Bibliai
Szabadegyetem
A Biblia az európai kultúrában
BIBLIAI SZABADEGYETEM és pedagógus-továbbképzés
2014. május 7. Zarka Péter: Pál levele Tituszhoz, Filemonhoz
2
Pál levele Tituszhoz 1. A levél címe: A legrégebbi görög kéziratokban a levél címe egyszerűen: Pros Titon, azaz Tituszhoz. Pál eredeti levele személyes hangvételű, így nem tartalmaz hivatalos címet. 2. A levél szerzősége: Pál szerzőségét a kutatók többsége elfogadja (1:1), bár vannak bizonyos teológusok, akik más pásztori levelek esetében is megkérdőjelezik Pál szerzőségét. 3. A levél történeti háttere: Ezt a levelet Pál Titusznak írta abban az időben, amikor Titusz a krétai keresztények között szolgált. 258 km hosszú és 11 – 56 km széles ez a nagy sziget a Földközi-tengeren. Teljes területe 8 285 km2. Keskeny, de termékeny tengerparti síkság található az északi oldalon, ami fölé hirtelen lépcsőzetben emelkedik még két szint egyre magasabbra. Hegyei közt a legmagasabb a Psiloriti 2 456 m-es magasságával, amit az ókori görög legendákban Ida-hegy néven ismertek; ezt tartották a pogány Zeusz isten születési helyének. A Kr. e. 2. évezredben Kréta a minószi civilizáció központja volt, tekintélye vetekedett a mezopotámiai és az egyiptomi civilizációkkal. A legendás hírű Minósz király a regék szerint hatalmas bikát tartott egy bonyolult labirintusban, hogy az fogoly görög fiatalokat faljon fel. Ennek a hiedelemnek jó táptalajt adhattak a minószi Knósszosz palota romjai és az ott talált képek, amelyeken fiatalok ugrálnak át bikák szarvai felett, ill. a hátukon. Kr. e. 1400-ban a minószi Kréta hatalmas tengeri flottával rendelkező, messzire elérő kereskedelmi birodalom volt, kifinomodott civilizációval (fejlett művészettel és háromféle írásrendszerrel). Központja Mükéné volt, befolyása Görögország déli részeiig is elért. Egyiptommal és Szíriával folytatott kereskedelmét régészeti leletek is bizonyítják. Kréta összekötő kapocs volt Európa és a Kelet között. A filiszteusok Krétán éltek, mielőtt Palesztina területére betelepültek. Idővel a görögök hatalma kiterjedt Krétára is, és a sziget továbbra is fontos, habár többnyire nem látványos szereplője maradt a hellén történelem néhány dicső szakaszának. A kereszténység korai időszakában Kréta lakói már tisztességtelenségükről és megbízhatatlanságukról váltak hírhedté (1:12). A sziget a Kr. e. 1. században kalózok központja volt, de később sikerült onnan kifüstölni őket. Kréta Kr. e. 67-ben a Római Birodalom része lett, ennek ellenére a krétaiak továbbra is harcoltak idegen hadseregek zsoldosaiként. Tituszról nem sokat tudunk. A levélből csak kevés információt kapunk róla, és Az apostolok cselekedetei sem említi nevét. A legkorábbi utalás Gal 2:1-3ban olvasható, ahol Pál leírja, hogy Titusz is elkísérte Antiókhiából, amikor a
3
jeruzsálemi tanácskozáson vett részt. Tituszra hivatkoztak, amikor a pogányok körülmetélését vitatták meg, mint aki pogányból lett kereszténnyé, mégsem metélték körül. Későbbiekben ő képviselte Pált Korinthusban (2Kor 8:16, 17; 12:17, 18), ahol sikeresen birkózott meg a 2Kor 2:7-ben kifejtett nehézségekkel. Adománygyűjtést szervezett a jeruzsálemi hívőknek (2Kor 8:6-10). Pál megbízható, közeli munkatársának tartotta (2Kor12:18), úgy utalt rá, mint testvérre, segítőtársra és munkatársra (2Kor 2:13; 8:23). Ebben a levélben pedig úgy beszélt róla, mint aki fia a hitben (1:4). Tituszról az Újszövetség azt említi meg utoljára, hogy elment Dalmáciába (Adriai-tenger északi része) (2Tim 4:10). Euzébiusztól, a 4. századi egyháztörténésztől tudhatjuk, hogy Kréta szigetének püspöke volt (Euzébiusz: Egyházi történelem. iii. 4). 4. A levél témája: Azon túl, hogy Pál Kréta szigetén hagyta hátra Tituszt (Tit 1:5), a levél megírásának pontos körülményeit nem lehet nyomon követni. Pál valószínűleg Zénásszal, Apollóssal, Ártemásszal, Tikhikussal utazott (3:12-15). Nyilvánvalóan Zénász és Apollós már indulni készültek Krétára, így megkérhette őket, hogy ezt a levelet elvigyék Titusznak, akinek a mai Nikopolban (Nikápoly) kellet csatlakoznia Pálhoz télen. Az általános vélemény az, hogy Titusznak írt levelét Pál az első és második fogsága közötti időben írta, valószínűleg Kr. u. 65-ben. A levélből kitűnik, hogy számos keresztény csoport működött Krétán, de a gyülekezetek megszervezése még nem volt teljes. Problémát jelentett, hogy félig megtért, zsidó származású hamistanítók zavart keltettek a gyülekezetekben, túlhangsúlyozva a nemzetségi táblázatokat és a törvényt. Az ő idejüket, energiájukat és a többi gyülekezeti tagét is túlságosan felemésztette a felesleges vitatkozás. Titusz feladata volt a rend helyreállítása, ezért Pál ebben a levélében tanácsolja és bátorítja. Különösen arra fordított nagy hangsúlyt, hogy Titusz a frissen megkeresztelt hívőket alapozza meg a helyes keresztény hitben és életben. Ezért a levél kifejezetten gyakorlati megközelítésű. Pál azt tanácsolja Titusznak, hogy alapos és jól átgondolt szervezetet állítson fel, kihangsúlyozva, hogy mi jellemezze a gyülekezeti vezetőket. Emlékeztette fiatal munkatársát a krétaiak hírhedt hamisságára és lustaságára, és célzott a zsidó törvényeskedők okozta zavarkeltésre. Figyelmeztetett arra is, hogy ha az ember állandóan a ceremoniális értelemben vett tisztátalanság kérdésével – valójában kevésbé lényeges dologgal – foglalkozik, akkor az igazán fontos dolgokra, mint az erkölcs és a tisztesség már nem tud kellőképpen odafigyelni, következésképp a vallás számára csupán formalitássá és elméletté süllyed. Pál igen fontosnak tartja, hogy a krétai keresztények józan, tiszta és egyenes jellemű emberek legyenek. Még a rabszolgák is – kétségtelen, hogy voltak köztük – éppen úgy, mint mások, engedelmesek, becsületesek legyenek.
4
Pál még arra is emlékezteti Tituszt és rajta keresztül a krétaiakat, hogy Isten jóindulatát nem a jó cselekedetek által lehet elnyerni, mert azt kegyelemből, Jézus Krisztus által nyerjük. Pál azért tudott levelével segíteni, mert tisztában volt azzal, hogy a pogány gondolkodás következtében a krétaiak milyen örökséget cipelnek, és a judaizáló tanítók is összezavarták őket. Tanácsai világosak és célirányosak voltak. Ismerte testvéreit és értette alapvető emberi viselkedési szokásaikat. Pálnak ebben a levelében is olyan pontosságot és mélyreható gondolkozást láthatunk, amellyel példát állított a mai lelkészek számára is. 5. A levél vázlata: I. Köszöntés, 1:1-4. II. Utasítások Titusz részére, 1:5 – 3:3 A. Presbiterek felszentelése, 1:5-12 B. A hamis tanítók kezelése, 1:13-16 C. Az egészséges tanítások a nemes jellemet erősítik, 2:1-15 1. Az idősek példaadása, 2:2 2. Az idős asszonyok példaadása, 2:3 3. A fiatalasszonyok példaadása, 2:4-5 4. A fiatalemberek példaadása, 2:6 5. Titusz példaadása, mint az evangélium munkása, 2:7-8 6. A keresztény szolgák példamutatása, 2:9-10 7. Jézus Krisztus eljövetele nemes jellem kialakítására ösztönöz, 2:11-15 D. A keresztények polgári felelőssége, 3:1-3 III. A megváltás az isteni szeretet eredménye, 3:4-7 A. Megigazulás Isten kegyelme által, 3:4-5 B. Megszentelődés a Szentlélek hatalma által, 3:5-6 C. Örök élet öröksége, 3:7. IV. A keresztény jellemnek kell megmutatkoznia mindenben, 3:8-11 A. A keresztények adjanak jó példát a helyes cselekedetre, 3:8 B. A keresztények kerüljék a felesleges dolgokat, 3:9-11 V. Személyes megjegyzések és áldás, 3:12-15
5
Pál levele Filemonhoz 1. A levél címe: Ez egy személyes levél, eredetileg nem volt címe. A legrégebbi görög kéziratokban egyszerűen ez áll előtte: Pros Philemona (Filemonhoz), ami valószínűleg a Pál leveleit összegyűjtő ismeretlen kereszténytől származik. 2. A levél szerzősége: A levélben félreérthetetlenül olvasható, hogy Pál írta (1. v.). Személyes dolgokkal foglalkozik, nincs benne új tanítás. Vitathatatlanul eredeti, páli iratnak tartják. 3. A levél történelmi háttere: Pál személyes levele ez, amit római fogsága alatt írt egy Kolosséban élő keresztény hívőnek, Filemonnak. Kr. u. 61-63 között írt az apostol Efézusba, Kolosséba, Filemonnak és Filippibe, a három előbbit valószínűleg nagyjából egy időben küldhette el. A levelet Tikhikus, Pál egyik barátja vitte el. Onézimusz egy keresztény hívő, Filemon rabszolgája volt, aki rabszolgasorsával nem tudott megbékülni, ezért elszökött gazdájától, és talán a gazda pénzének egy részét is magával vitte (18. v). Mint sok más rabszolga, ő is Rómába menekült, ahol könnyebb volt elbújni a tömegben. Ott találkozott Pállal. Elhagyatottságában kereste a keresztényeket, akikről már gazdája házában megtudhatta, hogy nagylelkűen segítenek. Az is lehet, hogy Rómában még jobban megismerte a keresztény tanításokat, és ezért furdalni kezdte a lelkiismeret. Pálhoz fordult lelki tanácsért, aki azelőtt járhatott Filemon házában is, talán innen ismerte. Az idős apostol szeretettel fogadta Onézimuszt, aki ezért hűségesen szolgálta. Közben felkészült rá, hogy visszatérjen korábbi gazdájához és elrendezze a múltbeli elvarratlan szálakat. Nem várta meg, míg biztosan megtudja, hogy Filemon hallgat-e Pál kérésére, hanem Tikhikusszal együtt visszatért gazdájához. Nem tudni, milyen fogadtatásban részesült, de nehéz lenne elképzelni, hogy Filemon Krisztus követőjeként ne hallgatott volna az apostol közbenjáró kérésére. A levél hangvétele is jelzi: Pál bízott levele hatásában, és abban, hogy Filemon „szeretett atyafi”-ként fogadja Onézimuszt (16. v). Pál levelének megértéséhez tudni kell, milyen volt a rabszolgák helyzete a Római Birodalomban. A rabszolgaság a társadalom szerkezetének szerves részét képezte. A rabszolga ura háza népéhez tartozott. Kr. e. 146 és Kr. u. 235 közötti időszakban a rabszolgák és szabadok aránya valószínűleg 3:1 volt, ami magyarázza, hogy a szabadok szigorú törvényeket hoztak a lázadások és a szökések megelőzése érdekében. A római törvény szerint a gazda élet és halál ura volt a rabszolga felett. A rabszolgának nem lehetett vagyona. Mindene uráé volt, még akkor is, ha bizonyos esetekben engedélyt kapott arra, hogy külön fizetségét megtartsa magának. Rabszolgák hivatalosan nem köthettek házasságot, bár a családalapítást megengedték nekik, ugyanis születendő gyermekeik szintén uruk vagyonát gyarapították. A rabszolgák tisztában voltak azzal, hogy gazdájuk bármelyik pillanatban elszakíthatja őket társuktól, gyermekeiktől. Jogorvoslatot egyáltalán nem kérhettek, mint ahogy menedékjogot sem. Tanúskodniuk sem lehetett, csak ha kínvallatás alá vetették őket. Gazdájukat sem vádolhatták meg, csak kivételes esetekben,
6
pl.: felségárulás, házasságtörés, vérfertőzés és szent dolgok megsértése kérdésében. Ha egy rabszolgatartót bűncselekménnyel vádoltak, joga volt ahhoz, hogy magát kimentve rabszolgáját küldje kínvallatásra. A rabszolgák szökését általában halállal, gyakran keresztre feszítéssel büntették. Voltak megértőbb urak és olyan rabszolgák, akik őszintén ragaszkodtak gazdáikhoz. Bizonyos feladatok kedvezőbb életfeltételeket biztosítottak nekik, és egyesek különösen képzettek voltak. Tanárok, orvosok, még filozófusok is rabszolgasorsra jutottak a katonai hadjáratok következtében. Sok rabszolgának saját üzlete volt, vagy gazdája műhelyét vezette. Azonban a rabszolgaság intézménye a gyávaságnak, hízelgésnek, tisztességtelenségnek, korrupciónak, erkölcstelenségnek és más rossz dolgoknak a melegágya volt, mivel a rabszolgának ki kellett szolgálnia ura kívánságait, legyen az bármilyen gonosz is. A Kr. u. 2. századra azonban a körülmények sokat javultak, főleg a kereszténység terjedése miatt. A rómaiak nem fosztották meg a rabszolgákat minden szabadság reménységtől. A törvény több lehetőséget is biztosított a felszabadításra, aminek leggyakoribb módja az volt, hogy a gazda egy hivatalnokhoz vitte el a rabszolgát, akinek a jelenlétében megforgatta, majd elmondta a szabadságot adó szavakat: „liber esto”, „legyél szabad”, ezután egy pálcával megérintette a vállát, de a felszabadítást még levél által is elrendezhették. Noha a törvény rendelkezett a felszabadításról, a felszabadított rabszolga továbbra is gazdájához tartozott, főleg ha felszabadításakor valami feladatot kapott. A Római Birodalomban egy felszabadított rabszolga akár polgári hivatalt is szerezhetett. 4. A levél témája: A keresztény szeretet e kis ékköve a Szentírás egyedi része, mivel személyes problémával, nevezetesen egy keresztény úr és a szökött, de megtért rabszolga viszonyával foglalkozik. Érint a keresztény hétköznapi életére vonatkozó számos alapelvet. 5. A levél vázlata: I. Köszöntés, 1-3 II. Filemon dicsérete, 4-7 A. Szeretete és hűsége a többi keresztény számára is példás, 4-6 B. Pál örül Filemon lelki fejlődésének, 7 III. Kéri, hogy Filemon fogadja elnézően Onézimuszt, 8-20 A. Tapintatos kérés, 8-10 B. Onézimusz hasznossága, 11-13 C. Pál és Filemon kölcsönösen értékelik egymást, 14 D. A gondviselés felismerése, 15-16 E. Pál közbenjárása, 17-19a F. Filemon is köteles helyesen cselekedni, 19b-20 IV. A levél befejezése és áldás, 21-25
