JANCSÓ SAROLTA KALANDRIA Intertextuális mesejáték Készült Bibbiena bíboros úr ötlete (1513) nyomán. Persze ő is másoktól vette, például: Plautus (ie. 200) Boccaccio (1350) Ariosto (1509) De az ötlet kavarog tovább, Shakespeare több darabját megbolondítja, például: Tévedések vígjátéka (1591) Ahogy tetszik (1599) Vízkereszt (1600) Továbbhalad, és 1745-ben már Goldoni színpadán nevettet. Aztán 1800, aztán 1900, aztán 2000: sok kellemes színházi este után eljut hozzánk. Köszönettel használom Bibbiéna, Giordano Bruno, Shakespeare Szövegeit Kotzián Tamás, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Rónay György, fordításában SZEREPLŐK Kalandriában őshonos: LIDIÓ SANTILLA BONIFÁCIÓ FULVIA POLINICO SAMIA FESSENIO FANNIA RUFFO Utcanő, Őr, Virginia, városlakók, táncosok Vendégjátékos: JACQ PRÓBAKAVICS ROSALINDA VIOLA OLÍVIA MALVIÓ 199 ELŐJÁTÉK A színen Jacq és Próbakavics. Várakoznak. Nézegetik a közönséget. Harangszó. JACQ – Most tíz óra van:
S így láthatjuk, hogyan fut az idő: Csak egy órával ezelőtt kilenc volt, Egy órával ezután tizenegy lesz… S így óráról órára egyre érünk, S így óráról órára rothadunk.1 (A játszók mind bejönnek a színre, a fi úk balra, a lányok jobbra állnak. A Violát játszó színésznő férfi ruhában a nők közé áll. Az elöljáró beszéd közben Jacq észreveszi a hibát, és átviszi őt a férfi oldalra.) Tisztelt Nagyérdemű! Látni fogtok itt lelki nyavalyákat, túláradó ostobaságokat, mesteri baklövéseket, akaratot, amely sarkal, tudást, mely közelebb visz, cselekvést, mely gyümölcsöt hoz, kitartást, mely a siker szülőanyja. Végül is az egészből azt a tanulságot vonhatjátok le, hogy semmi sem biztos, minden csak üzlet és sok a gyarlóság. Csak kevés szépet fogtok látni, és semmi jót!2 De már itt vannak a szereplők! Íme: férfi ak és nők! (Játék.) Nők és férfi ak – és ebből fakad minden bonyodalom, de ezt el nem árulhatom. (Miközben Jacq megkezdi a szereplők bemutatását, bedíszítik a játékteret.) Ő Lidió. Modonban született. Van egy ikertestvére, Santilla. (A Santillát és Fanniát játszó színésznők a színen átcserélik női ruhajelzéseiket férfi ruhára.) Ugyanaz órában születtek, és ugyanegy órában jutottak életveszedelembe – városukat felégette a török, elveszítették egymást menekülés közben. (Malvió átmegy a színen, Jacq kihúz egy levelet a zsebéből, a Rosalindát játszó színésznő férfi ruhajelzést vesz fel.) JACQ – (idéz a levélből) Kelet – nyugat száz rubintja. 1 Shakespeare Ahogy tetszik, 2. felv. 7. szín. 2 Giordano Bruno A gyertyás – Prológus helyett. 200 Nincs oly kincs, mint Rosalinda. (Rámutat a Rosalindát játszó, éppen akcióban lévő színésznőre.) PRÓBAKAVICS – Ezt meg mi szél fútta ide? JACQ – (büszke gesztusa: Ő. Majd folytatja a szereplők bemutatását) Orsinói Polinico, udvarol a szép Olíviának. (Olivia gyümölcsöt rágcsálva átsétál a színen , Orsinoi Polinico indulna utána, de Jacq megállítja.) JACQ – Ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel! VIOLA – (az egyik szereplőt kérdezi) Miféle föld ez, mondd? SAMIA – Kalandria, Bibiéna. VIOLA – S mit keresek itt, Kalandriában én? (Samia vállat von.) JACQ – (vigyorog) Viola! Jupiter növessze meg a szakálladat, mihelyst egy kis fölöslege lesz szőrből! (Mindenki, akit még nem mutatott be, Jacq körül nyüzsög.) A többiekről majd később, most lássuk a helyszínt! (♫♫♫ Zene csendül fel. A szereplők körtáncba rendeződnek.
Középen Jacq és Próbakavics.) Első jelenet A szereplők „kirepülnek” a táncból. A körtánc feloszlik, a színészek erre-arra elhagyják a játékteret, csak a következő jelenet szereplői és Jacq maradnak a színen. POLINICO – Elment a józan eszed? Mint a bolond, futsz a szoknyák után? Férjes asszonyra vetettél szemet? Rossz társaságba keveredtél! (Fessenio dúdolgatja a körtánc zenéjének dallamát.) Az a csibész Fessenio visz rossz útra téged! FESSENIO – Csibész a jó édesanyád… LIDIÓ – De… POLINICO – Akinek egy csöpp esze van, az számol a következményekkel is! FESSENIO – Ámen. LIDIÓ – De én… POLINICO – Mindenki nagy disznónak tart majd, és igazuk lesz! 201 FESSENIO – Kezdi már a nevelést! POLINICO – Hogy juthatott eszedbe ilyesmi?! Vesztedbe rohansz! LIDIÓ – … nem tehetek mást, Fulviát kell szeretnem!!! FESSENIO – Erre felelj, ha tudsz! POLINICO – Sejtettem, hogy itt bujkálsz, gazember! FESSENIO – Gazember aki mondja! POLINICO – Na jó, egy szót se szólok többet. Nem pazarlom az eszem hülyékre. FESSENIO – Nem szólsz semmit, mert nem tudsz mit mondani. POLINICO – Nem szólok semmit, mert nem állok jót magamért! FESSENIO – Magasságos mélységek! Kivert a víz a félelemtől! POLINICO – Kuss! Te gazember, hogy merészelsz… LIDIÓ – Most már elég legyen, Fessenio! FESSENIO – Még, hogy kuss! Ilyet mondani nekem! Igaz, csak egy szolga vagyok, de akkor sem vagyok lejjebb a csizmám talpánál! LIDIÓ – Nyughass már! POLINICO – Lidió, fi gyelj rám! Ha egy csöpp eszed van, most, a kezdet kezdetén hagyod abba, mert ha belebonyolódsz, véged! Felejtsd el azt a nőt, amíg nem késő! LIDIÓ – Miért? POLINICO – Mert nagyon megbánod! LIDIÓ – Miért? POLINICO – Aki ilyen szerelembe bonyolódik, féltékenységet, haragot, gyűlölséget, háborút, ínséget, dögvészt támaszt maga körül. Kerüld az árnyékát is annak az asszonynak! LIDIÓ – Nem tehetem! POLINICO – Miért? FESSENIO – Mert hülye vagy. LIDIÓ – Mert a szerelem ereje mindent legyőz ezen a világon! FESSENIO – De szépen mondtad!
POLINICO – Ott az erény, ahol a jámborság és a tisztesség. Meglátod, nem lesz ennek jó vége! FESSENIO – Ott az erény, ahol a józan ész! POLINICO – Aki becsületes, nem hallgat a bűnös vágyakra. FESSENIO – Jobb, ha a gyávaság szavára hallgat? POLINICO – Vigyázz, Lidió, ez még akasztófára juttat! Hagyd azt az asszonyt, Lidió! LIDIÓ – Akkor hagyom el őt, mikor az árnyékomat. 202 POLINICO – Ne felejtsd el, én előre megmondtam: rossz vége lesz ennek! Leveszem rólad a kezem! Csinálj, amit akarsz! Isten áldjon! FESSENIO – Téged meg a pokolbéli ördög. Hogy játssza az eszét! Hatalmas rotyogást csapott ez a szentfazék! LIDIÓ – Öblítsük le borral Polinico savanyú ízét! ♀♂♀♂ (♫♫♫ Zene indul, körtánc. Fessenio kinyúl, és behúzza a jobbról várakozókat. Csatlakoznak a középről érkezők, majd a másik oldalon állók. Zene leáll. Fulvia és Bonifáció bemutatása.) JACQ – Ha az ibolya lilaszín, S ezüstfehér a gyöngyvirág. Kakukkfű nő és kankalin, S örvend a rét s a hölgyvilág. Egy kakukk bujkál valahol, S a férjuraknak így dalol: Kakukk! Kakukk, Kakukk! Ó, rettenet: Mondják a házas emberek. Ha pásztor játszik a nádsípon, S pacsirta harangoz delet, Ha gerle búg s a pázsiton A lány rokolyát tereget – Egy kakukk bujkál valahol, S a házasoknak így dalol: Kakukk! Kakukk! Kakukk! Ó, rettenet, Mondják a házas emberek.3 (A szöveg alatt Lidió sündörög Fulvia körül, majd férfi ruhajelzését nőire cserélve próbálkozik, Bonifáció észreveszi, indul utána. Fulvia és Bonifáció Lidiót kergeti, összeszaladnak egymással.) FULVIA – Samia! SAMIA – Itt vagyok FULVIA – Mért ott, mért nem itt! 3 Shakespeare A felsült szerelmesek, V. felvonás, 2. szín 203 (♫♫♫ Zene és körtánc. Közben hangzanak el a következő szövegek.) FESSENIO – Mondtam már? BONIFÁCIÓ, Fulvia férje, meglátott az
utcán, mikor álruhában, nőnek öltözve hazafelé tartottál Fulviádtól, és beléd szeretett. Meséltem rólad, azt mondtam, Santillának hívnak, árva vagy és boldogtalan. Könyörgött, intézzem úgy, hogy még ma megkapja, amit kíván, azaz téged, s én is megkapom, amit kívánok, vagyis a pénzét! LIDIÓ – Elment az eszed?! Ebből botrány lesz! Ugyanis van egy kis bibi! FESSENIO – Bibi…, bibi…, bibiéna! JACQ – Legalább nem unatkozunk! (A körtánc folytatódik. Orsinoi Polinico kilép a táncolók közül, Viola mellett haladva utasításokat ad a lánynak. Viola és Olívia „kirepül” a tánckörből, a színpad egyik sarkában beszélgetnek. Polinico ott kúszikmászik körülöttük, és fi gyel. A többiek lehalkított zene mellett táncolnak tovább.) ♀♂♀♂ VIOLA – Követ vagyok. OLÍVIA – Biztos valami szörnyű ügyben vagy követ, ha már a bevezetés ilyen félelmetes. Halljuk. VIOLA – legeslegédesebb hölgy… OLÍVIA – Kényelmes tétel, és sokat lehet beszélni róla. Honnan való az idézett szöveg? VIOLA – Polinico kebeléből. OLÍVIA – A kebeléből, és a kebele melyik fejezetéből? VIOLA – Hogy módszeresen feleljek rá: a szíve első fejezetéből. OLÍVIA – Ó, azt olvastam már, az puszta eretnekség. VIOLA – Átlátok rajtad, büszke vagy nagyon, De szép vagy, ha ördög vagy is belül, Uram s gazdám szeret, ó úgy szeret, Hogy akkor is viszonzást érdemel, Ha legszebb vagy! OLÍVIA – Urad jól ismer, nem tudom szeretni, 204 Pedig tudom, erényes és nemes, Mégsem tudom szeretni őt, – hiába S e választ ő már úgyis tudja rég.4 (♫♫♫ Körtánc.) ♀♂♀♂ BONIFÁCIÓ – Hé! Fessenio! FESSENIO – (még tánc közben) Ki az? Mi az? Vagy úgy! – (Zene leáll – a kör mind odagyűlik, és fi gyel.) BONIFÁCIÓ – Mi van az én Santillámmal? FESSENIO – Kivel? BONIFÁCIÓ – Mi van az én Santillámmal? FESSENIO – Gondolom, vele van a szoknyája, az inge, a köténye, a kesztyűje meg a topánkája. BONIFÁCIÓ – Miféle kesztyűje, cipője? Részeg vagy? Nem azt kérdeztem,
hogy mi van rajta, hanem hogy hogy van?! FESSENIO – Vagy úgy! Mikor utoljára láttam akkor… várjunk csak… akkor éppen ült, a keze az arca előtt így… és ahogy rólad beszéltem, bámult rám, így… nyitva a szeme meg a szája is, még a nyelve is kilógott az igyekezettől… Így! BONIFÁCIÓ – Szívesen hall rólam? FESSENIO – Hogy szívesen hall, az semmi! Úgy rendeztem a dolgot, hogy néhány óra múlva megkapod, amit megérdemelsz! ♀♂♀♂ (♫♫♫ Fessenio Bonifációt a többiek közé löki, zene indul, menettánc. A sor végén Rosalinda és Próbakavics. A többiek kitáncolnak, ők maradnak csak a színen. Rosalinda megtalálja a levelet.) ROSALINDA – Kelet-Nyugat száz rubinja Nincs oly kincs, mint Rosalinda. Szelek szárnya viszi ringva Híredet, óh, Rosalinda! 4 Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok, I. felvonás, 5. szín. 205 PRÓBAKAVICS – (csúfolódva) Kandúrt kér a cica kínja, Te is, édes Rosalinda! ROSALINDA – Napjaimba, álmaimba Te ragyogsz csak, Rosalinda! PRÓBAKAVICS – Minden rózsa csalafi nta, Szúr a tüskéd, Rosalinda! ROSALINDA – Hallgass már! Ezen a fán találtam. PRÓBAKAVICS – Rossz vackort terem az a fa! Sejted, hogy ki írta? ROSALINDA – Férfi ember? PRÓBAKAVICS – Nem is sejted? Óh, csodás, csodás és legcsodálatosabban csodálatra méltó eset! És hihetetlen és megfejthetetlen! ROSALINDA – Hű, de melegem van! Azt hiszed, mert férfi nak vagyok felszerszámozva, zekében és nadrágban jár a természetem is? Jóságos Isten! Mit kezdek most a nadrágszereppel? Mit csinált, amikor láttad? Mit mondott? Milyen színben volt? Mit viselt? Mit keres itt? Kérdezett engem? Mikor látod megint? Felelj! Csak egy szót!5 (Próbakavics menekül, Rosalinda kergeti. Jacq Malviót odakormányozza a szaladó Rosalinda útjába, összeütközteti őket.) JACQ – Egymáséi már: de meg kell A dolgot kissé nehezítenem, Mert nem becses a könnyű foglalás. 6 (A szöveg alatt megállított pillanat, aztán szaladnak tovább, majd a többiek is „benyüzsögnek” zenére. Mikor kiürül a szín, következik a…) 5 Shakespeare Ahogy tetszik, III. felvonás, 2.szín.
6 Shakespeare Vihar, I. felvonás, 2. szín. 206 Második jelenet FESSENIO – Samia! Samia! Hová rohansz? Mi történt? SAMIA – Szegény úrnőm! FESSENIO – Mi lelte? SAMIA – Pontosan az! A hideg lelte ki! FESSENIO – Mitől? SAMIA – A frász… FESSENIO – Miféle frász? SAMIA – … a frásznyavalya töri szegényt! FESSENIO – Csak nem? SAMIA – Egészen belegárgyult! FESSENIO – Ki gárgyult mibe? SAMIA – A vágyakozásba gárgyult bele a Lidiója után. Érted végre? FESSENIO – Na és! Ezt eddig is tudtam. SAMIA – De azt nem, hogy varázslóért küldött, aki mindenféle igékkel ráveszi Lidiót, hogy teremjen nála, de tüstént! FESSENIO – Kihez küldött? SAMIA – Ruffóhoz, a vajákoshoz. Az nem ismer lehetetlent! Űzi a máját! FESSENIO – Kinek a máját? SAMIA – A fekete máját! FESSENIO – Talán mágiát akartál mondani? SAMIA – Máglyát? Nem mindegy! Nem vagyok én tűzmester! Rohanok! De ugye nem mondod el senkinek? Ez titok! (Elrohan.) FESSENIO – Ugyan! Hiszen ismersz! (Kiballag.) (Viola jön be.) ♀♂♀♂ MALVIÓ – Te jártál az imént az úrnőmnél? VIOLA – Én, uram. Gyorsan lépegettem, aztán itt megpihentem. MALVIÓ – Ezt a gyűrűt visszaküldi neked, uram. VIOLA – Nem hagytam ott… MALVIÓ – Ingerülten odavetetted neki. Úrnőm akarata az, hogy akképpen adassék is vissza. Ha úgy gondolod, hogy érdemes, hát hajolj le érte, ott van a lábad előtt, ha pedig nem, akkor legyen azé, aki megtalálja. (Ledobja a gyűrűt, és elmegy.) 207 VIOLA – Nem hagytam ott gyűrűt! Mit vél a hölgy? Ég óvja, ha külsőm bájolta el! Megnézett jól, s valóban annyira Hogy szeme szinte megbűvölte nyelvét Mert tétován és megrezzenve szólt. Biztos szeret, s furfangos szenvedélye E mord követ révén hív engem újra. Férfi vagyok? – s ha talán – így van, Szegény hölgy jobb, ha álomképre vágyol!
Most mit tegyek? Gazdám imádja őt, És én szegény szörny gazdámat imádom, S ő tévesen, úgy látom értem lángol… Mi lesz ebből? Ha férfi ú vagyok Gazdám iránt reménytelen szerelmem, S ha nő vagyok?... Óh, szörnyű ez a nap!7 (Viola marad, várja Polinicót. Samia és Ruffó már a monológ alatt jönnek, a színpad két feléről indulva. Samia keres valaki, vagy valamit, Ruffó elmélyed a praktikájában.) ♀♂♀♂ SAMIA – Ruffo! Ruffo! Nem hallasz, Ruffo! Állj már meg! RUFFO – Hát te ki vagy? Mit akarsz? SAMIA – Az asszonyom üzent, tüstént keresd fel! RUFFO – Ki a te asszonyod? SAMIA – Fulvia. RUFFO – BONIFÁCIÓ felesége? SAMIA – Tetőtől talpig. RUFFO – És mit akar tőlem? SAMIA – Majd elmondja ő maga, na, gyere már! RUFFO – Megyek, megyek! Menj előre! Fogadjunk, hogy ez a liba azt hiszi, varázsló vagyok! Elképesztő mennyi buta nő lakik ebben a városban! (Ruffó be a házba. Jacq és Próbakavics ugyanott, ugyanakkor ki.) 7 Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok, II. felvonás, 2. szín. 208 JACQ – Akinek agya lágy S pénzt, nyugtot odahágy, Dukdámi, dukdámi, dukdámi: Jöjjön vígan, Itt száz olyan Bolondot fog találni PRÓBAKAVICS Mi az, hogy dukdámi? JACQ Ógörög varázsige, lépre csalni vele a bolondokat.8 (Jacq, Próbakavics be, ugyanott, ugyanakkor Ruffo ki.) RUFFO – Nahát, ilyet! Megszakadok a röhögéstől! Ez a féleszű tyúk temérdek pénzt ígér, ha idevarázsolom Lidiót világos nappal, ráadásul női ruhában. Ez a varázslat még tán sikerül is, hiszen ismerem a fi út, ugyanabban a városban születtünk! Beszélek vele, biztosan belemegy a játékba! Szavamra, megfogtuk az isten lábát! (Ruffo elhagyja a játékteret. Polinico megérkezik, Violával nagy beszélgetésben szintén kimennek a színről. Santilla és Fannia férfi ruhában érkeznek.) ♀♂♀♂ SANTILLA – Hogy mennyivel könnyebb a férfi nak, mint a nőnek! Mikor hazánkat feldúlta a török, férfi ruhában menekültem, fölvettem LIDIÓ nevét ...
FANNIA – … és mennyire igazad volt! SANTILLA – Ha nem titkolom, hogy lány vagyok, életem végéig raboskodhattam volna, a török sosem adott volna el Perillónak. FANNIA – Sőt! SANTILLA – És ha most valóban férfi lennék, nem pedig lány, örök életemre gond nélkül élhetnénk. Perillo annyira megkedvelt, hogy a lányát, Virginiát hozzám akarja adni, és engem tesz meg örökösének. Már holnap meg akarja tartani az esküvőt. FANNIA – De van ám egy kis bibi! SANTILLA – Bibi, bibi, bibiéna! (Jacq és Próbakavics jelenik meg váratlanul.) JACQ – Legalább nem unatkozunk! SANTILLA – Most aztán benne vagyunk a pácban! 8 Shakespeare Ahogy tetszik, II. felvonás, 5. szín. 209 FANNIA – És fogalmam sincs, hogy mászunk ki belőle! (♫♫♫ Zene, függönytánc. Próbakavics vezetésével a darab női szereplői áttáncolnak jobbról balra. A sor végén Samia táncol, ő benn is marad a következő jelenetre.) Harmadik jelenet SAMIA – Csakhogy itt vagy, jó uram! SANTILLA – Hát te ki vagy? És mit akarsz? SAMIA – Jöjj gyorsan! SANTILLA – Hogy hívnak… te lány? SAMIA – Még hogy engem? SANTILLA – Ki mást? SAMIA – Asszonyom kéri, sürgősen menj el hozzá. SANTILLA – Egy szót sem értek. Miféle asszonyod? SAMIA – Hagyd a tréfát, Lidió! Bolondnak nézel? SANTILLA – Talán te engem. SAMIA – Ugyan már! El akarod hitetni velem, hogy nem tudod, kicsoda Fulvia, és engem sem ismersz? SANTILLA – Fulvia? SAMIA – Ne játszd az eszed! SANTILLA – Fogalmam sincs, miről beszélsz! Jobb, ha békén hagysz, mert… SAMIA – De nagy lett egyszerre a szája! Minden férfi egyforma! De megállj csak! Majd ha Ruffo rád szabadítja a szellemeket, azt teszed, amit az úrnőm parancsol, ha beledöglesz is! ♀♂♀♂ RUFFO – Végre valahára! SANTILLA – Hogy nem lehet percnyi nyugalmam! Mi szél hozott Ruffo? FANNIA – (félre) Bolond likból bolond szél fúj! RUFFO – Jó szél. SANTILLA – Merről fúj? RUFFO – Egy asszony beléd szeretett, és ég a vágytól, hogy az övé légy,
és ő a tied. Engem kért meg, hogy segítsek, ugyanis – mivelhogy ér210 tek valamicskét a kártyavetéshez meg a tenyérjósláshoz – félelmetes varázslónak tart. Azt akarja, idézzek meg valami pokolbéli szellemet, és a hatalmával arra kényszerítselek, menj el hozzá. Egyezz bele, és mind a ketten gazdagok leszünk. SANTILLA – Aztán kiről van szó? RUFFO – Egy szép, gazdag nemesasszonyról, Fulviáról. FANNIA – Fulviáról, arról, akinek a szolgálójával az előbb beszéltél. RUFFO – És mit mondtál neki? SANTILLA – Elzavartam. RUFFO – Hogy lehettél ennyire ostoba! Ha újra jön, kedvesebben kell fogadnod, ha valamit el akarunk érni! FANNIA – És mikorra kell odamennünk? RUFFO – Minél hamarabb. FANNIA – Pontosabban? RUFFO – Világos nappal. SANTILLA – És ha meglátnak? RUFFO – Az asszony azt kívánja, hogy a szellem hatalma által női alakban látogasd meg… SANTILLA – Női alakban? FANNIA – És akkor mihez kezd vele? RUFFO – … nem akarja, hogy azt pletykálják, férfi ak járnak hozzá, ha a férje nincs otthon. FANNIA – Világos! RUFFO – Megegyeztünk ? SANTILLA – Még gondolkozom rajta. RUFFO – Csak ne sokáig! Isten áldjon! FANNIA – Leesik majd az álla a hölgynek, ha kibontja a csomagot, és látja, hogy tényleg azt kapta, amit kért! SANTILLA – Tehát azt mondod, vágjunk bele? FANNIA – De még mennyire! SANTILLA – Végül is miért ne? Szaladj haza, nézd meg, hogy állnak a dolgok a nősülésem körül, és hozz megfelelő holmit, hogy átöltözhessem! (♫♫♫ Zene. Fannia csaknem beleütközik a beszaladó Virginiába.) FANNIA – Uram Isten, Virginia! (Bújócska – mindenki. Minden irányból ellepik a színpadot. Fannia jól láthatóan magához veszi a színpadon elhelyezett női ruhajelzéseket.) 211 Negyedik jelenet BONIFÁCIÓ – Na? Mire jutottál? FESSENIO – Hogyhogy mire? A soknál is többre! Boldog ember vagy, tiéd az egész világ! Gondold meg, jó uram: még ki sem ejtettem a számon a neved, máris beléd szeretett. BONIFÁCIÓ – Belém! Ezer éve vágyom erre a napra! Arra a tűzvörös ajkára, arra a kicsattanó ábrázatára, amely piros, mint a mákvirág, és fehér, mint a túró. FESSENIO – Talán mint a pipacs, meg a hó! Te bunkó!
BONIFÁCIÓ – Akkor induljunk! FESSENIO – Hova? BONIFÁCIÓ – Hozzá! FESSENIO – Eszednél vagy? Ha fényes nappal csak úgy odamennél, meglátnának! BONIFÁCIÓ – Akkor? FESSENIO – Mondjuk… mondjuk… Bújj ebbe a zsákba, én majd becipellek a szobájába, aztán tiétek a világ! BONIFÁCIÓ – Ez jó!… De hogyan férek bele? FESSENIO – Ha nem férsz bele egyben, majd beleférsz darabokban. BONIFÁCIÓ – Darabokban? FESSENIO – Darabokban. BONIFÁCIÓ – Hogyhogy darabokban? FESSENIO – Ahogy mondom. BONIFÁCIÓ – De mégis hogy? FESSENIO – Részletkérdés! Tényleg nem tudod? BONIFÁCIÓ – Nem. FESSENIO – Nézzük csak… legjobb lenne, ha a lábadat vágnánk le, mivel úgysem a lábadon teszed meg az utat. BONIFÁCIÓ – És hol kell levágni? FESSENIO – Bárhol. Ahol jól esik. Itt, ott, emitt vagy amott. Kell hozzá egy kis varázstudomány. Mondd utánam, de halkan, mert ha ordítasz, megtöröd a varázst. – Add ide a karod, és mondd: „Abrakadabra!” BONIFÁCIÓ – Akradarabka. FESSENIO – Nem jó. Mit darabolsz itt? Azt mondtam, „Abrakadabra!” BONIFÁCIÓ – Bakradebakra. FESSENIO – Tökfej. Próbáljuk lassabban. Mondd utánam: Ab BONIFÁCIÓ – Ab FESSENIO – ra 212 BONIFÁCIÓ – ra FESSENIO – ka BONIFÁCIÓ – ka FESSENIO – dabra BONIFÁCIÓ – dabra FESSENIO – Nesze! (Csavar egyet a karján.) BONIFACIO – Nesze! FESSENIO – ba BONIFÁCIÓ – ba FESSENIO – rom BONIFÁCIÓ – rom FESSENIO – Jaj, a… (Csavarás.) BONIFÁCIÓ – Jaj, a karom! Jaj a karom! FESSENIO – Te isten baglya! Hogy lehet valaki ilyen türelmetlen és ennyire tyúkeszű! Ez még a fi ngban is megbotlik! Nem megmondtam, hogy ne ordíts! Látod, most megtörted a varázst! BONIFÁCIÓ – Te meg a karomat!
FESSENIO – Hát… nincs mit tenni, egy darabban maradsz! BONIFÁCIÓ – Jobb is így, könyörgök, tégy meg mindent, hogy ne kelljen földarabolni magam! FESSENIO – Majd végiggondolom, mit tehetünk. Mit állsz ott? Gyerünk! (♫♫♫: Zene. Függönytánc jobbról balra. A sor végén Viola és Polinico, most ők maradnak a színpadon. Fessenio elbújik.) ♀♂♀♂ VIOLA – S ha mégsem tud szeretni, mondd, uram? POLINICO – Ilyen válasz nem jöhet! VIOLA – Mégis jöhet! Gondolj egy hölgyre, hisz van is talán, Ki érted éppoly forró lánggal ég, Mint hölgyedért te, s nem tudod szeretni S ezt megmondod. Nem kell elhinnie? POLINICO – De nincs oly női szív, Mely úgy lobogna, mint az én Szerelmes szívem! 213 VIOLA Ó, de én tudom… POLINICO – Mit tudsz te, mondd? VIOLA – Tudom, hogy férfi t mint szeret a nő! POLINICO – Menj, menj ez most a fő! Ez a szerep illik hozzád, és jobban fi gyel majd rád, Mert ifjú vagy, s nem férfi as képű, komor követ. (Kimennek. Bonifáció visszatér.) ♀♂♀♂ BONIFÁCIÓ – Fulvia! Fulvia! Hé, asszony! FULVIA – Mit akarsz? BONIFÁCIÓ – Kimegyek a birtokra vadászni. FULVIA – Felőlem! Mikor jössz meg? BONIFÁCIÓ – Estére talán. Isten áldjon. FULVIA – Téged is, hogy gebednél meg! Menj csak! Szerezz egy szarvasagancsot! Az való neked! Micsoda alakhoz adtak felségül. Kifordul a gyomrom, ha ránézek! Lődd a vaddisznókat! ♀♂♀♂ FESSENIO – (előbújik rejtekéből, de már rángatja magával az Utcanőt is) Akkor mindent tudsz? UTCANŐ – Tudok… FESSENIO – Tehát Santillának hívnak… és a többi, és a többi, ahogy elmagyaráztam! UTCANŐ – Mindent jól az eszembe véstem, légy nyugodt! FESSENIO – Ajánlom is, máskülönben egy fi llért se kapsz. UTCANŐ – Bízd rám… ŐRSÉG – (színen kívülről) A törvény nevében: mi van benne? (Rémült csend.) ŐRSÉG – Még egyszer kérdem: mi van benne?
(Rémült csend.) ŐRSÉG – A törvény nevében lefoglalom. FESSENIO – Na, még csak ez hiányzott! UTCANŐ – De hát mi történt? 214 FESSENIO – Csak te segíthetsz, Sofi lla! UTCANŐ – Én? Hogyan? FESSENIO – Sírj, zokogj, tépd a hajad, rajta! UTCANŐ – Na, jó… (Bőg.) ŐRSÉG – Hiszen ez egy hulla! FESSENIO – Állj! Állj! Állj! Csak nem nyitottad ki?! ŐRSÉG – Dehogynem! Egy hulla van benne! Kinek a hullája? FESSENIO – Egy hulla. Ki lenne? Ennek a szerencsétlen asszonynak a hullája! Illetve a férjéé. Nem látod, mennyire zokog? El kellett dugni! ŐRSÉG – Mért kellett? FESSENIO – Hogy ne törjön ki a pánik! A pestis vitte el! A fekete halál! ŐRSÉG – (rémülten be a színre) Úristen, én meg hozzányúltam! FESSENIO – Az már a te bajod! ŐRSÉG – Hová viszitek? FESSENIO – Ásunk valahol egy gödröt, és elkaparjuk, vagy csak úgy egyszerűen behajítjuk a folyóba! BONIFÁCIÓ – (kintről rohan be, a szakadt zsák még rajta) Segítség! Vízbe akarnak fojtani! Élek, nem haltam meg! Bitangok! (Az Utcanő és az Őr rémültem elrohan.) FESSENIO – Hová rohannak?! Na, tessék! Ezeket már a jégeső sem állítja meg! Hiába, hülyékkel ne kezdjen az ember! BONIFÁCIÓ – Fessenio, te gané, meg akartál fojtani? FESSENIO – Na, álljunk meg, álljunk meg! Csak nem akarsz megütni? BONIFÁCIÓ – Dehogynem, te trágyadomb! FESSENIO – Előbb mondd meg, mi rosszat tettem?! BONIFÁCIÓ – Bőségesen rászolgáltál, te moslék! FESSENIO – Értem én! Szépen vagyunk! Jótett helyébe ezt várd! Csak sértegess, amiért megmentettelek! Nem emlékszel, hogy elkoboztak, mint csempészárut? Elraktároztak volna, árverésre vittek volna, elárvereztek volna! Én megmentlek, te meg… BONIFÁCIÓ – Bocsáss meg, Fessenio! FESSENIO – Kutya legyek, ha megbocsátok. Legközelebb gondolkodj, mielőtt verni kezded a másikat! Azt hiszem, ma már nem jutsz el Santillához. BONIFÁCIÓ – Meghalok, ha nem láthatom! 215 Ötödik jelenet ♫♫♫ Függönytánc – balról jobbra, a végén Samia. Fulvia a házból lép ki. FULVIA – Csak hogy! Már azt hittem, sose érsz haza. SAMIA – Csak mostanra találtam meg Ruffót. FULVIA – És mit üzent?
SAMIA – Hát, hogy a szellem azt a választ adta… Hogy is mondta csak? Nem emlékszem… FULVIA – Ördög vinné el azt a tyúkeszedet! SAMIA – Azt mondta, még egyszer megkérdezi a szellemet, meg hogy nyomban meghozza a választ, meg hogy tiszteltet. FULVIA – És Lidió? Nyögd már ki, mit mondott? SAMIA – Úgy viselkedett, mint aki sosem hallott rólad. FULVIA – Nem igaz. SAMIA – Pedig nagyon is az. FULVIA – Miből gondolod? SAMIA – Igen goromba volt hozzám. FULVIA – Talán csak tréfált. SAMIA – Akkor nem beszélt volna úgy. FULVIA – Talán nem mondtad el rendesen, hogy mit üzentem? SAMIA – Jobban nem is lehetett volna. FULVIA – Talán nem volt egyedül? SAMIA – Félrehívtam. FULVIA – Akkor talán túl hangosan beszéltél? SAMIA – A fülébe suttogtam. FULVIA – De hát végtére is mit mondott? SAMIA – Egyszerűen elkergetett. FULVIA – Már nem szeret. Bizonyos vagy, hogy…? SAMIA – Egészen bizonyos. FULVIA – És nem kérdezett rólam semmit? SAMIA – Azt állította, nem ismer. FULVIA – Ez a fi zetség a szerelmemért? Mért nem gyűlölöm én is úgy, ahogy ő engem? Jaj, mit beszélek! Elment az eszem! Várjunk csak! Mért ne mehetnék el hozzá férfi ruhában, ha ő annyiszor járhatott nálam női ruhában! Őérette ennél különb dolgokat is megtennék, hiszen megérdemli. És miért ne mennék mindjárt most? Ő otthon van, a férjem nincsen idehaza. Végtére is ki tiltja meg, hogy odamenjek. Kőből 216 van a szíve, ha meg nem sajnál! Aki szeret az előtt nincs lehetetlen. (Szöveg közben Samia férfi ruhajelzést hoz Fulviának, és ráadja.) ♀♂♀♂ (♫♫♫ Zene. Bonifáció és az Utcanő szembekötősdit játszva jön be a térbe. Bonifáció szeme van bekötve. Fulvia meglátja férjét, és rátámad, üti-veri. Samia az Utcanőt veszi kezelésbe. A játék többi szereplője is berohan, ki ennek, ki annak segít, végül egy nagy kupacba torlódva mindenki ver mindenkit.) FULVIA – Nem hiszek a szememnek! Bonifáció! BONIFÁCIÓ – Hát te hogy kerülsz ide? FULVIA – Hát így mentél ki a birtokra? Te, férjek gyöngye, te! Ilyen vadra vadásztál? BONIFÁCIÓ – A fene a nyelved, te gágogó liba! FULVIA – És egy ilyennek adtam a szívemet, a hűségemet, a tisztességemet! Azt hitted, nem jövök rá? Ráadásul ezzel a…
BONIFACO – Ki ne mondd! Annak az angyalnak a cipősarka is többet ér, mint te szőröstül bőröstül! FULVIA – Tévedsz, ha azt hiszed, ennyivel megúsztad! Sejtettem már régen! Elhatároztam, magam járok utána a dolognak! Férfi ruhába bújtam, megkerestelek, és rajtacsíptelek! Most aztán mindenki láthatja, hogy ki vagy te, mi vagy te! Te világ disznaja! Na, indulj hazafelé, lódulj! Majd otthon számolunk! (Kirángatja férjét, belöki a házba.) (A többiek körtáncba rendeződnek.) JACQ – (megállítja a táncolókat) Jobban szeretem a szomorúságot, mint a vihogást. Jó szomorúnak lenni és hallgatni. PRÓBAKAVICS – Akkor kapufélfának lenni is jó. JACQ – Az én szomorúságom nem a tudós szomorúsága, amely vetélkedésből fakad, nem a muzsikusé, aki fantáziál, nem is az udvaroncé, amely csak gőg, nem a katonáé, amely csupa becsvágy, nem a szerelmes emberé, amely mindez együtt – ez az én külön melankóliám tulajdonképpen nem más, mint sok-sok tűnődés, folyton a világon kérődzöm, és ez vesz körül ilyen szeszélyes szomorúsággal.9 (Zene, tánc tovább. A szövegek tánc közben: csak befordul, aki szöveget mond.) 9 Shakespeare Ahogy tetszik, IV. felvonás , 1. szín. 217 ♀♂♀♂ SANTILLA – Készülődnek a menyegzőre? FANNIA – Mindent felforgattak fenekestül. FANNIA – Még minden jóra fordulhat! Itt a ruhád! (Átdobja Santilla női ruhajelzését.) Csak ne add fel a reményt! SAMIA – Úrnőm alig várja, hogy megtudja mire jutottál. RUFFO – Van reménység, nagyon is van. SAMIA – Szűzanyám, az ott Lidió. Ismered? RUFFO – Nem én! Melyik? SAMIA – Az ott, ni! (Ruffó kiáll a körből, bevárja Santillát, úgy halad a körrel, hogy közben sutyorog neki. Santilla, Samia kisodródik.) ♀♂♀♂ SANTILLA – Drága Samia! Kérlek, bocsáss meg, hogy az előbb kijöttem a sodromból, de azt se tudtam mit beszélek, tudod, annyi a gondom-bajom… Hogy van az én Fulviám? SAMIA – Tényleg kíváncsi vagy rá? SANTILLA – Mondd már! Elég kimondanom a nevét, máris gyorsabban ver a szívem! SAMIA – Hogy az ég szakadna minden férfi ra! Egyszer mint a pokróc, aztán meg ver a szíve! Nagy varázsló ez a Ruffo! A szellem, úgy látszik, megtette a magáét! Eljössz hát hozzá? SANTILLA – Rohanok! SAMIA – Nem így, hanem ahogy szoktál! SANTILLA – Miért, hogy szoktam? SAMIA – Női ruhában, hogyan másképp!
SANTILLA – Persze, ahogy szoktam. SAMIA – Hogy fog örülni Fulvia! Rohanok hozzá! Már itt se vagyok! FANNIA – Szerintem összetévesztenek valakivel. „Ahogy szoktál…” „Női ruhában…” SANTILLA – Mindenestre végigjátsszuk a komédiát! (Ruhacsere.) ♀♂♀♂ RUFFO – Gazdag leszek! Pénz áll a házhoz! Fulviának rengeteg pén218 ze van, és több a szívében a szerelem, mint fejében az ész. Ráadásul, ahogy gyarapszik az előbbi, úgy fogyatkozik az utóbbi! Csinálok egy-két hókusz-pókuszt, mondatok vele valami mondókát, és a szellem máris odavarázsolja neki Lidiót! Éjjel álmomban fácánt kopasztottam, lám-lám néha az álmoknak is lehet hinni! Munkára fel! Alaposan megkopasztom azt az asszonyt! JACQ – Mindenesetre végigjátsszuk a komédiát! (Lidiót és Santillát női ruhában kézen fogva középre vezeti, Bonifációt a házból kihozza.) (A többiek körben lecsüccsennek, nézői, ha kell segítői a következő jeleneteknek.) Hatodik jelenet BONIFÁCIÓ – Ez aztán a szerencse! Még ki se tettem a lábam a házból, máris itt van az én drágaságom! És éppen errefelé tart! Isten segíts! Hogy is köszönjek? Mondjam, hogy szép jó reggelt? De hiszen hol van már a reggel? Azt, hogy szép álmokat? Csakhogy hol van még az este? Jó napot? Ez közönséges. Adj isten, szere... galam… cic… Hogy a ragya verné ki! Jó reggelt! Akarom mondani, jó éjszakát! Szavamra mégse ez az, hanem amaz. Azazhogy mégis ez. Jó napot! Erőt egészsé… ez nem jó… Bátorság, most odamegyek, azazhogy mégis inkább ide. Jobban mondva nem ahhoz, hanem ehhez. Arra? Nem, erre. Erre? Nem, arra! Segítség! Jó na… Hahó!… Istenem… LIDIÓ – Más se kellett, mint hogy épp ez az ökör akadjon az utamba! Ez tényleg azt hiszi, lány vagyok, és belém szeretett… Meg kell szabadulnom tőle, mert képes utánam jönni egészen Fulvia ágyáig! Jobb, ha hazamegyek, átöltözöm, és később jövök vissza. BONIFÁCIÓ – Ne menjen… ne menj… elment! Meghalok! Vagy mégsem ő volt? Hanem aki arra ment? Rohanok utána. SANTILLA – Na, végre! Most, hogy ez az állat nem láthat minket, osonjunk be a kapun! (Jacq újabb játszókat hív a színészek által határolt kör közepére: Polinico és Viola.) POLINICO – Ha egyszer majd szeretsz, 219 S az édes kín gyötör, gondolj reám, Mert az igaz szerelmes mind ilyen! VIOLA – (sóhajt, csuklik stb.) POLINICO – Bizonnyal méláztál már szerelmes szív kegyén? VIOLA – (bólogat) POLINICO – S miféle hölgy? VIOLA – Nagyon hozzád hasonló.
POLINICO – Akkor nem méltó rád. Milyen korú? VIOLA – Épp, mint te, uram. POLINICO – Öreg hozzád. A férfi ú legyen Idősebb, akkor összeillenek, Így tartja meg a férj szívét a nő. VIOLA – Így van, uram. POLINICO – Ifjabb legyen hát nálad kedvesed, Különben szíved nem marad övé. Mert lásd, a nő mint rózsa, úgy virul, Kibomlik, s máris hervadt szirma hull. VIOLA – Így vannak, ó jaj, így bizony a nők, Kivirulnak, s máris lehullnak ők.10 (Fulvia kiabálására majd kilépnek a játszók által alkotott körszínpadról.) FULVIA – Ruffo! Mindennek vége! Becsaptak a szellemek! Én szerencsétlen nyomorult! Megtaláltam, akit kerestem, de nem azt, amit kívántam! Ha ez az átkozott szellem nem teszi jóvá, én fölkötöm magam! (Fannia elmegy a fi úruha jelzésekért, és röhög.) RUFFO – Mi történt, Fulvia! FULVIA – Jaj, Ruffo, Ruffo! Minden az én bűnöm miatt történt! Vagy gonosz szellemet idéztél meg, az tette…. RUFFO – Ne bőgj, hanem beszélj! FULVIA – Lidió – még kimondani is borzalom… RUFFO – Mi történt Lidióval? FULVIA – Lánnyá változott! Tetőtől talpig! Az arcát leszámítva semmi sem a régi belőle! RUFFO – De hát te kívántad Lidiót női alakban látni. A szellem azt tette, amit akartál! 10 Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok, II. felvonás, 4. szín. 220 FULVIA – Nem ezt akartam! Nem így! RUFFO – Kínos helyzet… FULVIA – Ha Lidiót ismét férfi vé varázsolod, összes pénzemet és minden javamat rád hagyom! RUFFO – Nehéz ügy… FULVIA – Legalább próbáld meg! RUFFO – Ehhez nem elég az én varázserőm… FULVIA – Megfi zetlek érte! RUFFO – …de ezért megpróbálom! Ismét megidézem a szellemet, aki Lidiót nővé változtatta… és ráveszem, varázsolja vissza férfi vé! FULVIA – Kedves Ruffóm, gazdaggá teszlek, ha sikerül RUFFO – Én pedig boldoggá! Megegyeztünk. Ezek a nők… Mintha asszonyt csinálni csak annyi volna, hogy fogod a férfi t, nyisszantasz egyet, hasítasz egyet, és kész. Ha aztán asszonyból megint férfi t akarsz, hát visszatapasztod a lyukat, és ráakasztod a rudat! No hiszen!
(A jelenet alatt Lidió be, kicseréli a ruhajelzéseit, a fi újelmeze kerül rá. Majd ♫♫♫ zene, körtánc – a körből kiabálva indul a következő jelenet.) Hetedik jelenet SAMIA – A gonosz szellem Ruffo szavára nőt csinált Lidióból. FESSENIO – Neked elment az eszed! SAMIA – Az arcát leszámítva egyetlen porcikája sem a régi! FESSENIO – Erre befi zetek! És? SAMIA – Mit és! A szellem hamarosan visszavarázsolja férfi vé. Éppen Ruffótól jövök, a szellemek nem ismerik a lehetetlent?! FESSENIO – Megáll az eszem! SAMIA – Rohanok a jó hírrel Fulviához! (Beszalad a házba.) FESSENIO – Én meg látni akarom ezt a csodát, még mielőtt visszaváltozik férfi vé, s ha igaz ez az egész, térdre borulok Ruffo előtt! (Kimegy, útközben megszemléli Lidió női ruhajelzését, ami jól látható helyen a színpadon maradt.) (Körtánc. Alatta Fannia elhelyezi Santilla női ruhajelzését Lidióé mellé. A következő jelenetben Santilla is, Lidió is fi ú jelmezben van jelen, de női ruhajelzéseik egymás mellett, jól láthatóan a színpadon vannak. A kör kitáncol.) 221 Nyolcadik jelenet SAMIA – (a házból érkezik) Asszonyom éppen azt teszi a pénzzel, amit a nap a hóval: eltünteti. A kezembe nyomta ezt a zacskót, hogy szaladjak vele Lidióhoz…. De éppen itt van! Lidió! Ezt Fulvia küldi… Lidió, süket vagy?! Na, mire vársz? SANTILLA – (férfi ruhában)Tessék? LIDIÓ – Mit akarsz? SAMIA – Jaj, milyen szamár vagyok. Bocsáss meg, nem hozzád szóltam, hanem hozzá. Na, Isten áldjon! Te meg fi gyelj rám! SANTILLA – Hagyd azt az alakot, hozzám jöttél, nem? SAMIA – Nem látok a szememtől. Bocsáss meg, jó uram, te pedig menj békével! LIDIÓ – Mi az, hogy menjek békével? Nézz csak rám! SAMIA – Szűzanyám, te vagy az? Hallgass ide! Téged meg áldjon isten! SANTILLA – Hogyhogy áldjon Isten? Nem én vagyok talán Lidió? SAMIA – Jaj, dehogyis nem! LIDIÓ – Elment az eszed? Nézz meg jobban! Hát nem én vagyok én? SAMIA – De, de, de! Te vagy Lidió, te kellesz nekem, nem pedig te! Te mehetsz isten hírivel! Te meg fogd ezt, nesze! SANTILLA – Hogyhogy nesze! Te ostoba! Én vagyok Lidió, nem ő! SAMIA – Igaz, tévedtem. LIDIÓ – Mit csinálsz, te liba? SANTILLA – Ide nekem, ha mondom! SAMIA – Na! Na! Ha valaki hozzám ér, akkorát kiáltok, hogy összecsődül a város! Hadd nézzelek meg benneteket! Szűzanyám! Ilyet még nem láttam. Két tojás, két barackmag se hasonlíthat jobban egymáshoz. Te ugyanannyira hasonlítasz Lidióra, amennyire ő rád. Nézzük
csak… szerelmes-e valamelyikőtök? LIDIÓ – De még mennyire! SANTILLA – De még mennyire! SAMIA – És… melyikőtök? LIDIÓ – Én SANTILLA – Én. SAMIA – És ki küldi a pénzt? LIDIÓ – Ő. SANTILLA – Aki szeret. SAMIA – Na, akkor azt mondjátok meg, ki az, aki szeret? LIDIÓ – Fulvia. 222 SANTILLA – Fulvia. SAMIA – És kit? LIDIÓ – Engem. SANTILLA – Engem. LIDIÓ – Téged? SANTILLA – Engem bizony! SAMIA – Hogy a sistergő mennykő csapna ebbe az egészbe! A kutya mindenségit! Erre feleljetek: Milyen ruhában voltatok nála? LIDIÓ – Női ruhában. (Beáll a női ruhajelzése mögé.) SANTILLA – Leánynak öltözve. (Beáll a női ruhajelzése mögé.) SAMIA – A fene se ismeri ki magát. Ebben az ördög keze van! Tudom már! Fogom magam, visszaviszem a pénzt Fulviának, adja annak, akinek akarja! Ő csak tudja, melyik a kedvese! Kettőtök közül az igazi menjen el hozzá, majd tőle megkapja, ami jár! Isten áldjon benneteket! (Most jut ideje Santillának és Lidiónak, hogy megszemléljék egymást, és rácsodálkozzanak azonosságukra. Fannia visszatér, ő is döbbenten bámulja a hol női, hol férfi ruházatban feltűnő két egyforma embert.) LIDIÓ – Mintha tükörbe néztem volna. Ki volt ez az ember? Meg kell majd tudjam, de most Fulviához megyek, nehogy meggondolja magát, és másnak adja a pénzt! (Női ruházatát is magával viszi, és gyorsan be a házba.) SANTILLA – Ez hát a szeretője, ezzel tévesztettek össze! FANNIA – (csend, szünet) Biztos vagy benne, hogy a testvéred meghalt? SANTILLA – Tulajdonképpen nem. FANNIA – Akkor meg!… itt van, és virul. (Fessenio beódalog.) Az meg ott, ha jobban megnézem, éppen olyan, mint Fessenio. SANTILLA – (Fessenióhoz) Ki a gazdád? FESSENIO – Nem ismered a tulajdon szolgádat? FANNIA – (mintha sükethez, vagy elmebeteghez beszélne) Hogy hívnak??? FESSENIO – (semmit sem ért) Fesseniónak. SANTILLA – Fessenio, az én Fessenióm! Én édes Fessenióm! Akkor hát semmi kétség! FESSENIO – Na tessék, most meg ölelget. Mi lelte egyszerre? FANNIA – Keblemre, Fessenio! FESSENIO – Nézze meg az ember! Engem mindenki ölelget?
FANNIA – Ez Santilla, Lidió testvérhúga… Gyertek, meséljük el egymásnak, mi történt velünk! (Nem jutnak messzire, Samia rohan ki a házból.) 223 ♀♂♀♂ SAMIA – Jaj, édes Fessenióm, végünk van! Bonifáció fi vérei rajtakapták Fulviát Lidióval, és már üzentek is a férjéért, meg az összes fi véréért, hogy megszégyenítsék. Lidiót. Tán még meg is ölik! FESSENIO – Ennek a fele se tréfa! Szegény gazdám, rajta kapták SAMIA – Hát, rajta éppen nem kapták… FESSENIO – Akkor mért nem menekül? SAMIA – Fulvia vette rá, hogy maradjon. Azt reméli, Ruffo visszavarázsolja asszonnyá, így nem csak Lidió menekülne meg a veszélytől, de ő is a gyalázattól. Ha Lidió egyszerűen csak kereket oldana, Fulvia örökre szégyenben maradna. Na, szaladok Ruffóhoz, ég áldjon! FESSENIO – Várj csak! Hol van most Lidió? SAMIA – A földszinti szobában. FESSENIO – Az ablak nincs túl magasan? Van ott valaki, aki őrzi a szobát? SAMIA – Mit tudom én… de óriási a fejetlenség a házban.. FESSENIO – Figyelj, Samia! Ha meg akarod menteni úrnődet, szaladj haza, és mindenkit csalogass ki Lidió mellől a kapuhoz! SAMIA – De Ruffo? FESSENIO – Felejtsd el! Nincs sok időnk! Na, szedd a lábad! (Belöki. Majd Santillához) Gyorsan vegyél női ruhát, nesze! És indulunk! (Berántja őket.) (♫♫♫ Zene. Bonifáció érkezik a remélt tettenérésre. Mögötte az egész város, kiéhezve a botrányra. Mindenki a házba megy, ahonnan még idejében kislisszol Lidió.) ♀♂♀♂ BONIFÁCIÓ – Te gyalázatos! Nem elég, hogy megcsaltál, még van merszed kiállni ország-világ elé! Magam sem értem, mért nem pofozlak laposra! De megállj! Végignézed, ahogy apró darabokra szedem azt, aki ott bent bujkál a szobádban! FULVIA – (kisétál magabiztosan, mosolyogva) Drága jó férjuram, mi ütött beléd, mért gorombáskodsz? Sosem voltam ártatlanabb, mint most… Csak tessék! Menjetek be, és lássátok, ki van bent! Lássátok saját szemetekkel, mit kell kiállnom emellett a vadállat mellett! Nem szégyelli azt állítani, hogy megcsalom! 224 Kilencedik jelenet A házból Santilla férfi ruhadarabjai repülnek ki. A színen Fulvia és Samia össze-össze vihogva a rejtőzködő Lidióval szedegetik fel a ruhadarabokat. A város népe csalódottan kijön a házból. Végül Santilla is, egy lepedővel takarva meztelenségét. FESSENIO – (a közönségnek meséli a bent történteket) Micsoda cirkusz volt! Azt hitték, a szoknya alatt férfi t találnak, de azonnal megszelídültek, mikor fi ú helyett lányra leltek! Most aztán Fulvia a tisztesség
mintaképe, és az egész város hangos a dicséretétől! SANTILLA – Hol a bátyám? FESSENIO – Ott ni! LIDIÓ – Ki ez? FESSENIO – A te Santillád. SANTILLA – Én vagyok a húgod, te a bátyám. LIDIÓ – Én vagyok a húgod, és te a bátyám, vagyis te vagy a húgom és én a bátyád, vagy te vagy a bátyám és én a húgom. (A zavar átterjed minden városlakóra. Ki kicsoda, ha ő én, akkor én te – teljes a káosz.) JACQ – Később tisztázzuk! Most egy gyors, boldog befejezés: (Zene indul, de újra és újra megszakad. A szereplők új és új tablókba rendeződnek. A shakespeare-i „vendégjátékosok” is megtalálják párjukat.) FULVIA – Lidió húgára, én sógornőre, Santilla pedig férjre lelt! Nagyon örülnék, Lidió, ha a húgod az öcsémhez menne feleségül. SANTILLA – Ha Virginia, akit nekem szántak, Lidióhoz menne, soha senki meg nem tudná, hogy az a Lidió én voltam! POLINICO – Fiú! Te százszor elmondtad nekem, hogy Mint engem, nőt úgy soha nem szerettél. VIOLA – S ha kell, akár százszor megesküszöm rá. ROSALINDA. – A jó darabnak nem kell epilógus! JACQ – (jelet ad a zenének, most már megszakadás nélkül harsog a fi nálé) Akkor hát örvendezzünk! A zivatar elvonult, ismét kék az ég!
