Zalatnay Sarolta Cicciolina, A "Szexciklon"
Előszó A parlament előtt találkoztunk az idén májusban. Cicciolinával éppen interjút készített a televízió. Mindketten tudtunk a másikról: ő számomra egy "szexlegenda" volt; én neki egy tinikori énekesnő, emlék a Metró Klubból. Szerencsés véletlen - gondoltam, hátha írhatnék róla. Mint akik jó ismerősök - szia-szia, örülök, hogy megismerlek - mondtuk szinte egyszerre. Elmondta, hogy olvasta a könyveimet, szereti az egyenes beszédet, ezért nagyon tetszettek neki. Beszélgetésünk során kért fel az életrajza megírására, amit boldogan elvállaltam. Aztán két hónap is eltelt. Telefonálgattunk egymásnak, kérdéseket küldtem neki, amire naplószerűen válaszolt, majd Ilona meghívására Rómába utaztam, és három napon keresztül, reggeltől estig beszélgettünk. Lehet, hogy meglepő: szimpatikus volt az egyszerűsége, az őszintesége. Rájöttem, hogy Cicciolina azt csinálja, amit a polgárok szeretnének, de nem merik vállalni, hogy lénye kihívás az álszemérem, a prüdéria ellen; bizonyára vannak, akiket megbotránkoztat, de el is gondolkodtat. Ez lehet az oka annak, egy mélyen vallásos, katolikus országban befogadták, sőt képviselővé választották. A képviselőség és a pornósztárság nem mond ellent egymásnak? Nem hiszem, hogy a kérdést így kellene
feltenni, hiszen nyilvánvaló, hogy a Cicciolina-jelenségben egyelőre az embereknek csak a botrány fontos. Már a Nem vagyok én apáca című könyvemben is leírtam: amit és ahogyan éltem és élek, és ahogyan azt megírtam, csak egy lehetőség a saját személyiségünk vállalására. Cicciolina esetében is így van. nem akar példakép lenni, de mindenképpen egy olyan jelenség, amit észre kell venni! Zalatnay Sarolta "Ez a Te ügyed" Ide figyelj, Cini, kérdéseidre naplószerűen leírtam a válaszokat, ettől egy kicsit olyan lett, mint a lányregények. Át is nézettem Riccardóval, mert ő szebben tud fogalmazni, mint én. A női dolgokba, mint láthatod, nem engedtem beleszólni. Remélem, nem fogalmaztam túl "keményen...". Akkor indítsd el a kazettát!... Nagyanyám, Telesky Valéria mindenkinek, aki ezt hallani akarta, azt mondta, hogy 1951. november 26-án születtem egy viharos éjszakán. Azt mondják - de azért nem vagyok ebben egészen biztos -, hogy a többi babával ellentétben, akik kínban és könnyek között jönnek a világra, én mosolyogtam születésem pillanatában. Bár állította, valójában nem is a Balaton partján születtem. Nem akarom megbántani az én fantáziáló kedvű nagyanyámat, de Pesten láttam meg a napvilágot, egy túlzsúfolt épület szerény lakásában. Ezt csak később tudtam meg, amikor már az általános iskola igencsak kemény padjaiban koptattam a bugyijaimat. A házban, amelyben születtem, úgy össze voltak préselve az emberek, mint szardíniák a dobozban, csu-
pa nagy fenekű asszony, zsírpecsétes, koszos, nagy hasú férjekkel, a lépcsőházban rohangáló, ordítozó kölykökkel, öreg lemezjátszók recsegésével, no, és annak az átkozott ébresztőórának a csörgésével, amely már reggel fél hétkor széttépte az álmomat. Csak akkor voltam boldog, amikor anyám megcirógatta az arcomat, és azt mondta, hogy én vagyok a leghelyesebb kislány a világon. Nagyanyám néha elvitt a pályaudvarra, gyönyörködni a Wiener Walzer indulásában. Az expressz szép volt, erős és félelmetes. Fújt és füstöt okádott, mielőtt eltűnt volna a város mellett elterülő erdőben. Azt mondtam magamban, egy napon én is felszállok erre a vonatra, hogy nagyon messze menjek, meszszebb, mint a "babaház", a fenyőerdő szélén, a szögesdrótokon és lovas határőrökön is túl. Amikor végre fölülhettem erre a "reménység vonatára", már nem voltam az anya szemének oly kedves, "világ leghelyesebb kislánya". Gyerekkorom álmai és legendái is elföldeltettek már a folyó melletti piciny temetőben, egy szerény nyárfakoporsóban, amelyben a nagyanyám pihen. Aznap egy rágógumi-rózsaszínű ruhát viseltem tűsarkú zöld körömcipővel, s mályvaszínű fátyolos kalapot, amely elfedte a szemeimet. A férfiak csak úgy bámultak, az asszonyok pedig az arcomat fürkészték. Elragadtatott füttyöket hallottam végig az utamon. Ezek a képek kísértettek engem az utazások során. Mielőtt a határra értem, rájöttem, hogy jobban teszem, ha emlékeimet örökre otthonhagyom. így visszagondolva, azt hiszem, én sose mentem át a
gyerekkorból az ifjúságba átvezető buta-suta kamaszkoron - nagyon korán érő nőnek éreztem magam. Az óvodában ebéd után a földszinti nagy teremben fektették le a gyerekeket csendes pihenőre. Kettesével, fejtől-lábtól altattak bennünket a pici ágyakban. Én arra voltam ítélve, hogy minden áldott alkalommal megosszam az ágyamat Jenővel, folyosószomszédunknak, a péknek a fiával. Kész rózsaszínű malacka volt, pattanásokkal borított, kövér, kerek fejjel. Élesztőszaga volt, és mindenféle színnel foltozott fenekű nadrágokban járt. A kölyök alvás helyett folyamatosan forgolódott, hülyeségeket beszélt és káromkodott, mint egy kocsis, le sem tudtam hunyni miatta a szememet. Egyszer aztán lehúztam a bugyimat, és két kézzel megfogtam a fejét... Egy napon az óvónő rajtakapott, amint civakodtunk, és kicserélte a kölyköt Ildikóval, a fűszeres hosszú coffos, kövér lányával, akinek viszont káposzta- és vajszaga volt. Azonnal megkértem, hogy fújjon... Otthon újra elvertek, és vacsora nélkül küldtek ágyba. Ezek a gyermeki játékaim, minden malacságuk ellenére igazán ártatlanok voltak. Felszabadult kölyökcsínyek, gyerekes mulatságok, amelyek jó emléket hagytak bennem. Anyám kispolgári családból származott. Tanult, és dicséretes eredménnyel diplomázott bábaasszonyként. Respektálták. Az asszonyok nagyra tartották, a férfiak kalapot emeltek előtte, és doktornőnek hívták. Szép asszony volt és az is maradt. "Egy szép virág" - ahogy az urak mondták, s közben őrülten vágytak arra, hogy ledönthessék.
Nagyanyám azt mondta anyámnak: "Fiatal vagy, szép vagy, ha valóban ennyire kívánsz egy férfit, hát menj le az utcára, csípd föl az első csődört, és hozd föl ide. Ne aggódj, én fogom a kicsit, és elviszem az öreg Ágihoz lemezt hallgatni. De siess, mert hazajöhet a férjed." Anyám mégis hű maradt az első szerelme emlékéhez, egy találkozáshoz, amely egy nyáréjszakán a Balaton partján történt. Az a férfi alig gombolta ki a katonanadrágját... A dolog legföljebb egy vagy két percig tarthatott, akkor a katona eltette összeesett szerszámát, visszagombolta a nadrágját, becsatolta az övét, vállára akasztotta a puskáját, a zsákját, és futni kezdett, hogy beérje a frontra induló csapatát. Soha többé nem tért vissza. Miután ő ellőtte élete utolsó "töltényét", őt is lelőtték a csatamezőn. Lelőtték, mint egy nyulat, anyám ott maradt a nedves szalmán széttárt combokkal, a fejében teli fogalmakkal. A férfit, aki elhagyta anyámat, az élet hagyta el, kereszt nélküli jeltelen sírban rohadt el egy isten háta mögötti bozótosban, valahol az osztrák határ közelében. Én egy nagyon kedves családban éltem. Harmonikus gyermekkorom volt, tele szeretettel, sok-sok szeretettel. Otthon mindig pucéran mászkáltam, tetszett nekem a dolog. Apám és anyám is simogatóan néztek rám, és gyakran mondogatták előttem: - Hogy milyen csinos ez a lány, milyen szép! De tényleg... Én pedig ujjongtam, és nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem az esti fürdés órájáig, hogy ellibegjek előttük. Sose fürödtem egyedül. Szüleim mindig ott
voltak, hogy megmossanak, megtörölgessenek vacsora előtt. A házunkban két, velem egyidős barátnőm volt. Sok időt töltöttünk együtt. Éva az első, Ági a hátsó lépcsőházban lakott. Éva nagyon aranyos, kedves, nyugodt, mindig segítőkész kislány volt. Tökéletes ellentéte Ági, aki egoista volt, tele birtoklási vággyal. Gyakran lógtunk a suliból, hogy uszodába menjünk. Az uszoda után egy öreg, rozoga moziba mentünk. A terem legsötétebb sarkában ültünk le, vártuk a férfiak közeledését. És ez sohasem maradt el. Élveztük, ha felizgathattuk őket. CSakhogy amint észrevették, hogy kiskorúak vagyunk, megijedtek és lekoptak. Egyetlen alkalommal próbálta meg egy fehér szakállas öregúr az ujját... de ez alkalommal én ijedtem meg. Elkezdtem kiabálni vele, hogy a lánya lehetnék. Közben valami nyirkos és puha dolog került a kezembe, amitől felordítottam, arra kényszerítve az öregurat, hogy sürgősen megfutamodjon. Amikor megjöttek az első vérzéseink, amikor megjelentek az első szőrszálak a vágások körül, és amikor a cicijeink keményedni kezdtek, mint a kis krumplik, én nyugtattam meg a barátnőimet azzal, amit anyámtól tudtam, aki bábaasszony volt. Ágit egy mozibotrány után elvesztettem szem elől. Egy napon az erkölcsrendészet rajtacsípett bennünket, és előállítottak a kerületi kapitányságon. Fiatalkorú utcalányoknak akartak minősíteni minket... Az apám közbelépett, és az ügy ezzel lezárult. Éva követte a példámat, ma Genovában él és jól érzi magát. Nagyon szép manökenkarriert futott be, és a
szó valódi értelmében igazi férfiakkal van körülvéve. Egy augusztusi reggel anyám hívott és kérte, hogy vetkőzzek le teljesen meztelenre. Tenyeréből egy szabócentit gurított ki. Először a fejem kerületét mérte meg, aztán a mell-, derék- és csípőbőség következett. Egy néhány évvel korábbi fotóm hátára jegyezte fel az adatokat. - Tudod - mondta -, az egyik manökenügynökség tizenkét és húsz év közötti fiúkat és lányokat keres divatbemutatókhoz. Most megfoghatod az isten lábát! Befutsz, ez nem is történhet másképp! A konyha törött tükrében nézegettem magam, és már láttam is az újságfotók képaláírásait: "Staller Ilonának hívják! Budapest legszexisebb lánya! Az új magyar szexszimbólum...!" Nem voltam más, mint egy alig tizenhárom éves csitri, kicsi, de jól formált cicikkel. Életrajzot fogalmaztunk anyámmal, amelyet magunk találtunk ki, és elküldtük az ügynökségnek. Rohantam föladni a levelet. Egy hét múlva behívtak próbafelvételre. A gondolattól teljesen lebénultam, rám tört a lámpaláz. Halálosan izgultam. Kerek-perec kijelentettem, ha anyám nem jön velem, én sem megyek. - Muszáj egyedül menned. Ez a te ügyed. Az életben meg kell tanulnod egyedül boldogulni. A szűk miniszoknyádat vedd fel, tudod, azt, amelyik annyira tetszik a férfiaknak... Ha azt akarod, hogy sikered legyen, hagyd csak, hadd lihegjenek utánad a férfiak... Az ügynökségen a fotós megmutatta a manökeneknek fenntartott öltözőt, azt mondta, várjam csak a sminkest és a fodrászt. Nagyon hosszú, világosszőke
hajam volt. A szemem kék... Bejött a sminkes, és figyelmesen szemlélte csupasz testemet. Leültetett, és könnyű ujjaival kikészítette az arcomat. Hosszú szőrű ecseteinek simogatásától kellemesen megbizsergett a hátgerincem. - Kész voltam a fellépésre. A fotós csodálatos orosz prémekre fektetett. A plafonról műhó hullott. A dekorációs háttér téli tájképet ábrázolt, az előtérben szürke lovak által húzott trojka, a szán mögött egyenruhás lovasok. Sokan voltak a stúdióban: az ügynökség igazgatója, a fotós asszisztense, a világosító, a maszkmester, a fodrászok, az öltöztetők, a berendezők... és mások, akik csak úgy jöttek-mentek és bámultak. A munka végeztével az igazgató meghívott, hogy igyak meg vele valami meleget a stúdió melletti preszszóban. A hátam mögött egy, a miénktől paravánnal elválasztott asztalnál néhány, az ügynökségből való tech nikus beszélgetett egymás közt. Mindent hallottam. - Ez a kis csaj teljesen megbolondított. Lenne ötletem, mit csináljak vele!... Ez volt életem első igazi bókja. Elolvadtam a gyönyörűségtől. Az ügynökség direktora zavartan rám mosolygott és elnézést kért. Mondta, bocsássak meg a technikusnak, aki nyilván akaratlanul sértett meg, valójában ez a férfi rendes ember, akinek felesége és gyerekei vannak. Én pedig egész idő alatt végig erre a fickóra gondoltam... A vakációkat a dédnagyanyámnál töltöttem, egy hosszú, fehér kötényes, kedves öregasszonynál. Pesttől harminc kilométerre lakott, zöld, fás vidéken, fehér út végén, amely egy tó mellett vezetett el.
A háború előtt gazdasszony volt, földbirtokos, aki egyszer csak egyetlen fillér nélkül találta magát. Csak egy zsebkendőnyi földecskét hagytak neki. A szomszédban két család lakott. Az egyikben szolgálatkész, vallásos, jó emberek éltek. A másikban, akik dédnagyanyámék mögött laktak, élt Tamás, egy fiatal, imádni való szőke fiú. Amikor fára másztam, sose hagyta ki, hogy alám álljon... és olyan piros lett, mint egy pipacs. Féltem, ha meghal, az én hibám lesz. Letartóztatnak és bezárnak. Elhatároztam, hogy elzavarom a fiút a kertből, és azontúl a dédi bugyijában járok. De éjszakánként izzadva riadoztam föl... Kora reggel, amint megittam a meleg tejemet, ismét a lehető leggyorsabban szaladtam a fánkhoz, hogy várjam őt. Egy szép napon nem őt, hanem az anyját láttam közeledni. Megijedtem. De ahelyett, hogy megszidott volna, frissen készült almatortával kínált, amelyet, ahogy mondta, belázasodott, ágyban fekvő fiának készített. Szépen lemásztam a fámról, és követtem. A férje éppen a reggelijét lapátolta befelé. Ő is köszöntött, megpuszilt, és feleségéhez fordulva kérte, hogy vigyen be a fia szobájába. Amint beléptem, fordult a kulcs a zárban. Tamás egyből lerúgta magáról a takarót, kiugrott az ágyból... Teljes erőmből ellöktem. Elvesztette egyensúlyát, halántékát beverte az asztal sarkába, és elájult. Ordítani kezdtem az ijedtségtől, és az ajtó felé futottam. Szülei, megriadva a zajtól, a fiúhoz rohantak, aki még mindig ájultan feküdt a kövezeten. Pofozgatva ébresztgették, és még egy vödör hideg vizet is a fejére zúdítottak. Az apa karon ragadott és kivonszolt a házból az istállóba. Ott jól felpofozott és a földre lökött. Letép-
te a ruhámat, de én azt mondtam neki: - Ha hozzám nyúlsz, mindenkinek el fogom mesélni, és mehetsz a börtönbe! Rendszeresen autóstoppoltam. Egy ilyen alkalommal megállt mellettem egy mezei virágokkal és a Nap dicsőségét hirdető feliratokkal kipingált, öreg tragacs. Harminc körüli férfi szólt ki belőle, kérdezte, hová megyek. Felajánlotta, hogy elvisz. Mit sem sejtve szálltam be... Ezúttal is sikerült megőriznem a szüzességemet! Estefelé, amint a tó partján sétáltam, újra találkoztam a férfival. Feleségével, egy dundi szőkével volt és a talán velem egykorú lányával. Úgy tettem, mintha mi sem történt volna, ő pedig, amint megismert, bepánikolt, és indulásra ösztökélte egész famíliáját. Szánalmas látvány volt. Kis cinkos mosolyt küldtem felé, hogy megértessem vele, nincs mitől félnie... Amint megérkeztem dédnagymamámhoz, megmosakodtam, bevágtam egy nagy szelet szalonnás kenyeret, és azonnal Ági barátnőmhöz szaladtam. Elfutottunk a mező végében lévő cseresznyefához, és miközben cseresznyét szedegettünk, sorra elmeséltem neki kalandomat. Ági megmérgesedett, felpofozott, lekurvázott, leszállt a fáról, és otthagyott. El voltam képedve. Nem értettem. Azt hittem, tetszeni fog neki. Én is lemásztam a fáról, hogy megkeressem. A folyónál találtam meg, már messze benn úszott. Ruhástól ugrottam utána, s megpróbáltam utolérni. A túloldalon kimászott a vízből, kinyújtózott és alvást színlelve elfordította a fejét. Én is kimásztam a vízből,
levetettem nedves ruhámat, és mellé feküdtem... Most anyámnak a második férjéről, Magyariról beszélek, aki úgy nevelt fel, mintha az igazi apám lett volna. Staller a valódi apám, hároméves voltam, amikor rákban meghalt. Csak homályosan emlékszem rá, tudom, hogy magas ember volt - százkilencven centi lehetett -, nagyon szép volt, és mindig csinos nők vették körül. Anyám kegyetlenül szenvedett férje hűtlenségétől. A féltékenység annyira emésztette, hogy még éjszaka is nekiindult a városnak, hogy megkeresse őt. Hosszú órákon át leselkedett utána, az épp aktuális szerető ablaka alatt. Az emberek, akik látták ezt a szerencsétlen asszonyt, amint a párkány alatt cövekel, megszánták és megpróbálták meggyőzni, hogy menjen haza. Egyesek viszont, a fiatalabbak vagy az álnokabbak, még így is gúnyolódtak szegény anyámmal. - Ilyen szép, fess férfi nem lehet és nem is tud egyetlen asszonyé lenni. Bűn lenne tőle. Meg kell osztozni rajta a többiekkel... - Staller szép ember volt, de korlátolt. Külsejében a harmincas évek tipikus férfiideálja volt, simán hátranyalt hajával, szőrös mellén kissé megnyitott inggallérjával, a mellényzsebéből kilógó arany óraláncával, súlyos pecsétgyűrűjével. Úgy nézett ki, mint egy régi nemesi család elszegényedett örököse. Anyám elmesélte, hogy ritkán, amikor mégis betöltötte házastársi feladatát, ez kizárólag higiéniai célból történt. Ez ugyanolyan hervadt kapcsolat volt, amilyenben millió és millió pár házassága kopik el. De anyám szerette az ő Casanováját...
Stallernek zöld szeme, gesztenyebarna haja, Tyrone Power-es feje volt. Csak egyetlenegyszer láttam fényképen, amely azon a napon készült, amikor elvette anyámat... A fotó elveszett... A szolgálatkész szomszédoktól megtudtam, hogy apámnak három olyan gyermeke volt, akiknél elismerte az apaságot. Valéria nővérem, László és Attila, a kisöcséim. Nővérem és öcséim anyái rögtön apám temetése után elhozták hozzánk a gyerekeket. Becsöngettek és azt mondták, hogy mivel az igazi Stallerné az anyám, jobb lenne, ha a gyerekek nála nevelkednének. És hogy biztosan boldog lenne, ha örökbe fogadhatná őket. Anyám teljesen elképedt, de elfogadta a gyerekeket. A megaláztatások, a féltékenység, a boldogtalanság ellenére, amit miatta szenvedett el, anyám szörnyen kínlódott apám halála miatt. De elég hamar megvigasztalódott Magyarival, akihez hamarosan hozzáment. Magyari minisztériumi tisztviselő volt, hozzánk költözött. Azonnal örökbe fogadott minket, négyünket. Stallerral ellentétben Magyari valóban vállalta az apa szerepét, és amikor a fizetése nem volt erre elég, túlórát és különmunkát vállalt, hogy átvészeljük a hóvégeket. Nagyon gyorsan nőttem. Beírattak a gimnáziumba. A család elhatározta, hogy felvetetnek az orvosi egyetemre. Anyám és Magyari már láttak is maguk előtt, ahogy házasságra lépek egy belügyminisztériumi tisztviselővel, és Budapest legsikkesebb negyedében praktizálok. így segítettem volna apámat a karrierjében, és
anyám, mint ápolónő segített volna nekem. De énnekem egyáltalán nem tetszett az orvosi pálya. Egy gimnázium által szervezett kórházlátogatáson voltam, abban a kórházban, ahol anyám szülésznő volt. Majdnem elhánytam magam a szülőszobán. Nem tudtam elviselni a sok vér látványát. Leginkább a régészet, az ének, a történelem és a botanika tetszett. Szerettem a növényeket, és szerettem hegedűn játszani. A hegedűtanárom görbe lábú kis gömböc volt. Szőrös, hosszú karjai abnormálisan nagy kézfejekben végződtek. Csőrös szája volt és pulykanyaka. Tiszta állatkert! Azt ismételgette, hogy a hegedűjátékhoz össze kell házasítani a hegedűt a szexualitással, simogatni és fölmelegíteni a hangszert és ölelgetni. Aztán a két keze közé vette a fejemet, és szájon csókolt. De én teljes erőből leráztam magamról. Tágra nyílt szemekkel, meglepődve nézett rám, és azt kérdezte: - Miért? Azért, mert nem pontosan én vagyok a férfiideálod? Azt válaszoltam neki, hogy a szex-hegedű házasság ide vagy oda, a fokhagyma és a lőre szaga igencsak undorít. Négy éven át folytattam hegedűtanulmányokat. Tizennyolc évesen már egész jól játszottam, de soha nem engedtem az undorító tanár közeledésének. "Hamarosan a világ összes lakatlan szigetére útlevelem lesz" Már nem tudom, hogy 65-ben vagy 66-ban, de még nagyon fiatal voltam, gimnáziumba jártam. Osztálytermünk ablakai az orvosi egyetem ablakaira néztek. Egyes napokon, a szünetben barátnőimmel, a
szemközti diákok legnagyobb gyönyörűségére, mutogattuk magunkat. Piciny kert választotta el épületünket az egyetemétől. Csodálóim között felfedeztem egy szép mulatt, olyan "tejcsokis" fiút. A diákok, akikkel a környező utcákban találkoztunk, majdnem mind külföldiek voltak, és a gimi lányaiból próbáltak maguknak barátnőt szerezni. Az ablakhoz járó mulatt fiú valóban tetszett nekem, vagy inkább mosolygós arca és nevető szemei tetszettek. Valahogy úgy, mint a televízió bemondói, ő is csak derékig volt látható. Mindennap odaállt az ablakhoz egy vörös rózsával a kezében. Mindezt nagyon meghatónak találtam, és bevallom, hogy nagyon vonzott. Egyik nap a tanítás után átmentem a kerten. Lecövekeltem az ablak előtt, és vártam. Nemsokára megjelent és türelmetlenül figyelte osztályom ablakait, én pedig elkezdtem fütyülni, akárcsak egy utcakölyök. Amint észrevett, átugrott a párkányon, le a kertbe. Egészen Rómeó és Júlia-jelenet volt, csak fordítva. Ő volt az erkélyen, és én odalent... A kertbe huppanva elejtette a rózsáját, amit én kaptam föl, hát nem műanyagból volt?! Igaz, ami igaz, nagyon jó utánzat, de mégis műanyag. Ott álltunk egymással szemben. Magához húzott, és úgy maradtunk kéz a kézben. Arcon pusziltuk egymást a gimis lányok és az orvostanhallgatók szeme láttára. Végre egészben láthattam és kedvemre valónak találtam. Hála istennek. Gyorsan fölvitt az első emeletre a homályos folyosókon át.
- Itt élünk mi, külföldiek. Egyszemélyes, tiszta szobákban. A retyi közös, de hamar hozzá lehet szokni. Akarod megnézni a retyinket? Csodálkoztam, de elfogadtam a meghívást. A földtől a plafonig az egész tele volt erotikus firkákkal... Nem sokkal később két diákbizottsági tag meghívott egy erdei sétára... Ez a három óra életem legjobb és legrosszabb élménye volt egyben. Ez után a kaland után meg voltam győződve, hogy soha többé nem tudok felszabadulni az alól a szorongás alól, amit aznap éjszaka éreztem. Biztos nyilván te is tudsz olyan sztorikat, hogy mindenki kapkodná a levegőt. Nem? Most én mondok neked egy ilyet, és bár ez régen történt, szerintem biztosan te is kapkodni fogod a levegőt... Ha hiszed, ha nem, minden szabad időmet a Metró Klubban töltöttem. Akkoriban te Angliában énekeltél, de gyakran láttalak Frenreisszel, akivel abban az időben jártál. A Metró volt a kedvenc együttesem, és lásd, mindenre emlékszem: egyik kedvenc segédeszközöm a "citromízű banán", és ma is szívesen "ülök egy... rózsaszínű kádban". Szerettem a Zoránt meg téged. Mindig nagyon csinos voltál és szépen kifestett. Más voltál, mint Koncz Zsuzsa, neki szép hosszú haja volt, de te jobban tetszettél. Egyik szombat este Ági barátnőmmel kóláztunk, amikor odajött a Frenreisz, és meghívott a kéglijére a buli után. Meg is mondta, hogy nem a bélyeggyűjteményét akarja megmutatni. Nyugi, nem jött össze a dolog. Az a hülye Ági az oka... Ebből a megjegyzésből is láthatod, hogy későbbi szexuális fantáziálásaim ekkor
még nem zavarták lelki nyugalmamat. Évek múlva azonban egyre gyakrabban fordult elő velem... Hát ilyenekről fantáziáltam. Éppen egy ilyen látomás után a Szigliget kert közelében dőlt el a sorsom. Leültem egy padra. Úgy éreztem, már gyomorrontásom van a sok fantáziálástól. Lehet, hogy ez a beteljesedés estje, egy korábban már megélt életem beteljesedett vágyának a felidézése volt. Rájöttem, hogy minden tragikomikus kalandomat ki kell törölnöm az emlékezetemből, vagy legalábbis minél jobban elfojtanom. Ekkor egy férFi jött oda hozzám, és leült mellém. Jó estét - mondta erősen idegen akcentussal. - Milyen kellemes itt a parkban, nem gondolja? Ön magyar? - Igen, és ön külföldi? -Jól megnéztem és hozzátettem: - Igen, uram, igazán nagyon kellemes itt. Jó, hogy jön... - Micsoda ajánlat!... Na, jó, de hol? Jól szerelmeskedni, ahhoz ágy kell! - Ha tényleg csak ágyban tud... menjünk a szállodába. - Ami engem illet, nekem most akár az istállószalma is megfelelne. - Tudod, olasz vagyok, szeretem a kényelmet és a felvilágosodott magyar lányokat. - Igen, hallatszik, hogy olasz vagy... Gyerünk, nyomás, mert szétrobbanok a türelmetlenségtől! Ez a találkozás fordulatot hozott az életemben... Másnap reggel partnerem tudomására hoztam, hogy analfabéta a szexben. Vágyaim, izgalmam, a park fölötti telihold, a kényelmes ágy, a rádióból áradó lágy zene sem tudta elfeledtetni velem, hogy nagyon ügyet-
len volt, igazi kezdő! Hajnalban így váltam el tőle: - Légy jó, amíg visszajövök! Erre ő egész nap nem hagyta el a szobáját. Én már tudtam, hogy feleségül megyek ehhez az olaszhoz. Napközben csak erre tudtam gondolni, úgy nyargaltam az utcákon, mint egy bolond. Egy kis ideig hűséges szeretője voltam, és jól behálóztam szegényt. Végül, amikor már jól megpuhítottam, javasoltam, hogy házasodjunk össze. A ceremónia rövid volt. Egy kicsit tényleg lehetett volna fényesebb! Az olasz konzul tárgyszerűen járt el. A rituális kézfogás, a jó kívánságok és jó tanácsok után máris az utcán találtuk magunkat. Összeakadtam egy régi szeretőmmel, aki azt mondta, hogy jól tettem, hogy hozzámentem ehhez a makarónihoz, és hogy akkor most igazán mulathatnánk egy jót... Beintettem neki, és hozzátettem, hogy hamarosan a világ összes lakatlan szigetére útlevelem lesz. - Na csak, kis hamis, ezt aztán jól kifundáltad! Amint eleget tettünk a "szerződésben" foglaltaknak, és meglett az útlevelem, tüstént szétköltöztünk a férjemmel. Együttélésünk véget ért, érdekeink különbözősége, a rivalizálás; kapcsolatunk szenvedélyességének a hiánya oda vezetett, hogy egyre kevésbé tudtuk elfogadni egymást. "Éjfélkor körbejár a gyönyör" A lehető legkevesebb holmit vittem magammal, csak annyit, amennyit egy újonnan vásárolt bőröndbe be
bírtam tömködni. Fölvettem tűsarkú cipőmet, fejemre tettem a mályvaszínű fátylas kalapot. Fátylát az arcomra terítettem, és elbúcsúztam a szüleimtől, aztán kimentem a pályaudvarra. Reggel már Milánóban voltam. Észrevettem, hogy a milánóiak gazdagok és előkelőek. Ez a benyomásom egyre csak erősödött. Szóval, jól éreztem magam Milánóban. Azonnal találtam munkát. Jó halom pénzt kerestem, erotiko-dekadens filmekkel. Aztán átmentem Rómába, hogy igazi karriert csináljak. Az erotikus filmen tett első milánói lépéseim után itt kaptam meg az igazi filmszerepet. És ha ez még nem is jelentette a karriert, de a kezdetét mindenesetre igen. Róma egyik külvárosában béreltem egy szép, teraszos lakást. Olasz barátnőimmel igazi Noé bárkájává varázsoltuk. Először is beszereztem egy libát... A premier estéjén úgy léptem a színpadra, hogy a karomon vittem az állatot. A közönség ordított és fütyült. Hát azt hallani kellett volna! Azt hangoztatja, hogy szereti a természetet, és egy libával lép föl! Elengedtem a libámat, amely a közönség felé repült, és a tömeg közepén landolt. Az állat kifejezetten kedvelte az alkoholt. Tüstént rávetette magát a vendégek whiskyjére és pezsgőjére. Az előadás után félájult állapotban szedtem össze és vittem ki a teremből. Miután nagy nehezen kijózanodott, igazi jó barátok lettünk, annyira, hogy aztán mindig együtt léptünk fel. Még a szállodákba is velem jött. Hamarosan az olasz csizma szállodásainak a réme lettem. Az én kis libám tört, zúzott, sok kárt okozott, különösen a dunyhákat szerette tollatlanítani. Olyan intim viszonyban voltunk, hogy amikor aludtam, az
ágyam mellé feküdt és csőrét hálóingem alá dugta. Nagyon féltékeny volt, és mindenkinek nekirontott, aki egy ujjal is hozzám akart érni. Kilométereken át szaladhattam anélkül, hogy lemaradt volna mögöttem. Egy ilyen alkalommal megsértette a bal lábát, de sántítva is tovább követett. Egy másik alkalommal, egyik barátommal lementünk a tengerpartra, napernyőt béreltünk, majd a habokba vetettük magunkat, és a liba jött utánam... De valamitől megijedt és visszament, hogy a törülközőknél várjon minket. Egyszer csak hatalmas gágogást hallok. Néhány gyanútlan fürdőző túl közel ment a ruháinkhoz; libánk azokat üldözte. Sajnos, a szomszédaim nem jól viselték a fehér libát, és azzal fenyegettek, hogy kihívják az ottani Köjált. Kénytelen voltam szegényt a takarítónőmnek ajándékozni, akit boldoggá tett a házőrző kutyánál is hasznosabb társ. Egy rádióinterjúban egyszer azt találtam mondani, hogy akár tigrist is szívesen tartanék. Még aznap este három úriember is becsöngetett hozzám két tigrissel és egy oroszlánnal. Ileana Caruso barátnőm, aki a showműsorokban Rambónak szokott öltözni, megkért, hogy adjam neki kölcsön a tigrisemet néhány napra. Szegényt ugyanazok a megpróbáltatások érték, mint engem a libámmal. Egyik szállodás sem akart neki szobát kiadni. Mindnyájan megrettentek a szemlátomást növekvő tigrisbébitől. Velencében újra találkoztunk egy filmforgatáson. Ileana szörnyen nézett ki. Már napok óta le sem hunyta a szemét. Nagyon megörült, hogy találkoztunk, és gyorsan visszaadhatja a tigrisemet, tüstént otthagyott és szaladt lefeküdni. Autón vittem vissza az állatot Rómába. A lakásom
helyén egy romhalmaz várt. Bútoraim mind összetörve, a kárpitok széttépve, kiállt belőlük a rugó. Útközben több közúti ellenőrzésen estem át, és amikor a zsaruk meglátták az állatot, vagy fegyverükhöz nyúltak, vagy tüstént továbbengedtek. Jó tucat macskát tartottam otthon, ez volt a szenvedélyem. A tigris nagyon jól megértette magát velük, de inkább a kandúrokkal. Akkor kezdődtek a bonyodalmak, amikor egy idegen kandúr tévedt a környékre. Tigrisem már felnőtt korban volt, de meglepően szelíd maradt és senkit sem bántott. Csak az volt a baj, hogy a szeretetét azzal mutatta ki, hogy ráugrott a barátaimra, a földre teperte őket, és gyöngéden harapdálni kezdte a kezüket vagy a lábukat. Egy alkalommal bekapta egy fotós fejét, és addig nem engedte el, amíg haza nem értem. Tigrisem mindenféléket bezabált otthon. Egyszer távollétemben széttépte a fotelokat és a díványokat, letépte a függönyöket, és a teraszon ízzé-porrá zúzta a napelemeimet, amelyek milliókba kerültek... Egy augusztusi éjjelen... a partneremnek ki kellett mennie a fürdőszobába. A kádban alvó, felriasztott tigris hatalmasat üvöltött, a szeretőm annyira megrémült, hogy kiugrott az ablakon, és pucéran kezdett rohanni az éjszakában. Egy járőrkocsi szedte föl. Annyira meg volt rettenve, hogy egyetlen értelmes szót sem tudtak kihúzni belőle. A zsaruk azt hitték, hogy egy dilist kaptak el, és bevitték az elmeosztályra. Azért tartóztatták le a szerencsétlent, és azért tartották bolondnak, mert imádott tigrisem egyszerűen azt mondta neki: "Szevasz, öregem." Ami igaz, az igaz. Ez a szevasz kicsit hangosra sike-
rült, de ez még nem lett volna ok arra, hogy a barátom anyaszült meztelenül kiugorjon az utcára. Vigaszképpen barátom fotója megjelent az újságban: "Szexőrültet tartóztatott le a rendőrség a Via Cassián! X. báró pucéran sétált az utcán, és mocskos dolgokat kiabált..." Az állatok iránt érzett szeretetem tartósnak bizonyult. A liba és a tigris után egy fehér galambot fogadtam örökbe. Ő volt annak a harminc tojónak a hárempasája, melyeket a teraszon tartottam. Egy napon a varjak megtámadták a galambokat, de Bettino bátran védte a "családját". Elvesztette egyik szemét, a nyaka megferdült, és azontúl bicegett. Bettino megcsúnyulva, de boldogan élt galambjaim között, amelyeket ő mentett meg. Szegény éhen- és szomjanhalt. Az történt, hogy egyik turném alatt takarítónőm elfelejtette beadni napi adagjait. Hazatértemkor kihűlt madárkámat ott találtam galambocskái között. Egész éjszaka sírtam, olyan hatalmas volt a fájdalmam. Már csak az az imádni való csúnya béka maradt meg, aki a Cicciolina forró dróton című filmben a partnerem volt. Ő is mindig a nyakamra járt, és mindenkinek nagyon kellett vigyáznia rá. Egyszer észrevétlenül utánam jött a stúdióba, és a fotel alá bújt. Mivel senkinek nem tűnt fel, egész éjszakára rázárták az ajtót. Csak tíz nappal később találtak rá, halva. Nem lehetek meg állatok nélkül! Egy kaméleon volt a következő. Teljesen beleszerettem és Giorgiónak hívtam, egy hódolóm tiszteletére, aki tíznaponta látogatott. Akárcsak ő, Giorgio is nagyon lusta volt. Hiába keveredett egy légy az orra elé, nekem kellett elkap-
nom, és letennem egy közeli bútor sarkára, Giorgio nyelvének lőtávolságán belül. Pajzán egy kaméleon volt... Egyik nap egy híres rendezővel voltam, akit nagyon szerettem. Semmit nem tudott az állatokhoz való vonzódásomról. Éppen nagyon iparkodott, amikor egyszer csak elordította magát, kipattant az ágyból, és a fürdőszobába menekült. Hétrét görnyedtem a nevetéstől, amikor fölfedeztem az ágyamban az ártatlan Giorgiót, és megértettem, mi történt. Szerelmesen simogattam imádott kaméleonomat... Ezután szó sem lehetett arról, hogy filmszerepet kapjak a híres rendezőtől. Átadta a szerepemet egy olyan csajnak, aki nem tartott kaméleont az ágyában. Szegény Giorgio! Egy nyári délután pusztult el a teraszon. A virágaimon döngicsélő méheket akarta elkapni. A méhek megcsípték a szemét és a száját. Egyiptomi szokás szerint szegény Giorgio testét egy üveg alkoholban tartósítottam. Kristályurnája elé mindig mezei virágot teszek. A virágokról jut eszembe, hogy a legszebb virágokat Hongkongban láttam, ahol 1974-ben jártam. Az idegen városban hétvégeken mindig egyedül maradtam. A barátaim randevúzgattak, a többi lány pedig vásárolgatni ment a városba. Én cél nélkül kószáltam az utcákon. Minden elképzelhető hülyeséget összevásároltam, a mini öngyújtótól a fülbevalóig. Kis elefántcsont tárgyakat, képeslapokat, babákat, legyezőket, fűzfavessző kosarakat. Egyik vasárnapon, amikor éppen egy kirakatot bámultam, valaki megszólított. Egy mosolygós kínai úr. - Cicciolinának hívnak - válaszoltam. - Egy filmet forgatunk, és minden hét végén unatkozom.
- Cicciolina - mondta a férfi -, vacsorázzunk ma este együtt, aztán megmutatom, hogyan masszíroznak mifelénk, megmutatom, milyen a híres kínai masszázs; hatásos, izgató és erotikus. Vacsoraidőben a szállodájában találkoztunk, ahogy megállapodtunk. Egy ínyenc vacsora után elindultunk. Szűk kis utcák labirintusán át vezetett egy különös házig. Beléptünk a szalonba. Fiatal kínaiak fogadtak és mindkettőnket egy-egy kabinba vezettek. Két csinos kínai lány várt mosolyogva. Kézzel, lábbal megértették velem, hogy a szoba közepén álló keskeny masszírozópadra kell pucéran fölfeküdnöm... Széles vászoncsíkokkal az asztalhoz rögzítettek. Fekete selyemsállal rögzítették a nyakamat, kezemet-lábamat összekötötték, fejem alá fakockát tettek. Szent Isten! Mi a csudának kellett nekem Hongkongba jönnöm? A csinosabbik kis kínai elkezdte a hasamat, a mellemet masszírozni. A másik a combomat és a vádlimat vette kezelésbe nagy elánnal. Nagyon erotikusan maszszíroztak. Aztán illatos habbal bedörzsölték a puncimat, és teljesen csupaszra borotválták. Rájöttem, hogy egy meztelen Cicciolina biztos nagyon gusztusos lehet. Olyan, mint egy kislány-Cicciolina, ettől áll a legjobban a világ minden férfiának. ...Aztán fekete habbal kentek be tetőtől talpig, amely illatozva, gyorsan párolgott. Frissen kaszált széna illatával telt meg a szoba. Közben lágy zene szólt. Forogni kezdett velem a világ, és hányingerem támadt. Aztán egy utolsó kemény hasmasszázs után görcsök kezdtek kínozni. Ordítottam, sírtam és dobáltam magam. Kötelékeim egyre jobban szorítottak, és a húsom-
ba vágtak. Ilyen lehet egy fájdalmas szülés. Aztán mindennek hirtelen vége szakadt. A hányinger, a fájdalom, a kábultság és az illatos köd eloszlott. A szívem újra normálisan vert. Nagy béke töltött el. Eloldották kötelékeimet, és a két kínai lány fölsegített. A szoba végében valaki kinyitott egy ajtót. Lassan a kijárat felé indultam. Visszafordultam és megdöbbenve vettem észre, hogy éppen ott, ahol az előbb a fenekem volt, egy kis vértócsa maradt a masszázsasztalon. Tényleg szültem! De mit? Sose tudtam meg. Már órák óta beszélgettünk. Cicciolina csak mondta-mondta a történeteket, amelyek a legfantasztikusabb változatosságban kísérték végig eddigi életét. Nevek és helyszínek váltakoztak gyors egymásutánban. Attól tartottam, hogy követhetetlenné válik az egész, amikor közbeszóltam: - Egy pillanat, nem említetted, hogy miért mentél Hongkongba? - Forgattam ott egy filmet. Emmánuel volt a címe, pontosabban Sárga Emmánuel. Erotikus film volt, nem pornó. - Az Emmánuel-sorozat egyik része? - Igen. Csak ebben nem egy fehér Emmánuel szerepelt, hanem egy sárga. Chinese. - Kínai, igen. - Ja. Kínai. Aláírtam a szerződést a producerrel, én voltam a főszereplő. A második női főszereplő. Két és fél hét volt a forgatási idő. A szombatok, vasárnapok szabadok voltak, csak hétköznap dolgoztunk. A többi napon mentem összevissza a városban. Egyszer csak éppen egy kirakatot nézek, amikor a hátam mögött
megszólalt néhány amerikai fiú és lány és azt mondták: ha annyira egyedül vagyok ebben a városban, miért nem megyek velük ebédelni? Egy szombati nap volt. Hát rendben van, mondom, lehet, hogy barátokat, barátnőket találtam. Egy nagyon szép hotelban laktak az én szállodám mellett. Az egy magas hotel volt, a tetején piscina, vagyis uszoda. Nyitott, ahol napozni lehetett. Együtt ebédeltünk, és így közelebbről is megismerkedtünk. A társaságból két fiatal férfi egy textilgyár főnökei voltak. Az egyik az elnök, a másik az alelnök. Leányvállalatuk volt Hongkongban, Los Angelesben, és nem tudom még, hol máshol. Úgyhogy ott voltak akkor, mert volt nekik egy ilyen üzleti, nem tudom, micsodájuk. Ott voltak két hétig ők is. Ebédeltünk, és akkor megkérdezték tőlem, hogy akarok-e... És elkezdtek... Mondtam, köszönöm, nagyon kedvesek, de én ilyeneket nem... De nagyon bikásak voltak! És képzeld el, hogy mi történt. A "kisfőnök" annyira belém szerelmesedett, hogy csak engem látott, nem bírt volna másik lánnyal dugni. Nem viccelek. El akart venni feleségül. Na, most mi történt? A kisfőnök - bajuszos, kék szemű, szőke hajú, egy olyan tipikus kaliforniai. Magas, markáns. De az a sajátos típus, aki nekem se hidegen, se melegen nem kell. Míg a nagyfőnök az egy hullajó fej volt. Egy nagyon jó fej. Americano presidente. Hát mondhatom neked, hogy én meg szerelmes voltam a nagyfőnökbe. - A kisfőnök pedig beléd. - Igen. Mindig együtt, összevissza jártunk, nem szerelmeskedtem vele, mert nem volt hozzá kedvem. Befejeztem a filmet, erre ő azt mondta: ide figyelj, én
jövök le Rómába, és elveszlek feleségül. És kiviszlek Los Angelesbe. Nagyon sok ismeretségem van, azon keresztül adnak majd filmeket, új munkákat. És akkor engem nagyon csábított ez az ajánlat. Látod, hogy keresem a szavakat, hogy összehozzam, bocs! Azt mondtam, hogy jól van, ha le akarsz jönni Rómába, hát gyere. - Tudott egymásról a két fiú? - Nem mondtam meg a nagyfőnöknek, hogy szerelmes vagyok bele. De ő látta, érezte, tudod, hogy a férfiak érzik, amikor tetszenek egy nőnek. Erre lejött Rómába. Én abban az időben egy római fiúval jártam. Egy nagyon jó fej volt. Gyereke egy nagy industriálnak. Érted? - Gyárosnak a fia. - Érdek nélkül szerettem, lehetett volna egy koldus fia is. Nagyon szerelmes voltam bele. De hogy a kisfőnök lejött Rómába, és én eközben ezzel a fiúval... Egyrészt én híressé akartam válni, másrészt pedig nagyon szerelmes voltam ebbe a fiúba. De választottam, inkább híressé akarok válni. Bementünk az amerikai nagykövetségre, vártunk egy nagy előteremben, míg behívtak. Először bement ő beszélni egy néger konzulátusnővel. Utána negyedóra múlva behívtak engem. Egy széken ült, míg a konzulátus néger nő szemben, én meg így melléültem, ahogy most te ülsz. És a nő azt mondta: tudja, ez az amerikai férfi mondta nekem, hogy magát el akarja venni feleségül, de mi nem akarunk Amerikában kivándorlókat. Magának nem tudom megadni a belépési engedélyt, csak abban az esetben, ha a háza vagy valami vagyona miatt visszajön
Olaszországba. Ekkor döntöttem el, hogy mégis az olasz fiút választom. Utána otthagytam őt is, mert nem érdemelte meg a szerelmemet. - Soha nem voltál Amerikában? - Nem, mert nem tudtam kimenni, amikor Niel... á, most már emlékszem! Niel Friedmannak hívták a kisfőnököt. Utána meg már nem érdekelt. Most meg már lenne rá alkalmam, pénzem is, de nincs időm. Hacsak nem munka miatt mennék ki. Képzeld, most voltam Japánban két hétig Riccardóval, nagyon jó volt. Ahogy hazaérkeztem, máris visszahívtak. - Hogyan reagálnak erre a szabad szexualitásra a japánok? Azt mondják, hogy egészen más szexuális kultúrájuk van. - Az emberek minden országban, mint ahogy Magyarországon is, vagy bigottak, vagy nem. A bigottak azok, akik "jaj, hát a szex!" De utána titokban jönnek megnézni, bárhova mész, vagy a videó vagy privát... úgyhogy ez a falso bigotteria. Ez a hamis bigottság. Visszatérve Japánra. A tizenötödik nap végén már teljesen ki voltam égve. Tudnod kell, hogy egy estélyem volt, egy gálám, Tokió legnagyobb hoteljében, a New Otaniban, ahol nekem egy lakosztályom volt. Állandóan fotóriporterek kergettek, ahogy kimentem a lakosztályomból, egyszerűen nem tudtam élni. Mondtam a két producernek, akik meghívtak engem, hogy nagyon szeretnék vásárolni valamit magamnak. Kimonókat meg ilyen bizsutériákat, amire szükségem lehet. Mondtam, hogy ne szóljanak se fotósoknak, se televíziósoknak, se újságíróknak. Szépen felöltözöm, me-
gyek ki a hotelből, várt rám egy nagy Mercedes, látom, a hátam mögött négy-öt kocsi fotóriporterekkel. Megyek egy nagy áruházba, ahogy megállok a pultnál, kalapokat néztem a fejemre, fotóztak: A végén testőrök fedeztek, ütötték az embereket, hogy menjenek el. - Riccardo mit szólt ehhez? - A végén már Riccardo mondta azt, hogy menjünk már el, mert már mozdulni sem lehet. - Na, most akkor abbahagyjuk egy picit, mert jön a vacsorád, és éhen halsz. - Ezt a beszélgetést Róma egyik nagyon szép kis éttermében folytatjuk, és ismét Ilona beszél: - Amikor kijöttem Magyarországról 72-ben - mondja Ilona a Via Veneto egyik éttermének teraszán -, nagy krízisem volt. Nem tudtam hozzászokni az olasz ételekhez. Nagyon lefogytam. Magyarországról kijöttem gömbölyű fenékkel, gömbölyű mellel, kerek arccal, itt pedig egy év alatt lefogytam, mint egy kis gyufa. Utána nagy nehezen hozzászoktam, de a magyar étel az tényleg eredeti. - És az olasz húsok? - A magyart jobban szeretem. - Érdekes, én imádom az olasz konyhát. - Én viszont a magyar konyhát szeretem. - Mindenkinek más az ízlése. - Tudod, mennyit szenvedtem Japánban? Hoztak mindenféle különböző halakat. Például a következőt csinálták egyik este. Nagyon nagy fogadás volt a televízióban. Az egyik férfi hirtelen felállt egy olyan pohárral, amely tele volt kis halakkal, és azt mondta, hogy
Ilonára koccintom, az egészségére - és megitta ezt a nagy pohár vizet, benne az élő halakkal. Erre Riccardo és én egymásra néztünk, és majdnem rosszul lettünk. Ilona elnézést kért és kiment a toalettre. Riccardo felém fordult és közölte, hogy egyhamar nem jön viszsza, ilyenkor szokták megrohamozni autogramért, és ő soha nem tud nemet mondani. Nem baj - gondoltam -, így legalább kifaggathatom Ilona titokzatos társát... És most bemutatom önöknek Riccardot: Riccardo Schicchi, Ilona Staller menedzsere kisfiús, vékony dongájú, ijedt szemű, de mosolygós, harmincnégy éves fiatalember, aki küllemét meghazudtoló határozottsággal irányítja Cicciolina ügyeit. - Mondják, hogy Ön hozta létre, azaz kreálta Cicciolinát. Riccardo Schiccinél senki sem ismeri jobban Cicciolinát. - Először is tegeződjünk, oké? Mi is volt a kérdés? Ja, igen... Cicciolina tulajdonképpen más nő, mint a többi. Egy rosszaság, rosszindulat nélküli teremtés, aki spontán primitív és jólelkű. Ő Cicciolina. Tehát nem én hoztam létre, és én nem csináltam semmit. Tulajdonképpen a kialakulását segítettem. Ennyi volt a feladatom! - Mit jelent neked mint nő, Cicciolina? - Mint jelenség, a mai társadalomban jelenlévő szexualitásnak a tanúbizonyságát adja. Azoknak a személyiségeknek a reakcióit ösztönzi, akik a valóságban mások, mint amilyennek tűnni szeretnének... - Egy pillanat. Próbáljuk egymást megérteni. Szóval, azt akarod nekem mondani, hogy Cicciolina a szenteltvíz és az ördög keveréke.
- Cicciolina a paradicsom, a félelem a paradicsomtól, és az a paradicsom, amit mi elutasítunk magunktól. Ilona egy olyan fix pont az embereknek, de főleg az újságíróknak, akibe bele lehet kapaszkodni. Ő a mi olyan tudat alatti szexualitásunk, amelyről elfelejtkeztünk, de ami azért bennünk van. - De hát ezek általános megfogalmazások. Konkrétabban. Magyarázd meg, hogy a Cicciolina-jelenség miért speciálisan olasz? - Nem tudom, hogy egy olyan személyiség, mint Ilona, befuthatott volna-e Törökországban, Spanyolországban, Amerikában, Angliában, Franciaországban vagy talán otthonában, Magyarországon. A lényeg az, hogy bizonyos egymást követő dolgok, események úgy hozták, hogy neki éppen az olasz talaj bizonyult termékenynek. - Akkor mégis miért pont Itáliában "született" meg Cicciolina? - Ennek több oka is van. Egyes országrészek elmaradottsága, a falu és a város közötti gazdasági, politikai, vallási különbségek. Ugyanakkor, akik Cicciolinát megválasztották, részben fiatal szimpatizánsok, akik Ilona anatómiai testrészeivel szimpatizálnak, de nagyrészben olyan emberek, akik a "play man"-t, tehát a pornóújságot a napilapokba rejtik. Ezek azok az emberek, akik miatt Cicciolinát megválasztották, mert amikor bementek a választási kabinokba, és egy titkos kérdőívet tettek eléjük, úgy érezték, hogy fel vannak hatalmazva abban a pillanatban arra, hogy ne rejtsék el vágyaikat, szimpátiájukat és rokonszenvüket egy olyan jelenséggel szemben, mely jelképes ellentéte lehet egy
olyan feleségnek, aki soha nem kedves. - Hogyan magyarázod meg azt a tényt, hogy Cicciolina majdnem mindig a hírnév tetején marad. - Nagyon egyszerű. Ilona olyan személyiség, aki soha nem folytatott túlélő stratégiát, mindig elutasította a kompromisszumokat. Önálló személyiség lévén, távol állt a megalkuvástól, mindig valami megújulást keresett, és számára ez az a mechanizmus, amely nélkül soha nem tudna élni. - Mindig megmaradt olyannak, hogy a bennünk rejlő abnormális vágyakat kifejezze? - Ilona olyan értelemben erőszakos, hogy túllép mindenen, hogy nincsenek határai, nem szégyelli magát. Elsősorban és mindenekelőtt nem érdekből cselekszik, mert ő mindig önálló személyiség. Mindig azt csinálta, amihez kedve volt, de a valóság talajától soha nem szakadt el. Ilona kiszámíthatatlan. Azokban a pillanatokban, amikor kedve van valamihez, mindent megcsinál, amit soha senki nem tenne meg, de amit mindannyian szeretnénk megtenni, de nincs bátorságunk hozzá. Ez sikerének a legfőbb titka. Ezzel állandóan megdöbbenést kelt, még akkor is, ha amit csinál, az már nem is megdöbbentő, de annyira hihetetlen és irreális, hogy már szinte reálissá változik. Ennek a kettősségnek köszönhetően, frivol produkciói ellenére, minden olasz család életébe "beköltözött". - Szerinted az a célja, hogy megdöbbentsen? - Igen. De ezt kifejezetten akarat nélküli, nagyon természetes módon sikerül elérnie. - Most beszéljünk egy kicsit Cicciolina személyiségének fejlődéséről. Nagyon sok minden veszi ezt körül:
a virágkoszorú, a kis maci, a szőrmekutya és az eredeti kígyó. Milyen kritériumok alapján választotta ki ezeket az eszközöket, és miért? - Gondolkodtunk azon, hogyan tegyük teljessé, tökéletessé a kapcsolatot a természettel. A virágkoszorú Ilona ötlete, ő választotta. Ez a megnemesítése olyan egyszerű dolgoknak, amire sohasem figyelünk oda, de azért azoknak megvan a maguk vonzereje... - Nincsen semmilyen deviancia vagy perverzió ezeknek az elemeknek a kiválasztásában? - Nem, ezeket véletlenül választottuk ki. Mindig új ajtókat akarunk nyitni, és egy olyan folyamatos utazásban vagyunk, amelynek során a megfelelő elemeket felhasználjuk... Nagyon alkalmas arra, hogy beleérezzen mások vágyaiba, tehát gyakorlatilag nagyon egyszerűen elfogadja mindazt, ami a többi élőlénynek a libidójába vág. És ezzel azonosulni tud. - Létezik "szerelmi háromszög" Ilona, Cicciolina és közted? - Ez egy komplex kapcsolat a menedzser és a menedzselt között, a fotográfus és a modell között, de létezik egy érzelmi kapcsolat is. Nagyon beleszeretek abba, amit csinálok, a személyekbe is, szeretem és gyűlölöm is őket. - Miért? - Mert azok a személyiségek, akikkel én foglalkozom, azok képesek arra, hogy beléjük szeressek, de arra is, hogy csalódást okozzanak. Szóval, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy én kiszeressek Ilona Cicciolinából.
- Na, most térjünk rá Staller képviselőre és Cicciolina pornósztárra. Ez valószínűleg egy újabb eszköze annak, hogy megdöbbenést keltsen, és ezúttal más szemszögből is méltó legyen a tömegkommunikáció figyelmére. Nem gondolod, hogy Cicciolina képviselő árthat Cicciolina pornósztár személyiségének? - Nem. Több évi sértegetés, megaláztatás után ez egy nagy revansgyőzelem. Nagyon sok politikus sokáig a nőt - akármit is mondjanak - mint egy tárgyat használta. A tény az, hogy hirtelen Olaszországban egy nő, akit soha nem tartottak annak, akit soha nem akartak nőnek látni, aki egészen más, mint ők, egy hatalmas pofont adott nekik. Ez annak a húszezer embernek az akaratát fejezi ki, aki Ilona Stallerra szavazott. - De mindez nem nehezíti majd meg Cicciolina életét? - Ilonának mindig nagyon nehéz volt az élete. De ő olyan nő, akit a nehézségek serkentenek. Képzeld el, hogy milyen unalmas lehet, amikor minden készen van, minden meg van oldva! - Tehát nem hiszel abban, hogy Cicciolinának át kellene alakulnia? - Mindenki megteszi a maga utazását, és megvan a maga fantáziája. Miután Cicciolina mindannyiunknak egy bizonyos részét képviseli, nem mondhat le a maga szerepéről ebben az utazásban. - Tehát együtt kell lennie Cicciolinának és Staller képviselőnek? - Hát ez problémát jelent, de úgy gondolom, hogy ez mások problémája, nem Cicciolináé. Le akarják leplezni az emberek azt, ami mindannyiunkban benne van, és
ami tulajdonképpen kicsúszott az ellenőrzésük alól. A parlamentben mindenki megpróbálja ezt visszahelyezni az eredeti helyére, vagy új megoldást kell hogy találjon, de ez nagyon nehéz lesz. - Riccardo, neked van ötleted a megoldásra? - Az egyetlen megoldás, hogy Ilonát szabadon hagyjuk és ne kényszerítsük semmire. De ugyanakkor a parlamenten belül a törvények és intézmények respektálását biztosítjuk. Ezenkívül olyan mély Ilona, azaz Cicciolina személyisége, hogy megváltoztathatatlan és elnyomhatatlan. Még lehet, hogy más formában is előkerül, amelyet most nem lehet előre látni. Ki tudja? Ekkor fehér ruhácskájában visszalebbent Cicciolina: - Folytathatjuk! - Az öcsédről szeretnék kérdezni, aki állítólag diszszidált. - Még 78-ban meghívtam Attilát Olaszba, ha jól emlékszem, Milánóban éltem. Az öcsém, ahogy megérkezett, két napig ott maradt, utána meg mondta, hogy elmegy Franciaországba, belép a légióba. Oroszlánvadász akar lenni. Hülyének néztem: lépjél csak be az idegenlégióba, és légy elefántvadász, ne oroszlánvadász. A végén tényleg elment. Aztán az egyik napon valaki csönget. Kinyitom az ajtót, és még csak meg sem kérdeztem ki az, annyira bíztam mindenkiben. Két férfi volt az ajtó előtt. Bejöttek, bedöntötték az ajtót. Mondtam, ne haragudjanak, de hát kit keresnek? Azt mondták, majd mindjárt megmondjuk... Attila bent volt a szobában, felöltöztették, elvitték. Engem feljelentet-
tek, hogy ott bújtatom az öcsémet, és itt, Olaszországban kaptam három hónapot emiatt. Attilát feltették az első vonatra Jugoszlávia felé, ahol állítólag leugrott, és átment a francia határon Párizsba. Beállt a légióba. Na, onnan kezdve kaptam olyan leveleket, olyan sírós leveleket, például, hogy jaj, sebes a lába, mert annyit belérúgtak, és hogy fájdalmai vannak, nem eszik eleget, sokat gyakorolnak, lázas meg ilyen dolgok. Lefogytam, és csak bőgtem, ahogy olvastam a leveleket. Hívtam az anyut, és megbeszéltem vele, hogy hívjuk a francia konzulátust. Beszéltem a konzullal, mondtam, csináljon valamit, bármit megteszek az öcsémért. Nem tudunk semmit csinálni - mondja a konzul. Sajnos, az öccse belépett, aláírt egy lapot, nincs mit tenni! Mi küldtünk neki pénzt, és teljesen kivoltunk. Egyik nap kopognak nálam. Attila volt. Visszajött a légióból. Nekiestem. Honnan jössz? Tudod, mit csinált? Állítólag Korzikában voltak, és a mozgó vonatról leugrottak hárman. A háromból egyet lelőttek. A másik a lábát törte, de Attila megúszta normálisan. Átjött Olaszba hozzám, és utána visszament Magyarországra. - És most is ott van? - Persze. - Szóval, abszolút nem. .. de hát nem lett belőle semmi baja? - Nem, semmi baja, mert állítólag bement a magyar követségre, ahol megígérték neki, hogyha visszamegy önként, nem történik semmi baja, se börtön, se semmi. Meg is ígérték, meg is tartották a szavukat. Egyre hűvösebb lett, és egyre több tolakodó férfiszem nézegette Ilona idomait. Ezért úgy döntöttünk,
hogy otthon - Ilona lakásán - folytatjuk a beszélgetést. - Na, indítsuk be ismét a magnót -jawasolta házigazdám, újra a meleg szobában ülve. - Egyik este az ügynökségem vetítést rendezett a fotóimból. A meghívottak között ott volt az egyik első olasz magánrádió tulajdonosa is, aki adásidőt ajánlott nekem. Tetszett az ötlet. Addig az összes olasz rádióadó az állam kezelésében volt, szent fazekak cenzúrájának alávetve. Aznap este megsejtettem, hogy milyen hasznos lehetek egy magánrádiónál. Rájöttem, hogy félelmetes fegyver válhat belőlem. Rádiós pályafutásom előtt a politikai pártok úgy akarták a választók bizalmát megszerezni, hogy hülye szónoklatokat mondtak a szexről. Igaz, abban az időben nagyképűség lett volna azt képzelni, hogy minden tabut le lehet dönteni és ész nélkül provokálni. Lopni, gyilkolni, kábítószerrel kereskedni, az elmegy. De a szexről beszélni, azt nem! Az én erotikus rádióprogramom a politikában is hasznos tudott lenni. Primitív egy politika, az biztos, de fel tudta rázni az egész mélyen alvó Itáliát, és reményt adni neki. Ennek a kicsit anarchikus hangvételű rádiónak a tulajdonosa mindig figyelmesen hallgatta a szexuális szabadságról szóló előadásaimat. Rögtön megpróbált "felhasználni"... Egy olyan nő, mint én, föllendíti az ő rádióját. De azt nem gondolta volna, hogy Riccardo és én arra használjuk a rádióadóját, hogy az éteren keresztül éljük ki az exhibicionizmusunkat. így kezdődött el hetvenhárom nyarán a pályafutásom a Rádió Lunánál.
Nagy diadal volt. Helyi parlamenti megválasztásom eltörpül azok mellett az adások mellett. Biztos vagyok abban, hogy most, tizennégy év után is még sokan emlékeznek rájuk. A világ televíziói, újságai és magazinjai ostromolták értem Rómát, hogy lássanak engem, Ilona Stallert, "a szex furcsa lényét", s hogy hallják a gyönyör hullámainak a hangját. Az első nekem szentelt cikk a La Republica című politikai lapban jelent meg ezzel a címmel: "Éjfél a gyönyör hullámhosszán", egy régi, olasz dal refrénje nyomán: "Éjfélkor körbejár a gyönyör. És a sötétben mindenki élvezni akar..." Nagy botrány lett belőle. Adásomat a hallgatók erotikus fantáziájára akartam építeni. A cenzúra nem váratott magára. Például egyszer a Corriere della Sera újságírójával voltam egyenes adásban, és azt mondtam neki: - Tudod, midre adok puszit, a... Már nem volt időm, hogy befejezzem, elvágták. Azidőben még a fütyi szót sem volt szabad kiejteni. Riccardóval írtuk az adások szövegét. Miután kiaknáztuk a politikai témákat, beszéltünk az ingatlanspekulációkról, lelepleztük a gyermekkereskedelmet, és azokat a visszamaradottakat cseszegettük, akik nem képesek a felszínre hozni a szexualitásukat. Erotikus meséket írtunk nekik. Még ha kilógott is a lóláb, akkor is hihetőnek tűntek. Először gyermekkori fantáziálásomat meséltem el, aztán azokra építve találtam ki a folytatást. Nemcsak magamról beszéltem, barátnőim életét és kalandjait is
elmeséltem. Olaszországban könnyű volt a tabukkal és az előítéletekkel beetetett közönséget meghódítani. Egy érzéki hang, néhány sóhaj, kis incselkedés és kész. Nagyon kevéssel fel lehetett izgatni a hallgatókat. Hamarosan még ezen is túlmentem. Mindennap elmeséltem, hogy mit csináltam előző éjszaka. Gyakran nyitott autóban, lágyékig kitakart combokkal vezettem, mindenki szeme láttára. Elmeséltem a kalandjaimat, az érzéseimet, és kifejezést adtam a vágyaimnak. A hallgatók telefonon adtak tanácsokat. Gyakran ez a cinkosság köztük és köztem olyan fantazmagóriák ébredését engedte meg, amelyeket egyedül nem lettek volna képesek kibontakoztatni. Nagyon sokáig csak mint hangot ismertek. De végül is a nagy példányszámokban megjelenő újságok cikkei és címlapjai megmutatták nekik ennek az izgalmas hangnak az arcát is. Minden reményt felülmúlt az erotikahadművelet első fázisa. Boldog voltam. Azontúl egész Itália ismert. Gyakran megállítottak az utcán. Egy dél-olaszországi városban, Foggiában, imádóim megostromolták az ottani rádió székházát, mert azt hitték, hogy én is bent vagyok. Mindenáron látni akarták azt az Ilona Stallert, aki akkor még nem a Cicciolina volt. Akkortájt még ciccinónak becéztem őket, de ez nem tetszett a közönségnek. Rosszul hangzott. Kitaláltam, hogy a cicciolina sokkal kellemesebb a fülnek. S a közönség elfogadta. Így született a cicciolina elnevezés, és magától értetődően én lettem a Cicciolina... Ennek a gyakorlatias kedvességnek köszönhetően tovább folytathattuk az adásunkat.
Az erotika szimbólumává váltam. Néha már az adás napján ízelítőt adtam a másnapi sztorimból. Bejelentettem, hogy melyik órában és hol fogom egyenesben megélni aznapi kalandomat. Ez felhívás volt az összes kíváncsinak. Néha fotózás közben fölfedeztem valakit a stúdió sarkába elbújva. Ilyenkor kedvesen megkértem, hogy viselkedjen jól, és maradjon csöndben... Nagyon természetes volt így az életem, drámák és metafizikai problémák nélkül. Röpdöstem, mint egy kis pillangó. Azt gondolom, hogy én akkor is és most is egy olyan angyalka vagyok, aki nem érzékeli, mikor kerül igazán rázós helyzetbe. Sokan azt hitték, hogy szűz vagyok. Azt gondolták, ha olyan nyíltan beszélek a rádióban, akkor biztos csak provokálni akarok, és hogy a közönség patyolatfehérnek hitt, az nagyon izgató volt a számomra, és hónapokon át ezt használtam ki az adásaimban. A sikerek után nagyon gyorsan meggyűlt a bajom is. Csak úgy záporoztak rám a vádak, a perek szeméremsértésért, s az újságok egyre több riportot közöltek ezekről. A legrázósabb fotóimat hozták le. Azzal az ürüggyel, hogy provokáló attitűdömet elítéljék, az olasz tévé meghívott egy nagyon közkedvelt talk showba. Ott a palermói ügyésszel szembesítettek, aki arról volt híres, hogy felszólította a rendőrséget, hogy a város összes meztelen szobrát takarják le. Ennek a mélységes hülyeségnek köszönhetően mint "slisszecske" vonult be Olaszország történetébe. Ez a bunkó arra a pápára hivatkozott, aki Michelangelo figuráira gatyát festetett. Ettől a naptól kezdve Riccardónak és nekem meg-
erősödött a véleményünk, hogy ideje nyíltabb akciót kezdeni. Akkor a legapróbb részletekig megterveztük "Ilona álmai" című show-m első előadását. Az Aqvario és a show készítése miatt, egypercnyi szabad időm nem volt. Az a bíró, aki a nápolyi tárgyalás előkészítésével volt megbízva, idézésekkel árasztott el. Mivel nem volt időm személyesen megjelenni, Riccardot küldtem el magam helyett, egy levéllel. Azt üzentem benne, hogy nagyon el vagyok foglalva, és egy percem sincs a számára. De megígértem, hogy amint a tennivalóim engedik, eleget fogok tenni az idézésnek. A bíró annyira mulatott ennyi naivitás láttán, hogy elejtette az ügyet, és még a San Paolo Rádió újra kinyitását is engedélyezte. Mesés volt! Akkor kezdtük el forgatni a Cicciolina szerelmem című filmet. Rádióban és a televízióban egyaránt Riccardoval ketten tartottuk a gyeplőt. Végre "önkifejezhettük" magunkat, de a mozizás nem sikerült. A filmben a személyiségem sima, lélektelen volt. A rendező nem fogta fel, hogy milyen lény is vagyok, és nem értette természetes viselkedésemet és modoromat. Riccardo megköszönte a szolgálatait, és kézbe vette a forgatást. Együtt próbáltuk menteni a menthetőt. De sajnos a film már túlságosan előrehaladott állapotban volt, és mi szánalmasan megbuktunk. Én sem szerettem ezt a mozit. A filmet a bemutató után hamarosan be is tiltották. Engem pedig újra beidéztek, és három hónapi felfüggesztett börtönre ítéltek. Így az egyébként is rosszul menő film a tárgyalóteremben végezte be pályafutását. Műsoros estjeimet a legnagyobb éjszakai mulatókban mutattam be, Bolognában, Ferrarában és Modenában.
Az éjszakai élet és a show-biznisz minden nagy személyisége ott volt a premierjeimen. Az egész olasz "slágerlista" odagyűlt. Jöttek, hogy támogassák bátor kiállásomat. Ilyen még nem volt: nem klasszikus sztriptízről volt szó. Amit én mutattam, igazi erotikus show volt, a pornó határán. Nagyon szép volt. Még a nézőtéren is énekeltem, aztán férfitáncosokkal léptem fel, a végén egy ragyogó csillagból léptem ki. Ez egy szokatlan, újfajta előadás volt. Több mint négyezerszer léptem föl, és nehéz lenne elmesélni azt a sok furcsa történetet, amit közben megéltem. Közben a nápolyi rádióadás abbamaradt. Egyik nap, Nápolyból hazafelé jövet, két papot láttam a sztrádán stoppolni. Megálltam és fölvettem őket. Jól mulattunk. Rómába érve elkísértem őket a papneveldébe. Egyszer csak kis papnövendék-cicciolinók közé csöppentem. Olyan posztereket kellett dedikálnom nekik, amelyen semmi nem takarta a testemet. Megmutatták a templomot, a sekrestyét és a monostort. Az egyik pap vallott nekem a szorongásairól, vágyairól és kétségeiről. Hosszan ecsetelte az egyházi férfiak házasodásának problémáját. Sokkal többet beszélgettünk a test gyönyöreiről, mint a lelki üdvösségről. Rávezettem a felismerésre, hogy az összes vallásban a szexet szublimálják, nem megszüntetik. És hogy ez így van a zsidó vallásban is, a legszebb szerelmi himnusz az Énekek éneke. A Koránban Mohamed hűséges híveinek szép szemű, szép testű hurikat ígér a paradicsomban. Indiában pedig a Kámaszutrát gyakorolják a szerelem dicsőségére...
Felhívtam a figyelmet arra, hogy a katolikus vallásban csak a középkor óta nyomják el a szexualitást, és tartják bűnnek. A bűnbeeséstől való félelmet olyan katolikus egyházfiak találták ki, akik tulajdonképpen a felszarvazástól féltek. Akkor is, és most is ez a meggyőződésem. Szegény plébános... Elbizonytalanodott, nem tehetett mást, mint igazat adott nekem. Hihetetlen szabadszájúságomtól bizony ő is "harcrakész" állapotba került. Bementünk a cellájába... Hogy ez után mi történt, nem részletezem, de egy kis fantáziával mindenki elképzelheti. Mi lett azóta ezzel a férfival? Talán levetette azt a láncot, amely megkötözte vallásában. Ki tudja, talán éppen a városban mászkál, hogy élményeket szerezzen. Amíg az olasz feminista mozgalom jelszava az volt: "Csak önmagamé vagyok", addig az enyém az volt: "Akkor vagyok a magamé, ha a tiéd is vagyok." A feministákkal való "enyhe" különbözőség ellenére elhatároztuk Riccardóval, hogy együttműködünk velük, legalábbis elviseljük őket. A feminista mozgalom növekvő harcos vonalat követett, de tulajdonképpen csak súlyosbította a szexuális problémákat. Én sokkal haladóbb voltam. A szabad szexualitásért emeltem fel a szavamat. A feministák buta, ósdi típusú röplapokat osztogattak, amelyen a legkeményebb téma a terhesség megelőzése volt. Én a magam módján használtam fel ezeket a szövegeket a rádióban... Még egy kazettát is kiadtunk, amelyben nagyon kellemes, lágy hangon meséltük el a nőknek, hogyan használják a
fogamzásgátlókat. Erotikus műsoraimat nagy becsben tartotta a közönség. Elhatároztam, hogy még továbbmegyek... Tudtam, hogy egyesek jobban szeretik sejteni, mint látni a dolgokat, ezért öltöztem tüllruhába, és azoknak, akik szerették bennem a gyerekasszonyt, kis masnis virágkoszorút tettem a fejemre... A feministákkal kiéleződtek az ellentéteim. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem férek bele az ő vonalukba, a közönség viszont egyre több erotikát követelt tőlem. Egyre többet harcoltam az erőszak ellen, mert tudtam, hogy mi az. Én is voltam már az áldozata. Hogy mik vannak! Egy művész csak olyanokkal találkozik az életben, akik mindig más életet ígérgetnek. Ezeknek mindig azt lehet válaszolni: "Mihez képest, mitől kell hogy más legyen? Hiszen én formáltam ilyenné az életemet!" Nem is beszélve azokról a bigott szemforgatókról, akik mindenképpen meg akarnak menteni a gyehenna tüzétől. Ha ezeknek azt válaszolom, hogy rendben van, de csak ha elválsz értem a feleségedtől, akkor bezzeg visszakoznak. Akkor azt mondják: Hogy képzeled, hiszen én a templomban esküdtem fel a házasság szentségére, és a feleségem egy szent asszony, ami nem jelent mást, minthogy én csak egy kis... vagyok. A többiek, nagy ...bajnokok, akiket közben még az a rövidke kis három perc is kiüt, nálam is fontosabb cigijükre rágyújtva odavetik: "Remélem, bevetted a tablettát..." A hivatalos szervek reakciója sem váratott sokat magára. Egyik este, Párma közelében, az előadásom után,
a csendőrség parancsnoka ugrott a színpadra. Kezében nyilván a feleségétől elcsent bugyit tartott és azt kiáltotta: - Ezt tüstént fölveszed, vagy betiltom az előadást! Ráadásul letartóztatlak szeméremsértésért... Éppen egy szappanbuborékot formáló, áttetsző nejlongömbben voltam, és semmit sem hallottam. Folytattam a show-mat. Hogy megvédjenek a csendőröktől, a közönség felrohant a színpadra, és a nagy műanyag labdában elgurítottak. A csendőrfőnök pedig ordított: - Megtiltom, hogy kivigyék Cicciolinát! Elengedik, vagy mindenkit lecsukok. És én ott voltam abban a buborékban, összevissza gurultam, alig vártam, hogy vége legyen a cirkusznak. Végül is a közönség került felül, de csaknem tömegverekedés lett belőle. Nehezen, de helyreállt a rend. És mindez egy pucér énekesnő ártatlan előadása miatt... Ez a nyilvános rendbontás egész sor betiltást eredményezett. Több rendőrfőnök kihasználta az alkalmat, hogy megfékezze a jelenséget, melyet a sajtó egyhangúlag így nevezett: "Cicciolina, a szexciklon." Sose hittem volna, hogy még a show-biznisz lányai is hadat üzennek nekem. Hát igen, egy combközépig érő szoknya és diszkrét melltartó, amilyen az övék volt, nem nagyon jellemezte az én show-műsoromat. Azok a hülyék ott, szitáló fényben itták a "limonádét", azt hitték, hogy pezsgőt kaptak, csak azért, mert százötvenezer lírába került. Én bezzeg egész tömegeket vonzottam a diszkókba, pedig csak harmincezer líra volt a belépőjegy, és ebbe a bort is beleszámították. Természetesen valódi bor volt, és nem fröccs, és egy igazi, pucér
nő. Minden család nélkül! Főleg a zárkózottakhoz, gátlásosakhoz szóltam... A night-clubok főnökei a hivatalos szervek nyomására megmondták, meddig mehetek el. De ezt én sosem tartottam be. "...Craxi husikával csinálnám szívesen... a kormányt" - Mesélj most magadról, hogy hogyan kezdődött a pályád? - Mivel nagyon szimpatikus volt, hamar eldöntöttem, hogy Pertini elnököt fogom támogatni. A burzsujok, a szemforgatók és a többi szentfazék szörnyeteg bosszút esküdött ellenem. Elhatározták, hogy minden eszközt felhasználnak. Muszáj volt egyre erősebbet lépnem. Olyan zászlót készítettem, amelynek az egyik oldalán a szovjet, a másik oldalán az amerikai embléma volt. És mindkét oldalra ráhímeztem a Vörös Brigádok jelét. Az előadás kellős közepén vetettem be ezt a fegyvert. Nagy sikert aratott, mert váratlanul érte a közönséget, hiszen ők csak azzal voltak elfoglalva, hogy vettem-e le mégis... Huszonnégyezer néző előtt tartóztattak le, és negyvennyolc órával később a bíróság már el is ítélt, külföldi állam zászlójának meggyalázása miatt. Az amerikaiak megbántva érezték magukat, és bepereltek nemzeti büszkeségük megsértéséért. Fellebbeztem, és a bíróság elnöke felmentett. Mert az a bizonyos zászló sem amerikai, sem szovjet nem volt, hanem egyszerűen egy harmadik, amely a Vörös Brigádok jelzését viselte. Az ítélet váratlan volt, ami arra bátorított, hogy még jobban összekapcsoljam az erotikát és a politikát. Már három évvel ezelőtt megvetettem a lábamat a
politika porondján. Hogy munkám mellett így is kinyilvánítsam a meggyőződésemet, a show-bizniszen kívül is támogatókat kellett keresnem. Egy mára már megszűnt szatirikus lap volt az első szövetségesem. Természetesen ők is a politika áldozatai lettek. Nagyon hasonló módon gondolkodtunk, de a választások kérdésében eltért a véleményünk. Elhatároztuk, hogy saját jelölteket állítunk, és így szövetkezünk a zöldek egyik akkor születő mozgalmával. Emblémát is választottunk, egy mosolygó Napot, amely a nukleáris energia ellen tiltakozik. Akkori szövetségeseink most mind az olasz zöldek vezetőségében vannak. Együtt szerveztük akkori politikai vitafórumainkat és tüntetéseinket. 1980 májusában a Maria Dei fiori téren, Róma zsidó negyedének közepén, egy vidámra pingált tankon jelentem meg csupasz mellekkel. Aznap vettem részt először politikai gyűlésen, egy zöldség- és gyümölcskupac tetején. Néhány nappal később a zöldek és egy másik csoport választási listájának közretételénél Bresciában, Észak-Olaszországban, egy olyan éjszakai előadásnak voltam az elnöke, melyet rákellenes jótékonysági célból szerveztünk. Szokás szerint - és hogy minél több embert vonzzak - teljesen meztelenül érkeztem. Ismét letartóztattak, és bevittek a gyűjtőfogházba. És már megint eljárás indult ellenem! Bűn volt ezt tenni velem, mert megakadályoztak abban, hogy humanitárius célból pénzt gyűjthessek. És éppen a város támogatta és engedélyezte az ötletet. Azzal vádoltam a magabiztos
rendőrséget, hogy törvénytelenül jártak el. Ami a pucérságomat illeti, megoszlottak a vélemények, és ezt kihasználva elmagyaráztam nekik, hogy tulajdonképpen nem másról van szó, mint hogy félnek a nőktől. Szabadon engedtek, és még idejében Bresciába értem, hogy összeállítsuk a zöldek választási listáját. A harmadik televíziós csatorna vitafórumot rendezett az én ürügyemen. Jelölőlistánk nagy botrányt indított el. Politikai csoportunk fiataljai vezettek a színre. Körülöttem pucér nők műanyag szobrai álltak. Ezt a tribünt kellett volna bemutatni a televíziónak, amikor már szabad lett volna nyilvánosságra hozni jelölőlistánkat. Csak sajnos, szerencsétlenségünkre, nem szabályosan állítottuk össze, s emiatt érvénytelenítették. Műsoraink, politikai elkötelezettségem arra késztetett, hogy tiltakozzak a rendőrség agressziója és azok ellen, akik a pucérságot csak az ágyban tartják helyénvalónak - már megint Isten nevében! Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az erkölcs és az antiszex keresztes lovagjai ilyen rosszindulatúak lehetnek. Konkrét politikai pályám úgy kezdődött, hogy a Radikális Párt meghívására részt vettem az 1986-os év toborzó kampányában. A párt helyiségeiben vagy az utcán tartottam ügyeletet számukra. Az emberek örömmel iratkoztak fel és fizették be a tagdíjat. Az újságok azt mondták, én vagyok a mézesmadzagon a méz. Tele voltak velem a napilapok. A tévéhíradó minden előadásomról beszámolt, de azért egyetlen képet sem vetítettek róla. De az észak-olaszországi diszkóincidenssel bezzeg bőségesen foglalkoztak. Aznap este romba
dőlt a helyiség, mert a tulajdonos fittyet hányt minden biztonsági előírásra. Leszakadt a plafon. Minden televízióadó drámai képeket sugárzott rendőrökről, tűzoltókról, önkéntes mentőosztagokról, amint Cicciolina segítségére siettek. Ezután a baleset után Ciklonnak kereszteltek el. Ez a szó tetszett nekem. 1987 januárjában a Radikális Párt ünnepi menetére - a Piazza di Spenán - Marco Pannella, a párt elnöke télapónak öltözött, én pedig Befanának. Befana egy kedves boszorkány, aki a tradíció szerint január hatodikán rongyokba öltözve, seprűn lovagolva hozza az ajándékot a gyerekeknek. A Piazza Navonára mentünk, és ott elkezdődtek a bajok, azon a téren minden szándékom ellenére mindig nagy botrányt keverek. Óriási tömeg várt, a comói diszkóban történt emlékektől megijedtek, s amikor a nép óhajára, az egyik mellemet előtártam, aggodalmuk pánikká változott. A rendfenntartó erők iránt érzett ellenszenvüket legyőzve kihívták a rendőrséget. Később ezért nem keveset kritizálták őket. Én is nagyon csalódtam bennük akkor. A párt kezdett túl konformistává válni. Otthagytam a radikálisokat, hadd vitatkozzanak rólam, nélkülem: "Ilona igen, Cicciolina nem", "Befanának öltözve igen, csupasz mellel nem." Visszatértem az előadásaimhoz. Amikor a párt országos kongresszusát tartotta, engem nem hívtak meg. A kormány nagy nehézségekkel küzdött, megbukott, és arról volt szó, hogy pótválasztásokat írnak ki. A radikálisok rendkívüli gyűlést szerveztek, de ez alkalommal nem vettem részt az ünnepükön. Keserű, csa-
lódott levelet írtam a párt elnökének. A toborzókampány, amit én vezettem, nagyon eredményes volt, és most mégis mellőznek. Giovanni Megri, a párt titkára udvariasan azt válaszolta: "Kedves Ilona, szívesen látunk téged a kongresszuson és a gyűlésen, és ha netán a radikálisok színeiben akarod jelölni magad, kérlek, minél előbb tudasd velünk." Elfogadtam az invitációt. És hogy még a parlamentbe is jelölhetem magam, ettől majd kibújtam a bőrömből. Választási körútra indultam, és a kongreszszus előestéjén holtfáradtan értem vissza Rómába. Másnap reggel arra sem volt időm, hogy belepillantsak az újságokba. Amikor megjelentem, mindenki csodálkozva nézett rám, megtudtam, hogy minden napilap közölte azt az álhírt, hogy nem leszek ott. A sajtó szerint a radikális párt ejtett engem. A téves hír egy olyan újságíró barátomtól származott, aki szereti kimutatni, hogyan tudja használni a politika eszközeit. Kényelmetlenül éreztem magam, életemben először. A tribünön Pannella beszélt, én pedig vele szemben foglaltam helyet oly módon, hogy ellenőrizhessem, milyen hangulat uralkodik "elvtársaim" között. Beszéde után Pannella elhagyta a színpadot, egyenesen hozzám jött és megcsókolt. Ezen senki nem akadt fenn, és miután magyarázatot kértem az elnöktől, minden visszaállt a régi rendbe. Azaz csaknem, mert a dolgok tisztázása ellenére a párt mégis ellenségesnek mutatkozott velem szemben. Eltűrték a jelenlétemet, de mivel az agresszív pozíciókat a földühödött feminista klán foglalta el, így nem fogadhatták örömmel a pornósztár együttműködését.
Nyíltan elzárkóztak minden velem folytatott párbeszédtől, még a mozgalmat is inkább veszélybe sodorták volna. Egyre kevésbé voltam kívánatos személy a számukra! Nem akartam többé jelen lenni a radikálisok kongresszusán, de meggyőződéseimet mégis megőriztem, és tovább akartam folytatni a küzdelmet. Nem akartam elárulni azokat, akik megbíztak bennem... A kongresszus zárása alkalmából ünnepet rendeztek. Megpróbáltam diszkrét maradni, és nyugodtan figyelni, hogyan mulatnak a többiek. Kértem Istent, nehogy kedvem támadjon táncolni, vagy egy előadáshoz... Mert akkor megmutatnám a "szabad" radikálisoknak, hol lakik az Úristen. A kongresszuson való megjelenésem és Marco Pannella csókja eloszlatta a tévhitet - ezalatt a rosszindulatú újságíró persze nagy gőzzel írta lelkes cikkeit. Egyebek között azt állította, hogy Pannella megjelenésemtől fellelkesülve karjába kapott és nyíltan összecsókolt, ami valódi ovációt keltett. Nem sokkal később telefonon felhívott a párt egyik harcosa, Maria Teresa Nebiani, és élénken tiltakozott csupasz mellem ellen. Rögtön észrevettem Nebiani tévedését, de hagytam, hadd beszéljen. így tudtam meg, mi történt a párt titkárságán, és hogy milyen problémákat okozott megjelenésem néhány nappal korábban. Ez a félreértés Nebiani asszonnyal gyorsan tisztázódott, és jól összebarátkoztunk. Az idős hölgy még azt is megfogadta, hogy nekem fog kémkedni a politikai bizottságnál. Együtt dolgoztunk ki egy stratégiát. Ez az
asszony egész életében a szexuális szabadságért harcolt. Tetszett neki az egyéniségem, jelszavakat kezdtünk keresni választási kampányomhoz, még mielőtt tudtuk volna, hogy a radikálisok elfogadják a jelölésemet a listájukon. Alaposan felkészültünk a választási kampányra. A nyomda csak a telefonhívásomat várta, hogy nekilásson a propagandaanyag és a plakátok kinyomtatásához. Maria Teresa Nebiani asszony tudatta velem annak a közjegyzőnek a nevét és címét, aki a leendő választhatók regisztrálását végezte a parlamentben. De elhibáztam a kitöltését, Ilona Staller Cicciolinát írtam be Ilona Staller, azaz Cicciolina helyett. A választók Cicciolinát szavaztak, mert ismerték és szerették, de Ilona Stallerről nagyon keveset tudtak. Amikor rájöttem tévedésemre, visszamentem a közjegyzőhöz, hogy egy új ívet töltsek ki. A radikálisok még csak nem is döntöttek a jelölésemről, egyelőre a téma sem került szóba. Néhány nappal később azonban megtudtam, hogy hivatalosan is jelöltek. Én voltam a negyvenkilences szám. Egyes napilapok és régi radikális képviselők elismerték, hogy jelölt vagyok. Bejelentették, hogy végül is az utolsó számot adták nekem. Pannella egy interjúban kijelentette, hogy Cicciolinának nagy esélyei vannak, de sajnos nagyon nehéz a körzete... A párt egyik felelőse meg volt győződve arról, hogy kétszáz szavazatnál nem kapok többet. Azóta a párttörténet úgy tartja őt nyilván, mint a "kétszáz szavazatos úr". Nápolyban a Radikális Párt színeiben jelentem meg, transzparenseimen az összes párttagot meglepő felira-
tok voltak. Nem az a jelszó szerepelt rajta, hogy szavazzatok Cicciolinára, hanem hogy szavazzatok a radikálisokra. A párt ülésén, ahol bemutattam a transzparenseimet, a "kétszázas úr" provokációból meghívott, és szót adott a nyilvánosság előtt nekem. Meg volt róla győződve, hogy valami szokásos "cicciolinaságot" fogok produkálni... És mindenki meglepetésére komoly politikai előadást tartottam, melyet nagyon megtapsoltak. A végrehajtó bizottság tagjai gratuláltak a deklarációmhoz. A tagság bravózott. Úgy látszik, Cicciolina nem csak a fenekét és a "cicciolináját" tudja mutogatni, hanem jól is beszél! Vitalle feljött a színpadra, és kijelentette: "Ilona Staller a mi jelöltünk, és mi támogatni fogjuk nehéz kampányában", aztán a "kedves" Vitalle hozzám fordult, és azt vágta oda: "Bár lehet, hogy ez nem fog szerencsét hozni nekem!" - Nehéz kampány, egy fenét! Cicciolina nem ismer lehetetlent! Vén hülyék! - válaszoltam. A nézőközönség elröhögte magát, akárcsak a többi párt megfigyelőként meghívott képviselői. Szilárd elhatározásom volt, hogy a főváros falainak minden tenyérnyi felületét kitapétázom plakátjaimmal. Ez volt az első politikai kihágásom. Választási programom személyre szóló, azaz vidám és színes. Velem szemben a párt a mozgalom eszméire apellált, míg én az emberekre. Az én híveim televíziós időt vásároltak, igen eredeti reklámokat készítettek, amelyben felhívom az embereket, hogy szerelmeskedjünk együtt a parlamentben. A párt előírásait figyelmen kívül hagyva úgy tűnt, jól
vezetem a kampányt. Egyik napon sikerült a parlamentet körülvevő védőkorláton átszöknöm, akárcsak a biztonsági rendőrkordonon. Pucér mellekkel kiálltam a nemzetgyűlés lépcsőjére. Természetesen a fotográfusok is ott voltak a másnapi botrányújságok és krónikák legnagyobb örömére. Persze ez a kupleráj nem tetszett a Radikális Pártnak. Úgy határoztak, hogy Ilona Staller nem létezik többé a számukra. Azután, hogy elfogadták a jelölésemet, mégis úgy ügyeskedtek, hogy nehogy megválasszanak, azt mondták, hogy túlságosan nagy bajkeverő vagyok. Nem nagyon törődtem velük, úgy folytattam, mintha mi sem történt volna, kidolgoztam a szexualitásról szóló téziseimet, és állást foglaltam az ötszázhuszonnyolcadik paragrafus - erről később! - és a nukleáris erők ellen. Meg akartam győzni csodálóimat, hogy meg kell választaniuk ahhoz, hogy őket is képviselje valaki a parlamentben. A radikálisok azzal vádoltak, hogy nem vagyok más, mint a népszerűséget hajhászó demagóg, és csak azért csatlakoztam hozzájuk, hogy én is részesüljek a dicsőségükben. Hülye banda! Addigra én már szuperhíres voltam, semmi szükségem nem volt rájuk. 1987. június tizenkettedikére sikerült helyiséget bérelnem Rómában, a Monte Sacro negyedben, hogy megtartsam első választói gyűlésemet. Az utolsó pillanatban a rendőrség lezárta az épületet. Elhatároztam, hogy a tilalom ellenére mégis megtartom a gyűlést. Szabad ég alatt rendezem meg, a bezárt színházzal szemben, az összes választási bizottság és több ezer néző előtt. De aztán, amikor plakátokat akartunk ragasztani, a rendőrség közbelépett. Azzal tilta-
koztam, hogy bezzeg a kereszténydemokraták bárhol kiplakátolhatják magukat. Kiadtam a parancsot ragasztó csapataimnak, csak lássanak munkához. Szegény cicciolinóim! Kis plakátragasztó fiúimat mind letartóztatták, és salátává verve állították elő őket a rendőrségen. Aztán a tömeget Róma történelmi városnegyedének központjába, a Piazza del Popolóhoz vezettem. A rendőrség végigkísért bennünket, és mindenhol csendőrök posztoltak utunkon. Ügyvédünk összeviszsza rohangált a választási menet és a rendőrség között, hogy a legkisebb összetűzést is el tudjuk kerülni. A Piazza del Popolón egy rendőrtiszt állt az élünkre, hogy utat törjön nekünk. A tér egy kijelölt helyére vezetett bennünket, nehogy összetűzésbe kerüljünk a kereszténydemokratákkal, akik szintén választási gyűlést tartottak ott. Akkor táncolva és énekelve körbejártunk a téren, és megpróbáltuk áttörni a biztonsági korlátokat. A legtöbb kereszténydemokrata faképnél hagyta gyűlését, és hozzám csatlakozott, hogy velünk mulasson. A kereszténydemokraták nem tojtak be, a radikálisok nem féltek Cicciolinától. Hosszú órákon, sőt egész éjszaka tartó brazil karnevál után a tömeg jelszavakat kiáltozott: "Éljen Cicciolina, Cicciolinával a parlamentbe!" "Leszerelés, érzelmek és béke, Cicciolina a parlamentbe!" A tömeg teljes eufóriában volt, nagy rakás kedves cicciolino, fiatalok, öregek, kereszténydemokraták, kommunisták, szocialisták. Messziről úgy tűnhetett, mintha a római focicsapat győzelmét ünnepelnék.
Szombattól kezdve, mely a szavazás előestéje volt, a törvény szerint az egész sajtónak hallgatnia kellett, a választásról egy szót sem beszélhetett. A szombat esti ünnep után, a vasárnap reggeli újságok a fő helyen közölték a fotómat. Rómában sem a kukások, sem az utcaseprők nem dolgoznak szombaton és vasárnap. Ezt kihasználva, az utcákat és köztereket több százezer színes röplappal borítottam el, amelyen arcom volt látható, és ez a felirat: "Szavazzatok Cicciolina negyvenkilencesre!" Úgyhogy 1987. június tizenharmadikán még a tengerparton napozók sem úszták meg, hogy a hasukra és a fenekükre plakátot szórjanak. Ezzel az volt a célom, hogy a távoli külvárosokban élőkhöz is "eljussak". Június tizennegyedikén, vasárnap magam is szavazni mentem a választási körzetembe, és a világ televíziói előtt mosolyogva, mint mindig, előtártam a melleimet. Csupasz mellem fotója az egész világot bejárta... Miután az urnába dobtam a cédulámat, a Piazza Navonára mentem, kijátszva a rendőrség éberségét, amely letartóztathatott volna a választási jog megsértéséért, leültem az egyik szökőkút szélére és ezrével dedikáltam a céduláimat. Az egyik televíziós állomásról a másikra szaladva töltöttem a szavazatok összeszámlálásának az éjszakáját. Még a RAI is meghívott azután, hogy nyolc évig nem szerepelhettem náluk, hogy egyenesben elnököljek a választási eredmény kihirdetésénél. Az éjszaka kellős közepén sikerült nagy ünnepséget rendezni a barátainkkal. Tulajdonképpen nem is derült ki, mit is ünnepeltünk azon az éjszakán. Talán csak azt, hogy együtt voltunk.
Állandóan azt tanácsolták a választási kampány alatt, hogy mérsékeljem magam! De hát a választás az én számomra mindenekelőtt népünnepélyt jelent! Még nem lehetett tudni, hogy megválasztottak-e, vagy sem... A Radikális Párt székhelyére mentünk, hogy a computerektől megtudjuk az első eredményeket. Szorongtam egy kicsit, de ha hiszik, ha nem, túlszárnyaltam az összes többi jelöltet, húszezer szavazattal második lettem Marco Pannella mögött. Hajnalban a Radio Populare telefonja ébresztett Milánóból, és tudatta, hogy megválasztottak. Micsoda? mondtam, de hát Rómában vagyok a Radikális Párt székházában, itt senki semmiről nem tud, és semmit nem mondott. A milánói rádió riportere azt mondta, hogy meg vagyok választva!!! Miután kilelkesedtem magam, azonnal leendő parlamenti programomon kezdtem gondolkodni, meg azon, hogyan fogom megvédeni magam a többi képviselő támadásaival szemben. Bármi is történjen, egyben biztos lehettem. A kommunista párt független jelöltje, aki a Női Donne főszerkesztője volt és pszichiáter, kijelentette: "Ha a parlamentben véletlenül a pornósztár Cicciolina mellé ültetnek, akkor vállalom, hogy én mint női képviselő is, minden erővel védeni fogom a rosszindulatú, gonosz férfiak ellen. Mi soha nem büntettük és üldöztük a pornográfia női képviselőit, és hogyha a pornográfiát legalizáló törvényjavaslat megvitatásra kerül, mi rá szavazunk. A pornográfia nem más, mint a Hold másik, nem
látható oldala, tudatalattink egyik síkja." "Ami engem illet - folytatta a kommunista pszichológus -, én nem vagyok a pornográfiának különösebb fogyasztója, és nem foglalkozom azokkal a szexuális fantazmagóriákkal, amelyeket felszínre hoz. Talán azért, mert a szexről lágy és jóindulatú felfogásom van, vagy mert elég nagy védettségben élek." Győzelmem a fény diadala volt. A színeké, a dalé, a szerelem virágaié a szentfazék békák frusztrációi fölött, akiket örökös bűntudat gyötör. A magam módján vezettem a választási kampányomat annak tudatában, hogy a radikális párt először a közvéleményt provokálni akarta, és csak mellesleg akart néhány szavazatot gyűjteni az én személyem segítségével, amely egy általánosabb igénynek is megfelelt, és egy egész problémakört szimbolizált. Voltak jócskán nehézségeim is. (A L'Espresso közli Dona Staller szavait. A választáson 38 571 szavazatot kapott, és ez 6000-rel több, mint amennyit elődje, Pannella kapott 83-ban.) Egy reggel történt. Elindult a kampány. Az egyik Róma melletti kis falu főterén állva utaztam egy lehajtott tetejű, piros Renault-ban, rózsaszín, tulipánformájú ruhába öltözve, szegfűvel a kezemben. Puszikat dobáltam jobbra-balra, majd több órás puszilkodás, kézszorongatások és cicimutogatás után a Parlamentbe hajtottam, fütyülve arra a szabályra, amely a városközpontban való forgalmat megtiltotta. A nemzetgyűlés főbejárata előtt szálltam ki, amivel általános megbotránkoztatást keltettem az alkalmazottak között, akik mind kitódultak az épület elé. Ez alkalommal is csu-
pasz mellekkel fotografáltattam magam, nagy örömet okozva ezzel a fényképészeknek. És aztán egy kereszténydemokrata sofőrjének a karjaiba vetettem magamat. Szegény sofőr, remélem, nem vesztette el miattam az állását! Amire vállalkoztam, teljesen megfelel a lényemnek! A pornográfia védelmezője vagyok, mert ez már egy olyan elért szabadság, amelynek a segítségével megvilágíthatjuk saját magunkat. Harc a szexuális elnyomás ellen, amely gyakran erőszakkal párosul. Foglalkozni kellett a parlamenti öltözékemmel is. Szerettem volna megtartani cicciolinaságomat, áttetsző ruhában, csupasz mellekkel, de ezzel azt kockáztattam volna, hogy kidobnak. Megválasztásom előtt arról ábrándoztam, ha képviselőként egy napon a Parlamentbe léphetek, biztosan kiokoskodom, hogy levetkőzzek egyszer nekik, hogy felrázzam ezeket a tiszteletre méltó múmiákat letargiájukból. Andreotti, a külügyminiszter azt mondta: "Cicciolina a Parlamentben . Rendben van, csak legyen felöltözve. Ha a választói azt akarják, hogy ez a nő meg legyen választva a 12 országgyűlési ciklusban is, ahhoz joguk van. Ha a képviselőasszony elfogadja, hogy a hely méltóságához illő ruhában jelenik meg, és a listán Staller képviselőasszony és nem Cicciolina a pornósztár, akkor minden rendben." A prédikáció után úgy határoztam, hogy úgy jelenek meg, ahogy a miniszter azt nekem tanácsolta, de elkísértettem magam sztriptíztáncos kolléganőimmel, hogy egy kis keveredést keltsek a Parlament előtt. Arra kényszerítettek, hogy változtassak a személyi-
ségemen, ami iszonyú erőfeszítésekbe kerül nekem. Igenis Cicciolina kellett a Parlamentbe, és nem Ilona Staller. Hiszen Cicciolinát küldték ide a polgártársak a szavazataikkal. Mindnyájan a szexuális szabadságot óhajtották és a prostitúció kizsákmányolásának az elítélését. Szavazataikkal az asszonyok Cicciolinát támogatták, hogy elítéljék az egyházat, a törvényt. Pucér vagy majdnem pucér barátnőim a Parlament előtt bizarr kontrasztot alkottak velem, az állig felöltözött Cicciolinával. Ez először fordult velem elő életemben! Éltem tehát az irónia fegyverével, és mindennek az ellenkezőjét csináltam. Szörnyen szigorú ruhát vettem föl, nemzetiszínű szalaggal díszítettem, a zöld-fehér-piros "zászló" rojtjai a bokámig értek. Olaszország kurvát küldött a Parlamentjébe - írták a lapok. - "Jobb egy kurva, mint a maffia befolyása alá került képviselők, akiknek vér tapad a kezeikhez, akik tiszteletre méltó külsővel jelennek meg, a háttérben pedig mindenféle piszkos üzelmeket folytatnak." Ezek a hím képviselők, ezek a jó családapák, ezek a tiszta életűek, támadhatatlan erkölcsűek mindnyájan megvesztek a dühtől, hogy engem maguk között láttak. A szex számukra olyan bűn, amit csöndben kell végrehajtani, és minél jobban eltitkolni. Egy perverzió kizárólag magánhasználatra szolgál. Diszkrét legénylakásokra tartozik, melyeket "nagylelkűen" kitartott kurtizánjaik bérelnek. Mindig a közelükben voltam, ők pedig tudták, hogy van bizonyos listám, amely nagyon veszélyes lehet számukra. Adataimat kitartottjaik szolgáltatták nekem, és nyilvánosságra kerülésük villámcsapásként érhette
volna képviselőtársaimat. Például ha az országgyűlésen feltárnám annak a délvidéki képviselőnek a nevét, aki példás családapa, és minden vasárnap misére jár, de aki megrontja a fiatalkorúakat úgy, hogy még a zokniját sem veti le, és arra készteti őket, hogy ujjukat a fenekébe dugják. És ha egy másikról beszélnék, aki az egyik kis barátnőmmel hempereg, és női fehérneműket hord. Azt lehet mondani, hogy ezek a dolgok mindig is léteztek, de ezen én nem nyitok vitát. Mindenki úgy éli meg a szexuális életét, ahogy neki tetszik, nőnek öltözhet, pucéran vagy zokniban szeretkezhet egy ujjal a seggében, vagy bármi más módon. És respektáltam bárki ízlését és szabadságát, de hagyjanak engem is élni. Vizsgáljuk végre felül a büntetőtörvénykönyv szeméremsértésről szóló cikkelyeit. A legnehezebb lesz a szexualitásról vitát nyitni. Már több parlamenti képviselő is megpróbálta előttem, hogy töröltessék a polgári törvénykönyv néhány ide vonatkozó, szexualitással kapcsolatos cikkelyét, és hogy átértékeljék a szemérem fogalmát. Ez csaknem lehetetlen vállalkozás Olaszországban. Sajnos egyedül egy milliméterrel sem juthatok előbbre. Más parlamenti képviselők támogatására is szükségem lesz harcomhoz a szabad szexualitásért, a leszerelésért, a környezetvédelemért és a kábítószer-kereskedelem letöréséért. Remélem, a képviselőnők mind mellém állnak. Csupán két évem van arra, hogy eldőljön a küzdelem, annak ellenére, hogy öt évre választottak meg. Sokba kerül nekem bekerülni a Parlamentbe! Cicciolina képviselőasszonyt ma a rendőrség kíséri, szigorúan megtiltja neki, hogy show-iban plasztikfalloszt
használjon, hogy a diszkókban túlságosan elvegyüljön a közönséggel. Minthogy röviddel ezelőtt a Repubblica azt írta: Cicciolina nem tudja többé eredeti foglalkozását űzni, ez a sors iróniája. "Szemet szemért, fogat fogért!" Június 14-e óta legtöbb előadásomat nem sikerült kiviteleznem. Hogy miért? Mert az éjszakai mulatók tulajdonosai hirtelen más hangon kezdtek velem beszélni. Erkölcsi gátlásaik támadtak, a polgármesterek elutasítanak, vagy pedig a csendőrök találnak váratlanul valami szabálytalanságot a teremben... Ismét a Repubblicából idézek: "Képviselővé való választása - folytatja a Repubblica napilap - nagy népszerűséget szerzett neki, amely azonnal bumerángként fordult vissza ellene." "Akik idáig egész szezonjukban a szexből éltek, velem dolgoztak, most a csőd szélére jutnak. Magamnak pedig az a több milliónyi, amit esténként föl tudnék marni, az nincs!" Hiába akartak rajongóim a pornósztárból képviselővé tenni, létezik egy másik Olaszország is, amely viszont egy képviselőt nem enged pornósztárnak lenni. Rosszul mennek a dolgaim, és lehetséges, hogy a pornó műfaj hamarosan kimúlni látja egyik legfényesebb csillagát. De tovább küzdök, folytatom a harcot a szexgyűlölők ellen! Lehetséges, hogy nem vagyok más, csak a bosszú szimbóluma és eszköze a szabad szexualitás híveinek a kezében? Ezt nem tudom elhinni. Olyan lelkesek voltak a választóim! Annyira erős akaratot éreztem minden alka-
lommal az engem támogató tömegben, a fiatalok és öregek ezreinek körében! Mindenesetre első parlamenti beszédemből is felidézek egy részletet: "Elnök úr! Képviselő kollégák! Most először kérek szót ebben a teremben, hogy elmondjam azokat az érveket, amelyek a szívemet foglalkoztatják. Biztos vagyok abban, hogy szavaim nem maradnak reflexiók, vélemények nélkül. Lehet, hogy amiket mondok, ellentétesnek tűnik majd örömteli és vidám életemmel, de nem szeretném, ha a szabadság, annyi husika szabadsága elhomályosítaná a gondolataimat, mert most tulajdonképpen a vallásról, illetve a Vatikán és az állam kapcsolatáról, a fiatalok problémáiról és az állatok helyzetéről szeretnék néhány szót mondani." (Cicciolina első parlamenti beszédében beszélt továbbá az állami és egyházi iskolák nevelési különbözőségéről, illetve azt a célt tűzte ki, hogy a parlamentnek feladata lenne a két iskolatípus közti különbség mihamarabbi eltörlése.) Cicciolina megválasztása után az első parlamenti debütálás első reakciói között érdemes kicsit körülnézni. Leonardo Sciascia, aki az egyik leghíresebb, élő olasz író: "Cicciolina a Parlamentben? Ez azt jelenti, hogy az olaszokban van szellemesség. Nagy találmánya volt a radikális pártnak, és én nagyon szórakoztatónak találom. Ettől még előfordulhat, hogy Cicciolina egy tökéletes és sérthetetlen parlamenti emberré válik. Végül is még mindig jobb egy vetkőző, mint egy tolvaj." A következő kommentár Federico Fellinitől származik, aki mindig spórolt a szavakkal és az interjúkkal. A La Stampa című újságnak ad nyilatkozatot Ciccio-
lináról: "Cicciolina - mondja - az olasz társadalom egy álma. Álmot mondok, nem abban az értelemben ahogy valaki a valóságra vágyakozik, hanem egy olyan értelemben mondom ezt, amit a tudatalattink tud csak megérteni, de amivel számolni kell. Ez a típusú álom, amely borzalmas lehet, maga Cicciolina megjelenése, akinek a szexualitása mitologikus, nem döbbent meg, mert egy olyan ember, aki például pythonnal, vagyis egy kígyóval szeretkezik, tulajdonképpen megszabadítja a férfiakat a virilitásukkal kapcsolatos minden aggodalomtól, félelmüktől. Ezek a kis kacajok, az az édes és habogó kis beszéd, ahogy valaki a kisgyermekekhez is fordul, az az állandó heroikus mosoly tulajdonképpen a menyasszonyokra, vagy az első áldozókra jellemző ruha. Ez Cicciolinának olyan ártatlanságot kölcsönöz, amit csak egy ilyen szimbólum, egy ilyen önmagába zárt, tudatalatti álom jelenthet." Ezzel magyarázza meg Fellini azokat az okokat, amik miatt Cicciolina jelenléte a parlamentben megdöbbentő. "A kellemetlen, a kényelmetlen álmokra - fejtegeti tovább Fellini - mindannyian kellemetlenül és rosszul reagálunk. Amennyiben egyre inkább a jó érzés ellen valók ezek az álmok, annál inkább el akarjuk távolítani magunktól, és el akarjuk felejteni. Valójában minden szóbeszéd, ami Cicciolina körül forog, éppen ezért védekező jellegű. Van, aki például ellene vagy mellette van, van, aki elítéli, van, aki nem tud mit mondani, van, aki nem mond semmit azért, hogy ne tűnjön moralistának, van, aki vulgárisan nyilatkozik, van, aki döbbent marad, van, aki szolidaritást mutat, van, aki úgy csinál,
mintha az egész dolog nem is létezne. Ez mind védekező viselkedés. Nem akarunk tudomást venni erről az esetről. Ebben a dologban nem akarjuk magunkat azonosítani. De hát ez a dolog akkor is megtörtént." A Repubblica című újság meginterjúvolta Giovanni Agnellit is, Olaszország egyik leghíresebb emberét, a Fiat elnökét: "Ha a parlamentben úgy fog viselkedni, mint az összes többi képviselő, akkor, úgy gondolom, hogy vereséget szenvednek azok, akik rá szavaztak. De mindenképpen igaz, hogy nem nagyon jövedelmező, nem nagyon konveniáló őt úgy használni, mint egy eszközt. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy ki ez a hölgy. Egy kemény pornó- és sztriptízelőadó művész, de úgy gondolom, hogy a legmegalázóbb dolog annak a szándéka, aki őt ide akarta hozni. Miközben maga a személy szánalmat kelt bennem. Ez azért van, mert úgy gondolom, hogy valaki a saját eszközeként felhasználta, és a legkevésbé volt tekintettel kiválasztottjára. Ha ez a személy a Parlamentben akar maradni, és úgy akar viselkedni, mint a többi parlamenti képviselő, akkor igenis vereséget mér azoknak a rossz szándékaira, akik rá szavaztak, és akik egyáltalán őt javasolták." Tina Anselmi, az egyik képviselő és híres személyiség az olasz képviselőházban ezt mondja: "Én nem haragszom szegénykémre, bennem szánalmat ébreszt. Egy eszköz volt, és eszköz még most is, amikor belépett a Parlamentbe." Scalfaro miniszternek tulajdonítják a következő szójátékot: "Valóságban Stallernak vagy Stállénak hívják. Stálle olaszul azt jelenti, csődör." Alessandro Natta, a kommunista párt akkori főtit-
kára a maga részéről megkockáztatja Mao Ce-tungnak egy híres mondását: "Nagy karnevál." A La Repubblica epés megjegyzéssel kommentálja Cicciolina megjelenését a Parlamentben. Pontosan ezt írja: "Parlamento a luce rosso - piros lámpás parlament." Az Awenire című lap sem tapsolt az örömtől, amikor kiderült, hogy Cicciolina a Parlament tagja lett. Cikkének címe: "Egyre súlyosabb a helyzet, de senki nem mondja, hogy most elég!" Ezzel is jelzi, hogy Cicciolinát nem kívánatos személyiségnek tartja az olasz törvényhozás testületében. Az Amica című női magazin arra volt kíváncsi egyik cikkében, hogy vajon mi inspirálta a választókat, különösebben a hölgyeket, hogy Cicciolinára szavazzanak. Egy doktornő például azzal magyarázza döntését, hogy rövid meditálás után szavazott Ilona Stallerre, de nem akarja, hogy azt higgyék az olvasók, hogy ő komolytalannak tekinti a választásokat, sokkal inkább meggyőződésből szavazott Ilonára. Majd azt mondja, hogy valószínűleg Ilona forradalmi személyisége vezette a kezét, amikor rá szavazott: "Én cáfolom azt a hírt, amit az újságok is megírtak, hogy Ilona Stallerra csak a férfiak szavaztak." Több más hölgy - sajnos nevek, illetve foglalkozások nincsenek feltüntetve -, valamennyien Cicciolina fanatizmusára, nyíltságára, szabadosságára szavaztak, amikor rá adták le voksukat. Íme néhány vélemény a Panoráma című képes olasz hetilapból, hogyan fogadták leghíresebb képviselőtár-
sai Cicciolina megjelenését. Giulio Andreotti: "Odamentem üdvözölni őt, meglehetősen furcsa érzésekkel. Méltóságos hölgy. Megszorította a kezemet, és azt mondta: köszöntöm az új munkájában, képviselő úr. Milyen kedves!" Bettino Craxi: "Nem, az én kezemet nem szorította meg, de nagyon kedves volt. Amikor meglátott, a fejével intett." Mario Campagna: "A legédesebb mindannyiunk között. Éljen Cicciolina, én azt mondom!" Hozzám csak ennyit szólt: "Látom, te is nyakkendőt viselsz, de látod, én is. Most már ezentúl mindig így lesz." Ciriaco de Mita: "Nem üdvözölt engem, de látott. Talán azért tette ezt, mert azt mondtam az újságíróknak: ha Cicciolina szűz, de Mita - szexi." Cicciolina részt vett Hamburgban egy tévéműsorban egy talk show-ban, amelyben kifejtette nézeteit a nyugatnémet televízió nézőinek. Cicciolina az adás után megállapította, hogy Németországban is tilos érzelemnek számít a nyílt szexualitás. A rövid sajtószemle után ismét a magnószalagé a szó: Én voltam az is, aki a RAI, az állami televízióadó közönségét elcsábítottam. Átpártoltak a privát televíziókhoz. Ezek az adások is tiltakozási hullámot váltottak ki, és bírósági eljárások tömegét indították el. Botrányokkal teli év volt az. A nagy újságok, amelyek direkt vagy indirekt módon kapcsolatban álltak a privát televíziókkal, ugyancsak részt vettek az eseményekben. így a RAI kénytelen volt nyolc adásban felléptetni. Ez volt a felszentelésem: megengedték, hogy meg-
mutassam a melleimet, sőt pucéran jelenjek meg. Hogy jól betegyek a cenzúrának, azt nyilatkoztam a Panoráma két újságírójának, hogy a RAI csak azért szerződtetett, hogy visszahódítsa a nézőközönséget. De a RAI nagyon elhúzta a dolgokat. Hat hónapig változtatgatták az anyagot, hogy végül sohase adják műsorba. Több hónapi várakozás után dühösen bepereltem őket szerződésszegésért. Egek! A nemzeti pornófenomén az igazságszolgáltatás elé hurcolja a tiszteletre méltó RAI-t! 1978-ban egy régi, neves konzervgyár, amely az olasz családok számára elengedhetetlen paradicsomszószt állította elő, megvásárolta az arcképemet, hogy a szupermarketekben azzal jelenjenek meg a konzervek. A reklámon nem gyöngykoszorúval, hanem hagymával és különböző gyümölcsökkel a homlokom körül jelentem meg. Nagy üzlet volt, öt éven át félmilliárd lirát jelentett nekem. Csakhogy amikor a Panoráma leközölte egyik fantáziálásomat... minden kútba esett. A konzervgyárnak azokat a vezetőit is, akik a szerződést megkötötték velem, kirúgták miattam. Ez anyagi oldalról egészen katasztrofális volt a számomra. Aztán sorra, más cégek is lemondták a reklámjaikat. Gyötrelmes időszak következett. Táviratot kaptam a RAI szórakoztató osztályától, hogy azonnal mondjak le a perről. A hatalmas botránytól félő show-im rendezői is megijedtek. Egyik show-ba százmilliókat öltem, de az utolsó pillanatban visszamondták. Mintha minden összeesküdött volna ellenem.
Provokálni mindig is szerettem, talán az tart életben. De hogyha milliókat vesztek rajta, akkor ez valahogy már nincs rendjén. A közönség ennek ellenére hűséges volt hozzám. De a nagy diszkók, rádiók és televíziók nélkül tönkrementem. Megcsinálni egy show-t nagyon sok pénzbe kerül, ilyen helyzetben igazán nehéz volt pénzt gyűjteni rá. Kénytelen voltam bankokhoz fordulni. Mindenki tudja, hogy a bankok bármibe befektetnek, még a szexbe is. Sajnos a bankok gyakran a politikusoktól függenek. Úgy látszik, elég egy telefonhívás, és máris bedugul a pénzforrás... 1983. február 16-án a nagy olaszországi kerékpáros versenyre kértek fel szerepelni. A stadionba huszonnégyezer ember fért be, ez nagy lehetőség volt, hogy ennyi ember előtt kiéljem exhibicionizmusomat. A bicikliversenyen el akartam kerülni a pikáns helyzeteket, nem akartam teljesen levetkőzni, de másként alakult sok minden. A szervezők aláírattak velem egy szerződést, amely szerint nem szabad levetnem a bugyimat... A Cicciolina-eset tulajdonképpen nemzetközi botrányt kavart. A fél világ lapjai vele foglalkoztak, a New York Times, a Financial Times, a Daily Mirror, a Sun, a libanoni, a tuniszi, a török, az izraeli, még a Perzsa-öböl újságjai is róla írtak, a magyar lapokról nem beszélve. Egy görög újságíró például megkérdezte Ilonát, hogy mit szeretne elérni, mint képviselő, és erre azt mondta, hogy szeretné az antibébi tablettákat bevenni a választási programjába, és hozzáteszi azt is, hogy itt van még az AIDS-probléma is. Szeretné a megelőző harcot erősíteni ez ellen a betegség ellen... Egy angol riporter azt kérdezi, hogy készen lenne-e
szerelmi sztrájkot folytatni. A válasz a következő: "Nem tudnék lemondani a szerelemről, mert arra gondolok, hogy azok a szegény kis husikák, akik be vannak zárva a börtönökbe, hogyan élvezkednek? Ha megengednék nekem, azonnal bemennék a börtönbe, hogy segítsem őket." A Cicciolina-botrány annyira terjedőben volt a megválasztását követő időben, hogy tulajdonképpen az olasz kultúra legértékesebb, legkifejezőbb személyiségeit is megmozgatta. Még maga Cesare Muzetti is, aki kilencven éves elmúlt, aki tulajdonképpen az olasz pszichoanalízis atyjának tekinthető, harcba száll, hogy szembeforduljon Cicciolina szerelmeseivel, akik szerinte olyan erotizmusnak a rabjai, amely elsősorban perverz és önkielégítő jellegű. Ezek tulajdonképpen félimpotensek - mondja -, akiknek ilyen dolgokra van szüksége, hogy egyáltalán szexuálisan tevékenykedjenek. Egy normális férfi - ez így elég drasztikus kijelentés ugyan - fog egy csajt, és kész. Pannella, a radikális párt atyaúristene viszont sokat segített ennek a "sajnálatra méltó" teremtésnek... - És maga a történelmi tény? Hogy például bejuthatna esetleg az első pornósztár az Európa Parlamentbe is? - Micsoda!? - háborodik fel Muzetti. A bizánci világban voltak ilyen kurtizánok, de hát egészen másképp nézett ki a dolog. A cicciolinaság ténye egy rossz vicc, amely tulajdonképpen az éretlen politikai életnek egyik kifejeződése. Cesare Muzetti professzor becsmérlő szavai megmutatják, mennyire megrázó erejű volt a Cicciolina-
bomba akkor, amikor egy tudós az elefántcsonttornyából leszállt a földre, hogy az emberi érzelmeket vizsgálja, amelyek a tudományban ugyebár, nem játszanak nagy szerepet. Nemrég a következő hírt olvastam a Magyar Nemzetben: "Nem akarnak véget érni Cicciolina viszontagságai. Miután csütörtökön a római főügyész követelte, hogy fosszák meg képviselői mandátumától, pénteken este Brüsszelben őrizetbe vették, és kénytelen volt az éjszakát az egyik rendőrőrsön eltölteni. A magyar származású pornósztárt - aki mellesleg az olasz radikális párt parlamenti képviselője - a belga erkölcsök szigorú őrei azzal vádolják, hogy túl sokat mutatott meg bájaiból, amikor este fellépett egy brüsszeli mulatóban." Ilonával Hernádi Gyula barátom is foglalkozik a Jancsó Miklós szeretői című könyvében. Miklós a következőképpen emlékezik: "Ilona Stallert, azaz Cicciolinát nagyon jól ismerem. 1975 augusztusábanszeptemberében forgattam a Magánbűnök, közerkölcsök című filmemet Zágrábtól körülbelül száz kilométerre északra fekvő jugoszláv kisváros, Drávaszőlős mellett, egy kis kastélyban. Ilona Stallert statisztaként szerződtettük. Kedves, nyílt, jókedvű lány volt. Nem tiltakozott álszemérmesen, amikor az ünnep jeleneteiben meztelenül kellett táncolnia. Szép teste volt, nem szégyellte. A szex iránt érzett szerelmét sem szégyellte... Nem tudom, most hogyan él, mit csinál, az újságoknak nem hiszek. Ennek ellenére lehetséges, hogy a fejébe szállt a dicsőség, és túlhajtja a provokálást. Bár az a véleményem: a provokálást - hacsak nem sérti az ember szabadságát - nem
lehet eléggé túlhajtani. Ilona Staller nem Einstein, és nyilvánvalóan tele van feltűnési viszketegséggel, de amit hirdet és amit csinál, pozitív provokáció. Azt ordítja bele az olaszok és a mi képünkbe is, hogy elég volt a szex, a meztelenség, a gyönyörszerzési vágy denunciálásából." Különben Hernádi Gyula és Jancsó Miklós véleménye abban megegyezett, hogy nekik minden ember tetszik, aki kicsit bolond. Az ilyen viselkedés általában ellenkezést vált ki az emberekből, azért most erre kérdeztem rá. - Döbbenetes, min mentél keresztül! Nem akartak merényletet elkövetni ellened? - Egy merényletnek majdnem áldozata lettem. Százával kaptam leveleket mindennap. Egyik reggel egy jó súlyos boríték is volt köztük, azt hittem, hogy már megint annak a katolikus szervezetnek a csomagja, amely hetente kétszer, rendszeresen, szarral teli pakkot küldött. A földre hajítottam anélkül, hogy kinyitottam volna. A csomag a szoba túlsó oldalán robbant, és én kisebb égési sérülésekkel, de iszonyú sokkban - menekültem. Régen a szabadelvűeket máglyára küldték az inkvizíció bírái, ma sokkal egyszerűbben, a levegőbe akarják repíteni őket! Isten büntetése! - mondhatnánk. Mintha a Jóistennek lenne ideje a pucérságommal foglalkozni! A rendőrség jegyzőkönyvbe vette a történteket, a robbanás nyomait a falon, összeszedték a csomag néhány megmaradt darabját, és elmentek. A sajtó kivonult hozzám, de senki nem akarta elhin-
ni, hogy merénylet történt. Az újságírók szerint, ha így történt volna, nyilván nem úsztam volna meg a szemem vagy egy-két végtagom elvesztése nélkül. A bomba palacsintává lapított volna! Ezek az egymás szarát evők hosszan csámcsogtak volna rajta. Azzal cukkoltak, hogy nyilván magam találtam ki az egészet, népszerűségi vágyból. A bizonyítékok ellenére a rendőrség később kijelentette, hogy szó sem volt merényletről. Sokan el akarták kendőzni az ügyet. Merénylet áldozata, szegény mártír! Ez túl sok lenne nekik! - Kivel csinálnád meg az ideális kormányt? - Hát, Craxi husikával és Pannella husikával, aztán Occhetto husikával még akkor is, ha rosszakat beszélt rólam. - Na, ehhez most tudni kell, Craxi a szocialisták vezére, Occhetto a kommunista párt főtitkára, Pannella pedig a radikális párt vezetője. - Aztán szeretnék kormányozni a Falcucci nevű husikával is, ez egy női személy, mert nagyon érdekel az iskolai szexuális oktatás. Aztán tetszik nekem Vilaggio husika, ez egy híres színész volt. Paoli Vilaggio olyan édes és olyan védtelen. - És hogyha a radikális párt - mármint amelyiknek a képviselőjeként a Parlamentbe jutottál - azt kérné, hogy mondjál le a parlamenti székéről? - Hát miért kellene?! Az emberek határozták el, nem a párt. Én hűséges maradok Pannellához és a radikális párthoz. Például Rutelli nagyon ügyesen beszél a világon uralkodó éhínségről, én a szerelem specialistája vagyok.
Szeretnék egy olyan egyesületet alapítani, amely tulajdonképpen a szerelmen alapul, mert a szerelem szép. Szeretném például a képviselő husikákat összegyűjteni a Piazza del Popolón, hogy ott beszéljenek a szexről. - Nem gondoltál valami előadásra,valamilyen showműsorra valamelyik parlamenti képviselővel? - Miért ne? Nagyon sok olyan kis disznó, malac képviselő van, aki titokban csinálja meg azt, amit nekem természetességgel sikerült előadni. Nem tehetek róla, én a nap fényénél szeretem csinálni... - Ilona, Cicciolinát tulajdonképpen úgy állították be, mint perverz kislányt, a Grimm testvérek szőke tündérét, egy tudatalatti álmot. Neked ki Cicciolina? - Cicciolina egy jelenség. Egy olyan jelenség, aki szereti a szexet, a világon semmiért nem mondana le az ő kis élvezkedéseiről, sőt, elsősorban a szexért él. Ezért minden erőszakosság ellen van. Vagyis a nemi erőszakosság, az újságokban megjelent erőszakosság és a háborús erőszak elkövetése ellen. Az igaz, hogy Cicciolina az álmokat is érinti - ahogy Fellini mondja -, de igazi, valóságos álmokat, úgyhogy az álom és a valóság eggyé válik. Tehát így ez a jelenség egy szürreális ténnyé változik. Észrevettem, hogy az álom és a valóság akkor egyesülnek, amikor az emberek közé megyek, és látom, hogy megérintenek engem, és azt mondják: "Nézd, itt a Cicciolina!" Ez olyan nekik, mintha egy marslakó leesett volna az égről. Hát így egyesül az álom és a valóság.
- Tehát Cicciolina az álomnak egy része, és nem a valóságnak. Ezért van az, hogy téged az emberek meg akarnak érinteni? - Igen, hát valószínűleg ezért. Ma például az igazságügyi palotában voltam, és találkoztam egy fiúval, aki azt kérdezte: "Megcsókolhatlak? - Azt válaszoltam: igen, ha akarsz, megcsókolhatsz." - Na, ez a köz-Cicciolina, de sikerül neked elválasztani Cicciolinát Ilonától? - Nem, soha. Az utolsó időkben ezen felül nagyon érdekes dolog történt velem. Szeretem a perverziót. Hát végül is Cicciolina vagyok. Az én privát életem egy közéletté vált, szóval, gyakorlatilag nincs privát életem. - Ilona, mennyibe kerül neked Cicciolina, mint személyiség? - Hát azt mondhatnám, hogy semmibe. - Szóval, azt mondod, hogy ugyanúgy élsz, mint az összes többi nő? - Nem... Lehet, hogy egy más életet élek tulajdonképpen. Szeretek ide a közelbe elmenni vidékre, ahol van egy kis parasztház, ahova elmentem egyszer tíz évvel ezelőtt jógázni, és ölelkeztem a természettel. Most már nem mehetek, mert abban a pillanatban, ahogy kimozdulok, férfiak, nők, kíváncsi emberek tömege követ, akik beszélni akarnak velem, és meg akarnak érinteni. - Vannak barátaid, barátnőid? - Nem, nincsenek. - Miért? - Hát, mert elég különös módon, amikor megpróbálok a barátnőimre támaszkodni, kiszolgáltatni maga-
mat érzelmileg, akkor ők elkezdenek velem szórakozni. Vagy azért, mert tulajdonképpen nem szeretnek annyira engem, hogy megvédjenek. Inkább ezért másokkal, kívülállókkal szoktam a dolgaimról beszélni, és ez a női magatartás tulajdonképpen mélyen megsebez engem. Ezért nincsenek barátnőim. - Te tulajdonképpen Cicciolina személyiségével teljesen azonosítod magadat, vagy mások azok, akik téged Cicciolinaként látnak? - Nem. Én vagyok Cicciolina. De Ilona Staller, ahogy mondják képviselő férfi barátaim, akik a Parlamentben vannak, az egy más dolog. Ilona Staller képviselő, vagyis különbözik Cicciolinától. Azt sem értik, hogy még akkor is, ha Ilona Staller a Parlamentben állig fel van öltözve, még akkor is Cicciolina ül a széken. - De hát az én kérdésem más volt. Arra lennék kíváncsi, tudok-e beszélgetni Ilona Stallerral Cicciolina nélkül? - Hát, amikor 1976-ban elkezdtem rádiózni, akkor az emberekhez már mint Cicciolina szóltam. Tulajdonképpen ott találtam ki ezt a "husikám" megszólítást. Így szólítottam a rádió hallgatóit. Gyakorlatilag már én magam is Cicciolina voltam, mert mindent ilyen ini végződéssel mondtam, vagyis becéző szóhasználattal. Ezt a nyelvezetet használtam, amely teljesen és csakis Cicciolinára és nem Ilona Stallerra volt jellemző. - Tehát te tulajdonképpen mint Cicciolina születtél, és aztán így jött elő belőled ez a személyiség? - Igen, pontosan így van. Amikor 1978-ban Salvetti igazgató úr megkért engem, hogy mondjak le a Cicciolina szóról, és Ilona Stallernak hívassam magamat,
mert akkor a nyári Táncdalfesztivál programjában részt vehetek, elhatároztam, hogy nem mondok le a Cicciolina név használatáról, inkább lemondtam a fesztiválról. Miért, te is Cini vagy, és ez elválaszthatatlan Zalatnay Saroltától. Ez olyan lenne mindkettőnk esetében, mintha teljesen eltörölnék a személyiségünket. "A szexuális szabadság még nem AIDS..." "...állatokkal tényleg soha..." Parlamenti státusom ellenére a hagyományos sajtó tovább kritizálta a műsoraimat. Nem láttam kiutat. Főleg erotizmusom miatt támadtak, és azzal vádoltak, hogy túlságosan ki akarom tolni a szemérem határait. Vajon ki félhet annyira tőlem, hogy végleg el akarjon hallgattatni? De még nem mondtam ki az utolsó szót!!! Elmentem egy pornókiadóhoz, és feltételeket szabtam neki. Arra kértem, nyomasson ki egy háromszor négyméteres plakátot. Ez egy képregényhez készült volna, amelyben bemutatom az olasz erkölcsöket. A képek engem ábrázoltak volna a leghíresebb erotikus show-kban és a pornográfia egyéb közkedvelt helyein. A plakát magyarázó szövegein túl még nyilvános előadásokat is tartottunk. Azt magyaráztuk, hogy a pornográfia csak akkor létezik, ha a szerelmi aktus elnyomja, és hogy a szerelemben minden megengedhető, és ha véletlenül meglátunk egy nemi szervet, az nem olyan szörnyű és sokkoló, mint ahogyan sokak azt el akarják hitetni velünk... A pornókiadó főnöke elfogadta a javaslatomat. Nagyon meg voltunk elégedve a közös stratégiánkkal, de az akció hatását nem tudtuk előre kiszámítani...
Azonnal Párizsba utaztunk, hogy megrajzoltassuk a képregényt. Teljes csapatunkkal a fotóstúdióban rendezkedtünk be. Én voltam a művészeti vezető. Párizsban jöttem rá arra, hogy a képregény megalkotásának pénzügyi alapja bizonyos részben az olasz állami televíziótól és néhány újságtulajdonostól származik. A stúdió főnöke a RAI televízió egyik régi vezetőségi tagja volt. Annak idején ő is foggal és körömmel tiltakozott adásaim ellen, és bojkottálta azokat. Az RCA lemeztársaság ugyancsak benne volt az ügyben. Édes Istenem, mennyi álszentség és kapzsiság!... Ezeknek az uraknak vagy rossz volt az emlékezőtehetségük, vagy attól váltak amnéziássá, hogy az én seggemen fognak meggazdagodni. Az ügy hatalmas sikert hozott, és az óriási bevétel, amire szert tettünk, nehéz helyzetbe hozta a többi kiadót. Az Olaszországot elárasztó plakáttömeg ellen az újságok teljes hírzárlatot rendeltek el. Viszont mi az újságainkat minden várakozásnál nagyobb példányszámban adtuk el. Az ügylet után egy olyan bolognai ügynökséghez szerződtem, amely olyan hírességeket, mint Ornella Vanoni és mások tudhatott tagjai sorában. Végre otthagyhattam ezt az ügynökséget, amely csak call-girlök közvetítésével foglalkozott, összes volt kolléganőm föl volt háborodva képregényem sikere miatt. Kis "barátnőim" a nyilvánosság előtt siránkozva panaszkodtak vagy dühöngtek, hogy nem showgirlhöz illően kevertem össze a pornót és a politikát. Az volt a legviccesebb, hogy annak ellenére, hogy ugyanazt a mesterséget űzték, mint én, erkölcsi prédikációkat engedtek meg maguknak, mondván, hogy erotizmu-
som túl messze megy. A nagy balhé a sajtóban megint ahhoz vezetett, hogy felbontották egy reklámszerződésemet, amelyben egy sampont hirdettem volna. Most már az újságok sem közölték újra a fotóimat, sőt az erotikus lapok is elbizonytalanodtak. Még a night-clubok és a diszkók is féltek újra alkalmazni. Pedig elismerték, hogy senki sem tölti meg úgy a termeket, mint én, és hogy a közönség nagyon igényli ezt a fajta erotikát. Egyesek gazdasági okokból nem tudtak teljesen levenni a műsorról, de néhány estére csökkentették fellépéseim számát. A pornográfia és a gátlásosság főleg a nagyvárosokban terjed. A városlakóknak minden problémás. A stresszel járó életmódjuk elfeledteti velük a lényeget: a természetet és a gyönyört. Vidéken a szabad szerelem egyáltalán nem perverzió. A szexualitás kiteregetése csak olyan állami alkalmazottak ellenállásába ütközik, akiknek eleve munkaköri kötelessége az erkölcs védelme. Ezek olyan bojkott alá helyeztek engem, hogy anyagilag teljesen tönkrementem. Sürgősen ki kellett találnom valamit. Elhatároztam, hogy egy óvszergyároshoz fordulok. Kértem, hogy szponzorálja a műsoromat. Az ötlet tetszett a cégnek, lelkesen el is fogadta. Mulatságos volt gumi óvszert reklámozni. Tüstént elkezdtem tesztelni, hogy van-e kedvük a férfiaknak "zokniban" párosodni. Néhány új ötlettel álltam elő: Cicciolina, mint egy sznob, toszkán turista, a város turistaközpontjaiban, az utcákon és tereken sétál, és minden járókelőnek, fiatalnak, öregnek, férfinak, nőnek, gyermeknek gumi óvszert osztogat. Egész Olaszországban megmutattam
magam. Róma egyik legelőkelőbb negyedében, a város legnagyobb előadótermében nem mindennapi előadást rendeztem. Róma falai olyan plakátokkal voltak beborítva, amelyek engem ábrázoltak egy nagy almával - az óvszer jelképe -, amely ingyen belépőt ígért mindenkinek, aki óvszerével a kezében jelenik meg. Emberek ezrei érkeztek felfújt óvszerrel a kezükben. A közlekedés ezúttal is teljesen megbénult a városban. A Belügyminisztérium az egész eseményt közbotrányokozásnak minősítette, a hivatalos szervek megint közbeléptek. Néhány nappal később megtudtam, hogy az egészet a konzervatívok szervezték. Az új tulajdonosok nem ismerték el a szerződésemet, már megint két szék közül a földön találtam magamat. Ez már lassan rendszeressé vált, de nem vesztettem el a bátorságomat. Amikor a szex a felforgatás és a tiltakozás eszközévé válik, még egy esetleges forradalomnál is jobban félnek tőle. Bevetik a hadsereget. De egy ártatlanul és ellenállhatatlanul meztelen Cicciolina melle előtt a fegyveres testületek is tehetetlenek. A rendőrség nem tud mit kezdeni a minden csínyre kapható Ilona Cicciolinával, mert a zsaruk is férfiak, és egy nyitott Cicciolina láttán ahhoz, hogy elővehessék a cicciolinájukat, muszáj fehér zászlót lengetniük... Nem? De... nem mindig. Második alkalommal hívtak meg a milánói bicikliversenyre. Több mint huszonnégyezer néző igyekezett a stadionba, én pedig ugyanazokat a "jó tanácsokat" kaptam, mint egy évvel ezelőtt. Ezúttal nem a bugyimról beszéltek, hanem megígértették velem, hogy nem fogok zászlót égetni. De mi egy aláírás
egy irat alján? Édes Istenem! Micsoda naivitás! Micsoda felesleges energiapocsékolás az akkori hatalmon lévők részéről! Azt prédikálták, hogy a perverzió kísértésétől meg kell védeni a családokat. Azt válaszoltam erre, hogy a család legjobban még erősebb összeforrottsággal védheti meg magát. Hogy a gyakori és alapos szerelmeskedés elűzi a rutin unalmát, jót tesz az egészségnek, hogy a heti, havi vagy évi egyszeri lefekvés berozsdásítja nemcsak az ágyat, de még az agyat is. De visszatérve a milánói bicikliversenyre, amelyet a televízió egyenesben közvetített, megint enyém volt a lépés lehetősége. Nagy transzparenseket készítettem... A stadionban több ezer színes léggömböt eresztettem el. Két meztelen férfi, táncos hozott be egy plexikocka belsejében. Nyitott combokkal ültem, kezemet az ég felé nyújtva. Kiléptem a kockából, és a földre feküdtem, a két táncos pedig letakart egy lepellel. Aztán egy egyiptomi rabszolgának öltözött táncosnő egy boát lóbált... Két másik pedig csigák segítségével felhúzta rólam a leplet. Petárdák és füstbombák robbanásai között találtam magam meztelenül a színen. Ledobtam a boát, és a közönség megláthatta... Elragadtatott tapsorkánban törtek ki. A bicikliverseny szervezője rám vetette magát a földön, és zakójával letakart. Erre én elkezdtem ölelgetni, és nem engedtem, hogy leszálljon rólam. Aztán géppisztolyos csendőrök vettek körül, elözönlötték a pódiumot. Ez volt az első alkalom, hogy partnereimmel elhatároztuk, mi fogjuk irányítani az eseményeket. Petárdákkal és füstbombákkal védekeztünk. Célba vettük a zsarukat, akik minden robbanáskor pucolni kezdtek, mint a nyulak, én pedig a szerve-
zők közé dobtam a kígyót. Különös látvány lehetett ez a verekedés. Meztelen férfiak és nők a karabinierik ellen, akik teljes harci felszerelésben voltak! Sajnos a kígyó belepusztult az incidensbe. Mindenki kiabált, a közönség hangos füttyel tüntetett mellettünk. Természetesen megint letartóztattak. Bepereltek nyilvános obszcenitásért, hatósági közeg elleni erőszakért. Új bírósági tárgyalás lett. Jó kis összeggel fizettem ezért a kis estélyemért! Nem elég, hogy engem nem fizettek ki, de még nekem kellett kártérítést fizetnem a stadionnak. Csak három év múlva sikerült felmentetni magam. Ez a kaland az újságokban végeérhetetlen irományokat váltott ki. A rádióban, a televízióban kerekasztal vitákat szerveztek teológusok, pszichiáterek, pszichológusok, jogászok, újságírók, kereszténydemokrata képviselők, bírók bevonásával. A kerekasztal-beszélgetések segítettek újra népszerűsíteni, mint pornósztárt. 1985 januárjában újra kezdtem... műsoraimat, melyekbe természetesen, beletettem kedvenc politikai témáimat: a nukleáris háború elleni tiltakozást, a harcot a fegyver- és kábítószer-kereskedés ellen. Ami a nukleáris energiát illeti, az az elképzelésem támadt, hogy kiadok egy Atomorgia című videokazettát. Minden egy atombunker belsejében játszódik, ahol az emberek kénytelenek az erotikának élni... A történet ez nagy vonalakban, de ha részletesen elmesélném, égnek állna a haja szála mindenkinek. Ez után az első kísérlet után Riccardóval film- és kazettagyártásra tértünk át. Egy nüansszal gazdagítottam a műfajt: a pusztán erotikus jelenetek között mindig ta-
láltam módot arra, hogy néhány rövid, politikai üzenetet is beépítsek. Filmjeim és videóim gondosan kidolgozott sztorik voltak, amelyek nemcsak az aktusjelenetek bevezetéséül szolgáltak. Egy szexológus egyetemi tanár szerint a nőket úgy lehet a pornóhoz vonzani, ha egy történetet mutatunk be nekik. A férfiak megelégszenek a képekkel. De én már jóval korábban szakítottam azzal a tradícióval, hogy a filmekben a nő a férfi rabszolgája legyen. Egy amerikai producernő, aki pornófilmeket finanszírozott, természetesen nem nyerte meg a feministákat a női szerep újraértékeléséhez. Legjobb filmje, a Leánykák, három csajról szól, akik nem hagyják magukat uralni a férfiak által. De még ebbe a filmbe is belecsúsztak behódolást ábrázoló jelenetek. Egyetértek ezzel a nővel, amikor azt mondja, hogy a férfierőszak hozzátartozik a nők erotikus képzelgéseihez. Politikai elkötelezettségem és az egyre mindennaposabb tiltakozásaim mind közelebb vittek a radikálisokhoz. Javasolták az igazságszolgáltatás reformját és a nukleáris energia visszaszorítását. Ez volt a párt programja, és én részt vettem a szocialistákkal és munkásokkal való vitákban. Amikor a csernobili katasztrófa bekövetkezett, éppen atomrobbanásnak öltözve sétáltam a római Piazza del Popolón. Ezenkívül egy articsókakoszorút hordtam a derekamon, mert azt tilos volt Olaszországban árusítani a radioaktív szennyezés miatt. Ez idő tájt történt, hogy más lányokat is fölvettem a műsoromba, akiknek hasonló gondolkodásuk volt... A rendőrség rendszeresen erőszakkal megszakította az
előadásainkat. A zsaruk sorozatos akciói megtépázták a nevemet, és mindez azzal a veszéllyel járt, hogy elvesztem azt a lendületet és agresszivitást, amiről híres voltam. Egyedül nem tudtam felvenni a harcot az erénycsőszök ellen. Olaszország keskeny, de nagyon hosszú! Bárhogy is legyen, azért vannak kétségeim, és borzasztó lenne, ha beigazolódnának! Félek, hogy a közönségemtől messze kerülve én is olyanná silányodom, mint a többi parlamenti képviselő... Anyám mindig azt mondta, hogy óvakodjak a politizáló papoktól, mert ezek akár az ördöggel is szövetkeznének. Olyan mágikus reflexeket használnak, melyek még a paradicsomot is pokollá változtatnák. Mit gondolsz, belőlem szentet vagy mártírt csinálnának? Én napfényre tártam a szexualitást, lehetőséget adtam, hogy mindenki láthassa az új, az addig rejtett "szégyenletes" dolgot. A szerelem csodálatos, és jobbá tesz minket. Tegyétek szabadon mindazt, amihez kedvetek van, és ne törődjetek a rossz nyelvekkel... Segíts nekem te is, hogy megszabadítsuk a szexet a bűn fogalmától. Ajánljunk fel minél több pénzt az AIDS-kutatásra, hiszen az AIDS meggátolja, hogy szabadon szeressünk! Ma már senki nem akar letartóztatni. Sztrájkot kezdek és felkérek minden cicciolinát, aki eddig csendben lapult, hogy vegyen részt az általános sztrájkban: egészen addig, amíg mindenki számára világossá nem válik, hogy az igazi paradicsom a földön van, és bárki számára elérhető. Gyerünk, lányok, mit se féljetek, mert sem a zsaruk a
könnygáz gránátaikkal, sem a hadsereg alakulatai, sem a légierő, sem a haditengerészet, sem a vatikáni svájci őrség, de még az üdvhadsereg sem fektethet le minket! Egy ilyen felhívásra született a Diva Futura ügynökség, amelyet Riccardo és én alapítottunk, és amely az összes olyan show-girlt magához vonzotta, aki a mi politikai nézeteinket vallotta. Híres lányok szerződtek hozzánk, például Ramba, a női Rambó, amint az már nevéből is látszik, a provokáló és felforgató erőszakot személyesíti meg. Egyszer Rómában és Milánóban bukkant fel a lépcsők tetején meztelenül, géppisztollyal a kezében, a vállán tölténytáskával. A zsaruk letartóztatták és eljárást indítottak ellene. A válaszom nem maradt el: felhívtam a Diva Futura lányait, hogy mindnyájan menjenek el más-más városba, és minél látványosabban sértsék meg a közszemérmet. Az egyik hosszú lábú, buja, karcsú lány, olyan, aki nagyon tetszik az olaszoknak, Bergamóba utazott, míg egy másik, aki perverz kis kollégista lányt szokott játszani, Bolognába ment, a többiek pedig, akik mind az én istállómba tartoztak, levetkőztek és szupererotikus demonstrációkat tartottak a mulatókban, a színházakban és mindenféle nyilvános helyen. 1986. augusztus 15-én egy diszkóban olyan előadást rendeztem, amelybe előzőleg több tízmilliót fektettem be. Egy asztalnál néhány helyi hatalmasság ült, a rendőrfőnök, a polgármester és mások. A mi számunkra semmi garanciát nem jelentett a jelenlétük. Különben, a hatalom emberei biztosan ott ültek inkognitóban, készen arra, hogy bármelyik pillanatban a rendőrséggel szakíttassák félbe az előadást.
Ez egy korábbi rossz kalandomra emlékeztetett. Miután minden szükséges engedélyt beszereztünk, és zöld utat kaptunk, a hivatalos szervek az aláírt megállapodások ellenére mégis mozgósították a rendőrséget, amely szirénás villogó rohamkocsival szállított el minket. Aznap este figyelmeztettem a szervezőket arra, hogy ők a felelősek az én és partnereim személyes biztonságáért, és azt is elmondtam nekik, hogy néhány gyanús személy van jelen a teremben a nézők között, akik nyílt, háborús hangulatot kelthetnek... Az előadás végén egy nagyon jól bemelegített rendőrcsapat szállta meg a termet. Ezek egy különlegesen kiképzett alakulat tagjai, a bőrfejűek voltak. Az olasz állam őket használja a legveszélyesebb bevetéseknél, mondjuk, a maffia vagy a Vörös Brigádok ellen. Fegyvereik fenyegetése alatt arra akartak kényszeríteni, hogy az egész színpadi felszerelést, mint bizonyítékot, beszolgáltassam nekik. Azt válaszoltam, hogy itt a rendőrfőnök, majd az szól, ha baj van. Mire azt felelték: "Itt nincs se rendőrfőnök, se polgármester, a törvény nevében lefoglaljuk a berendezést." Olyan erőszakosan lökdöstek, hogy a földre zuhantam. És valóban, ahogy a rendőrség beavatkozott, a helyi tekintélyek érdekes módon mind eltűntek. Mindenesetre volt elég energiám ahhoz, hogy kijelentsem, munkaeszközeimet kobozták el, és hogy Olaszországban ehhez - a végrehajtás előtt - bírósági végzés kell. Tehát egy bírónak kell állást foglalnia. Dühöngtem, amint láttam, hogyan viszik el a rendőrök a berendezésemet, és fölálltam. Erre visszakézből egy
olyan pofont kaptam egy rendőrtől, hogy visszazuhantam a földre, eleredt az orrom vére. Megfogott a hajamnál fogva, és az egész termen végigvonszolt, több ezer néző szeme láttára. Kint a téren több rendőrautó is várakozott, és nagy csapat állig fölfegyverkezett zsaru. Előállítottak. Kértem, hogy azonnal vizsgáljon meg egy orvos. Egy kórházi orvos jött felvenni a látleletet, és húsz napi pihenőt rendelt el, megtiltva, hogy elhagyjam az ágyat. De öt "anticicciolinás" rohamrendőrt is beszállítottak a kórházba, az intenzív osztályra. Olyan volt az egész, mint egy rémálom, egy szörnyű hallucináció, ez az augusztus 15-i, mely tulajdonképpen a Szűzanya ünnepe. Riccardótól elvették a cipőfűzőjét, a nadrágszíját, a nyakkendőjét, és letépték a keresztet a nyakából. Az inkvizíció idején végünk lett volna. A bíróság melletti rendőrlaktanyába szállítottak át a kapitányság zárkájából. Itt kellett az ügyészt várnunk, akit csak másnapra sikerült felhajtani. így ott töltöttük az egész éjszakát. Egy bíró jóváhagyta a letartóztatásunkat. Ez azt jelentette, hogy csak az államügyész helyezhet ideiglenesen szabadlábra bennünket. De mivel ünnep volt, ő természetesen nem volt elérhető. Újra várnunk kellett! A bíró nagyon megértő volt velünk, úgy segített, ahogyan tudott. Tőle tudtuk meg, hogy nagyon súlyos dolgokkal vádolnak minket. Másnap kora reggel vezettek az államügyész elé, aki aláírta a feltételes szabadlábra helyezésünket. Ma parlamenti mentességet élvezek. Ez néhány évig fog tartani, nem kell ilyesmitől félnem. Rómába visszatérve azonnal fölvettem a kapcsolatot a radikális párt elnökével, Marco Pannellával. Sajtótá-
jékoztatót adtam, hogy ezt az affért elmeséljem az újságíróknak, és hogy felfedjem a zsaruk erőszakosságát. Hozzátettem, hogy ez a letartóztatás a személyi és a művészi szabadságjogok durva megsértése volt, és bejelentettem, hogy újra csatába indulok mindezek ellen. Eltelt egy év bírósági tárgyalás nélkül. Nem rendeltek semmiféle nyomozást, és a bíró sem idézett be minket, amikor testi sértésért bepereltük a rendőrséget. Nem hallgattak ki annak a feljelentésnek a kapcsán sem, amelyet a rendőrök tettek ellenünk az obszcén előadás, hatósági közeg elleni erőszak, súlyos testi sértés és egyebek miatt. Egy filmet is készítettem erről az afférról. A forgatókönyv egy előadáson kezdődött, ahol a helyi hatalmasságok az első sorban ültek a nézők között. Aztán a rendőrség közbelépése következett, és a mi letartóztatásunk. Végül az utolsó csepp a pohárban: a letépett kereszt. Az utolsó jelenet bevert pofájú zsarukat mutatott, amint egymást kamatyolják. Természetesen már mind egyenruha nélkül! Alig jött ki a Forró drót number one, egész Olaszországban betiltották egy bizonyos rendőrségi funkcionárius parancsára, akinek a fennhatósága alá tartozott az a terület, ahol forgattam. Újra kereszteltem a filmet Forró drót number two-ra, és megpróbáltam újra kihozni, de megint betiltották. Akkor úgy neveztem el: Cicciolina. 1986 márciusában új előadást akartam bemutatni Rómában. Olyan merész show-t, amilyet eddig soha nem láttak. Hála egy diszkrét, rokonszenves impreszszáriónak, sikerült egy hétre kibérelnem egy öreg,
nagynevű színházat, a Múzsák Színházat. Mint minden művészszínház abban az időben, ők is anyagi nehézségekkel küzdöttek. Előre és készpénzben fizettünk, de egyelőre nem fedtük fel, hogy mire is készülünk. Gusztust akartam csinálni, és készítettem egy olyan plakátot, amelyen más lányokkal együtt provokáló... pozícióban mutatom magam, és a plakátok elárasztották a várost. A színház vezetősége megijedt. Minden eszközzel megpróbálta megakadályozni, hogy meglegyen az előadás, csak hogy a szerződést aláírtuk, már fizettünk is, nem lehetett visszacsinálni. A show alatt a közönség soraiból kértünk fel férfiakat, hogy jöjjenek a színpadra. Hogy ne feszengjenek, malacmaszkot tettünk az önként jelentkezők fejére. Ezalatt a segítségemre lévő lányokkal meztelenül járkáltam a teremben... A helyiség megtelt tapssal, füttyel, kiabálva bátorították egymást a félhomályban. A másnapi újságok csoportos orgiáról beszéltek, Szodomát és Gomorrát emlegettek. A Repubblica című napilap show-inkat a szexuális szabadság jegyében zajló eseménynek minősítette, és azonnal kerekasztalvitát rendezett. Úgy tűnt, hogy ezúttal sem a rendőrség, sem a törvény nem akar közbelépni. Tiszteletre méltó minisztereik döntését várták, de ott is totális volt a zűrzavar. Előadásaink hét napon át híres embereket, újságírókat, a rádió és televízió képviselőit, orvosokat, a showbiznisz személyiségeit, filmeseket, írókat és professzorokat vonzottak, akik a többi közönséges nézők
közé vegyültek, hogy velük együtt asszisztáljanak, sőt részt vegyenek az előadáson. Ezzel a magnó kattant és kikapcsolt... Egy ideig csend ült a szobára, majd - kissé zavartan - feltettem az első kérdést, amely eszembe jutott... - Kérlek, mesélj még arról a fiúról, aki elvette a szüzességed! - Ja, igen. Képzeld el, egy olyan ágyon történt meg a szerelem, amely ilyen régi rézágy, rudak, nem is tudom pontosan. Ő hozzákapaszkodott. Közben ahogy a... megláttam, meggondoltam magam - mondom -, a szüzességemet megtartom akkor is, ha nagyon szeretlek. Amikor látta, hogy elhúztam a fenekemet, akkor ő megint elkapta a csípőmet, hozzárugaszkodott, aztán mozdulni sem bírtam. Iszonyú nagy erővel esett nekem, és "elvette"... - Utána még folytatódott a kapcsolat? - Nagyon szerelmes voltam belé. azonban elutazott, mert vége volt az iskolának, és én lejártam újra Budára. Ott megismertem egy másik, nagyon szép tejcsoki férfit. ő is egyetemista volt. Az anyu még emlékszik rá, sokáig hívott minket, és azt mondta, hogy orvos lesz és elvesz feleségül. De én mondtam, hogy nem érdekel. A srác nagyon jó fej volt, de hogy történt ez, hogy én megismerkedtem ezekkel a négerekkel? Volt egy nagyon szép, szőke hajú barátnőm, úgy hívták, hogy Zsuzsa. járt együtt egy négerrel, aki a Gino névre hallgatott. vitt engem Budára is első alkalommal táncolni. Itt ismertem meg ezt a fiút. Soha nem gondoltam, hogy négerrel fogok járni. - Mennyiben voltak mások, mint a fehérek?
- Az egyikkel szerelmeskedtem, a másikkal beszélgettünk, találkoztunk, de még néhány négerrel szerelmeskedtem ezután... Elmesélhetném neked, hogy például a Mauritius szigeteken egyik szép pornófilmünk forgatása alatt bizony volt vagy egy tucat színes fiú "körülöttem", de ezt le sem merem írni, úgyhogy legyen ez egy következő történet... Azért azt mégis meg kell mondanom, hogy a fehér fiúk az igaziak, főleg azok, akik nem csak szépek, okosak is. - Szerinted meddig lehet ezt csinálni? Meddig tudsz meztelenkedni? - Amíg az alakom engedi. - Abszolút kislányos külsejű vagy, senki nem mondaná, hogy harminchét éves. Különben is harminctól visszafelé kell számolni a nőknél az éveket! De visszatérve... Nem unod még a szeretkezést? - Nem. Tőlem már megkérdezték sokszor, hogy mivel olyan sokat szerelmeskedsz, nem lehet, hogy már nem érzel semmit? Ez nem igaz. Ez olyan, mint amikor te édességet eszel, és mindenki azt mondja, hogy az édességtől elmegy az étvágyad. Hogyan lehet, hogy a gyerekek, bambina, piccolina, olyan sok édességet esznek, és mégis mindig éhesek rá. Esetleg kilyukad a foguk, de akkor sem hagyják abba. - Van elképzelésed, ha mondjuk úgy döntesz, már elég... mi fog történni? - Tudod, ebben a munkában is sokfajta ember van. Például Rocco, akit láttál mosolygósan, egy olyan pornósztár, aki nagyon jól dolgozik, de amikor neki is jön az a bizonyos öt perce, akkor elkezd kiabálni, hisztéri-
kus lesz. - Valamilyen segédeszköz kell ezekhez a filmekhez? Már olyan értelemben, hogy alkohol vagy kábítószer... - Nem, alkohol nem segíti fel a férfiakat. Én meg ha iszom, de ezt még nem is meséltem. Ha én iszom egy pohár bort, mielőtt szerelmeskedek, akkor elvesztem azt az érzésemet, ami segít, vagyis nehezebben tudok koncentrálni. - Sokan mondják, hogy a gátlástalanságot elősegíti az alkohol vagy a kábítószer. - Ez nem igaz. A kábítóról nem tudok mit mondani, mert soha nem használtam. - Tudod, mi az érdekes? Láttam már egypár pornófilmet, de abban néha úgy látszik, mintha az illető nem tudná pontosan, hogy merre néz, tehát olyan érzésem volt, hogy be vannak kábítózva, hogy alig tudják, mit csinálnak... - Tudnod kell, hogy az operatőr ezeknél a filmeknél nem mindig profi. És bizony vannak olyan operatőrök is, akik egyszerűen nem tudják, hogy például, ha egy nőt közelről fotóznak, megölik vele. Mert a karjai kövérek lesznek, a feje pedig torz. Tudod, hogy velem egyszer mi történt? Jött egy amerikai, azt hiszem, a CBS-től. Jött hozzám, hogy csináljon rólam egy portréfilmet, mert hogy rádión kezdtem és a rádión keresztül lettem híres Japánban, Amerikában és egy csomó helyen, de az arcomat nem ismerték. Egy nagyon kicsi helyre ültetett fülhallgatóval és mikrofonnal, hogy csináljak úgy, mintha az igazi rádióból beszélnék. Amikor megmutatta az anyagot egy hónap múlva, tudod, mi-
lyen voltam? Pedig hát én vékony vagyok. A kezeim, a fejem. Úristen! Például most voltunk lenn Milánóban fotózni. Az egész Diva Futuráról készültek felvételek. Először mind az egész gruppot fotózták, és Riccardo mint egy tanár, egy ilyen izével a kezében a fejünkre ütögetett. Ilyen pálcával. Utána mindenkit egyenként fotóztak. Erre látom azt a hülye fotóst, hogy elkezd a grand angolóval közelről. Mondom neki, miért nem teszi föl a 135-öst, azzal nagyon szép leszek. Minél hoszszabb az objektív, annál szebb leszek a fotón. Riccardo százon fölül használja az objektívokat. Veled is azt kell hogy csinálják! Mindig, amikor látod, hogy fotóznak, csak százon fölfelé, mert akkor szebb leszel tőle... Kiszárad a torkom, ha ennyit beszélek. Bocsánat! Egy évvel ezelőtt csináltam egy... filmet egy olyan hülyével, aki nem tud filmezni. Például amikor néztem a partnerem felé, ő oldalról filmezett engem. Az a normális, hogyha én, a partnerem felé vagyok, őneki oda kell állnia a partner mellé, és az ő szemszögéből fölvenni engem. Hát ahhoz nem kell egyetem. Sajnos nagyon kicsi intelligenciával rendelkeznek ezek az operatőrök. - Az embereket nagyon érdekelné egy élő showműsor menete. - Akarsz egy párnát? Jól ülsz? - Imádok földön ülni. Szóval, egy show. Holnap mész Milánóba, ahol lesz egy ilyen műsorod. Ez a program hogy van felépítve? - Kár, hogy holnap nem maradsz itt, levittelek volna. - Muszáj az esti géppel visszamennem, mert kedden koncert lesz a Népstadionban, ott szeretnék lenni. - Megnézhetted volna, milyen, mert akkor meg tud-
nád ítélni, hogy ha Magyarországon szeretnék csinálni, lehetne-e... Az estélyeim lehetnek nagyon erős pornók vagy gyengébbek. Az attól függ: lehet nagyon könnyű, csak egy kis meztelenség... vagy nagyon. Attól is függ, hogy melyik városban milyen a rendőrség. Milánóban nagyon erősek az estélyeim. Az emberek fogdosnak... - Akkor mondjuk el, hogy mi a legerősebb és mi a leggyengébb változat. - Milánóban egy színpadon vagyok, és van festett háttér, füstbuborékokkal, tudod, nagyon vidám természet vagyok. És elkezdek egy háromnegyed órás műsort, énekelek, táncolok, meztelenkedem, megyek az emberek közé a mikrofonnal. Interjúvolom őket, és én is beszélek velük. Megkérdezhetem, hogy kivel milyen a szerelmeskedés, hogyan szerelmeskedik, mikor szerelmeskedett utoljára, mi a kedvenc pozíciója, ismeri-e a Kámaszútrát. Eleinte arra gondoltam, hogy inkább élőben énekelek, csak nekem az a problémám, hogy nagyon hamar felfázom. És ahogy felfázom, rögtön leereszkedik a hangom. A hangszálaim berekednek, úgyhogy én soha nem tudnék élőben énekelni. Tehát egy fölvett playbackre ráimitálok, ráénekelek. Tőlem az emberek nem várják el, hogy énekeljek vivóban. Én nem énekesnő vagyok. - Nyilván nem az a lényege a show-nak, hogy élő hangod legyen. - Én nem vagyok énekesnő, mint te, hanem egy olyan művésznő, aki mindent csinál. Aki énekel, táncol, meztelenkedik az emberekkel, szóval olyan különös. - Van úgy, hogy a közönség közül kiválasztasz ma-
gadnak valakit? - Persze. Felviszem a fiúkat a színpadra... - Hány országban voltál a műsorral? - Egész Európát ismerem már, de nem mindenhol mutatom be a programot. - Nemrég voltál Ausztriában, ki akartam menni megnézni. - Miért nem jöttél? - Úgy emlékszem, nekem is volt egy show-m. - Honnan tudták otthon, hogy nekem Bécsben van estélyem? - Nem tudom, de Magyarországról nagyon sokan mentek. - Észrevettem, mert tele volt a Moulin Rouge, és sok volt a belekiabálás. Ősszel ismét meghívtak Bécsbe, a tulajdonos négy előadást akar lekötni. - Az viszont jó lenne, mert esetleg akkor átjöhetnél hozzánk. Jó lenne végre látni a műsorodat, mert mindenki mást mond. - Például mit? - Hogy mit tudom én, lemész a színpadról és ott megfogod valakinek a... vagy megsimogatod? - Hát, miért ne?... - És nincs olyan, hogy az első sorokba direkt beülnek a palik, hogy ők kerüljenek sorra? - Nem, az emberek nagyon félnek. Úgyhogy nem olyan nagy a szájuk, de ahogy megyek le közéjük, és a fény rájuk esik, rögtön kis gyámoltalanok lesznek. - Te, engem még egy dolog izgat... - Az állatokkal tényleg soha... - Ha azt mondanám, hogy mondjuk, csináljunk Ma-
gyarországon egy show-t, vagy meghívnánk, megcsinálnád? - Igen, csak azt nem tudnám, milyen típusú show-t csináljak. Nem tudom, hogy Magyarországon meddig mehetek el... - Mekkora helyen szoktak lenni ezek a show-k? - Nem kell nagy hely. Ez lehet egy nagyobb szobányi tér is. Egy elegáns kis lokál. Attól függ, hogy például egy háromszáz személyes helyen is bejöjjön a rezsi. Például lenn voltam Lisboanáában. - Lisszabon, Portugália. - Ahol csak egyetlenegy gálám volt, egy olyan nagy helyen, mint a Palazzo dello Sport. Tizenötezer ember előtt estélyeztem. Nagyon szép volt. - De hát mit láthattak ekkora helyen? A te show-d valahol intim. - Az én show-m nem a koncertekhez hasonló. Intim helyen sokkal szebb, meg sokkal életszerűbb. - Szeretsz repülni? - Repülni? Nem nagyon. - Félsz? - Félek egy kicsit, amióta leesnek a repülők. Nem vonz az utazás. Szerencsére Budapestre egy óra negyven perc alatt odaérek. - Hol volt szerinted a legnagyobb sikered? - Japánban. Tudnod kell, hogy volt egy estém, és ezen teljesen fel voltam öltözve, normálisan. Estélyi ruhában, ahol csak a fél cicimet látták, semmi mást, így inkasszáltak négyszázötvenmillió lírát. Egy estélyen! Mondták nekem, hogy a második legnagyobb bevételt
velem csinálták. Az első Julio Iglesias. És azon az estélyen debütáltak politikusok, énekesek, színészek, fontos emberek. Tudod, mennyibe került fejenként? Nyolcszázezer lira. - Körülbelül ötszáz dollár. Hivatalosan huszonötezer forint. - Az sok vagy kevés? - Nagyon sok. - A bevétel rám eső részének felét felajánlottam az egészségügyi miniszternek, hogy keresse az AIDS-baktériumot. A másik felét a Tokió közelében lévő menekülttábor lakói kapták. - Hát, azért ezt valamilyen módon az olasz államnak is akceptálni kell, hogy te ilyen jótékonysági dolgokat csinálsz, pornó ide vagy oda - ez komoly emberi dolog. - Persze. Ezt tudom. Hát kint meg is írták az újságok, itt sajnos nem. Olaszországban az a divat, hogy ha ilyen humanitárius dolgot csinálok, akkor inkább kevesebbet beszélnek. Ez mindenesetre érdekes... - Valamelyik lapban olvastam, hogy Cicciolina pornósztárság ide vagy oda, rendes nő, mert Zürichben egy svájci intézetben neveli a gyermekét. - Nekem nincs gyerekem. - Halál komolyan olvastam. - Tudom, mert ezt kitaláltuk. Ez tulajdonképpen reklámfogás, mert ez szimpatikus az emberek szemében. - Arról is mondjál valamit, hogy mi történt a cannes-i fesztiválon. - Megírták a fesztiválújságban, hogy új filmet kezdtem el egy új producerrel, ez egy nagy film, a címe: Ge-
netik Connection (magyarul genetikai kapcsolat). A genetikáról szól. Ebben a filmben képviselő vagyok, aki éjszaka énekel és táncol egy lokálban. Emellett van egy kicsi gyereke. Innen jött az ötlet a gyerekkel. - Volt valami jó sztori a filmfesztiválon? Én is jártam ott többször. - A fesztiválelnök azt mondta, hogy velem akarja megnyitni a fesztivált. Föl akartam venni a zöld ruhámat, amiben az első nap a Parlamentbe mentem. Azt a csipkés zöldet, amelyik teljesen zárt. Aztán eszembe jutott, hogy ez a művészek világa, nem a Parlament. Fölvettem az esküvői ruhámat, amely mindenütt nyitott. Mindent látsz... - És mi történt? - Amikor felmentem a lépcsőkön, mindenkit üdvözöltem, de azt tudnod kell, hogy én nem tudtam, hogy a Robert Redford jön utánam. Halvány gőzöm nem volt. A fotósok és operatőrök mind mondták: Cicciolina fordulj ide, fordulj oda, és én fordultam, mint a kacsa-liba. Szóval, mindenfelé fordultam, üdvözöltem, pusziltam mindenkit, és elmentem... Mivel Cicciolinát még nem láttam élő műsorban, egy cikkre támaszkodva a viareggiói előadás leírása következik, amelyet először a sportpalotában szeretett volna megrendezni, de aztán mégis megtagadták tőle ezt a lehetőséget. Tehát Staller képviselőnek - mint ahogy nyolc éve rendszeresen - a Gabbiano nevű night-clubban kellett fellépnie, ahol négyszáz ülőhely van. A közönség a jegyért ötvenezer lirát (kb. negyven dollárt), kétezer fo-
rintot fizet, majd a dupláját a szokásosnak. Ki lehet számolni, hogy mennyi egy ilyen buli bevétele... A teremben most több az újságíró, fotós és rendőr, mint a néző. A nyugalmat biztosító rendfenntartó erők ötvenen lehetnek, egyenruhában és civilben. És Lucca város helyettes felügyelője és Viareggio város helyettes felügyelője, Marcione vezetik ezeket a rendfenntartó erőket. Utóbbi még emlékezik arra a táviratra, amelyet a Föld barátai társaságtól kapott erre az alkalomra: "Kérjük, hogy az esetleges állatkínzások felett őrködjön, amelyek Ilona Staller részéről megtörténhetnek." Ennek ellenére egy rendőrségi alkalmazott bemegy a bár igazgatójának irodájába és közli vele, hogy ezt... jó lenne, ha mégsem csinálnák, mert ha mégis, feljelentést tesz obszcén showműsor megtartása miatt, amivel esetleg a helyiség bezárását is kockáztathatja. Ilona azt mondja, hogy ő nem fogad el cenzúrát, mert ő mindig azt csinálja, amit akar. így kezdődik a műsor - másfél óra késéssel. A jelen lévő újságírók nekikészülődnek, hogy mindenféle feljegyzést készítsenek. A Repubblica című lap tollforgatója részletesen elemzi a látottakat. Madárkának öltözve lép be a pornósztár, akinek csupán éppen a törzse van egy kicsit eltakarva, szárnyai vannak, csizmában van, és egy pacifista himnuszt énekel. Aztán a közönséghez fordul, és azt mondja: "Talán én megsértem a ti szégyenérzeteteket? - Nem! - mondják kórusban, és akkor ő hozzáteszi - hát itt vannak a rendőr husikák, és azt mondták, hogy ha én a kígyónak a földugását megcsinálom, akkor engem börtönbe zárnak, mert a büntetőtörvény-
könyv 528-as cikkelye ellen vétek. Emelje fel a kezét, aki megsértve érzi magát, hogyha én ezt megcsinálom. Senki? Jól van, hát akkor elkezdhetjük." És Cicciolina elkezd röpködni a nézők feje fölött, úgy, hogy rögtön az első sorban találja magát. Szétteszi a lábait... A perverziót az öngyújtószám követi. Staller képviselőnő elővesz egy öngyújtót, meggyújtja, és fölkéri a publikumot, hogy tegyenek ők is így, gondolva a világon éhínségben meghalt gyermekek millióira. Ilona elhatározza, hogy most már nem húzza az időt, hiszen szombat és vasárnap közötti éj szaka van, amikor a kígyó a színre lép. Fölébred Marcione felügyelő, hű, itt van a penetráció pillanata! Dehogyis! A kígyó lesiklik a nyakáról a mellére, a derekára, aztán kanyarog jobbra, megpihen a fenekén, aztán megfélemlítve viszszabújik a rózsaszín plasztikzsákjába. Na, jó, hogyha a kígyó nem megy, akkor következik a kutya, de az állatvédők nyugodtak lehetnek, mert egy nagy termetű szőrmekutyáról van szó... Ezek után felgyorsulnak az események... Hallgatnak a husikák a teremben. A számos tudósító szava is elakad, Valentini felügyelő felordít azonban a színpadra, hogy Ilona Staller kisasszony a büntetőtörvénykönyv 528. paragrafusának a megsértésével vádolva, föl lesz jelentve, obszcén műsor előadásáért. - Hogyhogy? - mondja valaki. - Hát nem képviselő? És nem kell ehhez a parlament felhatalmazása és jóváhagyása? - Mindaddig, amíg föl nem esküdött -
mondja kicsit bizonytalanul a felügyelő -, Staller kisasszonynak nincs jogában a parlamenti képviselőnek járó privilégiumokat élvezni. Cicciolina nem hátrál, azt mondja, hogy folytatni fogja a malackodást, úgy, mint Szent Johanna, harcolva a szégyenérzet ellen... Egy kis izgalom, ez álmaink vágya, rendbe hozza a vérnyomást, lekaparja a rozsdát, elűzi a problémákat és rendbe teszi a mechanizmusokat. Gondolatban mindenki kitalál magának egy erotikus jelenetet, ahogyan a legjobban tetszik neki. Gondoljátok meg, ha ezt teszitek, bűnt követtek el? Akkor menjetek a könyvszekrényhez, és vegyétek elő a Bibliát! Ott az egyik pontnál megtaláljátok: ha mindenki, aki az izgalmat keresi a pokolra kerülne, akkor a paradicsom üres lenne. - Szerinted mitől lettél te más, mint a többi pornósztár lány? - Mert én nem úgy kezdtem el, hogy azonnal ...sztár lettem. Rögtön a rádióban, a televízióban találtam magam. - De oda egyszerűen csak beestél? - Nem, hívtak a rendezők. Hogy jöjjön, csinálja. Különböző szerepeket kaptam tőlük. - És ezt, mondjuk, a Playmanben látott fotók alapján adták? - Igen. Például Rosanna Schiaffiano színésznő férje, Alfredo Bini, aki rendező, meglátta a fotómat a Playmanben, és rögtön hívott engem, hogy szerepet ajánljon Umberto Orsinivel és Laura Antonellivel. - Aki a Belmondo barátnője volt hosszú ideig?
- Az. Egyébként velük olyan nagy sikerem volt, hogy azután egyik munka követte a másikat. Mindenki értékelte, hogy csak építek és nem rombolok magam körül. - Hogy viszonyulsz az AIDS-hez? - Elmentem itt egy nagy kórházba - úgy hívják Gemelli -, a kórházban a főorvoshoz mentem, és mondtam, hogy akarok egy AIDS-tesztet csináltatni, mielőtt lemegyek Japánba. Megcsinálták nekem a tesztet, normálisan minden negatív volt. Beszéltem az orvosommal: tudja, azért is csináltam, mert egy az: megyek Japánba, és be akarom mutatni, hogy senki se féljen a saját egészségétől akkor se, ha megkapta az AIDS-t. És azért is viszem a papírt Japánba, hogy bárki bármilyen betegségben van, próbálja megcsináltatni attól függetlenül az AIDS-tesztet. Tudod? - AIDS-tesztet, igen. - Úgyhogy ezt azért csináltam. Plusz gyanúsítottak, lehet, hogy AIDS-em van a John Holines miatt... - Pedig John nem AIDS-ben halt meg, hanem rákos volt... - Igen, igen. - Magának nagyon erős szervezete van - mondta nekem mindig az orvos. Ha tudnád, én 14 év alatt anynyit melóztam, de olyan sokat, két órákat aludtam éjszakánként. Loholtam az egyik repülővel a másik országba, összevissza. Nem tudom, hogy bírja a szervezetem. A kábítószeresek, akik a tűkkel dolgoznak, azok kapják meg elsősorban, mi... kevésbé. - Tehát te nem érezted azt, hogy a ...üzlet kicsit lejjebb ment volna, amióta van az AIDS? Nem félnek az
emberek? - Nem, nem. De én azt tudom, hogy a prostituáltaknak nagy problémájuk van Olaszországban. Ki lett mutatva, hogy nagyon lement az üzlet, mert a férfiak nagy része fél a prostituáltaktól az AIDS miatt... Sokkal veszélyesebb a hazug, "álkurva" háziasszony és úrinőréteg. - Van egy vállalatotok is, mi ez tulajdonképpen? - A mi cégünk, de nem mi vagyunk, akik a pénzt kapjuk az újságeladásért, hanem a kiadó kap egy bizonyos összeget, és plusz mi is keresünk rajta. - Szóval, ez egy úgynevezett talent agency vagy model agency, ahol fölfedeztek fiatal tehetségeket. - Fölfedezzük, és híressé válnak. Florance, akit láttál tegnap, ott volt velünk, és a filmben ő lett volna a fiatal fotográfus, aki fotóz engem és Riccardot, mert ez egy ilyen fotórománcnak készült. Nem tudom, tudod-e, hogy ez mit jelent: fotórománc. - Fotóregény? Folytatásos regény? - Igen, regény, amiben Riccardo is benne volt... - Ezzel, gondolom, a lányok is jól járnak. - Persze, mert rajtam keresztül ők is publicitást kapnak, vagyis újabb lehetőségeket az újságokban. így reklámozom őket. így rajtam keresztül rámennek a fontos újságokra. Minél több újság, annál több reklám jut nekik, és annál több munka. - Tehát a te sztárságodon keresztül jut nekik is munka, így a többiek is híressé válnak, és most már picit olyan vagy, mint egy menedzser. - Igen, bár én még sokáig csak meztelenkedni aka-
rok...! "B. B. is a természetbe vonult vissza" Nagyon szeretem a természetet. Vannak macskáim, akiket holnap megmutatok. Szép macskák. A tíz közül nyolc perzsa, kettő europer. Nem, négy europer. Az egyik most csinált gyerekeket. Gyönyörűek. Az egyik perzsa macska a kedvencem. Úgy hívják, hogy Nuovola. Felhő. Felhőcske. Két nappal ezelőtt éjszaka kiment a dobozából, és azt hiszem, hogy bement egy kormos helyre. Képzeld, fehér szőrű macska. Másnap viszszajött feketén. Olyan volt, mint egy karikatúra. - Milyen állatod van még? - Kígyóim vannak. - És azok hol vannak? A lakásban? - Igen, egy helyen. Kígyók és fehér galambok. Van egy kis kutyám is. Kicsi yorkshire terrier. Azt hiszem, más állatom nincs, pedig korábban többféle volt. - És a tigris? - Tényleg, volt tigrisem. El kellett ajándékoznom egy férfinak, aki szerette az állatokat, mert ez a tigris kezdett nőni, és elkezdett hátulról rám ugrálni. Nagyon hosszú körmei voltak. Nem tudom, ismered-e a bengáli tigrist. Az olyan nagy, hogy megöli az embereket. Nem azért, hogy egyen, csak azért, hogy öljön. Mindig én etettem az állatokat. Egyik reggel vittem enni a tigrisnek, és ahogy megfordultam, csak egy pillanatra, rám ugrott. Egy ekkora tigris! A combom hátsó részénél karmolt, és a fogaival harapdált. - Szeretetből, vagy már vadul? - Nem is tudom. De néhány nap múlva szóltam Ric-
cardonak, hogy ez a tigris napról napra nagyobb lesz, rosszabb, mint egy gyerek, megölhet, miért nem ajándékozzuk el? Legalább olyan helyen élhet, ahol senki nem bántja. Mi elutaztunk nem tudom, hova, és visszaérkeztünk késő este. Másnap reggel valaki jött, és egész nap dörömbölt. Kimentünk, és az illető azt mondja, leesett a tigris a kertbe a nyolcadik emeletről. A párkányon ment, és úgy látszik, hogy a lába megcsúszott a jégen, és leesett. És tudod, hogy esett le? Sajnos, éppen a gerincére. Olyan szerencsétlenül, hogy a hátsó lába eltört. Bevonszoltuk a ház földszintjére. Jaj, mit csináljunk? Mondtam, hogy hívjanak rögtön egy állatorvost, ő azt mondta, hogy vigyük kórházba. Volt mellettünk egy állatorvos, aki a macskákat oltotta. Ahogy megnézte szegény tigrist, közölte: jobb, ha adunk egy altatót, és nem érez már semmit. Ez az állat meg fog halni. Erre kihívtunk egy olyan orvost, aki kísérletezik állatokon. Azt mondta: ide figyeljenek, én megpróbálom helyretenni, de nem biztos, hogy sikerül. Injekciókat, krémeket adtunk, úgyhogy a tigris futott, amikor elment tőlünk. És a tigris kedveskedett, megérezte, hogy megmentettük. Olyan helyre vittük, ahol a tigris jól él. Most már állítólag kilónyi húsokat eszik. - Az állatokról jut eszembe - tudom, hogy elmondtad, de igazán az a hír járja, hogy velük is filmezel... - Ugyan már. Nem hiszel nekem? - Na, persze... és milyen típust szeretsz? - Nagyon tetszenek a nagyon gömböc vagy a nagyon vékony fiúk. Nem tudom, miért. Az ideális? Az olyan, mint Woody Allen.
- Divat a világon fiatalabb férfival élni... - Hát, szerintem Raquel Welch, nem tudom, ismered-e? Az is például egy jóval fiatalabbal jár együtt. Itt Olaszban is ez megy, de én képtelen lennék rá. Például, ha én harmincéves vagyok, nem tudnék összeállni egy húszéves fiúval. Nagyon gyereknek tartom, és én nagyon igényes vagyok a szerelemben: Nem játszhatok egy gyerekkel, akinek, mondjuk, húszéves korban nincs elég tapasztalata. - Nem is volt nálad jóval fiatalabb szerelmed? - Nem, sosem. Habár, ha erről van szó, Riccardo például fiatalabb nálam három évvel. Ő a kivétel, de hát Riccardo egyben üzlettársam is. - Most nem élsz együtt senkivel? - Nem élek senkivel. Nekem olyan szerelmeim vannak, hogy hirtelen fellobbannak, de ugyanígy le is lohadnak. - Attól nem félsz, hogy egyedül maradsz? Tehát nem akarsz stabil kapcsolatot? Szeretsz egyedül lenni? - Szeretek kicsit magamban maradni. Látod, ezért van a jóga, mert a jógával erősebb lesz az ember lélekben. Ez az a koncentráció, amelyre szerintem szüksége van az embernek ahhoz, hogy egy új napnak induljon kellő intelligenciával. Érted? - Igen. - Úgyhogy egy bizonyos típusú jógaszerűséget én is csinálok. Ehhez kell az egyedüllét. - De úgy globálisan. Nem félsz attól, hogy esetleg később, ha már, mondjuk, nem ezt csinálod, és nem vagy fiatal, akkor mi lesz? - Huzamosabb ideig nem szeretek egyedül lenni.
Bár én nem hiszem, hogy Brigitte Bardot-t megkérdezte valaki valaha, hogy mi lesz? Látod, Brigitte Bardot, amíg szép volt, addig mindenki körülötte volt, utána otthagyták, vagy ő hagyta el a férfiakat. De ő a természetben van, a villájában az állatokkal él együtt. Szerintem vannak barátai, barátnői, és jól él a nagy, lobbanó szerelmek nélkül. Bár szerintem szerelem nélkül nem lehet élni. A szerelem az a tűz, amely téged az életben előrevisz. Egyetértesz? - Igen, csakhogy a szerelem az életkor előrehaladtával szeretetté alakul át. Bár ötvenévesen is lehet szerelmes valaki. - Én hallottam olyanról, hogy ötvenéves korban megöli a férj a feleségét, mert féltékeny és szerelmes volt. - Szóval, te nem félsz egyáltalán. Sem az öregségtől, sem az egyedülléttől. - Nem. - Haláltól? - Nem félek tőle, hisz az életet akceptálni kell. Mindenféleképpen. És ha egy napon egyedül is maradok..., akkor is lesz valami olyan elfoglaltság, amit találok magamnak. Szeretek kísérletezni a növényekkel. Például fecskendővel próbáltam kihúzni néhány növényből a levét, és belefecskendezni a másikba. Ezt hónapokon keresztül csináltam, és az a növény, amelyikbe belefecskendeztem, nagyon szép lett. - Abszolút nyugodt vagy. Állandóan nevetsz, mindig boldognak látszol. - Nyugodt vagyok, de olyan a természetem, hogy csak a korrekt embereket szeretem.
- Izgat, hogyha bántanak, kimutatod az érzéseidet? - Rosszul esik, ha bántanak, de az érzéseimet nem adom ki. - Mindig mosolyogsz, jókedvű vagy. - Nagyon optimista vagyok. Úgy mondanám, hogy optimista di sinistra. - Baloldali? - Optimista, di balra. Érted? Ez azt jelenti, hogy szocialista, kommunista, vagyis baloldali - itt Olaszországban. - Hát, a radikálisok? - Azok is baloldaliak. - A politikát most hagyjuk. Az igazán jóképű fiúk sem hatnak rád? - A jóképű fiúkban csalódtam. - Csalódtál bennük? Mert? - Mert a jóképű fiúknak nincs lelkük. És akárhányszor egy jóképű fiúval voltam együtt, nem jól szerelmeskedtek. - Szerinted miért nem jól szerelmeskednek? Túl nagy az önbizalmuk? - Nem tudom. Például a Roccoval, akit te láttál már, nem szeretek szerelmeskedni. Érzem, hogy nem... - De vajon miért? Nem lehet, hogy túl sokat láttad őt filmezni vagy fotózni? - Nem, én jobban szeretem a csúnya férfiakat. - Azokban mi az érdekes? - A csúnya férfiakban - mint a csúnya nőkben - szerintem van egy olyan adottság, alkalmazkodóbbak, édesebbek, kellemesebbek, jobbak. Van a csúnya férfiak között is, aki kegyetlen tud lenni. Érdekes, úgy ér-
zem, hogy jobb természetük van a csúnya embereknek, legyenek akár férfiak, akár nők. Ez érdekes. Nem szeretem a szép fiúkat. Ezt már tapasztaltam is magamon. Egyszerűen nem jövök ki velük. - Voltak egyáltalán barátaid? - Nem. Ha az igazat meg kell vallanom, nem volt Olaszországban soha semmilyen barátom. Tulajdonképpen a szép emlékek is a gyerekkoromhoz fűződnek, és mindet Magyarországon hagytam. - Pedig nagyon kiegyensúlyozottnak látszol! - Gyakorlatilag semmitől sem félek. Régebben féltem attól, hogy nem helyeztem el egy téglát - a magam tégláját - ebben az egész nagy világmindenségben, de most idáig eljutva, úgy gondolom, hogy már én is elhelyeztem a kis téglácskámat a show világában. Mert az a lényeg, hogy létezzen az ember. Vannak olyan emberek, akik meghalnak anélkül, hogy valaha is léteztek volna. - A holnaptól sem félsz? - Nem, mégpedig egy nagyon egyszerű ok miatt: mindenki megöregszik. Van olyan, aki már húszéves korában, van, aki harmincéves korában, és van olyan, aki csak nyolcvanéves korában lesz öreg. Én úgy gondolom, hogy akkor fogok megöregedni, amikor már nem lesz több mondanivalóm az embereknek. - Cicciolina nem fog soha meghalni? - Hát, reméljük! Hatvanéves koromban majd Cicciolinát fogom játszani a rádión keresztül, és lehet, hogy nem szerelemről fogok beszélni, de az is én leszek. Beszélni fogok a virágokról, a természetről, a környe-
zetvédelemről, az állatokról, szóval, mindenről, ami az élet. Látod, egykori bálványom, B. B. is a természetbe vonult vissza... - Mégis, hogyan magyarázod meg a Cicciolina jelenséget? - Egy művész nem művész, ha nincsen hatalma, nagyon nagy vonzereje. Én a magam kicsinységében úgy gondolom, hogy nekem van. Ezenfelül egy kicsit bolondnak kell lenni. Szóval, nem őrültnek, mint akik a bolondokházában vannak, de azt a csipetnyi bolondságot mindenkinek bírnia kell, amely tulajdonképpen testet ad a fantáziának, még annak a fantáziának is, amelyik abszolút fék nélküli, a legelvadultabb fantázia, vagyis a legnagyobb képzelőerő. Ha valakiben nincs meg ez a csipetnyi őrültség, akkor nem művész. - Szóval, te művésznek tartod magad. És milyen tulajdonképpen a kapcsolatod a közönséggel, amikor felmegy a függöny, és ezer ember előtt vagy, akik hozzád akarnak érni, akik rád szeretnének ugrani. Nem veszélyes ez a pillanat? - Nem. Nagyon bízom azokban az emberekben, akik engem körülvesznek. - Amikor a közönség elé állsz, és tulajdonképpen át kell adnod mindazt az erotikus töltést nekik, ami benned van, hogy csinálod? - Én soha nem előadok. Talán ezért is szeretnek, mert őszinte és spontán vagyok, tehát személyiség. Az egyik újságíró, amikor a Parlamentbe léptem, azt írta: "Cicciolinát nem a pornográfiáért szavazták meg, hanem azért, mert valódi személyiség, és az emberek nagyon jól tudják, hogy mikor van egy eredeti emberről
szó." - A parlamenti választás különösen kritikus pillanatot jelentett neked. Mindenki ellened fordult. - Cicciolinának soha nem volt könnyű az élete, és ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de mindazonáltal nekem ez egy csodálatos valami. - Nagyon sokan azt jósolják, hogy Cicciolina meghal, és csak Staller képviselőnő fog élni. - Ez egyáltalán nem igaz, mert soha senki engem az életben nem tudott az utamról letéríteni. Mindig egyedül én magam határoztam meg a sorsom, így én leszek az, aki a választásokat és a döntéseket is létrehozom. - Nem gondolod, hogy megérné neked, hogy Staller képviselőnővé változtasd magad? - Én megváltoztassam magam? Hogy eltöröljem a személyiségemet? Hát az egész életem azt mutatja tulajdonképpen, hogy én soha nem hoztam olyan döntéseket, amelyek az ésszerűséget szolgálták volna. - Tulajdonképpen lehet, hogy ez lenne egy jó alkalom a harminchét éves Cicciolinának, akinek karizmatikus ereje abban van, hogy a perverz kislány image-át hozza, és az erőszakot is jelképezi. Nem gondoltál arra, hogy ez a váltásnak nagyon jó pillanata lenne? - Nem. És tulajdonképpen nem is akarok erre gondolni. Nagyon jól érzem magam így, sőt tíz évet nyugodtan letagadhatnék. Meg is teszem néha!!! - Szeretnek téged az emberek? - Igen. Vannak, akik nagyon szeretnek, van, aki nagyon fanatikusan szereti Cicciolinát. Sajnos vannak olyanok is, akik ugyanilyen erősen gyűlölnek. Egyszer egy késő esti előadásról mentem haza autóval, hó esett,
jeges volt az út. Négy fiú egy autóban utánam hajtott, leszorított az árokba, kiugrottak a kocsiból, féltem, hogy megtámadnak és megerőszakolnak. Az összes ablakot, ajtót bezártam, és ijedtemben a dudát kezdtem nyomni. Éjjel volt, vidéken, mindenki aludt, de néhány perc múlva fekete ruhás, idős parasztnénik jelentek meg husángokkal, és elzavarták a sihedereket. Fura érzésem támadt, hiszen a fiúkról azt hittem, hogy szeretnek, de be kellett látnom, hogy ők képesek a legnagyobb gyűlöletre. - Miért? - Mert vannak olyan fanatikus emberek, akik gyűlölik a szexet, és az is előfordulhat, hogy egy olyan valaki, aki ilyen értelemben bolond, meg is ölhet engem. Például az utóbbi időben már különböző fenyegetéseket is kaptam. Amikor egy magántelevízióban felléptem, megint megfenyegettek, hogy bombát fognak elhelyezni. Nem szeretnék John Lennon sorsára jutni, de például az utcán is akárki rám lőhetne. - Tehát nem szándékozol "megölni" Cicciolinát, de vajon tudsz-e mindig újat mutatni az embereknek? - Ilyen értelemben én nem aggódom, mert a természet mindenre megtanít engem. Mindig a természettől lopom el azokat a dolgokat, amelyeket a természetben lévő pillanatok és események ajánlanak fel nekem. Tehát továbbra is lopván, biztos, hogy nagyon sok szép dolgot tudok nyújtani még a közönségemnek. - A közönség elég változatos. Milyen a kapcsolatod a felső tízezerrel? - Például Fellini meghívott engem egy filmforgatásra. Ez a film Magyarországon is ment.
- Ki volt a főszereplője? - Marcello Mastroianni. - A nők városa. - Igen, az. Tulajdonképpen Brunello Rondi hívott meg engem. Ő egy filmrendező. Azt mondja: "Gyere ide, ma este van Fellini premierje, és beviszlek megmutatni, találkozhatsz Fellinivel." Még nem ismertem Fellinit. Rondi ahogy meglátott engem a mozi előtt, virággal a fejemen, azt mondta: "így nem jöhetszbe." Fellini meglátott és felém fordult: "Cicciolina bejöhet így is, virágokkal a fején." Nagyon aranyos volt. Fellininek nagyon szimpatikus vagyok, ő is rám szavazott. - Igen? - Persze. - És volt még híres ember, aki rád szavazott? - Dace Marellini. Dace Marellini egy nagyon fontos írónő itt Olaszban, aki Moravia barátnője. Moraviát ismered. Dace Marellini nagyon szeret engem, szépet írt és beszélt rólam. Nagyon sok ember van ám, aki szépen írt rólam! - Mi a véleményed Agnelliről? - Agnelli egy kicsit furcsa. - Miért? - Mert ő nem beszélhet rólam jól. - Nem lehet neki? Ő más párthoz tartozik? - Nem, mert ő ahhoz a párthoz tartozik, aki egy kicsit bigott. Úgyhogy nem beszélhet rólam jól. - Ki az, akit esetleg még ismersz? - Színészeket? - Igen. Tehát akit, mondjuk, Magyarországon is ismernek.
- Most nem jut eszembe. - Hát, ilyeneket - mit tudom én -, mint a Mastroianni, Tognazzi vagy Gassmann. - Á, a Tognazzit ismerem. Szimpatizál velem. - Sportolók közül? - Sportolókat nem. - Focisták? - Nem nagyon. Tudod, ezek mindig fáradtak... - Jó, beszéljünk másról. Szeretném tudni, hiszel-e a lélekvándorlásban? - Én hiszek abban, hogy egy másik formában, egy másik testben át... tovább élünk. Például úgy gondolom, hogy én egy lepke leszek. - Látom, hogy szereted a lepkéket, hiszen az egész kégli tele van lepke alakú lámpákkal. - Jó, jó, lehet, hogy például virág leszek. Különben is, én hiszek a reinkarnációban. Arra is gondoltam, hogy vannak bizonyos helyek a világon, ahol úgy tudok jönni-menni, mintha valaha lettem volna ott, pedig tudom, hogy nem voltam. - Ez igaz, velem is előfordult. - Vagy látsz egy arcot. Biztos vagy benne, hogy ismered, de hiába gondolkodsz, nem találkoztatok soha. - Ez velem is megtörtént. Csak nem tudtam, hogy lehet ezt megmagyarázni. - Szeretsz utazni? - Amióta nagyon sokat utazom, azóta már nem nagyon. Szerintem akkor szép utazni, amikor például mész egy helyre, például Los Angelesbe, és ott nem nagyon ismernek téged, ahol szabadon jöhetsz-mehetsz egy jeansben összevissza, ahol beülhetsz a ristorantóba
kajálni normálisan, senki nem néz a szádba, mehetsz úszni az uszodába vagy a tengerbe, és senki nem kezd fotózni vagy nézegetni. Lent voltam Görögországban két-három hete, és csodaszép tengeri helyeken jártam, a hotelom pont a tengerre nézett, de akárhányszor kitettem a lábam a szobából, rögtön ott voltak a fotósok. - Szóval, akkor neked úgynevezett normális életed nincs is? - Az igazság az, hogy én reggeltől estig, éjjel és nappal, délelőtt és délután dolgozom. Reggel bemegyek a műterembe, ahol egy nagy fényképarchívum van, és ott választom ki a fotókat, amiket odaadok az újságíróknak, vagy pedig fotózok az újságok részére, vagy videófelvételeken veszek részt, aztán a vágószobában ülök, hogy állandóan nézzem a felvett filmanyagot, szóval, tulajdonképpen ezt a munka kívánja meg, de ez egy olyan tevékenység, amelyben nagyon szívesen veszek részt. - Még mindig nem igazán értem, miért jó független nőnek lenni? Én mindig nagyon kötődtem valakihez! - Mert vannak olyan pillanatok, amikor egy nő magára akar maradni. Például gondolkodni, például, hogy a hobbijainak hódoljon, vagy játszani a macskáival, a kutyáival, lepihenni, sétálni. Sétálni a természetben. Ezt nem mindig csinálhattam meg, ha nem voltam független. Voltak vasárnapok, amikor kényszert éreztem, hogy menjek sétálni, hogy friss levegőn legyek, bedobálni a kavicsokat egy tóba, megnézni a halakat, amikor ugrálnak. Ehelyett a fiúk kedvéért társaságban kellett lennem füstben kártyázva, néha ebéd után vasárnaponként kellett, hogy nézzem őket, mert én nem ját-
szottam. Nem tudok. - De ha szeretsz valakit, akkor ezt nem veszed észre! - Hát úgy látszik, hogy akkor már nem nagyon szerettem. Lehetséges. Észrevettem azt, hogy kívántam, hogy akartam a természetben lenni, vagy pedig szerelmeskedni. De sokszor olyan is volt, hogy ne maradjak otthon, menjünk el, én meg szerettem volna inkább otthon maradni, az ágyban bent, a puha párnák között. De látod, ez az, amit az emberek nem szeretnek csinálni. Legalábbis gondolom. - És mondd, úgy érzed, jobb, hogy most teljesen szabad vagy? - Most függetlennek lenni, ez más. Mert szerintem, amikor vannak azok a pillanataid, amikor szerelmes vagy, azt te annyira ki tudod használni, hogy megmarad akkor is, amikor már vége a szerelemnek. - Na, de azért biztos meg kell gondolni. Előfordul, hogy szerelmes vagy, hogy valakivel együtt vagy, de élni már nem akarsz senkivel? - Például nagyon fontos szerintem egy nő anyagi függetlensége. Nem tudom, te így vagy-e? - Én is, teljes mértékben. - Én nem tudnék függeni senkitől. Nem bírom elviselni, hogy bármit kérjek egy férfitől. Ha nekem tetszett valami, megvettem, az olcsótól a drágáig, nem számított, mi mennyibe kerül. Kocsitól bundáig... - Örülj neki, mert megteheted. - Hát, igen. - A férfiak általában gazdagabbak voltak vagy hasonlóak? - Nem tudom, nekem van öt vagy hat bundám. Most
nem tudom pontosan. Riccardo azt mondta, hogy ne vegyél már több bundát, de nem azért, mert önző, mert én megvehetem magamnak, de igaza is van. Mert nekem van egy filozófiám, hogy az állatokat ne öljük meg. - Brigitte Bardot mondta, nem? - így van. Vagyis ettől az évtől kezdve nem veszek bundát. Ami van, azt elhasználom. Az állatokat nem szabad megölni! Hány rókát ölnek meg, hogy egy bunda kijöjjön belőle? - A gyerekeket is szereted? - Láttam az anyukámat négy gyerekkel, így hát nem nagyon. Bár szeretem a gyerekeket, de nem az enyéimet. - Tulajdonképpen nem akarnál gyereket? - Nem nagyon izgat ez az érzés, félek a gyerekektől. A nagy hastól. Nem tudom, hogy jó anya lennék-e. Érezned kell, hogy te anya vagy. Én meg azt nem nagyon érzem, hogy már érett, komoly lennék ebből a szempontból. Éretlen vagyok erre a szerepre. - De, mondjuk, elképzelésed van arra, hogy valaha esetleg gyereked legyen? - Nem hiszem. Te csinálsz gyereket? - Én nagyon szeretnék. Már többször nekifogtam, de mindig vagy a partnerommal volt a baj, vagy az időzítés volt rossz. Volt egy méhen kívüli terhességem. - Az rossz vagy jó? - Hát, az az, amikor kívül van. Meg kellett operálni... - Mert elvesztetted volna biztos? - Belehalhat az ember. - Az anyu ezt jól tudja, mert az anyu szülésznő.
- Most ott tartunk, hogy megyek egy osztrák klinikára, ahol megcsinálják ezt, meg szeretném próbálni, mert én meg borzasztóan szeretnék... - Egy kicsit önzés is egy nő részéről, ha nem akar gyereket. De az is, ha akarsz. Mert tulajdonképpen én csak azt látom, hogy anyámat imádom, nagyon jó viszonyban voltunk mindig. Tehát én azt akarom, hogy egy ilyen legyen velem. A fiúk meg a férjek meg a férfiak jönnek-mennek. De ha van a nőnek egy gyereke, az maradandó. Hát az is önzés. Mert arra gondolok, hogy idősebb koromra nem maradok egyedül. - Ez igaz. - De én félek... - Én tudom, milyen a terhesség, mert egyszer voltam. Ahogy elkezdtem főzni, rosszul lettem. Hányingerem volt mindennap. Lefogytam, mint egy gebe... Nagyon rosszul néztem ki, képzeld, azt gondoltam, hogy rákom van. Elmentem egy doktorhoz, aki rám mosolygott és azt mondta: hát nem örül, signorina? Hát gyereke lesz. Amikor meghallottam, akkor még nem akartam. Azért vetettem el, mert nem voltam rá még érett. Most sem érzem magam érettnek. - Igen, aztán később már... - Később már biztos nehezebb, mint ahogy minden az lesz az idő múlásával... Cicciolinának a halálról is van elképzelése... Hogyan szeretnék meghalni? Egy virágos réten szeretnék meghalni azért, hogy a testem összekeveredjen a földdel, és újjászülessen a fűszálakban, és a húsom szintén összekeveredjen a fűszálakkal, amelyeket a tehenek legelnek, és friss tejet adnak a gyerekeknek. így
folytathatom az életemet, és így halálom után is tehetek a szerelemért ezen a világon. Így legyen! Utószó Ezt a könyvet nem egészen így írtam meg, ahogy olvassák. Sajnálom a kihúzott részeket. Meggyőződésem, hogy eredeti állapotában sem izgatóbb, mint így, kissé hiányosan. Kimaradt Ilona részletes meséje szüzességének elvesztéséről, egy nőknek szóló maszturbációs recept, intim kapcsolata egy olasz plébánossal, és annak a pornófotózásnak a története, melynek - életemben először szemlélő résztvevője lehettem. A kimaradt részek talán már a könyv megjelenésével egy időben olvashatók lesznek valamelyik újságban. Szeretném újfent hangsúlyozni, Cicciolinát nem ideálnak kell tekinteni, csak érdekességnek, mert nála sokkal szebb meztelenkedő nők vannak a világban, akik ilyen "hírnevet" nem tudtak szerezni maguknak, még ha az kétes értékű is. Pornósztárságával és bizonyos perverzióival nem azonosulok, nem az én világom, vetkőzni sem fogok soha, de emberi megnyilvánulásait és színpadi profizmusát nagyra értékelem. Tartalom Előszó "Ez a Te ügyed..." "Hamarosan a világ összes lakatlan szigetére útlevelem lesz" "Éjfélkor körbejár a gyönyör" "...Craxi husikával csinálnám szívesen... a kor-
mányt" "A szexuális szabadság még nem AIDS..." "...állatokkal tényleg soha..." "B. B. is a természetbe vonult vissza" Utószó
