Kedves Vendégünk! Köszöntjük Önt a Tolcsvai Borfesztiválon! Önkormányzatunk a helyi borászokkal hat éve fogott össze először, hogy ezen a gyönyörű vidéken megszervezzük a helyi borok fesztiválját. A fokozatosan, mindig bővülő együttműködés eredményeként, a helyiek egyre nagyobb lelkesedésével, most már hetedik alkalommal tudjuk megmutatni országnak-világnak, hogy hozzánk érdemes eljönni, mert erre a rendezvényre, az itt eltöltött órákra, napokra hosszú ideig lehet emlékezni. Mert a Tolcsvai Borfesztivál – ami az idén szinte minden tekintetben rekordokat dönt – különleges élményt nyújt családoknak, baráti társaságoknak! Vendégeink az egyedi kostolópohár megvásárlása után a pincészeteknél meghívást kapnak két pohár finom tokaji bor díjmentes megkóstolására. A különböző évjáratú aszú, szamorodni, hárslevelű, furmint és sárgamuskotály borkülönlegességeket az idén 32 kóstolóhelyen lehet így megismerni. Kedves Vendégünk! Ismer még egy boros települést az országban, ahol ennyi helyi borász partner ahhoz, hogy a vendég maximálisan jól érezze magát? Ismer még egy olyan boros települést, ahol a borászok ennyi – 60 pohár – kóstoló borral lepik meg a Kedves Vendéget, csupán azért, hogy tájékozott lehessen a választékban? Aki eljön, egyedülálló pincehangulattal is találkozhat a nemes penésszel vastagon borított falak között a pinceséták során. Hamvas Béla írja, hogy a borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek. Így hát kóstolgassanak bátran a legfinomabb tokaji borok termőhelyén! Kedves Vendégünk! Járt már olyan borfesztiválon, ahol ennyi különleges pincét tekinthet meg egyszerre, ahol a kora nyári szélsőséges időjárás okozta folyamatos pincebeázások után is a borászok mindent megtesznek azért, hogy Önt ehhez a páratlan kóstolási élményhez juttassák? Különleges a gasztronómiai választék is, amivel várjuk vendégeinket. Szinte felsorolni sem lehet, amivel készülnek a helyi vendéglátók. Vadak, halak, pisztrángok, kecskék, malacok, csirkék kerülnek terítékre (bográcsban, üstben, nyárson és roston). Kemencékben sülnek majd a lepények, a langolók és csülkös kenyerek. A hagyományos ízek, a tócsnik, a lapótyák, a krumplilángosok sem maradhatnak el. Igazán kiváló a szórakozási lehetőség is. A fesztiváli- és a bormúzeumi színpadon non-stop megy a színvonalas műsor, sztárokkal, az idén különösen sok élő produkcióval, ami igazán maradandó szórakozást ígér! Minden nap éjjel kettőig tart a program, s nincs a településnek olyan szeglete, ahova nem lenne érdemes elmenni. Az egész falu készült, tervezgetett, hogy most Ön, kedves látogató jól érezze magát, mert elvünk az, hogy a jó borra jól szórakozva lehet jól emlékezni! És mi úgy gondoljuk, hogy a finom borok élvezésének lehetősége ne csak a kiváltságosoké legyen, hanem mindenkié! Pedig bennünket – önkormányzatot, helyi vállalkozókat – is súlyt a válság, az anyagi nehézség, de ezt az áldozatot szívesen tesszük Önért, bízva abban, hogy szívesen jön vissza a településre, szívesen vásárol bort itt később is, és szívesen ajánlja barátainak az itteni vendégszeretetet. És hogy lássa, mi mindent teszünk meg azért, hogy Ön a szép és kellemes emlékek hatására visszajöjjön, megajándékozzuk egy kuponfüzettel, amellyel visszatérve még nagyon sok kedvező lehetőséget talál a helyi vendéglátók, borászok felajánlása alapján! Ezúton is megköszönjük a település borászainak segítségét, az itt lakók lelkesedését és mindenki munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy vendégeink kellemesen szórakozva, jól érezzék magukat Tolcsván. Abban a reményben fogadjuk Önt Kedves Vendégünk, hogy erősödhetnek emberi kapcsolataink, jobban megismer bennünket, településünket, Tokaj-Hegyalját. Reméljük, hogy ha most vendégként jött, barátként fog elutazni! Tartalmas és kellemes szórakozást kívánunk! És reméljük, hamarosan újból találkozunk!
Vojnár László polgármester és a település képviselő-testülete Román Mihályné jegyző Czabányi Attila főszervező
Augusztus 13. péntek 14.00 15.15 15.50 16.00
16.15
16.50 17.20 19.00
20.00 20.45
22.30 23.00
02.00
Tóth Blues Band – kezdődik a mulatság! Bodroghalmi Rozmaring Néptánc, Népzene és Képzőművészeti Egyesület néptánc műsora A Vivát Bacchus Énekegyüttes műsora I. rész Ünnepélyes megnyitó A vendégeket üdvözli: Vojnár László Tolcsva község polgármestere Beszédet mond és a borfesztivált megnyitja: Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára A Vivát Bacchus Énekegyüttes műsora II. rész A kulturált borfogyasztás és a mulatozás igéje bordalokban megénekelve! Az énekegyüttes számos hazai és Európa különböző pontjain megrendezett borfesztivál, szüreti- és folklórfesztivál vendége. Gondosan felépített műsoraikkal a magyar borkultúra elismertségét szolgálják, humorral átitatott, ritmusvilágában gazdag, magyar mentalitással fűszerezett dalokat előadva. Vadmacskák tánccsoport és a Pitbull break csoport (Monok) műsora „Vágyom egy nő után!” Örökzöldek másfél órában! Fővárosi művészek élőzenés operett, magyar nóta és táncdal műsora Dalok szárnyán – zenés táncos varieté show műsor Közreműködik Franczúz Erika előadóművész-énekesnő és Herman Ottó énekes (Csillag születik szereplője), valamint a táncosok Technikai szünet – hangbeállás a nagy koncertre Marót Viki és a Nova kultúrzenekar élő koncertje 9 tagú élőzenekar, nagyzenekari hangzás, retro-show, a hatvanas évek koreográfiája, fergeteges utcabál hangulat! Technikai szünet – hangbeállás a következő nagy koncertre GESAROL - P.MOBIL 40 év Rock and Roll!! A GESAROL a P.MOBIL elődje, őse! A háromórás koncerten a 60as, 70-es, 80-as évek dallamos Rock and Roll slágerei mellett (melyekre táncolni is lehet majd), a hazai kortárs zenékből kap ízelítőt a közönség úgy mint Illés, Omega, Bikini, Beatrice, Piramis és az elengedhetetlen saját és P.Mobil nóták. In Silentio
Augusztus 14. szombat 10.00 13.30
14.30 15.20
16.00
16.50 16.55 17.10
17.25 18.10 18.25 18.40 18.50 19.10
20.30 21.00
22.45 23.00 02.00
Főzőverseny Bográcsos ételek készítése baráti társaságok és sztárvendégek részvételével Session Blue koncert Repertoárjukban megtalálható Tina Turner, Meredith Brooks, U2, Kormorán, Máté Péter, Beatrice dalainak sajátos átdolgozásai. Zenéjük főként a blues és rock ’n roll stílusjegyeit képviseli. Supák Péter „Pop Juice” műsora Frissítően új dalok az énekes készülő lemezéről Magic Of Music Tinisztárok a színpadon! Az együttes tagjainak átlagéletkora nem éri el a 18 évet. Hűen nevükhöz a zene varázslatát nyújtják a közönségnek. Idős és fiatal egyaránt megtalálja a kedvenc musical slágereit – remélhetőleg leendő kedvenc együttesüktől. Éneklő szakácsok gasztro-showja a színpadon. Műfajuk a nótás gasztrohumor, azaz közismert nóták és dalok dallamára gasztronómiával, főzéssel, evés-ivással és mindenféle kulináris élvezetekkel összekapcsolódó mókás szövegek. A délelőtti főzőverseny eredményhirdetése A díjakat átadja Vojnár László polgármester Hegyköz Táncegyüttes műsora „Csillogó Gyöngyszemek” I. rész Pergős cigány táncok a világhírű Kályi Jag zenéjére Előadják a cigány tánckultúra egyik legnagyobb hazai képviselői, akik autentikus táncműsorukkal bejárták a világot, több nemzetközi fesztiválon vettek részt. Az idei évben Európa bajnokságot nyert Gold Dance Club TáncSport Egyesület fergeteges táncshow műsora Black Dance együttes autentikus táncműsora „Csillogó Gyöngyszemek” – Pergős cigány táncok – kifulladásig II. rész Király Attila és Brezóczki Barbara tolcsvai versenytáncosok latin tánc bemutatója Technikai szünet – hangbeállás a koncertre Chameleon Small Band – New Orleans-i Karnevál (A Zemplén Fesztivál keretében) A címhez hűen igazi karneváli hangulat a mintegy másfél órás koncerten! Technikai szünet – hangbeállás a koncertre Sugarloaf együttes élő koncertje A Sugarloaf Dér Henivel ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. Számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. (Hajnalig még van idő, Fogd a két kezem, Szingli lány, Barbie, stb...) Egyiptomi gyertyás hastánc Kertész Gabriellával (Spanyolországi hastáncverseny 3. helyezettje) B. Tóth László retro diszkó In Silencio
Augusztus 15. vasárnap 14.00
15.15 15.30
16.10
16.45
17.30
18.20 19.10 20.30 20.50
21.30
23.10
23.25
„WYRFARKAS” (heavy metal) rockegyüttes koncertje Igazi kuriózumnak számít, hogy Sándor Tamás és Dombi Tibor személyében a Loki két kiváló futballistája zenél a rockbandában. A Tankcsapda dobosa Wyrfarkasoknak nevezi azokat a srácokat, akik a koncerteken az első sorokban őrjöngenek. Nevük innen ered. Stílusukat meghatározza a Metallica és a Tankcsapda zenéje, ez utóbbi koncertjén előzenekarként léptek fel. A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tolcsvai Cserregő néptánc csoportjának műsora Erkel Ferenc Rézfúvós Kvintett – 40 perces térzenei koncert a színpadon, a klasszikusoktól a dzsesszig. Filmzenék, dzsesszslágerek, diximuzsika. A kvintett tagjai a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészei. Vincze György és Szabó Barnabás Nótaolimpiát nyert és az Év Nótaszerzője díjjal kitüntetett nótaénekesek bordalokat, hazafias dalokat és magyar nótákat adnak elő. Zongorán kísér Szécsi Norbert LOLA műsora Lola háromszoros VIVA COMET díjas az „Év énekesnője” kategóriában „Tánc az életünk!” taktaharkányi Mazsorett, Modern- és Formációs Tánccsoport show műsora TABÁNI ISTVÁN, a Csillag születik nyertesének műsora „Ámorral a mámorba...” Csábító zenei koktél látványos show-val fűszerezve Technikai szünet – hangbeállás a koncertekre Tombolasorsolás – Fődíj egy gönci hordó, koronás tokaji borral megtöltve (136 l) és egy nagyképernyős LCD televízió! Dupla Kávé élő nagykoncert
Pergő tűz – Tűzijáték-varázs – új helyszínről (… hogy egy pillanatra megálljon az idő, kilépjünk a valóságból és rácsodálkozzunk valamire, ami igazán szép!) In Silentio – (Folyt. Kocsis Janika koncert a Sveda Borház udvarán 02-ig)
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Bormúzeum és Borászati Kultúra Háza programjai Kiállítások WAHORN ANDRÁS képzőművész kiállítása „Varázslatos rajzolások” Wahorn András művei oda vezetnek, ahova akarjuk. Azt mutatják meg, amit látni szeretnénk, még ha nem is tudunk róla, hogy Wahorn-képet szerettünk volna látni. Nem biztos, hogy végig jó lesz, de tanulságos, az biztos. A Mester élete a kaland, ami szellemi, testi, univerzális és UFO. A Mester élete nyitott könyv, kitárt ölű vászon. Most már növényeket is láthatunk egyre gyakrabban, de nem kell megijedni. Aki Wahorn-képet lát, gazdagabb lesz, vagy szegényebb, mindenesetre megy az idő addig is. „Szín-Vonal” – Bakay Sándor fotóművész kiállítása Bakay Sándort munkája, és napi élete a fővároshoz köti, de mindig szentel időt arra, hogy az év bizonyos napjait a természetben töltse, felidézve a gyermekkor önfeledt pillanatait, amikor egy réti virág megfigyelése akár hosszú percekig is eltartott. A Tolcsvai Borfesztiválon az „Egy kákics élete” és a „Kapuk a múltba” c. kiállításokat most egy szintén a különleges látásmódjával kiemelkedő összeállítás követi. Ebben a művészi anyagban a fotós aktív közreműködésével egybeolvadnak a csodálatosan felnagyított növényrészletek és a modern technika adta lehetőségek. Üvegkiállítás – hobbigyűjtemény Kádas Dániel helyi lakos régi üvegekből és használati eszközökből álló hobbigyűjteményének kiállítása (üvegek, demizsonok, szódásüvegek, szüretelő és szőlőfeldolgozási eszközök, darálók, stb.) A kiállítások megtekinthetők augusztus 29-ig a múzeum nyitvatartási idejében. A Borfesztivál alatt mindhárom nap 20.00 óráig. A belépés díjtalan! Programok a kertben Bormúzeum A múzeum kertjében „piknik-kertet” rendezünk be baráti társaságoknak a borozgatás és falatozás melletti beszélgetésre. Vendégborászunk az idén a Fekete Pincészet a Szekszárdi Borvidékről, aki különleges vörösborok megkóstolására hívja vendégeit. Augusztus 13. péntek 16.00 Tóth Duó mulatós egyveleg – sötétedésig Augusztus 14. szombat 14.00 Székely György előadóművész Illés, Fonográf és Republic dalokkal szórakoztat 15.30 Mulatódalok tangóharmonikára. Szórakoztat Nagy János Nagykállóról 16.30 STEVE TAYLOR-SZABÓ (Stockholm) pánsípművész kedvcsináló rövidkoncertje 17.10 „Session Blue” blues koncert – örömzene a kertben 18.30 Supák Péter „Jazzy Nights”műsora. Esti dzsessz-koktél a felüdülni vágyóknak Augusztus 15. vasárnap 14.00 Kertész Attila – Édes dallamok a 60-as évekből 15.15 „P and P” Pila és Peti gitárral és szájharmonikával – „virtuóz-koncert” 17.30 Hot Road Rockabilly Band koncert – az 50-es évek legnagyobb slágerei – hatalmas záróbuli a kertben
Fesztivál étlap – gasztronómiai kínálat A Kastélyparkban: Gyarmati Lajos sütőmester, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje rendfő helyettesének szabadtéri sütésbemutatója • Almás-szilvás lepény aszúborral cseppentve • Családi csülkös kenyér • Fokhagymás bobájka • Natúr fokhagymás-, kapros-tejfölös-, sajtos-tejfölös-, sonkás-kolbászos- és egyéb langoló • Káposztás és tepertős pogácsa • Orosházi banán Bandi bácsi konyhájában készülő különlegességek: • Lacipecsenye csemege uborkával kenyérlángoson • Rablóhús csemege uborkával kenyérlángoson • Csirkemell roston csemege uborkával kenyérlángoson • Mézes-mustáros, csípős-ketchupos, tejszínes-gombás csirkemell csíkok kenyérlángoson • Füstölt tarja roston, kenyérlángoson házi vegyes savanyúsággal • Kemencében sült lángos hagymával, fokhagymás tejföllel bacon szalonnával vagy házi kolbásszal • Tejszínes gombás füstölt tarja tolcsvai boros mártással - kenyérlángoson • Sült csülök snidlinghagymás furmint mártásban vele sült burgonyával • Csirkemell csíkok saláta ágyon • Csirke hamburger Trasziknál a sonkával, sajttal vagy füstölt halas baconnal töltött lángost érdemes megkóstolni Csülkös Gyulánál csülkös ételek és hamburger különlegességek vásárolhatók. Penyigéről a Kiss Család szatmári ízeket hoz: Rongyos lapótya, málékásás töltött káposzta, szilvalekváros csavart fánk, házi sült kolbász, borjú pörkölt, kötött tészta leves, szilvás étel A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét ismerkedhetünk a kínai konyhakülönlegességekkel is. Különféle sajtféleségek, kecskesajtok, kecske-kefírek, mangalicatermékek is vásárolhatók lesznek az árusoknál. Kóstolható lesz még a kézzel húzott házi rétesek, szilvás hájas sütemény, a híres erdőhorváti perec, kürtös és mézes kalácsok, juhtúrós, mazsolás túrós és erdélyi lepények, krumplilángos, különböző aszalványok, zsanna-manna és egyéb édességek. A település egyéb helyein: A Sajgó Családi Pincészet és Vendégház (Dózsa Gy. út 6.) a borkóstolás mellé az alábbi ajánlattal várja vendégeit: Ételkínálat: • Kaporral ízesített oldalassal dúsított töltött káposzta • Sajgó bőségtál: Pácolt tarjaszelet, sült pisztráng, lepcsánka • Meglepetés: Bográcsos alföldi módra (marhalábszár slambuccal), ahogyan Tibi bácsi készíti • Borkorcsolya: tolcsvai lepcsánka • Vitamin saláta, paradicsomsaláta, ecetes uborka A Várhegy Étterem házias ételekkel, frissen sültekkel várja kedves vendégeit. A fesztiválajánlatuk „Ördög lángos”, Csülök Pékné módra és a „Várhegy olló”. György mesternél a Bormúzeum udvarán: „Hagyományos kenyérlángos, kapor, tejföl, lila hagyma, hússzalonna, ebben rejlik Bihar szíve-java!”. A Kincsem Étteremben és az étterem kerthelyiségében Fesztivál bőségtál, furmintlevélbe töltött töltike, csülkös pacal pörkölt, pácolt sült libacomb, hamburger, gyros. Ételkészítés elvitelre is! A Betti Bárnál jókai bableves, csülökpörkölt, vadpörkölt. Bodnárnénál és a Református Egyház kertjében mangalicazsíros kenyér lila hagymával. Csoma Ernőnél a pincesoron Gyarmati pékmester sütőremekeit lehet megvásárolni! A Hegyalja Söröző szombaton a látvány disznóvágás után disznótorosra invitál mindenkit.
Meghívó a borkóstoló helyekre – ingyenes borkóstolásra Az egyedi kóstolópohárral és kóstolójeggyel rendelkező vendégeinket az alábbi pincészetek meghívják a felsorolt borok díjmentes megkóstolására a nyitvatartási időben! Információk: A borkóstoláshoz az információs helyeken 1.700,- Ft-ért megvásárolható egyedi, borfesztiválos logóval és évszámmal ellátott poharak szükségesek. A poharakhoz kóstolójegy-tömb is jár, névre szóló bonokkal, amellyel a kóstolóhelyeket fel lehet keresni a megjelölt nyitvatartási időben és napokon. A megfelelő bon átadása után a megnevezett borok díjmentes kóstolására invitálják a borászok a vendégeiket. Figyelem: a kóstolási mennyiség ½ dl! A legtöbb esetben kétféle bor megízlelésére nyílik lehetőség a kóstolójeggyel. A tömb tőszelvénye, ahol a kóstoltató borász elérhetőségét találja, támpont lehet arra, hogy a későbbiekben visszatérjen, ha ízlett a bor. (Ide akár jegyzetelhet, értékelheti is önmagának a borász kínálatát.) Természetesen minden helyen mód van akár a pince teljes készletével is „megismerkedni” és vásárolni különböző borokat. A világörökség részévé vált és a kopaszka-dűlői pincesoron: Csoma Ernő Családi Pincészet Világörökségi pincesor 2009-es Száraz Sárgamuskotály vagy 2008-as Száraz Szamorodni választhatóan illetve 2007-es Édes Szamorodni Minden páros órában képes borbemutató kivetítéssel. Nyitva: péntek: 14.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Csoma Zoltán Családi Pincészete Világörökségi pincesor 2009-es Száraz Furmint-hárs cuvée és 2009-es Félédes Furmint Nyitva: szombat: 10.00 – 19.00 vasárnap:10.00 – 19.00 Debreczeni József pincéje Világörökségi pincesor 2006-os Félszáraz Furmint és 2008-as Édes Hárslevelű Nyitva: péntek: 14.00–17.00 szombat: 14.00–17.00 vasárnap: 14.00–17.00 Soltész Borház Kopaszka-dűlői pincesoron 2006-os Édes Szamorodni és 2009-es Sárgamuskotály Pincelátogatás 8-10 fős csoportokban, a nyitvatartási időn belül, minden óra egészekor van lehetőség, amely során további 4 fajta bort kínálunk kóstolásra: 2008-as Késői Szüretelésű Száraz Furmint, 2005ös Száraz Szamorodni, 2001-es 3 puttonyos és 5 puttonyos Aszú. A pincelátogatás térítési díja 1.000,- Ft/fő. Nyitva: péntek: 14.00–19.00 szombat: 10.00–19.00 vasárnap: 10.00–16.00 Tokaj Kereskedőház Zrt. - Waldbott Pince Világörökségi pincesor 2009-es Tokaji Sárgamuskotály száraz és 2009-es Tokaji Furmint félédes Nyitva: péntek: 13.00–20.00 szombat: 10.00–20.00 vasárnap: 10.00–20.00 Oremus Birtok, Felső pincesor Szervezett pinceséta 4 bor kóstolásával. A csoportok két óránként az Oremus Borpatikától indulnak: pénteken 14 órától 18 óráig, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig. A pinceséta során bemutatásra kerülő borok: MANDOLÁS 2007, MANDOLÁS 2003, OREMUS Késői Szüret 2007, OREMUS ASZÚ 5 puttonyos 2000. A pinceséta időtartama: kb. 1 óra, térítés: 1500 Ft/fő. „OREMUS a nemes borok bölcsője”
A Kastélyparkban kialakított borutcában (nyitva tartás 10.00-tól általában a színpadi műsor végéig) Babits László Családi Pincészete 2008-as Félédes Sárgamuskotály és 2007-es Száraz Furmint Fekete Borpince (Szekszárd) 2005-ös Patikárius Cuvée HetedHét Pincészet (Erdőhorváti) 2009-es Félédes Furmint és 2009-es Muscat Lunel Kiss István Családi Pincészete 2008-as Száraz Hárslevelű, 2008-as Félédes Sárgamuskotály Pannon Tokaj Kft. 2008-as Muscat Lunel félszáraz 2009-es Tokaji Furmint, félédes Sajgó Családi Pincészet (Tolcsva-Bor Kft.) 2008-as Félédes Furmint és 2008-as Száraz Sárgamuskotály A település főutcáján: Balázsi Pincészet Kossuth út 65. 2009-es Édes Sárgamuskotály és 2008-as Száraz Furmint Nyitva: szombat: 10.00–19.00 vasárnap:10.00–19.00 Fekete Borpince (Szekszárd) Bormúzeum és Borászati Kultúra Háza 2007-es Szekszárdi Merlot Nyitva: péntek: 13.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Király János pincéje Kossuth L. út 61. 2008-as Édes Sárgamuskotály és 2008-as Száraz Furmint Nyitva: szombat: 10.00–21.00 vasárnap:10.00–21.00 Református Egyház pincéje Kossuth L. út - parókiaudvar 2009-es Száraz Furmint Nyitva: péntek: 13.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Sveda Borház Kossuth L. út 27. (A Borház parkolója) 2008-as Száraz Furmint és 2006-os Félédes Hárslevelű A pincében 12 féle tokaji bor kóstolása (2008-as Száraz Furmint, 2006-os Félédes Hárslevelű, 2008-as Félédes Muscat Lunel, 2006-os Késői Szüretelésű Édes Furmint, 2004-es Száraz Szamorodni, 2002es Édes Szamorodni, 2004-es 3 puttonyos Aszú, 1998-as 5 puttonyos Aszú, 2000-es 5 puttonyos Muskotályos Aszú, 1993-as Aszú Eszencia) kedvezményes áron. Nyitva: péntek: 09.00–23.00 szombat: 09.00–23.00 vasárnap: 09.00–02.00 Tokaj Kereskedőház Zrt. Bormúzeum és Borászati Kultúra Háza 2009-es Tokaji Sárgamuskotály száraz és 2009-es Tokaji Furmint félédes Nyitva: péntek: 13.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Unyi Ferenc Pincészete Kossuth Lajos út 45. 2005-ös Száraz Hárslevelű és 2005-ös Édes Hárslevelű Nyitva: péntek: 14.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Varga Családi Pince – Kincsem Étterem Szabadság tér 5. 2008-as Száraz Furmint és 2008-as Félédes Furmint Nyitva: péntek: 14.00–22.00 szombat: 10.00–22.00 vasárnap:10.00–22.00
A település egyéb helyein: Bodnár-Petri Pincészet A Bem utcában 2007-es Reduktív Száraz Furmint és 2009-es Félszáraz Furmint Nyitva: péntek: 14.00–19.00 szombat: 10.00–19.00 vasárnap: 10.00–19.00 Czemiczki Pincészet Táncsics út 24. 2009-es Tokaji Nász (száraz) és 2009-es Tokaji Menyegző (édes) Nyitva: péntek: 14.00–22.00 szombat: 10.00–22.00 vasárnap: 10.00–20.00 Hegyalja Söröző Borkóstolóhely Dózsa Gy. út 20. 2006-os Édes Furmint Nyitva: péntek: 14.00–24.00 szombat: 10.00–24.00 vasárnap: 10.00–24.00 Kádas József Családi Pincéje A Petőfi utcában 2007-es Tolcsvai Édes Furmint és 2008-as Tokaji Hárslevelű Nyitva: péntek: 13.00–19.00 szombat: 10.00–19.00 vasárnap: 10.00–19.00 Kiss István Családi Pincészete Szt. Imre úti üzem területén 2008-as Száraz Sárgamuskotály és 2002-es Édes Szamorodni Nyitva: péntek: 13.00–19.00 szombat: 10.00–22.00 vasárnap: 10.00–22.00 Peremiczki Béla pincéje Petőfi út 24. 2009-es Száraz Furmint és Hárslevelű Cuvée valamint 2009-es Édes Hárslevelű Nyitva: péntek: 14.00–20.00 szombat: 10.00–20.00 vasárnap: 10.00–20.00 Sajgó Családi Pincészet (Tolcsva-Bor Kft.) Dózsa Gy. út 6. 2008-as Száraz Furmint és 2006-os Édes Szamorodni Nyitva: péntek: 13.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–20.00 Szűcs Lajos Családi Pincészet Dózsa Gy. út végén 2009-es Száraz Furmint és 2009-es Félédes Furmint Aszú-borkóstolás pincelátogatással 4, 5, 6 puttonyos különböző évjáratú Aszú A térítés 1000,- Ft / fő - fesztiválkedvezménnyel! Nyitva: szombat: 10.00–17.00 vasárnap: 10.00–17.00 Tóth Ferenc Családi Pincészete Szabadság tér 2. (Várhegy étteremnél) 2006-os Félédes Hárslevelű és 2007-es Száraz Furmint Nyitva: péntek: 14.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Tóth Gábor pincéje Jókai út 5 2008-as Száraz Furmint és 2008-as Félédes Furmint Nyitva: péntek: 13.00–20.00 szombat: 10.00–20.00 vasárnap: 10.00–20.00 Varga Borház Arany János út 47. 2009-es Száraz furmint és 2009-es Félédes Sárgamuskotály Nyitva: péntek: 14.00–21.00 szombat: 10.00–21.00 vasárnap: 10.00–21.00 Vojnár László Családi Pincészet A Petőfi utcában 2008-as Száraz Furmint és 2008-as Édes Furmint Nyitva: péntek: 13.00–19.00 szombat: 10.00–19.00 vasárnap: 10.00–19.00
Egyéb információk • TOMBOLA A tombola megvásárlása egyfajta hozzájárulási lehetőség a rendezvény költségeihez azoknak, akik nem vesznek poharat, illetve elsősorban csak a műsor miatt érkeznek Tolcsvára. Természetesen a helyi lakosok is segíthetik ezzel a rendezvény sikeres megvalósulását. A fesztivál ideje alatt a játékszelvényt 250 Ft-os áron mozgóárusoknál és az információs helyeken lehet megvásárolni. A tombolasorsolás nyereménytárgyai megtekinthetők a rendezvény alatt végig a kiállító pavilonban. A sorsolás augusztus 15-én vasárnap este kb. 20.50-kor kezdődik A tombolavásárlás lehetőségének a lezárása vasárnap 20.00-kor. Több mint 150-féle ajándék! Fődíj egy gönci hordó, azaz 136 liter Koronás Tokaji Furmint bor a Tokaj Kereskedőház Zrt. felajánlásában, a fesztiválra faragott, egyedi hordóval együtt, amit Gomány Gergely, tolcsvai kádármester készített el! És szintén fődíj egy 82 cm-es LCD televízió! Sorsoláskor minden ajándéktárgyhoz csak egy sorszámot húzunk ki, melyről jegyzőkönyv készül. A nyertesek ajándékaikat a sorsolás után vehetik át a kiállító pavilonnál. Az át nem vett nyeremények sorszámai az ajándéktárgy és a felajánló megnevezésével a rendezvényt követően keddtől olvasható lesz a www.tolcsvaiborfesztival.hu honlapon. Átvehetők a Polgármesteri Hivatalban 2010. augusztus 31-ig 08.00–12.00 óra között ügyfélfogadási időben. Praktikus tanács: Azok a vendégek, akik a sorsolás idejére elutaznak, a középső szelvényre írják fel telefonszámukat, hogy könnyebben értesíthessük szerencséjükről. Cégek, vállalkozók! Örömmel fogadunk bármilyen felajánlást a tombolához! Ezzel kapcsolatos egyeztetés a főszervezővel: 30/445-1127. • UTAZÁS Mindhárom nap délután 14 órától 17 óráig minden egész órában Sárospatakról a Bodrog Hotel parkolójából „Tolcsvai Borfesztivál” feliratos kisbusz ingyen szállítja a vendégeket a rendezvény helyszínére. Ugyanez a busz 18-, 21- és kb. 23 órakor a Polgármesteri Hivatal előtti indulási helyszínről vissza is viszi a vendégeket. Ezenkívül előzetes igénybejelentéssel megpróbáljuk megoldani az Olaszliszka-Tolcsva vasútállomásról is kisebb csoportok beszállítását, amikor a tömegközlekedés nem üzemel. (Legalább 8–10 fő esetén!) Tel.: 30/445-1127 • ASZFALTVONAT Rendezvényünkön vendégeink aszfaltvonatokkal is felkereshetik a pincészeteket. Az elmúlt évek nagy igénye miatt az idén kettő aszfaltvonat is közlekedik majd. Megállók a kóstolóhelyek közelében. A hangulatos aszfaltvonatokon, melyek körbejárják a települést, az utazás 400,- Ft-os menetjegy megvásárlásával lehetséges. Induló-érkező hely a Bormúzeum és Borászati Kultúra Háza bejáratánál. A jeggyel egy-két leszállás megoldható, díjmentesen vissza lehet ülni bármelyik vonatra, de a megvásárolt jegy felmutatása, sorszámának egyeztetése szükséges a mozdony vezetőjénél! • EGYEBEK A Kastélypark előtti útszakasz a fesztivál ideje alatt a gépkocsi forgalom elől lezárásra kerül! Kérjük Kedves Vendégeinket, hogy véleményüket, tapasztalataikat, kritikájukat az információs sátornál elhelyezett vendégkönyvbe írják be! Jó szívvel vesszük a segítő észrevételeket is! A Borfesztivál mindhárom napján érezzék jól magukat a családi játszó- és vidámparkban és a kirakodóvásáron! A színpadon a technikai szünetekben borfelismerő versenyekre is sor kerül, valamint kitölthető lesz egy bortotó, melyet az információs pultnál lehet kérni. A tombolasorsolás elején három eredményesen játszó vendégünk értékes ajándékot kap.
EGYÉB PROGRAMOK A BORFESZTIVÁL IDEJÉN • Augusztus 14 szombat 18.00 Református Templom STEVE TAYLOR-SZABÓ (Stockholm) világhírű pánsípművész koncertje A három oktávnyi hangterjedelmet is átfogó hangszeren elismerten mesterien muzsikáló, hangszeres tudását a svájci konzervatóriumban tökélyre fejlesztett művész, aki a világ tíz legjobb pánsípművészének egyike és világszerte, Amerikától Ausztráliáig számos koncertet adott és ad. Tolcsván fellépésének első részében klasszikus zene, a másodikban pedig populárisabb műfajok: filmzenék és musicalrészletek interpretálásával mutatja be a pánsíp csodálatos sokoldalúságát.
• Augusztus 15 vasárnap 21.00 Sveda Borház udvarán Kocsis Janika mulatós és szórakoztató műsora éjjel 2-ig
• Augusztus 14 szombat 13-tól 19 óráig az általános iskola udvarán AVON-busz A fesztiválra látogató hölgyek a buszban különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe díjmentesen: greenbox fotózás (fiatalító sarok), szoftveres bőrvizsgálat, arcmasszázs, sminkelés, szépségtanácsadás. AVON ugrálóvár és arcfestés a gyerekek számára.
A Fesztivál mindhárom napján a Csoma Ernő Családi Pincészete előtti területen a Búzavirág Alapítvány kosárfonó-kézműves bemutatót tart. • FŐZŐVERSENY A Kastélyparkban augusztus 14-én szombaton baráti társaságoknak bográcsos ételek főzőversenyét hirdetjük meg. A csapatok létszámát nem korlátozzuk, nevezési díj nincs! Jelentkezés augusztus 10-ig telefonon (30/445-1127). Feltételek: legalább 5 literes bogrács, hús alapanyag, tolcsvai bor ízesítés. Felszerelést, alapanyagot, hozzávalókat, higiéniai feltételként kézmosáshoz vizes ballont és kézfertőtlenítő folyadékot mindenki hozzon magával! Kötény, védősapka használata valamint a munkavédelmi előírások betartása kötelező! Tűzifát biztosítunk. A csapatok törekedjenek az egységes megjelenésre. Bírálat 13 órától a kiosztott nevezési sorszám szerinti sorrendben. Csak a helyben elkészített ételek kerülhetnek elbírálásra, értékesítésük nem engedélyezett, Eredményhirdetés 16.50-kor. Díjazás: 20.000,- Ft, 15.000,- Ft, 10.000,- Ft valamint oklevél.
Családi pincészetünkben 16 féle palackozott és 6 féle hordós bort kóstolhat, házias ételek kíséretében. Vásárlási lehetőség az év minden napján, csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadunk, igény szerint szakmai borbemutató és étkezés. 2 szobás vendégházunkban 8 fő részére szállást is tudunk biztosítani.
A jó bor titka a szőlőben, a jó alapanyagban rejlik. Az évszázadok óta felhalmozódott apáról-gyermekre száló tudás, szakmai szeretet, tapasztalat és ragaszkodás garantálja boraink jó minőségét. A Pincészet munkájában a legifjabb generáció is bekapcsolódik, célunk a tradíciók továbbadása, a Tokajinak mint különleges kincsnek a megőrzése, népszerűsítése.
PANNON TOKAJ KFT. 3934 TOLCSVA, Arany János u. 14. Tel.: 06/47 584 056 • Fax: 06/47 584 057 pannontokająt-online.hu
Klasszikus Tokaji Borok
Friss Tokaji Borok
Furmint • Hárslevelű • Muskotály
Furmint • Hárslevelű • Muskotály
Késői Szüretelésű Tokaji Borok
Tokaji Borkülönlegességek
Furmint • Hárslevelű • Muskotály
Szamorodni • Aszú
A Tokaj Kereskedőház Zrt. várja kedves vendégeit a Borászati Kultúra Ház udvarán lévő standjánál és a pincesoron nyitva lévő Waldbott pincéjében!