M. Louvet: A Tisztítóhely XXI. rész
XXI. FEJEZET. A búcsúk. A búcsúkról szóló hitágazat. — Hogyan alkalmazható a búcsú a megholtakra? — A búcsúk értéke és hatása. — A szentek példái. — A búcsúk megnyeréséhez s azoknak a megholtakra alkalmazásához szükséges feltételek. A nevezetesebb búcsúk, melyeket az ő javukra lehet felajánlani. — A Bulla Sabbatina.
A második mód, melyen a Megváltó vérét a szenvedő lelkekre alkalmazhatjuk, az, ha az ő számukra a szentegyház búcsúit igyekszünk megnyerni. De bocsátkozzunk a részletekbe s tanulmányozzuk hittudományi alapon a búcsúk fogalmát. A búcsú: elengedése azon ideiglenes büntetéseknek, melyeket a bűnösnek még el kell szenvednie, miután már bűnei a feloldozás által meg vannak bocsájtva; így magában a búcsúban nem bocsáttatik meg semmi bűn, csak az ideig való büntetés, — melyet Isten minden egyes bűnre kiszabhat — engedtetik el, melyet szükségképpen vagy ezen, vagy a másvilágon kellett volna elszenvedni. Az egyháznak van-e hatalma arra, hogy így elengedje a bűn után járó büntetést? Nincs, ezt mondják a protestánsok; van, feleli a katholikus egyház, a szent hagyományok alapján. Krisztus az én vőlegényem — mondja az egyház — a megkötésre és feloldozásra nekem adott minden hatalmat, reám bízta a mennyország kulcsait, következésképpen hatalmat adott arra is, hogy elhárítsam az akadályokat, melyek visszatartják a lelkeket attól, hogy a mennyország kapuján beléphessenek; különben mikor én búcsút engedélyezek, Istennek felajánlok valamit, mi többet ér, mint az ideig való büntetés, melyet a bűnösnek el kellene szenvednie. Kezeimben vannak Jézus Krisztusnak, a szent Szűznek és a többi szenteknek túláradó elégtételei s ezek az elégtételeknek oly kincstárát alkotják, melyet az egész világ bűnei sem volnának képesek kimeríteni. Mit tehetnék jobbat e kincsekkel, mint hogy azokból részt adok a jóakaratú lelkeknek, kik mindent megtesznek, amit tehetnek a maguk megmentésére, de akik mégis roskadoznak felhalmozott adósságaik súlya alatt. A szentegyház ezen szavai ellen nincs mit ellenvetni. Mindenki egyetért velünk abban, hogy a mi édes Üdvözítőnk sokkal nagyobb elégtételt nyújtott Istennek, mint a mennyit Istennek igazsága kívánhatott. Miért maradnának e túláradó elégtételek által szerzett kincseink gyümölcsöztetés nélkül? De ki rendelkezhetnék azokkal, ha nem az egyház? kit összes érdemeinek letéteményesévé tett. Másrészt az egyház is, melynél vannak az örök élet igéi, bizonyítja nekünk, hogy az úgy van. Hogyan vonakodhatnánk tehát hitelt adni az ő csalhatatlan tanításának, miután az evangéliumból
tudjuk, hogy Jézus Krisztus megígérte, hogy vele lesz a századok végeztéig? A búcsúk ellen a legtöbb ellenvetés abból származik, hogy nagyon nagy fontosságot tulajdonítanak az egyes visszaéléseknek, melyek azonban nem szolgáltatnak bizonyságot ezen alapelv igazsága ellen. Az bizonyos, hogy az egyház főpásztorai nem osztogathatják Krisztus érdemeit szeszélyük szerint, józan ítélet nélkül; ha ezt teszik, súlyosan vétkeznek s a búcsúk, melyeket így hirdetnek, nem nyernek jóváhagyást az égben. De mi papok és hívek ne nyugtalankodjunk e miatt, az a pápák dolga; ami minket illet, ha követjük az egyház utasításait, biztosak lehetünk, hogy az által nem cselekszünk olyat, mi Isten akaratával ellenkeznék és ez elég. Vegyük például X. Leót; mondjuk, hogy túllépte a kulcsok hatalmát, midőn teljes búcsút engedélyezett azoknak, kik alamizsnáikkal hozzájárultak szent Péter templomának építéséhez; — ha szigorúan vesszük, lehetséges, bár ez semmiképpen sincs bizonyítva. Ez esetben is csak ő a felelős Annak, a kinek ő a helyettese; de neked Luther, neked ki adott felhatalmazást arra, hogy ítélkezzél a pápa eljárása felett? Hadd meg a híveket törvényes pásztoraik iránti köteles engedelmességükben; ha volt is valami visszaélés, az nem nagy baj, mert: ha Isten nem is hagyja jóvá az ő helyettese által engedélyezett búcsút, ha a hívek nem is nyernek semmit, mégis jó marad azon cselekedet, melyet végbe vittek; — nem látod-e, hogy ez által szétszaggatod az egyházat, elszakítva tőle milliónyi gyermekeiket; a keresztény világot forrongásba hozod, mely csak három és fél század múltán csendesül le; ezen tannal összefüggőleg — midőn a búcsúk ellen támadsz, — megtámadod a tisztítóhelyet a misét, a szent hagyományt, mindazt, a mit hittél, mindazt, a mit szerettél ezen napig. De mit törődik ezzel Luther? ő leleplezte Babilon gazságait s ez elég az ő dicsőségére! Mások azt mondják, hogy a búcsúk lerontják a bűnbánat szentségét, ha így elég egy kis alamizsna, vagy egy kis ily fajta jó cselekedet a bűnök bocsánatának megnyerésére. Mások árjegyzékeket készítettek, hogy a római egyházban azok szerint bocsáttatnak meg a bűnök; ennyi fizetendő a házasságtörésért, ennyi a lopásért, ennyi a gyilkosságért, stb. Ezek nagy tévedések, vagy nagy rágalmak. A búcsú által nem bocsáttatik meg semmi bűn, a legkisebb sem, egyedül és csupán csak a bűnnek büntetése engedtetik el, az is csak az igaz bűnbánóknak. Vere poenitentibus, azaz azoknak, kik már mindent megtettek, amit tehettek arra, hogy magukért eleget tegyenek. Ez csak segítség, mely a mi gyengeségünk miatt adatik nekünk, nem pedig könnyelműségre való bátorítás ez. Ki volna az, ki gáncsolhatná azt, ha az egyház Jézus Krisztusnak a szenteknek túláradó érdemeit alkalmazza azokra, kik már mindent megtettek, ami tehetségükben állott, adósságaiknak lefizetésére? Térjünk át már most a búcsúkra, tekintsük azoknak a megholtakra való alkalmazását. Hitigazság, az, hogy az egyház hatalommal bír arra, hogy a búcsúkat a megholtakra alkalmazhassa; de ezt nem oly módon teszi, mint az élőkkel szemben. Íme ennek a magyarázata: Midőn az egyház búcsúkat engedélyez azon gyermekeinek, kik a földön élnek, akkor bírói hatalmát gyakorolja, feloldozásképpen alkalmazza reájuk a búcsút; — de ő sem meg nem köthet, sem fel nem oldozhat senkit azok közül, kik a tisztítóhelyen vannak, ezekre tehát a búcsút csak könyörgésképpen alkalmazhatja, azaz esedezik Isten előtt, hogy a megholtakra ruházza át azt a búcsút, melyet egyik még a földön élő gyermeke nyert meg. Isten elfogadja-e mindig és egészen ezt a felajánlott segélyt? Némely hittudósok állítják, mások tagadják. Tulajdonképpen ismét az a kérdés, a mit már máshol tárgyaltam, midőn a megholtakért végzett imák s egyéb jó cselekedetek elfogadásáról szólottam.
Én szívesen elhiszem, hogy Isten e tekintetben szabad elhatározást tartott fenn magának. Számos kinyilatkoztatás, melyeket előadtam, bizonyítja, hogy Isten néha egészen elfogadja azt, a mit neki egy megholtért felajánlunk, máskor csak részben fogadja el és ismét máskor igazságos okokból egészen elveti vagy egy más megholtra ruházza át azon imákat, melyek neki fel lettek ajánlva. A végeredmény az, hogy: soha sem szabad megnyugodnunk, azt mondván: teljes búcsút nyertem, átruháztam azt ezen vagy azon megholtra, ő már túl van a szenvedéseken. Tudjuk, hogy a búcsúk felosztatnak: teljes búcsúra, melyben elengedtetik az egész büntetés és nem teljes, vagyis részleges búcsúra, melyben a büntetésnek csak egy része engedtetik el. A mi az utóbbi búcsút illeti, óvakodnunk kell nagy tévedéstől, ami abban állana, ha azt hinnők, hogy pl. egy három évi búcsú azt jelenti, hogy a tisztítóhelybeli szenvedés három évvel megrövidül. Nem ismerjük a földi időnek az örökkévalósághoz való viszonyát, hogy ily számítást tehessünk. Az egyház felfogása szerint egy három évi búcsú megfelel annyi szenvedésnek, a mennyit az első hitbuzgó századokban a töredelmes bűnbánók három év alatt elszenvedtek; egy hét évi és hétszer negyven napi búcsú megfelel a szabályszerű vezeklésben eltöltött régi hét év és hétszer negyven napnak s így tovább. Lássuk mármost a búcsúk értékét és hatását. Értékük végtelen nagy, mert a búcsú tulajdonképpen: a mi Urunk Jézus Krisztus érdemeinek másra átruházása; ez az oka, hogy a szentek miért vetélkedtek oly nagyon abban, hogy a maguk, akár a megholtak javára búcsút nyerjenek. Erre törekedett az oltáriszentségről nevezett Franciska anya is. Nagyon megindító esetet olvasunk erre vonatkozólag az ő élettörténetében. Püspöke Ribera Kristóf ő tőle megtudván, hogy azok közül, kik a pampelónai püspöki széken elődei voltak, hárman még a tisztítóhelyen vannak, sietett azokon segíteni a legjobb tehetsége szerint; s midőn Spanyolországban kihirdették a keresztes háborúkról szóló pápai bullát s teljes búcsú lett engedélyezve azon híveknek, kik bármi módon adakoztak a mórok elleni háborúra, — ennek a jó szerzetesnőnek tizennégy teljes búcsút engedélyezett, kérvén őt, hogy azokból a három püspök mindenikeért ajánljon fel egyet-egyet, a tizenegyet pedig ajánlja fel mások javára a saját tetszése szerint. A következő éjjel a három püspök megjelent Franciska anyának, kérvén őt, hogy köszönje meg az ő nevükben Riberának, hogy őket kiszabadította minden szenvedéseikből. A szent anya ez alkalommal több más léleknek látogatását is fogadta, kik kérték, hogy ő reájuk ruházza át azt a tizenegy teljes búcsút, melyek rendelkezésére vannak bocsátva. Ő bár mindnyájunkon akart segíteni, de korlátozva lévén ebben, isteni sugallat folytán ejtette meg közülök a választást s így még más tizenegy lelket szabadított ki szenvedéseikből.[211] Pazzi szt. Magdolna nem kevésbé iparkodott kihasználni az egyház e kincseit a szenvedő lelkek javára. Ezért Isten őt egy csodálatos látomással jutalmazta meg, melyből jól megértette a búcsúk értékét. Egyik szerzetesnő meghalt. Nagyerényű szerzetesnő volt, de Az, a ki szennyfoltot fedez fel még az angyalokban is, hosszú és kegyetlen purgatóriumra ítélte őt. Ezalatt a szent a ravatal végénél imádkozott s a megholt számára iparkodott sok búcsút nyerni. Már tizenöt órája volt, hogy a megholt megjelent bírája előtt s ekkor Magdolna a napénál szebb és tündöklőbb fényben látta őt égbe szállani. «Isten veled, kedves nővér, — kiáltá utána a szent — Isten veled, te boldog lélek! tehát te már felmégy a Paradicsomba, itt hagyva engemet e siralom völgyében. Oh! mily nagy a te dicsőséged! Mily rövid volt tisztítóhelybeli szenvedésed! Földi halandó maradványaid még el sem temettettek a földbe s lelked már bement az örök hazába! Most látod már annak igazságát, amit mondottam volt neked, hogy a föld minden nyomorúsága s a tisztítóhelyben kiállott szenvedések, mind semmik azokhoz a gyönyörökhöz hasonlítva, melyeket a szenvedések utánra a Jegyes számodra fenntartott.» Ugyanekkor a mi Urunk kinyilatkoztatta neki, hogy ez a szent lélek csak 15 óráig volt a tisztítóhelyen s már ekkor kiszabadult azon számos búcsúk fejében, melyeket ő arra átruházott.[212] Halljunk még egy meglepő esetet. Szent Teréziának egyik művében olvastam (melynek czímére most nem emlékszem), hogy egyszer midőn egy nagyon középszerű erényű szerzetesnő meghalt, a szent
nagy meglepetésére látta, hogy az mindjárt halála után, a nélkül, hogy a tisztítóhelyre ment volna, egyenesen felszállt az égbe. S midőn a szent e felett csodálkozott, a mi Urunk tudtára adta neki, hogy ez a jó szerzetesnő mindenkor a legnagyobb nagyrabecsüléssel viseltetett a szentegyház búcsúi iránt s életében — minden tehetsége szerint — iparkodott azokból a lehető legtöbbet megnyerni s ezek által majdnem teljesen lefizette nagyon számos adósságait akkorra, mikor már Isten ítélőszéke elé érkezett. A franciskánusok évkönyveiben[213] olvassuk, hogy boldog Berthold híres ferenczrendni hitszónok a pápától tíz-tíz napi búcsút nyert mindazok számára, kik szent beszédeit hallgatták. Egy napon, midőn csodálatra ragadóan az alamizsnáról szónokolt, egy előkelő nő, kit a családját ért viszontagságok a legnagyobb nyomorba juttattak, eléje állt a sekrestyében, előadta szomorú anyagi helyzetét és kérve kérte, hogy segítsen rajta. A jó atya az apostol szavaival felelt: «Ezüstöm és aranyom nincsen, de amim vagyon, azt adom neked.[214] A lelkek javára, kiknek az evangéliumot hirdetem, a szentatya nekem azt a kiváltságot adta, hogy hallgatóim mindenikének tíz napi búcsút engedélyezhetek; menjen tehát ezen és ezen bizonyos bankárhoz, ki eddig sokkal jobban aggódott a földi javak, mint a lelki kincsek iránt; ajánlja fel ön neki, hogy azon alamizsnáért, melyet ő adni fog, az ő számára átengedi azon tíz napi búcsút, melyet ön ma reggel nyert. Isten tudatta velem, hogy ő kegyesen fogja fogadni önt.» Szerencsére az azon korbeli bankárok nem hasonlítottak a mai korbeliekhez, mert elképzelhetjük, hogy mily hangos kaczajjal fogadná bármelyik mai pénzfejedelem az ily ajánlatot. Jóságosán fogadta a szegény asszonyt. «Mennyit kíván ön viszonzásul tíz napi búcsújáért ?» — «Annyit — felelé a nő élő hittel — a mennyit nyomni fog a mérlegen.» Előhoztak egy mérleget, egy papírszeletre reá írták a tíznapi búcsút, ezt az egyik serpenyőbe tették s a bankár a mérleg másik serpenyőjébe tett egy reált (kis spanyol pénz 27 fillér). A búcsúkkal terhelt serpenyő szállt le, a bankár hozzá tett egy másik reált, aztán tízet, harminczat, ötvenet — a két serpenyő nem jött egyensúlyba, csak akkor mikor már egy jelentékeny összeg volt a mérlegbe rakva, a mennyire a szegény asszonynak éppen szüksége volt, hogy magát szorult helyzetéből kisegíthesse. A történetíró mondja, hogy ez a leczke hasznára volt a bankárnak s ez órától kezdve több gondot fordított a lelki kincsekre. Ez eszembe, juttatja azon látomást, melylyel Isten boldog Máriát kitüntette. Ihletett állapotba ragadtatván, látott egy köztéren egy nagy asztalt, melyen arany, ezüst, gyémánt s drágakövek voltak felhalmozva. Ugyanekkor egy hangot hallott, mely mondá: «Ezek mindenki számára közös kincsek, ki-ki odaléphet s vehet belőlük a mennyi tetszik». Isten tudtára adá, hogy ezek a búcsúkat jelképezik, melyeket ő így a jó szándékú lelkeknek rendelkezésükre bocsát, hogy azokat elhordják. Íme, a búcsúk értéke; ami azoknak, mint elégtételi műnek hatását illeti, az függ a felajánlónak lelki állapotától s annak a megholtnak a lelki állapotától, a kire azok átruháztatnak. Lássuk mármost azon feltételeket, melyek mellett búcsúkat nyerhetünk kedves megholtjaink számára. 1. Teljesíteni kell mindazt, a mit elrendel a búcsút engedélyező pápai levél. Ha tehát megtörténik, hogy valaki elmulaszt valami jelentékeny részt, a mi elő van írva, akkor nem nyerheti meg a búcsút; mert az a jogi elv, hogy a búcsú azon cselekményekből ered, melyek elő vannak írva s nem máshonnan. Nem lehet tehát valamely cselekményt, imát másra átváltoztatni, mással felcserélni, ha az a más még nagyobb értékű volna is. De itt nehány észrevételt kell tennem. Hogy teljes búcsút nyerhessünk, ehhez rendszerint megkívántatik a gyónás és áldozás; de azok, kik minden héten szoktak gyónni, ezen egy gyónással megnyerhetik az azon hétre eső összes búcsúkat.
Kivétel csak a jubileumi búcsúnál van, melyhez külön gyónás is kívántatik. Ugyanígy lehet egyetlen egy gyónással megnyerni egy napon több teljes búcsút, melyek különböző czélból vannak engedélyezve, csak az illető végezze el az előirt cselekményeket mind. A teljes búcsú nyeréséhez rendszerint megkívántatik, hogy a pápa szándékára némely imák elvégeztessenek, ezen imák a hívek választására vannak bízva; öt Miatyánk és öt Üdvözlégy; az olvasó egy tizede vagy más ezekkel egyenértékű imák, melyeket a hittudósok elegendőknek tartanak e czélra. Megjegyzem, hogy ennek a kötelezettségnek nem lenne elég téve az által, ha a más okból kötelességünké tett imákat, pl. a gyónás után a gyóntató által elégtételül feladott imákat ajánlanók fel a búcsú nyerésére. 2. A kegyelem állapotában kell lennünk legalább abban a pillanatban, mikor az előírt cselekedetet végezzük s igaz akaratunknak kell lenni, hogy eleget tegyünk magunkért a mennyire csak lehetséges. Ez azon okból kívántatik meg, mert, ahhoz, hogy a búcsút másra átruházhassuk, szükséges, hogy azt előbb megnyerjük mi magunk, már pedig a halálos bűn állapotában nem lehet megnyerni a legkisebb búcsút sem. Szükséges, hogy a bűn meg legyen bocsátva a feloldozás által, mert a mi jó anyánk, az egyház, csak akkor jön a búcsúval segítségünkre s csak akkor engedi el büntetésünknek egy részét, ha igaz bűnbánók vagyunk s ha el vagyunk határozva mindent megtenni bűnadósságaink tisztázására. A bocsánatos bűn nem gátol a búcsú nyerésében, csak a teljes búcsú megnyerését akadályozza, miután — e vétek még nem lévén megbocsátva — lehetetlen megnyerni a hozzácsatolt büntetésnek elengedését. 1. Megkívántatik, hogy a pápa által ki legyen jelentve, hogy az a búcsú a megholtakra is alkalmazható lesz s az illetőnek legyen szándéka ezen búcsút a megholtakra átruházni. Mert nem minden búcsú alkalmazható a megholtakra; azoknál a búcsúknál pedig, melyek reájuk alkalmazhatók, meg kell lenni azon szándékunknak, hogy azoknak hasznáról lemondunk az ő javukra, különben Isten azt a mi javunkra tartaná fenn. Ezekből látható, hogy nem kell nagyon könnyedén elhitetni magunkkal, hogy a teljes búcsút egészen megnyertük, mert ehhez minden, még a legcsekélyebb bocsánatos bűntől is menteknek kell lennünk, de nem csak ettől, hanem a bocsánatos bűnre való hajlandóságtól s; és megkívántatik lángoló szeretet, egyetemes bánat és igazi bűnbánat szelleme. Lehetséges, hogy mi sohasem vagyunk oly eléggé tökéletes lelki állapotban, hogy egész életünkben csak egyetlen egy teljes búcsút is egészen megnyerhessünk, de megnyerhetjük mindig legalább egy részét annak, a mi szívbeli tisztaságunk és buzgóságunk mérvéhez képest; s több ilyen részben megnyert búcsúk végeredményükben együttesen mégis felérhetnek egy teljes búcsúval, oly nagyra nőhetnek, hogy képesek összes adósságainkat kifizetni. Azon telkekre, kikre a búcsú átruháztatik, megkívántatik: 1. Hogy tényleg a tisztítóhelyen legyenek. Római szent Franciska azt tanítja kinyilatkoztatásaiban, hogy azon búcsúk, melyeket valaki oly megholtra alkalmaz, a ki szerencsétlenségére a pokolban van, visszaszállanak arra, ki azokat átruházni akarta s annak a bizonyos megholtnak mit sem használnak; ha pedig a megholt amennyiben van, akkor az a búcsú, a szentek egyességénél fogva, a tisztítóhelybeli többi lelkek javára válik. 2. Szükséges, hogy az Isten elfogadja azt a búcsút, mert mint fentebb említettem, nagyon valószínű, hogy Isten e tekintetben fenntartotta magának a szabad elhatározást Szent Tamás is azt tanítja,
hogy az isteni igazság a megholtra, halála alkalmával tanúsított buzgóságának mérve szerint alkalmazza a búcsúkat s egyéb segélyeket melyeket az emberek érette felajánlanak. Ezen vélemény teljesen egybehangzó több más kinyilatkoztatással, melyeket már említettem, s melyekből láttuk, hogy azon lelkek, melyek életükben langyosak és hanyagabbak voltak, kevésbé hathatósan segíttetnek mint mások, főképp ha életükben nagyon önzők voltak s elhanyagolták a megholtakért való imádkozást. Szóljunk most azon nevezetesebb búcsúkról, melyeket a megholtak javára nyerhetünk. Nem szándékozom itt ezen búcsúk teljes jegyzékét nyújtani, erre egész könyv kellene, csak azt akarom jelezni a jó szándékú lelkeknek, hogy napi rendes imáik közt, melyek vannak búcsú-kiváltsággal ellátva. 1. Az olvasó. Minden jó keresztény elvégzi naponta az ő olvasóját. Sok teljes és részleges búcsú van az olvasó elmondásához kötve, ha az oly pap által van megáldva, ki erre felhatalmazással bír. Megjegyzem, hogy az ily búcsúkkal ellátott olvasó másnak sem át nem engedhető, sem nem kölcsönözhető azon szándékkal, hogy magának búcsút nyerjen általa. 2. A keresztúti ájtatosság. Nagyon sok teljes és számos nem teljes búcsú van azok számára engedélyezve, kik ájtatosan végzik a keresztút tizennégy állomását. Ezen búcsúkhoz nem kívántatik gyónás és áldozás, csak egyfolytában el kell végezni a tizennégy állomást egyikről a másikra menve, ha valaki magánosan végzi; — ha pedig többen közösen végzik, elég minden állomásnál felállani. Semmi különös ima sincs előírva, a lényeges csak az, hogy az ember minden állomásnál elmélkedjék néhány pillanatig azon titokról, mit az eléje állít. 3. A hit, remény és szeretet indulata, melynek minden elmondásához hét évi és hétszer negyven napi búcsú van engedélyezve; havonta pedig egy teljes búcsú, ha mindennap el lett mondva, de ez utóbbihoz megkívántatik, hogy az illető gyónjék s áldozzák s a pápa szándékára imádkozzék. Különös imaforma nincs előírva, elég ha e három erény alapeszméje abban kifejezésre jut. Ne feledjük, hogy szoros kötelességünk, legalább néha felébreszteni magunkban a hit, remény és szeretet indulatát. 4. Jézus szent nevéről szóló litánia, melynek minden elmondásához háromszáz napi búcsú van kötve. 5. A szent Szűzről szóló litánia mindannyiszor háromszáz napi búcsút szerez, ezenkívül egy-egy teljes búcsút a következő alkalmakkor: Mária szeplőtlen fogantatása ünnepén, Kisasszonynapkor, Gyertyaszentelő-, Gyümölcsoltó- és Nagy-Boldogasszony ünnepén, ha egész éven át végeztetik az. 6. Az úrangyala, ha a harangozáskor végeztetik, mindannyiszor száz napi búcsút s ha egész hónapon át naponta legalább egyszer el lett végezve, havonta egy teljes búcsút nyer. 7. A szent áldozás az «Oh bone et dulcissime lesu» (óh! jóságos és legédesebb Jézus) kezdetű ima hozzácsatolásával, ha oly szándékkal végeztetik, a mire a búcsú engedélyezve van, mindannyiszor egy teljes búcsút nyer. 8. Mária hónapjának megtartásához naponta háromszáz napi búcsú s a hónap végén egy teljes búcsú a rendes feltételek mellett. Ugyanez áll a szent Szív hónapjára. Elősorolhatnék még sok más búcsút, melyek az egyes imák, társulatok stb. számára vannak engedélyezve, de ez kitűzött czélomon kívül esik. Ezeket azért említettem fel, mert ezen búcsúk oly jó cselekedetekhez vannak kötve, a melyeket minden kereszténynek gyakorolnia kell. Ebből láthatjuk, hogy mily könnyen gazdagokká tehetjük magunkat s mily könnyen segíthetünk a tisztítóhelybeli lelkeken, ha részvétlenségünkben el nem tékozoljuk oly szerencsétlenül e kincseket. Kivételt teszek a skapuláréval, mely sokkal, jobban összefügg tárgyammal, semhogy azt hallgatással
mellőzhetném. Tudjuk, hogy a szent Szűz ajándékozta Stok szent Simonnak a skapulárét, hogy ezen jelről felismerhetők legyenek az ő őszinte tisztelői. De azt nagyon kevesen tudják, hogy mily becses kiváltságok vannak ahhoz kötve. Nem szólok azon számos teljes és részleges búcsúkról, melyeket a pápák a skapuláré társulatoknak engedélyeztek, melyek többé-kevésbé minden más társulatok tagjainak is engedélyezve vannak, csak azon különös két kiváltságról akarok szólani, melyek csupán csak a skapuláré társulat tagjainak vannak engedélyezve. Az első kiváltság: a pokoltól való megmenekülés mindazok számára, kik halálukig buzgó lélekkel viselték e szent ruhadarabot. Az első tekintetre nagyon rendkívüli dolognak tűnhetik fel ez, de ha gondolkozunk felette, könnyen beláthatjuk, hogy ezen kiváltság legkevésbé sem összeférhetetlen a szent hittudomány tanításaival. Az bizonyos dolog, hogy a legszentebb Szűz senkinek sem ígérheti meg azok közül, kik a halálos bűn állapotában halnak meg, ha viselték is a skapulárét, hogy mentve lesznek a pokoli szenvedésektől; de mi sem gátol abban, hogy azt ne hihetnők el, hogy az ő irgalmas gyöngédsége úgy intézi a dolgokat, hogy mindazok, kik a skapuláréba be voltak öltöztetve, hathatós kegyelmet nyerjenek, hogy haláluk előtt méltóképpen meggyónhassák vétkeiket, vagy ha hirtelen halál lepi meg őket, arra mégis legyen idejük, hogy töredelmes bűnbánatot tarthassanak. Ez semmi esetre sem múlja felül a mi jó anyánknak tehetségét és hatalmát s azért ünnepélyesen megígérte boldog Simonnak, hogy ez így lesz; in hoc moriens, aeternum non patietur incendium, a ki ebben hal meg, nem fogja az örök tüzet szenvedni; — ezt szóról-szóra el kell hinni. Másrészt egész kötetet lehetne írni azon csodákról, melyek ezen ígéretek teljesülését bizonyítják. Csak egyet említek, mely nagyon alkalmas arra, hogy a megrögzött bűnösöket gondolkozóba ejtse, kik vissza akarnának élni Máriának ezen irgalmas ígéretével. Egy szentéletű írónál olvastam, hogy egy ember, ki halálos bűnben élt, felvette a szent skapulárét s folyton viselte azt. Azoknak, kik őt megtérésre intették, nevetve felelé, hogy neki nem kell aggódnia, mert ő bizonyosan tudja, hogy skapuláréjával bizonyosan ki fogja kerülni az örök tüzet. Halálos ágyán lévén, a lelkész minden erejét megfeszítette, hogy a szerencsétlent őszinte megtérésre indítsa, de fáradtsága kárba veszett. — «Minek gyónjam én? — mondá — nekem útlevelem van az égbe, mely többet ér a papi feloldozásnál.» Szülei, barátai, kik a haldokló ágya körül gyülekeztek, megrettentek gonoszsága felett. Midőn a halál pillanata közeledett, a haldokló hirtelen félig felemelkedett párnájáról, szemei zavartan tekintettek körül, tagjai görcsösen rángatóztak. — «Az ördög! az ördög! nem látjátok az ördögöt, jön, hogy megfogjon engem?» Ekkor megragadta a skapulárét, melyet magán viselt, dühösen eldobta magáról s gyászos hahotával holtan hanyatlott vissza ágyára. Rettentő példa azoknak, kik a kegyelemmel visszaélni merészelnek. Hogy e nagy kiváltságot megnyerjük, elég ha a skapulárét oly pap kezéből veszszük, kinek a beöltöztetésre szükséges hatalma meg van s folytonosan viseljük azt. A második kiváltság még figyelemreméltóbb. A szent Szűz megígérte XXII. János pápának, hogy a kik a mindjárt előadandó feltételeket megtartják, haláluk után mindjárt az első szombaton kiszabadulnak a tisztítóhelyről. Hogy ezen kegyelmet megnyerjük: 1. meg kell óvni tisztaságunkat (castitas), azaz minden testi bűntől tartózkodni a hajadon, a házas s az özvegyi állapotban; 2. el kell imádkozni a szent Szűznek kis zsolozsmáját (officium parvum); azok azonban, kik nagy officium végzésére kötelezvék, ez által is eleget tesznek;
3. azok, kik nem tudnak olvasni, e zsolozsma helyett ne mulaszszanak el egyet sem az egyház által előirt böjtök közül s böjtöljenek minden szerdán, pénteken és szombaton, kivéve karácsony napját, ha e három nap valamelyikére esik; 4. szükség esetében a zsolozsma és böjt átváltoztathatók más jámbor cselekedetekre, de ehhez különös felhatalmazás szükséges, minővel rendesen el vannak látva azon papok, kik jogosítva vannak e szent ruha feladására. Ezek azon feltételek, melyeket könnyen megtarthat az, aki ki akar menekülni a tisztítóhelyről mindjárt a halála utáni első szombaton. Ha visszagondolunk azokra, miket a tisztítóhely kínjairól elmondottam, azokhoz képest ezen feltételeket nagyon enyhéknek fogjuk találni. Mindezekről biztosítanak bennünket a legszentebb Szűz szavai és igen sok lélekjelenés. Eszembe jut, a mit szent Terézia mond egyik művében, hogy látott egy lelket, mely azért szabadult ki a tisztítóhelyről, mert így megtartotta a hármas feltételt. Nem adhatom itt elő mindazon eseteket, melyek ide vonatkoznának, mert tömérdek sok van olyan; csak egyet lássunk azok közül. Egy igen szentéletü nő, ki Otrantéban lakott, a nápolyi királyságban, egykor hallott egy karmelita-atyát a skapuláré-ájtatosságról prédikálni, midőn az lelkesedés tüzével fejtegette azon két kiváltságot, melyet Mária nyújt az ő buzgó tisztelőinek. Ezen becses előnyök által elragadtatva, az a nő azonnal sietett felvenni a legszentebb Szűznek ezt a ruháját s a hozzá kötött feltételeket is híven teljesíté. Buzgósága még nagyobb lett s egyéb kegyelmek közt. azt kérte a legszentebb Szűztől, hogy szombati napon halhasson meg, hogy azonnal kiszabaduljon a tisztítóhelyről. Néhány évvel ezután súlyos betegségbe esett; a baj rohamosan növekedett; az orvosok egyhangúlag oda nyilatkoztak, hogy nem fog élni a jövő szerdáig sem. De ő remélve, mosolyogva mondá nekik, hogy neki a legszentebb Szűz megígérte, hogy szombati napon fog meghalni, tehát három nappal tovább fog élni, mint az orvosok remélik. A következmény neki adott igazat, mint remélte, szombaton halt meg. Leánya, ki szintén igen jámbor nő volt, nagyon vigasztalhatatlan volt anyjának elvesztése miatt. Midőn kápolnájában imádkozott kedves megholtjának lelki nyugalmáért, Istennek egy kedves szolgája, ki sokszor nyert természetfeletti kinyilatkoztatásokat, ott találván őt, mondá neki: «Ne szomorkodjék gyermekem! szomorúsága inkább változzék örömmé. Isten nevében biztosíthatom, hogy az ön anyja — a szent skapuláré tagjainak engedélyezett kiváltságnál fogva — ma szombaton az égbe ment. Örvendjen tehát; elvesztette ugyan anyját itt lenn, de egy sokkal hatalmasabb pártfogót talált ő benne oda fenn.»[215] Ezek a szent skapuláré kiváltságai, melyek oly nagyoknak tűntek fel XXII. János pápa előtt, hogy eleinte vonakodott helyben hagyni azokat; de a következő éjjel legszentebb Szűz neki megjelenvén, neki is megújítá azon ígéreteket, melyeket boldog Stok Simonnak tett, ezért megerősítette s helyben hagyta azokat az úgynevezett «Bulla Sabbatina»-ban, mely a szombat napi ezen kiváltságtól nyerte elnevezését, melyről abban szó van. Tudom, hogy ez a bulla az idők folyamában elveszett s a bullatárban sem található fel, de a megszakítatlan hagyomány bizonyítja az abban foglaltaknak hitelességét. Mivel sok kétely merült fel az iránt, vajon létezett-e bulla, a nagy pápa, XIV. Benedek, kinek kiváló tudományossága s a hittani vélemények körül való óvatossága ismeretes, a bulla egykori létezése mellett nyilatkozott.
Különben e kiváltságokról az egyház szintén tesz említést a papi zsolozsmában (breviarumban július 16-án), tehát legalább is vakmerőség volna azokat kétségbe vonni. Ne akarjunk nehezebben fogadni el valamit, mint az egyház. Hajó dolog: megpróbálni minden lelket s nem bízni mindjárt az első kinyilatkoztatásban és jelenésben; akkor még inkább kell kerülni a szőrszálhasogatás szellemét, mely megbotránkozik mindenen és mindenben s nehézségeket talál mindenütt. Ez a szellem: a janzenista, a protestáns szellem; ez a szakadárság és eretnekség szelleme s még egy van, úgy nevezik, hogy: a gőgnek lelke. A katholikus lélek egészen más: midőn ez látja az üdvözítő Jézusnak övéi irányában tanúsított irgalmas gyöngédségét, e felett nem egy könnyen csudálkozik, mert tudja, hogy mi sohasem hatolhatunk szeretete csodás találmányainak mélyére. A skapuláré kiváltságai előtte természeteseknek tűnnek fel; az olvasó, a búcsúk, úgy tűnnek fel ő előtte, mint az üdvösség eszközei, melyeket ő vagy a maga, vagy a mások javára felhasználhat Oh! Isten! add meg ez órában mindnyájunknak, azoknak a gyermekeknek egyszerűségét, kiknek egykor megígérted a mennyek országát, mikor azt mondottad, hogy: ha csak olyanok nem lesztek, mint e kisdedek, nem mentek be a mennyek országába! nisi efficiamini sicut parvuli, non intrabitis in regnum coelorum! [211] Vie de la mére Francoise, id. h. [212] Vie de la Sainte. [213] II. rész, II. k. 30. fej. [214] Ap. csel. 3., 6. [215] Les miracles du Carmel; année 1613. Nyomtatható változat
