_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
BUDAPEST BLUE
ű -2016_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
1. fejezet A látogató -részletA tizenéves Ferkó, ahogy Marinovék szólították, már a dűlőúton észrevette a tanyához közeledő szekeret, hát nyomába szegődött. Mezítláb rúgta a port, és egyre azon törte a fejét, honnan ismeri azt a kis vörös hajú lánykát a kocsi hátuljában. Csak ült ott, mint egy kis hölgy, zötykölődött és lóbálta a lábait. Olyan volt mint egy látomás; még a tücskök is abbahagyták a ciripelést, a madarak elhallgattak, a szél pedig lassabban fújt. Néhány percig összekapcsolódott a tekintetük, és bár a kislány szája nem mozgott, Ferkó mégis tisztán hallotta visszhangzani a lány hangját végestelen végig a napszikkasztott szántóföldeken, a távolban kéklő hegyeken és a faluszéli kis patak csörgedezésében: – Gyereee! Végül minden visszatért a régi kerékvágásba, ahogy a szekér eltávolodott. A tanyára érve Ferkót azonnal visszaküldték a földre kukoricát címerezni. Alig várta aztán, hogy újra megpillantsa a szekeret, ahogy a bordó alkonyatban elhagyja a tanyát. A szekér teljesen üres volt. Megállította. – Hó! Bolond vagy te gyerek! Eltaposnak a lovak! – kiabált a kocsis a bakról. – Bocsássa meg a zavarást, csak kérdezni szeretnék – vágta ki Ferkó. – No, mi az. – A gyereklány, ott a kocsin, ki volt az? – Mi a neved fiacskám? – Oroszlán Ferenc, tisztelettel. – Mi? Oroszlááán? Hát az meg miféle név? – nevette el magát, ami a fiút különösen bántotta, hiszen büszke volt nevére, mert hát azt ő választotta magának. Persze nem véletlenül, mert
_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
Budapest Blue
2
_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
amikor az árvaházba került, mint apró csecsemő, a nevelőktől az Orosz vezetéknevet kapta. Történt ez annak okán, hogy a főváros ostromának vége felé, amikor az ő története indult, egy orosz katona jelent meg az árvaház lépcsőjén hóna alatt egy csomaggal. Bezörgetett. A nővérek félve nyitottak ajtót, de amikor katona széthúzta a csomag egyik végére tekert rongyot, utat engedtek. A rongyok közül egy apró gyermek elernyedt kis teste került elő, aki talán az éhségtől, talán a hidegtől legyengülve menekült mély álomba. A katona azonban mindaddig nem adta ki kezéből, míg tisztességes ellátmányt nem készítettek össze neki a kamrából. Követelésére nyomatékul még puskájára is ráhelyezte kezét, ami megtette kellő hatását a nővérekre. Miután végre távozott újonnan megszerzett javaival, a nővérek azonnal gondozásba vették az apróságot. Míg felerősítették, valahogy emlegetni kellett egymás között, hát ráragadt az Orosz név. És mivel ez Ferenc napon történt, adta magát a keresztneve is. Az ezt követő évtizedek történései súlyos, mély és – mint az utólag kiderült – lassan gyógyuló fekélyes sebeket szántottak egy egész ország testére, és nem különben a benne élő emberek lelkére. Alaposan megsínylette ezt a csecsemőkorból nevelőszülőtől nevelőszülőig hurcolt, kínos lassúsággal felcseperedő árvaházi Orosz Ferenc is, aki az ötvenes évek derekán, tizenéves korában rosszsorsának megfordítására merész döntést hozott. Merész volt, mert az akkori világban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki, akit Orosznak hívnak, nevet akarjon változtatni. Ferencünk azonban éppen ezt vette konok fejébe, és attól kezdve Orosz helyett Oroszlánnak hívatta magát. Ez volt az ő csendes lázadása. Szóval ezért fájt Ferkónak, ha a nevével viccelődtek… *** Ferenc érdeklődve hallgatta a furcsa külsejű idegen beszámolóját, közben ide–oda fészkelődött, a teára pedig csak gondolni sem bírt. Udvariasnak akart látszani, úgyhogy két kockacukrot pottyantott a barna vízbe, és kevergetni kezdte. Az ezüstkanál
_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
Budapest Blue
3
_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
koccanása a porcelánon lüktető bongással töltötte meg a helyiséget.. – Ahhoz hogy tisztán lásson, még egy dolgot el kell mondanom magamról. Gyermekkorom óta van egy különös képességem. Időnként előre meglátom a jövő egy–egy kis szeletét – Ferenc kezében megállt a kanál. Csönd lett. – No, azért nem mindig és nem mindent. Egyébként mondtam már, hogy két ősömet is máglyán égették meg boszorkányságért? – nevetett erőltetetten, de hamar abbahagyta – Persze, ez csak vicc volt. Elnézést. Tehát, képzeljen el egy tárgyat, amely személyes tulajdona, vagy helyesebben a társa valakinek. Amikor az ember szinte barátjának érez egy ... tudomisén, töltőtollat, papucsot, dísztárgyat, ruhadarabot vagy fényképet. Ilyenkor a tárgyak átvesznek valamit használójuktól. Valamit, ami megkülönbözteti őket más hasonlóktól. Néhányunknak megvan az a képességünk, hogy meghalljuk, amit a tárgyak üzennek.
_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
Budapest Blue
4
_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
2. fejezet Ámetté professzor Két nappal ez előtt rendkívüli dolgok történtek velem. Ez oly mértékben felcsigázott, hogy egészen egyszerűen nem tudom magamban tartani, így hát papírra vetem. Őrizzék meg e sorok pontosan mindezt, legyenek hiteles tanúi az eseményeknek! *** Végül leroskadtam a küszöbre. Ott ültem a kihalt utcán, és kezdtem nem érteni, mit keresek ott. Ekkor határozott érzésem támadt: én már jártam itt! De mikor, s hogyan? Nem értettem. Talán csak álmodtam, vagy mi ez az egész? Igen, már emlékeztem, valóban álmodtam erről a helyről. Csak homályosan, de mégis tudtam, hogy valami más szögből, más nézőpontból láttam. Elkezdtem hátrálni az ajtó felöl, hol jobbra, hol balra kerestem az irányt. Már szinte az utca túloldalán voltam, amikor megláttam az ajtó tetejénél, hogy a napsugarak megcsillannak valamin, ami egy téglarésbe volt beállítva. Ez az egész csakis olyan távolról, és irányból látszott, ahol éppen álltam, máshonnan nem lehetett észrevenni. Odarohantam, benyúltam a résbe, és megtaláltam: a kulcsot. *** Igyekeztem fókuszálni gondolataimat, és elővezettem a dolgot úgy, ahogy azt még otthon, reggel begyakoroltam. Elmondtam, hogy az egész édesapám balesetével kezdődött, melyre a mai napig nincs magyarázat, hiszen nem volt tanú, ő pedig kómában fekszik, és nem javul az állapota. Azt mondták, a metró elé esett, és megzúzódott a koponyája. A zsebében néhány régi iratot találtak. Útleveleket 1945-ből. Ezeket megpróbálták ellopni tőle a kórházban, amit sikerült megakadályoznom. A rendőrség végül eredmény nélkül zárta le a nyomozást. A dolgok egyre rosszabbra fordultak. Először csak balszerencse sorozatnak hittem, de aztán rájöttem, hogy én magam vagyok az, aki elindítja ezeket az eseményeket, mégsem tudtam tenni ellene
_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
Budapest Blue
5
_____________________________________________________________________________________
NT Pákolicz
_______
semmit. A barátaim, ismerőseim eltávolodtak tőlem, mert kényelmetlenné vált a társaságom, sokszor értelmetlen vitákba keveredtem mindenféle elvont kérdésekben, gyakran felcsattantam, ingerült leveleket írtam, olyan apró sérelmeket egymásra hányva, és egyszerre tálalva, melyek több hónappal korábban keletkeztek. Csak az volt a baj, hogy amikor leírtam ezeket, tényleg úgy is éreztem, aztán, amikor már utáltam magamat érte, késő volt. Többször kellett munkahelyet váltanom, a családom pedig… hát maradjunk annyiban, hogy eléggé igénybe vettem a türelmüket. Szóval egy nagy mélyrepülés lett az egész. És még most is tart, csak annyi a változás, hogy ha odafigyelek, kordában tudom tartani magam. Ezt egy önsegítő, terápiás csoportban tanultam, ahova eljárok minden kedden, mintha alkoholista, vagy drogos lennék. Mindegy, kipróbáltam, ennyit segített, de nagyon fárasztó. Mostanra már pokol lett az életem, a legváratlanabb időpontokban jön elő – én csak úgy hívom: a rosszabbik énem, mintha mellettem állna valaki, és sugdosna a fülembe. Hát itt tartok most. Ezután hosszú csend következett.
A teljes szöveg elérhető a Kézműves irodalom részeként, további részletek a www.zsenart.hu/ntp.html oldalon.
_______
NT Pákolicz
_____________________________________________________________________________________
Budapest Blue
6
