Közlekedési Felügyelőség Vezetô
Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról
Részletek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/ 1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletből:
A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5.§.
(1)
A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni,
a)
amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van;
b)
amelyre külön jogszabályban meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés(ek) [rendszámtábla(ák)] van(nak) felszerelve;
c)
amely a jogszabályban meghatározott műszaki és környezetvédelmi feltételeknek megfelel;
d)
amely az utat és tartozékait nem rongálja és azok környezetét nem szennyezi;
e)
amely megfelel a (9) bekezdésben meghatározott feltételnek.
(2)
A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát (működését), továbbá a hatósági jelzés (ek) [rendszámtábla (ák)] meglétét, állapotát - az adott körülmények között indokolt módon - ellenőrizni.
(5)
A hatósági jelzés (eke)t [rendszámtábla(áka)t] a járművön a felszerelésére kijelölt helyen, jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos.
4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10. 4401 Nyíregyháza, Pf.: 77. Telefon: 42/508-130 Fax: 42/508-139 E-mail:
[email protected] Honlap: www.szszbmkh.hu
2
Párhuzamos közlekedés 36. § (1)
Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) - a (2)-(4) bekezdésben említett eseteket kivéve - a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Az autóbusz öbölt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodósávot, a gyorsító- és a lassítósávot, valamint a kerékpársávot a párhuzamos közlekedés szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
(2)
A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy - lakott területen - távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.
(3)
A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettőnél több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával bármely gépjárművel szabad közlekedni; a harmadik és további (belső) forgalmi sávokra - a balra bekanyarodás esetét kivéve - ráhajtani csak személygépkocsival és motorkerékpárral szabad.
(A KRESZ módosítás alapján a motorkerékpárosok bármely forgalmi sávban közlekedhetnek a három vagy több forgalmi sávos utakon, lakott területen belül és kívül egyaránt.)
3
(8)
Az autóbusz forgalmi sávban
a)
a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;
b)
az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
ba)
ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,
bb)
külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt
bba)
sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,
bbb)
hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,
bbc)
a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,
bc)
a betegszállító gépjármű,
bd)
a személytaxi,
be)
a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz - a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve - csak ebben a forgalmi sávban haladhat.
4
(12)
Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeli vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a)
az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b)
az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.
5 Megállás 40.§
(8)
A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha
a)
azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b)
a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c)
a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d)
a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
(9)
A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.
A közlekedésben való részvétel külön feltételei 48.§ (9)
A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpáron és segédmotoros kerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselni. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel.
6 1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak j)
Motorkerékpár: a külön jogszabályban L3e járműkategóriába sorolt kétkerekű oldalkocsi nélküli, L4e járműkategóriába sorolt oldalkocsival rendelkező jármű, továbbá a motoros tricikli.
k)
Motoros tricikli: a külön jogszabályban L5e járműkategóriába sorolt háromkerekű és L7e járműkategóriába sorolt négykerekű motorkerékpár.
r)
Segédmotoros kerékpár: a külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkerekű, L2e járműkategóriába
sorolt
háromkerekű
járműkategóriába sorolt quad és mopedautó.
jármű,
továbbá
az
L6e
7
r/1. Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.
r/2. Quad: a külön jogszabályban - L6e járműkategóriába sorolt könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár vagy - L7e járműkategóriába sorolt négykerekű motorkerékpár, amely nyitott utasterű, kormányműve nem áttételes és a motorkerékpárok esetében szokásos, kezelőszervekkel van felszerelve.
r/3. Mopedautó: a külön jogszabályban L6e járműkategóriába sorolt könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár, amely zárt utasterű, több személy szállítására kialakított, kormánykerékkel és a gépkocsikban szokásos kezelőszervekkel van felszerelve.
8
A
326/2011.
(XII.
28.)
Korm.
rendelet
alapján
a
különböző
járművek
vezethetőségének áttekintése. 1. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez Nemzetközi kategóriák – motorkerékpár „A” kategória – legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt „A” korlátozott meg nem haladó motorkerékpár kategória – a 125 cm3 hengerűrtartalmat és a 11 kW-os teljesítményt meg nem haladó „A1” alkategória hajtómotorral ellátott motorkerékpár Nemzeti kategóriák – segédmotoros kerékpár „M” kategória – állati erővel vont jármű hajtására – kerti traktor (16. életév betöltése után) „TR” trolibusz
– trolibusz – mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi – segédmotoros kerékpár – lassú jármű és pótkocsi – kerti traktor – állati erővel vont jármű hajtására
Megjegyzés: A mellékletben szereplő közúti járművek fogalmára a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet rendelkezései vonatkoznak. 2. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez Nemzetközi kategóriák a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok „AM” kategória (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória), amelyek legnagyobb tervezési sebessége 45 km/h (kivéve azokat, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik), és az alábbi jellemzőkkel rendelkeznek: a) kétkerekű típusnál a motor: – hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a belsőégésű motorok esetében, vagy – folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motor esetében; b) háromkerekű típusnál a motor: – hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében, – legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy – folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében;
9
Könnyű négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege kevesebb 350 kg-nál (L6e kategória), a 45 km/h-t meg nem haladó legnagyobb tervezési sebességű elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek – hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3?-nél a külső gyújtású motorok esetében; – legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében. – olyan motorkerékpár, amelyek hengerűrtartalma a 125 cm3-t, teljesítménye a 11 „A1” alkategória kW-ot, teljesítmény/ tömeg aránya pedig a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg – olyan motorkerékpár, amelyek teljesítménye a 35 kW-ot, teljesítmény/ tömeg „A2” alkategória aránya pedig a 0,2 kW/kg-ot nem haladja meg, és amelyet nem kétszer akkora teljesítményű járműből alakítottak át – legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt „A” korlátozott meg nem haladó motorkerékpár kategória „A” kategória
– olyan motorkerékpár, amely nem tartozik az „A1” és „A2” alkategóriába, az „A” korlátozott kategóriába, továbbá motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot meghaladja
3. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez A vezetői engedély egészségügyi érvényességének lejártát követően is vezethető járművek Bármely nemzetközi kategóriában megszerzett vizsga alapján: – segédmotoros kerékpár (ideértve a „mopedautót” is) – lassú jármű és pótkocsija – kerti traktor – állati erővel vont jármű „TR” kategóriában megszerzett vizsga alapján: – mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsija – segédmotoros kerékpár – lassú jármű és pótkocsija – kerti traktor – állati erővel vont jármű 4. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez A vezetői engedély egészségügyi érvényességének lejártát követően is vezethető járművek a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től Bármely nemzetközi kategóriában megszerzett vizsga alapján: – segédmotoros kerékpár (ideértve a „mopedautót” is) – lassú jármű és pótkocsija – kerti traktor
10
– állati erővel vont jármű „TR” kategóriában megszerzett vizsga alapján: – mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija – segédmotoros kerékpár („M” és „AM” kategória) – lassú jármű és pótkocsija – kerti traktor – állati erővel vont jármű
Balasetmentes közlekedést kívánunk! Összeállította: Palánki József képzésfelügyelő Forrás: 1. 1/1975. (II.05) KPM-BM rendelet együttes rendelete 2. 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet
Nyíregyháza, 2012. március 06. Dankó András s.k. igazgató