TANULMÁNY
„Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében”
2013.
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Készült:
megbízásából az ED_13-1-2013-0001 számú támogatott projekt keretében megvalósult külföldi tanulmányutak tapasztalatainak alapján
Összeállította:
MUVAPI Szakértői, Tanácsadói és Szolgáltató Kft.
A tanulmány elkészítésében részt vettek: Dr. Bakos József Dr. H. Nagy Judit Dr. Nagy Imre Nesztinger Péter Arató Zoltán Varga István Kukla Endre Pelyhe Zoltán
NMH MMI - Főigazgató-helyettes NMH MMI - Munkavédelmi Főosztály - Főosztályvezető NMH MMI - Munkahigiénés és Foglalkozás-eü Főosztály – Főosztályvezető NMH MMI - Munkavédelmi főreferens NMH MMI - Munkavédelmi szakreferens MUVAPI KFT. - Ügyvezető igazgató MUVAPI KFT. - Cégvezető MUVAPI KFT. - Szakmai vezető
2013. június 30. © Nemzeti Munkaügyi Hivatal
2
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Tartalomjegyzék ELŐSZÓ .................................................................................................................................. 4 BEVEZETÉS.............................................................................................................................. 5 I. MUNKAVÉDELEMI KOCKÁZATÉRTÉKELÉS MAGYARORSZÁGON ........................................................... 8 II. AZ OIRA BEMUTATÁSA ........................................................................................................ 11 III. A MUNKAVÉDELEM, MINT A MUNKAVÁLLALÓK EGÉSZSÉGÉT NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉSI FELTÉTELEI MEGTEREMTÉSÉNEK ÖSZTÖNZŐJE AZ EU EGYES TAGÁLLAMAIBAN ............ 18 1. Németország – Bajorország - München............................................................................ 18 A német munkavédelmi irányítás felépítése ...........................................................................18 A balesetbiztosítási rendszer .................................................................................................20 A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése ...............................................................20 A munkavédelmi kockázatértékelés .......................................................................................21 Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása .................................................22 Az OiRA alkalmazásának lehetősége ......................................................................................23 2. Ausztria - Bécs ............................................................................................................... 24 Az osztrák munkavédelmi irányítás felépítése ........................................................................24 A balesetbiztosítási rendszer .................................................................................................25 A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése ...............................................................25 A munkavédelmi kockázatértékelés .......................................................................................26 Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása .................................................27 Az OiRA alkalmazásának lehetősége ......................................................................................27 3. Hollandia - Amszterdam ................................................................................................. 29 A holland munkavédelmi irányítás felépítése .........................................................................29 A munkavédelmi kockázatértékelés, ellenőrzés, állami szerepvállalás ....................................31 A balesetbiztosítási rendszer .................................................................................................34 4. Dánia - Koppenhága........................................................................................................ 35 A dán munkavédelmi irányítás felépítése ...............................................................................35 A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése ...............................................................37 A munkavédelmi kockázatértékelés .......................................................................................39 Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása .................................................40 A balesetbiztosítási rendszer .................................................................................................41 Az OiRA alkalmazásának lehetősége ......................................................................................41 5. Svédország - Malmö ........................................................................................................ 42 A svéd munkavédelmi irányítás felépítése ..............................................................................42 A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése ...............................................................43 A munkavédelmi kockázatértékelés .......................................................................................44 Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogató szerepe .........................................44 A balesetbiztosítási rendszer .................................................................................................45 Az OiRA alkalmazásának lehetősége ......................................................................................45 IV. KIÉRTÉKELÉS, JAVASLATOK ................................................................................................. 46 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ ........................................................................................................... 54 ANGOL NYELVŰ RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ ......................................................................................... 57 MELLÉKLETEK ....................................................................................................................... 59 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ............................................................................................................ 60 IRODALOMJEGYZÉK ................................................................................................................. 61
3
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
ELŐSZÓ A
Nemzeti
Munkaügyi
kisvállalkozások
Hivatal
adminisztratív
által
elindított,
terheinek
„Koncepció
csökkentésére
a
a
mikro-
és
munkavédelmi
kockázatértékelés esetében” című projekt keretében megbízta a MUVAPI Szakértői, Tanácsadó
és
Szolgáltató
Kft-t
a
„Nemzetközi
tapasztalatok
összefoglalása,
elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív
terheinek
csökkentésére
a
munkavédelmi
kockázatértékelés
esetében” című kutatási, fejlesztési, szolgáltatási feladat megvalósításával. Társaságunk elvállalva a megbízást a szerződésben és mellékleteiben részletezett kutatás, fejlesztési feladatokat – a közreműködő személyek aktív bevonásával – végrehajtotta. Szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy a feladat végrehajtásaként elkészült tanulmány III. fejezete - a vizsgált országok vonatkozásában külön-külön – nem csak a mikro- és kisvállalkozások kockázatértékelésével foglalkozik, hanem - igen sok más jellegű - olyan hasznosítható információt is tartalmaz, amelyek a munkavédelem országos szintű szervezeteivel (állami, munkaadói, munkavállalói) kapcsolatosak. A hivatkozott fejezet az országos, vagy területi hatáskörű szervezetek irányítási, jogi
és
igazgatási
feladataival, a
szakmai
munka
szervezésével,
működésével, annak módszereivel és eszközeivel is foglalkozik. Ezeknek a tényadatoknak a tanulmányozása bizonyíthatja - az esetleg kételkedők számára is -, hogy a munkahelyi biztonság és az egészség az állami politika és stratégia igen fontos része, olyan gazdasági tényező, amely egységes fellépést igényel a politikusok és a szakemberek részéről, annak érdekében, hogy a biztonság- és egészségtudatos szemlélet a mindennapok során is bekerüljön a köztudatba, hogy minél kevesebb legyen a munkával kapcsolatos baleset és – megbetegedés. A tanulmány adatai – mint módszertani anyagok - hasznosak lehetnek a magyar munkavédelem jövőjével kapcsolatos stratégiai döntések megalapozásakor is. Bízunk abban, hogy tanulmányunk sokrétű felhasználásával – hosszabb távon is – szolgálhattuk a magyar munkavédelem fejlődését. A szerzők
4
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
BEVEZETÉS ”Az Európai Unióban három és félpercenként meghal valaki munkával kapcsolatos okok miatt, négy és fél másodpercenként pedig egy uniós munkavállalót ér olyan baleset, amely miatt legalább három munkanapig otthonmaradásra kényszerül. Változásra van szükség, ez pedig a munkahelyi kockázatok értékelésével kezdődik. Tudatosítanunk kell a munkáltatókban, biztonsági képviselőkben és szakmapolitikai döntéshozókban, hogy a megfelelő kockázatértékelés a jó munkahelyi biztonság és egészségvédelem kulcsa”. (Dr. Jukka Takala, az EU-OSHA volt igazgatója) A munkáltatóknak a munkakörülmények javítása érdekében kockázatértékeléssel kell rendelkezniük.
„Ám a kockázatértékelés kivitelezése nem könnyű dolog, különösen a kisvállalkozások számára, amelyek nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal, illetve szakismeretekkel a feladat hatékony végrehajtásához. A vállalatok elsősorban a szakértelem hiánya (41%) miatt, illetve azért nem végzik el a felméréseket, mert úgy gondolják, hogy a kockázatértékelési felmérések túl drágák vagy időrablók (38%).” – mondta Dr. Jukka Takala, az EU-OSHA volt igazgatója Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kidolgozott
egy
fejleszthető
Online
interaktív
Kockázatértékelési
programot
(továbbiakban OiRA), mely egy olyan ingyenes webes alkalmazás, ami a csatlakozó országok részére lehetővé teszi egyes tevékenységekre - a mikro- és kisvállalkozások számára testreszabott - kockázatértékelési programok kifejlesztését. A
tanulmány
célja,
hogy
az
OiRA,
vagy
hozzá
hasonló
online
kockázatértékelési eszköz magyarországi bevezethetőségét megvizsgálja. A munkáltatók és rajtuk keresztül az ország munkavédelmi helyzetének egyik lehetséges fejlesztési iránya a kockázatértékelések minőségének javítása. Ebből a célból a munkacsoport megvizsgálta néhány tagállam gyakorlatát és a tapasztaltakat, fejlesztési lehetőségeket ebben a tanulmányban foglalja össze. A tanulmányúton – többek között - az alábbi kérdésekre kerestük a válaszokat:
5
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A munkavédelmi jogszabályok kötelezőek-e az önfoglalkoztatók részére? (Pl. kockázatértékelést kell-e végeznie?)
Mi a legfőbb ösztönző a munkakörülmények javítására?
Van-e a vizsgált országokban elkülönült (önálló) balesetbiztosítási rendszer?
Ha
van,
akkor
a
biztosítási
díj
mértékének
meghatározása
a
kockázatértékelés alapján történik-e?
Alkalmaznak-e a biztosítási díj meghatározásánál eltérő tarifákat, vagy a „bonus-malus” elvet?
Ha igen, akkor hol van eltérés és milyen mértékű?
Milyen végzettségű személyek készíthetik el a kockázatértékelést?
Az
elkészítéshez
kell-e
speciális
műszaki,
munkavédelmi
képesítés,
tanfolyam, munkaegészségügyi végzettség?
A
mikro
és
a
kisvállalkozásokra
eltérő
szabályozás
vonatkozik-e
a
kockázatértékelés elvégzése esetén?
A
kockázatértékelést
milyen
esetekben,
illetve
időközönként
kell
felülvizsgálni?
Milyen szabályok vonatkoznak a kockázatértékelés dokumentálásra?
Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító), vagy más szervezet ad-e segítséget a kockázatértékelés elvégzéséhez?
Ez a segítség (eszköz) ingyenesen mindenki számára hozzáférhető-e? Hozzáférhető-e online, interaktív módon?
A kockázatértékelést ki ellenőrzi (ellenőrizheti)?
Van-e intézkedési lehetősége a hatóságnak/biztosítónak, ha egy munkáltató nem végzi el a kockázatértékelést, hiányosan, vagy rosszul végzi el?
Az OiRA bevezetésével kapcsolatban:
„OiRA” bevezetésével kapcsolatban, milyen tapasztalataik vannak?
Hogyan népszerűsítették és a társadalmi partnerek hogyan fogadták az OiRA-t?
Az OiRA alkalmazása önkéntes, kötelező vagy a jövőben tervezik-e kötelezővé tételét egyes cégtípusoknál?
Az önfoglalkoztatók használják-e az OiRA-t?
6
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Az Európai Munkavédelmi Ügynökségnek feltett további kérdések:
Az ügynökség a (távolabbi) jövőben javasolja-e az EU-nak az OiRA kötelező bevezetését az ESAW módszerhez hasonlóan?
Ha bevezették, akkor egységes, vagy differenciált, illetve azonos időpontban, vagy fokozatosan vezették be?
Bevezetés
esetén
Magyarországnak
milyen
kötelezettségei
lesznek
az
Ügynökség felé?
Az Ügynökség mivel támogatja az OiRA-hoz csatlakozott partnert?
Milyen hardver/szoftver igénye van az OiRA-nak, a felhasználóknak milyen technikai igénynek kell megfelelniük?
7
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
I. MUNKAVÉDELEMI KOCKÁZATÉRTÉKELÉS MAGYARORSZÁGON
A közösségi jogalkotás a megelőzést teszi a munkahelyi biztonság és egészség védelem legfontosabb feladatává. A Luxembourgban, 1989. június 12-én kelt munkavédelmi keretirányelv, célként tűzi ki, olyan intézkedések bevezetését, amelyek ösztönzik a tagállamokat, hogy a munkavállalók munkahelyi biztonságát, és egészségvédelmét javítsák. A keretirányelv, mint az Európai Unió „munkavédelmi törvénye” általános kötelezettségként írja elő, hogy „a munkáltató minden szükséges intézkedést
tegyen
meg
a
munkavállalók
biztonságának
és
egészségének
védelmében, beleértve a foglalkozási kockázatok megelőzését, a tájékoztatást és oktatást, valamint a szükséges szervezettség és az eszközök biztosítását”
1
Magyarországon a 89/391/EGK számú keretirányelv legfontosabb előírásait az Országgyűlés 1993. október 5-én fogadta el. Ennek megfelelően 1994. január 1-jén hatályba lépett, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) A törvény 1998. január 1-jétől hatályos módosítása, az irányelv fenti rendelkezéseivel összhangban előírja a kockázatértékelés kötelezettségét valamennyi munkahelyre, munkáltatóra amennyiben a szervezett munkavégzés keretében munkavállalókat foglalkoztat. Az Mvt. alapján „a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség szerint mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra és készítményekre, a munkavállalókat érő terhelésekre, valamint a munkahelyek kialakítására.
Az értékelés alapján olyan megelőző intézkedéseket
szükséges hozni, amelyek biztosítják a munkakörülmények javulását, beépülnek a munkáltató valamennyi irányítási szintjén végzett tevékenységbe”. A törvénymódosítás megjelenésétől kezdődően a munkavédelmi hatóság kiemelten kezelte a munkáltatók kockázatértékelési feladatait. Már 1997-ben a médiákon keresztül és konferenciák alkalmával is felhívták a figyelmet az új előírásokra.
1
89/391/EGK irányelv
8
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
1998-tól
a
munkavédelmi
kockázatértékelést
elmulasztó
felügyelőktől
figyelemfelhívást
kaptak
munkáltatók.
Ettől
az
kezdődően
a
összes
munkavédelmi célvizsgálaton kötelező vizsgálati szempont volt a kockázatértékelési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése. A tapasztalat szerint a munkáltatók nagy része nem készítette el a kockázatértékelést, vagy ha igen az csak formális, pár oldalas dokumentum volt, minden gyakorlati haszon nélkül. Ekkor már megjelentek különböző szakkiadványok is, melyek segítették a kockázatértékelés elkészítést. 2002-től már határozati intézkedések váltották fel a figyelemfelhívásokat. A felügyelet tapasztalatai szerint kevés jó, vagy jónak mondható kockázatértékeléssel találkozott.
A
problémák
változatosak
(sematikus,
másolt,
összeollózott,
átláthatatlan, terjedelmes, stb.) voltak. 2004.
május
1-jétől
az
Mvt.
munkabiztonsági
és
munkaegészségügyi
szaktevékenységhez kötötte a kockázatértékelés elkészítését. Sok eredményt ez sem hozott, a mai napig nagy a szórás a minőség vonatkozásában. A hatósági ellenőrzés összhangja és az egységes értelmezés érdekében az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal, valamint a Magyar Bányászati Hivatallal egyetértésben 2006-ban
útmutatást
Munkaügyi
tett
Közlönyben
közzé
jelent
kockázatértékelési
meg
"A
tárgykörben,
munkavédelmi
amely
felügyeletek
a
együttes
útmutatása a munkahelyi kockázatértékelés végrehajtásához" címmel. 2007-ig a „munkavédelmi” felügyeletet nem egy szervezet látta el. Az OMMF (munkabiztonság)
mellett
az
ÁNTSZ
(munkaegészségügy),
illetve
a
Magyar
Bányászati Hivatal - vett részt a hatósági felügyelet ellátásában. 2008. január 1-ét követően az intézkedést előíró határozatok mellett már komolyabb szankció alkalmazását is előírta az Mvt. Az I. veszélyességi osztályba tartozó munkáltatók esetében munkavédelmi bírságot alkalmazott a munkavédelmi hatóság
a
kockázatértékelés
elmulasztása
miatt.
Ennek
hatására
a
munkáltatók komolyabban vették a kockázatértékelési kötelezettség teljesítését, de sajnos
a
hatóság
bírságától
való
fenyegetettséget
túlhangsúlyozták
egyes
kockázatértékelést végző vállalkozók, mindezt elsősorban üzletszerzésre használták ki, így gyakran minőségi áttörést ezért ez sem hozott. 2012 márciusában a munkavédelmi hatóság tájékoztatót tett közzé a Munkavédelmi törvény kockázatértékeléssel kapcsolatos szabályainak megváltozásáról, és az előírások gyakorlati alkalmazásáról.
9
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A legutóbbi országos hatósági adatok szerint (felmérés 2012. októberben, 1.528 munkáltatónál, ágazattól, tevékenységtől, gazdasági formától és méretétől függetlenül végzett minta) a munkáltatók 88,5 %-a rendelkezik Magyarországon - változó minőségű - kockázatértékeléssel. A jelenlegi hazai szabályozás szerint a munkáltató a kockázatértékelést, a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a tevékenység megkezdése előtt, azt követően – az Mvt.-ben meghatározott – indokolt, illetve soron kívüli esetekben, de legalább 3 évente köteles elvégezni. A megelőzés színvonala és az egyéni védőeszköz juttatás vállalati belső rendje nagyban függ a kockázatértékeléstől és annak minőségétől A
kockázatértékelés
eredményeként
a
munkáltató
felelőssége
az
Mvt.-ben
meghatározottak szerinti dokumentálás is. Bár a kockázatértékelés kötelezettségét jogszabályok írják elő az Unió valamennyi országában, azonban sem az irányelv, sem a jogszabályok nem határozzák meg annak mikéntjét, a tagországok szakmai útmutatóban csupán ajánlásokat tesznek a kockázatértékelés lépéseire, módszereire. Ez azt jelenti, hogy az értékelést végzőre van bízva, hogy hogyan készíti el a kockázatértékelést. A kockázatértékelési feladatok elvégzése Magyarországon munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül. Figyelemmel arra, hogy a munkáltatók zöme nem rendelkezik munkabiztonsági és munka-egészségügyi szakemberekkel, a feladat elvégzésével külső vállalkozókat, szakértőket
bíznak
meg,
akiknek,
egy
része,
különböző
számítógépes
programokat, eltérő rendszereket, kérdőíveket, mátrixokat, súlyozásokat, pontozásokat használ. Az így készült kockázatértékelések gyakran csupán általánosságokat
tartalmaznak,
nem
veszik
figyelembe
a
munkahelyi
sajátosságokat. Sok a formális, egy kaptafára készült, a valós kockázatokat fel nem táró értékelés!
Ugyanakkor az eltérő kockázatértékelés készítési
módszerek miatt az egyes munkáltatók veszélyessége nem hasonlítható össze. A munkavédelmi törvény hatálya Magyarországon - a legtöbb tagállamhoz hasonlóan- csak azon munkáltatókra terjed ki, akik a szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatnak munkavállalókat.
Ez azt jelenti, hogy a nem
szervezett munkavégzés keretében dolgozó egyéni vállalkozók és mezőgazdasági termelők, akiknek száma napjainkban közel egymillió, számára nem biztosított a munkavédelmi „védőháló”, így nem kötelesek pl. kockázatértékelést sem készíteni. A kockázatértékelés dokumentumát a munkáltató köteles a külön jogszabályban foglaltak szerint, de legalább 5 évig megőrizni.
10
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
II. AZ OIRA BEMUTATÁSA
A kockázatértékelés prevencióban betöltött jelentős szerepét mutatja, hogy 2008ban és 2009-ben a kockázatértékelés az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves kampányának a témája volt, valamint
a
2012.
Együttműködés
évi
a
kampány
az
„Egészséges
kockázat-megelőzés
munkahelyek
érdekében”
kampány:
témakörben
került
megrendezésre. Ez a fejezet az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA)
kezdeményezését
kockázatértékelési
mutatja
rendszerrel
be,
(OiRA)
mely
egy
segítené
online, a
mikro
interaktív és
a
kisvállalkozásokat. Az EU-OSHA mérföldkőnek számító projektet indít, hogy segítsen az európai kisvállalkozásoknak a kockázatértékelésben! 2011. szeptember 12-én ezzel a beharangozóval indult útjára az isztambuli XIX. Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Világkonferencián az Online interactive Risk Assessment (OiRA – online interaktív kockázatértékelés) projekt. Az első olyan uniós szintű kezdeményezés, amely célja a munkahelyi kockázatértékelési tevékenység megkönnyítése. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által kifejlesztett innovatív eszköz, Európa húszmillió mikroés
kisvállalkozásának
nyújthat
segítséget
munkavállalóik
biztonságának
és
egészségének javításában a könnyen használható, ingyenes kockázatértékelési webalkalmazáson keresztül. Az EU-OSHA mérföldkövet jelentő projektje azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy lépésről-lépésre haladó kockázatértékelési eljárás bevezetésével segítséget nyújtson a kisvállalkozások számára – kezdve a munkahelyi kockázatok azonosításától és értékelésétől, a megelőző intézkedésekre vonatkozó döntéshozatalon és a megfelelő intézkedések megvalósításán keresztül egészen a folyamatos nyomon követésig és jelentésig. A cél a kockázatértékelés kivitelezése és adminisztrációja kapcsán a
11
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
kisvállalkozásokra nehezedő terhek csökkentése a folyamat megkönnyítése és felgyorsítása útján, de a maximális pontosság fenntartása mellett. A sikeres, holland fejlesztésű Risk Inventory & Evaluation (kockázatazonosítás és -értékelés) eszköz mintájára az OiRA eszköz – a remények szerint – Európa-szerte megismétli ezt a sikert. Megalkotása óta a holland online eszközt (www.rie.nl) 1,6 millióan tekintették meg a weboldalon. Ez lenyűgöző szám, hiszen Hollandia viszonylag kis ország, összesen mintegy 800 000 vállalattal. Az eszközt átlagosan ötezerszer töltik le havonta.
2
Az Ügynökség teljesen - a folyamatábrán is bemutatott - holland mintára támaszkodik, azonban annak teljes struktúráját, elemeit és kidolgozott értékeléseit nem adta át a holland fél! A kérdés jogosan merülhet fel, hogy a 172 holland testreszabott, digitalizált kockázatértékelést miért nem veszi át (meg) az ügynökség. Most mindenki a másikra vár, hogy kidolgozza a saját értékelést, melyet átvenni és aktualizálni mégis csak könnyebb út?! Egyelőre CSAK 5 ágazat értékelése készült el és 10 van kidolgozás alatt: OiRA tools published
2
Fodrászat
CY
Irodai munkavégzés
CY
Közúti szállítás
FR
Bőripar és bőrmegmunkálás
EU
Irodai munkavégzés
LV
http://www.oiraproject.eu/documentation/materials-about-the-project/review-of-dutch-experience
12
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Minden partner ország (jelenleg 11 ország + Románia és Magyarország előkészítési státuszban van) a saját nyelvén dolgozza ki az ágazat/szakma értékelését, melyet utána szabadon használható. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Bulgária Európai Uniós forrásból 30 ágazatra kezdte el a kockázatok kidolgozását. Az EU-OSHA uniós és nemzeti szinten is megpróbál szorosan együttműködni a hatóságokkal és a társadalmi partnerekkel annak érdekében, hogy az OiRA eszközfejlesztőt
a
rendelkezésükre
bocsáthassa.
Cserébe
ezek
a
partnerek
kifejlesztik a nemzeti előírásaikhoz illeszkedő saját ágazatspecifikus és testre szabható OiRA eszközeiket, és azokat ingyen felajánlják a kisvállalkozások számára. Az ágazat-specifikus fentebb látható kockázatértékelések kidolgozásához Ügynökség megfelelő programot (OiRA tool generator) biztosít.
3
A részt vevő partnereknek az alábbiakat kell tenni: •
Alá kell írni a megállapodást az EU-OSHA-val. (Ez egyben az OiRA közösségbe való belépést is jelenti.)
•
•
3
Az OiRA eszközgenerátorának segítségével létre kell hozni egy ágazati eszközt. o
El kell különíteni a szükséges erőforrásokat
o
Fel kell állítani egy projektcsoportot
o
Ki kell dolgozni a tartalmat
Be kell vonni a szociális partnereket.
http://www.oiraproject.eu
13
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
•
Ellenőrizni kell az eszközt (szakértők által, az eszköz vállalatokon belüli tesztelésével).
•
Népszerűsíteni és terjeszteni kell az eszközt.
•
Karban kell tartaniuk az eszközt (naprakésznek kell lennie).
Mit nyújt az EU-OSHA az OiRA fejlesztéséhez: •
Szabad hozzáférést az OiRA eszközgenerátorához. (A központi szerver ingyenes használata).
•
Az OiRA-eszközök kidolgozásához szükséges minden információt.
•
Képzést az eszköz fejlesztői számára.
•
Támogatást az információs szolgálaton keresztül (technikai kérdésekben).
•
Tagság az OiRA-közösségben (ami lehetővé teszi a partnerek számára, hogy maguk is alakítsák a más tagok által létrehozott eszközöket és fejlesztéseket, és hogy részesüljenek azok előnyeiből)
A fejlesztés több irányból valósulhat meg: 1. Nemzeti szinten kerül az ágazatok kockázatértékelése kifejlesztésre. Az elkészült értékelés felkerül a közösségi honlapra. Angol nyelvű fordítását az ügynökség elvégezteti. A többi partner ország átveheti, fejlesztheti a meglévő értékelést, amit 2 éven belül egyébként is kötelező felülvizsgálni. A nem naprakész anyagok lekerülnek a közösségi honlapról. 2. Európai szinten valósulna meg az ágazati értékelések kidolgozása. Az EUOSHA Ügynökség finanszírozna egy szakértői csapatot, akik kialakítanák az ágazati keretrendszert. Az EU szinten kifejlesztett „alap” értékelések nemzeti szinten kerülnének továbbfejlesztésre, az ágazat nemzeti sajátosságait figyelembe véve. Több mint másfél év elteltével a projekt lassan terjed, kevés ágazati értékelés került kidolgozásra, nehezen váltja be a hozzáfűzött reményeket. Miért? 1. Az ösztönző rendszer nem elég hatékony. 2. Átlagos számítástechnikai hátteret és tudást igényel a kitöltése. 3. Akadozik az online elérhetőség (nem minden böngészővel kompatibilis) 4. A munkavédelmi szakembereknek nem érdeke a projekt támogatása – munkájuk elvesztésétől félnek. 5. A technikai segítséget adó helpdesk angol nyelvű, nehezen elérhető.
14
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
6. Több tagállamnak van saját online kockázatértékelési módszere, ezeket előnyben
részesítik
az
OiRA-val
szemben.
(Elsősorban
kényelmi,
megszokottsági szempontok, és nem szakmai megfontolások miatt.) 7. Az alkalmazás kontrollt is igényel, ugyanis téves biztonságérzetet jelenthet egy
formálisan,
csupán
adminisztrációs
feladatként
létrehozott
kockázatértékelés online módon történő teljesítése. Előfordulhat, hogy hiányzik a szakértelem, a motiváció, és a munkavállalók bevonása. A munkavédelmi feladatokat a vállalkozók egy része az online kitöltéssel teljesítettnek tekinti. 8. A vállalkozók egy része (alaptalanul) tart attól, hogy a hatóság számára nyomon követhetővé válnak a vállalat munkavédelmi helyzetével kapcsolatos adatok. Jelenlegi OiRA partnerek:
4
4
http://www.oiraproject.eu/partners/
15
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Az OiRA rendszerben a kockázatértékelés öt lépésből áll. Az alábbiakban ez látható egy már kidolgozott és az OiRA honlapjára feltöltött ágazat esetében:5
1. Előkészítő
rész
(Preparation)
–
az
ágazat
megismertetése
a
végfelhasználókkal (vállalkozásokkal). Itt kell az adott szakmát jellemezni – 12 oldal. 2. Kockázatok azonosítása (Identification) A végfelhasználó számba veszi a veszélyeket/problémákat, és jelzi azok előfordulását (IGEN vagy NEM). Az angol bőrkikészítés, cserzés kockázatértékelésébe beregisztrálva, az alábbiakban látható, hogy a bal oldalon a fő kockázati témakörök vannak felsorolva és mindegyikhez tartozik néhány eldöntendő kérdés. A kérdésekhez képet is lehet berakni. Néhány kép erről a szakaszról:
5
http://www.oiraproject.eu/
16
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
3. Értékelés (Evaluation): Az adott válaszok alapján a szoftver automatikusan generálja az értékelést.
4. Intézkedési/cselekvési
terv
(Action
Plan):
A
hiányosságok
megszüntetésére intézkedési tervet kell készíteni.
5. Jelentés készítése (Report): A cselekvési terv egyben egy jelentés is, amelyet le kell tölteni és ki kell nyomtatni. A fejezetben megjelent információk és tapasztalatok a bilbaói tanulmányút során kerültek összegyűjtésre. A fejezet csak a leglényegesebb adatokat tartalmazza, mely elegendő rálátást ad az OiRA projekt hátterére és jelenére. A rendszer működéséről bővebb információ a tanulmány mellékletét képező magyar nyelvű anyagokban található.
17
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
III. A MUNKAVÉDELEM, MINT A MUNKAVÁLLALÓK EGÉSZSÉGÉT NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉSI FELTÉTELEI MEGTEREMTÉSÉNEK ÖSZTÖNZŐJE AZ EU EGYES TAGÁLLAMAIBAN
1. Németország – Bajorország - München
Bajorország területe:
69 927 km2
Népesség:
12 627 000 fő
Munkanélküliség:
6,9%
Munkavállalók:
4 800 000 fő
Munkáltatók:
640 000 vállalkozás
A német munkavédelmi irányítás felépítése A német munkahelyi biztonság és egészségvédelem (munkavédelem) terén kettős struktúra működik. A struktúrába egyrészt az állami biztonsági és egészségvédelmi szervezetek
(szövetségi
és
tartományi
szinten),
másrészt
az
autonóm
balesetbiztosítási intézmények tartoznak. Az állam (szövetségi és tartományi szinten) feladata a jogszabályok, rendeletek megalkotása és az állami intézmények működési
szabályainak
működtetés.
megfogalmazása
és
az
ennek
megfelelő
irányítás,
A balesetbiztosító intézmények saját balesetmegelőző szabályzatot
tesznek közzé, miután a szövetségi és tartományi kormányok megvizsgálták és jóváhagyták igényeiket. Németország
tizenhat
szövetségi
tartományra
tagolódik,
melyek
közül
a
tanulmányút a bajorországi (németül Bayern) tartományra korlátozódott. Ezen belül a Bajor Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság - ra(LGL), amely a Bajor Környezetvédelmi és Közegészségügyi Minisztérium (StMUG) és a Munkaügyi,
18
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Szociális, Családügyi és Női Esélyegyenlőségi Minisztérium (StMAS) alá rendelt hatóság. Az LGL a Bajor szövetségi állam központi szakértői testülete a következő területeken:
Élelmiszerbiztonság
környezet-egészségügy
Állategészségügy
Munkahelyi biztonság és egészségvédelem / termékbiztonság SZERVEZETI FELÉPÍTÉS6 Bajor Tartományi Munkaügyi, Szociális, Család- és Nőügyi Minisztérium
Bajor Tartományi Belügyminisztérium Szolgálati felügyelet
Szakmai felügyelet
Bajor Tartományi Környezetvédelmi és Egészségügyi Minisztérium Szolgálati / szakmai felügyelet
Bajor Tartományi Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal
Bajor Tartományi Környezetvédelmi Hivatal
Munkavédelmi és Termékbiztonság i Tartományi Intézet
A közös munkabiztonsági és munkaegészségügyi (munkavédelmi) stratégia A német közös munkabiztonsági és munkaegészségügyi (munkavédelmi) stratégiát (Gemeinsame Deutsche Arbeitsschutzstrategie - röviden: GDA) a szövetségi és tartományi kormányok, valamint a balesetbiztosítók azért dolgozták ki, hogy a munkahelyen dolgozók biztonsága és egészségének a védelme egyezményes, egységes és rendszeresen alkalmazott munkavédelmi szakpolitika keretében fenntartható, javítható és fejleszthető legyen. A GDA minden német tartományra egyöntetűen vonatkozik. A GDA megvalósításának résztvevői a munkahelyi megelőzés terén a jövőben az eddiginél szorosabb együttműködés segítségével koordinálják tevékenységeiket, a közösen egyeztetett munkavédelmi célok alapján. A
kapott
tájékoztatás
szerint
a
németországi
munkahelyi
biztonság
és
egészségvédelem kettős rendszere fennmarad, de az állami balesetbiztosítási intézmények felügyeleti szervei és a tartományi munkavédelmi hatóságok közti együttműködést a jövőben szorosabbra fűzik a tanácsadás és a felügyeleti felelősségi körök gyakorlása tekintetében. 6
Bajor Iparfelügyelet - Biztonságban Bajorországért előadás
19
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A balesetbiztosítási rendszer Németországban
önálló
balesetbiztosítási
rendszer
működik.
A
kötelező
balesetbiztosítási rendszer ágazatonként került megszervezésre: 50 különböző ágazatban 50 külön biztosító működik, amelyeket a DGUV (Deutsche Gesetzliche Unfallversicherung, a Német Baleseti Társadalombiztosító) fog össze. Kockázatértékelés a fizetendő biztosítási díj alapja. A biztosítási díj mértéke változik a különböző ágazatok között. Törvényben rögzített kötelezettsége a biztosító társaságoknak a díjfizetési változatok bevezetése. Egyúttal egy bonus-malus rendszert is alkalmaznak, hogy a munkavédelmi megelőzésre tett erőfeszítéseket díjcsökkentéssel honorálják. Külön rendszer vonatkozik a hentes- mészárosokra, a szociális (egészségügyi) gondoskodás szektorára. Negatív ösztönzés van például a bőripari biztosító társaságoknál. Az OiRA rendszert nem használják, viszont saját kockázatértékelési rendszereket használnak.
A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése A Bajor Iparfelügyelet (Bayerische Gewerbeaufsicht) felügyeli, hogy
a
vállalatok
eleget
tesznek-e
munkavédelmi
kötelezettségeiknek, tanácsadást nyújt a vállalatok számára, szükség esetén gondoskodik a jogérvényesítésről, és szankcionálja az előírások megsértését. A bajor iparfelügyeleti hivatalok állami hatóságként betagozódnak a járási közigazgatás legfelsőbb intézményeibe. Önálló szakosodott egységként közvetlenül a kormányelnökségnek vannak alárendelve. A legfelső szolgálati hatóság a Bajor Munkaügyi,
Szociális,
Család-
és
Nőügyi
Minisztérium
(Bayerische
Staatsministerium für Arbeit und Sozialordnung, Familie und Frauen), amelynek feladatai közé tartozik a szakmai felügyelet is. Az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Tartományi Hivatal (LGL) Munkavédelmi, és Termékbiztonsági Tartományi Intézete (Institut für Arbeitsschutz und Produktsicherheit, umweltbezogener Gesundheitsschutz") főként szolgáltatásaival támogatja a Bajor Iparfelügyeletet. A jogkövetésben elsődleges „ösztönzőként” a hatósági ellenőrzést nevezték meg.
20
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében A munkahelyi biztonság és egészségvédelem törvényi felügyelete7 50 féle ágazatspecifikus kötelező balesetbiztosítás
16 szövetségi tartomány
• • •
A munkahelyi biztonságról és egészségről szóló törvény betartásának felügyelete
Megelőző tevékenység Rehabilitáció Kártérítés
Ipari biztonsági hatóság
Műszaki ellenőrzési szolgáltatások
Munkavédelmi törvény Technikai szabályok
Szociális törvénykönyv Baleset-megelőzési rendeletek
A munkavédelmi kockázatértékelés A
kockázatértékelés
meglétét,
teljes
körűségét
és
megfelelősségét
a
munkavédelmi felügyelet, és a biztosító társaságok felügyelői is ellenőrzik. A felügyelőknek elsődleges ellenőrzési célköre a dokumentáció vizsgálat, így kiemelten ellenőrzik a kockázatértékeléseket. Az adott tartomány állami felügyeleti hatóságai és a balesetbiztosítási intézmények tisztviselőinek egyaránt (és egymástól függetlenül) két fő feladatuk van: a munkáltatók munkavédelmi tevékenységének felügyelete és a munkavédelmi tanácsadás. Németországban – elsősorban az EU-nak való megfelelés okán – a 10 fő alatti foglalkoztatott létszámmal dolgozó munkáltatók (mikrovállalkozások) esetében tervezték a kockázatértékelésekkel kapcsolatos terhek csökkentését. Ez azonban ellentétes lett volna a német alkotmány szellemével, ami a szektorsemlegesség elvét (az egyenlő elbánás elvét) alapjogként kezeli, és így nem engedi meg a pozitív diszkriminációt sem a mikro- és kisvállalkozások tekintetében. A küldöttségünket fogadó szakemberek ezzel a szabállyal egyet értettek, megítélésük szerint a veszélyeztetés nem létszám, hanem tevékenység függő. Kis cégek esetében is előfordulhatnak ugyanazok a kockázatok, amelyek a nagy munkáltatóknál. Ebből következően a munkavédelmi kötelezettségek teljes körű teljesítését, így pl. a kockázatértékelési
szabályokat
sem
szabad
szerintük
mikrovállalkozások esetében.
7
Német közös munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégia előadás - Dipl.-Ing. Andreas Zapf
21
enyhíteni
a
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Németországban a kockázatértékelést olyan szakember végezheti el, aki részt vett a balesetbiztosító által szervezett 2 éves tanfolyamon. (Ez a rendszer hasonlít a magyar helyzethez, a nagyobb cégek rendelkeznek ilyen végzettségű saját alkalmazottal, a kisebbek szolgáltatásként rendelik meg általában munkavédelemre szakosodott vállalkozóktól.) A balesetbiztosítón kívül más szervezet is tarthat ilyen képzéseket, nem kötelező a biztosító képzését igénybe venni, így ezt a képesítést fél év alatt is meg lehet szerezni. Ez a rendszer továbbképzéseken való részvételt is igényel a szakemberektől, krediteket kell teljesíteni pl.: konferenciákon való részvétellel.
Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása Minden
termelői
szférára
vannak
kidolgozott
tájékoztató
anyagaik,
melyek
ingyenesen hozzáférhetőek. Promótálják a munkavédelmet (munkabiztonság és munkaegészségügy) a munkahelyeken. Kidolgozásra került a Bajor Munkaügyi, Szociális, Család- és Nőügyi Minisztérium által is támogatott és folyamatosan fejlesztett rendszer, az ún. OHRIS - Munkahelyi Egészségvédelmi és Kockázatkezelési Rendszer (Occupational Health and Risk Management System). Az OHRIS egy teljes irányítási rendszer, mely könnyen integrálható a meglévő minőség- és környezetvédelmi irányítási rendszerekbe. Alapja
a
nemzetközileg
elismert
munkaegészségügyi
és
biztonsági irányítási rendszer (MEBIR).8 Az
előnye
ennek
a
rendszernek,
hogy
minden
tanúsító
dokumentum ingyenesen beszerezhető, és hogy a tanácsadást és a tanúsítást ingyenesen a Munkavédelmi Felügyelőség végzi (Bajorországban és Szászországban.) 2010-ben a minisztérium egyetlen 370 oldalas kiadványban összegezte az összes információt a rendszer kiépítéséről és tanúsításáról. Az OHRIS szerint tanúsított munkavédelmi irányítási rendszer a dolgozót állítja a középpontba. A cél a biztonságos munkaeszközök használata és az ergonómiailag korrekt munkahelyek kialakítása, a hangsúly egyértelműen a megelőzésen van. Már a tervezési fázisban rögzítik az elvárásokat és az illetékes hatóságokkal tisztázzák a részleteket.
8
„Das OHRIS-Gesamtkonzept“ kézikönyv
22
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Több mint 140.000 munkavállalót érintő 270 bajor cég tanúsított az OHRIS rendszer szerint. Az OHRIS bevezetésének és alkalmazásának ösztönzői:
innovatív rendszerkoncepció
útmutató a kis- és középvállalkozások számára
útmutatóminta az integrált irányítási rendszerhez
ellenőrzőlista a belső audithoz
5000 euró támogatás a kis- és középvállalkozásoknak
hivatalos jóváhagyás tanúsítvánnyal
tanúsítványátadó ünnepség a miniszter vagy az államtitkár részvételével
Az OiRA alkalmazásának lehetősége Az OiRA bevezetését nem tervezik. A már bemutatott saját rendszert működtetik és fejlesztik.
23
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
2. Ausztria - Bécs
Terület:
83 858 km2
Népesség:
8 240 000 fő
Munkanélküliség:
5,4 %
Munkavállalók:
4 282 000 fő
Munkáltatók:
297 500 vállalkozás
Az osztrák munkavédelmi irányítás felépítése9 Munkahelyi biztonság és egészség nagy hagyományokra tekint vissza Ausztriában. Már a 19. század közepén jogszabályi rendelkezéseket hoztak létre, mely a munkavédelem alapját képezte.
Az ország már egy jól fejlett munkavédelmi
rendszerrel rendelkezett, amikor 1995-ben tagja lett az Európai Uniónak. 2007-ben
indították útjára
a
nemzeti
munkabiztonsági
és
egészségvédelmi
stratégiát, ahol minden nemzeti szereplő képviselteti magát. A témák elsősorban a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések megelőzésére, a kockázatértékelésre, a figyelem felhívásra, képzésekre és továbbképzésekre fektetik a hangsúlyt. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem témaköre Ausztriában több intézmény hatáskörébe
tartozik.
A
jogszabályi
hátteret
a
munkavédelmi
törvény
[ArbeitnehmerInnenschutzgesetz] és a kapcsolódó rendeletek alkotják. Ausztriában 20 felügyelőség működik és 320 munkavédelmi felügyelő, valamint a szakmai irányító szervezetnél 70 fő segíti a szabályok betartatását. A felügyelőség szakhatóságként részt vesz az engedélyezési eljárásokban. A felügyelők tanácsadási és ellenőrzési feladatokat elválaszthatatlan egységben kezelik. Így a
kockázatok
felmérésében
már
a
kezdetektől
munkáltatókat.
9
http://www.arbeitsinspektion.gv.at
24
kezdve
segíteni
tudják
a
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Az
osztrák
tapasztalatok
szerint
a
jogkövetés
elsődlegesen
a
hatósági
ellenőrzéseknek és a szankciók visszatartó erejének, valamint a munkaidő kiesés elkerülésének köszönhető.
A balesetbiztosítási rendszer
Ausztriában nincs önálló balesetbiztosítási ágazat, a balesetbiztosítás a kötelező egészségbiztosítási rendszer része. AUVA (Austrian Workers`Compensation Board) a kötelező balesetbiztosítást kezelő szervezet, több mint 5 millió biztosítottal. Az 50 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkáltató részére az AUVA ingyen biztosítja a munkabiztonsági és munkaegészségügyi szolgáltatást (beleértve a foglalkozás-egészségügyi ellátást is) ún. megelőző központokon (prevention centres - VAEB centre- www.vaeb.at) keresztül. A 11-50 fő munkavállalóval rendelkező cégeknél évente, 1-10 fő esetén kétévente előírt a központok szakemberei által történő helyszíni ellenőrzés. Kockázatértékelésnek, a kockázatok mértékének a fizetendő biztosítási díjra nincs hatása. Minden munkavállaló után egységesen a bruttó munkabérének 1.4%-át kell „társadalombiztosítási” díjként befizetni. (Ennek felét a munkáltató, másik felét a munkavállaló fizeti.) Ez a rendszer a magyarországihoz hasonlóan a munkavédelem fejlesztésére nem ösztönzi a munkáltatót. A biztosítási díj rögzített, nem függ semmilyen körülménytől. Nincs bonusz – malusz rendszer, nincs kockázatalapú díjmegállapítás.
A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése10 A
területileg
illetékes
munkavédelmi
felügyelőségeken
minden
munkáltatót
besorolnak a kockázatok alapján. Vörös-Sárga-Zöld színnel jelölik a kockázati szinteket.
A
színbeosztási
szempontok:
ágazat,
balesetek-,
foglalkozási
megbetegedések száma, létszám, mikor volt legutóbb ellenőrzés, a cég fejlődése, a felügyelő tapasztalata, beérkezett panasz alapján történik. A kockázatosabb vörös színnel jelölt munkáltatóknál gyakoribb és mélyebb célellenőrzéseket tart a hatóság. A felügyelőknek évente egyszer el kell menni minden vörössel jelölt céghez ellenőrzést tartani.
10
„who_is_who_ANSchutz_Folder_2013” kiadvány
25
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A felügyelőség csak a termelési egységek (cégek) alapításakor jár el tanácsadóként, de ekkor már a tervezési folyamatba is belefolynak. A felügyelők külső szakértőt is igénybe vehetnek. Ha ellenőriznek egy céget, megnézik, hogy az előző ellenőrzés óta mennyit fejlődtek. A felügyelőségnek van egy bevetési - műszeres méréseket végző – országos illetékességű csoportja, amit a minisztérium költségvetéséből üzemeltetnek és rendkívüli események, nagy átfogó ellenőrzések alkalmával vetnek be. A biztosítóknak nincs munkavédelmi ellenőrzési tevékenységük. A
munkabiztonsági
szakember
és
foglalkozás-egészségügyi
orvos
alkalmazására az alábbi előírások vonatkoznak: Azokon a munkahelyeken, ahol a munkavállalók száma legfeljebb 50 fő a kötelező munkabiztonsági és foglalkozás-egészségügyi támogatását a már említett megelőző központok biztosítják. Mindemellett saját vagy külső szakembert is alkalmazhatnak. Az 50 fő munkavállalót meghaladó cégeknél az ún. „segítő órák” (preventive hours) számában kerül meghatározásra a szakemberek alkalmazásának mértéke, ami függ a munkavállalói létszámtól, a kockázatok mértékétől. Általánosságban 1,2 -1,5 órával kell kalkulálni munkavállalónként, éves szinten (éjszakai műszak esetén +0,5 óra). Munkavédelmi szakember az lehet, aki elvégezi a társszervezetek (AUVA, WIFI, BFI, TÜV) által ajánlott és elfogadott tréninget. Az előírások betartását segítik a munkavédelmi képviselők, akik hasonló jogokkal rendelkeznek, mint a magyarországi
társaik. 10 főnél
több munkavállalót
foglalkoztató cégek esetében kötelező a képviselő választása (50 munkavállalóig 1 fő, 100 munkavállalóig 2 fő, 100 munkavállaló felett 3 fő képviselőnek kell lennie). A képviselők éves képzésen vesznek részt, mely szintén a társszervezetek által kidolgozottak szerint történik.
A munkavédelmi kockázatértékelés A felügyelők ellenőrzik a kockázatfelmérést. A 2008-2009 évben kockázatértékelés kampány keretében megállapították, hogy az ellenőrzött munkáltatók 75 %-ának volt kockázatértékelése, ezek 61 %-át rendszeresen felülvizsgálják. Az értékelések szerint a kockázatértékelések minősége változó volt, azok voltak a legjobbak, amelyek team munkában készültek.
26
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Az önfoglalkoztatóknak nem kötelező kockázatértékelés készítése. A készítés feltétel, hogy legalább egy munkavállaló legyen foglalkoztatva. Speciális végzettség nem kell a kockázatértékelés elkészítéséhez. Az elkészítés a munkáltató feladata, az ő felelőssége, hogy ezt személyesen Ö végzi, vagy ehhez saját munkavállalót, vagy külső szakembert alkalmaz (bíz meg). Az elkészítéshez “ágazati” szakmai tudás kell, munkavédelmi végzettség nem szükséges. Kidolgozásra került egy internetes portál – bárkinek hozzáférhető -, melynek része egy
1997
óta
működő
online
kockázatértékelő
rendszer
(elérhetősége:
http://www.eval.at/EVAL_CMS/Home.aspx) , amit a biztosító finanszíroz. A kockázatértékelés internetes segítő honlapját a munkáltatók 50%-a már felkereste.
Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása A munkavédelem népszerűsítése több fronton történik:
A felügyelőség honlapján
Útmutatók, jogszabályok, információk – szóróanyagok több nyelven. Magyarul is! (A tanulmány mellékletét képező CD-n megtalálhatóak)
Szociális partnerekkel rendszeres találkozók szervezése
Tanácsadó szolgálat működtetése
Felügyelők is konzultálnak a munkáltatókkal
Az OiRA alkalmazásának lehetősége Az
OiRA
rendszert
alkalmaznak.
nem
Ausztria
használják, fontolgatta
saját az
kockázatértékelési
OiRA
bevezetését,
rendszereket azonban
a
társadalombiztosító társaság úgy döntött, hogy a bevált saját rendszerüket, amely már 1997-től rendelkezésükre áll nem adják fel. A biztosító véleménye szerint a rendszerük lehet, hogy nem a legmodernebb, de igényeiknek megfelel, nem vállalják az átállás költségeit, bonyolultságát és a bevezetés bizonytalanságát. Az OiRA fejlődését folyamatos figyelemmel kísérik, vezető tisztségviselőjük az OiRA irányító testületének tagja. A saját rendszerük modernizálására az OiRA egyes elemeit tervezik átvenni, de ez a döntés még megfontolási fázisban van, részletei még nem publikusak.
27
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Javaslatuk az OiRA rendszerrel kapcsolatban Olyan tagállamnak, akinek nincs saját rendszere, annak mindenképpen legalább a bevezetés
megfontolását
kisvállalkozásokra
való
javasolják.
Javaslatuk
tekintettel
az
OiRA
szerint
a
adaptálásának
mikroa
és
lehető
legegyszerűbbnek kell lennie, különben a mikro és kisvállalkozások nem fogják alkalmazni. Olyan rendszert kell alkalmazni, hogy a munkáltatók ne hihessék azt, hogy az OiRA letöltésével és az űrlap “kitöltéssel” minden kötelezettségüket teljesítették. Ez önmagában nem mentesíti őket a további munkavédelmi feladataik ellátása alól.
28
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
3. Hollandia - Amszterdam
Terület:
41 526 km2
Népesség:
16 751 323 fő
Munkanélküliség:
5,6 %
Munkáltatók:
800 000
Munkavállalók:
7 760 000 fő
A holland munkavédelmi irányítás felépítése Hollandiában a vállalaton belül elsősorban a munkáltató és a munkavállalók felelősek a munkahely egészségi és biztonsági politikáért. Az országban minden vállalatnak kell rendelkezni munkavédelmi politikával. munkavállalóknak
vállalati
munkakörülményeket
illetően.
szinten A
A munkáltatóknak és a
megegyezésre
szektorban
működő
kell
jutniuk
a
szakszervezetek
és
kereskedelmi szövetségek támogatásával megfelelő munkahelyi biztonságot és egészséget támogató intézkedéseket határoznak meg. A munkahelyi biztonság és egészség vonatkozásában Hollandiában újdonságnak számít, hogy a munkáltatók és a munkavállalók között, a tárgyban létrejövő megállapodásokat "szándéknyilatkozat" formájában kell lefektetni a szektor egészére nézve. A szándéknyilatkozat olyan intézkedések és megoldások gyűjteménye, amelyekből egy adott szektor vállalatai választhatnak a szabályoknak való megfelelés érdekében. A kormány (Szociális és Foglalkoztatási Minisztérium) szélesebb mozgásteret biztosít a
vállalatoknak
a
jó
munkakörülmények
ösztönzési
módszerének
testre
szabásában. A szabályok a munkakörülményekről szóló törvényből (Arbowet), a munkakörülményekről
szóló
rendeletből
(Arbobesluit),
illetve
a
munkakörülményekről szóló szabályzatból (Arboregeling) származnak. A Biztonsági és Egészségvédelmi Felügyelőség ellenőrzi a jogszabályok betartását. A
29
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
szándéknyilatkozatoknak fontos szerepe van a végrehajtás szempontjából. A Fókuszpont (Focal Point) az a hely, ahol nagyfokú tudás, információ és tapasztalat összpontosul. Munkáltatói szervezetek és szakszervezetek képviselői dolgoznak együtt itt annak érdekében, hogy az Európából származó, munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos információk mindenki számára hozzáférhetők és érthetőek legyenek. A fókuszpontot a TNO - Toegepast Natuurwetenschappelijk Onderzoek (TNO életminőség) Intézet működteti. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS
30
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A
TNO
egy
független
kutatószervezet
(intézet),
amelynek
szakértelme
és
kutatómunkája jelentősen hozzájárul a holland vállalkozások és szervezetek versenyképességéhez, a gazdasághoz és a társadalom egészének minőségéhez. A TNO a célzott innovációt képviseli — az ismereteket nem öncélúan, hanem gyakorlatban történő alkalmazásra fejlesztik, hogy olyan új termékeket hozzanak létre, amelyek kellemesebbé és értékesebbé teszik az életet, és segítenek a vállalkozásoknak az innovációban. Kreatív válaszokat keresnek a társadalom által felvetett kérdésekre. A TNO összesen több mint 4400 munkavállalót foglalkoztat, és részben (bevétele egyharmadát) a kormány finanszírozza, a működésük többi költségét általában különböző támogatásokból (EU, munkáltatói szervezetek) szerzik. A központi Munka és Foglalkoztatás Osztály létszáma 180 fő.
A munkavédelmi kockázatértékelés, ellenőrzés, állami szerepvállalás11 A hollandiai tanulmányutat elsősorban az indokolta, hogy a hollandok készítették el az OiRA eszköz alapjait. (Ennek megfelelően a Hollandiában tapasztaltaknak bővebb terjedelmet szentelünk.) A holland kutatások eredményét később átvette a bilbaói székhelyű Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (magyar nevén:
Európai
Munkavédelmi
Ügynökség,
továbbiakban:
Ügynökség).
Az
Ügynökség megteremtett egy új - az eszköz üzemeltetéséhez szükséges - hardware konfigurációt, létrehozva ezzel a tagállami hozzáférés és tovább fejlesztés lehetőségét (lásd OiRA bemutatása) fejezet. Ettől kezdődően a holland RI&E eszközt, az Ügynökség fennhatósága alatt OiRA névvel illetik. Mindezek mellett Hollandiában az RI&E elnevezés is használatban maradt. Ezzel jelölik a hollandok a saját, az OiRAnál sokkal bővebb terjedelmű rendszerüket. A rendszert és adatait teljes egészében nem adták át az Ügynökségnek, viszont az OiRA software-t használják. 2007-ben kockázatértékelési támogató pont (service point) elnevezéssel kétoldalú támogató funkciót hoztak létre, amely azóta az RI&E rendszer irányításáért felel. A támogató pontban részt vevő fő partnerek a főbb munkáltatói és munkavállalói szervezetek, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pedig megfigyelőként működik közre. A TNO ugyanakkor továbbra is a támogató funkció napi működtetését látja el. A részt vevő partnerek annak érdekében, hogy a különböző ágazatok számára megkönnyítsék az RI&E eszközök „elfogadását”, úgy döntöttek, hogy végrehajtási stratégiákat dolgoznak ki. Ez a megközelítés megváltozásához vezetett, amely 11
http://www.oiraproject.eu - Review of Dutch Experience; Anita Venema-Introduction to the Dutch Service Point… előadás anyaga
31
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
szerint a támogató pont az eszközök alkalmazásának fokozása érdekében befektet az ágazatok támogatásába és ösztönzésébe. Az ágazatok bevonása érdekében az egyes érdekelt felek (az MKB-Nederland, a holland szakszervezeti szövetség az FNV, más szakszervezetek, a minisztérium, a TNO) honlapjukon és a vállalkozásokhoz fűződő
kapcsolataikon
eszközöket.
Az
keresztül
ágazatok
számos
bevonását
alkalommal
elősegítő
népszerűsítették
másik
elem,
hogy
az a
kockázatértékelési eszközök csak 3 évig érvényesek. Az ágazatoknak ahhoz, hogy fenntartsák eszközeik RI&E támogató pontjának jóváhagyását, rendszeresen frissíteniük kell azokat. Ennek elmaradása a költségek emelkedését eredményezi, mivel ebben az esetben munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi megelőző szolgálatot
kell
megbízniuk
a
jóváhagyás
elvégzésével,
miközben
érvényes
kockázatértékelési eszköz birtokában erre nincs szükség. A jelenlegi holland digitális kockázatértékelési eszközök általános célja, hogy elsősorban a kis- és középvállalkozások, de különösen a mikrovállalkozások számára
biztosítsák,
hogy
megfeleljenek
a
kockázatértékelés
végrehajtására
vonatkozó jogi kötelezettségeknek, és csökkentsék az ezzel kapcsolatosan rájuk háruló adminisztratív és pénzügyi terheket. Más (nagyobb létszámú és bevételű) vállalkozások is használhatják az eszközt, de ők nem részesülnek a kisvállalkozások számára
biztosított
„bónuszokban”.
További
cél
a
kisvállalkozásoknál
az
egészségvédelmi és biztonsági szint javítása, a kockázatértékelési eszköz általános ismertségének növelése és annak ösztönzése, hogy a szociális partnerek új ágazatspecifikus eszközöket fejlesszenek ki. Az ágazatspecifikus megközelítés 2004-es kidolgozását követően az RI&E rendszert számos további szolgáltatással egészítették ki, amely jelenleg a következő főbb elemekből áll:
175
különböző
szektor-specifikus
digitális
kockázatértékelési
eszköz,
amelyből 120 jóváhagyott eszköz, és további kockázatértékelési eszközök jóváhagyása van folyamatban. Ezek az ágazatok lefedik a foglalkoztatottak felét.
a RI&E eszközökhöz való hozzáféréshez külön honlap (www.rie.nl) áll rendelkezésre;
a RI&E támogató pont biztosítja a rendszer számára a tárhelyet, illetve nyújt általános támogatást;
az ágazati fejlesztők és a végfelhasználók rendelkezésére álló információs szolgálat;
32
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A
a kockázatértékelési eszközök elismerésének szociális partneri rendszere. szociális
partnerek
jelenleg
kulcsszerepet
játszanak
az
ágazatspecifikus
kockázatértékelési eszköz kidolgozásában, „elismerésében”, illetve jóváhagyásában. Hollandiában a kockázatértékelési eszköz elismerésének kétféle módja létezik:
az eszköz belefoglalható a szociális partnerek által kötött ágazati kollektív szerződésbe - ez a jóváhagyás a holland munkakörnyezeti jogszabály (WCA) kockázatértékelésre vonatkozó szabályainak részét képezi; vagy
az
eszköz
a
szociális
partnerektől
ágazati
szinten
kevésbé
formális
jóváhagyást is szerezhet. Vannak olyan tervek is, amelyek szerint ezt a típusú elismerést a WCA részeként rögzítenék. A támogató pont - a RI&E honlapon – mindkét típusú jóváhagyást a vonatkozó eszköz
melletti
jelöléssel
jelzi.
A
25
főnél
kevesebb
munkavállalót
foglalkoztató kisvállalkozások esetében ez az elismerés azt jelenti, hogy kockázatértékelésüket
nem
kell
egy
munkahelyi
biztonsági
és
egészségvédelmi szakértőnek jóváhagynia, ami e kisvállalkozások esetében megkönnyíti, ingyenessé és kényelmessé teszi ennek használatát. Minden kockázatértékelési eszközt háromévente felül kell vizsgálni és frissíteni kell, és amennyiben ez nem történik meg, az elismerést igazoló jelölést törlik, és a munkahelyi
biztonsági
és
egészségvédelmi
szakértő
alkalmazását
előíró
kötelezettség alóli mentességből eredő előny elveszik (ami könnyen 1500 EUR-ba kerülhet). Ez mind az ágazati szervezeteket, mind pedig az egyes vállalatokat arra ösztönzi, hogy rendszeresen, visszatérően, de legalább 3 évente újítsák meg kockázatértékelésüket. A jóváhagyás céljából nyilatkozatot juttatnak el a munkáltatói szervezethez, amelyet mind a munkáltatói képviselőnek, mind pedig a szakszervezetek képviselőjének alá kell írnia. A nyilatkozat kockázatértékelési támogató pontnak történő elküldését követően a logó megjelenik a www.rie.nl honlapon. A kockázatértékelési eszköz jóváhagyása legfeljebb 3 évre szólhat. Idővel mind a kockázatok, mind pedig az azok megszüntetésére szolgáló megoldások változnak, így annak érdekében, hogy a kockázatértékelési eszközök megőrizzék „a technika mindenkori állásának megfelelő” szintet, rendszeresen frissíteni kell azokat. Ennek érdekében a jóváhagyás lejárata előtt három hónappal a partnerek kapnak
egy
tájékoztató
levelet,
amely
kockázatértékelési eszközt frissíteni kell.
33
arról
értesíti
őket,
hogy
a
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Amennyiben ezt határidőre nem teszik meg, törlik a jóváhagyást jelző logót. A
Helpdesk
csak
elektronikus
levelezéssel
működik,
a
telefonos
elérhetőséget kezelhetetlensége miatt nem biztosítják az érdeklődőknek.
A balesetbiztosítási rendszer Magán biztosító a „balesetbiztosító” és a versenyszférába tartozik. Az ösztönzés rendszere speciális. A biztosítással összefüggő ösztönzők, úgymint díjfizetési változatok,
vagy
tevékenységek.
bónusz
rendszerek,
speciális
megelőzési
(prevenciós)
Keretszerződésekben állapodik meg munkáltató, a magán
biztosítók és biztonsági és egészségvédelmi szolgáltatók.
34
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
4. Dánia - Koppenhága
Terület:
43 094 km2
Népesség:
5 511 451 fő
Munkanélküliség:
7,6 %
Munkáltatók:
200 000 (80 % - a 10 fő alatti)
Munkavállalók:
2 300 000 fő
A dán munkavédelmi irányítás felépítése A
dán
Munkakörnyezeti
Hatóság
az
Európai
Munkahelyi
Biztonsági
és
Egészségvédelmi Ügynökséggel való együttműködés koordinátora. A Munkaügyi Minisztérium szervezetében tevékenykedik, és biztosítja a munkahelyi biztonsággal és egészséggel, valamint jólléttel kapcsolatos jogszabályok betartását, amelyek Dániában az összes foglalkozásra nézve alkalmazandóak. Egyes ágazatokban azonban a szabályozás és a végrehajtás más-más hatóságok hatáskörébe tartozik:
A dán Energia Ügynökség felelős a tengeri létesítmények felügyeletéért.
A dán Tengerészeti Hatóság a hajózás felügyeletéért.
A dán Polgári Repülési Igazgatóság pedig a repülési ágazat felügyeletéért felel.
A Munkakörnyezeti Hatóság (Danish Working Environment Authority- (WEA)) a hatékony felügyelet, a megfelelő szabályozás és tájékoztatás által segítséget nyújt a biztonságos, egészséget nem veszélyeztető és állandóan fejlődő munkakörnyezet biztosításában. Amennyiben a Hatóság azt észleli, hogy a munkahelyi egészségi és biztonsági jogszabályokat nem tartják tiszteletben, többféle szankció alkalmazására van lehetősége. A dán munkavédelemnek két fontos alappillére, hogy:12
a munkáltató felelős a munkavédelmi követelmények megvalósításáért
a munkavállaló és a munkáltató köteles együttműködni, ennek egyik legnagyobb segítője (kikényszerítő tényező) a kockázatértékelés
12
Anne Therese Schultz - A munkahelyi biztonság és egészségvédelem dán nemzeti stratégiája és a felügyelet módszerei előadás
35
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A Hatóság a munkaerőpiaci partnerekkel együttműködésben előírások és utasítások előkészítésével is foglalkozik. Székhelye, valamint hat központja közül kettő Koppenhágában van. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a döntésekbe a munka világának minden szereplője bevonásra kerüljön. A fentiek alapján segítik a vállalkozásokat:
Szabályozással
Informálással, hogy megismerjék a szabályozást, hogy tudjanak működni
Ellenőrzéssel, hogy a szabályokat megismerték-e és alkalmazzák-e
750 munkavállalót foglalkoztatnak, melyből 200 fő dolgozik a központban, 550 fő a felügyeleti részleghez tartozik, melyből 450 felügyelő. A központ ellát jogalkotási, információnyújtási, és a minisztériummal történő kapcsolattartási feladatokat. A felügyelők végzik a hatósági ellenőrzést. A munkavédelem területén külön kutató intézet működik. A dánok munkavédelem fontos, megkerülhetetlen tényezőjének tekintik, hogy mindig legyen és aktuális legyen a munkavédelmi törvény, valamint a Nemzeti Munkavédelmi Stratégia. Dánia rendelkezik 2012 - 2020 – ig elfogadott munkavédelmi stratégiával! A parlament fogadta el, széles konszenzussal, így létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. Prioritások 3 fő területe:
munkabalesetek
váz- és izomrendszeri megbetegedések (Musculoskeletal disorders)
pszichés megterhelés
Dániában nincs külön munkavédelmi szakképesítés, a munkavédelmi képviselők kötelező képzése magas színvonalú, ennek képviseleti rendszernek 50 éves kultúrája van, egyrészt ennek is köszönhető, hogy a dánok (munkavédelem területén is) szabálykövetők. Dán stratégia:
hiteles hatóság
fókusz a legfontosabb munkakörnyezeti tényezőkre
fókusz a mikrovállalkozásokra és az új vállalkozásokra
Munkavédelmi szervezetek:
A vállalkozáson belül működik (üzemi tanács, munkavédelmi bizottság)
A munkavédelmi szolgáltató cégeknek tanúsítottnak kell lenniük. Jelenleg 50-60 ilyen cég van Dániában. 36
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
11 ágazati munkavédelmi tanács működik
Munkavédelmi hatóság
MV képviselő:
A legalább 10 főt foglalkoztató cégnél munkavédelmi képviselőt kell választani.
Együttműködési kötelezettsége van az OSH szervezetekkel.
10 főnél kevesebbet foglalkoztatónál nem kötelező választani, de továbbra is együttműködési kötelezettsége van a munkáltatónak a munkavállalókkal, OSH szervezetekkel.
MV képviselő kötelező képzésen vesz részt. (első év: 3 nap, második év: 2 nap, harmadik évtől évente: 1,5 nap)
Éves munkavédelmi megbeszélés a képviselőkkel:
az előző év értékelése
éves terv előkészítése, megvitatása, véglegesítése
együttműködés konkrét céljai
oktatások, képzések tartalmának meghatározása
A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése13 A hatóság (WEA) folyamatosan ellenőrzi a cégeket. Amennyiben a szabályok megszegését tapasztalják, az alábbiak szerint mérlegelhetnek:
Kevésbé súlyos esetekben írásbeli figyelmeztetés kerül kiadásra, melyben a veszélyes körülmény azonnali megszüntetésére hívják fel a figyelmet.
Súlyosabb esetben a munkavégzés felfüggesztése, a munkavégzéstől eltiltás történik, amíg biztonságos munkavégzés feltételei nem valósulnak meg.
A legsúlyosabb esetekben a hatóság a rendőrségnek jelenti az esetet, aki megbírságolja a munkáltatót.
A
hatóság
hivatalos
tanácsadót
(szakértőt)
is
kirendelhet
a
veszélyeztető
munkáltatóhoz, aki segít megteremteni az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Ezért a szolgáltatásért természetesen fizetnie kell a vállalkozónak. A fentebb leírtakról többnyelvű, egyoldalas rövid, de közérthető tájékoztatót adott ki a hatóság!
13
A Dán munkakörnyezet hatóság vizsgálata – ellenőrzési tájékoztató Anne Therese Schultz - A munkahelyi biztonság és egészségvédelem dán nemzeti stratégiája és a felügyelet módszerei előadás
37
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A kockázatalapú hatósági ellenőrzés: Dániában 2,3 millió munkavállaló és 200 000 munkáltató van, a vállalkozások több mint 80%-a 10 fő alatti.
120 000 – 10 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató
munkáltatónak van legalább 2 főállású munkavállalója. 40 000 munkáltatónál 1-2 főállású munkavállaló van. A munkavédelmi hatósági ellenőrzések tervezése egy ún. index alapú modell segítségével random kiválasztással történik. A kockázat alapú indexálás a hatóság belső feladata és titkos. Minden vállalkozó indexálásra kerül. Az indexszám mértékét a felügyelői intézkedések tapasztalata, a végrehajtási fegyelem, a statisztikai adatok és az ágazati jellemzők (kockázat, baleset, stb) adják. 2005-2011 között az összes munkáltatót végigellenőrizték, így megteremtették az alapját az indexálásnak. Az indexálás titkos, a felügyelőség hozzáfér a különböző más állami nyilvántartásokhoz is. 2012 – től a cél, hogy:
minél több hibafeltárás történjen hangsúly a párbeszéden, a segítségen van, amit a helyszínen, vagy a call center útján kap meg a vállalkozó, a felügyelők terelgetik a munkáltatókat, alternatívákat mutatnak részükre
az 1-4 fő közötti létszámú cégek segítése
iránymutatás az egészségfejlesztés érdekében.
Miben valósul meg a segítés, segítség?
Kockázatértékelés elkészítéséhez nyújtott segítség,
Terelik a vállalkozót a honlapra - de konkrét megoldást nem adnak
Telefonos segítség (call center: 8 – 10 felügyelő dolgozik…) Fejlesztik a felügyelők kommunikációs készségét. Képzésen foglalkoznak a felügyelőkkel.
Az ágazatokban vannak külön munkavédelmi bizottságok és szakértő tanácsadók. A felügyelők gyakran ide irányítják a kérdezőket. A Smiley rendszer: A vállalkozások az ellenőrzések tapasztalatai alapján ún. smiley rendszerbe kerülnek besorolásra: Azok a vállalkozások, akik a kockázat alapú ellenőrzésen átestek és megoldatlan hiányosságuk nincs. Max 5 évig vagy az újraellenőrzésig lehetnek ebben a kategóriában. Azok a vállalkozások, akik az ellenőrzések során figyelmeztetésben részesültek, hogy határidőre vagy azonnal szüntessék meg a feltárt hiányosságaikat. 6 hónapig a sárga fej marad a cég mellett. 6 hónappal később utóellenőrzés!
38
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Azok a vállalkozások, akik felfüggesztő, tiltó figyelmeztetést, illetve tanácsadói kötelezést kaptak a feltárt hiányosságok súlyossága miatt. 6 hónapig a piros fej marad a cég mellett. 6 hónappal később utóellenőrzés! Azok a vállalkozások, akik rendelkeznek OSH tanúsítvánnyal, MEBIR – el. Legfeljebb baleset esetén ellenőrzik őket.
Felügyelői kompetenciák:
A munkavédelmi felügyelőnek nincsenek külön képesítési feltételei
Belső képzések vannak (6 hónapig csak képzés sok gyakorlattal)
Sokféle szakképzettséggel lehet felügyelő valaki (mérnök, ápolónő stb.)
A felügyelők ellenőrzési beosztása ágazat szerint és feladat szerint történik. A felügyelők gyakorlatilag távmunkások (csak hétfőn és pénteken mennek be az irodájukba),
de
minden
belső
hálózathoz
hozzáférnek.
Technikai
eszközök
biztosítottak (mobil, táblagép, számítógép). Új céget 2 évig nem ellenőriznek.
A munkavédelmi kockázatértékelés14 A kockázatértékelést segítik az úgynevezett „Ágazati Tanácsadók”, akiket a szociális partnerek tartanak fenn. Ezen túl az országban van 11 tanúsított külső vállalkozó, akik munkavédelmi feladatot látnak el speciális helyeken, pl.: nagyobb vállalatoknál, vagy speciális szituációkban. A kockázatértékelés hasonló a magyar elvárásokhoz. A kockázatok azonosítása, értékelése után intézkedési terv és visszaellenőrzés szükséges. Felülvizsgálat minden munkakörülmény változásnál, de legalább 3 évente. A felügyelőség részéről kidolgozásra került 36 ágazatra a specifikus kockázati útmutató, valamint készült 85 ágazat specifikus kockázatértékelési kérdéslista kisvállalkozások számára. A kérdések eldöntendő kérdések, adatlap formátumban. Ezek nem interaktív alkalmazások. Minden anyag elérhető az ágazati tanácsadók hivatalos weblapján. A kockázatértékelés elkészítéséhez „ágazati tanácsadók” adnak szükség esetén segítséget. Sokszor a felügyelők is ide irányítják a vállalkozókat. Az ágazati tanácsadó szolgálatot a szociális partnerek tartják fenn.
14
Charlotte Skjoldager - Vállalati szintű együttműködés – kockázatértékelés előadás anyaga alapján
39
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A
munkavédelmi
hatóság
elfogad
bármilyen
útmutató
szerint
készült
kockázatértékelést. Az a lényeg, hogy legyen kockázatértékelés.
Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogatása Dániában 3 ellenőrzési centrum van és mindenütt 3 főbb felügyeleti csoport (balesetek, pszichés, mozgásszervi) van a centrumokban, amely tovább tagozódik ágazatok és feladatok szerint. Stratégiai célok 2020 -ig:
20 % - kal csökkenteni a súlyos baleseteket
20 % - kal csökkenteni a pszichés terhelésnek, illetve
20 %-kal csökkenteni a mozgásszervi megbetegedések kockázatának kitettek számát
Azokra az ágazatokra fókuszálnak, ahol a legtöbb a baleset, illetve foglalkozási megbetegedés
fordul
elő.
A
táppénzek
egyharmada
a
munkakörnyezettel
kapcsolatos balesetből és/vagy megbetegedésből ered! Az összes foglalkozási megbetegedés 42 % - a mozgásszervi megbetegedés! Fontos állásfoglalást adott ki a Munkaügyi Minisztérium: a pszichés és a fizikai problémákat egyformán, azonos súllyal kell kezelni a munkáltatónak és a hatóságnak is! A dán hatóság nem szakhatóság, de ha egy vállalkozó vállalkozást indít, akkor automatikusan kap egy információs anyagokat tartalmazó csomagot, amelyekből kiderül, hogy mi a teendője és mi a feladata a munkavédelem területén. Munkavédelem népszerűsítése több fronton történik:
A felügyelőség honlapján
Útmutatók, jogszabályok, információk - szóróanyagok
Szociális partnerekkel rendszeres találkozók szervezése
Tanácsadó szolgálat működtetése
Felügyelők is konzultálnak a munkáltatókkal
40
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A balesetbiztosítási rendszer15
Az egészség és balesetbiztosítók magánbiztosítók, de az államot képviselik. (Ezek kis létszámú, de jól szervezett olcsó és gyors vállalkozások.) Az egészségügyi és baleseti ellátás ingyenes. A biztosítási díjat a kockázatok és a piaci viszonyok határozzák meg. Ágazatonkénti ún. biztosítási ráták vannak és ennek megfelelően eltérő %-ot kell befizetni a biztosító felé. A befizetéseket figyelik, aki nem fizet, azt megbírságolják. Ahol foglalkozási megbetegedés fordult elő, ott a cégeknek a Foglalkozási Megbetegedés Alapba kell befizetést eszközölni!
Az OiRA alkalmazásának lehetősége Dániában nem választották az OIRA-t, mert 11 tanúsított ágazati tanácsadói szolgálat van, melyek már előzőleg kidolgoztak kockázatértékelési módszereket, útmutatókat. Az OiRA-t nem is tervezik bevezetni, mert Dániában: 1. magas
szintű
a
jogkövetési
fegyelem
(80
-90%-nak
eleve
kockázatértékelése) 2. Hatékony az ellenőrzés: sok felügyelő van, mindenkit ellenőriznek 3. A munkavédelmi szakértők és az ágazatok jól segítik ezt a feladatot
15
Andreas Lottrup- A munkavállalói kártérítési rendszer Dániában - előadás
41
volt
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
5. Svédország - Malmö
Terület:
449 964 km2
Népesség:
9 500 000 fő
Munkanélküliség:
7,7 %
Munkavállalók:
7 760 000 fő
A svéd munkavédelmi irányítás felépítése Svédországban ma már nem tekinthető ipari országnak, mivel mindösszesen az 5 millió munkavállaló 18%-a dolgozik az iparban ezért a hagyományosan jellemző tripartit rendszer sem működik olyan jól, mint régen. A multi cégeknél a svéd hagyományokhoz képest alacsonyabb szintű a szociális partnerek bevonása a munkavédelmi problémák megoldásába. A
Svéd
Országgyűlés
és
kormány
azzal
a
feladattal
bízta
meg
a
Svéd
Munkakörnyezetért felelős hatóságot, hogy a munkakörnyezet megfeleljen a munkahelyi egészséggel és biztonsággal foglalkozó jogszabályok követelményeinek, és ezáltal mindenki jó és állandóan javuló munkakörnyezetben dolgozhasson. Az ország 3 fő régióra osztott: Észak, közép és déli régió. A régiók körzetekre tagolódnak. Összesen 10 körzet található Svédországban. 3 szinten működik a hatóság:16
nemzeti/országos
projektek – Pl.: mezőgazdaság, építés-kivitelezés…
regionális projektek – 3-4 körzet érintő célellenőrzések – Pl.: Hotelek, emelőgépek
helyi projektek – 1 körzetet érint Országosan 7 főosztály, 3 ellenőrzési osztály (a 10 körzetre) és 260 munkavédelmi felügyelő segíti a hatóság munkáját. 16
Anna Sundén, Mats Ryderheim – Malmöi munkavédelem bemutatása előadás
42
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Minden 20 000 munkavállalóra jut egy felügyelő. A tanulmányút keretében a déli régió malmöi körzetből kaptuk az információkat, ahol 32 felügyelő 3 fő jogász 2 fő helyettes dolgozik a hatóságnál. Előfordul, hogy mind a 260 felügyelő ugyanazt a témát ellenőrzi, de előfordul, hogy különböző projektre csoportosítják az embereket. Cél: a hatóság kiszámíthatósága, egységessége. Egyik formája a jogszabályi háttér racionalizálása. Csökkentik a jogszabályok számát. A hatóság felel a munkavédelmi, munkakörnyezeti statisztika naprakészségéért. Az adatok gyűjtése kérdőívek, telefoninterjúk segítségével történik. Baleseti statisztikát is vezetnek, figyelik a tendenciát és a kiugrásokat. Ezek a statisztikák adják annak az alapját, hogy a következő évben mely területekkel való foglalkozás legyen a prioritás. Súlyos hiányosság esetén publikálnak az újságokban, ill. súlyos balesetet a rendőrségnek és az ügyészségnek átadják. A büntető törvénykönyv tartalmaz tényállást a munkavédelmi szabályok megszegésének esetére.
A munkavédelmi előírások betartatása, ellenőrzése A svéd munkavédelmi törvény korlátozott számban, de tartalmaz előírásokat, az önfoglalkoztató (mást nem foglalkoztató) egyéni vállalkozókra is (pl. műszaki kötelezettségek, kémiai biztonsági előírások…), de ezeknek a vállalkozóknak nem kell kockázatértékelést készíteni. (Egyébként a jogi szabályozásban az általános előírások irányába kívánnak elmozdulni az ágazatspecifikus szabályozás helyett.) A kockázatértékelésre a munkavédelmi törvényükben csak utalás található, az elkészítés részletes szabályaira külön rendeletük van. Évente a munkáltatók 5%-át ellenőrzik, melyről előzetes jelzést kapnak a munkáltatók az ellenőrzés előtt. A hatóság ellenőrzésének módszerei: 1)
3 – 4 héttel az ellenőrzés előtt értesítik a céget, utalva a munkavédelmi munkát segítő honlapra. Azért is értesítik előre a munkáltatót, hogy a munkavédelmi képviselő jelen lehessen az ellenőrzésen.
2)
A felügyelő által felvett jegyzőkönyvnek – első alkalommal - nincs következménye, az egy javaslat a szükséges tennivalókra
3)
Második alkalommal már határozatot, hoz a felügyelő, melyre jogorvoslati lehetőség biztosított, de a munkáltatók többsége már az első ellenőrzésen felvett jegyzőkönyvre is „mozdul”.
43
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
4)
A konzervatív kormány nem a hatósági ellenőrzésre, hanem a megelőzésre, a széleskörű informálásra helyezi a hangsúlyt.
A munkavédelmi felügyelők a kockázatértékelés meglétét is ellenőrzik, a részletekbe nem mennek bele, de ha az ellenőrzés során találnak valamilyen hiányosságot, akkor megnézik, hogy ezzel a témával foglalkozik-e a kockázatértékelés, ha nem, akkor pótlásra kötelezik a munkáltatót.
A munkavédelmi kockázatértékelés Minden munkáltató köteles (írott) kockázatértékelést készíteni, ha ehhez nem rendelkezik megfelelő tudással, akkor külső vállalkozóval is elkészíttetheti. A súlyos kockázatú tevékenységekre „+” munkautasítást kell készíteni. A kockázatértékelés szerves része az intézkedési terv. A tíz, vagy több munkavállalót foglalkoztató munkáltatókat további kötelezettségek is terhelik:
„munkakörnyezeti” politikát kell készíteniük
belső munkavédelmi szabályozással kell rendelkezniük, amiben a feladatok felelőseit is meg kell jelölniük.
A munkáltatók részére interaktív kockázatértékelési segítség van Svédországban. A kockázatértékelési segítségek hatékonyságát azzal ellenőrzik, hogy azokat hányan töltötték le a honlapjukról. A munkáltató a honlap segítségével fel tudja mérni saját munkavédelmi helyzetét. Klasszikus üzemorvoslás nincs, de ilyen jellegű szolgáltatások működnek, melyek a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.
Az állam (munkavédelmi felügyelőség, biztosító) támogató szerepe A felügyelőségi munkában, előnyben részesítik a tájékoztatást az ellenőrzéssel szemben. A kockázatértékelés fontosságát már a fiatalok figyelmét is felhívják. Pl.: az összes fiatal a 16. életévének betöltése évében üzenetet kap a felügyelőségtől a következő szöveggel: „Gratulálunk, hogy 16. éves lettél, de ha dolgozni akarsz a nyáron, akkor vidd magaddal ezt a kérdéslistát, és állítasd ki a munkáltatóddal, hogy milyen veszélynek (kockázatnak) leszel kitéve a munkahelyeden.” Svédországban – különösen az építőiparban – sok az idegen ajkú munkavállaló, akik nem ismerik a munkavédelmi szabályozást, illetve jogaikat. Az ő számukra pl. a felügyelőség a városi buszok oldalán hirdetéseket jelentet meg, hogy látogassanak el a honlapjukra. A munkavédelmi segítségek a honlapon a legtöbb külföldi munkavállaló anyanyelvén is olvashatók.
44
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A prevencióban jelentős szerepet játszó kommunikációs feladatok végrehajtására 40 fős főosztály működik. Munkáltatókat segítő eszközök kockázatértékeléshez:
Jogszabályok
Interaktív tréningek (www.av.se)
www.prevent.se a szakszervezetek által támogatott cég által létrehozott weboldal tele segítő információval. Tanfolyamok, információs anyagok, ellenőrző listák stb.
Ingyenes weboldalról letölthető anyagok: interaktív oktatási anyagok is megtalálhatók, szinte minden
Svédországban
dolgozó
vendégmunkás
anyanyelvére lefordítva.
3-4 napos munkavédelmi oktatásokat szerveznek, de ezek nem ingyenesek. A munkavédelmi képviselőket küldik ide a munkáltatók.
Információs anyagok az ipari ágazatokról
Folyamatosan hirdetnek az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében: fényújságokon, honlapokon, az írott sajtóban, autóbuszok oldalán, stb.
Kiadványokat, szórólapokat készítenek és terjesztenek,
Kampányokat szerveznek, amelyek kommunikációjára egy – egy híres embert kérnek fel.
A balesetbiztosítási rendszer 1 db államilag fenntartott biztosító van regisztrációs kötelezettséggel. A befizetendő összeg
nem
függ
sem
a
munkáltató
nagyságától,
sem
ágazattól
stb.
A
balesetbiztosítás egy elkülönült pénztár, de a társadalombiztosítás része. Pénz nagy része kutatásra, kisebb része kártérítésre kerül felhasználásra.
Az OiRA alkalmazásának lehetősége Az OiRA tagságuk ellenére egyelőre főleg a megfigyelő szerepét töltik be. A fodrász szakmára elkezdték kidolgozni az OiRA szerinti értékelést. A saját rendszereiket használják. Amennyiben az OiRA beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor aktívabb részvételt fognak tanúsítani.
45
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
IV. KIÉRTÉKELÉS, JAVASLATOK A munkavédelemben (munkabiztonság és munkaegészségügy) a megelőzés alfája és omegája a kockázatértékelés. Nem tud megfelelő intézkedéseket hozni az a munkáltató, aki nem ismeri az általa végzett tevékenységek kockázatait. Tehát aki nem végzett kockázatértékelést, vagy nem megfelelően végezte (végeztette) el a kockázatértékelést, annak a munkáltatónak nem lesz, nem is lehet megfelelő a megelőzési tevékenysége. Mit kell megelőznünk? Miért fontos a megelőzés? A munkabaleseteket, ezen belül a súlyos és halálos munkabaleseteket, a foglalkozási megbetegedéseket és a fokozott expozíciós eseteket szükséges megelőzni. Magyarország
nem
közömbös
azzal
kapcsolatban,
hogy
hány
baleset
és
megbetegedés következik be a munkavégzés során. Ezt példázza az is, hogy a legutóbbi dunai árvíz alkalmával a miniszterelnök minden sajtótájékoztatón kiemelte, hogy: „az árvíz nem követelt emberáldozatot!” Tehát Magyarország számára fontos, hogy állampolgárai, munkavállalói egészsége és biztonsága ne kerüljön
veszélybe,
következésképpen
a
munkabalesetek,
megbetegedések
megelőzése minden körülmények között maradjon prioritás. 2012 – ben, összesen 17 025 fő munkavállaló három napon túl gyógyuló munkabalesetét jelentették be a munkáltatók. Az összes munkabalesetből 78 eset súlyos, 62 pedig halálos következménnyel járt, ami azt jelenti, hogy kéthetenként 3 személyt (heti átlagban 1.5 személy) ért súlyos baleset, illetve hetenként átlagosan több mint egy ember (5 hetenként 6 fő) halt meg baleset miatt a munkahelyeken. Ezek a statisztikai adatok – indokolás nélkül is – megkövetelik a megfelelő színvonalú megelőző intézkedéseket, azok kikényszerítését, szigorítását! A legfőbb prevenciós eszköz a kockázatértékelés, ezért megléte és minőségének javítása kulcsfontosságú tényező a balesetek és a megbetegedések számának csökkentése érdekében. A munkavédelem és ezen belül a megelőzés fontos és jelentős tételű gazdasági kérdés is. A balesetek és a foglalkozási megbetegedések miatt a gazdaságilag is
46
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
mérhető károkat legjobban a kapcsolódó keresőképtelenséggel
(a szakmai
terminológia: munkaképtelenség,) járó napok számával, illetve az egészségügyi ellátásra fordított költségekkel lehet jellemezni. Előbbi bemutatása a következő táblázatban látható.17
Ha a napi átlagos táppénz Magyarországon hozzávetőleg 5000,- Ft, akkor a 2012 évi munkahelyi baleseti kifizetések csaknem elérik a 4 milliárd forintot. Ehhez még hozzá lehet számolni az egészségügyi ellátási és beavatkozási költségeket, amelyek minden valószínűség szerint jelentősen meghaladják az előző költséget. Ha teljes körűen kívánjuk vizsgálni a költségek alakulását, akkor számolni kell a járulékos költségekkel (termeléskiesés, helyreállítás, helyettesítés, kártérítés, megtérítés, büntetések, bírságok, ügyviteli stb. eljárási kts.), amelyek viszont összegezve az előző költséghalmaz többszörösét is kitehetik. Megjegyezzük, hogy: … a DuPont – mint munkavédelemmel is foglalkozó világcég - statisztikája szerint minden, a megelőzésbe befektetett 1 euró 6 euró hasznot eredményez. A jobb érthetőség miatt fordítva szokták magyarázni: ha az állam és a vállalat nem fordít elegendő pénzt a munkavédelmi megelőzésre, akkor előbb vagy utóbb minden be nem fektetett 1 euró után 6 euró veszteség éri! … A dán soros elnökség ideje alatt 2012. június 28-29-én rendezett „Munkavédelmi közösségi stratégia áttekintése
és a jövő
prioritásai” című
konferencián
a
munkavédelmi „beruházások” megtérülését a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség – ISSA felmérése alapján 2,2-szeresre tették.
17
http://www.oep.hu/
47
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Ha nem pontosak ezek a statisztikai adatok, vagy eltérő adatokon alapulnak, akkor is azt támasztják alá, hogy a biztonságba való befektetés hiánya több szinten is súlyos károkat okoz. A jogkövető magatartás mellett – kimondatlanul is - ezt a közgazdaságilag alátámasztott
megelőzési
szemléletet
tapasztaltuk valamennyi
meglátogatott
államban. A csoportunkat fogadó tagországokban az állam és szervezetei – kivétel nélkül - kiemelt szerepet tulajdonítanak a munkavédelemnek, ezen belül a kockázatértékelésnek, és kiemelten fontosnak tartják az erre irányuló segítségnyújtást, oktatást, a felkészítést és a támogatást. Ez a megelőzésre fókuszált
szemlélet
és
magatartás
különösen
igaz
a
mikro-
és
kisvállalkozások vonatkozásában. Online és más típusú eszközöket – nem feltétlen az OiRA-t - a legtöbb országban alkalmaznak, de azt is hangsúlyozzák, hogy szakértelem és elkötelezettség szükséges a munkáltató, illetve az értékelést készítő részéről, továbbá kontrollálni (belső és külső) is szükséges az elvégzett tevékenységet. Hasonló véleményeket kaptunk arról is, hogy az új rendszerek bevezetését fokozatosan kell megvalósítani széleskörű előkészítés, párbeszéd és kommunikáció mellett. A bevezetést lehet megadott dátumhoz kötni, de az előbb említett előkészítő munkára fordított időtartamot kell helyesen meghatározni, optimalizálni. Általánosítható megállapítás, hogy a tanulmányúttal érintett országokban a mikro- és kisvállalkozások esetében nincsenek engedmények a munkavédelmi kötelezettségek teljesítése tekintetében, de különböző szereplők (pl. hatóság, ágazati érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetek, ágazati biztosítók, ingyenes foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás, stb.) különböző eszközök és módszerek átadásával támogatják ezeket a vállalkozásokat a vonatkozó kötelezettségeik teljesítésében. Ugyancsak egyetemleges európai gyakorlat, hogy mindenütt önálló, - többek között a hatósági tevékenységet is támogató - munkavédelmi elméleti és gyakorlati kutatási, stb. feladatokat megvalósító országos intézet(ek) áll(nak) rendelkezésre. Ingyenes és térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatásaikat a kormányzat, az érdekképviseletek, a biztosítók és a vállatok is igénybe vehetik.
48
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Vizsgált lehetőségek: 1.
Magyarország ne vezesse be az OiRA-t, minden maradjon, így ahogy most van.
2.
Magyarország vegye át, vezesse be az OiRA-t, készítsen programot a bevezetésre.
3.
Magyarország alakítson ki és vezessen be saját online rendszert a kockázatértékelés segítésére.
Az
elkövetkezőkben
összefoglalásra
kerülnek
azok
a
körülmények,
érvek,
amelyekre az OiRA bevezetésének megfontolása során feltétlenül figyelemmel kell lenni. Milyen feladatokat kell elvégezni, ha Magyarország be szeretné vezetni az OiRA –t?
További konkrét tájékozódás szükséges az EU-OSHA – val aláírandó szerződés konkrét feltételeiről, tételesen át kell vizsgálni a szerződést.
A konkrét feltételek ismeretében elő kell készíteni a megállapodás aláírását: o
pénzügyi
feltételek biztosítása
(meg
kell
határozni
a
pénzügyi
forrásokat, (EU-OSHA támogatás + magyarországi források,) o
tárgyi feltételek biztosítása a magyar OiRA szervezet részére (iroda, megfelelő munkaeszközök, közlekedés, stb.)
o
szervezeti, személyi feltételek biztosítása (projektvezető + szakértők + képzések),
o
a szociális partnerek, illetve szakértőik bevonása, kiképzése
o
szervezési feltételek biztosítása: •
A
szükséges
jogszabály
módosításokról
döntés,
majd
a
szövegszerű előkészítés, •
Előzetes kommunikáció (a célcsoportok részletes tájékoztatása, több csatornán keresztül valósuljon meg,)
Alá kell írni a megállapodást az EU-OSHA – val.
Az OiRA eszközgenerátor segítségével létre kell hozni egy vagy több – korábban a szerződésben vállalt - ágazati eszközt.
Ellenőrizni, tesztelni kell az eszközt (szakértők által, az eszköz vállalatokon belüli alkalmazásával) a bevezetés előtt.
Be kell vezetni az eszközöket. 49
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Figyelni
kell
az
OiRA
változásait,
fejlesztéseket,
módosításokat
kell
kezdeményezni.
Népszerűsíteni és terjeszteni kell az eszközöket Magyarországon.
Folyamatosan karban kell tartani az eszközt (naprakésznek kell lennie), illetve újabb és újabb eszközök elkészítésére lehet (kell) vállal(koz)ni.
Az OiRA eszköz bevezetése mellett szóló indokok Az OiRA-t eredetileg olyan mikro és kisvállalkozásoknak szánták, amelyek még nem rendelkeznek
kockázatértékeléssel.
Magyarországon
a
vállalkozások
Ezzel
szemben
jelentősebb
mondhatnánk,
része
elvégeztette
hogy
már
a
kockázatértékelést, de ha megnézzük a kockázatértékelések minőségét, akkor azt tapasztaljuk, hogy azok más-más (általában egyszerű) sablon szerint készültek, és nincsenek az adott munkahelyre adaptálva, nem-, vagy nem teljes mértékben tükrözik a valós munkavédelmi helyzetet, így a szükséges intézkedések is elmaradnak. A munkáltatóknak egy része nem ismeri a saját kockázatértékelése tartalmát,
a
munkavállalók
pedig
csak
ritka
kivételes
esetekben.
A
kockázatértékelésekből sokszor a legveszélyesebb műveletek, expozíciós szituációk értékelései maradnak ki. A megállapítások tartalma sok esetben a rosszul feltett kérdésekre adott nem megfelelő válaszokon alapul. A munkahelyi biztonság és egészség szempontjából fejlesztési lehetőséget jelenthet egy online kockázatértékelés alkalmazhatóságának biztosítása, mert a törvényi előírások
teljesítését
segíti,
a
kockázatértékelés
minőségét
és
ezzel
a
munkakörülmények javítására tett intézkedések hatékonyságát növeli, valamint az alkalmazási kör is kibővülhet, pl. az önfoglalkoztatókkal. Egyúttal egyszerűsítheti, megkönnyítheti a vállalkozásokat terhelő adminisztrációs feladatok végrehajtását.
A 89/391/EGK irányelv (munkavédelmi keretirányelv) a kockázatok felmérését a munkáltató kötelezettségévé teszi, elkészítését nem köti munkavédelmi végzettséghez.
A
szakszerűséget
különböző
képzések
segítségével
vagy
munkáltatói ösztönzők működtetésével biztosítják/kényszerítik ki. A jelenlegi magyar
szabályozás
a
szakképesítés
tekintetében
szigorúbb,
amikor a
munkáltatói tevékenység veszélyességére és a cég nagyságára való tekintet nélkül munkavédelmi képzettséghez köti az elkészítést. A
munkavédelmi
szolgáltatást
képzettség
nyújtó
(ide
orvosokat,
nem
értve
szakdolgozókat,
a
foglalkozás-egészségügyi akik
számára
kötelező,
kreditpontos továbbképzési rendszer van érvényben) azonban nem jelent
50
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
egyben naprakész munkavédelmi tudást is (a munkavédelmi szakembereknek nincs
előírva
időszakos
kredit
követelmény)
tehát
esetenként
gyenge
szaktudású, a területet nem ismerő ember készíthet felmérést. Azt is meg kell jegyezni,
hogy
Magyarországon
a
foglalkozás-egészségügyi
szolgáltatók
tényleges közreműködése a kockázatértékelés elkészítésében nem jellemző. Ezzel szemben az OiRA eszköz kérdéssorát a legfelkészültebb, az érintett szakmát kiválóan ismerő szakemberek állíthatják össze, ami garancia lehet a ténylegesen feltenni szükséges kérdések megfogalmazására.
Ha a munkáltató OiRA eszközzel dolgozik a kérdéseken keresztül maga szembesül
a
munkavédelmi
problémákkal,
motiváltabb
lesz
a
megszüntetésükre, jobban megismeri a saját cégét és a munkavédelmi követelményeket.
Magyarország az eszközök kidolgozásában való aktív szerepével elismertséget szerezhet az EU-OSHA – tól.
Az OiRA csak szoftver megkötöttséget ad, a tartalmat a tagországok szabadon választhatják meg, ez előnyt jelent más saját rendszer megalkotásával szemben. Ezért az OiRA bevezetése más rendszerekhez képest kisebb kockázatú, valószínűleg a magyar döntéshozók is szívesebben támogatják.
Az OiRA szoftvere ingyenes és hosszabb idejű tesztelésen is átesett már, egyszerűbben, és rövidebb idő alatt bevezethető, mintha egy új rendszert kellene kidolgozni.
Az
OiRA
bevezetésére
az
EU-tól
támogatás
igényelhető.
(Pl.
egyes
tevékenységekre való kidolgozásra vagy képzésre.)
Az OiRA bevezetése más rendszerekhez képest kisebb kockázatú, ezért valószínűleg a magyar döntéshozók is szívesebben támogatják.
Az OiRA lehetővé teszi a munkáltatók munkavédelmi helyzetének egységes megítélését,
ezzel
elősegítheti
az
önálló
(elkülönült)
balesetbiztosítás
magyarországi bevezetését.
Az OiRA közösségbe történő belépésünkkel ingyenesen átvehetjük, és megfelelő adaptáció
után
használhatjuk
is
a
más
államok
által
készített
kockázatértékeléseket.
Az OiRA-ba típus megoldások is feltölthetők, így a kockázatértékelésen kívül a intézkedési terv is a munkáltató rendelkezésére állhat. Ezeket a beérkező észrevételek, „hozzászólások” alapján állandóan tökéletesíteni lehet.
51
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A
rendszert
már
bevezető
tagállamok
tapasztalattal
rendelkeznek
a
bevezetésben, üzemeltetésben, elfogadtatásban. Ezeket a tapasztalatokat mi „ingyen” átvehetjük.
Az önfoglalkoztatók előtt is megnyílik egy egyszerű alkalmazás, amellyel a kockázatok azonosítását követően, saját munkakörülményeik javítása révén biztonságosabb és egészségüket nem- vagy kevésbé veszélyeztető módon tudnak munkát végezni, ezzel egészségüket, munkavégző képességét jobban meg tudják őrizni.
Az önfoglalkoztatók a tevékenységük hatókörében tartózkodók védelméről eredményesebben tudnak gondoskodni (törvényi kötelezettségük).
Az
alkalmazás
nyitott
a
saját
munkavédelmi
szakembert
foglalkoztató
vállalkozások számára a jelenlegi hazai szabályozás alapján is és ezzel a kockázatértékelések minősége javulhat. Továbbá ez a főállású munkavédelmi feladatok ellátását ösztönzi, a munkakörülményeket javító tevékenység is erősödhet.
Munkavédelmi szolgáltatást végzők részére szakmai segítség lehet az ingyenes, online módszer annak ellenére is, hogy ezért külön díjat nem számolhat fel.
A
munkáltatónak
külső
munkavédelmi
szakemberrel
elkészíttetni
a
kockázatértékelést jelentős pénzbe kerül, az OiRA-t használva ettől a kiadástól, vagy egy részétől mentesül. Az OiRA, illetve hasonló interaktív rendszer bevezetésének hatásai
Számos vállalkozás, valamint az önfoglalkoztatók munkakörülményei javulnak, munkából való kiesés csökken, a munkavállalók és önfoglalkoztatók jó egészségi állapota tovább megmarad (társadalmi kiadások csökkenése).
Önfoglalkoztatók hatókörében tartózkodók védelme javul.
Munkavédelmi tudatosság fejlődik, ennek szélesebb egészségmegőrző hatása is várható (társadalmi kiadások csökkenése).
Munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi szakemberek szaktevékenységének színvonala nő.
A munkavédelmi hatóság (mint OiRA partner) szolgáltató szerepe is erősödik, pozitív irányba hat a megítélése.
Vállalkozások anyagi terhei csökkennek.
52
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
Az OiRA eszköz bevezetésével kapcsolatos hátrányok, megfontolást igénylő tényezők
Az OiRA rendszer egyéb ösztönzők hiányában (pl. önálló balesetbiztosítási rendszer) nem hatékony, nem működik.
A feladat elvégzése kellő motiváció hiányában formális marad.
A feladat elvégzése kellő szakértelem hiányában az ellenkező hatását válthatja ki, a készítője abban a tévedésben lehet, hogy egy csekklista kitöltésével teljesítette a munkavédelmi előírásokat, ugyanis nyilvánvaló, hogy egy online program „nem látja” a munkahelyet, így feltáratlan kockázatok maradhatnak.
Az alkalmazás szerint elkészített kockázatértékelések munkavédelmi hatósági kontrollját fejleszteni szükséges
Számítástechnikai hátteret és tudást igényel az alkalmazása.
Az online elérhetőséget – nem minden böngésző támogatja.
Egyes
munkavédelmi
szakembereknek
ellenérdekeltek
lehetnek
a
bevezetésében.
A technikai segítséget adó helpdesk angol nyelvű, nehezen elérhető.
Javasolt az NMH MMI honlapjának bővítése, vagy önálló honlapot kell létrehozni az OiRA népszerűsítésére.
Meg kell teremteni a képzések és továbbképzések feltételeit.
Döntést igényel, hogy a magyarországi fejlesztéseket kik végezzék (a hatóság, vagy vállalkozók, vagy feladatorientáltan vegyesen, vagy külön erre a célra létrehozott projekt keretében történjen).
Szoros
együttműködés
és
nyílt
párbeszéd
szükséges
a
munkaügyi
kapcsolatok vonatkozásában a kormányzat és a szociális partnerek között. Az OiRA bevezethetőségével foglalkozó szakértői csoport végleges javaslata a feltárt érvek és ellenérvek mérlegelése alapján: A SZÁMOS ELŐNYRE VALÓ TEKINTETTEL INDOKOLT LENNE MAGYARORSZÁGON IS EGY ONLINE KOCKÁZATÉRTÉKELÉSI RENDSZER BEVEZETÉSÉNEK MEGFONTOLÁSA. MIVEL AZ OIRA MÁR EGY KIDOLGOZOTT ÉS A VÁLLALKOZÁSOK ÁLTAL INGYENESEN IGÉNYBE VEHETŐ ESZKÖZ, KOMOLYAN MEGFONTOLANDÓ A BEVEZETÉSE A MIKRO ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.
53
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Munkaügyi Hivatal az általa elindított, „Koncepció a mikro- és kisvállalkozások
adminisztratív
terheinek
csökkentésére
a
munkavédelmi
kockázatértékelés esetében” című projekt keretében megbízta a MUVAPI Szakértői, Tanácsadó
és
Szolgáltató
Kft-t
a
„Nemzetközi
tapasztalatok
összefoglalása,
elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív
terheinek
csökkentésére
a
munkavédelmi
kockázatértékelés
esetében” című kutatási, fejlesztési, szolgáltatási feladat megvalósításával. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kidolgozott egy Online interaktív Kockázatértékelési programot (továbbiakban OiRA), mely egy olyan – az ügynökség által finanszírozott - ingyenes webes alkalmazás, ami a csatlakozó országok részére lehetővé teszi egyes tevékenységekre - a mikro- és kisvállalkozások számára testreszabott - kockázatértékelési programok kifejlesztését és használatát. A tanulmány célja volt, hogy az OiRA, vagy hozzá hasonló online kockázatértékelési -eszköz magyarországi bevezethetőségét megvizsgálja. Társaságunk elvállalva a megbízást a szerződésben és mellékleteiben részletezett kutatás-fejlesztési feladatokat – a közreműködő személyek aktív bevonásával – végrehajtotta. A projekt végrehajtásában résztvevő személyek: Dr. Bakos József
NMH MMI
Főigazgató-helyettes
Dr. H. Nagy Judit
NMH MMI
Munkavédelmi Főosztály - Főosztályvezető
Dr. Nagy Imre
NMH MMI
Munkahigiénés és Foglalkozás-eü. Főosztály – Főosztályvezető
Nesztinger Péter
NMH MMI
Munkavédelmi főreferens
Arató Zoltán
NMH MMI
Munkavédelmi szakreferens
Varga István
MUVAPI KFT.
Ügyvezető igazgató
Kukla Endre
MUVAPI KFT.
Cégvezető
Pelyhe Zoltán
MUVAPI KFT.
Szakmai vezető
A
előirányzott
szerződésben
tanulmányutak–
az
előzetes
programnak
megfelelően – a megadott határidőn belül – zavartalanul - teljesítésre kerültek. A delegált vezetők és szakértők ezeken az utakon részt vettek. A tanulmányutakról a szerződésben meghatározott határidőn belül előzetes „úti jelentést” adtunk a megbízónak. A csoportunkat fogadó intézmények a következők voltak:
54
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
1. MÜNCHEN
Bajor Tartományi Egészségvédelmi, Élelmiszerbiztonsági, Munkavédelmi és Termékbiztonsági Hivatal
2. BÉCS
Központi Munkavédelmi Felügyelet
3. BILBAO
Európai Munkavédelmi Ügynökség
4. AMSTERDAM
TNO (független kutató szervezet, amely az RI & E Steunpunt (kockázatértékelési támogató pont) titkárságát is működteti
5. KOPPENHÁGA
Dán Munkakörnyezeti Hatóság
6. MALMÖ
Munkakörnyezeti Hatóság, Malmö körzet
A tanulmányutakra való felkészülés során meghatároztuk azokat a kérdéseket, azokat a prioritásokat, amelyekkel a megbeszélések során feltétlen foglalkozni kívántunk. A kapott tájékoztatások, a kérdéseinkre adott válaszok jó alapot teremtettek a tanulmány összeállításához. Tanulmányunk négy fontos fejezetre tagozódik: I.
Munkavédelmi kockázatértékelés Magyarországon
II. Az OiRA bemutatása III. A munkavédelem, mint a munkavállalók egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzési feltételei megteremtésének ösztönzője az EU egyes tagállamaiban IV. Kiértékelés, javaslatok A tanulmány III. fejezete és a melléklet- a vizsgált országok vonatkozásában különkülön – nem csak a mikro- és kisvállalkozások kockázatértékelésével foglalkozik, hanem sok olyan hasznosítható információt is tartalmaz, amelyek az adott ország munkavédelemi irányítási, jogi és igazgatási feladataival, a szakmai munka szervezésével, működésével, annak módszereivel és eszközeivel is foglalkozik. Ezeknek az anyagok bizonyítják, hogy a munkahelyi biztonság és az egészség az állami politika és stratégia igen fontos része, olyan gazdasági tényező, amely egységes fellépést igényel annak érdekében, hogy a biztonság- és egészségtudatos szemlélet a mindennapok során bekerüljön a köztudatba, hogy minél kevesebb legyen a munkával kapcsolatos baleset és – megbetegedés. A tanulmány adatai – mint módszertani információk - hasznosak lehetnek a magyar munkavédelem jövőjével kapcsolatos stratégiai döntések megalapozásakor is. 55
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
A kiértékelés során rögzített legfontosabb tapasztalatok és következtetések: 1) Minden országban komoly jogkövető magatartás tapasztalható, melynek alapja a közgazdaságilag alátámasztott megelőzési szemlélet. 2) Az államok kiemelt szerepet tulajdonítanak a munkavédelemnek, ezen belül a kockázatértékelésnek, és ugyancsak fontosnak tartják az erre irányuló segítségnyújtást, oktatást, a felkészítést és a támogatást. 3) Online és más típusú eszközöket – nem feltétlen az OiRA-t - a legtöbb országban alkalmaznak. 4) A
mikro-
és
munkavédelmi
kisvállalkozások kötelezettségek
esetében
teljesítése
nincsenek
tekintetében,
engedmények de
a
a
különböző
szereplők (pl. hatóság, ágazati érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetek, ágazati biztosítók, kutató és innovációs szervezetek stb.) különböző eszközök és módszerek átadásával támogatják ezeket a vállalkozásokat a vonatkozó kötelezettségeik teljesítésében. Az elemzés során a következő kérdéseket vizsgáltuk: 1) Mit kell tenni, ha Magyarország be szeretné vezetni az OiRA –t? 2) Melyek az OiRA eszköz bevezetése mellett szóló indokok? 3) Milyen hatásai lehetnek az OiRA, vagy más, hasonló interaktív rendszer bevezetésének? 4) Melyek az OiRA eszköz bevezetésével kapcsolatos hátrányok, megfontolást igénylő tényezők? A tanulmány tartalmi tapasztalatai alapján a következőkről kellett dönteni: 1) Magyarország ne vezesse be az OiRA-t, minden maradjon, így ahogy most van. 2) Magyarország vegye át, vezesse be az OiRA-t, készítsen programot a bevezetésre. 3) Magyarország
alakítson
ki
és
vezessen
be
saját
online
rendszert
a
kockázatértékelés segítésére. Az OiRA bevezethetőségével foglalkozó szakértői csoport végleges javaslata a feltárt érvek és ellenérvek mérlegelése alapján: A SZÁMOS ELŐNYRE VALÓ TEKINTETTEL INDOKOLT LENNE MAGYARORSZÁGON IS EGY ONLINE KOCKÁZATÉRTÉKELÉSI RENDSZER BEVEZETÉSÉNEK MEGFONTOLÁSA. MIVEL AZ OIRA MÁR EGY KIDOLGOZOTT ÉS A VÁLLALKOZÁSOK ÁLTAL INGYENESEN IGÉNYBE VEHETŐ ESZKÖZ, KOMOLYAN MEGFONTOLANDÓ A BEVEZETÉSE A MIKRO ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.
56
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
ANGOL NYELVŰ RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ Information notice on the study “Summary, analysis and comparison of international experience with Hungarian regulation in order to reduce administrative burden on micro- and small enterprises regarding risk assessments” Sponsor: Contractor:
National Labour Office (NMH) MUVAPI Expert, Consulting and Services Ltd.
Participants: Dr. József Bakos Dr. Judit H. Nagy Dr. Imre Nagy
NMH MMI NMH MMI NMH MMI
Péter Nesztinger Zoltán Arató István Varga Endre Kukla Zoltán Pelyhe
NMH MMI NMH MMI MUVAPI LTD. MUVAPI LTD. MUVAPI LTD.
Deputy Director-General Head of Department – Labour Safety Department Head of Department – Occupational Hygiene and Health Department Main Referent on Labour Safety Technical Referent on Labour Safety General Manager Managing Director Technical Manager
Purpose of study: assessing the possibilities of the Hungarian implementation of OiRA (Online interactive Risk Assessment) or an online risk assessment tool similar to it. Institutions visited by the group: 1) 2) 3) 4)
MUNICH VIENNA BILBAO AMSTERDAM
5) COPENHAGEN 6) MALMÖ
Bavarian Health, Food and Safety Authority Central Labour Inspectorate European Agency for Safety and Health at Work TNO - independent research organization that also hosts the offices of the risk assessment support point (RI&E Steunpunt) Danish Working Environment Authority Swedish Working Environment Authority, District of Malmö
Structure of the study: I. II. III. IV. V.
Risk assessment in Hungary Introduction of OiRA Labour safety as an incentive to provide adequate conditions to ensure occupational safety and health in some of the EU member states Evaluation, recommendations Attachments
Conclusion, proposal: Labour safety and risk assessment itself as an integral part of labour safety are regarded as high priority fields for all the member states and the national institutions providing information to our study. It is also seen as a highly important duty to provide assistance, training and support in these fields. This approach and
57
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
attitude that focuses on prevention is especially reflected in the cases of micro- and small enterprises. Online and other types of tools – not necessarily OiRA – are used in most countries but it is also generally emphasized that expertise and commitment are required on the part of the employer and the person/expert doing the risk assessment. It is also essential to have an effective system in place to control (from the inside and the outside as well) the result of risk assessment activities. Our sources also agreed on the fact that a new system can only be implemented gradually following a thorough preparation phase, constant coordination with the partners and using effective communication channels. It is concluded in general that in the countries visited during the study no concessions are given to micro- and small enterprises regarding labour safety requirements but the different parties (eg.: authorities, sector representative bodies, sector insurance organisations, free occupational health services, etc.) support these enterprises through different tools and methods in complying with their duties. It is also a general European practice that in all countries independent national institutions exist doing theoretical and practical research activities in the field of labour safety supporting authorities among others. Government offices, representative bodies, insurance organisations and enterprises can all use the services of these research institutions either for free or for certain fees in some cases. The final recommendation of the expert group regarding the possible implementation of OiRA after taking into consideration all the arguments: BASED ON ITS MANY ADVANTAGES IT WOULD BE A REASONABLE DECISION TO CONSIDER THE IMPLEMENTATION OF AN ONLINE RISK ASSESSMENT SYSTEM IN HUNGARY AS WELL. CONSIDERING THE FACT THAT OiRA IS A SYSTEM THAT HAS ALREADY BEEN DEVELOPED AND IT IS A TOOL ACCESSIBLE FOR ENTERPRISES FREE OF CHARGE IT IS HIGHLY RECOMMENDED TO CONSIDER ITS IMPLEMENTATION IN ORDER TO IMPROVE THE COMPETITIVENESS OF MICRO AND SMALL ENTERPRISES.
58
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
MELLÉKLETEK A TANULMÁNYÚT SORÁN KAPOTT ÍROTT ANYAGOK, PREZENTÁCIÓK, MELYEK A TANULMÁNYHOZ CSATOLT CD-N MEGTALÁLHATÓAK ORSZÁGOK SZERINT, TEMATIKUSAN, MAGYAR FORDÍTÁSBAN.
1.
Bajorországi előadások és anyagok
2.
Ausztriai anyagok
3.
Bilbao – EU OSHA előadások és anyagok
4.
Holland előadások és anyagok
5.
Dán előadások és anyagok
6.
Svéd előadások és anyagok 7.
A tanulmány teljes szövege
59
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Dr. Crista Sedlatschek Julia Flintrop, Lorenzo Munar,
igazgató project manager project manager
Prof. Dr. Hermann Fromme Fredrich Wink Dr. Bianka Edholzer Andreas Zapf
LGL SHMAS SHMAS SHMAS
Mrs. Anna Ritzberger-Moser Ms Alexandra MARX Ms Gertrud BREINDL Mr. Walter RAUTER
főigazgató jogi vezető
Dr. Birgitte Blatter Dr. Anita Venema
Dr. Jan Harmen Kwantes Dr. Tanja de Jong Mr. Ruben Tijmens
Business line manager TNO/TNO üzletág vezető Senior research TNO, project leader Service Point Dutch OIRA Projekt vezető TNO/jogi szakértő Researcher TNO, representing Dutch Focal Point TNO -project asszisztens
Jens Jensen Anna Therese Schultz – Petersen Charlotte Skjoldager, Annamarie Knudsen Andreas Lottrup Bitten Hojmark Dojholt
Mats Ryderheim Anna Sunden
nemzetközi és EU főosztályvezető munkavédelmi ellenőrzési vezető
főigazgató vizsgálatvezető hatóságvezető osztályvezető biztosítási kapcsolatok vezetője osztályvezető
igazgató jogász
60
Nemzetközi tapasztalatok összefoglalása, elemzése, valamint összevetése a hazai szabályozással a mikro- és kisvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére a munkavédelmi kockázatértékelés esetében
IRODALOMJEGYZÉK Jogszabályok:
A Tanács 1989. június 12-i 89/391/EGK irányelve a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról
Internet: https://osha.europa.eu/hu
http://www.ommf.gov.hu/ http://www.oiraproject.eu/ http://www.oep.hu/
A tanulmányút során kapott anyagok, prezentációk:
Lásd a tanulmány mellékletét képező CD-n, országok szerint, tematikusan
61