Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
Kedves Tanárok, Szülők, Barátok és Diáktársak! Minden végzős diák elképzeli legalább egyszer a saját szalagavatóját, ahogy ott áll kicsit remegő kézzel, vesz egy mély levegőt, lecsukja a szemét, és még egyszer átfutja a keringő minden egyes lépését. A lányok azon izgulnak, hogy el ne essenek a tűsarkúban, a fiúk pedig, hogy össze ne tapossák párjuk lábát, amit a próbákon annyiszor elkövettek. Majd ahogy közeledik a bál napja, elkezdenek tervezgetni, ruha után kutatni, és mindeközben megpróbálnak koncentrálni a mindennapos dolgokra is: figyelni az iskolában, teljesíteni az elvárásokat, délutáni órákra, edzésekre járni. Egy érettségi előtt álló diák élete nehéz, ezért sokan igyekeznek a kötelezettségek mellett minél kevesebb plusz feladatot magukra vállalni, viszont egy szalagavató – valljuk be – sok nyűggel jár. Rengeteg munka, irtózatos mennyiségű elintéznivaló, és ha ez nem lenne elég, ott van az a néhány akadékoskodó osztálytárs is, akik mindig újabb és újabb, de mindenekelőtt egyre sűrűbb fejfájást okoznak. Persze nem haragudhatunk rájuk, hiszen ők is csak a legjobbat szeretnék, csak ez az ő képzeletükben máshogy él. Érdekes, hogy egy aprócska gondolat mennyi érzést képes kiváltani, emléket tud felidézni, pedig legtöbbjük csak egy múló kép, egy foszlányos felvillanás – és mégis mekkora erejük van. Az ember agya mindig zakatol és kombinál, összefüggéseket keres és irányít, döntésekhez vezet és konfliktusokat szül. Ugyanúgy, mint az élet, a mi életünk. A mi közös életünk. De hogy is kezdődött? Nehéz lenne megmondani, de megpróbálom elmesélni, ahogy én emlékszem rá, mert ugyebár ahogy minden egyéb esemény, így ez is sok különböző szemszögből mesélhető el, pedig az alaptörténet ugyanaz, csak mindenki mást tart fontosnak. Ez a szubjektivitás csodája, a nyolcadik, szerintem, de mindenesetre hagyjuk, hogy megtörténjen, mármint a csoda, nem a szubjektív szemlélet, mert az mindig dolgozik, ahogy most is. Viszont mielőtt nagyon elkalandoznánk, jöjjenek az emlékek a közös évekről. Emlékek, emlékképek vagy emlékfoszlányok körülménytől és vérünk aktuális alkoholtartalmától függően. A felvételiről az az egyetlen emlékem, hogy mindenki nagyon izgult, így nem is nagyon beszélhettünk. Az első személyes élmény „voklis” napjainkhoz köthető, ahol napi négy órát töltöttünk a német nyelvtan társaságában. Ebből az időszakból Fábián érdeklődő tekintete, a diákcsere Grazban, ahol Ágival próbáltuk a török-osztrák akcentust megérteni, illetve Marci szofisztikus arckifejezése maradt meg. Elsőben csatlakozott hozzánk Gina, aki megszeppentségét és félénkségét hamar levetkőzte, és azóta az egyik leghangosabb osztálytársunk 13
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
lett, illetve Viki, aki elsőre furcsának tűnő lezserségével gyorsan be tudott illeszkedni. A 2006-os év Robi mellett gyorsan eltelt, hiszen egy autós újság társaságában szinte repül az idő. Dávid szokásos könyvtanulmányozásai reggelente és Ágota buzgó lelkesedése még nehezebb pillanatokban is mosolyt tudtak az arcunkra csalni… Másodikban Kitti is megérkezett, aki szerint egyszer térden állva fogadalmat tettem neki, hogy soha többet nem piszkálom, de szerencsére én erre nem teljesen így emlékszem… Abban az évben nagyon sok időt töltöttünk „Bühnenspielen” Nedával, Szilvivel és Anival, akikkel sokszor az egyik próba végén már a következőt vártuk. Ekkor már kezdtük érezni, hogy mégsem lesz ez sétagalopp, így az egyre növekvő kávéfogyasztást még Szandi próbálkozásai sem tudták megakadályozni. Az idő előrehaladtával egyenesen arányosan nőttek a problémáink is, amik megoldására csak Kriszt, alias Csődit kellett megkérdeznünk, mert neki mindig remek ötletei voltak. Farkival való,,butaszamarazásainkra” és Buci szállóigévé vált mondására, miszerint ,,Sose azt nézd!”, mindig emlékezni fogunk. A harmadikos évet egy Bécsbe tett kirándulással kezdtük, ahol a Práterben Kátya, Geri, Gabesz és még pár osztálytársunk társaságában feledhetetlen perceket töltöttünk. Gondolok itt elsősorban Kátya meglepődésére, hogy ez nagyon gyors, illetve egyéb olyan élményekre is, amik örökre köztünk maradnak… Igazi színt vittek még közös életünkbe Flóra állandó hangulatingadozásai és Zsófi már-már paranoiává váló rémképei a következő biológiadolgozatról. Ahhoz, hogy mindenki pontosan megértse, hogy miként is történtek ezek a dolgok, még naphosszat magyarázkodhatnánk, és még akkor sem biztos, hogy a végén mindenki meg lenne elégedve a hallottakkal. Személyes emlékek, szubjektív vélemények és személyre szabott történetek fognak az emlékezetünkben maradni, de a lényeg az, hogy gimnazista éveink legfontosabb eseményei örökre összekötnek bennünket. Nem is szaporítom tovább a szót, még csak annyit, hogy az a kis mosoly, ami a visszaemlékezéseknél megjelent az arcokon, már önmagában is csoda. Ezek szerint mégis megtörtént. De vajon emlékszünk még? Köszönöm a figyelmet! Kocsis Árpád
„Once upon a December…” December 18., este fél 8. Az igazgató úr befejezi nyitóbeszédét, a terem elsötétül, a közönség izgatottan figyel. Egyszer csak felcsendül a jól ismert „Once upon a December” című dal. A bálterem ajtajában megjelenik az első táncoló pár, és őt követi a többi is. Minden szülő és rokon kezében 14
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
egyszerre villannak fel fényképezőgépeik vakui. Gyönyörű báli ruhák, szebbnél szebb frizurák. Ez a nap is elérkezett! A mi szalagavató bálunk napja.
Még mielőtt leírnám ezt a gyönyörű és emlékezetes estét, szót kell ejtenünk az előkészületekről is. Több mint fél évig készült a két végzős osztály, hogy minden tökéletes legyen ezen a bizonyos napon. Legelőször a hely kiválasztása jelentett gondot számunkra, hiszen ilyenkor több tényezőt is figyelembe kell venni. Az eddigi évek tapasztalataiból próbáltunk okulni, ezért mindenképp olyan helyet akartunk keresnünk, ahol a tánctér elég széles és jól belátható, ahol el tudjuk szeparálni egymástól az ülő- és állófogadásos vendégeket vacsoraidőben, és még sok más dologra is figyelnünk kellett. Miután mi diákok nem tudtunk egyértelmű döntést hozni, egy szülői értekezletet is össze kellett hívnunk a probléma megoldása érdekében. A szülőket leginkább a bál anyagi oldala érdekelte, de olyan kérdések is felmerültek, mint például a megközelíthetőség. Hosszas érvelés és vitatkozás után végül is a Corinthia Szállodára esett a választás. A helyszín kiválasztása után gőzerővel el kellett kezdenünk szponzorokat keresni, amiben osztályfőnökeink is nagy segítségét nyújtottak, a meghívót megtervezni, a programot összeállítani és még sok más 15
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
„apróságot” elvégezni. Eközben szorgosan tanultuk és próbáltuk el újra és újra a keringő minden egyes lépését. Amikor már a rendelkezésre álló idő a szalagavató bál estéjéig erősen fogytán volt, egyre sűrűbben találkoztunk, hogy tökéletesítsük a tánc minden lépését, de főleg a „titokban” gyakorolt meglepetés- illetve osztálytáncokkal kellett felzárkóznunk. A sok fáradozásnak és gyakorlásnak végül is meglett az eredménye, hiszen – a visszajelzések alapján – egy szenzációsan sikerült estét hoztunk össze. A bál napján már kora délelőtt helyszíni próbákat tartottunk a hotelben. Miután biztosak voltunk tánclépéseinkben, mindenki mehetett a maga dolgára, hogy előkészüljön az estére. Aki még nem tette volna meg, az elhozta a kölcsönzőből a bérelt báli ruhákat, volt, aki fodrászhoz ment, de akadt olyan is, aki inkább haza ment lepihenni. A technikusok egészen estig azzal foglalatoskodtak, hogy minden rendben legyen a kihangosítással, a vetítésekkel és a fénytechnikával. Délután mindenki visszajött „megszépülve” a hotelbe, és izgatottan vártuk a bál kezdetét. Miután minden rokon, ismerős és tanár megérkezett a helyszínre, kezdetét vette a Budapesti Osztrák Iskola szalagavató bálja. A konferansziék először is Günther Kaiser igazgató urat kérték fel a színpadra. Az igazgató szívélyesen köszöntött mindenkit, és az ő beszédével hivatalosan is megkezdődött a végzős évfolyamok bálja. A keringő meghittsége akkora sikert aratott, hogy egy-két néző szemében könnyeket véltem felfedezni. A rövidke keringő után osztályfőnökeink feltűzték a végzős diákokra a szalagokat. Ezt követően a pódiumot a két osztály „Klassensprecherei” foglalták el. Beszédük komoly, néha egy kissé sablonos, olykor humorral ízesített volt. Ezután a végzős diákok felkérték szüleiket egy táncra. El-el lehetett mosolyodni egy-két szülő tánclépésén, ahogyan gyerekük tanítani próbálta őket, de ezúttal senki sem tett szemrehányást sem a büszke „diáknak”, sem az alkalmi „tánctanárnak”. Miután mindenki kitáncolta magát, jó hangulatban ültünk le vacsorázni. A kiszolgálás és a vacsora kifogástalan volt. Az idő csak úgy elrepült a fejünk fölött. Régi emlékeket elevenítettünk fel és osztottuk meg ismerőseinkkel. A hivatalos programból ezután már csak az osztálytáncok maradtak hátra. Először az „A” osztály vette birtokába a táncteret produkciója előadására. Miután mi ezt az időt az öltözőben töltöttük, hogy előkészüljünk a saját osztálytáncunkra, nem tudok személyes véleményt formálni a másik osztály táncáról, de egyesek szerint igen jól sikeredett. Miután a „B”-s lányok is eltáncolták a country stílusú táncukat, megszólalt Csajkovszkij Hattyúk tavának a betétdala. Mi, fiúk, fehér-rózsaszín tütüben és atlétában bevonultunk életünk első (és remélhetőleg utolsó J) balettelőadására. Komoly arckifejezéssel és mértani precizitással adtuk elő hosszú ideig gyakorolt balettkompozíciónkat. A közönség reagálása igen megosztott volt. 16
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
Voltak, akik nevettek (vagy már sírtak is), de találtunk a nézők között megdöbbenést tükröző arckifejezéseket is. Összességében nem sikerülhetett annyira rosszul, hiszen vissza is tapsoltak minket.
Miután mindenki búcsút vett ismerőseitől és köszönetet mondott rokonainak hogy megtisztelték jelenlétükkel bálunkat, megkezdődhetett a végzősök hajnalig tartó bulija. A lányok többsége még egyszer utoljára megrohamozta az öltözőt, magára öltötte a bulira hozott ruháját és kijavította a már elmosódott sminkeket. Izgultunk, hogy jól fog-e sikerülni ez a már szintén régóta tervezett „Afterparty”, amire csak úgy áramlottak be sulinkbeli és külsős fiatalok. Mint minden buli eleje, ez is kicsit nyugisan kezdődött, de miután mindenki megjárta már a bárpultot (többen nem is egyszer…), és a Dj is kezdett belelendülni, egyre többen gyűltek össze a táncparketten, és érezhető (tapintható…) volt a jó hangulat. A bulit a Playboy energiaital munkatársai sem hagyták ellaposodni, mert folyamatosan nyereményjátékokat szerveztek. Volt Playboynyuszi-választás, szondafújó verseny, de rendeztek sima nyereményhúzásos játékot is, amiben a főnyeremény egy karton energiaital volt. A hajnali 5 óra, vagyis a buli vége, hihetetlenül gyorsan eljött. A tapasztaltak tudják, milyen gyorsan repül az idő, ha jól érzi magát az ember! Másnap mindenki kényelmesen kialudhatta magát, így én is ezt tettem. Mikor felkeltem, nem kis fáradtság és fejfájás gyötört, de az előző nap kellemes emlékei felülmúlták ezeket. Még most is frissen élnek bennem az est felejthetetlen élményei. Az elmúlt évek alatt több matúrabálon volt szerencsém részt venni, de nincs hozzá fogható, ha az ember a sajátját élheti át. Kiss Bálint 17
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
Arcok, képek a Maturabálról
18
2010. március
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
19
2010. március
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
Félévzárás, avagy elvárások év elején és az abból megvalósultak egyéni és osztályszinten Amikor ezt a címet Fuxreiter tanár új szájából először meghallottam, rögtön lecsaptam a témára: gondoltam, erről aztán lehet írni. Utólag azonban kiderült számomra: úgy írni, hogy az valamelyest érdekes és élvezetes is legyen, korántsem olyan könnyű feladat… Hol is kezdjem? Talán az eddig hallott egyik legnagyobb tévhitnél érdemes belefogni: „A negyedik olyan könnyű lesz! Az a legnagyobb buli! Semmit sem kell majd csinálnotok, csak ismételtek, a legjobb évetek lesz!” – hallottam ezeket a mondatokat először elsős koromban, majd utána évről évre újra. Mindig is furcsálltam ezt a hozzáállást, így nem nagyon éltem bele magam ennek a gondolatnak a megvalósulásába, és azt hiszem, jól tettem. Nem sokkal szeptember eleje után megkezdődött az őrület: minden eddiginél keményebben kellett hajtani, és ez a szint november végéig nem csökkent. Az osztályon egyre inkább látszódott a szétesés: mind többen kezdtek „demotiválódni”, mindenkinek elege lett mindenből (főleg a tanulásból…). Egytől egyig mindenki panaszkodott; a diákok arról, hogy ez az állapot tűrhetetlen és nem bírják; a tanárok meg azzal kapcsolatban, hogy ez a színvonal kritikán aluli, és hogy persze mindenért Prága a felelős, ott kezdtünk el rohamosan lefelé csúszni a lejtőn. (Prágában volt a harmadikos osztálykirándulásunk – nem teljesen problémamentesen…) November végére mindenki kikészült, ám előttünk állt két hét regenerálódás: csupán egy-két dolgozatot írtunk, kicsit lehetett pihenni. Ám örömünk nem sokáig tartott: több embernél is kiderült a későbbiek folyamán, hogy bukásra áll egy-egy tantárgyból. Először úgy tapasztaltam, nem is veszik olyan komolyan, hiszen a mi osztályunkban még soha senki nem bukott meg, és egyébként is: olyan még soha nem volt, hogy sehogy se lett volna… Rohamosan közeledett a szalagavató napja is, és az ezzel járó feszültség csak tovább rontotta a már egyébként is tűrhetetlen állapotokat mind az osztályon belül, mind pedig a másik osztállyal. Miután ennek is szerencsésen vége lett, jött a következő csapás: újabb dolgozatok, számonkérések tömege, és most már arra sem foghattuk, hogy idegesek vagyunk a bál miatt (mondjuk szerintem ez a két dolog semmiféle összefüggésben nem állt egymással). Január közepe, vége felé egyesek számára elérkezett a mélypont: igen, valóban meg fognak bukni, ami valljuk be, egy végzős ember számára az egyik lehető legnagyobb csapást jelenti, és többen is elmentek a két osztályból (tőlünk Clau, az „A”-ból Flóra). Ha nem is voltak látható jelei, 20
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
szerintem valamilyen szinten mindenkit megérintettek ezek az események, és elgondolkodtak azon, min kéne javítani. A bizonyítványosztás napján pedig mindenki számára világossá vált: ez már valóban nem a kis második, harmadik, ahol kikönyörgi az ember magának a jobb jegyet. Úgyszólván mindenki megkapta, amit érdemelt. Persze sokan érezték igazságtalanságnak a történteket, ami nem mindig volt alaptalan. Jobban belegondolva azonban rájöhettünk ezeknek az okára: mivel mint számomra (és szerintem nem csak én vagyok így ezzel) a félév utolsó napján kiderült, negyedikben már nincs magatartásjegy. Ennek a ténynek a tudatában megmagyarázható például, miért ért sokunkat meglepetés, amikor a várt jegy helyett valami kövérebb, csúnyább, hogy azt ne mondjam „nagyobb” szám állt az adott tantárgy mellett, mint ahogy azt mi vártuk. Véleményem szerint a tanárok, mivel nem volt magatartásjegy, a saját tantárgyaikon belül próbálták jelezni az elégedetlenségüket, ami sajnos az esetek túlnyomó többségében ahhoz vezetett, hogy a jegyek nem a tudást tükrözték, hanem a magatartást. Engem személy szerint semmiféle „igazságtalanság” nem ért, így az osztály elégedett felébe tartozom. J Bár tanulás szempontjából nem volt könnyű a félév, és sejtésem szerint még csak most jön a java, egyet megtanultam, sőt mondhatom, mindannyian az eszünkbe véstünk: ez az a mezsgye, amikortól már felnőttekként kezelnek minket, és senkit sem fognak érdekelni a kifogásaink. Összefoglalva tehát: mindegy, milyen úton-módon, de mindig mi fogjuk húzni a rövidebbet, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Tehát fiúk, lányok, hiába tűnik nagyon menő dolognak rendszeresen lógni a suliból, sajnos ennek is meglesz a böjtje, akárcsak minden másnak. J Bár így még egyszer átolvasva igen negative megközelítésűnek tűnhet ez a cikk, úgy gondolom, kárára senkinek sem lesz, legfeljebb a hasznára. Persze tagadhatatlan, hogy nagyon-nagyon sok jó dolog is történt az osztályunkkal ebben a félévben, de ezekről azért lenne fölösleges most beszámolnom, mert vagy hallott már róla mindenki, vagy úgyis minden osztálynak megvannak és remélhetőleg meg is lesznek a saját élményei, amik a sok kellemetlenség mellett feledtetni tudják majd, hogy milyen nehéz időszakot is élnek át és túl. Mert túl lehet ezt élni, csak kisebb-nagyobb zúzódásokkal, sérülésekkel jár… J Baráth Zsuzsi
21
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
Redewettbewerb 2010 Idén immár 58. alkalommal ismét megrendezésre kerül a Bécs városa által szervezett Redewettbewerb, melynek selejtezőjére a mi iskolánkban is valamennyi harmadik osztályos diáknak egy beszéddel kellett készülnie. Rendkívüli motiváltságunk eredménye az lett, hogy néhány kiemelkedően érdekes és tartalmas beszéd született. A témák nagyon változatosak voltak, valamennyi diák fontos dologra igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét, mint például az állat- és környezetvédelem, emberi jogok és kötelességek, véleményszabadság és az önálló vélemény fontossága, kreativitás és innováció, nevetés és horror, és végül, de nem utolsósorban a válság másik oldala… A továbbjutók névsorát az egyik osztályban a szaktanár döntötte el, a másikban pedig demokratikus szavazással a diákság. A végén mindenki nagyon boldog volt. A második fordulóra egy verőfényes szerda délutánon került sor az ének-zene teremben. A két párhuzamos osztályból 4-4 diák indult, akik korábban már osztálytársaik előtt sikert arattak. A III/A-ból Chen Shiyao, Horváth Ádám, Kosztyu Dávid és Újházi Péter indulhattak, a B osztályból Juhász Kinga, Jung Attila, Reményik Áron és Szujó Anna vehettek részt. Egész délelőtt feszültség érződött a levegőben, ami nem a kora tavaszi forrószáraz időjárásra volt visszavezethető…J Minden továbbjutó saját beszédjét gyakorolta izgatottan. A beszédek iránt a némettanárokból álló zsűrin kívül sok más tanár is különleges érdeklődést mutatott. Ezenkívül a két osztály tanulói is figyelmesen hallgatták a versenyzőket, és a teljesítményeket hangos tapssal méltatták. Érthető, hogy érdeklődésük még jobban motiválta a versenyzőket. A zsűri döntése alapján a 8 döntős közül Juhász Kinga jutott tovább, iskolánkat ő fogja képviselni március 24-én Bécsben. Kreativitásról szóló beszéde minket, a hallgatóságot innovatív ötletek keresésére és azok felvállalására biztatott, akkor is, ha azok adott esetben extravagánsnak tűnnek. Beszédében Mark Twaintől idézett: „Ein Mensch mit einer neuen Idee ist solange ein Spinner, bis sich die Idee als erfolgreich erweist.” Amellett, hogy a résztvevők a német nyelvű tanári kar és osztálytársaik előtt szerepelhettek, jutalmul még csokit is kaptak, ami sajnos már elfogyott…J Végeredményben a Redewettbewerb nagyon hasznosnak bizonyult, mivel ezáltal egy témát alaposan feldolgozunk és előadunk. Egy jó beszédnél a tartalom, a stílus és az előadásmód egyaránt fontos, egyiket sem szabad elhanyagolni. A verseny lehetőséget nyújtott arra is, hogy felkészüljünk azokra a jövőbeli helyzetekre, amikor nagyobb hallgatóság előtt kell szerepelni. Elvégre a sikeres, (relatívan) lámpalázmentes szereplésnek is a gyakorlás a titka! Kingának sok sikert kívánunk a bécsi döntőn! Szujó Anna 22
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
BeSt (Beruf Studium Weiterbildung/Wiener Stadthalle) – Pályaválasztási és továbbtanulási kiállítás Bécsben Harmadik osztályosok lettünk, vagyunk, sőt a második félév egyharmada is mögöttünk van már. A negyedikesek táncpróbái elmúltak, a szalagavató bálnak is rég vége, ők most már az érettségire készülnek gőzerővel. Jövőre pedig rajtunk a sor! Jól tudják ezt tanáraink is. Nem csupán a követelményeket emelték a tavalyihoz képest, de az évfolyamunkból jelentkezőknek utat szerveztek a bécsi pályaválasztási és továbbtanulási kiállításra. Csoportunkat Cziglar tanárnő kísérte, irányította. Március 5-én, péntek reggel hét órakor indult a buszunk az iskola elől. A korai kelés miatt többen elaludtak az oda úton. A viharos böjti szelek ellenére mégis kevéssel 11 óra előtt megérkeztünk a bécsi Városi Csarnokhoz (Stadthalle). Ez az egyébként Ausztria legnagyobb többfunkciós csarnoka (sport- és rendezvény-épületegyüttes) adott otthont a kiállításnak. Elsőként az információs pultnál kértünk egy olyan katalógust, melynek segítségével tájékozódni tudtunk a kiállításon. Ebben a füzetben volt a csarnok alaprajza, melyen feltüntették a kiállítóhelyek jelét, számát, illetve bejelölték az egyéb közönségforgalmi helyeket (előadótermek, büfé, vizesblokk stb.). Az alaprajzot egy írásos anyag egészítette ki, amely többféle szempont alapján is rendszerezte a kiállítókat (szakmák, oktatási intézmények és országok).
A kiállítók fő csoportosítását azonban színekkel is hangsúlyozták (zöld: korlátlan lehetőség; kék: közvetlen állásajánlat; piros: nemzetközi kapcsolat; sárga: továbbképzés), melyeket a kiállítóhelyeken is feltüntettek. 23
Óperencia
„Hegyi” élet, „hegyi” hírek
2010. március
Egyes intézmények bemutató, ismertető előadásait külön előadótermekben meg is lehetett hallgatni. Megtudtuk azt is, hogy a „BeSt” egy vándorkiállítás, melynek következő állomása Innsbruckban (október 20-22.), illetve Klagenfurtban lesz (december 2-4.). Szert tettem továbbá egy olyan kiadványra is „BeSt Útmutató 2010” címmel, mely a pályaválasztást segítő intézmények felsorolását, elérhetőségét tartalmazza (tanulmány menete, minisztériumok, iskolai pszichológusok). Ez a kiállítás tehát nem csak az érettségizőknek, gimnazistáknak és diákoknak, hanem a szülőknek, tanároknak, dolgozóknak és mindenkinek, aki a továbbtanulásban érdekelt, lehetőséget kínál, hogy információkat szerezzen a különböző hivatásokkal, egyetemi tanulmányokkal és a továbbképzésekkel kapcsolatban. További részletek a www.bestinfo.at honlapon találhatók. A visszaindulásig kis csoportunknak alig négy órája maradt, így szétváltunk és ki-ki az érdeklődésének megfelelően, célirányosan kereshette fel a kiállító helyeket. További részletesebb ismertetőket gyűjthettünk, röviden kérdezni is tudtunk. A kiállítók igen készségesek voltak, és emlékeztetőként apró ajándékokat is a kezünkbe nyomtak (golyóstoll, iránytű, kulcstartó). Délután 3 órakor indultunk haza. A buszban a beszélgetések egyre halkultak, a napnyugtát sem látta mindenki.... (Lehet, hogy már a jövőről álmodtak?)
Bár az összes kiadványt azóta sem sikerült teljesen átnéznem, az úttal, a kiállítással valami mégis megváltozott. Nézem az osztálytársaimat és találgatom, merre folytatják életüket, lesznek-e kollégák közöttük, közöttünk? Zádor György 24
