdekek határozzák meg a működése kereteit.

AZ „ELMEBETEGÜGY” KÉRDÉSEI Hallottak-e arról, hog y Budapesten már több mint száz éve is tartottak elmebeteg üg yi konferenciát? Ma ug yanezt a Mag yar Pszichiátriai Társaság rendezi meg évente vándorg yűlés és kong resszus formájában. A téma, azaz a pszichiátriai problémával küzdők ellátásának mikéntje és finanszírozása kétszáz éve is napirenden volt. Ig az, akkor nem léteztek online hírcsatornák, sem televíziós híradó, amely minden tébolyultról hírt adott volna, ug yanakkor a társadalom és a mag yar orvosok akkor is érdeklődtek a téma iránt. Bemutatok két érdekes korabeli cikket, az említett konferenciák tudósításait (kicsit rövidítve, ahol lehetett), amelyet a www.huszadikszazad.hu honlapon találtam. (Mindig lenyűg öz az internet mint találmány, hiszen olyan dokumentumokhoz lehet hozzájutni általa, amelyekre talán csak évekig tartó könyvtári kutakodással lelne rá az ember.) „Magyarország elmebetegügye A magyar elmebetegügy felkarolása az állam részéről jóformán csak az alkotmány helyreállítása után kezdődött, s azóta mind hathatósabbá válik, de azért attól, hogy e szomorú téren is minden közszükségletnek megfelelhessünk, még meglehetősen távol állunk. Egy országos tébolyda felállítása Magyarországon már 1791-ben szóba került, a mikor egy Bécsben augusztus 25-én kelt kanczellári rendelet arra nézve intézkedett, hogy a különböző alapokból befolyó összegek, nevezetesen a II. József császár általfeloszlatott kolostoroknál létezett alapítványból származó fundus confraternitatium, egy nyilvános tébolyda és hasonló intézmények létesítésére fordíthatók. És ez időtől fogva az elmebetegek elhelyezésének kérdése úgyszólván állandóan napirenden van. […] Pest városa pedig azzal a javaslattal fordult Pest megyéhez, hogy egy még II. József császár által emelt igen tágas épület […] egy része, ha azt Ő Felsége átengedné, tébolydai czélokra lehessen felhasználható. 1806-ban […] nyujtotta be Pfisterer Endre protomedikus 1809 elején egy 70 beteg számára létesítendő tébolyda tervezetét. Kerestek is az ország különböző részeiben megfelelő helyet, de azért a terv csak terv maradt. […] Az országos tébolyda tervének keresztülvitelét előbb pénzhiány, majd mikor közadakozás és különösen gróf Nádasdy Ferencz váczi püspök, később kalocsai érsek nagy alapítványa folytán ez az akadály némileg elháríttatott, az idők viszontagsága késleltette. Előbb a franczia háború és az utána bekövetkezett devalváczió, majd ismét az 1838-ik évi pesti árvízveszedelem, mind megannyi gátló körülmény, a melynek folytán az ügy évekre elhúzódott.” (Forrás: www.huszadikszazad.hu/1904-oktober/tudomany/mag yarorszag elmebeteg ug ye; é. n.) És íme, a másik cikk, ug yancsak 1904-ből, elsősorban a benne szereplő személyek iránti tiszteletből és érdekesség képpen: „Az elmebeteg-ügy magyar vezérférfiai Mai számunkban a Budapesten közelebb lefolyt elmebeteg-ügyi kongresszus alkalmából több képben bemutatjuk azokat a férfiakat, a kik tudományos tevékenységüknél s hivatali állásuknál fogva a hazai elmebeteg-ügy élén állanak. A következőkben ismertetjük e kiváló férfiak életét és eddigi munkásságát. Dr. Chyzer Kornél miniszteri tanácsos nem elmeorvos ugyan, de mint a közegészségügyi osztály vezetője a belügyminisztériumban, sokat tett az elmebeteg-ügy fejlesztésére s a most tartott kongresszusnak egyik elnöke is volt. […] Jelentékeny irodalmi munkásságot is fejtett ki s az egészségügyi mozgalmakban mint a vezérszereplők egyike működik. A Magyar Tudományos Akadémiának már 25 éves kora óta tagja. Dr. Babarczi Schwartzer Ottó, az atyja által alapított budai Schwartzer-féle magán-elmegyógyintézet tulajdonosa és igazgatója, 1853-ban Pesten született. Ugyanitt végezte orvosi tanulmányait, s a doktori oklevél

elnyerése után atyja oldalán teljesen az ideg- és elmegyógyászatnak szentelte magát.1878 óta vezeti a budai intézetet, melyet ez idő alatt magas színvonalú, helyét is megálló intézetté fejlesztett. 1883 óta az országos közegészségügyi tanács tagja, s 1885 óta a budapesti egyetem jogi karán a törvényszéki elmekórtan magántanára. Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter megbízásából részt vett az igazságügyi orvosi tanácsról szóló törvényjavaslat kidolgozásában… Az elmekórtan köréből megjelent munkái, értekezések és nagyobb önálló művek, irodalmi formájukkal is kiválnak. Dr. Bolyó Károly, a lipótmezei állami elmegyógyintézet igazgatója, Kunszentmiklóson született 1832-ben. A pesti egyetemen elvégezvén orvosi tanulmányait, 1857-től kezdve hat éven át a Schwartzer-féle intézetben működött mint segédorvos, 1863-ban két évig tartó külföldi tanulmányútra ment […], Európa híresebb elmegyógyászat magántanára lett. Ezután két évig a Rókus-kórház tébolydai osztályán mint rendelő-orvos működött, 1868-ban a lipótmezei elmegyógyintézet főorvosa, majd igazgatója lett. Az elmegyógyászat köréből számos dolgozatot adott ki. Dr. Epstein László […] [m]int fiatal orvos az angyalföldi állami elmegyógyintézet szolgálatába lépett. Különösen az intézet laboratoriumában végzett agyszövettani dolgozataival szerzett magának nevet. Négy év óta a lipótmezei intézet női osztályának főorvosa. Ő a kezdeményezője és szervezője a két évenkint tartani szokott elmebetegügyi kongresszusnak. Számos psychiaricus munka szerzője.” (Forrás: www.huszadikszazad.hu/1904-oktober/tudomany/az-elmebeteg -ug y-mag yar-vezerferfiai; é. n.) Érdemes tudni, hog y a mag yarország i pszichiátria, azaz az orvosi szemlélet mindig is haladónak volt mondható. Még is, amikor Európa többi ország ában sorra épültek a pszichés beteg eket a társadalomtól elzáró, szinte a börtönkörülményekhez hasonló színvonalon működő tébolydák, nálunk a kórházak pszichiátriai osztályain nem tudták biztosítani a szakszerű ellátást. A szakemberek sorra tiltakoztak, és szakintézmények létrehozását követelték. Az 1860-as évek reformjai ezt az üg yet is elérték, íg y épült meg a 2007-ben bezárt lipótmezei tébolyda és több vidéki intézmény. Gondoljunk bele, akkor ez volt az előrelépés, manapság viszont az, hog y az eg yes beteg ség ek modern kezelésmódjainak köszönhetően a beteg ek jelentős része élheti tovább a meg szokott életét, a meg szokott környezetében. Kétszáz éve a depresszió is súlyos, g yakran g yóg yíthatatlan beteg ség nek számított. Ma már ez nem íg y van. A jelenleg i mag yar pszichiátriai ellátás olyan, amilyen. Voltak fényesebb időszakok, már ami az intézményrendszert és a szakemberek mennyiség ét illeti, de a szaktudással sosem volt baj. Bátran kijelenthetem, hog y a tudásunkat illetően a világ élvonalába tartozunk. Ig az, a társadalom és a pszichés beteg ség g el küzdők talán nem íg y látják, hiszen az ember mindig jobbat akar. Száz éve még az elzárás, a g örcskezelések vag y a hideg vizes zuhany jelentették a „biológ iai” kezeléseket, az eg yre népszerűbb analízis mellett. Napjainkban már arról vitatkozunk, hog y melyik g yóg yszernek kevesebb a mellékhatása, melyikkel jobb az életminőség , és hog y melyik dinamikus és g yors pszichoterápiás módszerrel érünk hamarabb célt. Van eg y kis különbség , nem? A minap beleolvastam eg y fórumba az interneten a depresszióról és a mániás-depresszióról. Valódi véleménycserét, sok saját tapasztalatot és némi ismerethiányt véltem felfedezni. Az ott hozzászólók eg yike-másika biztosan átélte már a depresszió valamely formáját. Van, aki orvost keres, van, aki még csak a diag nózisát szeretné tudni. Néhány hozzászóló csalódott a terápiákban, a világ ban, amely nem törődik vele, a dokikban, akik nem értenek a munkájukhoz, de leg inkább őhozzá, az ő lelkéhez nem tudnak közel kerülni. Van, aki NEM HISZ a tudományban meg a kutatásokban, és van, akinek már úg y átmosták (vag y mag a mosta át) az ag yát, hog y nem is képes eg y hullámhosszra kerülni a többiekkel. Ug yanakkor örömmel láttam, hog y sokan – főleg az utóbbi időben – tényleg a lényeg g el fog lalkoznak. Azaz hog y mi a különbség a „sima” és a mániás-

depresszió között, sőt, vannak akik az eg yes és kettes típus közötti eltérésekről folytattak eszmecserét. Az már kevésbé hasznos, ha arról cseveg nek, hog y kinek milyen g yóg yszer vált be ig azán, és melyikkel volt problémája. Gyóg yszer és ember kölcsönhatása mindig eg yéni. Ami az eg yiknek mag a a csoda, az lehet, hog y másnak pokoljárás. Még csak nem is ízlés dolg a, mint, mondjuk, a főzés, ahol el lehet vitatkozni azon, hog y „teszek bele fokhag ymát, vag y sem”. Eg yéni módon kell mindenkinél beállítani a g yóg yszert, de még a pszichoterápiát is; az is az eg yénre jellemző módon működik. Íg y tehát elmondhatjuk, hog y az ilyen fórumokon szerzett információk zavaróak is lehetnek. Ha panaszom van, keressek szakembert. Ha nem tetszik, akkor eg y másikat. De neki teg yem fel a kérdéseimet, neki panaszkodjak, ha nem g yóg yulok, vag y ha mellékhatások g yötörnek, netán nem tetszik a módszer, amit alkalmaz. Mindenkinek más a szükség lete, lelki és biológ iai értelemben eg yaránt. Nézve a sok fórumot és írást a neten és a könyvesboltokban, látva a sok csodás g yóg yulást íg érő alternatív módszert, eg yre biztosabb vag yok abban, hog y mindez tényleg fontos üg y. A depresszióval fog lalkozni kell.

A DEPRESSZIÓ EZER ARCA „16,14. És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett. 16,15. És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör téged! 16.23. És lőn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát, és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle, és jobban lőn, és a gonosz lélek eltávozék tőle. 18,10. Másnap pedig megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében vala. 19,9. Az Istentől küldött gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült és dárdája kezében vala; Dávid pedig pengeté a hárfát kezével. 19.24. És leveté ő is ruháit, és prófétála ő is Sámuel előtt, és ott feküvék meztelenül azon az egész napon és egész éjszakán. Azért mondják: Avagy Saul is a próféták közt van-é? 20,26. És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert aztgondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta. 26.17. És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez, fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram, király! 26.18. És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem? 26,21. Saul pedig monda: Vétkeztem! Térj vissza, fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt előtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.” (Sámuel első könyve; Károlyi Gáspár fordítása) Tévhit, hog y a depresszió a modern kor velejárója. Az előbbi idézet Saulnak, Izráel első királyának elmeállapotát követi le. Mai olvasatban a tünetek meg felelnek a súlyos depresszió képének. Nem mellesleg a zene g yóg yító hatására is példát láthatunk. Saul történetének vég e az lett, hog y a filiszteusok elől menekülve, akik meg ölték fiait is, vég ül saját mag a vetett vég et életének: „31,4. És monda Saul az ő fegyverhordozójának: Húzd ki kardodat, és szúrj keresztül azzal engem, hogy valami módon reám ne jőjjenek e körülmetéletlenek, és keresztülszúrjanak engemet, és gúnyt űzzenek belőlem. De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot, és belébocsátkozék.” Tömény szomorúság , mélység es fájdalom, melankólia: a depresszió több ennél. Eg y láthatatlan, finom szálakból szőtt lelki pókháló, amely idővel beszövi az elme minden apró zeg zug át. Tompítja és torzítja a felfog ást, az érzékelést, blokkolja a g ondolkodást, meg öli az érzelmeket. És mindezt észrevétlenül teszi. Az ép és kóros hang ulati és lelki élet között valójában nem éles a határ. A normális élet velejárója, hog y szomorúakká, lehang oltakká válunk, ha erre van okunk, mondjuk, mert meg bántanak minket, elveszítünk valamit vag y valakit, esetleg pénzüg yi vag y eg yéb nehézség eink támadnak. A rosszkedv és a szomorúság érzése tehát része az életünknek. A jól körülhatárolható okok esetén inkább következmény; pszichológ iai értelemben meg mag yarázható és meg érthető. Ezzel szemben a konkrét okok nélküli, a neg atív g ondolkodásmódból fakadó és az irracionális következtetéseknek köszönhető tartós lehang oltság , indokolatlan szomorúság vag y még inkább az örülni tudás képesség ének elveszítése már mindenképpen kórosnak mondható. Érezzük a különbség et? „Szomorú vag yok, mert elhag yott a kedvesem.” Oké, ez érthető. De a „Szomorú vag yok, mert el fog hag yni a kedvesem, hiszen nem tudom őt úg y szeretni, ahog yan kéne…” már mag yarázatra szorul. Ug yanakkor van különbség a „nincs értelme íg y élni, valamin változtatni kell” vag y a „nincs értelme élni” között is.

Vannak, akik úg y érzik, hog y körülöttük változott meg minden: a világ rosszá vált, az emberek furcsák lettek, mindenki rosszindulatú és alapvetően rosszat akar. Van, akiben felélednek az élettel kapcsolatos alapvető kérdések, és állandóan ezeken g ondolkodik. Ezek a kérdések mindannyiunkban meg fog almazódnak az életünk eg y-eg y szakaszában, de azért az még sem eg észség es, amikor valaki állandóan ezeken rág ódik: Miért élünk itt a Földön? Mi az emberiség feladata? Mi értelme az életnek, ha eg yszer úg yis meg halunk? Mi dolg unk az életben? Mi van a halál után? Mit akar Isten valójában? Depresszióban ezek a kérdések naponta többször is fölmerülnek, vég eláthatatlan g ondolatáradatot okozva a tőlük szenvedőnek. És nincs jó válasz. Sosincs. Eg y vidám, pozitívan g ondolkodó ember meg sem érti a depresszióst, amikor az ilyeneket kérdezg et. Pszichiáterként már távol tudom tartani mag amat ezektől a sehová nem vezető g ondolkodásrohamoktól, de bevallom, eleinte belementem eg y-eg y ilyen beszélg etésbe. Sosem lett vég e, még ha úg y tűnt is, hog y találtunk értelmes válaszokat, a páciensek mindig tudtak valami újabb kérdést felvetni, amelyen ag yalni lehetett. Pár éve kezeltem eg y neg yven körüli családos férfit. Azzal keresett fel, hog y a feleség e, aki eg yébként szakképzett ápolónő, azt mondta neki, jöjjön el hozzám, mert szerinte ő depressziós. A férfi, hog y eleg et teg yen az asszony kérésének, el is jött, de kifejtette, hog y úg y véli, ez teljesen felesleg es, mert az ő problémáit, amelyeket a neje meg sem ért, én úg ysem tudom meg oldani. Ezzel én is eg yetértettem, de azért arra kértem, hog y meséljen a problémáiról. Bele is kezdett. Érdemes meg jeg yezni, hog y eg y kétg yermekes, jó anyag i körülmények között élő, rendezett munkaviszonnyal rendelkező férfiról volt szó, két diplomával, saját üzleti vállalkozással. Akkoriban még válság sem volt… Szóval, elmondta, az a leg nag yobb problémája, hog y bizonytalannak látja a jövőjét, és attól fél, hog y nem fog ja tudni ellátni a családját. A g yerekek még kicsik, taníttatni kell őket, elindítani az életbe, és nag yon nag y az esélye, hog y ez nem fog sikerülni. Meg kérdeztem tőle, hog y mire alapozza ezeket a félelmeket. Netán rosszul meg y az üzlet? Vag y tett olyat, ami neg atívan befolyásolhatja az életét? Ilyenkor az ember meg próbál racionális mag yarázatot keresni – persze a depressziós is ezt teszi –, hog y meg értse az ag g odalmak okait. Ebben az esetben a következő volt a mag yarázat: „Elmúltam neg yvenéves, bármi történhet velem, és akkor a család nem fog tudni meg élni.” A következő kérdésem természetesen az volt, hog y mi történhetne vele, és milyen eséllyel. „Bármi. Kaphatok eg y szívrohamot a stressztől, vag y rákos lehetek, de az üzlet is befuccsolhat eg yszer. Semmi sem biztos. Az élet rövid, és az ember nem tudhatja… Különben is… Minek ez az eg ész? Miért húzzuk az ig át, g ürcölünk eg y életen át eg yáltalán? Azt se tudjuk, hog y kik vag yunk, azt se, hog y a jövő mit tartog at… Szeg ény g yerekek, milyen világ ban nőnek föl? Mit tudunk nekik perspektívaként mutatni?” Hm. Ezután elg ondolkodtam: vajon a feleség ével szokott erről beszélni? Meg is kérdeztem tőle. „Eleinte beszélg ettünk ilyesmiről, de ő azt mondja, hog y nem tud követni, képtelen ezeken a dolg okon ag yalni folyamatosan, pedig neki is kéne. Ápolónőként g ürizik eg y kórházban, tök fáradt minden nap, nőként már nem is létezik, nem hiszem, hog y neki ez íg y jó, vag y hog y ezért akar élni, erre vág yott volna g yerekkora óta… De már nem tudok beszélni ezekről vele. Eltávolodott. Az az ig azság , hog y sokkal felszínesebb, mint én vag yok, neki minden úg y jó, ahog y van, ő boldog a beteg ei között meg a g yereknevelésben. Nekem ennél többre lenne szükség em. Eg y lelki társra, olyan valakire, aki meg ért eng em.” – „Aha – g ondoltam –, talán már volt is ilyen »lelki« társ a házasság uk alatt?” Feltettem hát a kérdést. Mag am is döbbenten tapasztaltam, hog y ez olyan hatást váltott ki, mintha meg nyomtam volna eg y g ombot az ag yában vag y a lelkében: elkezdett ömleni belőle a szó, érzelmek szakadtak fel. Az addig mimikaszeg ény arc hirtelen meg változott, és eg y mélység es szomorúság g al teli, meg keseredett ábrázatot láttam mag am előtt: „Az az ig azság , hog y – de erre nem vag yok nag yon büszke – volt, vag yis… szóval, van eg y lány, nem, inkább nő, mert már harminc…, ő az eg yetlen, aki meg ért

eng em… Véletlenül találkoztunk eg y üzleti vacsorán, eg y partnernél dolg ozik, kiderült, hog y az emaileket vele szoktuk váltani. Szóval, azon az estén – a férfi szeme e mondatok közben eg yre csillog óbb és vidámabb lett – eg y asztalnál ültünk. Nag yon csinos, visszafog ott, fekete ruhában volt, csak eg y szép g yöng ysor volt a nyakában, a haja… a haja olyan szexisen volt feltűzve, tudja, néhány huncut tincsecske kilóg ott… Tetszett. De nem ez a lényeg , hiszen az embernek sok nő tetszhet élete során, hát ez természetes, nem? Tehát ott, az asztalnál beszélg etni kezdtünk. Először a munkáról, de az túl hamar unalmassá vált. Valahog yan az élet nag y dolg ai felé keveredtünk, és képzelje, ő ug yanazokat g ondolja, mint én, ug yanezeken szokott g ondolkodni… Ig az, neki nincs családja, de az életről hasonlóan vélekedik. Két éve ismerem. Persze, viszony lett belőle. Belehabarodtam, állandóan vele akartam lenni. Tudtam, hog y semmi esélyünk, én szeretem a nejemet, a g yerekeimet, sosem hag ynám el őket. És ezt ez a nő is tudja, és éppen ezért most karácsonykor arra kért, hog y lazítsunk eg y kicsit a kapcsolatunkon, hiszen ő nem kötelezheti el mag át velem, mert én fog lalt vag yok. Oké, ig aza van, de beleőrülök. Hiányzik. Olyan üresek a napjaim a beszélg etéseink nélkül. Annyira nem tudok hazakoncentrálni. Érti?” – „Ig en – mondtam. – És ig aza van, ezt a problémát én tényleg nem tudom meg oldani.” De vajon mi volt előbb, ezen töpreng tem. Ez csak eg y „sima” szerelmi bánat miatti érzelmi reakció lenne, ami a depresszióba sodorta? Gyötri a bűntudat, vag y nem tudja eleng edni a lányt? Vag y a fickónak már korábban is voltak problémái, amelyekre g yóg yírként hatott, hog y meg hallg atták, babusg atták? Netán eleve rossz a házasság a, ami lelkileg tönkreteszi, de nem merte, meri ezt felvállalni? Szerintem ez mind ig az lehet. Nem is ez a lényeg , hanem az, hog y miért nem tud rendet rakni mag ában és mag a körül? Miért futja újból és újból ug yanazokat a köröket? Miért érzi a reménytelenség et, a kilátástalanság ot, miért mondja, hog y képtelen tisztán g ondolkodni minderről, és normális döntéseket hozni? Ig en, ez eg y nag yon fontos pont. Vajon csak az említett témában ig az mindez? Rákérdeztem, hog y az élete eg yéb területein is tapasztaljae, hog y hezitál, sokat rág ódik, nehezen hoz döntéseket. „Ig en, ez jellemző már eg y ideje. Kábé harminchárom lehettem, amikor elvesztettem az állásomat eg y multinál, akkor az volt az indok, hog y túl lassan hozok döntéseket, és nem lehet velem eg yütt dolg ozni, mert akadékoskodó vag yok, szőrözök, meg ilyesmi. Volt benne ig azság , mert nem ilyen vag yok alapvetően. Rég en ezerrel pörög tem, jó eredményeim voltak, amelyekre büszke is voltam. Akkor valahog y tényleg belassultam, szóval, nem csoda, hog y kirúg tak. A barátom, aki most a cég társam, szerencsére g yerekkorom óta ismer, és bízott bennem, úg yhog y ketten alapítottunk eg y vállalkozást, amit működtetünk. Ő viszi az üzleti oldalt, én meg a szakmait. Jól meg vag yunk, bár néha mondja, hog y ideg esítő tud lenni, amikor a kákán is csomót keresek… De ez csak ritkán van, eg y évben eg yszerkétszer, aztán elmúlik. Alapvetően g áz vag yok, nem?” Másfél évig tartott a terápia. Az első beszélg etés során kiderült, hog y már tizennyolc éves korában elvitték a szülei pszichológ ushoz, mert az érettség i előtt fél évvel erősen szorong ott, nem tudott aludni, és félelmei voltak a továbbtanulással kapcsolatban, pedig kitűnő tanuló volt eg y jó nevű g imiben. Aztán minden rendbe jött. A családban volt nag yszülői alkoholizmus, a nag ybátyja öng yilkos lett, és él még eg y furcsa, bog aras nag ynénje, akire ő állítólag nag yon hasonlít – mármint a természete. Kiderült az is, hog y hónapok óta „bog yókkal” alszik, hog y képtelen normálisan étkezni, fog yott vag y tíz kilót – erre ő azt mondta, hog y biztos valami senyvesztő kórság a van, talán dag anatos beteg . És a feleség ének – akivel szintén beszélg ettem – ig aza volt: a férje depressziós. Nem a szerelmi bánat, nem a rossz üzleti év, nem is a rossz házasság volt az ok, hanem saját mag a. A szerelem azzal a másik nővel eg y választott „g yóg ymód” volt számára, de újabb problémák okozója is eg yben. Kétség ek, bűntudat, bánat: a titkos szerelem mellékhatásai. Ám hog y mennyire nem hatásos szer depresszió ellen, azt már nag yon sokszor bizonyítva láttam. Mindkettő a szívet támadja, nem erősíti. A tiltott g yümölcs édesség e meg keseredik, eg y idő után

az íze fanyar lesz. A szív sebeket kap, a lélek folytonosan küzd önmag ával. A biztos akarása és a bizonytalanság érzése felőrli a normális g ondolkodásmódot és döntésképesség et, míg nem a „szerelmes” úg y érzi, hog y meg őrült. Ennél a páciensnél is az volt a meg oldás, hog y a beteg ség re koncentrálunk. Mindeg y volt, miért, mikor indult, az lett fontos, hog y mihamarabb tünetmentes leg yen. Íg y is lett. Ezután következhetett az értelmezés, a feltárás, az ig azi munka, amellyel helyrehoztuk a károsodásokat és a korábbi rossz működéseket. Jött a szemlélet- és életmódváltás, új szokások és célok. A pasas mára már el is felejtette a depressziót. Nevet, amikor azt hallja valahol, hog y „a depresszióval meg kell tanulni eg yütt élni”. Persze, a lehetőség , a hajlam meg maradhat, de nem kötelező g yakorlat beteg nek lenni. A depresszió az elme, a lélek és a test beteg ség e is. Eg yes formáit korábban a neurózisok közé sorolták, mára ez a fog alom is elavulttá vált. Ug yanakkor a modern szemléletű lélekg yóg yászok akkor is tudták, hog y eg y ig en összetett problémáról van szó. Benedek István ezt írja a neurózisokról Aranyketrec című könyvében: „Mennyi a gyermekkor félelmetes élményeinek szerepe a neurózis kiváltásában, mennyi a hormonoké, az ösztönöké, a társadalomé, a gazdasági helyzeté, a tudaté, és a tudattalané, ez mind tisztázásra vár. Valószínűnek látszik, hogy az idegrendszer egy körülírt pontján kóros gyengeség lép fel, ami a gátlási folyamatok sorozatos győzelméhez vezet. Még a neurózis területén is indokolatlan az organikus-nem organikus ellentét alkalmazása, a »szervi« és »lelki« szembeállítása, sőt a környezetet sem indokolt élesen elválasztani a test-lélek egységétől.” (Benedek István: Aranyketrec – Egy elmeosztály életé) A szerző ezeket a g ondolatokat a múlt század ötvenes éveinek közepén vetette papírra. És a „tudósok” húsz éve is azon vitatkoztak – mi több, manapság is hallani a közbeszédben (is) –, hog y a depresszió testi vag y lelki nyavalya-e. Ma is vannak orvosok, akik lerag adtak az org anikus és pszichés elnevezések kettős értelmezésénél. Néha mag am is döbbenten tapasztalom, hog y az amúg y a saját szakterületükön elsőrang ú tudással és tapasztalattal működő „testi” kollég ák mennyire nem értik, hog y a pszichiátriai beteg ség ek, köztük a depresszió is, ug yanúg y a testnek, konkrétan az ideg rendszeri központnak, az ag ynak a beteg ség e, még ha a kialakulásában fontosak is a lelki tényezők (bár jog osan merül fel a kérdés: a g yomorbajos kilyukadt g yomra vag y a g utaütött mag as vérnyomása nem lehet ug yanúg y lelki eredetű?). Hog y mennyire fog lalkoztatta a test és lélek eg ység ének, a beteg ség ek eredetének mag yarázata a g ondolkodó embereket, azt semmi sem példázza jobban, mint eg y, az ezerhatszázas években élő ang ol skolasztikus fickó, Robert Burton A melankólia anatómiája című műve. Az 1621-es első kiadást követően még ötször adták ki újra, és több nyelvre is lefordították. Címe ellenére a kötet nem csupán a melankóliáról szól, inkább filozófiai, mint orvosi mű, amelyben az „író” mag a is kinyilatkoztatja: „Depresszióról írok, hogy elkerüljem a depressziót.” (A könyvet e-formátumban ang ol nyelven lehet elérni.) Mások, például Freud is tudta (miért is ne tudta volna, hiszen eredetileg neurológ us volt), hog y vannak beteg ség ek, amelyeket analízis helyett eg yszer talán majd eg yetlen tablettával lehet meg g yóg yítani. Ha ma élne…! Kanyarodjunk tehát vissza mag ához a depresszióhoz. Azt meg állapíthatjuk, hog y bio-pszichoszocio és még mit tudom én, milyen értelemben is, a depresszió az elme, vag yis az ag y kóros működése. Mag a a depressziós is úg y érzi, hog y a józan esze elhag yta őt. Nem működik, leállt. Nem ug yanazok a g ondolatok, nem ug yanazok a szavak és mondatok jönnek, mint korábban. Szemléltetésül Adorján András nemzetközi sakkmester, elmebajnok és költő két versrészletét mutatom be. Ki lehet találni, melyiket milyen állapotban írhatta:

„Egy darab szerelmes vers rendel, sok őszinte érzelemmel, aki várja, nem vén spiné, ez a vers az én Tapsimé.” És a másik: „Mióta készülök megírni, de nem volt sehogyse érkezésem, mire való, hiszen a semmit dalolni meg, amikor világos: minden mindegy!” (Idézi Kocsis L. Mihály Végszavazás a halállal – színészsirató öt felvonásban, két közjátékkal, prológgal és epilóggal című könyvében) A depresszió időnként olyan mértékben blokkolja az ag yat, íg y a g ondolkodást, a beszédet, de még a mozg ást is, hog y eg yes esetekben nem lehet meg különböztetni a pillanatnyi tüneteket eg y súlyos demenciától. Úg y tűnhet, mintha az illető elbutult volna. Elmesélem annak az idős néninek a történetét, akinél először láttam súlyos áldemenciát. A lipóti tizenhármas osztályon nag yvizitet tartottunk. Ez nálunk minden kedden és csütörtökön az eg ész osztályra kiterjedően, tehát a kinti és benti részleg en zajlott. A visszatérő delikvensek tudták, hog y a nap leg színesebb órái következnek, humorral és az elmaradhatatlan vizitviccekkel, amelyekből a főnök kifog yhatatlannak bizonyult. Ilyenkor a medikusok, a rezidensek (akkor én is az voltam), a seg éd-, szak-és főorvosok mellett a nővérek, az ápolók és a fog lalkoztatók is jelen voltak (ezt nevezik csúnyán sleppnek, de ott, akkor eg y ig en vidám csapatot jelentett, ahol nem a „főprofesszor” iránti tisztelg és, hanem az eg yütt elmélkedés és a tanulás volt a fő cél). Ha beleg ondolunk, csoda, hog y néhány beteg nem szaladt el ijedtében, amikor a folyosón hömpölyg ő fehér köpenyes sereg et meg látta. Elárulom, hog y a köpenyt csak viziteken vag y teljes körű orvosi vizsg álatok idején hordtuk, elsősorban a mag unk védelmére. Aki járt a Lipóton vag y más hasonló helyen, az tudhatja, miért. A pszichiátriai osztályok nem a sterilitásukról híresek. Felmosás ide, takarítás oda, a beteg ek eg y része sajnos olyan elhanyag olt személyi hig iénés állapotban érkezett, és némelyek a kötelező mosdatáson kívül bent is annyira lelazították a tisztálkodást, hog y az ember leg szívesebben komplett szkafandert vett volna, mint a hollywoodi vírusfertőzéses drámákban, és zsilipelt volna kilépéskor. A benti részleg (direkt nem nevezem zárt osztálynak, mert azt a kifejezést lejáratták) lakói súlyos, a világ g al való kapcsolatukban sérült pszichotikus, önmag ukról keveset tudó, nem létező bog arakat kaparászó, deliráló alkoholista, és térben-időben, valamint mag ukra és a környezetükre vonatkozóan teljes mértékben eltévelyedett idős, demens beteg ek voltak. Ezekben az állapotokban az ember vag y nem tud, vag y nincs indíttatása mosdóba menni, fésülködni, eg yesek az ág yba, jó esetben ág ytálba vizeltek, mások pedig oda, ahová éppen kellett vag y jólesett (a lipóti papucsomat sose vittem haza, talán az is a leltárba került bezáráskor). Szóval, a vizit a benti részleg nél tartott. A következő beteg eg y fotelban üldög élő szótlan idős nénike volt. A haja valaha vörösesbarnára lehetett festve, de többcentis ősz lenövése és a szín kopott fakóság a jelezte, hog y nem nag yon törődött vele az utóbbi időben. A főorvos a nevén nevezte (szédületes memóriája volt, mindenkire emlékezett, akár húsz évre visszamenőleg is), köszöntötte, és meg kérdezte, hog y van, mi történt vele, hog y ide került. A néni lassan feléje fordította a szemeit, éppen csak úg y, hog y a fejét ne kelljen meg mozdítania. Hatalmas, mélyen ülő szemeivel, teljes mimikátlanság g al bámult rá, de

eg y szót sem szólt. A kérdés ismét elhang zott, ám csupán a szemkontaktus jelezte, hog y felfog ta, őt kérdezik. Ekkor a főorvos elővett eg y kulcsot. Meg mutatta neki, forg atta, és meg kérdezte, hog y mi ez. A nag y szem a kulcson pihent, majd kissé kétség beesetten ismét a kérdezőn, de válasz most sem jött. „Jézusom – g ondoltam –, ennyire leépülhet eg y ember? Vajon mi történt vele? Súlyos érrendszeri probléma? Alzheimer-kór?” A toll felismerésének próbája is kudarcba fulladt, közben pedig valami csurg ást észleltünk a fotel alatt. Hát ig en. A néni talán íg y jelezte, hog y ennyi volt, hag yjuk őt békén. Rám osztották, én lettem a kezelőorvosa. Küzdöttem a kikérdezésével eg y darabig , aztán elővettem az ig encsak terjedelmes kórtörténetét. „Ez a beteg depressziós? – hűltem el. – Hiszen nem is olyan a kinézete, semmi, még neg atív érzelmek sincsenek az arcára írva, nem panaszkodik, nem sír, meg eg yáltalán…” Nekem a depresszióról addig teljesen más képem volt; K. néni nem illett bele ebbe a képbe. Miután kicsodálkoztam mag am, konzultáltam a főnökkel, meg kezdtük a beteg kezelését. Mondanom sem kell, hog y K. néni nem evett, nem ivott, tízkilós fog yás után érkezett hozzánk, már azt hitték, valami senyvesztő kórság emészti fel. Íg y g yóg yszert sem vett be, ezért infúziót kötöttünk be neki, és abban kapta meg a depresszióellenes modern orvosság ot. „Ha ebből lesz valami…” – g ondoltam akkor. Napokig semmi nem történt, de úg y eg y hét elteltével, amikor bekötöttem az infúziót, K. néni meg fog ta a kezem, és azt mondta: „Doktornő, kimehetek a fürdőbe? Meg fésülködnék.” Attól kezdve napról napra jobban lett, két hét infúzió után átálltunk a szájon át történő adag olásra, és eg yre többet beszélg ettünk. K. néni szabályosan kivirult. Pár hét múlva adaptációs szabadság ra mehetett (ez a hazaeng edést jelentette, amelyből még visszatért a beteg , addig kórházi állományban maradt). Amikor visszajött, eg y keddi napon, alig ismertem meg . Rikító vörös haj, piros rúzs és körmök, valamint két tálca almás pite repült felém. A folyosót körbeleng te a kölni és a fahéjas alma illatának édes eg yveleg e. A férje is jött vele, aki elmondta, hog y a két hét otthon töltött idő alatt meg történt a kert felásása, a veteményezés, és K. néni a nappalit is átrendezte, miközben fiatalító pakolásokat tett az arcára (meg is látszott az eredmény). „Kicsit túlkezeltük” – g ondoltam. Valóban, hiszen ő eg y bipoláris beteg volt, aki a kezelés következtében „átesett a ló túlsó oldalára”, hiába kapta a korábban már jól bevált „fékezőszereit” is. Újból be kellett állítani az optimális szinteket, hiszen ez az energ iadús állapot sem ideális. Ekkorra már tudtam, hog y neki és sok hozzá hasonló beteg nek az élete múlhat azon, hog y szedi-e a meg felelő g yóg yszereit. K. néni azért került be, mert abbahag yta a szedést. Ha nincsen g ondoskodó férje, g yermekei, netán eg yedül él, lehet, hog y otthon senyved el ebben az állapotban. Azóta számtalan ilyen esettel találkoztam a munkám során. Enyhébb formában mag a a páciens panaszkodik arról, hog y úg y érzi, teljesen leépült, nem tud koncentrálni, teljesíteni, elfelejtett mindent, képtelen dolg ozni. Érthető módon ezt leg hamarabb a szellemi fog lakozásúak érzik kínosnak, hiszen számukra ez a munkavég ző képesség csökkenését jelenti. Van, aki eg yszerűen csak lassabban képes működni, teszetosza, halog ató lesz, nem tud döntéseket hozni; másnál elhal a kreativitás, csak üres, sehová nem vezető ag yalások láncolatával telik az idő, ami hirtelen le is lassul. A test tunyává válik, a lélek kiürül. Néha tényleg minden mindeg g yé válik, máskor tolong anak a neg atív érzések, kusza g ondolatok. A depresszióban szürke minden. Az ég , a fák, a szoba fala. Szürkék az emberek, az autók az utcán. Szürke a felkelő nap és a napnyug ta a horizonton, szürke köd borítja a világ ot. Az ag yat is. Eg yszer eg y páciensem azt mondta, hog y ha Isten meg áldotta volna eg y kis művészi hajlammal, és tudna festeni, csodálatos szürke képeket festene, és feketével színezné. (Biztosan sok rajong ója lenne.) A depresszió ezerarcú, időnként ig en alattomos beteg ség . Sok orvos kollég ám tudna mesélni olyan eseteiről, amelyekben a beteg ek vissza-visszatérő panaszukkal „ostromolták” őket, újabb és újabb vizsg álatokat, laboratóriumi teszteket követelve, és az eredmény mindig ug yanaz lett:

nincsen a panaszokat indokoló kimutatható ok. A leg több ember ug yanis csak akkor fordul orvoshoz, ha valamilyen enyhítésre szoruló tünet kínozza, mondjuk, meg bolondul a fájdalomtól, nem tud járni, vag y ilyesmi. Eg y testi tünet és beteg ség mindig könnyen felvállalható, nem ciki, még akár sajnálják is az embert: „Szeg ény, már meg int orvoshoz kell menned?” Hozzáteszem, ha fájdalom, fog yás vag y éppen szúró mellkasi fájdalom jelentkezik valakinél, log ikus, hog y a meg felelő irányú szakemberhez fordul a leg súlyosabb lehetőség ek kizárása vég ett. Ha nincs eredmény, ha sokadszorra semmi, akkor g yakran az orvos is feladja, és ráírja a beutalóra: „Lássa pszichiáter!” Amúg y ez rég ebben volt íg y, manapság ennél jobb a helyzet. Kollég áim nag y része, a beteg ekről nem is beszélve, időben g ondol az esetleg es „pszichés” ok lehetőség ére. De kérem! Pszichés? Ezt már meg beszéltük! Lelki? Ez íg y nem helyes. Akkor mit mondjunk? Szerintem a „központi” vag y „szabályozási” kifejezés a leg célzóbb – mert erről van szó. A panaszok (szúrás, zsibbadás, fájdalom, érzésváltozás, hánying er és a többi), valamint az azok meg élését jelentő élmények ug yanis az ag yunkban keletkeznek, ug yanúg y, mint a képek, amelyeket a szemünkkel látunk, vag y a hang ok, amelyeket a fülünkkel hallunk. Ag yunk csodálatos módon képes a befutó jelzésekből érzéseket készíteni, de külső, azaz ag yon kívüli okok nélkül mag a is kreálhat bármit, érzetet, érzelmet. Érezhetünk fájdalmat anélkül, hog y lenne bármink, ami sérült, zsibbadhat a kezünk anélkül, hog y elfeküdtük volna vag y ideg i problémánk lenne, fájhat a hátunk g erincproblémák nélkül, lehet rosszkedvünk problémák nélkül, és még sorolhatnám. Számos tünetünk és panaszunk keletkezhet ott belül, az ag yunkban anélkül, hog y bármelyik másik szervünkkel lenne valami g ond. Ez a depressziósoknál, szorong ással élőknél g yakorta fordul elő, sőt. Vannak olyan, valójában depressziós beteg ek, akiknek szinte csak testjelleg ű vag y veg etatív ideg rendszeri tüneteik vannak: váll- és hátfájás, g yomorfájdalmak, fejfájás, kínzó ideg zsábaszerű tünetek, szédülés, mellkasi vag y hasi kellemetlenség ek, nőg yóg yászati vag y éppen bőrg yóg yászati panaszok, szexuális problémák, és íg y tovább. „Kinek mi g yeng e” – tartja a népi mondás, amelyben annyi ig azság mindenképpen van, hog y a tünetek eg yénileg különbözőek lehetnek, ug yanakkor a hajlam g yakran meg határozza azokat. Vannak fejfájós családok, vannak, akiknél a szívtáji panaszok a jellemzőek a meg jelenő depresszió esetén. Az ilyen testi tünetekkel fedett depressziókat maszkírozott depressziónak nevezi a szakma. Szép és érzékletes elnevezés: a depresszió maszkot visel valamilyen kórság tüneteinek a formájában. Ezekben az esetekben tehát az amúg y is nehezen felismerhető beteg ség alattomosan még álarcot is ölt mag ára. A kis szemét! A leg nag yobb probléma pedig az, hog y az orvosok alapvetően arra lettek kiképezve, hog y a beteg panasza szerint cselekedjenek: ha vérzik, kössék be a sebet; ha fáj, azt csillapítsák, és keressék meg az okát; ha g ennyes, akkor vág ják ki. Ig en ám, de akkor mi lesz az előbb bemutatott, „maszkot viselő” depressziósokkal? Számos nemzetközi és hazai felmérés készült már azzal kapcsolatban, hog y milyen arányban fordulnak elő depressziós beteg ek az eg yes orvosi szakterületek képviselőinek rendelésein. Ha bemennénk eg y családorvosi rendelőbe, és korszerű diag nosztikai módszerekkel szűrnénk az ott meg forduló embereket, akkor helytől és időtől füg g ően öt-tizenöt százalékuknál diag nosztizálhatnánk az orvosi értelemben vett depressziót. Ha ug yanezt eg y szívspecialista rendelőjében tennénk meg , vag y eg y átlag os kardiológ iai, belg yóg yászati rendelésen, akkor ennél jóval mag asabb számot kapnánk. Ott minden neg yedik-ötödik páciensnél jelen lehet a depresszió. Hasonlóan mag as arányszámokkal találkozunk a g asztroenterológ ián vag y a neurológ ián is. Mindez tehát azt jelenti, hog y a testi tünetektől szenvedő fel nem ismert depressziós beteg ek előbb-utóbb elmennek orvoshoz, vag yis bekerülnek az eg észség üg ybe, ahol már csak a jó sors, a jó orvos és némi bizalom kérdése, hog y meg kapják-e a meg felelő ellátást, vag y sem. Az esélyük szerintem még íg y is jobb, mintha sárg arépakúrába vag y napfényevésbe kezdenének, aminél még

az is hasznosabb, ha találnak valakit, akivel jókat beszélg ethetnek, „lelkizhetnek”, hiszen íg y leg alább eg y időre jeg elik a problémát, és esélyük lehet arra, hog y az a másik talán előbb-utóbb ráérez, itt más seg ítség re van szükség . Ezt a g ondolatot eg észítem ki Latinovits Zoltán szavaival: „Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük arcunk, összeszedjük magunkat egy-egy percre, és szembenézzünk a kérdéssel: mivégre tesszük? Napjaink vágtató tempója, felfokozott életritmusa feszült nyugtalansággal tölt el bennünket. De nem a fizikai fáradtság az igazi baj, hanem a lelki rendezetlenség. Már-már a belső megsemmisülés érzése. S ennek hiába ismerjük a diagnózisát, a gyógymódot nem tudjuk receptre felíratni. Az orvoslással mi szolgálhatunk egymásnak. Az ember az ember patikája.” (Idézi Heg yi Béla a Latinovits – Legenda, valóság, emlékezet című könyvében) Láthatjuk, hog y a sorsuk olykor a szakemberek éberség én, tudásán, máskor pedig a saját ismereteinken is múlik. Sok panaszos, ha meg hallja, hog y pszichiátert javasolnak neki, fejvesztve menekül, és azt g ondolja, hog y az orvosa hülyének nézi, nem akar már fog lalkozni vele, vag y éppen mag a sem tudja, hog yan tovább. Pedig ez nem ig az. A leg több doktor ma már tisztában van azzal, hog y a testi-lelki harmóniáért többek között az ag yi működések kieg yensúlyozottság a a felelős. És ez az eg yensúly néha felborul, felfordulást okozva mind lelki, mind testi szinten. Gondoljunk csak bele, mennyire természetesnek tartjuk azt, hog y ha baleset ér minket, netán eg y súlyos beteg ség ér utol, nem csattanunk ki a jókedvtől! Lelassulunk, talán a kedvünk is rossz lesz, és pihenésre vág yunk. Természetes reakció ez, nem depresszió, csak annyi, hog y az ideg rendszerünk olyan helyzetet teremt, amelyben a g yóg yulás optimális lehet. Nem log ikus-e a fordított helyzet is, amikor az ideg rendszer működésével, a szabályozóközponttal akad g ond, és ezt kell jeleznie valahog y, s éppen olyan tünetek jelentkeznek, amelyekkel biztosan elmeg yünk az orvoshoz? Dehog ynem. Én azt csodálom a testünk működésében, hog y minden meg érthetően és a természet törvényeinek meg felelően funkcionál benne. Nem kell túlkombinálni a dolg okat, de komolyan kell venni minden jelzést. „A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek.” (Wass Albert: Az utolsó lámpás) Milyen ig az! Depresszióban csökken a szervezet ellenálló képesség e is. Ilyenkor számos, a védekezőrendszer állapotát felmérő laboratóriumi vizsg álat mutathat kóros értéket, tehát az immunrendszer is jelzi, hog y valami nincs rendben. Mindennek eredménye a depressziós beteg ek fertőzésekkel szembeni rosszabb ellenállása, az úg ynevezett autoimmun beteg ség ek (a szervezet önmag a ellen forduló reakciói) depressziós fázis alatti fellobbanása, és például a herpeszvírus meg jelenése is. A stresszel szembeni g yeng ébb meg küzdés a depresszió jelleg zetesség e. Mind a lelki, mind pedig a testi stressztűrő képesség csökken. A szervezet hamarabb jelez és ad vészkiáltásokat. Ezt a beteg ek észre is veszik, és számos g yóg ynövény vag y eg yéb étrendkieg észítő szedésével próbálnak küzdeni a rossz közérzet, a fáradtság vag y a meg jelenő tünetek ellen. Időnként eltöltök kis időt eg y-eg y g yóg ynövényeket is árusító boltban vag y patikában, és fig yelem, mi mindent vásárolnak össze az emberek. A múltkor eg y középkorú hölg y vag y tízféle teát és bog yót szedett össze, neg yvenkétezer forintot hag yott a pénztárnál. Ahog y hallottam, fájdalmai, álmatlanság a és g yomorideg esség e is volt. Eg yébként a g yóg ynövényekkel kapcsolatban tévhit, hog y mindenre meg van bennük az orvosság . Néhányukról tudjuk, hog y milyen hatást várhatunk, de akadnak olyanok is, amelyekben több káros drog található, mint hasznos. Annak idején, amikor az eg yetemen Petri Gizella g yóg ynövény- és drog ismereti kurzusára jártam (nem volt kötelező, de eng em mindig is érdekelt a fitoterápiás meg közelítés), döbbenten állapítottam

meg , hog y mennyire veszélyes is tud lenni az ész nélküli „fűben-fában” szemlélet. Ug yanakkor számos, a hivatalos g yóg yszerkönyvben meg jelenő, tehát a mindennapi orvosi g yóg yászatban is alkalmazott szer köszönhető a g yóg ynövényeknek. A hag yományos kínai és eg yéb keleti g yóg ymódokban évezredek óta alkalmazott szerek közül jó párat a modern medicina is ismer és elismer. Napjainkban számos g yóg yszerészeti és orvostudományi kutatás folyik világ szerte az eg yes g yóg ynövények hatóanyag ainak meg ismerése céljából. Néhány valóban hatékony növénnyel, g yökérrel például az a baj, hog y ritkaság nak számítanak, és a termesztésük módszere, a táptalajvag y klímaszükség letük biztosítása is külön kutatást ig ényel. Senki ne g ondolja azt, hog y az orvosok nem használnának szívesen g yökereket, füveket vag y g yümölcsöket a g yóg yításban, csakhog y ezeknél például az alulvag y túladag olás veszélye is fennállhat. A sokak által kedvelt komló, orbáncfű, macskag yökér vag y akár a citromfű nag yobb adag ban ug yanolyan káros lehet, mint a g yóg yszer, amelyet nem meg felelően szedünk. A különbség az, hog y a g yóg yszerekben eg yetlen ismert hatóanyag ot találunk meg pontos dózisban, amelyet laboratóriumi körülmények között teszteltek, a növényekben, oldatokban viszont többféle hatóanyag (más néven drog , ami eredetileg fűszert jelent), esetleg kiszámíthatatlan adag ban és hatással van jelen. Én személy szerint jobban bízom azokban a patika- vag y természetg yóg yászati szerekben, amelyekkel már vég eztek meg felelő klinikai vizsg álatokat, mondjuk, összehasonlították őket a placebóval (nulla hatóanyag -tartalmú szer) vag y eg y másik, már jól bevált terápiával. A pszichiátriában különös jelentőség e van mindennek, hiszen itt a központi ideg rendszerre ható, azaz pszichoaktív szerekkel van dolg unk. E téren g yakori tévhitek és sztereotípiák kering enek a köztudatban. Vannak, akik félnek az orvos által javasolt szorong ásoldót vag y hang ulatjavítót bevenni, mert az „mérg ezi az ag yat” és „füg g őség et okoz”, ug yanakkor kilószámra szedik a macskag yökér- és komlótartalmú „g yóg ynövény”-készítményeket. Ez utóbbiakhoz pedig úg y hozzászoktak már, hog y amikor „elfelejtik” bevenni őket (eg yébként szinte sosem felejtik el, mert hiányzik nekik), kitör rajtuk a pánik, és úg y érzik, hog y az állapotuk, amelyre az öng yóg yítást eredetileg meg kezdték, súlyosabbá vált. Ennek észlelésekor még többet kezdenek el szedni, leöblítik eg y kis citromfűteával (ez utóbbi eg yébként tényleg hatásos szer), vag y isznak eg y pohár borocskát, mert hát „az is tele van pozitív hatású cuccokkal” (ezt íg y eg y beteg emtől hallottam). Szép lassan kialakul az öng yóg yító, leg ális drog okon élő biobeteg . Előfordulhat az is, hog y vég ül még is a toxikológ ián vag y a pszichiáternél köt ki, vag y a belg yóg yászaton májzsug or és májelég telenség miatt… „De ott a kutya elásva, hogy hiába látott az ember egy tucat vagy két tucat másik embert májzsugorban döglődni, a legracionálisabb pillanatában sem hiszi el saját magáról, hogy ő ugyanúgy végezheti.” (Szilvási Lajos: Metszéspont) Eg yszóval, nem érdemes autodidakta módon belekezdeni a terápiába, mert úg y járhatunk, mint az a kedves páciensünk, akit az orvos férje hozott be rendszeresen az osztályunkra, amikor már a napi két doboz valeriána és a fél üveg vodka sem volt elég . Eredetileg , valamikor azelőtt húsz évvel, depressziós volt, de félt a g yóg yszerektől. Íg y lett toxikomán. Persze az antidepresszív kezelések ekkorra már semmit sem értek, csak ideig -óráig g yúlt ki eg y kis fény a lelkében. Szeg ény, vég ül ő is a belg yóg yászatra került. Az ilyen eseteket látva talán érthető, miért nem javasolják az orvosok az öng yóg yítást kontroll nélkül. Én például meg próbálom frissen tartani a tudásomat g yóg ynövényüg yben. Mindenkinek azt javaslom, hog y konzultáljunk, mielőtt bármilyen g yóg yhatású készítményt, főzetet vag y pirulát kezdene alkalmazni, hiszen a jól kiválasztott természetes szerek seg íthetik, de az

alkalmatlanok hátráltathatják a g yóg yulást. Téves, már-már téveszmés az a nézet, miszerint a depresszió meg g yóg yítható kizárólag diétás és életmód-változtatásokkal. A modern felfog ás azt mondja, hog y minden eg yes ember számára meg kell találni a személyére szabott terápiás palettát, amely tartalmazza az orvosi kezelést, a pszichoterápiás ellátást, amennyiben szükség es, a család bevonásával, és a meg felelő étrendi, életmódbeli változtatásokat. Ha beleg ondolunk, ez teljesen log ikus, hiszen mag ának a depressziónak a kialakulása is „eg yéni” módon zajlik, mindenkinél más és más okokat találunk. Azt azonban érdemes hang súlyozni, hog y szükség van eg y szakemberre, aki az eg észet eg y kézben tartja. Amikor a g erincünkkel baj van, és fájdalmat érzünk, elmeg yünk eg y reumatológ ushoz. Ilyenkor természetesnek vesszük, hog y ő írja elő a g yóg ytornát, a masszázst, és ha úg y látja jónak, g yóg yszerekkel is ő lát el (bár a bioboltos tapasztalat szerint már ez sem biztos). Ha pedig rájön, hog y a panaszt még iscsak g erincsérv okozta, ő fog további szakembereket javasolni. Miért g ondoljuk, hog y a depresszió g yóg yítása meg oldható házi módszerekkel? Tény, hog y a g yóg yításban számos ig azoltan hatásos vitamint, g yóg yszernek nem, de g yóg yhatású szernek minősülő készítményt, herbát is alkalmazunk. A B-vitaminok például bizonyítottan hatékonyak (a folsav már rég óta hivatalos kieg észítő szer a pszichiátriában), csakúg y, mint az omeg a-3 zsírsav, amely növényi és halolaj formában is elérhető. Én még az esti citromfűteát is szoktam javasolni, eg y kis levendulás mézzel édesítve. Roboráló hatású a g inszeng és a rózsag yökér, bár ez utóbbihoz nehéz hozzáférni. Diétás tipp lehet a triptofánban g azdag pulykahús, a banán és a mag as kakaótartalmú csokoládé. Persze csak mértékkel, kizárólag kieg észítésképpen. És a mozg ásról még nem is beszéltünk, pedig hang ulat- és közérzetjavító hatása már évezredek óta ismert. Hozzáteszem, a depressziós embernek semmi motivációja nincs semmiféle mozg áshoz, de hosszú távon még iscsak érzékelhető a pozitív változás. Láthatjuk: a depresszió elleni küzdelemben széles a paletta. De senki ne g ondolja azt, hog y ha mától csupán g inszeng es halpástétomot és csokis-banános pulykát eszik folsavban g azdag zöldág yon, eg y kis citromfűteával leöblítve eg y futás és eg y jóg a között, az eleg endő lesz a depressziótól való szabaduláshoz. Ha ig en, akkor klinikai értelemben nem is volt depressziós. Sokan még is valami ilyesmit csinálnak: hisznek eg y tuti módszerben (már meg int a hit), amelyet a fodrásznál hallottak, netán eg y mag át szakembernek nevező eg yén javasolt valamit az eg yik színes szaklapban, és várják a csodát… Én meg értem. Tényleg nem könnyű elig azodni a sok információ között. Valóban nehéz felvállalni, ha nag yobb a baj eg y múló rosszkedvnél. Depressziósan mindent másképpen lát az ember, még önmag át is. A leg többen azt fog almazzák meg , hog y beteg ek, semmit érőek, fáradtak, bolondok. Íg y ír Ady (csupán harmincesztendősen) saját mag áról, nyilván melankolikus hang ulatban: „Vén, bűnös, mély lelkemből néha Csodálatos forróság buzog, Mint bús mátkák éjjel sírt könnye, S íme, kinyílnak hirtelen Csúf tükrén a fehér lótuszok.” (Ady Endre: A fehér lótuszok) Ady is, mások is, önmag ukat állítják mondanivalójuk középpontjába, nem véletlenül, hiszen eg y g yermekibb lelkiállapotban, amit a szakzsarg on „reg ressziónak” nevez, inkább eg ocentrikus a világ kép. Ilyenkor a befelé fordulás, az önmeg fig yelés jellemző. Nem véletlen, hog y a depressziósok többség énél meg jelenik eg y jelleg zetes tünet, a hipochondria. Néha csak a beteg ség ektől való fokozott félelem, máskor irracionális beteg ség fóbia jelzi a meg létét.

Pszichológ iai értelemben a hipochondria a haláltól való félelem eg yik meg nyilvánulási formája. Vannak olyan beteg ek – ők nem depressziósok –, akiket eg ész életükön át elkísér a beteg ség ektől való retteg és, s mindig újabb és újabb tüneteket, kórság okat fedeznek fel mag ukon. A depresszió tüneteként meg jelenő forma viszont csak a depressziós periódus alatt válik nyilvánvalóvá. Az azonban mindkét esetben ig az, hog y leg belül ott lapul a félelem és a szorong ás. A hipochonderek folyamatosan mag ukat fig yelik, és eközben mindenféle beteg ség et fedeznek fel mag ukon. Íg y meg mag yarázhatatlan szorong ásuk értelmet kap a beteg ség től való félelem formájában – ez pedig már jog ossá és érthetővé teszi ag g odalmukat. Észérvekkel nem meg yünk semmire, hiszen panasz és tünet mindig van. Még a kétszázadik neg atív vizsg álati lelet is g yanús. Ha még is túljutnak eg y „beteg ség en”, hamarosan eg y újabb kórság fenyeg ető jelenlétével állnak elő. Soha nincsen vég e. A depressziós beteg eknél ez a tünet a depresszió súlyosság ával eg yütt fokozódhat, de annak g yóg yulásával akár el is tűnik. Járt nálam eg yszer eg y harminc év körüli hölg y. Csontsoványra lefog yott, sápadt bőrén az erek hálózata is áttűnt. Elmondta, hog y ő rákkal küzd, azért ilyen sovány, és ahhoz szeretne seg ítség et kérni, hog y az utolsó időszakban lelkileg erős maradhasson. Az első alkalommal sok mindent elmondott mag áról, az életútjáról, eddig i beteg ség eiről (volt eg ypár belőlük). Halkan és lassan beszélt, időnként elg ondolkodott, de amikor a testi panaszait sorolta, felg yorsult a beszédtempója, választékosabbnál választékosabb kifejezésekkel ecsetelte az összes tünetet, amelyet valaha meg tapasztalt saját mag án. Ezután rátért a jelenleg i élethelyzetére. Férjétől eg y éve vált el, ő azt mondta, hog y a férfi azért hag yta el, mert már nem bírta elviselni az állandó beteg eskedéseit, amelyek tönkretették a kettejük kapcsolatát, házaséletét. A válást követő második hónapban kezdődött a rákos beteg ség e. Kértem, hog y mutassa meg az eddig i orvosi leleteit a korábbi és a jelenleg i problémájáról, de azt a választ kaptam, hog y azok most nincsenek nála, és különben sincsen bennük semmi különös, mert az orvosok nem mindig találták meg a panaszok ig azi okát. Ő is szakkönyvekből és az internetről szedte össze, mi minden baja is lehetett. Meg beszéltük, hog y a következő alkalommal mindenesetre el fog ja hozni a papírokat. Amikor arra kértem, hog y beszéljen a jelenleg i beteg ség éről, kicsit meg szeppent. Kiderült, hog y valójában senki sem állapította meg azt, hog y neki dag anata van, csak ő mag a g ondolja úg y, mert sokat fog yott, nincs kedve élni, és úg y érzi, hog y nincs sok hátra. Számomra már eg yértelmű volt, hog y mit kell tenni, de azért meg vártam az orvosi papírokat, amelyek a sejtésemet ig azolták. A hölg ynek tíz éve voltak hang ulati problémái (ez diag nózisszinten sehol sem szerepelt) visszatérő formában. Ilyenkor mindig fog yott, és számos testi panasza miatt különböző kivizsg álásokon vett részt. Eg y alkalommal sem sikerült ig azolni sem a bélg yulladást, sem a g yomorfekélyt, sem a szívbeteg ség et, sem a pajzsmirig y-túlműködést (ő ug yanis ezeket sorolta fel nekem mint korábbi beteg ség eket). Ellenben mindenhol leírták a stressz és a párkapcsolati krízisszituáció lehetség es oki szerepét. Pszichiáterhez senki nem küldte el. Ha most humorizálni akarnék, azt mondanám: még jó, hog y neki volt esze, és eljött. Néha a hipochondria a pszichiátriára is betalál. Sok eg yéb pszichés jelenség is meg jelenhet a depresszió mellett, amelyeket, ha csak érintőleg esen is, de érdemes meg említeni. Önálló kórképként is számon tartjuk őket, de a depresszióval való eg yüttes előfordulásuk aránya olyan mag as, hog y általában – furcsaság uk, ideg esítő voltuk miatt – hamarabb észrevehetőek, mint mag a a depresszió. Mindenki hallott már a fóbiáról, a kényszerről vag y a pánikról. A depresszió unokatestvérei ezek, hiszen sok a közös biológ iai alap, és a pszichológ iai g yökér sem áll olyan távol eg ymástól. A leg több ember fél valamitől. Én például a szűk csig alépcsőn felfelé, a széles lépcsőkön lefelé és nag y mag asság ban érzek bizonytalanság ot, feszültség et, szívdobog ást. Néha meg is torpanok. Ettől még nem hiszem, hog y bármelyik pszichiáter kollég ám fóbiásként kezelne. Az úg ynevezett

eg yszerű fóbiák, amelyeknél az ember eg yvalamitől fél, retteg vag y irtózik, nag yon g yakoriak. Depresszióban erősödhetnek, sőt ki is alakulhatnak a fóbiás tünetek. Pók, bog arak, rág csálók, kíg yó vag y lift, szűk alag út (CT vag y MRI berendezés), hog y csak a leg hétköznapibbakat említsem. Vannak érdekesebb és ritkább esetek is. Eg yszer felkeresett eg y fiatal rendőrnő, hog y seg ítsek neki, mert el fog ja veszíteni vag y az állását, vag y a vőleg ényét. „Miért g ondolja?” – tettem fel a rutinkérdést. A válasz először meg döbbentett: „Mert nem tudok átmenni a hidakon.” – „Aha” – g ondoltam, de aztán leesett a tantusz. A nőnek hídfóbiája volt. Eddig eg y vidéki városban élt és dolg ozott, ahol eg yetlen híd volt csak, de azon nem kellett sokszor átmennie (ráadásul az csak eg y kis felüljárócska volt). Ideköltözött Budapestre, és a járőrözés során folyamatosan a dunai hidakon kellett közlekednie. Ig az, autóval, de ez sem jelentett seg ítség et neki. „Nem is g ondoltam, hog y ez a Duna ilyen széles folyó” – mondta nevetve, hiszen ő mag a is irracionálisnak tartotta a félelmét. „Még jó, hog y nem a Golden Gate-en kell furikáznia! – viccelődtem vele, persze vette a lapot. – De mi köze ehhez a vőleg ényének?” – kapcsoltam. „Az, hog y ő Pesten akar élni, én pedig nem tudok itt maradni, hacsak meg nem szabadít ettől a dilitől.” Meg szabadítottam. Az esküvőjére küldött eg y meg hívót. Utóbb kiderült, hog y eg y nyitott autóval minden hídon átautóztak az esküvő után. Léteznek összetett fóbiák is, amikor eg y helyzettől vag y eg y elképzelt eseménytől retteg az illető. Minden fóbiának lehetnek g yermekkori g yökerei, de arra is van példa, hog y a depresszió kapcsán, szinte log ikusan alakul ki eg y-eg y védekezési manővernek tűnő félelem. Ilyen például a pánikbeteg eknél g yakori ag orafóbia (piactériszony). Eg yszer eg y férj azzal keresett meg , hog y ne g yóg yítsuk meg a feleség e ag orafóbiáját, mert azóta nem kell vele plázába járni, jó kislány lett belőle, és íg y sokkal olcsóbb. A pánik tünetcsoport, amelynek meg jelenése meg előzheti a depressziót, de később is kialakulhat – ennek közel hetvenszázalékos a valószínűség e (jó mag as!). És itt van még a kényszeres-rög eszmés zavar is, amely ug yancsak rátehet eg y lapáttal a depresszió g yötrelmeire. Eg y alkalommal eg y depressziós beteg em, akinél előjöttek bizonyos kényszeres vonások, ezt mondta: „Nem elég , hog y flúg os vag yok, még be is diliztem!” Milyen jellemző! Az ember saját mag át is hülyének nézi, tehát tisztában van azzal, hog y amit g ondol vag y csinál, az nem normális, még sem tud vele mit kezdeni. Ha meg próbálja „visszafojtani” a kényszerét, rettenetesen feszültté válik. Sokan, mint az előbb idézett pasas is, csak a depresszió meg jelenésekor veszik észre, hog y vannak és mindig is voltak kényszeres vonásaik, mert a depresszió felerősíti azokat. A kényszerbeteg ség re kiváló filmes példa a Jack Nicholson főszereplésével készült Lesz ez még így se! című amerikai víg játék (mellesleg a depresszióra és a hipochondriára is van benne példa).

HISZTIS NŐK, AGRESSZÍV FÉRFIAK „A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kisértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfoghatod; a férfié: minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.” (Weöres Sándor: A két nem) Amikor a g yerekeim még kicsik voltak, sok időt töltöttem a játszótéren és különböző parkokban. A padon üldög élve lehetőség em nyílt arra, hog y fig yeljem az anyukák és a g yermekeik között zajló beszélg etéseket, g esztusokat. Mag am is tapasztaltam, amit nag yon sok, a szocializációról szóló tanulmány hang súlyoz, hog y a fiúkat és lányokat mennyire eltérő módon kezelik a szüleik. Itt most nem jó vag y rossz dolg okra kell g ondolni, hanem a nevelés és a kommunikáció bizonyos attitűdjeire, eszközeire, amelyeket más és más arányban használunk a kisfiúknál és a kislányoknál (és persze később is, de az sokszor már tudatosabb). „Semmi baj, katonadolog ” – hallja a mászókáról leesett kiskrapek, és ezután még sírni sem fog , vag y ha ig en, jön a következő vig asztalás: „Ne picsog j, azt csak a lányok szoktak!” Ezzel szemben eg y kislányt rög tön ölbe kapnak, babusg atnak, és közben ezt mondják neki: „Gyere, kapsz rá puszikát, semmi baj, anyuci itt van…” Neki több panaszkodás, nyafog ás és sírdog álás meg eng edett, mint eg y kisfiúnak. Nyilván eltúlzom a dolg ot, de csak az érzékeltetés miatt. Azt akarom tehát mondani, hog y a fiúk és a lányok más-más szülői és társadalmi (óvoda, iskola, barátok) üzenetet kapnak arra vonatkozóan, hog y miképpen kezeljék a jó és a rossz érzéseiket, hog yan és kinek fejezzék ki azokat, és eg yáltalán kifejezzék-e valamilyen formában. A pozitív meg erősítések is eltérő viselkedésformákra érkeznek. Mire felnőnek, számos sztereotípiát tanulnak meg a környezetből, hiszen nemcsak a nevelés, de a kortársak, a televízió (nézzük meg a reklámokat!) és a filmipar kitűnő termékei is meg teszik a hatásukat. Íg y a fejlődés során nem csupán a biológ iai nemi érettség alakul ki, hanem a pszichológ iai és szociális nemi szerepek is. Janikovszky Éva eg yik könyve jut eszembe, íme, eg y rövid idézet belőle: „Örülj, hogy fiú, mondták a rokonok, a szomszédok és a barátaink mind. A lányok nyafkák, kényeskedők, és semmi se jó nekik. Bezzeg a fiúk! Egy fiú, az okos és erős és bátor! Tinka néni még azt is hozzátette, hogy egy fiú, az mindenhez ért, egy fiú kész ezermester! S azt hiszem, ez mind így igaz. Mert ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta, hogy milyen okos. Ha megnő, biztosan tudni fogja, hogy kik lövöldöznek a tévéhíradóban, és mért, hogy a nyilvános vitákban, amikor minden érv olyan meggyőző, végül is kinek van igaza, és nemcsak jelentkezik majd minden vetélkedőre, hanem meg is nyeri. Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta az is, hogy milyen erős. Ha megnő, biztosan egyből kinyitja nekem a csavaros tetejű üvegeket, könnyen feldobja a koffereket a csomagtartóba, és egyedül megemeli az ágyat, ha alá kell tenni a szőnyeget. Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta az is, hogy milyen bátor. Ha megnő, biztosan kikergeti az ablakon a nagy zümmögő bogarat, ha villámlik és dörög az ég, azt mondja majd: ugyan már, csak egy kis zivatar, és nem ijed meg attól sem, ha benn ragad a liftben a kilencedik és a tizedik között. Ahogy elnézem a fiamat, azt hiszem, Tinka néninek is igaza van, mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes. Nem azért, mert az én fiam, de

ritkaság, hogy egy gyerek már kéthetes korában felemelje a fejét, és még inkább, hogy két hónapos korában a hasáról a hátára forduljon, és vissza.” (Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú!) Nos, akár a biológ iát és az ag yi, azaz lelki működéseket nézem, akár a társadalmi elvárásokat, meg kell állapítani, hog y a férfiak ezen a területen jelentős hátrányba kerülnek. Szeg ény férfiak! Míg mi, nők elpanaszoljuk a bánatunkat, meg éljük és elviseljük minden percét, meg értést és támog atást keresünk, ahol csak tudunk – addig a férfiak mag uk próbálnak mindenáron meg oldást találni: meg küzdeni vag y tenni valamit. Sajnos az öng yilkosság i statisztikák is ig azolják ezt az állítást. A férfiak sokkal később és súlyosabb állapotban kérnek seg ítség et, ha eg yáltalán kérnek. Ez nem csak a depresszió esetén van íg y, más „testi” beteg ség eknél is meg fig yelték. Ig az, ha viszont vég re ráveszik mag ukat, hog y szakemberhez menjenek, akkor inkább orvoshoz fordulnak, mint az alternatív meg oldásokhoz (persze a nők azért rá tudják venni őket erre-arra). A férfiak azok, akik utánanéznek az eg yes terápiák hatékonyság i mutatóinak, a meg oldások statisztikai összesítéseinek, és inkább hisznek a számoknak, mint a sok dumának. Elárulom, hog y a mi munkánk során is fontos szempont, hog y nővel vag y férfival van-e dolg unk. Míg a fog orvosnál a bal alsó hatos semmiben nem különbözik a két nemnél (az előkészületeket és a szurit most hag yjuk), addig a szorong ás vag y a depresszió nag yon is. Nők és férfiak másképpen élik meg a depressziót, ig az, g yakran a panaszaik és a tüneteik is lényeg esen különbözőek. Talán nincs is a pszichiátriai beteg ség ek között még eg y, amelynek a tünetei ennyire eltérnének a két nem esetén. Noha érzelmi téren nő és férfi között ig en nag y a különbözőség , e témára még is csak az utóbbi eg y-két évtized kutatásai világ ítottak rá, és emelték fókuszba. Az korábban is világ os volt, hog y a két nem közötti biológ iai, szociális és pszichológ iai különbség ek más-más beteg ség ek, és azokon belül más-más tünetek kialakulásához vezethetnek. Számos pszichiátriai zavarról ismert például, hog y a nők körében sokkal g yakrabban fordul elő, mint a férfiaknál; míg eg y sor mentális zavar a férfiak esetében g yakoribb. Ig az, az utóbbi években eg yre több ilyen beteg ség nek fedezik fel a másik nemben meg jelenő változatát. Ilyen például az anorexia nervosa: korábban azt tanultuk és láttuk, hog y ez az evészavar eg y-két százaléktól eltekintve szinte csak lányokban és nőkben fordul elő. Ma már tudjuk, hog y az inverz anorexia, azaz a férfiaknál tapasztalható evés- és testképzavar ug yanennek a beteg ség nek a „férfias” formája. Fejlődik a kor, fejlődnek a pszichés beteg ség ek is. Ebből is látszik, hog y a környezeti hatások szerepe tényleg kiemelkedő. De térjünk vissza a depresszióhoz! Nyilvánvaló, hog y a depresszió kialakulásának g enetikai-biológ iai alapjai vannak. Ez csupán esélyt jelent, nem a depresszió biztos meg jelenését, ám a családi halmozódások eg yik fontos oka. Ismert tény, hog y a férfi és a női ag y számos anatómiai és működésbeli különbség et mutat. Mindez természetes módon mag yarázza a két nem eltérő lelki adottság ait és beállítódását. Manapság a szakemberek a korszerű képalkotó eljárások (MRI, fMRI, PET, SPECT) alkalmazásával nyernek hasznos információkat az eg yes összefüg g ések meg ismeréséhez. Ezek seg ítség ével vált ismertté, hog y bizonyos ag yi területek mérete, vérátáramlása, cukorfelhasználása, stresszre adott reakciója eltérő a két nemet illetően. Tudták például, hog y a férfiak és a nők máshol és másképpen érzékelik a stresszt? Emiatt persze a kialakuló testi és lelki reakcióik is teljesen különbözőek. Talán nem árulok el titkot, ha leírom, hog y a férfiaknál a cselekvésre ösztönzés az első parancs, de ha ez lehetetlen, akkor az ag resszivitás szintje nő meg , ezzel eg yütt a férfi kevesebbet beszél, inkább befelé fordul. Talán éppen azért, hog y jobban tudjon összpontosítani a meg oldásra. Ezzel szemben a nőknél elsősorban érzelmi válaszok fig yelhetők meg : sokan rossz hang ulat mellett, de szívesebben osztják meg másokkal (barátnőkkel) a feszültség okát és a problémákat. Ennek köszönhető az is, hog y a nők sokkal hamarabb keresnek külső seg ítség et (a jósnő, a látó és a

kineziológ us után még orvost is), mint a férfiak, akik inkább mag uk akarják meg oldani a helyzetet, például ősi „öng yóg yító szerekkel”, mint az alkohol, a nikotin és más természetes származékok. Kiemelkedő szerepe van az ag y fejlődésének menetében és működésében a nemi hormonoknak is. Bármilyen furcsa, az ideg sejtekben is vannak a nemi hormonokat érzékelő fehérjemolekulák, azaz receptorok. Ez azt jelenti, hog y az ideg i szabályozás, íg y a hang ulati élet működése is hormonális hatás alatt áll. Az ösztrog én, a prog eszteron és a tesztoszteron különböző hatású hormonok, ráadásul a nőknél a havi ciklus állandó változást jelent. Ezt talán nem is kell tovább mag yarázni, hiszen mindenkinek van tapasztalata a női hang ulatváltásokról a menstruációs ciklus vag y a terhesség idején. Viszont ezek a hullámzások is átléphetnek eg y küszöböt, amikor már meg jelennek a súlyosabb tünetek, illetve az arra hajlamos nőknél a depresszió. A női élet eg yes szakaszai, főként a hormonális változással járók, kifejezetten sérülékeny időszaknak mondhatók a depresszió szempontjából. Hang súlyozom, létezik eg y teljesen természetes hang ulating adozás, amelyet talán a környezet is észrevesz, azonban ez még semmiképpen nem jelent beteg ség et. Leg feljebb az arra érzékeny férj vag y barát türelmét teszi próbára olykor, de ez talán meg bocsátható. Eg y kis hiszti vag y lehang oltság a menzesz előtt minden nőnek kijár! Sőt, vannak, akik rá is játszanak. Előfordulnak ug yanakkor olyan esetek is, amikor ez az állapot kimeríti a súlyos depresszió kritériumait. Az ilyen lelkiállapotba került nő akár az öng yilkosság i g ondolatig is eljuthat. Sokan ilyenkor is csak leg yintenek: „biztos itt a havibaja”, de ez valóban több annál: ha visszatérően, minden hónapban meg jelenik, az nag y eséllyel eg y hosszabb depressziós periódus kialakulásához vezet. Érdemes hát komolyan venni! Éppen ez a helyzet a szülést követő időszakban is. Ilyenkor azt g ondolnánk és várnánk, hog y a problémamentesen és eg észség es babát szült nőnek kutya kötelesség e örülni és boldog ság ban úszni. Ez normál esetben íg y is történik. De vannak „nem normál”, azaz olyan helyzetek is, amikor éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: az újdonsült kismama eg yszer csak elkezd szorong ani, nem tud aludni, és piszok elkeseredett. Képtelen örülni a g yermekének, sőt g yakran még harag szik is rá, majd g yötrő bűntudattal önmag ára is, hog y ilyen állapotba került. A szülés utáni depresszió nem azonos a természetesnek mondható „baby blue” állapottal, ami a neg yedik-ötödik napon tapasztalható átmeneti lehang oltság ot jelenti. Ezen a nők nég yötöde eg yébként minden g ond nélkül átesik. A depresszió súlyosabb és veszélyesebb annál. Gyakran hirtelen, a szülést követő hetekben alakul ki, azonban leírtak később, a szoptatás periódusa alatt jelentkező eseteket is. Bár minderről ig azán sokat lehet hallani és olvasni manapság , döbbenten tapasztalom a rendelésen, hog y sokan, férfiak és nők eg yaránt, még mindig „nem hisznek” abban, hog y ez az állapot valóban létezik és kezelést ig ényel. Úg y g ondolják, hog y hiszti, a nő kényeskedése vag y g yeng eség e, esetleg kimerültség e az új helyzet miatt. Pedig nem íg y van. A szülés utáni súlyos depresszió azonnali seg ítség et követel. Sokszor órák alatt alakulhat ki olyan állapot, amely veszélyeztetheti az anya és a baba épség ét is. Szeretnék idézni eg y levélből, amelyet eg y ifjú apuka írt le: „… nagyon tehetetlennek érzem magam. Hazajöttünk a kórházból, minden tökéletesen rendben ment, megvan mindenünk. A feleségemnek nehezen indult be a tej, kínlódik vele még most is. Azt hittük, ez a baj, hogy a baba éhes, rosszul alszik, így az anyukája sem bír pihenni… Két hét telt el így nehezen, amikor láttam, hogy a feleségem már teljesen kivan. Állandóan sír, kimerült, képtelen a gyerekkel szépen bánni, türelmetlen vele, az meg ordít, szegényke, de hát érthető, nem? Az anyja olyanokat mond, hogy minek is szülte meg, rám pedig mindenféle szitkokat szór… Nagyon sajnálom mindkettejüket, és azt hiszem, sürgős segítségre van szükségünk… Szerintem teljesen kifordult magából. Sajnos én sokat dolgozom, este tudok hazaérni, de próbálok mindenben segíteni. Nagymama nincs, mert az ő anyukája messze lakik, az enyémet meg nem viseli el, igaz, anyám mindig ilyeneket mond neki, hogy szedje össze magát, meg örüljön, hogy egészséges a gyerek. Azt

mondja, látni sem akarja már… Tegnap este határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább. A feleségem közölte, lehet, hogy nem is az övé a gyerek, talán elcserélték, és hogy úgy érzi, bántani fogja… Teljesen bekattant, nem alszik, úgy néz ki, mint egy zombi. Féltem őt is, és a kisfiamat is, mert én is láttam már ilyeneket a híradóban, ablakon kidobott csecsemőt, bántalmazott kisbabát… Nem szeretnénk erre a sorsra jutni…” Most biztos akad olyan, aki azt mondja: semmi g ond, csak szeretetre van szükség , az apuka szeresse jobban az anyukát, meg az anyósa is, hiszen látszik, hog y nem szeretik ig azán, mert ha szeretnék, nem történne meg mindez. De ig en. Bár tény, hog y a szülés utáni depressziónál vannak védőfaktorok, például a jó házasság , a problémamentes terhesség és szülés, a mag asabb szociális és anyag i helyzet, de ennél a példánál és még nag yon sok más esetben is, ezek mind adottak voltak. Azt kell, hog y mondjam, a fenti levélben leírtak nem is olyan ritkák, mint g ondolnánk. A szülés utáni depresszió a szült nők tíz-tizenöt százalékánál fordulhat elő, de csak néhány százalék az esélye annak, hog y ennyire súlyos és veszélyeztető helyzet alakuljon ki. A világ fejlett pszichiátriai szemléletű ország ainak eg észség üg yi intézményeiben sok olyan pszichiátriai osztály létezik, amelyen kifejezetten az ilyen esetek ellátására alkalmas baba-mama részleg et alakítottak ki. Amolyan családi szobákat, ahol az édesanya esetleg es kórházi kezelése mellett meg oldható a kisbaba közelség e is. Én Ang liában láttam ilyet, olyan mint eg y apartman, külön helyet biztosítva az apukának vag y más családtag nak is. Ez nemcsak a nő g yóg yulását seg íti, hanem kiküszöböli a g yermeknél a szeparációs szorong ás kialakulását is. Ha eg y kisbabát elválasztanak az anyukájától, komoly szorong ásos állapot alakul ki, annak minden biológ iai hatásával. Az ilyen helyzetbe került g yermekeknél később g yakrabban fordul elő szorong ásos zavar, pánikbeteg ség vag y depresszió. A korai életévek szorong ásai örökké nyomot hag ynak a lélekben. Ebben nincsenek nemi különbség ek. Az idősödés, a változás kora mindkét nemben érzékelteti hatásait. Leg yünk őszinték: senkinek sem könnyű elfog adni, hog y az élete vég es, és azt sem, hog y a teste-lelke is öreg szik. A változókor a női pszichét g yeng íti jobban, már ami a hang ulatzavarok előfordulási arányát jelenti. A férfiak inkább cselekszenek, a nők inkább sírdog álnak. A „middle life crisis” és a hormonális változások g yakrabban provokálnak klinikai depressziót nőknél, főleg azoknál, akiknél már korábban is előfordult ilyesmi, esetleg a családjukban volt depressziós. A családi anamnézis nag yon fontos, hiszen ezek a problémák eg yértelműen családi halmozódást mutatnak. Ez nem azt jelenti, hog y anyáról lányára száll a szorong ás, a premenstruális rosszkedv vag y a szülés utáni depresszió, csak azt, hog y az első- és másodfokú rokonoknál meg lévő beteg ség eg yfajta kockázati tényezőt, hajlamosság növekedést jelent. A változókorban induló női depressziók eg yébként g yakran elviselhetetlenek a környezet számára. Szerencsétlen nő pedig szenved: hol a hideg -meleg verítékezéstől, hőhullámoktól, hol az alváshiánytól, máskor pedig az indokolatlan rosszkedvétől, dührohamaitól. A baj csak az, hog y ezt mindenki természetesnek érzi, hiszen a „banyakór” előbbutóbb minden nőt elér. Íg y aztán a férfi (aki, mint tudjuk, mag a oldja meg a problémát, és cselekszik) hol csak széjjelnéz, hol pedig odébbáll, az asszony pedig már meg is találta az okot a szenvedéseire. Ez eg y klasszikus forg atókönyv, de azért van másmilyen is! Sokszor idézem Arany Jánostól A Jóka ördöge című pórreg e első versszakát (a műben a szeg ény, szenvedő férj keresi a meg oldást saját kínjaira): „Zsémbes asszony Júdit. Csak az Isten látja, Mennyit szenved tőle szegény Jóka bátya. Nincs inyére semmi; szüntelen veszekszik, Átkozódva kél és szitkozódva fekszik Sőt álmában sincsen néha tőle nyugta: Azon veszi észre, hogy oldalba rugta, Vagy körmölni kezdi és hajába ragad

És motyog káromló becstelen szavakat. Szidja, mint a bokrot, akármit csináljon, Azt se’ tudja, szegény, mék lábára álljon: Ha leűl, az is baj, ha feláll, az is baj; Pedig áldott ember Jóka, mint a friss vaj: A légynek sem ártott, mióta kétágú, Oly szelid, türelmes, jó tulajdonságú De reá az asszony még ezért is nyelvel: Érti a hat-vágást Judit asszony, nyelvvel.” (Arany János: Jóka ördöge) A férfiak depressziója, akár az andropauzában (ez a férfiklímax), akár más életkorban, nag yon sok olyan tünettel jár, amelyet „férfias” viselkedésként tartunk számon. A férfi, ha depressziós, g yakran g yerekesen viselkedik, ug yanakkor a kákán is csomót keres, kötözködik, nehéz szót érteni vele. Sok asszony meséli el, hog y a férje, aki amúg y csendes ember, üvöltözik, hamar ing erületbe jön, és csapkod dühében. Van, aki nem bírja elviselni az embereket mag a körül, és teljesen antiszociálissá válik. Szinte mindig hiányzik a beteg ség tudat, és az ilyen emberek a hang ulatukkal sem nag yon fog lalkoznak. Pszichés panaszaikat, lelki fájdalmukat vag y rosszkedvüket nem tudják – vag y nem is akarják – meg fog almazni. Ez nemcsak eg y meg tanult szerepkör, hanem annak a következménye, hog y az érzelmeket felismerő és leíró szóbeli képesség eik eg yszerűbbek, mint a nőkéi. Mondok eg y példát. Ha a rendelőben felteszem a „Hog y van?” sablonkérdést, akkor a férfiaktól ilyen válaszokat kapok: „Sejtettem, hog y meg fog ja kérdezni, úg yhog y átg ondoltam, és azt mondhatom, hog y kábé olyan hetvenszázalékosan…” vag y „Köszönöm, nem túl jól…”, esetleg : „Jobban, mint a múltkor.” A nők ezzel szemben hosszan ecsetelik a hog yanlétüket, jelzőkkel, hasonlatokkal és történetekkel kiszínezve (ezt nehéz lenne itt visszaadni). Mivel eg y szívvag y g yomorbeteg ség et könnyebb felvállalni mag uk és a környezet előtt, a férfiak g yakrabban és hamarabb „beszélik el” a lelki bajaikat testi tünetek formájában. Még iscsak eleg ánsabb eg y szívritmuszavar vag y eg y kezdődő g yomorfekély, mint eg y depresszió, nem? Ez nem g únyolódás, ug yanis annyira ig az, hog y az ag y jelzőrendszerét kimutató ultramodern képalkotó vizsg álatok is ig azolták: a férfiak hamarabb jeleznek fájdalommal, testi panaszokkal. Bölcs a természet, pontosan tudja, hog y eg y pasit a szíve ig en, de a lelke nem visz el az orvoshoz! Kivételek azért bőven akadnak. Az írók és a költők között bőven akad a depresszió idején is a szavakkal bánni tudó férfi. Juhász Gyula, József Attila vag y Weöres Sándor némely költeményét a szakorvosjelölteknek is tanítani kéne: „Mintha a ködök e magányos téren, Lelkembe hamvaznák a bánatot, Mely kihalt utcák során tovalézeng, Mely szitáló közönnyel csepereg, Magam vagyok ébren…” (Juhász Gyula: Budapesti ősz) „Bennem a mult hull, mint a kő az űrön által hangtalan. Elleng a néma, kék idő.” (József Attila: Reménytelenül) „Eddig mindig élni szerettem

A kínszenvedést félretettem És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot Ahol legalább képzeletben szabad vagyok Nem tudom éveim vannak-e hátra Vagy csak napjaim De élni nem kívánok Úgy szorongat a kín. Körülfog és kibélel a depresszió Gyorsan elpusztulnom az volna jó. Az élőknek jó életet kívánok.” (Weöres Sándor: Vers a pokolból) A férfinemre jellemző alapvető lelki és szociális tulajdonság ok, mint az elismerésre vág yás, a problémacentrikusság , a feltörekvés- és karriervág y, a racionalitás, továbbá a férfiasnak mondható érzelmi ig ények, mint az elismerés, a támog atás, a meg becsülés és a füg g etlenség , alapvetően meg határozzák sérülékenység üket eg yes behatásokkal szemben. A társadalmi és szociális problémák ig en g yakran okoznak depressziót, krízisállapotot a férfiaknál, az anyag i g ondok, a munkanélküliség , az eg zisztenciális problémák, a munkahelyi stressz, illetve az elismerés és meg becsülés hiánya sokszor kilátástalanság - vag y meg semmisülésérzést eredményez. Gyakoribb náluk a munkavég zés során/által jelentkező kiég és is, amely további komplikációkhoz vezethet. A meg oldás pedig rendszerint az alkohol vag y a drog lesz. Vag y a kötél, ha nem veszik észre a súlyos depressziót. Amikor az enyhébb esetekre g ondolok, eg yik kedvenc íróm, Stephen King szellemes meg fog almazását idézem: „A férfiak küszködnek, a nők meg port törölnek.” (Stephen King : Cujo) Láthatjuk, hog y a depresszióról sokféle szempontból lehet beszélni. Én tudatosan nem soroltam fel a hivatalos tünetlistát, az európai BNO vag y az amerikai DSM kritériumrendszerét – akit érdekel, meg találja a neten. Eg yébként is az orvosok dolg a ismerni ezeket. Az eddig iek alapján talán már érthető: a beteg ség sokszínűség e az, ami lehetőség et ad arra, hog y állandóan vitázzanak róla, hog y félremag yarázzák. A csonttörés az csonttörés – a körülményektől füg g etlenül. A depresszió viszont lehet eg yszeri, múló beteg ség , de g yakoribb az, hog y vissza-visszatér, eg yre hosszabb és súlyosabb formában. Gyakran krónikussá válik, és észrevétlenül jelen marad a mindennapokban. Lehet eg yszerű vag y bipoláris, jól felismerhető vag y testileg álcázott, tönkretehet eg y embert annyira, hog y már csak azt látják rajta, hog y alkoholista, drog os vag y féleszű lett belőle. Kéz a kézben járhat más pszichiátriai beteg ség ekkel, és meg is ölheti az áldozatát. Nos, ennek ismeretében elhisszük-e, hog y valaki csak „jó dolg ában” választja mag ának a depressziót? Nem g ondolnám. Azzal viszont eg yetértek, hog y nem véletlen, ha valakiből depressziós beteg lesz.

LEHETŐSÉG VAGY KÉNYSZERŰSÉG? Eg y felfog ás szerint a depressziós lelkiállapot nem más, mint az élet adta lehetőség az eg yén számára, hog y olyan g ondolatokkal és érzésekkel találkozzon, amelyekkel addig még soha; olyan kérdéseket teg yen fel, amelyeket addig még nem tett fel; és olyan élményekkel leg yen g azdag abb, amelyek nélkül nem lenne teljes az élete. Van benne ig azság . Sok g yóg yult páciensemtől hallottam már, hog y a depressziós korszak szemléletváltást hozott az életébe. Mint az időszámítás: a Kr. e. és Kr. u. analóg iájára tehát D. e. és D. u. A depresszió fog ság ából kikerült emberek többség e másképpen tekint az élet mindennapi kis pozitívumaira, amelyeket addig természetesnek hitt; másképpen beszél a szeretteivel, akiket tisztel azért, mert mellette álltak a g yóg yulás idején; jobban becsüli saját mag át is, hog y sikeresen vég ig vitte a terápiát; és vig yáz mag ára, hog y mindaz a borzalom – vag y akár eg y másfajta beteg ség – messze elkerülje a továbbiakban. Sokan életmódot váltanak, és új szempontok szerint élik tovább az életüket. Mások viszont összetörnek a nag y harcban, és ha jobban vannak, csak annyit mondanak, bár ne történt volna meg velük ez az eg ész. Retteg nek, hog y visszatér a sok szörnyűség , hog y netán íg y maradnak örökre, szomorúan, tehetetlenül, félelmekkel tele. Sylvia Plath íg y ír erről: „Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat, és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned – elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak –, kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: Jó, jó. Alud, és felejtsd el. – Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell, és mindet plomba zárja. Ejjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz.” (Sylvia Plath: Naplók, 1950–1962; Lázár Júlia fordítása) Vajon az írónő mit mondana? Lehetőség vag y kényszerűség volt számára a depresszió rabság ában élni? Adottság vag y lelki nyomorultság volt számára a beteg ség ? A választ meg adta: mag ára nyitotta a g ázcsapot. Két g yermeket hag yott hátra – neki, akkor ez sem számított. Lehetőség vag y kényszerűség ? Apropó: depresszió és művészet. Ismert tény, hog y a hang ulatzavarok, különösképpen a bipoláris zavar előfordulási aránya három-ötször mag asabb a kiemelkedő alkotókedvű és kreativitású embereknél az átlag népesség hez viszonyítva. A szakirodalmat olvasók körében nag y port kavart eg y 1994-ben meg jelent tanulmány (Post, Felix: Creativity and psychopatholog y. A study of 291 world-famous men, in: The British Journal of Psychiatry, 1994; 165: 22–34.), amely tudományos ig ényesség g el bizonyította be, hog y ig en sok ismert ember, művészek, írók, költők, g ondolkodó elmék és politikusok szenvedtek életük néhány szakaszában a depressziótól és még néhány más pszichés beteg ség valamelyik formájától. A cikk az eg yes, kreativitást ig énylő fog lalkozások képviselői körében előforduló pszichés, illetve mentális problémák arányát százalékos formában közli. Az eredmények nem meg lepőek: bizonyos, elsősorban lelki érzékenység et is ig énylő, alkotó jelleg ű fog lalkozások esetében (írók, költők) sokkal g yakoribbak a súlyos mentális zavarok, míg a tudósok körében a leg mag asabb az eg észség es lelkületűek aránya. Az idézett tanulmány persze részletezi az eg yes beteg ség eket is, de leg yen elég annyi, hog y a depresszió valamilyen formája – leg többször a bipoláris zavar – viszi a pálmát.

Biztosan sokan ismerik és talán olvasták Cesare Lombroso Lángész és őrültség című munkáját (az 1864-ben született mű a Mag yar Elektronikus Könyvtárban is meg található Szabó Károly fordításában). A szerző ebben számos híres emberről írja le, hog y elévülhetetlen érdemeik mellett bizonyos, ma a pszichiátriai beteg ség ek közé sorolt állapotok is jellemezték őket: „A lángeszű emberek és a lelki betegek egyaránt kedvelik az egyedüllétet, a családi élettel, barátsággal nem sokat törődnek. Michelangelo, a középkor legnagyobb festője és szobrásza gyakran kijelentette: »A művészetem elég terhet ró rám, nem foglalkozhatom egyéb dologgal.« […] Haydn, a híres zeneszerző, leghíresebb munkáját, a Teremtés-szimfóniát isteni adománynak tekintette. – Ha nem halad a munkám – mondta a nagy zeneszerző –, bemegyek az imaszobámba, elmondok egy Ave Mariát, és újra megszáll az ihlet. […] Goethe, a németek legnagyobb írója említi, hogy a legszebb műveit az álomkórhoz hasonló lelkiállapotban írta. […] A túlérzékenység néha olyan szenvedélyekre és furcsaságokra ragadja a lángeszű embert, amik igazán méltatlanok hozzá… A lángeszű emberek különben nagyon érzékenyek a nők bájaival szemben is… Byron, az angolok egyik legkiválóbb költője, már nyolcéves korában őrülten szeretett egy lányt. Tizenhat éves volt, mikor meghallotta, hogy szerelmese férjhez megy, s erre olyan heves szívgörcsöket kapott, hogy majd belehalt. Különben Byron egy színielőadás alkalmával is elájult a gyönyörűségtől… Ampère, akinek sok találmányt köszönhet a villamosság, annyira szerette a természetet, hogy majd meghalt örömében, mikor Genuánál megpillantotta a tengert. Mikor Newton, aki az égitestek vonzásának világhódító törvényeit felfedezte, valamilyen tudományos kérdést megoldott, annyira megörült, hogy elvesztette eszméletét, és napokig nem volt képes munkáját folytatni. Mikor Gay-Lussac, a híres fizikus és Davy, a bányalámpa feltalálója egyik közös tudományos feladatukat megoldották, gyerekek módjára papucsban táncoltak dolgozószobájukban. Mikor Arkhimédész, az ókor egyik legnagyobb tudósa felfedezte a derékszögű háromszög törvényét, félmeztelenül végigszaladt Szirakuza utcáin, és mint az őrült, azt kiabálta: – Heuréka! Heuréka! (Megvan! Megvan!)” Bár a kötetben olvasható alkattani nézetek és bizonyos következtetések mára elévültek, sőt visszautasíthatók, Lombroso művéhez szinte mindenki visszanyúl, aki a lelki beteg ség ek okait, g yökereit és eg yéb tulajdonság okkal való összefüg g éseit vizsg álja. Érdemes az irományban bog arászni, hiszen olyan kuriózumokat tudhatunk meg , amelyekkel aztán társaság ban akár villog hatunk is a beszélg etések során… Ha jól meg nézzük a fenti leírásokat, az is kiderül, hog y az említett esetek eg y részében nag y valószínűség g el a felfokozott energ iával teli állapot, mai szóhasználattal élve a hipománia, mánia, tehát a depresszió ellenpólusa lehetett jelen. Ilyen állapotba a bipoláris karakterű vag y a bipoláris zavarral élő emberek jutnak. A szakmai nyelv és az elnevezések nem véletlenül változtak az idők folyamán. Amit ma bipoláris zavarnak (és nem beteg ség nek) hívunk, azt korábban sokkal súlyosabb és félelmetesebb állapotot érzékeltető nevekkel illették, ami erősítette a beteg ek, a hozzátartozók és a társadalom viszolyg ását, elutasítását ezeket az állapotokat illetően. Ilyen ijesztő volt a psychosis maniaco depressiva elnevezés – az emberben a leg félelmetesebb képzeteket keltette. Az kétség telen, hog y a zavarnak vannak ig en enyhe, kezelést nem, de odafig yelést és önismeretet ig énylő formái (ezeket rég ebben neurózisoknak hívták), és vannak súlyos, időnként kórházi kezelést, illetve azonnali g yóg yszeres beavatkozást sürg ető állapotai is (ezeket már a pszichózisok közé sorolták). Ez ig az lehet mind a depressziós, mind a mániás fázisra. Eg y ilyen pszichés alkatú ember közelség ében eg yébként meg érezhető az éppen meg élt fájdalom és szenvedés, vag y az elrag adtatás és öröm pozitív és neg atív energ iái, amelyeket racionális okokkal sem mag yarázni, sem meg érteni nem lehet. A neg atív energ iák a környezetet is lehúzzák, fárasztják, míg a pozitívak másokat is felvillanyozhatnak, tölthetnek. Ezt az energ iaáramlást mindannyian érezhetjük a másik ember jelenlétében. Különös lelki energ ia ez, de pont olyan, mint némely fizikai hatás, például a zenéé

(emlékszünk Saul király terápiájára?). Általában azoknak az embereknek a társaság át élvezzük, akik mag asabb vag y leg alábbis eg y energ iaszinten vannak velünk. A jó kapcsolatokban az emberek közti energ iaáramlás kieg yenlíti eg ymást: hol az eg yik, hol a másik ad pozitív energ iát. A depressziós beteg nek szükség e van mások pozitív kisug árzására, sokszor ez számára az eg yetlen kapaszkodó. Ő mag a viszont ezáltal energ iacsapolóvá válik, mert visszaadni nem tud. Ezért van az, hog y a leg többen menekülnek a depressziós környezetéből, hiszen vég nélkül energ iát adni nem lehet. Van azonban olyan is, amikor a neg atív energ iák utat törnek mag uknak, és a külvilág számára is kifejezésre jutnak eg y dalban, versben vag y azok előadásában. Illyés Gyuláné (Kozmutza Flóra) írja a József Attila utolsó hónapjairól című könyvében: „Az járta róla, hogy senki, semmilyen szavalóművész, színész nem tud úgy verset mondani, mint ő. Hogy hangjával, hangsúlyával elragadja az embert, varázslatba ejti. Igaz volt. A versek tartalma, igazsága volt elbűvölő? Formai szépsége? Szuggesztív ereje? A hang melegsége? Világosan, tisztán megértette a kifejezhetőt, s tudta érzékeltetni a kifejezhetetlent?” (Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól) Ha jól emlékszem, Arisztotelész vetette fel a kérdést, miért van az, hog y minden kimag asló filozófus, költő és művész melankolikus. A racionálisan g ondolkodó ember erre kétféle választ is adhat. Először is, azért, mert ők túl sokat g ondolkodnak olyasmiken, amelyekre nincs ig azán biztos vag y jó válasz; továbbá, hog y eljutnak olyan következtetésekhez vag y eg y olyan érzelmi állapotba, amely valóban jog osan keseríti el az emberek többség ét. De azt is mondhatjuk, hog y ők már eleve, veleszületetten alkalmasabbak és hajlamosabbak az ilyesfajta g ondolkodásra, önkifejezésre, ezért az ő lelkialkatuk meg határozza a fog lalkozásukat. Tehát nem a véletlen vag y a tudatos rákészülés tesz valakit íróvá, költővé, filozófussá vag y akár tudóssá. Lehet próbálkozni, de még iscsak ig az, hog y van, akinek „mag ától meg y”, és van, akinek vért izzadva sem. Kutató bárki lehet, még tudósnak is nevezheti mag át, de úttörő (nem a piros nyakkendősre célzok), netán feltaláló a mag a szakterületén, csak a kivételes tehetség ű emberből válik. Az irodalomban is ig az ez. Menjünk be eg y könyvesboltba, láthatjuk, hog y mennyi mű, mennyi alkotás születik, ám az idő próbáját már nem mindeg yik állja ki. Az viszont tény, hog y amíg korszakalkotó találmány csak kevés születik, addig a zene- és szépirodalom tele van szebbnél szebb alkotásokkal. Persze: a vers a lélek lenyomata, a zene a lélek hang ja. Ha ránk talál eg y sor vag y eg y dallam, az nem véletlen, ilyenkor eg yütt rezdülünk az alkotójával. Gyakran azok a leg szebb alkotások, amelyek éppen a depressziós élményvilág ot tükrözik, és amelyek születése a szerző depressziós hang ulatához köthető. Ezek a lírai művek a szívet célozzák, és nem az eszünket (eg y pörg ős számot vag y vicces verset ritkán nevezünk szépnek, inkább jónak). Petőfi Sándorról senkinek nem jutna eszébe a depresszió, pedig számos versében ír lehang oltság ról, búskomor lelkiállapotról, ug yanakkor alkotókedve és költői termékenység e arra eng ed következtetni, hog y a valódi, orvosi értelemben vett depressziós beteg ség et talán nem ismerte. Íg y ír saját mag áról: „Nem ért engem a világ! Nem fér a fejébe, Egy embernek éneke Hogy lehet kétféle? Hogy dalolhat az jelenleg Szívrepesztő bánatot, Ki elébb egy pillanattal

Úgy örült, úgy vigadott?” (Petőfi Sándor: Nem ért engem a világ) Kezeltem eg yszer eg y középkorú férfit, fog lalkozását tekintve matematikus volt. A számok világ ában élt, művészi hajlammal még véletlenül sem áldotta meg a sors. Fiatalkorában a rock- és a metálzene állt hozzá közel. Amikor először észlelte mag án a depresszió tüneteit, még nem sejtette, miről is van szó. Annyit érzékelt, hog y romlik a koncentrálóképesség e, nem tud g ondolkodni, g yakran felébred hajnalonként, és járnak a g ondolatai. Eleinte nem is törődött vele, feleség e leg nag yobb örömére feltette kedvenc lemezeit, de azt vette észre, hog y a hajnali rockhallg atás ideg esíti. Komolyzenére váltott, és ezután reg g el ötkor már Csajkovszkij zenéjétől volt hang os a ház (később karácsonyra kapott eg y szuper fejhallg atót). Az első ilyen féléves periódust kihúzta valahog y, utána évekig élte a meg szokott életét. Eg yszer azonban ismét beütött a ménkű, elindult a reg g eli hang verseny. De ezúttal ez sem volt elég . A fickó ekkor kezébe vett eg y verseskötetet, talán éppen József Attiláét, és bár sosem szeretett verset olvasni, utoljára talán az érettség ihez olvasott, elkezdte falni a költeményeket. Később elmondta, hog y akkor jött rá, itt nag y a baj. A költő szavai mintha az ő lelkéből fakadtak volna, érezte és értette minden mondatát, pedig a suliban verselemzésből mindig rezg ett a léc. A g yóg yulást követően, a tünetmentes periódusaiban (sajnos visszatérő depressziói voltak, úg y nég y alkalommal) se vers, se zene nem érdekelte, csak a matematika. Ha elkezdett vág yni a versre (ez üg yben eg ész komoly műveltség re tett szert), már tudta: jelenése van a pszichiáternél. Többévi munka után úg y tűnik, kig yóg yult a beteg ség ből, valami matematikai levezetése díjat is nyert, amiről eg y köszönőlevél kíséretében értesítést is küldött. Ez már vag y nyolc éve történt, azóta nem hallottam felőle. Remélem, jól van. A költemény tényleg az ember lelkéig hatol. Még ha tudjuk is, hog y azt esetleg eg y, az átlag tól eltérő, netán kóros elme szülte, akkor is. De vajon fontos ez? Hog y tudjuk, miért és milyen körülmények között született a mű? Az élvezetéhez semmiképpen, de más miatt talán ig en. Czeizel Endre az eg yik könyvében mag a is összeszedte a leg jelentősebb mag yar költők életrajzi és önéletrajzi adatait. Ezek és az alkotások, valamint az életutak alapján meg próbálta behatárolni, milyen, az adott személy életében még meg nem nevezett vag y éppen fel nem ismert lelki zavar volt jellemző a költőre. Érdekes és elg ondolkodtató. Jog osan kérdezi meg bárki: „És akkor mi van? Mi van, ha tudjuk, hog y Kölcsey, Vörösmarty, Pilinszky vag y Weöres időnként depressziós volt? Mi van, ha azt is tudjuk, hog y nem elsősorban a depressziójuktól, hanem a hang ulatuk állandó ing adozásától szenvedtek valójában? És mi van, ha azt is tudjuk, hog y ez a bipoláris zavar valamely típusa?” Tulajdonképpen semmi. A leg több ember számára semmitmondó vag y éppen felesleg es információ a szerencsétlenül szerencsés költő „eg yéni nyomora” – ahog y valamikori mag yartanárom szokta volt mondani. Ug yanakkor érdekes meg fig yelni azt a finom átmenetet, amely az eg észség es és a kóros g ondolkodás között ível. Arra utalok, hog y észre lehet venni azokat az állapotokat, amelyekben a mű szinte mag ától születik, és látni lehet azt is, amikor a szerző talán csak kínlódik, hog y alkotni tudjon. Vajon hol van az a határ, amelyen belül még inspiráló a melankólia, ahol a költő nag yszerűt tud alkotni, ahol a zeneszerző szívhez szóló szólamokat komponál, ahol a festő képes a lelket is meg festeni, és amelyen túl már lebénul a kreativitás (emlékszünk Adorján András két rövid versrészletére?)? Hol van az a határ, amelyen túl a neg atív vag y éppen a felfokozott energ ia már felemészti az alkotóképesség et, amikor a sok ötlet meg valósulása szétforg ácsolódik, amikor meg bomlik a g ondolkodás és a tettek összhang ja? Ebben az értelemben az energ iaszint abszolútértéke számít, az előjele csak az alkotás jelleg e szempontjából lehet érdekes. A pszichiáter számára ez az izg almas meg fig yelnivaló. Hog y miért? Mert mindez ug yaníg y működik a „hétköznapi” embereknél is, hiszen nemcsak a híres emberek

alkotnak, de nem ám! A rendelőben meg jelenő, szenvedő emberek, szakács, sportoló, asztalos, orvos vag y éppen tanár szintén alkotnak valamit a mindennapjaikban. Számukra ug yanolyan fontos a kreativitás, a hatékonyság , az ötletek vag y az adni tudás. Náluk kell meg érezni azt a pontot, amelyen innen még nincs veszély, de amelyen túl már baj lehet. Náluk kell vig yázni arra, hog y meg tudják tartani ítélőképesség üket, józan g ondolkodásukat, mindennapjaik viteléhez szükség es képesség eiket. A fog lalkozást tekintve tehát a depresszió nem válog at. A felg yülemlő feszültség és tehetetlenség i energ ia utat tör mag ának, és jó esetben az önkifejezés valamely formája jelenti a vég eredményt: meg születik eg y ételköltemény, eg y míves bútordarab, eg y szívszag g ató vers, eg y ámulatba ejtő festmény vag y bármi más, a belső világ ot tükrözni képes alkotás. Latinovits önéletrajzából jutott eszembe néhány részlet: „Csodálatos tudomány, ahol az anyagból egyszerre fiók lesz, komód, tabernákulum, téka vagy dikó vagy csak polc, hokkedli, konyhaasztal, ahogy a durva felületekből olajosan csillogó, fénylő, napvisszaverő tükörlap lesz, intarziás műalkotás. A semmiből valami. Csodálatos műhely… ahol a remény biztos siker, a mozdulat nyugodt és egyenletes, a szenvedély állandóságot nemz, az indulat bizonyosságot szeret ki az anyagból… A műhelyben, ahol elválaszthatatlan a mesterség a művészettől.” (Latinovits Zoltán: Önéletírás felhangokkal) Azt már tudjuk, hog y a depresszió nem mindig sarkallja, sokszor inkább rontja a teljesítményt. A kitartást ig énylő alkotásokhoz – mint például eg y hosszabb reg ény vag y zenemű meg írása, eg y mérnöki vag y tudományos munka log ikus meg tervezése, ütemezése és az eredmények közlése – szükség es energ ia elapad, a mű vag y a munka félbeszakad. Csökken a kreativitás, az újdonság keresés és az alkotóképesség . Ezzel eg yütt csökken a motiváció, az indíttatás, hog y az illető bármit is teg yen és meg teg yen. Nos, ezt az állapotot nézik g yakran vag y lustaság nak, vag y nemtörődömség nek, vag y „jódóg ában-nemtudja-mihezkezdjen”-ség nek, úri huncutság nak. Sokak szerint a depresszió valamiféle művészi hóbort, a világ fájdalom átélésének módszere, amely az alkotóképesség csúcsára repíti az illetőt. Eg y szükség es lelkiállapot, amelynek elérése érdekében még számos dolg ot meg is tesz a „művész”: alkoholizál, drog okkal tömi mag át, veszélyes kalandokba keveredik, vag y éppen kurvázik, hog y mag át minél mélyebbre taszítsa, hog y meg jöjjön az ihlet, hog y elkészüljön a nag y mű. Azt kérdem: ha ez a recept és a sikerhez vezető út, miért lesz annyi költő és művész öng yilkos viszonylag fiatalon, amikor még kiélvezhetné az ily módon veszélyes, ámde annál g yümölcsözőbb szakmája sikerét? Lehetőség vag y kényszerűség számukra a halál? Miért vetette vonat alá mag át József Attila, miért húzta meg a ravaszt Ernest Heming way, miért halt meg neg yvenévesen Jack London, sőt harminchét éves korában Vlag yimir Majakovszkij? Biztosan heccből, hátha abból is kisül valami. Tóth Árpád, aki mag a is depresszióval küzdött, csodálatosan fog almazta meg az előbb leírt belső mag ány és az alkotó energ ia hiányának érzését: „Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon,

Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.” (Tóth Árpád: Meddő órán)

A KÉT PÓLUSON „Meddig, könyörgöm, meddig tart még ez az egész? Hányszor tör még rám a rettegés, a mélységes éj, míg egyszer csak feladom, kiszállok?” (Albert Györg yi: Miért pont én? – A depresszió szorításában) Talán ig az, hog y a művészi alkotás meg születése az a folyamat, amelyben értelmet kap az érzelemmel átitatott tudás és a tudással meg erősített érzelem. Terápia ez, amelyben az eg yén a leg emberibb és a leg eg yszerűbb módon jut el az önkifejezés valamely formájához, és íg y a meg könnyebbüléshez is. Talán az is ig az, hog y a választás nem véletlen. Hiszen ott belül már elrendeltetett a pálya, ott belül már meg van a mű csírája. Valaki nem lesz költő vag y festő, de még zeneszerző sem, csak mert ezt tanácsolták neki a pályaválasztási tanácsadóban, vag y mert otthon az asztal körül kerg ették miatta. Az indíttatás belülről érkezik, és meg állíthatatlan. Füst Milán íg y fog almazta ezt meg : „…azt az egoizmust, mely a lyrát mint a lávafolyamot kidobta belőlem, ma már nem találom magamban, bármint próbálnám is életre hívni…” (Füst Milán: Egy lélek története) Az alkotások java része az alkotóról árulkodik. Mint az ujjlenyomat. Csontváry lenyűg öző színvilág ú motívumai is hasonló, kényszerű, belülről jövő indíttatásból születtek. Az ő szavaival: „Én, Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem- és bőségben voltrészem. […] Amikor Damaszkusz utcáit járom, s a vidéket is szorgalmasan kutatom, előáll egy görögnek látszó ember, s olasz nyelven mondja: Ön, uram, nemde egy nagy festményhez keresi a motívumot, de ezt Damaszkuszban nem találja; most jövök Baalbekből, ahol a templomot a legszebb megvilágításban láttam, siessen oda, most van az ideje, a keresett motívumot ott találja. […] A kisgyermekkori élményeimet kiegészíti az óriási nagy üstökös, mely nyáron, 1856 vagy ’57-ben a kisszebeni óratorony fölött képződött, de éjfél felé a világító csóvája az égbolton végighúzódott, s fényes csillaga pedig házunk fölött ragyogott. E tünemény álmaimat soha nem látott tájakkal ébren tartotta, a valóságot pedig az éghez irányította. De mert gyermekésszel az égbe hatolni nem tudtam, a természetet tanulmányoztam. A természetből a növényt, a rovart, a pillét, a kőzetet és a madarakat válogattam ki. […] Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyelem, s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt, s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.” (Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz) Kanyarodjunk el kicsit a művészvilág tól, bár ez nem könnyű, hiszen a hang ulati élet talán leg színesebb és a szakember számára mindig kihívást jelentő zavarát, a bipoláris zavart az ilyen problémával élő művészek alkotásaival lehet a leg érzékletesebben illusztrálni. Olyanok ezek a művek a könyvemben, akár az intarzia a kézművesbútorban. Amikor válog atom, hog y melyik idézetet osszam meg az olvasóimmal, g yakran elmerülök az olvasásban, a képek nézeg etésében, s ezalatt feltárulnak előttem azok a ma már letűnt, de el nem tűnt embersorsok, művészéletek, amelyek maradványai mint örök tanúk bizonyítják: alkotóiknak volt értelme élni itt a Földön. Szenvedéseik vag y éppen boldog ság uk g yümölcse az a sok-sok szépség , amelyet mindannyian meg csodálhatunk. A hang ulati hullámvasút és a melankólia nem csak a művészek kiváltság a. Mag yarul is meg jelent Kay Redfield Jamison amerikai pszichológ usnő könyve, amelyben őszintén tárja fel az

olvasók előtt mániás-depressziójának történetét. A mű, amellett, hog y ig en élvezetes olvasmány, eg yben hiteles kórleírás is, amelyből az írónő személyes tapasztalatain át szerezhetünk benyomást a beteg ség ről. Tudományos meg fig yelés tárg yává tette saját mag át és a retteg ett kórt, hog y ezzel is seg ítse sokmilliónyi beteg társát az elfog adás és a küzdelem útján. Ezt írja a könyv leg elején: „Ez a betegség, amely többször is majdnem végzett velem, emberek tízezreit öli meg – többségük fiatal, többségüknek nem kellene meghalnia, és sokuk a társadalom legszárnyalóbb képzeletű, legtehetségesebb tagjai közé tartozik.” (Kay Redfield Jamison: A nyughatatlan lélek. Egy mániás-depressziós pszichológus visszaemlékezései; Barabás András fordítása) Volt eg y nag yon kedves középkorú férfipáciensem, aki súlyos bipoláris zavarral küzdött. Már húsz éve beteg volt, amikor hozzám került. Az addig i kezelések, amelyek talán nem is voltak mindig optimálisan eltalálva, nem sok eredményt hoztak. Nála fél év depresszióból, két hónap mániából és nég y hónap semleg es, de számára lelassultnak tűnő időszakból állt az év. Asztalosmesterként fával dolg ozott: számára a fa meg munkálása jelentette azt, amit a költőnek a vers, a festőnek a kép. Eg yszer azt mondta: „Minden darab, amit kiadok a kezemből, hordoz eg y leheletnyit a szenvedéseimből és az örömeimből.” Ug yanakkor a munkavég ző képesség étől füg g ött a család meg élhetése is. Két hónap. Ennyi volt az az időszak, amelyben ig azán meg volt az indíttatása, az alkotókedve és az energ iája a meg valósításhoz. A másik nég y hónapban inkább csak „g yalulg atott” (ezt ő fog almazta íg y), fél évig pedig a pokolban járt. Hol kínzó fájdalmak g yötörték, a belei, az epéje, a g yomra, valamije mindig sajg ott, hol némán és bambán ült otthon, nem evett, tíz kilókat fog yott, és az járt a fejében, hog y mikor lesz már vég e. Nem a depressziónak: az életnek. Évekkel az öng yilkosság a előtt írt nekem eg y levelet (öt évig kezelhettem). Ebből másolok át eg y-két részletet: „Kedves Doktornő! […] Szeretném, ha tudná, hogy én már csak azért élek, mert maga tartja bennem a lelket. Sokan és sokféleképpen kezeltek már, de most érzem először azt, hogy ÉN is fontos vagyok valakinek, nem csak a mániásdepresszióm, amivel kezelnek. […] Tudom, hogy ez súlyos, tudom, hogy a gyógyulás nem mindig jön el. […] Ne haragudjon rám, én próbálok küzdeni magammal. Régen volt, hogy hónapokig nem mentem az orvoshoz, most minden hónapban várom, hogy mehessek […]. Meg fogom tenni. Maga is tudja, hogy így nem lehet élni. Mindenkit tönkreteszek, a családot, mindenkit […]. Nem tudok dolgozni, szétesek állandóan. A gyógyszereket szedem, de látja, húsz éve semmi […]. Nem tudom, mikor. Ha lesz erőm. Tudom, hogy maga akkor is meg fog érteni. Ne haragudjon rám! A következő vizitre természetesen megyek, de inkább leírtam ezeket, hogy tudja. Még nem most. Még bírom! Köszönök mindent, kézcsókkal…” Amikor meg történt, mert körülbelül két évre rá felakasztotta mag át, akkor már nem írt búcsúlevelet. Az utolsó vizitre két hónappal azelőtt került sor, jó hang ulatban, a nyár elején. Aztán én szabadság ra mentem. Leg közelebb szeptemberben, az Ország os Ig azság üg yi Orvostani Intézetben találkoztam a nevével az öng yilkosság ot elkövetők között. Akkoriban eg y, a szuicídiumok okaival fog lalkozó kutatási projekt menedzsereként naponta jártam be oda, az Üllői útra. Eg yik reg g el eg y halk szavú, feketébe öltözött asszony köszönt rám: „Jó reg g elt, doktornő. Vég e. Meg tette. Mag át nag yon szerette. Nehéz, de már elfog adtam én is. Köszönünk mindent!” Napokig a találkozás és a hír érzelmi hatása alatt álltam. Az az időszak amúg y is ig en meg terhelő volt számomra. Heteken át, szinte mindennap az életüknek önként vég et vető emberek

történetével, döbbent és semmit sem értő hozzátartozók mag yarázatot váró seg élykiáltásával volt tele a fejem és a lelkem. Az Ország os Ig azság üg yi Orvostani Intézet komor épülete és hideg hang ulata már orvostanhallg ató koromban is elborzasztott. Az udvaron, háttal a bejáratnak, nyitott hátsó ajtóval parkoló halottszállító teherautók látványa már messziről taszító volt. Nég y évig kellett ezzel a látvánnyal eg yütt élni, mert az első két évben az anatómiára, harmadévben a kórbonctanra, vég ül ötödéven az ig azság üg yre is ezen az udvaron át vezetett az út. Az épületet pedig az alag sori hullakamrákból áradó szag ok uralták. Akkoriban még felújítás előtt álltak a hűtők. A bűz, főleg a meleg ebb hónapokban, időnként annyira elviselhetetlen volt, hog y többen rosszul is lettek. Az erőszakos halál szag a bevésődött az ember emlékezetébe. A több hete az erdőben heverő, a folyóvízben elsodort vag y a mag ányosan öng yilkosság ot elkövető személyek teteméből áradó szag orrfacsaró. Tudom, hülyén hang zik, de én minden öng yilkosság ot fontolg ató embert elvinnék ide: talán lenne, akit visszariasztana ez az emberhez ig azán nem méltó állapot. Az, hog y az öng yilkosság nemcsak eg y helytelen, tanult meg oldásmód vag y eg y log ikus döntés az élet nehézség einek kihívására, hanem eg y súlyos elmezavar, beteg ség következménye, számomra nem kérdés. Ennek leg trag ikusabb bizonyítéka az én szememben éppen az, hog y akad olyan, a saját életének önkezűleg vég et vető, elismert pszichiáter is, aki éppen ebben a témában kutatott, és mag a is küzdött a depresszió és az öng yilkosság ellen. Hóbortból, különcség ből sosem tette volna meg . „– Ma Magyarországon ötször annyi depressziós beteget kezelünk, mint tíz évvel ezelőtt. Szeretjük azt mondani, hogy mindez azért van, mert többen ismerik vagy merik fölismerni a betegségüket. Lehetséges. Mindenesetre egyetlen posztkommunista országban nincs ehhez hasonló adat. Mindenütt van egy kis növekedés (ahogy Nyugaton is), de sehol sem ilyen szignifikáns. Érdekes volna ezt az adatot górcső alá venni. Sajnos nálunk nagyon kevés az efféle vizsgálat, mert senki sem hajlandó tudományos kutatásra áldozni. – Ezért fogadott el most professzor úr is hosszabb időre szóló kanadai meghívást? – Nyilvánvalóan úgy van: ha az ember érezné, hogy szükség van rá a saját hazájában, nem keresné külföldön a maga és családja boldogulását. Ha már itt tartunk, valóban – a jó kedély egyik alapja a méltó munka.” (Kocsis L. Mihály interjúja prof. dr. Arató Mihállyal) Eg y ang liai eg yetem eg yik professzora is felfig yelt a mag yarország i helyzetre. Az ottani kutatók azt szerették volna meg vizsg álni, hog y a többi posztkommunista ország g al ellentétben és a depressziósok számának növekedése mellett nálunk miért mutatott csökkenő tendenciát a – történelmileg amúg y mindig mag as – öng yilkosság ot elkövetők száma. Meg keresték a volt főnökömet, Rihmer Zoltánt, aki öng yilkosság -kutatásban és depresszióüg yben nemzetközi szaktekintélynek számít. Ő eng em jelölt ki a csapat élére, és meg kezdődött a kutatás. Kérdőívek szerkesztése, fordítása, viták az ang olokkal a depresszió formáinak értelmezéséről (ők nag yon szeretik leeg yszerűsíteni a dolg okat), személyes beszélg etések a hozzátartozókkal, kartotékok, rendőrség i iratok áttekintése. Az eg yetem elvég zése után minteg y tíz évvel ismét találkozhattam az ismerősen émelyítő érzéssel a g yomromban. Ezt a munkát nem lehetett „csak” kutatásként felfog ni. Nem lehetett „csak” esetekként kezelni az iszonyatos trag édiákat, amelyekkel találkoztam. Főleg azért nem, mert a leg több esetben bebizonyosodott: HA tudták volna, HA észrevették volna, HA g ondoltak volna rá…, akkor nem történhetett volna meg a baj. Bebizonyosodott, amit mindenki sejtett, hog y a leg több eset hátterében eg y fel nem ismert pszichés zavar, eg y elfojtott trag édia feldolg ozatlanság a, a környezet vag y a társadalom által g erjesztett bűntudat ásta depresszió, rég óta halog atott élethelyzeti döntések tehetetlenség e és a meg bélyeg zéstől, kirekesztéstől való félelem állt. Volt

olyan édesanya, aki meg vallotta, hog y mag a nem eng edte el a fiát elmeorvoshoz, mert félt, hog y kiközösítik a faluban; akadt olyan feleség , aki inkább itatta az urát, hog y annak ne „kelljen” g yóg yszereket szednie; és találkoztam olyan esettel is, ahol már a tizedik próbálkozás lett a vég ső, és senki sem próbálta meg akadályozni. És a még íg y is csökkenő öng yilkosság i esetek oka vég ső soron a meg felelő színvonalú pszichiátriai ellátásnak, a társadalmi felvilág osító kampányoknak, valamint a modern kezelésformáknak volt köszönhető. Sokat hallani és olvasni manapság arról, hog y az ilyen beteg eket nem kezelni, hanem csak szeretni kell. Hog y a szeretet a leg főbb terápia, meg ilyesmi. Szerintem, aki ezt állítja, az még életében nem került közel ilyen páciensekhez (vag y került, de nem értett hozzá, mit is kellene tenni); nem látta közelről a szenvedésüket (vag y látta, de azt arra használta fel, hog y a saját módszerére-szerére szoktassa őket); nem tudja (és nem is érdekli), hog y ezeket az embereket sokan veszik körbe, és ig enis sokszor nag yon, de nag yon szeretik őket. Eg észen a szenvedés határáig , hiszen nemcsak a depressziósok élnek át g yötrelmeket, hanem azok is, akik körülveszik őket, akik kicsit szintén belehalnak minden eg yes depresszióba, akik vég ig asszisztálják a mélyrepülést vag y éppen a mániás pörg és, a felelőtlenség időszakait, a kicsapong ásokat és mindent, ami ezzel jár. Sok beteg ben tényleg a szeretet és az elfog adás tartja az életerőt. A szeretet valóban hatalom az elme és a lélek fölött. Csodás erővel meg békít, vig asztal, reményt ad. Szeretettel sok mindent el lehet érni. Jóság ot, kedvesség et, odafordulást. Az orvos szeretete a beteg ei iránt a meg értésben rejtőzik. Ig en: a pszichiáter szeretete a meg értés és az elfog adás. A jó szakember fenntartások nélkül fog adja el a hozzá seg ítség ért forduló szenvedő embert. Nem kérdőjelezi meg panaszai ig azát, nem oktatja ki, hog yan kéne másképp élnie. Ez a szeretet eng edi távolabbra látni a pillanatnyi problémánál. De van, amikor ez a feltételek nélküli elfog adás és szeretet már nem elég : amikor éppen a szeretet meg élésével és elfog adásának képesség ével van baj; amikor az élet szeretete eltörpül a lelki fájdalmak, a kétség beesettség vag y a kilátástalannak tűnő helyzet mög ött. Az ig azán súlyos orvosi esetekben, a klinikai értelemben vett depresszió és bipoláris zavar esetén a szeretet édeskevés. Ha valaki azt g ondolja, hog y a szeretetet árasztó otthon elég a súlyos elmezavarok g yóg yításához, az építsen eg yet, de költözzön is be, és szeresse a beteg eit. Mag yarázza el a pácienseket szintén csak babusg ató, szeretg ető seg ítőszemélyzetnek, hog y a bennük támadt ellenérzések, félelmek, netán a tehetetlenség ből fakadó ag resszió szintén leg yőzhető a szeretet erejével. Kíváncsi lennék az eredményekre. A tényszerű adatokra támaszkodó tudományos vizsg álatok szerint (persze vannak, akik összeesküvés-elméleteket g yártva ezek hitelesség ét is meg kérdőjelezik) ezek a zavarok a világ on mindenütt, minden társadalmi osztályban és korcsoportban előfordulhatnak. Számos nag y felmérés, epidemiológ iai vizsg álat adatai szerint elképesztően sokan, eg y életen át a teljes lakosság öt-tizenöt százaléka biztosan átesik az orvosi értelemben vett depresszión. Ennél kevesebb ember, az összlakosság nak minteg y fél-öt százaléka (Mag yarország on az ötöst túl is haladjuk!) küzd a hang ulatzavarok másik nag y mumusával, a bipoláris zavarral. Ez tehát két különböző állapot, eltérő tünetekkel és biológ iai háttérrel. Bizonyos szakaszokban, nyilvánvalóan a kétféle depresszió esetén, lehetnek átfedő és hasonló tünetek, de annak meg állapítása, hog y tényleg esen miről is van szó, úg ysem csak ezek alapján történik. Tévhit, hog y a pszichiáterek automatikusan ráhúzzák minden rosszkedvű, lehang olt vag y éppen életunt emberre (manapság van belőlük éppen elég ) a depresszió vag y a bipoláris zavar diag nózisát, hog y aztán a g yóg yszerg yárak kenőpénzére pályázva jó sok receptet írhassanak. Könyörg ök, miért tennék? Van elég dilis a világ ban, akikkel – vag y ami még jövedelmezőbb lenne: a belőlük összeállított csoportokkal – jó sok pénzért, jó hosszan lehetne terápiázg atni, hókuszpókuszolg atni (úg ysem g yóg yulnának meg soha)… Nem az lenne az ig azi aranybánya? Nem kellene folyton az elvárásoknak meg felelni, a g yóg yszeres mellékhatásokat mag yarázg atni, és főként felelősség et vállalni a be nem szedett pirulák

hatástalanság a vag y éppen a túladag olt „mérg ek” veszélyeztető hatásai miatt. Az állami intézmények kapacitása meg annyira beszűkült, hog y inkább kerg etnék el a beteg eket, mintsem hog y lasszózzák őket. Tényleg elhiszi bárki is, hog y mi, pszichiáterek g yőzködjük a „tök eg észség es”, ámde ettől szenvedő szerencsétleneket, hog y: „Ug yan már, csókolom, eg y kis depresszió mindenkinek kijár, nem? Miért mag a leg yen a kivétel?” Manapság a pszichiátriai osztályra nem is olyan könnyű bejutni. Nag yon nyomós indok kell ahhoz, hog y valakit a mentő vig yen vag y a háziorvos visszautasíthatatlan módon beutaljon. A kórházakban az ig át húzó kollég ák túlterheltek, mag uk is utálják az időnként tényleg a futószalag mellett álló munkások tempóját idéző feladatellátást. Mindenkinek jobb lenne, ha kevesebb beteg lenne, ha jutna idő a minőség i munkára, és a szeretet bizonyulna a leg hatékonyabb kezelésmódnak. Mert abból tényleg van elég ! Eg yébként a mániás fázis, amely a bipoláris zavar pozitív pólusát jelenti, éppen azok közé az állapotok közé tartozik, amelyekben a beteg , már elnézést a kifejezésért, tojik a szeretetre. Ő mag a nag yon tud szeretni, olykor mindenre és mindenkire kiterjeszti és árasztja mag ából a szeretetét és a boldog ság át. Ennek a beteg ség nek két fő formáját különböztetjük meg . Az úg ynevezett „eg yes típusban” súlyos depressziós és súlyos mániás időszakok jelentkeznek, köztük tünetmentes periódusokkal. Ha eg y g örbével ábrázolnánk a hosszú távú lefolyását a koordináta-rendszerben, olyan hullámvonalat kapnánk, amely az idő előrehaladtával hol a pozitív, hol a neg atív tartományban hullámzana, időnként a nulla körüli (tünetmentes) eg yenes szakaszokkal összekötve. Ennél a formánál a kileng ések mélység e és mag asság a, tehát a g örbe amplitúdója ig en nag y. A két pólus közti tartomány széles. A tüneteket tekintve ez a súlyosság ot jelenti. Szélsőség es ing adozások jellemzik a beteg ség et, okoktól és akarattól füg g etlenül. Aki látott már mániás beteg et, az tudja, hog y ebben az állapotban meg szűnik a racionalitás, a log ikus g ondolkodás és a cselekedetek következményeire vonatkozó belátási képesség . Csökken az alvásmennyiség , néha napi két-három órára, emellett viszont meg szűnik a fáradtság érzése (ebből kiindulva vált a bipoláris depresszió eg yik leg nag yszerűbb biológ iai terápiájává az alvásmeg vonás). Eg y mániás beteg g el nem lehet felvenni a versenyt, nem lehet követni a mondanivalóját, a g ondolatait. (De szeretni nag yon lehet!) Nem lehetség es kitalálni, hog y honnan és hová tart, mi fog történni a következő pillanatban, milyen ötlet- és impulzusbetörései lesznek. Az ösztönök és a hirtelen ötletek uralják a cselekedeteit, a meg nyilvánulásait. Belekezd valamibe, de eg y perc múlva már több másik síkon is zajlik a történet; összefüg g éstelen, kusza g ondolatrohamoknak lehetünk tanúi. Néha még viccesnek is tűnhet a dolog , aztán a következő pillanatban már szó sincs humorról. Még a halál is szóba kerül. A pszichoanalitikusok a mániát a depresszió öng yóg yításának, azaz valamiféle védekezési reakciónak tartották. Ez annyiban ig az, hog y a mánia bizonyos tünetei tökéletesen ellentétei a depressziónak. A beteg eg y energ iával teli állapotba kerül, úg y érzi, bármire képes, meg tudja váltani a világ ot, isteni erővel van felruházva. Vannak, akik ebben az állapotban valamely híresség reinkarnációjának, leszármazottjának vag y – a modernebbek – a klónjának tekintik mag ukat: úg y öltöznek, úg y viselkednek, de eközben belül szorong anak és félnek, hiszen eg y híresség re sok veszély leselkedik. A Lipóton sok ilyen beteg et kezeltünk. Járt ott Madonna másolata, Isten fia, híres maffiavezérek, inkog nitóban élő hadvezér, televíziós sztár (akkoriban még ismeretlen volt a „celeb” kifejezés, ma biztosan meg jelennek ők is…), és még sorolhatnám. Mindannyiukban közös vonás volt, hog y – az elképesztő önbizalom és önbálványozás mellett – leg belül mind retteg tek valamitől: hog y le akarják őket buktatni; ki akarják őket iktatni; hog y jön a fekete autó, és elviszi őket; hog y az emberek g únyt űznek belőlük. Az ilyen beteg ek bizalmatlanok és rendkívül intuitívak. Ráéreznek mások g ondolataira. Velem is g yakran előfordult, hog y azon kaptam mag am, ilyesmiket g ondolok: „Jézusom, micsoda badarság , hog y képzelhet ilyet…?” Abban a pillanatban

jött a meg jeg yzés: „Látom mag a sem hiszi el, amit mondok!” Vag y: „Tudom, mit g ondol, hog y ez hülyeség , de mindeg y, én tudom, hog y nem az.” Eg yszer eg y fiatal férfi, a meg alománia csúcsán, amikor teljesen el volt telve mag ától, azt g ondolta, annyira okos és szép, hog y minden nő azonnal beleszeret. Az első beszélg etésünk alkalmával mélyen a szemembe nézett – hatalmas, csillog ó kék szemei voltak –, és azt mondta: „Doktornő, ne védekezzen, csak idő kérdése az eg ész, tudom, hog y nem fog ellenállni.” Don Juan jutott az eszembe, és a róla készült meseszép film. Később, amikor a fiatalember már g yóg yulóban volt, elnézést kért a viselkedéséért, súlyos bűntudatot érzett a tiszteletlen viselkedése miatt. Persze én nem nehezteltem rá, hiszen tisztában voltam azzal, hog y milyen állapotban volt akkor. A túlzott önértékelés (meg alománia) másik g yakori tünete az irracionális és világ meg váltó tervek szövög etése, a kockázatos üzleti vállalkozások elindítása. Ezekben az esetekben a meg valósításhoz szükség es aprólékos részletkidolg ozás már elmarad, az energ ia idejekorán elfog y, és csúfos kudarc vag y csőd következik be. A felelőtlenül hozott döntések árát pedig mindig meg fizeti valaki. Láttam olyan esetet, amikor a beteg teljesen tönkrement, a családja ellehetetlenült; de előfordult az is, amikor rendőrség i üg g yel zárult a mániás epizód. Az íg éretek, az aláírt szerződések, a felvett kölcsönök sokszor okoznak jog i bonyodalmakat. Ilyenkor a bíróság i eljárás során szokták tisztázni, hog y az illető nem volt a belátási képesség e birtokában az üg yletet illetően. Hozzáteszem, hog y sok csaló és szélhámos is próbálkozik ilyesfajta védekezéssel, de azért azt le kell szög ezni, hog y a szakértőket nem olyan eg yszerű átverni. Ig az, eg y mániás g yakran a vég letekig g átlástalan, de csak eg y adott periódusban. A csalók és pszichopaták eg ész életükön át azok. Apropó, pszichopátia: sokan túl g yakran és talán tévesen használják ezt a kifejezést mostanában. A pszichopátiás személyiség nem eg yenlő az elmebeteg ség g el, ug yanis a pszichopata pszichiátriai értelemben nem beteg . Ők, ellentétben a pszichésen beteg ekkel, teljesen tisztában vannak mag uk és a világ kapcsolatával, reálisan látják és ítélik meg a történéseket, tudják és felfog ják cselekedeteik következményeit, ug yanakkor nincsenek tekintettel mások érdekeire, érzéseire. Nem szenvednek, nem g yötri őket bűntudat, ha másoknak kárt okoznak, sőt, g yakran ezúton érik el, amit szeretnének. Nem tanulnak az elkövetett hibáikból, ug yanazt meg csinálják kétszer, háromszor vag y akárhányszor, ha éppen úg y alakul. A pszichopata használ és kihasznál másokat. Nem biztos, hog y ettől boldog , de lehet, hog y nem is tudna az lenni, mert nem is ismeri ezt a fog almat. Már amit ez a leg több érző embernek jelent… A pszichopatákból hiányzik az empátia. Éppen ezért tudnak másokon átg ázolva előremenetelni, a többiek érzéseit fig yelmen kívül hag yva eg yszemélyes döntéseket hozni, mindenkit meg sebezve érvényesülni. Szóval, eg y „mezei beteg re”, akinek ig enis vannak érzései, aki érez bűntudatot, aki szenved, tud örülni és boldog nak lenni, ne mondjuk, hog y pszichopata. Ő tesz azért, hog y g yóg yuljon, ő képes és akar is másokkal eg yüttműködve haladni a nag yon is rög ös úton. Nála inkább az a baj, hog y az útitársak maradoznak el időnként, mert nem bírják a tempót és a kihívásokat. A mániás beteg ek másik jellemző tulajdonság a a hiperaktivitás és az impulzivitás, amely g yakran veszélyes helyzetekbe sodorja őket: amikor közlekednek, amikor szabályokat áthág va felvag y lemásznak valahova, amikor azt képzelik, hog y tudnak repülni, és íg y tovább. Biztosan sokan látták a Mr. Jones – Jogában áll meghalni című amerikai filmet, amelyben számos jól kidolg ozott példát láthatunk mindezekre. Szép és érzékletes film, persze amerikai stílusban meg jelenítve, még is hitelesen érzékelteti a bipoláris beteg ség eg y viszonylag súlyos formáját. Tévhit, hog y a mániás beteg mindig jókedvű. Ig az, hog y a hang ulata többnyire irracionálisan jó, eufóriás, hog y mindennek képes örülni, még oktalanul is, de leg belül, ott mélyen, mindig jelen van a szorong ás és a retteg és valamitől. Vag y az állapot elvesztésének lehetőség étől, vag y a környezet reakcióitól, netán a többi embertől. Gyakori a fenyeg etettség érzés és a bizalmatlanság is. Mindezek eg yveleg e pedig azt eredményezheti, hog y a beteg időnként ing erlékeny, támadóvá

válik, ag resszív impulzusait a környezetre zúdíthatja, ezért viselkedése néha félelmetes is lehet. A lipóti üg yeletekben mindig tudtuk, ha mániás beteg et hozott a mentő. Vag y „zenés-táncos bevonulás”, vag y a mentősökre és a személyzetre irányuló, tettleg esség ig fokozódó verekedéses jelenet zajlott. Hozzáteszem, az ilyen beteg nek semmiféle beteg ség belátása nincsen. Ig az, hog y eg y város forg almát bénította le, vag y éppen a játszótéri g yerekeknek adott műsorral botránkoztatta meg a szülőket, netán eg y eg ész lakóháznak kellett szenvednie attól, hog y napokon át a fürdőszobájában koncertezett a tusolót mikrofonnak használva, de ő úg y g ondolta, hog y mindenki elmehet, ahová akar, neki jog a van úg y élni az életét, ahog yan akarja, és különben is, mi baj van eg y kis hídmászással, bohócmutatvánnyal vag y g yakorlással a világ turné előtt? Őrület, nem? Szerettem ilyen páciensekkel fog lalkozni. Olyan energ ia áradt belőlük, amilyet az ember csak ritkán érez mások jelenlétében. Néha képesek annyira szug g esztívek lenni, hog y az ember még el is hiszi: bármikor, bármi lehetség es, csak rajtunk múlik. Ig en, a racionális világ ban és keretek között ez még működhet is. De azon a bizonyos határon túl már nem. Ott a lufik g yorsan kipukkadnak, az álmok hamar elillannak, és jön a számukra félelmet keltő valóság : a szürke és még szürkébb jövő. Mánia nélkül, leg többször hirtelen átcsúszva a leg mélyebb depresszióba. Ezt az életérzést, lelki „fent és lent” ing ázást írta meg Juhász Ferenc költő A változás szerelme című versében. Íme, eg y részlet, rög tön az amúg y ig en hosszú vers leg elejéről: „Boldog vagyok? Igen. Fáj a szívem? Igen. Gyötör a tékozló történelem? Igen. Bánt a gyűlölködés? Igen. Aggaszt XX. század végi emberiségsorsunk, sorsa a világnak? Igen. Így vagyok. Itt vagyok. Hitemmel. Verseimmel, 1977– 1983 az a két szélső időhártya, aminek határbelsejében ezek a versek megszülettek. Abban a mániás-depressziós szellemi állapotban, amit költészetnek mondunk: sose tudhatja a költő, sose tudhatja az ember! A levölgyesedő komorabb időben, amikor ül a költő múltjába csomagolva, persze csak látszatra bénán, mindig azon töpreng: hogy lesz a fölfelé, mikor? Mit mondjon újat? Hogyan? Mivel és mikor kezdődik a föltarajlás? Mit mond a csönd, ha beszélni kezd, ha izzó virágokat hajt a feszültség? Tudni szeretné. Nem tudja. Még nem tudja.” (Juhász Ferenc: A változás szerelme) A mánia leg súlyosabb formáiban a beszéd nem képes követni a g ondolattolulást: szétesik, érthetetlenné válik. A beteg nek folyamatos beszédkényszere van, de már semmit nem lehet érteni abból, amit mond. Ezt a fázist ritkán a teljes mozdulatlanság , kommunikációhiány, azaz a mániás stupor követi. Ilyenkor már nem lehet vele kontaktust teremteni, ug yanakkor az arckifejezése vidám, néha még eg y furcsa vig yort is meg lehet fig yelni az arcán. Ki tudja, mikre g ondol ilyenkor? Nem ilyen súlyosak a felhang olt periódusok a bipoláris „kettes típusú” zavarban. Éppen ez a trag ikus benne. Ez a pszichiátriai szempontból kétség telenül súlyos zavar minden eg yes embernél más és más cselekedeteket és viselkedést okoz. Az eg yes esetekben sok közös tünetet lehet meg fig yelni a fig yelem, a g ondolkodás, a hang ulat vag y a mag atartás szintjén, de a konkrét történések és sorsok különbözőek. Ahány pácienssel találkoztam eddig , annyiféle színes és eseményekkel teli életet láttam. Sokféle, számomra elképzelhetetlen élethelyzetnek, meg valósítandó álomnak lehettem tanúja, de az emelkedett és optimizmussal teli állapotban lévő emberek jókedvét és határtalan bizakodását sosem tudtam átélni ig azán, hiszen mindig tudtam, hog y előbb-utóbb jön a nag y zuhanás, a lejtmenet, amikor majd szintén eg yütt kell haladnunk, és én ott sem zuhanhatok össze velük eg yütt. Elterjedt nézet, hog y a pszichiáter szenvtelenül nézi, és közben g yóg yszerekkel tömi az ilyen beteg eket. Rosszindulatú g ondolat. Képzeljük csak el, mi történne, ha a mániás beteg befektetési tanácsaira mi is feltennénk néhány milliócskát (már akinek eg yáltalán van ennyi befektetni való pénze)? Vag y miképp hatna, ha a mag ába roskadó,

perspektívát vesztett, öng yilkos g ondolatokkal küzdő pácienseinkkel eg yütt sírnánk, és keresnénk a leg alkalmasabb kötelet (miközben nag yon szeretnénk őt)? Érdekes módon, nyilván a trag ikum meg élése elleni önvédelemből, sok vicc születik az öng yilkosság g al kapcsolatban. Még a netes oldalakon is külön kateg ória az „öng yilkosviccek”. Ezeknek a humoroknak én mindig csak a keserű, fanyar ízét érzem. A kezelőorvosnak meg kell tanulnia középen maradni. A pszichiáter, ha sikerült elnyernie a páciense bizalmát, a józanság tükre és a szilárd talaj kell, hog y maradjon számára. Amennyiben ez sikerül, akkor a beteg nek mindig lesz mibe és kibe kapaszkodnia. Mert erre van szükség e: szilárd talajra és kapaszkodókra, amelyekből az életében sokszor a leg kevesebb jut neki. Az orvosnak értenie kell, hog y ezek a beteg ek eg y bizalmas kapcsolatot keresnek, amelyben önmag ukat adhatják, hiszen ők g yakran furcsák, hóbortosak, néha meg hökkentőek, máskor elborzasztják a környezetüket; hol kinevetik, hol meg vetik őket. Olykor ízléstelen viccelődések tárg yai lesznek, máskor mág ikus hatásukra reag álva valamiféle misztikusság ot vélnek felfedezni bennük. Eg y biztos: rendkívül veszélyeztetett beteg csoportról beszélünk, akik folyamatosan veszélybe sodorják mag ukat, akiket meg vet és sorozatosan meg is aláz a környezetük, akik g yakran önvédelemből ártanak. És nem érzik jól mag ukat ebben az állapotban. Állandóság ra és elfog adásra vág ynak. A múltból a jövőbe tartó örök hullámvasúton ők azok, akik leg inkább a földön szeretnének maradni. „…Majd eljön a Karácsony, és veszek nagy fenyőfát, a gyerekek ámúldoznak Ferkó-Kati szemekkel. Majd eljön a Szilveszter: iszunk egymást ölelve, s az emberiség izzik fehér jövendő-gyászban. Lesz háború, vagy nem lesz? Asszony, ragadj hitemhez, s az emberiség égve üvölti, hogy »mi végre?« Én ötvennégy elmúltam, élek, fölszabadúltam, élek, hogy meg ne haljak. A költők mit akarnak? Maguk alá földet kaparnak, mint ürítés után kapar a kutya hátsó lábaival…” (Juhász Ferenc: Élet-bíztató) A hipománia soha sem súlyosbodik annyira, hog y élvezhetetlenné váljon a beteg számára. Náluk folyamatos az élethelyzetekkel nem mag yarázható feldobottság és vidámság állapota, az optimizmus, ami annyi életkedvet és energ iát biztosít számukra, hog y g yakran könyörög nek: ne veg yük el tőlük ezt a kis „pluszt”. A beteg ség nek ebben a formájában a depressziós fázisok az ijesztőek. Ez az oka annak, hog y nag yon sok ember érzi úg y, valójában a hipománia az, amivel eg yütt tud és szeretne élni, ebben a szakaszban tud kiteljesedni és önmag a lenni. Ilyenkor szárnyal az alkotókedv és a kreativitás, jönnek az új g ondolatok. A pszichiáterek által „normálisnak” értékelt tünetmentes periódusok is depressziósnak minősülnek a feldobott időszakokhoz képest. Ilyenkor a beteg lelassultnak, tunyának érzi mag át, noha általában azon a tempón működik, mint mindenki más. A temperamentum nyilván meg határozó, hiszen azt hozzuk mag unkkal, az g enetikailag kódolt. A „g yári beállításon” eg yetlen g yóg yszer sem fog változtatni, tehát a tünetmentes szakaszokban az áll vissza. A kettes típusú bipoláris zavar bizonyos szempontból veszélyesebb, mint az eg yes. Itt ug yanis a nag yon is kellemes, energ iadús állapotot időnként a depresszió g átoltság a, tehetetlenség e szakítja meg . Óriási a különbség . Láthattuk, hog y az eg yes típusú mániában meg jelenik a szorong ás és a szenvedés is, amihez képest az ellenpólus g yötrelmei nem jelentenek nag y különbség et. A hipomániáért mindent meg tenne a beteg , a mániából menekülni akar. Többek

között ezért van az, hog y sokkal többen követnek el öng yilkosság ot a kettes típusú beteg ek köréből. Eg yszer eg y fiatal srác azt mondta, hog y „néhány hipomániáért azért bevállalna eg y-két depressziót is”. Ő eg észség es volt, talán tényleg nem tudta, miről is beszél. Hozzáteszem, amit mondott, nem áll messze néhány beteg em véleményétől, amit már leírtam. Ők is a hipomániás állapotot választanák az eg észség helyett. Vannak azonban, akik tudják és meg tapasztalják, hog y az eg észség es élethez való visszatérés és a terápia elfog adása hosszú távon az életüket mentheti meg . Kay Redfield Jamison íg y ír erről: „Létezésemnek ezen a pontján elképzelni sem tudom a normális életvezetést a lítiumszedés és a sikeres pszichoterápia együttese nélkül. A lítium megakadályozza csábító, ám végzetes jókedvem kialakulását, enyhíti a depressziómat, kisöpri rendezetlen gondolkodásomból a porcicákat és a pókhálókat, lelassít és kisimít, nem engedi, hogy tönkretegyem a pályafutásomat és a kapcsolataimat, távol tart a kórháztól, egyáltalán: életben tart, és lehetővé teszi a pszichoterápiát. De ha nem merjük is kimondani, a pszichoterápia ugyancsak gyógyít. Értelmet hoz a zűrzavarba, megzabolázza a rémisztő gondolatokat és érzéseket, legalább részben visszaadja az önuralmat meg a reményt, hogy ebből az egészből tanulni is lehet… ” (Kay Redfield Jamison: A nyughatatlan lélek. Egy mániás-depressziós pszichológus visszaemlékezései; Barabás András fordítása) A bipoláris beteg ség ben tehát meg jelenik a „csábító, ám vég zetes jókedv”, az indokolatlan boldog ság érzet, de vajon különbözik-e ez a „hétköznapi” boldog ság tól?

BOLDOGSÁG „Kapj a múló pillanaton, még visszarívod, ember: a boldogság félénk nagyon, nem jön, ha hívod, ember.” (Burns, Robert: A borosüveg és a jóbarát) Minden g yermek hisz abban, hog y az élet eg yetlen célja a boldog ság . Reméli, hog y számtalan kis csoda vár rá; hog y az álmai azért vannak, hog y valóra váltsa őket; hog y az emberek szeretik eg ymást, és azért küzdenek kéz a kézben, hog y a meg álmodott szebb jövőt létrehozzák, amelyben mindenki boldog lehet. Észrevettük, hog y mindig úg y g ondoljuk: a jövő lesz boldog abb? Hog y amióta élünk, mindig ezt halljuk: ha ezt és ezt teszed vag y íg y és íg y cselekszel, akkor sokkal boldog abb leszel? Aztán szépen lassan meg tapasztaljuk, hog y a boldog ság ot nem lehet csak úg y elérni. Boldog nak lenni: ahhoz valami ősi tudás kell. Mindenki azt hiszi, hog y tudja, mi is az a boldog ság . Ha meg kérdezzük, ilyen válaszokat kapunk: „A boldog ság az, ha meg van mindened, nem hiányzik semmi…”; vag y azt, hog y: „A boldog ság eg yenlő az elég edettség g el.” Van, aki eg y hosszabb periódusra érti: „Akkor vag yok boldog , ha jól telnek a napok…” És akad, aki pillanatnyi, szinte euforikus pozitív érzelemként fog ja fel: „Boldog voltam, amikor meg láttam.” Sokan csak akkor merik boldog nak nevezni mag ukat, ha nincsenek g ondjaik, és olyanok is vannak, akiknek a boldog ság érzése sosem adatott meg . Mire felnőttek leszünk, rájövünk, hog y a mesebeli kék madarat nem véletlenül kerg etik folyton-folyvást. Amikor meg értjük ezt a szimbólumot, már nem akarunk örökké boldog ok lenni. Csak eg yszer-eg yszer. Meg elég szünk azzal is, ha kijut nekünk olykor a boldog ság ból. Mint ahog yan arra sem vág yunk, hog y a világ összes ékköve a miénk leg yen, de elég edettek vag yunk, ha eg y-két darab ékesíthet minket. De vajon nem az boldog ít-e valójában, amikor még csak várjuk, izg alommal, hog y a miénk leg yen? Nem a reményben, a lehetőség felcsillanásában rejlik a titok? Nem a boldog ság keresése az, ami nap mint nap örömet okoz? Amikor még hiszünk abban, hog y meg fog juk találni; amikor még lelkesen teszünk meg mindent, hog y elérjük; amikor még álmodni is tudunk? Lev Tolsztoj is ezt a bölcs tanácsot adja nag yreg ényében: „Hinni kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog legyen az ember.” (Lev Tolsztoj: Háború és béke; Makai Imre fordítása) Tényleg íg y van. Vannak, akik idejekorán találkoznak az emberi élet g yötrő fájdalmaival. Gyorsan meg tapasztalják a nyomort, az ínség et vag y a veszteség szomorúság át. Csalódnak másokban, csalódnak önmag ukban, és csalódnak az eg ész világ ban, mert nem azt kapják, amire vág ytak. Találkoztam már ilyen emberekkel, és érdekes, nem mind nevezte mag át boldog talannak. Az elménk csodálatosan képes védekezni a rossz ellen. Vég telen módon próbálja elviselhetővé tenni az elviselhetetlent. Olykor eg yszerűen csak nem vesz tudomást róla, máskor olyan meg oldásmódokat eszel ki, amelyekkel meg változtatja az észlelés és érzékelés minőség ét. A pszichológ iában van eg y olyan nézet, amely szerint a leg több elmebeteg ség is ilyen menekülés: a lélek menekülése a sérülés elől. Ezért mondja azt, hog y vannak eg észség es, és vannak kóros meg oldások, amelyekkel meg küzdünk a mindennapi fájdalmakkal, a ki nem elég ített szükség letekkel. Ha ebből a

nézőpontból indulunk ki, akkor azt mondhatjuk, a depresszió is ebbe a kateg óriába sorolható, valamint a szorong ás vag y akár a skizofrénia is. De vajon mi az eg észség es meg oldás? Mit tekinthetünk helyes menekülési útnak? A folyamatos boldog ság keresést? Az örömök és élvezetek hajszolását? A pillanatnyi örömöt okozó tárg yi értékek halmozását? A folytonos jobbat akarást, a meg állíthatatlan „hedonista mókuskereket”? Aki íg y g ondolja, és íg y is éli az életét, előbb-utóbb csalódni fog . Eg y idő után nem lehet újabb és újabb, szebb és jobb élményeket g yűjteni. „Ah, úgy van! ember vágya telhetetlen, Az édenben természetünk a sátán. Ott leskelődik ránk kigyói mezben Mindenbirási vágyak almafáján. Jó, hogy kiüztek, kitagadtak innen; Mert sose győzünk szenvedélyeinken!” (Reviczky Gyula: Tünő ifjúság) Hog y mi a recept? Mindenkinek más és más, de én azt mondom, ig enis lehet mindig azt értékelni, ami éppen van. Lehet örülni eg y kismadár reg g eli énekének, a lemenő napba kúszó felhőknek, eg y kedves mosolynak vag y eg y meg hitt érintésnek. Lehet örülni szeretteink örömének, eg y felvarrt g ombnak vag y a tavasszal meg újuló természetnek. Eg yiknek sincs köze eg ymáshoz, még is, eg yenként mind nag yszerű érzéssel tölthetnek el, ha képesek vag yunk ezt átélni. A képesség és az akarás a lényeg . Képesek vag yunk, ha elménk tiszta és befog adó, ha nem keressük folyton az összefüg g éseket, ha el tudunk szakadni napi g yötrelmeinktől. Akarni tudunk, ha nem befolyásol minket a külvilág zaja, a boldog ság ipar csábító ajánlatai, mások véleménye és elvárásai. Gondoljuk csak vég ig , amiről már volt szó! Nem attól boldog -e ig azán eg y g yermek, hog y tökéletesen birtokában van érzékelése szabadság ának? De ig en. Én is emlékszem, milyen kellemes érzéssel töltött el, már-már euforikus hang ulatba röpített a virág zó mező illata a nag ymamámék kertjének vég ében. Futottam a nálam alig mag asabb fűben, pillang ókat, bog arakat kerg ettem, és úg y éreztem, hog y enyém a világ . Boldog nak éreztem mag am akkor is, amikor a nyár leg elején először fürödhettem a Balatonban, és érezhettem az édes víz lág y simog atását. Ug ráltam örömömben, ha karácsonykor meg g yújtottuk az első csillag szórót, vag y amikor először közelről csodálhattam az aug usztusi tűzijáték fényes csillog ását. Ezek nekem az élet csodás pillanatai voltak. Intenzívek és nag yon is meg élhetők. Gondolom, nem vag yok ezzel eg yedül. Mindannyiunknak vannak ilyen „első” emlékei. Ismét Reviczky sorai jutnak az eszembe: „Ha visszanézek most a multra, Álomnak tetszik az egész. Hisz ily bolondot nem müvelhet Soha a józan emberész. És mégis, sokszor úgy ohajtom: Legyen ily álom életem. Kaczagjon rajta minden ember, Csak engem boldoggá tegyen!” (Reviczky Gyula: Ábrándjaim derűs világát)

Azért érezzük a g yermekkort boldog nak, mert meg tudtuk élni ezeket a perceket, tisztán csak úg y, ahog y meg adattak. Miért ne történhetne ez ma is íg y? Az kétség telen tény, hog y az újdonság mindig sokkal intenzívebb érzést kelt bennünk, mint a meg szokott. Eg y új parfüm illatát sokkal erősebben és tartósabban érezzük, mint akkor, amikor minden nap az van rajtunk. Ebből a parfümg yártók jól meg is élnek. Ha veszünk eg y vattacukrot, és elkezdjük enni, az első falat még élvezetet okoz, de a vég ére már meg csömörlünk. Érzékszerveink és az ag yunk hozzászokik az ing erekhez, és a kellemes érzet kialakulása eg yre elmarad. Az illat halványodik, az íz szokványossá válik. Minden élménnyel íg y van ez. Ezért ösztönösen keresünk valami újat, valami erősebbet, ami ug yanazt az érzést, az „először éreztem” érzését képes meg adni nekünk, mert akkor érezzük boldog nak mag unkat. Ennek persze ma már ig en jól ismert a biológ iai háttere, hiszen az öröm és a boldog ság érzete eg y biokémiai folyamat eredménye. Ag yunk, az örök ing erkereső, eg ész jutalmazórendszerrel rendelkezik, hog y jó érzésekkel lásson el minket: eg y sor molekulát képes hadrendbe állítani, hog y pozitív érzéseink lehessenek. Rajtunk múlik, milyen ing erekkel látjuk el. Van, aki eg y új rucival, táskával, cipővel (tipikusan női meg oldás); van, aki eg y szép zenével, eg y jó könyvvel vag y eg y színházi darabbal (az intellektuális forma); és van, aki sportokkal, étellel-itallal (testi élvezetek) jutalmaztatja meg mag át. Ezekkel nincs is semmi baj, bár könnyen lehet valakiből boltkóros, könyvmoly, veszélyes sportot űző vag y elhízott zabag ép, ha csak eg ysíkúan használja az élet adta lehetőség eket. Sokakat rag ad mag ával a drog vag y az alkohol eleinte g yors, később eg yre keservesebb élményt adó hatása. Ők már füg g ők lesznek, és a céljuk nem a boldog ság keresése, hanem a túlélés lehet. A mezők virág aihoz, a tó simog atásához vag y a csillag szóró fényéhez képest mik ezek? Árucikkek, amelyeket a boldog ság íg éretét áruló kufároktól vehetünk. Ig en, a boldog ság mára piaci áruvá vált. Sokan vásárolnak ezen a piacon, azt remélve, hog y az eg yre elkeseredettebb vadászat közben vég re rátalálnak az ig azi boldog ság ra. Vag y az útra, ami odavezet. „Vedd ezt”, „vidd azt”, „olvasd ezt”, „csináld azt” – hang zik az árusok kiáltozása, és a nag y zajban még a saját belső hang ját sem hallja meg az ember: „ezt szeretném”, „ez esne jól”, „ez jó nekem”. Pedig néha nem ártana elcsendesedve visszavonulni, és befelé fig yelni, arra, amit a lelkünk mond nekünk. Ha most valaki azt hiszi, hog y ez valami „ezo-izé”, közlöm, hog y még ha az is, nincsen vele semmi baj. Mellesleg a meditáció fog almát a „nyug ati” pszichológ ia is ismeri, bár én nem vag yok pszichológ us, csak eg y mezei orvos-pszichiáter, de azt tudom, hog y a páciensek nag y része, leg yen bármiféle testi-lelki nyavalyája, sokkal g yorsabban és boldog abban g yóg yul, ha meg tanul érintkezni saját mag ával. Akkor ráérez és meg érti a saját érzéseit, fájdalmait, s meg látja, hog y ott belül mit is kéne rendbe tennie. „Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egyszobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen; épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl […] fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.” (Elizabeth M. Gilbert: Ízek, imák, szerelmek; Balázs Laura fordítása) Hog y mi köze mindennek a hétköznapi boldog ság hoz? Nag yon is sok. Ahhoz ug yanis csak úg y jutunk hozzá, ha kiirtjuk mag unkból mindazt, amit az élet, a külső világ , a reklámok és elvárások belénk ültettek, és meg halljuk ott belül, hog y mire is van szükség ünk ig azán. Számos

pszichológ iai tanulmányt lehet olvasni arról, hog y különféle meg változott képesség ű (lebénult, meg vakult, mozg áskorlátozott) emberek nyilatkoztak arról, hog y az életük boldog abban telik, mint addig , amíg „eg észség esek” voltak. Vajon miért? Mert az elvárásaikat meg változtatták: más szintekre helyezték a boldog ság mércéjét. Nyilvánvalóan ehhez időre volt szükség ük, ezt a tanulmányok le is írják, hiszen az állapothoz hozzá kellett szokniuk – de ha sikerült, képesek voltak meg találni örömüket az életben. Eg y-eg y jó beszélg etés, a barátok, rokonok közelség e, szeretete, eg y jó játék vag y eg y film, netán új kihívások és erőfeszítések: mind-mind örömöt tudtak és tudnak nekik okozni. Hog y mi kell mindehhez? Meg int csak azt mondom: ép ész, ép lélek. Tehát a képesség és az akarás. Az ag y tiszta működése. Újra itt tartunk. Jól működő ag yra van szükség ünk a képesség eink kiaknázásához és az akaratunk mozg ósításához. Ez kell a boldog ság hoz. A depresszióval élő embereknél éppen itt van a probléma: az ag y tiszta működésével. Miképpen a jó emésztéshez meg felelő mennyiség ű g yomorsavra, az epében és a hasnyálmirig yben termelődő enzimekre, sőt még néhány hormonra is szükség van (nézzünk csak reklámokat!), úg y az örömök „meg emésztéséhez” is kell néhány ag yi „emésztőszer”, sőt, eg y eg ész rendszer. Vannak köztük hírvivő és híreket fog adó molekulák, vannak valódi hormonok és kábítószer-jelleg ű anyag ok. Vannak a sejtek felszínén a hírvivőket érzékelő fehérjemolekulák (ezek a receptorok), amelyek a sejten belül működő más enzimeket aktivitásra kényszerítő vag y g átló hatásúak. Ez a sejten belüli enzim viszont a sejtmag ba hatolva, a DNS-hez kapcsolódva képes módosítani az örökítőanyag ot. Génállományunk eg y része (valójában csak ig en kis része) van aktív állapotban, nag yobb része szunnyad, eg észen addig , ameddig fel nem ébreszti valami. Ez a valami leg többször eg y olyan ing er – a külvilág ból vag y a testből –, amely változtatásra, alkalmazkodásra kényszeríti a szervezetünket. Leg először az ag yat, majd ennek utasításaira a testet. A változás során az előbb leírt folyamat minden lépése, most belülről kifelé haladva, újra lejátszódik. A receptorok szerkezete meg változik, a hírvivők és hormonok mennyiség e nő vag y csökken, és eg y sor távolra ható anyag és ideg i utasítás jön létre. Mindeközben ag yunk folyamatosan kapja a visszajelzéseket, amelyek alapján újból és újból felülírj a a prog ramot. Éppen olyan ez, mint eg y látni, hallani, tapintani, ízlelni és szag olni is tudó, önfejlesztő prog ram, csak annál sokkal bonyolultabb. Ag yunk a test hormonjainak eg yik célállomása, és mag a is termel eg y sor olyan anyag ot, amelyek szabályozzák saját mag a és a test működését. Ezeknek az anyag oknak eg y részére szükség van a boldog ság és az örömérzet meg élésének képesség éhez. Ma ott tartunk, hog y a hírvivők és a receptorok kapcsolatának szintjén be tudunk avatkozni, ha erre szükség van. Azt is tudjuk, hog y az ig azi kulcs azonban a g ének működésének meg értése lehet. Erre mondhatja bárki, hog y az orvosok Istent játszanak, de kérdem én: nem éppen a Teremtő az, aki a kezünkbe adta a tudást? Persze maradhatunk a felszínen is, az eredmény úg yis ug yanaz. Csak leg feljebb nem értenénk, mi miért történik… Az is belátható, ha valakit ez eg yáltalán nem érdekel, és elég neki annyi, hog y: „Lég y pozitív!” De akár tetszik neki, akár nem, a pozitív impulzusok az ő ag yát és g énjeit is ug yanúg y „felpiszkálják”, csak nem vesz róla tudomást. A leg több orvos, leg yen keleti vag y nyug ati, nem ezt vallja: őket hajtja a meg ismerés öröme, a felfedezni vág yás, az új iránti nyitottság és a lelkesedés. Mi ez, ha nem a szunnyadó belső g yermek ébren tartása, vag y másképpen: a folyamatos boldog ság keresés eg y formája? Sok-sok éve leírták már, hog y bizonyos, az ideg rendszer és az ag y meg változott állapotát előidézni tudó hatások – mint például a meditáció, a pszichoterápiák, a relaxáció, az akupunktúra vag y a hívő ember imádkozása – meg változtatják az ag yi ing erületátvivő, vag y ha tetszik, hírvivő molekulák (szerotonin, noradrenalin, endog én opiátok) mennyiség ét, ezáltal a receptorok működését, és íg y tovább. Ezáltal érvényesül szorong ásoldó, fájdalomcsillapító, immunrendszert serkentő és közérzetjavító hatásuk. Nem szabad persze elfeledkezni a módszerben való hitről és a

placebojelenség ről sem, mert mindkettőnek nag y jelentőség e van a folyamatban (még a g yóg yszereknél is!). Ezek az ag y öng yóg yító képesség ének ékes bizonyítékai: annak, hog y a tudatunk, a tudatos cselekvés és g ondolkodás képes olyan változásokat beindítani, amelyek által g yóg yulhatunk. Ha jól beleg ondolunk, az emberiség történetében többször is felfedezték ug yanazt, csak más és más módszert kidolg ozva, és más elnevezést adva neki. Az ember tehát birtokában van eg y sor öng yóg yító vag y – mondhatjuk – szelíd g yóg ymódnak, amelyekkel képes meg változtatni ag yi működését. A drog ok is ilyen (mód)szerek, csak túl sok a káros mellékhatásuk, és nem kiszámítható a hatásuk, szóval, öng yóg yításra ne próbálkozzunk velük. A g yóg yszerekkel más a helyzet. A ma ismert depresszióellenes készítmények és hang ulatstabilizáló szerek hatóereje abban van, hog y a fent leírt ing erülettovábbítási folyamat valamely ismert lépésébe avatkoznak be, ezzel változtatva meg a hírvivők mennyiség ét vag y az ideg sejt membránjának stabilitását. Hog y ez jó-e, vag y rossz? Kérdezzünk meg eg y g yóg yult depresszióst! Szerencsére, a közhiedelemmel ellentétben, van belőlük éppen elég . Az is tény viszont, hog y a leg hatásosabb g yóg ymód a terápiás módszerek kombinációja. Gyóg yszerre sokszor van szükség , de a mellette alkalmazott pszichoterápia valamely formájára is, ezenkívül pedig bevethetők az ősi módszerek is, kinek-kinek a kedve és az ízlése szerint. Eg y biztos: a depresszió eg y bizonyos súlyosság i fokán az ag y már nem képes az öng yóg yító folyamat beindítására, seg ítség re van szükség e. Ha fellapozzuk a nag y, háromkötetes belg yóg yászati tankönyvet, szinte alig akad olyan kórkép, amelynél a tünetek felsorolásakor meg ne említenék a nyomott hang ulatot vag y a depressziót. Azt már az elődeink, neves professzorok is tudták, hog y ez esetben nem a beteg ség kialakulása miatti jog os elkeseredésről van szó… Olyannyira nem, hog y például az eg yik leg súlyosabb és leg g yorsabb lefolyású rák, a hasnyálmirig yrák esetében a depresszió közel neg yven százalékban jóval korábban jelentkezik, mint mag a a dag anat. Onkológ iai beteg ek körében eg yébként számos vizsg álat kimutatta, hog y a rosszindulatú beteg ség nem oka a depressziónak, inkább talán annak a következménye. Ez meg is érthető, hiszen az ag y, a központi irányító beteg ség éről van szó. Láthatjuk tehát, hog y ez az irányító funkció nemcsak a hang ulatra, az „ideg i” működésekre van hatással, hanem minden eg yes sejtünkre. Fent és lent. Nem szeretem azt a mondást, hog y „minden az ag yban dől el” – de ettől még ig az, akár tudatos, akár a tudatunkig el nem jutó folyamatokról van szó (a tudat alattiról már nem is beszélve). Na de kanyarodjunk vissza az örömérző képesség üket elvesztett emberekhez! Ismert tapasztalat, hog y a depresszióban meg élt eg yik leg kínzóbb tünet a boldog ság érzet hiánya. Ez nem eg yenlő a szomorúság g al, hiszen a leg többen elmondják, hog y tulajdonképpen nem szomorúak, nincsen kifejezetten rosszkedvük, inkább azt élik meg nag yon rosszul, és amiatt keserednek el, hog y képtelenné váltak az élet szokásos örömeinek, boldog pillanatainak az átélésére, befog adására. Ezt a képesség üket veszítették el. A fent leírtak alapján már log ikusnak láthatjuk, hog y esetükben az ag y bizonyos működési zavaráról van szó. Ők érdekes módon teljesen jól látják a helyzetet, és tudják, hog y akarni is kell, akarnak is örömöt érezni, de mindez nem meg y nekik. Ezen viszont nag yon el tudnak keseredni. Meg is értem. Sokat lehet olvasni azt a már előzőleg is idézett bölcs tanácsot, hog y leg yünk pozitívak. Most már láthatjuk, hog y az ehhez való képesség , az a még teljesen nem is ismert ag yi folyamat sérülhet, elromolhat vag y akár „g yárilag ” is hibás lehet. A pozitív élmények befog adása nem is olyan eg yszerű, mint g ondolnánk. Tudjuk, hog y vannak olyan emberek, akik mindenben képesek meg látni a pozitívumot (optimisták), és olyanok is, akik szinte mindennek a rossz oldalát látják (pesszimisták). Ez alkati kérdés, részben öröklött, részben tanult tulajdonság . Ha eg y g yermekkel születésétől fog va láttatják a szülei a szépet és a jót, ha folyamatosan meg erősítik a kellemes élmények által nyújtott örömérzést, akkor meg tanulja ilyennek látni a világ ot. Még ha öröklötten befelé forduló is (az ilyen emberekről g ondolnánk, hog y hajlamosabbak a búskomorság ra), belső

élményei eg y pozitív látásmódot alakítanak ki benne. Ezzel szemben: hiába születik valaki kifele forduló, extrovertált temperamentumúnak, ha folyamatosan letörik az örömét, mindig a rosszra hívják fel a fig yelmét, és csak a neg atívumokat veszik észre a cselekedeteiben. Az ilyen ember előbb-utóbb meg tanulja, hog y a környezet és az emberek rosszak, hog y a világ tele van fenyeg ető és durva dolg okkal, hog y az örömben mindig ott az üröm. Az ő boldog ság ra való képesség ének lőttek. Az extrovertáltság csupán helyzeti előnyt jelent. Az ilyen embereknek nag yobb az esélyük a társaság i élet örömeinek kiaknázására, a boldog ító emberi kapcsolatok kialakítására – de ez mit sem ér, ha minderről szépen leszoktatják őket. A kérdést pszichológ iailag természetesen még tovább lehetne boncolg atni, hiszen vannak más tényezők is, amelyek befolyásolják az örömöt meg élni tudó képesség ünket, de mindez már eg y másik könyv témája is lehetne… A világ olyan, amilyennek látjuk, s hog y milyennek látjuk, az attól füg g , milyen belső élményeink vannak róla. Az élmények azok, amelyek meg határozzák, hog y valamit jónak vag y rossznak ítélünk meg , eg észen addig , amíg másra nem tanítanak meg minket. Mondok néhány példát. Abban talán sokan eg yetértünk, hog y az úszás és a vízben pancsikolás kellemes és jó dolog . Az ember természeténél fog va szereti a vizet. Már az anyaméhben is vízben lebeg tünk, a csecsemők is imádnak a vízben lubickolni, manapság divat is lett babaúszásra vinni a porontyokat. Még is vannak, akik utálják a vizet, félnek bemenni a már térdig érő medencébe vag y tóba is. Biztosan van közülük olyan, akiben ez a félelem és irtózás ösztönösen alakult ki, de a többség nél valószínű, hog y hiányoztak a pozitív élmények, a szülőkkel való közös fürdőzések, az átélt kellemes érzések. Lehet, hog y sokszor hallottak ilyesmit, hog y „vig yázz, nehog y vizet nyelj, mert piszkos” vag y hog y „nem menj beljebb, meg ne fulladj”. És valószínű, hog y eközben hiányoztak a meg erősítő meg jeg yzések, például az, hog y „látod, milyen finoman simog at a hullám”, vag y hog y „milyen üg yesen próbálsz úszni”. Az ilyen g yerek hamarosan még a víz közelébe sem fog menni. Nem azt mondom, hog y ezen múlik a boldog ság a, de eg y lehetőség g el még is kevesebb jut neki. Van, akit az új dolg ok felfedezésének örömétől fosztanak meg ily módon: „ne menj oda, nem tudjuk, mi az” meg , hog y „járt utat a járatlanért…”. Pedig az újdonság keresés és a kíváncsiság jó szolg álója a boldog ság keresésének. Nem a leg kellemesebb érzéseink közé tartozik-e az új, pozitív dolg ok meg tapasztalása, az izg alom, a lelkesedés vag y a meg ismerés öröme? Nem ezek az érzések-e azok, amelyek előhozzák belőlünk a g yermeki ént, amely ott van velünk az utunkon mindvég ig , csak éppen leg belül bezárva tartjuk, mint eg y félelmetes vadállatot? És ha előtör néha, mag unk is rácsodálkozunk: jé, ez is én vag yok? Pedig ki kéne eng edni, és hallg atni rá. Bölcsebben tennénk. Ehelyett inkább küzdünk a félelmeinkkel, a csalódásainkkal, az ellenség einkkel és a világ g al, amely sehog y sem akar olyan lenni, mint akarnánk. Nem is lesz! Az élményfeldolg ozással kapcsolatban jutott eszembe a következő g ondolatsor: „Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.” (Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája; Leg éndyné Szabó Edit fordítása) Mi tehát a boldog ság ? Talán az élni tudás képesség e? A szeretet befog adására való alkalmasság ? A g yermeki én életben tartása? A pillanat élvezete? A mindennapi örömök összesség e? Ig en, ez mind. Boldog , aki békében él önmag ával, aki szembe mer nézni az élet keserűség eivel, aki fel tud állni eg y nehéz pillanatban; akinek nem számít, hog y mit g ondolnak róla; aki szeretni tud másokat; és élvezi, ha őt is szeretik. Nem nag y dolg ok. A boldog ság annyiféle formában van itt a jelenünkben,

csak g yőzzük észrevenni… Még sem találunk rá, mert eg yre azt lessük és várjuk, hog y mikor jön el. Sok ember képtelen a jelenben élni. Pedig a jelen a valóság . A múltat átszínezi az érzelmi fátyol, amelyet a lelkünk sző mag a köré, ezért néha torz vag y hamis a kép, amit mag unkban őrzünk. A jövőt pedig nem ismerjük, csak vág yainkat, céljainkat, amelyeket a korábbi tapasztalatok, tehát a múlt alapján képzelünk el. Nem meg lepő tehát, hog y a felépített jövőkép g yakran összetörik, ha a dolg ok még sem úg y alakulnak, ahog y elképzeltük. Ilyenkor csalódás és bánat vár ránk. Pedig nem kéne íg y történnie. Ha a jelenben maradunk; ha azt tesszük, amit éppen kell; ha annak örülünk, ami éppen van; ha mag unk mög ött hag yjuk az elmúlt percet is, és nem a jövőn őrlődünk – sokkal nyitottabbá válunk a boldog ság befog adására. Az éppen meg élt élmény jelzi, hog y itt és most létezünk. Létezésünk pedig mag a a csoda. Ajándék, amelyet kaptunk, csak úg y önmag áért. Örüljünk neki: leg yen a létünk mag a a boldog ság ! A depresszióban eltűnik a jelen. Múlt és jövő szorításában él az, aki depressziós. A szürke érzelmi fátyol borússá színezi a múltat, és élhetetlennek láttatja a jövőt. A lét öröme meg szűnik. Számukra az lesz a boldog ság , ha visszatalálnak a valóság ba, ha meg szabadulnak a depresszió fog ság ából, és visszakapják a korábbi életüket. Visszatalálni a jelenbe: fáradság os út, de nem lehetetlen.

GYÓGYULÁS „Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember.” (Eric Maria Remarque: A diadalív árnyékában; Mészáros Klára fordítása) Ahány depressziós sors, annyiféle g yóg yulástörténet. Ha visszaemlékszem a pályafutásom eddig i húsz évére, nag yon sok eg ymáshoz hasonló és jó néhány izg almas történetet tudnék összeszedni. A depresszióból ig enis van kiút. És van g yóg yulás, akár vég leg es is. Hazug ság és tévhit, hog y csak tüneti javulás érhető el. Az sem ig az, hog y a depresszióval meg kell tanulni eg yütt élni, mert csak ez seg ít. Az azonban nem vitás, hog y a g yóg yuláshoz mag a a depressziós ember is kell: rá és az ő eg yüttműködésére is szükség van a siker eléréséhez. Az eg yüttműködés eleinte a fizikai jelenlétet jelenti; azt, hog y elmeg y eg y szakemberhez, hog y elfog adja a tényt: seg ítség re szorul. Szerintem ez a leg nehezebb. Én mindig nag yra becsülöm a pácienseimet, hog y van erejük összeszedni a bátorság ukat, leküzdeni az előítéleteiket és a félelmeiket, s eljönni eg y „ideg en” emberhez seg ítség et kérni. Ez a leg nehezebb lépés. A depresszió hamis eg y nyavalya! Becsapja áldozatát, mert hamis illúzióval elhiteti vele, hog y az úrrá tud lenni rajta. Ug yanis a depressziós epizód hónapokig , mondjuk, három-hat hónapig tart, majd ezután spontán elmúlik. Nem meg g yóg yul, csak elmúlik. Akkor nag y az öröm és a büszkeség : „Lám-lám, kijöttem a depresszióból, eg yedül, csak akarni kellett.” (Meg szeretni a beteg et nag yon, mint tudjuk.) Az esetek több mint a felében azonban hónapok, évek múlva, alattomosan visszakúszik a lehang oltság vag y a rossz közérzet: a depresszió ismét bekopog a lélek ajtaján. Lehet, hog y teljesen másképp álcázza mag át, hol eg y testi beteg ség , hol más pszichés panasz formájában, meg tévesztve g yanútlan áldozatát. Láttuk ezer arcát, férfias és női változatát. Olvashattuk Kay Redfield Jamison pszichológ us sorait önmag áról és küzdelméről a bipoláris beteg ség ével, sőt a g yóg yszerellenes érzéseivel. A depresszió nem válog at. A világ on mindenütt szedi áldozatait. De vajon miért van az, hog y a depressziósok száma a világ on mindenütt növekszik? A WHO 2020-ra az eg yik leg nag yobb eg észség üg yi problémának jelzi előre a klinikai depressziót, amelynek eg yéni és társadalmi kára akár pénzzel is mérhető (ezt ki is számolták már neves tanulmányok). Ám ezek a számok a szenvedő embernek és a családjának nem fontosak. Az viszont ig en, hog y a depresszió miatt sokan nem tudnak dolg ozni; elveszítik a munkájukat, a keresetüket; romlik az életminőség ük, az életszínvonaluk. Az elkeseredettség és a kilátástalanság pedig g yakran újabb trag édiákhoz vezet. Többen azt g ondolják – és le is írják –, hog y az öng yilkosság meg előzése hag yományosan pszichiátriai feladat. Ez nem ig az. Az öng yilkosság meg előzése a tudással és az ismeretek bővítésével kezdődik, már g yermekkorban! Tudással önmag unkról, a lelki élet jelleg zetesség eiről, és tudással a leg g yakoribb beteg ség ekről, a környezeti hatások jelentőség éről. A meg előzésnek szintjei vannak. Más a feladat eg yéni, családi és társadalmi szinten. Eg y pszichiáter sem képes kivédeni a káros társadalmi hatásokat, leg feljebb elmondhatja, hog y azok szerepe mennyire meg határozó. A pszichiáterek nem ülhetnek be az iskolák tanári szobájába, hog y ott oktatást szervezzenek. Csak a hang jukat hallathatják, hog y a tantervbe, az eg észség nevelés-tananyag ba az eg észség es lelki életre nevelés kérdésköre is bekerüljön. Lehet, hog y idealista nézet, de azt is fontosnak g ondolom, hog y eg észség es családok és eg észség es társadalom nevelje az utódokat. Ehhez viszont kieg yensúlyozottság és biztonság érzet szükség eltetik, amelyből nag yon kevés jut mostanság .

Felg yorsult élet, anyag i bizonytalanság , meg változott férfi- és női szerepek, értékrendi válság – mind-mind napjaink pszichoszociális hatásai. A kor, amelyben élünk, termeli a lelki sérült embereket. Nemcsak a depresszió vag y a szorong ásos zavarok előfordulási aránya növekszik, hanem a személyiség zavarok mennyiség e és a pszichopaták száma is. Azzal pedig nem nag yon tudunk mit kezdeni. Radnóti sorai jutnak eszembe: „Ember, vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen, – hordozd szivedben. Érezd e vad világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.” (Radnóti Miklós: Nem bírta hát…) A depresszió és az öng yilkosság elleni harcnak része az emberek g yóg yulásba és g yóg yításba való hitének erősítése is. Ezért írtam annyit a hit kérdéséről (nem vallási értelemben). Hamis hitekkel, tévhitekkel és babonákkal semmire sem meg yünk. Valódi ismereteket kell elhinteni, nem holmi idealisztikus elképzeléseket, homályos vag y éppen misztikus ködbe burkolt áltudományt. Szakemberek csapatának kellene összefog nia az eg ymásra mutog atás helyett. A pszichológ usoknak hirdetni kell a meg előzés lehetőség eit, az önismeret és a pozitív életszemlélet elérésének módozatait. A szociológ usoknak hallatni kellene a hang jukat a veszélyeztető társadalmi folyamatokról, az eg yén és a társadalom meg bomlott kapcsolatáról. A tanárokat oktatni kellene a pszichológ iai szempontból leg eredményesebb pedag óg iai módszerekre és a mentálhig iénés alapokra. Az iskolákban örömmé kellene varázsolni a világ meg ismerésének a lehetőség ét, nem pedig szorong ás- és bűntudatkeltéssel elérni, hog y a diák meg tanulja a kötelezőt. A sikerélmény a motiváció eg yik leg fontosabb eszköze. Ha elérhetetlenné teszik a személyes sikert, borítékolható a motiváció elapadása és a feladás. Gyerekkorban kellene meg tanulni, hog y az öröm energ iát ad. Amit örömmel csinálunk vag y tanulunk, az könnyebben és jobban meg y, íg y több sikerélményhez jutunk. A siker boldog ít és motivál, ezáltal még több munkára ösztönöz. Ez a belső pozitív élményfolyam örökös energ iaforrássá válhat az életünkben. És ezt nem tanítják meg , vag yis nem eng edik, hog y meg tanuljuk. Kivételek persze vannak, ezeket nevezzük jó iskoláknak. A depresszió és az öng yilkosság elleni küzdőcsapatba még sokan bevonhatók. A rizikót csökkenti a kieg yensúlyozott párkapcsolat, a család, a hívő és g yakorló vallásosság és a stabil szociális háló (barátok, munkahely, társadalmi kapcsolatok). Eg yik sem pszichiátriai kérdés. De beszélni kell róluk. A valódi pszichiátriai feladat a már kialakult depresszió mint beteg ség felismerése és g yóg yításának menedzselése. Nem eg yszerű kezelésről van itt szó, hanem eg y g yóg yítási stratég ia kidolg ozásáról és vég ig viteléről, az érintettel közösen. A pszichiátria mára kilépett a hag yományos orvoslás kereteiből: partnernek tekinti a pácienst, és nem „beteg nek”. Problémákat fordít le a tünetek nyelvére, felvilág osít, meg vitat, és közös döntéseket hoz, eg yütt azzal, akire ez tartozik. Depresszió esetén csak ritkán van szükség kényszerintézkedésekre vag y kényszerg yóg ykezelésre. Az eg yik ilyen eset, amikor még is, éppen az eg yértelmű öng yilkosság i szándék vag y cselekedet, amikor elvárható, hog y a szakember cselekedjen. Az eg yéni terápiás stratég ia első pontja a kölcsönös bizalom kiépítése. Bármilyen furcsán hang zik, a „kölcsönös” szónak jelentőség e van. Nemcsak az lényeg es, hog y a páciens meg bízzon bennünk, hanem az is, hog y ő is elnyerje a mi bizalmunkat. A második lépés az információ meg osztása. Ez is kölcsönös: a terapeuta meg hallg atja a panaszokat, észleli a tüneteket, majd mag a is elmondja, amit g ondol és amit tud a konkrét helyzetről. A felvilág osítás és az ismeretátadás

eleng edhetetlen ahhoz, hog y a páciens értse, elfog adja és befolyásolni tudja a további lépéseket. Az orvos és a depressziós beteg e: ez hosszú távú kapcsolat. Úg y is kell kezelni. A jó eg yüttműködés ősi feltétele is fennáll, hiszen „közös az ellenség ”, a depresszió leg yőzése tehát mindkét fél érdeke. A beteg a g yóg yulást, az orvos az elég edettség örömét várja a kezeléstől. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor azt mondhatom: „A kezelés befejeződött, vig yázzon mag ára.” (Persze ennél hosszabb dolg okat mond az ember, de a lényeg még iscsak ez.) A teljes g yóg yulásig azonban hosszú út vezet, és kemény munka. Vannak meg torpanások, visszaesések, feladás és újrakezdés, de ezek mind beleférnek. Azután előbb vag y utóbb meg csillan a fény, és a beteg lélek újra mag ára talál. Sosem szabad vég leg feladni! Mindehhez sok-sok seg ítség re és alapvető szemléletváltásra van szükség . A kezelés csak a kezdet. A korábbi csonttöréses hasonlathoz visszatérve: a pszichiátriai kezelés a g ipsz a lábon, a mankó a hónok alatt. A csont összeforrhat, ám a terhelés, az izmok és a teljes mozg ás csak lassan lesz a rég i. Lehet, hog y nem is ez a jó meg fog almazás, hiszen nem is a rég i életre, hanem eg y másfajta életre van szükség . Más szemléletre, felfog ásra, fontosság i sorrendekre és más ig ényekre. „Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemetfehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” (Márai Sándor: Ég és föld) Új és reális elvárásokat kell kialakítani önmag unkkal és a környezetünkkel szemben, új lehetőség eket kell keresni az örömök és a kiteljesedés felé. A depresszió eg yik fő g yökere az elvárások és a lehetőség ek közötti hatalmas szakadék. Az emberek többség e eg yre több mindenre vág yik. A „hétköznapi” dolg ok mára természetessé váltak: eg y szép ruha, eg y új cipő vag y éppen a nag yapától meg örökölt svájci karóra, ezek sokaknak nem jelentik a vág yott örömöket. Eg yéni dizájn, trendi vonalvezetés és az utolsó akciófilmhős órája – ez kell. De nem eg yszer, hanem minden szezonban. Nyaralás? Üresek a balatoni kemping ek, snassz a falusi kulcsosház, már nem is ember az ember, ha kimarad a teng erpart vag y a téli sportolás. Leg yünk őszinték: sokaknak csak erőn felül meg y a teljesítés. És amikor eltelt a nyár, vag y meg volt a síelés? Emelkedett a boldog ság szintje? Persze hog y nem, csak az ideg eskedés fokozódik a törlesztőrészletek, az iskolakezdés vag y a nem várt kiadások miatt. Ig en, az eg zisztenciális instabilitás komoly stresszforrás. De ez még csak a felszín. Ha bekapcsoljuk a „médiát” – teljesen mindeg y, melyik felületet, rájövünk, mert rávezetnek minket, hog y a boldog ság nem is itt kezdődik. Hanem a leg újabb, mag uktól beparkolós autóknál, az óceánjárók és jachtok fedélzetén, az eg zotikus nyaralóhelyeken (az a tuti, ahová minimum öt védőoltás biztosítja a túlélést) és a színes korallok melletti búvárkodás közben… A g yermekek boldog ság a pedig eg yenesen arányos a táblag épek, interaktív bokszok és eg yéb kütyük cserélődési sebesség ével. A telefon funkció már csak hátráltatja a g yereket az eg yéniség e kibontakoztatásában. A múltkor elkaptam eg y beszélg etést anyuka és apuka között: „Felhívjuk a g yereket?” – kérdezi az anya. – „Szerintem ne most, tudod, ilyenkor szokott felmenni a …-ra [közösség i oldal] a többiekkel, csak ideg es lesz, ha zavarjuk” – válaszolta a g yermek lelki életét féltő édesapa. Micsoda pszichológ iai érzékenység ! Meg változott a környezetünk, a változás eg yre g yorsabb. Az ehhez való alkalmazkodás sebesség e viszont nem tud lépést tartan vele, g enerációváltásokra van szükség eg y-eg y majdnem evolúciós lépés meg tételéhez. Mai tudásunk szerint az ember és a környezete állandó, soha meg nem szűnő kölcsönhatásban van eg ymással. Fajunk folyton-folyvást alakítja az élőhelyét, és lehetőség eihez mérten javítja (ha éppen nem rombolja) az életkörülményeit. Rég en az urbanizáció,

majd az ezzel járó izoláció, azaz az ember elmag ányosodási folyamata jelentette a leg drasztikusabb változást. Ahhoz több száz év kellett, persze a folyamat még ma is tart. Gondoljunk csak a napi tíztizenkét órát dolg ozó városi fiatalokra, akiknek a szing li élet vag y az eg yedüllét tökéletesen meg felel, hiszen párkapcsolatot, családot építeni és ápolg atni se idejük, se energ iájuk. Ig ényük viszont lenne, és ez okoz is náluk számos lelki zavart, g yakran depressziót. Ug yanakkor az időseknél sem jobb a helyzet. Társadalmunk öreg szik. Kevesen születnek, de eg yre több ember ér meg olyan kort, amikor már nem tud dolg ozni, és önfenntartásához mind anyag i, mind fizikai seg ítség re szorul. A családok eg y része nem tud mit kezdeni a helyzettel. Dolg oznak, nincsenek otthon, az öreg pedig eg yedül van. Ennek kiküszöbölésére lennének hivatva az időseket ellátó napközik vag y a bentlakásos otthonok, csakhog y ezekkel is sok a baj. Eg y részük lepusztult elfekvő, más részük meg fizethetetlen. Kevés a köztes, emberhez méltó, normális meg oldás. A család kollektív lelkiismerete mindkét meg oldás esetén sérül: az otthon eg yedül hag yott vag y az otthonban elhelyezett szülő, nag yszülő eg yaránt ig énybe veszi a lelküket. És az idős emberét is, aki felesleg es g ondnak tekinti saját mag át, ahelyett, hog y az öreg kor bölcsesség ét és tapasztaltság át élvezhetné. Hozzáteszem, eg yre nő az időskori demenciák és érrendszeri beteg ség ek aránya, ami viszont ellehetetleníti a „normális” funkciót a családban. Ilyen és hasonló nehézség ek esetén meg növekedhetnek a konfliktusok és a feszültség ek, g yeng ülhet az eg ymásra fig yelés, a pszichés támog atás ereje. A családterápiák, amelyeket g yakran alkalmazunk eg y depressziós páciens g yóg yításánál is, éppen a család védőfunkciójának a helyreállítását, továbbá a családon belül meg búvó konfliktusok feltárását és kezelését célozzák. Gyakran tapasztalható, hog y menet közben más problémák is meg oldódnak, íg y a család rendszere jobb minőség ben stabilizálódhat. Az idők folyamán úg y felg yorsultak a változások, hog y azokat az emberek nag y része már nem is képes követni. Ott tartunk, hog y létrehoztunk eg y olyan világ ot, amely eg yre kevésbé élhető. Nézzünk körül! A motorizáció, a technológ iák, a kommunikáció és a közösség i életterek: korosztályokra és réteg ekre szabdalják a népesség et. És itt nem csupán a klasszikus „g azdag szeg ény” ollóról beszélek. Ennél sokkal összetettebb a kérdés. Társadalmi réteg ek és korosztályok eg yaránt elszakadnak eg ymástól. Az idős nem érti, mit beszél a fiatal. A szülő süket a g yermeke mondandójára, de a g yermekek sem értik, miről beszélnek a szülők, amikor az „én időmben” című lemezt felteszik. A közösség i portálokon szépen, g yorsan kiépül eg y párhuzamos, virtuális világ , amelyben zajlanak az események. A tíz évvel ezelőtti g ondolkodásmód elavulttá válik, eg y neg yvenéves, nem „technomókus” ember azt élheti meg , hog y kikerült a társadalmi vérkering ésből. Volt olyan páciensem, aki azt érezte, eg yedül maradt, mert az ismerősei mind a neten tartották a kapcsolatot, amit ő kizárt az életéből. Kimaradt a prog ramokból, a hírekből, jó néhány találkozóról. Eleinte még fel-felhívták telefonon a többiek, aztán már ez is elmaradt. Az illető hajlamos volt a depresszióra, és ez az izolálódás, a közösség hiánya ki is provokálta nála a depressziós epizódot. Gyóg yulásának természetesen az is része volt, hog y meg tanulta meg felelő keretek között kezelni a virtuális közösség i tereket. Rájött, hog y neki is kell tudnia változni a változó világ g al eg yütt. A rug almasság , az alkalmazkodni tudás a túlélés feltétele. A mentális beteg ség g el küzdő embereknek éppen ez nem meg y: alkalmazkodni a külső változásokhoz. Ha túl sok a környezeti változás, akkor eg yre több embernek esik nehezére az alkalmazkodás, illetve az idővel való versenyfutás. Száz éve hat elemit vag y nyolc osztályt vég zett a leg több ember. Ezalatt írni, olvasni, számolni tanult meg , és némi „általános” ismeretet szedett fel a világ dolg airól, ami az élethez szükség es. Ma mindez meg történik már az alsó tag ozatban, és emellett a számítóg ép kezelése, továbbá eg y-két nyelv tanulása is meg kezdődik. Az ismeretanyag a felső tag ozatban sokszorosa a harminc évvel ezelőttinek, a g imnáziumról már ne is beszéljünk. Emellett előkészítő tanfolyamok a középiskolai és eg yetemi felvételire, próbafelvételi, próbaérettség i, felvételi és érettség i vizsg ák,

továbbá kompetenciafelmérések tarkítják a tudás meg szerzésének csodás folyamatát. Eg yre több fiatalnak meg y el a világ tól a kedve. Csodálkozunk? Abban az időszakban, amikor a fejlődés leg intenzívebb szakaszában a leg befog adóbb az ag y, amikor a leg több információt, tudást képes mag ába szívni, akkor érik az időnként felesleg esnek tűnő sorozatos stresszhatások, számonkérések – rossz esetben kudarcélmények, jó esetben sikerélmények formájában. Ez utóbbi energ izál ug yan, de a folyamatos, újabb és újabb nekifutás hatása nem marad nyom nélkül. Van, aki kiég , és jól teljesítő, érzelmileg nem reag áló tanulóg éppé válik. Akad, aki nem bírja, és feladja a küzdelmet, elviselve a kudarcot és annak önértékelést csorbító hatását (no meg a környezet reakcióit). És olyan is előfordul, hog y valaki viszonylag jól bírja az eg észet, teljesít, és halad előre. De ne g ondoljuk, hog y az ag y felejt! A tréning hatásai kétirányúak. Sokaknál sosem lesz g ond, de van, akinél a későbbi szorong ás vag y depresszió alapköveit fektetik le ekkor. A jövőben arra számíthatunk, hog y a meg változott tárg yi és virtuális környezet újabb problémákat, „beteg ség eket” fog kitermelni. Példának okáért: a számítóg épes játékokat g yakran játszó embereknél már ma meg mutatkoznak olyan állapotok, amelyek teljesen lekövetik a valós világ stresszhatásainak következményeit. A leg először a Vietnamban harcolt veteránok körében leírt poszttraumás stressz beteg ség et például eg yre g yakrabban diag nosztizálják eg yes számítóg épes játékok használata esetén. A virtuális világ ban történteket, még ha tudjuk is, hog y az nem a valóság , ag yunk nem különbözteti meg a valós élet történéseitől, leg yen az játék, szerep vag y bármi más. A hatás ug yanaz – íg y a mellékhatás is. A párhuzamos dimenziókból tehát több, beteg ség et provokáló tényezőre számíthatunk. Rég en úg y mondták: „valaki két vég én ég eti a g yertyát”. Mára ezt át lehet fog almazni: több dimenzióban éli az életét (vag y több valóság ban, kinek melyik tetszik). A lényeg a „turbófokozat”, amivel az a baj, hog y a motor kevesebb ideig bírja, és „kinyekken” (az ember meg „bekattan”). Mire az ideg sejtek alkalmazkodnának, és utasítást adnának a változtatásokra, azaz a g enetikai kód átírására (lásd korábban), addig ra változik az, amihez alkalmazkodni kellett volna. És ez íg y meg y eg y ideig , eg észen addig , amíg az ideg sejt azt nem mondja: „Elmenekülök, ezt nem lehet bírni.” Akkor jön a depresszió. Ez a „meg oldás” annyira természetes, hog y g yorsan be is íródik az állományba (ezt nevezzük epig enetikai változásnak), ahonnan csak ig en nehezen törölhető ki. Íg y épül be a környezet hatása: az emberi ag y alkalmazkodóképesség én keresztül. Log ikus, hiszen az ag yunk elsődleg es prog ramja a túlélést irányítja. Ha ennek a depresszió az ára, akkor ezt az árat kell meg fizetni. A tudomány mára már sok hasznos ismeretanyag ot halmozott fel a depresszióról. A humáng enom projekt 2006-ban befejeződött. Ennek eredményeképpen a tudósok meg ismerhetik a teljes humáng énállományt, annak minden adatával. El se tudjuk képzelni, micsoda információhalmaz van a kezünkben. A technológ ia pedig odáig fejlődött, hog y ma már kémcsőben lehet az örökítőanyag ot, a DNS-t létrehozni, csupán néhány óra alatt. Ismerünk olyan beteg ség eket, amelyeknek a bekövetkeztét viszonylag mag as arányban előre meg lehet jósolni a g enetikai háttér ismeretében. Ug yanakkor nincs eg yetlen g én, amelyet felelőssé lehetne tenni a depresszió kialakulásáért, annak ellenére, hog y tudjuk, a g ének alapvetően meg határozzák azt, hog y ki miként reag ál az őt érő környezeti hatásokra. A klinikusok ma belátják, hog y a depresszió a mag a sokrétűség ével nem vezethető vissza eg yetlen g enetikai, biológ iai vag y pszichológ iai okra, íg y a jól meg határozható állapot valószínűleg a vég ső közös út, ahová az addig i sokféle szenvedés és külső hatás juttatja el az embert. Éppen ezért nincs eg yféle jól bevált terápia sem. Nincsen eg yetlen csodag yóg yszer vag y mindenkinél ható csodamódszer… A jelenleg hatékonynak bizonyuló kezelések, leg yen az g yóg yszer vag y pszichoterápia, mind ug yanazokat a változásokat indítják be az ag yban, ig az, eg yénenként és módszertől füg g ően más-más ütemben. A „csak g yóg yszer” vag y „csak pszichoterápia” című hozzáállás mára már elavult. Arról ne is beszéljünk, hog y az úg ynevezett

biológ iai terápiák tárháza sokkal szélesebb: az alvásmeg vonás, a fényterápia, amelyeket bizonyos esetekben ma is alkalmazunk, már rég óta használt g yóg ymódok. A mindenki által retteg ett elektromos kezelésnek (az elektrokonvulzív terápiának) is meg van a mag a létjog osultság a. Én emlékszem olyan beteg re, akinél ez volt az eg yetlen lehetőség a tünetmentesség elérésére. Bizonyos időközönként ismételtük nála, hozzáteszem, hog y a saját kérésére és beleeg yezésével. Azt is meg jeg yzem, hog y mindezt senki nem szponzorálta. Pedig a Mag yar Villamos Művek bérencei is lehettünk volna… Napjainkban ennél sokkal korszerűbb lehetőség ek is a rendelkezésünkre állnak. Az ag y mág neses stimulációja (TMS kezelés) hasonló hatást fejt ki, mint az elektrosokkolás, csak eg y másfajta energ ia közvetítésével. Teljesen ártalmatlan, olyan, mint a mág neses terápia a mozg ásszervi beteg eknél, a klinikai vizsg álatok a g yóg yszerrel eg yenértékű hatásokról számolnak be. Csodás, hog y a fizikai környezet célzott használatával képesek vag yunk a test működéseit befolyásolni. Persze ebben sincsen semmi új elv, leg feljebb a technológ ia fejlődése, amely sokkal koncentráltabb formában tudja nyújtani számunkra a természet adta lehetőség eket. Lehet, hog y a jövőben ilyen és ehhez hasonló módon leszünk képesek helyreállítani az elromlott biológ iai hátteret az ag yban, ami eleng edhetetlen ahhoz, hog y valaki rendbe hozza az életét… Rég en is az volt, és ma is ig az, hog y a korszerű terápiás szemlélet a lehetőség ek kombinációját jelenti. Aki csak eg yféle meg oldást hirdet, az vag y nem is ismer többet, vag y azzal az eg g yel akar sokat keresni. És az is tény, hog y mindezek mellett a hit, a bizalom és a szeretet is hatékony feg yverek, szükség van rájuk a biztos továbblépéshez. A g yóg yításnál tehát össze kell szedni, amink van: az ész és a szív minden eszközét. Minden eg yes emberhez meg kell találni a kulcsot, amely nyitja a lelke kapuját; meg kell találni a szót, amely eléri a tudatát, a hang ot, amelyre hallg atni fog , és az eszközt, amellyel leg hatékonyabban tudunk seg íteni. Ez a depresszió kezelésének titka. Nem kis munka. Én még is bizakodó vag yok. Oly sok depresszió g yóg yulásának lehettem tanúja, annyi hálás tekintetet láttam már, hog y a hitem rendületlen. Tudom, hog y a jövő reng eteg titkot rejt még , de ez íg y van rendjén. Ahog y az elmúlt húsz év rohamos ütemben g yarapodó ismeretanyag át nézem, van okunk a bizakodásra. Azt azonban leszög ezhetjük: a depresszió nag yon keg yetlen beteg ség , és nem holmi úri huncutság . Ez az ig azság . És az ig azság elfog adása az ig azi g yóg yulás feltétele. „Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned. Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: »Igen, igen!« Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.” (Márai Sándor: Füveskönyv, 2.) Életünk a leg főbb értékünk. Nem lehet számokban, tárg yakban mérni, összehasonlítg atni. Erre akkor jön rá a leg több ember, amikor a léte veszélybe kerül: eg y beteg ség , eg y sorcsapás azonnal meg érezteti velünk, hog y az életünk mennyire eg yszeri, vég es és meg ismételhetetlen. Ennek tudatában kellene meg élnünk minden másodpercét, mindig a jelenben maradva, emberi méltóság unkat meg őrizve. És ebben a szellemben kéne eg ymáshoz is közelítenünk. Tisztelnünk

kellene minden ember életét éppúg y, mint a sajátunkat. Akik ebben a szellemben élnek, hamar túljutnak a nehézség eken, és boldog nak vallják mag ukat. Ha depressziósok lesznek (mert lehetnek), hamarabb meg találják a kiutat. Mert a depresszióból van kiút. Néha keserves, máskor könnyedebb, de rá lehet találni.

UTÓSZÓ Ez a könyv g ondolatokat, tudást, érzéseket és élményeket közvetít. Nem tudott és nem is akart eg y minden részletre kiterjedő depressziókönyv lenni: lehetetlen vállalkozás lenne ma mindent leírni, amit a depresszióról tudunk, tapasztalunk vag y éppen sejtünk. Az azonban fontos, hog y a leg lényeg esebb ig azság elhang ozzék, és mindenki meg érezze a téma súlyát. Mert az bizony van neki. És ami a leg elborzasztóbb, az az, hog y a beteg nek nem mag a a beteg ség jelenti a leg nag yobb terhet, hanem az, ahog yan a többi ember reag ál rá. Attól kezdve, hog y valakiről meg tudják, hog y depressziós, netán még kezelést is kap, jön a meg bélyeg zés, a kiközösítés (persze kifinomult formákban). Sokan nem mernek pszichiátriai papírral táppénzre menni, inkább az éves szabadság ukból vesznek ki, ha időre van szükség ük. Titkolják a munkahelyükön és az üzemorvosnál, ha ez a problémájuk, s inkább vállalják a kockázatot, hog y „lebuknak” valamikor. Depresszióval élni szég yen és meg aláztatás. Van, aki még a házastársa vag y a családja előtt is titkolja. Ha nem a beteg ség et, akkor a kezelést. Az elfog adás és a támog atás hiánya hátráltatja vag y éppen lehetetlenné teszi a g yóg yulást. A g yóg yulófélben lévő ember minduntalan visszacsöppen abba a miliőbe, ahol talán máskor sem kapott meg értést, másban sem fog adták őt el. Ez is lehet eg y beteg ség et kiváltó tényező, eg y mérg ezés, amely az emberi kapcsolatokban rejlik. Ha meg nézzük az amerikai tucatsorozatokat, szinte nincsen olyan epizód, amelyben ne lenne szó a depresszióról, és az esetleg es öng yilkosság i témánál ne hozná be azonnal valamelyik szereplő a depressziós párhuzamot, például íg y: „Öng yilkos lett? Nem is tudtam, hog y depressziós volt.” Nálunk pedig azért kell küzdeni, hog y a tényt, miszerint valódi beteg ség ről, ráadásul g yóg yítható beteg ség ről van szó, eg yáltalán elhig g yék vag y elfog adják. Pszichológ iai kultúra: hol is kezdődik? Hamis hitek, tévhitek, előítéletek és nem tudás ítélkezik eg y népbeteg ség felett, meg bélyeg ezve a benne szenvedőket, kitaszítva őket a „normális” társadalomból. Ez persze a leg több elmebeteg ség re ig az. Csak éppen depressziósból van a leg több. Talán idővel változni fog a szemlélet, g yarapszik a tudás, és többen látják majd ezt a problémát a mag a súlyos valóság ában. Merem remélni. Szerencsére azért sokan dolg oznak azon, hog y a depresszióval felveg yék a harcot: tudósok, kutatók, g ondolkodók. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik nekem is seg ítették a depressziós beteg ség objektív meg ismerését, hitet adtak, hog y a sok külső „zaj” ellenére merjek és tudjak a leg jobb tudásom és tapasztalatom, valamint a valódi tudományos eredményeken és tényeken alapuló ismeretek szerint dolg ozni. Köszönettel tartozom Rihmer Zoltánnak a sok-sok támog atásért és a bizalomért, amelyet már az OPNI-ban, még eg yetemistaként eltöltött első napok után meg kaphattam. Ő és még nag yon sok kollég ám az életét tette a depressziókutatásra, eg yéni érdeklődésből, kíváncsiság ból, a meg ismerés örömétől vezérelve, és nem utolsósorban hivatásból és hitvallásból, hog y beteg ek ezrein seg íthessenek. Vicces lenne, ha mindez az energ ia csupán a mag ukkal mit kezdeni nem tudó, kényelemből nyavalyg ó emberekre pazarolódna el. Az ilyenekből eg yébként eg yre kevesebb van – nem g ondolom, hog y manapság „meg éri” depressziósnak lenni. Túl nag y az ár, és kevés a haszon. Ezért hig g yük csak el (a Rihmer tanár úrtól hallott kifejezéssel élve), hog y a depresszió tényleg nem „úri huncutság ”. Sosem volt az. De nem ám!

A könyv elektronikus változatának kiadója Jaffa Kiadó www.jaffa.hu A kiadásért felel a Jaffa Kiadó vezetője. Az e-könyv létrehozásában közreműködött: Katona Zoltán, Pekó Zsolt Projektvezető: Földes László Borítóterv: Hegyi Péter ISBN 978-615-0000-00-0 © Belső Nóra, 2014 © Jaffa Kiadó, 2014 Minden jog fenntartva. www.multimediaplaza.com [email protected]