KRITIKAI TALLÓZÁS A SZENTKORONA KÖRÜL* B O G Y A Y TAMÁS
Több mint negyven esztendeje igyekszem nyomon követni a szentkorona-kutatást. Recenziók sorában és több kutatási be számolóban ismertettem, többnyire külföldi szakfolyóiratokban, a problémákat és eredményeket. A recenzensnek illik, hogy pártatlan legyen, de természetes, hogy lehet saját véleménye egyes kérdésekben, főként akkor, ha maga is törte fejét megoldásukon. Az így kialakult véleményét nem szabad vé ka alá rejtenie. A következő négy eszmefuttatás több mint négy évtized tapasztalatai alapján próbál figyelmeztetni né hány olyan téves megoldási kísérletre, amelyek, meggyőző désem szerint, útját állják a kutatás további haladásának. 1
A magyar koronázási jelvények legkiválóbb művészet történész szakértője 1986-ban ezt írta a kutatás állásáról: „A korai jelvénytörténetet illetően két korábbi feltevés lászik ma már ténnyé szilárdulni. Egyrészt, hogy István hatalmának egyik jelvénye a lándzsa volt, másrészt, hogy ez is, koronája is, Aba legyőzése után császári hadizsákmányként a Szent Péter templomba, Rómába került, s onnan tűnt el sokkal később." A fő forrás erre V I I . Gergely pápának 1074-ben Salamon királyhoz írt levele, amelyben megrója, hogy országát császári húbérré tette, holott ezt István király Szent Péternek ajánlot ta föl, és ezt I I I . Henrik császár is elismerte, amikor a zsák mányolt koronát és lándzsát Szent Péterhez Rómába küldte. Kovács Éva Pauler Gyulára, Györffy Györgyre és Vajay Szabolcsra célzott. A feltevés ugyanis, hogy I I I . Henrik Szent István koronáját küldte Rómába, Pauler Gyulától ered, aki máig is tekintély. Pauler, amikor így értelmezte V I I . Gergely levelét, két dologról volt meggyőződve. Az egyik ko rának általános felfogása volt, miszerint egy országnak és ki rályának csak egy koronája van, amely öröklődik. Másik meggyőződése annál inkább ellentétben állt a közvélemény nyel. Szerinte a mai szentkorona nem lehetett Szent Istváné. Ezt írta: „...nem lehetséges, én legalább nem tartom an nak, hogy a I I . Sylvester pápa adta Szent István koronáját összetördelték volna, csak azért, hogy a későbbi, Géza-féle byzanci koronába illesszék. A koronának 1880-ban eszközlött szakértő vizsgálata a kérdést, úgy hiszem, teljesen tisz tázta, de Ipolyi Arnold idézett művében nem merte a consequentiákat a históriai adatokból és a szakértő szem léből levonni." A kérdésre, hogy hová lett az eredeti ko rona, már ő is V I I . Gergely levelében találta meg a választ. 2
3
4
A pápai levél ilyen értelmezése ellen Deér József hozott föl nem is egy érvet 1966-ban megjelent nagy koronaköny
vében. Igaz, Deér könyvét Magyarországon a történé szeknek valamiképp nem illett komolyan venni, tisztelet a ke vés kivételnek. Legjobb méltatása ennek a tragikus vonásokat sem nélkülűző nagy monográfiának nem is történésztől, ha nem művészettörténésztől, Kovács Évától való, nem is recen zió formájában, hanem a már idézett kutatástörténeti beszámolójában. Pauler korától eltérően ma már tudjuk, hogy a középkori uralkodóknak nemcsak a királlyá avatáshoz volt szükségük koronára. Az országot járó király ünnepnapi koronázásairól Aba Sámuel és Salamon esetében a magyar történelem is tud. A különleges jogi erejű és öröklődő királyavató korona is ké sőbbi fejlemény. A német Reichskrone sem volt eredetileg császári korona, a német-római birodalom uralkodóit jó ideig más-más koronával avatták fel. Deér József érvelését a legújabb kutatások is csak megerő sítik. V I I . Gergely levele két tényt bizonyít. Az egyik az, hogy a Rómába küldött koronát ott nem tartották onnan eredő nek. Szó sincs visszaküldésről. A másik tény, amire a pápai levélből következtetni lehet, az, hogy a kúria akkoriban nem tudott olyanféle koronaküldésről, mint aminőről Hartvik püs pök legendája szól. Nem is tudhatott, mert már Deér József hangsúlyozta, hogy Hartvik elbeszélése nyilvánvaló anakroniz mus. Császári korona adományozásokra már a karoling kortól kezdve vannak hiteles adatok. Arra ellenben, hogy a pápa saját hatáskörében, a császár világi hatalmától függetlenül királyi rangra emeljen egy fejedelmet, épp VTJ. Gergely nyújtotta az első példát Zvonimir, Horvátország és Dalmácia hercege (egyébként Szent László sógora) királlyá avatásával 1076-ban. Ha a pápai udvarban tudtak volna valamit I I . Szilveszter korona adományozásáról, V I I . Gergely feltétlenül felhasznál ta volna Salamonnal szemben is, hiszen keresve sem talál hatott volna jobb bizonyságot újszerű felsőbbségi igénye jogosságára. Ehelyett arra hivatkozott, hogy István király Szent Péternek ajánlotta föl országát, aminek megtörténtét legújabban Gerics József joggal kétségbe vonta. A ménfői csatában zsákmányolt királyi lándzsának és koronának Ró mába küldése tehát legfeljebb azt bizonyíthatja, hogy V I I . Henrik ezzel az aktussal jelképesen tudtára adta a pápának, „az a spirituális függőség, amely Magyarországot Rómához kapcsolta, megszűnt és helyébe új függőség lépett." Az írott források után térjünk rá magára a tárgyra, a ma is meglévő szentkoronára. Egy technikai aprósággal kez deném, a szentkorona gyöngydrótjaival kapcsolatban. Tíz 6
7
8
9
10
11
évvel ezelőtt a mainzi Römisch-Germanisches Zentralmu seum ötvös restaurátora a gyöngydrótkészítést is azok kö zé a régi technikák közé sorolta, amelyeket egyre-másra tévesen magyaráznak, mert csak olyan ékszerész-ötvös le het velük tisztában, akinek többéves gyakorlati tapasz talata van a régi munkamódszerekben. Szerinte különösen óvatosnak kell lenni, ha valaki technikai sajátosságokból akar a tárgy készítési idejére vagy stíluskörére, azaz helyé re következtetni. Végül arra figyelmeztetett, hogy aki ma ga nem dolgozott a ma részben már feledésbe merült technikákkal, nem tudja helyesen megítélni azt sem, ho gyan használták a régi szerszámokat. Mindezeknek a lehetséges hibáknak és tévedéseknek is kolapéldája lehet az, amit a szentkoronát kutató ún. „aranyműves csoport" a gyöngydrótokról állít. Közismert, hogy szerintük a szentkorona egységesen tervezett és kivi telezett alkotás. Egységének bizonyítékai között szerepel az is, hogy „az abroncs és a keresztpánt gyöngydrótjai azonos típusúak." A valóság ennek épp az ellenkezője. Az összehasonlításnál természetesen figyelmen kívül hagy hatjuk a keresztpántok felületét borító apró filigránt, mert ilyennek nyoma sincs az abroncson. A szegélyező és kere tező gyöngydrótok hasonlíthatók csak össze az abroncs gyöngydrótjaival. Ezek azonban nemcsak nagyságban kü lönböznek, mint Csomor Lajos leírásában is olvashatjuk. A pántok szegélyező gyöngydrótjai csak a fényképen egy ségesek és szabályosak. Nagyítóval rengeteg egyenetlen ség, szabálytalanság válik láthatóvá, valamiképp a kézimunka bizonytalansága érezhető rajtuk. Ezzel szem ben az abroncson, a pártát is beleértve, mind a külső sze gélyeken, mind a zománcképek és az ékkövek körül egységes, különleges formájú gyöngydrót látható. Jellem zője, hogy a gömböcskék kerületén, mondhatni az egyenlí tőn, bevágás van. A külföldi szaknyelv Aequat orschnitt, equatorcut néven ismeri ezt a sajátosságot. Ilyen gyöngy sorokat már az ógörög ötvösök is csináltak, különösen gya koriak a koraközépkori ötvösműveken. A mesterek nyilván azonos szerszámokat használtak (2. kép). 13
14
Német- és Svédországban nemcsak rajzban, hanem va lóságban is rekonstruálták a gyöngydrótkészítő eszközöket, amelyeket 1100 körül Theophilus Presbyter írt le Schedula diversarum artium című híres művében. így sikerült kikí sérletezni azt is, hogyan készültek az ilyen vágásos aranygyöngysorok. Tény az, hogy a korona alsó és felső részének gyöngydrótjai nem készülhettek ugyanazzal az el járással. Tehát épp az ellenkezőjét bizonyítják annak, amit az aranyművesek állítanak. A különös csak az, hogy az aranyműves csoport, amely mikroszkóppal és gégetükörrel dolgozott, nem észlelt vagy nem akart észrevenni olyan formai különbségeket, amelyeket egy vak is ki tud tapo gatni ujjaival. 15
Mennyiben érdemel hitelt mint forrás a szentkoronáról szóló első könyv, Révay Péter koronaőr 1613-ban megje lent munkája, benne a korona első leírásával és Wolfgang Kilian metszette képével? A leírásban ugyanis többek közt ez áll: „Magán a kerületen (értsd: az abroncson) ...hom lokzati részen almát tartó Üdvözítőnk képmása, az ellen
kező oldalon a Szent Szűz Máriáé, aztán az apostolok, a keresztény királyok, császárok, vértanúk szentséges sora, mint látszik, görög betűkkel, az arany alakokat és a hoz zájuk tartozó jelvényeket ábrázoló képek az egészen ke resztül a legfelül álló keresztig váltakozva követik egymást." Ezt a passzust az aranyműves csoport, művé szettörténész mentorát, Pap Gábort követve, cáfolhatatlan bizonyítéknak nyilvánította arra, hogy Dukász Mihály, a bíborban született Konstantin vagy Konstantios, és Géza király akkor még nem lehettek a koronán, és ezért nem is datálhatják az abroncsot. Én viszont az 198l-es nemzetközi konferenciára készí tett kutatástörténeti referátumomban ezt írtam: „(Révay Péter) leírása épp oly messze áll a valóságtól, mint művé nek Wolfgang Kilian metszette illusztrációja. Mindkettő jellemző példája a barokk szemléletnek, amely az ideát, a jelképi tartalmat fontosabbnak tartotta a fizikai valóságnál. ... A Jézus-Mária pár logikus elképzelés, csak éppen nem valóság." (1. kép) A referátum, amelyet szóban nem ad hattam elő, mert a hatóságok elszabotálták a vízumot, nyomtatásban csak németül jelent meg 1983-ban. Elkül dött magyar szövegemet azonban úgy látszik sokszorosítva szétosztották. Ebből tudhatta meg Pap Gábor és az „aranyműves kollektíva", hogy Révay Péter könyvének ja vított és lényegesen bővített kiadása is van. Ebben el mondja, hogy kibetűzte a Konstantin nevet, és hosszasan bizonygatja, hogy a mi koronánk azonos azzal, amelyet Nagy Konstantin császár küldött I . Szilveszter pápának, és I I . Szilveszter ezt adta Szent Istvánnak, az első magyar királynak. Az aranyművesek azóta különféleképp próbál ják menteni Révay Péter hitelét és vele saját elképzelése iket. Az utóbbi években két különböző kísérlet látott napvi lágot. Csomor Lajos két könyvében próbálja megmagya rázni Révay Péter „tévedéseit", először rövidebben, majd bővebben. Elismeri, hogy Révay nem láthatta a koronán Szűz Máriát. De szerinte fel lehet tenni, hogy „vagy hagyo mányból, vagy a Korona ládájában akkor még meglévő ira tokból (melyek állítólag 1848-53 között Orsovánál szétmállottak) tudhatta, hogy Dukász képe helyén valami kor Szűz Mária képének kellett lennie!... Akárhogy is van, logikus dolog elképzelni, hogy a magyar királyok beavatási Koronáján - egyben a magyar állam jelképén - ott kell legyen annak a Szűz Máriának a képe, akinek az országot oltalmára bízták." Erről a képről pedig feltehető, hogy a Madonnát az almát tartó gyermek Jézussal ábrázolta. Ezért írhatott Révay Péter az almát tartó Üdvözítőről. Ennél a bizonyíthatatlan hipotézis-sorozatnál konkré tabb, láthatóbb érvekkel igyekszik megvédeni Révay hite lét Brabák Károly terjedelmes cikke. A szerző „jel zőtáblát" akart állítani a „zsákutca" elé, amelybe 1790-92ben szerinte Weszprémi István vitte bele a korona-kutatást ama „hipotézis" fölállításával, hogy a szentkorona két részből áll, amelyeket csak utólag, Weszprémi szerint valamikor a l l . században, a görög rész nyugatra kerülése után szereltek össze. Brabák többek közt áttekinti és kommentálja 1613-tól, Révaytól, 1988 végéig, Váczy Péterig, a korona „hátsó ormára" vonatkozó „fontosabb megnyilatkozáso16
17
18
19
20
21
22
kat". Idézetsorozatával mindenekelőtt azt kívánja bemu tatni, hogy Weszprémi Istvánig szó sem esett Dukász Mihály ról, csak Szűz Máriáról, sőt még Decsy Sámuel is említi 1792-ben az abroncs hátsó oldalán, a I I . Mátyás alatt újjal pótolt zafírkő fölötti Mária-képet. Decsy könyvében ugyan a Brabák idézte mondatot sem az általa megadott 41. oldalon, sem másutt nem sikerült megtalálni. Brabák Károly azonban felismerte, hogy Révay Szűz Má riájának egykori megléte csak akkor valószínűsíthető, ha si kerül kimutatnia legalább az almát tartó Üdvözítőt. Aki keres, az talál. Felhívja a figyelmet arra, hogy az alsó Pantokratór „jobb keze gyűrűs és mutatóujjának (valójában hüvely kének) összeérésénél a zománcszalagok a csiszolás során körkörös formába tömörültek." Révay tévesztésének ez a köralakzat biztosít - bizony ki kell mondanunk: hiteles lát ványalapot." Analógiát is közöl. Kirajzolta egy ikonográfiái kézikönyvből egy spanyol Beatus-kézirat trónoló Krisztusát, aki jobb keze középső és hüvelykujjával tart egy kis korongot, amely fölött a „mundus" felirat látható. A világbíró Isten nek ilyenféle ábrázolásai elég szép számmal találhatók kora középkori (9-11. századi) francia- és spanyolországi kézira tokban és elefántcsontfaragványokon. A világ fölötti ural mat jelképező korongocskák vagy gömböcskék azután teljesen eltűntek az Üdvözítő áldásra emelt jobbjából. Eleve valószínűtlen, hogy Révaynak valaha is szeme elé kerülhettek volna ilyen, akkor már évszázadok óta francia meg spanyol kolostorok mélyén használaton kívül prosodó liturgikus tár gyak. A korona görög Pantokratóra ujjai közti kis arany foltocska legföljebb mogyoróra vagy aranypénzre emlé keztethette volna őt, de semmi esetre sem a mindenhatósá got jelző „almára". Már pedig a keresztes glóbusz mind az Atyaisten, mind az Üdvözítő Krisztus, mind pedig a gyermek Jézus baljában, ahogy Wolfgang Kilián metszetén is látható, a 16-17. században általánosan elterjedt motívum volt, de ismerhette mindenki a földi uralkodók reprezentációs képei ről is. 25
253
2
Brabák az 1613-as illusztráció bizonyító erejét azzal veti el, hogy „W. Kilian szemmel láhatólag a Révay-könyv szö vege alapján dolgozott, míg Révaynak több ízben is alkal ma nyílt rá - sőt, ez egyenesen hivatali kötelessége volt - , hogy saját szemével közelről és alaposan megvizsgálja a korona alkotórészeit." Azt, hogy a metszet nem rajz után készült, valószínűvé teszi az is, hogy bal alsó sarkában rövidítve Révay Péter neve és címe olvasható, de az ezen a helyen szokásos „invenit" vagy „delineavit" nélkül. A jobb alsó sarokban lévő „Wolfg:Kilian:Aug:Sculp:" szignatúra sze rint az augsburgi mester csak a metszés munkáját végezte. Tény azonban, hogy a kép nem felel meg mindenben Révay szövegének. Míg a leírásban csak „háromszögalakú virágos csúcsok"-ról van szó, addig a metszeten a csúcsdí szek a valóságnak megfelelően váltakozva félkörívesek és háromszögűek, az előbbiekben azonban alakok is látha tók. Szinte túlbuzgóság jelének tekinthetnénk, hogy a ki lenc csüngőt, amelyek Révay szerint a magyar korona országait jelképeznék, Wolfgang Kilian a korona mindkét oldalán ábrázolta, számukat tehát megduplázta. A csúcs díszek reális alakját ismerhette régebbi, ugyancsak Augsburgban készült koronaábrázolásokról. Ezek azonban más 27
28
részletekben is közelebb állnak a valósághoz, így lehet, hogy a metsző a nyomtatott szövegtől eltérő, másik leírást kapott a szerzőtől. Révay Péter nyilván nem talált kivetni valót Wolfgang Kilian képén. Az 1659-ben megjelent postumus munkában az előszó csak a nyomdász hibáit említi. A korona tárgyi le írása is az 1613-as szöveg ismétlése, csak a Konstantin-kép jelent többletet. A Mária-kép problémáját Brabák egész új, egyéni módon gondolja megoldani. Idézi Marosi után azt a megállapításomat, hogy Révaynál „a Jézus-Mária páros logi kus elképzelés, csakhogy nem felel meg a realitásnak". Eh hez fűzi a kommentárt: „Bogyay realitása csak a másodlagosan felszegecselt Dukász-lemezre lehet érvényes. Révay viszont a maga „valóságtól távolállónak" minősített so rait még 1790-hez képest is, amikor először hallunk majd Dukász Mihály jelenlétéről koronánkon, több mint másfél évszázaddal korábban vetette papírra." Végül kijelenti, hogy amíg az alma esetében tévedhetett Révay, kizárt dolog, hogy egy „Madonna-alakot" összetévesztett volna „egy baju szos-szakállas, hatalmi jelvényekkel felszerelt császárfigurá val". Ebből nyilvánvaló, hogy Brabák szerint Révay Péter idejé ben még Szűz Mária képe volt Dukász Mihály helyén. A kérdés föl sem merült benne, hogy épp a katolikus Habsburg királyok alatt miért távolították volna el Szűz Máriát, hogy egy obskúrus bizánci császárt tegyenek helyébe. Nem kevés bé figyelemre méltó az, hogy Brabák nézete homlok egyenest ellenkezik Csomor Lajos már ismertetett felte véseivel és azzal a kétségtelenül helyes megállapításával, hogy Szűz Mária képe már 1551-ben sem lehetett a koro nán Dukász Mihály helyén. így aligha véletlen, hogy Bra bák kutatástörténeti áttekintése ugyan Váczy Péternek egy 1988 legvégén megjelent írásával záródik, de hiányzik belőle Csomor Lajosnak 1987-ben és 1988-ban megjelent két könyve. Nem hiszem, hogy az aranyműves csoport ezen „megnyilatkozását" nem ismerte vagy nem tartotta volna elég fontosnak. Az elhallgatás oka az lehet, hogy ha idézi Csomor véleményét is, a legnaivabb olvasóban is fel derengene az igazság. Az, hogy nem a Weszprémi István nyomdokain járó ún. hivatalos korona-kutatás akadt el zsá kutcában, hanem az az új, aranyműves-technológiai, rnérnöki-rnatematikai és Pap Gábor-i művészettörténeti irány, amely egyedül célra vezetőnek hirdeti magát. A kérdés voltaképp nem is az, hogy Révay Péter mit láthatott a koronán, hanem az, hogy miként nézte azt. Más szóval: hogyan tekintette Révay Péter és kora, i l letve az a társadalmi réteg, amelyhez ő is tartozott, azt, amit vizuális valóságként műalkotásokon és az udvari reprezentációban látott. A válasz egyszerű: Az 1600-as évek humanista műveltségű társadalmi elitje az eszmei tartalmat tartotta a lényegesnek, nem pedig a látható, kézzel fogható, mondhatnánk hétköznapi valóságot. I I . Rudolf császár kora ez, amelynek kultúráját nemrég több kiállítás is bemutatta. írásokból és műalkotásokból megismerhetjük az akkori emberek viszonyát a vizuális élményhez. Épp a szentkoronáról akkoriban nemcsak Révay Péter írt könyvet, hanem Lackner Kristóf soproni polgármester is, 29
30
31
32
amely ugyancsak 1615-ben jelent meg Ellwangenben Coronae Hungáriáé emblematica descriptio, Magyarország koro nájának jelképértelmező leírása címmel. A szerző nemcsak igen művelt, Páduában jogi doktorátust szerzett ember volt, hanem ötvösmester fia, aki maga is kitanulta a mesterséget, jól rajzolt, és művét saját metszeteivel illusztrálta. Ezenfölül Sopron városának országgyűlési és udvari követe, aki ott volt 1608-ban I I . Mátyás pozsonyi koronázásán, ö maga írja könyvében: .Amennyire ezt a koronát külső vonásaival ép pen a koronázás közben megszemlélve és végignézve - köze lében voltam és jelen voltam - megfigyelhettem, ugyanúgy meg is festettem." És mi lett az eredmény? Egy elképzelt korona, sem a leírásnak, sem a jelképmagyarázatoknak, sem a szépen színezett képeknek nincs jóformán semmi közük a reális koronához. Lackner Kristóf mintegy elgondolta, hogy mi mindennek illik ott lennie a magyar király koronáján, hogy kifejezze annak szellemi tartalmát és jelentőségét. Ezt az esz mei konstrukciót nem habozott tárgyi valóságként beállítani. Révay Péter persze sokkal jobban ismerte a koronát, mint tárgyat, de amikor írt róla, ő is hasonlóképp gondolkozott. 35
Ennek a mai ember számára érthetetlen szemléletmódnak akkori uralmát a képzőművészet alkotásai mintegy ellenpró baként bizonyítják. Hogy a kor igényes udvari művészete ho gyan foglalta képbe az akkori reális eseményeket, arra jó példa a Szépművészeti Múzeumban a prágai udvar egyik ki váló festőjének, Hans von Aachennek a képe Győr 1598-ban történt visszafoglalásáról. A történet jól ismert hiteles for rásokból. Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf az éjszaka leple alatt vonultak a város falai alá, az új harci eszközzel, petárdával felrobbantották a kaput és úgy törtek be a város ba. Hans von Aachen a tudós udvari művészetben a realisták közé tartozott. A képen valóban reális az éjszaka, de a közé pen elöl megvilágított főszereplők nem a valóságból vannak véve. A megbilincselt Hungária a császári hatalmat jelképező sasos oszlopba kapaszkodik, mialatt egy meztelen török fo goly leoldja lábáról bilincseit, a másik oldalról Victoria üd vözli. Csak a sötét háttérben látni a felvonuló csapatokat, a császáriak fölött az Istvánffy Miklós leírásában is említett sas madárral. A valóságos történet voltaképp csak a sötét háttér ben, szinte miniatűr méretekben látható a város látképével és a kapunál egy szikra nagyságú fényvillanással. A petárdarobbantásra még az emlékeztet, hogy a mester elöl lent a bal sarokba odafestette az új harci eszközt. A jobb sarokba vi szont egy hollót festett, aminek német neve (Rabe) Győr német nevét idézi. 36
choz. A Magyarország szent koronája című, három kiadást is megért könyvben olvasható: „Arra sincs semmilyen ko moly alap, hogy a korona bármely eredeti zománcképét bizánci készítménynek tartsuk. Ha szigorúan vizsgálódunk, akkor művészettörténeti indokok alapján sem állíthatjuk ezt, mert tudjuk, hogy bizánci stílusban készült zománcké peket nemcsak Bizáncban, hanem más országokban is ké szítettek." A művészettörténész, aki ezt az aranyműves szerzőnek sugalmazta, lehet igen sok területen lángelme, de voltaképpen vak. Vele stílusról éppúgy nem lehet vitá ba szállni, mint egy süketen születettnek zenei harmóniá kat magyarázni. A megbolygatás, levétel, visszarakás természetesen nagyon is elképzelhető. Nemcsak azért, mert a hátsó ékkövet I I . Mátyás alatt ki kellett cserélni. A koronát tehát ezen a részen is érte sérülés. Van azonban még egy szempont, amire úgy látszik addig nem gondoltak. A corona graeca képei egy hét tagú égi és egy három tagú földi csoportot alkotnak. Az égi szféra általános érvényű, bárhol és bármikor megjelenhet. Példa rá női fejéken a kievi diadém még ünnepélyesebb Deesis kompozíciója. A hátsó három kép a fejdíszt mintegy aktualizálja, szemé lyekhez, időhöz köti. Lehet tehát, hogy akkor kerültek a koronára, amikor eldöntötték, hogy Magyarországra kül dik. Az is lehet, hogy eredetileg valóban más képek voltak a helyükön. De ma, az egész korona képprogramját tekint ve, mindenesetre helyükön vannak. A jelenlegi állapotá ban egységes abroncskoronával kapcsolatos fő probléma azonban eredeti rendeltetése. 37
38
39
Bárányné Oberschall Magdáé az érdem, hogy felismer te, az oromzatos abronc sa bizánci női koronák típusának felel meg. Azok a történészek, akik mindenképp Géza koronáját akarják benne látni, ezeket utólagos rátéteknek nyilvánítják. így olvashatjuk a Magyarország története tíz kötetben első kötetében is. Ezt az amerika J.P.Kelleher disszertációjában is nagy szerepet játszó elképzelést egyetlen technikai vizsgálat sem igazolta. Az oromdfszek, a „pinnae", az abroncs eredeti alkotórészei. A Magyaror szág története tíz kötetben első kötete ezzel szemben arra hivatkozik, hogy „ismerünk bizánci ábrázolásokon királyt hasonló diadémmal." Deér József azonban kimutatta, hogy a női koronák oromzatai az antik város-istennők falkoronáira mennek vissza, míg az uralkodók „corona radiata"-ja, a sugaras korona, a császári napkultuszban gyökerezik. Ké sőbb a képeken elmosódhattak a különbségek, mint pl. a 11. század végi Barberini Psalterium Komnénosz Eleket és Jánost ábrázoló képén is. 40
41
42
43
44
Az allegóriák és emblémák, mitológiai alakok és jelképek többet mondtak az igényes művelt közönségnek, mint a fizi kai valóság. Ilyen légkörben született meg Révay Péter köny ve a szentkoronáról: ez a tárgy történetének fontos forrása és sok más tekintetben is érdekes dokumentum. Leírására építeni azonban tudománytalan kalandozás, amely csak zsá kutcába vezet. Révay Péterrel tehát nem lehet bizonyítani, hogy a bizánci császárok és Géza király képe eredetileg nem tartoztak a koronához. Az aranyművesek állítják, hogy mivel megbolygatás nyomait viselik, csak utólag kerülhettek oda. Sőt állítják azt is, hogy az egész abroncsnak nincs köze Bizán
A férfi vagy női korona vitájában szerintem perdöntő még Géza képe. Megint Bárányné Oberschall Magdát kell idéznem, ő figyelt föl először arra, hogy a császárné visel heti férje képét, éppúgy mint az alárendelt tisztviselők is urukét. Uralkodó saját képével azonban eddig ismeret len. Nem is lenne semmi értelme. A magyar „képviselő" szó előtörténete tanulságos ebben a tekintetben. A képvi selés fogalom lényegéhez tartozik, hogy a képet viselő nem lehet azonos azzal, akinek képét hordja. A Magyarország története tíz kötetben első kötetében ez áll: „A saját kép más viselésének tilalma az adott esetre is érvényes ha tállyal nincs igazolva." Szeretném tudni, volt-e valaha 45
46
ilyen tilalom? Tiltani csak azt lehet, amit elkövetnek, ami megvan. Mit jelentene a király fején vagy ruháján a saját képe, amikor személyesen jelen van? A felesége ruháján vagy fejdfszén, éppúgy mint alárendelt méltósá goknál, annál több és mélyebb értelme lehet. Jelenti az odatartozást, hűséget, odaadást. Synadene, aki Bizáncból jött, méltán viselte mind császárai, mind pedig férje képét. A berlini múzeumban van például egy bizánci arany fülbe való pár, az egyiken Mária, a másikon Tzimiszkész János 10. sz.-i császár zománcképével. Ezt csak a császárné, eset leg a leánya vagy előkelő udvarhölgy viselhette. Szerintem a corona graeca-t semmi esetre sem szánhatták Géza fejére. Más uralkodó is csak később, mai felső részével kiegészítve viselhette. De ez a felhasználása is föltételezi, 47
hogy a képprogram vagy elvesztette már minden politikai aktualitását, tán nem is értették már, hagyomány szentelte díszt láttak csak benne, vagy pedig nagyon aktuálisnak tekintette olyan király, aki maga is igényt emelhetett a császári trónra. Természetesen könnyű feltevéseket alkotni. De az igaz ságkeresés útja csak akkor marad nyitva, ha nem építünk feltevésekre mint tényekre további hipotéziseket, és ha van merszünk bevallani azt is, hogy kérdéseinkre egyelőre nincs felelet. Synadene koronája azonban több, mint puszta föl tevés. És ezzel kapcsolatban csak egyre szeretnénk még emlékeztetni. Gondoljunk arra, hogy ettől a homályba ve sző görög asszonytól származott Vak Bélától Anjou Má riáig Magyarország minden uralkodója és szentek meg boldogok egész sora.
JEGYZETEK *
A M E T E M 1989. november 2 1 - é n Budapesten tartott
len Kongreß für Frühmittelalterforschung, 21-28. Septem ber 1958. Graz - Köln 1961. 261-277.
konferenciáján „Szent István koronájának vitás kérdései" címmel előadott referátum átdolgozott és bővített változata. 1
2
3
Ilyen beszámolók: Neuere Forschungen über die Ste phanskrone. Das Münster 4 (1951) 233-234; Problémák Szent István és koronája körül. Új Látóhatár 13/30 (1970) 105-115; Az ország és koronája. Katolikus Szemle 30 (1978) 1-13; Ungarns Heilige Krone. E i n kritischer Forschungsbericht. Ungarn-Jahrbuch 9 (1978) 207-235; Ü b e r die Forschungsgeschichte der heiligen Krone. In: In signia Regni Hungáriáé I. Budapest 1983. 65-89; A szent korona mint a magyar történelem forrása és szereplője. In: Gesta Hungarorum I. S M I K K , Zürich 1984. 88-104; Ugyanez megjelent kiegészítő utóirattal: Nyugati magyar esszéírók antalógiája. Vál. és szerk. Borbándi Gy. Bern 1986. 35-54. és A E T A S A J A T E történész hallgatóinak lapja 5. (1987/1) 80-97.
8
Jellemző, hogy a visszaküldési elmélet egyik kanadai híve még a szöveghamisítástól sem riadt vissza. Hailay I.: A ma gyar szent korona körüli tévedések és félreértések tisztá zása. Toronto 1982, 19. V I I . Gergely levelét idézve a „transmisit" szót vastag betűvel kiemelve szedett „vissza küldte" kifejezéssel fordította magyarra. A szerző tájéko zottságára a történettudomány irodalmában jellemző az is, hogy fölfedezi és hiteles forrásként, mint „koronatanút" idézi a 17. században koholt Szilveszter-bullát.
9
Deér op.cit. (5. jegyzet) 196-197. Ugyanígy legújabban Fried, J: Otto I I I . und Boleslaw Chrobry. Das Widmungs bild des Aachener Evangeliars, der „Akt von Gnesen" und das frühe polnische und ungarische Königtum. Eine Bildanalyse und ihre historischen Folgen. Wiesbaden Stuttgart 1989, 132-133; és Gerics, J: A n der Grenze zwi schen West und Ost. Der Staatsgründer und Gesetzgeber Stephan der Heilige. In: European Intellectual Trends and Hungary. Edited by Glotz F. Separatum, Budapest 1990, 2-3.
10
Gerics J.: Nagy Konstantin adománylevelének helye é s sze repe Magyarország és Bulgária korai történetében. In: Szent István-emlékülés Székesfehérvárott. (Fejér megyei levéltár közleményei 7.sz.) Székesfehérvár 1989, 5-10. Gerics mutat rá arra, hogy a Salamon királyhoz intézett pápai levélnek az a kitétele, hogy a Szent Péternek való fölajánlásról a király „hazája véneitől" szerezhet tudomást, bibliai eredetű köz hely, amelyet a pápai kancellária máskor is használt. Bőveb ben kifejti Gerics J. az itt idézett tanulmányban.
11
Györffy Gy.: In: Magyarország története tíz kötetben. 1/1. Budapest 1984, 842.
12
Fokz, K: Einige Beobachtungen zu antiken Gold und Silberschmiedetechniken Archäologisches Korrespondenzblatt 9. (1979) 213.
13
Csomor L . : Magyarország Szent Koronája. Vaja s. a. (1988) 123. A régebbi irodalomból pl. Idem: Szent István koronájának nyomában. Pannónia kiadó, s. 1. 1987. 87.
14
Wolters, /..- Filigran (Filigranarbeiten, Filigrandraht). R e allexikon zur Deutschen Kunstgeschichte. V I I I . München 1986. 1069.
Kovács É.: A magyar koronázási jelvények kutatásának hat éve. Művészettörténeti Értesítő 35 (1986) 31. Gombos, A. F.: Catalogus fontium históriáé hungaricae aevo ducum et regum ex Stirpe Árpad descendentium ab an no Christi D C C C usque ad annum M C C C I . Tomus I I . Budapest 1937, 1082, No. 2584.
4
5
Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi kirá lyok alatt. 2. kiadás. Budapest 1899, I. 422; Gyórffy Gy.: István király és műve. Budapest 1977, 144; Idem: Mikor készülhetett a szent korona? Élet és Tudomány 26 (1971) 59; Vajay Sz.: Az Árpád-kor uralmi szimbolikája. In: Közép kori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth J. - Székely Gy.: Budapest 1974, 341-343; Idem: Corona regia - Corona Regni - Sacra Corona. Ungarn-Jahrbuch 7 (1977) 42-43; Deér, / . : Die Heilige Krone Ungarns. Wien 1966, 195-200.
6
Kovács
7
Deér, J: Die abendländische Kaiserkrone des Hochmittel alters. Schweizer Beiträge zur allgemeinen Geschichte 7 (1949) 58-86; Idem: Kaiser Otto der Große und die Reichskrone. In: Beiträge zur Kunstgeschichte und Archä ologie des Frühmittelalters. Akten zum V I I . Internationa
op. cit. 25-27.
15
Foltz op.cit. 218; Duczko, W.: The Filigree and Granulati on Work of the Wiking Period. Stochkolm 1985, 19; Wol ters op. cit. 1131.
25a Champeaux, G. de - Stercks, D.S. (O.S.B.) Introduction au monde des symboles. Paris, Zodiaque, 1966, 2. kiadás 1972. Pl. 111. Gerona, katedrális.
16
Magyar fordítása: A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Vál. é s szerk. Katona T.: B u dapest 1979, 343. Latin eredeti: De Sacrae Coronae Regni Hungáriáé ortu, virtute, victoria, fortura, anno ultra D C clarissime brevis commentarius Petri de Reva comitis comitatus de Turocz. Augusta Vindelicorum 1613.
26
Van der Meer, F.: Maiestas Domini. Théophanies de 1' Apo calypse dans l'art chrétien. Città del Vaticano - Roma Paris 1938, 333.
27
Brabák op.cit. 13.
28
Pl. az ún. Fugger-krónika (valójában a Habsburg dinasztia története) 1559-es évszámot viselő müncheni kézirata (Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Germ. 897) fol. 308 festménye ( A korona kilenc évszázada [16. jegyzet] 144. 53. kép. A képjegyzékben hibás könyvtári jelzettel), vala mint II. Mátyás képe (ibid. p. 152, 59. kép), amelyet 1610ben Wolfgang Kilian bátyja, Lucas készített.
29
Schwandtner op.cit. 625, 821.
30
Brabák op. cit. 12.
31
Ibid 13.
32
Ibid
33
Az 1659-ben kiadott postumus munka hitelét, amelyben szó van már a Konsztantinosz-képről, Brabák azzal próbál ja megingatni, hogy „végleges szövegezését idegen kéz (Iongelinus Gáspáré) is befolyásolhatta." (ibid. 14) A könyv címlapjának tanúsága szerint csak a Révay művéhez függelékként hozzátoldott„catalogus Palatinorum et Judicum" Iongelinus munkája.
34
A művet részletesen ismerteti bőséges idézetekkel és áb rákkal Kovács J.: Lackner Kristóf a koronáról. Életünk 22 (1988) 719-726.
35
Ibid 723.
36
Galavics G.: Kössünk kardot az pogány ellen. Török há borúk és képzőművészet. Budapest 1986, 13. színes kép.
37
Csomor op. cit. 160.
38
Lovag Zsuzsa megfigyelése szerint „a fölső koronarészen az összes, az alsón pedig csaknem az összes foglalat több szöri ki- és behajtás nyomait mutatja, eszerint mindegyik ről feltehető lenne, hogy előzőleg más kép volt benne". Lovag op. cit. 41.
39
Deér, J.: Mittelalterliche Frauenkronen in Ost und West. In: Schramm, P. E.: Herrschaftszeichen und Staatssymbo lik. I I . Stuttgart 1956, Tafel 49b.
40
Bárányné
17
Bogyay: Über die Forschungsgeschichte (1. jegyzet), 66. Az el nem mondott referátum.
18
19
A nemcsak helyenként javított, hanem lényegesen bőví tett é s új c í m m e l e l l á t o t t m ű v e t 1659-ben, jóval R é v a y Péter halála után, Nádasdy Ferenc jelentette meg nyom tatásban: Petri de Reva comitis Turoczensis et Sacrae Coronae duumviri de Monarchia et Sacra Corona Regni Hungáriáé centuriae septem. Francofurti 1659. Mindkét művet újra kiadta Schwandtner, / . : Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Tomus II. Vindobonae 1746. A postumus művet ebből a kiadásból idézem. Csomor: Szent István koronája (13. jegyzet) 81-82; Idem: Magyarország Szent Koronája (13. jegyzet) 90. Sajnos, egyik művében sem találni nyomát annak, hogy tudomást vett volna a Magyar Tudományos Akadémia Művé szettörténeti Bizottsága 1984 novemberében tartott ülésén előadottakról, elsősorban Lovag Zsuzsa kritikai referátu máról, amely - ismét sajnos - csak jóval később és szűk körű szakfolyóiratban látott nyomtatásban napvilágot: Lovag Zs.: A korona-kutatás vadhajtásai. Művé szettörténeti Értesítő 36 (1986) 35-48.
20
Csomor: Magyarország Szent Koronája (13. jegyzet) 90-91.
21
Brabák K: A magyar korona hátsó ormának problemati kája. Z o m á n c 1987-1988. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét, 4-28.
22
Ibid. 25,16.
23
Ibid. 11-26. K o m m e n t á r j a i b a n hol félremagyarázza az i d é z e t t s z ö v e g e t , pl. P é c z e l i J ó z s e f e s e t é b e n (15), hol pedig nyilván nem érti, v o l t a k é p p e n miről is van s z ó . E r r e példa mindaz, amit a színek bizánci rangjelző szere péről ír a Moravcsik Gyula és Bárányné Oberschall Magda írásaiból ka ragadott idézeteket kommentálva (20-21). Bá rányné asszonynevét, amelyen nemzetközi hírnevet szer zett, Brabák a szövegben elhallgatja. Megjegyezhető még, hogy nála is feltűnő a stíluskritikai ítélőképességnek Pap Gáborra és az „aranyműves csoportra" jellemző végzetes fogyatékossága. A 6. és 7. oldalon közölt rajzok, amelyek kel a szerző a korona hátsó orma uralkodó képeinek és az abroncs többi bizánci zománcainak különböző műhelyek ből való származását akarja bizonyítani, jellemző példái a rajzos manipulációnak. Bizonyító erejük nullával egyenlő mindenkinek, aki ismeri és szem előtt tartja a zománcképek e g é s z é t .
24
25
Ibid 16; Decsy S.: A Magyar Szent Koronának és az ahhoz tartozó tárgyaknak históriája. Bétsben 1792. Itt igazítom helyre az Insignia Regni Hungáriáé kötetben megjelent kuta tástörténeti beszámolóm téves adatát (68). Decsy előszava nem 1790-ben, hanem közvetlenül a nyomtatás előtt, 1792 május 6-án kelt. Brabák op.cit. 13.
Oberschall M.: Constantinos Monomachos csá
szár koronája. Budapest 1937, 31.Eadem
in: Folia Archae-
ologica 1-2 (1939) 236-237. 41
op. cit. (11. jegyzet) 882.
42
Kelleher P., J.: The Holy Crown of Hungary, American Academy in Rome, 1951. 106.
43
Op.cit. (11. jegyzet) 883.
44
Deér op.cit. (5. jegyzet) 59-62.
45
Bárányné Oberschall M.: Constantinos Monomachos (40. jegyzet) 38.
46
Op cit. (11. jegyzet) 883.
47
Reallexikon zur byzantinischen Kunst. I I I . Stuttgart 1976. 774.
KRITISCHE NACHLESE U M D I E H E I L I G E K R O N E
Der Beitrag setzt sich in Bezug auf vier umstrittene Prob leme der Kronenforschung mit Lösungsversuchen ausei nander, die den Weg zu neuen Erkenntnissen zu sperren drohen. 1. Aus dem Brief des Papstes Gregor V I I . vom 28. Oktober 1074 an König Salomon wird gefolgert, daß die Krone des hl. Stephan vom Kaiser Heinrich I I I . 1044 in der Schlacht von Ménfő erbeutet und nach Rom ge schickt wurde, wo sie später verloren ging. Diese Interpre tation geht auf Gyula Pauler zurück, der aufgrund der Objektuntersuchung von 1880 überzeugt war, daß die heutige Krone nicht die des ersten Ungarkönigs gewesen sein kann, und glaubte, daß die Herrscher auch im Früh mittelalter nur eine Krone besaßen, die vererbt wurde. Der Papstbrief beweist jedoch lediglich, daß Gregor V I I . weder von einer römischen Herkunft der vom Kaiser über sandten Herrschaftszeichen, noch von einer päpstlichen Kro nenschenkung an König Stephan wußte. Dieser Sachverhalt steht vollkommen im Einklang mitden neuesten Erkenntnissen über die Unglaubwürdigkeit des Berichtes in der Ste phansvita des Bischofs Hartvic (Josef Deér, Johannes Fried, József Gerics). 2. Unter den Argumenten, womit bewiesen werden soll, daß die Heilige Krone eine einheitlich geplante und ausgeführte Goldschmiedearbeit sei, erscheint auch die Behauptung, der Reif mit seinen Aufsätzen (die „Corona graeca") und die Bügel (die „Corona latina") seien mit Perldraht „gleichen Typs" verziert. In Wirklichkeit fin det man an der „Corona graeca" nur den eigenartigen Perldraht mit „Äquatorschnitt", der mit einem anderen Werkzeug und nach einem anderen Verfahren herge stellt wurde als die Perldrahtverzierung der Bügel. Der
Unterschied spricht eindeutig gegen die angebliche Einheitlichkeit der Krone. 3. Die Verfechter der Einheitlichkeit halten Peter Révays Beschreibung aus dem Jahre 1613 für einen untrüg lichen Beweis, daß die drei Herrscherbilder nicht zum ursprünglichen Zustand gehören und die „Corona grae ca" nicht datieren können. Ihre Versuche, die Entste hung der realitätsfernen Objektbeschreibung zu erklären, sind widersprüchlich, sie heben sogar einander auf. Révays Werk ist ein typisches Produkt jener barock humanistischen Gelehrsamkeit, welche die abstrakte Idee und Allegorie viel hoher schätzte als die visuell erlebte Wirklichkeit. Literatur und höfische Kunst um 1600 bieten dafür manche Beispiele, wie u.a. Chri stoph Lackners Buch über die Embleme der Krone Ungarns. Wer solche Texte als kunthistorische Quel le benutzt, gerät meist in eine Sackgasse. 4. Trotz der bahnbrechenden Erkenntnis von Magda v. Bárány-Oberschall und der typologischen Untersuchungen von Josef Deér halten namhafte ungarische Historiker die „Corona graeca" immer noch für die Krone des Kö nigs Géza I . DieBehauptung, die für byzantische Frau enkronen typischen Aufsätze („pinnae") seien nach träglich angebracht worden, haben die technischen Un tersuchungen keineswegs bestätigt. Die Vorstellung aber, ein Herrscher habe sein eigenes Bild getragen, ist histo risch nicht zu belegen und psychologisch sowie logisch ein Unsinn. Nur Synadene, Gézas zweite Gattin, kann die Krone erhalten und getragen haben. Dieser Be stimmung entsprechend wurden die Herrscherbilder am Reif angebracht, vielleicht an der Stelle anderer Emailplatten.
