1
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének, 2015. július 2-án 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Gerőfi Roland Fülöp Attila Héninger László Kovács Rajmund Punk József Turcsányi Istvánné
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Kruppa József
képviselő
Távol maradt:
Tanácskozási joggal meghívottak: Dr. Cseh Tamás Peresztegi Lászlóné Karácsony József Kéri Katalin
jegyző aljegyző TESZ vezető települési főépítész
Jegyzőkönyvvezető: Csonka Ágnes Napirend tárgyalása előtt: Pergő Margit polgármester köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Képviselő-testület 9 fő képviselőből 8 fő az ülés kezdetén jelen van, így a testület határozatképes. Javaslatot tesz a napirendi pontokra. A Képviselő-testület 8 igen, egyhangú szavazattal a napirendek tárgyalásával egyetértett és a következő határozatot hozta: 88/2015.(VII.2.) Kt határozat a napirendekről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete jelen ülés napirendjeit az alábbiak szerint állapítja meg:
2
1.)
Tájékoztató a földrengés 30. évfordulójának emlékére állítandó szobor elhelyezésével kapcsolatos térrendezésről
2.)
Tájékoztató a Süni Napköziotthonos Óvoda Berhida tetőszerkezetével kapcsolatos beruházásról
3.)
Hétszínvirág Óvoda felújításához engedélyezési tervre ajánlat kérés
4.)
Tájékoztató Ady Endre Általános Iskola felújítási elképzeléseiről
5. )
Pénzügyi átcsoportosítások
6.)
A peremartoni Park Sörözőre bérleti pályázat ismételt kiírásáról
Határidő: azonnal Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző 1.)
Tájékoztató a földrengés 30. évfordulójának emlékére állítandó szobor elhelyezésével kapcsolatos térrendezésről.
Kéri Katalin települési főépítész : A 2014. márciusi testületi ülésen döntött arról a testület, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által, az önkormányzatoknak kiírt, köztéri szobor, vagy szobrok elhelyezésére vonatkozó pályázatra jelentkezünk. A pályázatban olyan kortárs, esztétikailag és tartalmában igényes köztéri munkák (szobor, szoborcsoport, térinstalláció) létrehozása támogatható, melyek az adott település közterén a település kulturális jelenét erősítik. A pályázat témájában kötetlen, de nem célozza meg, és ennél fogva nem támogatja politikai jelentőségű személyiségek, szimbólumok ábrázolását. Előnyben részesülnek azok az alkotások, melyek a helyszínre vonatkozóan kultúrtörténeti eseményt, a település számára fontos személyiséget mutatnak be (például az irodalom, zene, tudomány, sport, néprajz stb. területéről), és a közélet kérdéseire is reflektálnak ezzel a helyszín/település jelentőségét erősítik, a környezet egyhangúságán változtatnak, használatának komfortját építik, azt vizuálisan dinamizálják. Pályázók köre: Önkormányzatok professzionális képzőművészek és iparművészek alkotásaival. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2014. június 1.–2015. október 31. Igényelhető támogatás: 5 millió Ft. Benyújtási határidő:
3
2014. március 17-én, éjfélig. A pályázatra Szilágyi Bernadett szobrászművész „a Város” munkájával pályáztunk, melyet a művésznő a Berhidai földrengés 30 éves évfordulójára készít. A pályázatban költségvetés szerint 4,6 millió Ft-ra pályáztunk, melyből az NKA végül is 3,2 millió Ft-ot biztosít. Nem kaptunk támogatást a szobor környezetének kialakítására. A szobrot egy éve szakmai zsűri véleményezte Budapesten, melynek eredménytét az NKA részére meg kellett küldeni. A szobor végleges formája: Legmagasabb pontja: 2,34 m A posztamens magassága: 1,38 m A bronzrész befoglaló mérete: 1,10 x 1,10 m A zsűrizett mű kiegészítéseként, az épületek közé bekerült a Peremartoni víztorony is. A szobor elhelyezése a hivatal épülete előtt történik. A kerttervet Hencz Helga kerttervező készítette. A meglévő kert átépítésének és a szobor alapozásának munkálatai becsült költsége 2,5 millió Ft. Pergő Margit polgármester : Az avatás augusztus 15.-én lenne, az évforduló napján. Gerőfi Roland képviselő: Tehát nekünk 2,5 millió forinttal kellene kiegészíteni? Pergő Margit polgármester : Maximum ennyi, de ebben a Családsegítő Központhoz vezető járda megépítése is benne van. Kovács Rajmund képviselő: Mennyi volt a kerttervezés? Pergő Margit polgármester : Ingyenes felajánlás volt a kerttervező részéről.
4
Kovács Rajmund képviselő: Akkor 3,9 milliót kell hozzátenni? Pergő Margit polgármester : Nem tudom, hogy jött ki ez a szám. Az előbb mondtam, hogy maximum 2,5 millió plusz lenne. 3,2 milliót nyertünk az NKA-tól, a pályázat költségvetésében 4,6 millió szerepel, így 1,4 millió a föle. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett (Kovács Rajmund, Héninger László) az előterjesztéssel egyetértett és a következő határozatot hozta:
89/2015.(VII.2.) Kt határozat A földrengés emlékére emelendő szobor elhelyezésével kapcsolatos térrendezésről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a földrengés emlékére emelendő szobor elhelyezésével kapcsolatos térrendezésről szóló tájékoztatást és a következő döntést hozta: 1) Elfogadja a tájékoztatót és a bemutatott térrendezési tervet. 2) Az e célra szolgáló előirányzat keretén belül felhatalmazza a polgármestert, hogy a terv szerinti megvalósításhoz szükséges intézkedéseket tegye meg, a szükséges szerződéseket kösse meg. Határidő: megvalósításra 2015. augusztus 7. Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Karácsony József TESZ Vezető Horváthné Zakor Tünde Pénzügyi Iroda vezetője Kéri Katalin települési fáépítész 2.)
A Süni Napköziotthonos Óvoda tetőszerkezetének részbeni héjalásáról
Kéri Katalin települési főépítész kivetítőn tájékoztatta jelenlévőket a tervek, rajzok, metszetek részletes bemutatásával a beruházásról.
5
Pergő Margit polgármester : Ezzel a Süni Napköziotthonos Óvoda részben rendben lenne. Héninger László képviselő: Az egészet meg kellene akkor csinálni, nem? Pergő Margit polgármester : Most nem lehet, kb. az 1/3 részét tudjuk megcsináltatni. Kovács Rajmund képviselő: Tehát ahová a napelem kerül, azon a részen kell kicserélni a tetőt és ez kb. 5 millió forint? Kéri Katalin települési főépítész: Igen, ez az irányár. Pergő Margit polgármester : Felhatalmazást kérek arra, hogy ha a kivitelező megvan, akkor indíthassuk a munkát. Ha ezen a pénzösszegen belül vagyunk, akkor induljon, és a szerződést megköthessük. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, egyhangúlag az előterjesztéssel egyetértett és a következő határozatot hozta: 90/2015.(VII.2.) Kt határozat A Süni Napköziotthonos Óvoda tetőszerkezetének részbeni héjalásáról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Süni Napköziotthonos Óvoda tetőszerkezetének részbeni héjalásáról szóló tájékoztatót és a következő döntést hozta: 1) Elfogadja a tájékoztatót, megismerte a Creaton Hungary Kft ajánlatát a héjaláshoz szükséges anyagokra.
6
2) Támogatja, hogy az óvoda tetőszerkezetének egy részén történjen meg a héjazat cseréje. 3) További tárgyalásokat kell folytatni az ajánlatot tevő céggel, ezt követően későbbi ülésén dönt az ajánlatról, illetve a kivitelezők kiválasztásáról. Határidő: 2015. július 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Kéri Katalin települési főépítész
3.)
A Hétszínvirág Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda felújításához engedélyezési, kiviteli terv készítésére ajánlatkérésről.
Kéri Katalin települési főépítész: A Veszprém megyei Területi Operatív Programban szerepeltetett Peremartoni Hétszínvirág óvoda energetikai felújításán túl, a módosított pályázati kiírásban szerepel – mint erről már korábbi testületi ülésen tájékoztatást kaptak – az épület átalakításának lehetősége is, a vonatkozó MSZ szabvány alapján. Az épület energetikai racionalizációs felülvizsgálata elkészült. A következő lépés az átalakítás és korszerűsítés engedélyezési tervének és kiviteli tervének elkészíttetése, hogy a várhatóan ősszel kiírandó TOP-os pályázaton eredményesen, az elsők között tudjunk indulni. Javaslom a meghívásos ajánlattételi formát a tervezési munkákra, úgy hogy 3-4 építész irodától kérnénk be tervezési ajánlatot. Javaslom a MULTIFORM KFT – mivel az energetikai racionalizációt is ők készítették – meghívását, az ANNO DESING KFT – Veszprém, a SIMON – CSÁNYI KFT. – Veszprém, és a PG stúdió Építészeti Tervező Kft. Tótvázsony meghívását. Tervezési ajánlat kérése Berhida Város Hétszínvirág óvoda átalakítási és felújítási munkáinak engedélyezési és kiviteli dokumentációjának elkészítésére Megrendelő: Berhida Város Képviselő Testülete Postai cím: Berhida, Veszprémi út. 1-3 sz. Kapcsolattartó: Pergő Margit polgármester Kéri Katalin települési főépítész Telefon: 88/ fax: E-mail:
[email protected] [email protected] A tervezési munkát a a 253/1997. (XII.20) Korm. rend. 2015. június 1-től hatályos állapota szerint
7
Az MSZ óvodákra és bölcsődékre vonatkozó szabványa szerint, és a Helyi HÉSZ és Szabályozási tervnek megfelelően kell elkészíteni.
A tervezés ütemezése:
I.ütem : Vázlatterv elkészítése, elfogadtatása II. ütem: Építéshatósági engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyeztetése III. ütem: Komplett kiviteli tervdokumentáció elkészítése
Jelenleg érvényben lévő rendezési terv a település honlapjáról letölthető. Az engedélyezési dokumentáció elkészítésének határideje, a szerződés aláírását követő 1 hónap A kiviteli terv elkészítésének határideje: az engedélyezési terv beadását követő 2 hónap Az ajánlathoz kérünk fotókkal ellátott olyan referencia listát csatolni, mely max. 900 m2 nagyságú középületek tervezéséről szól. A tervezésről szóló ajánlatban kérjük megnevezni a szakági tervezőket, valamint az ő aláírásuk is szerepeljen az ajánlati lapon. A tervezési terület bejárására lehetőséget biztosítunk: 2015. július 15 -én szerdán délelőtt 10 órától. Találkozó a polgármesteri hivatal emeleti tárgyalójában. Az árajánlat leadásának határideje: 2015. július 22 Pergő Margit polgármester : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, egyhangúlag az előterjesztéssel egyetértett és a következő határozatot hozta: 91/2015.(VII.2.) Kt határozat A Hétszínvirág Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda felújításához engedélyezési, kiviteli terv készítésére ajánlatkérésről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Hétszínvirág Bölcsőde és Napköziotthons Óvoda felújításához engedélyezési, kiviteli terv készítésére ajánlatkérésről szóló előterjesztést és a következő döntést hozta: 1) A települési főépítész javaslatát elfogadja. Ennek alapján engedélyezési és kiviteli terv készítésére irányuló meghívásos ajánlattételre kéri fel a következő tervezőket: -
MULTIFORM KFT- Veszprém ANNO DESING KFT – Veszprém
8
-
SIMON – CSÁNYI KFT. – Veszprém PG stúdió Építészeti Tervező Kft. Tótvázsony
2) A tervezési munkát a a 253/1997. (XII.20) Korm. rend. 2015. június 1-től hatályos állapota szerint Az MSZ óvodákra és bölcsődékre vonatkozó szabványa szerint, és a Helyi HÉSZ és Szabályozási tervnek megfelelően kell elkészíteni. A tervezés ütemezése: I.ütem : Vázlatterv elkészítése, elfogadtatása II. ütem: Építéshatósági engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyeztetése III. ütem: Komplett kiviteli tervdokumentáció elkészítése A jelenleg érvényben lévő rendezési terv a település honlapjáról letölthető. Az engedélyezési dokumentáció elkészítésének határideje, a szerződés aláírását követő 1 hónap A kiviteli terv elkészítésének határideje: az engedélyezési terv beadását követő 2 hónap. Az ajánlathoz kérünk fotókkal ellátott olyan referencia listát csatolni, mely max. 900 m2 nagyságú középületek tervezéséről szól. A tervezésről szóló ajánlatban kérjük megnevezni a szakági tervezőket, valamint az ő aláírásuk is szerepeljen az ajánlati lapon. A tervezési terület bejárására lehetőséget biztosítunk: 2015. július 15 -én szerdán délelőtt 10 órától. Találkozó a polgármesteri hivatal emeleti tárgyalójában. Az árajánlat leadásának határideje: 2015. július 22 3) Az ajánlatok benyújtását követően haladéktalanul, rendkívüli képviselő-testületi ülés keretében dönt a tervező kiválasztásáról. 4) A tervező kiválasztásának szempontja – azonos műszaki tartalom mellett - a legalacsonyabb szolgáltatási díj megajánlása. Határidő: azonnal Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Kéri Katalin települési főépítész
9
4.)
Ady Endre Általános Iskola felújítási és bővítési tanulmányterveiről tájékoztató.
Kéri Katalin települési főépítész: Kivetítőn bemutatta a Multiform Kft. tanulmányterveit az iskola lehetséges felújításáról és bővítéséről. Pergő Margit polgármester: Ez akkora volumenű munka, hogy mindenképpen ütemezni kell a műszaki részét. Szerény becslések szerint is 700-800 millió forintos beruházás, és biztos, hogy az önkormányzatnak ennyi pénze nem lesz egy összegben, de a távlati cél ez kell, hogy legyen, ezt kell szem előtt tartani. Kovács Rajmund képviselő: Ha az ún. „új részt, azaz a mostani alsótagozatos iskolát elbontjuk, kb. mennyibe kerülne? Kéri Katalin települési főépítész: Szét is lehet bontani, hiszen ezek elemekből vannak összeállítva. Lehet használni a nyílászáróit, vagy esetleg lehet raktárnak használni. Kérdés egyelőre, hogy mi legyen vele? Kovács Rajmund képviselő: Mennyibe kerülne a felújítás? Termek, szintek, ilyesmi? Kéri Katalin települési főépítész: Kb. 400 millió forint, az aula nélkül. Pergő Margit polgármester : Amit most láttak rajzokat, az a full-extrás változat, lehet, hogy ebből vissza kell venni majd, ez most csak egy előzetes. A legvégső változat, ha nincs más lehetőség, akkor a hőszigetelés és a nyílászáró csere, de ezt nem szeretnénk.
10
Fülöp Attila képviselő: Tavaly beadtuk a TOP-ba az Ady Endre Általános Iskola felújítását, be is fogadták. ezt a fajta mostani elképzelést is be lehet venni? Nem kellene jelezni a változást? Ez nem csak egyszerű felújítás. Pergő Margit polgármester : De igen, ez még mindig a mostani felújítása. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem tudomásul venni a tájékoztatót. A Képviselő-testület a tájékoztatót határozathozatal nélkül tudomásul vette. 5.)
Berhida városközpont rehabilitációjáról tájékoztató.
Kéri Katalin települési főépítész: Kivetítőn bemutatta a városközpontban lévő Bezerédi park kialakítására vonatkozó prezentációt. Kovács Rajmund képviselő: Mennyibe kerülne a felújítás? A park kialakítása? Kéri Katalin települési főépítész: Nem kevés, de lehetne ütemezni ezt is. A Képviselő-testület a tájékoztatót határozathozatal nélkül tudomásul vette. 6.)
Felújítási és beruházási feladatokhoz előirányzat átcsoportosításokról
Pergő Margit polgármester : Az előbbi és eddigi döntések értelmében kérem az előterjesztés elfogadását. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett (Kovács Rajmund, Héninger László) az előterjesztéssel egyetértett és a következő határozatot hozta: 92/2015.(VII.2.) Kt határozat
felújítási és beruházási feladatokhoz előirányzat átcsoportosításokról
11
A Képviselő-testület 2015. július 2-i ülésén megtárgyalta a felújítási és beruházási feladatok kapcsán szükséges előirányzat átcsoportosítások szükségességét és az alábbi döntést hozza: Kiadások 1.) Felújítási feladatok ÖNK: KEOP napelemes pályázat, Süni Óvodában tetőszerkezet felúj kieg. ÖNK: II. Rákóczi F Ált Isk tető felújítás ÖNK szennyvíz telep előtti épület vizesblokk, villany kial ÖNK: Pgytp ABC lapostető szigetelési munkák
+ 5.000 ezer Ft + 500 ezer Ft + 1 ezer Ft + 2.500 ezer Ft
2. Beruházási feladatok ÖNK emlékmű pályázat kapcsán térrendezési, kialakítási munkák TESZ buszmegálló beszerzés Kiskovácsi, Pgytp ÖNK buszmegálló beszerzés, letepítés Kiskovácsi, Pgytp benzinkút ÖNK Péti úti temető járdaépítés régi katolikus temető részen ÖNK Kiskovácsi közvilágítás ÖNK üzletsor Pgytp vízmérőhely kialakítási munkák
+ 2.500 ezer Ft - 1.500 ezer Ft + 2.000 ezer Ft + 500 ezer Ft + 500 ezer Ft + 150 ezer Ft
3. Céltartalék Pályázati céltartalék
- 12.001 ezer Ft
4. Dologi kiadás TESZ vagyongazdálkodás
- 150 ezer Ft
Az előirányzat módosítási döntéseket a költségvetési rendelet következő rendelet módosítása során átvezetni szükséges.
Határidő: 2015. december 31. Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető
7.)
A peremartoni Park Sörözőre bérleti pályázat ismételt kiírásáról
Pergő Margit polgármester : Javaslom kiírni újra a pályázatot, legalább 70 ezer Ft +ÁFA/hó bérleti díj összegben. Gerőfi Roland képviselő: Én úgy emlékszem, a 70.000 Ft már ÁFA-val együtt volt. Fülöp Attila képviselő: Javaslom, hogy a kiírás ne tartalmazzon minimálisan megajánlandó bérleti díjat, az elbírálás szempontja kizárólag a megajánlott legmagasabb bérleti díj legyen,
12
valamint szerepeljen a kiírásban, hogy az ajánlatok megismerését követően – amennyiben a legkedvezőbb ajánlat is túlzottan alacsony bérleti díjat tartalmaz – a Képviselő-testület eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást. Héninger László képviselő: Aki a legtöbbet adja, az nyer? Legyen akkor úgy, hogy a legkedvezőbb ajánlat? Pergő Margit polgármester : Nem a legkedvezőbb, a legmagasabb ajánlat. Tehát mi döntjük el majd az ülésen, hogy mi a megfelelő és túlzottan alacsony ár? Nekem megfelel így. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 8 igen, egyhangú szavazattal a javaslatokkal egyetértett és a következő határozatot hozta: 93/2015.(VII.2.) Kt határozat A peremartoni Park Sörözőre bérleti pályázat ismételt kiírásáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a peremartoni Park Sörözőre és Étteremre bérleti pályázat ismételt kiírásáról szóló előterjesztést és a következő döntést hozta: 1) A Park Söröző és Étterem bérleti üzemeltetésére kiírt pályázat többször eredménytelen volt. A pályázatot újra ki kell írni alapvetően a korábbi pályázati kiírás alapján, az alábbi változtatásokkal: - a kiírás ne tartalmazzon minimálisan megajánlandó bérleti díjat, - a hirdetés a megyei napilapban is jelenjen meg, - az elbírálás szempontja kizárólag a megajánlott legmagasabb bérleti díj legyen, - szerepeljen a kiírásban, hogy az ajánlatok megismerését követően – amennyiben a legkedvezőbb ajánlat is túlzottan alacsony bérleti díjat tartalmaz – a Képviselő-testület eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást. 2) Felkéri a TESZ Vezetőjét a pályázati dokumentáció elkészítésére és a hirdetések megjelentetésére. Határidő: 2015. július 20. Felelős: Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Karácsony József TESZ Vezetője
13
8.)
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tetőszerkezetén a régi tetőhéjalás felújítása.
Pergő Margit polgármester : A beérkezési határidőig 2 db (kettő) érvényes pályázat érkezett. Franyó Attila (8181.Berhida, Vasút u. 50.) bruttó 6.506.700.-Ft összegért és a Nesó Bt. (8181.Berhida, Lakath u. 44.) bruttó 4.969.906.-Ft összegért vállalná a felújítási munkálatokat. Tekintettel az ajánlat kérés 11. pontjára, a legalacsonyabb összegű ajánlati árat javaslom elfogadni. A szerződést a Nesó Bt.-vel javaslom megkötni, bruttó 4.969.906.-Ft összegért. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 8 igen, egyhangú szavazattal a javaslattal egyetértett és a következő határozatot hozta:
94/2015.(VII.2.) Kt határozat II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tetőszerkezetén a régi tetőhéjalás felújítása
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a beérkezett pályázatokat és a következő döntést hozta:
1.)
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tetőszerkezetén a régi tetőhéjalás felújítására három vállalkozótól kért be a Település Ellátó és Szolgáltató Szervezet árajánlatot. A beérkezési határidőig 2 db (kettő) érvényes pályázat érkezett.
2.)
3.)
-
Franyó Attila (8181.Berhida, Vasút u. 50.) bruttó 6.506.700.-Ft összegért
-
Nesó Bt. (8181.Berhida, Lakath u. 44.) összegért
bruttó
4.969.906.-Ft
Tekintettel az ajánlat kérés 11. pontjára, a legalacsonyabb összegű ajánlati árat fogadja el. A szerződést a Nesó Bt.-vel köti meg: bruttó 4.969.906.-Ft összegért.
14
4.)
Felhatalmazza a Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetet a szerződés előkészítésére, a polgármestert a szerződés aláírására.
Határidő: szerződéskötésre: 2015. július 10. Felelős:
Pergő Margit polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Karácsony József TESZ Vezetője Horváthné Zakor Tünde pü.ir.vez. Somogyi Nikoletta pályázati ügyintéző
További észrevétel, hozzászólás nem volt, ezért az ülést 19.00 órakor a polgármester berekesztette.
K.m.f.
Pergő Margit polgármester
dr. Cseh Tamás jegyző