Menyhárt Szabolcs A TÁRSAS VÁLLALKOZÓK BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONYÁT ÉRINTŐ SZABÁLYOK KRITIKAI ELEMZÉSE A magyar társadalombiztosítás a kötelező biztosítás és a szolidaritás alapelveire épül. E szabályok – csekély kivételtől eltekintve – nem változtak a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 1997-es megalkotása óta. Azonban a társas vállalkozókat érintő normarendszer alapvető változásokon ment át, legutóbb 2012. január 1-i hatállyal. E tanulmány során arra teszünk kísérletet, hogy áttekintő jelleggel felvázoljuk a társas vállalkozók biztosítási jogviszonyára vonatkozó legfontosabb szabályokat, hiszen személyükben egy viszonylag széles rétegű és szabályozástechnikailag igen speciális kört tisztelhetünk. A társadalombiztosítási rendszer szabályai alapján alapvetően négy biztosítotti kategóriát különböztethetünk meg: függő foglalkoztatási viszonyok keretében foglalkoztatottak biztosítása (itt a foglalkoztató és a foglalkoztatott személy szétválik), az önfoglalkoztatási viszonyok (itt a foglalkoztató és a foglalkoztatott személye nem válik ketté), a társas vállalkozók jogviszonyai (itt a foglalkoztató és a foglalkoztatott személye jogtechnikailag kettéválik, de e viszonyok tartalmuk szerint inkább az önfoglalkoztatáshoz állnak közelebb), illetve egyéb jogviszony alapján biztosítottnak minősülő személyek (akik nem sorolhatóak be az előző kategóriákba, mert pl.: egyáltalán nem rendelkeznek foglalkoztatóval, de mégis meghatározott ellátások megszerzése révén biztosítottnak minősülnek). A magyar társadalombiztosítási rendszer alapvetően német alapokon nyugszik. A német szociális ellátórendszer az 1880-as években alakult ki oly módon, hogy 1883-ban a betegbiztosítást, 1884-ben az üzemi baleseti biztosítást, míg 1889-ben az öregségi és rokkantsági biztosítást iktatták törvénybe.1 A rendszer általános jellemzője volt, hogy a társadalom viszonylag széles – elsősorban munkás – rétegeit integrálta és biztosította ellátásukat meghatározott biztosítási események bekövetkeztekor. A biztosítottak – a nyugdíjbiztosítás esetében is – a korábbi jövedelmükkel arányos járadékot kaptak, ami biztosította megélhetésüket akkor, amikor már munkaképtelenek voltak.2 A rendszer fedezetét a munkáltató és a munkavállaló által fizetett járulékokból biztosították. A munkáltató az általa befizetett járulékot nem vonhatta le a munkavállaló béréből. Az ekképp létrejött pénzügyi alapok önkormányzati irányítás mellett működtek,3 ami egyébként a stabilitás és a biztonság mai napig ható garanciája Németországban. Az önálló foglalkozásúak – magyar
A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 1 Barta Judit: A magyar nyugdíjrendszer reformja, különös tekintettel a rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakra, Ph.D. értekezés, Miskolci Egyetem ÁJK, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 2000., 13. oldal 2 Fabók András – Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog, Szent István Társulat – Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2005., 24. oldal. 3 I. m. 25. oldal
1
terminológiával élve egyéni vállalkozók – biztosítási kötelezettsége igen speciálisan alakult. A rendszer felállításakor a jogalkotó elsődlegesen a reprodukciós zavaroknak leginkább kitett munkásság szociális helyzetét kívánta rendezni. Az önfoglalkoztatók státusa hosszú ideig kezeletlen maradt, csak 1998-tól minősülnek a kötelező rendszer alanyainak.4 A hazai társadalombiztosítás a II. Világháború után viszonylag kevés figyelmet fordított a nem munkaviszonyban (vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban) foglalkoztatottak ellátására, mely a korbeli politikai berendezkedés ideológiai alapjait ismerve nem is csoda. A magyar társadalombiztosítás a rendszerváltás közeledtével igyekezett egyre nagyobb figyelmet fordítani a nem kizárólag munkaviszonyban foglalkoztatottak jogi helyzetének szabályozására. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (Tb. tv.) biztosítotti körét a munkaviszonyban álló dolgozók, az ipari szövetkezetek tagjai, a mezőgazdasági és a halászati termelőszövetkezetek, a mezőgazdasági szakszövetkezetek (a továbbiakban: mezőgazdasági szövetkezet) tagjai, a szakmunkástanulók, a bedolgozók, továbbá a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végzők alkották. A szabályozás tehát kizárólag a „függő” foglalkoztatásban dolgozókat vonta a rendszer védőhálója alá. A rendszerváltás után fokozatosan beépülnek a Tb tv. szabályrendszerébe a függő foglalkoztatási viszonyok melletti biztosítotti körökre vonatkozó rendelkezések is.5 Az 1997-es társadalombiztosítás reform már nem kell kialakítsa a piacgazdaság biztosítotti köreit, hiszen erre már korábban sor került, de az új Tbj. egységes fogalmi elvek mentén alkotja meg az egyes biztosítotti körökre vonatkozó szabályokat. A Tbj. 5. § (1) bekezdése sorolja fel a törvény által biztosítottnak tekintett személyi kört. Ennek megfelelően a törvény alapján biztosított az, aki a) munkaviszonyban, közalkalmazotti, illetőleg közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi szolgálati jogviszonyban áll, fegyveres erők és a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy teljes vagy részmunkaidőben történik a foglalkoztatása, b) a szövetkezet tagja - ide nem értve az iskolai szövetkezet (szövetkezeti csoport) nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját -, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony vagy vállalkozási jellegű jogviszony keretében személyesen közreműködik, c) a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló, d) a keresetpótló juttatásban, munkanélküli járadékban, nyugdíj előtti munkanélküli segélyben (a továbbiakban: munkanélküli ellátásban) részesülő személy, e) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó, f) a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó, g) a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (bedolgozói, megbízási, felhasználási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jellegű jogviszonyban, segítő családtagként) személyesen munkát végző személy, amennyiben az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét. Ugyancsak munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személynek kell tekinteni a Tbj. 5. § (2) bekezdése szerint azt is, aki alapítvány, társadalmi szervezet, társadalmi szervezetek szövetsége, társasház közösség, egyesület, köztestület, közhasznú társaság, kamara, biztosítási önkormányzat, gazdálkodó szervezet - ide nem értve a gazdasági 4
5
Börsch-Supan, Axel – Wilke, Christina B.: The German public pension system: How it was, how it will be, NBER Working Paper Series, Working Paper 10525, National Bureau of Economic Research, 1050 Massachusetts Avenue, Cambridge, MA 02138, May 2004., 10-11. oldal Pl.: A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló 1992. évi IX. törvény
2
társaságok társas vállalkozónak minősülő üzletvezetőit, ügyvezetőit - választott tisztségviselője; továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezeteinek, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak választott tisztségviselője, a helyi (települési) önkormányzat választott képviselője (tisztségviselője), társadalmi megbízatású polgármester, amennyiben járulékalapot képező jövedelemnek minősülő tiszteletdíja (díjazása) eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét. A fenti szabályokat elemezve megállapíthatjuk, hogy a tanulmányunk elején jelzett négy biztosítotti forma megtalálható a Tbj. rendszerében. A függő foglalkoztatás formáit a Tbj. 5. § (1) bekezdése a), b), c), d) pontjai, illetve a 5. § (2) bekezdése sorolják fel. Az önfoglalkoztatók a Tbj. 5. § (1) bekezdés e) pontjában, az iménti két kategória között elhelyezkedő társas vállalkozók a Tbj. 5. § (1) bekezdése f) pontjában, az egyéb kategória a Tbj. 5. § (1) bekezdés d) pontjában kerültek felsorolásra. De kik is a Tbj. szerinti társas vállalkozók, és miért érdekes jogi státusuk a Tbj szerint? A Tbj. hivatkozott 5. § (1) bekezdés f) pontja szerint biztosítottnak minősül a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó. E körben a Tbj. fogalommeghatározását is segítségül kell hívnunk. Itt megkaphatjuk a társas vállalkozó, a kiegészítő tevékenység, illetve az ebből következő saját jogú nyugdíjas törvényi kategóriáit. A Tbj. 4. § d) pontja szerint társas vállalkozó: 1. a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közhasznú társaság tagja, ha a társaság tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony), 2. a szabadalmi ügyvivői társaság tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik, 3. az ügyvédi iroda, a gépjárművezető-képző munkaközösség, az oktatói munkaközösség tagja. A Tbj. 4. § e) pontja szerint Kiegészítő tevékenységet folytató: az az egyéni, illetve társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységet saját jogú nyugdíjasként folytat. A Tbj. 4. § f) pontja szerint saját jogú nyugdíjas: az a természetes személy, aki jogszabály, illetőleg nemzetközi egyezmény alapján 1. öregségi nyugdíjban (ideértve a korengedményes nyugdíjban, az előnyugdíjban, a bányásznyugdíjban, az egyes művészeti tevékenységét folytatók öregségi nyugdíjában, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól öregségi nyugdíjban, valamint a szolgálati nyugdíjban részesülő személyt is), 2. rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban (ideértve a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól rendszeres rokkantsági segélyben részesülő személyt is) vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül. A fenti szabályok értelmében tehát megállapíthatjuk, hogy a Tbj. szerint nem csak a „nyugdíjasként” folytatott társas vállalkozói tevékenység alapozza meg az e jogcímen történő biztosítottá válást. További specialitás, hogy a hivatkozott törvényhely 1-2. pontjaiban hivatkozott esetekben a biztosítottá váláshoz a társaság tevékenységében történő személyes közreműködés is alapvető feltétel. A Tbj. 10. § (2) bekezdése alapján a társas vállalkozó biztosítási kötelezettsége: a) a gazdasági társaság tagja, a közhasznú társaság, a szabadalmi ügyvivői társaság tagja esetében a tényleges személyes közreműködési kötelezettség kezdete napjától annak megszűnése napjáig, b) egyéb esetben a társas vállalkozásnál létesített tagsági jogviszony létrejötte napjától annak megszűnése napjáig tart.
3
A Tbj. fenti szabálya alapján tehát csak a gazdasági társaság tagja, a közhasznú társaság, a szabadalmi ügyvivői társaság tagja esetében kötődik a biztosítási jogviszony a személyes közreműködés ellátásához. A gyakorlat során tehát azon társas vállalkozók szembesülnek nehézségekkel saját biztosítási jogviszonyuk elbírálásakor, akiknél a személyes közreműködés a jogviszony létrejöttének további feltétele. Így esetükben a biztosítási jogviszony elbírálásához a személyes közreműködés fogalmát is tisztáznunk kell. Nyilvánvaló, hogy azon társas vállalkozóknál, akik a Tbj. 10. § (2) bekezdés b) pontjának hatálya alá esnek, a biztosítási jogviszony bárminemű egyéb ténytől függetlenül, a jogviszony létesítésének napján létrejön, míg a jogviszony megszűnésének napján megszűnik. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt.) szabályai szerint a közkereseti-, a betéti-, és a korlátolt felelősségű társaság esetében nyílik mód a tag általi személyes közreműködésre, de a gyakorlatban a tag általi személyes közreműködés a személyegyesítő társaságoknál (Kkt, Bt) gyakori. A személyes közreműködés csak természetes személy esetében értelmezhető, ezért pl. gazdálkodó szervezet mint tag esetében ez a lehetőség fogalmilag kizárt. A személyes közreműködésért díjazás automatikusan nem jár, de a felek megállapodása alapján ellenérték kiköthető. A személyes közreműködés a jellegéből adódóan rendkívül sokféle lehet, így pl. a társaság üzletvezetését vagy képviseletének az ellátását is jelentheti.6 A továbbiakban a leggyakoribb társas vállalkozói kategóriákkal a Kkt, Bt és Kft tagokkal kívánunk foglalkozni. Számos esetben előfordult, hogy a társas vállalkozók igyekeztek kivonni magukat a járulékfizetési kötelezettség teljesítése alól. Ezt leginkább azzal tudjuk magyarázni, hogy a kis- és mikro vállalkozás zöme kényszervállalkozásként jött létre, így eleve kevés forrás állt a cégek rendelkezésére. Másrészt pedig ezen cégek a tulajdonosok felfogásában nem különültek el „tőlük,” mármint a társaság üzletrészének tulajdonosaitól. A legtöbb esetben a társaságot ténylegesen irányító, képviseletre, üzletvezetésre jogosult tag a céget sajátjának, a cég bevételeit tulajdonaként kezelte. Nyilván a személyesen közreműködő tag után fizetendő járulékok mértéke is jelentősnek mondható, így nem meglepő, ha egyesek megpróbáltak kibújni a kötelezettség teljesítése alól. Ellenőrzési szempontból utólag igen nehéz bizonyítani a tényleges személyes közreműködés tényét, különösen pedig annak időtartamát, így a régi Gt. fentebb idézett kommentárjával is összhangban a Bt-beltagok, Kkt-üzletvezető tagok (képviselők) biztosítási jogviszonyának megítélésekor az adóhatóság a képviselet, mint személyes közreműködés tényéből indult ki. Ezen esetkör feltárása viszonylag kis ráfordítást igényelt, hiszen a közhiteles cégadatok tartalmazták a személyegyesítő társaságok képviselőinek adatait, az pedig az adóhatóság saját nyilvántartásából kiderült, hogy mely képviselő után nem került a járulékfizetési kötelezettség megállapításra. A járulékfizetési kötelezettséget csak abban az esetben lehetett elkerülni, ha bebizonyosodott, hogy a képviselő sajátjogú nyugdíjasnak minősült (akkor ugyanis kiegészítő tevékenységűnek minősült, így a fenti szabályok szerint biztosítási jogviszonya nem állt fenn), vagy ún. többes jogviszonyára tekintettel nem volt járulékfizetési kötelezettsége. Ugyanakkor a személyes közreműködés bizonyítása esetén más tagok biztosítási jogviszonya is megállapításra került.7 Erre alapvetően akkor kerülhetett sor, amikor a tagnak „érdeke” volt bizonyítani a korábbiakban kifejtett személyes közreműködését, pl.: nyugdíjmegállapítás céljából. Ezen esetben a társaság személyesen közreműködő tagja elismerte az általa kifejtett személyes közreműködés tényét, így ezen időszakra 6
7
Bacsy Kázmér-Rózsa Éva-Szegediné Sebestyén Katalin: KOMMENTÁR a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvényhez, CompLex Kiadó Kft., Budapest, CompLex Jogtár Plusz, Verzió 2012,06. Ez alapvetően a felek nyilatkozata alapján lehetséges, hiszen egy járulékellenőrzés során lehetetlen rekonstruálni, hogy pl.: a Bt. kültagja milyen időtartamban végzett az ellenőrzést megelőző 2 évben a társasság életében személyes tagi közreműködést.
4
megállapíthatóvá vált biztosítási jogviszonya. Azonban a társaság terhére jelentős összegű járulék-különbözet és szankció (adóbírság, késedelmi pótlék, mulasztási bírság) is előírásra került. Az új Gt. elfogadása ugyanakkor gyökeresen más joghelyzetet teremtett. A törvény 91. §-a szerint a társaság bármely tagja a társasági szerződés rendelkezése vagy a többi taggal való külön megállapodás alapján személyesen közreműködhet a társaság tevékenységében. Ugyanakkor nem minősül személyes közreműködésnek az üzletvezetés és a képviselet ellátása, valamint a munkaviszonyban, illetve polgári jogi szerződés alapján történő munkavégzés. A tagot személyes közreműködéséért – a társasági szerződés rendelkezése vagy a többi taggal való külön megállapodás alapján – díjazás illetheti meg. A módosítás eredményeképp az adóigazgatás során nem lehetett „automatikusan” személyes közreműködésnek tekinteni a cégvezetők, üzletvezetők, stb. képviseleti tevékenységét. Ezt követően jelentős többlet-bizonyítási teher adódott, ha bizonyítani kívánta az ellenőrzés az adott Bt. beltag személyes közreműködésére tekintettel a képviselő biztosítási jogviszonyának fennálltát. A képviselet minősítése sok tekintetben nehézségekbe ütközött. Felvetődött a kérdés, hogy hol húzódik a határvonal a képviselet és a személyes közreműködés között. Amennyiben tehát a festő-mázoló tevékenységet végző betéti társaság beltag-képviselője, a munkát elmegy felmérni, árajánlatot ad, szerződést köt, stb., akkor azt képviseletnek kell tekinteni. Amikor azonban már elkezdődik a tényleges munkavégzés, azaz a beltag „ecsetet ragad” (a festés-mázolás), akkor már a társaság tevékenységében ténylegesen közreműködik. Tekintettel arra, hogy utólag igen nehéz bizonyítani e tevékenység folytatását, az ilyen „minősítésű” társas vállalkozók sok esetben a társadalombiztosítás hatókörén kívül rekedtek. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy mindez nem vonatkozik arra, aki valamilyen más jogviszonyban lát el képviselői teendőket (munkaviszony, megbízás). A helyzetben 2012. január 1-től következett be gyökeres változás, hiszen a jogalkotó is felismerte a gyakorlat által felvett ezen problémát. A Tbj. rendelkezéseinek megváltozásával sikerült ezen jogszabályi ellentmondást kiküszöbölni. A Tbj. 4. § d) pontja szerint társas vállalkozó: 1. a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közös vállalat, az egyesülés, valamint az európai gazdasági egyesülés tagja, ha a társaság (ideértve ezen társaságok előtársaságként történő működésének időtartamát is) tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony), 2. a szabadalmi ügyvivői társaság, a szabadalmi ügyvivői iroda tagja, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködik, 3. az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, a gépjárművezető-képző munkaközösség, az oktatói munkaközösség tagja, 4. az egyéni cég tagja, 5. a betéti társaság, a közkereseti társaság és a korlátolt felelősségű társaság olyan természetes személy tagja, aki a társaság ügyvezetését nem munkaviszony alapján látja el, kivéve, ha az 1. alpont szerint társas vállalkozónak minősül. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény indokolása kiemeli, hogy „a biztosítottak körének szélesítése céljából azok a nem munkaviszonyos ügyvezetők is társas vállalkozónak minősülnek a törvény szerint, akik eddig (gyakran ingyenes) megbízás alapján látták el a cégükben az ügyvezetői feladatokat, ezáltal a minimális járulékalap utáni járulékfizetés kötelezettsége rájuk is kiterjed. Ha a tag az ügyvezetői feladatokon túl személyesen is közreműködik a cégben, akkor ügyvezetőként továbbra is a társasági jogi szabályok szerinti jogviszonya (kvázi megbízás vagy munkaviszony) határozza meg a biztosítási kötelezettségét.”
5
Mindez tehát a gyakorlatban azt eredményezi, hogy azon társas vállalkozások cégjogi képviseletet ellátó tagjai, melyeknél elvileg nem kizárt a képviselet tagsági jogviszony alapján történő ellátása, visszakerülnek a társadalombiztosítás hatálya alá. Nem történt változás annál a betéti társaság, közkereseti társaság és korlátolt felelősségű társaság tagjánál, aki a társaság ügyvezetését munkaviszony keretében látja el, 2012-től változatlanul munkaviszonyban állónak minősül. Ne feledjük, hogy e „társas vállalkozó” a Tbj. szerint valójában munkaviszonyban állónak minősül, biztosítási jogviszonya a Tbj. 5. § (1) bekezdés f) pont helyett az 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján áll fenn. Mindez ugyanakkor a járulékfizetési szabályokban is különbséget eredményez, nem csupán törvényhelybeli különbség van a két biztosítotti kategória között. A törvénymódosítás következtében csak a munkaviszonyban ellátott ügyvezetés nem keletkeztet társas vállalkozói jogviszonyt. Így, ha a tag megbízás alapján látja el a képviseletet, de egyben nem minősül személyes közreműködőnek, akkor az új szabályok értelmében társas vállalkozónak minősül 2012. január 1-től. Ugyanakkor amennyiben a személyes közreműködés ténye is fennáll, akkor a személyes közreműködés létesíti a biztosítási jogviszonyt, nem pedig a képviseleti jog elvállalása. Látható, hogy az új rendelkezések értelmében primátusa van a személyes közreműködésnek a képviselethez képest, de személyes közreműködés hiányában, önmagában a megbízás alapján történő képviselet ellátása is létrehozza a biztosítási jogviszonyt. Ha a tag a vezető tisztségviselést megbízásban látja el, és mellette a saját társaságában munkaviszonyban áll, vagy megbízás alapján végez valamilyen tevékenységet, akkor a vezető tisztség tekintetében a tag társas vállalkozónak minősül, tehát társadalombiztosítási szempontból a megbízást át kell minősíteni társas vállalkozói jogviszonnyá.8 Amennyiben a tag a vezető tisztségviselői feladatokat megbízás alapján végzi, és mellette a saját társaságában ténylegesen és személyesen közreműködik, a személyes közreműködésre tekintettel a tagot társas vállalkozónak kell tekinteni, és ebben az esetben a megbízásban ellátott vezető tisztségviselői tevékenység tekintetében a vezető tisztségviselő nem válik társas vállalkozóvá, hanem az ún. választott tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat kell esetében alkalmazni.9 Az a körülmény, hogy a tag a vezető tisztségviselői tevékenység ellátásával egyidejűleg más foglalkoztatónál is munkaviszonyban áll vagy egyéb jogviszonyban végez munkát, illetve más társaság tagjaként személyesen közreműködik, nem befolyásolja a megbízásban ellátott vezető tisztség minősítését, ennek kizárólag a tag járulékfizetési kötelezettségének megállapításakor van jelentősége, például ún. többes jogviszonyos társas vállalkozónak minősül.10 Összegezve a Tbj. vonatkozó szabályainak módosulását, egyértelműen pozitív irányú szabálymódosítást tapasztalhatunk. A jogalkotó igyekszik érvényre juttatni a Tbj. alapelveit, miszerint a társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és e törvény külön rendelkezése alapján más természetes személyeket az e törvényben meghatározott szabályok szerint magába foglaló, társadalmi szintű kockázatközösség.11 A járulékfizetői kör 8
NAV: Tájékoztató a változásáról, Forrás: 2012.09.17. 9 NAV: Tájékoztató a változásáról, Forrás: 2012.09.17. 10 NAV: Tájékoztató a változásáról, Forrás: 2012.09.17. 11 Tbj. 2. § (1) bekezdés
társas vállalkozások vezető tisztségviselője társadalombiztosítási jogállásának http://www.nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/ado/jarulek/tejekoztato_20111228.html, társas vállalkozások vezető tisztségviselője társadalombiztosítási jogállásának http://www.nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/ado/jarulek/tejekoztato_20111228.html, társas vállalkozások vezető tisztségviselője társadalombiztosítási jogállásának http://www.nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/ado/jarulek/tejekoztato_20111228.html,
6
szélesítésére tett intézkedések nem értékelhetőek kizárólag atekintetben, hogy ezáltal nagyobb járulékbevételre tehet szert a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap. Mindenképp kiemelendő, hogy maga a társadalombiztosítás rendszere az emberi élet során termelt jövedelem-többlet reprodukciós zavarral érintett és ezáltal forráshiánnyal jellemezhető létszakaira történő áthelyezésére szolgáló intézményként funkcionál. A jogalkotó e rendszer megszervezésével, működtetésével és végső esetben a kifizetések garantálásával biztosítja az állampolgárok részére a legolcsóbb tartalékképzés lehetőségét. Azáltal, hogy a társas vállalkozók érintett csoportja a 2006. évi új Gt. hatályba lépésével gyakorlatilag kikerült a kötelező biztosítotti körből, a társadalombiztosítási rendszerben történő tartalékolástól is „meg lett fosztva”. Ez nyilvánvaló, hogy számukra rövidtávon haszonnal kecsegtet, hiszen a jelenben (pontosabban a közelmúltban) kevesebb pénzügyi terhet kellett, hogy vállaljanak. Azonban a későbbiek során (táppénz, gyes, nyugdíj) ezek a hiányosságok nagy joghátrányt jelenthetnek. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor valaki pont a „hiányzó” társas vállalkozói éve miatt nem részesülhet társadalombiztosítási nyugdíjban, mekkora érdeksérelmet jelent ez számára. Sajnálatos módon azonban ezt a számlát is a közösségnek kellene állnia: az időskorúak járadékát, mint adókból finanszírozott időskori ellátást, a mindenkori adófizetők finanszírozzák. De a joghézag megszüntetésével, a járulékalap szélesítésével, a társas vállalkozók is a mában kötelesek reprodukciós zavarral érintett életszakaszaikra tartalékolni.
A CRITICAL EVALUATION OF THE LEGISLATION OF THE SOCIAL SECURITY STATUS OF ENTERPRISE OWNERS’/REPRESENTATIVES’ The paper illustrates the social security law concerning Hungarian enterprise owners/ representatives. In Hungary the owners and/or representatives of enterprises represent special type of the ensured in the national social security system. The legislation basically changed in 2012. The aim of the author is to discuss the results of this modification of the Act LXXX of 1997 on the general rules of Social Security.
7