BEMUTATKOZÁS
A Dr. Rose Magánkórházat azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy a Magyarországon megszokottól teljesen eltérő környezetben, az orvos szakmát misszióként, egyben szolgáltatásként is tekintve, új perspektívát nyissunk az egészségügyben. A főváros szívében 2000 négyzetméteren nyújtunk komplex járó- és fekvőbeteg szolgáltatást. A környezet kialakításánál fontos szempont volt, hogy a hangulat legkevésbé se emlékeztessen a megszokott rendelőintézeti, kórházi közegre. A 15 férőhelyes fekvőbeteg osztályunk két, a mai kor nyugat-európai elvárásainak is megfelelő műtővel és egy, a szülőszobához kapcsolódó, császármetszés elvégzésére alkalmas műtővel rendelkezik. Ezáltal a szülészet mellett műtéti beavatkozások széles palettáját végezzük el: sebészeti, plasztikai sebészeti, ortopédiai, urológiai, fül-orr-gégészeti és nőgyógyászati területen egyaránt. Szolgáltatásaink fontos részét képezik a betegségek megelőzéséhez elengedhetetlen szűrővizsgálatok, valamint a gyermekgyógyászati szakágak. Időpont-foglalási és ügyeleti rendszerünk várakozásmentes ellátást biztosít pácienseink számára, professzionális felszereltségünknek köszönhetően szakvizsgálatainkat egy helyen végezzük el. Tapasztalt orvosaink idegen nyelveket beszélnek, hozzáállásuk, szemléletük, munkájuk színvonala feledteti pácienseinkkel azt az esetleges szorongást, vagy épp kiszolgáltatottság érzést, amely olyan gyakran kötődik az egészségügyi környezethez. Mivel intézményünk Budapest belvárosában található, a város minden pontjáról jól megközelíthetőek vagyunk. Érkezés után pácienseink térítésmentesen parkolhatnak mélygarázsunkban. ELÉRHETŐSÉGEINK 1051 Budapest, Széchenyi (Roosevelt tér) 7/8. Hotline: +36 1 377 6737 „DR ROSE 7” www.drrose.hu
[email protected]
JÁRÓBETEG RENDELÉS
Szemléletmódunkat - akár csak a szolgáltatásaink körét és a magánkórház kialakítását, környezetét - a 21. század elvárásai és lehetőségei határozzák meg. 28 szakterületen várjuk pácienseinket, ezzel lefedve szinte a teljes gyógyászati palettát. Előzetes bejelentkezés alapján, akár pácienseink időbeosztásához alkalmazkodva szervezzük meg az orvosi konzultációkat és kezeléseket. Ügyeleti telefonunk napi 24 órás elérhetőséget biztosít. Igény szerint munkatársaink otthoni viziteket és vizsgálatokat is elvégeznek. SZAKTERÜLETEINK Aneszteziológia Allergológia Belgyógyászat Bőrgyógyászat Diabetológia Dietetika Endokrinológia Érsebészet Fájdalomambulancia Fül-orr-gégészet Gasztroenterológia Gyermek-allergológia
Gyermek-endokrinológia Gyermek- fül-orr-gégészet Gyermek- gasztroenterológia Gyermek-nefrológia Gyermek-ortopédia Gyermek-pulmonológia Gyermek-szemészet Immunológia Kardiológia Manuálterápia Neurológia Nőgyógyászat
Ortopédia Plasztikai sebészet Pulmonológia Proktológia Pszichiátria, pszichoterápia Radiológia Reumatológia Sebészet Szemészet Terhesgondozás Urológia
Tevékenységünk nem csupán a betegségek kivizsgálására és kezelésére korlátozódik, legalább ilyen fontos célunk az egészségmegőrzés is. Szolgáltatásaink között ezért megtalálhatóak azok a szűrőcsomagok és életmódprogramok, melyek segítségével megelőzhetőek, illetve megállíthatóak a betegségekhez vezető káros folyamatok. SZŰRÉSEINK • • • • • • • •
Menedzserszűrések Nőgyógyászati szűrések, emlőszűrés Gasztroenterológiai szűrés Tüdőszűrés Kardiológiai szűrés Bőrgyógyászati szűrés Urológiai- és prosztataszűrés Fül-orr-gégészeti szűrés
A Dr. Rose Nemzetközi Oltóközpontként is működik. Rendelkezünk minden, az utazók számára szükséges védőoltással, gyógyszerrel, és kiállítjuk az utazáshoz esetenként szükséges dokumentumokat. Szolgáltatásunk kényelmesen, sorban állás nélkül vehető igénybe.
FEKVŐBETE
ELLÁTÁS
Egy- és kétágyas, minden kénnyelemmel ellátott kórtermeink és három professzionálisan felszerelt műtőnk egy időben 15 páciens ellátását teszi lehetővé. Hazai és nemzetközi elismertségnek örvendő szakorvosaink felkészültségének és műtőink felszereltségének köszönhetően a legösszetettebb műtétek elvégzésére van lehetőség. Intézetünk egynapos és ambuláns műtétekkel is várja a pácienseket. A műtéti beavatkozásokon túl lehetőséget biztosítunk kórházi bennfekvést igénylő kivizsgálások és kezelések elvégzésére is. SZAKTERÜLETEINK
Aneszteziológia
Nőgyógyászat
Belgyógyászat
Ortopédia
Érsebészet
Plasztikai sebészet
Fül-orr-gégészet
Proktológia
Gerincsebészet
Sebészet
Gyermekgyógyászat
Szülészet
Kardiológia
Urológia
FEKVŐBETE
ELLÁTÁS
MŰTŐINK A központi műtőblokkban található két műtőnkben az alapfelszerelésen kívül endoszkópos torony található a minimál invazív beavatkozásokhoz (laparoszkóp, artroszkóp, stb.), valamint képerősítő (C-ívű röntgen) a csontsebészeti műtétekhez, de ez utóbbi felhasználható műtét alatti kontrasztanyagos vizsgálatokhoz (érsebészeti, urológiai műtétek, stb.) is. Szülőszobánkhoz csatlakozó műtőnket az azonnal szükségessé váló császármetszésekhez alakítottuk ki. SZOBÁINK Betegszobáink exkluzív kialakításúak, mindegyikhez kényelmes fürdő és teljes körű szobaszerviz tartozik. Igény szerint lehetőséget biztosítunk a kísérők, hozzátartozók elhelyezésére is. Minden szobánkat a következő felszereltséggel láttuk el: • • • • • •
Légkondícionáló Telefon WiFi Széf LCD televízió Mini bár
KÉNYELMI SZOLGÁLTATÁSOK
• • • •
A’la carte étkezés Szobaszerviz Speciális nővérhívó készülék Tetőtéri terasz
MAMAROSE
A MamaRose összefogja mindazokat a szolgáltatásainkat, melyek a gyermekvállalással kapcsolatosak: a családtervezéstől a terhesgondozáson, szülésen át a gyermekellátásig. CSALÁDTERVEZÉS Programunkat azoknak a pároknak ajánljuk, akik tervezetten szeretnének gyermeket vállalni, előre kiszűrve az esetleges genetikai és egészségügyi kockázatokat. A szolgáltatás tartalmaz életmód tanácsadást, nőgyógyászati szűréseket, laborvizsgálatokat, a terhességet leggyakrabban akadályozó elváltozások keresését. A fogamzási tanácsadás során meghatározzuk a fogamzásképes időpontokat, illetve elvégezzük a terhességet befolyásoló kórokozók szűrését. TERHESGONDOZÁS Az első pozitív teszttől a szülésig, a Dr. Rose Magánkórházban minden vizsgálat egy helyen elérhető a laborvizsgálatoktól, a nagy felbontású, modern gépen végzett ultrahangos genetikai szűréseken át, a 4 dimenziós babamoziig. A terhesgondozás utolsó szakaszában heti rendszerességgel végzünk CTG és flowmetria vizsgálatokat, valamint mindent megteszünk, hogy teljes körűen felkészítsük a kismamákat a várandóssággal járó helyzetekre, illetve a szülésre. Ezt a célt szolgálják speciális foglalkozásaink is. SZÜLÉSZET Meghitt, varázslatos szülőszobáink olyan intim, nyugodt körülményeket biztosítanak, mintha a szülés otthoni körülmények között zajlana, miközben minden szaksegítség karnyújtásnyira van. Szemléletünk alapja, hogy a szülő nő nem beteg, vagyis nem azért választ minket, hogy kezeljük, hanem azért, hogy a gyermek világrajöttének természetes folyamatát támogassuk, ideális körülmények között, a lehető legkevésbé beavatkozva. Nyitottak vagyunk a különböző vajúdási, szülészeti módszerekre, a szülőszobai körülményeket a kismamával egyeztetve alakítjuk ki. A szülés után is mindent megteszünk annak érdekében, hogy anya és gyermeke – illetve az egész család - összeszokása háborítatlan legyen. CSECSEM
ELLÁTÁS
Az újszülöttet a terhesgondozás alatt megismert orvos és csecsemős nővér fogadja. A továbbiakban nem csak az édesanya, de a gyermek egészségügyi ellátásáról is gondoskodunk, a szülők rendelkezésére állunk a tanácsadás terén is. A MamaRose szolgáltatásait tartalmazó csomagokat külön-külön és egymással kombinálva egyaránt igénybe vehetik a leendő kismamák. Az Ön számára legideálisabb konstrukció kialakításában munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.
KÁRTYÁK EGYÉNI ÜGYFELEKNEK
Pácienseink kényelmét szolgálják kártyás konstrukcióink is. Amennyiben egy évre előre megvásárolják a járóbeteg-ellátásra vonatkozó kártyát, nem szükséges külön díjat fizetni az egyes vizsgálatokért. A csomag korlátlan számú vizitet, és a konstrukciótól függően különböző egészségügyi szűréseket és otthoni vizitet is tartalmaz. K Á RT YÁ S S Z O L G Á LTATÁ S O K F E L N ŐT T E K N E K Dr. Rose Arany kártya
Dr. Rose VIP kártya
Komplex szűrés
Superior szűrés
munkanapokon 8-20h-ig
a hét bármely napján, éjjel-nappal
20% kedvezmény
30% kedvezmény
Kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálat és ellátás (céges megállapodás esetén) Menedzserszűrés évi egy alkalommal Korlátlan számú szakvizsgálat és a kapcsolódó 1
2
Fekvőbeteg ellátás igénybevétele esetén kedvezmény biztosítása Ambuláns műtétek a Dr. Rose-ban
-
Havi 1 ingyenes szakvizsgálat családtagok számára (max. 3 fő)
-
3
MR és CT vizsgála 72 órán belül4
20% kedvezmény
korlátlan számú vizsgálat
A Mamarose részleg szolgáltatásainak igénybevétele esetén kedvezmény biztosítása,- saját részre, vagy házastárs számára
20% kedvezmény
30% kedvezmény
évi egy alkalommal
csomagról érdeklődjön munkatársainknál. 1
Nem minősül szakvizsgálatnak: Aranykártya esetén az ambuláns műtétek, a gyógytorna, és a sorozatkez-
2
megyében tudjuk biztosítani. 3
kozások, melyek bent alvást nem igényelnek. 4
Kivéve PET CT, Cardio CT és izotóp vizsgálatok
-
GYERMEKEKNEK ÉS CSALÁDOKNAK
G Y E R M E K E L L ÁTÁ S Rendelőnkben életkornak megfelelően, újszülött kortól 18 éves korig biztosítjuk gyermeke számára a szűrővizsgálatokat, és a védőoltások beadását. Szakembereink kiemelt figyelemmel kezelik ezt a speciális területet, szem előtt tartva, hogy a gyermek olyan különleges páciens, aki általában nem tud pontosan beszámolni panaszairól. Náluk a diagnózis felállítása más hozzáállást igényel, mint a felnőtteknél, ahogyan a kezelés is gyakran eltérő módon zajlik. Az életkori sajátosságoknak megfelelően különböző tartalmú éves, gyermekellátási csomagokat állítottunk össze. Az egyes csomagokban szereplő vizsgálatokról és szolgáltatásokról munkatársa ink személyre szóló tájékoztatást adnak, segítséget nyújtva abban, hogy Ön az igényeinek megfelelő konstrukciót választhassa ki gyermeke számára. G Y E R M E K K Á RT Y Á K K O R O S Z TÁ LY S Z E R I N T • Csecsemők részére (0 - 1 éves korig) • Kisgyermekek részére (1 - 6 éves korig) • Iskolások részére (6 - 18 éves korig) Mindhárom korosztály részére kínálunk Ezüst-, Arany- és VIP kártyát. CSAL ÁDOKNAK Szolgáltatásaink kialakításakor célunk volt, hogy a családoknak minden szakterületet átfogó rendelőintézeti és kórházi hátteret, az állami ellátórendszertől független orvosi készenlétet biztosítsunk , 0-24 órás elérhetőséggel, igény szerint akár otthoni ellátással is. Az Ön egyéni igényeinek megfelelő csomagajánlat kialakításában kérje munkatársunk segítségét.
VÁLLALATOKNAK
Céges egészségügyi szolgáltatásainkat úgy alakítottuk ki, hogy azok alkalmazkodjanak partnereink igényeihez és kiemelkedő színvonalú szolgáltatást biztosítsunk munkatársaik számára. Preventív szemléletünk egybevág a munkáltatóknak azon érdekével, hogy munkavállalóik hosszú távú egészsége elengedhetetlen cégük gazdaságos működéséhez, így kártyás csomagjaink tartalmazzák a legfontosabb szűrővizsgálatokat is. Szem előtt tartjuk az igényt, hogy a munkavállalók minél rövidebb időre essenek ki a munkából, ezért időpont-egyeztetésünk nem az orvos rendelési idejéhez, hanem a partner igényeihez igazodik. FOGLALKOZÁ
EGÉSZSÉGÜGY
Foglalkozás-egészségügyi tevékenységünk megszervezése során - a törvényben foglalt alapellátás mellett - figyelembe vesszük a szervezeti sajátosságokat és az egyedi igényeket is, így kifejezetten az Ön cégére szabjuk szolgáltatásunkat. MENEDZSERSZŰRÉSEK A menedzserszűrések összetételét úgy alakítottuk ki, hogy a vizsgálatok köre lefedje a leggyakoribb betegségeket, illetve mindegyik alapját részletes belgyógyászati vizsgálat képezze. Nálunk az egymás után következő vizsgálatok között pácienseinknek nem kell várakozniuk, azokat intézményünkön belül végezzük el, így a legkomplexebb kivizsgálás is csak kétszeri megjelenést igényel. Menedzserszűréseinket természetesen egyéni ügyfeleink is igénybe vehetik. A kategórián belül három csomagot ajánlunk: • Standard szűrőcsomag • Komplex szűrőcsomag • Superior szűrőcsomag CÉGES KÁRTYÁK Vállalati partnereink részére is kialakítottuk éves kártyáinkat, melyek tartalmazzák a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot, illetve a menedzserszűrést. Ön kiválaszthatja a vállalata számára legmegfelelőbb csomagot, de igény szerint egyéni konstrukciókat is kidolgozunk. Munkatársaink szívesen adnak felvilágosítást ezek tartalmáról. Írjon nekünk a
[email protected] e-mail címre.
A KATALÓGUSBAN LÉVŐ ADATOK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK. RÉSZLETES INFORMÁCIÓÉRT KÉRJÜK, FORDULJON MUNKATÁRSAINKHOZ BIZALOMMAL!