Test & lélek kapcsolatépítés
A LELKI ÚT
2010. december 11. „Mantra” Szabadegyetem klub Molnár Mária előadása
Az előadás mottója: Élni nem azt jelenti, hogy beleragadni a körforgásba. Élni azt jelenti, hogy az ember váljon szabaddá, hogy az Univerzum bármelyik világában élhessen.
A lelki út Az előadás célja: A lelki út bemutatása és önismeret bővítés Az előadás részei: Lélekismeretek tudománya A lelki út Hogyan járható a lelki út? A lelki fejlődés felismerései
1. rész Lélekismeretek tudománya Miért fontos az ember-lélek kapcsolat? Mert a fizikai lét határai végesek. Az emberi fejlődési folyamat az univerzális lét felé tör. Az univerzális létbe csak lélekemberként léphetünk be. Alkalmassá kell munkálni magunkat a magasabb létformára. Lélekismeretek A lélekismeretek az emberrel egyidős, ősi tudomány. Annyit tanítok vele, hogy nézzünk magunkba, nézzük meg, hova jutottunk.
Miről szól a lélekismeret? Önmagunk kutatásáról, az ember – lélek viszonyáról, a lelki önismeretről.
Mi a célja? Önmegismerés, a belső világunk megismerése. Mit mutat meg? Hol állunk az Örök Ember útján, mennyire élünk összhangban a lelkünkkel. Mire tanít? A lelkünkkel való tudatos kapcsolatfelvételre. Miért van szükség lélekismeretre? Az ember nem ismeri önmagát, nem ismeri fejlődési útját. A mai emberi természet nem alkalmas felemelkedésre. Tudatosan, egy cél felé, a lélek és a Teremtő felé vezet. Kirajzolja a karmikus utunkat. Harmonizálja a belső világunkat. Lelki békét teremt. Előkészít a Körforgás elhagyására.
2. rész A lelki út
Útkeresés Az Új korszak küszöbén A Fény ösvénye tanítás
Útkeresés A spirituális érdeklődésű ember törekszik, és keres.
Különféle utakon járva keresi önmagát, a szabadságát, a helyét, a hovatartozását, égi kapcsolatait, hozott képességeit, a megvilágosodást, a megváltást, és így tovább. Az útkereső az alternatív kínálatból bizalmat ad egy tanításnak, és megszerzett tudását alkalmazza a maga és mások javára. A lelki út a lelkünkhöz, és a lelkünkön keresztül a Teremtőhöz vezet. A lelki úton felébred bennünk a Fény, ami a Teremtő tiszta, isteni teremtő energiája. A felébredő Fény megvilágosít, lélekemberré formál, a Körforgásból kiemel, elvezet az Örök Ember állapotába, az univerzális létformába.
Az Új Korszak küszöbén
Október közepétől elkezdődött. Tétje: az ember + lélek páros összekapcsoltságának megmaradása Előtérbe hozza: A befele fordulást, A HIT és az Elfogadás erejét,
Feladat: az ember lelki önkiteljesítése a személyes lelki útján. Az ember két választási lehetősége: Megelégszik a földi élettel, elfogadja, hogy nincs tovább. Kifelé figyelve él, előtérbe helyezi önmagát. Él a Teremtő második Eljövetelekor felkínált lehetőséggel, és elkezd felkészülni a magasabb létformára. Befele figyelve él, előtérbe hozza a lelkét.
A lelki út tanítása: a Fény ösvénye tanítás
A Tanítás szimbóluma:
A szimbólum jelentősége: Egy átjáró, egy kapu, amelyen keresztül az emberi köztudatba átkerül a Fény tanítása. Felemeli az emberi tudatot az őstudathoz. Minden tudás kapujának kulcsa, amely 12 kulcsot foglal magában.
A lelki út Tanítása A tanítás neve a Fény ösvénye tanítása, mert elvezet a lelki úton, hogy felébredjen bennünk a Fény, és alkalmassá váljunk a lelki világok létformái közötti életre. Azokhoz az útkeresőkhöz szól, akik Istenhez igyekeznek. Élő tanítás. A Teremtő üzenetét közvetíti az univerzumban a Megváltásról. Egy misztériumút, amely a kezdetektől fogva mindenki része, amelyen a Fény az emberi értelem felemelésével lelki önismerethez, és megvilágosodáshoz vezeti a tanítványt. Megtanítja a tanítványt, hogy egy lélekkel van összekötve, aki képes őt kivezetni az univerzumba, az Örök Élet világába. Végigvezeti a tanítványt a személyes belső fényútján, amelyen megérkezett a Most-ba. A tudatos emberi élet mellé, felerősíti a lelki életet, működésbe hozza a lélekerőt. A tanítást élni kell. Aki dolgozik önmagán, az már nem egy lélekismeretekről szóló általános tanítás részese, hanem a csakis neki szóló, a belső fényösvényén haladó Fény útjának misztikus tanításának átélője. Sem a környezetből, sem a családból, sem a munkától nem kell elszakadni. Mindössze befele kell figyelnünk.
A Fény tanításának három fejezete van A lélekszint ismerete, lélekismeretek tanulása. A lelki út ismerete, az öntudatra ébredés. A test-lélek kapcsolatépítés folyamata. Lelkünk befogadása.
Megtanítja az embert öntudatára ébredni, hogy lélekemberré, majd univerzális emberré válva elhagyhassa a körforgást, beléphessen az Örök Életbe, az univerzális létbe, ami az isteni szabad, nyílt világ. Aki végigmegy a belső fényútján, az útja végén rátalál a Teremtőre.
Az emberi lélek Lélekkel foglalkozni csak a saját lelkünkön keresztül lehet. Égi segítséghez jutni csak a lelkünkön keresztül lehet. A lélek nem a psziché. Egy létforma, ember nélkül nézve isteni energialény, aki bármely dimenzióban életképes. A lélekből az energiaszövevényt érzékeljük, amelyen utat törhetünk egymáshoz. Az energiaszövevényen át érintkezik egymással az ember és a lélek. A szövevény feltisztulásával újjászületett lélek már látható. A mai ember test és lélek párosa, életismétlő lélekember, visszatérő lélek. Az embertől függ, hogy minek fogadja el önmagát, egy életet élő tudatos testnek, vagy örök életre képes, tudatos lélekembernek.
A lelki kapcsolat Külső A lelki világ lakott. Családokba szerveződnek, törvények irányítják. A lelki úton belső világunkban kapcsolatba kerülünk a magasabb vezetéssel. Belső A lelki úton megjön a Csend hangja és közvetíti felénk az Útmutatást. A lelki kapcsolat meghozza a megnyugvást, a megbékélést, és a lélektudatot.
Emberi és lelki megnyilvánulás Emberségünkből fakadó megnyilvánulásaink - gyarlóság, tévhit, állandó kétkedés, bizonytalanság, gyengítő tényezők, erőlködés, bizonyítási vágy, hánykódás az érzelmek viharán Lélekemberségből fakadó megnyilvánulásaink - a harmónia, a bizonyosság, a Hit, kiegyensúlyozott érzelmek és gondolatok, tudja, hogy Istenre számíthat, előteremti, amire szüksége van
A Tanítás elsajátítása Szembesüléssel. A szembesülés a lelkünkre találás belső útszakaszainak összefoglaló neve. Egy misztikus folyamat, amellyel eljutunk a belső fény utunkon az Eredetünkig. A szembesülés szimbológiáján talál egymásra ember és lélek, az önálló emberi tudat és a lélektudat. A Fény ösvénye tanítás célja az isteni jelenlét elérése, hatása öngyógyító, lelki béke terápia.
3. rész: Hogyan járható a lelki út? Test-lélek kapcsolatépítés 7 lépésben Ki teszi meg a 7 lépést? Az ember és a lélek együtt. Milyen módon teszi meg az ember a 7 lépést? Önmegfigyeléssel. Befele fordul, figyel, hallgatózik, rendszerez, felismer, takarít. Segítséget kér. Kéri, és elfogadja a magas szintű lények segítségét.
Milyen úton teszi meg az ember a 7 lépést? Tudatában, a belső fényúton, a tudati ébredése útján. Mi történik az úton? Az ember öntudatára ébred, természete és lelki felépítése finomul. A lélek újjászületik, elindul az együttműködés. Az ember felkészül a Körforgás elhagyására. Hova vezet a 7 lépés? A lelki békéhez, a Hit erejéhez és a Harmónia állapotához. A Megérkezéshez, az örök emberi alapállapot eléréséhez.
A lépések sora
A lelki út a lépések sora, a lélekemberré formálódás hosszú folyamata. 1. lépés: Önmagunk és lelkünk elfogadása 2. lépés: A lélektudati rétegek bejárása 3. lépés: A szövevény feloldása 4. lépés: Öntudatra ébredés 5. lépés: Feloldozás 6. lépés: Megváltás 7. lépés: Ítélet
A lépések megtételéhez meditációk, lélekemelő technikák, és önkiteljesítő, öngyógyító gyakorlatok tartoznak.
1. lépés: az elfogadás
Az elfogadás kialakítása Különféle önismeretszerző módszerekkel megismerem önmagam Kialakítom magamban az elfogadás erejét Hova vezet az elfogadás?
Önkiteljesedéshez. Ez azt jelenti, hogy az információtengerből felém áramló dolgokból már nem fogadok be semmit, nem rágódok rajta, hanem ami jön, hagyom, hogy tovább is menjen. Előkészíti az eleresztés és a befogadás erejének megnyílását.
2. lépés: a rétegek bejárása A mikrokozmoszunk Nincs lelki önismeret a saját lélekszintünk ismerete nélkül. A lélekismeretek tudománya fel fog épülni és el fog terjedni, hogy utat mutasson az univerzális létbe igyekvőknek. Az ember a lelkével alapállásban össze van kötve, és energiaóceánban él, amelyben különféle hatások érik. Az első időkben látta a lelkét, a lelki világot, és része volt ennek a világnak. Az Új korszak feladata ennek az állapotnak a visszaállítása. A fizikai testet a Fény energiájának nagytakarítással fel kell készíteni.
befogadására
szembesüléssel
Az embereket éltető energiák Durva energiák - kozmikus energia, a Nap, a Föld, a tápanyagok energiája, - különféle érzelmi hullámzások energiája, (gyűlölet, szerelem, irigység, stb.) - a gonosz által folyamatosan sugárzott sötét energiák
Finom energiák - Istentől eredő energiák, mind a lelket éltetik - a harmónia, az első teremtő ősenergia, a szeretet energia, a szentlélek energia
és
lelki
A hármas egység ábrája, az ember holisztikus felépítése
A rétegek bejárásával tárjuk fel én-tudatunkat a fénytudattal összekötő tudatvilágunk belső térképének úthálózatát. Az úton járás a tudati ébredés útján vezet, és ezt a Fény ösvényének nevezzük.
A rétegek jelentősége
A fizikai élet alapja, az emberi élet mozgatórugója. Belső világunk lélektudathoz való felkapaszkodási szintjei, gondolati síkjaink. Minden szintnek más a feladata, minden szintről más önismereti információt nyerünk. Energiacsatornák, energiahálók, érzelmi és tudati szálak hálózzák be. Szimbolikus tájakban, és szimbolikus jelenetekben mentális képeken át mutatja meg létsíkjainkat. Beavatás A rétegek bejárását beavatással indítjuk el, és beavatásokkal kísérjük végig lelki én-tudatunkat a tudati ébredés útján, amely a belső fény utunk. A belső fényút az Eredet felé vezet, így egy általunk rajzolt térképet követünk. A fényút átvezet tudati világunk minden szintjén. A szintek kapukon keresztül járhatók. Minden szint egy-egy gondolati kör dimenziója, és a személyes szimbólumvilágunkon keresztül megismerhető. A rétegeken áthaladás a tudatalattiban zajlik, de valamennyire tudatosul.
3. lépés: összehangolás, a szövevény feloldása
Összehangolódni szembesülési folyamatban tudunk. Meghozza az öntudatra ébredést, és tovább visz a lélekemberré válás felé. Velejárója a lelki nagytakarítás, ami a lélektudat elérésének feltétele. Az összehangolás metafizikai öngyógyítás. A lelki tisztulás szimbolikus jelenetek észlelésével jár. A lélek tisztasága azt jelenti, kitör a gonosz csapdájából, az ördögi körből. A gonosz csapdájából csak az ember képes kimenteni a lelkét. A lelki nagytakarítást önvizsgálat közben végezzük. Feloldja a szövevényt, véglegesen felszabadít. A probléma csak akkor tér vissza, ha azt ismét ráépítjük a lélekfelszínünkre. A lelki nagytakarítás rétegekhez, belső síkokhoz igazodó fajtái: - érzelmi, gondolati, tudati tisztulás - emlékezet, üzenetek, küldetések, tévhitek tisztítás - energiacsatornák tisztítása - blokkoldások, beletörődések, bűntudatok, betegségtudatok, karma, lelki bánatok oldása - auratisztítások
4. lépés: öntudatra ébredés Amíg az ember nem ébred öntudatára, addig a lelkére szőtt szövevényt tudja a lelkének. Ezért van az, hogy az emberek a lélekről minden összehordanak.
Ezzel a lépéssel egonk elfogadja, hogy lelkünk az Isten teremtménye, és mi emberek lelkünk teremtménye vagyunk. Az ego az előző életek gyümölcse, a karmikus megoldások próbája, testünk öntudata, megerősítve a bennünk élő Isten tudatával. Az öntudat megnyílt értelem, amivel megértem a dolgokat. Az öntudatra ébredés: Misztikus élmény. A megnyílt értelem öröme, amikor képessé válunk annak elfogadására. Meghozza a lelki önismeretet. Tudja ki ő, honnan jött, hova tartozik, hova tart, rátalál az égi családjára, és elkezdi használni a tiszta tudatokat, elkezdenek megnyílni benne az égi tanítások, és működésbe lép a lélekerő.
Az öntudatra ébredt ember fokozatosan lélekemberré válik.
5. lépés: a feloldozás Mi a feloldozás? * Azt jelenti, hogy elvettek valamit. A feloldozás a kegyelmi út része. Hogyan lehet feloldozáshoz jutni? * Csak lelki úton, az önmagunkban elvégzett számadással. Mit oldozunk fel? * Mindent, amivel a szembesülésben a süvegünkre rakódva találkozunk. Milyen erőt működtetünk? * Az ébredésben aktivált lélekerőt, amely képes az egot felülírni, és az embert nyugalomban tartani. Miért oldozunk fel? Hogy * a süvegünket, a lelki ruhánkat fehérre mossuk, átlátszóvá váljon a süveg * megláthassuk alatta az újraébredt, újjászületett lelkünket * újjászületett lelkünktől átvehessük a felemelő tiszta energiákat * újjászületett lelkünket követhessük Mi a feloldozás következménye? * lélektudatosság, magasabb rezgés, rendezett gondolatvilág, tiszta érzelmek * lelki béke, nyugalom, belső bölcsesség, belső látás a magasabb világokra * befogadó képesség a tiszta üzenetekre, áldásra, tiszta rezgésekre * előkészíti a visszatérést, készen áll a Fény befogadására, a küldetéstekercsek átnézésére
A feloldozás műveletének ceremoniális szakaszai
- megmérettetés kérésének szertartása – tudatosan - bűnbocsánatkérés szertartása – tudatosan - megérkezik a megmérő üzenet – tudatalattiban - elindul egy tisztulás – tudatalattiban - megmutatja magát a dolog – tudatosan, harmadik szemmel - megjön a felismerés, fohászt mondunk, felajánljuk elvételre a dolgot, és várunk – tudatosan - megváltó üzenet érkezik – tudatalattiban - feloldozás, eleresztés, elvétel – tudatalattiban, részben tudatosul Az eleresztés erejének működéséhez a felajánlás áhítatát be kell gyakorolnunk. Ez olyan kitárulkozás, amitől képessé válunk elengedni. A felajánlás áhítata hozza meg a feloldozást.
6. lépés: a megváltás A megváltás az Örök Élet elnyerésének hosszú folyamata. Forrása a Fehér világ, ahol legmagasabb lényünk, a fénylélek tartózkodik. A megváltás hirdetése mindössze ennyi: A Halál nem győzhet le, mert mindannyian magunkban hordozzuk a tiszta lelket, ami maga a Megváltás.
Szimbóluma a búvárharang, amely a Szentlélek védelmét jelenti. Misztériuma a sugárzott isteni Igékben rejlik. Magában hordozza a hazatérést, ami visszatérést jelent az alaptermészetünkhöz, a megbékéléshez, a megnyugváshoz, a szeretethez. Feltétele a lélektudat elérése, ami számunkra az Örök Élet kulcsa. Alapja a tiszta lélek. Felszabadulást hoz. Megvált az ismétlődő és az Örök Haláltól. Fokozatosan ébred bennünk. Megnyitja a megtapasztalások útját. Akkor érjük el, amikor felszabadul, újjászületik a lelkünk és kilép a Fényre. Lehetővé teszi, hogy taníthasson bennünket a Fény.
Hogyan lehet a lelkünkre találni, és megváltani magunkat? törekedni kell ismereteket szerezni, gyakorolni, tapasztalni, szembesülni, sajátos szimbólumvilágunk szimbolikus jeleneteivel szembesülni, takarítani mások tapasztalásait magunkévá tenni, mert amire egy ember képes, arra minden ember képes maga a kérdés már egy Reménysugár, ami már felgyújthatja bennünk a Szeretet szikráját, és a piciny szikra lánggá nőhet, és felébredhet bennünk a megváltó Fény ahogy a Fény ereje nő bennünk, úgy csendesedünk el, és így jön meg a lelki békénk ebben a Csendben szólal meg a Csend hangja, ami a bensőgyermek hangja, és nagyon beszédes
7. lépés: az ítélet Mit jelent az ítélet? Mindenki másképp fogalmazza Mit kezdjünk az ítélettel? Hagyjuk el! Helyette tanuljunk meg elfogadni és befogadni, a dolgokat elereszteni. Ne ítélkezzünk se magunk, se mások felett. Miért eresztünk el nehezen? Mert a saját gondolkodásunk szerint szenvedni, bűnhődni kell, és mindenért jár valami. Ez a fajta gondolkodás tartja az embert a körforgásban. Az ítéletet a Teremtőre kell bízni. Az Ő ítélete a kegyelem. A kegyelem a szerint ítél, mennyit tett az ember a lelkéért, hol áll az Örök Emberré válás útján. Az ítélet után lelkünk csak az isteni útmutatásra figyel, és emberként ekkor válunk égi tudásunk mesterévé. Az ítélettől függően prófétálunk, tanítunk, segítünk, vagy gyógyítunk. Bármilyen feladatot is kapjunk, azt a lelkünkkel együtt végezzük.
A lelki út ismereteinek felhasználása Lélekgyógyászat A lélek nem beteg. A rárakódásoktól szenved. Minden rárakódást istentagadásnak él meg.
A lélekgyógyászat helyesebben fogalmazva lélekember gyógyászat lenne, ami a lelkünkre szőtt szövevény szennyeződéseinek eltávolítására irányul. A lélekember gyógyászatot ún. süvegolvasással lehet végezni, mivel a lelki aurán dolgozunk. A süvegolvasás a lelki békét teremtő terápiák összefoglaló neve. Az aura rétegződéseiben megbúvó dolgokat, tehát a lélekfelszínt takarítja ki. A süvegolvasás, mint lélekterápia a dolgok lelki hátterét, az okot, a gyökeret keresi és oldja fel, amennyiben a kliens képes elereszteni. A szövevény szennyeződései valamennyi létsíkunkat érintik. Az ember tudatosan tisztíthatja létsíkjait. Lelkünkben öntisztulási folyamat működik.
Az öntisztítás a testi szervezetünk – tisztálkodás, méregtelenítés, böjtölés, a lelki szervezetünk tisztítása- érzelmi és gondolati szinten, a két alapúton a testi aura, a meridián rendszer a lelki aura, a süveg csatornái Tisztítási technikák Meditációkban, öntisztító gyakorlatokkal, és szimbolikus segédeszközökkel. Víz – kell a fizikai kötés, mert az ember hitetlen és kétségekkel van teli. A víz a fentről lehozott kijavító rezgést 30-40 napig tárolja, így a rezgést hosszabb ideig érzékeljük.
A lelki-önismeret Nem más, mint valódi önmagunk önismerete, a belső világunk, lelki életünk ismerete. Tudatára ébreszt természetes állapotunkra, és megtapasztaltatja lelkünk erejének támogatását. A lelki önismeretszerzést, ha elindítottuk, életünk végéig tart. Hogy milyen eredményre jutunk, az a befektetett munkánkon múlik. Az önmegvalósító élet általában a sikeres, boldog, elégedett életet jelenti számunkra, ami viszont nem érinti a belső világot, a lelki életet. A lelki életet életre kelteni magunkban test-lélek kapcsolatépítéssel lehet, a belső rétegeink, lelki létsíkjaink életre keltésével. A lelki önismerethez tapasztalásokra van szükség, ezt nem helyettesíti egy-egy előadás meghallgatása.
4. rész: A lelki fejlődés felismerései A 12 felismerés egy-egy lelki fejlődési állomásunk mottóját adja 1. felismerés Az ember több, mint ember. Kapcsolódik hozzá egy égi lény. 2. felismerés Az égi család. Hogy tulajdonképpen nem ide tartozom. 3. felismerés A Fehér világ. Része vagyok a Fehér világnak, hiszen a fénylélek ott lakik. 4. felismerés Önmagam felvállalása. Amit az ember tett a lelkére, csakis emberi testben szabadulhat meg tőle. 5. felismerés A teremtés. A saját világomat én teremtettem. Ami velem történt, belőlem indult ki és hozzám is tér vissza. A jövőmet most teremtem, jövőbeni sorsom tőlem függ. 6. felismerés A lelki vezető. Soha nem vagyok egyedül. Van valaki, aki folyamatosan segít nekem, ha meglátom, ha elfogadom. Nem mindegy, hogy hova nézek, amikor segítséget kérek, segítséget várok.
7. felismerés Isten teremtménye a lélek. A lélek teremtménye az ember. 8. felismerés A kötés. Mindent használhat az ember, amit a lélek tud, és mindent használhat a lélek, amit az ember tud. A lélek csakis az embert magával emelve térhet vissza. 9. felismerés Személyes megváltás van, és személyes visszatérés. 10. felismerés Mindenki önmagáért felel. De mivel minden lélek egy kis lámpásként világít, ha jó, ha rossz úton jársz, felelős vagy azokért, akik téged követnek. 11. felismerés A lélek szabadságát akarja az ember megélni. Csak úgy érheti el, ha felébred benne a lélek, és hallgat a lelkére. Az ember nem létezik lélek nélkül, és a lélek sem létezik ember nélkül. A végső elszámolásban az fog számítani, az ember mennyire van együtt a lelkével. Elérte az univerzális szintet, vagy sem. 12. felismerés Aki keresi a lelkét, eldöntötte, hogy kit követ. Aki nem keresi a lelkét, annak az élete olyan, mintha megtagadná az Istent, az Atyát.
Befejezés A legfontosabb a test-lélek kapcsolatban, hogy a Tanítást kövesd, a lelkedet kövesd, és ne a te emberi tudatodat. Mindenki döntse el a saját belátása szerint, hogy ki akar szállni a személyes lelki útján a körforgásból, vagy sem. Aki elfogadja az Új korszak kihívását, és a lelki útra tér, annak segítenek a magas szintű szellemi lények, és ráállítják a személyes, Igaz útjára.
Köszönöm figyelmüket!