T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

TERÜLETI STATISZTIKA

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. KULCSÁR LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, NYITRAI JÓZSEF, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR

11. (48.) ÉVFOLYAM 4. SZÁM

2008. JÚLIUS

E SZÁM SZERZŐI: Kassai Zsuzsanna PhD-hallgató, Szent István Egyetem, Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet, Gödöllő; Kiss Éva tudományos főmunkatárs, MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest; Dr. Kőszegfalvi György, az MTA doktora, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem; Dr. Kulcsár László egyetemi tanár, professzúravezető, Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet, Szent István Egyetem, Gödöllő; kutatóintézeti igazgató, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron; Molnár Györgyné főtanácsos, KSH Pécsi Igazgatóság; Novák Géza tanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság; Novák Zoltán szakmai tanácsadó, KSH Győri Igazgatóság, szombathelyi képviselet; Osváth László PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Pálfalvi Zsoltné vezető-főtanácsos, KSH Szegedi Igazgatóság; Tiboldi Tibor PhD-hallgató, Szent István Egyetem; légiközlekedési tanácsadó, Lufthansa Consulting GmbH, Köln; Dr. Varga István közgazdász, Pécs. ISSN 0018-7828 Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Előfizetési ügyek: Gaál Istvánné szerkesztőségi titkár, tel.: 345-6658, fax: 345-6998 E-mail: [email protected] Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail: [email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail: [email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail: [email protected] Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu

Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2008.125

TARTALOM

ELMÉLET–MÓDSZERTAN Agglomerálódó térségnek jól jön az új város – dr. Kőszegfalvi György ............................................................377 ELEMZÉSEK Az élelmiszergazdaság jellemzői az Alföldön – Novák Géza – Pálfalvi Zsoltné ...............................................380 A gazdasági helyzet és az életkörülmények változása Nyugat-Pannóniában – Novák Zoltán ...........................398 A növekvő lélekszámú községek helyzete Baranya megyében – Molnár Györgyné .........................................417 Agglomerációk és kistérségek a nagyvárosok vonzáskörzetében – dr. Varga István ........................................431 A magyar ipar térbeli szerkezetének átrendeződése 1989 után, I. – Kiss Éva ....................................................445 Budapest a nonprofit szektorban, a nonprofit szektor Budapesten – Osváth László ..........................................458 A regionális repülőterek fejlesztési kilátásai a régiók nélküli Magyarországon – Tiboldi Tibor .......................476 KÖZLEMÉNYEK Társadalmi átalakulás a Kárpát-medencében, ütközőpontokkal. Soproni konferencia – Kassai Zsuzsanna .....................................................................................494 KÖNYVISMERTETÉS A vidéki társadalom előtt álló kihívások Amerikában – dr. Kulcsár László ......................................................497 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA ................................................................................506

A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.

Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

ELMÉLET–MÓDSZERTAN DR. KŐSZEGFALVI GYÖRGY

Agglomerálódó térségnek jól jön az új város* Időszerű és jelentős témával foglalkozik lényegre törő írásában dr. Tóth József professzor. Jogosan állapítja meg, hogy a várossá nyilvánítások ügyében „az eredmény meglehetősen kaotikus”. Szomorúan, de egyetértek azzal a megállapításával is, hogy „az urbanizációkutatás mai kérdőjelei lényegében ugyanott vannak, ahol évtizedekkel ezelőtt”. Valóban „új és új problémák merülnek fel a régiek bázisán, új megközelítéseket igényelve”. Nagyon aláhúzom azt a következtetését is, hogy a mai kutatások „igen gyakran nem, vagy nem egyértelműen különítik el … a településföldrajzi értelemben vett várost … a szubjektív kritériumok alapján, a társadalmi megítélés révén azzá nyilvánított településtől”. 53 éve – városrendezési szakirányú építészmérnöki diplomám megszerzése óta – foglalkozom ezzel az örökzöld témával, a város fogalmának értelmezésével, a várossá nyilvánítás felettébb bonyolult, ellentmondásokkal is terhelt problémakörével. Különösen két alkalommal szembesültem vele. Először az Országos településhálózat-fejlesztési koncepció (OTK) kidolgozásában való részvételem során (1960–1969 között), másodszor pedig több cikluson átívelően, a várossá nyilvánítást előkészítő bizottság tagjaként. 1960-ban, amikor az OTK kidolgozása megkezdődött, 63 volt a városok száma hazánkban. A koncepció azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a regionális középszintű településhierarchia minden tagja város legyen a későbbiekben (vagyis az összes középfokú és részleges középfokú központ). Ennek alapján 130 városunk lett volna. A koncepcióhoz kapcsolódott a Kormány Tanácsi Hivatala által 1974-ben kiadott állásfoglalás a várossá nyilvánítás feltételeiről. Az OTK a nyolcvanas évek közepén „hamvába dőlt”. Ezzel lényegében „szabaddá lett a pálya”, felgyorsult a várossá nyilvánítás folyamata, gyarapodott a városok száma. A folyamat a rendszerváltás után lett teljes körű: a községek maguk kérhetik várossá nyilvánításukat, ha ezzel a településfejlesztés ügyében illetékes főhatóság egyetért (korábban a BM, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium), a köztársasági elnökhöz jóváhagyásra felterjeszti. A folyamat felettébb felgyorsult. Mára 298 lett a városok száma: ebben nincsenek benne az ez évben várható1, már véleményezett, de hivatalosan még nem jóváhagyott várossá nyilvánítások. A kialakult helyzet nyomán a jogi városok száma meghaladja a településföldrajz által központi szerepkörűnek elismert településekét. Én is osztom kollégáim többségének véleményét: a magyar városrendszer az újabb és újabb várossá nyilvánításokkal mesterségesen felduzzasztott. Ez a mára kialakult helyzet. Újabb várossá nyilvánításoknak lehetünk tanúi a jövőben. Egyetértek Tóth professzor azon megállapításával, hogy … „ebbe az irányba mutat a politikai lobbicsoportok lankadatlan működése mellett néhány * Hozzászólás dr. Tóth József Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról c. vitacikkéhez, amely a Területi Statisztika 2008. májusi számában jelent meg. 1 A kézirat leadásakor még nem volt ismert az idei döntés.

378

DR. KŐSZEGFALVI GYÖRGY

olyan előny is, amelynek fontossága nem vitatható”… (a városi cím, az összefogás, a lokálpatriotizmus erősödése, a presztízsnövekedés stb.). Sajnos nem volt, ma sincs olyan átfogó, tudományosan kellőképpen megalapozott, a jövő valószínű tendenciáit mérlegelő koncepció, mely segítene a várossá nyilvánítások szakmai megítélésében, elbírálásában. De még lehetne szakmailag érdemben orientálni ezt a folyamatot. Két kérdésről szeretnék szólni. Az egyik kérdés ez. Hazánkban a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől jól nyomon követhetően kibontakozott a településrendszer strukturális változásának folyamata. Ennek következményeként különböző földrajzi kiterjedésű, nagyságú településegyüttesek, struktúrák alakultak ki. A folyamat legkarakterisztikusabb eredményeként az érintett területeken fekvő települések funkcionális és területi összefonódása révén agglomerációk, agglomerálódó térségek alakultak ki. Ez a folyamat a rendszerváltás után is folytatódik, erősödik, markánsabb az összefüggő településcsoportok, településegyüttesek fejlődése. A legszembetűnőbbek, legintenzívebbek az agglomerálódás jegyei a budapesti, balatoni, miskolci, pécsi, győri, szombathelyi térségekben. Összefüggő településcsoportok, településegyüttesek megjelenése, funkcionális összefonódása, területi összenövése figyelhető meg az ország más térségeiben is: Debrecen, Sopron, Eger stb. körül, ezen városok szomszédságában. Abban az esetben, ha olyan települések részéről jelentkeznek várossá nyilvánítási szándékok, amelyek ilyen struktúrákon belül, vagy azok közvetlen szomszédságában helyezkednek el, az kedvező lehet a településegyüttesek további fejlődésére, a települések közötti funkcionális, majd területi-fizikai összefonódás intenzitásának erősödésére, a településközi munkamegosztásra. Ennek eredményeként összefüggő településtestek, városi térségek alakulhatnak ki, amelyek alapvetően új helyzetet, feltételeket jelenthetnek a területi irányítás szempontjából is. Ezt a körülményt feltétlenül mérlegelni kell a várossá nyilvánítást célzó elhatározások értékelése kapcsán. A városi cím odaítélését ez a szemlélet – véleményem szerint – pozitívan befolyásolná. (Talán egyszer megérjük, hogy a balatoni régió „Balaton város” néven jelenik meg. Egyébként jó három évtizeddel korábban felmerült a „Balaton megye” létrehozásának a gondolata.) A másik kérdés: a kistérségek. A várossá nyilvánítási kérelmek megítélésénél a kistérségeket kell előtérbe helyezni. A lényeg, hogy minden kistérségben legyen város (talán van is – nem tudom megállapítani), ha több, az sem lehet probléma. Sőt kedvezőbb feltételeket jelenthet a településközi kapcsolatok, funkciómegosztás szempontjából. Ezek a városok legyenek a kistérségek szerveződésének, fejlődésének meghatározói. Teljes egyetértéssel idézhetőek Tóth professzor mondatai: „a centrum–vonzáskörzet relációk intenzívebbé válásával a város hatása erősödik a hozzákötődő vonzáskörzet településeire is … A dolgok logikájához persze az is hozzátartozna, hogy a mai mesterséges kistérségeink formációi igazíttassanak a tényleges, objektíve létező vonzáskörzetekhez…” Meggyőzőek a vitaindító szavai, hogy „a térrel egyelőre büntetlenül játszadozó korunkban ettől még messze vagyunk…” Ha ilyen megközelítésű koncepcióban – településegyüttesek, településstruktúrák, valamint a kistérségek szempontjából – mérlegeljük a várossá nyilvánítási szándékokat, a háromszázat meghaladó városból álló rendszer sem tűnhet felnagyítottnak.

AGGLOMERÁLÓDÓ TÉRSÉGNEK JÓL JÖN AZ ÚJ VÁROS

379

A végén le merem írni: ki tudja mikor, a településrendszer nagy távban esetleg bekövetkező mélyreható átalakulásával átértékelődhet a város fogalma, átalakulhatnak az alkalmasság megítélésének kritériumai. Még az is bekövetkezhet, hogy kevesebb város lesz a megváltozó területi-települési struktúra, a közigazgatás-irányítás új szerkezetében, a gyorsan változó, átalakuló településközi kapcsolatok majdan kialakuló rendszerében. Erre reményeink szerint a majdani, új szemléletű urbanizációkutatások adhatnak kellően megalapozott választ. Kulcsszavak: agglomeráció, agglomerálódó térség, várossá nyilvánítás, urbanizáció. Resume This article is a contribution to the discussion launched in the previous number of Területi Statisztika. The author is an architect specialised in town planning, who has been engaged in the interpretation of the concept of town and the issues of promotion to town for 53 years. In case if a settlement belonging to an agglomerating area intends to become a town, this can be favourable in his opinion for the further development of the group of settlements, and the division of labour among those settlements. The micro-regions concerned should also be considered. Towns should play a key role in the organisation and development of micro-regions, and there may be more than one of them in each micro-region. In the longer term the settlement structure may be profoundly transformed, implying a fall in the number of towns. *** A szerkesztőség szívesen ad teret további véleményeknek is.

A köztársasági elnök 140/2008. (VI. 25.) KE határozata városi cím adományozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 94.§ b) pontja alapján, az önkormányzati miniszter előterjesztésére Bács-Kiskun megyében: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: Fejér megyében: Győr-Moson-Sopron megyében: Pest megyében: Somogy megyében:

Hajós Rudabánya Bodajk, Pusztaszabolcs Fertőszentmiklós Halásztelek, Isaszeg Zamárdi

nagyközségeknek a városi címet adományozom. Ez a határozat 2008. július 1-jén lép hatályba. Budapest, 2008. június 13. Sólyom László s.k., köztársasági elnök Ellenjegyzem: Dr. Gyenesei István s.k., önkormányzati miniszter (Forrás: Magyar Közlöny, 2008/93.)

ELEMZÉSEK NOVÁK GÉZA – PÁLFALVI ZSOLTNÉ

Az élelmiszergazdaság jellemzői az Alföldön Az 1990-es évek mélyreható gazdasági és társadalmi változásai érzékenyen érintették az Alföldön tradicionálisan jelen lévő mezőgazdaságot és az erre épülő élelmiszeripart is. Korábban stabilnak látszó élelmiszer-ipari vállalatok mentek csődbe, ami érintette termelői, bedolgozói hátterüket is, így az élelmiszer-gazdaság súlya folyamatosan mérséklődött. A rendszerváltozás óta eltelt csaknem két évtized alatt a mezőgazdaság, mondhatni, magára talált, a termelés keretei stabilizálódtak. Az élelmiszer-ipari termelés a kilencvenes évek második felétől mérsékelten növekvő trendet mutatott, teljesítménye azonban az utóbbi években ismét csökken. Az elemzésben Alföldön két régió, Észak-, illetve Dél-Alföld hat megyéjének együttesét értjük. A MEZŐGAZDASÁG1 ÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JELENTŐSÉGE

Az Alföld mezőgazdasági jellege az ország többi térségéhez képest mindig is erőteljesebb és meghatározóbb volt. Az átlag feletti mezőgazdasági potenciál évszázados termelési tapasztalattal párosult. A kilencvenes évek változásai azonban törvényszerűen viszszavetették a termelés produktumát. A mezőgazdasági termelés visszaesésében nemcsak az átalakulással járó bizonytalanságok, a technikai-technológiai megújuláshoz szükséges tőke hiánya, a jövedelmezőség nagymértékű csökkenése, az időnként jelentkező belvíz és aszály játszottak szerepet, hanem az élelmiszer-ipari recesszió is, amely a mezőgazdasági termékek iránti kereslet számottevő csökkenése révén gyűrűzött be a mezőgazdaságba. Az agrárágazat gazdasági jelentőségének mérséklődése jól nyomon követhető a GDP alakulásán. A rendelkezésre álló adatok szerint 2005-ben a mezőgazdaság termelte meg a térség bruttó hozzáadott értékének egytizedét, szemben az 1995. évi 14%-kal. Ez az arány azonban az országos átlagnak még így is több mint háromszorosa. 2005-ben változatlanul az Alföld állította elő az ország mezőgazdaságból származó hozzáadott értékének 44%-át. A mezőgazdaság országoshoz képest mutatott jóval nagyobb súlya nemcsak az ágazat jelentőségét jelzi, de – a fajlagos mutatók alapján – a teljes gazdaság relatíve szerényebb teljesítőképességére is utal. Igaz ugyan, hogy az agráriumban termelt hozzáadott érték egy főre jutó értéke másfélszerese az országos átlagnak, azonban a termelés intenzitására vonatkozó mutató alapján az Alföld már csak szerény többletet tud felmutatni az országoshoz képest: az egy hektár termőterületre jutó 116 ezer forint csupán 10 ezer forinttal több, mint az országos átlag. 1 A mezőgazdaság itt és a továbbiakban a „Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás” és a „Halászat” nemzetgazdasági ágak együttvéve.

AZ ÉLELMISZERGAZDASÁG JELLEMZŐI AZ ALFÖLDÖN

381

Az agrárium teljesítőképességét intenzív fejlesztéssel lehetne növelni. Tény viszont, hogy a mezőgazdaság mindenkori súlyához mérten kisebb arányban részesedett a beruházásokból. 2005-ben folyó áron több mint 52 milliárd forintot fordítottak az Alföldön az ágazat fejlesztésére, ami a nemzetgazdasági beruházások 7%-át tette ki. A mezőgazdaságnak a hozzáadott érték termelésében képviselt súlyához viszonyítva az elmaradt beruházások értéke ebben az évben csaknem elérte a 20 milliárd forintot. Az Alföld élelmiszeriparának az 1990-es évek elejére jellemző depressziója után az ágazatban a stabilizáció, illetve a növekedés jelei mutatkoztak, melyek azonban elmaradtak a gazdaság egészére jellemzőtől. Az ágazat súlya így mérséklődött, kibocsátásának volumene pedig az utóbbi években csökkenő trendet mutat. 2005-ben az élelmiszeripar a térség bruttó hozzáadott értékéhez – az egy évtizeddel korábbi 6,7%-kal szemben – 3,8%-kal járult hozzá. Az Alföld élelmiszeriparának szerepvesztése meghaladta az országost, amelyet más irányból az is jelez, hogy egyre kisebb arányban veszi ki részesedését az országosból: súlya 1995 és 2005 között 36,5%-ról 28,3%-ra csökkent. Az agrárjelleg az Alföld két régiója közül a déli térségben erőteljesebb, mint az északiban. A megyék saját gazdaságához képest legnagyobb a mezőgazdaság súlya Békésben, a legkisebb Jász-Nagykun-Szolnokban, míg az élelmiszeripar esetében az arányok Bács-Kiskun (5,6%) és Hajdú-Bihar (2,9%) között szóródnak. A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS JELLEMZŐI

Az Alföld átlag feletti mezőgazdasági potenciállal rendelkezik. Területének egy jelentős részén – elsősorban a Tiszántúl déli tájain – kiváló minőségű csernozjomtalajok találhatók. A korábban rendszeresen vízjárta területeken korlátozottabb termőképességű réti talajok alakultak ki, illetve szántóföldi művelésre egyáltalán nem alkalmas szikesek. Ugyancsak megkérdőjelezhető a Duna–Tisza közi homokhátság gyenge minőségű homoktalajainak szántóföldi hasznosítása. Az éghajlati feltételek általában jók, de ezzel együtt főként a tenyészidőszak éghajlatát különböző szélsőségek – fagyveszély, aszályosság – is jellemzi. Előnyös a tenyészidőszak hőtöbblete, a napsütéses órák magas száma. A legbizonytalanabb éghajlati tényező a csapadék. A kedvező termálvíz-adottságokra alapozva egyes területeken jelentős üvegházi és fóliakertészet jött létre. A termelés keretei, a termelőerők kapacitása A mezőgazdaság szervezeti decentralizációja az 1990-es évek első felében lezajlott. A vállalkozások számának gyarapodása az évtized második felében már jelentősen csillapult, sőt napjainkra inkább csökkenés tapasztalható. 2006 végén az ország közel 53 ezer mezőgazdasági vállalkozásának háromtizedét az Alföldön regisztrálták. A vállalkozásoknak csak kevesebb mint egynegyede választott társas gazdálkodási formát, a többiek egyéni vállalkozásként működnek. Sajnálatos módon a szükségesnél lényegesen kevesebb azon termelési-értékesítési szövetkezetek száma, amelyek a termelés–csomagolás– értékesítés vertikumát összefogva, a termelők érdekeit szem előtt tartva lépnek ki a piacra. A tőkeszegénység ellensúlyozására megoldás lehetne a külföldi vállalkozók bekapcsolódása a mezőgazdasági termelésbe. Ezek itteni jelenléte azonban még igencsak korlátozott: 2006 végén – a térségben amúgy sem kiemelkedő nagyságrendben jelen lévő – külföldi tőkének mindössze 2%-át vitték a mezőgazdaságba.

382

NOVÁK GÉZA – PÁLFALVI ZSOLTNÉ

Az Alföld mezőgazdasági termelői az országos földterület négytizedét használják, ez utóbbiból rendszeres művelés alatt közel 2,6 millió hektár áll. Agrárökológiai szempontból a terület hasznosítása kedvezőtlen szerkezetűnek minősíthető. Az agrártevékenység döntően a szántó hasznosítására épül. Előfordul, hogy olyan kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeket is szántóföldi művelés alatt tartanak, amelyek arra alkalmatlanok. Köztudott, hogy a rendszerváltást követő privatizációval a földterület rendkívüli módon szétaprózódott. A földkoncentráció terén az azóta eltelt években igazi áttörés nem, csak kismértékű elmozdulás történt. Az Alföldön a gazdaságok hattizede még mindig legfeljebb egy hektár termőterületet használ. Az egy család megélhetéséhez szükségesnek tartott minimálisan 50 hektárja a gazdaságok 1-2%-ának van, de 10 hektárnál többje is csak alig több mint 8%-nak. Az elmúlt évtizedek gazdasági átalakulásának egyik negatív következménye volt a foglalkoztatottság nagyarányú szűkülése. A munkaerő-kereslet visszaesése a termelőágakat, köztük a mezőgazdaságot sújtotta leginkább, a szolgáltatási jellegű területek szerepe ugyanakkor megerősödött. Az Alföldön 1990-ben még megközelítőleg 300 ezer fő dolgozott az agrárszférában, 2005-ben pedig már csak 92 ezer. Foglalkoztatottakon belüli részarányuk azonban változatlanul közel kétszerese az országos átlagnak. De a lakosság mezőgazdasági kötődése lényegesen nagyobb fokú, mint amit a foglalkoztatottsági adatok mutatnak. 2005-ben a gazdálkodók és mezőgazdasági tevékenységet folytató családtagjaik együttes száma az Alföldön közelítette a 600 ezer főt, ami a 14 éves és idősebb népesség egynegyedét tette ki. A mezőgazdaságban használt erőgépek összes vonóerő-kapacitása az átalakulás éveiben nem módosult számottevően. A változást, a szervezeti átalakuláshoz igazodóan – egy enyhe kapacitáscsökkenés mellett – a gazdasági szervezetek és az egyéni gazdálkodói kör közötti erőteljes átrendeződés jelentette. 2005-ben már minden hetedik magángazdálkodó rendelkezett traktorral. Mezőgazdasági termelés A szántóföldi növénytermesztés szerkezete leegyszerűsödött, lényegében 10-12 növény termesztésére szűkült, amiben a gabonafélék kimagasló részarányt képviselnek. A 2 millió hektáros szántóterület mintegy felét búza és kukorica foglalja el, nagyjából 50-50%-os megoszlásban. Az ipari növények részesedése 16–18, a takarmánynövényeké 6–11% között mozog úgy, hogy az előbbieké lényegében növekedett, az utóbbiaké pedig – az állatállomány szűkülésével összefüggésben – csökkent. Az ipari növények közül a napraforgó súlya kissé emelkedett, ezzel szemben a cukorrépáé – a feldolgozókapacitások szűkülésével – tovább mérséklődött.


383 1. táblázat

A szántóföldről betakarított termésmennyiség az Alföldön 1996–2000 Növény Gabonafélék összesen

2001–2005

évek átlaga, 1000 tonna

2006 1000 tonna

az országos érték %-ában

5079,4

5859,1

5915,2

40,9

búza

1777,6

2044,3

1770,1

40,4

kukorica

2676,8

3059,2

3419,0

41,3

Burgonya

459,6

344,3

290,2

51,4

Napraforgómag

50,9

Ebből:

359,8

471,9

601,3

Repcemag

42,5

48,7

74,3

22,0

Dohány

11,5

10,4

9,0

98,2

1764,2

1501,1

1136,6

46,3

Cukorrépa

Az Alföld a szántóterületi részesedése alapján számított átlagnál – 44,4%-nál – kissé nagyobb arányban veszi ki részét például az ország cukorrépa-produktumából, sokkal nagyobb arányban a napraforgóéból és a burgonyáéból, jóval kisebb arányban a repcééből. Külön ki kell emelni a növények közül a dohányt, amelyet az országban csaknem kizárólag az Alföldön, azon belül is elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termesztenek. Az Alföldnek, különösen a déli részének, kiemelkedő szerepe van az ország zöldségtermesztésében. A betakarított termésmennyiség országosból való részesedése – a kedvező termőhelyi adottságokon túlmenően a generációk által felhalmozott tapasztalatnak is köszönhetően – rosszabb években is nagyjából hattized körül alakult. 2006-ban itt termett meg a hazai zöldségek majd nyolctizede, ezen belül a csemegekukorica több mint kilenctizede, a paradicsompaprika és a fokhagyma közel kilenctizede, a paradicsom és a zöldborsó bő nyolctizede. Az Alföld déli részének tájjellegű növénye a korábban szintén a zöldségfélék közé sorolt fűszerpaprika, amit szinte kizárólag itt termesztenek. Ugyancsak elsősorban Dél-Alföldön évtizedes hagyományai vannak a hajtatásos zöldségtermesztésnek. A kedvező éghajlati tényezők mellett a termálvíz adta lehetőségek kiaknázása tette a térséget az ország legjelentősebb hajtatottzöldség-termőterületévé. Az évtized elején 16 400 gazdaság több mint 1900 hektár üveggel és fóliával borított felületen termelt zöldségeket, virágokat. Ez az ország fedett termesztőberendezéssel ellátott területének közel háromnegyede. Az Alföldön több mint 57 ezer hektárnyi gyümölcsültetvény található, ami az ország gyümölcsöseinek több mint a fele. Szabolcs-Szatmár-Bereget almásainak és szilvásainak kiterjedtsége okán az ország gyümölcsöskertjeként emlegetik, de nem kevésbé híres a Duna–Tisza közi homokterületeken termett őszi- és kajszibarack. 2006-ban az Alföld adta az ország összes gyümölcstermésének közel kétharmadát, ezen belül az alma háromnegyedét. A tömeget adó alma dominanciája miatt az Alföld gyümölcstermelésében az északi régió súlya a nagyobb, míg a délié a csonthéjasok termesztésében kiemelkedő.

384

NOVÁK GÉZA – PÁLFALVI ZSOLTNÉ 2. táblázat

Gyümölcstermés az Alföldön, 2006 Dél-Alföld Gyümölcs Összesen

Észak-Alföld

Alföld

tonna

Az Alföld az országos érték %-ában

149 523

409 739

559 262

64,8

49 165

355 895

405 060

75,4

meggy

20 783

15 037

35 820

59,5

szilva és ringlószilva

25 682

15 475

41 157

63,7

kajszi

10 843

1 178

12 021

29,8

őszibarack

33 122

5 576

38 698

57,3

Ebből: alma

A szőlő a barack mellett a dél-alföldi homok legértékesebb növénye, termesztése a Duna–Tisza közének egyes részein több mint ezeréves múltra tekint vissza. Az ország szőlőterületének egyharmada található az Alföldön, mégpedig Dél-Alföldön, ezen belül csak Bács–Kiskunban 27%-a. Ezzel Dél-Alföld részesedése lényegesen nagyobb, mint bármely más, történelmi borvidékeket is magában foglaló régióé. 3. táblázat

Szőlőtermelés az Alföldön, 2006 Megnevezés Szőlőterület, ha

Dél-Alföld 24 639

Észak-Alföld 3 761

Alföld 28 400

Az Alföld az országos érték %-ában 33,9

Termésmennyiség, tonna

163 986

14 110

178 096

34,1

Ebből: borszőlő

160 682

12 969

173 651

34,2

7 340

4 690

7 023

101,6

Termésátlag, kg/ha

Magyarország 22 borvidékéből kettő (a Kunsági és a Hajós–Bajai) Bács-Kiskunban található. Ehhez képest a rangsorban utána következő Csongrád megye szőlőterülete lényegesen kisebb, alig több mint egytizede az előzőének. A borvidékként is számon tartott Csongrádi térség mellett a Pusztamérges környéki homok is jó minőségű borokat ad. A kiváló takarmánytermő területeknek köszönhetően az Alföldnek jelentős súlya van az ország állattenyésztésében is. Annak ellenére így van ez, hogy a jól ismert gazdaságossági és értékesítési problémák miatt az állattartó gazdaságok száma és az állatállomány nagysága lényegében folyamatosan csökken. 2006 végén a szarvasmarhalétszám 14, a sertéseké 11%-kal maradt el a 2000. évitől. Az országosnál kisebb visszaesés következtében a térség megőrizte vezető pozícióját a sertéságazatban: minden második állatot az Alföldön tartják. A tyúkfélék és különösen a juhok állományában, az előzőekkel ellentétben, gyarapodás volt megfigyelhető.


385 4. táblázat

Állatállomány és állatsűrűség az Alföldön, 2006 Állatsűrűséga)

Állatállomány Megnevezés Szarvasmarha Sertés Juh Tyúkféle

1000 301 2 150 852 12 678

a 2000. évi %-ában 86,0 88,8 119,0 112,4

az országos %-ában

az Alföldön

42,9 53,9 65,6 41,8

12 83 33 490

országosan 12 69 22 521

a) 100 hektár mezőgazdasági területre jutó állatállomány.

A térségen belül Észak-Alföld állatsűrűsége magasabb a sertések kivételével. A megyék közül Hajdú-Bihar emelkedik ki mint a legtöbb állatot tartó térség. Az állatállománynak a művelt területhez viszonyított nagysága is e megyében a legnagyobb, kivéve a sertéseket, amelyek esetében Csongrád megyéé az elsőbbség. Az állatállomány változásához igazodott az állati termék előállításának alakulása. 2006-ban az évtized elejéhez képest héttizedére csökkent a vágómarha, kilenctizedére a kifejt tehéntej, a vágótyúk és a vágósertés mennyisége. A fontosabb termékek közül ki kell még emelni a vágópulyka és a tyúktojás termelését, amely ha nem is számottevően, de növekedett a 6 évvel korábbihoz képest. A vágóállatokon belül a nem túl jelentős hányadot képviselő vágóliba és vágókacsa termelése országos viszonylatban is kiemelkedő, 2006-ban az Alföldön állították elő a teljes mennyiség 93%-át. 5. táblázat

Vágóállat és állati termék termelése, 2006 Megnevezés Vágómarha, ezer tonna Vágósertés, ezer tonna Vágójuh, ezer tonna Vágónyúl, ezer tonna Vágótyúk (gyöngyössel), ezer tonna Vágóliba, ezer tonna Vágókacsa, ezer tonna Vágópulyka, ezer tonna Kifejt tehéntej, ezer liter Tyúktojás, ezer db

Dél-Alföld

Észak-Alföld

20 247 188 133 5 058 3 468 71 832 36 466 54 851 59 342 355 518 670 943

17 603 151 765 7 008 3 247 99 358 9 942 3 586 16 513 447 916 572 153

Alföld 37 850 339 898 12 066 6 715 171 190 46 408 58 437 75 855 803 434 1 243 096

Az Alföld az országos érték %-ában 45,3 55,5 61,3 54,6 50,1 92,6 93,4 42,8 44,7 42,1

A mezőgazdasági szervezetek termékfeldolgozási tevékenysége A gazdaságok hagyományosan – erőforrásaikhoz kapcsolódóan – gyakran végeznek olyan tevékenységeket, amelyek nem tartoznak a mezőgazdasági termelés körébe. Ilyen kiegészítő jellegű tevékenység a megtermelt mezőgazdasági termékek feldolgozása is. Ezen élelmiszer-termelés jellegű tevékenységek közül a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás a legelterjedtebb, a rangsorban következő a húsfeldolgozás, majd a borkészítés, valamint a tejfeldolgozás.

386


A mezőgazdasági termékfeldolgozást végző gazdaságok száma fontosabb tevékenységtípusok szerint, 2005 Tevékenységtípus Húsfeldolgozás Tejfeldolgozás Gyümölcs- és zöldségfeldolgozás Borkészítés, borpalackozás Egyéb élelmiszer-ipari tevékenység Takarmánykeverés

Dél-Alföld 1822 824 2613 1766 275 139

Észak-Alföld 1133 973 2842 225 187 39

Alföld

Az Alföld az országos érték %-ában

2955 1797 5455 1991 462 178

50,4 51,4 61,3 40,7 34,9 34,5

Az utóbbi időben terjedőben van a különböző tejtermékek házi előállítása és piaci értékesítése. A feldolgozó nagyvállalatok szigorú előírásait a néhány állatot tartók képtelenek betartani – a tejbegyűjtők megszűntek –, az át nem vett alapanyagból így kénytelenek tejfölt, túrót, sajtot készíteni. A borkultúra megerősödése, a sajátbor presztízsének emelkedése a termelői szőlőfeldolgozás gyakoribbá válásának irányába hat. A MEZŐGAZDASÁG MINT AZ ÉLELMISZERIPAR ALAPANYAG-TERMELŐJE

Az élelmiszer-gazdaság két alkotója, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar között a kapcsolatot a felvásárlás/értékesítés teremti meg. A mezőgazdasági termelők az általuk megtermelt mezőgazdasági termékeket bárkinek szabadon értékesíthetik, termelést pedig vagy megrendelésre (szerződés alapján), vagy saját belátásuk szerint (önellátásra, szabadpiaci értékesítésre) folytatnak. A mezőgazdasági termékek tehát több csatornán kerül(het)nek értékesítésre, s az egyes csatornák között a termelők szabadon választhatnak. A választás gyakorlatilag minden esetben gazdasági megfontolások alapján történik. A mezőgazdasági termékek értékesítésének fő formája a termelők által a felvásárlóknak (akik főként élelmiszergyártók) történő, szerződéses kapcsolaton alapuló árueladás. Emellett a termelő közvetlenül is értékesítheti termékeit termelői piacokon, különféle értékesítőhelyeken (nyílt árusítású üzlet, piaci elárusítóhely) kis- és nagykereskedelemmel, vendéglátással, külkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak, közületeknek (kórház, üzemi konyha stb.) és külföldi vevőknek is. A szerződésen kívüli termelés nagy részben a hagyományokon alapuló várható kereslethez igazodik, amit a remélt értékesítési árak és a gazdaságok egyedi adottságai befolyásolnak. Az Alföld természet- és gazdaságföldrajzi jellemzői kedveznek a mezőgazdasági termelésnek, termőhelyi különbségei pedig területenkénti specializációt is lehetővé tesznek (például szabolcsi alma, szegedi fűszerpaprika). A terület mezőgazdasága így biztos alapot jelenthet a korábban már rátelepült élelmiszeriparnak, sőt az Alföldön kívül levő feldolgozókhoz is kerül az itt megtermelt növényekből, vágóállatokból és állati termékekből. Az utóbbi időszakban a gazdasági környezet alakulása, ezzel összefüggésben az értékesítési lehetőségek és feltételek gyakori változása miatt az alapanyagot előállító mezőgazdasági termelésnek is rugalmassá és gyorsan alkalmazkodóvá kell válnia, ami azon-


387

ban csak a biológiai folyamatok határain belül valósítható meg: a növénytermesztésben a vegetációs időszak, az állattenyésztésben a rotáció időigénye meghatározó. Míg korábban a termelési többletek realizálása semmiféle nehézséget nem jelentett, addig piacgazdasági körülmények között termelés-visszafogásra irányuló ösztönzésekre is sor kerül (például a termelők támogatást kapnak a szántóterületek ugaroltatására). Ugyanakkor a mezőgazdasági vállalkozások és egyéni gazdaságok nagy száma következtében a termelési színvonal nagyobb mértékben szóródik, ami elsősorban az állattenyésztésben és az állatitermék-előállításban minőségi és élelmiszer-biztonsági, ezzel együtt pedig értékesítési problémákat indukál. Felvásárlás az Alföldről Az Alföld mezőgazdasági jellegét jól mutatja, hogy az itteni termelőktől a feldolgozási vagy továbbértékesítési célra történő hazai felvásárlás igen számottevő. A növénytermesztésben a főbb termékcsoportokat figyelembe véve – a volumenében legjelentősebb – gabonafélékből az országban 2006-ban felvásárlóknak értékesített összes mennyiség 35%-a, ezen belül a búza 42%-a került ki innen. A többi termékcsoport, illetve fontosabb növény összes hazai felvásárlásának fele vagy azt jócskán meghaladó része származott az Alföldről, de tájspecifikus növény (fűszerpaprika) esetén szinte a teljes mennyisége (99%-a). Az olajos növények keresletének kielégítése több mint 50%-ban, a hüvelyeseké 60%-ot meghaladóan történik az Alföldről, a burgonya és a gyümölcsfélék 80% körüli, míg a zöldségfélék 90% feletti mennyiségét vásárolják fel a térségből. 7. táblázat

Az Alföldről történő hazai mezőgazdasági termékfelvásárlás, 2006 Az Alföldről felvásárolt mennyiség Megnevezés

ezer tonna

aránya az országosból, %

1756 869 812 26 13 709 626 724 25 233

34,6 41,6 30,4 78,2 63,9 51,6 55,3 92,3 98,5 82,3

megoszlása, % Dél-Alföld

Észak-Alföld

Növényi termékek Gabonafélék Ebből: búza kukorica Burgonya Hüvelyesek Olajos növények Ebből: napraforgómag Zöldségfélék Fűszerpaprika Gyümölcsfélék

55,8 54,6 56,7 95,2 69,3 46,0 46,4 58,6 91,9 24,0

44,2 45,4 43,3 4,8 30,7 54,0 53,6 41,4 8,1 76,0

62,6 50,4 52,2 44,0 76,4 27,7

37,4 49,6 47,8 56,0 23,6 72,3

Állati termékek Vágóállatok Ebből: vágómarha vágósertés vágójuh vágóbaromfi Tehéntej a) Millió liter.

447 18 228 4 194 548a)

53,9 42,9 52,8 63,0 56,3 43,8

388


A tájegység két régiójából megvalósult felvásárlások mennyisége és aránya között bizonyos növényeknél igen jelentős különbségek mutatkoztak. A legszembetűnőbb az eltérés a burgonya, a fűszerpaprika és a gyümölcsfélék esetében. Míg az előbbi két növénynél az Alföldről történt felvásárlások több mint kilenctizede Dél-Alföldről, addig az utóbbiak háromnegyede Észak-Alföldről valósult meg. A mezőgazdaság másik nagy ágazatában, az állattenyésztésben a Magyarországon 2006-ban előállított vágóállatok élőtesttömegének 60%-át vásárolták fel hazai vállalkozások. Másként nézve: az általuk megvett mennyiség 54%-a, 447 ezer tonna származott az Alföldről. Ezen belül állatfajonként a szóródás 43% és 63% között volt. (Az előbbi a vágómarha, az utóbbi a vágójuh értékesítések alföldi részesedése az országosból.) A két régió közül a vágóállat-felvásárlás összességében Dél-Alföldön volt nagyobb arányú, s ez különösen a vágóbaromfiaknál mutatkozott meg. Észak-Alföldön csak a vágójuh értékesítési mennyisége haladta meg a déli régióból eladottat. A tehéntej – az egyik legfontosabb állati termék – felvásárlása szintén az északi területen jelentősebb. Az alföldi székhelyű vállalkozások felvásárlása Az Alföldről történő mezőgazdasági termékfelvásárlást legnagyobb arányban természetesen az alföldi székhelyű vállalkozások végzik. A növénytermesztés termékei közül leginkább jellemző ez a fűszerpaprikára, amelynél az összes hazai és az alföldi székhelyű felvásárlás szinte egybeesett (99%-ban), valamint a gyümölcsfélékre (melyeknél 94%-os az azonosság). Tájegységen belül értékesítették a burgonya közel kilenctizedét, a gabonafélék mintegy nyolctizedét, valamint a zöldségfélék több mint héttizedét. Az előbbieknél kisebb (50–60% közötti) volt viszont a helyi vállalkozások részesedése az olajos növények és a hüvelyesek felvásárlásából, vagyis számottevő érdeklődés nyilvánult meg az ország más vidékeiről is az e termékcsoportba tartozó növények iránt. Az állattenyésztés által előállított és azután felvásárolt termékekre a növényeknél is jellemzőbb, hogy az átvevők nagyobb arányban kötődnek az Alföldhöz, mint más tájegységekhez. Vágóállatokból összességében az innen felvásárolt élőtesttömeg 87%-át alföldi székhelyű vállalkozók vették át. Ezen belül a legmagasabb arány a vágójuh (97%) és a vágóbaromfi (91%) esetében mutatkozott. Az Alföldről összesen beszerzett tehéntej 70%-át vették meg helyi illetőségű felvásárlók. Az alföldi székhelyű élelmiszeripar felvásárlása A mezőgazdaság közvetlenül vagy közvetve az élelmiszeripar legfontosabb gazdasági partnere: az ott megtermelt alapanyagok és termékek eltérő arányú részét dolgozza fel piacképes végtermékké. Az Alföldön megtermett, illetve előállított, és az élelmiszer-ipari tevékenységet folytató alföldi székhelyű vállalkozások által felvásárolt termékek mennyisége között számottevő az eltérés. Ez különösen a növényeknél igaz, hiszen többségük termése általában bőven meghaladja az élelmiszeripar nyersanyagigényét, így jelentős tartalékok képződhetnek. A termelési többlet levezetésében segít az intervenciós felvásárlás. A disztribúció során a megtermelt mezőgazdasági termékek további része – azok felhasználási lehetőségei szerint – kerülhet még a lakossághoz fogyasztásra, maradhat a mezőgazdaságban, illetve visszakerülhet oda, és külföldre is eladható. A mezőgazdasági


389

termelés és a feldolgozóipar alapanyag-beszerzése között az Alföldön mutatkozó nagy különbségek országos szinten kiegyenlítettebbek (75% körüli a felhasználás). Ennek oka többek között, hogy a térségben élelmiszer-ipari tevékenységet végző, de nem régióbeli székhelyű feldolgozók felvásárlása nem az alföldi felvásárlók között jelenik meg, ami a termelési és felhasználási adatok jelentős eltérését okozhatja, országosan viszont ez a hatás nem érvényesül. Külön kell említést tenni a cukorrépáról, amely különleges helyzetű a termelés– felvásárlás–feldolgozás láncolatában, mivel termesztése szinte kizárólag a cukorgyárak kapacitásának függvénye. Cukorrépát így csak azok a termelők vetnek, akik biztosak az értékesítésben, illetve előre szerződtek a feldolgozókkal. Az országban levő cukorgyárak egy részének összevonása, más részének megszüntetése, vagyis az ágazat térvesztése napjainkban is zajlik. Az Alföld mezőgazdaságára – a helyi székhelyű élelmiszeripar közvetlen felvásárlási volumenét tekintve – leginkább a malomipari termék, keményítő gyártása és a húsfeldolgozás támaszkodik. Ez utóbbinál a felvásárolt termékek alapján jól érzékelhető az alapanyag-termelésben és a végtermék előállításában részt vevők közötti együttműködés. Jelesül a húsfeldolgozás szakágazatba tartozók közül vannak gabonaféléket felvásárlók is, ami arra utal, hogy a velük szerződést kötött termelők vágóállat-előállításához takarmány biztosításával járulnak hozzá. A mezőgazdasági termelést a felvásárló (mint kereskedő), illetve az alapanyag-termeltető élelmiszergyártó egyéb módon is segítheti: egységes, jó minőségű vetőmag biztosításával, szaktanácsadással, naposállat-kihelyezéssel, éves pénzügyi elszámolással, halasztott fizetéssel stb. A mezőgazdasági termékek biztonságos realizálása végett indokolt lenne a mezőgazdasági, élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozások szorosabb együttműködése. 8. táblázat

Az Alföld mezőgazdaságának szerepe az alföldi székhelyű élelmiszeripar nyersanyagellátásában*, 2006 (tonna) Megnevezés

Gabonafélék

Ebből búza

kukorica

Hüvelyesek

Napraforgómag

Mezőgazdasági termelés Az Alföldön

5 915 249

1 770 107

3 418 972

51 004

601 305

Az alföldi székhelyű élelmiszeripar felvásárlása az Alföldről Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Növényi, állati olaj gyártása Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártása Italgyártás Összes felvásárlás az Alföldről Felvásárlás az Alföldön kívülről

26 382 60 – – 327 253 153 362 – – 507 057 68 669

12 971 – – – 242 151 53 839 – – 308 961 56 601

12 505 60 – – 76 536 86 204 – – 175 305 9 433

1 428 – – – 363 1 805 – – 3 596 468

– 5 858 104 – 15 4 632 806 – 11 415 1 899

390


Az Alföld mezőgazdaságának szerepe az alföldi székhelyű élelmiszeripar nyersanyagellátásában*, 2006 (folytatás) (tonna) Megnevezés

Zöldségfélék

Fűszerpaprika

Gyümölcsfélék

Vágóállatok

Tehénteja)

Mezőgazdasági termelés Az Alföldön

1 412 901

31 279

559 262

749 554

803 434

Az alföldi székhelyű élelmiszeripar felvásárlása az Alföldről Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Növényi, állati olaj gyártása Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártása Italgyártás Összes felvásárlás az Alföldről Felvásárlás az Alföldön kívülről

33 208 837 – – – 165 19 123 – 228 158 4 322

10 1 – – – – 14 911 – 14 922 363

1 143 601 – – – – 288 26 423 170 313 11 340

305 443 – – – – – 10 – 305 453 109 856

– – – 371 553 – – 40 – 371 593 246 148

* A saját felvásárlásból származó nyersanyagellátás. a) Ezer liter.

Az élelmiszer-ipari cégek felvásárlása 2006-ban az alföldi termelőktől a vágóállatok és állati termékek esetén nagyobb arányú volt, mint a szántóföldi növényeknél. Összességében ezen vállalkozások közvetlenül a tartótól a feldolgozandó vágóállatok élőtesttömegének 41%-át kitevő mennyiséget vettek át, tehéntejből pedig 46%-ot. AZ ÉLELMISZERIPAR SAJÁTOSSÁGAI

Az élelmiszeripar valamennyi európai ország feldolgozóiparában meghatározó szerepet betöltő iparág. Jelentőségét fokozza, hogy számos vidéki térségben a foglalkoztatás és a térségfejlesztés egyik legfontosabb területe a mezőgazdaság mellett. Magyarországon a gazdaság mélyreható átalakulási folyamatai az 1990-es évek első felében az élelmiszer-ipari termelés átmeneti, nagymértékű visszaesését okozták. A keleti piacok elvesztése, a hazai felvevőképesség korlátozódása szerkezetváltásra, korszerűsítésre ösztönözte az ágazat szereplőit, ami jelentős létszámvesztéssel is járt. Lezajlott a privatizáció, ezzel párhuzamosan megjelentek a külföldi befektetők, és az ágazat kibocsátása a kilencvenes évek második felétől már tendenciájában emelkedett, 2003 óta azonban kissé csökken. A hazai élelmiszer-ipari vállalkozások számára újabb kihívást jelentett Magyarország európai uniós csatlakozása. A feldolgozóknak így egyrészt meg kell felelni a szigorú közösségi követelményeknek, másrészt versenyezniük kell a hazainál gyakran olcsóbb importtermékekkel, azzal együtt, hogy a magyar vállalkozások számára is megnyílt az Európai Unió piaca. A magyarországi élelmiszeripar pozícióját befolyásolja, hogy a rendelkezésre álló mezőgazdasági alapanyagok minősége jó, mennyiségük számottevő, amihez jelentős


391

feldolgozóipari kapacitás, szakképzett és viszonylag olcsó munkaerő társul. Az erősödő verseny hatására az élelmiszer-gazdaság vállalkozásai egyre inkább termelő–feldolgozó– értékesítő, úgynevezett „farmtól az asztalig” elven szerveződő láncokban működnek, aminek nemcsak gazdaságossági, hanem élelmiszer-biztonsági előnyei is vannak. Szerepe, súlya Élelmiszeriparunk jelentőségét a mezőgazdasági termékek (termelés) iránt támasztott kereslete, a hazai élelmiszer-ellátásban és exportban betöltött szerepe magyarázza. Magyarországon az utóbbi években a mezőgazdaság 4, az élelmiszeripar pedig mintegy 3%-kal járul hozzá a bruttó hozzáadott értékhez, együttes arányuk így mintegy 7%. Ugyanakkor a hozzájuk kapcsolódó kereskedelmi és további ipari tevékenységekkel együtt súlyuk – szakértők szerint – akár az előbbi duplájára is becsülhető. Az élelmiszeripar a feldolgozóipari kibocsátás 12%-át adja, így a gépipar és a vegyipar után az ország harmadik legnagyobb feldolgozóipari ágazata. A nemzetgazdaságban foglalkoztatási szerepe 3-4%, az ország exportjából pedig 5-6%-kal részesedik, és egyenlege tartósan pozitív. Az Alföld az ország élelmiszer-ipari bruttó hozzáadott értékének 28%-át adja. Emellett még Közép-Magyarország hozzájárulása jelentős, a többi régió részaránya ennél jóval alacsonyabb. Míg az egy lakosra jutó bruttó hozzáadott érték az Alföldön a gazdaság egészét és az ipart tekintve is jóval alatta marad az országosnak, addig a megfelelő élelmiszer-ipari mutató megközelíti az országos értéket. A tájegységen belüli szerepét fokozza, hogy – a többi ipari ágazat kevésbé fejlett volta miatt – a feldolgozóiparon belüli súlya az országos arányt meghaladó, így az élelmiszeripar a gépipar után az Alföld második legnagyobb feldolgozóipari területe, amely a térségi lakosság foglalkoztatásához 6%-ban járul hozzá. Az ország élelmiszeriparában jelen lévő külföldi befektetésekből ugyanakkor az alföldi székhelyű vállalkozások jóval kisebb arányban részesednek, mint a termelésből, foglalkoztatásból. 2006 elején a térség élelmiszeriparában 77 milliárd forint értékű külföldi befektetés volt jelen, ami 2007 végére 115 milliárd forintra emelkedett. Jellemző viszont, hogy azokban a vállalkozásokban, amelyekben jelen van, a külföldi tőke részesedése a saját tőkéből összességében mintegy 90%-os. A külföldi befektetés egy lakosra jutó értéke 2006 elején az országos élelmiszer-ipari átlagnak mindössze 73%-a volt. 9. táblázat

Az alföldi élelmiszeripar szerepe, 2006 Megnevezés Részesedése az Alföld feldolgozóiparából az ország élelmiszeriparából

Termelési értéka) 29,0 32,1

Exporta)

Alkalmazásban állób)

Beruházásb)

13,6 33,9

23,2 38,2

21,8 31,2

a) A 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján. b) Telephely szerint, a szervezetek teljes körére vonatkozóan. c) Székhely szerint, az év elején.

(százalék) Külföldi befektetésc) 15,3 16,2

392


Az Alföldön megvalósuló feldolgozóipari fejlesztéseknek 2006-ban kéttizede irányult az élelmiszeriparba, ami elmarad az ágazat létszám- és termelésiérték-arányától. Országosan az ágazat részesedése az invesztíciókból ugyanakkor jóval szerényebb, mint az Alföldön. Így az egy lakosra jutó invesztíciók a térség gazdaságára összességében jellemző alacsony érték mellett tizedével meghaladták az országost. Strukturális jellemzői Az élelmiszeripar alágazati, területi allokációjának vizsgálatát a termelési adatok tekintetében a közepes és nagyméretű (49 fő feletti), alföldi székhellyel bejegyzett vállalkozások adatai alapján van módunk vizsgálni. A külföldi befektetések részletesebb bemutatása szintén székhely szerinti adatokon alapul. A foglalkoztatottsági és beruházási adatok pedig a térségben effektíven jelentkező, illetve az Alföldön megvalósuló invesztíciókat mutatják. Termelési érték, értékesítés Az Alföld élelmiszeriparán belül kiemelkedik a húsipar, amely 2006-ban az élelmiszeripar termelési értékének 45%-át állította elő. 13−18% közötti arányt képviselt a tejfeldolgozás, a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás és az egyéb élelmiszerek gyártása alágazat; viszont a növényi, állati olaj, a malomipari termék, keményítő, az ital és a takarmány gyártása alig néhány százalékban részesült a 2006. évi termelésből. A húsfeldolgozás, a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás és a tejfeldolgozás országos produktumának jelentős részét az Alföldön állítják elő: a 2006. évi információk alapján mindhárom alágazat esetében az 50%-ot közelíti ez az arány. A termelési érték egy lakosra jutó mutatója is e három élelmiszer-ipari alágazat esetében múlja felül számottevően az országos értékeket, míg a többi alágazaté elmarad azoktól. Különösen az italgyártás fajlagos mutatója alacsony a térségben, az országos érték negyedét sem éri el. Az értékesítési irányok tekintetében az alágazatok többségét a belföldi eladások meghatározó súlya jellemzi. Egyedül a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás esetében haladja meg a közvetlen export a hazai eladások értékét. Ezenkívül a húsfeldolgozás kivitele tekinthető számottevőnek. E két alágazat külpiaci tevékenységének súlyát jelzi, hogy az ország közvetlen hús-, gyümölcs- és zöldségexportjának mintegy 60%-át alföldi székhelyű szervezetek teljesítették 2006-ban.


393 10. táblázat

Az alföldi székhelyű élelmiszer-ipari alágazatok termelési, értékesítési adatai, 2006* Az értékesítési árbevétel

A termelési érték

Alágazat

Az export egy aránya az lakosra abszolút aránya ezen belül országosjutó értéke nagysága, megosznagysága, az orszáaz export ból, % az orszá- milliárd Ft lása, % milliárd Ft gosból, % aránya, % gos %-ában

Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártásaa) Italgyártás Összesen

247,8 76,1 100,2

45,0 13,8 18,2

53,3 49,7 49,0

186,9 174,3 171,6

247,6 63,9 99,9

34,5 60,2 7,3

61,2 60,2 36,0

16,8 22,2 70,2 17,7 551,0

3,0 4,0 12,7 3,2 100,0

21,6 22,1 24,7 6,3 32,1

75,8 77,5 56,8 22,0 112,5

16,7 22,2 68,0 17,2 535,6

9,1 11,0 16,6 15,8 27,8

15,6 6,0 13,4 7,5 33,9

* A 49 fő feletti vállalkozások adatai alapján. a) A növényi, állati olaj gyártása alágazattal együtt.

Az Alföld élelmiszeriparának struktúrája azzal tér el az országostól, hogy a húsipar, a tejfeldolgozás, valamint a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás nagyobb, az italgyártás, továbbá az egyéb élelmiszerek gyártása pedig kisebb arányú. Foglalkoztatottság, beruházás A foglakoztatásban szintén a húsipar vezető szerepe figyelhető meg: az Alföld élelmiszeriparában alkalmazottak egyharmada ebben az alágazatban dolgozott 2006-ban a telephely szerint megfigyelt adatok alapján. A második legnagyobb, a húsipartól alig elmaradó foglalkoztató az egyéb élelmiszerek gyártása. Az alkalmazottak bérezése tekintetében kiemelkednek a növényi, állati olaj gyártása, valamint a takarmány gyártása alágazatok: az előbbiekben átlagosan kétszer, az utóbbiakban másfélszer annyi egy alkalmazott keresete, mint általában egy élelmiszer-ipari foglalkoztatotté, ugyanakkor az egyéb élelmiszerek gyártása alágazatban dolgozóké jóval az átlag alatt van. Valamivel kiegyenlítettebb a beruházások megoszlása az alágazatok között, azonban a 2006. évi adatok alapján itt is a húsipar dominál. A fajlagos beruházási értékek viszont jelentős szóródást mutatnak. A gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, valamint a növényi és állati olaj gyártása egy lakosra jutó fejlesztései az országos értékek 2–3-szorosát tették ki, miközben a malomipar, az italgyártás, a tejfeldolgozás invesztíciói jóval alatta maradtak az átlagosnak.

394


Foglalkoztatottság és beruházások az Alföld élelmiszeriparában, 2006 * Az alkalmazásban állók Alágazat

Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Növényi, állati olaj gyártása Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártása Italgyártás Összesen

száma, fő

megoszlása, %

A beruházás

aránya az értéke, megoszországosmilliárd Ft lása, % ból, %

egy lakosaránya az ra jutó országos- értéke az ból, % országos %-ában

14 552

34,1

47,5

8,9

26,2

42,0

147,1

4 857 680 3 065

11,4 1,6 7,2

54,4 42,7 37,5

5,9 2,8 2,4

17,3 8,2 7,0

64,5 72,5 21,9

226,2 253,9 76,8

1 265 1 970 12 676 3 529 42 623

3,0 4,6 29,7 8,3 100,0

33,5 45,9 31,6 25,3 38,2

1,5 2,1 5,6 4,7 33,9

4,5 6,3 16,6 13,8 100,0

12,5 51,3 27,8 17,3 31,2

43,8 179,7 97,3 60,5 109,2

* A vállalkozások telephelye szerint, a szervezetek teljes körére vonatkozóan.

Külföldi befektetések, szervezeti háttér A külföldi tőke jelen van az Alföld élelmiszeriparának minden alágazatában. A legtöbb vállalkozás a húsiparban, az egyéb élelmiszer feldolgozása és a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás alágazatokban rendelkezik külföldi tulajdonrésszel, összegszerűen pedig a tejiparban fektették be a legtöbbet a külföldiek. 2006 elején a térségben működő külföldi tőke 13%-a irányult az élelmiszeriparba. Ez ugyan meghaladja az országos arányt, de a külföldi befektetéseknek a térségre jellemző alacsony szintje miatt az egy lakosra jutó érték az élelmiszeriparunkban héttizede volt az országos ágazati értéknek. (Ezen belül azonban a tejfeldolgozást tekintve a mutató 2,6-szerese az országosnak.) 12. táblázat

Külföldi érdekeltségű élelmiszer-ipari vállalkozások, 2006 elején* Ebből: a külföldi befektetés Alágazat

Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártásaa) Italgyártás Összesen

22,5 11,3 36,4

9,6 8,9 32,8

12,5 11,5 42,7

28,9 32,7 74,2

egy lakosra jutó értéke az országos %-ában 101,0 114,4 259,5

1,5 13,6 10,6 2,3 98,3

1,5 12,9 10,4 0,8 76,9

1,9 16,8 13,5 1,0 100,0

17,6 30,3 6,9 1,2 20,8

61,5 106,1 24,1 4,3 72,7

Saját tőke, milliárd Ft

* A vállalkozás székhelye szerinti számbavétel alapján. a) Növényi, állati olaj gyártásával együtt.

értéke, milliárd Ft

megoszlása, %

aránya az országosból, %


395

2006 végén az Alföldön működő több mint 2700 élelmiszer-ipari vállalkozás kétharmada az egyéb élelmiszer gyártása és az italgyártás alágazatokban tevékenykedett. Árbevétel-kategóriájuk alapján 174 cég éves forgalma haladja meg az 1 milliárd forintot, közel 40 pedig 4 milliárd forint felett értékesített. Jelentősebb élelmiszer-ipari foglalkoztatónak 155 cég tekinthető a térségben, ezek legalább 50 alkalmazottal rendelkeznek. 13. táblázat

Az élelmiszer-ipari vállalkozások száma az Alföldön, 2006 végén * Ebből Alágazat

Működő vállalkozás

Húsfeldolgozás Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás Növényi, állati olaj gyártása Tejfeldolgozás Malomipari termék, keményítő gyártása Takarmány gyártása Egyéb élelmiszer gyártása Italgyártás Összesen

315 327 35 40 87 105 961 839 2 709

társas vállalkozás 249 207 7 40 56 96 573 448 1 697

4 milliárd forint 49 fő felett feletti árbevételt foglalkoztató realizáló 15 8 – 2 3 4 4 2 38

38 31 1 10 6 9 51 9 155

* A vállalkozás székhelye szerint.

A szervezeti struktúra elaprózódottsága az italgyártásban a legnagyobb. Szervezeteinek kilenctizede mikrovállalkozás, illetve az élelmiszer-ipari mikrovállalkozások négytizede italgyártással foglalkozik. Jóval kisebb szervezetszám mellett a kisszervezetek túlsúlya érvényesül a növényi olaj gyártásában is. A közepes és nagyméretű szervezetek előfordulása a tejiparban kiemelkedően nagy, e profillal azonban viszonylag kevés szervezetet jegyeznek. Területi allokáció Az Alföld élelmiszeriparának területi megoszlását vizsgálva Dél-Alföld élelmiszeriparának súlya erősebb a térségben, a 2006. évi termelési érték alapján 56%. Az export aránya szintén Dél-Alföldön, azon belül különösen Bács-Kiskun megyében magas, míg például Jász-Nagykun-Szolnok megyében az eladások mindössze 5%-a kerül közvetlenül külpiacra. Az alföldi székhelyű élelmiszer-ipari vállalkozások nagyobb része (58%-a) DélAlföldön található, és ezen belül ugyancsak Bács-Kiskun megyét érdemes kiemelni, ahol egyharmaduk van bejegyezve. Az Alföld élelmiszeriparában foglalkoztatottak közel hattizede Dél-Alföldön dolgozik, és a beruházási értékből is e térség részesedik nagyobb arányban. Az élelmiszer-ipari alágazatok térségen belüli megoszlását vizsgálva területi jellegzetességek figyelhetők meg. Az áttekintést az alkalmazásban állók száma alapján végeztük. Eszerint a húsipar mint jelentős foglalkoztató jelen van az Alföld minden megyéjében, de a dél-alföldi megyék részesedése nagyobb, és az ágazat súlya Dél-Alföld élelmiszeripa-

396


rán belül is kiemelkedő. Jól illusztrálja ezt, hogy Csongrádban minden második élelmiszer-ipari alkalmazott a húsfeldolgozásban dolgozik. Dél-Alföld súlya az italgyártásban és a takarmánygyártásban is felülmúlja Észak-Alföldét. Kiegyenlítettebbek az arányok a tejfeldolgozásban, valamint az egyéb élelmiszer gyártása alágazatban. A gyümölcs-, zöldségfeldolgozásban ugyanakkor már Észak-Alföld súlya a nagyobb, ezen belül főként Szabolcs-Szatmár-Beregé és Hajdú-Biharé. Az Alföld északi vállalkozásai a malomipari termékek, keményítő gyártása, valamint a növényi, állati olaj gyártása alágazatokban szintén jelentősebb létszámot foglalkoztatnak, mint a déliek. 14. táblázat

Az élelmiszeripar fontosabb adatai térségenként, 2006 Az Az alkalmazásban A beruházás értékesí- Működő állók vállaltésből nagysága, megosz- az export kozás megosz- értéke, megoszszáma, fő millió Ft lása, % aránya, % lása, % millió Ft lása, % A termelési érték

Megye/régió

Bács-Kiskun Békés Csongrád

125 481 47 086 137 316 Dél-Alföld 309 882 Hajdú-Bihar 120 076 Jász-Nagykun-Szolnok 39 779 Szabolcs-Szatmár-Bereg 81 221 Észak-Alföld 241 076 Alföld 550 958

22,8 8,5 24,9 56,2 21,8 7,2 14,7 43,8 100,0

45,3 25,0 24,4 32,9 17,6 5,0 35,0 21,0 27,8

889 346 331 1 566 370 289 484 1 143 2 709

12 423 5 021 7 266 24 710 6 872 3 944 7 097 17 913 42 623

29,1 11,8 17,0 58,0 16,1 9,3 16,7 42,0 100,0

10 482 2 684 5 882 19 048 4 909 3 348 6 615 14 871 33 919

30,9 7,9 17,3 56,2 14,5 9,9 19,5 43,8 100,0

Az alföldi székhelyű élelmiszeripar legnagyobb vállalkozásai között 4 olyan cég található, amely ezer főnél többet foglalkoztat, és ezek mindegyikének árbevétele 4 milliárd forint feletti. Az előbbiek mellett még további 4 szervezet alkalmazottainak száma haladja meg az 500 főt, amelyek mindegyikének árbevétele ugyancsak 4 milliárd forint felett van. A térség 8 legnagyobb élelmiszer-ipari vállalkozása zömmel húsipari tevékenységet végez, ezenkívül két tejfeldolgozásba sorolt szervezet van köztük. A legnagyobb vállalkozások döntően dél-alföldi, illetve hajdú-bihari székhelyűek. 15. táblázat

A legnagyobb létszámú alföldi székhelyű élelmiszer-ipari vállalkozások, 2007. október Vállalkozás Friesland Hungária Zrt. PICK SZEGED Zrt. SOLE-MIZO Zrt. HUNGERIT Zrt. Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. Gyulai Húskombinát Zrt. Debreceni Hús Zrt. GALLICOOP Zrt.

A székhely megyéje

Szakágazat

Létszámkategória, fő

Hajdú-Bihar Csongrád Csongrád Csongrád Bács-Kiskun Békés Hajdú-Bihar Békés

Tejtermék gyártása Hús-, baromfihús-készítmény gyártása Tejtermék gyártása Baromfihús feldolgozása, tartósítása Baromfihús feldolgozása, tartósítása Húsfeldolgozás, -tartósítás Hús-, baromfihús-készítmény gyártása Baromfihús feldolgozása, tartósítása

1000–1999 1000–1999 1000–1999 1000–1999 500– 999 500– 999 500– 999 500– 999


397

ÖSSZEGZÉS

Az Alföld 2005-ben 44%-kal részesedett az országnak a mezőgazdaság által hozzáadott értékéből. A tevékenység szervezeti hátterét több mint 2700 gazdasági szervezet és 318 ezer egyéni gazdaság jelentette 2006 elején. Az Alföld gazdálkodói az ország területének négytizedét használják. A növénytermesztésben a gabonafélék képviselnek kimagasló részarányt, a tájegységnek azonban kiemelkedő szerepe van az ország zöldség- és gyümölcstermesztésében is. Az állattenyésztésnek szintén jelentős a súlya, annak ellenére, hogy bizonyos fajoknál az állatállomány nagysága folyamatosan csökken. Az országban gabonafélékből a felvásárlóknak értékesített összes mennyiség 35%-a, a gyümölcsféléknek 80% körüli, míg a zöldségféléknek 90% feletti mennyisége került ki innen. A mezőgazdasági termékek felvásárlásában meghatározó az élelmiszeripar, mely az ország ebben az ágazatban előállított termelési értékének kiemelkedő részét, 32%-át adja. Az Alföldön az élelmiszeripar alágazatai közül kiemelkedik a húsfeldolgozás. Jelentőségét mutatja, hogy 2006-ban az Alföld élelmiszer-ipari termelési értékének 45%-át állította elő, értékesítése is hasonló arányú volt, melyből számottevő az export. Szerepe a foglalkoztatásban, a beruházások terén, valamint a külföldi tőke jelenlétét tekintve is domináns. Az előbbi főbb mutatók alapján a tájegységben jelentős még a tejfeldolgozás, a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, valamint az egyéb élelmiszer gyártása. Az Alföld élelmiszeriparán belül az előállított termelési érték, az export aránya, a működő vállalkozások száma alapján a két alföldi régió közül Dél-Alföld szerepe jelentősebb, így van ez a foglalkoztatottak arányát, valamint a beruházások célterületét tekintve is. Az élelmiszeripar teljesítménye az utóbbi években mérséklődött, ami részben az EUcsatlakozás kiváltotta hatásoknak tudható be, de szerepet játszik benne az import növekedése és a kiskereskedelmi láncok árleszorító magatartása is. Az import megugrásával a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar kapcsolata lazulni kezdett. A verseny fokozódik, ezzel párhuzamosan terjedőben vannak a „farmtól az asztalig” elven szerveződő termelő–feldolgozó–értékesítő láncok. Kulcsszavak: élelmiszer-gazdaság, mezőgazdaság, élelmiszeripar, felvásárlás, Alföld. Resume This paper analyses agriculture and food-processing industry, the two branches of food economy built on each other, as well as procurement/sales activities connecting them, in two regions of the Hungarian Great Plain. The agricultural character of the Hungarian Great Plain is stronger than that of other areas in Hungary. In 2005 agriculture produced 10% of the gross value added in the area, and thus its share of Hungary’s gross value added coming from agriculture was 44%. The article presents spatial capacity relations of the forces of production, as well as the conditions and results of production. Food-processing industry is strategically important because it ensures the demand for agricultural products, and has a key role in domestic food supply and exports as well as in employment. The Hungarian Great Plain accounts for a third of the food-processing industrial production of Hungary. It has a significant position in the economy of the area in spite of its slightly decreasing share within industry. The performance of foodprocessing industry has slowed down in the past few years. With the accession to the European Union and the sudden increase of imports, the relation between agriculture and food-processing-industry started to loosen. Competition strengthens, which has been paralleled by a rising number of producing-processing-selling chains organised according to the principle of “farm to table”.

NOVÁK ZOLTÁN

A gazdasági helyzet és az életkörülmények változása Nyugat-Pannóniában Bevezetés Nyugat-Pannóniában régmúltra tekint vissza a magyar–osztrák határ mentén élők együttműködése. A XX. századi kapcsolatokat azonban először a trianoni békeszerződés végrehajtása szelte ketté, majd a második világháború után a határzár. A partnerség a vasfüggöny leomlása után épült újjá, aminek egyik fontos állomása volt 1998-ban a West/Nyugat-Pannónia EuRégió (továbbiakban: EuRégió) megalakulása, majd kibővülése 1999-ben. Az EuRégió testületei igyekeznek elmélyíteni az együttműködést a területfejlesztés, a gazdaság és az idegenforgalom, a természet- és környezetvédelem, a közbiztonság és katasztrófaelhárítás, valamint a képzés területén. Az érdekközösség megalakulása óta az EuRégió szervezetei számos esetben koordinálták a határon átnyúló projektek, programok kidolgozását és lebonyolítását, továbbá támogatták a kapcsolatok kibontakozását különböző szervezetek, intézmények között. E publikáció elkészítése során az a törekvés vezérelt, hogy a rendelkezésre álló és összehasonlítható statisztikai adatok alapján röviden, ugyanakkor átfogóan bemutassam, hogyan változtak az érdekközösség életre hívása óta az osztrák–magyar határ két oldalán az életkörülmények, miképpen alakultak a gazdasági és társadalmi folyamatok, mely területeken történt felzárkózás, és hol tapasztalható továbbra is lemaradás. A hatékony együttműködés kiszélesítése, a kapcsolatok további elmélyítése véleményem szerint nem nélkülözheti a fejlettségbeli különbségek tényszerű és összehasonlítható módon történő ismertetését, a változások folyamatos nyomon követését. Közös múlt Az első világháborút lezáró békeszerződésben húzták meg a jelenlegi osztrák–magyar államhatárt, amely a két világégés között átjárható maradt. A két ország között ugyanis kölcsönös birtoklásról szóló egyezmény született, amely egészen 1948-ig maradt érvényben. Ennek révén a tulajdonosok megtarthatták ingatlanjaikat a határ túloldalán, átjárhattak a másik országba gazdálkodni, dolgozni. A közlekedési és az infrastrukturális összeköttetések sem szakadtak meg abban az időszakban, ami biztosította e soknemzetiségű vidéken élők érintkezését. A településhálózatban ugyanakkor a városok fejlődését gátolta, hogy a természetes fejlődés során kialakult vonzáskörzetüktől elvágta őket a határ, mely az 1940-es évek végétől a két világrendszer elválasztó vonalává, műszaki akadályokkal szigorúan őrzött területévé vált. Ennek következtében a korábban hagyományosan fejlett, élénk nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező vidék földrajzi, gazdasági és

A GAZDASÁG ÉS AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK VÁLTOZÁSA NYUGAT-PANNÓNIÁBAN

399

bizonyos szempontból társadalmilag is periferiális helyzetbe jutott, és többnyire kimaradt a fontos fejlesztési programokból. A határ menti kapcsolatok újjáélesztése először intézmények között indult el az 1970es években. Kormányzati kezdeményezésre alakult meg 1985-ben a Magyar–Osztrák Területrendezési és Tervezési Bizottság, amelynek legfontosabb feladata a kapcsolódási pontok feltérképezése volt. Együttműködési keretprogram született Győr-Moson-Sopron, Vas megye és Burgenland között határon átívelő gazdasági és társadalmi programok megvalósítása érdekében. A vasfüggöny felszámolása után a Nyugat-Dunántúl és Burgenland által alkotott térség a döntéshozók és a befektetők figyelmének középpontjába került Nyugat- és Kelet-Európát összekötő földrajzi szerepéből adódóan. A kapcsolatok kiépítése az 1990-es évek elején gyorsult fel, és vált célirányossá. A határ mindkét oldalán lévő területi egységek tagjai lettek az Alpok–Adria Munkaközösségnek, és bekapcsolódtak a Duna Menti Tartományok Együttműködésének munkájába is. Intenzívebb partnerséget alakított ki Burgenland és a nyugat-magyarországi megyék között az 1992-ben megalakult Határ Menti Regionális Tanács, amely konkrét javaslatokat fogalmazott meg a határterület fejlesztésével kapcsolatban. Ez a szervezet tekinthető az EuRégió-s együttműködés közvetlen előzményének, jogelődjének. Végül is a hat esztendőre életre hívott Tanács tevékenysége folytatódott tovább a West/NyugatPannónia EuRégió keretében, amelynek létrehozásáról a keretszerződést 1998. október 7-én írták alá Burgenland, Győr-Moson-Sopron és Vas megye vezetői Kismartonban. Zala megye 1999 júniusában csatlakozott az együttműködéshez. Az összefogás az Európa Tanács 1980-ban elfogadott, Európai keretmegállapodás a határon átnyúló együttműködésről a területi testületek között elnevezésű egyezményben kifejezett egyenjogúság elvén alapul. Az EuRégió megalakításának egyik kiemelt célja az volt, hogy elősegítse a nyugat-dunántúli régió Európai Unióba történő zökkenőmentes integrálódását, és lehetőséget biztosítson az „uniós gondolkodás” elsajátítására. A gazdasági, infrastrukturális különbségek csökkentését, az életszínvonal javítását ugyanis a határ mindkét oldalán élők kiemelten kezelték. Partnerség a kelet-közép-európai térben Az eurégió két vagy több ország meghatározott közigazgatási egységeit magába foglaló térség, melynek képviselői megállapodnak, hogy összehangolják tevékenységüket a határ menti terület eredményesebb fejlesztése érdekében. A nemzetközi tapasztalatok szerint az országhatárokon átívelő, különböző földrajzi egységek között létrejövő eurégiók mint célterületek alkalmasak lehetnek többek között a nemzetállamok között meglévő gazdasági és társadalmi különbségek kiegyenlítésére. Magyarországon az első, az Európa Tanács 106. konvenciójában megfogalmazott alapelvekkel összhangban álló határon átnyúló együttműködést 1993. február 14-én hozták tető alá. A Kárpátok Eurégió kelet-közép-európai, egykoron szocialista berendezkedésű államok azon térségei között alakult meg, amelyek saját országaikban gazdasági és társadalmi értelemben kevésbé voltak fejlettek, viszont egykoron élénk kapcsolatokat ápoltak egymással. Az 5 ország 19 területi egységét magába foglaló Kárpátok Eurégió méretéből fakadóan mind a mai napig az egyik legnagyobb interregionális partnerség Magyarországon. Alapítói a területükön élő emberek életminőségének javítását, a jó-

400

NOVÁK ZOLTÁN

szomszédi kapcsolatok erősítését, a határok elválasztószerepének csökkentését és átjárhatóságának biztosítását jelölték meg missziójuk céljául. A kelet-közép-európai országok Európai Unióval kötött társulási megállapodásai, a transzatlanti kapcsolatok szorosabbá válása, a visegrádi együttműködés életre hívása és a határ menti térségek fejlesztését célzó Phare (majd Interreg) -programok elindítása mellett a Kárpátok Eurégió létrejötte adott hatalmas lendületet és egyre nagyobb népszerűséget a határon átívelő együttműködés hazai kiterjedésének. A rendelkezésre álló információk szerint jelenleg magyarországi területi egységek 11 interregionális kapcsolatot építettek ki – Szlovénia kivételével – a szomszédos államok meghatározott közigazgatási egységeivel. A legtöbb eurégió a magyar–szlovák határ mentén jött létre, a határon túl többnyire magyarlakta területek bevonásával. Számos partnerség esetében a határ menti területek közös gazdasági adottsága, infrastrukturális kapcsolata ösztönözte a mélyebb együttműködés kialakítását. Három eurégió esetében három vagy annál több ország térségei között született kapcsolat. Mindazonáltal szinte valamennyi partnerség esetében vezérelvként rögzítették az alapítók, hogy legfőbb céljuk a befektetők számára vonzó, gazdaságilag és társadalmilag harmonikusan fejlődő, a polgárok között széles körű kapcsolatot ápoló és jólétet biztosító régió megteremtése. A hazai vonatkozású eurégiók között Nyugat-Pannónia földrajzi kiterjedése és lakónépessége alapján közepes méretűnek mondható. 15 294 km2-es nagysága Ausztria és Magyarország együttes területének 8,5%-át fedi le. Közel háromnegyed része a magyar, egynegyede az osztrák oldalon található. A térség 2006 végén 1 millió 280 ezer embernek adott otthont, itt élt a két ország lakosságának 7,0%-a. A régió népességének közel 80%-a nyugat-dunántúli, egyötöde burgenlandi lakos volt. A Nyugat-Pannon EuRégió gazdasági súlya nemzetközi kitekintésben fokozatosan növekszik. A partnerség 4 tagúra bővülése évében, azaz 1999-ben az itt előállított bruttó hazai termék (GDP) nagysága Ausztria és Magyarország együttes teljesítményének 3,9%-át adta, 2005-ben viszont már a két nemzet GDP-jének 4,3%-át biztosította. A gazdasági és a társadalmi folyamatok alakulása Településhálózat és közigazgatás Az együttműködés négytagúra bővülése óta az EuRégió nagysága 146 km2-rel növekedett 8, korábban Veszprém megyéhez tartozó község Győr-Moson-Sopron megyéhez történt csatlakozása következtében. A települések száma 1999 óta 826-ra emelkedett, a már említett falvak átsorolása, továbbá Károlyháza Kimléből történt kiválása következtében. A helységek nyolctizede magyar területen található. A településsűrűség magas, minden 100 km2-re átlagosan 5,4 jut, ezen belül az osztrák tartományban ritkábban, az apró- és törpefalvas Vas és Zala megyében viszont sűrűbben helyezkednek el. A határ innenső oldalán lassan, de folyamatosan emelkedik a törpefalvak száma és aránya, elsősorban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és a városoktól távol eső térségekben az átlagosnál rosszabb megélhetési körülmények miatt. Az EuRégióban 2007 elején 356 községnek, azaz a települések 43,1%-ának a lélekszáma már nem érte el az ötszázat. A törpefalvak száma 12-vel (egy százalékponttal) emelkedett az érdekközösség életre hívása óta, és ez a folyamat kizárólag a magyar megyékben zajlott le. A népesség


401

eloszlása a településszerkezettel fordítottan arányos képet mutatott. 2006 végén az EuRégió lakosságának már csak 7,0%-a élt 500 főnél kisebb településen, ezen belül részesedésük Nyugat-Dunántúlon négyszer akkora (8,4%) volt, mint a határ túloldalán. A magyar településhálózatban zajló másik figyelmet érdemlő jelenség a felgyorsult urbanizálódás, és ennek következményeként a lakosság városokba tömörülése. NyugatDunántúlon 1999 és 2006 között 6 község kapott városi címet, miközben Burgenlandban nem avattak új várost. Az EuRégió területén 2006-ban már a lakosság 49,3%-a élt városokban, azonban a nyugat-dunántúli megyékben jóval magasabb volt ez az arány. Eközben Burgenlandban alig mérséklődött a vidék népességmegtartó képessége, így az elmúlt évtized végéhez hasonlóan csupán minden 5. ember élt városban. Népesedési folyamatok A demográfiai folyamatok a közelmúltban sok hasonlóságot mutattak a magyar és az osztrák területen. Ez részben az alacsony termékenységgel függött össze – amely európai jelenség –, másrészt az előnyösebb életfeltételeket kínáló térségekbe irányuló népességvándorlással. A vizsgált időszakban az EuRégió valamennyi területi egységében a lakónépességre vetített élve születések száma jóval alacsonyabb volt, mint a halálozásoké. A természetes fogyás intenzitása szoros összefüggést mutatott a gazdaság teljesítőképességével, azaz a mutató nagysága kisebb értéket ért el a fejlettebb térségekben. A kedvezőtlen irányú természetes népmozgalmi folyamatokat mindenütt enyhítette a hazai bevándorlás, de ellensúlyozni csak Burgenlandban tudta azt. Nyugat-Pannónia az elmúlt időszakban a külföldi állampolgárok számára is vonzó tartózkodási, illetőleg letelepedési helynek bizonyult. A nemzetközi vándorlás révén ugyanis 1999 és 2006 között Burgenlandban közel négyezer, Nyugat-Dunántúlon pedig majdnem tízezer fővel gyarapodott a lakosok száma. Megállapítható, hogy a legjobb életkörülményekkel kecsegtető területek vonzották leginkább a betelepülőket. A népmozgalmi folyamatok eredőjeként egyedül az osztrák tartományban emelkedett a lélekszám. 1. táblázat

Népmozgalmi folyamatok ezer lakosra, 1999–2006 közötti éves átlag Ezen belül: Megnevezés

GyőrBurgen- NyugatMosonland Dunántúl Sopron

Vas

Zala

NyugatPannónia

8,1 13,4 –5,3 0,3 –5,0

8,5 12,4 –3,9 2,0 –1,9

megye Élve születés Halálozás Természetes szaporodás, illetve fogyás (–) Vándorlási különbözet Tényleges szaporodás, illetve fogyás (–)

7,9 10,6 –2,7 3,8 1,1

8,7 12,8 –4,2 1,5 –2,7

9,2 12,1 –2,9 2,9 0,0

8,5 13,4 –5,0 0,5 –4,5

A vizsgált időszakban tovább romlott az EuRégió lakosságának amúgy is kedvezőtlen korösszetétele. Ez egyrészt az említett demográfiai folyamatokkal magyarázható, másrészt összefüggésbe hozható a javuló életkilátásokkal. 1998 végén az itt élők 20,4%-a, 2006-ban már 22,2%-a betöltötte a 60. életévét, miközben a 14 évesek és fiatalabbak

402

NOVÁK ZOLTÁN

súlya 16,4%-ról 14,3%-ra mérséklődött. Az öregedési index, azaz az idős népesség gyermekkorúakhoz viszonyított aránya Burgenlandban mutatta a legmagasabb értéket, bár a magyarországi megyékhez viszonyítva itt volt a legalacsonyabb a növekedés üteme. Nyugat-Dunántúlon északról délre haladva egyre nagyobb mértékben gyorsult fel az öregedés, és ezzel együtt vált mind előnytelenebbé a korstruktúra. 1. ábra

A népesség megoszlása főbb korcsoportok szerint január 1-jén, 1999, 2007 Burgenland 1999 2007

Nyugat-Dunántúl 1999 2007

% 0 0%

10 20 30 40 50% 50 60 70 80 90 100% 100 10% 20% 30% 40% 60% 70% 80% 90%

0−14 éves

15−29 éves

30−59 éves

60 éves és idősebb

Az osztrák tartományban a férfiak átlagéletkora 2,5 évvel, a nőké pedig másféllel volt magasabb, mint a magyar régióban. Az érdekközösség életre hívása óta mindenütt és mindkét nem esetében javultak a születéskor várható életesélyek, de a magyar oldalon tapasztalható lemaradás csak lassan mérséklődik. Egy Burgenlandban 2006-ban született fiú várhatóan 76,2 éves kort érhet meg, egy leány pedig 82,4-re számíthat, miközben Nyugat-Dunántúlon született kortársaik az előrejelzések szerint 6,1, illetőleg 4,1 évvel korábban halnak meg. Gazdasági fejlettség, gazdasági szerkezet(váltás) Annak ellenére, hogy az EuRégió gazdasági potenciálja a két ország vonatkozásában – még ha lassan is – fokozatosan erősödik, alig mérséklődött az elmúlt időszakban a határ két oldalán kialakult fejlettségbeli különbség. Mindez érvényes annak ellenére is, hogy Nyugat-Dunántúlon 1999 és 2005 között a bruttó hazai termék növekedésének éves átlagos üteme euróban kifejezve (9,9%) 1,9-szer volt magasabb, mint Burgenlandban. Az EuRégióban 2005-ben megtermelt 14,5 milliárd eurónyi GDP hattizedét állították elő Nyugat-Dunántúlon, s ez 7 százalékponttal haladta meg az 1999. évit. A magyar megyék együttes gazdasági súlya azonban még így is jóval elmaradt a területi és a lakónépességi részesedéstől.


403 2. táblázat

Gazdasági fejlettség, 2005 Bruttó hazai termék (GDP) beszerzési áron Területi egység millió euró 1999=100,0

Burgenland Nyugat-Dunántúl Ezen belül: Győr-Moson-Sopron megye Vas megye Zala megye Nyugat-Pannónia

megoszlása, %

5 721 8 745

127,8 172,4

39,5 60,5

4 315 2 208 2 222 14 465

173,8 156,7 188,1 151,5

29,8 15,3 15,4 100,0

Egy főre jutó GDP PPSa) euró

összesen

EU-27 átlaga= 100,0

20 528 8 742

19 877 14 275

88,7 63,7

9 790 8 338 7 539 11 311b)

15 986 13 614 12 309 15 496b)

71,4 60,8 55,0 69,2b)

a) Purchasing Power Standard: az EU által használt nemzetközi elszámolási egység, amely a különböző nemzeti valuták vásárlóerejének figyelembevételével állítanak elő. b) Saját számítás, tájékoztató jellegű adat. Az alapadatok forrása az Eurostat adatbázisa.

A gazdasági teljesítményben tapasztalható különbséget és a lassú felzárkózást a makrogazdasági jelzőszámok érzékeltetik a leginkább. Az egy főre jutó GDP euróban számított nagysága 1999-ben Burgenlandban 3,2-szeresét tette ki a nyugat-dunántúlinak, de 2005-ben is 2,3-szeres eltérés mutatkozott. Azonos vásárlóerő-értéken ennél jóval kisebb a fejlettségbeli eltérés, alig négytizednyi az osztrák tartomány előnye a magyar régióval szemben, viszont hozzá kell tenni azt is, hogy 1999 óta ez az arány sajnos nem szűkült. Az azonos vásárlóerő-paritáson kifejezett fajlagos teljesítmény nagysága 1999 és 2005 között Burgenlandban ugyanis dinamikusabban (32,3%-kal) emelkedett, mint a magyar oldalon (29,2%-kal), ami a magyarországi régió gazdasági teljesítőképességének lefékeződésére utal. Az unióhoz történt csatlakozás utáni esztendőben Nyugat-Dunántúl, és ezen belül mindhárom megye fejlettsége még nem érte el a közösségi átlag 75,0%-át, Burgenland viszont már nem formálhatott igényt a strukturális alapokból területfejlesztési támogatások lehívására. A bruttó hozzáadott érték előállításában közreműködő szektorok részesedése és az arányok változása utal a strukturális különbségekre, egyúttal jelzi a szerkezetváltás főbb irányait. Megállapítható, hogy 1999 és 2005 között minden területi egységben modernizálódott a gazdaság szerkezete, mérséklődött a termelőágak jövedelemtermelésben betöltött szerepe, és nőtt a szolgáltatásoké. Ez alól Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a mezőgazdaság, vad- és erdőgazdálkodás jelentett kivételt, mivel az előbbi megyében stagnált, az utóbbiban viszont kissé nőtt a gazdasági ág súlya. Burgenlandban egyértelműen a tercier szektor dominanciája érvényesült – a jövedelmek kétharmada itt keletkezett –, a magas színvonalú idegenforgalmi, pénzügyi, egészségügyi és személyi szolgáltatásoknak köszönhetően. Az érdekközösség megalakulása óta a magyarországi megyékben ugyan a burgenlandival megegyező vagy azt meghaladó ütemben nőtt a szolgáltatások részesedése a bruttó hozzáadott értékből, a gazdasági növekedésben és a foglalkoztatásban azonban továbbra is a feldolgozóipar jelentősége a meghatározó.

404

NOVÁK ZOLTÁN 2. ábra

A bruttó hozzáadott érték gazdasági szektorok szerinti megoszlása és változása 1999-hez képest, 2005 100

%

10

90

Százalékpont

8

80

6

70

4

60

2

50

0

40

–2

30

–4

20

–6

10 0

–10

–8 Burgenland

GyőrMosonSopron megye

Vas megye

Zala megye

Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás

Burgenland

Ipar, építőipar

GyőrMosonSopron megye

Vas megye

Zala megye

Szolgáltatások

A főbb gazdasági ágak teljesítménye Az EuRégió életre hívása óta a térségben felgyorsult a termőföldek mező- és erdőgazdasági művelésből történő kivonása. A megalakulás évében a mintegy másfél millió hektárnyi agrárgazdasági célt szolgáló terület közel hattizedét borították kultúrnövények, 2006-ban már csak 56,9%-át fedték le. Eközben az erdősültség mértéke 3 százalékponttal, 26,3%-ra zsugorodott. A folyamatok iránya területi egységenként eltérően alakult. Burgenlandban a jelentős mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásoknak köszönhetően, Győr-Moson-Sopronban pedig a kiváló talaj- és agroökológiai adottságok miatt alig csökkent a földművelés szerepe, Nyugat-Dunántúl középső, de még inkább déli megyéjében viszont erőteljesebben mérséklődött az amúgy is kisebb súlyt képviselő agrártevékenység jelentősége. Zalában súlyos következményekkel járt a birtokviszonyok átalakulása, a művelésből kivont területek aránya a vizsgált időszakban megkétszereződött, így 2006-ban a földek egyötödét már nem művelték meg. Közös volt a határ mindkét oldalán 2006-ban, hogy az agrárgazdálkodásba vont területek 83,1%-át szántóként hasznosították. Ugyanakkor megállapítható, hogy a magyarországi régióban északról dél felé haladva megyénként csökkent a szántóföldi termelés szerepe a növénytermesztésben. Az elmúlt évtized végéhez viszonyítva mindenütt nőtt a mezőgazdasági területen belül a szántók részesedése, és ezzel párhuzamosan mérséklődött a kertészeti kultúráknak helyet adó földek aránya. Az utolsó vizsgált évben a földek alig egy százalékán díszlettek gyümölcsösök, 2,8%-án pedig szőlők, annak ellenére, hogy a klíma és a talaj kedvező e kultúrák számára. Az EuRégióban található, nem egészen 23 ezer hektárnyi szőlőültetvény kétharmadát Burgenlandban telepítették, ahol magas színvonalú a szőlő- és borkultúra. A Fertő-tó körül terül el Ausztria legnagyobb egybefüggő szőlőskertje, amely nemzetközi hírnevet szerzett kékfrankos borával.


405

Kedvezőtlen jelenség, hogy az EuRégió életre hívása óta a térségben 14 ezer hektárral csökkent a kertek, majdnem 6 ezer hektárral a gyümölcsösök és több mint 6300 hektárral a szőlők kiterjedése. Mindhárom művelési ágban a területek zsugorodásának zöme (97,1; 86,5; illetőleg 71,6%-a) Nyugat-Dunántúlon következett be. Ez a folyamat a zöldségkertészeti kultúrák esetében elsősorban a jövedelmezőség hiányával, valamint az olcsón és folyamatosan, nagy tömegben beáramló importtal függött össze, a gyümölcs- és szőlőültetvényeknél pedig a hazai, de még inkább a nemzetközi piac szükségleteit kevésbé kielégíteni képes fajtaszerkezettel, valamint a korszerű feldolgozók és tárolók hiányával. Úgy tűnik, a burgenlandi gazdák a fajtaváltás és a termesztési technológiák folyamatos korszerűsítése révén sikeresebben tudtak alkalmazkodni a folyamatosan változó igényekhez. Az EuRégióban 1998 vége és 2006 decembere között a pulyka és néhány kevésbé jelentős haszonállatfaj kivételével számottevően visszaesett az állatállomány. A megfigyelések szerint elsősorban az egyéni gazdálkodók állattartási kedve csappant meg, alapvetően a hízlalással és a neveléssel kapcsolatos működési ráfordítások (takarmány, energia, állatgyógyászati készítmények) nagyarányú drágulása következményeként. A fogyás a magyar oldalon kisebb léptékű volt, mivel az állattenyésztésnek itt nagyobb a hagyománya és gazdasági szerepe. A fontosabb állatfajok 82–97%-át a határ innenső oldalán istállózták, és a szarvasmarha, valamint a sertés mezőgazdasági területre vetített sűrűsége is az állattartás itteni szélesebb körű elterjedéséről tanúskodott. A térségben tartott tehénállomány egyharmaddal, alig 48 ezerre csökkent, de az előállított tej mennyisége ennél kisebb mértékben, ötödével apadt, mivel a fajlagos termelés mindenütt emelkedett. Burgenlandban és Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a tehéntartás rendkívül intenzív körülmények között folyik, kimagaslott az egy tehénre jutó tejhozam: 2006-ban az osztrák tartományban megközelítette a 6200 litert, NyugatDunántúl északi megyéjében pedig még ennél is magasabb volt, meghaladta a 6500 litert. Figyelmet érdemel az is, hogy az elmúlt években a magyar megyékben rendkívüli mértékben megnőtt a pulykahízlalás jelentősége, elsősorban a fogyasztói szokások változása következtében. A folyamatosan növekvő igények maradéktalan kielégítését biztosította az itt található feldolgozóüzemek technológiai korszerűsítése. Az együttműködés megalakulása óta a határ mindkét oldalán csökkent az iparnak és az építőiparnak az értéktermelésben betöltött súlya a szolgáltatások térnyerése következtében. Ettől függetlenül a szektor gazdasági jelentősége számottevő maradt, különösen a nyugat-dunántúli régió északi és középső megyéjében. A lehatárolás területén működő, legalább 50 főt foglalkoztató iparba és építőiparba sorolt szervezetek 2006-ban mintegy 13,5 milliárd eurónyi termelési értéket állítottak elő, a gyártókapacitások bővítése és a termelékenység javulása eredményeképpen összehasonlító áron 1,8-szer annyit, mint az érdekközösség életre hívásának esztendejében. Az ipar és az építőipar együttes fejlődése területi egységenként különbözött. A teljesítmény nagysága Győr-Moson-Sopron megyében hét esztendő alatt megduplázódott, Burgenlandban 38,0%-kal, Vas megyében 31,8%-kal nőtt, Zalában ezzel szemben 6,7%-kal visszaesett. A termelési volumen változása a vizsgált időszakban évente az osztrák tartományban meglehetősen kiegyenlített képet mutatott, miközben a magyar megyékben erőteljesebben ingadozott, ami közvetve utal a nemzetközi piacoktól való

406

NOVÁK ZOLTÁN

nagyfokú függésre, a viszonylag magas bérmunkaarányra, és egyes vállalatok helyi gazdasági környezetbe történt gyengébb beágyazódására. 3. ábra

Az ipari és az építőipari termelés együttes volumenindexe, 1999–2006* (előző év = 100,0)

140

%

130 120 110 100 90 80 70 1999

2000

2001

2002

2003

2004

Burgenland

Győr-Moson-Sopron megye

Vas megye

Zala megye

2005

2006

* Az 50 fő feletti szervezetek adatai alapján.

Az EuRégió iparának motorja Győr-Moson-Sopron megyében található. A kedvező befektetési környezet és a kiváló infrastruktúra eredményeképpen az elmúlt években jelentős feldolgozóipari kapacitások létesültek itt, így a fejlődés szinte töretlen maradt. A Nyugat-Dunántúl északi megyéjében megtelepedett közepes és nagyméretű vállalkozások az elmúlt évtized végén a régióban létrehozott termelési érték 44,2%-át adták, 2006ban viszont már 56,5%-át állították elő. Eközben Burgenland részesedése 17 százalékponttal 22,7%-ra mérséklődött. A szekunder szektor teljesítményének gazdasági ágak szerinti összetétele területi egységenként különbözőképpen alakult. Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a feldolgozóipar megerősítette, illetve megtartotta dominanciáját, a termelési érték 93,8, illetve 97,3%-a ezen a területen keletkezett. Részesedése a magyar régió déli megyéjében ugyancsak nőtt a vizsgált időszakban, de a teljesítmény jóval kisebb hányadát, annak háromnegyedét adta. Burgenlandban ezzel szemben csökkent a feldolgozóipar súlya, 2006-ban a szekunder szektor kibocsátásának alig kétharmadát képviselte, miközben ugyanitt a nagy hagyományokkal bíró energiaszolgáltatás és az építőipar befolyása tovább erősödött. Nyugat-Pannóniában a változatos természeti adottságoknak, a sok tekintetben közös történelmi és kulturális örökségnek köszönhetően széles spektrumú és helyenként igen magas színvonalú a turisztikai kínálat. A Fertő-tótól az Őrségen át a Balaton nyugati medencéjéig az aktív turizmus kedvelői számára nemzeti parkok és natúrparkok zöld


407

sávja húzódik végig. A határ mindkét oldalán az elmúlt években korszerűsített, bővített, illetve újonnan létesített gyógy-, termál-, valamint élményfürdők a lehatárolás középső és déli területén Európában egyedülálló fürdőrégiót hoztak létre. Az idegenforgalmi vonzerők palettáját építészeti örökségek és jelentős tömeget megmozgató kulturális események egészítik ki. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás eltérő súlyt képvisel az EuRégiót alkotó területi egységek gazdaságában. Burgenlandban és Zala megyében – ahol a nyílt vizű tavaknak és a fürdőknek köszönhetően a legtöbb olyan vonzerő található, amely biztosítani tudja a vendégek tartós marasztalását, – a gazdasági ág 2005-ben 3,6, illetőleg 3,5%-kal járult hozzá a bruttó hozzáadott értékhez. Az érdekközösség létrejötte óta valamennyi nyugat-dunántúli megyében bővült a turisztikai kínálat, szélesedett és színesedett a szolgáltatások köre, helyenként látványosan javult a minőség. Burgenlandban ezzel szemben koncentrálódott a növekvő igények kielégítését szolgáló kapacitás. Az EuRégióban 1999 és 2006 között összességében 6245-tel bővült az idelátogatók elhelyezését biztosító kereskedelmi és magánszálláshelyek együttes férőhelyállománya, mégpedig úgy, hogy az osztrák tartományban csaknem kétezerrel apadt a számuk, Nyugat-Dunántúlon pedig közel 8200-zal emelkedett. A változások következtében 2006-ban Nyugat-Pannóniában kialakított férőhelyek 72,6%-a már a határ magyar oldalán állt a vendégek rendelkezésére, miközben nem változott Nyugat-Dunántúl 63,0%-os részesedése a vendégforgalomból. 3. táblázat

A szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma, 2006 2006 Területi egység Burgenland Nyugat-Dunántúl Ezen belül: Győr-Moson-Sopron megye Vas megye Zala megye Nyugat-Pannónia

1999=100,0

férőhely

vendég

vendégéjszaka

33 731 89 598

778 411 1 308 972

2 576 922 4 392 376

94,6 110,0

138,3 130,1

109,8 110,0

19 575 17 015 53 008 123 329

448 584 307 678 552 710 2 087 383

1 007 760 1 119 639 2 264 977 6 969 298

124,1 112,9 104,8 105,3

124,4 121,6 140,7 133,0

113,1 113,9 107,0 110,0

férőhely

vendég

vendégéjszaka

Az idegenforgalmi adatok szerint változnak az utazási szokások. Úgy tűnik, a Nyugat-Pannóniát felkereső turisták szívesebben indulnak többször útnak, viszont rövidebb ideig maradnak egy meghatározott helyen. 2006-ban 38,1%-kal több vendég érkezett az itteni szálláshelyekre, mint az érdekközösség megalakulása évében, viszont az eltöltött idő hossza ennél mérsékeltebben, alig egytizedével nőtt. Valamennyi területi egységben dinamikusabban bővült a látogatók száma, mint a vendégéjszakáké, így az átlagos tartózkodási idő mindenütt rövidült. Az EuRégióban 1999-ben még átlagosan 4,0 éjszakát töltöttek el a vendégek a szálláshelyeken, 2006-ban már csak 3,3 napig időztek itt. A leghosszabb ideig, átlagban 4,1 éjszakára a zalai egységekben maradtak a turisták a Balatonnak és a nagy nemzetközi fürdők vendégmarasztaló hatásának köszönhetően, bár elgondolkodtató, hogy a legnagyobb visszaesés 1999 óta itt következett be.

408

NOVÁK ZOLTÁN

Az egykoron vasfüggönnyel elzárt határszakaszon átmenő személyforgalom folyamatosan bővült az elmúlt években a baráti, családi, turisztikai és gazdasági kapcsolatok élénkülése következtében. A folyamatot erősítette az átkelési pontok számának gyarapodása és a határátlépés egyszerűsödése. A közös határszakaszon 2006-ban 39,8 millió átlépést regisztráltak, csaknem 9,7 millióval (közel egyharmaddal) többet, mint 1999ben. A kilépő magyarok száma valamivel nagyobb ütemben emelkedett, mint a belépő külföldieké, de ettől nem módosult lényegesen a forgalom összetétele. Az együttműködés létrejöttekor az utasok 48,6%-át, 2006-ban pedig 49,0%-át tették ki az Ausztriába átlépő honfitársaink. Munkaerőpiac Nyugat-Pannónia 15–64 éves népességének 68,0%-a, mintegy 587 ezer ember tartozott 2006-ban a gazdaságilag aktívak csoportjába. A foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttes száma az érdekközösség területén 1999 óta majdnem 11 ezerrel nőtt, annak köszönhetően, hogy az 1970-es években született népesebb korosztály tagjai egyre nagyobb számban lépnek be a munkaerőpiacra, másrész a határ mindkét oldalán folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár. Az osztrák és a magyar aktivitási mutató nagysága közötti különbség az elmúlt időszakban nem közelített egymáshoz. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy Ausztriában még mindig magasabb a nyugdíjkorhatár, mint Magyarországon, és rövidebb a nők körében a gyermekgondozással töltött idő. Ezenkívül összefügg azzal is, hogy itthon az utóbbi években látványosan megemelkedett a nappali tagozatos felsőfokú képzésben részt vevők létszáma, így a fiatalok többsége később lép be a munkaerőpiacra. Az EuRégióban 2006-ban a gazdaságilag aktívak 94,4%-a, közel 554 ezer személy folytatott jövedelemszerző tevékenységet. A foglalkoztatottak aránya Győr-MosonSopron megyében érte el a legmagasabb szintet, Vas megyében pedig a legalacsonyabbat. 2006-ban a foglalkoztatottak 77,0%-a, akárcsak 1999-ben, a határ innenső felén lakott. A munkavállalók száma az érdekközösség létrejötte óta mindenütt nőtt, kivéve Vas megyét, ahol az itteni tevékenységüket megszüntető, illetve telephelyüket máshova helyező nemzetközi nagyvállalatoknak az évtized közepén tetőzött leépítési hulláma helyenként foglalkoztatási gondokat okozott. 4. táblázat

A 15–64 évesek gazdasági aktivitása, 2006

Területi egység


A foglalkoztatottak

A munkanélküliek Foglalkoztatási

Munkanélküliségi

ráta, százalék

száma, ezer fő

1999= 100,0

száma, ezer fő

1999= 100,0

127,5 426,3

102,0 100,0

6,8 26,1

144,7 130,5

2006 69,5 62,8

1999 68,6 63,1

2006 5,0 5,8

1999 3,6 4,5

186,1 112,5 127,7 553,8

101,3 96,3 101,6 100,5

8,4 9,1 8,6 32,9

115,1 154,2 126,5 133,2

61,9 62,4 64,4 64,2

63,0 63,8 62,7 64,3

4,3 7,5 6,3 5,6

3,8 4,8 5,1 4,3


409

A foglalkoztatási szint az osztrák tartományban mutatta a legmagasabb értéket, itt a 15–64 évesek majd héttizede dolgozott. A foglalkoztatási ráta minden nyugat-dunántúli megyében meghaladta a magyarországi átlagot, de még így sem érte el a burgenlandi szintet. Az EuRégió teljes területére számított mutató megegyezett a 27 tagállamra bővült Európai Unió összesített eredményével. Magyarországon az 1990-es évek elején jelent meg, majd terebélyesedett ki a munkanélküliség, amely Nyugat-Dunántúlon az összességében eredményes gazdasági szerkezetváltásnak és a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhetően nem öltött tömeges méretet. A lakosság körében végzett munkaerő-piaci felmérés szerint a magukat munkanélkülinek vallók gazdaságilag aktív népességen belüli aránya Nyugat-Pannóniában 2006-ban 5,6%-ot mutatott, amely 1,3 százalékponttal volt magasabb, mint 1999-ben. A munkanélküliségi ráta az együttműködés életre hívása óta mindenütt emelkedett, bár szintje térségenként eltérő – tágabb földrajzi kitekintésben azonban még így is kevésbé akut – elhelyezkedési problémákról árulkodott. A foglalkoztatási együttműködés erősítése és a munkaerő-piaci lehetőségek kiszélesítése céljából 1997-ben kormányközi egyezmény született a munkavállalóknak az osztrák–magyar határ menti térségben történő kölcsönös foglalkoztatásáról. A határ menti ingázás célterülete az EuRégión kívül az alsó-ausztriai Bruck an der Leitha járás. A megállapodás alapján a munkavállalásra engedélyezett keretszámot évente határozzák meg a munkaerőpiac mindenkori helyzete alapján. A kontingens 1998-ban 550 álláshellyel indult, amely 1999-ben 650-re emelkedett, majd évente folyamatosan bővült, így 2006ban már csak ezen megállapodás keretében 2200 munkahely betöltésére nyílt lehetőség az itt élők számára. Az osztrák munkaerőpiac ugyanakkor várhatóan csak 2011 után szabadul fel teljesen a magyar munkavállalók előtt, ennél korábban legfeljebb néhány szakemberhiánnyal küzdő ágazatban várható könnyítés. Életkörülmények Az érdekközösség megalakulása óta mindenütt javultak az életkörülmények. Ennek ellenére a határ két oldalán közel egy évtized távlatában is érzékelhető maradt a lakások felszereltségben tapasztalható minőségi különbség. Nyugat-Pannónia területén 1998 és 2006 között 31 ezerrel emelkedett az otthonok száma, és az utolsó vizsgált esztendőben már meghaladta az 510 ezret. Az új otthonok héttizede a magyar megyékben épült, ennek ellenére a lakóingatlan-állomány Burgenlandban gyarapodott nagyobb ütemben. Az osztrák tartományban és Győr-Moson-Sopron megyében a lakásépítések dinamizmusa miatt, Vas és Zala megyében pedig a népességfogyás következtében váltak kényelmesebbé az otthonok. Az EuRégióban a megalakulás évében minden száz lakásban átlagosan 264-en éltek, 2006-ban már csak 251-en. A mutató a korábbiakhoz képest jóval kisebb különbséget jelzett a határ két oldalán. Mindezek ellenére nem változott a laksűrűség nyugat– keleti és észak–déli irányban csökkenő sorrendje. Az otthonok „tágasabbá” válásához mindenütt hozzájárult az is, hogy az elmúlt években többnyire nagy alapterületű, többszobás otthonok létesültek. Az EuRégióban 2001 és 2005 között 8 m2-rel, 94 m2-re nőtt a lakások átlagos alapterülete. Mivel nagyjából hasonló mértékben bővült az otthonok fajlagos kiterjedése a határ két oldalán, így nem mérséklődött a köztük meglévő igencsak nagy méretbeli eltérés. Burgenlandban

410

NOVÁK ZOLTÁN

2005-ben az átlagos lakásméret (119 m2) 32 m2-rel volt nagyobb, mint NyugatDunántúlon, ami mindenekelőtt a tartomány déli és nyugati részén a családi házas formájú építkezések dominanciájával hozható összefüggésbe. 4. ábra

A lakásállomány megoszlása alapterület szerint, 2005 Burgenland

Nyugat-Dunántúl

4% 5%

30%

24%

1%

19%

56% 19% 20%

22%

39 m2 alatt 2

80–99 m

40–59 m2

60–79 m2

2

100 m felett

Örvendetes, hogy közel egy évtized alatt sokat javult a lakások komfortossága, különösen az ebből a szempontból hátrányosabb helyzetben lévő nyugat-dunántúli megyékben. Mindez a közműolló záródásának, a vezetékes gázhálózat terjedésének és a fűtési rendszerek korszerűsítésének köszönhető. A felzárkózást jól érzékelteti, hogy a közcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások és a vezetékes gázt használó otthonok aránya NyugatDunántúlon 1999-ben alig haladta meg az ötven, illetve hatvan százalékot, 2006-ban viszont már mindkét mutató meghaladta a 72,0%-ot. A fejlődés eredményeképpen Nyugat-Pannóniában közel tíz év alatt 52,4%-ról 64,6%-a emelkedett az összkomfortos otthonok aránya. A minőségi javulás üteme a fent említett okok miatt a határ innenső oldalán volt lendületesebb, ettől függetlenül még mindig a burgenlandi otthonok a jobban felszereltek. A magyar régióban a területfejlesztési támogatásoknak köszönhetően a közműhiányos vidékeken volt látványosabb a komfortosság javulása. Mivel Burgenlandban már az érdekközösség létrejöttekor igen magas színvonalat ért el a hulladékok begyűjtése és elhelyezése – miközben a határ innenső oldalán jelentős lemaradás volt tapasztalható –, látványos előrelépésről a nyugat-dunántúli régióban beszélhetünk. A fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésében Magyarországon a hulladékgazdálkodásról szóló – 2001 januárjában életbe lépett – törvény végrehajtása jelentett áttörést, amely kikényszerítette a szilárd hulladékok begyűjtésének, ártalmatlanításának és hasznosításának a lehető legszélesebb körű megoldását.


411

Az elmúlt időszakban a nyugat-dunántúli megyék hulladékgazdálkodása jelentősen javult. A rendszeres hulladékgyűjtésbe bekapcsolt lakások aránya régiós szinten 2006ban elérte a 93,0%-ot, ezen belül minden megyében meghaladta a 89,7%-ot. Burgenlandban már 1999-ben minden lakásból szervezett módon szállították el a szemetet. További sikerként könyvelhető el az is, hogy Phare-támogatás segítségével több korszerű, úgynevezett regionális hulladéklerakó létesült Nyugat-Dunántúlon. Ugyanakkor változatlanul nagy a lemaradás a határ innenső felén a hulladékok újrahasznosítása terén. Annak ellenére, hogy számos településen elindult a hulladékok szelektív begyűjtése, a feldolgozókapacitások kiépülése lassan halad. 2006-ban a Burgenlandban begyűjtött kommunális hulladék mennyiségének felét újrahasznosították, miközben magyar oldalon nem egészen egy százalékát dolgozták fel. A természeti értékek megőrzése és fenntartása a jelenlegi és a jövő nemzedékek számára rendkívül fontos feladat. A naturális örökség és a biológiai sokféleség hatékony védelmét, szervezett keretek között történő bemutatását Burgenlandban igen korán felismerték, és eredményes intézkedéseket tettek a természetvédelmi oltalom alatt álló területek kiterjesztése, az ember és környezete közötti kapcsolat harmonikusabbá tétele érdekében. Magyarországon a természet védelméről szóló, 1996-ban megalkotott törvény hatályba lépése adott új lendületet e folyamatnak. Nyugat-Pannóniában 1999 és 2006 között a védelem alatt álló területek száma 24-gyel – ezen belül csak Burgenlandban 21-gyel – 89-re emelkedett. E területek együttes kiterjedése a vizsgált időszakban 32 465 hektárral bővült, így megközelítette a 251 ezer hektárt. Az újonnan bevont területek háromnegyedét az osztrák tartományban helyezték oltalom alá, ahol az EuRégió védett övezeteinek 52,7%-a található. Ugyanakkor örvendetes, hogy Nyugat-Dunántúlon a vizsgált időszakban két új nemzeti parkot (Fertő– Hansági, Őrségi) avattak, amelyek a legszigorúbb és legteljesebb védettséget biztosítják a lehatárolásba vont területek számára. Ezzel együtt 2006-ban már a határ mindkét oldalán 5 nemzeti park – közülük a már említett Fertő–Hansági mindkét országra kiterjedően – biztosította a biológiai és az épített környezet legmagasabb fokú oltalmazását. A folyamatok eredményeképpen az érdekközösség megalakítása óta a védettség alatt álló területek aránya két százalékponttal 16,4%-ra emelkedett, viszont ebben a vonatkozásban továbbra is nagy a különbség a határ két oldala között. Amíg Burgenlandban 2006-ban a tartomány teljes területének egyharmada volt védett, addig a magyarországi régióban alig több mint egytizede, de ezen belül a megyék között jelentős szórás mutatkozott. Az oltalom alatt álló térségek aránya Vasban volt a legmagasabb, Zalában pedig a legalacsonyabb. Az érdekközösség megalakulása óta sajnos nem történt átütő előrelépés a térségenként meglehetősen különböző fejlettségű közlekedési infrastruktúra-hálózat jobbítása, a határon átnyúló nagy áteresztőképességű utak bővítése és a periferikus helyzetű vidékek elérhetőségének javítása érdekében. Nyugat-Pannóniában 1999 és 2006 között mindössze 94 kilométer új közút épült, nagyjából fele-fele részben a magyar és az osztrák területen. Közülük 36 kilométert tett ki az új autóutak, autópályák hossza. Ebből 31 kilométer az M7-es és az M70-es országhatártól induló szakaszát képezte, és elhelyezkedéséből adódóan csupán a lehatárolás legdélebbi részének közlekedési kapcsolatát javította. Ebben az időszakban említésre méltó (20 km) hosszúságú elsőrendű főutat csak Burgenlandban adtak át, és a 37 kilométer másodrendű főút hattizedét is az osztrák tarto-

412

NOVÁK ZOLTÁN

mányban valósították meg. Mivel a (teher)forgalom helyenként drasztikus megemelkedését – különösen a magyar oldalon – nem követte a hálózat bővülése, jelentősen nőtt az utak leterheltsége. A felújítások és az elsősorban közlekedésbiztonságot erősítő beruházások ellenére összességében folyamatosan romlik az utak állapota, ezzel együtt (tegyük hozzá: a közlekedési morál romlása miatt is) erősödik a baleseti kockázat. Az EuRégióban 1999 és 2006 között jelentősen fokozódott a motorizáció. A vizsgált időszakban 109 ezerrel emelkedett a térségben nyilvántartott gépjárművek száma, így az állomány nagysága 2006-ban már megközelítette a 600 ezret. A járművek 82,4%-át a határ innenső oldalán helyezték forgalomba. Ezek 84,4%-a személygépkocsi volt. Különösen a nyugat-dunántúli megyékben következett be erőteljes mennyiségi gyarapodás, az ezer lakosra vetített gépjármű-ellátottság (365) azonban ezzel együtt is csupán a burgenlandi szint 43,8%-át tette ki. 5. ábra

240 000

db

Gépjárműállomány, 1999, 2006

210 000 180 000 150 000 120 000 90 000 60 000 30 000 0

1999 Burgenland Vas megye

2006 Győr-Moson-Sopron megye Zala megye

A gépjárműállomány gyarapodása szerencsére nem mindenütt járt együtt a közlekedési balesetek gyakoribbá válásával. A tragédiák előfordulásában visszatükröződik a közlekedési infrastruktúra fejlettsége, az utak és a gépjárművek műszaki állapota, a közlekedésben részt vevők magatartási morálja. Burgenlandban jelentős erőfeszítéseket tesznek a közlekedés biztonságosabbá tételéért, a szabályok szigorú betartásáért, ezért a gépjárműpark 9,0%-os növekménye mellett is jelentősen javult a baleseti statisztika. Figyelemre méltó, hogy 2006-ban feleannyian vesztették életüket közúti balesetből kifolyólag, mint 1999-ben. Győr-Moson-Sopronban ugyancsak kedvező irányba változott a helyzet, Vasban és Zalában viszont – ahol pedig a járműállomány kisebb ütemben gyarapodott, mint a régió északi megyéjében – sűrűsödtek a balesetek, és ezen belül a halálos kimenetűek. Közösségi szolgáltatások, közbiztonság Az érdekközösség megalakulása óta Nyugat-Pannóniában összességében koncentrálódott az oktatási-nevelési intézményhálózat. Az 1998/1999-es és a 2006/2007-es tanév


413

között ugyanis számottevően csökkent a csecsemők napközbeni elhelyezését biztosító, a kisgyermekek óvodai elhelyezéséről és az alapfokú képzésről gondoskodó oktatásinevelési feladatokat ellátó helyek állománya. Ez egyrészt a születések számának visszaesésével, másrészt a feladatellátás területi átszervezésével és az intézményösszevonásokkal indokolható. Mindeközben folytatódott a középfokú szakmai, és kevésbé jellemzően a felsőfokú oktatás specializációja, profilbővítése, aminek következtében megemelkedett ezen oktatási szinteken a képzési helyek száma. Az 1998/1999-es és 2006/2007-es tanév között az EuRégióban összesen 18 ezerrel csökkent a nevelési és oktatási intézményekbe beíratottak, beiratkozottak száma. Mivel az elmúlt másfél évtizedben mindenütt csökkent a gyermekvállalási hajlandóság, ezért valamennyi területi egységben mérséklődött a bölcsődések, óvodások, általános iskolások létszáma. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a középfokú képzésben részt vevők számának gyarapodása Nyugat-Dunántúlon alapvetően az oktatási idő hosszabbodásából (szakiskolai oktatás) és a középiskolai végzettségre épülő technikusi képzés egyre nagyobb népszerűségéből adódott. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint Burgenlandban a foglalkoztatottak körében jóval gyakoribb volt a szakmunkás-, szakiskolai (tanonc-) bizonyítványúak előfordulása (négytizedük tartozott ide), mint a határ innenső oldalán, ahol egyharmaduk rendelkezett ilyen végzettséggel. A középiskolát jártak (érettségizettek) aránya nem mutatott lényeges különbséget a magyar és az osztrák területen, viszont a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők hányada mindhárom magyarországi megyében jóval magasabb volt (18,0, 15,9, illetve 14,4%), mint az osztrák tartományban (7,7%). Mindebből az a következtetés vonható le, hogy Burgenlandban a munkavállalók képzettségében visszatükröződik a szakmai oktatás jelentősége, a magyar oldalon pedig a magasan kvalifikált társadalmi réteg kiszélesítésének igénye. 5. táblázat

A gyermekek, tanulók, hallgatók létszáma és annak változása a nevelési és oktatási intézményekben, 2006/2007. tanév A gyermekek, tanulók száma Területi egység


1998/1999-es tanév = 100,0

főfőbölcsőbölcsőáltalános közép- iskolás, általános közép- iskolás, dés, dés, iskolás iskolás egyeteiskolás iskolás egyeteóvodás óvodás mista mista 7 895 23 454 13 059 1 450 93,1 90,6 104,2 24,6 33 169 77 830 57 764 19 614 85,5 83,3 109,5 135,1 15 434 34 400 8 744 21 019 8 991 22 411 41 064 101 284

26 218 14 800 16 746 70 823

12 983 3 419 3 212 21 064

88,5 82,6 83,3 86,8

86,0 83,5 79,3 84,9

111,7 111,7 104,4 108,5

138,5 113,1 151,4 103,3

Magyarországon az elmúlt években az érettségizettek számára jelentősen kiszélesedtek a továbbtanulási lehetőségek, aminek következtében a nyugat-dunántúli megyékben a két vizsgált tanév között számottevően megemelkedett a nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók száma. Burgenlandban nem következett be hasonló folyamat. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az osztrák tartományban jóval kevesebb a felsőfokú

414

NOVÁK ZOLTÁN

képzést nyújtó hely, mint Nyugat-Dunántúlon, másrészt nagyobb hangsúlyt helyeznek a középszintű szakmai képzésre, mivel a munkaerőpiac elsősorban gyakorlati ismeretekekkel rendelkező dolgozók foglalkoztatását biztosítja. Az egészségügyi ellátás mennyiségi mutatók alapján jellemezhető területi különbségeiben alig történt változás az elmúlt időszakban. A határ túlsó oldalán az alapellátóhálózat maradt sűrűbb, a magyar oldalon pedig a fekvőbeteg-ellátás kapacitása. Megállapítható, hogy Ausztriában az egészség megőrzése – ezáltal a társadalmi kiadások mérséklése – érdekében jóval nagyobb a prevenció és a betegségek korai felismerésének, lehetőség szerint alapellátás keretében történő kezelésének a jelentősége, mint Magyarországon, ahol a gyógyítóellátás kap nagyobb hangsúlyt. A fenti megállapításokat erősíti az a tény is, hogy amíg Nyugat-Dunántúlon az EuRégió megalakulása óta a háziorvosok, házi gyermekorvosok száma tízzel mérséklődött – ezen belül Vas kivételével, ahol stagnált, minden megyében csökkent –, addig Burgenlandban 45 új praxist létesítettek. A folyamatok révén a határ két oldalán tovább nőtt az ellátottsági mutató között tapasztalható nagyságrendi eltérés. Egy burgenlandi háziorvoshoz 2006-ban átlagosan fele annyi lakos (808) tartozott, mint nyugat-dunántúli kollégáihoz. Nyugat-Pannóniában az utolsó vizsgált évben 22 kórház működött, ugyanúgy, mint az érdekközösség létrejöttekor. Ezen belül Burgenlandban 5, a nyugatmagyarországi megyékben 17 létezett. A működő kórházi ágyak száma ugyanakkor minden megyében csökkent, miközben Burgenlandban 98-cal emelkedett. A kórházi ágyak 83,2%-a még így is Nyugat-Dunántúlon szolgálta a betegek gyógyítását, ami jóval meghaladta a lakónépességből való részesedést. Az ágyszám ellentétes irányú változása következtében mérséklődött a határ két oldalán az ellátottsági mutató nagysága közötti különbség. Ennek ellenére NyugatDunántúlon tízezer lakosra 1,4-szer annyi (összesen 78,2) jutott, mint az osztrák tartományban. Elmondható, hogy 6 esztendő alatt minden területi egységben nőtt a kórházak betegforgalma (az EuRégió egészében 8,3%-kal), ugyanakkor csökkent az ápolásra fordított idő (Nyugat-Pannóniában 9,9-ről 8,1 napra). Mindezek következtében NyugatDunántúlon kismértékben, Burgenlandban ellenben érzékelhetően mérséklődött a kórházi ágyak átlagos kihasználtsága (a négy területi egységben együttesen 79,0%-ról 73,1%-ra). Nyugat-Pannóniában területi egységenként különböző, de tágabb területi kitekintésben összességében kedvező a közbiztonság. Jó hír továbbá, hogy a térségben folyamatosan csökken a bűncselekmények előfordulása. Az EuRégióban 2006-ban 44 217 vált ismertté, 15 ezerrel kevesebb, mint az érdekközösség létrejöttekor. Örvendetes, hogy valamennyi területi egységben számottevően mérséklődött az előfordulásuk. Az esetek megoszlása az alapító tagok között a népesség eloszlásához hasonlított, azzal a kivétellel, hogy Burgenlandban kissé magasabb, Vas megyében pedig valamelyest alacsonyabb részesedést mutatott. Derűlátásra ad okot, és egyúttal az elkövetőket elrettentő tényező lehet az is, hogy ezen a vidéken eredményesebb a nyomozó hatóságok munkája. A nyomozáseredményességi mutató az utolsó vizsgált esztendőben ugyanis a nyugat-dunántúli megyékben csak Zala kivételével nem érte el a magyarországi szintet, Burgenlandban viszont jóval meghaladta az osztrák átlagot. (2006-ban a burgenlandi mutató nagysága (51,7%) az osztrák tartományok között a 2. legmagasabb, a Vasié pedig (62,3%) a magyarországi megyék rangsorában a 4. legjobb értéket mutatta.)


415

Nyugat-Pannónia a két szomszédos ország területén belül biztonságos helynek tekinthető. 2006-ban az Ausztriában és Magyarországon elkövetett bűncselekmények mindöszsze 4,4%-át tárták fel itt, amely másfél százalékponttal volt alacsonyabb, mint 1999-ben. Ezek az arányok mindkét évben elmaradtak a lélekszám két országon belüli részesedésétől. A térségben mérsékelt a bűncselekmények intenzitása is. 2006-ban tízezer lakosra 346 elkövetés jutott, 123-mal kevesebb, mit 1999-ben. A mutató nagysága Zala megyében és Burgenlandban magasabb volt, Győr-Moson-Sopron megyében pontosan megegyezett, Vas megyében pedig jelentősen elmaradt az EuRégió-s átlagtól. Egyúttal elmondható, hogy a jelzőszám minden területi egységben az osztrák és a magyar helyzethez képest visszafogott elkövetési gyakoriságról tanúskodott. Főbb megállapítások Az EuRégió megalakulása óta Nyugat-Pannónia gazdasági súlya a két országhoz viszonyítva erősödött, továbbá mindenütt javultak az életkörülmények és az életkilátások. Mindezek ellenére a gazdaság szerkezetében és teljesítőképességében, valamint a társadalmi szolgáltatások számos területén csak lassan mérséklődnek a határ két oldalán korábban kialakult különbségek. Nyugat-Dunántúlon folytatódott az apró- és törpefalvak elnéptelenedése, a lakosságnak a jobb életszínvonallal kecsegtető városokba vándorlása, Burgenlandban viszont nem csökkent a vidék népességmegtartó képessége. NyugatDunántúlon, azon belül legfőképpen a középső és a déli megyében a gazdasági szerkezetváltás következményeként felszínre került több strukturális probléma, a mezőgazdasági és az ipari termelés nagyfokú nemzetközi függése, a néhány infrastrukturális elem hiányából, fejletlenségéből adódó versenyhátrány okoz komoly kihívást. Burgenlandban ezzel szemben az elmúlt időszakban a legtöbb területen folytatódott a szerves fejlődés. Közös feladatot jelent a romló természetes demográfiai folyamatok mérséklése, a társadalmi terhek növekedésének kezelése, még úgy is, hogy Nyugat-Pannónia összességében vonzó és biztonságos vidék. 2015-ig megfogalmazott jövőkép és stratégia Nyugat-Pannónia jövőjét az határozza meg, mennyire lesz képes a helyben felmerülő gazdasági és társadalmi szükségletek teljesítését koordinálni. Ennek jegyében az EuRégió vezetősége 2003-ban kinyilvánította az együttműködés középtávra szóló küldetését, és meghatározta fejlesztési irányait. A dokumentum közvetlenül nem határoz meg finanszírozási döntéseket. Elsődleges feladata, hogy segítse és orientálja az EuRégió területén működő szervezeteket, keretet adjon a projektek kidolgozásához, és szakmai támogatást nyújtson a fejlesztési döntések meghozatalához. Legfontosabb célkitűzése az, hogy a különböző szakmai területekre kidolgozott javaslatok közül minél több kulcsfontosságú pályázat valósuljon meg, elsősorban az Interreg-program pénzügyi támogatása segítségével. A fejlesztésre kijelölt területek a következők: – fenntartható EuRégió-s közlekedési modellek és hálózatok fejlesztése az érzékeny területeken;

416

NOVÁK ZOLTÁN

– fenntartható közös, minőségi szociális szinttel bíró és igazságos bérek jellemezte munkaerő-piaci fejlesztési modellek kiépítése; – a fiatalok és a munkavállalók képzése, továbbképzése; – EuRégió-s gazdasági hálózati együttműködés működtetése és továbbfejlesztése; – a megújuló energiák felhasználásának növelése és új technológiai hálózatok kiépítése; – a termál-klaszter és wellnesturizmus kiszélesítése; – a „Zöld folyosók EuRégiója”, a szelíd turizmus, a nemzeti parkok, natúrparkok és a kerékpárturizmus fejlesztése; – a zene EuRégiója: világhírű muzsikusok (Liszt, Haydn) örökségének megőrzése; – a közös kulturális örökséggel és a kultúrával kapcsolatban álló gazdasági ágazatok fejlesztése; – a vidék innovatív megújítása. Az alkotók a dokumentum mottójául az új Európa szívét formálva kifejezést adták. Az elképzelések szerint a tervezési időszak végére Nyugat-Pannónia gazdaságilag, társadalmilag integrált térség lesz, és Közép-Európa kezdeményező régiójává válik. Kulcsszavak: EuRégió, Burgenland, Nyugat-Magyarország, partnerség, demográfiai folyamatok, gazdasági szerkezetváltás, életkörülmények változása, közösségi szolgáltatások, jövőkép. Resume The cooperation between people living along the Austro-Hungarian border has a long history, which became widespread with the establishment of the EuRegio West Pannonia in 1999. Since the creation of this community with common interests, the economic weight of this EuRegio, considered to be of medium size among the other domestic transnational partnerships, strengthened in respect of the two neighbouring countries. Nevertheless, the difference narrows only slowly between the levels of development observed on the two sides of the border. Resulting from unfavourable vital events ageing has accelerated. Life prospects improved everywhere but the life chance for newborn babies remains better in the Austrian region. Urbanisation trends have strengthened in Western Transdanubia, while the population-retaining ability of rural areas did not decrease in Burgenland. Due to developments of public utilities on the Hungarian side the levels of living standards came somewhat closer to each other. However, differences have remained wide in the field of the most important social services. West Pannonia is a secure and attractive area, and according to its vision until 2015 it is going to become an economically and socially integrated region.

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

A növekvő lélekszámú községek helyzete Baranya megyében Lélekszám, népmozgalom A XX. század közepétől Baranya megye településhálózatának egyik jellegzetessége a falvak lélekszámának folyamatos fogyása. Ebben igen jelentős szerepe volt a migrációnak, a kisebb településekről a városokba, illetve néhány központi községbe irányuló vándorlásnak. Az elköltözések szélsőséges esetben falvak teljes elnéptelenedéséhez vezettek, amire a megyében Gyűrűfű adott példát. A kilencvenes évektől a város- és községfejlődés új szakaszba lépett, aminek legszembetűnőbb megnyilvánulása bizonyos falvak népességének gyarapodása, ugyanakkor a nagyvárosok lélekszámának apadása. Tanulmányunkban Baranya azon községeinek helyzetét tekintjük át, ahol az 1990. és 2007. év eleje között emelkedett a lakosság száma. A megyében 64 olyan község található, amelyben az elmúlt 17 esztendő során 5%-ot meghaladó mértékű gyarapodást regisztráltak. (Az 5% alatti változást – vitathatóan, szubjektív módon – stagnálásként értelmeztük.) A 64 település többsége a megyeszékhely 20–25 km-es körzetében koncentrálódik, ezen belül 13 Péccsel közvetlenül is határos. (E 13 községből 12 része a pécsi agglomerációnak, amibe még további 5 növekvő lélekszámú község is beletartozik, ezek azonban nem közvetlenül Pécs mellett találhatók.) A 20–25 km-es körön kívül eső falvak eléggé szétszórtan helyezkednek el, összefüggő nagyobb településegyüttest nem alkotnak, ám többségük szintén valamilyen vidéki város vonzáskörzetében fekszik. A 64 település együttes lélekszáma 2007 elején megközelítette a 41 000 főt, ami 1990. január 1-hez képest 22%-os emelkedésnek felelt meg. Ugyanezen idő alatt a megye többi községében 10%-os csökkenés mutatkozott. Az egyes települések gyarapodásának mértéke meglehetősen széles skálán mozgott. Keszü népessége emelkedett a legszámottevőbben (közel háromszorosra), de Cserkút, Nagykozár és Bogád is kiemelkedett, ezekben ugyanis 17 év alatt mintegy kétszeresére nőtt a lélekszám. A legszerényebben (5–6%-kal) Baranyahídvég, Diósviszló és Bogádmindszent növekedett. Az előbbi négy település a megyeszékhely közvetlen közelében található, utóbbi három attól távolabb, a megye déli-délnyugati részén. Valamennyi említett község aprófalu, azaz 1000 főnél kisebb népességű. E két körülményt együttesen tekintve arra a következtetésre juthatunk, hogy a lélekszám növekedésében a nagyváros közelségének markánsabb szerepe lehet, mint a település méretének. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a legkevésbé gyarapodó falvak sorában Bogádmindszent után Szederkény a következő, népessége 6%-ot alig meghaladóan növekedett, miközben ő maga már 1990-ben is viszonylag népes település volt, azon kevesek közé tartozott, ahol 1000 főnél többen laktak.

418

MOLNÁR GYÖRGYNÉ 1. ábra

A népességszám növekedése a 64 községben 1990 és 2006 eleje között 5,1 – 10,0 10,1 – 30,0 30,1 – 70,0 70,1 – 100,0 100,1 – Vizsgálatokon kívüli

A lélekszám növekedése az 1990. és 2001. évi népszámlálás közti időben volt a dinamikusabb (15%), 2001 és 2007 eleje között viszont már csak mérsékeltebb (6%-os) emelkedés mutatkozott. A gyarapodás a kilencvenes években mind a 64 községben megfigyelhető volt, az ezredforduló után azonban 18-ban – általában a megyeszékhelytől távol eső területeken – fogyásra váltott át. A vizsgált falvak igen eltérő képet mutatnak a tekintetben, hogy lélekszámuk emelkedése mikor kezdődött. Némely esetben csak 1990 után, más esetben viszont már korábban is akadt egy-két évtized, amely nyereséggel zárult. Az áttekintett községek között csupán egyetlen olyan található, Pellérd, ahol 1949-től kezdve népszámlálásról népszámlálásra folyamatos gyarapodást regisztráltak, ami aztán a 2000-es években is folytatódott. A 64 községet együttesen tekintve a népességszámot alakító tényezők közül a vándorlásoknak volt meghatározó szerepe, ehhez képest a természetes népmozgalom jóval kisebb befolyásoló erővel bírt. Az áttekintett időszak folyamán a vizsgált falvak népessége 1000 lakosra jutóan évente átlagosan 13 fővel növekedett a migrációból eredően, ugyanakkor 2 fővel fogyott a természetes népmozgalom következtében. Ez jelentősen eltért a megye többi községében tapasztalttól, azokban ugyanis a természetes fogyás jóval erőteljesebb volt, s emellett a vándorlás is veszteséggel zárult. A vizsgált falvak nem tekinthetők egységesnek a lélekszámukat befolyásoló tényezők hatását illetően. A települések nagyobb részében ugyan valóban a vándorlás volt a domináns elem, akadt azonban jó néhány olyan, ahol a természetes szaporodás játszott meghatározó szerepet. Az átlagos, illetve annál nagyobb migrációs nyereséget elkönyvelő falvaknál kitűnik, hogy a 16 ilyen település nagy része közvetlenül határos Péccsel, bevándorlóinak többségét vélhetően a megyeszékhely egykori lakói adják. Hozzá kell tenni,

A NÖVEKVŐ LÉLEKSZÁMÚ KÖZSÉGEK HELYZETE BARANYA MEGYÉBEN

419

hogy az említett 16-on kívül további 37 település található, ahol a vándorlási arányszám pozitív volt, annak mértéke azonban elmaradt az előbbiekétől. Ezek jórésze szintén Pécs közelében fekszik, a kibocsátó település tehát vélhetően itt is a megyeszékhely volt, aminek a közvetlen közelségében fekvő települések bőséges és a pécsinél olcsóbb telekkínálata vonzotta és vonzza az otthont teremteni szándékozókat. Számukra a fenti előnyök mellett további pozitívumot jelent a falusias környezet, a háztáji gazdálkodás lehetősége, valamint az, hogy a nagyváros által nyújtott szolgáltatások is könnyen elérhetők. A legkiugróbb migrációs arányszám Keszü, Cserkút, Nagykozár, Bogád, Gyód és Pogány esetében mutatkozott, ezekben átlagosan1000 lakosra 1990-ben 51, 2006-ban pedig 31 fős nyereség jutott. Velük szemben Szederkény, Romonya, Pécsudvard említhető, ahol az utóbbi 17 év vándormozgalma – hasonlóan még további 8 községhez – jelentős negatívummal zárult, az arányszám sorrendben 7, 6, illetve 5‰-et tett ki. Esetükben a lélekszám-növekedés egyértelműen a természetes szaporodásnak köszönhető. A természetes népmozgalom egyébként a falvak többségében veszteséges volt, az abból fakadó hiányt azonban a pozitív vándorlási egyenleget mutató községek körében a bevándorlási többlet nemcsak ellensúlyozni tudta, hanem meg is haladta, így következhetett be a népességszám emelkedése. A 64 vizsgált település közül mindössze 23-ban regisztráltak természetes szaporodást, ennek 1000 lakosra jutó évi átlaga 0,8 és 19,7 között szóródott. A legmagasabb arányszám Gilvánfán (19,7‰), Alsószentmártonban (16,9‰) és Siklósnagyfalun (11,7‰) volt tapasztalható, elsősorban ezek képviselik a települések azon csoportját, ahol a népesség gyarapodásában a természetes népmozgalom volt a meghatározó jelentőségű. A számottevő természetes szaporodásban – az átlagosnál alacsonyabb halandóság mellett – a kiemelkedően magas születési arányszám játszott elsődleges szerepet. Ez azzal függ össze, hogy nevezett településeken a többinél jóval gyakoribb (majdhogynem kizárólagos) a hagyományosan magas termékenységű roma lakosság jelenléte. Érdekességként említhető, hogy a nagymértékű (4‰-en felüli) természetes szaporodást mutató falvak vándormozgalma kivétel nélkül mindenütt veszteséges volt. E községek mindegyike igen kedvezőtlen fekvésű, a megyeszékhelytől távol, esetenként a megye legelmaradottabb részén található. Az elmúlt 17 évet két szakaszra – az 1990. és 2001. évi népszámlálás közti, illetve a 2001. évi cenzust követő időszakra – bontva látható, hogy a meghatározónak tekintett migráció az előbbi 11 esztendőben jóval intenzívebb (évi 15‰) volt, mint az ezredforduló utáni szakaszban (évi 10‰). Az egyes települések életében az említett szakaszok természetesen más jelentőséggel bírtak, mint a 64 község teljes csoportjában. A legdinamikusabban növekvő falvak körében – ellentétben az általában tapasztalttal – éppen a 2000-es években mutatkozott a legerőteljesebb bevándorlás. Keszü, Cserkút, Nagykozár vagy Bogád pontosan ez idő tájt könyvelhette el a legnagyobb migrációs nyereséget (1000 lakosonként évente átlagosan 81, 42, 42 és 60 főt). Ugyanakkor például az ezeknél valamivel kisebb arányban gyarapodó Gyódról, Pogányról, Aranyosgadányról, Kökényről és Orfűről az előző (1990–2001) szakaszban volt elmondható ugyanez (a vándorlási különbözet évi átlaga akkor 1000 főre vetítve sorrendben 43, 37, 32, 23 és 21 főt tett ki). Akadtak olyan községek is, ahol az időbeli tagolásnak nincs jelentősége, a bevándorlások éves intenzitása a két szakaszban nagyjából hasonlóan alakult. Ilyen településnek számít például Pellérd, Lothárd, Bicsérd, Ózdfalu. Mindezek mellett olyan falvak is találhatók, amelyekben a kilencvenes évtized erőteljes vándorlási nyereségét a 2000-es években

420

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

veszteség váltotta fel. Ezek körébe tartozott egyebek mellett Magyarsarlós, Márfa, Gyöngyfa, Kovácshida és Szőkéd. A természetes fogyást tekintve kitűnik, hogy az a második időszakra valamelyest mérséklődött. A veszteség 1990 és 2001 között még meghaladta az évi 2‰-et, az utóbbi években azonban már 1‰ alatt maradt. Bizonyos falvak esetében (például Pellérd, Orfű, Hosszúhetény) a természetes fogyás mindkét időszakban fennmaradt ugyan, ám mértéke csökkent, más községekben (Keszü, Cserkút, Nagykozár, Bogád, Gyód mellett ilyen Szőkéd és Gerényes) a korábbi veszteség csapott át nyereségbe. Ez a fordulat a migrációs folyamat nyertesének számító helységek esetén feltételezhetően azzal függ össze, hogy a beköltözők általában a mobilabb, fiatalabb korosztályok tagjai közül kerültek ki, akiknek gyermekvállalása gyakoribb, mint idősebb, ezáltal kevésbé mobil társaiké. Azokat a községeket kell még megemlíteni, ahol mindkét időszakban veszteség mutatkozott a természetes népmozgalomban, s ez – ahelyett, hogy kedvező irányba változott volna – a 2000-es években még tovább is romlott. Egyebek közt Romonyán (–5, majd –11‰), Egerágon (–2, majd –4‰), Ócsárdon (–3, majd –6‰), Mánfán (–5, majd –7‰) következett be ez a helyzet. 1. táblázat

A népmozgalom főbb adatai a 64 településen Megnevezés

1990–2001

2001–2006

(ezrelék) 1990–2006

1000 lakosra jutó évi átlag

Élve születés

12,3

11,3

Halálozás

14,4

12,0

11,9 13,6

Természetes szaporodás, illetve fogyás (–)

–2,2

–0,7

–1,6

Vándorlási különbözet

14,8

10,3

13,2

Korösszetétel A növekvő lélekszámú falvak korösszetételét a megye többi községénél kedvezőbb vonások jellemezték. Részben a bevándorlások, részben a természetes népmozgalom következtében a fiatalok, ezen belül a gyermekek a népességnek nagyobb hányadát tették ki itt, mint Baranya egyéb falvaiban. A 2001. évi népszámlálás időpontjában a vizsgált települések lakóinak 41%-a tartozott a 30 éven aluliak csoportjába, ezen belül 20%-uk 15 évesnél fiatalabb volt. A megye többi községében ezek az arányok 37, illetve 17%-ot értek csak el. Ugyanakkor az életkor szerinti skála másik végén, az öregkorúaknál fordított volt a helyzet. 60 éven felüli a növekvő lélekszámú települések lakosságának 17%-a volt, 4 százalékponttal alacsonyabb hányada, mint a többi községben.


421 2. ábra

A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 2001. február 1. Növekvő lélekszámú községek

17,2%

A megye többi községe

20,2%

19,3%

21,2%

27,4%

28,6%

13,9%

0–14

17,3%

21,6%

15–29

30–39

13,1%

40–59

60–x

A legfiatalosabb korstruktúra Gilvánfán, Alsószentmártonban, Siklósnagyfalun, Lúzsokon és Nyugotszenterzsébeten mutatkozott, de az átlagosnál jobb volt Keszü, Cserkút, Pogány összetétele is. Az előbbiek körében a – már ismert okokkal összefüggő – fokozott gyermekvállalás, utóbbiak esetében a beköltöző fiatal korosztályok számottevő jelenléte gyakorolt kedvező hatást. Ellenpéldaként Szajk, Okorág és Pécsudvard említhető, relatíve kevés gyermekkel és sok idős lakossal leírható korstruktúrája miatt. 2. táblázat

A népesség korszerkezete néhány kiemelt településen, 2001. február 1. (százalék) Település

0–14

15–29

30–39

40–59

60–x

évesek aránya

Összesen

Gilvánfa

39,7

24,0

14,4

16,3

5,6

Alsószentmárton

35,3

23,8

16,3

19,9

4,8

100,0 100,0

Siklósnagyfalu

30,4

25,5

12,9

22,2

9,1

100,0

Lúzsok

28,2

25,5

16,8

21,4

8,2

100,0

Nyugotszenterzsébet

29,2

19,0

19,5

18,6

13,7

100,0

Keszü

24,1

19,5

17,6

25,0

13,7

100,0

Cserkút

20,7

19,0

15,1

26,6

18,5

100,0

Pogány

19,6

20,2

15,2

29,8

15,2

100,0

Szajk

14,6

22,7

10,4

27,4

25,0

100,0

Okorág

17,1

21,9

13,4

24,1

23,5

100,0

Pécsudvard

16,1

21,0

11,8

27,3

23,9

100,0

Az elmondottakat jól érzékelteti az idősek és gyermekek egymáshoz viszonyított aránya is. Száz 60 éven felüli lakosra a vizsgált településeken összesen 117 gyermek jutott, 37-tel több, mint Baranya egyéb falvaiban. Az előnyös korstruktúrájú községekben a mutató esetenként ennek többszörösére rúgott (például Gilvánfán 709-re), miközben az elöregedett helységekben csupán töredékét tette ki (például Szajkon 58-at).

422

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

Iskolázottság A 2001-es népszámlálás adatai alapján az áttekintett települések népességének iskolázottsági színvonala meghaladta a többi község átlagát. Ezt tükrözi, hogy a 7 évesek és idősebbek körében az alacsonyabb (általános iskolai) végzettséggel rendelkezők aránya kisebb, a magasabban iskolázottaké (közép-, illetve felsőfokú végzettségűeké) nagyobb volt, mint a megye egyéb falvaiban. (Az írástudatlanok hányadában lényeges különbség nem mutatkozott.) A lakosság túlnyomó többsége a vizsgált körben is csupán az általános iskola valamely osztályának elvégzéséig jutott el tanulmányaiban, középfokú végzettséget 14%-uk, diplomát pedig 4%-uk szerzett. 3. ábra

A 7 éves és idősebb népesség megoszlása befejezett legmagasabb végzettségük szerint 2001. február 1. 3,9

% 100,0

2,9

14,0

11,8

57,2

59,6

22,1

23,3

2,8

2,4

80,0 60,0 40,0 20,0 0,0 Növekvő lélekszámú községek

0 osztály

1–7 osztály


8 osztály

Középfok

Felsőfok

A településcsoport viszonylag kedvező paraméterei egyrészt a megyeszékhely közelségének, az ott látogatható oktatási intézmények széles körének tudható be, másrészt pedig megint csak a migrációnak. Ebben – mint már utaltunk rá – általában a fiatalabb korcsoporthoz tartozók vesznek részt, márpedig az ő iskolázottságuk közismerten magasabb, mint az időskorúaké. Az adatok igazolják azt is, hogy a szuburbanizációban elsősorban az átlagosnál képzettebb és relatíve jó munkaerő-piaci pozíciókkal jellemezhető középrétegek vesznek részt. Ebből adódik, hogy a változások szempontjából legfrekventáltabb községek lakossága volt a legképzettebb, Keszü, Cserkút és Nagykozár kiemelkedő arányú középfokú végzettségű, illetve diplomás lakossal rendelkezett. Hasonló mondható el Orfűről, valamint a diplomásokat illetően Szajkról is. Ugyanakkor említést érdemel Aranyosgadány és Gilvánfa, ahol egyetlen diplomás sem akadt 2001-ben (rajtuk kívül még 6 ilyen község van a vizsgáltak között), és középfokú iskolával is csak az ott élők töredéke rendelkezett, az írástudatlanok aránya viszont a legmagasabbak közé tartozott. A jelenség ezúttal is az etnikai összetétellel függ össze. Ezen okok magyarázzák az alsószentmártoni kedvezőtlen arányszámokat is. Adorjás, Ózdfalu, Siklósnagyfalu vagy Varga népessége szintén sokkal iskolázatlanabb, mint a vizsgált települések lakói.


423

Az okok esetükben inkább a korstruktúrában keresendők, egyes községekben a gyermekek részaránya volt átlagon felüli, másokban az időseké. Az előbbiek életkoruknál fogva, az utóbbiak a múlt szűkös lehetőségei miatt nem szerezhettek magasabb végzettséget. 3. táblázat

Néhány kiemelt község 7 éves és idősebb népességének megoszlása legmagasabb végzettségük szerint 2001. február 1. (százalék) 0

1–7

8

Közép-

osztályos

Település

Felsőfokú

Összesen

végzettséggel rendelkezők aránya Keszü

1,5

20,9

46,6

23,8

7,3

100,0

Cserkút

3,1

18,4

53,3

17,8

7,3

100,0

Nagykozár

2,1

16,7

52,8

21,3

7,1

100,0

Orfű

1,7

16,0

53,5

21,0

7,8

100,0

Szajk

2,0

19,2

57,2

14,3

6,8

100,0

Aranyosgadány

13,7

15,0

64,5

6,9

–

100,0

Gilvánfa

10,9

45,1

43,8

0,3

–

100,0

Adorjás

7,1

44,9

45,5

1,9

0,6

100,0

Ózdfalu

7,0

19,1

68,2

5,7

–

100,0

Siklósnagyfalu

6,7

35,8

55,1

1,9

0,5

100,0

Varga

9,4

26,0

62,2

2,4

–

100,0

Gazdasági aktivitás, ingázás A kilencvenes évek kedvezőtlen munkaerő-piaci változásai a vizsgált településeken is éreztették hatásukat. A gazdaság gyors ütemű átalakulása felgyorsult privatizációval, jelentős létszámleépítésekkel, vállalkozások tömeges megszűnésével járt együtt, ami magával hozta a munkanélküliek számának jelentős emelkedését. A fenti folyamatok egyúttal a foglalkoztatottak számának drasztikus csökkenéséhez vezettek. A gazdasági és társadalompolitikai változások másik lényeges következménye az inaktív keresők táborának számottevő gyarapodása volt. A rendszerváltozást követő években szélesebb körben biztosítottak lehetőséget a nyugdíjkorhatárt megközelítő dolgozóknak korengedményes nyugdíj, majd előnyugdíj igénybevételére, illetve akik tehették, a létszámleépítések hatására a munkanélküliség helyett a rokkantsági nyugdíjazást választották. Az eltartottak köre fokozatosan zsugorodott, aminek alapvető oka, hogy a születésszám évtizedek óta tapasztalt kedvezőtlen alakulása következtében alacsonyabb a gyermeklétszám. A fenti változások hatására a népesség gazdasági aktivitás szerinti összetétele a 64 település összességét illetően 2001-ben az alábbi képet mutatta. A lakosságnak – nagyjából a többi községhez hasonlóan – a 29%-a foglalkoztatott, 6%-a pedig munkanélküli volt, ők együttesen jelentették a gazdaságilag aktívak csoportját. A másik nagy csoportot a nem aktívak alkotják, akik közé az inaktív keresők és eltartottak tartoznak. Előbbiek aránya (34%) a növekvő lélekszámú falvakban elmaradt a megye egyéb falvainak átlagától, utóbbiaké

424

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

(31%) viszont meghaladta azt. Az inaktív keresők alacsonyabb aránya a vizsgált települések előnyösebb korstruktúrájából, nevezetesen az idős nyugdíjasok alacsonyabb hányadából fakad. Az eltartottak nagyobb részaránya pedig a kedvezőbb demográfiai folyamatoknak, azon belül is a megye egyéb községeinél magasabb születési arányszámnak köszönhető, ami miatt a gyermekek jelenléte a 64 település összességét tekintve számottevőbb, mint a többi faluban. 4. ábra

A népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlása 2001. február 1.

A növekvő lélekszámú községek

29,2

27,7


6,4

33,9

6,1

30,5

39,1

27,1

% 0

Foglalkoztatott

10

20

30

Munkanélküli

40

50

60

Inaktív kereső

70

80

90

100

Eltarott

A falvak közül a legmagasabb szintű aktivitás a megyeszékhelyet övező településeket jellemezte. Keszü, Cserkút, Nagykozár, Gyód, Pogány, Szemely, Kökény, Pellérd népességének az átlagosnál sokkal nagyobb hányada (37–40%-a) volt foglalkoztatott a 2001. évi cenzuskor. Ezzel párhuzamosan itt a munkanélküliség alacsonyabb szinten mozgott, mint általában a növekvő lélekszámú falvakban. Ezt feltehetően nem a Pécs környéki községek bőséges munkalehetőségei miatt alakult így, hanem azok miatt, akik a megyeszékhelyről kiköltözöttek ugyan, de továbbra is ott vállaltak munkát. Mint később látható lesz, ez visszatükröződik az ingázási adatokban is. A másik pólust tekintve: Gilvánfán és Alsószentmártonban a legutóbbi cenzuskor a foglalkoztatottság úgyszólván a nullával volt egyenlő, ugyanakkor a munkanélküliség az egekbe szökött. Következik ez kedvezőtlen helyzetükből, gazdaságilag elmaradott környezetükből, a munkahelyek rendkívül szűk kínálatából, valamint az ott élők sajátos összetételéből. Az eltartottak részaránya is e két községben volt a legkimagaslóbb, ami gyermekvállalásuk korábban már említett fokozott intenzitásából fakadt. Az átlagosnál jelentősebb munkanélküliség mutatkozott még Bakonyán is, amelynek helyzete speciálisnak tekinthető. A viszonylagosan magas munkanélküliség ugyanis vélhetően részben összefügg az uránbányászat megszűnésével, hiszen a község élete korábban jelentős mértékben a bányához kötődött, amelynek leépülése a munkavállalók széles rétegét fosztotta meg állásától, s az itt használt speciális ismeretek minden bizonnyal nehezítették a későbbi, más területeken történő elhelyezkedést.


425 4. táblázat

Néhány kiemelt község népességének gazdasági aktivitás szerinti megoszlása, 2001. február 1. (százalék) Település

A foglalkoztatottak

A munkanélküliek

Az inaktív keresők

Az eltartottak

25,6 30,2 29,6 27,7 27,2 35,1 27,1 30,9 25,1 35,2 37,0

32,0 27,8 29,8 29,1 30,5 23,6 28,2 28,5 48,5 43,0 27,6

Összesen

aránya Keszü Cserkút Nagykozár Gyód Pogány Szemely Kökény Pellérd Gilvánfa Alsószentmárton Bakonya

38,1 37,6 37,4 39,0 37,0 37,0 40,2 37,7 6,1 3,1 27,2

4,3 4,4 3,1 4,1 5,3 4,4 4,6 2,9 20,3 18,7 8,2

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

A növekvő lélekszámú falvakban a 2001. évi népszámlálás időpontjában közel 7800 foglalkoztatott ingázott naponta a munkahelye és a lakóhelye között. Ez azt jelenti, hogy mintegy héttizedük talált magának – a helyi munkaalkalmak hiánya, illetve elsősorban a megyeszékhelyen rendelkezésre álló kedvezőbb adottságok miatt – másutt elhelyezkedési lehetőséget. Arányuk a megye többi községében tapasztaltat jócskán meghaladta, azokban ugyanis 57%-ot tett ki az eljárók hányada. A legjelentősebb mértékű ingázás a Pécs környéki településeket jellemezte, az itt élő foglalkoztatottak 70–80%-a járt el dolgozni 2001-ben. Közéjük tartozott Keszü, Cserkút, Nagykozár, Bogád, Gyód, Pogány, Kökény, Pécsudvard, Romonya, Pellérd. Ugyanakkor néhány, Pécstől relatíve távolabb fekvő község esetében is számottevő volt az ingázás, például Pécsbagotán, Cserdiben és Birjánban. Említést érdemelnek azok a falvak is, amelyekben az eljárók aránya a fentieknél valamivel alacsonyabb ugyan, ám táboruk meglehetősen szélesnek bizonyult. Hosszúhetényből például a foglalkoztatottaknak „csak” 62%-a járt el máshova dolgozni, ez azonban több mint 650 embert jelentett. Hasonló arány volt tapasztalható Egerág esetén is, ami közel 230 ember naponkénti utazását jelentette. Az ingázás irányát tekintve újból megerősítést nyer Pécsnek a foglalkoztatásban betöltött szerepe. A környező falvakból túlnyomó többségükben Pécsre jártak dolgozni a munkavállalók, ám az előbb említett „viszonylag távoli” községek foglalkoztatottjai is ezt választották, annak ellenére, hogy a napi utazással járó életforma számukra jóval megterhelőbb, mint a környező falvakból ingázók számára. Érdemes szót ejteni a másik oldalról is, áttekinteni, hogy egy-egy településre milyen arányban járnak be máshonnan dolgozni az emberek. A növekvő lélekszámú falvak java részében ez az arány igen alacsony, azaz munkaerő-felvevő képességük meglehetősen kicsi. Ez alól Kővágószőlős az egyetlen kivétel, ahol a foglalkoztatottaknak a 71%-át a bejárók tették ki. Ennek oka elsősorban az, hogy a fokozatosan leépített uránbányászat – amely egykor meghatározó jövedelemszerzési forrása volt a környék lakóinak – számos megüresedett építménye némi átalakítással a legkülönbözőbb vállalkozásoknak adott helyet.

426

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

Közlekedés Az ingázásnak és általában a települések közti kapcsolattartásnak feltétele a megfelelő színvonalú közlekedés. A vizsgált falvak összeköttetését elsősorban a közút biztosítja. A községek közül jónéhány a meglehetősen forgalmas 6-os, 57-es és 58-as főútvonal mellett helyezkedik el, viszonylag rövid bekötőúttal. A Pécstől való kis távolság miatt azokra a településekre is rövid idő alatt lehet eljutni, ahová részben vagy teljes hosszukban alsóbbrendű utak vezetnek. Ugyanakkor azok a növekvő lélekszámú falvak, amelyek a megye déli, délnyugati részén (az Ormánságban és az országhatár mentén) fekszenek, esetenként igen nehézkesen közelíthetők meg, több közülük zsáktelepülés. Elsősorban a Pécs környéki településekről mondható el, hogy a munka- és iskolakezdés, az ügyintézések kezdetének időpontjáig autóbusszal elérhető a megyeszékhely, s a hazajutáshoz is általában megfelelő gyakorisággal, elég sokáig közlekednek járatok. A legkedvezőbb helyzetben Pellérd van, ahonnan a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban szinte a helyi járatok gyakoriságával közlekednek autóbuszok, s a kis távolság miatt a menetidő is rövid. Nem sokkal marad el tőle az autóbuszjáratok száma és követési ideje Bogád, Romonya és Hosszúhetény vonatkozásában sem. Viszonylag ritka viszont a betérő járatok száma Cserkút, Kővágótöttös és Lothárd esetében. A közlekedésben jelentős szerepet játszanak a személygépkocsik is. A növekvő lélekszámú falvak személygépkocsi-ellátottsága a megye többi községénél lényegesen kedvezőbb, 2006-ban 1000 lakosra itt átlagosan 273 autó jutott, miközben Baranya egyéb községeiben csak 257. A helyzet e téren Orfűn (374), Cserkúton (358), Pogányban (350) volt a legjobb. (Velük együtt 19 olyan település akadt a 64 között, ahol az 1000 főre jutó személygépkocsik száma elérte vagy meghaladta a 300-at.) A sűrűbb gépkocsi-ellátottság a Pécs környékén fekvő települések nagyobb népsűrűségével, előnyösebb munkanélküliségi és jövedelemi viszonyaival függ össze. Jövedelem, lakáskörülmények Egy-egy térség lakóinak életszínvonaláról a személyi jövedelemadózással kapcsolatos információk nyújtanak képet. A növekvő lélekszámú falvakban 2006-ban a lakosság 38%-a tartozott az adófizetők körébe, 2 százalékponttal magasabb hányaduk, mint a megye többi községében. Egy adófizetőre 1,2 millió Ft, egy állandó lakosra közel félmillió (460 ezer) Ft adóköteles belföldi jövedelem jutott, ami a rajtuk kívül eső falvak átlagánál 11, illetve 17%-kal magasabb összeg, vagyis jövedelmi helyzetük összességében kedvezőbbnek tekinthető, mint a többi 224 községé. A vizsgált településeken belül a legjobb mutatókkal megint csak a Pécs környékiek rendelkeztek: Keszü, Cserkút, Nagykozár, Bogád, Gyód, Pogány, Pellérd, Orfű. Ez abból adódik, hogy az ott lakók a helyi lehetőségek híján szép számban vállalnak munkát a megyeszékhelyen, ahol gyakoribbak az átlagosnál nagyobb jövedelmet biztosító munkahelyek, Orfű esetében az idegenforgalom lehet befolyásoló tényező. A bevételek oldaláról is legkedvezőtlenebb a megyeszékhelytől távol fekvő, eldugott kis falvak helyzete (Gilvánfáé, Alsószentmártoné, Ózdfalué, Siklósnagyfalué, Pettendé, Gerényesé) volt. Ezekben az adófizetőnkénti mutató 30–50%-kal volt átlag alatti, az állandó lakosonkénti jövedelem pedig a vizsgált települések átlagának csupán 20–40%-át érte el.


427

A gazdaság állapota, a foglalkoztatás és jövedelemteremtés szintje szorosan összefügg a vállalkozások működtetésével. A vizsgált településeken 2006-ban az év végén együttesen mintegy 3200 vállalkozás működött, a megye összes községében nyilvántartottnak valamivel több mint egyharmada. A koncentráció tehát viszonylag nagyfokú, hisz a falvaknak ugyanakkor csupán 22%-a tartozott az érintett körbe. 1000 lakosra az elmúlt esztendő végén 78 működő vállalkozás jutott, 18-cal több, mint Baranya többi községében. A jelentősebb vállalkozási aktivitás főként e területek népességgyarapodásának volt köszönhető, de minden bizonnyal közrejátszott benne a fokozottabb vállalkozási hajlandóság, időnként vállalkozási kényszer is. A növekvő lélekszámú településeket tekintve – az átlagosnál jóval kedvezőbb mutatója miatt – 9 község emelkedett ki: Orfű, Pogány, Cserkút, Keszü, Pellérd, Pécsudvard, Nagykozár, Márfa és Szederkény. A vállalkozások 1000 lakosra vetített száma ezekben meghaladta a 100-at, sőt helyenként – mint például az idegenforgalom által is érintett Orfű esetében – a vizsgált falvak átlagának kétszeresét is. A 9 község közül 7 ezúttal is Pécs környéki település volt, ami érthető, hisz itt potenciális piacként a megyeszékhely is számba jöhet. A másik oldalon a vállalkozáshiányos falvak érdemelnek említést. A 64 között egy olyan település akadt, Lúzsok, ahol 2006 végén egyetlen vállalkozást sem találhattunk. Nem volt sokkal kedvezőbb Nagycsány, Gilvánfa, Alsószentmárton, Cserdi, Adorjás helyzete sem. Ezekben ugyan működött egykét vállalkozás, azok népességre vetített állománya azonban a vizsgált falvak átlagának csupán legfeljebb egyötödét érte el. A növekvő népességszámú községek lakóinak 2006 végén mintegy 13 600 lakás nyújtott otthont. 1990 óta itt az állomány közel 20%-kal gyarapodott, miközben a megye többi községében mindössze 3%-kal nőtt. A növekedés a Pécs környéki falvakban volt a legnagyobb, ami abból adódik, hogy a megyeszékhelyen elfogytak a beépíthető szabad telkek, így az építkezések jó része a városhatárt övező falvakba szorult. Ez ugyanakkor többféle előnnyel is járt, nem utolsó sorban az otthonteremtés mérsékeltebb anyagi terheinek köszönhetően. Természetesen közrejátszott az utóbbi évek migrációs folyamata is, amely a megyeszékhelyet körülvevő községekbe irányult. Jól mutatja az említetteket Keszü, Cserkút, Nagykozár, Bogád, Gyód, Pogány, Pécsudvard és Pellérd példája is, ahol a lakásállomány nagyjából a lélekszámhoz hasonló mértékben emelkedett. 1990 és 2007 eleje között a 64 településen összesen 2400 lakás épült, annyi, amennyi a megye többi községében együtt. 1000 lakosra évente 4 újonnan épített lakás jutott, miközben Baranya egyéb falvaiban mindössze egy. A legintenzívebb építkezés Keszün, Nagykozáron és Pogányban zajlott, ahol évi átlagban 10–15 lakás létesült 1000 lakosonként. Akadt viszont egy olyan település is (Okorág), ahol az elmúlt 17 évben egyetlen új otthont sem vettek birtokba. Említést érdemel még Ózdfalu, Gyöngyfa, valamint Szilvás. A felsoroltak helyzete csak egy fokkal volt jobb az okoráginál, tekintve, hogy területükön 1990-től napjainkig mindössze egy-egy új lakás épült csupán. Ez annál is inkább érdekes, mert ugyanakkor a lakosság száma – főként az első két községben – számottevőbben, 13–17%-kal emelkedett. Feltételezhető, hogy a megnövekedett számú népesség több generáció – esetenként kényszerű – együttélése révén lelt otthonra. A lakásállomány az ezredforduló utáni években gyarapodott erőteljesebben. 1990 és 2001 között 1000 lakosra jutó évi három, 2001 és 2007 eleje között 5 új lakással nőtt az állomány. A legélénkebb lakásberuházási kedv a jelen évtized eddig eltelt éveiben is a Pécs környéki településeket jellemezte. Keszü, Nagykozár, Birján, Bogád, Cserkút gaz-

428

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

dagodott leginkább ebben az időszakban – a népesség számára vetítve – a legtöbb új otthonnal. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Okorágon kívül még további 10 község volt, amelyben ez idő tájt nem épült lakás, noha az előző bő egy évtized során ezekben is gyarapodás mutatkozott. E falvak többnyire Pécstől távol fekszenek, némelyik (például Baranyahídvég, Nagycsány) Baranya legelmaradottabb vidékén, az Ormánság területén. 6. ábra

Az épített lakások 1000 lakosra jutó évi átlagos száma, 2001–2006 0 1– 2 3– 4 5 – 10 11 – 20 21 – Vizsgálatokon kívüli

Kommunális ellátottság A vizsgált települések kommunális ellátottsága 2006-ban a víz- és gázellátást illetően kedvezőbb, a csatornázottságot tekintve viszont hátrányosabb volt, mint a megye többi községéé. 7. ábra

A közműellátásba bekapcsolt lakások aránya, 2006 vége % 100 80 60

97,5

95,2

40

49,8

20

26,3

21,0

34,5

0 A növekvő lélekszámú községek Közüzemi vízhálózatba


Szennyvízhálózatba

Vezetékes gázhálózatba


429

A közüzemi vízellátásról elmondható, hogy a 64 község közül 37-ben az összes lakás csatlakozott a hálózathoz. Csatorna viszont mindössze 9 faluban – Szajk kivételével mind Pécs melletti – működött, a fennmaradó 55 község gyenge ellátottsága az áttekintett településcsoport egészét kedvezőtlenül befolyásolta. A 9 csatornázott település lakásai azonban meglehetősen széles körben vették igénybe a szolgáltatást. Még a legkevésbé kiépített hálózattal rendelkező Gyódon is közel 50%-ot tett ki a bekapcsolt lakások aránya, a többiekben pedig a 60%-ot is meghaladta, miközben az átlag mindössze 21% volt. Arányaiban a legtöbb csatornázott lakás Pellérden, Cserkúton, Orfűn és Hosszúhetényben található, 2006-ban 100 közül sorrendben 92, 83, illetve 79-79 csatlakozott a hálózathoz. A növekvő lélekszámú településeken a vízzel ellátott lakásoknak 22%-a volt egyúttal csatornázott is, miközben a többi községben a 28%-a. Az átlag mögött ezúttal is lényeges különbségek húzódnak, hiszen mindössze a 9 csatornázott település esetében lehet szó bármiféle arányosságról, a többi 55 faluban abszolút egyoldalú volt a kiépítettség. E 9 község közül a fent említett legjobban csatornázottak emelhetők ki mint leginkább arányos kiépítettséggel bíró falvak, ugyanis a magas fokú csatornázottság esetükben teljes körű vízellátottsággal párosult. A vezetékes gázellátás a lakások jóval szélesebb körére (50%) terjedt ki a gyarapodó népességű községekben, mint a többiben (35%). A kedvezőbb helyzet azzal függ össze, hogy a földgáz szállítására a megyében elsőként a Mohács–Pécs közötti hálózat épült ki, vagyis az a nyomvonal, amelynek mentén a vizsgált települések jó része fekszik. Ezt támasztja alá az is, hogy a Pécs környéki falvakon kívül – az említett nyomvonal mellett található – Szederkény és Szajk ellátottsága volt a legelőnyösebb, 80–90% körüli. A többi növekvő lélekszámú faluban az időközben bővülő hálózatra fokozatosan kapcsolódtak rá az újonnan épült lakások, valamint azok, amelyek palackos gázról tértek át földgázra. Kereskedelmi és humán szolgáltatások A lakosság életkörülményeit nagymértékben befolyásolja bizonyos szolgáltatások, illetve intézmények helybeli elérhetősége, vagy könnyű megközelíthetősége. A napi igények ellátása fontos szempont, a legszükségesebb cikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek ennek megfelelően – Márfa kivételével – mindenütt megtalálhatók. Vendéglővel a 64 község közül 56 település rendelkezik. A lakosság számához viszonyítva 2006ban a legtöbb bolt és vendéglátóhely – az idegenforgalomban betöltött szerepének köszönhetően – Orfűn működött (1000 lakosra 15 üzlet és 46 vendéglátóhely jutott). Ehhez képest a megyeszékhely közelében fekvő, általában kedvező mutatókkal jellemzett falvak többsége szerényebben ellátott. Ennek oka lehet az ingázók ottani széles tábora, akik ezen szükségleteiket inkább munkahelyük településén, Pécsett elégítik ki, részben a szélesebb választék, részben az előnyösebb nyitvatartási idő miatt. Általános iskolával a vizsgált körben 22 település rendelkezett az elmúlt évben. A legjobban gyarapodó falvakból, Keszüből, Cserkútról és Nagykozárból hiányzott ez az intézmény. E falvak azon fiataljai, akik a magasabb osztályokat látogatják, feltehetően a megyeszékhelyre járnak tanulni, szüleik – egykori pécsi lakosok – ugyanis általában a városból való kiköltözés ellenére sem vették ki őket a megszokott iskolájukból. A tanulmányaikat mostanában megkezdett gyerekek esetében vélhetően megint csak Pécs a

430

MOLNÁR GYÖRGYNÉ

kényelmesebb megoldás, hiszen az iskolába való eljutás az ingázó szülőkkel együtt egyszerűbben megvalósítható, mintha a kisgyermekeknek egyedül kellene – akár helyben is – reggelente útnak indulniuk. További lényeges körülmény az orvosi ellátás elérhetősége. Háziorvos a vizsgáltak közül 16 településen, házi gyermekorvos pedig 2-ben volt helyben igénybe vehető. Előbbiek könnyű megközelíthetősége főként az idősek szempontjából fontos, ők azok, akik betegségük esetén, vagy gyógyszereik biztosítása érdekében leginkább igénylik, hogy lakóhelyükön jussanak ellátáshoz. A háziorvossal rendelkező 16 község közül 5 található a megyeszékhely közelében (Nagykozár, Orfű, Pellérd, Bicsérd és Hosszúhetény). Gyermekorvos csak Hosszúhetényben és Szederkényben dolgozott. A magasabb szintű szakellátásra, valamint a kórházi ápolásra a 64 közég egyikében sem volt lehetőség, az vagy Pécsett vagy a vidéki városok valamelyikében volt igénybe vehető. Kulcsszavak: vándorlás, migráció, természetes népmozgalom, fogyás, gazdasági aktivitás, ingázás, lakás, ellátás. Resume This study analyses the situation of the 64 villages the population of which expanded between the beginning of 1990 and 2007. Population number rose in the majority of settlements due to migration gains. As a consequence of arrivals due to migration and natural increase, the age structure of these villages is relatively more favourable than that of other villages in the county. Resulting from migration, advantageous age structure and the wide range of educational institutions, the educational attainment of inhabitants living in settlements with an increasing population is higher than that of villages in Baranya county in general. At the time of the last census about a third of the population were economically active, similarly to other villages, while the rate of inactive people was lower than the average of other villages, and that of dependents exceeded that. A dominant proportion of the economically active population was represented by employed persons, a substantial part of whom commuted daily between their residence and workplace. The conditions of commuting are ensured by the relatively advantageous transport opportunities. The villages reviewed were in a more favourable situation than others, which was reflected by – in addition to transport – the intensity of dwelling constructions and better availability of public utilities and institutions.

DR. VARGA ISTVÁN

Agglomerációk és kistérségek a nagyvárosok vonzáskörzetében Előzmények Nem lenne ugyan egyszerű feladat meghatározni annak időpontját, hogy a szakmai terminológiában mikor jelent meg a kistérség mint területszervezési, közszolgáltatás- és igazgatásszervezési, valamint területfejlesztési egység, azonban a komplex kistérségi modell főbb elemeit egy belügyminisztériumi dokumentum 2001. márciusában fogalmazta meg.1 A kistérség fogalmát 1996-ban már a területfejlesztési törvény is definiálta (igaz, hogy területfejlesztési funkciót csak jóval később fogalmazott meg a számára). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az 1990-es években az önkormányzatok – főleg a PHARE-támogatások elnyerése érdekében – önkéntes területfejlesztési kistérségi társulásokat hoztak létre. (S nem lehet kizárni annak a gondolatnak a létjogosultságát sem, amely a járási, városkörnyéki, vagy éppen a KSH-beli statisztikai megfigyelési rendszer utánérzéseként értelmezi a jelenlegi kistérségeket.) A Közigazgatási szolgáltatások korszerűsítési programja (IDEA) keretében megjelent tanulmányok, valamint a szakmai fórumokon elhangzott vélemények is elismerték, hogy fel kell tárni a nagyvárosi kistérségek sajátosságait, és ezeket a szabályozáskor figyelembe kell venni. (A nagyvárosok fogalmát a továbbiakban a megyei jogú városokkal azonosítjuk, amelyek köre a megfigyelésbe bevont 22 városra terjed ki, tehát az időközben ilyen minősítést kapott Érd még nem tartozik a megfigyelt körbe.) A megkülönböztetett figyelmet és az ennek kapcsán szükséges külön vizsgálatot maguk az érintett nagyvárosok tartották indokoltnak. Ennek megfelelően jelentek meg a nagyvárosi kistérség témakörében született publikációk, illetve szakmai vélemények, amelyek szorgalmazták a téma további kutatását és a szabályozásban való érvényre juttatását.2 A nagyvárosi sajátosságok részletes elemzésekor merült fel, hogy szignifikáns jelentősége van a nagyvárosi agglomerációs folyamatnak. A kistérségi rendszer kialakításában tehát a területszervezési döntések alkalmával a természetes térszerveződési folyamatok figyelembevétele alapvető követelménynek számít. Olyan kistérségi struktúrát célszerű kialakítani, amely az agglomerációs struktúrával koherenciát mutat, s ez a követelmény a funkciók összehangolására, illetve kölcsönös figyelembevételére is érvényes.

1 A helyi önkormányzati rendszer fejlesztésének fő irányai. BM-munkacsoport, Magyar Közigazgatás, 2001/3. 2 Ezen publikációk között jelent meg a szerző „(Nagy)városok és (kis)térségeik” című tanulmánya, amelyet a jelen dolgozat sok tekintetben felhasznál.

432

DR. VARGA ISTVÁN

Abban valamennyi véleményalkotó szakmai tényező egyetértett, hogy a nagyvárosi agglomeráció szerepét, jellemzőit a kistérségek nagyvárosi sajátosságainak elemzése kapcsán fel kell tárni, és be kell mutatni a kistérségi szabályozás alkotói számára. Az ennek kapcsán megjelenített szakmai szempontok és javaslatok elsősorban a nagyvárosok köré szerveződött kistérségek sajátos – többnyire a nagyvárosok számára többletterheket, hátrányos feltételeket jelentő – helyzetére, megkülönböztetett kezelésének szükségességére irányultak. Az adott terjedelmi keretek között e szempontok és sajátosságok összefoglalására s helyenként részletes kifejtésére teszünk kísérletet ebben a cikkben. Mindezek mellett természetesen ismertek azok a máig megoldatlan problémák is, amelyek a nagyváros környéki egyes „hátrányos helyzetű” településeket sújtják azáltal, hogy – a nem kedvezményezett kistérség tagjaként – nem részesülhetnek megkülönböztetett támogatásban. Nem lebecsülve e problémakör jelentőségét, úgy gondolom, hogy nem ez a nagyvárosi kistérségek helyzetének alapkérdése. Ennek kezelésére a támogatási feltételek módszertani, metodikai változtatását elegendő lenne elvégezni. (Ennek részletesebb kifejtése jelenleg nem tartozik a feladataink közé, azonban ez nem csökkenti a kérdés fontosságát.) Ugyancsak az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésének kereteit felvázoló publikációk fogalmazták meg a városok szerepének felértékelődését is. Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy a város szerepét – mint a törvényben előírt közszolgáltatások térségi ellátó, szervező erejét – a törvényben is meg kell fogalmazni. A városok ugyanis önállóan biztosítanak egyes középfokú közszolgáltatásokat, illetve más közszolgáltatások közös ellátására társulást, vagy a szolgáltatásokat igénybe vevő települések részvételével gazdasági társaságot hoznak létre. A publikációk a területi középszint kérdésében meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a kistérségeknek és az általuk ellátható közszolgáltatásoknak, mivel mindez a területi szint feladat- és hatáskörének meghatározó eleme lehet. A közigazgatás továbbfejlesztési programját szolgálta az a szakmai, tudományos előkészítő tevékenység, amelynek meghatározó eleme volt az IDEA-program. A program egyik fontos célkitűzése volt az EU statisztikai nómenklatúrájának megfelelő NUTS 2 szint (az önkormányzati régiók), valamint a NUTS 4 szint (a kistérségek) létrehozásának megalapozása. Az egybehangzó szakmai vélemények szerint a komplex kistérségek kialakítása a közszolgáltatási, államigazgatási és területfejlesztési funkciók koordinálásával és egyesítésével javítja a széttagolt településszerkezet hatékonyságát, valamint csökkenti a települési közszolgáltatások színvonalában meglévő különbségeket. A nagyvárosi kistérségek sajátosságaival foglalkozó – a program keretében megjelent – tanulmányok végkövetkeztetése szerint a nagyvárosi agglomerációkra speciális, de differenciált struktúrát követő szabályozásra van szükség.3 Ez a szempont azonban az eddig megalkotott szabályozási elemekben (jogszabályokban) nem jelent meg, a kistérségi szabályozás többnyire nem vesz tudomást a nagyvárosok speciális helyzetéről. A közigazgatási reform eddigi szakaszában fontos jogszabályok jelentek ugyan meg, de nem az eredetileg elképzelt tartalommal. A szükséges politikai konszenzus hiánya miatt nem születtek meg a parlamenti kétharmados többséget igénylő döntések (például a 3 Kistérségi közigazgatás, szakértői tanulmányok. IDEA, MKI 2003.

AGGLOMERÁCIÓK ÉS KISTÉRSÉGEK A NAGYVÁROSOK VONZÁSKÖRZETÉBEN

433

kistérségi kötelező társulások, valamint az önkormányzati régiók létrehozása kérdésében). A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény4 az önkormányzati közszolgáltatások színvonalának összehangolt és kiegyenlített emelése érdekében született. Új alapokra helyezett törvényi legitimációt teremtett az önkormányzati önkéntes többcélú kistérségi társulásoknak, s egyúttal lehatárolta az ország kistérségeit. Ezzel megtörtént a korábban statisztikai megfigyelési egységként kialakított kistérségek közszolgáltatási, területfejlesztési területi egységként való törvényesítése, illetve a kistérségek területén létrejövő önkormányzati önkéntes társulások létrehozásának és működtetésének szabályozása. A társulások működőképességének biztosítása szempontjából a törvénynek nagyon fontos garanciális eleme az, hogy a központi költségvetés ösztönző támogatást nyújt a legfontosabb önkormányzati közszolgáltatások közös biztosításához. A területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény módosítása5 nagy jelentőségű döntést hozott a kistérségek területfejlesztési funkciójának deklarálása szempontjából. A kistérséget – újrafogalmazva a korábbi törvényi terminológiát – „területfejlesztésistatisztikai egységként” határozza meg. A területfejlesztés intézményrendszerébe új elemként beépíti a kistérségi fejlesztési tanácsot, részletesen taglalja feladat- és hatáskörét, valamint működési feltételeit. A törvénynek külön érdeme az a rendelkezés, hogy – a kistérségi társulások szabályozásával való összhang megteremtése, a szervezeti párhuzamosság megelőzése érdekében – lehetőséget biztosít a társulási tanács és a területfejlesztési tanács szervezeti azonosságára. Feltételül a kistérség önkormányzatainak teljes körű társulását szabja meg. (Mindezek ellenére azonban több mint elgondolkodtató az a helyzet, hogy a két kistérségi grémium működésének szabályai akkora eltérést mutatnak, hogy az egységes és összehangolt szervezeti és működési szabályzat helyett célszerűbb külön-külön szmsz-t alkotni az önkormányzati társulásként, illetve a kistérségi területfejlesztési tanácsként való működésre. ) A jogi szabályozás következő láncszemét alkotják azok a kormányrendelkezések (határozatok és rendeletek)6, amelyek a kistérség önkormányzatait különféle támogatásokkal ösztönzik a közös közszolgáltatási és területfejlesztési feladatellátásra. A nagyvárosi kistérségek és agglomerációk viszonyrendszere A kistérségek és településagglomerációk összefüggésrendszerének vizsgálata kapcsán célszerű összevetni a két fogalmi kör tartalmát. Az agglomerációt mint gazdaságföldrajzi kategóriát elsősorban a települések és a gazdaság térbeli szerkezete összefüggéseinek vizsgálata alapján határozhatjuk meg. Ebből a megközelítésből a településagglomeráció sajátos jellegű településrendszer, öszszetett településformáció, amelyben tartós és intenzív gazdasági, igazgatási, kommunális 4 2004. évi CVII. tv. 5 1996. évi XXI. tv. 6 244/2003. (XII. 18.) Korm. r. a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról… 65/2004. (IV. 15.) Korm. r. a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása… 1030/2004. (IV. 15.) Korm. r. a többcélú kistérségi társulások ösztönzéséhez szükséges intézkedésekről.

434

DR. VARGA ISTVÁN

és szolgáltató-ellátó kapcsolatok alakulnak ki az egymáshoz közel fekvő települések, mindenekelőtt a nagyobb központ és az ezeket körülvevő települések között. A gazdaságilag fejlettebb országokban a településhálózaton belül legerőteljesebben a nagyvárosok és a településagglomerációk fejlődnek, ezekben tömörül a lakosság mind nagyobb hányada. Ez az állapot az urbanizációs folyamatnak egy fejlettebb stádiumában következik be, amikor a településegységek közötti funkcionális kapcsolatok egyre erősebbek lesznek. Mindezek alapján a településagglomeráció fogalmát a gazdaságföldrajz a következők szerint adja meg: „Olyan egy- vagy többközpontú urbanizált településrendszer, amelyben a központot (központokat) és a közvetlen vonzási körbe tartozó településeket intenzív és szoros gazdasági, társadalmi, kommunális és szolgáltatási kapcsolatok fűzik szerves egységbe”.7 A településagglomerációk természetesen hosszú gazdasági, társadalmi, műszaki stb. folyamatok eredményeként alakulnak ki. A kialakulási folyamat – amelyet agglomerálódásnak nevezünk – különböző stádiumában lévő települési formációk (településegyüttesek, agglomerálódó térségek, agglomerációk) jellemző tulajdonságokat kifejező fogalmi meghatározásokat a KSH egzakt módon adta meg, és ennek megfelelően végezte el az autentikusnak nevezhető lehatárolásokat is „Az agglomerációk olyan településstruktúrák, ahol az ott elhelyezkedő településekben népességgyarapodás, jelentősebb lakásépítési tevékenység figyelhető meg.”8 Mindezek a következő ismérvekben nyilvánulnak meg: – az aktív népesség munkahelyei nagy többségükben a központban találhatók; – a központban és közvetlen közelében lévő települések között sokrétű funkcionális kapcsolatok jönnek létre; – összefüggő, fizikailag egybeépült településtest alakul ki, a települések egymással összenőnek; – a hálózati infrastruktúra-rendszer elemei átfogják az egész agglomeráció területét, s ez befolyásolja a térségek településszerkezetét; – a területfelhasználásban a nem mezőgazdasági célok növekednek, a beépítési sűrűség és magasság emelkedik; – a lakásépítési tevékenységben megfigyelhető egy újabb folyamat, amely a központból az azt övező településekre irányuló építkezésekben nyilvánul meg. (A jelenlegi lehatárolás szerint e körbe tartozik a budapesti, a győri, a miskolci és a pécsi agglomeráció.) Agglomerálódó térségeknek azokat a településstruktúrákat nevezzük, amelyekben már egyértelműen felismerhetőek az agglomerálódási folyamat ismérvei, de a folyamat még nem tekinthető bejezettnek. (Ezt a csoportot a balatoni, az egri, a szombathelyi és a zalaegerszegi térség alkotja.) A településegyüttesek esetében az olyan területi összefonódás, összeépülés, amely az agglomerációk létrejöttének egyik sajátos kritériuma, csekély mértékű vagy hiányzik, ez csupán az egyes településekre lehet jellemző. (A 13 településegyüttest a fentiekben nem említett 12 megyeszékhely, valamint Sopron megyei jogú város vonzáskörei alkotják.)

7 Bernát Tivadar: Általános gazdaságföldrajz. Tankönyvkiadó, 1978. 8 Agglomerációk, településegyüttesek, a pécsi agglomeráció. KSH Baranya megyei Igazgatóság, 2003.


435

Az agglomerációs folyamatban érintett települések lehatárolása – természetesen – olyan eljárási metódus, tudományos igényű elemző munka végeredménye, amelyben kétségtelen hitelességű, konkrét statisztikai számadatokkal (mérésekkel) alátámasztott tények utalnak azokra a társadalmi, gazdasági, műszaki jellemezőkre, amelyek megkülönböztetik az érintett településeket a többiektől. A KSH módszertanában 40 standard mutató alapján végezték el a konkrét elemzéseket, amelyek között kiemelt komplex mutatóként kezelték a térség központjának közúti elérhetőségi idejét, illetve az ezzel korrelációban álló mutatókat (lakónépesség-változás, a személygépkocsik fajlagos száma, a napi ingázók száma, a vándorlási különbözet stb.). Az elérési idő kiemelt jelentőségét szemlélteti az is, hogy azok a települések kerülhettek be a lehatárolt körbe, amelyek elérése – az egyéb mutatók megfelelő értékei mellett – a központi településtől közúton közlekedve nem igényel 25 percnél több időt. (A továbbiakban – az egyszerűség kedvéért – az agglomeráció fogalmát használva az agglomerációs folyamat mindhárom fokán álló településagglomerációt értjük. Ugyanakkor a „nagyvárosi agglomeráció” kategóriájának vizsgálatába most nem tudjuk bevonni az – egyébként külön jogszabályok által szabályozott – speciális elbírálású budapesti agglomerációt és a balatoni agglomerációs térséget.) Az ország agglomerációinak jelenleg hatályos lehatárolását szemlélteti az 1. ábra. 1. ábra

Agglomerációk, településegyüttesek

Forrás: KSH Baranya megyei Igazgatóság: Agglomerációk, településegyüttesek, 2004.

A kistérségek fogalmi meghatározása, illetve értelmezése is hasonlóképpen bonyolult feladat annak ellenére, hogy – az agglomeráció fogalmával ellentétben – ez már jogi terminológiának számít, mivel több jogszabály is tartalmazza a fogalom értelmezését. Emellett az sem mellékes, hogy a kistérség fogalma – s főleg annak tartalma és jelentősége – nagy fejlődésen ment át az utóbbi években: jogszabályi alapot nélkülöző statiszti-

436

DR. VARGA ISTVÁN

kai megfigyelési egységből a közigazgatási területi feladatok ellátására is alkalmas, törvényileg deklarált, területfejlesztési-statisztikai területi egység lett. A kistérségi társulási törvény szerint „a kistérség területfejlesztési-statisztikai területi egység, amely a közigazgatás területi feladatainak ellátásához szükséges illetékességi területek megállapításának is alapja … földrajzilag összefüggő területi egység, amelyet a hozzásorolt települések teljes közigazgatási területe alkot, …” Bár a területfejlesztési törvény fogalommeghatározása (1996. évi XXI. tv. 5. §) utalást tesz a lehatárolás objektív alapjaira, amikor megjelöli, hogy az „a települések között létező funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján” történt, azonban a következő megfogalmazás mindkét jogszabályban egyértelművé teszi, hogy itt valójában adminisztratív jellegű lehatárolásról van szó: „A kistérségek területe teljes mértékben és ismétlésmentesen lefedi az ország területét, és illeszkedik a területfejlesztési-statisztikai régió, a megye, valamint más kistérség határaihoz.”9 A jelenleg hatályos jogi meghatározás és funkciómegjelölés a kistérségekkel összefüggő végleges elképzeléseket nem elégíti ki, mivel a korszerűsítés valódi autonómiát, decentralizációt és integrációt céloz meg, amelyet csak a komplex jellegű közigazgatási egységként működő kistérség valósítana meg. Az agglomeráció és a kistérség fogalmának – önmagukban külön-külön is bonyolult, sokféleképpen értelmezhető – tartalmait összevetve többféle azonosságot és különbséget tudunk feltárni. Azonosságok – Mindkét rendszer területi, földrajzi kategóriának minősül, amely a települések öszszekapcsolódásával, funkcionális összehangolódásával alakul ki. – Az érintett települések együttélését, egymásra utaltságát a centrum–periféria viszony fejezi ki, amely egycentrumú vagy többcentrumú, illetve társközpontú is lehet. – Lényegében mindkét rendszer „egy tőről fakad”, mivel azok kialakulását, illetve kialakítását a KSH által elkezdett megfigyelési, adatgyűjtési gyakorlat és rendszeres elemzési munka előzte meg. (Ez akkor is így van, ha – mint tudjuk – a kistérségi struktúra kísértetiesen hasonlít a korábbi járási és városkörnyéki rendszerre.) – Mind a kistérség, mind az agglomeráció központjai (amelyek jellemzően városok, de kistérségközpont lehet nagyközség is) a környezetükből valamilyen minőségi és mennyiségi tényezőkkel kiemelkednek, s mindezt presztízst adó körülménynek, de esetenként tehertételnek is tekintik, azonban mindenképpen ambicionálják a térségközponti státus megszerzését és megtartását. – Bár mindkét struktúra az állandóságra, a stabil lehatároltságra törekszik, azonban, a tapasztalatok alapján, meglehetősen nagy „flexibilitással”, változó lehatárolási körökkel rendelkeznek. Ez a folyamat ráadásul kétirányú is lehet, vagyis egy-egy térség településszáma csökkenhet és nőhet is, illetve keletkezhet és meg is szűnhet.

9 244./2003. (XII.18.) Korm. r. 1. §.


437

– Sajátos azonosság a kistérségközpont és az agglomerációs központ között, hogy – bár az agglomeráció a városfejlődés egy előrehaladott állapota – léteznek agglomeráció nélküli, de kistérséggel rendelkező nagyvárosok, mint ahogy fordítva is: kistérséggel nem, agglomerációval viszont rendelkező nagyvárosok is. – Tekintettel arra, hogy az agglomerálódási és urbanizációs folyamatot ugyanazok a tényezők határozzák meg, mint a városok erőteljes fejlődését, emiatt a nem nagyvárosi kistérségi központok helyzete úgy is értelmezhető, hogy azok az urbanizációs, agglomerálódási folyamat alacsonyabb fázisában vannak, s (kis túlzással) elvileg valamennyi elérheti az agglomerációk valamelyik fokozatát. Különbségek – Az agglomerációk – a kistérségekkel ellentétben – nem képeznek (sem ténylegesen, sem potenciálisan) közigazgatási és területfejlesztési egységet, „csupán” a spontán társadalmi, műszaki térszerveződés egységei. – Bár a kistérségek kialakulásában – mint ahogy általában a vonzáskörzetek esetében – a természetes térszerveződési folyamatok voltak a meghatározóak, mostanára már konkrét adminisztratív, jogi aktusok végeredményének tekinthetők, amelyek területfejlesztési, ellátásszervezési és potenciálisan közigazgatási funkciót is hordoznak. – Az agglomerációk – a kistérségek egyik lényeges fogalmi kritériumával szemben – egyrészről nem korlátozhatók kistérségi, megyei, regionális és országos határok közé (ezeken a határokon, elvileg és gyakorlatilag is átnyúlhatnak), másrészről nem képeznek országosan összefüggő rendszert sem. – Tekintettel arra, hogy az agglomerálódást mindig ugyanazok a tényezők határozzák meg, mint amelyek a nagyvárosok fejlődését, s ezek egy folyamat szervesen egymáshoz kapcsolódó fázisai, az agglomerációnak csaknem minden esetben nagyvárosok a központjai. (Természetesen, mint minden szabály alól, ez alól is van kivétel, ugyanis például a balatoni agglomerálódó térségnek 8 társközpontja van, amelyek közül egyik sem tekinthető nagyvárosnak.) – Az agglomerációk – mint ahogy szó esett róla – tágabban értelmezve az agglomerálódási folyamat különböző fokozatain lévő településegyüttesek csoportjait foglalják egy fogalmi körbe, tehát a különböző csoportok egymáshoz viszonyítva (funkciógazdagság, intenzitás, műszaki integráltság stb. szempontjából) eltérő tartalommal rendelkeznek. Ugyanakkor a kistérségekkel szemben (amennyiben többcélú önkormányzati társulás látja el a közös feladatokat) homogenizált térségi feladatstruktúrát határozott meg a jogszabály. Ez a struktúra 18 feladat- és hatáskört ölel fel, de az állami normatív támogatás feltételeként mindössze 4 „kötelezően vállalandó” feladatot írt elő. – Amíg az agglomerációkat, objektív folyamatok eredményeként, többnyire számszerűsíthető ismérvek alapján lehatárolt településegyüttesek képezik, addig a kistérségeket adminisztratív módon, jelentős mértékben ettől eltérő ismérvek figyelembevételével kijelölt településcsoportok alkotják. Ezt egyebek mellett szemlélteti az is, hogy az agglomerációhoz azok a települések tartozhatnak, amelyek a központhoz viszonyítva a 25 perces izochron vonalon belül esnek, s emiatt a települések száma

438

DR. VARGA ISTVÁN

objektív módon korlátozott. (Ugyanakkor a kistérség határainak kialakítása, illetve megváltoztatása jelentősen függ az érintett települések lobbitevékenységétől.) Az agglomerációk és a nagyvárosi kistérségek viszonyrendszerének vizsgálatában lényeges szempont a két települési kör lehatárolásában megfigyelhető különbség és azonosság, valamint a lehatárolások változása (illetve esetenkénti változatlansága). A jelenleg hatályos lehatárolások összevetése, amelyet az 1. táblázat és a 2. ábra szemléltet, számos eltérést mutat a két struktúra között. 1. táblázat

A nagyvárosi agglomerációkba és kistérségekbe besorolt* települések eltérése A központi település neve

Az agglomerációbaa)

Ebből: A nagyvárosi más kistérségbe kistérségbe

Ebből: agglomerációba nema)

tartozó települések száma Győr Miskolc Pécs Eger Szombathely Zalaegerszeg Békéscsaba Debrecenb) Kaposvár Kecskemét Nyíregyháza Salgótarján Sopron Szeged Szekszárd Székesfehérvár Szolnok Tatabánya Veszprém Nagykanizsa Dunaújváros Hódmezővásárhely Összesen

29 13 21 10 31 29 10 9 14 9 5 9 6 12 5 13 6 12 10 – – – 253

8 – 2 – 11 – 8 8 – – – – – 1 – 2 1 6 2 – – – 49

27 40 39 14 40 79 5 1 77 18 9 23 39 12 26 18 17 10 20 48 9 4 575

6 27 20 4 20 50 3 – 63 9 4 14 33 1 21 7 12 4 12 48 9 4 371

Eltérés (a két ebbőlös oszlop összege) 14 27 22 4 31 50 11 8 63 9 4 14 33 2 21 9 13 10 14 48 9 4 420

* A 168-as kistérségi rendszerrel számolva, de Budapest nélkül. a) Az ismertetett tág értelemben, az agglomerálódó térségekkel és a városi településegyüttesekkel. b) Debrecen maga alkot kistérséget.

A balatoni aggromerálódó térség települései több Balaton környéki kistérséghez tartoznak, amelyek közül egyik sem nagyváros. (Ezért a táblázatba nem is került be.) A kistérségi szabályozás nem hagyhatja figyelmen kívül e térség sajátos jellegét, a közös speciális funkciók ellátásának kötelezettségét sem.


439 2. ábra

A nagyvárosi agglomerációkba* és kistérségekbe tartozó települések száma és átfedése

agglom er

371

253 ió c á

árosi yv g a

Nagyvárosi

kis

té

1

75 g5 é rs

204

2 1. Nagyvárosi kistérség települése: 575

49

2. Nagyvárosi agglomeráció települése: 253 Ebből: más kistérségbe tartozó település: 49 Metszet: 204 település

N

* Az ismertetett tág értelemben, az agglomerálódó térségekkel és a városi településegyüttesekkel.

Az összevetésből néhány megállapítás adódik: – A Budapest nélküli nagyvárosok kistérségeihez tartozó települések száma (575) több mint kétszeresen meghaladja az agglomerációjukba tartozó települések számát. Ebből következően az ilyen kistérségi településeknek 64,5%-a nem tartozik az agglomerációs körbe. A nagyvárosi agglomerációs kör települései (253) mintegy ötödrészben (19,4%) nem a nagyvárosi kistérségből kerültek ki. Vagyis összességében 49 település (amely 10 nagyvárosi agglomerációból tevődik ki) más kistérségbe tartozik, azaz más kistérségből „vonzódik” a nagyvároshoz. – Szembetűnő, hogy három nagyváros (Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa) nem rendelkezik agglomerációval, viszont kistérséggel igen. Ugyanakkor a debreceni agglomeráció 9 településből áll, de 2007-ig Debrecen egyedül számított kistérségnek. A lehatárolások 2003-ban történt változtatása következtében mind a nagyvárosi kistérségeket alkotó, mind a nagyvárosi agglomerációhoz tartozó települési kör módosult, s a változás mindkét esetben a településcsoportokhoz tartozó települések számának csökkenését jelentette. A csökkenés a kistérségeket illetően 19%-os, az agglomerációkat illetően 25%-os volt. (A legnagyobb mértékű változás Pécs térségében következett be: 69-ről 39-re, illetve 62-ről 21-re, aminek metodikai és adminisztratív okai voltak.) A nagyvárosi agglomerációkat tehát – elméleti szakmai megfontolások alapján – úgy kell tekintenünk, mint az urbanizációs folyamatnak a (városiasodás révén bekövetkezett) végeredményét, amely – a mérési metodikában végrehajtott változásokat leszámítva – adminisztratív, szubjektív okokból nem változtathatók. Ezzel szemben a kistérségi lehatárolás a térségi funkciók közös gyakorlása (szolgáltatások nyújtása és igénybevétele) révén összetartozó települések kiválasztása, vagyis mesterséges feltételek szerint végrehajtott adminisztratív aktus eredménye. (A lehatárolók igyekeznek ugyan az objektív körülményekre, vonzási viszonyokra hivatkozni, amelyek többnyire az agglomerálódás jellemzőivel egybevágóak. Emiatt viszont nem érthető, hogy a kistérségek határai miért sértik meg – szelik át – az agglomerációk határait.)

440

DR. VARGA ISTVÁN

Jelenleg a nagyvárosi agglomerációkba tartozó települések 16,6%-a (42 település) ténylegesen „kilóg” a kistérsége határából, jóllehet a lehatárolások objektívnek tekinthető ismérvei mindkét településcsoportnál azonosak. Ha elfogadjuk azt, hogy az agglomerációs kapcsolat, objektív voltából eredően, erősebb és „magasabb rendű”, akkor ennek felül kellene írnia ezeket az anomáliákat, vagyis az adott nagyváros agglomerációjának a saját kistérségi határain belül kellene elhelyezkednie. A jelenlegi helyzetre jellemző megállapítások Az előzőek alapján felmerülhet a kérdés, hogy az agglomerációk miért képeznek kitüntetett szempontot abban, hogy a nagyvárosi kistérségek specialitásait meghatározzuk. A nagyvárosi agglomerációknak mindenekelőtt meg kell felelniük azoknak a követelményeknek, amelyeket a térségben a termelőerők koncentrációja eredményez és elvár. Ezeket azok az úgynevezett „pozitív externáliák” képezik, amelyek abból adódnak, hogy az agglomerációban széles körű a munkamegosztás, nagyfokú az információs és kommunikációs hálózatok kiépítettsége, egymást kiegészítő üzleti és piaci tevékenységekkel és folyamatokkal kapcsolódó vállalkozások, kulturális szolgáltatások léteznek egymás mellett stb. A nagyvárosoknak, ha valódi agglomerációval rendelkeznek, s ha szerepkörüket meg kívánják őrizni (vagy meg kívánják szerezni), akkor biztosítaniuk kell ezeket az urbanizációs előnyöket a gazdaság szereplői számára. Természetesen a nagyvárosnak az előnyök folyamatos biztosítása és fenntartása mellett kezelniük kell azokat a hátrányokat is, amelyek az urbanizációból származnak, és közvetlenül vagy közvetve befolyásolási körükbe tartoznak. Ezek közé tartozik például a közlekedés zsúfoltsága, a környezeti szennyezettség, a telekárak, a megélhetési költségek, a bérköltségek emelkedése, a bűnözési gyakoriság és súlyosság stb. Az urbanizációs előnyök és hátrányok egyensúlyának megteremtése, illetve az előnyök túlsúlyának elérése képezheti a nagyváros fő törekvését és feladatát.10 Ideális esetben a nagyvárosok a két hatás semlegesítését önállóan meg tudják oldani, azonban legtöbbször ebben külső (állami) segítségre szorulnak, amelynek elmaradása egyéb funkcióik ellátásának csorbulását eredményezi (például a saját és a kistérségi közszolgáltatások ellehetetlenülését). A nagyváros néhány sajátossága alapján megfogalmazhatók azok az okok, amelyek miatt a nagyváros környéki kistérségeket meg kell különböztetni a többi kistérségtől. E térségek központja, egyebek mellett – agglomerációs központ (Nagykanizsa, Dunaújváros, Hódmezővásárhely kivételével), – megyei jogú város, – megyeszékhely (az előbbi 3 és Sopron kivételével), – a decentralizált állami közigazgatási szolgáltatások biztosításának helyszíne, – területfejlesztési decentrum, – magas fokú népesség-, gazdaság- és vagyonkoncentráció színtere, – térségi, regionális és országos vonzásközpont, – az alap-, közép- és felsőfokú közszolgáltatást egyaránt biztosító ellátórendszerek koncentrációjának helyszíne. 10 Rechnitzer János: Területi stratégiák. Dialóg Campus kiadó, 1998.


441

A nagyvárosi jellegzetességek, szerepkörök és funkciók szoros összefüggésben állnak egymással, feltételezik egymást. Ezek a nagyvárosi jellegzetességek különbséget képeznek a többi kistérség központjához viszonyítva, amelyek hasonló szerepkörökkel nem rendelkeznek, azonban léteznek közös vonásaik is. Minden nagyváros egyúttal kistérségi központ is, illetve mindkét településkör a helyi közszolgáltatások színtere is. Mindezek alapján az tűnik helyesnek, ha a nagyváros összes szerepkörét figyelembe véve, abba beágyazva vizsgáljuk a kistérségi funkciók érvényesülésnek esélyeit. A nagyvárosok közszolgáltatási ellátórendszere – vonzáskörzetükre, agglomerációjukra kiterjedően – természetes módon elégíti ki a város határán túl keletkező igényeket is (egyebek között ettől nagyvárosok, vonzáscentrumok). Ezek a közszolgáltatások azonban (mind az ellátást biztosító kapacitások létrehozását, mind azok folyamatos működtetését tekintve) – akár kötelező, akár önként vállalt feladatokat képeznek – a nagyvárosokban képződött forrásokból, illetve állami pénzeszközök allokációjából kerülnek finanszírozásra. A nagyváros legtöbbször akkor is ellátja a vonzáskörzete lakosságát is, ha emiatt a saját lakosságát éri hátrány. Napjainkban – egyre jellemzőbb finanszírozási gondok idején ugyanis – az állami források az állami kötelező feladatok ellátására sem elegendők (például a normatíva csupán 60–70%-ban fedezi a tényleges költségeket), s emiatt a város más – szintén fontos – feladatainak ellátása csorbul. Ebben az időszakban a városok gyakran készítenek számvetést arról, hogy milyen áldozatokat tudnak vállalni térségük ellátásának fenntartása érdekében, azokon a területeken, ahol ugyancsak fontos érdekük fűződik a szerepkörük megőrzéséhez. A dilemmára legtöbb esetben nincs jó megoldás, mivel a város a felsőfokú térségi vonzásközponti, illetve környéke kistérségi ellátószerepének megőrzésében egyaránt érdekelt, s emiatt a szükséges forrásokat a fejlesztések és az eszközállomány-megújítás rovására teremti elő. (A városok versenyében a „spill-over” hatás negatív következményeit is vállalják.) Ez a gyakorlat azonban csak egy ideig folytatható, mivel az ellátórendszer önfenntartási kényszere, illetve a felsőfokú funkciók (például regionális szerepkör) megszerzésének versenye kikényszeríti a döntést. Ebben a döntésben a kistérségi közszolgáltatási funkciók folyamatos biztosítása válhat bizonytalanná, mivel ennek költségeit sem az állam, sem az ellátásban érintett település nem kívánja, nem képes finanszírozni. (A kistérségi közös feladatellátás nem kötelező, hanem önkéntes megállapodás kérdése.) Az önkormányzati közszolgáltató rendszerek önfenntartási képtelensége mindemellett nem speciálisan nagyvárosi probléma, mivel valamennyi önkormányzat hasonló helyzetben van. (A különbség legfeljebb annyi, hogy itt nem csupán a saját lakosság ellátásáról van szó.) Ez a probléma a közszolgáltatási szektor üzemgazdasági szemléletű gazdálkodásának kialakulásával szűnhet meg, ez azonban szabályozási reformot, új gondolkodásmódot és szemléletet igényel az önkormányzatoktól és az államháztartás egészétől. Az államháztartás és költségvetési gazdálkodás szabályozási reformját az is időszerűvé teszi, hogy most kell eldönteni a kérdést, kötelezhetők-e a kistérségi központok az alapés középfokú közszolgáltatások biztosítására. Amennyiben igen, akkor a szolgáltatást nyújtóknak az „önköltségét” legalább meg kell téríteni. Ez például egy térségi normatíva bevezetésével, vagy egy indokolt és elfogadott kiadási szint utólagos finanszírozásával megoldható lenne. Az előző kérdés természetesen úgy is kiegészíthető, hogy megtagadhatja-e az önkormányzat az ellátórendszere igénybevételét a vonzáskörzetéből jelentkező igények előtt.

442

DR. VARGA ISTVÁN

A választ egyebek mellett a szabad iskolaválasztás, orvosválasztás, munkahelyválasztás stb. általános elvei egyértelművé teszik. A nagyvárosok esetében a fent vázolt problémakör hatványozottan jelentkezik, mivel a vonzásuk erőteljesebb, és nagyobb térségre terjed ki, az ellátások egymásra gyakorolt szinergikus hatása miatt is. Az ellátások minősége szerinti válogatás, a kényelmi és gazdasági szempontok érvényre juttatása (például a bejáró dolgozó a gyerekét is a városi intézményben helyezi el) a városi közszolgáltatások és infrastruktúra igénybevételét növeli. Ez a hatás nem korlátozódik a nagyváros „saját” kistérségére, hanem kifejezetten megnyilvánul a környező kistérségek vonzásközpontjaiban és térségeiben is. A kérdés kezelése és rendezése tehát nem csupán a nagyvárosok kitüntetett érdeke. A nagyvárosi kistérség sajátosságait feltáró tanulmányok által kiváltott szakmai visszhangok, értékelések s az e témakörben megszervezett szakmai fórumon elhangzott vélemények, illetve az időközben megalkotott szabályozás összevetése alapján megállapítható, hogy a szabályozás további módosítása, finomítása indokolt, amelynek során a nagyvárosi kistérségre megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. A nagyvárosi agglomerációk és kistérségek kérdésének – eddig el nem végzett – alaposabb elemzését el kell végezni, amelynek során vizsgálni szükséges a „nagyvárosi kistérség” viszonyát, munkamegosztásának területeit a „kisvárosi kistérségekkel”, feltárva ezáltal a kistérségek közötti „horizontális dimenzió” jellemzőit. A nagyvárosok ugyanis – elsősorban a tényleges agglomerációval rendelkezők, illetve a potenciális régióközpontok – a kistérségük határain túli területekre is különféle szolgáltatásokat nyújtanak. Amennyiben ezek a szolgáltatások méretgazdaságossági vagy más okok (szakmai színvonal) miatt prioritást kapnak az érintett településeken, akkor a kistérségek közötti „horizontális" megállapodásban kellene rögzíteni e szolgáltatások biztosításának feltételeit. E többletterheket a nagyvárosnak részben egyfajta kiegészítő „agglomerációs normatívában”, illetve az érintett települések hozzájárulásával téríthetnék meg. Ugyancsak a speciális helyzetet kezelné az a megoldás, amikor az agglomerációba tartozó szűkebb körű településcsoport külön megállapodást kötne (esetleg a kistérségi társulási megállapodás részeként) a többletfeladatok közös ellátására. Ennek a realitása abban az esetben is fennállna, ha a kistérségen átnyúló agglomerációkat nem korrigálnák, mivel a jogi szabályozás ezt most is lehetővé teszi. Mindezek értelmében az „agglomerációs normatíva” kialakításának szükségességét tehát a térségi ellátások finanszírozásának elősegítése, valamint a nagyvárosok esetében tapasztalható „spill-over” hatás negatív következményeinek ellentételezése teszi megalapozottá és indokolttá. Tekintettel arra, hogy a társulásban történő közös feladatellátás önkéntes alapon történhet, azt minden esetben a társulás tagjainak érdekeivel összhangban – például ráfizetésmentesen – lehet csak végezni, emiatt kiegészítő források nélkül a nagyvárostól nem várható el, hogy egyéb saját eszközeit felhasználva működtesse a térség ellátását is biztosító kapacitásait. A többcélú önkéntes kistérségi társulások együttműködésének területei behatároltak, direkt ösztönző támogatásuk pedig szűk körű. Az agglomerációs kapcsolatok azonban ennél sokrétűbbek. Célszerű lenne tehát a kapcsolatok körének differenciált meghatározása, illetve az ösztönző (normatív) támogatásban részesített feladatkör bővítése.


443

A nagyvárosoktól elvárt, illetve a kistérség többi településével közösen ellátott feladatstruktúra meghatározásának szükségessége előtérbe állítja a finanszírozás kérdését. Ugyanis a város által nyújtott szolgáltatásokat a valós költségeiken kell megtéríteni a városi ellátórendszer számára. A valós költségekbe nem csupán az állami normatívát és az általa nem fedezett, jelenleg figyelembe vehető tényleges kiadásokat, hanem a jelenleg még el nem számolható amortizációs kiadásokat is bele kell számítani. Elkerülhetetlennek tűnik tehát az üzemgazdasági szemléletű finanszírozás feltételeinek megteremtése. A kistérségi szabályozás eddig megalkotott elemeiben fellelhetők ugyan pozitív elemek a nagyvárosi kistérség szempontjából, azonban lényegesen elmaradnak azoktól az elvárásoktól, amelyeket a korábban megfogalmazott szakmai megalapozó vélemények tartalmaztak, a társulási törvény ugyanis csupán formális, illetve potenciális megkülönböztetéseket tartalmaz a nagyvárosok számára. Elgondolkodtató az a körülmény, hogy a közszolgáltatások korszerűsítésének programjában a kistérségekkel kapcsolatos eddigi jogi szabályozás a nagyvárosok agglomerációjának kérdését nem kezeli jelentőségének megfelelően, sőt, úgyszólván nem tekinti speciális szabályozásra okot adó körülménynek azt, hogy a nagyvárosi kistérségek egyúttal az agglomeráció valamilyen fokát megvalósító területi és gazdasági egységek is. Bár ez a közömbösség a budapesti agglomeráció tekintetében a legszembeötlőbb – nem képes kezelni a reform azt a jelenlegi állapotot sem, hogy Budapest egymagában egy „kistérség” – azonban az is több mint feltűnő, hogy az ország 22 megyei jogú városát (köztük 18 megyeszékhelyet és 6 potenciális régióközpontot) olyan kistérségi központoknak tekinti, amelyek semmiféle specialitást nem mutatnak. Megítélésem szerint ez a helyzet sokáig nem tartható fenn azért sem, mert a nagyvárosok (Budapesttől kezdve Szekszárdig) változó struktúrájú ellátási rendszere magába foglalja a kistérségi kompetenciába tartozó alap- és középfokú ellátórendszert és a felsőfokú ellátórendszer jelentős részét egyaránt, azonban az erőteljes „spill-over” hatás miatt ezek optimális színvonalú működtetésére nem képes. Emiatt saját kompetenciában „válogatásra” kényszerül, hogy melyik ellátás kapjon prioritást a többi rovására. Egy figyelemre méltó elemzés tanúsága szerint a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az állami erőforrások allokációjának fajlagos mutatói alapján a nagyvárosok már most is kedvezőtlen helyzetben vannak a többi településtípushoz viszonyítva.11 Mindezek alapján megállapítható, hogy az agglomerációkra speciális, ugyanakkor a differenciált struktúrát is követő szabályozásra van szükség. A reformnak azt a törekvését, hogy minden kistérségben biztosítani kell az azonos színvonalú ellátást, hiba lenne úgy megvalósítani, hogy a nagyvárosi ellátás színvonalának visszafejlesztésével érnénk el egyfajta nivellálódást. Zárszó helyett Az előzőekben végrehajtott gondolatkísérletet azzal fejezhetjük be, hogy néhány kérdésre választ keresve – annak a posztulátumnak az alapján, hogy a kistérségi szerveződés az urbanizációs és agglomerálódási folyamat egy szakaszának a megnyilvánulásaként is felfogható – megállapítsuk a nagyvárosi kistérségek és agglomerációk közötti indokolt és szükségszerű harmónia hiányát. Természetesen a helyzetet az a körülmény is bonyolítja, hogy míg az agglomerálódás objektív, spontán folyamat, addig a kistérségek kijelölése, 11 Dr. Illés István: Gyorselemzés a megyei jogú városok önkormányzati finanszírozási helyzetéről. Kézirat, Pécs, 2002.

444

DR. VARGA ISTVÁN

lehatárolása – bár a valós és tényleges vonzásköri helyzetre való hivatkozás sohasem marad el – egyfajta adminisztrációs intézkedéssorozat végeredménye (amelyből az érintettek alkuja sem hiányzik). A megválaszolásra váró kérdések – mint ahogy általában lenni szokott – újabb kérdéseket szültek, s az itt elvégzett vizsgálat további részletes vizsgálódás, elemzés szükségességére utal. Nem takaríthatjuk meg például azt a munkát, amelyet a nagyvárosi agglomeráció modellkísérletének elvégzésére kell fordítani. Ezen belül a „spill-over” hatás teljes körű felmérését, a kistérségi horizontális együttműködés létalapjának kimunkálását, az agglomerációs „többletfunkciók” teljes körű feltárását és kezelési javaslatát (például a szabad iskolaválasztásból származó csapdahelyzet kezelését), vagy a differenciáltan ösztönző együttműködési célterületek meghatározását el kell végeznie valahol, valamilyen kísérletnek. Ezeket az összefüggéseket ugyanis a jelenlegi szabályozás nem tudja (vagy nem is akarja?) kezelni. IRODALOM A helyi önkormányzati rendszer fejlődések fő irányai. BM-munkacsoport. Magyar Közigazgatás, 2001/3. Dr. Bércesi Ferenc: A kistérség helye és szerepe a közigazgatás rendszerében. Magyar Közigazgatás, 2002/9. Dr. Petrétei József – Dr.Tilk Péter: Az önkormányzati társulások és a kistérségek néhány alkotmányjogi kérdése. Magyar Közigazgatás, 2005/3. Agglomerációk, településegyüttesek, a Pécsi agglomeráció. KSH Baranya megyei Igazgatósága, Pécs, 2003 Dr. Bekényi József – Dr. Bércesi Ferenc – Dr. Németh Jenő: A kistérség fogalma, funkciói, intézményrendszere. Magyar Közigazgatás, 2003/4. Dr. Csefkó Ferenc: Kistérségfejlesztési – közigazgatási stratégia (vitatézisek). Magyar Közigazgatás, 2001/11. Dr. Dudás Ferenc: A kistérségek a modellkísérletek tükrében. Kistérségi közigazgatási modellek és fejlődési minták, MKI, IDEA, 2004 Dr. Metzinger Éva: Nagyobb népességszámú kistérségi modellkísérletek tapasztalatai. Kistérségi közigazgatási modellek és fejlődési minták, MKI, IDEA, 2004 Dr. Káli Sándor – Dr. Mészáros Miklós: A Miskolci kistérség közigazgatási modellkísérletének tapasztalatai. Kistérségi modellek és fejlődési minták. Magyar Közigazgatási Intézet, 2004 Dr. Rechnitzer János: Területi stratégiák. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 1998 Dr. Illés István: Gyorselemzés a megyei jogú városok önkormányzati finanszírozási helyzetéről. Kézirat, Budapest, 2002 Dr. Varga István: Nagyvárosok és kistérségek. Kézirat, IDEA, 2003 Dr. Varga István: Gondolatok az önkormányzatok vagyongazdálkodásának reformjáról. Kézirat, IDEA, 2003 Dr. Varga István: A nagyvárosi agglomerációk hatása a kistérségi szerveződések alakulására. Kézirat, IDEA, 2005 Kulcsszavak: agglomerációk, kistérségek, nagyvárosi vonzáskörzetek, urbanizáció, területfejlesztés, önkormányzati társulás, közszolgáltatások, spill-over hatás. Resume The author attempts to find parallel characteristics and processes between organising, delimiting microregions of large towns and the establishment of agglomerations around large towns, and points out the connections between the two structures and the breakdowns delimited. The conclusion of the chain of ideas presented in the paper is that organising micro-regions of large-towns can be regarded as different stages in urbanisation and agglomeration processes. Therefore a significantly higher level of coherence would be required between the two breakdowns than today. In his opinion the primary reason for the lack of the required harmony is that while the agglomeration is the result of an objective and spontaneous process, the delimitation of micro-regions is the final result of a series of administrative measures, where even political deals are involved.

KISS ÉVA

A magyar ipar térbeli szerkezetének átrendeződése 1989 után, I. Bevezetés Az európai gazdasági térben a XVIII. századtól, de főleg a XIX. században és még a XX. század nagy részében is az ipar volt a legfontosabb térformáló erő. A fejlett európai országok iparában az 1970-es évektől mélyreható változások kezdődtek, ezért az ipari termelés és az ipar területi elhelyezkedése is jelentősen átalakult. Funkcionális és területi szerkezetváltás ment végbe a térszerveződés különböző szintjein (Coffey–Bailly 1996). Ugyanakkor Európa keleti felében, a volt szocialista országokban csak jóval később, a politikai rendszerváltozás után vett nagyobb lendületet az ipar nagy arányú átalakulása, megújulása, ami területi megoszlását sem hagyta érintetlenül. Hazánkban különösen látványos átrendeződés ment végbe az ipar területi szerkezetében az elmúlt másfél évtizedben, amely egyben a magyar ipar történetének is az eddigi legradikálisabb térszerkezeti változása volt, és egy új ipari térség bontakozott ki (Kiss 2002). Ezt a területi átrendeződést mutatja be ez a tanulmány néhány mutató (ipari termelés, ipari foglalkoztatás, ipari fejlettség) hosszabb időtávú, elsősorban 1989 és 2005 közötti, megyei szintre vonatkozó változásának az elemzésével. A vizsgálat során egyrészt viszonylag pontosan meghatározhatók a területi szerkezetváltás térbeli és időbeli sajátosságai, másrészt kijelölhetők az új ipari térstruktúra határvonalai. (A településszint jóval precízebb elhatárolást tenne lehetővé, de az ilyen jellegű adatok hiánya miatt ez nem megoldható). Az elemzés adatbázisát alapvetően a megyei, a budapesti és a területi statisztikai évkönyveknek az ipari termelésre és a foglalkoztatásra vonatkozó székhely szerinti adatai szolgáltatták. A telephelyi adatok talán pontosabban fejezték volna ki a területi különbségeket, de azok a teljes időtartamra nem álltak rendelkezésre. (Bár azon rövid, 2000 és 2005 közötti időszakban, amikor a székhely- és a telephelyadatok is rendelkezésre álltak, nem volt figyelemre méltó különbség közöttük egyik mutató vonatkozásában sem.) Az ipari termelés és az ipari foglalkoztatás változásának értékeit az előző évhez és a bázisévhez (1988-hoz) viszonyítva is vizsgáltuk minden megyében. A kétféle mutató adatsorainak összevetése és grafikus ábrázolása egyúttal az ellenőrzésre, a folyamatok megerősítésére is lehetőséget nyújtott. Mivel a 19 megye és a főváros grafikonjának egy ábrában való bemutatása nem szerencsés, külön-külön szemléltetésüket pedig a terjedelmi korlátok akadályozzák, ezért azon területegységek adatait, amelyekben hasonlóan zajlott az ipari termelés vagy az ipari foglalkoztatás változása 1989 és 2005 között, átlagoltuk, és egy törött vonalba sűrítettük „többi megye” megnevezéssel. Az így kapott egyszerűbb ábrán könnyebben nyomon követhetők a változások. A tanulmány a bevezető után négy fő részre tagolódik, amelyekből folyóiratunk júliusi számában kettőt közlünk. A befejező részt szeptemberben veheti kézbe az olvasó.

446

KISS ÉVA

Az ipari termelés változása A magyar iparban 1989 után hatalmas szervezeti, szerkezeti, tulajdoni stb. változások kezdődtek. Sok régi, tradicionális ipari üzem megszűnt vagy átszerveződött, s ezzel párhuzamosan nagyon sok új is létesült, részben a külföldi tőkebefektetéseknek köszönhetően. Mindezek az ipari termelést is érzékenyen érintették (1. táblázat). 1989 és 2005 között átlagosan 3,1%-kal nőtt az ipari termelés, amitől igen jelentős eltérések lehetnek, ha rövidebb periódusokra bontjuk ezt a jó másfél évtizedet. Az 1989–94 közötti számottevő, átlagosan 6,5%-os visszaesést a következő ötéves periódusban erőteljes növekedés (átlagosan 9,4%) követte, ami az ezredfordulóra 7,4%-ra mérséklődött, részben a globális, részben a hazai társadalmi, gazdasági folyamatok eredőjeként. Az egyes periódusokban a megyék ipari növekedése különbözőképpen alakult, ám abban megegyeztek, hogy az 1990-es évek első felében (Vas megyétől eltekintve) mindenhol csökkent az ipari termelés, majd az évtized második felében (Bács-Kiskun és Békés kivételével) mindenütt erőteljesen nőtt. Ez folytatódott, ha lassabban is, 2000 és 2005 között. Akkor csak Baranyában és Tolnában volt negatív előjelű az ipari termelés növekedési üteme, aminek hátterében a volt szocialista nagyvállalatok átszerveződése vagy megszűnése, valamint egyéb okok állhattak. 1. táblázat

Az ipari termelés átlagos változása a fővárosban és a megyékben Területi egységek

1989–2005

1989–1994

1995–1999

Komárom-Esztergom Fejér Somogy Vas Győr-Moson-Sopron Pest Heves Hajdú-Bihar Bács-Kiskun Jász-Nagykun-Szolnok Nógrád Borsod-Abaúj-Zemplén Zala Budapest Veszprém Tolna Szabolcs-Szatmár-Bereg Baranya Csongrád Békés

15,4 11,8 11,7 10,6 9,5 5,3 3,4 1,2 1,0 0,8 –0,1 –0,3 –0,3 –0,4 –0,4 –0,8 –1,1 –1,9 –1,9 –2,4

–5,6 –2,6 –7,1 10,5 –9,8 –7,0 –6,5 –2,9 –5,9 –8,8 –12,6 –10,6 –2,8 –7,0 –11,6 –3,4 –10,2 –10,9 –7,7 –7,9

10,8 39,0 23,7 22,3 37,8 11,4 5,6 4,2 –1,7 3,5 7,4 0,4 1,9 1,3 4,5 3,6 3,2 8,3 2,2 –1,2

(százalék) 2000–2005 41,0 3,4 20,5 1,0 5,3 12,4 11,6 2,7 10,1 8,3 6,2 9,4 0,5 4,7 6,9 –1,9 4,5 –1,5 0,5 1,9

Forrás: A Területi statisztikai évkönyv, a megyei és budapesti évkönyvek, KSH.

Az 1989 előtti és utáni időszak ötéves periódusainak a megyék ipari növekedési értékeit összevetve megállapítható, hogy 1989 óta a megyék sokkal sajátosabb, egyedibb fejlődési utat jártak, mint azt megelőzően, ami elsődlegesen az eltérő társadalmi, gazda-

A MAGYAR IPAR TÉRBELI SZERKEZETÉNEK ÁTRENDEZŐDÉSE 1989 UTÁN, I.

447

sági adottságok, továbbá a piaci viszonyok és a verseny egyre határozottabb érvényesülésének tudható be (Nemes Nagy 1997). Az ipari termelésváltozás 1989 és 2005 közötti időszakra számított átlaga alapján öt csoportba oszthatjuk a vizsgált húsz területi egységet. Hogy melyik megye melyik csoportba került, különböző okokra vezethető vissza, de leginkább a földrajzi fekvés, az infrastrukturális ellátottság színvonala, a külföldi befektetői érdeklődés mértéke, a munkaerő képzettségi szintje játszottak közvetve vagy közvetlenül szerepet benne. Akadtak azonban olyan területi egységek is, ahol más tényezők gyakoroltak nagyobb hatást az ipari termelésre. Például Budapesten a dezindusztrializáció felgyorsulása és a tercier szektor előretörése magyarázza az ipari termelés csökkenését. Ugyancsak ezt eredményezte Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tradicionális nehézipari ágazatok elhúzódó válsága is. Ezzel szemben Tolna megye valószínűleg atomerőműve miatt (lett) kevésbé vonzó befektetési célpont, ami azután az ipari termelésére is kihatott. Ugyanakkor van olyan megye is, például Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol a tartós perifériahelyzetből fakadó szerényebb iparosodottság miatt csekély az ipari növekedés. Az öt csoport közül az első, a „kiugróan gyors” ipari növekedésű (12% felett) csak egyetlen tagot számlál, Komárom-Esztergom megyét. Önálló kategóriaként való kezelését kirívóan magas értéke indokolja. Ez az egy megye és a második csoportba tartozó „igen gyors” (6–12% közötti) ipari növekedésű négy megye együtt azok, amelyek az 1990-es évtized második felében az ipar területi szerkezetváltásában és az új ipari térszerkezet formálásában a legnagyobb részt vállalták. S bár az ezredforduló után korábbi dinamizmusukból sokat veszítettek, mintha „kifulladt” volna növekedésük forrása, a hazai ipar térszerkezetét még mindig alapjaiban határozzák meg. Egyúttal az is megfigyelhető, hogy a harmadik, a „gyors ipari növekedésű” (0–6% közötti) és a negyedik, a „lassan csökkenő” (–1–0% közötti) ipari termelést magukénak mondó megyék csoportjában a XXI. század elején kezdett el intenzívebben növekedni az ipari termelés, mintha csak akkor „ébredtek” volna. Az ötödik, „erősen csökkenő” (–1% alatti) ipari termeléssel jellemezhető csoportot alkotó megyékben csökkent a leginkább az ipari termelés volumene 1989 és 2005 között. Körükben egyaránt megtalálhatók az évszázados elmaradottsággal küszködő megyék (például Szabolcs-Szatmár-Bereg) és azok (például Baranya), amelyek a rendszerváltást követően kerültek nagyon hátrányos helyzetbe kedvezőtlen földrajzi fekvésük, egyoldalú gazdasági szerkezetük és/vagy egyéb okok miatt. Mindenképp biztató jel, hogy az 1990-es évtized második felétől ezen kategória tagjainál is többnyire nőtt az ipari termelés, és ez mérsékeltebben ugyan, de folytatódott 2000 után is. Az ipari termelésnek az előző évhez viszonyított változása alapján megállapítható, hogy 1989 és 2005 között a megyék zömében az ipari termelés volumene nagyjából hasonlóan alakult. Másképpen fogalmazva: a megyék tekintélyes hányada hasonlóan élte meg az ipari termelés változását. A kezdeti drasztikus visszaesést tartós növekedés váltotta fel az 1990-es évek második felétől. A legnagyobb visszaesés 1989–1994 között következett be. A mélypont a megyék ipari termelési láncindexidősora alapján 1991-ben következett be, kivéve Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-SzatmárBereg és Veszprém megyét, ahol 1992-ben. Az ipari termelés volumene ugyanis az előző évhez viszonyítva ezekben az években érte el a legalacsonyabb értéket, ami az iparban zajlott szervezeti, strukturális stb. átalakulásoknak tudható be (2. táblázat).

100,0

101,1

105,6

102,2

97,8

110,1

101,9

102,9

101,2

105,2

106,9

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

87,5

1992

98,4

80,5

1991

105,2

86,5

1990

1994

99,9

1989

1993

Budapest

Év

100,5

111,4

101,7

108,3

120,9

117,8

104,0

109,1

96,0

86,6

95,7

111,3

101,2

80,4

84,1

89,1

98,7

BácsKiskun

100,5

96,0

100,8

100,6

84,8

108,4

115,5

111,7

113,2

104,5

96,8

94,6

102,0

86,9

75

83,2

93,1

Baranya

91,9

99,6

99,1

102,8

105,6

112,6

82,6

107,1

102,0

101,8

100,7

102,8

99,5

83,0

79,1

88,0

100,2

Békés

120,1

119,4

101,8

100,0

104,2

111,1

98,2

98,6

106,6

95,5

102,9

108,1

101,9

75,8

75,4

79,3

95,9

98,2

99,8

98,3

96,5

102,8

107,6

99,8

106,6

101,8

98,7

104,0

100,9

95,8

86,4

82,3

91,8

96,4

BorsodCsongAbaújrád Zemplén

112,5

102,2

78,7

91,8

98,7

136,7

132,0

128,7

188,5

139,8

105,8

121,8

107,7

92,5

85

84,9

92,7

Fejér

104,7

105,2

108,3

100,2

91,4

121,7

135,2

163,8

148,9

117,4

123,8

101,9

98,1

84,0

74,9

88,4

94,1

96,2

101,5

107,5

104,4

105,5

101,2

97,0

113,7

106,9

104,0

99,2

102,9

114,4

91,6

80,8

93,6

99,4

GyőrHajdúMosonBihar Sopron

115,2

116,9

98,6

101,0

134,7

102,9

98,9

107,7

111,2

102,9

107,1

103,7

88,9

105,7

72,7

90,4

99,6

Heves

110,1

96,4

106,3

110,7

111,0

115,0

106,5

102,9

103,3

95,9

108,9

101,1

96,6

83,0

81,7

88,3

96,7

JászNagykunSzolnok

133,9

124,3

156,1

114,4

144,2

173,4

112,6

114,6

105,8

113,5

107,5

106,2

107,6

82,2

92,1

89,6

89,0

KomáromEsztergom

90,6

107,7

126,6

88,5

93,5

130,1

107,7

104,0

120,3

102,4

102,7

96,7

92,4

82,6

77,6

83,6

91,7

Nógrád

108,8

105,7

130,4

106,5

109,7

113,2

108,1

120,2

114,0

106,5

108,3

106,1

106,6

79,6

83,0

90,1

92,9

Pest

53,5

125,0

130,8

125,2

110,5

178,0

141,3

134,1

101,9

113,5

127,6

124,2

99,0

78,5

76,7

86,6

92,4

Somogy

Az ipari termelés változása az előző évhez képest, 1989–2005

90,3

100,4

107,0

106,8

107,2

115,0

104,7

109,2

109,2

99,7

93,0

104,0

84,2

77,8

88,0

90,8

94,0

SzabolcsSzatmárBereg

100,4

105,8

84,5

103,3

102,4

92,4

113,1

116,6

89,3

96,3

102,6

98,9

96,0

107,5

81,8

97,6

98,1

Tolna

101,1

94,1

114,9

106,2

87,4

102,5

123,4

118,6

115,5

106,7

147,4

146,1

128,0

130,6

74,0

87,1

97,2

Vas

103,2

112,9

108,6

100,9

99,6

116,0

101,5

111,5

99,9

98,2

111,2

101,6

88,4

76,9

78,7

88,9

95,7

Veszprém

95,8

98,6

98,4

101,5

103,5

105,2

103,5

106,2

96,8

95,8

107,3

98,3

102,3

94,9

93,5

92,5

101,5

Zala

(Előző év=100%)

2. táblázat

448 KISS ÉVA


449 1. ábra

Az ipari termelés változása az előző év százalékában, 1989–2005 200 190 180 170 160 150 140 130 120 110 100 90 80 70 60 50

Százalék

Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Komárom-Esztergom megye Somogy megye Vas megye Többi megye átlaga

19891990 1991

1993199419951996

1998 199920002001200220032004 2005

Év

A megyék és a főváros ipari termelése láncindexidősorának grafikus ábrázolása még szembetűnőbben fejezi ki az ipari termelés változását 1989 és 2005 között. Az „átlagot” képviselő megyék grafikonjától csak néhányé (Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Somogy és Vas megyéé) különbözött nagyobb mértékben. Ezek többnyire azok a megyék, amelyek több szempontból is előnyösebb adottságokkal rendelkeztek, s emiatt az ipari termelésük is kedvezőbben alakult. Esetükben nagyobb fluktuáció főleg az 1990-es évtized második felében figyelhető meg, ami mögött valószínűleg az iparukban gyorsan lezajlott funkcionális szerkezetváltás és az azt előmozdító új, külföldi ipari létesítmények bekapcsolódása állt. Közülük több az ipari parkokban létesült, amelyek szintén ebben az időszakban terjedtek el, és amelyek ma már sok új (és nem csak) ipari üzemnek adnak otthont (1. ábra). A néhány megyében tapasztalt nagyfokú termelésingadozások az időben is differenciáltan jelentkeztek. Legelőször Vas megyében következett be az 1991-es legalacsonyabb értékhez viszonyítva a nagyon magas termelésnövekedés, mintha leghamarabb lábalt volna ki az 1990-es évek elejének válságából, vagy mintha legkevésbé érintette volna az, de az is lehet, hogy leghamarabb tudott reagálni az új kihívásokra. Ezt minden bizonnyal elősegítette a nyugati határ menti fekvése is. Közel azonos időpontra, az 1996–1997-es évekre szökött fel az ipari termelés volumene Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében, ami nem véletlen. Az 1990-es évek közepe táján Fejér megye egyike volt a világ legdinamikusabban fejlődő térségeinek, elsősorban azért, mert nagyon sok nagynevű külföldi érdekeltségű vállalkozás létesült ipari parkjaiban (például IBM, Parmalat, Philips). A külföldi befektetők körében népszerű Győri Ipari Parknak (melyet hazánkban elsőként hoztak létre) tulajdonítható Győr-Moson-Sopron megye kiugró ipari növekedése. Somogy és Komárom-Esztergom megye az ezredforduló táján ért el kirívóan magas ipari növekedést. Az előbbiben a XX. század végén jöttek létre az ipari parkok, amelyekben olyan cégek telepedtek le, mint a Flextronics, a Nabi vagy az Agribrands. Ezek az elektronika, a buszgyártás és a takarmánytermelés terén érdekeltek. Komárom-Esztergom megyében például a Suzuki és később a Nokia megjelenése, valamint beszállítóiknak a

450

KISS ÉVA

helyi ipari parkokba való növekvő letelepedése járult hozzá a termelés gyors felfutásához. A nagy kiugrások időpontjait mindenhol nagy visszaesések követték, amelyek közül a legdrasztikusabbat 2004 és 2005 között Somogy megyében regisztrálták. Ezt a megye legnagyobb vállalata, a Flextronics idézte elő, amely az elektronikai cikkek világpiacán akkor tetemes keresletcsökkenést szenvedett el. A vállalat ugyanis – mint a világ egyik vezető szerződéses elektronikaicikk-gyártója – nagyon érzékenyen reagál a globális elektronikai piac rezdüléseire, a keresletváltozásokra. Az ipar termelésének az 1988-as bázisévhez való viszonyítása még látványosabban fejezi ki az ipari termelés 1989 és 2005 közötti változását az egyes megyékben és a fővárosban, amiből valamelyest az ipar pozíciója és perspektívája is sejthető. Az, hogy 2005re kisebb lett a bázisévhez viszonyított százalékos érték, mint volt 1989-ben, azt jelenti, hogy az ipari termelés volumene a megyék közel felében csökkent, és 2005-ben sem érte el az 1989. évi értéket (3. táblázat). A bázisévhez képest az ipari termelés folyamatosan csökkent kb. 1995–1996-ig minden megyében és a fővárosban is. Azután viszont nőtt az ipari termelés, amint a kezdeti, mély válságból megkezdődött a kilábalás, és „normalizálódott” a helyzet, s ez tükröződött a bázisévhez viszonyított növekvő értékben is. E kedvező folyamat ellenére sok helyütt még 2005-re sem érte el az ipari termelés mértéke az 1989. évi szintet. Ugyanakkor a megyék közel felében meghaladta azt, vagyis az 1989. évi részesedéshez képest sokkal magasabb volt a 2005. évi érték. Például Komárom-Esztergom, Fejér és Vas megyében többszörösére nőtt az ipari termelés az 1990-es évek eleji mélypontot követően. S még ma is ezekben a leggyorsabb az ipari termelés növekedési üteme. Éppen ezért nem véletlen, hogy ezek azok a megyék, amelyek az ipar 1989 után kibontakozó új területi struktúrájában is meghatározó szerepet játszottak (2. ábra). 2. ábra

Az ipari termelés változása a bázisévhez viszonyítva, 1989–2005 900

(1988=100%)

Százalék

800 700 600


500 400 300 200 100 0

1988 19891990 1991

1993199419951996

1998199920002001200220032004 2005

Év

Budapest

99,9

86,4

69,6

60,9

59,9

63,2

63,2

63,9

67,5

68,9

67,4

74,2

75,6

77,8

78,7

82,8

88,5

Év

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

106,2

105,7

94,8

93,3

86,1

71,2

60,5

58,1

53,3

55,5

64,1

67,0

60,2

59,5

74,0

87,9

98,7

BácsKiskun

64,7

64,4

67,1

66,6

66,2

78,0

72,0

62,3

55,8

49,3

47,2

48,7

51,5

50,5

58,1

77,5

93,1

Baranya

60,7

66,1

66,3

67,0

65,1

61,7

54,8

66,3

61,9

60,7

59,6

59,2

57,6

57,9

69,7

88,2

100,2

Békés

82,1

68,3

57,2

56,2

56,2

54,0

48,6

49,5

50,2

47,1

49,3

47,9

44,3

43,5

57,3

76,0

95,9

69,5

70,8

71,0

72,2

74,8

72,8

67,6

67,8

63,6

62,4

63,3

60,8

60,3

62,9

72,8

88,5

96,4

BorsodCsongAbaújrád Zemplén

431,0

383,1

374,9

476,4

518,9

525,8

384,6

291,4

226,4

120,1

85,9

81,2

66,6

61,9

66,9

78,7

92,7

Fejér

333,4

318,4

302,7

279,5

278,9

305,2

250,7

185,5

113,2

76,0

64,8

52,3

51,3

52,3

62,3

83,2

94,1

115,4

119,9

118,1

109,9

105,3

99,8

98,6

101,6

89,4

83,6

80,4

81,1

78,8

68,9

75,2

93,0

99,4


154,8

134,4

114,9

116,6

115,4

85,7

83,3

84,2

78,2

70,3

68,3

63,8

61,5

69,2

65,5

90,0

99,6

Heves

106,6

96,8

100,4

94,5

85,3

76,9

66,9

62,8

61,0

59,1

61,6

56,5

55,9

57,9

69,8

85,4

96,7

JászNagykunSzolnok

854,0

637,8

513,1

328,7

287,3

199,3

114,9

102,1

89,1

84,2

74,2

69,0

65,0

60,4

73,4

79,7

89,0

KomáromEsztergom

82,7

91,3

84,8

67,0

75,7

80,9

62,2

57,8

55,5

46,2

45,1

43,9

45,4

49,1

59,5

76,7

91,7

Nógrád

211,9

194,8

184,3

141,3

132,7

121,0

106,9

98,9

82,2

72,1

67,7

62,5

59,0

55,3

69,5

83,7

92,9

Pest

356,8

667,0

533,6

407,9

325,8

294,9

165,7

117,2

87,4

85,8

75,6

59,2

47,7

48,2

61,4

80,0

92,4

Somogy

Az ipari termelés változása a bázisévhez viszonyítva, 1989–2005

75,7

83,8

83,5

78,0

73,0

68,1

59,2

56,6

51,8

47,4

47,6

51,2

49,2

58,4

75,1

85,4

94,0


81,6

81,3

76,8

90,9

88,0

85,9

93,0

82,2

70,5

79,0

82,0

79,9

80,8

84,2

78,3

95,7

98,1

Tolna

423,0

418,4

444,7

387,0

364,4

417,0

406,8

329,6

278,0

240,6

225,5

153,0

104,7

81,8

62,6

84,7

97,2

Vas

84,2

81,6

72,3

66,6

66,0

66,2

57,1

56,3

50,4

50,5

51,4

46,2

45,5

51,5

67,0

85,0

95,7

Veszprém

94,1

98,3

99,6

101,3

99,8

96,4

91,6

88,5

83,4

86,1

89,9

83,8

85,2

83,3

87,8

93,9

101,5

Zala

(1988=100%)

3. táblázat

A MAGYAR IPAR TÉRBELI SZERKEZETÉNEK ÁTRENDEZŐDÉSE 1989 UTÁN, I. 451

452

KISS ÉVA

Az ipari foglalkoztatás változása Az ipari foglalkoztatás változását az ipari termelés változásához hasonlóan vizsgáltuk azzal a céllal, hogy kontrolláljuk az előbbi vizsgálat eredményeit, és hogy az ipar területi szerkezetének átrendeződéséhez további adalékot nyújtson. Az ipari foglalkoztatás átlagosan 3,7%-kal csökkent 1989 és 2005 között. Az ipari termelés volumenéhez hasonlóan az ipari foglalkoztatottak száma is az 1990-es évek első felében esett vissza a legerőteljesebben (átlagosan 7,4%-kal). Majd némi javulást követően az ezredfordulótól ismét felerősödött az ipari foglalkoztatottak fogyása, miközben az ipari termelés lassan nőtt. Ez egyben a termelékenység kedvezőbbé válását is jelentette (4. táblázat). 4. táblázat

Az ipari foglalkoztatás átlagos változása a megyékben és a fővárosban Területi egységek Somogy Vas Fejér Komárom–Esztergom Győr–Moson–Sopron Szabolcs–Szatmár–Bereg Heves Pest Bács–Kiskun Jász–Nagykun–Szolnok Zala Tolna Veszprém Hajdú–Bihar Nógrád Békés Csongrád Borsod–Abaúj–Zemplén Baranya Budapest

1989–2005 0,4 0,1 –0,6 –1,6 –2,1 –2,4 –2,9 –3,0 –3,4 –3,8 –3,9 –4,7 –4,8 –4,9 –5,4 –5,5 –6,1 –6,5 –6,7 –7,0

1989–1994 –5,3 0,4 –7,2 –10,4 –7,0 –4,6 –6,4 –11,0 –7,2 –5,7 –4,4 –7,0 –8,1 –7,6 –8,9 –8,2 –8,2 –9,5 –10,4 –11,9

1995–1999 3,9 4,2 7,9 2,4 2,3 –1,1 –0,5 1,2 –3,3 –4,8 –3,6 –1,5 –2,9 –2,4 –1,9 –3,0 –5,1 –6,7 –5,9 –5,4

(Százalék) 2000–2005 3,2 –3,6 –1,0 3,8 –1,1 –1,2 –1,5 1,3 0,4 –1,1 –3,7 –5,0 –3,1 –4,3 –4,9 –5,0 –4,9 –3,2 –3,8 –3,6

Az ipari foglalkoztatás változása megyénként is differenciáltan alakult az egyes periódusokban, de alapvetően követte az előbb leírt trendet. Az 1990-es évek első felében a legintenzívebben Budapesten (12%), az évtized közepétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (közel 7%), az ezredfordulótól pedig Tolna és Békés megyében (5–5%-kal) csökkent az ipari foglalkoztatottak száma különböző okok miatt, amelyekre még később kitérünk. Az ipari foglalkoztatás területi különbségeinek mérséklődését jelzik bizonyos fokig az 1989–2005 közötti időszak rövidebb periódusainak szélső értékei is. Az 1990-es évek első felében a változás szélső értékei –12 és 0,4%, utána 8 és –7%, 2000-től –5 és 4% voltak. Az, hogy az ezredfordulótól ismét több megyében csökkent az ipari foglalkoztatás, összefüggésbe hozható a világgazdasági változásokkal (például a külföldi tőkebefek-


453

tetések visszaesésével 2001 után, a termelés eltolódásával az olcsóbb munkabérű országok irányába, vagy Magyarország megítélésének megváltozásával a befektetők körében) és a hazai iparban, gazdaságban tapasztalható változásokkal egyaránt (például a tudásigényes ágazatok előtérbe kerülésével, kedvezőtlen üzleti környezettel, éleződő versenynyel). Az ipari foglalkoztatottak számának az 1989 és 2005 közötti alakulása Somogy és Vas megye kivételével mindenhol negatív, azaz csökkent az ipari foglalkoztatás a rendszerváltozás kezdete óta. Habár igen eltérő léptékben, amit a szélső értékek –7,0 és 0,4% közötti változása is jelez. A legkevésbé azokban a megyékben esett vissza az ipari foglalkoztatás, ahol az ipari termelés is gyorsabb ütemben nőtt, s a legnagyobb mértékben (–7%) a fővárosban, ahol a tercier szektor erősödése és az ipar átalakulása a legelőrehaladottabb volt. Budapesten kívül még Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Csongrád megyében csökkent tetemesen az ipari foglalkoztatás. Az okok jól ismertek: a tradicionális nehézipar válsága, Baranya és Csongrád megye relatíve kedvezőtlen földrajzi fekvése, az 1990-es években a balkáni krízis okozta negatív hatások (például a tőkevonzásukra), vagy a rossz közlekedési kapcsolatok, főleg az autópálya hiánya. Az ipari foglalkoztatás változásának az 1989 és 2005 közötti időszakra vonatkozó átlagértékei alapján a húsz területi egység szintén öt csoportba sorolható, de az egyes csoportok tagjai csak részben egyeznek az ipari termelés változása alapján kialakított kategóriák tagjaival (4. táblázat). A megyék első, „nagyon enyhe növekedéssel” jellemezhető táborát mindössze két megye (Somogy, Vas) alkotta, éppen úgy, mint a második csoportot (Fejér, Komárom-Esztergom), ahol 2%-nál kisebb mértékben csökkent a foglalkoztatás. Ez utóbbiak alkotják a „lassú csökkenést” felmutató megyék csoportját. Hét megyében (Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Pest, Bács-Kiskun, JászNagykun-Szolnok, Zala) átlagosan 2–4%-kal csökkent a foglalkoztatás. Ezek képezik a harmadik, a „mérsékelt csökkenésű” megyék csoportját. Körükben négy olyan megye (Bács-Kiskun, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg) is van, ahol igen gyorsan nőtt az ipari termelés. A negyedik, „erősen csökkenő” csoportba, ahol 4–6% közötti az ipari foglalkoztatás csökkenésének mértéke, öt megye (Békés, Hajdú-Bihar, Nógrád, Veszprém, Tolna) tartozik. A térbeli megoszlásuk igen szórt. Végül az utolsó, a „nagyon erősen csökkenő” ipari foglalkoztatással rendelkező csoporthoz három megye (Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya) és a főváros tartozott, mert átlagosan 6%-nál nagyobb volt az ipari foglalkoztatás csökkenése. Az ipari foglalkoztatás változását részletesen az egyes megyék előző évhez viszonyított adatsorai mutatják be. Ezt az ipari termelés hasonló jellegű adatsorával összevetve megállapítható, hogy az ipari foglalkoztatás mértékében jóval szerényebb volt a változás (többnyire visszaesés) az előző évi értékekhez képest, mint az ipari termelés esetében. Az is általános tendencia, hogy az 1990-es évek közepe felé az előző évhez viszonyítva már inkább a növekvő ipari foglalkoztatás a jellemző mindenhol (5. táblázat). A megyék és a főváros iparifoglalkoztatás-változásának láncindexidősora alapján készült grafikonok is azt jelzik, sőt még szembetűnőbben, hogy az ipari foglalkoztatásban az 1992-es év volt a mélypont. Akkor regisztrálták Heves és Komárom-Esztergom megye kivételével mindenhol a legnagyobb visszaesést az ipari foglalkoztatásban, amit azután lassú növekedés követett (3. ábra).

Budapest

91,6

95,5

85,7

80,8

85,1

90,2

91,3

93,8

98,0

97,2

92,5

97,2

96,8

91,5

97,3

97,7

98,1

Év

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

100,3

103,0

95,0

100,8

100,9

102,5

99,2

99,8

96,6

92,9

95,1

94,9

88,0

80,8

91,6

101,0

100,4

BácsKiskun

93,8

91,6

99,3

98,1

98,0

96,6

97,4

97,9

94,7

94,6

85,8

92,7

87,9

82,3

85,5

92,3

97,2

Baranya

92,8

95,7

95,0

92,0

101,5

93,2

92,7

103

99,0

96,7

93,5

94,7

87,6

79,9

89,8

95,5

103,1

97,2

104,3

98,5

94,4

93,9

92,6

96,7

91,5

89,6

92,5

96,1

92,3

86,7

82,7

86,6

97,2

97,3

89,9

95,6

95,1

93,0

97,3

99,6

90,3

103,3

96,5

92,4

92,2

92,1

87,0

87,1

90,7

95,4

98,6

BorsodCsongBékés Abaújrád Zemplén

97,2

95,9

85,8

96,0

108,5

110,5

106,7

101,9

111,8

116,4

102,7

99,8

94,0

76,5

89,2

95,3

101,8

Fejér

93,7

95,5

97,5

98,3

100,2

108,5

100,8

109,2

105,5

100,7

95,4

94,3

92,8

82,7

91,9

95,5

101,0

95,2

91,1

99,5

96,5

97,9

93,9

98,0

99,1

96,6

96,9

97,5

97,5

86,9

79,1

91,4

96,2

103,4


101,5

99,5

100,6

96,2

95,3

98,2

99,4

109,8

98,2

93,1

97,0

97,7

84,7

88,9

86,4

102,2

101,6

Heves

89,6

96,9

109,3

100,6

98,8

98,3

102,2

96,2

93,8

88,9

95,1

98,1

92,6

81,1

92,2

99,7

102,3

JászNagykunSzolnok

101,2

107,3

105,5

102,0

100,7

106,1

97,6

121,7

95,4

98,2

98,9

93,5

79,9

85,0

90,0

92,6

96,4

KomáromEsztergom

88,6

89,2

92,0

93,2

102,0

105,6

95,3

101,7

109,7

90,8

93,2

93,8

89,4

75,1

89,5

102,3

96,6

Nógrád

97,8

103,0

103,5

102,1

102,4

99,1

108,7

103,3

104,2

98,1

91,7

86,4

90,8

77,0

88,9

94,8

96,4

Pest

91,8

101,8

99,5

99,8

96,1

130,1

101,7

108,6

107,3

103,9

98,0

99,7

89,6

81,9

88,7

110,1

98,4

Somogy

Az ipari foglalkoztatás változása az előző évhez képest, 1989–2005

94,0

74,5

101,8

122,8

98,2

101,3

96,1

98,9

107,6

96,6

95,5

105,5

87,8

79,8

90,9

100,1

108,6


93,9

93,5

95,9

91,9

93,7

100,9

94,1

105,7

95,5

98,9

98,5

95,2

91,2

85,8

91,1

95,4

99,6

Tolna

92,7

92,8

94,1

99,5

105,0

94,2

104,1

106,6

106,4

103,8

100,2

98,4

104,5

96,9

96,1

106,6

99,6

Vas

98,4

95,3

99,8

94,8

96,9

96,5

93,3

100,2

97,8

98,2

95,9

91,2

87,6

82,6

92,0

98,8

99,3

Veszprém

93,0

93,7

92,7

98,7

99,1

100,7

95,1

102,8

96,8

86,4

100,9

95,3

95,5

90,7

93,3

98,1

100,8

Zala

(Előző év=100%)

5. táblázat

454 KISS ÉVA


455 3. ábra

Az ipari foglalkoztatás változása az előző év százalékában, 1989–2005 140

Százalék

130


120 110 100 90 80 70

19891990 1991

1993199419951996

1998199920002001200220032004 2005

Az ipari foglalkoztatás változása differenciáltan érintette a megyéket, s a volatilitásának1 mértéke elmaradt az ipari termelésétől. Az ipari foglalkoztatás terén csak Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeinél volt látványosabb volatilitás, amit a Flextronics idézhetett elő. Ez a nagyvállalat, bár mind a két megyében jelentős ipari foglalkoztató, gyakran változtatja a foglalkoztatottai létszámát. Általános gyakorlat ugyanis a transznacionális vállalatnál, hogy a megrendelések alakulásától függően vesz fel vagy küld el dolgozókat. Szintén a betelepült külföldi érdekeltségű vállalkozások munkaerőigénye miatt ugrott meg a foglalkoztatottak létszáma Fejér és Komárom-Esztergom megyében is az 1990-es évek közepén. Az 1988-as bázisévhez viszonyítva az ipari foglalkoztatottak száma drasztikusan megcsappant az egyes megyékben 1989 után. Néhány megyétől (Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Vas) eltekintve az 1988. évi száz százalékhoz képest a felére, harmadára esett vissza az ipari foglalkoztatás mértéke 2005-re, ami jóval erőteljesebb visszaesés az ipari termelésénél. Ebben az évben Budapesten volt a legkisebb az ipari foglalkoztatás mértéke a bázisévhez képest, annak alig 28%-át érte el. Ez többek között a fővárosi ipar nagy arányú átalakulásával, a dezindusztrializáció előrehaladtával és a szolgáltatószektor felgyorsult fejlődésével magyarázható a leginkább. A legjobban Vas, Somogy és Fejér megyében közelítette meg a foglalkoztatás nagyságrendje a XXI. század elején is az 1988. évi szintet, ami általában annak 80–99%-át tette ki (6. táblázat és 4. ábra). A legtöbb megyében 2005-ben érte el a legalacsonyabb szintet az ipari foglalkoztatás a bázisévhez képest, ami arra utal, hogy a rendszerváltozás kezdete óta szinte „folyamatosan” fogy az iparban dolgozók száma. Ez többek között az iparhoz való viszonyulás megváltozásával, az ipari termelés átalakulásával és a műszaki-technikai fejlődéssel indokolható. Az új, korszerűbb gépek, berendezések alkalmazása kevesebb, de képzettebb dolgozót igényel, olyanokat, akik nagyobb hozzáadott értékű termékeket tudnak előállítani. Ugyanakkor Baranya, Békés és Csongrád megyében, ahol az ipari termelés és a foglalkoztatás is számottevően csökkent, az ipar pozíciójának további romlásával, a nehéz helyzet tartósságával, az ipar lehetőségeinek beszűkülésével számolhatunk. Okolható ezért kedvezőtlen földrajzi fekvésük és részben rossz közlekedés-földrajzi adottságuk, a munkaerő gyengébb kvalifikáltsága, az örökölt tradicionális ipar struktúrája stb. 1 Volatilitás: váratlan, viszonylag nagy amplitudójú változás, kilengés.

Budapest

91,6

87,5

75,0

60,6

51,5

46,5

42,5

39,8

39,0

37,9

35,1

34,1

33,0

30,2

29,4

28,7

28,2

Év

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

54,2

54,0

52,4

55,2

54,7

54,3

53,0

53,4

53,5

55,4

59,6

62,7

66,0

75,1

92,9

101,4

100,4

BácsKiskun

29,9

31,8

34,8

35,0

35,7

36,4

37,7

38,7

39,5

41,8

44,1

51,4

55,5

63,1

76,7

89,7

97,2

Baranya

36,8

39,6

41,4

43,6

47,4

46,7

50,1

54,0

52,5

53,0

54,8

58,6

61,9

70,6

88,4

98,5

103,1

31,3

32,2

30,9

31,4

33,2

35,4

38,2

39,5

43,2

48,2

52,1

54,2

58,7

67,7

81,9

94,6

97,3

33,6

37,4

39,1

41,2

44,3

45,5

45,7

50,6

49,0

50,7

54,9

59,5

64,7

74,3

85,3

94,1

98,6

BorsodCsongBékés Abaújrád Zemplén

83,1

85,5

89,1

103,9

108,2

99,7

90,2

84,6

83,0

74,2

63,8

62,1

62,2

66,2

86,5

97,0

101,8

Fejér

66,7

71,2

74,6

76,5

77,8

77,7

71,6

71,0

65,0

61,6

61,2

64,2

68,0

73,3

88,6

96,5

101,0

41,3

43,4

47,7

47,9

49,6

50,7

54,0

55,1

55,6

57,6

59,4

60,9

62,5

71,9

90,9

99,5

103,4


58,4

57,6

57,9

57,5

59,8

62,7

63,9

64,3

58,5

59,6

64,0

66,0

67,6

79,8

89,7

103,8

101,6

Heves

50,1

55,9

57,7

52,8

52,5

53,1

54,0

52,9

54,9

58,6

65,9

69,3

70,6

76,3

94,0

102,0

102,3

JászNagykunSzolnok

70,1

69,3

64,6

61,2

60,0

59,6

56,1

57,5

47,3

49,5

50,5

51,0

54,6

68,3

80,3

89,2

96,4

KomáromEsztergom

36,6

41,3

46,3

50,3

54,0

52,9

50,1

52,6

51,7

47,1

51,9

55,7

59,4

66,4

88,4

98,8

96,6

Nógrád

55,8

57,1

55,4

53,5

52,4

51,2

51,7

47,5

46,0

44,1

45,0

49,1

56,8

62,6

81,2

91,4

96,4

Pest

98,4

107,2

105,3

105,9

106,1

110,4

84,8

83,4

76,8

71,6

68,9

70,3

70,5

78,7

96,1

108,3

98,4

Somogy

Az ipari foglalkoztatás változása a bázisévhez képest, 1989–2005

60,0

63,8

85,7

84,2

68,6

69,8

68,9

71,7

72,5

67,4

69,8

73,0

69,2

78,9

98,8

108,7

108,6


43,7

46,5

49,7

51,8

56,4

60,2

59,7

63,4

60,0

62,8

63,5

64,5

67,7

74,3

86,6

95,0

99,6

Tolna

99,5

107,3

115,6

122,9

123,5

117,6

124,9

119,9

112,5

105,7

101,9

101,7

103,3

98,9

102,0

106,2

99,6

Vas

42,5

43,2

45,4

45,5

48,0

49,5

51,3

55,0

54,9

56,1

57,1

59,6

65,3

74,6

90,3

98,1

99,3

Veszprém

50,0

53,8

57,4

61,9

62,7

63,3

62,8

66,1

64,3

66,4

76,8

76,2

79,9

83,7

92,3

98,9

100,8

Zala

(1988=100%)

6. táblázat

456 KISS ÉVA


457 4. ábra

Az ipari foglalkoztatás változása a bázisévhez képest, 1989–2005 130

Százalék

(1988=100%)

120 110


100 90 80 70 60 50 40 1988 19891990 1991

1993199419951996

1998199920002001200220032004 2005

Ezen megyéknél valamelyest „jobb” helyzetben vannak azok az alföldi megyék, ahol az ipari termelés lassan nőtt, és a foglalkoztatottak száma alig csökkent. Többnyire még ma is a munkaigényes, kevésbé képzett munkaerőre támaszkodó, alacsony hozzáadott értékű termékek gyártása jellemző, ami az alföldi ipar múltjából fakadó sajátosság. Az ipari foglalkoztatás megyék közötti különbségei és megyéken belüli dinamikái egyrészt szembetűnően jelzik a foglakoztatás térbeli és időbeli differenciáit, másrészt alapjában véve megerősítették az ipari termelés térbeli és időbeli változását vizsgálók tapasztalatait, s ezáltal hozzájárulnak az új ipari térstruktúra megrajzolásához is. (A cikk II., befejező részét következő számunkban közöljük.) Kulcsszavak: ipar, ipari termelés, ipari foglalkoztatás, területi szerkezet. IRODALOM Coffey, William – Bailly, Antoine (1996): Economic Restructuring: A conceptual framework. In: LEVER, W.– BAILLY, A. (eds.) The spatial impact of economic changes in Europe. Ashgate Publishing Ltd., Hants Kiss Éva (2002): A magyar ipar térszerkezeti változásai. Földrajzi Értesítő. 51. 3–4. A Területi statisztikai évkönyv 1989–2005 közötti kötetei A megyei statisztikai évkönyvek 1989–2005 közötti kötetei A Budapesti statisztikai évkönyv 1989–2005 közötti kötetei Resume After 1989 radical changes have taken place in the Hungarian industry, which have also affected industrial space. Based on the analysis of some indices (e.g. the changes in industrial production and industrial employment between 1989 and 2005) the main aim of this study is to demonstrate how the spatial pattern of the Hungarian industry has transformed. During the socialist era industrial production was concentrated in the mountains, followed their running and the occurrence of different minerals. Nowadays the northern part of Transdanubia is the most dynamically developing industrial region of the country owing primarily to foreign investments.

OSVÁTH LÁSZLÓ

Budapest a nonprofit szektorban, a nonprofit szektor Budapesten* A nonprofit szektor előtérbe kerülése Az 1970-es évekig nem sok figyelem fordult az öntevékeny szervezetek társadalmigazdasági szerepe felé, a piacra és államra támaszkodó kétszektoros gazdaság megingathatatlannak tűnt. A jóléti államok válságához és a „demokratizálódás harmadik hullámához” kötődően azonban a nonprofit szervezetek száma jelentős növekedésnek indult, ezzel együtt a fejlett demokráciákban a korábbi, jellemzően érdekvédelmi tevékenységet ellátó szektor jellege fokozatosan átalakult, és mind nagyobb részt vállalt a formálódó posztindusztriális társadalom közszolgáltatásaiban. A válságba került jóléti államok az új megoldások keresésében nem várt szövetségesre leltek az új típusú nonprofit szervezetekben a társadalmi szolgáltatások megreformálásához. A tudomány szempontjából a nonprofit szervezetek gazdaságban betöltött szerepének, lehetőségeinek tisztázására először a közgazdaságtan fordult az új szektor felé. Az első teoretikusok (Hansmann 1980, 1987, James 1987, Salamon 1996, Weisbrod 1975, 1988) megpróbálták a nonprofit szervezeteket a hagyományos közgazdasági elméletek rendszerében értelmezni. Az 1980-as évektől a szektor mindinkább bekerült a szociológia és politológia látóterébe is (DiMaggio – Anheier 1990, Douglas 1987). A nonprofit szektor módszeres, egységes definíción alapuló vizsgálata csak az 1990-es évektől indult meg (Salamon – Anheier 1995, Salamon – Sokolowski – List 2003). Ebben az időszakban kezdtek a gazdaságszociológusok behatóbban foglalkozni a társadalmi tőke kérdéskörével is (Bourdeau 1983, Coleman 1988, 1990), amely terület az 1990-es évek közepétől elsősorban Putnam (1993a, 1993b, 1995) és Fukuyama (1995) munkásságának köszönhetően került a tudományos érdeklődés középpontjába. Ezzel együtt a civil szervezeteknek, a civil társadalomnak a fejlődésben játszott szerepe új megvilágításban bontakozott ki a társadalmi tőke termelésében és működtetésében játszott funkciói révén, visszahatva nem csupán a termelés hatékonyságára, de a társadalmi hálózatok fejlődésére, a társadalmi kohézióra, a területi identitásra és a népesség egészségi állapotára is (Putnam 1993a, 1993b, Kawachi – Kennedy – Lochner et al. 1997, Skrabski – Kopp 1999, Albert – Dávid – Németh 2005). Magyarországon a szocializmus által háttérbe szorított önkéntes szektor az 1980-as évektől kezdett magára találni, és a rendszerváltozáshoz kötődően az új társadalmi keretek között intenzív növekedés indult meg szervezeti szinten, a szocializmusban megtűrt sport-, hobbi- és tűzoltószervezetek mellé számos más tevékenységi terület zárkózott fel a különböző társadalmi, szakmai igényekre, gazdasági kényszerekre, lehetőségekre reagálva. * A szerzőnek nonprofit szektorban végzett kutatásait a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány támogatja.

BUDAPEST A NONPROFIT SZEKTORBAN, A NONPROFIT SZEKTOR BUDAPESTEN

459

A magyar tudományos élet már a kezdetektől, az 1990-es évek elejétől bekapcsolódott a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokba, így a szektor teoretikus megalapozása és statisztikai felvételezése is nagyban igazodik a nemzetközi gyakorlathoz (Kuti 1998a, Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–2005). Budapest súlya a magyar nonprofit szektorban Minden különösebb mélyreható vizsgálat nélkül is feltételezhetjük, hogy a hazánkban számtalan társadalmi-gazdasági mutatóban (népesség, GDP, felsőfokú végzettségűek aránya, szolgáltató szektor aránya stb.) kiemelkedő jelentőségű fővárosnak, a korábbi analógiákhoz hasonlóan, a nonprofit szektor vonatkozásában is nagy jelentősége van az országon belül. A város hazai és nemzetközi központi szerepe, fejlett műszaki infrastruktúrája, innovációs potenciálja jó hátteret kínál bármely szervezet megtelepedéséhez. A nemzetközi elméletek emellett szintén hangsúlyozzák a társadalmi és ideológiai sokféleség szerepét a nonprofit szervezetek megtelepedésében (Weisbrod 1975, 1988, James 1987). Még hogyha Magyarországon ez nem is döntő jelentőségű (Kuti 1998a), a kulturális sokszínűség is a fővárost jellemzi leginkább hazánkban. Ha mégis kétségeink maradnának e tekintetben, elegendő az elérhető statisztikákat fellapoznunk, és máris bizonyosságot szerezhetünk minderről (Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–2005). 1. táblázat

A nonprofit szervezetek főbb mutatóinak megoszlása főváros–vidék viszonylatban, 2005 Megnevezés Szervezetszám Teljes munkaidőben foglalkoztatottak A szervezetek bevételei

Főváros 25 47 62

(Százalék) Vidék 75 53 38

Mind a nonprofit szervezetek számát, mind a szektorban foglalkoztatottakat, vagy akár a bevételeket nézve is a 2005-ös évben azt tapasztaljuk, hogy a főváros túlreprezentált az országban (1. táblázat). Ahhoz képest, hogy a népesség mintegy 17%-át tömöríti, a fenti civil szervezetekre vonatkozó mutatói mindenhol meghaladják ezt az értéket. Amíg viszont a szervezetek száma csak néhány százalékkal magasabb, mint a népességi súlya, a főállású foglalkoztatottak tekintetében több mint kétszerese, a bevételek tekintetében pedig több mint háromszorosa a csupán a népességszám alapján elvárt értéknek. Ezt mérlegre téve azt mondhatjuk, hogy a nonprofit szféra tekintetében az országban lévő területi különbségek legjellemzőbben a főváros és a vidék közötti különbségekként jelennek meg. A nonprofit szervezetek területi viszonyait vizsgáló szűkös szakirodalom érintőleges említéseken túl nem tárja fel részleteiben a főváros és vidék viszonyát, és nem foglalkozik a Budapesten belüli területi különbségekkel. Bár, hogyha a nonprofit szektor erőforrásait a fejlődés szolgálatába kívánjuk állítani, az összefüggések mélyebb ismerete elengedhetetlenül szükséges. Választ kell találni a következő kérdésekre: – A főváros kiemelkedő értékei csak a kedvező társadalmi-gazdasági adottságaiból adódnak, vagy találunk olyan, a szektorhoz kötődő jelenségeket, megoldásokat, melyek ezt a szerepet felerősítik?

460

OSVÁTH LÁSZLÓ

– Tartós marad-e ez a kiemelkedés, vagy csak időleges? Jelen körülmények között milyen irányba mutatnak az átalakulások? – Minden viszonylatban kiemelkedő-e a főváros? Vannak-e gyengeségei? – Kezelhetjük-e a fővárost egységesen, fejlett, kiemelkedően ellátott területként a nonprofit szervezetek tekintetében? – A kiemelkedő fővárost körülvevő Pest megye a nonprofit szervezetek szempontjából az egyik legkevésbé ellátott megyénk. Van-e összefüggés a két jelenség között? Tanulmányunk vizsgálatai a KSH-nak a nonprofit szektorra vonatkozó éves adatközlésein alapulnak, ezek jelentik a saját szerkesztésű ábrák, térképek, táblázatok információs bázisát is. A nonprofit szektor értelmezése a statisztikailag értelmezett nonprofit szektor meghatározáshoz igazodik (Bartal 2005, Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–2005). A főváros szerepét erősítő tényezők a nonprofit szektorban Érdekérvényesítés, lobbizás, korrupció A rendszerváltozás idején kialakult közigazgatási rendszerben az országos és a települési szint vált erőssé, a középszintek pedig gyengék, mind a döntések, mind a források tekintetében (Zongor 1999). Budapest esetében az országos döntési funkció találkozik a legnagyobb költségvetésű önkormányzattal, ami együtt érdekeltséget és forrásokat kínál a nonprofit szervezetek budapesti működéséhez. Mindez a nonprofit szektor szempontjából az érdekérvényesítés, lobbizás, korrupció legideálisabb helyszínévé teszi a fővárost. 2. táblázat

A nonprofit szektor központi döntésekhez jelentős mértékben kötődő bevételeinek megoszlása, 2005 (Százalék) Megnevezés Budapest Vidék Összesen

Népesség 16,8 83,2 100,0

Állami támogatás 54,7 45,3 100,0

Nem normatív költségvetési támogatás 70,6 29,4 100,0

Pályázati bevétel 51,2 48,8 100,0

Mint a 2. táblázatból is kitűnik, az ország legfejlettebb területére települt nonprofit szektor a központi döntések révén juttatott támogatások tekintetében jelentősen kedvezőbb helyzetben van a vidékre települtnél. Népességi arányánál 2-3-szor nagyobb forrásokat tud megkötni bármely döntési formában. Intézményi kötődés A nonprofit szektorral foglalkozó szakirodalom gyakran említi azt a jelenséget, hogy a nonprofit szervezetek jelentős része egyes intézmények támogatására jön létre, és kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozik (Kuti 1998b, Harsányi – Kovács 2002). Szintén jellemző a magyar nonprofit szektorra a szervezeti formák megsokszorozódása, tehát az a


461

jelenség, hogy gyakorlatilag egy szervezethez több szervezeti formát rendelnek hozzá a kedvezmények jobb kihasználása, pályázati előnyök, nagyobb rugalmasság érdekében (Kuti 1998b). Ha tekintetbe vesszük, hogy Budapest az oktatási, a kulturális, a tudományos, a közigazgatási és az egészségügyi intézmények legnagyobb központja, adódik, hogy ez az összefüggés erősíti a főváros szerepét a nonprofit szektorban.1 A szervezeti formák sokszorozódását tekintve szintén erre a következtetésre juthatunk, ez ugyanis az „akinek van, annak adatik” elv alapján területileg annak a telephelynek kedvez, amely már amúgy is sok szervezetettel rendelkezik, márpedig tudjuk, hogy hazánkban ez a hely Budapest. Szervezeti fejlettség 3. táblázat

A nonprofit szervezetekre vonatkozó „állapotmutatók” megoszlása, 2005 (Százalék) Településtípus Főváros Megyeszékhely Többi város Község Összesen

Pályázati úton nyert Lakossági bevétellel rendelke- támogatást nyújtó ző szervezetek szervezetek 25,3 25,1 29,1 20,5 100,0

33,5 25,1 27,0 14,4 100,0

Főállású teljes munkaidőben foglalkoztatottak

Önkéntes segítők

46,7 19,1 24,3 9,9 100,0

26,0 22,6 26,2 25,2 100,0 4. táblázat

A nonprofit szervezetekre vonatkozó „eredménymutatók” megoszlása, 2005 (Százalék) Településtípus Főváros Megyeszékhely Többi város Község Összesen

Pályázati bevétel

Kiosztott támogatás a lakosság részére

Gazdasági tevékenységből származó bevétel

Önkéntesként foglalkoztatottak becsült bérmegtakarítása

51,2 26,2 14,8 7,8 100,0

81,1 5,4 11,7 1,8 100,0

62,6 16,1 14,7 6,6 100,0

31,9 23,3 24,3 20,5 100,0

A 3. és 4. táblázatban szereplő állapot- és eredménymutatók2 a nonprofit szektoron belül mutatják az egyes településtípusok jelentőségét. Gyakorlatilag mindegyik állapotmutató azt jelezi, hogy a nonprofit szféra Budapesten kedvezőbb pozícióban van a vidékhez képest. Az eredménymutatókból pedig kiderül, hogy nemcsak a pozíciója kedvezőbb a fővárosnak, hanem ezt ki is használja, a fővárosi nonprofit szervezetek összességükben sokkal hatékonyabban működnek, mint a vidékiek. Az amúgy is több rendelkezésre álló 1 2004-ben a fővárosi nonprofit szervezetek 22%-ának a hatóköre terjedt ki „egy intézményre, konkrét célra”. 2 Az eredménymutató kifejezés valamelyest önkényes, mert a nonprofit szervezetek tevékenységének céljai és eredményei nagyon különbözőek. A névadás abból indul ki, hogy a szervezetek több forrás megkötésével feltehetően nagyobb eredményeket képesek elérni a saját területükön. A kiosztott támogatás nagysága pedig az adományosztó szervezeteknek közvetlen célja.

462

OSVÁTH LÁSZLÓ

eszköz segítségével arányaiban még több forrásra képesek szert tenni, és több feladatot képesek megoldani. Ez az önmagát erősítő összefüggés szintén közrejátszik a főváros kiemelkedő pozíciójában. Országos és nemzetközi hatókör Az 5. táblázat Budapest országos és nemzetközi súlyára utal. Eszerint az országos és nemzetközi hatókörű szervezetek döntő többsége Budapesten keres magának telephelyet, ami nem csupán a szervezetek számában okoz növekedést, hanem, már csak a vállalt tevékenységek jellegéből adódóan is, méretükben is nagyobb szervezetek létrejöttét ösztönzi. Szintén figyelemre méltó ugyanakkor a főváros országos lemaradása a „településre, településrészre” kiterjedő hatókörű szervezetek tekintetében. 5. táblázat

A budapesti nonprofit szervezetek aránya a különböző hatókörű szervezetek körében, 2004 (Százalék) Megnevezés Budapest

Egy intézmény, konkrét cél

Település, településrész

26

13

Térségi, regionális 9

Magyarország

Több ország, nemzetközi

Ismeretlen

63

55

33

Budapestnek a nonprofit szektorban betöltött súlyváltozása a rendszerváltás után Noha számos olyan jelenséget ismerünk, amely támogatta és támogatja a nonprofit szektor fővárosi koncentrációját, léteznek olyan folyamatok is, melyek a főváros–vidék közeledése felé hatnak az utóbbi években. Ilyenek például: – A társadalmi-gazdasági változásokra tekintve megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltozás utáni válság ugyan a fővárost érintette legkevésbé, napjainkra a vidék jelentős része folyamatosan szintén kilábalt. – A települési infrastruktúra jelentős fejlődése, különösen a telekommunikáció terén, az információhoz való hozzájutást segítve is kedvez a kiegyenlítődésnek. – A nonprofit szektor és a hozzá kötődő számos jelenség rendszerváltozáshoz kapcsolódó megjelenése, illetve átalakulása társadalmi innovációként értelmezhető (Rechnitzer 1998), amely annak jellegzetes magyarországi települési útját követve, a fővárosból indulva az idő előrehaladtával fokozatosan leérkezik a településlejtő alacsonyabb szintjeire is. – Egyes újabb finanszírozási mechanizmusok kevésbé centralizálnak, mint a korábbiak (például: az szja-1%-ok felajánlása (Kuti – Vajda 2000, Vajda – Kuti 2000)). A Nemzeti Civil Alapprogram (L/2003) rendszere pedig kifejezetten területi (regionális) szempontokat is érvényesít a támogatások elosztásánál. – Számos olyan program valósult meg vidéken az állam, valamint külföldi és hazai támogató szervezetek finanszírozásával, amely ott is segítette a nonprofit szektor megerősödését, kapacitásépítését (például: teleházprogram – www.telehaz.hu, Civil Ház Program, CISZOK (Gellérfy – Gerencsér – Jagasics et al. 2005), Pro-Háló – http://prohalo.hu).


463

– A budapesti szervezetek, lévén jelentős részben országos hatókörűek, saját megerősödésükkel maguk is ösztönözték a vidéki tagszervezetek megalakulását, vidéki nonprofit szektor fejlődését. 1. ábra 80

%

A nonprofit szervezetek számának megoszlása, 1993–2005*

70 60 50 40 30 20

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 Főváros

2000 2001 2002 2003 2004 n.a. n.a. Vidék

2005

* Az ábrák 2001-re és 2002-re vonatkozó értékei grafikus interpolációból származnak.

2. ábra

A nonprofit szervezetek főállású, teljes munkaidős foglalkoztatottainak megoszlása 1996–2005 70

%

65 60 55 50 45 40 35 30

1996

1997

1998

1999

2000 Főváros

2001 n.a.

2002 n.a. Vidék

2003

2004

2005

6. táblázat

A budapesti nonprofit szektor országoshoz viszonyított arányának változása kiemelt mutatóinak viszonylatában (Százalék) Mutató A szervezetek száma (1993 és 2005) Az önkéntes segítők száma (1999 és 2005) A főállású, teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma (1996 és 2005)a) Bevételek (1993 és 2005)

Változás mértéke –3,0 –17,1 –2,3 –9,3

a) Egy évvel korábbi adattal számolva, tehát a 2004-es évet viszonyítva az 1996-hoz, a különbség –7,5% volt.

464

OSVÁTH LÁSZLÓ 3. ábra

A nonprofit szervezetek bevételeinek megoszlása, 1993–2005 80

%

70 60 50 40 30 20 1993 1994 1995 1996

1997

1998

1999 2000

Főváros

2001 2002 n.a. n.a. Vidék

2003 2004

2005

A hosszú távú tendenciákat összegezve (1. ábra, 2. ábra, 3. ábra, 6. táblázat) a főváros–vidék vonatkozásában megállapítható, hogy a kezdetben kialakult nagyon éles különbségek után lassú nivellálódás ment végbe. A közeledés a szervezetek számában nyilvánult meg a legkevésbé, a fizetett alkalmazottak számában és a bevételek tekintetében jelentékeny volt. A folyamat az önkéntes segítők3 vonatkozásában volt a legintenzívebb, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ez utóbbi változás csupán hat év alatt zajlott le. Ez a változás azonban – intenzitását és a főváros társadalmi-gazdasági és nonprofit szektorbeli pozícióját tekintve – várhatóan lényegileg nem rendezi át a kialakult területi viszonyokat belátható időn belül. 2005-ben – a korábbi tendenciákkal szemben – a fővárosban újból nőtt a fizetett alkalmazottak száma. Tevékenységi területek szempontjából a főváros az idetömörülő szervezetek arányánál is kiemelkedőbb a kultúra, az egészségügy, a jogvédelem, és a szakmai, gazdasági érdekképviselet területén, amely tevékenységekből az ország nonprofit szervezeteinek több mint 30%-át tömöríti. Még kiemelkedőbb a főváros a többcélú adományozás, a nonprofit szövetségek, a nemzetközi kapcsolatok, a politika és a kutatás területén – míg előbbiekből a szervezetek több mint 40%-át tömöríti, a kutatás területén működő nonprofit szervezetek közül 70% választotta Budapestet telephelyéül.4 Ugyanakkor a polgárvédelem és a településfejlesztés területén a főváros az országos érték 10%-át sem éri el. 1993 és 2005 között a szervezetek számában való pozícióvesztésének megfelelően a főváros az egyes tevékenységi területeken valamelyest veszített súlyából, jelentősebb mértékben (10% körül) az oktatás, a jogvédelem, a gazdaságfejlesztés és a politika területén, legnagyobb mértékben pedig, több mint 14%-ot, a vallási szervezetek tekintetében. Szintén kiemelkedő a településfejlesztési szervezetek amúgy is alacsony arányának több mint 9%-os csökkenése. A fővárosnak csak a polgárvédelem és a szakmai, gazdasági érdekképviselet tekintetében sikerült országos részesedését növelnie (2, illetve 4,5%-kal).

3 Az önkéntes segítők számának statisztikai mérése az időbeli összehasonlíthatóság tekintetében nem egzakt, csak fenntartásokkal kezelhető (Sebestény 2006), ugyanakkor az érték nagymértékű csökkenése így is jelzésértékű. 4 Nominálisan a budapesti nonprofit szervezetek legnagyobb tömegét a kulturális, oktatási, szabadidő-, hobbi-, szociális és szakmai, gazdasági érdekképviseleti szervezetek adják.


465

Budapest és Pest megye viszonya Pest megye a nonprofit szektor szempontjából jellemzően kétféleképpen kerül szóba, egyrészt Budapesttel együtt Közép-Magyarországként számba véve mint a legjobban ellátott, kiemelkedő értékekkel rendelkező terület, vagy éppen ellenkezőleg, önmagában, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Fejér megyével felsorakoztatva mint az ország nonprofit szervezetekkel egyik legkevésbé ellátott területe, passzív térség (Bartal 2005, Bucher 2004, Nárai 2000, Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–2003, Osváth 2007, Rechnitzer 1998). Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, hogy a megyeszékhely nélküli, a nonprofit szektor szempontjából elmaradott Pest megyét a minden társadalmi-gazdasági mutató tekintetében fejlett, a szervezetek számára legkedvezőbb telephelyet kínáló központ, Budapest magas értéke felhúzza, amikor a kettőt együtt, régióként kezeljük. Ebben az értelmezésben van igazság, a viszony ugyanakkor mégis összetettebb. 4. ábra

A nonprofit szervezetek száma 10 ezer főre vetítve Pest megye kistérségeiben* (2003-as szervezetszám a 2003-as népességre) 67,1 felett 57,1 – 67,0 47,1 – 57,0 37,1 – 47,0 37,0 alatt

* A térkép kategóriájának határai a 10 ezer főre jutó nonprofit szervezetek országos értékéhez (52) igazodnak, tehát a középső kategória az átlagos értékekkel rendelkező kistérségeket tömöríti, a többi pedig az attól való eltérést mutatja be.

A KSH 1999-es, 2000-res és 2003-as adatközlései lehetőséget adnak, hogy a szervezetszám szempontjából bepillanthassunk a közép-magyarországi régió kistérségi viszonyaiba (4. ábra, 5. ábra). Ez alapján megállapítható, hogy a kiemelkedő főváros mellett Pest megye nem egységes. A legészakibb területeken átlagos, a Szentendrei kistérség esetében pedig átlag feletti kistérségeket találunk. Ezek szerint a megye országos lemaradását főként az ettől délre található kistérségek okozzák. 7. táblázat

A budapesti agglomeráció nonprofit szervezetekkel való ellátottsága, 2003 A budapesti agglomeráció részei Budapest főváros Az agglomerációs gyűrű nyugati szektora északnyugati szektora

A 10 ezer főre jutó nonprofit szervezetek száma 78 59 57

A budapesti agglomeráció részei keleti szektora északi szektora déli szektora délkeleti szektora

A 10 ezer főre jutó nonprofit szervezetek száma 46 45 34 26

466

OSVÁTH LÁSZLÓ

A 7. táblázatra tekintve látható, hogy az agglomeráció értékei sem nagyon különböznek a kistérségek alapján kirajzolódó képtől. A nyugati, északnyugati területek az országos érték5 felettiek, az északi és keleti szektor valamelyest elmarad az országos adattól, az agglomeráció déli, délkeleti része viszont az ország legkevésbé ellátott térségeivel sorolódik egy szintre. Mindebből az is világos, hogy a kistérségi szinten kirajzolódó kép az agglomeráció szempontjából nem a kistérségi lehatárolásból adódik, tehát nem az agglomeráción kívüli területek húzzák le az agglomeráció értékeit. 5. ábra

A nonprofit szervezetekkel való ellátottság változása a kistérségekben* Nonprofit szervezetek számának változása 10 ezer főre vetítve (2003-ból kivonva 1990-et) 8,1 felett 5,1 – 8,0 2,0 – 5,0 Hiányzó adat

* Az 1999-es adatokat a KSH még 150 kistérségre vonatkozóan tette közzé, míg a 2003-asakat a 2004-től bevezetett 168 kistérségre vonatkozóan. A két területi beosztás között területi átsorolások történtek a megyében, mivel települési adatok nem álltak rendelkezésre, ez a vizsgálatban nem volt feloldható. Az eltérő területi aggregáltság befolyásolhatta az egyes kistérségek adatait. A Veresegyházi kistérség csak az új területi rendszerben jelent meg. Megjegyzés: A 10 ezer főre jutó nonprofit szervezetek száma 1999 és 2003 között országosan néggyel nőtt, a térkép kategóriái ehhez igazodnak, a térképezés kerekítéséből adódóan így a legalsó kategóriába sorolódnak az országos növekedéssel megegyező és az alatt növekvő kistérségek.

A fejlődés dinamikáját figyelembe véve azt tapasztaljuk, hogy találunk csak mérsékelten (az országos értékkel azonos mértékben és az alatt) növekvő kistérségeket, amelyek országos lemaradása stabil, vagy továbbra is nő. Ugyanakkor Pest megye kistérségeinek jelentős része az országos érték feletti növekedést mutat, tehát országosan felzárkózó, noha a továbbra is kiemelkedően fejlődő Budapesttel csak a Szentendrei kistérség tud lépést tartani (5. ábra). Az agglomeráció társadalmi és gazdasági folyamatait tekintve tudjuk, hogy a fővárosból a gyűrűbe kitelepülő népesség közösségi kötődése gyenge, sok helyen hiányoznak a hagyományos központok, és az ipari, a logisztikai, a bevásárlóközpontok nagy szerepet visznek a gazdasági megújulásban, mégis összességében azt mondhatjuk, hogy a társadalmi és gazdasági viszonyok, az intenzív fejlődés inkább kedvezőnek tűnnek a nonprofit szervezetek szempontjából. Ez alapján adódik a feltételezés, hogy ha nem a kistérségek 5 2003-ban országosan 52 szervezet jutott 10 ezer főre.


467

agglomeráción kívül eső része húzza le az agglomeráció értékeit, akkor talán ellenkezőleg, az agglomerációval összefüggő folyamatok okozhatók az alacsony értékekért. A főváros környékének társadalmi-gazdasági viszonyaival kapcsolatban a legmarkánsabb jelenség a szuburbanizáció folyamata. Ennek egyik legjellegzetesebb vetülete a népesség kiáramlása a fővárosból, ami a vizsgálatokban használt fajlagos mutató nevezőjét növelve csökkenti az arányszám értékét. A KSH 1993-tól közli évente6 a nonprofit szervezetek számát megyei bontásban. Ha a 2005-ös szervezetszámot nem a 2005-ös népességhez, hanem a 1993-ashoz viszonyítjuk, akkor képet alkothatunk arról, hogy milyen mértékben hatott a népességszám változása a nonprofit szervezetek fajlagos számának mutatójára az egyes megyékben és Budapesten (8. táblázat). 8. táblázat

A nonprofit szervezetekkel való ellátottság megyénként, 2005 A nonprofit szervezetek száma 2005-ben 10 ezer főre Főváros és megyék

Budapest Veszprém Somogy Zala Vas Tolna Baranya Heves Csongrád Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Békés Komárom-Esztergom Nógrád Borsod-Abaúj-Zemplén Pest Bács-Kiskun Jász-Nagykun-Szolnok Fejér Szabolcs-Szatmár-Bereg Összesen

2005-ös népességre vetítve A

1993-as népességre vetítve B

84 67 65 65 61 58 57 54 53 51 49 49 48 47 47 46 46 44 42 40 56

71 65 64 63 60 58 55 53 51 53 49 48 49 46 46 54 47 44 43 41 55

Rangszámok

A és B különbsége

A oszlop szerint

B oszlop szerint

Ar és Br különbsége

A–B

Ar

Br

Ar – Br

13 2 1 2 1 0 2 1 2 –2 0 1 –1 1 1 –8 –1 0 –1 –1 1

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 17 16 18 19 20 –

1 2 3 4 5 6 7 9 11 10 12 14 13 16 17 8 15 18 19 20 –

0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 2 0 2 2 –9 –1 0 0 0 –

A vizsgálat rámutat, hogy a népességszám változása általában nem befolyásolta érdemben a megyék pozícióját. Budapestre és Pest megyére koncentrálva azonban azt 6 Pontosabban 1992-re is történt ilyen bontású adatközlés, de csak az 500 ezer Ft feletti bevételű szervezetekre vonatkozott; 2001-re és a 2002-re a megváltozott statisztikai módszertani eljárás miatt nem jelent meg ilyen bontású adatsor.

468

OSVÁTH LÁSZLÓ

látjuk, hogy mindkét esetben jelentős a népességváltozás torzító hatása a mutatóban, Budapesten 10 ezer főre 13 szervezettel mérünk többet (a főváros így is a legjobban ellátott maradt), Pest megyében pedig 8 szervezettel kevesebbet, amelyek mindegyike több mint 15%-os eltérés a 2005-ös népességre vetített mutatójukhoz képest. A népességszám ilyen módon történő kiküszöbölésével Pest megye a megyei rangsorban kilenc hellyel előbbre kerül, tehát nem a rangsor végén, hanem némileg előbb, a rangsor mediánjánál találjuk. Fajlagos mutatóját tekintve pedig az országos értékhez közelít. A rendelkezésünkre álló kistérségi adatokból is megpróbáltuk kiszűrni a népességszám változásának torzító hatását, és az időbeli tendenciákat vizsgáltuk. Mind az 1999es, mind pedig a 2003-as adatokat az 1999-es népességre vetítettük 10 ezer főre számolva, és a két érték különbségét vettük.7 6. ábra

A nonprofit szervezetek fajlagos számának változása a kistérségekben 1999-es népességre vetített 2003-as szervezetszámból kivonva az 1999-est (10 ezer főre) 8,1 felett 5,1 – 8,0 2,0 – 5,0 Hiányzó adat

Az így kapott adatokat térképezve (6. ábra) azt tapasztaljuk, hogy míg a fővárosi nonprofit szektor az átlag alatt növekszik, Pest megye kistérségeinek zömében (a Monori és a Nagykátai kistérség kivételével8), és ezzel együtt az agglomerációban együttvéve viszont az átlag felett növekszik az ellátottság. Ráadásul az agglomeráció nyugati, északi és északkeleti része (a Dunakeszi kistérség kivételével) országosan is kiemelkedő mértékben növekedett a vizsgált időszakban. Ez a főváros és Pest megye viszonylatában nivellálódási folyamatot jelez. Ha mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a nonprofit szervezetek száma a megyék közül Pest megyében a legmagasabb, és 1993-hoz képest itt volt a legintenzívebb a szervezetszám-növekedés, alapjaiban át kell értékelnünk a megye megítélését. Mindezek alapján megállapítható, hogy Pest megyében a nonprofit szektor növekedése követi a népesség növekedését, de ez a követés nem azonnali, ebből következően egy időbeli keresztmetszeti vizsgálatban a megye lemaradónak tűnik. Vizsgálatainkból nem dönthető el egyértelműen, hogy a nonprofit szektor agglomerációs intenzív növekedése a kedvező adottságokra reagálva történik, helyben létrehozva a szervezete7 A vetítési alap 1999-ben a 150 statisztikai kistérségre vonatkozó, 2003-ban a 168 kistérségre vonatkozó népesség volt a megfelelő kistérségekben, igazodva a szervezetszámra vonatkozó eltérő kistérségi adatközlés területi különbségeihez. 8 E kistérségek értékei is magasabbak a fővárosinál.


469

ket, vagy a nonprofit szektor tekintetében is szuburbanizációs folyamatról van-e szó. Tehát a kiköltözők átteszik szervezeteik telephelyét az agglomerációba, vagy esetleg mindkét hatás egyszerre érvényesül? Ennek eldöntése további vizsgálatokat igényel. A legkedvezőbb Budapesten? A megyei szintű vizsgálatokból úgy tűnik, hogy Budapest nonprofit szervezetekkel való ellátottsága az országban messze kiemelkedő (Bartal 2005, Bucher 2004, Nárai 2000, Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–2003, Osváth 2007, Rechnitzer 1998), ugyanakkor ha a nagyobb városainkkal vetjük össze, már nem is olyan egyértelmű ez a pozíció. 9. táblázat

A főváros és a megyeszékhelyek nonprofit szervezetekkel való ellátottsága, 2004 Rangszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Főváros, megyeszékhely Zalaegerszeg Szekszárd Eger Veszprém Kaposvár Székesfehérvár Győr Szeged Budapest Szombathely

A szervezetek száma 10 ezer főre

Rangszám

Főváros, megyeszékhely

A szervezetek száma 10 ezer főre

125 100 93 91

11. 12. 13. 14.

Pécs Szolnok Miskolc Békéscsaba

68 67 63 62

86 79 79 78 77 72

15. 16. 17. 18. 19.

Debrecen Nyíregyháza Salgótarján Kecskemét Tatabánya

61 61 61 57 49

A megyeszékhelyek rangsorára tekintve (9. táblázat) látható, hogy a főváros csak a középmezőnyben található, Székesfehérvárral, Győrrel, Szegeddel egy szinten, míg Zalaegerszeg, Szekszárd, Eger, Veszprém és még Kaposvár is messze megelőzi az ellátottság tekintetében. A korábbiakban kifejtettük, hogy a főváros rendelkezik a nonprofit szervezetek megtelepedéséhez a legkedvezőbb adottságokkal, mégis azt tapasztaltuk, hogy számos megyeszékhelyen fajlagosan több szervezet működik. Ismerve Budapest nagyfokú belső heterogenitását, az ellentmondás feloldásához megvizsgáltuk a főváros belső szerkezetét a nonprofit szektor viszonylatában. A kerületi adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a nonprofit szervezetek Budapesten belüli eloszlása nem egyenletes, nagyon jelentős különbségek vannak az egyes kerületek között. Amíg egyes Budai és belvárosi kerületek ellátottsága messze az országos átlag felett van, olyannyira, hogy az I., az V. és a VI. kerület messze megelőzi a legkiemelkedőbb megyeszékhelyeket is, a többi belső kerület pedig lépést tart e városokkal, addig számos pesti peremkerület még a legkevésbé ellátott megyék értékeitől is messze elmarad.

470

OSVÁTH LÁSZLÓ 7. ábra

A nonprofit szervezetek fajlagos megoszlása Budapest kerületeiben, 2005 Nonprofit szervezetek száma 10 ezer főre vetítve (2005) 240,1 felett 160,1 – 240,0 80,1 – 160,0 80,0 alatt

Kerületenként vizsgálva a nonprofit szervezetek eloszlását, nagyon markánsan kirajzolódik a belvárosból kifele haladva egy koncentrikus területi rendszer, ahol a középpontban találkozunk a legmagasabb, a peremeken a legalacsonyabb értékekkel (7. ábra). Ez az eloszlás nem meglepő Budapest esetében, hiszen a központban koncentrálódik a gazdaság, az állami irányítási funkció és a társadalmi szolgáltató intézmények nagy része, köztük az oktatás és kultúra intézményei, amely tevékenységcsoportokban a legtöbb budapesti nonprofit szervezet működik a fővárosban. Tudván, hogy az agglomeráció kedvező demográfiai folyamatainak ellenpontja a főváros belső területein található, méltán feltételezhetjük, hogy a belső kerületek kiemelkedő értékeihez szintén hozzájárul a népességszám változása. Az elvándorló népesség e területeken elöregedő helyi társadalmat hagy maga után. A népesség csökkenése felfele torzítja a nonprofit szervezetek fajlagos mutatóját. Ennek mértékéről alkothatunk képet a 10. táblázat alapján, amelyben a fővárosi kerületek szervezetszámát az 1995-ös népességhez viszonyítottuk. A KSH abban az évben közölte először kerületi bontásban a nonprofit szervezetek számát, tehát az A–B oszlop a népességszám-változás torzító hatását mutatja az 1995-től 2005-ig tartó időszakban, ami a belső kerületekben nagyon jelentékeny, a város peremei felé haladva csökken. Ugyanakkor az is kiolvasható a táblázatból, hogy a demográfiai hatás nem változtat az alapvető összefüggéseken, csupán a kerületek közötti eltérések arányait módosítja jelentősen, de a kerületi rangsor nem változik érdemben.9 A hatás a külső kerületek esetén is inkább felfelé módosít valamelyest a (XXIII. és XVII. kerület jelent kivételt).

9 Spearman-féle rangkorreláció értéke: 0,99.


471 10. táblázat

A nonprofit szervezetekkel való ellátottság fővárosi kerületenként, 2005 A nonprofit szervezetek száma 2005-ben 10 ezer főre Kerület

V. I. VI. XII. II. VIII. VII. IX. XI. XIII. XIV. III. X. XXII. XVI. XXIII. XIX. IV. XV. XXI. XVII. XX. XVIII. Összesen

2005-ös népességre vetítve A 442 228 227 147 129 126 116 115 92 85 81 62 54 54 45 45 43 42 40 38 36 34 32 84

1995-ös népességre vetítve B 311 182 173 121 119 113 91 95 82 73 70 55 46 51 44 50 39 36 36 33 36 32 29 74

Rangszámok

A és B különbsége

A oszlop szerint

B oszlop szerint

Ar és Br különbsége

A–B 131 46 54 26 11 13 24 20 10 13 11 8 9 3 1 –5 4 6 4 4 0 2 3 10

Ar 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 –

Br 1 2 3 4 5 6 8 7 9 10 11 12 15 13 16 14 17 18 20 21 19 22 23 –

Ar – Br 0 0 0 0 0 0 –1 1 0 0 0 0 –2 1 –1 2 0 0 –1 –1 2 0 0 –

Összességében tehát megállapítható, hogy noha a főváros biztosítja a legjobb feltételeket a nonprofit szervezetek megtelepedésére, ez nem egységesen jellemző az egész városra, csupán bizonyos területeire. Összegző értékelés Magyarországon egy területileg erősen centralizált nonprofit szektor működik, amelynek kialakulásában és fenntartásában a főváros társadalmi-gazdasági fejlettsége mellett több, a szektorral összefüggő jelenség, folyamat is közrejátszik, erősítve Budapest kiemelkedő pozícióját. A döntési funkciók fővárosi koncentrációja az érdekérvényesítés ideális terepévé teszi a fővárost, ami nemcsak a szervezetek által kitűzött célok, de egyben önmaguk számára is több forrás kiharcolását teszi lehetővé, ami tükröződik is a különböző döntési formákban elosztott pénzek fővárosi koncentrációjában. A fővárosi nonprofit szektorba áramló több erőforrás nagyobb szervezeti kapacitás kiépítését teszi lehetővé, amely megteremti a professzionálisabb működés feltételeit, mindez pedig segíti a szervezetek erőforrásainak bővített újratermelését, ami még nagyobb mozgásteret biztosít e szervezeteknek.

472

OSVÁTH LÁSZLÓ

A szervezetek hatókörére vonatkozó vizsgálatok alátámasztják, hogy a főváros központi funkciója a nonprofit szektor szempontjából is érvényesül, az országos és nemzetközi hatókörű szervezetek nagy többsége a fővárosban keres telephelyet. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi szervezetekhez áramló erőforrások egy része nem marad meg a fővárosban, hanem szélesebb körben hasznosul, átáramlik vidéki szervezetekhez, tagszervezetekhez, ami indokolhatja a budapesti szervezetek nagyobb támogatottságát. Ezzel együtt a döntéshozók szempontjából elgondolkodtató lehet: valóban egyezik-e a szándékukkal, hogy a rendelkezésre álló központi források jelentős többségével, a népességhez viszonyítva mintegy háromszoros arányban támogatják az ország legfejlettebb területén működő, legtöbb lehetőséggel rendelkező nonprofit szervezetek tevékenységét? Jellemző folyamat, hogy az állami, önkormányzati intézmények, amellett, hogy számos kooperációs lehetőséget biztosítanak a sokszor hasonló területeken tevékenykedő nonprofit szervezeteknek, intézményi korlátaikat gyakran nonprofit szervezetek alapításával igyekeznek kitolni. Mivel a főváros a közigazgatási, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális területeken működő különböző hatókörű intézmények legnagyobb központja, az ilyen típusú nonprofit szervezetek számára a legkedvezőbb terület. Ugyanakkor a nagyszámú állami intézmény miatt a fővárossal kapcsolatban vetődik fel leginkább a kérdés: mi lehet az oka, hogy állami fenntartású intézmények más szervezeti formákkal egészítik ki tevékenységüket. Érdemes lenne átgondolni, hogy milyen kihívásokat nem tudnak megoldani intézményi kereteik között, mi jelenti a megoldás akadályát, nem lenne-e célszerűbb az intézményt inkább egy erre a célra megalkotott nonprofit formában működtetni? Összességében az intézményfenntartó alapítványok, amellett, hogy mutatóikkal hozzájárulnak a fővárosi nonprofit szektor kiemelkedő értékeihez, egyben konkurenciát jelentenek a többi nonprofit szervezet számára a forrásteremtésben (például adóegyszázalékok gyűjtésénél). A nonprofit szektor átalakulásai azt mutatják, hogy a szektor a rendszerváltozás után a főváros–vidék viszonylatban nagy különbségekkel indult, ezt követően olyan folyamatok is megjelentek, melyek a különbségek csökkenésének irányába hatnak. A szervezeti erőforrások szempontjából a nivellálódás hosszú távon tekintve számottevő mértéket ért el, mind a bevételek, mind a rendelkezésre álló munkaerő tekintetében. Ugyanakkor ezek a folyamatok nem olyan jelentőségűek, hogy gyökeresen átalakítanák a magas bázisról induló főváros–vidék különbséget. A jövőbeli folyamatokat várhatóan jelentősen befolyásolja majd az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása, melynek előnyeit vélhetően a leginkább alkalmazkodóképes, professzionálisan működő szervezetek tudják a leginkább kihasználni, ami szintén a fővárosi szervezeteket hozza kedvező helyzetbe. A statisztika nem fedi fel, hogy a fizetett alkalmazottak számának az utolsó vizsgálati évben történt megugrása már ennek az alkalmazkodási folyamatnak a tükörképe és a nivellálódási trend megfordulásának előjele, vagy csak egyedi kiugró éves adattal van dolgunk. Országosan szintén a fővároscentrikus térszerkezet fennmaradása várható, ugyanis a hátterében olyan mélyebb társadalmi, gazdasági, településszerkezeti jelenségek is meghúzódnak a nonprofit szektorral összefüggő, a főváros szerepét erősítő (jellemzően szintén tartós) jelenségek mellett, amelyek egy esetleges támogatáspolitikai változás mellett is kétségtelenül fenntartanák a szektor fővárosi dominanciáját. Noha összességében a főváros kedvező terepet biztosít a nonprofit szervezetek megtelepedésének, nemcsak pozitív jelzésekkel találkozunk. A „településre, településrészre”


473

kiterjedő hatókörű szervezetek és a településfejlesztéssel foglalkozó szervezetek alacsony aránya is jelzi, hogy a társadalom helyi közösségi kötődése nem túl erős. A szervezetekben való önkéntes részvétel jelentős csökkenése szintén negatív társadalmi folyamatokat sejtet, és a társadalmi tőke gyengeségét jelzi, ami a kevésbé funkciógazdag külső kerületekben a nagyon alacsony fajlagos szervezetszámban mutatkozik meg, de a belső kerületekből való népességkiáramlás hatására megváltozó demográfiai szerkezet és sérülő társadalmi háló is a még meglévő közösségek felbomlásához vezethet számos városnegyedben. Ez szintén negatívan hat vissza a társadalmi tőkére. A megyeszékhelyek ellátottságával való összevetés megmutatta, hogy a főváros kiemelkedő értéke az országban nem egyedülálló, egyes városok Budapestnél is magasabb fajlagos szervezetszámmal rendelkeznek. Budapest és Pest megye nonprofit szektorának helyes megítéléséhez el kell különítenünk a fajlagos szervezetszámban megtestesülő ellátottságot és a nonprofit szektor folyamatait jelző indikátort. Míg ellátottság szempontjából Pest megye, ugyan nem egységesen, de elmaradott, ezt az elmaradottságot jelentős részben nem a nonprofit szektor belső folyamata, hanem sokkal inkább a szuburbanizációs népességnövekedés eredményezi, tehát nem a „gyenge kínálat”, hanem a „növekvő kereslet”. A nonprofit szektornak csak a belső viszonyait tekintve viszont Pest megyét közepesen fejlett megyének értékelhetjük, amely közepes érték mögött korántsem homogén területi rendszer, hanem jelentős belső területi különbségek húzódnak meg. A népességváltozás torzító hatásától megtisztított mutató felfedi, hogy az agglomeráció nyugati, északnyugati és északi területei a nonprofit szektor belső viszonyait és dinamikáját tekintve az ország egyik legfejlettebb és egyben leggyorsabban fejlődő területének számítanak; velük élesen szemben állnak a délkeleti és egyes keleti területek, ahol jelentősen elmaradott vagy kevésbé fejlődő területeket találunk (noha némely kistérség országos viszonylatban felzárkózó). Mindezek alapján némileg át kell értelmeznünk Budapest és Pest megye viszonyát is. Ellátottság tekintetében Budapest kiemelkedő, és Pest megyénél gyorsabban fejlődő terület, az ellátottság növekedését azonban jelentős részben a „kereslet” csökkenése és nem a „kínálat” növekedése teszi ki. Budapest nonprofit szektora kiemelkedő, ugyanakkor belső dinamikáját tekintve már csak az országos érték alatt növekszik, így Pest megye kistérségei eltérő bázisról és különböző mértékben, de a fővároshoz képest egységesen felzárkózók. Az agglomerációban növekvő nonprofit szektor csak késve követi a népességnövekedést. Annak eldöntése, hogy a szervezetszám-növekedést a helyi társadalomból következő kedvező viszonyok, vagy meglévő szervezetek egyfajta „kiköltöztetése”, szuburbanizációja, vagy mindkettő együtt idézi-e elő, további kutatásokat igényel. Maga a főváros a nonprofit szektor szempontjából nem egységes, hanem erősen tagolt, a szervezetekkel való ellátottság a főváros belső területeiről kifele haladva jelentősen csökken. Míg a belső kerületek értékei országosan is kiemelkedők, a peremkerületek az ország legfejletlenebb térségeivel kerülnek egy kategóriába. Az összefüggés lényegén az sem változtat, ha az adatokat megtisztítjuk a népességváltozásnak a belső területekben nagyon jelentős torzító hatásától. A belső területek nagyarányú népességcsökkenése könnyen visszahathat a nonprofit szektor és a társadalmi tőke fejlődésére ezekben a városrészekben. A főváros tagoltsága fejlesztési szempontból is a város differenciált kezelését igényli. Míg a főváros nonprofit szektora együttesen az országban szervezetekkel és szervezeti erőforrásokkal a legjobban ellátott, és így adottságai leginkább alkalmassá

474

OSVÁTH LÁSZLÓ

teszik a szolgáltatási feladatok ellátására, bizonyos városrészek tekintetében nagyon is lemaradónak számít. A belső és peremkerületek problémája ugyan más tőről fakad, mégis mindkét esetben szükséges a társadalmi tőkét erősítő, helyi társadalmat összetartó szervezetek megőrzése, a társadalomszervező funkciókat betöltő nonprofit szervezetek támogatása. Zárszó A nonprofit szektor nagyon sokrétűen képes részt venni a társadalmi-gazdasági fejlődési folyamatokban (partner, megvalósító, szolgáltató, innovátor, közösségszervező, kohézióerősítő, identitásnövelő, érdekvédő stb.). Magyarországon ebben a tekintetben még messze nem használjuk ki a lehetőségeket. Talán ennek felismerése tükröződik a területfejlesztési törvény 2004-es módosításában, amely megpróbálja a civil szervezeteket legalább tanácskozási és konzultációs szinten bevonni a fejlesztési folyamatokba (XXI/1996). A szektornak a fejlesztésekbe való széles körű, sokrétű bekapcsolása azonban csak a szektor szereplőinek és jelenségeinek ismeretén és a szektor kapacitásának reális értékelésén (szükség esetén fejlesztésén) alapulva érheti el a kívánt eredményeket. IRODALOM Albert Fruzsina – Dávid Beáta – Németh Renáta (2005): Társadalmi támogatás, társadalmi kohézió. Országos Epidemiológiai Központ, Országos Lakossági Egészségfelmérés 2003, kutatási jelentés Bartal Anna Mária (2005): Nonprofit elméletek, modellek, trendek. Századvég Kiadó, Budapest Bourdieu, Pierre (1983): Ökonomische Kapital, kulturelles Kapital, soziales Kapital. Soziale Welt, Sonderband Nr. 2. Magyar nyelven: Bourdieu, Pierre (1998) Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Aula Kiadó Kft. – Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest Bucher Eszter (2004): Nonprofit szervezetek a térben eltérő esélyekkel. Táj, tér, tervezés – Geográfus Doktoranduszok VIII. Országos Konferenciája, Szeged, www.geography.hu Coleman, James S. (1988): Social Capital in the Creation of Human Capital. American Journal of Sociology, 94. Magyar nyelven: Coleman, James S. (1998): Társadalmi tőke az emberi tőke termelésben. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Aula Kiadó Kft. – Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest Coleman, James S. (1990): Foundations of Social Theory. The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge (Mass.), London. Magyar nyelven: Coleman, James S. (1996): Társadalmi tőke. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): A gazdasági élet szociológiája. Aula Kiadó Kft. – Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Bp. DiMaggio, Paul J. – Anheier, Helmut K. (1990): The Sociology of Nonprofit Organizations and Sectors. Annual Review of Sociology, 16. Magyar nyelven: DiMaggio, Paul J. – Anheier, Helmut K. (1991): A nonprofit szervezetek és a nonprofit szektor szociológiája. In: Kuti Éva – Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Douglas, James (1987): Political Theories of Nonprofit Organization. In.: Powell, Walter W. (szerk.): The Nonprofit Sector: A Research Handbook. Yale University Press, New Haven. Magyar nyelven: Douglas, James (1991): Mit mond a politikatudomány a nonprofit szervezetről. In: Kuti Éva – Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Fukuyama, Francis (1995): Trust. The Social Virtues and the Creation of Prosperity. The Free Press, New York. Magyar nyelven: Fukuyama, Francis (1997): Bizalom – A társadalmi jólét és erények megteremtése. Európa Könyvkiadó, Budapest Gellérfy László – Gerencsér Balázs – Jagasics Béla – Szablics Bálint (szerk.) (2005): Civil szolgáltató központok. Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány, Szeged Hansmann, Henry B. (1980): The Role of Nonprofit Enterprise. Yale Law Journal. 1980. április, http://www.law.yale.edu/ faculty/hansmannpublications.htm Letöltve: 2007. 12. 03. Hansmann, Henry B. (1987): Economic Theories of Nonprofit Organization. In: Powel, Walter W. (szerk.): The Nonprofit Sector: A Research Handbook. Yale University Press, New Haven. Magyar nyelven: Hansmann, Henry B. (1991): A nonprofit szervezetek közgazdasági elméletei. In: Kuti Éva – Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Harsányi László – Kovács Róbert (2002): Kulturális nonprofit szervezetek Budapesten. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest James, Estelle (1987): The Nonprofit Sector in Comparative Perspective. In: Powel, Walter. W. (szerk.): The Nonprofit Sector: A Research Handbook. Yale University Press, New Haven. Magyar nyelven: James, Estelle (1991): A nonprofit


475

szektor elmélete nemzetközi összehasonlítások tükrében. In: Kuti Éva – Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Kawachi, Ichiro – Kennedy, Bruce P. – Lochner, Kimberly. – Prothrow-Stith, Deborah (1997): Social Capital, Income, Inequality and Mortality. American Journal of Public Health, September 87. 9. Kuti Éva (1998a): Hívjuk talán nonprofitnak… – A jótékonyság, a civil kezdeményezések és az állami keretekből kiszoruló jóléti szolgáltatások szektorrá szerveződése. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Kuti Éva (1998b): Oktatási és tudományos célú nonprofit szervezetek. KSH, Budapest Kuti Éva – Vajda Ágnes (2000): Az elfogultság védelmében. In.: Harsányi László (szerk.): 1%. – „Forintszavazatok” civil szervezetekre. – Tanulmányok. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Nárai Márta (2000): Nonprofit szervezetek a kilencvenes évek Magyarországán. In: Horváth Gyula – Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs Osváth László (2007): A térségi civil kapcsolatrendszer formálódása és jellegzetességei. Civil Szemle, 4. 1. Putnam, Robert D. (1993a): Making Democracy Work: Civic Tradicions in Modern Italy. Princeton Univetsity Press, Princeton, New Jersey Putnam, Robert D. (1993b): The Prosperous Community. The American Prospect. 4. 13. www.prospect.org Letöltve: 2008. 03. 27. Magyar nyelven: Putnam, Robert D. (2004): A prosperáló közösség. A társadalmi tőke és a közélet. (Részletek) Parola 15. 3. Putnam, Robert D. (1995): Bowling Alone – America’s Declining Social Capital. Journal of Democracy, 6. 1. (January). Magyar nyelven: Putnam, R. D. (2006): Egyedül tekézni: Amerika csökkenő társadalmi tőkéje. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.) (2006): Gazdaságszociológia. Szöveggyűjtemény. Aula Kiadó, Budapest Rechnitzer János (1998): Nonprofit szervezetek területi szerkezete. In: Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország évtizedkönyve 1988–1998. I. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Bp. Salamon, Lester M. – Anheier, Helmut K. (1995): Szektor születik – A nonprofit szektor nemzetközi összehasonlításban. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Salamon, Lester M. – Anheier, Helmut K. (1996): Social Origins of Civil Society: Explaining the Nonprofit Sector CrossNationally. In: Salamon, M. Lester – Anheier, H. K. (szerk.): Working Papers of the John Hopkins Comparative Nonprofit Sector Project No. 22., John Hopkins University Institute for Policy Studies, Baltimore Salamon, Lester M. – Sokolowski, S. Wojciech – List, Regina (2003): A civil társadalom „világnézetben”. Civitalis Egyesület, Budapest Sebestény István (2006): A makrostatisztikai adatok problémái. In: Czike Klára – Kuti Éva (2006): Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutatócsoport és Önkéntes Központ Alapítvány, Budapest Skrabski Árpád – Kopp Mária (1999): Társadalmi beállítottság, társadalmi tőke. Századvég, 4. 12. (tavasz) Vajda Ágnes – Kuti Éva (2000): Állampolgári „szavazás” közpénzekről és civil szervezetekről. In.: Harsányi László (szerk.): 1%. – „Forintszavazatok” civil szervezetekre. – Tanulmányok. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Weisbrod, Burton A. (1975): Toward a Theory of the Voluntary Nonprofit Sector in a Three-Sector Economy. In: Phelps, Edmund S. (szerk.): Alturism, Morality and Economic Theory. Russel Sage Foundation, New York. Magyar nyelven: Weisbrod, Burton A. (1991): A háromszektoros gazdaságban működő öntevékeny nonprofit szektor egy elmélete felé. In: Kuti Éva – Marschall Miklós (szerk.): A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Bp. Weisbrod, Burton A. (1988): The Nonprofit Economy. Harvard University Press Zongor Gábor (1999): Változatok a középszintre, avagy a magyar középszinttelenség. Tér és Társadalom, 13. 3. Nonprofit szervezetek Magyarországon 1992–200510. Statisztikai kiadványsorozat, KSH, Budapest 1993. évi XCII. törvény a polgári törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről 2003. évi L. törvény a nemzeti civil alapprogramról http://prohalo.hu www.telehaz.hu

Kulcsszavak: nonprofit szektor, civil szervezetek, Budapest, Pest megye, nivellálódás. Resume This article aims at examining the role of Budapest in the Hungarian nonprofit sector. According to the basic non-profit indicators (number of organizations, paid employees and income) the capital is in a central position, which is supported not only by the favourable local socio-economic background but also the central location of organizations and a more efficient operation due to higher income. The difference between the capital and the country was largest right after the transition. Although Budapest seems to provide the most advantageous conditions for the nonprofit sector, even higher degrees of organization supply were found in some county seats. The analysis of the inner structure of Budapest revealed a concentric arrangement inside the capital and showed that some districts in the outskirts were as poorly supplied with non-profit organizations as micro-regions with the worst figures. It would seem that behind the most professional non-profit sector there is weak local social embeddedness in the Hungarian capital. 10 A 2001-es és 2002-es évre vonatkozóan az adatközlések más címmel és tartalommal jelentek meg.

TIBOLDI TIBOR

A regionális repülőterek fejlesztési kilátásai a régiók nélküli Magyarországon A Területi Statisztika 2008. januári számában Dr. Gulyás László és Sisák Erzsébet „A Szeged–Temesvár városverseny dimenziói” című publikációja részletesen foglalkozik a két város összehasonlításával, így repülőtereik összevetésével is. A cikk jól illeszkedik az utóbbi hónapokban a magyarországi regionális repülőterek fejlesztésével kapcsolatos kutatásaimhoz. Gazdaságunk jelenlegi teljesítménye, valamint országunk centrális berendezkedése alapos elemzőmunkát kíván a regionális repülőterek beruházásai és üzemeltetése kapcsán, s különös figyelmet érdemel a történelmi régióközpontokkal való együttműködés mérlegelése az irracionális repülőtér-beruházásokkal szemben. Bevezetés A jól működő repülőterek az érintett régiókban az elsődleges gazdasági növekedés motorjaivá váltak a XX. század végére. Egyes régiók dinamikus fejlődése mögött jól kialakított regionális fejlesztési stratégia áll, amely egyaránt képes a lokális és a globális közlekedési célok szolgálatára. A fejlesztések megvalósítása során sok esetben megkerülhetetlen azonban a lokális erőforrások fejlesztésbe való bevonása, amely a jövedelemnövelő hatáson át keresletet indukálhat a régióban. A légi közlekedés kiemelt szerepe abban is megnyilvánul, hogy az Európai Unió alapelvének megvalósulását – a szolgáltatások szabad áramlását – jelentős mértékben elősegíti. A legmodernebb infrastruktúrák üzemeltetése, a helyi munkaerő foglalkoztatása minden politikai erő elsődleges célkitűzései közé tartozik. Sok esetben azonban a keletközép-európai országok fejlődésüknél és erős centralizáltságuknál fogva mindössze néhány jól kiépített és működő repülőtérrel rendelkeznek. Az egyik legjobb európai példa a decentrális gazdasági és szövetségi politikai felépítésre Németország, ahol több mint tizenöt az évi egymillió utasnál nagyobb forgalmat generáló repülőterek száma. A szomszéd országok közül Románia és Szlovákia jól működő regionális repülőterekkel rendelkezik. Magyarország gazdasági és földrajzi paraméterei azonban legfeljebb két-három repülőtér gazdaságos üzemeltetését teszik indokolttá, ami elsősorban a régiók hiányára vezethető vissza. Magyarországnak az első és második világháborút lezáró békeszerződések következtében csak korlátozottan volt lehetősége – területi egyenlőtlenségeinek ellensúlyozásaként – a légi közlekedés Budapesten kívüli fejlesztésére, így a regionális repülőterek nem profitálhattak a régiók fejlődéséből. A légi közlekedés nyújtotta lehetőségek azonban szinte egyedülállóak, amelyek az EU-ban rejlő potenciálok fokozatos kihasználását is lehetővé teszik. Olyan kapcsolatok alakulhatnak ki országok, régiók, városok között, amelyek az európai fejlődés és a régiók felzárkózásának meghatározó elemei lehetnek.

A REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK FEJLESZTÉSI KILÁTÁSAI MAGYARORSZÁGON

477

Az EU direktívái a régiók és repülőtereik támogatását kiemelten kezelik. Meghatározták, hogy milyen esetekben és milyen eszközökkel van lehetőség arra, hogy az egyes régiókat és repülőtereiket az adott országok kormányai és/vagy az EU fejlesztési támogatásokban részesítse. A fejlesztés dilemmája abból ered, hogy a tulajdonlás és üzemeltetés (fejlesztés) materiális környezetben szemlélve eltérő pozíciókat alakíthat ki a piaci szereplők számára. A hazai példák egyértelműen bebizonyították, hogy az állami szféra a tulajdonláshoz ugyan rendelkezik megfelelő eszközökkel, azonban a fejlesztéshez már szükségszerű a magántulajdon bevonása. A magyarországi régiók kialakulása, fejlődésük A magyarországi régiók körvonalazódásáról először a XV. század fejlődése alapján lehet beszélni. Az akkor kialakult város- és faluszerkezet a mai napig meghatározza a régiók szerkezetét (Makkai 1961). A XVIII. század végére a regionális folyamatok megújultak és újra összekapcsolódtak, majd a XIX–XX. század fordulójára hat erőteljes (1. ábra), bár nem egyenlő erősségű és szintű koncentrációs magterület alakult ki (Süli-Zakar 1999): 1. Kisalföldi régióközpont: Pozsony, gyűjtőközpont: Győr, Nagyszombat; 2. Délvidéki régióközpont: Temesvár, részleges régióközpont: Arad, Szeged, gyűjtőközpont: Pécs, Eszék; 3. Felvidéki régióközpont: Kassa, gyűjtőközpont: Miskolc, Munkács, Ungvár; 4. Tiszántúli régióközpont: Nagyvárad, regionális gyűjtőközpont: Debrecen és Szatmárnémeti; 5. Erdélyi régióközpont: Kolozsvár, részleges régióközpont: Brassó és Nagyszeben; 6. Horvátország régióközpontjai: Zágráb és Fiume. A régiók életképességét támasztja alá a XX. század elejére kialakult vasúthálózat szerkezete (2. ábra), amelyből látható, hogy domináns a Bécs és Erdély közötti szakasz áruforgalmi szerkezete, valamint az északkelet–délnyugat szállítási irány. A nagyobb városok Budapesttel való összeköttetése és az áruforgalom mennyisége a mai napig hasonló formában maradt fent. A vasúti forgalmi statisztikák alapot szolgáltattak a belföldi légi közlekedéshez, először belföldi postajáratok, később polgári menetrend szerinti járatok beindításához. Ennek gazdasági okai voltak, hiszen a nagyobb városok között magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtott az akkori időkben még nagyon alacsony átlagsebességű vasúti szállítással szemben.

Forrás: Cartographia – 2007, egyéni szerkesztés.

Magyarország térszerkezete a XIX. század fordulóján

1. ábra

478 TIBOLDI TIBOR


479 2. ábra

Magyarország vasúthálózata és vasúti forgalma 1913-ban

1 2 3 4 5 6 7 8

Magyarázat: az értékek mértékegysége: bruttó tonna forgalom kilométerenként. 1:13 000; 2:10 000; 3:7000; 4:5000; 5:4000; 6:3000; 7:2000; 8:500. Forrás: Magyarország gazdaságtörténete 1890–1918, Budapest, 1988.

A trianoni szerződésben rögzített határok életbe lépésével a térszerkezet felborult, aminek legfőbb oka a történelmileg kialakult régiók felbomlásának életképtelensége volt. Magyarország elvesztette az összes korábbi régióközpontját, de számos alközpont is jelentős vonzástérveszteséget szenvedett. Budapest maradt az egyedüli nagy regionális központ, de a valódi régióközpontok a mai napig hiányoznak (Süli-Zakar 2003). A közlekedési szerkezetben a korábbi régióközpontok jelenleg is jól működő regionális repülőterekkel rendelkeznek (például Temesvár, Kassa), amelyek valódi régióközpontként működve tudják teljesíteni a regionális repülőterek kialakulásának előfeltételeit, így tehát a gazdasági tér és a megfelelő nagyságú utazóközönség (potenciál) meglétét, amelyet menetrend szerinti forgalom szolgál ki. A XX. század történelmi eseményei és a közel százéves gazdasági fejlődés következményeként Magyarországot jelenleg az egyközpontú régió jellemzi. A légi közlekedés és a gazdasági fejlettség összefüggése A magyarországi légi közlekedés arányait nemzetközi összehasonlításban vizsgálva (1. táblázat) megállapítható, hogy utazási intenzitásában nemzetközi szinten is alacsony (0,82 utazás/fő egy év alatt), amely 99%-ban Budapestre koncentrálódik.

480

TIBOLDI TIBOR 1. táblázat

Az EU-27, valamint Svájc és Horvátország légi közlekedéseinek főbb jellemzői, népességi és gazdasági adatai 2006-ban

Ország

Ciprus Málta Írország Svájc Dánia Nagy-Britannia Luxemburg Spanyolország Hollandia Görögország Svédország Finnország Ausztria Portugália Németország Belgium Franciaország Olaszország Csehország Észtország Lettország Szlovénia Horvátország Magyarország Bulgária Litvánia Szlovákia Lengyelország Románia

Népesség, millió fő

0,77 0,41 4,27 7,48 5,44 60,60 0,46 44,12 16,35 11,15 9,08 5,27 8,27 10,58 82,37 10,54 63,20 58,84 10,27 1,34 2,29 2,01 4,44 10,07 7,70 3,39 5,39 38,14 21,59

A mellékrepülőUtazási terek Egy főre intenutaszitás, jutó forgalGDP, egy főre mának 1000 jutó éves aránya PPSa) utazások az összes száma utasforgalomhoz képest, % 17,4 15,8 29,2 32,8 26,3 25,3 50,8 21,2 27,1 17,7 25,2 24,5 26,3 15,8 23,6 25,7 24,2 23,4 14,8 10,5 8,9 16,5 10,9 12,9 6,5 9,8 11,3 10,2 6,5

8,72 6,59 6,45 4,26 4,22 3,49 3,47 3,41 2,97 2,94 2,86 2,55 2,52 2,08 1,87 1,82 1,79 1,63 1,19 1,14 1,09 1,05 0,99 0,83 0,73 0,73 0,39 0,36 0,22

27 0 24 39 10 68 0 70 5 54 32 10 19 44 46 13 28 70 5 0 42 37 61 1,2 61 28 10 59 26

Utas az Utas a ország fővárosi egyéb repülőrepülőtérenb), terein, ezer fő ezer fő

Légi GDP közleÖsszes változása kedés utas, 2005 és változása ezer fő 2006 2005 és között, % 2006 között, %

4 884 1 830 6 714 2 700 0 2 700 21 063 6 495 27 558 19 298 12 531 31 829 20 694 2 272 22 966 67 339 143 890 211 229 1 597 0 1 597 45 064 105 535 150 599 45 998 2 585 48 583 15 073 17 689 32 762 17 539 8 416 25 955 12 142 1 301 13 443 16 808 4 017 20 825 12 281 9 746 22 027 83 010 71 136 154 146 16 593 2 562 19 155 82 053 31 130 113 183 28 950 66 964 95 914 11 513 658 12 171 1 533 0 1 533 1 446 1 042 2 488 1 327 787 2 114 1 714 2 690 4 404 8 246 100 8 346 2 190 3 415 5 605 1 799 689 2 488 1 905 219 2 124 8 117 5 619 13 736 3 498 1 224 4 722

3,8 3,2 6,0 3,2 3,5 2,8 6,1 3,9 3,0 4,3 4,2 5,5 4,8 1,3 2,9 3,2 2,0 1,9 6,4 11,2 11,9 5,9 4,8 3,9 6,1 7,7 8,3 6,1 7,7

a) 2003-as adat. b) Nagy-Britannia: London Heathow, Franciaország: Paris Charles de Gaulle és Orly együtt, Németország esetében: Frankfurt és München repülőterei, Svájc esetében: Zürich repülőtere. Forrás: Eurostat 2007, KSH 2006, saját összeállítás és számítások.

–1,0 –2,1 13,6 1,2 3,6 3,5 3,9 4,8 4,6 6,4 3,1 8,9 4,6 8,7 5,6 4,5 3,8 9,1 8,0 10,1 32,9 9,1 12,5 4,1 11,6 25,4 34,2 31,4 35,1


481

A Magyarországhoz hasonló Csehország esetében némileg eltérő az arány, itt a regionális, azaz a prágain kívüli repülőtereken összesen mintegy 658 ezer utas fordult meg 2006-ban. Csehország Magyarországhoz hasonló népességi és gazdasági szerkezete és Prága-központúsága azonban azt a képet vetíti előre, amely szerint a nagyobb utazási intenzitás (1,19 utazás/fő/év) nem jár együtt a regionális és fő repülőterek e régióban való együttes növekedésével, sokkal inkább az elsődleges repülőterek forgalmának növekedését jelenti. Ebből következően Magyarországon rövid távon (3–5 éven belül) nem várható, hogy a regionális repülőterek összesen elérjék az 1 milliós éves utasszámot, sokkal inkább a budapesti forgalom további erőteljes koncentrációjára lehet számítani. Ennek mértéke azonban a légi közlekedésre leginkább ható GDP növekedésétől függ, amely az utóbbi években a térségben a legalacsonyabb ütemben növekedett, s ebből kifolyólag a légi közlekedés változásában is jelentősen elmarad a térség többi országának növekedésétől. Az 1. táblázat adatait elemezve, közös ábrán mutatva be az intenzitást és az egy főre jutó GDP-t (PPS alapján), három homogén csoport ismerhető fel (3. ábra). 3. ábra

Az utazási intenzitás és az egy főre jutó GDP összefüggése Intenzitás

GDP/fő, PPS

Forrás: Eurostat, saját számítások, 2006.

A szigetországok csoportjában átlag feletti az intenzitás, amit a kontinentális Európa központjától vett relatíve magas távolság indokol. A második csoportba a kelet-európai és lemaradó országok (Portugália, Görögország) tartoznak, amelyeket az alacsony utazási intenzitás, de sokkal inkább az alacsony egy főre jutó GDP jellemez. A harmadik csoportban a fejlett nyugat-európai országok kaptak helyet. Két ország, Svájc és Luxemburg kiugró GDP-értékeivel nem került be egyik csoportba sem. A három csoportba sorolt országok értékei, de leginkább a közép-európiai és lemaradó, valamint a fejlett nyugateurópia országok értékei jól tükrözik az összefüggést a GDP és az utazási intenzitás között. Ennek alapján elmondható, hogy a GDP és az utazási intenzitás között erős korreláció mutatható ki. A levezetett összefüggésből adódóan a magyarországi regionális repülőterek forgalmának mérsékelt növekedéséhez is a gazdaság teljesítményének növelésére van szükség.

482

TIBOLDI TIBOR

A regionális repülőterek értékelésének alapja és sikertényezői Az elmúlt években ismét tanúi lehettünk néhány regionális repülőtér belföldi (Debrecen–Budapest) és nemzetközi járatai (Pécs–Bécs) kísérletének, azonban egy rövid kísérleti időszak is elegendő volt arra, hogy megfelelő kereslet hiányában a járatokat megszüntessék. Egyedül Sármellék esetében beszélhetünk átmeneti sikerekről, ami elsősorban a Ryanair diszkont-légitársaságnak köszönhető. A London/Stansted–Sármellék járat ugyan a téli hónapokban csökkentett frekvenciával közlekedik, de állandó és kiszámítható menetrendje a repülőteret az országban mégis elsőnek kiemelte az „alvó” regionális repülőterek közül. Az utóbbi években a regionális repülőterek iránt megnövekedett érdeklődés elsősorban a légi közlekedés liberalizációjával hozható összefüggésbe. A diszkont-légitársaságok világméretű terjeszkedésével együtt jár a menetrend bővülése, ami a potenciális célok folyamatos elemzését igényli. Alapvetően tehát a regionális repülőterek piacát azok a diszkont-légitársaságok alkothatják, amelyek menetrend szerinti forgalom beindítását képesek biztosítani. E tendencia és a benne rejlő üzleti megfontolások késztetik a magánés állami tőke összefogását az addig kihasználatlan „régiós vagyontárgy” fejlesztésére. A regionális repülőtereknek költségeinek fedezéséhez azonban éves szinten legalább 350 000–400 000 utast kell kiszolgálni, aminek eléréséhez napi szinten 3-4, átlagosan 80%-os kihasználtsággal üzemelő, minimum 180 fős repülőgépeket kell fogadniuk. Az e cél eléréséhez szükséges fejlesztéseket azonban csak akkor ajánlatos véghezvinni, ha a regionális repülőtér biztosítani tudja a beruházás megtérülését. A regionális repülőterek fejlesztése előtt minden esetben ajánlatos az alábbi kérdésekre adott válaszokkal csökkenteni a beruházás kockázatát: Stratégia: Melyek azok az okok, amiért egy regionális repülőtér működik? Lokáció: Hol célszerű egy regionális repülőtér létesítése/bővítése? Tőkeszerkezet: Milyen tulajdonosi és üzemeltetési struktúra a leginkább megfelelő a regionális repülőterek üzemeltetésére? Stratégia A regionális repülőterek stratégiájáról a légi közlekedési iparban az utóbbi tíz évben végbement fejlődés, valamint az iparági előrejelzések alapján elmondható, hogy felemelkedésük és gazdaságos üzemelésük záloga az alacsony költséggel üzemelő légitársaságok kiszolgálása (4. ábra).


483 4. ábra

Stratégiaválasztás a regionális repülőterek számára A szegmens üzleti potenciálja

„Védelmi stratégia”

20

„Befektetés a jövőbe” Hagyományos menetrend szerinti forgalom

Kisgépes forgalom

15 Charterforgalom Ingatlanhasznosítás 1 utasra jutó árbevétel (EUR/utas)

10 Üzemanyag-kiszolgálás Ráhordó forgalom

5

„Elfelejteni”

Cargo (Légi áruszállítás)

Alacsony költséggel üzemelő légitársaságok forgalma (low-cost)

„Szelektív vizsgálat”

0 Alacsony

Közepes

Magas

A regionális repülőtér versenyképessége

Megjegyzés: Az ábrán szaggatott vonal jelöli azt a területet, amely mind a négy szegmenst érinti, és a regionális repülőterek stratégiájának főbb üzleti csoportjait veszi körül.

A regionális repülőterek stratégiájának elméleti leképezését a 4. ábra foglalja össze. A mátrix egyik tengelyén az egy utasra jutó bevétel, a másik tengelyén a regionális repülőtér versenyképessége látható. Ezáltal a mátrix négy szegmense rajzolódik ki, ami négy stratégiát képez a regionális repülőterek számára. 1. „Védelmi stratégia” (az 1 utasra jutó árbevétel magas, a regionális repülőtér versenyképessége alacsony) Ebben a szegmensben a hagyományos menetrend szerinti légitársaságok kiszolgálása kapott helyet, mivel a hagyományos légitársaságok és utasai is hajlandóak a magasabb repülőtéri díjak megfizetésére. Azonban a magasabb repülőtéri díjak ellentételezéseként a repülőterekkel szembeni elvárásaik is magasabbak. A hagyományos légitársaságok utasai sok esetben valamely hűségprogram (például Miles&More) tagjai, így elvárják az üzleti váró (business lounge) meglétét, vagy a szélesebb választékot a repülőtéri szolgáltatások között (több parkoló, kényelmesebb beszállás a repülőgépbe stb.) Ezzel egyidejűleg a fent említett szolgáltatások kiépítése, akár bérbeadása is jelentős tranzakciós költséget jelent a regionális repülőtér számára. A következmény a védelmi stratégia választása, azaz a meglévő repülőgépes forgalom megtartása és kiszolgálása a meglévő eszközök és szolgáltatások optimalizálásával, de semmi esetre sem további befektetések által.

484

TIBOLDI TIBOR

2. „Elfelejteni” (az 1 utasra jutó árbevétel alacsony, a regionális repülőtér versenyképessége alacsony) Az alacsony bevétel és versenyképesség korlátozottsága együttesen a regionális repülőterek számára az „elvetendő” stratégiát jelenti. A légi áruszállítás (cargo) és a ráhordó forgalom (átszálló utasok kiszolgálása) nem tartozik a regionális repülőterek elsődleges stratégiai területei közé, amit mind az alacsony árbevétel, mind a korlátozott versenyképesség indokol. Átszálló forgalom kiszolgálásához nagyobb repülőtéri kapacitásra, azaz jelentős tőkebefektetésre van szükség. Az áruszállítás esetében pedig a regionális repülőterek sok esetben a nagyobb városoktól távolabb, rossz infrastruktúrával ellátott területen helyezkednek el, ami önmagában magyarázza az áruszállítási igény korlátozottságát, valamint a magasabb árumozgatási költségeket. 3. „Befektetés a jövőbe” (az 1 utasra jutó árbevétel magas, a regionális repülőtér versenyképessége magas) E szegmens képezi a regionális repülőterek számára a stratégiaválasztás alapját. A repülőtér üzleti vállalkozás, így hát egyértelmű, hogy az egy utasra jutó árbevétel maximalizálása kiemelt célt jelent, azonban az ehhez kapcsolódó magas versenyképesség együttesen helyezi a célkeresztbe e szegmens résztvevőit. Kiemelendő a charterforgalom, ezek a regionális repülőterek legfőbb üzleti partnerei (a magas egy főre jutó árbevétellel nem jár együtt jelentős befektetési igény a repülőtér részéről), hiszen az alacsony (heti 2-3 járatszám) mind a kimenő, mind a bejövő szezonális forgalmat képes gazdaságosan kiszolgálni. Megemlítendő az ingatlanhasznosítás is, amelynek az alapja sok esetben a repülőtérhez tartozó terület nagysága, s ez lehetőséget biztosít annak gazdaságos kihasználására. A szegmens kiépítéséhez szükséges erőforrások biztosítása létkérdés a regionális repülőterek számára. 4. „Szelektív vizsgálat” (az 1 utasra jutó árbevétel alacsony, a regionális repülőtér versenyképessége magas) Amennyiben alacsony költséggel egy magasabb versenyképességű szegmens szolgálható ki, a regionális repülőtér előtt minden esetben a szelektív vizsgálati stratégia áll. A szegmens főbb képviselője a fapadosforgalom, amely jól látható, hogy önmagában a legnagyobb üzleti potenciállal rendelkező üzleti szegmens, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az alacsony árbevétel és a magas állandó költség közötti különbséget pótolni kell, így a szelektív vizsgálat az egyedüli útmutató arra vonatkozóan, hogy a repülőtér valóban a fapadosforgalom fő ügyfelévé legyen. Ugyanis e légitársaságok a hagyományos légitársaságokhoz képest alacsonyabb költséggel üzemelnek, amelyhez elsősorban a lényegesen alacsonyabb repülőtéri díjak tartoznak. E légitársaságok egy utasra vonatkozóan átlagosan 5–10 euró közötti díjat fizetnek a repülőtereknek, ami jelentősen elmarad a hagyományos légitársaságok 15–25 euró közötti díjtételétől. A tendencia azonban a zéró bázis elérése, azaz a légitársaságok utast és egyben piacot hoznak a repülőtérre, valamint a régióba, ami fogyasztást és foglalkoztatást jelent. A repülőtéren jelentkező nagyobb utasszám értelemszerűen a repülőtéren üzemelő, utasok kiszolgálására szakosodott szolgáltatóegységek fokozott igénybevételét jelenti, amiből közvetlen és közvetett módon a repülőtér bevételei emelkednek. A regionális repülőtér versenyképessége szintén az alacsony költségű légitársaságok kiszolgálásában a legnagyobb, mivel ezen légitársaságok elvárásait, a rövid – 25 perces – fordulóidőt, a rugalmas járatkiszolgálást, a hatékony és gyors együttműködést legjobban a regio-


485

nális repülőterek képesek teljesíteni. A lokációtól függően szóba jöhet még az ingatlanok hasznosítása, bérbeadása, az üzemanyag- és áruszállítási tevékenység ellátása is. Nagy dilemmát okoz minden regionális repülőtérnek, hogy hogyan tud kitörni az ad hoc járatok kiszolgálásából, és hogy tudja elérni a menetrend szerinti járatok megszerzését. Jelenleg szinte valamennyi hazai regionális repülőtér e cél elérésében érdeklelt, ugyanis csak a menetrend szerinti forgalom képes folyamatos készpénzt biztosítani a repülőtér üzemeltetéséhez. Lokáció A repülőterek létesítésének előkészítése komplex feladat. Alapvetően két típusú repülőtér létesítésről beszélhetünk, az egyik a polgári célú, a másik a katonai céllal létrejött repülőtér. A regionális repülőterek az utóbbi csoportba tartoznak, eredeti rendeltetésük szerint Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt többségükben korábbi katonai repülőterekből alakultak ki. A regionális repülőterek életképessége elsősorban az elsődleges piactól, azaz a légitársaságoktól függ. A légitársaságok egy-egy új irány menetrendbe való felvételét megelőzően a kiválasztott repülőteret és vonzáskörzetét részletes elemzésnek vetik alá, azt vizsgálva, hogy milyen gazdasági és politikai támogatásban részesül a kiválasztott repülőtér egy járat beindításához. A vizsgálat során a régió elemzésekor leggyakrabban az alábbi kérdésekre keresik a választ: Mekkora 1. a régióban lévő külföldi érdekeltségű vállalkozások száma? 2. az egy főre jutó nettó átlagkereset? 3. a repülőtérhez tartozó vonzáskörzet lakosainak száma? 4. a k+f-ráfordítás nemzeti összehasonlításban? 5. a régió beutazóturizmusa? 6. a repülőtér-fejlesztés befektetésének költség–haszon aránya? 7. a politikai támogatás? 8. a régió mobilitása (háztartások utazási aktivitása)? A kedvező válaszok egyben a regionális repülőterek fejlesztésének alapját is képezik. A felsorolást a regionális repülőterek műszaki, környezeti paraméterei, valamint az engedélyezési folyamat komplexitása teszi teljessé. Tőkeszerkezet Nemzetközi vizsgálatok támasztják alá, hogy a szövetségi és unitárius berendezkedésű országok eltérő arányban engednek teret a magántőkének a regionális repülőterek fejlesztése során. Az előbbiek esetében nagyobb az állami szerepvállalás, az utóbbiak esetében pedig a magántőke domináns szerepe figyelhető meg. Egyéni kutatásaim alapján – amelyeket az európai regionális repülőterek tulajdonosi szerkezetére vonatkozóan végeztem – megállapítható, hogy a regionális repülőterek akkor tudják a régióval való kölcsönhatásukban vállalt szerepüket leginkább betölteni, ha a magán- és állami tulajdon aránya nem tolódik el jelentősen egyik fél oldalára sem (5. ábra). Ugyanis a magas magántőkével létrejött regionális repülőtér üzemeltetésének elsődleges célja a profit maximalizálása, nem pedig a régióval való aktív együttműködés,

486

TIBOLDI TIBOR

ezzel szemben a magas állami tőke mellett létrejött regionális repülőterek a szükséges fejlesztésekhez már nem tudnak pénzeszközöket mozgósítani, valamint a repülőterek menedzsmentfeladatait sem tudják megfelelően ellátni. 5. ábra

A társadalmi összhaszon alakulása eltérő tőkeszerkezettel megvalósított fejlesztés mellett (nemzetközi példák) Tőkeszükséglet egyenese

Állami tőke bevonása

Magas (100%)

Fejlesztés társadalmi hasznossága különböző tőkeszerkezetek mellett

Nem releváns terület (túlzott tőkebevonás)

Magas állami szerepvállalás, minimális magántőke bevonásával, vagy anélkül Hitellel történő fejlesztés erős állami befolyásolás alatt lévő piacok (Skandinávia, Spanyolország)

ÁT1

Állami és magántőke együttes, kölcsönös szerepvállalása Public Private Partnership (PPP) modell (Szövetségi országok: Németország, Ausztria)

ÁT2

Nem releváns terület (alultőkésített fejlesztés) ÁT3

MT1

MT3

Magántőke bevonása

Alacsony (0%) ÁT: Állami tőke

MT2

Magas magántőke bevonása minimális állami tőke bevonásával, vagy anélkül Saját erős fejlesztés liberalizált unitárius piacok (Anglia, Írország, USA)

Magas (100%)

MT: Magántőke

Szuboptimumok

ÁT2=MT2 Optimum

Mindkét szélső érték – azaz túlzott mértékű magántőke (MT) vagy állami tőke (ÁT) bevonása – elvezethet a regionális repülőtér megszüntetéséhez vagy ideiglenes bezárásához. Erre példával szolgál a debreceni és a pécsi regionális repülőtér, amelyek már évek óta képtelenek megfelelő arányú magántőke bevonására az üzemeltetéshez. Egy elméleti optimumhoz közeli állapotnak az a tőkekombináció felelhet meg, amelyben közel azonos arányban vesz részt az állami és a magántőke. Ebben az esetben az elméleti szintű társadalmi haszon maximális. Számos fejlett ország, így Németország esetében is az elkövetkező évtizedben a regionális repülőterek magánosításának első lépése lehet a magántőke és az állami tőke részarányának kiegyenlítése. A kelet-európai országok esetében a repülőtér-fejlesztések kapcsán a lehető legjobb megoldást jelentheti e gyakorlat alkalmazása. Figyelembe kell azonban venni a tőke eredetét is, ugyanis a multinacionális tőke érdeke jelentősen eltérő lehet a hazai magántőkéétől. Ezért a repülőterek magán- és állami tőkével való együttes fejlesztése során minden esetben célszerű e vizsgálatot is elvégezni. Az önkormányzatok számára fontos a helyi fejlődés kontrollja, a fejlesztési irányok ellenőrzése, a foglalkoztatottsági kérdések egyensúlyban tartása. A fejlesztések megvalósulási formája sok esetben a köz- és magánszféra közös fellépése (Public Private Partnership), ahol az állami és közszféra, a magánszektor és a hitelezők is megtalálják motivációjukat a repülőtér-fejlesztés során.


487

A magyarországi repülőtér-régiók és repülőterek fejlesztési lehetőségei Az Európai Unió NUTS 2 régióinak egy főre jutó GDP-jét tekintve (2. táblázat) megállapítható1, hogy a környező országokban az EU-25 fejlettségéhez mérve csak a pozsonyi régió (116%) és a kelet-ausztriai Burgenland tartomány (85%) minősül fejlettnek. A három szlovákiai régióban nyugatról kelet felé haladva csökken a fajlagos GDP, és az EU-25 átlagának rendre 49, 43 és 39%-át éri el. Románia esetében az északkeleti régió 22%-ot, az északnyugati 29%-ot ér el. E területen a gazdasági szerkezetre az erős agrárorientáltság jellemző. Összehasonlítva Magyarország régióinak értékeivel megállapítható, hogy a határon átnyúló regionális együttműködés tekintetében kizárólag egy olyan NUTS 2 szintű régióval rendelkezik országunk, amely esetében a szomszédos régió GDP-je magasabb, ez pedig a nyugat-dunántúli régió. A többi régióban a hazai gazdasági fejlettségi mutatók jobbak a környező országok területi értékeinél. 2. táblázat

A környező országok NUTS 2 régióinak gazdasági fejlettsége az EU-25 százalékában Ország

NUTS 2 szintű régió

Szlovénia

Szlovénia

Ausztria

Burgenland

Szlovákia

Pozsony

Egy főre jutó GDP (PPS) az EU-25 átlagához viszonyítva, % 76 85 116

Szlovákia

Západné Slovensko

49

Szlovákia

Stredné Slovensko

43

Szlovákia

Vychodné Slovensko

39

Románia

Nord-Est

22

Románia

Nord-Vest

29

Forrás: Területi statisztikai évkönyv, KSH, 2005.

A Magyarországon jelenleg meglévő regionális repülőterek újbóli életre keltése a regionális fejlődés irányait nagymértékben meghatározhatja. A fejlődési tendenciákat azonban a gazdasági törvényszerűségeknek, és nem a politikai lobbiérdekeknek kellene irányítani. A következőkben Magyarország jelenlegi hét NUTS 2 régiója között hat régió nyolc repülőterét elemzem a regionális repülőterek fejlesztési esélyeinek és sorrendjének meghatározása céljából. Magyarország hét NUTS 2 régiójának tizenegy kiválasztott repülőterét a 6. ábra szemlélteti. Feltüntettem azokat az országhatáron kívül eső repülőtereket is, amelyek szívóhatása jelentős. A feltüntetett repülőterek között a vizsgálatba bevont repülőtereket2 – a fejlesztésüket befolyásoló ismérvek és a régiós versenyképességük alapján – további három csoportba sorolva elemeztem és hasonlítottam össze.

1 Forrás: Területi statisztikai évkönyv, 2005. 2 A vizsgálatba bevont repülőterek kiválasztásához az 1996-ban meghatározott közlekedési koncepció adott kiindulási alapot.

488

TIBOLDI TIBOR

A vizsgálatba bevont repülőterek 1. Potenciálisan létesítendő repülőtér: Veszprém, Nyíregyháza, Miskolc. 2. Fejlesztés alatt álló repülőtér: Győr, Pécs, Szeged. 3. Fejlesztett repülőtér: Sármellék, Debrecen. A vizsgálaton kívüli repülőterek 1. Katonai repülőtér: Kecskemét, Pápa. 2. Ferihegyi repülőtér: Budapest. A Ferihegyi repülőtér mellett a kecskeméti és a pápai katonai repülőteret a 6. ábrán feltüntettem, de a vizsgálatba nem vontam be, hiszen fejlesztésük elemzése e cikknek nem témája. 6. ábra

A Magyarország régióiban lévő regionális repülőterek és közvetlen vonzáskörzeteik, valamint a szomszédos országok határ menti területeinek elszívóhatása

Létesítendő repülőtér Katonai repülőtér

Fejlesztés alatt álló regionális repülőtér Ferihegyi repülőtér

Fejlesztett regionális repülőtér

Működő repülőtér

Repülőtér vonzáskörzete

Forrás: Google Map.

A nyolc szóban forgó repülőtér fejlesztési sorrendjének pontos meghatározása céljából a regionális és megyei szintű adatok elemzésének pontozásos módszerét alkalmaztam, amelyek a repülőterek helykiválasztásában Doganis (1992) és Jarach (2005), valamit saját kutatásaim alapján relevánsak. (Lásd fentebb, Lokáció alcím alatt!) Az elemzéssel az volt a célom, hogy objektív tényezők alapján is besorolhatóvá váljanak a régiók és a régiókban található repülőterek fejlesztési lehetőségeik szempontjából. Fontosnak tartottam, hogy a pontosabb sorrend meghatározása érdekében a megyei


489

területi statisztikai adatok kerüljenek feldolgozásra, mivel sok esetben a regionális adatok félrevezetők lehetnek. Sármellék és Győr egy régióba tartoznak (Nyugat-Dunántúl), ezért a regionális K+Fráfordítás megegyező értéket mutat (6737 millió forint), azonban, ha a megyei adatokat elemezzük, már lényeges eltérés látható, hiszen Győr-Moson-Sopron esetében (5306 millió forint), közel tízszer magasabb volt a K+F-ráfordítás értéke 2005-ben, mint Zala megyében (564 millió forint). A felsorolt 1–5. és 8. ismérv a területi statisztikák alapján számszerűsíthetők, a 6. és 7. ismérv értékeit az interjúk eredményei alapján alakítottam ki. Az egyes megyei (kivétel: 8., az regionális) értékeket átlagtól való szórásuk alapján egytől ötig terjedő skálán pontoztam. A vizsgálathoz használt regionális adatokat a 3. táblázat tartalmazza. 3. táblázat

A regionális repülőterek fejlettségének vizsgálatához használt alapadatmátrix

A repülőtérrel rendelkező település

A külNettó földi átlagkeérdeA települést magába reset, keltségű foglaló területi egység ezer vállalforint/ kozások hó száma

Budapest Veszprém Győr Sármellék Pécs Miskolc Nyíregyháza Debrecen Szeged

Pest 14 147 Veszprém 644 Győr-Moson-Sopron 1 105 Zala 682 Baranya 577 Borsod-Abaúj-Zemplén 327 Szabolcs-Szatmár-Bereg 776 Hajdú-Bihar 247 Csongrád 558 Átlag (Bp.-tel együtt) 2 723 Átlag (Bp. nélkül) 819

Budapest Veszprém Sármellék (Győr) Pécs Miskolc Nyíregyháza (Debrecen) Szeged

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl

16 241 121 697 1 591 97 291 2 450 95 946

Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld

1 288 92 861 679 92 967 1 223 89 886

Dél-Alföld

1 315 90 171 3 541 103 595

Átlag

128 91 100 90 95 92 87 91 93 124 123

A háztartások A külutazási földi aktivivendé- A betása K+Fgek fektetés Politikai (5 és A laráfordí- száma a költség– támo- többkosság tás, keres- haszon gatás napos száma, millió kedelmi aránya (pont- utazáezer fő Ft szállás- (pont- szám) son való helye- szám) részken, vétel, % ezer fő (2004es adat)a) Megyei adatok 1 698 131 459 2 165 5 5 .. 365 4 588 163 4 3 .. 441 5 306 171 3 5 .. 294 564 168 4 5 .. 398 4 999 48 3 4 .. 725 4 212 47 1 1 .. 578 1 548 22 3 3 .. 547 14 756 75 3 4 .. 423 10 191 54 2 3 .. 781 25 375 416 2,7 3,2 .. 629 7 694 125 2,4 3,0 .. Regionális adatok 2 855 138 790 2 251 5 5 47 1 108 9 673 237 4 3 36 1 000 6 737 440 3 5 37 (3) (4) 970 6 458 196 3 4 36 1 261 5 890 94 1 1 29 1 533 17 914 125 3 3 29 (3) (4) 1 347 14 659 103 2 3 32 1 439 28 589 492 2,7 3,2 36

a) Nincs megyei adat (..). Forrás: Területi statisztikai évkönyv, KSH, 2006; Turisztikai statisztikai évkönyv, KSH, 2005.

490

TIBOLDI TIBOR

A vizsgálatba bevont magyarországi regionális repülőtereket a három megnevezett kategóriába sorolva (potenciálisan létesítendő, fejlesztés alatt álló és fejlesztett) hasonlítottam össze. Az eredményeket a 7., 8., 9. ábrán mutatom be. A 7. ábra a potenciálisan létesítendő regionális repülőterek között a veszprémi, a nyíregyházi és a miskolci fejlesztési lehetőségeket mutatja. Az ábrából jól látható, hogy a veszprémi fejlesztés a régió beutazóturizmusát, mobilitását és a befektetés költség–haszon arányát tekintve jobb értékeket vesz fel, mint Miskolc vagy Nyíregyháza, ami lényeges szempont a repülőtér felépítésének gazdasági elemzése során. A jelenleg fejlesztés alatt álló repülőterek között (8. ábra) a számítások és elemzések elvégzése után Győr-Pér repülőterének fejlesztési lehetősége kimagasló Pécs-Pogány és Szeged repülőterével való összehasonlítás alapján. A nyolc vizsgált paraméter között öt esetében maximális pontot kap a repülőtér fejlesztése. Pécs regionális repülőterének felépítését egyik tényező sem magyarázza kimagasló mértékben. Az átlagosnál magasabb nettó átlagkeresetnek, a K+F-ráfordításnak és a politikai támogatásnak köszönhető a magasabb pontszám, azonban a többi tényező értékei alapján a repülőtér fejlesztése nem javasolt. Szeged repülőterének fejlesztése kapta a legkevesebb pontszámot, elsősorban a régió rendkívül alacsony mobilitása és a befektetés költség–haszon arányának alacsony pontszáma alapján. Szeged esetében a korábbi feltételezés látszik igazolódni, amely szerint sokkal inkább érdemes a Temesváron már jól működő repülőtérrel való együttműködésben gondolkodni, mint egy helyi regionális repülőtér fejlesztésében. 7. ábra

A létesítendő regionális repülőterek fejlesztési lehetőségei Létesítendő regionális repülőtér

Veszprém

Nyíregyháza

Miskolc

Régió és a repülőtér fejlesztési jellemzői

– 1

2

3

4

+ 5

1. Külföldi érdekeltségű vállalkozások 2. Nettó átlagkereset 3. Lakosság 4. K+F-ráfordítás 5. Régió beutazóturizmusa 6. A régió mobilitása 7. A befektetés költség/haszon aránya 8. Politikai támogatás ÁTLAG

Miskolc: 2,25

Nyíregyháza: 2,38

Veszprém: 3,38


491 8. ábra

A fejlesztés alatt lévő regionális repülőterek további fejlesztési lehetőségei Fejlesztés alatt álló regionális repülőtér

Győr-Pér

Pécs-Pogány

Szeged


— 1

2

3

4

+ 5

1. Külföldi érdekeltségű vállalkozások 2. Nettó átlagkereset 3. Lakosság 4. K+F-ráfordítás 5. Régió beutazóturizmusa 6. A régió mobilitása 7. A befektetés költség/haszon aránya 8. Politikai támogatás

ÁTLAG

Szeged: 2,88

Pécs: 3,25

Győr: 4,25

A harmadik, a már fejlesztett regionális repülőterek csoportjába a Sármellék/FlyBalaton repülőtér és a Debreceni repülőtér került. Az egyes ismérvek alapján felvett értékeket a 9. ábra tartalmazza. 9. ábra

A sármelléki és a debreceni repülőtér további fejlesztési lehetőségei Fejlesztés alatt álló regionális repülőtér

Sármellék/FlyBalaton

Debrecen


— 1

2

3

4

1. Külföldi érdekeltségű vállalkozások 2. Nettó átlagkereset 3. Lakosság 4. K+F-ráfordítás 5. Régió beutazóturizmusa 6. A régió mobilitása 7. A befektetés költség/haszon aránya 8. Politikai támogatás ÁTLAG

Debrecen: 2,88

Sármellék: 3,38

+ 5

492

TIBOLDI TIBOR

A három csoportban értékelt regionális repülőterek közös ábrázolása fejlesztési lehetőségeik tekintetében az alábbi sorrendet eredményezi (10. ábra). 10. ábra

A vizsgált repülőterek fejlesztési lehetőségeinek sorrendje pontszámaik átlaga alapján 4,25

Győr Veszprém

3,38

Sármellék

3,38 3,25

Pécs Debrecen

2,88

Szeged

2,88 2,38

Nyíregyháza

2,25

Miskolc 0,0

0,5

1,0

1,5

2,0

2,5

3,0

3,5

4,0

4,5

Az ábra jól mutatja, hogy Győr-Pér kimagasló értéket ért el a gazdasági elemzés során, ami azt jelenti, hogy a nyolc repülőtérre kiterjesztett vizsgálat alapján e repülőtér fejlesztése rendelkezik azon előfeltételekkel, amelyek a fejlesztést gazdasági és társadalmi szempontok alapján indokolttá teszik. A rangsor második és harmadik helyére a veszprémi és a sármelléki fejlesztés került. A veszprémi fejlesztés valóban nagy lehetőségeket tartogat, azonban kérdéses a befektetői szándék komolysága. A magánosítás előtt a pályázatot kiíró önkormányzatnak körültekintőbben kellett volna eljárnia, és – amint e kutatás is rámutatott – érdemes lett volna a hosszú távú fejlesztés érdekében az önkormányzati tulajdon bizonyos hányadát megtartani. A Sármellék/FlyBalaton repülőteret a már kialakult forgalom és a régió gazdasági ereje segíti, még az erős szezonalítást is leküzdve. Ebben nagy szerepe volt az alacsony költségű járatok beindításának, valamint az adottságként kezelendő régióturizmusnak. A repülőtér számára veszély – hasonlóan a veszprémihez – az a privatizációs folyamat, amely a gyors magánosítást helyezte előtérbe a hosszú távú érdekekkel szemben. Ennek következménye akár a repülőtér bezárása is lehet. A harmadik helyre került a pécsi repülőtér fejlesztésének lehetősége, azonban az erős politikai támogatás ellenére a helyi gazdaság szintje még Pécs esetében sem éri el a regionális repülőterek fejlesztésének kívánt szintjét. Ezzel – véleményem szerint – zárul a fejlesztésre javasolt repülőterek köre. Sajnos a debreceni repülőtér – működésének több mint 15 éve alatt – nem tudta bizonyítani gazdasági életképességét, és Szegedhez hasonlóan inkább a határokon túli regio-


493

nális központokkal való együttműködésben, a földi közlekedés fejlesztésében lenne érdemes gondolkodni e két repülőtér fejlesztésével szemben. Az ezt követő repülőterek helye, Nyíregyháza és Miskolc, pontszámuk alapján egyértelműen bizonyították: a repülőtér fejlesztése nem javasolt. Az elemzett repülőterek jelenleg még tulajdonos önkormányzatai is hasonló felismerésre jutottak, azonban Nyíregyháza – vizsgálataim alapján helytelenül – még nem zárta le a repülőtér-fejlesztés kérdését. IRODALOM Doganis, R.. (1992): The Airport Business. London: Routledge Publishing Erdősi Ferenc (2004): Európa közlekedése és a regionális fejlődés. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs Hanák Péter (1978): Magyarország története 1890–1918 I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest Süli-Zakar István (2003): A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs Eurostat (2006): Fluggastverkehr in Europa im Jahr 2006 Közlekedéspolitikai koncepció (2001), Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Légi közlekedési stratégia 2078/2000. számú kormányhatározat Magyar Közlekedéspolitika, 2003–2015 (2004) Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Magyar statisztikai évkönyv, 2004. KSH, Budapest, 2005 Turisztikai statisztikai évkönyv, 2006. KSH, Budapest, 2007 Nemzeti fejlesztési terv (2003). Nemzeti Fejlesztési Hivatal, 2004 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (2006) http://www.nfu.gov.hu Statisztikai Tükör I. évf. 54. sz.: A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban Területi statisztikai évkönyv, 2005: KSH, Budapest, 2006 Új Magyarország fejlesztési terv (2006). Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Jarach, D. (2005): Journal of Air Transport Management, 7(2), 119–125. Airport marketing: strategies to cope with the new millennium. Süli-Zakar István (1999): A régiók Európában és Magyarországon. Debreceni Szemle, 1999/3. Tiboldi Tibor (2007): Marketing of a low cost airport. Journal of Airport Management. UK/London. 2007. Volume 1, Number 4. Airport Timisoara (2007) – http://aerotim.ro/en/despre/trafic/ Airport Kosice (2007) – http://eng.airportkosice.sk/c/portal_public/ Deutsche Bank (2004) Perspectives of Low-Cost Carriers in Europe – http://www.dbresearch.com Perspectives of Low-Cost Carriers in Europe (2004) Deutsche Bank Research – http://www.dbresearch.com. Perspectives of the European Air Traffic Industry (2001). AT Kearney, Düsseldorf The Future of Regional Airports (2005) Institut der Regionen Europas, Wien – www.institut-ire.eu The social and economical impact of airports in Europe. York Aviation, (2004) – www.aci-europe.org Kulcsszavak: repülés, regionális repülőtér, légi közlekedés, gazdasági fejlettség, repülőtér-régió, Sármellék, Győr-Pér. Resume The development of regional airports is currently running without significant participation of the Hungarian State, as described in documents of the “New Development Plan of Hungary, 2006”, too. Airport development has a strategic importance in Western Europe, which is strongly linked to the co-ordination between airport regions in neighbouring countries. For historical reasons Hungary does not have well-performing economic regions. All former economic centres (Timisoara, Kosice and Zagreb) are outside of the current geographic area of the country. Therefore, instead of investing into underperforming regional airports it makes more sense to cooperate with historical regional centres and enforce the social and economic integration process.

KÖZLEMÉNYEK KASSAI ZSUZSANNA

Társadalmi átalakulás a Kárpát-medencében, ütközőpontokkal Soproni konferencia 2008. május 22–23-án „A társadalmi átalakulás történeti, kulturális beágyazottsága, ütközőpontjai a Kárpát-medencében a XXI. század elején” címmel konferenciát rendezett Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Társadalomtudományi és Pszichológiai Intézete, valamint Társadalom- és Neveléstudományi Kutató Központja. A konferencia témaválasztása igen aktuális. Egyrészt a kelet-európai posztkommunista országok, bár sok tekintetben eltérő élményekkel gazdagodtak 1989 után, mégis közös bennük az, hogy a társadalmi átalakulás a vártnál nagyobb nehézségekbe ütközik, sok konfliktussal terhelt, aminek gyökerei túlmutatnak a „szocialista perióduson.” Másrészt az EU-tagság vagy arra való törekvés olyan külső modernizációs „kényszer”, amely kulturális átalakulást is indukált, s ez szintén konfliktust erősítő tényezőként hat. A 2008 elején alakult kutatóközpont elsődleges célja a konferenciával az volt, hogy lehetőséget biztosítson a kutatók számára egymás munkáinak, kutatási témáinak és terveinek megismerésére, a szakmai együttműködés kialakítására. A konferencia plenáris ülésekkel kezdődött, ezt szakmai vita követte. A déli sajtótájékoztató után szekcióülésekre került sor. Az elhangzott előadásokat konferenciakiadványban jelentetik meg. Az érdeklődők az előadások prezentációit megtekinthetik a Benedek Elek Pedagógiai Kar honlapján (http://www.bpk.nyme.hu/index.php?id=11358). A nap folyamán elhangzott előadások közül néhányat, melyek mentén jelentősebb vita alakult ki, részletesebben ismertetek. A program dr. Koncz Gábor1 „Kultúra és gazdaság” című előadásával indult. Az előadó célja az volt, hogy tisztázza a címben szereplő fogalmakat és a köztük lévő szinergiahatást. Felhívta a figyelmet a kultúra tágabb és szűkebb értelmezésére. A társadalmi-gazdasági változások kulturális beágyazottsága a Kárpát-medencében különös jelentőséggel bír, mivel ebben a térségben a kulturális ütközőpontok sokasága alakult ki. Az előadás felkeltette a jelenlévők érdeklődését, a nap folyamán többen is hivatkoztak rá saját prezentációik során. A világgazdaság globalizálódásának korában a különböző településtípusok azok, amelyek mentén a kulturális, társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségek és az esélyegyenlőségi különbségek kiéleződnek. A Kárpát-medence országai éppúgy, mint az Európai Unió korábbi tagjai küzdenek ezekkel a nehézségekkel, napjainkban tehát egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a területi egyenlőtlenségek mérséklését szolgáló intézkedések. A települések közötti különbségek csökkentésében fontos tényező a helyi intézményrendszer állapota. Ehhez a témához szorosan kapcsolódott dr. Bíró A. Zoltánnak2 „Iskolák a vidéki térségekben” című előadása. Az előadó célja egyrészt a székelyföldi kutatások és vidékfejlesztési feladatok bemutatása volt, másrészt közös kutatási téma keresése. Feltárta a kedvezőtlen székelyföldi tapasztalatokat, amelyek a rurális térségekben működő iskolák fenntartásának és a gazdasági-társadalmi hatékonyságnak a kérdését érintik. Erdélyi példák segítségével megerősítette azt a sokat hangoztatott felfogást is, hogy az iskolák bezárásával a települések elveszítik az utolsó kultúraközvetítő, közösségformáló intézményüket, aminek hosszú távú negatív következményei vannak. Bíró A. Zoltán bemutatta a 1 A Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója. 2 A csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja.

TÁRSADALMI ÁTALAKULÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN, ÜTKÖZŐPONTOKKAL

495

probléma „kezelésének” különböző, sokszor ellentmondásos módjait is. Romániában a kormányzati intézkedésekre jellemzőek az úgynevezett „hullámkezdeményezések”. Míg az egyik hullámban még a vidéki iskolák megszüntetését, a diákok iskolabusszal történő utaztatását, addig a következő időszakban már a falusi iskolák felújítását, fejlesztését támogatja a kormány. Az előadó részletesebben foglalkozott a vidék átértékelődésének folyamatával is. Igaz, ma még sok vidéki térségben okoz problémát például a periferiális területek elnéptelenedése, az alapvető szolgáltatások elérhetősége és a munkalehetőségek hiánya, ugyanakkor napjainkban a „hely” átértékelődik a kommunikációs technológiák fejlődése révén, és a fogyasztás is átalakul. A nagyvárosok lakossága egyre nagyobb létszámban költözik vidékre, elsősorban az agglomerációkba. Az előadó szerint megjelent annak az esélye, hogy az emberek vidéken ne vidéki módon éljenek, ne legyenek arra kényszerítve, hogy leértékelt helyen folytatott leértékelt tevékenységként éljék életüket. Bíró A. Zoltán felvázolt néhány kutatási lehetőséget is: – a „másság” jeleinek értelmezése a vidéki térségben; – a „nem vidéki módon való élés” társadalmasulásának esélyei, jelei; – az iskola szerepe a fentiekben. Az említett kutatási témákhoz még bárki csatlakozhat. Az előadó egyrészt fontosnak tartja, hogy a kutatás során rögzítsék az intézmények tényleges oktatási és egyéb funkcióit, és felmérjék a fejlesztési potenciálokat. Másrészt, mivel a fejlett országokban csak az emberi erőforrás fejlesztésével megy végbe számottevő fejlődés, érdemes megvizsgálni a vidéki humán erőforrás helyzetét, például az ambíciókat, a végzettséget. Dr. Ritter Krisztián3 ugyanerre a következtetésre jutott a „Hátrányos helyzetű vidéki kistérségek humán erőforrása mint a helyi fejlesztéseket befolyásoló tényező” című előadásában. Az előadó egyetértett Bíró A. Zoltánnal abban, hogy a fejlesztések legnagyobb gátját a humán tényezők állapotában meglévő hátrányok jelentik. Előadásában saját kutatási eredményeiről számolt be. Kutatásának célja hazánk agrárfoglalkoztatási válság sújtotta vidéki területei erőforráskészletének feltérképezése. Először bemutatta azokat a kistérségeket, amelyeket a rendszerváltás a mezőgazdasági munkaerő szempontjából a legkedvezőtlenebbül érintett. Háromféle szempont (1. mezőgazdasági foglalkozásúak arányának csökkenése, 2. a mezőgazdaságból adott évben kiszorult, regisztrált munkanélküliek aránya, 3. a tartós mezőgazdasági munkanélküliek aránya) összevetésével határolta le az „agrárfoglalkoztatási válsággal küzdő területeket”. Ezt követően a mezőgazdasági munkanélküliség és a területi egyenlőtlenség közötti összefüggést ismertette. A legnagyobb magyarázóerővel bíró változó az iskolai végzettség volt. Megállapította, hogy az érintett települések humán erőforrása a jelenlegi állapotában nem előnyös erőforrást jelent, hanem inkább terheket ró az adott területekre. Hozzátette, hogy a jellemzően alacsony képzettségi szint megnehezíti a mezőgazdasági munkaerőpiacról kiszoruló emberek más ágazatokban való elhelyezkedését. Dr. Kulcsár László4 „A multikulturalitás szociológiai, történeti dimenziói” címmel tartott plenáris előadást. A konferencia alapvető érdeklődési területére, a Kárpát-medencére utalva kifejtette, hogy az évezredek óta a legkülönbözőbb kultúrák egymásra hatásának és összeütközésének terepe. A multikulturalitás tehát nem új jelenség, hanem jelentős mozgatórugója az emberiség fejlődésének. Ma is sokan kutatják ezt a kérdéskört, mégis nagy a fogalmi zavar, ezért Kulcsár László előadása bevezetésében igyekezett eloszlatni a multikulturalitás fogalmával kapcsolatos bizonytalanságokat, egyszerűsítéseket. 3 A Szent István Egyetem adjunktusa. 4 A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Társadalom- és Neveléstudományi Kutatóközpont igazgatója.

496

KASSAI ZSUZSANNA

Kifejtette, hogy a multikulturalitás egyrészt az etnikai, nyelvi, nemzeti kultúrák egymásmellettisége, másrészt a nemek, vallások, társadalmi csoportok, helyzetek kulturális egymásmellettisége. A hallgatóság megismerte a multikulturalitás dinamikus felfogását is, például az „olvasztótégely” és a kanadai „mozaik” koncepciót. Kanadát egyébként a multikulturalitás „stréber” államának nevezte az előadó, ahol már 1988-ban elfogadták a multikulturalitás-törvényt, amely szerint minden kanadai állampolgár teljes és egyenlő résztvevője a kanadai társadalomnak. A multikulturalitás-koncepciók elsősorban a tekintetben térnek el egymástól, hogy az állam mennyire erőlteti, hogy az adott kultúra hasonuljon az ország tradicionális értékeihez, domináns kultúrájához. A multikulturalitás kanadai felfogása szerint nem kell mindenkinek hasonulnia egy elképzelt domináns kultúrához. A különböző kultúrák mozaikelemei egy kulturális összképnek, amelyben minden darabnak létjogosultsága, funkciója van. Az amerikai (USA) „olvasztótégely” koncepció egyfajta igazodást kíván meg a domináns kultúrához. A két említett megközelítés szélső pontjai között helyezkedik el az európai „diverzitás” koncepció. Az előadó – Koncz Gáborhoz hasonlóan – a kultúra komplexitását emelte ki. Foglalkozott a társadalompolitika és a multikulturalitás kapcsolatával és a multikulturális társadalmakban tapasztalható megoldásaival, így megemlítette a szegregációt, az integráció és az asszimiláció jelenségét, folyamatait. Néhány kutatási lehetőséget is felvázolt: – a kultúrák és közösségek diverzitásának alakulása; – a multikulturalitás mint a társadalmi egyenlőtlenségek egyik magyarázófaktora; – a kultúrák közötti együttműködés akadályai; – tradíciók és innovációk az eltérő kultúrákban; – az előítéletek és diszkriminációk történeti és strukturális dimenziói; – a domináns kultúra stratégiái; – a multikulturalitás és interkulturalitás vizsgálatának szociológiai módszerei. A konferenciát eredményesnek értékelték a résztvevők és a rendezők is. Kiváló lehetőséget biztosított tapasztalatcserére, szakmai kapcsolatépítésre, kutatási együttműködés megalapozására. A rendezvény nyomán három kutatócsoport jött létre: 1. Bíró A. Zoltán vezetésével megalakult kutatócsoport tagjai a vidéki iskolák helyzetét vizsgálják a hátrányos térségekben. 2. Neveléstudományi, neveléstörténeti kutatócsoport alakult, amelynek kaposvári, soproni és pécsi tagjai vannak. 3. Szervezi első találkozóját a szintén megalakult gender kutatócsoport. A kutatócsoportokhoz való csatlakozás nyitott, és új kutatócsoportok alakítása is van lehetőség. A konferenciáról további információ kérhető Szikra Andreától a kutatóközpont munkatársától ([email protected]).

DR. KULCSÁR LÁSZLÓ A vidéki társadalom előtt álló kihívások Amerikában Amerikát úgy ismerjük, mint a gyors urbanizáció, a hatalmas metropoliszok országát. Ez lényegében így is van, hiszen a lakosság 83%-a él (2005) nagyvárosi körzetben.1 A nagy metropoliszokkal azonban más a helyzet. Mindössze kilenc város van, amelynek népessége meghaladja az egymilliót (New York, Los Angeles, Chicago, Houston, Philadelphia, Phoenix, San Antonio, San Diego, Dallas). A hivatalos statisztika szerint New York-ban 8 millió, Los Angeles-ben közel 4 millió lakos él, Dallas lakossága pedig 1,2 millió volt 2005-ben. Az 1 millió alatti, de százezer vagy több lakossal rendelkező települések száma ekkor 254 volt az USA területén. Mi az oka annak, hogy mégis különös figyelem fordul napjainkban az amerikai vidéki társadalom helyzetére? Az egyik ok kétségtelenül az amerikai társadalom fejlődésében, a fejlődés sajátosságaiban keresendő. A bemutatandó kötet szerkesztői2 is kiemelik, hogy a vidéken élő lakosság még ma is az Amerikát naggyá tevő tradicionális értékek tárháza, utánpótlási, meg-újulási bázisa. Ezek azok az értékek, amelyeket Frederick J. Turner történész „Frontier Thesis” c. 1893-as előadásában Chicago-ban kifejtett. A „frontier” habitust egyszerre jellemzi egy nagyfokú individualizmus, amely a saját dolgaiért, tetteiért felelősséget vállaló ember magatartása, aki tisztában van azzal, hogy döntései következményeiért ő a felelős. Mindamellett a „frontier” habitus hasonlóképpen lényegi alkotóeleme a magas fokú szolidaritás, kooperációs hajlam és együttműködési készség.3 Ez a látszólag ellentétes két sajátosság együtt van jelen a hagyományos amerikai értékrendben. Számos, az amerikai magatartást felületesen ismerő európai politikus, újságíró, értelmiségi gyakran nem érti ennek a kettősségnek a jelentőségét. A Közép-Nyugat és a Dél rurális közösségei az USA-ban ilyen értelemben valóban raktározzák, őrzik ezt az értékrendet, amely az

iskolai végzettség szintjétől függetlenül cselekedeteikben is kifejeződik.4 A másik ok, amire a szerkesztők rámutatnak, az a sokrétűség, ahogyan az amerikai emberek a vidéken élőkről vélekednek. Az egyik felfogás a szegénységet és elmaradottságot hangsúlyozza, a másik a tiszta erkölcsöt, a természetközeliséget. Sok amerikai csak az irodalomból, a tömegkommunikációból ismeri a vidéki életet, s ez egyaránt erősítheti a negatív és a pozitív megközelítést. Ismerős (volt) ez a romantikus felfogás Magyarországon is, főként a nagyvárosi értelmiség körében. A kötet szerkesztői és szerzői különös fontosságot tulajdonítanak az egyenlőség, az egyenlő esélyek értékének. Ebben a tekintetben meglehetősen távol állnak a vidéki élet romantikus felfogásától. Felhívják a figyelmet például arra, hogy több mint 500 vidéki térségre jellemző az állandósult igen magas szegénységi arány a 21. század Amerikájában. A kötet egy tradíció folyatása is egyben. Az amerikai Rural Sociological Society 1982től minden évtizedben átfogó kötetekben számol be a vidéki társadalomban zajló változásokról vagy éppen állandósultságokról. Teszi ezt abban a meggyőződésben, hogy a társadalompolitika irányítói, szakértői megfontolják az eredményeket programjaik alakításakor. Bizonyos jelek és eredmények arra utalnak, hogy – legalábbis részben – ezek a megfontolások valóságosan is léteznek, és sikerülhet tartós hidat ácsolni a vidéki társadalom helyzetét, problémáit kutató szociológusok és a társadalompolitikával foglalkozók között. A szociológiai tapasztalat és tudás terjesztése, a tudáshoz való hozzáférés növelése jelenleg az egyik központi diskurzusa az amerikai szociológus-társadalomnak. Michael Burawoy „Public Sociology”-ja a Rural Sociological Society idei konferenciájának (Manchester, New Hampshire, 2008. július 27 – augusztus 1.) vezető témája.

498

KÖNYVISMERTETÉS

Ki számít vidékinek Amerikában? Az USA-ban a települések többsége vidékinek minősül, és a vidéki térségek az ország területének nagy részét lefedik (lásd a térképet). A „vidéki” kifejezést az angol „rural” fordításaként használjuk, aminek az eredeti latin megfelelője (rus) ritkán lakott, nyitott

teret jelöl.5 A vidéki térségekben élő népesség megközelítően 50 millió volt 2000-ben, ami az ország lakosságának 21%-át jelentette. A lakosságnak a különböző térségi tipizálások szerinti megoszlására érdemes egy pillantást vetni (lásd a táblázatot).

Az USA lakosságának térségi megoszlása 2003-ban Térségi jellemzők

Vidékies (rural)

Nem nagyvárosi (non-metropolitan) térség Nagyvárosi (metropolitan) térség Összesen

49,2 50,8 100,0

Nem nagyvárosi (non-metropolitan) térség Nagyvárosi (metropolitan) térség Összesen

58,9 12,9 21,0

Városias (urban) Függőleges megoszlás 9,0 91,0 100,0 Vízszintes megoszlás 41,1 87,1 79,0

(Százalék) Összesen 17,4 82,6 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: ERS/USDA.

A vidéki környezetben élők fele nagyvároMindösszesen 29 millió ember él az USA-ban si vonzástérségben lakik, s 2003-ban először nem urbanizált és nagyvárosi vonzástérségen került kisebbségbe a nagyvárosi vonzásterülekívül eső területen. Ezek közül kerülnek ki az ten kívül élő vidéki lakosság. Más oldalról az amerikai értelemben vett igazán hátrányos is látható, hogy a nagyvárosi vonzáson kívül térségekben élő emberek. élők közel fele városias térségben lakik. A vidéki (nonmetro) térségek területi eloszlása az USA ban, 2003

Metro 1090 „megye” Metro 1090 “megye” Non-Metro 2052 Non-Metro 2052 „megye” “megye” Forrás: ERS/USDA

KÖNYVISMERTETÉS

A könyvben a szerzők harminc fejezetben tárgyalják a vidéki Amerika társadalmának, gazdaságának jellemzőit. A szerkesztők a könyv koncepcióját bevezető tanulmányukban ismertetik, a zárófejezet, amely a következtetéseiket tartalmazza, a bevezetőhöz hasonlóan tovább bővíti a harminc tematikus részt. A harminc fejezetet öt részre tagolják, amelyek a következők: – Kik élnek ma vidéken Amerikában? – A megváltozott vidéki gazdaság – A vidéki közösség: Valóban helyi? Valóban közösség? – Az emberek és a környezet – Változó nemzeti és nemzetközi stratégiák: új bizonytalanságok és új kihívások Az ismertetésben csak arra van lehetőségünk, hogy egy-egy tanulmányt emeljünk ki a többi közül, elsősorban azokat, amelyek Magyarországon kevéssé ismert témával foglalkoznak, illetőleg azokat, amelyek számunkra is megfontolható tanulságokat tartalmaznak. Kik élnek a vidéki Amerikában? A kötet első része olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek a vidéki térségek népességének változásait és sokrétűségét mutatják be. Ugyanebben a részben találhatók azok az írások is, amelyek a vidéken élő családokkal, egyes népességcsoportokkal (idősek, fiatalok, nők, etnikai csoportok stb.) foglalkoznak. Ezt a részt a szegénységről írt tanulmány zárja. Az egyik jelentős kihívást maguk a demográfiai folyamatok gerjesztik, hiszen mint Kenneth Johnson, a demográfiai fejezet szerzője6 rámutat, a demográfiai változások egyszerre meghatározói és következményei a vidéki társadalom formálódásának. Sajátos demográfiai folyamatok, mint például a migráció területi és etnikai színezete, erősítik a vidéki társadalom diverzitását. Más jelenségek, például a vidéken élő lakosság öregedése, amely folyamatot azok a helyi kormányzati törekvések is táplálják, amelyek a népesség csökkenésének mérséklését és a gazdaság élénkülését várják a tehetősebb nyugdíjas rétegek vonzásától, szintén jelentős kihívást jelentenek. Nina Glasgow tanulmányából7 kiderül, hogy az előrejelzések szerint 2030-ra

499

az amerikaiak több mint 20%-a idősebb lesz 65 évnél. Természetesen az idősek helyzete mint a vidéki Amerika előtt álló kihívások egyike másként jelentkezik a fent említett „tehetős nyugdíjas” övezetekben, és másként a szegénység térségeiben élő öregek esetében. Az etnikai színezetű vidéki népességcsoportok demográfiai jellemzői közül Harris és Worthen8 az afro-amerikaiak helyzetével foglalkoznak tanulmányukban. Bár az afroamerikaiakat érintő hátrányos megkülönbözetés nagyrészt a múlté, a déli területek depreszsziós térségei még mindig a számarányuknál nagyobb részben lakóhelyei a fekete lakosságnak. A tanulmány aláhúzza a folyamatok történeti dinamikájának fontosságát akkor, ha a „Fekete Övezet” jelenlegi viszonyait meg akarjuk érteni. A polgárháború utáni Dél egy rövid ideig élvezte a Lincoln elnök által a háború alatt megígért fejlesztéseket, a társadalmi és gazdasági helyreállítás, felzárkóztatás előnyeit, ami az északra „menekült” feketék nagy részét visszavonzotta, és prosperáló fekete közösségeket eredményezett. 1876 után azonban ez a folyamat megszakadt (R. B. Hayes elnökké választása után), és számos tényező, mint például a társadalomba való integrálódás nehézségei, a gyenge civil társadalom, a szegényes politikai és társadalmi interakciók, a gazdasági önellátás erősödése, a mobilitási csatornák szűkössége konzervált bizonyos területi és társadalmi hátrányokat. A fekete lakosság körében még mindig lényegesen kisebb a vállalkozók, a saját üzletet vivők aránya, mint az amerikai átlag. Fukuyama szerint ez azt jelenti, hogy kevés, vagy hiányzik az afro-amerikai kultúrához köthető sajátos szükséglet, igény, és ennek üzleti megfelelője (piaca). A „Fekete Övezet” térsége (Kelet-Texastól Virginiáig) a lakóhelye a vidéki térségekben élő fekete lakosság 79%-ának, azaz az USA fekete lakosságának 45%-a ebben a térségben lakik. A térség elmaradottságának és a lakosság szegénységének összefüggése ebben az esetben teljesen nyilvánvaló.9 A vizsgált térségben a társadalmi egyenlőtlenségeket elsősorban az iskolázottságban, a munkahely jellegében és az elért jövedelmekben megmutatkozó különbségek befolyásolják. Ezek az

500

egyenlőtlenségek több mint száz éve kialakult sajátosságokból táplálkoznak. Ezek figyelmen kívül hagyása súlyos tévedések kockázatát rejti még akkor is, ha az életkörülmények természetesen sokat változtak pozitív irányban. Az afro-amerikai nők és gyermekek különösen veszélyeztetettek a szegénység által a vizsgált övezetben. Az afro-amerikai népesség hátrányos helyzetével kapcsolatos szektorpolitikákat értékelve a szerzők rámutatnak, hogy ha a politika és a kutatás kapcsolata úgy alakul a jövőben, mint eddig szokásos volt (Policy as Usual), akkor a jövőben sem várható javulás. A szerzők sokkal aktívabb és invenciózusabb kormányzati beavatkozást, segítést szorgalmaznak. Ennek a stratégiának azonban a Fekete Övezet történeti, kulturális és gazdasági sajátosságain kell alapulni. Az etnikai színezetű amerikai vidéki lakosságcsoportok közül érdemes helyet és időt szentelni az indiánok helyzetének. Angela Gonzales10 tanulmányát azzal a megállapítással kezdi, hogy az indiánok az amerikai társadalom gazdaságilag leghátrányosabb helyzetű csoportja, akik jövedelem, foglalkoztatás, iskolázottság, egészségi állapot és várható élettartam szempontjából messze elmaradnak az amerikai társadalom átlagától. A rezervátumok többségében állandósult a szegénység, a zsúfoltság, rosszak a lakásviszonyok. Az indiánokról szóló fejezet középpontjában a 21. század kihívásai állnak, amelyekre adott válaszaik sajátos történelmi és kulturális helyzetükben gyökereznek. Mivel ezek nem általánosan ismertek, érdemes rövid kitérőt tennünk. A több mint 560 indián törzs eredetileg mint szuverén nemzet szerepelt az amerikai alkotmányos rendelkezések körében. Az a tény tehát, miszerint az indiánok nem etnikai, kulturális kisebbség, hanem önálló nemzet, amelynek képviseletét megállapodás alapján az USA kormánya látja el, igen messzemenő jogi és gazdasági következményekkel járt. Nem véletlen, hogy a kormányzat állandósult törekvése volt a szuverenitás megnyirbálása. A leghíresebb mérföldkő ebben a vonatkozásban az 1831. évi döntés, amely a Cherokee Nemzet kontra Georgia Állam ügy folyamán született.

KÖNYVISMERTETÉS

Ebben a döntésben az indiánok már nem mint külföldivel azonos státusú nemzet szerepelnek, hanem mint „belföldi alattvaló nép”, „gyámság alá helyezett, oltalmazott” népesség. Politikai közösségük, területi határaikon belüli önálló autoritásuk azonban megmaradt, amiből jelenleg is komoly feszültségek származnak, elsősorban gazdasági tevékenységeik következtében. Az amerikai indiánok népessége gyors ütemben növekszik. A növekedés az elmúlt fél évszázadban több mint 700%-os volt, és elérte a 2,5 milliót. A vegyes házasságok tagjait és leszármazottait is figyelembe véve az indián populáció nagysága meghaladja a 4 milliót, s a növekedés több mint 110%-os volt 1990 és 2000 között. Az amerikai indiánok több mint 90%-a rurális térségekben él, bár a 2. világháború után a kormányzat több mint 100 ezer indiánt telepített át rezervátumokból számukra kijelölt városi területekre. Az indiánok 75%-a Amerika nyugati és déli államaiban él (Kalifornia, Arizona és Oklahoma11). Bár az indiánok életkörülményei az elmúlt években jelentősen javultak, egyharmaduk még mindig a szegénységi küszöb alatti színvonalon él. Az öngyilkosságok száma igen magas. Hat indián kamasz közül egy kísérel meg öngyilkosságot, az 5–14 év közötti fiatalok között az öngyilkosok aránya duplája az országos aránynak, a 15–24 éves indián fiatalok körében pedig közel háromszorosa. A rezervátumok általában nem a legkívánatosabb lakóhelyek, de azért kivételek is akadnak. Az Appalache hegység mentén lévő Cherokee Rezervátum esetében adminisztratív eszközökkel kellett a beköltözéseket korlátozni. A beköltözni akaróknak jelenleg már hivatalosan igazolniuk kell, hogy legalább 25%-ban cherokee vér folyik az ereikben. Az indiánok gazdasági lehetőségeit elsősorban sajátos jogi helyzetük felismerése és kihasználása bővítette. A rezervátum határain belül érvényes szuverenitás, amely korlátozza az USA-jog érvényesülését, lehetőséget adott a szerencsejáték-üzlet hallatlan mértékű felvirágoztatására. Az első indián területen lévő kaszinót Floridában nyitották a seminole indiánok területén 1979-ben. 1987-ben az amerikai Legfelső Bíróság elismerte az indián jog el-

KÖNYVISMERTETÉS

sőbbségét a rezervátumokon belül12, ezzel megindította a kaszinók gyors elterjedését. Ebben a döntésben bizonyos korlátozásokat is sikerült a fehér ember lobbitevékenységének érvényesíteni.13 Jelenleg több mint 300 indián területen működő kaszinó létezik. Sokan ezeket az intézményeket úgy tekintik, mint az indián lakosság gazdasági alapját szolgáló intézményt, amelynek szerepe és jelentősége olyan, mint hajdan a bölényeké volt. A kaszinókat ezért az amerikai szlengben „new buffalo”-nak is nevezik. A kaszinók közvetlenül és közvetve jelentős számú új munkahelyet is teremtettek. Az Oneida Rezervátumban törzsi alkalmazásban több mint 3 ezer ember áll, így a térségben az oneida törzs a legnagyobb munkáltató. A kaszinók megjelenése után ebben a térségben a munkanélküliségi ráta 40%-ról 15%-ra csökkent. Az új bölénycsorda jelentősen erősítette az indiánok gazdasági bázisát, s egyben kulturális identitását is. Hozzásegítette őket ahhoz is, hogy meg tudják jeleníteni érdekeiket, és sikeresen érvényesítsék azokat. Így jelenleg komoly perek vannak előkészület alatt és folyamatban a korábban 99 vagy több évre bérelt földek visszaszerzésére, jelentős fejtörést okozva egyes államok, például New York állam közösségeinek. Az érem másik oldala azonban már kevésbé vidám. A gazdasági megerősödés egyben az egyenlőtlenségek erősödését is hozta. A kaszinójövedelmek zöme a törzsi vezetők ellenőrzése alatt áll, az indián lakosság nagy része kevéssé részesül áldásaiból. A szegénység vidéki arcát az 1960-as évek második felében ismerhette meg alaposan az amerikai lakosság. Johnson elnök szegénységellenes harca jelentős sikereket hozott [A szegénység aránya vidéken 33%-ról (1959) 20% alá csökkent (1969)], de a probléma újból napirendre került az 1990-es években. A kötetben közölt tanulmány14 röviden foglalkozik a szegénység fogalmi problémáival és ennek a hivatalos statisztikában megjelenő érvényességével. A fogalmi vitának ismertetését most mellőzzük, lényegében hasonló kérdőjelek fogalmazódnak meg időről időre Magyarországon is.

501

A szegénységgel foglalkozó elméletek legtöbbje társadalmi, gazdasági vagy demográfiai megközelítést követ. A kötetben megjelent tanulmány más felosztást alkalmaz: a szegénység individuális és strukturális változói mentén fejti ki mondanivalóját. Az individuális változók közül kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a humán tőkének, annak a körülménynek, hogy az ember milyen képességekkel, tudással és készségekkel lép be a munkaerőpiacra. Ebben a vonatkozásban a vidéken élő ember hátrányos helyzetben van. A szegénységnek van egyfajta kultúrája is, amely a szocializáció következtében hagyományozódik. Idetartozik a formális intézményekhez való alacsony szintű társadalmi integráció, a fatalizmus, a függőség érzete stb. A szegénységet strukturálisan megközelítő szerzők a társadalmi struktúra elemzésére, a munkaerőpiac mennyiségi és minőségi jellemzőire koncentrálnak. A szegény emberek depressziós térségekben duplán hátrányos helyzetűek. A szerzők véleménye szerint a képzési és átképzési programok csak akkor hoznak eredményt, ha a képzéshez illeszkedő munkahelyek is rendelkezésre állnak a közelben. Különösen hátrányos helyzetben vannak a strukturális változók szempontjából a bevándorló etnikai csoportok. Jelzi ezt többek között az a tény, hogy a farmokon dolgozó munkások kétharmada külföldi születésű. A vidéki gazdaság átalakulása Az amerikai vidéki térségek gazdasága természetesen rendkívüli mértékben diverz. A népesedési folyamatok és a gazdaság szerkezetének átalakulása szoros összefüggésben van ott is, mint mindenhol a világban, s erre az átalakulást tárgyaló tanulmány szerzői15 különösképpen figyeltek. A háború utáni „posztfordista” gazdaságfejlődési modell bizonyos fokig mérsékelte a társadalmi egyenlőtlenségeket, de például a mezőgazdaság erőteljes átalakulása a vidéki népesség jelentős részére kedvezőtlen hatással volt. Az 1970-es és 80-as évek gazdasági krízise újból kiélezte a területi és társadalmi egyenlőtlenségeket, majd a század utolsó évtizedében a helyzet lényegesen javult. A kilencvenes évek közepén a

502

vidéken élő férfiak 59%-a, a nők 55%-a volt aktív kereső (a nyolcvanas években ezek az arányok kb. 10%-kal voltak alacsonyabbak). A társadalomtudósok jelentős része az ezredforduló kapcsán „a gazdaság fejlődésének új szakaszáról” beszél. A vidéken élő emberek számára ezek a változások egyáltalán nem közömbösek, sőt, a változások gyakran negatívan érintik ezt a népességet. Egyrészt a globalizáció és a nemzetközi kereskedelem jóval nagyobb hatást gyakorol a vidék gazdaságára, mint korábban. A vidék gazdaságilag sokkal inkább specializálódott a hagyományosabb feldolgozóipar termékeire, amely területeken a globális verseny igen erős, és az amerikai vidéket sok negatív hatás éri. Másrészt a városi területek sokkal több hasznot tudnak realizálni, mint a vidékiek (fejlettebb szolgáltatások, nagyobb jövedelmek stb.). Harmadrészt a vidéki térségek kevésbé részesednek az állami támogatásokból (közvetlenül és közvetve), amelyek az új technológiákhoz, szolgáltatásokhoz kötődnek. Ezek a folyamatok, összefüggések ismerősnek tűnhetnek a magyar szakemberek számára is, bár a felismerést itthon eddig nem követte olyan átfogó és mélyreható gondolkodás, szakmai vita a szükséges stratégiáról, mint az USA-ban. A neoklasszikus közgazdaságtan „tiszta verseny” megközelítésének kudarcos történetére Amerikában jó példa az 1996-os mezőgazdasági törvény (Farm Bill), amely az állami támogatások csökkentését tűzte ki célul, de ezt megvalósítani nem sikerült. Mindezek után felmerülhet a kérdés, kik voltak a haszonélvezői a vidéki gazdaság átalakulásának? A válasz, éppúgy, mint nálunk, egyszerű: a kedvezőbb helyzetben lévő, emberi és társadalmi tőkével jobban ellátott térségek, és kevésbé azok, akik rászorultsága sokkal nyilvánvalóbb. Az amerikai rurális gazdaság számunkra is érdekes jelensége, az ingázás nemcsak Magyarországon (lásd Bőhm Antal, Kertesi Gábor, Köllő János és mások írásait), hanem az USA-ban is elterjedt.16 Természetesen nem ajánlatos egyszerű párhuzamot vonni a két ország között e téren, de az amerikai kutatók intenzív érdeklődése arra utal, hogy a vidéki, de nemcsak a vidéki térségeken élő népesség

KÖNYVISMERTETÉS

gazdasági aktivitásának efféle módja izgalmas szociológiai teljesítményeket eredményezhet. A szerzők kissé polemizálnak is a közgazdászok elemzési gyakorlatával, amellett érvelve, hogy a nem gazdasági faktoroknak, a társadalmi tényezőknek központi helyet kellene biztosítani az ingázás jelenségének kutatásakor. A népesség növekedése az alacsony népsűrűségű területeken a dekoncentráció kategóriájának elméleti újraéledését hozta, amellyel az ingázás kutatása is intenzívvé vált. Ezzel összefüggésben tekintik át a szerzők az ingázás jelenségével kapcsolatos elméleti megfontolásokat. Így elsőként a lakóhely és munkahely elkülönülésének elemzését (spatial mismatch hypotesis), és vizsgálják ennek hatását az ingázásra, valamint egyes társadalmi csoportok (feketék, nők stb.) helyzetére, majd ennek a megközelítésnek hibáit is sorra veszik. A kritikusok egy része inkább a munkaerő képzettségének megfelelő munkahely és a lakóhely közötti meg nem felelést tartja lényegesnek (skill mismatch theory). A szerzők szerint az ingázás jelenségének komoly hatása lehet a helyi társadalom szerkezetére éppúgy, mint a helyi közösségek kohéziójára. Ebben a vonatkozásban hivatkoznak Putnamra, aki szerint17 az ingázásra fordított utazási idő tíz perccel való emelkedése tíz százalékkal csökkenti a helyi ügyekben való részvételt, a helyi társadalomba történő integráció erősségét. A helyi társadalom és közösségek A 2. világháború utáni gazdasági, társadalmi, kulturális és technológiai változások radikálisan átformálták a lokális, vidéki életet Amerikában. Az autópálya-hálózat nagymértékű fejlődése és a hozzá kapcsolódó gazdaság- és szolgáltatásfejlesztés állami és üzleti finanszírozása jelentette a nagyarányú szuburbanizáció kiindulópontját. Nem meglepő tehát, hogy a helyi közösségek átalakulása az 1960as évektől az egyik népszerű kutatási témája volt és maradt az amerikai rurálszociológiának. Luloff és Bridger18 szerint a helyi társadalomra és közösségekre vonatkozó kutatások az első időben arra koncentráltak, hogy miként maradtak, maradhattak meg a közösségek egy

KÖNYVISMERTETÉS

mobil, korábbi kötöttségeit elvesztő társadalomban. Később az a kérdés vált jelentőssé, hogy vajon a közösségek továbbra is az alapvető intézményei a társadalmi szerveződéseknek, vagy helyüket más intézmények foglalják el. Az 1970-es évektől a helyi társadalmak infrastrukturális környezetében bekövetkező változások hatását vizsgálták elsősorban. A 90-es években újra inkább elméleti, a közösségeket, a helyi társadalmat mint önálló értelmezési keretet elemezték, amellett érvelve, hogy a lokális ökológiai kontextusnak központi szerepe van a szocializációs folyamat, a szegénység, a munkanélküliség, az emberi erőforrások, a fizikai és a mentális egészség terén tapasztalható diverzitás kialakulásában és fennmaradásában. A szerzők ismertetik a helyi társadalommal foglalkozó amerikai elméleti megközelítések alakulását, fejlődését Wirth pesszimista jóslatától, amely a modernizáció és az urbanizáció hatásaként a közösségi kapcsolatok negatív átalakulását jelezte, Warren „Nagy Átalakulás” elméletén át, amely a helyi közösségek függőségének erősödését mutatta ki, egészen Robert Putnam elemzéséig, amely az amerikai civil társadalom és közösségek romlását ismertette híres könyvében (Bowling Alone). Ez a könyv egyébként nemcsak a társadalomtudósokra, hanem a politikai szereplőkre is nagy hatással volt, sokan bírálták, de Clinton elnök például a könyv hatására személyes konzultációra hívta Putnamot a Fehér Házba. Luloff és Bridger másokhoz hasonlóan úgy látja, fennáll a veszélye annak, hogy az amerikai közösségek elvesznek a modernizációs kurzusban. Ezen szerintük a társadalmi tőke koncepciójának érvényesítése enyhíthet, ami mellett az is elengedhetetlenül szükséges, hogy a helyi közösségek fejlesztése legyen a vidékfejlesztési politika központi eleme. Ezt a véleményt nem ártana a hazai vidékpolitikai szereplőknek is komolyan figyelembe venni. A társadalmi tőke koncepciónak a könyv külön fejezetet szentel az Iowa-i Flora házaspár tollából.19 A társadalmi tőke fogalmának meghatározásáról sok álláspontot ismerünk. Bírálóinak száma is nehezen követhető.20 Magyarországon talán Sík Endre írásaiban

503

fogalmazódik meg a legélesebb kritika a kategóriával kapcsolatban.21 A kritikák ellenére Coleman indító tanulmányában22 felvetett társadalmi tőke koncepció a szociológiában igen termékenyítő szerepet játszott. Sőt a szociológián kívül is. Az egyik kritikus minden ellenérzése ellenére a társadalmi tőke koncepcióját a szociológia „legsikeresebb exportcikkének” nevezte, amely más társadalomtudományokban is megjelent és elterjedt.23 A Flora házaspár a könyvben közölt tanulmányában ismerteti a társadalmi tőke definícióit, és más tőkefajtákhoz való viszonyát. A tipológia megfontolandó a hazai viszonyokat illetően is, különösen a helyi társadalomra vonatkozó társadalmi tőke fogalmi apparátusa, amely az adott társadalmi csoporton belüli, „homogén” kapcsolatok és a csoporton kívüli „heterogén” kapcsolatok viszonyát illeti. A társadalmi tőke fogalma negatív jellegű formációkat is magában foglal. Így például a klientizmus jelenségét, amely oly gyakori a posztkommunista társadalmakban, mint a szocializmus által is kihasznált, eltorzult feudális viszony továbbélése. További negatív jelenségek is kapcsolhatók a társadalmi tőke jelenségéhez, hiszen a homogén és a heterogén kapcsolati tőke a korrupció mellett más antiszociális magatartásokat is erősíthet. Természetesen pozitív hatásokkal is találkozunk jócskán, s talán ezek a meghatározók és a szakirodalom is nagyrészt ezeket domborítja ki. Cornelia és Jan Flora összefoglalójukban kiemelik, hogy a társadalmi tőke piaci alapú hatékonyságához mindkét kapcsolattípus (homogén és heterogén) szükséges, és a társadalom minden szintjén egyfajta egyensúlyuk a kívánatos. Ez az egyensúly azonban gyakran hiányzik, s ez többek között kirekesztődéshez vagy az elzárkózás erősödéséhez vezethet. A társadalmi tőke sajátos formái, a társadalomban betöltött szerepei szorosan összefüggenek a civil társadalom helyzetével. A vidékfejlesztés és a civil társadalom kapcsolatát természetesnek és erősnek tartják Amerikában, s a civil közösségek a helyi együttműködés, szolidaritás és társadalmi kontrol hatékony szereplői. A civil társadalom és a vidéki térségek fejlesztése közötti összefüggéseket

504

elemzi Lyson és Tolbert tanulmánya24 sajátos, de szimpatikus felfogásban. A szerzők először bemutatják a neoklasszikus közgazdaságtan talaján álló vélekedések buktatóit rurális területeken, s cáfolják a vidékre települt nagyvállalatok fejlődést generáló szerepét (kicsit zárójelbe téve a fejlődés és a globalizáció unalomig ismételt fogalmát). A humán tőke és a társadalmi tőke kizárólag piaci alapon történő értelmezése ellene dolgozik a közösségi szolidaritásnak – írják, és ez a végletes individualizmust erősíti. Kitérnek arra is, hogy a szabad versenyen alapuló fejlődés, a neoliberális paradigma nem igényli a demokráciát (a helyi közösségekben sem), egészen eltérő politikai modellben is képes működni. A kívánatos jövőben szerintük a helyi társadalmak versenyképességének hangsúlyozása helyett az együttműködés kerül előtérbe. A fejlődés motorja ezekben a közösségekben a polgári együttműködés és aktivitás. A helyi társadalom fejlődésének szereplői kulcsfontosságúak a vidéki Amerikát ért kihívások fényében. Pigg és Bradshaw25 tanulmánya azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan változtak a felfogások a közösség érdekében tevékenykedő szakemberekről, civil szereplőkről. A vidéki helyi társadalom fejlesztésének gyakorlati szakembereiről vallott felfogások szerintük három típusba sorolhatók. Az először kialakult felfogás úgy tekintett ezekre az emberekre mint segítséget nyújtókra, akik megpróbálták kezelni a helyi konfliktusokat, és segítették az alakuló szervezeteket, intézményeket, keresték a forrásokat, írták a pályázatokat. A második modellben ezekre az emberekre mint specialistákra tekintettek, akik meghatározott fejlesztési projektekben a szükséges tudással, ismeretekkel rendelkeztek. A harmadik, legújabb modellben a helyi közösség- és társadalomfejlesztő szakember katalizátorszerepet tölt be, ahol a hangsúly a helyi társadalmi csoportok és szervezetek kapacitásának mobilizálásán van, mégpedig azok határain túlmutatóan. A modellváltozásokat a vidéki Amerika előtt álló kihívások átalakulása hozta magával, s e változások figyelmen kívül hagyása a vidékpolitika zűrzavaros állapotának kialakulását eredményezi. A szerzők felfogása

KÖNYVISMERTETÉS

szerint a „katalizátorszerepben lévő közösségfejlesztő nem az a személy, aki a fejlesztőmunkát végzi és ellenőrzi; a katalizátor jellegű közösségfejlesztő segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek. Szerepe nem az, hogy megpróbálja ellenőrizni a rendszert, hanem az, hogy segít megtalálni mindenkinek a saját szerepét ebben a fejlesztési folyamatban” (Pigg – Bradshaw 387). A szerzők a katalizátortípusú helyi társadalomfejlesztés (közösségfejlesztés) leglényegesebb vonásait a következőkben látják: (1) Kapacitásépítés, bővítés a szakértői segítségnyújtás helyett; (2) Bevonás helyett képessé tevés: a részvétel a közösségfejlesztés „szent tehene”, amelyet nem illik támadni. Itt inkább kiegészítésről van szó, vagyis annak eléréséről, hogy az emberek megfelelő felkészültséggel, kompetenciával vegyenek részt a közösségi cselekvésben; (3) Az elkülönült akcióktól az együttműködésig, valamint az együttműködés intézményeinek megteremtése; (4) A lokális gazdaság és társadalom együttműködése – kitörés a településkörből. Az egyes települések erőforrásainak komplementer használata; (5) Az egyszerű információterjesztéstől az információkhoz való hozzáférés szabadságáig; (6) Átfogó, széles körű fejlesztést támogató cselekvések a szűk, különálló fejlesztések helyett. A katalizátormodell alkalmazását a szerzők három szinten is szorgalmazzák: a helyi társadalom közösségeinek szintjén, a szervezetek, nonprofit ügynökségek szintjén és a vidékpolitika szintjén. A katalizátormodell megvalósulásához azonban arra is szükség van – Magyarországon és az USA-ban is –, hogy a politika a programalapú szemlélet helyett a helyi társadalom alapú szemléletet fogadja el. Brown és Swanson azzal a gondolattal zárják a kötetet, hogy bár a gazdasági bajok, problémák nem jellemzik az összes vidéki térséget Amerikában, a társadalmi problémák, az átalakulás nehézségei minden vidéki térség esetében komoly kihívást jelentenek. (David L. Brown – Louis E. Swanson (eds): Challenges for Rural America in the TwentyFirst Century. The Pennsylvania State University Press. University Park, Pennsylvania, 2003)

KÖNYVISMERTETÉS

505

1 Az USA-ban a térségek területi jelleg szerinti besorolása egyrészt magában foglalja az úgynevezett „metropolitan” és „micropolitan” megközelítést, amely az adott térségben megfigyelhető népesség koncentrációján alapul, és a közigazgatási egységek (county) határát követi, másrészt az úgynevezett „urban” – „rural” osztályozást, amely nem követi a „megyei” határokat. A kétfajta tipizálás határai nem szükségképpen esnek egybe, de jelentős az átfedés. Lásd pl. http://ers.usda.gov/ Briefing/Rurality/WhatIsRural/ 2 David L. Brown, a Cornell Egyetem (Ithaca, NY) szociológus-demográfus professzora, sokáig a Rural Sociology tanszék vezetője, az egyetem egyik kutatóintézetének első igazgatója (Polson Institute for Global Development), a Rural Sociological Society 2000–2001 évi elnöke. Louis E. Swanson a Colorado State University (Fort Collins, CO) szociológus professzora és egyik rektorhelyettese, a Rural Sociological Society 1999–2000 évi elnöke. 3 A frontier habitusnak azt a máig ható elemét, hogy az embereknek megvan a képessége az együttműködésre, Coleman társadalmi tőkének nevezte el (James S. Coleman: Social Capital in the Creation of Human Capital. American Journal of Sociology. 1988). 4 Lásd pl. Francis Fukuyama: Bizalom. Európa Könyvkiadó, 2007. 5 A rusztikus kifejezés eredeti jelentése ennek megfelelően – vidéki. 6 Kenneth M. Johnson: Unpredictable Directions of Rural Population Growth and Migration. K. M. Johnson demográfus, professzor, Loyola University, Chicago. 7 Nina Glasgow: Older Rural Families. Nina Glasgow szociológus, tudományos kutató, Cornell University, Ithaca, N.Y. 8 Rosalind P. Harris – Dreamal Worthen: African Americans in Rural America. R. P. Harris szociológus, University of Kentucky. 9 Az összefüggés Magyarország esetében is jól ismert (a „hely” és a „fej”), elsősorban Nemes Nagy József publikációi alapján. (Lásd például Nemes Nagy – Németh (2003): A "hely" és a "fej". A regionális tagoltság tényezői az ezredforduló Magyarországán. Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 2003/7. szám) 10 Angela A. Gonzales: American Indians. A. Gonzales a Cornell Egyetem szociológiaoktatója (Department of Development Sociology) és az arizónai hopi indián törzs befogadott tagja. 11 Oklahoma volt az első és igazán jelentős indián gyűjtőhely a Mississippi folyón túl. Eredetileg ide tervezték az indiánok áttelepítését. Az állam neve indián eredetű, „vörös embereket” jelent. Jelenleg is 39 indián nemzet (törzs) igazgatási székhelye. 12 California versus Cabazon Band of Mission Indians 480 U.S. 202. 13 Például csak törzsi területen létesíthetők kaszinók, amelyek kapacitását korlátozták, szigorúbb biztonsági és bejelentési kötelezettségeket írtak elő stb. 14 Leif Jensen, Diane K. McLaughlin, Sim Slack: Rural Poverty: the Persisting Challenge. J. Jensen szociológusdemográfus, Pennsylvania State University. D. K. McLaughlin Pennsylvania State Universty. 15 Falk, William W. – Linda M. Lobao: Who Benefits from Economic Restructuring? W. W. Falk professzor, tanszékvezető, University of Maryland, College Park. L. M. Lobao szociológus, professzor, Ohio State University. 16 Leann M. Tigges – Glenn V. Fuguitt: Commuting: A Good Job Nearby. L. M. Tigges szociológus professzor, University of Wisconsin, Madison. G. V. Fuguitt szociológus, professzor emeritus, University of Wisconsin, Madison. 17 Putnam, Robert D.(2000): Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community. Simon and Schuster, New York. 18 Luloff, Al E. és Jeffrey C. Bridger: Community Agency and Local Development. A. E. Luloff professzor, szociológus, Pennsylvania State University, J. C. Bridger tudományos kutató, Pennsylvania State University (PennState). 19 Cornelia Buttler Flora és Jan L. Flora: Social Capital. Cornelia B. Flora a North Central Regional Center for Rural Development igazgatója, az Iowa State University professzora. Férje, Jan L. Flora ugyanazon az egyetemen professzor. A PhDfokozatot mindketten a Cornell Egyetemen (N.Y.) szerezték. 20 Lásd pl. Petr Mateju (2002): Social Capital: Problems of its conceptualization and measurement in transforming societies. Conference on Social Capital Measurement London, September 26–27. 21 Sík Endre (2006): Tőke-e a kapcsolati tőke, s ha igen, mennyiben nem? Szociológiai Szemle 2. 22 Coleman, James S. (1988): Social Capital in the Creation of Human Capital. American Journal of Sociology 94. Supplement 95–120. 23 Alejandro Portes: The Two Meanings of Social Capital. Sociological Forum. 2000. 1. 24 Lyson, Thomas A. – Charles M. Tolbert: Civil Society, Civic Communities and Rural Development. Thomas A. Lysonról rövid ismertető olvasható a Területi Statisztika 2008. 2 számában. C. M. Tolbert tanszékvezető szociológus profeszszor, Baylor University (1845-ben alapított, a világ legnagyobb baptista magánegyeteme) Waco, Texas. 25 Pigg, Kenneth E. – Ted K. Bradshaw: Catalytic Community Development. A Theory of Practice for Changing Rural Society. K. E. Pigg szociológus, University of Missouri, Columbia. Ted K. Bradshaw (a „The Journal of Community Development Society” c. folyóirat szerkesztője) a könyv megjelenése óta elhunyt.

HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA

Statisztikai Szemle

2008. június Tanulmányok A bevándorlók munkaerő-piaci integrációját meghatározó tényezők Magyarországon – Gödri Irén A világgazdasági növekedés főbb tényezői az 1990-es évtizedben és az ezredforduló utáni években – Farkas Péter Hibaszámítás jackknife módszerrel bonyolult felépítésű, kalibrált minták esetén – Horváth Beáta – Mihályffy László Fórum Beszélgetés Szilágyi Györggyel – Dr. Lakatos Miklós „Aktív öregedés” – szakmai konferencia – Giczi Johanna Könyvszemle Kerékgyártó Györgyné – L. Balogh Irén – Sugár András – Szarvas Beatrix: Statisztikai módszerek és alkalmazásuk a gazdasági és társadalmi elemzésekben – Sándorné dr. Kriszt Éva

Demográfia

2008/1. szám Tanulmányok A halandóság területi és időbeli különbségei az életkor függvényében – Daróczi Etelka – Hablicsek László A „gyed-hatás”. Az 1985 és 1996 közötti családtámogatási rendszer termékenységre gyakorolt hatása – Kapitány Balázs Az első házasság felbomlása – eseménytörténeti elemzés – Földházi Erzsébet Könyvszemle Lutz, Wolfgang – Richter, Rudolf – Wilson, Chris (szerk.): The New Generations of Europeans. Demography and Families in the Enlarged European Union. (Európaiak új generációi. Népesedés és család a kibővített Európai Unióban.) – Őri Péter

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

Recommend Documents