JAVASLATOK A STRANDFÜRDŐ MŰKÖDTETÉSÉHEZ /2012. július 12./
BEVEZETŐ
Tisztelt Képviselő-testület! 2012. április 26-án döntöttünk arról, hogy a településünk megújuló strandjának elvi engedélyezési terve elkészítésével megbízzuk Lencsés Gábor vízi létesítmény mérnököt. Bár nehezen megszülető kompromisszumok során alakult ki az elfogadott koncepció, mégis az a véleményem, hogy még egyáltalán nem teljes. Írom mindezt azért, mert hiába tartalmaznak különböző variációkat és némi iránymutatást is Lencsés úrék által korábban kidolgozott szakmai anyagok, konkrét intézkedéseket és menetrendet nem fogalmazott meg eddig senki. Kétségtelen, hogy esztendők óta zajlik egyfajta ötletelés, hangos gondolkodás, és eredmény nélküli vita, valamint ezzel párhuzamosan komolyan érezhető a lakosság részéről fokozódó elvárás is, de ez idáig sajnos nem szűrődött le sok lényeges konkrétum a céljaink tekintetében. Olyan vállalkozás elé nézünk, amely Pétfürdő mindennapi életére, hosszú évtizedeken keresztül komoly befolyással bír majd. A településünk költségvetésére pedig, az elkövetkező esztendők során akár – előre nem látható – figyelemreméltó terhet is jelenthet. Ez a beruházás a tervektől kezdve, a forrásfoglaláson, a parkoló építésen és a strandkivitelezésen keresztül egészen az utolsó muskátli elültetéséig eléri majd az egy milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a csecsemőtől az aggastyánig minden egyes pétfürdői lakos több mint 200ezer forintjáról döntünk. Úgy vélem, hogy emiatt kellő tisztelettel és alázattal kell közelítenünk ehhez a témához, és részleteit, célját, irányát érdemes alapos megfontolás és előkészítés után írott formában is rögzíteni. Ez a munka és a velejáró felelősség pedig a Képviselő-testület vállát nyomja. Ebben az esetben különösen nem vehetjük félvállról a történéseket, nem állhatunk „Majdcsak lesz valahogy!” módon a beruházáshoz. Lefektetett célok és alapelvek híján nem lesz mihez mérni a működésünket. Nem fogjuk tudni ellenőrizni, hogy a céljaink irányába haladunk-e, vagy sem! Természetesen nem a fürdő létesítésének technológiai, vagy a medence kiosztás vitájának korábbi fejezeteit szeretném újranyitni, hanem olyan – egyébként épp oly fontos – tényezők megvitatását kezdeményezem, mint a majdani strandfürdő hangulata, marketingje vagy éppen az üzemeltetésének módja. Ahhoz ugyanis, hogy az ismét üzembe helyezett strandunk a saját és a külső lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobb gazdasági eredményt érhesse el, illetve a településünk fejlődésére jótékony hatással legyen, meggyőződésem szerint már most meg kell tenni több fontos lépést. Ehhez kívánok a magam felvetéseivel, észrevételeivel hozzájárulni, valamint az eddig elhangzott építő jellegű véleményeket összefoglalni.
HELYZETISMERTETÉS A Képviselő-testület többsége által elfogadott, illetve támogatott variáció 4 különböző medencét fogalmaz meg az alábbi elosztásban: 1db 20x25méteres úszómedence 1db 3öblös gyermekmedence 1db ülőmedence – „ücsörgő” 1db élménymedence
500m2 160m2 100m2 425m2
Ezen medence együttest egészítik ki a következő elemek: élményelemek, kiszolgáló helyiségek, játszóterek, sportpálya, parkoló, gépészet, megújuló energiaforrás használata. E variációnak készíti el a tervező az elvi engedélyezési tervét. Tervezett ár kb.: nettó 684 millió forint
Hasonló felépítésű fürdő Kehidakustányból, ötletes a medence közepén lévő bár és árnyékoló
Szolgáltatások A legfontosabb talán az, hogy a szezonálisan működő strandok mindegyikénél törekednek a legszélesebb körű csatolt szolgáltatások kínálásában, illetve azok igény szerinti bővítésében. Véleményem szerint nekünk is biztosítani kell a lehetőségét annak, hogy a strandfürdő területén bizonyos szolgáltatások meg tudjanak telepedni.
Úgymint: masszázs, kozmetikai és egyéb szépészeti szolgáltatások, vendéglátás, szabadidős tevékenységek (mini-golf, falmászás, kötélpálya) és bizonyos esetekben szuvenír. De ezek közé sorolható a strand területén létesített csúszdák fizetőssé tétele is, amennyiben a jegyárak kialakításakor figyelembe vesszük, mint árbefolyásoló tényezőt. Akár fizetős szolgáltatássá tehető a nyugágybérlés is.
Hangulat A következő ugyanennyire fontos tényezőnek tartom a strandfürdő alaphangulatának megfelelő meghatározását, majd kialakítását. Nem tehetjük meg ugyanis, hogy ne adjunk a többi strandtól eltérő arculatot, hangulatot – ha úgy tetszik üzenetet – a sajátunk számára. E nélkül ugyanis nem alakul ki kíváncsiság, a megismerés utáni igény a potenciális vendégekben. Jogosan merülhet fel mindenkiben a kérdés: - Ha minden strand „egyforma”, ugyan mitől lenne vonzó épp a miénk? A kérdésre adott válaszok különbözősége ízlésbeli eltérések miatt lehet változó. Jellegzetes, egyedi arculattal biztosan lehet segíteni a kötődés illetve a kíváncsiság kialakulását. Ilyen lehet például egy római hangulatú fürdőre, vagy egy békebeli magyar, muskátlis kisváros hangulatát idéző arculat. A kívánt arculat elérése elsősorban a fogadóépület, a kerti bútorok és a kövezett járófelületek, valamint a marketing anyagok (weboldal, szórólap, stb.) megfelelő kialakításával, elkészítésével befolyásolható. Úgy vélem a helyes, vagy megfelelő arculat meghatározása a testület feladata. Az egységes arculat „betartására” a bérlőket is kötelezni kell!
Térségi erőforrások, vonzáskörzet Korábbi vitákban gyakran elhangzott az az egyébként nem minden esetben teljes egyetértést élvező kijelentés, miszerint: „Ne a turistáknak épüljön a strand, hanem elsősorban a pétieknek.” Természetesen lehet ezt az álláspontot érteni, védeni és fenntartani, de lehet vele vitatkozni is. Én az utóbbit választom. Ugyanis ha leegyszerűsítjük a helyzetet, akkor egy a szomszéd települések bármelyikéről idelátogató vendég is turista. Rájuk pedig igen is számítani kell! Ezen túlmenően miért ne lehetne számítani a távolabbról érkező vendégekre is? Hiszen az érdekünk és a célunk nem lehet más, minthogy a strand ne veszteséget, hanem lehetőleg nyereséget termeljen. Ettől a céltól pedig nem érdemes eltérnünk. Véleményem szerint a nem turistáknak készített strand, felesleges lekorlátozása a lehetőségeinknek. Könnyen előfordulhat az is, hogy bizonyos szolgáltatások (kozmetika, masszázs) kizárólag akkor maradnak fent, ha azokat turisták, vagy fogalmazzunk úgy: „vendégek” is igénybe veszik. A működő szolgáltatások pedig hozzájárulnak a strandfürdő bevételeihez, s emellett – nem utolsó sorban – munkahelyet és adóbevételt is eredményezhetnek. A térség erőforrásai közé tartozik, a környező településeken megforduló vendég, vagy turista is. Ezért a fürdő marketingjének kialakításakor majd rájuk is gondolni kell. Az előkészítő tanulmány gazdaságossági része nagyságrendileg évi 40ezer látogatóval számol, tehát érdemes próbálkozni a környező települések és nagyvárosok (Székesfehérvár - Veszprém) lakóinak a megszólításával is. Első körben csupán az egy napos minőségi kikapcsolódás iránt érdeklődőkre (sportos, túrázós szabadidőt kereső családok) támaszkodva lehet csak kiépíteni a lehetőségeket. Akik reggeltől estig aktívan szép környezetben tudnak eltölteni egy-egy napot. (strand, tó,
csónakázás, kirándulás)
Kockázatok Mivel nincsenek fedett részek, így az időjárás nagyban befolyásolja a bevételeket illetve kizárólag szezonális használatot tesz lehetővé. Amennyiben idővel lehetővé válna fedett rész építése, vagy egy meglévő medence fedése, lényegesen megnőhetne a nyitva tartás ideje, illetve némileg függetlenedni lehetne az időjárás szeszélyétől. Az elfogadott koncepcióban nem részletezett költségek (strand-, és sporteszközök, parkosítás mértéke, marketing költségek) ismerete nagyon fontos. De nincs javaslat a működtető személyzet létszámával kapcsolatban sem. Használunk-e, használhatunk-e napenergiát, ez mennyire csökkenti le és milyen hosszú távon az állandó költségeket? Mindenképpen „számon kérhető” kalkulációt kellene kapnunk ezekről. A veszteség, mint legnagyobb veszélyforrás nagyban csökkenthető, amennyiben minél kisebbek az energiaköltségek illetve egy-egy medence esetlegesen fedetté alakítása is merőben új perspektívákat nyitna meg. A strandfürdő döntés előkészítő tanulmányában, a készítő 40ezer fő/szezonnal számol. Az anyag szerint ezzel a látogatószámmal érhető el az, hogy a fürdő már diszkrét nyereséget termel. Azonban a rendelkezésre álló időszak (szezon: május 01-augusztus 31 – tehát 123 nap) időjárási adatait (3 esztendőre visszamenőleg) átnézve (idojaras.veszprém.hu) a 25 fok fölötti és 5mm/nap csapadék mennyiség alatti (kifejezetten strandidő) napok száma nagyságrendileg 50. A tanulmány 1200Ft/fő átlagos jegyárral számol a bevételeket tekintve. Ezért én is fontosnak tartom a különböző árkedvezmények kialakítását, valamint a nyitva tartás rugalmas kialakítását. (éjszakai nyitva tartás, vagy a szezon elejének illetve végének rugalmas megállapítását) A tanulmányban megadott maximális napi 1000fő vendéggel és a fenti strandolásra alkalmas napokkal számolva megállapíthatjuk, hogy komoly feladat lesz ezt a vendéglétszámot produkálni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló kereteken belül a strandnak tulajdonképpen mindvégig maximális fordulatszámon kell működnie, hiába számolhatunk némi vendégforgalommal a többi napokon is. Összegezésként megállapítható, hogy az éves működési és fenntartási kiadásokat – ami a tanulmány szerint 40-45millió forint – nagyon nehéz feladat lesz minden szezonban megtermelni. Ugyanis a tervezett 40.000fő/1200Ft éppen fedezi a kiadásokat. E szerint a számítás szerint, gyakorlatilag nem teszünk különbséget a jegyárakban. Ám, amennyiben szeretnénk a helybélieknek, illetve a nyugdíjasoknak, vagy a gyermekeknek kedvezményeket biztosítani, akkor a 40ezer fő vendég sem lesz elég arra, hogy a kiadások megtérüljenek. Ezért én kizárólag egy „agresszív”, erőteljes és kreatív kampánnyal tudom elképzelni, hogy a szükséges összeget a strand képes lesz rendszeresen előteremteni.
JAVASLATOK
Cél meghatározása Azon túlmenően, hogy a strand újjáépítését ne csak egy nosztalgiával átitatott, erősödő lakossági elvárásként kezeljük, más célokat is meg kell fogalmaznunk. Ez az első és egyben a legfontosabb feladatnak is tekinthető. Tehát tisztában kell lennünk azzal, hogy a strandfürdő újbóli életre hívásával mit kívánunk elérni a lakossági igények teljesítésén túl. Akarunk-e mást is, vagy megelégszünk ennyivel? Számítunk-e bármiféle olyan gazdasági, vagy társadalmi következményre, amely változásokat indíthat el a település életében? -
Pétfürdő nyisson-e kifelé? Emelkedni fognak-e az ingatlan árak? Növekedni fog-e az idetelepülni szándékozók száma? Lesz-e igény szálláshelyekre? Nyereségre, null szaldóra tervezünk, vagy adott esetben egy elfogadható veszteség is belefér (olcsóbb árakon nagyobb a kihasználtság/több vendég érkezik)
Kizárólag az e kérdésekre adott válaszok – melyek rögzítésükkor, egyben célokká is válnak – tudatában tartom érdemesnek a következő konkrét lépéseket lefektetni. Annál is inkább, mert az említett változások könnyedén előállhatnak. S mint mindannyian tudjuk, érezzük, ez a beruházás évtizedekre beleszól majd a településünk mindennapjaiba. Itt hívnám fel a figyelmet néhány olyan további problémára is, melyeken érdemes mélyebben is elgondolkodni. Gyakorlatilag nincs építési telek, de sajnos új telkek kijelölésére sincs jelen pillanatban komoly lehetőség. A bölcsődében nincs több férőhely, pedig már most is többlet igény van. Tudjuk, hogy ezek egyelőre nem égetően fontos problémák, de napirenden kell tartani, és a felmerült kérdésekre pedig ma kell válaszokat adnunk.
A megújuló strandfürdő újranyitása az alábbi célok elérését jelentheti: 1. Településünk lélekszámban a gyarapodás irányába indul. 2. Pétfürdő országosan is ismerté válik. 3. Az egész település arculatára jótékony hatással lesz a fürdő – folyamatosan szépülő környezet. 4. Az ifjúság egészséges életmódra nevelése. 5. ……………………… 6. ……………………… 7. ………………………
A strandfürdő üzemeltetése El kell gondolkodnunk azon, hogy a strandot milyen módon, milyen felállásban kívánjuk üzemeltetni. Ez idáig erről nem esett szó, holott ez szintén egy nagyon fontos kérdés. Tulajdonképpen két különböző üzemeltetési irány fogalmazható meg: 1, Nem specifikus cég, hanem egy meglévőbe integrálódik, pl.: PÉTKOMM Kft. 2, Specifikus cég, ezen belül további két alternatíva: a.) saját, új önkormányzati céget alapítunk b.) versenyeztetés útján eladjuk a használat, üzemeltetés jogát egy jogosultsággal rendelkező „idegen” cégnek
Bővebben kifejtve:
1. Az önkormányzat cége – a PÉTKOMM Kft. üzemelteti: Gyakorlatilag alig található közös pont a két funkció között, a strand működtetése elsősorban nem településüzemeltetési feladat, ezért a két tevékenység nem összeegyeztethető, ráadásul a PÉTKOMM Kft. sem jelenlegi struktúrája alapján, sem a jelenlegi működéséből fakadóan nem alkalmas a feladat elvégzésére. 2/a Az önkormányzat kifejezetten a fürdő üzemeltetésére egy új céget alapít: Ez a megoldás tudná leginkább a strand érdekeit szem előtt tartani és megfelelő marketing hátteret biztosítani. Az új cég irányíthatná a strandfürdőt, a jövőbeli tornacsarnokot, vagy éppen az Alsóörsi tábort is. (az Alsóörsi üdülő üzemeltetése nem tárgya ezen anyagnak, szerintem külön napirendet érdemel). A strand és azon keresztül Pétfürdő marketingje, a rábízott létesítmények programjainak szervezése, irányítása mellett fő feladata lehet a rendszeres ”PR” tevékenység. (A kistérség, Balaton, környező városok, országos szintű
reklámozás, szervezés.) 2/b Az elkészült fürdő üzemeltetésére az önkormányzat pályázatot hirdet: Amíg saját magunk nem próbálkoztunk vele, nem érdemes kívülállóra bízni, hiszen akkor eleve nem is lesz igazi gazdája, csak a haszon kivétele a fontos, és a tevékenységébe, az árak kialakításába, környezet tisztántartásába, marketingjébe és a település reklámozásába nem lesz módunk beleszólni. Az is valószínűsíthető, hogy a bérlő cég a saját profitja érdekében nem a megfelelő színvonalú karbantartásokat végezné el, továbbá az elvárhatónál kevesebbet fordítana a terület minőségi szinten tartására.
Véleményem szerint a saját, specifikus cég a legmegfelelőbb megoldás. A munkavállalók foglalkoztatása vagy éves munkaidőkeretben történhetne, így a nyári túlmunkájukat télen vennék ki, vagy ha nem is az összes dolgozót, de néhányat csak idényjelleggel kb.: 5 hónapra foglalkoztatná (pl.: diákok).
A zárva tartás időszaka a következő szezon tervezésével, karbantartással, előkészületekkel, szervezéssel és akciók kidolgozásával telne. Amennyiben ezt a megoldást választjuk, érdemes lenne a vezetőt már az építés, vagy urambocsá a tervezés fázisába is bevonni, ezzel hatalmas helyzeti előnyhöz lehetne juttatni. Továbbá a Pét-Palota vagyonelosztási perből Pétfürdő megkapja az Alsóörsi ifjúsági tábor területét. Ez a terület régebben is faházas, sátras táborozásra volt használva. Javaslatom szerint ezt a területet a stranddal együtt kellene kezelni, mégpedig az eredeti funkciójában. Bakancsos turizmus vagy különböző egyesületek nyári gyermek táboroztatására, akár partner egyesületeknek is remek lehetőséget lehetne itt néhány faház felépítésével teremteni. A PMTE-hez edzőtáborba érkező sportolóknak is, vagy a civil szervezeteink vendégeinek is, kiváló szállása lehetne. Ezzel nagyon komplex programcsomagot tudnánk így biztosítani számukra.
Szolgáltatások, lehetőségek, javaslatok A döntés előkészítő tanulmányban szereplő elképzelések mellé néhány konkrét javaslatot fogalmaztam meg. Természetesen, mint az egész anyag, ez is csak gondolatkísérlet, ötletek tára, melyhez szükséges a testület többi tagjának javaslata is. Medence 1: Gyerekpancsoló 3 öböllel 160m2 - árnyék, vízpermetező, kis csúszda Medence 2: 150m2 melegített vízzel - árnyék, levegővel masszírozó fekvőhely Medence 3: 20x25méter úszómedence - kivehető sávelválasztók és kapuk Medence 4. 425m2 élmény medence, csúszda - árnyék/bár, ugrófal, vízesés
Magas színvonalú öltözők és fogadóépület, vizesblokk, külön mérőórákkal ellátott bérelhető helyiségek további bővítési lehetőséggel. Gyors bejutás a jegypénztárnál. Javaslat: Kamerarendszer legalább a parkolóban. Mini golf, mászó fal, homokozó, kötélpálya, árnyékos helyek a medencékben is. Vendéglátásra alkalmas helyiség, pelenkázó, só kabin, szauna, szolárium és edzőterem. Elengedhetetlenül fontosnak tartom a tisztaságot, udvariasságot, valamint a pontosságot. Javaslat: Még ha nagyobb befektetést is igényel, ne facsemetéket ültessünk! Hanem már néhány méter (4-5m) magas lombos fákat, így nem kell 10-15 évet várni mire árnyékos helyeket is lehet majd találni. Egy-egy ilyen lombos fa ára – fajtától függően: 80-150ezer Ft/db. Javaslat: Megfelelő számú szemeteskuka elhelyezése is nagyban növeli a komfortérzetet. Érdemes lenne egy jó minőségű hangszóró rendszert is kiépíteni, amin napközben zene szólhat, de térítés ellenében akár reklámozásra (inkább a területen lévő üzletek) is használható lenne. Gyermek illetve felnőtt programok adott időpontokban.
Marketing Árak: Az ár kialakításánál figyelembe kell venni, hogy annak egyfajta szűrőt is kell alkotnia, amely segíti elérni a megfogalmazott célokat: havibérlet, délelőttös, délutános, egész napos jegyek, heti jegyek, egész szezonra szóló fényképes bérlet, családi jegy, pétieknek kedvezményes jegy. stb. A jegyár stratégia részletes kidolgozása a testület elvárása és útmutatása alapján a strandfürdő vezetőjének feladata kell legyen.
A működési bevételekhez illetve a működés céljainak eléréséhez: Helyi szinten hozzájáruló javaslatok: -
Szép kerítés A bejárathoz igényes, tartalmas információs tábla elhelyezése Dolgozóknak egyenruha Fürdő és gyógyvízkultúra kiállítás állandó kiállítóhelyen
Térségi lehetőségek: -
Kiemelt figyelmet kell fordítani a térségi látványosságoknál elhelyezett kiadványokra (pl. szórólap a várpalotai, veszprémi várban, Balatonnál). Tábla a 8-as útra Helyi kedvezményekre jogosító kombinált kártya X %-os kedvezményt ad több helyen is. Partnerek bevonása pl. Fürdőszövetség, egyesületek bevonása a vidékiek ideszervezése miatt
Országos lehetőségek: -
-
Az M7-esautópálya mellé óriásplakát Rádióhirdetés-jegyfelajánlás Weboldal térképes-informatív (domain nevet mielőbb le kell védeni venni pl. www.petfurdo.hu vagy www.petfurdo-strand.hu), ezen az oldalon nyomon követhető lehetne a teljes projekt a tervektől kezdve az építési munkán keresztül a befejezett állapotig. Mellyel előre felhívhatnánk a készülő beruházásra a figyelmet. Facebook oldal
Ütemterv és fedezet Végül, de nem utolsó sorban talán a legkényesebb és a pétfürdőieket leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mikorra valósul meg a beruházás, mikor veheti igénybe a lakosság a strandot ismét. Ebben a kérdésben a képviselő-testületnek állást kell foglalnia. Véleményem szerint, ha végig gondoljuk az előttünk levő feladatok sorát (a végleges kiviteli tervek elkészítése, engedélyek, közbeszerzés, kivitelezés…stb), akkor optimális esetben 2014 nyarán megnyithatja kapuit az újjá épített strand, abban az esetben, ha „csupán” ennyi lenne a megoldásra váró feladat. De sajnos ennek az éremnek is akad egy másik oldala, ez pedig a beruházás pénzügyi fedezete. Ha a tanulmányban szereplő összeget elfogadjuk (nettó 680millió Ft) mint a beruházás teljes összegét, amelyre egyébként a költségvetésünkben már elkülönítettünk egy részt (100millió Ft), és a 140 férőhelyes parkoló (40millióFt) egy részére is akad máshonnan fedezet, még egy igen jelentős lyukat kell betömnünk, ami legalább nettó 500millió Ft-ra rúg. Azt gondolom, hogy egy okos és felesleges kiadásoktól mentes két - két és fél esztendő alatt ez az összeg kigazdálkodható. Tehát a 2014-es nyitás reálisnak vehető.
ÖSSZEGZÉS A leírtak alapján az általam legfontosabbnak tartott lépések tehát a következők: 1. 2. 3. 4.
Célok meghatározása Üzemeltetési mód kiválasztása Ütemterv összeállítása Arculat megfogalmazása
Természetesen ezzel párhuzamosan történhet a tervezés, a forrásfoglalás és a többi előkészítő munka, de mindenképpen ajánlom, hogy ezeket a kérdéseket ne hagyjuk a történet végére, vagy ami még rosszabb: megválaszolatlanul! Vitaképes véleményem szerint az élményelemeket is felsorakoztató, minél szélesebb korosztály számára kikapcsolódási lehetőséget nyújtó, nem csak helyi tömegeket vonzó strand kialakítása a legmegfelelőbb megoldás. Melyet egy (idővel az alsóörsi tábort és) a sportcsarnokot is magába foglaló, új önkormányzati cég üzemeltet. Reményeim szerint tehát az alábbi hozadékoknak fogunk tudni örülni: ingatlan árak emelkedése, folyamatosan szépülő környezet, melyet az igények kikövetelnek majd, jó esetben a település lélekszáma is emelkedhet, presztízsnövekedés. PÉTFÜRDŐRE JÖNNI JÓ! PÉTFÜRDŐN JÓ LENNI!
Az anyag összeállításában közreműködött: Szabó János, a Humán Bizottság tagja.
Pétfürdő, 2012. július 12. /csütörtök/
Dombi Norbert képviselő
Végül néhány gondolatébresztő illetve illusztráló fotó:
Orfű Aquapark
Orfű Aquapark
Berekfürdő
Gyermek vízi bicikli
Éjszakai világítás
Zalakaros – gyermekvilág