Mi történt az európai felsőoktatásban az elmúlt évtizedben? Hrubos Ildikó egyetemi tanár e-mail:
[email protected] Előadás az Új ifjúság konferencián. ELTE TÁTK, Budapest, 2008. május 30.
Az elmúlt évtized legfontosabb történése az Európai Felsőoktatási Térség – ma is tartó létrehozása, az ún. bolognai folyamat volt, ami példátlan méretű és mélységű reform végrehajtását jelentette, jelenti. Egy egész földrész felsőoktatása alakította át képzési rendszerét, intézményrendszerének több elemét, mintegy kétségbeesett kísérletként arra, hogy megoldást találjon a megállíthatatlannak tűnő hallgatói létszámexpanzióból és a folyamatos finanszírozási gondokból adódó válság megszüntetésére, és az amerikai akadémiai világ teljesítményétől való lemaradás csökkentésére. Az európai felsőoktatási reform előzményei A nemzetközi akadémiai kapcsolatok újjáépítésének terve már az 1950-es évek elejétől hangot kapott, majd az európai integráció kibontakozása, kezdetben csak gazdasági, utóbb politikai színtéren jó alapot adott a tényleges megvalósításhoz. Kedvező helyzetet teremtett az ún. vasfüggöny lebontása is, amely évtizedekig jelentős mértékben elzárta egymástól Európa keleti és nyugati részének hallgatóit, tanárait, kutatóit. Az európai felsőoktatási rendszerek összehangolásának konkrét indítéka az 1990-es évek végén a gazdasági versenyképesség megőrzése, növelése volt. Abból a megfontolásból, hogy a magasan képzett munkaerő szabad áramlása hatékonyabbá teszi az elöregedő földrész humán erőforrásainak hasznosítását. Ehhez szükség van a végzettségek kölcsönös elismerésére, mégpedig bürokratikus akadályoktól mentesen. A képzési rendszerek összehangolása a hallgatói (és oktatói) mobilitást is serkenti, előkészítve ezzel a későbbi munkavállalói mobilitást. Az összehangolás egyben az ún. lineáris (többlépcsős, többciklusú) rendszerre való áttérést is jelenti, amelytől remélhető a felsőoktatás tömegessé válásából adódó számos probléma megoldása. A kontinentális Európában az ún. duális modell szerint épült ki a felsőoktatás, amelyben az egyetemi és a főiskolai (nem egyetemi) szektor egymástól elkülönülten működik, a hallgató számára köztük nincs intézményesített átjárási lehetőség. A fejlett világ más régióiban elterjedt lineáris rendszertől a nagyobb rugalmasságot, a többszöri újrakezdés reális gyakorlatát, a hallgatók intézményen belüli és intézmények közötti mobilitásának kereteit, az anyagi és emberi erőforrások hatékonyabb felhasználását lehet remélni. A bolognai folyamat közvetlen előzményének tekinthetjük, hogy az Európai Bizottság kezdeményezésére 1988-tól fokozatosan kidolgozták, majd több országban bevezették az Európai Kredit Átviteli Rendszert (ECTS), majd pedig az Európai Bizottság, az Európa Tanács és az UNESCO európai szervezete (CEPES) foglalkozott az oklevélmelléklet (Diploma Supplement) rendszerének megalkotásával (1994). 1997-ben az Európa Tanács és az UNESCO Európai Régiójának tagországai aláírták a Lisszaboni Egyezményt, amely rendelkezik a diplomák kölcsönös elismerésének általános rendszeréről. Ezek a lépések elvi,
1
politikai, illetve gyakorlati kereteket hoztak létre a tanulmányok elismerésére, átvitelére, a diplomák értékelésére. Közben az egyetemek szintjén is megindult egy folyamat, amely az intézmények, a tanárok, kutatók és hallgatók kapcsolatfelvételére, a mobilitás fontosságára, az intézményi autonómiára és akadémiai szabadságra, mint az európai egyetem eredeti értékeire és a jelen kor követendő elveire hívták fel a figyelmet (az európai rektorok 1988-ban Bolognában aláírták a Magna Charta Universitatumot, amelyet az akkori Európai Rektori Konferencia készített elő). A nemzeti kormányzatok figyelmének előterébe akkor került a kérdés, amikor 1998-ban Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság oktatási miniszterei a Sorbonne alapításának 800. évfordulója alkalmából találkoztak Párizsban. Az általuk kibocsátott ún. Sorbonne Nyilatkozat felhívást intézett az Európa egyetemi közösségéhez egy nyitott, átjárható rendszer, az Európai Felsőoktatási Térség létrehozására. Egy évvel később, 1999-ben már 29 európai ország (köztük Magyarország) oktatási (felsőoktatási) miniszterei írták alá az ún. Bolognai Nyilatkozatot, amely gesztus tekinthető a reform tényleges nyitányának. A miniszterek hitet tettek a Sorbonne Nyilatkozatban lefektetett elvek mellett, és kifejezték elhatározásukat az annak megfelelő gyakorlat megvalósításáról. Kijelentették, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani az európai felsőoktatás nemzetközi versenyképességének fokozására, az európai kultúra vonzerejének növelésére a világ más régiói tekintetében, éppen a felsőoktatás által. Vállalták, hogy a nyilatkozatban lefektetett elvek szerinti rendszer létrehozását legkésőbb a harmadik évezred első évtizedében el kell érni. A fentiekben áttekintett eseménysor jól kifejezi az európai felsőoktatási aréna különböző aktorainak szerepét, bizonyos tekintetben eltérő gondolatmenetét (az Európai Bizottság a gazdaság, a versenyképesség növelését tekinti alapvető célnak, az Európai Egyetemi Szövetség az európai hagyományok, az akadémiai értékek megőrzését és továbbvitelét, az oktatási miniszterek pedig a képzési rendszerek átalakítását, összerendezését). Figyelemre méltó továbbá, hogy az európai felsőoktatási reform kezdettől fogva túllépte az Európai Unió földrajzi és politikai kereteit, hiszen a Nyilatkozatot nem csak a tagországok miniszterei írták alá, majd a folyamat előre haladtával további országok is csatlakoztak, köztük sok olyan is, amely reálisan nem számol azzal, hogy belátható időn belül az EU tagja lesz. A Bolognai Nyilatkozat fő pontjai A nyilatkozat hat pontban foglalta össze a konkrét teendőket. Az első a könnyen érthető és összehasonlítható fokozatokat adó képzési rendszer bevezetését írja elő (esetleg oklevélmelléklet alkalmazásával). A második feladat az alapvetően két fő cikluson alapuló képzési rendszer kialakítása. A második ciklusba való belépés feltétele az első, legalább három évig tartó ciklus sikeres elvégzése. Az első ciklus után adott fokozat, mint megfelelő (mindenütt jól értelmezhető) végzettség hasznosítható az európai munkaerő-piacon, a második ciklusnak pedig egyetemi vagy doktori fokozathoz kell vezetnie. (Jelzés értékű, hogy a Sorbonne Nyilatkozatban foglaltaktól eltérően itt az első ciklus munkaerő-piaci kilépést biztosító szerepét emelték ki.
2
Ugyancsak érdekes, hogy csak két fő ciklusról van szó, a doktori képzés, mint harmadik ciklus később került be a programba.) A harmadik pont a kreditrendszer bevezetésére utal (lehetőségként ajánlva az ECTS-t). A negyedik a hallgatók, tanárok és más egyetemi munkatársak mobilitásának segítését írja elő, az egyenlő esélyek elvének követésével. Az ötödik pont a minőségbiztosítás területén történő, összehasonlítható kritériumokon és módszereken alapuló együttműködést célozza meg. Végül a hatodik pont elérendő célként fogalmazza meg az európai vonatkozások tartalmi beépítését a felsőoktatásba. A bolognai folyamat a miniszteri értekezletek tükrében Az oktatási miniszterek abban is megállapodtak, hogy két évente találkoznak, és akkor áttekintik az elért eredményeket, megfogalmazzák a következő két éves szakasz prioritásait. Az egymás után következő miniszteri konferenciák tematikája, illetve a konferenciák tanulságait lezáró nyilatkozatok jól jelzik, hogy a reform előre haladtával a képzés egyre magasabb szintjeinek ügye került előtérbe, továbbá, hogy egyre komplexebb problémák merültek fel. A miniszteri konferenciák előtt különböző elemzések készülnek, amelyek szakszerűsége és összetettsége ugyancsak sokat javult az évek során. 2001-ben Prágában került sor az első ilyen értékelésre (32 ország képviselőjének részvételével). A konferencia hangulata optimizmust sugárzott, amennyiben megállapították, hogy a meghirdetett reform általában jó fogadtatásra talált, megmozgatta a felsőoktatás világát, minden területen megindultak a munkálatok. Mindazonáltal leszögezték, hogy további határozott lépésekre van szükség, és néhány újabb területre is kitértek. Felhívták a figyelmet az egész életen át tartó tanulásra, amely alapvető eleme a jövő Európájának, a tudásalapú társadalom és a gazdasági prosperitás megvalósításának, egyben hozzájárul a társadalmi kohézió erősítéséhez, az élet minőségének javításához. Prága fontos üzenete volt a reform szélesebb összefüggésben való szemlélete, a társadalmi hatások középpontba állítása. Kiemelt esemény volt a hallgatók (és szervezeteik) fokozott bevonása a reform döntéseinek előkészítésébe. A hallgatók határozottabb figyelmet kértek az esélyegyenlőség témájának. Ugyancsak új elem volt az európai felsőoktatás teljesítményének, minőségének, vonzerejének felvetése, amelyet a konferencia a nemzetközi versenyképesség szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügynek nyilvánított. A 2003-as berlini konferenciát inkább az aggodalmak jellemezték. Bár tényleges sikernek tekintették, hogy már 41 ország képviselőjét üdvözölhették az Európai Felsőoktatási Térséghez csatlakozók sorában, részben éppen ennek következtében is bizonyos kétségek merültek fel a reform megvalósításának ütemével kapcsolatban. Végül – mondhatni egy huszárvágással – a reform felgyorsítása mellett döntöttek, az eredeti 2010-es határidőt 2005-re hozták előre, amikor is be kell indítani az új rendszerű oktatási programokat. Mivel a szakértői elemzések eredményei szerint – paradox hatásként – csökkent a hallgatói mobilitás a reform bevezetése óta, a miniszterek a következő két évre kiemelt helyet szántak a minőségbiztosítás témájának, mint ami alapvető feltétel a mobilitás adminisztratív akadályainak elhárításában. 2005-ben Bergenben tartották a konferenciát (45 aláíróval). Itt találkozott először intézményesen az Európai Felsőoktatási Térség és az Európai Kutatási Térség témája.
3
Konkrétan a doktori képzések, a nemzetközi közös képzések ügye került napirendre, jelezve azt, hogy most már a felsőoktatási piramis csúcsa felé közeledik a reform. A miniszterek elfogadták a Felsőoktatás Minőségbiztosításának Európai Sztenderdjei dokumentumot, ami lehetőséget adott arra, hogy a résztvevő országok egységes elvek alapján építsék ki minőségirányítási rendszerüket, tegyék átláthatóvá a felsőoktatást, ezzel tartalmi értelemben is harmonizálják a rendszereket. A tapasztalatok alapján mindez elengedhetetlen az átjárhatóság tényleges megvalósításához. Az eddig utolsó, 2007-es konferencia Londonban zajlott le (46 ország képviselőjének részvételével). Mondhatni, hogy a megnyugvás konferenciája volt. A miniszterek megállapították, hogy a reform visszafordíthatatlanná vált, mivel a legtöbb országban, a legtöbb elem vonatkozásában megtörtént az új képzési rendszerre való áttérés, és minden remény megvan arra, hogy az eredeti határidőre megvalósuljanak a kitűzött célok. 2009-ben Löwenben lesz a következő konferencia, majd pedig 2010-ben tartják a záró rendezvényt, Bécs-Budapest helyszínen, ahol már a reform 2010 utáni jövőjéről fognak tanácskozni és állást foglalni a miniszterek. Nyitott kérdések A miniszteri értekezletek zárónyilatkozatai – a műfaji sajátosságnak megfelelően – többnyire kincstári optimizmust tükröznek, nem szólnak olyan kérdésekről, amelyek megoldása még sok gyakorlati akadályba ütközik, illetve nincsenek még kielégítő elgondolások az elhárításra. Ilyen gond a hallgatói mobilitás előtti még meglévő akadályok lebontása. Adminisztratív értelemben nincs akadálya a más országban, intézményben végzett teljesítmény elismertetésének, hiszen működik a kreditrendszer. A valóságban az történt, hogy az egységesnek feltételezett ECTS régiók és országok szerint eltérő filozófia alapján készült, így ma már inkább akadálya, mintsem segítője a mobilitásnak. Az európai képzési keretrendszeré a jövő, amely tartalmibb szempontból fogja mérni a teljesítményt. Általános bevezetése azonban hosszú időt vesz igénybe. Ugyancsak a mobilitás intenzitásának növelése ellen hat, hogy miközben a lineáris rendszer egységes bevezetése éppen az átláthatóság és nyitottság elérését tűzte ki célul, a gyakorlatban úgyszólván minden országban (esetleg tartományban, egyes egyetemeken) más időtartamú a képzés (pl. BA/BSc programok 3, 3 és fél, 4 éves változatban egyaránt előfordulnak), a rendszerek így nem eléggé áttekinthetőek, a hallgatók és szüleik nem jutnak kellő információkhoz a mobilitásról szóló döntésnél. Nem világos még, hogy a társadalmi esélyegyenlőség mennyiben változik az új rendszerre való áttérés kapcsán. Bár ez a követelmény minden fontos tanácskozáson elhangzik, aligha kétséges, hogy a nemzetközi mobilitást elsősorban a magasabb státuszú családi háttérrel rendelkező hallgatók tudják elérni, ami újabb szinten jeleníti meg az oktatási rendszerben általában is jellemző társadalmi szelekciót. A reform legkevésbé sikeres dimenziója a munkaerőpiachoz való kapcsolódás. Lényegében sehol nem tudták kellően megoldani a munkáltatók bevonását az új képzési programok megalkotásába. Máig nem világos, hogy az első fokozat elérése milyen típusú munkakörök ellátását teszi lehetővé. Nincs még tömeges tapasztalat, amely lehetővé tenni bizonyos trendek azonosítását, de az előjelek nem túl biztatóak.
4
A bolognai reform megindítása óta eltelt közel tíz év alatt sok, korábban nem várt fejlemény következett be a felsőoktatás társadalmi, gazdasági környezetében, amelyekre most mégis reagálnia kell a reformnak. A kutatás-fejlesztés-innováció és a felsőoktatás gyors globalizálódása ebben a periódusban vált nyilvánvalóvá. Erre a kihívásra még nincs kellően kidolgozott válasza az Európai Felsőoktatási Térségnek. Egyes szakértők úgy fogalmaznak, hogy Európában nincs koherens felsőoktatás filozófia és felsőoktatás politika, mindenki a részletekkel van elfoglalva. A 2010 utáni korszak teendőinek megtervezésekor pedig igen nagy szükség lenne a koncepcionális megalapozásra. Irodalom Atlas of Student Mobility (2003) Institute of International Education. New York Bologna Seminar on „Student Mobility in the European Higher Education Area 2010”. Executive summary of Bad Honnef observetions and recommendations. Deutscher Akademischer Austausch Dienst. Bad Honnef, 17/18 March 2005. Communiqué of the Prague Summit. Towards of the European Higher Education Area. Communiqué of the meeting of European Ministers in charge of Higher Education in Prague on May 19th 2001 Convention on the Recognition of Qualifications Concerning Higher Education in the European Region. Lisbon, 11.IV.1997. Council of Europe, European Treaty Series – No. 165 Hoffmann, R. (2005) Destination Europe. Paper presented at the conference organised by the Academic Cooperation Association „The future of the university”, Vienna, 30 November–2 December Hrubos Ildikó (2003) Napjaink reformja: az Európai Felsőoktatási Térség létrehozása. Educatio, No. 1. pp. 51-64. Hrubos, I. (2005) A peregrinációtól az Európai Felsőoktatási Térségig. Educatio, XI. évf. 2. sz. Magna Charta Universitatum (1988) Bologna, Bononia University Press „Realising the European Higher Education Area”. Communiqué of the Conference of Ministers responsible for Higher Education. Berlin, 19 September 2003 „Realising the European Higher Education Area – Achieving the Goals”. Conference of European Higher Education Ministers. Contribution of the European Commission. Bergen, 19/20 May 2005 Standards and Quidelines for Quality Assurance in the European Higher Education Area (2005) ENQA report. European Association for Quality Assurane in Higher Education. Helsinki
5
The European Higher Education Area. Joint Declaration of the European ministers of education. Convented in Bologna on the 19th June 1999. Scott, P. (2005) Europe in the higher education world map. In: Muche, F. Perception of Europe and its higher education in non-European countries. Paper presented et the conference „Destination Europe?„ organised by the Academic Cooperation Association, Bergen, 18-20. June Towards the European Higher Education Area: responding to challenges in a globalised world. Communiqué of the Conference of Ministers responsible for Higher Education. London, 18 May 2007 World Declaration on Higher Education for the Twenty-first Century: Vision and Action (1998) World Conference on Higher Education, Paris, UNESCO
6
