Magyarország aktiválása Rony Chaves és csapata A 80-as években kezdett el Isten tanítani a szellemi harcról. Nem emberektől hallottuk mi ezeket, hanem maga Isten vezetett bele minket ilyen imádkozásokba. Persze mi nem is tudtuk, hogy ezt a fajta imákat később majd szellemi harcnak fogják nevezni. Ez abban az időszakban sok helyen és sok szolgálóval megtörtént. A dicsőítés és az imádás szintje megemelkedett abban az időszakban. Akkor kezdett az Úr szólni nekünk egyre többet a Dávid Sátoráról is. Akkor kezdtek beszélni egyre többet az ötrétű szolgálatról... Ezek után kezdett az Úr tanítani a területei szellemi harcról, és elkezdtünk utazni egyre több felé, összekapcsolódtunk más földrészeken levő szolgálókkal, szolgálatokkal. A ’90-es évek elején kezdtünk imádkozni a világ különböző részeiért. Akkor jött a 10/40es látás is, hogy ezért imádkozzunk – itt él az emberiség legnagyobb része. Sok olyan nemzet, amelyek ma még Krisztus nélkül élnek. Abban az időben elkezdtek tudatosan odautazni szolgálók, így mi is. Abban az időben sokat dolgoztunk Morris Cerruloval Sydneyvel együtt. Sok helyre eljutottunk ebben a 10/40-es ablakban élő nemzetekben – ott emberek milliói hamis isteneket imádnak. Több mint 5 millió istent imádnak. Telítve van az egész légtér démoni kijelentésekkel. Évszázadok alatt az ördög formálta az emberek gondolkodásmódját. Amikor odautaztunk, szinte úgy éreztük, hogy a légkör mintha áttörhetetlen lenne. Amikor Európába utaztunk, itt azt tapasztaltuk, hogy bár itt a bálványimádás szintje nem éri el azt a szintet, de van a gonosznak egy olyan mágikus struktúrája, ami uralja az egész légteret. Ezért kezdtük el tanulmányozni a babiloni struktúrákat, az obeliszkeket, Layvonalakat, a régi vallási rendszerek építkezési stílusaikat, rendszereiket. Gondolkoztunk, hogyan fogjuk ezeket megtörni, hiszen túl sok ez, túlságosan tele vannak a nemzetek templomokkal, keresztekkel, különböző gonosz szellemvilági jelekkel, hogy démoni kontrollt szabadítsanak fel. Az egyik legnagyobb kijelentést 1977-ben a Mont Everesten kaptam az Úrtól. Tanulmányoztuk az ottani vallási életmódot, szellemtörténetet. Felosztottuk magunk között a területeket. Én az építkezési jeleket kezdtem tanulmányozni, pl. milyen erő árad ki az obeliszkekből, piramisokból, stb. Általában egy vonalban is építették ezeket. Kerestem, hogy van-e ezeknek párja, képe a természetben – pl. folyók, hegyek, hegyláncok, hegyvonulatok. Más természeti formákat a varázslók varázslásra és gonosz szellemek által területek fölötti kontrollra használtak. Ennek alapján írtam meg az Istenek Háborúja c. könyvet. Utána írtam meg a Lay-vonalakról egy másik könyvet. Kicsit furán néztek rám, de az Úr egyre több mindenre tanított, és növekedtünk az imádkozásokban is. Néha már úgy éreztük, hogy ’hősök’ vagyunk. Sokan a közbenjárók közül is így néztek magukra. És ennek negatív következményei lettek: mert elkezdtek úgy gondolkodni, hogy amit én csinálok, az az jó. Ha én olajjal locsoltam meg valamit, akkor mindenki olajjal kezdett el megkenni mindent. Ha én megkerültem egy várost hétszer, akkor mindenki azt csinálta. De mi azért tettük ezeket, mert nekünk Isten parancsolta. Mások pedig azért tették, mert tőlünk látták, és utánoztak bennünket.
1
Rony Chaves és csapata:
NYOMELL, Élő Ige Gyülekezete,
Magyarország aktiválása
2013. szeptember 21. szombat
Aki évek óta szolgálatban van – ennek azért van előnye is. Mert pl. imádkozhattunk 1983ban, és sokkal később megláthattuk annak a gyümölcsét. Láttunk városok megváltozását, népek és szolgálatok átalakulását. Emiatt megtanultunk bizonyos alapelveket, hogyan viszonyuljunk, hogyan viselkedjünk az imádkozásainkban. Egy történet:
Felmentünk egyszer Costa Rica legmagasabb hegycsúcsára. Nem olyan magas, de nehéz volt felmenni, mi felmentünk. Isten azt mondta, hogy kenjem meg a földet. Már csak 1 km-re voltunk a hegycsúcstól, és menet közben elfogyott az olajom (mert menet közben időnként megkentem a földet). Elfogyott az olaj is, a bor is. Azt mondtam az Úrnak, hogy ’Uram, végig engedelmeskedtem, most mit csináljak?’ Erre Isten azt mondta, hogy ’akkor köpj’. Így hát köptem – és el is jutottam a hegycsúcsig. Ekkor jöttem rá, hogy nem az olaj a fontos, hanem az a hit, az a meggyőződés, amivel én tettem. Isten az olajjal csak az én hitemet segítette. Például ilyen dolgok miatt megtanultam bizonyos alapelveket. Nem mindig ugyanúgy kell csinálnunk dolgokat. Amikor körutakra megyünk, mindig nagyon egyszerű dolgokat teszünk. Három éve Indiába mentünk. Gondolkodtam, mit vigyek oda. Isten nem mutatott semmit, így nem vittem semmit. Odaértünk, s Isten azt mondta, hogy ’neked, mint prófétának szükséged van bizonyos anyagokra, hogy azokon keresztül prófétai cselekedeteket vigyél végbe. De nekem nincs ezekre szükségem, hanem nekem felkent emberekre van szükségem, hogy jeleket vigyek végbe. Ti magatok vagytok az Én prófétai cselekedeteim.’ És akkor kijelentettük, hogy eljött a sötétség időszakának a vége. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, de lekerül az emberről egy vallásos nyomás, és a Szent Szellem felszabadít. Ha meg tudod tenni, olajat használsz, vagy köveket, vagy sófárt fújsz, vagy trombitát. De ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor is TE ott vagy, és a szád is elég, mert azon keresztül is Isten hatást tud gyakorolni a környezetetekre. Azért jöttünk, hogy Magyarország egész területén kihirdessük a sötétség számára, hogy a sötétség uralmának időszaka véget ért.
Azért hoztunk tárgyakat, amelyeket ott hagyunk, hogy nekünk segítsenek (pl. cölöpöt verünk le, köveket helyezünk el, stb.) – nem Istennek –, hogy ott voltunk, hogy tudjuk, hogy engedelmeskedtünk. Mert a hit összefügg az engedelmességgel. Isten használja a hitünket, az engedelmességünket, hogy megítélje az ellenséget rajtunk keresztül. Több mint 30 éve tanítjuk a szellemi harcot. Amikor belenézünk az Ő Beszédébe, akkor látjuk, hogy Ő féltékeny, ahogyan Ő bemutatja magát. Senkivel nem száll vitába, hogy Ő Isten-e vagy sem. Ő Isten. Úgy gondolom, hogy bármilyen nehéz is legyen egy helyzet, minél nagyobb a nehézség, minél összetettebb egy helyzet, annál nagyobb a lehetősége Istennek, hogy megmutassa magát Istenként. Mi gyakran azt gondoljuk, hogy a tömeg szükséges. Mi megtöltjük a csarnokokat emberekkel, de ettől az emberek hit-szintje elkezd csökkenni, mert a külső dolgokban van egy hamis biztonságérzetük, és emiatt már nem kell úgy gyakorolják a hitüket. Olyan emberektől függnek Istennek jelei és csodái, akik megértették, hogyan működik Isten – a HIT és ENGEDELMESSÉG által. Gyakran nem várhatunk addig, amíg az emberek reagálnak. Mert Isten előrevisz olyat, aki Őt érti. Gyakran néztem a befolyásos embereket – politikusokat, gazdasági gurukat, döntéshozó személyeket, USA-ban is. Ezeket más emberek választották meg. Azután, amikor pozíciókba kerültek, elkezdenek olyan döntéseket hozni, amelyek ellentétesek azzal, amit előtte hirdettek, sőt gyakran az Egyházzal,
2
Rony Chaves és csapata:
Magyarország aktiválása
NYOMELL, Élő Ige Gyülekezete, 2013. szeptember 21. szombat
Isten Királyságának érdekeivel szembeni döntéseket hoznak. Sok ilyen embert láttam. Nálunk Costa Ricában is. Beülnek a pozícióikba, és azt gondolják, hogy azt tehetnek, amit csak akarnak. Mire felocsúdunk, már azt látjuk, hogy teljesen elnyomottak lettünk, ők pedig minden pénzt megkaparintottak. Costa Ricában rendkívül rosszak az utak. De a probléma az, hogy a kormányzók ellopják a pénzt. Mi meg csak panaszkodunk, beszélünk róla. Ők a vezetőink, ők döntik el, hogyan éljünk. Megváltozott a tekintélyről való gondolkodásuk – úgy gondolkodnak, hogy ők hozzák a törvényt, megmondhatják az embereknek, hogyan éljenek, úgy gondolják, hogy joguk van arra, hogy Isten alapelveit áthágják. Feltettem a kérdést, hogy mit tegyünk? Ennyi bálvány, bűn, okkult felépítmény, rendszer, a hatalmon levők áthágják a hatalmi alapelveket, … – és ekkor adott Isten kijelentést. Ekkor mutatta meg nekünk Isten a képviseleti hatalmat. Ha valaki ebben a képviseleti hatalomban jár, ezen keresztül az Isteni törvényesség minden áldását fel tudjuk szabadítani, és Isten igazságosságának palástja meg tud jelenni abban a nemzetben. Képviseleti hatalom Egy országnak van kormánya, a kormánynak pedig van nagykövete. A kormány rendelkezik a hatalommal. Egy másik országban létrehoz pl. egy konzulátust, nagykövetséget. Az ottani nagykövet önmagában senki, semmi, nincs hatalma, de mint nagykövet, van hatalma, hogy képviselje az ő nemzetét. Amikor kiállít egy vízumot, aláír valamit, ő egy képviseleti hatalommal él. Ha nincs nagyköveti megbízása, és elkezdené ugyanezt csinálni – ugyanaz az ember, ugyanaz az aláírás, de mégsem rendelkezik a képviseleti hatalommal. Mert ha képviseleti hatalommal rendelkezik, akkor mindaz a hatalom mögötte van, amit ő képvisel. Én Rony Chaves vagyok, Costa Ricában lakom. Olyan vagyok, mint a többiek, de a Pan-Amerikai Közösség elnöke vagyok. Erről tud a kormány is. Emiatt az aláírásom fontos, a bankokban ismerik az aláírásomat, csekkfüzeteink vannak. Bárki aláírhatná, de az nem érne semmit, mert én vagyok a képviselő, és képviseleti hatalommal rendelkezem. És addig, amíg én törvényes keretek között mozgok és az útlevelem érvényes, ha aláírok valamit, a törvényes eljárásom miatt valami aktiválódik, az igazságosság aktiválódik, és így megkapjuk a pénzt. Ádám – övé volt a teljes képviseleti hatalom. Ő képviselte a teljes emberiséget. Az ő bűne kihatott a képviseleti hatalom miatt minden emberre. A törvény alatt levő áldozati állatok áldozása is rendelkezett a képviseleti hatalommal, ezért működött rajtuk keresztül Isten hatalma, igazságossága a főpap által. A képviseleti hatalom hogyan működött ez esetben? Az állat halála aktiválta a képviseleti hatalom által Jézus keresztáldozatának áldásait, és ezáltal felszabadult az egész népre Isten igazságossága, az Isten törvényessége miatt. Isten aktiválta a saját törvényességét az igazi húsvéti Bárány, Jézus halála által. Krisztusban ezért vagyunk mi Isten igazságossága – hogy az Ő törvényessége aktiválódjon a képviseleti hatalmon keresztül. Ez a szellemi harchoz is fontos. A királyok, fáraók, diktátorok, demokráciák előtt kinek adta Isten a képviseleti hatalmat? Ádámnak, családfőknek. Isten nem változtatja meg a cselekvési módját – az egész Izrael családfőkön keresztül működött. A családunkban a tekintélyt, a hatalmat feleségemnek és nekem adta. Aki ezt nem tiszteli, nem veszi figyelembe, megsérti Isten törvényességét. Isten ezt felállítja a kormányokban is újra. Isten a képviseleti hatalmat a családoknak adta, hogy ők válasszák meg a kormányzati személyeket. A szellemi tekintélyt pedig az Ő szolgálóinak adta át. De egy szolgáló nem léphet be a családomba, és nem mondhatja meg, hogyan csináljam a dolgokat, mert áthágná a szellemi tekintélyszinteket. Isten pedig pont ezt akarja helyreállítani ezekben az időszakban. Istennek van hatalma, hogy megváltoztasson kormányokat, akkor van arra is lehetőségem, hatalmam, hogy az ügyemet a legmagasabb tekintély elé vigyem, vagyis panaszt emeljek Istennél. Néhány éve felavatták a nemzeti stadionunkat. Az argentin válogatottal szerződést kötöttek, hogy
3
Rony Chaves és csapata:
Magyarország aktiválása
NYOMELL, Élő Ige Gyülekezete, 2013. szeptember 21. szombat
odahozzák az összes argentin játékost, még Messit is. Sokan vettek jegyet sok-sok pénzért. Néhány nappal előtte Messi megsérült, és úgy volt, hogy mégsem jön. A meccs előtti nap mégis eljött Messi – megint sok jegyet vettek. De elkezdődött a meccs, és Messi nem volt a tartalékosok között sem! Jött a félidős szünet. De szünet után sem játszott Messi. Az újságok, az emberek panaszkodtak, hogy becsapták őket, mindenféle rosszat írtak Messiről, de nem csináltak semmit. Egy hónappal később egy újság első oldalán ez jelent meg: "A futballszövetség kártérítést fizetett egy családnak, aki beperelte őket, mivel kár érte őket, mert nem azt kapta a pénzéért, amit nekik ígértek." Ha minden család beperelte volna a futballszövetséget, akkor az tönkrement volna, de csak ez az egy család élt a képviseleti hatalmával – és megnyerte a pert. Ez által működésbe hozta a nemzet törvényességét, így megjelent az igazságosság, és megnyerte pert. A bírók kiszámították, mely napon hozzák meg az ítéletet – hiszen aznap lejárt a határidő további más beadványok benyújtásához. Mi sokszor természetes szinten nem tudunk semmit sem csinálni. De a Biblia azt tanítja, hogy van egy magasabb rendű bíróság, s annak a trónján Isten ítél, és Ő a törvényesség és az igazságosság alapján ítél. Isten a két szép szemünkért nem ítél a javunkra, de ha mi a törvényesség alapelveit alkalmazzuk, akkor Isten a javunkra cselekszik, az Ő igazsága és igazságossága miatt. Voltunk USA-ban, kinyilvánítottunk, prófétáltunk. De a kérésünkhöz az apostolok képviseleti hatalma is szükséges volt. Idejöttünk Magyarországra, és az itteni apostolok képviseleti hatalmával rendelkezünk erre az országra szükséges képviseleti hatalommal, és ezen keresztül mondhatjuk, hogy ’vannak ebben az országban olyan férfiak és nők, akik jelenleg áthágják Uram, a Te Beszédedet, és olyan terveket kovácsolnak, amelyek szembe mennek a Te törvényeiddel. Ezeket olyan az emberek törvényesen választották meg, de utána törvénytelen és illegális dolgokat tettek, és a család alapelveivel ellentétes dolgokat tesznek, és mi nem ezért választottuk őket, hogy ezt tegyék.’ Mivel alá kell rendelnünk magunkat minden hatalomnak, mert minden hatalom alá van rendelve Istennek, és nincs a Földön semmilyen hatalomban levő személy, amely ne függne Isten igazságosságától. Ezért Isten, a Bíró elé járulok törvényes kéréssel, mert ők áthágják Isten törvényességét. Isten igazságossága pedig van, hogy úgy működik, hogy megmenti a bűnös embert, vezetőt – például Dárius, Nabukodonozor. Ezek az uralkodók utána megváltoztatták a törvényeiket. Ahhoz, hogy ez eljöjjön, nem feltétlenül tragédiáknak kell lenniük, hanem Isten, aki Bíró, és igazságosan ítél, Ő fogja az Ő döntéseit keresztül vinni. Persze lehet, hogy akár el is mozdít egy személyt a pozíciójából, vagy lehet, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódját. Latin-Amerikában minden országnak megvan a maga főbálványa – ez a spanyol katolicizmus eredménye, és minden évben odaszánják az országot ennek a bálványnak. Választottunk egy elnököt, de mi nem ruháztuk fel azzal a hatalommal, hogy felajánlja az országot ő is ennek a bálványnak. Egy törvényes legitim kéréssel álltunk oda – mert az ő törvénytelenségük miatt illegitimmé vált az ő kormányzásuk, mivel nem úgy cselekedtek, amire felhatalmazásuk volt. Ezt a kérésünket odavittük Isten elé. Ha valaki pedig törvényes peres eljárás alá kerül, akkor nem élhet a képviseleti hatalmával, pl. befagyasztják a bankszámláit, stb. Amely területen megszegték Isten törvényességét, mi beadványt vittünk Isten elé, és emiatt a peres eljárás miatt nem tudták sikerre vinni a terveiket, és hat hónap miatt vége lett ennek a kormánynak. Mindez azért lett, mert éltünk a képviseleti hatalmunkkal, mivel a kormányzat áthágta Isten törvényességét. Amikor elmegyünk Magyarországról, addigra Isten igazságosságának palástja aktiválódni fog embereken, aktiválni fogja az áldást, a helyreállítást. Így Isten vagy elmozdít embereket, vagy bezár ajtókat emberek előtt, hogy ne tudják használni a hatalmukat. Így lehet használni a bibliai törvényességen alapuló módon a képviseleti hatalmunkat Isten igazságossága szerint. Mi tehát felügyeletet gyakorolunk – ha valamit mondtak, ígértek, vezettek embereket, kerüljenek
4
Rony Chaves és csapata:
Magyarország aktiválása
NYOMELL, Élő Ige Gyülekezete, 2013. szeptember 21. szombat
összhangba Isten Beszédével –, Isten pedig az Ő igazságosságát hozza vissza. Tanítottuk az embereket, hogy ne engedjék, hogy az emberek úgy kormányozzanak, hogy közben áthágják Isten törvényeit, Isten törvényességét, igazságosságát. Jó az, amikor az igazak kormányoznak (Zsolt.49,15 „… az igazak uralkodnak rajtuk”) – nem keresztények(!), hanem igazak! Lehetnek nem keresztények is, akik igaz módon akarnak és akik igaz módon is kormányoznak. Kérjük, hogy Isten igazságossága aktiválódjon imáinkon keresztül, és így történni fognak dolgok – pl. Saul is így lett Pál apostollá. Vagy Nabukodonozor, aki a világ legnagyobb tekintélyét képviselte akkor, de Isten átalakította az életét. Amikor Jeruzsálemet újjáépítették – egy pogány királyt használt ehhez, Kambiszeszt. Nem feltétlenül kell a hamis kormányzóknak meghalniuk, hanem Istent arra kérjük, hogy az Ő igazságossága szerint cselekedjen. Fogjuk Istent kérni, hogy hozza Magyarországra az Ő igazságosságát, s akik az Ő tervei szemben hoznak törvényeket, ne tudják azt megtenni. Isten bármit megtehet.
5