2009. január 22.
[email protected]
XIX. évfolyam 1. szám
A X V I I . ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a
Óvodát vett az önkormányzat # KILI TAMÁS niós pályázati pénzbõl, az önkormányzat támogatásával Rákoscsabán megépülhet Magyarország egyik legmodernebb óvodája. A Rákoscsabai Református Egyházközség 363 millió forintot nyert a beruházásra, az összeg lehívásához szükséges 135 millió forintos önrészt azonban nem tudta elõteremteni. Az önkormányzat úgy segített, hogy saját férõhelygondjait is orvosolta: megvásárolta az egyház tulajdonában lévõ Betlehem óvoda épületét és a hozzá tartozó ingóságokat 125
U
Modern kertváros épül Rákosmentén
millió forintért. Így meglett az önrész, lehetõvé vált egy 150 férõNagyszabású fejlesztések a XVII. kerületben helyes új református óvoda felépítése és ezzel párhuzamosan az önkormányzat is óvodát alapít 100 új férõhellyel. Az adásvételi szerzõdést Riz Levente polgármester és Füzesi Zoltán rákoscsabai református lelkész január 19-én írta alá a Polgármesteri Hivatalban. Füzesi Zoltán elmondta, remélik, hogy márciusban elkezdõdhet az építkezés és az Megállapodás született a beruházásokról óvodát hat csoporttal tõi, illetve képviselõi tá- sport- és rendezvényszeptember 1-jén bir- # HORVÁTH TIBOR jékoztatták a sajtó mun- csarnok, új fõtér és fõuttokba vehetik. Folytatás az 5. oldalon > anuár 5-én sajtótájé- katársait a közeljövõ fej- ca, magánberuházásban koztatót tartottak a lesztéseirõl, amelyek pedig élményfürdõ, iroVárosházán, amelynek Budapest szempontjá- dapark, lakóépületek és keretében Riz Levente ból is kiemelkedõ jelen- kereskedelmi létesítmépolgármester, Fohsz Ti- tõségûek. A következõ nyek épülnek, ipari parvadar alpolgármester és három évben önkor- kok bõvülnek. Folytatás a 2. oldalon > a beruházó cégek veze- mányzati beruházásban
J
Ügyfélszolgálati Iroda nyílt Rákoscsabán # KILI TAMÁS ihelyezett Ügyfélszolgálati Iroda kezdte meg mûködését a Csabaházban január 8-án, ahol minden olyan ügyes-bajos ügyet el lehet intézni, amit a rákoskeresztúri központi intézmény-
K
A
J
Á
N
L
ben. Az iroda átadási ünnepségén megjelent Riz Levente polgármester, Rúzsa Ágnes jegyzõ, Csepetiné Gébele Judit, az önkormányzat ügyfélszolgálati irodavezetõje, valamint Kecskeméti József, a ház igazgatója.
Zavadszky Gáborra emlékeztek J
Folytatás az 5. oldalon > J
U
Lakossági fórum a Vigyázóban Bemutatjuk a ligeti képviselõjelölteket Jobb levegõt Rákosmentének!
K
* 6 7 8
A
J
Á
N
L
J
U
Meleget ad a kerület karácsonyfája Mindenkinek jutott ajándékcsomag Az 56-os emléktáblák szülõatyja
anuár 7-én családtagok, ismerõsök, barátok, szurkolók gyertyagyújtással emlékeztek Zavadszky Gá-
borra, a válogatott labdarúgó halálának harmadik évfordulója alkalmából.
K
N
* 10 11 14
A
J
Á
Részletek a 27. oldalon L
J
U
Hagyományteremtõ újévi hangverseny Bokor Jutta elismerése A magyar kultúra napja Rákoskerten
K 20 20 24
Hírhozó
Ö N K O R M Á N Y Z AT
2
Új fõtér épülhet Keresztúr központjában
Modern kertváros épül Rákosmentén Nagyszabású fejlesztések a XVII. kerületben: több mint 100 milliárd forint mozdul meg Folytatás az 1. oldalról >
A fejlesztések jócskán túlmutatnak kerületünk határán, a környezõ agglomeráció és a pesti kerületek számára is új lehetõségeket rejtenek. Riz Levente bevezetõjében megemlítette, hogy a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások, az állami normatívák drasztikus csökkentése új kihívás elé állítja az önkormányzatokat. Véleménye szerint a krízis negatív hatásait úgy lehet csökkenteni, ha a rendelkezésre álló eszközökkel a helyi gazdaságot igyekszünk
élénkíteni. Ezt leginkább beruházásokkal lehet, amelyek munkahelyet teremtenek, munkát adnak a helyi vállalkozóknak és munkavállalóknak, növelik az adóbevételét az önkormányzatnak. A polgármester megjegyezte, hogy az elõzõ ciklusok tapasztalatai nem voltak szívderítõk: jelentõs magánfejlesztésként jobbára csak lakóparkok épültek, amelyeket semmilyen közcélú beruházás nem kísért. A szabályozási tervek elfogadásakor a korábbi városvezetés nem írta elõ a nagyobb forgalom,
A Kucorgó téri üzletközpont látványterve
F
O G A D Ó Ó R Á K
Országgyûlési képviselõ Alexa György – MSZP – minden hónap utolsó csütörtöke 17-19 óra között a Kaszáló u. 45. alatt.
Polgármester Riz Levente – Fidesz – Január 26. Kihelyezett fogadóóra február 18-án 14-17 óráig a Csekovszky Mûvelõdési Házban, március 30-án 14-17 óráig a Rákoskerti Mûvelõdési Házban. Bejelentkezés: 253-3306, 253-3398.
*
F
az oktatási, a szociális és ellátórendszerre nehezülõ többletigény kompenzálását. A gyorsan növekvõ lakosságszámhoz nem rendeltek közösségi tereket és intézményeket. A lakóparkok mellé nem épült bölcsõde, óvoda, orvosi rendelõ, játszótér és közpark. Új elvezetõ utak sem épültek, településrendezési szerzõdés egyetlen alkalommal sem készült. Példaként a polgármester a Helikopter-lakóparkot, a Szárazhegyi és a Pesti úti lakóparkot említette. „Ez a gyakorlat nem tartható” - hangsúlyozta Riz Levente. A 2006 októbere óta dolgozó kerületvezetés a magánfejlesztéseknek új irányt adott. „Gazdaságélénkítõ beruházásokra van szükség a kerületi munkavállalók bevonásával, amely a
kerület adóbevételét is növelik - ez csökkentheti az állami megszorítások drasztikus hatásait. Minden beruházás tartalmazzon közcélú vállalást, amelyet a fejlesztõ köteles megvalósítani.” Az alapelveket gyakorlatba ültették: a leendõ magánberuházásokat mindenhol közcélú beruházások kísérik, amelyek összértéke közel 4 milliárd forint. A településrendezési szerzõdéseket a képviselõ-testület 2008. december 17-én hagyta jóvá, január 5-én került sor az aláírásukra.
Nagyobb önkormányzati beruházások A SPORTCSARNOK A Pesti úton lévõ volt Hungarocamion focipálya helyén valósul meg a sportcsarnok. Ezzel egy kétezer fõ befogadására alkalmas csarnokkal bõvül Rákosmente, amely nagyszabású sportrendezvények, koncertek és konferenciák, kiállítások helyszíne lehet. A sportcsarnok megépítése része egy komplex szabadidõ- és rekreációs zóna kialakításának. Az önkormányzat a következõ években Rákos-pa-
Ilyennek álmodták meg az élményfürdõt
O G A D Ó Ó R Á K
Jegyzõ Dr. Rúzsa Ágnes jegyzõ: február 2. Elõzetes bejelentkezés: 257-5054.
Alpolgármesterek Fohsz Tivadar – Fidesz – február 16. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás – Fidesz – február 2. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet.
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Tanácsnokok Dunai Mónika – Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár Attila – Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok – a hónap 1. hétfõje 18 óra Fidesziroda, Péceli út 106. * Fejér Gyula – Fidesz, mûszaki tanácsnok – bejelentkezni a 253-33-16-os telefonszámon lehet.
Ö N K O R M Á N Y Z AT
2009. JANUÁR 22.
tak partjáig szabadtéri sportpályákat (foci, tenisz, futó) hoz létre, a szomszédos Népkertet pedig felújítja: zenepavilon, kávéház és játszótér épülhet a területén. A Rákos-patak partján kerékpárutat és gyalogos sétányt alakítanak ki. ÚJ FÕTÉR A városvezetés európai uniós pályázati finanszírozással kívánja megújítani Rákoskeresztúr városközpontját. A „Térnyerõ Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit" nevû program már befogadott pályázat, jelenleg a bírálata zajlik. A kétmilliárd forintos beruházás keretében az Elágazásnál lévõ buszvégállomás felszámolásra kerülõ területén Rákosmente fõterét kívánják létrehozni, amely nemcsak a városkép szempontjából lesz meghatározó, hanem identitáserõsítõ funkciókkal is bír majd. A fõtér alatt egy 120 férõhelyes mélygarázs épül. A Szent Kereszt-templom környezetét zöldterületi rendezéssel és a pavilonok elbontásával kívánják a helyhez méltóvá tenni. A Polgármesteri Hivatal épületét akadálymentesítik, lift épül, és megtörténik energetikai korszerûsítése is. A hivatali garázsként funkcionáló épület helyét egy négyszintes épület váltja fel, amelynek földszintjén cukrászda és internet kávézó létesül.
F
3
Végvári Gábor, az Elephant Holding mûszaki igazgatója és Riz Levente
A nagyobb fejlesztések mellett minden városrészben folytatnak az útépítési, útfelújítási beruházások, a járdaépítõ program, a zöldfelületi munkák. Magánberuházások AZ ÚJ ÉLMÉNYFÜRDÕ
Szõlõhegyen. A korábbi önkormányzat által jóváhagyott rendezési tervet, amely 1600 lakás építésére is lehetõséget adott, újratárgyalta a jelenlegi városvezetés a tulajdonos BOH Hungary Zrt.-vel, amelynek során a lakásszámot ezerre sikerült csökkenteni. Új elemként megvalósul egy irodapark szállodával. A Szõlõhegy kétharmada zöldterület marad, itt egy golfcentrum épül. A beruházás összértéke 300 millió euró. A beruházónak az önkormány-
zat elõírta, hogy 600 millió forint értékben építse meg a Keresztúri út és a Cinkotai út öszszekötését, építsen egy bölcsõdét, óvodát, orvosi rendelõt, közparkot, játszóteret, ültessen 1500 fát. PESTI PARK A Kucorgó tér elõtti Pesti Park területén négyszáz lakás épül, valamint hozzá számos közcélú fejlesztés: óvoda, két játszótér, közpark és 600 milliós beruházásként egy elkerülõ fõút, amely az Összekötõ út meghoszszabbítása (a Pesti utat köti össze a Ferihegyi
Keresztúron, az Újlak utcai uszoda mellett épül meg az új élményfürdõ, a kivitelezési munkálatok tavasszal elindulnak. 2010 tavaszára elkészülhet az élményfürdõ, amely egész évben várja a sportolni és feltöltõdni vágyókat. A beruházás keretében wellness-létesítmények, gyermekmedencék és vízilabdamérkõzés rendezésére is alkalmas 33 méteres medence, valamint étterem épül. A kerületi lakosok 20 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat. SZÕLÕHEGY Magánberuházás keretében zsúfolt lakópark helyett modern kertvárosi negyed Baranyai Vince a Max Corner Kft. képviseletében szólt jön létre a rákosligeti a Kucorgó téri fejlesztésekrõl
O G A D Ó Ó R Á K
A képviselõ-testület tagjai Barna Andor – SZDSZ 5. evk., ISB-elnök – minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergõ óvodában. Dr. Benkõ Péter – MSZDP – megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20-9509-381). Dr. Bényi Zsolt – Fidesz 9. evk., EB-elnök – a hónap utolsó csütörtökén 17–18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház.
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Csorba Béla – KDNP–MIÉP, VFB-elnök – elõzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné – MSZP – minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dunai Mónika – Fidesz, 14. evk. – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
*
F
úttal). Az önkormányzat csak ezzel a feltételekkel járult hozzá ehhez a fejlesztéshez. A beruházó Elephant Holding (a Rákos Mezeje Zrt. új tulajdonosa) ezek mellett vállalta, hogy bõvíti ipari parkját a Bökényföldi úton, és megépít egy bevásárlóközpontot a Határhalom út mentén. KUCORGÓ TÉREN A Kucorgó téren hárommilliárd forint értékben egy kereskedelmi üzletközpont (Interspar) épül további kis üzletekkel. A beruházó az önkormányzat kérésére vállalta, hogy közlekedésfejlesztésként két új csomópontot épít a helyszínen, az itteni orvosi rendelõt kibõvíti, a kihelyezett okmányiroda is itt kap végleges helyet. A közelben lévõ Százszorszép óvodát a beruházó csoport- és tornaszobával bõvíti. A három beruházáshoz kapcsolódó településrendezési szerzõdéseket 2009. január 5-én írták alá a résztvevõ felek: a BOH Hungary Zrt., az Elephant Holding (Rákos Mezeje Zrt.), a Max Corner Kft., valamint Rákosmente Önkormányzata nevében Riz Levente polgármester. A beruházó cégek képviselõi egyhangúan üdvözölték a településrendezési szerzõdéseket, mert ezek segítik a munkájukat, és garantálják a korrekt, szabályozott kapcsolatot az önkormányzattal.
O G A D Ó Ó R Á K
Dr. Fachet Gergõ – Itthon Rákosmentén Egyesület – egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselõ-testületi iroda). Fejér Gyula – Fidesz, 8. evk. – minden hónap utolsó csütörtökén 17–18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc – KDNP–MIÉP, 12. evk., SZLBelnök – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
Hírhozó
Ö N K O R M Á N Y Z AT
4
Megújul Rákoscsaba központja A Csaba vezér tér, a régi piactér és a Péceli út felújítására várták a lakosok elképzeléseit # KILI TAMÁS ákosmente Önkormányzata és a Stúdio Metropolitana Kht. közösségi eseményre invitálta a csabaiakat a Csabaházba december 20-án, ahol Csabai Karácsony címmel a Köztér Programban nyertes terek közösségi megújítását megcélozva különbözõ interaktív programokkal, játékokkal várták az érdeklõdõket. A Csaba vezér tér és a régi piactér felújításával kapcsolatos rendezvényen a Stúdio Metropolitana Kht. munkatársai, Kravalik Zsuzsa, Demeter Anna és Csohány Borbála várta a lakosság ötleteit, az önkormányzatot Balogh Melinda, az EU Pályázati iroda munkatársa képviselte. Az esemé-
R
Dunai Mónika és Virág Mihály képviselõk
nyen megjelent Dunai Mónika és Virág Mihály rákoscsabai önkormányzati képviselõ is, akik tolmácsolták választókerületük lakosainak elképzeléseit a közterületek megújulását illetõen. A cég szándéka, hogy a tereket, az azokat nap mint nap használó lakosokkal együtt újragon-
F
igény. A Csaba vezér téren az önkormányzat az Országzászlót szeretné visszahelyezni, amellyel a csabaiak egyetértenek annál is inkább, mivel a keskeny tér a közeli Péceli útról érkezõ por- és zajszennyezés miatt pihenõparkként, játszótérként aligha funkcionálhat. A program elsõ szakasza 2010 októberéig tart, a kétéves alkotófolyamat alkalmat ad arra az önkormányzatoknak, hogy a legfrissebb európai iránymutatásokat, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati feltételeit és a lakosság igényeit összehangolva, a megvalósíthatóság és fenntarthatóság tükrében valósítsák meg a kiválasztott közterek fejlesztését – mondta el Kravalik Zsuzsa.
Sikeres volt a játékgyûjtés
Hirdetmény Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, pályázatot hirdet Budapest Fõváros XVII. kerület közterületeinek reklám célú hasznosítására. A pályázat tartalmára vonatkozó információk, valamint a pályázatra való jelentkezés részletes feltételei a www.rakosmente.hu honlapon találhatók meg.
dolják, megvitassák a helyek értékeit, problémáit, és közösen alkossanak tervet a megújulásra. A program elsõ szakaszában tíz budapesti és három vidéki köztér, közpark, vagy fõutca megújítását, újragondolását valósítja meg a pályázaton nyert önkormányzat és a Stúdio Metropolitana
Kht. által vezetett tervezõ csoport. Az elõzetes tanulmányok, felmérések azt igazolják, hogy a rákoscsabaiak szívükön viselik köztereik sorsát, hiszen rengeteg javaslat, észrevétel hangzott el a két tér, illetve a tereket összekötõ Péceli út megújításával kapcsolatban. A lakosság elképzelései többnyire megegyeznek az önkormányzat terveivel mind a Csaba vezér tér, mind a régi piactér vonatkozásában. A régi piactér rendezetlen, nem megfelelõ a vízelvezetés, rossz minõségû a járda, az autók össze-vissza parkolnak. Szeretnék, ha olyan piac épülne, ahol az õstermelõktõl vásárolhatnának olcsón, de az eddigiek mellett új szolgáltatásokra is van lakossági
Fidelitas karácsony elõtt ismét megszervezte a már hagyományos karácsonyi játékgyûjtési akcióját. 2008-ban sem kellett csalódniuk a XVII. kerületi lakosok adakozókedvében, mert most is rengeteg játékot, ruhát hoztak el a Péceli út Fidesz-irodába. Az összegyûlt ajándé-
kokat az Üdvhadsereg két kerületi intézményéhez juttatta el a Rákosmenti Fidelitas. A gyermekek és anyák örömmel fogadták a Debnár Viktória és Sipos Bence által átadott csomagokat. A kerületi Fidelitas elnöksége köszönetét fejezi ki az adakozó rákosmentieknek!
A
O G A D Ó Ó R Á K
A képviselõ-testület tagjai Fohsz Tivadar – Fidesz, 10. evk. – a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgõ utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Mûvelõdési Házban. Hatvani Zoltán – Fidesz, 11. evk., VGB-elnök – a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Mûvelõdési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Rákoskerti Mûvelõdési Házban, telefonon történõ bejelentkezés alapján a bejelentõ lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-9440203. Dr. Hoffmann Attila – MSZP, PB-elnök – a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás – Fidesz, 15. evk. – minden hónap elsõ keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában.
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Dr. Hrutka Zsolt – MSZP, JKB-elnök – hónap 1. hétfõjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos – MSZP, 6. evk., KÖB-elnök – minden hó 4. hétfõjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin – független, 1. evk. – hónap 1. hétfõjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István – Itthon Rákosmentén Egyesület – elõzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300.
Ö N K O R M Á N Y Z AT
2009. JANUÁR 22.
Ügyfélszolgálati Iroda nyílt Rákoscsabán
5
Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes február 18-án (szerda) 18-19 óráig * Építésügyi szaktanácsadás Krupánszki Teréz február 10-én (kedd) 18-19 óráig csak XVII. kerületiek számára * EU-pályázati szaktanácsadás Herédi István. Elõzetes egyeztetés alapján: 06-20-9205145 heredi.istvan @freemail.hu * Növényvédelmi tanácsadás Gál Miklós február 14-én (szombat) 18-19 óráig * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos: 06-70367-97-00 * Adózási, könyvelési tanácsadás Góczán Péterné Anikó február 23-én (hétfõ) 18-19 óráig. Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: 259-13-14 Nyitva tartás: hétfõ-péntek 16-19 óra között www.rakosmente.fidesz.hu,
[email protected]
Folytatás az 1. oldalról >
Riz Levente emlékeztetett a helyi Fidesz 2006os választási kampányban tett ígéretére, miszerint szükség van a közigazgatás bizonyos decentralizációjára. Ennek értelmében, az elmúlt két évben kihelyezett ügyfélszolgálati irodák nyíltak minden városrészben, Rákoskerten, Rákosligeten, Rákoshegyen, mostantól pedig már a csabaiak is itt intézhetik hivatalos dolgaikat. A tapasztalatok nagyon pozitívak, az elõször megnyitott Kucorgó téri irodát közel ezer, a rákoshegyit százhetven, a ligetit pedig százkilencven ügyfél kereste fel a megnyitás óta. A csabai ügyfeleket Pintye Imréné, az önkormányzat egyik
F
legtapasztaltabb munkatársa várja, aki szintén Rákoscsabán lakik, és jól ismeri az itt élõket. Az ügyfélszolgálati szolgáltatás kiépítése
nem jelentett anyagi terhet az önkormányzatnak, a bútorokat, a számítógépet és az internet-hozzáférést a Csabaház biztosította.
Rákoscsabán az alábbi rend szerint várják az ügyfeleket: Hétfõn: 08–18 óráig Csütörtökön: 08–16 óráig Ezzel egyidejûleg megváltozott a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban és a Rákoshegyi Közösségi Házban mûködõ iroda ügyfélfogadási ideje is, mivel azt tapasztalták, hogy a reggeli, délelõtti órákban többen keresték fel az irodákat. A Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házba kihelyezett ügyfélszolgálati iroda ügyfélfogadási ideje: Kedden: 08–16 óráig Csütörtökön: 08–18 óráig Páros héten pénteken: 08–12 óráig.
Óvodát vett az önkormányzat Folytatás az 1. oldalról >
Riz Levente hangsúlyozta, hogy az óvoda megvásárlásával megnyílt az út egy nagyszerû beruházás megkezdéséhez, s jelentõsen javul majd a városrész óvodai férõhelyeinek a száma is. A polgármester kitért még arra: következetesen törekednek arra, hogy az óvodai elhelyezési problémákat, a férõhelyhiányt megoldják. A mostani megegyezés összesen 150 új óvodai férõhelyet je-
lent a kerületnek. A következõ három évben további bõvülés várható: a Pesti Parkban 100 fõs óvoda fog épülni, a rákoskerti Rezgõ utcai óvodát 25 férõhellyel bõvítik. A rákosligeti Szõlõhegyen szintén 100 fõs óvodát építenek. A rákoskeresztúri Összefogás óvodát 4 csoportszobával, 100 férõhellyel kívánja az önkormányzat bõvíteni, valamint Rákoshegy térségében is keresik a gyors megoldást a kapacitás növelésére.
A Rákoshegyi Közösségi Házba kihelyezett ügyfélszolgálati iroda ügyfélfogadási ideje: Hétfõn: 08–18 óráig Szerdán: 08–16 óráig Páratlan héten: 08–12 óráig.
O G A D Ó Ó R Á K
Lázár Attila – Fidesz – hónap 1. hétfõje 17–18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Dr. Morauszky András – MSZP, 2. evk. – a hónap 1. keddjén 17-18 óráig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. alatt. Nagy Anikó – Fidesz, 7. evk. – Minden hónap negyedik hétfõjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más idõpontokban is elõzetes bejelentkezés alapján. Tel: 0620-225-5396.
Az új református óvoda látványterve
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Oláh László – SZDSZ, – egyeztetés után, tel: 0620-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné – MSZDP, EUB-elnök – a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly – Fidesz, 16. evk., OKB-elnök – a hónap elsõ keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Rózsahegyi Péter – Fidesz, KVB-elnök – minden hó-
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
nap 2. hétfõjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hivatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Ruthner György – MSZP, 4. evk., KVB-elnök – a hónap 1. hétfõjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Soltiné Kis Katalin – SZDSZ, 3. evk. – a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály – Fidesz, 13. evk. – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
Ö N K O R M Á N Y Z AT
6
Hírhozó
Lakossági fórum a Vigyázóban Módosítják a kerületi építési szabályzatot Mintegy kétéves munka után elkészült Rákosmente Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának (KVSZ) ún. L4-es övezetekre vonatkozó módosítása, amelynek ismertetésére az önkormányzat lakossági fórumot tartott a Vigyázó Sándor Mûvelõdési Házban január 8-án. A fórumon részt vett Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, Bolberitz Henrik fõépítész, valamint a jogszabály-módosítás kidolgozásában közremûködõ tervezõk.
# KILI TAMÁS
tás a kerület kertvárosi jellegének megõrzésére irányul, de azt is tudni kell, hogy a kerettervet, az építési övezeteket minden esetben a Fõvárosi Önkormányzat határozza meg, a kerületeknek csak az övezeteken belül, a paraméterek változtatásában van mozgásterük. Másik fontos céljuk volt, hogy a kialakult (meglévõ) és a szabályozott állapot közötti különbséget megpróbálják csökkenteni. Például vannak olyan „nadrágszíj-telkek”, amelyek eddig gyakorlatilag beépíthetetlenek voltak, ezért ezt úgy szabályozták, hogy kisebb oldalkertet kell tartani, tehát nagyobb lesz a rendelkezésre álló építési terület. Az L4-es övezetre vonatkozó jogszabály kidolgozásánál
iz Levente hangsúAz L4-es övezetekre vonatkozó módosításokról tájékoztatták a lakosságot a fórumon lyozta, hogy két fõ oka volt az elõzõ ciklusban elfogadott, 2006 többek között pontosí- corgó téri társasházak- „Kucorgót”. A tér renjúliusában hatályba létani kellett a zöldfelü- ból, akik az ideterve- dezésének elsõ lépése pett KVSZ módosításálet fogalmát, a hátsó zett Interspar-áruház lesz ez az üzletköznak: megengedte, hogy kertek beépíthetõségét, beépítési tervével kap- pont. Most is és korába hagyományos kertvalamint tisztázni, csolatban fejezték ki ban is az volt a cél, városi övezetekben hogy a kialakítandó la- nemtetszésüket. hogy itt megjelenjen (ahol telkenként egy kásszám hogyan A tér szomszédságá- egy olyan kereskedelcsaládi ház a jellemzõ) aránylik a telek nagy- ban lévõ társasház la- mi létesítmény, amely akár 6-8 lakásos társasságához, mert ezek is kói azt kifogásolták, kiszolgálja Rákoskert házak épüljenek, valasok anomáliát váltottak hogy a téren egy keres- és Rákoscsaba lakossámint lehetetlenné tette ki. kedelmi egység fog gát, eddig ez hiányzott. a régi építésû házak A tájékoztató után épülni, és ez szerintük Az építkezésnél elõ kíbõvítését. Az önkortöbben egyéni építési rontja majd az ott lakók vánják írni a megfelelõ mányzat új képviselõproblémáikat vetették egészségét és nyugal- zajvédelmet. A tárgyatestülete 2006 decemfel, megkérdezték, mi- mát. Félnek a zajterhe- lások során az önkorberében úgy döntött, lyen szabályok vonat- léstõl, a nagyobb forga- mányzat elérte, hogy a hogy az építési szakoznak rájuk a kerület lomtól. Riz Levente fejlesztõ pénzén két új bályzatot módosítani különbözõ pontján. hangsúlyozta: a Kucor- közlekedési csomófogja. A KVSZ-móSzó esett a tervezett gó téren ma kriminális pont épül, amely a dosítás kidolgozásáig sportcsarnok építésé- állapotok uralkodnak, megnövekedett forgalváltoztatási tilalmat rõl, ennek részleteirõl ezt a részét például bó- mi terhelést kezeli. rendeltek el, amely leginkább a Rojik- dék, vaskereskedés Fohsz Tivadar alpolgármegállította a társashápályával határos Ka- csúfítják. Hosszú évek mester hozzátette, zak építését az L4-es száló úti lakótelepen óta mindegyik önkor- hogy a beruházó a telehagyományos családi élõk érdeklõdtek. mányzat arra készült, pülésrendezési szerzõházas övezetekben, ezTöbben eljöttek a Ku- hogy rendbe tegye a désben azt is vállalta, alatt itt egy telekre csak hogy a Rezgõ utcai egy ház, esetleg ikeróvoda és a Csongrád ház építését engedéutcai orvosi rendelõ lyezték. A rendszer bõvítését elvégzi a bemegfogta a lavinaszeruházás során, továbbá rûen megindult társasúj munkahelyek léteházi beépítéseket. Az sülnek a környékbeliek új szabályozás elkészámára. Az önkorszült, helyretette a kományzati kontroll érrábbi hibáit, mielõtt dekében háromoldalú azonban a testület dönt szerzõdést fognak kötróla, szerették volna, ni a beruházóval, és a hogy a kerület lakói is szabályozást elkészítõ megismerjék, vélemétervezõvel. A tervezési nyezzék - tette hozzá a folyamat most kezdõpolgármester. dik, az önkormányzat Bolberitz Henrik fõegyeztetni fogja a terépítész azt hangsúveket a szomszédos lyozta, hogy a módosí- A tájékoztató után többen egyéni építési problémáikat vetették fel társasház lakóival.
R
Ö N K O R M Á N Y Z AT
2009. JANUÁR 22.
7
Bemutatjuk a ligeti képviselõjelölteket Március 1-jén tartják Rákosligeten az idõközi önkormányzati Kérdések: választásokat. Összeállításunkban bemutatjuk a képviselõje1. Miért szeretne Rákosliget képviselõje lenni? lölteket, akik az alábbi kérdéseinkre adtak választ. Lapzártáig 2. Melyek a legfontosabb teendõk Rákosligeten? az Itthon Rákosmentén Egyesület és az MSZDP jelöltje nem 3. Ön mit tett eddig ezért a kerületrészért? válaszolt kérdéseinkre. 4. Hol él Ön?
Parrag Noémi (MSZP–SZDSZ) 1.
Annyit köszönhetek Rákosligetnek, hogy mikor megkaptam a felkérést, úgy éreztem tartozom ennyivel az itt élõknek, hogy elvállaljam. Az önkormányzati munka nem lehet pártpolitikai csatározások helyszíne, közös erõvel, összefogva kell az itt élõkért dolgoznunk. Mint mûvész, mint pedagógus, mint nõ, talán egy új békülékenyebb hangot honosíthatnék meg a képviselõ-testületben. 2. Rákosligeten a legégetõbb probléma a közlekedés átalakítása,a vízelvezetés teljes körû kiépítése. Ne csak beszéljünk a Maros mozi helyreállí-
tásáról, hanem tegyünk is érte. Gazdagítsuk a városrész kulturális életét! 3. Aki eddig is önkormányzati képviselõ volt, az könnyedén válaszolhat a kérdésre. Én eddig egyszerû állampolgárként éltem Rákosligeten, csupán mûvészként, pedagógusként dolgozhattam lakóhelyemért. Édesapám, és saját mûveim talán Ligetnek is ismertséget szereztek. 4. Rákosligeten élek, itt is születtem. Tanulmányaimat is a kerületben folytattam. Lokálpatriótaként úgy érzem, hogy helyismeretem sokat segíthet szûkebb környezetem ügyeinek képviseletében.
POLITIKAI NYILATKOZAT Az MDF XVII. kerületi szervezetének 2008. december 18-án megtartott közgyûlésén azt a határozatot hozta, hogy a Rákosligeten 2009. március 1-jén tartandó idõközi önkormányzati képviselõválasztáson a szervezet nem állít önálló jelöltet, hanem az esélyesebb jobboldali pártszövetség, a Fidesz-KDNP képviselõjelöltjét támogatja. Budapest, 2008. december 18. Dr. Farkas Tibor, elnök MDF Budapest XVII. kerületi Szervezete
Díszkivilágítás Ligeten # MUNKATÁRSUNKTÓL ákoshegyen II. János Pál pápa szobra karácsony elõestéjén kapott díszkivilágítást, Rákosligeten a hat órai mise után, a hívek jelenlétében öltözött fényruhába a katolikus templom. Riz Levente polgármester elmondta, ez az ötödik templomi díszkivilágítás a kerületben.
R
Rózsahegyi Péter (Fidesz–KDNP) 1. Amióta eszemet tudom, érdekel Liget minden értéke. Célom ezeket védeni, gyarapítani az itt élõk örömére - az eddigi és a remélt új lehetõségeimmel. 2. Még zöldebb Rákosligetet! A ligetiek igényeit lehetõleg helyben kell kiszolgálni, ebben segít például a kihelyezett Ügyfélszolgálati Iroda. Kényelmesebbé és pontosabbá kell tennünk a közösségi közlekedést, a gyalogosok biztonságát pedig több átkelõvel biztosítjuk. 3. A Rákosligeti Polgári Kör elnökeként, valamint egyházközségi képviselõként közösségi és lelkiségi prog-
ramok, kiállítások szervezésében veszek részt. A Környezetvédelmi Bizottsággal számos ligeti helyszínre faültetést szerveztünk, ingyenes zöldhulladék-begyûjtést biztosítottunk. Liget korábbi képviselõjével együttmûködve bevezettük az ingyenes lombzsákosztást a kerületben elsõként. 4. A XXVII. utcában lakom születésem óta. A legjobb értelemben röghözkötöttnek tartom a ligeti életformát, Budapest és Rákosmente részeként, de a nagyváros hátrányai nélkül, a kisváros minden elõnyével. Terveim szerint a családalapítás sem szólít majd el innen.
Megtették az elsõ lépést a sportcsarnok megépítéséért # MUNKATÁRSUNKTÓL képviselõ-testület december 17-én döntött arról, hogy közbeszerzési eljárást indíthat a polgármesteri hivatal egy leendõ sportcsarnok megépítésére a Pesti úti Rojik-sporttelepen. Az önkormányzat a sportpálya területét 2000-ben 25 évre adta bérbe Rojik Józsefnek havi ezer forintos díj ellenében. December 22-én írták alá az érintettek a megállapodást arról, hogy ezt a szerzõdést felbontják és helyette haszonkölcsön megállapodást kötnek a beruházás megvalósításának kezdetéig. A Rákos-patak felé esõ ingatlanokat az önkormányzat megvásárolja,
A
így a szabadtéri mûfüves focipálya is megmaradhat. Riz Levente polgármeseter a december 17-kei testületi ülésen elmondta tíz éve az akkori testület kifejezte szándékát egy kerületi sportcsarnok építését illetõen. A beruházás eddig nem valósult meg. A jelenlegi városvezetés elhatározta, hogy elindítja a beruházást, megvalósíthatósági ta-
nulmányt készíttetett az épület mûszaki, sportszakmai és finanszírozási módjait megvizsgálva. A polgármester kijelentette: egy 87 ezres kerületnek szüksége van sportcsarnokra. A pályát eddig használó Rákosmenti Rojik SE jövõjére gondolva arról is megállapodtak, hogy az önkormányzat 2009-2010-ben 5 millió forinttal támogatja az egyesületet.
Hírhozó
ZÖLDOLDAL
8
Jobb levegõt Rákosmentének! Tények és javaslatok a légszennyezés csökkentéséért # MUNKATÁRSUNKTÓL erületünkben ipari eredetû légszennyezéssel alig kell számolni. A nagyobb ipari üzemek, mint a Vegyimûvek vagy a Rauch légszennyezése a mérések szerint nem éri el az egészségre veszélyes határértéket. A lakosság közel felének fûtést biztosító helyi távfûtõmû jelenleg gázzal üzemel. (Sajnos válsághelyzetben, amennyiben olajtüzelésre kell átállni, az illetékesek tájékoztatása szerint nem tudják szavatolni a biztonságos ellátást, ezért elengedhetetlen egy intézkedési terv kidolgozása erre az esetre.) A gáz folyamatos drágulása miatt egyre többen térnek vissza a hagyományos tüzelésre. A legtöbb gondot ez esetben a nem megfelelõen átválogatott háztartási hulladék égetése okozza, mely anyagától
K
függõen erõsen szenynyezõ is lehet. A gázfelhasználás szükségszerû csökkentésével egyidejûleg takarékosabb és alternatív forrásokat (nap-, geotermikus energia) is bekapcsoló rendszereket kell létesíteni. Megfontolandó olyan, helyben mûködtetett mérõpontok kialakítása, amelyek segítsé-
gével gyorsan kiszûrhetõek az egyes szennyezõforrások, és megállítható a további károkozás. A legnagyobb mértékû légszennyezést jelenleg a gépjármûvek okozzák, jóllehet a kibocsátott gáz megengedett értéken tartását a felügyeleti zöld kártya garantálja.
Az átmenõ forgalom az M0-s autópálya átadása óta érezhetõen csökkent, de a belsõ kerületek felé még mindig jelentõs. Ugyanakkor a vasútra is érvényes kombinált bérlet létrehozásával, valamint színvonalas P+R parkolók kialakításával a helyi autóhasználat jelentõsen mérsékelhetõ.
Az M0-s autópálya közvetlen környezetében a fa- és cserjetelepítés porszûrõ és levegõregeneráló hatása miatt elengedhetetlen, ezen túl továbbra is szorgalmazni kell a zajvédõ fal megépítését. A kerékpárhálózat bõvítésével fontos szerepet kell biztosítani a biciklivel közlekedõknek.
Télen is gondoskodjunk a madarak etetésérõl # SIKLÓSI LÁSZLÓ mikor leesik a hó, nehéz helyzetbe kerülnek kertünk madarai, mert csak nagyon nehezen találnak táplálékot. Ekkor nagy szükségük van az ember segítségére, hogy a zord idõk átvészeléséhez kellõ mennyiségben táplálékhoz jussanak. Segítsünk rajtuk. A segítség legegyszerûbb módja, ha van madáretetõnk. Kellõ mennyiségû napraforgó magot rakunk bele és a fogyás ütemében utána töltjük. Ha nincs
A
madáretetõnk a magokat szórhatjuk az ablakpárkányra is mert megtalálják a madarak. A cinkék és egyéb más énekes madarak mellett hamarosan megjelennek a verebek is. Ne sajnáljuk tõlük az eleséget ugyanis õk is védettek. Etetéshez készíthetünk madárkalácsot is, amely olvasztott fagygyú és olajos magvak keveréke formába öntve, zsinórral felfüggesztve. Kiakaszthatunk a fára egy darab szalonnát is, amelyet szívesen csipegetnek a
cinkék. Öreg fák kérgébe vagy repedéseibe rakjunk amerikai mogyoró szemeket vagy dióbél darabokat. A cinke és a harkály szívesen fogyasztja. A feketerigónak rakjunk ki
rothadásnak indult almát vagy egészségeset félbe vágva. Ügyeljünk arra, hogy a macska ne tudja becserkészni a rigót. Gondoljunk a balkáni gerlékre is. Rendszere-
sen szórjunk ki nekik szemes takarmányt. Kevesen tudják, hogy a vetési varjú is védett madár. Avarjaknak alkalmas helyre rakjunk ki egész diót. A madarak a téli gondoskodást majd tavaszra meghálálják a rovarkártevõk pusztításával. Amennyiben a kertben van madárodú, számíthatunk rá, hogy valamelyik madár azt választja fészkelõ helyéül. Óvjuk, védjük madarainkat, hogy tavasszal ismét gyönyörködhessünk a madárdalban.
ZÖLDOLDAL
2009. JANUÁR 22.
9
Sótlan védekezést ajánlunk Léteznek kloridmentes szerek, amelyek nem károsítják a környezetet # H. MOLNÁR TÜNDE z elmúlt héten országszerte gondot okozott az ónos esõ: néhány nap alatt többszáz balesetrõl számoltak be a rádió- és tv híradók. Rákosmentén szerencsére - részben az idõben történõ tájékoztatásnak, részben a megfelelõen elvégzett csúszásmentesítésnek köszönhetõennem okozott gondot ez a kellemetlen idõjárás. Lassan minden ingatlantulajdonos megtanulja (vagy újratanulja a régebben természetesnek tûnõ) szabályt: a járda csúszásmentesítése az õ feladata. Ki mivel tudott gondoskodott arról, hogy ne az õ háza elõtt érjen valakit baleset. Ezzel kapcsolatban néhány - tájékoztatást szolgáló - tényre hívjuk fel a lakosság figyelmét: Mi is az, amit használhatunk erre a célra? Tesszük ezt azért is, mert az új, fák védelmérõl szóló rendelet megtiltja az eddig általánosan elterjedt só használatát. Bár a rendelet 2010 szeptemberétõl lép hatályba, mégis a saját, jól felfogott érdekünkben nem árt tisztáznunk a különbözõ anyagok hatását. „Kezdetben” - amikor még minden háztartásban fával vagy szénnel tüzeltünk megszokott volt a havas járdára hamut hin-
A
teni. (Nem is csúszott még a szánkó sem!) Ma már, az általánossá vált gázkazánok idején ezt esetleg homokkal, vagy Zeolittal (gyakorlatilag kõõrlemény) lehet pótolni. Nem károsít, nem szennyez - gondolnánk. Csakhogy az azóta többszázszorosára növekedett gépkocsiforgalom miatt figyelembe kell vennünk, hogy a kiszórt anyag késõbb, kiszáradva a levegõ porterhelését növeli. Akkor pedig jön a szmogriadó… Éveken át sóztunk, sóztunk gond nélkül, amíg észre nem vettük, hogy az út menti fák legyengülnek, megbetegszenek, kiszáradnak. Hogyne, hiszen a NaCl megköti a nedvességet, másrészt a növények közül a sós (vagyis szikes) talajt alig néhány képes elviselni. Ezenkívül károsítja a betont, a cipõt, az alvá-
zat, korrodálja a fémszerkezeteket. (Mindenki láthatta a Margit híd lámpaoszlopairól készült felvételeket az új villamosok bevezetése idején. ) Ráadásul a kloridok nagyon lassan bomlanak el, így a károsító hatás idõben kitolódik, összeadódik. Ezért az utóbbi években egyre többen áttértek az ú.n. „útkáli” használatára. Nem tartalmaz nátriumot, kalcium, kálium és magnézium tartalma kifejezetten hasznos a növények számára. Ez már egy nagy lépés a környezetvédelem útján. Bár ez a szer is tartalmaz kloridot, ami károsít, de a használata mellett szól, hogy kevesebb mint a fele elegendõ egy m2re (a megszokott nátriumkloridból -8 oC esetén 14g, kalciumkloridból 6 g /m2) szükséges. Használatukat alátámasztja a viszonylag
alacsony áruk is. Mindkettõ beszerezhetõ a hulladékudvarban (Gyökér köz 4. , tel. 259-1691), 10 kg kiszerelésû só 420 Ft, 10 kg útkáli 990 Ft. Az útkáli további elõnye, hogy sokkal gyorsabban fejti ki a hatását, mert amíg kijuttatáskor a Na hõt von el, a Ca és K hõt termel. Léteznek kloridmentes, ennél is kíméletesebb szerek is. (A minket pár lépéssel megelõzõ országokban kizárólagosan ezt alkalmazzák). Magyar termék a folyékony, ezért egyenletesen kijuttatható CMPA (kaciummagnézium- kálium acetát). Ez a kloridot teljes mértékben nélkülözõ, általában lúgos talajainkra valóban jó hatású szer. Általában még a környezetvédelemmel foglalkozók is elintézik azzal a néhány mon-
dattal, hogy sajnos, a többszörösébe kerül, mint az eddig alkalmazott anyagok. Elsõ látásra ez valóban így tûnik: a 20- 40 ml/ m2 anyagszükségletû CMPA 5 l-es kiszerelésben 1665 Ft. 1 m2re átlag 30 ml-t kell felhasználni, tehát 5 l-rel csak mintegy 150 m2 felületet kezelhetünk. (Egy átlagos ingatlan elõtti járdaszakasz kb. 15 m2.) Amirõl azonban nem szólnak a tudósítások: ezt az anyagot nem a lefagyott jég olvasztására, hanem a lefagyás megelõzõsére kell használnunk, s a hatása kb. két hétig tart. Nemcsak megakadályozza a lefagyást, hanem alkalmazásával egy száraz ( nem sónedves, újra visszafagyó) felületet kapunk. Jelentõs porszennyezés megkötõ hatása miatt 50 %-ban keverhetõ Zeolittal, (5 kg 340 Ft) Gondoljuk meg, hogy hosszú távon, a jövõ generációra is gondolva melyik a drágább. Érdemes újra és újra felidézni a mondást: a Földet unokáinktól kaptuk kölcsön. Joggal fogják tõlünk számonkérni, hogy menynyire törekszünk a megóvására. Ezért önkormányzatunk törekedni fog arra, hogy Rákosmentén a lakosság számára elérhetõ legyen a jelenleg Budapesten még nem forgalmazott szer.
Várjuk környezetvédelmet érintõ észrevételeiket, javaslataikat:
[email protected]
EGÉSZSÉGÜGY –
10
Hírhozó
SZOCIÁLIS
Meleget ad a kerület karácsonyfája A rákoscsabai, hattagú családnak nem kell tovább fagyoskodnia # KILI TAMÁS z utolsó pillanatban érkezett segítség a Rákoscsabán élõ, hattagú Gallovich család háza tájára január 7-én. Az önkormányzat jóvoltából megkapták a kerület karácsonyfáját, amelyet a Rákosmente Kft. szakemberei daraboltak fel, és szállították a helyszínre. A tüzelõ lerakásában segédkezett Riz Levente polgármester és Horváth Tamás alpolgármester is. Miközben odakinn „dübörögnek a mínuszok”, a családnak az-
A
napra pont elfogyott a tüzelõje, s majd meg fagytak, különösen a mindössze másfél éves kislány. Gallovich Károly és felesége négy gyermeket nevelnek, a kislányon kívül van egy tizennyolc éves lányuk, egy tizenhét éves és egy kilencéves fiuk, utóbbi mozgássérült, csak kerekes székkel tud közlekedni. Gallovichné Halla Irén a Hírhozónak elmondta, hogy kevesebb, mint 200 ezer forintból kell gazdálkodnia a hattagú családnak, jött a karácsony is, és tüzelõre már nem futotta. Miu-
A 10-15 mázsa fa kitart a tél végéig
tán a házukkal szemben lévõ kiserdõben már minden lehullott gallyat, száraz levelet
összegyûjtöttek, nem volt mit tenni, a családfõ, Gallovich Károly az önkormányzathoz for-
dult segítségért. A Családvédelmi Csoport munkatársa, Hulikné Novák Emese tett javaslatot az önkormányzat vezetõi felé, hogy a karácsony fényét emelõ fenyõfa e családhoz kerüljön, mert itt nagy szükség van rá. Riz Levente bízik abban, hogy a mintegy 10-15 mázsa fa kitart tél végéig, s nem kell tovább fagyoskodnia a családnak. Hozzátette, hogy terveik szerint a tavasszal a zöldhulladék begyûjtésekor a gallyakat szintén rászorulóknak adják majd.
Az érszûkületnek megálljt parancsolva… A XVII. és XI. kerületben már alkalmazzák z érszûkület népbetegség, hazánkban az alsó végtagi érszûkületben mintegy félmillió ember szenved tõle, tartva, félve a végsõ stádiumtól, az amputációtól. Dr. Khaled Nashwan találmánya sikeresen kezeli is az életkor elõrehaladtával egyre gyakoribban jelentkezõ kórt. Az eredményeket tekintve nem csoda, hogy a doktor tizenegy nemzetközi aranyérmet és számos nívós nemzetközi díjat (köztük Tajvan nagydíját) nyert, s két esztendõvel ezelõtt õ lett hazánkban az év feltalálója. De mindenekelõtt nézzük, mi az érszûkület, s hogy milyen tünetekkel is jár a betegség! Figyelmeztetõ jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, de érszûkü-
A
letre gondolhatunk a járástávolság csökkenése, sápadt, hideg végtag, zsibbadtság, férfiaknál szexuális zavarok, éjszakai görcs (a végtagon), fejfájás, fülzúgás, szédülés, illetve végtagi fáradékonyság esetén. A betegségnek természetesen vannak kockázati tényezõi, így például a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterinszint, az emelkedett vérnyomás és a családi öröklõdés. Az idõs életkor, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a folytonos stressz szintén elõsegíti az amúgy alattomosan kialakuló betegség kialakulását. S egy elrettentõ adat: évente hazánkban ötezer, nemzetközi szinten azonban becslések szerint egymillió végtagot amputálnak a betegség miatt. Ráadásul a további kockázatok is jelentõsek, az
Dr.Khaled Nashwan (jobbra) átveszi Tajvan Nagydíját
érszûkületes betegeknél – s ezt a nemzetközi statisztikák is mutatják – kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktusra, vagy szélütésre. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az érszûkület nem csupán az erek, hanem a mozgás, az optimizmus, a remény és kedélyállapot szûkületét is jelenti. A betegség ugyanis képes megingatni az ember mozgását, keresõképességét, nyugalmát.
Dr. Khaled Nashwan jemeni származású, Marie Curie-díjas sebész találmánya új fájdalommentes kezelési lehetõséget nújit az érszûkületes betegek számár. Több száz beteg számolt már be jelentõs mértékû javulásról, gyógyulásról. S hogy a kezelés miként zajlik? Nos, a diagnózis és a gyógyítás egyszerû, fájdalommentes, beavatkozással nem járó mûszeres vizsgálatból
és az azt követõ húsz kezelésbõl álló fájdalommentes kúrából áll, napi egy kezeléssel. Az úgynevezett NashwanParasound készülék infra-, hallható illetve ultrahangot bocsát ki a beteg területre és ennek hatására a beszûkült érszakasz közvetlen közelében lévõ mellék ereket keringésképzésre – azaz funkcióátvételére – készteti. A kezelés mindenki számára elérhetõ közelségbe került, a XVII. és XI. kerületben egyaránt alkalmazzák, ráadásul a magyar állampolgároknak ötven százalékos kedvezményt adnak Januártól visszavonásig. Aki többet szeretne tudni a kezelésrõl, vagy arra jelentkezni kíván, a következõ telefonszámokon teheti meg: 06-30694-4922, 06-20-22-44401, 06-70-290-32-16 (H. T.)
2009. JANUÁR 22.
EGÉSZSÉGÜGY –
Mindenkinek jutott csomag Tartós élelmiszereket, játékokat, karácsonyi ajándékot kaptak a rászorulók Tartós élelmiszereket játékokat, karácsonyi ajándékot adtak rászorulóknak a XVII. kerületi önkormányzat parkolójában.
# MUNKATÁRSUNKTÓL Magyar Vöröskereszt 5. régiója és Rákosmente Önkormányzata a Városháza elõtti parkolóban rendezett karácsonyi ajándék- és ételosztást. Teixler Gizella, a Vöröskereszt kelet-pesti régióvezetõje elmondta, hogy több mint 500 ajándékcsomagot állítottak össze tartós élelmiszerekbõl, ajándékokból, emellett 150 adag ebédet osztottak ki a rászorulóknak. A tartós élelmiszerek között egyebek mellett liszt, rizs és konzervek voltak, de diót és gyümölcsöket tartalmazó csomagokat is összeállítottak a nagycsaládosoknak. Az ajándékok között elsõsorban a játékbabák
A
és a plüss állatok találtak új gazdára, de sok kifestõt is vittek. Sajnos, a könyvek iránt kisebb volt az érdeklõdés a szegény emberek között. Aki sorba áll, és csomagot kér, annak igazolnia kell magát, és azt hogy hány gyermeke van – mondta el Teixler Gizella. „Senki nem megy üres kézzel” – tette hozzá. Vitatkozások is elõfordultak, hiszen sokan régóta álltak sorba, mások azonban nem szívesen várták ki a sort. Olyan is volt, aki kért
11
SZOCIÁLIS
csomagot, és esetleg nem is volt annyira rászorult. Teixler Gizella ezúton is köszöni a felajánlásokat a lakosságnak. A kiosztott ajándéktárgyak többnyire kisemberek adományai voltak, amelyeket a Mikulásgyárba vagy más adománygyûjtõ helyekre vittek be. Olyan adományozó gyermek is volt, aki rajzott készített, és néhány soros versikével üzent szegény sorsú gyermektársának. A XVII. kerületben év közben és karácsony al-
kalmával is néhány kiskereskedõ segített a legtöbbet. Egy pékség és egy cukrászda támogatja a nehéz körülmények között élõket, amely nagy segítséget jelent. A nagy cégek 2008ban a válságra hivatkozva sajnos nem adományoztak semmit, Teixler Gizella reméli, idén ismét tudják majd támogatni a rászorulókat. A karácsonyi ajándékok osztásában Riz Levente polgármester is segített a Vöröskereszt önkénteseinek.
1% 1% 1% A Kép-Szilárd Alapítvány megköszöni mindazok támogatását, akik 2007-ben személyi jövedelemadójuk 1%át a Hétszínvirág Óvoda gyermekei javára ajánlották fel. A számlára érkezett összeg: 1.095.837 Ft volt. A befolyt összegbõl ez évben folytatjuk az óvodaudvarok felújítását. A székhelyen egy hinta, a tagóvodában egy komplex mászóka felállítását tervezzük. Ez évi támogatásukat elõre is köszönjük. A Hétszínvirág Óvoda gyermekei, dolgozói
JANUÁR 29-ÉN 9-12 ÓRÁIG EGÉSZSÉGNAP LESZ a kerületi Vöröskeresztben (Pesti út 167.). Ingyenes szûrések, vérnyomás-, vércukorszint-mérés, koleszterinszûrés. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!
A táplálékgyógyszerek nélkülözhetetlen szerepe a betegségmegelõzésben és utógondozásban kiszipolyozott, agyonvegyszerezett talajok és az élelmiszeripar tömegtermelése következtében táplálékaink óriási hányada elveszítette hagyományos táperejét. Hiányoznak belõlük a létfontosságú vitaminok, enzimek, lipidek, szterolok, stb., helyettük tartósítószerek, adalékanyagok és gyakran szintetikus vitaminok találhatók. Hiába szeretnénk a tudatos étke-
A
zés elveinek megfelelni, sajnos nem mindig állnak rendelkezésre a megfelelõ minõségû tápanyagok. Másrészt az emberek nagy része mennyiségileg eszik és nem táplálkozik, ezért gyakorlatilag éheznek a sejtjeink. Most már közhely, hogy az emberiséget fenyegetõ számos súlyos, csak részben gyógyítható betegség tulajdonképpen nem más, mint „hiánybetegség”. Vagyis, ha sejtje-
ink számára biztosítanánk az optimális minõségi tápanyagokat, a betegségek jelentõs része megelõzhetõ lenne. Az egészségmegõrzéshez és a már sajnos kialakult betegségek gyógyításához elengedhetetlen az a tudás, amely az egészségtelen táplálkozási viszonyok közepette kiszûri a káros anyagok bevitelét a szerzetünkbe, miközben a hiányokat pótolja. Ma már számos
táplálékkiegészítõ van forgalomban, azonban e termékek kiválasztásnál is óvatosnak kell lennünk. „Táplálékgyógyszer” csak az lehet, melynek alapanyaga olyan természetes alapú és teljesértékû, mely szerepel a táplálékláncunkban, ezt a teljesértékûséget az elõállítás során meg is tartja, engedélyezett, bizonyítottan tényleges hatással bíró készítmény. Szerencsére már
ilyenek is kaphatók Magyarországon. A különbözõ tápértékkel bíró kiegészítõk kiválasztása ugyanakkor függ az egyén szervezetének adott állapotától és pillanatnyi szükségletétõl. Célszerû ezért minden esetben szakember segítségét igénybe venni. Dr. Vadas Miklósné Katalin Táplálkozási és életmód tanácsadó
Hírhozó
KÖZÉLET
12
Disznóvágás a kerületi polgári köröknél # SZAKÁCS ZSUZSA ákosmente Fidesz szervezete a kerületi polgári körökkel közösen – immár ötödik éve – az idén is megrendezte a már hagyományosnak mondható év eleji disznótorát január 17-én, az RTK-pályán. A Galgamácsáról, Kiss József fõböllér irányításával érkezett két disznó közel három mázsát nyomott, de kellett is, hisz több mint ötszáz ember jött el Rákoscsabára, hogy megkóstolja az elkészült finomságokat. Riz Levente polgármester, a helyi Fidesz elnöke a délelõtti kolbásztöltésnél kapcsolódott be a közösségi
R
munkába, de jó vendéglátóhoz híven szorgalmasan kivette részét a koccintgatásból és a vendégek szóvaltartásából is. Horváth Tamás alpolgármester ezen a hagyományõrzõ napon bebizonyította, hogy
nem csak a kerületi utakhoz és bukkanókhoz ért, de ismeri a disznóvágás minden csínját-bínját, és még az esti közös énekléshez, körtánchoz is maradt ereje. Rózsahegyi Péternek is jutott dolog bõven, hisz
gondoskodni kellett az üstökrõl – ezekben fõtt a finom orjaleves és sült a töpörtyû –, a tûzifáról, biztatni kellett az asszonyokat a véget nem érõ zöldségpucolásnál, mosogatásnál, és mint lelkes környezetbarát,
most is kellõ figyelemmel kísérte, hogy a felgyülemlett szemét szelektíven legyen gyûjtve. Bényi Zsolt a kora reggeli órákban körte- és ágyaspálinkát kínálva próbálta a hideget eloszlatni a futballpálya környékérõl, hisz itt dolgozták fel a disznókat az önkéntesek, majd késõbb finomabbnál finomabb borokkal lepte meg a nagyszámú vendégsereget. A már hagyományosnak mondható januári disznóvágás állandó résztvevõje Pesti Imre, országgyûlési képviselõ, a Fidesz regionális igazgatója az elfogyasztásra váró hurka-kolbász elõtt köszöntötte a tornateremben megjelenteket.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST FÕVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA NYILVÁNOS, KÉTFORDULÓS VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁST HIRDET a tulajdonát képezõ 130144 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület VIII. utca 2. szám alatti ingatlan értékesítése tárgyában Az ingatlan címe: Helyrajzi száma: Megnevezése: Övezeti besorolása Földterület nagysága Felépítmény hasznos alapterülete(pincével együtt) Az ingatlan tulajdonosa: Tulajdoni hányad: Az ingatlan közmû ellátottsága Az ingatlan per-, teher-, és igénymentesség korlátozása Az ingatlan nettó forgalmi értéke A pályázati dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció másra nem ruházható át, és nem tehetõ közzé. A részletes tájékoztató átvehetõ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Vagyonkezelõi Irodáján (1173 Budapest, Pesti út 165. III. emelet 322. szoba), 2009. január 5. és 2009. február 16. között ügyfélfogadási idõben (hétfõ: 13:00-17:00, szerda: 8:00-16:00, péntek: 8:00-11:00).
Budapest XVII. kerület, VIII. utca 2. 130144 kivett iskola I-XVII-04 1078 m2 481,23 m2569,44 m2 Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165.) 1/1 összközmûves nincs 89.500.000,- Ft
A pályázati dokumentáció beszerzésének határideje: 2009. február 16.
Hivatalának pénztárába (1173 Budapest, Pesti út 165. II. emelet 219.) ügyfélfogadási idõben (hétfõ: 13:00-17:00, szerda: 8:00A pályázati dokumentáció ára: 16:00, péntek: 8:00-11:00) vagy az Önkor20.000,- Ft + Áfa mányzat OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11784009-15517007 számú bankszámlaA pályázati dokumentáció rendelkezésre bo- számára történõ átutalással lehet befizetni. csátásának módja: A pályázati dokumentáció térítési díjért vehetõ át a térítési díj befizetéÉrdeklõdni és a pályázattal kapcsolatos sét igazoló igazolás bemutatása ellenében. A további információt beszerezni a fenti térítési díjat Budapest Fõváros XVII. kerület címen, valamint a 06-1-253-3379 Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri és a 06-1-253-3414 telefonszámokon lehet.
P Á LY Á Z A T
2009. JANUÁR 22.
13
FELHÍVÁS ELISMERÕ CÍM ADOMÁNYOZÁSA Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselõ-testülete elismerõ címeket alapított a különbözõ városrészekhez kapcsolódóan. A díjazottakra az elõzõ évek hagyományainak megfelelõen 2009. február 27-ig várják a kerületben élõk javaslatait. A díjak adományozásával az önkormányzat kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentõs mértékben hozzájárultak az egyes városrészek szellemi és anyagi gyarapodásához. Évente legfeljebb kettõ, élõ vagy elhunyt magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható a díj.
selõ-testület döntése elõtt az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint egy az erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, amelynek tagjai között lehetnek polgárok által jelölt személyek is.
Az elismerõ címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet - saját városrészét illetõen bármely rákoscsabai, rákoscsaba-újtelepi, Az adományozásra ünnepélyes keretek kö- rákoskerti, rákoskeresztúri, rákosligeti, valazött kerül sor, az elismerésben részesülõ mint rákoshegyi polgár. személy oklevelet, pénzjutalmat és mûvészi kivitelezésû bronz emlékérmet kap. A 2009. évi városrészi díjakra vonatkozó jaAz elismerésre történt jelöléseket a képvi- vaslatokat levélben postai úton (Mûvelõdési
Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165.) 2009. február 27-ig lehet megtenni, a javaslaton kérjük feltüntetni, hogy melyik díjra teszi meg javaslatát (tehát a pontos díj megjelölésével pl.: „Rákoscsabáért díj”). (szükséges adatok: javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszáma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az esetben kérjük annak a személynek az utolérhetõségét is, aki átveszi a részére odaítélt díjat.)
FELHÍVÁS JAVASLATOT VÁRNAK A „XVII. KERÜLET SPORTJÁÉRT VÉGZETT KIMAGASLÓ TEVÉKENYSÉGÉRT” DÍJAZOTTRA Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselõ-testülete a „XVII. kerület sportjáért kimagasló tevékenységért” díjat alapított. A díjazottra 2009. február 28-ig várják a kerületben élõk javaslatait. Az önkormányzat a „XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért” díj adományozásával kifejezi elismerését azon személyek vagy szervezetek iránt, akik a sport terén nyújtott kiemelkedõ tevékenységükkel Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente hírnevét öregbítik. A díj azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek adományozható, akik Budapest XVII. kerületében laknak vagy bejegyzett székhellyel rendelkeznek, illetve tevékenykednek és kiemelkedõ teljesítményt nyújtottak (versenysport, az ifjúsági és diáksport és
annak szervezése, a kerületi testnevelési és sára vonatkozó javaslatokat levélben (Polgársportmozgalom terén). mesteri Hivatal, Ügyfélszolgálati Irodája részére címezve 1173 Budapest, Pesti út 165. A díj átadására ünnepélyes keretek között postai úton, vagy személyesen lehet leadni) kerül sor, minden év júniusának elsõ szom- 2009. február 28-ig lehet megtenni, a javasbati napján. Az elismerésben részesülõ sze- laton kérjük feltüntetni a „XVII. kerület sportmély emlékplakettet, díszoklevelet és pénz- jáért végzett kimagasló tevékenységért” díj. jutalmat kap. szükséges adatok: javasolt személy neve, szüAz elismerésre történt jelöléseket a képvi- letési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakselõ-testület döntése elõtt az Ifjúsági és címe, telefonszáma, a javaslat részletes indokSport Bizottság március 15-ig véleményezi. lása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Díjazott személyekre vagy szervezetekre javaslatot a XVII. kerület Rákosmente lakosai tehetnek. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az A 2009. évi „XVII. kerület sportjáért végzett esetben kérjük annak a személynek az utolérkimagasló tevékenységért” díj adományozá- hetõségét is, aki átveszi a részére odaítélt díjat.
NCA PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEKNEK AZ NCA KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMA PÁLYÁZATOT HIRDET Pályázatot nyújthatnak be egyesületek, sportegyesületek, alapítványok a) amelyeket a bíróság 2008. január 1. elõtt jogerõsen nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelõ tevékenységüket ténylegesen folytatják, és b) a közép-magyarországi régióban (Budapesten, vagy Pest megyében) van a székhelyük, valamint
c) az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttmûködési Rendszerben (EPER) 2009. évben regisztrálnak. A pályázatok benyújtásának végsõ határideje: 2009. március 6. A pályázás részletes feltételeit, így a támogatható szervezetek körét, a támogatás formáját és mértékét, a támogatható költségek körét, a pályázat benyújtásával kapcsolatos információkat, a pályázati kiírás és a pályá-
zati útmutató tartalmazza. Megtekinthetõ a www.nca.hu honlapon. Figyelem! 2009-ben kizárólag elektronikus úton adható be a mûködési pályázat. A pályázati kiírás elektronikus úton letölthetõ a www.nca.hu, vagy a www.esf.hu honlapokról. Varró József a Kollégium civil szervezetek által megválasztott tagja
KÖZTÜNK
14
Hírhozó
ÉLNEK
Az 56-os emléktáblák szülõatyja Beszélgetés Farkas Györggyel, aki emléket állított a 301-es parcellában nyugvó hõsöknek # SZAKÁCS ZSUZSA któber 23-a környékén hagyománnyá vált családunkban, hogy lányommal és az unokákkal kilátogatunk a 301-es parcellába, a gyerekek ilyenkor minden sírra tesznek egy szál krizantént, meggyújthatják a mécseseket, rendezgetik a nemzeti színû szalagokat. Már ismerõsen mozognak a sírkövek között, a nagyobbiknak pedig mesélünk, hogy miért nyugszanak itt ezek az emberek. Két évvel ezelõtt délelõtt érkeztünk, feltûnt, hogy a kopjafák mellett néhol bekeretezett fényképet helyeztek el, tavaly pedig már szinte minden sír mellett ott sorakoztak, fakeretbe, befóliázva az ötvenhatos hõsök fotói. Meghatódva jártuk végig a kegyeleti arcképcsarnokot, és hálásan gondoltuk azokra az ismeretlen emberekre, akik elkészítették ezeket a táblákat. Elmúlt az ünnep és kiderült, hogy itt él köztünk Rákoskeresztúron, a Kaszáló-lakótelepen Farkas György, aki nyugdíjba vonulása után elhatározta, hogy emléket állít 56 mártírjainak, az elgondolást tett követte, elkészítette az elsõ fotómásolatokat, tavaly pedig már szinte minden sír mellé
elkészítése nem volt gond számomra és már csak el kellett helyezni a megfelelõ sír mellé. 2004-ben húsz darabot csináltam, késõbb nagy segítségemre volt Eörsi László 1956 mártírjai címû könyve, amely a forradalom 225 halálos áldozatának a fotóit tartalmazta, de segítettek a családok is, akikkel kint ismerkedtem meg a temetõben, nagyon örültek, hogy én ezt kitaláltam és megvalósítottam, sokan küldték el itt nyugvó szeretteik fényképét.
O
helyezett fényképet. Vele beszélgettünk lakásában a sok-sok fotó között, hogy mi késztette a megemlékezés ezen formájára. – Ötvenhatban még gyerek volt, milyen személyes emléke van a forradalomról? – Tizennégy éves voltam akkor, Békés megyében, Csorváson, egy kis faluban éltem a szüleimmel. November 2-án, délután három teherautó jelent meg nálunk, Dumitrás Mihály volt a pufajkások parancsnoka, Darvas József írónak a testvére. Forradalmárokat kerestek, hogy megfélemlítsenek bennünket dobtáras géppisztolyaikkal belelõttek a falu fõterén álló hatalmas
hársfákba, majd kézigránátot dobtak az emberek közé. Hárman megsérültek, szerencsére itt senki nem halt meg. Addig biztonságban éltünk, de utána minden megváltozott. A bátyám a forradalom idején Pesten volt ipari tanuló, õ részt vett a Köztársaság téri kazamaták kutatásában, két év múlva én is utána mentem, és ácstanulónak álltam. – Mikor telepedett le Rákosmentén? – 1975-ben költöztem ide a családommal, a gyerekeim már felnõttek, de õk is itt maradtak Rákoscsaba-Újtelepen. Az elmúlt harminc év alatt sok háznak ácsoltam a tetõszerkezetét a kerület-
ben, de aztán eljött a nyugdíjazás és hirtelen nagyon sok szabad idõm lett, amivel elõször nem tudtam mit kezdeni. – Akkor határozta el, hogy elkészíti az ötvenhatos hõsök emléktábláit? – Sokat kijártam a 301-es parcellába, a felállított kopjafákat személytelennek tartottam, ezért arra gondoltam, valahogy arcot kellene adni az itt nyugvóknak, meg kellene ismertetni az emberekkel a kivégzetteket, hogy ezzel is erõsítsem az emléküket. Minden fellelhetõ helyrõl szereztem fényképeket, azokról nagyméretû fénymásolatokat csináltattam, a fához értek, tehát a keret
HIRDETÉSFELVÉTEL már a Célpont ingatlanirodában is! 1173 Budapest, Pesti út 156. Tel./fax:06-1-256-2144 Mob.:06-30-546-3362,
[email protected]
– Nem kellett engedélyt kérnie, hogy kihelyezze az emléktáblákat? – Én nem kértem senkitõl, semmilyen engedélyt, minden szervezettõl, párttól mentesen, magyar állampolgárként tettem a dolgom, és ebben nem akadályozott meg senki. Voltak segítõim is, Marosvári Imre, Béres István, Molnár Tibor, Ország György, Kocsonya Sándor és Póta István barátaim, valamint a kerületi Pál Apostol Általános Iskola negyedik osztályos tanulói, akik között remélem lesznek majd követõim, és amikor én már nem tudom pótolni, illetve ápolni a felállított képeket, õk majd tovább viszik ezt a hagyományt, felnõtt korukban pedig már természetessé válik, hogy gondozzák mártírjaink sírjait.
O K TA T Á S
2009. JANUÁR 22.
15
Nemzetközi munkában a Kõrösi Európai uniós támogatással az egészséges életmódért # MUNKATÁRSUNKTÓL gy angol, egy francia és egy németországi iskolával közös projektben vesznek részt a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium diákjai ebben és a következõ tanévben. Az Európai Unió támogatásával szórakoztató, játékos tevékenységeken keresztül tanulnak olyan módszereket, amelyek segítenek az egészséges életmód kialakításában, megszerettetésében. Decemberben a délangliai Torbay városában találkoztak az iskolák képviselõi. Az utazást összekapcsolták a kõrösisek egy kétnapos londoni városnézéssel,
E
majd autóbusszal utaztak tovább Brixhambe. Festõi látvány fogadta õket: csodás öböl, mindenfelé jachtok, a parton színes házak, csendes utcák. A vendéglátó iskola tantermei rendkívül tágasak és jól felszereltek.
Valamennyiben van digitális tábla, amelyet az angolok egyszerûen csak „okos táblának” neveznek, számtalan számítógépterem modern gépekkel, és ha olyan teremben akarnak számítógépet használni. A sportfoglalko-
zásokhoz összesen hat tornaterem és az iskola udvarán sportpályák állnak rendelkezésre. Az iskola specialitása a fõzés tanítása, így van néhány fõzõ tantermük is. Egy-egy osztályban általában 15-25 tanuló van, velük a tanáron kívül egy tanárasszisztens is foglalkozik. Gyakran vannak csoportosan megoldandó feladatok az órákon, ahol 3-4 gyerek dolgozik a tanártól kapott feladaton, az internet és tankönyveik segítségével önállóan dolgozzák fel a tananyagot. A tanár csoportról csoportra járva irányítja a munkát, a tanárasszisztens a gyengébb tanulóknak
segít, hogy ne maradjanak le. Idõnként egy harmadik felnõtt is jelen van az órán, õ nem az iskola dolgozója, hanem meghívott vendég, valamilyen szakterület kiváló ismerõje, és ebben a minõségben próbálja változatosabbá tenni a tanítási órákat. A kõrösis diákok hét napot töltöttek Angliában. Májusban hozzájuk látogatnak a diákok tanáraik kíséretében. A magyarországi tevékenységek a sporthoz kapcsolódnak. A következõ tanévben meglátogatják francia és német testvériskoláikat, viszszatérnek Angliába és a projekt zárásaként újra találkoznak Budapesten.
Hírhozó
O K TA T Á S
16
Nyertes Kõrösi Sikeresen pályázott az iskola # MUNKATÁRSUNKTÓL z elõzõ tanév végén tudta meg a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, hogy nyert az ACES (Academy of Central European Schools) pályázatán. A pályázaton az interkulturális párbeszéd témájában lehetett nevezni, iskolák közötti együttmûködésre lehetett támogatást nyerni. A Kõrösi a projekt koordinátoraként, egy cseh és horvát iskolával közösen pályázott és nyert. Projektjük témája hagyományaink, különös tekintettel ünnepi szokásaink megismerése, összehasonlítása volt. Az iskolák elsõ találkozójára szeptember 29. és október 8. között került sor Salzburgban. Valamennyi nyertes iskolából egy tanuló és egy tanár vehetett részt a rendezvényen, kapott ötleteket a projekt módszereire, a megvalósítás során felmerülõ problé-
A
A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS EGYMI 2009. január 15-re meghirdetett konferenciájának idõpontja megváltozott. Az új idõpont: 2009. január 29. csütörtök 17 óra.
JUBILEUMI FARSANGI MULATSÁG AZ ÚJLAKBAN JANUÁR 31-ÉN
mák kezelésére, és lehetõséget arra, hogy a partneriskolák képviselõivel kidolgozzák a közös munka részleteit. 2008. novemberében a csehországi Táborban találkozott a három iskola 10-10 tanulója, hogy karácsonyi, húsvéti, születésnapi ünneplési szokásait színjátékszerûen elõadva ismertesse meg hagyományait a többiekkel. Egy napot Prágában is eltöltöttek a gyerekek. A következõ találkozó decemberben Budapesten volt. A feladat egy négynyelvû, ünne-
Tisztelt Szülõk! Kedves jelenlegi és régi diákjaink! Iskolánk fennállásának 25. évfordulója alkalmából programokban bõvelkedõ farsangi mulatságot szervezünk: a hagyományos jelmezverseny mellett Ungár Anikó bûvöli el a közönséget, és gyönyörködhetünk a Macskák címû világhírû musical elõadásában. Belépõdíj: 6 éves kor alatt ingyenes, 14 éves korig 500, 14 éves kor felett 1000 Ft. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A jegyvásárlással kapcsolatos információ, valamint a részletes program honlapunkon megtalálható.
pi ételeket tartalmazó szakácskönyv szerkesztése és a nemzetek ünnepeit jelölõ naptár elkészítése volt. Nagy sikert aratott a közös szaloncukor- és mézeskalács-készítés házi recept alapján. A projekt utolsó diákcseréje februárban, Horvátországban lesz. Itt télbúcsúztató szokásokkal várjáka tanulókat. A projektet az osztrák Interkulturalles Zentrum, Alexa György országgyûlési képviselõ, Ruthner György és Morauszky András képviselõk A Diadal úti általános iskola 1/c osztályos tanulói a Három Királyok elõadásával lepték meg szüleiket. támogatták.
ELÕADÁSOK AZ EGÉSZSÉGMEGÕRZÉSRÕL
Iskolakóstoló a Zrínyiben
TÁPLÁLKOZÁS ÉS EGÉSZSÉG
A Zrínyi Miklós Általános iskola a leendõ elsõsöknek és szüleiknek január 31-én szombaton 9 órakor Oviolimpiát és a Rajzpályázat díjkiosztóját tartja. Február 3-án 13.45-kor szivacskézilabdaedzést tekinthetnek meg az érdeklõdõk.
Egészségvédõ táplálkozással és életmóddal a legtöbb betegség megelõzhetõ lenne, és a gyógyulás is hamarabb bekövetkezhetne. A következõ hetek kiemelt témái: Mitõl hízunk? Mitõl fogyunk? A sav-bázis egyensúly megõrzése A szív és érrendszeri betegségek megelõzése Az elõadások helyszínei és idõpontjai: 1. Vigyázó Sándor Mûvelõdési Ház (volt Dózsa) Pesti út 113. Tel: 256-4626 Minden páratlan hét keddjén 18-20-ig. A következõ elõadás január 27-én. 2. Háziorvosi rendelõ (Madárdomb) Uszoda u. 3. Február 14-én (szombat) 15-17-ig. Elõadó: Dr. Vadas Miklósné Katalin Tel: 06-30-573-8631 ÁLLAPOTFELMÉRÉS Orvosok által összeállított számítógépes állapotfelmérés (vizeletmintából és életmódtesztbõl), melybõl megtudhatja szervezete aktuális egészségi állapotát. Helyszín: Csekovszky Mûvelõdési Ház (Rákosliget) Hõsök tere 9. Tel: 256-0267 Idõpont: február 3-án 18-20-ig.
FAFELDOLGOZÓ-TELEP A 31-es út 29-es szelvényében Maglód és Mende között. Mobil: 06-20-330-8426, Fax: 06-29-325-420 tulajdonos: Oláh József Maglód Bercsényi u.25.
Akácfából
Rusztikus kerítésdeszkák, kérgezett és fûrészelt oszlopok, karók, stégek, aknafedelek, kertépítõés játékkészítõ-alapanyagok. Támfalak, olcsó dúc és karámoszlopok. Bérfûrészelést is vállalunk.
Tûzifa – Kandallófa – Fabrikett
Igény szerint feldolgozva akác, tölgy és gyertyány tûzifa korrekt kiszolgálással. Füstöléshez akácfûrészpor zsákolva. Bográcsoláshoz zsákos aprítottfa mindig kapható. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK!
O K TA T Á S
2009. JANUÁR 22.
17
Szalagavató a Balassiban Ötletes táncok, gyönyörû ruhák a gimnáziumi bálon # MUNKATÁRSUNKTÓL Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium végzõsei új helyszínt választottak Szalagavató Báljuk megrendezésére, a Pestszentimrei Sportkastély óriási csarnokát. Az ünnepély 17 órakor kezdõdött a két osztály bevonulásával. A hangulat azonnal a tetõfokára hágott, hiszen a 12. B táncolvaénekelve lejtett végig a színpadon. Miután az osztályok elfoglalták helyüket, a 11. évfolyam ötletes elõ-
A
adása következett, majd Dr. Piláth Károly mondta el ünnepi beszédét. Míg a 12. évfolyam készülõdött, egy 6.-os kislány rövid produkcióval szórakoztatta a kö-
zönséget. Az osztálytáncok várva-várt elõadását az A osztály kezdte orosz táncukkal. Õket a B-s lányok és fiúk követték, akik humoros, de remek ko-
reográfiával rendelkezõ táncukkal zajos sikert arattak. A játékos és szórakoztató táncokat a keringõ váltotta fel, majd következett a bál, ahol a csodálatos
A leendõ elsõ osztályosok szüleinek a német nemzetiségi oktatásról szülõknek rövid idõn belül felelõsségteljes döntést kell hozniuk, hogy az elsõ osztályba induló gyermeküket melyik iskolába íratják be. Egy ilyen lehetõségre hívjuk fel figyelmüket. A XVII. kerület önkormányzata 10 évvel ezelõtt felvállalta az emelt szintû német nemzetiségi oktatást. Jelenleg az Újlak Utcai Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két tanítási Nyelvû Iskolában 8 évfolyamon 15 osztályban már több mint 320 gyermek vesz részt a német nemzetiségi oktatásban. Ez a létszám folyamatosan
A
növekszik. Elsõsorban azok számára szól ez az oktatási forma, akik német nemzetiségi gyökerekkel, kötõdéssel rendelkeznek, de nem lehet kizárni azokat sem, akik érdeklõdnek és fontosnak tartják gyermekük számára e képzési formát. Nem feltétel a gyermek iskolába lépésekor a nyelvtudás sem. Az iskola célja, hogy a gyermekek magas szinten elsajátíthassák a 8. osztály végére a német nyelvet, illetve az Európai Unió polgáraként jól tudjanak boldogulni. A szülõknek 5. osztálytól dönteni kell,
HIRDETÉSFELVÉTEL A
-BA A HOME(centernél
hogy gyermekük tovább tanulja a német két tanítási nyelvû programot, ahol már tantárgyakat is tanulnak németül, vagy nyelvoktató programként tanulnak tovább heti öt órában, amely szintén magas szintû oktatási forma. Ezen kívül 5. osztálytól belép, illetve kérhetik a szülõk az angol nyelvoktatást is. Erre a képzésre azokat a gyerekeket javasoljuk elsõsorban, akik szorgalmukkal és tehetségükkel bírni fogják az idegen nyelvtanulással járó fokozott terhelést. Nagyon fontosnak tartjuk a nyelvtudást kiegészí-
tõ tanórán kívüli tevékenységeken való részvételt: vers és prózamondó versenyek, néptánctanulás és fellépések, ünnepek (Márton-nap, Nemzetiségi nap), erdei táborok, ausztriai táborok stb., tehát a folyamatos nyelvtanulást játékos formában. Ezen kívül õrizzék és ápolják kerületünk német nemzetiségi hagyományait is. A XVII. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat lehetõségéhez képest támogatásaival hozzájárul a gyermekek fejlõdéséhez. Altziebler Károly a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke
ruhakölteményekben felvonuló lányok és az elegáns frakkot viselõ fiúk felkérhették rokonaikat, barátaikat és ismerõseiket egy-két lépés keringõ erejéig.
Jókaisok a Mézeskalács óvodában # MUNKATÁRSUNKTÓL ár hagyomány, hogy a Jókai Mór Általános Iskola alsós diákjai december közepén ellátogatnak a Mézeskalács óvodába, a téli ünnepkör alkalmából. A 3. a osztály diákjai próbákkal és ajándékkészítéssel töltötték napjaikat, hogy az óvodásoknak, óvó néniknek örömet szerezzenek. A játék, a versek, dalok, az ajándékozás öröme, a várakozás, az együttlét percei felemelõ érzés volt. A betlehemes játék segítségével a közelgõ karácsony meghittsége tárult az ovisok elé.
M
18
HIRDETÉS
Hírhozó
K U LT Ú R A
2009. JANUÁR 22.
Tatár festõk kiállítása Belsõ sugarak Rákoshegyen
# SZAKÁCS ZSUZSA léna Kapitonova és Iván Kapitonov tatár festõmûvész testvérpár kiállítása december 13án nyílt meg Rákoshegyi Közösségi Házban Belsõ sugarak címmel. A tárlat megnyitóján Szécsi András méltatta a tatár képzõmûvészek munkáját, majd Weisenfeld Melinda zongoramûvész játékát hallgatták a vendégek. A testvérek Tatárföldön, egy kis faluban születettek, Eléne Kapitonova elmondta, hogy bátyja hatására kezdett el rajzolni és festeni. Diplomamunkáját az Orosz
E
Állami Pedagógiai Hertzen Egyetem Képzõmûvészeti Karán, Fehér éjszakák címmel, batiktechnikával készítette el. Egyetemista korában járt elõször Magyarországon, de azóta is mindig nagy örömmel jön magyar barátai hívására. A batikon kívül olajés akvarelltechnikával készíti alkotásait, de az akvarell áll hozzá a legközelebb, ezen belül is a legkedveltebb témái a tájképek, virágok, nõi aktok és a lovak, amelyek megjelenítésével tudja legjobban kifejezni uralkodó érzéseit, érzelmeit.
Iván Kapitonov a szentpétervári Állami I. E. Repin Festészeti, Szobrászati és Építészeti Akadémián végzett festõmûvész szakon 1998-ban, és még abban az évben a Szentpétervári Alkotómûvészek Egyesületének lesz a tagja. Tíz évvel ezelõtt felvételt nyert a profeszszor V. I. Rejhet vezetése alatt mûködõ Alkotó Körbe, amelynek állandó résztvevõje, kiállítója. Festményei szerte a világban, Oroszországban, Finnországban, Svédországban, Kínában, Amerikában is megtalálhatók.
19
A magyar kultúra napja 2009. B udapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Mûvelõdési Ház tisztelettel meghívja önt, kedves családját és barátait január 25-én, vasárnap 17 órára a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett programra. Ünnepi köszöntõt mond: Fohsz Tivadar alpolgármester. Program: 17 órakor Litkei József (1924-1988) festõmûvész, grafikus kiállításának megnyitója a Ballonyi Galérián. A kiállítást megnyitja: Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria fõigazgatója. 18 órakor Kováts Kriszta: „Arany- óra” Arany János balladái a cappella. Az elhangzó balladák: Mátyás anyja, Vörös Rébék Árva fiú, Hídavatás, Éjféli párbaj, Zách Klára, Tetemre hívás, Népdal, A walesi bárdok, Ágnes asszony. Kováts Kriszta estje sok mûfajt ötvöz, s ami így megvalósul, az egyszerre koncert és színház, irodalom, képzõ- és videómûvészet. Arany János balladái hangzanak el a cap-
pella - azaz hangszeres kíséret nélkül, „csak”" a mindent kifejezni képes énekhangon, több szólamban. Szörényi Levente klasszikusa, a Vörös Rébék elõtt és után Szirtes Edina Mókus új dalai szólalnak meg. Kováts Kriszta partnere a Fool Moon férfi énekegyüttes mellett Farkas Gábor „Gábriel” lesz, aki nemcsak énekesként, hanem képzõmûvészként is meghatározza a produkciót. Az õ képei és élõben készülõ rajzai adják a látványt, Korai Zsolt videoanimátor segítségével. A ritmusszekciót egy beatboxos (szájdobos) elõadó, Keönch László alkotja, s a fiatalok körében népszerû beatbox élõvé, maivá teszi a klasszikus verseket. E különleges elõadás õsbemutatója a 2008. évi Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Mûvészetek Palotájában zajlott. A belépés díjtalan, szeretettel várunk mindenkit! Vigyázó Sándor Mûvelõdési Ház, 1173 Budapest, Pesti út 113., www.vigyazomh.hu
FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY
Az Itthon Rákosmentén Egyesület ingyenes szolgáltatásai Az Itthon Rákosmentén Egyesület szervezésében, a kerületi lakosok számára ingyenes szolgáltatások az alábbiak: Jogi tanácsadás: * Dr. László Jenõ, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-9161987 * Dr. Lendvai László elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-944-13-91 Adózási és könyvelési tanácsadás: * Kántorné Tóth Csilla, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-202-5572 * Tímár Valéria, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20932-5332 Szociális tanácsadás: Birtalan Csabáné, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-30-390-7565
Megjelent Johann Sebastian Bach János passiójának dupla cd-s kiadványa, amely Babusa János II. János Pál pápa szobrának fotójával együtt megvásárolható a Rákoshegyi Bartók Zeneházban és a Rákoshegyi Közösségi Házban. A cd-lemez ára 2500 Ft.
Hírhozó
K U LT Ú R A
20
Hagyományteremtõ újévi hangverseny # HORVÁTH TIBOR ákosmente Önkormányzata és a Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány 2009 elsõ vasárnapján újévi koncerttel kedveskedett a meghívott vendégeknek. Az esemény sztárvendége Tokody Ilona szoprán ope-
R
raénekes volt, aki kezdésként Lauretta áriáját énekelte (Puccini: Gianni Schicchi), majd Tosti és Ákom Lajos szerzeményét (A Vuchella, Adj Uram Isten) végül Offenbach Hoffman meséibõl Barkarolát énekelte Bokor Jutta (alt), Gaál Csaba (bariton) és Tóth János (te-
nor) társaságában. A bevezetõben a Kék Duna keringõre táncolt a két tinédzser balettnövendék, Lázár Dóra és Medveczky Balázs. Õket követte Sarastro áriája a Varázsfuvolából Tóth János elõadásában. A Monarchia vonósnégyes Schubert és J. Strauss mûveit szó-
Bokor Jutta elismerése
laltatta meg. Kerületünk tehetséges baritonistája, Gaál Csaba Figaro C-durr áriáját énekelte el Mozart ismert operájából. Bokor Jutta Leonóra áriáját adta elõ (Donizetti: Kegyencnõ), majd egy Lehár Ferenc-szerzeményt. Zongorán kísért: Salgó Tamás.
Puccinira emlékeztek # HORVÁTH TIBOR
iacomo Puccini születésének 150. évfordulójáról egy nagyszerû hangverseny keretében emlékezett meg a Bartók Zeneház december 22-én. Az est folyamán részleteket hallhattunk a talján zeneszerzõ legismertebb operáiból (Bohémélet, Tosca, Pillangókisaszszony, Manon Lescaut). A koncert sztárvenBokor Jutta 1983-tól énekli Suzuki szerepét Puccini Pillangókisasszony címû operájában. dége a szoprán hazai kiAz Operaház homlokzatáról készült arany fülbevaló nyomatát Kovács János Kossuth-díjas válósága, Sümegi Eszter fõ-zeneigazgató adta át bensõséges ünnepség keretében az elõadás elõtt. volt. Akadt olyan ven-
FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY
G
A RÁKOSKERTI MÛVELÕDÉSI HÁZ PÁLYÁZATOT HIRDET
GONDNOK
(napi 8 órás) munkakör betöltésére 2009. március 2-vel kezdõdõen. Pályázati feltételek: középiskolai érettségi, legalább 3-5 éves szakmai tapasztalat hasonló munkakörben, magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok: részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, szakképesítéseket igazoló dokumentumok fénymásolatai, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány eredetiben, 1 db fénykép. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. február 10. A pályázatot – ajánlott küldeményként – az alábbi címre kérjük postázni: Lipcseyné Horváth Ágnes igazgató, Rákoskerti Mûvelõdési Ház, 1171 Budapest, Rákoskert sugárút 66. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. február 20.
A hangversenyt követõ koccintáson Riz Levente polgármester megköszönte a szép estét a fellépõknek és a szervezõknek, valamint szólt az este hagyományteremtõ jellegérõl: ezentúl minden év elsõ vasárnapján újévi koncertet tartanak a Gózonban.
dég, aki õérte érkezett Óbudáról Rákoshegyre. További fellépõk voltak Létai Kiss Gabriella és Váradi Zita, az Operaház sokat foglalkoztatott szopránénekesnõi. A férfiszakaszt az Erdélybõl áttelepült Daróczi Tamás képviselte, aki nélkül a 80-as években nem volt premier, valamint Káldi Kiss András, erõtõl duzzadó baritonista, Sólyom Nagy Sándor növendéke, Jung Zseni fia, akire könnyen osztanak maszkulin szerepeket.
A RÁKOSKERTI MÛVELÕDÉSI HÁZ PÁLYÁZATOT HIRDET
TAKARÍTÓ-BERENDEZÕ (napi 8 órás) munkakör betöltésére 2009. március 2-vel kezdõdõen. Pályázati feltételek: 8 általános alapfokú végzettség, magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok: önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló dokumentum fénymásolata, 1 db fénykép. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. február 10. A pályázatot az alábbi címre kérjük postázni: Lipcseyné Horváth Ágnes igazgató Rákoskerti Mûvelõdési Ház 1171 Budapest, Rákoskert sugárút 66. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. február 20.
HIRDETÉSFELVÉTEL: tel/fax.: 259-0511 Mobil.: 06-20-934-1257 e-mail:
[email protected],
[email protected]
2009. JANUÁR 22.
K U LT U R Á L I S A J Á N L Ó
Vigyázó Sándor Mûvelõdési Ház (Pesti út 113., tel.: 256-4626) www.vigyazomh.hu
Január 25. 17.00 Magyar kultúra napja 2009. Litkei József (1924-1988) festõmûvész, grafikus kiállításának megnyitója. A tárlatot Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria fõigazgatója nyitja meg. A kiállítás február 9-ig tekinthetõ meg. Január 25. 18.00 Magyar kultúra napja 2009. Ünnepi köszöntõt mond: Fohsz Tivadar Rákosmente alpolgármestere. Kováts Kriszta: „Arany-óra” - Arany János balladái a cappella.
Gózon Gyula Kamaraszínház (XV. utca 23. Tel.: 253-0380) www.gozon.hu
Február 1. 17.00 Medvezsoltár - bérletszünet. Február 4. 19.00 Könnyû erkölcsök Domján Edit bérlet, jegyek válthatók. Február 5. 15.00 Rózsamami - bérletszünet.
Rákoshegyi Bartók Zeneház (Hunyadi utca 50. Tel.: 257-1828) www.bartokzenehaz.hu
Február 2. 19.00 Brassimum tisztelete. Petrovics Emil: Cassazione, Hidas Frigyes: Három quintettino, Fekete Gyula: Pinc Cadillac. Brassimum kvintett. Félix Mendelssohn Bartholdi: Szentivánéji álom. Mendelssohn születésének 200. évfordulója alkalmából. A teljes kísérõzene Shakespeare szövegeivel kiegészítve. Ambrus Károly átirata. Brassimum kvintett: Horváth Bence - trombita, Nagy Csaba - trombita, Szabó Sándor - harsona, Székely Zsolt - tuba, Ambrus Károly - kürt. Bokor Jutta - operaénekes, Cecília Lloyd- operaénekes, Zubor Ágnes színmûvész. Belépõjegy: 1300 Ft. Február 4. 15.00 Donizetti: A csengõ. Kicsiknek és Nagyiknak. Serafina - Óhegyi Filoretti, Don Annibale Pistacchio - Szüle Tamás, Enrico - Rezsnyák Róbert, zongora: Hámori Máté. Belépõjegy: 1000 Ft, kerületi gyerekeknek 800 Ft.
21
Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház
(Hõsök tere 9. Tel.: 256-0267) www.csekohaz.hu Január 23. 14.00 Ötletkuckó: cserépvirág. Január 23. 20.00 Társastánc klub. Minden alkalommal fél óra intenzív táncórát ad Kostyava Beatrix és Papp Krisztián versenytáncos. Belépõ: 1000 Ft. Január 24. 17.00 Kolompos táncház. Január - Újesztendõ, Vígságszerzõ. Január 24. 20.00 Támogatók Bálja. Játszik: Party Dance együttes. Zártkörû rendezvény! Január 31. 19.00 Nosztalgia est - Shadows Klub. Játszik a The Shadow Hungary Band együttes. Belépõdíj: 1200 Ft.
Rákoskerti Mûvelõdési Ház (Rákoskert sugárút 66. Tel.: 257-4498) www.kertiklub.hu
Január 24. 19.00 Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli - az Ascher Oszkár Színház elõadása. Január 25. 17.00 „Beszélõ” könyvek - „Gyökerek és fények” Kozma Imre atyával beszélget Kozma László címû könyv rákoskerti bemutatója. A beszélgetés vezetõje: Hollós János újságíró. Január 27. 13.30 Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület. Február 4. 15.00 Rákoskerti Dalos Klub. Február 5. 10.00 Baba-mama Klub.
Csabaház – Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222. Tel.: 256-9526) www.rakoscsaba.hu
Február 6-ig Otthonom Rákosmente - kiállítás. Hangulatok és Élmények Rákosmentén. A fotópályázat õszi fordulójának kiállítása. Ingyenes ingatlan és hiteltanácsadás minden kedden 17.00-19.00 óráig.
Erdõs Renée Ház Rákoshegyi Közösségi Ház
(Báthory utca 31. Tel.: 256-6062)
Január 27. 19.00 Nemzetközi újévi cimbalomkoncertek a Rákoshegyi Baptista Imaházban (Podmaniczky Zsuzsanna u.). Közremûködnek: Herencsár Viktória, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Magyar Örökség díjas cimbalommûvész, Vladimír Homola, Martina Krigovská, Ivana Uhrinivá cimbalom, Ourania Lampropoulou santouri, Sophia Lampropoulou kanoun, Sztefopulos Alekosz ütõhangszerek, Avedikian Viktória ének, Michal Sevcik ének, hegedû, Maria Petrovicová harmonika, Testore vonósnégyes. Mûsorukon klasszikus zene, népzenei és jazzfeldolgozások, világzene. Támogatók: Budapest Fõváros XVII. Kerület Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága, Riz Levente polgármester, Barna Andor, Fejér Gyula, Dr. Bényi Zsolt képviselõk, Cseh Centrum, Szlovák Kulturális Intézet, XVII. kerületi Görög Kisebbségi Önkormányzat, Fõvárosi Görög Önkormányzat, XVII. kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat. A belépés díjtalan.
Január 24. 18.00 A kerületben élõ képzõés iparmûvészek magyar kultúra napja tiszteletére rendezett tárlatárnak megnyitója. A kiállító mûvészeket és a vendégeket köszönti, a kiállítás fõdíját átadja: Riz Levente polgármester. A tárlatot P. Szabó Ernõ mûvészettörténész nyitja meg. Közremûködik: Nagy Sándor Endre klarinétmûvész, a Varia Format Komolyzenei Kisegyüttes mûvészeti vezetõje és Sztankovits Béla, az Operaház gitármûvésze. A kiállítás február 15-ig tekinthetõ meg. A megnyitó után a program a Rákoshegyi Bartók Zeneházban folytatódik, ahová az Erdõs Renée Ház közönsége fáklyásmenetben vonul át. A mûsor a kiállításmegnyitó után, kb. 19.30-kor kezdõdik. Elhangzik: Mosonyi: Hódolat Kazinczy Ferenc szellemének, Mosonyi: Gyászhangok Széchenyi István halálára, Doppler: Ilka - Ilka áriája, Liszt: Petõfi szellemének, Liszt: VIII. rapszódia, Erkel: Hunyadi László - Cabaletta, Erkel: Bátori Mária - Induló, Erkel: Hunyadi László - Hattyúdal (2. változat), Erkel: Hunyadi induló, Erkel: Változatok Bartay Endre „A csel” címû operájára. Fellépnek: Zubor Ágnes - próza, Kassai István - zongora, Cecília Lloyd - ének, Illés Eszter - fuvola.
(Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. Tel/fax: 258-3394)
Hírhozó
K U LT Ú R A
22
Koncert a zeneházban ebruár 2-án 19 órától Brassimum tisztelete címmel koncert lesz a Bartók Zeneházban. A mûsor elsõ részében Petrovics Emil: Cassazione, Hidas Frigyes: Három quintettino, Fekete Gyula: Pinc Cadillac. Brassimum kvintett. A 2. részben Félix Mendelssohn Bartholdi: Szentivánéji álom. Mendelssohn születésének 200. évfordulója alkalmából. A teljes kísérõzene Shakespeare szövegeivel kiegészítve. Fellépnek: Horváth Bence - trombita, Nagy Csaba - trombita, Szabó Sándor - harsona, Székely Zsolt - tuba, Ambrus Károly - kürt, Bokor Jutta - operaénekes, Cecília Lloyd- operaénekes, Zubor Ágnes színmûvész.
F
Kõ és kereszt Pilisszentkereszten nyílt tárlat Dombóvári Csaba fotóiból # MUNKATÁRSUNKTÓL ilisszentkereszten a Kántorház Galériában advent második vasárnapján, december 7-én Kõ és kereszt címmel nyílt kiállítás Dombóvári Csaba fotóiból. A tárlat megnyitójára a Pilisszentkereszti Somvirág Egyesület adventi rendezvényeinek keretében került sor, amelyet a katolikus templomban Szvorák Katalin lemezbemutató koncertje követett. A kiállított képek Észak-Franciaországban, Évreux, Rouen, Tours, Chartres, Orléans, Sens, Troyes és Reims katedrálisaiban készültek. Alkotójuk a középkori székesegyházak régi szerelmese,
P
A tárlaton az észak-franciaországi katedrálisokról készült képek láthatók
mint vallja, számára az ember alkotta tárgyak, épületek közül a katedrális mint épület és mint mûalkotás fejezi ki legjobban a teljességre és a tökéletességre törekvést - építészeti és spirituális értelemben egyaránt. Ezért is választott olyan címet a kiállításnak, amely egy-
SCALPEL LASER KLINIKA
A klinikán alkalmazott korszerû mûtéti eljárások és érzéstelenítési módszerek miatt betegeinket rövid megfigyelés után hazabocsátjuk, megrövidült sebgyógyulás és csekélyebb fájdalom mellett a gyógyulás szakaszait otthonukban tölthetik.
táshoz írt ajánlójában kiemelte: „A katedrális és a fényképezés lényegileg azonos: mindkettõ a fény mûvészete. A székesegyház ablak a Világosságra. Dombóvári Csaba, a fényíró képes volt megragadni e templomok kisugárzását, fekete-fehér fénybõl építeni katedrálist.”
Felhívás valamennyi Rákoskerten élõ hivatásos és amatõr mûvészhez!
1184 Bp. XVIII., Kubinyi I. u. 6. (Zalka M.) Tel.: 292-3537, 06-30-919-5740 fax: 297-0039 Hétfõ, kedd, szerda, csütörtök, péntek 15-19-ig Bõrgyógyászat, bõrsebészet bõrgyógyászati konzultáció, szemölcs, bõrelváltozások, tetoválások, bõrdaganatok lézeres eltávolítása, benõtt köröm végleges korrekciója, rákszûrés Egynapos sebészet, lézersebészet sérv-, visszér-, bütyökmûtétek, aranyér, végbélbetegségek konzervatív és mûtéti kezelése, rákszûrés Plasztikai sebészet szemhéj-, fül-, orrplasztika, ránctalanítás, Botox, kollagénfeltöltés, emlõmûtétek, zsírleszívás, hegkorrekció, lézeres hajátültetés, bõrregeneráló kezelés Fájdalom-klinika Nõgyógyászat
szerre utal a katedrálisok e kettõs jellegére. A tárlatot Legeza László nyitotta meg, aki rövid elõadásában felvázolta a katedrális építészet történeti és filozófiai hátterét. A megnyitó ünnepi hangulatához Sárközi Márika éneke is hozzájárult. Sághy Marianne történész a kiállí-
Dr. Nagy Júlia bõrgyógyász bõrgyógyász és nemibetegségek szakorvosa, kozmetológus, gyermek bõrgyógyász
Rákoshegyrõl az Uszoda utca 3. szám alá helyezte át rendelését. Rendelési idõ: péntek 15-18 szombat 9-12 óráig. Telefon: 253-0117
A Rákoskerti Polgári Kör a Rákoskerti Mûvelõdési Házzal közösen 2009. szeptemberben kiállítást és mûsoros estet kíván rendezni „Rákoskert a mûvészetekben” címmel. Kérjük a köztünk élõ írókat, költõket, dal- és zeneszerzõket, fotó- és képzõmûvészeket, hogy készítsenek olyan alkotásokat, amelyeknek témája a település, ahol élünk - Rákoskert. Azokat az alkotásokat tudjuk elfogadni, amelyek egyértelmûen utalnak lakóhelyünkre. Valamennyi beadott mûtárgyat bemutatjuk a Rákoskerti Mûvelõdési Házban. Az irodalmi mûvekbõl és dalokból összeállítunk
egy elõadást, számítva a köztünk élõ elõadómûvészek közremûködésére is. A mûvek beadási határideje 2009. április 30. Valamennyi tárgy a mûvész tulajdonában marad, azt csak a kiállítás idejére kérjük kölcsönadni. Mindenki, aki alkotásával részt vesz, a kiállítás megnyitó ünnepségén egy bronz emlékérmet és egy oklevelet kap. Jelentkezni lehet a Rákoskerti Polgári Kör elnökénél: Szelepcsényi Sándor (1171 Budapest, Nyomdász utca 15.) Telefonon: 257-6095 Elektronikus levélben:
[email protected]
Budapest XVII. kerületi munkahelyre felveszünk jármûátalakításban jártas lakatos és autóvillamossági szerelõt. Telefon: 258-3585
K U LT Ú R A
2009. JANUÁR 22.
23
Könyvbemutató Rákoshegyen T. Ágoston László „Eltékozolt évei” # KILI TAMÁS rodalmi est keretében került sor T. Ágoston László „Eltékozolt évek” címû könyvének bemutatására december 14-én a Rákoshegyi Közösségi Házban. A könyvbõl Kántor Judit színésznõ, Rudas Attila színmûvész olvasott fel részleteket, közremûködött Jutasi Miklós és Murányi László, a Bartók Béla Zeneiskola mûvésztanárai. Eredeti elképzelés szerint ezen a napon került volna sor Farkas Viola „Még mindig a színen vagyok”
I
címû könyvének a bemutatójára is, azonban nyomdai problémák miatt a kötet kiadása késik. A T. Ágoston László kötetének bemutatása során Kaiser László, a Hungarovox könyvkiadó vezetõje elmondta, hogy szerinte háromféle író létezik, az egyik az újságíró-író, a másik a tanár-író, a harmadik típus pedig a kétkezi munka világából érkezett. Ez utóbbi képviselõje T. Ágoston László, aki a mindennapi munka, az asztalosság és a tanulás mellett folyamatosan írt. Maga a
T. Ágoston László és Kaiser László
könyv a cím cáfolata, mert bár szomorú dolgokat fogalmaz meg benne, mégsem nevezhetõek a mûben elbeszélt történetek és élethelyzetek eltékozoltak-
nak, hiszen a rendszerváltozás elõtti és utáni idõkbõl megrajzolt emberi sorsok szereplõi megpróbálják helyrehozni az életüket. Például bemutat egy fér-
fit, aki válás után anyagi és érzelmi válságba jutott, megismerhetünk egy magányos, idõs asszonyt, és az õ kálváriáját, aki arra vár, hogy gyerekei meglátogassák, vagy egy gyárban dolgozó embert és a macska kapcsolatát. Kaiser László hangsúlyozta, hogy a novellák mély, dús érzelmekkel bírnak, konkrét társadalmi, egzisztenciális, egyéni problémákat vetnek fel, olyan társadalmi keresztmetszetet tárnak elénk, amire mai világunkban egyre nagyobb szükség van.
Lezárult a fotópályázat õszi fordulója # MUNKATÁRSUNKTÓL
hullás Rákosmentén, 59 alkotó 507 fotója érkezett meg. Ebbõl 69 képet állítottak ki. A díjkiosztón Dunai Mónika képviselõ mondott beszédet. Örömét fejezte ki, hogy ismét sokan küldtek fotót, , s hogy nagyon sok õszinte képet lát a falon.
pályázatnak az a lényege, hogy sok mûkedveelt ház volt január lõnek is sikerélménye 9-én a Rákoscsabai legyen, olyan emberekKözösségi Ház kiállítónek, akik talán elõször termében a Fotópályáfogtak kezükbe fénykézat második, õszi forpezõgépet, de mégis dulójának eredménymegláttak valami érdeTingecz Dávid: Õszi minimál a Napláson hirdetésén és kiállításkeset, izgalmasat. megnyitóján. Kiemelkedõ teljesítA Lombhullás Ráményéért könyvjutalkosmentén fordumat kapott Vasadi ló képei február 6Ervin, Hargitai ig tekinthetõek Eszter, Csányi S. meg. Csaba, Tóthné LelA Laborcz Fekes Szilvia és renc Általános IsKoren Pál. Az E-Z kolából több mint Foto üzlet fotohúszan neveztek, technikai csonagyrészük el is magját Tingecz jött a díjkiosztóra. Dávid kapta. A Flaisz Gergõ mûVégvári Cukrászvelõdésszervezõ Tóthné Lelkes Szilvia: Felmentõsereg da fõdíját, egy köszöntötte az tortát, amelyen a Csányi S. Csaba: Autómentes! Hurrá! egybegyûlteket, közöt- Szerinte érdekes ka- legjobbnak ítélt 18 év tük a zsûri három tag- land más szemével lát- alatti alkotó fotója látját: Albrecht Júlia kép- ni saját otthonunkat, ható Ivacs Norbert kapzõmûvészt, Haris Lász- Rákosmentét. ta, Mese címû képéért. ló fotómûvészt, T. A kiállítást Haris Már lehet készíteni a Szántó György fotóri- László fotómûvész, a fotókat a téli fordulóra. portert. Magyar Fotómûvészek A képeket február 15-ig A fotópályázat má- Szövetségének tagja várják Rákosmente Önsodik fordulójára, nyitotta meg. Elmond- kormányzatának címéVasadi Ervin: Õszi lepel amelynek címe Lomb- ta, hogy egy ilyen fotó- re: 1173. Pesti út 165.
T
Hírhozó
K U LT Ú R A
24
A magyar kultúra napja Kerten Kiállítás-megnyitó, ünnepi koncert és Bujtor István a Rákoskerti Mûvelõdési Házban # KILI TAMÁS mlékezetes programmal készült a Rákoskert Mûvelõdési Ház a magyar kultúra napja megünneplésére. Január 11-én került sor Károlyi Ernõ rákoskerti festõmûvész „Az én Rákoskertem” címû kiállításának megnyitójára, amelyen dr. Piláth Károly önkormányzati képviselõ, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke mondott ünnepi köszöntõt. A tárlatot Salamon György festõmûvész nyitotta meg, közremûködött Nagy Sándor Endre klarinétmûvész és Sztankovics Béla gitármûvész. Dr. Piláth Károly köszöntõjében hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra napja nem pirosbetûs ünnep, mégis hosszú évek óta felhívja a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, amelyeket méltán érezhetünk a magunkénak, ezért óriási feladatunk, hogy ezt a hatalmas értéket átmentsük az utókornak. Salamon György a kiállító mûvész méltatásában kiemelte, hogy Károlyi Ernõ piktúrája eleven, zajos, õszinte és vidám, érdekes szimbiózisban él a mesterrel,
E
A Pál család adott ünnepi koncertet
aki egy visszafogott, halk szavú úriember. A festõ legnagyobb erénye a képekbõl áradó sugárzó hõ, ez a gyógyító, bágyasztó, de folyamatos felszólítás az élet folytatására. Károlyi Ernõ világlátott ember, képein megjelenik Párizs, London, Velence, a hazai tájak közül pedig a Balaton és Rákoskert. Megfestette a platánsort is, ahol érzékelhetõ a fasor monumentalitása, a mélybe, a vasúthoz vezetõ út eleganciája. A fény uralja a képet, igazítja rendbe a fákat és tereli az ember tekintetét az alkotás középpontja felé, a színek emlékezetesek és emblematikusak. Vászonra vitte a Vidadombot és a rákoske-
resztúri Országzászlót is, ez utóbbi õszies, melankólikus színvilága remekül illik a témához. Károlyi Ernõ felfedezi magának Rákoskertet, ezt a látszólag motívumhiányos kertvárost, amelynek egyik kapuja a Kucorgó, neve ráillik az egész településre. „Igen itt kucorgunk mi rákoskerti fes-
tõk, iparmûvészek, zenélõk és verselõk, szobrászok, autószerelõk és asztalosok, és jobb idõkre várunk. Itt kucorgunk félálomban, kulturális hibernáltságban, és közben Károlyi Ernõ megfesti helyettem Rákoskertet. Jó lesz igyekezni” – mondta Salamon György. A kiállítás-megnyitó után a
Károlyi Ernõ: Balaton
Pál család adott ünnepi hangversenyt, közremûködött Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetõje, Pál Lajos, Pál Lajosné Jancsó Katalin, Pál Eszter, Karacs Gyula és Doór Róbert. A család zenei mûsorában megszólaltak a Kárpát-medence népzenei gyöngyszemei, protestáns népénekek Maróthi György feldolgozásában, valamint egy Bartók-összeállítás is. Az ünnepi programsorozat január 18-án folytatódott Bujtor István Balázs Béla-díjas színmûvész és Bujtor Balázs hegedûmûvész „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” címû verses, zenés elõadóestjével. A mûsor az 1848–49-es szabadságharctól a II. világháborúig terjedõ szakaszt öleli fel a magyar költõk versei, a korhoz, illetve a hangulathoz illõ zenemûvek és eredeti dokumentum-felvételek segítségével. Az est folyamán felhangzott Petõfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Babits Mihály, Radnóti Miklós, József Attila és Csanádi Imre egy-egy kiváló költeménye.
Az év koncertje a Jazzpresszóban: KLB # HORVÁTH TIBOR KLB három jelentéktelennek tûnõ betûje csalóka. Három név: Kaltenecker Zsolt – Lukács Péter – Borlai Gergõ, akik együtt történelmet írnak a magyar kortárs zene világában. Kaltenecker–Borlai:
A
virtuozitás felsõfokon. Lukács Peta: szférikus lebegés, felhõk gomolygása, érzelmek vihara, Pink Floyd- és Depeche Mode-akkordok. A kortárs jazz legjobbjai közé sorolhatjuk õket világviszonylatban is. A Vigyázóban adott koncertjük örök
élmény marad azoknak, akik ezen az estén ellátogattak a Jazzpresszóba, az ország egyik legnívósabb jazzklubjába. Százhúsz boldog ember távozott január 11én késõ este a mûvházból katarzissal telítõdve, szótlanul.
A zene a tudatalattinkat keresi és leli meg, ahol feloldja a hétköznapok görcsös, sokszor kisszerû félelmeit, és éteri szférákba repít. Ez akkor történhet meg a befogadóval, ha a zene és a mûvészek valódiak. Három világhírû mûvészt láthattunk és hall-
hattunk, akik, ha megszólalnak hétköznapi emberek, ha a hangszerük szólal meg a kezük alatt, akkor varázslók. Igaz, nem fõznek egymásnak, nem mennek az õserdõbe sem, s így nem ír róluk a bulvársajtó. Õk „csak” mûvészek.
2009. JANUÁR 22.
SZABADIDÕ
Beküldendõ a fõsorok megfejtése. Megfejtéseiket nyílt postai levelezõlapon várjuk szerkesztõségünk címére: 1173 Pesti út 167. Beküldési határidõ: február 2. A helyes megfejtést beküldõk között három darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. A nyertesek nevét következõ lapszámunkban közöljük, nyereményüket telefonon (telefonszám:
Minden reggel interaktív élõ mûsor 7-9 óra között, minden nap 17 órától MOZAIK címû közéleti magazin. Hetente új rovatok a nap 24 órájában, az FM 96,8-on A szerkesztõség telefonszáma: 25-40-960 E-mail:
[email protected]
25
257-9589) történõ egyeztetés után szerkesztõségünkben vehetik át. Elõzõ számunk rejtvényének helyes megfejtései: Parrag Emil, Életem mûvészetem, Anyai szeretet. Nyertes olvasóink: Keller Pálné, 1172 Robogó utca; Szõllõsi Enikõ, 1173 Uszoda utca; Molnár Martina, 1173 Vadkacsa utca. Gratulálunk!
Hûtõgépek, fagyasztók, mosógépek javítása 1-3 órán belül
NAGY IMRE 1171 Mezõcsát utca 3. T: 258-0395, 06-20-938-1763. www.hutogepszerelo.hu
AUTÓÜVEG eladás-beszerelés SZÉLVÉDÕJAVÍTÁS
1171 Budapest, Péceli út 124. tel.: 257-9910, 06-20-971-3499
HIRDETÉS
26
CHIRU-VET ÁLLATORVOSI RENDELÕINTÉZET KISÁLLATOK (KUTYA, MACSKA, EGZOTIKUS ÁLLATOK) TELJES KÖRÛ ÁLLATORVOSI ELLÁTÁSA.
AKCIÓ!
Kiszállás és állatok beszállítása rendelõnkbe saját autónkkal a 17. kerületen belül ingyenes. Törzspácienseknek 10% kedvezmény. (A részletekért hívja a rendelõt!) Nyitva tartás: H-V 8-22 Cím: 1173 Budapest, Ferihegyi út 232. Tel: 256-9374; 06-30-625-0243
Hírhozó
S P O RT
2009. JANUÁR 22.
Zaváért égtek a gyertyák A három éve elhunyt válogatott focistára emlékeztek # SZAKÁCS ZSUZSA Rákosmenti Testedzõ Kör pályáján, a Dombrádi Miklós által készített szobornál gyertyagyújtással emlékeztek január 7-én este Zavadszky Gáborra, a kitûnõ középpályás labdarúgóra, halálának harmadik évfordulóján. A csendes megemlékezésre eljöttek a szülõk, a barátok, és nem hiányozhattak kerületünk fiatal futballistái sem. Gábor még csak az idén lenne harmincöt éves, de már három éve annak, hogy nem tud elmenni az RTKpályára, a gimnáziumba, vagy a madárdombi házukhoz közeli játszótérre, hogy megmutassa a gyerekeknek,
A
miként kezeli a labdát egy válogatott középpályás futballista. Zaváról még mindig nagyon nehéz múlt idõben beszélni, írni, hisz nem olyan rég volt, amikor elkezdték lányommal, Rékával a gimnáziumot itt Keresztúron, aztán úgy a harmadik osztályban kiderült, hogy a térdé-
Karácsonyi sakkverseny
R
LEÁNYFALUN 909 m2 telken, 218 m2-es, kétszintes, beépíthetõ padlásterû, négyszobás 70 százalékosan elkészült, örökpanorámás ház, 50 m2-es garázzsal, kerti faházzal eladó. Ár: 30 millió forint. Érd.: 06-330-2209-77874
A vállalkozók nyerték a focikupát # MUNKATÁRSUNKTÓL vállalkozók csapata nyerte az RKSK és a TIZENHETEDIK Regionális Magazin közös szervezésében megrendezett Karácsonyi Kupa kispályás labdarúgó tornát az Újlak Utcai Általános Iskola tornatermében. Az eseményt az egészség, a szeretet és a lokálpatriotizmus jegyében rendezték. A viadalon részt vett az önkormányzat Rákosi Viperák csapata Riz Levente polgármester vezetésével, a rákosmenti tûzoltók gárdája, a kerületi rendõrség csapata, az egyházak képviselõi, akiket Tampu-Ababei József atya, rákosligeti plébános vezetett, a Rauch
A
Hungária Kft. csapata, az Újlak utcai iskola tanárai Sarkadi Nagy Adrien igazgatóval és Hajtós Bertalan olimpiai ezüstérmes cselgáncsozóval az élen. A gyõztes vállalkozókat Gyulai Szilveszter vezette, míg a házigazda RKSK&TIZENHETEDIK csapatát Katzenbach Imre. Második helyen a Rendõrség, harmadikon a Rauch Hungária, negyediken a Rákosi Viperák zárták a versenyt. A díjakat Kálmán Alajos akadémikus, kerületünk díszpolgára adta át. Az RKSK&TIZENHETEDIK Tavaszi Kupa már ismét a hagyományos, szabadtéri helyszínen, az RKSK Edzõ téri sporttelepén lesz májusban.
KERÜLETI SPORTKLUBJAINK
A Magyar Harcos Sportegyesület
# MUNKATÁRSUNKTÓL ákoscsabán a karácsonyi sakkversenyen 18 versenyzõ indult el, 4-en az ifi, 14-en a felnõtt kategóriában. Az ifik között Farkas Richárd végzett az élen, Kiss Sidney Olimpia lett a második, An Tamás a harmadik és Hegyi Áron a negyedik. A felnõttek versenyében Mihók László gyõzött Bednai Dezsõ és Makai Mátyás elõtt.
vel nincs minden rendben, és talán abba kell hagynia szeretett sportját, a futballt, az egész osztály együtt izgult, hogy ez ne következzen be. Szerencsére minden jóra fordult, és egyre büszkébben dicsekedtünk személyes ismeretségével. Már híres középpályás volt, akirõl naponta írtak a sportújságok, de ha találkoztunk a közértben, vagy a buszon, ugyanolyan fülig érõ mosollyal tudott örülni, mint kisfiúként, és mindig volt egy remek története a közben megszületett ikrek aktuális „rémtetteirõl”. Rákosmentén nem felejtik Gábort, de bekövetkezett halálára a mai napig nincs magyarázat.
27
z 1999-ben alapított Magyar Harcos Sportegyesület jelenleg három szakosztállyal mûködik. A küzdõsporttal foglalkozó szakosztályok közül a kempo a legrégebbi és egyben a legeredményesebb. „Az ököl útja” stílus büszkélkedhet a legtöbb hazai és nemzetközi versenyeredménnyel. Technikai (formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat és önvédelem) és küzdelmi (földharc, light contact és full contact) számokban is. Tavaly két versenyzõjük is kijutott a kontinensviadalra és ott Európa-bajnok lett az ifjúsági mezõnyben Altziebler Gábor és a felnõt-
A
teknél, abszolút kategóriában Hernádi Zoltán, aki a kempo szakosztály vezetõ edzõje. 2008-ban Kolozsvári Gyulát – akit a kempo magyarországi megalapítói között tartanak számon – a hazai dankollégium elismerve harmincéves tevékenységét a harcmûvészetekben, az ötödik dan mesterfokozatot adományozta. A másik keleti küzdõsporttal foglalkozó szakosztály, a ju-jitsu, „lágy mûvészet”, is remek eredményeket ért el. Közülük is kiemelkedik Jurák Péter, aki az tavalyi Magyar Bajnokságon mind a négy versenyszámban aranyérmet szerezve, a legeredményesebb versenyzõ-
nek járó különdíjat, egy eredeti szamuráj kardot is kapott. A baranta szakosztály vezetõje Koska György edzõ is folyamatosan építi és tanítja a tradicionális magyar harcmûvészettel foglalkozó sportolókat. E harcmûvészet a honfoglalás korától a XVIII. századi huszárokig bezárólag oktatja a fegyveres és pusztakezes harcmodort korhû öltözékben és az ehhez szorosan hozzá tartozó kultúrát. Minden szakosztály saját rendezésû, országos versenyt is tart a rákoscsabai Temetõ u. 22. sz. alatti edzõtermüknél. Júniusban a Csaba Kempo Kupa, októberben a
Rákosmente Baranta Kupa, novemberben pedig a Sport-Jitsu Magyar Bajnokságot rendezték meg. Edzõtáborokat is szerveznek, az országszerte tartanak bemutatókat. Idén hat tanuló iskolázta be magát edzõi képzésre, így biztosítva az egyesület számára az edzõi utánpótlást. Mindenkit kedves érdeklõdõt, gyerektõl felnõtt korig, várnak hétfõtõl szombatig edzõtermükben Rákoscsabán, a Temetõ u. 22. sz. alatt. Elérhetõségek és bõvebb információ: magyarharcosse.extra.hu Tel: 06-20-368-8225
Hírhozó
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
28
Kampány van…
Szemelvények 2008-ból
2008. legbanálisabb, bûnügye: A rendõrség eljárást indított F. D. ellen lopás vétsége miatt. Az erõsen ittas állapotban lévõ elkövetõ 2008. június 10-én éjszaka az Újlak utcában egy folyosón elhelyezett, 30.000 Ft értékû cserepes fikuszt eltulajdonított. Az elkövetõ azonban jól követhetõ nyomot hagyott lakása felé menet, így õt reggel Ismeretlen elkövetõk január elején kõvel bedobták és ösz- már a rendõrök ébreszszetörték a XVII. kerületi Fidesz hirdetõtáblájának üvegét tették…
Busszal ütközött anuár 11-én este egy BMW a Pesti út 126. szám elõtt megcsúszott, megpördült és egy szembõl közlekedõ BKV autóbusznak csapódott. A baleset során az autó utasa könnyebben megsérülést.
J
2008. legsikeresebb felderítése: Egy kerületi dûlõben lévõ telekre hónapok óta hordtak fõként Suzuki gépkocsikat, amiket feldaraboltak. A házkutatás alkalmával lopás miatt körözött gépkocsi alkatrészeket és személyautókat foglaltak le a rendõrök. Az eljárás során a bûncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek elõzetes letartóztatás-
ba kerültek. A 11 hónapig tartó nyomozás során, az elkészült szakértõi vélemények és a beszerzett bizonyítékok eredményeképpen az elkövetõk 11 rendbeli gépkocsi lopással, 7 rendbeli egyedi azonosító jel meghamisításának bûntettével, 11 rendbeli visszaélés közokirattal vétségével és visszaélés lõfegyverrel bûntettével váltak megalapozottan gyanúsíthatóvá.
Sikeresen elfogták a betörõt anuár 16-án éjszaka egy kerületi családi házban zajra ébredtek a lakók. Az erkélyajtó üvegén kinézve egy sötét ruhás férfit pillantottak meg, aki egy létrát támasztott az erkély korlátjának és éppen az
J
erkélyre akart bemászni. Amikor a lakók rákiabáltak, a férfi elmenekült. A lakók azonnal értesítették a rendõrséget, így a szolgálatban lévõ járõrök perceken belül a helyszínre érkeztek és
annak közelében elfogták L. G. A. budapesti lakost. Kiderült az is, hogy L. G. A. az „erkélyjelenet” elõtt a nyitott garázsból már egy elektromos kerékpárt kitolt az udvarra. L. G. A. ellen lopás miatt eljá-
rás indult. A rendõrség kéri a lakosságot, hogy a házuk/lakásuk ajtóit, ablakait minden esetben zárják be, mert ezzel is megakadályozhatják, hogy az elkövetõk megszerezzék értékeiket!
Kerületi rosszfiúk/lányok top 10-es listája XVII. kerületi rendõrkapitányság rendszeresen közreadja a kerületünkben bejelentett lakcímmel rendelkezõ, vagy egyéb okból valószínûleg itt tartózkodó leginkább keresett 10 körözött személy nevét és fényképét. A
A
rendõrség kéri, ha valaki felismer közü- képp ne lépjenek velük kapcsolatba, ne lük valakit, tegyen bejelentést a 253-24- próbálják meg feltartóztatni õket, vár40-es telefonszámon vagy hívja a 112-es ják meg a járõr kiérkezését! központi segélyhívót. A bejelentõ adatait a rendõrség A körözött személyek közül néhány veszélyes bûnözõ lehet, ezért semmititkosan kezeli.
Pajor Éva
Ochirbat Khongor
Lengyel János
Sebõk László
Brünner János
Birkás Bálint
Barta Krisztián
Szilvássy István
Tamás Gábor Ottó
Juhász József
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
2009. JANUÁR 22.
Balszerencsés szilveszter
Traffipax A rendõrség az alábbi helyszíneken fog sebességmérést végezni a kerületben:
ljárást indított a kerületi kapitányság F. P. D. feljelentése alapján. A sértett szilveszterkor a kerület kertes házas övezetében lévõ házibuliba ment, ahol kb. 40 fõs társaság mulatott. Ennek a társaságnak csak egy részét ismerte. Az este folyamán közelebbrõl megismerke-
E
Január 27. 8.00-10.00 Naplás út. Január 28. 13.00-15.00 a Zrínyi út Pesti út és Péceli utca közötti szakasza.
dett a házigazda lánynyal. Mivel azonban kiderült, hogy a lánynak barátja van, ezért a sértett odébb állt. Néhány óra múlva a lány közölte vele, hogy nincs barátja, ezért a sértett úgy döntött, hogy mégis jobban meg szeretne ismerkedni vele. A buli vége felé, amikor a sértett, a házigaz-
da és egy ismerõsük a folyosón álltak, egy ismeretlen fiú odament és ököllel kétszer megütötte. F. P. D. másnap megjelent az orvosi ügyeleten, ahol a szájsebészeten közölték vele, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. Az eljárás során az elkövetõ T. A.-t azonosították.
Téli járõrséta
– Na, ugye, nem is olyan vészes ez a minusz 12 fok, Kántor kutya
Leharapott fül anuár 9-én éjjel bejelentés érkezett a kapitányságra, hogy a kerület családi házas övezetében verekedés történt. A kiérkezõ rendõrjárõr a helyszínen felvette a jelen lévõ két férfi és egy nõ – G. K., V. E., A. K. – adatait, és meghallgatták õket a történtekrõl. A nyilatkozatok alapján kiderült, hogy G. K. és élettársa, V. E. között szóváltás alakult ki, amely során A. K. a hölgy vé-
J
delmére kert. A dulakodás során G. K. beleharapott A. K. fülkagylójába, amely részben levált, és részleges csonkolás következett be. A sértett sérülése 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértés. G. K. kihallgatás során elismerte a bûncselekmény elkövetését, azonban védekezésében elõadta, hogy õ csak önvédelembõl tette, mivel A. K. volt az aki rátámadt.
Legyen ön is polgárõr! A XVII. kerületben a Delta Polgárõrség a közterületek, az ott lévõ létesítmények, gépjármûvek és a magánterületek védelme érdekében járõrszolgálatokat tart. Szervezetünk bûnmegelõzõ munkája megvalósításához várja a segíteni kész kerületi lakosok közremûködését. Jelentkezés kizárólag hétköznap 9.00-18.00-ig. A Delta Polgárõrség elnöke: Marton Rudolf Szolgálati telefon: 06-20-991-1663, www.delta17.hu
29
Röviden December 19-én reggel egy gyalogos kívánt átkelni a Pesti út és Bakancsos utca keresztezõdésénél lévõ kijelölt gyalogátkelõhelyen a fényjelzõ készülék szabad jelzése alatt, amikor egy a Bakancsos utcából a Pesti útra kanyarodó Suzuki elütötte. A gyalogos a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Január 3-án este Fiat Brava a Lõrinci út 66. szám elõtt késõn észlelte az ott álló VW Transporter tehergépkocsit és nekiütközött. A balesetben a Fiat vezetõje könnyebben megsérült. Január 4-én délben egy Skoda Octavia a XVII. utcából kanyarodott balra nagy ívben a Ferihegyi útra. A keresztezõdésnél egy idõs hölgy várakozott. A gépkocsival mellette elhaladva a visszapillantó tükörbõl látta, hogy az idõs hölgy a földre esett. A gépkocsi vezetõje megállt, visszament és rendõri intézkedést, valamint mentõt kért. Az idõs hölgy súlyos sérüléseket szenvedett, az esés körülményeit vizsgálják. Január 8-án délelõtt a Szigetcsép utcában egy Kia személygépkocsi nem adta meg az elsõbbséget az Edzõ utcánál a neki jobbról érkezõautónak. A baleset során a vétlen gépkocsi utasa könnyebben megsérült. Január 8-án délután egy Suzuki Ignis a Harsona utcában a Robogó utca irányából az Ároktõ utca felé haladt. Az Ároktõ utca keresztezõdése elõtt ismeretlen okból letért az úttestrõl és az út mellett lévõ Behajtani tilos! jelzõtáblának ütközött. Ezt követõen áthajtott a keresztezõdésen és az úttest mellett lévõ árokba hajtott. A baleset során a gépkocsi vezetõje és utasa a helyszínen meghalt.
HIRDETÉS
30 ÁLLÁS INGATLANIRODA jól kommunikáló, tapasztalt közvetítõ munkatársat keres! Tel: 06-20-980-5773
ALBÉRLET ALBÉRLET hosszú távra kiadó két fõ részére Rákoscsaba-Újtelepen 65 m2-es, felújított, kertes házrész. 65.000 Ft+rezsi/hónap. Tel: 06-30-463-3235 GARZON KIADÓ a Borsó utcában, a 4. emeleten, csendes, nyugodt környezetben. Berendezett lakás, kábeltévé. 45.000 Ft/hónap, kéthavi kaució, alacsony rezsi: 30.000 Ft. Tel: 06-20-9808087 KIADÓ 42 m2-es különbejáratú, bútorozott kisház Rákoshegyen fiatal párnak. Külön víz-, gáz- és villanyóra. Tel: 0620-886-1811
EGYÉB ELADÓ 3-2-1 vajszínû textilbõr ülõgarnitúra 80.000 Ft, 3 db 90X210X60 fehér elõszoba szekrény felsõ világítással 90.000 Ft. Tel: 06-30-378-69-60 FOGYJON ÉS KERESSEN VELE! Ha súlyfeleslegétõl (2-25 kg) szívesen megszabadulna, segítségünkkel még pénzt is kereshet! Tel: 06-30-463-3235 EZÜST FELVÁSÁRLÁS! Keressen bennünket, a legjobb árat és készpénzt adunk. Evõeszközök, tálcák, gyertyatartók, cukortartók, gyümölcstál stb. vétele. Cím: 1077 Wesselényi u. 19. Tel: 317-9938
SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS, FALBONTÁS NÉLKÜLI SZAKSZERÛ GÉPI TISZTÍTÁS. FÁBIÁN ISTVÁN TEL: 06-20 317-0843 TELEVÍZIÓJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍNEN! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával! (ORION, VIDEOTON, ITTNOKIA, NORDMENDE, VESTEL, DUAL, SCHNEIDER). Tel: 06-20 542-3529, 0620 410-6393 KÕMÛVESMUNKÁT, burkolást, szobafestést, mázolást, tapétázást, dryvitozást vállalunk. Tel: 06-20-541-3761 FODRÁSZT, kozmetikust, mûkörmöst, pedikûröst keresek üzletembe a városközpont közelében. Bérleti díj: 25.000 Ft rezsivel. Tel: 06-30-335-7015 VÍZVEZETÉK-SZERELÕ MESTER vállal fürdõszoba-felújítást, kisebb javítást, csatorna bekötést. Tel: 06-20-968-8490 KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS emelõhátfalas autóval, megbízható rakodókkal. Irattárrendezés, épületen belüli anyagmozgatás. Tel: 06-30-631-6968, 2577510 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást vállalok bútormozgatással és fóliatakarással lakosság részére és cégeknek egyaránt. Tel: 06-30-433-3377
Apróhirdetés FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS 10% kedvezménnyel, garanciával, magán személyeknek és cégeknek egyaránt. Tisztaság, pontosság! Tel: 256-4425, 06-20-9947-726 VÍZ-, GÁZ-, FÛTÉSSZERELÉS, illetve kisebb javításokat is vállalok. Tel: 06-20254-7451, 257-7319
INGATLAN XVII. KERÜLETBEN Rákoshegyen ( Árpád f. u.) 500 m2-es telekkel eladó egy 90 m2-es 2008-ban felújított családi ház. Ár: 22,5 M Ft tulajdonostól. Tel: 0670-459-03-00 HAPPY HOUSE Ingatlaniroda Bp. XVII. PESTI ÚT 128. Tel: 06-20-388-7217, 06-30-978-1144 www.hhingatlan.hu
PÉCELEN, Kelõ lakóparkban újépítésû belsõ kétszintes, duplakomfortos, nettó 67 m2-es, nappali + 2 szobás sorházi lakások eladók. A lakáshoz saját kert, terasz, és zárt gépkocsibeálló tartozik. Burkolatok igény szerint választhatók. Szoc.pol, hitel felvehetõ. Ár: 16,3 M Ft. Tel: 06-70-382-6491, 06-30-978-1144 XVII. RÁKOSKERTEN újonnan épült 115 m2-es, nappali + 3 szobás, dupla komfortos, garázsos, nagyon szép ikerház fél, külön bejárattal, önálló kerttel, terasszal, esetleg panellakás beszámítással is eladó. Kulcsrakészen: 24,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. BORSÓ UTCÁBAN, parkos környezetben 27 m2-es, felújított, kis rezsijû garzon öröklakás eladó. Ár: 7,9 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. KASZÁLÓ UTCÁBAN 49 m2-es, 2 szobás, felújítandó öröklakás négyemeletes társasházban eladó. Irányár: 8,5 M Ft. 06-70-382-6491, 06-30-978-1144 XVII. FERIHEGYI ÚTON, négyemeletes ház 3. emeletén másfél szobás, szép állapotú, üres, akár azonnal beköltözhetõ, kis rezsijû öröklakás eladó. Irányár: 8,7 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-3887217 XVII. KASZÁLÓ UTCÁBAN 47 m2-es, 1+1fél szobás, loggiás, reluxás, Ny-i fekvésû, távfûtéses, jó állapotú öröklakás eladó. A szobák laminált padlósak, a többi helyiség járólapos. Irányár: 9,2 M Ft. Tel: 06-70-382-6491, 06-30-9781144 XVII. EGÉSZSÉGHÁZ UTCÁBAN négyemeletes ház elsõ emeletén 63 m2-es, 2 és fél szobás, nagykonyhás, felújítandó, üres, azonnal költözhetõ öröklakás eladó. Irányár: 9,3 M Ft. Tel.: 06-30-9781144, 06-70-382-6491 XVII. KASZÁLÓ UTCÁBAN 3. emeleti 54 m2-es, 2 szobás, erkélyes, jó állapotú öröklakás eladó. Irányár: 9,7 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491
XVII. KÖZPONTHOZ KÖZELI, négyemeletes ház elsõ emeletén 58 m2-es, 1 + 2 fél szobás, étkezõs, erkélyes, jó állapotú öröklakás eladó. Irányár: 10,9 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. ÚJLAK UTCÁBAN, négyemeletes házban 73 m2 1+3 félszobás, étkezõs, gardróbos, erkélyes öröklakás. Kellemes kilátással, keleti-nyugati fekvésû, világos, parkettás és járólapos öröklakás azonnal költözhetõen. Tel.: 06-30978-1144, 06-70-382-6491 XVII. GYÖKÉR UTCÁBAN négyemeletes ház 2. emeletén 58 m2 1+2 félszobás, étkezõs, erkélyes szép állapotú öröklakás. Szobák és az étkezõ parkettás, a többi helyiség járólapos. Redõnyös ablakok. Azonnal költözhetõ! Ár: 11,3 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-3826491 XVII. KASZÁLÓ UTCÁBAN 2. emeleten 54 m2-es, 2 szobás, étkezõs, erkélyes, szépen felújított öröklakás eladó. Irányár: 11,3 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 0670-382-6491 XVII. KASZÁLÓ LAKÓTELEP Pesti úti soron 73 m2 2+2 félszobás, loggiás, vízórás, kellemes elosztású öröklakás. Parkra és a Pesti úti részre nyílnak az ablakok. Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 06-30978-1144, 06-70-382-6491 XVII. SZÍNES HÁZAK 4. emeletén 66 m2 2+1 félszobás, nagykonyhás, nyugati fekvésû, jó állapotú öröklakás. A háznak saját hõ központja van. A lakáshoz tartozó tetõtér területe, megvásárolható, beépíthetõ. Irányár: 12,5 M Ft. Tel.: 06-30978-1144, 06-70-382-6491 XVII. RÁKOSCSABÁN, 200 nöl telken 92 m2-es, 3 szobás szép állapotú családi ház. Tölgyfaparkettás szobák, járólapos étkezõs konyha, beépített konyhabútorral. Modern fürdõszoba, zuhanyzókabinos wc-vel. Szaletris kocsibeálló. Pince 10 m2. Nappaliból 10 m2 terasz. Mûanyag nyílászárók, beltéri ajtók ólomüveg betétes faajtók. Kombi cirkó fûtés. Irányár: 23 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. RÁKOSLIGETEN a számozott utcák egyikében 570 m2 telken 80 m2-es, 2 szobás, felújítandó családi ház, 50 m2 melléképülettel. Irányár: 18,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. AKADÉMIA-ÚJTELEPEN 576 m2 telken 1980-ban épült bruttó 100 m2 felújítandó családi ház. 74 m2 lakóterülete+12 m2 beépített terasz. Irányár: 24,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-70382-6491 XVII. RÁKOSCSABÁN 2008. évben épült négylakásos társasház 90 m2 1+3 félszobás szélsõ kétszintes sorháza. Hátsó lakás, saját leválasztott kerttel, terasszal,
Hírhozó kocsibeállóval. Irányár: 24,9 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-382-6491 XVII. RÁKOSCSABÁN 2007. októberben téglából épült 66 m2 nappali+2 szobás, teraszos szélsõ sorház 200 m2 kerttel. A lakáshoz 2 kocsibeállási lehetõség tartozik. K-D-Ny fekvésû, világos, mûanyag nyílászárós, redõnyös. A nappaliból 12 m2 terasz nyílik, kertkapcsolattal. Iár: 21 M Ft. Tel.: 06-30-978-1144, 06-70-3826491 PÉCELEN 510 m2-es telken, újszerû állapotú 91 m2-es ház (nappali+4szoba) és egy 60 m2-es ház (egy nagyszoba), 3 autónak garázs, pince, vegyes tüzelésû kazán. Irányár: 23,8 M Ft. Tel: 06-30978-1144, 06-70-382-6491 HAPPY HOUSE Ingatlaniroda széles ügyfélköre részére keres XVII. kerületi ingatlanokat. 2,5 % sikerdíjért vállaljuk a közvetítést. XVII. Pesti út 128. Tel: 06-20-388-7217, 06-30978-1144. Fényképes ajánlataink: www.hhingatlan.hu
KIADÓ RÁKOSHEGYEN 2 szoba összkomfortos, különálló, bútorozott házrész. Különbejáratú, teraszos, kombicirkós. Tel: 06-30-323-5548 15h után.
OKTATÁS MATEMATIKA TANÍTÁSA, korrepetálása általános és középiskolásoknak szaktanártól többéves gyakorlattal. Házhoz megyek. Tel: 06-70-311-0539 MATEK-, ANGOL-, INFORMATIKATANÍTÁS, korrepetálás, felkészítés, fordítás középiskolai tanárnál és szakfordítónál. Tel.: 06-20-463-4728 ANGOL, FRANCIA ÉS OROSZ nyelvbõl tanítás általános és szakmai (külkereskedelmi, gazdasági) nyelvoktatás kezdõtõl a felsõfokig diplomás külkereskedõtõl. Tel: 06-30-593-8004 TANULJ ANGOL NYELVET GYORSAN, eredményesen! Beszédcentrikus, külföldi tapasztalattal rendelkezõ tanártól. Tel: 06-30-463-3235 SZÍNVONALAS OKTATÁST KÍNÁLOK magyarból, történelembõl általános és középiskolás szinten, illetve felvételire való felkészítést. Házhoz is megyek. Tel: 0630-398-2417 NAPKÖZI. Szeretné elfelejteni az otthoni tanulást? Családias környezetben (kis csoport) várjuk XVII. kerületi 6-12 éves gyermekét napközis foglalkozásra. Garantált leckeírás, egyéni fejlesztés, játék. Tel: 06-30-971-9667 ÓVODÁSOK ÉS ISKOLÁSOK fejlesztését vállalom Rákoscsabán. Logopédia, Ayres terápia, diszlexia. Tel: 06-30-8146963, 06-20-508-0667
HÍRHOZÓ · Fõszerkesztõ: Varga Orsolya. Mûvészeti vezetõ: Bozsoky Tamás Szerkesztõségvezetõ: Horváth Tibor Munkatársak: Kili Tamás, Szakács Zsuzsa. Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Fõváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. · Felelõs kiadó a kiadó vezetõje · Szerkesztõség: 1173 Budapest, Pesti út 167. I. emelet. Tel./fax: 257-9589. E-mail:
[email protected] Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató· Terjeszti a Feibra · Megjelenik 35.000 példányban KÖVETKEZÕ SZÁMUNK FEBRUÁR 5-ÉN JELENIK MEG.
2009. JANUÁR 22.
HIRDETÉS
31
32
HIRDETÉS
Hírhozó