M. Louvet: A Tisztítóhely XI. rész
XI. FEJEZET. A győzedelmes anyaszentegyház viszonya a szenvedő anyaszentegyházhoz. A szent angyalok segítsége. — A jó és rossz angyalok bemehetnek-e a tisztítóhelyre? — Azon szolgálatok, melyeket a jó angyalok tesznek e lelkeknek. — Az angyalok és szentek érdeklődésének oka a tisztítóhelybeli lelkek iránt. — A szenteknek, különösen a védszenteknek és rendalapítóknak segítsége. — A legszentebb Szűznek segítsége. — Mária a tisztítóhely királynéja. — A szombat nap. A szent Szűz ünnepei. Nagyboldogasszony ünnepe a tisztítóhelyen.
Gyönyörű látvány a szentek egyessége! Ezen áldott hitigazság folytán a katholikus egyház határszélei a végtelenségbe nyúlnak. Az egyház határa nem végződik a föld határán; a földkerekségen elterjedt kétszáz millió katholikus hívén kívül, hozzá kell számítani a milliárdnyi lelkeket, kik hozzá tartoznak. Mindazok, kik a világ első napjától kezdve éltek s az egyház közösségében és a szeretet gyakorlásában haltak meg, azok mind polgárai ennek a határtalan nagy városnak. Az ég hasonlíthatatlanul népesebb, mint a föld, mert magában foglalja az ó- és újszövetség szentjeit. Valószínűleg a tisztítóhely sem kevésbé népes, ha számításba vesszük azon igaz lelkeket, kik hosszabb-rövidebb időre ott tartózkodnak. Így a föld az ember fiainak három nagy országa közül a legkisebb. Ezen milliónyi lelkek, melyek az égnek, a tisztítóhelynek s a földnek majdnem végtelen térségein el vannak oszolva, mindnyájan együtt egy családot képeznek, melyben testvérileg el van osztva minden: az öröm és fájdalom, a szentek diadalai s a szenvedő lelkek kínjai s az élők megpróbáltatásai. — Szomorúságainkban örvendünk a szentek dicsősége felett s ugyanekkor együtt szenvedünk a tisztítóhelyen levő lelkekkel. A szentek, kik minket a dicsőségben megelőztek, részvétet éreznek irántunk, midőn látják a minket környező veszélyeket s ha az égből a tisztítóhely elhagyatott vidékeire esik tekintetük, ott is testvéreiket látják, kiknek üdvösségük biztos, de akik még nem szabadultak ki kimondhatatlan kínjaikból. A tisztítóhelybeli lelkek sincsenek kizárva a testvéri egyesség örömeiből: ők át vannak hatva a legnagyobb hálaérzettől földi jótevőik iránt s midőn lángjaik közül felemelik szemeiket azon trón felé, mely reájuk vár, midőn látják, hogy a többi helyeket már elfoglalták azok, kik sokkal szerencsésebbek és sokkal hívebbek voltak, kik már elérkeztek az örök boldogság helyére, — ennek látása feléleszti bennök a reményt, mert tudják, hogy azok ott Istennél az ő szószólóik és barátaik. Ezen édes, ezen belső viszonyban áll a szentek egyessége, a tisztítóhelybeli lelkek, az ég s a föld lakói közt. Ezt kell még tanulmányoznunk. Tehát e fejezetben a purgatóriumi lelkek és a győzedelmes egyház közti viszonyról fogok beszélni.
Kezdjük az angyalokon, kik bár nincsenek oly egyességben a tisztítóhelybeli lelkekkel, mint a többi szentek, mindazonáltal igen sűrű érintkezésben állanak ezekkel. «Tényleg — mondja Faber atya — a tisztítóhelybeli lelkek arra vannak hivatva, hogy betöltsék azt a borzasztó űrt, melyet az angyalok körében Lucifernek s az égi sereg egy harmadának bukása okozott. Mi több, az angyalok jó részének személyes érdekei vannak a tisztítóhelyen, mert milliárdnyian — nem elég csak milliókat mondani — azon lelkek közül egykor az ő őrizetükre voltak bízva; az angyalok tehát itt az ő védenczeiket látják, kik őket különösen tisztelték, míg éltek. Az angyalok egész karai érdeklődnek a lelkekért és pedig vagy azért, mert ezeknek egykor velük egyesülniök kell, vagy mert azok ő irántuk kiváló kegyelettel viseltettek egykor.[114] Az anyaszentegyház liturgiájában látjuk, hogy szent Mihály arkangyal Istentől megbízatást nyert, hogy e lelkeket, midőn az életből kiköltöznek fogadja s az égbe vezesse. Archangele Michael, constitui te principem super omnes animas suscipiendas.[115] Cui tradidit Deus animas sanctorum, ut perducat eas in paradisum exultationis.[116] Szent Mihály tehát mintegy fejedelme a fájdalom e nagy országának s nem kételkedhetünk a felől, hogy nagy részvéttel van ezen lelkek iránt, kik reá vannak bízva. Az egyház is azt énekli az ő névünnepén, hogy az ő imája megnyitja e lelkeknek az eget: cujus oratio perducit ad regna coelorum.[117] Nagyszámú kinyilatkoztatások is megerősítik e czímet, melyet az egyház ad neki, hogy ő a lelkek hírnöke s paradicsom fejedelme: Dei nuntius pro anibus justis, praepositus paradisi. Ami az őrangyalokat illeti, az ő munkájuk nincs befejezve mindaddig, míg a lelkeket az égbe be nem vezetik; tehát hihető, hogy ők közbenjárnak, legbuzgóbban esedeznek pártfogoltjaikért; de nem vagyunk kénytelenek csupán csak következtetésekre szorítkozni e tekintetben. Római szent Franciska, a szent angyalokra vonatkozólag, nagyjelentőségű felvilágosításokat nyert, hogy azokat az egész keresztény világgal közölje. Halljuk tehát, mit mond ő: «Mikor az ember meghal, őrangyala az ő érdemei szerint elvezeti a tisztítóhely alsó vidékére s ott jobbjára áll, a sátán pedig baloldalt, de mindketten a tisztítóhelyen kívül. Az őrangyal Isten elé terjeszti azon imákat, melyeket a lélekért felajánlottak szülei, barátai vagy más keresztények s kéri az isteni jóságot, hogy rövidítse meg szenvedését s adjon könnyebbülést a léleknek.» «Az ördög, mely különösen kísérté e lelket életében, balján marad a tisztítóhelyen kívül, hova neki nem lehet belépnie, s Lucifer parancsa folytán ez a gonosz lélek ott különös módon gyötörtetik annak büntetéseül, a miért e lelket nem tudta pokolra juttatni. — A szegény léleknek itt legnagyobb gyötrelmeinek egyike az, hogy szemei előtt van az ő rossz szellemének irtózatos alakja és hogy hallja annak gúnyolódásait, hogy azért szenved most, mert reá hallgatott az életben és az ő sugallatait követte. Íme — mondja neki a sátán — te most e nagy kínokat azokért a bántalmakért szenveded, melyekkel illetted Istent, a ki téged teremtett, megváltott, a ki gondodat viselte életedben. A helyett, hogy az ő parancsainak engedelmeskedtél volna, inkább az én sugallataimat követted; balgán félre hagytad magadat vezettetni az én ámításaim által; ez az oka, hogy te itt vagy. Bár igen nagyok a tűz által okozott kínok, de ezen szemrehányások még növelik azokat s így az isteni igazságnak elég tétetik. Midőn a kiengesztelődés a tisztítóhely alsó részében véget ért, a lélek a középső részbe megy; a sátán visszatér övéihez, hol ő kap szemrehányást a többi gonoszlélektől, hogy hanyagsága és restsége által elszabadulni engedte a lelket az ő kezeik közül. Ezután már nem bíz reá több lelket Lucifer, nehogy azokat is elveszítse s ő szomorúan, szánalomra méltóan bolyong szerteszét mindenfelé, keresve valami rosszat, amit elkövessen.»[118] Ebből látható, hogy mint vélekedett szent Franciska a hittudósok által vitatott ezen kérdésről; hogy t. i. a gonosz lelkek a lelkeket gyötörhetik-e a tisztítóhelyen és közvetlen erőszakot gyakorolhatnak-e rájuk? A szent határozottan tagadólag nyilatkozik: «A lelkek nem szenvednek a gonosz lelkektől mást, csak gúnyos szemrehányásokat, mert azok nem mehetnek be a tisztítóhelyre.»
Noha számos kinyilatkoztatás azt adja elő, hogy a gonosz lelkek gyötrik a szenvedő lelkeket, mégis szent Franciskának ily világos bizonyságtétele folytán hajlandó vagyok azt hinni, hogy e gyötrelmek alatt csak azon gúnyt és szemrehányást kell érteni, melyeket a gonosz angyaloktól e szegény lelkek elszenvednek; s nem a tulajdonképpeni erőszakos bántalmakat kell érteni, mint a minőket azok az elkárhozott lelkeken gyakorolnak. Megerősít ezen véleményben az, hogy méltányosnak látszik, hogy ezen lelkek, kik az életben legyőzték az ő ravasz cseleiket, haláluk után se kerüljenek az ő kemény uralmuk alá. Már hallottuk különben is, hogy a purgatóriumi lelkeken az isteni igazság végrehajtói nem az ördögök, hanem a jó angyalok. Jegyezzük meg, a mit szent Franciska mond, hogy a gonosz lélek jelenléte a tisztítóhelynek csak alsó részére szorítkozik; midőn pedig a lélek a tisztítóhely középső — s még inkább midőn a felső részébe száll, a gonosz lélek elhagyja őt s egyedül őrangyala megy vele, hogy őt vigasztalja. Hogy az őrangyal bemegy a tisztítóhelyre meglátogatni és vigasztalni az ő régi pártfogoltjait — ezt lehetetlen kétségbe vonni, erre oly sok tanúbizonyság van, melyek előadják azon szolgálatokat, melyeket e szent angyalok tesznek a tisztítóhelybeli lelkeknek. Nincs tehetségükben, hogy védenczeiknek érdemeket szerezzenek, nem tudnak eleget tenni sem e szegény lelkekért, tehát legalább imádkoznak érettük, legalább rendesen meglátogatják őket, vigasztalják s az ég és föld közt közvetítőik lesznek. «Minden reményemet az én édes Üdvözítőmbe helyezem» — mondá egy tisztítóhelybeli lélek, kiről fentebb beszéltem — «hogy ki fog engem nem sokára szabadítani; máris megvigasztal ezen fénynek látásával, melyet fogságomban látok, a mi nem más, mint az én őrangyalom fényessége;ezen hű barátom számomra kieszközöl számos segélyt s én mielőbb egyesülni fogok Jézussal és Máriával.» Hosszú látogatása alatt, melyet Pazzi szent Magdolna a tisztítóhelyen tett, midőn azoknak börtönéhez érkezett, kik tudatlanságból vagy emberi gyöngeségből vétkeztek, mellettük látta őrangyalaikat, a mint vigasztalták védenczeiket; egyszersmind látta az ördögöket is, kik más oldalon foglaltak helyet, kiknek látása és kérlelhetetlen gúnyjai sok szenvedést okoztak nekik. (Ebben látjuk az összhangot Pazzi szt. Magdolna és Római szt. Franciska kinyilatkoztatásai közt.) Ugyanily kinyilatkoztatást találunk boldog Margit-Mária életleírásában. Egyik rendkívüli betegsége alatt, melyet szenvednie kellett, egy napon hozzá jött őrangyala, mondván neki: «Menjünk, tegyünk egy sétát a tisztítóhelyen.» Ezt mondván, egy igen tágas térségre vezette, mely égő zsarátnokokkal és lángokkal volt tele, hol nagyszámú szerencsétlen lelket látott emberi alakban, kik kezeiket a magasba emelék s irgalomért esedeztek. Köztük látott több angyalt, kik vigasztalták azokat. Megtudta, hogy ezek az ő őrangyalaik.[119] E kinyilatkoztatások tökéletesen egybehangzók a hittudomány tanításaival. A hittudósok legnagyobb részének tanítása szerint — mint már máshol is említettem — tényleg az őrangyalok azok, kik a lelkeket a tisztítóhelyre vezetik s kik őket összeköttetésbe hozzák az élőkkel, a mennyiben az élőknek sugalmazzák, hogy imádkozzanak azokért, a lelkeknek pedig tudomására hozzák, hogy kik végzik érettök e szeretetteljes cselekedeteket. Jézusról nevezett szent Ágnes élettörténete — ki baráti viszonyban élt a szent angyalokkal — egészen tele van ily megjelenésekkel, melyekből láthatjuk, hogy az embereknek e hív barátai közbenjárnak védenczeik érdekében, a lángokba nekik enyhülést visznek, mely után epednek és midőn kiengesztelődésük ideje véget ért, őket az égbe vezetik s eljönnek hírül hozni az élőknek, hogy imáik meghallgattattak. Ily eseményeket oly nagy számban találunk a szentek életében, hogy azok után nem kételkedhetünk a felett, hogy a szent angyalok a természetes közvetítők a tisztítóhely és a föld között.
Ők egyszersmind a tisztítóhely és az ég közt is a közvetítők. Láttuk, hogy Isten elé terjesztik azon imákat, melyek a megholtak javára végeztettek s lehozzák a szenvedő lelkeknek az örömhírt szenvedéseik megrövidüléséről s egyéb enyhüléseket hoznak, melyeket Isten ezen lelkeknek engedett. Azt is tudnunk kell, hogy valahányszor a mi Urunk vagy a legszentebb Anya a kiengesztelődés helyére alászállanak, sok angyal van kíséretükben, kik e szegény lelkeket szenvedéseikből kivezetik s ég felé vezérlik. Ezek azon jó szolgálatok, melyeket a szent angyalok tesznek a tisztítóhelybeli lelkeknek. Nem kell csodálkoznunk ezen, mikor azt látjuk, hogy e tiszta szellemek az emberi lelkeknek így szolgálatába szegődnek; mert hiszen ezek a tisztítóhelybeli lelkek szentek, arra vannak kiszemelve, hogy egykor az angyalok karába lépjenek be s velők együtt zengjék az Úr dicséretét; tehát nagyon természetes, hogy az angyalok így érdeklődnek irántuk. Különben ez mit sem von le az angyalok méltóságából. Míg e lelkek a halandó testben voltak, addig sem vonakodtak az angyalok ezt tenni, hiszen Isten rendelései folytán e lelkeknek őrzői, társai, mondhatnám szolgái voltak, miért ne folytatnák e szeretetteljes szolgálatot azoknak halála után is mindaddig, míg végre ezek is bevezettetnek égi hazájukba? Annak befejezéséül, a mit a szent angyalokról mondottam, lássunk egy nagyon érdekes eseményt, mely mutatja, hogy mennyire érdeklődnek a szent angyalok a tisztítóhelybeli szegény lelkek iránt. Rossignolitól vettem át azt, ki Paulina de Sancta Theresia, dominikánus rendi nővér előadása után és felelősségére beszéli el.[120] A domonkosrendi nővéreknek szent Katalinról nevezett kolostorában Nápolyban, hol a szent székelt, szokásban volt minden este lefekvés előtt a holtakért a zsolozsmát végezni. E jó nővérek a szegény megholtaknak akartak nyugalmat szerezni, mielőtt ők pihenni tértek volna. Egy este történt, hogy hosszas munkájok következtében a nővérek igen el lévén fáradva, nem végezhették el e szent zsolozsmát. De a szegény lelkek mit sem vesztettek ez által, mert egy csapat angyal leszállva az égből a templomba, hol a szerzetesnők e kar-imát szokták volt végezni, égi hangon énekelni kezdették a szokásos zsolozsmát. E közben Paulina nővér, ki még imájában volt elmerülve, hallván a dallamos hangokat, kinyitotta szobájának ajtaját s ott látta a szerzetesnők számának megfelelő számban az angyalokat imádkozni. A mennyei szentek nem kevésbé érdeklődnek a tisztítóhelybeli lelkek enyhülése és kiszabadulása iránt, mint az őrangyalok. Sőt mondhatnám, bizonyos tekintetben még jobban érdeklődnek, mert a szentek egyességénél fogva az a kötelék, mely őket a tisztítóhelybeli lelkekhez fűzi, sokkal bensőbb és erősebb. Az angyalok e lelkekben védenczeiket látják; a szentek pedig e lelkekben testvéreiket látják szenvedni a lángokban; hogyan lehetnének tehát közönyösek gyötrelmeik iránt? Némely hittudósok azt vitatják, hogy a szentek nem járhatnak közben a tisztítóhelybeli lelkekért, de sok kinyilatkoztatás az ellenkezőt bizonyítja. Ezen hittudósok összezavarják a könyörgést az elégtétellel. Bizonyos, hogy a szenteknek nincs többé módjukban érdemeket szerezni maguk részére sem, annál kevésbé tehetnek eleget másokért s következésképpen — e szempontból — a tisztítóhelybeli lelkek tőlük kevesebb hasznot nyernek, mint mi tőlünk; de imádkozni módjukban van a szenteknek s hitigazság, hogy valóban imádkoznak is érettünk, tehát miért szűnne meg az ő imájuk ott a tisztítóhely kapuja előtt? az ott levőkért miért ne imádkozhatnának? Igen, a szentek imádkoznak a szenvedő lelkekért, kik nekik barátjaik voltak a földön és sok példa bizonyítja, hogy a szentek ezen imái nagyon hathatósak Istennél; ami természetes is, mert a szentek Istennek kiváló barátai s imáik fel vannak szerelve mindazon kellékekkel, melyek a mieinkből nagyon gyakran hiányoznak. Sok ily példát hozhatnék elő, mert a szentek élettörténetei telve vannak ilyenekkel. A védőszentek,
kiknek nevét viseljük s kik bennünket pártfogoltak az életben, továbbra is segítségükre vannak védenczeiknek, kik a tisztítóhely lángjaiban sóhajtoznak. Azt mondja Faber atya: «A szeretet láncza, mely az életben őket pártfogoltjaikkal összefűzte, nem csak hogy szét nem szakad a halálban, de egyszersmind még egy egészen sajátságos gyöngéd részvét érzelme vegyül abba azon rettenetes kínok miatt, melyeket szenvednek; másrészt belevegyül abba az igazi élénk öröm azon győzelem felett, melyet e lelkek által a földön ők kivívtak. A szentek tehát e lelkekben az ő gondoskodásuk művét, jó példáik gyümölcseit, imáik meghallgattatását s azon jó eredményt látják, mely nagyszerűen megkoronázta az ő szíves pártfogásukat.»[121] Ugyanezt lehet mondania szent rendalapítókról is. Íme, mit mond még Faber atya e tárgyra, vonatkozólag: «Amit általánosságban mondottam a szentekről, ugyanazt lehet mondani a szerzetesrendek és társulatok alapítóiról. Ah! ezek a szentek, ezek az alapítók a szent Szív gyermekei; ah! ezek annak legbensőbb részében fogantattak, annak legtisztább vérével tápláltattak, szívük szeretetében a szent Szív dobogott. Kitudná elmondani azt az aggodalmakat, melyeket a rendalapítók éreznek azon fiaik iránt, kik a lángokban végzik tisztulásukat? Ezen gyermekek, míg a földön voltak, oly nagy tiszteletben tartották őket, nekik az ő rendalapítóiknak, mint atyjuknak házában éltek, szavuk szüntelen füleikbe csengett, az ő ünnepeik a boldogságnak és lelki örömeiknek napjai voltak; rendszabályzataik gyermekeiknek második evangéliumaik voltak; az általuk meghatározott ruházat kedvesebb volt azoknak, mint a legdrágább öltönyök. Ki csodálkozhatnék tehát, ha a rendalapítók gyöngéden szeretik fiaikat, mikor őket a lángok közt látják, kik az ő rendjeiknek koronáját, apaságuknak dicsőségét képezték.[122] Neri szent Fülöpöt látták halála után megjelenni körülvéve az ő rendjéből való sok szerzetessel, kiket imái által megszabadított. Assisi szent Ferencz megígérte övéinek, hogy halála után lemegy a tisztítóhelyre, hogy kiszabadítsa onnan azon fiait, kik az ő rendszabályait, különösen a szent szegénységet híven megtartották. A mi Urunk ezt meg is engedte neki, s sok eset, melyek az ő rendje történetének lapjain fel vannak jegyezve, bizonyítja, hogy ő ezt meg is tette, mikor erre szükség volt. A legtöbb szerzetesrendnek vannak hasonló hagyományai. Egy más nagy kiváltságot is látunk a legtöbb szent részére s ez abban áll, hogy sok lelket kiszabadítanak mennybelépésük, örök dicsőségbe érkezésük napján, miként a mi Urunkat is mennybemenetele napján sok általa kiszabadított lélek kísérte oda. Ezt tanítja boldog Egyed is, ki Assisi szent Ferencz tizenkét első tanítványainak egyike volt. Egy domonkos-rendi szerzetes, ki boldog Egyeddel egy napon halt meg, bizonyos napon megjelent egyik szerzetes testvérének, kinek megígérte, hogy tudatni fogja sorsa felől, «Ah! mi történt veled?» — kérdé aggódva barátja. «Én boldog vagyok — válaszolá a dominikánus. — Egy napon haltam meg Egyed nevű szent testvérrel, kinek nagy erényei jutalmául a mi Urunk megadta azon kegyet, hogy magával vihesse az égbe azon lelkek nagy részét, kik épp akkor a tisztítóhelyen voltak. Ezek közt voltam én is s így megszabadultam e szent atyának érdemei által.»[123] Most már beszéljünk Máriának a tisztítóhelyre való édes befolyásáról. Az angyalok és szentek királynéja oly könyörületes e szerencsétlen lelkek irányában, hogy ő maga magát a tisztítóhely királynéjának nevezte el. Szent Brigittának mondá: «Én vagyok az anyja és királynéja mindazoknak, kik a kiengesztelődés helyén vannak. Imáim megédesítik szenvedéseiket, melyekkel vétkeik miatt sújtatnak.»[124] Mindamellett vannak, bár kevés számban, oly hittudósok, kik azt vitatják, hogy az édes szűz Mária semmit sem tehet a purgatóriumi lelkekért; de — mint Faber atya is mondja — én nem szeretem, ha valaki azt mondja, hogy Mária valamit meg nem tehet. Ezen elszomorító szavakkal szemben
különben igazságot szolgáltatnak nekem a szentek kinyilatkoztatásai. Ha itt elő akarnám adni mindazokat a tényeket, melyekből kitűnik Máriának irgalmassága a tisztítóhelybeli lelkek irányában, ez egy új munkához nyújtana anyagot. Mivel már több oly tényt adtam elő, melyekből kiviláglik, hogy az Isten-anya e szegény lelkek javára közbenjár, megelégszem azzal, hogy csak egy-két példát hozok fel erre. A szentek kinyilatkoztatásaiból látjuk, hogy a szombat nap, mely különösen a boldogságos Szűznek van szentelve, a tisztítóhelynek ünnepnapja. E napon az irgalmasság anyja leszáll a tisztítóhely börtönébe, hogy meglátogassa s megvigasztalja hű szolgáit. A «Bulla Sabbatina»-ban adott kiváltságnál fogva mindazok, kik a boldogságos Szűznek skapuláréját viselik és bizonyos feltételeket — melyekről máshol fogok beszélni — teljesítenek: a haláluk utáni első szombaton kiszabadulnak a kiengesztelő lángok közül. Íme, amit erre vonatkozólag Paulina de Sancta Terézia nevű domonkos-rendi nővér elbeszél. Egy szombati napon elragadtatásba esvén s a tisztítóhelyre vitetvén, elcsodálkozott, hogy azt egészen mintegy a gyönyörűség paradicsomává átalakítva látta. A szokásos sötétség helyett nagy fény áradt szét benne. Midőn e változás oka után kérdezősködött, meglátta ott Máriát végtelen sok angyaltól körülvéve, kiknek épp akkor parancsolta meg, hogy szabadítsák ki innen azon lelkeket, kik életükben hű hódolattal voltak ő iránta s vezessék azokat az égbe.[125] Ha már így ünnepek ott az egyszerű szombatnapok, melyek a legszentebb Szűznek vannak szentelve, nem kételkedhetünk, hogy még sokkal inkább ünnep van a tisztítóhelyen akkor, midőn az egyházi év folyamán az Isten-anyának valamelyik dicsőséges évfordulati ünnepét üljük itt a földön. Máriának földi ünnepei a tisztítóhelynek is ünnepnapjai; de mindezen ünnepek közt azon napnak évfordulója, melyen Mária testestül égbe vitetett, a szabadulás legnagyobb napja. Damiani szent Péter tanítja,[126] hogy minden évben Nagyboldogasszony ünnepén több ezer lelket kiszabadít a szent Szűz. Halljuk az ő csodálatos látomását, melyet ezen alkalommal elbeszél. A római népnek jámbor szokása volt Nagyboldogasszony ünnepét megelőző éjjelén égő gyertyákkal kezeikben meglátogatni a templomokat. Egy évben egy előkelő nő térdelt a Capitoliumon levő «Ara Coeli» templomban. Egyszerre legnagyobb meglepetésére maga előtt látott egy nőt, kit ő jól ismert s ki azon év folyamán halt meg. Az ajtó mellett látta őt. Tisztába akarván jönni e látomás titkával, midőn látta, hogy az a templomból kifelé megy, megfogá annak kezét s őt félrehúzván, mondá: «Nem te vagy-e Marozie, az én keresztanyám, ki engem a keresztvízre tartottál?» «Igen — felelé a jelenés — én vagyok az.» — «Hogyan talállak most itt az élők közt téged, ki már majdnem egy éve meghaltál? Tehát a másvilágról jöttél?» — «A mai napig iszonyatos tűzben voltam elmerülve a hiúság számos bűneiért, melyeket fiatal koromban elkövettem; de a mai nagy ünnepen, az ég királynéja leszállott a tisztítóhely lángjai közé s engem, valamint még sok másokat kiszabadított onnan, hogy mi is bemenjünk az égbe, az ő mennybevitelének ünnepén; ezt teszi ő minden évben s a kiszabadítottak száma nagyobb, mint Róma lakóinak száma. Ez okból keressük mi fel ezen éjjelen a Mária tiszteletére emelt szentélyeket. A többieket nem látod te, csak engem, de mi nagyon sokan vagyunk.» A jelenés, midőn látta, hogy az a nő nagyon elcsodálkozik s szinte kételkedik e felett, még hozzá tette: «Annak bizonyságául, hogy a mit mondok, igaz, tudd meg, hogy egy év múlva Nagyboldogasszony ünnepén te is meg fogsz halni; ha ez meg nem történik, tekintsd e látomást káprázatnak, csalódásnak.» Damiani szent Péter beszéli, hogy ez a nő jó cselekedetekkel tölté az évet hogy előkészüljön kétségtelenül bekövetkezendő halálára. A következő évben ez ünnep vigiliáját megelőző napon beteg lett s Nagyboldogasszony ünnepén meghalt, amint neki előre meg lett mondva.
Az íróknak egész serege: Gerson, Reynaud, Teofil, Rossignoli, Liguori szent Alfonz, Faber atya bizonyítják e jámbor hitet, mely tekintélyes számú részleges kinyilatkoztatásokon alapul; ezért van Rómában, a Montorión szűz Máriának temploma, mely a tisztítóhelyen lévő lelkek felsegélésére alakult egyleteknek főegyesülete, Mária mennybevitelének tiszteletére szentelve. Az égnek győzedelmes egyháza, melynek Mária a királynéja, melynek élén Mária áll, szeretettel hajlik le a szenvedő egyházhoz, hogy azt enyhítse, vigasztalja, s arra segítse, hogy bejuthasson az örök dicsőség birtokába. Megható a lelkek közt a testvériség, mely nem található fel sehol, csak egyedül a katholikus egyházban! Csak a halál veszti itt el hatalmát, mert a kiket elválasztott egymástól, nem szűnnek meg tovább is szeretni egymást; nem szűnnek meg azon egy családnak tagjai lenni, melyben azok, kik e földön vannak, azok is, kik a tisztítóhelyen bűnhődnek és azok is, kik már meg vannak koronázva az égben, — úgy tekintik egymást, mint egy atyának gyermekeit és csak a nagy nap után sóvárognak, mely őket ismét egyesíteni fogja Atyjuknak családi tűzhelyénél, közös Atyjuknak asztalánál. Oh! mily jó is lesz! de mikor jön el hát az a boldog nap! [114] Tout pour Jesus. IX. fej. [115] Ant. 3. de laud. [116] Resp. 5. matutin. [117] Resp. 4. matutin. [118] Vita sanctae Franciscae apud. Boll. márcz. 9. [119] Vie de la Bienheureuse. [120] Les merveilles du Purg. 4-ik csoda. [121] Tout pour Iesus, IX. fej. [122] Tout pour Iesus, IX. fej. [123] Vita B. Oegidii apud Bolland. [124] Rév, IX. k. I. fej. [125] Rossignoli, les Merveilles du Purgatoire, IV. csoda. [126] Opusc. XXXIV., II. r. III. fej. Nyomtatható változat
