OZSVÁTH MIKLÓS (Kaposvár, 1965. június 3.) 1983 1987–2000 1987–1988 1988 1988–1996 1994 1993 1993 1997– 1997 1998 1999 2000 2002 – 2003 2003 – 2003 – 2003 – 2003 2004 – 2004 2004 2005 2005 – 2005 2005
érettségi (Táncsics Mihály Gimnázium) síoktató – testnevelőtanár-képzés (Testnevelési Egyetem) segédedző (BKV Előre SE Sí Szakosztály) középiskolai testnevelő tanár, sí szakképzés (Testnevelési Egyetem) testnevelő tanár, informatika tanár (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) szakedző sí sportágban (Testnevelési Egyetem) IVSI Ski-Instruktor International (Síoktatók Magyarországi Szövetsége, Murau) szerző (Dosek–Miltényi: A sízés, Alpesi sízés fejezet) vezető síoktató (Síoktatók Magyarországi Szövetsége) Szakmai Bizottság tagja (Síoktatók Magyarországi Szövetsége) elnökségi tag (Síoktatók Magyarországi Szövetsége) szerző (Dosek–Miltényi: A sízés 2000, Alpesi sízés fejezet) rendszerinformatikus (Informatikatanárok Egyesülete) csapatigazgató, edző (Hungarian Snowsport Demo Team, Síoktatók Magyarországi Szövetsége) elnökhelyettes, szakmai vezető (Síoktatók Magyarországi Szövetsége) csapatvezető (Hungarian Snowsport Demo Team, Síoktatók Magyarországi Szövetsége) Oktatási és Képzési Bizottság tagja (Internationaler Verband für Ski-Instruktoren) előadó (Interski Kongresszus, Crans Montana TransXtreme workshop) szakmai vezető (Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézet, síoktatói tanfolyam) előadó (ISK 2004: A magyar síoktatás tematikája workshop) szerző, szerkesztő (Dosek–Ozsváth: A sízés +3, alpesi sízés) Schulschi Begleitlehrer in Niederösterreich (Pädagogisches Institut des Bundes, Hochkar) kiképző oktató (Pädagogisches Institut des Bundes in Niederösterreich) az Előkészítő Bizottság tagja (Internationaler Ski Kollokvium, Hintertux) előadó (IVSI kongresszus, Lech-Zürs, Formációs sízés az
2005 2005 2006 2006–2007 2006 2007 2007 2008 2008 2009 2009
oktatásban workshop) előadó (ISK 2005, Magyar oktatási segédanyagok workshop) előadó (PI-NÖ koordinációs tábor: Magyar oktatási segédanyagok; A magyar síoktatás tematikája workshop) szerző (Carving mindenkinek, A sízés +3 film) főtitkár (Magyar Sí Szövetség) előadó, workshop-vezető (International Ski Kollokvium, Hintertux) csapatvezető, előadó, workshop-vezető (Interski Kongresszus, Pyeong Chang, Korea) előadó, workshop-vezető (International Ski Kollokvium, Hintertux) síoktató*** előadó, workshop-vezető (International Ski Kollokvium, Hintertux) szervező, előadó, workshop-vezető, team leader (IVSI kongresszus, Galyatető, Mátra) előadó, workshop-vezető (International Ski Kollokvium, Hintertux)
A szakmai program, szakmai alapleveim Szakmai szempontból nem kívánok az eddigi munkamódszeren lényegesen változtatni, egyszerűen azért nem, mert bevált. Az élet hozta változásokra reagálnunk kell majd, és a szükséges módosításokat el kell végezni ha szükségesek, de ezekre nem most kell felkészülni, mert nem tudjuk melyek azok. Amennyiben sikerülne az iroda és a főállású ügyvivő kérdését megoldani, feltehetően több figyelem juthatna a szakmaiságra. Pl. szeretném elérni, hogy a kiképző oktatók (illetve igény esetén bármelyik oktató) a szállásuk önköltséges vállalásával részt vehessenek bármely táboron megfigyelési, továbbfejlődési szándékkal. Örülnék például annak, és ebben segítene, ha jobb marketinggel és kapcsolatépítéssel el tudnánk érni, hogy a kiképző oktatók idénybérletet kapjanak Kaprunba. Módszertan A tanulás-oktatás nem azonos a kondicionálással (=idomítás). Az idomítás során előre megfogalmazott gyakorlatsorokkal alakítunk ki reflexeket. Ezt egy robot is el tudja végezni, ehhez nincs szükség szakemberre (a hasonlatot koppintottam…). Szerintem a tanulás kreatív folyamat, amelyben az oktató vezetői-segítői szerepet játszik. Célzott feladathelyzeteket teremet, amelyben a tanítvány saját mozgásos és szellemi kreativitását felhasználva találja meg a megoldást. Nincs univerzális sítechnika, mert valamennyien mások vagyunk,
méreteinkben, idegrendszerünkben és előképzettségünkben. Kizárólag a fizikai körülmények állandóak. Akkor lesz helyes az elsajátított sítechnika, ha a tanítvány a fizika biztosította keretek között megtalálja a megoldását. A merev síoktatási módszertanok egyentechnikákat alakítanak ki. Teszik ezt viszonylag biztosan és hatékonyan. Eredménye sok egyformán, de kevés jól síelő tanítvány. A carving sílécek beköszöntével azt ünnepeltük, hogy elmúlt az idő, amikor a síoktatás lemondott arról, hogy az emberek jól is meg tudnak tanulni síelni, ezért hatékony, de alapvetően hibás technikákat tanított nekik (ezeket hívják hagyományos technikának). Az utóbbi két évben megdöbbenve lehet látni, hogy egy hirtelen csapással visszajött ez a szellemiség, és visszajöttek a régi technikák is az oktatásba (pl. Ausztriában). Ennek kizárólag üzleti okai vannak: a sígyárakban (= síiskolák) eredményes tömegtermelésre van szükség, amelyhez rabszolgák, robotok kellenek (=síoktató). Nekik nem gondolkodni kell, hanem egy előre beléjük táplált programot kell levezényelniük az oktatáson. (Találós kérdés: Melyik gombról kopik le először az osztrák kiképző oktató kameráján a festék? Válasz: Pause. És melyikről utoljára? Válasz: Rew.) A síoktatói munka nemcsak a tanítvány kreativitását igényli, hanem az oktatóét is. Ehhez a kreativitáshoz az oktató elsődleges eszköze a saját sítudása. Azt tudja megtanítani, azzal tud dolgozni, amit már maga is átérzett, amit a saját mozgástapasztalatából már tud. Folyamatos elemzésre és ötletekre van szüksége ahhoz, hogy az adott helyzetben feltalálja magát. A nagy technikai és gyakorlatbeli repertoár óriási segítség. És teszi mindezt a megfelelő oktatói személyiség talaján, hiszen ha nem tudja elvarázsolni a tanítványt, nincs esélye a sikerre. Sítechnika A saját sítechnika a módszertani eszköztár egyik legfontosabb eleme. Fontos a mozgások megértése szempontjából, és amiatt is, mert a tanítványnak a saját mozgásával életszerűen kell átadnia a síelés varázsát. Ezért kell minden síoktatónak a saját mozgását elemezve azt a lehető legmagasabb szintre fejleszteni. A magyar síoktatás színvonalának szerintem kulcspontja a síoktatók saját sítudásának kontrollált keretek között való fejlesztése. Ehhez a célhoz az SMSZ megfelelő kiképző oktatói gárdával rendelkezik, tehát a cél reális. Ahhoz, hogy egy oktató értelmezni és oktatni tudja az egyenes siklás és a hóekeív gyakorlatait, alaposan kell ismernie a nagysebességű karcolt lendületeket és a rövidlendületet. Minden egyes gyakorlat kijelölésekor tudnia kell, hogy az adott mozgást mire fogja felhasználni (ő vagy egy másik oktató) több héttel később. Két órára előre látni nem elég. A sítechnikák elemzésében, a helyes sítechnika megítélésében nem játszhatnak szerepet az oktató sítudásának hiányosságai. A helyes sítechnikák megítélését két tény határozza meg: a fizikai törvényszerűségeknek való megfelelés és a tematika rendjébe való előremutató beilleszthetőség. Ezeknek a vizsgálatakor
tartani kell magunkat a Kovács Tamás Attila által bevezetett szigorúsághoz. Ennek alapján kell végiggondolni, hogy mik az okok és mik az okozatok, és nem szabad átengedni a szűrőnkön műanyag álmegoldásokat. Nem fogadhatók el kivitelezési megoldások és módszertani lépések csak azért, mert régóta és sokan csinálják. Egy síoktató csak úgy merjen alkalmazni egy gyakorlatot, ha biztosan tudja, hogy mi a működési mechanizmusa és az adott helyzetben mit fog eredményezni. Nem vitatkozni a kell a szakmai színvonallal azon az alapon, hogy túl magas, hanem mindenkinek kötelessége a lehető legmagasabb szintre fejlődni és kijavítani a saját hibáit. Ha nem így jár el, hogyan mer a tanítványok elé állni? A síelés egy síoktató szemszögéből nem választható szét alapiskolára és magasiskolára. Zsákutcának tartom az olyan részképzéseket, ahol csak bizonyos technikai elemig képzik a síoktatókat. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy egy továbbképzésen a sítechnikákat ne teljes összefüggésrendszerükben tárgyaljuk. Egy továbbképzésen kötelezően és kellő mélységben elő kell kerülni a magasiskolának is, hogy értelmezni lehessen az alapiskolát.
Szakmai munka Érdekes volt elolvasni az eddig felmerült terveket, hiszen minden terv féligmeddig kritika is. És ha így fogjuk fel a lehető legszélesebb palettán találhattunk véleményeket: Kelen Ádám: „Nem szeretném a jelenség okát firtatni, de meglátásom szerint igen kevés hangsúlyt fektetnek a vezető oktatók a sízés magasiskolájára.” Repárszky Laci: „a továbbképzéseken számunkra, vizsgázott oktatók számára leadott nagyon magas szintű anyagok zöme, számunkra sem teljesen tiszta és érthető, s mire ezek az anyagok az alvégre lekerülnek, azok csak korlátozottan lesznek alkalmasak az amatőr síelők tényleges, „kézzel fogható” továbbfejlődésére. VAN ITTEN EGY HÉZAG, amire nem ártana oda figyelni.” Humorosan felfogva a dolgot, ezek szerint eltaláltuk a középutat… A valóság ennél persze sokkal árnyaltabb. Lássuk hát az én szemszögemből. A helyzet A valóság közelebb áll Laci mondataihoz, de természetesen azokkal is vitatkozom. Ádám valószínűleg azért nem látja a szakmai munkát belülről, mert az utóbbi években talán két koordináción volt ott néhány év kihagyással, és így valóban nehéz konkrét képet kialakítani. Ma Magyarországon a sítechnikai tudást és képzettséget tekintve az a helyzet alakult ki, hogy a szakmai tudás ideális áramlási vonala nem a versenysportból
mutat a síoktatás felé (természetesen a sítechnikai szempontokra értve.) Minden jel arra mutat, hogy ha valaki a modern sítechnikákat igazán alaposan ismerő és átlátó szakemberhez szeretne fordulni, akkor legnagyobb eséllyel a kiképző oktatók között találja meg őt. A nemzetközi tapasztalatok is visszajelzések is azt mutatják, hogy a szakmai hozzáértés szempontjából a magyar síoktatás az élmezőny fölött teljesít, kiképző oktatóink elméleti és gyakorlati felkészültsége versenyképes bármely országban. Nem tudom, hányan gondolkoztak el azon, hogy idén januárban egy húszfős demócsapatot vittünk ki St. Antonba. Olyan csapatot, amelyben egyetlen tagjának a sítudása miatt sem kellett szégyenkeznünk a világ síoktatói élmezőnyében. Mindezt úgy, hogy a magyar az egyik legkisebb síoktatói társadalom a világon: a kis országokban is ezres nagyságrendű regisztrált síoktató van, (Európában 150 000 körül), míg itthon az éppen aktuális továbbképzési és tagdíjfizetési állapottól függően 300 körül (azaz megegyezik egy nagyobb osztrák síterep síiskolájának méretével). Azt is fontos tudni, hogy a legtöbb országban „késztermékként” választják ki a demócsapatok tagjait. Ezzel szemben mi az átlagos sítudású oktatókból neveljük őket. Lényegében minden tizenegynehányadik magyar síoktató a válogatott tagja. Ezt azt jelenti, hogy a magyar síoktatóképzés képes arra, hogy a nagyon szerény körülményeink között is lényegében bármelyik síoktató sítudását a nemzetközi élmezőny szintjére hozza fel. Ezt a teljesítményt kevés ország mondhatja el magáról. Jelenleg két területen érzek komoly gondot, alighanem mindegyiknek anyagi okai lehetnek. Az egyik a síoktatóképzésbe belépők csökkenő mennyisége. Az utóbbi években évről évre csökkentek a létszámok (az síoktató* táborok létszáma: 2009: 11 csoport, 2010: 6 csoport, 2011: 4 csoport). Ez összefügghet a válsággal is, de a pontos okait nem ismerjük. Az egyre kisebb táborok nemcsak kevésbé bővülő tagságot jelentenek, hanem a kiképző oktatók számára egyre szűkebb körűvé alakítják a műhelymunka helyszínét. Így kevesebben vesznek részt a szakmai irányvonal alakításában, és ez előbb-utóbb meg fog jelenni a szakmai nívóban is. A másik gond a síoktatók motivációja a saját fejlődésük érdekében. Kritikaként folyamatosan felmerül, hogy kellene több szakmai est, egyéni sítechnikai képzési lehetőség, itthoni tábor. Minden koordinációs táborban hallom, hogy tavasszal szervezzünk olyan tábort, ahol minden kötelezettség nélkül, csak az egyéni sítudással vagy csak módszertani kérdésekkel foglalkozunk. Majd amikor az adott rendezvényeket meghirdetjük, jelentkezések hiányában rendre elmaradnak, az itthoni szakmai esteken alig lézeng valaki. Elméletben, pillanatnyi lelkesedésből még senki nem lett jobb. A minőségért mindenkinek magának is kell tennie.
A szervezett szakmai munka, szakmai bizottság Majdnem minden elnökségi tagsági bemutatkozó anyagban felmerül az elnökség, a szakmai bizottság és a szakmai munka kapcsolata. Az eddigiekben az elnökség szakmai kérdésekben úgy hozta a döntéseit, hogy előtte kikérte a szakmai bizottság véleményét (bár kifejezetten szakmai döntés egyébként nincsen sok). A szakmai bizottság alapvetően formális kérdésekben dolgozott, kevésbé a sítechnikai és módszertani kérdésekkel. Ha alaposabban végiggondoljuk, nem is túl életszerű, hogy a szakmai bizottság havonta vagy kéthetente összeül egy teremben és kétórás terjedelemben a hóeke technikai kivitelezéséről tanácskozik vagy határozatot hoz arról, hogy X. Y. kiképző oktató mit tanítson egy kétcsillagos tábor egyes napjain. Egy ilyen bizottság inkább döntéselőkészítő illetve döntéshozó testület, főleg konkrét ügyekben kell aktívnak lennie. A gyakorlatban a tematika, az egyes területek szakmai tartalmai sokkal inkább a szakmai rendezvényeken (kiképző-, továbbképző-, demótáborokban, szakelmélet napokon és szakmai esteken) formálódnak. Az itt végzett munka közben és után (az „ihletett” állapotban) a liften, az autóban és a szálláson folytatott beszélgetésekben szűrődnek le a tapasztalatok, jelennek meg új gondolatok. Az én feladatom szakmai vezetőként pedig ebben a folyamatban az, hogy leszűrjem, kiegészítsem, egyesítsem és egységesítsem az így folyamatosan alakuló tudásbázist. Ez a közös tudás jut vissza a kiképző oktatókhoz, amikor bizonyos pontokban megadom nekik az egyes táborok tartalmi szempontjait, és ezt adják tovább a kollégáknak. A folyamat itt nem áll meg, hiszen a táborok során a többi síoktatóval találkozva a közös tudás újra alakul, elindul az információ visszafelé és a körforgás folytatódik. Ezért fejlődik folyamatosan és intenzíven a szakmai nívó, és ezért nincs esélye annak, hogy két egymást követő évben a hasonló táborokban pontosan ugyanaz hangozzon el, és ezért nem fogja egy kis néhány fős szervezet szakmai színvonalban hozni a kellő minőséget. (És ezért okoz gondot a csökkenő belépő létszám, ezért tartom károsnak a Snowsport Academy Kft. jellegű „kalóz” képzéseket, ezért gondolom bajnak, hogy a síszövetség egy jó tízéves, a világban már mindenhol elavult sítechnikai felfogást követve nem keresi a szakmai kapcsolatot az SMSZ-szel – ez ugyanis mind rontja a magyar síszakmai fejlődésének esélyeit). Az elnökség, napi működés, kommunikáció Olvasom az elnökségre jelöltek terveit, és sok jó ötletet olvasok bennük. Forradalmi újdonságot azonban nem nagyon találtam. Ennek szerintem prózai okai vannak: az elmúlt húsz évben számtalan ötlet felmerült már. Érdemes lenne megkérni az elnökség tagjait, hogy írjanak egy listát az összes tennivalójukról, és egy másikat arról, hogy ebből mit végeztek el. Az első lista többszöröse lenne a másodiknak. Nem a kitűnő ötletekben van hiány, hanem az időben, az energiában és a rendszerességben.
Nagyon fontos figyelembe venni azt, hogy ha nem tudjuk elvégezni az összes feladatunkat, akkor súlyoznunk kell, sorba kell állítani azokat. Jöhetek új és nagyszerű ötletek, de azoknak csak akkor tudunk nekilátni, ha nem előzi meg őket más fontosabb. Én úgy látom, hogy a kommunikáció hiányosságai is erre vezethetők vissza: sokszor vagyunk úgy, hogy dönteni kell: valamit megcsinálunk vagy beszélünk róla. Nyilvánvaló, melyik feladat fog elsőbbséget élvezni. Sokszor merül fel, hogy élőbbé kell tenni a honlapot. Csak azt szokták sokan elfelejteni, hogy egy honlap csak akkor lesz élő, ha valaki a megfelelő színvonalon megírja az oda szánt anyagokat. És ez legalább akkora munka, mint maga a technika művelet, amivel az anyag felkerül az internetre. Aki nem volt még tagja az elnökségnek, nem is sejti, hogy milyen elképesztő mennyiségű munkát generál egy ekkora szervezet, ha kellően ambiciózusak a célkitűzései (langyos vízhez nem kell sok munka). A fejlődés legnagyobb potenciálját a hétköznapi ügymenetben látom. Társadalmi munkásként mindenki sokat dolgozik a köz érdekében, de időről időre előretolakodnak a saját magánéletünk tennivalói. Ilyenkor egy-egy feladat csúszik, a többfordulós feladatoknál így a napokból könnyen lesznek hetek, a hetekből hónapok, a hónapokból pedig elmaradás és kudarc. A legnagyobb gondnak azt látom, hogy senki nincs az SMSZ ügyvitelében, akinek az a dolga, hogy napi rendszerességgel csak az SMSZ ügyeivel foglalkozzon. Kati és Ági rengeteget dolgozik, de ez nekik sem lehet az első az életükben. A mostani elnökség összetételével a magam részéről alapvetően meg vagyok elégedve. Ahogy a jelölőbizottság listáit nézem, Piri és Dudi nem jelölteti magát, így akárhogyan is alakul a választás, mindenképpen új összetételű elnökség fog felállni, új ötletekkel és munkamódszerekkel. A legkomolyabb elmozdulást a jelenlegi helyzetből az jelentené, ha az SMSZnek lenne egy önálló irodája egy főállású (fő)titkár(nő)vel. Olyan alkalmazottal, akinek munkaideje van, kötött feladatai vannak, akinek a munkaidő kezdetén csak az SMSZ feladati lehetnek az asztalán, és csak azokkal kell foglalkoznia, semmi nem lehet sürgősebb neki szerdán reggel kilenckor, mint elintézni az SMSZ valamely ügyét. Nem többféle munkán osztozik a munkahelyén, amelyek közül az egyik az SMSZ, mert akkor a munkák versengeni fognak egymással. Fontos a tér- és időbeli kizárólagosság. Olyan alkalmazott kell, aki ha nem az elvártnak megfelelően dolgozik, számon kérhető, megbüntethető vagy elbocsátható, azaz egyértelmű függőségi rendszerben van. Ugyanakkor kellő jogosultsággal rendelkezik, hogy számos ügyben eljárjon, akár egy sportági szakszövetség főtitkára. Az a véleményem, hogy ha ezt nem tudjuk biztosítani, lényeges változás nem fog bekövetkezni az SMSZ működésében, bárhogyan is alakul az új elnökség. A menedzsmenttel (értem ezalatt az elnököt, illetve azt, aki az elnökségben ilyen jellegű feladatot vállal) kapcsolatos legnagyobb elvárásom az lenne, hogy ezt a működési alapfeltételt biztosítsák. Ez egyébként
befektetésként is tekinthető, hiszen egy napi szinten jól működő szervezet szponzor- és bevételszerző potenciálja is sokkal nagyobb. Az SMSZ a magyar sísportban Ha tárgyilagosan nézzük a magyar sísport világát, az SMSZ a legszélesebb körben működő szervezet ezen a területen, és ez a közeljövőben nem is fog vélhetően megváltozni. A síszövetség ugyan infrastruktúrában komolyabb háttérrel rendelkezik, de valójában csak a néhány százas nagyságrendű versenyzői társadalommal foglalkozik, a tömegsport pedig teljesen kívül esik a látókörén. Az SMSZ-nek nagyságrendileg ugyanannyi síoktató tagja van mint a síszövetségnek versenyzője, de amíg a versenyzők által potenciálisan elérhető egyéb síelők köre minimális, addig a síoktatás klasszisokkal nagyobb tömeget érhet el. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a lehetőségeinkkel nem kellő mértékben élünk. A tevékenységünk alapvetően a síoktatók köré szerveződik. Képzés, továbbképzés, érdekvédelem, marketing: ezek (lennének) a legfontosabb területek. A síző társadalom többszázezres tömegét az SMSZ tagjain, a síoktatókon keresztül érheti el. Szerencsés felállás más európai országokhoz képest, hogy a szakma egyetlen szervezetben tömörül, így a képviselete sokkal erősebb lehet. Ezt a helyzetet gyengítik az olyan jelenségek, mint pl. annak idején a Síakadémia volt, ugyanis ma már egyértelműen látszik, hogy ha akkor kettéválik a magyar síoktatók képviselete, ma sokkal rosszabb helyzetben lennénk a nemzetközi érdekvédelem területén. Látni kell, hogy az SMSZ ma a még működőképes létszám alsó határának közelében van. Az ideális működési létszám, amely eltartja a szakmai képzést és továbbképzést inkább ennek a duplája lenne. Éppen ezért ártalmas jelenségek magyar szervezésű külföldi képzettséget adó síoktatóképzések is, ugyanis az ott képzett síoktatók többnyire teljesen eltűnnek a magyar síoktatói társadalomból (nem beszélve arról, hogy pl. állami képzettség helyett csak egy tartományi részképzést kapnak: AnwärterPraktikant). A fentiek alapján az szűrődhetne le, hogy ideális esetben az SMSZ szervezné a síoktatókat, és ők tartanák a kapcsolatot a tömegsportban résztvevő síelőkkel. Attól tartok, hogy sokan így is gondolják. De ki vagy mi az SMSZ? Az elnökség? A kiképző oktatók? A demonstrátorok? Nem. A fenti kép teljesen hamis. Az SMSZ nem szervezi a síoktatókat, mert az SMSZ a síoktatók közös neve. Minden egyes síoktató az SMSZ maga. Az elnökség nem az SMSZ, hanem az a néhány síoktató, aki hajlandó a szabadidejében több-kevesebb feladatot elvégezni a többi oktató érdekében. A kiképző oktató az a síoktató, aki az átlagnál több költséget vállal és időt áldoz a saját tudására, hogy azután alkalmas legyen arra, hogy a többi oktatónak segítsen a szakmai fejlődésben. A demonstrátor hasonló áldozatokat vállal azért, hogy képviselhesse a magyar
sísportot a nemzetközi és magyar közvélemény előtt. A közös mindebben a „vállal” szó. A funkció, a tisztség csak a formát és esetleg az elismerést jelenti, és egyben az ezzel járó kötelezettségeket. De nem csak az tehet valamit, akinek tisztsége van, ez bárkinek lehetősége és feladata. Az SMSZ akkor működne jól, ha sokan így gondolnák és tennék. Az elnökség egyik feladata, hogy tegyen ennek érdekében. A tagsági passzivitásban nyilván felelőssége van az elnökségnek is, de legalább akkora a tagságnak is. Nem csak tagdíjfizetéskor, bélyegmegkapáskor, továbbképzésen, közgyűlésen és esti beszélgetéseken kell SMSZ-tagnak lenni. Nem csak akkor, amikor szükséges lenne, hogy az SMSZ lépjen fel az alpesi országok ellen, ha az érdekeinket csorbítják. Hanem akkor is, amikor meg kell szervezni egy rendezvényt (ilyen-olyan konferencia, síoktatási nap egy sípályán, Hó-show, idényzáró-nyitó). Akkor is, mikor magunkban kell az önbecsülést erősíteni pl. azzal, hogy elmegyünk egy szakmai estre (azért is, mert fejlődni lehet, és azért is, mert legyünk ott sokan, hogy érezzük, hogy összetartunk). Akkor is, amikor meghirdetnek egy továbbképzésre alkalmas tábort (még ha az esetleg nem is tartozik egyik tanfolyamhoz sem), és elmegyünk rá, csupán azért, hogy fejlődjünk. Akkor is, amikor az elnökség megpróbálja megtudni, milyen elvárások vannak az új honlappal kapcsolatban, és válaszolunk rá. Igen az SMSZ működhetne sokkal jobban. De ne legyen olyan illúziója senkinek, hogy egy bármilyen összetételű elnökség önmagában csodát fog tenni. A csoda rajtunk, valamennyiünkön áll.
