ZALATNAY SAROLTA: VÖRÖS ÁGYASOK

ZALATNAY SAROLTA: VÖRÖS ÁGYASOK

ELŐSZÓ Ez a könyv a pornó, a politika, a romantika és az érzelmek keveredése - a kommunizmusban. Biztos furcsa, hogy egy olyan hangvételű könyv előtt, mint ez, ennyire nem idevaló ajánlást olvasol. Bizonyos módon elítélem ezt a rendszert, amiről írok, de ugyanakkor abban nőttem fel, és az előnyeit is ismerem. Pl.: akkoriban, éjjelente nyugodtan sétálhatott egy csaj egyedül az utcán, és ha mögötte jött egy fiú, biztos, hogy mosolyogva lassított, mert tudta, tetszik a fiúnak, azért somfordál utána. Ma először is egy nő nem megy éjjel egyedül, ha netán mégis, és jön utána valaki, először a táskáját szorítja magához, majd sietni kezd, eszébe nem jut semmi jó. Ma a szabadságot és a demokráciát összekeverik a gengszterizmussal. Az emberi érzések kihaltak, csak a pénz, az érdek, a "hogyan tudok mindenkit átverni, és gyorsan meggazdagodni" elv mozgatja a világot. Kérem, úgy olvassátok, hogy ez volt az akkori élet, amit közületek nyilván sokan ismernek, de vagytok elegen, akiknek csak távoli mese. Hogy melyik a jobb, a múlt vagy a jelen, azt a könyv elolvasása után döntsétek el! Biztosan nagyképűnek tűnik, hogy a köszönetlistámat egy Oscar-díj átadásához hasonlítom. A mai lelkiállapotomban mégis úgy érzem, az a legkevesebb, hogy köszönetet mondok mindazon barátaimnak, akik segítettek és mellettem voltak! Hát köszönöm Nektek: Lovas Évi, Öcsy, Dr. Kis Sanyi, Márton Csabi, Mayer Gabi, Szeleczky Ádi, Gém Zoli (FILA), Print-Ker Kft, Mercedes-Benz Binzdó, Stangli Kft, Nagy Károly András, Gerebenics Emese, Lufis Linda, Gerényi Kata, Nixiszív, Édesanyám - aki az örökös lelkierőt adja, még odaátról is, Erzsike - akitől az energiát kapom. És köszönöm Istennek, aki mindehhez erőt és egészséget adott! EPILÓGUS Hirtelen kialudtak a kristálycsillárok, elsötétült a vidám csevegéstől, pezsgősdugók pukkanásától zajos terem. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára rendezett, koncerttel egybekötött fogadás vendégei nem zavartatták magukat. A minden finomságtól roskadozó asztalokon álló díszes gyertyatartók által nyújtott fényben folytatták a habzsolást. Egyszer csak minden szem az ajtóra szegeződött: libériás inasok óriási zsúrkocsikat toltak be. A tömeg kettévált, helyet adva a hatalmas ezüst búrák alól előbukkanó édességeknek és gyümölcsöknek. Az emberek szeme csillogott az

izgalomtól, szinte csorgott a nyáluk, annyira várták az utolsó fogást. Észre sem vették, hogy a három kocsi közül csak a két kisebbről emelték le a fedőt. Pillanatok alatt elpusztították a feltálalt ínyencségeket és mintegy varázsszóra a szomszéd teremben villódzó fények gyulladtak fel és megszólalt a zene. A tömeget nyolc nagydarab testőr terelte át. Pontosan tudták, ki maradhat. Ekkor a harmadik, legnagyobb zsúrkocsit betolták a terem közepére. Leemelték a fedelét: a tálon egy gyönyörű nő feküdt, anyaszült meztelenül, csokoládéval leöntve. Két mellén marcipánból vörös csillag, a punciján pedig sarlókalapácsot formázó cukormáz. A kiváltságosok: a vendéglátó politikus és pártvezetők közelebb léptek. Már szemükkel fölfalták a "desszertet", és kapatos állapotuk nem hagyott kétséget afelől, hogy ezt hamarosan a valóságban is megteszik. Az egyik a vörös csillagot szopogatta le a csaj melléről, a másik vöröslő fejjel harapdálta a vállát, két igencsak pocakos elvtárs lihegve nyalogatta a csokoládé mázt a hasáról, még a legcsinosabbnak mondható magas grúz félreérthetetlen szándékkal hozzálátott a sarló-kalapács eltávolításához. Döbbenten figyeltem, nem értettem miért hagyták, hogy ott legyek, de hamarosan rájöttem, hogy ezeknek a kanoknak velem is szándékaik vannak... ITTHON, MAGYARORSZÁGON KIBŐL LEHET SZTÁR? Tizenhat éves voltam és naiv. Ez az időszak pontosan egybeesett a könnyűzene magyarországi "belopakodásával". Titokban hallgattuk a Szabad Európát, a Luxemburgi rádiót, ugyanis az amerikai és az angol rock zene hallgatása akkoriban tiltott volt. Éppen ezért az adásokat szándékosan zavarták. Ez a műfaj, és a vele járó változások - miniszoknya, trapéznadrág, feliratos pólók, a fiúknak hosszú haj, rágógumi, Coca-cola, angol nyelven való éneklés - erkölcstelennek voltak kikiáltva. Mi mégis (vagy talán éppen ezért) szerettük. A külföldi hagyományokra alapozva alakítottuk ki a magunk magyar rock zenéjét. Egészen apró koromtól a zene szerelmese voltam. Ha kisgyerek koromban valaki megkérdezte, mi akarok lenni, három dolgot soroltam: gyerekorvos - ez ugye, egyértelmű; úttörő - azt hittem ez egy nagy tisztelet övezte megbecsült pálya, mert épp elég felnőttet láttam úttörő nyakkendővel a nyakában, és az úttörőségről mindig, mint jutalomról beszéltek; és művésznő - bár akkor nem részleteztem, mely művészeti ágra gondolok, számomra mégis egyértelmű volt, és hál' Istennek be is jött. Természetesen ez nem ment simán, hiszen magánkézben semmiféle vállalkozás, üzlet nem volt. Minden állami tulajdonban üzemelt. Egy-egy hanglemezért egyetlen egyszer kaptunk pénzt, olyan, hogy jogdíj, pedig egyáltalában nem létezett. De ez még nem is lett volna akkora baj, mint a mindenre rátelepedő cenzúra. A zenét, a szövegeket, a lemezborítókat ellenőrizték,

nehogy "rombolja" a fiatalság erkölcseit. A popzenében kiugrási lehetőséget az első táncdalfesztiválok és a televíziós tehetségkutató versenyek, "Ki Mit Tud?"-ok jelentettek. A sztárcsinálás mindenképpen pénzbe kerül. A mai világban a manager, lemezkiadó saját tőkéjét fekteti a "sztárcsinálásba" vagy esetleg az önjelölt leendő sztár hoz anyagi áldozatot boldogulásáért. A kiadó vagy menedzseltje tehetségében, vagy egyéb "szolgálataiban" hisz. Az egész üzleti befektetés, üzlet a javából. Akkoriban, az államilag felügyelt sztárolás idején Ť tehetség mellett két dolog jelentett előnyt valakinél: kedvező politikai háttér, és szerelmi kapcsolat a megfelelő emberrel. Sokat nyomott a latban, ha valaki csak kicsit is tehetséges volt, ha az apja mondjuk a pártbizottság elnöke, fontos káder, vagy munkás-paraszt származású volt. Ha ezek egyike sem jött össze, maradt az ágy. Én is kaptam hasonló kedves ajánlatot, de az úr egy húsz éves lány szemével csúf volt és öreg. Elutasítottam. Attól fogva soha nem jelentek meg időben a lemezeim. Hasonló esetem volt az akkoriban egyetlen adón sugárzó, az otthonokban egyedül nézhető magyar televíziónál is. Ezúttal még egyértelműbb volt az ajánlat: "Vagy a szeretőm leszel, vagy többé nem kerülsz képernyőre" - mondta az illetékes. Ennyit a példás kommunista erkölcsökről. Itt viszont én győztem. A közönség annyira szeretett, hogy mégsem válthatta be fenyegetését, pedig nem lettem a kedvese. GYEREKKOR Gyerekként déligyümölcsöt, banánt, narancsot csak karácsonykor láttam, csokoládét még ritkábban. Helyette nyalánkságként tojássárgáját kevertünk ki magunknak cukorral és kakaóporral. Édesanyámnak egyetlen ruhája volt, melyet este kimosott, hogy másnap reggel tisztán vehesse föl. Édesapám nyolc éves koromban, nagyszüleim még korábban meghaltak. Gyakorlatilag ketten maradtunk anyuval. Az egykori gazdagságból már csak szoros összetartozásunk, hitünk, a sorsunk jobbra fordulásába vetett reménységünk maradt. Ezért dolgoztunk erő felett mindketten. Először anyu, majd a gimnázium elvégzése után én is. KÖZJÁTÉK Bár akkoriban bűnnek számított, én gyakran betértem egy-egy templomba. Elhelyezkedtem a térdeplőn, és imádkozni, gondolkodni kezdtem. Egy ilyen alkalommal valami furcsát éreztem, megfogták a seggemet. Igaz, forrónadrágban voltam, és így nem éppen illik templomba menni, de nyár volt és meleg. Óvatosan körülnéztem. Nem messze tőlem egy férfi állt, majd látva, hogy észrevettem, kisietett a templomból. Sok választásom nem maradt: vagy ő volt, vagy a Szentlélek.

Az, hogy a kommunizmus ideje alatt mennyire bűnös dolognak számított a vallás, sok mindenben megmutatkozott. A hívő emberek is csak titokban jártak templomba, a pártfunkcionáriusok meg - már amelyikük akart - egyenesen kockázatok árán. A gyerekeket titokban kereszteltették meg, sokan nem is merték hittanra járatni. A legnagyobb gondot az esküvő jelentette, hiszen a templomi szertartáshoz sokan pompája miatt ragaszkodtak, ugyanakkor ez olyan nyilvános esemény, amit igen nehéz titokban tartani. A helyzet hű tükre egy korabeli vicc: Mi az abszolút lebukás? - Amikor két párttitkár összetalálkozik a templomban! ORGIÁK Az első magyar szexorgiákat - természetesen szigorúan titokban - a belvárosban, az ország patinás, még a török időkből ránk maradt gyógyfürdőjében, a Rudasban tartották. Két akkori világsztár zenekar, a Nashwille Teens és a Spencer Davies Group koncertje után egy hatalmas vacsora és sok-sok vendég meghívásával indult a bál. Meghívó nem létezett. Csak bizalmasan hívták meg az éppen hatalmon lévő politikusokat, pártembereket, zenészeket, színészeket, és erre az alkalomra külön toboroztak hivatásos és alkalmi kurvákat. Valószínű, ilyenek lehettek Caligula partijai. Töménytelen meztelen ember a gőzfürdő félhomályából rohangált a medencékbe, lobogó farkakkal kergették a kurvákat a fürdő folyosóin. Elég veszélyes vállalkozás volt ez a legvadabb kommunizmusban, hiszen börtön járt érte, a külföldieket pedig kitiltották az országból. Érdekes, hogy se egy fotó, se egy újságcikk, semmi hír nem szivárgott ki. Persze, mégsem csoda, hisz az újságírók, a fotósok is ott voltak, és mindenki tudta, hogyha kiderül, mi folyt a Rudasban, akkor komoly veszély van. A kurvák sorban álltak, hogy az angol zenekarok tagjait elégíthessék ki, és elkerülhessék a puhány, pocakos pártpolitikusokat. Élő zene szólt, az összes ott lévő náció zenészei muzsikáltak. Minden olyan kaja és pia fellelhető volt, amit különben sehol nem lehetett megkapni. Mindenki ott volt, aki számított: a kommunista Magyarország krémje, pártfunkcionáriusok, rendőri vezetők... körülbelül ötszázan. Volt farok méret verseny, mell méret verseny, ki tud messzebb hugyozni, köpni, ki tud több partnerrel dugni adott idő alatt vetélkedés, de volt evő és ivó verseny is. Milyen állat tud lenni az ember! Mindenki összevissza kúrt, közben az volt a kor szlogenje, hogy: "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség!" és ez még az orosz katonák megerőszakolta magyar lányokra is vonatkozott. Az abortusz tiltott dolog volt. Rengeteg nő meghalt, mert titokban elvetette a gyerekét. A fürdőben tartott orgiának megvolt a

következménye, ugyanis a külföldieket kitiltották egy időre és az itthoni fejesek közül is sokat leváltottak. Valószínű, hogy egymást jelentgették föl, akik előzőleg együtt hülyére szórakozták és dugták magukat. A Rudas fürdőbeli orgia volt az első hazai hivatalos "fejes-szexparti", de természetesen követte a többi. TILALMAK A televíziós show-mból ki kellett vágni azt a felvételt, ahol az egyik zenész srác, Frenreisz Károly "Peace" jeles pólóban volt. Szintén vele fordult elő, hogy föl kellett tűznie a haját hátul, mert hosszú hajjal nem állhatott kamera elé. A farmer nadrág sem volt mindenütt megengedett viselet. Egy csomó helyre egyszerűen nem engedtek be farmerban. Bizonyos szövegeket nem lehetett énekelni. Ha benne volt valamelyik angol, vagy amerikai zenekar, a Coca-cola neve, vagy bármely más, a kapitalizmussal kapcsolatba hozható dolog, azt ki kellett hagyni. A női dolgokba, öltözködésbe nem nagyon szóltak bele, csak a ruha nem lehetett átlátszó vagy áttetsző. Ami a lemezborítókat illeti, nem lehetett olyat csinálni, ami misztikus, vagy elvont, ködös... Volt egy ötletem: fehér háttér előtt állok fehér öltönyben, mintegy beleolvadva a háttérbe, csak a ruhából kinn lévő testrészek, a kéz, az arc, a haj, a bőr látszik... Nem lehetett megvalósítani: azt mondták rá, olyan, mint a kokainos repülés. (Csak tudnám, ők honnan tudták, milyen az?) A szóbeszéd szerint kitiltottak Angliából azért, mert oroszul írt könyvet és jegyzeteket találtak a csomagomban és vörös kémnek hittek. Ebből annyi igaz, hogy valóban találtak nálam ilyesmit, hiszen értettem oroszul - hála a kötelező iskolai orosz tanulásnak. Behívattak Londonban a bevándorlási hivatalba, ahol a munkaengedélyeket és a tartózkodási engedélyeket adják, és faggatni kezdtek. A cirill betűket nem ismerték, nem tudták, miről szól az írás, csak a neveket fejtették meg, hiszen ott szerepelt Brezsnyev, Gromiko és az én nevem. Tudtam, hogy előbb-utóbb hivatalosan le fogják fordítani mindezt, ezért jobbnak láttam, hogy magam meséljem el az írások tartalmát. Ezek az írások tilalmi listán voltak a Szovjetunióban, hiszen a szexuális élettel foglalkoztak, és bizony híres emberek is szerepeltek benne. Ennek olvasása és terjesztése büntetendő cselekmény volt, magyarán börtön járt érte. Hallgatnom kellett, de ugyanakkor mondanom is kellett valamit - nehéz helyzetbe kerültem, privát kapcsolatomat a két orosz politikussal nem igazán akartam kitálalni, így inkább próbáltam a női mivoltommal hatni az angol hivatalnokokra. Egy baj volt, hogy abban a korban a kommunizmus volt a legnagyobb ellenség a nyugat szemében, és iszonyúan féltek tőle. Nem volt mit tenni,

el kellett magyaráznom, hogy ez nem politika, hanem szex. Egyébként egy másik pletyka is közszájon forgott velem és a kokainnal kapcsolatban. Nevezetesen, hogy a melltartómba rejtve haza akartam csempészni, és ezért kitiltottak Angliából. Talán mondanom sem kell, hogy ebből semmi sem volt igaz. Már csak azért sem, mert a legutóbbi egy-két évet nem számítva, sohasem hordtam melltartót. Angol és amerikai útjaimnál előfordult, hogy megkértek gyógyszerek, vagy receptek szállítására. Egyszer arra kértek meg, hogy egy nagy, receptekkel teli borítékot vigyek el. Talán lehetett valami megérzésem, vagy sugallat hatására cselekedtem, mindenesetre az utolsó pillanatban visszamondtam a dolgot. Kiderült, hogy jól tettem, mert a rendőrök lefülelték az embert, akinél a boríték volt, és kiderült, kokain volt benne... HATALOMMAL SZEXET A hatalom az pénz, a pénz minden, és ami az egészet mozgatja: a szex. A KOMMUNIZMUSBAN - INGYEN Másnaposan, zúgó fejjel, kiszáradt szájjal, ahogy tisztult az agyam, egyre több kép ugrott be az előző éjszakáról. Minél inkább magamhoz tértem, annál szarabb volt a tudatom. Úristen! Ittam! De mit? Pezsgőt, vodkát... Nem bírom a piát! De döntötték belém, izzadtam, táncoltam, aztán három alakra emlékszem, akik egy nagy ágyhoz vittek... félhomály volt... lehúzgálták a ruháimat, oroszul karattyoltak, bűzlöttek az alkoholtól. Megtettem volna, ami ellen annyira tiltakoztam? Vagy ők voltak az erősebbek? Úgy rémlik, hogy a magas grúz, Brezsnyev és egy dagadt, kopasz, talán Potgornij? Titkos álmaimban képzelődtem arról, hogy három fiúval vagyok, de nem ilyenekre gondoltam! Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, de arra gondoltam, hogy vajon az alkohol okozta, vagy valami mást, gyógyszert, drogot is kevertek az italomba, ennyire elszakadt nálam a film? Arra még tisztán emlékeztem, hogy Brezsnyev ajánlatot tett. Míg a desszertként felszolgált gyönyörű nő testéről az egyre jobban begerjedt férfiak teljesen lenyalogatták a mázt, a pártvezér bundát, ékszert, és számolatlan mennyiségű pénzt ígért, ha kielégítem vágyait. Tiltakoztam. Meglepett és talán kíváncsivá tett a dolog, de egy harsány tizenévest, aki még tiszta, nyílt és őszinte, nem fognak meg ezek a dolgok. Engem csakis a zene érdekelt, amiért rajongtam. Hányingerem volt. Alkoholtól és dohánytól bűzlött. Ahogyan egyre közelebb jött puszilgatva a kezemet és arcomat, menekültem előle. De nem volt hová, mert a három férfi mindig körülöttem volt. Egyre inkább egy bizonyos irányba tereltek, és egyre többet itattak. Éreztem, hogy szédelgek, egyre tehetetlenebb vagyok,

és aztán elsötétült minden. Csak halványan hatolt el a tudatomig, ami körülvett: izzadság és alkoholszag, lihegések, nyögések... Ez volna számukra a kielégülés? Vagy csak itt is a hatalmukat akarják gyakorolni? De ez már erőszak, fuck! Ugye mondanom sem kell, hogy az ígéretek csak ígéretek maradtak. Az ő szemükben, amit nem saját akaratomból tettem, azért nem járt jutalom, de kárpótlás sem. A KAPITALIZMUSBAN - ÜZLETKÉNT Nagy buli volt. Igazán jól sikerült. A kiállítás megnyitóján színes kavalkád volt: fehérek, feketék, sárgák, elegánsak, farmerosok. Történt mindez a New York-i Guggenheim Múzeumban, ahová egy haverom öccsével érkeztünk. Péter velünk utazott ki. Hosszabb időre jött, hogy egy bostoni suliban tanuljon. A jóképű fekete srác szinte azonnal szóba elegyedett a csinos, szalma-szőke lánnyal. Vibrált körülöttük a levegő. Messziről látszott: nagyon tetszenek egymásnak. Nem akartunk zavarni. Elvegyültünk a tömegben. Jó volt kettesben lenni, sok ember között. A nyüzsgésben fel sem tűnt, amikor Csaba (nem muszáj, hogy Márton legyen!) megsimogatta a mellemet, vagy a fenekemen felejtette a kezét. Másnap Péter ebédre hívott minket, az elegáns Planet Hollywoodba, amely Silvester Stallone és Arnold Schwarzenegger étterme. A tegnapi szőkeséggel, Michellel ettük a híres New York steak-et, és élveztük, hogy mindenki beszél angolul is, magyarul is. Mint kiderült, a lány image-tervező. Olyan művészek külsejét álmodta meg, mint Barbara Streisand, Sybille Sheppard, Melanie Griftith, Whitney Houston. Ő különben Amerikában él, de apja olasz, a mamája pedig - milyen a véletlen - magyar. Amikor már hülyére ettük magunkat, és az asztalon már csak a kaja és a kávézás romjai maradtak, Péter kérte a számlát. Michel elkérte tőle és kiszámolva az ő részét, a dollárokat az asztalra tette. Péter elcsodálkozott, és dadogva magyarázta, hogy ő hívta meg ebédre. Felvilágosítottam, mi a szokás az USA-ban. Egy pasi kinéz egy csajt, vagy fordítva. Meghívja kajálni. Első randevú: mindenki fizeti a saját részét. Utána valószínű, az ágyban végződik a történet, és ettől függ a jövő. Ha még egyszer találkoznak, már a fiú fizet mindent. Ha meg járni kezdenek, jönnek a komoly számlák a srácnak. Pontosabban: ha a csaj már lakást bérel, innentől kezdve a fiú fizeti a lakbért. Ha autót bérel, azt is. Jön a gáz, villany, telefon, kaja, ruhák, ékszerek - egyenes út a fiú levevése, illetve betörése a házasság irányába. Van egy amerikai mondás: "Amíg egy lány menyasszony, addig a szótára abból áll, hogy édes, drága, légyszíves, köszönöm. A házasság után pedig a szókincs leszűkül: ez kell, ezt akarom, ez a kötelességed". Talán ezért van, hogy különösen az európai férfiak tartanak az amerikai nőktől (a "szerencsétlen" amerikai paliknak mindez természetes), hiszen ott mindig a nőnek van igaza, ez egy nő centrikus társadalom. A válás életveszély, a férfiak sokszor teljesen

legatyásodnak. Viszont az amerikai fiúk azért szeretik az európai csajokat, mert kevesebb a követelés, több az érzelem, még mindig divat a fiúkat kiszolgálni, akkor is, ha a nő is dolgozik. Persze, ha már a hatalom, pénz és a szex összefüggéséről beszélünk, Amerikában nyilván több a gazdag ember, ezáltal hatalom van a kezükben és ha jó a meglátása egy kelet-európai nőnek, a szexualitás gyengébb, mint európában. Pótcselekvésnek ott van a zabálás, ami olcsó (rengeteg a kövér ember), az eszetlen sportolás, az örökös utazás - egész Amerika állandóan mozgásban van, valahogy az az érzet, hogy a szexre nem igazán fordítanak időt. De az is lehet, hogy ez attól látszik így, hogy rengeteg a meleg, a leszbikus, a transzvesztita. A különböző rétegek zárt körökben élnek, barátkoznak, a kasztokat pedig a pénz motiválja, vagy a pénz és a kapcsolatrendszer. Miért van az, hogy a gazdag külföldi férfiak például ájuldoznak a magyar, orosz, lengyel csajok szépségétől? Mert azok karnyújtásra vannak, elérhetőek, a saját országukban nagyon kevés a jómódú fiú, tehát örömmel veszik a jobb lét reményében a külföldiek közeledését. A megismerkedés is sokkal egyszerűbb, hiszen mindenki szabadon mászkál még akkor is, ha férjes asszony, vagy fiúja van. Pontosan a rosszabb anyagi helyzetek miatt nincs ez az elszigeteltség, de az is lehet, hogy a megismerkedések egyszerűbbek, a csajok "adakozóbbak" vagy csak egyszerűen szeretnek dugni, és ha még az utazás egy szép autó, a jólét reménye felcsillan, mindenre képesek. Sok történetet ismerek, ahol a kapcsolatokból házasságok lettek, és azok is jól működtek, mert végül is férfi, nő egyaránt megtalálta a számítását. Kelet-Európában vannak szép, szexi, de férjes asszonyok, akik a fizetésükből nem tudnak megélni, gyerekeiket képtelenek eltartani. Férjük keveset keres. Pénzt kell szerezniük. Ha külsejük, esetleg intelligenciájuk is alkalmas arra, hogy kurvák legyenek. Nagyon sok idejáró gazdag üzletember választ ezek közül stabil szeretőt. Tehát például ha egy évben ötször-hatszor utazik Moszkvába vagy Budapestre üzleti útra, mindig ugyanazt a nőt keresi fel. Félig-meddig már el is tartja, férjestül, gyerekestül. Esetleg ismeri is a családi hátteret. Olyat is tudok, nem is egyet, ahol az ilyen kapcsolatokból házasság lett. Van egy magyar mondás, hogy a "Kurvákból lesznek a legjobb feleségek". OROSZOK Oroszországra és az ott élő emberekre mindig is rossz idők jártak. Éhezés, terror, elnyomás, betegségek, tudatlanság, elmaradottság. Nemzetközi szervezet jött létre 1921-ben a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának kezdeményezésére, hogy az éhezőket megsegítsék. A munkásszervezetek világszerte gyűjtéseket rendeztek. Az akciót támogatta például Anatole France, Bernard Shaw, Albert Einstein is. Az Egyesült Államokban társadalmi szervezetek és magánszemélyek adományokat

gyűjtöttek, és 1921 végén az amerikai kormány hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország rendelkezésére bocsássanak 30 millió dollár értékű élelmiszert és vetőmagot. Az orosz és a magyar politikai élet jócskán összefonódott akkoriban. Ennek az összefonódásnak azonban árnyoldalai mellett előnyei is voltak. A hatalmas ország jó felvevő piacnak bizonyult a rockzene tekintetében is. Ennek pedig egész Kelet-Európában a magyarok, vagyis mi voltunk legnépszerűbb művelői, nyugodtan állíthatom: sztárjai. Az iskolában kötelező volt az orosz nyelv- tanulása, így még nyelvi nehézségeink sem adódtak a turnék során. Utazni azonban nem volt könnyű. Ha az országot valaki el akarta hagyni, útlevelet kellett igényelnie. Az ügyintézéshez azonban megint csak nem ártott, ha valaki jó kapcsolatokkal rendelkezik... Kapcsolat, kapcsolat és kapcsolat. Anyagilag, politikailag, családilag, vagy ha egyik sincs, hát "ágyilag". Ez az érvényesülés útja. Abban az időben egy nő vagy a politikai hátterével, vagy a pinájával tudott variálni, érvényesülni. Ha jól belegondolunk, a férfiak rosszabbul jártak. Akkoriban ugyanis még koránt sem volt annyi meleg, mint most, tehát nyugodtan kimondhatjuk: a nők körül forgott a világ. ÚTON Izgatottan várjuk az utazást. Végre repülni fogunk! Ferihegyre leszálldogál az Aeroflot menetrend szerinti járata, egy IL-18-as, Négypropelleres, koránt sem luxusnak mondható repülőgép. Az utazás felett érzett örömünkben nem tűntek fel a szakadt ülések, a gép kopottas külseje és belseje, az enyhén szólva duci légiutas kísérőkkel. Vörös Moszkva kölni nyers halszaggal és izzadsággal párosulva... néhány meghatározó utas karakter: öreg paraszt bácsi, újságpapírba csomagolt nyershallal a hóna alatt, ízléstelenül agyonfestett középkorú nő, hálóingszerű ruhában, lábán mamusszal, iskolás lány az elmaradhatatlan nagy masnis két copffal, egyenruhában, nyakában úttörő nyakkendővel. A gépben biztonsági felhívások sehol, helyette azonban Lenin és Sztálin képek bőven. A stewardesek, a pilóták egyenruháján vörös csillagok, no meg egy jókora a gépen. Hamarosan elhangzott, hogy fel fogunk szállni. Ácsorogtak még jó páran, de ez láthatólag senkit nem érdekelt. Az aeroflotnál állóhelyek is voltak... ha véletlenül idősebb ember, netán hölgy maradt állva a három órás útra, a gyerekek átadták a helyüket. Dacára e szokatlan kellemetlenségeknek, azért amúgy oroszosan gondoskodtak az utasok ellátásáról: lehetett választani víz, tea és vodka között, élelemként pedig keménytojás, fekete kenyér és szardínia alkotta a kínálatot. A megérkezés. Az sem volt semmi! A híres-nevezetes Seremetyevói reptéren landoltunk. Pontosabban egy ahhoz tartozó területen. Egy füves részen. Mondhatnám legelőn.

A kipakolásnál a csomagokat nemes egyszerűséggel lökték a földre. Lett is eredménye. Az akkoriban még újdonságnak számító kerekes bőröndöm a lendülettől beindulva elszáguldott, keresztül két üvegajtón. A határőrök és a biztonsági emberek veszélyt, tán terrorista akciót szimatolhattak. Legalábbis erre engedett következtetni, hogy azonnal fegyvert szegeztek a száguldó csomagra. Engem, aki üvöltve szaladtam a bőröndöm után, szinte észre sem vettek. Később rendeződött a helyzet. Természetesen ki kellett nyitnom a csomagomat, hogy bemutassam, semmi rendelleneset nem tartalmaz, de láthatólag még mindig gyanakodtak. Ekkor segítségemre sietett a turné vezetője, aki elmagyarázta, hogy művész vagyok, a köztiszteletben álló "delegacia" tagja. A varázsszó megtette hatását, elengedtek. Azért távoztunkban is volt kellemes élményem: én, mint nő (ráadásul most már mint énekesnő és "delagacia" tag) természetesnek vettem, hogy a férfiak előzékenyek lesznek velem. Amikor az előttem álló úr megfogta az ajtót, arra gondoltam, át akar engedni. Tévedtem. Csak saját zavartalan haladását akarta biztosítani, természetesen megelőzve engem. Szerencsére nem léptem előrébb, így a férfi után visszacsapódó ajtó megállt az orromtól körülbelül egy centire. Ennyit az udvarias fogadtatásról, melyben az oroszok részesítettek. HELYZETKÉP Mindig híres voltam arról, hogy szerettem vásárolni. Érvényes ez bármely országra. Ez esetben édesanyámmal vettük nyakunkba az orosz fővárost. Először furcsállottam, hogy nagyon megnéztek, azt még inkább, hogy tapogattak, na azt meg főleg, hogy nők tapogattak. Mivel az iskolában kötelező volt az orosz nyelvtanulás, annyi azért ragadt rám, hogy a konyhanyelvet beszéltem, és hamarosan rájöttem, hogy a ruháimat akarják megvenni, vagy elcserélni. Az "árfolyamokról": Egy farmer körülbelül egy vörösróka bundával volt egyenértékű, de ha márkás volt, például Lewis, vagy Lee, Versace, akár egy briliáns gyűrűt is adtak érte. Többnyire a szó szoros értelmében egy szál gatyában jöttünk haza, viszont felékszerezve, kistelevíziók és különböző elektronikus dolgok tömegével. Elképesztő, a hétköznapi élet dolgai mind hiánycikkek odaát. A Lux szappan a sztárok sztárjaként szerepelt a cserekereskedelemben, de még az egyszerűbb, sőt használt szappanokra, fél tubus Colgate fogkrémekre is nagy volt a kereslet! Vásárló körútunk legkedvesebb esete mégis egy élelmiszer boltban történt. A szegényes áruválasztéknál csak a csomagolás volt silányabb. Az eladó egy tömbből levágott egy adag vajat, rácsapta a mérlegre, majd onnan a késsel levakarva édesanyám tenyerébe pottyantotta. Természetesen minden csomagolás nélkül. Sőt, az eladó azon csodálkozott, hogy nem vittünk magunkkal újságpapírt, mert mint megtudtuk, itt ez a szokás.

Mindehhez a kiszolgáló mosolygott, udvariasan elköszönt, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Szerencse, hogy nagy volt a hideg, így anyu tenyere is jó jégszekrénynek számított és nem olvadt el a vaj, míg haza értünk a szállodába. Az elegánsabb boltokban szürke, durva csomagolópapír volt, míg a WC-kbe természetesen mindenkinek a saját papírját kellett vinnie, és még a legmenőbb helyen is pottyantós álló WC volt. (Magyarázat kell?) Ezután már csak egy darab kenyeret mertünk venni, mert a tej és a kefir szállítása - amit még venni szándékoztunk - puszta kézben érdekes feladat lett volna. FOGADÁS ÉS EGYEBEK A KGST PALOTÁBAN A Moszkva centrumában található KGST Palota mindig a nagy nemzetközi megmozdulások, előadások, filmfesztiválok fogadásainak adott otthont. Akkoriban, és főleg ott nem igen voltak Mercedesek, de a Limuzinokhoz nagyon hasonló, hatalmas hazai autók az impozáns Csajkák gyakran parkoltak az épület előtt. Megfordult ott az akkori amerikai elnökön, Carteren kívül Marina Vlady, Gina Lollobrigida, és más hírességek. A társadalmi életben betöltött szerepéhez méltó volt belső kialakítása, berendezése. Egy olyan világban, amikor az átlagember a létminimumon vegetált, és sokszor még a legszükségesebbekre sem tellett neki, nemhogy luxus holmikra, akkor nem kis pénzkidobás volt az államtól az ilyen, és ehhez hasonló, süppedős bőr fotelokkal, antik bútorokkal, a súlyos kristálycsillárokkal és minden egyéb luxussal kialakított épületek fenntartása. A fürdőszobák márvánnyal voltak burkolva, az evőeszköz ezüstből készült, a falakat pedig híres festők művei díszítették. Míg az átlag ember örült, ha egyáltalában volt televíziója, mely többnyire fekete-fehérben sugárzott, a KGST Palotában még a WC-ben is színes tévé működött. Mint minden nagy nép, az oroszok is megalomániásak. Fontos számukra, hogy mindenből nekik legyen a legnagyobb, a legelső, a leg-leg... Mindezt a "show" kedvéért, hogy a külföldnek mutogathassák, náluk minden rendben van. Nekünk, vagyis a "delegacia" tagjainak tiszteletére, többnyire a turnézáró búcsú koncert után rendeztek fogadást. Természetesen a nívós rendezvények elengedhetetlen kelléke volt a szép szál férfiakból álló biztonsági gárda. Az oroszokra jellemző monumentalitás itt is megmutatkozott: nem apróztak el semmit, a biztonságiak létszámával sem takarékoskodtak. Elvegyülve a tömegben sokan voltak a fogadáson bulizók között is. Kiszúrtam magamnak a két legcsinosabb srácot, és velük elegyedtem szóba. Egyiküknek, egy széles vállú, sportos alkatú, fekete szemű és hajú srácnak beszélgetés közben valami olyasmit mondtam, hogy: "ti oroszok", mire ő hevesen kikérte magának a dolgot. Ő nem orosz, hanem grúz! - mondta. A másik, szintén nagyon helyes szőke, kék szemű észt fiúról kiderült, ott volt egyik fellépésünkön. Mint mondta, nagyon tetszett

neki az előadás. Csupán egyetlen egy dolgot kifogásolt. Azt, hogy oroszul konferáltunk. Szerinte sokkal jobb lett volna, ha ezt angolul tesszük. Szóval, működött az önérzet, és már akkor sem mindenki értett egyet a Szovjetunióban akkor uralkodótrendekkel. Máskor más beszélgetések alkalmával is előfordult, hogy a grúzok, az észtek, vagy lettek hevesen tiltakoztak az ellen, hogy őket orosznak nevezzem. A boltokban lévő szegényes kínálat és az átlagember még ennél is szegényesebb életmódja cseppet sem mutatkozott meg az ilyen fogadásokon. A nagyon finom, és Magyarországon akkortájt kincs számba menő orosz pezsgőn kívül francia pezsgő, whisky, konyak, kaviár, megszámlálhatatlan húskészítmény, pástétomok, libamáj, különböző déligyümölcsök alatt roskadozott a büféasztal. A hely megtisztelő, kvázi a meghívottak kiváltságos helyzetére utaló "szolgáltatása"-ként a KGST Palotából bárhová ingyen lehetett telefonálni. Persze a vonalakat lehallgatták, de ki törődött ezzel? Az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Valószínűleg így gondolkodtak az orosz pártvezetők is, mert ezekre a fogadásokra ők is be-benéztek. A hivatalos indok természetesen a protokolláris kötelezettség volt, de Brezsnyev a KB elnöke, pártfőtitkár, Gromikó Külügyminiszter, a sakk világbajnok Karpov és elvtársaik számára valószínűleg nem volt kellemetlen a feladat. Nem csak az eszem-iszom miatt, hiszen számukra nyilvánvalóan bármikor elérhetőek voltak ezek az ínyencségek. A fogadások azonban más nyalánksággal is szolgáltak nekik: A csoportunkhoz tartozókon, az ismert embereken kívül fel-felbukkantak ismeretlen arcok is. A fess fiúkról tudtuk, hogy a biztonságiakhoz tartoznak, de a csinos, jól öltözött nők kilétét homály fedte. Persze, csak egy darabig. Elég volt szóba elegyedni velük, kiderült, itt is az folyik, amit az orosz pártvezérek nyilvánosan nagyhangon elítéltek, a kapitalizmus burzsoá erkölcsi fertőjének neveztek. Csak itt titokban, és közpénzen bonyolódott mindez. Többnyire olyan intelligens, két-három nyelven is beszélő csinos fiatal nőket bíztak meg tolmácsolási munkával, akik - nem meglepő módon - nem tudtak kijönni tanítói, óvónői, fodrászi fizetésükből vagy az egyetemi évek alatt nem tudták biztosítani a megélhetésüket. A "tolmács" persze valójában valami egészen mást jelentett. Olyan munkát, amelyhez nem kell tolmács, merthogy az ágyban ugye, többnyire nincs szükség szavakra... A fogadásokra betérő vezérek ettek-ittak az államkasszából finanszírozott bulin, végig gusztálták a kínálatot, majd diszkréten visszavonultak a kiválasztott lánnyal, akinek extra "tolmácsi" honoráriumát megint csak a nagy közös kalapból fizették. Történt mindez ott, és akkor, ahol és amikor a prostitúció hivatalból üldözendő bűntettnek minősült. Senki sem csodálkozott Brezsnyeven, Hruscsovon vagy Gromikón, aki az újságban, a tv-ben látta feleségeiket, a maguk mázsás termetével, hatalmas hátsójával, fogatlan szájával, elhanyagolt külsejével. A pártvezérek "működőképességük " érdekében biztosan otthon is

a fogadásokon felszedett szép állami kurvákra gondoltak, miközben a feleségeikkel szeretkeztek. A rendezvények alkalmával viszont korántsem tűntek impotensnek: némelyikük nem is kettecskén, hanem hármasban kereste fel az épület külön erre a célra kialakított, meghitt szeparéit. A fess, magas, bögyös szőke mellé egy egzotikus, apróbb termetű, fekete hajú, ferdén metszett szemű szépséget választott magának. Miközben Amerikában a Marilyn Monroe kontra Kennedy fiúk ügy nagy nyilvánosságot kapott és a lapok szinte másról sem cikkeztek, addig a kommunista rendszerben élő újságírók soha sem írtak hasonló bár jócskán előforduló - esetekről. Nem valószínű, hogy azért, mert nem tudtak róluk... Egyszerűen mindenkinek kötelessége, sőt jól felfogott érdeke volt hallgatni. Az oroszoknál elképzelhetetlen lett volna, hogy egy nő kinyitja a száját, és elmondja a nyilvánosság előtt, hogy mekkora farka van Hruscsovnak, hol szoktak kúrni, mennyit piálnak, vagy éppen mik a perverziói. Nem így történik ez a mai napig Amerikában, ahol Marilyn Monroe elmeséli, hogy John és Robert Kennedynek is szeretője volt, vagyis hogy a testvérpár osztozott a legendás szőkeségen. Feltehetőleg nem azért kellett meghalnia, mert dicsérte a Kennedy fivérek farkát, hanem azért, mert a politika, a Kennedyek mögött álló pénzcsoport kellemetlennek tartotta a nő jelenlétét. Nem a szexualitás volt a gond, hanem az, hogy talán túl sokat tudott. Bár Amerika köztudottan prűd, családcentrikus ország, büszke a nőfaló politikusaira, és ha igaz, J.F.K.-nak kb. 4300 pár női láb tárult szét, mégis imádták és a politika ölte meg. De itt van Clinton, akit szintén nem tudott eltávolítani pozíciójából a szex, sőt meggyőződésem, hogy azóta a nők szemében még kelendőbb lett. A kommunizmus eleve megfélemlítette a nőket. No, persze, nem csak őket, hanem mindenkit...Ha valaki elment volna, mondjuk Mónika Lewinskiéhoz hasonló sztorival egy laphoz, az újságíró azonnal visszamondta volna az érintettnek a sztorit, és a nőt elteszik láb alól. Sőt! Talán még magát az újságírót is, mert tudott a dologról. Ha életben is hagyták, akkor bolondnak nyilvánították és elmegyógyintézetbe zárták. De ez nem csak az oroszoknál van így! A hatalom és a politika mindig, minden országban, államrendben megtalálja a módját annak, hogy az ártalmas személyeket, a fecsegőket eltüntesse. A Szovjetunióban alapelvként működött: a nem kívánatos embereket likvidálni kell! A sajtó, a média fontossága napjainkban köztudott. Korábban talán csak a hatalom volt tisztában ezzel. Mindenesetre kihasználta tudását. Hiszen a lapok épp úgy lehetnek a tájékoztatás, mint a félretájékoztatás eszközei. Tömegeket befolyásolnak. LENIN ÉS A PEDOFILIA Lenin idejében egészen más volt a

helyzet, mint napjainkban. Nem volt szerepe a médiának az emberek életében. A hírek csak szájról-szájra terjedtek, de még beszélni is alig mertek az emberek. A leleplezéstől nem kellett tartani a hatalomnak, gyakorlatilag bármit megtehetett. Ott, ahol büntetlenül ki lehetett irtani egy egész uralkodói családot, ahol igazán embernek csak a férfi számított, nem nagyon foglalkoztak olyan "kis botlásokkal", mint például a nemi erőszak, vagy a pedofília. A nőt használták: szaporodásra és munkára - ez volt a feleség kategória; élvezkedésre - ezek voltak a kurvák, a szeretők. Kisebb falukban családok versengtek azon, hogy ki tudja gyereklányát a nagy Leninnek vagy Sztálinnak "föláldozni", hiszen egy ilyen cselekedet hőstettnek számított és a család a köz által megbecsült helyzetbe került általa. Képzeljük el, amint egy orosz mama a fehér térdzoknis, rakottszoknyás, kétcopfos, úttörő nyakkendős kislányát odaviszi Lenin elvtárshoz, hogy nőt csináljon belőle. Mit gondolhat az a kislány arról a kecskeszakállas öregemberről, amikor elkezd a szoknyája alá nyúlkálni, a fenekét simogatja és a farkával fájdalmat okoz neki? Létezik-e olyan hatalmi vágy, hogy egy férfi ezt hőstettnek könyveli el magában és hogy nézhet egy ilyen kislányra, aki feltehetőleg pityereg, és semmit nem tud, vagy azt gondolja, a kommunizmusért áldozta fel magát? És, ha terhes marad? Kötelessége szülni! Mert a nagy Lenin gyermekéről van szó? Ezt ma minden szépítgetés nélkül pedofíliának hívják! Az uralom és a hatalmi szó vastörvényt teremtett. A fensőbbségesnek elfogadott férfi nemben meglévő hatalmi, uralmi vágy különös módon keveredett a szexualitással. Megkapni, birtokolni, uralkodni felette... Különös, fordított világ, de hát minden társadalomban a KÖZízlés, a KÖZerkölcs a mértékadó (a KÖZakarat persze, már más lapra tartozik). Hogy Lenin számára mit jelentett a nő? A választ csak ő maga tudná megadni, annyi biztos - hivatalos dokumentumok bizonyítják -, hogy nem volt monogám típus. A később hivatalosan is szeretőjének tartott, lengyel származású Krupszkaja családját, testvéreit, sőt anyját is kipróbálta az ágyban. A hetvenes évek szocialista országainak iskoláiban az olvasókönyvek a jóságos Lenin bácsit a gyerekek barátjaként mutatták be. Nos, annyi bizonyos, hogy valóban szerette a gyerekeket... LENIN MAUZÓLEUM Aki Moszkvába érkezik, általában nem hagyja ki a Vörös téri Lenin mauzóleumban való látogatást. Természetes: turista szokás megtekinteni a helyi nevezetességeket. Ennél kicsit meglepőbb, hogy az állandó sorállás ellenére a helybéli lakosok szemében is óriási népszerűségnek örvend a mauzóleum. Különösen családi eseményeknél, leginkább esküvő alkalmával

divat felkeresni Lenin bebalzsamozott testét. Van is egy hallgatólagos rend, mi szerint a belépésnél a friss házasok előnyt élveznek. Mégsem juthatott volna be egyetlen ifjú pár sem kevéssel zárás előtt, amikor már alig van ember az épületben, a sokat emlegetett kapcsolatok nélkül. Hogy a fiú, vagy a lány volt-e valamelyik fontos pártvezér hozzátartozója, nem lehet tudni, de nem is lényeges. Tény viszont, hogy zárás előtt bebocsátást nyertek. A mauzóleum lassan kiürült, ők pedig mind felajzottabbak lettek. Tán a hely szelleme hatott rájuk serkentőleg, vagy helyzetük kivételes volta? Esetleg csak örültek, hogy végre együtt, kettesben lehetnek? Otthon családi nyüzsgés várta őket egy nyugodt csendes szoba és szép nagy ágy helyett? Ki tudja... Tény viszont, hogy vagy nem tudtak, vagy nem akartak gátat vetni vágyaiknak. Így történhetett, hogy a termeket járó őrök találtak rá az aktív szexuális tevékenységet folytató ifjú házasokra, pontosan Lenin teste mellett. A "szent helyen" szerelmeskedő fiatalok esete természetesen iszonyatos botrányt kavart, a pártvezér papát pedig azonnal menesztették. A Lenin Mauzóleumot övező, szinte már magától értetődő nimbuszra jó példa a következő moszkvai vicc: Az anya utolsó kívánsága, hogy egykor majd a Lenin Mauzóleumban helyezzék örök nyugalomra. Fia egy darabig szabódik, de végül sikerül meggyőzni: - Te olyan kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezel, olyan jó kommunista vagy! Menj el Brezsnyev elvtárshoz, ő biztosan segíteni fog! Ígérd meg, hogy elintézed! Néhány nappal később a fiú jó hírrel érkezik haza: - Anyuka, csomagoljon, temetjük! ÚTON - KUPIBAN A "Vörös Nyíl"-nak nevezett, Moszkva és Leningrád között közlekedő Luxus gyorsvonat non-stop járt: Minket is ezzel utaztattak. Az út tíz órát vett igénybe. Többnyire éjfélkor indultunk, és reggel tízkor érkeztünk meg úticélunkhoz. Általában a hálókocsira fizették a jegyünket, valamint a reggelinket és vacsoránkat állták. Ezen felül - és más, nem vendégnek, hivatalos meghívottnak minősülő utasoknak - minden szolgáltatásért dollárral kellett fizetni. Szolgáltatás pedig akadt bőven. A vonaton ugyanis volt néhány turista kocsi, de ezek mellett a többit hálókocsi, étterem, bár és kupleráj foglalta el. A berendezés a nagy magyar írót Krúdyt, vagy western filmek elegáns nyilvánosházait idézte piros, süppedős plüss kárpitjaival, eleganciájával. A lányok is nagyon csinosak, bár alig öltözöttek voltak, mellettük pedig egy-két félreérthetetlen külsejű fiú állt őrt. A kurvák hivatalos munkahelye volt a vonat, lehettek vagy tizen. Természetesen ezen a járaton utaztak a hazai és külföldi delegációk. Ilyen esetekben az egész szerelvényt lezárták, és kezdetét vette az egész éjszakán át tartó orgia. A "Vörös Nyíl" nem csak mozgó kupleráj, hanem nívós éjszakai szórakozóhely is volt, műsorral. Fellépett bűvész, illuzionista, akrobaták és táncosok is műsorában. Hírnevét tekintve pedig körülbelül

olyannak számított, mint a nevezetes Moulin Rouge, csak, mintegy mellékesen, ez a luxus kupi még a Leningrádba vagy Moszkvába való eljutást is lehetővé tette. Mi háromszor utaztunk rajta. Előfordult, hogy a zenekar tagjai, a fiúk, kipróbálták a lányok szolgáltatásait. Abszolút meg voltak elégedve az orosz kurvák által nyújtott teljesítménnyel. Ráadásul legtöbbjük még pénzt sem fogadott el, csak azt kérték, juttassák be őket a koncertünkre. Persze, az is igaz, hogy a mai világban legalább olyan dicsőségnek tartják a nők, ha lefekhetnek egy híres zenésszel, színésszel vagy más művésszel, mint annak idején Sztálin gyerek szeretői és szüleik. Egy alkalommal Yehudi Menuhinnal is találkoztunk, aki szintén a "nyílon" utazott. Más alkalommal az ABBA-val futottunk össze és az AC/DC együttessel, valamint az oroszok rock királynőjével, Alla Pugacsovával. Aki egyébként meglehetősen szókimondó hölgy. Múltját sem titkolja: elegáns prostituáltból lett rock sztár. Szeretői közé tartozott szinte az egész orosz kormány, no meg az orosz Tom Jonesnak kikiáltott charmeos énekes, Josif Kobson. Volt személyes élményem is. Kijöttem a kupéból az éjszaka közepén, mert pisilnem kellett. A folyosón érdekes látvány fogadott: az ablaknak támaszkodva tűsarkú cipőben és harisnyatartóban állt egy kurva, miközben egy katonatiszt hátulról dugta. Bár nem vagyok prűd, kissé meglepődtem. Hirtelen nem tudtam, álmodom, egy filmforgatás heves jelenetébe csöppentem, vagy a valóságot látom-e? De, amikor a WC mellett hasonló jelenet fogadott, egy matróz és egy vörös hajú bestia közreműködésével, végleg meggyőződtem arról, hogy milyen is a jó kommunista erkölcs. ALKOHOLIZMUS, PIA Az éjszakai élet természetes velejárója az alkoholizmus és a dohányzás, de egyiket sem tapasztaltam olyan mértékben sehol másutt, mint amilyen hevesen e két "sportot" az oroszok űzik. Igaz volt ez a legfelsőbb és legalacsonyabb körökre, a legprimitívebb helytől a legelegánsabbig mindegyikre. Mindenhol vodkával vagy konyakkal kezdték a vendéglátást. Ha valaki nem itta meg az üdvözlésül felkínált italt, szinte sértésnek számított. A pia hamar a fejekbe szállt, lazítva az amúgy sem feszes erkölcsökön. Sajnos én soha nem bírtam igazán az alkoholt, így avval kedveskedtem vendéglátóimnak, hogy egy pohár orosz pezsgőt kértem, iránta érzett rajongásomra hivatkozva. Ezzel még mindig könnyebb volt megbirkózni, mint a hatalmas adag töménnyel. A kávé ivásnál először meglepődtem, mert espresso kávét vártam, és helyette rághattam a zaccot, ami a török kávéjukból a számba került. Még érdekesebb volt a teázásuk. Egyik kezembe nyomtak egy csészét, benne a tea, teafűvel együtt, a másik kezembe pedig néhány kockacukrot adtak. Mint kiderült, egy kockacukrot be kell kapni, rá

inni egy korty teát, majd még egy kockacukrot bekapni, rá megint egy korty tea, és már következhetett is a teafű rágás. Talán mondanom sem kell, hogy igen kevés teát és kávét ittam oroszországi útjaimon. ERMITÁZS, LENINGRÁD (MA: SZENTPÉTERVÁR) Ha már Leningrádban voltunk, nem hagyhattuk ki az Ermitázst, a világ egyik legnagyobb múzeumát, ahol a legtöbb antik arany ékszer van, ami még a cári világból megmaradt. No meg, ahogyan a pletyka mondja, azok a kincsek, amiket a katonák a háborúk során összelopkodtak. A Patyomkin cirkáló, amellyel az orosz forradalom idején a cári palotát elkezdték lőni, az Ermitázs előtt horgonyoz a vízen. A múzeum látogatás után természetes a hadihajót is felkerestük. Milyenek a véletlenek, kivel mással találtam magam szemközt, mint azzal a jóképű matrózzal, aki előtt az ominózus vörös hölgy térdelt a Vörös Nyíl WC-je mellett. Most kissé más volt a helyzet, mint idegenvezető, ő vitt minket körbe a hadihajón, és komolyan beszélt az orosz történelemről. OROSZ LOVAG LONDONBAN Andrej Gromiko akkoriban volt a Szovjetunió külügyminisztere, amikor én tinédzserként két és fél évet éltem Londonban. Gromikót gyakran szólította a munkája ugyanide. A magyar nagykövetség több alkalommal adott fogadást a tiszteletemre. Mint az első "vasfüggöny mögül jött, vörös-rockénekesnő" - ahogyan az angol újságok neveztek - nagyon különlegesnek számítottam. Az összes neves újság címlapján szerepeltem (Daily Mirror, Daily News, Sun, Times stb) és divat volt minden nemzetközi megmozdulásra meghívni engem. A híres deszka manöken, Twiggy tervezte a ruhái-

mat, jobbkormányos autón tanított engem először vezetni és bekerültem az angol popzene középpontjába. Az egyik legnépszerűbb tévé műsor a BBC-n a Top of the Pops, ami élőben megy és utána mindig megvendégelik a közönséget és néhány hírességet. Itt találkoztam az akkori orosz külügyminiszterrel, aki ellentétben Ceaucescuval és általam ismert magas rangú honfitársaival igazi úriember volt, tökéletes angolnyelv tudással és viselkedéssel. Mint kiderült, látta az egyik moszkvai koncertemet. Meghívott egy whiskyre és elmentünk csavarogni a Sohóba, ahol a legjobb zenés klubok vannak. Itt sem az imponált nekem, hogy ő egy miniszter, hogy sofőrrel és Rolls Royce-al közlekedtünk, hanem - bár kicsit idősnek tartottam akkor magamhoz képest - az, hogy borzasztóan szimpatikus volt, és bohém. Nagyon jól éreztük magunkat. Az első találkozást követte második, de csak flört volt és nem kapcsolat. Családos ember volt, nekem pedig már udvarolt a Bee Gees-ből Maurice Gibb. A mai eszemmel már sajnálom, hogy nem próbáltam ki egy ilyen korú és kaliberű embert az ágyban. A mendemonda szerint fantasztikusan jó szerető volt, komoly farok mérettel. Ezt azonban már nem tudtam leellenőrizni, pedig kevésen múlott. Egy szál bugyiban ültem az ágy szélén, míg ő zuhanyozott. Ekkor valami azt súgta, hogy azonnal el kell tűnnöm. Ma már nem tudom mi volt ez, csak azt, hogy fölkaptam a cuccaimat és elrohantam. Később telefonon elnézést kértem tőle. Néhány év múlva összefutottunk Moszkvában a reptéren. Ő New Yorkba uta-

zott, én pedig Kubába. KUBA - A szobám falán ott van a képed mondta a húsz év körüli fekete lány. Magyarul beszélt. Ez a Várklubban történt, egy koncert után. Odajött hozzám. - Az én képem? - kérdeztem. - Igen, és együtt mosolyogtok az anyámmal. - Hány éves vagy? - folytattam a kérdezősködést. - Húsz. - Honnan jöttél? - Havannából, Kubából. Itt tanulok zenét Magyarországon, jazzt énekelek. - Hogyhogy beszélsz magyarul? - Mert anyám is tudott, és megtanított, ugyanis ő is itt járt egyetemre. - Azt akarod mondani, hogy én ismerem anyádat? Ki ő, és hol készült a közös kép rólunk? - Havannában. Anyukám a tolmácsod volt, amikor Kubában énekeltél. - Hogy van anyukád? - Már régen meghalt. - Gyönyörű szép volt és nagyon fiatal, mikor velem dolgozott. Mi történt vele? - Nem tudom. - Beteg volt? - Nem. HELYZETKÉP Az Aeroflot IL-62-es típusú repülőgépével megérkeztünk Havannába a legvéresebb kommunizmus kellős közepén. A híres Tropicana bárban énekeltünk, mely revűszínházként is üzemelt. Mielőtt Kuba kommunista lett, ezen a helyen megfordult a világ összes nagy sztárja. Olyanok, mint Frank Sinatra, Semmy Davis jr., Pat Boone, Shirley Bessy, Josephine Baker. Teljesen Amerikában érezhettük magunkat itt, hiszen az amerikaiak építették. A legelegánsabb bőrbútorok, legmodernebb fény és hangtechnikai

berendezések - minden úgy volt, ahogy itt hagyták. A felsorolt sztárok és mások fényképei ki voltak rakva a falakra. Rajtuk kívül még mindennapi vendég volt az ott élő Hemingway. A kubaiak vidám, zeneszerető és igénytelen népnek tűntek, hiszen halál boldogok voltak, énekeltek, táncoltak, ugyanakkor semmijük sem volt. Az egész országban látszottak az amerikai maradványok, hiszen valamikor a milliomosok nyaraló és szórakozóhelye volt. Miután kommunizmus lett, a Fidel testvérek vették át az uralmat: Fidel Castro és Raoul Castro. A nagy barátság és a kommunista álmosoly mögött gyűlölet húzódott meg, főleg az oroszok részéről, akiknek Kuba eltartása napi egy millió dollárnak megfelelő rubelba került. Közben virágzott a feketepiac, a kábítószer kereskedelem, az embercsempészet Miamiba, ami a Kubához legközelebb eső amerikai part volt, körülbelül hatvan kilométernyire. Havannán kívül a tőle néhány órányira fekvő tengerparti Varradero volt, az ország másik örömtanyája. Mindkettő olyan, mint Las Vegas, azzal a plusszal, hogy itt csodálatos tenger és homokpart volt, tele éjszakai klubokkal, kaszinókkal, ital és kábítószer csempészekkel és kurvákkal. A lerobbant környezet ellenére még megérezte az ember, hogy milyen lehetett ez valamikor a maga pompájával és luxusával. Persze, Fidel Castro és az őt kiszolgáló emberek között nagyon sok milliomos volt, aztán egy nagy űr, és a nincstelenek, akik mégis istenként tisztelték Fidelt, és vakon teljesítettek mindent, amit parancsolt. A SZÉP MAYDA ÉS A CASTRÓK

Fidel imádta a nőket és a pénzt. Mindenben részt vett, természetesen hallgatólagosan. Azt hiszem, ő volt a legálszentebb politikus, akivel valaha is találkoztam. Hogy honnan tudtam meg róla a legtitkoltabb dolgokat? Mayda, a tolmácsom - hibátlan, gazella alakú lány, rengeteg hajjal és foggal - a Fidel testvérek kegyeltje volt. Nagyon megszeretett. Körülbelül két hónapig voltam Kubában, így a kapcsolatból barátság lett. Akkor körülbelül két éves lehetett a kislánya, akiről szinte állandóan mesélt, de a papa személye mindvégig titok maradt. Konkrétan nem mondta meg, hogy melyik Castro, Fidel vagy Raoul a gyerek apja. Lehet, hogy ő sem tudta, hiszen közös játékszerük volt? Mayda magyar-orosz szakon végzett, így tolmácsként a politikába is bekerült. Gyakran utazott Havanna és Moszkva között, hiszen a két ország testvér országnak számított. Először Havannában tolmácskodott, amikor Brezsnyev és delegációja ott járt. Az összes férfinek majd kiesett a szeme Mayda láttán, amint fesztelenül sétált közöttük miniszoknyásan, magasságát tovább növelő tűsarkú cipőjében. Legalább egy fejjel magasabb volt az összes politikusnál, pedig Fidel sem egy kis darab pali. A tárgyalás utáni fogadáson a Castro testvérek már közrefogták a szép lányt. Látszott, hogy udvarolnak neki. Koktélokat ittak, a két férfi versengett az udvariasságban. Milyen érdekes, amikor az ember fiatal, csinos, és még okos is a tetejébe, nem foglalkozik igazán a jövőjével, a lehetőségei mégis korlátlanok! Ha az időzítés és a szerencse is vele van, akkor akaratlanul is megalapozódik az élete. Azok a

legszerencsésebbek az ilyen korú lányok között, akik nem szeretnek bele senkibe és csupán a szexért és az anyagi javakért képesek jól érezni magukat és közben kiszolgálni a férfiakat. Mayda is így indult, és hamarosan előbb Fidel, majd Raoul ágyába került, talán a jó testvéri viszony miatt a fiúk nem féltékenykedtek egymásra, sőt meg is osztották közösen a tolmácslányt. Fidel és a kubai kormány személyes tolmácsa és kísérője lett Mayda. Amikor éppen Kubában tartózkodott, akkor természetesen ő kapta a legjobban fizető munkákat, vagy az olyan érdekességeket, amihez igazán nagy kedve volt, így például a magyar művészeket. Megivott egy-két whiskyt és utána már annyira megeredt a nyelve, hogy néha még engem is zavarba hozott, sőt egy-egy történetnél megkérdeztem, nem fél-e, hogy eltüntetik, ha sokat mesél? Márpedig ő mesélgetett szépen. Jó, tőlem soha senki nem hallotta ezeket a történeteket és nem éltem vissza velük. Biztos, hogy most sem írnám le, ha ő még élne. Mondhatni, hogy az első Fidellel való találkozásától számítva állandó munkatársa és szeretője volt a Castro fiúknak. Egy tipikus történet a kapcsolatukról. A testvéreknek volt egy csodálatos vendégháza. Kaliforniában, vagy Miamiban is beillett volna egy milliomos kéjlaknak. A kert: őspark, pálmák, óriás kaktuszok, szökőkutak; az egész hófehér, belül márvány, arany díszítésekkel, a vendégszobákban vízágyak. A hálószobákban mindenütt tükrök: körös körül, sőt, a plafonon is. A belső berendezés annyiban különbözött csak az amerikában megszokottól, hogy itt nem márkás fest-

mények, hanem Fidel Castrót, Sztálint, Lenint, Engelst, Marxot ábrázoló portrék, vörös csillagok voltak a falakra aggatva. Többnyire oda vitték VIP vendégeiket a kurvákkal, és ők maguk is ott bonyolították a szexuális életüket. Legkedvesebb kúrási helyük volt a hatalmas medence, de voltak olyan perverzióik is, hogy kikötötték Maydát és kiélték rajta szado és mazo hajlamaikat. Előfordult olyan is, hogy a lányt rávették arra, hogy az odahozott két kurvával adjon nekik műsort. Mint elmondta, ezt még szívesen is csinálta, a két férfi meg - miközben magához nyúlt - nézte a lányokat, vagy ők is beszálltak a játékba, és volt olyan, hogy két-három napig egyfolytában ment az orgia, maximum néha kajáltak, piáltak, vagy aludtak egy kicsit. Nagyon jó férfiak voltak, napokig ki tudtak elégíteni két-három nőt egy időben. Mindkettőjük szép méretű farokkal rendelkezett, mégis Fidelé volt a nagyobb. Elég hangosan szeretkeztek, úgyhogy mindig egy rádiónak vagy lemezjátszónak kellett szólnia aláfestésül. Természetesen a ház körül nagy park volt és fegyveres őrök. Volt olyan, hogy valamelyik Castrónak a szeretkezés kellős közepén el kellett mennie, olyankor magára kapta egyenruháját, a ház melletti leszállópályára megérkezett érte a helikopter és elvitte valamilyen hivatalos vagy üzleti ügyben. Borzalmas pénzeket kerestek, senki nem ellenőrizte őket, hiszen istenként tisztelték őket, főleg Fidelt. Volt olyan is, hogy visszajöttek egy-két óra múlva, és újabb két-három csajt hoztak magukkal. Az egyik perverziójuk volt például az, hogy a nyolc vendégszoba mindegyikében

elhelyeztek egy-egy lányt, sőt némelyikben kettőt is, és végig látogatták a szobákat. - De olyat is játszottunk, hogy beöltöztünk szobalánynak, ami egy kötényből, egy tűsarkú cipőből és egy bóbitából állt. Alatta tök pucérok voltunk. Telefonon rendeltek valamit, azt bevittük. Ilyenkor úgy viselkedtünk, mintha idegenek lennénk, és teljesítettük a kéréseiket, például megvetettük az ágyat, kitakarítottuk a fürdőszobát, kitöltöttük az italokat. Természetesen közben elkezdtek fogdosni és perceken belül kúrás lett a dolog vége. Szerették a katonai játékokat is, amikor egyenruhát adtak ránk és mi parancsoltunk. Voltak ilyen vezényszavaink, hogy: "Nyaljatok ki!", "Térdre!", "Tisztelegj!", "Marokra kubai!" - természetesen meztelenül vagy elvertük a feneküket, mint a rossz gyerekekét, és apróságokként megpisiltettük őket. Hasonló játékokkal szórakoztak például, amikor harci repülőgépekre, helikopterekre, vagy éppen hadihajóra vittek bennünket. Természetesen minden lánynak volt saját kéglije, amit a Fidel testvérek finanszíroztak, épp úgy, mint minden más kiadásunkat. Néha átruccantunk Miamiba, ahol felöltöztettek minket. Volt olyan, hogy megjelentünk valami előkelő helyen négyen lányok Fidelékkel, a katonai repülőgépen, bevásároltunk, megebédeltünk és visszamentünk Kubába. Castró egyébként a politizálásba is bevonta a szexet. A legszebb kubai csajok fotóját küldte el felajánlva őket béke ajándékként politikai ellenfeleinek, ha tudta, hogy nagy nőcsábászról van szó. Több alkalommal meg is hívta őket egy-egy orgiára, de, hogy

ez megvalósult-e vagy sem, azt nem tudom, mert ilyenen nem vettem részt. - mesélte Mayda. Amikor már, mint egy gumibabát ajándékozgatni is kezdték különböző államfőknek és katonai nagyságoknak, akkor néha undora volt az egésztől és a szíve mélyén azt érezte, hogy talán beleszeretett Fidelbe, vagy Raoulba, vagy mind a kettőbe, és ez nagyon megzavarta. Valahogyan úgy érezte, hogy egy család a két férfi és ő, másokhoz nem volt kedve. Szerintem nem volt rossz az ízlése, biztos, hogy teljes kielégítést kapott. Gyerekéről a két férfi mindig is gondoskodott, soha nem kérdezték meg tőle, hogy mit gondol, hogy ki az apa, hiszen örökké együtt kúrtak, és gyakorlatilag családon belül maradt a dolog. Végül egyik pillanatról a másikra betelt a pohár, és gyerekestül átment Miamiba, akkor még csak látogatóba. Ott ismerte meg az amerikai tengerészet egyik tisztjét. Beleszeretett és arra készült, hogy férjhez megy hozzá. Akkor rendelték vissza munka ürügyén. A Fidel testvérek láthatólag támogatták egykori szeretőjük kiházasítását, ugyanakkor többször is előfordult, hogy hasonlóképpen magukhoz rendelték. Mayda megelégelte "munkáját" és azt fontolgatta, hogy végleg Miamiba költözik. Aztán egyszercsak hirtelen meghalt. Nem volt beteg, nem érte baleset. Az orvos értetlenül állt a holttest fölött - tudtam meg a történet szomorú befejezését évek múltán kubai barátnőm leányától. Ez a történet egy kicsit emlékeztetett engem a két Kennedy fivér és Monroe kapcsolatára, csak talán itt a nő nem volt olyan ismert, ezért könnyebb

volt eltenni láb alól. ELTŰNTEK Elkeseredetten tettem le a kagylót. "Nincs ilyen nevű lakó az intézetben" - közölte velem az imént harmadszor is egy férfihang. Hát megtörtént. Oxana is végleg eltűnt. Csak ne hasonlítana annyira az egész történet Dorotáéra! Nem először találkoztam az emberi aljassággal, mégis újra, és újra megdöbbent. Ezt nem lehet megszokni. Pláne, ha a főszereplője az ember barátnője. Testközelbe kerül a borzalom. Ez egészen más, mint egy megrázó hír az újságban. Oxana, az igazi orosz szépség. Szőke, magas, telt, de mégis karcsú derekú... Oxana, az intelligens, arisztokratikus külsejű nő, aki jobb körülményekre vágyott. A szovjet turnénkon csatlakozott hozzánk, imádta a zenészeket, a híres embereket. Különösen a LGT Amerikában meghalt szólógitárosa, Barta Tamás tetszett neki. Megszokott, hogy a zenekarokat mindenütt rajongó csajok veszik körül, akik alig várják, hogy valamelyik fiú elvigye őket, de szívesen teljesítik minden kérésüket akár az öltözőkben is. Én, mint énekesnő fiúsítva voltam, tehát végigéltem a legmelegebb helyzeteket is. Nem egyszer nyitottam be rosszkor az öltözőkbe, de ezt is meg lehetett szokni. Oxana első alkalommal még hivatalból volt velünk. Egyike volt a protokoll-kurváknak. Tamással már nem pénzért csinálta. Talán arról ábrándozott, hogy Magyarországra jöhet, feleségként? Erről sosem beszéltünk, de összebarátkoztunk. Beavatott titkaiba,

barátnők lettünk. A magyar tini-énekesnő és az orosz elit prostituált. Tágra nyílt szemmel hallgatta Magyarországról, pláne a mesés Londonról szóló beszámolóimat. Persze, neki Magyarország is már a nyugatot jelentette. Döbbenten hallgattam, hol, milyen körülmények között éltek szüleivel. Szibériában született, egy nagyon szegény család hatodik gyerekeként. (A Szovjetunióban teljesen mindegy, hogy milyen szegény voltál, a gyerekeket meg kellett szülni.) Az egyetlen kislány volt, a többi testvére mind fiú. Szibéria köztudottan az örök tél hazája, jellemzői a zord szélviharok, a sötétség, a barátságtalan környezet. Faházban laktak, egy szobában nyolcan a szülők és a gyerekek, na meg az állatok, hogy meg ne fagyjanak. Így velük lakott Lenin, a kecske, aki a tejet adta, néhány csirke, Zoé, a cica, és Misa, a kutya. Otthon sütötték a kenyeret, gyúrták a tésztát... Húst, gyümölcsöt nemigen láttak, néha a tyúkok tojta tojást ették, és ha volt egy kis pénzük, a papa a piacról halat hozott. A papa a helyi kolhozban dolgozott, a mama takarított a Sztálinról elnevezett szövőgyárban. Egyikük sem tudott írni és olvasni. Mindenáron taníttatni akarták gyerekeiket, de pénz nem volt hozzá, így a szomszéd házban lakó idős tanár bácsi tanítgatta őket, hogy ne maradjanak analfabéták. Bár kötelező volt az iskola, nagyon sokan otthon maradtak, mert nem volt ruhájuk, cipőjük, amiben elmehettek volna. Náluk is a hat gyerekre három pár cipő jutott, egy-egy olvasókönyv, papír meg ceruza az akadt. Oxána tizenhárom éves volt, és már nagyon szép, amikor meglátogatta őket

Moszkvából az egyik nagybácsi. Elhalmozta a családot meleg ruhákkal, konzervekkel, de egy kikötése volt: Oxánát magával viszi, hogy tanult ember legyen belőle. A család boldogan teljesítette kérését. A lány az orosz fővárosba került, és természetesen Szergej nagybácsinál lakott. Az eleinte csak apáskodott felette, szép ruhákat vett neki, játékokat, könyveket, de később már meglepte a Vörös Moszkva nevű parfümmel, ami az egyetlen volt abban az időben. - Képzeld! - mesélte Oxána - A tizennégy éves kislány egyik ámulatból a másikba esik. Nyina nagynéni úgy tűnt, szeretett, mert neki nem volt gyereke. Kövér, nagydarab, mondhatnám csúnya asszony volt, úgyhogy kicsit féltékenykedett is rám. Azért elmagyarázta, mi is történik velem, amikor először vércsöppeket észleltem a bugyimban. Természetesen szűz voltam, fiú nem is volt a közelemben. Egyik este Nyina néni pártértekezletre ment, és én nagyon megijedtem. Egyedül maradtam Szergej bácsival. A jóságos rokon tapogatni kezdte a cicijeimet, majd benyúlt a bugyimba és közben nyálas puszikat adott a számra. Szúr a szakálla és a bajusza, vodka illata van, ahogy erősen megszorít látom, ahogy feketéllik a piszok a körme alatt. Zihál, egyre durvább lesz, és az ujjait nyomkodja a puncimba. Közben egyfolytában azt hajtogatja, hogy nekem köszönhetsz mindent, tehát azt kell tenned, amit én parancsolok. Majd lerángatja a bugyimat, rámfekszik, nagyon nehéz... egyszercsak éles fájdalmat érzek a lábam között. Szomorú, ha az ember így veszti el a szüzességét, és biztos, hogy meggyűlöli a férfiakat, sőt talán ezért válik prostituálttá. Attól fogva mindennaposak lettek az ilyen jelenetek, ha Nyina néni nem volt otthon, vagy már elaludt. Terhes lettem. Az abortusz tiltva volt, tehát titokban kellett elvenni a gyereket. Nagyon féltem. Nem tudtam mi fog történni velem. Késő este indultunk el a bábához, hogy ne vegyenek

észre minket. Sötét utcákon gyalogoltunk, majd befordultunk egy romos lépcsőházba, amit alig világított meg a pislákoló villanykörte. Nyina néni egy ócska ajtón hármat koppantott, és az szinte azonnal kitárult. Meleg, és orrfacsaró bűz csapott ki a lakásból. Egyből elhánytam magam. A meghatározhatatlan korú, lompos asszony az elhanyagolt konyhába tessékelt minket. A nő lepakolt néhány ételmaradékkal teli edényt az asztalról, és mondta, toljam le a szoknyám, a bugyim, és feküdjek fel rá. A lábamhoz odatolt egy ócska karosszéket háttámlájával az asztal felé. A székre bádoglavórt tett, nekem pedig szólt, hogy húzzam fel a lábam, és tegyem kétfelől a szék karfájára. A hidegtől és a félelemtől reszkettem. Adtak egy nagy pohár vodkát, és rámszóltak, hogy igyam meg. Nyina néni lefogott, az asszony pedig odaállt a lábaimhoz. Először csak azt éreztem, hogy valamit matat rajtam, azután hirtelen iszonyú, tüzes fájdalom mart belém. Felordítottam. Nyina néni még egy nagy pohár vodkát itatott meg velem, a fejem zúgott, de a fájdalmat úgy is éreztem. Bűz, félelem, fájdalom, szédülés. Nem emlékszem, hogyan kerültem haza. Másnap émelygő gyomorral, iszonyú fejfájással, és nyilalló fájdalommal az alhasamban ébredtem. Fel akartam kelni az ágyból, de visszahanyatlottam. Éreztem, hogy egy vastag rongy van a lábam között és nagyon vérzek. Ekkor bejött Nyina néni, és elmondta, hogy elvették a kisbabámat, hogy Szergej és ő mennyire sajnálják a történteket, és azt szeretnék, ha gyorsan felgyógyulnék, és iskolába járnék. Megígérték, hogy külön

helységben lakhatok, a konyha az enyém lesz, ők maradnak a szobában. Kivitték az ágyamat a konyhába, és kérésemre egy csomag gyertyát is kaptam, hiszen attól kezdve hosszú éjszakákon át olvastam. Ahogy felépültem, folytattam az iskolát, bizony naponta három-három kilométert gyalogoltam oda vissza. Kitűnő tanuló lettem, és osztály első angolból és németből. Oxána azt is elmesélte, hogyan lett kurva. Egy ismeretlen férfi járta sorra az egyetemen az osztályokat. Azt mondta, tolmácsokat keresnek, protokoll rendezvényekre. Csakis csinos, intelligens lányok jöhetnek szóba, a nyelvtudás önmagában kevés. Könnyű munka - sok pénz, ígérte egy olyan világban, amikor az átlag orosz bármilyen nehéz munkát elvállalt volna egy kis plusz pénzért. (Abban az időben egy értelmiségi fizetése körülbelül száz dollárnak megfelelő rubel volt havonta.) Nem mondták meg, mit kell csinálni. Megmutatták, hol lesz az első fogadás, amin részt kellett vennie, kapott egy elegáns ruhát, hogy azt vegye fel, és azzal kész. Először semmit sem sejtett. Később meglepődött a férfiak vadságán, az addig úriemberként tisztelt vezetők ordenáré disznóságain. De mit tehetett? Rohanjon ki? Vagy vágta volna pofon Hruscsovot vagy Brezsnyevet, mert megfogta a fenekét, és később a lába közé nyúlkált? Itatták, amúgy nem volt egy szende szűzlány... a beígért nagy pénzre gondolt, - most már értette, miért olyan magas az összeg - és arra, hogy meghátrálni lehetetlen. Kibírta. Az elsőt, és még könnyebben utána a többit. Kárpótolta ugrásszerűen javuló életszínvonala. Boldog volt. Minden

csodásnak tűnt. Sikertörténet Szovjetunió módra: egyetemistából protokoll kurva. Nagyon jól bevált, most már az odalátogató vendég politikusokat is ő szolgálta ki. Azután beütött a baj. Oxana terhes lett. A gyerek apja minden kétséget kizáróan egy vezető politikus. A lány meg akarta tartani a kicsit. Persze, nem engedték. Ez pont abban az időben zajlott, amikor megismerkedtünk. Nem hagytak neki választást. Kényszerítették, hogy vetesse el a gyereket. Úgy tűnt, mintha segítenének neki. Valójában inkább ellenőrizték. Megszervezték a kórházat, az orvost. Közölték az időpontot. Kocsi ment érte, két markos férfi kísérte az abortuszra. Ami igaz, az igaz, gondos ápolásban részesült... De ez nem feledtetett vele semmit. A szakértelem ellenére, mégis minden arra a régi, szörnyű éjszakára emlékeztette a büdös, koszos konyhában. Harcolt a végsőkig. A gyerekét akarta. Az övét, és abszolút nem érdekelte, hogy ki az apa. Az összes szeretőjének könyörgött, majd fenyegetőzött, végül megzsarolta őket. Elkövette azt a hibát, hogy zokogva az arcába ordította leendő gyermeke apjának: mindent kitálal kapcsolatukról és a párt-orgiákról, ha nem tarthatja meg a kicsit. Lehet, nem tette volna meg. De tudtak róla, hogy a gondolat megfordult a fejében. Még visszatért velünk Moszkvába. Még küldött két levelet, miután hazatértünk. Válaszoltam. Az én második levelem visszahozta a postás: "Címzett ismeretlen". Üzentem, telefonáltam a kinti ismerősöknek, próbáltam megkeresni. Senki nem tudott róla. Nagysokára jött egy levél tőle. Gyűrött fecni. Úgy csempésztette ki, hogy

segítséget kérjen. Leírta, hol találom, kérte, látogassam meg. Az ideg- és elmegyógyintézetben a legsötétebb középkor fogadott. Elhanyagoltság, kosz mindenütt. Celláknak beillő kórtermek, ágyakhoz kötözött emberek... Bevezettek egy sötét, dohszagú odúba. Az ágyak szélén meghatározhatatlan korú nők, pecsétes, ócska hálóingekben, torzonborz hajjal. Egyikük folyamatosan hintáztatta magát az ágy szélén, közben monoton hangon dünnyögött. A másik üveges szemmel bámult a semmibe. A harmadik elindult felém, arcát furcsa grimaszba húzta. Csak sokára jöttem rá, hogy mosolyogni próbál. Megdöbbentem. Ez volna Oxána, a gyönyörű, fiatal lány? Elsőre úgy hatvan évesnek tűnt, pedig nem lehetett több huszonhatnál. Arca meggyötört, szeme táskás, tekintete zavart, és az egész nő ápolatlan. Akadozva, suttogva mesélte el, mi történt vele. Kapott egy injekciót, azt mondták védőoltás. Itt tért magához. Állítólag idegrohama volt, kezelésre szorul, pihennie kell... állandóan gyógyszerezik, kábítják... Mindketten tudtuk, miről van szó. Könyörgött, hozzam ki onnan. Mindent megpróbáltam. Mindenütt falakba ütköztem. Közben haza kellett jönnöm. Rendszeresen hívtam az intézetet, érdeklődtem hogyléte felől, megjátszva a tudatlant. Mindig megnyugtattak, lassan javul, de még hosszadalmas kezelésre szorul... és most a telefon: "nincs ilyen lakó". Soha többet nem hallottam Oxanáról. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset. A dologban pontosan az volt a hátborzongató, hogy kísértetiesen emlékeztetett Dorota eltűnésének történetére. Dorota lengyel lány volt, de ő is a Szovjetunió elit kurváinak számát szaporította. Vele is egy koncert körútunk alkalmával ismerkedtem meg, Lengyelországban, de később a nagy Szovjetunióban és Londonban is összefutottunk. Dorota arisztokrata család sarja, anyai ágról lengyel hercegek, apai ágról pedig az orosz cári család leszármazottja volt. Őt már a politika útlevéllel is

megajándékozta, tehát utazó kurva lett belőle. Mit is jelentett ez? Azt, hogy tolmácsként elkísérte a diplomatákat útjaikon. Mindent egy helyen! Tolmács, kurva, társalkodónő, idegenvezető. Bejárta egész KeletEurópát, járt Londonban, Amerikában, sőt még az arab országokban is, és általában mindenhol egy-egy híres ember, vagy közismert diplomata volt a stabil szeretője. Magyarországon, pontosabban Budapesten forgatták a Kék madár című amerikai filmet, melynek főszereplője Richard Burton volt. A Duna parton lévő Intercontinental szálló várra néző elnöki lakosztályát kapta Burton. Mivel itt akarta ünnepelni akkor már különváltan élő felesége, Elisabeth Taylor születésnapját, a lakosztályt teljesen átalakíttatta, mindenhová fekete és arany bútorokat, függönyöket, gyertyákat, virágokat tetetett. Londonból hozatott egy fekete Rolls Royce-t és Londonból jöttek át a Cartier ékszerészei, hogy kiválassza az ajándéknak szánt briliáns gyűrűt, mely körülbelül öt millió dollárba került. A helyzet pikantériája, hogy akkor már angol szeretőjével, későbbi feleségével volt együtt, aki szintén itt volt vele a forgatáson, csak a szálloda másik részében lakott. Az elnöki lakosztályhoz tartozott egy hatalmas nyitott terasz, az volt gyertyákkal körberakva, oda volt megterítve. A tisztelt vendégsereg (olyan prominens személyek, mint Roman Polanski, Peter Ustinov, Elton John, Barbara Streisand, Puskás Öcsi, Claire Kenneth...) onnan integetett a szálloda alatt, a Duna parti sétányon nyüzsgő tömegnek. Tűzijáték is volt, éjfélkor. Roman Polanski, mint tudjuk, híres arról, hogy mindig nagyon fiatal lányokkal mutatkozik. Ez

alkalommal is egy magas, vörös hajú, zöld szemű lány mosolygott mellette, feltűnően szolíd öltözékben, de szexisen. Fekete miniszoknyás kosztüm, fényes fekete harisnya, hátul csíkkal és fekete antilop tűsarkú cipő. Ékszere mindössze a fülében lévő briliáns. Tudta, hogy szépek a fogai, mert örökké mosolygott, no meg akkor látszottak az arcán lévő szépséggödrök. A party természetesen a tűzijáték után botrányba fulladt, hiszen Burton totálkárosra itta magát, mint mindig. Ugyanitt néhány évvel később Freddie Mercury tartotta születésnapi buliját. De arról majd később. Néhány hónappal később Moszkvába utaztam egy televíziós show-ra és a legnagyobb szállodában, a Rossiaban laktam. Ez arról híres, hogy kocka alakú, minden oldala egy kilométer hosszú, tehát négy utca felől vannak a bejáratai. Tíz emeletes, belül szinte egy komplett város. Mégis, milyen kicsi a világ! A reggelinél ültem, mikor megpillantottam a Taylor szülinapján látott vörös lányt. Még biztosabb voltam benne, hogy ő az, amikor kisvártatva megérkezett Polanski is. Odaültek az asztalomhoz és kiderült, hogy szeretik a dalaimat, ismernek még Lengyelországból, és emlékeztek rám a partyról is, ahol igazából még nem beszélgettünk. Polanski a találkozás örömére rendelt egy pezsgőt, majd elrohant forgatásra, mi meg elkezdtünk csevegni. Aznap nem kellett dolgoznom, ráértem. Igazi barátnők lettünk, nem véletlenül állítja a mondás, hogy a magyar és a lengyel mindig barátja egymásnak. Bizony megkönnyeztem az élete történetét. Krakkóban született. A város nagyrésze valamikor a család tulajdonában volt. Paloták, vidéki kastélyok lovakkal, személyzettel - ehhez képest egy kétszobás

lakásban éltek apja, anyja, a húga meg ő. A család szétszóródott, a mama, mint úriasszony nem értett semmihez, viszont több nyelven beszélt. A papa orosz-angol szakos tanár és sokat utazik a Szovjetunióba. Vele született előnye, hogy a szülők után oroszul és lengyelül is beszél, édesapjától megtanulta az angol, az iskolában pedig a német nyelvet. Álmai közé tartozott, hogy bejárja a világot. Mindenképpen olyan pályát akart választani, ami a nyelvekkel és az utazással kapcsolatos. Gondolt arra, hogy stewardes lesz az Aeroflotnál, de jobban imponált neki mondjuk a parlamenti szinkrontolmácsi, vagy csak simán a tolmácsi állás. Boldog volt, mikor első munkáját megkapta Moszkvában, ahol Lech Valensa tolmácsa lett az orosz-lengyel tárgyalásokon. A lengyel államfő jó kiállású, forradalmi elveiért népszerű ember volt, imponált neki. Akkor is a Rossiában laktak egymás melletti szobában és teljesen természetesnek tűnt, hogy az egy hetes munka az állandó közös programok szinte együttéléssé alakultak. A szeretője lett. Tisztelte, felnézett rá, de nem volt szerelmes belé. Búcsúajándékként egy tíz napos Londoni utazást kapott. A szokásos városnézésen - a királynő palotája, a Piccadilly, a Tower, a National Gallery - kívül természetesen éjszakákat barangolt a Sohóban. Valensa egyik kedvenc helye a londoni Playboy Klub volt, így oda is befizette Dorotát, mert természetesen minden költséget ő fedezett. Mindannyian ismerjük a magazint, a nyuszi ruhába öltözött gyönyörű lányokat. Ez a hely csak a nagyon gazdagoknak, a kiváltságosoknak műkö-

dött, hiszen árai a csillagos égben voltak. Igaz, hogy ennyi darázsderekú, nagy mellű szép lány egy helyen nemigen fordul elő. Megint milyen a véletlen: azon az estén, amikor Dorota odajött, magyar est volt és a cigányzenén kívül popzenét is hallgathattak, ugyanis én énekeltem. Már az első dalnál megláttam, hogy ott ül egy nagydarab, feltehetőleg testőr fiúval, és pezsgőt iszik. Alig vártam, hogy lejöjjek a színpadról. Odaültem hozzá, és ott folytattuk, ahol Moszkvában abbahagytuk. Majd legnagyobb megdöbbenésemre megjelent az egész Playboy birodalom tulajdonosa, egy ismert arc, Hugh Heffner. Mint általában, most is gyönyörű, világos öltönyben volt, illatfelhő, ékszerek, "nyuszik" körülötte... céltudatosan jött, mint kiderült, jó kliense Valensa, és ő ajánlotta Dorotát a sajtómágnásnak. Egyértelmű volt, hogy tetszik neki a lány és feltehetőleg pillanatokon belül a szeretője is lesz, de az ösztöneim többet éreztek. Igazam is lett. Három hónap múlva Dorota a Playboy címlapján volt, mint a vörös blokk lengyel-arisztokrata szépsége. Közel félmillió dollárt kapott érte. A fene egye meg, én pedig halálra énekeltem magam mindössze kétezer fontért, ami körülbelül ötezer dollárnak felelt meg. Legközelebb New Yorkban találkoztunk, de oda ő hívott meg és ő küldte a repülőjegyemet. Természetesen első osztályút, és a világ egyik legjobb és legdrágább szállodájában, a Centrál park és a Fifth Avenue mellett lévő Plaza-ban laktam, melynek a tulajdonosa nem más, mint Ivana Trump. Limuzin jött értem a reptérre, sofőrrel, és benne Dorota, a lábán Gucci cipő,

rajta Chanel kosztüm és csodás antik ékszerek, a családi örökség maradványai. Nagyon szép és mutatós látvány volt, de belülről semmit nem változott, bár a pénz minden embert megváltoztat. A reptértől a hotelig volt időnk beszélgetni, hiszen a New Yorki forgalmat nem kell bemutatni, bizony beletelik másfél két órába az út. A jóképű, fekete bőrű sofőr Dorota kérésére leengedte a köztünk lévő ablakot, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, bár, ha párok ülnek a kocsiban, akkor a sofőr pontosan tudja, hogy ez mit jelent, igaz manapság ez már egyneműeknél is előfordulhat. De az egyneműekre majd később visszatérünk. Kaptam egy pohár pezsgőt is és megmosolyogtam nemzetközi farokgyűjteményét és azok történeteit. Kissé furcsának tűnt, hogy nagyon pozitív véleménnyel van a melegekről, meg a leszbikusokról. Én is tisztelem a másságot, soha, senkit nem ítéltem el ezért, de nem szeretem, ha büszkélkednek vele. Hamarosan megtudtam, hogy miért az egész mese. Beértünk a szállodába, kaptam egy gyönyörű szobát. Kicsomagoltam, beálltam a zuhany alá és amíg a meleg víz folyt a testemre, arra gondoltam, hogy talán pályát tévesztettem, amikor úgy döntöttem, hogy az éneklésből és a könyv írásból szeretnék meggazdagodni, pedig van sokkal könnyebb és gyorsabb módja. Egy óra múlva Dorota vacsorát adott a saját lakosztályában. Nem voltunk túl sokan, de amikor beléptem, egy dolog azonnal feltűnt: a társaság nagy része a "másságot" képviseli. Ott volt Andy Warholl, Nurejev, Freddie Mercury, Elton John, Navratilova, Grace Jones.

A többi jelenlévő számomra ismeretlen volt, de - mint később megtudtam - meghatározó alakok, divattervezők, kezdő színészfiúcskák, modellek. Édeskés cigarettafüst szaga terjengett a szobában, kellemes, halk zene szólt, míg kajáltunk. Később viszont elszabadult a pokol, és a legkeményebb rock muzsika bömbölt, például Queen, AC/DC, Guns 'n Roses. Kialakultak a párok és bizony feltűnő volt, hogy csak egy vagy két hagyományos páros volt. A csókolódzáson és az intim jeleneteken nem csodálkoztam, hiszen évekkel korábban már Londonban, de például Bostonban, Gloria Gaynor koncertjén is tapasztaltam hasonlót. Dorota Navratilovával volt elfoglalva, aki büszke arra, hogy a lányokat szereti. Egyértelműen látszott, hogy per pillanat Dorotába szerelmes. Én csodálkoztam, mert meggyőződésem volt, hogy Dorota csak a fiúkra bukik, de lehet, hogy ezt csak kipróbálta, vagy egyszerűen a pénz motiválta? Hamar elmentem aludni, mert elegem volt, hisz aznap jöttem Európából, de valahogy a lelkemet meg a gyomromat is felborította az a látvány. Pornófilmekben nem egyszer láttam két fiú egy lány, egy fiú két lány orgia stb felállásokat, de valahogyan két lány együttléte, ha a fiú csak nézte is, másnak tűnt, mint egy ilyen helyzetben. Valahogyan azt izgatónak találtam, ezt meg nem, de a barátnőmet ugyanannyira szerettem a továbbiakban is. Érezhette, hogy túl hirtelen mentem aludni, mert reggel már korán reggelizni hívott, de ez esetben már a hotel éttermébe. Nem beszéltünk az előző estéről. Annyit mondott, hogy hamarosan Moszkvába

szólítja a "munkája", de aztán jön vissza, mert nagyon tetszik neki Reagan és talált néhány titkosszolgálati fiút, akiknek viszont ő tetszik, de nagyon. Kicsit tartott attól, hogy ezek a fiúk, akik az FBI illetve a CIA szolgálatában álltak, félreérthető helyzetbe hozzák őt politikailag, és akkor hogyan számol el a lengyeleknél, vagy az oroszoknál, ahol szintén politikusoknál érdekelt. De hát őt csak a szex és a pénz érdekli, nem a politika. Ez lett a végzete. Még két napot töltöttünk együtt, azután én Los Angelesbe utaztam, ő Moszkvába Brezsnyevhez, majd átugrott Lengyelországba meglátogatni a családját, és ahogyan később a telefonban nekem félreérthetetlenül mesélte, eljutott Washingtonba, Reagan ágyába. Mi volt fontos neki, hogy elmondhassa? Annyi esze abban az időben még nem volt, mint Mónika Lewinskynek, bár valamennyi pénzt nyilván keresett vele. Viszont az oroszok, akik embereket állítottak rá, hiszen aki ezekben a körökben forog, az igazán nagy pénzeket nem a kúrásokból, hanem a kémkedésből szerzi, pl. Mata Hari - úgy érezték, itt az ideje, hogy barátságosan két kredenc méretű emberükkel "elkísértessék" Moszkvába. Kémkedés vádjával került Szibériába, a női börtönbe. Próbáltam telefonon elérni, nem ment, aztán kaptam egy levelet, ami nagyon zavaros volt, arról írt, hogy naponta gyógyszerezik, kínozzák, a nőtársai megerőszakolják, hiszen tudták, hogy kurva. Mégis talált egy börtönőrt, aki a rendszeres szeretkezésükért cserébe kicsempészte a leveleit a családjának, illetve a barátainak. A bankszámlája elég vastag volt már akkor, így a család minden pénzt megadott az

ígéretekért, hogy kiszabadítják. A pénz eltűnt, Dorota maradt. Utolsó információm róla: a börtönkórház idegosztályára szállították. A hivatalos verzió szerint ott lett öngyilkos. Harminc éves volt. Vajon rajtuk kívül hány nemkívánatos lány, asszony, vagy férfi járt így? MEGELEVENEDETT KÖZÉPKOR Oxana furcsa történeteket mesélt, amikor meglátogattam. Máig nem tudom, mi volt ezekben az igazság és mennyi amit az ő és a többi végsőkig megrettent és elcsigázott "lakó" fantáziája teremtett, vagy csak tett hozzá a valóban megtörtént eseményekhez. Megdöbbentem. Ahogy ott ültem a fullasztóan dohos levegőjű cellában, gyomromat összeszorította a félelem. A rozsdás rácsok a repedezett betonpadló, a piszkos, helyenként vérfoltos falak, a szűk ablakok betört üvegén át süvítő szél jól illett a történetek hangulatához. Képzeletemben sőt még sokkal később, álmaimban is megelevenedtek a hallottak. Nézd a szerelmeseket - suttogta Oxána, miközben fejével egy meghatározhatatlan korú párra mutatott. Némán ültek egymás kezét fogva, úgy tűnt, megszűnt számukra a külvilág. Egyszerre volt megható és groteszk, ahogy betakargatták egymást piszkos hálóingük fölött viselt zsíros nyakú, kopott nagykabátjukkal. Minden mozdulatuk féltésről, törődésről és teljes odaadásról tanúskodott. Csak nagy sokára jöttem rá, melyik a fiú és melyik a lány. Egyformán borzas, elhanyagolt hajuk, piszkos arcuk elrejtette a valamikori szépséget. Mert egykor szépek voltak nagyon is mesélte Oxána. A többiek azt suttogták a fiú katonaként szolgált, állítólag olyan vonzó és ellenállhatatlan volt, hogy beleszeretett egyik felettesének a menyaszszonya. A tiszt persze nem nézte tétlenül a bontakozó idillt. A fiú ide került egészségesen. Egy darabig még a

zord körülmények közt is jól látszott, milyen csinos. A fiatal nővérnek is feltűnt. Egyre többet beszélgettek, egyre több időt töltöttek együtt. Egy nap a fiú megsimogatta a lány kezét, miután az beadta neki a szokásos kábítószert. A mozdulatban annyi őszinte szeretet volt, hogy a lány többé nem tudta a szert tartalmazó tűt kedvese húsába döfni. Felettesei figyelmeztették, de képtelen volt tönkretenni azt, akit teljes szívéből szeretett. A csinos lányt egy reggel a betegek maguk közt, ágyhoz szíjazva találták. Csak késő délután ébredt, mély kábulatából és olyasmit motyogott, hogy álmában törtek rá a szobájában... máris újabb injekciót kapott. Néhány nap múlva, amikor már csökkentették az adagját és meghatározhatatlan színű kötelékeit, mely a rozoga vaságyhoz béklyózta, eloldották, kibotorkált a folyosóra. Szó nélkül, céltudatosan indult az egyik lógó, félig kiszakadt ajtó felé. Megtalálta, akit keresett. Némán átölelték egymást. Azóta naphosszat együtt üldögélnek valamelyik ágy szélén, vagy a sarokba kuporodva. Nem beszélnek. Csak ülnek szótlanul, fogják egymás kezét, és néha valamelyik megsimogatja a másikat. Megborzongtam. A csípős hideg átjárta a tagjaimat, de ez most valahonnan belülről jött. És Oxána tovább mesélt. Az itteniek közül szinte senki nem valós idegbeteg. Sokan a koncepciós perek áldozatai. Például, aki az előbb elvánszorgott az ajtó előtt. Fiatal lány volt, szinte még gyerek. Politikai adatokat szivárogtatott ki. Nem akart ő semmi rosszat, szerelmes lett. A fiú kérdezgette, a lány meg mesélt. Mindenről. Még arról is, ami a munkahelyén történt... Akik már akkor is itt

voltak, jól tudták, mi történik vele. Nyílt titok volt, mi folyik a folyosó végén lévő kis szobában. Jó néhányan maguk is megjárták. A "kezelő" egyetlen komoly berendezési tárgya az X alakú fa állvány volt, a négy végén és a közepén elnyűtt, de így is erős szíjakkal. Töredezett fogú, mindig mogorva ápoló már közvetlenül bekerülése után a kezelőbe támogatta a kábulatában még járni is alig tudó lányt. Néha egy-két órát is bent töltött vele. Amikor kihozta, a lány, ha lehet, még gyengébb volt és jól látszott, eredeti ruhája helyett csak egy elöl nyitott köpeny fedi meztelen testét. A kezelések mindaddig folytatódtak, míg a lány külsejére rá nem nyomta bélyegét az itt tartózkodás. Előfordult, hogy az egyik nővér ment vele, aki előszeretettel öltöztette, vetkőztette a fiatalabb nő betegeket, és közben sokszor, mintegy véletlenül megfogta a mellüket és a feneküket. Egyszer, úgy egy hónapra rá, hogy a lány bekerült, a töredezett fogún kívül még három ápoló kísérte kezelésre. Nagyon sokára kerültek elő, és szinte vitték a lányt az ágyáig. Azóta ilyen lassú és megfontolt. Még akkor is kábának tűnik, ha nincs benne narkó. De van, aki megszabadul. A régebben itt élők világosabb pillanataikban szívesen emlékeznek egy nyári, napsugaras történetre. A lány nem volt különösebben szép, de csúnya sem. Épp úgy hozták be, mint a többieket. Még a hosszú dús sötétszőke haja sem volt kivétel, hiszen sokuknak ilyen volt valaha. A sánta ápoló, aki mindig kedves volt és egyikükkel sem bánt durván, valószínűleg mégis ebbe szeretett bele. Gyakran azon kapták, hogy elmélyülten bámulja Szveta hajkoronáját.

Sőt, ha a többi gondozó nem látta, fésülgette is. Az ápolók maguk sem éltek sokkal jobb körülmények között, bár az ő szobájukban legalább viszonylagos tisztaság és meleg volt, na meg valamivel, de éppen csak valamivel több és jobb ennivaló. A csendes férfi inkább magától vonta meg a falatot, és ha azt hitte senki sem látja, mindig a lány markába nyomott valami harapni valót. Egy éjjel valami furcsa zaj vegyült a szokásosak, a távoli vízcsepegés, a törött ablakokon átsüvítő huzat és a kábultak nyöszörgése közé. A folyosó repedezett cement padlóján léptek közeledtek. Valaki óvatosan kinyitotta az ütött-kopott, nyikorgó ajtót és halkan a terembe lépett. A félhomályban is jól látszott, biceg. Az árny nem szólt semmit, csak odalépett Szveta ágyához, kézen fogta a lányt és maga után húzta. Másnap iszonyú ribillióra riadtak. Ápolók jöttek sosem látott mennyiségben és mindent átkutattak. Szveta után kérdezősködtek, de a lányt senki sem látta, az éjszaka történtekről pedig hallgatott még az is, aki emlékezett rá. Valakinek sikerült elkapnia egy pillanatot, mikor a sánta, többnyire szomorkás arcú ápoló elmosolyodott. Nyilván azt hitte, senki sem látja, mert ahogyan a nagy kutatás kellős közepén Szveta üresen maradt ágyára nézett, arcán eláradt a derű. A lányt azóta sem látta senki... MARINA VLADY A neves francia színésznőt származásán, vagyis édesapja személyén kívül a szó legszorosabb értelmében a szerelem kapcsolta össze a "vörösökkel". A szerelem, és annak tár-

gya, a híres költő, Vlagyimir Viszockij. A költő, egy katonatiszt gyermekeként kivételes helyzetben volt, mégis számos problémával kellett szembenézniük. Nekik is meg kellett küzdeniük azokkal az utazási nehézségekkel, melyeket a szocialista országokban támasztottak, különösen a Nyugatra készülőkkel szemben. (Hátha kint maradnak?!) Pedig Viszockij igazi lokálpatrióta volt, aki szenvedélyesen szerette hazáját, anyanyelvét. Visszás, sőt hihetetlen helyzet, a kor hű tükre. Adva van egy házaspár, melynek tagjai szeretnék együtt tölteni szabadságukat. Természetes igény, de nem a Szovjetunióban. Az asszony történetesen francia állampolgár, a férfi szovjet, a vakáció tervezett helyszíne pedig Párizs... Mindez önmagában elég ahhoz, hogy két világszerte ismert művész rettegjen, vajon sikerül-e tervük. Mert ahhoz a férfinak szüksége van kiutazó vízumra, melyet kérvényezni kell... Ott "fenn" azután elbírálják, eleget tesznek-e a kérésnek. De az utazási ügyek intézése amúgy is bonyolult: sok órás sorbanállás, hosszú várakozás az ára. A pár végül is örülhetett, Viszockij több hetes várakozás után megkapta a kiutazásra jogosító útlevelet, méghozzá külön futár útján. Igaz, érdekükben előző nap Georges Marchais személyesen hívta fel Brezsnyevet. A Szovjetunióban gyakran forgató színésznő az élet más területein is szembesülni kényszerült a vörös-diktatúra intézkedéseivel. Filmjének honoráriumát rubelben kapta, az összeget ráadásul helyben kellett elköltenie. Amikor úgy gondolta, hogy erre legalkalmasabb mód egy otthon megvásárlása, megint gondot jelentett francia állampolgársága. A külföldiek ugyanis csak arra kijelölt, Moszkva körül húzódó negyven kilométer terjedelmű - egyébként méregdrága - zónában vásárolhat-

tak ingatlant, mozoghattak szabadon... ISABELLA ROSSELINI Ingrid Bergman lányával, aki édesanyjához szinte a megszólalásig hasonlít, és csaknem olyan fényesen ívelő karriert futott be, mint mamája, Berlinben találkoztam, ahol egy televíziós műsorhoz készítettem vele interjút. Az ő orosz-sztorija sem semmi! Mivel ő is hozzám hasonlóan nagy természet- és állatbarát, sok háziállata után egy mini-malacot tartott, akit mindig magával vitt, bárhová utazott is a világban. A malacot különben New York-i penthouse lakásában a felhőkarcolók tetején tartotta, és pórázon sétáltatta. Magával vitte a forgatástól kezdve a kozmetikusig mindenhová, ahová állatot beengedtek, sőt még oda is, ahová nem. Így történt ez moszkvai útja alkalmával is, ahol a malac a repülő utasterében utazott vele. Megérkezése után az őt fogadó bizottság át akarta venni a malackát, azt hitték ajándékba hozta és finom vacsorának szánta. Értetlenül vették tudomásul, hogy az állatka házi kedvenc és semmi köze az étkezéshez. Na persze azon felül, hogy az étteremben külön széken ülve együtt kajál Izabellával, sőt a tányérjából is elcseni kedvenceit, a zöldségeket és édességeket. Történt azonban, hogy Isabella az egyik forgatás alkalmával Piggi malacot otthon hagyta a Rossia Szállodában. Késő éjjel, amikor hazaért, riadtan figyelt fel arra, hogy nyitva van lakosztálya ajtaja, Piggi pedig sivít. Amint sietve, izgatottan beljebb lépett, érdekes jelenet tárult elé: a "gyezsurnaja" vagyis az a szállodai alkalmazott, akinek munkaköre szerint a folyosó végén kellett volna ülnie, nyakörvénél fogva cibálta a malacot az ajtó felé. A gazdi hazatérte igencsak zavarba ejtette a

folyosói felügyelőnőt, akinek az volt a feladata, hogy az emeleten megakadályozza a lopásokat. Isabella azonnal fordított akcióra gyanakodott. Nevezetesen, hogy a rendre felügyelő asszonyság akart lopni. Csak azt nem értette, hogy az asszony miért ráncigálja kedvencét is, ahelyett, hogy egyszerűen lecsatolná a malacka nyakörvét? A nő zavart magyarázkodásából lassan kibontakozott, mi is volt a szándéka: "Sajnálja, de nincs ennivaló, otthon éhezik a család... azt akarta mondani, nyitva maradt az ajtó, a malac megszökött... legalább egyszer jóllaktak volna..." Észre sem vette, mit tart a kezében. A malackát briliánsokkal kirakott nyakörvénél fogva rángatta, melynek árából akár több évi élelemre is futotta volna... Isabella megsajnálta őt. Természetesen nem jelentette az esetet a szálloda-főnöknek, sőt egy szép összeget adott a szerencsétlen asszonynak, hogy végre jóllakathassa családját. LONDON ELŐZMÉNYEK Magyarországon kommunizmus van, az '56-os, korábban ellenforradalomnak, most már forradalomnak nevezett esemény után... Minden külső segítség és támogatás nélkül értem el, amit elértem. Tizenhat évesen kezdtem énekelni. (Az akkori világban egy 17-18 éves korú lány érettség, és egyebek tekintetében körülbelül olyannak számított, mint ma egy 13-14 éves.) Az akkori helyzet, a világ állása számomra mégis kedvező volt. Ahogy mondani szokták: a szerencse mellett az időzítés a legfontosabb egy karrier alakulásában. Másodikos gimnazistaként, egy iskolai bulin

fölkéredzkedtem a színpadon játszó zenekarhoz énekelni. Megengedték, és később behívtak próbaéneklésre. Ehhez fűződik első füllentésem anyámnak. Féltem megmondani, próbaéneklésre megyek. Inkább azt mondtam, más dolgom van. Lebuktam. Valaki jó szándékúan gratulált anyámnak, hogy milyen klasszul énekelek... Hazajött, és adott egy hatalmas pofont. Nem azért, mert énekeltem, hanem azért, mert hazudtam neki. Körülbelül ebben az időben rendezték az első Táncdalfesztivált. Természetesen indultam. Az elsőn, 1966-ban második lettem a "Hol jár az eszem" című dallal, de a következő évben, a második fesztivált, amin az Omega együttessel a "Nem várok holnapig" című dalt adtam elő, megnyertem. A nagydíj mellé kaptam egy három éves Londoni szerződést, amit a zsűri magyar származású, de angol állampolgárságú elnöke, J. E. Halmai ajánlott fel, annyira megtetszett neki, ahogyan énekeltem. Később ő lett a menedzserem. A szerződés révén a vörös kommunizmusból egy csapásra átkerültem a nyugati világba. Ez minden szempontból kedvező változás volt. Itthon nagyot nőttem az emberek szemében, ugyanakkor belépve a kapitalizmusba, az ott élők számára is érdekesebb voltam. Úgy tekintettek rám, mint egy más világból érkezett emberre. Londonba utazni, ott élni, - ami akkoriban a pop-rock szakma fellegvára volt - személy szerint is óriási élményt jelentett, ráadásul olyan lehetőség, amit az élet csak egyszer ad meg - vagy egyszer sem. KÖZJÁTÉK: AZ ELSŐ... Az aprócska, kopott padlójú szoba egyetlen, függönytelen ablakához lépett és gondosan bezárta a rozoga, szúette spalettát, majd megigazította az ágyneműt.

Ma végre az övé lesz! Fergetegeset fognak szeretkezni! a srác izgatottan várta a lányt. Húsz éves volt, szerelme pedig tizenhét és még szűz. A fiúnak már alapos gyakorlata volt a dologban, tizennégy évesen kezdte a dugást, egy anyja korabeli nővel. Később is idősebb, férjes aszszonyokhoz járt. Volt kitől tanulni... Most mindenesetre kedveskedni akart, felkészült. Nem volt valami tehetős, és tudta, a lány nem kedveli az alkoholt, de a gátlásokat valahogyan oldani kell... Az egyik legolcsóbb, közkedvelt piát, Hubertust vett kis üvegben, és gondosan az asztalra készítette, két kis pohár kíséretében. Hamarosan megérkezett a lány is, és kopogtatott az ütött-kopott, szoba-konyhás lakás ajtaján. Ma nem ment iskolába, csak hogy együtt lehessenek. Előzőleg az ő szüleinél próbálkoztak már kétszer is a szexszel, de nem sikerült. A kor fiataljainak jellemző problémája őket sem kímélte. Egyszerűen nem volt hol, mikor szeretkezni. A családok legtöbbjében több generáció apró, egy-két szobás lakásokban élt együtt, mindig volt valaki otthon. Be kell vallani, azon az emlékezetes gimnáziumi bulin, amikor felkéredzkedtem a színpadra, a zenekar szólóénekese, akit később csak a magyar Elvis Presleyként emlegettek, elsősorban azért engedett a mikrofonhoz, mert tetszettem neki. Nem igazán az énekem érdekelte, de főként a meghallgatás után rájött, hogy az is oké. Egy hónapon belül összejöttünk. Hiába szervezkedtünk, csak harmadszorra jutottunk el a dugásig. Első két alkalommal nálunk próbálkoztunk, de iszonyú pechünk volt. Anyukámék elmentek az Operába, ő pedig feljött... Egymásnak estünk, csókolóztunk, levetkőztettük egymást, és már majdnem összejött a dolog, amikor hallottuk, hogy fordul a kulcs a bejárati ajtó zárjában. Először azt hittük, csak a tiltott helyzet miatti félelmünkben hallucinálunk, de ekkor már

félreérthetetlen volt, hogy az előszoba felől léptek közeledtek. Anyámék hazajöttek, mert valami elektromos gond adódott az Operában. Még szerencse, hogy nem emeleten, hanem magasföldszinten laktunk. Párom úgy-ahogy magára kapkodta ruháit, és kiugrott az ablakon. Pont egy rendőr orra elé. Természetesen számot kellett adnia arról, hogy miért választotta a távozásnak e szokatlan módját. Szerencsére engem már ismert a rendőr korábbról, a srác pedig látható őszinteséggel magyarázkodott: neki mennie kellett, mert megérkeztek a szülők... Megúsztuk, viszont szegény még ott körözött legalább egy órát, mert a kabátja az előszobában lógott. Hideg, télies időjárás volt, már majd' megfagyott... Ki kellett várnom a pillanatot, míg ki tudtam neki csempészni a kabátot az ablakon. Alig adtam ki, amikor anyám belépett. Minek szellőztetsz ebben a hidegben? kérdezte. Valahogyan sikerült kivágnom magam. Dacára a kínos élménynek, nem adtuk fel. Kivártunk egy másik időpontot, amikor édesanyámék nem voltak otthon. Ezúttal sem sikerült a dugás. Senki nem zavart meg, de addig ölelkeztünk és csókolóztunk, hogy mire a tényleges szexre került volna a sor, már kifutottunk az időből - hamarosan haza kellett érkezniük anyuéknak. Harmadik alkalommal már nem bíztunk semmit a véletlenre. Én mentem Laciékhoz. Beléptem az igazi, lepusztult, munkások lakta ház kapuján ahol a lakók számára az udvaron állt a közös WC - és bekopogtattam. Nem érdekelt a lakás sivár egyszerűsége, csak az, hogy végre együtt lehetünk. A csepp lakásban álló,

szénnel fűthető mini vaskályha nem adott elég meleget, ezért gyorsan bebújtunk az ágy vastag, tollal tömött paraszt dunyhája alá. Én ügyetlenkedtem, de ő vigyázott rám, óvatos volt, bár nem akarta elhinni, hogy tényleg még szűz vagyok. Nagyon szerettem őt, így nem volt rossz élmény a szüzességem elvesztése, de azért még egy-két hónapnak el kellett telnie, hogy igazán felszabadultan élvezzem a szexet, hogy összeszokjunk. Első alkalommal még sok időnk elment, mert izgultam. Az sem használt, hogy éppen, mikor végre elengedtem volna magam, zörgettek az ajtón. Szerelmem édesanyja fodrászként dolgozott, de ők voltak a házmesterek is. A kommunizmus idején ez bizonyos pozíciót jelentett, mindenkiről szinte mindent tudtak, hiszen náluk volt a kapu kulcsa, ők intézték a ház ügyeit. Ezúttal is valami piszlicsáré üggyel jött az egyik lakó, pont a beteljesülés előtt... Kínos emlék volt a mosdás, mert az idő elhúzódott és sietni kellett. A lakás "fürdőszobája" a köves konyhából függönnyel lekerekített zug volt, egy hokedlin álló lavórból, polcból és kis tükörből állt. A vizet a konyhai gáztűzhelyen kellett volna megmelegíteni a mosdáshoz, de már erre sem jutott idő. A hideg konyhában, szinte jeges vízben mosdottam. A kellemetlenségek nem tudták tönkretenni szerelmünket. Folyamatosan együtt voltunk. Dugtunk, ahol csak tudtunk. Hakniba menet az autóban, buli előtt az öltözőben, a klubban a függöny mögött... Előadásokon felváltva és duetteket énekeltünk. Ha nagyon hatalmába kerített minket a vágy, szóltunk a fiúknak, hogy most egyfolytában játsszanak legalább két zenekari számot, azzal hátravonultunk, és már téptük is magunkról a ruhát. Eljegyeztük egymást. Amikor már az esküvőre készültünk, kikötést tett: csak akkor vesz el, ha attól fogva én kizárólag feleség leszek és a háztartásnak, a gyereknevelésnek szentelem az életem. ő pedig énekel. Erre azt mondtam: én énekesnő leszek. Megvert. Természetesen szakítottam vele. Azután jött az első táncdalfesztivál. A színházban, ahol a próbák voltak, kinéztem magamnak a Metró zenekarból az egyik srácot, Frenreiszt. Összejöttünk. Egyszercsak megjelent volt vőlegényem, és felháborodottan a srácnak rontott, hogy hagyja békén az ő csaját. Én kikértem magamnak, mondtam, hogy mi már szakítottunk, a gyűrűt visszaad-

tam, én nem vagyok az ő nője. Frenreisz Karesz is hasonlókat erősítgetett, de csak nem tudtak megegyezésre jutni és összeverekedtek a színfalak mögött. Az azóta is közkedvelt énekes, Zorán szedte szét őket. Azért továbbra is Karesszel jártam. Ő volt a fiúm még akkor is, amikor a táncdalfesztiválon a londoni utat nyertem. UTAZÁS, MEGÉRKEZÉS, CSODÁK Izgatott készülődés, gépre szállás - ez volt az első repülőutam - és megérkezés a Heathrow-ra. Fergeteges fogadtatás. Mint a legnagyobb sztárok esetében. Az érkezésemnél jelen volt az összes nagy lap tudósítója, és fotósok tömege. Hatalmas virágcsokorral és Rolls Royce-al fogadtak. Ez utóbbi a manageremé volt. A továbbiakban is csodák vártak. Életem első bankbetéte, csekkfüzete - aminek Magyarországon híre sem volt - ehhez a három évhez kötődik. Azonnal belekerültem a zenei élet sűrűjébe. Mivel managerem közvetlen munkatársa Robert Steegwóod a Bee Gees managere, valamint a Polydoor lemezkiadó tulajdonosa volt, velük ismerkedtem meg legelőször. Bevittek a stúdiójukba, hogy elkezdjük az első angol nyelvű lemezem felvételét, melyen a "Change of heart", és a "Love" írója - Jackie Edwards szerepelt. A vokált az akkor Elton Johnnal együtt dolgozó Kiki Dee és a fekete Madeline Bell énekelte. A felvételeket a Bee Gees egyik tagja, Maurice Gibb készítette. Megismerkedésünk után randevúra hívott azzal, hogy megmutatja Londont. Megmutatta! Megismerkedtem Mary Qanttal a híres

divat és kozmetika tervezővel, aki megalkotta az akkori divat trenddel, a hippizmussal harmonizáló imázsomat: miniszoknya, csizma, rövid Kleopátra frizura, alkalmanként iszonyú bő trapéz nadrág. Maurice elvitt a leghíresebb zenész klubokba, hippi helyekre, megmutatta London nevezetességeit, de számomra ennél még fontosabb volt, hogy elvitt a híres zenészek közé. Megismerkedtem London akkori két legnépszerűbb klubjával, ahol később énekeltem is: A Sohóban a Marky Clubban és a Speak Easy-ben, aminek a bejárata koporsót formázott. Esténként mindkét helyen olyan nevek játszottak, mint Paul McCartney, Elton John, Jimmy Hendrix, Janis Joplin, Eric Clapton, Stevie Winwood, Tom Jones, Diana Ross, Brian May, a Beach Boys és a WHO együttes... velük személyesen is megismerkedtem. Természetesen a legszorosabb kapcsolatom a Bee Gees-el alakult ki. A BEE GEES STORY Maurice-szal elkezdtem járni, együtt ebédeltünk, együtt dolgoztunk, szórakoztunk. Rövidesen arra kért, hogy a hétvégét töltsem a kastélyukban, ami Londontól körülbelül 60- 80 kilométerre elterülő, csodálatos birtokon állt. Nekem akkor már megvolt a jogsim, így Maurice kölcsönadta nekem gyönyörű, olajzöld, Aston Martin sportkocsiját. Manageremmel együtt ezen mentem. Maurice ikertestvére, Robin, és managerük a Rollsukkal érkeztek, Barry pedig a zenekar dobosával Vincel jött, egy csodálatos Lotus sportautóval. Az összes Bee Gees fiún és a managereken kívül még számos vendég lejött,

csak az volt feltűnő, hogy jóval több a fiú, mint a lány... Körülbelül egy órányi vezetés után egy igazi angol kastélyhoz érkeztünk: csodálatosan zöldellő, gondosan nyírt fű (a hamisítatlan, híres angol pázsit), évszázados faóriások, mértani pontossággal kialakított, gondozott virágágyások, rózsalugasok. Az autóút a házig csodálatos ősparkon vezetett át. A ház mellett közvetlenül egy tizennyolcadik századi kápolna állt, mögötte pedig kis patak csordogált, melyen romantikus híd ívelt át. Jól láthattuk, amint valamivel hátrébb, a lovardában éppen jártatják a csodálatos telivéreket. Mint a filmekben, a kastély előtt várt a személyzet, és vagy nyolc-tíz kutya rohant elénk. Azt hittem álmodom. Érdemes elgondolni: olyan környezetből érkeztem, ahol a mi három szobás, magasföldszinti, bérházban lévő 100 négyzetméteres lakásunk már-már luxusnak számított az akkori Magyarország életkörülményei között! A csodálatos, vagyont érő kocsik lassan begördültek a kocsifelhajtóra. A személyzet magához vette a csomagjainkat, majd bevezetett minket a hatalmas terembe, ami feltehetőleg a nappali volt, de bálteremnyi méretben. Igazi, régi angol kastélyba kerültünk, recsegő évszázados falépcsőkkel és burkolattal, a kandallóban óriási fahasábok lángoltak, az ebédlő teremben súlyos, faragott asztal, támlás székek álltak, emlékeztetve a királyi lakomák kellékeire. Ugyanez vonatkozott az élelemre is: roskadozott az asztal az ínyencségektől. Nem volt sok időm álmélkodni: fölvezettek lakosztályainkba. Ott aztán leültem baldachinos ágyam

szélére, és arra gondoltam, hogyha ebben a környezetben még bele is tudnék szeretni egy olyan fiúba, mint Maurice Gibb, tökéletesebb már nem is lehetne az életem. Átmentem a fürdőszobámba, ahol minden aranyberakásos zöld márványból készült. A tükör keret, a plafon díszítései, a csapok mind-mind színaranyból készültek. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem, hiszen félóra múlva kezdődött a vacsora. A legszexisebb holmijaimat vettem magamra, mert sokat vártam az éjszakától. Annyit már tudtam, hogy managereink össze akarnak házasítani bennünket Maurice-al, de úgy gondoltam, hogy ebbe azért még mind a kettőnknek beleszólása lesz. Ott voltam én, a magyar tini énekeslány, és egy világhírű ausztrál popzenész. Bár szerelmes voltam egy otthoni fiúba,de az érzés a nagy távolsággal és az idő múlásával halványult, a helyzet és Maurice pedig tetszett. Úgy éreztem, enyém a világ. Ahogyan kiléptem a szobám ajtaján, a folyosón összetalálkoztam a manageremmel, akivel együtt mentünk le a vacsorához. Nagyszerű volt a hangulat odalenn, a Bee Gees "To love some body" című dala szólt, a fiúk töbsége whiskyzett, vagy koktélokat ivott, én a szokásos pezsgőt, és természetesen keveset. Maurice-al egymás mellett ültünk. Arról beszélgettünk, hogy énekeljek én is Bee Gees dalt, valamint hogy a managereink össze akarnak minket házasítani, ideje lenne egy próba-nászéjszakának. A szavakat tett követte: felugrottunk és kisétáltunk a parkba, majd bementünk a kis kápolnába, - mint kiderült ott szokták tartani a családi esküvőket és ünnepeket. Átölelte a derekamat és megcsókolt. Úgy éreztem, hogy komolyan gondolja a házasságot, bár a bensőmben egy hang még mindig azt súgta: ez a házasság csak a két manager sugallta reklámfogás! Egyre gyakrabban piszkálták az újságírók Mauricet azzal, hogy meleg, én meg nem csak érdekes vagyok, de pont a legjobbkor érkeztem gondoltam. A képlet egyszerű: állandóan együtt mutatkoztunk, az összes újság lehozta kapcsolatunkat, a cikkek szerint már magyar gulyást főztem neki, és olyan fotókat közöltek, ahol csókolóztunk, vagy az ölében

ültem. Túl naiv voltam ahhoz, hogy végig gondoljam, ha így is van, ha nem szerelem, csak reklám, milyen üzlet lehet ez nekem is. Bár, egy jó ügyvéd már elmagyarázta, miféle előnyökkel járna számomra is ez a házasság: kiszabadulhatok a kommunizmusból, angol állampolgár lehetek, a Bee Gees és managere segít a karrierem építésében mondhatni egyenes volt az út a világsztárság felé. Ehhez jött volna az óriási vagyon, a gazdag életmód. A házassági szerződés szerint, még válás esetén is járt volna nekem ház, kocsi, évente egy Bee Gees dal jogdíja, a karrierem további egyengetéséről már nem is beszélve. Mindez akkor történt, amikor a ma is sztárnak számító Bee Gees pályája csúcsán állt: a világ három vezető rock bandája a Beatles, Rolling Stones és a Bee Gees volt. Ez akkor, a hetvenes évek elején életbiztosítást jelentett egy kezdő, magyar teenager énekesnőnek. De kanyarodjunk vissza a csókhoz, mert engem akkor csakis az érdekelt, és az, hogy le akartam Maurice-al feküdni! Kívántam, mert jóképű volt. Kicsit azért az is imponált, hogy sztár, és természetesen kíváncsi voltam, bizonyosságot akartam, mert már hallottam a pletykákat, hogy a fiúkat szereti. Semmit sem mondtam, csak kézen fogtam és elkezdtem vele rohanni vissza a kastélyba, ahol már nagyon jó hangulat volt, de mi most nem törődtünk ezzel. Irány a lépcső! Az akkor - és most újra divatos, az emeletesek közt is felhőkarcolónak számító talpú cipőmben megbotlottam, előre estem, ő pedig hátulról nekem ütközött, mert már nem tudott megáll-

ni. A miniszoknyám a nyakamban, a harisnyatartóm kinn, és én félreérthetetlenül éreztem, hogy áll a farka. Az esés zajára persze a többiek is felfigyeltek, a lent mulatozóktól nyílt színi tapsot kaptunk, majd tovább szaladtunk a hálószobám irányába, ahol nevetve dőltünk az ágyra. A nevetésből csókolózás lett, majd pillanatokon belül levetkőztettük egymást. Szinte hisztérikusan csókolt, erőszakkal nyomta a nyelvét a számba. Már-már fájt, ahogyan dugott, a farka nagy volt, és nem vigyázott rám. olyan volt, mint egy felhevült állat. Szakadt rólunk a víz, az aranyló selyemágynemű, amit széttúrtunk, pillanatokon belül sötét színűvé változott a verítékünktől. A szeretkezés több módját is végig próbáltuk. A hagyományosabb helyzeteknél láthatólag jobban élvezte az orális és anális szexet. Órákig kefélhettünk, anélkül, hogy közben elélvezett volna, sőt, az ágyból még a fürdőszobába is átmentünk, ahol folytattuk a kádban, majd a zuhany alatt, végül visszamentünk az ágyba. Testápolóval kezdett el masszírozni, aminek a vége természetesen megint a fenekem megkefélése lett. De ezt olyan vadul csinálta, hogy sokszor már sikítoztam a fájdalomtól, és mindvégig nem tudtam elélvezni, bármennyire is szerettem volna. Ez megrémített, hiszen korábban soha nem fordult velem elő ilyesmi. Ő viszont a végén, mint egy kielégülő állat, az arcomra, mellemre, hasamra élvezett, és utána berohant a fürdőszobába, mintha kergették volna. Teljesítménye a szememben elvette a pletykák minden hitelét. Aki így tud dugni, az nem létezik, hogy

buzi! - gondoltam, a biszexualitás meg egyszerűen nem fordult meg a fejemben. Annak viszont már kevésbé örültem, hogy a szex után nem maradt velem, hanem a zuhanyozás végeztével felkapkodta a ruháit, és csak annyit közölt, hogy majd a reggelinél találkozunk. Ez fejbe vert, mert azt hittem, hogy velem alszik, sőt, átkúrjuk az éjszakát. Szégyen ide vagy oda, leskelődni kezdtem utána. Először lement a többiekhez, majd, amikor mindenki elvonult a saját hálószobájába, ő is bement az egyikbe, a managerével. A managerről, Robert Steegwoodról - aki a "Grease" és "Saturday night fever" John Travolta filmek producere - köztudott volt hogy meleg. Még az is lehet, hogy Travolta is a szeretői közé tartozott. Még órákig ücsörögtem a sötétben, reménykedtem, vártam, hogy Maurice visszajön hozzám, figyeltem, hogy legalább a másik férfit látom-e kilépni a szobájából, de nem mozdultak. Végül lefeküdtem, és tehetetlenségemben bőgni kezdtem. Így utólag visszagondolva, lehet, hogy szeretkezés közben a fenekemet egy fiú fenekének gondolta, és helyettem is egy fiút képzelt maga alá. A reggelinél újra találkoztunk. Kielégültnek, boldognak látszott és bűbájos volt, megpuszilgatott, majd egy apró csomagot tett elém. Díszesen becsomagolva egy gyönyörű, türkiz köves aranygyűrűt. Másnap a manager újra előhozta a házassági történetet, de nekem akkor már felfordult a gyomrom a gondolattól. Valószínűleg életem nagy lehetőségét hagytam ki. JIMMY HENDRIX Ma az egyik sarokban Jimmy Hendrix, szájában az elmaradhatatlan cigarettával, a másik

asztalnál Tina Turner ült, majd később jött Keith Moon a Who együttes dobosa. Megint be volt rúgva. Maga után vonszolta, szinte mint egy ősasszonyt, a hajánál fogva, gyönyörűszép, szőke feleségét. Csalódás ide vagy oda, továbbra is Londonban maradtam, és mivel már bejáratos voltam az angol popvilágba, egyik szerda este - ez volt a jamsession napja - lementünk a Speak Easy klubba. Hitchhock "Madarak" című filmjét vetítették. Megint isteni marha steak, chilis bab és főtt kukorica volt a menü. A klubban így éjfél felé már jó hangulat volt, és megint tele volt ismert arcokkal. Manageremet és engem a jelenlévők már mindannyian ismertek, mint "vörös" rockénekesnőt Magyarországról. Átültek az asztalunkhoz, vagy meginvitáltak a magukéhoz. Érdekes módon beszélgetés közben még ezek a világsztárok is többször rákérdeztek, hogy nem vagyok-e kém. Faggatózás közben kiderült, meglehetősen gyűlölik a kommunizmust, a kommunistákat és mint egy ilyen világból jött tinire, csodálkozva néztek rám. Nem ezt várták. Többnyire marihuánát szívtak, a kábítószer ott már természetes volt. Én még nagyon keveset tudtam erről, de a másságot és az ember személyes szabadságát mindig is tiszteletben tartottam, no meg persze kíváncsi is voltam, ki akartam mindent próbálni. Hirtelen iszonyú erővel megszólalt egy gitár. Kábszeres állapotban, de mégis csodálatosan elkezdett gitározni Jimmy Hendrix. Pár perc múlva a Who csatlakozott, majd Eric Clapton, aki közben megérkezett. Elkezdtek örömzenélni. Amikor ennyi év távlatából visszagondolok, egyszerűen csodálatos volt az egész hely! Olyan,

mint egy bűnbarlang. A félhomályos teremben keveredett a marihuana, a dohány és az alkohol szaga. Az egyik boxban Hendrix és Clapton barátnői - két svéd lány csókolóztak, egy másikban, közvetlen mellettem egy nagyon vékony fiú ült, ölében egy igencsak cicis angol lánnyal. Még a kevéske fényben is jól látszott, hogy miniszoknyája kicsit föl van hajtva, és átszellemült arccal lovagol hosszúhajú barátja farkán. A managerem megkérte a fiúkat, hogy hadd énekeljek velük, de én nem mertem kimenni a színpadra, halálosan meg voltam ijedve. Hajnal felé megjött Stevie Winwood is aki bepattant a billentyűk mögé... azt hiszem, nem kell megmagyarázni, hogy milyen zene szólt ott! Előfordult, hogy péntek estétől hétfő hajnalig tartott a buli. Ahogyan az amerikaiak mondják: "long weekend". Egyik este megérkezett Károly herceg egy párral, mint később kiderült a hölgy Camilla Parker Bowles volt, a hapsi meg a férje. Lehet, hogy a szerelem hármasban indult? Vagy netán Camilla férje, aki idősebb úr, kidőlt a sorból, nem bírta szusszal? A herceg bálványként nézte Camillát, aki hol vele, hol cinkosan mosolygó férjével smárolt. A csaj akkor még csak csúnya volt, ma már mint tudjuk, csúnya és öreg, de biztos, hogy csodákat tehet az ágyban, hisz Charles még a gyönyörű Diana mellett is visszajárt az asszonyhoz. De ott, azon az estén úgy tűnt, a házaspár szexuális játékként harmadiknak használja a herceget. A klub bejárata előtt állt a hatalmas fekete Rolls Royce-uk, a testőreikkel, de akármekkora híresség lehettél, a helyiségbe a badyguardjaidat soha nem hozhattad be. Ha civilben, barátként jöttek, szabad volt a pálya. Akkoriban a managerem családjánál laktam, a földalatti barna vonalán, Maida Vale-en.

Ez nem volt messze a Regent's parktól, ami már elegánsabb környék. Ott lakott egy ideig egy gyönyörű és hatalmas apartmanban Jimmy Hendrix és Eric Clapton. Mindkettőnek, mint már említettem svéd barátnője volt, akik egymást is nagyon szerették és a fiúikat is váltogatták. Sokat jártam hozzájuk. Angie, aki különben pincérként dolgozott a Speak Easyben és Mary Loub, aki egy butikban dolgozott a Carnaby streeten, különösen vonzódtak hozzám, és állandóan a politikai dolgokról, meg a magyar férfiakról kérdezősködtek, akik, mint köztudott, jól kefélnek. A svédek pedig köztudottan szex centrikusak és szabadelvűek. A lányok elmesélték, hogy a házasságok talán attól működnek jobban Svédországban, mert minden héten van egy szabadnapja a férfinek, egy a nőnek, amikor is elmehet, és ehet, ihat, kúrhat, tehet, amit csak akar. Ha úgy akarják, van egy másik nap, amikor az általuk kiválasztott barátokkal közös kúrást, mondhatnánk szexorgiát rendeznek. Elmagyarázták, de ezt később én is átéltem, hogy a szexuális inger és izgalom fokozódik attól, hogy látod a szerelmedet vagy a társadat mással. Ilyenkor egyszerre vagy féltékeny és felajzott, fáj és mégis jó a helyzet. Valamikor azt hittem, hogy ha az orrom előtt kúrna egy másik nővel a szerelmem, megölném azt a csajt. Ha a fiú számomra csak egy egészségügyi kúró partner lenne, akkor nem érdekelne. Ekkor nekem már nem volt Maurice Gibb, a magyarországi szerelmem meg nagyon távol, és miután annyit beszéltek róla, beadtam a derekam, és őszintén megvallom, élveztem is. A két svéd csaj

gátlástalan, összeszokott szerető volt, állandó műsorukkal izgalomban tartották a fiúikat. Tény és való, gyönyörűek voltak meztelenül. Hosszú láb, vékony derék, seggig érő szőke haj, nagy cicik... Péntek este volt, együtt mentünk a Janis Joplin koncertre a Carnagi Hallba. Isteni buli volt. Utána együtt whiskyztünk az öltözőben. A limuzin hátul várt bennünket a művészbejárónál. Bemásztunk mindannyian, voltunk vagy tizen. Jannis túl fáradt volt, túl sok whiskyt ivott és feltehetőleg bevett kellemes mennyiségű kábítószert is, így a két zenészével kiszállt a Ritz Carlton szállónál, ahol laktak. Mi tovább indultunk, és ekkor már biztos voltam benne, hogy én is hozzájuk megyek. A limuzinban már elkezdődtek a nyúlkálások. A két lány perceken belül kinyitotta Jimmy gatyáját és elővillant hatalmas méretű fekete farka, amihez hasonlót csak egy pornófilmben láttam az azóta elhunyt John Holmes pornósztárnak. Hazudnék, ha nem vallanám be, hogy izgató látvány volt, ahogy a két hófehér bőrű szőkeség rábukott a hatalmas fekete dologra. Eric ezalatt kábult állapotban lazán gitározott. Eric barátnője, Mary Lou átengedte Jimmyt Angienek és befúrta fejét a gitár alá. Félreérthetetlenül kezdte szopni Eric farkát, ami szép volt, de közel sem akkora. Én csak ültem ott, mint a vidéki kislány Pesten, majd Angie felém fordult, otthagyva álló farokkal Jimmyt és elkezdte simogatni a cicimet, majd pillanatokon belül benyomta az ujját a puncimba. Ebben a pillanatban megszólalt a duda, ami azt jelentette, hogy a házuk elé értünk. Kikászálódtunk és fölmentünk. Egy hatalmas, fekete tükrökkel teli hálószobában folytatódott minden. Sodortak néhány marihuana cigarettát, majd a lányok behoztak egy doboz vajat, aminek láttán rögtön a

Marlon Brandó film jutott az eszembe, az "Utolsó tangó Párizsban". Angie egy pornófilmet tett a videóba. A két fiú az ágy szélén ülve húzogatta álló farkát, és nézte a videót. Eközben a két lány engem vetkőztetett le. Egy pillanat múlva mindenki csupasz volt... Életemben először történt velem ilyen és perceken belül többször is elélveztem. A lányok megfogtak és ráültettek Hendrix hatalmas farkára, ami bizony fájt, de egyben jól is esett. Jimmy volt az első fekete fiú az életemben. Egyfolytában élveztem. Eric nem nagyon akart belekapcsolódni a játékba, úgyhogy Mary Lou odament hozzá, és attól kezdve ők külön keféltek, míg mi tovább játszottunk hármasban. Hamarosan azt is megéreztem, hogy miért hozták be a vajat, és felváltva élveztették el a fenekemet hol a Jimmy farka, hol Angie ujjai. Aztán kidőltem, és hajnalban arra ébredtem, hogy ezek megint kúrnak, méghozzá négyesben. Alvást színleltem, mert csak nézni akartam, de egy idő után a látvány úgy felizgatott, hogy magamhoz nyúltam és elélveztem. Mélyen aludtak mindannyian, amikor kilopakodtam és hazamentem. Még nagyon sokszor jött elő ez a történet. Akárhányszor felidéztem magamban, mindig annyira felizgatott, hogy elélveztem. Az érzelmek, az érzékek és a logika - távol vannak egymástól. Ettől az ember megmagyarázhatatlan dolgokat cselekszik, amit néha megbán, vagy néha még maga előtt is szégyell. CICCIOLINA Hivatalos nevén Staller Ilona, a magyar származású, Olaszországban élő szexszimbólum a vörös ágyasok

között a legaktívabb. Az "ipart" a legnyíltabban űző, a legvöröságyasabb. Cicciolina maga a szex. Egy nő, aki a vörös uralom idején nőtt fel Magyarországon. Egy nő, aki elhatározta, hogy kilép a szegénységből, a kommunizmusból és ez sikerült is neki. FELLINI CICCIOLINÁRÓL: "Cicciolina az olasz társadalom ábrándja. Amikor azt mondom: ábránd, nem a reális "kívánságra" gondolok, hanem valami mélyebbre, ami magától, akaratlanul bukkan fel bennünk, és aminek meg kell fejtenünk a természetét. Cicciolina megjelenésének megvan az a szentségtörő jellege, ami egy ilyenfajta ábrándhoz hozzátartozik. Az a nő, aki elmeséli párosodását egy piton kígyóval, vagy egy lóval, megszabadítja a férfiakat félelmeiktől saját férfiasságukat illetően. Cicciolina kislányos vihogásai, mézeskedő és rebegő hanglejtése, mintha mindig egészen kis bambínókhoz beszélne, örökös mosolya, mely legalább olyan beszédes, mint egy hieroglifa, fehér esküvői, vagy még inkább első-áldozói ruhái - ezek adják az ő szimbolikus és egyszerre rémálomszerű megfoghatatlanságát." MÁR GYEREKKÉNT IS... 1951. november 26.-án, egy viharos éjszakán születtem. Gyerekkoromban azt mondtam magamban, egy napon én is felszállok a vonatra, hogy nagyon messze menjek. Messzebb, mint a "babaház", a fenyőerdő szélén, a szögesdrótokon és a lovas határőrökön is túl. Ha visszagondolok, azt hiszem, sose mentem át a gyerekkorból az ifjúságba átvezető buta, esetlen kamaszkoron, egyszerűen korán érő nő lettem. Egy példa erre, hogy amikor az óvodában ebéd után csendes pihenő volt, a pici ágyakban kettesével, fejtől-lábtól altattak

bennünket helyhiány miatt. Borzasztó ágytársam volt Jenő, a pék fia, aki inkább egy rózsaszínű malackára hasonlított, pattanásos, kövér, kerek fejjel. Foltozott fenekű nadrágban járt, alvás helyett forgolódott, káromkodott, sose tudtam aludni tőle. Aztán egyik délután lehúztam a bugyimat, megragadtam a fejét és két kézzel a puncimhoz szorítva kiabáltam neki: fújjál. (Ez alatt azt értettem, nyaljál, de akkor, gyerekfejjel a dolgot fújásnak neveztem. Anyám mondta ezt, mikor észrevette, hogy rosszkor nyitottam a szobába.) Óriási botrány volt az óvodában, Jenőt lecserélték Ildikóra, aki a fűszeres copfos, kövér, mindig káposzta és vajszagú lánya volt. Már az első délutáni alvásnál rávettem, hogy fújjon. Szép csöndben tette minden nap, nem is volt semmi gond többé az óvodában. Amikor megjöttek az első vérzések, megjelentek az első szőrszálak a vágások körül, amikor a cicijeink keményedni kezdtek, egyre inkább élveztem barátnőimmel, ha a férfiakat felizgathattuk. Lógtunk a suliból, uszodába, moziba jártunk. Egy alkalommal a sötét rozoga moziban egy ősz, szakállas öreg úr ült mellénk. Szó nélkül belenyúlt a blúzomba, majd az ujját a puncimba tolta és a kezembe nyomott valami nyirkos, puha dolgot, amitől felordítottam, így ő arra kényszerült, hogy megfutamodjon. Máskor odáig fajult a fiú izgatásunk, hogy rendőrök vittek el az erkölcsrendészetre és fiatalkorú kurvának akartak minket minősíteni, de apám kiszabadított bennünket. Majd egyre többen hívtak modellkedés és manökenség címén próbafotózásokra és én egyre biztosabb voltam

benne, hogy hamarosan az új magyar szexbombának fognak hívni. Néztem magam a tükörben és közben a képzeletbeli újságcímlapok jelentek meg a szemem előtt: "Budapest legszebb lánya, Staller Ilona". Ekkor tizenhárom éves voltam. Mindig élveztem az éhes fiúszemeket és többnyire bugyi nélkül jártam - ez a szokásom megmaradt máig. A szomszédban egy vallásos család lakott, egy fiatal, szőke, imádnivaló fiuk volt. Mindig akkor másztam a fára, amikor tudtam, hogy ott van a fiú a közelben, és vártam, hogy alám álljon, de ahogy meglátta a pucér puncimat, úgy elvörösödött, hogy azt hittem, szörnyet hal, engem meg majd börtönbe visznek. Már vagy három napja senki nem jött a fa alá, így becsöngettem hozzájuk. Tamás mamája - mert így hívták a fiút mondta, hogy beteg, megfázott. Menjek be, látogassam meg. Bementem a szobájába. Már egyáltalán nem vörösödött el. Kulcsra zárta az ajtót, hanyatt lökött az ágyon, és a szétnyíló combjaim közé erőszakolta a fejét. Nem akartam, belerúgtam, ő hanyatt esett, és elájult, mert beverte a fejét. Még mindig szűz maradtam. Most már vészesen gyorsan nőttem. A szexuális fantáziálásaim ekkor még nem zavarták a lelki nyugalmamat, később már igen. Beirattak a gimnáziumba, orvosi egyetemre akartak küldeni. Engem inkább a zene, a növények, a történelem érdekelt. Szerettem hegedülni. Hegedű tanárom, aki egy csúnya, kis köpcös, vörös hajú volt, állandóan azt magyarázgatta, hogy össze kell párosítani a hegedűt a szexualitással, majd szájon csókolt. Fokhagyma és bor szaga volt. Tökön rúgtam.

Összegörnyedt a fájdalomtól. Utána még négy éven keresztül nála tanultam hegedülni, de soha többet nem közeledett. Azt hiszem, 1966-ban történt. Mindenesetre még gimnazista voltam. A sulink ablakai az orvosi egyetem ablakaira néztek. Kis kert húzódott a két épület között. Nagyon sok külföldi tanult az orvosi egyetemen. Odajáró csodálóim között volt egy szép mulatt, olyan tejcsoki színű fiú. Minden nap az ablakhoz állt, egy vörös rózsával a kezében, és mosolygott rám. Engem nagyon vonzott, annak ellenére, hogy mint a televízió bemondóit, csak derékig láthattam. Az egyik napon nem bírtam tovább. Tanítás után átmentem a kerten és megálltam az egyetem ablakai alatt, majd fütyülni kezdtem, hogy csodálóm jöjjön ki. Ez egy Rómeó-Júlia jelenet volt, csak fordítva: ő az "erkélyen" - vagyis az ablakban, én lent. Kinézett, és amint észrevett, átugrott a párkányon, le a kertbe. Magához húzott, megcsókoltuk egymást és végre egészben láthattam. Egy baj volt, amikor végre odaadta a rózsát, kiderült, hogy műanyag, de a szorításából már éreztem, hogy nem fogom megbánni a találkozót. Gyorsan fölvitt az első emeletre a kollégium félhomályos folyosójára, majd megmutatta egyszemélyes, szűk, de nagyon tiszta szobáját, a közös WC-t, ami a földtől a falig erotikus mondatokkal volt agyonfirkálva. Az egyik falra hatalmas faszt pingáltak, melyből óriás cseppek hullottak. Fehér és szőröspunciba hullott a nagy, fekete fasz gecije. Körbe pedig az volt odaírva: "halandó, ki ide belépsz,

hagyj fel minden reménnyel..." A fekete fiú elmesélte, hogy az ő szerszáma szolgált modellül ehhez a képhez. Felizgatott a látvány, ahogy a csöppek behatoltak a gyönyör barlangjába. Ott, helyben hevesen nekiestem, kigomboltam a nadrágját, megmarkoltam nagy, fekete farkát - nem blöffölt a méretet illetően a farkánál fogva kivonszoltam a folyosóra és könyörögtem, hogy vigyen a szobájába. Ő szegény egyre kérlelt: - Engedj el, fáj! Nem törődtem vele. Kínlódva követett, meg akart tőlem szabadulni. Mondta, nyugodjak le, oké, a szobájába megyünk, de az isten szerelmére, engedjem már el. De én csak húzkodtam. Végül is odaértünk. Úgy vetettem rá magam, mint egy tüzelő szuka. Levetkőztettem, közben magamról is tépkedtem a ruhát. Az ágyra hengeredtünk. Tizenhat éves voltam, és ez a szép mulatt fiú tette be először. Nagyon fájt, a fasza olyan iszonyú nagy volt, hogy a puncim még egy hónap múlva is égett! Milyen hülye voltam, hogy hagytam magam. Sajnos, ezek a dolgok gyakran megtörténnek a túl türelmetlen kislányokkal. Találkozgattunk. Minden alkalommal először a retyire zarándokoltunk... Egyik nap azzal állt elő, hogy el akar venni. Hogy szép vagyok, és biztos sokra viszem az ő hazájában. Hogy velem az oldalán biztosan megkapja a megbízást a zambézi folyó gátjának a megépítéséhez. Ő híres építész lesz, én meg a kedves kicsi felesége... Egész láda banánokat ígért nekem, maniókát és kókuszdiót, cselédeket és rabszolgákat, akik úgy fognak szolgálni, mint egy királynőt. - Repülőn megyünk. Amint odaérünk, nagy ünnepet

tartunk, aztán bemutatlak a köztársasági elnöknek. Nagyon fogsz neki tetszeni, én meg leakasztom a megrendelést. - Miért, tudsz gátat építeni? - Én, hát persze, hogy nem. Hát aztán, ez mellékes! Mindenesetre házasodjunk össze! Micsoda hülye! Hát nem volt képes megérteni, hogy nem banán-kúrára, hanem valami egészen másra vágytam. Fütyültem a maniókájára, a kókuszdiójára, meg a Zambézi gátjára, a köztársasági elnökével együtt. Azt mondta, hogy fajgyűlölő vagyok, és megfenyegetett, hogy följelent a diákbizottságnál, mert kijelentettem, hogy szívesen beverném a köztársasági elnöke fejét, egy kókuszdióval. Én meg erre azt vágtam az ő fejéhez, hogy tartsa meg a banánjait, sőt felőlem akár a seggébe is dughatja őket. Aztán rácsaptam az ajtót. A szűztelenítésem története egy hónappal azelőtt, romantikus mártásban kezdődött, de hurka-lében végződött. Egy héttel a banán, manióka és kókuszdió ügy után hivattak a diákbizottsági elvtársak. Idézést kaptam a dolgok tisztázására. El kellett nekik mesélnem, hogy mi is történt valójában. Azt mondtam nekik, hogy Alinak - ez volt a neve nem lenne szabad szabadon mászkálnia ekkora szerszámmal. Hogy ez a pasas kárt okozott a lángszórójával. Sok magyar picsát felgyújtott. Ami engem illet, valóban javasoltam neki, hogy a kókuszdióit akár a köztársasági elnöke fejéhez is vághatja, de ez nem egy államfő sértegetése volt, csak egy tréfás javaslat. Rajta múlt, hogy elfogadja, vagy sem. Mindnyájan tiszta szívből nevettek, és Ali, aki szintén ott volt a gyűlésen, dühösen rohant ki a teremből.

Nem sokkal később két diákbizottsági fiú meghívott egy erdei sétára. Azt mondták, ismernek egy szamócást. A sűrűbe érve egyszer csak rám vetették magukat. Az erősebbik megfogott, a másik pedig letépkedte a ruhámat. Tíz perc után föladtam a küzdelmet, nehogy megsérüljek. Három órán keresztül gyúrtak. Egymás után erőszakoltak meg, aztán ketten egyszerre. A félelem, a düh, a fájdalom dacára hamar eljutottam az orgazmusig. Sőt, több orgazmust is átéltem a véget nem érő orgia során. Úgy élveztem ezektől a szemetektől, ahogy Alival képtelen lettem volna. Azt szeretném én látni, hogy egy így megdolgozott csaj ne élvezzen el. Engem csak az dühített, hogy a gyeplő nem nálam volt. Ez a három óra életem legjobb és legrosszabb élménye volt egyben. A KOMMUNIZMUSBÓL KIVEZET A SZEX - Tudatosan arra készültem, hogy elhagyjam Magyarországot. Erről mindig fantáziáltam. Éppen egy ilyen ábrándozás után dőlt el a sorsom. Egy padon ültem, és már gyomorrontásom volt a sok fantáziálástól. Azon gondolkodtam, hogy minden addigi tragikomikus kalandomat ki kell törölnöm az emlékezetemből. Ekkor egy férfi jött oda hozzám, leült mellém. Idegen akcentussal ejtve a szavakat megkérdezte, magyar vagyok-e? Mondtam, hogy igen. Megkérdeztem, hogy ő külföldi-e. Igen, mondta, olasz. Mit kéne csinálni? - folytatta a kérdezősködést. Azt válaszoltam, hogy szerelmeskedni. Mire azt mondta, hogy ő egy kicsit régimódi, ahhoz neki ágy is kéne! Ha csak ágyban megy, mondtam, akkor menjünk a szállodájába, bár nekem az istálló szalma is

megfelel. A fiú erre azt mondta, hogy ő olasz, szereti a kényelmet, és a felvilágosodott magyar lányokat. Ez a találkozás megváltoztatta az életemet. Másnap reggel a fiú tudomására hoztam, hogy analfabéta szexben. Az igazán romantikus környezet és hangulat sem tudta elfelejtetni velem, hogy ügyetlen a szexben: igazi kezdő. De én már akkor tudtam, hogy feleségül megyek hozzá. Egy kis ideig hűséges szeretője is voltam. Jól behálóztam és összeházasodtunk. Pár nappal később összetalálkoztam egy régi szeretőmmel, aki jót nevetett azon, hogy hozzámentem a "makaróni"-hoz. Felvitt magához, és egy irgalmatlan nagyot szeretkeztünk. Miután az olasz fiúval túlestünk a hivatalos dolgokon és megkaptam az útlevelemet - ami ugye óriási dolog volt, mert mindez a legsötétebb kommunizmus időszakában történt - azonnal kiutaztunk Olaszországba, és szétköltöztünk. Első férjem valószínűleg a mai napig sem érti, hogy igazán mi történt, én pedig neki köszönhetem az igazi életemet. ÍGY KÉSZÜL A PORNÓ Cicciolina, sok kolléganőjével ellentétben, irtózott a meleg csajoktól még a pornófilm készítésnél is. Hiába, ő a faszt, és csakis a faszt szereti. Még az élő szex show-iban is így tett, ahol pedig megkövetelték tőle, hogy lánnyal is csinálja. Saját fülemmel hallottam, amikor könyörgött a másik - különben szintén magyar - lánynak, hogy csak csináljon úgy, mintha nyalná, mert kirázza tőle őt a hideg. De Puncika - ahogy a lányt hívták - élesben nyalta-falta, mert szerelmes volt Ilonába.

Amikor az első életrajzi regényt írtam róla, meghívott Rómába, egy hétvégére, hogy dolgozzunk a könyvön. Mivel olaszul keveset beszélek, ezért elvittem egy barátnőmet, aki Firenzébe ment férjhez, tökéletesen beszélt olaszul, és éppen hét hónapos terhes volt. Egy gyönyörű szép szexi csaj, hatalmas pocakkal, és jómagam, becsöngettünk Cicciolinához. Olasz kiabálást hallottunk, hogy: "Si, si, prontó, az ajtó nyitva van!" beléptünk. Kishíján elájultunk, különösen állapotos barátnőm, ugyanis egy pornófilm forgatásának kellős közepébe csöppentünk. Nem is tudtunk nem odanézni, vagy nem arra menni, mert egy hatalmas fotó stúdióban találtuk magunkat, ami dzsungelnak volt berendezve. Szólt a zene és két pár vadul kúrt a műfüvön. Természetesen ott volt a teljes stáb. Egy kicsit kiábrándító volt, ahogy a rendezői vezényszavakat hallottuk: a szőke lány emelje meg a seggét, a nagyfarkú néger nyomja mélyebbre, a fehér fiú oldalról dugja be a lány fenekébe, mert különben nem látszik, és a másik lány ne annyira üljön a barátnője szájára, mert nem látszik annyira, hogy nyal. Nekünk nem tetszett, de Moana, Cicciolina, Rocco és a pornóvilág legnagyobb farkú sztárja, John Holmes élvezték. Az is nagyon furcsa volt, amikor a már élvezni akaró fiút háromszor, vagy négyszer megállították, hogy valami nem tökéletesen van bevilágítva, és várjon. Cicciolina akkori férje, Riccardo Schicchi volt a rendező. Előkerültek a különböző műfarkak is, fekete, piros és arany színekben, és úgy tűnt, mindenki arra törekszik, hogy egy luk se maradjon szabadon. Megjelent még egy

fiú. Fekete volt és hatalmas farkú. Cicciolinán tényleg egyetlen luk sem maradt szabadon. Lovagolt az egyik fiún, miközben fölötte, a popsijában volt a másik, a szájában a harmadik farka. A másik lány segítette az akciót. Ilona arcán látszott, hogy Holmes hatalmas farkától majd megfullad. A fekete fiú farka is látszólag iszonyúan feszült a fenekében és Roccó sem volt egy kisméret, tehát a punci ajkai is ugyancsak megfeszültek. Körülbelül még olyan tíz percig tartott az orgia, mikor is a rendező elkiáltotta magát, hogy: "élvezhettek!". Hogy a lányok hogyan élveztek, azt csak az arcukon lehetett látni, viszont a három fiú agyonlocsolta a két lány arcát, száját, cicijét. Mi inkább döbbenten, mint izgalommal teli álltunk ott. A meztelen csajok és fiúk megtörölköztek, majd indultak a zuhanyozó felé, mintha egy jó ebédet ettek volna. Ilona üdvözölt, puszit - szokásával ellentétben - most nem adott. Mondta, hogy tíz perc múlva jön, csak lezuhanyozik. Az egyik titkára aztán odajött hozzánk. A lifthez vitt és elmondta, hogy ez itt lent a stúdió, amihez csak néhány zuhanyozó és egy WC tartozik, az első emeleten vannak az irodák és a fotólaborok, a tetőn pedig Ilona lakosztálya, egy hatalmas terasszal. Felmentünk. Cicciolina lakásának berendezése ugyanolyan volt, mint ő. Kicsit giccses, világos, élénk színekkel: rózsaszín, türkiz, zöld, fehér, világoskék. A nappali sarkában fehér zongora állt. Mellette rózsaszín bőrgarnitúra és minden tele szobrocskákkal, csecsebecsékkel, művirágokkal és plüss babákkal. A teraszon fehér galambok. A púderrózsaszín hálószobában két

fehér kiscica, a türkiz fürdőszobából üvegfallal elkerített részen hatalmas óriáskígyó tekergett. Természetesen a falfelületek nagy részén Cicciolina fotók és festmények lógtak. A vendégszoba türkiz volt. Érdekes, hogy ez az egészség színem, és pont ezt a szobát kaptuk a barátnőmmel. Ezen az estén együtt vacsoráztunk és egész éjjel a készülő könyvről beszélgettünk. A filmforgatásról pedig csak annyi szó esett, mint amikor én azt mondom, hogy volt egy koncertem. Bár, ültében egyszer megjegyezte:"a fene egye meg, ma egy kicsit fáj a fenekem." CICCIOLINA KELETEN - Japánban nagyon kellemes két hetet töltöttem. Alig érkeztem haza, máris hívtak vissza. Az egyik legnagyobb sikeremet ott arattam. - Azt mondják, a japánoknak sajátos szexuális kulturája van. Hogyan reagáltak a te szabad szexualitásodra? - Az emberek minden országban egyformák. Vagy bigottak, vagy nem. A bigottak sápítoznak, tiltakoznak, felháborodnak, aztán titokban megnézik a pornó filmeket és műsorokat, elolvassák a pornó irodalmat, mert mégis kíváncsiak rá. Hamisság, megjátszás az egész. Volt egy estélyem, ahol teljesen fel voltam öltözve. Normálisan. Az estélyi ruhámból csak a fele cicim látszott ki. Mégis hatalmas összeget inkasszáltak a rendezők. Azt mondták, Julio Iglesias után a második legnagyobb bevételt nekem köszönhetik. Az estélyemen való részvétel fejenként nyolcszázezer lírába, vagyis ötszáz dollárba került. Hongkongban 1974-ben jártam. A Sárga Emmanuele című filmet forgattuk ott. Ez az Emmanuele

sorozat egyik része volt, erotikus film, nem pornó. A kínai Emmanuele mellett én voltam a másik női főszereplő. Két és fél hétig forgattunk. Csak hétköznap dolgoztunk, a szombatok és vasárnapok szabadok voltak. Ilyenkor halálra untam magam, sétáltam, kirakatokat nézegettem a városban. Egyszer csak angolul szólaltak meg a hátam mögött. Ha egyedül vagyok, miért nem megyek velük ebédelni? Amerikai fiúk és lányok voltak, úgy gondoltam, barátokra találtam bennük. A társaságból két fiatal férfi ugyanannak a cégnek volt az elnöke meg az alelnöke. Az egyik halálosan belém szeretett, el akart venni feleségül, a másikba meg én szerettem bele. Két hétig még ők is ott voltak, mindig, mindenhová együtt jártunk. Máskor egy kínai úr szólított meg kirakatnézegetés közben. Mosolygott. Elmondtam neki, hogy hétközben filmet forgatunk, a hétvégeken pedig unatkozom. - Vacsorázzunk ma együtt - mondta a férfi. - Rendben - válaszoltam. - Vacsora után megmutatom, milyen a híres kínai masszázs: hatásos, izgató, és erotikus. Minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük. Este találkoztunk, és igazi ínyencségeket ettünk. Utána gyalog indultunk neki. Szűk, sikátorszerű utcákon vezetett egy különös házig. Beléptünk. Már vártak ránk. Fiatal kínai férfiak külön-külön kis szobába vezettek minket. A szobácskában két csinos kínai lány mutogatva értésemre adta, hogy vetkőzzek le, és feküdjek föl a középen álló keskeny masszírozó padra. A helységet különös illat töltötte be. Fejem alá párnaként fakockát tettek. Széles vászon szalagokkal odakötöztek az asztalhoz, a nyakamat fekete selyemsállal rögzítették. Kezeimet és lábaimat szorosan összekötözték. Nagyon megijedtem. Azt kívántam, bárcsak ne jöttem volna ide, és egyáltalában

Hongkongba sem! Elkezdtek masszírozni. A csinosabbik lány lassú mozdulatokkal a hasamat, a mellemet simogatta, a másik a combomat és a vádlimat vette kezelésbe, mind vadabbul. Az egész nagyon kellemes és nagyon erotikus volt. Egyszer csak bedörzsölték illatos habbal a puncimat, majd csupaszra borotválták. Arra gondoltam, milyen csinos és izgató lehetek így, mint egy kislány Cicciolina! Ettől a látványtól aztán biztosan állna a farka a világ minden férfijának! Az ábrándozás közben szinte észre sem vettem, amint egész testemet nehéz illatú, fekete habbal kenték be, mely gyorsan párolgott. Most frissen kaszált széna illat töltötte be a szobácskát. Közben lágy zene szólt. Elkábultam. Lassan forogni kezdett velem a világ, és hányingerem támadt. Éreztem, keményen masszírozzák a hasamat. Görcsök kezdtek kínozni. Ordítottam, sikoltoztam, peregtek a könnyeim, de hiába dobáltam magam. A kötelékeim mind jobban a húsomba vágtak. Úgy éreztem, szétszakadok a fájdalomtól. Ilyen lehet egy nehéz szülés - villant az agyamba. Egyszer csak mindennek vége szakadt. Elmúlt a fájdalom, a hányinger. Lassan oszladozott kábultságom és az illatos köd szétfoszlott. A szívem már nem akart kiugrani a helyéből. Hirtelen nagy-nagy nyugalom és békesség töltött el. Úgy éreztem, a lelkemen kívül szétárad minden tagomban. A két kínai lány kioldotta a kötelékeimet és fölsegített. A szoba végében valaki kinyitott egy ajtót. Felöltöztem és lassan a kijárat felé indultam. Amikor visszanéztem észrevettem, hogy ott, ahol az előbb a fenekem volt, egy kis vértócsa maradt a masszázs padon. Hogy mit szültem, sose tudtam meg. POLITIKA ÉS EROTIKA Cicciolina a Parlamentben

Az előadásaim egy részéből hatalmas cirkusz kerekedett. Előfordult, hogy betiltották a műsort, vagy letartóztattak minket. Ez is arra ösztönzött, hogy lépjek az érdekeimért. Elhatároztam, hogy minden eszközt felhasználok. Olyan zászlót készítettem, aminek az egyik oldalán a szovjet, a másikon az amerikai embléma volt, és mindkét oldalra ráhímeztem a Vörös Brigádok jelét. Huszonnégyezer néző előtt tartóztattak le, amikor a zászlót meglobogtattam. Elítéltek, de fellebbeztem, és felmentettek. Az ítélet váratlan volt, és arra bátorított, hogy még inkább összekapcsoljam a politikát és az erotikát. Megvetettem a lábam a politika porondján. Szövetségeseket kerestem, akikkel politikai vitafórumokat és tüntetéseket szerveztem. 1980 májusában Róma zsidó negyedének a közepén egy vidám, színesre festett tankon jelentem meg, csupasz mellekkel. Egy jótékonysági összejövetelre meztelenül érkeztem, hogy minél jobban vonzzam a figyelmet és az embereket. Elvittek a rendőrök, de később elengedtek. A televízió és a rádió is foglalkozott velünk. Igazán akkor kezdődött a politikai pályám, amikor a radikális párt meghívott toborzó kampányára. Az újságok azt írták, én voltam a mézesmadzagon a méz. De abbahagytam a kampányt, mert olyanokat hangoztattak, hogy "Ilona igen, Cicciolina nem", "Befanának öltözve igen, csupasz mellel nem". Aztán megbukott a kormány. Ez alkalomból összehívott rendkívüli ülésükre a radikálisok nem hívtak meg. Keserű levelet írtam a párt elnökének, hiszen a toborzó kampányom nagyon sikeres volt, most mégis mellőztek. Giovanni Megri, a párt titkára azt válaszolta: "...szívesen látunk a kongresszuson és a gyűlésen, és ha netán a radikálisok színeiben akarod jelölni magad, kérlek, minél előbb tudasd velünk". Elfogadtam az

ajánlatot. Még a parlamentbe is jelöltettem magam. Panella, az elnök kedves volt hozzám, de a párt mégis ellenségesen viszonyult hozzám. A pozíciók egy részét agresszív feministák foglalták el, nem örültek a pornósztár jelenlétének. Sokan meglepődtek akkori viselkedésemen, mert alul értékeltek. Csodálkoztak, amikor komoly politikai előadást tartottam. A kampány során egyre hevesebbé váltak az összecsapások. Plakátragasztóimat letartóztatták. Választási menetem hatalmas karnevállá fajult, melyen a tömeg olyanokat skandált, hogy "leszerelés, érzelmek és béke, Cicciolina a parlamentbe!" A milánói rádió riporterétől tudtam meg, hogy megválasztottak. "Jobb egy kurva a parlamentben, mint a maffia befolyása alá került képviselők, akiknek vér tapad a kezeihez, akik tiszteletreméltó külsővel jelennek meg, a háttérben viszont mindenféle piszkos üzelmeket folytatnak" - írták akkoriban a lapok. A képviselők, ezek a támadhatatlan erkölcsű jó családapák, majd megőrültek dühükben, hogy közéjük kerültem. A szex számukra bűn, amelyet csöndben kell végezni és titkolni. A perverzió kizárólag magánhasználatra van. Diszkrét legénylakásokra való, amelyeket "nagylelkűen" kitartott kurtizánjaik nevére bérelnek. Mindig a közelükben voltam, és tudták, hogy van egy listám, ami veszélyes lehet számukra. Az adatokat kitartottjaik szolgáltatták nekem, és nyilvánosságra kerülésük lesújthatta volna őket. Elképzelhető, mi történt volna, ha az országgyűlés előtt felfedem a nevét és a történetét annak a képviselőnek, aki példás családapa, minden vasárnap misére jár, de megrontja a fiatalkorúakat. Közben még a zokniját sem veti le, és arra

készteti őket, hogy ujjukat a fenekébe dugják. Vagy ha egy másikról mesélnék, aki barátnőmmel hempereg, és női fehérneműket hord... Azért a műsoraim kapcsán kellemetlenség később is ért minket. 1986 augusztus 15-én egy diszkóban olyan előadást rendeztem, amelybe előzőleg több tízmilliót fektettem be. Egy asztalnál néhány helyi hatalmasság, a rendőrfőnök, a polgármester és hasonlók ültek, de addigra már tudtam, hogy ez nem jelent számomra semmiféle biztonságot. Figyelmeztettem a szervezőket arra, hogy ők a felelősek az én és a partnereim biztonságáért. Az előadás végén rendőrök csapata szállta meg a termet. Egy különlegesen kiképzett alakulat tagjai. Az olasz állam őket a legveszélyesebb bevetéseknél alkalmazza, például a maffia, vagy a Vörös Brigádok ellen. Arra akartak kényszeríteni, hogy az egész színpadi felszerelést bizonyítékként beszolgáltassam nekik. Erre azt mondtam, hogy jelen volt a rendőrfőnök is, nyilván szólt volna, ha bármi probléma van. "Itt nincs se rendőrfőnök, se polgármester! Lefoglaljuk a berendezést" - válaszolták. Valóban: a helyi tekintélyek mind eltűntek, ahogyan ők megjelentek. Olyan erőszakosan lökdöstek, hogy a földre zuhantam. Dühöngtem, mert láttam, amint elviszik a berendezéseimet, és fölálltam, hogy tiltakozzak. Még ki sem nyitottam a számat, visszakézből olyan pofont kaptam az egyik rendőrtől, hogy azonnal visszazuhantam a földre, és vérezni kezdett az orrom. A rendőr a hajamnál fogva végigvonszolt az egész termen, a több ezer néző szeme láttára. A diszkó

előtti téren több rendőrautó, és nagy csapat állig fölfegyverkezett zsaru várakozott. Előállítottak. Orvosi vizsgálatot kértem. Olyan volt, mint egy rémálom. Zárkába kerültünk. Az ügyészt - ünnep lévén - csak másnapra sikerült előkeríteni. Egy bíró jóváhagyta a letartóztatásunkat, ami azt jelentette, hogy ideiglenesen is csak az államügyész helyezhet minket szabadlábra. Az ünnep miatt persze megint várnunk kellett. A bíró, aki az ügyünkkel foglalkozott, nagyon megértő és segítőkész volt. Elmondta, hogy súlyos dolgokkal vádolnak minket: obszcén előadás, hatóság elleni erőszak, súlyos testi sértés, stb. Másnap feltételesen szabadlábra helyeztek minket. Bár az ügyünket tárgyalni kellett volna, soha többé nem esett róla szó. Egyébként az esetből filmet készítettem: a helyi hatalmasságok az első sorban ültek a nézők között; közbelépett a rendőrség, letartóztattak; a rendőrök - mint a valóságban is - letépik a keresztet a férjem nyakából. Az utolsó jelenet megvert, egymást kamatyoló meztelen zsarukat mutatott. Tán mondanom sem kell, hogy a filmet betiltották, de újra és újra próbálkoztam vele, más címek alatt. Ez volt az egyetlen jó a történtekben. A MŰSOR - Milyenek a fellépéseid? - Az estélyeim lehetnek nagyon kemény pornók, vagy egészen enyhén erotikusak is: csak egy kis meztelenség... Ez attól függ, hogy hol lépek fel, milyen a szervező, a közönség és a rendőrség hozzáállása. Milánóban például nagyon kemények a műsoraim. - Mi történik ilyenkor? - Például fogdosnak az emberek. De mondom elölről:

fenn vagyok a színpadon, alig-öltözötten, meztelen cicikkel, csupasz puncival, díszes háttér előtt, közben száll a füstköd, a buborékok és háromnegyed órán át meztelenkedem, énekelek és táncolok. Közben többször lemegyek az emberek közé, kezemben mikrofonnal, és különböző kérdéseket teszek fel a közönségnek. Ilyeneket, hogy: mikor szeretkezett utoljára, megcsalja-e a feleségét, mikor vesztette el a szüzességét, csinálja-e fiúval és lánnyal is? - Ennek mi a célja? - Hogy a közönséget zavarba hozzam, felizgassam, nyilvános vitákat szítsak, amik a műsor részévé válnak. Előfordult, hogy egy pár, vagy két különböző asztalnál ülő vendég összeverekedett, mert így derült ki, hogy megcsalták egymást, vagy hogy a helybéli postás az unatkozó kismamákat dugogatja, miközben kiviszi nekik a leveleket. - Erre mondta neked Frederico Fellini - aki különben nagyon szeret téged -, hogy ez egy szex happening, ami teljesen ad hoc jelleggel egy normál éjszakai showtól a kemény pornóig elmehet... - Igen. Minden olyan segédeszközt felhasználok, amit a pornó filmekben, vagy újságokban. Van egy saját stábom, ami két lányból, és két fiúból áll, de néha az óriáskígyómat is viszem magammal. - Van úgy, hogy a közönség soraiból is kiválasztasz valakit? - Persze! Elsősorban fiút. Ilyenkor levetkőztetem a színpadon. Van, aki megállít az alsónadrágnál, de olyan is, aki azt is hagyja, hogy felállítsam a farkát. Nem könynyű dolog megérezni a különböző embereknél, hogy mi a határ. Erőszakoskodni soha nem szoktam, de már kerültem kellemetlen helyzetekbe. Egy nagyon jóképű amerikai katona került a kezeim közé. Tőle tudtam meg, hogy katona, mert nem egyenruhában volt. Nagyon tetszett, már a függöny mögül kiszúrtam magamnak. Volt vagy két méter magas, kisportolt, mint egy rögbi játékos. Odavonaglottam hozzá, az ölébe ültem. Néhány kedves szó és mosoly után fölcsaltam a színpadra. Vetkőztetni kezdtem, ahogy mindig a műsoraimban, de valami furcsát éreztem benne. Már az alsó gatyánál tartottunk, még mindig nem ellenkezett, de hirtelen megéreztem, hogy nem áll a farka. A férfiak ilyen helyzetben megállítanak, hiszen mindkettőnk számára szégyen a lógó fütyi, de ő hagyta, hogy az utolsó ruhadarabot is levegyem róla.

Mentettem, amit lehet, csókolgattam, simogattam és egy jó öt perc után sikerült. Hurrá! Állt a fütyije! Gondoltam, most jön az élő szeretkezés, és már nagyon fentem rá a fogamat. De nem ez történt. A fiú össze-viszsza puszilt, a kezeimet csókolgatta, majd összekapta a ruháit és lerohant a színpadról. A show után egy nagy fogadás volt. Hajnali három körül mentem föl a szobámba, kicsit bepezsgőzve. A katona fiú járt az eszemben, arról fantáziáltam, milyen lett volna szeretkezni vele. De már nem kellett a fantázia. Az ajtóm előtt ott ült, egy szál rózsával a kezében. Végig dugtuk az éjszakát, elmesélte az életét és mint kiderült, én voltam az első nő az életében, ugyanis ő gay. Hát ettől volt olyan boldog, hogy életében először egy nőre is fölállt a farka. Még egy előadáson előfordult hasonló eset, amikor Michael Jackson egyik szólótáncosa, természetesen szintén gay, talán kíváncsiságból jött el, hogy megnézzen. Ő is ott végezte, ahol az amerikai katona. SZEX PAPPAL Egyik nap, Nápolyból hazafelé jövet két stoppos papot vettem fel. Elvittem őket a papneveldébe. Rengeteg papnövendék közé csöppentem. Olyan posztereket toltak elém, hogy dedikáljam nekik, amiken teljesen meztelen voltam. Az egyik pap hosszasan beszélt nekem az egyházi férfiak házasodási tilalmának problémájáról. Sokkal többet beszéltünk a testi gyönyörökről, mint a lelki üdvösségről. Elmondtam neki, hogy az összes vallásban szublimálják a szexet, és nem megtiltják, megszüntetik. Ez igaz a zsidó vallásra is. A legszebb szerelmi himnusz az Énekek éneke. A

Koránban Mohamed hűséges híveinek szép szemű, szép testű hurikat ígér a paradicsomban, Indiában pedig a Kámaszutrát gyakorolják a szerelem dicsőségére. Ott nem csak a gyerekcsinálás, hanem az örömszerzés is célja a szeretkezésnek. Felhívtam a figyelmét, hogy a katolikus vallásban csak középkor óta tartják bűnnek, és nyomják el a szexualitást. Szegény plébános... Elbizonytalanodott, igazat adott nekem. Szabadszájú, nyílt beszélgetésünk felajzotta. Még reverendája alatt is észrevettem ágaskodó férfiasságát. Szemüvege bepárásodott, látszott, többé nem ura az ösztöneinek. Bementünk a cellájába... Fantasztikusan izgató, amikor egy sivár, egyszerű szobában az ember egy tömjénszagú, papi reverenda alá nyúl. Az ágy fölött feszület, és te térdelsz a férfiasság nagysága, a szexualitás istensége előtt. A vastag kőfalak hűvösen tartják a szűk kamrát, és szerencsére a hangokat is elnyelik. Mert bizony mindketten sikoltoztunk a gyönyörtől. Ő állította, hogy soha nem volt a farka nő szájában, én pedig bizony nagyon odaadóan tettem a dolgom, és pillanatokon belül elérte a gyönyör. Bizony üvöltött és olyan mennyiséget lövellt az arcomba, mint amennyit még egyetlen pornófilmben sem éreztem. Látszott, hogy rogyadoznak a lábai, és a priccsre hanyatlott, de én többet akartam. Felhúztam a ruhámat, és mivel köztudottan bugyit soha nem hordok, egy pillanaton belül már lovagoltam rajta, ugyanis újból állt a farka. Életemben először és utoljára gyóntam kefélés közben. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó szerető, azt meg főleg nem, hogy hosszabb viszony alakul ki közöttünk. Igaz, ha a Tövismadarak című könyvre, vagy filmre gondolok, lehet, hogy egy életen át is felvállaltam volna, ha olyan fiatal lett volna, mint Richard Chamberlain a filmsorozatban. Meggyőződésem, hogy először csak érdekes, de egyben visszataszító is voltam számára. Ez a helyzet izgatta. Még a

filmjeimből is megnézett néhányat, addig erőszakoskodtam vele. Engem meg az izgatott, hogy egy papot elcsábítottam én, a "megtestesült bűn". Egy ilyen helyzetben minden mozdulat, szó más értelmet kap, hiszen ez olyan, mintha a jó Isten és az ördög szeretkezne. Valószínű, én tovább vállaltam volna, hogy odajárok hozzá a kolostorba, de valaki besúgta a Vatikánba. Valamilyen fajta fenyítést kapott, de sosem mondta meg, hogy miért. Utolsó találkozásunkkor potyogtak a könnyei és búcsúzóul megáldott. ESKÜVŐ Ez volt a harmadik. Az első az útlevélért, a kommunizmusból való menekülésért, a második a haverság és üzlet - így került be a pornó világba - volt. A harmadik viszont szerelemnek indult. Rómában ismerkedtek meg. Átjöttek együtt Magyarországra, Ilona megmutatta szülőhazáját. Innen elrepültek Hollandiába, mert a vőlegény családja onnan származott, de Amerikában telepedtek le. Tehát Amszterdamból New Yorkba repültek át ahol Cicciolinát bemutatta Jack a Koons famíliának. Jack giccsszobrász, és a Rómában illetve Velencében tartott kiállítására hívta meg Cicciolinát, akiről egy gigantikus méretű szobrot készített. Miután megismerte, megcsinálta ennek a szobornak a másik változatát, ahol már ketten vannak meztelenül, s ezzel lepte meg Ilonát. A Koonsok komoly múlttal rendelkező, gazdag arisztokratákként ismertek Amerikában, Jack pedig befutott szobrász és látványtervező New Yorkban. A család nem örült a tervezett házasságnak. Egészen más elképzelésük volt, hisz ismert, hogy az amerikaiak vallásosak, bigottak és a pornó műfajt

a mai napig jobban elítélik, mint a buziságot. Jack és Ilona úgy döntött, hogy önállóan is van elég vagyonuk, felnőtt emberek, Magyarországon, azaz Budapesten egy református templomban összeházasodnak. Az esküvőt, a templomot, a papot, a vacsorát, a Hilton szállót a családnak én szerveztem. Megpróbáltuk a tömegeket kizárni a dologból, nem csak a család kérésére, hanem azért is, mert az esküvő el volt adva egy olasz és egy német magazinnak. Egy igazi álompár volt látszatra: jóképű barna fiú, fehér-szőke lány, hagyományos, hófehér, földig érő uszájos ruha, sűrű fátyol, Dél-Amerikából hozatott, különleges, bódító illatú virágokból készült menyasszonyi csokor. Mercedesek, Rolls Royce-ok, limuzinok sora, a családon kívül neves vendégek: Eros Ramazotti, Vittorió Gassman, Claudia Cardinale, Ornela Muti, JeanClaude van Damme, Virna Lisi, Adriano Celentano. Az ifjú pár mindenütt fekete leplekben járt ott, ahol a közönség láthatta, hat nyolc nagydarab testőr vigyázott rájuk. A szó szoros értelmében átrohantunk a templomból a Robinson étterembe, ami Budapest egyik legelegánsabb helye, egy gyönyörű vízimadaraktól népes tóra van építve a város közepén egy ősparkban, közelében kastély, állatkert, antik fürdő. Az ifjú házasok az étterem tulajdonosától egy hattyúpárt kaptak ajándékba. Minden szépen indult, és a házasságukat követő második évben megszületett a fiuk, Ludvig. VÁLÁS GYEREKRABLÁSSAL Cicciolina és Jack úgy határoztak, hogy New Yorkban fognak letelepedni, de természetesen, ha a munkájuk úgy kívánja, utaznak Európába. Jack igazából azt szerette volna, ha esküvőjük után Ilona minden pornó tevékenységgel felhagy. Ezt ő meg is ígérte, de továbbra is részt vett parlamenti munkákban, meztelen fotókat készített, és fellépéseket vállalt. Nagyon nehéz terhessége volt, sokat kínlódott, sőt veszélyeztetett is volt, így a hatodik hónaptól mindent

abbahagyott. Úgy döntöttek, New Yorkban fog szülni, hogy a baba az apja után amerikai állampolgár legyen. Fiuk született, Ludvig névre keresztelték. A keresztelőt két helyen, Rómában és New Yorkban tartották. Gyönyörű házban laktak Manhattanben. Ilona tényleg csak anya volt, igaz, mindent megkapott. Sofőrös limuzinnal járt, testőrök őrizték. Még nem volt hároméves a gyerek, amikor Ilona panaszkodni kezdett nekem, hogy hiába szereti a férjét, hiába hűséges, - ami nem jellemző rá - nagy baj van. Pont akkor repültem New Yorkba, így hamarosan találkoztunk, a Greenich Village egy zenés kávézójában. Számomra minden természetesnek tűnt, ugyanis kiszállt egy Mercedesből, karján a babával, kisegítette a sofőr, majd bekísérte két testőr. Ilona zaklatott volt, pityergett és tőle szokatlan módon, bizonytalanul viselkedett. A gyerek gyönyörű, anyján egy deka felesleg sem jólét, boldogság... nem értettem a helyzetet. Elmesélte. Meg volt győződve róla, hogy szeretője van a férjének, mert egyre kevesebbet feküdt le vele. Külön hálószobában kezdett aludni, egyre többet kimaradt éjszakánként, de a szexen kívül minden a régi volt, kedves, odaadó, jó barát, jó apa. Egy olyan lépésre kényszerült, amit önmaga előtt is szégyellt: magándetektívet bérelt. Hamarosan megtudta az igazat. Tényleg szeretője volt, csak éppen nem egy másik nő, hanem egy fiú. Érthetővé vált számomra az összeomlása, hiszen ő a nagy pornókirálynő, az ellenállhatatlan nőstény ilyen vereséget szenved, ráadásul egy fiúval

szemben. Itt még versenyezni sem lehet. Ez egy helyzet, amivel megbirkózni biztos nagyon nehéz, viszont tovább élni vele, még akkor is, ha közös gyerek van, lehetetlen. De ezt Jack nem akarta tudomásul venni. Nem egyezett bele a válásba, amit Ilona kért. Sőt, ez esetben a testőrök már nem Ilonára vigyáztak, hanem a gyerekre, hogy Ilona nehogy ellopja. A férj az amerikai bírósághoz fordult a saját védelmében, amit meg is kapott, mert mint korábban említettem, a buzikat jobban támogatják, mint a pornóvilág színésznőit. Igaz, azt is figyelembe kell venni, hogy Jack amerikai, a gyerek amerikai, tehát a jog mindenképpen az ő igazukat védi, míg Cicciolina hiába a gyerek anyja, csak egy olasz-magyar bevándorló, aki ottani szemmel megbocsáthatatlan szakmát űz. A szomorú csak az volt, hogy Jack a tárgyalásokon úgy viselkedett, mint aki nem tudja, hogy kit vett el feleségül. Mintha Ilona félrevezette volna foglalkozását illetően, és csak annyit tudott volna róla, hogy parlamenti képviselő Olaszországban. A helyzet teljesen elmérgesedett. A házaspár nem akart békülni. Elindult a gyűlölködés. Az amerikai bíróság az apának ítélte a gyereket, mert a gazdag családban biztosítottabbnak látta a jövőjét. Nem is lehet őket hibáztatni, hiszen a papa amerikai, a gyerek amerikai, jómódú és nagy a család, a szexet meg amúgy sem a gyerek előtt szokás végezni. A másik oldalról meg adva van egy szál magában egy rosszhírű anya, aki kétes életet él. A döntés után Ilona kockázatos lépésre szánta el magát. Kanadán keresztül elraboltatta saját gyerekét, és

visszatelepült Rómába. Vállalnia kellett annak a kockázatát, hogyha elfogják, börtönbe kerül, ha nem, kitiltják Amerikából. Abból az országból, ahová mindig vágyott, ahol élni szeretett volna. Iszonyú lelki trauma kell ahhoz, hogy egy ember így döntsön. Ha a dolgokat tudomásul veszi, elfogadja az adott helyzetet, megpróbálhatta volna nyugodt körülmények között Amerikában felnevelni a gyerekét. Kérdés, hogy egy gyerek felnevelésének szempontjából mi a meghatározóbb: egy anya múltja, amin már túllépett, vagy az apa jelene, mely nem zárja ki egészséges neveltetését, de veszélyeztetheti. Cicciolina ma feketelistán van az USA-ban. Kitiltották. Végül is hivatalosan elváltak, de az anyagi és erkölcsi javakon még mindig folyik a háború. NEW YORK FENDI BOLT Eszter barátnőmmel, a híres filmrendező, Robert Halmi feleségével betértünk vásárolni a New Yorki Fendi boltba. A jóképű olasz tulajdonos úgy nézett ki, mint John Travolta, sötét, zselézett haj, annyi hófehér fog, hogy szinte alig fért a szájába, mosolygós gesztenyebarna szemek, igazi Casanova külső. Válogatás közben szóba elegyedtünk. Elmondta, hogy olasz, mi, hogy magyarok vagyunk. Elmondta, hogy szereti a magyar nőket, mi, hogy az olasz férfiakat. Élete nagy vágya, hogy egyszer találkozzon a magyar származású olasz képviselőnővel, Cicciolinával. Ismerem személyesen válaszoltam - sőt én írtam az életrajzi könyvét. Láttam a tulaj arcán, hogy egy szavamat sem hiszi. Rosszul esett, de megértettem. Szerencsém volt. Épp aznap este csörgött

a telefon a szobámban: - Cicciolina vagyok, holnap reggel jövök hozzátok a szállodába. - Oké, várunk! válaszoltam. Cicciolina meg is érkezett, áttetsző pulcsiban és szűk farmerban, a haja két copfba fonva. A hasán viselt kenguruban ült Ludvig, a kisfia. Vásárolni indultunk, no meg csak úgy csavarogni New York utcáin. Nézzünk be a Fendi boltba, itt van öt utcányira, éppen nagy kiárusítás van náluk - mondtam. Az üzlet előtt megálltunk és én belestem, hogy ott van-e Gino, a jóképű olasz tulajdonos. "Vesztére" ott volt. Falfehérre sápadt, amikor meglátott minket. Nem hitt a szemének. Pezsgőt hozatott a találkozás örömére, majd limuzint. Körbekocsizott velünk a városon, még babysittert is rendelt a baba mellé, hogy Cicciolinát mentesítse. Mindenféle finomságot, süteményeket hozatott, hogy vendégül lásson minket. Végül szinte a fél üzletet nekünk ajándékozta. Nagyon jól sikerült találkozó volt, én pedig duplán örültem. Egyrészt, hogy bebizonyíthattam, nem hazudtam, másrészt pedig azért, mert ekkora örömet szerezhettem. Különben, mivel Ilona éppen válófélben volt, a találkozásból kapcsolat lett. AMERIKAI KÖLCSÖNAUTÓ Első Los Angeles-i utam alkalmával, mint kommunista tinilány, tátott szájjal barangoltam Hollywoodban. Sok jómódú magyar él ott, és tudták, hogy nagyon szeretem a szép autókat. Már eleve attól elájultam, amilyen gyönyörű házban lakhattam Beverly Hillsben. Arról nem is beszélve, hogy megtudtam, kik a "szomszé-

daink" - Barbara Streisand, Michael Jackson, Rod Stewart, Zsazsa Gábor. A ház tulajdonosa aki eléggé elfoglalt ember volt, átutazott New Yorkba és rábízott engem a spanyol szobalányra, meg a fekete sofőrre, és az asztalon hagyott egy "szerelmes" levelet. "Itt van pénz, tele a fridzsider (ami akkora volt, mint itt, Magyarországon egy hálószoba - már, ha egyáltalában volt) a sofőr visz, ha akarod, de mivel tudom, hogy szeretsz vezetni, elviheted az egyik kocsit." Boldogan kaptam fel az odakészített kulcsot az asztalról. Gondoltam, valami kis tragacsot kapok, de legalább egyedül vezethetek! Térképpel biztosan mindenhova eltalálok. Kifutottam a ház elé, s elkezdtem keresni az "autómat". De semmi mást nem láttam, csak egy nyitott Rolls Royce-t. Aranyszínű volt, fehér bőrülésekkel. Visszamentem a házba, hogy megkérdezzem a sofőrt, talán a háziúr megfeledkezett a dologról, és a nekem szánt autó a garázsban áll? Az egyenruhás fekete fiú mosolygott, visszakísért a kapu elé, s egyértelműen a Rollsra mutatott. Ez volt az első kölcsön-kocsim Amerikában. Mindez történt akkor, amikor Magyarországon autó szinte alig volt, az is Zsiguli, Moszkvics, Skoda, Trabant, vagy Wartburg. Nyugati gyártmányú autót csak külföldinél láthattunk. Még sztár korunkban is villamossal, és autóbusszal utaztunk. Na, ilyen körülmények között beleülni egy Rolls Royce-ba... azt hiszem érthető, hogy milyen érzés lehetett. Körülbelül, mint lavór után a jacusi kádban fürödni. MARIA CALLAS A multimilliárdos, amerikai Trump felesége, Ivana kezében koktélos pohárral nevetgélve társalgott. A

közelben Pavarotti, Pelé és Puskás Öcsi vitte a szót egyegy társaságban. Hirtelen döbbent kifejezés jelent meg egy fiatal skandináv szépség arcán. Fényes zöld estélyibe bújtatott teste megfeszült, látszott, fel akar kiáltani. Azután elernyedt, elmosolyodott. Grace Jones, a fekete énekesnő, aki a társaság összes fehér lányának udvarolt, épp az imént simogatta meg a fenekét. Pallaviciny őrgróf, Nat King Cool, a bársonyos hangú fekete énekes lányának, Natalie Coolnak magyarázott valamit nagy hévvel... Sergio Failoni, a Milánói Scala karmestere, akinek magyar származású felesége volt, New Yorkban, a Plasa Hotelban adott vacsorát. Kibérelték a szálloda tetején lévő penthouse -t, és jó néhány világhírességet hívtak meg, elsősorban a klasszikus zene világából. A fogadáson egy molett, olasz házvezetőnő szolgálta fel az italokat. A csodálatos olasz és magyar ételspecialitások kóstolgatása közben Richard Cleidermann zongorajátékát élvezhették a jelenlévők. Mint a hasonló partykon gyakran, most is minden vendég elénekelt egy dalt, természetesen hangos ováció közepette, majd missis Failoni a vendégek nagy meglepetésére felkérte ugyanerre a házvezetőnőt. Ő persze nem csodálkozott! Odaperdült a zongora mellé, és énekelni kezdett... mintha csoda történt volna, de talán valóban az is volt. Úgy énekelt, hogy minden kézben megálltak az evőeszközök, és szótlanul, tátott szájjal meredtek a káprázatos hangú nőre. Az éneklő házvezetőnőt úgy hívták, hogy Maria Callas. Mindez közel harminc éve történt. Nézzük, kiből mi lett mára?

A Failoni házaspár sajnos meghalt, Pavarotti, aki akkor még feleségével volt jelen, elvált, és fiatal titkárnőjével él együtt. Richard Cleidermann tipikusan az a fajta fiú volt, akit az összes háziasszony imádott. A csajok üldözték, mindenki az úriembert, a jó partit, az angyal arcú naiv szeretőt látta benne. Mégis, már akkor New Yorkban félrevonult egy nagyon kedves arcú, olasz származású divattervező fiúval, akit ott ismertem meg, és akkor még nem tudtam, hogy ő a világhírű Gianni Versace. Félreérthetetlen intim helyzetben sustorogtak. Ivana Trump, a volt cseh síbajnoknő akkor egy nagy társaság közepén mesélte, hogyan síelt át Ausztriába, pontosabban, hogyan disszidált síléccel egy edzés alkalmával, és hogyan szeretett bele a multi milliárdos Trump. Mára már elváltak és egy olasz milliárdos bankárral él együtt, Trumppal való házasságából származó lánya pedig New York egyik legjobban fizetett modellje. Pelé mindig is imádta a magyarokat, Puskás Öcsit testvéreként tisztelte. Pontosabban Európából a magyarokat és az olaszokat szerette legjobban. Le is fotóztak bennünket közösen. Borzasztóan szimpatikus volt, de érdekes módon semmilyen kisugárzását nem éreztem, pedig azt mondták, hogy a fekete férfiaknak fantasztikus szexuális vonzása van. Őróla azonban soha semmi ilyesmi nem jutott eszembe, csak a focilabda. Mindketten a focinak szentelték életüket, és azt hiszem kevés ember van, aki ne azzal kezdte volna Magyarország hallatán, hogy Puskás, vagy, ha Brazíliáról esett szó, hogy Pelé. Mind a ketten

olyan aranyos, labda formájú emberkék. Natalie Cool azóta világhírű lett. Még kétszer összehozott vele a sors. Egyszer együtt énekeltünk Athénban az Olimpiai Stadionban, majd a Puerto Rico-i nemzetközi dalfesztiválon, ahol mindketten különdíjat kaptunk. Görögországban különben verekedéssé fajult Natalival a szóváltásunk, ugyanis magyar származású fiúmat, aki egyben a karmesterem is volt, lenyúlta. Az ilyen nemzetközi zenei megmozdulásokon még lazább mindenki, örökös partyk, evés-ivás és természetesen sex. Az egyik ilyen medence partynál tűnt fel, hogy hosszú hajú partnerem, aki különben jóképű fiú volt, már vagy egy órája nem található. Túl nagy volt a ház, sok az ember, nagy a park, a medence viszont kicsit meg volt világítva, és ahogyan közelebb mentem, észrevettem, hogy fiúm a medencében gyömöszöli Natalie-t. A fene egye meg, nagyon szép volt az a lány, és gyönyörűen énekelt. Bár én már kifelé menet voltam a kapcsolatunkból, mégis majd megpukkadtam a féltékenységtől. Beugrottam hozzájuk a medencébe, de nem igazán törődtek velem. Fröcskölni kezdtem őket, majd fiúm hosszú haját kezdtem huzigálni. Közben Natalie az arcomba fröcskölte a vizet. Ezen végképp bepörögtem, és lekaptam a fürdőruhája fölsőrészét. Elszabadult a pokol, perceken belül ütöttük, vertük egymást, ahol értük, közben fuldokoltunk, mert nyomkodtuk egymást a víz alá... csak úgy forrt körülöttünk a víz. A végén a szintén a medencében lévő zenészek szedtek szét minket, de még akkor is sikítoztunk, kapálóztunk. Azt hiszem egy mondata

mentette meg Nataliet a végső "leszámolástól", mikor érthetetlen arccal, zihálva, levegő után kapkodva azt kérdezte tőlem: "az a baj, hogy nem akarod, hogy a bátyád fekete csajjal legyen?" Akkor a "bátyám" felé fordultam, és rajta töltöttem ki a haragomat. Lebukott, hogy azt hazudta a csajnak, ő a testvérem, és nem a fiúm. A végén persze kibékültünk, és egy jót röhögtünk magunkon. Maria Callas alapsúlya tuti, hogy jócskán túl volt a száz kilón, legalább is azon az emlékezetes estélyen. Később, amikor már befutott, lefogyasztották, majd hozzáment a manageréhez. A házvezetőnőből lett világsztár karrierje nem mindennapi módon indult. Maria, mint minden reggel, takarítani kezdett a Failoni házban. A kislány, Donatella már felébredt. Megreggeliztette. Gyönyörű ezüst tálcán, porcelánokkal és egy szál rózsával készült bevinni a reggelit missis Failoninak. Közben meghallotta, hogy a dolgozószobában Failoni úr valakivel kiabál telefonon. Szégyen ide, szégyen oda, kihallgatta, amint arról vitatkozik, hogy a megbetegedett sztárénekesnő helyett ki fog este énekelni az operában, mekkora anyagi és erkölcsi veszteség, ha nem tudják megoldani. Bekopogott és félénken bement a szobába, Failoni mester őrjöngött, így inkább meggondolta magát és kiment. Majd elkezdett mosogatni a konyhában és közben, mint mindig, kedvenc áriáját énekelte. Először csak kis mocorgást hallott a háta mögött - azt hitte hallucinál -, majd hirtelen megfordult, és látta, hogy a mester ott áll a háta mögött. Arcán már nyugodt mosoly volt. Arra buzdította a házvezetőnőt, hogy

énekelje el az egész áriát, mire Maria azt felelte, hogy tudja a teljes operát szóról szóra. Kiderült, hogy ezt énekelgeti mindig a kis Donatellának altatóként. A névtelen kis házvezetőnő este már az opera színpadán állt. Hiba nélkül végigénekelte az operát, hatalmas sikere volt és perceken belül világsztár lett. SZERELMI HÁROMSZÖG... Karrierje töretlen volt mindvégig, viszont a magánélete tragédiába torkollott. Az egész akkor kezdődött, amikor megismerkedett a billiomos Aristotales Onassis-el, aki természetesen családos ember volt. Callas először a szeretője lett, majd hamarosan elvált miatta manager férjétől. Onassis pénzére természetesen nem volt szüksége, hiszen ő maga is multimilliomos volt. Halálosan szerelmes volt a csúnya görögbe. Annyira, hogy még azt is eltűrte, hogy az időközben agyonlőtt JFK özvegyét elvegye feleségül. Igaz, hogy bár Jackie Kennedy a felesége volt, Onassis a Callassal való kapcsolatát folytatta. Mindenki számára érthetetlen volt, hogy ők ketten miért nem házasodtak össze soha. Azt mondják, Onassis és Jackie Kennedy házassága csak egy politikai és üzleti vállalkozás volt. Jackie mindvégig tudott férje Callassal folytatott viszonyáról, szerinte "ez a házasság maga volt a pokol". Az is hazugság volt, hogy a nászéjszaka alatt ötször szerelmeskedtek. Onassis vajóbában valahol Európában egy 400 millió dolláros üzleti tárgyaláson vett részt, mialatt friss aráját az esküvő helyszínén, Skorpios szigetén hagyta. Yiannis Georgakis az Olympic Airways

vezetője, mint Onassis legjobb barátja, elítélte, hogy Arisnak egyszerre két kapcsolata van. Callas pszichológusa szerint Onassis Jackiet sosem szerette, Mariát viszont imádta. Onassis havi 30.000 dollárt adott Jackienek ami rengeteg pénz, hiszen ne feledjük, még csak 1968-at írunk! 1970-ben Onassis válni akart és Callassal akart házasságot kötni Párizsban. Callas ugyanebben az időszakban havi 50.000 dollárt kapott vőlegényétől. Sem a válás, sem a házasság nem jött létre, mert Maria Callas öngyilkos lett, Onassis 1975-ben, 75 évesen meghalt, majd Jackie Kennedy Onassis 1994-ben rákban. EZ AMERIKA Amerikába érkeztünk barátnőmmel. A bátyjánál szálltunk meg. A háziak elmentek Las Vegasba szórakozni, Judit, a két pici gyereke és én magunkra maradtunk a hatalmas villában. Az épület az egyik legelegánsabb negyedben állt, ablakaiból egyenesen a Hollywood feliratra láttunk. A kapunál, vastag üvegfallal elzárt területen apró krokodilok voltak hivatva elriasztani az illetéktelen behatolókat, és egyúttal tanúskodtak a háziak állatszeretetéről. Hasonló, kettős elgondolásból épült a ház köré az öblös alakú, piranháktól hemzsegő medence. Elektronikus érzékelésű riasztókkal is felszerelték az épületet. Tamás, mielőtt elindult volna Vegasba, megmutatta, hogy a ház mely pontjain vannak az érzékelők, mire kell vigyáznunk, hol nem szabad a falnak dőlni... Arra is figyelmeztetett, hogy a függönyt nem szabad kézzel elhúzni, csak a

zsinórjánál, mert különben megszólal a riasztó. Igyekeztünk mindent megjegyezni, és miután elment, leültünk beszélgetni. A két kicsi - mindketten három év körüliek közben játszott. Kergetőzni kezdtek, az egyikük megbotlott, és estében megkapaszkodott a függönyben. Azonnal megszólalt a sziréna. Ezzel egy időben hallottuk az automata zárak csattanását. Hermetikusan be voltunk zárva. Pillanatok alatt helikopter zúgás támadt, és kék fény töltötte be a házat. Megérkeztek a rendőrök. Bekiabáltak, hogy dobjuk el minden fegyverünket, tegyük fel a kezünket... mint az akciófilmekben szokás. Judit egy szót sem tudott angolul, én magyarázkodtam, és próbáltam fordítani, amit ő mondott. Közben folyamatosan szólt a sziréna... Végül a rendőrök - látva, hogy két nővel és két gyerekkel állnak szemben - központilag leállíttatták a szörnyű hangot, és megszüntették a zárást, majd alaposabb faggatásunkba fogtak. Pechünkre, még azt sem tudtuk, Vegasban hol érhetik el Tamást. Csak a törzshelyeit soroltuk fel, és csendben imádkoztunk, hogy ezek valamelyikén elérjék. Azért addigra már csillapodtak a kedélyek, amikor Juditot arról kezdték kérdezni, hogy honnan jött, és mi a foglalkozása. Amikor közölte, hogy az akkor még kommunista Magyarországon rendőr, ismét puskaporossá vált a hangulat. Csak az időközben előkerített Tamásnak sikerült őket meggyőzni, hogy nem vagyunk kémek. GÁBOR ZSAZSA Itthon, Magyarországon édesapjuk ékszerészként dolgozott, édesanyjuk pedig minden idejét arra áldozta, hogy

csemetéiből luxus kurvákat faragjon. Szó szerint árulta Zsazsát, Évát és Magdát. A három Gábor lány mindegyike ünnepelt, híres szépség volt. Mindannyian szépségversenyeken indultak, többször nyertek. Édesanyjuk, "Joli mama" sem sokban maradt el csemetéitől. Maga járt elöl "jó" példával, és sulykolta lányaiba elveit, melyek szerint: A szépség és a szerelem múlandó. A dollár nem öregszik és nincs szaga, ezért igyekezni kell minél többet megszerezni belőle - a férfiaktól. Utóbbiak egyébként is azért vannak, hogy ezeket az értékeket számodra előteremtsék. Csak a legostobább nő dől be annak a hülye magyar közmondásnak, hogy a pénz nem boldogít. Állította: "Nagy tapasztalattal magam mögött elmondhatom, hogy semmi sem tett olyan boldoggá, mint a pénz. Mivel ebből mindig sok volt és van is nekem, ez a fiatalságom titka". Ez vagy más, de titka mindenképpen volt, hiszen egész életében friss, csinos és agilis volt, egészen 104 éves korában bekövetkezett haláláig. Magda és Éva is meghalt már, de míg éltek, gyakran rendeztek édesanyjukkal közösen nagy evészeteket valamelyik étteremben. Sokszor viselkedtek merő szórakozásból botrányosan. Többnyire csak "Scandal Sistersként" emlegették őket. Többen állítják, - tán még saját maga is -, hogy Zsazsa férjeit kizárólag bankszámláik alapján választja, és negyven karát alatt rá sem néz gyémántra. A négy Gábor - anya és leányai - férjekből összesen 25-öt gyűjtött össze. Zsazsa eddig kilenc férjet "fogyasztott": 1. Buhran Asaf Belgee, diplomata

2. Konrad Hilton, a Szállodalánc tulajdonos család sarja 3. George Sanders, színész 4. Herbert Hunter, bankár 5. Joshua Cosden, olajmágnás 6. Jack Rian, feltaláló (Barbie Baba ami a nőket illeti, az életben jobb volt az ízlése) 7. Felipe de Alpa gróf 8. Michael O' Hara, ügyvéd 9. Frederic von Anhalt herceg Az utolsó férj révén Zsazsa hercegnő lett, de megadta az árát. Miután összeházasodtak, a hercegi címet az eredeti "tulajdonos"-tól, egy elszegényedett család sarjától vásárolták meg. A szex mindig is fontos volt életében, és hozzátartozóiéban is. Számos férje mellett néhány híres szeretője: Porfirió Rubirosa, miniszter és playboy Raffael Truillo diktátor Sean Conery, színész John F. Kennedy, az egyesült államok pajkos elnöke Férjei közé tartozott Conrad Hilton, a híres szállo daláncot üzemeltető család tagja. Házasságukból gyerek is született: Francesca. Sajnos, a lány - aki ma ötven év körüli - sem anyja szépségét, sem szexuális beállítottságát nem örökölte: leszbikus. Ami a Hiltont, mint szállodát illeti, Zsazsa előszeretettel veszi igénybe a láncolat szolgáltatásait. Ha pedig egy-egy ilyen alkalommal valami megtetszik neki, - törölközők, ezüstnemű, fürdőköpenyek stb. -, hát fogja, összecsomagolja, és már viszi is. Mint mondja: Úgysem kapott semmit volt férjétől - ez a legkevesebb, ami jár neki. George Sanders, híres angol színész, kivétel Zsazsa férjei között. Ő az, akit igaz szerelemmel szeretett. George volt az egyetlen férfi, aki nem hozott pénzt Zsazsának, inkább csak vitt tőle.

Zsazsa és testvérei anyjuk tanítása nyomán egyébként mindig azt vallották, hogy az utolsó cseppig ki kell szedni egy férfiból, ami benne van, és itt elsősorban nem információkra gondoltak... Amit lehetett, meg is szereztek a férfiakra támaszkodva, az ágyaikon keresztül. Így született a mai Gábor vagyon, a karrier, a közismertség. A tizenéves kis Zsazsa hozzáment a nála jóval idősebb török nagykövethez, így lépett feljebb a vagyoni és ranglétrán, így került ki külföldre. Abban a körben, amibe bekerült, már csak választania kellett, hogy kihez érdemes legközelebb hozzámennie. John Huston - aki 1953-ban a Moulin Rouge-t rendezte -, fedezte fel a filmnek. Színpadra tizenöt évesen lépett először. Tulajdonképpen egy barátnőjét kísérte el próbaszereplésre. Ha már ő is ott volt, megpróbálta. Bejött. Orson Weles azt mondta róla: "Gábor Zsazsa Hollywood legnagyobb sztárja, akitől senki még egyetlen filmet sem látott". Sokszor szerepelt hírnévre nem számot tartó, feledhető mozi és tévéfilmekben. Írt két könyvet. Elsőként a "My life: Hogyan kaparintsunk meg egy férfit, hogyan tartsuk meg, és hogyan szabaduljunk meg tőle" című jelent meg, majd később az erősen önéletrajz jellegű "Nekem nem elég egy élet". Ki nem állhatta Frank Sinatrát, Ingrid Bergmannt, és Liz Taylort. Irántuk való ellenszenvének könyveiben hangot is adott. A rossz nyelvek szerint Liz Taylort azért gyűlölte, mert féltékeny volt Richard Burtonre, akit viszont, ha csak tehette, dicsért. Ha vonzerőről van szó, nem sajnál bevetni egy kis csalást sem. Partnereinek, sőt, gyereke

születéséig férjeinek is azt állította az első közös dugásuk előtt, hogy szűz. Hivatkozott névházasságra, impotens férjre, és a világon minden más elképzelhető indokra, ami miatt egy feleség szűzen maradhatott. Bár nem az egyetlen, akinek számos plasztikai műtét áll a szépsége és ránctalan frissessége mögött, ezeket is tagadja. Úgy sokkal érdekesebb egy nő, kívánatosabb az "áru", ha vonzereje valódi - vallja. Az örökifjú férfifaló valójában megállapíthatatlan korú. Ha megkérdezik, maga is mindig mást állít. Valójában az ezredforduló évében tölti be 83. évét. Talán időszerű, hogy az utóbbi időben ilyeneket mondogat: "Azt hiszem, lassan gondolkodnom kell azon, hogy egyszer eljön az az idő, amikor közelít már az öregség." QUEEN LOVE STORY BRIAN MAY-JEL Amikor először, mint a kommunizmusból jött "vörös" tini lány, Londonba szerződtem, becsöppentem az akkori világsztárok közé, egy egészen más világba, mint az otthoni. De megismerkedtem olyan "névtelen" zenészekkel, akik nagyon kedves fiúk voltak, de semmi több. Ezek közé tartozott Brian May, aki később a Queen gitárosa lett, és Freddie Bulsara, a későbbi Queen énekes, Freddie Mercury. Kezdő tehetségeknek számítottak, de akkor még inkább megmosolyogták őket. A nagy sztárok között forogtam én is, és ugyan, ki figyelt volna Brianra, vagy Freddie-re, amikor ott volt a Bee Gees, Jimmy Hendrix, vagy Eric Clapton...

Az élet fintora, hogy a kedves kis zenészekből megasztárok lettek. Közel tizenöt év telt el, és 1986-ban ismét találkoztunk Magyarországon, ahol egy nagy sikerű koncertet adtak nyár végén, az ország legnagyobb szabadtéri football stadionjában. Körülbelül százezer ember tombolt és énekelte, hogy "mi vagyunk a győztesek". A magam módján én is híres lettem, elsősorban kelet-Európában. Így, amikor az Angol nagykövetség Budapesten fogadást adott a Queen tiszteletére, engem is meghívtak. Érdekesen alakult az este, ugyanis az elegáns tömegben odajött hozzám a koncert magyar szervezője, aki különben régi barátom, a Kelet-Európai rock-koncertek fő szervezője. Ő már tudta, hogy Freddiet és Bryant is ismerem Londonból, kiscsaj koromból, és annyit mondott, hogy "üdvözölni akarnak a fiúk". Odavitt a bandához. Udvariasan üdvözöltük egymást. Freddie úgy tűnt, nem emlékszik, hogy valaha is látott, viszont Brian szorító kézfogása, az, hogy magához ölelt és nagyon barátságosan mosolygott, elhitette velem, hogy emlékszik rám. Nem így volt, csak egyszerűen tetszettem neki, és amikor felhoztam a londoni történeteket, próbáltam neki beazonosítani a helyszíneket, akkor jöttem rá, hogy ez felesleges, mert számára én most csak egy új nő vagyok. Később a menedzser barátom azt is elmesélte, hogy amint beléptem a helységbe, Brian azt mondta, hogy neki ez a nő kell! Mire a barátom azt felelte: "Ez nehéz lesz, mert ez egy kemény kiscsaj, maga választja a szeretőit. Bejárta már a világot, és se a pénz, se a hírnév nem igazán befolyásolja. Ha tetszel

neki, mázlid van, ha nem, akkor tök mindegy, hogy ki vagy, nem fogsz kelleni neki." Az udvarias pofavizitek után úgy döntöttünk, hogy egy akkor éppen divatos és V.I.P. emberek számára működő klubba megyünk, ahol senki nem bámul minket. A híres magyar rockzenészek, filmesek, a Queen, és néhányan az angol követségről "eltűntünk". Itt már közelebb kerültünk egymáshoz Briannal. Ő is azok közé a fiúk közé tartozott nálam, akik valamilyen reinkarnációs, múltbéli kapcsolatból már a kezdet kezdetén közel álltak hozzám. Erre nincs magyarázat. Ez egy nézés, egy érintés, libabőr, vagy hidegrázás kíséretében jön elő, és mindenképpen érzékelhető, hogy egy múltból, egy túlvilágról jött kapcsolat folytatása. Az ember nem kéri ki magának, hogy ez az első este, hogy milyen alapon csókol meg, vagy simogat... ilyenkor minden olyan természetesnek tűnik. Úgy éjjel két óra lehetett, amikor úgy döntöttünk, hogy mindannyian átmegyünk az egyik hotel bárjába. Beültünk az autókba, s a konvoj elindult. Brian a világ legtermészetesebb módján az én fehér Mercedesembe szállt be. A testőrök először ezt nem akarták engedni, de ő elhajtotta a nehéz fiúkat, így kettesben autóztunk a városon át. Voltunk vagy húszan, ezért a bárban egy külön részt foglaltak le nekünk. Mivel mindannyian ismert arcok voltunk, az emberek kapkodták a fejüket, mutogattak ránk, de ez akkor már senkit nem érdekelt, jó volt a hangulat. Az összes kurva egyből lecsapott a velünk ülő fiúkra. Nagyon szerettem volna táncolni, de Brian kijelentette, hogy csak akkor jön velem, ha

Robert Palmer zenéjét elintézem a discósnál. Nem volt egyszerű, mert először nem találta a CD-t, de végül táncoltunk! Nagyszerűen éreztük magunkat! Azt hiszem, Brian egy kicsit túl sokat ivott, vagy talán még egy kis füvet is szívhatott korábban, mert egyszer csak eltűnt. A testőrök kirohantak először a WC-be, és mivel ott nem találták, az előcsarnokba, majd a hotel elé, de sehol nem látták. Sok olyan helyzetben voltam életemben, amikor megtanultam, hogy semmin sem szabad csodálkozni, és elsőre az a gondolatom támadt, hogy az egyik kurva "ellopta". Azután belegondoltam, hogy akkor miért kellettem annyira én? minden megnyilvánulása ezt fejezte ki. Aztán egyszer csak az egyik testőr odajött hozzám és cinkosan a fülembe súgta, hogy Brian az autómban ül, és engem vár. Mint kiderült, a portásnál hagytuk a kulcsot, ő odament, elkérte. Mondta, hogy tudja, az az én autóm, beült, és aztán üzent, hogy jöjjek. Nagyon örültem és búcsú nélkül távoztam. Bepattantam az autóba és elindultunk hozzám. Még megkért, hogy tegyünk egy kört, merthogy Budapest gyönyörű város. Közben sört vettünk és végig beszélte az utat. Elmondta, hogy a felesége meghalt, van két gyereke. Lett egy új barátnője. Atomfizikus. Ő csinálta magának kézzel az első gitárját, és hogy hűséges típus. Nem mondanám szép férfinek, de nagyon jó a kisugárzása. Lehet, hogy ebben akaratlanul is befolyásolja az embert az a gitárjáték, ami a világon szerintem egyedülálló, meg az a zene imádat, ami minden szavából kihallatszik. Egyszerűen egy komoly pali, minden "rockos mánia" nélkül. Érzékeny és sebezhető. A szeméből valami nagyon barátságos melegség árad, kedves a mosolya, és mindig olyan halk, simulékony... de hát

bassza meg, én szerettem, tehát elfogult vagyok. Fölértünk a kéglibe. Budán laktam, egy nagyon kedves, de kicsi lakásban. Hanyatt dobta magát a nagy nád ágyamon és ismét föltette azt a zenét, amire a bárban táncoltunk. Olyan volt, mint egy szégyenlős kisgyerek, de azért előbb utóbb lecibáltuk a ruháinkat. Azt mondják, hogy a vékony fiúknak nagy a farka, és minél vékonyabbak, annál nagyobb, de hát nem állíthatom, hogy ez mindig igaz. Brian nagyon vékony fiú... a méreteit a pornósztár srácok is megirigyelhetik. Olyat szeretkeztünk, mint egy lassított felvétel. Nagyon figyelmes, abszolút nem egy egyéjszakás, dühödt szeretkezésre emlékeztető történet volt, mint ahogyan több is lett. Olyan jólesett, hogy hagyott időt mindenre! Valószínűleg ő is érezhette rajtam a feszültséget és szorongást. Éreztette velem, hogy sokra tart, és mindent szépen csinált. Ahogyan megsimogatta a cicimet, a fenekemet, ahogyan megpuszilta a fülemet, vagy a nyakamat... A maga nyugodt, kimért stílusával, mindent ugyanúgy csinált, mint a zenéjében és a viselkedésében: elegánsan és oldottan, szívből. Hajnalban taxit hívtam neki, mert reggel filmforgatásra mentek. FREDDIE Este az Intercontinental Penthouse lakosztályában Freddie negyvenedik születésnapja alkalmából rendezett partit a zenekar. Csodálatos kilátás nyílt a Dunára. Szemben a vár, a kivilágított hidak- egyszerűen meseszerű volt. Még tűzijátékot is kapott ajándékba, miközben világító betűkkel kiírták a levegőben, hogy "Happy Birthday". Szinte ugyanaz a társaság volt, mint az angol nagykövetség estéjén. Freddie rengeteg fiút is vonzott a bulira és mivel mindenki tudta, hogy vonzódik saját neme felé, - hiszen nem egyszer hangoztatta, hogy több száz férfival volt vi-

szonya - elsősorban meleg fiúk jöttek a partira. De azért jócskán voltak csinos csajok is, hiszen a zenekar többi része abszolút hetero volt. Hosszabb turnékon a zenekar többi tagja diszkóba és csajozni ment, míg Freddie a homokosnegyedeket járta. New Yorkot nagyon szerette, nem csak a világ középpontjának, hanem a bűn városának tartotta. Szinte mágikus erővel hatott rá, megsokszorozta a szexualitását, itt egyszerűen felkínálta magát. Másik kedvenc helye Spanyolország leghippibb tengeri nyaralóhelye, Ibiza volt, ahol virágzik a homoszexualitás, meztelen klubok, reggel nyitó discók, nudista telepek, milliomos yachtok és tényleg minden van, ami szemszájnak ingere. Az átlagéletkor húsz év. Különben Freddie azt is elmesélte, hogy már gyerekkorában voltak meleg hajlamai. Indiában, tizennégy évesen a bentlakásos iskolában szerezte első ilyen irányú élményét. Szexualitása teljesen skizofrén volt. Vágyott a biztonságra, a stabilitásra, félt a magánytól, ugyanakkor legvadabb napjaiban állandóan cserélgette a partnereit. Emiatt önmagával is, de a környezetével is iszonyú veszekedésekbe, verekedésekbe keveredett. Halálosan tetszett neki Burt Reynolds, az amerikai színész, aki viszont - legnagyobb pechjére - abszolút heteroszexuális. Őszinteségi rohamaiban abszolút homoszexuálisnak vallotta magát, máskor viszont ködösített. Tette ezt feltehetőleg bigottan vallásos szülei miatt, valamint a Queen női közönségére való tekintettel, akiket nem akart elveszíteni. Mivel Brian a szerelmem volt, többször találkoztunk. Így volt alkalmam közelebbről is látni,

hogy Freddienek hatalmas a farka és a színpadon nem véletlenül viselt feszes gatyát, sőt, még úgy is helyezte a farkát, hogy még nagyobbnak látszódjon. Ez végül is mindkét nem felé szexualitást sugárzott. Ez a kettősség okozta az együttes amerikai kudarcát. Az "I want to break free" videóklipje, ahol a zenekar női ruhákba öltözve takarít, Brian szerint a britek és az európaiak szemében humoros volt, Amerikában viszont a melegek személyes sértésként fogták fel. Az is rontotta Freddie népszerűségét, hogy Paul Brenter, aki közel tíz évig a személyi titkára volt, elárulta és nyilvánosságra hozta vad homoszexuális életét, a kokain iránti vonzalmát. Három hónappal Freddie halála előtt ő is meghalt AIDS-ben. Ezzel együtt állította, hogy soha nem volt viszonyuk, de az alatt a tíz év alatt, amit mellette töltött, Freddie soha nem volt nővel sem. Az édesanyján kívül azért volt még két meghatározó nő az életében: Mary Austin, butikos volt, a világhírű Biba kozmetikai cég képviselője. Freddievel a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején élt együtt Londonban, és mikor külön költöztek, két utcával arrébb vett neki Freddie egy gyönyörű lakást, csakhogy a lány a közelében lehessen. Még akkor is ott lakott Mary, amikor már férje és gyereke volt. Minden nap találkoztak, vagy telefonon beszéltek, és az sem véletlen, hogy Freddie szüleivel Mary közölte a halálhírt. Freddie huszonnyolc millió forintos örökségének nagyja rá, és kisfiára szállt, akinek Freddie a keresztapja volt. Budapesten a német Barbarával jelent meg, aki Münchenben élt, és közös házuk volt

Freddie-vel. Münchenben, egy homokos klubban ismerkedtek meg, körülbelül egyidősek voltak. Barbara Valentint a német Brigitte Bardotként emlegetik, háromszorosan elvált, nagycsöcsű színésznő. Jó barátai közé tartozott az időközben elhunyt Rainer Werner Fassbinder is, akinek különben az volt a véleménye, hogy az életet tömören kell élni: nő, férfi, drog, alkohol, ami belefér... - meg is halt harmincnyolc éves korában. Barbarával való megismerkedését röhögve mesélte Freddie. Elmondta, hogy ilyen helyen még nem udvarolt nőnek: a homokos bár WC-jében ült Barbara, ő meg előtte térdelt, és hajnalig beszélgettek. Amikor Barbarára rákérdeztem, hogy egy ilyen szexis külsejű nő mit keres egy köztudottan meleg fiú társaságában, azt válaszolta, hogy fantasztikus vonzereje van, jó arc, nagyon izgató. Ők is ködösítettek, mert egyértelműen nem derült ki, hogy kúrtak-e, vagy sem. Barbara nagyon haragudott Freddie pár órás, kamionos keféléseiért, az úgynevezett buta bikákért, csak erre általában azt mondta Mercury, hogy ezeknek gyönyörű a teste, jól kefélnek, és egy szép testű Einsteint úgysem fog találni. Mindig hálás volt Barbara nyíltságáért, azért, hogy mellette áll, mert biztonságot adott neki. A fél világot bejárták együtt. A kapcsolat érdekessége, hogy Freddie egy-két férfit leütött, mert úgy érezte, hogy túlságosan messzire mentek Barbaránál. Az is előfordult, hogy Barbarát pofonvágta, amikor úgy látta, hogy túlságosan flörtöl egy férfival. Borzasztó kettősség volt Freddie-ben, mint Jekyll és Hyde. A férfias bőr öltözékektől a női ruhákig

terjedtek szerelései, az egyik percben őrjöngött, dühöngött, törtzúzott, a másikban pedig - minden átmenet nélkül finom kezeivel virágot ültetett. Barbara a haláláig imádta. Amikor Freddie már nem mozdult ki Angliából, közös müncheni házuk kulcsát megcsináltatta aranyból, és elvitte neki Londonba, mint utolsó ajándékot. Egyik nő sem volt féltékeny Freddie fiúira, sokkal mélyebb volt a köztük lévő - nevezzük szerelmi barátságnak - kapcsolat. Miután személyi titkára, valamint két volt szeretője AIDS-ben meghalt, Mercury felhagyott a csapongásokkal, nem ment többé a Müncheni házába, ahol különben három évig élt. New Yorki lakását vagy a svájci rezidenciáját egy-egy kedvelt szeretőjének ajándékozta. Visszavonult Angliába, és haláláig a Kensingtoni palotájában élt egy híres angol fodrász fiúval, aki haláláig a partnere volt. Önmaga árnyékává vált, és a bulizások helyett már csak virágaival, halaival, cicáival törődött. Jól eltértünk Briannal folytatott love storimtól, de Freddiet nagyon szerettem, és minden szempontból figyelemre méltó embernek tartom. El kell ismerni: halálával a Queen is meghalt. THE SHOW MUST GO ON A születésnapi buli másnapján kora reggel visszautaztak Londonba. Brian jó ideig hiányzott, de sokszor beszélgettünk néhány szót telefonon és még ugyanabban az évben karácsony előtt visszajöttek a film bemutatójára. Ott találkoztunk. Üzent nekem, hogy jöjjek. Olyan érzésem volt, hogy ő is büszke rám, és elismerte a

sikeremet. A premier utáni partyn rengeteget dumáltunk, de valahogy szomorúnak láttam. Megbeszéltük, hogy meglátogatom a hotelban, és együtt alszunk, de annyira leitatták, hogy inkább úgy döntöttem, haza megyek. Túl szép volt az első szeretkezés emléke ahhoz, hogy esetleg egy ilyen részeg, tudathasadásos keféléssel folytatódjon. Másnap felhívott, és mint egy gyerek, aki valamilyen csínyt követett el, bocsánatot kért. Aznap este volt a születésnapi bulim, amin hazai viszonylatban sikk volt minden évben részt venni. Erre hívtam meg őt is, és természetesen a bandát. Körülbelül százhúszan voltunk. A Queen-en kívül még volt természetesen sok-sok magyar sztár, és barát. Boldoggá tett, hogy Brian eljött, de nagyon nehéz helyzetet is teremtett, hiszen, mint ünnepeltnek, mindenkivel foglalkoznom kellett, pedig a legszívesebben mellette ültem volna egész este. Lehet, hogy csak másnapos volt, de sápadtnak tűnt, és valami szomorúságot láttam a szemében. Freddye-től kérdeztem meg, hogy valami gondja van-e Briannak, vagy csak egyszerűen fáradt? Az volt a válasz, hogy nem egy egészséges alkat, korábban már volt fertőző májgyulladása, amiben majdnem meghalt. Ő is átesett azon a "zenész-betegségen", amit kábítószernek hívnak. Családi gondokkal is küzd. Magányosnak tűnt a körülötte nyüzsgő tömeg ellenére, majd hirtelen felpattant, odarohant hozzám, egy félreeső helyre húzott, összevissza puszilt, boldog szülinapot kívánt és azt mondta, szarul van, hazamegy a szállodába lefeküdni. Valószínűleg őt viselte meg legjobban

Freddie betegsége. Sajnálta, hiszen a barátja volt, a külvilág felé egyre nehezebb volt a hazudozás, Freddie híres munkabíró képessége pedig megszűnt. Hülye voltam, mert akkor kellett volna kimutatnom igazán a szeretetemet, talán hozzá költözni Londonba, együtt élni... De mind a ketten büszkék voltunk, ő nem kérte, én meg nem ajánlottam fel. Ráadásul megvolt a magam baja is, hiszen édesanyám betegeskedni kezdett. Sokat beszélgettünk telefonon, és természetesen utána találkoztunk még a nagyvilágban. 1988-ban Los Angelesben, ahol Phil Collins, Brian May, Eric Clapton és Elton John játszott együtt a Hollywood Ball-ban, 1992-ben Londonban, 1994-ben ismét Budapesten. Üzent Hegedűs Lacival, Kelet-Európai menedzserével, hogy érkezik. A Kisstadionban adott koncertet saját zenekarával. Előző nap jöttem ki a kórházból, mert epekő műtétem volt. Nem tudtam kocsit vezetni, hiszen még a járás, az ülés is nehezemre esett. Ezért autót küldetett értem, és a színpad szélére egy külön fotelt állítottak be nekem, nehogy a nézőtéren valaki meglökjön, vagy bármi bajom essen, és hogy kényelmesebben ülhessek. A fotelból néztem végig a koncertet. Előadás után a Kempinski szállodába mentünk, ahol Brian sajtótájékoztatót adott. Direkt a háttérben maradtam, mert nem akartam zavarni, és nem is éreztem jól magam. Az egész hatalmas sajtó stáb, a fotósok előtt Brian egyszer csak fölállt, rám mutatott, és azt mondta, hogy ez az a nő, akit itt, Magyarországon szeret, és hogy nekem írta a "Love of my Life" című dalt. Rettenetesen zavarba jöttem. Előre hívott, hogy ne ücsörögjek hátul magamban. A sajtótájékoztató után vacsorára voltunk hivatalosak. Előállt a limuzin, én pedig szépen

lemaradtam, hogy ne kelljen mennem. Az én kis barátnőm, és egyben badyguardom, értem jött a Mercedes Roadsteremmel, és mindenképpen meg akartam lógni, de Brian visszaküldte értem a testőreit. Nem volt menekvés! Még fontolgatta, hogy az én autómmal menjünk-e, mert az "olyan jól áll nekünk" - mondta, de mert nem éreztem jól magam, a limuzin mellett döntött. A vacsorán rajtam kívül magyar csak a Kelet-Európai manager volt. Azt hiszem, itt öntöttem ki először a lelkem Briannak: édesanyám halálosan beteg, engem megoperáltak, éppen hullámvölgyben voltam a zenével, nem ment a könyvírás sem annyira... érdekes, magam sem tudom miért, de az egyetlen pozitív dologról, a kislányomról akkor egy szót sem szóltam. Telefonon sem említettem a gyereket soha. Igaz, az ilyesmi nem telefontéma. Talán azért sem szóltam róla, mert a kapcsolatot főként telefonon tartottuk, és vártam az alkalmat, amikor személyesen beszélhetünk mindenről. Különben meg önálló nő voltam, megszoktam, hogy magam küzdök meg az élet kihívásaival, és a gyerek örömöt jelentett számomra, nem gondot. Tudtam, semmin nem változtat, ha szólok róla. Briant lekötötte a munkája, sokat utazott, és nekem is megvolt a magam élete, karrierje. Bíztam kettőnkben, szerettem őt, és tudtam, hogy Brian is hasonlóan érez, de egyikünk sem változtathatta meg az életét. Nem akartam felesleges fájdalmat okozni neki, meg ki tudja, a gyerek hogyan reagált volna rá? Panaszaimat hallva Brian vigasztalt, és azt mondta, hogy aludjak vele a szállodában, de fájt a hasam, úgy éreztem, hogy nem vagyok teljes nő pillanatnyilag, és hiába mondta, hogy ő csak velem akar aludni, és meg akar simogatni, én inkább haza akartam menni. Lehet, hogy akkor azt hitte, talán már nem szeretem, vagy nem kell nekem, pedig ez egyáltalában nem így volt. Visszamentünk a szállodához, ott várt engem az autóm. Nagyon megölelgettük egymást, és

legközelebb négy év múlva találkoztunk. Igaz, közben egyszer jártam Londonban, és felhívtam, de akkor ő pont Ausztráliában volt. Csak egy szép üzenetet hagytam neki. Utoljára 1998-ban találkoztunk, amikor egy turné során ismét Magyarországon koncertezett új, saját zenekarával. Naponta telefonált, hogy éppen hol járnak a repülővel, pontosan mikor érnek ide. Végül Frankfurtból jött a telefon, hogy délután érkeznek. Estére meghívott vacsorázni a Fórum hotel elegáns éttermébe. Végül is ott beszélgettünk először négy év után. Mindaddig telefonon, faxon tartottuk a kapcsolatot. Ha nagyon elfoglalt volt, a titkárnője hívott fel, de mindig adott hírt magáról. Akkor már nem volt túl jól, elkapta az influenza és aggódott a hangjáért. A vacsora után én vittem haza a Kempinskibe, ahol lakott. A hallban már várta a titkárnője és a zenészei indulniuk kellett a koncertre. Természetesen én is ott voltam, és elvittem a kislányomat is. Az előadás után bemutattam Briannek. Nagyon meglepődött, hiszen korábban nem beszéltem a gyerekről. Láthatólag örült. Niki éppen kilenc éves volt akkor. Azonnal egymásra találtak, fantasztikus volt közöttük az összhang. Brian nem kérdezett semmit a kicsivel kapcsolatban, és igaza is volt. Nekem kellett volna beszélni róla. De tulajdonképpen fölösleges volt minden szó. Egyszerűen tudtuk, amit tudnunk kellett. Egy kicsit a büszkeségünk, egy kicsit a kapcsolatunk mélysége mindkettőnket visszatartott attól, hogy beszéljünk a gyerekről. Ott, és akkor a körülmények sem voltak alkalmasak. Mindenesetre öröm volt őket együtt látni. Bár

először találkoztak, az összetartozás sugárzott róluk. Soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor hárman együtt lehettünk. Hiába voltak körülöttünk sokan, a környező világ arra az időre megszűnt számunkra. De már későre járt. Nehéz volt, de lassan búcsúznunk kellett. A sors kegyetlen játéka, hogy a kettejükről készült közös fotók tönkrementek a fényképezőgépben. Másnap már Ausztriában, Bécsben kellett Brianéknek fellépnie, és onnan is mentek tovább, a körútjuk többi állomására. A titkárnője hívott telefonon, hogy Brian rosszul van, komollyá vált a torokgyulladása, aggódnak, hogy fel tud-e egyáltalában lépni, de a lelkére kötötte, hogy engem mindenképpen hívjon fel. Később Brian többször keresett, de előfordult, hogy én nem hívtam vissza, mert lekötöttek a gondjaim. Sok problémáim voltak akkoriban. Megtanultam, hogy mindig magam intézzem az ügyeimet, és semmiféle segítséget - főként anyagit - nem kértem senkitől. Brian mindig felajánlotta, hogy forduljak hozzá, bármi problémám van. Szégyelltem tőle segítséget kérni, de egyszer olyan komoly gondom akadt, amit én egymagamban már nem tudtam megoldani. Itthon a kommunizmusból átmentünk a fene nagy demokráciába. Egyszerre minden szabad lett, így a bűnözés, a csalás is. Üzleti vállalkozásba kezdtem, és belebuktam. Partnereim becsaptak, elsikkasztották a pénzem. Ekkor kiöntöttem neki a szívemet. Elmondtam a gondjaimat. Itt vagyunk ketten a gyerekkel. Két nő egyedül, támasz nélkül... Szükségem volt a megértésére, hogy

érezzem, mellettem áll. Ugyanakkor arra is gondoltam, hogy közös CD-t adhatnánk ki, ami anyagilag is kihúzna a bajból, és mégsem kellene kölcsönt, vagy ajándékot kérnem senkitől, mert az ilyesmitől mindig irtóztam. Egy jó, közös üzleti vállalkozás azonban fair ügy lett volna. Erről a tervéről még ma sem tettem le. Amikor meghallotta, hogy milyen gondjaim vannak, Brian felajánlotta, hogy anyagilag támogat minket, Niki nevére nagyobb összeget küld. Most azt hiszem, hogy eljött az ideje, hogy leüljünk őszintén beszélni egymással, hogy többé ne legyenek titkaink, pontosan azért, hogy megőrizzük a kapcsolatunk tisztaságát. Ez mindhármunk érdeke. QUEENNEL A LONDON-NEW YORK-I ÚTON - SZEX A REPÜLŐN Világ életemben tiszteltem a másságot, támogattam a kisebbségeket, legyenek azok cigányok, zsidók, leszbikusok vagy melegek, de nagyon sok hivatásos kurva barátnőm is volt. Talán morbidnak hangzik, ha azt mondom, hogy csodálom az olyan melegek kapcsolatát, akik hűségesen élnek egymás mellett, hosszú éveken keresztül. Sokkal monogámabbak, mint a heterók. Úgy tűnik, hogy minden sokkal romantikusabb, érzelemtelibb kapcsolatukban, olyan, amilyet az ember magának szeretne egy hetero szerelemben. Ajándékok, virágcsokrok, féltékenység, felfokozott szex és érzelem, ragaszkodás, és jóban-rosszban kitartás a sírig. Sok híres barátom halt meg AIDS-ben és a partnerük bizony végigcsinálta velük a betegség minden fázisát, szemrehányás nélkül. Az emberek többsége azért a mai napig is undorodik az egyneműek szerelmétől. Tény és való, ha el kell képzelni, akkor lelki szemeim előtt még mindig szebb, vagy esztétikusabb két nő szeretkezése, mint két fiúé. A heteroszexuális fiúk izgatónak tartják azt,

ha két, vagy még több csajjal vannak, ez nyilvánvaló, de valószínűbb, hogy ilyen helyzetekben azt szeretik, ha a lányok kiszolgálják a férfit, és nem csak, vagy főleg egymással foglalkoznak. Californiában, és főleg Hollywoodban például, ahol lakom - amikor Amerikában vagyok - van az orosz, a zsidó és a meleg negyed találkozása, és ezen a részen feltűnően sok a meleg, vagy legalábbis inkább szembetűnőbbek, mint a leszbikus lányok. Első amerikai utam alkalmával büszkén vettem tudomásul, hogy szebbnél szebb, kisportolt, lebarnult fiúk mosolyognak rám jobbnál jobb nyitott sportkocsikból. Megnőtt az önbizalmam. Boldogan vettem tudomásul, hogy kis kelet-európai énekesnő létemre mennyire imádnak a californiai szépfiúk. De hamarosan kiderült, hogy csak kedvesek, mint általában a messziről jött idegennel. Barátságosak, hiszen süt a nap, ott a tenger, jól élnek. De a mosolynál vagy egy-egy kedves szónál többet nem is kaphattam, hiszen ott élő barátaim felvilágosítottak, hogy ezek a fiúk egymást szeretik, egyszerűen csak haverkodtak. Eleinte irigykedve néztem, amint kézen fogva ment két ilyen jóképű srác. Nyugodtan csókolóztak az utcán, simogatták egymás fenekét... Lelki szemeim előtt láttam, hogy ezek hogyan szeretkezhetnek. Gusztusos, szép, ápolt testek, de akármit képzelődtem, nem voltak izgatóak számomra. Bár, amikor először közelről, és élőben láttam egy ilyet, akkor meglepődtem, hogy mennyire természetesen viselkednek a meleg fiúk a szexualitásban egymás között. Néztem, és tulajdonképpen nem találtam sem gusztustalannak, sem visszataszítónak, csupán érdekesnek. Ez a történet az angol légitársaság London-New York-i járatán esett meg, a gép első osztályú kabinjában, ahol csak a Queen együttes tagjai egy angol lány és jómagam voltunk, valamint Freddie újdonsült szerelme,

a járat egyik légiutaskísérője. Köztudott, hogy az első osztályon hatalmas fotelok vannak, bárpult. Nem szoronganak az emberek egymás mellett, és ez esetben idegen nem is volt közöttünk. Az angol lány Rogerral, a dobossal volt, én Brian May mellett ültem. Freddie ott ismerkedett meg az amerikai fiúval. Ebből a viszonyból egy hosszabb kapcsolat is lett, csak a fiú, jóval korábban, mint Freddie, AIDS-ben meghalt. A srác magas, vékony, kisportolt, zselézett, világosbarna hajú volt, nagy kék szemei, és az egyik fülében egy kis briliáns kő csillogott. Vakító fehér inget viselt, nagyon szép kezei és ápolt körmei már elsőre feltűntek. A komoly, sötét nadrág alatt is látszott, nem kis szerszámmal rendelkezik. Már a beszállásunkkor látszott, hogy a fiú tudta, és várta Freddie érkezését, bár személyesen korábban nem ismerte. Olyan igéző pillantásokat vetett rá, amit bizony bármelyik nő megirigyelhetne, nem hallgatóztam, mégis megütötte a fülemet Freddie udvarlása, ahogy egy perc alatt meghódította ezt a srácot. Azt még hallottam, amikor mondta, hogy "gyönyörű a szád, ezzel csodálatosan lehet szopni". Tényleg szép szája volt, de én másra gondoltam volna. Kíváncsi lennék arra, hogy honnan ismerik fel egymást a melegek? Honnan tudja, hogy az a másik nem fogja pofán vágni, és elhajtani melegebb éghajlatra, ha ilyeneket mond neki? Elfoglaltuk a helyeinket, a repülő elindult Londonból. A fenekünk is ki volt nyalva. Ez a fiú volt azzal megbízva, hogy velünk foglalkozzon a körülbelül hét órás út alatt. Előételnek kaviárt és pezsgőt hozott, friss hagymával, majd választani lehetett a marhasteak,

a currys csirke és a lazac közül. Utána csodálatos sajt- és gyümölcsválaszték következett, francia és kaliforniai borok széles kínálata, a végén pedig puding és sherry, amit az angolok az étkezés végén fogyasztani szoktak. Freddie a sherry mellé egy szál rózsát is kapott. Az evésivás után - bár az, mint tudjuk az első osztályon folyamatos - egy filmet kezdtünk nézni. Ehhez besötétítettük a kabint. Kellemes félhomály volt. Az Emmanuelle film jutott az eszembe, és az, hogy még sosem szeretkeztem repülőgépen. Itt meg szinte családi társulat volt, tehát félreérthetetlenül Brian tudtára adtam, hogy mit akarok. De az én kis atomfizikusom szégyenlős volt és inkább a toalettet ajánlotta, ahhoz meg nekem nem volt kedvem. Úgy tűnt, hogy az egész társulat elszundikál. Csak a leghátsó ülésen beszélget Freddie és az amerikai srác. Mivel Brian is elaludt, leselkedni kezdtem. Ciki, de kukkoltam! A két fiú csókolózott, majd gátlástalanul elkezdték simogatni egymás farkát. Kicsit tátva maradt a szám, de hiába. Majd a stewart fiú szépen letérdelt Freddie lábai közé, kinyitotta a sliccét, és csókolgatni kezdte. Hiába ment a film, szólt a zene, meg a repülőgép zaja, azért lehetett hallani a zihálást és a nyögdécselést, amikor Freddie elélvezett. Majd egy nagy pokrócot terítettek magukra és a fiút Freddie féloldalra fordította, majd mögé ült, ezután minden a pokróc alatt történt. A takaró egyértelműen mozgott, jöttek a különböző izgató hangok. A srác csókolgatta Freddie fülét, arcát, nyakát. Sose hittem volna, hogy ez a jelenet fel tud izgatni. Tudtam, hogy Briant nem tudom rávenni

arra, hogy helyben és most itt azonnal szeretkezzünk, szerencsémre a toalette a másik irányban volt, mint ahol a fiúk ültek, így kisurrantam. Bizony, ilyen látványra még sosem élveztem el... Próbáltam elképzelni, hogy mi is történhetett a pokróc alatt. Majd kielégülten kezet mostam az illatos szappannal, visszalopakodtam a helyemre, bebújtam Brian mellé a pokróc alá és elaludtam. ROMÁNIA Több alkalommal jártam Romániában turnén. Énekeltem románoknak, de elsősorban az ott élő magyarságnak, Erdélyben és környékén. Erdély Romániának az a része, amit a II. világháború után vettek el Magyarországtól és Romániához csatoltak. HELYZETKÉP Elnyomás, rettegés, sötét nyomor, ellenségeskedés, gyűlölködés, spiclik... Az ország rettegett szervezete a Sekuritate állam biztonsági, a rendőrségnél hatalmasabb szolgálat, rengeteg besúgóval, akiket vagy pénzzel, vagy zsarolással vettek rá az együttműködésre. A hajdani magyar ÁVHhoz hasonló erőszakszervezetnek óriási az apparátusa. Korábban, ha Romániába vitt az utam, gyakran kértek meg kinti ismerősök, barátok, hogy vigyek nekik valami nagyon fontos apróságot. Érdekes módon, szinte mindannyian ugyanazt kérték. Fogamzásgátlót. Ceausescu uralma idején egészen egyszerűen megtiltotta a fogamzásgátlást. Ezért akik megtehették, a fogamzásgátló szereket külföldről csempészték be maguknak. Akinek volt utazó ismerőse, rokona, még megoldotta valahogyan a problémát, a többiek azonban rászorultak az erre szakosodott csempész szolgáltatókra. Nem volt rossz üzlet a csempészeknek. Gyógyszer hiányában a régi házi módszerek dívtak: a naptáros, vagy a megszakított közösüléssel. Ha valaki mégis terhes maradt, esélye sem volt arra, hogy hivatalosan szabaduljon meg esetleg nem kívánt, netán nemi erő-

szakból származó terhességétől. Nem hivatalosan persze léteztek olyan nővérek, szak- és kevésbé szakemberek, akik különböző módszerekkel vállalták e munkát. Számtalan nő halt bele. Ha a delikvens küret utáni rosszullét miatt orvoshoz került, annak kötelessége volt azonnal értesíteni a securitatét. Míg a szervezet tagjai oda nem értek, nem kezelhette a beteget. Gyakran megesett, hogy csak azután látta el a vérző nőt az orvos, miután a securitate embereinek elárulta annak a nevét, aki a terhesség megszakítást végezte nála. Ha nem beszélt, belehalt. Ha beszélt, az alkalmi bábának egyetlen lehetősége maradt - már, ha elég csinos volt -, hogy ne tüntessék el: teljesítette a szekusok szexuális igényeit, akár többet is egyszerre, és amikor csak akarták. Az országot járva, a könyvesboltokban nézelődve gyakran találkoztam tudományos könyvekkel, melyeknek szerzője mind-mind a Románia szerte rettegett, zsarnoki uralkodó felesége, Elena volt. Meglepődtem, de nem sokáig. Az akadémikus Elena Ceausescuról akkoriban sokan tudták, hogy csupán néhány elemivel lett professzorasszony. Kutatásait, tudományos munkáit névtelen tudósok készítették helyette. Az akadémikus asszony büszke volt, és állandóan emlegette címeit, kitüntetéseit, melyekből volt bőven, hiszen azokat pénzért, vagy zsarolással szerezte romániai és külföldi akadémiákról és intézetektől. ÚTON Többnyire hatalmas busszal utaztunk, a zenekar, én és a felszereléseink. Persze senki ne gondoljon a napjainkban megszokott luxus buszokra, légkondival és egyebekkel. Bár fárasztó volt az út, kellemesen telt a

határig. A hazai vámosok pillanatok alatt ki- vagy beengedtek minket az országba, a románoknál viszont minimum két óra volt a limit. Alaposan átvizsgáltak mindent, szétszedték a csomagjainkat, még attól sem riadtak vissza, hogy a bepakolt női fehérneműk között turkáljanak. Ha végre ezen túljutottunk, akkor jöttek a katasztrófális útviszonyok, amiktől nem egy esetben össze-vissza dőltek a bepakolt erősítők, drága hangszerek, és csak remélni tudtuk, hogy este a bulin megszólalnak. Aztán jöttek az alkalmi útdíj-beszedők, akik általában 100 dollárt kértek. Volt olyan is, hogy egy úton kétszer. Jobb volt ezt a pénzt azonnal odaadni, mint, hogy később kirabolják a buszt, vagy bármilyen koholt indokkal megzsaroljanak. Egyik alkalommal, mikor a szekusok megállítottak minket, hogy elkérjék az útpénzt, helybéli tolmácsunknak adtuk át az összeget. A csinos, fiatal kislány leszállt. Eltelt öt perc, majd tíz, tizenöt is, és még mindig nem jött vissza. Utána indultam. Leszállva megpillantottam egy lepusztult csehót az út mentén. Máshová nem tűnhettek, ezért odamentem. Csupa rossz külsejű alak, félig az ócska asztalok alá csúszva, alkoholisták... Gyűrött papírfecnire ügyetlen kézzel rajzolt nyíl mutatott a hátsó kijárat és az udvar felé: WC. Még ki sem léptem, meghallottam a hangokat. Elfojtott zokogás keveredett nyögésekkel, sóhajokkal. Hamarosan megpillantottam a szekust, amint a WC korhadozó deszkafalánál állva hátulról dugta a tolmács kislányt. Amikor észrevett, elengedte a lányt, aki elfutott a busz felé. Utánaindultam. A leghátsó ülésen szipogott. Megpróbáltam vigasztalni. Közben elmagyarázta, hogy nem volt más választása. Ez itt így szokás. Egy szekusnak ellentmondani ugyanis egyenlő az öngyilkossággal. Betértünk egy kis étterembe, hogy felfrissítsük magunkat, bekapjunk néhány falat kaját, no és persze WC-re. Hulla fáradt voltam. A félhomályos mellékhelyiségben mégis feltűnt a WC-papír furcsa mintázata. Láttam, nyomtatott szöveg van rajta. Megpróbáltam elolvasni. Nocsak?! Már az is csoda volt, hogy egyáltalán papír volt a WC-ben, de hogy szöveges, ezen még

amerikában is csodálkoznának, holott nem is rossz ötlet a Mc Donald's-ben vagy a Burger Kingben saját reklámszövegű WC papír (ötlet levédve!). Óriási megdöbbenésemre egy bibliai idézet töredékét tartottam a kezemben. Nem is használtam fel, inkább elővettem a saját papíromat. Fogtam az egészet és kivittem, majd a pincértől, aki beszélt magyarul, megkérdeztem, hogy ez mi? A helybéliek titokzatosan összenéztek, és mivel ismertek, elmondták a történetet. A pápa és más segítőszándékú adományozók körülbelül egymillió bibliát küldtek Romániába. Természetesen ingyenesen, és a vallás ápolásának céljából. Az államfő ahelyett, hogy szétosztatásáról gondoskodott volna, bezúzatta őket. Ám nem hagyta, hogy veszendőbe menjen az ingyenesen érkezett nagy mennyiségű papír. Rajtam kívül még sok ember megdöbbenéssel látta a vásárolt toalettpapíron a bibliai szövegfoszlányokat. KIKOSARAZTAM AZ ÁLLAMFŐT A fővárosban, Bukarestben egy nagy protokoll koncert volt, ahová az összes Kelet-Európai országból meghívtak egy-egy sztárénekest. Akkor még a médiák mind állami kézben voltak, de megjelent a televízió és a rádió. Felesége és fia kíséretében részt vett a miniszterelnök Nicolae Ceausescu is. Ilyen ronda házaspárt én még az életben nem láttam! Orosz mintára dínom-dánom, fogadás követte a koncertet. Mindannyian az "Úr színe elé járultunk", mert bemutattak minket az ország első emberének, aki úgy is viselkedett, mintha a világ ura lenne. Ennek ellenére bűbájosan mosolygott rám. Egyetlen szót nem beszélt semmilyen európai nyelven, gyűlölte a magyarokat, de mégis udvarolni próbált - a tolmács segítségével. Alkoholos és büdös lehellete miatt még az udvarias kétoldali arcpuszit sem szívesen adtam neki. Keze hideg volt és izzadt. Gusztustalanul hatalmas pecsétgyűrűk

az ujjain, már az érintésétől libabőrös lettem az undortól. Szókimondó, miniruhás teenager voltam, akit sem az érdekek, sem a pénz nem befolyásolt, de a tolmács addig erősködött, míg elvonultunk egy oldalterembe, ahol megtette ajánlatát: feküdjek le vele, és azt kérek, amit csak akarok: ékszert, valutát, bármit... Ceausescu felesége hetente külön repülővel járt bevásárolni Párizsba. A miniszterelnök ezt, mint lehetőséget felajánlotta nekem is, hátha így meggyőzőbb lesz ajánlata. Mindez történt a legvéresebb kommunizmus idején, amikor még útlevélhez is nehéz volt hozzájutni. Szinte azonnali meglepetésről is gondoskodott: kaptam tőle egy gyönyörű bernáthegyi kölyköt. Ezt az egy ajándékot elfogadtam tőle, mert imádom az állatokat. Ám akkor éppen a neves Gundel család egyik leszármazottjába, egy zenész srácba voltam szerelmes, ezért kiröhögtem a román államfő ajánlatát. Megjelent lelki szemeim előtt a helyzet: kefélek a lottyadt seggű, áttetsző bőrű, gusztustalan, büdös szájú, vézna vénemberrel, és közben arra gondolok, milyen szép ruhákat veszek a pénzén másnap Párizsban?! Kell a francnak! Még két alkalommal próbálkozott a turné során, majd utolért bosszúja. Oradeán, az egyik magyar lakta területen lévő megakoncertemen, miközben testvéreimnek szólítottam a magyarokat, magyarul beszéltem és közösen elkezdtük énekelni a magyar Himnuszt, rendőrök lepték el a színpadot, vadállat módjára viselkedve. Kilökdöstek az öltözőig. Abba kellett hagynom a koncertet, és zenészeimmel együtt azonnal, rendőri kísérettel kitoloncoltak az országból. Három évig nem mehettem Romániába, de akkor sem bántam meg, hogy nem lettem a szeretője ennek a küllemében és emberi mivoltában egyaránt gusztustalan diktátornak. NICU APJA NYOMDOKAIN

A teljhatalmú uralkodónak három gyermeke volt, egy lány és két fiú. A nagyobbik fiú szerény volt, ellentétben öccsével, aki nem csak keresztnevét örökölte apjától, hanem hatalomra törő, mindent legázoló, erőszakos jellemét is. Nicu vadászta a jó nőket, vedelte a piát és szórta a pénzt. Három év múltán, amikor már ismét szabad beutazásom volt az országba, sok nagyszabású nemzetközi bulin vettem részt, olyanok társaságában, mint Roy Orbison, Mama Cass, ABBA. Az egyik ilyenen ott volt Nadia Komaneci, a románok többszörös olimpiai bajnok tornásznője is. Az egyik magyar származású szekussal összehaverkodtam, aki közreműködött korábbi kiutasításomban. Bár nagyon sajnálta, mégsem tehetett az érdekemben semmit. Saját pozíciója is labilis volt: zsarolással vették rá munkájára, de családját el kellett tartania. O mesélte el, hogy a csinos Nadjára szemet vetett Nicu. Attól sem riadt vissza, hogy a híres tornászlányt megszerezze magának. Hiszen akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy egy nő nemet mondjon akár egy szekusnak, hát még egy akkora embernek, mint az egyeduralkodó Nicolai Ceausescu fiának, aki nem válogatott az eszközökben. (Ő volt az, aki később, a forradalom idején belelövetett a fegyvertelen szebeni felkelők tömegébe, megöletve jó néhány embert.) Nicu tehát magához hívatta Nadiát, aki az ország sztárja volt. Egy vad, alkoholmámoros buliba. Közölte, hogy le akar vele feküdni. A lány visszautasította. Nicu nem tűrt ellentmondást. Feldühödött, Nadiának esett, hogy megerőszakolja. Nadja Comaneci az után az eset után nagyon sokáig nem szerepelt a nyilvánosság előtt, mert össze-vissza volt verve. Nadia az esetet követően az első adandó alkalommal örökre külföldre távozott. KUWAIT HELYZETKÉP Ha csak elvétve, kegyetlen homokviharok, veszélyes nappali hőség, balesetveszély...

Hatvan-hetven baleset történik egyetlen nap alatt Kuwait Cityben! Érthető: a teve irányításához képest kicsit más a milliós értékű autókat vezetni. Elképesztő, miket tudnak művelni a volán mellett! Elfelejtenek indekszelni, és az utolsó pillanatban, mint egy biciklis, - a Rollsok, Limuzinok ablakán kinyújtva karjukat jelzik a kívánt útirányt. A benzin a hetvenes évekig ingyenes volt, ma már pénzt kérnek érte, de az üzemanyag még mindig olcsóbb, mint a víz. Itt a víz az úr, a kincs! A gazdagság jelképei: a kert, és a szökőkút. Kuwait gazdag ország. Az állam minden polgárának ellenszolgáltatás nélküli fix juttatás, ingyen lakás jár. A belföldi telefonálás ingyenes. A villanyszámla egy évre körülbelül kétszázhúsz dollárt tesz ki... A meleg miatt az emberek fordított életmódot folytatnak: éjjel, és hajnalban intézik ügyeiket, nappal pedig, aki csak teheti, pihen. Kuwaitban rengeteg arab fiút láttam egymással kézenfogva sétálni. Nagyon sok itt a meleg, de csak a férfiak között, és még mindig elenyésző a számuk ahhoz képest, amennyien mondjuk Hollywoodban vannak. Meleg csajokat azonban egyáltalán nem láttam. Ha vannak, akkor mindenesetre jól titkolják, feltehetőleg a feleségek egymás közt intézik a dolgot. Más, számunkra szokatlan érdekességgel is szolgál a város. A többségükben tipikus, súlyos, díszes, keleties ékszerek kilószámra vannak kirakva az utcai standokra, fedetlenül, ráadásul szűk sikátorokban. Egy európai, vagy amerikai számára egyértelmű, hogy bizsukról van szó. Pedig nem! Csak a biztonsági "rendszer" működik jól: aki valamit ellopott, annak csuklóból lecsapják a kezét. Ráadásul a halmokban kínált portéka minimum 18

karátos, mert Kuwaitban nem használnak, csak ilyen, vagy ennél magasabb karátszámú ötvözetet. Az alkohol, - mohamedán országról lévén szó tiltott, így mi sem volt természetesebb, mint, hogy a helyi rendőrkapitány csempészte be a hotelba, például zenésztársaimnak, hiszen őket - ellentétben másokkal -, senki, soha nem motozta meg. Ugyanakkor hivatalosan már egy üveg whiskyért lecsukták birtoklóját. Az utcákon kevés a nő, főként az európai. Míg a helybéliek többsége csadorban jár, a fiatal lányok egy része már európai módit visel. Természetesen ők is szolidan öltöznek. A messzi földről érkezett nőket - ha egyáltalában beengedik az országba - felkérik a feszes nadrág, a miniszoknya, a melltartó nélküli póló viselet mellőzésére. A Kuwaitiak szeretik a magyarokat, örömmel fogadják az ide érkező honfitársaimat: hálásak azért, mert az égő olajfáklyákat pillanatok alatt eloltották szakembereink. A BEIRUTI NAGYKÖVET FIA ÉS ÉN A légkondicionált Rolls a felkelő nap sugaraiban csodás látványt nyújtó tengerparton állt. A hátsó, puha bőrülésen csinos, európai nő és egy fiatal arab férfi ült. Fehér burnusza csak még jobban kiemelte egzotikusan férfias vonásait, kreol bőrét, vágytól csillogó sötétbarna szemeit. Az imént a minibárból jégbehűtött pezsgőt vett elő, azt kortyolgatták metszett kristálypoharaikból. A lányt valami addig sohasem érzett vágy kerítette hatalmába. Nem annyira a luxus, sokkal inkább az ellentétek különös keveredése vonzotta. A férfi hagyományos, tán évezredek óta változatlan ruhája, és a kezein meg-meg csillanó, modern, gyémántberakásos arany óra; az európai szemmel cseppet sem férfias öltözék egy minden porcikájában buja erotikát sugárzó,

igazi hímen, a veszélyes helyzet ellenére, felajzottan is nyugalmat sugárzó egyéniség... az "ezeregy éjszaka" sejtelmes, misztikus és kiismerhetetlen, vonzó világa. Mindketten tudtak angolul, de csak keveset beszéltek. Inkább csak nézték egymást. A gyöngyöző, hűsen simogató pezsgő minden egyes kortya után hosszabban kapcsolódott egymásba tekintetük. Még nem történt semmi, szinte meg sem mozdultak, de szemeikkel már vetkőztették egymást. A luxusautó izgató parfümtől illatos levegője mind jobban megtelt buja erotikával. A férfi keze lassan megmozdult, és megállapodott a nő hosszú szoknya alá rejtett, formás combján. Tenyere szinte égetett. Az izgató játék már kézzelfoghatóvá vált, de ennek jeleit elrejtette a férfi bő ruhája. Nem sokáig. A nő közelebb hajolt, a férfi pedig derekáig felhúzta bő burnuszát, hogy előbukkanjon meredező férfiassága... Pillanatok alatt lekerült rólam a ruha. Egy darabig fehérneműben öleltem a felül még mindig felöltözött fiút. A hófehér harisnyatartó és a melltartó finom csipkéje még jobban felizgatta. Mikor már a legutolsó ruhadarab is lekerült rólam, lassan az ölébe vonta a fejem. Pillanatokon belül üvöltött a gyönyörtől, pedig csak ezután indult igazából a szeretkezés. Az első élvezés után is állva maradt. Órákon keresztül - bár igazán nem az időt figyeltük - szeretkeztünk a legkülönfélébb pózokban. Felhasználtuk a kocsi berendezései, a kézifék, a tükör, a pezsgősüveg, a csokoládé likőr kínálta összes lehetőséget. Halálos fáradtságot és hihetetlen, boldog kielégülést éreztünk, majd a Rolls visszagördült a Sheraton szálloda elé. Nagyon rossz volt egyedül aludni az ágyban.

Az ilyesmit, a kocsiban, vagy egyéb nyilvános helyen bonyolított szexet a törvény vasszigorral bünteti, de talán éppen ezért olyan izgató, olyan kívánatos, hogy megtegyék. Az arab férfiakat egyébként is rendkívüli potenciával áldotta meg az ég, és fejlesztése érdekében mindenféle valódi és ál "csodaszerrel" még tenni is igyekeznek. Ha adódik, egyetlen a szexre kínálkozó alkalmat sem hagynak ki. Az orális szexet pedig - mint később szerelmemtől megtudtam - azért imádják ennyire, mert ezt az egyet arab nőtől hiába is kérnék. Júniusban érkeztünk Kuwaitba. Az amúgy is forró országban nyáron iszonyú hőség volt. Szerencsére a Sheraton szállodában, ahol dolgoztunk, és melynek legfelső emeletén laktunk, volt légkondi. Persze, ha valaki hosszú ideig nem találkozhat a párjával, annak nem csak a levegő lesz egyre forróbb, hanem a vágyai is. Amikor hét fiúval van az ember összezárva, mint egy szál énekesnő, bármilyen irigylésre méltónak is tűnik a helyzete, a legjobb, ha senkit sem választ kollégái közül. Mármint úgynevezett "kisegítő" partnernek, aki megóvja a magánytól és szexuálisan is kielégíti. Mert, ha egyet választ, a többi hat féltékeny lesz, ha pedig a hét minden napjára másik fiút "osztana be", azt kicsit nehéz lenne bírni. Így "külsős" partnert kell választani, ha már nagyon partnert akar az ember. Így történt velem is. Körülbelül egy hónapja voltunk már kint, amikor a szálloda felkért egy délutáni műsorhoz egy esküvő alkalmából, amelyet egy arab milliomos család rendezett. Erre az egy koncertre több pénzt kaptunk, mint egy hónapi munkánkért. Ez abban az időben, tizenöt évvel ezelőtt, nagyon nagy pénz volt, pontosan tizenegyezer

dollár. Ott láttam meg először azt a huszonegy éves srácot, aki rokona volt a vőlegénynek és úgy nézett ki, mint a fiatal Alain Delon. Természetesen fehér burnuszban. Ő volt az egyik olajsejk legfiatalabb fia. Lerítt róla a gazdagság és valamifajta földöntúli nyugalom. Családja a leggazdagabbak közé tartozott, olyan rokonsággal, mint Soraya hercegnő és Adnan Kashoggi. Én akkor harminchat éves voltam, és híres arról, hogy ki tudja miért, mindig a fiatal fiúknak tetszettem. Csak bámult, és mivel hiszek a reinkarnációban, úgy éreztem, hogy én ezt a srácot ismerem valahonnan, de mivel józan ésszel gondolkodva ez lehetetlenség volt, így ténylegesen arra gondoltam, hogy talán az előző életemben találkoztam vele. Az egész esküvő alatt bámult, szinte levetkőztetett a szemével, de nem jött oda hozzám és nem is szólt hozzám. Az esküvő után ismét a szállodában játszottunk, mint mindennap. Késő este megjelent két másik fiúval. Leültek egy távoli asztalhoz és a Women in love című Barbara Streisand dalt kérték tőlem. Aznap este kétszer kellett ezt elénekelnem, és mindkét alkalommal ékszert küldött fel nekem a színpadra. Ez így ment körülbelül egy hétig, és még mindig nem szólt hozzám. Az akkori élettársam pont elmenő félben volt, így tulajdonképpen egy hétéves kapcsolat végén álltam. Tehát nyitott voltam valami újra, és ez a fiú rettenetesen izgatott, valami erotikus és végtelenül vonzó volt benne. Az egyik buli után odajött, és meghívott egy italra. Én kérdeztem, mire gondol, hiszen a bárban minden alkoholmentes volt. Erre előhúzott egy üveg whiskyt. Hirtelen elfelejtettem minden tiltást, még azt

is, hogy a szobánkba senki idegent nem vihettünk föl. Ha valakit ilyesmin rajtakaptak, azonnal felbontották a szerződését. Ráadásul, mint fenyegető veszély, ott volt a srác kezében a tiltott alkohol. De akkor semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy nekem ez a pali kell így fölvittem a szobámba. Szinte minden előzmény nélkül úgy, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtunk egymásról, fergetegeset szeretkeztünk. Csodálatos szerető volt! A találkozások később ismétlődtek. Elmondta, hogy a gazdag családok nem szerelemből, hanem a vagyonok összetartásának céljából kötnek házasságot. Már neki is ki van nézve a jövendőbelije, egy tizennyolc éves hercegnő, aki gyerekkori pajtása volt. Természetesen szexuális kapcsolat csak a házasság után lehetett közöttük. Általában a nála idősebb csajok izgatták. Talán azért, mert szüzességét a nevelőanyja vette el, és ez szép emlékeket hagyott benne. Az ügyből óriási, állandóan izzó őrült szerelem lett. Még körülbelül két évig tartott. Amikor én már hazajöttem, ő még sokszor jött Magyarországra, hogy meglátogasson. El akart venni feleségül, fel akarta bontani az eljegyzését, de természetesen Kuwaitba nem mehettünk volna. Családja nem egyezett volna bele, hogy európai, ráadásul nála idősebb nőt vigyen haza. Én sem igazán tudtam volna elképzelni magamat, amint csadorban csörömpölök az arab utcákon. De meg lehetett volna a dolgot oldani, mert volt vagyonuk, így élhettünk volna mondjuk Amerikában is. A kapcsolatunk mégis kihűlt. Bár csodálatos szerető volt - aki, mint az arabok többsége, nagyon kedvelte az anális szexet, és erre mint újdonságra rászoktatott engem is, rájöttem, hogy kizárólag a szex nem tarthat össze minket.

A SEJK ÉS SZERELME, AZ ANYÁM Kuwait sejkje, aki egyben hercegi rangban is volt - egyébként a közkedvelt színészre, Kabír Bedire emlékeztető, vonzó férfi - kilépett az ékszerboltból. Egy szép, értékes karkötőt vett a híres helybéli ékszerészek egyikétől. Könnyen megtehette: éves fizetése, mint az ország első emberének, 28 millió dollár. Ehhez pedig hozzátevődött egyéb saját jövedelme, mely az olajból és más befektetésekből befolyt. Az ékszert a férfi szerelmének vette, egy magyar nőnek. Történetesen pontosan az én édesanyámnak. A sejk akkoriban olyan negyvennyolc éves lehetett, édesanyám pedig hetvenegy. Igaz, gyönyörű, szőke hajával, sudár termetével, Grace Kelly-re emlékeztető arcával lazán letagadhatott egy huszast. Nőket nehezen engednek be az arab országokba turistaként, vagy látogatóba. Az engedélyhez ennél komolyabb indokra van szükség. Ez anyám esetében általam adva volt, hiszen engem, mint énekesnőt, fél évig szerződés kötött a városhoz. A legelegánsabb szállodában, a Sheratonban énekeltem. Rengeteg kérőm volt, minden nap legalább ezer dollár értékben kaptam ékszereket. Először megsértődtem, félreértettem, amikor az első ékszert tartalmazó elegáns borítékot megkaptam, de később rájöttem, itt ez a szokás, így fejezik ki, hogy tetszett a műsor. Visszatérve édesanyámra: a sejk, aki különben Kuwait belügyminisztere is volt, elintézte anyám útját, így három hetet nálam töltött. Nem volt önzetlen a segítség. Azért történt az egész, hogy a sejk személyesen is láthassa anyut, mert, amint meglátta a vízumhoz benyújtott fotóját, azonnal megtetszett neki. Anyám három napon belül Kuwaitban volt, de mit sem sejtett. Én már tudtam a dologról, mert a sejk megkeresett. A reptéren a sejkkel egyszerre, de külön-külön vártuk

anyut. Az uralkodó természetesen hatalmas limuzinnal, és egy gyönyörű dobozzal, amiben a fogadására vásárolt ékszer volt. Édesanyám sehogyan sem akarta elhinni, neki szól a hódolat. Váltig azt hajtogatta, biztosan én tetszem a sejknek, és csak ezért, kedveskedésből teszi a szépet neki. Ez volt azon ritka esetek egyike, amikor anyu tévedett. Valóban ő - aki korábban, utalva arra a sztorira, amikor csak a farkánál fogva tudta visszarántani az emeletről majdnem kieső kutyánkat, félig tréfásan azt hajtogatta, hogy "neki csak a kutya farka maradt" - tetszett a gáláns sejknek. Anyu érkezésétől fogva a sejk és teljes udvartartása minden nap a Sheraton szállodában volt. Mindent összevásárolt, amire édesanyám csak rámutatott. Egész nap sofőr várta az anyut, kívánságait lesve, ide-oda fuvarozva őt. A sejk házat is akart neki venni helyben, de nem kardoskodott amellett, hogy telepedjen le Kuwaitban, inkább felajánlotta, hogy Magyarországon is vesz ingatlant. Tervezgetni kezdte, hogy majd ő jár át hozzánk. Mindig is imádtam anyámat és őszinték voltunk egymáshoz, de ennek a liesonnak a végkifejletét, esetleges beteljesülését, soha nem mesélte el. Igaz, a cáfolatát sem. Annyi bizonyos, hogy teljesen kicserélve, megfiatalodva jött haza az anyu, még a közvetlen környezete is alig ismert rá. Aranygépnek hívták akkoriban a kuwaiti gépet, mert azzal érkezett a legtöbb arany. Ez édesanyámra is igaz volt, mert ő is sok aranyat hozott haza. Lehet, hogy más is így tett, mert az is természetesnek számított a gép 10-12 órás késése mellett, hogy mindig túlsúlyos volt. A SEJK NŐI ÉS KINCSEI A sejknek két általam is ismert autója,

no meg természetesen saját repülőgépe volt. Az autók egyike olyan volt, amilyet sem előtte, sem azóta soha nem láttam: egy Mercedes 1000 (amikor már az 500-as is luxus!), hófehér, fém részei a megszokott krómszín helyett sárgás fényben csillogtak: aranyból készültek. Természetesen lesötétített, golyóálló üvegek, hófehér bőrülések, beépített HI-FI, Tv és egyéb extrák szolgálták az utasok kényelmét. A belső enteriőrt a világhírű Cartier tervezte és készítette. A másik autó egy türkizkék Rolls Royce volt, szintén aranyból készült fém részekkel. A különbség csak annyi volt, hogy a belső üléseket ággyá lehetett átalakítani. A sejk híres volt nőügyeiről. Rengeteg Európai, elsősorban francia szeretője volt. A különgépe hetente járt Franciaországba és hozta a háza mellett lévő saját repterére a csajokat. De gyakran vitte szeretőit a tengerre is szuper jachtján, melyen alul négy autó számára alakítottak ki parkolóhelyeket. Úszómedence, teniszpálya, bár, étterem és luxuslakosztályok tartoztak a hajó felszereléséhez. Legálisan sem szenvedett nőhiányban: hat felesége volt. Hogy milyenek, azt nem tudhattuk, hiszen a közismert és mindent eltakaró, hosszú, fekete ruhában, a csadorban jártak. MI VAN A CSADOR ALATT? Kíváncsi voltam, milyenek is ezek az arab lányok, vagy asszonyok a csador alatt és miért csörögnek annyira, amikor mennek? Egy alkalommal egy elegáns szálloda toalettjében megszólítottam egyiküket. Mázlimra beszélt angolul. Fölfedte arcát, gyönyörűen ki volt festve - amit persze senki nem láthatott -, hosszú, fekete haját fenékig érő copfba fonta. Végre megtudtam azt is, mi a csörgés oka. Kiderült, annak ellenére, hogy eltartásáról gondoskodnia kell továbbra is, a férj bármelyik pillanatban menesztheti asszonyát, aki ilyenkor csak azt viheti magával, ami rajta van. Ezért minél jobban csörög egy asszony, annál gazdagabb, hiszen annál több rajta az ékszer. Ledöbbentem, amikor láttam, hogy a lábai, a karjai, a nyaka, a dereka, az ujjai, sőt még a

lábujjai, orra, füle is agyon van ékszerezve. Saját bevallása szerint körülbelül másfélmillió dollárt értek a rajta lévő ékszerek. A feleséget a saját súlyának megfelelő aranyért kell megvennie a férjnek. Ez az ára. (Az aranyat egyébként dekában mérik, nem pedig grammban.) Az arab törvények szerint, ha megunod a feleséged, nősülhetsz újra, de az előzőt, vagy előzőeket ugyanolyan anyagi körülmények között kell a továbbiakban is eltartanod és a továbbiakban is gondoskodni kell az asszonyok szexuális ellátásáról. Az viszont nincs előírva, hogy milyen gyakran... na meg ellenőrizni sem nagyon lehet. Ennek ellenére nem szokás kijátszani ezeket az előírásokat. Különben is, egyszerűen megoldható a dolog. Az emír például nagyon sok feleséget "fogyaszt". Fontos számára, hogy minél több gyereke legyen. A nőket később meneszti, de gondoskodik róluk. A lakáson, és a fix apanázson kívül a menesztett asszonynak testőr jár. Ez nagyon fontos, hiszen a volt feleség többé nem mehet férjhez, ám szükség van valakire, aki a testét nem csak őrzi, hanem ki is elégíti. A férj bizonyos fokig felelősséggel tartozik a nőért, de uralkodik is felette, és ezt az arab nők szó nélkül tudomásul veszik. A férjeknek nem kell attól tartani, hogy asszonyuk beperli őket. Tiszteletben tartják a szokásokat, a családi rangsort, és azt, hogy a koruknak megfelelő "munkakörben használja" őket a férfi, amíg az egyes számú feleségnek a szex, a szeretkezés és a gyerekszülés a legfontosabb feladata. Ha mondjuk a sorban kettes számú feleség, akkor szeretkezésre még kellhet, de inkább gyereknevelésre, háztartási munkára

használja a férj. Ha már idősebb, akkor gyerekekre, unokákra felügyel, nem végez már fizikai munkát. Szabály, hogy a feleségeket azonos, egyenlő juttatás illeti meg, nincs kivételezés! Ha a nő rámutat valamire - többnyire egy ékszerre - a bazárban, a férfinak azt meg kell vennie neki. A törvény nem bünteti azt sem, ha a férj mondjuk egyszerre az egy-kettő-hármas számú feleségét is megkívánja és elvárja, hogy egyszerre, együtt elégítsék ki. Az asszonyok között valóban nincs féltékenység, még az alkalmanként érkező hivatásos kurvák megjelenésekor sem. Én csak azt csodálom, hogy bírják ezt farokkal és potenciával az arab férfiak? BRIGITTE BARDOT "Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét" (M. K. Gandhi) Mindig is a példaképem volt. Sminkjét, öltözködését, frizuráját utánoztam. Szexszimbólum volt. Férfiak ezrei hevertek a lába előtt, mégis, a magánéletében mindig többet adott, mint kapott, még a milliomos barátainak is inkább ő tett a vagyonához. Kislányként gyűjtöttem a képeit, fulladásig húztam a derekamon az övet, hogy olyan vékony legyen, mint az övé, és bizony néha vattával tömködtem az édesanyámtól ellopott melltartómat, csakhogy olyan legyek, mint ő. Múltak az évek, belőlem énekes sztár lett, ő abbahagyta a filmezést és minden energiáját, pénzét az állatok védelmére áldozta. Két közös vonás biztos van bennünk: a férfiak és egyben a szexualitás, valamint az állatok szeretete. Hiszek abban, hogy mindenkinek a sorsa valahol meg van írva és nagyon boldog voltam, amikor hosszú

évek elmúltával az élet összehozott vele. Egy normális gyerek vonzódik az állatokhoz. Ha nem rontják el, ez megmarad felnőtt korában is. A felnőtt is szereti, becsüli ráutalt, kiszolgáltatott élőlény társait, hiszen ez természetes állapot. Azután, ahogyan megismerjük kedvenceinket, és embertársainkat, kialakul valami még szorosabb kötelék. Mark Twain nagyon jól megfogalmazta: "Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval, biztos, hogy nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya, és az ember között". A kiszolgáltatottság, annak a biztos tudata, hogy időd, energiád és pénzed biztos, hogy nem méltatlanra pazarlod, mind jobban az állatvilág szeretete és a környezet védelme felé fordítja az embert. Értsük meg, ezt muszáj, mert különben még hamarabb kihalunk. "Egy nemzet nagysága és erkölcsi előrehaladása arról ismerhető fel, miképpen bánik domesztikált és vadon élő állataival" - Mahatma Gandhi. Az állatvédelmi munka megbecsült, elismert tevékenység a demokráciákban, míg a szocializmusban, az egykori szocialista országokban főleg, mint amilyen pld. Magyarország, csak kevesen vélekednek így. Itt az egész társadalmat kellene átnevelni, kezdve a pici gyerekkortól, hogy érezzék a súlyát, létfontosságát. A társadalom és az emberi hozzáállás jó példája, ami Los Angeles-ben történt velem. Elég gyorsan haladtunk a FWay-en, amikor előttünk egy mexikói teherautóból kidobtak egy kiskutyát. Azért feltételeztük a kidobást, és nem a kiesést, mert a teherautó ugyanabban a tempóban tovább haladt. Kedvem lett volna utánuk menni, de fontosabbnak tartottuk a kutyát, ezért azonnal fékeztünk és félreálltunk. Azt hiszem, nem kell megmagyarázni, hogy mennyi autó, és milyen tempóban halad egy ilyen úton, de mi a barátnőmmel

lelassítottunk, majd megállítottuk a forgalmat, hogy kihozhassuk a nyüzsgő kis kölyök kutyát. Életveszélyes helyzet volt a kocsik szempontjából is, most utólag bevallom, mert bár tömegbalesetet is okozhattunk volna, a kutyust kimenekítettük, nem volt semmi baja, egy autó sem ütközött össze, viszont pillanatokon belül két szirénázó rendőrautó érkezett, Közölték velünk, hogy súlyos közlekedési kihágást követtünk el, ezért száz dollárt kell fizetnünk. A forgalmat csak hivatalos személy állíthatja le, mert balesetveszélyes, ez az oka a büntetésnek. De néhány perc múlva a szúrósszemű, jóképű rendőrbácsik már mosolyogtak, érdeklődtek a kiskutya hogyléte felől, és hogy mit csinálunk vele. Mondtuk, hogy én európai vagyok, megyek haza, barátnőmnek már két kutyája és egy cicája van, így gazdit kell keresnünk. Az egyik rendőr közölte, hogy van két kicsi gyereke, nagy kertjük a ház körül, és mi lenne, ha elvinné a kiskutyát? Boldogan odaadtuk neki, már szó nem volt büntetésről, s azóta is hetente hívja a barátnőmet, és meséli, hogy milyen boldogok a gyerekek a kiskutyával. Brigitte Bardot St. Tropez-i háza csodás, békét adó sziget, ahol számos állatot tart. Menti, védi a fókákat, a vadakat, az elárvult, a megkínzott háziállatokat. Magam is öt kutyával, egy cicával, két tengerimalaccal és négy papagájjal osztom meg otthonom, és ha csak tehetek valamit értük, segítem, mentem a kidobott, gazdátlan állatokat, jótékonysági akciókat szervezek érdekükben. Mint a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség elnöke, kapcsolatba kerültem a nemzetközi állatvédő szervezetekkel, amit természetesen ma is tartok.

Tervezem a kapcsolat felvételt Stinggel, hogy az esőerdők védelmére a Kelet-Európai művészvilágot is megmozgassam. Paul McCartney-val szintén, akikkel a kapcsolat még Londonból, tinilány koromra vezethető vissza. Akárki, akármit is mond, ez nem egy költséges szórakozás, vagy jó reklámfogás. Az sem igaz, amikor a sajtó, vagy a médiák azon csámcsognak, hogy persze, az öregedő művésznők, ha már nem kellenek úgy a férfiaknak, akkor állatvédelemmel foglalkoznak. Iszonyú tévedésben vannak, hiszen ez nem más, mint mélyről, az ember legbelsőbb tudatából fakadó segítőszándék, felelősségtudat és szeretet. Szeretet, amely talán a legfontosabb dolog a világon, amely igen is, hogy minden emberben benne kell, hogy legyen, csak talán a művészemberekben jobban előjön, hiszen a munkájuk az érzelmek körül forog, könnyebben sírnak és nevetnek. De soha, a világban még nem találkoztam olyan világsztárral, aki ne tett volna sokat a kiszolgáltatottakért, legyen az gyerek, öreg, vagy állat. Az érzelem és a szeretet az a két dolog, amely megmenthet minket ebben az elvadult világban, és amely még talán egy kis reménység lehet, hogy emberként megérdemeljük az életet. Ez a szeretet, az állatok iránt érzett elkötelezett tenni akarás hozott végül össze ideálommal. Tipikus példája az elembertelenedett üzleti mentalitásnak: Százhúsz mongol farkas érkezett Magyarországra "csereáruként", a tőlünk kiküldött nejlonharisnyákért. Az állatok között nem egy felbecsülhetetlen értékű, fehér szőrű volt. Valószínűleg küldőjüknek nem kerültek sokba: csak a vadállatok befogásának költsége terhelte. A szállítmányt a vámosok lefülelték, így az már soha sem fog kiderülni, hogy kedvencnek, továbbtenyésztésre, vagy, ami a legvalószínűbb: bundának szánták-e őket. Látni kellett volna a behúzott farkú, kétségbeesett tekintetű, riadt állatokat, amint egymás hegyén-hátán zsúfolódva, a rácsok mögött kétségbeesetten vártak sorsukra. A helyzet veszélyes is volt, hiszen ki voltak éhezve, szom-

jazva, és akárhogyan is nézzük, a vadonból fogták be őket, tehát hiába próbáltunk volna kedvesen beszélni hozzájuk, nem lett volna eredménye. A szállítás szörnyű körülményei miatt vagy harminc farkas elpusztult. A többi sorsáról azonnal kellett dönteni. Visszaküldésük, visszavadításuk lehetetlen volt. A szállítás humánus körülményeiről is gondoskodni kellett. Bekapcsolódtam a mentésbe. Telefonáltam, faxoltam Bardotnak. Nem beszélek franciául, nem ismertük egymást, mégis sikerült szót értenünk, mert angolul mindketten tudunk. Brigitte számára a legfontosabb volt, hogy kontrollálja, nem a személyemet elsősorban, hanem azt, hogy amit teszek, nem pénzért, nem reklámból, hanem pusztán az állatok iránti szeretetből teszem. Huszonnégy órán belül szervezni kezdte az állatok biztonságos elhelyezését és szállítását, és minden egyes fázisnál, mozzanatnál személyesen is jelen volt. Nem rövid út Franciaországból Magyarországra utazni, főleg, ha kamionnal teszi meg az ember, ő mégis vállalkozott erre, mert személyesen akarta ellenőrizni az akció sikerességét. Én is ott voltam, kezem, lábam remegett, amikor megláttam. Hiába múltak el az évek, néhány apró ráncon kívül, amit végül is csak akkor láttunk, ha mosolygott, minden a régi volt. Alakja tökéletes, hajkoronája a régi, a szája ugyanolyan vastag és szexepiles, de ami a legfontosabb volt, nem csak egy világsztár, egy igazi ember állt előttem. Büszke voltam, hogy az emberek, akiket összetoboroztunk, profi módon, humánusan helyezték el az állatokat a kamionokban, s milyen érdekesek az ösztönök, a farka-

sok, mintha érezték volna, hogy jobb élet vár rájuk, nyugodtan viselkedtek, már nem űzött vadként reszkettek ketreceikben. Bizony mindannyiunknak könnyes lett a szeme, amikor a három kamion elindult és mi megnyugvással a szívünkben integettünk utánuk. A kamionok úticélja a francia riviéra mellett lévő hatalmas terület, ahol Brigitte létrehozott egy farkas rezervátumot. Két nap múlva telefonhívást kaptam az egyik magyar kísérőtől, hogy "Győzelem! Mind túlélték! A hely csodálatos és mindenki jól van." A továbbiakban is tartottuk a kapcsolatot, a farkas családok hogylétéről folyamatosan értesültem. Nagyszerű volt, amikor a sikeres mentés után egy évvel Bardot meghívott, hogy látogassuk meg a farkasokat. Szinte giccsesen szép volt az a kép, ami elénk tárult, amikor Bardot saját mólóján, kutyáitól körülvéve állt, miközben a lemenő nap sugarai bearanyozták, meseszerűvé varázsolták a jelenetet. Pompás hajkoronája, akárcsak régen, az arany és a bronz árnyalataiban csillant meg a selymes fényben. Arra gondoltam, nem hiába mondta Roger Vadim, világhírű francia filmrendező, aki Bardot férje volt, hogy ő a mai kor Évája. Mélységes emberség sugárzott belőle, amikor a St. Tropez-i birtokon a keskeny, kanyargós hegyi úton felmentünk ahhoz a kis kápolnához, amit saját magának építtetett. Ment előttem az erdei ösvényen mezítláb ez a gyönyörű szép nő, akinek még mindig nagyon karcsú a dereka, csodás az alakja, igazi szexbomba, de mégsem a nagyvárosi élet nyüzsgésében, hanem itt talál megnyugvást. Ez a kis kápolna az a hely, ahol lelki békét, bánat esetén vigasztalást talál. Ez lesz számára a végső visszatérés helyszíne, ahol örökre megpihen, nyugalomban. Bardot harminc kutyájától kísérve sétáltunk végig a hatalmas parkon. Isteni nyugalom honolt mindenütt. Ahogy csendesen leszállt az est, a farkasokat a sötétben csak világító lámpásként csillogó szemeikről ismertük fel. Ott voltak körülöttünk, biztonságban, békességben,

megmentve. A legcsodálatosabb azonban az volt, amikor az élet folytonos megújulására és körforgására emlékeztetve, feltétlen bizalmáról és hálájáról tanúskodva az egyik nőstény szájában elénk hozta újszülött kölykét, hogy megmutassa. Mindannyian elgyengültünk, arra gondoltam, hogy se egy szép autó, se egy csodálatos ruha, de akármennyi pénz se tett volna boldogabbá, mint az a látvány. Ott helyben meg is kereszteltük a farkaskölyköt. A neve Lucky lett. És mint a mesében, ma is boldogan élnek, míg meg nem halnak. DALLAM, SZEX ÉS LÖVÉSEK KONCERTKÖRÚTON HÁBORÚBAN Az ottani háború idején, jobb volt inkább a határ közelébe sem menni. Természetesen mi zenészek ilyenkor pontosan az ellenkezőjét tesszük, annak, amit a többiek. Sokan le akartak minket beszélni az útról, mert veszélyesnek tartották, és valóban az volt, de mi nem hagytuk magunkat. Úgy döntöttünk, hogy jótékonysági koncertet rendezünk a Tuzlában működő IFOR katonáknak. Nagy részük Amerikából érkezett, de voltak ott még olaszok és magyarok is, körülbelül ötezren. Külön engedélyt kellett kérnünk a magyar Honvédelmi Minisztériumtól, az amerikai Konzulátustól és az olasz Nagykövetségtől. A turnét utazással együtt négy naposra engedélyezték. Most tudomásul kellett vennünk a katonai rendet, mert háborús állapotok voltak és ennek az időszaknak minden lépése és időpontja haditervként meg volt határozva. Katonai kísérettel indultunk, egy nagy busszal és két kamionnal, tíz fős zenész stábbal, tíz fős technikai személyzettel. Én voltam a csoportban az egyetlen nő - dicsérték is a bátorságomat. Konvojunkat fegyveres jeep vezette fel, egy másik pedig a sor végén haladt. A határon a kíséretet megerősítették, egy-egy fegyveres katona szállt föl a berendezéseket szállító kamionokra, kettő pedig a mi buszunkra. Lassan kellett haladnunk, kietlen, szétlőtt kísértet városokon és falvakon át. Két alkalommal muszáj volt megállnunk, mert autóroncsok és szétlőtt tankmaradványok hevertek az úton, nem

tudott tovább haladni a konvoj. Félelmetes érzés volt, hogy miközben a fiúk kiszabadították az utat, egyfolytában hallatszott a lövöldözés, helikopterek jöttek-mentek, s ugyanakkor élő embert nem láttunk. Így haladtunk órákon keresztül. Tankolni nem lehetett, ezért tele voltunk tartalék üzemanyagos hordókkal. Természetesen enniinnivalót, és minden más szükséges dolgot vinni kellett, mert tilos volt megállni. Pisilni azért mégis muszáj volt, de olyankor is fegyveres őrök kísértek. Vigyázni kellett, mert a katonák szerint a kísértet falvakban fosztogatók, bűnözők bújkáltak és bizony gyilkolták az embereket. Körülbelül tizennégy órás út után a táborhoz értünk. Olyan volt, mint az amerikai filmekben: állandóan három-négy helikopter körözött - mint légi őrség felettünk. Kőfallal körbevett kis város tárult elénk, persze nem házakból, hanem hatalmas katonai sátrakból állt. Külön sátrak a férfiaknak, külön sátrak a nőknek. Csak a kantinban, az üzletekben, és a hadgyakorlaton keveredhettek a nemek, éjszaka nem!!! Nagyon profi módon volt megépítve az egész. Gyönyörű, tiszta toalettek, zuhanyzók, étkezők, jól felszerelt üzletek... a nomád körülmények ellenére érződött, hogy amerikában vagyunk. Az ötezres létszám mellett is tisztaság, és katonai rend uralkodott. Én kénytelen voltam a fiúkkal aludni, hiszen csoportunkban az egyetlen nő voltam, és nem akartam egymagamban az idegen nők közé menni. Mivel csak két éjszakáról volt szó, kivételesen megengedték. Hát, aludtam már iszonyú körülmények között jéghidegben, betört ablakú, fűtetlen orosz szállodának nevezett rettenetben és

Hilton-szerű eleganciában is, de ez a helyzet egészen újszerű volt. Sátor, hálózsák... - néha becsöpögött az eső. Ősz volt, de szerencsére még nem hideg, inkább csak nedves, esős időjárás. Csak az orrom volt kint a hálózsákból, de reggelre az is majd' lefagyott. Megfordult a fejemben, lehet-e egyáltalán ilyen körülmények között - mondjuk hálózsákban - dugni. Azt is kipróbáltam, hogy éjszaka kiólálkodtam a WC-re és az irányt a férfi katonák szállása felé vettem. Már az első saroknál rám szóltak. Nagyon jók voltak az őrök - vagy én gyakorlatlan. A belső katonai rend szerint az ott tartózkodó katona lányok és fiúk között tiltva volt a szexuális élet. Őszintén, nem értem, hogy miért, hiszen összezártan éltek, néhányan több mint egy éve is itt, és általában minimum hat hónap vagy egy év múltával váltották le őket. De az is lehet, hogy meg akarták előzni a szerelmi kalandokból adódó viszályokat, féltékenységi jeleneteket, amik a fegyvereket viselő katonák és az összezártság miatt életveszélyesek lehetnek. A zenészeink bezzeg boldogok voltak, ugyanis ennyi csinos katonalányt egy helyen még nem láttak, akik ráadásul nyíltan meg is mondták, mit akarnak. Látszott rajtuk a kiéhezettség, nagyon szexisek voltak a katonaruhákban, és ez bizony rettenetesen imponált a mi fiainknak. Azt hiszem, ők jobban tudták az első éjszaka után, hogy hogyan lehet használni a hálózsákot. Megérkezésünk másnapján, este volt a koncert a tábor udvarán. Szerencsére elállt az eső, így semmi nem zavarhatta a bulit. Egy kicsit talán a Miss Saigon című amerikai musicalre emlékeztetett a helyzet: zenészek a színpadon, csupa katona a nézőtéren és helikopterek köröznek az előadás színhelye felett. Angolul, magyarul és olaszul énekeltünk. Rajongtak értünk, engem egyenesen imádtak, mert az egyetlen civil nő voltam. Most éreztem át igazán, hogy milyen csodálatos lehetett ilyen helyeken megjelenni egy Marilyn Monroe-nak, vagy egy Marlene Dietrich-nek. A buli után partyt adtak nekünk az ebédlő sátorban. Ott aztán elszabadult a pokol. A katonalányok kacérkodtak, nyíltan simogatták a srácokat, a fiúknak meg majd kiesett a szeme. Megkezdődött az éjszakai disco, elkezdtünk táncolni. Az egyik

térdem nem bírta sokáig az emeletes talpú cipőben való ugrálást és kibicsaklott. Borzasztó udvarias volt mindenki, egyszerre négy katona vitt be a kórházi sátorba, ami belülről tényleg úgy nézett ki, mint bármelyik tökéletesen felszerelt orvosi rendelő. Megröntgenezték a lábamat. Kiderült, csak húzódás. Négy katona sürgött köröttem. Bekenték a lábamat gyógykenőccsel, masszírozták, gyógyszert adtak. Természetesen angolul folyt a beszélgetés. Bármennyire is profi módon beszélem a nyelvet, azért orvosi dolgokat megmagyarázni nem egyszerű, meg a fájdalomtól is kicsit beleizzadtam, de megértettük egymást. Mikor meg akartam köszönni az elsősegélyt, és elbúcsúzni, az orvos megszólalt magyarul. Azt hittem rosszul hallok, vagy be vagyok csípve, de kiderült, hogy abszolút magyar, miskolci, csak immáron tizenöt éve az amerikai hadsereg orvosa, és ki akarta próbálni az angol tudásomat. Még az éjszaka leple alatt vissza kellett indulnunk, hogy délre Magyarországra érjünk, mert egy újabb bombázástól tartottak. Ennek tudatában nem volt igazán felhőtlen a hangulat. Jobban igyekeztünk hazafelé, mint mikor oda tartottunk. Most még több katona volt velünk, de ugyanolyan tempóban haladtunk, és az előre betervezett idő szerint elértük a határt. Hangos örömkiáltásokkal üdvözöltük egymást, amikor hazai földre értünk. Az egész társulatot kitüntette a Magyar és az Amerikai Állam az önfeláldozó cselekedetért. BAGDAD, BASZRA A boszniai útról jutott eszembe még egy háborús emlék. Amikor Kuwaitban szerepeltünk közel fél évig, abban az

időszakban nagyon sok magyar orvos, mérnök és sportoló dolgozott az arab országokban. Természetesen mindegyikük eljött a mi koncertjeinkre, a Sheraton Szállóba, ha tehette. Ebben az időben már zajlott a háború az arab országokban is. Bejrutot már teljesen lebombázták, és Irakban is komoly harcok folytak. Ennek ellenére az olajvezetékek építésénél még mindig rengeteg magyar dolgozott ott. Mivel ott voltunk a "közelben" minden relatív, a gyakorlatban ez tizenkét órás autóutat jelentett a sivatagon keresztül - két iraki városba is meghívtak. Baszrában és a fővárosban, Bagdadban koncerteztünk, elsősorban az ott dolgozó magyaroknak. Már az utazás is hihetetlenül fárasztó volt, hiszen mindenütt csak homok, homok, homok, sőt, még homok viharok is! Szerencsére, mielőtt elindultunk, mindannyian kaptunk egy-egy kendőt, amit a szánk és az orrunk elé kellett kötni, az esetleges homokviharok elleni védelem céljából. Talán mondanom sem kell, az út végére mégis recsegett a fogunk alatt a homok. Ez is egy kicsit a filmek világára emlékeztetett: homokdűnék, tevék, burnuszos emberek. Csak az zavarta meg alkalmanként az arab idillt, hogy elhúzott egy-egy lökhajtásos repülőgép és egyfolytában lehetett hallani az ágyúk dörgését. Baszrában a magyar nagykövet fogadott bennünket. A követség egy gyönyörű, hófehér márványpalota volt és annak a nagytermében tervezték a koncertet. Mivel elsötétítés volt, magyarán nem volt szabad fényeket használni, zajongani, úgy döntöttek, hogy a város szélén, a magyar munkásoknak felépített barakkok egyikében fogjuk megtartani az előadást. Csak persze, itt nem volt sem erősítési lehetőség, se fény, se hang. Gyakorlatilag egy szál zongorával és akusztikus gitárral kellett kon-

certeznünk. A gyertyafényben igen hangulatosan zajlott a műsor. Azután beindultak a szirénák. Légiriadó! Iszonyatos lövöldözés kezdődött, ami aztán vagy egy óráig eltartott. Az előadást abba kellett hagyni. Körülbelül tőlünk egy kilométernyire két komoly gránát becsapódás érte az éppen a műsorunkra igyekvő négy magyar fiút. Meghaltak. Kérdésessé vált, hogy át tudunk-e menni egyáltalában Bagdadba, nem kéne-e inkább visszafordulni Kuwaitba? De mi mentünk tovább és egy hasonló, durván tíz órás sivatagi autózással folytattuk. Bagdad gyönyörű, az "Ezeregy éjszaka" világát idézi. Itt kevesebb a csadoros asszony, illetve a fejükön többnyire csak átlátszó fátyolt viselnek. Mivel a délelőtti órákban érkeztünk, az előadásig volt időnk. Megnéztük a sikátorokat, a bazársort, de sajnos a hárembe nem jutottunk be, a fiúk nagy szomorúságára. Ám az utcákon is sok szép lányt lehetett látni, és itt többen voltak, akik már európai öltözéket viseltek, vagy csak az átlátszó fehér fátylat, így többet megmutattak szépségükből. Az előadás kora este volt. Meghívták a követségek minden dolgozóját, s az előadás utánra nagyszabású, az arab szokások szerinti vacsorát rendeztek. Ennek a lényege, hogy földön, párnákon ülve fogyasztják a töménytelen mennyiségű és fajtájú, kis tálkákban kirakott kajákat. Nagyon pazarolnak. Itt is kevés alkoholt isznak, de korántsem volt olyan szigorú az alkoholtilalom, mint Kuwaitban. A kajálás közben hastáncosnők jelentek meg, utánozhatatlan, erotikus csípőmozgással. A holland követség emberei között egyszer csak megpillantottuk az Emmanuelle erotikus filmsorozat főszereplőjét, Sylvia Krystelt. Kissé áttetsző blúzban és feltehetőleg némi

pezsgőzés után ő is odapattant a táncosnők közé és baromi jó mozgással táncolni kezdett. Ugyanolyan jó volt, mint a többiek. Persze, volt honnan tanulnia: lásd a filmsorozat. Aztán egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, hatalmas durranás, fénycsóva, füstfelhő. Találat érte a szomszéd házat. Teljes káosz, zűrzavar támadt. Mindenki rohant, amerre látott. Mi meg csak ücsörögtünk tovább, mert fogalmunk sem volt, hogy hova menekülhetnénk. Pár pillanat múlva megérkezett a követség kisbusza. Betuszkoltak minket és elszáguldottak velünk abba a privát házba, ahova elszállásoltak. Be kell vallanom őszintén: ijedtünkben a sárga földig leittuk magunkat. Aludni nem tudtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük az Emmanuelle filmet videón. Szerencsénkre abban az időben ez a film jelentette a szexet, így általában minden háznál megtalálható volt. Nagy megdöbbenésünkre, alig kezdtük a filmet nézni, mikor beállított főhőse élőben. Az egyik holland követségi fiúval hozatta el magát. Csak egyre tudtunk gondolni, arra, hogy valamelyikünket fel akarja csípni. Kíváncsiak voltunk, hogy melyik fiú tetszhet neki. Hamarosan megtudtuk. Egyik sem. Én voltam a kiszemelt, és ezt még csak nem is takargatta. Pezsgővel kínált és nyíltan elmondta, hogy mennyire unja már a palikat a filmezések alkalmával, hogy hol föláll a farkuk, hol nem, hol izzadságszagúak, hol túl hamar elélveznek, hogy egyszerűen felfordul a gyomra, ha le kell feküdnie valakivel. Viszont annál jobban érzi magát nők társaságában. Lehet, hogy ez a hajlama már gyerekkora óta megvan, de az is lehet, hogy csak a kényszerű szex váltotta ki belőle. Elterjedt, hogy ő férfifaló, és a férfiak is úgy néznek rá, mint egy nőstényre, akinek feje nincs is... Viszont, ha néha egy-egy leszbikus jelenete volt, a csajok sokkal türelmesebbek és megértőbbek voltak vele. A

kérdésére én elmondtam, hogy határozottan charmeos, tehát van vonzereje, de nem tudnám elképzelni, hogy lefeküdjek vele. Az egészen más lenne, ha egy jóképű fiú volna az alkalmankénti résztvevő. Mindeközben ment a film. Amikor a lánnyal való szeretkezéshez ért, azt visszatekertette, még egyszer megnézte velünk. Elmagyarázta, hogy mit hogyan csinált, mit érzett közben, és hogy ez volt az első olyan szerelme, aki lány. Annyira átélte az egészet, hogy talán csak egy pohár pezsgőn, vagy a véletlenen múlott, hogy nem élvezett el nyilvánosan. Megszűnt számára a külvilág, nem foglalkozott azzal, hogy nézi-e valaki. Egy más dimenzióban volt, a filmjében. Nem akartuk megzavarni. Csoda, hogy néha az élet milyen váratlan helyzeteket produkál. REINKARNÁCIÓ Mi van odaát? A Válasz, melyre egész életünkön át várnunk kell, az emberi lélek birodalmában rejtőzik. Valamiben, valakiben önmagunkon kívül is hinnünk kell. Hálás vagyok anyunak, hogy hitre tanítottak, Isten létezésére, illetve egy felsőbbrendű személy iránti tiszteletre. Talán egy kicsit ellent mond ennek, hogy nem tudok belenyugodni az elmúlásba. Nem hiszem el, hogy vége, meghalunk, és az, amit addig csináltunk izgultunk, hajtottunk a pénz után, futottunk, semmire nem volt időnk - az hiábavaló lenne. Szeretném meggyőzni magamat és másokat is, hogy a lelkünk már biztosan élt és később is élni fog, csak más testben. Akarom látni még a szeretteimet, főleg anyumat, szerelmeimet, barátaimat. Sokat olvastam a reinkarnációról, a hipnotizálásról. Többen állítják, jó médium lennék. A lélekvándorlás még inkább foglalkoztat, mióta számtalanszor előfordult velem, hogy utazásaim során távoli földrészeken megláttam valakit, és biztosan

éreztem, hogy ismerem. Aztán rá kellett döbbennem, hogy mégsem. Végül már odáig merészkedtem, hogy saját megnyugtatásomra megkérdeztem őket, ismerjük-e egymást, találkoztunk-e valaha? Sohasem kaptam igenlő választ. Biztosan a "meglátni és megszeretni" az első pillantásra születő szerelem is ide vezethető vissza. Mivel sokat foglalkoztatott az újjászületés, a reinkarnáció, és sok esetben kíváncsi is voltam a történet elejére és végére, ha a valóságban nem jött elő, akkor meditálni kezdtem róla, és ezek a gondolatok hamarosan álommá alakultak. Az ilyen álmok általában szépek, szerelmesek voltak, és jól végződtek. Ha netán valami megzavart - csöngő, telefon, felkeltettek -, akkor is próbáltam visszaaludni, hogy tovább álmodhassam az én kis reinkarnációs love storymat. Valószínű, hogy a gyerekkoromba vezethető vissza az, hogy sok esetben a tiltott dolgok izgattak. Mindig érdekelt az is, hogy milyen ember lakozik az egyenruhában. Szexisnek tartottam a katona lányokat, hihetetlennek azt, hogy a szép fiatal nők azt gondolják, hogy az apácaruha megvédi őket a szexualitástól. Különlegesen szexinek tartottam a pilótákat, talán annak ellenére, hogy félek a repüléstől (ezért akartam stewardes lenni), de leges leginkább a papi reverenda mozgatta a fantáziámat, és ez akkor teljesedett ki, amikor kedvenc könyvemet, a Tövismadarakat (Tornbirds) elolvastam. Még inkább lázba jöttem, amikor a történetet tévé sorozatban is láthattam, ahol a papot Richard Chamberlain alakította. (Borzasztóan jóképű fiú, milyen kár, hogy bennünket, nőket nem szeret!) Kiskoromban sokat járattak a szüleim

templomba, és gyermekkori ideáljaim közé is tartozott néhány fiatal pap, akikre hittan oktatás közben, mint a Jó Istenre, úgy néztem. Annak ellenére, hogy még csak tizenöt éves lehettem, este, mikor lányszobámban a mama eloltotta a lámpát, visszaemlékeztem arra, ahogyan oktatás közben a kezemhez ért, és elképzeltem, milyen érzés lenne, ha megsimogatna, vagy kettesben maradnánk a szerzetesi cella meghitt csendjében. Ilyenkor békés mosollyal az arcomon aludtam el, és már félálomban, amikor édesanyám egy puszival jóéjszakát kívánt, már talán a pap csókját éreztem az arcomon. A felkelő nap sugarai megcsillannak a kis tavon, a fűszálak végein a dér hagy könycseppeket, csak homályosan látom a kastélyt. Az istállókból hallom a lovak nyerítését, majd látom, ahogy anyám és apám kilovagolnak az erdő felé, és mielőtt vágtázni kezdenének, A kép közelivé válik, és apám megcsókolja anyámat. Úristen! Mégsem apám az! A férfi úgy néz ki, mint Marton atya a templomból. Milyen jól mutatnak együtt! Látszik rajtuk a szerelem és az összetartozás. A lovak hirtelen ügetésbe kezdtek, és három csaholó vadászkutya kíséretében eltűntek a fák között. Ott álltam a kastély lépcsőjén, hosszú, hófehér, csipkés hálóingemben. Csodaszép volt egy új nap kezdete. Örültem az életnek. A márvány lépcső korlátján ült két kedvenc cicám, Zizi a hófehér kislány, és Zazi a fekete kandúr cica. Békésen doromboltak és hízelegtek nekem. Egyszer csak a két cica elindult a tó irányába, amelyen most már éppen egy vadkacsa család végezte reggeli tisztálkodását. Lassan előúsztak a hattyúk is. Lekuporodtam egy kőre és néztem a fickándozó aranyhalakat. Ahogy a napsugár megérintette őket, kibontották szirmaikat a kora tavaszi virágok, és illatukat felém sodorta a szél. A kristálytiszta vízben egy arcot pillantottam meg az enyém mellett. Hátrafordultam és először csak egy reverendát láttam. Majd valaki megfogta a vállamat. Marton atya leült mellém a friss fűbe, hozzám hajolt, és arcomat lágyan a tenyerébe fogva mélyen a szemembe nézett és egyre közelebb húzott

magához. Éreztem a lehelletét, a teste melegét, beleremegtem... - Ébresztő, ébresztő! - rázta édesanya a vállamat, meleg tenyere inkább simogatott - Indulnod kell az iskolába! Úgy szerettem volna visszaaludni és tovább álmodni ezt a történetet, ami újra és újra előjött álmaimban, de a történet ennél a pontnál mindig megszakadt. Az ilyen típusú álmok felnőtt koromban is folytatódtak. Mindez nem lehet véletlen! Egy alkalommal mély hipnózissal visszavittek a múltamba, amikor is többek között kiderült, amellett, hogy fáraó lánya és angol polgárlány voltam, papként is éltem már egyik életemet. Egyre inkább az tett kíváncsivá, hogy egy pap fejében mi játszódik le akkor, ha egy izgató nőt lát, ha netán szerelmes lesz, és elveszti a fejét. Talán a felnőttkori álmom adja meg a választ. És tényleg, mint pap, Vivien Leight szeretője lehettem? Vivien Leight-é, aki férjével, Sir Laurence Olivier-rel együtt édesanyám kedvenc színésze volt, a kedvenc olvasmánya pedig Margaret Mitchell "Elfújta a szél" című könyve, melyből az azonos című film készült, amiben Vivien Leight óriási sikerrel alakította Scarlettet. Fura ízlésem lehetett, mint papnak, hiszen most sem tartozik a nőideálomhoz az ilyen nagyon vékony, átlátszó bőrű típus. Sokkal inkább tetszik például Brigitte Bardot, Claudia Cardinale, és Raquel Welch. Mégis ő volt az, aki vissza-visszatért minden álmomban, sőt még most is visszatér. Elgondolkodtató, hogy egy határozatlan, visszafojtott szexualitású pap jelenik meg egy erős karakterű, talpraesett, túlzottan is önálló nőnek az álmában. Talán az a kettősség, ami a fejemben majdnem

skizofréniát okoz, ez teszi. Hogy görcsösen nő szeretnék lenni a férfiak szemében, a szerelemre, szexre vágyó és a férfit kiszolgáló, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő pénzkereső, lehetetlent nem ismerő, független, de nem feminista. Azt mondják, az embernek az álmaiban a legrejtettebb gondolatai jönnek elő. Őszintén megvallom, sok mindenben irigyeltem a férfiakat, még énekeltem is róla, de soha nem bántam, hogy nő vagyok. Hogy miért tetszelegtem álmomban, mint pap, csak azzal tudnám megmagyarázni, hogy a papok, mint férfiak, mindig izgatták a fantáziámat. Empátiával viseltettem a papok iránt. De nem is kell megmagyarázni az álmokat. Egészen biztos, hogy az ilyen álom reinkarnációs jelenség, képek az elmúlt életekből. Az emberek hajlamosak arra is, hogy azt mondják, a reinkarnációban való hit az örök élet alapja, menekülés a haláltól, hit abban, hogy a halállal nincs is vége mindennek, sőt, egy másik, egy új lét kezdődik, és olyan jó szépet álmodni... Az est leszállt, és én izgatottan várakoztam. Egyre csak az idő múlását figyeltem. Amikor az illatos éji csöndben meghallottam, hogy az óra érces hangon elüti az éjfélt, útnak indultam. Gyors, hosszú léptekkel átvágtam néhány kihalt utcán, majd taxiba ültem. Valami megmagyarázhatatlan, kellemes, lázas várakozás járta át egész bensőmet. Néhány perc múlva a kocsi megállt, én fizettem, és kettesével véve a lépcsőfokokat, felsiettem egy csendes ház első emeletére. Kulcsomat a zárba illesztettem... kezemben ekkor már egy szál gyönyörű rózsa illatozott. Az elegáns bútorokkal berendezett szobában pompásan terített asztal, hatalmas, karos réz gyertyatartókban számos kicsiny lángocska által nyújtott, meghitt fény, és enyhe, de annál bódítóbb illat fogadott. Várakozásteljesen megálltam a kandalló előtt. Tőlem jobbra, nesztelenül kitárult az ajtó, a

bódító illat fokozódott. Törékeny, légies jelenség libbent a szobába, akiből mégis hihetetlen erő sugárzott. Hatalmas zöld szemei rám nevettek. Halványan elmosolyodott, és arcán apró gödröcskék jelentek meg. Szó nélkül asztalhoz ült, és én követtem a példáját. Nem beszélgettünk, legalább is szavakkal nem. Míg a könnyű, finom falatokat, a válogatott gyümölcsöket fogyasztottuk, pillantásunk összeforrt. Csodálatos volt a szavak nélküli, tökéletes megértés, a csönd, a béke, a pillanatok meghitt melegsége. Lassan, megfontoltan ettünk. Tudtuk, nem kell sietnünk, és minden percet alaposan ki akartunk élvezni. Amikor mindketten befejeztük az evést, lassan felálltam, a háta mögé léptem, és a vállára tettem a kezem. Velünk szemben, a falon lévő tükörben viszontláttam arcunkat, amint a gyertyák sejtelmes fényglóriát vonnak fejünk köré. Ő is megpillantotta a tükörképet és kislányosan félénk mozdulattal hátrafordult. Leültem mellé egy brokát huzatú székre, arcát két tenyerembe fogtam, és gyengéden magamfelé vontam... Néhányszor előfordult, hogy itt felébresztettek és az álom megszakadt. Többnyire azonban sikerült tovább álmodnom a történetet, ami mindig egyformán folytatódott, akár egyhuzamban álmodtam, akár sikerült visszaaludnom. ...elmerültem smaragdzöld szemeiben. Mindig úgy rámcsodálkozott, mint aki először lát, de mégis ott volt tekintetében a jól ismert bíztatás. Remegő ajkaink összeforrtak egy véget nem érő csókban. Egyre szorosabban és szorosabban öleltük egymást, míg minden gátlásunktól megszabadultunk. Már nem létezett számunkra senki és semmi, csak mi, ketten együtt. Lassan felálltam, de még

mindig szorosan tartottam a karjaimban. Hozzám simult, de kibontakozott az ölelésből, és vágytól izzó szemeivel várakozásteljesen tekintett rám. Megfogtam a kezét, ujjaink egymásba kulcsolódtak. Szótlanul átvezettem a szomszédos szobába, ahol a baldachinos ágy hímzett, szaténpárnáival hívogatott. Én még a reverendámmal bajlódtam, és alig telt el néhány perc, de amikor felpillantottam, ő már ott feküdt az ágyon, egyetlen lenge csipke köntösben. Hófehér bőrének színét kiemelte az ágy mélyzöld selymének tompa fénye. Végre megszabadultam a papi ruha utolsó darabjától is, és lassan közelebb léptem. A szobát csak két gyertya pislákoló fénye világította meg, az illat viszont itt volt a legerősebb. Légies mozdulattal a nyakam köré fonta finom karjait, és magára húzott. A nyakát kezdtem csókolgatni vadul, miközben a csipke köntösét kioldottam, az lecsúszott róla, és szabaddá tette kislányos, vékony testét. Inkább gyerekes volt, mint asszony, mellei aprók, hegyesek, a vágya mégis forró. Az ajkát az enyémre tapasztotta, és csókolt, csókolt, szinte nem engedett levegőt venni. Közben a kezeim melleit simogatták, márványszerű bőre kipirult az izgalomtól, majd, mint egy lassított filmben, szétnyitotta a combjait, és magába húzott. Itt megállt az idő, és csak szeretkeztünk addig, amíg ájultan bele nem aludtunk egymás karjába. Bármennyire is szerettem volna e mindent elsöprő szerelem történetéről többet megtudni, soha sem sikerült. Foszlányos álomképeim néha voltak, amikor kettesben vagyunk a templomban, vagy egy csodás parkban, mesebeli tó partján, melynek tükrét vadkacsák és hattyúk népesítik be, de ezek csak ködös részletek voltak. Az azonban teljesen bizonyos volt, hogy pap voltam, és szerelmemet, aki színésznő volt, Vivinek becéztem.

Vivien Leight számos, híres filmjét láttam Waterloo bridge, Lady Hamilton, Ceasar és Cleopatra, Carenina Anna... - meggyőződésem, hogy álmaimban ő volt a szerelmem. Talán előző életemben, amikor pap voltam, minden úgy történt, mint álmomban?