Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan céljait, működési elveit, munkaformáit és finanszírozási rendjét az idő igazolta. A program öt évéről az előre kiadott szempontok alapján évenként készített szakszövetségi értékelések kivétel nélkül értékesnek, hatékonynak és sikeresnek ítélték a programot. Mivel az utánpótlás-nevelés folyamatai csak hosszú távon értékelhetők, a különböző programok eredményességét, „hozadékát” csak évek távlatában célszerű megítélni, arra törekedtünk, hogy a program kiszámítható, állandó feltételeket biztosítson a sportágak számára. Az indítás óta folyamatos a program tapasztalatainak átfogó elemzése, értékelése, az esetlegesen szükséges korrekciók elvégzése. A program indulásakor sikerkritériumként a sportágak hosszú távú eredményességének megalapozását, a versenyzői pályafutások maximalizálását segítő képzési folyamat biztosítását, illetve azt az igényt fogalmaztuk meg, hogy kezdetben a korosztályos, évek múltán pedig a felnőtt világversenyek helyezettjeinek zöme a program tagjai közül kerüljön ki. A kiemelt nemzetközi versenyeken elért eredmények eddig visszaigazolni látszanak a kitűzött célokat. A program által alkalmazott munkaformák A program működési elvei az indulástól kezdődően változatlan formában érvényesülnek: • A program egységes elvek alapján, ahol lehetséges normatív módon kialakított kereteket biztosít a sportágak számára. A sportági létszámok és programok a sportágak vezetőivel folytatott személyes megbeszéléseken alakultak ki. • Valamennyi fontos szakmai döntést a sportági szakszövetségek hoznak meg. • A sportágak számára biztosított létszámok alapján, illetve az egyeztetett elvek (korosztály, eredményesség) figyelembe vételével a szakszövetségek választják ki a programban résztvevő sportolók és edzők személyét. • A szakszövetségek a központilag biztosított lehetőségekre építve éves (féléves) sportági szakmai programokat, illetve értékeléseket készítenek. • A NUPI közvetlenül finanszírozza a sportágakat (edzőtáborok, központi edzések, edzői juttatások, tudományos és egészségügyi vizsgálatok, események egyedi elbírálású támogatása). A szövetségek már az indulásnál is kedvezően fogadták a program működési elveit, melyek alapján, folyamatos és harmonikus munkakapcsolat alakult ki a szövetségek vezetői és a NUPI között. Sportolói létszámok, a kerettagok kiválasztása A sportági szakszövetségeket az év elején tájékoztattuk a 2005 évre érvényes sportolói és edzői létszámokról, melyek a 2004-es évhez viszonyítva csak kis mértékben módosultak. A korábbi évek tapasztalatainak elemzése alapján egyes sportágaknál minimális létszám csökkentést, más sportágaknál minimális létszám bővítést alkalmaztunk. A sportágak számára biztosított költségvetési keretek csak a létszámok módosulásának megfelelő mértékben változtak.
1
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
Sportolói létszám (fő)
2002.
Sportág "A" keret
Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás Öttusa Röplabda Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Torna (férfi) Torna (női) Triatlon Úszás Vívás Vízilabda Összesen
"B" keret
2003.
2004.
2005.
Összesen
Összesen
Összesen
Összesen
30 125 105 55
30 125 105 58 50 70 110 90 90 60 37 60 47 50 40 30 25 53 55 72 95
30 100 105 58 60 70 105 90 90 60 37 60 47 50 40 30 25 50 58 72 95
1 352
1 332
35 45
55 60
90 105
32 40 30 31 20 14
21 50 60 72 20 19
53 90 90 103 40 33
19
22
41
20 37 22 37
33 13 38 23
53 50 60 60
53 96 90 103 40 37 60 45 50 40 30 20 53 55 72 90
382
486
868
1 249
A szakszövetségek a korábbi évekhez viszonyítva korábban és pontosabban, ezáltal gyorsabb feldolgozást és összegzést lehetővé tevő módon készítették el és adták le az éves szakmai programokat és sportolói kereteket. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a keretek kijelölése széles körben ismert szempontok alapján, időben, testületek által eldöntve történt meg. Egyre növekszik azoknak a sportágaknak a száma, amelyek a keretek kialakítása érdekében tervszerűen foglalkozik a program alatti korosztályokkal. Az esetek többségében ezekhez a munkaformákhoz a program is biztosított kiegészítő forrásokat. (pl. asztalitenisz reménységek keret táboroztatása, labdajátékok kiválasztó táborai). A sportolói keretet továbbra is igyekeztünk stabilizálni. A sportolók cseréjét az év illetve versenyszezon végi korosztályváltások mellett a szövetségek hivatalos levélben rövid indoklással év közben is kezdeményezhették, ezek mértéke azonban 2005-ben sem haladta meg az 5 %-ot. A sportolói keretek döntő többségét továbbra is a 14-18 éves korosztály adta (1991-1987-es születésűek). A fiatalabb korosztályok elsősorban az úszás és a torna sportág, sajátosságai illetve a korán kiemelkedő tehetséget mutató sportolók révén kerültek a keretbe. Az idősebb sportolók nagyobb száma a Csillag program hiánya miatt alakulhatott ki. Születési
2
2003
2004
2005
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
3
év
Fő
%
Fő
%
Fő
%
1980
1
0,08
0
0
0
0
1981
3
0,24
0
0
1
0,08
1982
11
0,86
1
0,08
0
0
1983
85
6,66
4
0,3
2
0,15
1984
135
10,6
39
2,96
17
1,28
1985
215
16,9
161
12,2
69
5,2
1986
258
20,2
235
17,8
126
9,5
1987
243
19
254
19,3
233
17,5
1988
167
13,1
273
20,7
264
19,7
1989
85
6,66
148
11,2
231
17,3
1990
27
2,12
71
5,38
168
12,6
1991
17
1,33
28
2,12
81
6,1
1992
12
0,94
26
1,97
37
2,79
1993
0
0
1
0,08
18
1,36
1994
0
0
3
0,23
14
1,06
1995
0
0
0
0
1
0,08
Összesen
1259
98,7
1244
94,3
1256
94,7
Hiányzó adat
17
1,33
75
5,69
71
5,35
Mindösszesen
1276
100
1319
100
1332
100
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
Nemek megoszlása sportáganként a 2005. évi keretben
0 Asztalitenisz
20 15
40
52 88
Evezés
35
17
23
Jégkorong
60
Judo
0
37
33
Kajak-Kenu
68
34
Kézilabda
45
46
Kosárlabda
45
45
Ökölvívás Öttusa
60 19 30
Sportlövészet
29
Súlyemelés
Torna férfi
20
13
30
Triatlon
27
Vízilabda
18
20
25
Vívás
30
37
Torna női
Úszás
0
18
Röplabda
Tenisz
100
48
Birkózás
4
80
15
Atlétika
Jelmagyarázat:
60
23
32
27
37
36 59
kék (sötét árnyalat): fiú piros (világos árnyalat): lány
30
120
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
A program sportolói kerete örvendetes módon továbbra is számos sportegyesületből kerül ki. A sportolókat nevelő 295 sportegyesület 85 településen működik. Egyesület neve KSI SE Budapesti Honvéd SE Újpesti Torna Egylet Ferencvárosi TC Dunaferr SE Budapesti Vasutas SC Vasas SC Csata DSE Jövő SC Pécsi Vasutas Sport Klub Haladás Vasutas SE Magyar Testgyakorlók Köre Budapesti Sport Egyesület Győri Vizisport Egyesület Alba Volán Fevita Győri ETO KC Szentesi Vízisport Klub Tatabánya SC MAC Népstadion Alba Volán SC Debreceni Vasutas SC Kézilabda Kft. 4 egyesületben 6 egyesületben 6 egyesületben 8 egyesületben 14 egyesületben 27 egyesületben 39 egyesületben 42 egyesületben 128 egyesületben
5
Sportolók száma (fő) 85 63 46 45 40 36 35 22 19 19 18 18 17 17 15 13 12 12 11 10 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
Olyan sportolók száma, akik nincsenek egyesülethez rendelve (fő) 0
1 egyesületre jutó sportolók száma (fő)
Sportág
Sportolók száma (fő)
Százalék
Egyesületek száma (db)
Asztalitenisz
30
2,26
16
Atlétika
100
7,54
33
16
2,55
Birkózás
105
7,91
36
1
2,89
Evezés
58
4,31
13
19
2,69
Jégkorong
60
4,52
9
0
6,67
Judo
70
5,28
22
3
3,05
Kajak-Kenu
102
7,69
22
2
4,55
Kézilabda
91
6,86
20
4
4,35
Kosárlabda
90
6,78
27
3
3,22
Ökölvívás
60
4,52
22
9
2,32
Öttusa
37
2,79
5
3
6,80
Röplabda
60
4,52
25
9
2,04
Sportlövészet
47
3,54
19
2
2,37
Súlyemelés
50
3,77
19
1
2,58
Tenisz
40
3,01
18
12
1,56
Torna férfi
30
2,26
4
0
7,50
Torna női
25
1,88
6
1
4,00
Triatlon
50
3,77
31
5
1,45
Úszás
59
4,45
19
1
3,05
Vívás
73
5,43
19
6
3,47
Vízilabda
95
7,16
16
5
5,63
Összesen
1332
100
401
102
3,05
6
1,88
Főfoglalkozású és szerződéses munkaviszonyú edzők foglalkoztatása Az edzők személyére tett sportági javaslatok áttekintése alapján megállapítható, hogy az edzői állományt még mindig nagyfokú állandóság jellemzi, ugyanakkor az eddigi legnagyobb fluktuációt eredményezve a 2004. évi edzői kerethez viszonyítva a 26 főállású helyen három, a 90 szerződéses munkaviszonyú helyen pedig 26 esetben történt változás. A váltások leggyakoribb oka olyan edzők beemelése a programba akiknek a keretek változása során nagy számú sportolója került be a programba. Edzői létszám (fő)
Sportág Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás Öttusa Röplabda Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Torna (férfi) Torna (női) Triatlon Úszás Vívás Vizilabda Összesen
2001.
2002. F.
Sz.
2003.
F.
Sz.
Ö
Ö
1 4 2
1 1 1
2 5 3
1 2
6 4
2 3 2 2 1 3
1 1 2 2 1 2
3 4 4 4 2 5
1 1 1 2 1 2
6 9 7 6 2 5
2 1
2 1
4 2
7 6 0 0 7 10 8 8 3 7 0 0 0 0
3
3
6
3
9
12
1 2 2 2
1 2 2 2
2 4 4 4
1 3 1 2
2 1 6 3
32
24
56 21
66
2004.
2005.
F.
Sz.
Ö
F.
Sz.
Ö
F.
Sz.
Ö
1 1 2 1
4 6 4 3
3 4 7 5
1 1 1 2 1 2 1 0 1 1 2 1 1 3 1 2
6 8 7 6 4 6 4 4 2 3 4 5 2 1 6 2
5 7 6 4 0 7 9 8 8 5 8 5 4 3 4 6 6 3 4 7 4
1 1 2 1 0 1 1 1 2 1 2 1 0 1 1 2 1 1 3 1 2
4 7 5 3 0 6 9 7 6 4 6 4 4 2 3 4 5 2 1 6 2
5 8 7 4 0 7 10 8 8 5 8 5 4 3 4 6 6 3 4 7 4
1 1 2 1 0 1 2 1 2 1 2 1 0 1 0 2 1 1 3 1 2
4 7 5 3 4 6 8 7 6 4 6 4 4 2 5 4 5 2 1 6 2
5 8 7 4 4 7 10 8 8 5 8 5 4 3 5 6 6 3 4 7 4
87
26
87
113
26
90
116
26
95
121
F: főállású munkatárs Sz: szerződéses munkatárs Az edzőknek biztosított jövedelmek mértéke továbbra is ösztönzőnek bizonyult. A program a Gerevich ösztöndíjjal párosulva az utánpótlás-nevelés évtizedes gondját megoldva a legfelkészültebb szakemberek pályán tartását és foglalkoztatását is elősegítette, a szövetségek értékelése szerint rangot jelent a programban dolgozni. A programban alkalmazott edzők meghatározó szerepet töltenek be az adott sportág szakemberképzési és továbbképzési rendszerében.
17
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
Edzőtáborok, közös edzések A program legfontosabb szakmai törekvése a kiválasztott sportolók foglalkoztatásában a hosszú távú, folyamatos képzés feltételeinek megteremtése, amelynek érdekében 2005-ben is jelentős mennyiségű edzőtábori nap finanszírozását valósítottuk meg. Az edzőtáborokat a sportágak a továbbra is a korábban kialakított egységes rendszer alapján vehették igénybe. A rendszer eredményeként, a 2005. évről is rendelkezésre áll a személyre bontott pontos adatbázis, illetve csak a valós, kizárólag a kerettagokra, illetve a felkészítésükben résztvevőkre vonatkozó költségek kerültek kifizetésre. A korábbi évekhez hasonlóan számos programunk továbbra sem tudott bejutni a központi edzőtáborokba. Összességében több mint 350 partnerrel kötöttünk edzőtábori szolgáltatásra vonatkozó megállapodást. A számos helyszín váltakozó színvonalú lehetőséget biztosított, viszont sok esetben a központi edzőtáborokhoz viszonyítva lényegesen kedvezőbb árfekvésben. Az edzőtáborokban való részvétel minden sportágban kiemelkedő volt, hiányzások csak minimális mértékben, többnyire iskolai elfoglaltságok miatt adódtak. A közös programok zavartalan, lehetőség szerint teljes létszámú megvalósítása érdekében főleg a labdajátékoknál vált általánossá a „védett” héraklészes hétvégék kijelölése, illetve biztosítása. Az edzőtáborokra rendelkezésre álló források megfelelő mértékűnek bizonyultak. A szövetségi forrásokkal kiegészülve a legtöbb sportágban olyan arányú edzőtábori napot teljesítettek és annyi központi edzésen vettek részt a legtehetségesebb versenyzők, ami az iskolai elfoglaltságukat is figyelembe véve optimálisnak mondható. Az eddig feldolgozott 15 sportágban mindösszesen 21 327 edzőtábori napot finanszíroztunk. A további sportágak adatai a folyamatos decemberi edzőtáborok miatt csak január második felére összegezhetők. Az edzőtáborok zömét céltudatos, a korosztály követelményének megfelelő, az egyesületi lehetőségekhez viszonyítva nagyobb mennyiségű és intenzitású munkavégzés jellemezte. Az edzőtábori foglalkoztatások mellett több sportág a program által finanszírozva, egész évben, vagy időszakosan állandó időrend szerint szervezte a közös keretedzéseket, (atlétika, birkózás, judo, öttusa, sportlövészet, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda). A sportágak egybehangzó véleménye szerint a program révén a korosztályos válogatottak felkészítése a korábbiakhoz képest sokkal tervezhetőbbé, tervszerűbbé, eredményesebbé vált. Együttműködés az egyesületekkel A 2005. évben tovább nőtt a Héraklész Bajnokprogram elfogadottsága, amelyhez az is hozzájárult, hogy a kerettagokat adó sportegyesületetekkel való folyamatos együttműködésre továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk. A sportágak egyre nagyobb számban alkalmazzák azokat a munkaformákat, melyek biztosították a klubedzőkkel való együttműködést. A sportolók felmérési eredményeinek egyesületekhez való eljuttatása a munkamegbeszélések, programegyeztetések mellett egyre több egyesületi edző vett részt a program edzőtáboraiban, vagy a közös edzéseken, amihez a program költségvetése is hozzájárult. Mind több sportágban általános alapelvvé válik a héraklész programok nyitottsága. Az év során tovább erősödött az együttműködés, a szakmai konzultáció az edzők között. A szakmai együttműködés eredményeként a sportágak sorra alakítják ki és vezetik be az egységes felkészítés korosztályos metodikáját. Tovább bővült az objektív mérésekre és adatokra is támaszkodó, sportág specifikus felméréseket, motoros teszteket alkalmazó
18
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
szövetségek száma. (asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, jégkorong, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, röplabda, sportlövészet, tenisz, torna, triatlon, vívás, vízilabda) Nemzetközi eredményesség A program által több éve biztosított, rendszeresebb és tudatosabb munkavégzés, továbbá az egyesületekben folyó felkészítésnek köszönhetően 2005-ben is eredményesen szerepeltünk a korosztályos világversenyeken. Több sportág megtartotta korábbi kiemelkedő eredményességét (asztalitenisz, birkózás, judo, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, vízilabda) egyes sportágak pedig lényegesen előbbre léptek a tavalyi esztendőben (atlétika, kézilabda, sportlövészet, tenisz, úszás). A HÉRAKLÉSZ BAJNOKPROGRAM SPORTOLÓINAK VILÁGVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI 2005
EB
SPORTÁG I Asztalitenisz Atlétika
4
Birkózás
VB
II 2
III 3
IV V VI VII VIII 4
I
3
1
2
1
2
1
1
1
2
5
2 1
II 1
Σ
III IV V VI VII VIII 10 1
1
18
1
2
13 1
Evezés
1
1
Jégkorong
0
Judo
2
4
6
Kajak-kenu
1
1
2
2 3
1
3 3
17 2
9
1
Kézilabda
4
3
2
1
1
2
Ökölvívás
1
1
3
2
Öttusa
3
3
2
3
3
2 2
1
5
1
2 1
1
34 3
1
Kosárlabda
1
2
1
15
2
23
Röplabda
0 2
Sportlövészet
2
3
2
5
3
2
Súlyemelés Tenisz
3
2
1
3
3
23
1
3
1
4
Férfi torna
0
Női torna
0
Triatlon
2
Úszás Vívás Vízilabda
8
Σ
19
11 1 1
6 1 1
1
2
1 3
2
2 2
2 3 1
2 2
8 2
2
1 1
23 32 28 11 26 20 14 17 18 6 11 6 8 3 1 A triatlon címszó alatt a duatlon szakág eredményei is megtalálhatóak
2 2
37 16 3
8
232
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
EB I
II
VB
III IV V VI VII VIII I
II III IV V VI VII VIII
Összesen
2002
21 21
16 15 12 10 18
11
6 10 10 4
4
3
3
5
169
2003
21 28
47 11 19 15 18
10
12 10 18 3
6 10
5
11
244
2004
27 22
31 13 22 18 19
9
8
5
6
2
13
4
208
2005
23 32
28 11 26 20 14
17
18 6 11 6
8
3
1
8
232
92 103 122 50 80 63 69
47
44 33 41 18 23 18 22
28
853
Összesen
7
2
Tudományos mérések, kutatások és vizsgálatok Az utánpótlás korú élvonalbeli sportolók kiválasztásához, minőségi edzésmunkájuk és eredményes versenyeztetésük megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a tudományos háttér. A versenyzők sportkarrierjét segítő feladatok közül a NUPI Humánbiológiai Munkacsoportja az alkati és pszichológia területet gondozza. A programban résztvevő valamennyi sportoló 2005-ben is kötelező jelleggel vett részt ezeken a programokon, melyek eredményeit igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt a felkészítést végző edzőkkel közösen értékelni. A pszichológiai vizsgálatok eredményei illetve a gyakorló edzők igényei alapján erőteljesen bővült a pszichológiai gondoskodás feltételrendszere. A program költségvetésének terhére a sportágak egy része a NUPI által biztosított rendszerben (birkózás, judo, kajak-kenu, súlyemelés, úszás, vívás), míg más sportágak (atlétika, kézilabda, öttusa, sportlövészet) saját kezdeményezéssel szervezték meg ezt a feladatot. A NUPI Terhelésélettani Laboratóriuma folyamatosan figyelemmel kíséri a Héraklész programban szereplő sportágak egy részében a fiatalok élettani jellemzőit, fejlődését. A Labor modern eszközökkel vizsgálja a nagy élettani energiaszolgáltató rendszerek aktuális állapotát, diagnózis állít fel sportolóink felkészültségéről. A terheléses vizsgálatok lehetőséget nyújtanak az edzésmunka korrekciójának végrehajtására, az adaptáció mértékének megítélésére, a prognózis megfogalmazására. A program finanszírozása A 2005. évi költségvetési törvényben az éves feladatok végrehajtására az utánpótlás-nevelési feladatok fejezeti kezelésű előirányzat soron 640 millió forint állt rendelkezésre (az ORV rendezvények költségeivel együtt). Egyedi igények A program kezdetétől erőteljes igény mutatkozott a szövetségek részéről arra, hogy az alapvető támogatási formák mellett (edzők foglalkoztatása, edzőtábor, központi edzés, vizsgálatok) egyéb feladatokat is finanszírozzon a program. A leggyakoribb igények: • korosztályos világversenyeken való részvétel, • hazai nemzetközi verseny rendezése, • utazási költségek,
20
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
• • •
technikai eszközök vásárlása, külföldi edzőtáborok támogatása, a sportolók felkészítésében közreműködő egyéb szakemberek díjazása (orvos, gyúró, pszichológus). Egyre több példa van arra, hogy a sportágak a kiemelkedő jelentőségű hazai nemzetközi versenyeket Héraklész néven rendezik meg (pl.: asztalitenisz, ökölvívás, vívás, kézilabda). Ezeket a kéréseket 2005. évben is egyedi módon elbírálva, csak abban az esetben támogattuk, ha az éves folyamatos képzést nem veszélyeztette az átcsoportosítás. A tapasztalatok összegzése •
A Héraklész Bajnokprogram népszerűsége töretlen, mind a sportolók, mind az edzők körében, rangot jelent a programhoz tartozni. Az edzői kört továbbra is nagyfokú állandóság jellemzi, ugyanakkor az eddigi évek során 2005-ben volt a legnagyobb arányú cserélődés.
•
Az edzők részére biztosított jövedelmek mértéke ösztönzőnek bizonyult. A program edzői javadalmazása a Gerevich-ösztöndíjjal párosulva az utánpótlás-nevelés évtizedes gondját megoldva a legfelkészültebb szakemberek pályán tartását és foglalkoztatását továbbra is segíti.
•
Középpontba kerültek a legtehetségesebb sportolók, az egész éves, rendszeres, tervszerű és folyamatos képzésük az optimálishoz közelítő mértékben biztosított. Nagy hangsúlyt kapott a sportolókkal és a környezetükkel való közvetlen kapcsolattartás.
•
A sportágak jelentős része az utánpótlás-nevelés átfogó rendszerét kialakítva a teljes korosztályos vertikumot igyekszik gondozni, így a Héraklész Bajnokprogramba kerülő sportolók kiválasztása egyre tervszerűbbé és hatékonyabbá vált.
•
Megoldott a sportolók munkájának, képességeiknek és eredményeiknek folyamatos számítógépes nyilvántartása.
•
A programban résztvevő korosztályok nemzetközi eredményessége a vártnál is gyorsabb mértékben javult, a programból „kiöregedő” sportolók nagy számban kerültek be a felnőtt válogatott keretekbe.
Tervezet a program 2006. évi indítására 1. Az utánpótlás-nevelést minimálisan középtávon kiszámítható ciklusokban lehet hatékonyan fejleszteni. Az indulástól szereplő sportágak éltek a program kínálta lehetőségekkel és lényegesen előre léptek a legtehetségesebb fiatalok gondozása terén. Az évenkénti részletes elemzések alapján azonban célszerű a sportágankénti keretszámok és támogatási arányok évről-évre történő kiigazítása. 2. Az évenkénti sportági értékelések és a program teljes időszakáról készült elemzés alapján 2006-tól is indokolt egyes területeken a korrekció: 2.1 A sportolói létszámok optimalizálása egyes sportágakban. Ismételten megerősítjük a kerettagok differenciált támogatását annak érdekében, hogy a legtehetségesebb sportolók garantáltan magasabb és rendszeresebb támogatást élvezhessenek.
21
Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogram 2005. évi működéséről
2.2 Az alkalmazott szakemberek számának alakulását a program indítása óta lassú, de folyamatos emelkedés jellemzi. A jelenleg alkalmazott 95 szerződéses munkaviszonyú edző javadalmazására fordított összeg (bérek és járulékok) a program költségvetésének jelentős hányadát jelenti, éves szinten eléri a 190 millió forintot. A sportágak jelentős része rendszeresen felveti újabb szakemberek (további edzők, gyúrók, orvosok, pszichológusok) foglalkoztatásának igényét. Az ilyen igények kielégítésére források hiányában továbbra is csak egyedi elbírálás alapján, rendkívül indokolt esetben kerülhet sor. 2.3 A korrigált sportolói létszámokat, és a korábbi felhasználásokat figyelembe véve, korrigáljuk az edzőtábori támogatások összegét. 3. A fiatal sportolók megfelelő menedzselése szempontjából a program által középpontba állított folyamatos képzés mellett a megfelelő versenyeztetés biztosítása is nélkülözhetetlen. A kezdetben kialakított munkamegosztásnak megfelelően ezt a feladatot a szövetségek finanszírozzák. A nemzetközi versenyeztetésbe bekapcsolódó, korábbinál nagyobb létszámok, illetve a nemzetközi versenyrendszerek folyamatos bővülése azonban sok esetben olyan terhet jelentettek a szövetségek számára, melyet nem tudnak megoldani. Ezt a feladatot a Héraklész program költségvetése továbbra is csak kivételes esetekben támogathatja. 4. A legeredményesebb 18 év fölötti sportolókat támogató Héraklész Csillagprogram elindításával összefüggésben, az átfedések kiküszöbölése érdekében szigorítjuk a Héraklész Bajnokprogram felső korhatárának betartását. 5. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet 2006. évi költségvetési törvényben elfogadott intézményi költségvetéséből (1.115,6 mFt) a Héraklész Bajnokprogram finanszírozására az előző évi 640 millió forintnál magasabb összeget nem tudunk fordítani.
22