Tartalom Egy kisfiú, Pestig ............................................................................................................... 7
Emlékszel, ómama...? ...................................................................................... 11 Valaki szólt... ............................................................................................................. 14 Irigység ......................................................................................................................... 20 Hat gyerek, hét kecske ......................................................................................... 23 Lassan, szépen egymásba szerettünk ......................................................... 33 Ő győzött, a kisfiunk ............................................................................................ 38
Ómama és szeretted...? ................................................................................. 43 A harangöntés titka ............................................................................................... 45 Régen élek (Törőcsik Mari) .................................................................................. 49 Minden rendben, uram...? (Gaál István) ..................................................... 57 Mozart, nekünk... (Kokas Katalin, Kelemen Barnabás) ........................ 65 Jaj annak, aki szeret (Závada Pál) .................................................................. 74 Kóstolgat az élet (Détár Enikő) ......................................................................... 82 A nő, a férfi és a duende (Gyurkovics Tibor) ............................................... 91 Ennek a gyereknek sasszeme van! (Kieselbach Tamás) .................... 100 A fiú neve: Kovács János ................................................................................. 106 Vándorkomédiások (Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor) ......................... 110 Mindenkinek kenyér és rózsa (Vörösváry Ákos) ...................................117
Jaj, ómama, a selyemruháid...
........................................................... 127 A cipészlegény példázata ................................................................................. 129 Erdélyi barangolások Gazdag szegények közt, Gyimesben ........................................................ 133 Medve járt a völgyben .................................................................................... 138 Mikor Csíkból elindultam ............................................................................ 144 Hová lett a fenegyerek? (Lajkó Félix) ..........................................................149 A mesebeli állomásfőnök (Horváth Zoltán) ........................................... 156 Gyapjúból szőtt levelek (Balogh Zsóka) ..................................................... 163
358
Szépek vagytok, ómama... .......................................................................171 A szerzetes szolgája és a hangyák ................................................................173 A galambok télen nem röpülnek (Szili Péter) ......................................... 176 A vándorfotográfus édes élete (Kádár Ferenc és Mézes Manni) ........ 183 Három fröccs volt, meg egy spriccer ........................................................ 189 Fokhagymás lángos, pénteken ................................................................... 194
A Hornai úrra, ómama, emlékszem ám!
............................ 205 Két biciklis ............................................................................................................... 207 Ámulni még, amíg lehet (Nagy László) ..................................................... 211 A festő, aki hazavitte az erdőt (Matyikó Tibor) .................................... 216 Javasasszony volt a nagymamám (Szabó György) ............................. 222 Ég a földre nehezedik... (Bicskei Zoltán) ................................................... 229 Élő Napja legyen...! (Csoma Gergely) ........................................................... 233 Messze, hol a Nap leszentül... (Csoma Gergely) .................................... 239 Gyertyalángok (Nagy Lajosné Erzsébet asszony) .................................. 245 Egy leggazdagabb ember (Kissné Liptay Irén) ....................................... 248
Megvan még, a hálóing, ómama!
................................................ 255
Mert nem féltél tőlem (Beszélgetések Polcz Alaine-nel) ..................... 257 Ideje az öregségnek ......................................................................................... 257 Fiatalon kezdj készülődni! ........................................................................... 263 Betegségről, két nevetés közt ..................................................................... 268 Mert szembenéztél velem... ........................................................................ 272
Ómama, megint egy főpincér...!? .................................................. 281 Szentivánéj .............................................................................................................. 283 A rózsakertész titkai (Boróczki Mihály) .................................................... 287 Pénteken délig nyitva van az ég! (Varjú Katalin) ................................ 295 Befőttesüveg-szimfónia (Sárközi József) ................................................. 301 Mesék Etuka néni virágoskertjéből (Tóth Gézáné) ............................ 308
A bubifrizurád, ómama... ........................................................................317 Meggymag ............................................................................................................... 319 Mezítlábas biogazda (Rózsa Péter) .............................................................. 323 Akikért a kolomp szól ........................................................................................ 332 Sokat arattam a nyáron .................................................................................... 338 Ne sírj, cseppem... (Csonka Lajos és Lorika) ............................................ 345 Három pakk Lázár Ervinnek ........................................................................ 351
359
Gyapjúból szőtt levelek Van nekem egy sótartóm. Nem fából, nem fémből, nem agyagból készült. Nem asztalon tartották, teve nyergére kötötték, ló hátára vetették. Birka gyapjából fonta, kecske szőréből szőtte egy sátorban egy asszony, valahol messze, Kelet-Anatóliában. Ezeréves titkok vannak abba beleálmodva…
A sótartó, amit emlegetek, külalakra éppen olyan, mint egy ősrégi, keleti díszpárna. Csak éppen nyaka van. Ezen a nyakon át töltötték meg szürke és fehér sókristályokkal. A vastag, kemény gyapjúanyag sűrűn teliszőve színes mintákkal. Megfordítom, a hátán szerényebb, de ott is szemvidámító szövésminták. Hosszú hónapjaiba kerülhetett valakinek, míg elkészült vele. De hát arrafelé, a Tauruszhegységen túl, az Eufrátesz forrásvidékén vagy Kelet-Anatóliában, azokon a köves, kopár legelőkön, amerre a nomád törzsek élnek, nem másodpercekkel mérik az időt. De mérik a Nap járásával, a Hold fogyatkozásával, csillagok vonulásával, vizek áradásával. Örök mértékegység az övék. Talán ezért tudják még a titkokat… S tudják azt is, soha nem kell sietni a titkok megfejtésével. Nem sietnek, hova is sietnének? A legelők a hosszú tél után csak a tavasz egy-két hónapjában zöldek, de a zsenge fű között így is kibukkan a hegyek fehér könnye, a tengernyi kő. Ha egy legelőn már birkaharapásnyi fű, zuzmó, moha sem maradt, a nomádok gyönyörűséges szőttes zsákjaikba pakolnak terményt, bölcsőt, sátrat, gyereket. Lovakra, tevékre málházzák, s tovavonulnak.
163
Egyszer, életében először, arrafelé, amerre a nomádok járnak, egy kisvárosban útjukat keresztezte egy pesti asszony. Egy Csopakon született, nyughatatlan nő. No, nem egyedül. Vándorolt ő is a családjával, ahogy szoktak, sátorral, gyerekekkel. Ahogy turisták, világot járó felfedezők, kíváncsi, civilizált vándorok teszik. Aztán ezen az első törökországi úton Balogh Zsóka az eldugott kisvárosban meglátott egy kilimszőnyeget. Innentől az életükben minden megváltozott. – Akkor még nem tudtam, hogy engem is megtámadott a „kilimococcus vírus”. Menthetetlenül és örökre szenvedélyes kilimcsodáló és -rajongó lettem… Aztán gyűjtő… Szerencsére a férjem, Kardos István is megfertőződött… Zsóka a belvárosi kis üzletben ül a földön, egy halom egymásra hajtogatott sátortakarón, körülöttünk mesés szőnyegek, sátorfüggönyök, mintha a keletnek eddig ismeretlen, szikár, mégis pazar, gazdag, ám cicomázatlan világába csöppentünk volna. A háziasszony ölében egy krumpliszsák, mellette egy kézzel sodort gyapjúszálakból szőtt, díszítésektől dús, összehajtható bölcső. – Sokat töprengtem, vajon miért tartják a krumplit olyan zsákokban, amin hetekig dolgozott a készítője. Miért nem jó egy egyszerű, dísztelen zsák. Aztán, amikor már sokadszor jöttünk haza Törökországból, Iránból, megismertem Musztafát, a műkereskedőt és Jasmint, a lányt Kash városában, és elállt szemem-szám a csodálkozástól, amikor szembesültem azzal, hogy a kilimszövés, a mintakincse egyidős a civilizációval. Akkor megértettem… – Mit tud a krumpliszsák…? – Sokat. Ezek a szövött csodák segítenek túlélni azt a zord éghajlatú, embertelenül nehéz világot. Nekünk egzotikus a táj, komor hegyek, sötét szurdokok, ritkás növényzet. De az ott élőknek ez az életük tere. Sehol egy fa, egy liget, ke-
164
165
vés a víz, nincsenek enyhet adó folyók, tavak. Sokszor néztem a legelőket, mondtam a férjemnek, nézd, itt a birkák követ esznek! Mert más nincs! Azt mondhatni, szinte kőből lesz az a csodálatos gyapjú, amiből aztán a kilimeket szövik… Hát ezért a színek és a minták hihetetlen tobzódása. Minden tárgyukon. Hogy segítsenek túlélni a sötét hónapokat, a vándorlás kínjait. Mert télen fázni kell, nyáron menni kell az állatokkal… Minden tárgy a sátorban szőve van. Maga a sátor, a függönye, a takarók, terménytárolók, a bölcső, a víztartály, a szekrény, a láda. A gyapjút azoknak a növényeknek a virágával, levelével, gyökerével festik, melyek a rövid nyár alatt megteremnek. Csodás, utánozhatatlan színeket nyernek így. Zsóka újabb és újabb szőnyeget mutat. A káprázatos gazdagságú, változatos mintavilágú szőtteseken keresek valamit… – Bármelyik szőnyeget, takarót nézem, nincs a szövésminták közt két egyforma. – A nomád asszonyok fejből szőnek. Egy lány a kelengyéjét már nagylány korában szőni kezdi, nem tanulta senkitől, de látta az anyját, a nagyanyját, a nénjét, a körülötte levő nőket szőni. Döbbenetesek voltak Anatóliában Csatal Hüjük város leletei. Hat-hétezer évvel ezelőtt itt álltak az első kőházak, fönt nyílt az ajtajuk, létrán lehetett lemászni. Az itt talált több ezer éves, gyönyörű kerámiák mintái rajta vannak a kéthárom-négyszáz éves kilim szőnyegeken. Fölfoghatatlan. De így van. Nyilván az egyik nép átadta a másiknak, jöttek, mentek… így hagyományozódtak az utódokra. – Van megfejtésük a motívumoknak? – Amikor beleszerettem a kilimekbe, odahagyva biológusmérnöki múltamat, elvégeztem egy szőnyegbecsüs tanfolyamot. Csak évekkel utána lett ez a bolt. Ott mondta a Nemzeti Múzeum főrestaurátora, Mátéffy Györk, hogy akit megfertőz a kilim, annak vége. Tőle tanultam a legtöbbet, ő a kilimek
166
megszállott kutatója. A minták nagy része a női termékenységről mesél, talán még a matriarchátus idejéből származik. Érthető, hisz a termékenység a nomád népeknél létkérdés. Kell a következő nemzedék. A másik mintatípus a vagyont védi. Ez is a mindennapok üzenete, hisz az állatokat óvni kell betegségtől, támadástól, vadállatoktól, idegenektől. A bölcsők mintái a megszületett életet oltalmazzák. Hogy a gyermek egészségben növekedjen, életben maradjon… Az állatmotívumokat az iszlám ugyan tiltja, de a nomád asszonyok játékosan kicselezik a törvényt, itt-ott be-belopják a szövésbe a szeretett vagy félt állatokat. Kismadarat, nyulat, kígyót, teknősbékát… S ahogy más népek asszonyai, szövés közben ők is mindig vétenek egyet. Mert ember ne törekedjen tökéletességre. A tökéletességben Isten rejtőzik, s ezt a természeti népek nem felejtették el. Lehet, hogy ezért kevés egy élet ahhoz, hogy a kilimek meséit megfejtse az ember. Ha a minták alapján nem is, a színeikről felismerem, hol szőtték, amit látok. Az afganisztáni belucsok szőnyegei gyönyörűek, elegánsak és… szomorúak. Sötétkék, sötétbarna, bordó… A türk népek bohémek, vidámak… zöld, sárga, narancs, piros, tűzszínek az övéik… A kaskájok egy iráni perzsa népcsoport, már nem ilyen szertelenek. A sahszavanok Észak-Iránban már megint vidámabb színvilágúak… A kurdok, hiába élnek Törökországban, nem veszik át a törökök derűs színeit. Csodásak a szőnyegeik, sötét tónusúak. Nézem, kiterítem, csodálom ennek a távoli világnak a kincseit, és nem tudom, miért jut eszembe az a százezernyi, Urálon túl élő nép, akikről azt hallottam nemrég, a nemzetközi pénzvilág szemet vetett a területükre. Olaj van ugyanis a legelőik meg az erdeik alatt. Mint hiénák, olajtársaságok vették hát körbe a hatalmas kiterjedésű, érintetlen vidéket. Helikopter-
167
ről cukros üdítőket, kekszet, alkoholt, cigarettát, a civilizáció szemfényvesztő, betegítő, ócska termékeit dobják le a maroknyi nép közé. Akik még szinte nyersen eszik a húst, jók a fogaik és békés a lelkük, ősi módon élnek, halnak, temetkeznek… Balogh Zsóka hasonlót tapasztalt. – Törökországban, Iránban próbálják letelepíteni a vándorlókat. Sok helyen láttam nomádoknak épült házakat, s azt is, hogy a városba kényszerített nomádok a sátrat fölverik a ház lapos tetején. Nem bírnak bent élni…! A világ meg nem bírja a szabadságukat. Azt, hogy útlevél nélkül hajtják át a nyájat a határon, de főleg, hogy nem fizetnek adót… Hát le akarják telepíteni őket… Lassan így is lesz. És akkor eltűnnek a nomádok, eltűnnek velük a titkos levelek… Már ma is alig-alig találni régi kilim szőttest. Egy török barátunk fogalmazta meg legtalálóbban, mi is a kilim. Ismeretlen asszonyok titkokkal teli levelei… Mi, akik gyűjtjük és továbbadjuk ezeket a leveleket, mi vagyunk a postások. Hírt viszünk a világnak… Csak bele ne nézzünk a levelekbe! Fel ne bontsunk egyet se… mert reménytelenül beleszeretünk, s meg akarjuk tartani… – Én – mondja Zsóka, és térdelve marad a szőnyegein, mintha imádkozna – beleolvastam a levelekbe… Már nem szabadulok… (2006. április)
168