Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. december 18. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:
150/2008. (XII. 18.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának ismételt felülvizsgálata A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés – eleget téve a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének – megtárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szociális szolgáltatás-tervezési koncepciójának ismételt felülvizsgálatáról szóló javaslatot és az alábbi döntést hozza: A Közgyűlés megállapítja, hogy megyénkben mind a szociális alapszolgáltatások, mind a szakosított ellátások az elmúlt időszakban kiszélesedtek, feltételei több területen javultak a fejlesztések és egyéb intézkedések hatására. Az ellátások megszervezésében, bővülésében jelentős szerepet vállaltak a többcélú kistérségi társulások. Mindemellett további lépések szükségesek az alapszolgáltatások, illetve az azokhoz történő hozzájutás teljes körű biztosítására. A szakosított ellátások tekintetében a rendelkezésre álló kapacitás és az ellátás iránti igények közötti feszültség csökkent, a gondok elsősorban az előírt ellátási feltételek biztosítása tekintetében jelentkeznek, melyek teljesítési határideje 2012. december 31. A Közgyűlés, a koncepció felülvizsgálatáról szóló, a határozat mellékletét képező anyagban foglaltakkal egyetértve elrendeli, hogy a rögzített fejlesztési, korszerűsítési, felújítási feladatok végrehajtásáról – a forráslehetőségekkel összhangban, az éves költségvetési rendeletekben – gondoskodni kell, a hangsúlyt 2009. évben az akadálymentesítésre helyezve. Felelős: Határidő:
Dr. Ódor Ferenc, a Közgyűlés elnöke az éves költségvetési tervek kidolgozása, illetve elfogadása
Dr. Kovács János s. k. főjegyző
A kiadmány hiteléül:
Dr. Ódor Ferenc s. k. a közgyűlés elnöke
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata
Miskolc, 2008. december
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
1
Tartalomjegyzék
Bevezető
2
I. A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások alakulása........ 4 I. 1.
Alapszolgáltatások ............................................................................. 5
I. 1. 1. Lakosságszámtól függetlenül biztosítandó szolgáltatások alakulása....... 5 I. 1. 2. Lakosságszámtól függően biztosítandó szolgáltatások alakulása.............. 6
I. 2.
Szakosított ellátások........................................................................... 9
I. 2. 1. Átmeneti elhelyezést nyújtó ellátások .................................................... 10 I. 2. 2. Tartós bentlakásos ellátások ................................................................... 11 A) Az ellátás formái, típusai megyénkben ............................................... 11 a) Az idősek ellátása................................................................................ 13 b) Fogyatékos személyek ellátása ........................................................... 14 c) Pszichiátriai betegek ellátása ............................................................. 15 d) Szenvedélybetegek ellátása ................................................................. 15 e) Hajléktalan személyek ellátása ........................................................... 15 B) Az ellátás iránti igények alakulása..................................................... 16
I. 3. A kistérségi társulások szerepe és jellemzői a szociális szolgáltatásokban ........................................................................................ 16 I. 4. A települési önkormányzatok, kistérségek szociális szolgáltatás-tervezési koncepcióival kapcsolatos tapasztalatok ................ 17 I. 5.
Az ellátások személyi, tárgyi feltételei és működési engedélyei ..... 17
II. A szociális szolgáltatások fejlesztési prioritásai, feladatai és lehetőségei megyénkben ............................................................................... 19 III. A megyei önkormányzat által nyújtott ellátások változása és fejlesztési feladatai........................................................................................ 20 III. 1.
Az ellátások alakulása, jellemzői..................................................... 20
III. 2.
A következő időszak feladatai .......................................................... 22
Mellékletek 24
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
2
Bevezető
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvény (továbbiakban: szociális törvény) 92. § (3) bekezdése értelmében 2003. évben elkészítette szociális szolgáltatástervezési koncepcióját (a továbbiakban: koncepció), melyet a Közgyűlés decemberi ülésén tárgyalt meg és 121/2003. (XII. 18.) sz. határozatával fogadott el. A koncepció célja a megyében élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása, a lakosság ellátásának javítása érdekében történő összehangolása volt. A koncepció első részében vázolta a társadalmi-gazdasági környezetet, a megye településszerkezeti és egyéb sajátosságait, a lakosság számának alakulását, korösszetételét, majd teljes körű áttekintést adva a megye szociális ellátásainak helyzetéről, jellemzőiről, meghatározta a fejlesztési irányokat, feladatokat. A megyei vonatkozások mellett részletesen foglalkozott a megyei önkormányzat kötelező ellátási feladataival, kitért a feladatellátás helyzetére, az érintett szakosított ellátások iránti igények alakulására, a megoldandó fejlesztési és egyéb feladatokra, az általa fenntartott intézményrendszer korszerűsítésének irányaira, az intézményekben megvalósítandó fejlesztési és egyéb feladatokra. A koncepció tartalmát – a szociális törvényben előírtaknak megfelelően – kétévente felül kell vizsgálni, értékelve az eltelt időszak eredményeit, problémáit, aktualizálva a további irányokat, a szükséges fejlesztési feladatokat. A koncepció első felülvizsgálata 2005. év decemberében történt meg, melynek során a szociális szolgáltatásokban és a szociális törvényben bekövetkezett változásokra, az ezekből adódó fejlesztési irányokra, feladatokra helyeztük a hangsúlyt, kitérve a települési önkormányzatok koncepcióalkotási jellemzőire, a kistérségi társulások szociális szolgáltatási tevékenységének alakulására. A felülvizsgálat során, illetve annak eredményeként aktualizáltuk az ellátás jellemzőit, a fejlesztési feladatokat. A 2005. évi felülvizsgálatról szóló dokumentumot a Közgyűlés 142/2005. (XII. 15.) Kgy. számú határozatával fogadta el. Az ismételt felülvizsgálatra, az elmúlt év végén történt jelentős jogszabályi változásokra tekintettel, jelen alkalommal kerül sor. A szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatát véleményezik az intézményvezetők, a megye működési területén lévő – szolgáltatástervezési koncepció készítésére kötelezett – települési önkormányzatok, a szociális szolgáltatási feladatot ellátó társulások, a Szociálpolitikai Tanács országos szerve, s megtárgyalja a megyei és a megyei jogú város önkormányzata egyeztető bizottsága. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
3
A felülvizsgálat indokoltságát a jogszabályi előírás, illetve szabályozás mellett alátámasztják azok a változások is, melyek megyénkben az elmúlt időszakban bekövetkeztek. Megyénk állandó népessége folyamatosan csökken. 2008. év elején 732 022 fő volt a 2003. évi 758 800, illetve a 2005. évi 748 630 fővel szemben. A csökkenés az elmúlt 5 évben átlagosan mintegy 3,5 %-os volt, mely egy kivételével minden kistérséget érint, azonban más-más mértékben. A népesség legerőteljesebben a sátoraljaújhelyi, az ózdi, a tokaji, és az abaúj-hegyközi kistérségekben és Miskolc városban fogyott. (1. sz. melléklet)
Tokaji
Tiszaújvárosi
Szikszói
Szerencsi
Sátoraljaújhely i
Sárospataki
Ózdi
Miskolci
Mezőcsáti
Meezőkövesdi
Kazincbarcikai
Encsi
Edelényi
Bodrogközi
1,0 0,0 -1,0 -2,0 -3,0 -4,0 -5,0 -6,0 -7,0
Abaújhegyközi
A lakosság számának változása kistérségenként (2003-2008)
A településeknek több mint 70 %-a veszített népességéből. A korösszetételben szintén kedvezőtlen tendenciák érvényesülnek. Különösen szembeötlő – hasonlóan az országos jellemzőkhöz – a 60 év feletti korosztály számának és arányának növekedése. A 2003. évi 19,2 %-kal szemben már az állandó népesség 22,6 %-át képezik. Az átlagot meghaladó az idős korosztályok aránya a mezőkövesdi, a tokaji és a miskolci kistérségekben. A szociális szolgáltatások biztosítása szempontjából nagy kihívást jelentenek megyénk földrajzi adottságai, kiterjedése és településszerkezete, társadalmigazdasági és infrastrukturális elmaradottsága, a nagyarányú munkanélküliség. A települések száma 358-ra emelkedett Gibárt Encs várostól történt leválásával. A városok száma 25. Az átlagos településnagyság tovább csökkent. Az 500 fő alatti települések száma 136-ra növekedett, a szociális alapszolgáltatások szempontjából meghatározó 2000 felettiek száma 60-ra, a 10000 lakos felettieké kilencre csökkent. (1.a. sz. melléklet) Megyénk 15 kistérségéből – melyek mind a települések számát, mind népességüket tekintve jelentősen eltérnek egymástól – 13 tartozik a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
4
rendelet alapján a hátrányos, ezen belül 10 a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé. Kistérség Abaúj-Hegyközi Bodrogközi Edelényi Encsi Kazincbarcikai Mezőkövesdi Mezőcsáti Ózdi Sárospataki Sátoraljaújhelyi Szerencsi Szikszói Tokaji
I.
Hátrányos
Leghátrányosabb helyzetű X X X X
X X X X X X X X X
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások alakulása
A szociálisan rászorultak részére biztosítandó személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák, azok megszervezésének kötelezettsége, a szociális törvény módosításával – annak 1993. évi hatályba lépése óta, különösen az elmúlt időszakban – többször módosult. A jogszabályi környezet, előírások gyakori változása mind az önkormányzatok, mind az ellátásokat igénybevevők tekintetében bizonytalanságot szült, a mindennapi és a koncepcionális munkát nem segítette. A 2005. évi felülvizsgálat a 2004. évi CXXXVI. törvénnyel, 2005. január 1-jei hatállyal életbelépő szabályozásnak megfelelően tekintette át megyénk szociális ellátását. A felülvizsgálatot követően az előírások a 2006. évi CXVII. törvénnyel, majd a 2007. évi CXXI. törvénnyel 2007. január 1., illetve 2008. január 1. napjától módosultak. A személyes gondoskodás különféle formáit és típusait, s azok biztosításának kötelezettségét − az állandó népesség száma szerint − a 2. sz. melléklet foglalja össze. A jogszabályi környezet változása mellett változások történtek megyénk szociális ellátórendszerében is.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
5
I. 1. Alapszolgáltatások
Az alapszolgáltatásokként a szociális törvény jelenleg a következőket nevesíti: − falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, − étkeztetés, − házi segítségnyújtás, − családsegítés, − jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, − közösségi ellátások, − támogató szolgáltatás, − utcai szociális munka, − nappali ellátás. A szociális információs szolgáltatás, mely kötelező feladatként a 2004. évi CXXXVI. törvénnyel lett nevesítve, a 2006. évi CXVII. törvény 2007. január 1-jével hatályon kívül helyezte.
I. 1. 1. Lakosságszámtól függetlenül biztosítandó szolgáltatások alakulása
A valamennyi település által kötelezően ellátandó feladatok köre jelentősen szűkült a 2003. évtől. Több ellátási forma (családsegítés, jelzőrendszeres házi gondozás, közösségi ellátások, támogató szolgálat) kikerült ebből a körből. Maradt az étkeztetés és a házi segítségnyújtás. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a) koruk, b) egészségi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, vagy e) hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetést biztosító települések köre tovább bővült Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ma már a települések túlnyomó többségében biztosított. Az ellátottak köre azonban lényegesen nem tér el a korábbiaktól, mivel mindenekelőtt az idősek számára szolgáltatják, annak ellenére, hogy az egyéb csoportok számára is előírja a szociális törvény.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
6
A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját környezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást, ennek keretében a) az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, b) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. A házi segítségnyújtás azonban az ez év elejétől hatályos jogszabályváltozás miatt csak abban az esetben nyújtható, ha az igénylő gondozási szükségletét szakértői bizottság megállapítja, és az nem haladja meg a napi 4 órát. A települési önkormányzatok gondoskodási kötelessége tehát csak azon személyek esetében áll fenn, akiknek gondozási szükséglete a fentiek szerint megállapítást nyert. Az ellátás a települések zömében már valamilyen formában megszervezett, azonban a gondoskodás iránti igény, illetve annak tartalmának megváltozása miatt még azokon a településeken is jelentős a tennivaló, ahol hagyománya van ezen ellátásnak. I. 1. 2. Lakosságszámtól függően biztosítandó szolgáltatások alakulása
A falugondnoki, illetve a tanyagondnoki szolgáltatás a 600 lakosnál kisebb településen, illetve a 70–400 lakosságszámú külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyeken működtethető az intézményhiányból eredő hátrányok enyhítésére. Cél az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, valamint az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése. Megyénk a falugondnoki szolgálat tekintetében hagyományteremtő, és a tanyagondnoki szolgálat is meghonosodott. Az ellátást biztosító települések köre az elmúlt két évben így már csak kis mértékben bővült. Jelenleg 157 szolgálat működik. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családsegítés a szolgáltatást igénybe vevő személy otthonában, családi környezetében tett látogatások, illetve a családsegítő szolgálatnál folytatott segítő beszélgetés és segítő munkaformák útján valósul meg.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
7
A koncepció készítésének időszakában a családsegítő szolgáltatás kiépültsége volt a leghiányosabb az alapellátások között. A településeknek kevesebb, mint fele biztosította. Napjainkra a helyzet megváltozott, illetve változóban van. A jelenlegi előírás szerint az ellátást már csak a 2000 állandó lakos fölötti települések önkormányzatai kötelesek biztosítani, azonban a szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása minden településnek kötelező feladata. A társulásoknak köszönhetően ma már a települések közel háromnegyedében megszervezett valamilyen formában a szolgáltatás. A nappali ellátást nyújtó intézményeket érintően a szociális törvény szabályozása jelentősen módosult, bár feladatuk továbbra is a hajléktalanok és a saját otthonukban élők (a 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk, vagy idős koruk miatt támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő szenvedély- és pszichiátriai betegek, valamint harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek) részére a napközbeni tartózkodás, társas kapcsolat, alapvető higiéniai szükséglet kielégítésének, igény szerint étkezésének biztosítása. A nappali ellátás – az év elejétől hatályos szabályozás szerint – a háromezer főnél több állandó lakossal rendelkező településeken csak az idősek vonatkozásában kötelező, a többi ellátotti csoport tekintetében a tízezer lakos felletti településeken. Az idősek nappali ellátására megyénkben – a lakosságszám alapján – 36 település kötelezett, ezzel szemben csak 31 háromezer lakos feletti településen biztosított. Idősek nappali ellátása azonban háromezer fő alatti településeken is működik, bár számuk – a megszüntetések miatt – folyamatosan csökken. Jelenleg összesen 94 településen van idősek nappali intézménye. (3.a. sz. melléklet) Megyénkben a 10 ezer főnél több állandó lakosú települések száma, amelyek esetében a nappali ellátás a többi ellátotti csoportra is kötelező, kilencre csökkent. − Hajléktalan személyek nappali intézménye 4 településen (Miskolcon, Kazincbarcikán, Ózdon, Mezőkövesden) működik. − A fogyatékos személyek számára ellátást nyújtó nappali intézmény 2 városban (Miskolc, Sátoraljaújhely) üzemel. − A szenvedélybetegek nappali ellátása ugyanakkor az elmúlt években érzékelhetően bővült. Miskolc, Ózd, Mezőkövesd és Encs városok mellett Hidasnémetiben is megkezdte működését egy 25 férőhelyes intézmény. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
8
− Legkevésbé tekinthető kiépültnek a pszichiátriai betegek nappali intézménye. A jelzőrendszeres házi gondozásról, a támogató szolgáltatásról, és a közösségi ellátásokról szintén a tízezer feletti állandó népességgel rendelkező településeknek kell gondoskodniuk. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló – a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes – időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére nyújt ellátást önálló életvitelük fenntartása mellett felmerülő krízishelyzet elhárítására. Ezen ellátást 2008. január 1. napjától csak a házi segítségnyújtást végző szociális szolgáltató, illetve intézmény biztosíthatja. Megszervezéséhez biztosítani kell a segélyhívásokat fogadó diszpécserközpontot, illetve a segítségnyújtást végző gondozókat biztosító szakmai központot. Egy szakmai központ keretében legalább 40 szociálisan rászoruló személy otthonában kell segélyhívó készüléket elhelyezni. Ezt az ellátást 2005. évben még igen kevés településen biztosították, de – jórészt a társulásoknak köszönhetően – ez a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A kistérségek több mint felében már jól érzékelhető hatása. A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások csak ez év végéig képezik a tízezer lakos feletti önkormányzatok kötelező feladatát. − A fogyatékos személyek támogató szolgáltatása a lakáson kívüli közszolgáltatások elérését segíti, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtást. A támogató szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy annak tevékenysége az ellátási területen élő valamennyi fogyatékossági csoportba tartozó személyre kiterjedjen, és szolgáltatásai az egyéni szükségletekhez igazodjanak. Ezen ellátásnál szociálisan rászorulónak a súlyosan fogyatékos személyek minősülnek. E szolgáltatás megyénkben a korábbinál szintén jóval több településen biztosított, bár korántsem olyan mértékben, mint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetében. − A közösségi ellátások a pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek lakókörnyezetben történő gondozását, továbbá gyógyításuk és rehabilitációjuk elősegítését szolgálják. Mindkét ellátást közösségi gondozó és közösségi koordinátor végzi, de a pszichiátriai ellátás esetén speciális képzés is szükséges. Egy közösségi gondozó legfeljebb 25 ellátottról gondoskodhat.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
9
Az elmúlt 2-3 évben ezen szolgáltatás is – elsősorban a szenvedélybetegeket érintően, az ózdi, a kazincbarcikai, és az encsi kistérségekben – kezdett meghonosodni megyénkben, bár az előzőknél kisebb intenzitással. Az utcai szociális munkát – a már 2005. január 1-jétől hatályos szabályozás szerint – csak az 50 000 lakos feletti települések önkormányzatainak kötelező biztosítania. A szolgáltatás célja az ellátatlan, de személyes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán tartózkodó személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérése, az egyének, csoportok szociális és mentális segítése, elsősorban életmentés, megelőzés, integrálás céljából, illetve szükség esetén egyéb ellátásnak a kezdeményezése. Erre – lakosságszáma alapján – megyénkben csak Miskolc város kötelezett. Az ellátás megszervezett. Fentiek tükrében megállapítható, hogy a szociális alapszolgáltatások kiépítettsége az elmúlt években több tekintetben javult, de továbbra is hiányosnak minősíthető. (3. sz. melléklet) I. 2. Szakosított ellátások
A szakosított ellátás körébe 2005. január 1-től a bentlakásos intézmények tartoznak, miután a nappali ellátást nyújtó intézmények a szociális alapszolgáltatások körébe kerültek át. A bentlakásos ellátások két fő formája továbbra is: − az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, és − a tartós bentlakásos intézmény. A bentlakásos ellátást nyújtó intézmények ellátási kapacitása az elmúlt öt évben 560 férőhellyel bővült, mely elsősorban az új intézmények létesítésének köszönhető. A növekedés több mint háromnegyed részben a tartós bentlakást nyújtó ellátásoknál következett be.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
10
Bentlakásos intézményi ellátás változása (2003-2008)
2003. év
2005. év
2008. év 0
1000
2000
3000
Átmeneti elhelyezés
4000
5000
6000
Tartós ellátás
I. 2. 1. Átmeneti elhelyezést nyújtó ellátások
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények feladata továbbra is, hogy – a hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása kivételével – ideiglenes jelleggel, legfeljebb egy éves időtartamra teljes körű ellátást biztosítsanak. Az átmeneti elhelyezési formák köre sem változott. Az ellátási kötelezettség szabályozása is változatlan az előző felülvizsgálat óta. Az átmeneti elhelyezést nyújtó ellátást egységesen a 30 ezer lakos feletti önkormányzatoknak kötelező biztosítaniuk, mely körbe megyénkben három település (Miskolc, Kazincbarcika, Ózd) tartozik. Megyénkben 9 településen, 14 intézmény nyújt átmeneti ellátást 725 férőhelyen (4. sz. melléklet) Az időskorúak átmeneti elhelyezését biztosító települések köre bővült. Szerencsen egy 10 férőhelyes, Szendrőn egy 15 férőhelyes gondozóház kezdte meg működését. Két intézmény (az ózdi és a farkaslyuki) esetében a fenntartó változott. A fogyatékos személyek átmeneti ellátását változatlanul csak Miskolc megyei jogú város biztosítja, saját fenntartásában, 10 férőhelyen.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
11
Éjjeli menedékhely változatlanul a három, arra kötelezett nagyvárosban és Mezőkövesden működik. Az ellátás minden arra kötelezett településen megszervezett. Hajléktalan személyek átmeneti szállása Miskolc, Ózd, és Tiszaújváros területén működik. A pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek átmeneti elhelyezését szolgáló intézmény továbbra sem létesült megyénkben. Az átmeneti elhelyezést szolgáló férőhelyek megoszlása
hajléktalan személyek fogyatékos személyek időskorúak
0
100
200
300
400
500
Férőhely
Az átmeneti elhelyezést nyújtó 14 intézmény 24 ellátási egységet működtet. A települési önkormányzatok, illetve társulásaik 8 intézményt tartanak fenn 17 ellátási egységgel, az egyéb, nem állami szervezetek pedig 6 intézményt 7 ellátási egységgel. Egyházi szerv megyénkben nem tart fenn átmeneti elhelyezést nyújtó intézményt. I. 2. 2. Tartós bentlakásos ellátások
A szociális törvény módosítása e terület ellátási formáit, és megszervezésük kötelezettségét nem érintette. Az ellátás biztosítására továbbra is a megyei önkormányzat kötelezett, valamint ezen feladatokból az idősellátás és – előzetes igényfelmérésre alapozva – további két intézménytípus feladatai tekintetében a megyei jogú város. A) Az ellátás formái, típusai megyénkben
Megyénkben tartós bentlakásos ellátást 58 intézmény nyújt (5. sz. melléklet), néggyel több, mint az előző felülvizsgálat idején, összesen 5170 férőhelyen. A férőhelyeken belül az emelt szintű ellátást biztosítóké – a jogszabályi változások hatásaként – ellentétes irányban változott, drasztikus mértékben csökkent, így arányuk az elmúlt három évben 12,1 %-ról 7,4 %-ra csökkent.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
12
A férőhelyek megoszlása alig változott a három fő ellátási forma tekintetében: 94,6 %-a ápolást, gondozást nyújt, 4,2 %-a a rehabilitációs intézményi férőhelyek aránya, s 1,2 % a lakóotthoni ellátás részesedése. Módosult azonban az egyes ellátotti csoportokba tartozók helyzete.
A tartós bentlakásos férőhelyek ellátási formánként, típusonként (2008. év) 3300
3213
2800
1800
1300
Ápolás, gondozás
54
47
Rehabilitáció
10
8 Szenv.-betegek
20
Pszich. betegek
141
Fogy. szem.
29
Hajl. szem.
Pszich. betegek
Fogy. szem.
Idősek
-200
132
Fogy. szem.
300
Pszich. és sz.b.
800
Hajl. szem.
716
800
Szenv.-betegek
(férőhely)
2300
Lakóotthon
A férőhelyeken belül nem változott lényegesen az idősek (62,1 %) és a hajléktalanok (1,6 %) aránya, csökkent (19 %-ról 18,2 %-ra) a fogyatékos személyek és a pszichiátriai betegek (18 %-ról 16,9 %-ra) ellátását biztosítók aránya, ugyanakkor szenvedélybetegeké közel háromszorosára nőtt (2,9 %). A férőhelyek mintegy felét továbbra is a megyei önkormányzat tartja fenn, bár részesedése csökkent a többi fenntartó arányának mérsékelt növekedése miatt.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
13
A tartós bentlakásos férőhelyek megoszlása fenntartók szerint (2008. év) 49,1% 7,2%
15,1% 28,6% Megyei önkormányzat
Települési önkormányzat
Nem állami szerv.
Egyház
Kizárólag a megyei önkormányzat gondoskodik a pszichiátriai betegek ápoló, gondozó otthoni és lakóotthoni, a szenvedélybetegek és az értelmi, illetve halmozottan fogyatékos személyek rehabilitációs intézményi ellátásáról. Meghatározó a szerepe a fogyatékosok ápoló, gondozó otthoni és lakóotthoni, valamint a szenvedélybetegek ápoló, gondozó otthoni ellátásában.
Ellátási forma
Kapacitás összesen
ebből: megyei önkormányzat
Idősek otthonai
3213
867
Fogyatékos személyek Ápolás, gondozás
716
565
Rehabilitációs ellátás
141
141
Lakóotthoni ellátás
47
33
Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Hajléktalanok
Ápolás, gondozás
800
800
Lakóotthon
10
10
Ápolás, gondozás
132
102
Rehabilitációs
20
20
Lakóotthon
8
0
Ápolás, gondozás
29
0
Rehabilitáció
54
0
a) Az idősek ellátása
Az idősek ápolását, gondozását összesen 3213 férőhely szolgálja megyénkben, 215-tel több, mint 2005. év hasonló időszakában. Az emelt szintű férőhelyek száma viszont csaknem felére (124-re) csökkent.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
14
Új intézményként lépett be az ellátásba a bőcsi Idősek Otthona, a berentei Szent Borbála, a mezőkövesdi Matyóföld, a miskolci Szépkorúak Háza, valamint a szerencsi Gyémántkapu idősek otthonai. A megyei önkormányzat mellett önként vállalt feladatként 14 települési önkormányzat, illetve kistérségi társulásuk működtet idősek otthonát összességében 1479 férőhellyel. A települési önkormányzatok – a megyei jogú város 30 férőhelyes szenvedélybetegek otthona kivételével – továbbra is csak az időskorúak bentlakásos ellátását vállalják fel jelenleg a tartós bentlakásos ellátások közül. A korábban is a megyei önkormányzat fenntartásába tartozó intézmények kapacitásaiban lényeges változás nem történt, kialakításra került viszont – az encsi intézményre várakozó demens betegek magas számára tekintettel – a szerencsi Idősek Otthona meglévő férőhelyeinek terhére egy 32 férőhelyes demens betegeket ellátó részleg. Átvette azonban Sajószentpéter város kezdeményezésére 2007. október 1. napjától az előtte általuk fenntartott 50 férőhelyes intézményt, melyet az izsófalvai intézményéhez integráltan működtet a megyei önkormányzat. A nem állami és az egyházi fenntartású intézmények körében kisebb bővítésekre, helyenként férőhelycsökkentésekre került sor, új intézmény nem létesült. b) Fogyatékos személyek ellátása
A fogyatékos személyek ellátása összességében mérsékelten bővült, jelenleg 904 férőhely áll rendelkezésre a 8 településen működő 10 intézményben megyénkben. A növekedés a már működő ápolást, gondozást nyújtó intézmények férőhelybővítéseinek eredménye Miskolc és Sajósenye településeken. A lakóotthoni és a rehabilitációs intézményi kapacitás nem változott.
1
A fogyatékos személyeket ellátó férőhelyek megoszlása 2008. évben
0%
20%
40% Ápolás-gond
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
60% Rehab. int.
80% lakóotthon
100%
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
15
A megyei önkormányzat tartja fenn a férőhelyek 81,7 %-át, egyházi fenntartásban 7,8 %-a, a nem állami szervezetekében 10,5 %-a működik. Az intézmények ellátási területe az egész megyére, vagy az ország területére kiterjedő. c) Pszichiátriai betegek ellátása
A pszichiátriai betegek tartós bentlakásos ellátása terén nem történt változás, az ellátás kizárólag a megyei önkormányzat fenntartásában működő 4 intézmény révén biztosított Borsodivánka, Hejőbába, Izsófalva és Ricse községekben. A férőhelyek száma 810, melyen belül egy rehabilitációs célú lakóotthon működik a hejőbábai intézmény keretében, 10 férőhellyel, a többi ápolást, gondozást nyújt. d) Szenvedélybetegek ellátása
A szenvedélybetegek ellátása terén azonban jelentős változás következett be. A megyei önkormányzat beruházásában címzett támogatással megvalósult az új, 100 férőhelyes szenvedélybetegeket ellátó intézmény Sajószentpéteren, mely 2007. év decemberében kezdte meg működését. Ezt követően megszüntetésre került a részben azonos feladatot ellátó, 50 férőhelyes dédestapolcsányi Idősek Mentálhigiénés Otthona. 2008. évben az új intézmény kapacitása 22 férőhellyel bővült. Az is kiemelendő, hogy ezzel a beruházással egy hiányzó ellátási forma is meghonosodott megyénkben, a szenvedélybetegek rehabilitációs ellátása, 20 férőhellyel. Az is áttörést jelent az ellátás terén, hogy a megyei önkormányzat mellett 2006. évtől Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is átszervezte egyik 30 férőhelyes intézményét a szenvedélybetegek ellátására, valamint ugyanezen évtől egy alapítvány 8 férőhelyes lakóotthont kezdett működtetni a szenvedélybetegek számára. Mindezek alapján a korábbi egyetlen, a célra nem alkalmas intézménnyel szemben ma már három helyen, három típusú ellátás biztosított a szenvedélybetegek részére. e) Hajléktalan személyek ellátása
A hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátása az elmúlt három évben tovább bővült. A 2005. évi 73 férőhellyel szemben 83 férőhely működik, valamennyi Miskolcon, melyet egyéb, nem állami szervezetek alapítottak és működtetnek. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
16
A hajléktalan személyek ápolást, gondozást nyújtó elhelyezése 29 férőhelyen biztosított. A hajléktalanok rehabilitációs intézményi ellátására változatlanul 50 férőhely áll rendelkezésre. Bővült ugyanakkor az ellátási paletta – egy lakásban kialakított – 4 külső férőhellyel. B) Az ellátás iránti igények alakulása
A megyénkben működő tartós bentlakásos ellátást nyújtó intézmények kihasználtsága továbbra is közel teljesnek tekinthető, bár helyenként mutatkozik a kapacitásnál kisebb mértékű igénybevétel. Az előző években a tartós bentlakásos intézményi elhelyezésre legtöbben az idősek otthonaiba vártak megyénkben is. A helyzet az utóbbi hónapokban változóban van a szociális törvény ez év elejétől hatályba lépett (68/A. §-sal előírt) módosítása következtében, mely alapján csak azon személyek helyezhetők el idősek tartós bentlakásos intézményébe, akiknek a napi ápolási igénye, gondozási szükséglete – az ORSZI szakvélemény szerint – meghaladja a 4 órát. A jogszabályi változás bevezetésének, illetve alkalmazásának körülményei következtében az üres férőhelyek száma megemelkedett, az elhelyezést igénylőknek pedig várniuk kellett a vizsgálat lefolytatására, szükségletük megállapítására. Jelenleg már más hatása is érzékelhető: az ellátásra várakozók száma lecsökkent. A megyei fenntartású idősek otthonaiban az elmúlt év első félévében átlagosan 331 fő várakozott, 2008. ugyanezen időszakában 206 fő. A pszichiátriai bentlakásos ellátásra várakozók száma az elmúlt évek átlagában 110-140 fő között ingadozott. A szenvedélybetegek esetében többnyire több éves várakozási időnek vetett véget az új intézmény belépése, azonban az elhelyezést igénylők száma újra növekedésnek indult. A legkevesebben a fogyatékos személyeket ellátó intézményekben várják ellátásuk lehetőségét, azonban itt a férőhelyek üresedése lassúbb ütemű. I. 3. A kistérségi társulások szolgáltatásokban
szerepe
és
jellemzői
a
szociális
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2004. évben 12 többcélú kistérségi társulás jött létre, ma 15 működik a megyét teljesen lefedve.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
17
A kistérségi társulások szerepvállalása a szociális szolgáltatások terén – a nehézségek ellenére – is növekvő. Az ellátásokról eleinte kizárólag szervező tevékenységgel, esetenként feladat ellátási megállapodás keretében gondoskodtak, a helyzet azonban változóban van. Több kistérség már intézményfenntartói szerepet is vállalt. A társulások szerepe, jelentősége jelenleg már jól érzékelhető, mivel keretében egyre több településen kerül megszervezésre egy-egy hiányzó ellátási forma, vagy az ott hiányzóhoz a hozzájutás. Eredményei, az eddigi tevékenységük alapján, leginkább a családsegítés, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a támogató szolgáltatás területén jelentkeznek, de más szolgáltatások is érintettek. A kistérségi társulások szerepvállalásának erősödése a szociális szolgáltatások terén tehát kedvező folyamatként értékelhető, a lakosság javuló ellátását vetíti előre. I. 4. A települési önkormányzatok, kistérségek szociális szolgáltatástervezési koncepcióival kapcsolatos tapasztalatok
A szociális szolgáltatástervezési koncepció készítésére 2004. december 31-i határidővel kötelezett települések száma megyénkben 62 volt. A települések közül – 2005. október 31-ig – 49 település tett koncepcióalkotási kötelezettségének eleget, és küldte meg a megyei önkormányzatnak véleményezésre. Ez a szám a továbbiakban sem bővült jelentősen. Az időközben esedékessé vált felülvizsgálatra pedig alig néhány település (kizárólag városok) esetében került sor. A települések koncepcióinak jelentős része (különösen – néhány kivételtől eltekintve − a községeké) nem, vagy nem mindenben tett eleget a szociális törvényben vele szemben támasztott követelményeknek. A kistérségi társulások számára – a szociális törvény 92. § (3) bekezdése – a társulásban ellátott szociális feladatok tekintetében szintén előírja a szolgáltatástervezési koncepció készítésének kötelezettségét. Napjainkig azonban mindössze két kistérségi többcélú társulás nyújtotta be véleményezésre koncepcióját. I. 5. Az ellátások személyi, tárgyi feltételei és működési engedélyei
Az elmúlt három évben az ellátások személyi és tárgyi feltételei – részben a belépő új ellátásoknak, részben a már meglévők esetében tett intézkedéseknek köszönhetően – javultak, melyet jól mutat, hogy a korábbinál több ellátás rendelkezik határozatlan időre szóló működési engedéllyel.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
18
Az átmeneti elhelyezést nyújtó 24 ellátási egységből már 15 rendelkezik határozatlan időre szóló működési engedéllyel. A többi esetében a személyi és/vagy tárgyi feltételek továbbra is hiányosak. A tartós bentlakásos ellátást nyújtó 58 intézmény 75 ellátási egységéből határozatlan időre szóló („végleges”) működési engedéllyel, az előírt személyi és tárgyi feltételeknek együttesen megfelelve, 41 rendelkezik, mely a korábbi 25-tel szemben – részben az újonnan belépő, feltételeknek megfelelő intézményeknek, illetve részben a meglévőknek a feltételeiben történt kedvező változások következtében – szintén javulást jelent.
A tartós bentlakásos ellátás működési engedélyei fenntartónként Fenntartó Műk.eng. Összes
Megyei Telep. önkorm. önkorm. 22
ebből: ideiglenes, ill. 17 határozott idejű (2263 fh)
Nem állami
Egyház Összesen
21
19
9
71
8 (807 fh)
3 (148 fh)
2 (46 fh)
30 (3264 fh)
A személyi feltételek esetében általában az előírtnál alacsonyabb szakdolgozói létszám jelent gondot. A szakképzettségi előírások teljesülési helyzete jónak mondható. A tárgyi feltételek körében elsősorban az alábbi gondok mutatkoznak: − nem biztosított az akadálymentesség, − zsúfoltság van (az egy lakóra jutó lakószobai négyzetméter kevesebb az előírtnál, egy szobában 4-nél több az elhelyezettek száma), − egyes helyiségek (betegszoba, mentális gondozásra, látogatók fogadására szolgáló) hiányoznak, − a vizesblokkok (kád, illetve zuhanyozó, illemhely) száma nem elégséges. Fenti előírások mellett több helyen jelent problémát, hogy az épületek korszerűtlenek, jelentős részük – különösen az önkormányzatok fenntartásába tartozó, hosszabb ideje működők – felújításra, rekonstrukcióra szorul, a berendezések elavultak. Az alapszolgáltatást nyújtó intézmények körében a gondok jelentősebbek. A tárgyi feltételekben jelentkező hiányosságok mellett nagyobb gondot jelent a személyi feltételek biztosítása. A szakdolgozói létszámok elmaradása mellett a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
19
szakképzettség hiánya is problémákat okoz, elsősorban a kisebb településeken, a hátrányos helyzetű kistérségekben. II. A szociális szolgáltatások lehetőségei megyénkben
fejlesztési
prioritásai,
feladatai
és
A szociális szolgáltatások fejlesztési irányait a szociális törvény jelöli ki, de a konkrét helyi (települési és megyei önkormányzati) feladatok meghatározásának alapja a jelentkező igények feltárása, a helyi szükségletek biztosítása. Nagy fontossággal bír a helyi igények figyelemmel kísérése, illetve feltárása, a szociális szolgáltatástervezési koncepciók átgondolt, megalapozott elkészítése, illetve felülvizsgálata a következő időszakban. A felülvizsgálatuknál kiemelt figyelemmel kell lenni a hatályos törvényi és kapcsolódó jogszabályi előírásokra is, illetve ezek igényekre gyakorolt hatásaira. Fontos az is, hogy a koncepciók felülvizsgálata során, illetve a döntéshozatalnál egy-egy konkrét fejlesztési elképzelés tekintetében először a hatályos szociális törvény szerinti kötelező feladatokon, az ellátásra szorulók saját környezetében történő segítségnyújtási formákon legyen a hangsúly, s csak abban az esetben vállaljon egy-egy település többletfeladatokat, ha az előzők már biztosítottak, s a többletfeladatok vállalása nem veszélyezteti a többi ellátását. A korábban megszervezett, de a település kötelező feladatát nem (vagy a szociális törvény módosításából adódóan már nem) képező szolgáltatások esetében is a körültekintés javasolt. Nem lenne ugyanis szerencsés, ha automatikus megszüntetésükre kerülne sor, különösen, ha arra az adott településen igény van, vagy a környező települések lakosságát is szolgálhatják társulás keretében. Az ellátás-fejlesztési feladatok megvalósításában a többcélú kistérségi társulások jelentősége, szerepe aprófalvakkal sűrűn ellátott megyénkben igen nagy. A következő időszakban is kulcsfontosságú a szerepük egyrészt − az egyes településeken kötelezően biztosítandó, de még hiányzó szolgáltatások megszervezése, biztosítása tekintetében, másrészt − azon ellátások kiépítésében, melyek csak meghatározott lakosságszám felett előírtak, de a hozzájutásukat minden településnek biztosítania kell. A hiányzó szolgáltatások kiépítése, a meglévők feltételeinek biztosítása azonban csak külső források bevonásával valósítható meg hátrányos helyzetű megyénkben, ezért a lehetséges – decentralizált és európai uniós – pályázati támogatások megszerzésére nagy hangsúlyt kell fektetni.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
20
III. A megyei önkormányzat által nyújtott ellátások változása és fejlesztési feladatai III. 1. Az ellátások alakulása, jellemzői
A megyei önkormányzat a tartós bentlakásos intézményi ellátást jelenleg is 16 intézmény fenntartásával biztosítja. Intézményhálózatában azonban, mind kapacitását, mind struktúráját tekintve változások történtek. A működtetett összes férőhelyek száma 2429 férőhelyről 2538-ra gyarapodott, miközben az ellátott feladatok is módosultak: − 2006. évben két kisebb kapacitásmódosítás történt: az encsi Idősek ÁpolóGondozó Otthonában 2 férőhelyes bővítésre nyílt lehetőség, az ormosbányai Idősek Otthonában viszont a tűzvédelmi előírások miatt 2 férőhelyet csökkenteni kellett; − 2007. évben: = az ózdi Idősek Otthonában – a működési engedélyben előírt betegszoba kialakítása érdekében 3 férőhelyes csökkentésről kellett dönteni; = a tokaji és a sárospataki intézményben az előírt egy főre jutó 6 m2 közelítése érdekében, az ellátás iránti igény csökkenésével, 5-5 férőhely megszüntetésére nyílt lehetőség, mellyel enyhült a zsúfoltság; = Sajószentpéter Város Önkormányzatától átvételre került az 50 férőhelyes idősek otthona ellátási feladat, a feladatellátást biztosító ingatlan tulajdonjogával együtt; = befejeződött a sajószentpéteri beruházás, mellyel egy 100 férőhelyes új intézmény kezdhette meg működését a szenvedélybetegek számára ápolást, gondozást és rehabilitációs ellátást nyújtva; = a Dédestapolcsányban működtetett 50 férőhelyes Idősek Mentálhigiénés Otthona az év végével megszünt. − 2008. évben a Dr. Csiba László Gondoskodás és Esély Háza kapacitása, a szenvedélybetegek otthona ellátási formát érintően – az elhelyezési igényekre tekintettel, meglévő helyiségek funkcióinak átszervezésével – 22 férőhellyel bővült. Sor. sz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Intézmény, telephely megnevezése Idősek Otthona, Bodrogkeresztúr Idősek Otthona, Borsodnádasd Idősek Ápoló-Gondozó Otthona, Encs Idősek Otthona, Ormosbánya Idősek Otthona, Ózd Idősek Otthona, Szerencs
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Kapacitás 2005 50 45 120 150 145 220
2008 50 45 122 148 142 220
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
7. 8. 9. 10. 11.
12. 13. 14. 15. 16.
Idősek és Fogyatékosok Otthona, Sárospatak Ápoló-Gondozó Otthon, Boldogkőváralja Ápoló-Gondozó Otthon, Tokaj Fogyatékosok Otthona (lakóotthona), Edelény Foglakoztató Rehabiltációs Intézmény és Fogyatékosok Otthona (lakóotthonai), Putnok Pszichiátriai Otthon, Borsodivánka Pszichiátriai Otthon (lakóotthon), Hejőbába Pszichiátriai Szakkórház és Betegotthon, Izsófalva - idősek otthona (Sajószentpéter) Pszichiátria Otthon, Ricse Idősek Mentálhigiénés Otthona, Dédestapolcsány Dr. Csiba László Gondoskodás és Esély Sajószentpéter szenvedélybetegek otthona szenvedélybetegek rehabilitációs
21
90 90 110 135 200 12 141 40 21 240 365 10 100 95 50
90 85 110 130 200 12 141 40 21 240 365 10 100 50 95 -
-
102 20
Háza,
E változások tükrében a megyei önkormányzat fenntartásában lévő szakosított ellátást nyújtó intézményekben rendelkezésre álló 2538 férőhely – az egyes ellátási formákat, típusokat tekintve – a következők szerint oszlik meg: − ápolást, gondozást nyújtó ellátások: = időskorúak 867 = fogyatékos személyek 565 = szenvedélybetegek 102 = pszichiátriai betegek 800 − rehabilitációs intézményi ellátás = fogyatékos személyek 141 = szenvedélybetegek 20 − lakóotthoni ellátás = fogyatékos személyek 33 ebből: ápoló-gondozó célú 12 rehabilitációs célú 21 = pszichiátriai betegek (rehab. célú) 10
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
22
Az ellátásra várakozók havi átlagos száma a megyei önkormányzat által fenntartott intézményekben 2004. évtől meghaladta a 600 főt. A várakozók mintegy felét az idősek otthonaiban elhelyezésre várók képezték. Ez a helyzet a gondozási szükséglet vizsgálat következtében változóban van. A várakozók száma ez év I-III. negyedévének átlagában felére csökkent az előző évihez képest. Az idősek közel fele demens időskorú. A várakozók száma a főbb ellátotti csoportokat tekintve a következő: a) időskorúak ebből: dementált betegek b) szenvedélybetegek c) pszichiátriai betegek ebből: speciális igény d) fogyatékos személyek
144 fő 67 fő 50 fő 112 fő 34 fő 57 fő
A várakozóknak közel 60 %-a sürgősséggel igényli az elhelyezést, azonban a fogyatékosok otthonainál és a szenvedélybetegek esetében ezt meghaladó arányú. (6. sz. melléklet) III. 2. A következő időszak feladatai
A szociális intézmények működése engedélyhez kötött, melyet a Borsod-AbaújZemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézményekre az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Kirendeltsége (továbbiakban: Hivatal) ad ki. A megyei önkormányzat fenntartásában lévő intézmények összesen 22 működési engedély alapján nyújtják az ellátást. A működési engedélyek közül mindössze 5 szól határozatlan időre, 275 férőhelyet érintve. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendeletet módosító 353/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. § (5) bekezdése értelmében a 2007. december 31-én ideiglenes működési engedéllyel rendelkező intézményeket a működést engedélyező szerv 2008. december 31-ig felülvizsgálja, és ha az intézmény a felülvizsgálat időpontjában nem felel meg a működési engedély kiadásához szükséges feltételeknek, akkor 2012. december 31-éig érvényes ideiglenes működési engedélyt ad ki. Az ideiglenes működési engedélyről kiadott határozat tartalmazza a határozatlan idejű működési engedély kiadásához szükséges feltételeket.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
23
A fenntartónak – a feltételek határidőre történő megteremtéséhez szükséges feladatokról – intézkedési tervet kell készítenie, melyet meg kell küldenie az engedélyező szervnek. A 17 működési engedélyből tizenöt minősült ideiglenes működési engedélynek, ezekre a Hivatal a 2012. december 31-ig szóló működési engedélyeket kiadta. (Két intézmény működési engedélye ez év végéig szól.) Az ideiglenes működési engedélyekben a hiányosságok a következők szerint kerültek rögzítésre: − az akadálymentesítés 9, − az egy főre jutó 6 négyzetméter biztosítása 13, − az egy szobában legfeljebb 4 (meghatározott esetekben 6) fő elhelyezése 12, − a személyi higiéné feltételei (tisztálkodás, illemhely) 3, − egyéb előírások (kőpadozat csere, házaspári szoba, látogatók fogadására szolgáló helyiség, bútorzat, nyílászárók) 4, − személyi feltételek (létszám, és vagy szakképzettség) 11 esetben. (7. sz. melléklet) Az intézkedési tervek – melyek a működést engedélyező határozatokban előírtak teljesítésére irányulnak, figyelemmel a szolgáltatástervezési koncepcióban megfogalmazott fejlesztési irányokra – elkészültek, és minden érintetthez eljutottak. Az intézkedési tervekben – összhangban a jogszabályi előírásokkal – a 2009. évben a hangsúly az akadálymentesítésre került, mivel az ez irányú feltételeket 2010. január 1. napjától biztosítani kell. A 2005. évben felülvizsgált szolgáltatástervezési koncepcióban megfogalmazott fejlesztési feladatokat – a kiadott új működési engedélyekben előírtak teljesítési igényére, valamint az időközben megvalósult programokra, az ellátásokban bekövetkezett változásokra figyelemmel – áttekintettük. Lényeges módosítások nem indokoltak, a feladatok és ütemezésük azonban aktualizálásukat teszi szükségessé, melyet a 8. sz. melléklet foglal össze. A következő időszak feladatát ezek végrehajtása kell, hogy képezze.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2008. évi felülvizsgálata
24
Mellékletek
1. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén megye állandó népessége és változása kistérségenként (2003 - 2008) 1.a. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén megye állandó népessége és településszerkezete kistérségenként (2008. január 1.) 2. sz. melléklet A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és megszervezésük kötelezettsége (2008. január 1-jétől) 3. sz. melléklet A települési önkormányzatok által biztosítandó szociális szolgáltatások megszervezettsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2007. év) 3/a. sz. melléklet Nappali ellátást nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2007. év) 4. sz. melléklet Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2008. év) 5. sz. melléklet Tartós bentlakásos ellátást nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2008. szeptember 30.) 5.a. sz. melléklet Az egyes fenntartói csoportok szerepe megyénk tartós bentlakásos ellátásában (2008) 6. sz. melléklet Az elhelyezésre várakozók éves átlagos száma a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben (2003-2008.) 7. sz. melléklet A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által nyújtott ellátások hiányzó – ideiglenes működési engedélyben előírt – feltételei 8. sz. melléklet A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények fejlesztési feladatai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
1. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén megye állandó népessége és változása kistérségenként 2003 - 2008 Kistérség Abaúj-hegyközi Bodrogközi Edelényi Encsi Kazincbarcikai Mezőkövesdi Mezőcsáti Miskolci Miskolc Térsége Ózdi Sárospataki Sátoraljaújhelyi Szerencsi Szikszói Tiszaújvárosi Tokaji Megye összesen
Állandó népesség Változás 2008/2003 (%) 2003 2005 2008 -4,8 16226 15943 15448 -3,6 19765 19619 19063 -2,9 38163 37882 37055 0,2 24659 24774 24701 -4,7 66320 65221 63203 -3,9 45920 45139 44148 -3,8 15811 15656 15215 -3,2 282507 278457 273549 -4,8 181565 173 979 172 855 -0,2 100942 104478 100694 -5,1 79810 78350 75734 -4,4 28048 27564 26800 -6,1 25765 25165 24181 -3,0 46468 46058 45064 -2,2 19826 19801 19382 -0,9 34795 34629 34494 -5,0 14717 14372 13985 -3,5 758800 748630 732022
200000
100000
50000
aú
j-h eg Bo ykö dr z og i kö Ed zi el én yi Ka zin En cs c M bar i ez cik ők a öv i M esd ez őc i sá M ti isk Té olc rs ég e Sá Ó z Sá ros di to p a ra t lja aki új Sz hely i er en c s S Ti zik i sz sz aú ó jvá i ro s To i ka ji
0
Ab
Népesség száma
150000
1.a. sz. melléklet Borsod-Abaúj-Zemplén megye állandó népessége és településszerkezete kistérségenként (2008. január 1.)
Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Kistérség
Abaúj-hegyközi Bodrogközi Edelényi Encsi Kazincbarcikai Mezőcsáti Mezőkövesdi Miskolci Ózdi Sárospataki Sátoraljaújhelyi Szerencsi Szikszói Tiszaújvárosi Tokaji Megye összesen:
Települések száma összesen 24 17 47 36 32 9 21 40 29 16 19 18 23 16 11 358
ebből: 100 fő alatti
101500 fő
5011000 fő
10012000 fő
3
11 5 21 17 10 3 3 3 6 4 11 2 12 3 3 114
5 6 10 6 9 1 5 6 11 6 3 2 5 4 4 83
3 4 5 4 9 3 9 12 6 5 2 4 4 7 2 79
8 7
1 2 1
22
2000 fő 20011000020001- 30000 fő alatti 10000 fő 20000 fő 30000 fő fölötti össz. 2 22 2 15 2 1 44 2 34 3 1 28 2 7 3 1 17 17 1 1 21 4 1 24 1 15 1 18 10 8 1 22 1 1 14 2 9 298 51 6 0 3
Állandó népesség 2008.I.1. 15 448 19 063 37 055 24 701 63 203 44 148 15 215 273 549 75 734 26 800 24 181 45 064 19 382 34 494 13 985 732 022
ebből: 60 év feletti (fő)
%
3 344 4 086 7 970 4 876 14 098 11 523 3 121 63 465 17 301 6 044 5 432 9 922 3 989 6 650 3 466 165 287
21,6 21,4 21,5 19,7 22,3 26,1 20,5 23,2 22,8 22,6 22,5 22,0 20,6 19,3 24,8 22,6
2. sz. melléklet A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és megszervezésük kötelezettsége (2008. január 1-jétől) Település népesség száma ValaMegyei Megyei mennyi 2 000 3 000 10 000 30 000 50 000 jogú önk. telep. város állandó lakos fölött
Ellátási formák
ALAPSZOLGÁLTATÁSOK*** Falu-* és tanyagondnoki** szolgáltatás Étkeztetés X X X X Házi segítségnyújtás
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
autisták, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalanok)
X
X
X
X
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
Családsegítés Nappali ellátás (idősek) Nappali ellátás (idősek, fogyatékosok,
1
Támogató szolgáltatás 1
Közösségi ellátások
(pszich. és szenvedélybetegek részére)
Utcai szociális munka SZAKOSÍTOTT ELLÁTÁSOK*** Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények - idősek gondozóháza
X
X
X
- fogyatékos szem. gondozóháza
X
X
X
- pszichiátriai betegek átm. otthona
X
X
X
- szenvedélybetegek átmeneti otthona
X
X
X
- éjjeli menedékhely
X
X
X
- hajléktalan személyek átm. szállása
X
X
X
Ápolást, gondozást nyújtó intézmények - idősek otthona - pszichiátriai betegek otthona
X
X
(X)
X
- szenvedélybetegek otthona
(X)
X
- fogyatékos személyek otthona
(X)
X
- hajléktalanok otthona
(X)
X
Rehabilitációs intézmények - pszichiátriai betegek
(X)
X
- szenvedélybetegek
(X)
X
- fogyatékos személyek
(X)
X
- hajléktalan személyek
(X)
X
Lakóotthonok - fogyatékos személyek
(X)
X
- pszichiátriai betegek
(X)
X
- szenvedélybetegek
(X)
X
*
600 lakosságszám alatti település esetén
** 70-140 lakosságszámú külterület, vagy egyéb belterületi lakott hely esetén *** X = kötelezően biztosítandó ellátás (X) = ebből kettő - az igények alapján - kötelezően biztosítandó ellátás 1 2008. december 31-ig kötelező
3. sz. melléklet A települési önkormányzatok által biztosítandó szociális szolgáltatások megszervezettsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2007. év
4.
Berzék
1 008
X
X
X
5.
Bőcs
2 906
X
X
X
X
X
6.
Bükkaranyos
1 526
X
X
7.
Bükkszentkereszt
1 227
X
X
X
X
8.
Emőd
5 471
X
X
X
X
X
X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
X
Éjjeli menedékhely
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
Idősek gondozóháza
2 639
Pszich. betegek
X
Arnót
Szenv. betegek
X
3.
Fogyatékos szem.
X
Hajéktalanok
X
X
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
X
X
Utcai szociális munka
X
6 097
Támogató szolgáltatás
888
Alsózsolca
Közösségi ellátások
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Alacska
2.
Kistérség, település
Étkeztetés
1.
Ssz.
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Családsegítés
Házi segítségnyújtás
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
X
X
Miskolci kistérség
9.
X X
Felsőzsolca
7 283
10.
Gesztely
2 948
11.
Harsány
2 148
12.
Hernádkak
1 686
13.
Hernádnémeti
3 809
14.
Kisgyőr
1 702
15.
Kistokaj
2 008
X
16.
Kondó
669
X
17.
Köröm
1 383
18.
Mályi
4 378
19.
Miskolc
20.
Muhi
21.
Nyékládháza
5 069
22.
Onga
4 928
23.
Ónod
2 521
24.
Parasznya
1 289
25.
Radostyán
672
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
172 855 553
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X
X X
X
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X X
3. sz. melléklet
26.
Répáshuta
27. 28.
516
X
Sajóbábony
3 056
X
X
Sajóecseg
1 119
X
X
29.
Sajóhidvég
1 123
X
X
30.
Sajókápolna
31.
Sajókeresztúr
1 657
X
X
32.
Sajólád
3 106
X
X
33.
Sajólászlófalva
471
34.
Sajópálfala
827
X
X
X
35.
Sajópetri
X
X
36.
Sajósenye
X
X
37.
Sajószentpéter
38. 39. 40.
445
X
X
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
13 482
X
X
Sajóvámos
2 252
X
X
Szirmabesenyő
4 605
X
X
Varbó
1 182
X
X X
X
Edelényi kistérség 41.
Abod
235
X
X
X
42.
Aggtelek
615
43.
Balajt
477
X
44.
Becskeháza
46
X
X
45.
Bódvalenke
199
X
X
46.
Bódvarákó
117
X
X
47.
Bódvaszilas
1 196
X
X
X
48.
Boldva
2 501
X
X
X
49.
Borsodszirák
1 252
X
X
X
50.
Damak
281
X
51.
Debréte
17
X
X
X
52.
Edelény
10 836
X
X
X
X
X
X X
X
X
X
X
X X
X X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
Fogyatékos személyek gondozóháza
Pszich. betegek
Szenv. betegek
Fogyatékos szem.
Hajéktalanok
Idősek gondozóháza
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Utcai szociális munka
Támogató szolgáltatás
Közösségi ellátások
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
X
X
1 581 464
Családsegítés
Házi segítségnyújtás
Étkeztetés
Kistérség, település
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
Jósvafő
60.
Komjáti
61.
Ládbesenyő
321
X
62.
Lak
647
63.
Martonyi
503
64.
Meszes
212
X
65.
Nyomár
339
X
66.
Perkupa
931
67.
Rakaca
875
X
X
68.
Rakacaszend
423
X
X
X
69.
Szakácsi
167
X
X
X
70.
Szalonna
1 075
X
X
X
71.
Szendrő
4 295
X
X
X
72.
Szendrőlád
1 872
X
X
73.
Szin
796
X
74.
Szinpetri
270
75.
Szögliget
743
76.
Szőlősardó
149
77.
Szuhogy
78.
Teresztenye
79.
Tomor
80.
Tornabarakony
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
333
X
X
X
X
301
X X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X
X X
1 234
X
X X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
33
X
262 22
X
X
X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
59.
X
Éjjeli menedékhely
100
X
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
697
Irota
X X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
Hidvégardó
58.
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
57.
X
Idősek gondozóháza
131
Pszich. betegek
Hegymeg
Szenv. betegek
56.
Fogyatékos szem.
X
667
Hajéktalanok
111
Hangács
55.
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Galvács
54.
Utcai szociális munka
X
Égerszög
Támogató szolgáltatás
X
53.
Közösségi ellátások
66
Kistérség, település
Ssz.
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Családsegítés
Étkeztetés
Házi segítségnyújtás
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
Tornanádaska
626
X
X
83.
Tornaszentandrás
260
X
X
84.
Tornaszentjakab
246
X
85.
Varbóc
66
X
86.
Viszló
83
Ziliz
X X
X
X
X
X
402
X
X
X
79
X
X
X
X
Encsi kistérség 88.
Abaújalpár
89.
Abaújkér
682
X
X
X
X
90.
Alsógagy
115
X
X
X
X
91.
Baktakék
767
X
X
92.
Beret
291
X
X
X
93.
Büttös
229
X
X
94.
Csenyéte
515
X
95.
Csobád
713
96.
Detek
295
97.
Encs*
6 777
98.
Fáj
99. 100. 101.
Forró
102.
Fulókércs
386
X
103.
Gagyapáti
33
X
104.
Garadna
461
X
105.
Gibárt
373
106.
Hernádbűd
152
X
107.
Hernádpetri
227
X
X
X
X X
X
X
X
X
358
X
X
Fancsal
368
X
X
Felsőgagy
178
X
X
2 601
X
X
X
X
X
X
X
X
X sz
X
X
X
X X
X
X
X X
X
X X
X
X
X X
X X
X X X X
X
X X sz
X
X X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
X
Idősek gondozóháza
Fogyatékos szem.
Hajéktalanok
Idősek
Utcai szociális munka
Támogató szolgáltatás
Közösségi ellátások
Pszich. betegek
82.
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Szenv. betegek
Tornakápolna
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Családsegítés
X
Házi segítségnyújtás
Étkeztetés
X
81.
87.
25
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Kistérség, település
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
68
X
X
35
X
X
X
X
Litka
66
X
X
Méra
1 834
X
X
X
116.
Novajidrány
1 458
X
X
X
117.
Pamlény
X
X
118.
Pere
119.
Perecse
120.
Pusztaradvány
121.
Szalaszend
122.
Szászfa
170
X
X
X
123.
Szemere
393
X
X
65
X
X
X
X
30
X
227
X
1 116
X
X
574
389
X X
X
X X X
X sz X X
x
X
X
X
X
X
X
X
X
X X X
X X X
Kazincbarcikai kistérség 124.
Alsószuha
479
X
125.
Alsótelekes
172
X
X
X
X
X
126.
Bánhorváti
1 565
X
X
X
X
X
127.
Berente
1 060
X
X
X
X
128.
Dédestapolcsány
1 582
X
X
X
129.
Dövény
308
X
X
X
X
130.
Felsőkelecsény
439
X
X
X
X
131.
Felsőnyárád
1 067
X
X
X
X
132.
Felsőtelekes
837
X
X
X
133.
Imola
115
134.
Izsófalva
1 860
X
X
X
X X
X
X
X
X
X X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
X
Idősek gondozóháza
115.
X
X
Pszich. betegek
114.
X
X
Szenv. betegek
Krasznokvajda
908 1 282
X
Fogyatékos szem.
Keresztéte
113.
X
Hajéktalanok
112.
X
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Kány
X
Utcai szociális munka
111.
X
Támogató szolgáltatás
Ináncs
X
486
Közösségi ellátások
Hernádvécse
110.
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
109.
Családsegítés
Hernádszentandrás
Házi segítségnyújtás
108.
Étkeztetés
Kistérség, település
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
X
X
139. 140. 141.
Nagybarca
142.
Ormosbánya
143.
Ragály
144.
Rudabánya
2 932
X
145.
Rudolftelep
771
X
146.
Sajógalgóc
397
X
X
X
147.
Sajóivánka
598
X
X
X
148.
Sajókaza
3 275
X
X
X
149.
Szuhafő
150.
Szuhakálló
1 109
X
X
X
151.
Tardona
1 144
X
X
152.
Trizs
260
153.
Vadna
629
X
X
X
154.
Zádorfalva
483
155.
Zubogy
612
X
X
X X
X
Mályinka
532
X
X
Múcsony
3 405
X
X
980
X
X
X
X
691
X
180
X
X
1 862
X
X
X X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X X
X X X
X X
Mezőkövesdi kistérség 156.
Bogács
157.
Borsodgeszt
2 029
X
X
X
X
158.
Borsodivánka
159.
Bükkábrány
754
X
X
1 704
X
160.
Bükkzsérc
1 065
X
161.
Cserépfalu
1 061
X
310
X
X X X
X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
X
X
Éjjeli menedékhely
X
1 757
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Kurityán
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
138.
174 31 392
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
X
Kazincbarcika
Idősek gondozóháza
X
X
Kánó
137.
Pszich. betegek
X
136.
Szenv. betegek
Támogató szolgáltatás
X
Fogyatékos szem.
Közösségi ellátások
X
Hajéktalanok
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
X
Jákfalva
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Családsegítés
X
135.
Utcai szociális munka
Házi segítségnyújtás
536
Étkeztetés
Kistérség, település
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
Cserépváralja
489
163.
Csincse
602
164.
Egerlövő
601
X
165.
Kács
570
X
X
X
X
166.
Mezőkeresztes
4 233
X
X
X
X
167.
Mezőkövesd
17 389
X
X
X
X
168.
Mezőnagymihály
1 141
X
X
X
X
169.
Mezőnyárád
1 735
X
X
170.
Négyes
171.
Sály
1 928
X
X
X
X
172.
Szentistván
2 635
X
X
X
X
173.
Szomolya
1 688
X
X
X
X
174.
Tard
1 404
X
X
X
175.
Tibolddaróc
1 541
X
X
X
974
X
X
X
X
176.
Vatta
295
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X X
Arló
4 080
177.
Bánréve
1 429
X
X
X
178.
Borsodbóta
942
X
X
X
179.
Borsodnádasd
3 450
X
X
X
Xsz
X
X
180.
Borsodszentgyörgy
1 308
X
X
X
Xsz
X
X
181.
Bükkmogyorósd
157
X
X
182.
Csernely
875
X
X
183.
Csokvaomány
939
X
X
184.
Domaháza
974
X
185.
Dubicsány
337
186.
Farkaslyuk
2 022
187.
Gömörszőlős
X
X
Xsz
X
X
X
X
X
Xsz
X
X
Xsz
X
Xsz
X
X X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
X X
177.
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Ózdi kistérség
85
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X X
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
Pszich. betegek
Szenv. betegek
Fogyatékos szem.
Hajéktalanok
Idősek gondozóháza
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Utcai szociális munka
Támogató szolgáltatás
X
162.
Közösségi ellátások
Házi segítségnyújtás
X
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Étkeztetés
X
Családsegítés
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Kistérség, település
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
539
192.
Királd
193.
Kissikátor
194. 195. 196.
Ózd
197.
Putnok
198.
Sajómercse
259
X
199.
Sajónémeti
564
X
200.
Sajópüspöki
568
X
201.
Sajóvelezd
871
202.
Sáta
1 354
203.
Serényfalva
1 076
X
204.
Uppony
364
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
931
X
X
X
350
X
X
X
Lénárddaróc
315
X
X
X
Nekézseny
847
X
X
39 189
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
7 628
X
Xsz
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
205.
Bodrogolaszi
206.
Erdőhorváti
665
207.
Györgytarló
619
208.
Háromhuta
156
209.
Hercegkút
210.
Kenézlő
211.
Komlóska
X
X
X
212.
Makkoshotyka
1 003
X
X
X
213.
Olaszliszka
1 754
X
X
X
214.
Sárazsadány
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
716
X
X
X
1 420
X
X
X
329
278
X
X
X
X
X X
Sárospataki kistérség 991
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
Idősek gondozóháza
X
Pszich. betegek
X
Szenv. betegek
Xsz
Fogyatékos szem.
X
Utcai szociális munka
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Xsz
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Kelemér
X
X
Éjjeli menedékhely
191.
547 1 936
Xsz
Hajéktalanok
Járdánháza
X
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
Hét
190.
X
Támogató szolgáltatás
189.
X
Közösségi ellátások
1 798
Családsegítés
Hangony
Házi segítségnyújtás
188.
Étkeztetés
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Kistérség, település
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
X
X
X
X
X
X
3. sz. melléklet
218.
Vámosújfalu
859
X
219.
Viss
767
X
X
X
220.
Zalkod
282
X
X
X
X
X X
X
Sátoraljaújhelyi kistérség 221.
Alsóregmec
237
X
X
X
X
X
222.
Bózsva
205
X
X
X
X
X
223.
Felsőregmec
314
X
X
X
X
X
224.
Filkeháza
119
X
X
X
X
225.
Füzér
518
X
X
X
X
226.
Füzérkajata
134
X
X
X
X
227.
Füzérkomlós
396
X
X
X
228.
Füzérradvány
416
X
229.
Hollóháza
230.
Kishuta
231.
Kovácsvágás
652
232.
Mikóháza
554
233.
Nagyhuta
234.
Nyíri
235.
Pálháza
236.
Pusztafalu
237.
Sátoraljaújhely
238.
Vágáshuta
98
239.
Vilyvitány
294
X
397
X
X
X
Alsódobsza
X X
X
X
X
X
X
X
X X
X
335
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
70 1 158 X
16 948
X
Szerencsi kistérség 240.
X
X
X
239
X
X
1 040
454
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
1 353
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
1 968
Vajdácska
Idősek gondozóháza
X X
Tolcsva
217.
Pszich. betegek
X X
216.
Szenv. betegek
X
Fogyatékos szem.
X
Sárospatak
Idősek
X
215.
Hajéktalanok
Utcai szociális munka
X
Támogató szolgáltatás
X
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás
Közösségi ellátások
Családsegítés
X
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás
13 640
Étkeztetés
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Kistérség, település
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
X
X
X
X
X
X
X
X
X
247.
Monok
1 762
X
X
X
X
248.
Prügy
2 721
X
X
X
X
249.
Rátka
1 011
X
X
X
X
250.
Sóstófalva
X
X
X
X
251.
Szerencs
9 969
X
X
X
252.
Taktaharkány
4 009
X
X
X
253.
Taktakenéz
1 290
X
X
254.
Taktaszada
2 129
X
X
255.
Tállya
2 134
X
X
X
256.
Tiszalúc
5 567
X
X
257.
Újcsanálos
X
X
286
X
931
X
113
X
182
X
Támogató szolgáltatás
Közösségi ellátások
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
Szikszói kistérség 258.
Abaújlak
259.
Abaújszolnok
X
X
260.
Alsóvadász
1 561
X
X
261.
Aszaló
1 946
X
X
262.
Felsődobsza
966
X
X
263.
Felsővadász
549
264.
Gadna
264
265.
Gagybátor
222
X
X
266.
Gagyvendégi
230
X
X
267.
Halmaj
1 781
X
X
X
X X X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
X
2 556
X
Éjjeli menedékhely
2 879
Mezőzombor
246.
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
Megyaszó
245.
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
Mád
X
Pszich. betegek
2 457
244.
X
Szenv. betegek
X
X
Fogyatékos szem.
X
X
X
Hajéktalanok
X
X
Legyesbénye
X
Idősek
X
Golop
243.
X
Utcai szociális munka
647 1 684
242.
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
X
Bekecs
Családsegítés
Házi segítségnyújtás
X
241.
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
2 635
Kistérség, település
Ssz.
Idősek gondozóháza
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás
Étkeztetés
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
X
X X
X
X
Monaj
294
X
X
275.
Nagykinizs
373
X
276.
Nyésta
277.
Rásonysápberencs
606
278.
Selyeb
500
279.
Szentistvánbaksa
284
280.
Szikszó
60
6 058
X
X
Tiszaújvárosi kistérség 281.
Girincs
282.
Hejőbába
1 988
830 X
X
283.
Hejőkeresztúr
1 084
X
X
284.
Hejőkürt
316
285.
Hejőpapi
1 295
286.
Hejőszalonta
287.
Kesznyéten
288.
Kiscsécs
289.
Nagycsécs
873
X
290.
Nemesbikk
1 046
X
291.
Oszlár
292.
Sajóörös
1 239
X
X
293.
Sajószöged
2 293
X
X
294.
Szakáld
X
X
X
X X
828
X
1 897
X
194
440
597
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
X
X
274.
X
Éjjeli menedékhely
X
X
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
X
X
478
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
180
Léh
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
Kupa
273.
X
Idősek gondozóháza
X
272.
354
Pszich. betegek
X
Kiskinizs
Szenv. betegek
X
271.
Fogyatékos szem.
X
Kázsmárk
Hajéktalanok
X
Homrogd
270.
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás Idősek
X
269.
Utcai szociális munka
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
X
X
Hernádkércs
Támogató szolgáltatás
Családsegítés
X X
X
268.
Közösségi ellátások
Házi segítségnyújtás
X X
Étkeztetés
997 1 042
342
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Kistérség, település
Ssz.
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
3. sz. melléklet
X
3 231
X
X
X
X
X
X
297.
Abaújszántó
298.
Abaújvár
304
X
X
299.
Arka
105
X
X
300.
Baskó
197
X
X
301.
Boldogkőújfalu
572
X
302.
Boldogkőváralja
303.
Fony
388
X
X
X
304.
Gönc
2 294
X
X
X
305.
Göncruszka
662
X
X
306.
Hejce
272
X
X
X
307.
Hernádcéce
213
X
308.
Hernádszurdok
217
X
309.
Hidasnémeti
310.
Kéked
244
X
311.
Korlát
328
X
312.
Mogyoróska
82
X
X
X
313.
Pányok
93
X
X
X
X
314.
Regéc
106
X
X
X
X
315.
Sima
25
X
316.
Telkibánya
X
X
X
317.
Tornyosnémeti
X
X
318.
Vilmány
319.
Vizsoly
996
Zsujta
189
320.
Bodrogközi kistérség
1 039 X
1 162
685 572
X
X X
X
X
X
X
X
X X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
X
X
X
1 472
X X
X X
X
X X X
X
X
X
X
X
X
X
Pszich. betegek
Fogyatékos szem.
Hajéktalanok
Idősek
Szenv. betegek
X
X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
X
Éjjeli menedékhely
X
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
Tiszaújváros Abaúj-Hegyközi kistérség
Fogyatékos személyek gondozóháza
18 039
296.
Nappali ellátás
Idősek gondozóháza
X
Utcai szociális munka
1 535
Támogató szolgáltatás
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Tiszapalkonya
Közösségi ellátások
Családsegítés
295.
Étkeztetés
Kistérség, település
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Ssz.
Házi segítségnyújtás
Szakosított ell. (átmeneti elhely.)
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
X
3. sz. melléklet
X
X
X
X
325.
Felsőberecki
315
X
X
X
X
326.
Karcsa
1 990
X
X
X
X
327.
Karos
555
X
X
X
X
328.
Kisrozvágy
210
X
329.
Lácacséke
414
X
330.
Nagyrozvágy
331.
Pácin
332.
Révleányvár
333.
Ricse
334.
Semjén
335.
Tiszacsermely
336.
Tiszakarád
337.
Zemplénagárd
X X
X X
X X
X
X
769
X
X
X
1 552
X
X
X
583 1 875
X
X
X
X
493
X
X
X
X
704
X
X
X
X X
X
X
X
X
X
X
2 579
X
X
867
X
X
1 268
X
X X
X
Mezőcsáti kistérség 338.
Ároktő
339.
Gelej
670
X
340.
Igrici
1 334
X
341.
Mezőcsát
6 547
X
342.
Tiszabábolna
433
X
X
343.
Tiszadorogma
457
X
X
X
344.
Tiszakeszi
2 738
X
345.
Tiszatarján
1 410
X
346.
Tiszavalk Tokaji kistérség
358
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X
Hajléktalan sz. átmeneti száll.
424
Éjjeli menedékhely
Dámóc
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
X
324.
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
X
X
Fogyatékos személyek gondozóháza
X
X
Pszich. betegek
X
X
Szenv. betegek
X
X
Fogyatékos szem.
X
X
X
Hajéktalanok
X
3 336
Idősek
1 521
Cigánd
323.
Utcai szociális munka
Bodroghalom
322.
Támogató szolgáltatás
X
Közösségi ellátások
Családsegítés
X
Alsóberecki
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás
X
321.
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
876
Kistérség, település
Ssz.
Idősek gondozóháza
Szakosított ell. (átmeneti elhely.) Nappali ellátás
Étkeztetés
Állandó népesség
Alapszolgáltatások
348.
349.
350. Erdőbénye
351. Szegi 353
352. Szegilong 260
353. Taktabáj
354. Tarcal
355. Tiszaladány
356. Tiszatardos
357. Tokaj
Családsegítés
Bodrogkeresztúr
Házi segítségnyújtás
347. Étkeztetés
Ssz. Kistérség, település
1 245 X X X
Bodrogkisfalud 944 X X
Csobaj 796 X X X
1 355 X X X
4 254 265
X
X
626 X
3 180 X
707
X X
X X
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X X
X
X
X X
X
X X
X X
Nappali ellátás Hajléktalan sz. átmeneti száll.
Éjjeli menedékhely
Szenvedélybetegek átmeneti otth.
Pszichiátriai betegek átmeneti otth.
Alapszolgáltatások Fogyatékos személyek gondozóháza
Idősek gondozóháza
Pszich. betegek
Szenv. betegek
Fogyatékos szem.
Hajéktalanok
Idősek
Utcai szociális munka
Támogató szolgáltatás
Közösségi ellátások
Jelzőrendsz. házi segítségnyújtás
Falugondnoki, tanyagond. szolgáltatás
Állandó népesség
3. sz. melléklet
Szakosított ell. (átmeneti elhely.)
3.a. sz. melléklet Nappali ellátást nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében A)
Település Miskolc Ózd Kazincbarcika Tiszaújváros Mezőkövesd Sátoraljaújhely Sárospatak Sajószentpéter Edelény Szerencs Putnok Felsőzsolca Encs Mezőcsát Alsózsolca Szikszó Tiszalúc Emőd Nyékládháza Onga Szirmabesenyő Mályi Szendrő Tokaj Mezőkeresztes Arló Taktaharkány Hernádnémeti Borsodnádasd Múcsony Cigánd Sajókaza Abaújszántó Tarcal Sajólád Sajóbábony Gesztely Rudabánya Megyaszó Szentistván Bekecs Forró Tiszakarád Mezőzombor Mád Gönc Sajószöged Tállya Bogács Farkaslyuk Karcsa Tolcsva
Állandó népesség (KSH) 172855 39 189 31 392 18 039 17 389 16 948 13 640 13 482 10 836 9 969 7 628 7 283 6 777 6 547 6 097 6 058 5 567 5 471 5 069 4 928 4 605 4 378 4 295 4 254 4 233 4 080 4 009 3 809 3 450 3 405 3 336 3 275 3 231 3 180 3 106 3 056
Idősek nappali ellátása 2000. év kapacitás
2002. év
ellátottak száma
kapacitás
2005. év
ellátottak száma
2007. év
kapa- ellátottak kapa- ellátottak citás száma citás száma 870 … 140 135 100 100 110 126 110 110 95 100 95 92 30 30 30 30 80 80 80 80 20 20 30 … 40 38 40 37 25 48 25 28 75 75 75 64 22 22 20 16 20 19 20 20 20 20 20 20 0 0 0 0 25 25 25 17 40 32 40 30 20 16 20 17 20 20 20 20 20 20 20 19 25 26 25 25 30 30 30 29
140 110 95 25 80 32 40 25 60 22 20 20 0 25 60 20 20 20 20 30
146 129 98 28 74 32 43 29 66 10 35 19 0 25 45 15 17 16 23 14
140 110 95 25 80 20 40 25 60 21 20 20 0 25 60 20 20 20 20 30
134 130 101 29 74 20 37 22 62 21 28 18 0 23 40 16 14 18 28 12
30 20 20 20 20 20 20
50 18 18 14 16 21 22
30 20 20 20 20 20 20
55 16 19 17 17 21 24
40 20 20 20 20 22 20
56 20 18 17 18 22 20
28 18 30
22 18 30
24 16 20
22 16 20
20 20 20
22 20 18
16
25
25
20 10 19 22
20 10 17 20
20 60 20 20 26 19
20 12 21 20 30 20 60 20 20 20 22
20 60 20 18 25 21
32 20
44 25
44 23
Háromezer fő alatti települések 2 948 24 20 24 2 932 2 879 20 20 20 2 635 12 9 12 2 635 20 18 20 2 601 25 0 25 2 579 30 2 556 20 17 20 2 457 60 60 60 2 294 20 20 20 2 293 20 16 20 2 134 20 26 20 2 029 20 15 20 2 023 1 990 31 31 32 1 968 25 7 25
40 20 20 20 20 24 18
… 20 17 22 10 17 18
60 25
25
30
19
25 10 20 megszünt 20 25 30 20 60 20 20 30 20 30 40 25
25 14 20 14 18 30 20 60 19 20 … … … 40 22
3.a. sz. melléklet
Település Sály Ricse Szendrőlád Ormosbánya Monok Olaszliszka Bükkábrány Kisgyőr Dédestapolcsány Pácin Bükkaranyos Bodroghalom Vilmány Novajidrány Erdőbénye Sáta Borsodszentgyörgy Ináncs Hidasnémeti Pálháza Berente Rátka Felsődobsza Borsodbóta Csokvaomány Hernádvécse Alsóberecki Zemplénagárd Felsőtelekes Baktakék Viss Tiszaladány Telkibánya Abaújkér Erdőhorváti Göncruszka Golop Taktabáj Egerlövő Révleányvár Krasznokvajda Tornyosnémeti Karos Fűzér Semjén Cserépváralja Hernádszentandrás Nyíri Dámóc Füzérradvány Lácacséke Füzérkomlós Szemere Fony Fulókércs Fancsal Kishuta
Állandó népesség (KSH) 1 943 1 875 1 872 1 862 1 762 1 754 1 704 1 702 1 582 1 552 1 526 1 521 1 472 1 458 1 355 1 354 1 308 1 282 1 162 1 158 1 060 1 011 966 942 939 908 876 867 837 767 767 707 685 682 665 662 647 626 601 583 574 572 555 518 493 489 486 454 424 416 414 396 393 388 386 368 335
2000. év kapacitás
2002. év
ellátottak száma
110 25 20 20 30 30 30 25 40 20 25 20 25 20 20 16 25 20
109 23 22 33 30 19 51 25 25 20 29 23 30 15 12 8 30 22
20 20
26 35
19
20
20 40 50 40
25 28 20 15
26 20 50 25 15 20 20 20 25 35 20 28 20
26 0 51 23 13 14 12 10 18 30 25 27 20
30 20
13 13
23 0 30
10 0 16
20 30 20
19 29 20
2005. év
2007. év
kapa- ellátottak kapa- ellátottak kapa- ellátottak citás száma citás száma citás száma 20 20 20 20 110 110 120 120 110 110 25 46 20 20 megszünt 27 32 30 22 30 22 20 30 20 30 25 25 30 30 30 30 30 30 30 18 30 25 megszünt 30 50 30 30 30 30 25 25 25 25 30 16 40 26 40 28 40 35 25 21 20 25 25 25 25 29 30 32 30 30 20 19 20 20 20 19 25 41 25 25 25 … 20 15 20 15 megszünt 20 10 20 20 20 20 16 12 16 11 16 16 25 30 25 31 25 25 20 24 25 26 30 28 66 66 60 59 60 … 20 20 20 20 20 20 20 31 20 20 30 30 15 15 20 12 20 16 megszünt 20 20 20 20 20 … 20 25 20 20 25 30 45 41 45 41 megszünt 50 48 50 50 50 50 40 15 40 30 megszünt 20 18 26 26 30 30 30 30 20 25 25 17 25 20 50 54 50 … 20 20 25 26 25 24 30 … 15 11 20 20 megszünt 20 13 25 6 megszünt 20 11 20 14 20 … 20 10 20 … 10 10 25 18 25 25 25 24 35 35 30 30 30 30 20 23 20 31 10 14 28 24 28 26 25 23 20 20 20 20 megszünt 25 25 30 20 30 30 megszünt 20 12 20 25 10 10 20 20 20 20 30 30 30 30 30 30 30 30 23 5 23 23 megszünt 42 42 60 25 60 30 30 24 30 21 megszünt … … 17 19 20 20 25 20 25 16 30 29 30 30 30 10 20 18 20 17 20 16 25 25 25 25 megszünt 70 55
3.a. sz. melléklet
Település
Állandó népesség (KSH)
Felsőberecki Sóstófalva Tornaszentandrás Pusztafalu Hernádszurdok Baskó Fűzérkajata Pányok
315 286 260 239 217 197 134 93
B)
2002. év
2005. év
2007. év
kapa- ellátottak kapa- ellátottak kapa- ellátottak kapa- ellátottak citás száma citás száma citás száma citás száma 20 18 20 20 20 25 megszünt 31 18 31 20 31 16 megszünt 21 19 21 17 szünetel megszünt 20 20 20 20 3 3 25 25 15 15 20 24 30 26 30 11 20 28 20 24 20 25 20 … 50 … 50 50 25 16 25 32 20 20 20 17
Egyéb nappali ellátás
Fogyatékos személyek Miskolc 172 855 ebből: MÁON ÖMÉFA Sátoraljaújhely 16 948 Szenvedélybetegek Miskolc Ózd Mezőkövesd Encs Hidasnémeti
2000. év
172 855 39 189 17 389
50 0 0 0
50 0 0 0
70 20 0 20
110 20 40 20
9
.. 75 … 10 25
Pszichiátriai betegek Encs Fűzérkomlós Hajléktalanok Miskolc Kazincbarcika Mezőkövesd Ózd
396
80 44
172 855 31 392 17 389 39 189
50 30 35 50
83
72
4. sz. melléklet Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2008. év)
Intézmény (intézményegység) neve 1.
Szociális Szolgáltató Központ
Cím
Ellátás megnevezése
Férőhely
Ellátási terület
Fenntartó
Működési engedély érvényessége
Kazincbarcika, Építők u. 13-15. Kazincbarcika Város Önkorm.
1/1. Gondozóház 1/2. Éjjeli Menedékhely
Kazincbarcika, Gyermekek útja 2. Kazincbarcika, Mátyás király u. 56.
időskorúak gondozóháza hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye
végleges
19 Kazincbarcika közig. területe 50 Kazincbarcika közig. területe
végleges 2.
Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat Idősek Gondozóháza 3. Területi Gondozószolgálat 3/1. Gondozóház 3/2. 3/3. 3/4.
Gondozóház Esthajnal Gondozóház Fogyatékos Személyek Gondozóháza
3/4.
Szállást Biztosító Idősek Klubja Kézenfogva Szociális Szolgáltató Központ
4.
4/1. Esthajnal Gondozóház 4/2. Harmónia Gondozóház 4/3. Hajléktalanok Átmeneti Szállása 4/4. Éjjeli Menedékhely
Mezőkövesd, Mátyás király u. 90. Mezőkövesd, Bogácsi u. 2.
időskorúak gondozóháza
23 Mezőkövesdi kistérség ter.
Miskolc, Kabar u. 4.
időskorúak gondozóháza
14 Miskolc közigazgatási területe
Miskolc, Kacsóh P. u. 8. Miskolc, Fazola H. u. 4. Miskolc, Meggyesalja u. 10.
időskorúak gondozóháza időskorúak gondozóháza fogyatékos személyek gondozóháza
15 Miskolc közigazgatási területe 12 Miskolc közigazgatási területe 10 Borsod-Abaúj-Zemplén m.
Miskolc, Bollóalja u. 115.
időskorúak gondozóháza
11 Miskolc közigazgatási területe
Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás Miskolc M. J. Város Önkorm.
végleges végleges végleges 2012.12.31 végleges végleges
Ózd Kistérség Többcélú Társulása Ózd, Bánszállás telep 4. Ózd, Virág u. 22. Ózd, Óvoda u. 13. Ózd, Óvoda út 13.
időskorúak gondozóháza időskorúak gondozóháza hajléktalan személyek átmeneti szállása hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye
20 14 50 16
Farkaslyuk, Jószerencsét tér 9.
időskorúak gondozóháza
18 Magyarország egész területe
2008.06.16 2008.12.31 2009.12.31
Ózd kistérség területe Ózd kistérség területe Ózd kistérség területe Ózd kistérség területe
2012.12.31 5.
Farkaslyuki Idősek Gondozóháza
6.
Gondozási Központ Időskorúak Gondozóháza Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ
7.
Békés Alkony Időskorúakat Gondozó Alapítvány
2012.12.31
Sárospatak Város Önkorm. Sárospatak, Borsi u. 73. Tiszaújváros, Mátyás király u. 34.
időskorúak gondozóháza
10 Sárospatak közig. területe
Tiszaújváros, Bartók B. út 1-3. Tiszaújváros, Szederkényi u. 2.
időskorúak gondozóháza hajléktalan személyek átmeneti szállása
44 Tiszaújváros 17 Tiszaújváros
végleges Tiszaújváros Városi Önkorm.
7/1. 7/2. 8.
"Ezüsthíd" Gondozóház Családsegítő Szolgálat - Hajléktalanok Átmeneti Szállása Hajléktalanokat Gondozó Központ
végleges Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete
Miskolc, Baross G. 13-15.
8/1. Hajléktalanok Átmeneti Szállása 8/2. Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye
hajléktalan személyek átmeneti szállása hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye időszakos (XI.1.-IV.30.) férőhely
9.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza 9/1. Éjjeli Menedékhely
2008.07.15
Mezőkövesd, Mátyás király u. 121.
100 Magyarország egész területe 80
végleges Mezőkövesd és vonzáskörzete
hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye
2012.12.31
35 Miskolc közigazgatási területe Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
30 területi korlátozás nélküli végleges
4. sz. melléklet Intézmény (intézményegység) neve
Cím
10.
Máltai Szeretetszolgálat Miskolc, Árpád u. 126. Hajléktalanok Átmeneti Szállása 11. Hajléktalanok, Szegények Egészségügyi és Miskolc, Baross G. u. 13-15. Mentálhigiénés Háza 11/1. Hajléktalanok Átmeneti Szállása 12. Szimbiózis Habilitációs Központ Miskolc, Forgács u. 18 13.
Szántó J.Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Int.
14.
Városi Szociális Szolgáltató Központ Időskorúak gondozóháza Összesen:
Szerencs, Rákóczi út 63.
3752 Szendrő, Béke út 1.
Ellátás megnevezése
Férőhely
Ellátási terület
hajléktalan személyek átmeneti szállása
50 területi korlátozás nélküli
hajléktalan személyek átmeneti szállása fogyatékos személyek lakóotthona (átmeneti elhelyezés!)
50 területi korlátozás nélküli 12 területi korlátozás nélküli
időskorúak gondozóháza
10 Szerencs város közigazg.ter.
idősek gondozóháza
Fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Országos Központja Napfényt az Életnek Alapítvány
Működési engedély érvényessége 2007.12.31
végleges "Szimbiózis" a Harmónikus Együtt-létért Alapítvány
végleges
Szerencs Város Önkorm.
végleges
Szendrő Város Önkorm.
végleges
15 Edelényi kistérség 725
5. sz. melléklet Tartós bentlakásos ellátást nyújtó intézmények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (2008. szeptember 30.)
Intézmény neve
Cím
Ellátás megnevezése
Férőhely
ebből emelt szintű
Ellátási terület
Fenntartó
Működési engedély érvényessége
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában: 1. 2. 4. 5. 6.
Idősek Otthona Idősek Otthona Idősek Otthona Pszichiátriai Otthon Pszichiátriai Otthon 6/1. Pszichiátriai Otthon 6/2. Pszichiátriai Otthon
Bodrogkeresztúr, Kossuth u. 3. Borsodnádasd, Móricz Zs. u. 4. Ormosbánya, Ady E. u. 33. Borsodivánka, József A. u. 1. Hejőbába, Széchenyi u. 94. Hejőbába, Széchenyi u. 94. Hejőbába, Tulipán u. 1.
idősek otthona idősek otthona idősek otthona pszichiátriai betegek otthona
50 45 148 240
pszichiátriai betegek otthona pszichiátriai betegek rehab. célú lo.
365 10
Pszichiátriai Otthon Pszich. Szakkórház és Betegotthon Pszichiátriai Otthon Idősek Otthona Ápoló-Gondozó Otthon Idősek Ápoló-Gondozó Otthona Fogyatékosok Otthona Fogyatékosok Otthona Fogyatékosok Lakóotthona
Ricse, Vasút u. 2. Izsófalva, Mária-táró 13. Izsófalva, Mária táró 2/1. Sajószentpéter, Somogyi B. u. 4. Boldogkőváralja, Kossuth u. 2. Encs, Ady Endre u. 1 Edelény, Szent Márton út 1-2. Edelény, Szent Márton út 1. Edelény, Szent Márton út 2.
pszichiátriai betegek otthona
Putnok, Bajcsy-Zsilinszky u. 48.
12/1.
Foglalkoztató Rehabilitációs Intézmény és Fogyatékosok Otthona Foglalkoztató Rehabilitációs Intézm.
12/2.
Fogyatékosok Otthona
12/3.
Lakóotthon
12/4. 13. 14. 15. 16. 16/1.
7. 8. 8/1. 8/2. 9. 10. 11. 11/1. 11/2. 12.
Putnok, Bajcsy-Zsilinszky u. 48.
Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m.
100 50 110 122
fogyatékos személyek otthona fogyatékos személyek áp.-gond. célú lo.
200 12
2012.12.31 2008.12.31 2012.12.31 2012.12.31 2012.12.31 végleges
95
pszichiátriai betegek otthona idősek otthona fogyatékos személyek otthona idősek otthona
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m.
Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m.
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
2012.12.31 2012.12.31 2012.12.31 2012.12.31 végleges 2012.12.31 végleges
Borsod-Abaúj-Zemplén m
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
141
2012.12.31
Putnok, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.
fogyatékos személyek rehabilitációs int. fogyatékos személyek otthona
40
2012.12.31
Putnok, Pogonyi út 8-9.
fogyatékos személyek rehab. célú lo.
12
2012.12.31
Lakóotthon Idősek Otthona Idősek Otthona Ápoló-Gondozó Otthon Idősek és Fogyatékosok Otthona Idősek Otthona
Putnok, Táncsics út 38. Ózd, Dózsa Gy u. 50. Szerencs, Bekecsi u. 10. Tokaj, Bethlen G. út 36. Sárospatak, József A. u. 10. Sárospatak, József A. u. 10.
fogyatékos szem. rehab. célú lo. idősek otthona idősek otthona fogyatékos személyek otthona
9 142 220 130
idősek otthona
90
16/2.
Fogyatékosok Otthona
Sárospatak, József A. u. 10.
fogyatékos személyek otthona
85
17. 17/1 17/2
Gondoskodás és Esély Háza - ápolást, gondozást nyújtó részleg - rehab. ellátást nyújtó részleg Összesen:
Sajószentpéter, Csiba L. u. 1. szenvedélybetegek otthona szenv. betegek rehab.int.
102 20 2538
0
Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m. Borsod-Abaúj-Zemplén m.
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
végleges 2008.12.31 2012.12.31 2012.12.31 2012.12.31
Borsod-Abaúj-Zemplén m
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat
végleges
5. sz. melléklet Intézmény neve
Cím
Ellátás megnevezése
Férőhely
ebből emelt szintű
Ellátási terület
Fenntartó
Működési engedély érvényessége
A települési önkormányzatok fenntartásában: 17.
Őszi Napfény Idősek Otthona
Abaújszántó, Petőfi u. 18.
idősek otthona
42
területi korlátozás nélküli
Nagyközségi Önkorm.
18.
"Szivárvány" Időskorúak Otthona
Borsodgeszt, Fő u. 57.
idősek otthona
20
Borsod-Abaúj-Zemplén m
Borsodgeszt Községi Önkormányzat
2007.12.31
19.
Időskorúak Szociális Otthona
Edelény, Árpád u. 29.
idősek otthona
126
17 Borsod-Abaúj-Zemplén m
Edelény Városi Önkormányzat
2012.12.31
20.
Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szociális Szolgáltató Központ
Encs, Táncsics u. 2.
idősek otthona
28
21.
Kazincbarcika, Építők u. 13-15.
21/1. Idősek Otthona
Kazincbarcika, Jószerencsét u. 8.
idősek otthona
48
21/2. Idősek Otthona
Kazincbarcika, Gyermekek u. 4.
idősek otthona
16
22. 22/1. 23.
Szociális és Gondozási Központ Idősek Otthona Őszi Napsugár Otthon
Encs Városi Önkormányzat
Kazincbarcika közig. ter.
Kazincbarcika Városi Önkormányzat
44
Mezőkövesd, Mátyás király u. 90.
2012.12.31 Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás
idősek otthona
27
Mezőkövesd és vonzáskör
Miskolc, Szentpéteri kapu 101. idősek otthona idősek otthona idősek otthona
23/4. Férfiak Mentálhigiénés Otthona
Miskolc, Mésztelep 1.
szenvedélybetegek otthona
23/5. Aranykor Idősek Otthona
Miskolc, Kisstábornok u. 32.
idősek otthona
437 24 30
Borsod-Abaúj-Zemplén m Borsod-Abaúj-Zemplén m Borsod-Abaúj-Zemplén m.
2008.12.31 végleges végleges
30
Miskolc közig. területe
végleges
96
Miskolc közig. területe
Kézenfogva Szociális Szlgáltató Központ Ózd, Szent István u. 10. Ózd, Szent István u. 10.
idősek otthona
50
Ózd és vonzásköztete
Ózd, Szabolcsköz 11. Ózd, Bulcsú út 1. Putnok, Szkala út 20.
idősek otthona idősek otthona idősek otthona
30 34 33
Ózd és vonzásköztete Ózd és vonzásköztete Putnok és vonzáskörzete
27.
Sátoraljaújhely, Köveshegy 20.
idősek otthona
62
Borsod-Abaúj-Zemplén m
Szendrőlád, Dózsa Gy. u. 1.
idősek otthona
50
Tiszavalk, Templom u. 11.
idősek otthona
23
30.
Tiszavalk Községi Önkormányzat Idősek Otthona Idősek Otthona
Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 52.
idősek otthona
150
31.
Bőcsi Idősek Otthona
Bőcs, Rákóczi u. 102.
idősek otthona
52
Szent Borbála Idősek Otthona
Berente, Ady E. út 7-11.
idősek Otthona
28. 29.
32.
Összesen:
végleges Ózd Kistérség Többcélú Társulás
24/2. Szabolcsközi Részleg 24/3. Bulcsú úti részleg 25. Városi Egészségügyi és Szociális Központ Gondozó Háza Egyesített Szociális Intézmény Időskorúak Otthona "Szent Kamill" Idősek Otthona
végleges Miskolc Kistérség Többcélú Társulása
Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Miskolc, Mátyás király u. 15. Miskolc, Bársony J. út 29/a
24/1. Kézenfogva Gondozóház
végleges
végleges
Mezőkövesd, Mátyás király u. 90.
23/1. Őszi Napsugár Otthon 23/2. Idősek Háza 23/3. Ezüsthíd Otthon
24.
Encs város közigazg.ter.
végleges
15 az ország egész területe Magyarország teljes területe
Putnok és Térsége Szociális, Gyermekjóléti és Eü. Intézményfenntartó Társulás Sátoraljaújhely Városi Önkormányzat
120
2009.12.31 2012.12.31 végleges
2012.12.31
Szendrőlád Községi Önkormányzat
végleges
Községi Önkorm.
végleges
Borsod-Abaúj-Zemplén m. és Tokaj Városi Önkorm. Szabolcs-Sz-B megye 44 területi korlátozás nélküli
71 1479
2012.12.31
végleges
Borsod-Abaúj-Zemplén m.
Miskolc Kistérség Többcélú Társulása
végleges
területi korlátozás nélkül
Berente Községi Önkormányzat
végleges
5. sz. melléklet Intézmény neve
Cím
Ellátás megnevezése
Férőhely
ebből emelt szintű
Ellátási terület
Fenntartó
Működési engedély érvényessége
Nem állami szervezetek fenntartásában: 32.
Dél-Borsodi Szociális Otthon
Mezőkeresztes, Május 1. tér 7.
idősek otthona
102
5 Magyarország egész ter.
33.
Szent József Idősek Otthona
Mezőkövesd, Rákóczi u. 21.
idősek otthona
29
Magyarország egész ter.
34.
Gesztenyéskerti Idősek Otthona
Miskolc, Gesztenyés u. 16.
idősek otthona
43
43 Magyarország egész ter.
35.
Miskolc, Szeretet u. 15.
idősek otthona
50
14 Magyarország egész ter.
36. 37.
Árpádházi Szent Erzsébet Szeretetotthon "Csilla Bárónő" Szeretetotthon Autisták Családi Otthona
Miskolc, Rácz Á. u. 35. Miskolc, Csermőkei út 2/a
fogyatékos személyek otthona fogyatékos személyek otthona
44 37
Magyarország egész ter. területi korlátozás nélküli
38.
"Add a kezed" Lakóotthon
Mezőkövesd, Dohány u. 8.
fogyatékos személyek áp.-gond. célú lo.
14
Borsod-Abaúj-Zemplén m., Heves megye, BP.
39.
Hajléktalanokat Gondozó Központ
Miskolc, Baross G. 13-15.
39/1. "Hajlék" Szociális
hajléktalanok otthona
29
Magyarország egész ter.
39/2. és Rehabilitációs Otthon
hajléktalan szem. rehab. int.
20
idősek otthona
25
40. 41.
Máltai Szeretetszolgálat Miskolc, Köln u. 2. Idősek Otthona Hajléktalanok, Szegények Egészségügyi Miskolc, Baross G. u. 13-15. és Mentálhigiénés Háza
41/1. Hajléktalanok Rehabilitációs Otthona
végleges
"Magányos Idős Emberek Gondviselése" Alapítvány Miskolc-Avas Gesztenyéskerti Idősek Otthonáért Alapítvány "Szent Erzsébet Szeretetotthon Felépítéséért" Alapítvány Szeretet Alapítvány Miskolci Autista Alapítvány
végleges
végleges végleges
Gondoskodás Alapítvány
végleges
végleges 2012.12.31
Magyar Vöröskereszt
25 Magyarország egész ter.
végleges Máltai Gondoskodás Kht.
végleges
Napfényt az Életnek Alapítvány
Miskolc, Baross G. u. 13-15.
hajléktalan személyek rehabiltációs int.
30
területi korlátozás nélküli
Külső férőhely
Miskolc, Bársony J. 23. 4/1.
hajléktalan személyek rehabiltációs int.
4
területi korlátozás nélküli
42. 43. 44.
Napház Otthon Hollandkert Assisi Szent Klára Szociális Otthon
Miskolc, Miskolctapolcai út 37. Sajóbábony, Bocskai u. 3. Tard, Nagymajor 1.
idősek otthona idősek otthona idősek otthona
32 50 50
Magyarország egész ter. 12 Magyarország egész ter. Magyarország egész ter.
45.
Ezüstfenyő Gondozócentrum
Nyékládháza, Vasút u. 2/a
idősek otthona
48
36 Magyarország egész ter.
46.
Szépkorúak Háza Idősek Otthona
Miskolc, Eperjesi u. 5.
idősek otthona
81
75 Magyarország teljes ter.
47.
Gyémántkapu Idősek Otthona
Szerencs, Csalogány u. 5.
idősek otthona
50
11 Magyarország egész ter.
48.
Miskolci Női Lakóotthon
Miskolc, Mésztelep u. 11.
szenvedélybetegek rehab. célú lakóotthona
8
49.
"Matyóföld" Idősek Otthona
Mezőkövesd, Damjanich u. 2.
idősek otthona
Összesen:
Dél-Borsodi Szociális Otthon Kht.
35 781
221
végleges
Napház Gondozó Centrum Kht. Nyugodt Élet Alapítvány Assisi Szent Klára Szociális Otthon Kft. Pia Causa Alapítvány
végleges végleges 2012.12.31
Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Kht. Gyémántkapu Idősek Otthona Nonprofit Kft.
végleges
területi korlázozás nélkül
Baptista Szeretet-szolgálat Alapítvány
végleges
Magyarország egész ter.
Mezőkövesdi Gondozási Alapítvány
végleges
2008.12.31
végleges
5. sz. melléklet Intézmény neve
Cím
Ellátás megnevezése
Férőhely
ebből emelt szintű
Ellátási terület
Fenntartó
Működési engedély érvényessége
Egyházi fenntartásúak: 50.
Lídia Református Idősek Otthona
Erdőbénye, Kossuth u. 13.
idősek otthona
26
az ország egész területe
Magyarországi Református Egyház
51.
Hejce, Béke tér 1.
idősek otthona
36
Magyarország egész ter.
52.
Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Szeretetotthona MÁON Református Szeretetotthon
Miskolc, Szilvás u. 39.
fogyatékos személyek otthona
20
Borsod-Abaúj-Zemplén m.
53.
Béthel Református Szeretetotthon
Nemesbikk, Petőfi u. 15.
idősek otthona
56
területi korlátozás nélküli
Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Tiszáninneni Református Egyházkerület Magyar Református Egyház
54.
Szent Anna Szeretetotthon
Ózd, Susai u. 23-24.
idősek otthona
49
Ózd és vonzáskörzete
55.
"FÉSZEK" Fogyatékosok Refor-mátus Ápoló-Gondozó Otthona
Sajósenye, Kossuth u. 16.
fogyatékos személyek otthona
50
Magyarország egész ter.
56.
Szent Anna Szeretetotthon
Sátoraljaújhely, Pataki u. 21.
idősek otthona
38
38 Magyarország egész ter.
57. 58.
Bethánia Szeretetotthon Nikodémus Idősek Otthona
Szikszó, Bethánia köz 6. Tiszaújváros, Rózsa u. 16.
idősek otthona idősek otthona
48 49
területi korlátozás nélküli területi korlátozás nélküli
Összesen: Mindösszesen
372
38
5170
379
2012.12.31 végleges 2012.12.31 végleges
Egyházmegyei Karitász Miskolci Apostoli Exarchatus Magyar Református Egyház
végleges végleges
Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek
végleges
Szociális Missziótársulat Tiszaújvárosi Református
végleges végleges
5.a. sz. melléklet Az egyes fenntartói csoportok szerepe megyénk tartós bentlakásos ellátásában (2008.) A) Az egyes fenntartók által biztosított ellátások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
1600 1400 1200 1000
Idősek Fogyatékos sz. Pszich.b. Szenvedélyb. Hajléktalanok
800 600 400 200 0
B) A fenntartók aránya az egyes ellátásokban
Idősek Megyei önkTelepülési Nem állam Egyház Fogyatékos sz. Idősek 867 1449 595 302 739 0 95 70 Fogyatékos Pszich.b. 810 0 0 0 Pszich.b. 122 30 8 0 Szenvedély 0 0 83 0 Hajléktalan Szenvedélyb. Hajléktalanok 0%
20%
Megyei önk.
40%
Települési önk.
60%
Nem állami
80%
Egyház
100%
6. sz. melléklet
Az elhelyzésre várakozók átlagos száma a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben Intézmények / ellátási formák
Bodrogkeresztúr Borsodnádasd Ormosbánya Ózd*** Sajószentpéter * Sárospatak Szerencs Encs Idősek Otthonai Dédestapolcsány** Sajószentpéter Szenvedélybetegek otthona Borsodivánka Hejőbába Izsófalva Ricse Pszichiátriai betegek otthonai Boldogkőváralja Edelény Putnok Sárospatak Tokaj Fogyatékosok otthonai Putnok Sajószentpéter*** Rehabilitációs intézmény Edelény Hejőbába Putnok I. Putnok II. Lakóotthonok
Összesen: * Átvéve települési önkormányzatától ** Megszűntetve 2007. december 31. napjával *** Működés kezdete 2007. december
2003 Összesen
2004
ebből: Sürgős
Összesen
2005
ebből: Sürgős
Összesen
2006
ebből: Sürgős
Összesen
2007
ebből: Sürgős
9 24 1 21
9 5 0 12
12 23 1 18
12 12 0 6
14 22 2 25
14 13 0 7
17 21 3 16
17 16 0 5
24 54 114 247 61
18 38 61 144 38
33 77 181 345 69
27 51 99 207 57
36 70 169 338 71
31 33 51 150 50
34 88 161 340 85
30 55 35 158 67
61 24 20 75 9 128 3 50 16 2 9 79 22
38 20 5 55 7 86 1 43 14 2 9 68 14
69 12 17 66 12 107 2 56 23 1 3 84 16
57 4 6 44 11 64 1 50 20 1 3 75 7
71 17 18 63 9 106 1 49 27 3 1 81 6
50 6 5 43 9 62 0 44 25 3 1 73 4
85 21 31 57 12 121 0 34 22 1 0 57 7
67 9 15 40 12 76 0 31 20 1 0 52 7
22 0 0 0 0 0
14 0 0 0 0 0
16 0 0 0 0 0
7 0 0 0 0 0
6 0 0 0 0 0
4 0 0 0 0 0
7 0 0 0 0 0
537
351
620
410
601
338
610
Összesen
2008
ebből: Sürgős
Összesen
ebből: Sürgős
12 15 1 6 1 26 41 29 131 85 5 90 9 13 39 21 82 0 30 22 1 0 53 7 2 9 0 0 0 0 0
9 3 1 12 2 11 39 67 144
7 3 0 10 2 9 19 14 63
7 0 0 0 0 0
13 20 7 12 2 29 72 159 314 100 6 106 32 33 53 22 140 0 33 24 1 0 58 8 2 10 0 0 1 1 2
46 46 36 24 34 19 112 0 17 18 3 0 37 5 4 9 2 0 6 7 15
42 42 14 7 24 16 62 0 14 16 2 0 32 3 4 7 2 0 1 1 4
360
629
365
363
210
7. sz. melléklet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által nyújtott ellátások hiányzó - ideiglenes működési engedélyeiben előírt - feltételei
A működési engedélyben előírt faladatok Sorsz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
*
Intézmény neve Idősek Otthona, Bodrogkeresztúr Idősek Otthona, Ormosbánya Idősek Otthona, Szerencs Pszichiátriai Otthon, Borsodivánka Pszichiátriai Otthon, Hejőbába Pszichiátriai Otthon, Ricse Pszichiátriai Otthon, Izsófalva Idősek Otthona, Sajószentpéter Ápoló-Gondozó Otthon, Boldogkőváralja Fogyatékosok Otthona, Edelény Foglalkoztató Rehabilitációs Intézm., Fogyatékosok Otthona, Putnok Lakóotthon, Putnok Ápoló-Gondozó Otthon, Tokaj Idősek és Fogyatékosok Otthona, Sárospatak Összesen:
Ellátás megnevezése
Férőhely
idősek otthona idősek otthona idősek otthona pszichiátriai betegek otthona pszichiátriai betegek otthona pszichiátriai betegek otthona pszichiátriai betegek otthona idősek otthona fogyatékos személyek otthona
50 148 220 240 365 95 100 50 110
fogyatékos személyek otthona fogyatékos szem. rehab. int. fogyatékos személyek otthona fogyatékos szem. rehab. célú lo. fogyatékos személyek otthona idősek és fogy. szem. otthona
200 141 40 12 130 175 2076
Egyéb előírások: Idősek otthona, Sajószentpéter: kőpadozat cseréje, felújítása Pszichiátriai Otthon, Ricse: házaspári szoba Rehabilitációs intézmény, Putnok: bútorzat Fogyatékosok otthona, Putnok: látogatók fogadására szolgáló helyiség, bútorzat, padlóburkolat csere, nyílászárók cseréje/felújítása
Akadály6 m2/fő mentesítés X
4 fő/ szoba
Kád/zuhanyozó, vagy Egyéb* illemhely
Személyi felt.
X X X X X X X
X X X X X X
X
X
X X X X X
X X X
X X X
X
X
X
X
X
X
X
9
13
12
X X
X X
X X
X X X
X X
X X
X X
3
4
X X X
11
8. sz. melléklet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények fejlesztési feladatai (2009-2012) Intézmény neve
alapfeladata
Idősek Otthona Bodrogkeresztúr Idősek Otthona Borsodnádasd Idősek Otthona Ormosbánya Idősek Otthona Ózd
idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása
Idősek Otthona Szerencs
idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása
Idősek és Fogyatékosok Otthona Sárospatak
idősek ápoló-gondozó otthoni ellátása
Tervezett fejlesztés
Jelenlegi kapacitás (férőhely)
tartalma
éve
Becsült költsége (MFt)
forrása
saját erő (MFt)
50
Akadálymentesítés
2009
35 Pály. tám.
28
45
Akadálymentesítés
2009
35 Pály. tám.
35
148
Demens részleg kialakítása
2010
10 Pály. tám.
2
142
Teljes rekonstrukció I. akadálymentesítés, vizesblokkok, burkolat, II. külső nyílászárók, hőszigetelés
2008
151 TIOP 3.4.2
9
2008
220
Felújítás (vízszigetelés, vizesblokk)
2010
130 Pály. tám.
20
Teljeskörű rekonstrukció, a két ellátási épület összekötése, akadálymentesítés, magastető
20092010
350 Pály. tám.
60
24 TEKI
9
90
fogyatékos személyek ápológondozó otthoni ellátása
85
Pszichiátriai Otthon Borsodivánka Pszichiátriai Otthon Hejőbába
pszichiátriai betegek ápológondozó otthoni ellátása
240
Lakószobák kettéválasztása
2010
50 Pály. tám.
10
pszichiátriai betegek ápológondozó otthoni és
365
Kétszintes épületeket összekötő rész bővítésével közösségi helyiségek kialakítása, lakószobák kettéválasztása
20112012
150 Pály. tám.
20
(Lakóotthon) Pszichiátriai Szakkórház és Betegotthon
rehab. célú lakóotthoni ell.
10
100
Női szárny akadályment., rekonstrukció
2009
35 Pály. tám.
7
50
Akadálymentesítés, padlóburkolat felújítása
2009-2010
60 Pály. tám.
10
130
Kiváltás új 100-150 fh.-es intézménnyel
2009-2010
1250Pály. tám. 1600
105-150
110
Kiváltás új 100 fh-es intézménnyel
2011-2012
1 300 Pály. tám.
100
200
Akadálymentesítés lift beép., Tetőtérbeépítés férőhelyek megtartására, vagy
2009, 2011
30 Pály. tám. 55
5 15
12
12 fh.-es lakóotthon építése
2011
55 Pály. tám.
15
2009
50 Pály. tám.
10
2010-2011
450 Pály. tám.
50
20092010
20 Pály. tám.
4
pszichiátriai otthon, Izsófalva idősek otthona, Sajószentpéter Ápoló-Gondozó Otthon Tokaj Ápoló-Gondozó Otthon Boldogkőváralja Fogyatékosok Otthona (Lakóotthon)
pszichiátriai betegek ápológondozó otthoni ellátása idősek ápoló-gondozó otthoni ell. fogyatékos személyek ápológondozó otthoni ellátása fogyatékos személyek ápológondozó otthoni ellátása fogyatékos személyek ápológondozó otthoni és ápoló-gondozó célú lakóotthoni ellátása
Edelény Foglalkoztató Rehabilitációs Intézmény
fogyatékos személyek rehabilitációs intézményi,
141
és Fogyatékosok Otthona
ápoló-gondozó otthoni és
40
(Lakóotthon)
rehabilitációs célú lakóotthoni ellátása
Putnok
21
18 férőhelyes rehab. részleg kialakítása Kiváltás 50 férőhelyes új pavilon építésével 12 férőhelyes tréninglakás